Bodorkós Edina - Társadalomelméleti Kollégium

FORDULAT 

A Társdalomelméleti Kollégium 

Szakmai Folyóirata 

ZÖLD ÉS ETIKAI 

KÖZGAZDASÁGTAN 

2002 NYÁR

Fordulat 2002 nyár 

Készült az Aula Kiadó nyomdájában 

150 példányban 

Szerkesztő: Orbán Gábor, Szabó Adrienne 

Számítógépes munka: Harasztosi Péter 

Kiadja a Társadalomelméleti Kollégium 

A szerkesztőség e-mail címe: fordulat@tek.bke.hu 

Honlap: http://tek.bke.hu 

ISSN 1 585 0560 

TANSEGÉDLET, KERESKEDELMI FORGALOMBA NEM HOZHATÓ

MŰHELY 

TARTALOMJEGYZÉK 

KACSUK ZOLTÁN: 

Zöldségek nyersen 5 

VARSÁNYI KORNÉL: 

Modern és modern-bíráló ökológia 24 

TUKACS ANDRÁS: 

Mivel érték-el? 39 

BODORKÓS BARBARA: 

A TEK újrafelfedezése 67 

KOMMENTÁR 

HELTAI LÁSZLÓ: 

Vadászó-gyűjtögető társadalmak 83 

SZEMELVÉNYEK A ZÖLD ALAPOZÓ KÖRDOLGOZATAIBÓL 

VITA 

KOVÁCS TAMÁS: 

A Kis Herceg Csodaországban 100 

BODORKÓS EDINA: 

Zöld építészet és az autonóm ház 106 

ZÁMBÓ TIBOR: 

Mire jó a szabadság? 118 

TEMESI DÁNIEL: 

Az *** társadalmi tanítása 126 

SOÓS GERGELY TAMÁS: 

Démon Lord és Fél Erik meg a legelő 132 

HERTZ ISTVÁN ÉS BARÁTAI: 

Mai kedvenc Tájbeszólásom 135 

KRÓNIKA 141

Zöldmozgalmak a hálón 

Az írásom célja alapvetően 

leíró jellegű, megpróbálom 

összefoglalni az egyes irányzatok 

lényegét, alapvető értékeit és 

egymáshoz való viszonyukat. Ez 

egy igen problémás vállalkozás, 

figyelembe véve, hogy az egyes 

irányzatokon belül sincs egyértelmű 

konszenzus ezekben a 

kérdésekben; a megállapításaim 

felületessége a kifejtés terjedelmével 

arányos. 

A hálón néztem utána a témának, 

mert itt remélhettem, 

hogy mennyiségileg feldolgozható 

anyagot találok, ami ugyanakkor 

széles látószögű, sokszínű 

lesz. Bevallom ez a dolgozat 

is a „gyorsétterem - gyors tudás” 

hagyomány követője. Előre hát 

az ismeretterjesztés fodros hullámain. 

MŰHELY 

ZÖLDSÉGEK NYERSEN 

KACSUK ZOLTÁN 

Kizárólag angol nyelvű oldalakat 

néztem meg. Nagyjából 40- 

50 linket jártam be, ez elég kevésnek 

tűnik számomra is. Mégis 

úgy érzem egy jelentős szeletet 

sikerült áttekintenem a témából, 

két okból is, egyrészt mivel az 

egyes oldalakról továbblépve 

sikerült elég gyakran visszatérnem 

már látogatott más oldalakra, 

ez számomra egy fajta lezártságot 

jelzett. Másrészt az általam 

összegyűjtött és feldolgozott 

szövegek kereszt-hivatkozásaiban 

sem találkoztam igazán más 

mozgalommal, mint az általam 

már beazonosítottak. Ez természetesen 

nem jelenti azt, hogy 

nincsenek más jelentős zöld 

mozgalmak és elméletek akár a 

világban akár a világhálón, csupán 

arra enged következtetni, 

hogy egy klasztert sikerült úgyahogy 

bejárnom, reményeim 

szerint persze egy releváns hal- 

2002 NYÁR FORDULAT 5

MŰHELY 

mazra bukkantam. Itt szeretném 

azonban azt is jelezni, hogy az 

alábbi felsorolás elemei közül a 

WWF és a Greenpeace nem alkotta 

a halmaz részét: ezeket én 

vettem be a vizsgálati körbe, 

illetve az emberiség felszámolására 

irányuló csoportosulások és 

az ökofasiszták sem a vizsgált 

klaszterben voltak – létükről az 

index.hu egy szélsőséges zöld 

mozgalmakról szóló cikkében 

olvastam. Ez utóbbi cikk nem 

kis mértékben befolyásolta kutakodási 

vágyam fellobbanását (ez 

a köszönetnyilvánítás volt). 

A szövegben a felhasznált 

irodalmat mindig a releváns részeknél 

található linkről lehet 

elérni. Például a zöld témában a 

leghasznosabb általános kiindulási 

pontnak az alábbi link bizonyult: 

http://www.baobabcomputing.c 

om/naturalphilosophy/ 

Elméleti irányzatok 

Ide azokat az irányzatokat soroltam, 

amelyek komoly elméleti 

alappal is rendelkeznek, (ennek 

megállapítása az én részemről 

természetesen teljesen önkényes 

volt); illetve azokat a diszciplínákat 

soroltam ide, amelyek a felsőoktatásban 

is megjelennek 

valamilyen formában. 

Környezeti Etika 

5-82. OLDAL 

A filozófiai problémákkal, 

azon belül is az etikai kérdésekkel 

való foglalkozás komoly szerepet 

játszik a zöld mozgalmak 

elméleteiben. A céljaik megindokolásához 

szinte mindig felsorakoztatnak 

etikai érveket is. Most 

környezeti etika alatt szigorúan 

az egyetemi diszciplínára koncentrálok, 

hiszen korábban is 

létezett számos természeti irányultságú 

gondolatrendszer. 

Egy környezeti etika kidolgozására 

a hatvanas évek végén és a 

hetvenes évek elején egyre nagyobb 

igény jelentkezett a zöld 

aktivisták részéről a mozgalomban 

szintén részt vállaló filozófusok 

irányába. Különböző elemek 

járultak hozzá a probléma 

felvetéséhez és tárgyalásához, 

ezek között a legjelentősebbek 

Lynn White a The Historical 

Roots of our Ecological Crisis 

című műve (1967), Garett 

Hardin The Tragedy of the 

Commons című műve (1968) ás 

az 1970-es első Föld nap voltak, 

valamint még Aldo Leopold The 

Land Ethic című esszéje. Ez az 

esszé az A Sand County 

Almanac című kötetben 1949ben 

jelent meg először; Aldo 

Leopoldnak ezt a könyvét ismét 

kiadták 1970-ben. Ez az esszé az 

egyik kulcsszövege a környezeti 

etikának: a kötet az egyik alap- 

6 FORDULAT 2002 NYÁR


műnek számít az ökokriticisták 

most formálódó kánonjában is, 

és csak ráadásként jegyezném 

meg, hogy a következő két mondat 

volt a legtöbbet idézett az 

általam feldolgozott írásokban: 

“Egy dolog akkor helyes, ha a 

biotikus közösség integritásának, 

stabilitásának és szépségének 

megőrzése felé hat. Helytelen, ha 

más irányba hat.” 1 

Az Aldo Leopold által hirdetett 

álláspontot nevezik ökocentrizmusnak, 

ennek a szónak a jelentéstartalmát 

két oldalról lehet 

megközelíteni. Az első nézőpont 

alapvetően az antropocentrizmussal 

való szembehelyezkedés: 

a természetnek vannak 

közvetlen belső jogai, és a róla 

való moralizálás nem alapulhat 

pusztán az emberhez (vagy állathoz, 

bizonyos progresszívebb 

irányzatok szerint) való viszonyán, 

például, hogy mennyire 

hasznos az ember számára. A 

másik megközelítés, melyet Aldo 

Leopold fejt ki a következő: az 

első morális törvények az ember 

és ember közötti viszonyt szabályozták 

(pl. Tízparancsolat), 

aztán megjelentek az ember és 

közösség viszonyát szabályozó 

morális parancsok, és végül meg 

1 “A thing is right when it tends to 

preserve the integrity, stability and 

beauty of the biotic community. It is 

wrong when it tends otherwise.” 


fognak jelenni az ember és környezetének 

kapcsolatát szabályozó 

morális törvények (Aldo szerint 

hamarosan...). Ezt a folyamatot 

a kölcsönös függőség egyre 

szélesebb körének felismerése 

jellemzi, és a környezeti etika 

lényegében az emberi közösség 

határainak a környezetünkre való 

kiterjesztését, és ezáltal a természethez 

való viszonyunk megváltozását 

jelentené. Eredetileg 

mint hódítókra tekintettünk magunkra, 

és most fel kell ismernünk, 

hogy nem leigázói, csupán 

részei vagyunk a környezet egészének. 

1973-ban Arne Naess norvég 

filozófus, az Inquiry című folyóirat 

alapítója, megjelentette a 

“The Shallow and the Deep, 

Long-Range Ecology Movement” 

című cikkét, ez volt a 

mély ökológiai irányzat kezdete. 

Az Inquiry volt a környezeti 

etika legfontosabb folyóirata 

egészen 1979-ig, amikor aztán 

Eugene C. Hargrove megalapította 

az Enviromental Ethics 

című folyóiratot. Az első öt év 

során az állati jogokkal foglalkozó 

cikkek is ebben a folyóiratban 

jelentek meg, majd a két terület 

szétvált, és az állati jogokról a 

vita külön folyóiratban folytatódott 

(először az Ethics and 

Animals majd később a Between 


MŰHELY 

the Species volt a terület legjelentősebb 

fóruma). 

Az 1980-as években kialakult 

az ökofeminizmus, majd később 

a Murray Bookchin nézetein 

alapuló társadalmi ökológia. Az 

1990-es évek elején alakult meg 

az International Society for 

Enviromental Ethics. 

http://www.cep.unt.edu/novice. 

html 

http://www.utm.edu/research/i 

ep/e/environm.htm 

Társadalmi Ökológia 

Ezt az irányzatot az 1921ben, 

New York Cityben született 

Murray Bookchin hívta életre. 

Bookchin már első világháborút 

megelőzően lelkes kommunista, 

majd trockista, anarchista, munkásmozgalmi 

mozgalmár és antifasiszta 

volt, az 1950-es évektől 

kezdte el baloldali gondolatait 

szélesebb környezeti perspektívába 

helyezni. Marxizmus-kritikája 

jelentős hatással volt az 

amerikai új baloldal alakulására, a 

társadalmi ökológia gondolatait 

boncolgató írásai pedig a zöld 

mozgalomra. Bookchin számos 

könyv szerzője és egyben 1974ben 

az Institute for Social Ecology 

egyik alapító tagja, Hegel 

dialektikus idealizmusára és Marx 

dialektikus materializmusára 

5-82. OLDAL 

adott válaszként kidolgozta az 

úgynevezett dialektikus naturalizmust 

(dialectic naturalism), ahol 

naturalizmus alatt a környezethez 

való viszonyunk értendő. 

Az ökológiai problémáknak 

társadalmi problémákban kell 

keresni a gyökereit csakúgy, 

ahogy a társadalmi evolúció gyökereit 

a természetes evolúcióban. 

Ez tulajdonképpen a legfontosabb 

üzenete a társadalmi ökológiának; 

az ember a természet 

része, de egyben igen különleges 

helyzetben is van. 

Az emberi társadalmak megjelenése 

logikus folyományai 

azoknak a viselkedési mintáknak 

– együttműködés, szolidaritás és 

gyermekgondozás –, amik hozzásegítették 

az emberek őseit az 

életben maradáshoz. 

Nem szabad szembeállítani az 

emberiséget a természettel, mert 

abból vagy a természet leigázása 

vagy az ember természetnek 

történő alávetése következik. Az 

első végletet képviselte például a 

marxizmus is, míg a másodikat a 

különböző misztikus és „mély” 

ökológiai irányzatok vallják. Az 

ember feladata a tudatos és felelősségteljes 

viszony saját társadalmi 

berendezkedéséhez és az 

őt körülvevő élővilághoz. A szelekciót 

nem szabad egy passzívan 

elszenvedendő külső erőnek 

tekinteni, a bonyolult idegrendszerrel 

rendelkező egyedek már 



maguk döntéseket hozhatnak, 

amivel befolyásolhatják a saját 

túlélési esélyeiket, és ez az emberekre 

fokozottan igaz. Ha az 

emberiségre, mint a természet 

részére gondolunk, a szemünk 

elé tárul egy öntudatára ébredt 

természet kialakulásának lehetősége 

(hasonló gondolatot találhatunk 

az ökopszichológiánál is). 

Noé szerepet kell felvállalnunk, 

aminek során mi vigyázzuk 

az élő természetet, nehogy 

valami értelmetlen csapás végezzen 

vele. 

http://www.social-ecology.org/ 

Mély Ökológia 

Ezt a környezeti mozgalmat, 

amint már korábban szó volt 

róla, Arnie Naess, norvég filozófus 

kezdeményezte 1972-ben, 

természetesen nem ő volt az 

első, akiben felmerült a környezethez 

való teljesen újfajta viszony 

gondolata, azonban az 

elnevezés mindenképpen tőle 

származik. Az alábbiakban egy 

Michael E. Zimmermannal készített 

riport alapján foglalom 

össze a mozgalom lényegét. 

A mély ökológia két alapvető 

nézete, hogy az antropocentrikus 

világnézet hibás, és helyette egy 

olyan szemléletre van szükség, 


amely sokkal erősebben hangsúlyozza 

minden dolog kölcsönös 

függőségét, így az emberét is a 

világban; másrészt az embernek 

meg kell tanulnia egy újfajta ökoöntudatot, 

amely egy sokkal tágabb 

azonosulást feltételez a 

környezetünkkel, mint amelyek 

idáig az identitásunkat formálták. 

A mély ökológia szerint az 

ökofeministák nézeteivel az a 

probléma, hogy bár igaz, hogy a 

patriarchátus rendszere nagyon 

sok kárt és szenvedést okozott, 

könnyen el lehet képzelni egy 

olyan testvériségen alapuló társadalmi 

szerveződést (erről lásd 

később), amely a környezettel 

szemben ugyanolyan kíméletlen. 

Hasonló kritikát fogalmaznak 

meg a mély ökológia képviselői a 

társadalmi ökológiával szemben: 

lehetséges egy olyan egyenlőségen 

alapuló és hierarchiamentes 

társadalmat létrehozni, mely továbbra 

sem veszi figyelembe a 

környezeti szempontokat. Természetesen 

a három nézetrendszer 

abból a szempontból rokonítható, 

hogy ellene vannak a 

központosításnak és a nagy hierarchiáknak. 

A mély ökológia 

hívei is gyakran beszélnek a decentralizáció, 

a biorégiók kialakításának 

és az ipari termelés 

parancsuralmának megtörésének 

szükségszerűségéről. 


MŰHELY 

A társadalmi ökológia hívei 

gyakran azzal vádolják a mély 

ökológiát, hogy a fasizmus eszmevilágával 

flörtöl, amikor arról 

beszél, hogy vissza kell térni egy 

organikus társadalmi rendhez. A 

szélsőjobb teoretikusai gyakran 

állítják szembe a természetes 

életmódot a modernitással, ahol 

számukra az első szociáldarwinizmust 

és parancsuralmi társadalmi 

szerveződéseket, míg a 

második haladó társadalmi mozgalmakat 

jelöl, mint a marxizmus 

vagy a liberalizmus. Zimmerman 

szerint azonban a mozgalom 

tisztában van ezzel a veszéllyel, 

és valójában nem a visszatérést 

sürgetik egy korábbi állapothoz, 

hanem a jelen meghaladását egy 

olyan társadalmi rend felé, 

amelyben nem lehetséges semmiféle 

parancsuralmi elnyomás. 

Ez utóbbi megállapítás a társadalmi 

ökológia gondolatrendszerében 

is fellelhető. 

Filozófiai szempontból a 

posztmodernhez kapcsolódik a 

mély ökológia, egyrészt a nagy 

narratívák (különösen például a 

tudományos és technikai fejlődés 

narratíváinak) megkérdőjelezésében, 

másrészt emberközpontúság-ellenessége 

a fehér angolszász 

protestáns férfi (WASP) 

szemszögével szakító irányzatok 

legradikálisabbjaként fogható fel. 

Fontos kiemelni, hogy ez az 

antropo-centrizmus-ellenesség 

5-82. OLDAL 

nem egyenlő a mizantrópiával, az 

emberek gyűlöletével. A mély 

ökológia szerint az ember, az 

emberi test is a természet része; 

ezzel szemben az emberiség kiirtását 

célul kitűző szervezetek, 

mint a GLF (lásd később), határozottan 

idegen és kóros testnek 

tartják az emberiséget a Földön. 

A mély ökológia hívei azonban 

a mélyre hatoló kérdéseken 

túl szeretnék látni a gyakorlati 

hatásait is nézeteiknek. Egyrészt 

a feminizmushoz, vagy más hasonló 

radikális mozgalmakhoz 

hasonlóan az oktatási rendszeren 

keresztül az emberek gondolkodására 

való hatással. Ez azért is 

fontos, mert a mély ökológia 

hívei nagyon gyakran az akadémiai 

szinten nem nyúlnak túl 

tevékenységükben. Másrészt 

vannak a mély ökológiát vallók 

közül azok, akik tesznek is elveik 

megvalósulásáért, például Dave 

Foreman, aki az Earth First! 

egyik alapító tagja. Harmadrészt 

az olyan szervezeteknek, mint az 

Earth First! és az ELF, az elméleti 

alapvetéseihez járul hozzá a 

mély ökológia. 

Arra a kérdésre, hogy milyen 

a viszonya a mély ökológiának a 

civilizációs fejlődéshez, Zimmerman 

azt válaszolta, hogy bár 

sokan a mozgalomból úgy gondolják, 

hogy a legjobb az lenne, 

ha az ipari társadalom összeomlana, 

és bár szerinte is ez egy 



elképzelhető veszély, ő mégsem 

ezt a lehetőséget szeretné. A 

fejlődés azonban semmilyen 

körülmények között sem rekedhet 

meg a jelen szinten, mivel a 

szennyezés és fogyasztás olyan 

mértéktelen az aktuális technológiák 

mellett, hogy biztos 

összeomláshoz fog vezetni, helyette 

folytatni kell a fejlődést és 

a technológiai problémákra 

technológiai válaszokat kell adni. 

http://home.c2i.net/dei/ 

http://www.haven.net/deep/co 

uncil/eight.htm 

http://www.context.org/ICLIB 

/IC22/Zimmrman.htm 

Ökofeminizmus 

Az ökofeminizmus abból az 

alapgondolatból táplálkozik, 

hogy a férfiak uralta társadalom 

ugyanúgy veti alá és zsákmányolja 

ki a természetet (és az 

állatokat), mint a nőket. A patriarchális 

társadalmi berendezkedésre 

való visszavezetése a 

környezeti problémáknak a társadalmi 

ökológia gondolatrendszerében 

is megjelenik. 

Az ökofeminizmusnak vannak 

politikai, környezeti és spirituális 

aspektusai. A politikai 

oldalához tartozik, hogy túl a 

környezet és a nők helyzetének 


megváltoztatásán, céljaik között 

szerepel a rasszizmus, imperializmus, 

a faj (speciesism) és osztály 

szerinti hátrányos megkülönböztetés 

elleni harc. 

A spirituális oldalon a környezet 

miszticizmus különböző 

formáiból táplálkoznak, és elutasítják 

az egy (hím) isten gondolatát, 

mivel szerintük az élet 

mindent átsző a világban. Az 

interdiszciplinaritás, a holisztikus 

szemlélet és ez a fajta spirituális 

szemlélet, mind abból a gondolatból 

származnak, hogy a partikularitások 

megragadása elégtelen 

még a vizsgált probléma 

megoldására. Ez a szemlélet elég 

sok zöld gondolatkörre jellemző. 

Természetesen az ökofeminizmus, 

csakúgy, mint a feminizmus, 

elég széles spektrumot 

ölel fel mind a radikalizmus, 

mind pedig a gyakorlathoz való 

viszony alapján. 

Az ökofeminizmuson belül az 

a felismerés vezetett az állatok 

jogaival való foglalkozáshoz, 

hogy ugyanaz a hierarchikus 

társadalmi rend felelős az állatok 

és a nők eltárgyiasításáért és kizsákmányolásáért. 

A nők és állatok 

közötti párhuzam három 

szinten is jelentkezik: 

1, az állatok és nők közös elnyomásában,kizsákmányolásában, 

bántalmazásában 


MŰHELY 

2, az állatokhoz és a nőkhöz 

egyaránt a következő jellemzőket 

társítják: alacsonyabb rendű, 

cuki, gyerekes, irányíthatatlan, 

érzelmi beállítottságú, impulzív, 

ösztönös, irracionális, gonosz... 

3, a nyelvhasználat szintjén: a 

nőket és állatokat szokták hívni 

pipiknek, cicusoknak, nyuszikáknak, 

báránykáknak... 

A Feminists for Animal 

Rights (Feministák az Állatok 

Jogaiért) szervezet például a nők 

és állatok mindenfajta bántalmazásának 

megszüntetését tűzte ki 

célul. 

http://www.enviroweb.org/eve 

/what_is/index.html 

http://www.envirolink.org/envi 

roethics/ecofemindex.html 

http://www.ecofem.org/ 

Ökopszichológia 

Az ökopszichológia egyszerre 

igen elvont és igen gyakorlatias 

terület. Szellemi és misztikus 

rejtelmek kavarognak a diszciplína 

körül, amikor a világmindenség 

mibenlétét boncolva, olyan 

gondolatok fogalmazódnak újra 

John Wheeler fizikus nyomán, 

hogy az emberiség nem más, 

mint az anyag önmegismerésének 

csatornája: a világmindenség 

szomjazza az értelmet, ami őt 

befogadja, és erre a feladatra mi 

5-82. OLDAL 

emberek vagyunk hivatva (hasonló 

elképzelést találunk a társadalmi 

ökológiában). 

Az előbbi gondolat Theodore 

Roszak írásából származik, és 

csupán az írója nagyszabású látószögét 

szerettem volna vele jellemezni, 

mielőtt ismertetem az 

említett szerző gondolatait az 

öko-pszichológia, mint diszciplína 

mibenlétéről. 

Az agy legmélyén helyezkedik 

el az ökológiai tudattalan, és ennek 

az elnyomása az ipari társadalomban 

az őrület legmélyebb 

gyökere. Az ökológiai tudattalanban 

található a kozmikus 

evolúció élő emléke egészen a 

kezdeti időkig. Amíg más pszichoterápiák 

az ember és ember, 

ember és család valamint ember 

és társadalom közötti konfliktusokat 

igyekeznek feloldani, addig 

az ökopszichológia a mostanában 

létrehozott városi tudat és az 

ősöreg környezet közötti elidegenedést 

próbálja meg gyógyítani. 

Az ökopszichológia számára 

is a gyermekkor a fejlődés kiemelten 

fontos szakasza. A 

gyermekben még ép a világhoz 

való viszony és ez az az élmény, 

amit a funkcionálisan “épelméjű” 

felnőttekben helyre akar állítani a 

diszciplína. Ehhez különböző 

forrásokhoz nyúl: természetes 

népek hagyományos gyógymódjaihoz, 

a vallásokban és művé- 



szetekben kifejeződő természet 

miszticizmushoz, a vadon élményéhez 

és a mély ökológia meglátásaihoz. 

Az ökológiai egoban 

kialakul az etikai felelősség a 

bolygó iránt, és ezt a felelősséget 

az ökopszichológia bele szeretné 

szőni a mindennapi társadalmi 

kapcsolatok szövetébe, valamint 

a politikai döntéshozatalba. 

A legfontosabb terápiás tervek 

közé tartozik azon férfiasnak 

tartott személyiség jegyek újraértékelése, 

melyek erősen jelen 

vannak politikai struktúráinkban, 

és melyek arra ösztökélnek bennünket, 

hogy a természetet leigázzuk, 

idegenként, tárgyként 

kezeljük; ebből a szempontból az 

ökopszichológia jelentősen támaszkodik 

az ökofeminizmus 

nézeteire. 

Minden, ami a kisléptékű társadalmi 

szerveződések és az 

egyének hatalommal való felruházása 

felé hat, az táplálja az 

ökológiai egót, minden, ami 

nagyméretű uralomra tör és az 

egyén elnyomására, az az ökológiai 

egó ellen hat. 

Az ökopszichológia poszt-indusztriális 

és nem anti-indusztriális 

nézeteket vall. 

Az ökopszichológia úgy gondolja, 

hogy egyfajta szinergikus 

kölcsönhatás van az egyéni és a 

bolygónk jóléte között. 


Ezek az állítások Theodor 

Roszak professzor, a CSU Ökopszichológiai 

Intézete 2 igazgatójának 

nézetei az ökopszichológiáról. 

A gyakorlatiasságra a következőkben 

szeretnék kitérni. Az 

Ökopszichológiai Intézet céljai 

közé tartozik, hogy elfogadtasson 

egy olyan környezet alapú 

definíciót az épelméjűségről, ami 

aztán jogilag értelmezhető és 

alkalmazható, valamint hatással 

lehetne a közpolitikai döntésekre. 

Ehhez szükség lenne egy 

széleskörű megállapodásra, egyetértésre 

pszichológusok és 

pszichiáterek között arról, hogy 

egyrészt a kiegyensúlyozott környezeti 

kapcsolatok meghatározó 

érzelmi tényezők az emberek 

életében. Másrészt pedig arról, 

hogy a környezettel való diszfunkcionális 

viszony károsíthatja 

az egyének és közösségek mentális 

egészségét. Az intézet célja, 

hogy támogasson olyan kutatásokat, 

amelyek ennek a konszenzusnak 

a kialakulását segítik elő. 

Ilyen kutatás például az, amelyik 

a természetben eltöltött idő személyiségre 

gyakorolt pozitív hatásait 

vizsgálja. 

Az ökopszichológia tehát egyrészt 

az épelméjűség újradefiniá- 

2 Ecopsychology Institute of California 

State University, Hayward; alapítva 

1994-ben 


MŰHELY 

lásával kíván hozzájárulni a zöldek 

küzdelméhez, másrészt viszont 

ennél közvetlenebb módon 

is segíteni kíván a zöld aktivistáknak. 

Hozzá szeretnék segíteni 

a zöld aktivistákat a munkájuk 

pszichológiai aspektusainak 

jobb megértéséhez, ezáltal is 

segítve őket a hatékonyabb kampányolásban. 

http://isis.csuhayward.edu/ALS 

S/ECO/index.html 

Ökokriticizmus 

Az ökokriticizmus nagyon 

hangzatos név, kiváló hívószó 

(ezt hívei is így gondolják), tartalma 

azonban még csak most 

kezd kirajzolódni, és sokan sokféleképpen 

gondolkodnak arról, 

hogy mit fejez ki, illetve mi a 

feladata ennek az igen fiatal 

irányzatnak. Abban szinte minden 

írás egyetértett az általam 

vizsgáltak közül, hogy ennek egy 

inkluzív kategóriának kell lennie, 

alapvetően interdiszciplináris 

megközelítésű, és tárgya az ember 

környezete, illetve az ember 

viszonya ehhez a környezethez. 

Arról, hogy az ökokriticizmusnak 

hogyan kell viszonyulnia 

az irodalomtudomány többi részéhez 

(ha egyáltalán van még 

irodalom a természeti irodalmon 

kívül...), a korábbi kritikai irány- 

5-82. OLDAL 

zatokhoz, mint a feminizmus 

vagy a dekonstrukció, illetve a 

kritikai kultúrakutatáshoz, vagy 

magához a zöldmozgalomhoz, 

arról már megoszlanak a vélemények. 

A mozgalom az Egyesült 

Államokból indult el, ezért 

nem meglepő, hogy kulcsszövegei 

is többnyire amerikai szerzők 

tollából származnak. 

A különböző szerzők egészen 

más olvasatait adják az ökokriticizmus 

mibenlétének. Van, aki 

szerint a hangsúly azon van, 

hogy a lokalitást is figyelembe 

vegye az egyes művek olvasata, 

és így tágabb értelmezési kontextus 

nyíljon meg. Mások úgy 

gondolják, hogy egyfajta kritikai 

olvasat is lehetséges, ahol a szereplőknek 

a környezethez és a 

környezeti rendhez való viszonyát 

is figyelemmel kísérik, a 

feminista és más kritikai olvasási 

módok mintájára. 

Többen hangsúlyozták, hogy 

a posztmodern nyelvjátékok és a 

dekonstrukció után az ökokriticizmus 

visszaviszi a műveket a 

valós világba, szó szerint a realitás 

talaján alapozva meg azok 

olvasatait. 

Több szerző fejezte ki sajnálatát, 

hogy a természettudományok 

és a humán tudományok 

között még mindig merev elhatárolódás 

található, és hangsúlyozták, 

hogy az ökokriticizmus 

lehetne az egyik olyan fórum, 



ahol a széttagolt tudományok 

egysége ismét helyreáll. Több 

egyetemen létezik már természeti 

olvasás, ökokriticizmus vagy más 

néven olyan tanfolyam, ahol az 

irodalom órák mellett különböző 

természettudományos, főleg biológiaórák 

is szerepelnek a tanrendben. 

Több szerző jelezte, hogy az 

ökokriticizmus létjogosultságát 

abban látja, hogy az emberek 

gondolkodásmódjának megváltoztatásához 

az irodalmon keresztül 

is vezet út. A környezettudatos 

irodalom illetve irodalomkritika 

segíthet az emberek 

értékeinek újragondolásához, és 

így segítve a zöld gondolkodás 

térnyerését, hozzájárulhat a zöld 

mozgalom sikeréhez. 

http://www.asle.umn.edu/archi 

ve/intro/intro.html 

Állatok jogai 

Az állati jogok kérdése különböző 

szinteken kapcsolódik a 

zöld problémakörhöz. Mint etikai 

kérdés illeszkedik a környezeti 

etika problémakörébe, radikálisabb 

formában az antropocentrikus 

világszemlélet, valamint 

a faji alapú megkülönbözetés 

(speciesism) ellen indított 

háború egyik terepe. 


Az állatok kizsákmányolása 

(munkaerejük eltulajdonítása, 

fogyasztásuk, stb.), embertelen 

bánásmódunk irányukba (pl. 

factory farming – nagyüzemű 

állattenyésztés és tartás), valamint 

a természetes élőhelyeik 

eltulajdonítása, populációik kiirtása, 

mind-mind súlyos etikai 

kérdéseket vetnek fel. Felmerülnek 

ökológiai problémák is az 

utóbbival kapcsolatban, például a 

biodiverzitás csökkenése, de a 

kérdésnek ez a szintje nem jelenik 

meg az állati jogokról folyó 

beszédben. 

Az állatok egyenlő félként 

való kezelése az emberszabású 

majmok esetén az ember kategória 

újraértelmezését feszegeti. 

Igen gyakran találkozni az alábbi 

fordulattal: „állatok (emberi és 

nem emberi)”, ez a kifejezés is 

azt kívánja kiemelni, hogy sokkal 

több mindenben vagyunk hasonlatosak 

a többi állathoz, mint 

amennyire különbözünk tőlük. 

Az állatjogi mozgalom három 

fő irányzata: 

1, állatok jólétéért (Animal 

Welfare): ez az irányzat nem 

helyezkedik szembe az állatok 

kizsákmányolásával, csupán azért 

küzd, hogy az állatok a lehető 

leghumánusabb bánásmódban 

részesüljenek. Tehát a kutyának 

például joga van, hogy ne rúgják 

meg, ebben az értelemben te- 


MŰHELY 

kinthetjük ezt a mozgalmat állatjoginak. 

2, állatok felszabadításáért 

(Animal Liberation): Peter Singer 

könyve, az Animal Liberation 

egyrészt a legolvasottabb könyv 

állatjogi témában, másrészt bevitte 

a témát az akadémiai diskurzus 

terébe. Álláspontja utilitarista 

vonásai miatt nem a legradikálisabb, 

hiszen bizonyos körülmények 

között elfogadhatónak 

tartja az állatok fel- és kihasználását. 

3, állatok jogaiért (Animal 

Rights): Tom Regan mozgalma a 

legradikálisabb, az állatok teljes 

felszabadítása mellett száll síkra. 

http://hedweb.com/alffaq.htm 

http://www.animalrights.com/arpage.htm 

Az állati jogok kérdéshez 

kapcsolódó gyakorlati irányzatok, 

tevékenységek még az alábbiak. 

Vegetáriánusok: akik nem fogyasztanak 

állati eredetű táplálékot, 

ennek különbözően erős 

fokozatai vannak (halott állatot 

nem fogyaszt, annak tejét és tojását 

sem, stb.). 

http://triroc.com/caroladams/ 

Veganusok: A veganus (vegan), 

olyan termék, amely állatok felhasználása 

nélkül és környezet- 

5-82. OLDAL 

barát módon készült, az ilyen 

termékeket használó személyt is 

veganusnak hívják. A vegánusok 

általában vegetáriánusok is. 

Vadászatszabotőrök: A vadászatszabotőrök 

tevékenysége leginkább 

Nagy-Britanniára jellemző, 

ahol a hajtóvadászatnak, mint 

az arisztokratikus elfoglaltságok 

egyikének, komoly hagyományai 

vannak. A hajtóvadászatok során 

az állatokat olyan kínzásnak teszik 

ki, ami teljesen embertelen, 

és a sport fogalmával össze nem 

egyeztethető. A vadászat mellett 

szóló különböző érvek (ritkítani 

kell a rókapopulációt, munkát 

teremt vidéken, stb.) hamisságára, 

valamint a hajtóvadászatok 

különböző embertelen aspektusaira 

(nem csak a rókákat illetően, 

hanem például a hajtó kutyák 

bánásmódjával kapcsolatban is) 

próbálják felhívni a figyelmet, 

lobbiznak az ilyen típusú tevékenységek 

törvény általi beszüntetéséért, 

valamint aktívan próbálják 

megakadályozni az ilyen 

vadászatok sikerét. 

Szervezetek & egyéb 

WWF & Greenpeace 

Érdekes, hogy ez a két jól ismert 

“zöld márkanévvé” vált 

szervezet mennyire felületesen és 

semmitmondóan jelenik meg a 



hálón. Nem is hivatkoztak a 

honlapjaikra más oldalakon (helyesebben: 

a WWF-hez vezetett 

egy darab link). A kivitelezés 

természetesen nagyon szép, de 

nem lehet használható információt 

kicsikarni a céljaikat, programjukat 

és értékeiket illetően. 

Ennyire kevés utánajárás alapján 

nem akarok messzemenő következtetéseket 

levonni arra nézve, 

hogy vajon miért nincsenek 

meghivatkozva ezek a szervezetek 

a többi zöld oldalon. 

http://www.wwf.org/ 

http://greenpeace.org/ 

Zöld pártok 

Helyesebb lett volna az Egyesült 

Államok zöld pártját írni, 

mivel az ő honlapjukon jártam 

kizárólag (ide vezetett link, megjegyzem 

ide is csak egy darab). 

A „hálóélet” szépsége, hogy 

dolgozatom írása közben 

visszatérve az említett linkre, egy 

másik oldalt találtam ott. Ez már 

a világ zöld pártjainak oldala 

volt, innen szeretném idézni a tíz 

kulcsfontosságúként megjelölt 

értéküket: társadalmi igazságosság, 

közösség-alapú gazdálkodás, 

erőszakmentesség, decentralizáció, 

jövőbe tekintés/fenntarthatóság, 

feminizmus, személyes és 


globális felelősség, a változatosság 

tisz-telete, alulról építkező 

demokrácia (grassroots democracy), 

ökológiai bölcsesség. 

http://www.greens.org/ 

Earth First! 

A „Föld Először!”, vagy még 

inkább „Föld Mindenek Előtt!”, 

szervezet autonóm helyi csoportok 

hálózatából áll, nincs 

központi hivatala vagy döntéshozó 

szerve, nincsenek fizetett 

hivatalnokai. Az EF! tizenhárom 

országban van jelen. Nem szabad 

azonban összekeverni az 

ELF-fel (lásd alább), amelynek 

hivatalosan még csoportjai sem 

léteznek. Természetesen nem 

kizárt, hogy az egyik szervezet 

tagjai egyben a másiknak is tagjai 

(lásd az ökoterrorról szóló részt). 

„Nincs kompromisszum a 

Föld védelmében” 3 – ez az EF! 

szlogenje, ők is a közvetlen akciót 

hirdetik, kiemelve annak közösségformáló 

és önbecsülést 

növelő erejét. Nem riadnak 

vissza a törvényszegéstől a céljaik 

elérése érdekében. A kiáltványuk 

igen harcias, a benne említett 

példák, annak ellenére, hogy 

illegális cselekedeteket is említenek, 

azért messze állnak az ELF 

módszereitől. Itt nem terrorcse- 

3 “No compromise in defence of the 

earth” 


MŰHELY 

lekményekről, inkább igen erős 

civil engedetlenségről beszélnék, 

bár kiáltványuk hirdeti, hogy 

nem riadnak vissza semmilyen 

eszköz alkalmazásától sem. 

A küzdelmüket globálisnak 

tartják, az akcióikat azonban 

lokálisan szervezik, mindig a 

helyi csoport által meghatározva. 

A szolidaritás jelentős az egyes 

csoportok között, így az együttműködés 

nem ritka, még akár 

nemzetközi szinten sem. Itt látszik 

igazán a különbség a hivatalosan 

nem létező ELF-hez 

képest, mivel az EF! szervezetei 

nyilvánosan léteznek, ezért sokkal 

nagyobb mértékű a kommunikáció 

az egyes csoportok között. 

http://www.snet.co.uk/ef/ 

http://www.earthfirstjournal.org 

/frontcover.cfm 

Earth Liberation Front 

A Föld Felszabadítási Front 

nem létezik. Mégis számtalan 

ökoterror-cselekményért vállaltak 

már felelősséget a 1992-től 

napjainkig, igen gyakran az ALFfal 

(lásd alább) együtt, sőt közös 

együttműködési és szolidaritási 

kiáltványt is kiadtak. Bár sokáig 

kételkedtek/nek még ma is az 

ELF létezésében, (miként a hajdani 

emberek a tündérekben; 

erre a szójátékra „elf = tündér” 

5-82. OLDAL 

egyébként szándékosan rájátszanak), 

a hálón hirdetik létüket, 

programjukat és eddig elkövetett 

akcióikat. 

Egyik kiáltványuk szerint 

1992-ben alakult a csoport, amikor 

az addig radikálisnak számító 

Earth First! csoport a moderáltabb 

irányba kívánt elmozdulni 

Nagy Britanniában (ez aztán 

1994-ben az Egyesült Államokban 

is bekövetkezett). Az ELF 

nem volt hajlandó szakítani a 

közvetlen akció (direct action) 

módszerével, melynek alapelve 

az ő értelmezésükben, hogy a 

környezet védelmének érdekében 

minden módszer megengedett 

és szükséges. 

Egy másik felhívásukban, arra 

szólítanak fel, hogy támadjuk 

meg az elektromos vezetékeket, 

a transzformátor állomásokat és 

a számítógépeket, természetesen 

mindez a világhálón van közzétéve. 

Ugyanebben az írásban a társadalmi 

és mély ökológiát nevezik 

meg szellemi bázisukként, 

illetve a Luddistákat, Levellereket, 

Diggereket, ALF-ot, Zapatistákat 

és a csintalan kis tündéreket 

jelölik meg, mint fő inspirálóikat. 

http://www.cdfe.org/earth.htm 

http://www.iiipublishing.com/el 

f.htm 



http://abcnews.go.com/sections 

/us/DailyNews/elf981022.ht 

ml 

Animal Liberation Front 

Az Állatfelszabadítási Front 

felépítésében, működésében és 

taktikáiban nagyon hasonló az 

ELF-hez (kapcsolatukról lásd 

ott). Az ember nem léphet be a 

szervezetbe, mindenki tag, aki az 

ALF iránymutatását követve 

akciókat hajt végre, ezek a következők: 

- Felszabadítani az állatokat a 

kizsákmányolás és bántalmazás 

helyszíneiről, és elhelyezni őket 

olyan biztonságos otthonokban, 

ahol leélhetik természetes életük 

hátralevő részét. 

- Anyagi kárt okozni azoknak, 

akik az állatok kizsákmányolásából 

és szenvedéséből profitálnak. 

- Feltárni a szörnyűségeket, 

amiket zárt ajtók mögött követnek 

el állatokkal szemben. 

- Minden lehetséges óvintézkedést 

meghozni az állatoknak 

(ember és nem ember) okozott 

bántalom elkerülése érdekében. 

Mint látható az ALF is a közvetlen 

akció és az erőszakmentesség 

elveit követi, rövid távú 

célja minél több állat megmentése, 

és az állatokkal visszaélő cégek 

kiszorítása a piacról. 


Valóban létező szervezet az 

ALF Supporters Group (ALF 

Támogatók Csoportja), ennek a 

csoportnak a fő céljai: 

- a bebörtönzött aktivisták 

támogatása, 

- az ALF támogatása és védelme, 

- a közvélemény felvilágosítása 

a közvetlen cselekvés szükségességéről 

és racionalitásáról, 

- kommunikációs fórum biztosítása 

az ALFSG hírlevélen 

keresztül, 

- forrásokat szerzése a fenti 

tevékenységekre. 

Az általam olvasott ALF faqot 

is az ALFSG tette közzé a 

hálón. Nem tartom valószínűtlennek, 

hogy nem egy ALFSG 

tag egyben ALF tevékenységekben 

is részt vesz (erről a problémáról 

lásd még az 

ökoterrorizmusnál). 

http://hedweb.com/alffaq.htm 

Az emberi faj felszámolása 

Ezen csoport a környezet 

problémáinak megoldására egyetlen 

járható utat lát, ez pedig 

az emberi faj egészének eltávolítása 

a bioszférából. A radikálisabb 

irányzatok az azonnali 

pusztítást szorgalmazzák, míg a 

moderáltabb irányzatok az em- 


MŰHELY 

berek fokozatos kihalása mellett 

érvelnek. Megjegyezném, hogy 

ezekhez az oldalakhoz nem a 

többi zöld mozgalomtól vezető 

linken keresztül jutottam el. 

Gaia Liberation Front 

A Gaia Felszabadítási Front 

nem egy szervezet, hanem egy 

koncepció, a GLF tagja az, aki 

ezt követi (idáig erősen emlékeztet 

az ALF&ELF párosra). 

Röviden és tömören: 

- Meg kell őrizni Gaiat, azaz a 

bolygó ökoszisztémáját a lehető 

legteljesebb és legváltozatosabb 

formájában. 

- Az ember idegenné vált a 

környezet számára, mint egy 

rákos daganat a szervezetben. 

Sőt az ember eleve genetikusan 

kódolva van erre az idegenségre, 

mivel a génjeiben van a technológiai 

érzék, és ezt bizonyítja az, 

hogy többször és egymástól függetlenül 

bekövetkeztek ugyanazon 

technológiai vívmányok 

felfedezései. 

- Az ökoszisztéma eltartó képessége 

egyes fajok számára csak 

más fajok kárára növelhető, és 

végső soron a túlterhelés összeomláshoz 

fog vezetni. Számos jel 

utal arra, hogy közel vagyunk egy 

ilyen összeomláshoz. 

- Gaia túlélését csak az emberiség, 

mint faj megsemmisítésével 

garantálhatjuk. 

5-82. OLDAL 

Ez az elképzelés véleményem 

szerint a legradikálisabb megfogalmazását 

adja annak, hogy 

ember és környezetének viszonya 

felborult. A GLF azonban 

nem csak megfogalmazásában, 

de szándékolt cselekvéseiben is 

igen szélsőséges, igaziból az emberiség 

teljes és minél hamarabbi 

kiirtásánál kevesebbel nem érik 

be. 

http://www.churchofeuthanasia. 

org/resources/glf/glfsop.html 

Zero Population Growth 

Sokkal moderáltabb álláspontot 

képvisel a Nulla Népesség 

Növekedés, ami egy nemzetközi 

nonprofit szervezet. Célja a 

népesség növekedésének lassítása, 

és a Föld népeinek és erőforrásainak 

egyensúlyba hozása. 

http://www.zpg.org/ 

Voluntary Human Extinction Movement 

Ennek a mozgalomnak (ez sem 

egy szervezet), az álláspontja 

átmenet az előbbi két mozgalom 

nézetei között. Sok-sok faj 

fennmaradásának biztosít lehetőséget 

egyetlen faj, a Homo Sapiens 

kihalása. Ugyanakkor ezt a 



célt nem az emberiség azonnali 

tömeges pusztításával kívánják 

elérni, hanem a fokozatos kihalással. 

Mindenki a mozgalom 

tagja lehet, aki lemond arról, 

hogy még egy emberrel tovább 

terhelje a Földet. Ennyi az egész, 

az is lehet tag, akinek már gyerekei 

vannak, ha elhatározza, hogy 

több nem lesz neki. És így szép 

fokozatosan, ha mindenki lemond 

az utódnemzésről, kihal az 

emberiség. Magukat nem tartják 

mizantrópnak, csupán felelősen 

gondolkodóknak. 

http://www.vhemt.org/ 

Ökofasizmus 

Maga a kifejezés önellentmondásnak 

tűnhet, hiszen a zöld 

gondolkodás alapvetően globális 

(miközben egyben lokális is…) 

és nem nacionalista. Nem lehet a 

Föld problémáit azzal megoldani, 

ha a szomszéd kertjébe piszkítunk, 

ugyanakkor mindenki 

felelős a saját környezetében 

megtenni a szükséges lépéseket. 

