02.12.2020 Views

BME GTK - Képzési tájékoztató 2021/2022

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Mit tartasz a szak legnagyobb erősségének,

illetve pozitívumának?

A legtöbb oktató a KomMédián aktívan dolgozik a szakmában is, és

emiatt az oktatás felettébb gyakorlatias. Előadásokon van lehetőségünk

megvitatni az egyes témákat, mindezt felszabadult hangulatban.

Az egyéni feladatok mellett, főként csoportban dolgozunk, ami

nagyszerűen felkészít a jövőbeni kihívásokra – elkerülhetetlen lesz

majd csapatban dolgozni, másokhoz alkalmazkodni, egy közös csoportdinamikát

kialakítani. Ezt a képzés során mind megtanuljuk.

Viszonylag kevesen vagyunk a szakon, ebből kifolyólag nagyon jó

a közösség, erősen összetartunk. Oktatóink nyitottak, sok figyelmet

és támogatást kapunk tőlük.

Milyen módon tudod használni a szakon tanultakat, és milyen

karrierlehetőségeket látsz magad előtt?

Az első év során megtanultam, hogy egy jó előadónak mire kell figyelnie

– ezt projektfeladatok, prezentációk, előadások és később majd

a szakdolgozat védése során nagyszerűen tudom kamatoztatni.

Engem a tartalomfejlesztés specializáció érdekel leginkább, de

a „Vizuális kommunikáció” kurzus is igazán érdekes volt számomra:

sokat kellett tervezni, és aki ezt a specializációt választja, dolgozhat vizuális

kommunikációval foglalkozó cégeknél, ügynökségeknél vagy lehet

belőle arculati koncepcióért felelős, kreatív munkatárs. Úgy gondolom,

aki a KomMédián végez, sokféle munkából választhat majd annak

megfelelően, hogy milyen specializáció áll hozzá a legközelebb.

Miért ezt a szakot választottad?

Papp Cintia

Nemzetközi gazdálkodás alapszak

harmadéves hallgató

„(...) a gazdasági ismereteknek mindenki életében

alapvető fontosságúnak kellene lenniük, azonban ezt

a tudást nem feltétlenül tudja mindenki megszerezni

felsőfokú tanulmányok nélkül”

Sok gimishez hasonlóan én sem tudtam pontosan, hogy mivel is szeretnék

foglalkozni életem során – viszont nagyon fontosnak tartottam,

hogy sok lehetőségem legyen a jövőben. Szerintem a gazdasági ismereteknek

mindenki életében alapvető fontosságúnak kellene lenniük,

azonban ezt a tudást nem feltétlenül tudja mindenki megszerezni felsőfokú

tanulmányok nélkül. Számomra fontos volt, hogy a hazai viszonyokon

túl a külföldi gazdasági helyzetre is legyen rálátásom, érdekel

a nemzetközi közeg – ez is szerepet játszott a döntésemben.

48

„(...) ez a képzés kínálta a számomra

legérdekesebb szakirányokat –

tartalomfejlesztést, nemzetközi

kommunikációt és vizuális kommunikációt (...)”

Mit tartasz a szak legnagyobb erősségének,

illetve pozitívumának?

Nagyon sokféle témába nyerhetünk betekintést – tanulunk például

pénzügyekről, számvitelről, menedzsmentről, marketingről, kommunikációról

és jogi háttérről, környezettudatos gazdálkodásról. A tanterv

úgy van felépítve, hogy ahogy haladunk a tanulmányainkban félévről

félévre, egyre inkább specializálódunk a nemzetközi környezetre

és egyre átfogóbb képet kapunk annak működéséről. Szakmai gyakorlatra

nemzetközi és belföldi gyakorlati helyre is jelentkezhetünk,

így sok lehetőségünk van tapasztalatot szerezni. További érdekesség,

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!