Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
I Csórics Balázs

Csórics Balázst az utóbbi években egyre

sűrűbben láthatjuk a televízió képernyőjén.

Ezen elfoglaltságai mellett szerencsére

marad ideje a színházi szerepekre

is. Így láthattuk már őt a Kőszívű

ember fiai és a Vámpírok bálja című nagy

sikerű musicalekben, vagy a Jézus Krisztus

Szupersztár Kajafásaként is. A Süsü a

sárkány kalandjai című előadásunkban a

királyfi karakterét játssza.

A Süsü a sárkányt, még anno egy másik színházban kezdtük el játszani Janival és a bandával. Aztán úgy

döntöttem, hogy egy időre más vizekre evezem. Énekesként egy tengerjáró hajón vállaltam munkát, a

mivel körbejártam a fél világot. Miután hazajöttem János megkeresett azzal, hogy lenne-e kedvem újra

beszállni a darabba a királyfi szerepébe. Persze azonnal igent mondtam, hiszen nagyon szerettem az

előadást. Így kerültem a Süsübe, tékozló királyfiként.

A királyfi karakterét kicsit átformáltam és igyekeztem a valóság felé elhúzni. A korábbi verzió ugyanis

sokkal meseszerűbb és cukibb volt. Eleinte mondták is viccesen a kollégák, hogy „olyan faragatlan ez az

új királyfi”. Persze egyáltalán nem az, csak látszik, hogy ez a legény már ki tudja mióta barangol hegyenvölgyön

át. Aztán belefut egy sárkányba, ami lássuk be már önmagában sem egy hétköznapi szituáció,

ráadásul ez a sárkány a sárkányok között is igen fura.

Ha Süsü éppen vicces, akkor én is ugyan úgy nevetek rajta mint a néző. Ha kicsit butácska, akkor ennek

megfelelően reagálok rá. Ebből csináltunk is jó pár élő poént, például mikor Süsü nem tudja merre van

az arra, vagy melyik szereplő a király. Így mindig bekerülnek improvizatív elemek is az előadásba, e

zekkel a játékokkal pedig egy sokkal közvetlenebb kapcsolat jön létre a közönséggel.

Úgy ahogy van szeretem az előadást. Nagyon tetszik, hogy akár egy-egy jeleneten belül is mekkora ívet

jár be kettejük – Süsü és a királyfi – története. Az első találkozáskor a halálos rémülettől eljutunk az ő

szinte szimpátiáig. Kiderül, hogy semmi ok a félelemre, hiszen a sárkány nem akarja kitépni senki szívét,

és nem fog senkit sem felfalni. Ezután megint csak hihetetlenül jó humorforrás, ahogy a többi szereplő

reagál a sárkányra – Shreket idézve sárkány van nálam és nem félek használni.

Ez az előadás olyan, mint egy életre kelt mese. Nem egy cukormázzal leöntött, habos babos történet,

de mégis csak egy mese. A néző szinte elhiszi, hogy Süsü és a királyfi létező személyek. Elhiszi, hogy a

király tényleg fázik, és semmi mással nem törődik csak a szalvétáival, a királylány pedig tényleg ki van

akadva. A zsoldosok is nagyon viccesek, akik azt sem tudják merre van az arra, de azt nagyon. Ez egy szerethető

és szép történet, amibe a gyerekek és a szüleik is könnyen bele tudják élni magukat.