Honnan tehát az ökofasizmus? 

Az ökológiai problémák 

megoldására a radikális mozgalmak 

közül sokan sürgetnek olyan 

intézkedéseket, amelyek tartalma 

és végrehajtási módjai miatt a 

szélsőjobb parancsuralmi rendszerekre 

emlékeztetnek. Persze 


ugyanígy beszélhetünk ökokommunizmusról 

is. 

Az ökopszichológia törekvése, 

hogy újradefiniálja az épelméjűséget 

a környezethez való 

viszony alapján, véleményem 

szerint jelentős veszélyeket rejt 

magában. Lehetséges, hogy ha 

egy ilyen konszenzus valóban 

kialakulna a pszichológia világában, 

és törvényre emelnék, akkor 

lennének alacsonyabb rendű 

(potenciálisan urbánus) és magasabb 

rendű pszichével rendelkező 

emberek (valószínűleg természeti 

emberek). Nem azt akarom 

mondani, hogy a környezethez 

való viszony, illetve az ökotudatosság 

nem fontos dolgok, de 

egy ilyen felosztás kísértetiesen 

az emberek közötti faji megkülönböztetés 

gondolatának egy új 

dimenzió mentén történő felidézése. 

Bár kimondottan ökofasiszta 

oldalt nem találtam, Charles 

Manson a híres amerikai sorozatgyilkos 

által alapított ATWA 

(air, trees, water, animals) nevű 

szervezet esetleg ebbe a kategóriába 

sorolható. A Manson honlapján 

felvázolt nézetek, elég 

zavarosak: egyfajta vallásos viszony 

jelenik meg a természet 

irányába; két alternatíva van, 

tenni a környezetért vagy meghalni; 

valakinek fel kell vállalni, 

hogy a világban rendet tegyen, 


MŰHELY 

stb. Ehhez még hozzá tenném, 

hogy a szervezet logója egy stilizált 

horogkereszt benne az 

ATWA betűivel. 

http://www.atwa.com/ 

Ökoterror 

Az egyik alapvető probléma a 

zöld mozgalmak felmérésénél az, 

hogy nemigen lehet tudni, hogy 

egy radikális szervezet csupán 

egy mainstream szervezetnek egy 

kisebb csoportja, vagy egy 

mainstream szervezet másik arca, 

vagy akár egy olyan csoport, 

amelynek igazi célja a zöld radikálisok 

lejáratása. Előfordulhat, 

hogy olyan cselekményekért vállalnak 

felelősséget, amik tőlük 

függetlenül következtek be. Sőt 

annak hangoztatása, hogy a hatóságok 

nem hajlandók elismerni 

a zöldek felelősségét sok esetben, 

tovább növelheti a szemlélő 

médiaközönségben ezen mozgalmak 

jelenlétének súlyát. Persze 

a kettős tagságok, több néven 

futó szervezetek stb. nem 

meglepő jelenségek, hiszen a 

radikális zöld mozgalmak, majdnem 

mind önszerveződő decentralizáltan 

kapcsolódó, és főleg 

szabotázzsal foglalkozó csoportok. 

Ugyanakkor a zöld csoportok 

azzal indokolják az akcióik 

eltusolását, hogy a hatóságok így 

próbálják elrejteni a nyilvánosság 

5-82. OLDAL 

elől, mekkora ereje van ezeknek 

a csoportoknak, ha ez kitudódik, 

többen fognak csatalakozni az 

ügyhöz a mozgalmárok szerint. 

http://www.cdfe.org/ecoterror.ht 

ml 

http://www.spiritoffreedom.org.u 

k/ 

Az ellenzöldek: 

Wise Use movement 

Az ökoterrorizmus kapcsán 

jutottam el ehhez a mozgalomhoz. 

Érdekessége, hogy a zöldekkel 

szembehelyezi magát, 

viszont a környezet mellett áll ki. 

Az USA-ban létezik és egyre 

több helyi kezdeményezésű szervezete 

van, erősen kapcsolódik a 

liberális eszmevilághoz. A zöldeket 

alapvetően városi idealistáknak 

tartják, akik semmit sem 

tudnak a vidéki életről, szemben 

a Gondos Használókkal, akik ott 

élnek, és gondozzák a környezetüket. 

Nevük is erre utal: a 

környezetet bölcsen, gondosan 

használók. Ez a szembenállás 

sok esetben jogosnak tűnik, például 

farmerek esetén, ám elégé 

furcsa például a természetben 

motorsportokat űzök jelenléte a 

mozgalmon belül. 

A zöldeket és az őket pénzelő 

alapítványokat, mint a környezeti 

témákban monopol hatalomra 



törőket leplezik le, akik azért 

félnek a Gondos Használóktól, 

mivel azok ugyanazt a területet 

képviselik, mint ők (környezetvédelem), 

és ráadásul nincs meg 

velük szemben a zöldek dédelgetett 

morális felsőbbsége (tudniillik, 

hogy a zöld mozgalom 

alulról szerveződik, és mentes az 

üzleti érdekektől), mivel a GH is 

egy helyi kezdeményezésekből 

álló mozgalom. 

A GH hisznek a természet 

robosztus (beavatkozásokkal 

szembeni tág tűrőképesség) voltában, 

a technológiai fejlődésben 

és a környezeti problémák megoldhatóságában. 

Úgy gondolják, 

hogy a földhöz és a környezethez 

azok értenek, akik benne 

élnek és azt gondozzák, és a városi 

szájtépés, vagy még 

rosszabb esetben a kertvárosi 

fiatalok véletlenszerű terrortámadásai 

a környezet nevében, 

nem sokban könnyítik meg az 

ökológiailag megfelelő emberföld 

viszony kialakítását. 

http://www.cdfe.org/ecoterror. 

html 


http://www.cdfe.org/menu.htm 

l 

Záró megjegyzések 

Nem túlságosan meglepő az 

előzőek ismeretében, hogy a 

különböző oldalakon a baloldalinak 

címkézett mozgalmak mindegyikéhez 

vezető linkekkel találkoztam: 

például feministák, 

anarchisták, zapatisták. Jellemző 

volt a szerzői jogokkal szembeni 

ellenérzés, valamint a terrorista 

módszertan és lobbizás általános 

ismereteinek felbukkanása. A 

zöld pártok értékei is a politikai 

spektrum baloldalához kötődnek. 

Érdekes volt, hogy több különböző 

mozgalom, gondolatvilág 

esetében találkoztam olyan 

utópikus gondolatokkal, amelyek 

a jelenlegi tendenciákat, technológiát 

stb. kritikátlanul ünnepelve 

fogalmazták meg a „ha erősebben 

pedálozunk, biztos sikerül” 

elvét. Ezek néha egészen körmönfont 

módon forgatták ki az 

eredeti elképzeléseit annak a 

gondolatvilágnak, amelynek szellemiségében 

elvileg születtek. 


MODERN ÉS MODERN-BÍRÁLÓ ÖKOLÓGIA 

HA az ember beleolvas az 

ökológiai közgazdaságtan egyre 

szélesedő irodalmába, hamar 

kitűnik, hogy nagyon leegyszerűsítve 

kétféle hozzáállással lehet 

találkozni. Az első végig a modernen, 

a felvilágosodás hagyományán 

belül marad, amikor 

kezelni akarja a környezeti 

problémákat. A másik viszont 

kilép ebből a hagyományból, és 

sokszor nem egyszerűen más 

jellegű válaszokat keres a ökológiai 

problémákra, hanem nyíltan 

és eleve a modernizmust kritizálja, 

s eközben a természet és 

ember viszonyának defektusait 

érvként használja fel. 

Arra túlzás lenne vállalkozni, 

hogy az ökológiában, 

ökológiai közgazdaságtanban 

megjelenő vitákat a modernség – 

modernség-kritika szempontjából 

részletesen és teljességre 

törekedve feldolgozzuk. Ehelyett 

– igazodva egy rövidebb cikk 

keretei nyújtotta lehetőségekhez 

VARSÁNYI KORNÉL 

is – csak a vita néhány jellegzetességét 

igyekszünk felvillantani. 

1. A felvilágosodás hagyományára 

épülő ökológia 

Talán a dolgok közepébe 

vágva azzal kezdhetnénk, hogy 

minden a természet és az ember 

viszonyáról (illetve magáról 

a természetről illetve az emberről) 

vallott felfogáson múlik. A 

modernre ebből a szempontból 

az jellemező, hogy addig soha 

nem látott mértékben elválasztja 

egymástól e két szférát: a 

természetét és a társadalomét. 

A természetre úgy tekint, mint 

az emberi társadalmat körülvevő 

valóságra – nemhiába használja 

szívesebben a természet 

helyett a környezet szót –, mely 

egyrészt háttérként szolgál az 

emberi célok eléréséhez, másrészt 

korlátozza is azokat. A 

természetnek tulajdonított minden 

további, a fentieken túl- 



mutató szerepet és értéket hatályon 

kívül helyez a (metafizikus) 

humanizmussal és antropocentrizmussal 

(illetve a ráció 

hatalmával) összhangban. Ahogy 

Luc Ferry, a modern mai védelmezője 

írja: „Számunkra [a modernek 

számára] a természet holt 

betű. Szó szerint: a természet 

nem beszél már hozzánk, mert 

régóta – legalább Descartes óta – 

nem tulajdonítunk neki lelket, 

nem hiszünk abban, hogy ismeretlen, 

titkos erők népesítik be.” 

A természet ebben a hagyományban 

lényegében a természeti 

törvények halmazát jelenti, 

mely minden természeti jelenséget 

és természeti lényt meghatároz. 

Ebben a természetfelfogásban, 

felosztásban az egyedüli 

nem természeti lény az ember. 

Ez a fentiek miatt azt is jelenti, 

hogy az ember természet-ellenes 

lény: képes a természeti törvények 

vagyis a természet ellenében 

cselekedni. Ez adja a humanizmus 

és az antropocentrizmus 

alapját. 

A fentiek alapján a természeti 

törvények felismerése 

egyenlő a természet megértésével, 

s ezzel együtt a természet 

(át)alakításának képességével. 

Márpedig a felvilágosodás hagyománya 

szerint a fenti törvé- 


nyek felismerhetők (a tudomány 

szerepe). 4 

Mindezt jól összefoglalja a 

következő megállapítás: „Bizonyos 

értelemben a Modernitás 

az emberi zsenialitást igyekszik 

nekiszegezni a ’külső korlátoknak’, 

Prométheusz szellemében” 

[Redclift, 1993]. 

Hogy is néz ki mindez az 

ökológiai közgazdaságtan felé 

közelítve? 

A modern egyik, a fentiekben 

még nem említett jellemzője 

a fejlődés-koncepció. A 

felvilágosodás után tapasztalt 

gazdasági fejlődés, mely az emberi 

szükségletkielégítés egyre 

magasabb szintjét tette lehetővé, 

egyfajta igazolását adta 

mindannak, amit a descartes-i 

fordulat és a francia forradalom 

jelentett. Az alapvetően célokban 

és hozzá rendelhető eszközökben 

gondolkodó modernitás 

számára így a gazdasági 

fejlődés, az állandó növekedés 

központi jelentőségű lett, s így 

4 Az eddigiek egészen Descartes illetve 

Bacon világnézetéig nyúlnak 

vissza: a világ feloldhatatlan felosztására 

Res Cogitansra és Res 

Extensára, a természet gépként, 

puszta mechanizmusként való felfogására, 

melyet a matematika segítségével 

megismerhető törvények 

szabályoznak illetve arra a felfogásra, 

miszerint a természetet a szolgálatunka 

kell állítani. Bővebben ld. 

Capra (1994). 


MŰHELY 

ennek (mint célnak) rendelt s 

rendel alá szinte mindent. Ebből 

a szempontból a környezetnek 

két szerepe van: egyrészt alapanyagot 

és erőforrást biztosít a 

termeléshez (és annak bővüléséhez) 

vagyis eszközül szolgál, 

másrészt a természeti törvényeken 

illetve a végességen keresztül 

korlátozza azt. Ez utóbbi korlátozó 

funkció kapcsán merült fel 

a fenntartható fejlődés fogalma. 

Ez a kulcsszava a modernhez 

kötődő ökológiának, pontosabban 

ökológiai közgazdaságtannak. 

5 

Maga a koncepció egyáltalán 

nem új dolog. Elég csak Malthusra 

gondolni, aki az emberi 

népesség exponenciális növekedését 

vetette egybe a termelés 

lineáris növekedésével, és jósolt 

katasztrófát 6 . Ha ironikusak aka- 

5 Az ökológia jóval túlnyúlik a közgazdaságtan 

területén, társadalomelméleti, 

filozófiai vonatkozásai is vannak 

de még vallásiak is lehetnek. A 

modernitáshoz való kötödés viszont 

szükségtelenné és lehetetlenné teszi 

ezen területek érintését, újragondolását. 

Épp az a lényeg, hogy csupán a 

közgazdaságtanon és más, a témához 

kötődő diszciplínákon belül, vagyis 

pusztán a tudomány segítségével 

oldja meg a kérdéseket, hogy maga a 

felvilágosodás hagyománya érintetlen 

maradhasson. 

6 A cél és az eszköz illetve a korlátozó 

természeti törvények itt a termelésben, 

az alkalmazott technológiában 

5-82. OLDAL 

runk lenni, azt mondhatnánk, 

hogy hiányzott belőle a felvilágosodás 

tudományba és az emberi 

zsenialitásba vetett erős 

hite, miszerint minden korlát 

csak ma tűnik annak, s holnapra 

eltűnik. 

A fenntartható fejlődést, 

pontosabban a körötte folyó, a 

modernen belül maradó vitákat 

és gondolatokat ma az ismert 

hajó-hasonlattal lehetne jól 

összefoglalni. Ezek szerint 

adott a Föld (környezet) mint 

hajó, és a gazdaság mint teher. 

A cél továbbra is az, hogy a 

lehető legmagasabb anyagi életszínvonalat 

biztosítsuk magunknak, 

vagyis hogy minél 

inkább megterheljük a hajót, s 

két fő korlátot kell figyelembe 

venni. Egyrészt van egy abszolút 

mérce, egy abszolút terhelhetőség, 

mely felé nem lehet 

menni. Ez a termelésnagyság 

adott időpontban értelmezhető, 

de nagysága időben változhat (a 

technológiai fejlődés következtében). 

Ezzel a korláttal a 

makroökonómia lenne hivatott 

vannak összefoglalva: a természeti 

törvények és az adott tudásszint 

meghatározza, hogy bizonyos 

mennyiségű inputtal mennyit lehet 

termelni. S a cél – hogy minél többet 

– a korláttal közösen megadja, 

hogy hogyan lehet növelni a termelést. 

Malthus szerint legfeljebb 

líneárisan. 



foglalkozni. A másik korlát a 

teher elosztása a hajón. Ha a 

terhek egyenlőtlenül oszlanak el, 

akkor a hajó elsüllyedhet, vagyis 

ökológiai katasztrófa fenyeget. 

Ezen korlát a mikroökonómia 

területébe vág [Kerekes, 1993]. 

Ha végignézzük a mikroökonómia 

e téren mutatott eredményeit, 

akkor újból a modernitás 

jellemző vízjeleire bukkanhatunk. 

Már a szóhasználatból és 

kérdésfeltevésekből alapvetően 

kitűnik a felvilágosodás hagyományának 

természetszemlélete. 

Az egyik alapvető kérdéskör 

az externáliák kérdése. Az a kérdés, 

hogy hogyan lehetne a termelés 

externális hatásait internalizálni, 

vagyis elérni, hogy a termelési 

döntés során költségnek 

tekintsenek olyan dolgokat, amik 

korábban kívül estek a gazdasági 

kalkuláción (pl. környezetszenynyezés). 

Ez egyrészt felveti – 

Pigou-nál nem annyira, de 

Coase-nál már egyértelműen – a 

tulajdonjog kérdését. A helyzet 

vagy annak legalábbis egy lehetséges 

olvasata az, hogy mivel a 

természetet a modern csak mint 

az emberi társadalom környezetét 

jelenti, így csak annyiban van 

igazán jelen, amíg hatással van, 

korlátozni képes a társadalmat 

célja elérésében. Amíg nem vált 

világossá, hogy az őserdők irtása, 

a folyók és a tenger szennyezése, 


az ózonlyuk elvékonyodását 

vagy az üvegázhatást okozó 

anyagok kibocsátása visszaüthet 

az emberre, vagyis korlátozó 

tényezőt jelent, addig mindez 

figyelmen kívül hagyható. Úgy 

is mondhatnánk, hogy ami ma a 

zöld mikroökonómia területén folyik, 

az nem az eddigi gazdasági berendezkedés 

és a világhoz való eddigi 

hozzáállás újragondolása és reformja, 

hanem a környezet határainak 

kitolása, a természet újabb területeinek 

bevonása az emberi kalkuláció 

körébe. Ennek legalábbis nem 

mondanak ellent a következő 

példaszerű kérdések: „Kinek a 

tulajdona a friss levegő, a tiszta 

folyó?” Itt az ember a természet 

újabb régióinak birtokosaként 

jelenik meg. A tulajdonjog 

kapcsán: „ki fizessen kinek a jó 

levegőért?” A környezet ezen 

újabb részei tehát most sem 

mások, mint adás-vétel tárgyai. 

Ehhez kötődhet a közlegelő 

tragédiája, s vele a természeti 

erőforrásokhoz való hozzáférés 

szabályozása. Eszerint a természet 

részei továbbra sem tekinthetők 

másnak, mint a erőforrásoknak, 

eszközöknek. 7 Ezt 

a végletekig a természeti erő- 

7 Természetesen ebbe a sorba illeszkedik 

a veszélyeztetett fajok megmentésének 

vagy bizonyos természeti 

szépségek megőrzése azáltal, 

hogy „beárazzuk” őket. 


MŰHELY 

források menedzsmentje mint új 

tudományterület fokozza: már 

magában a névben minden 

megtalálható: természet mint 

puszta instrumentum az ember 

számára, s az a hit, hogy az ember 

a tudomány segítségével a 

tulajdonának vallott környezetet 

nem csupán megérti, de igazgatni 

is képes azt – a maga céljainak 

alárendelve. 

A zöld makroökonómia mint 

a fenntartható fejlődés nehezebb 

feltételének vizsgálója szemléletében 

szintén erősen magán hordozza 

a fentebb már sűrűn emlegetett 

jegyeket. Csak épp a 

modern számára optimista válaszokkal 

marad adós (egyelőre?). 

Az egyik legfőbb gondot, 

mellyel a makroökonómia szembenéz, 

Georgescu-Roegen (1971) 

az entrópiatörvény problémájaként 

nevezi meg. Ezt tömören 

talán úgy lehetne összefoglalni, 

hogy az ember számára csak az 

alacsony entrópiájú („rendezett”) 

energiaforrások felhasználhatók, 

amelyek aztán a felhasználás után 

magas entrópiájú anyagként kerülnek 

vissza környezetbe. Egy 

zárt rendszer entrópiája az alacsony 

szinttől a magas szintig (a 

teljes rendezetlenség felé) halad. 

Az entrópia szintje tehát akkor 

csökkenhet, ha a rendszerbe 

kívülről egy alacsony entrópiájú 

dolog kerül. Ez a Föld esetében 

5-82. OLDAL 

a Napból érkező sugaraknak 

felel meg. A sugarakkal „megfelelően” 

érintkező dolgok entrópiája 

tehát csökken, illetve az 

ezen dolgokkal érintkező további 

dolgok entrópiája is. Így 

válhatnak hasznosítható energiaforrássá 

az élőlények, illetve 

az élettelen dolgok közül pl. a 

szél-, és vízenergia, vagy egy 

más csoportjuk, az alacsony 

entrópiát konzervként megőrző 

szénhidrogének. Az egész lényegében 

nem vezet máshová, 

mint az erőforrások szokásos 

felosztásához megújuló és nem 

megújuló erőforrásokra. Vagyis 

a környezet elemei itt is csak 

emberi felhasználásra való alkalmasságuk 

és korlátozó voltuk 

alapján kerülnek megítélésre. 

A modernitás szemszögéből 

nézve a társadalmi céloknak 

(konkrétan a magas és növekvő 

de egyben fenntartható életszínvonal 

biztosításának) egy 

újabb korlátozó feltétel mellett 

kell teljesülniük. Ez konkrétan 

azt jelenti, hogy ha a gazdaság 

akkor lesz hosszútávon fenntartható, 

ha teljes egészében 

visszatér a megújuló erőforrások 

használatára, s erre annyi idő 

áll rendelkezésre, amíg a szénhidrogén- 

és uránérc-készletek 

tartanak. 8 

8 S akkor még mindig ott van a korlátos 

nyersanyagbázis kérdése is. 



Hogy ez az átmenet hogyan 

zajlik le, és miért zajlana le, arra 

nincs egyértelmű válasza a 

makroökonómiának. Nagyjából 

csak a modernség azon optimizmusa 

marad, miszerint ami 

ma megoldhatatlan problémának 

látszik, az holnapra eltűnik, köszönhetően 

az emberi zsenialitásnak 

és a tudománynak. Ez 

viszont egyelőre egy utópikus, 

optimista jövőkép. A tudományba 

vetett hiten kívül most semmi 

sem látszik alátámasztani azt, 

hogy az ökológiai katasztrófa 

elkerülhetővé, állandóan elodázhatóvá 

válik. Vagyis éppúgy 

gondolkodhatnánk negatív forgatókönyvekben 

is 9 . Ez átvezet 

bennünket a modernizmust kritizáló 

ökológiai irányzatokra. 

2. A modernkritikus ökológiák 

A modernitáson kívül álló 

ökológiai irányzatok, (melyeket 

szokás radikális vagy mélyökológiának 

is nevezni) általában egy 

átfogóbb modernségkritika ré- 

9 Különböző forgatókönyveket mutat 

be például Somogyi (1997). Szerepel 

köztük a tudományba vetett optimizmus 

is „kolumbuszi út” néven. 

Emellett azonban leír három másik 

jövőképet, melyek között szerepelnek 

negatívak is, s közös jellemzőjük a 

moderntől való eltávolodás valamilyen 

irányban. 


szei csupán. Tehát nem feltétlenül 

valamilyen ökológiai katasztrófától 

való félelem szüli 

őket. 

A modernt sokféle irányból 

és különböző intenzitással lehet 

kritizálni. Miután mindezek a 

kritikák ökológiai vetületében is 

megjelennek, így nem lehet 

egységesen beszélni egy egységes 

mélyökológiáról. Sok esetben 

jóval nagyobb a szakadék 

két modernkritikus ökológiai 

irányzat közt, mint amekkora 

szakadék a moderntől elválasztja 

őket. 

Nagy vonalakban a következő 

típusok nevezhetők meg. 

Egyrészt lehet támadni a 

modernt a premodern szemszögéből: 

egy romantikus nézőpontból, 

mely egy szélsőséges 

változatban szélsőjobbos 

irányt vehet. Hasonlóképp lehet 

támadni egy posztmodern 

szemszögből (mely eleve nem 

takar egy egységes irányzatot) 

vagy egy progresszív baloldali 

szemszögből, mely szintén lehet 

szélsőséges is. De talán 

nincs is értelme az efféle tipizálásnak, 

s most nem is lehet 

célunk, hogy akárcsak néhányat 

is részleteiben bemutassunk. 

Ehelyett a felvilágosodás hagyományát 

féltő Ferry 1994-es 

könyvére reagálva néhány kérdés 

esetén azt próbáljuk meg- 


MŰHELY 

nézni, mennyire lehetnek jogosak 

Ferry aggályai az ún. mélyökológiával 

szemben. 

Ferry lényegében annak a félelmének 

ad hangot, hogy a felvilágosodás 

humanizmusát és 

absztrakt emberképét megkérdőjelező 

ökológiai irányzatok 

egyrészt veszélyeztetik a demokráciát, 

mivel vagy absztrakt emberkép 

híján – állítása szerint – 

eleve kizárja a társadalmi párbeszéd 

és konszenzus lehetőségét, 

vagy olyan emberképe van, mely 

az embert újra a természet részévé 

teszi, s lemond szabadságáról, 

s így megszűnik etikai lény lenni. 

Illetve fél attól, hogy a túlzott 

(romantikus) természetszeretet 

együtt jár a hasonlóan intenzív 

embergyűlölettel, vagyis újból 

tért nyer a szélsőjobb (és szélsőbal), 

s a felsorolást még alig 

kezdtük el. De idézzünk is a 

könyvből: „a mély-ökológia ideáltípusának 

bemutatásakor alkalmam 

volt azt kifejteni, melyek 

a legnyilvánvalóbb torzulásai 

ennek az új hitvallásnak: a radikális 

antimodernizmus a tekintélyelvű 

politikai modellek térhódításának 

készíti elő a terepet, 

az erkölcs tudományosítása elkerülhetetlenül 

dogmatizmushoz 

vezet, a természet istenné magasztosítása 

az embert gyökerei 

megfosztásával gyanúsított modern 

kultúra elvetésével jár 

5-82. OLDAL 

együtt, a különbözőségek dicsőítése 

gyakran ellenséges a 

köztársasági közösségformával 

stb.” [Ferry, 1994. 267. o.] 

Mindezzel kapcsolatban a 

következő aggályok merülhetnek 

fel, amiket később igyekszem 

majd kifejteni: már első 

pillantásra gyanús, hogy Ferry 

sok – mint fentebb láttuk – 

egymástól távol álló és ellentmondó 

irányzatot mos össze, 

méghozzá tendenciózusan: a 

negatív lehetőségeket kiemelve. 

Másrészt sok kritika azon természet-ember 

kettősség nézőpontjából 

fogalmazódik meg, 

amely csak a modernista szemléletnek 

része. 

Az első kritika előzetes és 

nem elégséges alátámasztására 

álljon itt néhány sor a könyv 

azon fejezetéből, mely a náci 

ökologizmust mutatja be: „A 

liberalizmus ideológiájára utal [a 

náci] Schoenichen az 1935-ös 

[természetvédelmi] törvény 

védésekor: ’A kultúra általában 

és a városiasodás elmossa a 

különbségeket, szakadatlanul 

visszafojtja a tiszta és eredeti 

nemzeti lényeg érvényesülését, 

a gazdaság racionalizálása pedig 

lassanként eltünteti a tájak eredeti 

jellemvonásait.’ Szükséges 

tehát – e megoldást egyaránt 

átveszik a hagyományőrző forradalmárok 

és a hatvanas évek 



baloldali mozgalmai, Heidegger 

és Marcuse, Alain de Benoist és 

Félix Guattari – visszahozni a 

többes számot és a csoportok, 

egyének közötti különbségtételt. 

Így lehet szembeszállni a Világkapitalizmus 

mozgatóerejével, a 

hatalmas egységesítéssel, az 

’elamerikaiasítással’.” [Ferry, 

1994., 222. o.] Látható, hogy 

nem csupán egymással egyébként 

szembenálló csoportokat sikerült 

azonos nevezőre hoznia, de 

olyan embereket is, mint a náci 

Schoenichent (illetve a szóban 

forgó törvény alapelveit lefektető 

Hitlert is!) és Marcuse-t. 10 No de 

ne menjünk ennyire előre. 

A könyv mintegy felében ama 

kérdés van terítéken, miszerint 

adhatók-e jogok az állatoknak 

vagy akár az azon túli természeti 

lényeknek és dolgoknak vagy 

sem. A Ferry által idézett mélyökológus 

szerzők természetesen 

a jogok megadása mellett vannak, 

legalább az állatok számára, 

s a jelenlegi elfogadhatatlan helyzetet, 

ahol a jog és az érték kizárólag 

az ember privilégiuma, a 

karteziánus hagyomány humanizmusának 

és antropocentrizmusának 

tudják be. 

10 Mellesleg kicsit később Habermasról 

pozitívan nyilatkozik, ezzel – kicsit 

ironikusan szólva – a szokásosnál 

jobban elválasztja egymástól a frankfurti 

iskola két generációját egymástól. 


Mindezzel azonban egy komoly 

gond van. A jog alapvetően 

emberi fogalom, az emberek 

közti viszonyok szabályozására 

lett „kitalálva”. Itt egyet kell 

értenünk Ferry-vel, miszerint 

azt a jogot, ami alapvetően épít 

a felelősség elvére, s így döntési 

szabadságot feltételez, nehezen 

terjeszthető ki az emberen túlra. 

A mély-ökológia számára 

azonban a jogalanyiság kiterjesztése 

csak egy konkrét út 

lehet a karteziánus humanizmus 

meghaladására. Ferry viszont 

ezt fordítva állítja be: úgy építi 

fel ellenérveit, mintha a mélyökológia 

elsősorban a jogok 

kiterjesztésében lenne érdekelt, 

ami mellesleg a karteziánus 

emberközpontúságról való 

lemondást is jelenti. Úgy tűnhet, 

hogy a modernhez kritikusan 

álló ökológia itt csapdába 

került. Elfogadta egy olyan jogrendszer 

alapjait, mely alapvetően 

a felvilágosodás hagyományára 

épült, s ezt próbálta kiterjeszteni 

a természet felé. Ezt 

a „fából vaskarika”-stratégiát 

azonban valószínűleg az az 

igény tette szükségessé, hogy 

konkrét ügyekben eredményt 

lehessen elérni. Az Egyesült 

Államokban ugyanis – mint 

Ferry is írja – csak az indíthat 

pert, akinek érdekei közvetlenül 


MŰHELY 

sérülnek. Ha tehát egy embertől 

távoli vidéken egy ökoszisztémát 

megbontanak, pl. egy ipartelep 

odatelepítésével, akkor ez ellen 

nem lehet jogi úton fellépni, 

hiszen egyetlen ember érdeke 

sem sérül közvetlenül, az ökoszisztéma 

pedig nem jogalany. Itt 

két út lehet: vagy az egész természethez 

való hozzáállást s vele a 

jogrendszert alapjaiban és egy 

lépéssel megváltoztatni, vagy 

csak egyszerűen a meglévő jogrendszerbe 

becsempészni azzal 

nem teljesen koherens, de a célnak 

megfelelő kiegészítéseket (ti. 

a természet jogalanyiságát). Nyilván 

az utóbbi a könnyebben 

keresztülvihető, így a gyakorlat 

szempontjából jobb az elsőnél. 

Viszont alkalmat nyújt a 

modernitás védelmezőinek az 

ökologizmus rossz színben való 

feltüntetésére. 

Nézzük azonban, hogy mi 

történik, ha a karteziánus emberközpontúság 

kritikája nem lép 

bele a fenti csapdába, és eleve azt 

a fajta dichotómiára épülő 

szemléletmódot kérdőjelezi meg, 

mely az emberi társadalmat és a 

természetet Descartes óta a nyugati 

világban elválasztja. Ekkor, 

mint mindjárt látjuk, a karteziánus 

felosztás megkérdőjelezése 

nem feltétlenül azonos a két 

szféra teljes egységesítésével. 

5-82. OLDAL 

Ferry a két szféra egyesítésének 

kapcsán félti a modern 

„gyökértelenségre” alapuló 

kultúrát, ahol gyökértelenség 

alatt valami olyasmit ért, hogy 

nincs determinálva egy kötelező 

jellegű hagyomány, például egy 

nemzeti jelleg alapján, vagyis az 

emberi szabadságban (s nem 

meghatározottságban) gyökerezik. 

Márpedig a természethez 

való visszatérést – mint említettük 

– ennek feladásaként, az 

ember természeti lényként való 

elismeréseként tudja csak értelmezni. 

Nos egy ellenpéldaként felhozhatjuk 

Cézanne, Rilke, és a 

hozzájuk kötődő Heidegger 

néhány gondolatát. 

„Van Gogh mellett ma Cézanne-t 

emlegetik a ’modern 

művészet atyjaként’. Ő fektette 

le a képi közeg autonómiájának 

végső alapjait. A XX. század 

művészei, főleg Picasso, végtelenül 

sokat tanultak Cézanne 

formanyelvéből – de költők és 

filozófusok is merítettek tőle.” 

[Jamme, 1991] Ez alapján Cézanne-t 

nem érheti olyan vád, 

hogy „veszélyes” nézeteivel és 

működésével „bomlasztotta” 

volna a nyugati kultúrát, s még 

csak az sem vethető a szemére, 

hogy romantikus érzelmektől 

fűtve a múltba, a premodernbe 

menekült volna. 



Idézzük tovább Jammét: 

„1877 után Cézanne […] túllép 

az impresszionisztikusan barátságos 

tárgyakon és felfedez egy 

másik, nem embernek szolgáló természetet 

[kiemelés V.K.]”, majd egy 

idézet következik a festő egy 

leveléből: „Nem tudom megvalósítani 

azt az intenzitást, 

amely érzékeim előtt kifejlik, 

nem vagyok birtokában a természetet 

éltető csodás színgazdagságnak”. 

Majd ismét Jamme interpretálásában: 

„A művészet, 

hangzik hitvallása, a természetet 

nem utánozza; a művészet a 

természet és a szellem saját törvényszerűségekkel 

bíró szintézise.” 

Nos mit jelenthet az, hogy 

nem embernek szolgáló természet, 

s ennek fényében mit érthetünk 

„impresszionisztikusan 

barátságos” tárgyakon? 

A „barátságos” tárgyakon 

minden bizonnyal az embernek 

szolgáló természetet kell érteni, 

vagyis azt a természet-ember 

felosztást, melyet az eddigiekben 

Redclifttel egyetértve a modernhez 

kötöttünk. Ezen felosztás az 

eddigiekben elég rideg képet 

festett a természetről: csupán 

mint anyagi szükségletek kielégítésének 

eszközei jelentek meg a 

környezet tárgyai. Ehhez a 

szemlélethez képest Ferry is elmozdul, 

de végig a modernen 


belül marad, megőrzi annak 

sajátos humanizmusát és emberközpontúságát. 

Konkrétan 

azt állítja, hogy ha nem is tulajdonítunk 

belső értéket, sőt lelket 

a természet egyes részeinek, 

attól még kiválthatnak belőlünk 

érzelmeket, azokat szépnek, 

kellemesnek, szeretetreméltónak 

találhatjuk, vagy épp ellenszenvesnek, 

de csak annyiban, 

amennyiben visszatükrözik sajátosan 

emberi jellegünket, 

amennyiben hasonlítanak ránk. 

S ezen az alapon azt javasolja, 

hogy a természet azon részeit 

kell megőriznünk, amik számunkra 

rokonszenvesek. Ehhez 

képest lehet majd értelmezni 

Cézanne „nem embernek 

szolgáló” természetét. Mint 

majd a további idézetekből 

kiviláglik, ez gyökeresen más 

természetkép és így természetember 

viszony, mint amit a 

modern kapcsán megismertünk. 

Itt még két dolgot érdemes 

megjegyezni: az egyik, hogy 

Cézanne láthatólag lemond 

arról a nagyfokú önbizalomról, 

hogy úgy gondolja, a természetet 

teljes egészében képes 

befogadni és megérteni 11 . A 

11 Az is kiérezhető azonban, hogy 

Cézanne a természetet jóval gazdagabban 

hagyja megjelenni, mint a 

modern tudomány. 


MŰHELY 

másik hogy ez a váltás, a korábbi 

természet-ember kettősség elhagyása 

nem jelenti Cézanne-nál a 

természet és ember teljes összemosását, 

egy szintre helyezését. 

Erre utal a művészet, mely sajátosan 

emberi tevékenység, s mely 

Cézanne felfogásában összeköti 

a természetet és szellemet. 

„Cézanne a ’látás megváltozatását’ 

kezdeményezi, aminek az 

a lényege, hogy ’a valóságot kizárólag 

mint a szem történését kell 

megragadni, minden állítólagos 

tudást ki kell iktatni’.” 

Cézanne tehát azt kívánja elérni, 

hogy más is lássa ezt a másik, 

az ember nélküli természetet. 

Ezt kívánja képein elérni a színek 

sajátos használatával. A látás 

megváltoztatásának szükségességét 

egyrészt magára érti, de 

ugyanúgy a nézőre is, aki képei 

előtt áll. „Minden állítólagos 

tudást ki kell iktatni.” Másképp: 

le kell magunkban bontani a 

modern világ által belénk nevelt 

látásmódot. Ha engedjük, hogy 

sajátosan humanistára és emberközpontúra 

nevelt tudatunk értelmezze 

a látottakat, nem láthatjuk 

másképp a természetet, 

mint eddig. Ki kell hát iktatnunk 

állítólagos tudásainkat. Erre utal 

Cézanne. 

„A dolgok ’lelkének’ kibontása 

izgatta: ’Azt hiszik, hogy egy 

cukortartónak nincs arculata, 

5-82. OLDAL 

nincs lelke. De ez naponta változik. 

Tudni kell fogni őket, 

körül kell hízelegni őket, ezeket 

az urakat. – Ezek a poharak, 

ezek a tányérok, ezek beszélgetnek 

egymással, meghitt szavakat 

váltanak egyre’. […] A 

dolgok az ő szemében nem egyszerűen 

a rendelkezési állományába utalt 

eszközök: ’[…] Miért szabdaljuk 

föl a világot? Önzésünk tükröződik 

ebben? Mindent használatba akarunk 

venni.’ [kiemelés V.K.]”. 

Az utóbbi idézetekben hemzsegnek 

az olyan gondolatok, 

melyeket Ferry könyvében veszélyesen 

antihumanista, a felvilágosodás 

minden eredményét 

nivelláló és így demokráciaellenes 

gondolatoknak titulált. 

Azt azonban már érezhettük 

korábban is, hogy itt szó 

sincs antihumanizmusról, emberellenességről. 

Ha már mindenképp 

ezt a szót kell használni, 

egy másfajta, nem a modern 

alapjául szolgáló, „mindent 

használatba venni akaró” 

humanizmusról van itt szó, 

hanem olyanról, amely képes a 

dolgokkal más jellegű, – Rilke 

kifejezésével – belső kapcsolatot 

teremteni: nem tárgyként, 

hanem dolgokként tekinti a 

dolgokat. 12 

12 Rilke Cézanne-ról írt leveleiben a 

képek kapcsán a „megjelenő 

dologgáválást” ünnepli. S a dolgok- 



„Rilke abban a képben foglalja 

össze Cézanne művészetének 

reá tett hatását, hogy legszívesebben 

’minden pillanatban a 

földre tennénk a kezünk, mint az 

első ember’; […] mindez nagyon 

közel áll Merleau-Ponty érzéséhez, 

aki négy évtizeddel később 

azt írja, hogy Cézanne az első 

szót kimondó ember nehézségeit 

élte át.” 

Vagyis Cézanne modernségellenessége 

korántsem jelentette 

az emberi szabadság feladását. 

Sőt sokkal szabadabb embert 

képzelte el, mint a modern. 

S végül térjünk rá még két 

fontos kérdésre: az absztrakt 

emberképre és ennek kapcsán az 

emberi különbözőség és a demokrácia 

kérdésére. 

Cézanne (és részben Rilke is), 

mint már utaltunk rá, a XX. század 

több filozófusára is hatással 

volt, mindenekelőtt Heideggerre 

és Merleau-Pontyra. 13 Velük a 

filozófia több „ága” is bekerül 

látószögünkbe, úgymint fenomenológia, 

hermeneutikai fenomenológia, 

egzisztencializmus. 

Mindezen „szellemi áramlatokban” 

közös, hogy emberké- 

ról mint „az élő, a megélt, a minket is 

tudó” dolgokról beszélt. [Jamme, 

1991]. 

13 Heidegger Cézanne kapcsán egyenesen 

arról beszélt, hogy „az ő gondolati 

útja a maga módján megfelel Cézanne 

művészeti útjának”. [uo.] 


pük nem absztrakt. Maga Ferry 

is idéz például Sartre Az egzisztencializmus 

humanizmus című 

röpiratából, konkrétan annak 

alátámasztására, hogy az ember 

több, minőségileg más, mint az 

állatok vagy a más természeti 

lények és dolgok, s ez a mássága 

abból fakad, hogy alapvetően 

szabad, míg a többi létező 

eleve meghatározott. Azonban 

Ferry itt véleményem szerint 

csúsztat, vagy legalábbis elhallgat 

dolgokat. Az egzisztencializmus 

ugyanis a felvilágosodás 

hagyományát kritizálja, ebből 

született. Ráadásul az emberi 

szabadság az egzisztencialistáknál 

éppen azzal függ össze, 

abból következik, hogy elveti az 

absztrakt emberképet. Sartre is 

úgy véli, hogy az ember nem 

eleve valamilyen, hanem maga 

dönt arról hogy milyen lesz. 

Ahogy Kierkegaard mondja: 

minden pillanatban választjuk 

önmagunkat. Vagyis döntéseink 

összessége vagyunk. Heidegger 

úgy ír erről, hogy az ember 

mindig csak a konkrét helyzetekben, 

vagyis csak a világba 

belehelyezve létezik [Dasein 

mint világban-benne-lét]. Az 

ettől elvonatkoztató vagyis 

absztrakt emberkép csak konstrukció. 

14 

14 Ennek fényében még világosabb, 

hogy Cézanne számára miért sokkal 


MŰHELY 

Az absztrakt emberkép hiánya 

mintegy maga után vonja az 

absztrakt, objektív erkölcs létjogosultságánakmegkérdőjelezését, 

ami szintén épp a nyugati 

filozófiai hagyománnyal áll 

szemben, azzal a hagyománnyal, 

amire a tudomány mellett leginkább 

épít a modern. 15 Az erkölcsi 

megfontoláso teljes egészében 

az egyén szintjére kerülnek. 

Ez épp a dogmatizmus illetve a 

tudományos erkölcs ellentéte. 

Már csak arra térünk ki, hogy 

az absztrakt emberkép és objektív 

erkölcs hiánya nem jelent azt, 

hogy azt mindenféle emberi párbeszéd 

és így társadalmi megegyezés 

lehetetlen. A kommunikáció 

éppen egy fontos kulcsszó. 

Az egzisztencialistáknál említhetnénk 

itt például Jasperst, aki 

mint mondja, nem élhet ki-ki a 

maga elszigeteltségében. Vagy 

hivatkozhatnánk Buber, illetve 

tanítványa, a fenomenológus 

Lévinas, s mellette a Heideggertanítvány 

hermeneuta Gadamer 

életművére is, ahol középponti 

helyen szerepel többek közt a 

Másik illetve a párbeszéd (nyelv) 

kérdése. Természetesen fel lehetne 

hozni negatív példákat is, 

de ilyen példákat mi is említhetnénk 

– talán könnyebben is – a 

szabadabb az ember, mint a modern 

szemében. 

15 Vö. Redclift (1993) 

5-82. OLDAL 

Ferry által védelmezett modern 

hagyományból. 

Mindezzel talán sikerült 

megmutatni, hogy létezhet vagy 

kifejthető egy olyan ökológiai 

gondolat – az egzisztencializmussal 

valamiképp rokon hermeneutikai 

fenomenológia 

alapjain –, mely elveti a modern 

ember-természet felosztását, a 

karteziánus humanizmust, s 

mégsem foglalja magában – 

legalábbis nem lényegéből fakadóan 

– azon veszélyeket, 

melyeket a modern védelmezői, 

mint Luc Ferry általában a 

mély-ökológiához kapcsolhatnak. 

Összefoglalás 

A zöld közgazdaságtan 

irányzatai általában csak meglehetősen 

szűk értelemben tartalmaznak 

alternatív gondolatokat: 

betagozódnak abba a 

karteziánus hagyományba, mely 

a természetet és az embert 

végletesen szétválasztja, s a 

természetet csak mint az emberi 

társadalom környezetét képes 

értelmezni. S maga a kérdésfeltevés, 

hogy miként lehet 

fenntarthatóvá tenni a fejlődést, 

szintén a felvilágosodás hagyományából 

ered. 

A valódi alternatívának tekinthető 

irányzatok ezért magát 



a fenti felosztást kell, hogy felülvizsgálják, 

vagyis kritikusnak kell 

lenniük a modernnel szemben. 

Tény, hogy a modern-ellenesség 

akár szélsőséges, pl. ökofasiszta 

formában is jelentkezhet, de ez 

alapján nem vethető el a 

modernt kritizáló ökológia minden 

irányzata. E dolgozat igyekezett 

felvillantani egy olyan 


modernitás-kritikát, melynek 

ökológiai mondanivalója is van, 

s mégsem kell, hogy önkényuralmi 

rendszerhez vezessen; 

amely nem antihumánus, és az 

emberi szabadságot (melyet a 

felvilágosodás hívei a legjobban 

féltenek) inkább kiterjeszti, 

mintsem szűkítené. 


MŰHELY 

CAPRA, Fritjof: A newtoni világgépezet 

FERRY, Luc: Új rend: Ökológia. 

Mérleg-sorozat, Budapest 

1994. 

GEORGESCU-ROEGEN, Nicolas: 

The entropy Law and the 

Economic Problem. The Development 

in Ecological 

Economics 1971 pp. 237- 

246. 

KEREKES Sándor: A Janus-arcú 

közgazdaságtan. Ökotáj 4. 

1993. nyár 15-19. o. 

JAMME, Christoph: Ahogy a dolgok 

veszendőbe mennek. 

IRODALOM 

5-82. OLDAL 

CÉZANNE – RILKE – 

HEIDEGGER. In: Utak és 

tévutak. A budapesti Heidegger-konferenciaelőadásai. 

(Szerk. Fehér M. István.) 

Atlantisz, 1991. 

REDCLIFT, Michael: Sustainable 

Development: Needs, Values, 

Rights. Environmental 

Values 2 (1993) pp. 3-20. 

