Reho Anna: Kisdedóvás a történeti Kárpátalján a 19. században és ...
Reho Anna: Kisdedóvás a történeti Kárpátalján a 19. században és ...
Reho Anna: Kisdedóvás a történeti Kárpátalján a 19. században és ...
Transform your PDFs into Flipbooks and boost your revenue!
Leverage SEO-optimized Flipbooks, powerful backlinks, and multimedia content to professionally showcase your products and significantly increase your reach.
OKTATÁSPOLITIKA A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG VÉGEIN<br />
141<br />
REHÓ ANNA<br />
KISDEDÓVÁS A TÖRTÉNETI KÁRPÁTALJÁN<br />
A <strong>19.</strong> SZÁZADBAN ÉS A 20. SZÁZAD ELEJÉN*<br />
Magyarországon a <strong>19.</strong> század elején jelentkezett először az óvodák létesít<strong>és</strong>ének<br />
igénye. Ezt az igényt a társadalmi-gazdasági fejlőd<strong>és</strong> hívta életre,<br />
nevezetesen az a változás, hogy a kapitalizálódó manufaktúrák egyre több<br />
munkaerőt igényeltek, egyre több családban fordult elő, különösen a városokban,<br />
hogy a családból az apa <strong>és</strong> az anya is munkát vállalt. A kisgyermekek<br />
gondozása ilyen körülmények között egyre több problémát vetett fel. Az<br />
óvodamozgalom kibontakozásában elsősorban az angol Samuel Wilderspin<br />
<strong>és</strong> a svájci Johann Heinrich Pestalozzi elvei hatottak. Az első óvoda megnyitása<br />
1828-ban, Budán, Brunszvik Teréz grófnő nevéhez fűződik, az első falusi<br />
óvodát pedig Bezerédy Amália alapította 1836-ban, a Tolna megyei Hidjapusztán,<br />
uradalmi cselédek gyermekei számára. Tolnán 1837-ben már az első<br />
óvóképző is megnyitotta kapuit. 1<br />
Egyesületi élet<br />
Az óvodaügy felkarolásában fontos szerepet játszott a Kisdedóvó Intézeteket<br />
Magyarországban Terjesztő Egyesület létrejötte 1836-ban (1874-ig állt<br />
fenn), amely országos hatókörű társadalmi szervezetként vállalta az óvodák<br />
szervez<strong>és</strong>ét <strong>és</strong> fenntartását, odafigyelt a megfelelő helyiségek kiválasztására,<br />
szükséges berendez<strong>és</strong>ek biztosítására az óvodák számára, a higiéniai követelmények<br />
<strong>és</strong> tűzvédelmi szabályok betartására, az óvodai tanító-nevelő munkára,<br />
a nevelők megfelelő képesít<strong>és</strong>ének biztosítására stb. 1838 decemberében<br />
az egyesületen belül két r<strong>és</strong>zleg jött létre: nevelői <strong>és</strong> gazdasági. Az elsőben<br />
a férfiakkal együtt 16 nő is dolgozott. Ennek a r<strong>és</strong>zlegnek volt a feladat az<br />
óvodai munka ellenőrz<strong>és</strong>e. A gazdasági r<strong>és</strong>zleg tagjai csak férfiak voltak. Az<br />
egyesület tevékenységének köszönhetően az óvodák száma az 1836. évi 12-<br />
vel szemben 1847-re már 69 volt.<br />
Az egyesület folyamatosan gondoskodott arról, hogy hatóköre, tagsága<br />
egyre bővüljön. Harmadik ül<strong>és</strong>én, melyet Tolna városában tartottak 1837-ben,<br />
* A VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Nyelv <strong>és</strong> kultúra a változó régióban,<br />
Kolozsvár, 2011. augusztus 22–27.) Kárpátalja: változó paradigmák szekciójában (szervező:<br />
Fedinec Csilla, MTA KI) elhangzott előadás írott változata.
142<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
már a <strong>történeti</strong> Kárpátalja képviselői is jelen voltak: Bereg megyéből Bay Görgy<br />
első alispán <strong>és</strong> Eötvös Tamás másodalispán; Ung megyéből Horváth Simon<br />
első alispán <strong>és</strong> Buday Vince főszolgabíró; Máramarosból Asztalos Pál táblabíró<br />
<strong>és</strong> Sztojka József bíró; Ugocsa megyéből Ujhelyi Sándor első alispán. 2<br />
A <strong>19.</strong> század közepétől az óvodákkal foglalkozó egyesületek száma egyre<br />
nőtt, az 1870-es évektől a szaklapok is megjelentek. Ezek sorában 1869-ben<br />
Budán jött létre a Fröbel Nőegylet (1872-től Magyarországi Központi Fröbel<br />
Nőegylet). Névadója Friedrich Fröbel német pedagógus, Pestalozzi tanítványa,<br />
a kindergarten (gyermekkert) mozgalom elindítója. Az egylet fő célja az<br />
óvodáskorú gyerekek nevel<strong>és</strong>e fröbeli módszereinek terjeszt<strong>és</strong>e volt. 3<br />
A nőegylet tagjai között ott találjuk a kultúrpolitikus György Aladárt<br />
(1844–1906), aki az Országos Statisztikai Hivatal belső tagja, számtalan bölcs<strong>és</strong>z<br />
<strong>és</strong> pedagógiai egyesület munkatársa, s a magyar kisdedóvás <strong>és</strong> nőnevel<strong>és</strong><br />
„leglelkesebb apostola” 4 volt. 1872-től tagja, 1896-tól alelnöke volt a Kisdedvédő<br />
Országos Egyesületnek.<br />
György 1844. április 11-én született Huszton. Felsőfokú tanulmányait külföldön<br />
végezte. Dolgozott hírlapíróként, fordítóként, íróként. Szerkesztette a<br />
Tanítók Zsebnaptárát. K<strong>és</strong>őbbi megítél<strong>és</strong>ét nagyban befolyásolta, hogy személyes<br />
barátságban volt Karl Marxszal, akinek műveit magyarra <strong>és</strong> ukránra<br />
is fordította.1873-tól kezdve buzgón fáradozott a kisdednevel<strong>és</strong> ügyein, írásai<br />
a Kisdednevel<strong>és</strong> című folyóiratban jelentek meg: A gyermekkertek jelentősége<br />
(1873), A kisdedóvás rendez<strong>és</strong>e (1882), Kohány Samuel (1893), Ropos József<br />
(1894) stb. 5<br />
Sok éven át a budapesti Fröbel Óvónőképző Intézet tanára volt <strong>és</strong> az óvónőknek<br />
rendezett kurzusokon tartott előadásokat. Kutatásaim során rátaláltam<br />
egy óvónő, Gózon Aladárné cikkére A magyar kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> népoktatás<br />
című folyóiratban, melyben megemlékezik az óvónők védelmezőjéről,<br />
„György papáról”, aki „mindig mosolygós, jókedvű, vele lehetett megosztani<br />
az örömet <strong>és</strong> bánatot”. Kisdednevel<strong>és</strong>-ügyi kiállítást szervezett 1885-ben <strong>és</strong><br />
1896-ban, Budapesten 1899-ben megrendezte a II. Nemzetközi Gyermekvédő<br />
Kongresszust. Jelen volt minden szakgyűl<strong>és</strong>en „keveset beszélt, szerény <strong>és</strong><br />
okos volt”. A cikk írója sajnálattal állapította meg, hogy „kihűlt az a nagy<br />
