tol

Tartalomjegyzék 

A kiadó megjegyzése 6 

Bevezetés 9 

1. fejezet (Ce): A Földön hagyott lábnyomaim 15 

2. fejezet (Ome): Nagualizmus: Az álmok ősi tudománya 45 

3. fejezet (Yei): Xochicoponi: Kivirágzás 63 

4. fejezet (Nahui): Quetzaltzin: Hogyan váljunk álmodóvá? 83 

5. fejezet (Mahcuilli): Mexicatzin: A tiszteletre méltó mexikák 105 

(aztékok) 

6. fejezet (Chicoacen): Temixoch: Virágzó álmok 121 

7. fejezet (Chicome): Temictzacoalli: Az álmok piramisa 145 

8. fejezet (Chicuey): Tezcatlipoca: a füstös tükör 157 

9. fejezet (Chicnahui): A chac mool 173 

Jegyzetek 185 

Szójegyzék 189 

Köszönet 197 

A szerzőről 198

Bevezetés 

Sergio Magaña vagyok, Mexikóban, az évszázadokon át rejtve maradt 

és most napfényre került ősi álmodás- és észlelési gyakorlatok 

földjén születtem. Életcélom, hogy ezt a titkos tudást megismertessem 

a világgal. Ezt a küldetést azonban képtelenség megérteni Mexikó 

történetének figyelembevétele nélkül, amelynek sorsa megpecsételődött 

azoknak az embereknek a vére által, akik ötszáz évvel ezelőtt 

meghaltak a földjén. 

Mexikó 16. századi leigázásának hivatalos története szerint, amit 

minden mexikói megtanul az iskolában, Moctezuma, az aztékok 

uralkodója és tlahtoanija, 1 azaz szószólója áruló volt. Harc nélkül 

adta meg magát a Spanyolországból érkező konkvisztádoroknak, akik 

aztán meg is ölték. * A mexikói szájhagyomány azonban másképp 

számol be erről, amely elbeszélésben az álmok világának rendkívül 

fontos szerep jut. 

E szerint a hagyomány szerint Moctezuma, ahogy azt minden 

uralkodótól és harcostól el is várták, az álmok és a próféciák művészetének 

mestere volt, és egy éber, profetikus álmában látta Mexikó 

jövőjét. Tudta, hogy legyőzték volna, és hogy nagy zűrzavar támadt 

volna a vereség után – és hogy semmit sem tehet ellene. Ez az álom 

* A meghódolás miatt megtépázott tekintélyű uralkodót valójában saját népe ölte meg: 

amikor szólni próbált hozzájuk, kő- és nyílzáport zúdítottak rá; az így szerzett súlyos 

sérülései miatt halt meg néhány nap múlva. Az aztékok azonban valóban úgy gondolták, 

hogy Hernán Cortés spanyol konkvisztádor, illetve emberei ölték meg. (A ford.) 

9

A tolték titok 

Centeotl istenről, az univerzum kreatív elvéről szólt. Azért döntött 

tehát úgy, hogy küzdelem nélkül átadja a földjét új tulajdonosainak, 

hogy elkerülje a fájdalmat és a vérontást. 

Egy másik, szintén szájról szájra terjedő történet szerint a tlahtoani 

trónjának vérvonal szerinti közvetlen utódja, Cuitláhuac (Kvitlávák, 

más néven Cacamazin) megtagadta az arra vonatkozó parancsot, 

hogy megadja magát, és titokban megszervezte Moctezuma meggyilkolását. 

Aztán, mint tlahtoani, elrendelte a mexikáknak (aztékoknak) 

és szövetségeseiknek a spanyolok elleni támadást. Mindössze egy 

csatára, az úgynevezett „szomorú éjszakára” került sor, amelyben a 

konkvisztádorok és bennszülött szövetségeseik véres vereséget szenvedtek, 

minek következtében Hernán Cortés, a spanyol hadsereg vezetője 

kénytelen volt visszavonulni a napjainkban Mexikóvárosként 

ismert Tenocstitlanból (Tenōchtitlan vagy Tenochtitlán). Azt mondják, 

súlyos vereségét egy fa alatt gyászolta. 

Moctezuma profetikus álmának azonban be kellett teljesednie. 

A spanyolok körében himlőjárvány dúlt – ez a betegség akkoriban 

még teljesen ismeretlen volt Mexikóban –, és sok katona holtteste beleesett 

a Tenocstitlant övező csatornákba. Az azték harcosok ebben a 

vízben mosták le sebeiket, így fertőzte meg őket a betegség. Elsőként 

Cuitláhuac halt meg, majd emberei sorra követték őt a halálba – az 

aztékok tehetetlenek voltak, nem maradt több harcosuk, akik megmenthették 

volna Mexikót a sorsától. 

