ÚJság - Ősz 21/3
Kis térségi kultúra, hagyomány és új egyben.
Kis térségi kultúra, hagyomány és új egyben.
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ősz
3/3
Sokszor hallottam már, hogy nekem milyen könnyű…mert olyat csinálhatok,
amit lelkesedéssel teszek. Úgy élhetek, ahogy nekem a legjobb. Persze, azt
kevesen látják, hogy mit tettem ezért. Lemondás, változásra való hajlam, és
a változásban megtalálni a fejlődés lehetőségét. Mondják azt is, hogy
szerencsés vagyok. Szerintem nincsen szerencse. Ez egy olyan fogalom, ami
csak azokkal történik, akik megdolgoztak érte. Akár életük elején, akár
fiatalkorukban, akár nemrég. Csak annak áll a szerencse, aki már tett érte.
Tehát nem valamiféle váratlan fordulat ez.
A beköszöntőbe választottam Panni barátnőm és szerkesztő társam írását,
mely éppen arról szól, hogy ők is döntést hoztak életük fordulóján és
elköltöztek. Falura.
Ahogy írja:
”Mert váltani, újrakezdeni ötvennyolc évesen sem késő!”
Ezt kívánom neked is kedves Olvasó! Hogy tudd, mindig időben vagy! Éppen
jókor.
Hozd meg a döntésed és lépd meg! Mert nem elég tudni az utad, de azt
végig is kell járni.
Pagonyi Gabriella
szerkesztő
Várhelyi Panni tollából
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy család. Papa, mama,
gyerekek, unokák… ahogy az a nagy könyvben meg lett írva. Együtt laktak
egy nagyon nagy városban, szép házban, emeleten a fiatalok, alul az
idősebbek.
Jó volt együtt. Sütöttek-főztek, szeretgették, terelgették az unokákat egy
szép, nagy közös konyhában. Ünnepeken (és minden más alkalommal is)
vendégül látták a még nagyobb családot. Öröm volt reggelente együtt
indítani a napot.
Ám, ahogy bővült a család, egyre szűkebb lett a tágas otthon, így
elkerülhetetlen volt a döntés: nagyobb térre, friss, falusi levegőre van
szükség. Abban is megegyeztek, hogy külön-külön, de közel egymáshoz
kezdenek új életet. Így is lett. Amerre a fiatalok keresgéltek, arra mentek a
nagyszülők is. Végül, nem túl messze egymástól, de mégis, az önálló élet
lehetőségével találták meg új otthonaikat. A nagypapa már nyugdíjasként
érkezett ebbe az új életbe, a nagymamának viszont még nem érkeztek el a
nyugdíjas évek. Faluból a közeli nagyvárosba bejárni… nem volt túl csábító
gondolat, teremtettek hát munkahelyet: a mama száraztészta készítésre
adta a fejét. Elkezdett ’tésztául’ tanulni, sürgött-forgott, engedélyeket
intézett, piacot kutatott, és egy évre rá, hogy beköltöztek az új otthonukba,
elindult a kétszemélyes tésztás manufaktúra a mama konyhájából.
Mert váltani, újrakezdeni ötvennyolc évesen sem késő!
Kovász
TALÁKOZÁS A
KOVÁSSZAL
…férjem szívműtétje után,
autodidakta módon kezdtem el
kovászt nevelni és kenyeret sütni.
KOVÁSZOSOK
Kapcsolattartásra a Facebook-on
lévő csoportokban van lehetőség.
A VERSENY
A Kenyér lelke fesztivál idén
hetedszerre került megrendezésre
DÉDANYÁINK
ÖRÖKSÉGE: A
KOVÁSZ
PAGONYI TÍMEA RIPORTJA
Régi-régi ismerősöm Baranyai
Dolly, aki immár jó ideje, hogy
elkezdett foglalkozni a kovászos
termékek sütésével. Én magam is jó
pár éve csak kovászos kenyeret
sütök, de a közelébe sem vagyok
annak, ahogy Ő a szívét-lelkét
beleteszi ebbe a csodás
foglalatosságba! Így is tovább lehet
adni a lángot a jövő nemzedéknek!
Miután nemrég megnyerte a
Kenyér lelke fesztivál első díját, úgy
éreztem, itt az ideje, hogy kicsit
kérdezzek Tőle. Olvassátok
szeretettel!
-
“FÉRJEM
SZÍVMŰTÉTJE
UTÁN”
Mondanál pár szót arról, hogyan
találkoztál a kovászolással?
-Lassan 5 éve, hogy a férjem
szívműtétje után, autodidakta
módon kezdtem el kovászt nevelni
és kenyeret sütni. Az első másfél
évben csak önvédelmi fegyvereket
gyártottam, kb.2,5 év kellett nekem
ahhoz, hogy azt mondjam, ehető
kenyeret tudok sütni. Igazából az
első sikerélményeket nem is a
kenyér, hanem az egyéb kovászos
péksütik sütése hozta meg. Aztán
rátaláltam néhány Facebook-os
csoportra. Ott rengeteget olvastam,
azt hiszem legtöbbet a
hozzászólásokból tanultam.
