Részletes program (pdf)

Portugál filmtörténet Portuguese Film HistoryAmikor a 70-es évek első felében kiteljesedett a portugálúj hullám, az új nemzedék filmesei csupán Manoel deOliveirát nem tagadták meg az elődök közül. Ő olyanmorális példaképnek számított, mint Jean Renoira francia nouvelle vague alkotói előtt. Némi túlzással aztmondhatjuk: Oliveirának köszönhető, hogy a portugálfilmtörténetnek van említésre méltó előélete az újhullám előtt is. De talán helyesebb, ha úgy fogalmazunk:a portugál film kezdetben elsősorban funkcionális jellegűvolt (legfőbb célja a közönségszórakoztatás volt), amikésőbb sem változott sokat, legfeljebb a funkcionalitáscélja változott meg (a diktatúra propagandaeszköze lett),majd a fasiszta rezsim bukása után, az európai új hullámosmozgalmaktól némiképpen lemaradva, művészi szerepretett szert. Egy kicsit más szemszögből azt is mondhatnánk:a belföldi piacról kilépett az európai porondra. Hogy aztánigen gyorsan el is szigetelődjék. A portugál filmesek általhasznált sajátos nyelv kevéssé érthető a külföldiek számára,de már a belföldi közönségtől is távol áll. A portugál filmigazi szubkulturális jelenség lett, a hozzáértő filmszeretőkszámára exkluzivitást, vagyis igazi szellemi kalandot,kulturális izgalmat jelent.A 50-es évek végén, 60-as évek elején néhány filmeslehetőséget kapott, hogy külföldön tanuljon. PauloRocha Franciaországban járt rendező szakra. Renoirasszisztense lett a Le caporal épinglé forgatásán.Párizsban tanult António da Cunha Telles is. AntónioPedro Vasconcellos Roberto Rossellini mellettWhen in the early seventies the Portuguese new wavereached full maturity, the filmmakers of the new generationdenied all their predecessors except for Manoel de Oliveira.He was regarded as a moral example, like Jean Renoirby the filmmakers of the French nouvelle vague. Withsome exaggeration we can say: it is due to Oliveira thatPortuguese film history had a past worth mentioning beforethe advent of the new wave. Or to put it more correctly:Portuguese film was mainly functional in character (itsmain aim being the entertainment of the audience), whichlater did not change much, only as far as the purpose of itsfunctionality changed (turned into a means of propagandaby the dictatorship), and after the fall of the Fascistregime, somewhat lagging behind the European newwave movements, it assumed an artistic presence. From aslightly different perspective we might say: it left the homemarket for the European stage. Just to become isolated in alittle while. The peculiar language used by the Portuguesefilmmakers is hardly comprehensible for foreigners, beingalready foreign to native audiences. Portuguese film hasturned into a genuine underground phenomenon, offeringan exclusive experience for art-film fans, that is, realintellectual adventure and cultural excitement.In the late fifties and early sixties some filmmakers got thechance to study abroad. Paolo Rocha studied film directingin France, acting as Renoir’s assistant at the shooting ofThe Elusive Corporal. Also António da Cunha Telles studiedin Paris. António Pedro Vasconcellos had his practical