szív, melynek minden dobbanása a mienk volt, szíve a miénk volt, miénk –<br />
kisdednevelőké”. 6<br />
A Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület az 1870-es<br />
évekre elvesztette monopolhelyzetét, 1874-ben Országos Kisdedóvó Egyesület<br />
néven egybeolvadt az előző évben létrejött Országos Magyar Kisdedvédő<br />
Egyesülettel, 7 amely immár eg<strong>és</strong>zen 1946-ig állt fenn. Az 1879-ben indult, <strong>és</strong><br />
megszakítással 1944-ig kiadott, Kisdednevel<strong>és</strong> című szakmai folyóirat beköszöntő<br />
cikkében P. Szathmári Károly így fogalmazta meg az egyesületi élet<br />
lényegét: „A magyar kisdednevelőre saját helyi foglalatosságán kívül igen<br />
szép <strong>és</strong> nemes kötelességek, feladatok várnak. Ilyenek: a kisdednevel<strong>és</strong>i iro-
<strong>Kisdedóvás</strong> a <strong>történeti</strong> <strong>Kárpátalján</strong> a <strong>19.</strong> <strong>században</strong> <strong>és</strong> a 20. század elején<br />
143<br />
dalom továbbfejleszt<strong>és</strong>e a nevel<strong>és</strong>tan <strong>és</strong> a nemzeti sajátosságok érdekében; az<br />
irodalom helyes fogalmainak terjeszt<strong>és</strong>e egymás között <strong>és</strong> a szülők körében;<br />
magának a kisdednevel<strong>és</strong>nek terjeszt<strong>és</strong>e országszerte, minden kedvező alkalom<br />
felhasználásával; maguknak a kisdednevelőknek szellemi <strong>és</strong> anyagi<br />
érdekeinek óvása, emel<strong>és</strong>e, mi csak egyesülten elérhető, s végre saját <strong>és</strong> kartársaink<br />
tekintélyének <strong>és</strong> az irántuk emelkedő rokonszenvnek éleszt<strong>és</strong>e.” 8<br />
Az egyesület beszámolója szerint az 1870-es évek közepére a kisdedóvók<br />
száma elérte 143-at, melyből 30 Budapesten működött. Ezenkívül Budapesten<br />
menhelyet alapítottak árva csecsemők befogadására. A továbbiakban az<br />
egyesület tagjainak támogatásával a magyarországi területeken közel 500<br />
óvoda jött létre. Számunkra különösen fontos, hogy az Egyesület elnöke Bereg<br />
vármegye főispánja, Hagara Viktor volt.<br />
Hagara 1848-ban született az Ugocsa vármegyei Nagyszőlősön. Életének<br />
jelszava volt: „Munkálkodni a haza javára, élni a közjó előmozdításáért”. 9<br />
A máramarosszigeti gimnáziumot végezte el, majd jogot hallgatott Bécsben<br />
<strong>és</strong> Budapesten, ügyvédi diplomát szerzett. Hosszú, több évig tartó tanulmányút<br />
keretében bejárta Angliát, Franciaországot, Németországot <strong>és</strong><br />
Olaszországot, <strong>és</strong> 1877-ben tért vissza szülőföldjére. Kortársai szerint a vármegyében<br />
ő volt a legtanultabb ember. Rögtön a visszatér<strong>és</strong>e után elfogadta<br />
a főjegyzői állást, amelyet 1886 októberéig töltött be.<br />
1886-tól két bizottságnak is előadója lett a magyar parlamentben: a kérvényez<strong>és</strong>i<br />
<strong>és</strong> közoktatási bizottságnak. R<strong>és</strong>zt vett az 1891-ben elfogadott kisdednevel<strong>és</strong>i<br />
törvény kidolgozásában is. 1889-ben a negyedik párizsi világkiállításon<br />
miniszteri megbízottként működött. 1890-ben az Országos Gazdasági<br />
Egyesület igazgatótanácsának lett a tagja. Képviselői beszédeiben a legtöbbet<br />
az oktatás kérd<strong>és</strong>eivel foglalkozott. 1892-től, képviselősége alatt, több budapesti<br />
napilapnak igen szorgalmas munkatársa volt, politikai <strong>és</strong> társadalmi<br />
irányú cikkeivel tűnt fel.<br />
1896-ban az Ezredéves Országos Kiállítás gazdasági osztályának kollektív<br />
elnöki tisztét töltötte be, valamint a közoktatási osztályon miniszteri megbízottként<br />
működött. 1897-ben Bereg vármegye főispánjává emelték. A kortársak<br />
szerint Hagara főispánkodása össze van forrva a megye tagjainak jólétével,<br />
ki tudását, nemes szívét, lankadatlan munkásságát a közjó emel<strong>és</strong>ére<br />
szentelte. 10<br />
1889-től tagja, majd 1893-tól elnöke volt az Országos Kisdednevelők<br />
Egyesületének. Ebben a pozícióban buzgón agitált a kisdednevel<strong>és</strong> terjeszt<strong>és</strong>e<br />
mellett szűkebb pátriájában is, illetve folyamatosan tagokat toborzott az<br />
egyesületbe. Hagara Viktor 1923. május 24-én, Budapesten halt meg. 11<br />
A kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. törvénycikk elfogadása után az óvodai<br />
intézmények megnyitása <strong>és</strong> fenntartása az állami <strong>és</strong> helyi hatóságok előjoga<br />
lett. Ennek eredményeként a Kisdednevelők Országos Egyesületének<br />
tevékenysége fokozatosan korlátozódott, csökkent a bevétele, s a jótékony-
144<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
sági akciók száma egyaránt. A magyar kormány törőd<strong>és</strong>ét a gyerekek szociális<br />
ellátásának <strong>és</strong> nevel<strong>és</strong>ének problémájával, valamint Magyarország ezen<br />
területen elért eredményeit mutatja a gyerekek védelmének szentelt Nemzetközi<br />
Kongresszus, melyet 1899. szeptember 13–17. között rendeztek meg<br />
Buda pesten.<br />
A <strong>19.</strong> század végén az Osztrák–Magyar Monarchia <strong>és</strong>zakkeleti r<strong>és</strong>zén<br />
megközelítőleg 200 óvoda működött. 1894-ig azok az óvónők, akik érdeklődtek<br />
az új pedagógiai módszerek iránt, a tanítókkal együtt jelentek meg a magyar<br />
tanítók egyesületének gyűl<strong>és</strong>ein. Így 1895. február 25-én az Északkeleti<br />
Magyarországi Tanítóegylet közgyűl<strong>és</strong>én elhangzott az a javaslat, miszerint<br />
az <strong>és</strong>zakkeleti területek nevelői alakítsák meg saját óvónői egyesületüket.<br />
Az óvodai dolgozók magas létszáma lehetővé tette, hogy megalakuljon<br />
az Északkeleti Magyarországi Óvónők Szakosztálya, amely szervezte az óvodapedagógusok<br />
rendszeres <strong>és</strong> céltudatos tevékenységét. 1895. május 20-án,<br />
Munkácson a Csillag Szállóban került sor arra a közgyűl<strong>és</strong>re, amelyen kimondták<br />
a szakosztály létrejöttét. A gyűl<strong>és</strong>re Máramaros, Ugocsa, Szatmár,<br />