Próbáltam ezeket a magam
módján beilleszteni a napi rutinba,
és ezáltal fejlődni. Rengeteget kell
sütni, legalábbis nekem rengeteget
kellett ahhoz, hogy mindig jobbat
és jobbat süssek. Közben az ember
megismeri a kovászát, a
működését, hogy ez egy nagyon
érzékeny kis élőlény.
“AZ EMBER
MEGISMERI A
KOVÁSZÁT, A
MŰKÖDÉSÉT, HOGY
EZ EGY NAGYON
ÉRZÉKENY KIS
ÉLŐLÉNY. “
Minden változást megérez, legyen az
időjárás, költözés, más liszt, más víz, stb.
Nem véletlen adnak sokan neki nevet. A
kovász nem más, mint liszt és víz. A
levegőben lévő gombák és baktériumok
által lesz belőle az a kelesztésre alkalmas
anyag, amit a nagyüzemekben az
élesztővel helyettesítenek, mert az jóval
meggyorsítja a folyamatokat. Amíg
élesztővel 3 óra alatt elkészül egy kenyér,
addig kovásszal ez minimum 8-9 óra, de
akár két nap is lehet.
-Mekkora tábora van már a
kovászolásnak, és hogyan tudtok
kapcsolatot tartani egymással?
-Egyre nagyobb tábora van a
kovásszal való sütésnek, de még
így is csak igen kevesen ismerik.
Nagyban hozzájárult a
népszerűségéhez az is, hogy a
Covid időszak alatt Szabi a pék
segítette az országban online
azokat, akik otthon szerettek
volna maguknak kenyeret sütni
kovásszal. Most már sokkal több
segítséget találni a neten, így
gyorsabban el lehet érni, hogy jó
kenyeret süssünk otthon.
Kapcsolattartásra a Facebook-on
lévő csoportokban van lehetőség.
Illetve most már egyre több
rendezvényt is szerveznek, ahol
tudunk személyesen találkozni,
tapasztalatot cserélni, segítséget
kérni. Ezeken a rendezvényeken
profi kovászos pékek is
megtalálhatók, workshop-okat
tartanak. Velük is lehet
beszélgetni, kérdéseket feltenni.
Nagyon kedves és segítőkész
mindenki. Nagyon sok kedves
embert ismertem meg már eddig
is a kovászolás által.
A VERSENY
Írj be némi törzsszöveget
-Te hogyan kerültél a versenyre, és miről is
szól?
-A Kenyér lelke fesztivál idén hetedszerre
került megrendezésre Budapesten, és első
alkalommal idén Debrecenben és
Veszprémben is sor került egy ilyen
rendezvényre. Itt is cél a kovászos kenyér
népszerűsítése. Budapesten mind a
pékeknek, mind az otthon sütőknek
szerveznek versenyt, a két vidéki helyszínen
csak az otthon sütőknek lehetett
megmérettetni magukat. Nagyon jó
hangulatú, jó szervezésű kis versenyek
egyéb programokkal, kóstolási és vásárlási
lehetőséggel egybekötve. Jó minőségű
liszteket is lehet itt beszerezni, ami
elengedhetetlen a jó kenyérhez. A
veszprémi versenyt sikerült megnyernem,
ahol 7 kovászos pék zsűrizése alapján lett 37
kenyér közül az enyém a legjobb fehérfélbarna
kategóriában! Hihetetlenül boldog
vagyok, és hatalmas elismerés ez nekem,
hogy érdemes volt ennyi időt, energiát
belefektetnem, ami mondjuk egyáltalán
nem esett nehezemre, hiszen imádom
minden egyes percét minden egyes kenyér,
vagy pékáru elkészítésének! Mindig egy kis
csoda kerül ki a kezeink közül. Fantasztikus
érzés látni azt, hogy másoknak is ízlik, amit
csinálok, csak ajánlani tudom mindenkinek!
-Épp akartam is kérdezmi, miért ajánlanád másoknak is a
kovászolást az élettani és lelki szempontokat figyelembe véve?
-Azon túl, hogy a kovászolás türelemre és kitartásra neveli az embert,
rengeteg jótékony hatása is van a szervezetre. Nagyon jó hatása van
az emésztőrendszerre, mind a gyomor, mind a bélrendszer
esetében. Könnyebben emészthető mert a hosszú érlelési idő alatt a
kovász elősegíti a liszt előemésztését, ezáltal csökkentheti a
puffadást és az emésztési zavarokat. A kovász prebiotikus hatásánál
fogva segíti a bélflóra fenntartását, Vannak olyan vizsgálatok,
miszerint a kovászhoz adott rozsliszt segíthet a vércukorszint
szabályozásában. Tehát elmondható, hogy a kovászos kenyér titka a
jó minőségű liszt, a hosszú órákon, napokon, éveken át érő kovász,
mellyel egészségesebb, könnyebben emészthető terméket tudunk
előállítani. Nem utolsó sorban nagyanyáink, dédanyáink által sütött
finom kenyerek ízvilágát tudjuk újra visszahozni, amit 4-5 napig is
tudunk fogyasztani a jó állaga miatt. A sütés kicsit terápia is, engem
feltölt, kikapcsol és a pozitív visszajelzések megerősítenek abban,
hogy jó az, amit csinálok, jó úton haladok. Most egy kis kovászos
kézműves pékségben kezdtem el kisegíteni a munkám mellett, ami
szintén fantasztikusan jó érzés, és nem utolsó sorban rengeteget
fogok tudni tanulni és fejlődni. Van egy saját kis facebook csoportom
is, amit egy kedves vajdasági admin társammal, Eszterrel közösen
csinálunk, ő a Vajdaságban népszerűsíti a kovászolást. Ez a csoport a
már kovásszal hobby szinten sütögetőknek alakult, de szeretettel
várunk mindenkit a Hobby kovászolók csoportba, aki szeretne
megtanulni kenyeret sütni!
