Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

More documents

Recommendations

Info

VIII. évfolyam, 4. szám Mikes International Volume VIII., Issue 4. _____________________________________________________________________________________ Katolikus Szemle 1986. XXXVIII. évfolyam 1. szám ILLYÉS, Elemér : Román Történeti Atlasz A több mint nyolcvan térképet tartalmazó kiadvány a román nép és nyelv kialakulási folyamatának történelmi és területi képét igyekszik szemléltetni a párt által megszabott hivatalos történetszemlélet értelmezése szerint. Az atlasz — Atlas pentru istoria României (Bukarest 1983) — főszerkesztői Muşat Mircea és Pascu Ştefan, a kolozsvári egyetem rektora, e modell legismertebb képviselői. A hatvanas évek közepétől, a román nemzeti történet « újraírását » követően, de főként az 1974. évi pártkongresszus határozatai után megjelent román történelmi munkák változatlanul ugyanazt a monoton képet mutatják: marxista klisék, közhelyek és egy előre kialakított koncepció séma-rendszere, amelybe zökkenők nélkül illeszkedik a román nép története Burebista dák uralkodó idejétől (i.e. 1. század) napjainkig. A nemzeti elv historizálásának és nacionalista-hazafias értelmezésének a lényegéhez tartozik a jelen idő történelmi szemléletének évszázadokra való visszavetítése. Az ideologizált történetírásnak hármas funkciót kell betöltenie: 1. a párt által megszabott történetszemléletnek mint a nemzeti fejlődés « megdönthetetlen » ténytárának kell érvényre jutnia; 2. a történetírás a jelen problémáinak a kompenzáló eszköze és egyúttal mitikus-patriotikus példa a nemzeti tudat erősítésére; 3. tájékoztató a tájékozatlan — főként idegen — olvasó számára. A Romániára nézve kedvező kimenetelű két világháború, elsősorban a területi gyarapodás, új távlatokat nyitott a történetírás és a történetírást irányítók számára. Szükség volt mindenekelőtt a kétszeresére megnagyobbodott Románia területi birtoklásának az igazolására, a területi igények várakozáson felüli kielégítésének a legitimációjára. Itt tehát nem a nemzeti múlt őszinte feltárása és tárgyilagos kiértékelése bizonyult elsődleges szempontnak, hanem a jelenlegi helyzet visszavetítése és azonosítása a középkor és az újabb kor történelmi eseményeivel. Az atlasz képanyaga De vizsgáljuk csak meg közelebbről a történeti atlasz képanyagát. Az ember elvárná, hogy a vaskos kiadvány, mely az őskor szemléltetésével kezdődik és a mai Románia közigazgatási-területi ábrázolásával végződik, majd csak árnyalt képet nyújt a román állam történeti-területi kialakulásáról, a történelmi tények szigorú figyelembevételével. Ehelyett olyan séma-képeket kapunk, melyek minden korban és minden történeti-politikai konstellációban az új területekkel gyarapodott Nagy-Románia (Besszarábiát és egész Dobrudzsát is beleértve) geopolitikai határait törekszenek fedni, s ezáltal az « ősiséget », a dákoromán folytonossági-elméletet dokumentálni. Ilyen értelemben a tényleges határok is kitágulnak a Kárpát-dunai-feketetengeri térségre, amelyet az ókorban a románok elődeinek tekintett népek a dákok, géták, illetve dáko-géták és trákok, egyszóval a közvetlen ősök, a dákorománok lakták. Visszavetítve Nagy Románia határait a 3-4. századba, már a népvándorlás korabeli térképen (27. 1.) megjelennek a dákorománok és a 28. oldalon — egy nagy történelmi ugrással — a 6-13. században kialakult « román vajdaságok », köztük az erdélyi vajdaság is. E látványosan szerkesztett térképeken a határok nyugaton a Tiszáig, keleten a Dnyeszterig terjednek, de a népvándorlás több százados nagy hullámai — a jelenkori román történetírás doktrínáit követve — jelentéktelen módon érintik az egységes dákoromán (román) területet. A századoknak a folytonossági konstrukciót célzó összevonása azt a közel ezeréves űrt igyekszik áthidalni, mely Dacia feladásától (271) a románok első hiteles erdélyi említéséig (1210) ível. A Román Történeti Atlasz különös súlyt helyez Erdély történeti területének a szemléltetésére. A hamisítások, torzítások és kihagyások itt mutatkoznak a legszembetűnőbben. A 