A mellerendelo szemleleti mod.pdf - Szabir . com

1. dia
A mellérendelő szemléleti mód
A magyar műveltség keleti kapcsolatai
Cser Ferenc
Queanbeyan, Ausztrália
e-mail: cserenc@netscape.net
Kivonat
Lükő Gábor A magyar lélek formái c. 1942-ben kiadott munkájában a magyar népi alkotásokat
alapvetően mellérendelő jellegűnek méltatta. Gordon Childe Az Árják c. 1926-ban
kiadott könyvében az indoeurópaiak sikerét nyelvük alárendelő szemléletével indokolta. A
jelen munkában bemutatom a két szemléleti mód lényegét, meghatározom a történeti hátterüket
és kimutatom, hogy a magyar műveltséget jellemző mellérendelés az emberiség ősi
szemléleti módja. Ez az ősi szemléleti mód a jelenkori Európában jellegzetesen magyar, ám
Ázsia több műveltségének az ősi formáját is ez jellemezte és ott még ma is él. A közös szemléleti
mód azonban nem jelent sem embertani, sem műveltségi származást, ez csupán a hasonló
életkörülményekre adott hasonló emberi válaszként értelmezhető.
Bevezetés
Az ember közösségi lény. Az együtt élő, és következésképpen, együtt tevékenykedő
emberek alapvetően két féle viszonyban lehetnek egymással szemben. Az egyik ilyen viszony
az, amikor az egyik személy a másiknak alárendelt szerepet tölt be, azaz a másikhoz nem
egyenértékű módon kapcsolódik. Ebben a viszonyban az egyik ember helyzete mindig magasabb,
parancsnokibb, míg a másiké mindig alacsonyabb, végrehajtóbb. Ez azt jelenti, hogy a
kettőjük viszonya egy irányban függő. Van a főnök, az uraság, a parancsnok, aki a másikat
utasíthatja, és van a másik, a beosztott, a szolga, a végrehajtó, aki a felette lévő utasításának
megfelelően cselekszik. Ez a viszony ma általánosan ismert, szinte valamennyi szervezet gyakorlatilag
ennek szellemében, ú.n. archiusan épül fel. Ezt jelképezi egy talpára állított piramis,
ahol az utasítás menete felülről lefelé halad. Az alsóbb színt a felsőnek alá van rendelve.
Beöthy 1 éppen ezzel határozza meg a társadalmat. Szerinte társadalom főnök nélkül nem létezhet.
Nem érti az ausztrál bennszülöttek társadalmát, ahol a főnökség alapvetően hiányzik és
éppen ezért primitív hordává degradálja őket. Itt semmi gond, ezt a viszonyt mindenki ismeri
és általában el is ismeri.
Ennek ellentéte a mellérendelő viszony. Ebben a kapcsolatban a két személy közül
egyik sincs a másiknak alárendelve, hanem tevékenységük egyenértékű (vagy ilyen értelmű)
kapcsolatot tételez fel. Az alárendelő rendszerben is számtalanszor megfigyelhető ez a viszony,
amikor az azonos szinten tevékenykedőket mérjük egymáshoz. A két egymásmellé
rendelt személy tevékenységét ilyenkor egy közös, a fölöttük lévő rendszer-színt valamelyik
eleme hangolja össze. Ez a kapcsolat is jól ismert és úgyszintén elismert.
Van azonban a mellérendelő viszonynak egy egyedülálló esete is, amikor a két egyenértékűnek
föltételezett személyt nem köti össze egy felettes harmadik. A kérdés ilyenkor az,
hogy tudnak-e együttműködni? Létezhet-e egy ilyen viszony tartósan? Létezhet-e egy társadalom,
ahol annak tagjai egyenértékűek, ahol nincs kiemelt főnökség? Sokan – ahogy láthattuk
Beöthy is – a kérdésre egyértelmű nemmel válaszolnak, mondván, hogy egy összefogó,
koordináló harmadik híjával a két személy kapcsolata anarchikussá (rendetlenné, össze-
1 Beöthy (1878), pp.: 27-140, ill. Beöthy (1882), pp.: 154-174.
1

visszává) válik. Ez azt jelenti, hogy felborul egy fajta rend és ennek eredménye akármiféle
káosz. A kérdés azonban az, hogy ez igaz-e?
A válaszom egyértelműen az, hogy ez nem igaz. A mai társadalmi élet számos jelenségét
fel tudom hozni arra utaló példának, hogy egymás mellé rendelt emberek közös tevékenységükben
anélkül is eredményesek, hogy viszonyukban az egyik, vagy a másik megkülönböztetetten
felsőbbrendű lenne, magasabb rendű szerepkört töltene be.
A legkiválóbb példák erre a kis zenekarok. Ezeknél ugyan gyakran van egy személy, aki
az egésznek a motorja, de ugyanilyen gyakran van az is, hogy a zene pusztán a zenészek
együttműködése alapján áll össze és ilyenkor maga a végtermék, a muzsika adja az összehangoláshoz
szükséges ‘ütemet’. Az összhangot közvetítő személy nem főnök, hanem a közösségből
kiemelkedő, azokkal egyenértékű személy, azaz vezér.
Hasonlót tapasztalhatunk társadalmi méretekben az ausztráliai bennszülötteknél, ahol ez
a mód évezredekig működött. Nem volt a földjük tulajdon, nem voltak háborúik, nem ölték
halomra egymást, hanem azonos területen osztozkodva békésen megfértek egymással,
együttműködtek. Ez a mellérendelő emberi viszony.
Lükő Gábor könyvében a magyar műveltséget is mellérendelő jellegűnek mutatta be.
Ezt olvashatjuk:
“Két különböző szempontot érvényesítenek egy időben a magyar alkotások a
mellérendelés értelmében.” 2
“A magyar művész a közeli dolgokat lenyomta a látóhatár alá, a távoliakat meg
fölébe emelte és felrajzolta az égre.” “A tér, ill. a sík ilyenforma kitöltése is a keleti
ember mellérendelő észjárásából következik.” 3 .
Munkájában Lükő ezt számos példával alá is támasztotta. Zétényi Zsolt idézi Kocsis
Istvánt 4 , aki így ír:
“Ne feledjük: a régi korokban azért volt sok a törvénytisztelő ember, mert a Szent
Korona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkorona-tagság közjogi fogalma
meghatározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes
magatartás kultuszát erősítette; mert az országlakosi magatartásban a
mellérendelés és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segítette elő 5 .”
(A kiemelések tőlem). A mellérendelés a magyar nyelvben, a népművészetben, a tágabb
értelemben vett társadalompolitikai felfogásban és gyakorlatban egyaránt felismerhető.
Ugyanakkor Gordon Childe Az árják című könyvében az akkoriban még közös tőről eredeztetett
indoeurópai műveltségek sikerét azok nyelvének alárendelő jellegében látta 6 .
A mellérendelő jellegű magyar műveltség igazolható módon legalább egy évezrede a
vele ellentétes szemléletű környezetben él. Vizsgáljuk meg részletesebben, hogy mit is takar
ez a két egymásnak ellentmondó fogalom, és hogyan kapcsolódik a magyar műveltség mellérendelő
szemlélete a keleti műveltségekéhez.
A mellérendelés és az alárendelés
Hogy a kérdést megközelítsük, vegyük mindenekelőtt vizsgálat alá a családot. Milyen
ott az emberi viszony? Természetesen bonyolult, ahol a gyermek/szülő viszony az idő nagy
részében alárendelő jellegű, de ez mégis sokkal inkább vezéri és nem főnöki. A szülők egy-
2 Lükő (1942), p.: 194.
3 Lükő (1942), p.: 189.
4 Zétényi (1997), p.: 17.
5 Kocsis (1996), p.: 288.
6 Childe (1926), p.: 4.
2