Bereg, Ung, Zemplén, Sáros, Szepes <strong>és</strong> Abaúj-Torna vármegyék képviselőit<br />
hívták meg. A szakosztály joghatósága a felsorolt vármegyékre terjedt ki,<br />
székhelye a szakosztályi elnök lakóhelye volt, szervezetileg pedig az Északkeleti<br />
Magyarországi Tanítóegyletek Szövetségéhez <strong>és</strong> a Kisdednevelők Országos<br />
Egyesületéhez tartozott. 12<br />
A képviselők elfogadták azokat a feladatköröket, amelyekkel az újonnan<br />
létrehozott szakosztálynak foglalkoznia kell: a) elsősorban ápolja a magyar<br />
beszéd gyakorlásának módját; b) odahat, hogy az óvodai <strong>és</strong> népiskolai nevel<strong>és</strong>t<br />
<strong>és</strong> oktatást szerves kapcsolatba hozza; c) összegyűjti a szakosztály<br />
területén dívó gyermekjátékokat, munkákat, verseket, meséket, mondókákat,<br />
elbeszél<strong>és</strong>eket, imákat, dalokat; d) a kultúregyesületek mozgalmaiban<br />
tevékeny r<strong>és</strong>zt vesz; e) gyarapítja a Kisdednevelők Országos Egyesületének<br />
segélyalapját; f) lép<strong>és</strong>eket tesz, hogy az <strong>és</strong>zakkelet-magyarországi általános<br />
tanítóegyesületek a maguk kebelében alakítsák meg az egyes vármegyék<br />
óvónői szakosztályait, hogy azután a kisdedóvónők <strong>és</strong>zakkeleti szakosztálya<br />
is az említett 9 vármegye óvónői szakosztályainak szövetségét képezze;<br />
g) a tagok anyagi <strong>és</strong> erkölcsi érdekeit minden irányban védi; h) támogatja<br />
a Magyarországi Tanítók Árvaháza, az Eötvös Alap, a Tanítónők Otthona<br />
<strong>és</strong> Tanítók Háza ügyeit; i) mozgalmat indít a Magyarországi Óvónők Otthonának<br />
megalapítására; j) munkáját, anyagi <strong>és</strong> erkölcsi áldozatát minden<br />
hazafias népnevel<strong>és</strong>i intézménynek felajánlja. 13<br />
Az alapszabályban külön kitértek a szakosztály az Északkeleti Magyarországi<br />
Tanítóegyletek Szövetségének viszonyára. A megfogalmazás szerint<br />
az óvónői szakosztály teljes mértékben alá volt rendelve a tanítóegyesület<br />
szakosztályának. A kisdedóvónők a megyék általános tanítóegyesületének<br />
keretén belül alakíthattak óvónői szakosztályokat. A gyűl<strong>és</strong>eit az Északke-
<strong>Kisdedóvás</strong> a <strong>történeti</strong> <strong>Kárpátalján</strong> a <strong>19.</strong> <strong>században</strong> <strong>és</strong> a 20. század elején<br />
145<br />
leti Magyarországi Tanítóegyletek Szövetségével egy helyen <strong>és</strong> egy időben<br />
tarthatta. A gyűl<strong>és</strong>eken elfogadott határozatokról a szakosztálynak értesít<strong>és</strong>t<br />
kellett küldenie a kormánynak, a tanítóegyesületek szövetségének, a Kisdednevelők<br />
Országos Egyesületének. Alapszabályba iktatták, hogy a megállapodásokról<br />
az érdekelt testületeket közvetlenül a Magyar Kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> Népoktatás<br />
című hivatalos közlöny fogja tájékoztatni. Az alárendeltség pozitív oldalaként<br />
a szakosztály tagjainak kisdednevel<strong>és</strong>i irodalom művel<strong>és</strong>ére alkalmat<br />
nyújtottak <strong>és</strong> pályadíjakat tűztek ki, melyeket ünnepélyes szakosztályi gyűl<strong>és</strong>eken<br />
osztottak ki. A vármegyei óvónői szakosztályok minden tagjuk után<br />
a szakosztály pénztárába 20–20 forintot fizettek. E jövedelmet a szakosztály<br />
kiadásaira s egyéb jótékony célokra fordították. 14<br />
A szakosztály rendes tagjává csak az az óvónő vagy férfi, tanító, tanár, lelk<strong>és</strong>z<br />
válhatott, aki tagja volt a tanítóegyletek szövetségének. Ezenkívül pártoló<br />
tag lehetetett minden feddhetetlen életű férfi <strong>és</strong> nő, aki évente 1 forintot befizetett<br />
a szakosztály pénztárába, mely kötelezettség 3 évig tartott. Azok, akik<br />
a népnevel<strong>és</strong> szempontjából kiváló érdemeket szereztek, tiszteletbeli tagokká<br />
váltak. A tagság többféle joggal <strong>és</strong> kötelességgel járt. Minden rendes, pártoló<br />
<strong>és</strong> tiszteletbeli tag választó <strong>és</strong> választható volt, ezenkívül fel voltak jogosítva<br />
a szakosztály közgyűl<strong>és</strong>ein indítványokat tenni, előadásokat tartani, azokról<br />
vitatkozni <strong>és</strong> szavazni. Csak a rendes tagoknak állt jogában igénybe venni a<br />
szakosztály pénzbeli segélyét, viszont minden rendes tagnak kötelessége volt<br />
r<strong>és</strong>zt venni a közgyűl<strong>és</strong>eken. 15<br />
A pedagógusokat <strong>és</strong> óvónőket tömörítő egyesületek közgyűl<strong>és</strong>eit kétévente<br />
egyszer, mindig más-más helyszínen tartották meg. A közgyűl<strong>és</strong>re<br />
meghívták a népművel<strong>és</strong>i <strong>és</strong> vallásügyi minisztérium, a királyi nevel<strong>és</strong>tudományi<br />
felügyelet, a vallási intézmények képviselőit, a körzetben működő<br />
más egyesületek vezetőit. Az egyesületek állandó szakosztályainak jelenléte<br />
kötelező érvényű volt.<br />
Az Északkeleti Magyarországi Óvónők Szakosztálya azokat a körzeteket<br />
is lefedte, ahol – a magyarokon kívül – más nemzetiségű lakosság is élt: ruszinok,<br />
szlovákok, románok, németek stb. A gyűl<strong>és</strong>eken sokszor elhangzott,<br />
hogy a 3–6 éves korú gyermekek a legfogékonyabbak a nyelvtanulásra, ezért<br />
a kisebbségek szervezett nyelvoktatása kizárólag az óvodákban képzelhető<br />
el. Ily módon minél szélesebb körben terjedt el az óvodák hálózata, annál<br />
hatékonyabbá vált a magyar nyelv oktatása <strong>és</strong> terjeszt<strong>és</strong>e. Láng Mihály – az<br />
Eperjesi Óvóképző Intézet igazgatója, a szakosztály alapító tagja – külön<br />
módszertant dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy a nem magyar ajkú gyermekeket<br />
hogyan tanítsák meg a magyar nyelvre. A szakosztály gyűl<strong>és</strong>ein<br />
Láng Mihály gyakran szólalt fel <strong>és</strong> oktatta az óvónőket. A Kisdednevel<strong>és</strong> című<br />
folyóirat rendszeresen közölt tőle publikációkat a magyar nyelvtanítás módszertana<br />
a nem magyar anyanyelvű kisdedóvókban <strong>és</strong> az elemi iskolákban<br />
tárgykörben.
