A magyar nép

297
erre, mindig arra kell gondolnunk, hogy ezek az alkotások is az
emberi szellem azonos önkifejtő s önmagát megérteni igyekvő törekvéseiből
fakadnak, mint a magas kultúra nagy alkotásai. Ha a
magyar parasztság szìnjátékszerű szokásain végigtekintünk, lehetetlen
észre nem vennünk, hogy a játéknak, szórakoztatásnak, teremtésnek
ugyanaz a hatalmas ösztöne munkál ezekben a kezdetleges
faragatlan szokásokban, figurázásokban, mint az európai
dráma nagy csúcsain. Fogyatékos önkifejtés ez, igaz, s lényegesen
más társadalmi, lelki éghajlat! Az is világos az első pillanatra,
hogy a paraszti társadalom munkamenete és a paraszti művelődési
hagyomány törvényei másként engedik érvényesülni ezt
az ösztönt, mint például a mi művelődésünkben. De a parasztság
önkifejezési törekvéseit a szellemnek ugyanaz az igyekvése feszìti,
hajtja, mint bennünket is. Ma már egyre nyilvánvalóbbá
váló gazdasági, társadalmi és művelődési okok magyarázzák,
hogy ez a paraszti igyekvés miért maradt alant, az egyszerűbb
formáknál, hogy a paraszti alkotások minden önmagukban való
tökéletességük mellett miért nem juthattak el magasabb tájaira a
szellemnek, s miért halad el felettük az idő. De hiszen ez a primitiv
tökéletesség nem is kìván mérkőzni az európai kultúra bonyolult
gazdagságával, s mégis tisztán mutatja az ember igyekvését,
a szellem tisztább birodalma, keményebb erőfeszìtései
felé.
Nem hiábavaló figyelmeztetés ez akkor, mikor jól tudjuk,
hogy a magyarság dramatikus és szìnjátszó szokásainak csoportja
látszatra nem bővelkedik jelentős alkotásokban, nagyobb terjedelmű
dramatikus hagyományokban. Természetesen csak látszat
ez: a kutatók rendesen csak a rendelkezésükre álló szöveget tekintik
fontosnak s majd mindig elfeledkeznek magáról az élő
játékról, mely kitölti, megelevenìti és gazdaggá teszi a szűkös,
sovány szöveget. De elfeledkeznek ilyenkor a kutatók a paraszti
hallgató s néző közönségről s ezeknek az „előadásoknak” sajátszerű
hangulatáról, atmoszférájáról is. Pedig itt az előadásban, a
játszásra kerülő anyag elmondása, megjátszása során minden
egyszerű és sokszor eléggé! naivul kihegyezett helyzetnek, szólásnak,
vaskosabb mozdulatnak, vagy a társasjátékszerű szokás ismerős
jeleneteinek az előadókban is, nézőkben is, (kik a következő
pillanatban maguk is előadókká válhatnak egy időre!)