2022 május

KH
Az Összefogás Közösségünkért Egyesület ingyenes lapja
VII. évfolyam 3. szám 2022. nyári szám
Májusi látkép
A kifejezetten száraz tél (hó szinte
egyáltalán nem volt) után szinte
aszályos március és április érkezett.
Az olykor eleredő eső is inkább
csak megszentelte a
földeket, ahelyett, hogy áztatta
volna. Az eddig mért adatok alapján
a harmadik legszárazabb évkezedet
van mögöttünk.
Hihetetlen, de országos átlagban
mindössze 42 mm csapadék esett
az első negyedévben. Az azóta érkezett
esőnapok nagyon takarékosan
locsolták Kóspallagot.
Patakjaink, amelyek máskor ezidőtájt
zubogva, csobogva szaladtak
a Duna felé most szinte csak
szivárognak medrükben. Szóval,
kellene még az a bizonyos "három
napos, csendes tavaszi eső,
ami aranyat ér.
A szárazság mellett szerencsének
nevezhetném, hogy a fagyos
szentek legalább megkíméltek
bennünket, Pongrác, Szervác és
Bonifác nem verte le a virágokat
gyümölcsfáinkról. Az előrejelzés
szerint Orbán se hoz fagyot. Talán
egy kis esőt még hozhat. Az népi
megfigyelés szerint, ha Orbán
napján (május 25.) esik az eső,
akkor jó termés várható.
A három fagyot hozó szent képe
egy népi kalendáriumból származik,
az Interneten találtam. Az
atyafiak szigorú nézése nem sok
jóval kecsegtet. A fenti Duna­kanyar
fotó Horváth Adél munkája.
Cseke László

Kóspallagi Harsona 3. oldal Közélet
Itt aztán van gáz, de gáz van!
A kőolaj és a földgáz világpiaci ára a csillagok felé
emelkedik. Az Európai Unió vezetői az Oroszországra
kiszabott megszorítások részeként az orosz kőolaj­ és
földgáz import teljes betiltását tervezik. A magyar kormány
próbál ellenállni ezeknek a követelőzéseknek, mivel
hazánk gazdasága erősen függ a keletről származó
energiaforrásoktól. Azt is ki kell mondanunk, hogy az
orosz olaj és földgáz egyre drágábban érkezik hozzánk.
Ebben a helyzetben felerősödik az energiahordozók hazai
kitermelésének kérdése, hovatovább az önellátás
szükségessége.
Magyarország rendelkezik földgáz vagyonnal. Ennek
kétféle forrása van: az úgynevezett "hagyományos"
szénhidrogén mezők kitermelése, és a "nem hagyományos"
szénhidrogén vagyon feltárása és kitermelése. A
hagyományos kitermelés (olaj és földgáz egyaránt)
1989 óta folyamatosan csökken. A kutak kezdenek elapadni.
A becsült hagyományos gázvagyon 186,9 milliárd
köbméternyi, ebből kitermelhető 72 milliárd
köbméter. A nem hagyományos földgáz vagyon ezzel
szemben 4324 milliárd köbméter, amiből (elvileg) kitermelhető
lenne 2386 milliárd köbméter. Magyarországon
80 év alatt eddig összesen 210 milliárd
köbméter gázt hoztak felszínre. A Magyar Tudományos
Akadémia szerint a Kisalföldön, a Jászsági­medencében.
a Derecske árokban, a Vésztői­süllyedékben, a
Makó­árokban, a Dráva­ és a Zala­medencében vannak
bizonyított leletek.
No, kérdezheti ezek után a józan magyar, hát akkor miért
lógunk az orosz gázcsöveken, ahelyt, hogy a jó magyar
palagázzal fűtenénk, s ha tényleg ilyen sok van,
akár exportálhatnánk is belőle?
A kérdés jogos, a válasz nem olyan egyszerű. Tény az,
hogy az USA a XXI. századra pontosan a palagáz vagyona
révén vált az egyik legjelentősebb földgáz exportőrrévé.
