Lewis Carroll - Alice Csodaországban

Most valamennyien újra Alice köré csoportosultak, s a Struccmadár ünnepélyesen
átnyújtotta neki a gyűszűt, ezekkel a szavakkal:
− Tisztelettel kérjük, kegyeskedjék elfogadni ezt az elegáns gyűszűt.
Amikor a rövid szónoklatot befejezte, mindenki éljenzett. Alice ezt nagyon
badarnak és érthetetlennek találta, de a többiek olyan komolyan tekintettek
rá, hogy nem mert nevetni. Minthogy nem tudta, mit feleljen,
meghajolt, és amilyen ünnepélyesen csak telt tőle, átvette a gyűszűt. Aztán
hozzáláttak a csokoládé elfogyasztásához. Ez némi lármával és zűrzavarral
járt, mert a nagymadarak azon sopánkodtak; hogy a csokoládé kicsi, és a fél
csőrükre sem elég, a kismadarak pedig úgy fuldokoltak tőle; hogy a hátukat
kellett veregetni. Végül mégis megették. Ekkor újra körbe ültek mindnyájan,
s megkérték az Egeret, hogy meséljen nekik még valamit.
− Meg tetszett ígérni, ugye, hogy majd elmeséli az élettörténetét − kérlelte
Alice. − Meg azt is, hogy miért tetszik úgy gyűlölni a cicust meg a kutyust
− tette hozzá súgva, s egy kicsit megrettent, hogy az Egér újra megsértődik.
− Ó, az én történetem kacskaringós, tarka és bús.
− Hát a farka csakugyan kacskaringós − mondotta Alice, aki ezt a szót
hogy tarka, úgy értette, hogy farka −, de mért volna bús?
Az Egér beszélt, beszélt, de Alice mindig csak az Egér farkára gondolt.
− 38 −