146<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
Megjegyzendő, hogy Láng Mihály módszertana szerint annak az óvónőnek,<br />
aki nem magyar ajkú gyermekeket nevel az óvodában, ismernie kell az<br />
adott etnikai kisebbség nyelvét, hogy megfelelően meg tudja értetni növendékeivel<br />
a tanított magyar szavak jelent<strong>és</strong>ét. Csak akkor lehet megszerettetni<br />
az óvodásokkal a magyar nyelvet, ha az óvónő ismeri a gyermekek anyanyelvét,<br />
népi szokásait <strong>és</strong> szertartásait, <strong>és</strong> összehasonlítva a magyar nyelvvel,<br />
népszokásokkal, kiemeli annak szépségét <strong>és</strong> fontosságát. Véleménye szerint<br />
a gyermeket úgy kell más nyelvre oktatni, hogy az ne legyen durva, kényszerítő<br />
erejű, ellenkezőleg: el kell érni, hogy a gyermek érdeklőd<strong>és</strong>ét felkeltsék,<br />
örömét találja a magyar nyelv elsajátításában.<br />
1895-ben az Osztrák–Magyar Monarchia eg<strong>és</strong>z magyarlakta területén<br />
összesen 1931 óvóintézet működött magyar, német, szlovák, szerb, olasz,<br />
román, valamint magyar–német, magyar–szlovák, magyar–ruszin, magyar–horvát,<br />
magyar–szerb tannyelvvel. A kisebbségek nyelvén az oktatás<br />
túlnyomór<strong>és</strong>zt nyári menedékházakban folyt. Az elsődleges feladat a gyermekek<br />
megőrz<strong>és</strong>e, óvása volt a tavaszi–őszi mezei munkálatok időszakában,<br />
valamint szorgalmazták, hogy eközben a gyermekeket magyar nyelvre is<br />
tanítsák.<br />
1898-ra az óvóintézetek <strong>és</strong> menedékházak száma 2426-ra bővült (1. táblázat).<br />
Oktatási nyelv<br />
1. táblázat<br />
Óvóintézetek nyelv szerinti felosztása az Osztrák–Magyar Monarchia<br />
eg<strong>és</strong>z magyarlakta területén (1895, 1898)<br />
Összesen<br />
Óvóintézetek száma 1895-ben<br />
óvoda<br />
állandó<br />
menedékház<br />
nyári menedékház<br />
Összesen<br />
Óvóintézetek száma 1898-ban<br />
óvoda<br />
állandó<br />
menedékház<br />
nyári menedékház<br />
magyar 1683 893 132 658 2070 1127 189 754<br />
magyar–német 82 41 3 38 83 41 3 39<br />
magyar–szlovák 59 10 3 46 70 8 5 57<br />
magyar–oláh - - - - 53 3 4 46<br />
magyar–ruszin 6 4 - 2 4 1 - 3<br />
magyar–horvát 4 - 2 2 9 - 4 5<br />
magyar–szerb 31 26 1 4 37 29 2 6<br />
magyar–olasz - - - - 2 2 - -<br />
német 9 2 - 7 23 5 - 18<br />
szlovák 36 - - 36 31 - - 31<br />
oláh - - - - 39 4 - 35<br />
szerb 2 1 - 1 3 - - 3<br />
olasz 1 1 - - 1 1 - -<br />
német–oláh - - - - 1 - - 1<br />
román 18 1 - 17 - - - -<br />
Forrás: Magyar statisztikai évkönyv, VIII., Budapest, 1901, 321. p.
<strong>Kisdedóvás</strong> a <strong>történeti</strong> <strong>Kárpátalján</strong> a <strong>19.</strong> <strong>században</strong> <strong>és</strong> a 20. század elején<br />
147<br />
Megkülönböztetett figyelmet szenteltek az óvónők személye kiválasztásának.<br />
Fő követelmény volt velük szemben a nyelvtudás, a magyar állam iránti<br />
tisztelet <strong>és</strong> szeretet. Tantervi anyagok voltak azok a versek, dalok, elbeszél<strong>és</strong>ek,<br />
mesék, amelyekben a magyar hazafias érz<strong>és</strong>t, az állam iránti odaadást, a<br />
magyar nyelv szépségeit dicsőítették. A gyermekek elé példaképül a magyar<br />
katonát állították, aki soha nem sír, nem fél, ezért a gyerekeknek sem szabad<br />
sírni <strong>és</strong> félni, ha szeretnének katonák lenni. Hiszen a magyar gyermekek arca<br />
pirospozsgás a friss levegőtől stb. A gyermekeken keresztül a felnőtt lakosságot<br />
is igyekeztek befolyásolni, fogékonnyá tenni a magyar nyelv iránt. Előfordult,<br />
hogy ez konfliktusokat okozott a családokban. 16<br />
A gyermekekkel való munkához szükséges anyagokat elég nehéz volt<br />
megszerezni. A kisdedóvókat nem látták el a szükséges módszertani irodalommal.<br />
Nem minden gyermekintézménynek volt lehetősége, hogy előfizessen<br />
a Kisdednevel<strong>és</strong> című folyóiratra, amelyben gyermekirodalmat <strong>és</strong> módszertani<br />
irodalmat is publikáltak. Ezért a szakosztály közgyűl<strong>és</strong>ein hagyománnyá<br />
vált, hogy az óvónők egymás közt csereberélték a környezetükben<br />
összegyűjtött gyermekjátékokat, verseket, meséket, mondókákat, imádságokat<br />
<strong>és</strong> dalocskákat, ezzel biztosítva saját maguk számára is a gyermekekkel<br />
való foglalkozásokhoz szükséges segédleteket.<br />
Az Északkeleti Magyarországi Óvónők Szakosztályának tagjai az óvodai<br />
nevel<strong>és</strong>t – az elemi iskolai nevel<strong>és</strong>sel egyetemben – mint a népnevel<strong>és</strong> egy<br />
ágazatát népszerűsítették, <strong>és</strong> közgyűl<strong>és</strong>üket az Északkeleti Magyarországi<br />
Tanítóegyletek tagjaival együtt, közösen tartották. A közgyűl<strong>és</strong>ekkel párhuzamosan<br />
jótékonysági akciókon gyűjtöttek pénzt a Magyarországi Tanítók<br />
Árvaháza, az Eötvös Alap, a Tanítók Háza, az Óvónők Háza javára, ahol a<br />
nyugdíjkort elért <strong>és</strong> család, ellátás nélkül maradt tanítóknak <strong>és</strong> óvónőknek<br />
biztosítottak otthont. A szakosztály közgyűl<strong>és</strong>én hozott minden határozatról<br />
jelent<strong>és</strong>t kellett írni a Kisdednevelők Országos Egyesületének. 17<br />
Az Északkeleti Magyarországi Óvónők Szakosztályán belül vármegyei<br />
tagozatokat alakítottak: máramarosi, ugocsai, beregi, ungi, zempléni, sárosi,<br />
