Budapest – Kelta tenger - Upc

NAPLÓ
Írország – Anglia
2006 nyara
Krauss Ottó és Zsóka

Az elmúlt két évben bevezetett új szokásunkat követve az idei út
eseményeinek rögzítését is elhatároztuk egy képes Napló formájában. Nem
kívánunk változtatni az elveken és formán: napjában leírjuk a velünk történt,
akkor és ott fontosnak, vagy érdekesnek ítélt eseményeket, benyomásainkat,
tapasztalatainkat, természetesen egy szubjektív szemüvegen keresztül. A cél
továbbra is az, hogy magunknak készítsünk egy emlékeztetőt, de úgy, hogy
az esetleg később másoknak is hasznos lehessen. Az íródeák én maradok,
és a korábbi gyakorlatnak megfelelően Zsóka amúgy frissiben meghallgatva a
leírtakat, azt véleményezi, és elvégezzük a szükségesnek vélt módosításokat.
Most az út elején reméljük, hogy lesz erőnk, kitartásunk és kedvünk ehez a
munkához és az út végén egy, a korábbiakhoz hasonló, nemcsak
terjedelmes, de értékes anyag birtokába kerülünk.
x – x – x
Az idei ír-angol út ötlete a tavalyi Utazás kiállításon jött elő először, amikor az
ír standon begyűjtöttünk néhány anyagot. Korábbi, angliai utjainkon is
felmerült, hogy át kellene menni Írországba, de az idő rövidsége és a
kompozási költségek mindkét alkalommal elég indoknak bizonyultak az ötlet
elvetéséhez. Anglia és Skócia már korábbi, 1998-as és 2000-es utunk
alkalmával megkapták a bizalmat a lehetőségek függvényében egy hosszabb
látogatásra.
A felkészülés az elmúlt évek tapasztalatai és a megszokás alapján történt.
A lakóautó idén nem kapott jelentős új felszerelést, bár a szolár rendszer
kiépítésével komolyan kacérkodtunk. A legjelentősebb fejlesztés egy külső
elektromos csatlakozás és a kempingbringák szállítását szolgáló szerkezet
elkészítése. Újabb fél tucat kisebb-nagyobb módosítást is végrehajtottunk,
mint a székek átalakítása, vagy az asztal alatt táborozó ládák rögzítése.
Idén időnk sem volt olyan részletes listák készítésére, mint az előző években,
de a korábbi gyakorlat alapján reméljük mindent sikerült az utolsó percre
összehozni.
Útikönyvek, térképek és kemping katalógusok beszerzésére azért nagy
gondot fordítottunk. Sokat böngésztük az Internetet és előre letöltöttünk
anyagokat, beléptünk a National Trust-ba és A (brit) Karaván Klub-ba. A
kompozások megtervezése és a jegyek megrendelése is gondos munkát
igényelt.
Idén eredetileg is április végére terveztük az indulást, mely végül az utolsó
napok intenzív nagyszülői feladatai miatt május 1.-ére tolódott.
Induláskor a lakóautó kilométerórája 21 383-at, a motoré 13 344-et mutatott.
x – x – x
2

St.Pölten, 2006. május 1., hétfő, 1. nap
Hála az elmúlt hetek és különösen a tegnapi nap erőfeszítéseinek, mára már
nem maradt túl sok tennivaló. Későn is keltünk, mert nem akartunk a
koradélutáni órák előtt indulni és nagyon bánatosra sikeredett az idő is.
Kevésbé elszánt kempingezők valószínűleg elhalasztották volna az indulást.
Mi úgy éreztük nem szabad feladni… Addigra már se telefon, se Internet nem
volt, szinte mindenünk a lakóautóban…
Idén először a lakás lezárására is komoly gondot kellett fordítani. Ezt a
tervezettnek megfelelően végrehajtottuk. Kellemetlen meglepetésként ért,
hogy a középső szoba nagy redőnyének húzóhevedere az évtizedek során
szinte teljesen elporladt, ennek megfelelően le is szakadt. Próbáltuk menteni,
ami menthető, de csak koszosak lettünk és tovább rontottunk a helyzeten.
Végül is a kívánt célt elértük: a redőny lent van, de mi sem tudjuk felhúzni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a krumplisládán megakadt, így
hasmánt csúszva ki lehet jutni az erkélyre talán… De ez legyen a
hazaérkezésünk utáni gond… Szerencsére a legfontosabbak (elősátor, létra
és legalább egy porszívó és szárító) a mentett oldalon maradtak, de van azért
veszteség is. A munkaruhám, a felmosófa és a bevásárlásnál használt láda
kinnrekedt.
Közben az eső is el kezdett esni. Amolyan hetes eső, semmi remény arra,
hogy valaha is eláll. Szerencsére kirakodóvásárra már nem volt szükség,
apróságokon kívül csak a jégszekrény tartalma várt bepakolásra. Hátra volt
viszont a víztartály feltöltése és a motor feljuttatása a Széchenyi-hegyre.
A Hegyre felérve szörnyű állapotok fogadtak. Úgy a Költő utca felett minden
felhőben volt, a tornyot 30 méterről sem lehetett látni. Bár több százszor
jártunk a Hegyen az elmúlt években szinte alig találtuk meg az Állomást.
A víztartály feltöltése egy rémálomnak bizonyult. A Spanyolországban vett,
még ki sem próbált locsolócsőről kiderült, hogy fel van hasadva, a víz
sugárban spriccelt belőle. Közben elfelejtettük, hogy a téli szezonra a
leeresztő csapot nyitva hagytuk és a gázkazán automata leürítő szelepét is
csak zseblámpával találtam meg a sötétben. Egyszóval alul, felül, középen
mindenhol ömlött a víz. Ennek megfelelően esőjacky ide, esőjacky oda
mindenünk csurom víz lett. Szerencsére még lehetőség volt, hogy a kissé
nagy helyet igénylő, de évek óta jó szolgálatot tett és most az új cső miatt
mellőzött slagunkat visszamentsük.
A motor felvitelét az addigra kisé enyhülő, de még mindig jelentős eső mellett
az Istenhegyi út éppen folyó átépítése is bonyolította. Kész csoda, hogy nem
dőltem meg, a szemüvegemen alig láttam át, nem is lehetett sokat a felhő
miatt, és a kátyúk és tócsák rengetege miatt szlalomozni kellett. Szerencsére
a forgalom kicsi volt, értelmes ember a kutyáját sem küldi ki ilyenkor… A
felszerelés máskor is bonyodalmas feladata most még nehezebbnek
bizonyult, az esővíz a motorról és a lakóautóról olajos koszos vízként folyt
mindenemre.
3

Azért három órára minden összeállt és lebotorkáltunk a Hegyről. Ettől kezdve
az út kimondottan kellemes volt. Az eső is elállt, sőt úgy Tatabánya
magasságában a nap is ki-kisütött. Rózsi minden tekintetben a helyzet
magaslatán állt. Mi kellemesen autóztunk a határ felé és teljesen beleéltük
magunkat B típusú életformánk mindennapjaiba. A kocsiban beszélgetve
kérdeztük, hogy a redőny és a víztöltő cső után mi lesz a harmadik gondunk?
Be is jött, de erről később…
Az úton egyetlen kis kellemetlenség ért minket. Heha-nál a kis határon
akartunk átkelni, de ott csak a határ 30 kilométeres körzetében lakókat
engedik át, így legjobb szándékunk ellenére bűnöznünk kellett és az
autópálya átkelőn mentünk át. Szemben a kis határállomással itt várni kellett
néhány percet, de nem volt kritikus.
Nyolcvanas tempónkat tartva kényelmesen autóztunk és este kilencre értük el
a St.Pölten melletti Raststation-t és itt két német lakóautó mellett le is
táboroztunk. Ekkor jött elő a mai napra rendelt harmadik probléma: a hűtő
nem indult gázról. Ez nagyon kínos, mert terveink szerint több helyen nem
vennénk villanyt, és ilyenkor a hűtő gázra van kárhoztatva. Zsóka rövidtávú
problémaként még aggódott a nem is egészen lehűlt hűtőben a mélyhűtött
kaják sorsán, de ez utóbb alaptalannak bizonyult.
Wellcome drinkjeink elfogyasztása után megettük az ilyenkor tradicionális
virslinket a kapcsolódó sörökkel és tíz órakor nyugalomra tértünk.
Regensburg, 2006. május 2., kedd, 2. nap
Ahhoz képest, hogy autópálya mellett aludtunk, viszonylag későn, csak fél
nyolc körül ébredtünk. Egy gyors egyszerűsített reggeli (kávé illetve müzli)
elfogyasztása után indultunk tovább. Kényelmesen autózva, Wels után pár
kilométerrel álltunk ki egy kis parkolóba reggelizni. Kiteregettük bőséges
reggelink minden elemét és kényelmesen belakmároztunk. Megittuk
örökségünk egyik utolsó darabját, az utolsó Anyutól maradt almalevet.
Útközben többször emlegettük, hogy vajon mi baja lehet a hűtőnek.
Valószínűnek tartottuk, hogy az indulás előtti felépítmény szervizen
történhetett valami, mert akkor ki kellett egy garanciális javítás miatt szerelni a
helyéről.
A határ előtt még tankoltunk. Elég stresszes, hogy már az osztrákoknál is
1.13 euró a gázolaj litere. Tiszta szerencse, hogy a kíméletes autózásnak
köszönhetően a kocsi csak kb. 12 litert fogyasztott.
Mára Passau meglátogatását is betettük a programba. Annyiszor
száguldottunk már el mellette az autópályán és soha sem tértünk még be.
Egy, a télen bemutatott dunai vízitúra film is meghozta a kedvünket. Rózsi
szépen bevezetett a belvárosba, de errefelé még normál autóval sem lehet
parkolni úgy koradélután, nemhogy egy ekkora batárral. A belvárosból
kikeveredve egy busz nyomába szegődtünk, bízva abban, hogy az majd csak
4

megáll valamilyen olyan helyen, ahol talán nekünk is jut valami. Minden
esetre, ahol a busz elmegy, ott mi is, és ez is valami. A busz átvezetett az Inn
túlpartjára, ami nem volt idegen tőlünk, de kiderült, hogy errefelé talán még
kevesebb a lehetőség, mint a túloldalon. Majd a kis utcákon tekeregve
ugyanazon a hídon visszament a belvárosba és megállt a székesegyház
oldalában várva a csoportjára. Mi hoppon maradtunk és elindultunk
visszafelé, hogy valahol majd csak adódik valami. Végül egy kisebb dombra
felkapaszkodva az egyik egyetemi kollégium parkolójában találtunk helyet. Itt
ugyan tábla szerint megfenyegettek, hogy az illetéktelenül parkolókat
elvontatják, de bíztunk benne, hogy egy ekkora szerkezetet nem lehet csak
úgy elvontatni.
A kocsiban beöltöztünk turistába és
neki szaladtunk a városnak. Szokatlan
volt, hogy minden előtanulmány és
útikönyv nélkül bóklásztunk, de ez
egyben adott is egyfajta bájt a
dolognak.
Passau a három folyó (Duna, Inn és
Ilz) városának hirdeti magát. A
lényeges részek a Duna és az Inn
összefolyásánál kialakult földnyelven
vannak. Nagyon kellemes benyomást
szereztünk a jó kétórás séta során.
Hangulatos utcácskákban és tereken
jártunk, számos régi, vagy korhűen
felújított épületet láttunk. Mint
annyiszor, most is megállapítottuk, hogy egy folyó mindig ad egy karaktert
egy városnak. Három pedig még többet…
A másik jellegzetesség az, hogy Passau egyetemi város. Az Inn partján
hosszan húzódnak az egyetemi épületek és errefelé nagyon sok a fiatal.
Ülnek a padokon, vagy csak úgy a pázsiton, sétálnak az Inn partján, vagy
5

