Váš MAX eseVellemKe bo elé Viano e acaVi es a ácso ... - Csallóköz

More documents

Recommendations

Info

10 Riport (Befejezés a 9. oldalról) „Ha véletlenül, akár csak megfáztunk, akkor azonnal védőmaszkot tettünk fel és folyamatosan mostuk a kezünket” – magyarázza Anikó. A kórházban is a lelkükre kötötték, hogy hat hétig nem szabad kivinni őket, hogy megszokják az otthoni környezetet és erősödjék az immunrendszerük. Jöttek a látogatók Miután letelt a türelmi idő, folyamatosan jöttek a családtagok, látogatók, hogy tiszteletüket tegyék és megpillantsák a három kistestvért. De még mindig sokan vannak azok, akik nem látták a csöppségeket. Egyszerre sokan nem is érkezhetnek hozzájuk. „Talán még csak a rokonság negyede, fele jött el, de folyamatosan érkeznek. Volt olyan hét is, hogy megkértük őket, szóljanak ide előre, jelentkezzenek be. Hiszen ha már egy család jön babalátogatóba és váratlanul betoppannak még páran, azt nem bírjuk, hiszen közben a kicsikkel is foglalkozni kell” – ecseteli az újdonsült anyuka. A férje vállalkozó, nem is találtuk otthon látogatásunk idején, hiszen szinte reggeltől estig dolgozik, hogy eltartsa a családját. Három csecsemő pedig nagyon sok mindent igényel. Pelenka, tápszer, vitaminok és még kitudja mennyi minden kell ahhoz, hogy a kicsik egészségben cseperedjenek fel. Jelenleg Anikó édesanyja, anyósa, illetve a sógornője segít a babákkal. Ha egyszerre sírnak Előfordul bizony, hogy egyszerre ereszti el a hangját mindhárom csöppség. Akkor próbálnak legalább egyet megnyugtatni, ha ketten vagy hárman vannak körülöttük, akkor pedig mindenki kezébe jut egy csecsemő. Szerencsére az éjszakák viszonylag nyugodtak. Néha előfordul, hogy nyűgösebbek, de ez ritkaság. Megesik, hogy akár öt órát is alszanak, viszont általában két evés közben csak négyet szoktak. „Van, hogy nem egyszerre ébrednek fel, mintha bevárnák egymást. Tehát mire az egyiket megetetjük és átpelenkáz- Csallóköz „Mosolyuktól minden gondom elszáll” Balról: Kristóf, Botond és Patrik zuk, a másik van soron, akkor ébred fel a harmadik” – mondja mosolyogva Anikó. Amikor hazaérkeztek a babák a kórházból, már megvoltak a kis - ágyak, és más eszközök, mindenből három. De már várta őket a háromszemélyes babakocsi is. Messze van még, de ha óvodába vagy később iskolába kerülnek, akkor hatalmas kiadásra számíthat a család. Hiszen manapság egy kisiskolást is költséges beültetni az iskolapadba, nemhogy hármat. De erre még nem gondolnak, hiszen felhőtlenül boldogok. „Lehet, hogy ha hárman egyszerre sírnak, akkor az ember kicsit idegesebb lesz, de elég rájuk nézni és ez az érzés elszáll. Vagy ha bemegyek hozzájuk, rám mosolyognak, minden rosszat és gondot elfelejtek” – magyarázza Anikó. Igaz ugyan, hogy a kicsik sírnak, s valljuk be, gond is van velük, nem kevés, de mégis, mi lehet szebb annál, minthogy látjuk felcseperedni a gyermekeinket. Mikor a csodálkozó szempárok bámulnak a szüleikre és aprócska kezeikkel megszorítják édesanyjuk, édesapjuk ujját. Talán nincs is ennél szebb dolog a világon. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy három gyermek felnevelése nem egyszerű dolog, ezért a család bárminemű segítséget szívesen fogad. Angyal Sándor Ezen a babakocsin már kormány is van Fogas Ferenc felvételei