Hogy lássuk, mi miért történik, vagy nem
történik, nézzük meg a problémát közelebbről! A
palagáz sajnos, nem hatalmas föld alatti üregekben
gyűlik össze, mint a hagyományos gáz, hanem a
kőzetekben, jellemzően a márga és a palarétegekben,
kisebb­nagyobb gömölyegekben oszlik el, ráadásul jó
mélyen. A rajzon a fehér köröcskék jelzik a rétegben
levő gázszigeteket. Mivel felette vízzáró, tömör rétegek
vannak, a gáz nem tud szépszerével kijutni. Az
amerikaiak azt találták ki, hogy a függőleges
fúrólyukat a palagáz réteg mélységében visszintesre
fordítják, és ebbe a visszintes lyukba nagy nyomással
víz és homok elegyét sajtolják be. Ez a palában
repedéseket hoz létre, így a bömölyegekben levő gázok
kiszabadulnak, és a felszínre jönnek. Az amerikai
kitermelés jellemzően 1000­1200m mélységű kutakkal
történik. A makói árok gázkincse 5000 méter
mélységben van. Rengeteg gáz van ott, de a rétegek
hőmérséklete miatt 250 fokos hőséggel, és az ezzel
együtt járó veszélyekkel is számolni kell.
Az elmúlt évtized alatt a palagáz kitermelés nem sokat
haladt előre, viszont rengeteg pénzébe került a
kutatóknak. A gázvagyon bejelentése óta a koncesszió
több tulajdonos kezén vándorolt, s szinte mindegyik
feladta a dolgot a technológiai nehézségek miatt.
Aztán itt van még a környezetvédelem kérdése. Elhivatott
környezetvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy a
rétegrepesztés rengeteg víz felhasználásával jár, és a
talajba sajtolt vizek sajnos nemkívánatos elemekkel
szennyezhetik az ivóvíz kincset. Gondot okozhat továbbá
a berendezések légszennyezése, és a fúrólyukból kiszökő
metán is, amely üvegház hatású gáz. Egyesek
valószínűsítik a hidraulikus rétegrepesztés nyomán
földrengések kialakulását is.
Cseke László

Kóspallagi Harsona 4. oldal Közélet
Szépen épül az Ipolydamásd­Helemba közötti híd
Legutóbb a télen láttam a hidat, s most a tavasz beköszöntével
ismét a helyszínre hajtottam, hogy szemügyre
vehessem az építmény alakulását, és beszámolhassak
kedves olvasóinknak. Örömmel állapítottam meg, hogy
a téli állapotokhoz képest szépen haladt előre a kivitelezés.
Az Ipoly balpartján, a magyar oldalon az útpálya
töltése már eléri a híd szintjét. A hídszerkezet stabilan
áll a jobbparti, régi árvízvédelmi töltés és a magyar oldalon
hozzáépített úttöltés között. A déli acélkorlát felkerült
a helyére, a szakemberek a kerékpárút végső
burkolatához szükséges tapadófelületeket készítették
elő.
A szlovák oldalon elvégezték a hídra vezető úthoz
szükséges kisajátításokat, magyarán helyet csináltak az
útnak. Ott még több közmű kiváltás várat magára, igazán
nagy sürgés­forgás nem volt észlelhető a szomszédban.
Mindössze az eltávolított termőréteg hiánya
mutatta, hogy majd ott út lesz.
A magyar oldalon kialakították a 12­es út körforgalmi
csomópontjához vezető útalapot. Az út festői kacskaringókkal
vezet majd a hídra. Furcsállom, hogy a 12­es
út és az árvízvédelmi töltés szintje alatt fogják a forgalmat
a hídra vezetni. A híd úttest szintje legalább két
méterrel van a 12­es út szintje felett. Tehát a híd felé
inkább emelkedő töltés építése lenne célszerű, mert így
az Ipoly áradása esetén a hídra vezető úttest a víz alá
kerül. Biztos vagyok abban, hogy a párszáz tonna
többlet töltés anyag nem okozhat költségvetési problémát.
Jó lenne tudni, vajon miért nem lehetett a felhajtó
utat a 12­es út szintjében felvezetni a hídra, persze
megfelelő helyenként vízátömlőkkel, hüllőjáratokkal,
ahogyan azt az ésszerűség diktálja? Mert így, árvíz
idején nem lesz használható a híd.
A hídon nemzetközi kerékpárút is áthalad majd, amely
az ártérben haladó, déli úthoz csatlakozik Szob irányába,
míg az északi irány felé az árvízvédelmi töltésen
fog haladni.
Aminek viszont örültem, se a magyar, se a szlovák oldalon
nem lesz határátkelő hivatal. Legalábbis a terveken
nem szerepel. Úgy mehetünk Szlovákiába, mintha
hazamennénk.
