NAGYKÖRŰ <strong>2009</strong>. NOVEMBER 2 „Nagy
Egy évvel ezelőtt már olvashattak lapunk hasábjain arról a kezdeményezésről, ami arról szólt, hogy a „mérgezett” élelmiszerek korában, egyre többen nyúlnak a „csodaszerhez”, azaz maguk készítik el és teszik el télire élelmiszereiket. Az alapanyagok kéznél vannak, csak elő kell venni nagyanyáink régi receptjeit és egy kis munkával már is kész a házikenyér, a kenyérlángos, a lekvár, a befőtt, a savanyúság, az ételízesítő. Egyre inkább keresik ezeket a termékeket, mert ízletesek, egészségesek és legfőképpen tudjuk, hogy mi található bennük, hiszen mi készítjük és ez a legfontosabb. A cél az volt, hogy minél több helyi termék – szilvalekvár, cseresznye és meggybefőtt, savanyú káposzta, birsalmasajt, olajos hal, ételízesítő, kecskesajt, stb. – találjon gazdára, mutassuk be magunknak és a városiaknak a hagyományos falusi életformát. A főpróba tavaly szeptember végén jól sikerült, az idei nyár eleji „Nagy Cseresznyevásár” – amit első alkalommal rendeztek meg - a vártnál sokkal több érdeklődőt és vevőt hozott, tehát kiderült: érdemes nyitni. Múlt hónap 17. napján - reggel kilenctől este nyolcig – „Mindenkit várunk a piaci forgatagba, akár vendégként, akár árusként!” – dobolta a kisbíró. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, de néha a nap is kibújt a felhők mögül, így mutatva, csak így tovább! A Tájház udvarán szólt a zene, az élő piacon a régi vásárok hangulatát idézték, ahol a hagyományos életformába is bepillanthatott a látogató. A „Nagy Befőzésre” felállított sátrakban mindenki megtalálhatta a magának valót, hiszen volt itt méz, alma, körte, cseresznye-, meggybefőtt, különböző ízű, színű lekvárok, dzsemek, almalé, must, kenyérlángos, szalonna, kolbász, herőce, kecskesajt, tócsni (rösti, lapcsánka), hájas tészta, valamint egyéb sütemények. Réz üstben főtt a birsalmalekvár, amit Kiss Éva és Hungler Tamás felváltva kevergetett, Bodnár Móni a tüzet szította a sparheltben, hogy jobban melegedjen a fazékban a szappannak való. A különféle bográcsok között találhattuk a „Gulyáskirályt”, aki szintén főzött, de kóstolhattak az érdeklődők füstölt, ízesített és natúr kecskesajtot, ihattak birs, málna, szilva, barack, szamóca, alma, körte pálinkát Bulyáki Józsitól és még hosszasan sorolhatnám. Volt itt csipke, kézimunka, nemez, kosár és szakajtó. Sokan a csigatészta-készítés rejtelmeivel ismerkedtek, mások a receptek után érdek- NAGYKÖRŰ <strong>2009</strong>. NOVEMBER Befõzés Körûben” lődtek, hogyan készül az ételízesítő, a herőce, a tócsni, vagy a káposzta gyalulás és savanyítás fortélyait leshették el. Így volt ez jól, hiszen a vevők részesei lehettek a hagyományos vidéki életformának. A nyár elején ennek szellemében rendezték meg a „Nagy Cseresznyevásárt”, - nem várt sikerrel - amelynek ősszel ez a párja. Azt szeretnék, ha az ilyen élő piacok közelebb hoznák a faluhoz a városiakat. Aki eljön ide, az találja meg a számítását, vásároljon kedvére, egyen-igyon, szórakozzon, egyszóval érezze jól magát. A gyerekekre is gondoltak, hiszen egész nap: Tied a lekvár játszóház, sütöde, morzsolás, egérvadászat, diótörés, valamint „Vitéz László” bábelőadás volt. Nagy sikernek örvendett a sétakocsikázás, a „kisbíró” – Szolnoki Pista – pónija és Varga Gyuri kecskéje „Tivadar”, aminek a hátára fel is ülhettek a bátrabbak és „kecskegelhettek”. Délelőtt a Sebes együttes zenélt, délután a Nyugdíjasok Klubjának énekkara dalolt és a már nagy sikert aratott „<strong>Nagykörű</strong>i Nemzeti Színház” ismét bemutatta a „Veszedelmes levelek” című vásári komédiát, amelyet a közönség jó kedvvel és nagy tetszéssel fogadott. Este Táncház zárta az egész napos programot a Tájházban, amely községi rendezvény volt és a BRIVIA Rendezvényiroda sikeres premierje. A „nyitott porta” hangulata, bája, a „Nagy Befőzés” azt hiszem sokakat megfőzött. VAKA