A Poétai harmonistika koncepciójának forrásai és - Irodalomtörténeti ...

ItK
Irodalomtörténeti Közlemények
200�. CX. évfolyam ���. szám
„vélekedések” vázlatos filozófiatörténeti áttekintését is nyújtja, egészen az ókori görögökig
visszamenően.
Szabó eme átfogó ismertetés után áttér az általa preferált filozófiai irányzat bemutatására.
Ennek neve „Systema dynamicum” és − szemben a dualizmussal − fő jellemzője,
hogy „a’ természetben csak munkálódó erőket vészen fel, és semmi tunya matériát meg
nem enged”. 149 E dinamizmushoz Szabó a következő oldalakon holisztikus világképet
társít, amikor a munkálódó („magokhoz vonó” és „magoktól eltaszító”) erők törvényét
általános érvényűvé teszi, kimutatva hatását az ásványokban, növényekben, állatokban
és az emberi lélekben egyaránt. 150 Röviden összefoglalva ennyiből áll Szabó András
tanulmányának első részlete az Erdélyi Muzéum legelső számában. A további folytatások
már a Systema dynamicum különböző aspektusait bontják ki. Ennek során Szabó
rangsorolja az ember „lelki tehetségeit”, kifejti a „különbözők egységének” törvényét és
morálfilozófiát fogalmaz meg.
Szabó tanulmánya – s ez kiviláglik az eddigiekből is – a natura naturans elvet hirdeti,
mégpedig a Berzsenyi forrásaiként tételezhető munkák közül a legexplicitebb módon.
Az alaptézis Szabó szabatos megfogalmazásában így hangzik: „a Teremtő […] nem csak
eléállitotta és elrendelte a’ világnak alkotmányát, hanem még azon útakat és módokat is
mellyek szerént minden teremtményei magokat örökkön örökké tökéllesíthessék, tulajdon
természetekhez képest meghatározta”. 151 A teremtmények öntökéletesítésén van a
hangsúly, távol bármifajta predesztináló vagy prestabilizáló istenképtől: Szabó szerint
ugyanis „az Istennek természeti tulajdonságaival semmit nem ellenkezik, ha azt mondjuk,
hogy az a’ Mindenható nem tunya matériát, hanem csak természeti munkálódó erőket
teremtett”. 152 Szabó „természeti munkálódó erőkben” megnyilatkozó istene az általa
felsorakoztatott rendszerek közül Spinoza gondolatához áll legközelebb, mely szerint „az
egész természet Istenség és valóságos pantheos, az Istenség pedig nem egyéb, hanem
maga a’ természet, ’s mi is Istenben élünk, mozgunk és vagyunk”. 153
Ez az elképzelés párhuzamba állítható mindazzal, amit a Poétai harmonistika vall Istenről:
a Harmóniás mozgató című fejezet a „világ harmóniájának érzetét” a „világ harmóniázójának
érzetével” 154 azonosítja; s a teremtő transzcendens mivoltát tagadja a
képzőszellem kategóriája is, amely meghatározása szerint „mint valami isteni kéz […]
vezeti lelkünket legfőbb célainkra”, melyek azonban nem az üdvtörténetben rejlenek,
hanem evilágiak: „legfőbb gyönyör” és „boldogság”. 155
További analógia a két mű között, hogy Szabó a „külömbözők’ egységének, az az, tökéletességnek”
törvényeit véli feltalálni a természetben, 156 s mint fentebb láttuk, lénye-
149
Uo., 108.
150
Uo., 109−111.
151
ErdMuz, 1815/IV, 85.
152
ErdMuz, 1814/I, 109.
153
Uo., 104.
154
BERZSENYI 1994, 306.
155
Uo., 309.
156
ErdMuz, 1815/II, 82.
39