IPARI KENDER KÉZIKÖNYV

ÉVEZREDEK HAGYOMÁNYA
A kender az egyik legősibb ipari növény.
Az ember már az újkőkorszakban ismerte. Kezdetektől fogva
nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért vagy magjáért termesztették.
(Ha a növénynek a magját és a rostját is hasznosítják,
akkor kettős hasznosításról beszélünk.)
A fonalkészítés az egyik legrégebben űzött, máig fennmaradt foglalkozás.
A kínaiak ruhákat, cipőket, köteleket készítettek a kender rostjaiból,
valamint egyfajta papírt. A japánok és a mongolok már a pamut
megismerése előtt felhasználták.
Kelet- és Délkelet-Európában eme rostnövényt
alighanem a szkíták honosították meg. A legrégebbi írásos feljegyzést
(i. e. kb. 440.) a kender felhasználásáról, a növény és a belőle készült
nyers vászon, kanavász (görögösített) szkíta nevéről
– kannabisz (κάνναβις) – Hérodotosznak köszönhetjük.
Ismertetvén a királyi szkíták országát,
szokásait, jeles szerzőnk a következőket mondja:
2
„Országukban kender terem, mely leghasonlóbb a lenhez,
kivéve a vastagságot és nagyságot. Ebben sokkal felülmúlja a kender.
Ez mind önmagától mind vetés után terem.
S a Thrákok ruhákat készítenek belőle, melyek leghasonlóbbak a lenbőliekhez.
S a ki nem nagyon jártas benne, nem képes megkülönböztetni,
valjon lenből vagy kenderből van-e.
Aki pedig még nem látott kendert, lenbőlinek fogja tartani a ruhát.
A scythák tehát magokkal vivén e kender magvát, a nemezsátrakba bújnak,
és azután a tűz által izzó kövekre dobják a magot.
Ez pedig reáhintve füstölg s oly nagy gőzt okoz,
hogy semmiféle görög izzasztó fördő felül nem múlja.
S a scythák gyönyörködve ezen izzadásban kurjonganak.
Ez nekik fürdő gyanánt szolgál; mert vízzel soha sem mossák testüket.
A nők pedig érdes kövön összetörnek cyprus-, cédrus- és töményfát
s vizet öntenek reá. S azután e gyurmával, mely vastag,
bekenik az egész testet és arczot. S ettől jó illatuak is,
s ha másnap leveszik a kenőcsöt, tiszták és fényesek is.”
(IV. könyv, 74–75. szakasz. Télfy János fordítása)