letöltheti itt - Pest Megyei Levéltár

Összesen 14 céh. Ezen kívül voltak még városunkban más foglalkozású mesteremberek
is, mint borbélyok, kalaposok, kötélgyártók, paplanosok, nyergesek, gombkötők, bábosok, stb.
de olyan csekély számmal (2-3 mester), hogy külön céhet nem alakíthattak, s így valamelyik
helybeli, esetleg szomszéd városbeli céhhez tartoztak.
Hogy kik voltak az első képzettebb mesterek: bennszülöttek-e vagy bevándoroltak, erre
vonatkozólag pontos adatok nincsenek, azonban minden valószínűség a mellett szól, hogy az
első képzettebb mesterek a fejlettebb iparú céhes városokból jöttek Nagykőrösre és telepedtek
le itt. Erre engednek következtetni a legrégibb, ránk maradt mesternevek. A protokollumokba
és más iratokba is kezdetben az illető mester neve mellé írták a származását jelző helység nevét
is. Ilyen nevek: Kanizsai Szűcs István (1628), Pécsi Szűcs Pál (1628), Hatvani Szűcs Gergely
(1628), Szikszai Szőcs István (1630), Békési Szabó János (1630), Nógrádi Szőcs János (1643). {…}
A kezdetben bizony sok nehézség volt. Nagykőrös városa azonban tudatában volt az
ipar fontosságának, s annak fejlődését igyekezett előmozdítani. Erről tanúskodik az 1711-ben
alkotott városi szabályrendelet is, melynek értelmében, ha olyan mesterséget űző iparos akart
letelepedni a városban, amely mesterség még itt képviselve nem volt, annak letelepedési díjat:
24 forintot részben vagy egészben elengedték. {…}
Városunkban is két erős versenytársa és ellensége volt a céhes iparnak: a kontárság és az
idegen, külföldi iparcikkeket árusító kereskedelem. A helybéli céhek igyekeznek fellépni a két
veszélyes ellenféllel szemben, de mezővárosi céheknek hatalmuk kicsiny.”
Céhekről
Céhek alatt egy városban, esetleg körzetében egy-egy iparág kézművesei által
létrehozott érdekvédelmi tömörülést értjük, amely az adott mesterség kizárólagos
gyakorlásának kiváltságát élvezte a hatóságok által jóváhagyott szabályzatok szerint. A céhek
célja az volt, hogy kiváltságokkal biztosítsák, ill. kizárólagossá tegyék valamely többé-kevésbé
körülhatárolt városgazdasági körzet helyi piacát, védekezzenek a kereskedők által szállított
idegen áruk, a városba beférkőző vagy maguk közül kiemelkedő más – céhen kívüli – iparosok
(ún. kontárok) konkurenciájával szemben.
A céhes ipar fejlődése Magyarországon a 15. században a hazai polgárság
megerősödésével párhuzamosan kezdődött. A céhek jelentős része a mezővárosokban és a
falvakban földesúri kiváltságlevéllel jött létre. A céhek Mária Terézia uralkodásától egyre
inkább a kormányzat felügyelete alá kerültek. A céhek nem élvezték sem a magyar rendek,
sem a Habsburg-uralkodók támogatását. A gyenge céhek a 19. sz. elején már mind kevesebb
ellenállást tudtak tanúsítani a céhen kívüli iparosokkal és iparágakkal, továbbá a lassan
fejlődésnek induló tőkés manufaktúraiparral szemben. Szaporodtak a nem céhes keretben
működő műhelyek. A szervezeti bezárkózás, a mesterré válás nehezítése fokozta a céhek belső
ellentéteit. A gyárak alapítása megtörte a céhek monopóliumát. Az idejétmúlt céhszervezetet
Magyarországon az 1872. évi VIII. tc. szüntette meg: helyükbe az ipartársulatokat szervezték
meg.
A céhek előljárói
A céhek élén a következő elöljárók álltak: céhmesterek, atyamester, nótárius vagy jegyző,
bejáró és szolgáló mesterek és céhbiztos.
Főcéhmester
A város mindenkori főbrája volt a kőrösi céhek főcéhmestere. A céhek a főbíró iránti tiszteletet
akarták kifejezésre juttatni ezzel a tiszteletbeli tisztséggel. Ha a mestereknek és céheknek
valami panaszuk, kérelmük volt, őhozzá , mint „Fő Czéh Mester Urunkhoz” fordultak.
2