sietnek valamerre. Az egyetem környékén ezrével állnak a biciklik és sokan
ezzel a járművel járják az utakat.
Nagyon sok parkot láttunk, gazdagon díszítve kiültetett virágokkal, nárcisszal,
árvácskával, tulipánnal.
Mivel még jó száz kilométer volt előttünk és hat óra körül szerettünk volna
kempingbe érni hamar be kellett fejezzük ezt az első, kicsit rávezető
városnézésünket.
A lakóautóhoz visszaérve azt a helyén találtuk, bilincs sem volt rajta, így
elindulhattunk vissza az autópályára és irány Regensburg, első idei igazi
kempingezésünk színhelye. Rózsi ismét jó szolgálatot tett, precízen elvezetett
célunkhoz. Ismét megállapítottuk, hogy azért nagyon nagy segítség. Ugyan
az elmúlt két napban döntően ismerős terepen mozogtunk, de nagyon nagy
biztonságot adott, a papír térképet elő se vettük.
A kemping elég korrekt, nem egy nagy durranás, de két éjszakára nagyon is
megfelel. Zuhanyzója, WC-je tiszta (papír is van), meleg víz számolatlanul,
mosogató OK. Kisé kellemetlen, hogy precízen megmondták, hogyan és hova
álljunk és indokolatlanul összezsúfolták az embereket.
Alig, hogy leálltunk első dolog volt, hogy a hűtőt megvizsgáljuk. Szerencsére
megtaláltuk a probléma okát: a gyújtó kábel le volt esve a szikraköz
csatlakozójáról és nem tudott a gáz begyulladni. Egyértelmű számunkra, hogy
a kiszerelés során húzódhatott le. Ha hazaérünk lesz egy-két szavam a
6

KaravánCity-sekhez… Minden esetre nagyon örültünk, hogy egyszerűen
megoldódott a probléma és egy kiadós aperitivvel meg is ünnepeltük.
Megfőztük első kempinges vacsoránkat is, az otthonról hozott sült húshoz
készítettünk főtt krumplit. Este, bár nagyon szép idő volt, hamar kezdett
hűvösödni és már tíz óra előtt bementünk és azonnal le is feküdtünk.
Regensburg, 2006. május 3., szerda, 3. nap
Éjjel elég hideg volt, kint 6 fokig, a lakóautóban is 11 fok alá sűlyedt a
hőmérséklet. Ennek ellenére nem fáztunk, nagy paplanjaink jó szolgálatot
tettek. Reggelre minden levizesedett és mi adtunk egy kis időt magunknak
lustálkodni.
A nap első eseménye, hogy kifogyott az a gázpalack, mely végig szolgálta
tavalyelőtt Istria-t, az egész tavalyi évadot és idén is két napot. Talán kibírta
volna a holnap esedékes cseréig, ha a hűtő miatti próbálkozásokkal nem
pazarolunk el egy csomó gázt. Azért jó tudni, hogy ilyen sokat kibír egy
palack.
Mára Regensburg meglátogatása volt a program ugyanazon indokok alapján,
mint tegnap Passau esetében. Mivel a belváros mintegy négy kilométerre van
és a terep kellemesen vízszintes, adódott, hogy tavalyi szerzeményeinket, a
kempingbringákat vessük be. Elő is szedtük őket, kellemes meglepetés volt,
hogy jó nyolc hónap után is a kerekekkel el lehetett indulni. Azért következő
alkalommal egy kis fújást be kell iktatni.
Gyönyörű napfényes időben, kellemes melegben kerekeztünk be a
belvárosba és tettük le a gépeket a régi kőhíd közelében. Útközben kitértünk
a duzzasztógátat megnézni. Errefelé a Duna három-négy párhuzamos ágon
fut. Egyik a hajózóút, a többi az erőmű alvízcsatornája. Kellemes szigetek
húzódnak hosszú kilométereken, melyeken kerékpár utak vezetnek végig és
hangulatos parkok és lakótelepek kaptak helyet.
7

A belváros számos kellemes meglepetéssel szolgált. Sok hangulatos utcán és
téren jártunk, láttunk szépen felújított vagy újra felépített régi házakat. A Duna
partján, Passau-hoz hasonlóan itt is élénk az élet. Több jelentős templom
közül mindenképpen kiemelkedik a dóm. Mint szinte valamennyi ilyen
műemléken, ezen is dolgoznak, így teljes pompájában nem élvezhető. Belül
kisé kevésbé gazdagon díszített, mint azt a külseje sejteti. Számos fényképet
készítettünk sétánk során.
Mielőtt két és félórás bóklászásunk után elindultunk visszafelé bringával kicsit
körbejártuk a parti részeket. Végül a Duna túlsó partján jöttünk vissza a gátig,
majd azon keresztezve a folyót tértünk vissza a kempingbe.
Itt ért minket a mai napra rendelt stressz: valószínűleg a biciklik kinyitásakor
kieshetett a lakóautó kulcsa a zsebemből. Szerencsére csak egy a
8

felépítmény ajtajait nyitó kulcsról volt szó, de akkor is… Szerencsére a
kocsiba történő bejutással nem volt gond: hála tavaly a Geres-en elkészített
vészhelyzeti kulcsnak simán bejutottunk. Azért a dolog nagyon megviselt:
egyrészt ez megint a szenilitás egy újabb jele, másrészt a kulcsot lehet újra
másoltatni, harmadrészt nagyon sajnálom a kulcskarikán lévő régi
telefontantuszt tartalmazó díszt és a karabinert is. Hiába minden, öregszünk,
és még jobban kell vigyázni mindennel…
A kulcs elvesztése miatti stressz oldódása után a bringák beszabályozásával
töltöttem a délutánt. Az én gépemen két, Zsóka gépén egy sebességfokozat
hiányzott. Ezeket szépen bejátszottam, míg Zsóka első jelentősebb takarítást
tudta le. Utána feltettük az üléshuzatokat, majd a naplóban jelentkező
lemaradásom ledolgozásán fáradoztam.
Titisee, 2006. május 4., csütörtök, 4. nap
9

Fél nyolc körül keltünk, mert mára jó négyszáz kilométer a kijelölt feladat és
München mellett terveztük a nagy kempinges áruházakat is meglátogatni.
Nyugodt tempóban készülődve tíz órakor indultunk és a 93-as, majd 99-es és
8-as autópályákon simán eljutottunk a Sulzemoos melletti hatalmas telepre.
Itt több száz, de lehet, hogy ezret is meghaladó számú, nyolc-tíz márkát
képviselő lakóautó és lakókocsi várta a vevőket. Minket néhány alkatrész és
felszerelési tárgy érdekelt csak. Kemikáliák a WC-hez és a vízrendszerhez,
ablakkitámasztó a hálószoba ablakainak jobb kinyitásához melegebb
vidékeken töltendő nyarakon, anyagok egy készlet napvédő készítéséhez,
gáz adapterek esetlegesen más rendszerű palackok használatához, alkatrész
az asztalláb javításához voltak a listán a már esedékes gázpalack csere
mellett. Természetesen reménykedtünk, hogy találunk valami más érdekeset
is.
Csalódásunkra csak egyetlen felszerelés boltot találtunk, az is drágának
bizonyult és választékával sem voltunk megelégedve. A kevés kiszolgáló nem
volt készséges, alkatrészek pedig gyakorlatilag nem voltak. Azért jó néhány
holmit kaptunk, talán legjobban azoknak a 10 W-os égőknek örültünk,
melyeket Pesten két éve vadásztunk hiába. Igaz elég drágák voltak, de ez kell
a nappaliba… Az asztalláb alkatrészéhez felkerestem a telepen lévő
mindhárom szervizt, de csak az egyikben lett volna komplett lábbal
aranyárban. Minden esetre nosztalgiával gondoltunk a Neumarkt melletti
áruházra, ahol a szakértő és szolgálatkész személyzet segítségével a
markize összes leamortizált alkatrészét megkaptuk két éve. Lehet, hogy idén
is útba ejtjük őket hazafelé.
Az út további része is eseménymentesen indult. A gondok akkor kezdtek
jelentkezni, amikor Ulm után letérve az autópályáról Rózsi elkezdte a
tervezett úttól 2-300 méterre jelezni saját nyomvonalunkat. Akkor még nem
gyanakodtunk, de amikor itt-ott térképpel nem lefedett területeket kezdett
jelezni a dolog gyanús lett. Nem tudtuk mire vélni a helyzetet, minden esetre
átálltunk a hagyományos navigációra és Rózsit csak támogatásnak tartottuk
meg. Szegény folyton kiabált és újratervezett és mi folyton letértünk az
útvonalról… Szerencsére a hagyományos eszközök használatát sem
felejtettük még el teljesen, így könnyen megtaláltuk a kinézett kempinget.
Mint később rekonstruáltam a történteket a felkészülés során követtem el a
hibát. Amikor az új térképet úgy 6 héttel az indulás előtt megvettük, azt
rendben betöltöttem a számítógépbe, kiválasztottam azokat a szelvényeket,
melyeket az első jó három hétre be kell tölteni Rózsiba, ezt a file-t le is
mentettem, de nem töltöttem be a térképeket mondván, hogy indulásig még
kellhet a teljes Magyarországot lefedő, a készülékben bennlévő térkép. Aztán
a felkészülés utolsó napjaiban ez a feladat elfelejtődött. Kifelé menet Rózsi
Heha-nál jelezte, hogy nem azonos a térkép, de ezzel nem törődtem, mert
minden ment rendben, hiszen a régebbi, mint kiderült Ulm-ig betöltött
térképen a navigáció rendben működött. A gond akkor kezdődött, amikor
elfogyott a részletes térkép és csak a fix memóriában rögzített, nagyon durva
alaptérkép állt rendelkezésre. Minden esetre Rózsi hiányában ismét
tapasztalhattuk, hogy mennyit segít.
10

a túlpartról.
Titisee, 2006. május 5., péntek, 5. nap
Kiválasztott kempingünkbe elég
későn, úgy 7 óra körül érkeztünk meg.
Nagyon szép fekvésű, a Schwarzwaldban
800 méter felett egy Titisee nevű
tó partján van. Szép napsütésben
érkeztünk és még kiélvezhettük a
naplementét. Gyorsan begyűjtöttünk
egy turistatérképet és megérdeklődtük
a kirándulási lehetőségeket.
Vacsorakészítés közben még egy
képet is készítettem a táborhelyünkről
Egy hűvös éjszaka után felhős, párás reggelre ébredtünk. Kezdjük megszokni
a jóval 10 fok alatti éjszakákat, melyekhez alig 10 fok feletti belső
minimumhőmérséklet párosul.
Mára a Titisee körüli mintegy 7 kilométeres turistaút bejárását és ennek során
a település megtekintését terveztük. Mivel ez egy alig háromórás elfoglaltság,
nem siettük el a felkelést és készülődést. Közben a nap ki-kisütött, de sötét
fellegek is megjelentek.
Mikor fél 12 táján elindultunk kellemes kiránduló idő volt, de azért vittünk
magunkkal pulóvert és anorákot is. Az utat az óramutató járásával ellentétes
irányban tettük meg, mert így a település az út elejére esett.
Kellemes úton haladhattunk végig, egy kisebb emelkedő volt csak. Nem
messze a kempingtől egy helyről szépen látható a teljes szemközti part.
A település egy tipikus üdülőhely számos hangulatos épülettel, sok-sok
szállodával, étteremmel, üzlettel, hajókikötővel és minden mással, amitől
forog az idegen. Az egyik helyi specialitásokat áruló élelmiszerüzletben jó
áron kaptunk feketeerdei sonkát és spárgát is.
11

