Olvasónapló 2.

• Daniel Defoe: Robinson Crusoe (olvasónapló)
Daniel Defoe: Robinson Crusoe
A 18. században új műfaj született: a robinzonád. Ettől kezdve minden
író, aki hősét vagy hőseit távoli, lakatlan szigetre vezette, valamilyen
módon Daniel Defoe fő művét utánozta.
A cselekmény alapja valóságos történet. Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött a
lakatlan Juan Fernandez szigeten. A tengerészt büntetésből hagyta itt kapitánya. Selkirk a
civilizációtól távol is képes volt elfogadható, emberi körülményeket kialakítani saját maga
számára. A különös sorsú matróz történetéről szinte mindenki hallott Angliában. Defoe
személyesen is megismerkedett vele. Néhány évvel a személyes találkozás után az akkor már
csaknem 60 éves író hetek alatt vetette papírra művét.
A mű címszereplője Robinson, akit apja ügyvédnek akart taníttatni. A fiatal fiú azonban
szembeszáll a szülői szándékkal. Kalandvágyát nem képes legyőzni: tengerre akar szállni, a
határozott apai intelem ellenére is: "Azon az úton, amelyen mi járunk, csendesen és simán
folyik az ember élete." A főhős nem ilyen életet kíván magának, de hogy pontosan milyet is,
azt egyelőre ő maga sem tudja. Mesterséget nem tanult, jövőjét soha nem gondolta
határozottan végig. Első tengeri útjára egy barátja beszéli rá. Robinson nem éppen akkorra
tervezte a szökést. Viharba kerülnek, és ő megfogadja, hogy a hajózásról őrökre lemond. A
veszély elmúltával azonban hamar elfelejti fogadalmát. Nemsokára még nehezebb helyzetbe
kerülnek. Most már a tisztek is a halálra készülnek. Végül is megmenekülnek, de a
segítségűkre siető csónakból, Robinsonnak látnia kell, hogyan süllyed el a hajójuk. A
kapitány komolyan figyelmezteti: soha többé nem szabad hajóra szállnia, ez nem az ő
számára kijelölt út: Robinsonnak most döntenie kell. Úgy gondolja, szégyen volna
hazamenni, mert akkor be kellene ismernie tévedését.
Londonban megismerkedik egy hajóskapitánnyal. Az ő biztatására vele tart Guinea partjai
felé. Útját és vállalkozását siker koronázza, 300 font sterlingért értékesíti a hazahozott
aranyport. A siker teszi nyerészkedővé. Most már senki és semmi nem tarthatná vissza.
Hajóskapitány barátja meghal, ő mégis meg akarja ismételni az afrikai utat. Hajójukat
azonban kalózok támadják meg; s a túlélőket fogolyként szállítják Szálehbe.
Robinson a kalózkapitány rabszolgája lesz. Két évvel később tud csak megszabadulni, nem
kevés kockázat árán. Az afrikai partok közelében hajózik, s nem sejtheti, hová veti majd a
sorsa. Megmenekülését egy portugál hajó kapitányának köszönheti. A kapitány rendkívül
nagylelkűen és becsületesen bánik vele. Semmit nem fogad el Robinsontól a jótettért cserébe.
Brazíliába érkeznek, és itt a kapitány Robinson rakományának egy részét 220 pezetáért
megvásárolja.
Robinson Brazíliában új életet kezd. Először elszegődik egy cukornádültetvényre, majd ő
maga is ültetvényes lesz. A Brazíliában töltött négy év alatt sikerül meggazdagodnia. Teljes
biztonságban élhetne, ha képes volna ennyivel megelégedni. Ültetvényes ismerősei
ajánlatának azonban nem tud ellenállni. Ők az állami monopóliumot kijátszva néger
rabszolgákat akarnak hozni saját ültetvényeikre. Robinson elvállalja, hogy hajójukat Guinea
felé vezeti. Az üzlet előnyösnek tűnik, őneki még csak pénzt sem kellene fektetnie a
vállalkozásba, az út végén mégis ugyanannyi rabszolgát kapna, mint a társai.
1659. szeptember 1-jén kelnek útra, napra pontosan nyolc évvel azután, hogy Robinson
először hajóra szállt. Félelmetes viharba kerülnek. Hajójuk megfeneklett a homokon,
csónakon próbálnak menekülni. A pusztító vihart egyedül Robinson éli túl. Szinte
önkívületben van a boldogságtól, amikor tudatosul benne, hogy életben maradt. Mégsem lehet
boldog, hiszen szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy társai mind odavesztek. Sem az
örömre, sem az elkeseredésre nincs azonban ideje, hiszen ismét a legnehezebb feladattal, a
puszta életben maradással keli szembenéznie. Robinson miközben e feladatát igen célratörően
teljesíti. A lakatlan szigeten szinte újra megteremti az európai civilizációt. Minden
14