vagyunk

Evangélikus Élet panoráma
2010. április 11. f 9
R KÖLTÉSZET NAPJA
Juhász Gyula
Honvágy
Ó, gyermekek, kik játszotok a porban,
Be jó is lenne szállani közétek,
Leheveredni önfeledt mosollyal,
S építeni a várat föl az égnek.
Mert oly közel az ég még a gyerekhez,
És olyan távol ez a véres élet,
S a játék oly szent, mint a nagy gyereknek,
A poétának a komoly művészet.
Elnézem őket, és honvágyat érzek,
S az emberek közt egy fájó igézet
Bénítja lelkem: nem való nekem még
E nagy piac, e hangos, durva vásár,
S amíg köröttem a sok nyegle ágál,
Játékaimhoz csöndben visszamennék.
Dsida Jenő
Békés mederben
Ma nem lázadtam
fel a lassú meder ellen,
ma békésen hömpölyögtem
és megcsókoltam öreg falvak lábát.
Ma felüdítettem egy lankadt virágot,
megfürdettem egy öreg koldust,
akinek Krisztus-arc volt az arca,
s tolvajok tutaját mosolyogva vittem.
Egészen különös béke ez,
szokatlan érzés, ahogyan kérdezem:
miért zúgsz erdő?
Miért sírtok csillagok?
Arany János
Ohajtanék én…
Ohajtanék én egy csöndes tanyát,
Derült egű völgy nyájas kebelén:
Hová e hánykodó világ zaját
Elvétve hozná a szél csak felém,
Mint messze tenger zúgó moraját,
Mely lassan elhal a puszták szelén…
Wass Albert
Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked
rendre, rendre mind elveszünk.
Kosztolányi Dezső
Mohács
A csata
Ezüstösen villog fönn a zománc-kereszt
és vérre szomjazik a háborús acél,
a sápadó sereg sietve útra kél
és zúg, mint a köpű, mely nyüzsgő rajt ereszt.
Kaszásra vár mindenütt a sárguló kalász,
a harcosok között nyomott a hangulat,
komor nyugodtsággal buzdítanak az urak,
a bús, letört király csüggedten nyargalász.
Egyszerre, mint ezüst-kígyó, lassan görög
feléjük a vasas, tar-homlokú török;
buggyos ruhájukban nagy testük még nagyobb.
Halált köp az ágyú, a penge felragyog,
vér fröccsen a mezőn, hullong a hús-cafat –
s felhővel fogja be dicső szemét a nap.
BODA ZSUZSA FELVÉTELEI