Utunk során több szép kivitelű út jelzőtáblát is láthattunk.
Megnéztük a tó körül lévő mind a négy kempinget és megállapítottuk, hogy a
legjobbat választottuk.
Sétánk utolsó párszáz méterét már sietve tettük meg, mert a felhők kezdtek
sűrűsödni és pár csepp eső is esett és morgott az ég alja. Ez még nem volt az
igazi, minden gond nélkül megérkeztünk a lakóautóhoz, sőt ott még ki is
tudtunk pakolni.
Nem sokkal később hatalmas zápor zúdult a környékre némi jéggel
fűszerezve. Nekünk egyből a három évvel ezelőtt Eupen-ben az erdőben
biciklizés közben ránk szakadt jégeső jutott az eszünkbe. A kempingben
hömpölygött a víz, a mi teraszunkon is pár centi magasan állt meg. Ezt az
első menetet még kinyitott markizével vészeltük át, de a víz súlya alatt
majdnem összedőlt. Amikor rövid időre elállt az eső gyorsan mindent
összepakoltunk, markizét behúztuk. Alig végeztünk ezzel a feladattal újabb,
talán nem olyan erős, de hosszabb zápor szakadt a nyakunkba.
Kényszerből behúzódtunk a lakóautóba és olvasással illetve az elmaradt
számítógépes feladatok elvégzésével töltöttük az időt. Ez jó alkalom volt arra,
hogy Rózsi eszét is feltöltsem. A feladat majd egy órát vett igénybe, mert a
notebook mai szemmel kissé lassú már. Most Skócia elhagyásáig, terveink
szerint úgy július végéig, augusztus elejéig mindent tud.
12

A tavaly Garda tónál kezdett hagyományt, hogy ezen a napon grillezünk, fel
kellett adjuk. Nem is főztünk, lazacos-kaviáros hideg vacsora mellé ittuk meg
a Tamástól erre a napra kapott láda pezsgő egyik üvegét.
Most amikor ezeket a sorokat írom, már nem esik, de hideg van, alig látszik a
túlpart és minden esélyünk megvan, hogy utunk eddig leghűvösebb éjszakája
elé nézzünk.
Titisee, 2006. május 6., szombat, 6. nap
Sűrű felhőben ébredtünk, nem hogy a túlpartot, de még a közeli lakóautókat
sem lehetett látni. Ennek megfelelően a felkelést elhúztuk egész tíz óráig és
bent kellett reggelizzünk. Lassan javult az idő, de a mára tervezett gyalogtúra
elhalasztása mellett kellett döntenünk. Egy nem túl hosszú, de jó háromszáz
méteres szintkülönbségű utat néztünk ki, mely egy 1100 méter feletti csúcsot
céloz meg.
Nem sokkal dél után azért az idő már kezdett valahogy kinézni és
mindenképpen kenyeret kellett vegyünk ezért úgy döntöttünk, hogy biciklivel
bemegyünk a faluba. Induláskor még póló, ing, pulóver, anorák volt a
felszerelés és nem is bizonyult soknak. Később legalább az anorákot
levehettük.
A települést jól körbejártuk, de egyetlen hagyományos élelmiszerboltot sem
találtunk, kizárólag a turistákat megcélzó, helyi specialitásokat áruló üzletek,
kávéházak, snackbárok, de azok igen nagy számban, voltak nyitva. Vettünk
egy fél kiló parasztkenyeret, kb. háromszoros áron, mint otthon a megszokott
üzletünkben…
Ez után körbebicikliztük a tavat és visszaérve a kempingbe az időjárás még
azt is megengedte, hogy néhány tennivalót elvégezzünk. Megcsináltam a
locsolócsövet, talán így alkalmas lesz a mi céljainkra is, felfújtuk a biciklik
gumiját, leellenőriztük az autó keréknyomásait.
Nem bízva az időjárásban, úgy döntöttünk, hogy korán, úgy négy óra körül
grillezünk, hogy az előkészített hús ne romoljon meg. Mire mindent
összeszedtünk, el kezdett esni, így pakolhattunk vissza. Egy óra múlva a
helyzet megint ígéretes lett és gyorsan éltünk is az alkalommal. A vokban sült
hagymás krumpli és a maradék rizibizi a sült tarjával nagyon jól sikerült. Még
annak a lehetősége is megadatott, hogy elmosogassunk és elpakoljunk, csak
az utolsó darabok törölgetésével kellett ismét bemeneküljünk az eső elöl a
lakóautóba.
Titisee, 2006. május 7., vasárnap, 7. nap
Ma éjjel nagyon hideg volt, reggel hétkor kint kevesebb, mint 4, bent pedig 8.8
fokot mutatott a hőmérő. Éjjel még a hálófülke feletti tetőablakot sem nyitottuk
13

ki, ennek köszönhetően a hálófülke csak 12 fokra hűlt le. Most azért érezzük
a Chausson gyenge pontját, hogy a hőszigetelése nem az igazi.
Mindezek ellenére szép, napos időre ébredtünk, csak néhány veszélytelennek
látszó felhőcske volt az égen. A nap nagyon nehezen birkózott meg a
hideggel és még tíz órakor is csak 12-13 fok volt. A felkeléssel viszont nem
volt értelme tovább várni. A napon nagyon kellemes volt, amíg reggeliztünk.
Az idő kirándulásra mindenképpen alkalmasnak ígérkezett, ezért
összekészültünk és a tegnapról elhalasztott túrát megcsináltuk. Ez kempingtől
kempingig jó 13 kilométer, fel az 1190 méter magas Hochfirst-re és egy másik
úton vissza. Kényelmes menetben három és fél órát vett igénybe.
Odafelé döntően erdős részeken kapaszkodtunk felfelé. A csúcsról és
környékéről nagyon szép kilátás nyílt a Titisee-re.
Visszafelé jövet több helyről is pillantást vethettünk a környező vidékre. Szép
alpesi jellegű tájat láttunk, zöld rétekkel, faházakkal és a háttérben itt-ott
havas hegyekkel.
A kempingbe visszaérve megittam az obligát sörömet, majd felkészültünk a
zuhanyozásra. Úgy határoztunk, hogy sajátban zuhanyozunk ma. Ki akartuk
próbálni a rendszert, mert idén várhatóan sokszor kell majd használni.
Rendben működik, de a beállításokat még finomítani kell.
Most, amikor még hatóra sincs, Zsóka a tegnapelőtt vett spárgával küzd.
Hogy mi fog készülni, az még titok.
14

Xonrupt-Longemer, 2006. május 8., hétfő, 8. nap
A korábbiakhoz hasonló hideg éjszakánk volt, melyet egy enyhe elektromos
ráfűtéssel egészen elviselhetővé tettünk. Mivel ma továbbmenős nap van,
nem lustálkodhattunk kényünkre-kedvünkre, bár a körülmények igen csak
arra bíztattak. Enyhe borult égre és csepergésre ébredtünk, mely fél kilencre
tartós, de nem túl erős esőre váltott. Nem volt mit tenni, el kellett kezdeni a
szokásos tennivalókat. Reggelizni csak bent tudtunk, ez sokat rontott a
kedélyállapotunkon. Azért úrrá lettünk a helyzeten és bár a leürítést
elpasszoltuk 11-kor úton voltunk.
A múlt nap vett feketeerdei sonka és spárga tapasztalatán felbuzdulva újabb
készletek beszerzéséről döntöttünk. Ehhez meg kellett álljunk Titisee-ben,
ami elég nehéz feladatnak bizonyult. A környéket kétszer körbejárva végül a
pályaudvar melletti P+R parkolóban álltunk meg, ahonnan vagy egy kilométert
kellett az üzletig gyalogolni az esőben. Beszereztem a megbeszélt
mennyiségeket, majd indultunk tovább. A következő feladat a majdnem üres
üzemanyagtartály feltöltése volt. Jól viselkedett a kocsi az elmúlt napokban,
hiszen 11 liter körül fogyasztott, ami jobb a korábbiaknál.
Végig zuhogó esőben autóztunk. Alig tudtuk élvezni a tájat, pedig látszatra
nagyon szép helyeken jártunk. Igen csak bonyolult szerpentin kombinációkon
ereszkedtünk lefelé, ahol nagyon jól használtuk Rózsi részletes térképét.
Leérve Freiburg-ba egy dugóban
araszolva akadt meg a szemünk a egy
hangulatos kis tornyocskán és a
mellette álló szobron.
Szerettünk volna egy Lidl-t vagy Aldi-t
is találni, de Rózsi olyan utakra
irányított, ahol semmilyen vásárlási
lehetőség sem kínálkozott. Pedig
Németországban le kellett tudni
néhány alapvető dolog (kenyér,
joghurt, paprika, krumpli) beszerzését,
mert Franciaországban ma ünnep van
és a kinézett hely nem ígért túl sok jót
e tekintetben. Végül a határ mellett
találtunk egy szupermarketet, mely
nem volt túlzottan olcsó, de mindent
megkaptunk.
Továbbra is vigasztalan esőben
autóztunk. A Rajnát lekeresztezve Colmar felé vitt utunk, majd ismét a hegyek
jöttek. Egész 950 méterig felkapaszkodtunk. Volt néhány szerpentin, de Rózsi
segítségével nem volt gond velük. Nem is kellett hármasnál alacsonyabb
fokozatba váltani. Ismét csodálatos helyeken jártunk, de kevéssé élvezhettük.
15

A mai napra szánt mintegy 150 kilométeres út utolsó húsz kilométerén ismét
jelentkezett az a gond, mely két éve Norvégiában úgy megijesztett bennünket:
beázott a lépcső érintkezője és egy egyre erősödő sípolás közepette
autóztunk. Most csak legyintettünk a dologra, ha alkalom lesz rá, majd
megcsinálom…
Rózsi nagyon szépen elvezetett kinézett kempingünkhöz. Egy gyönyörű
fenyvesekkel szegélyezett kis tó partján van. Sikerült a parton találnunk egy
parcellát, mely valószínűleg korábban egy állandó kempinges helye lehetett,
mert az elő sátor helye ki van kövezve. Ez most az esős időben nagyon jól
jön. Helyünkről csodálatos a panoráma, legszebb norvég táborhelyeinkkel
versenyképes a hely. Egyedül a TV vételt takarja egy jó negyven méteres
fenyő. De biztos vagyok benne, hogy megleszünk TV nélkül…
Megérkezésünk után a még mindig eső eső ellenére nem állhattam meg,
hogy ne készítsek egy képet. Minden esetre remélem lesz még jobb
alkalmam is és akkor élni fogok vele.
Mindezek mellett a hely érthetetlenül olcsó. Két fő részére a parcella így
előszezonban csak 8 euró és a 6 Amperes villanycsatlakozás 2.80 euró.
Ehhez képest a 10 eurós ACSI ár nem is túlzottan kedvezményes. A vizes
blokkok elég korrektek, bár a nyári csúcsban lehetnek gondok…
Most, hatóra után nem sokkal, az eső elállt, Zsóka az újabb adag spárga
megalkotásán fáradozik és csodáljuk a panorámát.
Xonrupt-Longemer, 2006. május 9., kedd, 9. nap
Esőnap, a szó minden értelmében. Amikor tegnap délután megérkeztünk is
esett, majd elállt, így lehetőségünk volt vacsoránkat, egy kitűnő spagettit
tejszínes spárgával, a szabadban elkészíteni és elfogyasztani. Sőt este
zuhanyozás után még ki is ülhettünk egy kicsit, bár elég hideg volt.
Este kilenckor egy csepegő eső zavart be minket, de ilyen utakon mindig az
az elv, hogy éjjel eshet. Meg is tette… Reggelig megállás nélkül esett, hol
jobban, hol kevésbé. És erről egész nap nem szokott le… Úgy tizenegy körül
tartott egy rövid szünetet, de ez csak arra volt elég, hogy a WC tartályát
kiürítsem.
Ennek megfelelően csak délben reggeliztünk és az óta is a kocsiban
olvasgatunk, illetve tanulmányozzuk az útikönyveket. Így négy óra után már
16