31-32. és a 35-38. oldalon a 14. és 16. századi Erdély « Transilvania » néven Moldvával és a Havasalfölddel együtt mint történeti fejedelemség szerepel. A határok olyképp vannak feltüntetve itt is, hogy fedjék — sőt némely helyen túl is haladják — a mai Románia nyugati határait: így például, Huszt és Ungvár is belül van a román érdekhatárokon; Szegedtől délre a Tisza és részben a Duna képezi a határt. A térképek színezése halványsárga és egész — csaknem szürkésfehér — halványsárga olyképp, hogy Erdély színe mintegy beleolvadva a román fejedelemségekbe az egységes Nagy-Románia benyomását keltse. E színektől persze teljesen elüt az élénkzölddel ábrázolt nyugati szomszéd, a Magyar Királyság területe. A 16. és 17. századi erdélyi fejedelemség és a Habsburg kormányzat alatt álló erdélyi nagyfejedelemség (1688-1867) élénkebb színezése viszont Erdély relatív önállóságát, illetve a Habsburg fennhatóságot jelzi, hangsúlyozván ezáltal Erdélynek a Magyar Királyságtól való különállását. A 19. századi térképeken Erdély színezése újból _____________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008 132
VIII. évfolyam, 4. szám Mikes International Volume VIII., Issue 4. _____________________________________________________________________________________ eggyé válik Románia általános színfoltjával és csupán egyetlenegy térkép utal a 61. oldalon arra, hogy Erdély az első világháború kezdetekor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott; a helynevek azonban a később Romániához csatolt területeken kizárólag románul vannak feltüntetve. Végül az 1918. évi térkép (64. 1.) befejezett tényként szemlélteti a román nemzeti állam fejlődésének a « kiteljesedését », az « összes román területek egyesülését », mely a román történetírásban, mint egy « természeti törvény » következménye, « nagy egyesülés » (unirea mare) néven honosodott meg. A Román Történeti Atlasz illusztráció valamihez, ami a következőkben rövid magyarázatra szorul. A dákoromán folytonossági-elmélet szerint a román nép, a dákok és a rómaiak keveredése folytán az egykori római tartomány, Traianus Daciája (i.sz. 106-271) területen alakult ki, ahol megszakítás nélkül, egészen a mai napig megőrizte létét. A román nyelv eredete (romanizálása, latinosodása) az elmélet szerint ugyancsak erre a területre vezethető vissza. A dákoromán folytonossági-elmélet A latin eredet koncepcióját a 18. század első évtizedeiben az úgynevezett « Erdélyi iskola » (Şcoala ardeleană) szellemi képviselői hozták létre és alakították politikai fegyverré. Később a dák komponensre tevődött át a hangsúly, sőt a tulajdonképpeni Dacia területén kívül élő antik népelemeket, a gétákat és a trákokat is bevonták az etno-genetikaí térségbe, mely nagyjában megfelel Románia területének. Ennek a feltevésnek azonban ellentmondanak nemcsak a korabeli történeti források, de a régészeti és nyelvi bizonyítékok is. 1 Onnan kell kiindulnunk, amikor a dákok által lakott terület nagy részét Traianus római császár légiói két háborúban (i.sz. 105-106) meghódították és római provinciaként bekebelezték. A Dacia Traiana-nak nevezett terület magába foglalta Erdély jókora részét, a Bánát keleti felét és a mai Oltenia egész területét. A háborúk folyamán — a korabeli források szerint — a dák férfiak legnagyobb része elpusztult, a lakosság jelentős hányadát vagy széttelepítették, vagy elhurcolták és más római provinciákból idegen gyarmatosokat telepítettek be. Traianus Daciájának a léte körülbelül 165 évig tartott: barbár törzsek nyomására Aurelianus 271-ben feladta a Dunától északra eső területet. A tartomány feladásakor eltávozott a közigazgatási apparátus, a latin nyelv tulajdonképpeni hordozói az arisztokrácia, a városi lakosság és a katonaság. Mindazok, akiket valamilyen érdek a római birodalomhoz kötött. Egy régebbi felfogással ellentétben nincs kizárva, hogy a helybeli lakosság egy része a tartomány feladása után is Daciában maradt, de téves lenne « dákorománokról » (románokról) beszélni. E fogalom etnikailag már önmagában véve is helytelen, politikai-ideológiai