Miközben a spanyolok és szövetségeseik újjászerveződtek és új hadsereggel 

tértek vissza, Tenocstitlan egy fiatal tlahtoani, Cuauhtémoc 

(Cuauhtemotzin, Guatemotzin vagy Guatemoc) kezében volt. Miután 

szemtanúja volt, hogyan válik valóra elődje álma, Cuauhtémoc 

ezt az időt nem a védekezés megszervezésével, hanem Mexikó kincseinek 

elrejtésével töltötte. Az ősi kódexeket, rengeteg szent kővel 

együtt, több helyszínen, többek között Tulában és Teotihuacanban, 

10

Bevezetés 

eltemették. Ezek közül a kincsek közül még sokat nem találtak meg, 

a hagyomány szerint azonban némelyik hamarosan napvilágot lát, és 

akkor majd az igaz történet ismertté válik. 

1521. augusztus 12-én, nem sokkal Tenocstitlan eleste előtt, amelyet 

ekkor már főként nők és gyermekek védtek, a fiatal Cuauhtémoc 

egy költészettel és igazságokkal teli beszédet mondott a szélrózsa 

minden irányába, hogy hallható legyen az egész birodalomban. 2 

Szájhagyomány útján maradt fenn, ma hét különböző, de egymáshoz 

nagyon hasonló változata ismert, közülük az egyiket spanyol nyelven 

jegyezték le az aztékok egykori templomában, a Nagytemplomban 

(Templo Mayor). Csak egy kis részletét idézem ennek a beszédnek, 

amelyre a világ most válaszol: 

Napunk sötétségbe fordult. 

Eljött Tenochtitlan, Texcoco és Tlatelolco 3 szomorú alkonya. 

A hold és a csillagok győzedelmeskednek ebben a csatában, 

Sötétségben és kétségek közt hagyva bennünket. 

Zárkózzunk be a házainkba, 

Hagyjuk el a kihalt utakat és piactereket, 

Rejtsük el mélyen a szívünkben a kódexek, a labdajáték, a táncok és a 

templomok iránti szeretetünket, 

Titokban őrizzük meg a bölcsességet, amelyre nagyra becsült nagyszüleink 

oly nagy szeretettel tanítottak bennünket, 

És ezt a tudást a szülők adják át gyerekeiknek, a tanítók tanítványaiknak, 

Amíg fel nem kel a hatodik Nap, 

Amikor az új bölcsek visszahozzák és megmentik Mexikót. 

De addig is táncoljunk, és emlékezzünk Tenochtitlan dicsőségére, 

A helyére, ahol erősen fúj a szél. 

11


Ez egy jelentős mértékben rövidített változata annak a parancsnak, 

amely lezárta a véres mexikói vereséget. A tradicionális tudást aztán 

szülők adták tovább gyerekeiknek, tanítók tanítványaiknak, most pedig 

eljött a hatodik Nap felkelésének ideje – az idő, amikor ennek az 

ősi tradíciónak a követői, a mexicák (ejtsd: mesikák), bölcs férfiak és 

nők visszahozzák ezt a tudást. 

Az, hogy valaki mexika, nem feltétlenül jelenti azt, hogy Mexikóban 

kellett születnie. Manapság sok olyan külföldi mexika van, akik 

ráébredtek az álmok hatalmára. Megtiszteltetés volt számomra, hogy 

néhányukat taníthattam a hagyományunkra. 

A mexikáknak van egy mondásuk: „Az az ember, aki nem emlékszik 

az álmaira, élő halott, mivel ébren sem tudja irányítani az életét.” 

Első hallásra bántónak találtam ezt a kijelentést. Akkoriban még 

nem gyakoroltam az ősi hagyományból ismert virágzó, éber, tudatos 

álmodást. Később azonban, amikor elkezdtem kifejleszteni magamban, 

megbizonyosodhattam róla, milyen hatalmas igazság ez. 

Ma már saját tapasztalatom alapján biztosíthatlak róla, hogy nem 

azok vagyunk, amit megeszünk, és nem is azok, amit gondolunk, hanem 

amit álmodunk. Természetesen, amit eszünk és amire gondolunk, 

életünk alapvető részét képezik, a többség azonban nem érti, 

hogy álmaink határozzák meg, mit eszünk és gondolunk, vagyis hogy 

kik vagyunk valójában. 

Pedig ez az ősi bölcsesség még a beszédünkben is el van rejtve. 

Minden nyelvben léteznek olyan kifejezések, mint például: „ál maim 

nője”, „a munka, amelyről mindig is álmodtam”, „élet, amilyenről 

mindig is álmodtam” stb., amelyek arra utalnak, hogy őseink a világ 

minden táján pontosan tudták, hogy először meg kell álmodnunk a 

dolgokat, csak utána élhetjük meg őket. 

Egyszer, amikor nagyon nehéz depressziós időszakon mentem keresztül, 

csak az álom révén voltam képes megtapasztalni a legcsodá- 

12

Bevezetés 

latosabb gyógyulást. Attól kezdve sohasem kételkedtem abban, hogy 

az álmodás lehet önmagunk megváltoztatásának leghatékonyabb 

eszköze. 

