Új Peugeot 107 Divat- és környezetbarát - T-Mobile

FoGADoTT HíVÁS FoGADoTT HíVÁS
2009-ben a világon bármi bármitôl
messze lehet fizikai vagy földrajzi értelemben.
De egy dolog biztos, marketing
nélkül még soha semmit a világon
nem sikerült népszerûsíteni. Márpedig
a magyar mûvészetnek nincs marketingje,
és ez abszolút a pénzhiányból
fakad.
F. T.: Ha velem, magyarként nem jön
szembe a magyar kortárs mûvészet,
az azt jelenti, hogy rossz helyen van
a galéria, vagy a mûvészek nem tud-
ják, hogyan kell szembejönni velem?
Ahogy ön fogalmazott az elôbb – nem
elég kortársszerûek?
A. P.: Errôl van szó, eleve nem korszerûek.
Ez borzasztó izgalmas dolog.
Ugye, a galériásnak valamibôl meg
kell élnie. Mibôl tud megélni? Olyan
mûtárgyakat próbál kereskedelmi forgalomba
hozni, amelyek viszonylag
könnyen eladhatók. Na most, mi az,
ami könnyen eladható? Ami a közízlésnek
felel meg. És a közízlésnek
sajnos – magyar relációban – nem
azok a munkák felelnek meg, amelyek
a világ jelenlegi trendjeibe illeszked-
Találkozások 16.oldal
nének. Pedig meg kell hogy mondjam,
hogy a magyar kortárs – 20. és 21.
századi – festészet fantasztikusan jó.
Ha ezt a világon be lehetne mutatni,
akkor mindenütt alaposan rácsodálkoznának
a magyar mûvészet milyenségére.
Természetesen azért vannak
propagálóink. Például a volt amerikai
nagykövet asszony olyan gyûjteményt
hozott létre csak magyar mûvészek
munkáiból, amit idôrôl idôre bemutatnak,
és kivívják a mûszeretô közönség
pozitív értékítéletét. És a nagykövet
asszony baráti körébe tartozik néhány
olyan amerikai milliomos, milliárdos,
akik ugyancsak a magyar mûvészetet
választották a gyûjtési területüknek,
remekmûveket szedtek össze, és ezeket
utaztatják, egyelôre az Egyesült
Államokban.
F. T.: De ha jól értem, akkor itt most kétféle
dologról beszélünk. Egyrészt nem
vagyunk benne a világ körfor gá sában,
– ez nem csak a képzômûvészetre igaz
– másrészt van egy sajátos nyelvezet
ebben a kicsit zárt, provinciális körben,
ami egyébként a maga módján elég
izgalmas. Nekem az építészet a vesszôparipám,
sokat olvasok dizájnról,
épületekrôl. Bármerre járok a világ ban,
a szemem erre áll rá. Bizonyos épületeket
direkt elmegyek megnézni kívülrôl,
belülrôl. Magyarországon a 18., 19.
században élénkebb volt az építészet
mint mûvészet. Nézzük a közintézményeinket!
A dualizmus korában a közbeszerzések
odaítélôi gyakran külföldrôl
hívtak meg építészeket. Azért van
Nyugati pályaudvar és azért van Margit
híd, mert azt mondták, hogy szeretnénk
egy párizsias hidat, ami nem függôhíd,
jöjjenek a francia tervezôk, és legyen a
Dunán legalább egy francia típusú híd,
ha már van nekünk az angol típusú, a
Lánchidunk. A mai Magyarországon –
most csak budapesti példát tudok mondani
– a híres építésznô, Zaha Hadid
Szervita téri terve vihart kavar, rajta kívül
is talán ha egy holland építész van,
az aki az ING-székházat építette. Ezen
kívül semmilyen szellemi, mûvészi
impulzus nem jött be külföldrôl. Más
kelet-európai városokban – Prágában,
Pozsonyban, Ljubljanában vagy akár
Kelet-Berlinben – sokkal elevenebb
az építészet, nemzetközi tervezôket
versenyeztetnek.
A Cafe Freiben igazi rézibrikben fôzik például a kardamomos beduin
kávét, borssal vajra forrázva a tibetit, a vendégek végigkóstolhatják
a dél-amerikai latin kávék legfinomabbjait is. A legújabb kávézót
Szentendre sétálóutcáján találják, a gyönyörû szerb templom elôtti
téren, a régi török kávézó helyén! Aki felkeresi a debreceni MoDEM-ben
az Antal–Lusztig-gyûjteményt, az térjen be a Libri könyvesbolt Frei
kávézójába, és kóstolja végig a világ ízeit is.
A. P.: Hiába nincs már vasfüggöny a
szó politikai értelmében, kulturális
értelemben még mindig megvan, és
ezt önmagunk építettük, és önmagunk
nem bontottuk le, financiális okokra
hivatkozva.
F. T.: Visszatérve a kortársakra, most
hol lehet nagyon jót látni?
A. P.: Bécsben – ami közel van – gyakorlatilag
minden évben rendeznek
négy-öt olyan kiállítást, amit a világon
bárhol meg lehetne rendezni, és bárhol
óriási sikere lenne. New Yorkban
is folyamatosan nagyon jó kiállítások
vannak, Bilbaóban is fontos és jó kiállítások
vannak.
F. T.: A Getty-múzeum? Itt ér össze
kettônk mondanivalója. Ezt próbáltam
érzékeltetni az elôbb, az építészet bátorságát.