SOMOGYI Ferenc: A vegyesgazdaság 

evolúciós perspektívái. 

Veszprémi Egyetemi Kiadó, 

Veszprém, 1997. 


MIVEL ÉRTÉK-EL? 

A döntéshozásról és a környezetgazdaságtani 

értékelési eljárásokról 

A NAPJAINKBAN egyre fokozódó 

környezeti terhelés eredményeképpen 

a politikában, a gazdaságban 

és a civil társadalomban 

egyaránt előtérbe került a környezetvédelem 

kérdése. Ezzel 

kapcsolatban számos kérdés 

fogalmazódhat meg: Mit kell 

tennünk? Valóban katasztrófával 

fenyeget-e a jelenlegi életmódunk 

folytatása? Ha igen, hogyan kerülhetjük 

ezt el? Kinek mit kell 

tennie, kié a felelősség? 

A közgazdaságtan főárama 16 

úgy tűnik, megpróbál reagálni az 

új helyzetre, és például az 

externáliák (Pigou [1920]), illetve 

a tulajdonjogok kérdésére (Coase 

[1960]) vezet vissza néhány 

problémát. Új és szerencsére 

egyre szélesebb skálán mozogva 

16 Továbbiakban, amikor a közgazdaságtanra 

vagy a közgazdászokra hivatkozok 

az itt említett neoklasszikus 

hagyományra épülő főáramú közgazdaságtanra, 

illetve annak követőire 

gondolok. 

TUKACS ANDRÁS 

születnek megoldási javaslatok a 

természet megóvása érdekében. 

Ám így a piaci logika egyre több 

tényezőre (természeti javak) kiterjed, 

amelynek célja a mennyiségileg, 

monetáris egységekben 

meghatározható nettó haszon 

elérése. Vannak közgazdászok, 

akik a megoldást a természet 

nyújtotta szolgáltatások számszerűsítésében 

vélik felfedezni. Azaz 

ha megfelelően, pénzben kifejezünk 

minden költséget és hasznot, 

ami a környezethez kapcsolódik, 

akkor már a piaci folyamatokon 

keresztül eljutunk a 

kívánt eredményhez (Holland 

[1995]). A környezetpolitikai 

kérdések viszont sokkal összetettebbek 

ennél, számos más, 

nehezen strukturálható heterogén 

célt kell megvalósítaniuk, 

ezért csupán a piacra hagyatkozva 

nem juthatunk megfelelő 

eredményekre. Ehhez a piacon 

kívüli társadalmi értékbecslésre 


MŰHELY 

/egyeztetésre/ van szükség. 

(Kapp [1983]) 

A kérdés tehát adott: Szabade 

a környezetgazdaságtan kínálta 

módszertannal pénzbeli értéket 

adnunk a természeti erőforrásoknak 

17 ? A következő írás arra 

vállalkozik, hogy megmutassa 

mik azok az okok, amelyek „eltorzíthatják” 

az értékelés eredményét, 

és a neoklasszikus elméletből 

levezetett környezetértékelési 

módszerek a gyakorlatban 

milyen gondokkal szembesülnek, 

ugyanakkor megpróbál 

betekintést nyújtani egy más 

jellegű döntési eljárásba. 

Értékeléssel elérendő cél 

A környezetértékelés elsősorban 

a döntéshozatalon keresztül 

járulhat hozzá a természet 

megóvásához. Mivel az életünk 

során folyton választásra kényszerülünk, 

a döntések elkerülhetetlenek. 

A döntési folyamat 

részeként kiértékeljük a különböző 

lehetőségeket, és utána ez 

alapján választunk közülük. Az 

értékelés során megállapítjuk mi 

az, ami fontos számunkra és az, 

milyen jelentősséggel (értékkel) 

17 A környezeti javak, természeti erőforrások 

fogalmát szinonimaként 

használom, ide értve mindent ami a 

természeti környezetünk része (állatok, 

növények, tájak, ásványok stb.) 

5-82. OLDAL 

bír. Ha az értékelést elválasztjuk 

magától az aktuális döntéstől, 

akkor az ott nyert eredmény a 

politikusok számára inputot jelent, 

amely alapján döntéseket 

hozhatnak. 

„A közgazdaságtan a választás 

tudománya” (Kerekes [1998]), 

tehát egy módszert kínál, ami 

megkönnyíti az értékelést, illetve 

lehetővé teszi a monetarizált 

formában való kifejezést, élesen 

elválasztva ezzel a döntéshozataltól 

az értékelési procedúrát. 

Azonban meg kell jegyezni, hogy 

a tudomány a választáshoz kínál 

egyfajta eszköztárat, és ennek 

elfogadása szintén politikai kérdés. 

Lényeges pont még a természethez 

való viszonyunk. Bárhogyan 

is nézzük – akármennyire 

ökocentrikusan is – semmiképpen 

nem szabadulhatunk a saját 

nézőpontunktól a természet felbecsülésénél. 

Ha túlzás lenne is 

azt állítani, hogy az ember generálja 

egyedül az értékeket, viszont 

sok minden tűnhet az embernek 

értékesnek, ami az ember 

megjelenése előtt nem számított 

annak, tehát valójában egy teljesen 

új értékstruktúrát állítunk fel, 

ami sokkal inkább kezelhetővé 

teszi a döntéseket, mintha megpróbálnánk 

a természetben meglevő 

értékeket fellelni. Lévén a 

döntéseket mi hozzuk, csak érté- 



kekkel átitatott mérlegelés során 

kerülhet erre sor. Ám lehet, hogy 

kifejezhetjük az értékeket emberek 

által anélkül, hogy homocentrikusak 

volnánk: felismerni, 

hogy egy organizmusnak van 

belső értéke, nem jelenti azt, 

hogy nem bánhatunk vele bizonyos 

esetekben úgy, ahogy céljainknak 

megfelel. Ez a felismerés 

csupán azt mutatja meg, hogy 

lehetnek olyan helyzetek, amikor 

nem szabad úgy bánni az organizmussal, 

mintha pusztán a saját 

érdekünket szolgálná (Lee 

[1996]). Tehát fontos, hogy ne 

keverjük össze az ember nézőpontját 

az emberi önérdekkövetéssel, 

mert „emberi” nézőpontunktól 

nem, de kizárólag önző 

célokat szem előtt tartó emberképünktől 

megszabadulhatunk. 

Az értékek meghatározásánál a 

legnagyobb problémát a hatások 

kimutatása okozza, ez vonatkozik 

mind a gazdasági, mind az 

egyéb módszerekre, ettől lesz 

igen bonyolult és nehézkes az 

értékelés. A természettel kapcsolatos 

kérdések igen sokrétűek, 

nem lehet pusztán gazdasági 

problémaként kezelni azokat, 

hiszen ugyanúgy hatással vannak 

a kultúrára, egészségre, politikára 

és általában véve az egész társadalomra. 

Ezért sokkal szélesebb 

körű megoldásokban kell gondolkodni, 

illetve felül kell vizs- 

MIVEL ÉRTÉK–EL? 

gálnunk, vajon mennyire szabad 

a gazdaság válaszait elfogadnunk 

vagy elvetnünk. Tudatosítanunk 

kell, hogy különböző felfogással, 

céllal tevékenykednek az egyes 

tudományágak: a biológusok értékeléskor 

például az ökoszisztéma 

funkcióira összpontosítanak, 

a szociológusok vagy pszichológusok 

a természet értékkonstrukcióira 

és esztétikai értékeire 

koncentrálnak, míg a közgazdászok 

a természet produktív 

szolgáltatásaira és fogyasztói 

preferenciákra fókuszálnak 

(O’Hara [1996]). Ezeket kellene 

valamilyen módon integrálni, 

melyhez segítséget a deliberatív 

demokrácia nyújthat. 

A környezetgazdaságtani elmélet 

főbb jellemzői 

Célszerű a közgazdaságtanról 

alkotott képet árnyalni. A részletes 

történeti fejlődés pontos 

elemezése nélkül, fontos némi 

megjegyzést tenni a neoklasszikus 

alapból táplálkozó környezetgazdaságtanról. 

Az utilitarista 

etika megalapozta a közgazdaságtani 

gondolkodást, két legfontosabb 

jellemzője a következmény- 

és a haszonelvűség. Az 

előző szerint egy cselekedet helyességét 

vagy helytelenségét a 

belőle következő eredmény határozza 

meg, az utóbbi alapján 

pedig valamilyen végső állapot – 


MŰHELY 

boldogság, jólét, öröm – számít 

önmagában véve jónak. A szűk 

értelemben vett utilitarista etikában 

csak az egyén hasznossága 

(jóléte) marad célnak, míg az 

igazságosság vagy a méltányosság 

akár teljesen eltűnhet. A közgazdaságtanban 

ezek kiegészülnek 

még a paretoi elvekkel, melyek 

szerint, ha senkinek nem csökken 

a hasznossága és az 

összhasznosság növekszik, akkor 

optimális az elmozdulás, azaz 

előtérbe kerül egyfajta igazságossági 

szempont. Továbbá felmerült 

még az externáliák internalizálása 

(Pigou [1920]), amely a 

közösségre gyakorolt nem-szándékolt 

hatást próbálja kiküszöbölni. 

A idő során számos változáson 

ment keresztül az elmélet, 

azonban egy sarkalatos pont, az 

egyéni szintre delegált döntés 

továbbra is fontos jellemzője 

maradt a neoklasszikus paradigmának. 

Kapp [1983] például az 

etikai redukcionalizmus ellen 

érvel: szerinte a gazdaság legfontosabb 

problémái kollektív 

döntéshozatali kérdések, amelyekkel 

nem lehet az egyéni racionalitásból 

levezetett kifejezések 

alapján foglalkozni. (az utilitarizmussal 

kapcsolatos további 

észrevételekért lásd Sen-Williams 

[1982]) 

A környezetgazdságtan egy speciális 

területre szakosodott, ezért 

5-82. OLDAL 

sajátos újításokkal gazdagította a 

neoklasszikus gazdaságtant. A 

modern környezetgazdaságtan 

fontos eredményei közé tartozik, 

hogy elismeri a nem-használati 

érték fontosságát, a bizonytalanság 

és irreverzibilitás meglétét. 

Elfogadja még, hogy az optimalitás 

nem azonos a társadalmilag 

optimálissal (Pearce et al. 

[1989]). Ráadásul a létezési értékek 

elfogadásával szakít a haszonmaximalizáló 

emberképpel. 

Viszont a modellekben mégis a 

társadalmi összhasznosságot 

próbálja kifejezni, azzal hogy a 

preferenciákat aggregálja, ám a 

jólét maximalizálás nem azonos a 

hasznosságmaximalizálással. 

Ugyanakkor ezek az előbb említett 

szempontok döntően befolyásolják 

a környezeti politikák 

irányát, így azzal, hogy a környezetgazdaságtan 

eltekint a bizonytalanság 

és a társadalmi optimum 

kiszámításától, egyben 

kétségessé teszi az értékelés 

eredményének alkalmazhatóságát. 

Környezetértékelés pénzben 

A természeti javak gazdasági 

értékelésével már felismertük a 

javak szűkösségét és jelentőségét, 

ugyanis a közgazdaságtan nem 

kezeli többé ezeket az erőforrásokat 

szabadon kihasználható 



adottságokként. A környezetgazdaságtan 

célja, hogy monetarizált 

formában jelenítse meg a természet 

értékét. Ezáltal a döntéshozatalhoz 

egy világos, könnyen 

kezelhető, a politikusok számára 

érthető eredmény kerül. Továbbá 

a közös mértékegységben 

kifejezett érték egyben jó összehasonlíthatóságot 

jelent, tehát az 

alternatívák közötti választás 

leegyszerűsödik. (Kerekes 

[1998]) 

Ilyen monetáris értékelésre 

kerülhet sor, amikor bizonyos 

környezetet érintő kérdésben 

döntéshozásra kényszerülünk, 

amelyhez pontosan fel kell tudnunk 

mérni a hasznokat és a vele 

járó költségeket. Olyan helyzetekről 

van szó, mint például a 

tiszai ciánszennyezés okozta kár, 

egyes gyárépítésekhez szükséges 

környezeti változtatással járó 

károk és hasznok. A közgazdaságtan 

megpróbálja ezeket a 

hasznokat és költségeket mérni, 

és ezek alapján döntési eszközöket 

nyújtani a politikának. Az 

értékelés tehát irányulhat: 

• A környezetet és a természetet 

érintő beruházások 

költség-haszon elemzésére; 

• Környezetvédelmi szabályozók 

bevezetésére; 

• Természeti vagyon felmérésére. 

Marjainé [2001] 


Az előnyök és hátrányok mérlegelése 

önmagában nem okoz 

gondot, viszont az a módszer, 

ahogy a közgazdaságtan azokat 

használja, illetve a hasznok és a 

költségek meghatározása, amelyekből 

végül monetáris formában 

megjeleníthető eredményt 

von le, számos elméleti, illetve 

gyakorlati problémát hordoz. 

A környezeti problémák megoldásáért 

a neoklasszikus közgazdaságtan 

a standard keresletkínálat 

görbékhez fordul, tehát 

piaci műveletekben részt vevő 

egyének segítségével jeleníti meg 

a társadalom akaratát. A kereslet 

és kínálat automatikus alkalmazkodása 

során kialakul egy egyensúlyi 

helyzet, amelyhez egy adott 

ár tartozik. Napjainkban a környezeti 

javak esetében ez nyilvánul 

meg az igen elterjedt költséghaszon 

elemzésekben (Cost- 

Benefit Analysis, továbbiakban 

CBA). A népszerű döntéssegítő 

eljárás összeveti a projektben 

felmerülő költségeket, az azoktól 

elvárt haszonnal, és amennyiben 

a hasznok meghaladják a költségeket, 

a projektet érdemes megvalósítani. 

Ekkor a környezetgazdaságtan 

megpróbálja kifejezni 

a társadalom értékrendjét, 

és ennek segítségével pénzegységeket 

rendel a természeti javakhoz, 

amely kifejezi, mekkora 

hasznossággal bírnak a társada- 


MŰHELY 

lom számára. Az elérni szándékolt 

cél egyértelmű, de felveti a 

kérdést, hogy egyáltalán ki lehete 

fejezni a társadalom 

összhasznosságát. 

A közgazdaságtan alapján a természet 

értéke az egyéneknek 

nyújtott hasznosságon keresztül 

alakul ki. A gyakorlati alkalmazhatóság 

miatt ki kell számolni a 

5-82. OLDAL 

kitermelés vagy károkozás során 

előálló költségeket, és így szembeállíthatók 

a hasznok és költségek. 

A CBA eljáráshoz tehát 

célszerű különválasztani a hasznokat 

a költségektől. 

A környezetértékelési módszerek 

egy lehetséges felosztását 

mutatja be az 1. táblázat 

A pénzbeli értékelési módszerek összefoglaló felosztása 

Keresleti görbe alapján becsülõ módszerek 

Feltárt preferencia Kinyilvánított preferencia 

Közvetett Közvetlen Közvetett Közvetlen 

Feltételes Feltételes Utazási költség Piaci árak 

választás értékelés módszer 

Feltételes 

Hedonikus ármódszer Mestersé- 

rangsorolás 

Kereseti különbségek 

Megelõzési költségek 

ges piac 

Jólétmértékek Fogyasztói többlet 

Nem keresleti görbe szerint értékelõ módszerek 

(hatás–válasz) 

Kiesett jövedelem 

Helyettesítési költségek 

Védekezési költségek 

Helyettesítõ piaci javak 

Árnyékberuházás módszere 

A termelékenység változása 

Nem származtatható keresleti görbe 

Valódi jólétmérték nem határozható meg 

Információ a döntéshozóknak 

1. táblázat, Forrás: Marjainé [2001] 



A tipológia alapján megkülönböztetjük 

a keresleti görbe alapján 

becsülő módszereket azoktól, 

amelyekből nem származtatható 

keresleti görbe. Ez utóbbi módszerek 

csupán a környezeti változások 

hatásának következményeit 

bizonyos előre meghatározott 

szempontok alapján mérik. 

Tehát a vizsgálat tárgya annak a 

pénzbeli értéknek a meghatározása, 

amelyet a természet javulása 

vagy romlása okozott. Például 

az egészségügyi költségek csökkenése, 

vagy a javuló levegő minőség 

miatti termelékenység 

növekedés. Ezek a módszerek 

nem adnak választ arra, milyen 

jólétszint változás történt, hanem 

csak egy pénzbeli értéket kalkulálnak, 

amely a döntéshozóknak 

szolgál segítségül. Ez a terület 

rendkívül hasznos információkat 

szolgáltathat, és itt sokat tehet a 

közgazdaságtan. Ide tartozik még 

a helyreállítási költség (restoration) 

és a helyettesítési (replacement) 

költség mérése, amelyek 

azt mutatják, mennyibe kerülne 

az okozott kár eltüntetése, vagy 

az eredeti állapot helyreállítása. 

Ha ezeket, illetve egyéb ráfordításokat 

valóban és pontosan meg 

lehetne határozni, akkor ezen a 

téren tudna a gazdaságtan a talán 

a legjobban hozzájárulni a természet 

értékeléséhez. 


Az értékelés - abban az értelemben, 

mint a természeti javakból 

nyerhető hasznok meghatározása, 

és a jólétmértékek nagyságának 

társítása – viszont sokkal 

több módszertani kérdést vet fel, 

azonban a döntéshozáshoz(kor) 

alapvető fontossággal bír. A 

környezetgazdaságtan a környezeti 

erőforrások nyújtotta hasznokat 

az egyéni fogyasztók fizetési 

hajlandóságán keresztül vizsgálja. 

Ez alapján az értékek az 

ember számára a teljes gazdasági 

értékben (TGÉ) öltenek testet, 

amely használattal (Use Value) és 

nem használattal (Non-Use 

Value) összefüggő értékeket tartalmaz 

(lásd 1. ábra). Ezeken 

belül a közvetlen használati érték 

monetárisan is könnyen kifejezhető, 

hiszen a javakat, szolgáltatásokat 

áru formájában piacon 

mérhetjük. A közvetett használati 

érték, már nem jelenik meg 

azonnal, legfeljebb a természeti 

tőke hiányakor. A választási lehetőség 

a számunkra nyújtott 

későbbi szolgáltatások értéke, 

egyfajta opciót jelent. A nem 

használattal összefüggő értékek 

közé az örökölhetőség és a létezési 

érték tartozik, azt fejezi ki, 

hogy magával a létezésével pl. 

valamilyen növény, mekkora 

hasznosságot nyújt. 


MŰHELY 

Ezek az értékek szinte mindent 

magukban foglalnak, a nehezebbik 

rész viszont a mérésük, különösen 

monetáris formában 

kifejezve. Erre több elfogadott 

módszer van (lásd 1. táblázat 

keresleti görbe alapján becsülő 

módszerek). A teljes gazdasági 

érték elkülönített alkotórészenkénti 

becslése szinte lehetetlen, 

azonban a TGÉ egészét lehetséges 

(Cummings-Harrison 

[1995]). Célszerű megkülönböztetni 

a feltárt (stated) és a kinyilvánított 

(revealed) preferenciákat. 

Ha az egyének valós válasz- 

1. Ábra, Forrás: Kerekes[1998] 29. o 

5-82. OLDAL 

tások során fejezik ki a preferenciájukat 

(például vásárlás alkalmával), 

akkor kinyilvánított preferenciáról 

beszélünk. A feltételes 

értékelést (Contingent Valuation) 

alkalmazzák a „rejtőzködő” 

18 preferenciák kimutatására, 

tehát arra, amit az illető személy 

választani szándékozik a felsorolt 

lehetőségek közül. A kinyilvánított 

preferenciákat ún. élvezeti ár 

(hedonic price) és utazási költség 

(travel cost) módszerrel mérik. 

18 A ki nem nyilvánított preferenciák 

feltárására 



Az élvezeti ár megméri, mekkora 

árkülönbség van például a különböző 

természeti helyen fekvő 

ingatlanok között, amiből következtetéseket 

lehet levonni adottságokra 

vonatkozó emberi értékítéleteket 

illetően. Hasonló az 

utazási költség módszer, amely 

egy természeti látványossághoz 

való utazás összes költségét kiszámolja, 

így mutatva meg 

mennyit hajlandóak az emberek 

a kikapcsolódás érdekében kifizetni. 

Legfőbb hiányossága a 

kinyilvánított preferencián alapuló 

módszereknek, hogy többnyire 

csak a használati értékek 

kifejezésére alkalmasak (további 

módszertani elemzésről lásd 

Marjainé [2001]). A létezési értéket 

a közgazdászok megpróbálják 

a feltételes értékeléssel kifejezni, 

ennek technikai megvalósítása 

többnyire fizetési hajlandóság 

(Willingness-To-Pay) vagy 

elfogadási hajlandóság (Willingness-To-Accept) 

kérdőíveken 

alapul. Az előbbi esetekben az 

érintetteket arról kérdezik, 

mennyit volnának hajlandók 

fizetni, hogy megmaradjon például 

az erdő, vagy mennyi pénzért 

hajlandók elfogadni, hogy 

például tovább romoljon a levegő 

állapota. 

Mindezek alapján a közgazdaságtani 

modellek lényege, 

hogy átfogó képet mutassanak az 


emberek értékeiről, és ezt lehetőleg 

pontosan, monetáris formában 

megragadják. Előnye, 

hogy világosan strukturált rendszert 

állít fel, amely megkönnyíti 

a döntéshozatal számára az információszolgáltatást, 

és a pénzben 

kifejezett értékek és költségek 

alapján kézzelfoghatóvá válik 

más alternatívákkal való összehasonlítás. 

Sokan, akik helytelenítik 

a pénzbeli értékelést, gyakran 

elfogadják a gyakorlati alkalmazását, 

hogy biztosítsák valamelyest 

a kompenzációt (például 

természeti katasztrófák után). 

További érv a pénzbeli értékelés 

mellett, hogy magas árakkal valóban 

megmutatható legyen, 

mennyire fontos a természet 

megóvása, de nem biztos, hogy 

ez a módszer garantálja a cél 

megvalósulását, illetve a célok 

meghatározása is értékválasztás 

kérdése. Marjainé [1999] szerint 

úgy tűnik megszüntethetetlen az 

a konvenció, hogy a pénz a környezeti 

kérdések megoldásának 

közös eszköze maradjon, lehet, 

hogy további erőfeszítések szükségesek, 

hogy a pénzbeli értékelés 

nagyobb szerepet kapjon. 

Ahol nehézségek adódhatnak a pénzbeli 

értékeléssel 

Szándékom az alapvető neoklasszikus 

téziseken alapuló érté- 


MŰHELY 

kelési, illetve döntés-elősegítő 

eljárások elméleti és gyakorlati 

problémáinak feltárása. 

Alaptézisek 

Az egyszerűsítések kezelhetővé 

teszik a modelleket, ugyanakkor 

behatárolják alkalmazhatóságukat, 

ezért az adott probléma 

vizsgálatához kellő körültekintéssel 

kell hozzáállni. 

Nem elhanyagolhatóak azok a 

kiindulópontok, amelyeken a 

neoklasszikus közgazdaságtan 

alapul: 

1. A társadalmi viselkedésben, 

az emberi lét elkülönült, 

önálló individuumként van 

jelen, amely megpróbálja kielégíteni 

a preferenciáit. 

2. Ezek a preferenciák exogének 

és etikailag nem vitathatók. 

3. A közösségi választás intézményének 

az a szerepe, hogy 

megmutassa ezeket a preferenciákat, 

és aggregálja azokat, 

amivel megadhatja a társadalom 

összpreferenciáját.. 

4. Az optimális közösségi döntés 

az, amelyik maximalizálja 

az individuumok összes hasznosságát. 

(Jacobs [1997]) 

5. A természeti szolgáltatások és 

erőforrások egymástól jól elkülöníthető 

komponensekre 

bonthatók, és azok csak a csere 

során meghatározott relatív 

áruk alapján viszonyulnak 

5-82. OLDAL 

egymáshoz. Ezeket az atomisztikus-mechanisztikus 

modelleket stabil egyensúlyi 

helyzetek és a rendszer reverzibilitása 

jellemzi. (Norgaard 

[1985]) 

Világosan látszik, hogy az ilyen 

egyszerűsítések bevezetésével a 

közgazdaságtan megkönnyíti az 

elemzést, és a gazdaság lényeges 

mozgatórugóira koncentrál. 

Ugyanakkor a gyakorlatban 

megkérdőjelezhető az alkalmazhatóságuk: 

Arrow [1963] például megmutatta, 

hogy nem lehet demokratikusan 

és egyben konzisztensen 

aggregálni az egyéni 

preferenciákat egy plurális 

társadalomban 

A piacon nem lehetséges a 

hatékony allokáció, mert a 

természeti erőforrások nem 

oszthatóak. (Norgaard [1985]) 

„A közgazdaságtan a mérhetőségre 

tett megállapításaira építi az 

egész munkáját, mert olyan 

mozgatórugókkal foglalkozik, 

amelyek mennyiségileg összehasonlíthatók” 

(Marshall [1890]). 

Ahol viszont madarakról, fákról 

és természeti értékekről van szó, 

ott vitathatóvá válik egy ilyen 

gondolkodásmód kiterjesztése. 



A preferenciák szerepe különösen 

hangsúlyos a neoklasszikus 

modellben, hiszen az érték 

az egyének számára nyújtott 

hasznosságok alapján körvonalazódik. 

Sen [1977] szerint megkülönböztethetünk 

legalább kétféle 

preferenciarendezést, egyik 

esetben az egyén a saját szempontjából, 

másikban a társadalom 

szempontjából állapítja meg 

szerinte mi a jó. Ez utóbbiról a 

közgazdaságtan egyáltalán nem 

vesz tudomást. 

További észrevételek: 

• A preferenciák nemcsak önmagukban 

léteznek, amit egy 

felmérés alapján meg lehet 

állapítani, hanem az emberek 

ízlése, gondolkodása, preferenciái 

folyamatosan változnak 

és adott helyzetben különbözőképpenkonstruálódnak 

(Norton et al. [1998]); 

• a preferenciák aggregálása 

nem vezet az összhasznossághoz 

vagy a társadalom jólétéhez, 

hiszen olyan fontos 

tényezők, mint például az igazságosság 

kimaradnak; 

Piacosítás és a tulajdon szerepe 

A természeti javak talán legfontosabb 

tulajdonsága, hogy nem 

egyértelmű vajon köz vagy ma- 


gán javak, ugyanis olyan jellegzetességeket 

visel bizonyos fajtájuk, 

hogy oszthatatlanok, illetve 

fogyasztásukból nem zárható ki 

senki. A tulajdonjogi felosztás 

önmagában számos. nehézséget 

hordoz: mi alapján, kinek, milyen 

döntési joggal kaphasson valaki 

tulajdont. „A társadalom gazdagságának 

megosztása az emberek 

között erkölcsi, nem ipari jelenség” 

– állította Walras [2000] is, a 

’marginalista forradalom’ egyik 

vezéralakja. 

A fizetési hajlandósági felmérésekben 

az emberek külön nyilvánítják 

ki a véleményüket a saját, 

számukra fontos szempontok 

szerint. Az ilyen elemzések arra 

buzdítanak, hogy magunkat fogyasztóként 

lássuk, és a természethez 

való viszony is a fogyasztáson 

alapuljon. Így, amikor 

az emberi preferenciák tükrében 

vizsgáljuk a környezetet, akkor a 

természetre adott emberi reakciókat 

eltorzítjuk. Az emberek 

különbözőképpen döntenek 

fogyasztóként és állampolgárként, 

amikor az egész közösség 

érdekében lépnek fel (Sagoff 

[1998]). Ez a fajta szétválasztás 

nem könnyű, és talán nem is 

lehetséges egyértelműen, de a 

tiszta fogyasztói választástól lényegesen 

különbözik az, amikor 

közös normák és értékek szerint 

választunk. Természetesen min- 


MŰHELY 

den döntésünk során szerepet 

játszanak a normák, de nem 

mindegy, hogy miről hozunk 

döntést, és az kiket érint. A természet 

esetében mindannyiunkat 

– jelen és jövő generációt egyaránt 

– sújtja a következmény, 

ezért igen kérdéses egy fogyasztói 

döntési modell alkalmazása. 

Vannak, akik gyakran állítanak 

fel párhuzamot a felbecsülhetetlen 

művészeti alkotások kereskedelmével 

és a természeti javak 

pénzbeli értékelése között, azonban 

ez könnyen téves következtetésekre 

vezet. Hiszen a műalkotásoknál 

a kizárólagos birtoklás 

jogát cserélik, amelyet a környezet 

esetében nem nagyon 

lehet, viszont a piacosítással itt a 

rombolás jogát adják-veszik. 

(Holland [1995]) 

A közgazdászok könnyen átsiklanak 

az egyéni preferenciák 

kontextuális keretein, az individuum 

ugyanis a preferenciáit, 

társadalmi csoporthoz szorosan 

kötődő tagként alakítja. Ebből 

következően nem a fizetési hajlandóság 

mérése a feladat, hanem 

a diskurzus kialakítása arról, 

hogy mit érdemes individuumokkal 

értékelni és miért (Vatn- 

Bromley [1994]). A közösséggel 

kapcsolatos döntéseket a közösség 

által lehet meghozni, de hogy 

milyen formában, az nem mindegy, 

mindenesetre kétséges 

5-82. OLDAL 

hogy független egyének megkérdezése 

alapján szabad-e. 

A teljes gazdasági érték becslése 

A teljes gazdasági érték (1. ábra) 

fogalmát több felől is érik kritikák. 

Először is nem tartalmazza 

az úgynevezett funkcionális értéket 

(„functional value” Vatn- 

Bromley [1994]), amely egyáltalán 

nem fér bele a használati és 

nem-használati érték felosztásba. 

Tehát van egy alapvető létmegőrző 

szerepe, amely biztosítja 

nekünk a megélhetést, ezért értéke 

megfoghatatlanul magas. 

Ezt természetesen nem is kalkulálhatjuk 

semmilyen módon, 

viszont figyelembe kell vennünk, 

valahányszor döntéseket hozunk 

vele kapcsolatban. Ezt a fajta 

értéket hívja közgazdaságtan 

elsődleges értéknek, amely a másodlagos 

értékek (köztük a TGÉ) 

előtt van, mert a természet épsége 

feltétele annak, hogy a másodlagos 

értékeket élvezni tudjuk 

(Marjainé [2001]). A természet 

számunkra olyasmit jelent, ami 

túl van az értékelésen, nélküle 

nem maradhat fenn az emberiség, 

ezért olyan felbecsülhetetlen 

életfenntartó funkciót lát el, amit 

nem lehet semmilyen mértékben 

kifejezni. 



A teljes gazdasági érték által 

kijelölt keret elméletileg jó vizsgálati 

alapot nyújthat, azonban a 

használata és mérése igen sok 

gondot okoz. A közvetlen használattal 

járó gazdasági érték a 

legkézzelfoghatóbb, itt viszonylag 

egyértelmű a meghatározása, 

legfeljebb az nehezíti meg az 

értékelést, ha nem piacon jutunk 

a természeti jószághoz. A közvetett 

használati érték vizsgálata 

már nehezebb terület, mert nem 

ismerjük teljes mértékben az 

ökoszisztéma hatásait, így nem 

tudhatjuk pontosan, egyes 

összetevői mekkora értéket fejeznek 

ki számunkra (lásd később 

az ökológiai bírálatnál). A 

választási lehetőség szorosan 

kapcsolódik az előző problémához, 

csak itt még élesebben merül 

fel a kérdés, hogy mi közül 

lehet majd választani, és az milyen 

értéket fog képviselni. Végül 

a legnehezebben mérhető terület 

a használattal nem összefüggő 

értékek, tehát mit jelent számunkra 

a természet, milyen értéket 

tulajdonítunk a létezésének, 

milyen kulturális viszonyban 

vagyunk vele. Ez a fajta érték 

kétségkívül létezik, és igen sok 

szempontot foglal magában. 

Mérési gondok adódnak az 

előző fejezetben említett módszereknél: 

a kinyilvánított preferenciákhoz 

kapcsolódó módsze- 


rek (élvezeti ár, utazási költség) 

hátránya, hogy bár nagymértékben 

kiszűri a választásban szerepet 

játszó több különböző tényező 

hatását, nem feltétlen lehet 

biztos következtetést levonni. 

Házvásárlásnál előfordulhat, 

hogy zajon és áron kívül más, 

esztétikai tulajdonságok is szerepet 

kapnak a döntésben, ezért a 

csendes környék értéke nem 

állapítható meg tökéletesen. Mégis, 

legnagyobb hiányosságuk, 

hogy nem a természetet magát 

értékeli, hanem csak egy hozzáfűződő 

szolgáltatást, és pusztán 

használati értékeket fejeznek ki. 

(Bingham [1995]) Azért, hogy 

sikerüljön megragadni az emberek 

által hordozott teljes értéket, 

szükség volt a feltételes értékelés 

befogadására, ami azonban nagyon 

megosztotta a szakembereket. 

Bár sokan azt mondják, 

hogy megfelelő odafigyeléssel és 

gondos felméréssel ki lehet küszöbölni 

a különböző, mérésből 

fakadó eltéréseket, (Carson 

[1995]) de bizonyos hibák megszüntetéséhez 

nem elégséges az 

alapos munka. 

A feltételes értékeléssel rengeteg 

irodalom foglalkozik (Carson 

[1995], Keat [1997], Sagoff 

[1998], Norton et al. [1998], 

Marjainé [1999]), ezek alapján a 

teljesség igénye nélkül kiemelhetők 

a legfontosabb pontok. 


MŰHELY 

Feltételes értékelési módszerekkel 

már sok felmérés készült, 

mégis ezek leginkább kutatási 

célokat szolgáltak, fontosságát az 

is mutatja, hogy képes a passzív 

használati érték kifejezésére. 

(Marjainé [2001]) 

Alkalmazói viszont számos 

problémával szembesülnek: 

• a környezettel kapcsolatos 

értékek nem jól meghatározott 

formában léteznek, hanem 

a feltett kérdések, és 

kontextus alapján formálódnak 

• a válaszadók jövedelmi helyzete 

kihat az emberek mérlegelésére 

• az új helyzet, ráadásul a rendelkezésre 

bocsátott információ 

erősen befolyásolja a 

megkérdezetteket (Vatn- 

Bromley [1994]) 

Ezeket megfelelő eszközökkel 

mérsékelni lehet, viszont vannak 

kiküszöbölhetetlen velejárók: 

• A fizetési hajlandósági kérdés 

egyetlen fizetési megoldásba 

kényszeríti az értékelőt, azaz 

csak egy pénzbeli értéket adhat 

a válaszadó, és alternatívák, 

javaslatok megfogalmazására 

nincs mód. 

5-82. OLDAL 

• Az úgynevezett beágyazódási 

hatás (embedding effect) 

fennállása, ami azt jelenti, 

hogy „morális kielégülés” miatt 

az emberek ugyanannyit 

hajlandók fizetni egy elefánt 

megőrzéséért, mint százért. 

Tehát nem lehet egyszerűen 

áruként kezelni, és ugyanolyan 

aggregálással kalkulálni 

az értékét, mint a boltban vásárolt 

kenyérét. (Holland 

[1995]) 

• A fizetési hajlandóságot mérő 

vizsgálatok nem képesek 

megszüntetni a létezési érték 

mérésével kapcsolatos legjelentősebb 

gondot, miszerint 

az emberek nem hajlandók 

pénzért átváltani bizonyos javakat 

(Vatn-Bromley [1994]), 

ami szemléletesen a 

lexikografikus preferenciákban 

jelenik meg (Spash- 

Hanley [1995]), tehát a preferenciarendezés 

nem folytonos, 

és az egyik jószág nem 

képes a másik helyettesítésére. 

Például ha valaki eggyel több 

farkas megvédéséről semennyi 

pénzért nem hajlandó 

lemondani. A lexikografikus 

preferenciák a felmérések során 

a visszautasított (protest 

bids), vagy végtelen értéket 

adó feleletek során válnak 

nyilvánvalóvá, amelyek je- 



lentős részt képviselnek. kb. 

20-25%, Spash-Hanley [1995] 

Ha elfogadjuk a financiális kártérítést, 

akkor is lényeges különbségeket 

mutat a feltételes értékelés 

során meghatározott monetáris 

cseréhez képest. Ugyanis a 

feltételes értékelésnél a kérdést 

az esemény bekövetkezése előtt 

teszik fel, és a válaszadó önkéntesen 

fogadja azt el. Tehát a károkozás 

kompenzációja és az 

értékelés azonos szintre hozása, 

a csere (előzetesen, önkéntes 

alapon) és az igazságosság (utólagos 

kompenzáció) rendszerének 

összekeverése. (Holland 

[1995]) 

A környezetgazdaságtan sok, az 

ember számára fontos értéket 

meg tud mérni, de a fentiek 

alapján, még közel sem ért a 

tökéletes értékeléshez, és jelenlegi 

feltételezései, módszertana 

alapján ennek megvalósulása 

nagyon kétséges. 

Helyes monetáris értékmérők? 

A természetvédők és filozófusok 

által leginkább vitatott a „rendelhetünk-e 

pénzértéket a természethez” 

kérdéskör. Az alábbiakban 

felsorolom az ellenérveiket, 

bemutatva ezzel a közgazdaságtani 

elmélet korlátait. 


„ ...tudni az árát mindennek és az 

értékét semminek” (Oscar Wilde – 

Lady Windermere’s Fan) 

A piacgazdaság önmaga is 

nem csereképes morális értékeken 

nyugszik, mint például a 

bizalom vagy hűség, ami azonnal 

elveszti értékét mihelyt megvásárolhatóvá 

válik, tehát mi alapján 

próbál meg a közgazdaságtan 

más morális értékeken nyugvó 

dolgokhoz árat rendelni? (Hodgson 

[1997]) 

A döntési fajták egy lehetséges 

csoportosítása szerint megkülönböztetünk 

nem racionális, 

gyengén összehasonlítható, nem 

kompenzálható és kompenzálható 

preferenciák alapján történő 

választást. (Lásd 2. Ábra) Ez a 

kategorizálás szemléletessé teheti 

az emberek által kifejezett értékek 

és a választás összefüggését. 

A gyenge összehasonlíthatóság 

fontos szerepet kap a környezetértékelésben: 

ide tartoznak azok 

a választások, amikor általános 

értéksorrend nélkül képes valaki 

az alternatívák közül választani. 

Az erős összehasonlíthatóság, 

azt jelenti, hogy az tulajdonságai 

alapján valaki tökéletesen képes 

rangsorolni a lehetőségeket. Ebben 

az esetben lehet beszélni 

preferenciákról, amelyek az egyik 

alternatívát a másik elé helyezik. 

Ez további részekre bontható, 


MŰHELY 

kompenzálható és nem-kompenzálható 

preferenciákra. A 

nem-kompenzálható vagy lexikografikus 

preferenciák, azt jelentik, 

hogy tökéletes sorrend állítható 

fel a lehetőségek között, de 

az értékelő nem hajlandó átváltásokra 

(tradeoff). A kompenzálható 

preferenciák, pedig csereértéket 

jelentenek, tehát megfelelő 

átváltás arányában az egyik 

áruval kompenzálható a másik. 

Ez az utóbbi képezi a közgazdaságtani 

értékelmélet magját. 

(Lockwood [1997]) A tökéletes 

helyettesíthetőség tehát a piaci 

folyamatok ideális működésének 

az alapja, ennek az eszköze a 

pénz, mert minden áru átváltható 

pénzre és viszont. 

Döntések fajtái 

Racionális Nem racionális 

Erősen összehasonlítható 

Kompenzálható 

Gyengén összehasonlítható 

Nem kompenzálható 

2. Ábra, Forrás: Lockwood 

[1997] 

5-82. OLDAL 

A hagyományos árukat a csereértékük 

alapján jellemezzük, míg 

az ökológiai javak és szolgáltatások 

nem léteznek elkülöníthető 

diszkrét formában, és értékük 

elsősorban az egymással való 

funkcionális kapcsolatból származik 

(Vatn-Bromley [1994]). A 

természeti javak monetáris értékelésénél 

rögtön felmerül a helyettesíthetőség 

kérdése, ami 

önmagában kétségessé teszi ezek 

áruként való megragadását. A 

természeti tőke olyan egyedi 

tulajdonsággal rendelkezik, mint 

a multifunkcionalitás (életfenntartó 

funkciók), amellyel az ember 

készítette eszközök nem. Az 

élethez nélkülözhetetlen funkció 

ellátása és komplex struktúrába 

való beágyazódás mellett a természeti 

javak pótolhatatlanságát 

bizonyítják a hozzájuk társított 

morális ítéletek is. (Munda 

[1997]) 

Az eddigekből kifolyólag a 

lexikografikus preferenciák miatt 

pénzbeli értéket nem mindig 

lehet társítani a környezeti erőforrásokhoz. 

Az a világos cél, 

hogy az egyes alternatívákat a 

pénz által összehasonlíthassuk 

összeütközésbe kerül azzal, hogy 

vannak, akik nem tudnak (nemkompenzálható, 

gyengén összehasonlítható 

preferenciák), illetve 

léteznek bizonyos javak vagy 

szolgáltatások, amiket egyszerű- 



en nem lehet összehasonlítani 

közös mértékegységen. (Redclift 

[1993]) Még jobban nehezíti a 

pénzbeli összehasonlítást, hogy 

kardinális szemléletet feltételez, 

nem csupán ordinálisat, mert az 

érték rangsorolásánál megköveteli 

az eltérés mértékének meghatározását, 

és nem elégszik meg 

az egyszerű sorbaállítással. Ráadásul 

ez fényt derít a közgazdaságtan 

egyik belső ellentmondására, 

hiszen a modelleket ordinális 

szemlélet jellemzi, az értékelés 

során mégis kardinálisat alkalmaz. 

Továbbá az embereknek gondot 

okoz eltérő skálákon értékelni, 

különféle tulajdonságokat összehasonlítani, 

és azokat közös 

mértékegységben kifejezni. Más 

dimenziót jelent az egészséggel 

kapcsolatos hatás és megint mást 

az életkörülményre vonatkozó, 

ugyanakkor egy vizes terület 

értékes lehet például élőhely 

szempontjából, de tájként már 

annál kevésbé, így igen problémás 

ezeket az eltérő értékeket 

egy monetáris formába kényszeríteni. 

A monetáris mértékben 

való kifejezés másik akadálya, 

hogy az emberek azt csak egy 

tanult folyamat során tudják elsajátítani, 

így egy ismeretlen 

forma (környezet monetáris kifejezése) 

csak tetszőleges értékeket 

tükröz, és a viszonyítási 


alapja hosszabb alkalmazás alatt 

alakul ki. A preferenciák egyszerű 

felfedése nem lehetséges, azok 

folyamatos konstruálás során 

formálódnak a körülmények 

hatására. (Vatn-Bromley [1994]) 

Tehát csak miután az elfogadott 

szabályok kialakultak, válhat a 

monetáris értékelés tanult viselkedéssé, 

ami magában hordozza 

azt a veszélyt, hogy valóban az 

lesz, és úgy fogjuk magunkat 

látni, mint ahogy a közgazdaságtan 

megköveteli tőlünk. 

Ökológiai bírálat 

Amikor értékkel ruházzuk fel a 

természetet, nem hagyhatjuk 

figyelmen kívül, hogy a biológiai 

rendszer (genetikai diverzitás, 

rugalmasság, biológiai produktivitás), 

a gazdasági rendszer, 

amelyhez a termelés, fogyasztás 

és csere tartozik (alap szükségletek 

kielégítése, hasznos termékek 

és szolgáltatások növelése) és a 

társadalmi rendszer (kulturális 

diverzitás, társadalmi igazságosság, 

résztvétel) céljainak eleget 

kell tennünk. A különböző célok 

maradéktalan kielégítése egyszerre 

lehetetlen, de megfelelő mérlegelés 

során ki lehet alakítani 

egy társadalmilag elfogadott álláspontot, 

amely alapján döntéseket 

lehet hozni. (Munda 

[1997]) 


MŰHELY 

Az általánosan elfogadott világkép 

része, amely áthatja a tudományos 

gondolkodást is, a 

természet feletti uralom, ám a 

környezeti károsodások fokozódásával 

a hatalom csökkenése 

mind inkább nyilvánvalóvá válik, 

ami azt jelzi, hogy a környezet- 

következtetést lehet levonni: bár 

megvan az a tudományos törekvés, 

hogy a lehető legjobban 

megismerjük a világunkat, ez 

jelenleg még közel sem valósult 

meg, ezért nem kezelhetjük környezetünket 

kiszámítható törvények 

alapján, és mindig fennáll a 

bizonytalanság. Számunkra olyan 

előre nem látható folyamatokat 

okozhat bármely tevékenységünk, 

amely teljesen megváltoztatja 

a hasznokat és költségeket, 

ilyen környezetben tehát nem 

működőképesek a gazdasági 

modellek. Próba-szerencse (trial 

and error) sorozatok során derülnek 

ki, hogy valójában hogyan 

kapcsolódnak egyes funkciók 

egymáshoz. (functional transparency 

– Vatn-Bromley [1994]) 

A következő jellegzetes tulajdonság, 

a visszafordíthatatlan folyamatok 

megléte, amely a rendkívül 

bonyolult és érzékeny ökoszisztémák 

meglétéből fakad. 

Semmilyen létrehozott változást 

nem lehet tökéletesen helyreállítani, 

és a helyreállítás annál kevésbé 

valósítható meg minél na- 

5-82. OLDAL 

hez való viszonyt a bizonytalanság 

és a megismerés korlátai jellemzik. 