De ez még nem minden. Az évezredek során sokan kísérleteztek 

a különféle észlelési és alvó állapotokkal, és meglepő eredményekre 

jutottak. Ez az a tudás, amit megosztok olvasóimmal ebben a könyvben 

– a legősibb mexikói hagyományokat és követőik napjainkban 

elért csodálatos eredményeit. 

Elbeszélem a tanítóim révén szerzett személyes tapasztalataimat 

is, és remélem, hogy ez iránymutatást ad mindazoknak, akik érdeklődnek 

az álmok iránt, és azoknak is, akik már hallották álmodó elméjük 

és a hatodik Nap hívó szavát, és el akarnak indulni az álmok 

harcosának útján. 

13

1. fejezet (Ce) 

A Földön hagyott lábnyomaim 

Az ősi mexikóiak a világegyetemet virágként képzelték el. Ez az 

életszemlélet másképp meséli el életed történetét. Még jóval megszületésed 

előtt a virágod elkezdett formálódni az univerzum energiájában, 

előkészülve az ebben az időben és térben történő kibontakozásra. 

A virág északi szirmában található lelkünk energiája (náhuatl 

[ejtsd: navatl], azaz ősi spanyol nyelven teyoliája), ez teremti meg 

azokat a lábnyomokat, amelyeket a számtalan élet és halál közti utazásunk 

során magunk után hagyunk. Vérvonalunk, őseink energiája 

szintén az északi sziromban van. Ez határozza meg, hogy kivé válunk, 

ahogy megteremti azt is, amit tojás alakú energiaburkunkon, 

vagy auránkon, vagy energiamezőnkön lévő kék lábnyomoknak nevezünk 

– ezektől leszünk végül azzá az emberré, akik ma vagyunk. 

Ezért van az, hogy életem története csak úgy nyer igazi értelmet, ha 

néhány ősöm történetét is elmesélem. 

15


Kék lábnyomaim: őseim története 

Nagymamám, Josefina 

Bár életében nem volt igazán szoros a kapcsolatunk, mégis Josefina 

nagymamám volt legnagyobb hatással mai életemre. 

A 20. század elején, komoly politikai és gazdasági hatalommal bíró 

családba született Mexikóban. Édesanyja második férje Francisco 

Ignacio Maderónak, 4 Mexikó első forradalmi elnökének nagybátyja 

volt. 

Mindannyiunknak van álommentora, csak általában nem ismerjük 

fel őket, illetve csak jóval később. A nagyanyám tanítója a keresztanyja 

volt. Akkoriban minden gazdag európai származású családnak 

voltak szolgálói, többnyire olyan bennszülöttek, akiknek a 

földjét elbitorolták az eredeti telepesek. Nagymamám keresztanyja 

sem volt kivétel ez alól. Ősei földjét elvették, majd szolga és egyúttal 

nagyanyám tanítója is lett, bevezette őt az álmok, a jóslás és a mágia 

művészetébe. 

Amikor a nagymamám még nagyon fiatal volt, a keresztanyja 

megjósolta, hogy egy olyan férfihoz fog feleségül menni, aki a tenger 

felől érkezik. Akkoriban a gazdag családok tagjai egymás között 

házasodtak, hogy elkerüljék a keveredést a kevésbé szerencsésekkel, 

illetve azokkal, akiket önmaguknál alantasabbaknak gondoltak, és 

nagyanyám édesanyja annak rendje s módja szerint el is intézte, hogy 

nagymamám San Luis Potosí 5 egyik legjelentősebb földbirtokosának 

legkisebb fiával házasodjon össze. Így aztán nagyanyám úgy gondolta, 

hogy a keresztanyja jóslata téves. 

Bár Mexikóvárosban született, miután megházasodott, nagyanyámnak 

ki kellett költöznie egy haciendára (önellátó nagybirtok), 

és ez az esemény örökre meghatározta az életét. Ott szerzett tudo- 

16


mást a mexikói őslakosokkal szembeni igazságtalanságokról, többek 

között arról is, mi folyik az haciendák „vállalati boltjaiban”. A munkások 

három peso fizetést kaptak a birtokon, ahhoz azonban, hogy meg 

tudjanak élni, négy-öt pesót kellett a helyi boltban hagyniuk, minek 

következtében állandóan tartoztak a földbirtokosnak. Amikor pedig 

meghaltak, adósságukat egyfajta burkolt rabszolgaság 6 formájában 

megörökölték a gyermekeik. 

Nagymamám ugyancsak tanúja volt a munkások brutális bántalmazásának, 

hogy munkásnőket kötöztek ki póznákhoz, akik kis híján 

belehaltak, miközben a gazdag földbirtokosok pezsgőben fürödtek 

úrnőikkel, szeretőikkel. 

Ezeknek az időknek az igazságtalansága a mai napig jelen van 

minden mexikói lábnyomában, és ma is folyamatosan fizetünk érte 

az által az erőszak által, amitől népünk szenved. 