máshoz való viszonya azonban nem föltétlenül alá- ill. fölé rendelő! Még akkor sem, ha tudomásul
vesszük, hogy a két szerepkör, az anyai és az apai nem azonos. Két egymástól eltérő
minőséggel találkozunk itt és még sem szükséges azokat egymással szembeállítva, egymásra
vonatkoztatott értékkategóriává alakítanunk. Miről is van tulajdonképpen szó?
Jobban megérthető a viszony, ha visszatekintünk az állatvilágba, ott is a madarakéba.
Jól tudott, hogy a madaraknál nagyon gyakran a nőstény, a tojó szürke, színtelen, miközben a
hím, a kakas meg színes, tarka. Beke Kata 7 a Mert az ember kétnemű c. remek könyvecskéjében
a Színes tollak, színvak férfiak c. fejezetében foglalkozott ezzel a kérdéssel.
A madaraknál ez a színmegosztás, ugyanis, nem a véletlen műve. Szorosan kapcsolódik
a két fél eltérő biológiai szerepköréhez. Ugyanis a hím és a nőstény szerepköre nem csak a
tojás kikeltésében különbözik, hanem az utódok, a csibék ‘fölnevelésében’ is. Hogy ez sikeres
legyen, ahhoz a madárcsaládnak valamiféle védelemmel kell rendelkeznie. Egyikük feladata a
fészek és a mozgásképtelen utódok védelme, a másiké pedig az, hogy az esetleges támadót
(ragadozót) a fészektől elvezesse. Az első feladat rejtezkedést és nagy fokú taktikai készséget
igényel, mert neki akkor kell cselekednie, ha a ragadozó váratlanul mégis a fészeknél terem.
A másiknak meg figyelemfelkeltőnek kell lennie, a fészektől távolra kell elvezetnie a ragadozót
- esetleg úgy, mintha magát kínálná prédául -, és amikor már kellő távolra jutottak a kritikus
helytől, akkor kell gondoskodnia a saját életének védelméről. A hím tehát színes és stratéga,
a tojó meg szürke, vagy a környezetével harmonizáló színű, és taktikus.
Melyik van a másiknak alárendelve, hiszen itt összehangoló, parancsnoki harmadikat
nem találunk? Egyik sem. A két szerepkör a ‘család’ védelme és fönntartása szempontjai szerint
egyenértékű, a két szülő egymás mellé rendelt. Ezt fejezi ki a magyar nyelv is a feleség és
férj szóval, amit azonnal értékelni tudunk, ha tudjuk, hogy pl. az angol a férj fogalmát gazda
fogalomból eredezteti. A férj a nő gazdája! A nő meg a tulajdona.
A két féle alapvető emberi viszony két féle szemléleti mód eredménye. Az alárendelő
szemléleti módú társadalmakban az emberi viszonyok – de filozófiai értelemben véve általában
a viszonyok, események, jelenségek, minőségek – egymásnak alá vannak rendelve. A filozófiában
a metafizikus vizsgálati módszer lényegét tekintve alárendelő szemléleti vizsgálati
módszer. A jelenségek abban a szemléletben, időben és logikailag egyaránt szigorúan egymást
követőek, az ok meghatározza az okozatot és az okozat sohasem hat vissza az okra. Kölcsönhatás
nem lehetséges.
Társadalmi méretekben a két szemlélet közötti különbség meghatározó és jelentős. Az
alárendelő szemlélet manapság állandóan és mindenütt a szemünk előtt van: a királyokról regélnek,
a hősöket dicsőítik, a származást számon tartják és regékben, mondákban, legendákban
rögzítik, adják szájról szájra, vagy vésik kőbe, égetik agyagba. A mellérendelő szemlélet
ellenben rejtőzik, és gyakran az alárendelő tengerben meg sem látszik. Fönnmaradásának
egyetlen záloga az, hogy valami olyasmit tud, amit az alárendelő környezet esetleg nem, és
ezért szükség van rá. Ilyen tudás lehetett, pl. a fémművesség, a fémek előállításának, tisztításának
edzésének a titkai. Fémeket előállító, fémeket feldolgozó és abból eszközöket – még ha,
fegyvereket is! – kovácsoló társadalomban nincs szükség az alárendelésre, fönntarthatják a
mellérendelő szemléletet. Ezért az ilyen társadalom csak a termékei alapján látszik meg. Az
alárendelő krónikákban, legendákban, mondákban nem név szerint említik őket – mert isteneik
hiányában legendás nevük sincs – hanem, mint mesterek jelennek meg. Sokszor idegen
országok mesterei, idegen országok tudásával, idegen – és névtelen – királyok alá rendeltként.
Vagy esetleg törpékként, mint Andersen meséjében, a Hófehérkében.
Általában kijelenthetjük, hogy a mai európai kultúra meghatározó szemléleti módja alárendelő
jellegű. Ebben a szemléleti módban bármely nem egyforma jelenségnél azonnal jelentkezik
az az igény, hogy melyik az elsődleges, az eredendő és melyik a másodlagos, azaz a
7 Beke Kata könyve nincs most a kezembe, a könyvészeti adatait nem tudom megadni.
3

származtatott. Ez időbeli, vagy logikai elsődlegességet egyaránt jelenthet. Ámde mindenképpen
értékítéletet fejez ki: az elsődleges az értékesebb. A finnugor elmélet szerint, pl. a magyar
a másodlagos, míg minden más vele szemben elsődleges. Jellegzetesen alárendelő szemlélet
ez és egyáltalán nem a magyar vonatkozási alapokról indíttatva. Ha egy kultúra hitvilágát
vizsgálják, és pl. abban a kultúrában nem találják meg az isteneket, akkor kijelentik, hogy az a
kultúra elmaradott, mert „még nem jutott el az Isten fogalmának megértéséhez” – ahogy ezt,
pl. Ipolyi Arnold könyve bevezető soraiban 8 olvashatjuk. Mindenképen elsődlegesnek, magasabb
rendűnek, következésképen értékesebbnek vélik azt a rendszert, gondolat- és eszmevilágot,
amit magukénak vallanak, amit hisznek.
A mellérendelő szemléleti módban azonban ezek a különbségek nem jelentenek értékbeli
különbséget, az ok és az okozat sincsenek egymással mereven szembeállítva, és a kölcsönhatás
pedig elfogadott. Filozófiai értelemben ez a dialektikus vizsgálati módnak felel
meg. A tévedések és esetleg helytelen ítéletek megelőzés végett engedtessék meg, hogy megjegyezzem:
a marxizmust ugyan dialektikus materializmusnak tekintik, de nem azért kell elvetni
azt az eszmerendszert, mert dialektikusnak vélte magát!
Az alárendelő szemléleti mód következményeit világosan látjuk, azok mindenki előtt
ismeretesek. Ez jellemzi pl. a római katolikus egyházat és működését, de általában a királyságokra
is ez a jellemző. A királyok ugyanis az istenüknek van alárendelve, vagy egyenesen attól
származnak, a halandók meg neki vannak alárendelve. Számukra a király gyakran megközelíthetetlen,
isteni figura. Erre legkiválóbb példát az egyiptomi fáraók szolgáltatják, ahol is a
fáraóbeavató szertartás éppen azt jelentette, hogy a fáraót az istenség fiává, az emberek fölött
álló félistenné kenték fel 9 . Az Isten Fia fogalom innen eredeztethető.
Ezzel szemben a mellérendelő szemlélet nem teremt magának felsőbbrendű személyiségeket,
akiket imádni, akiktől félni kell. Kevert társadalomban, pl. ha tisztelni kell az uraság
istenét, hát meghajtjuk a térdünket, a fejünket, és nem nyugtalanítjuk az istenétől félő uraságot
ennek megtagadásával. Így arra sem serkentjük, hogy erre erővel vegyen rá minket. Ez
pedig életet jelenhet. Megtehetjük bátran, mert nem kell attól tartanunk, hogy a mi saját istenségünk
ezért megbüntet minket. Erre a magyar műveltséget jellemző ‘többet ésszel, mint erővel’
jellegű válaszra a már idézett Koronatan az egyik legkiválóbb példa. Amikorra az egész
környezetben már a hűbérúr-rendszer volt a meghatározó, akkor egyetlen nép sem engedhette
meg magának azt, hogy ne legyen az országának tulajdonosa. A magyar műveltség ezt a kérdést
már a XI. század végétől fölismerhetően a koronatan megteremtésével kerülte meg 10 .
Létrehozott egy szakrális tárgyat, amit személyiségjegyekkel látott el és az országot annak
birtokába helyezte. Ezzel alakilag egy ‘felsőbbrendű’, vagy olyannak elfogadható ‘lényt’ teremtett,
annak tartalmi jegyei nélkül. A tan ugyan a királyt a Korona alá rendelte, de az ország
lakosságát nem a király alá, hanem ugyancsak a korona alá, a Koronának a királlyal egyenértékű
alkotórészeként határozta meg. Nálunk a király nem lett az ország birtokosa, hanem az
ország népével egyetemben a Korona alárendeltje maradt. Embert törvényesen nem birtokolt
ember egészen Werbőczi koráig, amikor a tant a hűbéri felfogásnak megfelelően átdolgozták.
Ámde ezt követően egészen Mária Terézia koráig sem vált az Európában akkorra már szinte
kizárólagos hűbéri rend a magyarság körében általánossá. A Koronatan kifejezetten mellérendelő
szemléletet képvisel, a vele párhuzamosan európaszerte uralkodó feudális rend pedig alárendelőt.
A másik ember egyenértékű elfogadása előmozdítja a tanulás, a tanítás hatékonyságát
is. Minthogy nem teremt született előkelőket, a társadalmi emlékezést nem az előkelők története,
származási vonala, hősi tettei, hanem a társadalmi élet belső kérdésköre foglalja le. Nem
hősi legendák születnek, hanem tanító mesék, történetek, versek, dalok. Álljon itt összeha-
8 Ipolyi (1853), pp.: 39-41.
9 Lásd pl. Osman (1993), p.: 152, vagy Knight (1997), p.: 155.
10 Lásd részletesebben Cser (2000), pp.: 79, 181, ill. Zétényi (1999), pp.: 17.
4

