Görög Örökség Ελληνική Κληρονομιά - H-ellin.com

Görög Örökség 

A Görög Ortodox Diaszpóra Magyarországon 

a XVII-XIX. században 

Ελληνική Κληρονομιά 

Η Ελληνική Ορθόδοξος Διασπορά Σιην Ουγγαρία 

17 ος - 19 ος αιώνας 

Budapesti Történeti Múzeum 2009. 

április 2 -július 5. 

Budapest, 2009 

1

A katalógust szerkesztette: Szabó Krisztina 

Magyar olvasószerkesztő: Kovács Eszter 

Görög olvasószerkesztő: Vasilios Stamatopoulos 

Görög Lektor: Lina Stamatopoulou 

Fordítók: 

Bakonyvári-Koós Eszter 

Choleva-Papilidi Nitsa 

Grafikai tervező: Papageorgiu Szteliosz 

A fényképeket készítették: 

Bakos Ágnes, Bellák Gábor, Diószegi Gyöngyi, Fáryné Szalatnyay Judit, Olbert 

Mariann, Rúzsa Dénes, Spitzer Fruzsina, Tihanyi Bence, Jannis Nikolaou, Molnár 

Csongor 

Borító fénykép: Karageorgiou Mária 

A fényképeket rendelkezésünkre bocsátották: 

Ausztriai Metropolia, Magyarországi és Közép-Európai Exarchátus, Wien 

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét 

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre 

Xántus János Múzeum, Győr 

Ekaterini Dardali, Martha Politidou, 

Giannis Raptis, Charalambos Vlachos 

Vasilios Stamatopoulos,Vasilis Angelidis 

A borítón a pesti Nagyboldogasszony templom ikonosztáza (részlet). A hátsó borítón kívülről az első 

Budapesti Görög Alapítású Görög-Keleti Magyar Egyházközség pecsétje, a 199. oldalon pedig a Petőfi 

téren a Görög Orthodox Templom előtt felállított a Görögség Emlékműve látható. 

ISBN 978-963-06-6944-3 

Készült a Korrekt Nyomdában 

Projektvezető: Szabó Krisztina 

A kiállítást rendezte: 

Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Egyházközség 

Görög Ciprusi Magyar Baráti Társaság 

Politidou Martha, Vasilios Stamatopoulos, Angelidis Vasilis, Dimitris Ladas 

és még sokan mások 

2

Szakmai tanácsadók: 

Dr.Bellák Gábor, Kalota József, Olbert Mariann, Dr. Rúzsa György, Dr. Sasvári Edit, 

Dr. Vukovits Koszta 

Köszönetet mondunk azoknak, akik a kiállítás előkészítésében segítségünkre voltak: 

Ácsai János, B. Nagy Anikó, Dr. Bathó Edit, Dr. Diószegi György, Dr. Gyenesei József, 

Horeftosz Konstantin, Dr. Kárpáti László, Kovács Eszter, Perényi Roland, 

Perger Gyula, Péterné Fehér Mária, Spekner Enikő 

és mindazoknak, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez. 

Restaurálás: 

A tárgyakat a kiállításra restaurálta, illetve előkészítette a Budapesti Történeti Múzeum 

Restaurátor Osztálya, Csere Judit, Papp Sándor 

Bakó Ádámné, Kováts Tibor, Paliczné Okluzsnaja Irina 

Támogatók: 

Önkormányzati Minisztérium, Görög Külügyminisztérium, 

Görög Idegenforgalmi Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alapprogram, 

Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, Fővárosi Görög Önkormányzat, 

Magyarországi Görögök Kutatóintézete, A Görög Kultúráért Alapítvány, 

Xl.kerületi Görög Önkormányzat, Xll.kerületi Görög Önkormányzat,Theo 

Tours, Andromeda Travel, Dias Zeus Travel, Artos Kft, Marathon Food 

Kft, CBA Aleko & León Kft, CBA Hermina&Metro Kft, H-Ellin Kft, 

Ellin Bt, Venus Hellas Kft 

3

Segítségüket ezúton is köszönjük! 

A Budapesti Történeti Múzeum köszönetet mond mindazoknak az intézményeknek és 

magánszemélyeknek, akik műtárgyaikat a kiállításra 

kölcsönözték: 

Ausztriai Metropolita, Magyarországi és Közép-Európai Exarchátus, Wien 

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét 

Budapest Főváros Levéltára, Budapest 

Csongrád Megyei Levéltár, Szeged 

Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár, Budapest 

Görög Kulturális Központ, Kecskemét 

Hermán Ottó Múzeum, Miskolc 

Jász Múzeum, Jászberény 

Közlekedési Múzeum, Budapest 

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 

Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest 

Magyar Orthodox Egyházi Múzeum, Miskolc 

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest 

Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest 

Szent István és Szent Hierotheosz kápolna, Budapest 

Szent Miklós templom, Szentes 

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre 

Rúzsa György 

Tragor Ignác Múzeum, Vác 

Xántus János Múzeum, Győr 

Magángyűjtemények 

Dardali Ekaterini 

Raptis Giannis 

Vlachos Charalambos 

Vasilis Angelidis 

Vasilios Stamatopoulos 

Martha Politidou 

4

TARTALOMJEGYZÉK - ΠΕΡΙΕΧΟΜΕΝΑ 

Csorba László: Magyarország 1718-1848 

László Csorba : Ουγγαρία 1718-1848 ................................................................................................. 23. oldal 

Andreasz Sztamatopulosz: Görög Vlachok az Osztrák-Magyar Monarchia 

területén élő görög diaszpórában 

Ανδρέας Σταματόπουλος: Το ελληνοβλαχτκό στοιχείο της διασποράς 

στην Αυστροουγγαρία ........................................................................ 33. oldal 

Dr. Sasvári László - Dr. Diószegi György: A XVII-XIX. századi magyarországi görög 

közösségek történetének főbb jellemzői Győr, Miskolc, 

Szentendre, Tokaj és Vác ortodoxiája tükrében 

Dr. László Sasvári - Dr. György Diószegi: Τα κυρία χαρακτηριστικά της ιστορίας των 

ελληνικών κοινοτήτων της Ουγγαρίας 

του 17 ου -19 ου αιώνα στον καθρέφτη της 

ορθοδοξίας του Miskolc, Szentendre, 

Tokaj κατ Vác ........................................................... 43. oldal 

Szabó Krisztina: Örökhagyók és Örökösök - Görög családok a magyar múltból. 

Krisztina Szabó: Διαθέτες και κληρονόμοι 

Οικογένειες Ελλήνων από το παρελθόν της Ουγγαρίας ........................................ 72.oldal 

Kerényi Β. Eszter - Fokasz Nikosz: Báró Sina Simon, a magyar kultúra görög mecénása 

B. Eszter Kerényi - Nikosz Fokasz: Βαρόνος Σίμων Σίνας,ο Έλληνας μαικήνας του 

ουγγρικού πολιτισμού ................................................................. 88. oldal 

Olbert Mariann: A magyarországi görög diaszpóra három legjelentősebb temploma és 

ikonosztáza: az egri, a miskolci és a budapesti 

Mariann Olbert: Οι τρεις πιο αξιόλογοι ναοί και εικονοστάσια της ελληνικής 

διασποράς της Ουγγαρίας: του Eger, του Miskolc και της 

Βουδαπέστης.......................................................................................................... 100. oldal 

Bellák Gábor: Görög festők a 19. századi Pest-Budán 

Gábor Bellák: ΕΛΛΗΝΕΣ ΖΩΓΡΑΤΟΙ ΣΤΗ ΒΟΥΔΑ ΚΑΙ ΤΗΝ ΠΕΣΤΗ ΚΑΤΑ ΤΟΝ 19° ΑΙΩΝΑ .................. 127. oldal 

Andreasz Sztamatopulosz: Vlahok 

Ανδρέας Σταματόπουλος: ΒΛΑΧΟΙ .................................................................................................... 138. oldal 

Α kiállítás tárgyai, képei, szobrai: 

Η έκθεση: ............................................................................................................. 151. oldal 

5

A „Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Egyházközség" reaktiválásának jóváhagyása 

után a „Görög-Ciprusi-Magyar Baráti Társaság Egyesülettel" együttműködve úgy határoztunk, hogy 

egy kiállítás keretében mutatjuk be azt a Nemzeti Örökséget, amelyet elődeink hagytak a vendégszerető 

Magyarországra. 

Azzal a kéréssel fordultunk tehát Őszentsége I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárkához, hogy 

kiállításunkat fogadja égisze alá. Kérésünket Őszentsége teljesítette. Jelen kiállítás nem jöhetett volna 

létre a támogatást nyújtó helyi görög szervezetek és magánszemélyek részvétele nélkül, valamint ha 

nem állt volna a kezdeményezés élére Őeminenciája Mihail Ausztriai Metropolita Magyarország és 

Közép-Európa Exarchája. 

Az út nehéz volt, de közös együttműködéssel sikerült összegyűjtenünk az itt bemutatásra kerülő 

tárgyakat főként relikviákat amelyek első alkalommal kerülnek kiállításra. 

A kiállítás során a makedón területekről, főként Kozániból, Sziatisztából, Szerviából, 

Thesszalonikiből és a környező falvakból, valamint Metszovo és Moszhopolisz környékének vlah ajkú 

görög falvaiból induló görögök által bejárt utat kísérjük végig. 

Kiállításunkkal szándékunkban áll továbbá bemutatni a Budán, Pesten és Magyarország egyéb 

városaiban és régióiban élő görögök történelmi jelentőségét, a tudományok, művészetek, kultúra, 

kereskedelem, politika területén betöltött szerepüket, valamint részvételüket az 1848-49-es magyar 

szabadságharcban, amelyben életüket is áldozták második hazájukért. 

A magyarországi görögök ugyanakkor soha nem feledkeztek meg az 1821-ben a 

felszabadulásáért küzdő anyaföldről sem, amelyet úgyszintén támogattak. Tevékeny részt vállaltak 

Rigasz Fereosz és a Baráti Társaság (Filiki Etairia) harcaiban és nemcsak támogatták Ypszilandisz 

Duna-menti területeken folytatott felkelését, de a harcokban megsebesült betegek többségét is ők látták 

el. 

Ezúton szeretnénk kiemelni a Budapesti Történeti Múzeum igazgatójának, Dr. Bodó Sándor 

úrnak a segítségét és támogatását, aki lehetőséget adott arra, hogy a kiállítás e szép múzeumban 

kerüljön megrendezésre. 

Úgyszintén külön köszönet illeti Agárdi Bendegúz Szpiroszt, a Fővárosi Görög Kisebbségi 

Önkormányzat elnökét, Angelidisz Vasziliszt, a Görög Kultúráért Alapítvány elnökét, Fokasz Nikoszt, 

a Magyarországi Görögök Kutatóintézetének igazgatóját és Dimitrisz Ladaszt, a Makedón 

Interkulturális Egyesület elnökét. 

A „Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Egyházközség" 

igazgatótanácsa és a „Görög-Ciprusi-Magyar Baráti Társaság Egyesület" 

igazgatótanácsa 

Politidu Márta, Dimitrisz Ladasz, Taszosz Panajotopulosz, Kalota József, Leonidasz Papadopulosz, 

Tsolakidou Zsuzsanna, Vasziliosz Sztamatopulosz, Athanasziosz Jeorgakopulosz. 

6

Μετά την έγκριση της επαναλειτουργίας της, η «Υπό Ελλήνων Ιδρυθείσα Ορθόδοξος Ουγγρική 

Εκκλησιαστική Κοινότητα Βουδαπέστης» σε συνεργασία με τον «Ελληνικό -Κυπριακό- Ουγγρικό Σύλλογο 

Τιλίας» λάβαμε από κοινού την απόφαση να αναδείξουμε την Εθνική Κληρονομιά που άφησαν οι προγονοί μας 

στη φιλόξενη χώρα της Ουγγαρίας με μια έκθεση. 

Ζητήσαμε, λοιπόν, από τον Α.Θ.Π. του Οικουμενικού Πατρτάρχου κ.κ. Βαρθολομαίου Α' να θέσει την 

έκθεση αυτή υπό την Ατγίδα του, ο οποίος και αποδέχτηκε την πρόταση μας. Η έκθεση αντί[ δεν θα ήταν 

δυνατόν να πραγματοποιηθεί χωρίς τη συμμετοχή πολλών ομογενειακών οργανώσεων και ιδιωτών και εάν δεν 

ετίθετο επικεφαλής ο Σεβασμιότατος κκ. Μιχαήλ, Μητροπολίτης Αυστρίας και Έξαρχος Ουγγαρίας και 

Μεσευρώπης. 

Η διαδρομή ήταν δύσκολη, αλλά επιτύχαμε με την καλή συνεργασία όλων να συγκεντρώσουμε τα 

ιστορικά εκθέματα -κειμήλια τα περτσσότερα- τα οποία εκτίθενται για πρώτη φορά. 

Στην έκθεση παρακολουθούμε την ανηφορική διαδρομή των Ελλήνων που ξεκίνησαν από τα μέρη της 

Μακεδονίας και ειδικότερα από την Κοζάνη, τη Σιάτιστα, τα Σέρβια, τη θεσσαλονίκη και τα γύρω χωρτά, καθώς 

και από τα ελληντκά βλαχόφωνα χωριά της περιοχής του Μετσόβου και της Μοσχόπολης. 

Με την έκθεση αυτή θελήσαμε επίσης να αναδείξουμε την τστορική παρουσία των Ελλήνων στην 

Βούδα, την Πέστη και τις άλλες πόλεις και περιοχές της Ουγγαρίας και τον ρόλο που έπαιξαν στην ανάδειξη των 

γραμμάτων, των τεχνών, του πολιτισμού, του εμπορίου, της πολιτικής, ακόμα και με τη συμμετοχή τους στον 

απελευθερωτικό αγώνα των Ούγγρων κατά το 1848, θυσιάζοντας και τη ζωή τους γτα τη δεύτερη πατρίδα τους. 

Οι Έλληνες της Ουγγαρίας στήριξαν επίσης και ποτέ δεν ζέχασαν την αγωνιζόμενη μητέρα πατρίδα για 

την απελευθέρωση της το 1821 και συμμετείχαν ενεργά στους αγώνες του Ρήγα Τεραίου και της Τιλικής 

Εταιρείας, ενώ όχι μόνο στήριξαν τον Υφηλάντη στην επανάσταση στις παραδουνάβιες περιοχές, αλλά 

περιέθαλψαν και τους περισσότερους τραυματίες. 

Σ' αυτήν την προσπάθεια μας πρέπει να εξάρουμε τη βοήθεια και τη στήριξη που είχαμε από τον 

Διευθυντή του Ιστορικού Μουσείου της Βουδαπέστης κ Dr. Sándor Βοασ που δέχτηκε να φιλοξενήσει στους 

καλαίσθητους χώρους του Μουσείου τα αντικείμενα της έκθεσης. 

Επίσης θα θέλαμε να ευχαριστήσουμε ιδιαιτέρως τον πρόεδρο της Αυτοδιοίκησης Ελλήνων 

Βουδαπέστης κ. Σπύρο Αγκάρνττ , τον πρόεδρο του Ιδρύματος γτα τον Ελληνικό Πολιτισμό κ . Βασίλη 

Αγγελίδη, τον πρόεδρο του Ινστιτούτο Ερευνών Ελλήνων Ουγγαρίας κ. Πίκο Τωκά κατ τον πρόεδρο του 

Μακεδόνικου Διαπολιτιστικού Συλλόγου κ. Δημήτρη Λαδά. 

Τα Διοικητικά Συμβούλια της «Υπό Ελλήνων Ιδρυθείσης Ορθοδόξου Ουγγρικής 

Εκκλησιαστικής Κοινότητας Βουδαπέστης» και του «Ελληνικού-Κυπριακού-Ουγγρικού 

Συλλόγου Τιλίας» 

Μάρθα Πολιτίδου, Δημήτρης Λαδάς, Τάσος Παναγτωτόπουλος, Ιωσήφ Κάλοτα, Λεωνίδας Παπαδόπουλος, 

Σουζάνα Τσολακίδου, Βασίλειος Σταματόπουλος, Αθανάσιος Γεωργακόπουλος. 

7

+ I. VARTHOLOMAIOSZ, ISTEN KEGYELMÉBŐL 

KONSTANTINÁPOLY, ÚJ RÓMA ÉRSEKE ÉS 

EGYETEMES PATRIARCHA 

Szerénységünk Szent Lélekben szeretett testvére és szolgálótársa Michaíl úr, Ausztria szentséges 

Metropolitája, Magyarország és Közép-Európa főtisztelendősége és exarchája, Isten kegyelme és békéje legyen 

Őszentségével. 

Nagy megelégedéssel és az Úrban való dicsekvéssel kísérve figyelemmel az Egyetemes 

Patriarchátusunk Magyarországi Exarchátusának a rendszerváltozás utáni újra működőképessé tételét, az 

Anyaegyház híveinek lelkipásztori ellátására és az ottani görögség hosszú, dicső és ragyogó hagyományának 

folytatására irányuló tevékenységét, örömmel értesültünk a Budapesti Történeti Múzeumban "Görög örökség. A 

magyarországi görög ortodox diaszpóra a XVII-XIX. században" elnevezésű kiállítás szervezéséről, egyrészt a 

Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Egyházközség, másrészt a magyar, görög és honfitársi szervek 

részéről, azzal a céllal, hogy a görög ortodoxok egyházi, művészeti és irodalmi emlékeit bemutassák és a 

Magyarország területén lévő görög alapítású egyházi közösségek évszázadok alatti görög ortodox jelenlétét 

propagálják, elsősorban a nagyhírű és történelmi budapestiét, melynek gyönyörű Szent Temploma és nemcsak 

az-, minden jogi és törvényességi értelemben, továbbra is távol van a görögség és a magyar ortodoxia anyai 

keblétől, Krisztus Nagy Szent Konstantinápolyi Egyházától. 

Mindenki előtt ismert, hogy a magyarországi görög közösségek központját, a Szent Templom és a 

környezetébe tartozó iskola és más jótékonysági intézmények képezték, tagjai közé pedig olyan nevezetes 

honfitársaink tartoztak, mint a nemzeti jótevő Sina, Haris, Náko, Dumba családok, és olyan tudós férfiak, mint a 

híres Zavírasz Georgiosz, akik hozzájárultak Magyarország és az Ortodox Kelet közötti a bizánci korig 

visszanyúló kapcsolatok alakításához, feliratkoztak istenfélő nemzetünk újkori történelmének ragyogó lapjaira, 

ami Istenbe vetett hitüknek, kiváló jellemüknek és az intézményeink és hagyományaink iránti 

elkötelezettségüknek volt köszönhető, melynek hála fennmaradtunk és létezünk. 

Gratulálva tehát, szeretett Oszentségének és a szervezőknek és e kiállítás létrehozásában résztvevő 

minden egyes személynek, mely a mai hányatott sorsú magyarországi görögség kulturális gyökereit is bemutatja, 

szívesen teszünk eleget annak a felkérésnek, hogy ezt Szerénységünk védnöksége alá vegyük, és őszintén 

kívánunk sok sikert e kulturális rendezvénynek, a látogatóinak pedig szellemi gyarapodást és a minden javak 

adományozójának, az Úrnak gazdag kegyelmét. 

+A KONSTANTINÁPOLYI Krisztusban szeretett testvér V 

10 

2009. január 21.

+Vartholomaios A' By the Grace of God Archbishop of Constantinople and 

New Rome and Ecumenical Patriarch. 

Your Holiness Metropolitan Bishop of Austria, honorable and exarch of Hungary and the Central 

Europe, by the Holly Spirit beloved brother and concelebrant of our Humbleness mister Michael, may your 

Holiness by blessed and receive peace by God. 

With much gratitude and pride to the Lord, following the constitutional change, we have been closely 

attending to the re-operation of the Hungarian Exarchate of our Ecumenical Patriarchate, aiming at the 

commitment of the Congregation of the Mother Church as well as the continuation of the long lasting, glorious 

and exceptional tradition of the local Greeks and it was with great satisfaction that we were informed about the 

organization of an Exhibition occurring in the Hungarian Museum of History, located in Budapest entitled " 

Greek Heritage. The Greek Orthodox Diaspora in Hungary during the 17th and until the 19th century " held by 

both the " By the Greeks established Orthodox Hungarian Church Community of Budapest " the participation of 

the Hungarian, Greek and the colonial sectors, with the intention to bring to prominence the religious, artistic and 

literary monuments of the Greek Orthodox people and present the long ranged existence of the Greek Orthodox 

community in Hungary through the establishment of Church communities by the Greeks, prior to all being the 

well-reputed and historical one that is located in Budapest, the magnificent Holly Temple which, amongst others, 

is still deprived, due to reasons of injustice and impropriety, of the connection with the bossom of the Mother of 

the Greeks and the Hungarian Orthodox Holly Great Church of Christ, which is in Constantinople. 

It is to everyone's knowledge that, the Greek Communities in Hungary, primarily this Holly Temple and 

the surrounding school and other charitable institutions members to which are eminent representatives of the 

Colonial Community, as well as the Families of the National Benefactors such as Sinas, Charissis, Nakou, 

Douba, also intellectuals such as Georgios Zaviras, the people who founded the relationship between Hungary 

and the Orthodox East since the Byzantine era, enriched with their status and actions the contemporary history of 

our devout Nation and it was due to their belief in God, their grand morale and their sheer devotion to our 

institutions and traditions, that we have preserved and are now in existence. 

Thereafter, we congratulate your highly acknowledged Holiness, the hosts and everyone involved in the 

organization of the Exhibition, which enhances the cultural history of the contemporary suffering Greeks in 

Hungary and we gladly accept the invitation, place it under the auspices of our Humbleness and wholesomely 

wish this cultural event to accomplish great success and to the visitors to enrich their spirit and receive the Grace 

of the Lord who provides all commodities. 

2009. January 21. 

11

Σεβασμιώτατο Μητροπολίτη Αυστρίας και Έξαρχο Ουγγαρίας και 

Μεσευρώπης κ. Μιχαήλ 

Αθήνα 25 Τεβρουαρίου 2009 

Σεβασμιώτατε, 

Θα ήθελα με την παρούσα να σας συγχαρώ για τη συνεχή μέριμνα που επιδεικνύετε για 

την ανάδειξη της ελληνορθόδοξης παρουσίας στη Ουγγαρία, όπως η διοργάνωση στη Βουδαπέστη Έκθεσης με 

θέμα Ελληνική Κληρονομιά. Η Ελληνική Ορθόδοξος Διασπορά στην Ουγγαρία 17 ος -19 ος αιώνας", την οποία έχει 

θέσει υπό την αιγίδα του η Α.Θ.Π. ο Οικουμενικός Πατριάρχης κ.κ. Βαρθολομαίος. 

Ευελπιστώ ότι η εν λόγω Έκθεση θα αναδείξει την πνευματική, επιστημονική και 

καλλιτεχνική δράση των Ελλήνων της Ουγγαρίας κατά την ανωτέρω περίοδο, πιστοποιώντας την ουσιαστική 

συμβολή τους στη διαμόρφωση της σύγχρονης εικόνας της. 

Δράττομαι της ευκαιρίας για να σας ευχηθώ υγεία και εξ Ύψους ενίσχυση προς συνέχιση 

του έργου που επιτελείτε. 

Μετά σεβασμού 

Θεόδωρος Π. Κασσίμης 

Υφυπουργός Εξωτερικών 

12

Magyarország egyik legfontosabb vonzereje az ezeréves kultúra. Az ország legjelentősebb attrakciói 

(Budapest műemlékei, múzeumai, várai, templomai stb.) mind kapcsolódnak valamilyen módon a kulturális 

turizmushoz. Épített és tárgyi örökségünk gazdagsága világszerte közismert és elismert. A múltba visszapillantva 

ezen örökség megteremtésében kiemelkedő szerephez jutott az a bevándorló görög népcsoport, melyet az utókor 

az ún. első görög diaszpóraként ismer. A XVII. század végén, s a XVIII. század elején betelepülő görögök a 

török hódoltságutáni újjáépítésben, újjáéledésben meghatározó szerephez jutottak. A kereskedelem 

újjászervezésének feladata zömében rájuk hárult, ugyanis bizonyos területeken nem is létezett más 

kereskedőelem, csak ők. A vállalkozó szellemű és a kockázattól sem visszariadó görögség idővel vagyonát 

ingatlanokba, kereskedelmi fejlesztésekbe fektette, így a reformkori fellendülés egyik jelentő mecénásaivá 

váltak. Támogatói lettek, a Magyar Tudományos Akadémiának, a Lánchídnak, a Ludovicának, csak hogy a 

legnagyobb tetteket említsük. 

Ami pedig a mai Görögországot illeti: a Turizmus 2009' Kiállításon ahol a díszvendég éppen 

Görögország volt a kiállítók csodálatos látványosságokkal kápráztattak el, nyújtottak maradandó élményt az ide 

látogatóknak. 

Egyházi, képzőművészeti és irodalmi hagyatékuk ma is lenyűgöző és egyedülálló a régióban. Ezért 

ennek mélyebb megismerése igen sok területről vonz turistát, múzeumi látogatót, elsődlegesen görög, szerb, 

osztrák és német területekről. 

A 2009. év a Kulturális Turizmus Éve, ennek egyik jelentős eseménye ez a gazdag és sokrétű kiállítás, 

mely mind a belföldi, mind pedig a beutazó kulturális turizmusunkat erősíti, s amelyhez az Önkormányzati 

Minisztérium nevében sok siker kívánok! 

13 

Dr. Gyenesei István 

miniszter 

Önkormányzati Minisztérium

Κάτι που ελκύει τον κόσμο στην Ουγγαρία είναι ο χιλιετής της πολιτισμός. Τα πιο 

αξιοσημείωτα αξιοθέατα της χώρας (μνημεία, μουσεία, κάστρα, ναοί κλπ.) συνδέονται κατά κάποιον 

τρόπο με τον πολιτιστικό τουρισμό. 

Ο πλούτος της κληρονομιάς μας όσον αφορά στα κτήρια και τα ανττκείμενα είναι διεθνώς 

γνωστός και αναγνωρισμένος. Ρίχνοντας μια ματιά στο παρελθόν διαπιστώνουμε ότι στη δημιουργία 

της κληρονομιάς αυτής δταδραμάττσε εξέχοντα ρόλο η ομάδα ελλήνων μεταναστών, η λεγόμενη 

«πρώτη ελληνική διασπορά», όπως ονομάζετατ από τους μεταγενέστερους. 

Οι Έλληνες που εγκαταστάθηκαν στην Ουγγαρία στα τέλη του 17 ου και αρχές του 18 ου αιώνα 

απέκτησαν καθορτσττκό ρόλο στην ανασυγκρότηση και αναγέννηση της χώρας μετά την 

Τουρκοκρατία. Το καθήκον της αναδιοργάνωσης του εμπορίου έπεφτε κυρίως σε αυτούς, εφόσον 

μάλτστα σε ορτσμένες περιοχές δεν υπήρχε καν άλλο εμπορικό στοιχείο εκτός των Ελλήνων. Ο 

ελληνισμός που είχε επιχειρηματικό πνεύμα και δεν φοβόταν το ρίσκο, με το πέρασμα του χρόνου 

επένδυσε την περιουσία του σε ακίνητα και σε εμπορικές επιχειρήσεις, με αποτέλεσμα να γίνουν 

αξιόλογοι μαικήνες την Εποχή των Μεταρρυθμίσεων. Υπήρξαν υποστηρικτές της Ουγγρτκής 

Ακαδημίας Επιστημών, της Αλυσιδωτής Γέφυρας και της Ακαδημίας «Ludovika», για να αναφέρουμε 

μόνο τις μεγαλύτερες πράξεις τους. 

Όσον αφορά στη σημερινή Ελλάδα, στην Έκθεση Τουρισμού 2009 όπου επίτιμος επισκέπτης 

ήταν η Ελλάδα οι εκθέτες μάγεψαν τους επισκέπτες με καταπληκτικό Θέαμα παρέχοντας τους μια 

αζέχαστΐ\ εμπειρία. 

Η εκκλησιαστική, καλλιτεχνική και λογοτεχνική κληρονομιά των Ελλήνων είναι μέχρι τις 

ημέρες μας γοητευτική και μοναδική. Η επιθυμία να γνωρίσουν την κληρονομιά αυτή ελκύει τουρίστες 

και επισκέπτες μουσείων από πολλά μέρη, ειδικά από ελληνικά, σερβικά, αυστριακά και γερμανικά 

εδάφη. 

Το 2009 είναι το έτος του Πολιτιστικού Τουρισμού, σημαντικό γεγονός του οποίου είναι η 

παρούσα πλούσια και πολύπλευρη έκθεση που ενισχύει τον εγχώριο, καθώς και τον πολιτιστικό 

τουρισμό μας και για την επιτυχία της οποίας έχετε τις θερμότερες ευχές του Υπουργείου 

Αυτοδιοικήσεων. 

14 

Dr. Gyenesei István 

Υπουργός

Tisztelt Olvasói 

A magyarok és a görög nép szoros barátsága a történelmünk különböző korszakain át kovácsolódott. 

Országaink máig tartó kapcsolata ezeréves múltra tekint vissza, hiszen bizánci görög szerzetesek 

segítették az államalapító Szent István királyt a kereszténység terjesztésében. A magyarok első 

keresztény püspöke is görög szerzetes, Hierotheosz volt, sőt, az országban létesített első kolostorokat is 

görög hívők népesítették be. A XVI. századtól kezdve több, nagyobb hullámban települtek be görög 

kereskedők Magyarországra. A XVIII. század során a tranzitkereskedelmet folytató görögök a balkáni 

áruk mellett már magyar terményeket is szállítottak Bécs felé. Ráadásul magukkal hozták kiforrott 

hitelrendszerüket is, lényegében ők vezették be a váltó használatát hazánkban. Nem túlzás tehát 

kijelenteni, hogy kereskedelmi központtá a görög kereskedők tették Pestet, hatalmas lendületet adva a 

város fejlődésének. 

Sokan közülük komoly szerepet vállaltak a város irányításában, és gazdasági testületek sorát hozták 

létre. Az itt élő görög közösség 35 egyházközséget alapított, és megteremtette saját oktatási rendszerét 

is. A hazánkban megtelepülő nagynevű családok közül többen anyagilag is támogatták számos máig 

meglévő kulturális intézmény életre hívását. Az I. Ferenc császár által bárói rangra emelt Sina György 

például a mai napig arról emlékezetes, hogy lehetőségei szerint támogatott minden olyan elképzelést, 

amelytől az ország gyarapodását remélte. Széchenyi István barátjaként anyagi segítséget nyújtott a 

Lánchíd felépítéséhez, amely ezért a görögmagyar kapcsolatok szimbóluma is lett. Kevésbé ismert, de a 

Sina család hozzájárulása tette lehetővé a Magyar Tudományos Akadémia megépítését is. 

Az 1848-49-es szabadságharc alatt számos görög harcolt a magyar seregben, többen közülük magas 

rangot, esetenként tábornoki fokozatot értek el. Különös jelentőséggel bír számomra, hogy Pest 

polgármestere ebben az időben szintén egy görög származású férfiú, Konsztantinosz Terzisz volt. 

A görögök újabb betelepülésére az 1946-49-es görögországi polgárháborút követően került sor, amikor 

görög menekültek ezreit fogadta be Magyarország. Sokan közülük Budapesten találtak új otthonra. 

Jelenleg a fővárosban mintegy 3000 görög származású ember él, akik között már a rendszerváltás után 

hazánkba települő vállalkozók is megtalálhatók. 

Külön örömömre szolgál, hogy a két ország történelmi kapcsolatait a 90-es évektől kezdődően számos 

területen sikerült megerősítenünk. Ennek jegyében Budapest 1993-ban együttműködési megállapodást 

kötött Athénnel és Thesszalonikivel. Reményeim szerint a városaink közötti egyre szorosabb 

együttműködés már a közeli jövőben újabb fejezetekkel bővíti a két nép évezredes kapcsolatát. Bízom 

abban, hogy görög nép és a magyarok barátsága az országainkat összefűző történelmi kötelékek 

teljesebb megismerésével még jobban elmélyülhet. Ezt szolgálja az a katalógus is, amit Ön a kezében 

tart. 

15 

Üdvözlettel: Dr. 

Demszky Gábor Budapest 

főpolgármestere

Αγαπητέ αναγνώστη, 

Η στενή φιλία των Ούγγρων με τον ελληνικό λαό σφυρηλατήθηκε κατά τις διάφορες περιόδους 

της ιστορίας μας. Η κρατούσα επαφή μεταξύ των χωρών μας έχει χίλια χρόνια παρελθόν, αφού 

Έλληνες μοναχοί του Βυζαντίου βοήθησαν τον ιδρυτή του Ουγγρικού κράτους, τον βασιλιά Άγιο 

Στέφανο, στη διάδοση του χριστιανισμού. Ο πρώτος χριστιανός επίσκοπος των Ούγγρων ήταν ένας 

Έλληνας μοναχός, ο Ιερόθεος, και στα πρώτα μοναστήρια της χώρας που ιδρύθηκαν, έζησαν επίσης 

Έλληνες πιστοί. 

Από τον 16° αιώνα άρχισαν οι κατά μεγάλες περιόδους εγκαταστάσεις των ελλήνων εμπόρων 

στην Ουγγαρία. Κατά τον 18° αιώνα οι Έλληνες με το διαμετακομιστικό εμπόριο τους εκτός από τα 

βαλκανικά εμπορεύματα μεταφέρανε και τα ουγγρικά αγροτικά προϊόντα στη Βιέννη. Επιπλέον, 

έφεραν και εδώ τον πετυχημένο τους θεσμό της πίστωσης και στην ουσία αυτοί θέσπισαν τη χρήση του 

γραμμάτιου στην πατρίδα μας. Δεν είναι λοιπόν υπερβολικό να λένε ότι οι έλληνες έμποροι 

μετέτρεψαν την Πέστη σε εμπορικό κέντρο συμβάλλοντας έτσισε μεγάλο βαθμό στην πρόοδο της 

πόλης. Πολλοί απ' αυτούς διαδραμάτισαν σοβαρό ρόλο στη διοίκηση της πόλης και δημιούργησαν μια 

σειρά οικονομικών σωματείων. Η εδώ ελληνική κοινότητα ίδρυσε 35 εκκλησιαστικές κοινότητες στην 

Ουγγαρία και δημιούργησε και το δικό της εκπαιδευτικό σύστημα. 

Πολλές από τις εγκατεστημένες στην πατρίδα μας περίφημες οικογένειες ενίσχυσαν την 

ανέγερση μερικών πολιτιστικών ιδρυμάτων που λειτουργούν μέχρι σήμερα. Παραδείγματος χάρη, ο 

Γεώργιος Σίνας που έλαβε το τίτλο του βαρόνου από τον αυτοκράτορα Τραγκίσκο Α' έχει μείνει μέχρι 

σήμερα ως ένας ευεργέτης που με τις δυνατότητες του βοήθησε στην πραγματοποίηση κάθε ωφέλιμης 

για την χώρα ιδέας. Καθώς ήταν φίλος του István Széchenyi χρηματοδότησε την ανέγερση της 

Γέφυρας των Αλυσίδων (Lánchíd), η οποία αποτέλεσε και σύμβολο των ελληνο-ουγγρικών σχέσεων. 

Δεν είναι τόσο γνωστό ότι με τη συνδρομή της οικογένειας Σίνα έγινε δυνατή και η οικοδόμηση της 

Ουγγρικής Ακαδημίας Επιστημών. 

Στον απελευθερωτικό αγώνα του 1848-49 πολλοί Έλληνες πολέμησαν στον ουγγρικό στρατό, 

μερικοί μάλιστα απ' αυτούς πήραν και υψηλούς βαθμούς, κατά περίπτωση και του στρατηγού. Για 

μένα έχει ιδιαίτερη σιγμασία ότι ο τότε δήμαρχος της Πέστης ήταν Έλληνας, ο Κωνσταντίνος Τερζής. 

Οι νεότερες εγκαταστάσεις των Ελλήνων έγιναν μετά τον ελληνικό εμφύλιο πόλεμο του 1946- 

49, όταν η Ουγγαρία φιλοξένησε χιλιάδες Έλληνες πρόσφυγες. Πολλοί απ' αυτούς βρήκαν το 

καινούριο τους σπίτι στη Βουδαπέστη. Σήμερα στην πρωτεύουσα ζούνε περίπου 3000 Έλληνες, μεταξύ 

των οποίων υπάρχουν και επιχειρηματίες που εγκαταστάθηκαν μετά την αλλαγή του καθεστώτος στην 

πατρίδα μας. 

Μου δίνει ιδιαίτερη χαρά ότι κατορθώσαμε να ενισχύσουμε σε πολλούς τομείς τις ιστορικές 

σχέσεις των δύο χωρών από το '90. Έτσι, το 1993 η Βουδαπέστη υπέγραψε μια συμφωνία συνεργασίας 

με την Αθήνα και τη θεσσαλονίκη. Ελπίζω ότι αυτή η όλο και πιο στενή συνεργασία μεταξύ των 

πόλεων μας θα διευρύνει στο προσεχές μέλλον με καινούργια κεφάλαια τον χιλιετή σύνδεσμο των δύο 

λαών. 

Πιστεύω ότι η φιλία του ελληνικού λαού με τους Ούγγρους μπορεί να γίνει περισσότερο στέρεη 

με την πληρέστερη γνωριμία των ιστορικών δεσμών μεταξύ των χωρών μας. Αυτό το σκοπό υπηρετεί 

και ο κατάλογος που κρατάτε στα χέρια σας. 

16 

Με χαιρετισμούς, Dr. 

Gábor Demszky 

Δήμαρχος Μείζονος Βουδαπέστης

EGYETEMES PATRIARCHÁTUS MAGYARORSZÁGI 

ORTHODOX EXARCHÁTUS 

A MAGYARORSZÁGI GÖRÖG EGYHÁZI KÖZÖSSÉGEK MINT 

GÖRÖG KULTURÁLIS TÉNYEZŐK 

A görög diaszpóra, mint tudott, nagyon régi, fényes és dicső történetű. A külhoni görög ember képes 

arra, hogy az új lakhelyén megteremtse azokat a körülményeket, melyek lehetővé teszik számára, hogy teljesen 

betagozódva az őt befogadó országba, görögként élhessen. A külföldi görög közösség templomot és iskolát 

jelent, mivel ez a két intézmény együtt teszi lehetővé, hogy a görög szórvány évszázadokig megőrizze úgy a 

nemzeti, mint a vallási identitását. A nemzet és az egyház történelmi gyökerű egységének megbontására tett 

időnkénti kísérletek eredménytelennek bizonyultak. Azért is, mert a görög ember tudja, hogy nyelvét és nemzet 

tudatát az Ortodox Egyháznak köszönheti. Ezért, közvetlenül az egyházközségi templom létesítése után, 

honfitársaik nevelésére azonnal közösségi iskolát alapítottak, ahol a fiatalságot főképp apáik nyelvére, 

történelmére és vallására oktatták. 

Hasonló szerepet töltöttek be a magyarországi görög közösségek is a Duna menti országok görög 

szórványa történetében. Magyarországon a görög közösségek száma XVIII. században harminc körül van. Ezek 

közül a fontosabbak: Tokaj, Zimony, Újvidék (1774), Temesvár, Szeged, Eger, Szentes, Gyöngyös, Kecskemét, 

Karcag, Debrecen, Szentendre, Pest, Miskolc, Kolozsvár, Brassó és Pozsony. Idővel a legnagyobb közösség a 

budapesti lett. A két háború között a Budapesti Görög és Makedovlach Egyházi Közösség elnevezése Budapesti 

Görögalapítású Ortodox Egyházközségre változott, míg a háború utáni kommunista rendszer el nem szakította az 

Egyetemes Patriarchátus joghatóságától, és az alapítók jogos örököseitől, a mai görögöktől elidegenítve, 

erőszakkal tisztán magyarnak nyilvánította. Nemrég, az illetékes magyar bíróság a Budapesti Görög Egyházi 

Közösség újjászervezését elismerte. 

A budapesti és más városokban lévő történelmi görög közösségeknek ez a szerepe nyer elismerést és az 

Egyetemes Patriarchátusunkhoz való megbonthatatlan kánoni kapcsolata kap hangsúlyt a kezdetben budapesti, 

majd bécsi széhelyű Magyarországi Metropólia és Közép-európai Exarchátus megalapításával is 1924-ben. 

Vezetését a legendás makedónverő Amasziai metropolitára, a Kasztoriai Germanosz Karavangeliszra bízták, 

kinek haláláig (1935.02.11.) fennállt. Végül, az Egyetemes Patriarchátus bécsi székhelyű Szent Auszriai 

Metropóliájának és Magyarországi Exarchátusának 1963-ban történt megalapítása emeli ki a magyarországi 

történelmi görög közösségeknek is a nemzet újabb kori történelmében betöltött szerepét és hangsúlyozza az 

Egyetemes Patriarchátushoz és a görög diaszpórához való kötődődését. Egyrészt a görög állam létrejötte és 

másrészt a Habsburg Monarchia felbomlása sok honfitársunk családjának visszatértét eredményezte 

Görögországba, melynek a Duna menti térség görög szórvány közősségek taglétszámának csökkenése lett a 

következménye. A II. világháború utáni polgárháború sok ezer Görögországból jött politikai menekültnek adott 

alkalmat a görögség történelmének folytatására Magyarországon, ahol a háború utáni görög közösségeket 

erőszakkal elidegenítették az Egyetemes Patriarchátustól, azzal az ürüggyel, hogy elmagyarosodtak, és minden 

egyházi és polgárjogi normával ellentétben, kényszerrel, a Moszkvai Patriarchátushoz csatolták, beleértve a fent 

említett, nagyhírű és történelmi budapesti görög közösséget is. 

A Magyarország területén lévő görög közösségeknek e rövid történelmi áttekintéséből az tűnik ki, hogy a 

magyarországi görög közösségek, melyek tagjai között olyan jelentős, tisztelt és elismert nevek szerepelnek, 

mint Sina, Haris, Zavírasz, Dumba, Lyka stb., akik a magyarországi kultúrtörténet fényes lapjait írták. Ε miatt a 

mai magyarországi görögöknek nemcsak hálával, hanem büszkeséggel is kell adóznunk. 

Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm e kiállítást, melynek jelentőségét hangsúlyozza az a tény, hogy 

Bartholomaiosz egyetemes patriarcha védnöksége alatt történik, gratulálok a kezdeményezéshez, köszönetet 

mondok a megvalósításában való részvételért és hozzájárulásért, mely Magyarország részéről a görögség 

szerepének elismerését jelenti, és kívánom, hogy sikeres legyen. 

Budapest, 2009. március 

Mihail Ausztriai Metropolita Magyarországi és Közép-európai Exarcha 

17

ΟΙΚΟΥΜΕΝΙΚΟ ΠΑΤΡΙΑΡΧΕΙΟΥ 

ΟΡΘΟΔΟΞΟΣ ΕΞΑΡΧΙΑ ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ 

ΟΙ ΕΛΛΗΝΙΚΕΣ ΕΚΚΛΗΣΙΑΣΤΙΚΕΣ ΚΟΙΝΟΤΗΤΕΣ ΤΗΣ 

ΟΥΓΓΑΡΙΑΣ ΩΣ ΤΟΡΕΙΣ ΕΛΛΗΝΙΚΟΥ ΠΟΛΙΤΙΣΜΟΥ 

Η ιστορία της Ελληνικής Διασποράς, όπως είναι γνωστό, είναι πολύ παλιά και έχει να 

παρουσιάσει λαμπρή και ένδοξη πορεία. Στις ικανότητες του απόδημου Έλληνα οφείλεται και το 

γεγονός, ότι στον τόπο της νέας του εγκατάστασης, κατορθώνει να δημιουργήσει τέτοιες συνθήκες, 

ώστε να του είναι δυνατόν να ζήσει σαν Έλληνας, πλήρως ενσωματωμένος στην χώρα που τον 

φτλοξενεί. 

Ελληνική κοινότητα στο εξωτερικό σημαίνει ναός και σχολείο, δεδομένου ότι μόνο τα 

δύο αυτά ιδρύματα από κοινού καθιστούν δυνατή την δτα μέσου των αιώνων δτατήρηση του 

Ελληντσμού στη Διασπορά και τη διαφύλαξη τόσο της εθνικής όσο και της θρησκευτικής του 

ταυτότητας. Διάφορες κατά κατρούς προσπάθειες διάλυσης αυτής της ριζωμένης στην ιστορία 

ενότητας Έθνους και Εκκλησίας δεν είχαν αποτέλεσμα . Κι αυτό, επειδή ο Έλληνας γνωρίζει όττ 

οφείλει τη γλώσσα και την εθνική του ταυτότητα στην Ορθόδοξη Εκκλησία. 

Γι αυτό τον λόγο, ταυτόχρονα ή αμέσως μετά τη δημιουργία του ναού της κοινότητας, 

ιδρυόταν και το κοινοτικό σχολείο, το οποίο αποτελούσε το ομογενειακό φυτώριο εκείνο, στο οποίο οι 

νέοι διδάσκονταν, κυρίως, τη γλώσσα, την ιστορία και τη θρησκεία των πατέρων τους. 

Ανάλογο ρόλο στην ιστορία της ελληνικής Διασποράς στον παραδουνάβιο χώρο 

διαδραμάτισαν οι ελληνικές κοινότητες της Ουγγαρίας. Τον 18 ον αι. υπάρχουν γύρω στις τριάντα 

κοτνότητες στην Ουγγαρία. Κυριότερες απ' αυτές είναι η κοινότητα του Tokaj, Sémiin, Novisad 

(1774), Timisoara, Szeged, Eger, Szentes, Gyöngesz, Kecskemet, Karcag, Debreczen, Szentendre, 

Budapest, Miskolcz, Klausenburg, Kronstadt, Siebenbórgen και Pressburg. 

Με την πάροδο του χρόνου μεγαλύτερη κοινότητα της Ουγγαρίας αναδείχτηκε η της 

Βουδαπέστης. Στο μεσοπόλεμο άλλαξε την ονομασία της από Ορθόδοξος Ελληνική και 

Μακεδονοβλαχική Εκκλησιασττκή Κοινότης Βουδαπέστης σε Υπό Ελλήνων ιδρυθείσα Ορθόδοξος 

Εκκλησιαστική Κοινότης Βουδαπέστης, γτα να καταργηθεί μετά τον πόλεμο από το τότε 

κομμουντσττκό καθεστώς, ν' αποσπαστεί από τη δικαιοδοσία του Οικουμενικού Πατριαρχείου και να 

ανακηρυχτεί με τη βία ως καθαρά ουγγρική, αποξενωμένη από τον Ελληνισμό κατ τους νόμιμους 

κληρονόμους των κτητόρων της, τους σημερτνούς Έλληνες. Αρμόδιο Ουγγρικό Δικαστήριο 

αναγνώρισε πρόσφατα την ανασύσταογι της Εκκλησιαστικής Κοινότητας Βουδαπέστης. 

Αναγνώρτση από την Μητέρα Εκκλησία του ρόλου των ιστορικών αυτών Ελληνικών 

κοινοτήτων στη Βουδαπέστη και τις άλλες πόλεις και τονισμός των ακατάλυτων κανονικών δεσμών 

τους με το σεπτό Οικουμενικό μας Πατριαρχείο πρέπει να θεωρηθεί και η κατά το έτος 1924 ίδρυση 

της Ιεράς Μητροπόλεως Ουγγαρίας κα Εξαρχίας Κεντρώας Ευρώπης με έδρα αρχικά τη Βουδαπέστη 

και μετά τη Βιέννη. 

18

Η διαποίμανση είχε ανατεθεί στον Θρυλτκό Μακεδονομάχο Μητροπολίτη Αμασείας Γερμανό 

Καραβαγγέλη, τον από Καστορίας, μέχρι την κατάργηση της με τον Θάνατο του(11.02.1935) 

Τέλος, η ίδρυση της Ιεράς Μητροπόλεως Αυστρίας και Εξαρχίας Ουγγαρίας από το 

Οικουμενικό Πατριαρχείο, το έτος 1963, με έδρα τη Βιέννη υπογραμμίζει το ρόλο των ιστορικών 

ελληνικών κοινοτήτων και της Ουγγαρίας στη νεότερη ιστορία του Γένους και τονίζει τους δεσμούς 

του Οικουμενικού Πατριαρχείου με την ελληνική Διασπορά. 

Η δημιουργία του Ελληνικού Κράτους από τη μια και η διάλυση της Αυτοκρατορίας των 

Αψβούργων από την άλλη είχαν ως αποτέλεσμα την επιστροφή πολλών ομογενών οικογενειών στην 

Ελλάδα και τη μείωση συνεπώς του αριθμού των μελών των κοινοτήτων της Ελληνικής Διασποράς 

στον παραδουνάβιο χώρο. Ο Εμφύλιος σπαραγμός μετά το Β' Παγκόσμιο πόλεμο υπήρξε αφορμή για 

πολλές χιλιάδες πολιτικούς πρόσφυγες από την Ελλάδα να έλθουν και να συνεχίσουν την ιστορία του 

Ελληνισμού στην Ουγγαρία, όπου μεταπολεμικά οι ελληνικές κοινότητες αποξενώθηκαν με τη βία από 

το Οικουμενικό Πατριαρχείο και, επειδή θεωρήθηκε πως τάχα είχαν εξουγγρισθεί, υπήχθησαν ενάντια 

σε κάθε έννοια εκκλησιαστικού και αστικού δικαίου , αναγκαστικά, στο Πατριαρχείο Μόσχας, 

συμπεριλαμβανομένης και της μεγαλώνυμης και ιστορικής ελληνικής κοινότητας Βουδαπέστης, όπως 

αναφέρθηκε παραπάνω. 

Από τη σύντομη αυτή παρουσίαση της ιστορίας των ελληνικών κοινοτήτων στο χώρο 

της Ουγγαρίας καθίσταται εμφανές, ότι οι ελληνικές κοινότητες της Ουγγαρίας, οι οποίες είχαν ως 

μέλη τους σπουδαίους Έλληνες άξιους τιμής και αναγνώρισης, ως τα ονόματα Σίνα, Χαρίση, Ζαβίρα, 

Δούμπα, Λύκα κ.ά. έγραφαν λαμπρές σελίδες στην πολιτιστική ιστορία της Ουγγαρίας. Για το γεγονός 

αυτό οι σημερινοί Έλληνες της Ουγγαρίας πρέπει να είμαστε όχι μόνο ευγνώμονες, αλλά και 

υπερήφανοι. 

Με τις σκέψεις αυτές χαιρετίζω την έκθεση αυτή, την oημiασíα της οποίας τονίζει το 

γεγονός ότι τελεί από την αιγίδα του Οικουμενικού Πατριάρχου Βαρθολομαίου, συγχαίρω για την 

πρωτοβουλία, ευχαριστώ για τη συμμετοχή και συμβολή στη πραγματοποίηση της, η οποία αποτελεί 

αναγνώριση του ρόλου του Ελληνισμού από μέρος της Ουγγαρίας, και εύχομαι καλή επιτυχία. 

Βουδαπέστη, Μάρτιος 2009 

19

GÖRÖG ORSZÁGGYŰLÉS KÜLFÖLDÖN ÉLŐ GÖRÖGSÉGGEL 

FOGLALKOZÓ ÁLLANDÓ 

KÜLÖNBIZOTTSÁG 

A Budapesti Görög Alapítású Magyar Orthodox Egyházközség 

részére 

Tisztelt Elnök Asszonyi 

A görög ortodox diaszpóra XVII-XIX. századi jelenléte során Magyarországra hagyományozott 

öröksége különleges fontosságú és egyben történelmi, politikai és kulturális viszonyítási pontot jelent a tágabb 

közép-európai térség számára. 

A kor nagy görög kereskedői, majd a későbbiekben a leszármazottaik, a helyi viszonyokat jól ismerve 

ügyességgel, rugalmassággal, kitartással és a különféle gazdasági, társadalmi és politikai helyzetekhez való gyors 

alkalmazkodással meghatározó módon járultak hozzá ezen országok fejlődéséhez. Az Önök által szervezett 

kiállítás azt az értékes örökséget mutatja be, amelyet a görög ortodox diaszpóra több mint két évszázados 

jelenléte és tevékenysége a térségben hátrahagyott. 

Kezdeményezésük hasznos és dicséretre méltó. A témát behatóan ismerő szakértők által szervezett 

kiállítás nemcsak a görögök az idők során a térség fejlődéséhez nyújtott hozzájárulását mutatja be, hanem a 

görög és a magyar nép történelmi, hagyományos baráti kapcsolatait is, amelyek ma az Európai Unió keretein 

belül új dinamikát és távlatot nyernek. 

Mindannyiuknak erőt és sok szerencsét kívánok munkájukban. 

Athén, 2009. március 4. 

Tisztelettel: 

Nikosz Tsziartszionisz 

A Külföldön Élő Görögséggel Foglalkozó Állandó Különbizottság elnöke 

20

ΕΙΔΙΚΗ ΜΟΜΜΗ ΕΠΙΤΡΟΠΗ ΑΠΟΔΗΜΟΥ ΕΛΑΗΓΪΙΣΜΟΥ 

Αθήνα, 4 Μαρτίου 2009 

Προς Την υπό Ελλήνων ιδρυθείσα Ορθόδοξον Ουγγρική Εκκλησιαστική 

Κοινότητα Βουδαπέστης 

Η κληρονομιά, που άφησε η παρουσία της ελληνικής ορθόδοξης διασποράς στην Ουγγαρία, την 

περίοδο από το 17° έως το 19° αιώνα, είναι σπουδαία σημαντική και αποτελεί ιστορικό, πολιτικό και 

πολιτιστικό σημείο αναφοράς για την ευρύτερη περιοχή της Μεσευρώπης. 

Η μεγάλοι Έλληνες «πραγματευτάδες» της εποχής εκείνης και οι απόγονοι τους στη συνέχεια, 

γνώστες αυτών των τόπων, με επιδεξιότητα, ευελιξία, αντοχή κατ προσαρμοσττκότητα στις 

διαφορετικές οικονομικές, κοινωνικές και πολιτικές συνθήκες, συνέβαλαν καθοριστικά στην ανάπτυξη 

αυτών των χωρών. Η παρουσία και η δράση της Ελληνορθόδοξης διασποράς στην περιοχή αυτή για 

πάνω από δυο αιώνες, άφησε πολύτιμη κληρονομιά, την οποία έρχεται ν' αναδείξει η θεματική έκθεση, 

που οργανώνει η Κοινότητα σας. 

Η πρωτοβουλία σας, χρήσιμη και αξιέπαινη. Η θεματική έκθεση, οργανωμένη από ανθρώπους 

ειδικούς, που γνωρίζουν το αντικείμενο, θ' αναδείξει τη διαχρονική προσφορά των Ελλήνων στην 

ανάπτυξη της περιοχής καθώς επίσης και τις ιστορικές, παραδοσιακές σχέσεις φιλίας των δύο λαών, 

της Ελλάδας και της Ουγγαρίας, σχέσεις που σήμερα αποκτούν νέα δυναμική και προοπτική, στα 

πλαίσια Ευρωπαϊκής Ένωσης. 

Εύχομαι σε όλους καλή δύναμη και καλή επιτυχία στο έργο σας. 

Με εκτίμηση, 

Νίκος Τσταρτσιώνης Πρόεδρος Ειδικής Μόνιμης Επιτροπής ΑπόδημουΕλληνισμού 

21

Οι Έλληνες έμποροι που έδρασαν στην Ευρώπη και ο ελληνικός ευεργετισμός αποτέλεσαν ένα 

πολύπλοκο φαινόμενο που αναμφίβολα επηρέασε τη διαμόρφωση πολλών πιυχών ιου νέου ελληνικού 

κόσμου, αλλά παράλληλα και των τόπων στους οποίους έζησαν και μεγαλούργησαν. Η παρουσία τους 

περίπου από το 1700 μέχρι ακόμη και σήμερα αναδεικνύει όχι μόνο τη διάρκεια του, αλλά και τις 

διαφοροποιήσεις του ίδιου του φαινομένου και της νοοτροπίας των Ελλήνων εμπόρων κατ ταυτόχρονα 

ευεργετών. Πέρα από την ορατή και αναμφισβήτητη συμβολή του ευεργετισμού σε διάφορους τομείς 

της κοτνωντκής κατ οικονομικής ζωής, η παρουσία και η δράση τους επηρέασε σημαντικά τις 

αντιλήφετς της κοινωνίας για το ρόλο του κράτους, για τη διασύνδεση κράτους και ατόμου, οικονομίας 

και πολιτικής, για τη διαμόρφωση, εντέλει, ποικίλων κοινωνικών προτύπων. 

Οι Έλληνες απόδημοι, σημαντικά στελέχη των ευρωπαϊκών κοινωνιών στις οποίες έχουν 

ενταχθεί, γίνονται συνήθως ευεργέτες και δωρητές δύο πατρίδων, δωρίζοντας χρήματα και άλλα υλικά 

αγαθά στον τόπο καταγωγής και στον τόπο διαμονής τους. Κατασκευάζουν σχολεία, προσφέρουν 

ιδιόκτητα οικήματα για κοινωφελείς σκοπούς, θεμελιώνουν και ενισχύουν φιλάνθρωπα έργα, 

επενδύουν χρήματα σε εκδόσεις και προσπαθούν να βελτιώσουν τη ζωή των φτωχών συμπολιτών τους 

και να αναβαθμίσουν από τη μια το γενέθλιο τόπους και από την άλλη να προσφέρουν έμπρακτα στην 

πόλη στην οποία δρουν και μεγαλουργούν. 

Η Βουδαπέστη αποτέλεσε σημαντικό σταθμό πολλών Κοζανιτών εμπόρων, οι οποίοι έφυγαν 

φτωχοί από την πατρίδα τους και κατάφεραν να πλουτίσουν σε σύντομο χρονικό διάστημα, 

εκμεταλλευόμενοι το εμπορικό τους δαιμόνιο. Γεώργιος Αγόρας, Χρήστος Πλατώνης, Μουράτηδες, 

Χαρίσιος ή Ευφρόνιος Ραφαήλ Πόποβιτς ή Παπαγιαννούσης, Τακιατζήδες, Λακοβάδες και Παύλος 

Χαρίσης αποτελούν κάποιους από τους Κοζανίτες εμπόρους που έδρασαν στη Βουδαπέστη και 

ευεργέτησαν την πόλη που τους φιλοξένησε και το γενέθλιο τόπο τους. 

Ελπίζουμε ότι η έκθεση που διοργανώνεται στη Βουδαπέστη θα δώσει εκείνα τα κίνητρα σε ερευνητές 

αλλά και στο κοινό, που θα επισκεφτεί την έκθεση, να γνωρίσουν μέσα από αντικείμενα, κειμήλια, 

φωτογραφίες και άλλα εκθέματα τον τρόπο ζωής τους, το εμπορικό τους δαιμόνιο και τις προσπάθειες 

που κατέβαλαν για να ευεργετήσουν τόσο τη Βουδαπέστη όσο και τη γενέτειρα τους την Κοζάνη. 

Ευχόμαστε καλή επιτυχία στους διοργανωτές της έκθεσης, πιστεύοντας ακράδαντα ότι με τέτοιου 

είδους εκδηλώσεις κάνουμε γνωστή την ιστορία του απόδημου Ελληνισμού και της Ελλάδας σε όλο 

τον κόσμο και συσφίγγουμε τις σχέσεις μας με χώρες, όπως η Ουγγαρία, που φιλοξένησαν Έλληνες και 

Κοζανίτες εμπόρους. 

22 

Νομάρχης Κοζάνης 

Γιώργος Δακής

CSORBA LÁSZLÓ 

Magyarország 1718-1848 

1686-ban a Szent Liga seregei visszafoglalták a magyar fővárost és 145 évi hódoltság után 

lehanyatlott a félhold a budai vár ormáról. A Habsburg seregek lendületesen törtek dél felé, 

benyomultak az Észak-Balkánra is, ám a századvégen váltakozó szerencsével folyt tovább a 

küzdelem. Végül 1699-ben megszületett a béke. A szerémségi Karlóca fölötti dombtetőn ma is ott 

áll a Béke Királynője templom ovális alakja annak a sátornak a formáját utánozza, amelynek a 

helyére épült, és amelyben a németrómai császár, a török szultán, a lengyel király és a velencei 

dózse megbízottai a szerződést aláírták. Am hiába szólt 25 évre a megállapodás, a Temesköz még 

török kézen maradt, így várható volt, hogy előbb-utóbb napirendre kerül Magyarország teljes 

fölszabadítása. A spanyol örökösödési háború és a Rákóczi-szabadságharc befejezését követően a 

bécsi Haditanács elhatározta, hogy a töröktől szorongatott Velencének segítséget nyújt egy 

tehermentesítő balkáni támadással. A pályája zenitjén járó Savoyai Jenőt nem lehetett megállítani: 

megverte a nagyvezír seregét, hamarosan bevette Belgrádot is, és a Kalimegdan bástyáira kitűzte a 

kétfejű sasos lobogót! Az 1718-ban Pozsarevácon megkötött béke immár a legutolsó magyar 

területet is megtisztította a töröktől. 

A Habsburg Birodalom a régi Magyarország délvidékén hatalmas területek új ura lett de a 

népességet tragikusan megnegyedelte az eltelt kétszáz esztendő: alig 3 millióra tehető ekkoriban a 

királyság lakóinak száma. „E róna oly sík, mintha ki volna kövezve, és ami fő, szerfölött termékeny, 

azonban nagyobbrészt puszta, elhagyott és műveletlen írta a konstantinápolyi angol követ neje 1717ben, 

amikor férje állomáshelyére utaztában áthaladt az országon. Valóban, nincs a világon 

szomorúbb, mint Magyarországon utazni, kivált, ha meggondoljuk, hogy hajdan a lehető 

legnagyobb virágzásnak örvendett, és ma ily nagy területen embert is alig láthatni." Am alig telt el 

pár évtized, és mindenütt gyarapodásról, gazdagodásról, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, a 

kultúra, a közlekedés, a városiasodás komoly fejlődéséről adhatott számot a korszak legjelesebb 

magyarországi tudósa, a magyar és szlovák szülőktől származó, de németül és latinul publikáló Bél 

Mátyás monumentális ország-enciklopédiája, a Notitia Hungáriáé novae historico-geographica 

(1735-42) vastag köteteinek lapjain. Az újjáépítésben a déli területekre betelepített német (sváb), 

továbbá a bevándorló szerb, szlovák és román népcsoportoknak is jelentős szerep jutott, ám ez azzal 

is járt, hogy ez által megváltozott az ország etnikai szerkezete: ugyan továbbra is a magyar maradt a 

legnépesebb alkotórész, de összességében már nem érte el a lakosság felét. 

Manapság a történészek a 18-19. század legfontosabb világtörténelmi eseményének azt az 

ezerszálú folyamatot tekintik, amelynek évtizedei során Nyugat-Európa legfejlettebb országaiban 

fölgyorsult a feudális társadalmigazdasági viszonyok bomlása, és a régi világ helyén kibontakozott 

az ipari forradalom, ennek nyomán pedig beindult a rendszeres gazdasági növekedés. A 

„feudalizmus" szó ebben az összefüggésben már csupán összefoglaló elnevezése a piacgazdaságot és 

a polgári társadalom kialakulását megelőző világnak, amiként hasonlóan keretfogalom a „polgári" 

kifejezés is: mindazoknak a viszonylatoknak a jelölésére szolgál, amelyeket a kor embere 

modernnek érzett, és amelyeknek az előképeit részben valóban Nyugat-Európa középkori városainak 

lakossága, a szó eredeti értelmében vett polgárság szolgáltatta. A tárgyalt folyamatok valóban 

Európa nyugati régióiban kezdődtek el, és az így kialakuló dinamikus centrumnak a változása azután 

bonyolult fázisokban vonta maga után a periférián így többek között a földrajzi értelemben vett 

Közép-Európában, a Balti-tengertől az Adriáig húzódó zónában zajló átalakulásokat, katalizálva és 

rögtön módosítva is azokat abban a keretben, amelyet a feudalizmus bomlásának és a kapitalizmus 

kialakulásának 

23

szokták nevezni. Egy új európai munkamegosztás körvonalazódott ennek nyomán, amelyben a Kelet 

élelmiszer- és nyersanyagfölöslege szinte korlátlan piacra talált a Nyugaton, miközben a Kelet 

többek között éppen azért nem tudta adaptálni a gazdaságitársadalmi szerkezet nyugati mintáit, mert 

azok ottani áttörése itt, paradox módon, egy időre a régi világ erőit erősítette meg. A fentiek nyomán 

kibontakozó kelet-európai agrárversenyben ugyanis nem a parasztgazdaság, hanem a nagybirtok lett 

a győztes, elsősorban azért, mert a rendi állam eszközeivel vissza tudta szorítani paraszti 

konkurensét. Ez a nagybirtok pedig egyelőre még robotgazdálkodással termelt, így társadalmi 

túlsúlya „refeudalizációs" következményekkeljárt („második jobbágyság"). 

Mindezek az összefüggések hatottak Magyarországon is, ám alakulásukat meghatározta és 

behatárolta, befolyásolta és módosította az ország helyzete a Habsburgok monarchiájában, részben 

az évszázados összetartozás során kialakult tízezernyi kapcsolatszál révén, részben pedig annak a 

hatalmi-politikai küzdelemnek a folyományaként, amelyet a bécsi udvar és a magyar rendek illetve a 

19. században már ennek mindinkább a polgári politikai elit mintáját követő élcsoportja folytattak 

egymással a korszak egésze során. Ε küzdelem tétje az volt, ki rendelkezzék az országgal és annak 

erőforrásaival. A cél azonban vagyis hogy a mindenkori győztes éppen mire használja ezeket az 

erőforrásokat? idővel megváltozott, maga is egyik összetevője lévén a térségben lezajló polgári 

átalakulás korszakos folyamatának. 

A 18. században e hatalmi kapcsolat dinamikus oldalának egyértelműen a bécsi udvar 

tekinthető. A Habsburg-család három vezető férfitagja, Lipót és két fia, József és Károly 1703 

szeptemberében titkos családi szerződést kötöttek, a birtokok elosztása mellett főképp az öröklés 

rendjét szabályozva. Az 1710-es évek közepére azonban már csak a Spanyolországból Bécsbe 

visszaköltöző III. Károly (1711-1740) maradt életben közülük, akinek fiúgyermeke is még egyéves 

kora előtt elhalálozott. A szép és okos császárlány, az 1717-ben született Mária Terézia főhercegnő 

viszont 1736-ban feleségül ment a franciák által elüldözött lotharingiai herceghez. Az említett 

családi szerződés, amelyet 1713. április 19-én hoztak nyilvánosságra és ettől kezdve nevezték 

Pragmatica Sanctiónak (kb. állami törvény) Mária Teréziának kedvezett, mert a leányági öröklésről 

is intézkedett. A dokumentum ezen túl tartalmazta azt is, hogy a Habsburg birtokállományt 

„indivisibilter ac insepara-biliter" (feloszthatatlanul és szétválaszt-hatatlanul) kell örökölni. A 

császár az új helyzetet összes országa rendi képviseleteivel is elfogadtatta (a magyarokkal 1723ban), 

sőt diplomáciai úton az európai hatalmak beleegyezését is megszerezte. 

III. Károly halálakor, 1740-ben azonban II. Frigyes porosz király semmisnek nyilvánította a 

leányörökös trónra léptének jogcímét, és lerohanta Sziléziát, a Habsburg-állam bányákban, iparban 

egyik leggazdagabb tartományát. A következő tavaszon az osztrák felszabadító sereget is 

tönkreverte, miközben a franciáktól támogatott bajorok megszállták Csehországot, Felső-Ausztriát 

és Tirolt. 1741 őszén a pozsonyi várban országgyűlésre jöttek össze a magyar rendek, és szeptember 

11 -én a fiatal és szép, gyászruhás királynő megsegítésére fölhangzott a híres fogadalom: „Vitám et 

sanguinem!" Eletünket és vérünket! vagyis újabb huszárezredeket ajánlottak a birodalmi seregbe, és 

a hadi helyzet hamarosan megfordult. 1743 júniusában a bajorokat segítő franciák vereséget 

szenvedtek, szeptemberben pedig a német választófejedelmek Mária Terézia férjét, Lotharingiai 

Ferencet császárrá választották. A háborút lezáró végső békében (1748.) Mária Terézia ugyan 

elveszítette majdnem egész Sziléziát és pár kisebb itáliai birtokát, de minden egyéb terület és 

körülmény úgy maradt, ahogy 1742-ben volt. A császárné és királynő később számos alkalommal 

kijelentette, hogy trónját és birodalmát a magyar nemesség mentette meg. A rendek e segítséggel 

alighanem az 1711-ben megkötött, a Rákóczi-szabadságharcot lezáró kompromisszum bécsi 

betartását értékelték messzemenően. A szatmári béke értelmében ugyanis Magyarország megőrizte 

rendi politikai mechanizmusait, ám az ország része maradt a Habsburg Birodalomnak, 

24

megőrizte rendi politikai mechanizmusait, ám az ország része maradt a Habsburg Birodalomnak, és 

támogatta a dinasztia alapjában véve nyugati orientációjú hatalmi törekvéseit. 

A külpolitikai stabilizációt Mária Terézia belpolitikai reformok megindítására használta fel. 

Folytatta apja merkantilista gazdaságpolitikáját, továbbá modernizálta a közigazgatást, az 

igazságszolgáltatást, az oktatásügyet és a hadszervezetet (a zsoldosok toborzásáról ekkor tértek át az 

állandó hadseregre). A katolikus buzgóságáról közismert császárné arról is meg volt győződve, hogy 

az államnak az egyházat szoros felügyelet alá kell vonnia, mert csak úgy tudnak közösen 

munkálkodni a köz javára. Parasztpolitikája egyszerre volt pragmatikus és emberbaráti, így a 

földesúri kizsákmányolást is korlátozta, amikor előírta a jobbágyi-paraszti szolgáltatások pontos 

nyilvántartását (úrbérrendelet, Magyarországon 1767-ben). Iparfejlesztési törekvéseit kezdetben az 

egész monarchiában szorgalmazta, később azonban a magyar területeken már kevésbé, bizonyos 

fokig büntetésként amiatt, hogy a magyar rendek ragaszkodtak a nemesi adómentességhez. Ez az 

eljárás azonban a királynőtől szokatlan, negatív gesztust: súlyos igazságtalanságot tartalmazott. Ha 

ugyanis a magyar trón ura kevesellte az országból származó adóbevételt, akkor megvolt a törvényes 

módja a változtatásnak: a rendi országgyűléstől kellett kérnie az adóemelést. Az ezen az úton kapott 

pénzt azonban csak arra lehetett fordítani, amire a rendek törvényben engedélyt adtak, mert 

érthetően nem akarták korlát nélkül finanszírozni a Habsburg család európai dinasztikus politikáját. 

Ε feltételrendszer elfogadása volt a magyar korona birtoklásának ára, ennek megtartására tett esküt 

koronázása előtt minden magyar uralkodó. Egy vágyott „összmonarchia" nevében a birodalmi 

egység hívei (élen az uralkodóval) tehát bírálhatták a magyar nemesség önzését, szűkkeblűségét, de 

a jogi tényt el kellett fogadni: tetszik, nem tetszik, az uralkodónak a koronázási hitlevélben letett 

esküjét meg kellett tartania, így amikor az uralkodó más területen büntetni kezdte az országot, akkor 

tulajdonképpen rendeleti úton kijátszotta azt a törvényt, amelynek betartására korábban fogadalmat 

tett! 

A birodalmi vámpolitika terén ugyanez a diszkriminatív szándék érvényesült. Mivel a 

kiemelten kezelt tartományokat kifejezetten a többiek rovására részesítették előnyökben, 

Magyarország hamarosan hátrányos helyzetbe került. A belső, még inkább a külső vámhatár a 

birodalmon belül tartotta a magyar mezőgazdasági termékeket, és nem engedte jobban fizető külső 

piacokra, de még az osztrák-cseh területekre sem, ha az adott terményből ott is volt felesleg. A belső 

vámhatár ugyanakkor nem engedte ki az országból a magyar iparcikket, miközben minimális 

vámtétellel nyitott szabad utat az osztrák-cseh tömegárunak a magyar piacra. Az 1764-től bevezetett 

kettős vámrendszer ugyan nem volt a magyar gazdasági lemaradás közvetlen oka, de az bizonyos, 

hogy szinte behozhatatlanná tette a korábbi hátrányokat. Eredményeként fokozatosan elsorvadtak 

Magyarország egykor nagy forgalmú kiviteli útvonalai, és gazdasági szerkezetének már meglévő 

aránytalanságait tovább torzítva és rögzítve a birodalmon belül a mezőgazdasági ellátó- és 

iparcikkfelvevő szerepébe kényszerült. A jobb agráradottságokkal rendelkező Magyarország, illetve 

az ipari termelésben előbbre járó, gazdag örökös tartományok között természetesen spontán 

gazdasági kapcsolatok is fonódtak. Ez idővel tágabb keretet adott a következő század magyarországi 

gazdasági viszonylatainak, bizonyos előnyökkel is szolgálva az ország számára. A probléma a 

kapcsolat központi szabályozásának aránytalanságában, csak az egyik oldalnak kedvező 

karakterében volt. 

Mária Terézia trónját tehetséges fia, II. József (1780-1790) örökölte. A mérsékelt 

felvilágosodás eltökélt híve volt, mértéktartóan vallásos, szokásaiban puritán, igazi népbarát. Am 

rendkívül mély, kételymentes meggyőződés élt benne saját egyeduralkodói küldetését illetően: arról, 

hogy őt a gondviselés választotta ki uralkodói feladatára, és ezért felruházta mindazokkal a 

képességekkel is, amelyek ennek sikeres végrehajtásához szükségesek. Olyan modern államot akart 

teremteni, amely a felülről hozott jó döntéseket az élet minden területén maradéktalanul 

érvényesíteni tudja. El akarta törölni a múltból örökölt privilégiumokat, 

25

kormányzati sajátosságokat, az egységesítést és központosítást az összes tartományban és országban 

meg akarta valósítani. Tízéves uralkodása során mintegy 6000 rendeletet bocsátott ki. 1781. 

november 1-én kelt jobbágyfelszabadító rendelete, amely megszüntette a jobbágy személyének 

feudális röghöz kötöttségét. Szakított az ellenreformációval, továbbá a katolikus egyház egyoldalú 

állami támogatásával. 1781. október 13-án kibocsátott ún. türelmi rendelete kimondta, hogy a 

protestáns és ortodox (görögkeleti) felekezetek tagjai (állam)polgári viszonylatban egyenjogúak a 

katolikusokkal, ugyanúgy viselhetnek hivatalt, felekezeti hovatartozásuk miatt nem érheti őket 

hátrány. Az államvallás privilégiumával rendelkező katolikus egyház viszonyainak átalakítását célzó 

intézkedéseit a kortársak nevezték el jozefinizmusnak. 1785-ben elrendelte Magyarország 

közigazgatásának teljes átszervezését. 

A „jó császár" azonban akaratát a rendi állami intézmények felfüggesztésével, abszolutista 

módszerekkel érvényesítette, így törekvéseivel szemben ellenállás bontakozott ki. Végül halálos 

ágyán igazi reálpolitikusnak bizonyult: összes korábbi rendeletét visszavonta. Ha nem teszi meg, a 

politikájával és uralkodói módszereivel elégedetlen magyar, cseh, osztrák, lengyel, olasz rendek és 

egyéb vezető csoportok alighanem szétrobbantják a Habsburg-család akkoriban már majd 

hétévszázados örökségét. Három rendeletet azonban mégis érvényben hagyott, azt a hármat, 

amelyek bizonyára leghívebben tükrözték szándékait: a jobbágyok sorsát könnyítő, a protestánsokat 

politikailag egyenjogúsító és az alsópapságot anyagilag segítő intézkedéseket. II. József uralkodói 

évtizede során a dolgok visszafordíthatatlanul megváltoztak, az 1790-es évektől új periódus indult a 

Habsburg-országok, és így Magyarország történelmében: a polgári átalakulás korszaka. 

A 18-19. század fordulóján ugyanis az addig nehezebben mozduló gazdasági-társadalmi 

állapotok hirtelen az egész kontinensen kettős mozgásba lendültek. Egyfelől újabb, de a 

korábbiaknál nagyságrendekkel szélesebb agrárpiac nyílt meg az ipari forradalom angliai, majd 

kontinentális kibontakozása nyomán. 