Az haciendán tört elő hirtelen késztetésként nagymamámból, 

hogy megvédje az őslakosokat és a szegényeket, és ez él tovább bennem 

ma. 

Akkoriban a család legfiatalabb fiát teljesen másként kezelték, 

mint az elsőszülött fiút, aki az összes földet, pénzt és vagyont örökölte. 

Nagymamám férje ezt nehezen viselte, és alkoholista lett. Mivel 

nagyon megkeserítette ezzel az életét, nagymamám elhatározta, hogy 

elválik tőle. Akkoriban a családok rendkívül konzervatívak voltak, 

San Luis Potosíban különösen, és a válás mint lehetőség teljesen ki 

volt zárva. Ennek ellenére nagymamám lett az egyik első elvált nő 

Mexikóban. Az édesanyja azonban annyira elszörnyedt ezen, hogy 

egy csapat katonát küldött az haciendára, hogy erőszakkal távolítsák 

őt el onnan. 

De, ahogy korábban már említettem, nagymamámnak jó kapcsolatai 

voltak, és nem sokkal később szociális aktivistaként kezdett el 

dolgozni Lázaro Cárdenas elnök kormányában. Ugyanebben az idő- 

17


ben nagyon közeli barátja lett a következő mexikói elnök, Manuel 

Ávila Camacho bátyjának. 

Maximinót, nagymamám barátját tartották akkoriban Mexikó 

leghatalmasabb emberének, aki mindenáron el akarta érni, hogy a 

testvére legyen Mexikó elnöke. Mivel tudomása volt nagymamám 

mágikus, illetve jóstehetségéről, elment hozzá tanácsot kérni. 

Nagymamámnak profetikus álma volt. Sohasem fogom elfelejteni, 

ahogy erről beszélt. Álmában látta, amint a leköszönő elnök átadta 

hivatali vállszalagját Maximino bátyjának. Maximino nagy örömmel 

fogadta ezt, viszont mindketten feketébe voltak öltözve, és Maximino 

a halottak irányába távozott. Nagymamám ebből rögtön tudta, hogy 

az ő nagyszerű barátja hamarosan meg fog halni. 

Mivel nagyon megijedt, egy másik jóslási technikához, a spanyol 

kártyához fordult, amelynek szintén mestere volt. Ez megerősítette 

az álmában látottakat. Amikor azonban mindezt elmondta 

Maximinónak, ő azt a hatalomért folytatott elnökválasztási küzdelemben 

küszöbönálló győzelemről szóló jóslatként értelmezte. 

Két hét múlva a barátja meghalt, nagyon különös körülmények 

között , és a nagymamámon úrrá lett a bűntudat. Megesküdött, hogy 

soha többé nem használja jóslásra a profetikus álmokat, illetve a spanyol 

kártyát, és a kényelmes katolikus hit felé fordult. Halála napjáig 

megtartotta fogadalmát, és gyakorló katolikusként védelmezte és segítette 

tovább a szegényeket. A keresztény Isten tehát, ahogy Mexikó 

leigázásakor is, ismét diadalt aratott a nagualizmus ősi hagyománya 

és az álmok hatalma felett. 

A nagymamám még egy fontos leckére megtanított, ami abból az 

álomból is kiderült, és amit mestereim csak később tanítottak meg 

nekem, ez pedig nem más, mint az álmok világának hatalma. Rám 

hagyta továbbá a mexikói őslakosok bölcsessége iránt érzett mérhetetlenül 

nagy szeretetét, és még egy nagyszerű dolgot tanultam tőle: 

18


Josefina nagymamám és Miguel nagyapám 

sohase hagyjam, hogy a félelem eltérítsen az álmok mesterévé válása 

felé vezető útról. 

Sok évvel később, amikor már könyveket írtam és sok embert bevezettem 

az ősi Mexikó hagyományaiba, elkezdtem beavatni külföldi 

csoportokat is a tolték és mexika bölcsességbe. Mindez az azték naptár 

egyik jelentős dátumán, február 2-án kezdődött. Őseink ezen a 

napon mutatták be szertartás keretében a virágoknak, az égtájaknak, 

az Égnek és a Földnek a magvakat, amelyeket az új évben, március 

12-én vetettek el. Ennek nemcsak mezőgazdasági, hanem spirituális 

jelentősége is volt: a magok egy új élet magjait is jelképezték. 

Három éven keresztül láttam sírni édesanyámat ezen a napon, és 

mindig azt gondoltam, hogy ez azért volt, mert mélyen megindította 

az aztékok legfőbb templomában, a Templo Mayorban végzett szertartásunk. 

Aztán egy alkalommal megkérdeztem tőle: „Miért sírsz?”. 