emény sincs arra, hogy bármit is tegyünk. Amúgy is az esőhöz rendes hideg
tartozik, egész nap a tíz fokot sem érte el a külső hőmérséklet. Fűtünk is
rendesen…
Xonrupt-Longemer, 2006. május 10., szerda, 10. nap
Tegnap este óta nem esett és ez sokat javított a hangulatunkon. Éjjel pár
fokkal kevésbé volt hideg és reggelre az egyenletes szürke eget itt-ott kék
foltok színesítették. Felkelésről fél tíz előtt a hideg miatt szó sem lehetett és
akkor is csak bent lehetett enni.
Azért valamit már kellett csinálni, ezért elővettük a bringákat és elindultunk,
hogy szerezzünk valamilyen turistatérképet és kenyér is kell rövidesen. Jól
felöltöztünk, trikó, póló, ing és pulóver mellett a norvég anorák is kellett. Így is
kezünk majd ráfagyott a kormányra.
A közeli Xontrupt-ban minden be volt zárva, ezért tovább kellett menjünk a
mintegy 6-7 kilométerre lévő Gerardmer-be. Odafelé menet elszörnyülködve
tapasztaltuk, hogy mennyit megyünk lefelé, tudva, hogy ennek meglesz a
böjtje.
Gerardmer-ben találtunk Lidl-t is, Aldi-t is (ez utóbbi a Turistainformációs
irodához hasonlóan csak kettőkor nyitott). Körbe néztünk, alapjában nem
akartunk semmit, de vettünk padlizsánt, hogy színesítsük reggelijeinket és
találtunk nekem kis túracipőt olcsón. Az információs irodában minden volt,
csak túrázáshoz szükséges anyag nem. Végül vettem egy 25.000-es
turistatérképet elég drágán, 6.10 euróért.
Amíg vártunk arra, hogy az iroda kinyisson legurultunk az ottani tóhoz. Ez egy
a mienkhez hasonló méretű, de jobban kiépített hely. Ha jobb lett volna az
idő, érdemes lett volna körülbringázni. Így csak pár képet készítettem.
Mint kiderült ez a vidék jelentős sí paradicsom és a bringásoknak is kedvelt
helye. Tavaly a Tour de France egyik éjszakázó helye volt. Ennek
megfelelően számos szálloda és étterem várja a vendégeket, de a hely
egésze nem hagy túlzottan mély benyomásokat.
Három óra után rászántuk magunkat, hogy visszainduljunk, mert az égen is
kezdtek megint sötét fellegek gyülekezni és úgy számoltunk lesz egy jó adag
tolásunk a kempingig. Végül legnagyobb meglepetésünkre kis bringáinkkal,
ha hősies küzdelem árán is, de végig fel tudtunk jönni (még az 1.-es fokozatot
sem kellett használjuk). Jó fél órába tellett az út, nem is fáztunk, igaz, hogy
ehhez az is kellett, hogy a teljes menetfelszerelés rajtunk volt.
17

A kempingbe érve megint ronda fellegek lógtak a szemközti szép
hegyoldalakon, de szerencsére eső nem jött. Én beállítottam a bringámat,
mert pár csapágyát kicsit túlzottan szorosra húzták a fiúk a gyárban és
szegény nyikorgott rendesen. Utána megnéztem a lépcső érintkezőjét,
mostanra már alig volt benne víz. Tettem bele egy járulékos szigetelést, ez,
ha a beázás ellen nem is véd, de talán megnöveli az ellenállást, ha ismét víz
kerül bele és nem fog megszólalni a sípoló hang. Közben Zsóka elkészítette a
zölbabgulyást. Vacsora, mosogatás és zuhanyozás után már nem lehetett
kiülni, 11 fokban mazochizmus lett volna.
Xonrupt-Longemer, 2006. május 11., csütörtök, 11. nap
Amikor reggel hat körül először felébredtünk akkora köd volt, hogy a pár
méterre lévő vizet sem láttuk és természetesen 7 fok. Át is fordultunk a
túloldalunkra annak biztos tudatában, hogy megint egy hideg, esetleg esős,
de minden esetre kellemetlen nap elé nézünk. Aztán alig egy órával később
arra ébredtünk, hogy kint süt a nap, csodálatosan tükröződik vissza a tó
tükörsima felszínéről és a kinti hőmérő több mint 15 fokot mutat. Ez utóbbi
természetesen csalóka volt, mert a nap rásütött az érzékelőre, azért ez már
egészen más, mint az elmúlt napokban. Csodálatos volt, ahogy a szemközti
hegy felett felkelt a nap és az árnyékban lévő túlparton még látszott az ott
rekedt köd.
Mivel a tényleges hőmérséklet azért még mindig rendesen 10 fok alatt volt és
kint minden csupa víz volt, nem lehetett elsietni a felkelést. Minden esetre,
nagy örömünkre megint kint reggelizhettünk és ismét dugdosni kellett a vajat
a nap elöl, mert ereje az volt. Ki használtuk az alkalmat és amikot a fű kicsit
felszáradt kitettük az ágyneműt és törölközőket megszárítani és jól
kiszellőztetni. Mióta elindultunk nem volt még alkalmunk rá.
18

Ezért csak valamivel dél után tudtunk elindulni egy eredetileg csak kisebb
átmozgató kirándulásnak tervezett útra. A kemping előtt induló piros
háromszög jelzésnek vágtunk neki, amely minden vacakolás nélkül alig több
mint egy kilométer alatt 750 méterről felvitt közel ezerre. A félórás
kapaszkodás után egy kilátóponthoz értünk, ahonnan csodálatos kép tárult
elénk a tóról, alattunk a kempinggel. Saját lakóautónkat sajnos nem láthattuk,
mert az a nagy fenyő, mely miatt nem tudunk TV-zni, most is betakart.
Innen már lankásabb út vezetett tovább. Váltottunk egy piros körre és
feljutottunk egy 1100 méteres csúcsra, de innen nem lehetett kilátni. Nagyon
kellemes vegyes, de döntően fenyő erdőben vezetett utunk. Sok helyen a
bokrok alatt még ott volt a hó utolsó maradéka, de erősen olvadt. Számos
apró vízfolyás keresztezte utunkat, többször az út maga volt a vízfolyás. A
jelzés elég jó, nem olyan gyakori, mint azt otthon megszoktuk, sokkal
kisebbek is a fákra szögezett fám táblácskák, de nem kellett aggódjunk, hogy
eltévedünk.
Az 1100 méteres csúcsról kellemes meredekségű úton, egy zöld karika, majd
zöld kör jelzésen ereszkedtünk le először egy 950 méteren lévő sí
szállodához, majd már kissé meredekebben egy kék kör jelzésen a
Longemer-től úgy jó két-három kilométerre és mintegy 30 méterrel
magasabban lévő, sokkal kisebb Retournemer nevű tóhoz. Ez egy magántó,
partja sokkal kevésbé kiépített. Nagyon nyugodt környezet.
Innen kellemes sétaút vezet a Longemer délnyugati sarkáig, ahol több
kemping is található, de ezek egy része csak júliusban fog kinyitni. A
hatalmas strand és a hozzátartozó parkoló üresen árválkodott. Az utolsó jó
egy kilométert a part melletti sétaúton tettük meg.
Közel négy óra volt, amikor kellemesen elfáradva visszaérkeztünk egy
nagyon jól sikerült kirándulás után.
Gyorsan lezuhanyoztunk, hajat mostunk, majd a már esedékes hajvágásomat
is abszolváltuk. Végre normális kempingéletet élhettünk, bár ha az ember az
árnyékba ment igencsak hideg volt, alig érte el a 18 fokot. Gyorsan
megmelegítettük tegnapról maradt vacsoránkat és még ki is ülhettünk egy
kicsit a napra. Most kilenc óra felé jár az idő, kint még világos van, Zsóka
plédbe burkolódzva kint olvas, én a naplóíráshoz inkább beültem a kocsiba.
19

Estefelé éltem az alkalommal, hogy tisztább az idő, mint érkezésünk napján,
és elkészítettem a parcellánkról látható panoráma képét újra.
Xonrupt-Longemer, 2006. május 12., péntek, 12. nap
Ma hasonló időre ébredtünk, mint tegnap, csak a nap kicsit fátyolosabban
sütött. Mivel ágyneműnapoztatás nem volt, már nem sokkal 11 után úton
voltunk.
A kempingtől egy sárga körön
indultunk a tegnap is érintett hegyi sí
szállodához. Ez a jelzés egyfajta átlója
a tegnap megtett körnek. Az út eleinte
elég keményen ment felfelé, de nem
volt olyan gyilkos, mint a tegnapi
indulás. A fák közötti réseken hasonló
panoráma tárult elénk, mint tegnap.
Aztán az út egyszer csak egy
Madeirára emlékeztető, meredek
oldalba vágott ösvényként folytatódott,
csak a csörgedező levada hiányzott és az út hullámvasutazott egy kicsit,
miközben araszolt felfelé. A sí szállodáig tartó jó egy órás út vége egy erdei
kocsiút volt, mely kellemesen ereszkedett lefelé. A napló színesítése
érdekében ma lekaptam a sí szálloda környékét is.
Innen a tegnap már bejárt aszfaltúton mentünk, csak ellenkező irányban úgy
egy kilométernyit. Itt válaszút elé kerültünk: vagy az aszfaltúton folytatjuk a
Lac de Lispach felé, vagy egy párhuzamos sí úton haladunk. Szerettük volna
ez utóbbit választani, de még mindig elég sok hó volt a pályán és mindenünk
vizes lett volna. További mintegy két kilométert tettünk meg az aszfaltúton és
eljutottunk a Lac de Lispach sarkáig. Ez egy tipikus síparadicsom, számos
sípályát és liftet láttunk, de a kirándulók is kapnak némi tájékoztatást.
Térképünk, mely eddig nagyon korrektül támogatott, itt kicsit
20

elbizonytalanodott. Az utakkal nem volt baj, csak a jelzések nem stimmeltek.
Azért helyére tudtuk tenni a dolgokat.
Kisétáltunk a tó partjára, pár percre le is ültünk egy padra és készítettünk egy
panoráma felvételt. Ez a tó gyakorlatilag egy mocsaras, zsombékos terület.
Innen egy régi kőbányához sétáltunk fel, ahonnan két út is indult vissza a
kempingünkhöz. Mi a hosszabbat választottuk, mert reményeink szerint ez
érinti azt a helyet, ahová egy pár napja látott út jelzőtábla mutat és házi
készítésű sajtot hirdettek. Nagyjából igazunk is volt, csak egy kb. két
kilométeres kerülőt kellett tegyünk. Ha már ennyit szenvedtünk, vettünk is egy
kisebb karikával és visszatértünk a kempingbe.
A mai kirándulás jó négy órát tartott. Napközben többször gyülekeztek olyan
felhők, melyekből akár csúnya dolgok is lehettek volna, de szerencsénkre
nem történt semmi.
Eredetileg is úgy terveztük, hogy visszaérésünk után biciklivel leszaladok a
faluba, hogy a helyi bulangerie-ben vegyek kenyeret a hétvégére. Ezt egy
baget beszerzésével megtoldottuk, mert úgy határoztunk, hogy tavaly
bevezetett szokásunknak megfelelően ma csak sajtot és sonkát vacsorázzunk
bagettal és vörösborral.
Mielőtt hozzáláttunk volna vacsoránkhoz lezuhanyoztunk és megcsináltuk a
múlt nap vett padlizsánt. Utána a kissé felhős és hűvös időben még kiültünk
olvasgatni egy kicsit.
Xonrupt-Longemer, 2006. május 13., szombat, 13. nap
Este kilenc után el kezdett esni gyengén, de ugyebár éjjel esnie szabad.
Eddigi utunk talán legmelegebb éjszakája volt, a hőmérséklet tíz fok felett
maradt, nem is kellett fűtenünk.
Reggel borús időre ébredtünk, de azért tudtunk kint reggelizni. Az előző két
nap után mára nem terveztünk erős programot. Az idő is nagyon bizonytalan
volt, amíg kint ültünk a lakóautó előtt a tóparton, úgy kétpercenként
váltakozva hol melegen sütött a nap, hol beborult és fáztunk. Ezért két óra
utánig csak olvasgattunk és élveztük, hogy egy nagyon szép helyen lehetünk.
Eddigre a közvetlen esőveszély elmúlni látszott, és úgy határoztunk, hogy
körbegyalogoljuk a tavat. Ennyi mozgásra mindenképpen szükség van. Ez jó
alkalomnak ígérkezett, hogy a minap vett kis túracipőmet kipróbáljam, mert
21

