Székely Idő - 2017-13-12

Konyha, nõi sors, kozmetika, szépség
Akkor mi van,
ha alkalmatlan
vagyok jónõnek?
Van itt ez a nõiség, nõiesség izé. Vagyis a hipotézis,
hogy ha nõ vagy, akkor mindent pöpecül
tudsz a szépségrõl, a kellemrõl, a bájról, s
bármikor öt perc alatt rittyentesz magadból egy
arisztokratikus megjelenésû nagyasszonyt.
Elvileg a jónõség kiskátéját Éva anyánk óta
betéve kellene tudnunk. Az a minimum, hogy
készségszinten formázzuk a hajunkat, a körömlakkot
csíkozás nélkül kenjük, az önbarnítót úgy
kezeljük, mintha a saját
bõrünk volna, a szemhéjtussal
vadmacskát pingálunk,
a vörös rúzst csukott
szemmel, sötétben is
pontosan felvisszük. Ráadásul
mindez még jól is
áll
Ȧz a nagy baj, hogy én
teljesen alkalmatlan vagyok
jónõnek. Erre a minap
döbbentem rá, amikor
otthon kellett megmosnom
a hajamat, s bizony
mind a körkefe,
mind a hajegyenesítõ vas
kifogott rajtam. A többirõl
nem is beszélve.
Haj: az egy dolog,
hogy 16 éves korom óta
õszülök, s két héttel a festés
után már úgy nézek ki, mintha fehér krétával
rajzoltak volna tonzúrát a fejemre. Ezt tetézendõ,
a hajam állaga egy mangalica sörtéivel mutat
közeli rokonságot, így ha nincsen kellõen
megpuhítva, elõkészítve, bizony olyan sprõd és
száraz, mint a cirokseprû, mellyel nagypapám
annak idején a csirkeszart sepregette a baromfiudvarban.
Ebbõl otthoni körülmények között
frizurát varázsolni lehetetlen. Nem is sikerül.
Alapozó: állítólag van valamilyen szabály,
mely szerint alapozót úgy válasszunk, hogy a
kézfejünkre kenjük és ha ott összeolvad a bõrünkkel,
akkor az arcunkra is jó lesz. De lehet,
hogy egyáltalán nem ez a szabály, úgyhogy
mindegy is. Annyira nem mozgat meg a kérdés,
mert világéletemben sokkolt a gondolat, hogy a
maszkszerû, tökéletes archoz elöl köldökig, hátul
meg a vesémig le kell kennem magam egy
anyaggal a „tökéletes fedés” érdekében. Manapság,
ha nagyon meg kell jelennem valahol, jön a
húgom, s kisminkel.
Tusvonal: kislány koromban arról ábrándoztam,
ha felnövök, én is olyan cicaszemeket meresztek
majd a világba, mint Sophia Loren vagy
Lollobrigida. Úgy gondoltam, a nõiesség fokmérõje
a kétméterre kihúzott tusvonal. Mikor
kamasz lettem, próbálkoztam is többször. Cicát
soha nem sikerült rajzolnom, inkább bánatos kóborkutya
lettem, lefittyenõ szemhéjakkal. Ma
pedig – hiába lett sminkes a tesóm – korom okán
már nem lehetek macskanõ. A nevetõráncokkal
megspékelt tussal inkább hasonlítok Etusra a
Szomszédokból, mint a végzet asszonyára.
Rúzs: mondják, vigyázzon a jónõ, hogy ne legyen
rúzsos a foga. Ja, kérem, odáig el is kell
jutni. Nekem az is komoly gondot okoz, hogy
egyáltalán a szám rúzsos legyen. A hétköznapokon
nem pingálok, de a múltkor egy hivatalos
esemény elõtt kedvet kaptam. Gondoltam, otthon
hagyom a jókislányt, s felkenek egy tûzpirosat.
Be is szereztem egy menõ márka Apocalips
fantázianevû cuccát és körbekarikáztam az
ajkaimat. Pont, ahogy láttam a Szex és New
Yorkban. Az eredmény
azonban nem Carrie vagy
Samantha lett, hanem Joker
az õsBatmanbõl. A
szájzugaimon csak 2-2
centivel csúszott túl a
mutatvány, felül meg
majdnem az orromig ért.
De az apokalipszis azért
apokalipszis, hogy ne lehessen
egy fáradt papírzsebkendõvel
semmissé
tenni. A végén már egy
mosogatószivacs dörzsi
részével próbáltam megszabadulni
tõle, de még
másnap is találtam foltokat
az államon.