Cseke László

Kóspallagi Harsona 5. oldal Ismeretterjesztés
A kozákok
2014­ben indult az a katonai konfliktus, amit manapság
ukrán háborúként emlegetünk. A Krím­félsziget
orosz megszállásával. Aztán, idén február 24­
én jött a Donbász háború. Közben eltelt nyolc év,
és Ukrajna felfegyverkezett, professzionális hadsereget
állított fel és erősen motivált, remekül kiképzett
és felszerelt „nemzeti zászlólajakba” szervezte
a leginkább orosz ellenes erőket. Mégsem bírtak az
alig 20 ezres „szakadár” erőkkel Luganszkban, és
Donyeckben. A túlerő kétségtelenül az ukránok oldalán
volt. A Minszki Egyezmények és a tűzszüneti
megállapodás írott malaszt volt mind a szakadárok,
mind az ukrán csapatok számára. Nem ez tartotta
vissza az ukránokat attól, hogy a harkovi,
ogyesszai és herszoni szakadár köztársaságok mintája
alapján leszámoljon a luganszki és a donyecki
„népköztársaságokkal”. Szerintem a nyilvánosan
tagadott, de mindenki által tudott orosz támogatás
mellett a védők minőségi előnye a megoldás kulcsa.
Kikből is áll tehát a Luganszki Népköztársaság
Népi Milíciája? Döntően a doni kozákokból.
Róluk szól ez a cikk.
A kozákság története messze a távoli múltba vezet
minket. Akkor a ma ismert államok nem léteztek, az
európai főhatalom Bizánc volt, s a mai Ukrajna,
Oroszország, Kazahsztán helyén a széles sztyeppe
vad népei éltek. A jelenlegi Dél­Ukrajnában például
a kunok, magyarok, kipcsákok, polovecek, protoszlávok,
tatárok. Nem alkottak egységes birodalmat,
de legeltető területeiket, szálláshelyeiket évszázadokon
keresztül megvédték, mi több, rabló hadjárataikat
rettegte a civilizált világ. Aztán a mongol
terjeszkedés felszívta ezeket a népeket, s a tatárjárás
martalócai közé sorolta. A polovecek időben kitértek
a mongolok útjából, elköltöztek dél felé, a Kubány
és a Tyerek folyók vidékére. A polovecek nem
voltak homogén népesség, mivel törzseik a befogadott
idegenekkel erősödött. Így kerültek soraikba tömegesen
a Kievi Rusz, a Vlagyimiri
Nagyfejedelemség szökött jobbágyai, varég harcosok,
akiket a szláv fejedelmek elüldöztek. A poloveceket
a cserkeszek észak felé szorították, s a
befogadott népekkel az Azovi tenger keleti partja
mentén vándorlásra kényszerültek. A mai Tamanyi
félszigeten megálltak, letelepedtek. Azok a keresztény
csoportok, akik nem akartak még egyhelyben
maradni tovább vándoroltak a „vad sztyeppén” nyugat
felé. Őket nevezték a kipcsákok kozáknak, ami a
köztörök nyelveken szabad embert, kalandkereső
martalócot, bérelhető gyilkost és még sok, nem kifejezetten
hízelgő dolgot jelent. A kozákok (a varég
cimboraság okán) híres hajósok lettek, evezős csónakjaikkal
átszelték a Fekete tengert, felhajóztak a
folyókon és raboltak a partvidéken, amit lehetett.
Nagyon furcsa népség volt. Például nem éltek családban.
A kozákság abban az ősi formájában és még
a XVII. században is nőtlen férfiak közössége volt,
akik a Dnyeper szigetein, hasított gerendapalánkkal
körbevett tanyákon, a szicsekben éltek. Asszonyt
rablás útján szereztek, a szicsen kívül éltek velük,
majd, ha a megszületett gyermek fiú lett, abból kozákot
neveltek, ha lány lett, hazaküldték az anyjával

Kóspallagi Harsona 6. oldal Ismeretterjesztés
A zaporizzsjai Szics rekonstrukciója
A szicsbe fejvesztés terhe mellett tilos volt nőt bevinni,
hogy a testvéri közösségben ne keletkezzenek
belső viszályok.
A szicsben a palánkon belül kurinyok (laktanya­házak),
templom (talán nem olyan nagy, mint a képen),
a tisztségviselők hivatala, a főtér a büntető
cölöppel, fegyver, lőszer és élelmiszer raktárak, istállók
voltak. A szicsen kívül volt a „görög ház”,
ahol a küldöttségeket, vendégeket fogadták. Rejtett
öbölben tartották a flotta csónakjait, és voltak földbe
ásott kincses vermek, ahol a rabolt értékeket „pihentették”.
Ágyúikat is biztonságos helyeken, elrejtve
tárolták. A kozákság nagyon erősen szervezett társadalom
volt. Minden kozák egyenjogú volt és a gyűlésen
(rada) minden kozáknak szavazati joga volt.
