A magyar nép

154
élő pásztor maga csinálja meg ételét. Alkalmas helyen tanyát
ver, tüzet rak, a szolgafára bográcsot akaszt és abban főzi meg a
szárított juhhúst vagy manapság inkább a „száraztésztát”.
A rideg pásztorkodás körülbelül a múlt század végéig állott
fenn nálunk. Legjobb leìrásaink eddig az alföldi rideg tartásról
vannak és azt ismerjük a legrészletesebben. Megvolt azonban a
szilaj pásztorkodás másutt is, például a Bakony erdőségeiben és
úgy látszik, hogy az alföldi és a dunántúli (bakonyi, somogyi)
pásztorkodás között lényeges különbség nem volt, illetve eltéréseket
csak a változó földrajzi körülmények okoztak. Manapság
az Alföld legelőin félszilaj pásztorkodás folyik. Az erdei pásztorkodásnak
(pl. a bakonyinak) az új erdőtörvények vetettek
véget, eltiltván a legeltetést az erdőben. Több megmaradt helynevünk
bizonyìtja, hogy régebben jó messzire elterelték az állatot,
például a disznókondát makkaltatásra. Tudjuk, hogy szatmári,
beregi, szabolcsmegyei magyarok állataikat a Keleti-
Kárpátok hegyeibe hajtották, a juhot tavasszal (fűre), a disznót
ősszel (makkra). A palócok a Fátrában, az ormányságiak Szlavóniában
makkoltattak. Szlavóniából, Törökországból a Bécsbe
hajtott disznókat viszont útközben a Bakonyban teleltették és
makkoltatták.
A nomád, vándor életmód természetesen megkönnyìti a
művelődési elemek kicserélődését. Ép a pásztorkodás révén közelebbi
kapcsolatokba kerültünk hegyvidéki nemzetiségeinkkel,
a kölcsönhatás mindkét részről kimutatható. A magyar embernek
a ló, a marha a legértékesebb állata, ennek tartásához ért a
legjobban. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy valószìnűleg tőlünk
tanulták meg a szepességi tótok, lengyelek a szarvasmarhatenyésztést
még a XIV. században. A juh- és disznótartást lassanként
a nemzetiségekre bìzzuk, Erdélyben a juhtartás a XV. századtól
az oláhok kezére jut, akik a legbelterjesebb tejgazdaságot
terjesztik, nemcsak itt, de a Felföldön is.
Ahogy a gazdálkodás fokozatosan áttér a földművelésre,
úgy alakul át az állattartás is. Manapság nálunk az állattartás
általában a földművelés szolgálatában áll. A traktorok mindeddig
korántsem terjedtek el annyira, hogy feleslegessé tették
volna az igavonó állatot, a kis gazdaságokban továbbra is nélkülözhetetlen
a marha és a ló.