05.08.2021 Views

Zsámbéki Polgár - 2021. augusztus

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

FEJLESZTÉSEINK

Az előző lapszámban a sporteredményeinkről számoltunk be, ám a számszerű és „szakmai”

sikerek mellett nem mehetünk el az egyéb eredmények mellett sem, melyek közül

a legnagyobb, hogy sikeresen pályáztunk az elmúlt évben egy nagyméretű műfüves pálya

kialakítására. A pálya idén elkészül, ha minden jól megy már az őszi szezonra birtokba

is vehetik csapataink. Nagyon nagy előrelépés lesz egyesületünknek, hogy a közel 200

játékosunk megfelelően tudjon készülni. Köszönjük a támogatóknak a felajánlásaikat,

de legfőképpen Zsámbék Város Önkormányzatának és Horváth László polgármester úrnak

a szükséges támogatást, melyet egyesületünk önerőből egészít ki, hogy a szükséges

pályázati önerő rendelkezésre álljon. Ezen kívül szeretnénk a régi épületre tetőt építeni,

pályázati forrásból, mert sajnos már elég komoly gondot okoz a lapos tető beázása. A következő

nagyobb tervünk egy fedett lelátó építése, melynek látványtervei már elkészültek

és jelenleg a szükséges építési és egyéb engedélyeket intézzük, hogy a pályázathoz már

rendelkezésre álljanak. Eközben kisebb beruházások is megvalósultak, különféle eszközöket

szereztünk be, amelyek a gyep ápolását, vagy az informatikai feladatainkat támogatják,

valamint sportfelszerelések kerültek, kerülnek beszerzésre, például minden bajnokságban

szerepló csapatunkat igyekszünk méltóképpen „felöltöztetni”. Megvásárlásra került és

éppen bevezetés alatt áll, egy egyesületi szoftver is amely, nem csak a nyilvántartásokat

és az ügymenetet segíti, hanem a szakmai munkát is erősíti, valamint meg is könnyíti azt

edzőink számára. A célunk, hogy tovább építsük és emeljük a szakmai képzésünk színvonalát,

hogy minél többen sportoljanak nálunk, illetve, hogy mint eddig, minél több saját

játékost neveljünk a felnőtt csapatunk számára.

A következő szezonban elindítjuk 2. számú felnőtt csapatunkat is, hogy a kiöregedő ifi

játékosoknak, volt zsámbéki labdarúgóknak, akik most más csapatokban játszanak, illetve

a felnőtt csapatból kiöregedő, de még szükség esetén bevethető játékosoknak felnőtt

mérkőzést, játéklehetőséget biztosítsunk.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet minden magánembernek és cégnek, akik támogatásukkal

hozzájárulnak sportcsapatunk sikereihez!

HAJRÁ ZSÁMBÉK!

CSAK A ZSÁMBÉK!

Bors Attila

2021. augusztus ZSÁMBÉKI POLGÁR

11

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!