A természeti javak nem elhanyagolható 

sajátosságai, hogy 

komplex, egymással szoros kölcsönhatásban 

álló rendszert al- 

kotnak. Ebből számos 

gyobb mértékű a változás, ezért 

tehát a helyreállítási költségek 

szinte hasznavehetetlenek. (Bingham 

et al. [1995]) Végül pedig a 

közgazdaságtan oly szívesen 

alkalmazott ceteris paribus elvének 

alkalmazása teljességgel lehetetlen 

ilyen szoros összefüggésben 

lévő rendszerek között. 

A vizsgálat tárgya nem lehet az 

egésztől független rész, mert 

bármilyen változás a részben, 

szétgyűrűző hatásokat fejthet ki 

az egészre, amellyel a közgazdaságtan 

nem számol. Ha egyes 

részeket külön vizsgálunk, és 

nem vesszük figyelembe a hozzájárulásukat 

az egészhez, akkor 

az a struktúra teljes felbomlásához 

vezet.(Vatn-Bromley [1994]) 

Ilyen jellemzők mellett tehát 

az elméleti modellek alkalmazhatósága 

kétségbe vonható. A 

költség-haszon elemzések kiegészítéseként 

a biztonságos minimum 

elve (Safe Minimum Standards, 

továbbiakban SMS) jelent 

meg, amely biztonságra törekszik, 

és a társadalmi költségeket 




próbálja minimalizálni (Crowards [1998]). Az SMS működési elve, 

hogy minimalizálja a maximálisan 

lehetséges költségeket: tehát 

ha a megőrzésből eredő lehetséges 

jövőbeni haszon nagyobb, 

mint a megőrzés költsége, akkor 

a megőrzést kell választani, hacsak 

nem elfogadhatatlanul nagy 

költséggel jár a társadalom számára 

(Bishop [1978]). Bishop 

még azt is hozzáteszi, hogy bármilyen 

irreverzibilis folyamatnál 

SMS-t kell alkalmazni. 

A jövőbeli hasznok és költségek 

mérlegelése tehát a bizonytalanság 

és az irreverzibilitás figyelembevételével 

történhet. A rész 

és egész elválasztásának megkérdőjelezése 

pedig feltámasztja az 

igényt egy átfogó szemléletmód 

iránt, amelynek domináns szerepet 

kell szánni a döntéshozatal 

során. 

Deliberatív 19 demokrácia, mint alternatív 

eljárás 

Kapp [1983] szerint a környezeti 

céloknak nyilvános jellege van és 

hosszútávú jelentősége a társadalom 

számára közvetlen társadalmi 

értékelést igényel, amelynek 

az emberi igények felmérésével 

kell kezdődnie, majd eljutni 

az interdiszciplináris együttműködés 

során egészen a feladatok 

19 tanácskozó, megvitató, megfontoló 

kijelöléséhez. Nem feltétlen kell 

egy határozott értéket társítanunk 

a természethez, hanem 

célunk lehet maguknak a döntési 

alternatíváknak a felvázolása, 

illetve javaslatok nyújtása. Ezekhez 

segíthet hozzá a deliberáció. 

A költség-haszon elemzés 

csak a megvizsgálható következményeket 

veszi figyelembe, és 

nem foglalkozik az emberek által 

kinyilvánított preferenciák mögötti 

okokkal, tulajdonképpen 

semlegesnek tüntetve fel magát 

egy adott elemzési keretet használ 

ahelyett, hogy nyíltan foglalkozna 

a háttérben meglévő értékek 

vizsgálatával. Ahol a meggyőződés 

megkérdőjelezhető, ott 

nem a vágyakat kell mérni, hanem 

a mögöttük lévő véleményekről 

kell kérdezni. (Keat 

[1997]) 

Valójában maga az elképzelés, 

hogy stratégiai, politikai és etikai 

megfontolások alapján hozzanak 

döntést, a politikában mindennapos, 

amivel azonban a 

deliberatív demokrácia mégis 

többet nyújthat, az az elvek nyílt 

előtérbe helyezése és a tudományos 

tényekbe vetett hit megszüntetése. 

A koncepció alapját 

Habermas [2001] kommunikatív 

etikája képezi, ahol racionális 


MŰHELY 

diskurzus keretében ki lehet alakítani 

a normákat. 

A preferenciákat, értékeket 

politikai, szociális és gazdasági 

tényezők formálják, így nem 

lehet az intézményi háttérrel 

szemben exogén preferenciákról 

beszélni, tehát nem pusztán a 

preferenciák aggregálásával kell 

törődni, hanem a folyamattal, 

amelyen keresztül kialakulnak. A 

deliberatív demokrácia előtérbe 

hozza az állampolgárok résztvételét, 

és a hangsúlyt a döntéshozatali 

folyamatra, az intézményekre 

helyezi. A politikai hatalom 

legitimációja a résztvételen 

és a demokratikus párbeszéden 

nyugszik, ahol mindenkinek 

egyenlő joga és szavazata van. 

Fontos szerepe van a diskurzusnak, 

mert a részvevőket a közös 

jó felé orientálja, az önérdekkövetés 

háttérbe szorul. (Graham - 

Corinne [2000]) 

A természeti javak értékeléséhez 

szorosan kapcsolódik ez a 

fajta megközelítés, hiszen etikai 

kérdések, társadalmi normák 

helyessége kerül központba. A 

bizonyítás kötelezettsége kapja 

hangsúlyt, ellentétben a tények 

egyszerű felhasználásával, nem 

annyira az egyetlen jó megtalálásra 

koncentrál, mint inkább a 

megvitatásra és gyakorlati alkalmazás 

kialakítására (Funtowitz 

[1994]). A deliberatív diskurzu- 

5-82. OLDAL 

son keresztül az emberek ütköztethetik, 

és kialakíthatják a 

közösen elfogadott értékeket, 

vagy az elérhető célokat. Az eddig 

felsorolt problémák nyíltan 

előkerülhetnek, és számolhatnak 

vele a résztvevők, amikor kialakítják 

döntésüket. 

A gyakorlat 

A gyakorlati megvalósítás azonban 

korántsem egyszerű. Jelenleg 

a szakirodalomban talán a legnagyobb 

figyelmet az úgynevezett 

citizen jury (állampolgári esküdtszék) 

kapja, ezek hasonlóak az 

USA-ban a bírósági eljárásoknál 

alkalmazott jól bevált intézményekhez. 

A környezet értékelése 

során ezek értékelővé válnának, 

társadalmi értékeket artikuláló 

intézménnyé. Az adott probléma 

megoldására 15-30 főből álló 

esküdtszéket állítanának fel, hogy 

az alacsony létszám hatékonyabb 

működést eredményezzen. Az 

esküdtek válogatása itt véletlenszerűen 

menne végbe, mivel őket 

a társadalom, mint egész vagy az 

összes érdekcsoport képviseletére 

kérnék fel. 

Amikor a tudomány alkalmazása 

megjelenik a politikában, kiderül, 

hogy a kulcsszereplők (bírók, 

újságírók, tudósok különböző 

területekről vagy egyszerű állampolgárok) 

a módszertant megfe- 



lelően elsajátíthatják, hogy sikeresen 

vegyenek részt a dialógusban. 

Az ügyek megvitatása a 

legitim perspektívák sokféleségén 

alapul, melyek speciális elköteleződések 

és hitek mentén 

tagolódnak. (Funtowitz [1994]) 

Miben nyújt többet? 

A deliberatív demokrácia legnagyobb 

előnye, hogy mind a 

fenntarthatóság, mind a bizonytalanság, 

mind a jövő nemzedék 

helyzete és akármilyen értékeléssel 

kapcsolatos probléma nyíltan 

be vihető a vitába, hogy azokat 

mérlegelhessék a résztvevők. 

Akár közgazdaságtani módszerekkel 

megállapított eredményeket 

is bemutathatnak a felek a 

diskurzus során, csak világossá 

kell tenni a korlátait, ugyanilyen 

módon bármilyen másfajta mutatókat 

is ütköztethetnek. 

Különösen hasznos lehet 

olyan esetekben, amikor átfogó, 

összetett problémákat kell kiértékelni, 

és nagy segítséget nyújthat, 

ha a (fizetési hajlandósági) 

mérésekben feltárt értékek nem 

tükrözik megfelelően az emberek 

értékítéleteit. Az esküdtszék akár 

kártérítési javaslatot is hozhat 

különböző ügyekben, ezáltal 

ugyanúgy monetáris összegeket 

vagy más kártérítési eljárásokat 


szabhat ki, mint amit a közgazdasági 

értékelés megállapít. 

(Brown et al. [1995]) 

A deliberatív demokrácia elősegíti, 

hogy az egész közösség 

számára jó eredményt érjenek el, 

mert: 

1. Az érveket a közjó szempontjából 

kell kifejezniük, 

nem pedig önérdekre hivatkozva, 

előtérbe kerülhetnek 

az egyén társadalom számára 

fontos preferenciái (Sen 

[1977]). 

2. Szélesebb látókör kerül a 

részvevők elé, és kénytelenek 

abban gondolkodni. 

3. Kialakulhat mások iránti törődés, 

és a diskurzus során 

akár közösséggé kovácsolódhatnak, 

ami elősegíti a másik 

álláspont jobb megértését. 

(Jacobs [1997]) 

A szereplők egészében láthatják, 

és hozhatnak döntést a 

problémákról, tehát nem kell 

különválasztaniuk a hatékonysági 

és igazságossági kritériumokat, 

vagy a környezeti hatásokat 

együtt vizsgálhatják. Így bár nehezíti 

az átláthatóságot, egyben 

lehetővé teszi a különböző célok 

együttes mérlegelését, illetve 

eltérő tudományterületek integrálását.(O’Hara 

[1996]) 


MŰHELY 

Amiben különbözik a neoklasszikus 

értékeléstől (Brown et 

al. [1995]): 

• Csoportos döntési szabályt 

alkalmaz, nem elkülönült individuumok 

preferenciáit. 

• Ha monetáris értéket becsül, 

akkor nem értékek szétszórt 

csoportját (nem több száz 

ember különféle fizetési hajlandóságát), 

hanem egyetlen 

pénzértéket fejez ki. 

• Az igazságosság, méltányosság 

és más morális értékek 

nyílt szerepet kapnak. 

• Ellentétben a monetáris méréssel, 

a csoport megoldási javaslatokat 

tehet, és nem szükséges 

konkrét értékeket rendelnie 

a természeti javakhoz. 

A résztvevők kikerülik az információhiány 

okozta gondokat: 

Rendelkezésükre bocsáthatók 

különféle anyagok, bármilyen 

szakértőt, érintettet meghallgathatnak 

vagy kérdéseket tehetnek 

fel neki a felmerült problémával 

kapcsolatban. 

A modell figyelembe veszi, 

hogy az emberek preferenciái 

folyamatosan alakulnak és a 

meggyőzés, tanulás kulcs fontosságúak 

lesznek. 

Az Aldred és Jacobs [2000] 

által elemzett esetből világosan 

kiderül, hogy az állampolgári 

5-82. OLDAL 

esküdtszék szereplői szakítottak 

a hagyományos kutatási módszerekkel, 

azaz lehetséges az innovatív, 

más alapokra épülő döntéshozás 

is. Szerintük a résztvevők 

komolyan vették a munkájukat 

és aktívan részt vettek a 

döntési folyamatban. A szereplők 

érdeklődését sikerült felkelteni 

a környezeti problémák 

iránt, és később is figyelemmel 

kísérték az eseményeket. Ez az 

intézményi megoldás segítheti 

azt a további célkitűzést is, hogy 

az állampolgárok közelebb kerüljenek 

a döntésekhez, és előmozdítsa 

a résztvételi hajlandóságot. 

Új problémák és orvoslásuk 

Bár a deliberatív intézmények 

alkalmazása során újabb gondokkal 

szembesülünk, látni kell, 

hogy milyen megoldási lehetőséget 

kínálnak a környezetértékelésben. 

Egyik kulcsfeladat a technokrata 

világkép lebontása, ahol 

szakemberekhez nem fűződnek 

mítoszok, és a döntésben az állampolgárokkal 

egyenrangú szerepet 

kapnak. Fontos, hogy a 

szereplők között a szakértők 

véleménye megnyilvánulhasson, 

de nem szabad nekik kizárólagos 

hatalmat tulajdonítani. Maga a 



szakértői tudás rendkívüli jelentősséggel 

bír, különösen a természeti 

kérdésekben, így nagy a 

veszélye, hogy kisajátítva azt 

visszaélnek vele. Ezért minél 

több szakember véleményét kell 

ütköztetni, majd megfelelő mérlegelés 

alapján dönteni. (Jacobs 

[1997]) A gyakorlat azonban azt 

mutatja, hogy a szakértői vélemény 

továbbra is meghatározó. 

(O’Hara [1996]) 

Nagy hátránya, hogy nem garantált 

a megegyezés. Legfontosabb, 

hogy javaslatot tudjon 

nyújtani a döntéshozás számára, 

amit elő lehet segíteni a döntési 

szabály mérséklésével (legitimáció 

csökkentése mellett), illetve 

megfelelően képzett levezető 

elnök alkalmazásával. 

A viszonylag önálló döntéshozás 

során előjöhet a standard 

értelemben vett racionalitás megszűnése 

(Aldred – Jacobs 

[2000]), ami nem feltétlen eredményez 

téves következtetéseket, 

legfeljebb az elvárt logikus gondolatmenet 

nem érvényesül. Hasonló 

következetlenségeket a 

politikában is találhatunk, mindenesetre 

világossá kell tennünk 

a deliberáció korlátait. 

A deliberatív demokrácia jó 

működéséhez elengedhetetlen, 

hogy a deliberatív intézmények 

munkája meghatározó szerephez 

jusson. (Aldred – Jacobs [2000]) 


Tehát a meghozott egyezménynek 

legyen hatása, és bár választott 

döntéshozó szervek hozzák 

meg a végső döntést, de egy jól 

működő demokratikus rendszerben, 

ha felülbírálják a javaslatot, 

arra alapos okot kell adniuk. 

Részben ezért, illetve egyfajta 

ellenőrzés kialakítása miatt az 

egyik legfontosabb biztosítéka a 

nyilvánosság, bármilyen ítéletet, 

döntést és az azt alátámasztó 

érveket nyilvánossá kell tenni. 

(Brown et al. [1995]) 

Ugyanakkor felvet olyan kérdéseket, 

hogy mikor alkalmazzunk 

ilyen deliberatív gyűléseket (Valószínűleg 

az erre kijelölt illetékes 

szervhez lehetne fordulni kérelemmel, 

hogy állítson fel adott 

kérdésben egy ilyen gyűlést). 

Szintén gondot okoz a nem helyi 

szintű döntések meghozatala 

(ekkor akár részekre bontva, 

vagy képviselők küldése által 

lehetne alkalmazni a deliberatív 

demokráciát). Ezen kívül még 

több nehézség merül fel (résztvevők 

jutalmazása, moderátor 

személye, retorikai képességek 

előtérbe kerülése), de a legtöbb 

lényegi felvetést alapos odafigyeléssel 

és gondos előkészítéssel 

ki lehet küszöbölni. 

Úgy gondolom, hogy a neoklasszikus 

értékelést lehetne integrálni, 

vagy akár felülbírálni egy 


MŰHELY 

ilyen demokratikus folyamat 

során, és nyílttá lehetne tenni az 

alapvető érték- különbségeinket. 

A párbeszédben a minőség kapja 

a szerepet az „igazság” megtalálása 

helyett, ami a gyakorlatban a 

kompetenciák és nézőpontok 

sokféleségében jelenik meg. Ha 

nem is sikerül morális meggyőződéseinket 

közös nevezőre 

hozni, de adott kérdésben lehetséges 

közös megegyezésre jutni 

(O’Hara [1996]), és a deliberatív 

demokrácia intézménye elősegítheti 

egy jobb értékelési rendszer 

kialakítását. 


A dolgozatommal a jelenleg alkalmazott 

gazdasági környezetértékelési 

módszerek főbb hiányosságaira 

próbáltam rávilágítani. 

A téma kapcsán a legfontosabb 

pont maga a döntéshozás, 

hiszen az értékelés is része az 

egész döntéshozatali mechanizmusnak. 

Pénzbeli értékeléssel 

tulajdonképpen bizonyos mértékig 

leválik az értékelési feladat a 

tényleges döntésekről, hiszen a 

keresleti görbe alapján becsülő 

módszerek a jólétszint, a hasznok 

meghatározására törekszik 

ezzel véve le a terhet a döntéshozókról. 

Emellett a nem keresleti 

görbén alapuló eljárások csupán 

bizonyos szempontok alap- 

5-82. OLDAL 

ján információt szolgáltatnak a 

politikusoknak. Tehát a döntéshozatal 

számára inputot jelentenek 

a pénzbeli értékelés eredményei, 

amelyet természetesen különböző 

szempontok figyelembe 

vételével egészíthetnek ki az illetékesek 

(korrigálva így a kapott 

eredményt). Azonban nehéz 

elkerülni, hogy szakértők (jelenesetben 

a közgazdászok) meghatározó 

szerepe döntően befolyásoljon, 

illetve világosan kell 

látni az értékelési eljárások menetét, 

és a hátterükben álló feltételezéseket. 

Olyan szempontokat, 

mint például az ökológiai 

bizonytalanság (lásd SMS) és 

szociális, kulturális célok utólag 

talán bele lehet kalkulálni a döntésbe, 

azonban a módszertani 

gondok (pl.: pénzbeli értékelés) 

és az alapvető feltételezések 

(egyéni döntéshozás, környezet 

áruvá redukálása) rányomja bélyegét 

az értékelés eredményére. 

Az előző okokból kifolyólag 

bemutattam egy olyan megközelítést, 

ahol a döntéshozatal és az 

értékelés nem válik el élesen 

egymástól. Tehát az előbb leírt 

folyamat az érintettek és a szakértők 

bevonásával zajlik, és 

együttesen több szempontból 

mérlegelhető az adott kérdésben 

meghozandó döntés. A vita kialakulása 

ugyanakkor elősegíti, 

hogy ne csak a vélemények fel- 



mérése, hanem a mögöttük húzódó 

okok feltárása, és ütköztetése 

is megvalósuljon, ami egy 

egységes álláspont kialakítása felé 

vihet. 

Összességében egy gyakorlatorientált 

koncepciót vázoltam fel, 

és a közgazdaságtani módszertan 

bírálatán keresztül egy kommunikáción 

és résztvételen alapuló 

ALDRED, JONATHAN – JACOBS, 

MICHAEL [2000]: Citizens 

and wetlands: evaluating the 

Ely citizens’ jury; Ecological 

Economics 34, 217-232. o. 

ARROW, Kenneth J. [1963]: Social 

Choice and Individual 

Values, New Yorrk: Wiley 

BINGHAM et al. [1995]: Issues in 

ecosystem valuation: improving 

information for decision 

making; Ecological 

Economics 14, 73-90. o. 

BISHOP, R. C. [1978]: Endangered 

species and uncertainty: 

The economics of a 

Safe Minimum Standard; 

American Journal of Agricultural 

Economics 60, 10- 

18. o. 

BROWN, T. C. – PETERSON, G. 

L. - Tonn, B. E. [1995]: The 

Values Jury to Aid Natural 

IRODALOMJEGYZÉK 


lehetséges környezetértékelési 

alkalmazást helyeztem előtérbe. 

A feladat tehát egy olyan elgondolásokat 

és gyakorlatokat magában 

foglaló rendszer kialakítása, 

amelyben több perspektíva 

jelenhet meg egy racionális dialógus 

keretében, és az etikai elkötelezettség 

kifejeződhet. 

Resource Decisions; Land 

Economics 71(2), 250-260. 

o. 

CARSON, R. T. – FLORES, N. E. 

– MEADE, N. F. [2000]: 

Contingent Valuation: Evidence 

and Controversies; 

University of California, San 

Diego, Discussion Paper 96- 

36R 

COASE, R. M. [1960] - The 

Problem of Social Cost, Journal 

of Law and 

Economics 

CROWARDS, T. M. [1998]: Safe 

Minimum Standards: costs 

and opportunities; Ecological 

Economics 25, 303-314. 

o. 

CUMMINGS, R. – HARRISON, G. 

[1995]: The Measurement 

and Decomposition of 

Nonuse Values: A Critical 


MŰHELY 

Review; Environmental and 

Resource Economics 5, 

225-247. o. 

FUNTOWITZ, S. O. – RAVETZ, J. 

R. [1994]: The worth of a 

songbird: ecological economics 

as a post-normal 

science 

GRAHAM, S. – CORINNE WALES 

[2000]: Citizens’ Juries and 

Deliberative Democracy; 

Political Studies Vol. 48 Issue 

1, p51, 15p 

HABERMAS, JÜRGEN [2001]: A 

kommunikatív etika; Új 

Mandátum Könyvkiadó, 

Budapest 

HODGSON, GEOFFREY [1997]: 

Economics, environmental 

policy and the transcendence 

of utilitarianism; 

Valuing Nature? Ethics, 

economics and the environment., 

Routledge (EE) 

London and New York, 48- 

65. o. 

HOLLAND, ALAN [1995]: The 

Assumptions of Cost- 

Benefit Analysis: Philosopher’s 

View; Environmental 

Valuation: New Perspectives. 

CAB International, 

Wallingford, 21-38. o. 

JACOBS, MICHAEL [1997]: Environmental 

valuation, deliberative 

democracy and public 

decision-making institutions; 

Valuing Nature? Eth- 

5-82. OLDAL 

ics, economics and the environment., 

Routledge (EE) 

London and New York, 

211-231.o. 

LEE, KEEKOK [1996]: Source 

and locus of intrinsic value; 

Environmental Ethics 18, 

297-309. o. 

LOCKWOOD, MICHAEL [1997]: 

Integrated value theory for 

natural areas; Ecological 

Economics 20, 83-93. o. 

KAPP, WILLIAM K. [1970, 

újranyomás: 1983]: Social 

Costs, Economic Development 

and Environmental 

Disruption, University Press 

of America 

KEAT, RUSSEL [1997]: Values 

and preferences in neoclassical 

environmental economics; 

Valuing Nature? 

Ethics, economics and the 

environment., Routledge 

(EE), 32-47.o. 

KEREKES SÁNDOR [1998]: A 

környezetgazdaságtan alapjai; 

BKÁE Egyetemi Jegyzet 

MARJAINÉ SZERÉNYI 

ZSUZSANNA [1999 Ősz]: 

Megfizethető-e a megfizethetetlen? 

– A természet 

pénzbeli értékeléséről az 

ökológiai közgazdaságtan és 

egy hazai felmérés tükrében; 

Kovász, III. évfolyam, 3. 

Szám, 188-198. o. 



MARJAINÉ SZERÉNYI ZSU- 

ZSANNA [2001 Február]: A 

természeti erőforrások 

pénzbeli értékelése; Közgazdasági 

Szemle, XLVIII. 

Évf., 114-129. o. 

MARSHALL, ALFRED [1890]: 

Principles of Economics; 

London, Macmillan – VII. 

fejezet 

MUNDA, GIUSEPPE [1997]: Environmental 

economics, 

ecological economics, and 

the concept of sustainable 

development; Environmental 

Values 6, 213-233. o. 

NORGAARD, RICHARD B. [1985]: 

Environmental Economics: 

An Evolutionary Critque 

and a Plea for Pluralism; 

Journal of Environmental 

Economics and Management 

12, 382-394. o. 

NORTON, BRYAN – 

CONSTANZA, ROBERT – 

BISHOP, RICHARD C. [1998]: 

The evolution of preferences. 

Why ’sovereign’ preferences 

may not lead to 

sustainable policies and 

what to do about it; Ecological 

Economics 24, 193- 

211. o. 

O’HARA, SABINE [1996]: Discursive 

ethics in ecosystems 

valuation and environmental 

policy; Ecological Economics 

16, 95-107. o. 


PEARCE, D. – BARBIER, E. – 

MARKANDYDA, A. [1989]: 

Sustainable Development: 

Economics and Environment 

in the Third World; 

London, Earthscan 

PIGOU, A.C. [1920] - The 

Economics of Welfare, 

McGraw-Hill Book 

Company, New York 

REDCLIFT, MICHAEL [1993]: 

Sustainable Development: 

Needs, Values, Rights; Environmental 

Values, Vol. 2, 

3–20. o. 

SAGOFF, M [1998]: Aggregation 

and deliberation in valuing 

environmental public goods: 

A look beyond contingent 

pricing; Ecological Economics 

24, 213-230. o. 

SEN, AMARTYA K. [1977]: Rational 

Fools: A Critique of 

the Behavioral Foundations 

of Economic Theory; Philosophy 

and Public Affairs 

6, 317-344. o. 

SEN, AMARTYA K. [1982]: Approaches 

to the Choice of 

Discount Rates for Social 

Benefit-Cost Analysis; R. C. 

Lind, ed, Discounting for 

Time and Risk in Energy 

Policy 

SEN, AMARTYA – WILLIAMS, 

BERNARD [1982]: Útilitarism 

and Beyond; Cambridge 

University Press, 1-22. o. 


MŰHELY 

SPASH, CLIVE – HANLEY, NICK 

[1995]: Preferences, information 

and biodiversity 

preservation; Ecological 

Economics 12, 191-208. o. 

VATN, ARILD – BROMLEY, 

DANIEL W. [1994]: Choices 

without Prices without 

Apologies; Journal of Envi- 

5-82. OLDAL 

ronmental Economics and 

Management 26, 129-148. o. 

WALRAS, LEON [2000]: A tiszta 

politikai gazdaságtan elemei, 

avagy a társadalmi gazdagság 

elmélete; Bekker Zsuzsa 

(szerk.) – Alapművek, alapirányzatok; 

Aula 


A TEK ÚJRAFELFEDEZÉSE 

A CÍMBEN sugalltakkal ellentétben 

az alábbi dolgozat nem kollégiumunkat 

hivatott dicsőíteni 

(legalábbis nem ilyen közvetlenül), 

hanem egy olyan, nem 

újkeletű, sokkal inkább újra felfedezett 

ökológiai adaptációs 

rendszer bemutatását célozza 

meg, amely nagyban hozzájárulhat 

az erőforrások és az ökoszisztémák 

fenntartható használatához 

(ez a TEK a hagyományos 

ökológiai tudás angol rövidítése). 

Írásom egy diákok által 

végzett nemzetközi kutatássorozat 

indiai fejezetének rövid, tömörített 

kivonatát tartalmazza, 

amelynek fő célja az volt, hogy 

feltárja a vállalati, az állami, a 

civil szféra szerepét az ökológiai 

fenntarthatóság kritériumainak 

megvalósításában. A tapasztalatok 

megvitatása során többek 

között felmerült az a kérdés is, 

hogy az iparilag fejlett országok 

(„gazdag Észak”) hogyan segítik, 

és hogyan segíthetnék az úgynevezett 

fejlődőket („szegény 

Dél”), és milyen megoldásokkal 

BODORKÓS BARBARA 

tudnak szolgálni az utóbbiak 

környezeti problémáira. Sokszor 

úgy tűnt, hogy hiába jönnek jó 

szándékkal, tevékenységük gyakran 

többet árt, mint használ. A 

helyismeret, a helyi kultúra és 

ökológiai tudás ismeretének hiánya 

nem várt következményekkel 

jár, és az Északon oly jól bevált 

megoldások Délen számos esetben 

csődöt mondanak. 

Célom az, hogy ismertessem a 

kutatásunk során azonosított 

hagyományos indiai ökológiai 

tudás elemei közül a legfontosabbakat, 

persze a teljesség és a 

részletesség igénye nélkül. Bemutatásuk 

előtt igyekeztem nagyon 

röviden magát az alapproblémát 

is felvázolni, hely 

hiányában ez természetesen csak 

igen kis mértékben sikerülhetett. 

Fontosnak tartottam a hagyományos 

tudásról szóló elmélet rövid 

bemutatását is, hiszen segítségével 

a gyakorlatban alkalmazott 

koncepciók is könynyebben 

megragadhatóvá válnak. Mindezt 

az Észak-Dél problematika tár- 


MŰHELY 

gyalása vezeti fel, némi kontextust 

adva a tradicionális ökológiai 

tudás jelentőségének felismeréséhez. 

1. Az Észak-Dél problematika 

A fejlett országok gazdaságuk 

méreténél fogva jóval nagyobb 

részben járulnak hozzá a globális 

környezeti problémák kialakulásához, 

mint a fejlődők. Ugyanakkor 

a fejlődő országok is 

egyre nagyobb mértékben veszik 

ki részüket a környezeti problémák 

termeléséből, a fejlődő országok, 

az északiéhoz képest 

többnyire érintetlenebb, gazdagabb 

és ökológiailag értékesebb 

környezete is mind gyorsabban 

degradálódik. Ezt Észak sem 

tekintheti csupán lokális problémának, 

hiszen hosszú távon ezek 

globális hatásai számára is érezhető 

válnak (Sachs 2001), (pl. 

esőerdők kipusztulása, rohamos 

motorizáció káros következményei). 

A fejlett országok szigorú 

környezetpolitikája azt eredményezte 

az elmúlt egy-két évtizedben, 

hogy a helyi és regionális 

szintű környezeti problémák 

bizonyos mértékben enyhültek. 

A fejlett országok éppen ezért a 

déliektől is szigorúbb környezeti 

szabályozást várnak el, amellyel 

szemben a déliek azzal érvelnek, 

5-82. OLDAL 

hogy a környezetszennyezés a 

fejlett országok múltbéli és jelenlegi 

tevékenységének a következménye, 

így a környezetvédelem 

költségeit is az Északnak kell 

viselnie (Boda-Pataki 1998). 

Észak szerint a környezetvédelem 

hiánya Délen versenyképességi 

előnyökké változhat: a fejlődők 

tudatosan laza környezetvédelmi 

és biztonsági előírásokat 

juttatnak érvényre, hogy minél 

kedvezőbb feltételeket teremtsenek 

a külföldi befektetők számára, 

és hogy mérsékeljék termelési 

költségeiket, ezáltal is növelve 

versenyképességüket (Sachs 

1995). A fejlődők ezzel szemben 

azzal vádolják Északot, hogy a 

környezetvédelmi teljesítményre 

való hivatkozás csupán arra szolgál, 

hogy leplezze Észak protekcionista 

gazdaságpolitikáját, hiszen 

a környezetvédelmi okokból 

bevezetett kereskedelmi 

korlátozások elsősorban a fejlődő 

országokat érinthetik. Az 

UNCED Agenda 21 elnevezésű 

programja kettébontja a világot 

ökológiai deficites (Dél) illetve 

ökológiailag magas teljesítményű 

országokra (Észak). Előbbiek 

környezeti problémáinak okai 

közé sorolja a megfelelő mennyiségű 

tőke hiányát, az elmaradt 

technológiát, megfelelő szakemberek 

hiányát és a gazdasági növekedés 

alacsony mértékét. 



(Sachs 2001)Ebből már szinte 

automatikusan következik, hogy 

Északnak növelnie kell befektetéseit 

Délen, lehetővé kell tennie 

a technológia transzfert illetve 

hogy Dél gazdasági növekedésének 

motorjául szolgáljon. „Ebben 

az értelemben a fenntartható 

fejlődés szlogenje sem jelent 

mást, mint a szegényebb országok 

fejlődésének befagyasztását, 

hiszen a fenntarthatóság kritériumának 

számító minőségi fejlődésre 

elsősorban az északi gazdaságok 

képesek.” (Boda-Pataki 

1998) 

Egyes megközelítések szerint 

a fejlődők nem lehetnek környezetvédők, 

mert leköti őket a túlélés 

pillanatnyi, sürgető feladata, 

és nincs pénzük arra, hogy befektessenek 

a környezetvédelembe 

és a fenntarthatóság kritériumainak 

teljesítésébe. Az oly 

sokat idézett, ám igen sokfelől 

bírálható környezeti Kuznyetzgörbe 

mögött is ez a gondolat 

bújik meg. Ez a görbe azt mutatja 

meg, hogy a környezetszennyezés 

és a nyersanyag felhasználás 

mértéke általában 

együtt növekszik az ország gazdagodásával, 

azonban az anyagi 

és a tudásbeli gazdagodás elérhet 

egy olyan szintet 20 , ahol a fejlett 

technológia alkalmazásával csök- 

20 ez évi kb. 10 000 dollár egy főre eső 

GDP-t jelent 


kenteni lehet a szennyezést, a 

nyersanyag- illetve energia felhasználást. 

(Kerekes 1998) Ez a 

folyamat azonban - legalábbis 

egyelőre - lényegesen lassúbb az 

előzőnél. A görbe így azt sugallja, 

hogy a környezeti problémák 

mérséklésére a gazdasági növekedés 

szolgál gyógyírként. 

A későbbiekben felvázolt 

TEK-re alapuló megoldások 

ismertetésével, remélem, legalább 

részben sikerül megmutatnom, 

hogy a környezet védelme 

nem feltétlenül pénz kérdése. 

2. A szubkontinens környezeti problémáiról 

és környezetvédő mozgalmairól 

röviden 

A népességnövekedés, a szegénység, 

a gazdasági fejlődés és a 

környezeti kérdések nem kezelhetőek 

külön-külön, hiszen azok 

egy összefüggő rendszert alkotnak. 

A problémák az elkövetkező 

években ráadásul sokasodni 

fognak, hiszen jelenleg a szubkontinens 

gazdasága és népessége 

a világon a leggyorsabban 

növekvők egyike. A népességnövekedés 

két fő paraméteren keresztül 

befolyásolja az ország 

életét: a szegénység illetve a fogyasztással 

járó káros környezeti 

hatások révén. A népesség a 

gazdasági növekedés egyik elő- 


MŰHELY 

feltétele, másrészt pedig a környezeti 

pusztítások egy részének 

okozója. A szegény lakosságnak 

gyakran az egyes természeti erőforrások 

jelentik a közvetlen 

megélhetést, emiatt azok használatában 

a rövidtávú szemlélet 

az uralkodó. A népesség további 

növekedése folytán szükség lesz 

a mezőgazdasági korlátok átlépésére 

is, újabb területeket kell 

művelés alá vonni, amely várhatóan 

tovább degradálja a környezetet. 

A környezetvédelmi problémák 

hátterében a szegénységen 

kívül a gyors iparosodás áll. 

Indiában a helyi környezetvédő 

mozgalmak az 1970-es évektől 

kezdve indultak a területén 

bányászatot, kőolaj kitermelést, 

ipari vagy monokultúrás mezőgazdasági 

termelést folytató gazdag 

helyi vagy multinacionális 

vállalatokkal szemben, amelyek 

tönkretették a környezetet. Az új 

beruházások hasznát ugyanis a 

multinacionális nagyvállatok fölözték 

le, míg a káros környezeti 

hatásokat - a nagyon gyorsan 

növekvő lég- és vízszennyeződést, 

a vízerőművek működéséhez 

szükséges erdőirtások és az 

azt követő talajerózió következményeit 

- a helyi parasztok és 

halászok viselték. (Guha-Alier 

1997) 

Az indiai környezetvédő mozgalmakban 

az ökológiai kérdések 

5-82. OLDAL 

elsősorban az emberi jogokkal, 

etnikai problémákkal, az anyagi 

javak igazságosabb elosztásának 

igényével kapcsolódnak össze. A 

mozgalmak általában feladatuknak 

tekintik, hogy képviseljék 

azokat az embereket, akik önállóan 

nem képesek az érdekeik 

érvényesítésére. Azért tiltakoznak 

egyes tevékenységek ellen, 

mert azok a területén élő emberek 

életét, egészségét vagy megélhetését 

veszélyeztetik. (Guha- 

Alier 1997) 

3. A tradicionális ökológiai tudás 

A hagyományos ökológiai tudás 

(Traditional Ecological 

Knowledge-angol rövidítés szerint 

TEK) alatt az emberek egymás 

közötti illetve környezetükkel 

való kapcsolatára, azokhoz 

való alkalmazkodására vonatkozó 

tudást és hiedelmeket értünk, 

amelyek a kulturális hagyományok 

által öröklődtek generációról 

generációra. (Holling-Folke- 

Berkes 1993) A tradicionális 

tudás önmagáért és társadalmikulturális 

értékéért is igen fontos: 

újfajta biológiai tudást biztosít, 

ökológiai szempontokat láttat, 

elősegíti az erőforrások és az 

ökoszisztémák fenntartható 

használatát és kulcsfontosságú 



szerepet tölt be a védett területek 

megőrzésében is. 

A tudományos tudástól elsősorban 

holisztikussága, ösztönössége, 

spiritualitása és széles 

társadalmi kontextusa különbözteti 

meg. Ez utóbbi azt jelenti, 

hogy a társadalmi kapcsolatok 

nemcsak az emberek egymás 

közötti, hanem a többi élőlénnyel 

való kapcsolatát is magukba 

foglalják: az egyént nem 

válik el élesen a természettől. A 

TEK nem törekszik minél több 

adat minél gyorsabb összegyűjtésére, 

inkább lassítja ezt a folyamatot, 

és a próbálgatásokra hagyatkozik. 

Nem célja általános 

elvek alkalmazása vagy elméletek 

építése. A TEK fő erőssége abban 

rejlik, hogy hosszú időkre 

visszamenőleg rendelkezik megfigyelési 

tapasztalatokkal a helyi 

és regionális ökoszisztémákról, 

szemben a tudományos tudással, 

amely elsősorban szinkronikus, 

vagyis rövid időszakra visszatekintő, 

nagy területeket átölelő 

adatokkal és tudással operál. 

(Holling-Folke-Berkes 1993) A 

TEK-et semmiképpen sem szabad 

egyfajta kuriózumként kezelni; 

közrejátszik abban, hogy 

régi-új elveket fedezzünk fel újra 

a természeti környezet fenntartható 

használatára. A TEK létrejötte 

a társadalmak azon szükségletéhez 

kapcsolódik, mely 


szerint válaszolnia kell a környezetből 

érkező visszajelzésekre 

(pl. talaj kimerülése, erdők utánpótlása, 

stb.). A nemzetközi 

szervezetek mint például a 

WWF, a UNEP vagy az IUCN is 

egyre jobban kezdik felismerni a 

hagyományos ökológiai tudás 

jelentőségét, ám még mindig 

méltánytalanul kevés figyelemben 

részesül mind az elméletben 

mind a gyakorlatban. 

A TEK megragadása rendkívül 

nehéz, hiszen az nem egy jól 

strukturálható rendszer, amely 

könnyen leírható lenne. Ugyanakkor 

– a könnyebb elemzést 

elősegítendő - érdemes a TEK-et 

több szintről megközelíteni. 

(Holling-Folke-Berkes 1993) Az 

első szinten a helyi állatokra, 

növényekre, talajra és tájra vonatkozó 

tudás található. Ezek a 

túlélés szempontjából kulcsfontosságúak, 

ám önmagukban nem 

elegendőek az erőforrások fenntartható 

használatához. A második 

szinten a tradicionális erőforrás 

gazdálkodási rendszereket 

találhatjuk, amelyek a helyi tudásra 

épülnek, különféle technikák, 

technológiák, eszközök és 

praktikák együttes felhasználásával. 

A második szinten említett 

erőforrás gazdálkodási rendszerek 

megfelelő intézményeket 

igényelnek, amelyek biztosítják a 

koordinációt, a kooperációt, a 


MŰHELY 

szabályok kialakítását és betartatását, 

ez a TEK harmadik szintje. 

A negyedik szintet a világnézet 

alkotja, amely a környezetről 

alkotott felfogást alakítja, és 

amely egyben értelmet is ad a 

társas és társadalmi kapcsolatoknak. 

A TEK egyes szintjeit 

együttesen kell kezelni. 

Kutatásunk során az indiai 

hagyományos tudás fő elemei 

közül többet is azonosítottunk, 

amelyek közül itt most a teljesség 

és részletezettség igénye nélkül 

villantom fel a legmeghatározóbbakat. 

Mindezek a TEK 

előbbiekben felvázolt rendszerének 

megfelelően kerülnek bemutatásra. 

A fenntartható erőforrás-gazdálkodást 

célzó programoknak 

a jövőben is ezekre, 

illetve ehhez hasonló elemekre 

érdemes alapoznia az ázsiai országban. 

3.1. TEK 1. szint: Természetre vonatkozó 

tudás 

Ehető algák, mint táplálékkiegészítők 

A helyi ökológiai tudás első 

szintjére kiváló példa a Shri 

Murugappa Research Centre által 

kifejlesztett úgynevezett spirulina 

alga biotechnológia. 21 A kutatóközpont 

kisléptékben illetve ipari 

21 forrás: a kutatóintézet honlapja 

http://www.education.com/mcrc 

5-82. OLDAL 

méretekben egyaránt alkalmazható 

technológiát fejlesztett ki a 

spirulina ehető alga termesztésére. 

Ez a fajta alga magas Avitamin, 

ásványi anyag és fehérje 

tartalma következtében kiváló 

táplálék-kiegészítőként használható 

a falusi lakosság étkezésében, 

ellentétben a hasonló célokat 

felvállaló, nemzetközi szervezetek 

által támogatott, genetikailag 

manipulált „aranyrizzsel” 22 

nem jelent veszélyt a környezetre. 

A kutatóközpont abban is 

segít, hogy a falvak női lakossága 

számára megtanítsa az algatermesztés 

módszerét. 

Az időjárási és természeti megfigyeléseken 

alapuló tradicionális öntözési 

módszerek 

A vízhasználat decentralizált, 

és így a vízgazdálkodási problémákat 

enyhítő megoldásoknak is 

célszerű annak kell lenniük. Az 

indiai civil szervezetek által támogatott 

tervezetek bizonyítják a 

kisléptékű megoldások 23 sikerét, 

22 német és svájci tudósok kutatócsoportja 

fejlesztette ki ezt az A-vitamin 

előanyagot tartalmazó rizsfajtát, idegen 

gének beültetésével 

23 a kisléptékű, az alternatív technológiák 

egyik nagy hatású teoretikusa 

Ernst Schumacher alapgondolata, 

hogy az ökológiai és szociális problémákkal 

küzdő modern ipari társa- 



például kutak és városi ciszternák 

„újjáélesztése” révén. Az elmúlt 

száz év időjárási adatai azt mutatják, 

hogy egy szárazabb év 

után erős monszun következik, 

és ez a tendencia az utóbbi 

években sem változott, így az 

esővíz és a talajvíz ügyes visszatartása 

és kiaknázása megakadályozhatná 

a vízhiányt. Az erre 

szolgáló tradicionális módszereket 

már évszázadok óta használják, 

ám a vezetékes vízellátás 

elterjedésével egyre jobban feledésbe 

merültek: az öntözésnél 

sajnos a világbanki pénzzel támogatott 

nagy duzzasztók használata 

került előtérbe. 

Az öntözési problémák megoldásában 

szerepet kapnak a 

tengervizes öntözést, vagyis a sós 

vizet jól tűrő fa-és növényfajták, 

amelyek a falusi lakosság megélhetéséhez 

nélkülözhetetlenek 24 . 

Génbankok által hordozott tudás 

A nemzetközi specializáción 

alapuló kereskedelem és gazdasági 

tevékenység egy igen súlyos 

és napjainkban egyre fokozódó 

dalmaknak a jelenlegi gigantománia 

helyett, kis, nem erőszakos, emberi 

méretű technológiákra és szervezeti 

formákra kell átállniuk fennmaradásuk 

és emberibb életük érdekében 

(Schumacher, 1991) 

24 Ryan (1999) 


veszélye, hogy a globális piacgazdaság 

létrejötte következtében 

a biológiai sokféleség drámaian 

csökken. A gazdasági 

munkamegosztás a természeti 

erőforrások használatában is 

specializációhoz 25 vezet. A világgazdaságba 

való bekapcsolódást 

segítendő, nemzetközi kölcsönökkel 

finanszírozott infrastrukturális 

fejlesztések arra ösztönzik 

a fejlődő Dél mezőgazdasági 

termelőit, hogy csupán néhány 

haszonnövény termesztésére 

specializálódjanak, a piaci 

árakhoz alkalmazkodva. Ezzel 

pedig nem pusztán a fenntarthatóság 

kritériuma kerül ki figyelmük 

köréből, hanem tradicionális 

gazdálkodási és életformájuk 

is elveszik. A hagyományos 

ökológiai tudásra építő 

gazdálkodók, akik korábban sokféle 

növényt termesztettek és 

gondoztak létfenntartásuk érdekében, 

most a globális versenygazdaság 

nyomása alatt élnek és 

termelnek. A termesztett növények 

számának drámai csökkenése 

az egész ökoszisztéma átalakulásával 

jár, a többi állat- és 

növényfaj visszaszorulásához, 

eltűnéséhez, a biodiverzitás 

csökkenéséhez vezet. Mindez 

pedig az ökoszisztémák 

ellenállóképességének gyengülését 

eredményezi. A mezőgazda- 

25 Boda-Pataki (1998) 


MŰHELY 

sági termelés iránti növekvő 

igény következtében a mezőgazdaságban 

is mérséklődött a genetikai 

diverzitás. Becslések szerint 

India 2005-re rizstermelésének 

75 százalékát mindössze 

tízféle rizsfaj fogja adni. Hagyományos 

mezőgazdálkodás keretében 

legalább harmincezer féle 

rizst kultiváltak a szubkontinensen. 

Egy helyileg kifejlesztett megoldás 

a veszélyeztetett fajok védelmére 

és a biológiai sokféleség 

megőrzésére a génbankok létesítése. 

Ez az országban található 

állat és növényfajok összeírását, 

tanulmányozását, a mezőgazdasági 

növények különböző fajtáinak 

és termelőinek összegyűjtését 

és a jövő számára való megőrzését 

jelenti. A génbankok ezt 

úgy érik el, hogy a kihalóban lévő 

növényfajták termesztését propagálják. 