Körömlakk: na, ebben
az egyben kivételesen
elég jó vagyok. Szépen
felkenem, még a bal kezemmel is a jobbra, ezzel
nincsen gond. A türelemmel van. Ahogy várom,
hogy megszáradjon, biztosan viszketni kezd a
fülem (persze belül), vagy a számba csúszik a
hajam, teljesen evidens hát, hogy orvosolom
ezeket a problémákat. A köztes állapotban lévõ,
ragadós cuccal a körmeimen. Vagy a készre festett
kezemmel elkezdem leoldani acetonos vattával
a korábbi színt a lábkörmeimrõl is. Merthogy
elfelejtem az összefüggést. Az eredmény?
Tudjátok…
Látom magam körül a nõket. A jónõket. Csillognak,
villognak, még az edzõteremben is makulátlan
a sminkjük. Nem folyik le a futógépen
a szemük, nincs izzadtságfolt a hátukon, az öltözõben
rémülten konstatálom, hogy még a lábkörmük
is strasszokkal van kirakva. Olyan természetesen
formázzák a hajukat, mintha Vidal
Sassoon reinkarnációi lennének, minden passzol
rajtuk mindennel. Én hol voltam, mikor ezt a nõiség
izét tanították? Valószínûleg melegítõben
ültem az ágyam tetején, pillangószemüvegem az
orromon, hajam slendrián copfban, s olvastam.
De a könyvek eredménye talán „meglátszik rajtam”.
Ugye, az sem kevés? Ugye, nem? :)
Forrás: Vona-Szabó Kriszta – igenélet.hu
SZÉKELY IDÕ
2017 / 13
12
Reggeli, ebéd, vacsora
– tojásból –
Azt gondolhatnánk, tojásból csak egyszerû ételeket lehet fõzni,
és azokat is nyilván évszázadok óta ugyanúgy csináljuk. Tévedünk.
Mi újat mondhat errõl egy régi szakácskönyv? Vegyünk
például egy egyszerû reggelit! Az 1904-ben megjelent Modern
konyha szerzõje, Kovácsics Mátyás azt írja, hogy „nemcsak háziasszonyaink
kedves
társadalma, hanem hivatásos
szakácsnõink között
is sokan vannak,
akik nem tudnak egy
egyszerû omlettet elkészíteni.”
Reggeli
Ha megnézzük Csáky
Sándor 1929-es alapreceptjét,
azt látjuk, a
hangsúly nem is az elkészítés módján van, hanem a jó alapanyagokon.
A tojást tejszínnel keverjük el, sózzuk, dobjunk a serpenyõbe
vajat és azon süssük meg lepényként. Ha az egyik oldal
kész, behajtjuk villával az egyik oldalt („szép ovál-formára”), és
„kevés pirítás után” tálalhatjuk. Csáky szerint arra kell vigyázni,
hogy „ne legyen túl piros, és ha kívül szép ropogós is, belül
gyengepuha maradjon. Azonnal szervírozzuk, tehát mindig utolsó
percben készítjük el, mert csak így van kellemes, élvezhetõ
íze”.
Az egész titka igazából a vaj, és ezt már a 16. századi magyar
konyha is tudta. Az erdélyi fejedelmi udvarban használt Szakács
Tudomány ugyancsak vajjal készíti – annyi különbséggel, hogy
itt még zsálya is szerepel a hozzávalók között, vagy, ha „német
módon” akarjuk készíteni, akkor tárkony. De a receptek szerint
a rántottát szintén vajon készítették ekkor, amit borssal, gyömbérrel
ízesítettek. Találunk egy figyelmeztetést is az étel leírásánál:
„az rántott, eszedben vedd, hogy meg ne keményedjék”! A
rántottát színesíthetjük további hozzávalókkal. Gombás halragu,
vese, füstölt nyelv, csirke- és libamáj, csirkevagdalék, szardínia,
rák, vargánya, szarvasgomba, zöldfûszerek, reszelt sajt, zöldségek
(burgonya, tök, spenót, sóska, répapüré), virsli jöhet szóba
lehetséges töltelékként.
Ebéd
Rég nem hallottunk már a tojáslevesrõl, pedig nagyon egyszerû
elkészíteni, és ha követve a régi magyar konyhát, fûszerekkel
(pl. tárkony) dobjuk fel, már nem is olyan unalmas. Zilahy Ágnes
19. századi fortélyát is érdemes egyszer kipróbálni: õ borsot
és petrezselymet tett bele, a végén pedig néhány kanál tejföllel
tette krémessé, citrommal vagy ecettel pedig savanykássá.
Az út, amin járok...