Másfelől a strukturálisan még a feudális viszonyokban gyökerező abszolutista királyi 

hatalom már nem volt képes a társadalmi feszültségek levezetésére, így elsőként Franciaországban 

forradalmi erejű és jelentőségű társadalmi-politikai változások egész sorozata indult meg 

Európában, az összetett társadalmi-politikai-gazdasági válsághelyzetből a feudalizmus felszámolása 

felé találva meg a kiutat. A felvilágosodás ragyogó elméi az Emberi és Polgári Jogok 

Nyilatkozatában majdhogynem pontokba szedve jelölték ki a teendők fontosabb állomásait, 

amelyeket azután jobbára Napóleon törvénykönyve ültetett át a gyakorlatba. A nyugat-európai 

átalakulás persze arra is példát mutatott, hogy az elkerülhetetlen változásokat miképpen lehet 

összeegyeztetni a korábbi uralkodó csoportok hatalmának átmentésével. 

Ezek a hatások természetesen, bár sokféle áttétellel, de Magyarországon is érvényesültek. Jól 

mutatja ezt a közlekedés fejlődése. „Csinált" utakat a kor technikai szintjén nehéz volt építeni, új 

távlatot nyitott viszont a gőzhajó megjelenése. 1830 szeptemberében az osztrák alapítású Első Dunai 

Gőzhajózási Társaság (DDGS) megindította menetrendszerinti járatát a császárvárostól a Belgrád 

előtti Zimonyig tartó magyar szakaszon is. Pest ugrásszerű fejlődése, gazdasági erejének dinamikus 

gyarapodása szoros kapcsolatban állt ezzel a változással: évi gőzösforgalma hamarosan elérte az 

ezer hajót. Am végül a jövő felé mégsem a gőzhajó biztosította a leggyorsabb közlekedést, hanem 

természetesen a vasút, ennek magyarországi térhódítása azonban éppen hogy csak megindult az 

1840-es évek második felében. Az a vállalkozói csoport, amely maga mögött tudhatta a Rotschildok 

támogatását, a Duna bal partján tervezett vasútvonalat Bécstől Pozsonyon át Pestig, míg a görög 

származású bécsi bankár, Sina György báró a jobbparton, Győr érintésével akarta eljuttatni az első 

sínpárt az ikervárosok határába. Utóbbi mellett állt a korszak hazai közlekedésügyének „első 

mozgatója", Széchenyi István gróf, mert attól félt, hogy a bal parti vasút esetleg csökkentheti a 

Lánchíd megépítésének jelentőségét. Pest dinamikus gyarapodása azonban hamar nyilvánvalóvá 

tette, hogy kifizetődővé fog válni 

26

mindkét vonal, így a tőkéscsoportok kiegyeztek egymással. A szerelvények indulásának jellegzetes, 

csikorgó-csörömpölő hangja amelybe élesen hasít bele a gőzsíp füttyel Pest és Vác között 1846-ban, 

Pest és Szolnok között 1847-ben hangzott fel először. Am egyelőre ez a zene még csak az utasok, és 

nem a kereskedők fülébe muzsikált, mert 1848 előtt még nem szállítottak árut a hazai vasutakon. 

A kettős vámrendszernek a 19. század első felében kibontakozó hatására, mint említettük, a 

magyar külkereskedelem irányai és arányai megváltoztak. Alsó-Ausztria vált a magyar kivitel 

legfontosabb célterületévé, melyet Morvaország, Szilézia, Galícia, továbbá Stájerország és az 

osztrák tengerparti részek követtek. A távolabbi világból Bajorországgal és a Török Birodalommal 

szövődtek szorosabb kapcsolatok. Kifelé főképp gyapjút, élőállatot és gabonaféléket, befelé 

textilneműt, bányatermékeket, idővel növekvő mértékben vastermékeket, továbbá fűszer- és 

gyarmatárut vizslathatott a finánc. A magyar bortermelés mintegy ötöde (22 %) szintén elhagyta az 

ország területét. A tőkés viszonyok hazai térhódításának egyik legbeszédesebb mutatója, hogy a 

külkereskedelmi forgalom 1789 és 1847 között mintegy 400 %-kal emelkedett. 

A mezőgazdaságban főképp a nyugatmagyarországi nagybirtokokon, továbbá a napóleoni 

háborúk agrárkonjunktúráját racionálisan kihasználni törekvő néhány középbirtokon figyelhetők 

meg annak jelei, hogy tulajdonosaik immár belekezdtek a gazdálkodás korszerűsítésének feladatába. 

A dinamikusabb jobbágygazdaságok irányítói is sokat tanultak abból a példából, amelyet a 

modernebb szemléletű gazdatisztek mutattak. Az új kor jövetelét új növényfajták szimbolizálták az 

elmúlt ezredév során nem sok változást megélt faluhatárban. Az alapvető tendencia a búza 

vetésterületének növelése volt, de immár erőteljesebben kezdett terjedni a kukorica, a burgonya (ez 

az ország északi, északkeleti részén lassan népélelmezési cikké vált), a lóhere, a bükköny, a muhar, 

a baltacím, a lucerna; a majorsági földeken a cukorrépa (ekkor még csak szerény mennyiségben), 

külön táblán a repce és a dohány (utóbbi főképp az Alföld pusztáin erre szakosodott 

dohánykertészek parcelláin). Természetesen a földművelés változása szükségképpen párhuzamosan 

haladt az állattenyésztés átalakulásával. Megkezdődött azoknak a nyugati (tiroli, svájci, hollandi, 

morvaországi stb.) szarvasmarhafajtáknak a lassú, de folyamatos térhódítása, amelyeket legelő 

nélkül, istállózva lehetett tartani. A ló előtérbe kerülése az ökör ellenében főképp a szántóföldi 

gazdaság igaerőigényének változásával függött össze. Az örökös tartományokban a puha húsú 

sertésfajták iránt jelentkező kereslet a hazai sertésállomány szerkezetében is a történelmi örökséggel 

szemben a haszonelvet juttatta érvényre, amennyiben az erdőkben szabadon tartott bakonyi és 

szalon-tai sertés versenytársaként egyre nagyobb lett a Balkánról behozott mangalica piaci 

részesedése. A helyzet hasonló volt a honi juhfajták esetében is. A fő megrendelők, az osztrák-cseh 

tartományok textilmanufaktúrái előnyben részesítették a merinói, a negretti, az electoral-negretti, 

vagy akár a francia eredetű rambouillet-i bárányt a racka és a cigája ellenében. 

A hazai ipari tőkés vállalkozások gyarapodását három alapvető tényező hátráltatta: 1) a 

céhek, amelyeket a személyi és érdek összefonódások révén erőteljesen támogattak a városi 

hatóságok; 2) az ország általános gazdasági elmaradottságából fakadó pénztőke- és hitelhiány; 

valamint 3) az a piaci helyzet, amelyet egyértelműen uralt a Habsburg-gazdaságpolitika folyamatos 

preferenciája folytán ekkorra már behozhatatlan előnnyel rendelkező Lajtán túli konkurencia. És 

mégis, ennek ellenére a fejlődés jelei egyértelműen kimutathatók: amíg a 18. század utolsó 

évtizedében alig 124 tőkés vállalkozásról tudunk, addig az 1840-es években már 500 felett van a 

számuk. A fejlődés viszonylagosságát ugyanakkor szemléletesen jelzi, hogy ekkoriban már 

tizenhatszor annyi tőkés üzem működött a Lajtán túl, mint minálunk, és még beszédesebb szám több 

mint harmincszor annyi gőzgép zakatolt ott, mint ahány idehaza pöfékelt-csörömpölt a határban 

(1841-ben még csupán 11 darab!). 

A drámai gazdasági változások természetesen hasonlóan dinamikus társadalmi 

következményekkel j ártak. 

27

Az 1840-es években az ország 14 milliós összlakosságnak mintegy 13-14 %-a városban lakott; 

mégpedig olyan megoszlásban, hogy 60 %-uk már a tőkés vállalkozási formákkal gyarapodó 

településeken jutott otthonhoz. A hazai „eredeti felhalmozás" központi figurája, a vállalkozó a késő 

feudális gazdaság terménykereskedői rétegében készült fel új szerepére. Alapjában véve a 

hagyományos városfalu kereskedelmen kívül a többévtizedes francia háborúk idején a gabona-, 

majd a későbbi gyapjúkonkjunktúra idején halmozta fel induló vagyonát, és igazából csak akkor 

okozott váratlan feszültséget a város világában, amikor ezzel a tőkével olyan ipari vállalkozások 

alapításába kezdett, amelyek versenybe szálltak a céhes ipar hagyományos kötöttségeiben termelő 

műhelyekkel. Mire a céhmesterek fölébredtek, a vállalkozó már ingatlant és ezzel polgárjogot is 

szerzett a városban, megindítva a harcot a belső hatalmi szféra meghódításáért. 

Mivel az ország mint említettük soknemzetiségű, sőt kevert nemzetiségű volt, így 

szükségképpen etnikai következményei is voltak a társadalmi változásoknak. Ez a polgárság 

soraiban elsősorban a németség hagyományos túlsúlyának csökkenése volt. Minél nagyobb hatást 

gyakorolt a mezőgazdasági árutermelés a városok gazdaságára, annál nagyobb szerephez juthatott az 

adott vidék etnikailag domináns csoportja a városfalakon belül. így az ország középső részein a 

magyarság, a maga területein pedig a horvát, a szerb és a román kereskedőelem szerzett egyre 

fontosabb pozíciókat, részben a németek rovására. Ε folyamatban sajátos helyzetet foglalt el az a 

közösség, amely magát görögnek nevezte ugyan, de ezen elsősorban vallást értett, nem 

nemzetiséget. A török hódoltság idején a Balkán-félszigetről sokféle népelemből verbuválódó 

kereskedőréteg települt be Magyarországra, amelynek remek üzleti pozícióit a karlócai és a 

pozsareváci béke a hódoltság utáni viszonyok között is biztosította. Voltak közöttük valódi görögök 

is, továbbá szerbek és albánok, de legjelentősebb csoportjuk a Dél-Balkán nyugati felén (a mai 

Görögország, Albánia és Makedónia egymással határos vidékén) lakó románságból került ki, 

amelyet nálunk makedo-románnak (macedo-vlachnak, vagy korabeli szóval: cincárnak) neveztek. 

Ez a tágabb népcsoport nemigen rendelkezett egységes etnikai identitással és valóban a 19. 

században egyes csoportjai a magyarságba, mások a románságba, megint mások pedig átköltözve a 

Balkán legdélibb végébe egyenesen a modern görög nemzetbe olvadtak bele. Vallási identitásuk 

azonban egységesen ortodox volt, és emiatt nevezték őket Ausztriában és Magyarországon is 

évszázadokon át görögnek. 

Annak idején a pozsareváci béke egységesen igen alacsony, csupán 3 %-os vámtételt 

állapított meg az osztrák és a török birodalom közötti áruforgalomra abban bízva, hogy az osztrák 

üzletembereknek biztosított számos egyéb előny következtében ők fogják monopolizálni a levantei 

kereskedelem legfontosabb szárazföldi útvonalát. Am ez tévedésnek bizonyult: az új helyzet igazi 

haszonélvezői az említett görög kereskedők lettek, egyszerre használva ki az európai vándorkereskedelem 

így megnyíló lehetőségeit, Bécs nagy 18. századi gyapotkonjunktúráját, és a korábbi 

évszázadok során Magyarországra és Erdélybe betelepülő, elsősorban helyi kiskereskedést, házaló 

kereskedést folytató görög „kompániák" rendívül rugalmas üzleti pozícióit. Amikor pedig az 1770es 

évek Habsburgkormányzatának rendelkezései beszűkítették lehetőségeiket, dinamikusan tértek át 

a Lajtántúl és a Lajtáninnen között a birodalmi vámpolitika következtében kialakuló új gazdasági 

munkamegosztás kereskedelmi „menedzselésére", vagyis a magyar agrártermékek birodalmi 

exportjára, illetve az örökös tartományok ipari árujának magyarországi terítésére. Ez persze erős 

csoportküzdelmekkel is együtt járt: így pl. a Bécsben korábban vezető szerepet játszó thesszáliai 

(vörös pamutfonalkereskedelem) és khíoszi (trieszti-tengeri kapcsolatok) kereskedőházakkal 

szemben egyre erősebb pozíciókat foglaltak el az epiruszi és a makedóniai hálózatok képviselői, 

amelyek elsőrangú magyarországi és erdélyi kapcsolatokkal, rokonsággal, üzletileg is jól 

kihasználható hátországgal rendelkeztek. Közülük emelkedtek ki a Sinák, a Nákók, a Nikolicsok, a 

Hatzimihail (Hadsimihál), a Bekella vagy a Derra család, a 19. század első felének sikeres görög 

vállalkozó- dinasztiái. 

28

A görög kereskedők egyik legjelentősebb támaszpontja Pest volt, amelyet már a 18. 

században ők indítottak el a fejlődés és gyarapodás útján. Ugyanakkor általános kereskedelmi vezető 

szerepük a 19. században már lecsökkent, nem kevéssé a II. József türelmi rendelete nyomán 

fejlődésnek induló zsidó kereskedőréteg versenye következtében. Másfelől fölgyorsuló 

asszimilációjuk Pest magyar nyelvű ortodox egyházi közösségének megszületéséhez vezetett. Ez 

azonban hosszú folyamat volt, így amikor az 1820-as években a görög szabadságharc megindult, a 

pesti görögök egy része anyagi áldozatokat sem kímélve rokonszenvezett a mozgalommal. Lászánisz 

György aki Takiadzisz Miklós pesti görög kereskedő veje volt belső munkatársa lett Ipszilandi 

Sándornak (Alexandros Ypsilantis), az 1821. évi moldvai fegyveres vállalkozás görög vezérének, 

aki egy nagy, törökellenes balkáni népfölkelésről álmodozott. 1821-ben görög sebesültek érkeztek 

Pestre, és a görög közösség minden módon segítette őket. Egy másik ügyben született tanúvallomás 

szerint Vrányi Konstantin komoly összeggel támogatta a szabadságharcosokat. A Sinák már a 

megszülető, független görög államnak lettek mecénásai: György az athéni csillagvizsgáló, fia, 

Simon pedig az Athéni Akadémia számára adott bőkezű adományt. De Sina Simon ugyanakkor jó 

magyar hazafinak is számított, hiszen nagyobb összeget áldozott a Magyar Tudományos Akadémia 

céljaira, mint maga Széchenyi István! A magyarországi görögök zöme végül itt maradt 

Magyarországon, és tudását, tőkéjét választott hazája javára kamatoztatta. Vállalta az asszimilációt, 

és miközben vallását megtartotta egyik legértékesebb eleme lett a kialakuló modern magyar polgári 

nemzetnek. 

Amikor I. Ferenc király (1795-1835) a napóleoni háborúk vége felé szabadulni akart a már 

kezelhetetlenné váló államadósságtól, és leértékelte a forgalomban lévő pénzt, felbomlott a 

Habsburg uralkodó és magyar rendek korábbi politikai egyetértése. A feszültségek egyre fokozódtak, 

míg végül az udvar beleegyezett az országgyűlés összehívásába. Az utókor később 

szimbolikusan ettől az időponttól, az 1825-27. évi a diétától számította a magyar polgári átalakulás 

„reformkornak" nevezett politikai alapozó szakaszát, mert itt jelentkezett először a közvélemény 

előtt országos terveivel Széchenyi István. Ε tervek azután elsősorban a megyék legkiválóbb nemesi 

liberális politikusainak körében kaptak visszhangot, akikből Széchenyi egykori barátja, majd 

nézeteinek továbbfejlesztője, Wesselényi Miklós szervezte meg azt az országos reformellenzéket, 

amely új polgári, liberális tartalommal töltötte meg a Habsburgellenes rendi-sérelmi ellenállás 

hagyományos kereteit. A nagyhatalmú Metternich kancellár az 1830-as évek végén még azt hitte, a 

nemzeti és az alkotmányos mozgalmak ellenében terrort alkalmazhat, és biztosítani tudja a 

konzervatív abszolutizmusok fegyveres szolidaritását. Ezt a politikát azonban már nem lehetett 

folytatni az 1840-es években. A magyar reformellenzék új nemzedéke az élen Kossuth Lajossal, 

Deák Ferenccel és Batthyány Lajossal továbbfejlesztette és korszerűsítette Széchenyi és Wesselényi 

nemzeti modernizációs programját. Ez a koncepció nem volt eleve ellentétes Magyarországnak a 

Habsburg Birodalomban való elhelyezkedésével ám minimális megértésre sem számíthatott 

Bécsben, ahol a 18. század végéhez képest alapvetően megváltozott a helyzet. Akkor a modernizáló 

uralkodó állt szemben az elmaradott, feudális szemléletű rendekkel, míg most egyértelműen a 

polgári, liberális magyar reformellenzék képviselte a többség javát és érdekét a változást mereven 

elutasító, konzervatív, metternichi rendszerrel szemben. A magyar reformpolitikusok felismerték, 

hogy az egész birodalomban olyan új, polgári alkotmányos államszerkezetet kell kialakítani 

(népképviseleti országgyűlés, felelős kormány), amely fölszámolja a kiváltságokat és az 

állampolgárok egyéni és közösségi (nemzeti) jogainak alapján szervezi meg a politika, a gazdaság, a 

kultúra, a mindennapi élet viszonyait. 

Bécs elég erős volt ahhoz, hogy ennek a programnak ellenálljon ám csak addig, amíg 1848ban 

el nem érkezett a Népek Tavasza. 

29

LÁSZLÓ CSORBA 

Ουγγαρία 

1718-1848 

Περίληψη 

Αφού η χώρα ήταν πολυεθνική και μεικτής εθνικότητας κιόλας, οι κοινωνικές αλλαγές 

αναγκαστικά είχαν και εθνικές συνέπειες. Όσον αφορά το στρώμα των αστών, το γεγονός αυτό 

σημειωνόταν στην μείωση της παραδοσιακής υπεροχής των Γερμανών. Όσο μεγαλύτερη επίδραση 

ασκούσε η παραγωγή αγροτικών προϊόντων στην οικονομία των πόλεων, τόσο μεγαλύτερο ρόλο 

απέκτησε η κυρίαρχη εθνικότητα εντός των τειχών των πόλεων. Συνεπώς, στη μεσαία χώρα οι 

Ούγγροι, και στους δικούς τους περιοχές οι Κροάτες, οι Σέρβοι και οι Ρουμάνοι έμποροι αντίστοιχα 

απέκτησαν όλο και πιο σημαντικές θέσεις, εν μέρει εις βάρος των Γερμανών. Στην πορεία αυτή 

ιδιόμορφη θέση κατείχε η κοινότητα η οποία ναι μεν αυτονομαζόταν «ελληνική», αλλά με τον όρο 

αυτό εννοούσε πιο πολύ την θρησκεία παρά την εθνικότητα. Κατά τη διάρκεια της τουρκοκρατίας 

ένα πολυεθνικό στρώμα εμπόρων ερχόμενο από τη Βαλκανική χερσόνησο εγκαταστάθηκε στην 

Ουγγαρία, οι υπέροχες εμπορικές θέσεις του οποίου εξασφαλίζονταν - ακόμα και μέσα στις 

συνθήκες που κυριαρχούσαν μετά από την υποταγή από τις συνθήκες του Κάρλοβττς και του 

Πασάροβιτς. Υπήρχαν μεταξύ τους και πραγματικοί Έλληνες, καθώς και Σέρβοι και Αλβανοί, αλλά 

η πιο σημαντική ομάδα απαρτιζόταν από τους Ρουμάνους που ζούσαν στη δυτική πλευρά των 

Γίότιων Βαλκανίων (στη συνοριακή περιοχή της σημερινής Ελλάδας, Αλβανίας και ΠΓΔΜ), οι 

οποίοι σε μας τους Ούγγρους ονομάζονταν μακεδο-ρουμάνοι (μακεδονοβλάχοι ή με την ονομασία 

της εποχής «τσιντσάροι»). Αυτή η πλατιά εθνική ομάδα δεν διέθετε ενιαία εθνική ταυτότητα, και 

πραγματικά το 19° αιώνα το ένα μέρος τους αφομοιώθηκε στον ουγγρικό λαό, το άλλο στο 

ρουμανικό, και άλλοι μετακομίζοντας στα πιο νότια μέρη των Βαλκανίων αφομοιώθηκαν 

κατευθείαν στο μοντέρνο ελληνικό έθνος. Η θρησκευτική ταυτότητα τους όμως ήταν ενιαία 

ορθόδοξη για τον οποίο λόγο στην Αυστρία και στην Ουγγαρία ονομάζονταν Έλληνες κατά τους 

αιώνες. 

Η συνθήκη του Πασάροβιτς όρισε πολύ χαμηλούς ενιαίους τελωνειακούς φόρους (μόνο 3 

%) για την κίνηση εμπορευμάτων μεταξύ της Αφβουργικής και Οθωμανικής Αυτοκρατορίας, 

ελπίζοντας ότι χάρη στα άλλα πλεονεκτήματα εξασφαλισμένα στους Αυστριακούς επιχειρηματίες, 

θα είναι αυτοί που θα μονοπωλήσουν το πιο σημαντικό ηπειρωτικό εμπορικό δρομολόγιο προς την 

Ανατολή. Η ελπίδα τους όμως αποδείχτηκε λανθασμένη αφού οι πραγματικοί επικαρπωτές της 

καινούριας κατάστασης έγιναν οι προαναφερόμενοι Έλληνες έμποροι, εκμεταλλευόμενοι 

ταυτόχρονα τις ευκαιρίες του πλανόδιου εμπορίου που ανοίγονταν μπροστά τους, τη μεγάλη 

συγκυρία μαλλιού της Βιέννης το 18° αιώνα, και τις εξαιρετικά ελαστικές εμπορικές θέσεις των 

ελληνικών «κομπανιών» που είχαν εγκατασταθεί μερικούς αιώνες πριν στην Ουγγαρία και στην 

Τρανσυλβανία και ασχολούνταν κυρίως με τοπικό μικρεμπόριο ή ήταν πραματευτές. 

Όταν όμως στα χρόνια του 1770 οι δυνατότητες τους περιορίστηκαν από τα διατάγματα της 

κυβέρνησης των Αφβούργων, πέρασαν δυναμικά στο εμπορικό «μάνατζμεντ» του καινούριου 

καταμερισμού εργασίας δημιουργημένου κατά συνέπεια της αυτοκρατορικής τελωνειακής πολιτικής 

μεταξύ των περιοχών «προς εδώ και πέρα του ποτάμιου Leitha», δηλαδή στην εξαγωγή προς την 

αυτοκρατορία των ουγγρικών αγροτικών προϊόντων, καθώς και στην εισαγωγή των βιομηχανικών 

εμπορευμάτων των διαδοχικών επαρχιών στην Ουγγαρία. Το γεγονός αυτό βέβαια προκάλεσε 

έντονους αγώνες μεταξύ των διάφορων ομάδων π.χ. οι εμπορικοί οίκοι της Θεσσαλίας (εμπόριο 

ερυθρού βαμβακερού νήματος) και της Χίου (θαλάσσιες επαφές με την Τεργέστη) που είχαν 

διαδραματίσει αρχηγικό ρόλο στη Βιέννη αποχωρούσαν και οι εκπρόσωποι των εμπορικών δικτύων 

της Ηπείρου και της Μακεδονίας - οι οποίοι είχαν άριστες σχέσεις, συγγένειες και υπόβαθρο στην 

Ουγγαρία και στην Τρανσυλβανία και μπόρεσαν να τα εκμεταλλευθούν καλά και από εμπορική 

άποφη - απόκτησαν όλο και πιο δυνατές θέσεις. Από αυτούς ανί[λ&αν οι επιτυχημένες δυναστείες 

των Ελλήνων επτχειρηματιών του πρώτου μισού του 19°" αιώνα, οι οικογένειες Σίνα (Sina), Γίάκος 

(Νακσ), Νίκολιτς (Nikolics), Χατζιμιχαήλ (Hatzimihail/Hadsimihal), Μπεκέλλα (Bekella) και 

Ντέρρα (Derra). 

Μία από ττς σημαντικότερες βάσετς των Ελλήνων εμπόρων ήταν η Πέστη, η οποία είχε 

πάρει το δρόμο της ανάπτυξης και αύξησης χάρη σ' αυτούς. Ταυτόχρονα, ο γενικός καθοδηγητικός 

τους 

30

ρόλος στο εμπόριο για to 19° αιώνα είχε μειώσει εν μέρει λόγω tou ανταγωνισμού ιων Εβραίων 

εμπόρων οι οποίοι άρχισαν να αναπτύσσονται μετά από το Δτάταγμα Ανοχής του Ιωσήφ Β'. Από 

την άλλη η όλο και πιο ταχιά αφομοίωση τους οδήγησε στη γέννηση της ουγγαρόφωνης ορθόδοξης 

εκκλησιαστικής κοινότητας της Πέστης. Επρόκεττο όμως γτα μια μακριά πορεία, έτστ όταν στα 

χρόνια του 1820 ξεκίνησε ο απελευθερωτικός αγώνας των Ελλήνων, ένα μέρος των Ελλήνων της 

Πέστης συμπαθούσε με το κίνημα μην υπολογίζοντας ούτε οικονομικές θυσίες. Ο Γεώργιος 

Λαζάνης (György Lászánisz) που ήταν ο γαμπρός του Νικόλαο Τακιατζή (Takiadzisz Miklós) 

Έλληνα εμπόρου της Πέστης, έγινε στενός συνάδελφος του Αλέξανδρου Υψηλάντη, Έλληνα ηγέτη 

της ένοπλης εξέγερσης του 1821 στη Μολδαβία, ο οποίος ονειρευόταν μια μεγάλη εξέγερση των 

βαλκανικών λαών κατά των Τούρκων. Το 1821 Έλληνες τραυματίες έφτασαν στην Πέστη τους 

οποίους η ελληνική κοινότητα βοηθούσε με κάθε τρόπο. Σύμφωνα με τη μαρτυρία μίας άλλης 

υπόθεσης ο Κωνσταντίνος Βράνης (Vranyi Konstantin) υποστήριξε με σοβαρό χρηματικό ποσό τους 

πολεμιστές του απελευθερωτικού αγώνα. Η οικογένεια Σίνα έγινε μαικήνας πλέον του κατνούριου 

ανεξάρτητου ελληνικού κράτους. Ο Γεώργιος επιχορήγησε το αστεροσκοπείο της Αθήνας με 

απλόχερη δωρεά και ο γιος του ο Σιμών την Ακαδημία Αθηνών. Αλλά ο Σιμών Σίνας θεωρούταν 

επίσης καλός Ούγγρος πατριώτης, αφού θυσίασε για την Ουγγρική Ακαδημία Επιστήμων πιο 

μεγάλο ποσό από τον ίδιο τον István Szichenyi! Οτ περισσότεροτ Έλληνες της Ουγγαρίας τελικά 

έμειναν στην Ουγγαρία αξιοποιώντας τις γνώσεις και το κεφάλαιο τους προς όφελος της 

επιλεγμένης τους πατρίδας. Δέχτηκαν την αφομοίωση και διατηρώντας την θρησκεία τους έγιναν 

ένα από τα πιο αξιοσημείωτα στοιχεία του σχηματιζόμενου σύγχρονου ουγγρικού αστικού έθνους. 

Όταν ο βασιλιάς Τραγκίσκος Α' (1795-1835) προς το τέλος των πολέμων του Ναπολέοντα 

θέλοντας να απελευθερωθεί από τα κρατικά χρέη που ήταν πια αδύνατον να τα διαχειριστεί 

υποτίμησε το νόμισμα, αποσυντέθηκε η συμφωνία μεταξύ του Αψβούργου μονάρχη και των 

ουγγρικών τάξεων. Οι εντάσεις αυξάνονταν όλο και πιο πολύ με αποτέλεσμα η Αυλή να 

συμφωνήσει να συγκληθεί εθνοσυνέλευση. Η μεταγενέστερη γενιά από την ημερομηνία αυτή, 

δηλαδή από την εθνοσυνέλευση του 1825-27 θεώρησε συμβολικά την αρχή του θεμελιώδους από 

πολιτική άποψη σταδίου της ουγγρικής αστικής μεταμόρφωσης, της λεγόμενης ,Εποχής των 

μεταρρυθμίσεων", επειδή στην εθνοσυνέλευση αυτή πρωτοεμφανίστηκε μπροστά στο κοινό ο István 

Széchenyi με τα πανεθνικά του σχέδια. Τα σχέδια αυτά στη μετέπειτα περίοδο αντήχησαν κυρίως 

στους κύκλους των πτο εξαιρετικών φιλελεύθερων ευγενών πολιτικών, από τους οποίους 

οργανώθηκε με την ηγεσία του Miklós Wesselényi (κάποτε φίλου του Széchenyi) η αντιπολίτευση 

μεταρρύθμισης η οποία γέμισε με καινούριο ασττκό και φιλελεύθερο περιεχόμενο το παραδοσιακό 

πλαίσιο της ταξικής αντίστασης εναντίον των Αψβούργων. Ο καγκελάριος Metternich που διέθετε 

μεγάλη εξουσία, στο τέλος της δεκαετίας του 1830 εξακολουθούσε να πιστεύει ότι μπορεί να 

χρησιμοποιήσει τρομοκρατικά μέτρα εναντίον των εθνικών και συνταγματικών κινημάτων και 

μπορεί να εξασφαλίσει την ένοπλη αλληλεγγύη των συντηρητικών απολυταρχιών. Η πολιτική αυτή 

όμως δεν μπόρεσε να συνεχιστεί στη δεκαετία του 1840. Η κατνούρια γενιά της ουγγρτκής 

αντιπολίτευσης υποστηρίκτριας της μεταρρύθμισης με επικεφαλείς τον Lajos Kossuth, Ferenc Deák, 

Lajos Batthyány ανέπτυξε και εκσυγχρόνισε το εθνικό μεταρρυθμιστικό πρόγραμμα του Szichenyi 

και του Wesselinyi. Η θεωρία αυτή δεν ήταν αντίθετη με την τοποθέτηση της Ουγγαρίας στα 

πλαίσια της Αυτοκρατορίας των Αψβούργων αλλά δεν μπόρεσε να αποκτήσει ούτε την ελάχιστη 

κατανόηση της Βιέννης όπου η κατάσταση σχετικά με εκείνη το 18° αιώνα είχε αλλάξει ριζικά. 

Τότε ο εκσυγχροντστικός αυτοκράτορας βρισκόταν ενάντια στις καθυστερημένες φεουδαρχικές 

ουγγρικές τάξεις ενώ τώρα η αστική, φιλελεύθερη ουγγρική αντιπολίτευση της μεταρρύθμισης 

αντιπροσώπευε το καλό και το συμφέρον της πλειοψηφίας έναντι του συντηρηττκού συστήματος 

του Metternich, που απέρρτπτε αδιάλλακτα κάθε αλλαγή. Οι ουγγρικοί πολιτικοί της 

μεταρρύθμτσης αναγνώρισαν ότι σε όλη την αυτοκρατορία πρέπει να σχηματιστεί ένα καινούριο, 

αστικό, συνταγματικό κρατικό σύστημα (κοινοβούλιο με εκπροσώπηση του λαού κατ υπεύθυνη 

κυβέρνηση) το οποίο καταργεί τα προνόμια και οργανώνει τις σχέσεις της πολιττκής, της 

οικονομίας, του πολιτισμού και της καθημερινής ζωής βάσει των ατομικών και κοινωνικών 

(εθνικών) δικαιωμάτων των πολιτών. 

Η Βιέννη ήταν αρκετά δυνατή γτα να αντισταθεί σ' αυτό το πρόγραμμα αλλά μόνο μέχρι το 

1848 όταν έφτασε η Ανοιξη των Εθνών. 

31

GörögVlachok az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő 

görög diaszpórában 

Az első, a görögök és vlachok gazdasági és kereskedelmi tevékenységére utaló történelmi 

emlékek a XV században, Velencével folytatott kereskedelmük időszakában születtek. Comte 

francia konzul Pontchartrain tengerészeti miniszternek írt 1699. február 8-i levelében már utalt a 

moszhopoliszi, sziatisztai, kozani, thesszaloniki és egyéb görögök Velencével folytatott 

kereskedelmi kapcsolataira. Említést tett - az akkor még az Oszmán Birodalom részét képező 

Görögországból behozott termékekről, többek között viaszról, feldolgozott gyapjúról, bőrről, 

selyemről, dohányról és borról. A görögök Nyugatról ugyanakkor posztót, üvegárut, fegyvereket és 

papírt vásároltak. A termékeket a durresi kikötőn keresztül szállították. 

1761-ben a velenceiek által a termékeikre kivetett magas adóknak és vámoknak 

köszönhetően elkezdődött a moszhopoliszi és sziatisztai görög kereskedők visszaszorulása, amely 

egyben a görög-vlach kereskedők aranykorának végét is jelentette. 

I. Murát és II. Bajazid szultánok idejétől kezdődően a vlach települések, úgy mint Metszovo, 

Kalarritesz, Szirrakosz stb. különleges előjogokat kaptak, valamint, mivel a szultán anyjának 

védelme alatt álltak, speciális autonómiával is rendelkeztek. Mindezek ellenére ők is hűbéri adót 

tartoztak fizetni minden év márciusában, aminek mértéke azonban meglehetősen csekély volt. 

A kor fő kereskedelmi központja kétségkívül Moszhopolisz volt, amely 1721-től kezdődően 

mintegy fél évszázadon át, 1761-ig Makedónia központjaként jelentős kereskedelmi, társadalmi és 

kulturális fejlődésen ment át. Igen fontos szerepet játszott mind a Balkán, mind pedig a tágabb 

európai térség életében. A városban iskolák nyíltak, ahol a kor legjelentősebb gondolkodói, többek 

között a kasztoriai Szevasztisz Leondiadisz, Grigoriosz Konsztantinidisz szerzetes, később durresi 

metropolita és Theodorosz Kavaljotisz tanítottak. Nagy jelentőséggel bírt a környéken működő 

nyomda is, amely jól tükrözte a hely szellemi virágzását. Moszhopoliszban a lakosság nagy része 

görög öntudattal rendelkező, de vlach nyelvet beszélő volt. Az ún. kucovlach nyelvet azonban csak a 

családon belül használták, a hétköznapi életben görögül beszéltek és írtak, gyermekeiket is görög 

oktatásban részesítették. 

A város fejlődésének újabb állomását a templomépítések, illetve templomfelújítások 

jelentették, amelyekben a szertartások görög nyelven folytak, hűen tükrözve a lakosok vallási 

beállítottságát és görög öntudatát. 

A tengeri úton történő szállítás megszűnésével megkezdődött a Belgrádon, Budapesten és 

Bécsen keresztül folyó északi irányú kereskedelem. Ezt könnyítette az 1718-ban a Monarchia és az 

Oszmán Birodalom között létrejött pozsareváci béke is, amely nagy kedvezményeket és mindössze 

3%-os vámfizetési kötelezettséget biztosított azon oszmán állampolgároknak, akik a Monarchia 

területén folytattak kereskedelmi tevé¬kenységet. Ez a megállapodás megkönnyítette a görög 

kereskedők dolgát is, akik - mivel a görög állam még nem alakult meg - oszmán 

állam¬polgárokvoltak. 

A görögök elsősorban közvetítő kereske¬delemmel foglalkoztak, vagyis az Oszmán 

Birodalom területéről szállítottak többek között gyapjút, dohányárut, bőrt, kávét, cukrot, fűszereket 

Nyugatra, ahonnan ipari termékekkel tértek vissza. Ez alól kivételt jelentettek a magyar területek, 

ahol mezőgazdasági terményeket és állatokat vásároltak. 

Ebben a korszakban a kereskedői rétegen belül jelentős elvándorlás volt megfigyelhető 

33

Moszhopolisz és más makedón városokból nyugat felé. A görög bevándorlók egyik nagy 

hulláma 1718-ban érkezett Magyarországra, amelyet egy még nagyobb követett az 1760-70-es 

években. Miután pedig a törökök kétszer is (1769-ben és 1788-ban) lerombolták Moszhopoliszt, 

egy újabb, harmadik elvándorlási hullám következett, amely ezúttal főként országon belüli mozgást 

jelentett, az elvándorlók más észak-makedón városokban, többek között Sziatisztában, Kozániban, 

Vlasztiban telepedtek le. 

Ezen időszakban az osztrák hatóságok osztrák állampolgárságot adtak a Monarchia 

területére érkezett görög menekülteknek, ezzel helyzetüket jogilag is rendezték. 

A menekültek útjának első állomása a Belgrádhoz közeli Száva-parti Zemlény (Zimony) volt, amely 

egyben a Monarchia kapuját is jelentette. Zemlényben sok ideiglenesen vagy véglegesen letelepedett 

moszhopoliszi családot találunk. Dimitriosz Jeorjiu 1749-ben, Mihail Kazandzisz 1736-ban (ő a 

későbbiekben véglegesen Eszéken (Osijek) telepedett le), Mihail Naum 1766-ban, Jeorjiosz Perrusz 

1769-ben, a Ruszisz család pedig 1769-ben költözött át. Sok család választotta lakóhelyéül 

Belgrádot is. 

Az Osztrák-Magyar Monarchia területén a görögök és a görög nyelvű vlachok az ország 

különböző városaiban telepedtek le. 

A fő gazdasági tevékenységet jelentő kereskedelmen túl a görögök és vlachok fogadók, 

kávézók és kifőzdék üzemeltetésével is foglalkoztak. A XVIII. század végén az Osztrák-Magyar 

Monarchia területén élő görögök száma tízezerre tehető, akik többsége Makedóniából, Ipiroszból, 

Thesszáliából származott, Moszhopolisz, Kozani, Sziatiszta, Szervia, Dojrani, Vojaciko, Monasztiri 

és Nausza városokból. Közösségeikben a görög nyelv és az ortodox vallás jelentette a nemzedékek 

közötti kapcsolatot. A görög családok idővel társadalmilag is magasabb szintre emelkedtek, s 

lakóhelyük gazdasági, politikai és társadalmi életének is fontos szereplőivé váltak. Sokan, mint 

például a Szina, Tajkadzi, Armenuli, Nákó, Szakellarisz, Lyka, Dera, Dumsza, Muráti, Haris, 

Farakatu, Lyka, Dera, Dumsza, Muráti, Haris, Farakatu, Lepora, Papasz és Bendu családok, 

vagyonnal és tekintéllyel járó nemesi címet is szereztek. 

Számos városban éltek és dolgoztak görögök, akik jelentős közösségeket alkottak. Szentes 

például egyike azon városoknak, ahol kozani és sziatisztai görög kereskedők telepedtek le. 1708-tól 

kezdődően Kecskeméten is találkozunk kozaniakkal és sziatisztaiakkal. Itt idővel adómentességet 

és önigazgatási jogot kaptak, templomot és iskolát alapíthattak. Eger a XVIII. század második 

felében szintén görög kereskedőkkel telt meg, akik bár korlátozottabb önigazgatási joggal 

rendelkeztek, de szintén alapíthattak iskolát és templomot. Miskolcon alakult meg 1687-ben a 

különleges kiváltságokkal és szintén önigazgatási joggal rendelkező legjelentősebb és legvirágzóbb 

közösség, amely a XVIII. század során felépíttette a Szent Naumnak szentelt kápolnát. A 

bevándorlók legnagyobb része itt Kozani, Sziatiszta, Moszhopolisz, Vojaciko, Belesz és Nausza 

városokból származott. A gyöngyösi görög közösség a XVIII. század elején alakult és az iskola- és 

templomalapításra vonatkozó korlátozások ellenére meglehetősen jól fejlődött. Tokajban a görög 

bevándorlók a ma is létező híres tokaji bor termelésével és kivitelével kezdtek el foglalkozni. Ők 

alkották a legrégebbi -1667-ben alakult - görög közösséget, ún. kompániát, amely önigazgatási 

joggal és számos császári kiváltsággal rendelkezett. A kereskedelem központjának számító Pesten a 

görög közösség gazdasági tevékenységének köszönhetően olyan nagy vagyonra tett szert, hogy a 

magyar nyelvben a görög és a gazdag szavak idővel összefonódtak. Ennek bizonyítéka, hogy 

kialakult a „gazdag görögök" kifejezés, valamint, hogy a kereskedőket - bármely nemzetiségűek is 

legyenek a magyarok görögöknek nevezték. 

1791 -ben megalakult a nagy pesti görög és görög-vlach, vagy - ahogy az a Monarchia 

hivatalos irataiban szerepel - macedovlach közösség, 1801-ben pedig felszentelték az Istenszülő 

elhunyta templomot, amelyben a kor nagy tudósai, Polizosz Kondosz és Harisziosz 

34

Megdanisz töltötték be a plébánosi posztot. Ezzel egyidőben kezdte meg működését a 

legjelentősebb görög közösségi iskola, amely a Sziatisztából származó tudós, Jorgosz Zavirasz 

(Zavirasz György) adományából épült fel, s amelynek gazdag könyvtárában maga Zavirasz kéziratos 

fordításai is megtalálhatóak voltak. Szintén Pesten működött az a tanítóképző főiskola, amelyben a 

Monarchia görög iskoláinak tanítóit képezték, s Pesten nyomtatott görög nyelvű könyveket a 

Trattner-nyomda és az Egyetemi Nyomda is. 

A Monarchia területén a nagykereskedelem ekkor a görög-vlach és a szerb kereskedők 

kezében volt, akik 1725-től a kiskereskedelemben is tevékeny részt kezdtek vállalni. Változást egy 

1741-ben hozott rendelet hozott, amely kimondta, hogy a Monarchia területén kiskereskedelemmel 

csak az itt családostul letelepedő ortodox keresztények foglalkozhatnak. Pár évvel később - 1769ben 

-Mária Terézia a birodalom területén tevékenykedő ortodox vallású oszmán alattvalókat arra 

kötelezte, hogy családjukkal együtt telepedjenek le és tegyenek hűségesküt a császárnak. Ennek 

következményeként sok görög és vlach hagyta el végleg a Monarchia területét, azonban az itt 

maradók folytatták tovább tevékenységüket és fontos szerepet játszottak az ország fejlődésében, 

előmenetelében. Kórházakat, szegényházakat, aggok házát, árvaházakat alapítottak, jelentős 

összegeket adományoztak katonai célokra, szolgáltak az osztrák és a magyar hadseregben, valamint 

részt vettek közintézmények létrehozásában is. Ennek prominens példája Szina György, aki az első 

Budát és Pestet összekötő híd, valamint a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozója volt. 

A Monarchia területén letelepedett görögök természetesen nem felejtették el leigázott hazájukat. 

Ahol tudtak segítettek, iskolákat, templomokat, jótékonysági intézményeket alapítottak, s nekik 

köszönhető többek között az athéni Csillagvizsgáló megépítése is. Rigasz Fereosz mozgalmában is 

részt vettek, s a pesti ortodox templomban fogták el az osztrákok Rigasz Fereosz ciprusi származású 

eszmetársát, Joannisz Karadzaszt, akit a későbbiekben a többiekkel együtt kivégeztek. Sokan 

csatlakoztak a Baráti Társasághoz (Filiki Eteria) és vállaltak tevékenyen részt Alexandrosz 

Ypszilandisz moldvai felkelésében is. 

A görög haza felszabadulása után Pesten, ahol immár virágzó görög közösség és sok 

jótékony célra alapított intézmény működött, a görög konzul Jorgosz Hariszisz (Haris György) lett. 

Az első görög bevándorlók leszármazottai nemesi címeket szerezve ekkorra már beleolvadtak a 

fennálló társadalmi rendbe és részt vettek az ország urbanizációj ában. 

A görög közösség egészen 1951-ig folytatta tevékenységét, amikor a kommunista rendszer 

erőszakkal felszámolta és teljes vagyona, beleértve a budapesti Istenszülő elhunyta templomot, a 

Moszkvai Patriarchátus tulajdonába került. Ez utóbbi illegálisan és az ország vezetőinek 

hallgatólagos beleegyezésével mind a mai napig a Moszkvai Patriarchátus kezében van. Az akkori 

rezsim lefoglalt minden görög intézményt, a görögök kártalanítása és az elvett tulajdonok 

visszaszolgáltatása mind a mai napig nem történt meg. 

A magyar törvényhozás az 1951-ben erőszakkal megszüntetett Budapesti Görög Alapítású 

Magyar Orthodox Egyházközség reaktiválásáról szóló döntésével ismét helyreáll majd az igazság és 

visszakerülhetnek az Egyházközség tulajdonába az elvett intézmények, ingatlanok, az Istenszülő 

elhunyta templom és a többi magyarországi görög ortodox templom, véget vetve ezzel a több, mint 

ötven éves illegális birtoklásnak. 

Andreasz Sztamatopulosz 

35

Το ελληνοβλαχικό στοιχείο της διασποράς στην Αυστροουγγαρία 

Του Ανδρέα Σιαμαιόπουλου 

Τα πρωία ιστορικά δείγματα για ιην ανάπτυξη της οικονομίας και του εμπορίου των 

Ελλήνων και Βλάχων αρχίζουν από τον 15° αιώνα με την εξαγωγή και εισαγωγή εμπορευμάτων απο 

την Βενετία. Ο πρόξενος της Γαλλίας Comte σε επιστολή του με ημερομηνία 8 Τεβρουαρίου 1699 

προς τον υπουργό Ναυτικών Pontchartrain αναφέρεται στις εμπορικές σχέσεις των Ελλήνων από ττς 

πόλεις Μοσχόπολη, Σιάτιστα , Κοζάνη , Θεσσαλονίκη κ.ά. με την Βενετία. Κάνει λόγο για 

εισαγωγή από την Ελλάδα -που ακόμα τελεί υπό οθωμανική κατοχή- κεριού επεξεργασμένου 

μαλλιού, δέρματος, μεταξιού, καπνού και οίνου. Αντίθετα, οι Έλληνες αγοράζουν τσόχα, υαλικά, 

όπλα και χαρτί. Ο εμπορευματικός σταθμός του λιμανιού του Δυρραχίου αποτελεί το σημείο 

μεταφοράς των προϊόντων. 

Το 1761 αρχίζει η παρακμή των Ελλήνων εμπόρων της Μοσχόπολης και της Σιάτιστας, 

εξαιτίας της υφηλής φορολογίας και των δασμών που επιβάλλουν οι Βενετοί στα προϊόντα τους. 

Είναι τότε που λαμβάνει οριστικό τέλος η χρυσή περίοδος ακμής του ελληνοβλαχικού στοτχείου 

στο εμπόριο. 

Από την εποχή του Μουράτ του Α' και του Βαγιαζήτ του Β' παραχωρούνται στους βλαχόφωνους 

οικισμούς όπως το Μέτσοβο, οι Καλαρρύτες, ο Συρράκος κ.ά. ειδικά προνόμια. Παράλληλα, τελούν 

υπό ένα ειδικό καθεστώς αυτονομίας, καθώς είναι υπό την προστασία της βασιλομήτορος. Παρόλα 

αυτά έχουν υποχρέωση να καταβάλουν κάθε Μάρτιο φόρο υποτέλειας, ο οποίος δεν είναι ιδιαίτερα 

υψηλός. 

Το πιο σημαντικό εμπορικό κέντρο της εποχής είναι δίχως άλλο η Μοσχόπολη, η οποία από 

το 1721 κατ για μισό αιώνα περίπου, μέχρι το 1761 γίνεται το ποιο σημαντικό κέντρο της 

Μακεδονίας με μεγάλη εμπορική , κοινωνική και μορφωτική ανάπτυξη. Την ίδια στιγμή 

διαδραματίζει σημαντικότατο ρόλο τόσο στα βαλκάνια, όσο και στον ευρύτερο ευρωπαϊκό χώρο. 

Ιδρύονται σχολεία όπου διδάσκουν οι καλύτεροι λόγιοι της εποχής. Εκτός των άλλων 

διδάσκουν στα συγκεκριμένα σχολεία ou Σεβαστής Λεοντιάδης από την Καστοριά, ο ιερομόναχος 

Γρηγόριος Κωνσταντινίδης μετέπειτα Μητροπολίτης Δυρραχίου και ο Θεόδωρος Καβαλιώτης. 

Σημαντικό θεωρείται επίσης το τυπογραφείο που λειτούργησε στην περιοχή αντανακλώντας την 

πνευματική άνθηση του τόπου. 

Στην Μοσχόπολη η πλετοφηφία των κατοίκων είναι βλαχόφωνοι με ελληνική συνείδηση 

και χρησιμοποιούν την κουτσοβλαχική διάλεκτο μόνον στο οικογενειακό περιβάλλον . Μιλούν και 

γράφουν Ελληνικά και στα παιδιά τους προσφέρουν ελληνική παιδεία. Η εξέλιξη της Μοσχόπολης 

επεκτείνεται στο χτίσιμο ναών και στην ανακαίνιση των παλαιών. Όλοι τους λειτουργούν στην 

ελληνική γλώσσα και αυτό αντικατοπτρίζει το θρησκευτικό τους συναίσθημα και την ελληνική 

συνείδηση τους. 

Κατόπιν της διακοπής του εμπορίου μέσω θάλασσας, αρχίζει το εμπόριο προς βορρά μέσω 

Βελιγραδίου ,Βουδαπέστης και Βιέννης, το οποίο διευκολύνεται από την συνθήκη του Πασσάροβιτς 

του 1718 μεταξύ Αυστριακών και Οθωμανών. Η συνθήκη παρέχει μεγάλες διευκολύνσεις σε 

εκείνους που ασκούν εμπόριο στην Αυστροουγγαρία και έχουν οθωμανική υπηκοότητα 

πληρώ¬νοντας τελωνείο μόνο 3%. Αυτή η συμφωνία διευκολύνει τους Έλληνες εμπόρους, οι οποίοι 

είναι όλοι τους Οθωμανοί πολίτες, καθώς ελληνικό κράτος ακόμα δεν υφί¬σταται. 

Οι Έλληνες ασχολούνται κυρίως με το διαμετακομιστικό εμπόριο, δηλαδή προ¬ωθούν 

εμπορεύματα από την Οθωμανική αυτοκρατορία στη Δύση (μαλλί ,καπνά, δέρματα, καφέ, ζάχαρη, 

μπαχαρικά κ.ά.) και εισάγουν βιομηχανικά προϊόντα από την Ευρώπη με εξαίρεση την Ουγγαρία 

από την οποία εισάγουν αγροτικά εμπορεύματα και ζώα. 

Την περίοδο αυτή καταγράφεται μια σημαντική μετακίνηση εμπόρων κυρίως από την 

Μοσχόπολη και τις άλλες πόλεις της Μακεδονίας προς τη Δύση. Ένα μεγάλο κύμα μετακινήσεως 

Ελλήνων στην Ουγγαρία ξεσπά το 1718 και ένα ακόμα μεγαλύτερο τη δεκαετία 1760-1770. Μετά 

από τις δύο καταστροφές της Μοσχόπολης το 1769 και 1788 παρατηρείται ένα τρίτο μεγάλο 

36

μεταναστευτικό ρεύμα εσωτερικό κυρίως, για μόνιμη εγκατάσταση προς τον βορρά σε πόλεις της 

Μακεδονίας όπως Σιάτιστα, Κοζάνη, Βλάστη και λοιπές. Την περίοδο αυτή οι αυστριακές αρχές 

ρυθμίζουν και νομικά την Θέση των Ελλήνων προσφύγων που φτάνουν στην Αυστροουγγαρία και 

παίρνουν την αυστριακή Υπηκοότητα. Το πρώτο στάδιο στην διαδρομή είναι το Σεμλίνιο μία πόλη 

δίπλα στον ποταμό Σάβο κοντά στο Βελιγράδι, που αποτελεί την πύλη ετσόδου στην 

Αυστροουγγαρία. Στο Σεμλίνο συναντάμε πολλές οικογένειες από την Μοσχόπολη, που 

εγκαθίσταντατ άλλες προσωρινά και άλλες μόνιμα. Τον Δημήτριο Γεωργίου το 1749 , τον Μτχαήλ 

Καζαντζή το 1736 που αργότερα εγκαθίσταται μόνιμα στο Osijek, τον Μιχαήλ Ναούμ το 1766, τον 

Γεώργιο Πέρρου το 1769, την οικογένεια Ρούση το 1769 κ.α. Επίσης πολλές οικογένειες επιλέγουν 

να κατοικήσουν στο Βελιγράδι. Μετά το πέρασμα στην αυτοκρατορία της Αυστροουγγαρίας οι 

Έλληνες και οι Ελληνόφωνοι Βλάχοι εγκαθίστανται σε διάφορες πόλεις της χώρας. 

Πέρα από το εμπόριο, που είναι η κυριότερη οτκονομτκή δραστηριότητα των Ελλήνων και 

Βλάχων, ασχολούνται με τη λεττουργία των, πανδοχείων, καφενείων και μαγειρείων. Υπολογίζεται 

ότι ο αριθμός των Ελλήνων στην Αυστροουγγαρία είναι περίπου 10.000 κατά το τέλος του 18 ου 

αιώνα και οι περισσότεροι κατάγονται από την Μακεδονία, την Ήπειρο και τη Θεσσαλία, από τις 

πόλεις Μοσχόπολη, Κοζάνη, Σιάτιστα, Σέρβια, Δοϊράνη, Βογατσικό, Μοναστήρι και Νάουσα. 

Στις κοινότητες που ιδρύουν, η ελληνική γλώσσα και η ορθόδοξη θρησκεία αποτελεί το 

συνδετικό κρίκο των γενεών. Οι ελληνικές οικογένειες σιγά σιγά εξελίσσονται και ανέρχονται 

κοινωνικά. Πλέον, αποτελούν σημαντικούς παράγοντες της οικονομικής, πολιτικής και κοινωνικής 

δραστηριότητας των πόλεων στις οποίες ζουν. Πολλοί μάλιστα αποκτούν και τίτλους ευγενείας μαζί 

με χρήματα και κύρος όπως οι οικογένειες Σίνα, Τάίκατζή, Αρμενούλη, ΓΙάκου, Σακελλάρη, Λύκα, 

Ντέρα, Ντούμσα, Μουράτη, Χαρίση, Ταρακάτου, Λέπωρα, Παππά και Μπένδου μεταξύ άλλων. 

Οι πόλεις στις οποίες οι Έλληνες δραστηριοποιούνται και ιδρύουν σημαντικές κοινότητες 

είναι αρκετές. Το Szentes είναι μια πόλη με πολλούς Κοζανίτες και Σιατιστινούς εμπόρους. Στο 

Kecskemét κατοικούν από το 1708 μετανάστες επίσης από Κοζάνη και Σιάττστα. Με τον κατρό 

αποκτούν φοροαπαλλαγές, τους παραχωρείται το δικαίωμα της αυτοδιοικήσεως και ιδρύουν 

εκκλησία και σχολείο . Το Eger, το δεύτερο μισό του 18 ou αιώνα γεμίζει με Έλληνες έμπορους, οι 

οποίοι αν και με μικρότερες δυνατότητες αυτοδιοικήσεως αποκτούν σχολείο και ναό. Το Miskolc με 

ειδικά προνόμια υπήρξε η πιο σημαντική και ακμαία κοινότητα που ιδρύθηκε το 1687 με το 

δικαίωμα της αυτοδιοικήσεως και κατά το 18° αιώνα απέκτησε και εκκλησία αφιερωμένη στον Αγιο 

Ναούμ .Η πλειοψηφία των μεταναστών κατάγεται από τις πόλεις Κοζάνη, Σιάτιστα, Μοσχόπολη, 

Βογατστκό, Μπέλες και Νάουσα. Στο Gyöngyös η ελληνική κοινότητα ιδρύθηκε στις αρχές του 18 ου 

αιώνα και παρά τους περιορισμούς για σχολείο και εκκλησία κατορθώνει να αναπτυχτεί αρκετά 

καλά. Στο Tokaj οτ Έλληνες μετανάστες από Κοζάνη και Σιάτιστα αναλαμβάνουν την παραγωγή 

και την εξαγωγή του επώνυμου κραστού, το οποίο υπάρχει μέχρι σήμερα. Είναι η παλαιότερη 

κοινότητα ή κομπανία όπως ονομάζεται, που ιδρύθηκε το 1667 με πολλά αυτοκρατορικά προνόμια 

και αυτοδιοίκηση. Στην Πέστη η οποία είναι το κέντρο της εμπορικής δραστηριότητας, η ελληνική 

κοινότητα μέσω των οικονομικών δραστηριοτήτων αποκτά μεγάλο πλούτο, σε σημείο που οι λέξεις 

πλούσιος και Έλληνας να ταυτίζονται. Οι Ούγγροι συνήθιζαν να λένε Görög Gazdagok (οι πλούσιοι 

Έλληνες) και κάθε άλλης εθνικότητας έμπορο τον ονόμαζαν Görög, δηλαδή Έλληνα. 

Έτσι δημιουργήθηκε, η μεγάλη ελληνική και ελληνοβλαχική ή μακεδονοβλαχική (όπως 

αναφέρεται στα επίσημα έγγραφα του Αυστριακού κράτους) κοινότητα της Πέστης . Η κοινότητα 

ιδρύθηκε το 1791 και to 1801 έγιναν τα θυρανοίξεια της εκκλησίας της Κοιμήσεως της Θεοτόκου 

στην οποία διατέλεσαν εφημέρτοτ οι λόγιοι της εποχής Πολύζος Κοντός και Χαρίσιος Μεγδάνης. 

Ταυτόχρονα, στην Πέστη λειτουργεί το ποιο αξιόλογο σχολείο των ελληνικών κοινοτήτων, το οποίο 

τδρύεται με δωρεά από τον λόγιο Γ. Ζαβίρα από την Σιάτιστα και διαθέτετ πλούστα βιβλιοθήκη με 

χειρόγραφες μεταφράσεις του ιδίου. Επίσης, στην Πέστη λειτουργεί η ανώτερη σχολή για 

δασκάλους που προορίζοντατ γτα τα ελληνικά σχολεία της αυτοκρατορίας, ενώ λειτουργούν 

τυπογραφεία που εκτυπώνουν στην Ελληνική γλώσσα, όπως το τυπογραφείο του Τράτνερ κατ του 

Πανεπιστημίου της Βούδας. 

37

Οι ελληνοβλάχοι και οι σέρβοι κρατούν στα χέρια τους το χοντρικό εμπόριο στην Αυστροουγγαρία 

και από το 1725 αναμι¬γνύονται ενεργά και με το λταντκό. Όμως, με νέο διάταγμα του 1741 η 

Αυστρο-ουγγαρία ορίζει ότι μπορούν να ασκούν το λιανικό εμπόριο μόνο όσοι ορθόδοξοι έχουν 

εγκα¬τασταθεί μόνιμα και οικογενειακά στην Ουγγαρία, ενώ οι υπόλοιποι μπορούσαν να πουλούν 

μόνο χοντρικά. Λίγα χρόνια αργότερα,το 1769 η Μαρία Θηρεσία υπο¬χρεώνει τους ορθοδόξους 

Οθωμανούς υπη¬κόους που δραστηριοποιούντατ στη χώρα της να μεταφέρουν τις οικογένειες τους 

στην Ουγγαρία και να καταθέσουν όρκο πίστης στον αυστριακό αυτοκράτορα, με αποτέλεσμα 

αρκετοί Έλληνες και Βλάχοι να εγκαταλείψουν οριστικά την Αυστρο¬ουγγαρία. 

Οι εναπομείναντες συνεχίζουν τις δραστηριότητες τους και συμμετέχουν σημα¬ντικά στην 

ανάπτυξη και την πρόοδο της χώρας. Ιδρύουν νοσοκομεία, πτωχοκομεία γηροκομεία και 

ορφανοτροφεία, προσφέ¬ρουν δωρεές για τις στρατιωτικές ανάγκες, υπηρετούν στον αυστριακό ή 

ουγγρικό στρατό κατ βοηθούν στην κατασκευή έργων συνόλου με κυριότερο παράδειγμα το Γ. Σίνα 

που χρηματοδότησε την πρώτη Γέφυρας της Βουδαπέστης και την Ακαδημία. 

Τυσικά, δεν ξεχνούν την υπόδουλη πατρίδα τους και προσπαθούν να βοηθή¬σουν. Χτίζουν 

σχολεία, εκκλησίες, φιλαν¬θρωπικά ιδρύματα, το Αστεροσκοπείο των Αθηνών κ.ά. Συμμετέχουν 

στης δραστη-ρτότητες του Ρήγα Τεραίου' στην Εκκλησία της Πέστης θα συλληφθεί από τους 

Αυστριακούς, ο Κύπρτος συνεργάτης του Ρήγα, Ιωάννης Καρατζάς και θα εκτελεστεί μαζί με τους 

υπόλοτπους. Πολλοί μυούνται στη Τιλική εταιρεία και λαμβάνουν ενεργό μέρος στην επανάσταση 

του Αλέξανδρου Υψηλάντη στην Μολδοβλαχία. 

Μετά την ανεξαρτησία της πατρίδος πρόξενος της Ελλάδος στην Πέστη αναλαμβάνει ο Α. 

Χαρίσης, με μια ακμάζου¬σα Ελληνική Κοινότητα κατ πολλά ιδρύματα για φιλανθρωπικούς 

σκοπούς. Οι απόγονοι των πρώτων Ελλήνων μεταναστών έχουν ήδη ενταχθεί στο κοινωνικό 

κατεστημένο με την απονομή σε αυτούς τίτλους ευγενείας και συμμετέχουν στην αστικοποίηση της 

χώρας. 

Η ελληντκή κοτνότητα συνεχίζετ της δράση της μέχρι το 1951 η οποία δυστυχώς διαλύεται 

βιαίως από το Κουμουνισττκό καθεστώς και όλη η περιουσία μαζί με τον Ναό της Κοτμήσεως της 

Θεοτόκου στη Βουδαπέστη παραδίδεται στο Ρωσικό Πατριαρχείο το οποίο παρανόμως και με την 

ανοχή των κυβερνόντων τα έχει ακόμη υπό κατοχή. Επιπλέον, όλα τα Ελληνικά ιδρύ¬ματα 

κατάσχονται από το καθεστώς του 1951 χωρίς μέχρι σήμερα να υπάρχει η σχετική αποζημίωση ή 

επιστροφή. 

Μετά την απόφαση της Ουγγρικής Δικαιοσύνης για επαναλειτουργία της «ΥΠΟ 

ΕΛΛΗΝΩΝ ΙΔΡΥΘΕΙΣΗΣ ΟΡΘΟΔΟΞΟΥ ΟΥΓΓΡΙΚΗΣ ΕΚΚΛΗΣΙΑΤΙΚΗΣ ΚΟΙΝΟΤΗΤΟΣ 

ΒΟΥΔΑΠΕΣΤΗΣ» θα αποκατασταθεί το δίκαιο και θα επιστραφούν όλα τα ιδρύματα ,τα ακίνητα, ο 

Ναός της Κοιμήσεως της Θεοτόκου και οι υπόλοιποι Ελληνικοί Ορθόδοξοι Ναοί της Ουγγαρίας 

βάζοντας τέλος στην παράνομη κατοχή πενήντα και πλέον ετών. 

Ανδρέας Σταματόπουλος 

38

The GreekVlachoi of Diaspora in the Austro-Hungarian Empire. 

By Andreas Stamatopoulos 

The first historic evidence to indicate the growth in economy and trade achieved by the 

Greeks and Vlachoi is traced back on the 15' century via the records of importing and exporting 

goods with Venice. The French ambassador Comte denotes in one of his letters sent to the minister 

of Naval Pontchartrain, on February 8' 1699, the commercial transactions of Greeks living in cities 

such as Moschopolis, Siatista, Kozani, Thessaloniki etc with Venice. He mentions importing wax, 

processed wool, leather, silk, tobacco and wine from Greece which at that time was still under the 

ottoman occupation. On the other hand, Greeks purchase baize, glass, weapons and paper. The 

transfer of goods occurs via the merchandise division in the port of Dyrrachio. 

The year 1761 indicates the decline of the Greek traders in the cities of Moschopolis and 

Siatista due to reasons of high taxation and import duties imposed on their products by the 

Venetians. This is the time when the golden period of growth accomplished by the GreekVlachoi in 

merchandise is permanently terminated. 

Since the era of Mourat A' and Vayiazit B' special privileges are offered to the vlachspeaking 

communities such as Metsovo, Kalarrites, Syrrakos, etc. At the same time, these places 

function under a special state of autonomy since they receive the protection of the mother-queen. 

Nevertheless, every March they are obliged to submit tribute which is not particularly high. 

It is beyond doubt that the most important trading center is Moschopolis, which since 1721 

and for almost half a century until 1761 is transformed to the most significant center of Macedonia 

with vast commercial, social and educational development. Simultaneously, the city's evolution is of 

proportional dimensions not only in the area of Balkans but also in Europe. New schools are built 

which are manned with the best scholars of the era. Amongst so many others who taught in these 

schools are: Sevastis Leontiadis from Kastoria, the priest-monk Gregorios Konstantinidis later 

metropolitan bishop in Dyrrachio and Theodoros Kavaliotis. Of the utmost importance is considered 

to be the printing office which operated in the area enhancing further the cultural development of the 

local people. 

In Moschopolis, the majority of the residents are vlach-speaking, overwhelmed by the greek 

consciousness and use the Koutsovlachiki dialect only among the family members. They speak and 

write in greek and offer their children greek education. 

The development of Moschopolis expands in building churches and renovating old ones. 

Everybody is using the greek language and this fact resembles the people's religious feelings and 

greek consciousness. 

After the termination of the sea merchandising, another kind of trade towards the north via 

Belgrade, Budapest and Vienna begins, which is assisted by the Passarovich treaty of 1718 between 

the Austrians and the Ottomans. The treaty offers amble opportunities to those who are doing 

business in the Austro-Hungarian empire and have the ottoman citizenship by paying only 3% in the 

customs office. This condition greatly benefits the Greek business people, who are ottoman citizens, 

since at that time the greek state was not yet in existence. The greeks are mainly involved in transit 

trade, meaning that they promote goods from the ottoman empire to the west ( wool, tobacco, 

leathers, coffee, sugar, spices etc) and import industrial products from Europe, with the exception of 

Hungary where they import farm products and animals from. 

During that period, a significant transfer of traders occurs mainly from Moschopolis and the 

other cities of Macedonia towards the West. A big wave of Greeks moving to Hungary bursts in 

1718 and a bigger one during the decade of 

39

1760-1770. Especially after the destruction of Moschopolis twice in 1769 and 1788 a third massive 

emigration takes place primarily within the borders towards the north in cities of Macedonia such as 

Siatista, Kozani, Vlasti etc., where people are seeking permanent residence. At the same time, the 

austrian authorities sort out legally the issue of the greek immigrants who arrive in the Austro- 

Hungarian empire and receive the Austrian citizenship. The first destination is Semlinio, a town by 

the river Savo near Belgrade, which is the threshold to the Austro-Hungarian empire. A lot of 

families from Moschopolis that are temporarily or permanently settled are found in Semlinio, for 

instance Dimitrios Georgiou in 1749, Michalis Kazantzis in 1736 who later on moves permanently 

to Osijek, Michalis Naoum in 1766, Georgios Perrou in 1769 the Roussi family in 1769 etc. 

Moreover, a lot of families choose to live in Belgrade. After crossing the borders of the Austro- 

Hungarian empire, the Greeks and the Greek-speaking Vlachoi settle down in various cities around 

the country. 

Other than trading which is the prime source of income for the Greeks and the Vlachoi, they 

also operate inns, pansions, coffee shops and cooking houses. It is estimated that towards the end of 

the 18 l century, almost 10.000 Greeks inhabit the Austro-Hungarian Empire and the majority of 

them originate from Macedonia, Epiros and Thessalia, from the cities of Moschopolis, Kozani, 

Siatista, Servia, Doirani, Voyatsiko, Monastiri and Naoussa. 

They form communities in which the Greek language and the orthodox religion act as a 

strong bond among generations. Slowly, the Greek families evolve and gain social status. 

Eventually, they are acknowledged as the most important source of financial, political, and social 

activity in the cities where they live. A lot acquired titles of distinction along with wealth and 

prestige such as the Sina, Taikatzi, Armenouli, Nakou, Sakellari, Lyra, Ntera, Ntoumsa, Mourati, 

Charisi, Farakatou, Lepora, Pappa and Mpendou families. 

The number of cities where the Greeks do business and establish important communities is 

quite big. Szentes, is a city inhabited by a lot of traders from Kozani and Siatista. Kecskemet has 

also been inhabited by emigrants from Kozani and Siatista. After a while they gained tax 

exemptions, they were offered the right to form a self-government and they built a church and a 

school. Eger, during the second half of the 18 l century, is filled up with Greek traders who, though 

possessing less potential for self-government, obtain a school and a church. Miskolc, with special 

privileges, was the most important and flourishing community that was established in 1687 with the 

right for self-government, whereas during the 18 l century the first church dedicated to Agios Naoum 

was obtained. The majority of the emigrants came from the cities of Kozani, Siatista, Moschopolis, 

Voyatsiko, Beles and Naoussa. Gyoengyoes, is the city where the Greek community was set up at 

the beginning of the 18 l century and despite facing prohibitions in its attempt to establish a school 

and a church the community succeeded in achieving substantial development. Tokaj, is populated by 

Greek emigrants from Kozani and Siatista who are in charge of the production and exportation of 

the famous Tokaj wine, which exists even nowadays. This is the oldest community or kompánia, as 

it is called, which was established in 1667 and received numerous imperial benefits and the right for 

self-government. Pesti, the center of all business activity, is the city where the Greek community, 

through means of financial growth, obtained such great wealth that it was inevitable to correlate the 

words "wealthy" and "Greek". The Hungarians used to say Gorog Gasdagok (the wealthy Greeks) 

and even referred to traders of other nationalities as Gorog, meaning Greek. 

This is the way that the great Greek and Greek-Vlachiki or Macedonovlachiki (as it is 

mentioned in the official papers of the Austrian state) community of Pesti was formed. The 

community was established in 1791 and in 1801 occurred the official opening of the church of 

Koimiseos Theotokou, where such intellectuals as Polyzos Kontos and Charisios Megdanis served 

as priests. Meanwhile, the city of Pest hosts the most notable school of all the greek 

40

communities which was established by the scholar G. Zavira from Siatista. The school runs an 

extended library with handwritten translations of Zavira himself. Moreover, the highest school for 

teachers who will teach in the greek schools of the empire is operating in Pesti, while at the same 

time there are also printing offices that print texts in the greek language, such as the printing office 

of Tratner and of the University of Buda. 

The GreekVlachoi and the Serbians are in charge of the wholesale trade in the Austro- 

Hungarian empire and starting in 1725 they are actively involved in retailing. However, in 1741 in 

Austro-Hungary a new decree is issued, stating that only the orthodox people who are permanently 

living in Hungary with their families too, could do retailing, whereas the rest could only rely on 

wholesale. A few years later, Maria Theresia, obliges the orthodox ottoman citizens who are doing 

business in her country to move their families to Hungary and submit a vow of faith to the Austrian 

emperor, resulting in many greeks and Vlachoi to leave the Austro-Hungarian Empire permanently. 

The ones left, continue their business activities and contribute substantially to the country's 

growth and development. They build hospitals, old and poor people's homes and orphanages, they 

make donations to cover the military needs, they join the Austrian or Hungarian army and they assist 

the construction of works for the public benefit, the most important of which was the financing by 

G. Sinas of the First Bridge of Budapest and the Academy. 

Nonetheless, they do not forget that their country is under occupation and are trying to help. 

They build schools, churches, charitable institutions, the observatory in Athens, etc. They participate 

in the activities of Rigas Feraios and as a matter of fact, it is in the Church of Pesti where the Cypriot 

partner of Rigas, Ioannis Karatzas will be arrested and executed along with the others. A lot of 

people get involved in Filiki Etaireia and vividly take part in the revolution held by Alexandras 

Ypsilantis in Moldovlachia. 

After the country's independence, G. Charisis becomes the ambassador of Greece in Pesti, 

surrounded by an affluent Greek community and many institutions that served humanitarian 

purposes. The descendants of the first Greek immigrants have already been accumulated by the local 

society since they are given titles of distinction and participate in the country's urbanization. 

The greek community continues its activities until 1951 when unfortunately they are 

violently terminated by the Communist regime and all the wealth along with the Church of 

Koimiseos Theotokou in Budapest are submitted to the Russian Patriarchate, which illegally as well 

as with the tolerance of the governors still possesses. To make matters worse, all the Greek 

institutions are confiscated by the regime of 1951 without even until today returning any of them or 

compensating anyone. With the decision of the Hungarian Justice to allow the operation again of the 

" BY THE GREEKS ESTABLISHED ORTHODOX HUNGARIAN CHURCH COMMUNITY OF 

BUDAPEST", which was abruptly interrupted in 1951, justice will be served and all the institutions, 

real estate, the Church of Koimiseos Theotokou and the rest of the Greek Orthodox Churches of 

Hungary will be returned, thus marking the end to an illegal ownership for more than fifty years. 

41

DR. SASVÁRI LÁSZÓ - DR. DIÓSZEGI GYÖRGY 

A XVII-XIX. századi magyarországi görög közösségek történetének főbb 

jellemzői Győr, Miskolc, Szentendre, Tokaj és Vác ortodoxiája tükrében 

Bizánc törökök általi 1453-as elfoglalása után nagy számban (és több szakaszban) jelentek 

meg a görögök Magyarországon. A magyar területeken biztonságot és megélhetést találó görögök 

egyre inkább az üzleti lehetőségekre éreztek rá a kor feudális viszonyai között: kicsiben kezdték, és 

szívós kitartással évtizedek alatt komoly sikereket értek el. A görög kereskedők növekvő 

jelentőségét jól mutatja, hogy Erdélyben a XVII. században még a fejedelmi udvarnak is 

szállítottak. A XVIII. század közepére jelentős szerepük lett a nemzetközi közvetítő 

kereskedelemben is. Városainkban és jelentősebb mezővárosainkban ekkor már szinte mindenütt 

jelen voltak a görög kereskedők. Az alábbiakban Győr, Miskolc, Szentendre, Tokaj és Vác 

görögsége bemutatásával kívánjuk érzékeltetni a korabeli magyarországi görögök értékteremtő 

világát. 

Győr 

A győri ortodox egyházközség már a XVII. század előtt fennállott. A legkorábbi adat, 

melyet a győri görögökre vonatkoztathatunk, egy bizonyos Görög Simon említése 1587-ből, aki 

vezetéknevét görög származása miatt kaphatta.' 

A ma is álló ortodox templomot 1727-ben építették fel a görögök a szerbekkel közösen 

(szerbek kiváltságai alapján), de a XIX. század eleji templomdíszítésben a görögöké volt a vezető 

szerep: a görög feliratú ikonosztáz is ennek egyik bizonyítéka. 2 A templom leírása: ,βάΐίηί Mihály u. 

54. Gör. kel. szerb templom, ívesen hajló homlokzata előtt toronnyal. Támpilléres szentélye a 

nyolcszög három oldalával zárul. Ikonosztáz copfkeretben. Copf padok. Körülötte régi sírkövek. 

Épült 1727-ben. Előtte szabadon álló barokk kapu, egykorú szárnyakkal." 3 A templom falában 

megmaradt két töredékes görög feliratú sírkő. Az egyiken Panakosta Paleog neve olvasható, aki 37 

éves korában hunyt el 1784. február 20-án. (Egerben is éltek Panakoszta-nevezetű görögök). A 

másikon Petrosz Koszaniotisz neve látható (az évszám nem olvasható rajta: viszont azt igen, hogy 

december 7. napján hunyt el). 

A város vezetősége kérte a görögöktől, hogy ismertessék, mikor tartják ünnepeiket (ez a 

városban lévő boltok nyitva tartása miatt volt lényeges). 1744-ben magyar nyelven íródott 

válaszukban külön csoportosították a kisebb és a nagyobb ünnepeiket. A következő „Győri Boltos 

Görögök" írták alá, illetve látták el kézjegyükkel (ezzel hozzájárulásokat adva) a bevezető iratot, 

mely az ünnepeken való magatartásukat is részletezte. 