szepesi, abaúj-tornai. A tagozatok székhelyei a közigazgatási központok voltak.<br />
A tagozatokon belül mód nyílt a gyakoribb találkozókra, az adott vármegyén<br />
belül könnyebb volt megválasztani a megbeszél<strong>és</strong> tárgyát, éppen<br />
azt, amely az adott tagozatot a leginkább érdekelte. A gyűl<strong>és</strong>eken a tantervi<br />
anyag különböző fejezeteiből gyakorlati foglalkozásokat tartottak a gyermekekkel,<br />
a gyűl<strong>és</strong> második r<strong>és</strong>ze pedig elméleti jellegű volt, akkor a napirendre<br />
tűzött témát beszélték meg. Például Sáros megyében, a Kis-Szebenben tartott<br />
gyűl<strong>és</strong>en Virágh Róza kis-szebeni óvónő nyílt foglalkozását tekintették<br />
meg a r<strong>és</strong>ztvevők, utána Molnár Mária előadást tartott A munka az óvodában<br />
címmel. 18 Arra is volt példa, hogy a gyűl<strong>és</strong>ek 2–3 napon át tartottak. Például<br />
1898-ban, a Munkácson tartott közgyűl<strong>és</strong> r<strong>és</strong>ztvevői Pünkösd szombatján<br />
(május 28.) érkeztek Munkácsra. Rőzer Jánosné, a Kisdednevelők Országos
148<br />
Egyesületének elnökhelyettese minden r<strong>és</strong>ztvevőnek átnyújtotta a kokárdát.<br />
Jelen voltak: Hagara Viktor, a Kisdednevelők Országos Egyesületének<br />
elnöke, Rőzer Jánosné elnökhelyettes, György Aladár alelnök, Peres Sándor,<br />
Láng Mihály <strong>és</strong> Dudinszki István szemináriumi tanárok. A közgyűl<strong>és</strong> szervezői<br />
Cseh Lajos polgármester, Fazekas Béla főkapitány, a Munkácsi Nőegylet<br />
tagjai, Sárkány Gábor <strong>és</strong> Csontos Alajos. Vasárnap 15 órától megkezdődött<br />
a gyűl<strong>és</strong>. A gyűl<strong>és</strong>en György Aladár felolvasta Szathmári György műveit,<br />
felszólalt Csontosné Acél Mária A beregvármegyei kisdedóvás története című<br />
előadással, Láng Mihály tartott előadást A gyermekek term<strong>és</strong>zetszerű szabadságáról<br />
a 3–6 éves korban címmel. 19 Este ünnepi vacsorával kedveskedtek a<br />
r<strong>és</strong>ztvevőknek. Másnap Szolyvára utaztak, ott a r<strong>és</strong>zvevőknek ruszin iskolás<br />
gyerekek himnuszt énekeltek <strong>és</strong> egy ruszin kislány magyar nyelven köszöntötte<br />
őket. Hagara Viktorné meghatódva csókolta meg a kislányt. Következő<br />
programpont volt egy nyílt anyanyelvi foglalkozás a szolyvai óvodában, melyet<br />
az óvoda vezetője, Bárdos Paula tartott. Mindenki elégedetten tért vissza<br />
Munkácsra, dicsérték, mennyire jól tudnak magyarul a ruszin gyerekek. 20<br />
2. táblázat<br />
Óvóintézetek Északkelet-Magyarországon (1896)<br />
Vármegye<br />
Az óvóintézetek száma<br />
Máramaros 11<br />
Ugocsa 11<br />
Szatmár 86<br />
Bereg 43<br />
Ung 16<br />
Zemplén 25<br />
Sáros 12<br />
Szepes 9<br />
Abaúj-Torna 12<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
Forrás: MORLIN Emil: A magyar kisdedóvás múltja <strong>és</strong> jelene, Budapest, 1896, 104–105. p.<br />
Amint a 2. táblázat igazolja, a <strong>történeti</strong> Kárpátalja területén Bereg <strong>és</strong> Ung vármegyékben<br />
volt a legtöbb kisdedóvó, s ennek megfelelően a beregi <strong>és</strong> az ungi<br />
óvónők tagozata volt a legnépesebb, ők tartották leggyakrabban összejöveteleiket.<br />
Az összejövetelek nyelve minden esetben a magyar volt. Ezt az Északkeleti<br />
Magyarországi Óvónők Szakosztálya Etikai Kódexének 20. paragrafusában<br />
is rögzítették. Ám a kárpátaljai tagozatok (Máramaros, Bereg, Ung,<br />
Ugocsa vármegyében levők) gyűl<strong>és</strong>ein a gyakorlati foglalkozásokat gyakran
<strong>Kisdedóvás</strong> a <strong>történeti</strong> <strong>Kárpátalján</strong> a <strong>19.</strong> <strong>században</strong> <strong>és</strong> a 20. század elején<br />
149<br />
ruszin gyermekekkel folytatták, akik egyformán tudtak ruszin <strong>és</strong> magyar nyelven<br />
verset mondani, énekelni. Élesen bírálták azt az óvónőt, aki a foglalkozást<br />
a gyerekekkel előbb ruszin nyelven tartotta. Nagy vívmánynak számított, ha<br />
a ruszin gyermekek büszkén szavalták az olyan típusú hazafias verseket, mint<br />
a Magyar Zászló (Magosrévi Jolán), Magyar gyermekek imádsága, Márciusi ima<br />
(Gedeon Jerne), Legszebb kép (Lengyelné M. Etelka) stb. 21 A Bereg megyében<br />
Országos ezeréves ünnep alkalmával tartott ünnepség után a vallás <strong>és</strong> közoktatás<br />
minisztere megjegyezte, hogy olyan tisztaszívű szeretetet a haza iránt,<br />
mint itt Munkácson, a Vereckei-hágón <strong>és</strong> Beszkiden, nem látott soha. „Ez a<br />
szegény, szerencsétlen ruszin nép, szegény papok, tanárok, az ő szeretetük<br />
a Haza iránt nagyobb <strong>és</strong> tisztább, mint azoké, akik jó létben élnek.” 22 Mikor<br />
a miniszter meghallotta, ahogy szavalnak, énekelnek a kis ruszin gyerekek,<br />
„nem tudot tartószkodni <strong>és</strong> csokolni keszte őket”. 23 Az Északkeleti Magyarországi<br />
Óvónők Szakosztálya létrehozása jelentős befolyást gyakorolt a régióban<br />
az óvodai nevel<strong>és</strong> fejleszt<strong>és</strong>ére. Az egyesület tagjai r<strong>és</strong>zt vettek a gyermekintézmények<br />
elterjeszt<strong>és</strong>ében, segítették a népművel<strong>és</strong>t <strong>és</strong> az óvónők képz<strong>és</strong>ét.<br />
A szakosztály tagjai tevékenyen r<strong>és</strong>zt vettek a Kisdednevelők Országos<br />