-Köszönöm, Dolly, és gratulálok!
Fotók - Horváth Ádám
Már egészen kicsi gyerekként rájöttem, hogy ha valamitől nagyon óvnak -
tiltanak, annak bizony jó utánajárni. Így esetenként szemben találtam
magam néhány kétségbeesett óvónővel a vízóraaknánál, ahova épp
beestem, és remegő kezű nagyapámmal is a diófa tetején, ahova fel kellett
jönnie értem. Határokat fent is, lent is ösmerni illik, ugye az ember fiának, de
lányának is. Így esett, hogy idén szőlős telket volt muszáj vásárolnom
présházzal, hiába mondták nekem, hogy annak biza rabszolga kell. Jött a
hívás erősen már januárban a Tenkes hegy felöl, hiába volt még hó, hát
menni kellett. Van az úgy, hogy az ember úgy érzi, jobb menni most hátra,
mint előre, jobb volna be, mint ki. Az a bizonyos diófa, ahol a felsőbb
határokat kerestem 1981 -ben, nagyapám sikondai szőlős telkén, mindig
voltak fecskék, mindig ciripeltek a tücskök, édes volt a szőlő és tiszta volt a
forrásvíz, s nekem idén „ehhez az ősi tiszta forráshoz” vissza kellett
valahogyan találnom. A szív szavát pedig ha követni kezdjük, akkor ott már
nincs többé megállás, a dolgok egyszer csak elkezdenek a maguk istenadta
természetes rendjében folydogálni.
Valamikor tavasszal présházfelújító táborról olvastam az interneten, a
Hétágfa Egyesület szervezésében, aminek nagyon megörültem, mert
kerestem a tanítást ebben az irányban. Talán kicsit még gondolkodtam, meg
vacilláltam az időpontokkal… megszokásból, mert hát az nem lehet, hogy
csak úgy, ilyen egyszerűen megérkezett és éppen itt, a szomszédban.
Megtanultam –megint-, hogy a csodákért nem kell Indiába menni, és a
megvilágosodást sem a Himaláján kell keresni, mikor itt van nekünk a
Tenkes.
Nagy meglepetésemre és örömömre kiderült, hogy Magyarországon több
fiatal építész is erős, széles vállára vette a vályogépítészet és egyéb
hagyományos építészeti módszerek megmentéséért való küzdelmet és
felelősséget. Erre most nagy szükség van, ugyanis a vályogépítészet „tiltó
listára” került, mint nálam anno a diófára mászás (is). És tudjuk: amit tiltanak
ott bizony érték és titok vala… Ennek köszönhetően jött létre többek között
a Nagyapám Háza Egyesület , a Sárkollektíva Egyesület építészünk, Radev
Gergő vezetésével. Ebben kaptunk mi is lehetőséget, hogy építőtáborunk
megrendezésre kerülhessen Kistótfaluban, a Hétágfa Ligetben. Témánk és
célunk: vályogfalak javítása, vakolása, lábazati fugák javítása, viklis födém
felújítása, falhímzés, mindemellett a tudás átadása. Csapatépítőnk Berta
János, vályogépítőnk Takács Martin és Radev Gergő. Kulcsszavaink:
hagyományos építőmesterségek, népi építészet, kaláka, természetes
anyagok. Jógaoktatóként itt kiemelem mennyire fontos, igen akár
életbevágó, hogy természetes anyagokkal vegyük körül magunkat és
gyermekeinket, gipszkartonok, hungarocell, műanyagok stb. szintetikus
anyagok helyett. Ezt a megállapításomat kvantumfizikai ismereteik és saját
tapasztalataik alapján építészeink is megerősítették.
Röviden próbálom összefoglalni azt a sok hasznos információt és tudást
melyeknek ez a pár nap alatt birtokába jutottunk:
A vályogvakolat egyik legfőbb tulajdonsága, hogy lélegzik, vagyis ÉL!!! Ez
leegyszerűsítve annyit jelent, hogy amikor a lakásban magas a
páratartalom – (fürdés-főzés ) vagy az ember által kibocsájtott párától
(légzés,izzadás) -, akkor a vályogvakolat – akár már a 2-3 centis is – a
fölösleges párát magába szívja és amikor száraz bent a levegő, kiengedi.
