ÚJság - Nyár 4/2

Legmagasabb ágának hegyén Gerzson, a
kéklő sapkába bújt cinege flótázott. Fejfedője
már nem volt mélyen a szemébe húzva, mint
télvíz idején, szemeiben már nem ült
aggodalom, mint a fagyos napokon. Arca
pirospozsgás volt, szemei boldogan és
büszkén csillanók, hangja pedig úgy csengett,
mint az aprócska csengettyűk, amikből a lágy
szellő csalja elő a hangot újra és újra. Ezen a
kora reggelen talán még áthatóbban dalolt,
minden tudását, minden erejét összeszedve.
Nagy nap volt a mai, az esztendő
legfontosabb napja.
Ahogy a Napocska egyre több fénnyel áldotta meg az erdő rengetegét, sorba
minden madár elhagyta hajlékát, szárnyra kapott és a magas hegy felé szárnyalt.
Ödön az ökörszem és Barátka a barátcinege együtt indult útnak. Épp úgy mint az
Szent Karácsony estéjén is tették. Ödön nehézkesen repült, de kedves barátja
mindig megvárta őt, türelemmel volt, míg a csepp madár újra és újra erőt gyűjtött.
Herold is velük tartott, ő repült legelől, és hol az egyik, hol a másik fa törzsén
kapaszkodva várta kedves cimboráit. Rigó úr a fekete rigó, Csuszka Kelemen, Szajkó
Kázmér, Vörösbegy Benő, Pintyőke az erdei pinty, Hópihe az őszapó, Galamb
Bertalan a kék galamb, Fábián a fakusz is az öreg Tölgyhöz igyekezett, ahol már
Gerzson várta őket. Izgatottan topogott cingár lábacskáin, hol ide, hol oda reppent,
mint aki nem találja helyet nyugtalanságában. Az öreg Tölgy nem tudta mire vélni
kedves barátja izgatottságát, szerelmes gondolta magában. Szemeit újra és újra
lehunyta még fáradtnak érezte magát, mintha minden tavaszon kevesebb lenne az
ereje, mintha nehezebben menne az ébredés. Ahogy így bóbiskolt, és szemeit újra
kinyitott, alig akart hinni a pillantásának. Minden ágának a hegyén egy madárka
állott, csodaszépen csillanó, ünnepi viseltben. Amikor pedig szóra akarta nyitni a
száját, a madarak Gerzson vezényletére dalra fakadtak. Éjfekete, a Napocska
fényében tündöklő ruhájában Rigó úr fuvolazott, Pintyőke élénk színű felöltőjében
áthatóan dalolt, Benő dala úgy csengett, mint az erdei kispatak kedvesen csobogó
vize. Mindenki legszebb énekét adta elő, Ödön pedig olyan hangosan trillázott, hogy
piciny létére mindenkit könnyedén túl harsogott