Tisztségviselőiket választották és a tisztség nem volt
örökölhető. A szervezet alapegysége a kuriny, vezetője
a választott atamán. Több kuriny (általában 50­
60 fő lakott egy házban) alkotta a szotnyát (kozák
század), amelyet a választott jeszaul vezetett. Általában
6 szotnya alkotott egy kozák ezredet, amelyet
szintén a választott főatamán parancsnokolt. A kozákság
fővezére a szintén választott hetman volt.
Békében a szolgálati rend a szics őrzésében és a soha
sem lanyhuló kiképzésben testesült meg. Az
ügyeleti rendet a sztársinák (választott tisztek) dolgozták
ki, a kiképzést az atamánok vezették és a
hetman ellenőrizte. A kozákság olyan professzionális
haderő volt, hogy az európai uralkodók gyakran
bérelték fel őket egy­egy hadjáratra. Az 1600­as
években a Lengyel­Litván Nagyfejedelemség uralta
Dnyeper nyugati partjától a Kárpátokig, a Balti ­tengertől
a Bug folyóig elterülő, hatalmas területet.
Állandó hadakozásban álltak délről az Oszmán Birodalommal,
keletről az orosz cárokkal, északról a
svédekkel.
Bizony jól jött a kozákság segítsége. Néhány lengyel
király állandó kozák haderőt is tartott, ezeket
nevezték később „regisztrált kozákoknak”. Ezek
zsoldot kaptak, földet, telket igértek nekik, és részesültek
a hadizsákmányból.
Nos, a lengyel testvérek
gyakran sokalták
a kozákság költségeit,
s a hadjáratok végén
simán hazaküldték a
hadakat, telkeiket elvették,
mi több, megpróbálták
jobbágyi
sorba kényszeríteni a
kozákokat. A lengyel
nemesek úgy gondolták,
egyenként
könnyen elbánnak a
velük. Mígnem egyszer
egy lengyel

Kóspallagi Harsona 7. oldal Ismeretterjesztés
Jellegzetes kozák ház és udvar Vaszilkivszkij festményén
nemes megölte Bogdan Hmelnyickij hetman fiát és
feleségét. A hetman befonta a szemöldökét, lóra ültette
a szicsek kozákságát, és irgalmatlanul elpáholta
az ellenük vonuló lengyel seregeket. Bogdan Hmelnyickij
ki is kiáltotta a kozákok jogait, és létrehozta
Ukrajnát. Ukrajna tehát kozák köztársaságként alakult
meg (U­Kraina határvidéket jelent). A dolog
szépséghibája az volt, hogy a kozákság győzelmét a
krími tatár kánnal szövetségben érte el.
A keresztény hit védelmében így a lengyel király az
erdélyi fejedelem és az orosz cár segítségét kérte. A
három fejedelem hadereje láttán Ghirei szultán lóhalálában
menekült haza a Krímbe, és Hmelnyickij
megalázó békekötésre kényszerült. A leghíresebb
szicseket (például a Zsaporozsjei Szicset Thököly
Imre, mint orosz tábornok!) lerombolták. A kozákság
pedig elszéledt a Vad Szteppén. De a „szakemberre
mindig szükség van” elv szerint az orosz
cárok édesgették magukhoz a kozákokat, azzal a feltétellel,
hogy letelepednek, csak a cárt szolgálhatják,
és a hívásra hadra kelnek. A cártól teljes adómentességet,
teljes autonómiát kaptak, a hadjáratok idejére
zsoldot és ellátást. Alekszej cár a Hetmanscina
területét adta a zaporozsjei kozákoknak, ami az Újoroszország
nyugati fele volt. Ezzel Oroszország déli
határait biztosította a krími tatárok betörései ellen.
Pár évtized alatt a kozákság sokasodott és szaporodott.
A kipcsákok ellen a cár (ekkor már Nagy Katalin)
létrehozta a Doni Kozák Hadat (na, ők a
luganszkiak közvetlen ősei), majd Novgorod védelme
érdekben az Uráli Kozák Hadat. Itt hatalmas területekről
beszélünk, így a kozákság, miután
rászokott a földművelésre nem csak jó életet élt, hanem
gazdagodott is. A kozákság társadalma átalakult.