2. dia
sonlító példaként a mellérendelő szemléletű Mindent látó királylány 11 és az annak megfelelő
alárendelő szemléletű görög mítosz, a Csodálatos Atalanta 12 .
Mindkét történet lényege az, hogy egy leány férjet keres, és ennek érdekében próbatételre
szólítja fel a fiúkat. A fiúk meg feleségnek akarják a lányt megnyerni, és ezért a meghirdetett
próbának alá kell magukat vetni. A mellérendelő szemléletben a cselekvő személyek azonosságának,
minőségének nincs jelentősége, ezért nem is nevezik meg őket. Csak királylány
és kondásfiú a megjelölés. Az alárendelő szemléletben a leány neve (adott esetben Atalanta,
aki egyébként valójában nem is akar férjet, mert egy jóslat szerint miatta állattá változik) és az
isteni származási rendje egyaránt a történet lényegéhez tartozik. Ugyanez vonatkozik a fiúra is
(a görög legenda világban Melanion, Ovidiusnál pedig Hippomenes), akinek a származása és
a hősies múltja ugyancsak rendkívül fontos, jóllehet, Atalantáéval szemben kisebb értékű, alárendeltebb.
Mindkét történetben a fiúnak segítségre van szüksége ahhoz, hogy a feltételeknek megfeleljen.
A mellérendelő szemléletben a fiú azáltal szerzi meg a segítőket, hogy az odavezető
útján nekik segít, velük szemben emberséges és jó. Önmagától ad. Az alárendelő szemléletben
pedig az istenség (a görög regében Afrodité, Ovidiusnál meg Vénusz) kegyeit kell megnyernie,
ami viszont valamiféle rítus maradéktalan végrehajtásával érhető el.
A próbatétel sikerének a mellérendelő szemléletben az a feltétele, hogy a fiú mennyire
értelmes, ügyes, leleményes, mennyire tud együttműködni, azaz hogy önmaga mennyire jó.
Elrejtőzni másként nagyon nehéz. Ezzel szemben az alárendelő szemléletben le kell győznie a
másikat, fölébe kell kerekednie. Minthogy ez természetes körülmények között nem megy,
nem a saját ügyességét, erejét, gyorsaságát fokozza, hanem a másik gyengeségét használja ki:
elédobja az istenségtől kapott aranyalmát, mire a versenytárs megáll és a fiú így jut előnyhöz.
A próbatétel sikere a mellérendelő szemléletben nem megalázó, mert nem győzi le a
másikat. A záró aktus is az, hogy te az enyém, én a tied. Ezzel szemben a görög történetben a
fiú legyőzi a nőt, és azt követően az ura és parancsolója lesz. Az már csak a csattanó vége,
hogy amikor egybekelnek, azzal meg éppen Zeusz (Ovidiusnál Cybele) haragját váltják ki, aki
aztán állattá változtatja őket.
A mellérendelés eredete
Ha összehasonlítjuk a két történetet, szinte lehetetlen kikerülni azt a gondolatot, hogy
összefüggnek. Melyik az elsődleges és melyik a származtatott? – teszi fel az alárendelő szemlélet
ilyenkor a kérdést. A mindent látó királylány erkölcsi mondanivalója, kereksége, logikus
összefüggései egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy a királyi regekört tegyük elsődlegessé, és
abból származtassuk a mesét. Fordított eredeztetés azonban nagyon is valószínűnek tűnik. A
mellérendelő szemléletű történet szolgálhatott az alárendelő történet alapjául, az lehetett az elsődleges
– ha már alárendelő szemlélettel kívánjuk a kérdést elemezni. Az alapműveltségre
rátelepedő uralkodó (görög) réteg átvehette az alattuk lévők (pelagéz) történetét és átalakíthatta
át a saját igénye szerint. A magyarban az alaptörténetet tisztelhetjük.
Ma azt tapasztaljuk, hogy az alárendelő szemlélet az uralkodó az emberi kapcsolatokban.
Fölmerül a kérdés: melyik az eredeti emberi szemléleti mód? Hol találkozunk az emberiség
őstörténetében az alá- és a mellérendeléssel a legkorábban? Föntebb már a mellérendelő
értelmű magyar népmesét véltük alapvetőnek. Távolabbi múltat tekintve legalább a jégkorszakok
végéig vissza kell nyúlnunk, hogy az emberi műveltségek felfogását vizsgálhassuk.
Ekkoriban ugyanis már megjelennek azok a tárgyak, sírmellékletek, szobrok, emberi ábrázolási
módok, sziklarajzok, vésetek, amiknek az alapján a szemléleti módra, esetleg hitvilágra
már következtethetünk.
11 Kovács (1994), pp.: 102, Zöld Péter, Gál Istvánné meséjében, ill. Aszódi (1962), pp.: 104-110.
12 Grimal (1965), p.: 152, de lásd Ovidius feldolgozásában is, Grant (1995), pp.: 343-5, 392.
5

3. dia
1. Ábra Európa műveltségei a középső- és az átmeneti kőkorszakban 13 .
Az 1. Ábra a Würm jégkorszak végén Európában fellelhető emberi műveltségek elhelyezkedését
és mozgását szemlélteti. A jégkorszak fölmelegedését megelőző időszakban Európa
zömmel jég alatt volt. Emberi műveltségek a jeges szakaszoktól délre, már a tundra területeken
is éltek. Két féle alapműveltséget találhattunk meg ebben az időszakban: a Kaukázus
idillikus édenkertjéből, a melegövi környezetből (5) nyugat felé szétáramló (8) gravetti
emberét, valamint a hidegöviekét, azaz az aurignaci műveltségét (1) és a jégkorszakot jellemző
hideg klíma emberét (2-4). Az új kőkorszak idejére ugyanis három foltban megmaradt a
hagyományos mousteri műveltség nyoma is: a Pireneusok lábánál és a Közép-hegységben a
Chatelperoni (2), a Pó völgyében az Uluzzi (3) és a Kárpát-medencében a Szeleta (4). A hideg
időszakban az eredetileg melegövi ember is kényszerű módon a hidegövben élt, és pl. éppen a
Kárpát-medencében tért át a hagyományos mamutvadászatról a szarvaséra, mert az addigi fő
tápláléka ekkor pusztult ki végleg.
Bármelyik nagyállat is volt a kor emberének tápláléka, annak elejtése nem lehetett
egyéni teljesítmény, ahhoz közös tevékenységre volt szükség. Már pedig ez a fajta közös tevékenység
igényli a szoros emberi együttműködést, azaz föltehetően, ezzel együtt a mellérendelő
szemléletet. Létfeltétel itt az együttműködés! Ebben az életformában nem jelenik meg
élelmiszer többlet sem, az embereket az életkörülmények, az időjárás szigora egymás mellé
rendeli. Ez látszik a kor emberének az alkotásaiban. Nem találkozunk ebből a korból származó
istenséggel, a korabeli embert ábrázoló szobrocskákon (pl. a Villendorfi és a Dolni
Vestonicei Vénusz 14 ) a termékenység tisztelete látszik, nem pedig valamiféle megszemélyesített
fogalom. A szobrocskákra ugyanis a nőiesség eltúlzott ábrázolásán felül az arc teljes hiánya
a jellemző. A sírok egyenértékűek, semmi nyoma sincs alárendeltségnek, származásbeli
emberi megkülönböztetésnek. Ugyanakkor viszont találkozunk annak a jelével, hogy ennek az
embernek erkölcse volt. Erre bizonyítékként szolgál a Shanidar barlangi lelet 15 , ahol egy neandervölgyi
ősember csontvázán láthatóan, jobb karjának a születéskori sérülését amputálás-
13 Cser (2000), p.: 131.
14 Rudgley (1999), XXI. Táblakép és p.: 153.
15 Solecki (1971), pp.: 195-196., Roux (1992), p.: 38, Rudgley (1999), pp.: 216-217.
6