A génbankkal együttműködő 

parasztok vetőmagokat 

és szakmai segítséget kapnak. A 

termésből visszamaradt magok 

egy részét a gazdák visszaadják a 

banknak, hogy azokat további 

gazdálkodás céljára mások is 

felhasználhassák. 

5-82. OLDAL 

3.2. TEK 2.szint-Erőforrásgazdálkodási 

rendszerek 

Fenntartható erdőgazdálkodás: joint 

forest management és a szent erdők 

Régóta bizonyított, hogy a tulajdonjogok 

jelentős szerepet játszanak 

az erdőgazdálkodási és 

más természeti erőforrásokkal 

kapcsolatos döntésekben. Az 

indiai falvak körüli erdők a kormányzat 

gazdálkodási körébe 

tartoznak, amely nem veszi figyelembe 

sem a jelen, sem a jövő 

igényeit, így az erdők mindenki 

garázdálkodási terepévé váltak. A 

falusiak, akiknek megélhetése 

nagyban függ az erdőktől, élete 

ezzel igen nagy veszélybe került. 

Erre a problémára nyújt megoldást 

az úgynevezett joint forest 

management, amely közös erdőgazdálkodást 

jelent. Lényege, 

hogy a helyi közösségek fenntartható, 

tartamos erdőgazdálkodásukból 

származó hasznokat 

megtarthatják, félretéve azonban 

bizonyos összeget az erdők 

fenntartására és ápolására, jövőjük 

biztosítására. A közös erdőgazdálkodás 

legfőbb sikere abban 

rejlik, hogy autonómiát biztosít 

a közösségnek, ezzel lényegében 

kvázi magántulajdon jön 

létre, így hosszú távú szemlélet 

alakul ki az erdővel szemben. A 

gazdálkodás a hagyományos kö- 



zösségi normákon alapul. A 

kormány csak mint facilitátor 

jelenik meg a programban és 

egyben technikai segítséget nyújt. 

A szent erdők kisebb területű 

erdőségek, amelyek a helyi istenek 

tiszteletét szolgálják. 26 Ilyen 

erdőket India szinte minden 

részén találhatunk. Az indiai 

hagyomány ősidők óta azt tartja 

róluk, hogy a különféle falvak 

isteneinek illetve istennőinek a 

lakhelyei, amelyeket meg kell 

védeni és megőrizni a jövő számára. 

Számos olyan állatfaj él 

ezen erdőkben, amelyek más 

erdőkben már kipusztultak egész 

India szerte. A szent erdők hagyománya 

olyannyira erős, hogy 

egyes helyeken az informális 

falusi közösségi intézmények 

révén a falu társadalmi eseményeiből 

való kizárásra, a falu 

lakosainak haragjára esetleg 

száműzetésre számíthatnak azok, 

akik bármiféle módon is vétenek 

a szent erdők ellen. 

Fenntartható mezőgazdasági rendszerek 

Számos szakember egyetért 

abban, hogy az éhezés oka nem 

az élelmiszertermelés mennyiségének 

elégtelenségében, hanem 

26 Krishna (2000), illetve interjú a szerzővel 


annak elosztásában és hozzáférhetőségében 

van. A belterjes 

mezőgazdaság által kínált egyoldalú 

termelésnövelés ezért nem 

oldhatja meg a gondot, ugyanakkor 

súlyos környezeti és társadalmi 

károkat okoz. Egy alternatív 

megközelítés a helyi gazdálkodási 

tudáson és technikákon 

nyugvó, a helyi viszonyokat figyelembe 

vevő, a modern biológia 

eredményeit is beépítő agroökológia. 

Ez a módszer környezetkímélő 

és a kisgazdálkodók 

számára is elérhető módon növeli 

a termelékenységet, elősegíti 

a belterjes gazdálkodás által lerontott 

talajok helyreállítását, és 

az emberekre összpontosít a 

tőke és a gép helyett. A csak 

terméseredményekre összpontosító 

modern megközelítés azonban 

elfelejtkezik a fenntarthatóság 

más mércéiről. A hagyományos 

mezőgazdaságban a talaj 

javítását és megújulását például 

tehéntrágya, gabonamaradékok 

szolgálják. Ebben a rendszerben 

a földigiliszták, baktériumok, 

gombák, rovarok, pókok egészséges, 

egyensúlyi rendszert alkotnak 

a talajban, és ezzel segítenek 

megőrizni a talaj minőségét. 

A hagyományos indiai mezőgazdaságban 

a kártevők elleni 

harcban természetes növényeket 

alkalmaztak, illetve a kártevők 


MŰHELY 

természetes ellenségeit telepítették 

oda. Így került be a mezőgazdaságba 

"növényvédő szerként" 

a nímfa, a farkasmaszlag 

magja, a dohány, a ricinusolaj, 

különböző baktériumkultúrák 

illetve természetes ragadozók, 

mint például egyes pókfajták 27 . A 

gyapot ellenségeinek elűzésére 

olyan növényeket- mint például a 

napraforgó- telepítettek a gyapot 

növények közötti résekbe, amelyek 

magukhoz csalogatják a 

gyapot legnagyobb kártevőit. 

Ezenkívül fontos még megemlíteni 

a Vrkshayurveda-t, 

amely a tradicionális indiai mezőgazdasági 

technikák elnevezésére 

szolgál: ez nemcsak a növények 

különböző betegségek kezelésének 

módjaira nyújt természetes 

megoldásokat, hanem 

átfedi magának a termesztésnek 

az egész folyamatát, a talaj tesztelésétől 

kezdve, a vetőmagok 

megőrzésén át a terméshozamot 

növelő természetes eszközökig 28 . 

A Vrkshayurveda rendszer feltérképezésével 

egyre több civil 

szervezet foglalkozik és a nemzetközi 

érdeklődés is egyre nő 

iránta. 

27 forrás: Interjú Vijayalakshmi 

asszonnyal, illetve a CIKS honlapja: 

http://www.ciks.org 

28 forrás: CIKS honlapja: 


5-82. OLDAL 

3.3. TEK 3. szint-Az intézmények 

Erős civil szervezeti és önszerveződési 

hagyományok 

A fenntartható gazdálkodás 

gyakorlati megvalósításában tevékeny 

részt vállalnak a civil 

szervezetek, amelyeknek a szerepe 

jelentősen megváltozott az 

elmúlt években. Kinőtték magukat 

segélyeket nyújtó és szétosztó, 

illetve rehabilitációs szerepkörükből, 

és mára már a szélesebb 

értelemben vett illetve 

életminőséget javító fejlődés 

zászlóvivőivé váltak 29 . A kormány 

és a civil szervezetek között 

gyakran egészen élénk párbeszéd 

és kapcsolat alakul ki: 

számos kormányzati fejlesztési 

programot a civil szervezeteken 

keresztül valósítanak meg, ezzel 

biztosítva a problémák hatékonyabb, 

helyi kezelését. A civil 

szervezetek által végzett munka 

ugyanakkor a kormányzat tevékenységére 

is kihat, hiszen látják 

módszereiket, céljaikat, terveiket, 

amelyeket a későbbiekben a 

kormányzat is beépít fejlesztési 

programjaiba. 

A civil szervezetek növekvő 

kihívásoknak néznek elébe a 

29 forrás: interjúk civil szervezetek 

dolgozóival, vezetőivel 



jövőben, hiszen a népesség drámai 

növekedése, az erőforrások 

degradálódása, a szegények egyre 

erősebb marginalizálódása, az 

ipar gyors növekedése, a földek 

termékenységének csökkenése 

következtében sokak helyzete 

egyre reménytelenebbé válik. 

A nők szerepe 

A fentebb már említett civil 

szervezeti hagyományokat leginkább 

a nők ápolják. Fogékonyabbak 

a természeti problémákra, 

hiszen nap-mint nap szoros 

kapcsolatban állnak velük: ők 

viselik a háztartás gondját: a vízhiány 

vagy vízszennyezés, a tűzifa 

hiánya őket érinti közvetlenül 

30 . (Ezt a jelenséget a szakirodalomban 

„ökofeminizmus” 

néven találhatjuk meg, utalva 

arra, hogy a nők és a természet 

„leigázása” némileg hasonló vonásokat 

mutat 31 ). Ezenkívül 

számos olyan hagyományos, ősi 

mezőgazdasági tudáson alapuló 

technikát ismernek, amelyek az 

állam és a piacgazdaság terjedésével 

egyre inkább leértékelődnek. 

30 forrás: interjúk 

31 Guha-Alier (1997) 


A mikrohitelek 

A mai világgazdaság egyik jellemvonása 

a hitel, mint piacteremtő 

eszköz. A hitelen alapuló növekvő 

fogyasztás a gazdasági növekedés 

egyik fő motorja, és az 

emberek jólétét is egyre inkább 

hitelképességükön mérik le. A 

hitel üzletág terjesztéséhez azonban 

új vásárlóerő megteremtésére 

van szükség. Ezzel párhuzamosan 

a fejlődésről alkotott kép 

is átalakul. Míg korábban a fejlesztést 

a jótékonyság és a társadalmi 

gondoskodás keverékének 

látták, a hetvenes években a képességnövelés 

és a tervek megvalósításának 

szakmaisága lépett 

előtérbe, mára pedig maga a fejlesztés 

is üzletté vált. Mindez 

életre hívta a mikrohitel megközelítést, 

amelynek legsikeresebb 

megalapítója a bangladeshi 

Muhammad Yanus által megálmodott 

és vezetett Grameen 

Bank. Ez bebizonyította, hogy a 

társadalom legalsó rétegeiben élő 

nők is hitelképesek lehetnek, és 

megfelelő segítséggel képesek 

lehetnek a kapott kölcsönök 

visszafizetésére is. Ha a szegény 

nők hozzáférhetnek egy vállalkozás 

beindításához szükséges indító 

tőkéhez, az nemcsak a szegénység 

felszámolásában, de a 

nők társadalmi szerepének javítá- 


MŰHELY 

sában is komoly szerepet játszhat. 

A tartós sikerhez az is szükséges, 

hogy a közösségek maguk 

alkossák meg terveiket, képessé 

váljanak a döntéshozatalra és így 

visszaszerezhessék az életük feletti 

társadalmi és gazdasági ellenőrzés 

egy részét. Ezt jól mutatja 

az indiai Önfoglalkoztató 

Asszonyok Egyesületének 25 

éves története (SEWA). A 

SEWA esetében maguk az 

asszonyok kezdeményezték a 

közösségi intézmények, közöttük 

egy szövetkezeti bank felállítását 

is. Tevékenységüknek csak egy 

része a mikrohitelezés, ami mellett 

a közösségszervezés a hatalmi 

viszonyok átszabása, az önazonosság 

megtartása éppolyan 

fontos. A mikrohitel rendszerben 

a falusi bank összekötő kapocs 

szerepet játszik a nagybank 

és a falusi lakosság között és 

felügyeli a kölcsönök visszafizetését, 

ezenkívül mobilizálja a 

megtakarításokat. 32 Ezzel csökkenti 

a kölcsönt biztosító bank 

kockázatát, valamint maguk a 

falusi bankok is tőkét halmozhatnak 

fel a kamatok visszafizetése 

révén. 

32 Felix Ryan (1989) 

5-82. OLDAL 

3.4. TEK 4.szint: A világnézet 

Hinduizmus 

A szubkontinens fő vallása, a 

hinduizmus, a gyakorlatban sokat 

segített az erdők, illetve a 

folyók védelmében. A hindu 

vallás fontosnak tartja a természet 

megbecsülését és védelmét. 33 

A hinduizmus szerint csak Istennek 

van korlátlan hatalma az 

élő és az élettelen természet fölött, 

az embernek a Földön nincs 

nagyobb hatalma, mint a többi 

élőlénynek. A hinduizmus egyik 

legfőbb tanítása: az emberek és 

egyes állatok egyaránt a legfelsőbb 

lény reinkarnációi. A hinduk 

szerint a fák ültetése is vallási 

kötelesség. A fák vagy más 

növények tönkretétele pedig 

bűnös cselekedetnek minősül. 

Már az i.e. 200-ból származó 

hindu írásokban is úgy írnak a 

levegő- és a vízszennyezésekről, 

mint a betegségek okozóiról. A 

hindu vallás a földi javakról való 

lemondást tanítja, a materializmus 

és a fogyasztói társadalom 

ellen "prédikál". Ezek a tanítások 

nagy erőt adhatnak a hindu közösségeknek 

abban a harcban, 

amelyet a környezeti problémák 

ellen vívnak. A hindu vallás 

azonban igen gyakran súlyos 

33 Gottlieb (1999) 



környezetszennyezőnek is minősül 

34 . Elég, ha csak az ország 

életében igen gyakran előforduló, 

különböző vallási ünnepek környezeti 

hatásaira gondolunk 

(például a hindu újév tűzijátékokkal 

való ünneplése során feltűnően 

magas a kén-dioxid, nitrogén-oxid 

és szén-monoxid 

koncentráció; a Holi, a színek 

fesztiválja mára már a kemikáliák 

kavalkádjává alakult, a Gangeszben 

való szent fürdőzések pedig 

kolera, tífusz és vérhas betegségek 

táptalajai). 


Interjúink során egyértelműen 

fény derült arra, hogy a nyugati 

tudástól jelentősen különböző 

hagyományos, indiai ökológiai 

tudásnak az erőforrások és ökoszisztémák 

fenntartható használatában 

és megőrzésében jelentős 

szerepe van, vonatkozzon az 

akár a mezőgazdaságra, az erdőgazdálkodásra, 

vagy az embertermészet 

viszonyának integrált 

koncepciójára. A TEK feltérképezését 

és gyakorlatban való, 

mind több helyütt való megvalósítását 

egyre több indiai illetve 

nemzetközi fejlesztési csoport 

tűzi zászlajára, ezen az úton a 

jövőben is érdemes továbbhaladniuk. 

34 Down to Earth (2000) 


Levonhatjuk tehát azt a következtetést, 

hogy az ökológiai 

tudás megszervezésének számtalan 

útja létezik, amelyek kultúránként, 

közösségenként jelentősen 

eltérnek, ezeket a különbségeket 

és a velük együtt járó sokszínűséget 

pedig fenn kell tartani. 

Remélem arról is megbizonyosodhattunk, 

hogy a TEK-ben 

rejlő lehetőségek kihasználása 

nem (vagy legalábbis csak kis 

részben) pénz vagy technológia 

kérdése. 


MŰHELY 

BODA ZSOLT-PATAKI GYÖRGY: 

Szabadkereskedelem és 

természeti környezet Műhelytanulmánysorozat, 

1998/1, Budapesti KözgazdaságtudományiEgyetem, 

Vállalatgazdaságtan 

Tanszék 

DOWN TO EARTH: Pollution of 

hinduism 2000. január 

GOTTLIEB, ROGER S.: This 

Sacred Earth. Religion, 

Nature, Environment 

London, Routledge, 1999 

GUHA, RAMACHANDRA-ALIER, 

JUAN MARTINEZ-: 

Varieties of 

Environmentalism London, 

Earthscan, 1997 

HOLLING, C. S., BERKES, F., 

FOLKE, C.: Science, 

sustainability and resource 

management. In Berkes, 

F., Folke, C. (eds) Linking 

Social and Ecological Systems. 

Managament Practices 

and Social Mechanisms 

for Building Resil- 

IRODALOMJEGYZÉK 

5-82. OLDAL 

ience. Cambridge University 

Press, Cambridge 

1998: 342–362 

KEREKES SÁNDOR: A környezetgazdaságtan 

alapjai Aula 

Kiadó, Budapest, 1998 

KRISHNA, NANDITHA: Ecological 

traditions of Tamil 

NaduCentral for 

Environmental Education 

Research Centre, Chennai, 

2000 

RYAN, FELIX: Rural credit 

systems that work Felix 

Ryan Foundation, 

Chennai, India, 1989 

RYAN, FELIX: Saline Agriculture 

for food security Felix 

Ryan Foundation, 

Chennai, India, 1999 

RYAN, FELIX: Sustainability and 

survival Felix Ryan 

Foundation, Chennai, India, 

1999 

RYAN, FELIX: Sustainable Water 

Supply Felix Ryan 



Foundation, Chennai, India, 

1999 

SACHS, WOLFGANG: Global 

ecology and the shadow of 

‘development’ In Sachs, 

W. (ed) Global Ecology: A 

New Arena of Political 

Conflict. Zed Books, London, 

1995: 3–21 

SACHS, WOLFGANG: Social justice 

and environmental 


sustainability in the postdevelopment 

era 2001 

SCHUMACHER, ERNST: A kicsi 

szép Közgazdasági és Jogi 

Könyvkiadó, Budapest 

1991 

SZABÓ MÁTÉ: Zöldek, alternatívok, 

környezetvédők 

Gondolat Kiadó, Budapest, 

1985 


MŰHELY 

Centre for Indian Knowledge 

Systems honlap 


Community-based Forestry 

Management in Orissa 

http://www.wri.org 

Koechlin, Florianne: The 

Golden Rice-a big illusion, Third 

World Resurgence, 114.szám, 33. 

oldal, fordítás: Gaia Online Sajtószemle 

MITA BANERJEE-WILDLIFE 

WARDEN Chennai munkatársa, 

Chennai, 2000. 

március 

DR. NANDITHA Krishna-Centre 

for Environmental 

Education Research Centre 

vezetője, Chennai, 2000. 

január 

HONLAPOK 

INTERJÚK 

http://www.foek.hu/gaia 

5-82. OLDAL 

Samuel, John: The holy cow of 

microcredit-Third World 

Resurgence, 112.szám. 112-113o. 

Fordítás: Gaia Online Sajtószemle 

http://www.foek.hu/gaia 

Shri Murugappa Chettiar 

Research Centre honlapja 

http://www.education.com/mcrc 

FELIX RYAN - FELIX RYAN 

Foundation elnöke, 

Chennai, 2000. február 

VIJAYALAKSHMI ASSZONY - 

Centre for Indian 

Knowledge Systems vezetője, 

Chennai, 2000. február 


KOMMENTÁR 

Az alábbiakban részleteket közlünk John Gowdy: Limited Wants, Unlimited 

Means – A Reader on Hunter-Gatherer Economics and the 

Environment c. könyvének előszavából, majd ezután a könyvhöz 

fűzött jegyzetek olvashatók. 

VADÁSZÓ-GYŰJTÖGETŐ 

TÁRSADALMAK 

I. John Gowdy: Vissza a jövőbe és 

előre a múltba (részletek) 

A KÖZGAZDASÁGTANT a legtöbb 

tankönyvben úgy definiálják, 

mint „szűkös erőforrások 

alternatív célok közötti allokálásának 

tudománya”. Az embereknek, 

mondják, korlátlan szükségleteik 

vannak, és korlátozott 

eszközeik ezen szükségletek kielégítésére, 

ennek pedig logikus 

következménye a szűkösség. 

Nem kaphatunk meg mindent, 

amit akarunk, tehát választanunk 

kell, hogy mink legyen. Így minden 

fogyasztási aktus egyben egy 

elutasítás is, ami végső soron 

hiányérzetet okoz. A dolgok 

HELTAI LÁSZLÓ 

ilyen gyászos állása mellett nekünk, 

mint gazdasági lényeknek 

az a dolgunk, hogy allokáljuk 

korlátozott jövedelmünket úgy, 

hogy a lehető legnagyobb élvezetet 

szerezzük meg a relatíve 

kevés dologból, amit vásárolni 

tudunk. 

Ennek a könyvnek a legnagyobb 

iróniája az, hogy a vadászó-gyűjtögetők, 

azok az emberek, 

akik több százezer évig éltek 

szinte minden anyagi tulajdon 

nélkül, sok tekintetben hasznosabb 

és gazdagabb életet éltek, 

mint mi. Össze sem hasonlíthatóan 

azzal a róluk festett képpel, 

miszerint primitív vadak voltak, 

akik ébrenlétük minden egyes 


KOMMENTÁR 

pillanatában a túlélésért harcoltak, 

ezek az emberek úgy rendezték 

be az életüket, hogy kevésre 

volt szükségük, keveset 

akartak, és legnagyobbrészt minden 

eszköz azonnal rendelkezésükre 

állt szükségleteik kielégítésére. 

A dél-afrikai !Kungok például 

mindössze heti tizenkéttizennégy 

órát töltöttek élelemszerzéssel. 

A fiataloktól, míg 

jóval el nem múltak húszévesek, 

nem várták el, hogy dolgozzanak; 

sem a negyven évesnél idősebbektől. 

Bőséges szabadidejükben 

ettek, ittak, játszottak, és 

társasági életet éltek – röviden 

csupa olyasmit csináltak, amiket 

mi a bősséggel kapcsolunk össze. 

Bőséges szabadidejükön túl 

(vagy talán ezzel együtt), a vadászó-gyűjtögetők 

elképesztő mértékű 

személyes szabadságot is 

élveztek. A !Kungok és a tanzániai 

Hadza nép körében vagy 

egyáltalán nem volt vezető, vagy 

időleges vezetők voltak, akiknek 

a hatalma szigorúan korlátozva 

volt. Ezekben a társadalmakban 

nem voltak társadalmi osztályok, 

sem nemi alapú diszkrimináció. 

Ezek a társadalmak környezetileg 

is fenntarthatóak voltak. Az 

ausztrál őslakosoknak, a 

Hadzáknak és a !Kungoknak 

olyan technológiájuk és társadalmi 

rendszerük volt, amely 

lehetővé tette számukra, hogy év 

83-99. OLDAL 

tízezredekig éljenek egyensúlyban 

a környezetükkel, anélkül, 

hogy a gazdaságaik alapjául szolgáló 

erőforrásokat lerombolták 

volna. 

Úgy tanultuk, hogy csak a 

mezőgazdaság „felfedezése” után 

lett az embereknek annyi 

ideje, hogy kultúrát és civilizációt 

építsen; csak ekkor váltunk igazából 

emberré. Ám minél többet 

tudunk meg a vadászó-gyűjtögető 

kultúrákról, annál inkább rájövünk, 

hogy a modern piaci 

kapitalizmus értékrendszere nem 

az „emberi természetet” tükrözi. 

Azok az emberi viselkedésről 

alkotott feltételezések, melyekről 

a piaci társadalmak tagjai azt 

hiszik, hogy univerzális igazságok 

– hogy az emberek természettől 

fogva versengők és kapzsik, 

és a társadalmi rétegződés 

természetes –, nem érvényesek a 

vadászó és gyűjtögető emberekre. 

Sőt abban az értelemben, 

hogy bőséges szabadidejük és 

minden szükségeshez való korlátlan 

hozzáférésük volt, ezek a 

vadászó-gyűjtögető társadalmak 

gazdagabbak voltak a maiaknál. 

A piac kultúrája 

Minden kultúrának van egy sor 

hiedelme vagy szervező elve, 

melyek nem csak a viselkedés 

irányítására szolgálnak, hanem a 



világ fennálló rendjének magyarázatára 

és igazolására is. A nyugati 

kulturális hiedelmek különösen 

erősen szolgálnak arra, hogy 

igazolják azt a sajátos anyagi 

viszonyt, ami a társadalmunk 

tagjai között, valamint az ember 

és a világ többi része között kialakult. 

A mi kultúránk az osztálytagozódást 

elkerülhetetlennek 

látja, sőt kívánatosnak, és úgy 

tekinti a természetet, mint „természeti 

erőforrások” gyűjteményét, 

amelyeket a gazdasági növekedés 

és a technológiai fejlődés 

motorjának üzemanyagaként 

kell használni. 

Az én saját törzsemnek, az 

elméleti közgazdászoknak is 

megvan a saját hiedelemrendszerük, 

amivel magyarázzák és igazolják 

az általunk létrehozott 

világot; ennek középpontjában a 

„homo oeconomicus” fogalma 

áll. Ez az „ember” természettől 

fogva haszonleső, versengő, racionális, 

számol és örökké azt 

keresi, hogyan növelhetné anyagi 

jólétét. Idejét már fiatal korától 

kezdve arra fordítja, hogy a jövedelem 

kereséséhez szükséges 

gyakorlatot megszerezze, és 

gondosan felosztja ezt a jövedelmet 

a piacon elérhető javak és 

szolgáltatások szédítő választékán. 

Ma, mi itt a Nyugaton nemigen 

gondoljuk a homo oeconomicust 

VADÁSZÓ-GYŰJTÖGETŐ TÁRSADALMAK 

csak egy kulturális hiedelemnek, 

ami szemben áll egy egyetemes 

valósággal, mivel legtöbbünket 

igen pontosan leír. Viccelődhetünk 

fajunk irracionalitásán, de 

mint egyének mind mélyen 

hisszük, hogy egészen racionálisak 

és következetesek vagyunk 

választásainkban. 

Hisszük, hogy mindig több és 

több dolgot akarni természetes 

emberi vonás. Az egyént a társadalom 

fölé helyezzük. Verseny és 

terjeszkedés, nem-kooperálás és 

stabilitás írják le a szabályokat, 

melyek szerint világunk működik. 

Már mindannyian gazdasági 

személyek vagyunk: korlátozott 

erőforrásaink (jövedelmeink) 

vannak, és van egy hosszú listánk 

azokról a dolgokról, amelyeket 

szeretnénk megszerezni. 

Az ortodox (hagyományos) 

közgazdasági elmélet többet tartalmaz 

az emberi természetről 

alkotott hiedelmeknél. Egy ideológia 

is, amely a jelen gazdasági 

szerveződést, erőforrás használatot 

és a gazdagság elosztását 

igazolja. Nem csak az egyének 

preferálják a többet a kevesebbel 

szemben, de a több tulajdonnal 

rendelkezők is magasabb társadalmi 

státusszal rendelkeznek a 

piaci társadalmakban. „Sikeresnek” 

lenni azt jelenti, hogy magasabb 

a jövedelme és magasabb 

a fogyasztási szintje is. Sőt mi 


KOMMENTÁR 

több azok, akik sikeresek, 

mondja az alapul szolgáló ideológia, 

éppen azok, akik bebizonyították 

értéküket a versengő 

piacokon való küzdelemben. A 

közgazdasági elmélet nem csak 

azt írja le, hogyan allokálják az 

erőforrásokat; a gazdagság, szegénység 

és kizsákmányolás igazolásául 

is szolgál. 

A szabadpiaci gazdaság végső 

célja az erőforrások „Paretooptimálisnak” 

nevezett hatékony 

elosztása, ami olyan helyzetet 

jelent, amikor a gazdasági javak 

további cseréje már nem javíthatja 

egy ember helyzetét sem 

anélkül, hogy egy másikét ne 

rontaná. A csere kiindulópontja 

nem képezi kérdés tárgyát, nem 

számít, hogy a javak kezdeti elosztása 

mennyire volt egyenlőtlen 

a cserélő felek közt. Lényegében 

tehát a hatékonyság 

Pareto-féle definíciója a status 

quo védelmét jelenti. 

A javak egyének közti elosztásának 

egyenlőtlenségét egy kapitalista 

gazdaságban az „elosztás 

határtermelékenységi elmélete” 

alapján indokolják. A munkásokat 

az összkibocsátáshoz való 

hozzájárulásuk szerint díjazzák. 

Például, ha egy cég felvesz egy 

plusz munkást, és a cég termelése 

napi 100 dollárral nő, annak a 

munkásnak a napi bére 100 dollár 

kellene hogy legyen. Azok, 

83-99. OLDAL 

akik többet adnak hozzá a társadalom 

össztermeléséhez, azok 

nagyobb részt kell kapjanak 

azoknál, akik kevesebbet adtak 

bele. A közgazdászok tovább is 

érvelnek, hogy a verseny garantálja 

azt, hogy a bér egyenlő legyen 

a munka határtermékével. 

A határtermelékenység elmélet 

ideológiai következtetése az, 

hogy egy versengő gazdaságban 

minden munkásnak annyit fizetnek, 

amennyit megérdemel. 

A piaci csere neoklasszikus 

közgazdasági elméletében azonban 

nem veszik figyelembe azokat 

a történelmi és társadalmi 

körülményeket, melyek lehetővé 

teszik az egyik személy számára, 

hogy többet termeljen a másiknál. 

Az öröklött vagyon például 

egy személynek számára több 

tőkéhez enged hozzáférést, és így 

az ő határterméke magasabb 

lesz, mint a kevésbé előnyös 

körülmények közé születő személyé. 

Általában, egy iskolázottabb 

személy – legtöbbször megint 

csak a családi körülmények 

miatt – határterméke és így jövedelme 

magasabb lesz, mint a 

kevésbé iskolázotté. A neoklasszikus 

elmélet úgy tekinti az 

egyéneket, mint piaci javak elkülönült 

termelőit és elkülönült 

fogyasztóit, akik versenyeznek 

egymással. Valakinek az értéke, 

mint egyén nagy részben a gaz- 



dasági siker függvénye, és annak, 

hogy nagyobb gazdagságot tud 

felhalmozni (és elfogyasztani), 

mint a szomszédja. 

Az emberi természetnek az a 

képe, mely a nyugati közgazdaságtani 

elméletbe van ágyazva, 

egy történelmi anomália. Valójában 

piacgazdaságunk fő szervező 

elve – hogy az embereket a mohóság 

vezérli és a több mindig 

jobb, mint a kevesebb – epszilon 

méretű kisebbségi vélemény volt 

a tízezernyi kultúrában, melyek a 

Homo sapiens 200000 évvel 

ezelőtti megjelenése óta kialakultak. 

A Hadzák között például 

bonyolult szabályok vannak annak 

biztosítására, hogy minden 

húst egyenlően osszanak fel. A 

felhalmozás, vagy akár csak másoknál 

nagyobb adag szerzése 

elfogadhatatlan. Az olyan személyes 

tárgyakon túl, mint szerszámok, 

fegyverek, vagy pipák, a 

tulajdon felhalmozását szankciók 

gátolják. Sőt, a vadászó-gyűjtögetők 

állandó mozgása miatt a 

tulajdon csak kényelmetlenséget 

jelent. James Woodburn a !Kungok 

és a Hadzák között az élelem 

felhalmozása akkor, mikor 

valaki más éhes, elképzelhetetlen. 

A vadászó-gyűjtögetők a „homo 

non-oeconomicust” 

(uneconomic man) képviselik. 

A környezeti és társadalmi 

fenntarthatósághoz vezető ösvé- 


nyeket keresve sokat tanulhatunk 

a jövő lehetőségeiről, ha a múltba 

nézünk. A vadászó-gyűjtögető 

társadalmak lehetőséget kínálnak 

arra, hogy az emberi természet 

egy igen különböző formája feltűnjön 

szemünk előtt egy pillanatra, 

még mielőtt a piaci kapcsolatok 

és a modern gazdasági 

eszmék deformálták. Lehet, hogy 

a nyugati ipari gazdaság jelenlegi 

keretei közt társadalmi korlátai 

vannak a kooperációnak, a fogyasztás 

csökkentésének és általában 

a fenntartható módon való 

életnek; ám tudva azt, hogy az 

emberi lét 99 százalékában ezek 

a korlátok nem léteztek, lehetetlen 

arra a következtetésre jutni, 

hogy van bennük valami „természetes". 

A vadászó-gyűjtögető 

társadalmaknak már puszta léte, 

de különösen sikerük bizonyítja, 

hogy termelést és az elosztást 

más módon is meg lehet szervezni, 

mint a piacokon keresztül. 

(...) 

A témák áttekintése 

Nekem, mint közgazdásznak 

a vadászó-gyűjtögetőkről szóló 

irodalom áttekintése után a legfontosabb 

üzenetek azok, hogy 

(1) a szűkösség gazdasági fogalma 

nagy részben társadalmi 

konstrukció, nem az emberi léttel 

járó tulajdonság; 


KOMMENTÁR 

(2) a munka és a társadalmi élet 

elválasztása nem szükségszerű 

jellemzője a gazdasági termelésnek; 

(3) az egyéni jólét és az egyéni 

termelés összekapcsolása nem 

szükségszerű jellemzője a gazdasági 

szerveződésnek; 

(4) az önzés és a nyereségvágy 

nem fajunk természetes vonása; 

és 

(5) az osztályon és a nemen alapuló 

egyenlőtlenség nem szükségszerű 

jellemzője az emberi 

társadalomnak. 

Szűkösség 

A szűkösség fogalma nagyrészt 

egy társadalmi konstrukció, 

nem az emberi lét egy alapvető 

jellemzője. A vadászó-gyűjtögetőket 

bőségben élőnek lehet tekinteni, 

mert egyensúlyt értek el 

eszközeik és céljaik között azzal, 

hogy keveset akarnak. Ezzel 

szemben a modern ipari rendszer 

szűkösséget teremt azzal, 

hogy határtalan vágyakat generál. 

A fogyasztók rabjai a fogyasztási 

javak állandó áramának, és folyamatosan 

depriválva érzik magukat, 

mert az addiktív ember 

soha nem tud kielégülni. (...) Az 

anyagi dolgoktól való modern 

függés világszerte pszichológiai 

jólétünket és biofizikai alapjainkat 

fenyegeti. Bár az ember talán 

nem természettől fogva nyere- 

83-99. OLDAL 

ségvágyó, a vadászó-gyűjtögetők, 

úgy tűnik, ugyanolyan fogékonyak 

a konzumerizmus csábítására, 

mint mi többiek. Hogy ez 

mennyire a meghódított népek 

gyarmati mentalitásának eredménye, 

és mennyire valami emberi 

alaphajlam, az egy döntő 

kérdés. 

A munka természete 

A vadászó-gyűjtögetők életének 

másik alapvető ténye az, hogy a 

munka társadalmi és kooperatív. 

Az azonnali viszonzású társadalmakban 

az emberek átlagosan 

három-négy órát foglalkoztak 

azzal, amit mi gazdasági tevékenységnek 

neveznénk. Ez a 

munka nagyon sok fajta állat 

vadászatából és rengetegféle 

növény gyűjtögetéséből állt. A 

terepkutatást végző tudósok 

elképedtek annak a tudásnak a 

nagyságán és részletességén, 

amivel a vadászó-gyűjtögetők 

rendelkeztek azon növények és 

állatok tulajdonságairól és életéről, 

melyektől túlélésük függött. 

A munka a mai nyugati emberek 

többsége számára ismeretlen 

mértékben volt integrálva a rituálékba, 

szocializációba és a művészi 

önkifejezésbe. Az a gondolat, 

hogy a munka csak robotolás, 

melynek egyetlen célja, 

hogy az emberek képesek legye- 



nek aztán az „igazi” életet élni, 

nincs jelen a vadászó-gyűjtögető 

társadalmakban. A közgazdasági 

tankönyvekben tárgyalt munkaszabadidő 

trade-off itt teljesen 

hiányzik. 

Termelés és elosztás 

Egy harmadik tény a vadászógyűjtögető 

gazdaságokkal kapcsolatban 

szintén homlokegyenest 

ellenkezik a modern gazdaságelmélet 

középpontjában álló 

homo oeconomicusszal: nincs 

szükségszerű kapcsolat az egyének 

általi termelés és az egyéneknek 

való elosztás között. A 

közgazdászok úgy érvelnek, hogy 

a megosztásnak van egy gazdaságilag 

racionális alapja. Az a személy, 

akivel ma megosztjuk a 

zsákmányt, holnap etethet minket, 

ha elhagy a szerencsénk vagy 

tudásunk. A hagyományos gazdasági 

szemléletben a megosztás 

egyfajta biztosítási politika, mely 

racionálisan szétteríti az éhen 

maradás kockázatát. A megosztás 

a vadászó-gyűjtögető társadalmakban 

azonban ennél sokkal 

mélyebb. Legalábbis sok ilyen 

társadalomban nincs kapcsolat 

aközött, hogy ki termel és ki 

kapja a gazdasági terméket. Például 

James Woodburn szerint (4. 

fejezet) a tanzániai Hadzák néhány 

tagja jóformán semmilyen 

munkát nem végez egész életé- 


ben. Sok Hadza férfi játszik szerencsejátékot 

dárdahegyekkel, és 

sok vonakodik vadászni, mert 

félnek „játékzsetonjaik” sérülésétől, 

ám ezek az emberek továbbra 

is megkapták teljes részüket 

a megölt vadból. Érdekes, 

hogy a kölcsönösség ilyen hiányát 

megfigyelték olyan nem 

emberi ragadozóknál is, mint az 

oroszlánok. A termelő tevékenységben 

részt nem vevők megvetése 

egy kulturálisan egyedi érzés. 

A vadászó-gyűjtögetők bőségének 

lényege egy olyan alapvető 

vonásban van, mely tökéletesen 

ellentétes a modern kapitalizmus 

ideológiai alapjaival: ez az egyéni 

termelés és az egyén gazdasági 

biztonsága közötti kapcsolat 

hiánya. A termelés és elosztás 

közötti közvetlen kapcsolat nem 

csak minden nem vadászógyűjtögető 

társadalom meghatározó 

vonása, hanem egyúttal a 

modern kapitalizmus morális 

bázisának is a lényege. A bérek, 

profitok és a jövedelem szokásos 

közgazdasági magyarázata (vagyis 

az elosztás határtermelékenységi 

elmélete) szerint egy 

versenyző gazdaságban a munkások 

és a termelési tényezők tulajdonosai 

aszerint kapják a jövedelmüket, 

hogy mennyivel járulnak 

hozzá az összkibocsátáshoz. 

A „határra” vagy a fokozatos 

változásra való koncentrálással 


KOMMENTÁR 

figyelmen kívül lehet hagyni a 

tényt, hogy a tőke, a technológia, 

a természeti erőforrások és a 

tudás, melyek minden gazdasági 

tevékenységet lehetővé tesznek, 

az emberi kultúra több tízezer 

évnyi evolúciójának eredményei. 

Miért kellene, hogy ezt a közös, 

eónok alatt felhalmozott termelőerőt 

egy adott időpillanatban 

élő emberek kis csoportja kisajátítsa? 

Azzal érvelni, hogy a gazdasági 

tevékenységgel járó eredmény 

minden egyénnek a kibocsátáshoz 

való saját hozzájárulásának 

arányában való elosztása 

„etikus” és „természetes”, a történelem, 

az összefüggések és – 

nyilvánvalóan – az emberi természet 

semmibevételét jelenti 

Tulajdon és tőke 

A korai európai felfedezők és 

antropológiai kutatások beszámolói 

azt jelzik, hogy a megosztás 

és a személyes tulajdon hiánya 

közös jellemzői a vadászógyűjtögető 

társadalmaknak. A 

dolgok magántulajdonának hiánya 

az erőforrásokra is vonatkozik. 

James Woodburn (1968:50) 

írja: 

A keleti Hadzák nem rendelnek 

jogokat a földhöz és a begyűjtetlen 

terméshez. Minden egyén 

ott élhet, ahol akar és vadászhat, 

83-99. OLDAL 

gyűjthet gyökereket, bogyókat, 

mézet és vehet vizet bárhonnan 

a Hadza „országban” minden 

megkötés nélkül. A Hadzák nem 

csak hogy saját maguk között 

nem parcellázzák fel a földeket 

és az erőforrásokat, de még csak 

nem is akarnak az általuk elfoglalt 

földön másokat sem korlátozni. 

Az olyan próbálkozások, melyek 

a vadászó-gyűjtögetők és a föld 

közötti kapcsolatot tulajdonként 

jellemzik, annak az esetei, amikor 

nyugati elképzeléseket erőltetünk 

olyan emberekre, akik egészen 

különböző dolgokat hisznek az 

emberek közötti, illetve az ember 

és a természet közötti viszonyról. 

David Riches (1995) úgy véli, 

hogy a tulajdon fogalma csak 

olyan esetekben alkalmazható, 

amikor a megfigyelt emberek 

másokat kizárnak egy adott erőforrás 

használatának jogából. Az 

engedélykérés puszta aktusa inkább 

egy, a barátságos szándékot 

kifejező társadalmi konvenció, 

mint az erőforrás feletti „törvényes” 

hatalomra utaló jel. Világos, 

hogy a magántulajdon intézménye 

nem az egyetlen alternatíva 

a hatékony erőforrás-használat 

előmozdítására. 

A közgazdász Nicholas Georgescu-Roegen 

(1971) hangsúlyozza 

azt kritikus a különbséget, 



mely az állományból (stock) illetve 

a jövedelemből (flow) való 

élés között van. A stock valami 

olyasmi, amit bármilyen sebességgel 

el lehet fogyasztani: például 

egy tonna szenet el lehet 

égetni egy nap alatt, de több év 

alatt is. A flow fogalma valami 

olyasmire vonatkozik, amit csak 

korlátozott sebességgel lehet 

használni. Míg az ipari gazdaságok 

növekedését a Föld olyan 

nem megújuló erőforrásainak, 

mint a fosszilis tüzelőanyagok 

stockjainak használata teszi lehetővé, 

a vadászó-gyűjtögetők 

megújuló biológiai erőforrások 

flowjából és az ökoszisztémákon 

keresztül a napenergiából élnek. 

Ez a tény fontos ezeknek a társadalmaknak 

az egalitáriánus és 

kooperatív természetét illetően. 

Amit a közgazdászok „tőkeállomány”-nak 

neveznek, csak kis 

szerepet játszik az azonnali viszonzású 

társadalmakban, mint a 

természeti erőforrások és a végső 

fogyasztás közötti közvetítő. 

A vadászó-gyűjtögetők nagyrészt 

csak testüktől és eszüktől 

függtek, hogy a napi betevőt 

megtermeljék. A mobilitás elsődleges 

fontosságú, és a fizikai 

tőke szükségszerűen egyszerű. A 

tőke a vadászó-gyűjtögetőknél 

nem egy fizikai dolog, amit kezelni 

és ellenőrizni lehet, hanem 

inkább tudás, ami közös és min- 


denki számára elérhető. Ezzel a 

tudással a vadászó-gyűjtögetők 

gyorsan elkészíthetik anyagi eszközeiket. 

Colin Turnbull 

(1965:19) azt írja a közép-afrikai 

pigmeusokról: „a lakóhelyhez, a 

ruházathoz és az anyagi kultúra 

más dolgaihoz szükséges anyagok 

egy szempillantás alatt megszerezhetők, 

mindig kéznél vannak”. 

Az ipari társadalmak gyárilag 

készített tőkéjétől eltérően a 

vadászó-gyűjtögetők tőkeállománya 

a tudás, mely szabadon 

adott és lehetetlen az egyéni előnyök 

érdekében kontrollálni. Az 

anyagi javak szerzésével való 

foglalkozás hiánya szabaddá teszi 

a vadászó-gyűjtögetőket, hogy 

élvezzék az életet. A vadászógyűjtögetők 

életük nagy részét 

nem a munkahelyen töltik, távol 

a barátoktól és a családtól, hanem 

beszélgetéssel, pihenéssel, 

osztozkodással és ünnepléssel; 

röviden emberi életet élnek. Ez a 

fajta élet a nyugati világban egy, a 

nagy vallások és a népi kultúra 

által is megfogalmazott eszmény, 

ami azonban távol áll a megvalósulástól. 

Egyenlőtlenség 

Végül pedig, az egyenlőtlenség 

nem az emberi társadalmak természetes 

jellemzője. Az azonnali 

viszonzású vadászó-gyűjtögető 

társadalmak „agresszíven egalitá- 


KOMMENTÁR 

riánusok” voltak. Ezek a társadalmak 

azért – és nem annak 

ellenére – voltak működőképesek, 

mert a hatalmat kordában 

tartották. Az egyenlőtlenség, 

mint az emberi természet következménye 

csak a homo oeconomicus 

mítoszának egy újabb része. 

A gazdasági racionalitás logikája 

az osztály, rassz vagy nem 

alapú jövedelem különbségeket 

igazolja, és elkerülhetetlennek 

tünteti fel. Néha ez az igazolás 

nyílt, ám rendszerint (és ez a 

veszélyesebb) inkább a gazdasági 

hatékonyságra való hivatkozással 

történik. A gazdasági növekedés 

és az egyenlőség közötti tradeoff 

a legtöbb kezdő közgazdasági 

tankönyvben szerepel. Ha a nyugati 

társadalom a túlzott egyenlőség 

útjára téved (így a mese), a 

munkára való ösztönzés elvész, a 

termelés esik, és végül a helyzet 

még a megnövekedett jövedelem 

egyenlőség időleges hasznával 

együtt is rosszabb lesz, mint korábban. 

A vadászó-gyűjtögető irodalom 

azt mutatja, hogy a „racionális 

gazdasági viselkedés” csak a 

piaci kapitalizmusra jellemző sajátosság, 

és csak beágyazódott 

kulturális hiedelmek összessége, 

nem pedig egy objektív és univerzális 

természeti törvény. A 

homo oeconomicus mítosza csak 

a jelenkori kapitalizmus szervező 

83-99. OLDAL 

elvét magyarázza, se többet, se 

kevesebbet. Semmivel sem racionálisabb, 

mint azok a hiedelmek, 

amik a Hadza, az ausztrál 

őslakos vagy a !Kung társadalmakat 

működtetik. Csak éppen 

ahogy a homo oeconomicus 

mítosza igazolja az évezredek 

alatt felhalmozódott anyagi kultúra 

kevesek általi kisajátítását, 

ugyanúgy igazolja az évmilliók 

evolúciójának eredményeként 

létrejött természeti világ kisajátítását 

és rombolását is. 

Mit tanulhatunk a vadászó-gyűtögetőktől? 