égi edzőcipőmet a tegnapi túra után ünnepélyesen kidobtam. Minden
tekintetben rászolgált.
Az óramutató járásával ellentétesen indultunk. Először azt a részt jártuk be,
amerről tegnapelőtt visszatértünk a kempingbe. A strand természetesen kihalt
volt, csak néhány horgász áztatta a horgát. Lévén hétvége, ma azért többen
jártak a tó környékén, és a kempingben is, mint az elmúlt napokon, de azért
még minden nem is idény elejei, hanem idény előtti. A kempingünkkel
szemközt lévő csónak és vízi bicikli kölcsönzőnél az üzletet rendezték, a
snack bar talán nyitva sem volt még. Készítettem két panoráma képet, de
csak az egyik sikerült igazán.
Jól látszik a kempingünk, a part mellett a mi lakóautónkkal és jobbra a
hegyoldalban az a farm, ahol tegnap sajtot vettünk.
Tovább haladva a tó partján az
országút mellett kellett haladjunk, mert
a túloldalon nincs se kerékpárút, se
gyalogösvény. Az áttelenes sarokba
érve eljutottunk egy nagy parkba, mely
a település, Xontrupt határában van.
Ez az igazi kultúr része a tónak,
csónakkölcsönzőkkel, snack barokkal,
mini golffal és hasonlókkal. Itt van az
önkormányzati kemping is, mely
látszatra a legnagyobb a tó körül, de
élet még nem látszott benne. A parton
egy kedves kis kápolna áll, mely
St.Florian nevét viseli. Sajnos be volt
zárva.
A mi oldalunkat elérve egy láposzsombékos
részhez értünk, mellyen
egy tanösvény vezetett végig. Nem
sokkal a kempingünk előtt kellett csak
22

visszatérjünk az országút melletti gyalogösvényre.
Az úton új túracipőm kissé feltörte a jobb lábamat, egy felszakadt méretes
vízhólyagot szereztem. Most van mit kúrálni.
Már a kis kápolnánál jártunkkor elkezdett cseperegni az eső, akkor elővettük
a velünk lévő széljackyt, de nem volt igazán szükség rá. Alig, hogy
megérkeztünk másfélórás sétánkról komolyabb eső jött. Gyorsan
lezuhanyoztunk és Zsóka a markize védelmében elkezdte a mára rendelt
tejberizst főzni.
Xonrupt-Longemer, 2006. május 14., vasárnap, 14. nap
Este ugyan a hideg zavart be minket, de rövidesen, úgy kilenc óra körül esni
is kezdett. Ezzel nem is lenne baj, hiszen a szabály adott: éjjel eshet. El is
tartott úgy fél kettőig, majd hajnalban újra egy órácskát. Aztán reggel
megint…
Azért egy elég késői kelés után még kint tudtunk reggelizni, sőt rövid időre az
ágyneműt is kitehettük, de egy újabb csepegés a cucc gyors összeszedésére
ösztökélt. Hasonlóan a tegnapi naphoz hol kisütött, hol beborult, de
összességében elég bizonytalan volt az idő. Nagyobb kiránduláshoz sem az
idő nem látszott alkalmasnak, se kedvünk nem volt igazán.
Végül egy pihenőnap lett a dologból. Átnéztük és pontosítottuk a következő
három nap programját, meghatároztuk a kempingeket, véglegesítettük az
útvonalakat és letöltöttük Rózsiba. Zsóka olvasgatott, én a track-ek
analizálására szolgáló Excel táblámat finomítottam. Valami miatt az időpontok
kezelése nem ugyanúgy megy, mint az otthoni gépen.
Úgy kényelmesen ellötyögünk… Tegnap előkészítettük a kaját is, így egy
spagetti kifőzésén túl főznivaló sincs, a szükséges pakolásokat is megtettük,
azzal sem lehet foglalatoskodni…
Villeneuve-les-Genets, 2006. május 15., hétfő, 15. nap
Ha nehezen is, de fél nyolc után felkászálódtunk, hiszen ma tovább menés
van és Rózsi szerint jó hatórányi út áll előttünk. Reggel bár hideg nem volt,
úgy fújt a szél, hogy bent kellett együnk és onnan csodáltuk a tavat.
Viszonylag hamar összekaptuk magunkat és leürítéssel, feltöltéssel,
fizetéssel és minden ilyenkor szükséges procedúrával magunk mögött
tizenegy órakor úton voltunk.
Megálltunk Gerardmer-ben bevásárolni. A kaja készletek feltöltésén túl
vettünk egy elektromos grillt, inkább otthonra, mint a kempingezéshez,
Zsókának néhány cuccot és nekem egy második túracipőt, mert a lábfeltörés
ellenére a bizalom töretlen.
23

Gerardmer utcáin sétálva sajnáltam, hogy nem volt velünk a fényképezőgép,
most sokkal kellemesebb időben, mint első látogatásunkkor, számos
fényképeznivalót láttam.
Mindennel együtt fél egy után indultunk Gerardmer-ből és Rózsi fél hétre
jelezte az érkezést kijelölt kempingünkbe. Az első öt órát egyhuzamban,
megállás nélkül jöttünk. Először a hétszáz méteres magasságból
leereszkedtünk úgy 350-re, majd hosszú órákon át kellemes dimbes-dombos
tájon autóztunk. Semmi különleges nem volt, de a táj nagyon nyugodt képet
mutatott. Gyenge volt a forgalom, így jól tudtunk haladni. Néhol hosszú
kilométereken nyíl egyenesen haladtunk, csak kisebb hullámvasutazás volt.
Rózsi által megadotthoz képest kicsit jobban is tudtunk haladni.
Időközben figyeltük a környéket, mert szerettünk volna bort venni. Végre
Chablis környékén feltűntek a szőlőtőkék és a pincék hirdetései. Vagy három
helyen megálltunk, de mindenhol csak üveges bort árusítottak, folyóbort nem
tudtunk szerezni. Közben kezdett későre járni és feladtuk.
Toucy-nál el is vétettem az utat, de Rózsi a helyzet magaslatán állt és
elképzelhetetlenül keskeny vidéki utakon gyönyörűen a célhoz vezetett. Ez
megint egy olyan helyzet volt, ahol nem tudom mit tettünk volna nélküle…
A kemping, bár négy csillagos, nem egy nagy durranás. Azért egy éjszakára
12 euróért nagyon is megfelel.
Végre emberi a hőmérséklet, este fél tízkor is 21 fok felett van kint, az elmúlt
tíz napban talán soha sem volt ennyi árnyékban…
Mivel elég gyűröttek vagyunk, nem főztünk, a Gerardmer-ben vett kannás
vörösborra alapozva sajtot, bagetet és feketeerdei sonkát vacsoráztunk.
Holnapra valamivel kevesebb az adag és egy kimondottan átmenőnek
minősített kemping a cél.
Sillé-le-Guillaume, 2006. május 16., kedd, 16. nap
A kellemes meleg éjszaka után valamivel nyolc óra előtt kezdtünk el
keledezni, de mivel nem voltunk szétpakolva már alig tíz óra után úton
voltunk.
Első feladatunk a tankolás volt, mert ugyancsak kevés volt már a kocsiban.
Mentünk vagy húsz kilométert Rózsi utasításai alapján, amikor egy nevesincs
szupermarket hálózat boltja mellett találtunk egy kutat nagyon kedvező árral.
Egy gond volt csak: kizárólag kártyával működött és a mi kártyánkat nem
fogadta el. Semmi gond mentünk tovább, de olyan KRESZ-en kívüli
területeken, ahol remény sem volt kútra. Egyszer csak úgy döntöttünk, hogy
kihasználva Rózsi tudását, vele kerestettünk kutat. Tíz kilométeren belül
jelzett is vagy négyet. Megcéloztunk egy Intermarche szupermarketet, mert
tapasztalataink szerint ezek olcsóbbak, és Rózsit utasítottuk vezessen oda,
Mondanom sem kell az eredeti irányunkkal ellentétesen volt… Jó pár
24

kilométert megtéve egy másik kút előjelzését láttuk, sokkal közelebbi
lehetőséget kínálva. Váltottunk, közben Rózsi üvöltött, teljes joggal. Kiderült,
hogy ez is egy szupermarket kútja és nem fogadja el a mi kártyánkat. Kezdett
gázolajunk vészesen fogyni, ezért egy közeli BP kutat adtunk meg célnak.
Nagyon vadregényes útra vitt Rózsi minket, mezőgazdasági területeken és
erdőben bóklásztunk egy egysávos úton, amíg egy behajtani tilos táblába
nem ütköztünk. Oda nem mentünk be és Rózsi ismételten és ismételten újra
tervezett, mindig vissza akart vinni a behajtani tilos táblához, Végül kiderült,
hogy a kút csak az autópályáról közelíthető meg. Ott voltunk ötven méterre,
de mindenhol kerítés… Feladtuk, és egy gyenge tíz kilométerre lévő Elf kutat
céloztunk meg. Ismét olyan utakon jártunk, ahová GPS nélkül tévedésből sem
hajtottunk volna be. Nagyon szép helyeket érintettünk, de egyedül Rózsiban
bízhattunk. Szépen ki is vitt egy főútra, ahol hamar elértük a kutat és
meglepően alacsony áron, 1.08 euróért tankoltunk. Igaz hogy a fogyasztás
elég sok volt, kb. 13 liter, de ez lehetett attól is, hogy tegnap kicsit jobban
odaléptem… Ennek ellenére nem tudok szabadulni attól a rögeszmémtől,
hogy az olcsó kutaknál gyorsabban pörög az óra…
Letudva a tankolás miatti stresszt és a vagy jó félórás tekergést, Rózsit
utasítottuk, hogy vigyen el ettől a helytől a kinézett kempingig. Már induláskor
meglepett, hogy vagy másfél órával későbbi érkezést prognosztizált, mint
reggel, de még nem gyanakodtam. Aztán menet közben Zsóka rendre csak
mondogatta, hogy érthetetlen utakon megyünk… Sőt, egyszer egy
körforgalomból olyan kijáraton akart kiküldeni, amelyik nem is volt. Igaz, hogy
éppen egy katonai bázis mellett voltunk… Nem tudni miért, először ok nélkül
északra, majd délre irányított, holott van egy majdnem egyenes út is. Mikor
láttuk, hogy baj van, úgy határoztunk, hogy felülbíráljuk Őnagyságát, és
amikor éppen lekereszteztük volna a közvetlen utat, rátértünk arra. Rózsi
egyből üvöltözött és újra tervezett, és mit tesz Isten, vagy háromnegyed
órával korábbra adta meg az érkezést… Ezután nem volt már semmi panasz
sem rá, nagyon szépen elvitt a célig.
Az út egyébkent nagyon kellemes volt. Ugyan a forgalom több helyen sokkal
erősebb volt, mint tegnap, sőt egyszer egy 20-25 kocsiból álló katonai konvojt
is le kellett előzzünk, szerencsére szakaszosan négysávos úton jártunk…
Kellemes erdős, dimbes-dombos, mezőgazdasági területen haladtunk. Néha
bekeveredtünk zeg-zugos belvárosi utcákba, ahol azért vigyázni kellett ezzel
a nagy autóval. Meglepően sok kamion is járt errefelé, akik aztán igazán
kalandos helyzeteket okoztak a szűk utcákban.
A kemping egy fantom kemping. Először is nem stimmelt a neve, aztán nem
volt senki sem a recepción, sem vendég, sem semmi. Már éppen tovább
akartunk állni, amikor előkerült a tulaj. Kiderült, hogy ők azok, akiket
keresünk, nyitva is vannak, van is egy, azaz egy vendégük, mondani sem kell,
hogy holland. Mint elmondta, most vette meg a kempinget és még mindent
keres. A kinézett villanycsatlakozó doboz kulcsát is úgy kellett megkeresni. A
vizesblokkok közül is csak az egyik, és annak is csak a fele volt nyitva, a
zuhanyban nem égett a villany, stb., stb. Mindezek ellenére egy nagyon
kellemes hely és ha kicsit felfuttatják, valószínűleg egy kimondottan jó hely
lesz.
25