célzatú: vagy dákokról, vagy rómaiakról, legjobb esetben romanizált dákokról lehet szó. E népelemek szakadatlan dáciai fennmaradásáról azonban semmiféle korabeli írott forrás nem tud. S ami több, mind a régészeti leletek tanúsága, mind a nyelvi vizsgálódások eredményei s nem utolsósorban a történeti tények ellentmondanak ennek a feltevésnek. Kezdjük mindjárt a romanizáció, a latinosodás problémájával. Dacia 165 évi római katonai megszállása túl rövid lett volna ahhoz, hogy a provincia dák lakossága elrómaiasodjon. A latin kultúra hordozója, mint említettem, a városi arisztokrácia, a kereskedők és a megszálló katonaság volt, de ezek nagy része is idegen, nem római elemekből állt. A latin nyelv használata nehezen, vagy egyáltalán nem hatolt be a vidéken élő, nagyobbára ellenséges magatartású dák lakosság alsóbb rétegeibe. A román történészek által feltételezett « gyors és példátlan » dáciai romanizálódás minden reális alapot nélkülöző merő elképzelés. Pannóniában, vagy Noricum Mediterranae-ban (mai Szlovénia) például jóval tartósabb volt a római uralom mint Daciában, mégsem rómaiasodott (latinosodott) el a helybeli lakosság; ez alól Dacia sem lehet kivétel. A maradék római, vagy romanizált lakosság Daciában legkésőbb az 5-6. század folyamán teljesen eltűnt. S ha régészetileg ki is mutatható egy ideig, legkésőbb a 4. századig a provinciális római kultúra hatása, ez még nem jelent « elrómaiasodást », még kevésbbé teljes « latinizálódást ». Már a 3. század harmadik negyedében, Dacia feladása után kialudt a római élet utolsó lángja is a volt provinciában és máris mutatkoztak a népvándorlási kor anyagi kultúrájának első jelei. A római birodalomnak egyáltalán nem állt érdekében további kapcsolatok ápolása a volt tartománnyal; erre később sem került sor, a Duna vonala, a római birodalom határa (limes) válaszfal maradt a folyótól északra és délre fekvő területek között. Dacia elrómaiasodása ellen szól az a tény is, hogy a provincia feladása után az egykori római városok a teljes pusztulás képét mutatják; a romok közt talált római vagy római stílusú tárgyak nagy része import áru. Daciát római városnevek (Apulum, Napoca, Porolissum, Potaissa) nem maradtak fenn a román nyelvhasználatban, ami szintén ellentmond a római kontinuitásnak. A Napoca (Kolozsvár) római név újjáélesztése egy 1974. évi rendelet szüleménye. A római légiók volt katonai táborait a provincia feladása után semmilyen más célra nem használták, lakatlanná váltak. A jelenlegi román történetírásban mindinkább érvényre jut az a törekvés, hogy a Dacia határain kívül eső területek (Moldva és a Havasalföld) is bekerüljenek a kontinuitás hatáskörébe. Ez a célzatosság azonban mint feltevés sem állja meg a helyét, mert mint ismeretes, ezek a területek semmilyen időben sem tartoztak a római birodalomhoz és arra sincsen bizonyíték, hogy Moldvában, 1 A kérdésről sajtó alatt a szerző angol nyelvű tudományos feldolgozása: Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Basin. History and Ideology. _____________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008 133
Page 1 and 2:
Mikes International _______________
Page 3 and 4:
VIII. évfolyam, 4. szám Mikes Int
Page 5 and 6:
Page 7 and 8:
Page 9 and 10:
Page 11 and 12:
Page 13 and 14:
Page 15 and 16:
Page 17 and 18:
Page 19 and 20:
Page 21 and 22:
Page 23 and 24:
Page 25 and 26:
Page 27 and 28:
Page 29 and 30:
Page 31 and 32:
Page 33 and 34:
Page 35 and 36:
Page 37 and 38:
Page 39 and 40:
Page 41 and 42:
Page 43 and 44:
Page 45 and 46:
Page 47 and 48:
Page 49 and 50:
Page 51 and 52:
Page 53 and 54:
Page 55 and 56:
Page 57 and 58:
Page 59 and 60:
Page 61 and 62:
Page 63 and 64:
Page 65 and 66:
Page 67 and 68:
Page 69 and 70:
Page 71 and 72:
Page 73 and 74:
Page 75 and 76:
Page 77 and 78:
Page 79 and 80:
Page 81 and 82: VIII. évfolyam, 4. szám Mikes Int
Page 131: VIII. évfolyam, 4. szám Mikes Int
Page 141: VIII. évfolyam, 4. szám Mikes Int
show all

Mikes International - Hollandiai Magyar Szövetség

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?