You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Immáron két év óta, a pandémia miatt, végre idén meg tudtuk
rendezni a zenei találkozót. A rendező a Zsámbéki Német Nemzetiségi
Önkormányzat volt, a Német Nemzetiségi Kör a Német
Nemzetiségi Vegyeskórus tagjainak segítségével. Ideje 2022 június
25-én, du három órától, hat óráig tartott. Segítségünkre
volt a művelődési ház a székek kölcsönzésével, a Polgármesteri
Hivatal a terület biztosításával és az áramszolgáltatással, színpad
felállításával, valamint Bajusz Gyula a rendelkezésünkre
bocsájtott helyiséggel.
Köszönetünket fejezzük ki e sorokon belül minden segítőnek!
A sátor a B Rent Kft,a büfé a Seditió Bt. érdeme volt, amit sikeres
pályázatból, a Bethlen Gábor Alap Kezelő Zrt által nyújtott
támogatásból tudtunk finanszírozni.
A fellépők a következők voltak:
Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar
Haraster Dorfmusik Dunaharaszti és a Tánccsoportjuk
Großturwaller Musikanten, Törökbálint
A Nagykovácsi Senior Tánccsoport
A ragyogó napsütésben, remek hangulatú délutánt tudott eltölteni
velünk minden jelenlévő. Szép számmal voltak kíváncsiak
a kiváló zenészek és táncosok előadására.
Úgy gondoljuk, hogy az ilyen műsorokkal méltó emléket tudunk
állítani Zsámbék szülöttjének, Gung József (1809.12.01. Zsámbék-1889.02.01.
Weimar) zeneszerzőnek, aki hosszú és rendkívül
tevékeny zeneszerzői pályafutása alatt több mint 400
zenekari művet-keringőket, polkákat, galoppokat, csárdásokat,
indulókat – alkotott.
Reméljük, hogy ezután minden évben sikerül megtartani a hagyományos
zenei találkozót.
Bechtold János
NNÖ elnöke
BÚCSÚZUN K…
A halál nem válogat, szokták ezt mondani, de sokszor nem figyelünk az ilyen közmondásokra.
Most mégis megdöbbenten állunk a hír hallatán, hogy egy fiatal,42 éves ifjú is bekerült a sorba.
Sokan ismertük, szerettük és a barátai voltunk. Büszkék vagyunk arra, hogy a barátai,
ismerősei lehettünk!
Zátonyi Lőrincnek hívták a mindig tettre kész, soha nem pihenő, hatalmas szívű, mindenkinek
segíteni akaró, tehetséges fiatalt.
Sváb családból származott, gyökereit meg nem tagadó, kiválóan zenélő, kulináris ismeretekben
gazdag tudással rendelkező, négy gyermekes, szerető édesapa volt, akit ilyen kegyetlenül
szakított ki az életből a halál.
Még a betegségében is bizakodó volt az utolsó pillanatig, nem adta fel a harcot a kíméletlen
kórral szemben. Szorítottunk neki mindannyian, akik ismertük, mégis elvesztette a csatát,
pedig azt gondoltuk, hogy ha valaki, akkor ő nyerni fog.
Hiányodat nehéz lesz feldolgozni, mégis el kell fogadnunk.
Nyugodj békében, a Jó Isten fogadjon be az országába Téged!
2022. július ZSÁMBÉKI POLGÁR
11