Bár hűtőnkben két napja zötyögtetjük a milánói makaróni elkészített anyagát,
úgy határoztunk, felavatjuk elektromos grillünket, Egy nagyon finom baconba
göngyölt virslit sütöttünk vagy hatféle zöldséggel krumplitól a paradicsomig.
Sajnos a TV-t itt sem tudtuk beüzemelni egy közeli fasor miatt és lassan
kezdenek hiányozni a hazai hírek, tíz napja nem néztünk TV-t.
Le Rozel, 2006. május 17., szerda, 17. nap
Mára valamivel kevesebb, csak kétszázhuszon valahány kilométer az adag,
ezért nem siettük el a kelést. Ebben az is közrejátszott, hogy az elmúlt két
napban annyit mentünk nyugatra, hogy jó fél órával később kezd világosodni,
a korábbi fél hat helyett csak hat óra után.
A nyolc óra utáni keléshez kényelmes reggelivel és összepakolással kicsit fél
11 előtti indulás tartozott.
Rózsi mára nem tartogatott meglepetést és üzemanyagunk is volt elég, ezért
esemény mentes volt a nap. Továbbra is kellemes dimbes-dombos
mezőgazdasági területeken autóztunk, itt-ott egészen keskeny helyi utakon. A
forgalom sem volt jelentős, tartani tudtuk a Rózsi által tervezett ütemet.
Nem messze a céltól láttunk egy Lidl-t, az elsőt Gerardmer óta. Bementünk és
megvettünk pár dolgot a kaja készletek feltöltésére, ami már az írországi
tartózkodáshoz kell. Kaptunk emberi áron olyan összecsukható kiránduló
botot is, melyet már Németországban is kerestünk.
Három óra körül érkeztünk a kempinghez, Rózsi megint nagyon profi volt. A
tenger parton, a homokdűnék mögött elég nagy területen fekszik. Döntően
faházak, de van vagy ötven parcella is. Talán ha tíz lehet elfoglalva, láttunk
hollandot, németet és helyieket. A hely kimondottan nyaraltatásra készült fel,
van kétféle medence csúszdával, játszótér, bár, étterem, szóval minden
amitől lehet legalább négy csillagot kapni a kategóriába soroláskor. Most csak
két WC és négy zuhany van nyitva, de ez elég. A lényeg, hogy a víz meleg.
Megérkezésünk után levettük a motort, szegényt jó két hete és több, mint
kétezer kilométere zötyögtetjük. Holnap, ha minden jól megy, bemegyünk vele
a kb. 25 kilométernyire lévő Cherburg-ba.
A TV-t is beüzemeltük. Alig találtam meg a műholdat. Kihagytam, hogy annyit
mentünk nyugatra, hogy az antennát sokkal laposabbra kell állítani, mint azt
megszoktuk.
Le Rozel, 2006. május 18., csütörtök, 18. nap
Reggel borús időre ébredtünk, de a zárt felhőzet nem ígért esőt. A szél is fújt,
de nem túl erősen.
26

Kényelmesen megreggeliztünk, majd összeszedve dolgainkat a robogóval
bementünk Cherburg-ba. Előtte meg kellett tankolni a paripát, mert utoljára
Gibraltar-ban kapott inni. Ha belegondolunk, holnap után lesz egy éve, hogy
megborultunk a Camargue-ban és az óta nem sokat használtuk szegényt.
Tavaly, így az út harmadik hetére már vagy 6-700 kilométert tettünk meg vele.
Kellemes utunk volt, bár nagyon hideg volt a motoron, pedig szezon elejei
formánknak megfelelően általában 40-nel, néhol 50-nel mentünk csak.
Szerencsére forgalom nem volt, a 28 kilométeren jó, ha fél tucat kocsi előzött
le, míg szemben elég sűrűen jöttek. Az út minőségére sem lehetett panasz.
Jól átfázva érkeztünk meg és tettük le a mocit egy belvárosi motor parkolóba.
27

Térképünk nem volt és az útikönyv sem adott túl sok iránymutatást a város
bejárásához. Vaktában elkezdtük járni az utcákat. Számos hangulatos részt
láttunk, jártunk a bevásárló utcákban, ahol feltűnt a sok játék és gyerekruha
bolt. Lehet, hogy csak mi vagyunk érzékenyebbek?
28
Kisétáltunk a kikötőbe. Itt két régi
vitorlás hívta fel magára a figyelmet,
az egyik svéd zászló alatt hajózott, a
másik szárazdokkban állt és
valamilyen múzeum vagy rendezvény
célokat szolgálhat. Láttuk a
halászokat, amint zsákmányukat, egy
csomó rákot pakoltak ki.
Elsétáltunk a kompkikötőbe is, ahonnan Anglia és Írország felé is indulnak
járatok. Láttunk néhány nagy személyhajót is vesztegelni.
Az utcákon bóklászva megtaláltuk a turistainformációs irodát is, csak éppen
ebédszünetet tartott. Később visszamentünk, de addigra már gyakorlatilag
bejártuk a várost.

Eljutottunk az egyébként jellegtelen
városházához és a szomszédságában
lévő egyszerűségében is impozáns
katedrálisig, mely az 1300-as évek
elejéig vezeti vissza történelmét.
Jártunk a színháznál. Az előtte lévő
téren és a környező utcákban ma
hetivásár volt. Megnéztünk néhány
standot, de semmi érdekeset nem
láttunk, igaz nem is volt olyasmi, amit
venni akartunk.
Cherburg alapjában csalódást okozott.
Kellemes hely, de semmi különös. Jól
el lehetett sétálgatni, de a látottakból
nem túl sok fog megmaradni. Lehet,
hogy kár volt rászánni a kétnapos és
több száz kilométeres kitérőt.
Közben ki-kisütött a nap, de szinte
végig teljes motoros felszerelésünkben sétáltunk a városban. Három óra körül
elkezdtek a felhők gyülekezni ezért elsétáltunk a motorhoz, hogy induljunk
vissza. Megvettük még a kenyeret és mire leszedtük volna a lakatot, el
kezdett esni. Emlékeinkben még élénken él a tegnap egy éve történt nagy
motoros megázásunk Toulon-ból visszafelé a kempingbe. Úgy határoztunk
kivárjuk, míg eláll. Addig betértünk egy áruházba. Alig pár perc múlva kisütött
a nap és nyoma sem maradt annak, hogy esett és szinte felhő sem volt az
égen. Nem is vettük fel az anorák nadrágot.
Szépen kijutottunk a városból. Eddigre ismét sötét fellegek gyülekeztek, sőt
pár csepp el is kezdett esni. Hezitáltunk, hogy szokásunkhoz híven egy
buszmegállóban várjuk ki a fejleményeket, de végül tovább indultunk. Pár
perc múlva kaptunk is egy kiadós zuhanyt. Jobb híján az út szélén álló pár fa
alá húzódtunk be. Szerencsére nem tartott túl soká az eső, de így is rendesen
megáztunk.
Rövidesen indulhattunk tovább és további esemény nélkül megérkeztünk a
kempingbe. Itt arra még jutott időnk, hogy megfőzzük a spagettit és a motort
felszereljük, de vacsora közben már be kellett vetni a markizét és egy órával
később, amikor Zsóka zuhanyozni ment, egy kimondottan erős záport
kaptunk. Alig győztem a dolgokat gyorsan bepakolni, mert a kísérő szél
rendesen rángatta a markizét.
Később a szél felerősödött, így szó sem lehetett arról, hogy kiüljünk. Még egy
kiadós eső jött úgy este kilenc körül. A nap lemenőben volt és az erős szélben
45 fokos szögben esett. Gyönyörű, teljes ívű és szinte teljesen egyenletes
fényű szivárvány alakult ki, melyet megpróbáltam lefényképezni. Nagyon szép
volt, ahogy körbevette a lakóautót. Mindkettőnknek az jutott eszébe, hogy
utoljára két éve a Lofoten-eken láttunk szivárványt, akkor is így estefelé egy
nagy eső után.
29

Trébeurden, 2006. május 19., péntek, 19. nap
Az esti szél nem, hogy elállt volna, hanem erősödött. Egész éjjel úgy rázta a
lakóautót, hogy az volt az érzésünk, hogy menetben vagyunk. Egyszerkétszer
az eső is bedobta magát. Reggelre a szél nem gyengült és
emlékeztettük magunkat, hogy tegnap Cherburg-ban a meteorológiai intézet
helyi kirendeltségének kirakatában 50-80 kilométer/órás szelet jeleztek, de
nem csak az éjszakára, hanem a következő napokra is.
Azért nyolckor felkeltünk. Reggelizni nem lehetett kint, mert a szél kicsavarta
volna a bögrét a kezünkből és valami permet féle is esett. Tízre összekaptuk
magunkat és elindultunk.
Rózsi azzal indított, hogy a kempingből egyenesen a homokos tengerpartra
irányított, ahol még egy behajtani tilos tábla is bonyolította a helyzetet. Alig
tudtunk megfordulni a keskeny úton és azt az utat követve mentünk fel a
főútra, melyen két napja érkeztünk.
Ismét bementünk a Lidl-be, most kaptunk sört és vettünk pár más dolgot is,
majd a szomszédos Intermarche-ba is benéztünk kenyérért, vettünk halat,
kagylót és rákocskákat, és kaptunk a kedvenc hűtő szagtalanítónkból is. Ha
kicsit kalandosan is, de sikerült megtankolnunk, mert erre felé sem szeretik a
franciák a két méternél magasabb járműveket. Most az egyszer talán nem
működött az „olcsó kútnak gyors az órája” elmélet.
Innen esemény mentesen, nagyrészt autópályán vagy autóúton haladtunk
célunk felé. Lannion-nál még bementünk egy Leclerc-be, mert
megszavaztunk egy új rezsót, de inoxot. Sajnos nem kaptunk, de azért
feltöltöttük keménysajt készleteinket, melyet reggel elfelejtettünk megtenni.
A kijelölt kempinghez Rózsi elég kalandosan vezetett el, megint egysávos
utacskákon cikáztunk rettegve attól, hogy jön szembe valaki. Végül szépen
megtaláltuk a helyet, ha más útvonalon is, mint azt a katalógus írja.
A kemping egy öböl felett a domboldalban van. Szép és korrekt hely, bár
semmi sincs még nyitva. Minek is lenne, hiszen még holland sincs a
kempingben. Hétvége ellenére egy szál francia árválkodik rajtunk kívül és pár
30