A vályogvakolat – akár téglafalakra helyezve – így tud 50- 60 %-os relatív
páratartalmat biztosítani, ami az ember számára a legideálisabb. Ha ez
az érték 70 % feletti, akkor az kedvez a gombáknak, és
penészesedéshez vezethet, amely légúti betegségeket okozhat.
Megköti a levegőben lévő káros anyagokat, ezáltal légtisztító hatású.
Vályogfalra legjobb választás az egyszerű mésszel történő festés, ami
semmiben nem gátolja a vályog előnyeit, nem beszélve arról, hogy a
mésznek jó illata, és fertőtlenítő hatása is van. Teljes életciklusra vetített
energiafelhasználás (LCA) számítással kijelenthető, hogy a meglévő
épület felújítása nagyságrendekkel kisebb beépített energiát
eredményez, mint egy bontás és egy új épület létesítése.
Újrahasznosítás, hulladékkezelés szempontjából is fenntartható
építészeti stílusról van szó. Táborunkban pl. a régi vályogtéglákat
beáztattuk, pelyvát adtunk hozzá, simításhoz finomra morzsolt lótrágyát
használtunk, nagyobb rések tapasztásához szalmával kevertük.
Személyes örömteli élményem, hogy lovas életmódhoz erősen vonzódó
leánygyermekemmel találtunk ebben közös érdeklődést, és ő is részt
vett a lótrágya finommá morzsolásában.
A vályogépületek nem csak a természeti környezet tekintetében
kedvező hatásúak, hanem a benne élő emberek szempontjából is. Olyan
egészséges életteret hoznak létre, mely garantálja, hogy a használói
nem szenvednek az épületekhez, lakhatáshoz köthető
megbetegedésektől. Ezt a jelenséget „beteg épület szindrómának „
nevezzük.
A vályog épület nem párologtat ki a lakóterekbe illékony szerves kémiai
vegyületeket.
minimalizálja az elektroszmogot, ezáltal biztosítja az emberi szervezet
számára a regenerálódást és a nyugodt pihenést. Napjainkban egyre
több olyan egészségtudatos építtető van aki fontosnak tartja a jelentős
időmennyiség alapján amit az otthonunkban töltünk, lehetőség szerint
természetes anyagokkal vegyük körül magunkat. Az 50-60 cm -es
vályogfal kiváló zajszűrő is.
Napjainkban egyszerűen sem emberileg, sem gazdaságilag nem lehet a
környezeti fenntarthatósági szempontokat figyelmen kívül hagyni. Ebben
a kontextusban a vályog, mint építőanyag egy kompromisszumok nélküli
kortárs műszaki megoldás a problémákra.
Ha vályogházat vásárolnánk vagy újítanánk fel, jól meg kell néznünk a
terepviszonyokat, főleg vízelvezetés szempontjából. Nagyon fontos az
alap minősége és mélysége. Fontos kérdés, hogy a talaj kavicsos
agyagos vagy homokos? Lényeges a nyílászárók mérete és
elhelyezkedése, felette az áthidalók állapota. Jól nézzük meg az
ereszcsatorna, és alatta vízvető- járda állapotát.
Táborunk célja a szervezők és résztvevők várakozásait és elképzeléseit
egyaránt felülmúlva megvalósult! A résztvevőkkel az egy hetes közös létezés,
tiszta lélegzés, lélekzengés és földdel -vízzel való munka során KözössÉG-gé
formálódtunk a szabad ég alatt.
Hálás vagyok, hogy ott lehettem, hálás vagyok, hogy létrejött!
„ Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember
őszinte lesz. „ ( Móricz Zsigmond)
Kelt: Áta, 2021.09.07 .
A jövő kezdete
Filmajánló
Várhelyi Panni
Megjelenés éve: 2000
Játékidő: 118 perc
Műfaj: dráma
Rendező: Mimi Leder
Főszereplők:
Kevin Spacey (Eugene Simonet)
Helen Hunt (Arlene McKinney)
Haley Joel Osment (Trevor McKinney)
Jon Bon Jovi (Ricki)
“Vannak olyan emberek, akik megijednek,
hogy a dolgok másképp is lehetnének…
Vannak emberek, akik annyira
hozzászoktak a rosszhoz, hogy már nem is
akarnak megváltozni. És ők feladják. De ha
ők feladják, akkor mindenki veszít.” (Trevor
szavai, részlet a filmből)
Én hiszek az emberi jóságban. Hiszem,
hogy a Trevorok áldozata nem hiábavaló!
Én hiszek a mesékben!
Ezt a filmet jó nézni. Ezt a filmet fáj nézni.
GONDOLATOK
AZ ŐSZRŐL
P A G O N Y I T Í M E A
A KÍNAI
MEDICINÁBAN
AZ ŐSZ A FÉM
ELEMHEZ
TARTOZIK.
Szeretet/Szerelem
D O R O G I N É R Ó K U S B E Á T A
Az igazi szeretet
önzetlen: csendes.
A D A L B E R T L U D W I G B A L L I N G
Az igazi mély szerelem ritka kincs, mely kitarthat egy életen keresztül, de
ez a szenvedély nem mindenkinek adatik meg.