Amit válaszolt, arról én teljesen megfeledkeztem: „Ma van nagyanyád 

születésnapja.” És hozzátette: „Mindig, amikor idejövünk, be- 

19


szélek hozzá, és azt mondom neki: »Itt van az unokád, és azt csinálja, 

amit te szerettél volna: megünnepelni az ősi Mexikó bölcsességét és 

tisztelegni előtte.«” 

Mostanában, amikor álomgyakorlatom során a holtak birodalmába, 

a Mictlanba (Miktlán) látogatok, nagymamám mindig megjelenik 

és tanácsokkal lát el. Közelebbi a kapcsolatom vele most, holtában, 

mint amikor még életben volt. 

Nagyapám, Miguel 

Nagyapám a spanyolországi Valenciában született egy spanyol nemesember 

fiaként, később orvostudományi tanulmányait is ugyanitt 

folytatta. Épp tanulmányai befejezésekor tört ki a spanyol polgárháború. 

Édesapja kitagadta őt a családból, miután feleségül vett egy parasztlányt, 

politikai hatalma és kapcsolatai azonban megmaradtak, és 

amikor megkapta a behívóját a hadseregtől, befolyásosságát kihasználva 

sikerült kijutnia az országból. 

A mexikói kormány menedéket nyújtott a spanyol republikánus 

menekültek számára, így a nagyapám elhagyta az országot 

egy Mexique (Mexikó) nevű, republikánus gyerekekkel teli hajón, 

akiket „Morelia gyermekeiként” emlegettek. Nagyapám volt a hajóorvos. 

Az Atlanti-óceánon való átkelés után Veracruz kikötőjébe érkeztek. 

Akkoriban nagymamám volt Lázaro Cárdenas elnök kormányzati 

képviselője, így az elnök nővérével együtt az ő feladata volt köszönteni 

őket. Amikor a hajó kikötésekor nagyapám megpillantotta 

őt, az volt az első gondolata, hogy ő a leggyönyörűbb nő, akit valaha 

látott. Egymásba szerettek és összeházasodtak. 

Így történt, hogy nagyanyám keresztanyjának profetikus álma 

valóra vált, mint ahogyan az enyémek közül is sok az azóta eltelt 

20


évek alatt. És a jóslás csak egy az álomállapot számos hatalma közül. 

Nagymamám az idő tájt komoly politikai befolyással bírt, és segítségével 

nagyapám megcsinálta a szerencséjét Mexikóban. Ez azonban 

nem volt elég neki, folyton visszavágyott spanyolországi szülővárosába. 

Hosszú időkre elhagyta Mexikót, de mindig visszatért. Így aztán 

a négyszáz évvel korábban Mexikóban elkezdődött keserű küzdelem 

tovább folytatódott a saját családomban, a nagyszüleim között: nagymamám 

védte Mexikót és népét, miközben nagyapám lenézte azt az 

országot, amelynek a szerencséjét köszönhette. A helyzet olyannyira 

rossz volt, hogy amikor anyukám hároméves volt, az édesapja megkérdezte 

tőle: „Drága kislányom, ugye tudod, hogy spanyol vagy?”. 

Ő azonban, mivel nagyon szerette a nagymamámat, így felelt: „Nem, 

én mexikói vagyok.” 

Ezek a sebek, amelyeket a két ország és a lakosaik közötti háború 

okozott Mexikó meghódítása során, a mai napig nyílt sebek maradtak, 

és csak mostanában kezdenek begyógyulni. De még a nagyszüleim 

idejében is gyakran előfordult, hogy a két nép tagjai egymásba 

szerettek. Végül a nagyapám megbetegedett hangszalagrákban. Műtéti 

úton el kellett a hangszálait távolítani, és ezek voltak az utolsó 

szavai, amelyeket feleségéhez intézett: „Josefina, te vagy életem szerelme.” 

Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy 2012. december 21-én, a téli 

napfordulón a spanyolországi Montserratban navatl nyelven, az ősi 

Mexikó nyelvén szertartás keretében gyógyíthattam az általunk „régi 

szelek”-nek nevezett régi mintákat a két föld és a családom tagjai 

között, és hogy őszintén és barátsággal megoszthattam mindenkivel 

Mexikó igazi kincsét, ami öt évszázaddal korábban még rejtve volt: a 

bölcsességét, nem pedig az aranyát. 

21


Vörös lábnyomaim: 

földem lábnyomai és lelkem lábnyomai 

Földem vörös lábnyomai 

Földem, Mexikó vörös lábnyomai nagyon korán nyomot hagytak 

bennem, először is nagymamám öröksége révén, másodszor életem 

egy nagyon fontos eseményének köszönhetően. 

Mexikóváros székesegyházának van egy nagyközönség elől elzárt 

része: Fray Juan de Zumárragának, Mexikó első érsekének kriptája, 

ahová eltemették őt. Először szájhagyomány útján, majd a nagyon 

híres, Regina című könyvből értesültem arról, hogy itt volt az úgynevezett 

kőtrón. Ez volt Cuauhtémoc, Moctezuma és az aztékok kőtrónja, 

akik a toltékoktól örökölték, akik pedig a teotihuacanoktól. 

