Beszédek és írások 4.

501
ifjú, Imre herceg emlékezetéhez közelítünk, hogy a fehér-
vári királysírra helyezett kilencszázéves hervadatlan
babérkoszorút felfrissítsük, — ilyen borúsra hangszerelt
ébresztővel hívjuk sorakozóra nemzetünk katolikus
derékhadát, ezt tagadhatatlanul nem csekély bűntudat-
tal tesszük. Legjobbjaink egyikéről történt százados
elfeledkezés beismerésével, a magyar kegyeletlenségre
való leplezetlen rávilágítással.
A kilencedik centenárium nemzedékek sírjára, em-
beröltőkre rágördülő sziklasúlyának kellett megmoz-
dulnia, a legolaszabb Szentet mámorosan ünneplő Itáliá-
nak, az Orleánsi Szűz köré sereglett hálás Franciaország-
nak, a Szent Ansgár előtt hódoló protestáns Skandináviá-
nak kellett példaadásukkal minket felrázniok, hogy
lelkünk a tiszta ifjúság egyetemességében is másvilági
érettség fémjelzésével méltányolt magyar szent öntuda-
tosabb tiszteletére, kiválóbb megbecsülésének köteles-
ségére ráeszméljen.
Távol attól, hogy szentegyházunk általánosságának,
az emberi testvériséget legfoghatóbban szemléltető
egyetemességének minket, katolikusokat hitbeli hajó-
törés veszélye alatt terhelő hittételét megbolygassuk,
mégis számonkérő szigorral kérdezzük: nem lett-e színe-
hagyott, fakó a mi szemünkben, a magyar őskeresztény-
ség legcsillogóbb lapján a királyi trón veszélyei között is
szűzként, alázatosnak és igénytelenségben tündöklő
fiatal testvérünk alakja? Mialatt messzi üstökösökre
feledkeztünk!
A nemzetek talajából sarjadt szentek tisztelete
kizárja a katolikus Egyház egyetemességének, vala-
mennyi általa üdvözült, örök hajlékunkba utat mutató
bajtársaink dicsőségének sérelmét.
Nemzeti szentjeinkhez ragaszkodó megbecsülésünk
csak a háznépünkkel való természetes, bizalmasabb
összemelegedést hangsúlyozza. Lelki vonatkozásokban
azt a kiegyenlítődést szorgalmazza, amit az emberiség
életében a család, a rokonság, a község s a mind tágabban
gyűrűző társadalmi rétegek lábai alatt a haza vérrel,
könnyel, verejtékkel áztatott rögei jelentenek.