A Magyar halászat könyve - MEK

AZ EMBER ES AHAL.A Föld kérge állandóvá lett, megszilárdult. Hegységei föl voltakvetve, sikföldje ki volt terülve. A víz és a szárazföld elváltak egymástól.A régi korszakok éllényei — állatjai, növényei — a melyeketmost ásatag alakokban csodálunk s a melyekben az emberi tudás azéletnek és alakjainak keletkezését, fejldését kutatja, mind a földrétegzeteibe temetkeztek.A fejldés és átalakulás során s a letnt alakoktól eredve ismétmások keletkeztek, olyanok, a milyenek a megifjodott földkéreg természeténekmegfeleltek,a mink rajta megélhettek.A földkéreg legifjabb rétegzetén akadunk az els emberi nyomokraés el kell fogadnunk, hogy az ember itt ébredt öntudatra. Ezöntudata lassan fejldött s az emberiség egészét véve, lassan fejldikmég ma is. Az öntudat fokát pedig azok az életviszonyok határozzákmeg, a melyek között az ember élt és él. Tanuja ennek az a Nap,mely ma iselárasztja a földgömböt éltet sugárözönével. Ez a Nap, aföldgömb egyetlen fordulása közben, bevilágít földrészünk magasrafejldött míveltségébe, abba, mely arra sarkalja az embert, hogy sajátlétének végs titkait megostromolja, szolgájává tegye a tüzet, a vizet,a levegt, a villámot és mindent; de bevilágít az a Nap az éjszaki sarktájain az eszkimó kunyhójába is, ki többre tartja a jó szigonyt, mint amvelt ember azt az érzékeny szerszámot, mely az élet legparányibbmozdulatáról is biztos hirt ád ; és odatekint ugyanaz a nap a délszaktájaira, a földkéreg utolsó forradalmából kifelejtett Ausztráliába is,merben elüt életével, az öntudat legalsóbb fokán álló, majdnemállatembereivel.És ime !Az egyik ponton az ember mesterségesen költi, tenyésztiaz édes vizekhalait és a halászhajóknak ezreit meneszti a tenger végtelenségébe;itt a hegyi patak kristályos, sebes vizébe veti a finom