Viszont mindenkinek lehetősége van a szeretetben történő együttélés
mellett dönteni, mert a SZERETET az egyetlen út a kiegyensúlyozott,
boldog párkapcsolathoz.
Ha egy nő és egy férfi egymás szemébe néz, látja a másik szépségét, a
vonzalmat, azt hogy kívánja a másikat és a szeretetet.
Viszont, ha még mélyebbre nézünk, látjuk a másik lelkének rejtett
érzéseit, kavargó gondolatait. Látjuk a társunk vágyait, reményeit,
félelmeit, gyűlöletét, kétségbeesettségét.
De ha még mélyebbre merünk nézni egymás szemébe, az már nem női
és nem férfi szem. Onnan már Te nézel rám. Egy másik világ, benne egy
titokzatos Én, aki nem csupán a férfit/nőt látja bennem, hanem egy
másik világot és egy másik Ént, akivel egy.
De ez addig nem lehetséges, míg a női/férfi sorsszerepeket játsszuk el az
élet színpadán. A lelkünk nem férfi-, vagy női lélek, hisz mind a két
princípium bennünk van, kérdés, hogy képesek vagyunk-e megélni mind
a két oldalunkat. Fontos, hogy egymásban ne a nőt és ne a férfit lássuk,
hanem az EMBERT egész teljességében.
Ha a férfi egy nőben csak egy „Asszonyi állatot”, fehércselédet lát, akkor
ne is várja el a tiszteletet saját magával szemben se.
Hisz aki nem tiszteli a Nőt, az nem tiszteli az édesanyját, nem tiszteli az
anyaföldet, az anyatermészetet, magát a földi életet, nem tiszteli a másik
embert, aki mint ő, a nők húsából, véréből, éltető szívéből, méhéből
született, és ezáltal nem ismeri saját lelkének befogadó érzékeny női
felét.
A szeretet lényege az,
hogy képesek legyünk a
másikat úgy szeretni,
ahogy a másiknak jó.
N Ő V É
V Á L Á S
Régiségben, de még ma is a közösségeink felkészítettek erre bennünket.
Ma is élő hagyományaink erre készítenek fel. Az élő magyar beszédünk
sokat mondó!
Régen a nagyasztalhoz a felnőttek közé nem ülhetett mindenki, készen
kellett állni, hogy felelősségteljesen ellátja napról napra a feladatát. Ma
hogy és mire neveljük a gyerekeinket? Átvesszük a terheit (még az
iskolatáska is rajtunk lóg). A mindennapok felelőssége, az élethez és a
természethez való kapcsolódását és viszonyát vesszük el közben.
Hála az Égnek egyre több hagyományunk kerül előtérbe, lesz a
mindennapi életünk része, vagy fennmaradt kultúránkat éljük.
A Női szerepkörben fontos megálló, amikor a kislányból nagylány lesz.
Számukra ez az idő az, amikor is a Női szerepkörök megváltoznak és egy
szertartás által a felnőtt női körhöz tartozóvá válnak.
F É R F I V Á
V Á L Á S
A másik fontos pillanat a
MENNYASSZONYI lét. Mennynek
asszonya, az ÉG leánya. És ki is a
VŐFÉNY? Fényt lehozó, összekötő, a
szertartást vezető, a mágus?
A Férfivé avatás élő hagyományai között
megtalálható:
Kútrámolás: A hagyomány szerint a
felavatandó legénynek le kell mászni a
kútba,
majd abból egy vödörnyi homokot kell
felhoznia. Régen ezt az alkalmat
használták fel a kút tisztítására.
Beborotválás: Az előző évben
házasodott férfit egy fából készült
borotvával megberetválják, majd
háromszor – székestől – a levegőbe
dobják. Ettől lesz teljes jogú férfi és
családfő. (Kiszsidányon élő hagyomány)
A szeretet a
legfontosabb
alapanyag, amivel
nemcsak a testünket,
hanem a lelkünket is
Dorothea Neumayr
táplálhatjuk.
FEKETE
MADONNA
ÉS AZ ENYÉSZET IDEJE
ÍRTA: PAGONYI GABRIELLA
Kép - Ephesus-i Fekete Artemis.
A HAZUGSÁG
Egyik reggel arra ébredtem, hogy Fekete Madonna. Maga a név sosem
foglalkoztatott, ezért nem igazán értettem mire is figyeljek?
Hallottam már, hogy van ilyen, de nem keltette fel az érdeklődésem. Olyan
furának találtam, mikor olvastam, hogy sötét a színe, de ennyi. Nem gondoltam
bele, hogy ennek jelentése lehet. Aztán ma reggel felkelés után térültemfordultam,
és 15 perc után felmerült bennem a kérdés, hogy miért fekete a
Madonna? Nem volt különleges, hogy ilyen hirtelen jött, mert rendszeresen
fordulnak elő úgymond a semmiből előhalászott gondolatok, kérdések,
amiknek szeretek utánajárni nyomban, ha találok forrást hozzá. Ha nem
találok, szoktam várni pár napot, mert az is meg szokott oldódni, hol tudok
utánanézni, vagy megkapom a választ. Most találtam hivatkozásokat. Voltak
olyanok, amiken jót nevettem, voltak, amiket nem találtam méltónak leírni. Ez
az írás amolyan gondolatébresztő nekem is, úgyhogy olvasd így, kérlek!