A vadászó és gyűjtögető társadalmak 

ma ismeretlen mértékű 

ökológiai és társadalmi harmóniában 

éltek. Ez önmagában már 

érdekes, minthogy az ember, 

amióta fajként megjelent, szinte a 

teljes időben vadászó-gyűjtögetőként 

élt. Ugyanazok a jellemzők, 

melyek a környezeti 

harmóniát biztosították, az 

egalitárius társadalmi szerkezetet 

is elősegítették. Ezek a jellemzők 

nem egy magas szintű etikai tudatosság 

átgondolt gyakorlásán 

alapultak; az azonnali viszonzású 

gazdaságok anyagi viszonyaiba 

voltak beágyazódva. A Föld jelenlegi, 

6 milliárdot közelítő népességével 

nem térhetünk vissza 

a vadászó és gyűjtögető élet- 



módhoz, kivéve, a népesség katasztrofális 

csökkenésének esetét. 

Azonban dolgozhatunk azon, 

hogy átvegyük a vadászógyűjtögető 

társadalmak olyan 

sajátosságait, amelyek a környezeti 

és társadalmi harmóniát segítették 

elő. Ezek közé tartozik a 

társadalmi biztonság; a kimerülő 

stock-ok helyett a megújuló 

flow-k használata a létfenntartáshoz; 

nemek közötti egyenlőség; 

bioregionalizmuson alapuló 

ökológiai és kulturális sokszínűség; 

valamint inkább társadalmi, 

mint magántőke. 

Társadalmi biztonság. Ahogy a 

kötet tanulmányai rávilágítanak, 

az azonnali viszonzású társadalmakban 

minden egyén kap egy 

részt a társadalmi termékből 

függetlenül attól, hogy ő milyen 

mértékben járult hozzá. A társadalmi 

biztonság fontos szerepet 

játszhat a modern társadalmak 

fenntarthatóságában is. Frances 

Moore Lappe és Rachel Schurman 

úgy vélik, hogy Kínában a 

modern társadalombiztosításnak 

nagyobb volt a szerepe a születési 

ráta csökkenésében, mint az 

egyke-politikának (Gordon és 

Suzuki 1990:104). John Caldwell 

(1984) rámutat arra, hogy a társadalombiztosítási 

programok és 

az időskori nyugdíjak döntő szerepet 

játszanak Kerala (India) és 

Sri Lanka népességnövekedésé- 


nek csökkenésében. Úgy érvel, 

hogy ha az emberek biztonságban 

tudják az életüket, nincs 

szükségük nagy családra ahhoz, 

hogy idős korukban valaki 

gondjukat viselje. 

A kimerülő stock-ok helyett a megújuló 

flow-k használata. Ez az olyan 

közgazdászok, mint Nicholas 

Georgescu-Roegen (1977) legfontosabb 

javaslata. A megújuló 

erőforrások flow-jának használata 

nem csak a fenntartható 

gazdaság kialakulását segíti elő, 

hanem a tulajdonnak, mint a 

hatalomszerzés eszközének szerepét 

is csökkenti. Még fontosabb, 

a flow-k használata megtöri 

az erőforrás-kimerülés, helyettesítés, 

technológiai változás, 

még több erőforrás kimerülése, 

stb. ördögi körét, ami úgy tűnik, 

az emberi társadalmak sorsa volt 

az elmúlt mintegy tízezer évben. 

A hagyományos közgazdasági 

elméletben a megújuló és nemmegújuló 

erőforrások közti különbségtétel 

lényegtelen a tökéletes 

helyettesíthetőség feltételezése 

miatt, ahogy az a „gyenge 

fenntarthatóság” fogalmában 

testet öltött (Pearce és Atkinson 

1993). Ám a fenntarthatóság eme 

kritériumával teljesen összefér az 

esőerdők kivágása (amit a közgazdászok 

„természeti tőkének” 


KOMMENTÁR 

hívnak), hogyha az ebből származó 

pénzösszeget a jövő generációk 

javára fektetik be. A befektetés 

formája nem számít: 

lehet egy másik erdő, egy autógyár, 

vagy akár nem anyagi (pl. 

szellemi tulajdonjogba való) befektetés. 

A hagyományos közgazdasági 

elméletben (és az elmélet 

által leírt piacgazdaságban) 

minden redukálható egy 

pénzbeni értékre, így minden 

helyettesíthető. A stock és flow 

közötti különbség eltűnik, mint 

ahogy a tőke, a munka és a természeti 

erőforrások közti különbség 

is. A világ ilyen módon 

való szemlélete elfedi azt a tényt, 

hogy múló gazdasági előnyökért 

feláldozzuk azoknak az erőforrásoknak 

a használhatóságát, melyektől 

végső soron mint faj függünk. 

Néhány ökológiai közgazdász 

az „erős fenntarthatóság” követelményét 

szorgalmazza. A megújuló 

erőforrásokat (mint az erdők 

vagy halászterületek) csak a 

természetes megújulási rátájuk 

alatti arányban szabad kihasználni, 

a nem megújuló erőforrásokat 

pedig (például a fosszilis tüzelőanyagokat) 

csak a technológiai 

fejlődés – például a hatékonyságnövekedés 

vagy a helyettesítő 

termékek felfedezése - üteménél 

lassabban. Az erős fenntarthatóság, 

a gyenge fenntarthatóságtól 

83-99. OLDAL 

eltérően elismeri, hogy a helyettesítésnek 

vannak korlátai, ám 

lényegében ez is csak a neoklasszikus 

közgazdasági elmélet 

egy változata, mely visszaemeli a 

„föld” (vagyis természeti erőforrás) 

termelési tényezőt az elsődleges 

gazdasági inputok (föld, 

munka, tőke) közé. A vadászógyűjtögetőknek 

olyan technológiájuk 

volt, amit Georgescu- 

Roegen életképes technológiának 

nevezett: amelyek képesek voltak 

korlátlan ideig fenntartani magukat 

anélkül, hogy pótolhatatlan 

természeti erőforrás stock-okat 

használtak volna fel. 

Nemi egyenlőség. Bár a gyűjtögető 

nő, vadászó férfi különbség ma 

már nem olyan egyértelmű, mint 

egykor hitték, a nők a vadászógyűjtögető 

társadalmakban az 

élelem zömét gyűjtögetéssel szerezték. 

Ez minden bizonnyal 

hozzájárult a vadászó-gyűjtögető 

társadalmakra általánosan jellemző 

nemi egyenlőséghez. A közelmúltban, 

amikor vadászógyűjtögetők 

földművelőkké váltak, 

a nők státusza drasztikusan 

romlott. A nők sok országban 

alacsony társadalmi helyzetét 

gyakran mint a népességrobbanás 

fő okát emlegetik (Jacobson 

1987). Még a földművelő társadalmakban 

is a nők domináns 

szerepet játszanak az ökoszisz- 



témák diverzitásának és fenntarthatóságának 

gondozásában. 

Néhányat a legfontosabb ökopolitikai 

mozgalmak közül, mint 

amilyen a Garhwal Himalaya-beli 

Chipko mozgalom, nők vezetik 

(Shiva 1993). 

Bioregionalizmuson alapuló ökológiai 

és kulturális sokszínűség. A vadászok 

és gyűjtögetők a föld modern 

ember által lakott terület 

egészét benépesítették, és legnagyobbrészt 

ezt fenntartható 

technológiával tették. Az északamerikai 

Inuitok és az ausztrál 

sivatag őslakosai képesek voltak 

fenntarthatóan élni olyan éghajlati 

viszonyok között, ahol az 

ipari társadalom embere képtelen 

lenne túlélni kívülről jövő 

masszív erőforrás-áramlás nélkül. 

A vadászó és gyűjtögető életmód 

fontos és változatos választ jelentett 

az eltérő környezeti viszonyokra. 

Az emberiség több 

mint 2 millió éves létének nagy 

része alatt az életmódok és gazdasági 

alapok széles skálája létezett 

a különböző ökoszisztémákban, 

a sivatagtól a tundráig 

és az esőerdőig. Az ilyen változatosság 

döntő a természeti 

rendszerek védelmében. Vandana 

Shiva (1993:65) írja: 

A diverzitás a természet ismertetőjele 

és az ökológiai stabilitás alapja. 

A változatos ökoszisztémákban vál- 


tozatos életformák és változatos kultúrák 

alakulnak ki. A kultúrák, életformák 

és a természetes környezet 

koevolúciója őrizte meg a biológiai 

sokszínűséget ezen a bolygón. A kulturális 

és a biológiai sokszínűség kéz a 

kézben járnak. 

Az életmódok változatosságával 

az emberi fajok jobban ellent 

tudnak állni a klimatikus vagy 

egyéb sokkoknak. Warren Hern 

(1990) és Robert Allen (1977) 

rámutattak, hogy a modern homogén 

világgazdaság különösen 

védtelen a környezeti és társadalmi 

törések esetében. 

Társadalmi versus magántőke. Az a 

tény, hogy a vadászó és gyűjtögető 

társadalmakban a tőke legfontosabb 

formája a közös tulajdon 

volt, a könnyen megosztott 

tudás azt jelentette, hogy a tőke 

közös volt, nem magánjellegű. 

Még komplex vadászógyűjtögető 

kultúrákban is a tőkejavak, 

mint csónakok vagy 

hálók nem voltak magántulajdonban 

abban a formában, 

ahogy azt ma ismerjük. A több 

közös és kevesebb magántőke 

képzésére vonatkozó javaslatok 

gyakoriak saját gazdaságunkban 

is – például tömegközlekedés a 

magán személygépkocsik helyett, 

vagy nyilvános bérelhető házak 


KOMMENTÁR 

magán-nyaralók helyett természetes 

vidékeken. 

II. FELVETÉSEK 

Hogyan és miért történt az áttérés 

a földművelésre, állattenyésztésre? 

Erről a cikk nem mond semmit, 

Gowdy másik könyvében viszont 

több szó esik róla. Ebben 

a cikkben csak annyit említenek 

meg, hogy hiába éltek vadászógyűjtögető 

törzsek hosszú időn 

keresztül földművelők szomszédságában, 

nem éreztek késztetést, 

hogy áttérjenek. Ez alapjában 

cáfolja a földművelő (és 

állattenyésztő) életmódba vettet 

hitet, miszerint az hatékonyabb, 

és csak fel kellett fedezni, azután 

mindenki áttért. Gowdy inkább 

azt az álláspontot képviseli, hogy 

az áttérés, kb. 10-12 ezer évvel 

ezelőtt olyan területeken kezdődött, 

ahol a jégkorszak elmúltával 

eltűntek azok a nagyvadak, 

melyek bizonyos társadalmak 

létalapjául szolgáltak, ezért voltak 

kénytelenek áttérni a sokkal kevésbé 

hatékony, kétszer annyi 

munkával járó földművelésre. E 

szemlélet szerint tehát a földművelésre 

való áttérés éppen hogy 

visszafejlődés, kényszer szülte 

váltás. 

Kérdés, hogy akkor miért terjedt 

el? Talán mert a földművelőket 

83-99. OLDAL 

frusztrálta a sok munka, és ezért 

agresszívabbak, harciasabbak 

voltak? Vagy egyszerűen nagyobb 

volt a népszaporulatuk? A 

kialakuló társadalmi rétegződés 

miatt megjelent gazdagság volt 

olyan csábító? Ez utóbbi, ha igaz 

lenne, amellett lenne érv, hogy az 

emberi természet igenis önző és 

becsvágyó: nem tud a csábításnak 

ellenállni. 

Úgy tűnik, hogy a mezőgazdaság 

uralkodóvá válásával kapcsolatban 

csak kérdések vannak, 

válasz alig. Ennek az is oka lehet, 

hogy míg vadászó-gyűjtögető 

társadalmak fennmaradtak, tehát 

lehet őket vizsgálni, az áttérést, 

mint folyamatot nem ismerhetjük 

meg ma, csak következtetni 

tudunk mindabból, amit ma a 

különböző típusú társadalmakról 

tudunk. Biztosnak mondható 

tudásunk nem is lesz soha. 

Mennyire releváns tudást kaphatunk 

a mai természeti népek 

vizsgálatából a régiekre nézve? 

Minden részletes tudás, amit a 

vadászó-gyűjtögető társadalmakról 

tudunk, XX. századi antropológiai 

kutatások eredménye. 

Vannak korábbi megfigyelések 

is, egészen a gyarmatosítás kezdetétől, 

de ezek sokkal kevésbé 

megbízhatóak. Ez a tény felvet 

egy fontos problémát: vajon a 

XX. századig fennmaradt ilyen 



társadalmak vizsgálatából menynyire 

releváns tudást nyerhetünk 

a százezer-egymillió évvel ezelőtti 

emberi társadalmakról? 

Több gond is felmerül: 

1. A modern korig csak a Földnek 

csak olyan tájain tudtak ilyen 

társadalmak fennmaradni, melyek 

barátságtalan voltukkal és 

szegényes erőforrásaikkal nem 

vonzották a gyarmatosítókat. 

Tehát, sokszínűségük ellenére az 

esőerdő-lakók, az eszkimók és a 

félsivatagi busmanok annyiban 

hasonlítanak, hogy az élhető 

világ határán élnek. Ebből következik, 

hogy számos olyan 

tulajdonság, amit általában a vadászó-gyűjtögető 

életmódra tartunk 

jellemzőnek, lehet, hogy 

csak a szélsőséges éghajlat alatt 

élőkre igaz. Például honnan lehetünk 

biztosak abban, hogy egy 

halban, vadban gazdag vidéken 

élő törzsben ugyanolyan egalitáriánus 

volt az elosztás, ugyanolyan 

ellenőrzött volt a hatalom? 

Hiszen a bőség bűnre csábít. 

És a modern korban is van 

arra példa, hogy szükség vagy 

vész esetén csökken az egyéni 

érdekek fontossága, és előtérbe 

kerül a közösség, az egyenlősítő 

eszmék, ilyen pl. a jegyrendszer. 

Vad vidékeken a zsákmány felének 

kisajátítása a többiek éhenhalását, 

míg bőséges vidékeken 


„csak” társadalmi rétegződést 

jelenthetett. 

2. Van valami, amit nem említ 

szó szerint a cikk, de benne van 

implicite a szövegben: a vadászógyűjtögető 

népek békések voltak. 

Nem háborúztak egymással, 

hiszen a földet nem tartották 

magukénak, vagyonuk nem volt, 

stb. Mégis ismerünk olyan, pl. 

dél-amerikai őserdei törzseket, 

melyek a vadászó-halászó életforma 

mellett rendkívül harciasak, 

és kedvenc időtöltésük a 

szomszédok gyilkolászása (Szilágyi 

László közlése, 2001). Vajon 

ez belefér-e a sokszínűség kalapja 

alá, vagy valami torz kulturális 

képződmény, ami csak erősíti 

a szabályt? 

Homo oeconomicus – van-e olyan, hogy 

emberi jellem? 

A könyv bevezetője a vadászógyűjtögető 

társadalmak vizsgálatában 

az egyik legnagyobb tanulságnak 

azt tartja, hogy bebizonyítja 

a közgazdaságtani emberképről, 

a homo oeconomicusról, 

hogy az nem az embert írja le, 

hanem egy speciális kulturális 

közegben létező embert. Ha ez 

így van, felmerül a nagy kérdés, 

hogy van-e egyáltalán olyan, 

hogy emberi jellem? Vannak-e 


KOMMENTÁR 

olyan tulajdonságok, melyek 

minden emberre jellemzőek? 

Egyértelműnek tűnik, hogy nehéz 

vizsgálni az emberi jellemet a 

környezettől függetlenül. Posztmodern 

álláspontról nézve nyilvánvaló 

a válasz: nincs olyan, 

hogy emberi természet, minden a 

kultúrától és a társadalmi viszonyoktól 

függ, önálló emberi jellemről 

értelmetlen beszélni. Ezzel 

szemben áll egyes etológusok 

véleménye, miszerint az ember a 

legagresszívabb állat, a hierarchia 

természetes egy emberi közösségben, 

a versengés a dominanciáért 

szintén a vérünkben van, 

ugyanúgy, mint az, hogy a domináns 

egyedek gondoskodnak az 

egész közösségről, vagyis felelősséget 

éreznek. Ebből kirajzolódik 

egy markáns kép: az ember agresszív, 

versengő, ám felelősségérzettel 

rendelkező lény. E kép 

alapján a jóléti kapitalizmust még 

az emberi természetnek leginkább 

megfelelő gazdasági rendszernek 

is gondolhatnánk. A 

probléma ezzel az emberképpel 

ugyanaz, mint a homo oeconomicusszal: 

a vadászó-gyűjtögető 

társadalmakban ezek a jellemvonások 

nem jelennek meg 

szignifikánsan. A társadalmakon 

belüli hierarchia a beszámolók 

szerint gyenge volt, de a hierarchia 

állatvilágbeli végső szerepe, 

ti. a legerősebbé minden nős- 

83-99. OLDAL 

tény, biztos, hogy hiányzik. 

Ugyanígy nem jellemző az agresszió 

manifesztálódása – ha 

csak a rituális vadász-táncokat, 

vagy egyéb ünnepi szétcsúszásokat 

nem tekintjük annak. A versengésnek 

pedig éppen az ellenkezője, 

a teljes körű kooperáció 

jellemző. 

Van-e tehát olyan, hogy emberi 

jellem? Én a fenti ellentmondások 

ellenére azt gondolom, 

hogy van. Az ember önző 

és empatikus, agresszív és segítőkész, 

versengő és kooperáló, 

stb. De van-e vajon annak értelme, 

hogy ilyen ellentétpárokat 

fogalmazunk meg, hiszen ez 

egyenértékű azzal, mintha azt 

mondanánk, hogy nincs állandó 

emberi jellem. Erre azt lehet 

mondani, hogy az emberi jellemet 

mindig a körülmények, a 

természeti és kulturális közeg 

formálta: egy gazdasági rendszer 

például az alapjául szolgáló tulajdonságokat 

erősíti. Tehát például 

az, hogy a kapitalizmusban önzőbbek 

az emberek, mint az 

őskorban, az intézmények hatása. 

Egy dolgot azonban fontosnak 

tartok megjegyezni: bármilyen 

legyen is a kultúra, bármit 

erősítsenek is az intézmények, az 

ellentétpárok nem támogatott 

felét sehol nem sikerült kiiktatni. 

Hiába erősíti már 500 éve a kapitalista 

szellem önmagát, az 



empátia érzését nem tudta kiölni. 

Ugyanerre a jelenségre utal az, 

hogy az egyik vadászógyűjtögető 

törzsben azzal magyarázták 

a zsákmány elosztásának 

rendszerét (hogy a vadat elejtő 

nem kap a zsákmányból), hogy 

nem akarják, hogy a vadat elejtő 

vadász „többnek képzelje magát, 

és gőgös legyen”. Ez arra utal, 

hogy ebben a törzsben ismerték 

az emberi természetnek azt a 

vonását, mely a dicsőségre vágyik, 

verseng az elismerésért, és a 

többiek fölé akar kerekedni – 

csak éppen hatékony társadalmi 

intézményekkel megakadályozták 

ennek a vonásnak a manifesztációját. 

Méghozzá, ha hihetünk a 

könyvben szereplő tanulmányoknak, 

több mint egymillió 

éven keresztül. 

Az ember létező, csak elnyomott 

önző felének meglétére 

utalnak azok a beszámolók is, 

melyek felfedezőktől, gyarmatosítóktól 

származnak. A korábban 

jól működő kis társadalmakat 

valósággal szétrobbantotta a 

gazdagság, a bőség megjelenése, 

a főnök kiemelkedése (az európaiak 

mindig nyilván a „főnökkel” 

akartak tárgyalni). Ez szerintem 

nem tudható be csak a 

gyarmatosítók erőszakosságának, 

ezek a változások az emberekben 


meglévő vágyakra, törekvésekre 

alapultak. 

Szóval az ember ilyen is, olyan is, 

csak a társadalmi intézményektől 

függ, mely tulajdonságok jelennek meg? 

Azt gondolom, hogy nem egészen. A 

fentebb leírt ellentétpárok esetén eltolódik 

a súly az empatikus, segítőkész, 

kooperáló, felelősségérző, stb. oldal felé. 

Ezt logikus gondolatmenettel alátámasztani 

nem tudom, csak pár gondolat 

jut eszembe. 

„Az ember nem az, ami, hanem 

ami lenni akar” – mondta 

egyszer egy egzisztencialista. Itt 

elég élesen elválnak a modern 

társadalmak és az ősi törzsek: 

antropológusok leírásai alapján a 

vadászó-gyűjtögetők tökéletesen 

elégedettek voltak magukkal, 

sorsukkal és a rendszerrel. Ezzel 

szemben a mezőgazdálkodó kortól 

kezdve állandóak a mozgalmak 

a rendszer jobbítására: ezek 

a mozgalmak, a nagy világvallások 

vagy a modern kori társadalmi 

mozgalmak mind-mind 

arra helyezték a hangsúlyt, hogy 

a világ (vagyis a társadalmi rendszer) 

embertelen, kapzsi, elnyomó, 

és az embereknek jobbaknak 

kellene lenniük. Egyszóval úgy 

tűnik, hogy az ember „jó” oldala 

újra és újra fellázad az ezt elnyomó 

rendszerek ellen. 



A KIS HERCEG CSODAORSZÁGBAN 

MESE AZ EMBERRŐL, A TUDOMÁNYRÓL 

ÉS A B-612-ES KISBOLYGÓRÓL 

A KIS HERCEG becsomagolta 

egyetlen virágját, kipucolta a 

vulkánjait, megnézett két naplementét, 

majd útnak indult. Először 

a türkök bolygójára utazott. 

Itt találkozott egy sámánnal, aki 

elmesélte neki, hogy a bolygó 

legnagyobb fájának gyökerei alatt 

az alvilág van ártó szellemekkel, 

ez a föld alatti alvilág, a lombjában 

pedig a csillagok világa az égi 

világ, mely a jó szellemek lakhelye. 

A sámán azt állította magáról, 

hogy vissza tudja űzni a gonosz 

szellemeket az alvilágba, a 

jókat pedig ide tudja csalogatni 

és ezzel a problémák megoldhatók. 

Egy különös szertartás keretében 

ezt be is kívánta mutatni, 

és megígérte a Kis Hercegnek, 

hogy kiűzi belőle a gonosz szellemeket. 

A türkök láthatóan szívesen 

rábízták magukat egy ilyen 

nagy hatalmú vezetőre, a Kis 

Herceg azonban eredendően 

KOVÁCS TAMÁS 

hajlott a szkepticizmusra, így 

inkább tovább utazott. 

A következő bolygón egy 

kolostort talált, amiben egy püspök 

lakott. A püspök elmondta 

neki, hogy létezik egy Isten, aki a 

világ korlátlan ura és teremtője. 

Fenn a csillagokon túl van a 

mennyek országa, a Föld alatt 

pedig a pokol. Az ember célja 

hogy Istenhez jusson a mennyek 

országába. A püspök azt állította, 

hogy ő napi kapcsolatban áll 

Istennel, és segíteni tud a Kis 

Hercegnek a lelke megmentésében 

némi csekély ellenszolgáltatás 

fejében. Ezenkívül, a problémák 

megoldhatók Isten segítségével. 

A Kis Herceg elcsodálkozott, 

majd tovább utazott. 

A harmadik bolygón egy 

mérnököt talált, aki hatalmas 

gépeket épített. Megtudta tőle, 

hogy a bolygó amin lakik, olyan 

mint egy óramű: pontos és meg- 



bízható, kiszámítható a pályája, 

sebessége. Ehhez a törvények 

ismeretére van szükség, melyeknek 

ő, a mérnök a tudója. Aki 

ismeri a törvényeket az gépeket 

tervezhet, és ezekkel a gépekkel a 

problémák megoldhatók. 

A Kis Herceget lenyűgözte 

az, amit látott. A saját bolygója 

szinte lakatlannak tűnt az előzőekhez 

képest. Alig tudott róla 

valamit, és még nem alakított át 

rajta semmit. Ezt végül is ebből 

következőnek vélte, mert ugye az 

ember nem változtathatja meg 

azt, amiről semmit nem tud. 

Elhatározta, hogy segítőtársakat 

keres a nagy vállalkozáshoz. Bejárta 

a fél univerzumot és talált 

egy tudóst és egy közgazdászt 

akik vele tartottak. Hazarepültek, 

és munkához láttak. 

Most már tudta, hogy minden 

bolygón először be kell rendezkednie. 

Tudnia kell a bolygó 

nevét, méreteit, saját pozícióját a 

felszínen, nevet kell adnia az ott 

élő rókáknak, hogy azok megszelídüljenek. 

Ez nélkülözhetetlen 

ahhoz, hogy a bolygó barátságossá 

és biztonságossá váljon. 

A tudósra bízta mindezen dolgok 

meghatározását. A tudós egy 

heti gondolkodási időt kért, majd 

a következőket állapította meg: a 

B-612 kisbolygó ötmilliárd évvel 

ezelőtt keletkezett egy ősrobbanás 

nevű folyamatban. Az uni- 

KIS HERCEG CSODAORSZÁGBAN 

verzum tágul, és a többi bolygó 

távolodik tőlük, mint ahogy azt a 

Kis Herceg is láthatja. Ezen kívül 

beszélt még egy evolúció nevű 

furcsaságról, amit a Kis Herceg 

nem teljesen értett, de szívesen 

hallgatott. A tudós törvényeket is 

talált, mérőszalagokat és furcsa 

műszereket vett elő, melyek kijelzőin 

érthetetlen jelek villogtak, 

és azt mondta, hogy ezekkel a 

bolygó felszíne már alakítható. A 

Kis Herceg nagyon elégedett 

volt. Most már bármit átalakíthatott 

kedvére, csak éppen tanácstalan 

volt, hogy mit is változtasson 

meg. A közgazdász 

tanácsát kérte, aki ez irányú bizonytalanságát 

is feloldotta. 

A következő héten a Kis 

Herceg pénzt és piacot teremtett. 

A majomkenyérfák helyére padlizsánt 

ültetett, mert azok nem 

voltak elég termelékenyek, és jó 

haszonnal eladhatta a kivágott 

faanyagot is. A Kis Herceg nem 

tudta pontosan, hogy mi is az a 

termelékenység, bár jó hangzású 

szónak találta. A padlizsánt nem 

szerette túlzottan, de kétségtelenül 

többet termett mint a majomkenyérfa. 

Lízingelt még két 

vulkánt, vett három rókát opciósan, 

és elgondolkozott, hogyan 

hasznosíthatna egy értéktelennek 

látszó virágot, ami mellesleg teljesen 

irracionális módon mindenfajta 

ellenszolgáltatás nélkül 



100-134. OLDAL 

fotoszintetizált egész nap. Lemondott 

vulkánja többségi tulajdonáról 

a szomszéd bolygón élő 

iszákos javára, aki időzíthető 

elektromos naplementéket ígért 

cserébe. Miután BPR szakértőket 

is alkalmazott, kartondobozban 

élő bárányait egy csekély génmanipuláció 

segítségével átalakította. 

Ezután könnyedén felhízlalhatta 

őket a kókadozó virággal, 

és egy ínyenc bolygójára 

exportálhatta nagy haszonnal. A 

Kis Herceg birodalma szépen 

gyarapodott. Napról napra több 

padlizsán termett, híztak a bárányok, 

működtek a vulkánok, ha 

kicsit köhögve is, de dőlt belőlük 

a forróság. A kisbolygó szorgalmasan 

és pontosan keringett a 

táguló világegyetemben. A Kis 

Herceg elégedetten hátradőlt 

karosszékében, és távirányítóval 

kapcsolgatta a naplementét, felle, 

fel-le. 

Néhány hét múlva azonban 

szörnyű tragédia történt. A genetikailag 

módosított bárányok 

képessé váltak a papír megemésztésére 

is, így elfogyasztották 

a kartondobozt, kiszabadultak 

és megették a virág maradványait. 

A rókák kezdtek újra elvadulni, 

és sorban szökdöstek a 

szomszéd bolygókra. A Kis Herceg 

bánatában egyre több naplementét 

nézett, ez a vulkánok 

energiatartalékainak kimerülésé- 

hez vezetett. A Kis Herceg egyre 

bánatosabb lett, és fizetésképtelenné 

vált. A szomszéd bolygón 

élő iszákos mérgelődött, neki is 

jelentős veszteségei voltak, a 

tudós és a közgazdász hitetlenkedve 

szemlélték az eseményeket. 

Mivel senki nem tudott magyarázatot 

adni a történtekre, a 

Kis Herceg elhatározta hogy 

útnak indul, hátha választ kap 

valakitől arra, mit rontott el. 

Először az univerzum egyik 

legöregebb lakóját kereste fel, 

akit „a görög”-ként emlegettek, 

azonban világegyetemszerte nagy 

tiszteletnek örvendett, (bár egyesek 

mindenféle kétes ügyletekről 

véltek tudni vele kapcsolatban). 

A görög érdeklődve hallgatta a 

Kis Herceg történetét, alaposan 

kikérdezte mindenről. Hitetlenkedve 

kérdezte, vajon a Kis 

Herceg minden szabályt betartott-e, 

nem talált-e esetleg néhány 

viszonylagos dolgot kevésbé 

vagy inkább annak ami, ez 

persze nem baj, de hát túlzásokba 

nem szabad esni. De a Kis 

Herceg jól vizsgázott, sehol nem 

lehetett megfogni. A görög furcsállt 

ugyan néhány dolgot, de be 

kellett látnia, hogy itt mindössze 

valamifajta generációs ellentétről 

lehet szó, és kénytelen volt elismerni, 

hogy nem talál lényegi 

kivetnivalót. 



A Kis Herceg csalódottan 

utazott tovább a következő 

bolygóra, ahol a részecskefizikus 

lakott. A részecskefizikus szomorú 

volt, és a Kis Herceg meg 

is kérdezte, hogy miért szomorú. 

A részecskefizikus elpanaszolta, 

hogy két napja felkereste néhány 

egyetemista, és elmesélték neki, 

hogy jártak a türkök bolygóján, 

és látták az életfát. Azóta nem 

tudják, miért is helyesebb a részecskefizikus 

elmélete mint a 

sámánoké. Bár érzik a különbséget, 

mégsem tudnák azt pontosan 

megfogalmazni. A részecskefizikus 

megnyugtatta őket, hogy 

gondoljanak csak arra, hogy a 

primitív türkök soha nem tudnának 

eljutni a bolygójuk holdjának 

felszínére, vagy műholdas TVadásokat 

nézni. Az egyetemisták 

meg is nyugodtak, ő azonban 

sokat gondolkodott azóta, és 

szomorú, mert nem tudott ennél 

többet mondani. A Kis Herceg 

tovább utazott, bár ezt egyre 

nehezebb volt megtennie, mivel 

a világegyetem fokozatosan távolodott 

tőle. 

Találkozott még egy üzletemberrel, 

akinek szigorúan monoton 

és konvex preferenciái voltak. 

Miután a Kis Herceg is szigorú 

rangsort tudott felállítani a 

majomkenyér, a bárány és a virág 

között, illetve határozott célja 

volt a naplementék számának 


maximalizálása a bolygóján, ő 

sem tudott neki segíteni. Mindenesetre, 

mivel nagyon megkedvelte 

a Kis Herceget, megajándékozta 

egy születőben lévő csillag 

és egy üstökös tulajdonjogával. 

A Kis Herceg utolsó útja következett, 

mert az univerzum 

már olyan hatalmasra dagadt, 

hogy nem lehetett benne több 

bolygóközi utat tenni. A V-856 

kisbolygóra érkezett. Itt találkozott 

egy német egyetem nyugalmazott 

tanárával, aki ugyan nem 

volt túl kedves hozzá, de mivel a 

Kis Herceg nem tudott tovább 

utazni, kénytelen volt elviselni 

hosszú monológjait. A német 

folyamatosan hangsúlyozta a Kis 

Herceg alacsonyabbrendűségét, 

de azért engedte, hogy az Frigyesnek 

szólítsa. A Kis Herceg 

nem szerette túlzottan Frigyes 

társaságát, mivel rengeteget beszélt, 

és állandóan a személyes 

problémáival traktálta. Egy napon 

azonban a Kis Herceg is 

elmesélte a maga történetét. Frigyes 

az öntelt fölényesség ellenszenves 

pózában hallgatta végig. 

A Kis Herceg elmondta, hogy 

szerinte egy bolygót a lakói mindig 

szeretnének uralni, teljesen 

birtokba venni, ez ugye megismerést 

és alakítást jelent. Ezt 

Frigyes nagyon is helyeselte, 

hosszan és unalmasan beszélt 

róla német kifejezésekkel tele- 



100-134. OLDAL 

tűzdelve, amitől a Kis Herceg 

egészen elálmosodott. 

Egyszer a Kis Herceg mintha 

azt vette volna ki a szavaiból, 

hogy amit az ember megért, azt 

hajlamos igazságként elfogadni. 

Egy másik alkalommal Frigyes 

egészen nyíltan azt mondta a 

logikáról, hogy csak könnyítésként 

találták ki, aztán később 

igazságnak tűnt. A Kis Herceg 

lassanként megértette, hogy a 

bolygója feletti uralom, a megismerés 

mértékétől függ ez az 

egész viszont sajnos az ész 

korlátaiba és preferenciáiba ütközik. 

A maga gyermeki eszével 

arra jutott hogy a tudás egyfajta 

hatalom, és a hatalom könnyen 

rabul ejti az embert. A korlátokat 

illetően semmi értelmes nem 

jutott eszébe, de ezt csekély 

gyermeki képességeinek tulajdonította. 

Az ész preferenciáiról 

végképp nem tudta, mit gondoljon, 

hiszen bárányra és padlizsánra 

vonatkozó preferenciákról 

már sokat hallott, de ilyesmiről 

még sohasem. Mindenesetre 

sokat gondolkozott mindezeken. 

Végül még egy utolsó nagy útra 

szánta el magát: minden energiáját 

összegyűjtötte és hazarepült 

a B-612 kisbolygóra. 

Időközben a tudós otthon továbbfejlesztette 

az elméletét, 

most már párhuzamos világegyetemeket 

is tételezett, és azo- 

kat is jól megmagyarázta. A közgazdász 

is újabb mechanizmusokat 

alkotott, új modellje most a 

bárányokon, virágokon és vulkánokon 

kívül már a kartonpapírt 

is figyelembe vette, bár a rókákat 

még mindig nem tudta beilleszteni. 

A Kis Herceg megsajnálta a 

tudóst, mert látta, hogy 

amennyiben csak a fél univerzumot 

hagyja neki megmagyarázni, 

az félni fog a másik felétől. A 

közgazdásznak azonban kénytelen 

volt megtiltani, hogy a virágokat 

megetesse a birkákkal, és 

az egész bolygót beültesse padlizsánnal. 

A közgazdász teljesen 

fel volt háborodva az alacsony 

hatékonyságon és a veszteségeken. 

A Kis Herceg megnyugtatta, 

hogy csak azokon a dolgokon 

fog változtatni, amin feltétlenül 

muszáj, még ha kétségei is vannak 

a felől, melyek ezek. Elmagyarázta 

a tudósnak és a közgazdásznak, 

hogy nem a munkájukkal 

elégedetlen, egyszerű gyermeki 

eszével ezt nehezen is kritizálhatná. 

A baj az, hogy nem érzi 

már magát bolygója elégedett, 

biztos kezű tulajdonosának. Végleg 

otthonossá akarta tenni, de 

már belátta, hogy ez öncsalás. 

Sétái közben, ahogy követi a 

naplementéket, érzi hogy még 

mindig nagyon is idegen. Nem 

igaz, hogy mindent ismer, mindent 

kézben tart. 



A közgazdász azzal vádolta, 

hogy félelmei alaptalanok, újabb 

átfogó rendszer megalkotásába 

fogott, reménykedve a sikerben. 

Sehogy nem tudta azonban megérteni 

és belefoglalni a Kis Her- 


ceg szeszélyeit, így inkább megpróbálta 

leszoktatni a furcsa 

gondolatokról. A Kis Herceg 

azonban ezt nem hagyta, így 

kevésbé boldogan éltek amíg 

meg nem haltak. 


ZÖLD ÉPÍTÉSZET ÉS AZ AUTONÓM 

HÁZ 

BODORKÓS EDINA 

Mottó: „...az építész a tervezői teamben vezető és kezdeményező szerepet 

játszik. Mindazonáltal, ahogy egyre több épület egyre bonyolultabbá válik, 

egyre inkább feladják e szerepet és a dolog egyre zavarosabb lesz: ellentétes 

szempontok ütköznek a végső megoldás meghatározó szerepéért. És mi az 

eredmény? Egy épület-gép, amelyet a látható és nem látható… épületgépészeti 

rendszerek uralnak, amelyek nagyrészt csak azért szükségesek, hogy 

helyrehozzák, gyógyítsák a kezdet kezdetén hozott rossz tervezői döntéseket.” 

(Tombazis) 

A FÖLD népességének gyors 

növekedése miatt egy évszázadon 

belül meg kellene kétszerezni 

a Föld épületállományát – az 

eddiginél kisebb energiafogyasztás 

és környezetszennyezés mellett. 

Nem először az építészet 

történetében azonban, az építészetet 

hatalma alá hajtotta az 

ipar. Ennek mozgatórugója az 

iparral összefonódó profitorientált 

tőke, mely a technológiai 

fejlődés gyorsításában, a növekedés 

fenntartásában érdekelt, ami 

csak tartós környezetrombolás 

árán lehetséges. A növekedési 

hajsza következménye a környe- 

zeti javak felélésén túlmenően a 

tőke-és hatalomkoncentráció is. 

A gazdasági-társadalmi rendszerek 

komplexitásával párhuzamosan 

növekszik az ökológiai rendszerek 

entrópiája. Ezeknek a 

jelenségeknek a hatása az építészetben 

is jelentkezik: 

• Az ember és a környezet teljes 

elidegenedése 

• A fosszilis energiaforrások 

hozzáférhetősége, az energia 

alacsony ára és a divatirányzatok 

miatt a környezeti feltételekhez 

nem igazodó, a- 



zoktól „független” épületek 

sokasága jött létre. 

• Az ember és a természetikozmikus 

környezet közti 

teljes elszigetelődés, a „ház, 

mint gép” ideológiája, ez mára 

a „ház, mint űrhajó” jelszóval 

valósággá vált 

• A 100%-ig mesterséges környezet 

eredménye: a „beteg 

ház szindróma” kialakulása 

• A természetes anyagok 

visszaszorulása 

• Az életminőség romlása egyéni 

és össztársadalmi szinten 

• Centralizáció a közművesítésben, 

infrastruktúrában, gazdasági-szellemi-politikai 

téren 

• Az önigazgatás gyengülése 

• Felfokozott urbanizáció és 

közlekedés 

Ehhez még hozzávehetjük azt 

is, hogy az építés és az ahhoz 

kapcsolodó kiegészítő tevékenységek 

jelentik az egyik legnagyobb 

arányú beavatkozást a 

Föld természetes életterébe 

(építőanyag-bányák, zöldterületek 

beépítése, erdők kiirtás, mikrokörnyezet 

megváltoztatása, 

egészségre káros anyagok beépítése 

stb.). A világ energiafogyasztásának 

45%-át az épületek 

üzemeltetése, 5%-át pedig az 

építőipar adja. A technológiai 

robbanás veszélyei 

A ZÖLD ÉPÍTÉSZET ÉS AZ AUTONÓM HÁZ 

Az ember és a környezet közti viszony 

szemléletében három áramlatot 

különböztethetünk meg: 

HIGH TECH: Az uralkodó irányzat, 

fő motívuma a növekedés 

ideológiája: a környezeti katasztrófa 

megoldását a technológiai 

fejlődéstől várja. Ez azonban 

fokozódó környezetrombolást és 

az emberi élet minden területére 

kiterjedő második, technológiai 

természetet, metatermészetet 

hoz létre, így az ember és a környezet 

közötti kapcsolat egyre 

közvetettebbé válik. Építészeti 

előképe a lakógép, ami a környezettől 

teljesen elszigetelt, űrhajószerű 

épületet hoz létre. („A ház 

voltaképpen egy lakógép. Fürdő, 

nap, hideg víz, meleg víz, tetszés 

szerinti hõmérséklet, higiénia, 

arányok alkotta szépség.”) Az 

alkalmazott technológiák már 

áttekinthetetlenek, az emberi 

ellenőrzés alól kikerült „fekete 

dobozok”. 

NO TECH: A technika teljes elutasítása 

(„Vissza a természethez”). 

Építészeti megjelenése a 

radikális ökofalu-elgondolásokban 

jelenik meg. 

SOFT TECH: A környezeti egyensúly 

megőrzését lehetővé tevő 

„szelíd” technológiák alkalmazását 

jelenti. Célja a környezet- 



100-134 OLDAL 

rombolás olymértékű csökkentése 

- a természet megújuló energiáit 

kihasználva-, hogy az begyógyítható, 

regenerálható legyen. 

Kísérletet tesz a technika 

feletti uralom visszaszerzésére a 

környezettel újra összefüggésbe 

kerülő megoldások választásával. 

Az építészeti gyakorlatban mindhárom 

megközelítés megfigyelhető. 

A High Tech vonalnak is 

vannak előnyei (nagyobb hatékonyság, 

kisebb emisszió), de 

leginkább az automatizálással 

járó, iparosított megoldások a 

jellemzők, önkorlátozásra nem 

képes. A No Tech útja is választható. 

A száz évvel ezelőtti 

parasztgazdaság megvalósította a 

teljes ökológiai egyensúlyt, a mai 

életmóddal viszont ez nem 

összeegyeztethető. Az akkor élő 

földműves a környezetnek teljesen 

alá volt vetve. A környezettől 

történő emancipálódás kényelmet, 

szabadságot jelent, de ennek 

ára van. A Soft Tech jelenti a 

középutat. Ha a technológiához 

nyúlunk, tisztában kell lenni annak 

környezeti hatásaival. Ha a 

választott megoldás környezetkárosító, 

törekedni kell a kár csökkentésére, 

a technológia megváltoztatására, 

vagy kiegyensúlyozásra. 

Ez az irányzat lényegében 

a schumacheri köztes 

technológia elméletének felel 

meg. 

Schumacher alapgondolata, 

hogy az ökológiai és szociális 

problémákkal küzdő modern 

ipari társadalmaknak a jelenlegi 

gigantománia helyett kis, nem 

erőszakos, emberi méretű technológiákra 

és szervezeti formákra 

kell átállniuk fennmaradásuk 

és emberibb életük érdekében. 

Sokfajta választási lehetőség létezik, 

éppen ezért nem lehet feltételezni, 

hogy a bőség társadalmainak 

technológiái képezik az 

egyetlen lehetséges fejlesztési 

utat, vagy hogy szükségképpen 

ezek a legjobbak a szegény társadalmak 

számára. 

„Ez az ipar olyan társadalmakban 

alakult ki, amelyek tőkében 

gazdagok és munkaerőben 

szegények, következésképpen 

valószínűleg nem ültethető át 

olyan társadalmakba, amelyek 

tőkében szegények és munkaerőben 

gazdagok” (Szabó, 1985). 

Szerinte a gazdasági fejlesztés a 

szegénység sújtotta övezetekben 

csak akkor lehet gyümölcsöző, 

ha azt „köztes technológiákra” 

alapozzuk 

„Ha a technika színvonalát a 

felszerelés munkahelyenkénti 

költségével határozzuk meg, egy 

tipikus fejlődő ország őshonos 

technikáját – jelképesen – 1 fontos 

technikának nevezhetnénk, a 

fejlett országokét pedig 1000 

fontos technikának. Az e kétféle 



technika közti szakadék olyan 

óriási, hogy egyszerűen lehetetlen 

áttérni egyikről a másikra. 

Valójában a fejlődő országok 

jelenlegi kísérletei, amelyekkel 

megpróbálják az 1000 fontos 

technológiát beszivárogtatni saját 

országukba, elkerülhetetlenül azzal 

járnak, hogy ijesztő mértékben 

kipusztítják az 1 fontos 

technikát, és jóval gyorsabban 

tönkreteszik a hagyományos 

munkahelyeket, mint hogy modern 

munkahelyeket lehetne 

teremteni helyükben. Ily módon 

a szegényeket kétségbeejtőbb és 

kiszolgáltatottabb helyzetbe sodorják, 

mint valaha. Amennyiben 

azoknak kell hatékony segítséget 

nyújtani, akik erre a leginkább 

rászorulnak, akkor olyan technikákra 

van szükség, amely valamilyen 

köztes helyet foglal el az 

1 fontos technika és az 1000 

fontos technika között.” Schumacher 

ezt jelképesen 100 fontos 

technikának, köztes technikának 

nevezi. Ez a technika 

összehasonlíthatatlanul termelékenyebb 

volna, mint az őshonos 

technika, ugyanakkor összehasonlíthatatlanul 

olcsóbb volna, 

mint a modern ipar bonyolult, 

erősen tőkeintenzív technikája. 

Ilyen tőkebefektetéssel meglehetősen 

rövid idő alatt igen 

nagyszámú munkahelyet lehetne 

teremteni. 


Schumacher gyakori hivatkozási 

alapja a prekapitalista maradványokat 

őrző harmadik világbeli 

gazdaság, így például a 

"buddhista gazdaság", valamint 

Mahatma Gandhi indiai mozgalma. 

Schumacher ez utóbbiakat 

állítja szembe az ipari társadalommal, 

amelyben a piac elszakadt 

a társadalmi-kulturális 

rendszer intézményes ellenőrzésétől. 