Ők azt állították, hogy a kő a mixtecek trónjából származik, akikhez 

pedig az előző napok csoportjaitól került. Egyszóval Mexikó teljes 

örökségét magában hordozta. 

Nem lehettem biztos benne, igazak-e a fentiek vagy sem, mindenesetre 

lehetőségem nyílt megbizonyosodni róla. Az egyik barátom, 

aki építészmérnök és antropológus, egyike volt azoknak a szakembereknek, 

akiket a székesegyház alatt (különös tekintettel a régi 

Templo Mayor területére) végzett ásatásoknak a kivitelezésével bíztak 

meg. Ő egy napon különleges engedélyt szerzett nekem, amellyel 

csatlakozhattam hozzá, és ellátogathattam a feltárásra. Meglepődött, 

amikor megtudta, hogy nem a naptemplomot, hanem Fray Juan de 

Zumárraga sírboltját szeretném meglátogatni. Amikor odaértem, ott 

állt előttem Mexikó ősi trónjának kékesfehér köve. És most, amikor 

annyi év elteltével erről írok, most ébredek csak rá, hogy ez az élmény 

fordulópontot jelentett az életemben. 

22


A kő egy márványtábla alatt állt, és egy keresztény kereszt volt a 

tetején – az ősi mágiát használták, hogy leigázzák vele Mexikó szellemét. 

Az első reakcióm az volt, hogy a keresztet és a táblát is eltávolítottam 

– ami sok problémát okozott a barátomnak és nekem. Aztán 

csak arra tudtam gondolni, hogy a homlokomat a trónnak az égtájak 

felé mutató négy oldalára kell tennem. 

Amint így tettem, döbbenetes energiát éreztem: úgy éreztem, hogy 

a Mexikót irányító sok ősi csoport bölcs férfijai és női áldásukat adták 

rám, és hogy engedélyt kaptam tőlük a régi bölcsesség megismerésére 

és terjesztésére. 

Amint végeztem ezzel, megkértem a barátomat, hogy vigyen el a 

Fekete Tezcatlipoca, az álmokat irányító teremtmény templomához. 

Eleget tett a kérésemnek, és mutatott egy testet, amelyet ott találtak. 

„Nézd – mondta –, itt van egy Tezcatlipoca istennek bemutatott 

áldozat.” 

Egy megnyúzott fiú testét láttam magam előtt magzatpózban, hét 

félhold alakú kő volt a testébe illesztve a hét totonalcayosnak, illetve 

csakrának megfelelő helyen. 

Barátom, az antropológus számára ez egy áldozat volt, számomra 

azonban egy nagyon fontos gyermek temetése. Navatl nyelven a 

totonalcayos másik neve cuecueyos. A cuey félhold alakban ívelő, kibe 

járó dolgot jelent. A hét totonalcayos helyére egy-egy cueyt tenni 

a lélek kivételének nagyon fejlett technikája, ezt a technikát manapság 

még a legmagasabban képzett spirituális mesterek sem ismerik. 

A bőr eltávolítása a régi energia megszüntetésére utal. Ez a második, 

a Vörös Tezcatlipoca (Xipe Totec) szimbóluma. Egyértelmű volt számomra, 

hogy a cuecueyosokat a fiú halála után helyezték a testébe, és 

hogy azért nyúzták meg, hogy kicseréljék az energiáját, és soha többé 

ne térhessen vissza. 

23


Ez csupán józan ész kérdése: ha feláldozol valakit, nem törődsz a 

csakráival vagy a bőrével, és azzal sem vesződsz, hogy magzatpózba 

rendezd a testét, ami azzal hozható összefüggésbe, hogy a tudat ki-be 

tudjon mozogni a testből, illetve a testbe. Ez pedig valami egészen 

mást bizonyít, mint amit a hagyomány őrzői állítottak és szájhagyomány 

útján terjesztettek: hogy az azték birodalomban sohasem került 

sor semmiféle emberáldozásra. 

Amikor erre rájöttem, akkor értettem meg, hogy az azték népet 

milyen mértékben rágalmazták meg. A megértés hiánya és egy sor 

hazugság vezetett ahhoz a mészárláshoz, amelynek során Mexikó őslakosságának 

kilencven százaléka elpusztult. Most a saját szememmel 

láttam ezt az igazságtalanságot, és a szívem összeszorult Mexikó 

őslakosai miatt érzett szomorúságom miatt. A trónjuk tetején egy 

kereszt volt; halottaikról azt gondolták, hogy feláldozták őket. Már 

semmi mást nem akartam látni, még a naptemplomot sem – csak ki 

akartam jutni onnan. 