„Én Polizó Mihály mindezekre reá állok 

En is Pita Gergöly reá állok 

Én is Szekeres Dömötör reá állok 

Én is Decskoly Dömötör reá állok 

Vasváry György reá állok 

Varsányi Mihály reá állok 

Száraz Antal reá állok 

Rozás Argentinus reá állok 

Borsody Péter reá állok” 

1754-71 között Győr vármegyében hét görögöt írtak össze, ebből négyet Győr városában, 

három helységben pedig a többi hármat. 5 Az 1785-ös lelkészösszeírás szerint Győrben 15, a 

környéken 10 ház volt 

43

ortodox 6 , tehát nem volt nagyszámú a gyülekezeti Azt viszont nem lehet megállapítani, hogy hány 

volt ebből a szerb. Az 1754-71 közötti összeírások a török alattvalókra vonatkoztak, de minden 

bizonnyal voltak már a görögök között győri polgárjoggal bírók is. Az egykori győri ortodoxok 

nagyobb része a templom utcájában lakott. Még ma is áll itt néhány régi ház. Foglalkozásukat 

tekintve a győri görögök főként tímárok és gabonakereskedők voltak. Az utóbbiakat burcsellás 

néven is emlegették (burcsella volt a gabonaszállító hajó neve). A görögök befolyására már utaltunk 

a templomdíszítés kapcsán: erősíti ezt a véleményünket, hogy 1770-ben görög nyelvű iskola 

működött a városban; viszont 1801-ben már magyar nyelvű hittantankönyv jelent meg a győri 

ortodox ifjúság számára, ez pedig a békés beolvadásra utaló körülmény 7 A győri templomból két 

Istenszülő ikon is került Szentendrére a Szerb Egyházművészeti Múzeumba. Az egyik, ószláv 

feliratos ikon tanúsága szerint a XVII. században Monaszterly Péter vajdáé volt. (Monaszterly a 

komáromi szerb sajkások parancsnokaként tevékenykedett.) A másik, egy itáliai hatást mutató 

szintén XVII. századi, az ,Jstenanya az el nem hervadó rózsa", vagy másként „Virágos Istenanyd' 

ikonon ábrázolása rózsa- és más virágmotívumok, valamint szentek megjelenítésével együtt készült 

el. 8 A győri ortodox egyházközség a legutóbbi időkig a budai püspökség alá tartozott. Osztozott más 

szerb-görög közösségek sorsában, az elnéptelenedésben: 1874-ben már csak 15 tagja volt az ortodox 

közösségnek. 9 

Az 1960-as években általában évente egyszer tartottak liturgiát a Szent Miklósról elnevezett 

templomban (nem is annyira az ortodox hívek, mint inkább a környéken lakók vettek részt 

néhányan). Megkezdődött a barokk templom restaurálása, és az ikonosztáz képeit is elszállították 

ebből a célból. Az 1990-es évek elején Győrben megalakult a görög katolikus egyházközség: pár 

éve megkapták használatra e görög díszítettségű, szerb tulajdonná lett templomot. Az egykori 

parókián (udvarán áll e templom) létesült a görög katolikus egyházközség közösségi helyisége. 

Miskolc 

Az észak-magyarországi városok közül Miskolcon is jelentős görög kereskedő kolónia jött 

létre a XVIII. század folyamán. Tagjai szerepet játszottak a város polgárosodásában: üzleti 

kapcsolataik kiterjedt voltát mutatja, hogy a magyar városokon túl külföldre, főként 

Lengyelországba is eljutottak. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a rájuk vonatkozó 

történelmi dokumentumok igen nagy számban fennmaradtak, és ezekből igen nagy részletességgel 

rekonstruálható életük és tevékenységük. Ezen túlmenően bepillantást nyerhetünk más városok 

görögjeinek az életébe is: erre egyrészt a hasonló körülmények miatt az analógia módszerével, 

másrészt az üzleti és családi adatok konkrét adalékai alapján. Ennek azért is különös jelentősége 

van, mert vannak olyan városok is, ahol a görög kereskedőkre vonatkozó iratanyag az idők folyamán 

hiányossá vált (pl. Gyöngyös esetében). A miskolci görögök története tanulmányozási lehetőséget 

jelenthet a magyarországi görög kereskedőkolóniák modelljének megalkotásához. 

Mikor tűntek fel a görögök Miskolcon? Dobrossy István szerint az első adat 1668-ból való 

(Miskolc városának jegyzőkönyvéből): „Ugyan Ezen esztendőben egy Tokaji Németi János deák 

nevű Ember Tokaji Kalmár ...az Első Sátorhelyet az böcsülletes Tanac vasárkor neki megengedte. " ,0 

De ebből az idézetből nem dönthető el, hogy görög kereskedőről van-e szól Sokkal biztosabb már az 

1692-ből való adólajstrom, melyben szerepel Görög Dániel nevezetű kalmár 11 . Az viszont igen 

lényeges és korai adat, hogy fennmaradt a miskolci görög kompániának egy olyan pecsétje, melyen 

az 1687-es évszám szerepel. 12 

Az 1700-as évek legjelentősebb görög kereskedőcsaládjának egyik tagja, Karácsony Sándor 

ügyleteiről fennmaradt iratokban szerepel Rácz Márton miskolci görög kereskedő: őt az egyik irat 

„jószágos görög"-ként említ (vagyis lehetett valami vagyona, háza, boltja), s aki kezességet vállal. 

Ezen 1705. évi jogügyletben társai még egy nagykőrösi és egy debreceni görög kereskedő is. 13 

Felvetődik a kérdés: nem akadt volna Miskolcon még további görög kezestárs? A Karácsony 

Sándor-iratokban szerepel 1711-ből egy debreceni jegyzőkönyv, ahol szép számmal említenek 

tokaji, egri, gyöngyösi, kecskeméti és nagykőrösi görög kereskedőket, de miskolcit egyet sem! 14 

44

Vélelmezhető tehát, hogy a miskolci görög közösség leginkább a Rákóczi-szabadságharc utáni 

időkben szaporodhatott meg létszámban. Jelentős forrás e tekintetben a miskolci görög ortodox 

egyházközség anyakönyvének első kötete.' 5 Ez a forrás tartalmazza: a házasságokat (a nem 

Miskolcon kötöttek 1728-1783 között; a Miskolcon kötötteket 1763-1863 között); a kereszteléseket 

(1760-1862); és a halálozásokat (1726-1863). Az anyakönyvet 1838-ig görögül vezették, majd egy 

országgyűlési rendeletre magyarul. A nem Miskolcon kötött házasságok száma: 38. 

Ebből: Törökországban 11 pár Budán 5 pár 

Egerben 10 pár Szentendrén 2 pár 

Pesten 6 pár 

Egyéb helyeken 4 pár esküdött örök hűséget egymásnak. 

1763-tól 1783-ig a Miskolcon megkötött házasságok évi átlaga 1, majd ezután emelkedik: 1796-ban 

érte el a legmagasabb számot. Ezt követően 5-8 házasság volt évente egy évtizeden át, majd 1810től 

csökkent. Más városok görögjei közül is került ki házasfél (mind a vőlegény, mind a 

menyasszony oldaláról): 

Pest 18 fő Szentendre 2 fő 

Eger 16 fő Balassagyarmat 1fő 

Buda 9 fő Gyöngyös 1fő 

Ungvár 6 fő Vác 1fő 

Tokaj 5 fő Egyéb hely 27 fő 

Nagyvárad 5 fő Lengyelország 7 fő 

Figyelemre méltóak az egri és a pest-budai adatok: arra lehet ebből következtetni, hogy a családi, és 

ezáltal a gazdasági kapcsolatok leginkább e két városhoz társultak. Az ortodox párok esetében a 

görög házasfelek mellett szerb, román, bolgár és orosz nemzetbeliek is megtalálhatóak. Az 

anyakönyvben szerepelnek a nemzeti hovatartozásra vonatkozó bejegyzések. 17 Többnyire 

feltüntették a görögországi származási helyeket is, viszont azt nem, hogy mikor jött az adott személy 

Magyarországra. 

A születések száma 1772-től kezdett emelkedni, 1790-1828 között hullámzó, majd ezután 

erősen csökken. Fiús és lányos évek váltakozása figyelhető meg. A halálozást 1726-tól jegyezték: 

1784-től általában évi 10 fő feletti e szám. 1831-ben 31 fő: ennek oka, hogy ekkor Felső- 

Magyarországon kolerajárvány söpört végig. Ezután a szám erősen csökken. Az elhunytak 30-50%a 

gyermek volt (a csecsemő megjegyzés szerepel nevük mellett, de ekkoriban ez még 7-8 éves kort 

is jelenthetett). Az elhunytak között voltak más nemzetiségűek is: pl. 1849-ben 7 orosz katona. 

Milyen a természetes szaporodás mérlege? 1800-ig jellemzően pozitív, de a születések 

leginkább csak 4-5 fővel múlják felül a halálozásokat. 1831 után áll be egy nagyon erős mérvű 

csökkenés: ez vélhetően azzal függhet össze, hogy a görög nemzet szabadságának kivívása után 

sokan hazaköltözhettek szülőföldjükre. Ez a feltevés azonban okiratokkal jelenleg még nem 

bizonyítottl 

Az anyakönyvben vannak például tokaji és ungvári vonatkozású bejegyzések is. Ha ezen 

helyeken a miskolci görög pap helyettesített, akkor fordított eset is előfordulhatott. Az első miskolci 

görög keresztelésre 1760-ból van adat, az első esküvőre pedig három évvel később került sor. 

Ekkortájt a latin (római katolikus) plébánostól engedélyt kellett kérni a kereszteléshez, esketéshez, 

temetkezéshez. Az utóbbi esetekben engedékenyebb volt a plébániai gyakorlat, de az előzőeknél 

nem, hiszen ez növelte volna az ortodox hívők közösségének létszámát. Ennek alapján 

megfogalmazható, hogy miként több esküvőre kerülhetett sor máshol, úgy 1760 előtt a 

keresztelőknél is előfordulhatott ez a miskolci görög gyermekek estében. 18 

1746-ban a miskolci görögök összlétszáma 70 lélek volt. 19 1769-ben 51 felnőtt és 6 

gyermek, 1777-ben pedig 296 fő volt az összlétszám, közülük 34 háztulajdonos. 20 Az 1785. évi 

összeírás szerint 33 

ház volt a görögök kezén. 21 A XIX. század folyamán erős a csökkenés a természetes beolvadási 

folyamatok miatt. 1896-ban már csak 45 ortodox vallású személy élt Miskolcon. 22 

45

Kezdetben a miskolci görög közösségnek szerzetespapjai voltak (valószínűleg 

vándorszerzetesek lehettek, akiket hosszabb-rövidebb ideig vendégül láthattak). ,^i vándorló 

szerzetesek valószínűleg adományokat gyűjtöttek monostoraiknak, ugyanakkor fontos láncszemei 

voltak a görög nyelvű kéziratok és nyomtatványok terjesztésének ..." 23 1756-tól lettek állandó 

papjaik, olykor kettő is, mint például 1777-ben. Használták a parókus, de a káplán megnevezést is 

(ez utóbbit nem segédlelkészként kell értenünk, hanem mint a „kápolna lelkésze": a kápolna latinul 

capella, a káplán szó tehát valójában „kápolnás" értelmű). 

A XIX. század másodok felében a miskolci görög lelkész Margó Emílián volt (a hírneves 

Margó Tivadar orvosprofesszor testvére). A XX. század utolsó görög származású lelkésze Popovics 

Konstantin majd 40 éven keresztül (az 1970-es évek elején bekövetkezett haláláig) állt a miskolci 

görög parókia élén, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a görög gyökerű közösség kincseinek 

megőrzésében. Jelentős része volt abban, hogy a XX. század eleji válság után megújult a miskolci 

ortodoxia: az ő parókussága idején, az 1950-es évek elején csatlakoztak a magyar ortodox 

egyházhoz. 

A XIX. század elején a miskolci görögök úgy nevezték magukat, hogy „ö hiten lévő 

Macedóniai Vlachusok" 24 . A XVIII. század folyamán a görög közösség kinőtte a Szent Naum nevet 

viselő kápolnát. Már 1777-ben kérték a karlócai metropolitát, hogy adjon templomépítési engedélyt 

(Miskolc „görög alapítású" hívő közössége közvetlenül Karlócához tartozott). A Johann Michart 

által tervezett templom alapjait 1785-ben rakták le: 1806-ban szentelte fel Popovics Dionüsziosz 

budai görög püspök a Szentháromság tiszteletére. 25 Az ikonosztáz, a bútorzat és a Szent Sír alkotója 

Jankovics Miklós volt: ezt igazolja a királyi kapu felett egy latin-görög felirat, mely tartalmazza a 

fafaragó nevét, és a szalagszerűen elhelyezkedő szöveg szélein az 179 l-es, és az 1793-as 

évszámokat. A görög rész a keresztvetés szövegét tartalmazza. Az ikonosztáz képeit és a falképeket 

Anton Kulchmeister festőművész készítette. 26 

Miskolcon a templom és a görög közösség értékeit több kiállításon is bemutatták. A parókia 

(az egykori görög iskola) épületében Magyar Ortodox Múzeumot nyitottak. 27 A „Görög udvar" is 

szinte érintetlenül áll, és több görög kereskedőház is megtalálható a Széchenyi utcában. A „Görög 

udvar"-tól északra található az egykori kórházépület is. 

Szentendre 

A szentendrei Fő téren lévő szláv nevet viselő Blagovesztenszka-templom más néven is 

közismert: Grecska (e kicsinyítő képzős szó jelentése: görögöcske). (A szláv elnevezés az 

örömhírvétel: a március 25-én tartott ünnep.) Egyesek szerint a Grecska név onnan ered, hogy az 

oldalbejárata mellett van egy görög feliratos síremlék; viszont továbbkutatva érdekes adatra 

bukkanhatunk! Egy 1697-ben felvett jegyzőkönyvben egész helyszínrajzot olvashatunk 

Szentendréről: ebben szerepel a „Görögök Temploma" 26 ; néhány sorral odébb pedig a ,Jiáczok 

Temploma". Ε jegyzőkönyv szövegének elemzése szerint a rácok, vagyis mai szóval a szerbek 

temploma a mai Lázár cár emlékkereszt helyén állhatott, a görögöké pedig a „Dunára járó utcában", 

vagyis a fent említett, ma is álló templom helyén. Volt tehát külön temploma a görögöknek, és külön 

temploma a szerbeknek is, mivel 1690-ben a szerb menekülttömegekkel érkeztek görögök és 

Macedo-Vlachok is 29 . Szentendrén nem könnyű különválasztani a görögöket és a szerbeket, az 

viszont jól kimutatható, hogy a szerbek száma eredetileg is jóval nagyobb volt a görögökénél, és ez 

idővel még inkább fokozódott. Pest vármegye 1737-es összeírásában Szentendrén nem szerepelt 

görög, viszont ugyanekkor kaptak az itteni kereskedésre jogot más városok görög kereskedői, mint 

például a tokaji Kefala János 1739-ben. 30 De a meglévő jegyzőkönyvi és anyakönyvi adatokban 

fellelhető nevek alapján igen is feltételezhetünk görögöket e városban. 3, Arra is van adat, hogy a 

szentendrei görögök kapcsolatban állottak a pesti, az újvidéki, a kecskeméti, a váci, a 

balassagyarmati, a gyöngyösi és tokaji görögökkel. 32 Egyetlen szentendrei görög összeírás maradt 

fenn: ez az 1774-75-es okirat 22 nevet tartalmaz. 33 Az 1754-71 közötti dunántúli Szentendrén 8, míg 

Csobánkán és Pomázon l-l görög élt. 34 

A Blagovesztenszka-templommal kapcsolatosan Füves Ödön tollából olvashatjuk az 

alábbiakat: A szentendrei görögöknek nem volt külön templomuk annak ellenére, hogy a hét 

görögkeleti templom egyikét, az 1752-ben épített Blagovesztenszka-templomot Görög templomnak 

hívták már a XVIII. században is. A templom görög alapítására vonatkozólag sem rendelkezünk 

46

semmiféle írásos bizonyítékkal. Magának a templomnak a belseje sem tanúskodik görög eredetről." 

Füves a továbbiakban még kifejti, hogy a görög templom elnevezés onnan ered, hogy a görög 

kereskedők a város központjában laktak, és a templom is itt található, melynek építéséhez 

nyilvánvalóan adományaikkal nagyobb összeggel hozzájárulhattak. Felveti azt is, hogy amíg a 

Vácott élő görögöknek nem volt templomuk, addig idetartozhattak lelkipásztori tekintetben: ezért 

temethették el a templomban a Szentendrén elhunyt Tolojani Demeter váci görög kereskedőt. 35 Ezen 

kívül található még két további görög feliratos síremlék a szentendrei Preobrazsenszka-templom 

udvarán. 36 Füves Ödön e tanulmányának megírásakor még nem volt ismert az 1697-es jegyzőkönyvi 

adat, melynek birtokában viszont véleményünk szerint most már bizton állítható, hogy a 

Blagovesztenszka-templom mintegy „örökölte" templomelődjének nevét: megítélésünk szerint a 

betelepüléskor még élhetett annyi görög a városban, hogy külön közösséget alkothattak. Csak 

később csökkenhetett le számuk, és így már nem lett szükség külön görög templomra. A szentendrei 

görögök sorsa az elköltözés, vagy az elszerbesedés lehetett: ez utóbbit igazolja a görög eredetű 

Tyró- és a Dumcsa-családok sorsa. 37 

A templom melletti utca elődje lehetett egykor a Dunára járó utca: ez ma a Görög utca nevet 

viseli. A Szerb Egyházművészeti Múzeumban találhatóak görög feliratos ikonok, melyek más 

szentendrei templomból kerültek oda. 38 

Tokaj 

A görögök betelepülése Felvidékre, majd ezt követően Hegyaljára, főként Tokajba három 

egymást erősítő folyamat mentén zajlott. A XVII. század közepétől erős kereskedelmi vetélytársat 

jelentettek Kassán a görögök. A városi jegyzőkönyvek és a tilalmazások könyve számos bejegyzése 

tanúskodik erről. 1660-tól Görög Demeter, Görög István, Görög Péter, Karácsonyi János és 

Karácsonyi Tamás görög kereskedő működése ismert. 39 A fenti (eredetileg Kassán megtelepedni 

kívánó) görög kereskedők a XVII. század utolsó harmadában már leginkább Tokajban éltek. A 

Görög-család tagjai közül Görög István fia, Görög Demeter is adófizető volt már az 1673-92. 

években Tokajban. 40 

1660 augusztusában a törökök elfoglalták Nagyváradot. Az itteni görög kereskedőknek 

ekkor új kereskedelmi területeket, központokat kellett kialakítaniuk. Egy részük ekkor kerülhetett 

Hegyalja térségébe. Két fontos kereskedelmi útvonal volt ugyanis Lengyelország felé: a Nagyvárad- 

Tokaj útvonal után az egyik a Tarcal, Mád, Tállya, Szántó, Vizsoly (Hernád-völgy), Hidasnémeti, 

Kassa; míg a másik a Tokaj, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Sárospatak, Sátoraljaújhely 

településeken át vezetett. 

A harmadik betelepülési mozzanat valójában a debreceni görög kereskedelmi kompánia 

sorsával függött össze. A debreceni görög kereskedők 1690. május 19-én (LR. XX. 372.) királyi 

kiváltságlevelet nyertek: Horváth Márton debreceni görög főbíró és Hunyadi Sándor görög 

kereskedő kérelmére került e privilégium kiadásra. Ez utóbbi személy megítélésünk szerint a 

vajdahunyadi lakos nagykereskedő Karácsony/Karátsonyi Sándorral azonos, aki II. Rákóczi Ferenc 

legfontosabb görög kereskedelmi szállítója volt a szabadságharc idején (e család egy része 

ekkoriban már legalább három évtizede jelen volt Tokajban). Nagy jelentőségű eredmény volt a 

feudális társadalom viszonyai között ez a debreceni görögök privilégiuma: a király 

címeradományban részesítette e kompániát (a kék színű címerpajzs zöld mezőjében jobbra forduló 

bárány legel, felette kiterjesztett szárnyú és fejét jobbra fordító sas a csőrében zöld növényt tart). 

Debrecen 1693-ban szabad királyi városi rangra emelkedett: a görög kereskedőtársulatnak távoznia 

kellett a városból. Leginkább Szatmár és Németi lettek az új központjaik e görög kereskedőknek. 

1705-ben (Szatmár várának elfoglalása után) II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk döntése értelmében a 

Németiben lakó görögöket Tokajba telepítették, hiszen itt voltak a Rákóczicsaládnak is birtokai. 41 

47

II. Rákóczi Ferenc fejedelem Felső-Magyarország legfőbb borkereskedelmi központját Tokajban 

kívánta létrehozni. Az elődei által Erdélyben már megtapasztalt gazdasági-kereskedelmi fellendülést 

várta a görög kereskedők tokaji működésétől. 1708-ban pedig Debrecen városának még addig ott 

élő görög kereskedői is Tokajban találtak új otthonra. Az egész utóbbi betelepítési döntés egy 

megfontolt gazdasági stratégia része volt. Az 1703-ban megindult szabadságharc ideje alatt sem 

hanyagolta el Rákóczi a család hegyaljai szőlőit, hiszen különösen a szabadságharc első 

szakaszában birtokainak, szőlőinek jövedelméből fedezte a szabadságharc költségeit. Nem túlzás 

kimondani, hogy a szabadságharc pénzügyi alapját a tokaji aszúbor jelentette (pénzhelyettesítő 

funkciójú csereeszközként), hiszen Rákóczi a visszafoglalt Hegyaljáról nyugodtan szállíttathatott 

bort a lengyel és orosz felvevőpiacra. Az aszúbor kiválóan alkalmas volt a távolsági szállításokra is; 

míg a többi borfajta e szállítások során vesztett volna minőségéből. Tokaj elfoglalása után Rákóczi 

fejedelmi megbízottat rendelt a városba, aki a szőlőművelést, borkereskedelmet felügyelte. 42 

Felhasználta a tokaji bort az európai szintű kapcsolatok kiépítésére és ápolására is. Királyi, 

császári, cári udvarokba delegált követei mindig vittek magukkal néhány hordóval. Rákóczi 

felismerte a tokaji aszú diplomáciai értékét: Nagy Péter és a Napkirály asztalára került aszúbor, 

mint „diplomácia bor" fontos hangulati szerepet játszott a bizalomépítésben. Minden oroszok cárja 

különösen megkedvelte a magyar aszút. 43 

Ugyanezen időben már Hegyalja más részén is jelen vannak a görögök: 1672-ben 

Sárospatakon 7 görög kereskedő a kamarának 72 forintot fizetett, míg 1693-ban 9 görög és 10 

magyar kereskedő fizet patikabért. 44 (Ekkoriban a „patikabér" a boltbérletet jelentette.) 

A tokaji ortodoxia okán fontos megemlítenünk az alábbi, általunk felfedezett, sokat idézett 

és elemzett sorsdöntő fontosságú 1694-ből való tokaji szöveget: ,Jvíostan városunkba jött Görögök 

és Rácok papja Ézsaiás archimandrita ..." 45 . Ézsaiás archimandrita a magyar görög katolikus 

hagyományban úgy él, mint énekfordító és énekszerző Izaiás szerzetes néven. Az bizonyítható, hogy 

tokaji görög lelkész volt, de énekfordítói munkásságára nézve egyáltalán nincs konkrét adat. 

Hodinka Antal hosszas kutatásai ellenére a tokaji görögség XVII. századi létére (az ő 

szempontjából a „nem létére") döntő bizonyítéknak fogadta el azt az 1760-ban kelt jelentést, mely 

szerint „Tokaj vénei egyértelműleg vallják, hogy 1707-ig csak 2-3 görög boltos lakott ottan, akik 

nyílt asztal mögött árulták olcsó portékájukat... ". 46 

A vita a XVIII. század nagyrészt arról folyt, hogy megilletik-e a tokaji görög kereskedőket 

azon jogok, kiváltságok, melyeket I. Lipót adott ki 1667-ben (majd 1690-ben). Igaz, az 

oklevelekben nincsen megemlítve Tokaj, hiszen a Felső-Tisza vidéken élő görög, rác és örmény 

kereskedőkről esik benne szó, de a fenti tényekből tisztán kiviláglik, hogy Tokaj volt a hegyaljai 

görögség igazi központjai Bár visszautalva az idézetre, elhangzik ma is a megállapítás: „Tehát szó 

sem lehetett valamiféle kereskedő compániáról, mint elődről. 47 Fontos bizonyíték a tokaji kompánia 

XVII. századi meglétére a jeruzsálemi pátriárkának 1695-ben írott levele a tokaji görög paphoz. 48 

Még egy fontos bizonyíték van a debreceni-tokaji kompánia jogutódlási kérdéskörben. A 

debreceni görögök ellen az a vád merült föl, hogy a Balkánra nemesfém pénzt (érmeket) szállítottak. 

Debrecen városa le is foglalt két szekér ezüstpénzt, majd azután mégis Tokajba szállíttatta. 1696ban 

Tokajban zajlott is egy tárgyalás Debrecen és az immár tokajivá lett görögök között ez ügy 

rendezése érdekében. Sikerre ugyan ez sem vezetett, ám a maradék Debrecenben élő görögség ezt 

követően költözött át 1708-ban Tokajba. 49 Ez a tény egyébként azt is megerősíti, hogy a tokajiak 

teljesen megalapozottan állították 130 éven át, hogy ők az 1667-es, majd 1690-es királyi 

adománylevél jogosultjai. A szakirodalom bővülése azonban ma már arra is alkalmat ad, hogy két 

település, Debrecen és Tokaj között összehasonlításokat végezhessünk a családi folytonosság 

okán. 50 Ebből a célból a rendelkezésre álló névanyagból kigyűjtöttük a folyamatosság mellett szóló 

neveket (figyelembe véve a települést és az évszámokat). 

48

Név Debrecen Tokaj más helység Hegyalja térség 

Csobán György 1692. 1711. 

Erdélyi János 1686. 1711. 

Hacsi (Hadzsi) János 1692. 

Hacsi (Hadzsi) Georgius 1692. 1711. 

Horváth Márton 1686. 

Horváth Péter Sárospatak 1754 

Kozma István 1711. Hajdúdorog 1734 

Oláh András 1686. 

Oláh István Abaúj szántó 1754 

Pacsó Mihály 1686. 

Pacsó Gáspár 1711. 

Pacsó testvérek Királytelek 1736 

Papp Mihály 1686. 

többen Pap nevűek XVIII. sz. 

Pusztai Kis János 1686. 

Pusztai tokaji család XVIII. sz. 

Csobán György Erdélyi János és Kozma István esetében felmerül, hogy azonos személyek voltak; a 

többieknél pedig rokonok, leszármazottak lehettek. Érdekes, hogy az 1693-as „kiűzetés" után két 

adat is van görög kereskedőre. Az egyik Kozma István volt; a másik pedig az „utolsó debreceni 

görög" Charis/Karis Márton, aki azonos Szerviczky Mártonnal. Ez a néhány adalék is 

elgondolkodtató. Persze sok esetben nem kell nagyszámú görög közösséget elképzelni, hiszen pár 

kereskedő is már a folyamatosság bizonyítéka lehet. 51 

A tokaji görögök egy részének voltak kapcsolatai a helyi görög katolikus egyházzal is: 

emellett szólnak részben a „graecf jelzővel ellátott bejegyzések az 1750 óta meglévő tokaji görög 

katolikus anyakönyvben. Más részük viszont (saját templom híján) az egri ortodox templomot 

látogatta. 52 De erősítette az ortodoxiához való tartozásukat a Tokajban 1733-tól megtelepedő Orosz 

Borvásárló Bizottság is, mely kereskedelme gazdasági szerepén túl kulturális ügyekben is jelentős 

hatást jelentett. 53 

A tokaji görögök a városon belül mindig külön közösséget alkottak: „Tokaji Nemes Görög 

Compania" önelnevezésük öntudatos hangsúlya is ezt igazolja. 1796-ban maguk az érintettek így 

írtak erről: „A mi Companiank nemcsak a Tokajban lakozó tsekély számból álló kereskedőkből áll, 

hanem annak tagjai külső helyeken is lakoznak." Többször említés történik a kompánia vezetőiről, 

bírájáról (1759., 1766.), majd főbírájáról (1796.). 54 Magából az idézetből két kifejezést fontos 

kiemelni: 1. „tsekély számból álló"; 2. „külső helyeken". Ezekből adódik a kérdés: mekkora volt a 

valódi számuk, és a tokajiakhoz tartozók e városon kívül még hol voltak jelen? Ennek 

megválaszolására a görögökre vonatkozó összeírások adhatnak alapot. Nézzük például az 1785. évi 

ortodox lelkészösszeírást, mely a hívekről és a filiálisokról is számot ad. A házak (háztartások) 

száma Tokajban 33 volt. Két lelkészük közül az egyik Orosz Borvásárló Bizottság lelkésze volt. 

Nem derül viszont ki, hogy a Bizottság tagjaira vonatkozóan hány házzal kell számolni. 

A leányegyházak két régióra oszthatóak: Tokaj-Hegyalja és Tiszántúl e két terület. Tokaj- 

Hegyalja filiálisai (a számok a házak a számát jelentik): Tarcal 1, Mád 1, Tállya 4, Abaújszántó 1, 

Szerencs 2, Olaszliszka 2, Bodrogkeresztúr 1, Erdőbénye 1, Tolcsva 1, Sárospatak 3, Sátoraljaújhely 

9. Összesen 26 házattett ki. Tiszántúl (Szabolcs vármegye és a Hajdúkerület) filiálisai (a számok itt 

is a házak a számát jelentik): Büdszentmihály (ma Tiszavasvári) 1, Tiszalök 2, Gáva 3, Nyíregyháza 

2, Nagykálló 2, Máriapócs 3, Nyírgyulaj 1, Balsa 1, Gebe (ma Nyírkáta) 1, Nyírbátor 5, Balkány 1, 

Hajdúhadház 1, Hajdúböszörmény 2, Hajdúszoboszló 1, Hajdúnánás 2, Hajdúdorog 2, 

Balmazújváros 1, az eredeti iratokból egy helynév kiolvashatatlan, és itt szintén 1 ház található. 

Összesen 32 házat jelent. 55 

49

Általában a többi görög összeírások is hasonlóak: a filiálisokban lévők mind görögök 

voltak. Ha háztartásonként 5 főt számolunk, akkor ez Tokajban 150 személyt jelent, a filiálisok 61 

házában pedig még 300-at. 

Egy XVIII. századvégi összeírás Tokajban a görög családfők számát 19-ben adta meg. 56 

1846-47 táján a tokaji egyházközség híveinek a száma 158 lelket tett ki (41 házaspár). 57 Tehát kb. 

50-60 görög lélek élhetett még ekkoriban Tokajban (a többiek pedig vidéken). Van adatunk arra is, 

hogy a város magisztrátusában képviselve voltak a görögök: 1806-ban például Karácsonyi György 

személyében. 58 Ε család 250 éven át volt jelen Tokajban: Karátsonyi Konstantin Pál 1790-ben 

építtette fel azt a szép és gazdagon copf stílusban díszített házat, melyben a kompánia tanácsterme is 

volt. Külső és belső díszítettsége jól érzékelteti a tokaji görög közösség presztízsigényét is: a 

füzérdíszek, a kosáríves és kőkeretes kapuk, valamint a belső tér késő barokk freskói a polgári élet 

színvonalas, reprezentáns megnyilvánulásai. Az épület három évtizede a Tokaji Múzeumnak ad 

helyet (Bethlen Gábor utca 7.). 

A tokaji görögök kereskedők igényes barokk házai jelentős műemlékek. A Rákóczi út 56. 

szám alatti épület kapuívén megtekinthető ma is a görög kereskedőjelvény (és mellette a 4%-os 

emléktábla): a görög kereskedő társulat jelvénye a horgony a kettős kereszttel és 4-es számmal. Ez 

utóbbi szám a 4%-os tisztes kereskedői hasznot jelenti. (Ez példaértékű és mai is gyakorlandó 

haszonkulcsminta lehetne jelen világunk pénzügyi korifeusai számára is, hiszen a magyarországi 

görög kereskedők ezzel a tisztes haszonkulccsal is igen meggazdagodtak.) Áll még a Keffala-ház is 

a Rákóczi út 48-50. szám alatt. A Bethlen Gábor u. 5. szám alatti Morelli-ház egyik látványossága 

szép kapuzata: kapuja felett kereskedő jelvény található. Igényes épület: a Morelli-házban luxus 

apartmanok kerülnek majd kialakításra a Műemléki Tervtanács 2007. júliusában hozott döntése 

értelmében. 59 

A tokaji görögök és az Orosz Bizottság közös kápolnát tartottak fenn a bizottság telkén. 

Valószínűleg ebből az időszakból származnak azok a szláv feliratos Mária- és Krisztus-ikonok, 

melyek még a XVII. században készültek, és a tokaji görög templom ikonosztáz alapképei voltak. 60 

A tokaji templom leírása: ,J3ethlen Gábor utca 23. Gör. kel. Templom homlokzati toronnyal, 

kőkeretes kapuja felett ablak. A homlokzaton hat pillértalp gazdag ion kompozita fejezetekkel, 

melyek timpanonos párkányt tartanak. A homlokzat szélein vázák, a tornyon óranyílás és ion 

kompozita falpillérek, lapos gúlasisak. Bal oldalhomlokzat négy ablakkal, egyiken rácsvas. 

Félköríves szentély. 1951-ben vörösmárvány oltárát összetörték, ötvösmüveit a miskolci gör. kel. 

Templomba, ikonosztázát később Nyíregyházára szállították. Épült a XVIII. század második felében. 

Használaton kívül, rossz állapotban."" Megjegyezzük, hogy valójában az oltárasztal lapját törték 

össze. Idősebb Charis/Szerviczky György (1768-1833) 1804. augusztusában adományozta vörös 

márvány oltárasztalt a tokaji ortodox templomnak, mint erről az oltár alatt elhelyezett, padlóba 

süllyesztett márványlap görög felirata tanúskodik, melynek magyar fordítása: ,J?zt a szent oltárt, 

melyen a Szent Liturgiát végzik, kegyes szándéka kimutatásaként, Haris fia, Szervitzka György 

adományozta minden költséggel. Elhelyezték örök emlékül, a lélek egészségéért és megmentéséért, 

hogy elkerülje a vétkeket... (Itt olvashatatlan!) 1804 augusztus hónapban." 62 

A XIX. század második felében véget ért a tokaji görög ortodox élet, de annak emléke, hogy 

fontos részesei voltak a város történetének, beépült a helyi hagyományba. 1960 táján még több 

családban is élt a görög származástudat, és rokoni kapcsolataikat is számon tartották. Voltak olyan 

igen idős emberek, akik még emlékeztek az utolsó tokaji görögökre: Polity Pál pékre, Zakó Soma 

boltos kereskedőre, akik a XX. század elején hunytak el. A tokaji Zákó-család utolsó tagja, az 1848- 

49-es szabadság honvédtisztje, Zakó Soma (1829-1904) egyben az utolsó tokaji görög kereskedő is 

volt: a helyi temetőben nyugszik fekete márvány sírkő alatt. Ε görög család nevét őrzi a Tokajban 

található Zakó köz, maga a Zákó-ház a tokaji Főtéren lévő átjárós (dufartos) ház. 63 A tokaji ortodox 

egyház utolsó görög híve, Karácsonyi Mihály királyhelmeci ügyvéd 1921 -ben hunyt el. 

Még egy rejtély fűződik e görög közösség történetéhez. A XVII-XVIII. századi tokaji görög 

anyakönyv elveszett, ezért különösen fontos dokumentum az az 1873-ban kiállított okirat, amely egy 

Emánuel nevű görög gyermek keresztlevele. A keresztlevél az akkor még meglévő, 1658 

januárjában Tokajban keltezett görögkeleti egyházi anyakönyv alapján készült, melyen lévő írás 

szerint ,Pater György" volt akkor a tokaji görög pap. A gyermek görög szülei nemes Papademus 

Charis és Helena voltak. Charis/Szerviczky Emánuel (1658-?) részt vett a törökök elleni 

küzdelmekben, mely tettéért 1690-ben I. Lipóttól nemességet kapott. Az armális borítólapján (görög 

50

etűkkel és latinos us-végződéssel) az Emánuel Papademus név szerepel. A Charis/Szerviczkycsalád 

1690-es armális címerképén a sisakdísz szélein két zászló nő ki, közötte két toll ágaskodik, 

melyek között egy buzogányhoz hasonló tárgy helyezkedik el, míg a pajzson zöld halmon egy jobb 

kezében vélhetően kardot (vagy buzogányt) magasra emelő vitéz áll. Ε tokaji görög Charis-család 

tagjai a XIX. században immár charisi előnévvel a Szerviczky-nevet viselték (mivel Szervia 

városából származtak) . M 

A tokaji görög templom 1962 óta a város tulajdonát képező kiállítási terem. Az egykori 

méltó és gazdag berendezésből mára csak a szószék maradt a templomban: ez is pusztán azért, mert 

nem tudták leszerelni a falról. Az aljára kiterjesztett szárnyú sast faragtak a kor mesterei, és 

ugyancsak sas alakját formázta a mellvédjén lévő könyvtartó is. 

A régmúlt tokaji görög világra emlékeztet a görögkeleti templom hátsó, keleti falában 

napjainkban is látható síremlék. A 65 esztendős földbirtokos, charisi Szerviczky György 1833. 

júniusában hunyt el: felesége, Karátsonyi Anna férjének örök emléket állítva egy gyönyörű vörös 

márvány domborművet helyeztetett el 1842. október 15-én. 65 

Vác 

A városban a török időkben már éltek rácok (szerbek); a görögök később, a XVIII. 

században telepedtek le. 66 „ Görögkeletiek"-tő\ egy, a város és a földesúr közötti 1713-ból való 

szerződésben esik szó. 67 

1733-ban alakult egy kereskedőtársaság, melynek pecsétjén a kereskedők védőszentje, Szent 

Miklós látható. Latin felirata a következő: „Sigillum CompaniaeMercantilis graeci ritus non uniti" 

(azaz „A görög rítusú nem egyesült Kereskedő Társaság pecsétje"). A görög rítusú fogalmilag 

azonos a görögkeleti illetve az ortodox megnevezéssel. Itt azonban a „compania" nem olyan 

értelmű, mint a tokajiaké vagy a miskolciaké, ezért nem is kereskedőtársulatnak (érdekvédelmi 

szervezetnek), hanem kereskedőtársaságnak (társas cégnek) nevezzük 68 . Működésüket a váci 

püspökök, mint földesurak szabályozták 1749-ben, majd 1757-ben. A városban 1760-ban 7 görög 

család élt (35 fő), 1765-ben pedig 8 család (47 családtag). Az 1770-71 -es országos összeírás szerint 

Vácott 10 görög család lakott. Az 1759-ben elhunyt váci görög kereskedő Tolojani Demeter 1757ben 

még tagja volt az ekkor engedélyezett négy váci kereskedőtársaság egyikének. 70 Görög feliratos 

síremléke a szentendrei Blagovesztenszka-templom oldalbejáratával szemben állva ennek bal 

oldalán látható. A két Tolojani-fivér, Demeter és Tamás közösen rendelkeztek Vácott egy bolttal és 

két raktárral. 7 ' 

A fenti síremlék kapcsán vetődött fel, hogy innen ered a templom másik neve: Grecska, azaz 

görög templom. A kérdés bonyolultabb (erről Szentendre kapcsán már néhány összefüggést 

megfogalmaztunk), ezért itt is fontos megemlítenünk, hogy van olyan vélemény, mely szerint, amíg 

a váciaknak nem volt templomuk, addig Szentendréhez tartoztak lelkipásztori értelemben. 72 A 

Helytartó Tanács csak 1791 -ben adott engedélyt a templomépítésre. A késő barokk templom 1793ra 

készült el: Szent Miklós tiszteletére 1795 szeptemberében Popovics Dénes budai püspök szentelte 

föl. 73 

A templom annak az egyemeletes háznak az udvarán épült fel, melyet 

Mandzsuka/Mandzuku Athanáz ajánlott fel a parókia céljára. Mandzuku Athanáz sírfeliratát 1942 

előtt találták meg a váci temetőben: a nagybátyja lehetett Demetrius Mancsugu (7-1779) görög 

kereskedőnek, akinek Vácott is volt egy kis üzlete 1757-ben a váci városháza épületében (később 

Szentendrére költözött) 74 . A templom utcájának neve Görög utca. A templom oldalfalában található 

Bratovics Péter váci görög kereskedő görög és magyar nyelvű síremléke, melynek magyar nyelvű 

szövege a következő: 

„Az ember napjai olyanok, mint a széna. 

Mint a mezők virága úgy virít. 

Ε templom közepén fekszik az Úrban 

megnyugodott Isten szolgájának, 

Bratovics Péter 

kereskedőnek és Vác 

polgárának e szent 

templom alapítói 

egyikének teste. Aki 

megélvén 64 évet megnyugodott 

1802. 

november 3-án." 

51

Majd ez alatt egy frissebb eredetű felirat: 

„Ez az épület a váci görög keleti 

szerb egyházközség temploma volt 

1793-1963-ig. " 

Nem tudni, hogy a görög és a magyar sírfelirat egy időben készült-e? A sírkövet ábrázoló képen a 

görög feliratot záró évszám olvasható 1802-nek, de 1809-nek is. Az elhunyt igen adakozó volt: 

végrendeletében is nagyobb összegeket hagyott különböző közösségi célokra. (Egyes vélemények 

szerint Jókai Mór róla mintázhatta Brazovics Athanáz komáromi kereskedő alakját az Aranyember 

című regényében.) 

Visszatérve a sírfelirat keltére. Ha a magyar sírfelirat azonos korú a göröggel, akkor ez 

bizonyítéka annak, hogy elég korai volt Vácott a beolvadási folyamat. De e mellett szól az is, hogy 

1801-ben itt jelent meg magyar nyelven „A jeruzsálemi görög anyaszentegyháznak szent miséje 

alatt való imádságok" című könyv. 76 1802-ben ugyancsak itt adták ki Steriady Teodor tatai görög 

kereskedő (kalmár) apostolos liturgikus olvasmányokat tartalmazó könyvét. A kutatók és a 

történészek ez utóbbit gyakran említik, de az előbbit nemi 77 

A váci ortodoxok lélekszáma 1795-ben 79 fő volt, négy évtizeddel később már csak 59. 

Jakov Ignjatovics szerb író 1830 táján itteni piarista diákként azt írta, hogy „ Vácott pedig, ebben a 

nagy városban csak egy szerb templom van a többi öt között; öt-hat szerb ház, két-három cincár, meg 

egy görög, de mindössze egy templom van. " 78 A lelkészről is tett említést: „Akkoriban Jefrem 

Jakovlevics vot ott a lelkész, az én jóságos hitoktatóm ..." Tehát a pap szerb nevű személy volt. A 

temetőben a sírköveken 1790-től szerb feliratok találhatóaki 79 Ignjatovics ekként fogalmazta meg 

véleményét a görögökről: „Abban az időben a magyarországi görögök szerb nemzetiségűnek 

tartották magukat. A hitvallás volt akkor minden, sőt amellett a szerbek kiváltságát is élvezték. " 80 

Bár a fenti idézet tartalmaz részigazságokat (pl. a kiváltságok miatti gazdasági célzatú 

hajlékonyság), de nyilvánvaló és köztudott, hogy nem mindenhol volt ez így! Az író említ egy 

görög családot, erre vonatkozhat az alábbi adat: „Élt itt például abban az időben egy Argenti nevű 

görög kereskedő, volt egy kis boltja. Egyetlen fia, most neves homeopata orvos, katolikus vallásra 

tért. Édesapja kétségbeesésében hosszú, ősz szakállt növesztett s feleségével együtt örökös 

jajveszékelésben élt, így is halt meg. " A szóban forgó közismert orvos Argenti Döme (1809-93) 

volt. 

A váci templom kevésbé volt felszerelve, mint más korabeli görög templomok. Egy kisebb 

méretű, 1770 táján a ráckevei műhelyben készült Szent Miklós-ikont tart számon a szakirodalom. 81 

A templom leírása: „Görög u. 6. Gör. kel. templom, hagymasisakos homlokzati toronnyal. 

Háromboltszakaszos hajó, falpilléres diadalív. Ikonosztáz. Klasszicista szószék és püspöki szék, 

klasszicista vörösmárvány szenteltvíztartó. Kőkeretes déli kapu. Épült 1793-ban. "* 2 Az ikonosztáz 

értesüléseink szerint egyszerű volt, csak az alapképeket tartalmazta, melyek ma Szentendrén 

találhatóak. Az egyházközség görög alapításúnak indult, de elszerbesedett, és hamar elnéptelenedett. 

Más jellegű kutatások során tanulmányoztuk a budai, a tabáni anyakönyvet, és abban az 1900-as 

évek elején egy ortodox hitre tért Vácott lakó testvérpár lett bejegyezve! A templom 1963 óta 

kiállító terem, de a kulturális hírekben „ Görög templom " néven említik napjainkban is. 83 

Összefoglalva mindenképpen kiviláglik, hogy a vallás az első diaszpóra görögsége körében 

alapvető összetartó erőt jelentett. Balassagyarmat, Békés, Diószeg, Gyöngyös, Karcag, Kecskemét, 

Léva, Miskolc, Nagykanizsa, Nagyvárad, Nagyszombat, Nagyszeben, Pest, Sopron, Szentes, Tokaj, 

Ungvár, Vác és Zimony görög közösségei templomot vagy kápolnát építettek: a XVIII. században 

35 görög egyházközség jött létre Magyarországon. 

A fenti városok görögségének sorsíve okán jól látható, hogy a beolvadás a XIX. század 

második felére felgyorsult: a görögök létszáma ekkorra már nagymértékben lecsökkent. A nyelvét 

és szokásait megtartó görög közösségi létforma a XX. század elejére szinte teljesen megszűnt, de 

ma is közöttünk élnek azok az emberek, akik magyarságuk mellett őrzik emlékezetükben 

értékteremtő magyarországi görög elődeik emlékét, akik (több hullámban) a XV-XIX. század 

folyamán a török területekké lett görög szülőföldjükről új hazára leltek a befogadó lelkületű 

Magyarországon. 

52

DR. LÁSZLÓ SASVÁRI - DR. GYÖRGY DIÓSZEGI 

Τα κύρια χαρακτηριστικά της ιστορίας των ελληνικών κοινοτήτων της 

Ουγγαρίας του 17 ου - 19 ου αιώνα στον καθρέφτη της ορθοδοξίας του 

Miskolc, Szentendre, Tokaj και Vác 

Μετά την κατάκτηση της Κωνστανττνούπολης από τους Τούρκους το 1453 σημανττκός 

αρτθμός Ελλήνων εμφανίστηκε στην Ουγγαρία, η άφιξη των οποίων στη χώρα έγινε σε διάφορες 

φάσεις. Οι Έλληνες που βρήκαν ασφάλεια και βιοπορισμό στα ουγγρικά εδάφη ανακάλυπταν όλο 

και περισσότερο τις επιχειρηματικές ευκαιρίες μέσα στις φεουδαρχικές συνθήκες της εποχής. 

Άρχισαν με μικρά βήματα και με επίμονη δουλειά σε μερικές δεκαετίες σημείωσαν αξιόλογες 

επιτυχίες. Η όλο και μεγαλύτερη διείσδυση των Ελλήνων στο εμπόριο φαίνεται καθαρά από το 

γεγονός ότι στην Τρανσυλβανία τον 17° αιώνα μετέφεραν προϊόντα ακόμα και στην ηγεμονική 

αυλή. Ως τα μέσα του 18 ου αιώνα απέκτησαν σπουδαίο ρόλο και στο διεθνές διαμετακομιστικό 

εμπόριο. Γι' αυτό άλλωστε στις πόλεις και στις κωμοπόλεις μας σχεδόν παντού ήταν παρόντες οι 

έλληνες έμποροι. 

Παρακάτω, με την παρουσίαση του ελληντσμου του Győr, Miskolc, Szentendre, Tokaj και 

Vác επιθυμούμε να επιδείξουμε τον κόσμο των Ελλήνων, άξιων δημιουργών στην Ουγγαρία 

εκείνης της εποχής. 

Győr 

Η ορθόδοξη εκκλησιαστική κοινότητα του Gyúr υπήρχε ήδη πριν από τον 17° αιώνα. Το 

πρωιμότερο στοιχείο που αφορά στους Έλληνες του Győr είναι η αναφορά σε έναν Simon Görög 

από το 1587 που πιθανόν να πήρε το επίθετο του λόγω της ελληνικής του καταγωγής. 

Ο υπάρχων και σήμερα ορθόδοξος ναός οικοδομήθηκε το 1727 από Έλληνες και Σέρβους 

από κοινού (με βάση τα προνόμια των Σέρβων), αλλά στη διακόσμηση που έγινε στις αρχές του 19 ου 

αιώνα οι Έλληνες παίξανε τον πρωταγωνιστικό ρόλο. Απόδειξη είναι και το εικονοστάστο με 

ελληνική επιγραφή. Περιγραφή του ναού: «Οδός Bálint Mihály 54. Ελληνορθόδοξος σερβικός ναός 

με κωδωνοστάσιο μπροστά στην τοξωτή πρόσοψη. Το ιερό που στηρίζεται από κίονες κλείνει με τις τρεις 

πλευρές του οκτάγωνου. Εικονοστάσιο σε κορνίζα σε ρυθμό του Ιωσήφ Β'. Πάγκοι σε ρυθμό του Ιωσήφ 

Β'. Γύρω τους παλιές ταφόπετρες. Οικοδομήθηκε το 1727. Μπροστά στέκεται ελεύθερα ένας μπαρόκ 

πυλώνας με φύλλα κατασκευασμένα στην ίδια εποχή». Εντοιχισμένες στον τοίχο του ναού 

διασώθηκαν δύο ταφόπετρες με αποσπασματικές ελληνικές επιγραφές. Στη μία διαβάζεται το όνομα 

του Faleog Panakosta που απεβίωσε σττς 20 Τεβρουαρίου του 1784 σε ηλικία 37 ετών (Έλληνες με 

το επίθετο Panakoszta ζούσαν και στο Eger). Στην άλλη βλέπουμε το όνομα του Petrosz 

Koszaniotisz όπου αναφέρεται ότι απεβίωσε στις 7 Δεκεμβρίου, αλλά δεν διακρίνεται η χρονιά. 

Οι αρχές της πόλης ζήτησαν από τους Έλληνες να κοινοποιήσουν τις ημερομηνίες των 

γιορτών τους γιατί ήταν σημαντικό για τα ωράρια των μαγαζιών της πόλης. Στην απάντηση τους 

γραμμένη στα ουγγρικά ξεχώρισαν τις μικρότερες και μεγαλύτερες γιορτές τους. Οι παρακάτω 

«Έλληνες μαγαζάτορες του Győr» υπέγραφαν ή μονόγραφαν -δίνοντας τη συγκατάθεση τους- το 

εισαγωγικό έγγραφο, που περιέγραφε λεπτομερώς και την συμπεριφορά τους στις γιορτές. 

«Εγώ ο Mihály Polizó συναινώ σε όλα αυτά 

Κι εγώ ο Gergöly Pita συναινώ 

Κι εγώ ο Dömötör Szekeres συναινώ 

Κι εγώ ο Dömötör Decskoly συναινώ 

György Vasváry συναινώ 

Mihály Varsányi συναινώ 

Antal Száraz συναινώ 

Argentinus Rozás συναινώ 

Péter Borsody συναινώ» 

53

Ανάμεσα στα 1754-1771 στο νομό tou Győr απογράφηκαν εφτά Έλληνες, τέσσερεις 

στην πόλη Győr κατ τρετς σε τρετς άλλους οτκτσμούς. Κατά την απογραφή του ιερέα στο 

Győr απογράφηκαν δεκαπέντε στις γύρω περιοχές δέκα σπίτια ήταν ορθόδοξα, δηλαδή δεν 

ήταν μεγάλο το εκκλησίασμα. Δεν διαπιστώνεται όμως πόσοι από αυτούς ήταν Σέρβοι. Οι 

απογραφές του 1754-1771 αφορούσαν στους Τούρκους υπηκόους μα πτθανότατα να 

υπήρχαν Έλληνες που είχαν ήδη γίνετ πολίτες του Győr. Το μεγαλύτερο μέρος των 

ορθόδοξων του Győr της εποχής κατοικούσε στην οδό της εκκλησίας. Διασώθηκαν εδώ 

μέχρι ττς ημέρες μας μερικά παλιά σπίττα. Όσον αφορά στο επάγγελμα, οι Έλληνες του 

Győr ήταν κυρίως βυρσοδέψες και έμποροι δημητρτακών. Οι τελευταίοτ ονομάζονταν και 

«burcsellás» («burcsella» στα ουγγρτκά ήταν το όνομα του σκάφους που μετέφερε 

δημητρτακά). Έχουμε ήδη αναφερθεί στην επτρροή των Ελλήνων σχεττκά με διακόσμηση 

ναού. Η άποψη μας αυτή υποστηρίζετατ κατ από το γεγονός ότι το 1770 λειτουργούσε 

ελληνόφωνο σχολείο στην πόλη. Το 1801 όμως το σχολτκό βτβλίο των θρησκευττκών που 

ήταν γραμμένο για την ορθόδοξη νεολαία του Győr εκδόθηκε στα ουγγρικά, γεγονός που 

σημειώνει περιστατικό ειρηνικής αφομοίωσης. Από το ναό του Győr δύο εικόνες της 

Θεοτόκου μεταφέρθηκαν στο Μουσείο Σερβικής Εκκλησιαστικής Τέχνης του Szentendre. 

Η μία με παλαιοσλαβική επιγραφή μαρτυρά ότι στον 17° αιώνα η εικόνα ανήκε στον 

βοεβόδα Péter Monaszterly, o οποίος δρούσε σαν αρχηγός των Σέρβων ναυτικών του 

Komárom. Η άλλη με εμφανή ιταλτκή επίδραση χρονολογείται επίσης από το 17° αιώνα. Η 

εικόνα «Θεοτόκος Ρόδον το αμάραντον» ή δταφορεττκά η «Θεοτόκος με άνθη» 

δτακοσμείται με μοτίβα από τριαντάφυλλα, άλλα λουλούδια και αναπαράσταση αγίων. Η 

ορθόδοξη εκκλησιασττκή κοινότητα του Győr κατατασσόταν μέχρτ τους πρόσφατους 

καιρούς στην Επτσκοπή της Βούδας. Συμμερίστηκε το πεπρωμένο των άλλων 

σερβοελληνικών κοινοτήτων, δηλαδή την ερήμωση: το 1874 η ορθόδοξη κοτνότητα 

αρτθμούσε μόνο 15 μέλη. 

54

Στην δεκαετία του '60 μία φορά το χρόνο τελούσαν Θεία λεττουργία στον Ιερό Ναό 

αφιερωμένο στον Άγτο Νικόλαο στην οποία λά\φαναν μέρος όχτ τόσο οτ ορΘόδοξοτ 

πτστοί όσο μερτκοί κάτοτκοτ της γεττοντάς. Όταν ξεκίνησαν τα έργα αναστήλωσης του 

μπαρόκ ναού, μεταφέρθηκαν και οτ εικόνες του εικονοστασίου. Στις αρχές του 1990 στο 

Győr ιδρύθηκε η ελληνοκαθολική εκκλησιαστική κοινότητα. Πριν από μερικά χρόνια τους 

παραδόθηκε το δικαίωμα χρήσης του λεγόμενου ναού σερβικής ιδιοκτησίας με ελληνική 

διακόσμηση. Στο τότε πρεσβυτέριο -στην αυλή του οποίου στέκεται ο ναός- άρχισε να 

λειτουργεί η κοινοτική αίθουσα της ελληνοκαθολικής εκκλησιαστικής κοινότητας. 

Miskolc 

Από τις πόλεις της βόρειας Ουγγαρίας στο Miskolc επίσης δημιουργήθηκε 

αξιοσημείωτη κοινότητα Ελλήνων εμπόρων κατά τη διάρκεια του 18 ου αιώνα. Τα μέλη της 

διαδραμάτισαν σημαντικό ρόλο στην αστικοποίηση της πόλης. Απόδειξη των εκτεταμένων 

τους επιχειρηματτκών σχέσεων είναι ότι πέρα από τις ουγγρικές πόλεις έψταοαν και στο 

εξωτερικό, κυρίως στην Πολωνία. Έχουμε την τύχη να έχουν διασωθεί πολυάριθμα 

ιστορικά ντοκουμέντα σχετικά με αυτούς και από αυτά μπορούμε να κάνουμε 

λεπτομερειακή αναπαράσταση της ζωής και της δραστηριότητας τους. Εκτός αυτού 

μπορούμε να δούμε και τη ζωή Ελλήνων άλλων πόλεων αφενός χρησιμοποιώντας την 

μέθοδο της αναλογίας που είναι εφικτή λόγω των παρόμοιων περιστάσεων, αφετέρου με τη 

βοήθεια των συγκεκριμένων επιχειρηματικών και οικογενειακών στοιχείων. Αυτό έχει 

ιδιαίτερη σι\\ιασία, επειδή υπάρχουν πόλεις στις οποίες τα έγγραφα σχετικά με τους 

Έλληνες εμπόρους με το πέρασμα του χρόνου έγιναν αποσπασματικά (π.χ. στην περίπτωση 

του Gyöngyös). Η ιστορία των Ελλήνων του Miskolc μας δίνει την ευκαιρία να 

δημιουργήσουμε το μοντέλο των κοινοτήτων των Ελλήνων εμπόρων της Ουγγαρίας. 

Πότε εμφανίστηκαν οι Έλληνες στο Miskolc; Κατά τον István Dobrossy το πρώτο 

στοιχείο χρονολογείτατ από το 1668 από το πρωτόκολλο της πόλης Miskolc: «Τον ίδιο 

χρόνο ένας άνθρωπος με το όνομα János Tokaji Németi, έμπορος του Tokaj ...το έντιμο 

Συμβούλιο του παραχώρησε το δικαίωμα να στήσει σκηνή στο πανηγύρι». Από το απόσπασμα 

αυτό όμως δεν μπορεί να διαπιστωθεί εάν πρόκειται για Έλληνα έμπορο. Πολύ πιο έγκυρος 

είναι ο κατάλογος φορολογούμενων από το 1692 στον οποίο εμφανίζεται ένας έμπορος με 

το όνομα Dániel Görög. Ένα σημαντικό και πρώιμο στοιχείο είναι μια σφραγίδα της 

ελληνικής κομπανίας του Miskolc στην οποία διαβάζεται η χρονολογία 1687. 

Στα έγγραφα που αναφέρονται στις δοσοληψίες του Sándor Karácsony, μέλος της 

πιο αξιόλογης ελληνικής οικογένειας εμπόρων του 18 ου αιώνα, εμφανίζεται το όνομα του 

Márton Rácz, Έλληνα εμπόρου του Miskolc. Ο Rácz σε ένα έγγραφο αναφέρεται σαν 

«Έλληνας με ζωντανά», δηλαδή πιθανόν να κατείχε κάποια περιουσία, σπίτι ή μαγαζί που 

παρέχει εγγύηση. Στην προαναφερόμενη νόμιμη πράξη του 1705 συνέταιροι του ήταν 

ακόμα δύο Έλληνες έμποροι, ο ένας από το Nagykőrös και ο άλλος από το Debrecen. 

Τίθεται το ερώτημα δε βρέθηκαν άλλοι έλληνες εγγυητές στο Miskolc; Ανάμεσα στα 

έγγραφα σχετικά με τον Sándor Karácsony βρίσκεται ένα πρωτόκολλο του Debrecen του 

1711 στο οποίο αναφέρονται αρκετοί Έλληνες έμποροι από το Tokaj, Eger, Gyöngyös, 

Kecskemét και Nagykőrös μα κανένας από το Miskolc! Υποτίθεται δηλαδή ότι ο αριθμός 

της ελληνικής εκκλησιαστικής κοινότητας του Miskolc πολλαπλασιάστηκε κυρίως στη 

μετέπειτα του απελευθερωτικού αγώνα του Rákóczi περίοδο. Αξιόλογη από αυτή την 

άποψη πηγή θεωρείται ο πρώτος τόμος των ληξιαρχικών βιβλίων της ελληνορθόδοξης 

κοινότητας του Miskolc. Η πηγή αυτή περιέχει γάμους (αυτοί που δεν έγιναν στο Miskolc 

μεταξύ 1728 και 1783 και αυτοί που έγιναν στο Miskolc στην περίοδο 1763-1863), 

βαφτίσια (1760-1862) και θανάτους (1726-1863). Τα ληξιαρχικά βιβλία γράφονταν έως το 

1838 στα ελληνικά, μετά όμως, λόγω ενός κοινοβουλευτικού διατάγματος στα ουγγρικά. 

55

Ο αριθμός των γάμων που δεν έγιναν στο Miskolc: 38 

Από αυτούς παντρεύτηκαν στην 

Τουρκία 11 ζευγάρια Βούδα 5 ζευγάρια 

Eger 10 ζευγάρια Szentendre 2 ζευγάρια 

Πέστη 6 ζευγάρια 

Σε άλλους τόπους 4 ζευγάρια ορκίστηκαν αιώνια πίστη. 

Από το 1763 έως το 1783 ο ετήσιος μέσος όρος των γάμων που έγιναν στο Miskolc ήταν 1. Μετά ο 

αριθμός άρχισε να αυξάνεται για να φτάσει στο ζενίθ το 1796. Στη συνέχεια για μία δεκαετία 5-8 

γάμοι γίνονταν ετησίως και από το 1810 άρχισαν να μειώνονται. Σύζυγοι ελληνικής καταγωγής 

προέρχονταν και από άλλες πόλεις: 

Πέστη 18 άτομα Szentendre 2 άτομα 

Eger 16 άτομα Balassagyarmat 1 άτομο 

Βούδα 9 άτομα Gyöngyös 1 άτομο 

Ungvár (Uzhgorod) 6 άτομα Vác 1 άτομο 

Tokaj 5 άτομα άλλα μέρη 27 άτομα 

Nagyvárad (Οραντέα) 5 άτομα Πολωνία 7 άτομα 

Είναι αξιοσημείωτα τα στοιχεία του Eger, της Πέστης και της Βούδας. Συμπεραίνεται ότι οι 

οικογενειακές και συνεπώς οι οικονομικές σχέσεις ανήκαν κυρίως σε αυτές τις πόλεις. Στην 

περίπτωση ορθόδοξων ζευγαριών, ανάμεσα στους συζύγους Ελλήνων υπάρχουν Σέρβοι, Ρουμάνοι, 

Βούλγαροι και Ρώσοι κι αυτό το γνωρίζουμε καλά, γιατί τα ληξιαρχικά βιβλία σημειώνεται επίσης η 

εθνικότητα. Στις περισσότερες περιπτώσεις σημείωναν και τον τόπο καταγωγής, όχι όμως το πότε 

είχε έρθει το άτομο στην Ουγγαρία. 

Ο αριθμός των γεννήσεων άρχισε να αυξάνεται από το 1772, στην περίοδο 1790-1828 

αυξομειωνόταν και μετά μειώθηκε σημαντικά. Παρατηρείται ότι τον ένα χρόνο γεννιόνταν κυρίως 

αγόρια, ενώ τον άλλο κορίτσια. Οι θάνατοι καταγράφονται από το 1726? από το 1784 και μετά ο 

αριθμός υπερβαίνει γενικά τους 10. Το 1831 έφτασε στα 31 άτομα λόγω της επιδημίας χολέρας που 

θέριζε στην Άνω Ουγγαρία. Μετά από αυτό ο αριθμός μειώθηκε σημαντικά. Το 30-50% των 

θυμάτων ήταν παιδιά? δίπλα στο όνομα τους γράφεται «βρέφος την εποχή εκείνη αυτό μπορούσε να 

σημαίνει και ηλικία 7-8 ετών. Μεταξύ των πεθαμένων υπήρχαν και άτομα άλλης εθνικότητας, το 

1849 π.χ. 7 Ρώσοι στρατιώτες. 

Πώς είναι το ισοζύγιο της φυσικής αναπαραγωγής; Μέχρι το 1800 κυρίως θετικό, αλλά οι 

γεννήσεις ξεπερνάνε τους θανάτους μόνο με 4-5 άτομα. Μετά το 1831 σημειώνεται μείωση μεγάλου 

μεγέθους: αυτό πιθανόν να σχετίζεται με το γεγονός ότι μετά την απόκτηση της ελευθερίας του 

ελληνικού έθνους πολλοί Έλληνες της Ουγγαρίας επέστρεφαν στην πατρίδα τους. Η υπόθεση αυτή 

όμως δεν έχει ακόμα αποδειχτεί με ντοκουμέντα. 

Στα ληξιαρχικά βιβλία υπάρχουν επίσης σημειώσεις, για παράδειγμα σχετικά με το Tokaj 

και το Ungvár. Εάν στις πόλεις αυτές ο ορθόδοξος παπάς του Miskolc αντικαθιστούσε τον τοπικό 

ιερέα, τότε μπόρεσε να συμβεί και το αντίθετο. Βάσει των στοιχείων τα πρώτα ορθόδοξα βαφτίσια 

στο Miskolc έγιναν το 1760 και ο πρώτος γάμος πραγματοποιήθηκε τρία χρόνια αργότερα. Εκείνη 

την εποχή για τα βαφτίσια, τους γάμους και τις ταφές έπρεπε να ζητηθεί άδεια από τον καθολικό 

εφημέριο. Στις τελευταίες δύο περιπτώσεις η ενοριακή πράξη ήταν πιο διαλλακτική, στην πρώτη 

όμως όχι, επειδή τα βαφτίσια αύξαναν τον αριθμό των ορθόδοξων πιστών. Βάσει των εγγράφων 

έχει διαπιστωθεί ότι όπως μπόρεσαν να εκτελεστούν γάμοι σε άλλες πόλεις εκτός του Miskolc, πριν 

το 1760, μπόρεσε να γίνει το ίδιο στην περίπτωση της βάφτισης των παιδιών των Ελλήνων του 

Miskolc. 

Το 1746 ο συνολικός αριθμός των Ελλήνων του Miskolc ήταν 70. Το 1769 51 ενήλικοι και 

6 παιδιά και το 1777 296 άτομα κατοικούσαν εκεί, από τα οποία 34 ήταν ιδιοκτήτες σπιτιών. Κατά 

την απογραφή του 1785 οι Έλληνες είχαν στα χέρια τους 33 σπίτια. Στη διάρκεια του 19 ου αιώνα 

παρατηρήθηκε σημαντική μείωση λόγω της φυσικής αφομοίωσης. Το 1896 μόνο 45 άτομα 

ορθόδοξης πίστης ζούσαν στο Miskolc. 

56

Στην αρχή η ελληνική κοινόιητα tou Miskolc είχε μοναχούς (πιθανόν να ήιαν πλανόδιοι 

μοναχοί που φιλοξενήθηκαν για κάποιο διάσιημα). «Οι πλανόδιοι μοναχοί πιθανόν να μάζευαν 

δωρεές για τα μοναστήρια τους και ταυτόχρονα ήταν σημαντικοί κρίκοι της διάδοσης χειρογράφων και 

εντύπων γραμμένων στην ελληνική γλώσσα...» Από ιο 1756 διέθεσαν μόνιμους ιερείς μερικές φορές 

και δύο ταυτόχρονα, όπως για παράδειγμα ιο 1777. Χρησιμοποιούσαν δύο ονομασίες «parakus» και 

«kaplan» (to ιελευιαίο όχι με ιη ar\]iaoía του βοηθού εφημερίου μα σαν «εφημέριος του 

παρεκκλησίου». Παρεκκλήσι σια λατινικά είναι capella, η λέξη «káplán» δηλαδή έχει τη σαχμασία 

του «αυτός που υπηρετεί στο παρεκκλήσι») 

Το δεύτερο μισό ιου 19 ου αιώνα ο Έλληνας ιερέας ιου Miskolc ήιαν ο Emílián Margó, 

αδελφός του φημισμένου γιαιρού-καθηγητή Tivadar Margó. Ο τελευταίος ιερέας ελληνικής 

καιαγωγής ιου 20 ου αιώνα ήιαν ο Konstantin Popovics που για σχεδόν 40 χρόνια έως τον θάνατο του 

στις αρχές του '70 ήταν επικεφαλής της ελληνικής ενορίας ιου Miskolc και απέκιησε αιώνια ιιμή 

στη φύλαξη των θησαυρών της ελληνόφωνης κοινόιηιας. Διαδραμάιισε σπουδαίο ρόλο στην 

ανανέωστ\ της ορθοδοξίας ιου Miskolc μειά ιην κρίση σιις αρχές του 20 ου αιώνα. Κατά τη διάρκεια 

ιης υπηρεσίας του, στις αρχές του 1950 εντάχτηκε η κοινόιηια στην ουγγρική ορθόδοξη εκκλησία. 

Σιις αρχές του 19 ου αιώνα οι έλληνες ιου Miskolc αυτοονομάζονταν «Μακεδονοβλάχοι της 

παλαιάς πίστεως». Κατά τη διάρκεια ιου 18 ου αιώνα η ελληνική κοινότητα ξεπέρασε τα πλαίσια ιου 

παρεκκλησίου αφιερωμένου σιον Άγιο Παούμ. Ήδη το 1777 ζήτησαν από τον μητροπολίιη ιου 

Karlovac να τους παραχωρήσει άδεια για οικοδόμηση ναού (η υπό Ελλήνων ιδρυθείσα κοινότητα 

του Miskolc ανήκε άμεσα στο Karlovac). Ο θεμέλιος λίθος του ναού σχεδιασμένου από ιον Johann 

Michart καιαιέθηκε το 1785. Αγιάσιηκε από ιον Έλληνα επίσκοπο ιης Βούδας Dionüsziosz 

Popovics προς ιιμήν της Αγίας Τριάδας. Αυιός που φιλοιέχνησε το εικονοσιάσιο, την επίπλωση και 

ιον Άγιο Τάφο ήταν ο Miklós Jankovics, γεγονός που πισιοποιείιαι από την λατινο-ελληνική 

επιγραφή πάνω από τη βασιλική θύρα που αναφέρει το όνομα του και στις άκρες του κειμένου σε 

σχήμα κορδέλας τις χρονολογίες 1791 και 1793. Το ελληνικό κείμενο παρουσιάζει τα λόγια του 

σταυροκοπήματος. Οι ζωγραφιές του εικονοστασίου και οι πίνακες είναι έργα του ζωγράφου Anton 

Kulchmeister. 

Στο Miskolc οι θησαυροί του ναού και ιης ελληνικής κοινόιηιας παρουσιάζονιαν σε πολλές 

εκθέσεις. Στο κτήριο της ενορίας -κάποτε ελληνικού σχολείου- άνοιξε Ουγγρικό Ορθόδοξο 

Μουσείο. Σιέκειαι σχεδόν άθικτη η «Ελληνική αυλή» και διαιηρήθηκαν επίσης μερικά σπίιια 

ελλήνων εμπόρων σιην οδό Széchenyi. Βόρεια από ιην «Ελληνική αυλή» βρίσκειαι ιο κτήριο του 

τότε νοσοκομείου. 

Szentendre 

Ο Ναός Blagovesztenszka με ιην σλαβική ιου ονομασία που βρίσκεται στην πλατεία Fő ιου 

Szentendre είναι κοινώς γνωσιός και με ιο όνομα «Grecska» (η λέξη με υποκοριστικό υποδηλώνει 

«μικρό Έλληνα». Η σλαβική ονομασία είναι ο Ευαγγελισμός της Θεοτόκου, γιορτή της 25 ης 

Μαρτίου). Μερικοί λένε ότι η ονομασία «Grecska» προέρχεται από την επιτύμβια πλάκα με 

ελληνική επιγραφή που βρίσκειαι στην πλαϊνή θύρα. Συνεχίζονιας όμως ιην έρευνα ανακαλύψαμε 

ένα ενδιαφέρον σιοιχείο. Σε ένα πρωτόκολλο του 1697 μπορούμε να δούμε ένα ολόκληρο 

διάγραμμα κάλυψης του Szentendre στο οποίο βρίσκουμε «το Ναό των Ελλήνων» και μερικές 

γραμμές πιο κάτω «το Ναό των Σέρβων». Αναλύοντας το κείμενο του πρωτοκόλλου συμπεραίνουμε 

όιι ο ναός των Σέρβων πιθανόν να βρισκόταν στη θέση του τωρινού αναμνηστικού σταυρού του 

Τσάρου Λαζάρου και εκείνος ιων Ελλήνων σιον «δρόμο που οδηγεί στο Δούναβη», σιη θέση δηλαδή 

ιου ναού που υπάρχει και σήμερα. Είχαν λοιπόν δικό ιούς ναό και οι Έλληνες και οι Σέρβοι, αφού 

το 1690 μαζί με ιο πλήθος των Σέρβων προσφύγων είχαν φιάσει στη χώρα Έλληνες και 

Μακεδονοβλάχοι επίσης. Σιο Szentendre δεν είναι εύκολο να ξεχωρίσουμε Έλληνες και Σέρβους, 

φαίνειαι όμως καθαρά όιι ο αριθμός ιων Σέρβων από την αρχή ήταν πολύ μεγαλύτερος από των 

Ελλήνων και με το χρόνο η διαφορά όλο και αυξανόταν. Στην απογραφή του 1737 του νομού της 

Πέστης, στο Szentendre δεν απογράφηκαν Έλληνες παρόλο που την ίδια εποχή είχε παραχωρηθεί 

δικαίωμα εμπορίου στην πόλη αυτή σε Έλληνες εμπόρους άλλων πόλεων, όπως για παράδειγμα το 

1739 στον János Kefala του Tokaj. Με βάση τα ονόματα που περιλαμβάνονιαι σια στοιχεία των 

πρωτοκόλλων και ιων ληξιαρχικών βιβλίων μπορούμε να υποθέσουμε την ύπαρξη Ελλήνων και 

στην πόλη αυτή. Υπάρχει στοιχείο επίσης για ιις σχέσεις ιων Ελλήνων ιου Szentendre με εκείνους 

ιης Πέσιης, του Újvidék (Növi Sad), 

57

Kecskemét, Vác, Balassagyarmat, Gyöngyös και Tokaj. Μονάχα μία ελληνική απογραφή 

διασώθηκε σιο Szentendre, ένα έγγραφο ιου 1774-75 που περιέχει 22 ονόμαια. Από ιις απογραφές 

που έγιναν μεταξύ 1754 και 1771 στην Υπερδουνάβια προκύπτει ότι στο Szentendre ζούσαν οχτώ 

Έλληνες, ενώ στο Csobánka και στο Pomaz υπήρχε ένας Έλληνας σε κάθε πόλη. 

Σχετικά με το Ναό Blagovesztenszka από την πένα του Ödön Füves μπορούμε να 

διαβάσουμε τα παρακάτω: «Οι Έλληνες του Szentendre δεν είχαν δικό τους ναό παρά το γεγονός ότι 

ο ένας από τους εφτά ορθόδοξους ναούς, ο Ναός Blagovesztenszka χτισμένος το 1752 λεγόταν Ελληνικός 

Ναός ήδη από τον ]8° αιώνα. Για την ίδρυση του ελληνικού ναού δεν διαθέτουμε καμία γραπτή απόδειξη. 

Ούτε το εσωτερικό του ίδιου του ναού δεν δείχνει την ελληνική προέλευση». Ο Füves εκθέτει στη 

συνέχεια ότι η ονομασία «Ελληνικός Ναός» προέρχεται από το γεγονός ότι οι Έλληνες έμποροι 

κατοικούσαν στο κέντρο της πόλης όπου βρίσκεται και η εκκλησία στη διαμόρφωση του οποίου 

προφανώς να είχαν συμβάλει με δωρεές μεγάλων ποσών. Αναφέρει επίσης ότι όσο οι Έλληνες 

κάτοικοι του Vác δεν είχαν δική τους εκκλησία από ενοριακή άποψη ανήκαν εδώ. Για τον λόγο 

αυτό μπόρεσε να θαφτεί στο ναό ο Demeter Tolojani, Έλληνας έμπορος του Vác που πέθανε στο 

Szentendre. Επήσης υπάρχουν άλλα δύο επιτύμβια μνημεία με ελληνική επιγραφή στην αυλή του 

Ναού Preobrazsenszka του Szentendre. Στην εποχή της σύνθεσης της μελέτης του Ödön Füves δεν 

είχε βγει ακόμα στο φως το στοιχείο ενός πρωτοκόλλου του 1697 βάσει του οποίου κατά τη γνώμη 

μας μπορούμε να ισχυριστούμε με βεβαιότητα ότι ο Ναός Blagovesztenszka «κληρονόμησε» το 

όνομα του προγονού του. Είμαστε της άποψης ότι στην περίοδο της εγκατάστασης των Ελλήνων ο 

αριθμός τους ήταν αρκετά μεγάλος για να αποτελέσουν ξεχωριστή κοινότητα. Ο αριθμός τους 

πιθανόν να μειώθηκε μόνο αργότερα με αποτέλεσμα να μην τους χρειάζεται πια δικός τους ναός. Το 

πεπρωμένο των Ελλήνων του Szentendre πιθανόν να ήταν η μετακόμιση ή η αφομοίωση στη 

σερβική κοινότητα, γεγονός που πιστοποιείται από τη μοίρα των οικογενειώνΤγΓό KaiDumcsa. 

Ο δρόμος δίπλα στην εκκλησία πιθανόν να ήταν κάποτε «ο δρόμος που οδηγεί στο 

Δούναβη». Σήμερα ονομάζεται «οδός Görög» («οδός Ελλήνων»). Στο Σερβικό Μουσείο 

Εκκλησιαστικής Τέχνης εκτίθενται εικόνες με ελληνική επιγραφή που μεταφέρθηκαν εκεί από 

άλλους ναούς του Szentendre. 

