BME GTK - Képzési tájékoztató 2021/2022
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
EGYETEMI FELKÉSZÜLÉS – FELSŐBB FOKON
- INTERJÚ BALOGH BLANKA PHD HALLGATÓVAL, A GTK UP+GRADE SZAKMAI VEZETŐJÉVEL
Írta: Galavics Diána
2020 tavaszán új programsorozat indult a GTK-n, mely önfejlesztési lehetőséget nyújt leendő egyetemistáknak. A GTK UP+GRADE nem
egy hagyományos egyetemi felkészítő kurzus – célja, hogy a diákok azon készségeit fejlesszük, melyek segítik és megkönnyítik az érettségire
és az egyetemi tanulmányok megkezdésére történő felkészülést. A programban rejlő potenciálról Balogh Blanka PhD hallgatóval,
a GTK UP+GRADE szakmai vezetőjével, egyik előadójával beszélgettünk.
Mit takar pontosan a GTK UP+GRADE elnevezés
és miért jött létre a programsorozat?
A GTK UP+GRADE elsősorban végzős középiskolásoknak szól, akik szeretnének
a tanuláson kívül más módon is felkészülni a rájuk váró kihívásokra:
az érettségire, az egyetemi tanulmányok megkezdésére. A programsorozat
segítségével az érdeklődők olyan új képességekre tehetnek szert – valamint
fejleszthetik a már meglévőket –, melyek nem képezik a hagyományos tanterv
részét, azonban az egyetemen és az életben is szükségük lehet majd
rájuk. Az egyes alkalmak során főként az úgynevezett „soft skillekre”, készségekre
fókuszálunk, melyek támogatják az érettségire történő hatékony
felkészülést – mindezt az érettségi és az egyetemi jelentkezés időrendjéhez
igazítva. Az elnevezés a középiskola és az egyetem közötti jelentős szintugrásra
utal – az angol „upgrade” kifejezésből származik, ami „felfelé frissítést”,
valamiféle új, még jobb verziót jelez –, a névben szereplő „+” jel pedig szintén
a fejlődési lehetőséget, a hozzáadott értéket hangsúlyozza.
Mire számíthatnak a résztvevők? Hogyan képzeljük el az előadásokat?
Elsősorban arra, hogy teljesen más és újszerű dolgot kapnak, mint amit
az eddigi tanulmányaik során megszokhattak, ugyanis nem egy hagyományos
frontális előadásról vagy workshopról van szó, hanem ezek kombinációjáról.
A tematika összeállításakor fontos volt számunkra, hogy az interaktivitásra
helyezzük a hangsúlyt, ugyanakkor röviden áttekintsük a vonatkozó
elméleteket is. Stratégiánk része, hogy általános tanácsok helyett közösen
gondolkodunk a kihívásokról, több szempontot és lehetőséget átbeszélünk,
hogy mindenki megtalálhassa a számára legoptimálisabb megoldást. A program
részeként időgazdálkodásról és hatékony tervezésről, a kihívásokkal
szembeni hatékony megküzdésről, kritikus gondolkodásról
és problémamegoldásról „tanulunk”,
és igyekszünk olyan eszközöket a diákok kezébe
adni, melyeket be tudnak építeni saját életükbe,
hasznosítani tudják a későbbiekben.
Célunk továbbá, hogy minél autentikusabb
tudást és élményt biztosítsunk az érdeklődők
számára, ezért az egyes alkalmakon az adott
témákban jártas GTK-s oktatók vagy karunkon
végzett hallgatók osztják meg saját élményeiket,
tapasztalataikat, vagy az elméleti hátteret a diákokkal.
Milyen volt a rendezvény fogadtatása,
milyen visszajelzéseket kaptatok?
A résztvevőktől sok pozitív visszajelzést kaptunk; az alkalmak során mutatott
aktivitásuk és bevonódásuk pedig arra utal, hogy sikerült megfelelő témákat
és eszközöket beválogatni a tematikába. Már az első alkalommal sikerült
olyan biztonságos közeget kialakítanunk, ami lehetővé tette, hogy személyesebb
témákat is érintsünk, személyre szabottabb megoldásokat találjunk.
Sokat jelentett számunkra, hogy az előadások végén mindig ott maradtak
a résztvevők kérdezni, érdeklődni. Folyamatosan kértünk és kaptunk visszajelzést
arra vonatkozóan, hogy mi volt kifejezetten hasznos számukra, ezek
alapján pedig folyamatosan fejlesztjük a programot.
59