4. dia
sal gyógyították meg, majd egy újabb baleset miatti mozgásképtelenség következett be, amit
követően a férfi még több évet megélt, mígnem egy szikla agyonütötte. A társadalmi segítséget,
amivel ez az ember túlélte a nyomorékságát kiegészítik egy másik ember sírjában talált
temetési szertartás jelei (frissen szedett virágok pollenjei a sírjában 16 ). A pollen csoportokban
található, és a virágok általában a későbbi társadalmak által is ismert és használt gyógynövényekből
valók voltak. Köztük az Ephedra, aminek kivonata amphetamin típusú kábítószerként
ismert (ephedrin). A neandervölgyi ember kultikus temetkezéséről a Shanidar barlangon
túlmenően is több adat van, pl. az üzbegisztáni Teshik-Tas barlang 17 , de eltemetett neandervölgyi
emberekről tudósít Gáboriné 18 is a Subalyuk műveltség területéről, a Würm első lehűlési
időszakából. Ugyancsak a neandervölgyi ember társadalmi életére hivatkozik Gábori is,
amikor ismerteti egy gyermek sírját, a benne talált kőszáli kecskeszarvakkal és ő is megjegyzi,
hogy etikája volt 19 ! Ausztrália mai lakóinak az élete egy több évtízezres, folyamatos műveltség
folytatása. A hagyományos társadalmi életük a fenti megállapításokat alátámasztja 20 .
A neandervölgyi embernek tehát már volt etikája 21 , ami a modern emberről még sokkal később
sem föltétlenül és általános érvénnyel mondható el!
A korabeli sírmellékletekből egy valami azonban határozottan látszik: a kor embere hitt
a lélek halhatatlanságában, hiszen az eltemetett ember mellé valamiféle halál utáni, azaz túlvilági
életre utaló tárgyakat helyezett.
A mellérendelő szemléleti módot ezért nem csak logikailag következtethetjük ki ókorszaki
őseinknél, hanem a tárgyi leletek is meglehetősen egyértelműen erre utalnak. Ez az ősi
emberi szemléleti mód.
Az alárendelés eredete
Az alárendelő szemléleti mód legkorábbi megjelenése a Fekete-tenger medencéjének
feltöltődését követő időszakra tehető. A j.e. 8. évezred közepén a Volga-menti sztyeppei állattenyésztő
műveltség egyik sírjában a feltáró régészek egy gyerek csontjai mellett emberölésre
alkalmas kőkést találtak, mindamellett a gyereket feltűnő pompával temették el. Ezt
nem érdemelhette ki a saját tettei alapján, ebből a sírból már a származás megkülönböztető
tisztelete köszön vissza.
A 2. Ábra a Würm jégkorszak zárójelenete idején és azt követő időszakban Európában
kimutatható műveltségeket foglalja össze. Ez a korszak a j.e. 7500 év környékét jelenti. Ekkor
a második Dryast követő felmelegedéskor a kanadai jégtömb megroppant és a világóceánokba
hatalmas mennyiségű víz áramlott be, azok szintjét mintegy 5 méterrel megemelve. A sekélytengerek
partján ez a víz özönvizeket okozott, a Tigris és Eufrátesz torkolatánál lévő települések
is víz alá kerültek 22 .
Az ábrán látható jelek a következőket jelentik: 1. földművelés JE 8700-8500 között. 2.
Vinča műveltség, 3. Lengyel műveltség, 4. szalagdíszes kerámia műveltség pereme, egyben a
földművelés határa JE 7500-ban, 5. Tisza műveltség, 6. Boian műveltség, 7.Karanovó műveltség,
8. Bükki műveltség, 9. Cucuteny műveltség, 10. Halaf műveltség, 11. sztyeppei
pásztor műveltség. 12. Dnyeszter-Bug műveltségi körzet. 13. Nemuna műveltség. x: Hacilar,
+: Çatal Hüyük. (Gimbutas (1991), pp.:5, 35, 53 alapján). 14. és 15.: A nyilak jelzik, hogy
merre vonulhatott el a népesség JE 7500 körül, a Fekete-tenger feltöltődésekor (Ryan (1999)
p.: 194. alapján).
16
Rudgley (1999), p.: 219.
17
Rudgley (1999), pp.: 214-215.
18
Gáboriné (1980), pp.: 114-115.
19
Gábori (1974), p.: 39. Lásd erről még Rudgley (1999) pp.: 214-215.
20
Flood (1995), p.: 258., Godden (1997), pp.: 21-23., Cowan (1992), pp.: 16-17.
21
Clarke (1965), p.: 63.
22
Oppenheimer (1999), pp.: 27-48.
7

5. dia
2. Ábra Európai műveltségek a j.e. 9.-7. évezred között 23 .
A Fekete tenger medencéjében a jégkorszak első olvadása miatt kialakult édesvizű tó
szintje ekkorra a világóceánok szintje alatt mintegy 150 méterre zsugorodott már, mert a
Boszporusz ekkoriban még zárva volt. Ám ebben az időszakban – föltehetően a Boszporusz
melletti hatalmas vízszint különbség miatt – a gát megroppant és átszakadt. A Fekete-tenger
viharos gyorsasággal sós vízzel töltődött fel, és a száraz partjaira telepedett emberi műveltségeket
vagy elöntötte, vagy elüldözte. Ebben a korszakban jelent meg a sztyeppei műveltség
északon, a Vinča műveltség a Duna völgyében, a Karanovó műveltség a Balkánon, beljebb a
Thessalonikai műveltség, de Anatóliában is újra benépesedett Çatal Hüyük, de már védelemre
berendezkedve, és megjelent a Halaf majd nemsokára a Samara műveltség. Mindegyik a háziasított
búzát, rozst, az ekés földművelést vitte magával és az anatóliaiak ezen felül az öntözés
technikáját. De ettől kezdve találkozunk a rézöntéssel is, pl. a Vinča műveltségnél. Forrásuk
ismeretlen, ám a Fekete-tenger kiszáradt medencéje erre alapos okot szolgáltat.
A Fekete-tenger medencéjének feltöltődését követően Európában alapvetően két féle
emberi társadalmat találunk. Az egyik letelepedett, élelmiszertermelő volt, ahol a fő táplálék a
már nemesített gabona volt. Ezt a társadalmat azokon a helyeken találjuk meg, ahol az évi
csapadék meghaladta a 200 mm-t. Itt volt ugyanis lehetséges a növénytermesztés. A hozamok
alapján a társadalomban élelmiszer többlet jött létre és ez lehetővé tette azt, hogy a növénytermesztő
társadalomra az élelmiszer fölösleget elvonva egy másik embercsoport rátelepedjen.
A másik terület az, ahol az évi csapadék kevesebb volt, mint 200 mm. Ezeken a sztyeppei
területeken állattenyésztést találunk. Kezdetben elsősorban birkatenyésztés folyt, majd a
sztyeppei ló vadászatának felfüggesztését és a ló meglovaglását követő időben ló- és marhatenyésztés,
azaz ú.n. nagyállattenyésztés alakult ki. Ez a műveltség azonban nem rendelkezett
biztonságos élelmiszer felesleggel, sőt, a bizonytalan csapadékviszonyok következtében gyakori
lehetett a kifejezett élelmiszerhiány is, ami a területvédelem megszervezéséhez, következésképen
az erő kifejlesztéséhez vezetett. A védelem fogalma itt nem csak a szó szoros értel-
23 Cser (2000), p.: 141.
8

