Savage Grace - Könyvmolyképző

Én: „Dolgozom rajta.”Csakhogy valójában gőzöm sem volt róla, mit tehetnék, különösen,hogy Daniel már nem hallgatott rám. De meg kellett próbálnom.Nem hagyhattam, hogy baja essék. Különösen azok utánnem, hogy mindenét feláldozta volna értem.Dzsekit húztam a piros flanelpizsama fölé, a mobilt pedig zsebrevágtam. Sérült bokám lüktetni kezdett, ahogy a műszőrme szélűcsizmába begyömöszöltem. Reméltem, a csizma elég merev ahhoz,hogy a frissen gyógyult törést egy helyben tartsa. Halkan lelopóztama lépcsőn, bár egyedül csak én voltam otthon, apa ugyanisCharityt és Jamest Carol nénihez küldte, mivel anya… Nos, ő olyanhelyen volt, amire ebben a pillanatban gondolni sem szerettem.A konyha melletti bejáraton keresztül kiléptem a hátsó kertbe.A szomszéd házban – ugyanabban, amelyben több évvel ezelőttDaniel élt – égtek a lámpák, és láttam, hogy Mr. Dutton az ablaknáláll. Az erdő felé nézett, bizonyára az őt felébresztő farkasüvöltésengondolkodott, de a nagy fénytől sok mindent nem láthatott.Amíg Mr. Dutton el nem lépett az ablaktól, a hátsó verandánvárakoztam. Nem vártam meg, hogy lekapcsolja a lámpát, és jobbankilásson: összeszedtem minden erőmet, és a kertünket a környezőerdőtől elválasztó hátsó kerítéshez rohantam. Mielőtt a rózsabokrokbeleakaszkodhattak volna a pizsamámba, átvetettemmagam a kerítésen. Amikor azonban a túloldalon a talpam a földredobbant, összerándultam a bokámba nyilalló erős fájdalomtól.Ettől eltekintve azonban tökéletesen és csaknem teljesen zajtalanulértem földet.Belém villant, mennyire büszke lenne Nathan Talbot, a korábbimentorom, ha elmondanám neki, milyen csöndesen sikerült földetérnem. Ezen ugyanis a képzésem folyamán sokat dolgoztunk.• 11 •