Tokaj 

Η εγκατάσταση των Ελλήνων στην Ανω Ουγγαρία και αργότερα στα Ριζοβούνια, κυρίως 

στο Tokaj έγινε σε τρεις φάσεις. Από τα μέσα του 17°" αιώνα στο Kassa (Κόσιτσε) οι Έλληνες 

είχαν γίνει σκληροί εμπορικοί αντίπαλοι απόδειξη του οποίου είναι οι πολυάριθμες σημειώσεις στα 

πρωτόκολλα και στα βιβλία απαγορεύσεων της πόλης. Από το 1660 είναι γνωστή η δραστηριότητα 

των παρακάτω Ελλήνων εμπόρων Demeter Görög, István Görög, Péter Görög, János Karácsonyi και 

Tamás Karácsonyi. Οι προαναφερόμενοι Έλληνες έμποροι που αρχικά επιθύμησαν να 

εγκατασταθούν στο Κόσιτσε στο τελευταίο τρίτο του 17 ου αιώνα ζούσαν κυρίως στο Tokaj. Από τα 

μέλη της οικογένειας Görög, ο γιος του István Görög, o Demeter Görög ήταν ήδη φορολογούμενος 

στο Tokaj στα χρόνια 1675-92. 

Τον Αύγουστο του 1660 οι Τούρκοι κατέλαβαν την Οραντέα. Οι Έλληνες έμποροι της 

πόλης αναγκάστηκαν να διαμορφώσουν καινούριες εμπορικές περιοχές και κέντρα. Μερικοί ίσως 

να βρέθηκαν στα Ριζοβούνια εκείνη την εποχή. Υπήρχαν δύο σημαντικοί εμπορικοί δρόμοι προς 

την Πολωνία: ο ένας μετά την Οραντέα και το Tokaj περνούσε από Tarcal, Mád, Tállya, Szántó, 

Vizsoly (κοιλάδα του ποταμού Hernád), Hidasnémeti, Κόσιτσε ενώ ο άλλος περνούσε από τους 

οικισμούς Tokaj, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Sárospatak, Sátoraljaújhely. 

Το τρίτο ρεύμα εγκατάστασης σχετίζεται βασικά με το πεπρωμένο της ελληντκής εμπορικής 

κομπανίας του Debrecen. Στις 19 Μάιου του 1690 (LR. XX. 572.) παραχωρήθηκε βασιλικό 

προνόμιο στους Έλληνες εμπόρους του Debrecen το οποίο εκδόθηκε, επειδή το είχε ζητήσει ο 

έλληνας έμπορος (főbíró) του Debrecen Márton Horváth και ο έλληνας έμπορος Sándor Hunyadi. 

Κρίνουμε ότι ο τελευταίος ταυτίζεται με τον Sándor Karácsony/Karátsonyi ο οποίος ήταν ο 

κυριότερος έλληνας εμπορικός μεταφορέας του Ferenc Rákóczi Β' στην περίοδο του 

απελευθερωτικού αγώνα (ένα μέρος της οικογένειας του ζούσε στο Tokaj τουλάχιστον τρεις 

δεκαετίες). Μέσα στις συνθήκες της φεουδαρχικής κοινωνίας αποτέλεσμα μεγάλης σϊ\μασίας 

θεωρούνταν το προνόμιο των Ελλήνων του Debrecen: ο βασιλιάς παραχώρησε θυρεό στην 

κομπανία (στον πράσινο κάμπο του γαλάζιου θυρεού βόσκει ένα αρνί στριμμένο προς δεξιά και 

πάνω του ένας αετός με ανοιχτά φτερά και με το κεφάλι προς δεξιά κρατάει στο ράμφος 

58

του πράσινο cputó). To 1693 to Debrecen απέκτησε to καθεστώς της ελεύθερης βασιλικής πόλης 

και η ελληνική εμπορική κομπανία έπρεπε να φύγει από την πόλη. Καινούρια κέντρα αυιών ιων 

ελλήνων εμπόρων έγιναν to Szatmár και το Németi. Το 1705 (μετά την κατάκτηση του πύργου του 

Szatmár) ο ηγεμόνας Ferenc Rákóczi Β' αποφάσισε να εποικίσουν οι Έλληνες του Németi το Tokaj, 

αφού εκεί βρίσκονταν τα κτήματα της οικογένειας Rákóczi. 

Ο ηγεμόνας Ferenc Rákóczi Β' επιθύμησε να δημιουργήσει το κυριότερο εμπορικό κέντρο 

οίνου στο Tokaj. Περίμενε από τη δραστηριότητα των ελλήνων εμπόρων να φέρει την ίδια 

εμπορική άνοδο που είχαν γνωρίσει οι προγονοί του στην Τρανσυλβανία. Το 1708 και οι Έλληνες 

που κατοικούσαν μέχρι τότε στο Debrecen βρήκαν καινούριο σπίτι στο Tokaj. Όλες αυτές οι 

αποφάσεις για την εγκατάσταση των Ελλήνων ήταν μέρος μίας προμελετημένης οικονομικής 

στρατηγικής. Ο Rákóczi δεν παραμέλησε τα αμπέλια της οικογένειας του στα Ριζοβούνια ούτε κατά 

τη διάρκεια του απελευθερωτικού αγώνα που ξεκίνησε το 1703, αφού ειδικά στην πρώτη φάση από 

τα ετσοδήματα των κτημάτων κατ αμπελιών του κάλυπτε τα έξοδα του αγώνα. Δεν είναι υπερβολή 

να πούμε ότι οικονομική βάση του απελευθερωτικού αγώνα αποτελούσε το κρασί Τοκάι ασού ο 

Rákóczi μετά την ανακατάληψη των Ριζοβουνίων μπόρεσε ήσυχα να μεταφέρετ από κει κρασί σττς 

πολωντκές και ρωσικές αγορές. Το aszú (σταφιδόκρασο, σπεσιαλιτέ του τόπου) ήταν εξαιρετικά 

κατάλληλο για υπεραστική μεταφορά, ενώ η ποιότητα άλλων κρασιών θα είχε εξασθενίσει κατά τη 

διάρκεια της μεταφοράς. Μετά την κατάκτηση του Tokaj διόρισε ηγεμονικό εντεταλμένο για την 

επιτήρηση της αμπελουργίας και του εμπορίου κρασιών. 

Χρησιμοποιούσε το κρασί Τοκάι για τη δημιουργία και τη διατήρηση σχέσεων σε ευρωπαϊκό 

επίπεδο. Οι πρεσβευτές του απεσταλμένοι στις βασιλικές, αυτοκρατορικές και τσαρικές αυλές 

μετέφεραν πάντα μαζί τους μερτκά βαρέλια από το κρασί. Ο Rákóczi αναγνώρισε την αξ,ία του 

κρασιού Τοκάι στην διπλωματία το κρασί που σερβιρίστηκε στα τραπέζια του Μέγα Πέτρου και 

του Βασιλιά Ήλιου σαν «κρασί της διπλωματίας» διαδραμάτισε σπουδαίο ρόλο στο χτίσιμο 

εμπιστοσύνης. Ο τσάρος όλων των Ρώσων αγάπησε ιδιαίτερα το ουγγρικό aszú. 

Την ίδια εποχή οι Έλληνες ήταν παρόντες κατ σε άλλα μέρη του Ριζοβουνίου. Το 1672 στο 

Sárospatak 7 Έλληνες έμποροι πλήρωναν 72 φιορίνια στο επιμελητήριο ενώ το 1693 9 Έλληνες και 

10 Ούγγροι έμποροι πλήρωναν το λεγόμενο «patikabér» («ενοίκιο φαρμακείου») που εκείνη την 

εποχή είχε τη σαχμαοία του ενοικίου μαγαζιού. 

Σχετικά με την Ορθοδοξία του Tokaj θεωρούμε σημαντικό να αναφέρουμε το παρακάτω 

κείμενο από το 1694 που ανακαλύφθηκε από εμάς και στο οποίο γίνεται συχνή αναφορά και έχει 

αναλυθεί πολύ: «Ιερέας των Ελλήνων και Σέρβων που έχουν πρόσφατα φτάσει στην πόλη μας, ο 

αρχιμανδρίτης Ησαΐας...» Ο αρχιμανδρίτης Ησαΐας στην ουγγρική ελληνοκαθολική παράδοση 

αναφέρεται σαν μοναχός Ησαΐας, μεταφραστής και συνθέτης ψαλμών. Αποδεικνύεται ότι ήταν 

έλληνας ιερέας, αλλά όσον αφορά στη δραστηριότητα ως μεταφραστή ψαλμών δεν υπάρχουν 

καθόλου στοιχεία. 

Ο Antal Hodinka, παρά τις μακροχρόνιες έρευνες που διεξήγαγε σχετικά με την ύπαρξη 

(από την άποψη του «μη ύπαρξη») του ελληνισμού του Tokaj τον 17° αιώνα, δέχτηκε και ο ίδιος ως 

ατράνταχτη απόδειξη μία έκθεση του 1760 κατά την οποία «οι γέροι του Tokaj δηλώνουν ομόφωνα 

ότι μέχρι το 170 7μόνο 2-3 Έλληνεςμαγαζάτορες κατοικούσαν εκεί που πίσω από ανοιχτά τραπέζια 

πουλούσαν τα φτηνά τους εμπορεύματα...» 

Τον 18° αιώνα η συζήτηση γινόταν περί του θέματος εάν οι Έλληνες έμποροι του Tokaj 

είχαν τα δικαιώματα και τα προνόμια που είχαν παραχωρηθεί από τον Λεοπόλδο Α' το 1667 και στη 

συνέχεια το 1690.Η αλήθετα είναι ότι στα βασιλικά έγγραφα δεν αναφέρεται συγκεκριμένα το 

Tokaj, αφού γίνεται λόγος για Έλληνες, Σέρβους και Αρμένιους εμπόρους, κατοίκους της περιοχής 

της Ανω Tisza. Από τα προαναφερόμενα γεγονότα όμως φαίνεται καθαρά ότι το αληθινό κέντρο 

των Ελλήνων του Ριζοβουνίου ήταν το Tokaj. Επτστρέφοντας στο προαναφερόμενο απόσπασμα 

ακούγεται και σήμερα η διαπίστωση: «Δηλαδή αποκλείεται να υπήρχε κάποια εμπορική κομπανία 

σαν πρόγονος». Σημαντική απόδειξη για την ύπαρξη της κομπανίας του Tokaj τον 17° αιώνα 

θεωρείται η επιστολή του Πατριάρχη της Ιερουσαλήμ προς τον Έλληνα ιερέα του Tokaj γραμμένη 

το 1695. 

Υπάρχει άλλη μία απόδειξη σχετικά με το ερώτημα της νομικής διαδοχής της κομπανίας 

του Debrecen-Tokaj. Εναντίον των Ελλήνων του Debrecen προέκυψε η κατηγορία ότι μετέφεραν 

χρήματα από ευγενές μέταλλο (κέρματα). Κατασχέθηκαν από την πόλη του Debrecen δύο κάρα 

γεμάτα με αργυρά νομίσματα που μεταφέρθηκαν αργότερα στο Tokaj. Έγτνε μία διαπραγμάτευση 

ανάμεσα στην πόλη Debrecen και τους Έλληνες που εν τω μεταξύ έγιναν 

59

κάτοικοι tou Tokaj για τη διευθέτηση της υπόθεσης. Το αποτέλεσμα της διαπραγμάτευσης δεν ήταν 

επιτυχές και έτσι οι υπόλοιποι έλληνες κάτοικοι του Debrecen μετακόμτσαν στο Tokaj το 1708. Το 

γεγονός αυτό ενισχύει επίσης το ότι οι Έλληνες του Tokaj ισχυρίζονταν βάσιμα για 130 χρόνια ότι 

είναι δικαιούχοι των βασιλικών επιστολών δωρεάς του 1667 κατ 1690. Με τη διεύρυνση της 

βιβλιογραφίας όμως σήμερα δίνεται πια η ευκαιρία να κάνουμε συγκρίσεις ανάμεσα στους δύο 

οικισμούς του Debrecen και Tokaj βάσει της οικογενειακής συνέχειας. Για τον προαναφερόμενο 

σκοπό συγκεντρώσαμε τα ονοματεπώνυμα που υποστηρίζουν τη συνέχεια (λαμβάνοντας υπόψη τον 

οτκισμό και τις χρονολογίες) 

Ονοματεπώνυμο Debrecen Tokaj Άλλος οικισμός στην περιοχή του 

Ριζοβουνίου 

György Csobán 1692 1711 

János Erdélyi 1686 1711 

János Hacsi (Hadzsi) 1692 

Georgius Hacsi (Hadzsi) 1692 1711 

Márton Horváth 1686 

Péter Horváth Sárospatak 1754 

István Kozma 1711 Hajdúdorog 1734 

András Oláh 1686 

István Oláh Abaújszántó 1754 

Mihály Pacsó 1686 

Gáspár Pacsó 1711 

Αδελφοί Pacsó Királytelek 1736 

Mihály Papp 1686 

άλλοι με επώνυμο Pap XVIII. sz. 

János Pusztai Kis 1686 

Οικογένεια Pusztai του Tokaj XVIII. sz. 

Στην περίπτωση των György Csobán, János Erdélyi και István Kozma τίθεται το ερώτημα αν 

πρόκεττατ για το ίδτο πρόσωπο. Στην περίπτωση των άλλων πιθανόν να επρόκειτο για συγγενείς 

και απογόνους. Είναι αξιοσημείωτο ότι μετά την «εκδίωξη» υπάρχουν δύο στοιχεία που αφορούν 

στους έλληνες εμπόρους. Ο ένας ήταν ο István Kozma και ο άλλος ο «τελευταίος Έλληνας του 

Debrecen» o Márton Charis/Karis που είναι ο ίδιος με τον Márton Szerviczky. Ήδη αυτά τα λίγα 

στοιχεία προκαλούν σκέψεις. Βεβαίως σε πολλές περιπτώσεις δεν πρέπει να φανταζόμαστε μία 

πολυάριθμη ελληνική κοινότητα, αφού και η παρουσία μερικών εμπόρων μπορεί να αποδείξει τη 

συνέχεια. 

Ένα μέρος των Ελλήνων του Tokaj είχε σχέσεις με την τοπική καθολική εκκλησία, γεγονός 

που υποστηρίζεται εν μέρει από τις σημειώσεις «graeci» στα ελληνοκαθολικά ληξιαρχικά βιβλία 

διατηρημένα από το 1750. Άλλοι όμως (μην έχοντας δικό τους ναό) εκκλησιάζονταν στον 

ορθόδοξο ναό του Eger. Ενίσχυσε την ορθοδοξία των τελευταίων η Ρωσική Επιτροπή Αγοραστών 

Οίνου που εγκαταστάθηκε στην πόλη το 1733 και η οποία πέρα από τον οικονομικό της ρόλο 

άσκησε σημαντική επίδραση και στα πολιτιστικά. 

Οι Έλληνες του Tokaj αποτελούσαν πάντα ξεχωρτστή κοινότητα μέσα στην πόλη. Αυτό 

πιστοποιείται και από την ονομασία τους ως «Ευγενής Κομπανία Ελλήνων του Tokaj» που δείχνει 

καθαρά τη συνείδηση τους. Γτα το γεγονός αυτό το 1796 οι ίδιοι έγραψαν το εξής «Ηκομπανίαμας 

δεν αποτελείται αποκλειστικά από τους λιγοστούς έλληνες κατοίκους του Tokaj, αλλά υπάρχουν και άλλα 

μέλη που κατοικούν σε άλλα εκτός της πόλης αυτής μέρη.» Υπάρχει αναφορά περισσότερες φορές 

στους επικεφαλής, λειτουργούς (1759, 1766) και ανώτατο λειτουργό (1796) της κομπανίας. Στο ίδιο 

το απόσπασμα θεωρούμε σημανττκό να υπογραμμίσουμε δύο εκφράσεις: 1. «λιγοστούς Έλληνες» 2. 

«σε άλλα εκτός της πόλης αυτής μέρη.» Τίθεται το ερώτημα Πόσοι ήταν στην πραγματικότητα και 

πού αλλού κατοικούσαν αυτοί που ανήκαν στην κομπανία του Tokaj; Την απάντηση μας δίνουν οι 

απογραφές σχετικά με τους Έλληνες. Πα δούμε παραδείγματος χάρτν την απογραφή του ορθόδοξου 

ιερέα του 1785 που δίνει αναφορά για τους πιστούς και τις θυγατρικές εκκλησίες. Ο αριθμός των 

σπττιών (νοικοκυριών) στο Tokaj ήταν 33. Από τους δύο τερείς, ο ένας ήταν ο ιερέας της Ρωσικής 

Επιτροπής Αγοραστών Οίνου. Δεν φανερώνεται όμως πόσα σπίτια ανήκαν στα μέλη της Επιτροπής. 

Οι θυγατρικές εκκλησίες χωρίζονται σε δύο περιοχές: τα Ριζοβούνια του Tokaj και η 

περιοχή ανατολικά του Tisza. Οι θυγατρικές εκκλησίες των Ριζοβουνίων του Tokaj (οι αριθμοί 

60

υποδηλώνουν tov αριθμό των σπιτιών): Tarcal 1, Mád 1, Tállya 4, Abaújszántó 1, Szerencs 2, 

Olaszliszka 2, Bodrogkeresztúr 1, Erdőbénye 1, Tolcsva 1, Sárospatak 3, Sátoraljaújhely 9. 

Συνολικά 26 σπίτια. Θυγατρικές εκκλησίες της περιοχής ανατολικά του Tisza (Νομός Szabolcs και 

το «διαμέρισμα των Hajdú») (οι αριθμοί κι εδώ υποδηλώνουν τον αριθμό των σπιτιών): 

Büdszentmihály (σήμερα Tiszavasvári) 1, Tiszalök 2, Gáva 3, Nyíregyháza 2, Nagykálló 2, 

Máriapócs 3, Nyírgyulaj 1, Balsa 1, Gebe (σήμερα Nyírkáta) 1, Nyírbátor 5, Balkány 1, 

Hajdúhadház 1, Hajdúböszörmény 2, Hajdúszoboszló 1, Hajdúnánás 2, Hajdúdorog 2, 

Balmazújváros 1, από τα αυθεντικά έγγραφα το ένα τοπωνύμιο δεν διαβάζεται κι εδώ βρίσκεται 1 

σπίτι. Συνολικά 32 σπίτια. 

Κατά κανόνα και στις άλλες ελληνικές απογραφές είναι τα μέλη των θυγατρικών εκκλησιών 

ήταν όλοι Έλληνες. Εάν πάρουμε 5 άτομα για ένα νοικοκυριό, έχουμε στο Tokaj 150 άτομα και στα 

61 σπίτια των θυγατρικών εκκλησιών άλλα 300 άτομα. 

Μία απογραφή του τέλους του 18 ου αιώνα αρίθμησε 19 οικογενειάρχες στο Tokaj. Γύρω στα 

1846-47 η κοινότητα του Tokaj αριθμούσε 158 πιστούς (41 αντρόγυνα), δηλαδή περίπου 50-60 

άτομα πιθανόν να ζούσαν ακόμα εκείνη την εποχή στο Tokaj και οι υπόλοιποι στην επαρχία. 

Έχουμε στοιχεία επίσης για την αντιπροσώπευση των Ελλήνων στο ειρηνοδικείο της πόλης: το 

1806 παραδείγματος χάρη αντιπροσωπεύονταν από τον Gycprgy Karácsonyi. Η οικογένεια αυτή 

ήταν παρούσα για 250 χρόνια στο Tokaj. Ο Pál Karátsonyi Konstantin το 1790 έδωσε εντολή για 

την οικοδόμηση του όμορφου πλούσια διακοσμημένου σπιτιού σε ρυθμό του Ιωσήφ Β' στο οποίο 

υπήρχε η αίθουσα συνεδριάσεων της κομπανίας. Η εξωτερική και εσωτερική διακόσμηση 

αισθητοποιεί απόλυτα και την απαίτηση της ελληνικής κοινότητας για γόητρο: οι γιρλάντες, οι 

τοξωτές και με πέτρινες κορνίζες θύρες και το σε όψιμο μπαρόκ φρέσκο του εσωτερικού χώρου 

ανταποκρίνονταν στις υψηλού επιπέδου εκδηλώσεις της αστικής ζωής. Το κτήριο εδώ και τρεις 

δεκαετίες φιλοξενεί το Μουσείο του Tokaj (οδός Bethlen Gábor 7). 

Τα απαιτητικά μπαρόκ σπίτια των ελλήνων εμπόρων του Tokaj είναι αξιοσημείωτα 

μνημεία. Στο τόξο της θύρας του κτιρίου που βρίσκεται στην οδό Rákóczi 56 υπάρχει και σήμερα ο 

θυρεός της ελληνικής εμπορικής κομπανίας, η άγκυρα με το διπλό σταυρό και το ψηφίο 4. Το 

ψηφίο υποδηλώνει το έντιμο εμπορικό κέρδος του 4 %. (Αυτό θα μπορούσε να είναι καλό δείγμα 

περιθωρίου κέρδους για τους κορυφαίους οικονομολόγους του σημερινού μας κόσμου, αφού οι 

Έλληνες έμποροι της Ουγγαρίας ακόμα και με αυτό το έντιμο περιθώριο κέρδους έγιναν πλούσιοι). 

Υπάρχει ακόμα και το σπίτι Keffala στην οδό Rákóczi 48-50. Ένα από τα αξιοθέατα του σπιτιού 

Morelli στην οδό Bethlen Gábor 5 είναι η ωραία του θύρα πάνω στην οποία βρίσκεται ο εμπορικός 

θυρεός. Πρόκειται για κτήριο υψηλού επιπέδου, γι' αυτό με βάση την απόφαση του Ιουλίου του 

2007 του Συμβουλίου Μνημείων, στο σπίτι Morelli θα δημιουργηθούν πολυτελή διαμερίσματα. 

Οι Έλληνες του Tokaj και η Ρωσική Επιτροπή συντηρούσαν κοινό παρεκκλήσι στο 

οικόπεδο της επιτροπής. Πιθανόν να χρονολογούνται από εκείνη την εποχή οι εικόνες του Χριστού 

και της Παναγίας με σλαβική επιγραφή που φιλοτεχνήθηκαν τον 17° αιώνα και ανήκαν στις 

βασικές εικόνες του εικονοστασίου της ελληνικής εκκλησίας του Tokaj. 

Περιγραφή της εκκλησίας του Tokaj: «Οδός Bethlen Gábor 23. Ελληνορθόδοξος ναός με 

κωδωνοστάσιο στην πρόσοψη. Πάνω από τη θύρα παράθυρο με πέτρινη κάσα. Στην πρόσοψη έξι βάσεις 

κίονα με πλούσια σύνθετα ιωνικά κιονόκρανα που υποβαστάζουν το αέτωμα. Στα άκρα της πρόσοψης 

βάζα, στο κωδωνοστάσιο άνοιγμα ρολογιού και σύνθετοι ιωνικοί εντοιχισμένοι κίονες. Τρούλος σε σχήμα 

πυραμίδας. Αριστερή πλαϊνή πρόσοψη με τέσσερα παράθυρα με κιγκλίδωμα στο ένα. Ημικυκλικό ιερό. Ο 

βωμός κατασκευασμένος από κόκκινο μάρμαρο έσπασε το 1951. Τα έργα χρυσοχόων μεταφέρθηκαν 

στην ορθόδοξη εκκλησία του Miskolc και το εικονοστάσιο του μεταφέρθηκε στο Nyíregyháza. 

Οικοδομήθηκε το β' μισό του 18°° αιώνα. Εκτός χρήσης σε κακή κατάσταση.» Σημειώνουμε ότι στην 

πραγματικότητα η επιφάνεια του βωμού έσπασε. Ο βωμός κατασκευασμένος από κόκκινο μάρμαρο 

ήταν δωρεά του György Charis/Szerviczky του πρεσβύτερου (1768-1833) και χαρίστηκε στην 

ορθόδοξη εκκλησία του Tokaj τον Αύγουστο του 1804 όπως το μαρτυρά και η ελληνική επιγραφή 

της μαρμάρινης πλάκας εντοιχισμένης στο πάτωμα κάτω από το βωμό. Η ουγγρική μετάφραση είναι 

η εξής: «Ο άγιος αυτός βωμός στον οποίο τελείται η θεία λειτουργία είναι δωρεά με όλα τα έξοδα του 

György Szervitzka, γιου του Haris, σαν έκφραση της ευμενούς του διάθεσης. Τοποθετήθηκε για αιώνια μνήμη 

για την υγεία και σωτηρία της ψυχής για να αποφεύγει τις αμαρτίες [.. .]τον Αύγουστο μήνα του 1804» 

Το β' μισό του 19 ου αιώνα η ελληνική ορθόδοξη ζωή στο Tokaj έπαψε να υπάρχει, αλλά η 

ανάμνηση οικογένειας διατηρούν η οδός Zakó στο Tokaj και το ίδιο το σπίτι των Zakó, το κτήριο 

με πέρασμα στην κεντρική πλατεία. Ο τελευταίος έλληνας πιστός της ορθόδοξης εκκλησίας του 

61

Tokaj, o Mihály Karácsonyi, δικηγόρος touÉirályhelmec απεβίωσε to 1921. 

Άλλο ένα αίνιγμα συνδέειαι με την ιστορία του προαναφερόμενου ελληνισμού. Τα 

ληξιαρχικά βιβλία των Ελλήνων του Tokaj του 17 ou -18 ou αιώνα χάθηκαν και για τον λόγο αυτό είναι 

ιδιαίτερης σϊ\μασίας το πιστοποιητικό βάφτισης ενός Έλληνα με το όνομα Emanuel που εκδόθηκε 

το 1873. Σύμφωνα με το πιστοποιητικό βάφτισης που εκδόθηκε με βάση τα τότε ακόμα υπάρχοντα 

ληξιαρχικά βιβλία της ελληνορθόδοξης εκκλησίας του Tokaj του Ιανουαρίου του 1658, ο Έλληνας 

ιερέας του Tokaj ήταν ο «Páter György». Γονείς του παιδιού ήταν οι έλληνες ευγενείς Charis και 

Helena Papademus. Ο Emánuel Charis/Szerviczky (1658-;) έλαβε μέρος στους αγώνες εναντίον των 

Τούρκων και για τη συμμετοχή αυτή το 1690 του παραχωρήθηκε τίτλος ευγενείας από τον 

Λεοπόλδο Α'. Στο οικόσημο στην επιστολς ευγενείας στα άκρα του κοσμήματος της περικεφαλαίας 

φυτρώνουν δυο σημαίες με δυο φτέρες στη μέση, ανάμεσα στα οποία τοποθετείται ένα αντικείμενο 

παρόμοιο με ρόπαλο. Στην ασπίδα σε έναν πράσινο λόφο βλέπουμε έναν στρατιώτη που στο δεξί 

του χέρι σηκώνει ψηλά ένα σπαθί (ή ρόπαλο). Τα μέλη αυτής της οικογένειας τον 19° αιώνα 

χρησιμοποιούσαν το επίθετο charisi Szerviczky (επειδή κατάγονταν από τα Σέρβια). 

Η ελληνική εκκλησία του Tokaj από το 1962 είναι ιδιοκτησία της πόλης και 

χρησιμοποιείται σαν αίθουσα εκθέσεων. Από την πλούσια επίπλωση του παρελθόντος σήμερα 

έχουμε μόνο τον άμβωνα και αυτόν γιατί δεν μπόρεσαν να τον κατεβάσουν από τον τοίχο. Στην 

κάτω πλευρά βλέπουμε έναν ξυλόγλυπτο αετό με ανοιχτά φτερά, έργο των τεχνιτών της εποχής. Ο 

βιβλιοστάτης της κουπαστής σχηματίζει επίσης αετό. 

Μας θυμίζει τον παλιό ελληνικό κόσμο του Tokaj το επιτύμβιο μνήμα που βρίσκεται ακόμα 

και στις ημέρες μας στον πίσω ανατολικό τοίχο της ελληνορθόδοξης εκκλησίας. Ο 65χρονος 

γαιοκτήμονας György Charisi Szerviczky απεβίωσε τον Ιούνιο του 1833 και η σύζυγος του η Anna 

Karátsonyi στις 15 Οκτωβρίου του 1842 τοποθέτησε ένα πανέμορφο ανάγλυφο από κόκκινο 

μάρμαρο για αιώνια ανάμνηση του άντρα της. 

Vác 

Στα χρόνια της Τουρκοκρατίας στην πόλη ζούσαν ήδη Σέρβοι. Οι Έλληνες εγκαταστάθηκαν 

αργότερα, τον 18° αιώνα. Τια«Ελληνορθόδοξονς» γίνεται λόγος σε ένα συμβόλαιο του 1713 που 

υπογράφηκε ανάμεσα στην πόλη και σε έναν γαιοκτήμονα. 

Το 1733 ιδρύθηκε μία εμπορική κομπανία στη σφραγίδα της οποίας φαίνεται ο Αγιος 

Νικόλαος, προστάτης των εμπόρων. Η λατινική επιγραφή της σφραγίδας είναι η εξής: «Sigillum 

Companiae Mercantilis graeci ritus non uniti» (δηλαδή «Σφραγίδα της ελληνικής ιεροτελεστίας μη 

ενωμένης εμπορικής κομπανίας»). Ο όρος «ελληνική ιεροτελεστία» ταυτίζεται με τις ονομασίες 

«ελληνορθόδοξος» και «ορθόδοξος». Στην περίπτωση τους όμως η «κομπανία» δεν έχει την ίδια 

σχ\μασία με εκείνη των Ελλήνων του Tokaj ή του Miskolc γι' αυτό δεν την ονομάζουμε εμπορική 

συντροφιά (οργάνωση υπεράσπισης συμφερόντων), αλλά εμπορική εταιρία (συνεταιρική εταιρία). 

Η λειτουργία τους θεσπίστηκε το 1749 και στη συνέχεια το 1757 από τους επισκόπους του Vac που 

ήταν οι ιδιοκτήτες της περιοχής. Το 1760 επτά οικογένειες ζούσαν στην πόλη (35 άτομα) και το 

1765 οκτώ (47 άτομα). Με βάση την εθνική απογραφή του 1770-71 στο Vac ζούσαν 10 ελληνικές 

οικογένειες. Ο Demeter Tolojani, έλληνας έμπορος του Vac που απεβίωσε το 1759, το 1757 ήταν 

επίσης μέλος των τεσσάρων εγκεκριμένων εμπορικών εταιριών του Vac. To επιτύμβιο μνήμα του με 

ελληνική επιγραφή βρίσκεται στο Ναό Blagovesztenszka στο Szentendre. Αν σταθούμε απέναντι 

από την πλαϊνή είσοδο του ναού το μνήμα βρίσκεται στην αριστερή πλευρά. Οι δύο αδελφοί 

Tolojani είχαν στην κοινή τους ιδιοκτησία ένα μαγαζί και δύο αποθήκες στο Vác. 

Σχετικά με το προαναφερόμενο επιτύμβιο μνήμα προέκυψε η ιδέα ότι μπορεί να προέρχεται 

απ' αυτό η άλλη ονομασία του ναού: «Grecska», δηλαδή ελληνική εκκλησία. Το ερώτημα είναι πιο 

πολύπλοκο για το λόγο αυτό θεωρούμε σημαντικό να αναφέρουμε την άποψη σύμφωνα με την 

οποία μέχρις ότου οι Έλληνες του Vác αποκτήσουν δική τους εκκλησία, από ενοριακή άποψη 

ανήκαν στο Szentendre. Το κυβερνητικό συμβούλιο παραχώρησε άδεια για οικοδόμηση ναού μόνο 

το 1791. Ο ναός σε όψιμο μπαρόκ ρυθμό περατώθηκε το 1793 και αγιάστηκε το Σεπτέμβριο του 

1795 από τον επίσκοπο της Βούδας Dénes Popovics προς τιμήν του Αγίου Νικόλαου. 

Ο ναός οικοδομήθηκε στην αυλή του διώροφου σπιτιού που ήταν προσφορά του Athanáz 

Mandzsuka/Mandzuku για πρεσβυτέριο. Η επιτάφια επιγραφή του Athanáz Mandzuku 

ανακαλύφθηκε πριν από το 1942 στο νεκροταφείο του Vac. Πιθανόν να ήταν θείος του έλληνα 

62

εμπόρου Demetrius Mancsugu (7-1779) που διέθετε ένα μικρό μαγαζί σιο Vac ιο 1757 στο κτήριο 

του Δημαρχείου (και που μετά μετακόμισε στο Szentendre). Η οδός όπου βρίσκεται η εκκλησία 

ονομάζεται «οδός των Ελλήνων». Στον πλαϊνό τοίχο του ναού βρίσκεται το επιτύμβιο μνήμα του 

Péter Bratovics, έλληνα εμπόρου του Vac σε ελληνική και ουγγρική γλώσσα, το ελληνικό κείμενο 

του οποίου είναι το εξής: 

Κάτω του μία πιο πρόσφατη επιγραφή: 

«Αυτός ο άνθρωπος ωσείχόρτος 

Αι ημέραι αυτού ωσεί άνθος του αγρού 

Εν τω μέσω του ναού τούτου κείται το σώμα 

Του εν Κυρίω αναπαυθέντος δούλου του Θεού 

Πέτρου Μπράτοβιτζ 

Εμπόρου και πολίτου ταύτης της πόλεως Βατζί 

Ενός των κτητόρων του αγίου ναού τούτου 

Όστις ζώσας 64 έτη ανεπαύθη 

Τη 3 Νοεμβρίου 1802» 

«Στο κτήριο αυτό υπήρχε ο ναός της 

ελληνορθόδοξης σερβικής εκκλησιαστικής 

κοινότητας του Vác από το 1793-1963 » 

Δεν ξέρουμε εάν η ελληνική και ουγγρική επιτάφια επιγραφή κατασκευάστηκαν τον ίδιο καιρό. 

Στην εικόνα που παριστάνει την ταφόπετρα η χρονολογία στο τέλος της ελληνικής επιγραφής 

μπορεί να διαβαστεί ως 1802, αλλά και ως 1809. Ο μακαρίτης ήταν τδιαίτερα απλόχερος. Με τη 

διαθήκη του άφησε μεγάλα χρηματικά ποσά για διαφορετικούς κοινωνικούς σκοπούς. Μερικοί 

υποστηρίζουν την άποφη ότι τον είχε ως πρότυπο ο Mór Jókai, όταν έφτιαχνε το πρόσωπο του 

Athanáz Brazovics στο μυθιστόρημα του «Χρυσός άνθρωπος». 

Ας επτστρέψουμε στη χρονολογία της επιτάφτας επιγραφής. Εάν η ουγγρική επιτάφια 

επιγραφή συμπίπτει χρονολογικά με την ελληνική, τότε είναι απόδειξη μίας αρκετά πρώιμης 

αφομοίωσης στο Vác. Υποστηρίζει τη θεωρία αυτή κατ το γεγονός ότι εδώ εκδόθηκε το 1801 το 

βτβλίο με τίτλο «Προσευχές της θείας λειτουργίας της Ελληνικής Ορθόδοξης Εκκλησίας της 

Ιερουσαλήμ». Επίσης εδώ εκδόθηκε το 1802 το βτβλίο του Teodor Steriady Έλληνα εμπόρου του 

Tata που περιλάμβανε αποστολικά λειτουργικά αναγνώσματα. Οι ερευνητές και ιστορικοί 

αναφέρονται συχνά σ' αυτό το τελευταίο βιβλίο αλλά όχι στο πρώτο! 

Ο ναός του Vac ήταν λιγότερο καλά διακοσμημένος από τους άλλους ναούς της εποχής. 

Στις επιστημονικές βιβλιογραφίες γίνετατ λόγος γτα μία ετκόνα μικρότερου μεγέθους του Αγίου 

Νικόλαου που φιλοτεχνήθηκε σε ένα εργοστάσιο του Ráckeve γύρω στα 1770. Περιγραφή του 

ναού: «Οδός Görög νούμερο 6. Ελληνορθόδοξος ναός με τρούλο σε σχήμα κρεμμυδιού και 

κωδωνοστάσιο στην πρόσοψη. Κλίτος με τρεις καμάρες, αψίδα του θριάμβου με κίονες. Εικονοστάσιο. 

Κλασικιστικός άμβωνας και επισκοπικός θρόνος, κλασικιστικό αγιασματάρι από κόκκινο μάρμαρο. 

Νότια θύρα με πέτρινη κάσα. Οικοδομήθηκε το 1793.» Το εικονοστάσιο σύμφωνα με τις πληροφορίες 

που έχουμε ήταν απλό, περιείχε μόνο ττς βαστκές εικόνες οι οποίες σήμερα βρίσκονται στο 

Szentendre. Η εκκλησιαστική κοινότητα αρχικά ιδρύθηκε από Έλληνες, αλλά με τον καιρό έγινε 

σερβική και γρήγορα ερημώθηκε. 

Κατά την έρευνα των ληξταρχτκών βτβλίων της Βούδας και πιο συγκεκριμένα του Tabán 

βρήκαμε ότι στις αρχές του 1900 καταγράφηκαν δύο αδέλφια κάτοικοι του Vac που είχαν 

προσηλυτιστεί στην Ορθοδοξία. Ο ναός από το 1963 λειτουργεί σαν αίθουσα εκθέσεων, αλλά στις 

πολιττστικές ειδήσεις αναφέρεται και σήμερα σαν «Ελληνική εκκλησία». 

Συνοψίζοντας, είναι φανερό ότι η θρησκεία στους κύκλους της πρώτης ελληνικής 

διασποράς θεωρούνταν βασική δύναμη συνοχής. Οι ελληνικές κοινότητες του Balassagyarmat, 

Békés, Diószeg, Gyöngyös, Karcag, Kecskemét, Léva, Miskolc, Nagykanizsa, Nagyvárad (Op 

αντέας), Nagyszombat (Τρνάβας), Nagyszeben (Σίμπιου), Πέστης, Sopron, Szentes, Tokaj, Ungvár, 

Vác και Zimony οικοδόμησαν ναούς ή παρεκκλήσια. Τον 18° αιώνα ιδρύθηκαν 35 ελληνικές 

κοινότητες στην Ουγγαρία. 

Ερευνώντας το πεπρωμένο του ελληνισμού των προαναφερόμενων πόλεων φαίνεται 

καθαρά ότι για το δεύτερο μισό του 19°" αιώνα η αφομοίωση επιταχύνθηκε με αποτέλεσμα ο 

63

αριθμός των Ελλήνων να μειωθεί σημαντικά. Ο κοινοτικός τρόπος ύπαρξης των Ελλήνων που 

διατηρούσαν τη γλώσσα και τις παραδόσεις τους στις αρχές του 20 ου αιώνα είχε καταργηθεί σχεδόν 

εξολοκλήρου. Ζουν όμως ανάμεσα μας εκείνοι οι άνθρωποι που δίπλα στην ουγγρική τους 

συνείδηση διατηρούν στη μνήμη τους την ανάμνηση των Ελλήνων προγόνων τους, κατοίκων της 

Ουγγαρίας που είχαν δημιουργήσει αξίες και οι οποίοι κατά τη διάρκεια του 15 ου -19 ου αιώνα (σε 

τρία κύματα) αναγκασμένοι να εγκαταλείψουν την ελληνική τους πατρίδα που είχε κατακτηθεί από 

τους Τούρκους βρήκαν καινούργια πατρίδα στην Ουγγαρία που ήταν έτοιμη να τους δεχτεί στην 

κοινωνία της. 

64

DR. LASZLO SASVARI - DR. GYÖRGY DIÓSZEGI 

The main characteristics in the history of the greek communities in Hungary 

of the 17-19* centuries in the mirror of the orthodox religion of Miskolc, 

Szentendre, 

Tokaj and Vác. 

After the occupation of Constantinople by the Turks in 1453 a great big number of Greeks appeared in 

Hungary where they arrived massively. The Greeks who found security and job opportunities in Hungary 

discovered more and more the business potential through the feudal conditions of the era. They started step by 

step and with persistent work they accomplished great success within few decades. The, gradually bigger 

penetration of the Greeks in trading is obvious through the fact that in Transylvania, in the 1Τ century, they 

transported products even in the ruler's premises. Until the middle of the 18' century, they obtained a great role 

in the international transit trade, too. Until then, in our cities and towns almost everywhere the Greek traders 

were present. As we proceed with the presentation of the greek element in Gyor, Miskolc, Szentendre, Tokaj 

and Vac, we wish to denote the world of the Greeks, who etched with their mark the values of Hungary in 

those times. 

GYOR 

The orthodox church community of Gyor had already existed before the 1Τ century. The earliest document 

who applies to the Greeks of Gyor is the reference to a Simon Gorog in 1587 who probably took his surname 

due to his Greek origin. 

The existing orthodox temple was built in 1727 by Greeks and Serbs together( on the grounds of the Serbs' 

privileges), but in the decoration that took place at the beginning of the 19 l century, the Greeks had the leading 

role. The proof lies also in the greek inscription in the shrine. Description of the temple: Street Balint Mihály 

54. Greek-orthodox Serbian church with a belltower in front of the arched font. The sanctuary which stands on 

pillars is closing with the three sides of an octagon. Framed shrine in the order of Josef B'. Benches in order of 

Josef B'. Abaroque style pylon with leaves created at the same era, is standing freely in front. There have been 

saved two in-built gravestones with fragmentary greek inscriptions. In the one, the name of Paleog Panakosta 

who died on 20th February 1784 at the age of 37 can be read. (Greeks with the surname of Panakostas were 

living in Eger, too). In the other one, we read the name of Petrosz Koszaniotisz. (the date cannot be read, it is 

visible however that he died on Τ of December). 

The authorities of the town asked the Greeks to announce the dates of their namedays( it was important for the 

opening hours of the shops). In their answer written in hungarian, they stressed out the most and least 

important of their celebrations. The following " Greek shop-owners of Gyor" signed or initialed( by giving 

their approval) the introductory document which also described in full detail their behavior in the celebrations. 

" I, Mihály Polizo, consent to all these 

And I Gergely Pita consent 

And I Domotor szekeres consent 

And I Domotor Decskoly consent 

György Vasvary I consent 

Mihály Varsanyi I consent 

Antal Száraz I consent 

Argentinus Rozas I consent 

Peter Borsody I consent. 

Between 1754-1771 in the county of Gyor seven Greeks were registered, four in the city of Gyor and three in 

three other settlements. During the census carried out by the priest in Gyor there were fifteen and in the other 

areas ten homes whose residents were orthodox people so the congregation was not considerable. However, it 

is not easy to detect how many of them were Serbians. The census of 1754-1771 involved the Turkish citizens 

but it is quite likely that there were Greeks who had become citizens of Gyor. The biggest part of the orthodox 

65

people of Gyor at that time was living in the same street were the church was. Some old houses have been 

preserved until now. Concerning the profession, the Greeks of Gyor were mainly tanners and cereals-traders. 

The latter were also called "burcsellas" ("burcsellas" in Hungarian was the name of the boat which transported 

the cereals.]. We have already mentioned the Greek influence in the decoration of the temple. This opinion is 

based also on the fact that in 1770 a greek-speaking school was operating in the area. However, in 1801 the 

school book of religion written for the orthodox youth of Gyor was published in Hungarian which is indicative 

of a peaceful coexistence. From the temple of Gyor, two icons of Theotokos were transferred to the Museum 

of Serbian Church Art of Szentendre. The one with an oldenslavic inscription denotes that in the 1Τ century 

the icon belonged to the leader Peter Monaszterly. ( Monaszterly acted as the leader of the Serbian seamen of 

Komarom). The other one with obvious Italian influence dates also back to the 1Τ century. The icon 

"Theotokos (the Mother of God) the undying Rose" or else, " Theotokos with flowers" is decorated with 

motives of roses, other flowers and figures of saints. The orthodox church community of Gyor was until the 

recent times registered in the Episcopate of Buda. They respected the destiny of the other serbian-greek 

communities which was isolation: in 1874 the orthodox community consisted of only 15 members. 

During the 60s in general once a year they had the mass in the Holly Temple dedicated to Agios Nikolaos (the 

mass was attended not so much by the orthodox believers but by some of the neighborhood residents). The 

works for the restoration of the baroque temple started and for this reason the icons of the shrine were moved 

elsewhere. At the beginning of 1990, the greek-catholic church community was established. A few years ago, 

they were given the right to use the so-called temple, which belongs to the Serbs, with greek decoration. In the 

old clergy (in the yard of which exists the temple) began its operation the commune hall of the greek-catholic 

church community. 

Miskolc 

Of all the cities in northern Hungary, Miskolc is were a considerable community of Greek traders was formed, 

during the 18 1 century. Its members took active role in the urbanization of the city. A solid proof of their 

extensive business relations lies on the fact that they expanded abroad, mainly Poland, other than the 

Hungarian cities. We are fortunate enough to have at our disposal numerous historic documents concerning 

them and we can make a detailed reconstruction of their lives and their activities. Above all we can also check 

the lives of Greeks living in other cities: on the one hand by using the method of analogy which is feasible due 

to similar circumstances and on the other hand with the aid of specific business and family records. This is 

particularly important because there are cities in which any document referring to Greek traders became 

fragmentary during the years ( for instance in the case of Gyöngyös). The history of the Greeks of Miskolc 

gives us the chance to create the frame of the communities of the Greek traders in Hungary. 

When did the Greeks appear in Miskolc? Based on István Dobrossy the first evidence dates back in 1668(from 

the protocol of the city of Miskolc): " The same year a man named János Tokaji Németi, a trader from Tokaj 

... the honorable Board permitted him the right to set up a tent in the feast.". However, this extract does not 

make it perfectly clear if this is a Greek trader. A lot more precise is the list of taxpayers since 1692 in which a 

trader with the name of Daniel Gorog appears. A very important and early evidence is a seal of the Greek 

company of Miskolc in which the date 168 7 can be read. 

In the documents which include the transactions of Sándor Karácsony, member of the most eminent family of 

traders in the 18' century, the name of Marton Racz, a Greek trader from Miskolc appears. There is a document 

in which Racz is referred to as " Greek with belongings" ( probably meaning that he owned property, a home, 

a shop) which offers guarantee. In the above mentioned legal act of 1705 his partners were two more Greek 

traders, one from Nagykoros and the other from Debrecen. A question is posed: weren't there any other Greek 

guarantors in Miskolc? Amongst the documents concerning Sándor Karácsony there is a protocol from 

Debrecen of 1711 in which are mentioned a lot of Greek traders from Tokaj, Eger, Gyöngyös, Kecskemet and 

Nagykoros but nobody from Miskolc 1 . It is, therefore presumed, that the number of the greek church 

communities of Miskolc multiplied mainly during the period after Rakoczi's war for freedom. Thus it is 

considered to be of great value the first volume of the registrar's office's books concerning the greek-orthodox 

community of Miskolc. This source includes weddings(those which did not happen in Miskolc between 1728 

and 1783 and those which 

66

egistrar's office's books were updated until 1838 in greek and afterwards due to a parliamentary decree, in 

Hungarian. 

The number of weddings that did not take place in Miskolc: 38 

The locations were they occurred are: 

Turkey 11 couples 

Eger 10 couples 

Pest 6 couples 

Buda 5 couples 

Szentendre 2 couples 

In other places 4 couples exchanged oaths of eternal love. 

From 1763 until 1783 the annual average of weddings that took place in Miskolc was 1. Later the number 

started increasing and reached its peak in 1796. Afterwards, for a decade 5-8 weddings occurred annually and 

from 1810 they started to decrease. Spousesof greek origin came from other cities as well (bride and groom, 

too): 

Pest 18 people 

Eger 16 people 

Buda 9 people 

Ungvár ( Uzhgorod) 6 people 

Tokaj 5 people 

Nagyvárad ( Orantea) 5 people 

Szentendre 2 people 

Balassagyarmat 1 person 

Gyöngyös 1 person 

Vác 1 person 

Other places 27 people 

Polland 7 people 

The evidence from Eger, Pest and Buda are noticeable. It is concluded that the family and as a result the 

financial relations belonged mainly in those cities. In the case of orthodox couples, among the greek spouses 

there are Serbians, Rumanians, Bulgarians and Russians. In the registrar's office's books the nationality is also 

written. In most cases they included the place of origin but not the time when the person had arrived in 

Hungary. The number of births started increasing from 1772, in the period 1790-1828 it fluctuated and then it 

decreased substantially. It was noticed that one year more boys were mainly born and the next mainly girls. 

The deaths were registered from 1726, while from 1784 onwards the number generally exceeds 10 deaths. In 

1831 it reached 31 people due to a cholera epidemic that racked Upper Hungary. After that, the number 

decreased considerably. 30-50 per cent of the victims were children (next to their names it is written "infant" 

but at that time this could easily mean the age of 7-8). Among the dead people were others of different 

nationality, for instance in 1849 Russian soldiers. 

What is the balance of natural reproduction like? Until 1800 it is mainly positive but the births outnumber the 

deaths only by 4-5 people. After 1831 there is a noticeable decrease: this possibly relates to the fact that after 

the liberation of the greek nation, many Greeks in Hungary returned to their country. However, this 

assumption is still not verified by documents! 

In the registrar's office's books there are also notes concerning for instance Tokaj and Ungvár. Ifin those cities 

the orthodox priest of Miskolc could replace the local priest then the opposite could also happen. Based on the 

evidence, the first orthodox baptism in Miskolc took place in 1760 and the first wedding three years later. 

Those days, for baptisms, weddings and funerals they had to ask permission from the catholic priest. In the last 

two cases, the priest was more flexible but not in the firs case, because baptism increased the number of 

orthodox believers. According to the above mentioned, it is detected that just as weddings occurred in other 

cities besides Miskolc, the same way the baptism of the children of the Greeks in Miskolc could happen. In 

1746 the total number of Greeks in Miskolc was 70. in 1769 there were 51 adults and 6 children and in 1777 

296 people were living there out of whom 34 owned their premises. During the 1785 census, the Greeks 

owned 

67

33 houses. During the 19' century there was considerable decrease due to natural adjustment. In 1896 only 45 

orthodox believers were living in Miskolc. 

At the beginning the greek community in Miskolc included monks (probably they were wandering monks who 

were offered hospitality for a while). " The wandering monks might have collected donations for their 

monasteries and at the same time their presence was essential in spreading manuscripts and publications 

written in the greek language..". Since 1756 they had permanent priests, some times, even two simultaneously 

such as in 1777. They used two names "parokus" and "Kaplan" (the latter not meaning the assistant priest but 

meaning the "priest of the chapel". In latin, the word chapel is capella, so the word "Kaplan" means the "one 

who serves in the chapel"). 

In the second half of the 19' century, the Greek priest of Miskolc was Emilian Margo ( brother of the famous 

doctor-professor Tivadar Margo). The last priest of Greek origin in the 20' century was Konstantin Popovics , 

who for almost 40 years ( until his death at the beginning of the 70s) was in charge of the greek parish in 

Miskolc and obtain great honor in safeguarding the treasures of the greek community. He played a great role 

in replenishing the orthodox belief in Miskolc after the crisis at the beginning of the 20' century. During his 

service, at the beginning of 1950 the community was integrated in the Hungarian orthodox church. At the 

beginning of the 19' century, the Greeks in Miskolc were calling themselves "Macedonian-Vlachoi of the old 

belief". During the 18' century the greek community exceeded the frames of the chapel dedicated to Agios 

Naoum. Already in 1777 they asked the metropolitan bishop of Karlovac to give them permission in order to 

build a temple( the by the Greeks established community of Miskolc belonged directly to Karlovac). The 

foundation stone of the temple, which was designed by Johann Michart, was placed in 1785. It was blessed by 

the greek bishop of Buda, Dionusziosz Popovics in the name of the Holy Trinity. The shrine, the decoration 

and the Holly Grave were created by Miklós Jankovics, which is proven by the latin-greek inscription on top 

of the royal gate which contains the name of the wood sculptor and on the sides of the text the years 1791 and 

1793 appear in the shape of a ribbon. The greek text consists of the words that describe the act of crossing 

oneself. The drawings in the shrine and the paintings are works of the painter Anton Kulchmeister. 

In Miskolc, the treasures of the temple and of the greek community are presented in more exhibitions. In the 

building of the parish ( once of a greek school) opened a Hungarian Orthodox Museum. The "Greek yard" 

stands almost unspoiled and they also maintained some of the houses of the Greek traders in Széchenyi street. 

In the northern part of the "Greek yard" exists the building of the old hospital. 

Szentendre 

The Temple Blagovesztenszka with its Slavic name which is in Fo square in Szentendre, is more popularly 

known as "Grecska"( the name as a nickname means "young Greek"). ( The Slavic name is Annunciation of 

the Mother of God-Evagelismos Theotokou-a celebration of the 25' of March.). Some people claim that the 

name "Grecska" derives from the greek inscription in the tombstone which is in the side gate. As we continued 

the search, however, we discovered an interesting clue. In one of the protocols in 1697 we can see the 

complete diagram of the coverage of Szentendre in which we find the "Temple of the greeks" and then a few 

lines further, the "Temple of the Serbians'. Analyzing the text of the protocol we conclude that the Temple of 

the Serbians was probably in the place of the current memorial cross of Tsar Lazaros and the one of the Greeks 

was in "the street that leads to the Danube", in other words in the same place where the existing above 

mentioned temple is nowadays. 

Both the Greeks and the Serbians had their own temple since in 1690 along with the mass of the Serbian 

refugees, Greeks and Macedonian-rumanians arrived in the country as well. In Szentendre it is not easy to 

distinguish between the Greeks and the Serbians, but it is clear that the number of Serbians was from the 

beginning a lot bigger than that of the Greeks and slowly the difference grew bigger. In the census that took 

place in 173 7 in the county of Pest, in Szentendre no Greeks were registered but it occurred at the same time 

when the right to do business in this city was given to the Greek traders of other cities, such as in 1739 in 

Janos Kefala of Tokaj. Based on the names included in the protocols and the registrar's office's books, we can 

assume the existence of greeks in that city, too. There is also evidence about the relations between the Greeks 

in Szentendre and those in Pest, in Ujvidek( Novi Sad), Kecskemet, \ac, Balassagyarmat, Gyöngyös and Tokaj. 

Only one census was saved in Szentendre, a document of 1774-75 which contains 22 names. Of all the 

censuses that took place 

68

etween 1754 and 1771 in the Danubian areas it appears that in Szentendre there were eight Greeks whereas 

in Csobanka and Pamaz there was one greek in each city. 

Concerning the Temple of Blagovesztenszka, Odon Fuves wrote the following: " The Greeks of Szentendre 

did not have their own temple although one of the seven orthodox temples, the Temple of Blagovesztensz built 

in 1752 was called a Greek Temple ever since the 18' century. We do not have any written evidence about the 

erection of the greek temple, either. Neither does the temple's interior indicates greek origin." Fuves explains 

that the name "greek temple" derives from the fact that the greek traders were living in the city centre where 

the church is, the building of which had apparently assisted with donations of big amounts. He also claims that 

as long as the Greek residents of Vac did not have their own church, they belonged here from the parish point 

of view. This is the reason why the Greek trader of Vac, Demeter Tolojani, who died in Szentendre was buried 

in the local temple. During the time of the conduct of Odon Fuves's study it was not yet revealed the evidence 

of a protocol of 1697 based on which, in our opinion we can claim with certainty that the Temple of 

Blagovesztenszka "inherited" the name of its ancestor. We sustain that during the time that the Greeks settled, 

their number was big enough to compose a separate community. Their number probably decreased later on 

resulting in them not needing their own temple. Perhaps the destiny of the Greeks of Szentendre was moving 

or being accumulated by the Serbian community, which is verified by the fate of the Tyro and Dumcsa 

families. 

The road next to the church might have been the "road that leads to the Danube". The name of the street today 

is "Gorog street" ( Street of the Greeks). The Serbian Museum of Church Art exhibits icons with greek 

inscriptions that were taken there from other temples of Szentendre. 

Tokaj 

The settlement of the Greeks in Upper Hungary and later in Rizovounia, mainly in Tokaj, occurred in three 

progressive, strongly related steps. Since the middle of the 17 1 century in Kassa (Kositse) the Greeks had 

become tough trading opponents, which is proven by the numerous notes in the protocols and restriction books 

of the city. Since 1660 the business activities of the following Greek traders is known: Demeter Gorog, István 

Gorog, Peter Gorog, János Karácsonyi and Tamás Karácsonyi. The previously mentioned Greeks ( who first 

wished to settle in Kositse) during the last third of the 1Τ century lived mainly in Tokaj. From the members of 

the Gorog family, the son of István Gorog, Demeter Gorog was already a taxpayer in Tokaj in the years 1673- 

92. In August 1660 the Turkish occupied Orantea. The Greek traders of the city were forced to create new 

business areas and centres. Some might have been found in Rizovounia at that time. There were two essential 

business roads to Polland: one after Orantea and Tokaj crossed through Tarcal, Mad, Tallya, Szanto, Vizsoly ( 

alley of the river Hernád), Hidasnémeti, Kositse whereas the other one crossed the settlements of Tokaj, 

Bodrogkeresztur, Olaszliszka, Sárospatak, Sátoraljaújhely 

The third part of settlement relates primarily to the destiny of the Greek trading group of Debrecen. On 19 1 

May 1690 (L.RXX. 372.) a royal privilege was given to the Greek traders of Debrecen which was issued after 

the claim of the Greek superior official (fobiro) of Debrecen, Marton Horváth and the Greek trader Sándor 

Hunyadi. We sustain that the latter relates to Sándor Karacsony/Karatsonyi who was the most important Greek 

business transporter of Ferenc Rákóczi Β' during the period of the war for liberation (a part of his family had 

been present in Tokaj for at least three decades.). Within the frame of the feudal society it was of great 

importance the privilege of the Greeks of Debrecen: the king offered the group an escutcheon (in the green 

valley of the blue escutcheon a sheep is grazing turned to the right, on top of it there is an eagle with its wings 

open and with its head turned to the right it is holding a green plant with its beak). In 1693 Debrecen obtained 

the state of the free royal city and the Greek trading group had to abandon the city. New business centers for 

these Greek traders became Szatmar and Németi. In 1705 ( after conquering the castle of Szatmar) the ruler 

Ferenc Rákóczi B' decided to settle the Greeks of Németi in Tokaj, since that was the place were the property 

of the Rakoczi family was. 

The ruler Ferenc Rakoczi B' wished to create the most important business wine center in Tokaj. He was 

expecting the activities of the Greek traders to have the same business growth that his ancestors had 

experienced in Transylvania. In 1708 also the Greeks who were living until then in Debrecen found new 

dwellings in Tokaj. All these decisions for the settlement of the Greeks were part of a pre-arranged financial 

strategy. Rakoczi did not neglect the vineyards that belonged to his family in Rizovounia not even during the 

war for freedom which 

69

neglect the vineyards that belonged to his family in Rizovounia not even during the war for freedom which 

started in 1703, especially since at the beginning he covered the expenses for the war through his income from 

his property and vineyards. We would not be exaggerating were we to claim that the Tokaj wine was the 

financial source that supported the war for freedom, since Rakoczi, after the re-occupation of Rizovounia, 

could easily transfer through that area wine to the Polish and Russian markets. The aszu (raisin-wine, a local 

specialty) was exceptionally proper also for intercity transportation, whereas the quality of other wines would 

have deteriorated during transportation. After the conquest of Tokaj he appointed a ruling representative to 

supervise the viniculture and the wine trading. 

He used the Tokaj wine to form and maintain relationships on a European basis. His ambassadors sent to the 

royal empires and the tsarist courts were always carrying with them some barrels of this wine. Rakoczi 

acknowledged the value of the Tokaj wine in diplomacy: the wine that was served in the wining and dining of 

Peter the Great and King Elios as " the wine of diplomacy" played a significant role in establishing trust. The 

tsar of all Russians was particularly fond of the Hungarian aszu. 

At the same period, the Greeks were present in other places of Risovounio. In 1672 in Sárospatak 7 Greek 

traders were paying the chamber 72 forint, while in 1693, 9 Greek and 10 Hungarian traders were paying the 

so-called "patikaber" ("drug-store rental" which at that time meant the shop rental.). 

Concerning the orthodox belief in Tokaj, we consider important to refer to the following text dating back to 

1694 which we retrieved and which has been greatly mentioned and analysed: "The Priest of the Greeks and 

the Serbs who have recently arrived in our city, archimandrite Isaias...". In the Hungarian greek-catholic 

tradition, the archimandrite Isaias is referred to as monk Isaias, translator and composer of psalms. It is proven 

that he was a Greek priest but concerning his activities as a translator of psalms, there is no evidence. 

No matter the long lasting research that Antal Hodinka carried out, relating to the existence (in his opinion the 

"non existence") of the Greek element of Tokaj in the 1Τ century, even he accepted as detrimental evidence a 

report of 1760 according to which " the elderly of Tokaj unanimously declare that until 1707 only 2-3 Greek 

shop owners who sold their cheap products behind open tables, lived there..." 

In the 18 l century the issue was whether the Greek traders of Tokaj should have the rights and privileges that 

were offered by Leopold A in 1667 ( and then in 1690). The truth is that in the royal documents Tokaj is not 

mentioned, mainly since there is reference to Greek, Serbian and Armenian traders, citizens of the area of 

Upper Tisza. It is however obvious from the above mentioned facts that the real centre of the Greeks of 

Rizovounio was Tokaj. Although after checking the previously mentioned extract it is apparent even today 

that: " Meaning that it is out of the question that there was any business group as a forefather". An important 

evidence that proves the existence of the Tokaj group in the 1Τ century is considered to be the letter of the 

patriarch of Jerusalem to the G reek priest of Tokaj, written in 169 5. 

There is one more evidence relating to the question of the legal succession of the Debrecen- Tokaj group. 

Against the Greeks of Debrecen emerged the accusation of transporting money made of noble metal (coins). 

Two carts full of silver coins, which were later transferred to Tokaj, were already confiscated from the town of 

Debrecen. There were also negotiations between the town of Debrecen and the Greeks who in the meantime 

became citizens of Tokaj, in order to settle the issue. The result, however, was not successful and thus the rest 

of the Greek citizens of Debrecen moved to Tokaj in 1708. This event supports the claim of the Tokaj Greeks 

who firmly sustained for 130 years that they were the owners of the royal letters for the donation of 1667 and 

1690. Due to the expansion of bibliography nowadays, were are given the opportunity to compare between the 

two settlements of Debrecen and Tokaj based on the family succession. For the above mentioned reason we 

collected the full names of the people that maintain the succession (taking into consideration the settlement 

and the date): 

70

Szabó Krisztina 

Örökhagyók és Örökösök – 

Görög családok a magyar múltból 

„A török kiűzését követő évszázad hazánkban a városok jelentős számszerű fejlődését hozta. 

A szabad királyi városok száma 12-vel, a mezővárosoké több mint százzal növekedett, többnyire a 

volt hódoltsági területeken található települések jogainak gyarapodásával. A 18. században szerezte 

meg vagy szerezte vissza korábbi szabad királyi városi jogát többek között Buda, Pest, 

Székesfehérvár, Szeged, Pécs, Újvidék, Szabadka, Temesvár. Az újonnan kiváltságolt városok 

lakosságának száma nemegyszer meghaladhatta a korábbi városokét." 1 A hazai városok többsége 

azonban ún. mezőváros volt. „ Négynek a lakossága haladta meg a 10 000 főt ( közülük Kecskemété 

22 ezer, Hódmezővásárhelyé 16 ezer, Miskolcé 14 ezer fő volt). 2 Ezen városkákban, s egyben 

kereskedelmi központokban telepedtek le, illetve ezek vásárait látogatták rendszeresen, egyre 

nagyobb számban a pozsareváci békét 3 követően a mozgékony és vállakozó szellemű görög, szerb és 

örmény kereskedők. Ε tulajdonságaikra igencsak szükség volt ezidőtájt, hiszen az utak nagyrésze 

siralmas állapotban volt, s az utak sem voltak túl biztonságosak. „ A szarvasmarhát lábon lehetett 

hajtani, de a gabonát már a Dunán, esetleg vízi úton kellett főleg szállítani, mivel szekéren ez csak 

jóval nagyobb nehézségek között folyt. (...) Az északi, hegyes vidéken és a Dunántúl egyes részein 

az utak többé-kevésbé használhatóak voltak, de az Alföld pusztái és vadvizei közt, főleg esőben, 

hóban, annál ijesztőbbek. A rossz közlekedési viszonyok egy-egy vidéket szinte elvágtak a 

világtól." 4 Nem véletlenül merült fel II. József (1780-1790) császárban is az útépítés 5 , a folyók 

szabályozásának és hajózhatóvá tételének a gondolata. A Török Birodalomból karavánokat indító és 

vezető görögöket 6 ezen nehézségek sem riasztották el, ugyanis sokszor veszélyesebb, 

bizonytalanabb területekről érkeztek.A magyar kereskedelembe való bekapcsolódásuk azonban igen 

fontos volt, hiszen alapvető és hiánypótló 7 tevékenységet végeztek a magyar területeken, különösen 

az Alföld városaiban, falvaiban, ugyanis az egykori török hódoltsági területeken szinte elenyésző 

volt a kereskedelem. A görögök kereskedésének színterei a városok 8 vásárai és piacai voltak, illetve 

idővel boltokat is béreltek, bár tudunk házaló görögökről is. Kiemelkedő volt az országos vásárokon 

való részvételük, ezekre távoli vidékekről érkeztek vevők, hogy felvásárolják a környék termékeit, 

árucikkeit, elsősorban a jószágot vagy terményt. A görögök sikerének egyik titka volt a 

kockázatvállalás mellett az is, hogy a tőkeszegénység miatt a kereskedés mint foglalkozás nem vált 

népszerűvé a magyar területeken, s így az ide érkező görögök a német és kisebb számú magyar 

kereskedőkkel vették fel a versenyt, akik sok esetben drágább árukészlettel rendelkeztek. „ A 

kedvezőtlenebb értékesítési lehetőségekkel rendelkező vidékeken a lakosság elszokott attól, hogy 

termékeit piacra vigye, s ott próbáljon meg rá vevőt találni." 9 így igen gyorsan a balkáni kereskedők 

a belső és átmenő kereskedelem termékeinek fő szállítójává és értékesítőjévé válhattak. Jellemzővé 

vált, hogy a török területekről hozott árukat osztrák és magyar területeken értékesítették, az osztrák 

termékeket viszont már Magyarországon eladták sokszor olcsóbban, mint a más kereskedők. Sőt 

tudunk arról is, hogy előleget is adtak, leginkább gyapjúra, termésre. 10 A szárazföldi útvonalak, 

melyeken a görögök zömében jártak, Erdély felől Pesten át Pozsonyba, Bécsbe, tovább a Német 

Birodalom városaiba, illetve Pestről északra, Lengyelország felé és az Orosz Birodalomba, valamint 

délre, Pozsonyból Sopronon át az Adria felé vezettek. „Az 1784-ben kötött új, osztrák-török 

kereskedelmi szerződés nyomán újabb elképzelések és próbálkozások születtek arra, hogy a Dunán 

át vízi úton, a Fekete-tenger, Dél-Oroszország és a Török birodalom felé teremtsenek kiviteli 

lehetőséget, összeköttetést." 11 A vízi utakon is megjelentek hajóikkal, leginkább gabonát szállít- 

72

va. A szárazföldi és vízi utak metszéspontjában feküdt Pest városa, mely a fellendülő és újfajta 

kereskedelem központjává vált. Az 1740-es években Mária Terézia uralkodásának kezdetén Pest 

kicsiny és falusias városka volt. „ A mai Belvárost ez volt a régiek egész Pestje egy-egy 

körbástyában végződő patkóalakú kőfal ölelte hozzá a Dunához. Széles és mély, de száraz sáncárok 

gyűrűzte körül a város falát. Ε falak közé szorítva élte a maga igénytelen életét a régi Pest." ,2 Három 

városkapun lehetett bejutni a városba, s az országutak is ide vezettek, s ezeken érkeztek a megrakott 

szekerek, a vásárokra igyekezvén. A falon túl keleten és délen szántóföldek, legelők, kertek terültek 

el. Az 1740-es években a szántók, legelők jórésze majorokká, szőlőkké és kertekké alakult, 

érezhetően, hogy a város gazdagabb lett és immáron tekintélyes külvárosa is keletkezett. Egyre több 

legelőt vettek bérbe a görögök. A következő évtizedben már érezhető, hogy a kicsiny város nem tud 

bővülni, s az országos vásárok idején egyértelművé vált, hogy nem tudja az idesereglett temérdek 

embert befogadni. Ráadásul a pesti parton kötöttek ki a Bécs és Belgrád felől érkező, áruval 

megrakott hajók. Ezért egyre égetőbben jelentkezett a város falainak megbontása, illetve új, a 

folyóhoz közelebbi területek kereskedelmi célú hasznosítása. Ugyanis Pest városa egyre jelentősebb 

gabona-és dohány kereskedelmet folytatott a Dunán Bécs ellátására, továbbá viaszt, gyapjút és 

ruhaneműt küldött a Török Birodalomba. A görögök ebben is jelentős szerepet vállaltak, s így vált 

legfontosabb behozatali cikké a pamut, dohány, kávé, szőrme, bőr, gyapjú, selyem, vászon. „ 

Szerencsés földrajzi adottságainak, központi fekvésének és a Dunának köszönheti Pest, hogy a 

vásárai olyan népesek és jelentősek voltak. Terményeit és marháját ide hozta a vidék; itt szerezte be 

állat-és nyersanyag-szükségletét Bécs és az örökös tartományok kereskedője és gyárosa. 

Magyarország és a Balkánországok számára Pest volt az osztrák és német iparcikkek fő 

elosztópiaca." ,3 Ennek köszönhetően már az 1770-es években kezd kialakulni egy pesti görögök 

közösség. Ezt jól példázza, hogy felvesznek görögöket is a pesti polgárok közé pl. Lepora Anasztázt, 

Monaszterli Dömét, Sacellary 

Jánost, Mosca Naumot, Derra Anasztázt, Haris Jánost, 1800-ban Nákó Kristófot, 1802-ben 

Mannó Demetert, 1820-ban Sina Györgyöt, 1830-ban pedig Lyka Anasztázt. 1745 óta Pesten lakott 

és kereskedett Pellenga Konstantin György, s tudunk egy Pellenga testvérekhez köthető 

könyvkereskedésről is. Az egyik legjelentősebb kiinduló pont Moszhopolisz városa, ahonnan többek 

között a Sina, a Derra és Argiri családok származtak. Kozániból érkeztek a papírkereskedő 

Sacellaryk és a gyapotkereskedő Muratiszok is. 

Az 1780-as években Argiri Demeter volt a legtehetősebb tagja a diaszpórának, s neki 

köszönhető többek között, hogy meg tudták vásárolni azt a telket, és fel tudták építtetni a görög 

templomot, mely ma a Belvárosban a Petőfi téren áll. Az egyházközség hálából és további támaszul 

őt és Pellenga Anasztázt 14 nevezte ki főgondnoknak, illetve másodgondnoknak. Ε templom 

környékén éltek, üzleteltek, s tudjuk azt is, hogy a Váci-utcai Korona kávéház volt az egyik 

„törzshelyük" 15 . Vagyoni gyarapodásukat jól példázza, hogy a belváros legdrágább telkein és az 

egyre bővülő Pest új területein vásároltak ingatlanokat, illetve építtettek palotákat. A Deák Ferenc 

utca' 6 , a Vörösmarty-tér keleti házsora csupa görög ház volt, például a 3-as szám alatt volt Sina 

György palotája, a 6-os számú Lyka Demeteré volt, a 4-es számú házban Lepora Anasztáz lakott, 

csak hogy a legtehetősebbeket említsük. u A letelepedés 18 magával hozta, hogy felhalmozott 

vagyonukat ne csak kereskedelembe, hanem ház-és földvásárlásba fektessék, így járulva hozzá nagy 

mértékben Pest és a magyar városok nagy részének fejlődéséhez. Anyagi erejüket jól példázza, hogy 

templomokat, iskolákat, kórházakat építtettek, így például Dunaföldváron 1788-ra felépült a 

templom, és 1793-ban Dionisziosz Popovic püspök fel is szentelte. Győrben 1727-ben Szent Miklós 

tiszteletére emeltek templomot. Hódmezővásárhelyen, Szentesen 1786-ban, Egerben 1792-ben, 

Vácott 1793-ban, Békésen és Karcagon 1798-ban, Pesten 1801-ben, Miskolcon 1806-ban, 

Gyöngyösön 1809-ben, Kecskeméten pedig 1824-ben történt görög ortodox templom szentelés. 

Püspöksége éveiben Szentendrén székelt, később pedig 

73

haláláig nyaranta a püspöki rezidencián tartózkodott Dionisziosz Popovic budai püspök (1790- 

1828), aki Kozániban született és eredeti neve Dimitriosz Papajannuszisz volt. Belgrád püspöke és 

metropolitája lett, s ezután került a budai püspöki székbe. 

„Az ő pártfogoltja és festője volt a budai születésű Mihailo ivkovic, aki a szentendrei 

Blagovestenszka és a balassagyarmati szerb templom 19 ikonosztázát és számos más ikont festett." 20 

A templomok közül a váci, a dunaföldvári, a pesti görög templomokat is ő szentelte fel. 

Karizmatikus személyében mind a görög, mind pedig a szerb közösség igen komoly támaszra lelt. 

Ez különösen fontos volt, mert a görög templomok zömében szerb juriszdikció alatt állottak. 

Erezhető és bizonyítható a görögök nyelvükhöz, kultúrájukhoz való kötődése. Görög nyelvű 

könyveket gyűjtöttek, adtak ki, és görög tannyelvű iskolákat tartottak fenn. „ 1800 körül a pesti és a 

budai nyomdákban közel száz görög nyelvű grammatikai, történeti, egyháztörténeti, teológiai stb. 

vonatkozású kiadvány látott napvilágot. (...) A Helytartó Tanács 1795-ben kelt rendeletében 17 

görög tannyelvű iskolát nevezett meg szerte az országban. (...) Sőt, 1812-ben Pesten görög 

tanítóképző intézetet is nyitottak, melynek felállítását maga Dionisziosz Popovic budai püspök is 

szorgalmazta. A vallásgyakorlás színterei a templomok, és az anyanyelv ápolásának legfontosabb 

helyszínei az iskolák, származásukra emlékeztették a görögséget, szülőhazájuk szimbólumai 

voltak." 21 Gazdagságukra és befolyásukra utal az is, hogy a görög templomok tervezésével olyan 

híres építészeket bíztak meg, mint például Jung Józsefet, Povolni Jánost vagy Mayerhoffer Andrást, 

akik látványos barokk, copf, később pedig klasszicista templomokat emeltek. Ezek díszítésére, az 

ikonosztázionok elkészítésére szülőhazájukból hívtak meg mestereket. Tudjuk, hogy a XVIII. század 

elején dolgozott Georgiosz Zográf, az athoszi stílust követő Mitrofan Hieromonachos Zográf. A 

XVIII. század második felének neves rézmetszője Hrisztofor Zefar, szerbesen Hrisztofor eferovic, 

aki bécsi műhelyében számos magyarországi görög és szerb templom, többek között a kecskeméti, 

győri, egri számára készített metszeteket. 22 Moszhopoliszból az 1760-as évek elején érkezett egy 

festőcsapat, amely Ráckevén, Székes- fehérvárott is kapott megrendelést ikonokra, freskókra. 

Görögöknek dolgozott Stefan Tenecki szerb festő is, aki a békési és a szentesi templomok ikonjait és 

falképeit készítette. Sőt a nem ortodox bécsi festő, Anton Kuchelmeister is dolgozott görög 

megrendelésre, s így a gyöngyösi, az egri, pesti, miskolci ikonosztázok tábláit festette meg a XVIII. 

század vége felé. 

Pest és Bécs egyik befolyásos görög családja a Nákó család volt. Őseik „Christophoros és 

Cyrillos ( a későbbiekben Kristóf és Cyrill) már bécsi lakosok, amikor a délmagyarországi kincstári 

jószágok elárverezése alkalmával, 1781-ben a Torontál vármegyében található Nagyteremiát 

(Máriaföld), 1782-ben pedig Nagyszentmiklóst vásárolták meg a kincstártól. Kristóf és Cyrill 1784. 

február 27-én nyertek címeres nemeslevelet, 1784. május 28-án pedig Nagyszentmiklósi előnevet." 23 

A testvérek kereskedelmi tevékenysége nemcsak a törökmagyar osztrák területekre terjedt ki, hanem 

az Orosz Birodalomra, Hollandiára és Itáliára is. Nagyszentmiklós 1787-ben vásártartási jogot is 

kapott, mely jelentős mértékben fellendítette a kereskedelmet. Erre nagy szükség volt, ugyanis 

Torontál vármegye a török hódoltság után az enyészet képét nyújtotta: a lakatlan táj mocsárrá vált. 