Összekapcsolódtak bennem a különálló, már régen, vagy újonnan megszerzett
tudások.
A világ sok országában található Fekete Madonna. Nagy misztika övezi.
Leonard Moss szerint (1952) három kategóriára bontható, hogy miért fekete a
Madonna.
1. A sötétbarna és fekete madonnák arckifejezése és pigmentáltsága az oda
jellemző bennszülött lakosságtól ered
2. ...a fizikai romlástól.
3. ...és a világításra használt gyertyák füstjétől.
Komolyan! Olyan jót nevettem. :)
Kép - Montserrat
A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK
Tehát ekkor már volt Hímség és Nőség.
Aztán mikor az istenek csúfolták és fellázadtak Tiámat ellen, így szól tovább
a történet:
ŐSVÍZ
Itt már látszik, hogy a Mélységek Anyja, Mindenek Szülője Tiámat volt. Ő a
sötétség, az ősvíz, Mummu-Tiámat a női esszenciát hordozta. A mai
időkben divat a sötétet rossznak, a fényt jónak mondani. Mondjuk nem csak
ezzel van így...
Egészség
varázslás
füvekkel
P A G O N Y I G A B R I E L L A J A V A L L A T A I
V Á R H E L Y I P A N N I
Slambuc
P Á S Z T O R É T E L
HOGYAN INDULT?
Intettek óva: ez
férfimunka a javából!
Nem hallgattam senkire.
Mindenképpen én
akartam készíteni!
AZ ETNOGRÁFUS
SZERINT
A főző forgatja, lassan
megpirul, pompás illata
kínálja.”
RECEPT
A sutulás fontos
mozzanat
Ö R E G L E B B E N C S
HOGYAN
INDULT?
Intettek óva: ez férfimunka a javából! Nem
hallgattam senkire. Mindenképpen én
akartam készíteni!
Lett recept (hiteles, nagyhegyesi!), lett volna
segítség is (a háttérből, hogyan ’sutuljam’), de
nem volt megfelelő bogrács. Mer’ az nem úgy
van ám, hogy beletehetjük akármibe a
hozzávalókat! Ehhez az ételhez vas(lemez)
bogrács kell, kérem szépen!
Nem jó a zománcos, meg az ilyen-olyan
edény-féle… vas bogrács dukál!
Aztán lett bogrács (ezer éve nem használt,
na, az is egy külön történet, hogyan kell a
rozsdás vasból használhatót alkotni), és lett
alkalom.
Lett salmbuc (vagy öhön, öhöm…
öreglebbencs… galaburgyi… betyáros…
tanyai levetlen… tésztakása… ki, hogyan
ismeri). Egy tradicionális pásztorétel, hajdúbihari
finomság, Baranyában elkészítve.
A Z E T N O G R Á F U S S Z E R I N T
Dr. Ecsedi István
etnográfus 1935-ös
feljegyzése szerint
elkészítési módja:*
„A magyar a főzést kolompirhámozással nyitja meg. Mikor elég kolompirt
meghámozva, karikára vágva felaprította, fog a pergeléshez. A
sósszalonnát apróra darabolja, egyenesen a vasfazikba. A vasfazikat
felteszi a tűzre, lassan süti, közben kavarja, hogy meg ne égjen. Mikor a
szalonna-tepertő pirulni kezd, tördelt tésztát rak bele, annál jobb, minél
jobban összetördeli a tésztát, belekavarja a zsírba és süti. A zsíros tészta
szépen pirul, ő nem hagyja félben, süti, míg sötét piros nem lesz. Bizony
már füstöl is, de a tésztába nincs, amelyik megégett volna és fekete lenne.
Leveszi a tűzről, leteszi a földre, kavarja, míg a sülése meg nem szűnik.
Ekkor félretolja a tésztát és egy fél kanál jó paprikát tesz a zsírba. A zsír a
paprikától erős pezsgésbe jön, a forró zsír bordó piros lesz. Ekkor
összekavarja a paprikás zsírt a pirított tésztával, s annyi vizet tölt rá,
hogy felérje. Sót tesz bele, felakasztja a főzőfára, vagy otthon ráteszi a
vaslábra, jó tüzet rak alá, a vékony vasfazikban gyorsan felfő a tészta,
nem ázik el. A kevés levét nemsokára elfővi, de eddig a krumpli és tészta
is megfő. A sűrű étel szuszog, sivít belőle a gőz, ezért szuszinkának is
nevezik. A főző hosszúnyelű kanalával kavarja, különösen a vasfazik
oldalát és a fenekét karmolja, hogy a sűrű étel oda ne ragadjék. A tűz
zsaráttá válik. Az étel lassan fő, sőt sülni kezd. Többé már nem a kanál a
főeszköz. A főző leakasztja a fülénél fogva a vasfazikat és megforgatja a
sülő tésztát. Az összefőtt anyag egy darabban fordul meg a vasfazékban.