Egyesületének közgyűl<strong>és</strong>ein, amelyeket évente Budapesten tartottak meg. Az<br />
50–60 r<strong>és</strong>ztvevőből általában 4–5-en képviselték a régiót. 24<br />
Az óvodák fejlőd<strong>és</strong>ét illetően a régió lép<strong>és</strong>t tartott az Osztrák–Magyar<br />
Monarchia többi területével. Bár eg<strong>és</strong>zen 1910. június 16-ig kellett várni az<br />
első országos kisdedóvó kiállításra, de erre is ezen a vidéken, Lőcsén került<br />
sor Halmos Andor, Ung megye szülötte főszervez<strong>és</strong>ében. 25 Jelen volt többek<br />
között Párvy Sándor szepesi püspök, Hagara Viktor nyugalmazott főispán,<br />
az Országos Kisdednevelők Egyesületének elnöke, gróf Csáky Vidor <strong>és</strong> még<br />
sok tisztelt vendég. A kiállítás június 26-ig volt nyitva <strong>és</strong> 2700 látogatója volt.<br />
A 800 r<strong>és</strong>ztvevő közt ott voltak az óvónők a <strong>történeti</strong> Kárpátalja régióinak<br />
képviseletében is, többek között Dávid <strong>Anna</strong> Ökörmezőről, Molnár Emma<br />
Nagybereznáról, valamint Ignácné Szondy Izabella ungdaróci óvónő, aki<br />
ezüstéremmel tért haza. Halmos Andor, munkássága elismer<strong>és</strong>eként, aranyérmet<br />
kapott. 26<br />
„Az ország legdélibb határától jöttek, sereglettek össze az óvónők, <strong>és</strong> mindenki<br />
úgy köszöntötte egymást, mintha ismerősök lennének” – írta Schödl<br />
Emma, a kiállítás r<strong>és</strong>ztvevője. 27<br />
Június 25-én Paulai Szt. Vince rendű nővér mutatott be mintafoglalkozást<br />
tornából. Ezt követte Dombay Mária kolozsvári óvónő mesedélutánja, melyet<br />
a r<strong>és</strong>ztvevők kritikával illettek, mondván, nagyon „magas gondolatokkal<br />
adatott elő”. 28<br />
Június 26-án a Szepes vármegyei Óvókör díszközgyűl<strong>és</strong>t tartott, ahol<br />
Ballay Károly, a Gyermektanulmányi Múzeum titkára előadást tartott a Gyermektanulmányozás<br />
módszeréről címmel. Délelőtt 11 órakor került sor a kiállítás<br />
megnyitására, amely július 6-ig volt nyitva.
150<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
Kacskovics Mihály miniszteri tanácsos szavaival szólva: „Örömmel látja<br />
az országos kiállítás erkölcsi sikerét <strong>és</strong> a gyakorlati élet irányát szolgáló törekv<strong>és</strong>i<br />
elők<strong>és</strong>zít<strong>és</strong>t, melynek e kiállítás a tanúbizonysága. Megmutatja, hogy a<br />
kisdednevel<strong>és</strong> helyes úton jár. A kisdedóvodát iskolának soha el nem ismeri,<br />
hiszen annak eg<strong>és</strong>z más, de éppen olyan fontos <strong>és</strong> áldásos hivatása van, mint<br />
az iskolának. Teljes hódolattal hajlik meg azon szép eredmény előtt, amelyet<br />
a magyar kisdednevel<strong>és</strong> munkásai felmutatnak.” 29<br />
A régió első kisdedóvói<br />
A <strong>történeti</strong> Kárpátalja Bereg, Máramaros, Ugocsa <strong>és</strong> Ung vármegyék területeire<br />
terjed ki. Mivel azonban akkoriban nem volt ez egységes politikai régió, így a<br />
vármegyei határokat vettem figyelembe a kérd<strong>és</strong> kutatásakor. Máramaros vármegye<br />
központja Máramarossziget volt, ezért, mint a régió első kisdedóvó intézetét,<br />
a máramarosszigeti óvodát nevezzük meg, amely 1845-ben jött létre. 1844.<br />
december 1-jén a kisdednevel<strong>és</strong> hívei <strong>és</strong> néhány szülő létrehoztak egy r<strong>és</strong>zvénytársaságot,<br />
melynek legfőbb célja egy kisdedóvó intézet létrehozása volt.<br />
Aktívan hozzáfogtak a pénz gyűjt<strong>és</strong>éhez, ami főleg r<strong>és</strong>zvényekből, a gyermekek<br />
ellátásáért kapott pénzből (6 krajcár évente), tombolán <strong>és</strong> táncmulatságon<br />
szerzett pénzből állt. Buzgó igyekezetük gyümölcseként 1845. augusztus 17-én<br />
megnyílt az első kisdedóvó intézet, melyben 74 gyermek kapott helyet. A kisdedóvónak<br />
nagy sikere volt, olyan sokan jelentkeztek, hogy nem is tudtak mindenkit<br />
befogadni. Még egy kisdedóvó megnyitására nem volt lehetőség, főleg<br />
pénzügyi okokból. 30 Sokáig ez volt az egyetlen ilyen típusú intézet a régióban.<br />
Bereg vármegyében 1868-ban indult meg a mozgalom egy kisdedóvó létrehozása<br />
érdekében. Munkácson – a vármegye székhelyén – jótékony célú<br />
adakozásokból, táncvigalmakból egy kis tőke gyűlt össze, melyet a városi<br />
pénztárba tettek kamatozni. Csak 10 év múlva, 1878-ban nyitották meg Munkácson<br />
az első kisdedóvót, városi jelleggel. Kezdetben 50 krajcár havi fizet<strong>és</strong>sel,<br />
majd 1892-ben a havi díj teljesen elmaradt, hogy a szegényebb sorsú<br />
szülők számára, akiknek nagy szükségük volt az óvodára, hozzáférhetőbbé<br />
tegyék. Munkácson 1884-ben nyílt meg az I. sz. állami, a következő évben pedig<br />
a II. sz. állami óvoda. Kezdetben egy-egy óvónő dolgozott az óvodákban,<br />
de k<strong>és</strong>őbb a gyermeklétszám gyarapodása folytán mindkét óvoda kapott<br />
még egy-egy óvónőt. 31<br />
1880-ban Beregszászban alakult meg egy kisdedóvó egyesület, mely az<br />
Országos Kisdedóvó Egyesülethez tartozott. Az egyesület egy óvodát tartott<br />
fent, melyet 50–70 gyermek látogatott havi 1 forint térít<strong>és</strong>i díj fejében. Összehasonlításként:<br />
az időszakban egy tanítói fizet<strong>és</strong> 200 forint körül volt.<br />
1882-ben kisdedóvó nyílt Nagyberegen <strong>és</strong> Szolyván, 1883-ban pedig<br />