1790-ben a család kezdeményezésére telepesek érkeztek ide: németek, franciák, szerbek. 1807 és 

1820 között Nagyszentmiklós 24 volt a vármegye központja. A Nákó uradalom igencsak híressé vált, 

amikor 1799-ben Kristóf báró egyik földmívese rátalált arra a régészeti leletre, amelyet 

„Nagyszentmiklósi aranykincs" 25 néven jelenleg Bécsben őriznek. Még ebben az évben báró Nákó 

Kristóf korában egyedülálló módon szegény sorsú jobbágyai gyermekei számára „ Kis 

mezőgazdasági iskola" néven tanintézményt hozott létre 26 . Ugyanő Pesten a „Hét 

Választófejedelem" fogadó és kávéház jogának birtokába jutott. ( A Török Birodalomban 

kávéméréssel leginkább a keresztény ráják foglalkoztak: görögök, szerbek, örmények.) Ezek a 

XVIII. századi pesti kávéházak eredetileg ún. dohányzóházak voltak, ugyanis e tevékenységet csak 

zárt térben lehetett művelni. A pipásházak látogatói a dohányzás mellett kávét is ittak, és lassan a két 

funkció ötvöződött. így alakult ki a kávéház egyik jellegzetes fajtája, ami a görögökre is jellemző, a 

74

keleties típus 27 . 1815-ben a kávésjoggal rendelkező polgárok megalakították testületüket, s két görög 

is a társaság tagja lett: Nákó báró és Palikucsevnyi János. Az elnöki tisztet a szintén görög 

származású Boráros János 28 töltötte be, aki Pest vármegye táblabírája és Pest város főbírája volt. 

Kristóf fia, Sándor (1785-1848) 1813-ban grófi rangot kapott. Az ő fia Kálmán (1822-1902) 

a magyar főrendiház örökös tagja (1861), kamarás (1850), belső titkos tanácsos, a közéletben, a 

politikában futott be fényes karriert. Feleségül vette az örmény származású Gyertyánffy Bertát, 

akinek portréját napjainkban a Szépművészeti Múzeum őrzi. A nemesasszony bécsi palotájában a 

főúri élet egyik központját alakította ki az 1860-70-es években. Társaságában gyakoriak voltak a 

festők, pl. F. Amerling, A. Pettenkofen, zeneszerzők, pl. Liszt és Wagner. A Nákók Bécs mellett 

Pesten és Schwarzau-ban rendelkeztek reprezentatív palotákkal. 

Kálmán gróf neje elvesztése után, emlékére Nagyszentmiklóson 30 ágyas kórházat, 

Pusztaporgányon pedig 100 tanuló számára mintaiskolát alapított. 1864-ben kastélyt építtetett 

Nagyszentmiklóson, ahol 5000 kötetes könyvtárat és műkincsek sokaságát találta az utazó. 1882-ben 

alakult meg Kálmán gróf vezetésével az Arankavidéki Belvízvéd és Levezetési Társulat, ugyanis 

már a 70-es évektől égetővé vált a belvizek szabályozásának kérdése, így az Arankát 1886-1894 ben 

már csatornává alakították a hajózás könnyebbé tétele érdekében. A társulat elnöke a fia, Sándor 

(1846-1889) volt. A csatornák alapvetően fontosak voltak a mezőgazdaság és szállítás 

szempontjából. Sándor gróf nagyszentmiklósi uradalma 8000 kat.holdat tett ki, angol telivér és 

félvér ménes is volt itt, emellett állattenyésztésre és gabona termesztésre specializálódott. 

Pesthez a Nákókat két ház kötötte: az egyik a Váci utca 9.szám ház és a Lipótváros egyik 

ékessége, a Hild József által tervezett Nákó-palota (a mai Gresham palota helyén). Előbbiben volt 

pl. a Selyembogár című kereskedés is, ahol jegyet lehetett váltani a reformkor kedvelt közlekedési 

eszközére, a gyorskocsira. 

Eisler János ügynöksége ezen a helyen biztosította a Pest-Szolnok-Arad járatot. Utóbbi az 

ún. Rakpiacon épült, mely az 1830-as évekre a gazdasági és kulturális élet központjává vált. A 

Lánchíd 1839-es megépítése ráadásul növelte az akkor már Kirakodó térre átkeresztelt terület 

tekintélyét. A kiteljesedést az Akadémia önálló épületének elkészülte hozta meg 1865-ben. A telek, 

amelyre a Nákó palota épült, az 1830-as évek elején került a görög Derra család tulajdonába. Ők 

építtették fel az akkoriban két emeletes klasszicista palotát, melyet gróf Nákó János vett meg az 

1830-as évek végén, s közel 40 évig a család tulajdonában maradt. 29 A Lánchíd építői, maga Clark 

Ádám is a palota lakója volt, itt dolgozta ki a híd végleges terveit. Itt lakott továbbá 1835-36-ban a 

magyar romantika nagy festője Barabás Miklós. Marastoni Jakab fotóművész műterme is itt volt 

(1841), ő készítette el Kossuth első és egyetlen idehaza készült fotográfiáját. A Magyar Tudós 

Társaság az Akadémia elődje míg önálló épülete el nem készült, a Nákó-ház első emeletén kapott 

otthont. 

Nákó Sándor és János mecénási tevékenysége a nemzeti katonai intézet, a Ludovica megalapítását 

is segítette. Az alapkövet József nádor tette le 1830-ban, itt a hadiismereten kívül bölcseleti, 

jogi tanulmányok mellett több nyelven történt az oktatás, mintegy hatéves képzés keretében. 

Ebbe az intézetbe vallási és polgári rang rangbéli különbsége nélkül (1) 13-15 éves ifjak járhattak. 

Az alapítók között találjuk még gr. Esterházy Miklóst, Grassalkovich Antal herceget, gróf Illésházy 

Istvánt is. A Nákók a Magyar Tudományos Akadémia alapításához és székházának felépítéséhez is 

több ezer forinttal járultak hozzá, így az egyik legjelentősebb görög származású mecénás családdá 

váltak. 

János gróf 30 leánya, Mileva is arisztokratához méltóan adakozott, leánynevelő intézetet 

alapított, ispotályt a gyógyíthatatlan betegek számára. Kálmán gróf unokája Sándor (1871-1923) 

Fiume 31 kormányzója, a főrendiház örökös tagja, honvéd huszárkapitány, aki a Monarchia 

szempontjából rendkívül fontos kikötő korszerűsítését, s a hajózás szabályozását tűzte ki céljául. 

75

A legjelentősebb családok közül érdemes megismerni a Derra családot 32 is; azt a gazdag 

vászonkereskedő családot, amely vagyonát házakba és földekbe fektette. Athanász már az 1770-es 

években Pesten élt. Naum 1820-ban nyert nemesi rangot és nagykereskedői jogot. Anasztáz a 

Hídegyesület igazgatója, táblabíró, a Lánchíd építésének és Széchenyi reformeszméinek támogatója, 

Pest egyik legtehetősebb kereskedője, akinek házát az 1838-as árvíz félig lerombolta. Derra Katalin 

Sina György felesége lett, s így két meghatározó ingatlanvagyonnal bíró görög család lépett frigyre. 

Elmondható, hogy a Nákók, Sinák, Derrák leginkább közvetítők voltak a magyar és az osztrák 

kereskedelmi hálózat között, főként a magyar gabona-és vágómarha kereskedelem terén, mely 

alapvetően Bécs élelmezését szolgálta. A Haris család története igen szépen példázza a polgárrá lett 

kereskedő család támogató tevékenységeit. A Harisok Kozániból érkezetek II. József (1780-1790) 

uralkodása idején, találunk köztük kereskedőt 33 , később ügyészt, bírót, orvost és képviselőt is. 

Kiemelendő Haris Pál budapesti görög királyi főkonzul, aki Szentesen született 1829-ben. 1871 -ben 

a görög kormány Pesten görög konzulátust állított, melynek élére Haris Sándort, halála után 

testvérét, Pált nevezték ki. Ο volt az, aki a keleti kereskedelmi iskolában egy görögnyelvi tanszék 

felállítását is javasolta. Két fia korán meghalt, ezért a hatalmas vagyont (pl. a Deák Ferenc utcai 

házat, a szentesi Kossuth utcai házat) ő és neje, Sofia Sotiriadu donációra fordította. Kozániban 

iskolát alapítottak, és görög illetve magyar fiatalok taníttatását támogatták. A Sacellary család 

szintén Kozániból érkezett a magyar területekre, bőr-és papírkereskedők voltak. János nevű tagját 

már 1777-ben pesti polgárrá választották . A meggazdagodott család Döme nevű tagja 1884-ben 

nemességet is nyert. György tagja lett a városi képviselő-testületnek is, ami jól mutatja a társadalmi 

ranglétrán történt igen jelentős előrehaladását. A Sacellary család kiemelkedő adófizetője volt 

Pestnek, s ez a felhalmozott ingatlanvagyon 34 mennyiségét mutatja. Egyik leszármazottjuk, Pál az 

1840-es elején a pesti görögök társasági életét így jellemzi: „Abban az időben még igen nagy 

szerepet játszottak Pest életében a görögök, kik jórészt nagyvagyonú polgárai lévén a városunk, 

annak társadalmi életében is élénk részt vettek. Ennek megfelelően báljaik is mindenkor az évad 

kiemelkedőbb eseményei közé számítottak, melyeken a legfelsőbb osztályok is örömmel vettek 

részt, csakúgy mint a magyar irodalom és zsurnalisztika kitűnőségei." 35 

A Mannó kereskedőház története igen fontos a görög diaszpóra szempontjából, ugyanis az 

egyik legfontosabb intézményük volt. 1802-ben Mannó Demetert pesti polgárrá választották, aki 

céget is alapított a Váci és Régiposta utca sarkán. István fia bankár és az egyik legnagyobb pesti 

adófizető 36 . Egykori kastélyuk Nyáregyházán (Pest megye) ma is látható. A Fővárosi Levéltár egyik 

legpatinásabb anyaga a Mannó-család, illetve a kereskedőház oklevél-gyűjteménye. 

A Lyka család a nehézsorsú Moszhopoliszból származott, a család bevándorló tagja, 

Demeter bőr-és szövetkereskedő volt Pesten. Fia, Anasztáz szintén bőrkereskedelemmel foglalkozott, 

igen sikeresen a lengyel területeken is. Kereskedelmi haszna egy részét ingatlanokba fektette, 

ezt jól reprezentálja, hogy a Vörösmarty-téren háromszintes palotát építtetett. Szomszédai közt 

találhatjuk a Sinákat, Nákókat is. 1871 -ben elhunyt Anasztá-z, s nejére tizenöt bérházat hagyott. 

Má-sodik házasságából származó gyermekei közül Miklós, aki 1858-ban született Pesten, tevékeny 

szerepet vállalt a pesti görög közösség életében, Agorasztó Péter mellett az orthodox egyház 

alapítványi főgondnoka volt. Támogatta az ifjabb Teleki Pált, Magyarország későbbi miniszterelnökét, 

akinek édesanyja a görög Murati családból származott. Miklós támogatása tette lehetővé 

1930-ban a Petőfi téri görög templom restaurálását is. Anasztáz egy másik gyermeke, Katalin 

(Lepora Sándorné) szintén egy görög családba 37 házasodott be, s későbbi alapítványáról is 

fennmaradtak iratok. Nagyvonalú támogatója volt az elszegényedett egyházközségi tagoknak. Az 

alapítvány ügyeit a szintén görög dr Agorasztó Péterre bízta. 

A Murati család gyökereiről annyit tudunk, hogy Panajot Muratisz 1785-ben Kozániban 

született. 1822-ben már Pesten gyapjúkereskedő, 38 később tekintélyes pesti polgár palotával. 

76

Örököse, Konstantin (élete vége felé Szilárd néven emlegetik) 1844-ben lett pesti polgár, felesége 

Sacelláry Mária volt. A kereskedést abbahagyva pénzügyletekkel kezdett foglalkozni, és Pest nagy 

adófizetői között tartották számon. Négy lányából hármat görögökhöz adott, a legfiatalabb magyar 

arisztokratához, Teleki Gézához ment feleségül. 1879-ben született gyermekük gróf Teleki Pál, a 

későbbi kiemelkedő magyar politikus, Magyarország miniszterelnöke, (1920,1939). Zavirasz 

György a görögök egyik szellemi vezére Pesten is élt. A kereskedő, író, polihisztor Sziátisztából 

származott, s testvére, Konstantin János szintén író volt. 39 1760 táján érkezett magyar területre, 

Szabadszálláson, Kecskeméten, Kalocsán és Pesten is tevékenykedett. A piaristáknál teológiát és 

filozófiát tanult, képzettségére jellemző, hogy a magyaron és latinon kívül németül, franciául, 

olaszul, szerbül, románul is tudott. 40 Az ő nevéhez fűződik a görög művelődéstörténet első 

rendszerező életrajzi lexikona, az" Új „Hellász. „Kereskedelmi Szógyűjteményét" és az „Újgörögmagyar 

párbeszédeket" nyelvi támasznak szánta a Magyarországon kereskedő görög honfitársainak. 

„A magyar Szent Koronáról" szóló értekezése az egyetlen görög munka a Korona szakirodalomban. 

Rendkívül gazdag könyvtárát 1804-ben a pesti görög egyházra hagyta azzal a feltétellel, hogy 

nyilvános könyvtárként működjön tovább. 

A kecskeméti görög közösség a legnagyobb és leggazdagabb volt a vidéki közösségek 

között, annak köszönhetően, hogy a közösség kereskedőik bekapcsolódtak az alföldi állatkereskedelembe. 

Már 1690 táján érkeztek kereskedők, leginkább Kozáni és Sziátiszta városából. A 

Rákóczi szabadságharc (1703-1711) idején a fejedelmet támogatták, aki ezt 1708-ban védőlevéllel 

honorálta. 1721-ben már húsz boltban árulták portékáikat, saját bíróságuk és a soraikból választott 

esküdtek intézték belügyeiket. Am mindennapjaik a privilégiumok ellenére nem volt túl könnyűnek 

mondható. „ A királyi udvar például 1725-től kezdve, hol a német, hol pedig a török árukkal való 

kereskedéstől tiltotta el a görögöket. Kecskemét városa pedig a céhek kérésére tagadta meg tőlük az 

iparcikkel való kereskedést, hogy bort, földet, és házat vehessenek. Bizonyíték erre többek 

között Kecskemét Város Tanácsának 1762. augusztus 21-én készült tanácsi jegyzőkönyvének 

következő bejegyzése: "Minthogy az itteni görögöknek jármos ökrök, szőlő és házak tartására soha 

semmi jog nem adatott, ezért Rúzsa György házát és szőlejét azonnal eladni tartozik, máskép 

azokból ki fog becsültetni." A kecskeméti görögöknek végül is csak az 1820-as években rendeződött 

igazán megnyugtatóan a helyzetük, amikor is a város „Széchenyi szellemétől megihletve" a görög 

kalmárokat egyenrangú polgárokká tette. 41 

„ Vándor kereskedést is folytattak az egész országban. így pl. Pacsu Szofrón 1791-3-ban 

Eperjesre, Bártfára, Késmárkra, Egerbe, Pestre, Temesvárra, Debrecenbe kereskedett." 42 Zavirasz 

Györgyön kívül a közösség kiemelkedő tagja volt Papajeorju Mihály (1727-1796) is, a pesti, egri, 

majd a bécsi görög iskola tanára. Pap Apostol (1778-1850) 1824-29 között az új görög templom 

építő gondnoka volt Pacsu Triandaphillel együtt. Leszármazottai maradtak az ortodox egyház 

szolgálatában, mint főgondnokok. 43 Híres kecskeméti volt még Kozma Vazul pesti könyvkiadó is, 

valamint Pacsu Mihály ügyvéd és bankelnök (1845-1931). Nevéhez fűződik a Népbank palotájának 

építése is. 44 Híres volt maga az iskola is, 1793-tól működött az egyház épületében, s igen gazdag 

anyag maradt fenn napjainkig: görög tankönyvek, ima-és szertartáskönyvek, ó-és újgörög, illetve 

német nyelvtankönyvek, történelmi, számtani és fizika könyvek. Az iskola kereskedelmi oktatást is 

végzett, erre utalnak a számtani-és levelezőkönyvek. 1872-ben az iskola megszűnt, de Kallona 

György kántortanító 45 haláláig folytatta (1881) a görög nyelv tanítását. Szenvedéllyel gyűjtötte össze 

a használaton kívüli görög könyveket, s ápolta ősei hitét. A Rigasz-féle szervezkedésben a görög 

fiatalság is lelkesen vett részt. A görög szabadságtörekvések támogatását mutatja az, hogy 

Takiadzisz Miklós pesti kereskedő veje, Lászánisz György a görög szabadságmozgalom vezérének, 

Ipsilandi Sándornak belső munkatársa lett, és 1821-ben, amikor Ipszilandi seregéből emigráns 

sebesültek érkeztek Pestre, a lakosság támogatta őket. A Rigasz féle Társaság mintájára egy pesti 

Baráti Társaság is alakult, 1796 körül, lelkesen támogatva a görög szabadságharcot. Rigasz 

száműzött vádlott-társai között volt a pesti: Konstantin 

77

Tullius. (Rigasz kivégzése után a pesti Társaság feloszlott.) 

Összegezve: a Balkánról érkezett görög kereskedők szerepe elvitathatatlan a magyar-és görögországi 

kapitalizmus kifejlődésében. Igen fontos, hogy a magyarországiak mellett a boroszlói, lipcsei, bécsi 

görög kereskedők jelentős része is az északi görög városkákból származott el. A nemesi 

életeszméhez való vonzódásuk előmozdította felívelő társadalmi karrierjüket, s ezáltal 

befogadásukat is. Az összetartó görög családok betagozódva a városi elitbe, egyre nagyobb szerepet 

vállaltak a közéletben, a gazdasági életben, s némelyik család (Nákó, Sina) az országos politika 

szintjén is szerephez jutott. 

78

Krisztina Szabó 

Διαθέτες και κληρονόμοι Οικογένειες Ελλήνων από ιο 

παρελθόν ιης Ουγγαρίας 

Τον αιώνα που ακολούθησε την εκδίωξη των Οθωμανών από την Ουγγαρία συντελέστηκε 

μια σημαντική ποσοστιαία αστικοποίηση. Τον 18° αιώνα μεταξύ των άλλων έλαβε τον τίτλο της 

ελεύθερης βασιλικής πόλης, η Βούδα, η Πέστη, πόλετς όπως Székesfehévár, Szeged, Pécs, Újvidék, 

Szabadka éáé Temesvár. Ωστόσο η πλειονότητα των πόλεων της Ουγγαρίας ήταν κωμοπόλεις. Σε 

αυτές τις πόλεις και τα εμπορικά τους κέντρα εγκαταστάθηκαν επισκεπτόμενοι τις 

εμποροπανηγύρεις Έλληνες, Σέρβοι και Αρμένιοι έμποροι έφτασαν σε αυτά τα μέρη σε μεγάλο 

αριθμό μετά την συνθήκη του Πασσάροβιτς. Παρόλο που το δίκτυο εμπορικών δρόμων δεν ήταν 

αναπτυγμένο η διάθεση και η τόλμη των Ελλήνων πλανόδιων εμπόρων δεν έκαμψε τις 

δραστηρτότητές τους. Καλύπτοντας το κενό του εμπορίου στις πόλεις της ουγγρικής πεδιάδας οι 

Έλληνες επισκέπτονταν τις αγορές των πόλεων, με τον καιρό όμως ενοικίαζαν και καταστήματα. 

Σημαντική ήταν οι συμμετοχή τους στις διάφορες εμποροπανηγύρεις, στις οποίες κατέφταναν 

αγοραστές από όλα τα σημεία της χώρας με σκοπό την αγορά των προϊόντων της περιοχής, κυρίως 

όμως ζώων και συγκομιδών. Η επιτυχία των Ελλήνων, πέρα από την τόλμη βασιζόταν στο γεγονός, 

ότι εξαιτίας της έλλειψης εμπορικών κεφαλαίων το εμπόριο ως ενασχόληση δεν ήταν ιδιαίτερα 

δημοφιλές στις περιοχές της 

Ουγγαρίας, και έτσι οι Έλληνες που έφταναν εδώ ανταγωνίζονταν τους Γερμανούς και τους 

λίγους Ούγγρους εμπόρους οι οποίοι διέθεταν τις περισσότερες φορές ακριβότερο εμπόρευμα από 

αυτούς. Στις δυσμενείς για το μεταπρατικό εμπόριο επαρχίες οι άνθρωποι δεν συνήθιζαν να 

πηγαίνουν τα προϊόντα τους στις αγορές και να αναζητήσουν εκεί αγοραστές. Έτσι οι βαλκανικοί 

έμποροι έγιναν οι κυριότεροι μεταφορείς και πωλητές των προϊόντων του εσωτερικού και 

εξαγωγικού εμπορίου. Σύνηθες ήταν να πωλούν τα εμπορεύματα από τις οθωμανικές επαρχίες στα 

εδάφη της Ουγγαρίας και της Αυστρίας, ενώ πωλούσαν τα αυστριακά προϊόντα στην Ουγγαρία 

πολλές φορές φθηνότερα από τους άλλους εμπόρους. Δεν ήταν λίγες οι φορές όπου στις συναλλαγές 

τους συμπεριλαμβάνονταν και η διαδικασία της προεξόφλησης, ιδιαίτερα για το βαμβάκι. Οι 

χερσαίες διαδρομές που ακολουθούσαν στην πλειοψηφία τους οι Έλληνες ήταν από την 

Τρανσυλβανία μέσω της Πέστης στην Μπρατισλάβα και στην Βιέννη, από εκεί στις πόλεις της 

Γερμανικής Αυτοκρατορίας, επίσης από την Πέστη προς τα βόρια με κατεύθυνση την Πολωνία και 

την Ρωσική Αυτοκρατορία, προς τα νότια από την Μπρατισλάβα μέσω της πόλης Gyúr προς την 

Αδριατική Θάλασσα. Μετά την νέα αυστρο-οθωμανική εμπορική συμφωνία το 1784 εκφράστηκαν 

νέες σκέψεις για την 

79

ένωση μέσω του Δούναβη με την Μαύρη Θάλασσα, ΐην Νότια Ρωσία και την Οθωμανική 

Αυτοκρατορία. Και εδώ οι Έλληνες έκαναν την εμφάνιση τους μεταφέροντας κυρίως σιτάρι. Η 

Πέστη βρισκόταν στο κομβικό γεωγραφικό σημείο όπου ενώνονταν το οδτκό δίκτυο με τα πλωτά 

χ\ιτ\ματα του Δούναβη, κάνοντας την ένα από τα σημαντικότερα εμπορικά κέντρα. Η Πέστη στις 

αρχές της βασιλείας της Μαρία Θηρεσίας ήταν μια μικρή και αστ\ι\ανχγ\ πόλη, την οποία μπορούσε 

κανείς να προσεγγίσει από τρεις πύλες, στις οποίες οδηγούσαν οι δρόμοι, όπου αγώγια φορτωμένα 

με εμπορεύματα πλησίαζαν τις αγορές. Περιμετρικά από τα τείχη της απλώνονταν καλλιεργήσιμες 

εκτάσεις, κήποι καθώς και χέρσα χωράφια, τα οποία σταδιακά έγιναν αγροκτήματα και υποστατικά, 

απόδειξη ότι η πόλη αναπτυσσόταν δημιουργώντας έτσι μια σημαντική προαστική περιοχή. Η 

σταδιακή ανάπτυξη της πόλης μέσα και από την αυξανόμενη ανάγκη για πρώτες ιδιαίτερα 

βαμβακιού έκανε την παρουσία των Ελλήνων όλο και πιο σημαντική. Οι Έλληνες 

δραστηριοποιούνταν στην εισαγωγή ανατολικών πρώτων υλών όπως βαμβάκι, νάματα, δέρματα 

καθώς επίσης καφέ και μπαχαρικών. Την ίδια σττγμή εξήγαγαν μεταποιημένα προϊόντα από τις 

βιοτεχνίες της Αυστρίας. 

Χάρη σε αυτήν την εξέλιξη άρχισε να δημιουργείτατ και η ελληνική κοινότητα της Πέστης. 

Γεγονός που υπογραμμίζεται από την πολιτογράφηση και των Ελλήνων σε Ούγγρους υπηκόους και 

της απόκτησης του δτκαιώματος του πολίτη της Πέστης. Ανάμεσα τους ο Αναστάσιος Λέπορας, 

Δημήτριος Μονεστέρλης, Ιωάννης Σακελλάρης, Ναούμ Μόσκα, Αναστάσιος Δέρρας, Ιωάννης 

Χαρίσης, ο Αναστάσιος Λύκας το 1850. Ο Γεώργιος Κωνσταντίνος Πελλέγκα ζούσε και 

εμπορεύονταν από το 1745. Η σημαντικότερη πόλη εκκίνησης των Ελλήνων ήταν η Μοσχόπολη, 

από όπου μεταξύ άλλων κατάγονταν και οι Σίνα, οι Δέρρα και οι Αργυροι. Από την Κοζάνη 

κατέφτασαν οι έμποροι χαρτιού Σάκε-λλάριοι και οι έμποροι βαμβακιού Μουράτοι. Τα έτη 1780 το 

πλουσιότερο μέλος της ελληνικής διασποράς ήταν ο Δημήτριος Αργυρίου, με την βοήθεια του 

οποίου και μπόρεσαν να αγοράσουν το οικόπεδο πάνω στο οποίο χτίστηκε η ελληνική εκκλησία, 

που βρίσκεται σήμερα στο κέντρο της πόλης στην πλατεία Πέτοφι. Γύρω από τον Ναό ζούσαν οι 

ελληνικές οικογένειες, είχαν τα καταστήματα τους και γνωρίζουμε ότι το «στέκι» τους ήταν το 

καφενείο Korona. Απόδειξη της οικονομικής τους ευημερίας ήταν η αγορά ακινήτων στις 

ακριβότερες περιοχές τόσο στο κέντρο όσο και στα περίχωρα της Πέστης, όπου και ανέγειραν τις 

επαύλεις τους. Η οδός Deák Ferenc και η ανατολική πλευρά της πλατείας Vcprcpsmarty ανήκαν σε 

Έλληνες. Στον αριθμό 5 βρισκόταν το μέγαρο του Γεωργίου Σίνα, στο 6 του Δημητρίου Λύκα κατ 

στο 4 του Αθανασίου Λέπορα, για να αναφέρουμε τους πλέον επτφανέστερους μόνο. 

Συνεπακόλουθο της μόνιμης εγκατάστασης ήταν και η επένδυση στην αγορά ακινήτων και 

γαιών, συμβάλλοντας σε μεγάλο βαθμό στην ανάπτυξη της Πέστης και των ουγγρικών πόλεων. 

Απόδειξη της οικονομικής τους δύναμης ήταν ότι έχτιζαν ναούς, σχολεία όπως για παράδειγμα 

το 1788 

80

ανεγέρθηκε ναός στην πόλη Dunnaföldvár που καθαγιάστηκε από τον Επίσκοπο Διονύσιο Πόποβιτς 

το 1793, στην πόλη Győr το 1727 χτίστηκε ναός του Αγίου Νικολάου, στην πόλη 

Hodmezuvasarhely, στην πόλη Szentes το 1786, στην πόλη Eger το 1792, στην πόλη Vác το 1793, 

στην πόλη Békés κατ Karcag το 1798, στην Πέστη το 1801, στην πόλη Miskolc το 1806, στην πόλη 

Gyöngyös το 1809 κατ στην πόλη Kecskemét το 1824. Ο Επίσκοπος της Βούδας Διονύσιος 

Πόποβιτς (1790-1828) είχε την έδρα της Επισκοπείας του στην πόλη του Αγίου Ανδρέα όπου και 

περνούσε τους καλοκαιρινούς μήνες μέχρι το Θάνατο του, ο οποίος γεννήθηκε στην Κοζάνη με το 

όνομα Δημήτριος Παπαγιαννούσης. Πριν έρθει στην επισκοπή της Βούδας ήταν επίσκοπος και 

μητροπολίτης του Βελιγραδίου. Οι Έλληνες συνδέονταν στενά με τις παραδόσεις και την γλώσσα 

τους. Εξέδιδαν και έκαναν συλλογή ελληνικών βιβλίων και συντηρούσαν ελληνικά σχολεία. Γύρω 

στα 1800 είδαν το φως της δημοσιότητας κοντά στις εκατό εκδόσεις γραμματικής, ιστορίας, 

θεολογίας και ιστορίας της εκκλησίας στην ελληντκή γλώσσα. Σύμφωνα με το δτάταγμα της 

Συμβουλίου της Πόλης το 1795 ανάφερε την ύπαρξη 17 σχολείων ελληνικής εκπαίδευσης σε όλη 

την επικράτεια. Επιπλέον το 1812 στην Πέστη έγτναν τα εγκαίνια παιδαγωγικής σχολής 

τυγχάνοντας της θερμής υποστήρτξης του ίδιου του Επισκόπου Βούδας Διονυσίου Πόποβιτς. Μια 

άλλη απόδειξη της οικονομικής τους ευπορίας και δύναμης ήταν το γεγονός, ότι για την ανέγερση 

των ναών τους προσέλαβαν τους σημαντικότερους αρχιτέκτονες της εποχής όπως József Jung, János 

Povolni και András Mayerhoffer. Ενώ για τα εικονοστάσια των ναών τους προσκαλούσαν τεχνίτες 

από την πατρίδα τους. Ξέρουμε όττ στις αρχές του 18 ου αιώνα εργαζόταν στην Ουγγαρία ο Γεώργιος 

Ζωγράφος, ιερομόναχος που ακολουθούσε την παράδοση του Αγίου Όρους. Στα τέλη του 18 ου 

αιώνα ο διάσημος χαλκογράφος Zefar Hristofor που είχε το εργαστήριο του στην Βτέννη, έφτταξε 

πολυάρτθμες χαλκογραφίες για τους σερβικούς και ελληνικούς ναούς της Ουγγαρίας μεταξύ των 

οποίων και των πόλεων Kecskemet, Győr και Eger. Την δεκαετία του 1760 έφτασε μια ομάδα 

αγιογράφων από την Μοσχόπολη για τις αγιογραφίες και τις εικόνες των πόλεων Ráckeve, 

Székesfehérvár. 

Μια από τις ισχυρότερες οικογένειες της Πέστης και της Βούδας ήταν η οικογένεια Πάκο. 

Προγονοί τους ο Χριστόφορος και ο Κύριλλος ήταν ήδη κάτοτκοι της Βιέννης, όταν το 1781 κατά 

την διάρκεια δημοπρασίας κρατικών γατών αγόρασαν μεγάλες εκτάσετς στην νότια Ουγγαρία 

μεταξύ των οποίων και την περιοχή Nagyszentmiklós, γεγονός που προσάρτησε στην οικογένεια το 

μεγάλη δύναμη καθώς η πόλη το 1787 απέκτησε το δικαίωμα λειτουργίας εμπορικής αγοράς. Την 

πρώτη δεκαετία του 18 ου αιώνα η πόλη αυτή έγινε και η πρωτεύουσα της επαρχίας. Οι οικονομικές 

δραστηρτότητες των αδερφών δεν περιορίζονταν μόνο στις περιοχές της αφβουργικής και 

οθωμανικής επικράτειας αλλά έφτανε και στην Ρωσική Αυτοκρατορία την Ολλανδία και την Ιταλία. 

Το κύρος της οικογένειας, ακολουθώντας την συνήθη πρακτική των Ελλήνων εμπόρων, επέβαλε να 

ευεργετούν και να αναπτύσσουν 

81

και φιλανθρωπική δρασιηριόιηια σιην Θειή ιούς παιρίδα. Η οικογένεια Πάκου ιο 1799 ιδρύει ιην 

Μικρή Γεωργική Σχολή για ια φιωχά και ορφανά παιδιά ιων δουλοπάροικων ιούς. Σιην καιοχή ιης 

οικογένειας ήιαν και ένα από ια γνωσιόιερα καφενείο και πανδοχείο ιης Πέσιης. Ο Θεσμός ιων 

καφενείων που ιην εποχή εκείνη άρχιζε να αναπιυσσειαι συνδέειαι με μια χαρακιη-ρισιική συνήθεια 

ιων ιόιε Ελλήνων ιης Ουγγαρίας και αποιελουσε χώρους κοινωνικής ιούς συνανασιροφής και 

συνάντησης ιούς. Όιαν ιο 1815 δημιουργήθηκε ιο πρώιο σωμαιείο ιων καφεπωλών δυο από ια μέλη 

ιου ήιαν Έλληνες, ο Βαρώμος ΓΊάκος και ο János Palikucsevnyi. Πρόεδρος ιου ήιαν ο ελληνικής 

καιαγωγής János Boráros. Ο Αλέξανδρος Πάκος (1785-1848) γιος ιου Χριστόφορου απέκιησε ιο 

1815 ιο ιίτλο του Κόμη. Ο γιος του Kálmán (1822-1902) αναδείχ-τηκε στα υψηλότερα στρώματα 

της κοινωνικής και πολιτικής ιεραρχίας της Ουγγαρίας. Παντρεύτηκε την αρμενικής καιαγωγής 

Berta Gyertyánffy πορτρέτο της οποίας Βρίσκειαι εκτεθειμένο στο Μουσείο Καλών Τεχνών ιης 

Βουδαπέστης. Το μέγαρο της οικογένειας σιην Βιέννη αποιελουσε κένιρο ιης καλλιιεχνικής ζωής 

της εποχής, όπου μεταξύ άλλων συχνά επισκεπιόιαν ο Τερέντς Λίσι και ο Βάγκνερ. Μετά το θάνατο 

της συζύγου του προς τιμή της μνήμης της ιδρύει σιην πόλη Nagyszentmiklós νοσοκομείο 50 

κλινών ενώ στην πόλη Pusztapogány ίδρυσε πρόιυπο σχολείο για φοίιηση 100 μαθηιών. Σημαντική 

είναι η συμβολή του στην σχεδιασμό προσιασίας από τις πλημμύρες με την ίδρυση Εταιρείας 

πρόεδρος της οποίας ήιαν ο γιος του Αλέξανδρος. Με την υλοποίηση αντιπλημμυρικών έργων 

και καναλιών καλύφτηκαν και προσιαιεύιηκαν σημαντικές εκτάσεις ιης περιοχής. Η ζωή της 

οικογένειας σιην Πέσιη συνδυάζειαι κυρίως με δύο μέγαρα, ιο ένα που Βρισκόιαν σιην οδό Váci αρ. 

9 και ιο δεύιερο που αποιε λουσε το κόσμημα του κέντρου της Πέστης και ήιαν έργο του 

αρχιιέκιονα József Hild ήταν το Παλάτι ιων Πάκων, σιην θέση του οποίου Βρίσκεται σήμερα το 

ξενοδοχείο Gresham. Το οικόπεδο στο οποίο χιίστηκε το Παλάτι ιων Πάκο ανήκε σε μια άλλη εξέ 

χουσα ελληνική οικογένεια ιων Δέρρα, οι οποίοι έχιισαν σε αυτό διώροφο μέγαρο το οποίο αγόρασε 

ο Κόμης Ιωάννης Πάκος το 1850 κατ παρέμετνε στην ιδιοκιησία της οικογένειας για 40 χρόνια. 

Γειτονεύοντας με την Ακαδημία Επισιημών ιης Ουγγαρίας και απέναντι από την Γέφυρα των 

Αλυσίδων ήιαν ένα από ια πιο επιφανή κιίρια της Πέστης. Άλλωστε η οικογένεια συνέδραμε 

οικονομικά σιην ίδρυση ιης Ακαδημίας Επιστημών και στην ανέγερση του μεγάρου της. Η κόρη του 

Ιωάννη η Mileva, ακολουθώντας την συνήθεια της εποχής έκανε σημαντικές ευεργεσίες ιδρύοντας 

Οικοιροφείο Θηλέων και Θεραπευτήρια. Ανάμεσα σιις πιο σημανιικές οικογένειες θα πρέπει να 

αναφέρουμε και ιην οικογένεια υφασματεμπόρων Δέρρα από την Μοσχόπολη, η οποία επένδυσε ια 

πλούιη της σε ακίνηια και αγορά κτημάτων. Ο Αθα-νάστος εγκαταστάθηκε στην Πέστη στην 

δεκαετία 1770 ενώ ο Παούμ απέκτησε τίτλο ευγενείας και άδεια χονδρική πώλησης ιο 1820. Ο γιος 

του Αναστάσιος διετέλεσε δι-ευθυνιής ιης Κοινοπραξίας ιης Γέφυρας των Αλυσίδων, ενώ η αδερφή 

του Αικατερίνη ήταν η σύζυγος του Γεωργίου Σίνα. Μια άλλη οικογένεια αυτή των Χαρίσηδων 

82

δείχνει με τρόπο παραδειγματικό χις πεδίο δραστηριοτήτων των Ελλήνων αστών στην Ουγγαρία. 

Καταγόμενοι από την Κοζάνη φτάνουν κατά την διάρκεια της βασιλείας του Ιωσήφ Β' και 

βρίσκουμε ανάμεσα τους έμπορα, δικαστή, γιατρό και βουλευτή. Ο Παύλος Χαρίσης ήταν 

Πρόξενος του Βασιλείου της Ελλάδος το 1871, ιδιότητα που μετά τον Θάνατο του κληρονόμησε ο 

αδερφός του Παύλος. Ήταν αυτός που στήριξε την λεττουργία έδρας εκμάθησης ελληνικής 

γλώσσας στην τότε εμπορική σχολή, ενώ στην τδιαίτερη πατρίδα του την Κοζάνη ίδρυσε σχολεία. 

Άλλη οικογένεια της Κοζάνης ήταν η οικογένεια Σακελλάρη, έμποροι δερμάτινων και χαρττκών 

ετδών γίνονται πολίτες της Πέστης από το 1777 ενώ ο Δημήτριος αποκτά τίτλο ευγενείας του 1884. 

Η παρουσία του εμπορικού οίκου της οικογένειας Μάνου ήταν από τα σημαντικότερα γεγονότα για 

την ελληνική διασπορά. Ο Δημήτριος Μάνος γίνεται πολίτης της Πέστης το 1802 ιδρύοντας την 

έδρα της εταιρίας του στην γωνία των οδών Váci και Régiposta. Η έπαυλη του στην πόλη 

Nyáregyház διατηρείται και σήμερα. Ενώ πλούσιο τεκμηριακό υλικό του οικογενειακού αρχείου της 

οικογένειας βρίσκεται στο Δημοτικό Αρχείο της Βουδαπέστης. Η οικογένεια Λύκα από την 

Μοσχόπολη ασχολούνταν με το εμπόρτο δερμάτων κατ οίνου, το πρώτο μέλος της που εγκαταστάθηκε 

στην Πέστη ήταν ο Δημήτριος. Ο γιος του Αναστάσιος ασχολείται και αυτός με το εμπόριο 

οίνου μάλιστα με μεγάλη επιτυχία και στην Πολωνία. Μέρος των κερδών του επενδύοντατ σε 

ακίνητα, αποκτώντας τριώροφη πολυκατοικία στην πλατεία Vörösmarty κοντά στις οικίες των Σίνα 

και Πάκου. Ο γιος του Νικόλαος τέκνο από τον δεύτερο γάμο του που γεννήθηκε το 1858 

συμμετέχει ενεργά στην ζωή της εκκλησιαστικής κοινότητας της Πέστης κατ εκλέγεται ένας από 

τους αρχιεπιστάτες της ελληνικής εκκλησίας. Υποστηρτκτής του Ραΐ Teleki μελλοντικό 

πρωθυπουργό της Ουγγαρίας, μητέρα του οποίου κατάγετατ από την ελληντκή οτκογέ-νεια των 

Μουράτη. 

Για τις ρίζες της οτκογένετας Μουράτη γνωρίζουμε μόνο ότι ο Παναγιώτης Μουρά-της 

γεννήθηκε το 1785 στην Κοζάνη. Το 1822 είναι ήδη έμπορος βαμβακιού στην Πέστη. Κληρονόμος 

του ο Κωνσταντίνος Μουράτης πολιτογραφείται πολίτης της Πέστης το 1844 και παντρεύεται την 

Μαρία Σακελλάρυ. Από τις τέσσερις θυγατέρες του η νεότερη θα παντρευτεί τον Sándor Teleki και 

το παιδί τους ο Κόμης Ραΐ Teleki που θα γεννηθεί το 1879 θα είναι ένας από τους σημαντικότερους 

Ούγγρους πολιτικούς, πρωθυπουργός της Ουγγαρίας το 1920 και 1939. Ένας από τους 

πνευματικούς ηγέτες των Ελλήνων ήταν ο Γεώργιος Ζαβίρας. Έμπορος, συγγραφέας, ιστορικός και 

λόγιος που καταγόταν από την Σιάτιστα. Ττάνει στην Ουγγαρία το 1760 περίπου και δραστηριοποιείται 

στις πόλεις Szabadszállás, Kecskemét, Kalocsa και Πέστη. Πέρα από την ελληνική, 

ομιλεί ουγγρικά, λατινικά, γερμανικά, γαλλικά, ιταλτκά, σερβικά και ρουμανικά. Στα συγγράμματα 

του ανήκει η Νέα Ελλάς, ένα κείμενο ευρύτερου πνευματικού περιεχομένου, που περιλαμβάνει μια 

βιογραφική συλλογή των λογίων από το 1453 έως και το 1804, το Ονομαστικόν Εμπορικόν και το 

Διάλογοι Ρωμαϊκοί και Ουγγαρικοί μια συνδρομή για τους πατριώτες του που 

83

έφταναν στην Ουγγαρία. Το Διατριβή περί ιου ιερού στέμματος της Ουγγαρίας είναι το μοναδικό 

σύγγραμμα γραμμένο στην ελληνική γλώσσα για το στέμμα της Ουγγαρίας. Η αξιόλογη βιβλιοθήκη 

του δωρίστηκε στην ελληνική εκκλησιαστική κοινότητα της Πέστης με κύριο όρο να λειτουργεί ως 

ανοικτή βιβλιοθήκη. 

Η ελληνική κοινότητα της πόλεως Kecskemet ήταν η σημανττκότερη και πλουσιότερη από 

τις κοινότητες της ουγγρικής επαρχίας, κυρίως γιατί οι έμποροι της συμμετείχαν στο εμπόριο ζώων 

της ουγγρικής πεδιάδας. Ήδη από το 1690 έφτασαν Έλληνες κυρίως από την Κοζάνη και την 

Σιάτιστα. Υποστηρίζοντας τους Ούγγρους προύχοντες κατά την διάρκεια του απελευθερωτικού 

αγώνα του Rákóczi ανταμείβονται με τίτλους ελευθέρας διέλευσης. Το 1721 βρίσκουμε ήδη είκοσι 

καταστήματα όπου πωλούσαν την πραμάτεια τους. Οι υποθέσεις και κανόνες συνδιαλλαγής τους 

ρυθμίζονται από το θεσμό της Κομπανίας όπου ήταν και εγγεγραμμένοι. Ωστόσο δεν ήταν εύκολη η 

προσαρμογή τους, η Βασική Αυλή με διατάγματα ήδη από το 1725 τους απαγορεύει να διακινούν 

γερμανικά είτε οθωμανικά προϊόντα. Το πλανόδιο εμπόριο όμως συνεχιζόταν σε όλα τα πλάτη και 

μήκη της ουγγρτκής επικράτειας. 

Παράλληλα με τον Γεώργιο Ζαβίρα μια άλλη σημαντική προσωπικότητα ήταν και ο 

Μιχάλης Παπαγεωργίου (1727-1796) δάσκαλος των ελληνικών σχολείων στις πόλεις Eger, Πέστης 

και Βιέννης. Ο Apostol Pap o οποίος κατά την περίοδο 1824-1829 ήταν αρχιεπιστάτης της 

ελληνικής εκκλησίας της Πέστης μαζί με τον Τριαντάφυλλο Πάτσου. Τημισμένο ήταν και το 

σχολείο που λειτουργούσε στον χώρο του ναού από το 1793. Διασώζονται μέχρι τις μέρες μας 

βιβλία διδασκαλίας κλπ. Έλληνες νεολαίοι πήραν ενεργά μέρος στο κίνημα του Ρήγα Βελεσττνλή, η 

συμπαράσταση του ελληνικού απελευθερωτικού αγώνα φαίνεται και από το γεγονός, ότι ο Gycprgy 

Laszanisz, γαμπρός του Miklós Takiadzisz, Έλληνα εμπόρου της Πέστης έγινε στενός συνεργάτης 

του Αλέξανδρου Υψηλάντη και το 1821, όταν ήρθαν τραυματίες του Ιερού Λόχου στην Πέστη, 

Έλληνες της πόλης τους συνέδραμαν όσο μπορούσαν με τον καλύτερο τρόπο. Γύρω στα 1796 δημιουργείται 

και στην Πέστη η οργάνωση της Τιλικής Εταιρίας η οποία διατηρούσε στενές σχέσεις με 

το κίνημα του Ρήγα, ενώ ανάμεσα στους εξόριστους συντρόφους του Ρήγα βρίσκουμε και τον 

Κωνσταντίνο Τούλιο Έλληνα της Πέστης. 

Ανακεφαλαιώνοντας μπορούμε να υποστηρίξουμε όττ ο ρόλος των Ελλήνων εμπόρων που 

έφτασαν στην Ουγγαρία στην αστικοποίηση και οικονομική ανάπτυξη της Ουγγαρίας είναι 

αδιαμφισβήτητος , ενώ η απόκτηση τίτλων ευγενείας τους ενσωμάτωσε στην αστική κοινωνία της 

χώρας, εξασφαλίζοντας τους κύρος και δύναμη. Αποτελούσαν αναπόσπαστο μέρος της κοτνωντκής 

και οικονομτκής ζωής της χώρας συμμετέχοντας και στις πολιτικές διαδικασίες της όπως οτ 

οικογένειες των Πάκων και Σίνα. 

84

Testators and Heirs Greek 

families from the Hungarian Past. 

After the expulsion of the Turks from Hungary, the time for Reconstruction came. This 

means that the number of free royal cities multiplied along with the settlements in the plains. Those 

settlements were relatively safe and could easily organize a business network. In those settlements 

but also in the whole country there were markets organized that were gradually increasing with the 

presence of traders from the Balkans, who were Turkish citizens and received a lot of tax and 

custom facilitations. They were very bold and courageous business-people and prevailed in those 

areas where the business spirit was absent. The Greek, Armenian and Serbian traders quickly 

organized business networks in the settlements of Alföld, while at the same time, they appeared in 

big cities. 

At the beginning they were selling door-to-door, then appeared in fairs and later settled in 

shops, which they were renting. The secret of their success was that they were selling their products 

at prices lower than those of the local Hungarian and German traders and for that reason they were 

constantly facing trouble with the local authorities. However, they were warmly welcomed by the 

citizens and landowners. They started and prevailed as wholesalers but gradually gained reputations 

as retailers, too, while the royals put pressure on them to settle permanently in the empire. 

In 1774, only the Greeks who took an oath of faith and became citizens of the empire took a 

license for free trading and settled in Hungary. That meant that the government of the Hapsburgs 

accepted them pleasantly in other financial actions that were not involved with trading or industries. 

Those who swore faith to the government gained the opportunity to buy or rent real estate, as well as 

farming land. Thus, the Austrian traders and manufactures were not in danger. The Greeks settled in 

the cities of Gyor, Vac, Komarom, Pest, Dunapenteld- /Dunaujvaros/Dunafoldvar, Gyöngyös 

Karcag, Miskolc, Eger, Debrecen, Szeged, Szentes, Kecskemet. 

Once settled in those cities as legal citizens, they continued their financial activities, created 

wealth and became owners of land and real estate. A lot of them gained a title of dignity and the next 

generations participated in the city's administration, even the governing of the state. 

With the fortune they made, they financed the building of orthodox churches, schools and 

hospitals in the biggest cities ( Gyor, Vac, Pest, Gyöngyös, Karcag, Miskolc, Kecskemet, Szentes, 

Szeged etc ). In many cities they had churches together with the Serbians, who they shared the same 

religious belief with. The Greek and Serbian Communities were very pleased with the Bishop of 

Buda, Dionyssios Popovits, born in Kozani in 1790. From the Balkans, the traders that prevailed in 

the business sector in Pest were the Greeks. One of the most important families with great influence 

was the Nakou family. Christoforos Nakos along with his brother Kyrillos had bought since 1780 a 

lot of acres of land in south Hungary, the county of Torontal. There, they cultivated the wheat and 

developed stockbreeding. The "House of Nakou" was in Vaci street, number 9 and on the basement 

there was a shop where they sold silk and fabric. In the 19' century, in Pest the Nakou Palace was 

next to the Chain Bridge and was bought by the Dera family to whose possession it remained for 40 

years. The Dera family was one of the richest families in Pest and assisted Szechenyi's reformative 

ideas. When Georgios Sinas married Kataliné Dera, their immense family fortunes were joined 

together. The Charisis family was very famous and a member of the family was the first ambassador 

of Greece in Pest. Pavlos Charisis with his wife established the Chariseio Institute that helped 

Greeks learn the greek language in Greece. Moreover, they financed the building of new schools in 

Kozani. The Sakellaris family was involved in trading paper and leather goods and were elected tax 

payers in Pest due to their vast fortune. The biggest business centre in Pest belonged to the Mano 

family and one of their descendants was a banker. The family palace still exists in the county of Pest. 

85

The Lyka family, who originated from Moschopolis, were selling leather goods in Hungary 

and Polland. 

They were also greatly involved with the Greek Orthodox Community of Pest. Lyke 

Kataliné married Alexandras Leporas and together established the Lepora Institute with the aim of 

helping the orphans and the poor and giving scholarships to the yougsters. 

Georgios Zaviras, a scientist from Siatista, spoke a lot of languages and created and 

abundant library which he bequeathed to the Greek Orthodox Community Some books and 

manuscripts of his collection can be found in the Greek Cultural centre of Kecskemet. 

The Greek revolution found great support in Pest and this is obvious on the big number of 

members that Filiki Etaireia had there, while a lot of injured soldiers of the army of Ipsilantis were 

cured there. 

Actually, in the trial of Rigas Feraios, one of the accused was Konstantinos Toulios from 

Pest. 

By investigating the business activities of the Greeks we conclude that they offered a lot to 

the Hungarian environment and participated in the evolution of Pest by offering great works. As 

vivid consequence of their serious bond with the Orthodox belief and the Greeks, we consider the 

building of beautiful churches and schools aiming at protecting the language, the moral and the 

traditions, while at the same time particular attention was given to the protection of their ancestors. 

86

Kerényi B. Eszter - Fokasz Nikosz Báró Sina Simon, 

a magyar kultúra görög mecénása 

Emléket kívánunk állítani. Emléket a személynek, a korszaknak, és egy szellemiségnek is. 

Báró Sina Simon görög kereskedő, földbirtokos és bankár 1810. augusztus 15-én született Bécsben. 

Nagyapja a 18. század végén indult el az egykori Oszmán Birodalom - ma Dél-Albániához tartózó 

Moszhopoli - döntően vlach-ajkú régiójából, hogy immár görög kereskedőként Bécsben telepedjen 

le. Apja báró Sina György már a Habsburg Birodalom egészére terjesztette ki a család gazdasági 

tevé-kenységét. Magyarországon támogatta gróf Széchenyi Istvánnak a Duna-Tisza csatornára, a 

gőzhajózás megindítására vonatkozó elképzeléseit, s kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 

megteremtette a modern magyar nemzeti létet jelképező Lánchíd felépítésének pénzügyi feltételeit. 

Kétségtelen, hogy Lánchíd az elmúlt másfél évszázad alatt, a Magyarországot reprezentáló 

tárgyi emlékek közül a legfontosabb szimbólumok egyikévé vált. Az államiságot jelképező korona 

mellett ma ez a legáltalánosabban elfogadott, s mindenekelőtt a modern magyar nemzeti létet 

jelképező szimbólum. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy létrehozása már a kezdetektől igazi 

nemzetközi vállalkozás volt. Az ötlet a „legnagyobb magyartól" Széchenyitől származik, a tervezés 

azonban már angol részvétellel történt, a megvalósítás pénzügyi feltételeinek megteremtésben pedig 

a Rotschildok, s a később bekapcsolódott Wodianer Sámuel és fia bankház mellett a kezdetektől 

kiemelkedő szerep jutott a bécsi görög bankár Sina Györgynek. 

A mai európai társadalom fejlődése szempontjából is fontos tanulsággal szolgálhat, hogy a 

fenti nemzetközi vállalkozáshoz miként nyújtott természetes keretet a Habsburg Birodalom. A 

nemzetek feletti birodalmi szerveződés eme példája a mai európai integráció szempontjából is fontos 

tanulságokkal szolgál. 

Sokfelé ágazó családi gyökerek, a nemzeti határokon messze túlmutató, birodalmi keretek 

közt folytatott vállalkozói tevékenység, és persze az otthoni neveltetés formálta Sina Simont. A 

családban és környezetében használatos görög, magyar és német mellett beszélt angolul, franciául és 

olaszul. Az egyetemen filozófiát, történelmet és gazdaságpolitikát hallgatott. Ma azt mondanánk, 

hogy báró Sina Simon igazi kozmopolita polgár volt. Ο maga valószínűleg inkább többszörös identitásúnak 

tekintette magát. Választásai bizonyítják ezt. 

Magyarországhoz való vonzódását nagyban elősegítette az a tény, hogy gyermekkorában a 

nyarakat Simontornyán, a család Tolna megyei birtokán töltötte, valamint az, hogy Józsa Zsigmond 

személyében magyar nevelője is volt. Ο volt az, aki a magyar nyelv mellett „vele a magyarországi 

intézményeket, szokásokat és érdemeket megismertette". Magyar nevelőjéhez annak haláláig mély, 

bensőséges kapcsolat fűzte. Ugyanakkor barátság fűzte Eötvös Józsefhez és Deák Ferenchez, akitől 

(a hagyomány szerint) édesapja temetésén sírva kérte, hogy „legyen vezére s tanácsadója a magyar 

hazafiság pályáján, mert ő inkább akar lenni magyar nagybirtokos és hazafi, mint üzletember és 

világpolgár". Báró Sina Simon, édesapjához hasonlóan jó kapcsolatban volt gróf Széchenyi 

Istvánnal. A Sina bankház volt a gróf magánvagyonának kezelője. Sina György az első volt, aki 

támogatta a Lánchíd 

88

megépítését, ha ő nem áll akkor Széchenyi István mellé, akkor a vállalkozásban résztvevő többi 

bankár meggyőzése is nehézkesebb lett volna. Sina Simon apjához hasonlóan segített Széchenyi 

elképzeléseinek végrehajtásában: a korszakban megalakuló és virágzásnak induló közintézmények 

egyik legnagyobb mecénása lett. A báró első titkára is a gróf egyik legkiemelkedőbb munkatársa, 

Tasner Antal volt, aki egyébként a Lánchíd-társaság titkáraként is tevékenykedett. 

Báró Sina Simon 1856-ban, atyja, György halálakor a Habsburg birodalom egyik 

leggazdagabb főura lett. Öröksége mintegy 80 milliónyi forint vagyont jelentett, a 29 családi 

uradalom földje 241 ezer hold volt. Ennek tudatában érthető, hogy miért nem vonzották annyira az 

üzleti életben rejlő lehetőségek. A kortárs Tóth Lőrinc szavaival élve: „az atyjától öröklött milliókat 

nem szaporította, nem hordott vizet a tengerbe". Számára a pénz csak eszköz volt, ennek 

segítségével tudott főúrhoz méltón élni és jót cselekedni. 

Igazán nagylelkűen támogatta választott hazája Magyarország kulturális intézményeit. 

Felkarolta a Nemzeti Színház, a Képzőművészeti Főiskola és a Nemzeti Múzeum ügyét. A 

legfontosabb és legnagyobb összegű támogatást azonban hazánkban a Magyar Tudományos 

Akadémia javára nyújtotta. A magyar kultúra e fellegvárának, mely az ország gazdasági, társadalmi, 

kulturális és tudományos fejlődésének szellemi irányítását tűzte ki célul, még az 1850-es években 

sem volt állandó székhelye. 1825-30 között az üléseket még Pozsonyban, a főrendek termében 

tartották, Pest az igazgatósági üléseknek csak 1830, a nagygyűléseknek pedig 1831 óta volt otthona. 

Különböző helyeken (egy ideig például a Nákó-palotában) bérelt helyiségekben volt elhelyezve a 

könyvtár, ott tartották az igazgatósági és bizottsági üléseket. Végül 1859-ben gróf Dessewffy Emil, 

az MTA akkori elnöke felhívására közadakozás indult. Még a nyilvános gyűjtés megindítása előtt, 

1858. augusztus 14-én tette báró Sina Simon 80.000 forintos felajánlását, amely az első és 

legnagyobb magánadomány volt. Ez a hatalmas adomány nagyban hozzájárult a közadakozás 

sikeréhez, és a báró példája is sokakat követésre buzdított. Érdekesség, hogy 1860-ban a pesti görög 

nem egyesült egyházközség is 2000 forintos felajánlást tett az Akadémia javára. 

A báró alant olvasható levele, és az adomány feltételeit rögzítő „Alapító-levél" Bécsben kelt. 

89

A báró nagy összegű adományát elismerve az Akadémia 1858. december 19-én egyhangúlag 

igazgatósági tagjai közé választotta, amelynek élete végéig tagja maradt. 

Az utókor elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarországi Görögök 

Kutatóintézete 2006. novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar 

Tudományos Akadémia Nádor utcai irodaházában közösen Széchenyi István és Sina Simon emléktáblákat 

állított fel. 

Ezt követően a „gazdagság kötelez" Sina Simon által követett szellemiségének aktualitását elismerve 

a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és a Magyarországi Görögök Kutatóintézetének 

igazgatója 2007. szeptemberében Sina Simon Érem alapításáról döntött. Az érmet a Magyar 

Tudomány Ünnepe alkalmából a magyarországi tudományos intézmények valamint tudományos 

kutatások támogatása terén kimagasló érdemeket szerzett személyeknek vagy szervezeteknek 

adományozzák. Az érem odaítéléséről a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárából, a 

Magyarországi Görögök Kutatóintézetének igazgatójából, a Budapesti Műszaki és 

Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Pécsi 

Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem valamint a Szegedi Tudományegyetem rektoraiból álló 

kuratórium dönt. Báró Sina Simon kora egyik legfontosabb 

90

ügyének a hazai oktatás segítését tartotta. A gyakorlati (pl. kertészeti, szőlészeti) oktatás mellett az 

elemi és a magasabb fokú nevelési intézmények működését is nyomon követte. Birtokain fontos 

feladatnak tekintette, hogy megfelelő képzésben részesüljenek az ott élők, így nem egyszer saját 

költségén taníttatott gyerekeket. Több helyen hozott létre alapítványt, ilyen volt például a Gödöllő- 

Hatvan-Lőrinci uradalomban 1857. július 20-án tett felajánlása, amely főként a szegényebb 

gyerekek tanszerrel való ellátását, ösztöndíjban való részesítését, és a tanítók jutalmazását szolgálta. 

Báró Sina Simon segélyekkel és megrendelésekkel támogatta kora legtehetségesebb művészeit. 

Kétségkívül Barabás Miklós a legismertebb azon magyar művészek közül, akiktől a báró alkotásokat 

rendelt. A legnagyobb szabású ezek közül minden bizonnyal „A Lánchíd alapkőletétele" című 

festménye. A képet a báró rendelte a művésztől, hogy emléket állítson édesapjának, báró Sina 

Györgynek, a Lánchíd legjelentősebb befektetőjének. 

Támogatta ősei földjét. Az édesapja által alapított Athéni Csillagvizsgáló fenntartását húsz éven 

keresztül finanszírozta, az ő költségén készítették el az athéni egyetem előcsarnokának festményeit, 

s építették fel az athéni Akadémia épületét. 

91

Eszter B. Kerényi - Νίκος Τωκάς Βαρόνος Σίμων Σίνας, ο Έλληνας 

μαικήνας ίου ουγγρικού πολιτισμού 

Επιθυμούμε να τιμήσουμε μνήμη. Τη μνήμη ενός προσώπου, μιας εποχής μα και μιας 

νοοτροπίας. 

Ο βαρόνος Σίμων Σίνας έλληνας έμπορος, γαιοκτήμονας και τραπεζίτης γεννήθηκε σιις 15 

Αυγούστου του 1810 στη Βιέννη. Ο παππούς του ξεκίνησε το τέλος του 18ου αιώνα από μία κυρίως 

βλαχόφωνη περιοχή της Οθωμανικής Αυτοκρατορίας-που σήμερα ανήκει στη νότια Αλβανία την 

Μοσχοπόλη-για να εγκατασταθεί μόνιμα στη Βιέννη ως έλληνας έμπορος. Ο πατέρας του, ο 

βαρόνος Γιώργος Σίνας επέκτεινε την οικονομική δραστηριότητα της οικογένειας σε όλη την 

Αψβουργική Αυτοκρατορία. Στην Ουγγαρία πραγματοποίησε την υλοποίηση των σχεδίων του κόμη 

István Szichenyi σχετικά με την κατασκευή του καναλιού Δούναβης-Tisza, την έναρξη της 

ατμοπλοίας και έπαιξε έξοχο ρόλο στην εξασφάλιση των οικονομικών προϋποθέσεων για την 

ανέγερση της Γέφυρας των Αλυσίδων, σύμβολο της σύγχρονης ουγγρικής εθνικής ύπαρξης. 

Αναμφίβολα η «Γέφυρα των Αλυσίδων» αναδείχθηκε, ως ένα από τα σημαντικότερα 

σύμβολα ανάμεσα στα υλτκά μνημεία που αντιπροσωπεύουν την Ουγγαρία στο πέρασμα του 

τελευταίου ενάμισι αιώνα. Πλάι στο ουγγρικό στέμμα, που συμβολίζει την κρατική υπόσταση, 

σήμερα είναι αυτή το πλέον καθολικά αποδεκτό σύμβολο . Από την άλλη, η ίδια η ανέγερση της 

ήταν από την αρχή ένα διεθνές εγχείρημα. Η ιδέα της προέρχεται από τον «μεγαλύτερο Ούγγρο» τον 

Szichenyi, ο σχεδιασμός της όμως έγινε με αγγλική συμμετοχή, ενώ για την εξασφάλιση των 

οικονομικών προϋποθέσεων της πραγματοποίησης της, παράλληλα με την οικογένεια Rotschild, και 

τον τραπεζικό οίκο Samuel Wodianer και Υιός που συνδέθηκε αργότερα, από την αρχή βασικό ρόλο 

διαδραμάτισε ο έλληνας τραπεζίτης της Βιέννης, Σίμων Σίνας. 

Είναι ιδιαίτερα αποκαλυπτικό από την θεώρηση της σημερινής κοινωνικής ανάπτυξης της 

Ευρώπης, πώς πλαισίωσε με τρόπο φυσικό και αυτονόητο η Αυτοκρατορία των Αψβούργων, αυτήν 

την παραπάνω διεθνή επιχείρηση. Το παράδειγμα της Αυτοκρατορίας προσφέρει επίσης σημαντικές 

εμπειρίες από την πλευρά της ευρωπαϊκής διεύρυνσης του σήμερα. 

Η προσωπικότητα του Σίμωνα Σίνα διαμορφώθηκε από τις ποικιλόμορφες οικογενειακές 

του ρίζες, την επιχειρηματική του δραστηριότητα που ξεπέρασε τα εθνικά σύνορα και ασκούταν στα 

πλαίσια της Αυτοκρατορίας και δίχως άλλο την αγωγή του στο σπίττ. Δίπλα στην ελληνική, 

ουγγρική και γερμανική γλώσσα που χρησιμοποιούνταν στην οικογένεια και στο περιβάλλον του 

μιλούσε επίσης αγγλικά, γαλλικά και ιταλικά. Στο πανεπιστήμιο σπούδαζε φιλοσοφία, ιστορία και 

οικονομική πολιτική. Σήμερα θα λέγαμε όττ ο Σίμων Σίνας ήταν ένας γνήσιος κοσμοπολίτης. Ο 

ίδιος πιθανόν να αυτοπροσδιοριζόταν ως ένας άνθρωπος πολλαπλής ταυτότητας. Γεγονός που 

αποδεικνύεται από τις επιλογές του. 

92

Η αδυναμία που έτρεφε για την Ουγγαρία οφειλόταν εν μέρει σιο γεγονός όιι σια παιδικά 

του χρόνια περνούσε ια καλοκαίρια σιο Simontornya του νομού Tolna όπου η οικογένεια ιου είχε 

κτήματα, καθώς επίσης σιο όιι είχε και Ούγγρο παιδαγωγό, ιον Zsigmond Józsa. Εκείνος ιον μύησε, 

εκιός από την ουγγρική γλώσσα, στα ήθη, έθιμα και αρετές της Ουγγαρίας». Ως τον θάνατο του, ο 

Σίνας συνδεόταν μαζί του με ένα βαθύ και προσωπικό δεσμό. Από ιην άλλη πλευρά, είχε φιλία με 

τον József Eötvös και τον Ferenc Deák. Σύμφωνα με την παράδοση, στην κηδεία του πατέρα του 

κλαίγοντας παρακαλούσε τον Deák «να τον ποδηγετήσει και να τον νουθετήσει στην πορεία του 

προς τον ουγγρικό παιριωτισμό, επειδή ο ίδιος προτιμά να είναι Ούγγρος μεγαλοκτηματίας και 

παιριώιης παρά επιχειρημαιίας και πολίτης της Οικουμένης». Όπως ο πατέρας του, έτσι και ο Σίμων 

διατηρούσε καλές σχέσεις με τον κόμη István Széchenyi. O Τραπεζικός Οίκος Σίνα είχε και τη 

διαχείριση της ιδιαίτερης περιουσίας του κόμη. Πρώτος ο Γεώργιος Σίνας τάχθηκε υπέρ της 

κατασκευής της Γέφυρας των Αλυσίδων εάν εκείνος δεν είχε στηρίξει τότε τον Szichenyi, θα ήταν 

πιο δύσκολο να κερδίσει την υποστήριξη των άλλων τραπεζιτών της κοινοπραξίας. Όπως ο πατέρας 

του, έτσι και ο Σίμων βοήθησε τον Széchenyi στην υλοποίηση των σχεδίων του και με τον καιρό 

αναδείχθηκε σε έναν από τους μεγαλύτερους μαικήνες ιων δημοσίων ιδρυμάτων που ιδρύονταν και 

σημείωναν ενιυπωσιακή άνοδο ιην εποχή του. Εξάλλου, ο ιδιαίτερος γραμματέας του Σίνα, ο Antal 

Tasner ήιαν από τους πιο εκλεκιούς συνεργάτες του Széchenyi και υπήρξε και γραμματέας της 

Εταιρείας για τη χρηματοδότηση της Γέφυρας των Αλυσίδων. 

Με τον θάνατο του πατέρα του, του Γεωργίου, ο Σίμων Σίνας έγινε ένας από τους πιο 

πλούσιους μεγισιάνες της Αυστροουγγαρίας. Η περιουσία που κληρονόμησε ανερχόιαν σε 80 

εκατομμύρια φιορίνια, με 29 οικογενειακά κτήματα συνολικής έκτασης 1373.700 στρεμμάτων. 

Υστερα από όλα αυτά καταλαβαίνει κανείς γιατί δεν τον συγκινούσαν ιδιαίτερα οι προοπιικές της 

επιχειρηματικής δράσης. Όπως έλεγε ο σύγχρονος του Lőrinc Tóth: «δεν αύξησε τα εκατομμύρια 

του πατέρα του, δεν κουβαλούσε νερό στη θάλασσα». Τα λεφτά τα έβλεπε απλώς σαν μέσο για μια 

ζωή αντάξια ενός αριστοκράτη και αφοσιωμένη στις ευεργεσίες. 

Ο Σίμων Σίνας επιχορηγούσε τους αναδυόμενους πολιτιστικούς θεσμούς του έθνους, 

αναγνωρίζοντας την αναγκαιότητα τους στη μορφωτική και πνευματική πρόοδο του ουγγρικού 

λαού. Υπήρξε αρωγός του Εθνικού θεάτρου, της Ανωτάτης Σχολής Καλών Τεχνών και του Εθνικού 

Μουσείου. Τη μεγαλύτερη όμως δωρεά πρόσφερε στην Ουγγρική Ακαδημία Επιστημών. Το 

κορυφαίο αυτό πνευματικό ίδρυμα που είχε ως στόχο του την πνευματική καθοδήγηση στον 

οικονομικό, κοινωνικό, πολιτιστικό και επιστημονικό τομέα, δεν είχε μόνιμη στέγη ούτε στη 

δεκαετία του 1850. Το 1825-30 οι συνεδρίες γίνονταν στο Πρεσβούργο, στην αίθουσα ιης Ανω 

Βουλής και η Πέστη φιλοξενούσε τις συνεδρίες μόλις από το 1830 και τις Γενικές Συνελεύσεις από 

το 1831. Η Βιβλιοθήκη στεγαζόταν σε διάφορα μέρη (π.χ. στο Μέγαρο Nákó για ένα διάστημα) και 

φιλοξενούσε τις συνεδριάσεις του 

93

Διοικητικού Συμβουλίου και ιων επιτροπών. Τελικά, το 1859 μετά από έκκληση του κόμη Emil 

Dessewffy, προέδρου τότε της Ακαδημίας, ξεκίνησε δημόσιος έρανος. Πριν από τον έρανο, στις 14 

Αυγούστου 1858 πρόσφερε ο Σίμων Σίνας τη δωρεά ύψους 80.000 φιορινιών που ήταν η πρώτη και 

μεγαλύτερη ιδιωτική προσφορά. 

Η επιστολή του βαρόνου και η συστατική πράξη που όριζε τις προϋποθέσεις χορήγησης 

συντάχθηκαν στη Βιέννη. 

94

Σε αναγνώριση της προσφοράς του, η Ακαδημία σης 19 Δεκεμβρίου 1858 εξέλεξε tov Σίνα μέλος 

tou Διοικητικού Συμβουλίου. 

Ως αναγνώριση των μεταγενέστερων, το Νοέμβριο του 2006 με την ευκαιρία της Ημέρας 

της Ουγγρτκής Επιστήμης τοποθετήθηκαν από την Ουγγρική Ακαδημία Επιστήμων και το 

Ινστιτούτο Ερευνών Ελλήνων της Ουγγαρίας αναμνηστικές πλάκες εις μνήμην του István Széchenyi 

και του Σίμωνα Σίνα στο συγκρότημα γραφείων της οδού Nádor της Ουγγρικής Ακαδημίας 

Επιστήμων. 

Στη συνέχεια αναγνωρίζοντας την επικαιρότητα του «Πιστεύω» του Σίμωνα Σίνα δηλαδή 

ότι «ο πλούτος υποχρεώνει», το Σεπτέμβριο του 2007 ο γενικός γραμματέας της Ουγγρικής 

Ακαδημίας Επιστήμων και ο διευθυντής του Ινστιτούτου Ερευνών Ελλήνων της Ουγγαρίας 

αποφάσισε την ίδρυση του «Μεταλλίου Σίμων Σίνας». Το Μετάλλιο απονέμεται επί την ευκαιρία 

της Γιορτής της Ουγγρικής Επιστήμης σε πρόσωπα ή οργανώσεις που απέκτησαν εξέχουσα τιμή στα 

πλαίσια της υποστήριξης των ουγγρικών επιστημονικών ιδρυμάτων και επιστημονικών ερευνών. 

Για την απονομή του Μεταλλείου αποφασίζει ένα συμβούλιο αποτελούμενο από τον γενικό 

γραμματέα της Ουγγρικής Ακαδημίας Επιστήμων, τον διευθυντή του Ινστιτούτου Ερευνών 

Ελλήνων της Ουγγαρίας και τους πρυτάνεις του Πανεπιστημίου Τεχνικών και Οικονομικών 

Επιστήμων της Βουδαπέστης, του Πανεπι- στημίου του Debrecen, του Πανεπιστημίου Eötvös 

Loránd της Βουδαπέστης, του Πανεπιστημίου του Pécs, του Πανεπιστημίου Semmelweis και του 

Πανεπιστημίου του Szeged. 

Ο Σίμων Σίνας θεωρούσε την προαγωγή της παιδείας ως μία από τις πιο σπουδαίες 

υποθέσεις της εποχής του. Παρακολουθούσε την πορεία τόσο της πρακτικής εκπαίδευσης 

(κηπουρική, αμπελουργία) όσο και των δημοτικών και ανώτερων σχολείων. Θεωρούσε καθήκον του 

να φροντίζει για την κατάλληλη μόρφωση του προσωπικού των κτημάτων του και αναλάμβανε τα 

έξοδα διδασκαλίας των παιδιών. Σε πολλά μέρη δημιούργησε φιλανθρωπικά ιδρύματα. Π.χ. στις 20 

Ιουλίου 1857 στο κτήμα Gödöllő Hatvan Lőrinc σύστησε ένα ίδρυμα για την ενίσχυση των φτωχών 

παιδιών με σχολικά είδη και υποτροφίες καθώς και για την αμοιβή των δασκάλων. 

Ο Σίμων Σίνας ενίσχυε τους πιο ταλαντούχους καλλιτέχνες της εποχής του με βοηθήματα 

και παραγγελίες. Αναμφιβόλως ο Miklós Barabás είναι ο πιο γνωστός Ούγγρος καλλιτέχνης, στον 

οποίο ο Σίνας έδωσε παραγγελίες. Το πιο εντυπωσιακό κομμάτι θα πρέπει να ήταν ο πίνακας «Η 

κατάθεση του θεμέλιου λίθου της Γέφυρας των Αλυσίδων», με τον οποίο ο Σίμων Σίνας ήθελε να 

απαθανατίσει τη μνήμη του πατέρα του, Γεωργίου Σίνα, που ήταν ο μεγαλύτερος από τους 

επενδυτές της γέφυρας. 

95

Eszter B.Kerenyi-Nikos Fokas. 

Báron Simon Sinas, the Greek 

maeccenas of the Hungarian 

civilization. 

We wish to pay our respects. Pay our respects to one man, one era and one mentality. Baron 

Simon Sinas, a Greek trader, landowner and banker was born on 15' August 1810 in Vienna. It was 

at the end of the 18 l century when his grandfather set off from a mainly vlachika-speaking region of 

the Ottoman Empire- which today is part of southern Albania, Mochopli - in order to settle 

permanently in Vienna as a Greek trader. His father, baron Georgios Sinas expanded the family's 

fiscal activities throughout the Hapsburg Empire. In Hungary he supported the materialization of 

count István Szechenyi's plans regarding the construction of the Danube-Tisza canal, and the 

inauguration of steamshiping, as well as he played an outstanding role in fulfilling the financial 

needs for the erection of the Chain Bridge which is a symbol of the contemporary Hungarian nation. 

Unquestionably, the "Chain Bridge" has been acknowledged as one of the most significant symbols, 

amongst all monuments that represent Hungary over the past one and a half centuries. Next to the 

Hungarian crown, which represents the state, today the Bridge is the most generally accepted 

symbol and mainly the one that reflects the contemporary Hungarian nation. On the other hand, the 

building itself was from the very beginning an international venture. The concept belonged to the " 

greatest Hungarian" Széchenyi, however the design was of English origin whereas the financial 

requirements were met by the Rotschild family, the Samuel Wodianer and Son Bank that came 

along later, and the Greek banker of Vienna, Simon Sinas who played an important role from the 

very beginning. 

It is particularly revealing, from the point of view of the contemporary European social 

development, the way that the Hapsburg Empire handled the above mentioned international venture. 

Moreover, the example set by the Empire offers vital knowledge about the current state of the 

European expansion. The personality of Simonas Sinas was influenced by his adverse family-tree, 

his business activities that flourished beyond the national boarders, within the scope of the Empire 

and beyond all, by his upbringing. Along with the greek, Hungarian and German languages that 

were spoken by the family and his environment, he also spoke English, French and Italian. In 

university, he studied philosophy, history and financial policy. Today, we would easily claim that 

Simon Sinas was a real citizen of the world. He, however, would most likely consider himself as a 

man of multiple aspects, which is widely proven by his choices. 