2011. december 20. | 51–52. szám Portrériport A százéves életkor titka Évszázadot ünnepelt a nyékvárkonyi férfi Kósa Rudolf, vagy ahogy a falubeliek ismerik, Rudi bácsi, nem egy törékeny kis ember. Nem lassú, nem szenilis és humorban sincs nála hiány. Fiatalosan, lendületesen közlekedik, szívesen sétál a természetben, szeret beszélgetni, és tud is miről. Nem kell meghalni... Ha valakinek azt mondják, hogy a bácsi százéves, akkor arra készül, hogy egy meghajlott öregemberrel találkozik majd. De ez nem így történt, amikor múlt szerdán, századik születésnapja alkalmából meglátogattuk őt. Éppen az unokájával beszélget, amikor betoppanunk hozzá. Energikusan ugrik fel és kezet nyújt. Meg is jegyzem, letagadhatna akár harminc évet is. Majd természetesen azzal a klisével indítok, amivel mindenki más kezdene: mi a hosszú élet titka? „A kérdés könnyű, de válaszolni nehéz” – mondja, majd sztorizni kezd: „Volt nálunk egy pap és éppen falunap volt, amikor odajött hozzám, mert jelen voltam, mint a legidősebb polgár. Már tudtam előre, hogy miért jön, mert messziről nevetett. Ugyanezt kérdezte, s csak annyit mondtam neki: Nem kell meghalni!” – meséli nevetve. Nyékvárkonyban született, s a mai napig ott is él. Földműves volt egész életében és még mindig szívesen dolgozgat a kertben. Nagyon szereti a természetet és előszeretettel sétálgat a kanális partján. A szövetkezetben is munkálkodott. „Tizennégy évig takarmányos, három évig etető voltam. Később is hívtak, de nem mentem, mert hiába mosakszik az ember, az a szag érezhető a ruháján” – mondja. A természet szeretetén kívül még a történelem áll közel hozzá. Igaz, már nem látja jól a betűket, mert a látása nem a régi, ám sok könyvet olvasott. De természetesen sokat tapasztalt, hiszen száz év alatt összegyűlnek nemcsak az emlékek, de az élmények is. Fogságban volt a második világháborúban két és fél hónapig, de nem csüggedt. Besszarábiában, a mai Moldáviában, román területen őrizték. Akkor orosz fennhatóság alatt volt. „Amikor jöttünk haza, volt két ingem, az egyik olyan hosszú, mint egy női ruha. Egyszer csak kiszakadt a hátán. Fogtam, összecsavartam és elindultam vele. Láttam az egyik háznál két asszony sárral tapasztott. Az idősebb tudott rendesen magyarul, a menye nem. Mondtam, hogy van egy ingem, nem vennék-e meg. Az volt a szerencsém, hogy nem bontották szét, különben hozzám vágták volna, de így ki is fizették rendesen” – emlékszik vissza a régi időkre nevetve. A legjobb otthon Szinte el sem hagyta a községet. „Be kellett rukkolnom katonának 1944. augusztus 28-án a magyarországi Ócsára. Ott voltam három hétig, aztán Pestre vittek bennünket a XIII. kerületbe, amit Rákosfalvának hívtak. Emlékszem rá, hogy majdnem minden éjjel légiriadó volt. Úgy éreztem, mintha mozgott volna a ház, amikor bombáztak. Mindenki félt ott” – meséli, majd folytatja: „Voltam kikötve is. Hátra kellett tenni a kezeket, megkötötték és felhúztak a fára. Hideg vízzel mosdattak bennünket, hogy ne ájuljunk el. Végül persze levágtak a kötélről, de a kezeimet nem éreztem három hétig, azt hittem, soha nem is fogom” – magyarázza. Kevesen érik meg a százesztendős kort, pláne így, élettel telve. „Apám volt kilencvenedik esztendejében és még kettőről tudok, aki megérte a kilencedik ikszet” – mondja a felmenőin gondolkozva. Páratlan memória Az unokájától, Róberttól