Ökologikus építészet 

Magyarországon Ertsey Attila foglalkozik 

ökologikus építészettel. 1999ben 

részt vett az Autonóm kisrégió 

javaslatának kidolgozásában: a Dörögdi-medencében 

öt falu részvételével a 

fenntartható tájegység megvalósítását 

célozták meg. Ertsey szerint nem 

katasztrófa előtt vagyunk, hanem folyamatos 

környezeti katasztrófában 

létezünk. „Nincs értelme a krízistünetek 

sorolásával való ijesztegetésnek. 

A materializmus korszaka véget ért. 

Nap mint nap új tapasztalatokkal 

szembesülünk. Az építészet biznisz. 

Egyike azoknak a csúcstechnológiáknak, 

melyek hozzájárulnak ahhoz a 

pusztuláshoz, ami felé tartunk. Az 

építészet nem áru. Ha az építészet 

lemond legmagasabbrendű feladatáról, 

a katasztrófa bekövetkezik. 

Az építészetnek ki kell lépnie eddigi 

kereteiből. Az épület egy tágabb, 

környezeti-kozmikus és szociális 



100-134 OLDAL 

összefüggésbe kell ágyazni, melyben 

továbbépíti a teremtett világot, párbeszédbe 

elegyed a kövekben, a fákban, 

a földben, a vizekben lakó apró lényekkel.” 

(Ertsey, 2001) 

Ertsey úgy véli, hogy helyre 

kell állítani a természeti környezettel 

való viszonyunkat: a 

hellyel, a tájjal és a kozmikus 

összefüggésekkel. „Helyre kell 

állítani a szociális viszonyokat: a 

tömegember helyébe az individualitás 

szabadságát, s az őrá épülő közösségi 

tereket, településeket. Újra kell értékelni 

az alkalmazott technológiákat 

és anyagokat.” (Uo.) 

Ökológiai szempontok az építészetben 

A szakirodalomban többféle 

fogalommal találkozhatunk: létezik 

szoláris, bioszoláris, klímatudatos, 

zöld, környezetbarát, 

ökocentrikus (átvitt értelemben 

zöld) építés. 

A szoláris építészet azt jelenti, 

hogy az épület energiamérlegében 

kiemelt jelentősége van a 

napsugárzás energiájának mind a 

fűtési energiamérleg, mind a természetes 

világítás szempontjából, 

a szoláris energia hasznosítása 

pedig elsősorban építészeti, 

épületszerkezeti eszközökkel 

történik. 

Lényegében hasonló a 

bioszoláris építészet, azzal a különbséggel, 

hogy a tervezésben a 

napfény lélektani, élettani, hőérzeti 

hatása nagyobb hangsúlyt 

kap. 

A klímatudatos építészet egyben 

szoláris is, hiszen az éghajlat 

egyik legfontosabb eleme a sugárzás. 

Figyelmet fordít a természetes 

hatások tudatos kihasználására 

(például nemcsak a szelet, 

hanem a vizet és a növényzetet is 

a nyári természetes szellőztetés 

céljára). 

A szoláris építészet egyben 

energiatudatos is, mivel épületeiben 

a sugárzási energia fedezi a 

fűtési, világítási energiaigények 

jelentős részét. Az energiatudatos 

építészet azonban jelenthet 

mást is, magas hatásfokú épületgépészeti 

rendszert is, tehát az 

energiatudatos jelző nem feltétlenül 

egyenlő a szolárissal. 

A zöld építészet lényege a növényzet 

célszerű alkalmazása az 

épületen (zöld tető, kúszónövények 

a homlokzaton) és az épület 

közvetlen környezetében az 

energiaforgalom és a hőérzet 

befolyásolása céljából. Mivel 

természetes eszközökről, árnyékolásról, 

a szél hatása elleni védelemről 

vagy a szél tereléséről 

van szó, az irányzat leginkább a 

klímatudatos és a bioszoláris 

építészettel rokonítható. 

A szoláris építészet egyben 

környezetbarát vagy ökocentrikus 

(átvitt értelemben zöld) is, hiszen 



az energiafogyasztás csökkenése 

a környezetszennyezés csökkentését 

is jelenti. A környezetbarát 

jelző azonban ennél többet jelent: 

víztakarékos épületgépészeti 

rendszert, szennyvíz- és csapadékvízhasznosítást,környezetkímélő 

szemétkezelést, kevés 

energiával előállítható és a természetbe 

visszaforgatható építőanyagokat. 

Ezenkívül létezik még organikus 

(szerves) építés. Ez nem 

azonos az ökologikus építéssel. 

Organikus lehet az az épület, 

amelyet kifinomult formaérzékkel 

illesztenek a tájba, természeti 

(növényi, emberi) vagy ősi, sokszor 

kultikus elemeket utánozva 

formálnak meg, és természetes 

anyagok felhasználásával (elsősorban 

fa, kő) készítenek. Ezek 

az épületek inkább képzőművészeti 

alkotások, amelyek üzenetet 

hordoznak vagy csak gyönyörködtetnek. 

Az ökologikus építés alapelvei 

tehát a következő pontokban 

foglalható össze: 

- Áttekinthető méretű és lélekszámú 

települések (közösségek) 

létrehozása 

- A lakás, munka, szabadidő és 

ellátás épített tereinek helyi, lehetőleg 

a központi ellátórendszerektől 

független megteremtése 


- Kis energiatartalmú, helyben 

található, a természetbe visszaforgatható 

vagy tartós, újrafelhasználható 

építőanyagok alkalmazása, 

egészségre káros gyártmányok 

kerülése 

- A kiegyensúlyozott térklíma 

kialakítása a természetes körfolyamatok, 

a helyi, megújuló energiaforrások, 

a szerkezetek megfelelő 

hőszigetelésének, hőtárolásának 

figyelembevételével 

- Az energia-, víz- és anyagháztartás, 

hulladékkezelés, azaz a 

használat megtervezése, amely a 

takarékosságot, a fogyasztói 

szemlélet feladását, új, a környezet 

és a közösség iránti felelős 

magatartás kialakulását feltételezi. 

(Családi ház, 2001/4) 

Nincs új a nap alatt: történeti adalékok 

Ezek a gondolatok egyáltalán 

nem újak. Az építészet történetét 

figyelve látható, hogy az épületek 

kialakításánál a környezetben fellelhető 

anyagokat használták fel 

(eszkimó jégkunyhók, finn házak 

vagy a magyar tanyák vályogházai), 

és az épületek kialakításánál 

az uralkodó klimatikus viszonyokat 

tartották szem előtt 

(Pataky, 1994/22). 

Minden éghajlati övezetben 

kialakult a felmerülő követelményeknek 

megfelelő lakóalkalma- 



100-134 OLDAL 

tosság. Az északi sarkkör közelébe 

más építőanyag, mint az 

eljegesedett hó, a firn, nem volt 

elérhető. Délebbre rendelkezésre 

állt a fa. A mérsékelt égöv nomád 

népei könnyen áttelepíthető 

sátrakban (tipi, jurta) laktak. 

A mediterrán éghajlat a tájolás-benapozás 

az enyhe téli hónapokban 

a napsugárzás energiájának 

fűtési célú hasznosítása, 

nyáron az épület túlzott felmelegedésének 

megakadályozása 

szempontjából fontos. Az ókori 

Görögországban Szókratész 

rögzítette az alapvetően egyterű 

épületek kialakításának elveit. A 

benapozást nem zavaró beépítésre 

vonatkozó szabályozás már 

Justinianus kódexében megtalálható 

(Zöld, 2000). 

Az árnyékolás, a természetes 

szellőzés, a sugárzó hűtés eszköze 

megtalálható a mediterrán 

övezet több évszázados épületeiben. 

A ma passzív hűtésnek 

nevezett technikák lényegében 

ezekre épülnek. A vályog jó 

hőtechnikai tulajdonságai miatt 

ma is reális alternatíva. 

A helyi adottságokhoz való 

illeszkedés az energiatudatos 

tervezés fontos alapkövetelménye. 

Az az épület, amely (kellő 

épületgépészeti „támogatással”) 

akárhol üzemeltethető, az valójában 

sehol sem igazán jó, „szürke”, 

nélkülözi a regionális jegye- 

ket (Zöld, 2000). Ezért máshol 

bevált megoldások átgondolás 

nélkül nem másolhatók. 

Kitágított építészet 

Frank Lloyd Wright alkotta meg 

a „természetes ház” és „organikus 

építészet” fogalmait. Épülete 

a passzív szoláris rendszer egyik 

legjobb példája. 

A harmincas években érzékelte 

a nagyváros túlnövekedését 

és a vele járó centralizációt. A 

nagyváros csak növeli a saját 

maga által okozott problémát, 

egyre nagyobb környzetterhelést 

okoz. Egyik válasza az Usonian 

House volt, mely szabad individuum 

számára tervezett lakóház 

volt, amely olcsón megépíthető, 

a tulajdonos által karbantartahtó, 

a környezethez simuló épület. 

Le Corbusier máson törte a 

fejét. Corbusier és a Bauhaus 

szociális érzékenysége a tömegemberért 

hevült. Modern viziójában 

az ötmillió lakosú várost 

látjuk, 40m 2 -es alapegységekből 

álló lakáscellákkal, autópályák 

által összekötött zónákkal. Ez a 

vízió valósult meg, és épül 

mindmáig. Gyár-logisztika-lakótelep 

vagy irodaház-logisztika-lakópark, 

egyremegy. 

Wright figyelmeztetett: ezt a 

nagyvárost nem terveztük meg. 

Megpróbálta helyreállítani az 



urbanizált ember és a föld közti 

már félig elveszett kapcsolatot. 

Hasonlóan vélekedett Ford, aki 

szerint az iparosítás kényszerítette 

az embereket a városokba, 

ma a technológiai fejlődés lehetővé 

teszi, hogy decentralizáltan, 

hálózatban termeljünk, s így a 

környezeti terhelés eloszlik. 

A 30-as években jelentkezett 

„Broadacre city” koncepciójával. 

Amerikát decentralizált települések 

hálózataként gondolta el, 

amelynek egysége ez az 5000 fős 

város. A település közepén helyezkednek 

el a 4000 m 2 -es lakótelkek. 

Ezeket övezik gyalogos 

és kerékpáros távolságokban a 

közigazgatás, a szolgáltatások, az 

oktatás, kereskedelem, és a termelés 

létesítményei. A mezőgazdaság 

és az ipar helyben termel 

és az országos hálózattal áll kapcsolatban. 

Ez a vízió nem valósult meg. 

Ertsey szerint a katasztrófa felismeréséhez 

és a helyreállítási 

törekvésekhez a ráció útján is 

lehet jutni, ő azonban egy egyszerű 

példával a tapasztalás élményét 

hangsúlyozza. Ha egy jó 

házba lépünk, érezzük, hogy ott 

jó lenni; ha nem tudunk aludni 

egy házban, akkor érezzük, hogy 

valami nem stimmel. Ertsey szerint 

ez a képesség távol van tőlünk, 

és mégis közel. „Fel tudnánk-e 

ismerni e tapasztalásain- 


kat? Ki tudjuk-e tágítani eddig az 

építészetet?” (Ertsey, Kitágított 

építészet). 

Az Autonóm épület 

A dolgozat következő részében 

az Ertsey-féle Autonóm Ház 

modelljét mutatnám be részletesebben. 

Az Autonóm Ház a teljesen 

önálló lakóház modellje, 

amely az ellátó rendszerektől 

függetlenül az autonómia elvén 

működik. 

A autonómia elsősorban 

önállóságot, önrendelkezést, akár 

önigazgatást jelent. Ez viszont 

Ertsey szerint nem jelenthet elszigetelődést, 

önző önellátást, 

hanem ahhoz van joga, hogy 

maga döntse el, kíván-e kapcsolódni 

másokhoz szabad megállapodás 

alapján, egyenrangú partnerként 

vagy sem (Ertsey, 2000). 

Az autonóm ház modelljének 

megvalósítása szélsőérték, extrém 

példa arra, hogy lehetséges a 

centralizált rendszerektől függetlenül 

is létezni. A teljes önellátás 

nem zárjai ki viszont a kooperációt, 

ez azonban szabadon, 

egyenrangú partnerek együttműködéseként 

jön létre, nem alávetettség 

alapján. 

Autonómia+Szelíd Technológia 

Többféle megoldással is elérhető 

az autonómia, de nem kö- 



100-134 OLDAL 

zömbös milyen áron. Sokféle 

anyag és eszköz áll rendelkezésre. 

Célszerű az alkalmazott megoldásokat 

megvizsgálni azok 

tulajdonságait, környezetterhelésük 

mértékét, és hogy mennyiben 

felelnek meg a Szelíd Technológia 

szemléletének. Az autonómia 

tehát önmagában korlátozott 

érték, a környezet iránti 

felelőséggel és a Szelíd Technológiával 

együtt azonban értelmet 

nyer. 

Az autonómai által nyújtott 

előnyök környezeti, gazdaságossági 

és szociális jellegűek. A ház 

működése a természeti folyamatokba 

illeszkedik, részévé 

válik az anyagok teljes körforgásának 

anélkül, hogy maradandó 

károkat okozna. Működése költségtakarékos, 

sőt elérhetővé válik 

a „0-rezsi-ház” is. 

A cél egy általános helyszínen 

(a préri közepén stb.) épülő, teljesen 

önellátó épület létrehozása. 

Ez nyilván absztrakció, mert egy 

feladat mindig konkrét adottságokkal 

bíró hellyel és konkrét 

személyekkel rendelkezik, ahová 

és akiknek építenek. Kevés az 

olyan hely, ahol semmilyen közmű 

nem áll rendelkezésre. Az 

autonómiát nem lehet és nem 

kell mindig és teljes mértékig 

megvalósítani. Megközelíteni a 

legkisebb beavatkozással érdemes. 

Egy panelos lakótömb – 

ami önmagában az autonómia 

ellenpéldája – részlegesen autonómmá 

tehető. Építészeti és 

városépítési szempontból az 

embertől elidegenedett városi 

struktúrák emberközelibb alternatíváját 

teremti meg. 

Az Autonóm Ház ideálisan 

tájolt, lakóterei a passzív napenergia 

hasznosításra alkalmasan 

helyezkednek el. Tetőidomai és 

más felületei az aktív napenergiahasznosítás 

céljára alkalmasak. 

Alaprajzi elrendezése a szél és 

a hideg elleni védelemre alkalmas, 

a fő szélirány felől védett, a 

nappal ellentétes oldalon passzív, 

hővédő zóna helyezkedhet el. A 

ház belsejében foglal helyet a 

tűz, a hőforrás, és hőtároló közeg. 

Az építészeti kialakításnak a 

nyári hővédelemre is megoldást 

kell adnia. Ezek a szempontok 

azonban az épület építészeti 

koncepciójának lehetnek középponti 

vagy alárendelt részei is. 

Az autonóm, decentralizált 

megoldások, különösen a kooperatív, 

közösségi rendszerek a 

helyi, saját tulajdonra épülnek, 

gyártásukat kis- és középvállalkozások 

végzik. 

A helyi energiatermelés országos 

erőművi kapacitást helyettesít. 

Az autonóm megoldások 

kizárják a külső hatalmi befolyást, 

hozzájárulnak a mono- 



póliumok lebontásához, erősítik 

az önigazgatást (Ertsey, 2000). 

Építés és használat 

Ha az ember és a környezet 

közti megszakadt kapcsolat és 

egyensúly helyreállítása a cél, 

akkor Ertsey úgy gondolja, hogy 

a következő problémákat érdemes 

felvetni: 

Az épület megjelenésével táji, 

településképi, kulturális összefüggésbe 

kerül a környezetével. 

Ez építészeti-településtervezési 

kérdéseket, részben az épületek 

közti viszonyt érinti. Innen ágazik 

el az autonóm település kérdése 

is. 

Az épület továbbá térbeli kialakításával 

életteret nyújt, a külső 

(kozmikus-földi) ártó vagy 

gyógyító hatásokat jellegüknek 

megfelelően beengedi, 

távoltartja, szűri vagy felerősíti. 

Ez az építészeti tér titkait, az 

építészet-biológiát, a 

radiesztéziát és az egyéb ismereteket 

(pl. Feng Shui) fogja át. 

Anyaghasználatával építése, 

élettartama, majd bontása alkalmával 

a környezetet terheli, hatást 

gyakorol a környezetre és a 

használóra. Ide tartozik a környezetbarát 

építés és az építészet-biológia 

kérdésköre. 

Működéséhez a környezet 

erőforrásait, energiáit, nyers- 


anyagait használja, majd visszajuttatja 

a környezetbe a hulladékot. 

Ez az épületműködtetéssel 

kapcsolódik össze. 

Ha egy átlagos lakóház esetét 

nézzük, az Autonóm Ház rendelkezik 

azzal a kényelemmel, 

melyet egy mai átlagos-nem luxus-igényszintű, 

összkomfortos 

városi lakástól elvárunk. A példa 

természetesen tágítható. 

Az Autonóm Ház sémája egy 

röntgenkép, mely a ház anyagcsere-rendszerét 

ábrázolja. 

Elmondható, hogy: 

- a mindennapokban használt 

házak röntgenképe sem egyszerűbb, 

csak nem látszik. 

- Az Autonóm Házban minden 

benne van, ami egy lakóházban 

nincs benne, hanem tőle jókora 

távolságban egy másik, óriási 

létesítményben található. 

- A fúrt kút, ill. ciszterna helyett 

a Vízművek létesítményeit 

képzeljük oda: a napelem vagy 

szélmotor helyett a paksi atomerőművet. 

- A gyökérzónás tisztító helyére 

egy óriási tisztítótelepet, vagy 

ennek hiányában a Dunát. 

- A bioszolár fűtés helyébe a 

gázvezetékeket 

- A ház helyett egy lakótelep Xedik 

emeletét 



100-134 OLDAL 

Fontos, környezeti szempontból 

releváns kérdés az, hogy 

milyen építőanyagok használhatók 

az Autonóm ház létrehozására. 

- Falak: földből (vályog, égetett 

agyag), kőből, fából, növényekből 

- Tetőhájazat: fazsindely, 

agyagcserép, természetes pala, 

nád, zsúp stb. 

- Hőszigetelés: parafa, nád, 

cellulóz, fagyapot stb. 

- Burkolatok: linóleum, parafa, 

fa stb. 

- Természetes favédőszerek 

- Újrafeldolgozott anyagok 

Az alkalmazott technológiák 

átláthatóak és némi személyes 

közreműködést igényelnek. Ez 

viszont nem jelenti azt, hogy a 

használónak állandóan az épülettel 

kell foglalkoznia. Minden 

tevékenység részvétel a természettel 

helyreállított viszonyban. 

Aki szolárházban lakik, tudja, 

mikor süt a nap, milyen évszak 

van és nem csupán a haszonelvűség 

szempontjából. A technika 

által nyert szabadság, és a mellőle 

időközben elveszett felelősség 

összetartozása helyreállítható. 

Egyedi és kollektív alkalmazások, 

kooperáció, tulajdon 

Az Autonóm Ház, mint minden 

egyedi megoldás költségesebb és 

pazarlóbb a kollekektívnál. E 

kollektív megoldás azonban minőségileg 

különbözik a centralizált 

rendszerektől, mivel önkéntes, 

másrészt itt a környezeti 

összefüggés, a méreteknek az 

emberhez igazított aránya döntő. 

Erre példa a kistelepülések 

bioszolár fűtőművének elve: egy 

kémény sok helyett. A távhőmű 

gazdaságosságának lényeges eleme 

a hozzá csatlakozó lakóházakból 

elmaradó kazán, kémény. 

Az autonóm ház helyére az autonóm 

falu lép. Az autonóm falu 

nem utópia: Burgenland falvaiban 

valóság. A távhőellátó rendszer 

tulajdonosai a rácsatlakozó 

házak lakói, mint szövetkezeti 

résztulajdonosok. A fűtőműhöz 

szükséges tűzifát a helyben lakók 

saját erdeiből biztosítják. A helyi 

tulajdonú fűtőmű felszámolta a 

gázhálózatnak való kiszolgáltatottságot. 

A fűtőmű üzemelése a 

világpiaci árváltozásoktól független, 

stabil. 

Az Autonóm Ház perspektívái: az 

Autonóm Település 

Az Autonóm Ház elve kiterjeszthető 

településléptékig, az 



Autonóm Település pedig a települések 

feletti léptékre, a régióra, 

amely tetszőleges területet foghat 

át, ahová a kooperatív együttműködés 

kiterjed. 

A megvalósulás finanszírozása 

nem kizárólag helyi forrásokból 

fedezhető, mivel minden 

decentralizált megoldás a központi 

erőforrásokat és kapacitásokat 

mentesíti. Az autonóm 

megoldások támogatása kedvező 

kamatozású, a megtérülési idő 

végéig tartó (10-15 éves) futamidejű 

hitelekkel, vagy közvetett 

módon, azaz jogi, szabályozási 

eszközökkel, a bürokratikus akadályok 

elhárításával lehetséges 

lenne. 

ZÖLD ANDRÁS [2000]: Energiatudatos 

építészet, Bp. 

PATAKY RITA [1994/22]: Bioépítészet: 

Építkezés a természet 

anyagaival, Környezetvédelmi 

füzetek 

NOVÁK ÁGNES [1996]: Zöld 

anyagok, Bp. 

ERTSEY ATTILA [2000]: Az autonóm 

ház, Ybl Miklós 

Főiskolai Kar, ökologikus 

építészet 


IRODALOM 

Minden épület és település 

esetében van esély az autonómia 

elvének érvényesítésére. „Ez 

csak az építtető szándékán múlik. 

Az építész felelőssége a felvilágosítás, 

a nem ismert lehetőségek 

megismertetése, elfogadtatása a 

rutinszerűen alkalmazott megoldásokkal 

szemben. Ez az építtető 

való érdekeinek és szükségleteinek 

képviseletet, amelyet gyakran 

üzleti megfontolásokkal és a 

csúcstechnológia csábításával 

szemben kell felvállalni. Ezzel 

azonban a tervező a Föld egészének 

gyógyításához járul hozzá, 

amelynek mellékterméke az 

építtető függetlenségének növekedése.” 

Ertsey Attila [2001. június 16]: 

Nádasdy Alapítvány számára 

tartott előadás 

nyomtatott változata 

ÉPÍTÉSZET: Belső terek és a természet, 

szimpózium 

CSALÁDI HÁZ [2001/4], 59. Oldal 

SZABÓ MÁTÉ [1985]: Zöldek, 

alternatívok, környezetvédők, 

Gondolat, Bp. 


MIRE JÓ A SZABADSÁG? 

Ez a dolgozat egy szövegértelmezés, 

a kirakósjáték elemeivel 

vegyítve. Amartya Sen társadalometikai 

elméletének rekonstruálására 

teszek itt kísérletet: az ő – 

e témában írott – gondolatait 

próbálom meg alakítgatni, összerakosgatni, 

egymáshoz illeszteni, 

hogy egy számomra konzisztensnek 

és egésznek tűnő képet 

kapjak. Szóval Amartya Sen ezeket 

gondolta – szerintem. 

Sen elképzeléseit az alternatív 

etikai elméletek tükrében lehet 

igazán értelmezni, hiszen ezekre 

reflektálva formálódott ki. Így 

dolgozatom első részében ezeket 

a gondolatokat ismertetem az 

utilitarizmus kritikájából kiindulva. 

Ezt követően az általa használt 

fogalmakat egymásra építve 

bemutatom koncepcióját, hangsúlyozva 

válaszait a rivális elképzelések 

által nyitva hagyott kérdésekre, 

majd vázolom a szegénység 

értelmezését ebben a 

rendszerben. Végül röviden le- 

Amartya Sen társadalometikai elképzeléseinek 

rekonstrukciója 

ZÁMBÓ TIBOR 

írom az ezen elméleten alapuló 

értékelési lehetőségeket. 

Az elődök 

A társadalom megismerésének és 

alakításának a felvilágosodásban 

gyökerező igénye hozta magával 

az utilitarizmus kialakulását, 

amely aztán a formálódó közgazdaságtani 

diszciplína etikai 

alapjává vált. Az utilitarizmus 

útmutatást ad a különböző társadalmi 

állapotok közötti választáshoz, 

így a szükséges közösségi 

döntések meghozatalához 

is. Lényege az egyének által 

megélt hasznosság, illetve ezek 

társadalmi jólétté való összegzése. 

Ezek az elképzelések saját 

korukban forradalmian újként 

hathattak, hiszen racionálisnak 

tűnő alapot nyújtottak a különböző 

intézmények a társadalom 

jólétét szem előtt tartó megítéléséhez. 

Három fő, az utilitarizmus 

minden változatára jellemző 

összetevője a konzekvencializmus 


ZÁMBÓ TIBOR 

(a cselekvések megítélésekor 

kizárólag a következmények „jóságára” 

támaszkodhatunk), a 

jólétcentrikusság (hasznossági információk 

alapul vétele), valamint 

a hasznosságösszegek alapján 

történő rangsorolás. (Sen,1999/II.) 

Lényeges hiányosságai vannak 

azonban ennek az irányzatnak a 

máig tartó megújítási törekvések 

ellenére is. Sen kritikájának egyik 

fő iránya az elmélet szűk információs 

bázisa. Minden etikai 

elképzelésnek jellemzője a morális 

ítélet meghozatalához felhasznált 

információk mennyisége, 

minősége. Az utilitarista alapon 

meghozott döntések csupán 

egyetlen információegységet 

használnak fel, ez pedig a misztikusnak 

és definiálatlannak tűnő 

„hasznosság”: az egyén csupán 

mint hasznosságok „gyűjtőhelye” 

jelenik meg. Az információs bázis 

ilyen mértékű leszűkítése 

torzulásokhoz vezethet, hiszen 

figyelmen kívül hagy minden 

egyéb tényezőt. Így a társadalmi 

döntés esetleg alapvetőnek tűnő 

jogokat, egyéni autonómiát sérthet, 

ha azt a társadalom egy része 

nagy hasznosságúnak éli meg. 

Másrészt az egyének hasznosságok 

révén kifejezésre jutó preferenciáit 

a döntés alapjának tekinti, 

miközben azok nem eleve 

adottak, hanem maguk is a társadalom 

által befolyásoltak, illetve 


a döntések következtében változhatnak. 

Továbbá ez az elképzelés 

érzéketlen a társadalmon 

belüli elosztási viszonyokra, 

egyenlőtlenségekre: a hasznosságok 

összegzésében ezek a tényezők 

nem jelennek meg. (Sen- 

Williams,1982) 

Az utilitarizmus után kialakuló 

elméletek megőriztek, illetve 

elvetettek egyet s mást a 

konzekvencializmus, jólétcentrikusság, 

hasznosságösszegek alapján történő 

rangsorolás hármasából, továbbá 

eltérő információs bázisra épültek. 

Az egyik korai alternatíva a 

maximin elv, illetve ennek leximin 

változata. Ezek szerint egy társadalom 

minőségét a legrosszabb 

helyzetű egyén (vagy csoport) 

hasznossági szintje alapján ítéljük 

meg (maximin elv). Elképzelhető 

persze, hogy két társadalmi állapot 

összehasonlításakor a legrosszabb 

helyzetűek azonos haszonszintet 

élnek meg. Ekkor a 

második legrosszabb helyzetűeket 

hasonlítjuk össze és így tovább 

felfelé egész addig, míg 

eltérést nem találunk és így döntésre 

nem jutunk (leximin elv). A 

három alapelvből tehát oda a 

harmadik (hasznosságösszegek 

alapján történő rangsorolás), de itt is 

a hasznosság az alapvető felhasznált 

információ. Ha pedig 

egy kicsit jobban utánagondo- 



100-134. OLDAL 

lunk, el tudunk képzelni olyan – 

ugyan meglehetősen valószínűtlen 

– szituációkat, amikor ez a 

fajta értékelés kudarcot vall. Például 

azt, amikor a társadalomban 

egy nagyon rossz helyzetű 

egyénnel vagy szűk csoporttal 

szemben állnak a nagy jólétben 

élők milliói. A leghátrányosabb 

helyzete alapján ítélünk ekkor – 

meglehetősen tévesen. Előnye 

viszont ezen elképzeléseknek, 

hogy kis mértékben ugyan, de 

érzékenyek az egyének közti 

hasznosság elosztására. 

(Sen,1999/II.) 

Elképzelhető, hogy a fent 

részletezett eljárásokat alkalmazzuk 

azzal a különbséggel, hogy 

nem hasznosságokat, hanem az 

„elsődleges javakkal” 35 való ellátottságot 

mérjük össze, s a 

depriváltságot ezek hiányaként 

értelmezzük. Ez megold több 

olyan problémát, amelyek a 

hasznosság, mint alapelv alkalmazásához 

kapcsolódtak. Például 

a költséges ízlésű emberek 

problémáját, azaz azokét, akik 

ízlése olyan, hogy egy adott 

hasznossági szintet csak bizo- 

35 Az “elsődleges javak” köre nem 

tisztázott pontosan, az minden esetre 

biztos, hogy nem korlátozódik a 

materiális javakra. Rawls szerint ez a 

racionális ember szükségleteihez 

tartozó dolgok köre, így ide sorolta 

például a jogokat, szabadságokat, lehetőségeket 

is. 

nyos speciális javak elfogyasztásával 

érnek el (például az ínyencek). 

Nem befolyásolják továbbá 

döntésünket azok a torzítások 

sem, melyek akkor keletkeznek 

amikor a hasznosság mentális 

képzeteit mélyen rögzült egyenlőtlenségek 

mellett alkalmazzuk: 

amikor tehát a helyzetébe beleszokott, 

deprivált egyén nem éli 

meg különösebben rosszként 

ilyen állapotát, illetve nagy hasznosságot 

tulajdonít annak, ha az 

kismértékben javul. Az ilyen 

problémák megoldásának azonban 

nagy ára van. Az elmélet 

érzéketlenné vált a különböző 

társadalmi csoportok speciális 

szükségleteire (öregek, betegek 

stb.), hiszen ők az elsődleges 

javakat másként vagy kevésbé 

tudják szükségleteik kielégítésére 

használni, így helyzetük rosszabb 

lesz, mint az ugyanolyan mennyiségű 

jószággal ellátott többieké. 

Általában is elmondható, hogy az 

emberek életét, szükségleteit 

rendkívül sok olyan tényező is 

befolyásolja, amelyek eltérővé 

teszik az elsődleges javak hasznosításának 

lehetőségeit. Ilyenek 

például a társadalmi körülmények, 

munkakörülmények, környezeti 

viszonyok, urbanizáltság 

foka, fizikai jellemzők, stb. Megállapíthatjuk 

tehát, hogy az elsődleges 

javakat valójában min- 


ZÁMBÓ TIBOR 

denki más mértékben tudja 

hasznosítani (Sen,1999/II.). 

A képesség (ability), mint a javak 

tulajdonsága 

Sen elméletének lehetőleg 

megoldást kell találnia az imént 

felvetett problémákra. Megpróbálom 

tehát elképzeléseit a fentiekben 

kifeszített problématérben 

elhelyezni, illetve értelmezni. 

Láttuk tehát, hogy milyen 

problémákba ütközünk, amikor 

az életszínvonal elemi összetevőit 

próbáljuk különböző koncepciókkal 

megragadni. Gondok 

voltak a hasznosság fogalmával, 

és a javak birtoklásának önmagában 

való értelmezése sem vitt 

eléggé előre. Sen e problémákat a 

képesség (ability) fogalmával véli 

megoldani. A képesség nem más 

mint életszínvonalunk legelemibb 

alkotója, a javakra jellemző 

tulajdonság, azaz a funkció, mely 

lehetővé teszi, hogy a javak valamilyen 

szükségletünket kielégítsék: 

„Ezért az életszínvonal legfontosabb 

alkotóelemének... azt 

a képességet (ability) tekintjük, 

hogy különböző dolgokat csináljunk 

a dolgok vagy tulajdonságaik 

használatával” (Sen., 

1999/I). 

Lényegi eltérése ennek a koncepciónak 

az előzőekben látottakhoz 

képest, hogy alapvetően 


negatív kategóriára, a szükségletre 

(vagy igényre) épül. Mind a 

hasznosság, mind az „elsődleges 

javak” fogalma pozitív jellegű: 

kiinduló szintem a nulla, és a 

különböző javak ehhez képest 

valami többletet jelentenek (nő a 

hasznosságom vagy az elsődleges 

javakkal való ellátottságom). A 

Sen-féle megközelítésben azonban 

az igény az elsődleges, (az 

igények köre pedig – mint azt a 

későbbiekben látni fogjuk – jelentős 

mértékben a társadalom 

által meghatározott) és a különféle 

javak képessé tesznek ennek 

kielégítésére. Az igények és a 

javak közti megfeleltetés tehát 

mindkét irányba többelemű: egy 

adott igényt többféle jószág képes 

kielégíteni, illetve egy jószág 

többféle igényt képes kielégíteni. 

Egy adott jószág tehát szükséglet-kielégítési 

képességek gyűjtőhelye 

és az egyén határozza meg 

a hozzá rendelt ilyen képességek 

individuális mértékeit. Látható az 

is, hogy ez egy meglehetősen 

szubjektív értelmezés, hiszen 

nagymértékben függ attól, hogy 

az egyén miként éli meg a jószágok 

által neki nyújtott lehetőségeket, 

miként realizálja a benne 

rejlő képességeket. Ez ugyanis 

függhet az egyéni heterogenitástól, 

a környezet sokféleségétől, 

a társadalmi környezet variációitól, 

illetve a társadalomban 



100-134. OLDAL 

szokásos fogyasztási mintáktól. 

(Sen, 1999/III.) Itt tehát az 

„elsődleges javakhoz” képest egy 

átfogóbb megközelítésről van 

szó, amennyiben figyelembe 

vettük, hogy a javak különbözőképpen 

hasznosulhatnak, egyúttal 

kivédtük a költséges ízlésűek 

problémáját is, hiszen őket egy 

adott jószágmennyiség képessé 

teszi szükségletük kielégítésére, 

más kérdés, hogy ezt nem így 

élik meg. 

A működési módok 

A képességek javakon keresztüli 

megvalósulása lehetővé 

teszi számunkra különböző potenciális 

célok elérését, különböző 

cselekvés- és létmódok ún. 

„működési módok” megvalósítását. 

Ilyen lehet például – az egyszerűbbek 

közül – a megfelelő 

táplálkozás, az egészség, de elképzelhetők 

összetettebb működési 

módok is, mint például az 

önbecsülés megszerzése vagy a 

közösségi életben való részvétel 

(Sen,1993). Tehát ezek egyfajta 

általános lehetőségek, célok, 

amelyeket az egyének saját célrendszereiken 

belül különféleképpen 

súlyozhatnak, így különböző 

mértékben törekedhetnek 

egyik vagy másik elérésére. Az 

azonban már a társadalom által 

determinált, hogy a különböző 

működési módok megvalósításához 

konkrétan milyen szükségletek 

kielégítése szükséges a javak 

által nyújtott képességek 

révén. 36 A működési módok 

tehát a társadalom által fordítódnak 

le a kielégítendő szükségletek 

egy meghatározott körére. 

Természetesen itt is áll, hogy egy 

adott igény kielégülése többféle 

működési mód megvalósulását 

segítheti elő. 

A különböző működési módok 

közt nincsenek éles határok: 

azok sokszor egymást részben 

átfedő, magában foglaló bonyolult 

struktúrát alkotnak. 

A működési módok megvalósításának 

képessége (capability) 

A működési módok egyén általi 

megvalósításának lehetőségét 

hívja Sen képességnek (capability). 

37 (Sen,1993) Ha képes (capable) 

vagyok különböző létmó- 

36 Például a közösségi életben való 

részvételhez ma mindenképpen szükséges 

az írni-olvasni tudás, illetve az 

oktatás által nyújtott ismeretek valamilyen 

szintje, így megjelenik az ezek 

megszerzésére irányuló szükséglet, 

míg az archaikus társadalmakban valószínűleg 

egész más volt e téren a 

helyzet. 

37 Az azonos magyar kifejezés eltérő 

angol szavakat takar: a képesség korábbi 

értelmében az “ability”, míg 

ebben a jelentésében a “capability” 

angol kifejezés megfelelője. 


ZÁMBÓ TIBOR 

dokat megvalósítani, akkor elérhetem 

ezek saját preferenciáim 

alapján súlyozott kombinációit 

is, de ez már elvezet minket a 

szabadság pozitív fogalmához. 

Szabadság 

Sen megkülönbözteti a szabadság 

fogalmának két értelmezését: 

a negatív és a pozitív szabadságot. 

A negatív szabadság lényege 

röviden a korlátozásoktól való 

szabadság, azaz hogy cselekedeteimnek 

nincs valaki vagy valami 

által felállított korlátja. A pozitív 

szabadság ezzel szemben a „valamire 

való szabadság”, az, hogy 

lehetőségem van valamit megtenni, 

szabadságom van a lehetőségeimből 

kifolyólag egy bizonyos 

alternatíva mellett dönteni 

(Sen,1993). Látjuk tehát, hogy a 

képesség, hogy különböző életviteleket 

válasszak a pozitív szabadság 

egy megnyilvánulási formája. 

A pozitív szabadság lényege 

tehát, hogy elérhetem az általam 

kitűzött célokat a különböző 

létmódok megvalósítására vonatkozó 

képességeim révén, 

hogy lehetőségem van a létmódok 

általam súlyozott kombinációját 

megvalósítani. Így végső 

soron „az elsődleges javakat e 

szabadságjogok megvalósításának 

eszközeiként tekintjük” 

(Sen-Williams,1982). 


Megjegyezném, hogy a fentiekben 

vázolt összefüggések közt a 

jog fogalma is könnyen elhelyezhető: 

jog alatt érthetjük az egyénre 

nézve mindenképpen elérendőnek 

és biztosítandónak tartott 

negatív illetve pozitív szabadságok 

körét. 

Szegénység, gazdagság 

A szegénység, illetve gazdagság 

ezen rendszerben való értelmezése 

tovább árnyalhatja eddig 

felvázolt képünket. A szegénység-gazdagság 

skála mértékegysége 

az egyén rendelkezésre álló 

képességek (capabilities) mennyisége. 

Szegénység ebben a megközelítésben 

bizonyos alapvető 

képességektől való megfosztottság 

állapota. (Sen,1999/III.) Azt 

azonban pontosabban is meghatározhatjuk, 

hogy mik ezek a 

képességek: ezek ahhoz szükségesek, 

hogy valaki a „közösség 

szokásos életében részt vegyen”. 

(Sen,1999/I.) A lényeg tehát 

ennek az átfogó működési módnak 

a realizálhatósága. Az természetesen 

– mint már láttuk – 

társadalom- illetve egyénfüggő, 

hogy ez az átfogó működési mód 

milyen konkrét szükségletek 

elvárt kielégülését takarja, és erre 

milyen javak teszik képessé (able) 

az egyént. Így „a szegénység egy 

abszolút kategória a lehetőségek 



100-134. OLDAL 

mezőjében, de igen gyakran relatív 

formát ölt a javak vagy tulajdonságok 

mezőjében.” (Sen, 

1999/I.) 

Ez alapján lehetséges, hogy két 

olyan személy közt, akik saját 

társadalmaikban épp, hogy csak 

átlépik a szegénységi küszöböt, 

valójában lényeges gazdagságbeli 

különbségek állnak fent. 

Szabadság, mint társadalmi elkötelezettség 

A képességek, illetve a szabadság 

fentiekben vázolt fogalma egy 

társadalom illetve intézményeinek 

értékelési alapját alkothatja. 

Az egyén helyzete a társadalomban 

annál jobb, minél nagyobb a 

képességeinek köre, azaz minél 

inkább lehetősége van különféle 

életmódokat választani. Egy társadalom 

vagy egy intézmény 

annál jobb, igazságosabb, méltányosabb, 

stb., minél inkább elősegíti 

tagjai képességeinek bővülését, 

pozitív szabadságainak 

kiterjesztését. Látható tehát, 

hogy az értékelés elvi megvalósításában 

a korábban bemutatott 

elméleteknél szélesebb információs 

bázisra támaszkodik, felhasználva 

az olyan információk 

sokaságát, melyek az egyének 

lényegi jólétéről, szabadságok 

vagy lehetőségek terén élvezett 

előnyeiről és hátrányairól tudósítanak. 

Az ideális társadalomban a 

szabadság kiterjesztése deklarált 

céllá, társadalmi elkötelezettséggé 

válik: „Az egyéni szabadság 

melletti társadalmi elkötelezettséghez 

hozzá tartozik, hogy 

fontosnak tekintsük az egyének 

által birtokolt „képességek” növelését: 

társadalmi intézmények 

megválasztásának attól kell függenie, 

hogy milyen mértékben 

mozdítja elő az emberi képességek 

javítását” (Sen, 1993). 

Zárszó 

Az itt vázolt koncepció alapját 

véleményem szerint két idea 

alkotja. Egyrészt az egyenlőség a 

lehetőségek dimenziójában, másrészt 

az egyén autonómiája, választási 

szabadsága. Az ilyen elvekre 

épülő társadalom tehát úgy 

tartja tiszteletben az egyén autonómiáját, 

életvitelére, céljaira 

vonatkozó döntéseit, hogy közben 

a lehetőséget is megadja 

ezek megvalósításához. Amikor 

tehát egy adott intézmény megítélését 

az itt vázolt rendszerben 

végezzük, tisztában kell lennünk 

ennek a normatív bázisnak a 

meglétével. Ez azonban szerintem 

teljességgel vállalható. 


ZÁMBÓ TIBOR 

SEN, AMARTYA (1993): Az egyéni 

szabadság, mint társadalmi 

elkötelezettség in.: 

Kindler J. – Zsolnai L. : Etika 

a gazdaságban (Bp., 

Keraban) 

SEN, AMARTYA (1999/I.): A 

relatív szegény in.: Esély 2.- 

3.szám 

IRODALOM 


SEN, AMARTYA (1999/II.): A 

jövedelemelosztás etikai 

kérdései in.: Csaba I.-Tóth 

I.Gy. (szerk.): A jóléti állam 

politikai gazdaságtana 

(Bp., Osiris) 


AZ *** TÁRSADALMI TANÍTÁSA 

(meg egy csomó minden más) 

EBBEN a dolgozatban eredetileg 

az egyház * gazdasággal kapcsolatos 

állásfoglalásainak egyfajta 

összegzését szerettem volna 

nyújtani. Az anyaggyűjtés során 

azonban túlságosan sok más 

témájú, de érdekes kijelentésre 

találtam, ezért aztán az általam 

leginkább meglepőnek (vagy 

radikálisnak) vélt gondolatokat 

gyűjtöttem össze. 

Az egyház szerint a társadalom 

** - és minden szervezet – 

valamilyen meghatározható, vagy 

éppenséggel összetett cél érdekében 

jött létre. A társadalom 

esetében ez a cél a „közjó” előmozdítása. 

Ebben a felfogásban 

a közjó nem más, mint „a társas 

* Praktikus és érzékenységkímélő okok 

miatt az “egyház” megnevezést használom 

a “római katolikus egyház” 

helyett. A KEK pedig a Katolikus 

Egyház Katekizmusának rövidítése. 

** “A társadalom azon személyek 

együttese, akiket szervezett formában 

összeköt az egységnek olyan alapelve, 

amely az egyedek felett áll.” (KEK 

1880) 

TEMESI DÁNIEL 

élet ama feltételeinek összessége, 

amelyek segítségével az emberek 

a maguk tökéletességét teljesebben 

és tökéletesebben elérhetik.” 

(Dignitis Humanae #6) A közjó 

tehát a társadalom általános érdeke, 

amely magában foglalja 

minden egyes ember érdekét is. 

Ez azonban semmi esetre sem 

valamifajta számszerűsíthető, 

„szummálható” vagy átlagolható 

kvázi-utilitarista definíció. Világosabb 

lesz a kép, ha a keresztény 

emberképet is figyelembe 

vesszük. Az ember eszerint teremtett 

lény (ennek pontos 

részletei vitatottak, ld. Michelangelo 

vs. Darwin), amelynek célja 

Istent felismerni és annak folyamatos 

hívására válaszolni. Így az 

emberi élet kiindulópontja és 

végcélja is Isten. A közjó ezért 

nem csupán az anyagi javakat 

jelenti, hanem mindazokat a feltételeket 

is, amelyek a teljes emberi 

élethez (beleértve ebbe a 

szellemi és lelki életet is) szükségesek. 

A közjó megvalósítása a 



társadalom révén a politikai közösség, 

az állam feladata (Gaudium 

et Spes). Ide szokás sorolni: 

„[A közjó] először is feltételezi a 

személy tiszteletét, úgy, ahogy az 

van… Másodszor: a közjó követeli 

a helyes társadalmi rendet 

és a szervezetek kibontakozását… 

A hatalomnak lehetővé kell 

tenni mindenki számára mindazt, 

ami a tényleges emberi életformához 

hozzátartozik: a táplálékot, 

a ruházatot, az egészséget, a 

munkát, a nevelést, a kultúrát, a 

megfelelő tájékoztatást, a családalapítás 

lehetőségét, stb. És végül: 

a közjó magában foglalja a 

békét, vagyis az igazságos rend 

állandóságát és biztonságát.” 

(KEK 1907-1909) 

Praktikusan szemlélve a kérdést, 

az egyház társadalmi tanításának 

két alapelve segít a közjó 

megvalósításában: a 

szubszidiaritás és a szolidaritás. 

Hogy ezt milyen államforma, 

politikai rendszer segíti elő leginkább? 

Erről az egyház sokáig 

nem nyilatkozott, végül arra a 

megállapításra jutott, hogy a demokrácia 

áll leginkább összhangban 

az emberi szabadsággal, 

önállósággal és a közjóval. (A 

demokrácia azonban itt önmagában 

még nem jelent értékválasztást, 

csupán keretet.) Elveti a 

kollektivizmust, az individualizmust, 

és a „közösségi társadal- 


mat” hirdeti; a koncepció lényegét 

az ember kettős jellegének 

(individuum és közösségi lény) 

összhangja, összerendezése jelenti. 

