2006. évi 3. szám - Vetés és aratás

AzÚjszövetségbenolvasunk arról,hogy Pál apostol hogyanhirdette az evangéliumotegy pogány, pluralisztikus(különböző, egyenértékűnektartott nézeteket valló)társadalomban, ahol mindenkinekmás elképzelése volt Istenről, és hogyan tett bizonyságota változatlan igazságról anélkül, hogysaját kulturális adottságait, hagyományait belevittevolna az üzenetbe.Olvassuk el és vizsgáljuk meg az 1Királyok 18.részét. Mai társadalmunkban egy nagyon lényegesprobléma a következő: Hogyan járunk el akkor,ha a miénktől eltérő nézetek, amelyek a világotjellemzik, behatolnak a gyülekezetbe? Hogyanreagálunk arra, ha a keresztyén közösség megfertőződika szekuláris (világi), pluralista világnézettőlill. gondolkodásmódtól? Példa erre a BibliábólIllés története a Karmel-hegyén.„Felforr a vérem, ha intoleráns emberekkeltalálkozom. Ha rajtam múlna, én minden intoleránsembert a falhoz állítanék” – ilyesmit mondottegyszer valaki a balkáni helyzetről a kilencvenesévekben. Ez a vélemény felvet egy kérdést.Hol vannak a tolerancia határai? Meddig élhetünkvissza mások türelmével?Gondolom, senki sem érzi magát szerencsétlennek,ha nem egy önkényuralom alatt kell élnie.A kérdés azonban az, hogy mennyi nézeteltéréstvagy zavargást lehet elviselni toleranciánk,türelmünk áraként? Valahol kell határoknaklenniük! Nézetem szerint a tolerancia politikájacsak akkor lehet gyakorlati, ha az része egyfölérendelt, erkölcsi és világnézeti egyetértésneka társadalomban. Ha a társadalom nagy többségenem egy abban, hogy mi a jó és mi a rossz, miaz igazság és mi az igazságtalanság, akkor nincseneka toleranciának társadalmilag elismert határai.Tolerancia egy ilyen társadalomban azt jelenti,hogy mindent szabad. Ez közelebb áll az anarchiához,mint a szabadsághoz. Ez nagy probléma.Errefelé haladnak napjaink demokráciái is. A 20.század elejéig a keresztyén hitrendszer volt a filozófiaiés az erkölcsi egyetértés alapja a legtöbbeurópai országban. Ez a keresztyén alap egy bizonyosegyensúlyt adott a polgárok személyi jogaiés kötelességei között. A Biblia arra tanít, hogytiszteljük egyrészt az emberi élet szentségét, másrésztrespektáljuk a társadalmi rendszert és struktúrákat,mint pl. a kormányt és a családot. A bibliaiideál egyensúly az egyes személy szabadságaés polgári felelőssége között. Az utolsó évtizedekalatt sokan a keresztyén örökséget eldobták maguktól,és egy vallási és filozófiai pluralizmussalhelyettesítették. „Nincs többé bűn, nincs többéeretnekség. Ma csak véleménykülönbségek vannak.Ma Athénban élünk és nem Jeruzsálemben”– mondják. Ezért lettünk képtelenek megszabniszabadságunk határait. Az egyetlen, amit nem tolerálunk,az az intolerancia. Ezzel vakokká váltunkaz ellentmondások felismerésére.Ebben a helyzetben tanulhatunk valamit Illéstörténetéből. Ő azokhoz az emberekhez tartozott,akik hosszú évekre visszamenően bibliai örökséggelrendelkeztek. Izráelnek évszázadokon keresztülvoltak szent Iratai. De Illés napjaiban Izráel isrohamosan közeledett a pluralizmus felé. Ez akkorérte el a csúcspontját, amikor Izráel királya,Aháb elvette a szidóni hercegnőt, Jezábelt. Ez politikaiházasság volt, amely megerősítette a két országközötti kapcsolatot. Azonban a szellemi hatásakatasztrofálissá vált Izráel számára. Jezábel harciaspogány nő volt, politikai ambíciókkal. Uralkodotta gyenge férj, Aháb felett. Kirobbantott egykultúrforradalmat Izráelben. A célja az volt, hogybevezesse a saját, otthonról hozott vallását és annakistenét, Baalt. Tevékenysége sok tekintetbensikeres volt, mert nem került szóba, hogy Istennépének, Izráelnek a feladata Jehova imádata lettvolna. Ezzel szemben egy vallásos szinkretizmusállt elő. Isten imádata és Baal imádata az emberekfejében teljesen összekavarodott. Amint Illésaz 1Királyok 18,21-ben mondja, ők „kétfelé sántikáltak”.Egyik nap Baalt imádták, hogy Jezábelnek20Vetés és Aratás