megtudom, hogy a második világháború után nem voltak utcanevek Nyék- várkonyban. Amikor nemrégiben visszaállították a neveket, a nagypapájához mentek segítségért. Ő pedig utcáról utcára elmondta, hogy nevezték a háború előtt ezeket. Emléke van nagyon sok, felidézi még a négyéves korában történteket is. „Zajlott az első világháború, s egyegy jelenetre emlékszem is. Például a szomszédból is berukkolt egy legény, ott is maradt örökre. Vele kapcsolatban rémlik, amikor mentem a boldogult anyámmal gömbölyű borsót szedni, megjelent és az egyik szeme nem volt neki. Kibökte az ökör, mondták akkor. Ilyeneket felidézek” – magyarázza Rudi bácsi. Gyerekkorban, amikor mendikálni jártak, nem az volt a lényeg, hogy ki milyen ajándékot kap, hanem az, hogy együtt a család. „Megettük az ebédet és indultunk mendikálni. Először a rokonokhoz mentünk, s mindenhol kaptunk húsz fillért. Mikor összejött egy korona, hazavittük, nehogy elvesszen. Most is emlékszem, adtak 13 kiskalácsot. Aztán elmentünk éjféli misére, majd haza és ettünk mákostésztát, hogy jó étvágyunk legyen egész évben. Az álla - tokat is megetettük, hogy nekik is jó étvágyuk legyen” – emlékszik vissza a gyerekkori karácsonyi ünnepekre. Most már nincs annyi munkája, mint régen, nem kell fát vágni sem, gázzal fűtenek. Ha jó idő van, sétál egyet. Jobban esik az ebéd is a járás 11 után, majd lefekszik egy kicsit, felkel, iszik egy feketekávét és el is telt a nap. Egészség legyen Természetesen orvoshoz jár, hiszen ennyi idős korban már jó, ha bizonyos időközönként megnézi egy doktor. Szerencsére komolyabb gondja nincs. „Van egy orvos, akihez járok minden évben kétszer ellenőrzésre, Dunaszerdahelyre. Az szokott marháskodni velem. Kérdezi: Rudi A sokat tapasztalt Rudi bácsi Fogas Ferenc felvétele bácsi, magának tetszik a miniszoknya? Inkább a lábak alatta – mondom neki. Azt mondja, maga, ha megéri a száz évet, nem fog meghalni, mert akkor már kevesen halnak meg. Persze – mondom –, mert kevesen is érik meg” – nevet Rudi bácsi. A faluban megismerik, még a fiatalok is, és mindenki köszön neki. Megkérdezik, hogy van, törődnek vele. A felesége tizenkét évvel fiatalabb nála, együtt élnek a szülői házban. Január 28-án lesz a hatvanötödik házassági évfordulójuk. Még ezt a dátumot is fejből mondja. Három gyermeke és négy unokája van. Dédunokára vár, hiszen már korban ott van, hogy jöhetne a csöppség. Múlt szerda este a nyékvárkonyi kultúrházban az egész falu őt ünnepelte egy nagyszabású születésnapi rendezvényen. S mi is reméljük, hogy még évekig családja mellett marad egészségben. Angyal Sándor
Page 1 and 2: Szerintem Szilvássy József Barab
Page 3 and 4: 2011. december 20. | 51-52. szám P
Page 5 and 6: 2011. december 20. | 51-52. szám P
Page 7 and 8: 2011. december 20. | 51-52. szám T
Page 9: 2011. december 20. | 51-52. szám R
Page 13 and 14: 20. december 2011 | číslo 51-52 F
Page 15 and 16: 20. december 2011 | číslo 51-52 S
Page 19 and 20: 2011. december 20. | 51-52. szám R
Page 23 and 24: 2011. december 20. | 51-52. szám O
Page 25 and 26: 2011. december 20. | 51-52. szám S
Page 31 and 32: 2011. december 20. | 51-52. szám A
Page 37 and 38: 2011. december 20. | 51-52. szám M

Váš MAX eseVellemKe bo elé Viano e acaVi es a ácso ... - Csallóköz

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?