6. dia
mében értendő, egyben támadást és hódítást is jelent. Erre utal az emberölésre alkalmas fegyver
megjelenése és vele párhuzamosan a született előjogok kialakulása is. A sírokból immár a
fegyver isteni tisztelete olvasható ki, majd a kocsi és a ló birtokában megindult ez a társadalom,
hogy a környező növénytermesztő társadalmakat meghódítsa.
Az alárendelő szemléletet tehát a Fekete-tenger feltöltődését követő időtől tudjuk biztonsággal
azonosítani, jóllehet, ekkor még nem volt általános. Általánossá és meghatározó
mértékűvé csupán néhány évezred múlva, a Kurgán műveltség megmozdulását és hódításait
követően vált. Mégis találhatunk Európa térképén olyan területeket is, ahol még átmenetileg
sem jelent meg az alárendelés, ahol a sírok egészen az i.sz.e. 7.-8. századig nem mutatnak társadalmi
rangbeli különbségeket. Ez pedig a Kárpát-medence északi és keleti területe, azaz a
hajdani Bükki és annak az utód műveltségeinek a területe.
Genetikai és vércsoport adatok
Korábban úgy vélték, hogy a mezőgazdaság elterjedésével terjeszkedett maga a mezőgazdaságot
folytató ember is, de az újabb genetikai és vércsoport kutatási eredmények erre
alaposan rácáfoltak. Az anatóliai eredetű lakosság a genetikai vizsgálatok alapján ugyanis
csak a Földközi-tenger partjainál mutatható ki, Európa belső övezeteiben – így elsősorban a
Kárpát-medencében – az eredeti aurignaci gén megmaradt, azaz a lakosság megtanulta, átvette
a mezőgazdasági technikát 24 . Erre egyéb jelek is határozottan utalnak, pl. az, hogy a
műveltségben a vonaldísz az uralkodó, nem jelennek meg a megszemélyesített jelképek. Európa
őslakossága tehát helyben maradt, nem cserélődött ki, a mezőgazdaságot csupán átvette
de alaposan megreformálva, továbbfejlesztette.
Azonos következtetésre juthatunk a vércsoport elemzések révén is. Az emberiség alapvércsoportját
a 0-ás vércsoport jelenti. Afrikában, az amerikai földrész őslakosságánál, az
ausztrál bennszülötteknél ez a vércsoport szinte kizárólagos. Az A, a B ennek a mutációi. Az
A vércsoport elsősorban a kuakázusi embertípust, a B vércsoport pedig a kínait jellemzi, ezért
a mai ember kialakulásának ezek a gócai egyben mutációt is jelentenek. Minthogy ellenanyag
alakult ki az eredeti vércsoportúaknál ezekkel szemben, a mutációnak meglehetősen réginek
kell lennie 25 .
Az AB vércsoportot eredetileg az A és a B keveredésének fogták fel. Ám a vércsoportok
szigorúan követik a Mendell törvényeket, a keveredés nem fogadható el. Ám az AB vércsoport
a Kárpát-medencében a magyar lakosságnál kiugróan nagyobb részarányú, mint a
többieknél, ezért Kárpát-medencei mutációnak fogható fel. Minthogy ellene még nem alakult
ki ellengén, ezért frissebbnek tekinthetjük, mint az A és a B mutációt. Erre alapos okot szolgáltat
az, hogy a Kárpát-medencében önálló emberfejlődést a Riss jégkorszak végétől találhatunk.
A Bükki-műveltség embere hordozhatja az AB mutációt. A Bükki műveltség embere
műveltségi jegyeiben a vele azonos területen a vonalkerámiás műveltség forrása, ezért joggal
felfoghatjuk úgy, hogy az azonos területen úgy szintén a vonalkerámiás műveltség műveltségi
jegyeit tükröző magyarság ugyanennek a műveltségnek a továbbfejlődött folytatása. Ezt tekinthetjük
a Kárpát-medencei mellérendelő műveltség forrásának 26 .
24
Legutóbb Gibbons (2000) foglalja össze Cavalli-Sforza és Renfrew elméletét a genetikai vizsgálatokat illetően
és a korábbival ellentétben az aurignaci emberre vonatkozóan már nem afrikai, hanem közép-ázsiai eredetet
sugall. Az alapadatokat lásd Semino (2000). Innen kétségtelennek látszik, hogy a Kárpát-medence
lakói ősidők óta egymás közelében voltak és a balti, uráli embertől régen elszakadtak, ha egyáltalán kapcsolatban
álltak vele.
25
Nagy (2000), p.: 64.
26
Cser (2001).
9

7. dia
8. dia
A mellérendelő szemlélet hitvilága
Folytassuk vizsgálatainkat a mellérendelő szemlélet felfogásának kibontásával. Mindenekelőtt
felmerül a kérdés: mi lehetett a mellérendelő szemléletű ember hitvilágának az alapja?
Válaszom a kérdésre: a lélek-hit. A lélek az emberben lakozik, és ez adja az emberi lényegét,
életének a sarkalatos lényegét. Különösen érdekes, ahogy a magyar nyelv az élettel, a
lélekkel, az életjelenségekkel kapcsolatos fogalmakat megnevezi. Ezek ugyanis az l hangra
épülő szóbokrot alkotnak. A szóbokornak két alapvető ága van. Az egyik a magas hangzású
magánhangzókat, a másik pedig a mély hangzásúakat tartalmazza. Magas hangzású szóbokor
a következő tagokat tartalmazza: él, éled, élet, ellik, lel, leledzik, lehel, lehelet, lélek, lélegzik,
levegő, lét; Ezek a szavak az élővel, az élettel kapcsolatos fogalmakat fejezik ki. A magas
hangzású szavak a magyar nyelv hangtani szabályainak ismeretében a közeli fogalmakat jelölik
meg.
A másik csoportból is soroljunk fel néhány szót: ál, álom, áll, alél, hal, holt, hál, háló,
halál, hall, hull, hulla, halad; A magyar nyelv hangtani szabályai szerint a mély hangzású
szavak a távoli fogalmakat jelölik meg. Itt is ezzel találkozunk: az élet már távol van! Az ember
kilehelte a lelkét, azaz meghalt. Ide sorolhatjuk még az élet kioltásához kapcsolódó fogalmak
szavait is, mint pl.: lő, öl, ölel, ül, hűl, hűlt.
Az élettel, a lélekkel kapcsolatos szóbokor tagjai egyszerű, zömmel egytagú szavak,
amik a nyelv ősi szakaszát tükrözik, őrzik.
A magyar nyelv még a mellérendelő felfogást tükrözve nevezi meg a lélekkel kapcsolatos
fogalmakat. A lélek az emberben lakozik, azzal alkot egységet. Sem az ember nincs a
lelkének alárendelve, sem a lelke az embernek. Egyenértékű a kapcsolat. A környező népek és
műveltségek azonban bár másként tekintenek a lélekre. Náluk a lélek már elszakadt az embertől
és személyes alakban az ember fölé kerekedett, az embert isteni formában maga alá
rendelte. Lükő megjegyezte, hogy
“Az ‘elemeket’: a szelet, tüzet, vizet, földet csak az elvont gondolkozású indogermán
népek személyesítették meg. Nálunk az elemek mindig egy ismeretlen: a lélek
szimbóluma csupán. A magyar embert és urál-altáji rokonait a lélek mindig a maga
primitív valóságában érdekelte, elszakadva testétől, a halál pillanatában.” 27 .
Az elemeket valójában, mint lélekelemeket foghatjuk fel. Ezek a következők:
A tűz: a fény, a szellemi erő, az apa. Jelképe és sok esetben forrása a Nap.
A föld: a termékenység, az anya. Jelképe változatos, de leginkább a növény, annak is a
magva.
A víz: a megtermékenyítő erő, a fiú. Jelképe ugyancsak nagyon változatos, mint pl. a
hal, kígyó, béka, vagy csupán egy hullámvonal.
A levegő: az éltető erő, a lélek. Legismertebb jelképe a madár.
A magyar népi ábrázolásban ezek az elemek nem alakulnak ‘családdá’, nem kapnak
személyes jelleget. A melléjük illesztett személyi fogalommal csupán utalni kívánok arra a
szerepre, amit a lélekelemeket megszemélyesítő műveltségeknél ezek az elemek betöltenek. A
legtisztábban ezt a szerepkört az ősi egyiptomi hitvilágból ismerhetjük meg. Később a fogalomrendszer
Platón, majd a gnosztikusok hitvilágában jelenik meg. A keresztény hitvilágban
az anya szerepköre kizáródik, a lélek is csupán jelképesen marad meg, úgy mint a Szentháromság
egyik alárendelt szerepköre, a Szentlélek.
27 Lükő (1942), p.: 30.
10

