VALÓSÁG ÉS ÉRTÉK

More documents

Recommendations

Info

KIBÉDI VARGA SÁNDOR : VALÓSÁG ÉS ÉRTÉK — Az ismeretelmélet és értékelmélet alapproblémája MÁSODIK FEJEZET. AZ ÍTÉLET LÉNYEGE. Ítéletnek nevezzük általában azokat a gondolkodási funkciókat, melyekben ismereteink jelentkeznek. Az ítéletet meg kell különböztetnünk egyfelől a gondolkodástól, másfelől az ismerettől. A megkülönböztetés sokak előtt szükségtelennek látszik. A mindennapi életben, a szaktudományok nyelvében, sőt sok filozófusnál is a három szó, mint ugyanazon dolog különböző nevei, gondtalanul egymás helyett használtatnak, gondolkodás, ismerés, ítélés egyet jelentenek. Ez azonban nem gátolhat meg bennünket abban, hagy a köztük fennálló különbségeket, ha arra tényleges alapunk van, e helyen pontosan megállapítsuk. Eljárásunk pedig annál jogosultabb, mivel a nyelv az absztraktumok megjelölésére szolgáló szavakban meglehetősen szegény, s így amit e téren ad, örömmel kell megragadnunk, hogy az absztraktumok világában való tájékozódásunkat megkönnyítsük vele. — A megkülönböztetés természetesen nem magától értetődő. Olyan fogalmakról van szó, melyek egymáshoz nemcsak közel állanak, hanem egymás meghatározásához nélkülözhetetlenek is. Az egyik jelentése a másikéval kereszteződik. Az ítélet gondolkodás, az ismeret ítélet. A kutatásnak szét kell választania e vonatkozás-komplexum egyes tagjait, hogy jelentésüket pontosan megadhassa és egymáshoz való viszonyukat megérthesse. Különben a szokásos megállapítások, hogy az ismeret ítélet, vagy az ítélet gondolkodási funkció stb., puszta tautológiákként lepleződnek le, melyek állítmánya az alanyt ismétli. 11 Ha gondolkodunk, mindíg valamit gondolunk. Ez a valami a gondolkodás tárgya. A gondolkodás tárgya lehet egy egyszerű tárgy, vagy lehet különböző tárgyak komplexuma. Minden esetben azonban csak arról van szó, hogy tárgyakat „bírunk” anélkül, hogy velük szemben állást foglalnánk, hogy vonatkozásaik felett döntenénk. A tárgyak gondolása azok puszta „bírását” jelenti szemben az ítélettel, mely a tárgyakat vonatkozásokba rendezi. A csak gondolt tárgy vonatkozástalan. 12 Az ismeretnek ez előfokát Böhm „értesülésével” állíthatjuk párhuzamba, mely szintén a tárgy puszta tudomásulvételét jelenti. A gondolkodásból akkor lesz ítélet, ha nem elégszik meg a tárgy puszta „bírásával”, a róla való „értesüléssel”, hanem a tárgyra irányul, a tárgy szerint igazodik s ez által maga is tárgyassá lesz. Az ítélet tárgyas vagy objektív gondolkodás. Minthogy azonban a tárgyára irányuló ítélet célját ép úgy el is tévesztheti, mint elérheti, a valóban tárgyára irányuló ismerettel szemben az ítélet azzal jellemezhető, hogy a tárgyára irányulhat. A tárgyra irányulhatóság és a tárgyra irányultság kritériumai különböztetik meg az ítéletet az ismerettől. 13 Az ismeret célját elért vagy érvényes ítélet, míg az ítélet az érvényes és érvénytelen ítéletek közös neve. Az ismeretet képező vagy érvényes ítéletek főproblémája a fenti pár sorban már adva van. Az ítélet jelentése érthetetlen mindaddig, míg meg nem határoztuk azt a tárgyat, melyre a gondolkodásnak irányulnia kell, hogy ítélet lehessen. A meghatározás, miként azt a problémát megjelölő, bevezető sorokban a filozófiáról általában hangsúlyoztuk, természetesen itt is csak az ítélet formáira vonatkozhatik. Az ítéletek tartalma, az ismeret tartalma a maga végtelen gazdaságának kimeríthetetlen különféleségében a szaktudományok soha be nem fejezhető, egy szóval végnélküli feladata. Az ítéletelmélet, mint az általános ismeretelmélet alapdiszciplínája azt kérdi, hogy miben áll az a forma, mely minden ítéletet ítéletté tesz, mely minden ítéletet ítéletté határoz meg s mely, mint ilyen minden ítélet előfeltétele. Egyes ítéletek, vagy ítéletcsoportok