Ha egy-egy kis rész a vasfazék oldalához ragad, kanalával lekaparja a
többihez. Így sül szépen lassan. A főző forgatja, lassan megpirul, pompás
illata kínálja.”
(forrás:wikipédia)
RECEPT
Jöjjön a recept, ahogyan én kaptam:
Hozzávalók:
8 személyre:
40 deka sós szalonna, 2 kiló krumpli, 60
deka tészta;
10 személyre:
50 deka szalonna, 2,5 kiló krumpli, 80 deka.
tészta;
12 személyre:
60 deka sós szalonna, 3 kiló krumpli, 1 kiló
tészta.
Elkészítés:
vas bogrács
vas kanál
szalonna üvegesre
krumpli karikára
tészta összetörve
sutulni.
Természetesen Pannus lebbencs tésztájával.
Sándor
Kányádi
őszi ének
Felemás
ÉPÍTSD FÖL MINDEN ÉJSZAKA,
ÉPÍTSD FÖL ÚJRA S ÚJRA,
AMIT LEROMBOL BENNED A
NAPPALOK HÁBORÚJA.
NE HAGYD KIHUNYNI A TÜZET,
A SZÁZSZOR SZÉTRÚGOTTAT,
SZÍTSD A PARAZSAT NÉLKÜLED
FÖL ÚJRA NEM LOBOGHAT.
NEVETSÉGESEN ISMERŐS
MINDEN MIT MONDTAM S MONDOK,
NEHÉZ NYARUNK VOLT ITT AZ ŐSZ,
S JÖNNEK A TÉLI GONDOK.
MÁR CSAK MAGAMAT BENNED ÉS
MAGAMBAN TÉGED ÓVLAK,
AMEDDIG CÉLJA VOLNA MÉG
VELÜNK A FÖNNVALÓNAK.
Az aszalt szilvában nagy mennyiségű ásványi anyag sűrűsödik össze. Többek
között magnézium és kalcium tartalma magas. Nagyon ajánlom változó
korban lévő nő társaimnak a téli időszakban is. Megkönnyíti a székletürítést
is.
Magyarországon nagyon sokféle szilvafajta fellelhető. A mirabolántól, a
ringlón át a szilvák sok fajtájáig. A mirabolánban különösen sok az A-vitamin,
Az aszalást végezhetjük alacsony hőmérsékletű sütőben, elektromos
aszalógépben, kályha felett és épített, kinti aszaló szerkezetben is.
Mindenképpen érdemes elvégezni, mert a szilva olcsóbban hozzáférhető,
mint később az aszalt szilva.
Jótéteményeit hálásan fogjuk tapasztalni testünkön.
Pagonyi Gabriella ajánlása
Mesezug
ŐSZI
V Á R H E L Y I P A N N I S Z Í V E C S Ü C S K E
A kis ködmön
Volt a világon, hol nem volt, volt egy jómódú parasztember, annak volt egy
felesége meg egy leánya. Egyszer odament egy szép fiatal legény
másodmagával háztűznézni.
Mindjárt kínálták őket tyúkkal, kaláccsal. Borért is leküldte az ember a
leányát a pincébe. Lement a leány, elkezdte vigyázni, hogy melyik a
legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja; amint ott
vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztáskő a pince egyik oldalához
támasztva. Elgondolkozott a leány, hogy őérte most itt vannak a
háztűznézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kisfia, annak ő vesz
egy kis ködmönt a vásárban, a kisfiú egyszer le talál szökni a pincébe, csak
ott ugrál, csak ott ugrál a káposztáskő körül, a káposztáskő eldől, a kisfiút
agyonüti, kire marad akkor a kis ködmön? Ezen a leány úgyannyira
elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sírt.
Már odafönt nem győzték várni; leküldte hát az ember a feleségét is:
- Ugyan, anyjuk, eredj le már, nézd meg, mit csinál az a leány ennyi ideig
abban a pincében. Tán a bort folyatta el, azért nem mer feljönni.
Lement az asszony, látja, hogy ott sír a leánya az ászokon.
- Hát téged mi lelt, hogy oly keservesen sírdogálsz?
- Hogyne sírnék, édesanyám, mikor így meg így elgondoltam jövendőbeli
állapotomat. - Azzal elbeszélte, hogy mit gondolt hát el. Az asszony, amint
ezt meghallotta, leült a lánya mellé, ő is rákezdte a sírást.
Nagyon megharagudott már odafönt a gazda, nem állhatta meg
káromkodás nélkül.
- Ejnye szedte-vette, már bizonyosan a bort folyatták el! Elmegyek,
megnézem, hová vesztek.
Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az
ember sehogy se tudta elgondolni, hogy mi bajok akadt.
- Hát ti mit sírtok-rítok? Mi bajotok esett ilyen hirtelen?!
- Jaj, kedves apjukom, hogyne sírnánk-rínánk - felelt rá az asszony -, mikor
milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe!
Itt elbeszéltek neki mindent, úgyannyira elkeserítették, hogy az is közibük
ült, segített nekik a sírásban.
A kérő se győzte őket tovább várni, kapta magát, lement utánok a pincébe.