9.dia
10.dia
3. Ábra Lélekjelképek dunántúli tükrösön
másba láncolódó, eltérő jellegű virágok sorozata
rendkívül gyakori és jellemző. A
kép arany háttere itt is a Napot idézi, azaz
a fényt, a tüzet. A madár a levegőt, magát
a lelket, az élet pedig ebből sarjad ki növény
képében. A növény valójában az élet
fáját jelenti és ebben az alakjában találjuk
meg a legősibb európai képi ábrázolásokon,
többek között az Öreg Európa vonalkerámiás
műveltségeiben.
28
A jelképeket azonban bőven megtaláljuk a
mai magyar népművészet képi ábrázolásában, de
népmeséinkben, legendáinkban és népdalainkban
egyaránt. A 3. Ábrán dunántúli tükröst láthatunk.
A kör alak és annak arany alapszíne a
Napot idézi, a sellő a vizet, a sellő kezéből kisarjadó
növény a földet és annak tetején álló
madár a levegőt. Hogy ne is legyen kétségünk ez
utóbbi iránt, csőréből további növényt ‘lehel’ ki,
azaz életet teremt.
Hasonló jelképeket láthatunk egy bútor díszítésén.
Itt a központi elem a madár, aki a csőréből
bonyolult növényi láncot lehel ki. A növényen
egymás után több különféle virág is megjelenik,
ami önmagában is az élet magjának a
jelképe. A magyar népi művészetben az egy-
Az Élet fája
4. Ábra Életjelképek bútoron
A 5. ábra a Kárpát-medencében,
Csépánál kiásott égetett cserépen található. A
műveltség a j.e. 8. évezredi, és a Bükki műveltség
része volt. A kép szarvast ábrázol, de a szarvas
agancsa több, mint amit ennél az állatnál elvárhatunk.
Szerte-szétágazásával az élet fája ismerhető
fel benne. Az életfa itt a szarvashoz
magához szervesen kötődik, míg más ábrázolásokban
egymástól elválnak: az állatok, mint az
életfa őrzői jelennek meg, ahogy ezt a Cucuteny
műveltségből kiásott edénytöredéken is láthatjuk
(6. Ábra). Mindezekre az a jellemző, hogy az
életfa a földbe gyökeredzik és az ábrázolásnál
nem találjuk meg a föld alatti világ jellemzőit,
egyáltalán a jelenlétét. Ezek az életfák nem határolják az élet terét három zónára.
29
5. Ábra Szarvas életfa jellegű aganccsal 30
28 Dömötör (1981), színes képek között.
29 Domanovszky (1981), könyvborítón.
30 Kalicz (1970), 8. kép.
11

11. dia
6. Ábra Életfa őrző állatokkal a Cucuteny műveltségből
31 .
A magyar műveltség képi elemeit
a szibériaiakkal szokás összevetni,
pontosabban fogalmazva, azokból szokás
levezetni. Ez a mai történettudomány
felfogásának szerves részét képezi,
ezért hát minden más elképzelés
eretneknek találtatik. Hasonlítsuk ezért
mi is össze az ősi vonalkerámiás ill.
Kárpát-medencei életfákat a szibériai
életfa ábrázolásokkal. A 7. Ábra egy
szibériai életfát szemléltet.
Láthatók azonnal a különbségek,
jóllehet, számos azonosság is megállapítható. Mindenek előtt ez az életfa három életteret határol,
míg az előzőeknél ez
nem mondható el. Az életfát
itt számtalan állat veszi körül,
köztük halak is. Az állatok
egy része egyértelműen
az alsó világhoz tartozik. A
földi világ határán lévő állatok
szarvasok, agancsaik hihetetlen
módon elágaznak,
ezért ők maguk hasonlíthatók
inkább az ősibb ábrázolásokon
találtakhoz. Maga a fa
nem sokszorosan elágazó,
ahogy föntebb láthattuk, akár
a szarvas agancsaként, akár
pedig fenyőhöz hasonlító
önálló faként, hanem maga
körül a teret határozottan három
zónára osztja. Ezzel az
életteret is, amiből fölismerhetjük az eget, a földet és a föld alatti világot. A magyar népi művészetből
ez a felosztás konokul hiányzik. Az innen világ és a túlvilág ugyan létezik, de ez
nem a magasság, hanem a távolság kérdése csupán és a túlvilág nem bomlik jutalmat jelentő
jó és büntetést kiszabó rossz világra.
Öreg Európa műveltsége
Az újkőkorszakban kialakult ú.n. Öreg Európa műveltségei határozottan letelepedett,
növénytermelő műveltségek voltak. Kezdetben két területre voltak oszthatók. Az északabbi
területeken a műveltség évezredekig megőrizte az ősi lélekelemeket, azokat nem személyesítette
meg. Itt nincs társadalmi tagozódás sem, a sírok egyenértékű emberek társadalmáról tudósítanak,
hatalmas, több ezres, sőt tízezres lakosságot jelentő közösségek éltek egyenértékű
társadalmi alakban évezredekig. Műveltségükre továbbra is a mellérendelő a szemlélet volt a
jellemző, és csupán a kurgán műveltség kiterjeszkedésével jelentek meg a képi ábrázolásokban
az alárendelés jegyei. De ekkor az egész műveltség jellege is megváltozott, a sírok hatá-
31 Gimbutas (1982), p.: 171.
32 László (1967), p.: 101.
7. Ábra Életfa szibériai ábrázolása 32
12

12. dia
rozottan kis létszámú előkelőkre és alárendelt nagy tömegekre utaltak. Ez a jelenség azonban
a Kárpát-medence északi és keleti hegyvidékére nem lett jellemző.
A déli területeken viszont már viszonylag nagyon korán a megszemélyesített a lélekelemeket
találjuk meg, jóllehet, az alárendelő szemléletet és gyakorlatot kifejező templomgazdaság
még hosszú ideig nem jelent meg itt sem, de az előkelők sírja sem. Itt is a kurgán
műveltség hódításai változtatták meg a jelleget.
Kárpát medence rézkori műveltségei
Különleges helyet foglal el ebben a műveltségben maga a Kárpát-medence. Itt találhat-
8. Ábra Az Öreg Európa rézkori műveltségei rézöntő és rézérc bánya helyekkel egyetemben 33
juk meg a történelem során legkorábbi rézöntés gyakorlatát, rézérc bányászattal egyetemben.
Ezeket a 8. Ábrán mutatom be. A rézöntés helyeit az ábra 11.-el kifejezett jelképei, a rézbányákat
pedig a 12.-vel kifejezettek mutatják meg. 10-es jellel a hegy- és dombvidékeket ábrázoltam.
33 Cser (2000), p.: 145.
13

13. dia
14. dia
15. dia
9. Ábra A Tatárlakai táblák 34 .
10. Ábra Cucuteny
műveltség agyag
figurája írásjelekkel.
35
Az ábrán a következő műveltségek
különíthetők el: 1. Lengyel
műveltség, 2. Cucuteny műveltség,
3. Petresti műveltség, 4.
Boian műveltség, 5. Vinča műveltség,
6. Tisza műveltség, 7.
Karanovó műveltség, 8. Danilo-
Hvar műveltség, 9. Hanangia műveltség.
A petresti műveltség területén
található Tatárlaka, ahonnan
ebből az időszakból származó írott
táblácskák kerültek elő és ezek jelentik
a legrégebbi írást is. A táblákat a 9. ábrán szemléltetem. A három
táblán az írás három alakja ismerhető fel. Az 1. sz. táblán képi
ábrázolás látható, ami nem föltétlenül jelent írást. A 2. sz. táblán a
képi jelek határozottan elvont jellegűek, átmenetet képeznek a képi
és a vonaljegyes írások között. Míg a 3. sz. táblán található 13 rovásírásos
jel közül 8 megtalálható a későbbi székely rovásírás jelei
között. Ez az írás nem kereskedelmi jellegű feljegyzés, hanem föltehetően
valamiféle vallási, hitbéli emlékeztető lehet. Ezért többen
tagadják ennek írás jellegét. Különösen, mert az agyag neutron aktivációs
elemzése alapján a táblákat maros-völgyinek kell tekinteni és
a koruk, mintegy másfél évezreddel előzi meg az írást feltalálni vélt
sumérok legöregebb írott emlékeit.
Az írás legősibb megjelenése
azonban nem csupán ezeken
a táblákon észlelhető. A
kor és terület műveltségei több
száz olyan égetett agyag figurát,
szobrot, cserepet hagytak
maguk után, amin írás nyomai
találhatók meg. A szobrokat az
arc nélküliség jellemzi, ahogy ezt a 10. ábrán is láthatjuk.
Ezeken a szobrokon bőven megtalálhatók vonal jellegű
díszítések, amik írásként is felfoghatók. Az írásjelek közel
fele aztán a dél-balkáni későbbi műveltség eddig még
meg nem fejtett lineáris A írásjelei között megtalálhatók.
A mellérendelés a keleti műveltségeknél
A mellérendelő szemléletet a legtisztábban a kínai szellemi világ jin és jang fogalmai
képviselik 37 . A felfogást a 11. ábra szemlélteti. Ez a fogalom a világ szerkezetének a leírásakor
jelenik meg és azt a felfogást képviseli, hogy a világos és a sötét ábra egymást kiegészítve,
egyenértékűen határozza meg az egészet. Mindkét ábra azonos, egymásba fonódnak,
együtt töltik ki a felületet és a színeiktől eltekintve azonosak. Egymás mellé és nem pedig
34 Forrai (1994), p.: 49.
35 Gimbutas (1982), p.: 84.
36 Ji (1989), p.: 16.
37 Grimal (1965), p.: 273. Saso (1991), p.: 349.
11. Ábra Jin és jang, a kínai bölcselet
alapfogalma 36 .
14