tartalmi analízise csak részleges eredményekre juttat, melyek az illető ítélet, vagy ítéletcsoport tartalmára jellemzők, de nem az ítélet Egészére. Sőt, ha minden lehetséges ítélet tartalmát is ismernők, akkor sem tudnók, hogy mi „az” ítélet, mert a különféle tartalmak különböző jelentései együttvéve sem adhatják az ítélet egységes jelentését. Az ítélet értelme tehát csak az egészen más szempontból kiinduló filozófiai kutatás előtt tárul fel. Ezért értelmetlen minden panaszkodás a filozófiai ismeretek formai jellege, „üres” formalizmusa miatt. A filozófia azokat a formákat kutatja, melyek minden tartalmat átfognak s e formáknak „üreseknek” kell lenniök abban az értelemben, hogy minden tartalmat magukba kell tudni 11 A következőkben véghez vitt megkülönböztetésre nézve közelebbieket lásd Bruno Bauch: Wahrheit, Wert und Wirklichkeit. (Leipzig, 1923. Felix Meiner. VIII, 543 1. 8°.) c. műve „Első részének" I. és II. fejezeteiben (1-49. l.)! 12 V.ö. Bauch: i.m. 30. és 34. II.-val! 13 V.ö. Bauch: i.m. 36. l.-val! ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2006 - 8 -
KIBÉDI VARGA SÁNDOR : VALÓSÁG ÉS ÉRTÉK — Az ismeretelmélet és értékelmélet alapproblémája fogadniok, meg kell tudni határozniok. A filozófia tartalma mindíg csak forma lehet. Aki e tartalom tartalmát keresi, annak el kell hagynia a filozófiát, de annak le is kell mondania az Egész perspektívájáról. Szemét csak részleteken legeltetheti. — Mindezzel szemben felvethető a kérdés: hogy lehet Egészről beszélni, ha Egész alatt csak formát értünk? A formának tartalom nélkül nincs értelme s a tartalom mellett a forma az Egésznek csak fele, de nem egésze. A kérdésben rejlő nehézség egy félreértésen alapul. A forma természetesen nem áll magában, hanem mindíg a tartalom formája. De az Egész, mint a forma és tartalom különödetlen egysége a tudomány által fel nem fogható, meg nem ragadható. Egy mindenható szellem képes lehet rá, nekünk azonban mint teoretikus embereknek meg kell elégednünk, ha az Egésznek a formáját, az Egészet mint formát, a tartalomtól elválasztva és egyúttal a tartalomra vonatkoztatva, ismeretünkben magunkévá tehetjük. Nem „üres” formákat ismerünk meg tehát, hanem a tartalom formáit. S ha e formáknak a tartalomhoz való viszonyát megmagyaráztuk, megtettük mindazt, amire csak teoretikus ember képes: megismertük az Egészet mint szintetikus egységet. Az ítélet tárgyának meghatározása körül az ismeretelmélet kezdetétől napjainkig szünetlen harc folyik. A naiv realizmus képtelen elméletétől, mely az ítéletben a valóság hű másolatát látja, mint a tudományban számot nem tevő felfogástól, itt eltekinthetünk. Annál nagyobb figyelemmel kell lennünk a transzcendentális realizmus és a szubjektív idealizmus vagy pozitivizmus ma is tekintélyben álló tanaira, melyek egymás ellen folytatott küzdelme az ítéleti tárgy problémája nehézségeinek megvilágításával munkánkat nagyban előmozdíthatja. A transzcendentális realizmus felfogását Maier Henrik ítéletelméletén fogjuk példázni, ki e tannak ma egyik legjelentősebb képviselője. 14 Maier az ítélet jellemző tényezőit az exisztencializálás vagy objektiválás és a logikai asszimiláció vagy hozzáhasonítás (Angleichung) funkcióiban jelöli meg. A két funkció lényegében egy, mert az objektiválás sem egyéb, mint asszimiláció, az adottság logikai asszimilációja a kategoriális formaelemekhez. Az adottság, melyet a kategoriális funkciók asszimilálnak, nem a tudat immanens tartalma, hanem a tudatra nézve transzcendens. Az ítélet azért általában nem egyéb, mint egy, a tudatra nézve transzcendens adottságnak kategoriális formálása. „A transzcendens adat adottsága az ítélet logikai szükségképiségében funkciós, az ítéleti tárgy objektivitásában tárgyas kifejezésre