Sose tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit sirathatnak olyan
keservesen. Kérdezi aztán tőlök, azok elbeszélték neki. A kérő, csak kicsibe
múlt, hogy hanyatt nem vágta magát, olyan jóízűt nevetett.
- No - azt mondja -, még ilyen bolond embereket nem láttam. Hanem most
elindulok, addig megyek, míg három ilyen bolondra nem akadok, mint
kendtek hárman, ha aztán akadnék, akkor visszajövök, elveszem a kendtek
leányát, ha az Isten is úgy akarja.
Elindult a legény, azokat otthagyta a pincében, hogy sírjanak, amíg nekik
tetszik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, talált egy embert, aki
egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni, közelebb megy
hozzá, megszólítja:
- Hát kend, atyafi, mit csinál azzal a dióval?
- Én bizony nagy munkában vagyok. Már fél esztendő óta mindig hányom
ezt a diót, de sehogy se tudom fölhányni, szegény ember vagyok, de adnék
annak az embernek száz forintot, aki valami módon felszállítaná.
- No hát majd felszállítom én - mondja a kérő. Azzal elővett egy vékát, félóra
alatt mind felhordta a diót. Mindjárt megkapta a száz forintot, továbbment
vele.
„No - gondolta magában -, akadtam már egy bolondra.”
Megint ment, mendegélt, talált egy embert. Csak nézte, csak nézte, hogy mit
csinál. De sehogy se tudta eltalálni. A kezében volt egy teknő, azzal hol
kiszaladt, hol be egy olyan házba, amelyiknek nem volt ablaka, csak egy kis
lyukforma ajtója; odamegy hozzá, megszólítja:
- Jó napot adjon Isten, földi! Hát miben fáradozik kend?
- Fogadj Isten, atyafi! Hát biz én a tavasszal lesz egy esztendeje, hogy ezt a
házat csináltattam, nem tudom, miféle istencsudája, hogy olyan sötét, csak
elnézem, hogy a másé milyen világos, pedig semmit se csinál neki; én meg,
mióta készen van, mindig azt csinálom, hogy hordom bele a világosságot
teknővel, látja kend, most is abban munkálkodom; de adnék is száz forintot
annak az embernek, aki világossá tudná tenni.
- No, majd világossá teszem én - mondja rá a legény. Elővett egy fejszét,
vágott a házon két ablakot, az ajtót is nagyobbra vette, mindjárt világos lett a
ház. A legény megkapta itt is a száz forintot, azzal ezt is otthagyta.
„No - gondolta magában -, akadtam már második bolondra is.”
Megint mendegélt, talált egy asszonyt, aki a kiscsirkéit erővel dugdosta volna
egy kotló alá. Megszólítja a legény:
- Hát kend, nénémasszony, mit csinál?
- Biz én, öcsém, ezeket a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól félek,
hogyha szerteszéjjel szaladgálnak, elkapja valamelyiket a héja, de sehogy se
tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől kibúvik. Adnék is
száz forintot annak az embernek, aki jó tanácsot tudna adni, hogy mitévő
legyek velök.
- Én megmondom, nénémasszony, sose dugdossa kend azokat a csirkéket a
kotló alá, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi őket.
Az asszony nagyon megörült a jó tanácsnak, mindjárt odaadta a legénynek a
száz forintot. Az is megörült neki, mindjárt visszaindult.
„No, hála Istennek - gondolta magában -, megtaláltam mind a három
bolondot.”
Mihelyt hazaért, mindjárt elkendőzte a leányt, két hét múlva a lakodalmat is
megtartották. Többet aztán nem is hallottam felőlök, csak annyit, hogy lett
nekik egy kisfiúk, vettek is neki ködmönt, hanem azért a káposztáskő nem
ütötte agyon. Még most is élnek, ha meg nem haltak.
Még nem késő és szívből ajánlom, ha még nem próbáltad,: ültess őszi
veteményt! Hamar megjelenik a kis növény és még az ősz folyamán
szedheted a klorofillban, vitaminban és ásványi anyagban gazdag ételt.
Általában a levél petrezselyem is megmarad a tél folyamán. Szintúgy a
spenót. Zöldturmixokban jól tudod hasznosítani és igazán nem igényel nagy
munka befektetést. Én a vető árkokba szórok komposztot, hogy legyen elég
tápanyaga a kis növénynek.
Ráadásul az őszi veteményben sokkal kisebb a lehetősége bármilyen
betegség, vagy kártevő pusztításának. Idén egy “Debreceni sötétzöld “nevű
zöldborsó fajtát is vetek. Állítólag télálló. Régen volt egy Expressz nevű, amit
kivontak a forgalomból. Egy idős nénitől, Ljubicától hallottam erről a fajtáról,
aki már egy ideje veti ilyenkor. A nagyobb, de nem elég nagyfejű hagymákat
is bedugom a földbe, mert élvezhetjük így még a zöldhagymát is.
Légy kíváncsi! Próbálkozz minél több lehetőséget a konyhádba hajtani.
Megéri!
Lelkesen írta - Pagonyi Gabriella
BÉKÉS SZÁMVETÉST
KÍVÁNUNK AZ
Őszben
A Szerkesztőség