2011/4 - Diabetes

Szimpatikus túlsúly és hipertóniaSzervezetünk zavartalan működéséhez az optimális vérnyomásfenntartása meghatározó fontosságú. Ez az egyikalapfeltétele annak, hogy minden szervünkhöz a szükségesmennyiségű vér jusson el. Komplex rendszer feladataa mindenkori igényekhez igazodó vérnyomás biztosítása,melynek bonyolultságát jól jellemzi, hogy nagysága szívütésrőlszívütésre változik. Természetesen mi ezt nem érzékeljük,de megmérhető, hogy változó helyzetekben másés a más a nyomás. Így például alvás közben a csökkenésátlagban 10/8 Hgmm (szisztolés/diasztolés érték) is lehet,de napközben a munka, az utazás 14–16/9–13 Hgmm-esemelkedést okozhat, hasonlóan egy izgalmasabb találkozóhoz,mely 20/15 Hgmm-es növekedéssel is járhat. A tévézés– persze a nézett műsor színvonalától függően is –alig okoz változást a maga 0,3/1,1 Hgmm-ével.Komoly kihívásnak kell tehát megfelelni, mert szervezetünkérrendszerének névleges térfogatkapacitása– azaz, ha elvileg valamennyi erünk maximálisan kitágulna– kb. 25 liter, ezzel szemben a keringő vérmenynyiségnemtől függően 4,5–5 liter. A vér csak akkortöltheti ki a teljes érpályát, ha a rugalmas falú erekráfeszülnek a vérre, mely folyadék lévén összenyomhatatlan.Ennek mértéke adja meg az általunk mértoldalnyomást – azaz ami a véredények oldalára nehezedik–, magát a vérnyomást. A szabályzás többszörösbiztosítással és időreakciókkal történik, hogy megfelelhessena gyorsan változó mindenkori követelményeknek.Az alkalmazkodás első vonalát az ún. baroreceptorok– nyomásérzékelők – képviselik, melyek jelzésealapján a vérnyomás szabályzásáért felelős központoka másodperc törtrésze alatt az új testhelyzetnekmegfelelően állítják a vérnyomást. Csaknem hasonlóangyorsak az ún. kemoreceptorok (a vér kémiai változásáraérzékeny jelfogók) által indított válaszok. Hatovábbi korrekció szükséges, akkor már más mechanizmusokis működésbe lépnek, így az ún. renin-angiotenzin-aldoszteronrendszer és más hormonális változásokis aktivizálódnak. Ha a változtatás igényetartósabb, akkor a vese térfogatszabályzása lesz az alkalmazkodásfő eszköze.Karmesteri szerepe azonban központi idegrendszerünknekvan. Az agyban találhatók az akaratunktólfüggetlenül, azaz automatikusan működő vérnyomásszabályzóközpontok. Idegsejtek igen bonyolult,de mégis magas szinten rendezett halmazaiból épülnekfel, melyek „önállóan” értékelik az érzékelőktőlfolyamatosan beérkező információkat, és ennek alapjánküldik az utasításokat az erekhez, ezzel állítva avérnyomást. Az információs utak az idegpályák, melyeka gerincvelőben futnak.Az aktuális vérnyomás két ellentétesen ható tényezőegymásra hatásának egyensúlyából származik. Azegyik az ún. presszor (nyomásemelő), a másik a depresszor(nyomáscsökkentő) hatás. Előzőt az ún. szimpatikustónus határozza meg, míg a másik, ellentéteshatásút paraszimpatikus tónusnak nevezzük. Preszszorhatásra az érösszehúzódás fokozódik és emelkedika szívverések percenkénti száma, a pulzus. Depresszorhatásra a verőerek tágulnak és a pulzus lassul.A két ellentétes hatásnak a jelentősége nem azonosa szabályzásban. Köznapi példával élve, ha egy gyorsanhaladó autót le akarunk lassítani, akkor elsődlegesena gázpedált kell időben felengedni, ennek kellelsődlegesen biztosítania a sebésségcsökkentést; a féketcsak ezt követően tanácsos használnunk. Ha teháttartós vérnyomáscsökkenést szeretnénk elérni, akkorelőször a presszor hatást kiváltó tényezőket kell lehetőségszerint minél inkább kiiktatni, és csak ezt követőenvan értelme a depresszor hatás erősítésével próbálkozni,hiszen erre sokkal kevesebb lehetőség állrendelkezésünkre.Szimpatikus alaptónusunkat elsődlegesen örökletestényezők határozzák meg, van, akinek „fát lehet vágnia hátán”, van, aki a „falevél lehullásától is összerezzen”.Erre tevődnek a környezeti hatások, melyekkivétel nélkül, változó előjellel bár, de stresszhatásnaktekinthetők. Ilyen tényező az étkezés (minősége,mennyisége, összetétele vagy éppen hiánya), a társadalmiközeg hatásai, a szociális viszonyok, a fizikálisés pszichés tényezők, és még hosszan sorolhatnánk. Akövetkezmény egyaránt a presszor hatás fokozódásalesz, mely döntően az ún. stresszhormonok révén fejtiki hatását. Ezek fő képviselői az adrenalin és a noradrenalin.Hormonként legnagyobb mennyiségben amellékvese velőállományában termelődnek, de a szimpatikustónus elsődlegesen nem ezen múlik, hanem azidegvégződésekben felszabaduló mennyiségüktől. Hatásukatreceptoraik révén fejtik ki és a vérnyomás vonatkozásábanérösszehúzó képességük a meghatározó.Vérszintjük és a szív-érrendszeri betegségek által előidézetthalálozás között szoros összefüggés mutathatóki. Ha például vérszintjük kétszeresére emelkedik– jelezve ezzel a szimpatikus idegrendszer túlzott aktivitását–, akkor a magas vérnyomás károsító hatásátólstatisztikailag elkülöníthető módon a halálozásfokozatosan, egy ötéves megfigyelési periódus végéremegduplázódik. Ugyanez a szomorú jelenség igazolhatóa szíven átáramló vér noradrenalinkoncentrációjánaktekintetében is. Különösen elgondolkodtató, hogyaz elhízás önmagában is egyharmadával képes emelnia stresszhormonok szintjét, aminek nemcsak a vérnyomásemelkedése, a szénhidrát-anyagcsere romlása,a koleszterinszint emelkedése lesz a következménye,hanem a szimpatikus túlsúly fokozódása is – annakminden fenyegető következményével együtt.Szerencsére van mód hatásos kezelésre. Ismerve akóros folyamatok mechanizmusát, megtervezhetjük16 Hypertonia