Oroszvégen – ahová többségben ruszin gyermekek jártak –, majd Nagyló nyán
<strong>Kisdedóvás</strong> a <strong>történeti</strong> <strong>Kárpátalján</strong> a <strong>19.</strong> <strong>században</strong> <strong>és</strong> a 20. század elején<br />
151<br />
<strong>és</strong> Bilkén. 1884-től fogadták az Ilosván, Nagylucskán <strong>és</strong> Holubinán állami<br />
óvodák a főleg ruszin ajkú gyermekeket. Ugyancsak a ruszin gyermekek voltak<br />
többségben az 1886-ban Várpalánkon, 1890-ben pedig Alsóvereckén nyílt<br />
kisdedóvókban. Tudomásunk van arról is, hogy 1894-ben Mezőkaszonyban<br />
állami, 1895-ben Nagydobronyban községi óvoda nyílt. 32<br />
A rendes kisdedóvókon kívül a régióban még találunk 5 állandó (Hátmeg,<br />
Gát, Mezőbánya, Nagygut, Beregszentmiklós) <strong>és</strong> 16 nyári menedékházat<br />
(Badaló, Barabás, Bátyú, Bótrágy, Csomonya, Daróc, Izsnyéte, Makaria, Makkos,<br />
Jánosi, Rafajnaújfalu, Ramocsaháza, Som, Szerna, Újdávidháza, Vá sárosnamény).<br />
33 Ez azt bizonyítja, hogy már a félreeső falvak sem idegenkedtek<br />
verejtékes munkával szerzett filléreik feláldozásától akkor, amikor gyermekeik<br />
jólétéről volt szó.<br />
Ugocsa vármegyében a kisdedóvodák létszáma a legalacsonyabb volt a<br />
régió megyéi közt. Még az 1870-es évek végén Nagyszőlősön (a vármegye<br />
központjában) menedékház nyílt a szegény szülők gyermekeinek óvására. Ez<br />
a menedékház nagyon szegényes volt: se az állam, se a város, se a vallási közösségek<br />
nem törődtek a sorsával. A menedékház lakói főleg szegény ruszin<br />
családok gyermekei voltak. Iskolai rendezvényekből befolyt pénzből tartották<br />
fent az intézményt addig, amíg a szegények menedékházáról nem szerzett<br />
tudomást báró Perényi Zsigmondné. Mikor a bárónő meglátta a szegény<br />
gyerekeket sírva fakadt <strong>és</strong> így szólt: „Angyalok ők mind, ha rongyos, piszkos<br />
ruhácskákban is járnak. Én fogok gondoskodni róluk, mint a saját gyermekeimről”.<br />
34 És betartotta a szavát, saját költségén tartotta fenn a menedékházat.<br />
K<strong>és</strong>őbb a menedékház megsegít<strong>és</strong>éhez hozzájárultak Aczél László,<br />
királyi tanácsos, megyei tanfelügyelő, Hagara Viktor, a vármegye főjegyzője<br />
<strong>és</strong> Hagara Miklós, királyi tanácsos is. 1882-ben rendes óvodát állítottak fel<br />
Nagyszőlősön <strong>és</strong> Tiszaújlakon, melyekbe 40–50 gyermek járt. 35<br />
Magam radvánci vagyok, így különös izgalommal töltött el, amikor felfedeztem,<br />
hogy ezen a ma Ungvárhoz tartozó települ<strong>és</strong>en 1885-ben már működött<br />
egy óvoda. Miért volt ez számomra oly meglepő? Mert Radvánc Ungvártól<br />
15 percnyire fekvő kis létszámú falucska volt, <strong>és</strong> pont itt, jóval előbb,<br />
mint más, nagyobb falvakban, már igen korán gondoskodtak a kisgyermekek<br />
ellátásáról. A radvánci óvodába 40–50 gyermek járt. Az óvónő fizet<strong>és</strong>e 400<br />
forint volt, a dajkáé pedig 60 forint. 36<br />
Ungvár „régtől”, de nem tudjuk pontosan, hogy mikortól, tartott fenn<br />
egy óvodát a Széchényi utcában, de az céljának soha nem felelt meg. Rossz,<br />
eg<strong>és</strong>zségtelen épületben volt elhelyezve, felszerel<strong>és</strong>e szerfelett gyenge volt.<br />
A városnak egyetlen virágzó intézete a Bugyis András ungi főesperes <strong>és</strong> apát<br />
áldozatk<strong>és</strong>zségéből 1879-ben Mária-ház néven ismert kisdednevelő intézet<br />
volt, melyben iskola is működött. A növendékek száma a 200-at is megközelítette.<br />
A világháború alatt hadikórházat rendeztek itt be. A csehszlovák<br />
időszakban Vincze Szerafina főnöknő vezette az intézetet, aki magyar szel-
152<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
lemben igyekezett nevelni a gyermekeket három tanítónővér, egy óvónő, egy<br />
zenetanító, egy gazdasági vezető <strong>és</strong> két nyugdíjas nővér segítségével. 37<br />
Első ungvári kisdedóvó intézetnek a kutatók – mint Almási Mihály, 38<br />
Kobály József 39 – az ungvári Római Katolikus Gizella-ház nevezetű intézetet<br />
tekintik, mely először mint leányiskola működött (1859-től), de 1862-ben egy<br />
új épületbe került, ahol már óvoda is volt. Kutatásaim szerint Talapkovics<br />
Emil ungvári tanfelügyelőnek köszönhetően, 1885-ben nyíltak meg Ungváron,<br />
Radváncon, Őrdarmán <strong>és</strong> Nagybereznán állami kisdedóvók, melyekben<br />
képzett, hivatásukat felelősséggel végző <strong>és</strong> tisztességes anyagi ellátásban<br />
r<strong>és</strong>zesülő kisdednevelők dolgoztak. Az ungvári óvoda a városnak csaknem<br />
kizárólag szegény szlovákok (korabeli kifejez<strong>és</strong>sel: tótok) <strong>és</strong> ruszinok által<br />
lakott r<strong>és</strong>zében, a Mocsár utcában lett elhelyezve egy mintaépületben, mely<br />
szép <strong>és</strong> gondosan ápolt nagy kertjével valóságos kis paradicsom volt, hová<br />
Ember János szerint örömmel jártak a gyerekek. Az óvónő fizet<strong>és</strong>e lakás <strong>és</strong><br />
450 forint volt. 40<br />
Büszkén összegezhetjük, hogy a kárpátaljai régiónak is megvan a saját<br />
kisdednevel<strong>és</strong>-története. György Aladár, Hagara Viktor, Halmos Andor<br />
– Kárpátalja szülöttei, nevük közismert volt az eg<strong>és</strong>z ország kisdednevelői<br />
