Demény Péter – VISSZAFORGATÁS - Adatbank

magyar város volt, magyar utca- és helynevekkel, magyar
emberekkel, magyar életekkel és emlékekkel, s a hatalom
mindent elvett, és a fosztogatás annál nagyobb gyönyörûséget
okozott neki, mert akiket ki kellett fosztania, azok magyarok
voltak, a gyûlölt magyar nép tagjai, mint ahogy a
magyarországi magyarok meg a magyarországi magyarokat
fosztották ki becsülettel, õk sem tehettek mást, ha szocializmust
akartak, fosztogatniuk kellett, de ennek ellenére, no
meg annak, hogy nagyanyám is, nagyapám is elmesélte, milyen
aljasok voltak azok a magyarországiak, akik a bécsi
döntés után nagy dérrel-dúrral Kolozsvárra vonultak, kakaskodtak,
megjátszották az okost, a mûveltet, a felsõbbrendût
és még mi mindent, ennek ellenére tehát a nagyszüleim voltaképpen
soha, egyetlen pillanatra sem hitték, hogy a magyar
gazemberek ugyanolyan aljasok lennének, mint a
román gazemberek, még a gazembereinket is többre tartották,
mint a románok legjobbjait, bár ez a sofõr is magyar
volt, és a peren, amelyet dédapám ellen rendeztek, szemrebbenés
nélkül azt vallotta, dédapám igenis kizsákmányoló, és
igenis a sofõrök olajos húsán él, nem beszélve a zsírjukról.
Dédapámnak, aki tegnapelõtt még a társadalom legalján
volt, és véres verejtékkel kellett megdolgoznia azért, hogy
tegnapig egyre feljebb és feljebb küzdje magát, és ma már
meg is fosztották mindenétõl, amit élete során felépített, neki
tehát nem volt érkezése gõgösnek lenni, mert mire elhitte
volna, hogy neve jelent valamit a közösségben, hogy már
nem ugyanaz az árva, akinek a falat kenyérért is gürcölnie
kell, addigra a szocialisták, kommunisták vagy mik voltak,
vigye el õket az ördög, bármik voltak is, már meg is rendezték
a pert, az egyik sofõr már be is vallotta, hogy dédapám
kizsákmányolta õket, és az exkavátorok már mentek is neki
a kétszintes háznak, melynek erkélyét rózsalugas övezte, de
valami szilárd anyagból készültek a falak, nem papírból,
mint ez a nyavalyás blokk, úgyhogy többször neki kellett
menni az exkavátorral a háznak, édesapám csak állt ott
könnyes szemmel, és nézte, hogyan rombolják le az élete
munkáját, hatvan éves volt már szegény öreg, de ne is legyen
nekik könnyû a föld, soha, amíg élnek, mesélte nagyanyám,
s ezzel a szívszorító képzavarral ismét a románokat
átkozta meg, mindig és mindenütt a románok voltak a hibásak
mindenért, s a magyar és a világtörténelem legszebb pillanata
természetesen akkor jött el, amikor Horthy fehér
lovon belovagolt Kolozsvárra, rengeteg ember ment ki elé,
az asszonyok virágokkal, a férfiak az örömtõl kiabálva, a
gyerekek meg nevetve, mert érteni ugyan nem értettek semmit,
de látták, hogy a felnõttek kacagnak, úgyhogy kacagtak
õk is, s mit számít, hogy Horthy soha nem lovagolt be Kolozsvárra,
nagyanyám így emlékezett rá, és így mesélte, tehát
kétségtelenül belovagolt, ezért lettem én áruló, emiatt a
jelenet miatt, amelyet nem voltam hajlandó egy új idõszámítás
kezdetének elfogadni, vagy ha igen, akkor azt a hazugság
idõszámításának neveztem, az ámítás és önbecsapás,
másfelõl pedig a gyûlölet és a csöndes átkozódás idõszámításának
kezdetét hozta el ez a fehér paripa, mert a képzeletben
a ló jóval nagyobbra nõtt, mint a kormányzó, vitéz
nagybányai mitikus alakját ez a paripa növelte óriásivá, fehér
paripán lovagolt be Horthy Miklós, és bármilyen rövid
ideig tartottak is a bécsi döntés következményei, az a négy
év végérvényesen rányomta bélyegét az erdélyi magyarok
gondolkodására, aranyszállal hímezte ki az erdélyi magyarok
emlékezetét, 1944 után minden rendes erdélyi magyar arról
ábrándozott, hogy egyszer csak fölharsan a katonazene, a levegõ
üdvrivalgással telik meg, magyar asszonyok lobogtatják
a kendõiket és szórják a virágot, magyar férfiak sírnak az
96
97