A. P.: Igen, az a fantasztikus, fémpalástú
épület a mai világ egyik építészeti
csodája. Mielôtt ez az épület megépült
volna, Bilbaót csak a focicsapatáról
ismerték. Mi a különbség Debrecen –
ahol most létesült egy nagyon érdekes,
magyar viszonylatban a legkorszerûbb
kiállítási intézmény – és Bilbao között?
Mind a kettô kisváros, mind a kettônek
idôszakos mûvészeti élete van, azzal
a különbséggel, hogy Bilbaóba a világ
minden részébôl elzarándokolnak a
mûvészetet szeretô emberek, nem
azért, hogy a focimeccset megnézzék,
vagy nem azért, hogy Bilbaónak a poros
gyárvárosi részét megnézzék, hanem
azért, hogy megnézzék ezt a múzeumot,
ugyanakkor Debrecenbe nem
látogatnak el, holott itt is ugyanolyan jó
kiállításokat lehetne rendezni, mint ott.
És ennek egyetlen nyitja van: az, hogy
Bilbao, illetve maga az alapítvány kellô
pénzt préselt bele ennek az intézménynek
a marketingjébe.
F. T.: Ezek szerint ön felkerekedik,
és odamegy.
A. P.: Hát, ha éppen kell, akkor felkerekedek,
és elmegyek.
F. T.: Mennyi idôt tölt ezzel egy évben?
Ön a szenvedélyének él?
A. P.: Nem az a kérdés, hogy mennyit
töltök azzal, hogy a szenvedélyemnek
élek, hanem hogy mennyit töltök azzal,
amikor nem a szenvedélyemnek élek.
Most 54 éves vagyok, ebbôl 41 szenvedélyben
telt el. Ez a hét minden napján
valamiféle lekötöttséget jelent. Rendezni
az anyagot, válogatni és kiállítást
tervezni belôle, propagálni, publikálni,
vagy csak egyszerûen kutatni a lehetôségeket,
hogy merre tovább. Van egy
polgári foglalkozásom, ügyvéd vagyok,
és ez teljes embert kíván, ennek én
igyekszem maradéktalanul eleget
tenni, és ami idôm ezen kívül marad,
az a gyûjteményé.
F.T.: Tizenhárom évesen hogy kezd el
valaki gyûjteni?
A. P.: Volt egy áldott emlékû nagyapám,
aki az 1920-as évektôl össze állított
egy szép gyûjteményt, ami 1944-ben
eltûnt. 1946-ban újrakezdte. Tôle ered
a gyûjtemény Lusztig-része. Születésemtôl
képek, szobrok, parmûvészeti tárgyak
voltak körülöttem. Nagyapám
ti zen három éves koromban elvitt egy
debreceni festô mûtermébe, ott na -
gyon megtetszett egy kép, meg szerettem
volna szerezni, a festô pedig
nekem adta. Attól kezdve a nyári
szü neteket végigdolgoztam, és ami
összejött, abból vásárolgattam.
F. T.: Antal úr, nagyon örülök, hogy
beszéltünk, és rettenetesen sajnálom,
hogy csak ilyen távolból. Szívesebben
láttam volna egy csésze kávé mellett,
de a szerkesztôk ragaszkodtak a telefonos
változathoz. Debrecenben is van
már kávézónk…
A. P.: …tudom, a Libriben, nagyon
hangulatos. Nem jön május 3-ig Debrecenbe?
F. T.: Most már elég sok helyen van
Cafe Frei, de azért igyekszem mindenhova
váratlanul beállítani néha. Debrecent
is mostanára tervezgettem éppen.
A. P.: Azért kérdeztem a május 3-ig
terjedô idôszakot, mert most a gyûjteményembôl
van egy gyönyörû kiállítás
a MODEMben, Return címmel. Ez a
Pécsett pórul járt gyûjteményes résznek
a debreceni bemutatója.
F. T.: Olvastam róla, ez az a gyûjtemény,
ami a Pécs Európa Kulturális
Fôvárosa projekt egyik fô eleme lett
volna, aztán tavaly a pécsiek forráshiány
miatt bezárták, és visszaküldték
a képeket Debrecenbe?
A. P.: Igen, de ezt hagyjuk most…
A MODEM-ben összeraktunk most
pluszban egy Nagy István-emlékkiállítást,
örömmel látnám, hogyha eljönne,
sôt örömmel végigkalauzolnám.
Akár Székesfehérváron is, ott a Tavaszi
Fesztivál keretében a város összes
múzeumában az én gyûjteményembôl
lesz kiállítás, na az valóban, dominánsan
kortárs.
F. T.: Miért, Debrecenben mi van?
A. P.: Az 1890–1955 közötti magyar
festészetet mutatja be. Aki ezt átnézi,
annak abszolút és teljes képe lehet
ennek az idôszaknak a festészetérôl.
A kortársban pedig nagyon izgalmas
kísérletek lesznek, például olyan különleges
tárgyak, installációk, amelyek
csak és kizárólag múzeumi körülmények
között mutathatók be.
F. T.: Érdekesen hangzik, igyekszem
megnézni a Tavaszi Fesztivál alatt.
Debrecenbe viszont biztos elmegyek,
és iszunk egy jó kávét.
Találkozások 17.oldal
FoTÓ: Körmendi Imre, Fejér Gábor