Az a nap hozta a legnagyobb változást az életembe, noha akkoriban 

ez még nem tudatosult bennem. Mexikóban sok azték táncos, 

temazcales-, azaz (izzasztókunyhó-)szertartást végző és növényekkel 

gyógyító ember él, az ősi hagyomány igazi mestereire azonban nem 

könnyű rátalálni. Én ugyan már rábukkantam néhányra közülük, de 

a legfontosabbak még hátravannak. A kőtrónnal való találkozásom 

után kezdtek megjelenni az életemben, mintha csak az ősi tlahtoanik 

küldték volna őket hozzám. 

Lelkem vörös lábnyomai 

A hagyomány szerint az álmodóvá válás legfőbb okai az előző életeiddel 

és lényednek az alvilágban ragadt töredékeivel való foglalkozás, 

24


illetve hogy előkészítsd magadat a következő halálodra. Aki képes 

tudatosan álmodni, az meghalni is tudatosan fog. 

Már volt lehetőségem bizonyítani, hogy létezik olyan gyakorlat, 

amelynek segítségével megkísérelheted visszaszerezni életed összes 

elveszettnek hitt emlékét, úgymint az álmaidra való emlékezést, az 

altatás vagy a más módon elvesztett tudatosság alatti és természetesen 

az anyaméhbeli emlékeket is. A technika, amelyet egy következő 

könyvemben készülök közreadni, nagy valószínűséggel visszahozza 

az előző életek emlékeit is. Ezek az emlékek pedig még korábbi életekbe 

visznek majd vissza, hiszen ezek mindig kapcsolódnak egymáshoz. 

E gyakorlat során életem számos eseményére vissza tudtam emlékezni, 

nem írom le azonban mindegyiket, elkerülendő, hogy túlságosan 

fantasztikusnak hasson a könyv, illetve hogy az előző életekről 

szóljon, ezért egyszerűen csak a legjelentősebb emlékekről teszek 

említést. Némelyik valóságtartamát sikerült is bebizonyítanom. Például 

vissza tudtam emlékezni arra a zenére, amelyik a műtétem alatt 

szólt. Bár mélyaltatásban voltam közben, az orvos később megerősítette, 

hogy jól emlékeztem. 

Az egyik legjelentősebb visszatérő emlékem az volt, amikor az 

anyám méhében voltam. El kell mondanom, hogy mindig nagyon 

különös volt a kapcsolatom anyámmal, egyfajta gyűlölöm és szeretem 

érzés fűzött hozzá; szerettem, ugyanakkor nehezteltem is rá. 

Mindaddig nem értettem meg ezt, amíg vissza nem emlékeztem arra, 

mi történt, amikor a méhében voltam. 

Négy gyermeke közül én vagyok a legfiatalabb. Karina nővérem 

születése után édesanyámnál méhsüllyedést diagnosztizáltak, és azt 

mondták neki, hogy nem lehet több gyereke. Egész kiskorom óta 

folyton azt mondogatta nekem, hogy én vagyok a kedvence, ez pedig 

féltékennyé tette a testvéreimet. Egyszer azonban, az emlékek vissza- 

25


hozására szolgáló gyakorlat végzése közben, visszamentem anyám 

méhébe, és hallottam, hogy sír és azt mondja: „Nem akarok még egy 

gyereket; nincs hozzá türelmem.” Ez tehát épp az ellenkezője volt annak, 

amit nekem mondott. 

Odamentem anyukámhoz, és megkérdeztem tőle: „Igaz, hogy 

nem akartál engem, mert fogytán volt a türelmed, és sírtál is emiatt, 

amikor terhes voltál velem?”. 

Elsápadt és azt kérdezte: „Honnan tudsz erről?”. 

Azt feleltem: „Emlékszem rá.” 

Aztán elkezdett magyarázkodni, hogy igazolja magát: „Akkoriban 

nagyon megromlott a kapcsolatunk apáddal. Ráadásul a terhességem 

nagyon meglepett, mert azt hittem, hogy nem lehet több gyerekem.” 

Erre én a következőt válaszoltam: „Ne aggódj, csak tudni akartam. 

Meg kellett tudnom, hogy az álmokhoz hasonlóan vajon a nagyon 

mélyen eltemetett emlékeket is felszínre lehet-e hozni.” 

Ez után az eset után kíváncsi lettem, miért döntöttem úgy, hogy egy 

ilyen ellenséges közegbe szeretnék kerülni. Amikor újra elvégeztem a 

gyakorlatot, visszaemlékeztem a Mictlanban, a holtak birodalmában 

tapasztalt állapotomra. Az életek közötti köztes létben voltam, ami 

leginkább az álombeli állapothoz hasonlít. Azok megnyugtatására, 

akik félnek a haláltól: halottnak lenni tulajdonképpen sokkal kellemesebb, 

mint élni. 

Aztán az álmomat hirtelen megszakította egy hang. Nem vagyok 

biztos benne, hogy a sajátom volt-e vagy sem, abban azonban igen, 

hogy azt mondta: „Vissza kell menned, hogy helyrehozd, amit tönkretettél.” 

Aztán egy erős szél kezdett kifelé szippantani onnan, ahol voltam. 