His affection for Hungary was partly due to the fact that during his childhood he would 

spend his summer time in Simontornya in the county of Tolna, where his family owned pieces of 

land and also due to his Hungarian teacher, Zsigmond Jozsa. The latter introduced him, other than 

the Hungarian language, to the "manners, customs and virtues of Hungary." Until his death, Sinas 

maintained a profound and personal bond with him. On the other hand, he was friends with József 

Eotvos and Ferenc Deák. According to the legend, in his father's funeral he was begging Deak to 

"lead his steps and admonish his way towards the Hungarian patriotism, because he would prefer to 

be a great Hungarian landowner and patriot rather than a businessman and universal citizen." Like 

his father, Simon was on good terms with count István Széchenyi. The administrator of the count's 

personal property was Sinas's Bank. First, Georgios Sinas was in favor of the building of the Chain 

Bridge; had he not supported Széchenyi back then, it would have been tremendously difficult to gain 

the support of the other bankers of the consortium. 

96

Like his father, Simon assisted Széchenyi in materializing his plans and in due time he was declaired 

one of the greatest patrons of the public institutions that were built and receiving considerable 

recognition during his era. Besides, Sinas's personal assistant, Antal Tasner, was one of Szechenyi's 

most highly appreciated partners and also served as the secretary of the Partnership that founded the 

Chain Bridge. 

After his father Georgios died, Simon Sinas became one of the wealthiest tycoons in the 

Austro-Hungarian Empire. The fortune he inherited was up to 80 million forint along with 29 pieces 

of family property of 1,373,700 acres. All this makes it easy to understand why he was not 

especially thrilled by the prospects of business activities. As his contemporary Lőrinc Tóth said " he 

didn't increase his father's money, he didn't carry water to the sea." To him, money was only the 

means to ensure a life fitting an aristocrat and devoted to benefactions. 

Simon Sinas subsidized the emerging cultural institutions of the nation, acknowledging their 

importance in the educational and mental progress of the Hungarian people. He supported the 

National Theatre, the Highest School of Fine Arts and the National Museum. In Hungary, he offered 

the biggest donation to the Hungarian Academy of Science. This ultimate educational institute 

which aimed at achieving the mental guidance that accrues from the financial, social, cultural and 

scientific progress, lacked permanent housing even during the years 1850-60. In 1825 until 1830 the 

sessions took place in Presvourgo, in the hall of the Upper Parliament, whereas in Pesti, the sessions 

started only from the year 1830 and the General Assemblies from the year 1831. The Library was 

accommodated in various places (for instance, the Nako Mansion for a while) and hosted the 

assemblies of the Board of Directors and the committees. Finally, in 1859, after the appeal of count 

Emil Dessewffy, then president of the Academy, a fund-raising collection started. Before the 

collection in 14' August 1858, Simon Sinas offered his 80,000 forint donation, which was the first 

and biggest private one. The baron's letter and reference act that defined the requirements for the 

donation were conducted in Vienna. 

97

In recognition of his offer, on 19 l December 1858, the Academy elected Sinas member of 

the Board of Directors. 

In recognition of the subsequent, in November 2006, on the occasion of the Day of 

Hungarian Science, the Hungarian Academy of Science and the Institute of Research of Greeks in 

Hungary, placed a memorial plaque in commemoration of István Széchenyi and Simonas Sinas in 

the complex of offices of the Hungarian Academy of Science, in Nador street. 

Later on, realizing the timeliness of Simonas Sinas's "Belief" meaning that "wealth is 

obliging" in September 2007, the general secretary of the Hungarian Academy of Science and the 

director of the Institute of Research of Greeks in Hungary decided to introduce the " Medal of 

Simon Sinas". 

On the occasion of the Celebration of the Hungarian Science, the medal is awarded to 

individuals or associations that gained exceptional honor in the domain of supporting the Hungarian 

scientific institutions and scientific research. The decision for the medal award is taken by a board 

consisting of the general secretary of the Hungarian Academy of Science, the director of the Institute 

of Research of Greeks in Hungary and the deans of the University of Technical and Economic 

Science in Budapest, the University of Debrecen, the University of Eotvos Loránd in Budapest, the 

University of Pecs, the University of Semmelweis and the University of Szeged. Simon Sinas 

regarded the promotion of education as one of the most important issues of his time. He closely 

attended the course of practical education ( gardening, viniculture) as well as the courses of primary 

and higher schools. He considered it his duty to ensure the proper education of the personnel in his 

property and many times he covered the expenses for the children's education. He established 

charitable institutions in many places. For instance, on 20' July 1857 in the Godollo-Hatvan-Lorinc 

field he set up an institute for the support of poor children with schooling material and grants, as 

well as the teachers' salary. 

Simon Sinas assisted the most talented artists of his era with means and orders. 

Undoubtedly, Miklós Barabás is the most famous Hungarian artist, who Sinas gave orders to. The 

most exquisite piece must have been The placement of the foundation stone of the Chain Bridge, 

with which Simon Sinas attempted to perpetuate the memory of his father, Georgios Sinas, who was 

one of the biggest investors of the Bridge. 

98

OLBERT MARIANN 

A magyarországi görög diaszpóra három legjelentősebb temploma és 

ikonosztáza: az egri, a miskolci és a budapesti 

A görög kereskedők végleges letelepülésük után országszerte a már meglévő, rendszerint 

szerb templomokat látogatták. Az ortodox vallás megtartó erőt jelentett számukra, egy-egy 

gyülekezet, paróchia talpalatnyi szülőföldet szimbolizált. A XVIII. század végére a görögség száma 

annyira megnőtt, hogy több helyen szükségessé vált saját templom építése, de templomépületeket 

csak II. József 178l-es türelmi rendelete, az Edictum Tolerantiae után emelhettek. Ε rendelet szerint 

a templom nem építhető utcafrontra, és nem lehet díszes kivitelezésű. A görög ortodoxok teljes 

egyenjogúságot csak II. Lipót 1790. évi dekrétuma után kaptak, s ez engedélyezte vallásuk szabad 

gyakorlását is.' 

A legtöbb görög alapítású templom ezután épült, többségük Dionísziosz Popovic (Popovics 

Dénes) budai szerb püspök alatt, 1790-1828 között. Popovic püspök macedóniai görög volt, aki 

honfitársait állandóan segítette és az ő püspöksége alatt épültek a legfontosabb templomok: pl. 

Pesten, Vácott, Karcagon, Kecskeméten, Tokajban, Gyöngyösön 2 stb. A templomok tervezőiről, 

építőiről keveset tudunk, azonban néhány építész név szerint is ismert, pl. Mayerhoffer András, 

Povolni János, Jung József és Rábl Károly, akik az óhazából hívott festőktől eltérően helybéli, nem 

ortodox mesterek voltak. 

A türelmi rendelethez fűzött záradék engedélyezte ugyan a nem katolikus hívőknek is a 

templomok építését, de számos megszorítással. 3 A templomokat torony és harang nélkül építhették 

és igazodniuk kellett a birodalomban uralkodó építészeti stílushoz is. A tornyokat rendszerint később 

építették hozzá a már meglévő csarnoktemplomhoz. Az épületek kelet felé tájoltak és rendszerint 

van egy torony alatti nyugati főbejárat, és egy déli mellék kapu. A három szakaszra osztott (szentély, 

hajó, karzat) teremtemplomokat általában barokk (Szentes 1786., Békés 1788., Karcag 1789.), vagy 

copf (Dunaföldvár 1787., Pest /Petőfi téri/ 1798., 

Eger 1786., Hódmezővásárhely 1786., Tokaj 1790-es évek stb.) stílusban építették. 

Az 1800-al kezdődő tíz esztendő a magyarországi görögség ikonosztáz állításában a 

legtermékenyebb időszak volt. Az országban 1815-ig hat ikonosztáz épült: a dunaföldvári (1801.), 

az egri (1801-1803), a miskolci (1805-1808), a budapesti (1804-1815), a győri (XIX. sz. eleje), és a 

karcagi (1811.). A sorban az első az egri ikonosztáz volt, annak is töredékben megmaradt darabjai: 

hat alapkép és öt evangéliumi jelenet maradt meg, melyek Arsenije Teodorovics újvidéki szerb festő 

művei. Teodorovics a bécsi Művészeti Akadémia növendéke volt, a bécsi késő barokk stílust követte 

úgy, mint Anton Küchelmeister, aki származása révén is Bécshez kötődött. Küchelmeister a hat 

ikonosztáz közül hármat festett meg, nyugati prototípusok alapján: az egrit, a miskolcit és végül a 

budapestit (Petőfi térit). Keleti hatás csak a három ikonosztáz képprogramján érezhető, mert 

mindegyik az ötszintes orosz-ukrán típushoz tartozik. A három monumentális ikonosztáz 

szerkezetét, képeit és faragott díszeit tekintve nemcsak a görögség, hanem a korabeli teljes hazai 

keleti keresztény egyházművészet legjelentősebb vállalkozása. 

I. Eger, Szt. Miklós ereklyéinek átvitele ortodox szerb-görög templom ("Rác templom") és 

ikonosztáza 

A török hódoltság alatt (1596-1687) a városban nagy számban telepedtek le különböző 

balkáni népcsoportok: görögök, szerbek, dalmátok, macedovlachok. Egerben nagyon szorosan 

összefonódik a szerbek és a görögök története, ezért nem lehet külön tárgyalni és kutatni. Eger első 

görög lakosai valószínűleg a Nagyváradról 1660-ban kiutasított görögök voltak, akiknek Fischer 

kamarás 1687-ben adómentességet ígért. 4 A görögök megvásárolták a törökök kiűzése után 

elnéptelenedett házakat, 

100

Görög Miklós 1688-ban pl. azt a telket, amelyen a templom áll. 

Az első görög telepesek után a hazánkba Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével jött 

szerbek közül 1691-92-ben sokan telepedtek le Egerben, ekkor a görögök kisebbségbe kerültek 

velük szemben. Mivel Eger mindig a püspök tulajdonát képezte, az ortodox egyházközség tagjai 

kénytelenek voltak neki hűségesküt tenni. Az 1688. szeptember 20-i megállapodás és eskü 

értelmében a szerbek kegyuruknak ismerték el a püspököt, továbbá unióra léptek a római katolikus 

egyházzal. Ennek fejében Fenesy György püspök (1686-99) a volt Ágoston-rendi klastromot 

adományozta nekik. Ez a megállapodás nem tartott sokáig, mivel a szerbek a Rákóczi-szabadságharc 

alatt titokban felmondták az uniót, és visszatértek az ortodox egyházhoz. Végleges szakításra 1718ban 

került sor, melynek következménye 200 évig tartó viszály és pereskedés volt a püspökség és a 

szerbek között. 

1721-22 körül a görögök száma úgy megnőtt, hogy Eger egyike lett azoknak a városoknak, 

ahol a legtöbb görög lakott. 5 Jelentősen meggazdagodtak, ennek következtében 1748-ban az egri 

kompánia az ország tíz leggazdagabb társasága közé tartozott. Ε kereskedők a XVII. századtól az 

előbb említett Ágoston-rendi középkori templomot használták, amely a mai templom helyén állott. 

A szerbek és görögök fő problémáját az jelentette, hogy e templom bővítéséhez püspöki 

jóváhagyásra volt szükség. Az 1750-80-as évek között több tervet is készítettek az új templom 

építésére, de nem kaptak hozzájárulást. Esterházy Károly egri püspök állandóan újabb és újabb 

nehézségeket támasztott eléjük, ellenezte a templom- és iskolaépítést, valamint üzlethelységek megvásárlását 

stb. „Nem volt ritka eset az sem, hogy jezsuita papok erőszakosan kényszerítettek görög 

keleti szülők gyerekeit saját klast-romukban való nevelkedésre. " 6 

A XVIII. századtól a szerbek a görögökkel együtt közös egyházközséget alkottak, 

amelynek hol a szerb, hol a görög jellege domborodott ki jobban. A görögök és szerbek régi 

templomukat 1729-1732 között részben újjáépítették, majd 1753-ban alku- dozások után barokk 

tornyot emeltek fölé. Ε korszakban a másik legnagyobb eredmény az volt, hogy a templom alatti 

telken felépíthették a parókia épületét, amelyben görög nyelvű iskola is működött. Ebben a házban 

született Vitkovics Mihály, a híres reformkori költő, akinek édesapja az egyházközség lelkésze volt. 

A görögök és szerbek lelki gondozását két pap látta el, a liturgiát három nyelven (görög, 

illír és dalmát) felváltva végezték. 7 A templomhoz több terv is készült: Franz József, Povolni János 

egri és Mayerhoffer József budai mestertől. Az omladozó templom helyébe újat akartak építeni, de 

továbbra sem engedélyezték. Végül II. József császárt az egri látogatás alkalmával (1784. október 

17-19.) elvitték a romos épülethez, aki látván a tarthatatlan állapotot, azonnal kiadta az engedélyt. 8 

Az uralkodó döntése szerint a szerbek és a görögök templomukat szabadon felépíthették. A 

Helytartótanács 1784. november 15-i leirata engedélyezte, hogy a (rác) „hitközség a régi és 

düledező templom helyett egy nagyobb templomot, az ifjaknak pedig a görög anyanyelvükön való 

tanítás céljára egy házat építsen. 

1785-ben megkezdődött a templom építése, és 1786. július 1 -én már be is fejeződött. 1788. 

július 31-én felhelyezték a keresztet a templom tornyára és megáldották a még bebútorozatlan belső 

teret. A mai templom eredeti tervrajza nem maradt meg. Gergelyffy András szerint Povolni János 

elveszett, az építkezésnél használt III. terwariációja valósult meg. 10 A késő barokk, egy tornyos, 

félköríves szentélyzáródású templom tengelye K-Ny irányú. 

1789-ben Jankovics Miklós (Nikolaosz Ioánnu/Talidorosz, kb. 1750-1817) fafaragómester 

saját fogalmazása szerint „képfaragó" Egerben letelepedést kért, mivel a „görög és rác püspök" 

ajánlatára a templom faberendezésének elkészítésére kapott megbízást." Ο készítette a pesti, a 

miskolci, a karcagi ikonosztázokat, valamint belső berendezésének, és nagy valószínűséggel hozzá 

köthető az egykori balassagyarmati és tokaji ikonosztázok megfaragása is. A pesti (Petőfi téri) 

templom ikonosztázának 1800-ban készült, de 1807-ben 

101

102

103

104

elbontott felirata szerint Naxosz szigetéről származó görög szülők gyermekének nevezte magát. 12 

Nevét sokféleképpen írta, az egri Szent Sír feliratnál nevéhez hozzátette származásának 

megnevezését: „POMAIOC", amit egyértelműen „görög"-ként kell értelmeznünk. Jankovics a 

magyarországi késő barokk faszobrászat egyik legnagyobb mestere, hatása az egész XIX. századi 

hazai ortodox enteriőr művészetben kimutatható. A XVI. Lajos, vagy a copf stílus elemeit és az 

ikonosztáz építés hagyományait eggyé forrasztotta. A Szerémségből költözött Egerbe, valószínűleg 

az épülő görög templomok díszítése kapcsán felmerülő munkalehetőség vonzotta. 13 Nem lehet tudni, 

hogy hol sajátította el a fafaragó mesterséget, stílusából, motívumaiból arra következtethetünk, hogy 

az osztrák-magyar copf stílus szellemében vált művésszé. 

Jankovics mester 1789-91 között készítette el az ikonosztázt, az oltárt és a Mária trónust. Az 

egri ikonosztáz felépítésében nagyon hasonlít a miskolcihoz, mindkettő ötszintes és teljesen betöltik 

a lunettát, ezzel ellentétben a pesti nem tölti ki a teljes belteret, de a szerkezeti hasonlóság ott is 

szembetűnő. Az ikonosztáz felső részén négylevelű lóhere alakú táblák vannak, úgy mint 

Budapesten. Az egri ikonosztáz uralkodó motívuma a szőlő (szőlőfürtök, indák és levelek) mely az 

Eucharisztián kívül utal a város fő tevékenységére, a bortermelésre is. 

Az ikonosztáz képeinek megfestésével először Arsenije Teodorovicsot bízták meg, de 

valószínűleg minőségi problémák miatt megbízását visszavonták. A Teodorovics-féle ikonosztáznak 

néhány darabja fennmaradt (hat alapkép és az ünnepsorból öt ünnep ikonja), ezek a templom északi 

és déli falán vannak kiállítva. Ezután bízták meg Anton Küchelmeister bécsi festőt az ikonosztáz, 

valamint a bútorzat betétképeinek megfestésével. Küchelmeister valószínűleg 1801. és 1803. között 

kezdte meg a munkát a bécsi Akadémia klasszicizáló barokk stílusában, nyugati előképek alapján. 

Képei nem klasszikus értelemben vett ikonok, nem az ortodox kánon szerinti posztbizánci alkotások, 

hanem nyugati táblaképek. Ο készítette a miskolci (1805-1808) és a budapesti (Petőfi téri, (1804- 

1815) ikonosztázok táblaképeit is. 

A királyi ajtó két szárnyán egy-egy ikon, az Örömhírvétel látható: bal oldalt Mária, jobb 

oldalt Gábriel arkangyal. Az északi diakónusi ajtón Mihály arkangyal, a délin Szt. István első 

vértanú képét találjuk, a szabályoknak megfelelően. Az alsó rész többi ikonja balról jobbra: Mária 

gyermekkora, Jézus körülmetélése, A tizenkét éves Jézus a templomban, Jézus színeváltozása, Lázár 

feltámasztása, Pünkösd. Az ún. alapképsor (más néven trónusikonok): Szt. Demeter, Keresztelő Szt. 

János, majd az északi diakónusi ajtó fölött szeráf, Trónon ülő Mária, Trónon ülő Krisztus király, a 

déli diakónusi ajtó fölött szintén egy szeráf, Szt. Miklós, Szt. György. A harmadik szinten a tizenkét 

nagyünnep található: Mária születése, Jézus születése, Jézus bemutatása a templomban, Jézus 

megkeresztelése, Utolsó vacsora (a királyi ajtó fölött), Feltámadás, Hitetlen Tamás, Jézus 

mennybemenetele, Mária elhunyta. A negyedik szinten, a főtengelyben: Mária megkoronázása, ettől 

jobbra és balra a tizenkét apostol, a középtengelytől jobbra és balra lévő két-két ikonon kettesével: 

Szt. Péter és Szt. Pál, János evangélista és Lukács, majd idősebb Jakab és András, Fülöp és Tamás 

apostolok. Az ötödik szinten, a középpontban az Isten szeme, fölötte a Kálvária csoport. A kereszt 

négy szára egy-egy medaillonban végződik, ezekben a négy evangélista, a kereszt alatt balról Mária 

és Salome, jobbról János evangélista és Longinus százados táblája látható. A lunetta mentén hat-hat 

négylevelű lóhere alakú táblán félalakos, nyitott könyvet tartó próféták jelennek meg. A 

megrendelők igényét tükrözi, hogy ószláv helyett görög feliratok szerepelnek az ikonosztázon. 

Az egri ikonosztáz képeinek sorrendje nagyrészt megfelel a kánoni előírásoknak, de 

bizonyos helyeken már a felbomlás jegyei mutatkoznak: pl. a Mária megkoronázása, Krisztus 

feltámadása stb. jeleneteken. Az egész ikonosztáz teljesen alkalmazkodik az épületbelsőhöz, és 54 

beépített táblaképet hordoz. Az oltár, ill. a trónus különlegessége a Mária koronázása jelenetbe 

beépített, ezüst lemezzel domborított Istenanya ikon. Helyén jelenleg másolat található, az eredeti 

kép külön műtárgyként került bemutatásra a déli bejárati 

105

ajtóval szemben. Ez a Mária ikon a templom legrégebbi darabja, Velencében dolgozó görög festő 

művének dubrovniki (Ragusa) műhelyben készült XVI. századi másolata. Az egri templom 

jellegzetessége, hogy a női és a férfi részt elkülönítő válaszfal közepén díszes kapuzat van, melybe 

festményeket építettek be. A hajó felől Krisztus Pilátus előtt, a női oldalon a Keresztről való levétel 

látható. 

1803-ban a görögök és a szerbek között ellentét alakult ki a liturgia nyelvét illetően, ennek 

következtében az előbbiek ki akartak lépni az egyházközségből, és új templomot kívántak építeni. 

Egerben végül a Helytartótanács közbelépett, nem engedte a görögök kiválását. A későbbiekben a 

pánhellén mozgalom kapcsán a görögök hazaköltöztek, az egyházközség száma csökkent. 1914-ben 

az első világháború kitörése előtt a szerbek nagy része szintén hazavándorolt, és magukkal vitték a 

templom értékes egyházi felszereléseit. 1947-ben történt az ortodoxok és a katolikusok közti utolsó 

összetűzés: az egri érsekség meg akarta vásárolni a lelkész és hívek nélkül maradt templomot. Az 

ikonosztáz elbontásával a katolikus mise bevezetését tervezték, melyre végül nem került sor. A 

templomot 1960-1979 között restaurálták Rados Jenő tervei alapján, majd a következő restaurálás 

1985-ben történt. A görög és szerb lakosok fokozatos beolvadása, majd kihalása és elköltözése miatt 

a Szerb Ortodox Egyház (Szentendre) múzeumként működteti a templomot. 

II. Miskolc, Szentháromság Magyar Ortodox templom és ikonosztáza 

Az 1750-es években a miskolci görög közösség kápolnát tartott fenn, amely Szt. Naum nevét 

viselte. 14 A telket és a rajta található házat, melyben a kápolna állt, Vay Ábrahám megvette, majd 

1745-ben bérbe adta a görögöknek. 1747-ben született az a nyolc pontos megállapodás Vay 

Ábrahám és a görögök között, melyet 12 kereskedő írt alá. Az aláírók a kompánia kereskedő tagjai 

voltak, név szerint: Rosa György, Belányi Demeter, Márton Deák Pál, Demcsa Ferenc, Koka 

Demeter, Buja György, 

Buja Ferenc, Pap Demeter, Pap György, Pál Deák Tamás, és Koroszki (Kozmiszki?) Antal. 15 

A szerződés bevezetője Rosa Györgyöt nevezi meg a kompánia „mostani bírájaként", aki 

valószínűleg az egyik legfontosabb szerepet játszotta a társulat életében. Az iratból kiderül az is, 

hogy „a kompánia kápolnája már itt található, itt lakik a közösség papja is" 16 . Amikor a teljes ház 

felépült, azt Vay Ábrahám átadta bérlet fejében a görögöknek, akik, mivel saját ingatlannal nem 

rendelkezhettek, boltbérletet szereztek, majd a telken kialakították kápolnájukat és beköltöztették 

papjukat. Ezt követően megszületett az egyezség a tulajdonossal egy új, az utcafronton és az emeleti 

részen a telek teljes szélességét kihasználó ház építésére. A telken később további építmények: 

kápolna, pap lakása stb. valósultak meg. A kereskedőház végül is a görögök pénzén épült fel, de 

annak csak a bérlői maradhattak. A Vay családnak is fűződtek érdekei ezekhez a pénzügyi 

tranzakciókhoz, mivel a görögök voltak a család hegyaljai bor szállít ói. 

A korai görög közösség a kápolnába szabadon hívhatott, választhatott papot, ehhez a 

karlócai metropolita írásos hozzájárulása kellett, aki az akkori magyarországi ortodoxia „feje" volt. 

Őhozzá tartozott nemcsak a szerb, hanem az összes görög-macedovlach alapítású egyházközség is. 

Ahhoz, hogy a hitélet a kis kápolnából egy új templomba helyeződhessen át, fontos 

mozzanat volt a hűségeskü letétele, valamint a kolónia vagyonbeli és számbeli gyarapodása, de ez 

még mindig nem volt elég. A nagy változást II. József türelmi rendelete hozta meg 1781 végén. 

Ennek lényege a következő: habár egyházi tekintetben megmaradt a katolikus vallás elsőbbsége, 

politikai tekintetben teljesen megfogalmazta a vallásszabadságot, a protestánsok, a nem katolikusok 

egyenlőségét. Ε rendelet a görög kereskedők kiváltságait megerősítette, megengedte azt is, hogy ha 

egy helyen több mint 100 nem katolikus család lakik jó gazdasági körülmények között, építhessenek 

templomot és iskolát, valamint tarthatnak papot. Ezzel a rendelettel több görög kolónia vágya 

teljesülhetett. 

106

A miskolci kezdeményezés a legújabb kutatások szerint 1782-ben dokumentált, s ezzel 

megelőzött minden magyar várost. A pesti kolónia kérvénye csak később, 1788-ban íródott. 17 A 

többségében macedovlach származású miskolci kolónia intenzív családi kapcsolatokat ápolt a 

pestiekkel.' 8 

A miskolci templom felépítésének kezdete 1782-re tehető, ugyanis a kolónia ekkor vásárolt 

egy telket, amit a Helytartótanács jogszerűtlennek tartott. 1783. március 1-én Sztáray Mihály, a 

Kassai Kamara adminisztrátora jelentette a Helytartótanácsnak, hogy a miskolci görög ortodox 

kereskedők, akiknek engedélyük volt vallásuk gyakorlására, az uradalom tudta és engedélye nélkül 

8500 forintért megvásároltak egy telket Mocsári Pál özvegyétől. Az ügy kivizsgálását nehezítette az 

a tény, hogy a nem katolikusoknak azokon a helyeken, ahol csak kis kápolnát és papot tartottak, 

fizetniük kellett a stóladíjat a helyi római katolikus plébánosnak a keresztelésért, esketésért, 

temetésért, stb. abban az esetben is, ha ezeket nem a katolikus pap végezte. Ez utóbbival hamar 

megbékéltek, de a telekvásárlási ügy nehezen ment. A templomnak, parókiának és iskolának 

egyaránt helyet adó telek megvétele után folytatódott az 1782-ben elkezdett adománygyűjtés. A 

telek árát és a templomépítés költségeit levonva a felajánlott összegekből megállapodás szerint a 

különbözetet iskolaalapítványra s az árvák nevelésére fordították. Érdekességképp hozzáfűzhetjük, 

hogy Miskolcon a lényegesen kisebb számú kompánia nagyobb összeget adott össze, mint a pesti. 

Ami a templomépítést és a belső tér kialakítását illeti, három alkalommal készült terv: 

1776-ban, 1784-ben és 1785-ben. 19 Az első terv Johannes Michart elképzelése, az ő hosz-szhajós 

elrendezésű templomának rajzai fennmaradtak, azokat a miskolci Herman Ottó Múzeum őrzi. A 

második terv alkotójának nevét nem ismerjük, ennek lényege a kupolás-centrális elrendezés. Ebből 

három rajz maradt meg. Ezt a tervet is elvetették, s így született egy évvel később a harmadik 

terwariáció. Erre a végső tervre csak a templom megvalósult külsejéből és a belsőből lehet 

következtetni. A harmadik terv készítője ismeretlen, s bizonytalan a kivitelező személye is. A 

templom építését Dobrossy 

A templom alapkő letételéről Putnik Mózes karlócai metropolita 1785. július 21-én kelt 

leveléből szerzünk tudomást. Ebben írja, hogy Evretta Bendella (magyarul Bendella Ferenc) 

miskolci pap mellé kirendeli Meletius Michalovics szerzetest, akinek jelenlétében kell az alapkövet 

elhelyezni. Azt, hogy milyen elnevezés került az alapkőbe, a templom nyugati főbejárata fölé 

elhelyezett kőtábla felirata őrzi: „Ez a Szentháromság temploma. Építését megkezdték 1785-ben II. 

József császár és Magyarország királya uralkodása idején, befejezték 1806-ban II. Ferenc császár és 

Magyarország királya uralkodása idején, a makedónisi vlach (oláh) testvérek költségén." 21 

Az ikonosztáz faragott díszeit Jankovics Miklós készítette valószínűleg 1791. és 1795. 

között. 22 Munkásságának csúcspontja a miskolci ikonosztáz, amely az ún. magas ikonosztáz típusba 

tartozik, és a teljes diadalívet kitölti, hasonlóan az egrihez, 17 m magas. Jankovics mester az 

ikonosztázon kívül elkészítette a kántorszékeket, a Mária trónust és a Püspöki trónust is. A 

templomba a katolikus környezet hatására és az építtetők kívánságára szószéket is faragott. A 

miskolci templom egyik legfontosabb darabja az ún. Ahtirkai Istenanya ikon, mely a szószék mellett 

gazdagon díszített 

107

falmélyedésben helyezkedik el egy díszes mellékoltárhoz hasonló építményben. Az ikont a 

hagyomány szerint Nagy Katalin cárnő (1762-1796) ajándékozta a templomnak. Az ikont magába 

foglaló díszes építményt a kompánia egyik gazdag kereskedőtagja állíttatta. Nevét, mint 

adományozóét, 1807-ben feltüntették a képmező bal alsó sarkában, de Jorgosz Koisszió nem 

szerepel a miskolci görög összeírásokban, ilyen nevű család nem lakott Miskolcon, ezért valószínű, 

hogy az építményt alkotó művészről van szó. Az Ahtirkai ikont jelenleg kilencvenhárom kisebbnagyobb 

fogadalmi ajándék, ezüst votiv veszi körül. 24 Az ikont borító aranyozott ezüst okiad 

valószínűleg orosz műhelyben készült. Az okladot magas szintű technikai megmunkálás jellemzi, 

valószínű, hogy nem maga az ikon, hanem az okiad került a cárnő ajándékaként a templom 

tulajdonába. 

Az ikonosztáz képeit Anton Küchel-meister bécsi festő készítette 1805. és 1808. között, 

(kivéve a négy alapképet) az egrihez és a pestihez hasonlóan a bécsi Akadémia stílusában, nyugati 

előképek alapján. 

A négy alapikont (a királyi ajtó két oldalán Krisztus és Keresztelő Szt. János, illetve az 

Istenanya és Szt. Naum ikonját) Feodoszij Janinka „muszkaországi piktor" festette. A közelmúlt 

kutatásainak következtében a Szt. Naum ikonon előkerült a mester szignója. Janinka stílusa 

Küchelmeisteréhez igazodik, de ecsetkezelése kicsit merevebb. 

Az ikonográfiái program enyhén eklektikus, az ortodoxiától idegen témák is helyet kaptak 

az ikonosztázon, mint pl. a Feltámadás és az Újszövetségi Szentháromság képei. A királyi ajtón az 

Örömhírvétel látható, a kompozíció az egrivel azonos. Az északi diakónusi ajtón Mihály arkangyal, 

az egrivel és a pestivel megegyezően, a délin pedig Szt. István diakónus alakja látható az egrihez 

hasonlóan. Az egrivel azonos módon a két diakónusi ajtó fölött egy-egy szeráf látható. Az ún. 

alapképsor északi oldalán látható: Trónoló Istenanya a Gyermekkel, Szt. Naum, Szt. Miklós (azonos 

az egrivel és a pestivel), majd Szt. György. Az alapképsor déli oldalán helyezkednek el: Krisztus a 

nagy főpap, Keresztelő Szt. János és Szt. Szpiridon. Az alapképek alatt kaptak helyet: az Utolsó 

ítélet, Az Úr látogatása Ábrahámnál, Izsák megáldja Jákobot, Mózes az égő csipkebokorral. Déli 

oldalon: A meny-nyország (hasonló az Újszövetségi Szentháromság ábrázoláshoz), Ábrahám 

áldozata, Jákob lajtorjája, Mózes átveszi a kőtáblákat. 

Az ún. harmadik szinten a tizenkét nagyünnep ábrázolása látható, az egrihez hasonló 

elrendezésben, csak itt két sort vesz igénybe. A fölső részen az ún. Golgota kompozíció látható, a 

keresztszárak végein medaillonokban a négy evangélista, alatta pedig balról Mária és Salome, 

jobbról János és Longinus ikonja foglal helyet. A Golgota kompozíció fölött hat-hat négylevelű 

lóhere alakú táblán tizenkét félalakos női és férfi szent jelenik meg. Fölöttük, az ikonosztáz 

törésvonala által keletkezett belső ív tizenkét kerek tábláján melyek merőlegesen állnak az 

ikonosztáz egészére tizenkét félalakos ülő Próféta látható nyitott könyvvel. Az ikonosztáz 

törésvonala által létrehozott külső ív tizenkét ovális tábláján az apostolok és evangélisták jelennek 

meg félalakban, attribútumaikkal. Közöttük középen a tizenharmadik táblán Nagy Konstantin és 

Heléna. 

A templom egyhajós, főhomlokzata fölött gazdagon tagolt sisakkal fedett torony 

emelkedik. A 17 m széles, 38 m hosszú templom külső megjelenése csak a torony megépítésekor 

változott. Az 1870-es években egyszer vihar, máskor árvíz roncsolta a templom tetejét. A torony 

elkészülte után, 1888-ban került fel a Szerbiából királyi ajándékként kapott toronykereszt. A torony 

1944-ben egy belövés miatt sérült meg, helyreállítása 1955-ben fejeződött be. 

III. A budapesti Nagyboldogasszony Magyar Ortodox templom és ikonosztáza 

A pesti görögök vallásukat eleinte a szerbek XVII. század óta álló Szerb utcai templomában 

gyakorolták. 1783-ban lehetőséget kaptak arra, hogy ebben a templomban minden második 

vasárnapon görög nyelven hallgassák az istentiszteletet. A görögök száma a XVIII. század végére 

annyira megnőtt, hogy a szerb templom kicsinek bizonyult, valamint méltánytalannak tartották, 

hogy nem az ő 

108

nyelvükön végeztek liturgiát. 1788-ban a pesti görögök és macedovlachok elhatározták, hogy 

különválnak a szerbektől, és írásbeli beadvánnyal fordultak a Helytartótanácshoz, hogy engedélyt 

kapjanak templomépítésre. 25 Ebben leszögezték többek közt hogy 179 család, 620 családtaggal 

vállalja a templomépítést, valamint anyagilag olyan jó helyzetben vannak, hogy ez nem okoz 

gondot. Sztratimirovics István budai püspök és Putnik Mózes karlócai érsek-metropolita fenntartásai 

ellenére a Helytartótanács a vizsgálatsorozat után 1789-ben elvileg hozzájárult a külön templom 

építéséhez azzal a kikötéssel, hogy a görögök mellékeljék a költségvetési- és az építési tervet. A 

pesti kolónia legtehetősebb tagja, Argiri Demeter 1789-ben többedmagával összeadta az alaptőkét, 

hogy árverés útján meg tudják vásárolni a piaristák Duna-parti telkét. A Helytartótanács 1790. 

júniusában engedélyezte a templomépítést. Az építési terv és a költségvetés elkészítésével először 

Thallherr József építészt bízták meg, de miután az ő tervében épületszilárdsági hibákat találtak, Jung 

József pesti építészt bízták meg egy újabb terv elkészítésével, a bécsi görög templom mintájára. 26 Az 

új egyházközség elkülönüléséhez a pesti szerbektől hathatós segítséget nyújtott a görög származású 

új budai püspök, Dionisziosz Popovic (Popovics Dénes, családi nevén Papa-jannuszisz), aki 1791ben 

Sztratimirovics karlócai érsekké való kinevezése után foglalta el a budai szerb püspöki széket. 

1791-ben lerakták az alapokat és megkezdődött a templom építése. Mivel az építkezés 

hosszasnak ígérkezett, az egyházközség kieszközölte a Helytartótanácstól az engedélyt egy 

ideiglenes kápolna létesítésére. Ezt a Galamb utcai kápolnát tíz évig használták. A korabeli 

szokásnak megfelelően az egyházközség a templomalapítás emlékére rézmetszetet készíttetett, 

amely Szűz Mária elhunytát ábrázolta, mivel az új templom Nagyboldogasszony ünnepének 

(augusztus 15.) lett szentelve. A metszeten olvasható felirat szerint az egyházközség elnevezése: 

„Pesti görög és vlach testvériség". 27 A görögök és Jung József építész között anyagi ellentétek 

támadtak, az építkezés ezért tíz évet vett igénybe. A háromhajós templom klasszicizáló elemekkel 

gazdagított copf stílusban 1791-1801 között épült fel. 

A templom ikonosztázának faragott díszítéseit Jankovics Miklós készítette 1797. és 1800. 

között. A faragványok gyakori motívumai: babérágak, szőlőindák szőlőlevéllel és szőlőfürttel, 

akantuszlevelek, csokorba kötött szalagdíszek, urnák és a copf stílus jellegzetes babérfüzérei. 

Jankovics a munkával 1800-ra készült el, majd a következő évben megbízást kapott a kántorszékek, 

könyöklőszékek, szószék, valamint a kórus famunkálataira. A templomot 1801. augusztus 11-én 

szentelte fel Popovic püspök nagy papi segédlettel. A templom első gondnokai (epitropjai): Argiri 

Demeter, Nikolaosz Bekella és Anasztáziosz Pelenga lettek. Csak később, a felszentelés után került 

sor a templom belső díszítésére, festésre, képek készítésére. Az ikonok megfestésére Anton 

Küchelmeister kapott megbízást, aki két segéddel 1804-től valószínűleg 1815-ig dolgozott a képek 

elkészítésén. A Petőfi téri templom ikonosztázán olyan nyugati előképpel rendelkező kompozíciók 

jelennek meg, melyek nem voltak jellemzőek a magyarországi görögség ikonjaira. Ilyen ábrázolások 

találhatók az alapképek (ún. trónusikonok) alatti kisméretű képsorban, mint pl. Jézus a vízen jár stb. 

Küchelmeister képei szoros értelemben nem ikonok, hanem „ortodox szentképek". 28 Keleti hatás 

csak az ikonosztáz képprogramján érezhető, mert az ötszintes orosz-ukrán ikonosztáz típushoz 

tartozik. A magyarországi görög egyházművészet helyzete sajátos, mert nyugati keresztény 

környezetbe ágyazott szerb juriszdikciós és egyházművészeti közeg veszi körül. 

A sok mezőre osztott ikonosztázon belül az egyes képeknek meghatározott rendje van. Nézzük 

azonban először a három ajtót. A középső ajtó, a „királyi", vagy „szent" (néha „paradicsomi") ajtó 

azóta létezik, mióta szentélyrekesztőket állítanak fel. A pesti templom esetében is a szokásos 

ábrázolás, az Örömhírvétel (Angyali üdvözlet) jelenik meg, Mária és Gábriel arkangyal alakjai alatt 

viszont nem a négy evangélista, hanem Mária szülei, Anna és Joáchim, kezében könyvvel jelenik 

meg. „Az északi és a déli ajtók arkangyalokat, vagy szent diakónusokat ábrázolnak (mivel liturgikus 

109

szolgálat végzése során a diakónusok az angyalok a hírnökök szerepét töltik be.)" 29 

Az északi diakónusi ajtón Szt. Mihály arkangyal szerepel a szokásos attribútumokkal: baljában 

mérleget tart, jobb kezében tüzes kard. Mint égi bíró jelenik meg, ez az ábrázolás azonos az egrivel 

és a miskolcival. Felette Szt. Kozma hosszú tunikában, egyik kezében kereszt, a másikban 

orvosságos doboz, mellette asztal könyvekkel. A déli diakónusi ajtón Szt. István diakónus első 

vértanú látható diakónusi öltözékben, jobb kezében füstölőt tart, másik kezét orrionjára helyezi, feje 

fölött két angyal (puttó) babérkoszorút tart, mint a vértanúság jelképét, melyben azonos az egrivel. 

Fölötte a másik orvosszent: Szt. Dámján hosszú tunikában, egyik kezében szike, a másikban 

szelence. 

A II. szint az ún. alapképsor (északi oldal). A királyi ajtótól balra a trónoló Szűz Mária (Szűz 

Mária elnevezése az ortodox egyházban általában "Istenszülő") a Gyermekkel, aki áldást oszt, fején 

korona. Két oldalán felhőkön két-két angyalfej található. Mellette Szt. Miklós (akinek a templom 

karzatát szentelték, ő az egyik védőszent), majd Szt. Demeter római katonaruhában, kezében 

pálmaággal, hasonlóan az egrihez és a miskolcihoz. Az északi diakónusi ajtó túloldalán, az 

ikonosztáz szélén Szt. Atanáz jelenik meg főpapként, jobbjával áldást oszt, baljában evangéliumos 

könyvet tart. A háttérben romos várat és hegyeket látunk. A királyi ajtótól jobbra Jézus Krisztus, a 

nagy főpap, fején korona, trónon ül, kezében nyitott evangéliumos könyv van, melynek felirata Jn. 

10,14-15-öt idézi: „Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, mint 

ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát." 30 Mellette Keresztelő Szt. János, aki eltérően 

az egri és a miskolci ábrázolástól, itt nem a szokásos szőrcsuhát, hanem hosszú tunikát visel, 

kezében levágott fejével és keresztes bottal, melyen a mondatszalag Mt. 3,2-t idézi: „Tartsatok 

bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa." 31 Majd Szt. György következik, római 

katonaruhában, hasonlóan az egrihez, de jobb kezében nem zászlót, hanem lándzsát, baljában 

liliomágat tart. A déli diakónusi ajtó másik oldalán Szt. Szpiridon főpapi öltözékben, mindkét 

kezében egy-egy evangéliumos könyvvel. 

Az I. szint: az alapképsor alatti meda-illonokban újszövetségi jeleneteket ábrázolnak. Északról 

az első: Mária születése, azonos az egrivel. Jobbról Szt. Anna az ágyon, balról fürdető edény előtt 

három nő az újszülöttel látható. A második kép: Mária és Erzsébet találkozása, ezen Mária és 

Erzsébet átöleli egymást, jobbról a kőházból az agg Zakariás botra támaszkodva lép ki. A harmadik 

kép: Mária bevezetése a templomba, az egrihez hasonlóan. A negyedik: A királyok imádása, melyen 

Mária istállóban látható, amint ölében tartja a Gyermeket, mögötte József áll, előtte a három király, 

a háttérben egy szolga egy tevével, fent a betlehemi csillag. 

A királyi ajtótól jobbra az első: Jézus körülmetélése, azonos az egrivel. Ezután Lázár 

feltámasztása, melynek kompozíciója szintén az egrihez hasonló. Jobbról Lázár áll kősírban, balról 

Jézus tanítványaival, a háttérben boltíves nyílásban kibontakozó hegyes tájkép látható. A harmadik 

kép: Jézus a vízen jár. Jézus a Genezáreti tavon lépked, balra csónakban öt tanítvány ül. Ez az 

ábrázolás nem a keleti egyház kánonja szerint készült, hanem nyugati hatásra került az ikonosztáz 

képei közé. A negyedik kép: Jézus a Getsemané kertben. Itt Jézus bokor előtt térdel, mely fölött a 

szenvedés kelyhe lebeg. Ez az ábrázolás is nyugati hatást tükröz, nem honos a keleti ikonográfiában. 

Az ikonosztáz harmadik sorában következik a tizenkét nagyünnep ábrázolása. Középen a 

királyi ajtó fölött itt nem az Utolsó Vacsora képe látható, hanem Mária elhunyta. Hasonlóan a 

miskolcival a templom címünnepe került a középtengelybe, méreteivel is kiemelkedik a képsorból. 

Az ünnepek sora északról a következő: 1. Mária születése, 2. Jézus születése, 3. Jézus bemutatása a 

templomban, 4. Jézus megkeresztelése (azonos az egrivel, de Keresztelő Szt. János itt sem visel 

szőrcsuhát!), 5. Az úr színeváltozása (elrendezésében követi a keleti ikonográfiát: fönt felhőkön a 

fehér ruhás Jézus mellett áll Mózes és Illés próféta, az előtérben lent három tanítvány.) A déli oldal 

első képe, a középtengelytől kifelé haladva: 1. Bevonulás Jeruzsálembe (azonos a miskolcival), 2. 

Utolsó vacsora, 3. Krisztus feltámadása (A 

110

keleti ikonográfiában az utóbbi jelenetet nem ábrázolják. Ezen a képen Krisztus kezében keresztes 

zászlóval a nyitott kősír fölött lebeg, a kősír szélén egy angyal ül, elöl két páncélos katona, a 

háttérben a három nő. Teljesen a nyugati, katolikus ikonográfiát követi.), 4. Krisztus 

mennybemenetele (azonos a miskolcival), 5. A Szentlélek eljövetele, azaz Pünkösd (azonos az 

egrivel). 

Az ikonosztáz negyedik sorának közepén az Újszövetségi Szentháromság található, a 

miskolcihoz hasonlóan, nem a keleti ábrázolást, hanem a római katolikus modellt követi: az Atya 

idős férfi szakállal, a Fiú fiatal férfiként mellette ül, fejük fölött galamb alakjában a Szentlélekkel. 

Az ortodox egyházban inkább három angyal jelképezi a Szentháromságot, az a három angyal, akit 

Ábrahám vendégül látott, mivel egyszerű vándoroknak gondolta őket. 

A negyedik sorban található a tizenkét apostol ábrázolása, az északi oldalon: Péter és Pál a 

szokásos attribútumokkal, mellettük János evangélista, amint nyitott könyvbe ír, majd három apostol 

kezében könyvvel. A déli oldalon Simon és Tádé, mellettük Máté evangélista nyitott könyvvel és 

angyallal, majd három apostol könyvvel a kezében. 

Az V. szinten következik hat-hat négylevelű lóhere alakú táblán a próféták félalakos sora, 

amely a Mózestől Krisztusig tartó ószövetségi egyházat, a törvény korát jeleníti meg. A próféták 

kibontott írástekercseket tartanak kezükben, amelyekre Isten megtestesüléséről szóló próféciáikból 

írtak fel részleteket. A sor közepén, középtengelyben az Istent jelképező háromszög található, 

közepén a szemmel. 

Az ikonosztáz legfelső részén kötelezően a megfeszített Krisztust találjuk, a feszület két 

oldalán Szűz Máriával és Szt. János apostollal. 

Az egyházi előírások, megkötöttségek ellenére is az ikonosztáz készítője rendelkezett némi 

művészi szabadsággal, és az egész képfalnak alkalmazkodnia kellett magához az épülethez. 

1809-re kívül és belül is teljesen készen állt a templom. A tehetős görög családok a templom 

tornyait nem tartották megfelelőnek, ezért 1873-ban Ybl Miklós tervei szerint újakra cserélték. Az új 

homlokzatot is Ybl alakította ki. 

Az egyházközségnek a törvény szerint csak az alapítók leszármazottjai lehettek tagjai. Az 

asszimilációs folyamat következtében a görögök szinte teljesen elmagyarosodtak, az ortodox hívők 

létszáma csökkent. Az egyházközség 1931-ben felvette a „Görög alapítású görögkeleti magyar 

egyházközség" elnevezést, ugyanis még 1930 táján megalakult az Aranyszájú Szent János magyar 

görögkeleti egyházközség, melyet a templomba befogadtak. 

A II. Világháború után a műemléképület helyreállítása 1946-tól 1949-ig tartott, majd 

abbamaradt. 1953-ban a homlokzatot tatarozták, 1972-től pedig a déli torony kivételével végbement 

a templom teljes külső helyreállítása. A belső restaurálás 1991 -1996 között folyt le. A déli torony a 

bombázások áldozata lett, helyreállítását, rekonstrukcióját 2008-ban megkezdték. 

111

l. Szt. Atanáz 

2. Szt. Demeter 

3. Szt. Miklós 

4. Trónoló Istenszülő a Gyermekkel Királyi ajtó: 

5. Mária 

6. Gábriel arkangyal 

7. Anna 

8. Joáchim 

9. Trónoló Krisztus 

10. Keresztelő Szt. János 

11. Szt. György 

12. Szt. Szpiridon 

13. Mária születése 

14. Mihály arkangyal 

15. Mária és Erzsébet találkozása 

16. Mária bevezetése a templomba 

17. Királyok imádása 

18. Jézus körülmetélése 

19. Lázár feltámasztása 

20. Jézus a vízen jár 

21. Szt. István diakónus 

22. Jézus a Getsemané kertben 

23. Szt. Dámján 

AZ IKONOSZTÁZ FELÉPÍTÉSE 

(kiegészítés a rajzhoz) 

112 

24. Szt. Kozma 

25. Mária születése 

26. Jézus születése 

27. Jézus bemutatása a templomban 

28. Jézus megkeresztelése 

29. Az Úr színeváltozása 

30. Mária elhunyta (A templom címünnepe) 

31. Bevonulás Jeruzsálembe 

32. Utolsó vacsora 

33. Krisztus feltámadása 

34. Krisztus mennybemenetele 

35. Szentlélek eljövetele (Pünkösd) 

36., 37., 38., apostolok kezükben könyvvel 

39. János evangélista, aki nyitott könyvbe ír 

40. Péter és Pál 

41. Újszövetségi Szentháromság 

42. Simon és Tádé 

43. Máté evangélista 44., 45., 

46., Apostolok 

47. Az V. szint: 6-6 négylevelű lóherében 

ószövetségi próféták 

48. Az Istenanya 

49. Szt. János apostol 

50. Keresztrefeszítés

MARIArin OLBERT 

Οι τρεις πιο αξιόλογοι ναοί και εικονοσιάσια ιης ελληνικής διασποράς ιης 

Ουγγαρίας: ιου Eger, ιου Miskolc και ιης 

Βουδαπέστης 

Οι έλληνες έμποροι μειά την οριστική τους εγκατάσταση στην Ουγγαρία εκκλησιάζονταν σττς ήδη 

υπάρχουσες γεντκά σερβικές εκκλησίες. Η ορθόδοξη Θρησκεία τους χρησίμευε σαν δύναμη διατήρησης, τα 

εκκλησιάσματα και η ενορία συμβόλιζαν την πατρίδα. Ως το τέλος του 18 ου αιώνα ο αριθμός των Ελλήνων είχε 

αυξηθεί τόσο ώστε να χρειάζεται η οικοδόμηση δικού τους ναού σε περισσότερους οικισμούς. Τους επετράπη 

όμως η ανέγερση ναού μόνο μετά το Διάταγμα Ανοχής (Edictum Tolerantiae) του Ιωσήφ Β' το 1781. Το 

διάταγμα κανόνισε την οικοδόμηση ναών ως εξής: ο ναός δεν μπορεί να έχει πρόσοψη προς το δρόμο και δεν 

μπορεί να είναι διακοσμημένος. Η πλήρης ισοτιμία των Ελληνορθόδοξων αναγνωρίστηκε μόνο με ένα διάταγμα 

του Λεοπόλδου Β' του 1790 όπου τους επετράπη η ελεύθερη άσκηση της θρησκείας τους. 

Οι περισσότερες εκκλησίες ιδρυθείσες από Έλληνες οικοδομήθηκαν στην μετέπειτα περίοδο, κυρίως 

κατά τη διάρκεια της δραστηριότητας του Σέρβου επισκόπου της Βούδας Dionvsziosz Popovic (Dénes 

Popovics) μεταξύ 1790-1828. Ο επίσκοπος Popovic ήταν Έλληνας της Μακεδονίας που βοηθούσε συνεχώς τους 

συμπατριώτες του και στην επισκοπική του δραστηριότητα οικοδομήθηκαν οι πιο σπουδαίοι ναοί π.χ. στην 

Πέστη, στο Vác, στο Karcag, στο Kecskemét, στο Tokaj, στο Gyöngyös κλπ. Σχετικά με τους σχεδιαστές και 

χτίστες των ναών διαθέτουμε λίγα στοιχεία. Τα ονόματα μερικών αρχιτεκτώνων όμως είναι γνωστά όπως του 

András Mayerhoffer, του János Povolni, του József Jung και του Károly Rábl οι οποίοι αντίθετα με τους 

ζωγράφους που είχαν έρθει από την πατρίδα, δεν ήταν ορθόδοξοι τεχνίτες. 

Η ρήτρα του Διατάγματος Ανοχής ναι μεν ενέκρινε την οικοδόμηση ναών για τους μη καθολικούς 

πιστούς, αλλά με πολλούς περιορισμούς. Οι ναοί μπόρεσαν να οικοδομηθούν χωρίς κωδωνοστάσιο και καμπάνα 

και έπρεπε να προσραμοστούν στον αρχιτεκτοντκό ρυθμό που κυριαρχούσε στην Αυτοκρατορία. Τα 

κωδωνοστάσια προστέθηκαν αργότερα στο ήδη υπάρχων μονόκλιτο ναό. Τα κτήρια προσανα- 

τολίζονται προς την Ανατολή και κατά κανόνα υπάρχει μία δυτική είσοδος κατώ από το κωδωνοστάσιο και μία 

νότια πλαϊνή θύρα. Οι μονόκλιτοι ναοί που διαιρούνται σε τρία μέρη (άδυτο, κλίτος, υπερώο) οικοδομήθηκαν σε 

μπαρόκ ρυθμό (Szentes -1786, Békés -1788, Karcag- 1789) ή στο ρυθμό του Ιωσήφ Β (Dunaföldvár-1787, 

Πέστη στην πλατεία Petőfi - 1798, Eger 1786, Hódmezővásárhely 1786, Tokaj - τα χρόνια του 1790 κ.ά.). 

Η πρώτη δεκαετία μετά το 1800 θεωρείται η πιο γόνιμη περίοδος όσον αφορά στην ανέγερση τέμπλων 

γτα τον ελληνισμό της Ουγγαρίας. Μέχρι το 1815 στη χώρα οικοδομήθηκαν έξι τέμπλα. Στο Dunaföldvár 

(1801), στο Eger (1801-1803), στο Miskolc (1805-1808), στην Βουδαπέστη (1804-1815), στο Győr (αρχές του 

19 ου αιώνα) και στο Karcag (1811). Πρώτο στη σειρά ήταν το τέμπλο του Eger πιο συγκεκριμένα τα 

αποσπασματικά του κομμάττα δτασώθηκαν έξι βασικές εικόνες και πέντε ευαγγελικές σκηνές που είχαν 

φιλοτεχνηθεί από τον Arsenije Teodorovics Σέρβο ζωγράφο του Újvidék (Novi Sad). O Teodorovics ήταν φοιτητής 

της Ακαδημίας Τεχνών της Βιέννης, ακολουθούσε τον όφιμο μπαρόκ ρυθμό όπως και ο Anton Kóchelmeister ο 

οποίος συνδεόταν με τη Βιέννη και λόγω της καταγωγής του. Ο Küchelmeister φιλοτέχνησε τρία από τα έξι 

εικονοστάσια με βάση δυτικά πρότυπα: εκείνο του Eger, του Miskolc και της Πέστης, στην πλατεία Petőfi. Η 

ανατολική επίδραση είναι αισθητή μόνο στο εικονογραφικό πρόγραμμα των τριών εικονοστασίων, επειδή όλα 

ανήκουν στο ρωσικό-ουκρανικό τύπο πέντε ζωνών. Τα τρία τεράστια εικονοστάσια όσον αφορά στη δομή, τις 

εικόνες και τον σκαλιστό τους διάκοσμο θεωρούνται η πιο αξιοσημείωτη επιχείρηση όχι μόνο του ελληνισμού 

της Ουγγαρίας αλλά ολόκληρης της ουγγρικής χριστιανικής εκκλησιασττκής τέχνης της εποχής. 

Ι. Eger, Σερβο-ελληνικός ναός «Μεταφορά των κειμηλίων του Αγίου Νικολάου» («Σερβικός Ναός») και 

το τέμπλο του 

113

Κατά ΐη διάρκεια της τουρκικής κατοχής (1596-1687) στην πόλη εγκαταστάθηκε σημαντικός αριθμός 

διαφορετικών βαλκανικών πληθυσμιακών ομάδων: Έλληνες, Σέρβοι, Δαλματοί, Μακεδονο-βλάχοι. 

Στο Eger η ιστορία των Ελλήνων και Σέρβων συνυφαίνεται στενά, συνεπώς δεν γίνεται να τους 

ερευνήσουμε ξεχωριστά. Οι πρώτοι Έλληνες κάτοικοι του Eger πιθανόν να ήταν οι Έλληνες που είχαν 

απελαθεί από την Nagyvarad (Οραντέα) το 1660 και στους οποίους ο θησαυροφύλακας Fischer 

υποσχέθηκε φορολογική απαλλαγή. Οι Έλληνες αγόρασαν τα σπίτια που είχαν εκκενωθεί μετά την 

εκδίωξη των Τούρκων, όπως το έκανε για παράδειγμα ο Miklós Görög το 1688 με το οικόπεδο στο 

οποίο υψώνεται η εκκλησία. 

Μετά τους πρώτους Έλληνες εποίκους, με την ηγεσία του Arzén Cserno-vics, πατριάρχη του 

Ιπέκ, έψταοαν στη χώρα μας Σέρβοι από τους οποίους το 1691-92 πολλοί εγκαταστάθηκαν στο Eger με 

αποτέλεσμα οι Έλληνες να είναι μειονότητα σχετικά με αυτούς. Αφού το Eger αποτελούσε πάντα 

ιδιοκτησία του επισκόπου, τα μέλη της ορθόδοξης εκκλησιαστικής κοινότητας αναγκάστηκαν να του 

δώσουν όρκο πίστεως. Με βάση της συμφωνίας και του όρκου του 20 Σεπτεμβρίου του 1688 οι Σέρβοι 

αναγνώρισαν τον επίσκοπο σαν κτήτορά τους και ήρθαν σε ένωση με την Ρωμαιοκαθολική Εκκλησία. 

Σαν αντάλλαγμα ο επίσκοπος György Fenesy (1686-99) τους δώρισε το μοναστήρι των Αυγουστιανών. 

Η συμφωνία δεν κράτησε για πολύ επειδή οι Σέρβοι κατά τη διάρκεια του απελευθερωτικού αγώνα του 

Rákóczi ακύρωσαν κρυφά την ένωση και επέστρεψαν στην Ορθόδοξη Εκκλησία. Η οριστική διάσπαση 

έγινε το 1718 που είχε σαν συνέπεια μία έριδα και συνεχείς δίκες μεταξύ της επισκοπής και των 

Σέρβων για διακόσια χρόνια. 

Γύρω στα 1721-22 ο αριθμός των Ελλήνων αυξήθηκε τόσο ώστε να γίνει το Eger μία από τις 

πόλεις με τους περισσότερους Έλληνες κατοίκους. Είχαν πλουτίσει σημαντικά και συνεπώς το 1748 η 

κομπανία του Eger ανήκε στις δέκα πλουσιότερες εταιρίες της χώρας. Οι έμποροι αυτοί από το 17° 

αιώνα χρησιμοποιούσαν το προαναφερόμενο μεσαιωνικό ναό των Αυγουστιανών που υψωνόταν στη 

θέση του σημερινού ναού. Κύριο πρόβλημα των Σέρβων και Ελλήνων αποτελούσε το γεγονός ότι για 

την επέκταση του ναού αυτού χρειαζόταν συναίνεση του επισκόπου. Στα χρόνια 1750-80 

κατασκευάστηκαν πολλά σχέδια για την οικοδόμηση καινούργιου ναού αλλά η συναίνεση δεν τους 

δόθηκε. Ο επίσκοπος του Eger, Károly Esterházy έφερνε συνεχώς δυσκολίες, εναντιωνόταν στην 

οικοδόμηση ναού και σχολείου, την αγορά επαγγελματικών στεγών κλπ. «Δεν ήταν σπάνια περίπτωση 

ούτε ότι Ιησουίτες ιερείς να αναγκάζουν βιαία τα παιδιά των ορθόδοξων γονιών να εκπαιδεύονται στο 

μοναστήρι τους» 

Από το 18° αιώνα οι Σέρβοι και οι Έλληνες ανήκαν σε κοινή εκκλησιαστική κοινότητα στην 

οποία εκδηλώθηκε κάποτε ο σερβικός και κάποτε ο ελληνικός χαρακτήρας. Ανάμεσα το 1729-1732 οι 

Έλληνες και οι Σέρβοι ανοικοδόμησαν εν μέρει τον παλιό τους ναό και το 1753 μετά από παζαρέματα 

ανέγειραν πάνω του μπαρόκ κωδωνοστάσιο. Δεύτερο μεγαλύτερο επίτευγμα της εποχής αυτής ήταν η 

δυναντότητα να οικοδομήσουν στο οικόπεδο κάτω από το ναό ένα κτίριο του πρεσβυτέριου στο οποίο 

λειτουργούσε και το ελληνικό σχολείο. Στο κτήριο αυτό γεννήθηκε ο Mihály Vitkovics, σπουδαίος 

ποιητής της εποχής των μεταρρυθμίσεων ο πατέρας του οποίου ήταν ο πρεσβύτερος της 

εκκλησιαστικής κοινότητας. 

Με την λειτουργία των Ελλήνων και των Σέρβων ασχολούνταν δύο ιερείς που λειτουργούσαν 

σε τρεις γλώσσες, ελληνικά, ιλλυρικά και δαλματικά εναλλακτικά. Για την οικοδόμηση του ναού 

κατασκευάστηκαν περισσότερα σχέδια από τους τεχνίτες József Franz, János Povolni από το Eger και 

József Mayerhoffer από τη Βούδα. Σκόπευαν να χτίσουν καινούργιο ναό στη θέση του παλιού 

ετοιμόρροπου αλλά εξακολουθούσαν να μην παίρνουν την άδεια. Τελικά, με την ευκαιρία της 

επίσκεψης του αυτοκράτορα Ιωσήφ Β' (17-19 Οκτωβρίου 1784) τον οδήγησαν στο ερειπωμένο ναό 

114

και ο αυτοκράτορας βλέποντας την αφόρητη κατάσταση εξέδωσε αμέσως την άδεια. Σύμφωνα με την 

απόφαση του οι Σέρβοι και οι Έλληνες μπόρεσαν να οικοδομήσουν το ναό τους ελεύθερα. Ένα 

διάταγμα της 15 ης Νοεμβρίου του 1784 του Κυβερνητικού Συμβουλίου επέτρεψε στην (σερβική) 

«εκκλησιαστική κοινότητα να οικοδομήσει στη Θέση του παλιού και ετοιμόρροπου ναού ένα 

καινούριο μεγαλύτερο, όπως επίσης και ένα κτήριο με σκοπό τη διδασκαλία της ελληνικής μητρικής 

γλώσσας στη νεολαία » 

Το 1785 άρχισε η οικοδόμηση του ναού που την 1 η Ιουλίου του 1786 περατώθηκε. Στις 31 

Ιουλίου τοποθέτησαν το σταυρό στο κωδωνοστάσιο και ευλογήθηκε ο εσωτερικός ακόμη μη επιπλωμένος 

χώρος. Το αυθεντικό σχέδιο του σημερινού ναού δεν διασώθηκε. Κατά τη γνώμη του András 

Gergelyffy πραγματοποιήθηκε η τρίτη εκδοχή του σχεδίου του János Povolni το οποίο εξαφανίστηκε 

κατά τη διάρκεια της οικοδόμησης. Ο ναός σε όψιμο μπαρόκ ρυθμό με ημικυκλικό ιερό έχει άξονα 

Ανατολής-Δύσης και διαθέτει ένα κωδωνοστάσιο. 

Το 1789 ο Miklós Jankovics (Nikolaosz Ioánnu/Talidorosz, περίπου 1750-1817) ξυλόγλυπτης 

ή «σκαλιστής εικόνων» όπως αυτοαποκαλούνταν, ζήτησε άδεια εγκατάστασης στο Eger, επειδή μετά 

από την πρόταση του «Έλληνα και Σέρβου» επισκόπου έλαβε παραγγελλία για την κατασκευή της 

ξύλινης επίπλωσης του ναού. Ο ίδιος φιλοτέχνησε τα εικονοστάσια της Πέστης, του Miskolc, και του 

Karcag και πιθανότατα να συνδέεται με αυτόν το σκάλισμα των εικονοστασίων του Balassagyarmat 

και του Tokaj. Το τέμπλο του Ναού της Πέστης στην πλατεία Petőfi κατασκευάστηκε το 1800 και στην 

επιγραφή του Jankovics που διαγράφηκε το 1807 ο ίδιος αυτονομαζόταν «παιδί Ελλήνων γονέων 

καταγόμενων από το νησί της Νάξου». 

Το ονοματεπώνυμο του το έγραφε με διαφορετικούς τρόπους. Στην επιγραφή του Αγίου Τάφου 

στο Eger πρόσθεσε την ονομασία της καταγωγής του ,POMAIOC που ερμηνεύεται σαφώς σαν 

«Έλληνας». 

Ο Jankovics ήταν ένας από τους μεγαλύτερους τεχνίτες της όψιμης μπαρόκ γλυπτικής στην 

Ουγγαρία. Η επίδραση του φαίνεται καθαρά στην ουγγρική ορθόδοξη τέχνη εσωτερικών χώρων του 

19 ου αιώνα. Συνδύασε τα στοιχεία του ρυθμού Λουί Σεζ - ή όπως λέγεται διαφορετικά του Josif - με 

την παραδοσιακή κατασκευή εικονοστασίων. Μετακόμισε στο Eger από το Szerémség. Προφανώς τον 

είχαν ελκύσει οι ευκαιρίες που δίνονταν στη διακόσμηση των ελληνικών ναών που χτιζόταν εκείνη την 

εποχή . Δεν ξέρουμε πού είχε αποκτήσει την τέχνη της ξυλογλυπτικής, από το στυλ και τα μοτίβα του 

συμπεραίνουμε όμως ότι είχε μαθητεύσει στο πνεύμα του ρυθμού του Josif της Αυστρο-Ουγγαρίας. Ο 

μάστορας Jankovics φιλοτέχνησε το εικονοστάσιο, το βωμό και το θρόνο της Παναγίας μεταξύ 1789- 

91. Η δομή του εικονοστασίου μοιάζει πολύ με εκείνο του Miskolc, επειδή και τα δύο έχουν πέντε 

ζώνες και καλύπτουν σχεδόν ολόκληρο το τύμπανο. Της Πέστης αντίθετα δεν καλύπτει όλο τον 

εσωτερικό χώρο, αλλά η ομοιότητα της δομής εντυπωσιάζει. Στο πάνω μέρος του τέμπλου υπάρχουν 

φύλλα σε σχήμα τριφυλλιού, όπως και στην Βουδαπέστη. Κύριο μοτίβο του τέμπλου του Eger είναι το 

σταφύλι (τσαμπιά, έλικες και φύλλα) που εκτός από την Ευχαριστία παραπέμπουν και στην 

πρωτεύουσα δραστηριότητα της πόλης, την οινοποιία. 

Για την εικονογράφηση των εικόνων του τέμπλου εμπιστεύτηκαν πρώτα τον Arsenije 

Teodorovics λόγω όμως προβλημάτων ποιότητας όμως ακύρωσαν την παραγγελία. Μερικά κομμάτια 

του εικονοστασίου του Teodorovics διασώθηκαν (έξι βασικές εικόνες και πέντε κομμάτια από τη ζώνη 

που παριστάνουν τις γιορτές) και εκτίθενται στο βόρειο και νότιο τοίχο του ναού. Μετά από αυτό 

δόθηκε παραγγελία στον Anton Kiichel-meister, ζωγράφο της Βιέννης να φιλοτεχνήσει το τέμπλο και 

τις ενθέσεις των επίπλων. Ο Küchelmeister πιθανόν να είχε αρχίσει τη δουλειά μεταξύ το 1801-1803 

στο κλασικίζοντα μπαρόκ ρυθμό της Ακαδημίας της Βιέννης, βάσει δυτικών εικόνων. Οι ζωγραφιές 

του δεν είναι 

115

εικόνες με την κλασική έννοια της λέξης, δεν είναι μεταβυζαντινά έργα που ακολουθούν τον ορθόδοξο 

κανόνα αλλά δυτικοί πίνακες. Ο Kóchelmeister φιλοτέχνησε επίσης τους πίνακες του ναού του 

Miskolc (1805-1808) και της Βουδαπέστης στην πλατεία Petőfi, 1804-1815. 

Στα δύο φύλλα της βασιλικής πύλης εικονίζεται ο Ευαγγελισμός της Θεοτόκου, αριστερά η 

Παναγία και δεξιά ο αρχάγγελος Γαβριήλ. Στην βόρεια πύλη του διακονικού εικονίζεται - σύμφωνα με 

τους κανόνες - ο αρχάγγελος Μιχαήλ, στην νότια ο Άγιος Στέφανος πρώτος ιερομάρτυρας. Οι άλλες 

εικόνες του κάτω μέρους από αριστερά προς δεξιά τα Παιδικά χρόνια της Παναγίας, η Περιτομή του 

Ιησού, ο Δωδεκάχρονος Ιησούς στο ναό, η Μεταμόρφωση του Χριστού, η Ανάσταση του Λάζαρου, η 

Πεντεκοστή. Η λεγόμενη ζώνη βασικών εικόνων (ή αλλιώς δεσποτικές εικόνες): ο Άγιος Δημήτριος, ο 

Άγιος Ιωάννης ο Βαπτιστής. Πάνω από τη βόρεια πύλη του διακονικού σεραφείμ, η Παναγία στο θρόνο, ο 

Χριστός ο Βασιλιάς στο θρόνο, πάνω από τη νότια πύλη του διακονικού επίσης ένα σεραφείμ, ο Άγιος 

Νικόλαος, ο Άγιος Γεώργιος. Στην τρίτη ζώνη εικονίζονται οι δώδεκα μεγάλες γιορτές: η Γέννηση της 

Παναγίας, η Γέννηση του Ιησού, η Παρουσίαση του Ιησού στο ναό, η Βάπτιση του Ιησού, το Μυστικό 

Δείπνο (πάνω από την Βασιλική Πύλη), η Ανάσταση, ο Άπιστος Θωμάς, η Ανάληφη του Ιησού στον 

Ουρανό, η Κοίμηση της Παναγίας. Στην τέταρτη ζώνη στον κύριο άξονα: η Στέψη της Παναγίας, δεξιά και 

αριστερά της οι δώδεκα απόστολοι, οι εικόνες δεξιά και αριστερά από τον κεντρικό άξονα ανά δύο: ο Άγιος 

Πέτρος και ο Άγιος Παύλος, ο Ευαγγελιστής Ιωάννης και ο Αουκάς, ο Ιάκωβος ο πρεσβύτερος και ο Ανδρέας, 

ο Φίλιππος και ο Θωμάς απόστολοι. Στην πέμπτη ζώνη στο κέντρο το Μάτι του Θεού πάνω του το 

Συγκρότημα του Γολγοθά. Κάθε κεραία του σταυρού τελειώνει σε μενταγιόν στα οποία εικονίζονται οι 

τέσσερεις ευαγγελιστές, κάτω από το σταυρό από αριστερά η Παναγία και η Σαλόμε, από δεξιά ο 

Ευαγγελιστής Ιωάννης και ο λοχαγός Longinus. Δίπλα στο τύμπανο σε έξι πίνακες σε σχήμα τετράφυλλου 

στην κάθε πλευρά παρουσιάζονται στηθάρια προφητών με ανοιχτό βιβλίο στα χέρια τους. Αντανακλά την 

απαίτηση των παραγγελιοδόχων το γεγονός ότι οι επιγραφές είναι στα ελληνικά αντί στα παλαιοσλαβικά. 

Η σειρά των εικόνων του εικονοστασίου του Eger αντιστοιχείκυρίως στις κανονικές 

προδιαγραφές μα σε ορισμένα μέρη παρουσιάζονται τα σημάδια της χαλάρωσης π.χ. στη σκηνή της Στέψης 

της Παναγίας ή της Ανάστασης του Χριστού κλπ. Όλο το εικονοστάσιο προσαρμόζεται στο εωτερικό του 

κτιρίου και περιέχει 54 εντοιχισμένους πίνακες. Ιδιαιτερότητα του βωμού και του θρόνου είναι μία εικόνα 

της Παναγίας καλυμμένη με ασημένια πλάκα που είναι εντοιχισμένη στη σκηνή της Στέψης της Παναγίας. 

Στη θέση της προς το παρόν εκτίθεται ένα αντίγραφο επειδή η αυθεντική εικόνα σαν ξεχωριστό έργο τέχνης 

παρουσιάζεται απέναντι από τη νότια είσοδο. Η προαναφερόμενη εικόνα της Παναγίας είναι το παλιότερο 

κομμάτι του ναού, είναι αντίγραφο του 16°" αιώνα κατασκευασμένο σε εργαστήριο του Dubrovnik 

(Ραγούζα) με πρωτότυπο το έργο ενός Έλληνα εικονογράφου που εργαζόταν στη Βενετία. Χαρακτηριστικό 

του ναού του Eger είναι ότι στη μέση της μεσοτοιχίας που χωρίζει το γυναικωνίτη από τον αντρωνίτη 

υπάρχει ένας διάκοσμος πυλώνας στον οποίο εντοιχίστηκαν ζωγραφιές. Κοιτάζοντας από το κλίτος 

βλέπουμε τον Χριστό μπροστά στον Πιλάτο ενώ από το γυναικωνίτη την Αποκαθήλωση του Χριστού 

από το σταυρό. 

Το 1803 δημιουργήθηκε αντιπαράθεση ανάμε,σα στους Έλληνες και Σέρβους λόγω της 

γλώσσας της θείας λει-τουργείας με αποτέλεσμα οι Έλληνες να θελήσουν να εγκαταλείψουν την 

εκκλησιαστική κοινότητα και να οικοδομήσουν καινούργιο ναό. Τελικά το κυβερνητικό συμβούλιο 

του Eger επενέβη, δεν επέτρεψε την εγκατάλειψη. Αργότερα, όταν οι Έλληνες επέστρεψαν στην 

πατρίδα τους ως αποτέλεσμα του πανελλήνιου κινήματος, ο αριθμός της εκκλησιαστικής κοινότητας 

μειώθηκε. Το 1914 πρωτού ξεσπάσει ο Α Παγκόσμιος Πόλεμος μεγάλο μέρος των Σέρβων έφυγε 

επίσης και πήραν μαζί τους τα αντικείμενα αξίας του ναού. Τελευταία διαμάχη ορθόδοξων και 

καθολικών, έγινε το 1947, όταν η επισκοπή του Eger ήθελε να αγοράσει το ναό που είχε μείνει χωρίς 

ιερέα και πιστούς. Με την κατάργηση του εικονοστασίου σκόπευαν να εισάγουν την καθολική θεία 

λειτουργεία, που τελικά δεν έγινε. Η ανακαίνιση του ναού έγινε μεταξύ 1960-79 με βάση τα σχέδια του 

Jenő Rados. Η επόμενη αναπαλαίωση έλαβε μέρος το 1985. Λόγω της σταδιακής αφομοίωσης και 

κατόπιν 

116

αφανισμού ή μετακόμισης των Ελλήνων και Σέρβων κατοίκων, η Σερβική Ορθόδοξη Εκκλησία 

(Szentendre) λειτουργεί το ναό σαν μουσείο. 

II. Miskolc, ο Ουγγρικός Ορθόδοξος Ναός της Αγίας Τριάδας και το τέμπλο του 

Στην δεκετία του 1750 η ελληνική κοινότητα του Miskolc διατηρούσε ένα παρεκκλήσι που 

έφερνε το όνομα του Αγίου Γίαούμ. Ο Ábrahám Vay αγόρασε το οικόπεδο με το κτίριο στο οποίο βρισκόταν 

το παρεκκλήσι και το 1745 το ενοικίασε στους Έλληνες. Το 1747 έγινε μία συμφωνία ανάμεσα 

στον Abraham Vay και τους Έλληνες που αποτελούνταν από οχτώ άρθρα και υπογράφηκε από 12 

εμπόρους. Οι υπογράφοντες ήταν οι έμποροι μέλη της κομπανίας ονόματι ο György Rosa, ο Demeter 

Belányi, o Pál Márton Deák, ο Ferenc Demcsa, ο Demeter Koka, ο Buja György, ο Ferenc Buja, ο 

Demeter Pap, ο György Pap, ο Tamás Pál Deák, και ο Antal Koroszki (Kozmiszki;). Ο πρόλογος της 

συμφωνίας ονομάζει τον György Rosa σαν «τωρινός λειτουργός» της κομπανίας ο οποίος πιθανόν να 

διαδραμάτιζε το πιο σπουδαίο ρόλο στη ζωή της εταιρίας. Από το έγγραφο αποδεικνύεται επίσης ότι 

«το παρεκκλήσι της κομπανίας ήδη βρίσκεται εδώ, εδώ κατοικεί και ο ιερέας της κοινότητας.» Αφού η 

οικοδόμηση του κτηρίου είχε περατωθεί, ο Ábrahám Vay το παραχώρησε στους Έλληνες για νοίκι. Οι 

Έλληνες στους οποίους δεν επιτρεπόταν να έχουν δικό τους ακίνητο έγιναν ενοικιαστές. Αργότερα στο 

οικόπεδο έχτισαν το παρεκκλήσι τους και εγκατέστησαν τον ιερέα τους. Στη συνέχεια επιτεύθηκε 

συμφωνία με τον ιδιοκτήτη για την οικοδόμηση ενός κτιρίου το οποίο καταλάμβανε όλο το πλάτος του 

οικόπεδου προς την πλευρά του δρόμου. Στο οικόπεδο αργότερα κατασκευάστηκαν και άλλα κτήρια 

παρεκκλήσι, διαμέρισμα του ιερέα κλπ. Το εμπορικό κτήριο οικοδομήθηκε δηλαδή από τα χρήματα 

των Ελλήνων οι οποίοι όμως παρέμειναν μόνο ενοικιαστές του. Τα συμφέροντα της οικογένειας Vay 

συνδέονταν με τις προαναφε- ρόμενες οικονομικές συναλλαγές επειδή οι οικογενειακοί τους 

μεταφορείς οίνου από τα Ριζοβούνια ήταν οι Έλληνες . 