Ennek tükrében feltehetjük 

a kérdést: akkor mi történik a 

gazdasággal? Az egyház álláspontja 

röviden: „Elfogadhatatlan, 

hogy a kommunizmus bukása 

után az egyetlen alternatíva a 

kapitalizmus.” (II. János Pál) A 

közjóról szóló katolikus tanítás 

nem egyeztethető össze a korlátlan 

szabadpiaci kapitalizmussal. 

Az egyház mint különösen 

veszélyes gazdálkodási formát 

elítéli a beavatkozástól mentes, a 

piaci erők automatizmusára bízott 

kapitalizmust. A piacot persze 

elismeri, de csak a maga helyén: 

ha a piac a közjó érdekében 

megfelelően szabályozott, akkor 

a piaci automatizmusok egy 

„fejlett” társadalomban hatékony 

eszközei lehetnek az erőforrások 

és a szükségletek összehangolásának. 

A piac megfelelő működéséhez 

azonban elengedhetetlen 

az etikus magatartás a piaci szereplők 

részéről – a szolidaritás 

elvének aprópénzre váltásaként -, 

és némely etikai normának érvényesülnie 

kell a jogi szabályozásban 

is. 

A kapitalista ethoszt minden 

vonatkozásában negatívan értékeli 

az egyház. Az a keresztény 

tanítás, miszerint mások szolgá- 



100-134. OLDAL 

lata értékesebb saját magunk 

szolgálatánál, nem felel meg a 

kapitalizmus szellemiségének. 

Ennek a szellemiségnek eredménye 

az önzetlen cselekedetek 

általános helytelenítése, valamint 

annak a cinikus feltevésnek a 

hirdetése, hogy az önzetlenül 

cselekvőket valójában leplezett 

önző érdekek vezérlik (The 

Common Good #80). Az 

egyénnek tehát mindezt figyelembe 

véve abszolút elsőbbsége 

van minden gazdasági folyamattal 

szemben: a gazdaság célja az 

emberek megélhetésének biztosítása. 

(Ez a gondolat rímel 

Polányi szubsztantív gazdaság 

értelmezésére.) Az ember elsőbbséget 

élvez a termeléssel 

szemben, hiszen az őérte van – 

ami a fogyasztói (termelői) társadalom 

radikális kritikáját jelenti. 

A munka szerepe is egészen más 

a katolikus értelmezésben: egyrészt 

a munka van az emberért, 

nem pedig fordítva; másrészt 

pedig a munka az egyéni jellemformálás 

(keresztényeknél a 

„személyes megszentelődés”) 

eszköze – a nap mint nap végzett 

munka arra emlékezteti az embert, 

hogy Krisztus is ácsként 

kereste kenyerét, teológiailag 

még mélyebbre ásva pedig felfedezhetjük 

a közösséget Isten 

teremtő tevékenysége és a munka 

között. „Az emberek arra 

kaptak hivatást, hogy folytassák a 

teremtés művét egymással és 

egymásért, miközben uralmuk 

alá hajtják a földet.” (KEK 2427) 

Nem nehéz belátni, hogy ez a 

felfogás mennyire embertelennek 

ítéli a közgazdaságtan absztrakt 

szemléletét, amely a munkát 

pusztán a termelési tényezők 

egyikeként fogja fel. A munkának 

személyes jellegűnek kell 

lennie, ezzel szemben a tőkének 

eszköz jellegűnek. Az egyház a 

munka ezen megítélésében a 

gazdasági gondolkodás végzetes 

tévedését látja: ha az „ökonomizmus” 

nem a munkát tekintette 

volna eszköznek, hanem a 

tőkét, akkor az elnyomás, a kizsákmányolás 

sem következett 

volna be. (Sőt, hogy az idők 

változását jobban érezzük az 

egyház gazdasági tanításában, 

megjegyzem, hogy az egyház 

nemcsak elismeri az osztályharc 

létét, hanem azért is ezt a szemléletet 

teszi felelőssé – Laborem 

exercens, 1981) 

Ezekkel a ma tipikusnak nevezhető 

bűnökkel kapcsolatban 

fogalmazódott meg a „bűn 

struktúráiról” szóló tanítás. Ezek 

a személyes bűnökből erednek, 

és konkrét személyek tetteihez 

kötődnek (Sollicitudo rei socialis, 

1987). Ennek két legfőbb gyökere 

a profit utáni kizárólagos vágy 

és a hatalomvágy – „minden 



áron”. Mindkettő magában foglalja 

a másik személy jogainak 

megsértését, saját akaratunk másokra 

kényszerítését. Ezek a 

„struktúrák” aztán megszilárdultak, 

olyannyira, hogy ma már 

általánossá vált a belenyugvólemondó 

magatartás („ilyen az 

élet”). Én a magam részéről ezt 

az elidegenedés és intézményesülés 

jelenségeivel magyarázom. 

Ez a fajta fatalizmus keresztény 

szempontból elfogadhatatlan, 

legyen ez akár a mai társadalmi 

berendezkedésbe, akár például a 

közgazdaságtan homo 

oeconomicusának fogyatékosságaiba 

való beletörődés. (Ehhez 

kapcsolhatjuk azt a jézusi kijelentést, 

amely szerint az egyház 

„a világ világossága”, ami nyilvánvalóan 

ellentétben áll a társadalom 

organikus fejlődésének 

koncepciójával, hiszen a keresztények 

nemcsak útmutatásra, 

hanem cselekvésre is felszólítást 

kaptak. Így az egyház ma arra 

biztatja a hívőket, hogy törekedjenek 

a társadalom jobbá tételére, 

evangelizálására.) 

A fennálló gazdasági rendszer 

alternatívájaként a mértékletesség 

említhető. Ez nem 

pusztán önkorlátozást, és semmiképpen 

sem önsanyargató 

aszkézist jelent, sokkal inkább 

tudatosan vállalt áldozatot, a 

másik ember iránti szeretet egy- 


fajta megnyilvánulását. (Ez egy 

negatív parancs: tartózkodás a 

túlfogyasztástól; pozitív megfelelője 

a konkrét, gyakorlatban 

megvalósuló alamizsnálkodás: az 

ember feladata az önmérséklet és 

az ennek révén megtakarított 

javak szegényeknek juttatása.) A 

mértékletesség tehát egy bibliai 

erény, amely talán még sosem 

volt annyira releváns, mint napjainkban. 

A közgazdaságtan korábbi 

feltevéseivel szemben az 

erőforrások nem kimeríthetetlenek, 

azaz szűkösség van. Ez pedig 

ahhoz a gondolathoz vezet, 

hogy ha a világ egyik „fele” saját 

részarányánál messze többet 

használ fel ezekből az erőforrásokból, 

ezzel tulajdonképpen a 

többi ember elől veszi el azokat, 

ami lopásnak tekinthető. Az 

ökológiai korlátok szintén az 

önmérséklet mellett szólnak. De 

ma már az Evangélium magyarázata 

is kitér a környezeti problémára, 

hangsúlyozva, hogy noha a 

világ az emberért lett teremtve, 

az ember e világnak őrizője is. 

Az uralom a természeti környezet 

fölött nem abszolút: „mértéke 

a törődés az iránt, hogy milyen 

lesz az élet minősége a jövőben” 

(KEK 2415) Különösen 

igaz ez az állatokra: ők is Isten 

teremtményei, „már puszta létükkel 

is Õt dicsőítik”, az ember 

is jóindulattal tartozik hát nekik. 



100-134. OLDAL 

Jogos azonban őket élelmezésre, 

ruházkodásra, „ésszerű keretek 

között maradva” orvosi és tudományos 

kísérletekre felhasználni. 

„Emberi méltóság ellen 

való, ha fölöslegesen szenvedni 

hagyjuk az állatokat és elpazaroljuk 

az életüket. Ugyanígy 

méltatlan, ha olyan összegeket 

fordítunk rájuk, amelyekkel elsősorban 

az emberek nyomorát 

kellene enyhíteni.” (KEK 2418) 

Különösen tanulságos, hogy a 

KEK mindezt a hetedik parancsolat 

– „ne lopj” – kifejtésénél 

tárgyalja. 

A mértékletességhez kapcsolódik 

a szegényekkel való 

törődés, a „szegények szeretete”. 

Kitüntetett helyen említi a szegényeket 

a Biblia – hiszen Jézus 

is szegénnyé lett, és többször 

kijelentette, hogy abból ismeri fel 

a választottait, hogy mit tettek a 

szegényekért. Az egyház munkáról 

alkotott felfogásából kiderül, 

hogy a szegények szeretete kell 

hogy legyen a munka egyik mozgatója 

is. A szegények iránti elkötelezettség 

mutatkozik meg a 

javakról, illetve a tulajdonról 

szóló tanításban is: a javaknak 

általános rendeltetése van – abban 

az értelemben, hogy ne csak 

birtokosának, hanem másoknak 

is hasznára lehessen. Ezért a 

lopás tilalma ellenére: „nincs szó 

lopásról a sürgős vagy nyilván- 

való szükség esetében, amikor az 

azonnali vagy lényeges szükségletekről 

(élelem, hajlék, ruházat…) 

való gondoskodás egyedüli 

lehetősége a mások javaival 

való rendelkezés és azok használatba 

vétele.” (KEK 2408) Ez 

nagyjából az abszolút szegénységet 

fedi le. Ennél sokkal keményebb 

megfogalmazásokat * is 

lehetne példaként említeni, de 

már így is világos, hogy pl. a jólét 

leszivárgásának elmélete (amely 

szerint a „gazdagok” további 

gazdagodása végső soron a szegények 

és a kevésbé jómódúak 

sorsát is javítja) tarthatatlan az 

egyház szemszögéből. Ugyanakkor 

a harcos radikalizmus sem áll 

összhangban a kereszténységgel 

(bár némely szélsőséges szervezet, 

például az Opus Dei mintha 

ilyen felfogásban tevékenykedne…), 

mivel a szegényeken való 

segítés mindig összekapcsolódik 

a szeretettel. 

* Például a KEK is idézi Aranyszájú 

Szent János szavait: “Nem osztani 

meg a szegényekkel a saját javainkat 

annyi, mint őket meglopni és megfosztani 

az életüktől. Nem a mi javainkat 

birtokoljuk, hanem az övékét.” 

(KEK 2446) 



A KATOLIKUS EGYHÁZ KATE- 

KIZMUSA [1994] Szent 

István Társulat, Budapest 

JAMES A. NASH: A mértékletesség 

felforgató erényének 

felelevenítéseés megújítása 

felé, 

http://korny10.bke.hu/k 

ovasz/kov9/nash.html 

DABÓCZI KÁLMÁN: „Így beszéljetek 

inkább: az igen 

igen, a nem nem” – Anglia 

és Wales Katolikus 

Püspöki Karának A közjó 

IRODALOM 


című körlevele és tanulságai, 

http://korny10.bke.hu/k 

ovasz/kov8/korlevel.htm 

l 

GAUDIUM ET SPES, 

http://www.katolikus.hu 

/hpage.cgi?doc=/zsinat/ 

zs_16.html 

LABOREM EXERCENS, 

http://www.katolikus.hu 

/hpage.cgi?doc=/roma/ 

pe04.html 


DÉMON LORD ÉS FÉL ERIK MEG A 

LEGELŐ 

FÉL ERIK a tisztáson heverészett, 

kalász lógott a szájából, 

nézte az eget, ha elunta, akkor 

meg a legelésző teheneket. Weöres 

Sándorra gondolt, hogy lám, 

ő is mindig ilyen lustán-látszón 

heverészett, aztán meg felkelt, és 

mindenki csak nézett, hogy hirtelen 

papírra vetett egy újabb 

verset. Ilyen megnyugtató, 

könnyed gondolatok szaladgáltak 

Fél Erik fejében, amikor feltűnt 

balról barátja: Démon Lord. 

- Grrr, Démon! 

- Grrrrrr! – viszonozta a köszönést 

a Lord. 

Neki épp borús gondolatok 

szálltak át ki-be az agyán, tovább 

sűrítve és keverve az egyébként 

is baljós ködöt, ami állandóan 

körbevette. Most még ráadásul 

az orra is el volt dugulva, de mégis 

mosolygott Erikre: 

SOÓS GERGELY TAMÁS 

- Kicsit tompa vagyok, 

tegnap sok volt a fagyi, de menten 

teszek valamit ellene… 

Erik erre még jobban felült, 

feszülten figyelt, ekkor a Lord 

megrázta magát, de annyira, 

hogy kiszállt belőle az összes 

démon, ami egész nap (sőt, volt, 

amelyik ki tudja mikor, észrevétlenül) 

belészivárgott. Miután így 

megszabadult az árnyaktól, a 

közlegelő tragédiájáról kezdett el 

beszélni Fél Eriknek (általában 

nagy mesélőkedve volt): 

- János a megengedettnél 

eggyel többet hajtatott ki, de én 

hamar túltettem magam a dolgon; 

csak közben volt nagyon 

rossz, utólag úgy érzem jobb volt 

úgy nekem… Vajon a lustaság 

korrumpál vagy csak a mával 

vagyok megint elégedetlen? 

- Ugyan… Téged mindig 

emészt a lelkiismeret, hogy miért 

nem tudtad ma sem megváltani a 


SOÓS GERGELY TAMÁS 

világot, József Attilára emlékeztetsz, 

igaz, te sokkal brutálisabb 

vagy, na, hát kapd össze magad, 

egyetlen cimborám, a baj az ilyen 

Jánosokkal, Pálokkal meg Mihályokkal 

van – János Pál persze 

oké. Etika a gazdaságban, hol, 

mikor még a mindennapokban 

sem megy? Illetve menni menne, 

mert hát nem olyan nehéz az, 

csak a fáradtság, a tenniakarás, 

meg a szeretet, az a szép zöld 

szeretet, na az hiányzik! 

- Szóval azt mondja János: ő 

itt csal egy kicsit, mert kell a tőke, 

hogy jobbítsa a világot – a 

nagy célra! Hogy majd politikus 

lesz – ami a legnemesebb szakma 

(!) – és aztán meg hatalmat szerez, 

és végre megválthatja az 

országot, aztán meg a Földet, és 

a világot: ami a Föld mint „test” 

és a levegő mint „lélek”, együtt! 

Szóval így beszélt János… Na de 

most eltapossa a néhány gazdát, 

de mindig lesznek újabb gazdák, 

akiket el kell sepernie, fel kell 

használnia, míg végre a főhatalom 

közelébe kerül. Csakhogy 

a főhatalom még olyan 

messze van! Időben, tettben és 

tönkretett életekben számolva is. 

Kérdezem hát: jó ez így? Megéri 

neki és megéri-e a sokaknak is? 

- Mégfentebb, mégfentebb! 

Létezik-e ez a hierarchia?! A 

patak is folyik amott, és suhan a 

folyó – de mindig lefelé! Lefelé 

DÉMON LORD FÉL ERIK MEG A LEGELŐ 

tör, sőt nem is tör, csak könnyedén 

áramlik, nincs benne harcos 

erő, csak passzívan esik – és 

közben egyre nagyobb lesz! 

Egyesül az áramban sok-sok 

kicsi csermely, melyek mind boldogan 

futnak kis Túrként a nagy 

folyóba bele, hozzásimulni, 

eggyéválni – szétválaszthatatlanul… 

- Beleszólhatok? – mondja a 

Lord. – Tudod, szerintem a lavina 

is ilyen, vagy inkább a hógolyó, 

ahogy megindul a lejtőn, és 

bitang hógörgeteggé válik, mely 

legboldogabb, ha hóember testeként 

pihenhet meg, s féljünk, 

nehogy a másik vég, a tragédia 

legyen: viszi a graviti, s már nem 

tudja fékezni magát: egy kis 

kunyhót betemet!… Szóval mindig 

többet-jobbat-hasznosabbat 

akarunk a társadalomnak, de az 

érdekek oly gyakran ütköznek és 

egymásbavágnak. Hol van már 

Pareto, a tavalyi hó, Godot - 

valami várban, vagy inkább bárban? 

– Figyelj! Megint szimbolizáltam! 

Így beszélgettek a Lord és Fél 

Erik. 

- Látod a gulyát és itt ezt a 

könyvet, amiben Garrett Hardin 

van? A gulya a távolban, mégis 

melyik van közelebb? Az írás 

mint toronyból közelít a tájra, és 

a messzebbi, általánosabb, ha 



100-134. OLDAL 

meggondolod: a szöveg dekódolása 

során nem csak betűt 

fejtesz képpé, hanem bejársz egy 

másik, hosszabb utat: amit az író 

is bejárt, mikor papírra vetette a 

gondolatokat. Beszéljek általánosan 

vagy keressem a konkrétat? 

Nézzem a játszó borjakat vagy 

hagyjam, hogy műveltségem 

legyen a szemfedőm?! 

- A kérdés érdekes és jogos, 

itt ülünk most e puha-zöld óriás 

tisztáson, a világ közepén, ott 

csorog, látjuk, a szelíd-kék patak, 

friss, és csodásnak hittük még 

egy perce, de épp egy kis tinó 

fulladozik benne! 

- Erről van szó, igen, míg 

előbb beszéltem etikáról és 

szálltak a szép szavak, szegény 

tinó nem fért a tőgyhöz, pedig 

kínzón szomjas volt – jó (?), 

hogy ott volt a kispatak. De 

megbotlott, megsérült, beleesett 

a mély részbe, most szenved és 

fáj, szemében halálfélelem… 

- Menjünk gyorsan segíteni! 

Futás! Ó, édes istenem! 

(…) 

- Megmentettük, lám, a kis tinót, 

most boldog és boldogak 

vagyunk! 

(Egy darabig nem beszélnek, 

csak boldogok.) 

- Megehette volna valaki, ha 

meghal - szólt Erik -, csak hogy 

lássuk, nem teljes az érdekegyezés… 

- Én ilyen húst nem kívánok, 

és hidd el nekem, neked sem 

ízlene! Mikor eszed érzed benne 

még a félelmet, az egész hús egy 

görcs, és adrenalin a fűszer a 

megőszült rostokon… Na de 

visszatérve örülök, mert segítettünk-tettünk 

is a bölcselkedés 

mellett, úgy tűnik a kettőt sikeresen 

összeegyeztettük, de eme élet 

adta példa is jól megmutatta, 

hogy amit szándékszol, és amit 

csinálsz, aközött koherenciának 

kell lennie. S hogy koherens lehess, 

légy óvatos! Világot menteni 

könyvekkel, míg a patakban 

egy élet süllyed el? 

- És zen-zen! – emelte poharát 

Fél Erik. 

- Öblítsük torkunkat, és tisztítsuk 

meg az olajtól a partokat! – 

tósztolt Démon Lord. 

Erre koccintottak és megitták 

a bort. 


VITA 

MAI KEDVENC TÁJBESZÓLÁSOM 

Hertz István 

Wed, 12 Jun 2002 

Idézet a Magyar Horgászból: 

„Rugany mögötti langós vizeken snecik ezrei élvezik a limány kényelmét.” 

Szabó Zsolt 

Wed, 12 Jun 2002 

tök jó, egyedül a ~limány~ szó feküdte meg a gyomrom - az mi??? 

orvpecás joe 

Hertz István 

Wed, 12 Jun 2002 

joe b+, ha így folytatod, megkérem a kezed, de asszem inkább meghívlak egy sörre. 

a limány arra utal, amikor a víz gyors folyású, és a rugany (kis felszigetbizbasz) 

mögötti partszakaszon a víz kvázi visszafelé folyik. hogy ez miért kényelmes a 

sneciknek (kis bizbaszhal-fajta), azt nemtom (talán azért, mert a víz ott langós, 

azaz lassan kavarog), de lehet benne valami, mert csukázni ilyen helyeken lehet a 

legjobban, márpedig én is a kocsmába megyek, ha szomjas vagyok. 


VITA 

Szabó Zsolt 

Wed, 12 Jun 2002 

135-140. OLDAL 

kösz. én is kidegitelek : azért kényelmes a sneciknek talán, mert ott jobban összekavarodik 

a folyó alja, ezáltal több a kaja-bizbasz, amit komáll a banda, és kényelmesen 

eszegethet mindenféle külön erőbedobás nélkül. 

Hertz István 

Wed, 12 Jun 2002 

köszi a kidegitést, de vitába szállnék az elméleteddel. 

1. a sneci-gép alapvetően vízfelszin-közeli táplálkozásra van optimalizálva, ezt 

bizonyítja a felfelé csucsorodó szájnyílása is. mindenki tudja, milyen felhőtlen szórakozást, 

felejthetetlen perceket jelent a látvány, amint egy vidám sneci-csapat egy 

frissen használt óvszerből lakmározik. márpedig az óvszer nem bír lemerülni a viz 

alá, mint azt empirikus tesztjeim igazolják. az evolúciós mechanizmus teleologikus 

voltának mondana ellent, ha a snecik kifejezetten a folyó alján kavargó kis 

bizbaszgenyakra és mütyürkékre utaznának, miközben fizikai adottságuk más 

célfüggvényt maximalizál. 

2. másrészt - és ezen a ponton ismét az empíriára hivatkoznék - ha a víz kavarog, 

akkor nem lehet lelátni az aljára. márpedig, feltételezve, hogy az idézet szerzője a 

partról csodálta a természet szépségét, ebből az következik, hogy a megfigyelt több 

ezer sneci közvetlenül a vízfelszín közelében élvezte a limány kényelmét. ez viszont 

felveti a kérdést, miért jó ennek a több ezer, vízfelszín közelében úszkáló snecinek, 

hogy a víz alján sok kis bizbaszgenya, ill. mütyürbaszás kavarog? 

Szabó Zsolt 

Wed, 12 Jun 2002 

1.a, nincs kavar a vizben: 

sneci lent van, ott úszkálgat - ergo nemigen látni a felszin közelében 

b, kavarog a víz, kaja kerül alulról a vízbe, akár magasra is sodorhatja a víz, 

sneci rakétaként rámegy. a víz zavarosabb persze, mint 1a esetben. de zavarosabb 

vízben felszínközelben mégis több halat látsz, mint nyugis, ám így is elég mocskos 

vízben lent, messzebb. 


HERTZ ISTVÁN ÉS BARÁTAI 


2. az elmélet persze onnan támadható, hogy a limány a nyugis, sziget utáni szakasz, 

vagy pedig az a rész, ahol a sok ellenhullám épp hullámokat kavar 

3.na, megyek, eszek 1 kis füstölt sprotnit :) 

Kővári Gábor 

Thu, 13 Jun 2002 

nem birom tovább, mer' nemhogy hüjék vagytok, de még tudatlanok is, ezen viszont 

talán tudok segiteni. 

a sneci (szélhajtó küsz) alapvetően (mint p [Hertz István] jól látja) a vízfelszín 

közelében táplálkozik. teszi ezt márpedig azért, mert a levegőégből a vízfelszinre 

esett, és onnan a felületi feszültség miatt (meg a nedves hártyasszárnyak röpképtelensége 

miatt, de ez tényleg zárójelben értendő) szabadulni képtelen legyek, muslicák, 

nünükék és egyéb hártyásszárnyúak osztályába (rendjébe?) tartozó 

bizbaszokra fáj a foguk. persze bármi mást is megesznek, ha már ott vannak (pl. 

a csalit a horgon). 

a limányban (aka [sic!] örvény, abból is a legkisebb) a víz áramlása lelassul, 

ergo kevesebb energia szükségeltetik a part inerciarendszerében értelmezett úgynevezett 

„helybenmaradás” elvégzéséhez. rögzített játékhelyzetben pedig jobban lehet 

célozni, mint menetközben, nemdebár. 

nna. 

Törzsök Árpád 

Mon, 17 Jun 2002 

a nünüke nem hártyásszárnyú, hanem recésszárnyú, pontosabban a nünükefélék 

családja a recésszárnyúak rendjében található. Csakúgy, mint a futrinkák, csíkbogarak, 

karmosbogarak, pattanóbogarak, stb. 

Azt meg nem magyarázta meg senki, hogy a lingós víz mit jelent. Azért, mert azt 

mindenki tudja? 


VITA 

Törzsök Árpád 

Mon, 17 Jun 2002 

135-140. OLDAL 

Ja, bocs, már rájöttem, hogy a langós viszont már valahol az elején megmagyaráztatott. 

A lingós ezzel szemben sehol nem szerepelt, csak az én levelemben. 

Hüjéje 

Hertz István 

Mon, 17 Jun 2002 

minden elismerésem az árpié, aki képes volt ilyen őszintén beismerni azt, hogy 

milyen hatalmasat hibázott. bevallom, számítottam arra, hogy kőarc [Kővári Gábor] 

is előáll valami hasonlóval, de csalódnom kellett. az a szemantikailag nehezen 

értelmezhető áltudományos okostojáskodás, mellyel megtisztelt minket, olyan szintű 

magas labda, mellyel vitába szállni már-már nemtelen feladat egy pallérozott elme 

számára. vártam, hogy valaki elvégzi a piszkos munkát helyettem, de úgy tűnik, 

kénytelen leszek magam reflektálni e silány fércmunkára, a tudományosság védelmében, 

mintegy. 

(árpinak minden köszönet a próbálkozásért, de sajnos ő is tévedett, erre egy kesőbbi 

levelemben térek ki). [lásd. következő levél - a szerk.] 

először is, a stílus. gábor pecatárs tanulmánya első ránézésre terminus technicusok 

dadaizmus szellemében született permutációja: a szerző a formával akarja kompenzálni 

a tartalmat; gyenge próbálkozás ez a kompetencia demonstrálására. Diagnózisom 

ennek fényében: tudományos kispénisz-komplexus kiváltotta frusztráció. 

persze, gábor helyesen látja, hogy a sneci kevésbé pórias megnevezése szélhajtó küsz. 

Kérdés viszont, hogy milyen jelentősége van ennek a vitában azon túl, hogy implicite 

azt sugalmazza, hogy a vitapartnerek nincsenek tudatában e meglehetősen közismert 

ténynek. 

ha gábor nem pusztán csak átfutotta volna a „retorika rászorulóknak” c. kézikönyvből 

a „másik fél kompetenciájának megkérdőjelezése” fejezetet (lehet, hogy 

nem pontosan ez a címe, én még nem nyitottam ki), egy fokkal hatékonyabb megoldást 

is talált volna, pl. utalhatott volna a sneci latin nevére is, mely természetesen 

nem más, mint alburnus alburnus. Említhette volna, hogy bár angolszász nyelvterületen 

a „bleak” kifejezés használatos, Walesben minden bizonnyal hülyének 

néznék, hacsak nem „gorwyniad” néven hivatkoz[i]k e halfajtára. Végül, de nem 


HERTZ ISTVÁN ÉS BARÁTAI 


utolsósorban, respektnövelő tényező lett volna, ha felhivja a figyelmünket arra, milyen 

súlyos félreértéseket kerülhetünk el, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a csehek 

a szlovák "Belicka"-val szemben az "Ouklej obecná" elnevezést preferálják; no de 

hagyjuk ezt, maradt meg 999 vérző seb, melyben páros lábbal ugrálhatunk. 

gábor azt állítja, hogy „a limányban („aka örvény, abból is a legkisebb”) a víz 

áramlása lelassul, ergo kevesebb energia szükségeltetik a part inerciarendszerében 

értelmezett úgynevezett „helybenmaradás elvégzéséhez”. Nos, az állítás jelen formájában 

igaz, de kérdés, hogy mi a frász köze van a bizonyítandóhoz. Ha ugyanis 

a víz gyorsan folyik, és a sneci mellúszójának a síkja 0-tól szignifikánsan különböző 

szöget zár be a víz sebességének vektorával (melyet a szélhajtó küsz minimális 

energiafelhasználással megtehet), akkor bár a part egy kiválasztott pontjához tartozó 

inerciarendszerben a sneci elmozdul, de teszi ezt a zsákmányállattal ill. a 

vízzel együtt, és nagyjából ugyanolyan sebességgel (hivatkozhatunk itt a közegellenállásra 

ill. a klasszikus newtoni mechanikára, de arra a népi bölcsességre is, mely a 

széllel szemben történő hugyozás veszélyeire hívja fel a figyelmet), feltéve, hogy nem 

mozgatja az úszóit. úgyhogy az álló helyzetből való tüzelés kényelmes volta érvényben 

marad akkor is, ha a víz folyása gyors: ez semmiképp sem indokolja, hogy 

miért élvezik snecik ezrei rugany mögötti langós vizeken a limány kényelmét. 

én viszont rájöttem a tudományos megoldásra! a faj szintjen értelmezett optimalitás 

azt követeli meg, hogy az adott folyóban elő snecik napi elmozdulásvektorainak 

összege várható értékben 0 legyen. ha ugyanis nem ez lenne a helyzet, akkor 1 

valószínűséggel, véges időn belül vagy kimásznak a partra (itt cseszik el egyébként a 

bálnák, szóljon már valaki az állatvédőknek), vagy belefolynak a sós vízbe, vagy 

beleütik a fejüket a barlang falába – bármelyik megoldás öngyilkosság a faj szintjén, 

figyelembe véve a snecik fiziológiai adottságait. 

Mivel a snecik közti kommunikációtól (te úszol lefelé, én úszok felfelé) nyugodt 

szívvel eltekinthetünk, a fenti összefüggés az egyes egyedek szintjén is érvényes kell, 

hogy legyen. ebből következik, hogy egy sneci átlagosan (várható értékben) annyit 

úszik lefelé, mint felfelé. namármost, ha a sneci sodródik az árral, pl. azért, hogy 

az őhozzá viszonyított inerciarendszerben a zsákmányállat ne mozogjon elfelé, 

akkor ennek megfelelő ideig visszafelé kell úsznia. Ha viszont a limányban teszi 

ugyanezt, akkor nincs szükség felfelé úszásra, ily módon kb. ugyanannyi bizbaszt 

vadászik le kisebb energiafelvétel mellett. el kell tehát ismerni, hogy gábor ráérzett a 

helyes megoldás nyitjára, csak éppen az érvelés volt eleve elhibázott. 


VITA 

Hertz István 

Mon, 17 Jun 2002 

135-140. OLDAL 

mindketten tévedtek. 

a hártyásszárnyúak nem osztály, hanem rend, és olyan jeles képviselői vannak, 

mint pl. a „golyógubacs”, „gyapjaslepke-fürkész” vagy a „ritka gatyásméh”. a 

nünükefélék családja ezzel szemben – mint az közismert – a bogarak rendjében 

található, ami nem olyan meglepő, tekintve, hogy a nünüke (melyből két olyan fajta 

is van, melyekre büszkék lehetünk, természetesen a „magyar nünüke”-ről és a 

„pannon hólyaghúzó”-ról van szó) tényleg olyan rovar, mely egyben bogár is. hasonlóan, 

a recésszárnyúak sem bogarak, hanem „csak” rovarok, a fent kifejtett logika 

alapján tehát sem a nünüke, sem a csíkbogár, sem a karmosbogár, sem a pattanóbogár 

nem minősül recésszárnyúnak. végül, a muslicák és legyek a kétszárnyúak 

rendjében és nem a hártyásszárnyúaknál találhatók, mint azt gábor tévesen tudni 

vélte. 


ELŐADÁSOK 

KRÓNIKA 

KOLLÁNYI ZSÓFIA 

2002. feb. 12. 19:00 Földes György: Miért épül a Terror Háza? 

2002. feb. 19. 19:00 Tamás Pál: A világrend átalakulása 

2002. feb. 26. 19:00 Szalai Erzsébet: Új gazdasági elit 

2002. már. 12. 19:30 Tímár János - Lukács Péter: Tudásgyár vagy 

papírgyár? 

2002. ápr. 02. 19:00 Lakatos László - Csányi Vilmos: A biológia és a 

társadalomtudományok határán 

2002. ápr. 09. 19:00 Ferge Zsuzsa - Király Júlia: A hárommillió szegény 

országa? 

2002. ápr. 16. 19:00 Gyáni Gábor: Történelem és a posztmodern 

2002. máj. 21. 19:00 Závada Pál: Milota bemutatása 

TEK7 

2002. ápr. 23. 13:00 Balázs Péter: Az EU külpolitikája 

2002. ápr. 23. 14:00 Halpern László: Balassa-Samuelson hatás es az 

EU-csatlakozás 

2002. ápr. 24. 14:00 Juhász Pál - Kovách Imre: EU agrárpolitikája és 

a vidéki népesség 

2002. ápr. 24. 16:00 Forman Balázs: Az EU regionális politikája 


KRÓNIKA 

KÖRÖK 

141-148. OLDAL 

° Andor László: A huszadik század 

° Kiss Áron: Igazság és Módszer a társadalomtudományokban 

° Balogh István: A Frankfurti Iskola 1. 

° Boros János: Pragmatikus filozófia 

° Gedeon Péter: Társadalmi változás - társadalmi evolúció 

° Kacsuk Zoltán: Nesze Nektek Kritikai Kultúrakutatás 

° Kemény Vagyim - Kiss Károly Miklós: Tört-ÉN-e-tek - Identitás és 

narrativitás I. 

° Kiss Olga: Tudományfilozófia 

° Lakatos László: Összeesküvéselméletek 

° Pataki György - Takács-Sánta András: Ökológiai gazdaságtan 

° Perger István - Schönbaum Attila: Kisebbségek Európában egykor 

és ma 

° Pálvölgyi Balázs - Szajp Szabolcs: Újabb nagy átalakulás? 

° Takács Ádám: Jelenkor és történeti tapasztalat - Michel Foucault 

történelemfilozófiája 

° Tanyi Attila: Politikai legitimáció 

° Gervai Pál - Trautmann László: A magyar gazdaságpolitika XX. 

századi története és útja a globalizációban II. 

° Antal László: Gazdasági fejlődés, gazdaságpolitika az átmenet időszakában 

Magyarországon (1990-2000) II. 

° Koroncai András: Filozófiai hozzáolvasó II. 

° Zsinka László: Európán kívüli civilizációk 

° Ludassy Mária: Angolszász parlamentarizmus 

° Vígh László: Beveztés a marxi gazdaságelméletbe II. 


TEK 

ELSŐS KÖRÖK 

TÖRTÉNÉSEK 2002 TAVASZI FÉLÉV - NYÁR 

° Balázs Dóra - Révész Éva: Civil társadalom értelmezések 

° Nagy Orsolya - Domokos László: Bűnözés az élet? 

° Boros Csaba: A 6. Napon 

° Gedeon Béla - Ördög László: K mint Kurt 

° Szabó Zsolt - Horváth Gergely: Modern Talking 

° Kemény Vagyim - Kiss Károly Miklós: Tört-ÉN-e-tek - Identitás és 

narrativitás I. 

° Kodaj Dániel: Zenebutik-Zenehíd 

° Szabó Melinda - Szabó Adrienn: Mese habbal 

° Varsányi Kornél: Shakespeare ürügyén 

° Mészáros Ádám: Gyarmatosítástól a posztmodern vállalatig 

° Gergely Vera - Kollányi Zsófia: Tudatállapotok és egyéb devianciák 

° Dombos Tamás - Kodaj Dániel: PULPitus - A tudás, a morál és az 

ellenállás kérdései az angolszász 

° krimi-irodalomban 

MESTERKURZUS: 

° Karácsony András: Tudásszociológia 

° Radnóti Sándor: Walter Benjamin 

TEAHÁZAK: 

° A Tek értékeiről 

° Hadas Miklós 

° Horn Gergő: Közlekedés és 

° Győri Csaba 

° Balogh István: Rendszerdifferenciálódás 

° Milton Fisk: Globalizáció 

° Koltay Gábor: Senbesítés 


KRÓNIKA 

TEKLISTA VÁLOGATÁS 

Kodaj Dániel 

TUE, 5 FEB 2002 00:39:20 

az 511-es vegyvédelmi brigád 

hosszas és kemény 

vita után meghozta a döntést a 

legutóbbi, igen 

színvonalas versengést hozó 

konyhamocsok-derbiről. 

Nagy Gábor 

TUE, 5 FEB 2002 15:42:31 

ezek az emberek tényleg matáv 

telefont akarnak rakni a szobámba? 

hééééééééééééééééééééééééé. 

én nem akarom!!!!! 

Csikai Laszlo 

WED, 06 FEB 2002 22:37:18 

Örömmel közölhetjük, hogy a 

TEK könyvtára ismét gyarapodott. 

141-148. OLDAL 

Szabó Linda 

THU, 7 FEB 2002 12:54:37 

Zselés szaloncukrot Arankának!(holnap 

lesz a névnapja:) 

Heltai László 

SAT, 09 FEB 2002 13:04:01 

Kedves Bálint Viktor és Gedeon 

Béla szenyorok (és Győry 

Csaba tekes)! Szép ez a hétfő 

esi borozgatás 

(szarvasporkolttel), de KOBra 

ki a faszom fog járni, ami a 

szenyoroknak ugye kotelezo?? 


ügyvezető kobtitkár 


SAT, 09 FEB 2002 14:14:23 

Elnézést, az előző levelet a 

robotpilóta küldte(ebéd előtt), 

és motivációja tisztán az irigység 

volt. Hétfőn egyébként 

KOGY lesz, nem is KOB. 

Hekka 

Győry Csaba 

Tue, 26 Feb 2002 21:35:52 


TEK 

Holnap, szerdán este kilenckor 

újra borkör. sommelier: 

Harasztosi P. Győry Cs. A sárgamuskotály 

rejtelmeibe hatolunk 

be. Hatolj velünk! 

Rácz Márton 

Mon, 4 Mar 2002 18:55:41 

Holnap kedden este 7-től lesz 

teaház valahol!!! Gyere te is! 

Lesz minden, előadó 

Miszemszáj Nakingere (japán). 

És arról is beszélni fog, hogy 

lehet hozzájuk eljutni vonaton, 

meg busszal, meg kocsival és 

milyenek az utak és a telefonvezetékek, 

merre folyik az 

áram, hadzsime. Mindenkit vár 

Horn Gergő! Ü M. Ui. aki 

megtalálja az agyam, az hozza 

vissza! 

[március első hete: féléves 

értékelések] 

[TEK] [texemet] Arpi es a 

balaton 1.resz 

Hertz István 

Wed, 6 Mar 2002 18:18:49 

[TEK] [texemet] Arpi es a 

balaton 2.resz 

Hertz István 

Wed, 6 Mar 2002 18:36:14 


Sallay Zoltán 

Wed, 6 Mar 2002 19:42:13 

Van új SZMSZ-ünk 

(T:\szmsz\szmsz.doc). 

[TEK] enter sandman 


Mon, 11 Mar 2002 10:50:39 

A homokmanó egyedül jött, 

mondta hogy nem segít cipelni. 

Nemgond, mondom, mi volnánk 

a Társadalomerőnléti 

Kollégijum. 

[TEK] Tobin halott 

Domokos László 

Tue, 12 Mar 2002 19:03:51 

Győry Csaba 

Tue, 5 Mar 2002 21:54:45 

időpont: március 23-24-25 

szállás: Répáshután (Eger és 

Miskolc között félúton) egy 

erdészeti vendégházban, 900 

Ft/fő/éjszaka Főzni az óvodában 

fognak nekünk. Az 

unokatesóm lehúzott ott négy 

évet, azt mondja, nem rosszul, 

és különben is csak 400 forintot 

kérnek érte, bár az asztalok 

méretével lehet hogy probléma 

lesz : ) 


KRÓNIKA 

TEK] Falak 

Nagy Orsolya 

Fri, 29 Mar 2002 15:29:05 

Nagy örömömre szolgál, hogy 

én gratulálhatok levélben elsőként 

a HIHETETLENÜL, 

ÁLLATI, CSÚCSSZUPER 

falfestéshez! 

Horváth Gergely 

Thu, 4 Apr 2002 15:44:50 

Kedves Mindenki! Készülőben 

van a TEK-film, Géza készíti. 

Boros Csaba 

Wed, 27 Feb 2002 10:09:04 

Közel minden szoba megkapta 

a kódjait, mely egy vékony 

papírfecni, három számmal. 

Amint megjegyeztük, égessük 

el, a hamut pedig nyeljük le. 

Március 1-től élesítés, addig 

lehet gyakorolgatni, bemész a 

klubba, bekapcsolod, megnézed 

mennyi időd van, kikapcsolod 

stb. 

Megellai Orsolya 

Wed, 17 Apr 2002 15:26:16 

Hogy mindenki reszt tudjon 

venni, az idopont ma este 7 

ora, Muvesz mozi Todd 

141-148. OLDAL 

Solondz: Helyzetek es gyakorlatok 

[TEK] möggyütt 

Rubicsek Ádám 

Tue, 23 Apr 2002 14:31:04 

kétdimenziós nájlonteknős és 

hierokalligrafikus jelezetek 

(megfeszítendő) asknownas: 

MOLINÓ 

teklista@tek.bke.hu 

Thu, 25 Apr 2002 13:58:05 

...bár sokan vagyunk, még mindig 

nem vagyunk elegen... de ha 

összefogunk, akkor megtudjuk-csinálni... 

-------- 

Ezt az üzenetet a Pannon GSM 

MobilPosta szolgáltatása közvetítette. 

A küldő nem képes 

email üzenetek fogadására! 

[Ádám üzenete a tekeseknek a 

TEK7-ről] 

[TEK] Nem lesz a Bevonóban 

se pia, 

Megellai Orsolya 

Tue, 23 Apr 2002 13:11:30 

se ennivaló, se zene, egyébként 

is semmi jó 


TEK 

ha sürgősen nem jelentkezik 

legalább két autós ember 

[mj. jelentkezett] 

Győry Csaba 

Tue, 30 Apr 2002 13:34:20 

+0200 

MA, kedden este, a méhek világnapjáról 

megemlékező műsoros 

est után, fél kilenckor a 

könyvtárban szeretettel várok 

mindenkit a teaházamban, 

melynek címe : A vision of a 

grundbreaking pradigm: the 

main issues of the omittorical 

economics in respect of the 

krankenschwesterverkleidungve 

rkaufbarkeitsgesetz, mit 

besonderer Hinsicht auf die 

rechtliche und moralische 

Bezüge; 

(…) A méhek világnapját ünneplő 

barátainknak pedig azt 

üzenjük, hogy az önfeledt ünneplésben 

is tartsák emlékezetükben 

Win Ni Ile Pu kínai 

bölcs mondását, melyet immár 

kétezer éve érlel az a kultúra, 

amely a rakétát, a postaszolgálatot, 

az édes-savanyút és a 

karezza-társaságokat kitalálta: 

"De apibus semper 

dubitandum est" 


Kovács Tamás 

Wed, 1 May 2002 00:10:02 

(…) TEKes elő-TDK, amelyben 

a TEKes TDK irók az 

egyetemi konferenciához hasonlóan 

beszámolnak a dolgozataikról 

május 2-án csütörtökön 

és május 6-án hétfőn (…) 

[TEK] kobnyúz 2002.04.29. 


Tue, 30 Apr 2002 18:26:22 

Kogy volt! Kogy volt! Brávóó! 

Nem volt semmi. Nem is lesz 

semmi. Vagy csak az lesz. Van. 

Mármint a semmi. És semmizik. 

zik-zik. 

[TEK] Klónozott mozijegyek 

a 602-ben általvehetők! 

Gedeon Béla 

Tue, 07 May 2002 19:11:09 

Klónozott csujogatós 

Megjöttek a mozijegyek, 

602-be felmegyek, 

kifizetem és átveszem, 

van magamhoz való eszem. 

[TEK] felvételi beosztás 

Kodaj Dániel 

Tue, 7 May 2002 21:56:11 


KRÓNIKA 

[itt 49 név következik] 

[TEK] a tek uj tagjai 

Rövid Márton László 

Tue, 14 May 2002 03:47:46 

[itt 20 név következik] 

[TEK] jokivansag 

teklista@tek.bke.hu 

Fri, 31 May 2002 10:55:52 

+0200 

tanujjatok nagyon hujek! 

p+koarc+tanyiattis 

[Üzenet Firenzéből] 

[TEK] [texemet] mai kedvenc 

tájbeszólás 

Hertz István 

Wed, 12 Jun 2002 19:02:44 

Idézet a Magyar Horgász -ból: 

"Rugany mögötti langós vizeken 

snecik ezrei élvezik a limány 

kényelmét." p 

[TEK] /texemet/ 

tarsadalomvedelmi egylet 

Sebők Miklós 

Mon, 17 Jun 2002 17:47:17 

141-148. OLDAL 

Tisztelt Demokraciakozpont, 

Barataimmal arra gondoltunk, 

hogy csatlakozva az 

orszagszerte gomba modra 

szaporodo polgari korokhoz, 

megalakitjuk a 

Tarsadalomvedelmi Egyletet. 

[TEK] BEJELENTÉS 

Győry Csaba 

Fri, 21 Jun 2002 00:18:22 

Kedves barátaink, Mi, Győry 

Csaba és Koltay Gábor bejelentjük, 

hogy a mai napon, 

hosszas előkészítő munka után, 

megkezdtük az omittorikus 

közgazdaságtan elméleti téziseinek 

írásbeli kidolgozását. 

Sebők Miklós 

Sat, 22 Jun 2002 04:05:00 

(…) 

Mit kíván a tekes szerzet? 

Tekes kritikai hip-hop rapet! 

Mit kíván a tekes szerzet? 

Tekes-totális-kritikai-történeti 

hip-hop rapet! 

(…) 


A KIADVÁNYT TÁMOGATTA:

Bodorkós Edina - Társadalomelméleti Kollégium

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?