Már nem szicsben éltek, hanem falvakban
(érdekes módon a falut sztanciának, azaz állomásnak
hívták). A kozák faluban jellegzetes, az orosz
parasztokénál lényegesen nagyobb, többszobás házak
épültek, ahol több generáció élt együtt. A kozák
fiúkat három éves kortól lóra szoktatták, hatévesen
kapták az első saját lovukat, tizenkét éves kortól
kezdődött a katonai kiképzésük. A kozák falu teljes
tulajdonközösségben élt. Közösen szántottak, vetettek,
arattak, tenyésztették a lovaikat. A ház körüli
kertben megtermelték a káposztát, répát, tartottak
aprójószágot, de a disznó konda, a juhok és a marhacsorda
közös volt. A közös vagyon elosztásában
a sztársinák döntöttek, a családok igényeinek figyelembe
vételével. A sztársinák gondoskodtak arról is,
hogy a fegyverek, a felszerelés és a hagyományos
kozák egyenruha meglegyen. A zaporozsjei (za porogi
azt jelenti, hogy a zuhatagon túl, nyilván a
Dnyeper alsó folyásánál levő vízesésekre utalva)
Kozák Had öt ezredet, a Doni Kozák Had hét ezredet
adott már a napóleoni háborúk idején. A kozák a
hadba saját lován, saját szabjával, tőrrel, pikával és
puskával vonult be. A felszerelés meglétét az éven­

Kóspallagi Harsona 8. oldal Ismeretterjesztés
kénti szemléken a hetman ellenőrizte. Jaj volt annak,
akinek a felszerelése kifogás alá esett! A napóleoni
háborúk után az orosz cárok további kozák
területeket jelöltek ki, és a XIX. századra a kozák
hadtest már több százezer főre duzzadt. A kozákság
a cár korbácsa is volt. Tökéletesen bevált a parasztlázadások,
munkásfelkelések elfojtására. A hadjáratok
során pedig professzionális haderőként lehetett
számítani a kozákságra.
Kevesen tudják, hogy az Orosz Birodalom Szibériát
a kozák felfedezőknek, az Uráli Kozák Had atamánjának,
Jermak Tyimofejevicsnek köszönheti. Az ő
kétéves expedíciója 1581­83 években a szibériai
kánság megsemmisítésével juttatta azt a hatalmas
területet Oroszországnak. Alaszka meghódítását Vitus
Bering tengeri expedíciója és a Jamali Kozákság
hajtotta végre.
döntött a kozákság felszámolásáról, s a Vörös hadseregben
csak a doni és kubányi kozákság lovasegységei
maradtak. A Nagy Honvédő Háborúban
viszont a zaporozsjei kozákság egy része csatlakozott
az emigráns Pjotr Krasznov tábornokhoz, és az
SS lovas hadtest kötelékében öregbítette a kozák
dicsőséget. Viszont a doni kozákság megmaradhatott
a Vörös Hadseregben. A moszkvai csatában Dovator
tábornok vezetésével a kozákok hősiesen
helytálltak.
A háború után nem volt szükség kozákokra a hadseregben.
A lovasság ideje lejárt. De az a nép, akinek
a vérében van a hadakozás, utat talál magának a sereghez.
A Szovjetúnió idején a hivatásos tisztikar
harmada kozákokból került ki. A kozák ma is különleges
fajta. Ezt felismerve a 70­es évektől lehetett
regisztrálni kozák kulturális közösségekbe, s a szovjet
kormány támogatta ezt a „hagyományőrzést”. A
kilencvenes évektől Oroszországban már jelentős
pénzeket szánnak erre a célra. A lényeg most következik:
A kozákság kétfelé oszlott: a kisebbik rész, a
zaporozsjei kozákság ukránul beszél, s Ukrajna
függetlenné válása óta az ukrán tudatosság szerint
élnek. A kozákság nagyobbik fele a doni, kubányi,
uráli, jamáli, amúri stb. kozákság orosz tudatú,
orosz nyelven beszél és az „állami gondoskodásnak”
köszönhetően nehézgyalogos kiképzésben részesült.
Értenek minden fegyverfajtához és mesterei
a hadviselés minden ágának. Most a Donbászban
meg is mutatkozik a különbség.
Csapájev, a
leghíresebb
kozák
Nos, a folytatásban a kozákságról még annyit, hogy
a napóleoni háborúk után a kozák regula is megváltozott.
Bevezették a katonai rendfokozatokat, s a hagyományos
tisztségek beosztás nevekké váltak
hagyomány tisztelete jegyében. De a hetmant és az
atamánokat már a cári hadügy nevezte ki. Aztán a
polgárháború során a kozákok szolgáltak a fehéreknek
és kisebb részük a vörösöknek is. Sztálin ezért
Cseke László