Ötvenhatos projekt

28
MAI DIÁKOK
Én csak az utolsó beszélgetésen vettem részt. Kicsit fura volt számomra a meghatottan érkező öregekkel
beszélgetni, aranyosak voltak. Sokszor eltértek az adott kérdéstől, és általános életvezetési tanácsokat osztogattak.
Inkább az életkoruk miatt látták akkor olyannak a világot, mintsem a történelmi tapasztalatok miatt.
Az ’56-os élményeik izgalmasak voltak, a legérdekesebb mégis a történetek mögött meghúzódó gondolkodásmód
volt: ki és hogyan reagált a dolgokra.
(Surány Dávid)
Iszonyatosan izgalmas helyzet. Az előző generációk, az élő történelem. És mindez egyénítetten, személyesen,
ami sehogy másképp nem juthat el hozzánk.
1956 ma is vita (politikailag pláne), és persze az akkori eszmék megértéséhez nem kerültünk közelebb,
de annak a néhány jelentős napnak a hangulata teljesen átszűrődött hozzám/hozzánk. Ők rendes körülmények
között akkor érettségiztek volna. Aztán minden kicsit másképp lett. Nyilván. A történelem tananyag
például 1848/49 eseményeivel hirtelen befejeződött. Minő mázli, kevesebb a megtanulandó anyag!
Ha valamilyen történelmi eseményre nagy távlatokban gondolunk, többünkben föl sem merül, hogy
közben mindenki csak élt. Majdhogynem ugyanúgy. Csak a háttérben állandósult a bizonytalanság.
(Bodor Panna)
Még elég kicsi voltam, mikor a nagyszüleim elhunytak, így nem igazán volt alkalmam a fiatalságukat
elmesélő történetek sokaságát hallgatni.
Amikor megtudtam, hogy részt vehetek ebben a projektben, nagyon megtetszett az ötlet, hogy olyan
emberek mesélik el történeteiket, akik személyesen átélték az ’56-os eseményeket, ki így, ki úgy.
A hozzám hasonló fiatalok többsége tankönyvekből tanulja meg ezt a kort, amelyek száraz tényeket
közölnek, így viszont lehetőségünk nyílott arra, hogy igazán személyes, izgalmas elbeszéléseket hallgassunk
végig, és így építsünk ki egy belső képet ’56-ról, ami meglepően különbözik a korábbi tapasztalások miatt
kialakult képtől.
(Csákány Dorka)
Hihetetlen még rágondolni is, hogy olyan dolgok, amelyektől az emberek általában rettegnek, kellemetlen
érzést keltenek bennük, vagy amiket borzalmasaknak tartanak, a szomorú vagy az elképzelhetetlenül
rossz dolgok is egy-egy háború vagy forradalom alkalmával a mindennapi élet részévé, sőt, ami még szörnyűbb,
megszokottakká válhatnak. Rossz lehet gyerekként úgy felnőni, hogy iskolába menet is holtak hegyeivel
találkoznak az utcán, a felnőttek félnek, nem bíznak egymásban, és úgy engedik el egymást otthonról,
hogy nem biztos, vissza is jönnek, újra találkozhatnak.
(Galambos Niki)