jut”. (Maier: Philosophie der Wirklichkeit. I. 419. l.) Minthogy pedig a transzcendens adat funkciós-logikai formálása logikailag előbbvaló, mint annak tárgyas formálása, ennélfogva ítéleteink logikai szükségképisége vagyis igazsága mindíg fölébe van rendelve az ítéleti tárgy valóságának. Maier ítéletelméletének egyéb vonatkozásaira reátérnünk felesleges. Célunkhoz elég, ha a fent vázolt sorokat kissé közelebbről megvilágítjuk. Az ítélet szubjektív oldalán találjuk a kategóriákat, e Maier szerint a maguk aprioritásában pusztán emberi természetünkben gyökerező, pszichikai funkciókat, melyeknek kapcsolatba kell jutniok az empirikus adottsággal, hogy ismeretet alkothassanak. A kapcsolat lényegét Maier ép ellenkezőleg fogja fel, mint ahogy azt Kant a kategóriák transzcendentális dedukciójában tanította. Kant transzcendentális dedukciója értelmében nem a kategóriáknak kell alkalmazkodniuk a tapasztalathoz, hanem a tapasztalat tárgyainak kell alkalmazkodniuk a kategóriákhoz, hogy általános érvényű, egy szóval objektív ismeret keletkezhessek. Az objektiválás alapja a szubjektív kategóriákban van és pedig két tekintetben. 1. A kategóriák „szubjektivitása” azok aprioritását, az egyénfeletti vagy általános tudatból való származását jelenti, mely sem az egyéni, sem az általános emberi tudatból le nem vezethető, meg nem érthető. A kategóriák az általános tudat, az Ész alaptörvényei s ezért minden ismerő szubjektumra érvényesek. 2. Az apriori kategóriák általánosan érvényesek a tapasztalat objektumaira, mert a tapasztalat nélkülözhetetlen feltételeit, a tapasztalat lehetőségének szükségképi szabályait képezik. 15 Maier ezzel szemben a pszichikai funkciókként értelmezett kategóriákat a transzcendens-empirikus adottságra vezeti 14 Maier ítéletelméletének részleteire, valamint ítéletelméletének rendszere egészében elfoglalt helyzetére nézve „Heinrich Maier: Philosophie der Wirklichkeit I. Teil: Wahrheit und Wirklichkeit. (Tübingen, 1926. J. C. B. Mohr (Paul Siebeck). XIX, 590 1. 8°.)" c. műben tájékozódhatsz. — E helyütt kell megemlítenünk: Maier a transzcendentális realizmus elnevezést nemcsakhogy nem fogadná el, hanem a transzcendentális realizmus veszélyes kinövései ellen maga is hadakozik. De bár mélyenjáró tanulmányokban megnyilatkozó kritikai szelleme a transzcendentális realizmus egyes nehézségeit meg is próbálja elkerülni, kikerülni mégsem tudja teljesen. Tana végső konzakvenciáiban a transzcendentális realizmusra vezet. — Magyarul lásd Varga Sándor: A mai filozófia válsága Maier Henrik valóságfilozófiájának megvilágításában c. tanulmányát („Athenaeum", XIII. kötet, 3-4. füzet), mely Maier fenti művének jellemzését és kritikáját tartalmazza! (Maier tanának jellemzését nagyjából e tanulmányomból vettem át. (Szerző).) 15 Az általános érvényűség e két oldalának megkülönböztetését vesd össze Eduard Spranger: Lebensformen. Geisteswissenschaftliche Psychologie und Ethik der Persönlichkeit. (5. vielfach verbesserte Auflage. Halle (Saale), 1925. Max Niemeyer. XVI, 450 l. 8°.) c. műve 123. l.-val! — Kant transzcendentális dedukciójának részleteire nézve lásd Varga Sándor: A transcendentalis deductio Kantnál. Bevezetés Kant philosophiájába. (Acta litt. ac scient. reg. univ. Francisco- Josephinae. Sectio philosophica. Tomus I. Fasciculus 4. Szeged, 1926.) c. tanulmányát! [A mű megjelent elektronikusan a Mikes International kiadásában, 2005-ben; http://www.federatio.org/mikes_bibl.html. — Mikes International Szerk.] ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2006 - 9 -
Page 1 and 2: VALÓSÁG ÉS ÉRTÉK AZ ISMERETELM
Page 3 and 4: KIBÉDI VARGA SÁNDOR : VALÓSÁG
Page 15: KIBÉDI VARGA SÁNDOR : VALÓSÁG

VALÓSÁG ÉS ÉRTÉK

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?