mobilhome-ban vannak. A recepcióban ülő, kissé fonnyadt hölgy kellőképpen
elkeserített az időjárás előrejelzést mutatva. Ezek szerint jövő péntekig,
amikor elkompozunk, a napnak híre sem lesz, eső viszont egy nap kivételével
mindig, sőt talán kedden viharra is lehet számítani.
Ennek tükrében nem tudjuk, mit tegyünk. Hogyan fogunk mosni? Ebben a
kempingben elvileg lehet, van 7 kilós gép és szárító is, de ha esik, nem
nagyon lehet abszolválni a témát. Ha rossz az idő nincs értelme vagy 150-150
kilométert autózni oda és vissza a tervezett Brest alatti kempingbe. Ázni és
fázni itt is lehet és itt legalább 10 Amperes az áramcsatlakozás…
Minden esetre dacolva a széllel és a meg-megújuló esőpermettel
lelkiismeretesen megsúroltuk kagylóinkat és teljes fokhagymakészletünket
feláldozva elkészítettük őket egy fehérboros lében. Kimondottan jól sikerültek.
Az inyec vacsora után megpucoltuk a rákocskákat is holnap reggelre.
Igazán halált megvető bátorság kellett ahhoz, hogy Zsóka kimenjen
mosogatni és utána megzuhanyozzunk. Legalább a víz kellemesen meleg
volt. Most, tíz óra körül jár az idő, kint még világos van, de a villanykályhával
befűtött lakóautóból, a leázott ablakokon keresztül nézzük a vidéket.
Charhaix-Plouguer, 2006. május 20., szombat, 20. nap
Az éjszaka félelmetes volt. A viharos szél úgy rázta a lakóautót, hogy
szabályosan féltünk benne. Az erős rohamok mindig esővel párosultak. A
fűtést egész éjjel járattuk, így legalább kellemes meleg volt.
A gond akkor kezdődött, amikor épp, hogy világosodott és a hűtőre nézve
észrevettem, hogy nincs villany. Nem sokkal előtte még hallottam a
villanymelegítő duruzsolását. Kinézve az ablakon megállapítottam, hogy nem
nagyobb területet érintő áramkimaradás van, hiszen a kempingben a
térvilágítás működött. Nem egészen értettem a dolgot, mert elvileg tíz
Amperünk volt és a kályha más számos esetben szépen elment az alsó
fokozaton hat Amperről. Nem volt mese, ki kellett menni, megnézni, mi a
helyzet. Közben esett az eső és orkánszerű szél fújt. Talán az űrhajósok
készülnek fel így egy űrsétára, mint én tettem. Felvettem az orkán nadrágot
és egy vízhatlan jackyt a jogging fölé. Kint megállapítottam, hogy nem a
túlterhelés védelem, hanem az érintésvédelmi relé oldott ki. Mint kiderült, más
csatlakozódobozok sem viselték el a kocsit. Tovább vizsgálódva
megállapítottam, hogy korábbi félelmem igazolódott be: a kocsi alatt lévő
elosztó ázott be annak ellenére, hogy jó mélyen be volt téve a kocsi alá.
Nyilván az erős szél és a finom esőpermet ellen ez nem volt elég. Máskor
ilyen helyzetben, talán egy műanyag szatyorba is be kell majd tenni...
Szerencsére volt egy tartalék kábelem, megfelelő csatlakozóval, így helyre
tudtam állítani az áramellátást. Az elosztót később a lakóautóban
hajszárítóval kiszárítottam.
Az alig félórás kimaradás alatt a kocsi hőmérséklete vagy négy fokot esett,
így nem volt mit tenni, amíg a kályha ismét felfűtött, visszabújtam az ágyba.
31

Végül kilenckor keltünk, közben több viharos záport megéltünk, amikor
vízszintesen esett az eső, közben félelmetesen rázta a lakóautót és a motort
a szél. Úgy határoztunk, mindenképpen tovább megyünk, keresünk egy
helyet valahol a félsziget belsejében, ahol talán a közeli napok viharos
időjárását ki húzhatjuk és a mosást is letudhatjuk.
Gyorsan összekészültünk, reggelizni természetesen bent kellett. Kinéztünk
néhány helyet a tegnap szerzett és a terület kempingjeit tartalmazó
katalógusból, ezek nem ACSI kempingek, de mosási lehetőséget is ígértek.
Kempingünk tulajdonosa is ajánlott egyet Belle Isle en Terre-ben.
Nem tudom miért, ezt céloztuk meg először. A városkát simán megtaláltuk,
Rózsi néhol megint egysávos, a farmokat összekötő utakon vitt, de a dolog
nagyon hangulatos volt. Közben Lannion-ban megtaláltuk kedvenc Lidl-ünket
és betértünk. Foghagymán és sajtokon kívül kaptunk nagyméretű, színes
szőtt frottírlepedőket, melyek nem ezen az úton, de melegebb vidékeken
kiválóak lesznek nyári takarónak.
Belle Isle en Terre-ben nyomát sem
láttuk a kempingnek, a
turistainformációs iroda éppen
ebédszünetet tartott és nem akartuk
kivárni a jó fél órát. Azért
megcsodáltuk a nagyon szép
kastélyban elhelyezett városházát és
könyvtárat és indultunk következő
kinézett helyünk, Carhaix-Plouguer
felé. Itt reményeink szerint egy patak
völgyében, feltehetően szélárnyékban
van egy önkormányzati kemping, ahol mosási lehetőséget is jelez a
katalógus. A helyet megtaláltuk, a helyi térkép alapján Rózsit el is irányítottuk.
A kemping nagyon szép helyen van, az árai messze alatta vannak az ACSI
áraknak is. Persze nincs úszómedence és pár más dolog sem, de attól még
minden a helyén van, kivéve a mosógépet, melyet csak júniusban hoznak ki.
A recepción egy nagyon kedves és angolul szépen beszélő leányzó korrektül
tájékoztatott, hogy a városban van egy lakóautó-parkoló, ahol leürítési
lehetőségen kívül éjszakázni is lehet és nem messze tőle egy önkiszolgáló
mosoda. Beautóztunk és mindent megtaláltunk.
Jó kétórai munkával, három mosógép és két szárítógép szimultán
üzemeltetésével mindenünket kimostunk, amit indulás óta használtunk, kivéve
a rajtunk lévő holmikat. Már korábban is foglalkoztatott minket a gondolat,
hogy esetenként ezt a megoldást válasszuk, most megtettük. Ott hagytunk jó
húsz Eurót, de az ágynemű visszahúzható, a joggingok újra felvehetőek,
nincs éjjeli menedékhely a lakóautóban.
A stratégiai feladat letudása után visszaautóztunk a kempingbe,
letáboroztunk, a mosott ruhákat elraktuk és végre megfőztük azt a paprikás
32

krumplit, melyet már napok óta halogatunk. Azért az este folyamán néhány
rövid zápor átfutott felettünk, csak, hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból.
Charhaix-Plouguer, 2006. május 21., vasárnap, 21. nap
Ez megint esőnapra sikeredett, de amikor tegnap eljöttünk a tengertől, erre
számítottunk. Éjjel három-négyszer rövid időre rákezdett, de igazándiból
akkor indult meg, amikor éppen kelni akartunk. Olyannyira, hogy a reggelihez
a paradicsomot a belső ajtón keresztül kellett kivarázsolni a garázsból.
Egész fél négyig kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatta. Mi addig
ráhangolódtunk Írországra. Elkezdtük intenzíven olvasgatni a dolgainkat. Én
először még feldolgoztam az előző hét track-jeit, majd a Heritage Ireland
helyeit vittem fel a térképre annak érdekében, hogy jobban kezelhető legyen a
netről letöltött anyag.
Fél négy után úgy két órára kissé bizalomgerjesztőbb lett a helyzet, de
annyira nem, hogy felcihelődjünk és elmenjünk ötven méternél messzebbre a
lakóautótól. Minden esetre örültünk, hogy átköltöztünk erre a helyre, mert ezt
az ocsmány időt jobb itt átvészelni.
Charhaix-Plouguer, 2006. május 22., hétfő, 22. nap
Előző este még sikerült a TV-t beállítani, mint kiderült egészen rossz helyen
kerestem a műholdat. Megnéztük a híradót és hamar lefeküdtünk. Utána még
olvastunk az ágyban.
A mai nap kísértetiesen hasonlított a tegnapihoz. Egész éjjel több rohamban
esett az eső, a zivatarokat erős széllökések kisérték még itt a völgyben is.
Elkerülendő az esetleges problémákat, a TV antennát alaphelyzetbe tettem
és az erősáramú csatlakozóra ráborítottam az egyik mosogatót. Délelőtt hol
szemerkélt, hol csepegett, hol zuhogott. Ma mindenképpen be kellett menjünk
a városba, mert kifogyott a kenyerünk. Sokat hezitáltunk, gyalog vagy
bringával menjünk? Végül a gyalogos megoldás mellett döntöttünk, mondván,
hogy a biciklik ki és bepakolása alatt legalább nem ázunk. Bár dél körül volt
egy csendesebb időszak, ki kellett várjuk a két órát, mert errefelé délidőben
minden bolt, - még egyes szupermarketek is, - bezár.
Mire összeszedtük magunkat és elhagytuk a kempinget ismét el kezdett esni
és változó erősséggel esett, amíg elértük a mintegy másfél kilométerre lévő
Intermarche-t. Jobb program híján itt elbóklásztunk egy kicsit, benéztünk a
szomszédos Bricomarche-ba is. De végül a kenyéren és egy adag
padlizsánon kívül csak a következő lencseleveshez szükséges sárgarépát
vettük meg. Mire elindultunk vissza, megint el kezdett esni…
Úgy határoztunk, hogy dacolva a meg-megújuló esővel kint főzzük meg a
túrós tésztánkat, de előtte elkészítjük a padlizsánt. Kegyes volt hozzánk az
33

idő, mert a markize alatt elboldogultunk a feladattal, de enni már be kellett
menni.
Később még a nap is kisütött, de ez nem zárta ki, hogy essen. Folyamatos
zárt sorokban érkeztek a felhők, hol sötétebbek, hol világosabbak és majd
mindegyik hagyott nekünk valamennyit magából…
Napközben megint az útikönyveket, térképeket és Internetről otthon letöltött
anyagokat bújtuk és ismerkedtünk Írországgal. Megpróbáltunk valamilyen
durva útirányt kitalálni, legalább annyira, hogy merre forduljunk, ha lejövünk a
kompról.
Charhaix-Plouguer, 2006. május 23., kedd, 23. nap
Éjjel elállt a szél és az eső is. Már egy órakor csodálatos csillagos eget láttam
a lakóautó tetőablakán keresztül és reggel is teljesen tiszta égbolt fogadott.
Az egyetlen baj csak az volt, hogy mindössze hét fok volt. Igaz ehhez az is
hozzájárul, hogy most már lassan két órával vagyunk nyugatabbra, mint
Budapest.
Megvártuk, amíg a külső hőmérséklet elérte a 12 fokot és a szokásoknak
megfelelően kint reggeliztünk. Eddigre szakaszosan ismét elkezdtek egyre
csúnyább felhők érkezni, de csak jóval tíz óra után jött az első zápor. Addigra
végeztünk a reggelivel.
Úgy döntöttünk, hogy többet nem tudunk csak a lakóautóban dekkolni és
mindenképpen elmegyünk kirándulni egyet a környéken. Kinéztünk
magunknak a völgy túloldalán egy nem túl nehéz, jó tíz kilométeres, elvileg
jelzett utat.
Átkeltünk a kemping és a mellette lévő szabadidőparkhoz tartozó kishídon a
folyócska túloldalára. A hídról nagyon nyugalmas vidék képe tárult elénk.
Jelzést persze egyetlen egyet sem láttunk egész nap, azért többé-kevésbé a
térképünkön megadott úton haladtunk.
34