Η πρώιμη ελληνική κοινότητα μπορούσε να καλέσει ή εκλέξει ιερέα ελεύθερα με την γραπτή 

συνεννόηση του μητροπολίτη του Karlóca (Κάρλοβατς), ο οποίος ήταν επικεφαλής της Ορθοδοξίας της 

Ουγγαρίας εκείνη την εποχή. Σ' αυτόν ανήκανε όχι μόνο η σερβική κοινότητα αλλά όλες οι 

εκκλησιαστικές κοινότητες που είχαν ιδρυθεί από Έλληνες και Μα-κεδονοβλάχους. 

Για να μεταφερθεί η εκκλησιαστική ζωή από το μικρό παρεκκλήσι σε ένα καινούργιο ναό 

θεωρείται σημαντικό στοιχείο ο όρκος πίστεως και ο εμπλουτισμός της κοινότητας τόσο στην 

περιουσία όσο και τον αριθμό των μελών. Όλα αυτά όμως δεν ήταν αρκετά. Τη μεγάλη αλλαγή έφερε 

το Διάταγμα Ανοχής του Ιωσήφ Β' στο τέλος του 1781. Η ουσία του διατάγματος είναι η εξής: αν και 

από εκκλησιαστική άποψη παρέμεινε η προτεραιότητα της καθολικής θρησκείας, από πολιτική άποψη 

όμως διατύπωσε τη θρησκευτική ελευθερία, την ισότητα των προτεσταντών, των μη καθολικών. Το 

διάταγμα αυτό ενίσχυσε τα προνόμια των ελλήνων εμπόρων, τους επέτρεψε επίσης ότι στην περίπτωση 

που ζούσαν περισσότερο από εκατό μη καθολικές οικογένειες σε καλές οικονομικές συνθήκες σε έναν 

οικισμό είχαν το δικαίωμα να οικοδομήσουν ναό ή σχολείο και να έχουν δικό τους ιερέα. Με το 

διάταγμα αυτό πραγμα-τοποιήθηκε η επιθυμία πολλών ελληνικών κοινοτήτων. 

Η πρωτοβουλία του Miskolc με βάση τις πιο πρόσφατες έρευνες χρονολογείται στα 1782 και 

έτσι πρόλαβε όλες τις άλλες πόλεις της Ουγγαρίας. Η αίτηση της κοινότητας της Πέστης συντάχτηκε 

αργότερα, το 1788. Η κοινότητα του Miskolc που σε μεγάλο βαθμό ήταν Μακεδονοβλαχικής 

καταγωγής διατηρούσε στενές οικογενειακές σχέσεις με εκείνη της Πέστης. 

Η αρχή της οικοδόμησης του ναού του Miskolc πιθανόν να χρονολογείται το 1782, όταν η 

κοινότητα αγόρασε ένα οικόπεδο την αγορά του οποίου κατά το κυβερνητικό συμβούλιο εθεωρείτο 

παράνομη. Την 1 η Μαρτίου του 1783 ο 

117

Mihály Sztáray διοικητικός υπά-λληλος ιου Επιμελητηρίου του Kassa (Κόσιτσε) δήλωσε στο 

κυβερνητικό συμβούλιο ότι οι ορθόδοξοι έλληνες έμποροι του Miskolc που είχαν την άδεια να ασκούν 

ελεύθερα τη θρησκεία τους, χωρίς τη γνώση και άδεια του κτηματία αγόρασαν ένα οικόπεδο από την 

χήρα του Pál Mocsári για 8500 φιορίνια. Δυσκόλευε την έρευνα της υπόθεσης το γεγονός ότι οι μη 

καθολικοί στα μέρη που διέθεταν μόνο μικρό παρεκκλήσι και ιερέα αναγκάζονταν να πληρώνουν για 

τον τοπικό καθολικό εφημέριο για τα βαφτίσια, τους γάμους, τις ταφές κλπ. ακόμα και όταν τα 

προαναφερόμενα δεν τελούνταν από τον καθολικό εφημέριο. Με το γεγονός αυτό συμβιβάστηκαν 

γρήγορα αλλά η υπόθεση της αγοράς οικοπέδου προχωρούσε δύσκολα. Μετά την αγορά του οικοπέδου 

όπου θα βρίσκονταν ο ναός, η ενορία και το σχολείο συνεχίστηκε η συλλογή δωρεών που είχε 

ξεκινήσει το 1782. Αφαιρώντας την τιμή του οικοπέδου και το κόστος της οικοδόμησης από τα 

προσφερόμενα ποσά κατά τη συμφωνία η διαφορά θαδινόταν για το ίδρυμα του σχολείου και την 

εκπαίδευση των ορφανών. Μπορούμε να προσθέσουμε ακόμα ένα γεγονός που παρουσιάζει 

ενδιαφέρον δηλαδή ότι στο Miskolc η σημαντικά μικρότερη κοινότητα συνέλεξε μεγαλύτερο ποσό από 

την κοινότητα της Πέστης. 

Όσον αφορά την οικοδόμηση του ναού και την δημιουργία του εσωτερικού χώρου τρεις φορές 

κατασκευάστηκαν σχέδια, το 1776, το 1784 και το 1785. Το πρώτο σχέδιο ανήκει στον Johannes 

Michart. Τα σχέδια του δικού του ναού με κεντρικό κλίτος έχουν διασωθεί και σήμερα φυλάγονται στο 

Μουσείο Ottó Herman του Miskolc. To όνομα του κατασκευαστή του δεύτερου σχεδίου είναι άγνωστο. 

Η ουσία του σχεδίου είναι ο περίκεντρος χαρακτήρας του ναού και ο θόλος. Από αυτό διασώθηκαν 

τρία κομμάτια. Επειδή και αυτό απορρίφθηκε, κατασκευάστηκε ένα χρόνο αργότερα μία τρίτη εκδοχή. 

Για αυτό το τελικό σχέδιο μπορούμε να έχουμε, μία εικόνα μονό από το εξωτερικό και εσωτερικό του 

πραγματοποιημένου ναού. Ο κατασ- κευαστής του τρίτου σχεδίου είναι άγνωστος και είναι αβέβαιο και 

το πρόσωπο του εκτελεστή. Η οικοδόμηση του ναού σύμφωνα με τις πιο πρόσφατες έρευνες του István 

Dobrossy πραγμα τοποιήθηκε βάσει του συμβολαίου υπογεγραμμένου πρώτα στις 11 Απριλίου του 

1785 και μετά σε επεκτατημένη μορφή στις 11 Αυγούστου του 1785 από τον Joan Michael Schajdler 

στο ουγγρικό έγγραφο ενώ στο γερμανικό από τον Johan Michael Scheidler. Ο János Adami (Johannes 

Adami) τεχνίτης ιταλικής καταγωγής που ήταν μέλος της ελληνικής κομπανίας του Miskolc 

συνεργάστηκε στην οικοδόμηση σαν λιθοξόος. Σχεδιάστηκαν από αυτόν οι κάσες των θυρών 

αρθρωμένες από στάμνες και έλικες. 

Τα προβλήματα σχετικά με τους διαφορετικούς τεχνίτες προέρχονται από το γεγονός ότι η 

οικοδόμηση του ναού παρατεινόταν πολύ και κατά τη διάρκεια των δύο δεκαετιών πολλοί τεχνίτες 

βρέθηκαν στην οικοδόμηση. Το αποδεικνύουν οι πολυάριθμες αποδείξεις που φυλάσσονται στο 

Μουσείο Ottó Herman. Τα στάδια της οικοδόμησης του ναού δεν μπορούμε να τα ακολουθήσουμε 

παρόλο που διασώθηκαν πολλές αποδείξεις. Μέχρι σήμερα δεν έχει βρεθεί μία σύνοφη βάσει της 

οποίας θα ήταν εφικτή η αναπαράσταση της ημερομηνίας της περάτωσης της οικοδόμησης. 

Για την τοποθέτηση του θεμέλιου λίθου μας πληροφορεί ο Mózes Putnik, μητροπολίτης του 

Karlóca (Κάρλοβατς) στην επιστολή του του 21 Ιουλίου του 1785. Εδώ γράφει ότι δίπλα στον Evretta 

Bendella (στα ουγγρικά Bendella Ferenc), ιερέα του Miskolc διορίζεται ο μοναχός Meletius 

Michalovics με την παρουσία του οποίου πρέπει να γίνει η τοποθέτηση του θεμέλιου λίθου. Η 

επιγραφή του θεμέλιου λίθου διατηρείται στην επιγραφή της πέτρινης πλάκας τοποθετημένης πάνω από 

την κεντρική δυτική είσοδο του ναού. «Αυτός είναι ο Ναός της Αγίας Τριάδας. Τα έργα οικοδόμησης 

του άρχισαν στα 1785 κατά τη βασιλεία του αυτοκράτορα και βασιλιά της Ουγγαρίας Ιωσήφ Β' και 

περατώθηκαν στα 1806 κατά τη βασιλεία 

118

tou αυτοκράτορα κατ βαστλτά της Ουγγαρίας Τραγκτσκου Β'. Οικοδο-μήΘηκε με ττς δωρεές των 

Μακεδονο-βλάχων αδελφών» 

Ο σκαλτστός δτάκοσμος του εικονοστασίου φιλοτεχνήθηκε από τον Miklós Jankovics πτθανόν 

μεταξύ 1791 και 1795. Κορυφή του έργου του θεωρεί-τατ το εικονοστάσιο του Miskolc που ανήκει στα 

λεγόμενα φηλά εικονοστάσια, έχει ύφος 17 μέτρων και παρόμοια με εκείνο του Eger καταλαμβάνει 

ολόκληρη την ασπίδα Θριάμβου. Ο μάστορας Jankovics εκτός από το εικονοστάσιο φιλοτέχνησε 

επίσης τα καθίσματα των ιεροφάλτων, το Θρόνο της Παναγίας και τον επισκοπικό Θρόνο. Κατόπιν 

επιθυμίας των παρα-γγελιοδοτών. Στο ναό φιλοτέχνησε και άμβωνα, καθαρή επίδραση του καθολικού 

περιβάλλοντος. Ένα από τα πιο σπουδαία κομμάτια του ναού του Miskolc είναι η λεγόμενη 

«Θεομήτωρ του Ahtirka» που είναι τοποθετημένη δίπλα στον άμβωνα σε μία πλούσια διακοσμημένη 

κόγχη που βρίσκεται σε ένα κτίσμα παρόμοτο με δτάκοσμο δευτερεύοντα βωμού. Κατά την παράδοση 

η ετκόνα ήταν δώρο από την αυτοκράτετρα Μεγάλη Ατκατερίνη (1762-1796). Το δτάκοσμο κτήσμα 

που περιλαμβάνει και την εικόνα στήθηκε από έναν πλούσιο έμπορο μέλος της κομπανίαςτου οποίου το 

όνομα του εμφανίζεται ως δωρητής στην αριστερή κάτω γωνία της εικόνας. Το όνομα «Jorgosz 

Koisszió» όμως δεν εμφανίζεται σττς αναγραφές των Ελλήνων του Miskolc κατ οτκογένετα με τέτοτο 

όνομα δεν κατοτκούσε στην πόλη οπότε είναι πιθανόν να πρόκειτατ για τον καλλιτέχνη που 

φιλοτέχνησε το κτίσμα. Γύρω από την εικόνα του Ahtirka βρίσκονται ενενήντα τρία αναθηματικά 

δώρα, ασημένια votive. To επίχρυσο ασημένιο κάλυμμα που καλύπτει την εικόνα πιθανόν να 

φιλοτεχνήθηκε σε ρωσικό εργαστήρι. Χαρακτηρίζεται από επεξεργασία υφηλού τεχνικού επιπέδου συνεπώς 

είναι πιθανόν να μην ήταν η ίδια η εικόνα δώρο της αυτοκράτειρας μα το κάλυμμα. 

Οι αγιογραφίες του εικονοστασίου (εκτός από τις τέσσερεις βασικές 

εικόνες) φιλοτεχνήθηκαν μεταξύ 1805 κατ 1808 από τον Anton Küchelmeister, αγιογράφο της Βιέννης, 

στο στυλ της Ακαδημίας της Βτέννης με δυττκά πρότυπα παρόμοτα με εκείνες του Eger κατ της 

Πέστης. 

Οι τέσσερετς βασικές εικόνες (σττς δύο πλευρές της βασιλικής πύλης οι εικόνες του Χρτστού 

και του Αγίου Ιωάννη του Βαπττστή, της θεομήτορος και του Αγίου Παούμ) φτλοτεχνήθηκαν από τον 

Feodoszij Janinka, Ρώσο ζωγράφο. Σαν αποτέλεσμα των πρόσφατων ερευνών, στην αγιογραφία του 

Αγίου Γία-ούμ ανακαλύφθηκαν τα αρχικά του τεχνίτη. Το στυλ του Janinka προσαρμόζετατ σε εκείνο 

του Kóchelmeister μα η τεχνοτροπία του είναι λίγο πιο σκληρή. 

Το εικονογραφικό πρόγραμμα είναι ελαφρώς εκλεκτικό. Στο εικονοστάσιο παρουσιάζονται 

Θέματα ξένα για την Ορθοδοξία όπως παράδειγμα η Ανάσταση και οι εικόνες της Αγίας Τριάδας της 

Καινής Διαθήκης. Στη βασιλική πύλη παρουσιάζεται ο Ευαγγελισμός η σύνθεση του οποίου 

αντιστοιχεί σε εκείνη του Eger. Στη βόρεια πύλη του διακονικού εικονίζεται ο αρχάγγελος Μιχαήλ όπως και 

στου Eger και στης Πέστης και στη νότια ο Άγιος Στέφανος διάκονος παρόμοια με εκείνη του Eger. Όπως 

και στο Eger πάνω στις δύο πύλες του διακονικού βρίσκεται ένα σεραφείμ αντίστοιχα. Στη βόρεια πλευρά 

της λεγόμενης «ζώνης βασικών εικόνων» εικονίζονταυ η Θεομήτωρ στο θρόνο με το Βρέφος, ο Αγτος 

Παούμ, ο Αγτος Πικόλαος (ίδιος με του Eger και της Πέστης) κατ ο Αγιος Γεώργιος. Στη νότια πλευρά 

της ζώνης των βασικών εικόνων βρίσκονται: ο Μέγας Αρχιερέας Χριστός, ο Αγτος Ιωάννης ο 

Βαπτιστής και ο Αγιος Σπυρίδων. Κάτω από ττς βαστκές εικόνες είναυ η Τελευταία Κρίση, η Επίσκεφη 

του Κυρίου στον Αβραάμ, ο Ισαάκ ευλογεί τον Ιάκωβο, ο Μωυσής με την φλεγόμενη βάτο. Στη νόττα 

πλευρά το Βασίλετο των Ουρανών (παρόμοτο με την παρουσίαση της Αγίας Τριάδας της Καινής 

Διαθήκης), η Θυσία του Αβραάμ, η Σκάλα του Ιακώβ, ο Μωυσής που λαμβάνει τις λίθινες πλάκες. 

Στη λεγόμενη τρίτη ζώνη απεικονίζονται οι δώδεκα μεγάλες γιορτές σε παρόμοια σειρά με 

εκείνη του Eger μόνο που εδώ καταλαμβάνουν δύο γραμμές. 

119

ΣΪΟ πάνω μέρος παρουσιάζεται to λεγόμενο Συγκρότημα του Γολγοθά, σττς κεραίες του σταυρού σε 

μενταγιόν οι εικόνες των τεσσάρων Ευαγγελιστών, κάτω τους από αριστερά της Παναγίας και της 

Σαλόμε, από δεξιά του Ιωάννη και του Longinus. Πάνω από το Συγκρότημα του Γολγοθά σε έξι πίνακες σε 

σχήμα τετραφυλλιού στην κάθε πλευρά παρουσιάζονται δώδεκα στηθάρια γυναικών και αντρών αγίων. 

Πάνω τους κάθετα με το ίδιο το εικονοστάσιο στους στρογγυλούς πίνακες του εσωτερικού τόξου 

σχηματισμένου γύρω στη διάσπαση του εικονοστασίου υπάρχουν δώδεκα στηθάρια προφητών με 

ανοιχτό βιβλίο στα χέρια τους. Στους οβάλ πίνακες του εξωτερκού τόξου σχηματισμένου γύρω στη 

διάσπαση του εικονοστασίου εμφανίζονται στηθάρια των Αποστόλων και των Ευαγγελιστών όλοι με 

τα γνωρίσματα τους. Ανάμεσα τους, στη μέση στο δέκατο τρίτο πίνακα είναι ο Μέγας Κωνσταντίνος 

και η Αγία Ελένη. 

Ο ναός είναι μονόκλιτος πάνω από την κύρια πρόσοψη του υψώνεται ένα πλούσια αρθρωμένο 

κωδωνοστάσιο καλυμμένο με πυραμιδωτή στέγη. Η εξωτερική εμφάνιση του ναού με πλάτος 17 

μέτρων και μήκος 38 μέτρων άλλαξε μόνο όταν προστέθηκε το κωδωνοστάσιο. Στην δεκαετία του 

1870 κατέστρεψαν τη στέγη του ναού μία καταιγίδα και μία πλημμύρα. Μετά την ολοκλήρωση του 

κωδωνοστασίου το 1888 τοποθέτησαν στη θέση του τον σταυρό κωδωνοστασίου που ήταν βασιλικό 

δώρο από τη Σερβία. Το 1944 το καμπαναριό λόγω ενός πυροβολισμού έπαθε ζημιά, η αναστήλωση 

περατώθηκε το 1955. 

III. Ο Ουγγρικός Ορθόδοξος Ναός της Κοίμησης της Θεοτόκου της Βουδαπέστης και το τέμπλο του 

Οι Έλληνες της Βουδαπέστης αρχικά ασκούσαν τη θρησκεία τους στο ναό των Σέρβων της 

οδού Szerb, που υπήρχε από τον 17° αιώνα. Το 1783 τους δώθηκε η ευκαιρία να ακούνε τη θεία 

λειτουργεία κάθε δεύτερη Κυριακή σε ελληνική γλώσσα. Ο αριθμός των Ελλήνων για το τέλος του 

18 ου αιώνα είχε 

αυξηθεί τόσο ψστε να μην χωράνε στο σερβικό ναό και παράλληλα να νιήθουν ανάξιο το γεγονός ότι η 

λειτουργεία δεν γινόταν στη δική τους γλώσσα. Το 1788 οι Έλληνες και Μακεδονοβλάχοι της Πέστης 

αποφάσισαν να διαχωριστούν από τους Σέρβους και υπέβαλαν γραπτή αίτηση στο Κυβερνητικό 

Συμβούλιο προκειμένου να τους δοθεί άδεια οικοδόμησης ναού. Στην αίτηση αυτή ξεκαθάρισαν 

μεταξύ άλλων ότι 179 οικογένειες με τα 620 μέλη τους αναλαμβάνουν την οικοδόμηση του ναού και 

βρίσκονται σε τόσο ευνοϊκή οικονομική κατάσταση ώστε αυτή να μην τους προκαλέσει κανένα πρόβλημα. 

Παρά τις προφυλάξεις του István Sztratimirovics επισκόπου της Βούδας και του Mózes Putnik αρχιεπισκόπου 

μητροπολίτη του Karlóca (Κάρ-λοβατς) το Κυβερνητικό Συμβούλιο μετά από σειρά εξετάσεων 

το 1789 έδωσε τη συγκατάθεση του για την οικοδόμηση του ναού υπό τον όρο ότι οι Έλληνες θα 

εσωκλείσουν τα σχέδια προϋπολογισμού και οικοδόμησης. Ο Demeter Argiri, το πιο ευκατάστατο 

μέλος της ελληνικής κοινότητας της Πέστης με μερικούς άλλους το 1789 έδωσε το βασικό κεφάλαιο 

για να μπορέσουν να αγορά-σουν σε δημοπρασία το οικόπεδο των Πια-ριστών στην όχθη του Δούναβη. 

Το Κυβερνητικό Συμβούλιο τον Ιούνιο του 1790 ενέκρινε την οικοδόμηση. Με την κατασκευή του 

σχεδίου οικοδόμησης και του προ υπολογιμού εμπιστεύτηκαν πρώτα τον αρχιτέκτονα József Thallherr 

αλλά επειδή στο σχέδιο του βρέθηκαν λάθη στερεότητας, εμπιστεύτηκαν τον József Jung αρχιτέκτονα 

της Πέστης να ετοιμάσει ένα καινούργιο σχέδιο με δείγμα τον ελληνικό ναό της Βιέννης. Για τον 

χωρισμό της καινούργιας εκκλησιαστικής κοινότητας από τους Σέρβους προσφέρθηκε βοήθεια από τον 

καινούργιο επίσκοπο της Βούδας ελληνικής καταγωγής , τον Dionisziosz Popovic (Dénes Popovics, με 

οικογενειακό του όνομα Papajannuszisz) που το 1791 μετά τον διορισμό του Sztratimirovics ως 

αρχιεπίσκοπο του Karlóca (Κάρλοβατς) κατέλαβε το σερβικό επισκοπικό θρόνο της Βούδας. 

Το 1791 τοποθετήθηκε ο θεμέλιος 

120

λίθος και ξεκίνησε η οικοδόμηση ίου ναού. Επειδή ια έργα φαίνονταν να παρατείνονται, η 

εκκλησιαστική κοινότητα πέτυχε να της δοθεί άδεια από το Κυβερνητικό Συμβούλιο για την ίδρυση 

προσωρινού παρεκκλησίου. Χρησιμοποιούσαν το προαναφερόμενο παρεκκλήσι της οδού Galamb για 

δέκα χρόνια. Σύμφωνα με τις παραδόσεις της εποχής, εις μνήμην της ίδρυσης του ναού η 

εκκλησιαστική κοινότητα έδωσε παραγγελία για μία εγχάρακτη χάλκινη πλάκα που παρίστανε την 

Κοίμηση της Θεοτόκου επειδή ο καινούριος ναός αφιερώθηκε στη γιορτή της Κοίμησης της Θεοτόκου 

(15 Αυγούστου). Στην επιγραφή της εγχάρακτης πλάκας η ονομασία της εκκλησιαστικής κοινότητας 

είναι «Ελληνική και Βλάχικη Αδελφότητα της Πέστης». Επειδή ανάδεσα στους Έλληνες και τον József 

Jung προέκυψαν οικονομικές αντιθέσεις για τον λόγο αυτό η ανέγερση κράτησε δέκα χρόνια. Ο 

τρίκλιτος ναός χτισμένος σε ρυθμό του Ιωσήφ Β' εμπλουτισμένος με κλασι-κίζοντα στοιχεία 

οικοδομήθηκε στην περίοδο 1791-1801. 

Ο σκαλιστός διάκοσμος του εικονοστασίου του ναού φιλοτεχνήθηκε από τον Miklós Jankovics 

ανά\χεσα στην περίοδο 1797 και 1800. Στα σκαλίσματα κυριαρχούν τα εξής μοτίβα κλαριά δάφνης, 

έλικες σταφυλιού με φύλλα και τσαμπιά, φύλλα ακάνθου, γιρλάντες δεμένες σε μάτσο, τεφροδόχες και 

οι χαρακτηριστικές γιρλάντες από δάφνη του ρυθμού του Ιωσήφ Β'. Ο Jankovics περάτωσε τα έργα το 

1800 και τον επόμενο χρόνο του εμπιστεύτηκαν τις εργασίες σκαλίσματος των καθισμάτων των 

ιεροψαλτών, του άμβωνα και του εξώστη της χορωδίας. Ο ναός αγιάστηκε στις 11 Αυγούστου του 

1801 από τον επίσκοπο Popovic με τη βοήθεια πολλών ιερέων. Οι πρώτοι επίτροποι του ναού ήταν ο 

Demeter Argiri, ο Nikolaosz Bekella και ο Anasztaziosz Felenga. Μόνο αργότερα, μετά το αγιασμό του 

ναού ακολούθησαν η εσωτερική διακόσμηση, η βαφή και η κατασκευή εικόνων. Για την κατασκευή 

των αγιογραφιών δόθηκε παραγγελία στον Anton Küchelmeister o οποίος με δύο βοηθούς πιθανόν 

να φιλοτέχνησε τις εικόνες από το 1804 έως το 1815. 

Στο εικονοστάσιο του ναού της πλατείας Petőfi εμφανίζονται συνθέσεις με δυτικά πρότυπα που 

δεν ήταν χαρακτηριστικές των αγιογραφιών του ελληνισμού της Ουγγαρίας. Τέτοιες παραστάσεις 

βρίσκονται στη ζώνη μικρών εικόνων κάτω από τις βασικές εικόνες (λεγόμενες «θρονικές εικόνες») 

όπως για παράδειγμα ο Ιησούς περπατάει πάνω στα νερά κλπ. Τα έργα του Kóchelmeister δεν 

θεωρούνται εικόνες με τη στενή έννοια της λέξης, αλλά «ορθόδοξες αγιογραφίες». Η ανατολική 

επίδραση είναι αισθητή μόνο στο εικονογραφικό πρόγραμμα του εικονοστασίου, επειδή ανήκει στον 

τύπο των ρωσικών-ουκρανικών εικονοστασίων αποτελούμενων από πέντε ζώνες. Η κατάσταση της 

ελληνικής εκκλησιαστικής τέχνης της Ουγγαρίας είναι ιδιόμορφη, επειδή βρίσκεται σε σερβικό 

δικαιοδοτικό περιβάλλον και η σερβική εκκλησιαστική τέχνη σε δυτικό χριστιανικό περιβάλλον. 

Το εικονοστάσιο είναι χωρισμένο σε πολλά πεδία και οι συγκεκριμένες εικόνες ακολουθούν 

προκαθορισμένη σειρά. Πα δούμε όμως πρώτα τις τρεις πύλες. Η μεσαία πύλη, η λεγόμενη «βασιλική» 

ή «αγία» (μερικές φορές «του Παραδείσου») υπάρχει από την εποχή που το ιερό είναι χωρισμένο από 

τα άλλα μέρη του ναού. Στην περίπτωση του ναού της Πέστης βλέπουμε επίσης τη συνηθισμένη 

παράσταση, τον Ευαγγελισμό. Κάτω από τις μορφές της Παναγίας και του αρχαγγέλου Γαβριήλ όμως 

απεικονίζονται αντί για τους τέσσερεις Ευαγγελιστές, οι γονείς της Παναγίας, η Αννα και ο Ιωακείμ, με 

βιβλίο στα χέρια τους. Οι βόρειες και νότιες πύλες παριστάνουν αρχαγγέλους ή αγίους διακόνους 

(επειδή κατά τη διάρκεια της εκτέλεσης της λειτουργικής υπηρεσίας, οι διάκονοι εκπληρώνουν το ρόλο 

των αγγέλων, αγγελιοφόρων)». 

Στην βόρεια πύλη του διακονικού απεικονίζεται ο αρχάγγελος Μιχαήλ με τα συνηθισμένα 

γνωρίσματα του, στο αριστερό του χέρι κρατάει ζυγαριά και στο δεξί του χέρι λαμπρό σπαθί. 

121

122

Παρουσιάζεται σαν ουράνιος δικαστής, η οποία παράσταση ταυτίζεται με εκείνες του Eger και 

Miskolc. Πάνω του ο Άγιος Κοσμάς σε μακρύ χιτώνα, με σταυρό στο ένα χέρι και κουτάκι με φάρμακα 

στο άλλο, δίπλα του τραπέζι με βιβλία. Στη νότια πύλη του διακονικού παριστάνεται ο Άγιος Στέφανος 

διάκονος πρώτος τερομάρτυρας σε δτα-κονική ενδυμασία με Θυμιατήρι στο χέρι. Πάνω από το κεφάλι 

του δύο γυμνά αγγελούδια σε τύπο ερωτιδέως (puttó) κρατάνε δαφνοστέφανο σαν σύμβολο του 

μαρτυρίου στην οποία παρουσίαση ταυτίζεται με την αγιογραφία του Eger. Πάνω του ένας άλλος 

γιατρός άγιος, ο Άγιος Δαμιανός σε μακρύ χιτώνα με νυστέρι στο ένα του χέρι και κασετίνα στο άλλο. 

Η δεύτερη ζώνη είναι η λεγόμενη σειρά των βασικών εικόνων (βόρεια πλευρά). Αριστερά από τη 

βασιλική πύλη βρίσκεται η Παναγία (η ονομασία της Παναγίας στην Ορθόδοξη Εκκλησία είναι κυρίως 

«Θεομήτωρ») στο θρόνο με το Βρέφος που μοιράζει ευλογία και στο κεφάλι του φοράει στέμμα. Στις 

δύο της πλευρές σε σύννεφα υπάρχουν κεφάλια αγγέλων. Δίπλα ο Άγιος Γίικόλαος (στον οποίο είναι 

αφιερωμένος ο εξώστης του ναού, αυτός είναι ο ένας προστάτης άγιος) και ο Άγιος Δημήτριος σε 

ρωμαϊκή στρατιωτική ενδυμασία, με κλαρί του φοίνικα στο χέρι παρόμοια με τις εικόνες του Eger και 

του Miskolc. Πίσω από τη βόρεια πύλη του διακονικού στην άκρη του εικονοστασίου παρουσιάζεται ο 

Άγιος Αθανάσιος σαν αρχιερέας, με το δεξί του χέρι να μοιράζει ευλογία και στο αριστερό του χέρι να 

κρατάει το Ευαγγέλιο. Στο βάθος βλέπουμε ένα ερειπωμένο κάστρο και βουνά. Δεξιά από την βασιλική 

πύλη ο Ιησούς Χριστός, ο μεγάλος Αρχιερέας, με στέμμα στο κεφάλι, κάθεται σε θρόνο στο χέρι του 

έχει ένα ανοιχτό Ευαγγέλιο η επιγραφή του οποίου παραπέμπει στο «Κατά Ιωάννην 10:14-15»: «Εγώ 

είμαι ο ποιμήν ο καλός, και γνωρίζω τα εμά και γνωρίζομαι υπό των εμών, καθώς με γνωρίζει ο Πατήρ 

και εγώ γνωρίζω τον Πατέρα». Δίπλα του ο Άγιος Ιωάννης ο Βαπτιστής ο οποίος διαφορετικά από 

την παράσταση του Eger και του Miskolc εδώ δε φοράει τα συνηθισμένα χοντροϋφασμένα ρούχα 

από τρίχες καμήλας αλλά μακρύ χιτώνα. Έχει στο χέρι του το κομμένο του κεφάλι και το μπαστούνι με 

σταυρό με την επιγραφή που παραπέμπει στο «Κατά Ματθαίον 3:2»: «Μετανοείτε διότι επλησίασεν η 

βασιλεία των ουρανών». Στη σειρά ακολουθεί ο Άγιος Γεώργιος σε ρωμαϊκή στρατιωτική ενδυμασία 

παρόμοια με την εικόνα του Eger, αλλά στο δεξί του χέρι αντί για oryiiaía κρατάει δόρυ και στο 

αριστερό του χέρι κλαρί με κρίνους. Στην πίσω πλευρά της νότιας πύλης του διακονικού ο Άγιος 

Σπυρίδων σε ενδυμασία αρχιερέα με το Ευαγγέλιο και στα δύο του χέρια. 

Πρώτη ζώνη: στα μενταγιόν κάτω από τις βασικές εικόνες παρουσιάζονται σκηνές από την Καινή 

Διαθήκη. Η πρώτη από το Βορρά, η Γέννηση της Παναγίας είναι όμοια με εκείνη του Eger. Από δεξιά 

βλέπουμε την Αγία Άννα στο κρεβάτι και από αριστερά μπροστά από ένα σκεύος για μπάνιο τρεις 

γυναίκες με το Νεογέννητο. Δεύτερη εικόνα: η Συνάντηση της Παναγίας με την Ελισάβετ στην οποία η 

Παναγία και η Ελισάβετ αγκαλιάζονται, από δεξιά ο Ζαχαρίας βγαίνει από το πέτρινο σπίτι 

στηριγμένος σε ένα μπαστούνι. Τρίτη εικόνα η Εισαγωγή της Παναγίας στο ναό, παρόμοια με εκείνη 

του Eger. Τέταρτη εικόνα η Λατρεία των μάγων στην οποία η Παναγία είναι στο στάβλο, κρατάει το 

Βρέφος στην αγκαλιά της, πίσω της στέκεται ο Ιωσήφ, μπροστά της οι τρεις μάγοι, στο φόντο ένας 

υπηρέτης με καμήλα, πάνω το αστέρτ της Βηθλεέμ. 

Δεξιά από τη βασιλική πύλη στην πρώτη εικόνα η Περιτομή του Ιησού είναι η ίδια με εκείνη του 

Eger και ακολουθεί η Ανάσταση του Λαζάρου, η σύνθεση της οποίας είναι επίσης παρόμοια με εκείνη 

του Eger. Από δεξιά ο Λάζαρος στέκεται στον πέτρινο τάφο, αριστερά του ο Ιησούς με τους μαθητές, 

στο φόντο σε ένα καμαρωτό άνοιγμα φαίνεται ένα ορεινό τοπίο. Τρίτη εικόνα: Ο Ιησούς περπατάει 

πάνω στα νερά. Ο Ιησούς περπατάει πάνω στη λίμνη Γεννησαρέτ, αριστερά του σε βάρκα κάθονται 

πέντε 

123

μαθητές. Η παρουσίαση αυτή δεν είχε φιλοτεχνηθεί σύμφωνα με τους κανόνες της Ανατολτκής 

Εκκλησίας, αλλά βρέθηκε ανάμεσα σττς ετκόνες του ετκονοστασίου γτα δυτική επίδραση. Τέταρτη 

εικόνα: ο Ιησούς στον κήπο της Γεσθημανής. Εδώ ο Ιησούς γονατίζει μπροστά στο θάμνο πάνω από 

τον οποίο ατωρείτατ το δτσκοπότηρο του πόνου. Η παρουσίαση αυτή καθρεφτίζει επίσης τη δυτική 

επίδραση, δεν είναι χαρακτηριστικό της ανατολικής εικονογραφίας. 

Στην τρίτη σειρά του εικονοστασίου ακολουθεί η παράσταση των δώδεκα μεγάλων γιορτών. Στη 

μέση, πάνω από τη βασιλική πόρτα αντί για την εικόνα του Μυστικού Δείπνου εικονίζεται η Κοίμηση 

της Θεοτόκου. Παρομοίως με το ναό του Miskolc κι εδώ βρίσκουμε στον κεντρικό άξονα μία εικόνα 

που παριστάνει τη γιορτή του ναού και η οποία ξεχωρίζει από τις άλλες εικόνες, επειδή τις υπερβαίνει 

σε μέγεθος. Η σειρά των εικόνων από το Βορρά προς το Πότο είναι η εξής: 1. η Γέννηση της Παναγίας 

2. η Γέννηση του Ιησού 3. η Παρουσίαση του Ιησού στο Ναό 4. η Βάπτιση του Ιησού όμοια με εκείνη 

του Eger, αλλά ο Αγτος Ιωάννης ο Βαπτιστής ούτε εδώ φοράει χοντ-ροϋφασμένα ρούχα από τρίχες 

καμήλας 5. η Μεταμόρφωση του Κυρίου (στη δομή της ακολουθεί την ανατολική εικονογραφία: πάνω 

στα σύννεφα δίπλα στον Ιησού ντυμένο στα άσπρα στέκονται οι προφήτες Μωυσής και Ηλίας, και από 

κάτω τους τρεις μαθητές). Η πρώτη εικόνα της νότιας πλευράς ξεκινώντας από τον κεντρικό άξονα 

προς τα έξω: 1. η Είσοδος στην Ιερουσαλήμ (όμοια με εκείνη του Miskolc) 2. το Μυστικό Δείπνο 3. η 

Ανάσταση του Χριστού (Αυτή η σκηνή στην ανατολική εικονογραφία δεν παρουσιάζεται. Στην εικόνα 

αυτή ο Χριστός με μία or\\iaía με σταυρό αιωρείται πάνω από έναν ανοιχτό πέτρινο τάφο στην άκρη 

του πέτρινου τάφου ένας άγγελος κάθεται, μπροστά βλέπουμε δύο στρατιώτες με πανοπλία, στο φόντο 

τρεις γυναίκες. Ακολουθεί εξ ολοκλήρου τη δυτική, καθολική εικονογραφία) 4. η Ανάληψη του Ιησού 

στον Ουρανό (όμοτα με εκείνη του Miskolc), 5. ο Ερχομός του Αγίου Πνεύματος, η Πεντηκοστή 

δηλαδή (όμοτα με εκείνη του Eger) 

Στη μέση της τέταρτης ζώνης του εικονοστασίου βρίσκεται η Αγία Τριάδα της Καινής Διαθήκης 

που παρόμοια με εκείνη του Miskolc δεν ακολουθεί την ανατολική παράσταση, αλλά το 

ρωμαιοκαθολικό μοντέλο: Ο Πατήρ είναι γέρος άντρας με γένια, ο Γιος σε μορφή νέου άντρα κάθεται 

δίπλα του, το Αγιο Πνεύμα βρίσκεται πάνω από τα κεφάλια τους σε μορφή περιστεριού. Στην Ορθόδοξη 

Εκκλησία χρησιμοποιούνται τρεις άγγελοι σαν σύμβολο της Αγίας Τριάδας, οι τρεις άγγελοι 

δηλαδή που φιλοξενήθηκαν από τον Αβραάμ, αφού τους έπαιρνε για απλούς ταξιδιώτες. 

Στην τέταρτη ζώνη βρίσκεται η παράσταση των δώδεκα Αποστόλων. Στην βόρεια πλευρά Ο 

Πέτρος και ο Παύλος με τα συνηθισμένα τους γνωρίσματα, δίπλα τους ο Ευαγγελιστής Ιωάννης που 

γράφει σε ένα ανοιχτό βιβλίο και ακολουθούσαν τρεις Απόστολοι με βιβλίο στα χέρτα τους. Στη νότια 

πλευρά ο Σίμων και ο Θαδδαίος, δίπλα τους ο Ευαγγελιστής Ματθαίος με ανοιχτό βιβλίο και έναν 

άγγελο και τρεις Απόστολοι με βιβλίο στα χέρια τους. 

Στην πέμπτη ζώνη ακολουθούν δώδεκα πίνακες σε σχήμα τετράφυλλου με τη σετρά των 

στηθαριών των προφητών που παρουσιάζει την Εκκλησία της Παλαιάς Διαθήκης, την εποχή του νόμου 

που κρατούσε από τον Μωυσή έως τον Χριστό. Οι προφήτες κρατάνε στα χέρια τους ανοιχτά 

ειλητάρια στα οποία είχαν γράφει αποσπάσματα από τις προφητείες τους για την ενσάρκωση του Θεού. 

Στη μέση της ζώνης στον κεντρικό άξονα βρίσκεται το σύμβολο του Θεού, το τρίγωνο με το μάτι στο 

κέντρο. 

Στο πιο πάνω μέρος του εικονοστασίου βρίσκουμε υποχρεωτικά τον σταυρωμένο Χριστό, με την 

Παναγία και τον Αγιο Ιωάννη στις δύο πλευρές του Εσταυρωμένου. 

Παρά τις εκκλησιαστικές προδιαγραφές και περιορισμούς ο κατασκευαστής του εικονοστασίου 

διέθετε κάποια καλλιτεχνική ελευθερία και όλος ο τοίχος των εικόνων έπρεπε να προσαρμόζεται στο 

ίδιο το κτήριο. 

124

Για το 1809 ο ναός εξωτερικά και εσωτερικά ήταν έτοιμος εξ ολοκλήρου. Οι ευκατάστατες 

ελληνικές οικογένειες δε Θεώρησαν τα κωδωνοστάσια κατάλληλα, γι' αυτό το 1873 με σχέδια του Ybl 

Miklós τα αντάλλαζαν με καινούρια. Η καινούρια πρόσοψη είναι επίσης έργο του Ybl. 

Μέλη της εκκλησιαστικής κοινότητας σύμφωνα με το νόμο μπορούσαν να γίνουν μόνο οι 

απόγονοι των ιδρυτών. Ως αποτέλεσμα της αφομοίωσης οι Έλληνες είχαν γίνει σχεδόν όλοι Ούγγροι, ο 

αριθμός των ορθόδοξων πιστών δηλαδή είχε μειωθεί. Το 1931 η εκκλησιαστική κοινότητα πήρε το 

όνομα «Υπό Ελλήνων Ιδρυθείσα Ορθόδοξος Ουγγρική Κοινότητα» επειδή γύρω στο 1930 είχε ιδρυθεί 

η ορθόδοξη ουγγρική κοινότητα «Ιωάννης Χρυσόστομος» την οποία φιλοξένησαν στο ναό. 

Η αναπαλαίωση του κτηρίου μετά τον Β' Παγκόσμιο Πόλεμο κράτησε από το 1946 έως το 1949 

και μετά διακόπηκε. Η πρόσοψη ανακαινίστηκε το 1953, και από το 1972 ξεκίνησε ολόκληρη η 

εξωτερική αναπαλαίωση του ναού. Η εσωτερική αναπαλαίωση έγινε το 1991-1996. Το νότιο 

κωδωνοστάσιο καταστράφηκε στους βομβαρδισμούς και τα έργα της αναστήλωσης του ξεκίνησαν το 

2008. 

Η ΔΟΜΗ ΤΟΥ ΕΙΚΟΝΟΣΤΑΣΙΟΥ (προσθήκη για το σχέδιο) 

1. ο Άγιος Αθανάσιος 

2. ο Άγιος Δη μητριός 

3. ο ΆγιοςΝικόλαος 

4. η Θεομήτωρ στο θρόνο με το Βρέφος 

Βασιλική πύλη: 

5. η Παναγία 

6. ο αρχάγγελος Γαβριήλ 

7.ηΆννα 

8. ο Ιωακείμ 

9. ο Χριστός στο θρόνο 

10. ο Άγιος Ιωάννης ο Βαπτιστής 

11 ο Άγιος Γεώργιος 

12. ο Άγιος Σπυρίδων 

13. η Γέννηση της Παναγίας 

14. ο αρχάγγελος Μιχαιήλ 

15. η Συνάντηση της Παναγίας με την Ελισάβετ 

16. η Εισαγωγή της Παναγίας στο ναό 

17. η Αατρεία των μάγων 

18. η Περιτομή του Ιησού 

19. η Ανάσταση του Λαζάρου 

20. ο Ιησούς περπατάει πάνω στα νερά 

21. ο Άγιος Στέφανος διάκονος 

22. ο Ιησούς στον κήπο της Γεσθημανής 

23. ο Άγιος Δαμιανός 

125 

24. ο Άγιος Κοσμάς 

25. η Γέννηση της Παναγίας 

26. η Γέννηση του Ιησού 

27. η Παρουσίαση του Ιησού στο Ναό 

28. η Βάπτιση του Ιησού 

29. η Μεταμόρφωση του Κυρίου 

30. η Κοίμηση της Θεοτόκου (η γιορτή του 

ναού) 

31. η Είσοδος στην Ιερουσαλήμ 

32. το Μυστικό Δείπνο 

33. η Ανάσταση του Χριστού 

34. . η Ανάληψη του Ιησού στον Ουρανό 

35. ο Ερχομός του Αγίου Πνεύματος 

(Πεντεκοστή) 

36., 37., 38., Απόστολοι με βιβλίο στα χέρια 

τους 

39.0 ευαγγελιστής Ιωάννης που γράφει σε 

ανοιχτό βιβλίο 

40. ο Πέτρος και ο Παύλος 

41. η Αγία Τριάδα της Καινής Διαθήκης 

42. ο Σίμων και ο Θαδδέως 

43. ο ευαγγελιστής 

Ματθαίος 

44. ., 45., 46., Απόστολοι 

47. Η πέμπτη ζώνη: Προφήτες της Παλαιάς 

Διαθήκης σε τετραφύλλι ο καθένας, έξι στην 

κάθε π/Ιευρά 

48. η Θεομήτωρ 

49. ο Άγιος Ιωάννης απόστολος 

50. η Σταύρωση

Marriann Olbert 

The three most notable churches and shrines of the 

Greek Diaspora In Hungary: Eger, Miskolc and 

Budapest. 

The Greek traders were given the chance to erect their Orthodox churches only after the Decree of 

Tolerance was issued in 1781 by Josef B'. However, although the Decree approved of the building 

of the churches for non-catholic believers, there were a lot of restrictions, such as there should not 

be any bell-towers or bells, and the buildings had to meet the requirements of the architecture that 

prevailed in the Empire. 

1. Eger: Serbian-Greek church "The transfer of the relics of Agios Nikolaos" ( Serbian 

Church)and its screen. 

In the 18' century, the Serbians and Greeks of Eger belonged to a common church community, 

where either the Serbian or the Greek element was expressed. Between 1729-32 the Serbians and 

Greeks reconstructed partly their old church and in 1753- after a hard bargain- built on top of it a 

baroque bell-tower. In 1785, after the permission of Emperor Josef B' (17-19 October 1784), which 

he gave after witnessing the awful state of the church, they built their new one. On 31 July 1786, 

they put the cross on the bell-tower and blessed the interior though it was not yet finished. The main 

motive of the screen in Eger is the grape (the bunch, the spirals and the leaves) which other than 

Thanksgiving, stresses the main business activity in the city, which was winery Due to the gradual 

adaption and after the vanishing or moving of the Greeks and Serbians, the Serbian Orthodox 

Church(Szentendre) is operating the church as a museum. 

2. Miskolc: The Hungarian Orthodox Church of the Holly Trinity and its screen. 

During the 1750s, the Greek community in Miskolc maintained a chapel named after Agios Naoum. 

Abraham Voy bought the land with the chapel and was renting it since 1745 to the Greeks. The 

beginning of the construction of a church in Miskolc is presumed to have been in 1782. Concerning 

the building of the church and the creation of the interior, the designs were drawn three times, in 

1776, in 1784 and in 1785. The inscription of the foundation stone, placed on the entrance of the 

church on the west side, is as follows: " This is the church of the Holly Trinity. The construction 

works started in 1785 during the reign of the emperor and king of Hungary, Josef B' and was 

completed in 1806 during the reign of the emperor and king of Hungary Francis B'. It was erected 

with the donations given by the Macedonian-vlachoi brothers.". Thw masterpiece of the church is 

considered to be the shrine of Miskolc with its 17 meters height. In 1944 the bell-tower was 

damaged because of a shooting and its restoration was completed in 195 5. 

3. The Hungarian Orthodox Church of Koimiseos Theotokou(the Dormition of the 

Virgin) 

In Budapest and its screen. 

The Greeks in Budapest originally exercised their religious belief in the existing church of the 

Serbians in Szerb street, since the 1Τ century. In 1783, they were given the chance to listen to the 

mass in the greek language, every second Sunday. In 1788 the Greeks and Macedonian-vlachoi of 

Pest decided to become separated by the Serbs and issued and official claim in the Governing 

Council in order to be allowed to build a church. The foundation stone was placed in 1791 and the 

building started. In 1800, Miklós jankovics completed the construction of the church. In the shrine of 

the church in Petőfi square appear images of western origin which are not indicative of the iconpaintings 

of the Greek sin Hungary. In 1809 the church was completed both outside and inside.. The 

wealthy Greek families did not consider that the bell-towers were inappropriate and they changed 

them in 1873 based of the design of Ybl Miklós. In 1931 the church community was named "By the 

Greeks Established Orthodox Hungarian Community". 

The reconstruction of the building after the Second world War lasted from 1946 until 1949 and then 

it stopped. The exterior was renovated in 1953 and since 1972 the whole renovation of the exterior 

of the building started. The south bell-tower was destroyed during bombings and the works for the 

reconstruction started in 2008. 

126

BELLAK GÁBOR 

Görög festők a 19. századi Pest-Budán 

A magyar művészetben számos olyan alkotóval találkozunk, akik nem magyar anyanyelvű 

miliőből származnak. De vajon fontos kérdés-e a művész származása, az őt kibocsátó nyelvi, 

kulturális, etnikai közeg? Valóban másképpen alkot-e egy pesti görög, mint egy pesti sváb, s vajon a 

művész származása mennyiben lényeges komponense annak az értéknek, amit az általa létrehozott 

alkotás végül is a nemzeti kultúrában, művészetben elfoglal. Valóban befolyásolja-e egy mű értékét, 

ha tudjuk, hogy alkotója sváb, szász, tót, szerb, román, zsidó, lengyel vagy éppen görög származású 

volt, ha mindeközben a mű létrejöttétől kezdve a magyar kultúra részét képezi, recepciója, 

interpretációja a magyar kultúrán belül formálódik meg, s tárgyi mivoltában is a magyar kulturális 

örökség részét képezi? Természetesen nem, s még akkor sem, ha olyan eszményi helyzetet 

tételezünk föl, melyben a művész nem vándorol, nem váltogatja az általa használt nyelveket, s még 

tevékenységének helyszínei sem kerülnek hol egyik, hol másik ország fennhatósága alá. Hát még 

mennyire nem a 18-19. századi Közép-Európában, ahol a művészeti élet központjai igazi soknyelvű 

és sok-kultúrájú városok voltak. 

A származás társadalomtörténeti kérdés, művészettörténetileg pedig csak akkor tűnik 

lényeges, értékképző elemnek, ha a származásból adódó kulturális identitás a létrehozott 

alkotásokon is reprezentatív módon van jelen. A magyar művészetben jó néhány görög származású 

művésszel találkozunk, ám csak kévésükről mondható el, hogy markánsan görög művészetet hoztak 

volna létre. Kétségtelen, hogy a hazai görög templomok művészete egyszerre magyar és speciálisan 

görög művészet is. Am például a pesti Laccataris Demeter életképes portréfestészetének 

értékelésében az alkotó görög származása aligha játszik bármiféle szerepet is. 

A görög nő 

Mégsem teljesen haszontalan azonban a 19. századi magyar művészet történetének az ilyen 

fajta társadalomtörténeti vizsgálata. Minden művész életműve mögött egy sajátos élettörténet is 

húzódik. Egy olyan történet, ami asszimilációról, érvényesülésről, sikerről és csalódásokról szól. 

Inspiráló vagy céltalan küzdelmekről, a környezet lelkesítő vagy éppen bénító hatásáról, 

szokásokról, elvárásokról, s ebben az összefüggésben egyáltalán nem mindegy, hogy kit milyen 

szűkebb közösséglegyen az családi, vallási vagy etnikai közösség-bocsát útjára. A magyar festészet 

19. századi történetében a görögség több szempontból is lényeges szerepet játszik. A görög 

családokból származó alkotók mellett maga a modern görögség, mint téma is ekkoriban jelenik meg 

a festészetben. Az etnikai kuriózumok, a bizonyos értelemben egzotikus témák között jelenik meg a 

görög ember, s elsősorban a görög nő a 19. századi magyar festészetben. A görög művészeti 

tematika egyik fő motiválója a görög népnek az 1820-as években vívott felszabadító háborúja volt a 

Török Birodalom ellen. Delacroix megrázó, vagy sokszor csupán egzotikus görög képei ennek az új 

görög-kultusznak éppolyan szép példái, mint a Leo von Klenze, Karl Friedrich Schinkel, vagy Carl 

Rotmann művészetében megjelenő görög tematika, ami különösen Ottó, bajor herceg görög királlyá 

választása után (1832) élénkült meg. De minden politikai aktualitásnál is lényegesebb az az európai 

kultúrában egyre növekvő grekofilia, ami Johann Joachim Winckelmann (1717-1768) 

művészettörténeti és archeológiai munkássága nyomán az egész rákövetkező évszázad szellemiségét 

áthatotta Schillertől, Höl-derlintől, Goethétől kezdve egészen Stefan Georgéig, vagy Arnold 

Böcklinig. 1 Az európai 

127

omantika rokonszenve a görögség mellett természetesen hatással volt a magyar művészetre is. 

Már a Műegylet első kiállításán megjelent Eugen Hummel festménye, a Görög hölgy 

arczképé de már 1842-ben találkozhatott a pesti közönség annak a Karl Wilhelm Heidegger von 

Heideck bárónak egy görög tájképével is, aki nemcsak festő volt, hanem magas rangú 

katonatisztként Görögországban is szolgált, sőt Ottó kiskorúsága alatt kormányzóként 

tevékenykedett. 3 Görög témájú képeket állított ki Johann Ender, 4 és Weber Henrik is. 5 Ugyanakkor a 

görög nő, mint bizonyos értelemben a kelet, az izgató és érzéki Oriens képviselője, az orientalizáló 

festészetünkben is megjelenik, elsősorban csábító szépségként. 6 A velencei Marastoni Jakab 

személyében és művészetében a 19. századi magyar festészet egyik legizgalmasabb alakját testesíti 

meg. Marastoni az 1830-as években telepedett le Pesten. Festőként dolgozott, részt vett a Műegylet 

tárlatain kiállító művészként és a tárlatok rendezőjeként is. 1846-ban megnyitott „Akadémiája" 

pedig a hazai művészképzés első számottevő intézménye volt. Velencei létére komoly áldozatokat 

hozott a magyar művészet érdekében, s nagylelkűen hozzájárult a Magyar Nemzeti Múzeum 

képtárának gyarapodásához is. Görög nő 1 című festményét 1845-ben a Műegylet vásárolta meg 220 

forintért a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor Nemzeti Képcsarnoka számára. 

Természetesen merő véletlen, de mégiscsak tény, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum 1845ben 

megalakult Nemzeti Képcsarnokának újonnan megnyitott leltárkönyvében az első tétel 

Marastoni Jakab képe, a Görög nő 8 lett. Most itt, a hazai görögségről szóló tanulmányban talán nem 

retorikai túlzás azt mondani, hogy az önálló magyar képzőművészeti muzeológia megszületése egy 

„görög nő"-höz kapcsolódik. Ez a görög nő persze valójában Giovanna Bianchi volt, Marastoni 

velencei felesége, akit a kor divatjának megfelelően görög kosztümben festett le, s e képről 

tanítványaival is számos másolatot készíttetett. Marastoni Görög nője ugyanakkor nem egy 

teljesen originális kompozíció. Marastoni gyakorlatilag mesterének, Natale Schiavoninak a trieszti 

múzeumban őrzött Odaliszkját másolta le, pontosabban görögösítette, hiszen a turbánt görög 

fejfedőre alakította át, s ráadásul a jóval visszafogottabb öltözetű odaliszkból egy bájait nyíltan 

feltáró szépséget formált. 9 

A magyar biedermeier görög mesterei: Laccataris és Sterio 

A Bécsben született Laccataris Demeter (1798-1864) a reformkori Pest-Buda sokszínű 

etnikai miliőjének egy jellegzetes figurája. Tanulmányait Debrecenben, illetve Bécsben, Josef 

Danhausernél végezte. 1835 körül már Pesten dolgozott. Eleinte cégéreket festett, s népszerű 

metszetekről másolt olaj képeket. Címről ismert egyik pesti cégére Mátyás királyt ábrázolta lóháton 

ülve. 10 1843-tól állított ki a Műegylet tárlatain, s képeinek címei, illetve ismert kompozíciói alapján 

igazi mindenes festő volt. Festett mitológiai képeket, etnikai zsanért, mint pl. a Kis Savoyard címen 

ismert képét, amit 1843-ban a Műegylet vett meg 80 forintért. 11 A Dorottya, Don-Quixette-ből 

címen kiállított képe 12 minden bizonnyal irodalomtörténeti ihletettségű történeti zsáner lehetett, az 

1860-ban festett Attila Aquileiába érkezik a 455. évben 13 című képét pedig nagyigényű történeti 

kompozícióként lehet elképzelnünk. Zsánerképei, mint pl. A kis mutatványos, 14 inkább érdekes 

témájukkal, s nem különösképpen kiváló festői kvalitásaikkal ragadják meg a nézőt. Moralizáló 

életképei, mint pl. az 1840-ben készült Kegyhely 15 címen ismert műve határozottan a bécsi 

biedermeier, s azon belül is mesterének, Josef Danhausernek a hatását mutatja. Lord Byronról, 

minden bizonnyal a Lord görögség iránti szimpátiája miatt egy különös ideálportrét festett, melyen 

Byron érzelmes skót lantosként, skót népviseletben jelenik meg egy sziklás, minden bizonnyal görög 

tájban. 16 A hazai közönség előtt leginkább a Kisfaludy Károly kompozíciója alapján festett Dobozi 

és hitvese 17 című hazafias életképe ismert, valamint a pesti Szent Rókus templom 

128

Számára készült oltárképe. 

Dobozi Mihály és hitvesének története mind irodalmi, mind képzőművészeti földolgozásokban 

a 19. század egyik leg-népszerűbb történeti témája volt. 18 Az Istvánffy Miklós 

nyomán fönnmaradt történet német nyelvű dramatizált változatai a bécsi Archív című folyóiratban 

jelentek meg, a magyar költők közül Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Sándor, s Kisfaludy Károly írtak 

Doboziról hosszabb-rövidebb költeményt. Laccataris festményének előképe egy 1822-es 

rézmetszetet, amelyet Kisfaludy Károly vázlata nyomán Martin Schármer rajzolt, illetve Blaschke 

János metszett rézbe, s amely Kisfaludy folyóiratában az Aurórában jelent meg." Kisfaludyt jelen 

esetben bátyjának, Sándornak a Dobozy Mihály és hitvese című regéje inspirálta. Kisfaludy Sándor 

Dobozijának közvetlen forrása pedig Budai Ferenc 1804-1805-ben megjelent Lexicona volt. A kötet 

Kisfaludy Sándor könyvtárában is megtalálható volt, ennek végére a költő be is jegyezte a 

földolgozásra alkalmas témákat. Az irodalmi Dobozy-földolgozások közül Kisfaludy Sándoré a 

legkidolgozottabb és a legszínesebben megírt verzió. Nem véletlen, hogy Kazinczy Ferenc annyira 

el volt ragadtatva tőle, hogy egyenesen nemzeti himnuszunknak szerette volna tudni. "Dobozy 

gyönyörű, a' Nemzeti Éneknek pedig óhajtanám, hogy azt a' Magyar úgy énekellye minden reggel és 

estve, mint az Angol a' maga God save the Kingjét." írja Pápay Sámuelnak 1822. febr. 13-án. 

Másnap, február 14-én pedig így ír Kisfaludy Károlynak: "A bátyád Dobozyja valóban igen szép, a' 

Nemzeti Éneknek pedig óhajtom, hogy azt minden Magyar tanulj a-el, 's reggeli és estveli 

könyörgése mellett mondja el teljes szívből, teljes lélekből és minden erejéből". 20 A Dobozi-téma 

hallatlan népszerűségét annak köszönhette, hogy hőseit Dobozit és hitvesét nemcsak történeti 

hősként lehetett értelmezni, hanem egy nagyon izgalmas szerelmi dráma hőseiként is. A magyar 

történelem ilyen szentimentális, két-három szereplősre dramatizált jelenetei (hasonlóan pl. Szent 

László cserhalmi leánymentéséhez, vagy a szintén sok változatban feldolgozott Zách Feliciántémához) 

a 19. század elején jelennek meg a magyar képzőművészetben, nem utolsósorban az 

almanach-illusztrációk révén. 

Laccatarist, noha sokoldalú és minden műfajban dolgozó festő volt, elsősorban mégis 

portréfestőként tartják számon. Ismert portréi más műfajban készült alkotásaihoz képest jóval 

magasabb színvonalon állnak. Modelljeit a pillantásuk, fejtartásuk alapján izgalmas és érdekes 

személyiségeknek látjuk. A többnyire férfiakat ábrázoló arcképein ápolt, sokszor egészen a divat 

túlzásaitól sem mentes alakokat találunk, akiknek kifinomult karaktere, csinos ruházata sajátos 

romantikus feszültségben áll a mögéjük festett mozgalmas tájrészletekkel, színes és fantáziadús 

felhőalakzatokkal, viharos hatású egekkel. 

A szeszélyes és bohém természetű festő részt vett 1848 forradalmában is, a Pilvax 

kávéházban hazafias képeket festett, 21 1849-ben Grazban bujdosott, de később hazatért Pestre, s ott 

is halt meg 1864 karácsonyán. 

Művészileg sokkal egységesebb, s kvalitását tekintve is jelentősebb életmű Sterio Károlyé 

(1821-1862). A bánsági Szászkabányán született festő családjának első pesti tagja Georg 

129

Sterju (1750-1822). 23 Sterio, aki már tízéves korában kiemelkedő rajztudásról tett 

tanúbizonyságot, 1838-tól a bécsi akadémián töltött két évet, majd Münchenben, Franciaországban 

és Itáliában képezte magát. Az 1840-es évek második felében már Pesten élt. 

Sterio munkásságának kiemelkedő részét alkotják portréi. A többnyire akvarellel festett 

munkák között számos jeles kortársának arcképét megtaláljuk. A puha fotelben ülő, barettes Feszi 

Frigyesről festett 1847-es portréja a 19. századi magyar művészarcképek egyik legszebb darabja. 24 

Hasonlóképpen Sterio nevéhez fűződik Széchenyi István híres pesti lovasportréja is (1857.). A 

kockás öltönyben, széles karimájú kalapban a pesti Duna-parton lovagló Széchenyi mögött a 

Lánchíd íveli át a folyót. Széchenyit kissé alulnézetből látjuk, így alakja mintegy Pest-Buda 

jellegzetes sziluettje fölé magaslik. Jóllehet színes litográfiáról van szó, a kompozíció az ábrázolt 

személye és a kompozíció sajátossága folytán a reprezentatív lovasportré műfaji hagyományát 

követi. 

Ugyanakkor Széchenyi grófot éppúgy láthatjuk egy békésen poroszkáló úrlovasnak, mint a 

háttérben ábrázolt város voltaképpeni „birtokosának", vagy gazdájának is. Ha lehet egyáltalán a 

polgári lovasportré hibrid műfajáról beszélni, akkor Sterio Széchenyi-portréja éppen ezt képviseli. 

Sterio 1848-49-es forradalmi tevékenységéről nincs tudomásunk, de az bizonyos, hogy számos 

életképet festett a forradalom és a szabadságharc eseményeiről, s több honvédtisztet is lefestett. 

Klapka Györgyről készült portréja talán a legismertebb és legtöbbet reprodukált Klapka-ábrázolás. 

Ha 1848-49 képzőművészeti reprezentációjáról beszélünk, feltűnő, hogy a sajtóban megjelent 

illusztrációkon, rajzokon kívül a festészetben mennyire nem hagyott nyomot a korszak 

legmeghatározóbb eseménye. Borsos Nemzet-őrjén, Than Mór színes csataképein kívül alig találunk 

igazán komoly festményt, ami a forradalomra, vagy a háborúra reflektált volna. A betléri Andrássykastély 

gyűjteményében azonban a számos Sterio-zsánerkép mellett két szép, igazi negyvennyolcas 

kompozíció is megtalálható. Az egyiken egy haldokló honvéd mutat az ostromlott Buda irányába. 25 

A háttérben a Gellérthegy zöldell, míg Buda füstölgő várának falait hömpölygő honvédsereg 

ostromolja majdnem úgy, mint ahogy Pettenkoffen közismert rajzán látható. Mind a csatajelenet, 

mind a tájképi elemek kiválóan megoldott részek. A haldokló honvéd, s az őt támogató bajtársa 

kompozicionálisan és festőileg is magas színvonalon kidolgozott csoportot alkotnak. Egy másik 

Betlérben őrzött alkotása pedig nem más, mint a Dembinsky menekülése Törökországba című, 

sokszor reprodukált festmény. 26 Dembinskyt, az „ősz bajnok"-ot honvédtisztek veszik körül egy 

parányi ladikban, miközben a tábornok fejét szomorún lehajtva veszi tudomásul, hogy a 

szabadságharc elveszett. Sterio 1850-ben festett kompozíciója frissen reagált a politikai 

eseményekre. A szereplők arcán fájdalom és szomorúság ül, így a kép minden lehangoltsága 

ellenére is érzelmileg 

130

megindító alkotás. Már ez a néhány képe is elegendő lenne ahhoz, hogy Steriot 1848 igazi festői 

krónikásaként becsüljük. Az ő magyar festészetben játszott szerepe azonban ennél sokkal 

jelentősebb. Az 1850-es évektől több képes albumot is illusztrál, így rajzai, litográfiái az ekkoriban 

formálódó magyar népies zsánerfestészet nagyon fontos előzményeinek tekinthetőek. 1855-ben 

jelent meg Prónay Gábornak a Vázlatok Magyarhon népéletéből című munkája. A kötet 25 

illusztrációját Barabás Miklós, Weber Henrik és Sterio Károly készítették. A gyönyörű színes 

lapokon a korabeli magyar népélet jellegzetes helyszínei és figurái elevenednek meg a szüretelőktől 

a tutajosokig, a vándorló cigányoktól a lacikonyhákig, kocsmától a szérűkig. Bizonyos, hogy Sterio 

illusztrációi nélkül a reprezentatív magyar életképfestészet Canzi Ágostnál, Barabás Miklósnál 

megfogalmazott emble-matikus kompozíciói sem születhettek volna meg. 

Sterio sokoldalú munkásságának „leggörögebb" eredménye a Szerb utcai görögkeleti 

templom 48 képének megfestése volt 185 7-58-ban. A képeken magas színvonalon egyesül az 

ortodox ábrázolási hagyomány Sterio nyugati, akadémikus tanultságával. 

„Arca sápadt, s a görög szépség jellege ömlik el rajta... " 27 Nákó Berta 

Nákó Berta, pontosabban gróf Nákó Kálmánné gróf Gyertyánffy Berta (1819-1882) 

születésére nézve nem a görög eredetű Nákó-család sarja. Temesváron született, iskolaéveit St. 

Pöltenben töltötte. 1842-ben kötött házasságot az 1813-ban grófi rangra emeltetett Nákó Sándor 

fiával, Kálmánnal. Az ifjú pár beutazta egész Európát, ahol Berta képtárakat látogatott, s rengeteg 

vázlatot készített. Apósa Nákó Sándor halála (1848) után Bécsben telepedtek le. A Dorotheergasse 

14 szám alatti palotájuk, melyben később a Miethke műkereskedés kapott helyet, igazi társasági és 

szellemi központ volt. Berta grófnő mindenkit elbűvölt szépségével, s fantasztikus 

zongorajátékával. Egy alkalommal Liszt Ferenc is megbabonázva hallgatta játékát, s így szólt: „Ezt 

én is el tudom játszani, de így nem!" 28 Bertának saját, makói zenészekből álló cigánybandája volt, 

akikkel gyakran léptek fel, sokszor jótékony célú koncerteken is. Sokat emlegetett koncertjük volt a 

pozsonyi árvízkárosultak javára rendezett fellépésük, vagy a horvátországi éhínség szenvedőinek 

javára rendezett koncertjük 1860 áprilisában. 

Nákó Berta, a festő inkább autodidakta volt, de bizonyos értelemben Ignaz Raffalt és 

Friedrich von Amerling tanítványának is tekinthető. Azon kevesek közé tartozik, akik 

Magyarországon a 19. században nő létükre komoly festőművészi sikereket értek el. Amerlingről 

festett portréját János főherceg vette meg bécsi ebédlője számára. Kiváló ízlése, dekoratív érzéke 

bécsi palotájuk berendezésében mutatkozott meg. A parketta mintázatától kezdve a képekig és 

lámpákig minden Berta tervei szerint készült el, s vált elismerés tárgyává. Nákó Berta elsősorban 

portréfestőként vált sikeressé, ráadásul a műfajnak egy olyan ágában, amit r a j t a kívül senki sem 

művelt. Szülőföldjének, s később családja lakóhelyének, Nagyszentmiklósnak, illetve tágabban a 

Bánságnak román és cigány lakóit, főleg lányait és asszonyait örökítette meg portréin. Nákó Berta 

cigányportréin egyrészt a 19. században divatos cigánytematika egyik változatát figyelhetjük meg, 

másrészt egy sajátosan modern reprezentációját is a cigányságnak. Nákó, bár nem nélkülözi a 

cigányábrázolásban gyakran fölbukkanó orientalista elemeket, nem etnikai kuriózumként mutatja be 

cigány szereplőit, hanem kifejezetten autonóm, névvel ellátott személyiségekként. Etruska, Riszta, 

Radu, Baba és más modellek után a most kiállított kép modellje is egyszerre tűnik az 

Ezeregyéjszaka meséiből előtűnő keleti szépségnek, egy fejedelmi asszonynak, s természetesen egy 

modern, szuggesztív tekintetű dámának is, pedig valójában nem más ő, mint „Spirka cigánylány", 

ahogy az a kép hátoldalára ragasztott címkén olvasható. 

A Nákó-család nagyszentmiklósi kastélyában (ahol Bartók Béla nagyapja és apja teremtették 

meg Magyarország legkorszerűbb 

131

mezőgazdagsági szakoktatását) Berta asszony esti koncerteket adott, s jelentős társasági 

életet szervezett, folytatva mindazt a hagyományt, amit már bécsi éveiben megteremtett. 29 

Az ő modern női személyiségét sugározta át cigány-modelljeinek portréira is, jelentősen 

megújítva ezzel a cigány ábrázolás addigi konvencióit. 

Nem a grófi család tagja az a dilettánsnak tekinthető Nákó János, akinek életéről 

semmit nem tudunk azon kívül, hogy az 1840-50-es években Pesten dolgozott, 1840-es 

Tengeri táj című képe pedig mintegy száz évvel később került múzeumi tulajdonba. 30 A 

szépen megfestett éjszakai tájkép gyakorlott kezű festőre vall, aki ismerte a kor romantikus 

tájképábrázolásának konvencióit. Az 1842-ben kiállított Hajótörés című képe is minden 

bizonnyal hasonló felfogású tengeri tájkép lehetett. 31 

A jelentősebb görög eredetű családok festői közül végezetül Lyka Károlyt (1869- 

1965) érdemes megemlítenünk. Lyka, aki a modern magyar művészettörténetírás és 

műkritika egyik meghatározó alakja, eredetileg festőnek készült. Müncheni akadémiai 

tanulmányok után hagyott föl a festészettel, s választotta inkább a kritikusi, írói pályát. 

Csupán ez az egy, különösen talányos önarcképe ismert, amelyben egyszerre követi a 

bizánci ikonok szembenéző, szimmetrikus Krisztus-ábrázolását, illetve az ezt a hagyományt 

újjáteremtő és a modern művész-önreprezentáció egyik prototípusát megalkotó Dürer 1500as 

önarcképét, de ars poeticái összefüggésben idézi meg Tiziano Égi és földi szerelem című 

művét is. 32 

A provinciális karakterű Laccataris Demetertől az univerzális művészi hitvallást 

kifejezni tudó Lyka Károlyig terjed a 19. század magyarrá lett görögjeinek sora a 

festészetben. Ugyanazt a művészi utat járták be görög származású festőhonfitársaink is ez 

alatt a száz év alatt, mint amit a magyar festészet általában is megtett. Történetünk 

kibogozhatatlanul összetartozik tehát. 

132

BELLAK GÁBOR 

ΕΛΛΗΓΪΕΣ ΖΩΓΡΑΤΟΙ ΣΤΗ ΒΟΥΔΑ ΚΑΙ ΤΗΓί ΠΕΣΤΗ ΚΑΤΑ ΤΟΓϊ 19° 

ΑΙΩΓΪΑ 

Στην ουγγρική τέχνη μπορούμε να συναντήσουμε αρκετούς δημιουργούς με διαφορετική 

καταγωγή και γλώσσα από την ουγγρική. Άραγε, πόσο επηρεάζει την αζία της Τέχνης, όταν 

γνωρίζουμε από που κατάγεται ο δημιουργός, πριν αυτός ενσωματωθεί στον ουγγρικό πολιτισμό; Η 

καταγωγή του καλλιτέχνη είναι κοινωνικό, επιστημονικό και ιστορική ερώτημα, στην Ιστορία όμως 

της Τέχνης τα έργα του καλλιτέχνη είναι αυτά που μας φανερώνουν την καταγωγή και την 

ταυτότητα του. 

Κατά τον 19° αιώνα στην Ουγγαρία υπάρχουν αρκετοί Έλληνες καλλιτέχνες, λίγοι όμως 

είναι αυτοί που μεταφέρουν αυστηρά την ελληνική τεχνοτροπία, καθώς είναι επηρεασμένοι από το 

ουγγρικό πολιτιστικό γίγνεσθαι. Άλλωστε, αυτή την εποχή στην κεντρική Ευρώπη οι καλλιτέχνες 

ζουν σ' ένα πολύγλωσσο και πολυπολιτισμικό περιβάλλον. Στην Ουγγαρία μόνο η ελληνική εκκλησιαστική 

τέχνη έχει μεταφερθεί και αποτελεί σημαντική παρουσία μαζί με την ουγγρική 

τεχνοτροπία. 

Η ελληνική επανάσταση ως πηγή έμπνευσης στους καλλιτέχνες της κεντρικής Ευρώπης κατά τον 

19° αιώνα. 

Η τεχνική και η έκφραση κάθε καλλιτέχνη επηρεάζεται από την προσωπική του ζωή, το 

οικογενειακό περιβάλλον, την πίστη του, τις συνήθειες του, τις επιτυχίες του, αλλά και από την 

περιρρέουσα ατμόσφαιρα της εποχής του. 

Από την καθημερινή πολιτική αυτής της εποχής το πιο σημαντικό στοιχείο είναι ο 

φιλελληνισμός της Ευρώπης που ξεκινάει από τις ανασκαφές του Johann Joachim Winckeimann 

(1717-1768), ο οποίος ενέπνευσε τον 19° αιώνα τις πνευματικές ιδεολογίες των Sciller, Hölderlin, 

Goethe, Stefan George και Arnold Böcklin. 

To 1820 όλοι είναι εντυπωσιασμένοι και εμπνευσμένοι από την ελληνική επανάσταση και 

ιδιαιτέρως οι ζωγράφοι οι οποίοι με πολλή αγάπη διαλέγουν τα ελληνικά Θέματα δείχνοντας μ' αυτό 

τον τρόπο τη συμπάθεια τους στους αγωνιζόμενους επαναστάτες. Μερικά δείγματα της 

νεοελληνικής λατρείας είναι τα εντυπωσιακά έργα των Delacroix, Leo von Klen-ze, Karl Friedrich 

και Carl Rotman. 

Η συμπάθεια για τους Έλληνες είναι εμφανής και στην Ουγγαρία. Για παράδειγμα, στην 

πρώτη έκθεση του Műegylet στην Πνευματική Εστία εμφανίζεται ο πίνακας του Eugen Hummel : 

«Πορτρέτο μιας Ελληνίδας». Επίσης, ο βαρόνος Karl Wilhelm Heidegger von Heidegg που ως 

στρατιωτικός βρίσκεται στην Ελλάδα, το 1842 στην έκθεση του εκθέτει το ελληνικό τοπίο. Με 

ελληνικά Θέματα εκθέτουν και οι Johann Ender éáé o Weber Hernick. 

Αξίζει να σημειωθεί ότι ο Maras-toni Jakovos, ο πιο σημαντικός ζωγράφος του 19 ου αιώνα 

στην Ουγγαρία και ιδρυτής της Ακαδημίας των Καλλιτεχνών στην Πέστη, ζωγράφισε το 1845 τον 

πίνακα με θέμα «Η Ελληνίδα». Το έργο αυτό σηματοδοτεί τη γέννηση της αυτόνομης Ουγγρικής 

Μουσειολογίας Καλών Τεχνών. 

Το Ουγγρικό Beidermeier με έλληνες καλλιτέχνες: Λακκατάρης Δημήτρης 

133

Λακκαχάρης Δημήτρης (1798-1864) 

Γεννήθηκε σχη Βιέννη ίο 1798? σπούδασε σιο Debrecen και σχη Βιέννη και είχε δάσκαλο 

tov Josef Danhaser. To 1835 δούλευε στην Πέστη αντιγράφοντας διάφορους πίνακες και κάνοντας 

πινακίδες αγγελιών. 

Το 1843 εκθέτει για πρώτη φορά τους πίνακες του στην Πνευματική Εστία με όλα τα 

Θέματα της εποχής: «Kis Savoyard» (εθνική ηθογραφία), «Dorottya», «Don Quuxette» (ιστορική 

ηθογραφία του 1843), «Η άφιξη του Attila το 455 στην Aquileiába», «A kis mutatványos» (δηλαδή 

ο μικρός σαλτιμπάγκος, ηθογραφία), «Kegyhely» (λάδι), «Λόρδος Βύρων» (λάδι), «Ο Dobozy και η 

γυναίκα του» (λάδι) κλπ. Ο πίνακας «Dobozy» ήταν πολύ δημοφιλής και πολλοί καλλιτέχνες 

ζωγράφισαν με το ίδιο στυλ. Ο Λακκατάρης όσα Θέματα και εάν ζωγράφισε έμεινε σαν ζωγράφος 

πορτρέτων. 