közt. Az, hogy az első világháború előtt ezen a területen 183 óvóintézet működött,<br />
41 arra enged következtetni, hogy e kicsiny terület dicső r<strong>és</strong>ze a nagy<br />
Magyarországnak.<br />
Jegyzetek<br />
1 PUKÁNSZKY Béla – NÉMETH András: Nevel<strong>és</strong>történet, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest,<br />
1996, (letöltve:<br />
2011. 06. 20.).<br />
2 РЕГО, Ганна: Дошкільне виховання у Закарпатті: витоки й історія розвитку (1836–<br />
1918 рр.). Монографія, Ужгород, ВАТ «Патент», 2010, 18–<strong>19.</strong> p.<br />
3 PUKÁNSZKY Béla: Gyermekkép <strong>és</strong> óvodatörténet, (letöltve: 2011. 06. 20.).<br />
4 GÓZON Aladárné: György Aladár, A magyar kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> népoktatás, 1906/1., 34. p.<br />
5 РЕГО, Ганна: Видатні постаті (Угорщини та Австро-Угорщини) причетні до<br />
становлення дошкільного виховання в Закарпатті. // Науковий вісник чернівецького<br />
університету, Випуск 244, Педагогіка та психологія, Збірник наукових праць,<br />
Чернівці, «Рута», 2005, 303. p.<br />
6 GÓZON Aladárné: i.m.<br />
7 KELEMEN Lajos: Az óvópedagógus-képz<strong>és</strong> <strong>és</strong> a pedagógusi képességek fejlőd<strong>és</strong>ének összefügg<strong>és</strong>ei,<br />
PhD-értekez<strong>és</strong>, Debreceni Egyetem Pszichológia Doktori Program, Alkalma-
<strong>Kisdedóvás</strong> a <strong>történeti</strong> <strong>Kárpátalján</strong> a <strong>19.</strong> <strong>században</strong> <strong>és</strong> a 20. század elején<br />
153<br />
zott pszichológia alprogram, 12. p., (letöltve: 2011. 06. 20.).<br />
8 Idézi: KELEMEN Elemér: Az Óvodai Nevel<strong>és</strong> ötven éve, Óvodai Nevel<strong>és</strong>, 1997/6., 184–<br />
187. p.<br />
9 MEDGYESI SOMOGYI Zsigmond (szerk.): Magyarország főispánjainak története 1000–1903,<br />
Ifj. Kelemen Ernő kő- <strong>és</strong> könyvnyomdai műintézete, Budapest, 1902, 40–41. p.<br />
10 Uo., 41. p.<br />
11 РЕГО: Видатні постаті, 2005, 201. p.; CSATÁRY György: Hagara Viktor – a tudós főispán,<br />
Kárpátalja, 2005. október 7.<br />
12 РЕГО, Ганна: Створення та діяльність Північно-східної спілки угорських вихователів<br />
у Закарпатті, Scientific bulletin of Uzhgorod University, Medikal Series, 2005,<br />
№24., 200. p.<br />
13 LÁNG Mihály: Az Északkelet Magyarországi kisdednevelők szakosztálya alapszabályainak<br />
tervezete, A magyar kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> népoktatás, 1895/3., 9. p.<br />
14 Uo., 10. p.<br />
15 Uo., 11. p.<br />
16 BALGA Zsuzsó: Óvodákat kell állítani, Kisdednevel<strong>és</strong>, 1911/9., 266. p.<br />
17 LÁNG: i.m., 10. p.<br />
18 Egyesületi élet, Magyar Kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> Népoktatás, 1895/12., 22. p.<br />
19 SZÉKELY Géza: A Kisdednevelők Országos Egyesület közgyűl<strong>és</strong>éről, Kisdednevel<strong>és</strong>,<br />
1898/12., 297–304. p.<br />
20 MOLNÁR Mária: Munkácsi közgyűl<strong>és</strong>ünk, Magyar Kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> Népoktatás, 1898/6.,<br />
104–106. p.<br />
21 Közgyűl<strong>és</strong>re jelentkeztek. A K.O.E., Kisdednevel<strong>és</strong>, 1912/9., 233. p.<br />
22 A beregmegyei országos ezeréves ünnep, Magyar Kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> Népoktatás, 1896/8.,<br />
323. p.<br />
23 Uo., 324. p.<br />
24 Közgyűl<strong>és</strong>re jelentkeztek…, 233. p.<br />
25 IGNÁCNÉ SZONDY Izabella: Emlékez<strong>és</strong> a Lőcsei 1910. évi kisdedóvói kiállításra, Magyar<br />
Tanítójelölt. Óvó-, tanítónő- <strong>és</strong> tanítójelöltek lapja, 1911–12/1. sz., 8–12. p.<br />
26 Kisdednevel<strong>és</strong>, 1910/10., 270. p.<br />
27 SCHÖDL Emma: Az első Országos Kisdedóvói kiállítás Lőcsén, Magyar Kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong><br />
Népoktatás, 1910/7., 148. p.<br />
28 Uo., 149. p.<br />
29 Uo., 152. p.<br />
30 Magyar Országos Levéltár [MOL], P 1652, 7. csomó, 13. tétel (a Máramaros-Szigeti<br />
óvódáról), 25. f.<br />
31 A munkácsi óvodáról, Kisdednevel<strong>és</strong>, 1888/11., 269–274. p.<br />
32 REHÓ <strong>Anna</strong>: Óvodapedagógiai törekv<strong>és</strong>ek a mai Kárpátalja területén a történelmi Magyarország<br />
idején, In: DEMÉNY Piroska – FERENCZI-FÓRIS Rita (szerk.): Új utak <strong>és</strong> módok<br />
az oktatásban, Galaxia Gutenberg, Târgu Lăpuş, 2011, 110. p.<br />
33 Uo., 111. p.
154<br />
Rehó <strong>Anna</strong><br />
34 SPITZ Jolán: Levél a szerkesztőhőz, Magyar Kisdednevel<strong>és</strong> <strong>és</strong> Népoktatás, 1895/7., 17–18. p.<br />
35 РЕГО: Дошкільне виховання у Закарпатті, 81. p.<br />
36 REHO, <strong>Anna</strong>: The establishing of first infant schools in Transcarpathia (the second half<br />
of the XIX century), Scientific Bulletin of Uzhgorod University, Series Pedagogy Social<br />
Work 2005, №8., 162–164. p.<br />
37 CSÍKVÁRI Antal (szerk.): Ungvár <strong>és</strong> Ung vármegye, Vármegyei Szociográfia Kiadó Hivatala,<br />
Budapest, 1940, 237. p.<br />
38 Vö. ПОП, Иван: Энциклопедия Подкарпатской Руси, Ужгород, Издат. В. Падяка,<br />
2001, 135. p.<br />
39 КОБАЛЬ, Йосип: Ужгород відомий і невідомий, Львів, Світ, 2003, 129. p.<br />
40 EMBER János: A kisdednevel<strong>és</strong> ügye Ungban, Kisdednevel<strong>és</strong>, 1885/12., 267. p.<br />
41 РЕГО: Дошкільне виховання у Закарпатті, 96. p.
Change language