16. dia
17. dia
egymásnak alá ill. fölé vannak rendelve, jóllehet a jang az égi, a pozitív, a férfias, a jin pedig
a földi, a passzív, a nőies tulajdonságokat jeleníti meg 38 . Együtt adják az egészet.
Ugyancsak a mellérendelés jelenik meg a keleti vallások ősi
alakjaiban. A lélek a meghatározó ezekben a vallásokban és ez a lélek
örök életű, halhatatlan. A lélek az egyénhez tartozik és az egyén lelke
a változások során több alakban is megjelenhet és a létének célja a
világlélekhez valóvisszatérés. Ebben a felfogásban az egyén szerepe
az, hogy a lelkét felkészítse a visszatérésre, az egyesülésre – hitfelfogástól
függően esetleg az örök körforgás befejezésére.
A lélek és az élet szorosan egymáshoz kö-
12. Ábra Az élet jele
tődnek, aminek az ábrázolását a legősibb társadalmaknál
is már megtalálhatjuk. Az életet magát
a legrégebbi alakjában az élet fája jelképezte és ez a jel megtalálható mind
a kínai, mind pedig a japán jelek között, mint az élet jele (12. ábra). A jel
az élet fáját ábrázolja és bár három vízszintes ága van, az alsó mindenképpen
a földet jelenti, azaz még sem osztja a teret három zónára. Figyelemre
méltó, hogy a legfelső vízszintes vonalon egy ferde vonal látható, amit
többen virágként értelmeznek, holott az eddigi ismeretek alapján sokkal
inkább madárnak, a lélek jelének lehet felfogni. Ugyanis hasonló életfát
ábrázoltak Nógrádban a XX. század elején (13. ábra). A fa tetején egyértelműen
madár és nem virág látható. A lélek és az élet fája egymáshoz
rendeltek, egyik sincs a másiknak alárendelve.
Az Öreg Európa vonaldíszes kerámia műveltségei, a magyar népi
hagyományok és nyelv valamint a mai keleti műveltségekben több közös
vonás található meg. Ezek lényegileg mind a mellérendelő szemlélet megnyilvánulásai.
Ezek a közös vonások a következők:
• Lélekhit. Az embert a vele együtt létező lélek határozza meg, az emberi
lényeget valójában a lelke jelenti. Az emberi élet sem rendelkezik
határozott céllal, csupán azzal, hogy a lelke ettől a világtól majd megszabaduljon. A magyar
műveltségben ez nem emelkedik bölcseleti szintre, megmaradt a kereszténység árnyékában
a jóra törekvés mozgató erejeként.
• Teremtéslegendák hiánya. Ez a mellérendelő szemlélet logikus következménye. Néprajzosok
keserves próbálkozásai sem vezettek eredményre abban, hogy magyar teremtéslegendát
fölfedezzenek. Az Árpád család legendái sem valódi teremtéslegendák. Azokon a későbbi
judeo-keresztény felfogás süt át, hiszen azokat már a keresztény papság fogalmazta
meg, rögzítette írásban. A keleti filozófia sem él a teremtés gondolatával, a lélek ugyanis
örök, nem pedig egy teremtett valami.
• Néven nevezett istenek hiánya. Ugyan a mai keleti hitvilágban – hinduizmus, janaizmus,
buddhizmus, sintoizms – az alárendelés jelképei, következésképpen megszemélyesítettek
is jelen vannak, de mégis, ezek alapvetően ma is a lélekhitet jelentik. Néven nevezett istenek
hiánya egyben a személyek megnevezésének a hiányát is jelenti. Ezért a mesében
csak királylány, csak kondásfiú szerepel, akiknek nincs nevük. A néven nevezett istenségek
egyenesen vezetnek az alárendelő szemléletben oda, hogy az egyén magát az istenségétől
eredezteti, ezért annak nevét is a nevében viseli.
• Ragadozó állatok hiánya a népi művészetben. Mind a magyar, mind a keleti népi művészet
elsősorban növényi motívumokat ábrázol, avagy csendes tájképet, ahol a madár, a
lélek jelképe az állati szereplő. Ragadozó állatok vallási megjelenítése későbbi, immár
38 Ji (1989), p.: 16
39 Kiszely (1996), p.: 510.
13. Ábra Életfa
madárral 39 .
15

18.dia
19. dia
határozottan alárendelő hatások eredménye. Ez a keleti vallásokban már kimutatható, de a
megjelenésük az eredeti hitvilágra való rárakódásként értelmezhető, későbbi folyamat. A
magyar műveltségbe csupán nyomokban kerültek be ezek a jelképek.
• Az állatövi kozmikus elemek hiánya. Mind a magyar, mind pedig a távol keleti műveltségek
az északi félteke magasabb régióiban helyezkednek el, ezért az éves időjárási és fény
változások meghatározóak. A kozmikus szemléletben ezért nem az állatöv a jelentős, hanem
a napfény változásai. Az állatövi elemek bölcseleti hiánya az égi parancs hiányát jelenti.
A távol-keleti műveltségek bölcseletében manapság már megtalálható néhány ragadozó
állat is, de a Jupiter ciklus (12 év) értelmezésében nem a ragadozó állatok a meghatározóak.
Mindezek a magyar csillagszemléletből hiányoznak. Ugyancsak hiányoznak az
ausztrál bennszülöttek szemléletéből is.
• Növénytermelő gazdaság. Mind a magyar, mind pedig a keleti műveltségek alapvetően
letelepedett, növénytermelők voltak. A magyar gazdaság a gabonára, a keleti a rizsre telepedett.
A letelepedett gazdaságok éves ciklusok alapján élnek, a növényi táplálék megteremtése
és annak feldolgozása közösségi felfogásra ösztönöz.
• Főző konyha. A növénytermelés és fogyasztás alapvetően főző és nem sütő konyhát igényel.
Mind a magyar, mind a keleti konyhák alapvetően főző konyhák. A magyar konyhában
a leves meghatározó jelentőségű.
Jóllehet, számos műveltségi és felfogásbeli közösséget, azonosságot, párhuzamot találunk
a magyar és a keleti műveltségek között, ez még sem jelent származást. A magyar műveltségre
ugyan számos keleti műveltségi hatás telepedett, hiszen a Kárpát-medencébe az évezredek
során számtalan embercsoport, törzs, nép áramlott be és telepedett ott le. Történeti
mértékkel nézve – nem számítva a jégkorszaki kaukázusi ember gravetti műveltségének a beáramlását
– a kimmerek, a szkíták, a szarmaták keleti, sztyeppei népek voltak. Náluk az alárendelés
volt a meghatározó szemlélet, hiszen egész uralmuk, hatalmi rendjük erre alapozódott.
Mégis azt láthatjuk, hogy hatalmuk vesztésekor a Kárpát-medencébe tért részük az ottani
‘őslakosokban’ feloldódott, oda az alárendelés elve nem érkezett meg. Később kifejezetten
keleti, Mongólia környékéről induló törzsek is beáramlottak – hunok, avarok, majd Árpád népe,
majd besenyők, kunok, tatárok – akik a sztyeppei életformát hozták magukkal, mégis, sem
a sztyeppei hitvilág, sem annak jelképrendszere nem lett a Kárpát-medencében uralkodó.
Ezek a népek a Medence sztyeppei területein helyezkedtek el, majd feloldódtak a Medence
‘őslakóinak’ a tengerében, eredeti műveltségük jelképei pedig elvesztek.
A keleti, távol-keleti műveltségekkel való magyar párhuzamok ezért mást jelentenek.
Jelentik a közös, ősi, emberi felfogást, az Öreg-Európai (magyar) műveltséget, annak meghatározó
mértékű jelenlétét a magyarság népi műveltségében, felfogásában. Ugyanezt jelentik a
keleti, a távol-keleti felfogásban is. A különbségek meg sokkal inkább azt jelentik, hogy ez az
alapfelfogás hogyan is állt meg a környezet alárendelésével szemben? A magyar műveltségre
ezek a hatások tömény formában és közvetlenül hatottak, ezért önazonosságát csakis úgy
tudta fönntartani, hogy ezektől elzárkózott, a gondolkozásmódjába az idegen elemekből
csakis a műveltségi elemeket oldotta fel (ismeretek), de a gondolkozás bölcseleti módját nem.
Az alárendelés keletre a Fekete-tenger hajdani műveltségének felhígultabb formájában, sokkal
lassabban került Indiába pl. a j.e. 4. évezred közepén, amikor a Harappa műveltség összeomlott.
A Távol-keleten pedig az első dinasztiák kialakulásával érhetjük tetten a megjelenését.
Zárógondolatok
A két féle szemléleti mód köréhez tartozik a tudat-elvűség és anyag-elvűség kérdése. Az
egész kérdéskör attól lett ‘perdöntő’ jelentőségű, hogy a kettő szembeállítását az alárendelő
szemléleti mód teremtette meg. Ugyanis ez a szemlélet a két alapelvet egymástól elválasztja
és késhegyig menő vitákat gerjeszt arról, hogy melyik volt előbb? Melyik az eredendő és
melyik a származék? Melyik az öröktől fogva létező és melyik a teremtett? Melyik az értékes,
16