Έλαβε μέρος στην ουγγρική επανάσταση το 1848 και έφτιαξε αρκετούς πίνακες 

εμπνευσμένους από τον αγώνα των επαναστατών. Το 1849 αυτοεξορίστηκε στο Graz? έπειτα από 

μερικά χρόνια επέστρεφε στην Πέστη, όπου πέθανε το 1864 ανήμερα των Χριστουγέννων. 

Sterio Károly (1821 -1862) Σχεργίου Κάρολος 

Γεννήθηκε το 1821 στην Soászka-bánya. Σπούδασε στην Ακαδημία της Βιέννης το 1838 

και ύστερα στο Μόναχο, στη Γαλλία και την Ιταλία. Το 1840 εγκαταστάθηκε στην Πέστη όπου ο 

κόσμος αγκάλιασε την τέχνη του. 

Η ζωγραφική του έχει να επιδείξει πολλά πορτρέτα, πίνακες ζωγραφικής και ακουαρέλες. 

Ένα σημαντικό έργο του είναι ο «Feszi Frigyes» του 1847 που τον παρουσιάζει στην πολυθρόνα 

του? το έργο αυτό είναι ένα από τα καλύτερα του 19 αιώνα. 

Ένα πολύ γνωστό έργο του είναι ο «Zsechenyi Stefan», μια έγχρωμη λιθογραφία που τον 

παρουσιάζει καβάλα 

στο άλογο με φόντο την παραλία της Πέστης δίπλα στη Γέφυρα της Αλυσίδας, θέλοντας να δείξει 

ότι είναι ο ιδιοκτήτης όλης της περιοχής. 

Ο Sterio Károly ζωγράφισε και στιγμές από την ουγγρική επανάσταση, όπως το έργο 

«Klapka György». Στο παλάτι Andrássy στο Betlér υπάρχουν πολλές λιθογραφίες του καλλιτέχνη εκ 

των οποίων δύο απεικονίζουν την ουγγρική επανάσταση του 1848-1849. Το 1850 δημιουργεί τον 

πίνακα «Απόδραση του Dembinsky». Ο πίνακας προκαλεί μεγάλη συγκίνηση η οποία απεικονίζεται 

στα πρόσωπα των επαναστατών κατά την αποχώρηση τους και ιδιαίτερα του συνταγματάρχη μαζί 

με τους στρατιώτες του. Με αυτούς τους πίνακες ο ζωγράφος χαρακτηρίζεται σαν ιστοριογράφος 

και ηθογράφος. 

Ο Στέριο θεωρείται και πρωτεργάτης της ουγγρικής ηθογραφίας. Μαζί με τους Barabás 

Miklós και Weber Henrick το 1855 σχεδιάζουν ένα τόμο με τίτλο « Από την ζωή του ουγγρικού 

λαού» ο οποίος εκδίδεται από τον Prónay Gábor. Στον τόμο αυτό παρουσιάζεται η καθημερινότητα 

του ουγγρικού λαού σε 25 ιλουστρασιόν πίνακες. 

Η ελληνική καταγωγή του μεταφέρεται και εμφανίζεται στις 48 εικόνες που δημιούργησε το 

1857-58 στην Πέστη για την εκκλησία που βρίσκεται στη οδό Sérv utca. Σε αυτές τις εικόνες έχει 

συνδυάσει όμορφα την ορθόδοξη τέχνη με την δυτική. 

Nako Berta «Ένα χλωμό πρόσωπο με ύφος ελληνικής ομορφιάς» 

Είναι σύζυγος του Έλληνα Νάκου Κάλμαν, γεννημένη στο Qyertyanffy από Ούγγρους 

γονείς. Απέκτησε μεγάλη φήμη σαν ηθογράφος τον 19° αιώνα και ειδικότερα για τη ζωή των 

τσιγγάνων την οποία ανέδειξε από τους πίνακες της. Είχε μάλιστα ιδιόκτητη τσιγγάνικη μπάντα 

στην οποία συμμετείχε ως τραγουδίστρια στα γλέντια της περιοχής με τέλεια φωνή και 

αριστοκρατική εμφάνιση. 

134

Μετά to Θάνατο του πεθερού της Náko Sándor to 1848 εγκαταστάθηκαν στη Βτέννη 

οτκογενετακώς κατ έμετναν στο παλάττ τους στην οδό Dorotheergasse 14. Εκεί δημτούργησαν ένα 

πνευματτκό περτβάλλον όπου οτ παρέες τους με μεγάλη ευχαρίστηση συμμετείχαν. 

Με τους πίνακες της δημτούργησε ένα καινούρτο είδος, αν κατ αυτοδίδακτη. 

Nako János 

Δεν ανήκετ στη γνωστή οτκογένετα Νάκου κατ δυστυχώς δεν γνωρίζουμε πολλά γτα αυτόν 

κατ την οτκογένετα του. Δούλευε στην Πέστη την περίοδο 1840-1850. Το 1840 δημτούργησε τον 

πίνακα "Θαλασσινό Τοπίο» κατ το 1842 σε μία έκθεση είχε παρουστάσετ τον πίνακα «Ναυάγτο». 

KarolosLyka (1869-1965) 

Σπούδασε ζωγραφτκή στην Ακαδημία του Μονάχου, αλλά μετά το τέλος των σπουδών του 

εγκατέλετψε τη ζωγραφτκή τέχνη γτα ν' ασχοληθεί με την Ιστορία κατ την κρτττκή της Τέχνης. 

Μέχρτ σήμερα θεωρείτατ ο μεγαλύτερος κρτττκός κατ συγγραφέας γτα ττς τέχνες αφήνοντας 

τεράσττο έργο. Από την ζωγραφική του γνωρίζουμε μόνο μία αυτοπροσωπογραφία του. Με τον 

Karolos Lyka τελετώνει η παρουσία των Ελλήνων ζωγράφων στην Ουγγαρία του 19 ου αιώνα . 

Μελετώντας τους ελληνικής καταγωγής ζωγράφους παρατηρούμε όττ βάδτζαν τον ίδτο 

καλλττεχντκό δρόμο με τους ντόπτους ομότεχνους τους τα τελευταία εκατό χρόντα. Αυτός ο 

τστορικός δεσμός μας κρατά πάντα ενωμένους. 

135

BÉLLAK GÁBOR 

GREEK PAINTERS IN BUDA AND PEST 

DURING THE 19 TH CENTURY 

The Hungarian art is overwhelmed by many artists of origin and language other than the 

Hungarian. It is open to question, how much the value of Art is affected if we know the origin of the 

artist before s/he is incorporated into the Hungarian civilization. The artist's origin is a social, 

scientific and historic question, however, in the History of Art, and it is the works of the artist that 

determine his/her origin and identity. In the 19' century in Hungary, a lot of Greek artists can be 

found, few however are those who convey strictly the greek mentality, since they are influenced by 

the Hungarian cultural element. Besides, during that era, in Europe, the artists are living in a multilingual 

and multicultural environment. In Hungary only the Greek religious art has been transferred 

and along with the Hungarian mentality make a notable appearance. 

The Greek revolution as a source of inspiration for the artists of central Europe in the 19' 

century. 

Every artist has his/her own personal life which is revealed through his/her technique. It is 

important to stress out that his/her expression is influenced by the family, the faith, the habits the 

success and also the level of adaption to the environment where the artists live. 

The most significant element of the everyday politics during that period of time, is Europe's 

philhellenism which starts since the excavations held by Johann Joachim Wickeimann (1717-1768), 

who in the 19 th century inspired the spiritual ideology of Sciller, Hölderlin, Goethe, Stefan George 

and Arnold Böcklin. 

In 1820 everybody is impressed and inspired by the Greek revolution and especially the 

painters who select their Greek topics with much love, displaying thus, their support towards the 

revolutionaries. Some samples of the modern-Greek adoration are the exceptional works of 

Delacroix, Leo von Klenze, Karl Friedrich éáé Carl Rotman. 

The feeling of sympathy towards the Greeks is obvious in Hungary too. For instance, in 

the first exhibition of Műegylet in the Centre of Culture, is displayed the painting of Eugen 

Hummel: " Portrait of a Greek woman". Moreover, the baron Karl Wilhelm Heidegger von Heidegg 

who is in Greece as a military figure, in his exhibition in 1842 displays the Greek landscape. The 

exhibits of Johann Ender andWeber Hernick are also based on Greek topics. 

It is worth mentioning that Marastoni Jakovos the most important painter in Hungary in the 

19th century and founder of the Academy of Artists in Pest painted in 1845 the painting with the 

topic of 'The Greek Woman'. This piece of work initiated the birth of the autonomous Hungarian 

Museum of Fine Arts. The Hungarian Beidermeier with Greek Artists: Lakkataris Dimitris 

Lakkataris Dimitris (1798-1864) 

He was born in Vienna in 1789. He studied in Debrecen and Vienna and his teacher was 

Josef Danhaser. In 1835 he was working in Pest, making replicas of other paintings and doing plates 

for advertisements. In 1843 for the first time he displays his paintings in the Centre of Culture with 

topics of the era: 'Kis Savoyard' (national literature of manners), 'Dorottya', 'Don Quuxette'(historic 

literature of manners of 1843), 'The arrival of Attila in Aquileiaba in 455', Ά Kis 

mutatványos'(meaning the small tubler, literature of manners), 'Kegyhely'(oil), 'Lord 

136

Byron'(oil), 'Dobozy and his wife'(oil) etc. The 'Dobozy' painting is very popular and many artists 

painted in the same style. No matter how many topics Lakkataris painted, he remained known as a 

portrait painter. 

He participated in the Hungarian revolution in 1848 and created a lot of paintings inspired 

by the war of the revolutionaries. In 1849 he was self-exiled in Graz; a few years later he returned in 

Pest where he died in 1864 on Christmas Day 

Sterio Károly(1821-1862) Stergiou Carolos (Charles) 

He was born in 1821 in Soaszkabanya. He studied in the Academy of Vienna in 1838 and later in 

Munich, France and Italy. In 1840 he settled in Pest where the people embraced his art. 

His paintings consist of many portraits, paintings and watercolor. One of his most important 

paintings is 'Feszl Frigues' in 1847 that shows him sitting on his armchair; this painting is one of the 

best of the 19' century. 

Another very popular painting of his is 'Zschenyi Stefan', a colored lithograph which shows 

him sitting on the back of the horse, with the coast of Pest on the background, next to the Chain 

Bridge, aiming at showing that he is the owner of the whole area. 

Sterio Karoly also painted moments of the Hungarian revolution, such as the work 'Klapka 

György'. In the Andrassy palace in Betler, there are many lithographs of the artist among which two 

display the Hungarian revolution of 1848-1849. In 1850 he made the painting 'Dembinsky's escape'. 

The painting provokes feelings of sentiment which are shown on the faces of the revolutionaries 

during their withdrawal and more precisely on the faces of the colonel and his soldiers. With these 

paintings the painter also becomes a historiographer and a writer of literature manners. 

Sterio is considered the prime mover of the Hungarian literature of manners. Along with Barabás 

Miklós and Weber Henrick in 1855 they make a volume entitled 'From the life of the Hungarian 

Nation' which is published by Pronay Gabor. In this volume the daily life of the Hungarian people is 

displayed in twenty-five illustrated paintings. His Greek origin is conveyed and shown in forty- 

eight icons that he made in 1857-58 in Pest for the church on Sérv utca street. In those icons he has 

beautifully combined the orthodox with the western arts. 

Nákó Berta' A pale face with the look of Greek beauty'. 

She is the wife of the Greek Nákós Kalman, born in Gyertyanffy from Hungarian parents. 

She gained great reputation as a writer of literature manners in the 19' century mainly for the lives of 

the gypsies which she displayed on her paintings. She also had a private gypsy band in which she 

participated as a singer in the local fairs with her great voice and aristocratic appearance. 

After the death of her father-in-law, Nákó Sándor in 1848 the whole family moved to Vienna and 

stayed in their palace in Dorotheergasse street number 14. There, they formed a cultural 

environment which was pleasantly attended by their acquaintances. With her paintings she created a 

new style, though she was self-taught. 

Nákó János 

He is not a member of the famous Nákós family and unfortunately we do not know much 

about him and his family. He was working in Pest in the period 1840-1850. In 1840 he made the 

painting 'Marine landscape' and in an exhibition in 1842 he displayed the painting the 'Shipwreck'. 

Cárolos (Charles) Lyka(1869-1965) 

He studied painting in the Academy of Munich and after the end of his studies he gave up 

painting in order to be involved in History and Art reviewing. Until today, he is considered to be the 

best arts critic and writer bequeathing a great amount of exceptional work. Only one self-portrait is 

known of his paintings. With Cárolos Lyka is completed the presence of the Greek painters in 

Hungary in the 19 th century. 

While studying the painters of Greek origin we realize that they were following the same artistic 

path with their local partners for the last hundred years. This historic bond has always kept us 

united. 

137

A VLAHOK 

Az általános felfogás szerint a vlah szó jelentése állattenyésztő, hegyi pásztor, falusi ember. 

Amikor azonban azt mondjuk valakiről, hogy vlah származású, akkor a latin ajkú római 

állampolgárokra gondolunk, konkrétan pedig a Thesszáliából, Ipiroszról, Makedóniából származó 

kétnyelvű görögöket, valamint a diaszpóra tagjait értjük alatta. Míg a görög nyelvben a vlah 

(aromán) kifejezés maradt fenn, a vlahok dialektusa az arman szót őrizte meg. 

A vlah szó eredetére vonatkozóan több változat létezik. Többek között az alábbi szavakra vezetik 

vissza: 

1.- az ószláv vlah szó, amelynek jelentése idegen, más nemzet tagja, latin ajkú; 

2.- a német Walechen szó szintén idegent, latin ajkút jelent; 

3.- az egyiptomi fellah (földműves) szó, mezőgazdasági tevékenységet folytató embert jelöl; 

4.- a német törzsek szomszédságában élő Volcae kelta törzs neve, amellyel a németek 

minden latin nyelvet beszélőt jelöltek; 

5.- az ógörög vléhé szó, amely azt mutatja, hogy a vlah szó esetleg az ógörög dór 

dialektusból származik, s ez bizonyítaná, hogy a görögök a vlah szót már 2500 évvel ezelőtt 

használták. Nagy valószínűséggel a Dél-Görögországból északra vándorló birkatenyésztéssel 

foglalkozó vlahok vitték magukkal az elnevezést, mivel annak valószínűsége, hogy ugyanez a szó 

máshonnan került volna a nyelvbe, igen csekély. 

A Római Birodalom terjeszkedésének eredményeképpen létrejövő ellatinosodás történelmileg 

bizonyított tény. Ebben a korszakban kezdődött a vlahok történelme is. Több tanulmány is 

bemutatta már, hogy a vlahok által használt latin nyelvjárás az i.e. II. századra vezethető vissza. 

Ezzel szemben Dáciában a mai 

Romániában a latin nyelv csak öt évszázaddal később, vagyis az i.sz. II. században terjedt el. A 

románok azonban anyanyelvüket, a dák nyelvet, teljes egészében elveszítették, szemben a 

görögökkel, akiknek fő nyelve a görög maradt, a vlah nyelvet pedig másodlagos nyelvként, csak a 

családon belül használták. 

A két nyelv hasonlósága annak köszönhető, hogy a Bizánci Birodalom, valamint a török uralom 

idején a latin ajkú népek délről északra, a mai Románia területére vándoroltak. Tehát a vlah görögök 

is bizonyosan nem északról vándoroltak délre, hanem délről mentek fel Dáciába. 

Miután a rómaiak i.e. 167-ben elfoglalták Makedónia területét, a helyi görögséget a 

közszférában, valamint az északi betöréseket megakadályozandó határvédelemben foglalkoztatták. 

A rómaiak, akik csodálattal tekintettek az erős makedón hadseregre, rendfenntartásra, valamint az 

utak, elsősorban pedig a hegyszorosok szabad közlekedésének biztosítására zsoldosokat 

szerződtettek, a hegyszorosok védelmi rendszerét alkalmazva a Római Birodalom fő útvonalain. 

A vlah nép létrejöttében nagy valószínűséggel a rómaiak által a Pindosz-hegységben letelepített 

őrségek játszottak szerepet, amely magyarázza a figyelemre méltó tényt, hogy a vlahok elsősorban a 

Pindosz- és a Varnunda-hegységben telepedtek le. 

A római legionáriusok nyelve így Walesből és az Ibéria-félszigetről indulva a Balkánon, sőt 

Egyiptomban is elterjedt. Az említett területek a későbbi évszázadokban szláv, német, arab 

támadásokat szenvedtek el, s nyelvükbe új szavak kerültek. Ez vezetett a mai olasz, spanyol, francia, 

portugál, svájci, román és aromán nyelvek kialakulásához. 

A Balkán népeinek ellatinosodása i.e. 167-től i.sz. 397-ig, vagyis a Római Birodalom keleti és 

nyugati részre történő szakadásáig tartott. A latin maradt a Bizánci Birodalom hivatalos nyelve 

egészen Hérakleitosz császár uralkodá--sáig. 

138

Valószínűsíthető tehát, hogy a vlah nyelv a Pindosz-hegységben született és csak a családon belüli 

kommunikációban használták, míg a görög a kereskedelem és a hivatalok nyelve volt. 

A Bizánci Birodalom bukása után, a török uralom ideje alatt a vlahok Validé Szultán 

védelmét élvezték, alacsony mértékű adót fizettek, pásztorközösségeket, hajdúságokat hoztak létre, 

fuvarosok, kisiparosok, mesterek és kereskedők váltak belőlük. 

A nagy vlah közösségek a XVI-XVII. században alakultak ki Metszovóban, Kallariteszben, 

Zagoriban és a mai Koritszához közeli Mosz-hopolisz vagy más néven Voszkopoliszban. 

Moszhopoliszban a lakosok száma elérte a 60 ezret, a városnak 22 ortodox temploma volt, itt alakult 

meg az Új Platóni Akadémia, valamint 1730-ban az első görög nyomda, ahol az első görög 

könyveket nyomtatták. Jelentős vlah közösségek voltak még Budapesten és Bécsben is. 

A XVIII. században, a kereskedelem fejlődésével sok makedóniai vlah vándorolt 

Oroszországba, Magyarországra, Ausztriába, Szerbiába és az akkoriban félautonómiával rendelkező 

Duna-menti fejedelemségekbe, Havasalföldre és Moldvába. (Ez utóbbiak 1859-ben egyesültek és 

megalakították a mai Romániát.) Itt a vlahok a fanariótákkal (vagyis Konstantinápoly Fanari 

negyedének jeles görög lakosaival) együtt a vezető réteget alkották. A Duna-menti 

fejedelemségekben az igazgatás és a Balkánnal folytatott párbeszéd nyelve a görög volt. 

A görög ortodox oktatás templomok, iskolák alapításával, görög könyvek kiadásával jelentősen 

hozzájárult a helyi lakosság neveléséhez. 

Az Oszmán Birodalom felbomlása után, a nemzetállamok kialakulásának időszakában a 

vlahok az egész Balkán területén szétszórtan éltek. Nem törekedtek saját nemzetállam kialakítására, 

mert sohasem érezték úgy, hogy külön nemzetet alkotnának. Ugyanakkor a jeles vlah családok 

minden lehetséges eszközzel 

139

támogatták a görög érdekeket. Az új határok kijelölésével a vlahok négy állam területére kerültek: 

Görögországba, Albániába, Szerbiába és Romániába. 

Összefoglalva: a vlahok a Balkán lakosságához, a Bizánci, majd az Oszmán Birodalomhoz 

is tartoztak, keresztény ortodox vallásúak voltak és latin nyelvjárást beszéltek, amely azonban csak a 

szóbeli kommunikációban volt használatos. Görög öntudattal rendelkeztek, görög nyelvű 

istentiszteleteket látogattak és oktatásuk nyelve is a görög volt. 

Számos vlah hős harcolt a görögök szabadságáért: Vlahavasz Evthimiosz 1770-1808, 

Vulgarisz Evjeniosz 1716-1806, Vlahopulosz Aleksziosz 1787-1865, Jeorgakisz Olimpiosz 1772- 

1821, Gandelosz Joannisz ....-1822, Grivasz The-odorosz 1792-1862, Dionisziosz Szklioszofosz ....- 

1611, Dukasz Neofitosz 1760-1845, Pana-jotisz Zidrosz 1630-1750, Ziakasz Jeorjiosz ....-1769, 

Karaiszkakisz Jeorjiosz 1782-1827, Ka-szomulisz Nikolaosz, Aitoliai Kozmasz 1714-1779, 

Liakatasz Grigoriosz ....-1821, Manakisz Anasztasziosz, Bandralekszisz Pavlosz és Bandralekszisz 

Petrosz, Misziosz Gogosz, Bocarisz Markosz 1786-1823, Bukovalasz Dimosz 1715-1780, 

Nikolaosz (Trikalai vértanú) ....-1617, Nikocarasz, Ikonomosz Kon-sztantinosz 1780-1857, 

Papajannisz Ziogosz, Priftisz Jannisz, Rangosz Joannisz 1790-1865, Rigasz Velesztinlisz-Fereosz 

....-1798, Sztathasz Jannisz 1758-1812, Sztavru Jeorjiosz, Szturnarisz Nikolaosz 1775-1826, a 

szüli hős Dzaveleosz család, Dzimasz Dimitriosz, Caposz Joannisz ....-1822, Farmakisz Joannisz, 

Florosz Joannisz, Hadzipetru Hrisztodulosz 

140

ΒΛΑΧΟΙ 

Του Ανδρέα Σΐαμαΐόπουλου 

Κατά γενική ομολογία η ερμηνεία της λέξεως Βλάχος είναι ο κιηνοιρόφος , ο ορεσίβιος 

βοσκός, ο χωριάτης. Λέγοντας, όμως, όιι σιην καταγωγή κάποιος είναι Βλάχος εννοούμε τον 

Λατινόφωνο , τον υπήκοο του ρωμαϊκού κράτους, που μίλαγε την λατινική γλώσσα και 

συγκεκριμένα τον δίγλωσσο Έλληνα από την Θεσσαλία, την Ήπειρο, τη Μακεδονία και από τη 

διασπορά. Στα Ελληνικά, λοιπόν, έχει επικρατήσει ο όρος Βλάχος (Αρωμάνος), ενώ στην Βλάχικη 

διάλεκτο αποκαλείτατ Αρμάνος. 

Εμφανίζονται διάφορες πιθανές ρίζες της λέξης Βλάχος οι οποίες είναι οι 

εξής: 

1.- Από την παλαιοσλαβική λέξη vlah που σημαίνει ξένος, αλλοεθνής, λατινόφωνο ς 

2.-Από την Γερμαντκή λέξη Walechen που επίσης σημαίνει ξένος, λατινόφωνος 

3.-Από τον αιγυπτιακό όρο Τελάχ (αγρότης), αυτός δηλαδή που ασχολείται με γεωργικές 

εργασίες 

4.-Από την λέξη Volcae , κέλτικη φυλή η οποία συνόρευε με τα γερμανικά φύλα, και με 

αυτό το όνομα οι Γερμανοί αποκαλούσαν οποιονδήποτε λατινόφωνο. 

5.-Από την αρχατοελληνική λέξη Βληχή, που φανερώνει ότι ίσως ότι η λέξη Βλάχος Βλάχα 

είναι μια εξέλιξη της αρχαιοελληνικής δωρικής διαλέκτου. 

Έτσι ο καθένας μπορεί να διαπιστώσει ότι οι Έλληνες χρησιμοποιούσαν τη λέξη Βλάχος 

2500 χρόνια πριν. Οι Βλάχοι που έτρεφαν πρόβατα μετανάστευσαν από την Νότια Ελλάδα προς τον 

Βορρά και πήραν μαζί τους τον όρο, καθώς η πιθανότητα να ήρθε ακριβώς η ίδια λέξη από αλλού 

δεν έχει βάση. 

Η εκλατινισμός των λαών κατά την εξάπλωση της Ρωμαϊκής Αυτοκρατορίας είναι ιστορικά 

αποδεδειγμένος και από αυτό το σημείο αρχίζει η ιστορία των Βλάχων. 

Είναι γνωστό, από πολλές μελέτες, ότι το λατινόφωνο ιδίωμα των Βλάχων χρονολογείται 

από τον 3 ον αιώνα π.Χ. Αντίθετα, στην Δακία- παλαιή ονομασία της Ρουμανίας- η λατινική 

διαδόθηκε 5 αιώνες μετά, δηλαδή το 2 ον αιώνα μ.Χ. Μάλιστα, οι Ρουμάνοι χάνουν τελείως την 

μητρική τους 

γλώσσα, την δακική, σε αντίθεση με τους Έλληνες που διατηρούν την ελληνική γλώσσα ως κύρια 

και τα βλάχτκα ως μία δευτερεύουσα γλώσσα μόνο στην οικογένεια. 

Η ομοιότητα στις δύο γλώσσες οφείλεται στην άνοδο τον λατινόφωνων από τον Νότο προς 

τον Βορρά, στην σημερινή Ρουμανία, κατά την δτάρκεια της Βυζαντινής και της Οθωμανικής 

Αυτοκρατορίας. Δηλαδή, Οτ Βλάχοι Έλληνες λαττνόφωνοι δεν κατέρχονται, αλλά ανέρχονται στην 

Δακία. 

Μετά την κατάκτηση από τους Ρωμαίους της Μακεδονίας το 167 π.Χ. ο ντόπιος 

ελληνισμός χρησιμοποιείται σε δημόσιες θέσεις, καθώς και στην φρούρηση των συνόρων από τους 

βόρετους εισβολείς . 

Οι Ρωμαίοι, έχοντας μεγάλο θαυμασμό στον πολυδύναμο μακεδοντκό στρατό 

στρατολογούν μισθοφόρους για την διατήρηση της τάξης στην περιοχή και της ελεύθερης 

επικοινωνίας στους δρόμους και προπαντός σττς διαβάσεις των βουνών. Έτσι εφαρμόζουν το 

σύστημα των κλει-σουροφυλάκων στους οδτκούς άξονες της Ρωμαϊκής Αυτοκρατορίας. 

Είναι δε αξιοπρόσεκτο ότι όλες οι εγκαταστάσεις των Βλάχων βρίσκονται στην οροσειρά 

της Πίνδου και στον Βαρνούντα. Έτσι συμπεραίνεται ότι η διαμόρφωση του λαού των Βλάχων 

προήλθε από τις φρουρές των δρόμων ττς οποίες εγκατέστησαν οι Ρωμαίοι στην Πίνδο. 

Η γλώσσα των Ρωμαίων λεγεωνάριων εξαπλώνεται από την Ουαλία και την Ιβηρική 

χερσόνησο μέχρι τα βαλκάνια και την Αίγυπτο. Αυτές οι περιοχές δέχονται τους επόμενους ατώνες 

επιδρομές από Σλάβους, Γερμανούς , Αραβες και εισάγουν στις γλώσσες τους νέες λέξεις. 

Ττάνουμε, λοτπόν, στην διαμόρφωση των σύγχρονων γλωσσών όπως η τταλική, η ισπανική, η 

γαλλική, η πορτογαλική, η ελβετική, η ρουμάνικη και η αρωμανική. 

Η εκλατινισμός των πληθυσμών της Βαλκανικής διαρκεί από το 167 π.Χ. μέχρι το 397 μ.Χ. 

δηλαδή μέχρι την εποχή του διαχωρισμού του Ανατολικού Ρωμαϊκού κράτους από το Δυτικό. 

Παρέμετναν δε τα 

141

λατινικά η πρώτη επίσημη γλώσσα της Βυζαντινής Αυτοκρατορίας μέχρι την εποχή του Ηράκλειου. 

Μετά την πτώση του Βυζαντίου, κατά την Τουρκοκρατία, οι Βλάχοι είναι υπό την 

προστασία της Σουλτάνας Βαλιντέ και πληρώνουν ελάχιστο φόρο, συστήνουν κτηνοτροφικούς 

συνεταιρισμούς (τα τσελιγκάτα), τα αρματολίκια, γίνοντατ αγωγιάτες, βιοτέχνες, τεχνίτες και 

έμποροι. 

Οι μεγάλες βλάχικες κοινότητες δημιουργούνται κατά τον 16°-17° αιώνα στο Μέτσοβο, 

στους Καλλαρύτες, στο Ζαγόρι και στην Μοσχόπολη ή Βοσκόπολη κοντά στην σημερινή Κορυτσά. 

Στην Μοσχόπολη ο πληθυσμός φθάνει τους 60.000 κατοίκους, αριθμεί 22 ορθόδοξες 

εκκλησίες και ιδρύεται η Γϊέα Ακαδημία του Πλάτωνα και το πρώτο Ελληνικό τυπογραφείο το 

1730, όπου τυπώνονται ελληντκά βιβλία. Επίσης, σημαντικές κοινότητες γίνονται στην Βουδαπέστη 

και στην Βιέννη. 

Κατά τον 18 ον αιώνα με την ανάπτυξη του Εμπορίου πολλοί Βλάχοι από την Μακεδονία 

μεταναστεύουν στην Ρωσία, την Ουγγαρία, την Αυστρία, τη Σερβία, και στις παραδουνάβιες 

ηγεμονίες, τη Βλαχία και τη Μολδαβία οι οποίες είναι εκείνη την εποχή ημιαυτόνομες αλλά το 1859 

θα ενωθούν για να φτιάξουν την σύγχρονη Ρουμανία. Οι Βλάχοι μαζί με τους Ταναριώτες (τους 

επιφανείς Έλληνες από το Τανάρι της Κωνσταντινούπολης) αποτελούν την άρχουσα τάξη. Στις 

παραδουνάβιες ηγεμονίες η γλώσσα της διοίκησης και της διαβαλκανικής συνεννοήσεως είναι η 

ελληνική γλώσσα. Μεγάλη είναι και η συνεισφορά της ελληνορθόδοξης παιδείας στην διαμόρφωση 

του πληθυσμού με την ίδρυση εκκλησιών, σχολείων και την έκδοση ελληνικών βιβλίων. 

Με την διάλυση της Οθωμαντκής Αυτοκρατορίας και την δημιουργία εθνικών κρατών, οι 

Βλάχοι βρίσκονται διασκορπισμένοι σε όλη την Βαλκανική. Ωστόσο δεν προσπαθούν να 

δημιουργήσουν το δικό τους 

εθνικό κράτος, διότι ποτέ δεν θεωρούν ότι αποτελούν μια ξεχωριστή εθνότητα. Επιπλέον, οι 

επιφανείς βλάχικες οικογένειες υποστηρίζουν με κάθε τρόπο τα ελληνικά συμφέροντα. 

Αργότερα με την χάραξη των νέων συνόρων οι Βλάχοι μοιράζονται σε τέσσερα κράτη: 

Ελλάδα, Αλβανία, Σερβία και Ρουμανία. 

Με λίγα λόγια οι Βλάχοι είναι κάτοικοι της Βαλκανικής , ανήκουν στη Βυζαντινή και 

Οθωμανικά αυτοκρατορία , είναι Χριστιανοί Ορθόδοξοι μιλούν ένα λατινικό ιδίωμα το οποίο 

παρέμεινε προφορικό, ανέκαθεν διαθέτουν ελληνική συνείδηση και εκκλησιάζονται και 

μορφώνονται στα Ελληνικά, ενώ έχουν να επιδείξουν πάρα πολλούς ήρωες αγωνιστές για την 

ελευθερία των Ελλήνων. Οι σημαντικότεροι είναι οι εξής: 

Βλαχάβας Ευθύμιος 1770-1808, Βούλγαρης Ευγένιος 1716-1806, Βλαχόπουλος Αλέξιος 

1787-1865, Γεωργάκης Ολύμπιος 1772-1821, Γκαντέλος Ιωάννης...-1822, Γρίβας Θεόδωρος 1792- 

1862, Διονύσιος ο Σκυ-λόσοφος ...-1611, Δούκας Νεόφυτος 1760-1845, Παναγιώτης Ζήδρος 1630- 

1750, Ζιάκας Γεώργιος ...-1769 , Καραϊσκάκης Γεώργιος 1782-1827, Κασομούλης Νικόλαος , 

Κοσμάς ο Αιτωλός 1714-1779, Λιακατάς Γρηγόριος ...-1821 , 

Μανάκης Αναστάσιος , Μπαντραλέξης Παύλος και Μπαντραλέξης Πέτρος , Μήσσιος 

Γκόγκος , Μπότσαρης Μάρκος 1786- 1823 , Μπουκοβάλας Δήμος 1715-1780 , Νικόλαος 

(Νεομάρτυρας Τρικάλων) ..„-1617, Νικοτσάρας, Οικονόμος Κωνσταντίνος 1780-1857, 

Παπαγιάννης Ζιώγος, Πρίφτης Γιάννης, Ράγκος Ιωάννης 1790-1865 , Ρήγας Βελεστινλής η Τεραίος 

...-1798 , Σταθάς Γιάννης 1758-1812, Σταύρου Γεώργιος , Στουρνάρης Νικόλαος 1775-1826 , Η 

ηρωική οικογένεια των Τζαβελαίων από το Σούλι, Τζήμας Δημήτριος Τσάπος Ιωάννης ...-1822 , 

Ταρ-μάκης Ιωάννης, Τλώρος Γιάννης, Χατζηπέτ-ρου Χριστόδουλος . 

142

VLACHOI 

By Andreas Stamatopoulos 

Generally speaking, the word Vlachos means a stockbreeder, mountain-dwelling shepherd, villager. 

However, when we refer to somebody as "Vlachos" by origin, we mean the Latin-speaking citizen of 

the Roman State, who was speaking Latin and more precisely the bilingual Greeks from Thessalia, 

Epirus, Macedonia and diaspora. Consequently, the prevailing term in Greek is Vlachos 

(Aromanos), whereas in Vlachiki dialect it is Armanos. 

There are various roots that the word Vlachos derives from and they are as follows: 

1 - from the oldenslavic word "vlah" which means stranger, foreigner, latin-speaking. 

2- From the germán word "walechen" which also means stranger, latin-speaking 

3- From the Egyptian word "felah" (farmer) which refers to a person who is involved in 

cultivating the land. 

4- From the word "Volcae" of the Celtic tribe, which was adjacent to the germán tribes and that 

was the word used by the germans to refer to anyone who spoke latin. 

5- From the ancient-greek word "Vlichi", which proves that probably the words Vlachos- 

Vlacha are an advanced version of the ancient-greek Doric dialect. 

It lies beyond reason of doubt that the Greeks were using the word Vlachos 2500 years before. 

The Vlachoi who were breeding sheep are moving from south Greece to the north and take the term 

with them. Because the possibility of the very same word coming from elsewhere is unsound. 

It is historically proven that the latin orientation of the nations occurred during the Roman 

Empire and from this point on begins the history of Vlachoi. 

It is known, via many studies, that the latin-speaking idiom of Vlachoi dates back on the 3 r 

century B.C. 

On the other hand, in Dakia- the older name of Romania the latin language spread 5 

centuries later, that is the 2" century A.D. Indeed the Romans are losing entirely their mother 

language, Dakiki, contrary to the Greeks who maintain their mother language as the main one and 

vlachika as a secondary language spoken by the family. 

The similarity between the two languages is due to the arrival of the latin-speaking people from the 

south to the north, the area of contemporary Romania, during the Byzantine and Ottoman Empires. 

In other words, the latin-speaking Greeks did not descend from but ascended to Dakia. 

After the occupation of Macedonia by the Romans in 167 B.C, the local Greek people are called to 

cover places in the public sector and protect the borders from the northern intruders. The Romans, 

who admire deeply the multi-powerful Macedonian army, recruit mercenaries so as to maintain 

order in the area and freedom of communication on the streets and primarily on the mountain-paths. 

As a result, they implement the plan of having passguards in the road network of the Roman Empire. 

It is noticeable that all the premises of Vlachoi are located in the mountain-range of Pindos and 

Varnouta. Thus we conclude that the formation of the nation of Vlachoi derived from the street 

guards that the Romans placed in Pindos. As a result, the language of the Roman legionaries spreads 

from Wales and the Iberian penninsula to the Balkans and Egypt. These areas are attacked during 

the following centuries by the Slavs, Germans, Arabs and introduce new words into their languages. 

Thus we reach the formulation of contemporary languages such as Italian, Spanish, French, 

Portuguese, Swiss, Romanian and Aromaniki. The latin orientation of the Balkan populations lasts 

from 167 B.C. until 397 A.D, that is until the time of the separation between the East and 

143

the West Roman state. The latin remained the main official language of the Byzantine Empire until 

the time of Erakleios. Consequently, it is believed that the birthplace of the Valchiki language was 

Pindos and it was used only by family members, whereas the Greek language was used in trade and 

writing. After the fall of the Byzantine Empire, during the Turkish occupation, the Vlachoi are under 

the protection of Sultana Valinte and they pay the minimum tax, organize stockbreeding cooperations 

(tseligata), armatolikia, they become cartdrivers, small manufacturers, craftsmen and 

traders. 

The big Vlachikes communities are formed during the 16-17* centuries in Metsovo, 

Kallarites, Zagori and Moschopolis or Voskopolis near the area of contemporary Koritsa. 

In Moschopolis, the population consists of 60,000 residents, the number of orhodox 

churches is 22 and the New Academy of Platonas is established in 1730 along with the first Greek 

Printing Office where the first greek books were published. Moreover, important communities are 

formed in Budapest and Vienna. 

During the 18 l century, due to the development of Trade, many Vlachoi from Macedonia 

immigrate in Russia, Hungary, Austria, Serbia and the Danubian sovereignties, which at that time 

were partly-independent, Vlachia and Moldavia( which in 1859 are united to form the contemporary 

Romania). 

Here, Vlachoi along with Fanariotes (meaning the eminent Greeks from Fanari in 

Constantinople) are the ruling class. In the danubian sovereignties, the language used by the 

administration and for the inter-Balkan communications is the Greek language. The contribution of 

the greek-orthodox education in enlightening the people through churches, schools and greek 

publications, is enormous. 

After the end of the Ottoman Empire and the creation of national states, Vlachoi are 

scattered in all Balkans. Never did Vlachoi consider creating their own national state because they 

never felt they are a separate nationality. On the contrary, the families of distinguished Vlachoi 

supported the greek interests in every possible way. 

As a result, as soon as the new borders are drawn, Vlachoi are separated into 4 nations: 

Greece, Albania, Serbia and Romania. Summing up, Vlachoi are residents of the Balkans, belonged 

to the Byzantine and the Ottoman Empires, were Orthodox Christians, were speaking a latin idiom 

which remained oral, had always had greek consciousness and their religious ceremonies and 

education were done in greek. 

Finally, there has been a great number of heroic Vlachoi fighters who fought for the freedom 

of the Greeks. 

Vlachavas Efhtimios 1770-1808, Voulgaris Eugenios 1716-1806, Vlachopoulos Alexios 

1787-1865, Georgakis Olymbios 1772-1821, Gantelos Ioannis ..-1822, Grivas Theodoros 1792- 

1862, Dionyssos the Skylosofos...-1611, Doukas Neofytos 1760-1845, Panagiotis Zidros 1630- 

1750, Ziakas Georgios...-l 769, Karaiskakis Georgios 1782-1827, Kassomoulis Nikolaos, 

Kosmas Aitolos 1714-1779, Liakatas Georgios...-1821 Manakis Anastasios, Bantralexis Pavlos and 

Bantralexis Petros, Missios Gogos, Botsaris Markos 1786-1823, Boukovalos Dimos 1715-1780, 

Nikolaos (Neomartyras of Trikala)...-1617, Nikotsaras, Oikonomos Konstantinos 1 780-1 857, 

Papagiannis Ziogos, Priftis Giannis, Ragos Ioannis 1790-1865, Rigas Velenstinlis or Feraios ...- 

1789, Stathas Giannis 1758-1812, Stavrou Georgios, Stournaris Nikolaos 1775-1826, The heroic 

family of Tzavelaion from Souli, Tzimas Dimitrios, Tsapos Ioannis..-1822, Farmakis Ioannis, Floros 

Giannis, Chatzipetrou Christodoulos. 

Bibliography: 

Association of Vlachoi from Almiros. 

Folklore association of Vlachoi from Veroia. 

144

Το Ελληνοβλαχικό Στοιχείο της διασποράς στην 

Αυστροουγγαρία 

Του Ανδρέα Σταματόπουλου 

1. Πρακτικά Συνεδρίου Μοσχόπολις, Θεσσαλονίκη, 1999 

2. Στάθης Κεκρίδης, Η Νέα Ακαδημία της Μοσχοπόλεως και η 

ακτινοβολία της στον Βαλκανικό χώρο, Θεσσαλονίκη, 1999 

3. Ζ. Τσίρος, Η Βλάστη, Θεσσαλονίκη, 1964 

4. Ι. Βασδραβέλλης, Ιστορία και τέχνη της Μοσχοπόλεως, Νέα Εστία 29, (1941) 

5. Απόστολος Βακαλόπουλος, Οι Δυτικό μακεδόνες Απόδημοι, Θεσσαλονίκη, 1958 

6. Σπ. Λάμπρος, Ιστορία του εν Ουγγαρία και Αυστρία Μακεδόνικου Ελληνισμού, 1911 

7. Θεόφραστος Γεωργιάδης, Μοσχόπολις, Αθήνα, 1973 

8. Μ. Χρυσοχόου, Βλάχοι και Κουτσόβλαχοι, Αθήνα, 1909 

9. Α. Κεραμόπουλος, Τι είναι οι Κουτσόβλαχοι, Αθήνα, 1939 

DR. SASVÁRI LÁSZLÓ DR. DIÓSZEGI GYÖRGY 

A XVII-XIX. századi magyarországi görög közösségek történetének főbb 

jellemzői Győr, Miskolc, Szentendre, Tokaj és Vác ortodoxiája 

tükrében 

1 Chotzazoglu, Charalampos, G.: Auf den Spuren Griechen in Győr (Ungarn). 70. p. In: Balkan Studies. 38/1. 

(1997.) Thessaloniki, 63-100. p. 

2 Nagy Márta: A magyarországi görög diaszpóra egyházművészeti emlékei I. Ikonok, ikonosztázok. 

Debrecen, 1998. 54. p. (9. jegyzet) (Egy televíziós adásban Kuchelmeister munkájaként említették!) 

3Genthon István: Magyarország művészeti emlékei 1. Budapest, 1959.111. p. 

4 Chotzazoglu i. m. 

5 Füves Ödön: Görög kereskedők a Dunántúlon 1754-1771 között. 107. p. In: Antik 

Tanulmányok XII./l. (1965.) 

6OLC. 77. 165. csomó 

7 

Sasvári László: Egykori görög iskolák. In: Barátság 1995. szeptember 15. 2442-2443. p. 

8 

Nagy Márta: Görög egyházművészeti emlékek Magyarországon. Debrecen, 1996.42. p. 

9 

Győr megye és város egyetemes leírása. Szerk. Fehér Ipoly Budapest, 1874. 208. p. 

10 

Dobrossy István: A görög kereskedők szerepe és jelentősége Miskolc XVIII. századi üzlethálózatában. 22. p. In: 

A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (1975.)21-32. p. 

11Dobrossy 1975.22. p. 

12 

Dobrossy István - Veres László: Amiskolci görög kereskedőtársulat gazdasági tevékenysége a 19. század elején. 

30. p., 39. p. 10. jegyzet. In: AMiskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (1976.) 29-41. p. 

13 

Bánkuti Imre: Lónyay Ferenc fegyveresítése és ruházati főhadbiztosi válogatott iratai. Folia Rákócziana 4. 

Vaja, 1980. 43-44. 

14 

Bánkuti Imre: Egy görög kereskedő tevékenysége Kecskeméten és a Délalföldön (Adalékok a 

Rákóczi-szabadságharc gazdaságtörténetéhez). 91-92. p. In: Cumania III. (1975.) 79-102. p. 

15 

Sasvári László: Orvostörténeti adalékok a miskolci görögök anyakönyvében (1726-1863). In: Amiskolci Herman 

Ottó Múzeum Közleményei 18. (1980.) 28-32. p. 

16 

Dr. Baán István görög katolikus lelkész (a miskolci egyetemen volt a vallástörténet tanára) fordította magyar 

nyelvre 1977-ben (Herman Ottó Múzeum HTD. 77.89.1.) 

17 

Dobrossy István: Kereskedőcsoportok, családok és dinasztiák Miskolc társadalmában a 18. század elejétől a 19. 

század elejéig. 155. p. In: AMiskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (1991.) 152-163. p. 

18 

Baán István: Ortodoxok és görög katolikusok Miskolcon a XVIII. században. H. In: Magyar Egyháztörténeti 

Vázlatok – Regnum 1997/1-2. 9 p. 

19 Baán i. m. 8. p. 

20 Baán i. m. 9. p. 

21 Sasvári László: Számadatok a magyarországi görögökről. 132. p. In: Posztbizánci Közlemények (1994.) ? p. 

22 Berényi Mária: Adatok a miskolci és kecskeméti görögök, illetve macedorománok történetéből. Η In: Almanach 1997. A 

Budapesti 

Románok Kulturális Társaságának kiadványa. H. é. n. (Bp. 1997.) 57. 

145

23 

Baán i. m. 8. p. 

24 

Berényi i. m. 48. p. 

25 

Baán i. m. 10. p. 

26 

Dobrossy István (szerk.): A miskolci orthodox templom és sírkertje. Miskolc, 2002. 38. 

27 

Kárpáti László: Miskolc - Magyar Ortodox Egyházi Múzeum. Tájak-korok-múzeumok kiskönyvtára 380. s. 1. 1990. 

28 

Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. Szentendre, 1981. 11., 128. p. 

29 

Füves Ödön: Fejezetekaszentendrei görögök életéből. 115. p. In: Antik Tanulmányok VIII/1 -2. (1961.) ? p. 

30 

Füves 1961. 115. p. 

31 

Füves 1961. 117-118. p. 

32 

Füves 1961. 117-118. p. 

33 

Füves 1961. 118. p.; Sasvári László: Aszentendrei görögök 1774-75. évi összeírása. 168. p. In: Tanulmányok a 

magyarországi 

bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiségek néprajzából. 5. Budapest, 2004. 171 p. 

34 Füves 1965. 108. p. 

35 

Füves 1961. 121. p. 

36 

Füves 1961. 124-125. p. 

37 

Füves 1961. 122. p. 

38 

Nagy 1998. 61., 92-93., 119. p. 

39 

Kerekes György: Görögök Kassán a XVII. században. In: Századok (1911.) 368 p. 

40 

Sasvári László: A Tokaj térségében élt görögök (és rácok) nyelvi emlékei. ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok 

20. (doktori 

disszertáció) Budapest, 1976. 27. p. 

41 

Sasvári László: Görög kereskedők Tokajban. 151. p. In.: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, 

örmény, ruszin 

nemzetiségek néprajzából 4. Budapest, 2002. 101 p. 

42 Dr. Diószegi György Antal: Hegyaljai aszúkereskedelem a XVII-XVIII. században, avagy a tokaji görög 

kereskedők 

tevékenységének főbb jellemzői. In: Partium (2008. augusztus) 41. ρ 

43 Feyér Piroska: A szőlő- és bortermelés Magyarországon (1848-ig). Budapest, 1981. 180. p. 

44 Sasvári 1976. 27-28. p.; Sasvári László: Ortodoxok és görög katolikusok együttélése Észak-Magyarországon a 18-19. 

században. In: 

Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc, 1984. 148-149. 

45 Bánkuti Imre: Anémeti görögök Tokajba telepítése 1705-ben. 209. p. (9. jegyzet) In: Történelmi Szemle XII./3-4. 

(1969.) 208-212. 

P' 

46 Kriveczky Béla: Hodinka Antal és a magyarországi görög kereskedők. 208. p. In: HodinkaAntal emlékkönyv 

Nyíregyháza, 1993. ? 

P- 

47 

Kriveczky i. m. 

48 

Füves Ödön: Újabb adalékok a tokaji görögség történetéhez. 260. p. In: Antik Tanulmányok II. (1955.) ? p. 

49 

Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XIX. században. Miskolc-Tokaj, 1993. 286. p. 

50 

Bánkuti 1975. 

51 

Sasvári László Diószegi György: Görögök névhasználata az első diaszpórában (család- és helytörténeti adalékok 

tükrében). In: A 

Tiszántúli Történész Társaság Közleményei 2. Debrecen, 2007. 33-34. o. 

52 Az Országos Levéltárban tájékozódva az anyakönyvek ügyében azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az egri ortodox 

anyakönyvekben 

szerepelnek tokaji adatok. 

53 Tardy Lajos: A tokaji Orosz Borvásárló Bizottság története (1733-1798.). Sárospatak, 1963. 

54 Bencsik János: Tokaj város magisztrátusa és más hivatalviselői. In: Tokaj és Hegyalja I. Miskolc, 

1989. 124. 

OL „Görög nem egyesült osztály" C. 77. 165. csomó. 

56 Bencsik 1989. 137. p. 

57 Sasvári 1994. 135. p. 

58 Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században. Miskolc-Tokaj, 1993. 289. o.; Magyarország 

múzeumai. 

Összeáll. Balassa M. Iván, Zentai Tünde. Budapest, 1996. 113.0. 

59 Diószegi 2008. 44-45. p. 

60 Nagy 1998. 211. p. (383. jegyzet) Nagy szerint a Bizottságot Anna Ivanovna régensnő hozta létre 1733-ban, és 1798-ig 

állott fenn 

(!)· 

61 Genthon István: Magyarország művészeti emlékei 2. Budapest, 1961. 303-304. p. 

Sasvári László Diószegi György Antal: Az egyház és a vallás jelentősége az első diaszpóra görögségének az életében. 

125-126. p. In: Ethnica VII./4. (2005.) 126 p. 

63 Dr. Diószegi György: Kirándulás a tokaji görögök nyomában. In: Agora. Görög Kisebbségi Kulturális Magazin 

(2008. január 

február) 10-11. p. (magyarul), 12-13. p. (görögül) 

64 Dr. Diószegi György Antal: Két történelmi szakkonferencia margójára, avagy a magyarországi görögök jelentősége 

a Rákóczi 

korszakban In: Istros. Görög-Magyar Folyóirat 2008/2. 28. o. 

65 Sasvári Diószegi 2005. 126. p. 

66 Sasvári László: Görögajkú ortodoxia Magyarországon a 16-20. században. In.: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok - 

146

Regnum Bp., 

1994/3-4. 117-154. (Itt a váci ortodox közösség történetének rövid összefoglalását adjuk.) 

67 

Nagy 1998. 106. p. (150. jegyzet) 

68 

Sasvári 1994.A 122-125. p. 

69 

Füves Ödön: Görögök a Duna-Tisza közén. 94 p. In: Antik Tanulmányok XIII. (1966.) ? p. 

70 Nagy 1996. 78. p. 

71 Füves 1961. 46. jegyzet, 123. p. 

72 Füves 1961. 121. p. 

73 Nagy 1996. 78. p. 

74 Sasváril994.A129.p.;Füves 1961.119. p. 

75 Magyarországi orthodox templomok, ikonosztázok. Szerk. Beké G. László, Gáspárdy András [Budapest, 1989.] 117. p. 

(42. kép) 

76 Glück Jenő: Nagyváradi források a magyarországi román görögkeleti parókiák történetéhez (1793-1847). 70. p. In: 

Magyar 

Egyháztörténeti Vázlatok Regnum 7./3-4. (1995.) 61-81. p. 

77 Berki Feriz: Ortodox liturgikus könyvek magyar fordításai. In: Az el nem ásott talentum Bp., 1985. 464-465. 

78 

Ignjatovics, Jakov: Szerb rapszódia. 

Budapest, 1973. 7. p."Nagy 1996. 78. p. 

80 

Ignjatovics i. m. 8. p. 

81 

Nagy1998 

.106.p. 

82 

Genthonl 

961.316.p. 

83 

Syllogos 2007 január 13. 

SZABÓ KRISZTINA 

Örökhagyók és 

Örökösök Görög 

családok a magyar 

múltból 

ifj. BARTA János: A tizennyolcadik szazad története. Budapest, 2000. 67. p. 

2 BARTA i. m. 69. p. 

3 Apozsareváci béke után 1718. július 27-én megkötött osztrák-török kereskedelmi szerződés értelmében a török alattvaló 

görögök, 

szerbek, örmények igen előnyös feltételek mellett hozhatták be áruikat Magyarországra, és ott főleg az alföldi részeken 

tartósan 

letelepedve a belső áruforgalomban is egyre fontosabb szerephez jutottak. 

4 

KOSáRY Domokos: Újjáépítés és polgárosodás, 1711-1867. (Magyarok Európában III.) Budapest, 1990. 68. p. 

5 

Ld. bővebben KOSáRY i. m. 68. p. 

6 

A kereskedők túlnyomó többsége Zimonynál vagy Mehádiánál lépte át a határt. Ezekről a határállomásokról vagy vízi 

úton a Dunán 

vagy szárazföldön jutottak el a magyar városokba, amint az egészségügyi határkarantén kiállította számukra az igazolást, 

hogy fertőző 

betegséget nem hurcolnak be. Ez rendkívül komoly veszély volt, mivel a pestis, kolera és a himlő gyakran szedte 

áldozatait. 

7 

Már az 1740-es években megpróbálták a hatóságok korlátozni a görög és szerb kereskedők terjeszkedését, de a városi 

polgárok, a 

mezővárosok lakosai elégedettek voltak áruikkal. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy az ország nagy részében, 

különösen az 

Alföldön és Dél-Magyarországon nem volt más kereskedő, mint az említettek, illetve volt terület, ahol nem is volt 

kereskedő. 

8 

Már az 1720-as években bevándorlásuk tömegessé vált, főleg Baja, Dunaföldvár, Dunapentele (ma Dunaújváros) Békés, 

Kecskemét, 

Szentes, Szeged, Hódmezővásárhely, Tokaj, Karcag, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Eger, Miskolc, Pest, Jászberény, 

Szentendre, 

Ráckeve, Vác, Komárom és Győr városokba, illetve ezek környékére. 

9 BARTA i. m. 94. p. 

10 Ld. bővebben PáSZTOR Mihály: A 150 éves Lipótváros. Budapest, 1941. 

1 

KOSáRY i. m. 68. p. 

12 

PáSZTOR i. m. 18. p. 

13 

PáSZTOR i. m. 22. p. 

14 

Ld. bővebben NAGY Márta: Görög egyházművészeti emlékek Magyarországon. Debrecen, 1996. 

15 

Ld. bővebben PáSZTOR i. m. 

16 

Itt volt a Sacelláry család papírkereskedése is. 

17 

Ld. bővebben PáSZTOR i. m. 

18 

1774-ben a bécsi udvar ún. hüségesküre kötelezte a görögöket, ennek következményeként elvesztették török 

kapcsolatainak, hátországukat és egyre inkább a felhalmozott vagyont más területeken kamatoztatták. 

147

19 NAGY i. m. 13-15. p. 

20 DAVIDOV, Dinko: A szentendrei szerb ortodox templomok. Szentendre, 2005. 23. p. 

NAGY i. m. 13-15. p. 

22 NAGY i. m. 15-16. p. 

23 SZABÓ Krisztina: A Nákosz család története. Budapest, 2005. 20-21. p. 

24 Ma Sánnicolau Maré, Románia. 

25 23 darabból álló együttes, melynek darabjai aranyból készült tálakat, korsókat, poharakat tartalmazott, s a szakértők az 

avarokhoz 

köti őket. Az előkerülés körülményeiről ld. ERDéLYl István PATΑΚΥ László: A nagyszentmiklósi "Attila kincs" leletkörülményei. 

In: A 

Móra Ferenc Múzeum Evkönyve (1968.) 35-45. p. 

26 

BOROVSZKY Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Budapest, 1912. 547. p. 

27 

Ld. bővebben a kávéházakról HAUPT Erik: Görög kávéházak Pest-Budán. In: Posztbizánci közlemények. II. Szerk. 

NAGY Márta. 

Debrecen, 1995. 70-76. p. 

28 

Boráros János görög származását Pásztor Mihály említi először 1940-ben. 

29 

Ld. bővebben SZEGŐ György HABA Péter: 111 év 111 híres ház. Budapest, 2003. 

30 

Nákó János festői vénával is bírt, müveit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi Budapesten. 

31 

Mária Terézia 1776-ban közigazgatásilag Magyarországhoz csatolta, s így az ország tengeri kikötőhöz jutott, a tengeri 

kereskedelem 

fellendül, mivel a várost Triestéhez hasonló kiváltságokkal ruházta fel. 

32 

A család alapítója Athanáz, és Naum Moszhopoliszból származott, 1784-ben nyert polgárjogot, vászonkereskedéssel 

foglalkoztak. 

33 

1792-ben Haris Jánost felvették a pesti polgárok közé, jóval előbb, mint Nákó Kristófot, Mannó Demetert, Grabovszky 

Athanázt, 

Sina Györgyöt és LykaAnasztázt. 

34 

Ld. bővebben VöRöS Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Budapest, 1979. 

35 

SACELLáRY Pál: F'est-Budai Mozaik. Rajzok a szabadságharc előtti évek Pestjének társasági életéből. Budapest, 1940. 

36 Ld. VöRöS i. m. 

"Tudunk Lepora Alexanderről, aki mercator volt Pesten, 1809-ben. Anasztázról, aki mercator volt a görög területeken, és 

1773-ban felveszik a pesti kereskedők társaságába is. Lásd Pásztor Mihály müvét. 

38 Ld. bővebben a családról ABLONCZY Balázs: Teleki Pál. Budapest, 2005. 

39 Ld. bővebben HAJNÓCZY Iván: A kecskeméti görögség története. In: Magyar-Görög Tanulmányok. Szerk. Moravcsik 

Gyula. Kőszeg, 

1993. 

40 Ld. bővebben Zavirasz életművéről TÓTH, Peter GLASER, Tamás Prelue to a united Europe. Greek cultural presence in 

Hungary from 

the 10 111 to the 19 th century. Budapest, 2008. 

41 RÚZSA György: A kecskeméti görög templom és ikonmúzeum. Kecskemét, 1998. 4. p. 

42 HAJNÓCZY í. m. 11. p. 

43 Ld. bővebben HAJNÓCZY i. m. 

OLBERT MARIANN 

A magyarországi görög diaszpóra három legjelentősebb temploma és 

ikonosztáza: 

az egri, a miskolci és a budapesti 

Magyar Törvénytár 1740-1835. Budapest, 1901. 179. p. 

2 

Nagy Márta: Görögök a Jászkunságban. 23. p. In: A bizánci ikontól a nyugati barokkig, Zuglói Görög 

Önkormányzat, Budapest, 2006. 13-28. p. 

3 

Magyar Törvénytár i. m. 179. p. 

4 

Füves Ödön: Adatok az egri görögök történetéhez. 79. p. In: Antik Tanulmányok V./l-2. (1958.) 78-81 p. 

5 

Bihari József: Fejezetek az egri szerbek és görögök történetéből. 392. p. In: Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve II. 

(1956.) 392- 

456. p. 

6 

Bihari József: Újabb adatok az egri szerbek és görögök történetéhez. 573. p. In: Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 

IV. (1958.) 

572-580. p. 

7 Bérci László: Eger, Rác-templom, TKM 573., Bp. 1998. p. 2. 

8 Bihari, 1956. 412. p. 

9 HemL. Eger v. ir. 1784. 318. LXIX/b. In: Heves megye műemlékei II. Szerk: Dercsényi Dezső, Voit Pál, Budapest, 1972. 

568. p. 

10 Heves megye műemlékei II. 567-568. p. 

1 Nagy 2006. 51. p. 

12 Füves Ödön: Apesti görögök és makedorománok galambpere. 53. p. In: Antik Tanulmányok XVIII./l. (1971.) 52-57. p. 

13 Somogyi Árpád: Kunsdenkmaler der Griechischen diasporen in Ungarn. p. In: Etaipeia 121. (1970.) Ρ 53-54. 

14 Szt. Naum 830 k. Makedóniában született. Cirill és Metód tanítványa volt. Magyarországon és Miskolcon azért tartozott 

a népszerű 

szentek közé, mert az itt megtelepedett görög kereskedőknek Naum szülőhelye volt az óhazája. 

15 Dobrossy István: Amiskolci templom építéstörténete. Atemplom, mint a hitélet központja. 15. p. In: Amiskolci ortodox 

148

templom és 

sírkertje. Szerk. Dobrossy István, Β.-Α.-Ζ. Megyei Levéltár, Miskolc, 2002. p. 11-54. 

16 Dobrossy i. m. 15. p. "Füves, 1975. 154-155. p. 

18 Sasvári László: Görögajkú ortodoxia Magyarországon a 16-20. században. 131-132 p. In: Magyar Egyháztörténeti 

Vázlatok, 

Regnum, Budapest. 1994/3-4. pp. 117-154. 

19 Dobrossy, i. m. 29. p. 

20 Dobrossy, i. m. 33. p. 

21 A görög feliratot és annak fordítását közli Dobrossy István. In: Dobrossy i. m. 36-38. p. 

22 Nagy Márta: A magyarországi görög diaszpóra egyházművészeti emlékei I. Ikonok, ikonosztázok. Debrecen, 1998. 179. 

p. 

23 Az ezüst votivokról Kárpáti László írt részletesen, tanulmányát rajzokkal egészítve ki. Kárpáti László: Az ortodox 

templom ikonjai és liturgikus tárgyai. 70 p. In: Amiskolci ortodox templom és sírkertje, Miskolc. 2002. pp. 70-77. 

24 Kárpáti, 2002. 84. p. Kárpáti közli a szignót a teljes szöveggel fordításban: „A csodatevő és Istenhordozó Szt. Naum 

atyánk ezen 

ikonját megfestettem én Theodosziju Janinka és az felajánltatott Isten szolgája Dimitriu Lika (Lyka?) által az 1794-ik 

esztendőben. " 

25 Füves Ödön: Apesti görög templom építéstörténete. 154. p. In: Építés- Építészettudomány VII./1-2. (1975.) 153-170. p. 

26 Mivel az első tervet, melyre a görögök a templomépítés elvi engedélyét kapták, Thallherr készítette, ezért néhány szerző 

tévesen nem Jung Józsefet, hanem Thallherrt említi a templom építőjeként. 

27 Ilyen rézmetszet készült pl. Miskolcon és Egerben is. 

28 Nagy 1998. p. 183. p. 

29 Uszpenszkij, Leonyid: Az ikon teológiája az ortodox egyházban, Kairosz- Paulus Hungarus, Budapest, 2003. 185. p. 

30 Újszövetségi Szentírás. Ford: P. Békés Gellért, P. Dalos Patrik, Pannonhalma, 1994. 241. p. 

31 Újszövetségi Szentírás 18. p. 

BELLÁK GÁBOR Görög 

festők a 19. századi Pest- 

Budán 

Gérard-Georges Lemaire: Orientalismus. Das Bild des Morgenlandes in der Maierei. Könemann, 

2 

Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Műegylet története. A képzőművészeti nyilvánosság kezdetei a XIX. századi 

Pest-Budán. Miskolc, 2007. 303. p. Szvoboda monográfiája a Műegylet valamennyi katalógusát közli. 

3 

,,A' pesti művészeti egyesület által 1842 a' városi tánczterem-épületben kiállított művek lajstroma" ld.: Szvoboda i. m. 

316. p. 

4 

Johann Ender: Egy görög 's két leány a'jeggyűrűvel. ,,A' pesti művészeti egyesület által 1842 a' városi tánczteremépületben 

kiállított művek lajstroma", kat.sz. 153. ld.: Szvoboda i. m. 324. p. 

5 

Weber Henrik: Görög nő, olaj, vászon, 58 χ 73,5 cm, MNG Ltsz.: FK 6288. A' pesti művészeti egyesület által 1844 

a' városi tánczterem-épületben kiállított művek lajstroma", kat.sz. 114. ld.: Szvoboda i. m. 329. p. 

6 

A biedermeier orientalizmushoz Id.: Sabine Grabner: „Die Morgenlánderin" oder die Faszination des Fremden. 

Orientmode und 

andere Exotismen in der österreichischen Kunst und Kultur des 18. und frühen 19. Jahrhunderts. In: Sabine Grabner 

(Hrsg): Friedrich 

von Amerling 1803-1887. Wien, Österreichische Galerié, 2003. 57-69. p. 

7 

Marastoni Jakab: Görög nő. olaj, vászon, 77 χ 62 cm, MNG Ltsz.: 2726. Pesti műegyesület által 1845 évben a' városi 

tánczteremépületben 

kiállított művek lajstroma", kat.sz. 171. ld.: Szvoboda i.m. 335. p. Akép fogadtatásáról és a vásárlással 

kapcsolatos kritikai 

észrevételekről ld.: Péter Kornélia: Marastoni Jakab, 1804-1860. Budapest, 1936. 17-18. p.; Aranyérmek, ezüstkoszorúk. 

Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században, [kiállítási katalógus] MNG 1995. kat.sz. II.1.6.; Szvoboda 

i.m. 116. p. 

8 

Csernitzky Mária: AJózsef nádor Nemzeti Képcsarnok kezdeti évei 1845-1862. In: Művészettörténeti Értesítő, 1995/3-4. 

239-251. p. 

9 

Natale Schiavoni: Odaliszk, 1840 k. olaj, vászon, 81,5 χ 66 cm, Trieszt, Civico museo Revoltella. 

10 Szvoboda i. m. 23. p. 

" Szvoboda i. m. 276. p. 

12 A' pesti művészeti egyesület által 1843 a' városi tánczterem-épületben kiállított művek lajstroma" kat. sz. 187. ld.: 

Szvoboda i. m. 325. p. 

13 Szvoboda i. m. 196. p. 

"Olaj, vászon, 94,5 χ 78,5 cm, magántulajdon 

15 Olaj, vászon, 69 χ 74 cm, magántulajdon 

16 Olaj, vászon 92,5x72 cm, magántulajdon 

17 Olaj, vászon, 61 χ 70 cm, MNG Ltsz.: 3109 

18 Atémáról ld.: ViszotaGyula: Dobozi Mihály és hitvese történetének költői feldolgozásai. In: Irodalomtudományi 

Közlemények, 1903. 50-58; 160-168.; Bellák Gábor: Nemzeti hős, vagy valami más? ADobozi-téma értelmezéséhez. In: 

Sub Minerváé Nationis Praesidio. Tanulmányok Németh Lajos 60. születésnapja alkalmából. Budapest 1989. 118-121.; 

Történelem-Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon, [kiállítási katalógus] MNG 2000, kat.sz. 

IX-8. 

149

19 Vayerné Zibolen Ágnes: Kisfaludy Károly az Auróra képszerkesztője és illusztrátora. In: Művészettörténeti Értesítő, 

1967. 28. 

Kazinczy Ferenc levelezése. Közzéteszi Dr. Vághy János, XVIII. Bp. 1908.36., 37. 

21 Füves Ödön: Görögök Pesten 1686-1931. Kandidátusi disszertáció 1972. MTA Kézirattár, 202. 

22 Sterióról, s a róla szóló szakirodalomhoz Id.: K. Gyurkovich Tibor: Sterio Károly. Budapest, 1976. Corvina Kiadó (A 

művészet 

kiskönyvtára 108) 

23 Füves Ödön: Görögök Pesten 1686-1931. Kandidátusi disszertáció 1972. 

MTA Kézirattár 

24 papír, akvarell, 269 χ 223 mm, MNG Grafikai Osztály, Ltsz.: 1924-1088 

25 A sebesült, 1850. Olaj, vászon, 46 χ 37 cm; Múzeum Betliar, Ltsz.: Β 134 

26 Bem tábornok búcsúja Magyarországtól címen nyilvántartva, 1850, olaj, vászon, 45 χ 35 cm, Múzeum Betliar, Ltsz.: Β 

133 

27 Divatcsarnok, 1860. április 10. Idézi: Hamvay Ödön: Gróf Nákó Kálmánné. in: Hamvay Ödön (szerk.): A gróf Nákó 

Sándor által 

gróf Nákó Kálmánné festményeiből rendezett jótékonycélú kiállítás emlék-albuma. Művészi Ipar-Nemzeti Művészet 

képzőművészeti 

és iparművészeti folyóirat különkiadása, Budapest, é.n. [1906] 

28 Hamvay Ödön: Gróf Nákó Kálmánné, ld. előző jegyzet 

29 Tácsi László: ANákó család és nagyszentmiklósi kastélyuk. In: A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról. 

Évkönyv. 

Nagyvárad, 2003, 269-272 (Partiumi Füzetek 23.) 

30 Olaj, vászon, 31,7 χ 51 cm, MNG Ltsz.: 7400 

150

151

152

153

154

155

156

157

158

159

160

161

162

163

164

165

166

167

168

169

170

171

172

173

174

175

176

177

178

179

180

181

KÉPALÁÍRÁSOK 

Örökhagyók és örökösök Betelepülés, 

beilleszkedés, közéleti szerepvállalás 

1.1. Nákó Konstanzia képmása 

Abel, Joseph (1764-1818); 1807-1810. 

Olaj, vászon; 65,3 χ 53,5 cm 

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Ltsz.: 87.4M 

1.5. Boráros János mellképeDonát János Dániel (1744- 

1830); 1821. 

Olaj, vászon; 80 χ 64 cm 

Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár, Budapest; Ltsz.: 900. 

1.6. Pest, Buda és Óbuda térképe (részlet): ANákó-ház a rakodóparton 

Vasquez, Carlo Pinos (17987-1861) nyomán Franz Weiss; 1837. 

Papír, litográfia; 64 χ 83,5 cm 

Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár, Budapest; Ltsz.: 

1.6. Pest, Buda és Óbuda térképe (részlet): Agörög-oláh templom 

Vasquez, Carlo Pinos (17987-1861) nyomán Franz Weiss; 1837. 

Papír, litográfia; 64 χ 83,5 cm 


1.10. A pesti Duna-part 

Ender, Thomas (1793-1875); 1847 körül 

Papír, acélmetszet; 9,9 χ 15,3 cm 


1.12. A beomlott Derra-ház 

Barabás Miklós (1810-1898); 

Vízfestmény 


1.13. Bál a Hét Választófejedelem termében 

Höschl József (működött 1820-1830 között); 1829. 

Papír, acélmetszet, 26,2 χ 35,6 cm 

Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár, Budapest; Ltsz.: 3327 

1.19. II. Rákóczi Ferenc védőlevele a görög kereskedők számára 

Egervár, 1708. június 8. 

Papírra kasírozott kéziratos oklevél; 31x39 cm 

Juhász Gyula görögkeleti egyházgondnok ajándéka a Kecskeméti Levéltár részére 1947-ben. 

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét; Jelzet: IV. 1528 Kecskemét 

város és a 

különböző felekezetek közötti viszonyra vonatkozó iratok gyűjteménye 1. folio 

182

1.36. Johann Strauss Neu-Wien című keringője Nikolaosz Dumbának ajánlva 

Wien: C.A. Spina, 1870 körül 

Nyomtatott kotta, papír; 12 oldal, 32,7 χ 25,7 cm 


1.37. Báró Sina Simon mellszobra 

Schossel András (1824-1874); 1854. Vas vagy fehérfém; magasság: 18 cm 


1.41. Császári jubileumi emlékérem 

1898. 

Bronz 


1.42. Nikolaosz Dumba emlékérme 

1900. 

Bronz 


1.43. Nákó Kristóf címerpajzsa a ravataláról 

1800. 

Festett rézlemez 


1.44. A Sina család asztali naptára 

XIX. század 

Bronz, fakeret 


1.47. Követi lábszárvédő (feltehetően a Sina családé) 

XIX. század első fele 

Nemez alap, selyembélés, vörös posztó, fémszálas hímzés; 51 χ 27 cm 


1.48. Ypszilanti herceg követi lábszárvédőj e 

XIX. század első fele 

Nemez alap, vörös bársony, fémszálas hímzés; 50 χ 24 cm 


2.1. Női arckép 

Laccataris Demeter (1798-1864) 


Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Ltsz.: FK 5382 

Alkotók és építtetők 

183

2.2. Dobozi 



Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Ltsz.: 3109 

2.5. A viszontlátás öröme 

Laccataris Demeter (1798-1864) Olaj, vászon; 83 χ 64 cm 

Jelezve középen, lent: Laccataris Magántulajdon 

2.8. Bolti cégér Ypszilanti herceg képmásával 


Olaj, fa; 200 χ 87,5 cm 


2.11. Papagájos hölgy 

Sterio Károly (1821-1862); 1860. 

Olaj, vászon; 65,5 χ 50 cm 

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Ltsz.: FK6426 

2.12. Kastélyparkban 

Sterio Károly (1821-1862); 1850. 

Olaj, vászon; 38 χ 48,5 cm 

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Ltsz.: 62.161 

2.13. Tanulmányok 

Sterio Károly (1821-1862) Papír, ceruza; 29,2 χ 22 cm 

Rúzsa György gyűjteménye 

2.14. Mayer de Alsó-Ruszbach 

Sterio Károly (1821-1862); 1848. 

Papír, litográfia. Nyomtatta: J. Höfetich; 26,1 χ 17,7 cm 


2.15. Spirka cigánylány 

Nákó Berta (1819-1882) 

Olaj, vászon; 55 χ 44,5 cm 


2.16. Tengeri táj 

Nákó János (XIX. század); 1840. 

Olaj, lemezpapír; 31,7 χ 51 cm 


2.18. A Lánchíd alapkőletétele 

Barabás Miklós (1810-1898); 1842. 

Vízfestmény; 26,2 χ 33,8 cm 


184

2.19. A Lánchíd építésének első tele 


Vízfestmény 


2.20. A haj óhíd a Lánchíd épülő pesti pillérével 


Vízfestmény 


2.21. Lánchíd 

Alt, Rudolf (1812-1905) nyomán Oeder, L.; 1850-52 körül 


Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár, Budapest; Ltsz.: 21.816 

2.22. A MagyarTudományos Akadémia 

Lüders, Hermann (1836-1908); 1856 előtt 


Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár, Budapest; Ltsz.: Lanf. 198. 

2.24. Ludovicea 

Ismeretlen mester; 1833. 

Papír, litográfia; 16,1 χ 22,3 cm 


2.25. A Duna Gőzhajózási Társaság rakpartja a Lánchíddal 

Frey, Ludwig (XIX. század); 1854. 

Tus- és vízfestmény 


2.26. Adam Clark levele szüleihez a Lánchidat ábrázoló fejléces papíron 

Pest, 1843. március 15. 

Papír, kézirat (2 db vörös viaszpecséttel); 3 oldal, 27 χ 21,3 cm 

Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Budapest; Ltsz.: 20172/23 

Az írás összetartó 

ereje Tudomány, 

irodalom, oktatás 

3.1. Cornelius Nepos könyve, melyet latinról a köznapi görög nyelvre fordított 

Zavirasz György 

1793. 

Autográf kéziratos könyv; 70 lap 

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre; Ltsz.: Ez IV. 

3.2. Bíborbanszületett Konstantin 

XVIII. század 

Kéziratos könyv; 123 lap 

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre; Ltsz.: Ez XVII. 

185

186

187

4.66. Talpas kereszt 

Ismeretlen műhely, XVIII. század 

Aranyozott ezüst, filigrán, granuláció, faragott fa; magasság: 22 cm, átmérő: 8,6 cm 

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre; Ltsz.: 644. No 8364 

4.67. Talpas kereszt 

Ismeretlen műhely, XVIII-XIX. század 

Préselt és öntött réz, faragott fa; magasság: 19,5 cm 


4.70.1. Püspöki kettős gyertyatartó 

XIX. század 

Aranyozott ón; 


4.72. Füstölő 

XIX. század 

Bronz; magasság: 18,2 cm, átmérő: 7,8 cm 


4.77. Felon 

XIX. századvége 

Kék alapon fehér gépi hímzés, belül piros textília 


4.80. Főpapi epigonation (rombusz alakú tarisznya) 

XIX. század 

fém- és selyemszálas hímzés; 45 χ 39,5 cm 


4.84. Papi kézelő 

XIX. század 

Vörös selyem, fémszálas hímzés, strassz; 26,5 χ 18 cm 

A Sina család adománya. 


4.85. Germanosz metropolita papi kézelőj e 

XIX. század 

Zöld bársony, selyembélés, fém- és selyemszálas hímzés; 29,2 χ 15,7 cm Ausztriai 

Metropolia, Magyarországi és Közép-Európai Exarchátus, Wien 

4.88. Antimenzion 

Ismeretlen műhely, 1733. 

Réznyomat, vászon; 50 χ 61 cm 

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre; Ltsz.: No 8331 

4.89. Evangéliumos könyv Feltámadás medalionj a 

1787. 

Aranyozott ezüst; 


188

189

190

191

192

193

194

195

196

197

198

Görög Örökség Ελληνική Κληρονομιά - H-ellin.com

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?