Eleinte a folyócska mentén mentünk
lefelé egy aszfaltúton. Az egyik ház
kapuja mellett kedves kis valamit
láttunk. Tovább is aszfalton vezetett
utunk és betértünk egy Kergloff nevű
falúba. Számos szép ház mellett
mentünk el, egy részüket régi épületek
felújításával alakították ki, mások újak
voltak.
Különösen a település kis temploma
volt bájos.
Eddigre ismét sötét fellegek kezdtek el
gyülekezni, sőt elkezdett egy kicsit
csepegni is, ezért az út lerövidítése
mellett döntöttünk. Továbbra is aszfalt
utakon jártunk, bár a térkép itt-ott
mezei utakat ígért, de ezeket vagy
nem találtuk meg, vagy féltünk, hogy
ez elmúlt napok esői után nagyon
sárosak lesznek.
Minden esetre a kirándulást arra is
felhasználtuk, hogy vadi új profi
kiránduló botjainkat kipróbáljuk, és
kicsit megszokjuk. Az első
tapasztalatok nem rosszak, kérdés,
hogy nehezebb terepen mennyire
lehet hasznukat venni.
Végül szinte végig aszfalton
gyalogolva értünk vissza a
lakóautóhoz. A kis hídról még lekaptuk
az egyébként szinte üres kemping part
melletti, hangulatos részét és
elsétáltam készíteni vagy egy tucat
képet a pihenőpark szebbnél szebb
virágairól.
Elég korai volt még az idő és bár a
sötét fellegek és a napsütés továbbra
is gyakran váltogatta egymást, kitettük ágyneműnket és törölközőinket egy
kicsit a napra, de mindig készek voltunk arra, hogy gyorsan beszedjük azokat.
Megfőztük a soros lencselevest, elfogyasztottuk a tegnapi túrós tészta
maradékával, lezuhanyoztunk és kiültünk olvasgatni egy kicsit. Nyolc órakor,
35

amikor itt még vidáman sütnie kellene a napnak, egy újabb zápor zavart be
minket.
Charhaix-Plouguer, 2006. május 24., szerda, 24. nap
Éjjel megint csillagos volt az ég, de az éjszaka nem volt olyan hideg, mint
előzőleg. Reggelre azért beborult és ismét el-elkezdett esni. Azért vállaltuk a
kockázatot és kint ettünk, bár a biztonság kedvéért a markizét kihúztuk. Mire
végeztünk és elkezdtünk készülődni a mai kirándulásra, ismét sietve kellett
bepakolni a cuccot.
Ma a L’Hyeres nevű folyócskánk mellett észak felé indultunk el úgy fél 12
körül. Elvileg jelzett úton, de sokszor kellett a megérzésünkre és a térképre
hagyatkoznunk. A jelzések egyszerű színes csíkok, melyek sokszor nehezen
észrevehetőek, mert nem ütnek el a háttértől. A jelzés filozófia is más. Inkább
azt jelzik, merre ne menj egy X jellel. Az út mentén nagyon kevés a jel, inkább
csak a kritikus pontokon jelent meg pár jelzés és azok sem voltak mindig
egyértelműek. Elég sokat bíznak az arra járó fantáziájára…
A kemping felöli parton egy nagyon kellemes sétaúton indultunk. Feltűnt már
tegnap is, hogy a környéken számos előkészített alkalmatosság van akadály
pályák részére. Ma aztán láttunk vagy két tucat különböző feladathoz készült
szerkezetet a fákon. Kettőt közülük le is fényképeztem. Ezeket valószínűleg
csak hozzáértő és szakképzett vezetők irányításával lehet használni.
Egyébként szerintem nagyon nehéz és veszélyes próbák ezek. Köztük pl. a
folyó felett talán száz méter hosszú drótkötélen történő átkelés.
36

A sétaút végén áll az a régi
malomépület, a Moulin Meur, melyet
már tegnap is megcsodáltunk.
Utunk tovább kisforgalmú aszfaltúton
vezetett a folyó mentén, a túlsó
oldalon, míg elértünk egy régi hídhoz
és mellette egy nagyon hangulatos
részhez.
A környéken a folyócska számos hangulatos kanyarulatot vesz és az egész
környék nagy-nagy nyugalmat áraszt.
37

Ismét megállapítottuk mennyi szépen
rendbe hozott és karbantartott ház van
ezeken a kis településeken.
Utunk egy része elég vadregényes
szakaszon vezetett, elmentünk egy
újabb, de szinte teljesen romba dőlt
malomépület mellett, majd egy elég
rozogának tűnő fahídon visszatértünk
a folyó kemping és város felöli
oldalára. Innen egy viszonylag
meredek és nagyon saras ösvényen felkaptatva kiértünk egy aszfaltútra a
város szennyvíztisztító telepe mellett. Bár a jelzés a továbbiakban még ígért
mezei utat, vagy ösvényt, de azokat nem találtuk meg.
Nem maradt más választásunk, mint aszfaltúton begyalogolni a városba.
Közben úgy döntöttünk, megnézzük az itteni szupermarketeket, hátha kapunk
rezsót és kitapasztalni, hogy alkalmasak-e utolsó franciaországi
bevásárlásunk lebonyolítására. Találtunk egy Lidl-t, ami nagy
csodálkozásunkra ebédszünetet tartott. Betértünk egy elektromos áruházba
és egy L´Leclerc-be, ez utóbbiban elég drágán vettünk füstölt halat. Rezsó
persze nem volt. Közben a Lidl is kinyitott. Megállapítottuk, hogy egy
viszonylag kis áruházról van szó, de mindent meg fogunk kapni, ami még kell.
38
Innen elindultunk a városközpont felé.
Két nagyon szép templomon kívül
jelentős középületet nem láttunk, de a
számtalan hangulatos ház közül azért
lekaptunk párat.
Közben hol levettük, hol felkaptuk az esőjackynket, de igazán komoly esőt
azért nem kaptunk.

A belvárosból az út közel két és fél kilométer a kempingig. Ezt már eléggé
elcsigázottan tettük meg. Szép kertvárosi részt kereszteztünk mielőtt rátértünk
volna a pihenő parkhoz és kempinghez vezető útra. Elmentünk a golfpálya
mellett is, mely csak jó indulattal nevezhető pályának, hiszen hat lukjával
semmilyen normának nem felel meg.
Charhaix-Plouguer, 2006. május 25., csütörtök, 25. nap
Ma sokkal jobb volt az idő, mint két
napja, amikor errefelé jártunk. Többen
sétálgattak a park tavacskái mellett.
Egyik ilyen tavacskán egy fehér hattyú
társaságában egy nagyon szép feketét
is láttunk.
Végül jó négy órásra sikeredett mai
sétánk. Jártunk néhány szép helyen,
de sajnos utunk talán 80%-a is
aszfalton vezetett, ami nem az igazi.
Éjjel a korábbiakhoz képest kimondottan meleg volt, nem ment 12 fok alá a
hőmérséklet. Ettől még zárt volt a felhőtakaró és szitált valami. Azért kint
ettünk, de programról vagy mosásról szó sem lehetett. Terveknek
megfelelően Zsóka megfőzte a székelykáposztát a következő napokra. Sőt
palacsintát is sütött. Valamilyen szinten ki is takarított, de a tervezett teljes
nagytakarításról le kellett mondanunk.
Napközben kicsit foglalkoztunk az írországi programmal is. Egyetlen feladat
volt: kenyeret kellet szerezni a holnapi reggelihez és a kompozáshoz. Mint a
recepciós kislánytól megtudtam, ma ünnepnap van (Krisztus
mennybemenetele) és a szupermarketek zárva tartanak. Mint mondta, egy a
belvárosban nyitva tart. Be is bringáztam, de kiderült, hogy csak délelőtt. Így
holnap reggel kell bemenni.
Az Ír tengeren, 2006. május 26., péntek, 26. nap
39

Reggel már nem sokkal nyolc után felkeltünk, mert még kenyeret is kellett
venni. Mielőtt elindulhattam volna a közeli Intermarche-ba, még segítettem
egy kicsit egy francia kollegának, aki csúnyán beásta magát a sárba. Az
Intermarche-ban vettem egy kis halat is és a lelkét kilehelni szándékozó
konzervnyitó helyett egy újat.
Tekintettel az átkompozásra, ma speciális étrendet alakítottunk ki. Reggel
baconos tojásrántotta volt, míg az esti étkezés csak baget és sajt.
Az eredeti tervnél valamivel korábban indultunk egyenesen a Lidl-be, ahol
rendesen bevásároltunk, majd tovább Roscoff felé. Pár kilométerrel a kikötő
előtt egy Giant szupermarketben megvettük a kenyeret a következő napokra,
sőt kaptunk rezsót is. Még megtankoltunk és irány a kikötő. Rózsi még
cifrázta egy kicsit, teljesen indokolatlanul bevitt minket St.Pol de Leon
belvárosába. Alig tudtunk kikecmeregni.
Jó három órával a megadott időpont előtt, három órakor érkeztünk meg a
kikötőbe. Először megálltunk egy parkolóban, majd többekkel együtt beálltunk
a sorba. Várakozás alatt elkészítettük a szendvicseket holnap reggelre és
összepakoltuk a szükséges holmikat. Szinte hihetetlen, hogy mennyi minden
kell egy egyszerű átéjszakázáshoz. Nagyon el vagyunk szokva az ilyen
dolgoktól…
Aztán úgy fél öt körül elkezdték a jegykezelést. Ez jelentett egy félórányi
araszolást, majd egy újabb sorban lehetett ácsorogni. Mindenesetre
megnyugtató, hogy Interneten foglalt jegyünkkel nem volt semmi gond. Az
újabb ácsorgás alatt megettük a sajtunkat bagettel és egy kis vörösbort is
ittunk hozzá. Jó félórás várakozás után megint közelebb engedtek a
komphoz, közben elvileg sor került a határ és vám ellenőrzésre is. Mi senkit
sem érdekeltünk.
Aztán hat óra után kicsit felengedtek a kompra. Mi eléggé az elején voltunk,
így hamar feljutottunk a fedélzetre és elfoglaltuk kabinunkat. Ez okozott némi
csalódást. Az hogy sokkal kisebb, mint lakóautónk azon nem igen
csodálkoztunk. A kabin két méter szer alig másfél méteres, melyhez egy kis
WC-mosdó-zuhany kombináció tartozott. A cuccot sehova sem lehetett
letenni és egymást is alig tudtuk kikerülni.
40

Miután letettük a holminkat felmentünk a közösségi részekre és találtunk egy
viszonylag szeparált és nyugodt helyet, ahol aztán eltölthettük úgy este tízig
az időt olvasással.
Közben átállítottuk óráinkat az ír-angol időzónához. Mivel közel három
hónapot fogunk itt eltölteni természetesen az átállás mellett döntöttünk.
A komp pár perccel a menetrend szerinti hét óra után indult. Felmentem a
fedélzetre pár felvételt készíteni, de a nagyon párás és borús időben szinte
semmi sem látszott.
Körbenéztünk a hajón is egy kicsit, de nem igazán mutatott újat nekünk,
gyakorlott kompozóknak.
Az idő elég rossz volt, fújt a szél és hullámzott a tenger, de nem annyira, mint
két éve, amikor Norvégiába mentünk.
Kellemesen elücsörögtünk, közben olvasgattunk és elszopogattuk a
magunkkal hozott whisky-t.
41