Harmincéves koromban megfogadtam, hogy
többé nem vagyok hajlandó kényelmetlen cipõt
viselni. Visszagondolva ma sem értem, hogy
egyáltalán hogyan kínozhattam régen magamat
azokkal a borzasztó lábbelikkel, amiket aztán
hazaérve sokszor sírva rúgtam le a lábamról. Mi
értelme volt egyáltalán? Miért gondoltam, hogy
egy vékony sarkú, hegyes orrú mûbõr cipõben
ki lehet bírni egy egész napot és állandó viselésre
is megfelelnek ezek
a cipõk? Miért ilyenekben
indultam egész
napos bevásárlótúrára?
Gyerekként nem
volt nehéz dolgom.
Tornacipõ, gumis
szandál, hótaposó –
évszaktól függõen. A
mai napig emlékszem,
volt egy piros gumicsizmám
– annyira
menõnek éreztem magam benne!
A húszas éveim elején volt divat a bumfordi
csótányroppantó. Alapvetõen nem is volt kényelmetlen,
de Isten irgalmazzon meg, hogy abban
bárki is rálépjen akár a legkisebb kavicsra –
a vastag talp miatt nem éreztük, hogy mire, hová
lépünk, így mindennaposak voltak a bokaficamok.
Aztán amikor elkezdtem nõcisedni, mindenáron
ragaszkodtam a magas sarkakhoz. És azt
kell mondjam, hogy még ma is, de ma már lényegesen
okosabban csinálom. Elõször is, sajnos
el kellett fogadnom, hogy kényelmes cipõt nem
árulnak olcsón. Tetszik vagy sem, a drágább, de
jobb cipõ árát máson kell megspórolnom. Persze
emellett igyekszem elkapni az akciókat, a mérethiányos
kiárusításokat, a szezonvégi leárazásokat.
Így nem fizetek értük horror árat, mégis
kényelmes és szép cipõkben járok.
Csinos, nõies cipõket szeretek hordani – ebbõl
nem vagyok hajlandó
engedni. De ma
már csakis puha, párnázott
bõrcipõt vásárolok,
akkora sarkakkal,
ami ortopédiailag
megfelelõ. Ez egy felnõtt,
érett nõ cipõje,
aki már nem szenved a
kényelmetlen cipõben
egész nap, csak mert
két centivel magasabb
benne. A tûsarok és a
platform pedig megmarad azokra az alkalmakra,
amikor nem kell sokat állni és gyalogolni – persze
akkor is szigorúan a kis titkos fegyveremmel,
a zselés talpbetéttel.
Mert az út, amin járok, az enyém. És nem
szenvedve szeretnék rajta haladni, hanem úgy,
mintha felhõkön lépkednék!
Forrás: Zigó Judit – igenélet.hu
Czifray (Czövek) István 1816-os munkáját is érdemes fellapozni
pár receptért. Az omlett nála heringgel készül, az egyes ételek
elnevezései pedig külön élményszámba mennek. Vannak
„elsikkadt tojások sóskával”, „buzogó tojások” és „tojástánc”.
Utóbbihoz 2 db keményre fõtt tojást villával össze kell
törni, 14-et pedig karikákra vágni. Az összetört tojáshoz tejbe
áztatott zsemlét, apróra vagdalt rákfarkakat, tejfölt, vajat, szerecsendiót,
sót és két nyers tojást kell tenni. Ezután kezdõdik a rétegezés:
egy sor ebbõl, egy sor a karikára vágott tojásból, tejföl,
vaj és a tetejére zsemlemorzsa. „Süssed csendesen” – szól a régi
jó tanács.
Vacsora
Az 1908-ban kiadott Divat Újság fõzõkönyvében olvasható
„királyné tojása” nevû étel az ebédrõl megmaradt csirke vagy
borjú újrahasznosításáról szól. A húshoz vízbe áztatott zsemlét,
vajat, tojássárgáját, tejfölt kell kevernünk, majd a pépet egy tepsibe
önthetjük. Csináljunk bele mélyedéseket, ezekbe pedig üssünk
nyers tojásokat. „Az egészet meglocsoljuk olvasztott vajjal,
jó vastagon pármai sajtot hintünk rá és a sütõben megsütjük.”
Jóval könnyedebb a 19. századi Képes pesti szakácskönyv
receptje. Ehhez a paradicsomot vájjunk ki és töltsünk meg „finom
füvekkel” – a recept nem ír ennél bõvebbet, ami éppen van,
lehet kapor és petrezselyem, bazsalikom, kakukkfû, szurokfû. A
kivájt részbe tegyünk 4 percig fõtt tojásokat, majd rakjuk egy
vajjal kikent tepsibe az egészet, öntsük le paprikás mártással
(tejföl és paprika). Annyi ideig süssük, hogy a paradicsom még
egészben maradjon.