vagy melyik az értéktelen? A kérdést máig sem lehetett eldönteni. Merthogy alapvetően a
kérdésföltevés a hibás.
A mellérendelő szemléleti módban az a kérdés, hogy melyik az elsődleges föl sem merül,
mert elfogadható, hogy a két jelenség ugyanannak a valóságnak két oldala és egymástól
elválaszthatatlanok, összetartoznak. A kvantummechanika ezt az elvet már meglehetősen régen
kimutatta, amikor az anyag részecske- és hullámtermészetét (ami képletesen megfelel az
anyagnak ill. a tudatnak) elválaszthatatlannak, összetartozónak fogta fel és kezelte.
Említettem, hogy a mellérendelő szemléleti mód a dialektikus bölcseleti módszerrel hasonlítható
össze. A kettő azonban nem azonos. A dialektika alkalmazható mind alárendelő,
mind pedig mellérendelő módon. Az alárendelő mód Hegel bölcseletében meghatározó volt és
ennek a következménye az, hogy a fejlődési spirált kijelentették. Ennek értelmében az egyik
jelenség a másikra telepszik és a mennyiségi változások minőségi változásokba torkollanak,
amit aztán a történelmi materializmus forradalomként jelenített meg. Az egymást követő társadalmi
rendeket ezért fejlődési sorba rendezték és azokhoz értéket ragasztottak. A korábbi az
elmaradottabb, a következő pedig a haladóbb, a fejlettebb lett. A felfogás azonban alapvetően
hibás.
Mellérendelő értelemben véve azt mindenképpen látnunk kell, hogy az egész anyagi és
emberi világ állandó változásban van – ez a dialektikus megjelenítés –, de ez a változás nem
követ egy kijelölt irányt. A változás matematikai értelemben véve nemlineáris, azaz a változás
a változás idején fönnálló körülményekre, azok minőségétől függő válasz csupán. Ezért nem
rögzíthető hozzá egy irány, azaz nem fogható fel fejlődésnek, mert az önkényes irányhoz való
mérést jelent csupán. A magyar műveltség keleti párhuzamai is így értelmezhetők: hasonló
körülményekre adott hasonló emberi válaszok.
A mellérendelő szemléleti mód egyenes következménye aztán az, hogy elsősorban nem
rítusokban élünk, hanem életre hangoltabb, célszerűbb életformát alakítunk ki. Ez egyben
nyelvfejlesztő is. A magyar nyelv hordozza is a mellérendelést és a műveltséggel egymást
kölcsönösen erősítve jelent egységes életszemléletet. Ezért idegen a mai távol-keleti társadalmaknak
dogmatikus eszméhez való ragaszkodása. A kommunizmus eszméje ugyan magában
hordozza a mellérendelő szemléletű ember számára eszmeinek tűnő életformát, ám a gyakorlata,
a dogmatikus terjesztése és másokra erőszakolása, az egész kommunista gyakorlat azonban
mélységesen alárendelő, ahol az eszmeiséghez tartozik a valóság messzemenő eltorzítása,
a hazudozás, ami a mellérendelő szemlélettől viszont tökéletesen idegen. Az ember egyenértékűsége
ugyan a kommunizmus eszméjében megjelenik, de a gyakorlatától idegen. Ezt
utas1tották el a magyarok 1956-ban, amikor átmenetileg lerázták magukról a kommunista
igát, és ez az igényük még ma is él.
Idézett és felhasznált irodalom
Aszódi (1962) Éva (válogatása): Világszép népmesék I., Móra, Budapest.
Beöthy (1878) Leo: A társadalom keletkezéséről. in: A magyar néprajz klasszikusai; Az ősi
társadalom magyar kutatói, sz. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest, 1977. pp.: 27-140.
Beöthy (1882) Leo: A társadalmi fejlődés kezdetei. in: A magyar néprajz klasszikusai; Az ősi
társadalom magyar kutatói, sz. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest, 1977. pp.: 141-200.
Childe (1926), Gordon V.: The Aryans, A Study of Indoeuropean Origins. Kennikat Press,
London.
Clarke (1965), Grahen & Piggot, Stuart: The History of Human Society, J.H. Plumb. gen. ed.
Hutchinson, London.
Cowan (1997), James G.: The Aborigine Tradition. Shaftsbury, Melbourne.
17

Cser (2000) Ferenc: Gyökerek – Töprengések a magyar nép és nyelv Kárpát-medencei származásáról,
Szerzői kiadás, Melbourne.
Cser (2001) Ferenc: Gondolatok a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei eredetéről. ZMTE
kiadás.
Domanovszky (1981) György: A magyar nép díszítő művészete, Akadémiai Kiadó, Budapest.
Dömötör (1981) Tekla: A magyar nép hiedelemvilága, Corvina, Budapest.
Flood (1995), Josephine: Archaeology of the Dreamtime; The story of prehistoric Australia
and its people. Angus & Robertson, Sydney.
Forrai (1994) Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Antológia, Lakitelek.
Gábori (1974) Miklós: Ala Tau – Ararát. Régészeti utazások. Gondolat, Budapest.
Gáboriné (1980), Csánk Vera: Az ősember Magyarországon, Gondolat, Budapest.
Gibbons (2000), Anne: Europeans Trace Ancestry to Paleolithic People, Science 290, pp.:
1080-1081.
Gimbutas (1982a), M.: The Goddesses and Gods of Old Europe 6500-3500 BC Myths and
Cult Images, Thanes and Hudson.
Gimbutas (1991), M.: The Civilization of the Goddess, Harper, San Francisco.
Grant (1988), Michael: The Ancient Mediterranean, Meridian, N.Y.
Grimal (1965), P. ed.: Larusse World Mythology Hamlyn, London.
Ipolyi (1853), A.: Magyar Mythologia Változatlan utánnyomás. Magyar Kultúra, Buenos
Aires, 1977.
Ji (1989) Csing: A változás Könyve, Háttér Lap és Könyvkiadó, Budapest.
Kalicz (1970), Nándor: Clay Gods, Corvina, Budapest.
Kiszely (1996), István: A magyarság őstörténete. (Mit adott a magyarság a világnak.), Püski,
Budapest.
Knight (1997), C. & R. Lomas: The Hiram Key, Arrow, London.
Kocsis (1996) István: A Szent Korona tana. Múltja, jelene, jövője. 2. jav. kiadás, Püski. Budapest.
Kovács (1994) Ágnes: Icinke-picinke; Népmesék óvodásoknak. Móra, Budapest
László (1967) Gyula: Hunor és Magor nyomában, Gondolat, Budapest.
Lükő (1942) Gábor: A magyar lélek formái. Exodus, Budapest.
Nagy (2000) Ákos: A kor halad, a vér marad. A vércsoport jelentősége a magyar őstörténet
kutatásában. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó, Budapest.
Oppenheimer (1999), Stephen: Eden is the East; The Drowned Continent of Southeast Asia.
Phoenix, London
Osman (1993), A.: The House of the Messiah, Grafton, London.
Roux (1992), Georges: Ancient Iraq, Penguin Books, London.
Ryan (1998), William & Walter Pitman: Noah’s Flood; The New Scientific Discoveries about
the Event that Changed History. Simon & Scuster, N.Y.
Rudgley (1999), Richard: The Lost Civilization of Stone Age, The Free Press, N.Y.
Saso (1991), Michael: Chinese Religions, in Hinnells (1991), pp.: 344-364.
Semino (2000), O., G. Passarino, P.J. Oefner, A.A. Lin, S. Arbuzova, L.E. Becknam, G. De
Benedictis, P. Francalacci, A. Kouvatsi, S. Limborska, M. Marcikiae, A. Mika, B. Mika,
D. Primorac, A. S. Santachiara-Benerecetti, L.L. Cavalli-Sforza, P.A. Underhill: The
Genetic legacy of paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome
Perspective. Science 290, pp.: 1155-1159.
Solecki (1971), R.S.: Shanidar: The First Flower People. Alfred Knopf, New York.
Zétényi (1997) Zsolt: A Szentkorona-eszme mai értelme. Püski, Budapest.
18