Azt kiáltottam: „Nem akarok visszamenni oda!”. De mindhiába: kihúztak 

onnan, majd végül a mostani anyám méhében találtam magam. 

26


Később megtanultam, hogy néhány keleti tanítás leír ehhez hasonló 

elgondolást, a New Age tanításától – azaz a szüleid kiválasztásától 

és egy meghatározott időpontban a Földre érkezésre várók 

sorába csatlakozástól – teljesen különböző módon. Első könyvem 

szerkesztője, a buddhizmusban jártas szakember azt mondta nekem, 

hogy az a szél a karma volt. Ami azt illeti, a mi hagyományunkban a 

karmikus mintákat „régi szeleknek” hívják. De akárminek nevezik is 

őket, az a valami kiszippantott, és arra kényszerített, hogy visszajöjjek. 

Visszaemlékezésem után végül megértettem, hogy azért kellett 

visszajönnöm ebbe az életbe, hogy helyreállítsam azt a kultúrát, amelyet 

egykor segítettem elpusztítani. 

Ugyanakkor azt is megértettem, hogy gyermek- és kamaszkoromban 

mindvégig az a tudattalan gondolat élt bennem, miszerint sohasem 

akartam idejönni, és hogy azok az emberek sem akartak engem, 

akik állítólag azt akarták, hogy itt legyek. Ezek a programok nagyon 

veszélyesek lehetnek, ha nem fedezed fel őket időben. Nem is csoda, 

hogy szerény, visszahúzódó gyerek voltam, aki csak menekülni akart. 

Elmenekülni azonban csak a képzeletemen, illetve azokon a dolgokon 

keresztül tudtam, amelyeket a dadámtól tanultam, és amelyekről 

később még szó lesz. 

Kamaszként azonban még a menekülés más módját választottam: 

az alkoholt, majd később a drogokat. Tehát annak ellenére, hogy származásomat 

tekintve jelenleg tolték vagyok, úgy kezdtem viselkedni, 

mintha Hold-eredetű lennék – mindenféle valós alap nélkül. Nagyon 

szerettem az éjszakai klubokat, imádtam táncolni és féktelenkedni. 

És nagyon hálás vagyok azért, amit annak az életnek a tapasztalataiból 

megtanultam. Az elmém és az érzékelésem kiszélesedett, és a 

családomban tapasztalt elutasításból is kiszabadultam. Mindamellett, 

ahogy a hagyomány is tartja, az alkohol és a kábítószerek nagyon 

veszélyes szövetségesek. 

27


És anélkül, hogy tudtam volna róla, megszegtem az energialényeknek 

az emberiséggel kötött megállapodását, és ez sok szomorúságot 

és szenvedést hozott magával. Hamarosan depressziós lettem, az önpusztítás 

útjára léptem, és már csak véget akartam vetni ennek az 

egésznek, amikor sokkal érdekesebb elfoglaltságot találtam magamnak: 

az álmokkal való foglalkozást. A nagualizmus ősi mexikói hagyománya 

megmentette az életemet, én pedig az ő megmentésének 

szenteltem az életemet. 

Hogy miféle megállapodást szegtem meg? A szájhagyomány szerint 

sok-sok évvel ezelőtt az energialények, akiket navatl nyelven 

pipitlin és yeyelli névvel illettek, más nyelveken azonban inkább angyalokként 

és démonokként ismernek, aggódtak az emberi lények 

szomorúságai miatt. (A yeyellik ugyan destruktív érzelmekből táplálkoznak, 

de ha az emberek olyannyira elszomorodnak, hogy meghalnak, 

akkor a yeyelliknek nincs mivel táplálkozniuk.) Ezért aztán 

három pipitlint – Ameyallit (vagy Omeyallit), Mauit és Meyahuallit 

– küldtek az emberek megmentésére. Az Ameyalli vagy Omeyalli jelentése 

’patak’, a Maui szóé pedig ’fénysugarak’; ez a két pipitlin volt 

képes bejutni a mescal (mezcal) nevű szeszes italba és a pejotl növénybe 

(peyote vagy meszkalinkaktusz), és rajtuk keresztül elhozni 

az emberiség számára a boldogság lényegét. Meyahualli pedig a 

maguey kaktusz (Agave americana, közönséges agávé vagy amerikai 

aloé) mögöttes lényege lett. 

Az Omeyalli név magában hordozza a ’kettő’ jelentésű navatl ome 

szót, és azt mondják, hogy az energialények és az emberek közötti 

megállapodás arról szólt, hogy az emberek készíthetnek maguknak a 

növényekből alkoholos italokat, de kettőnél nem többet, bár azt még 

nem tudjuk pontosan, mit jelent ez pontosan – ez lehet két ital egész 

életed során, vagy akár két ital naponta. Ha azonban túlléped ezt a 

mennyiséget, előbb vagy utóbb a Hold hatása alá kerülsz és abban 

28

tol

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?