Ország Lili-Körkörös romok

helyette megjelenik a gyermekkori élményeit is felidéző téglafal, előtte eltörpülő gyermekekkel vagy a falak
között bolyongó, arctalan, kővé dermedt Magritte-szerű nőalakokkal. Sőt már ekkoriban feltűnik a labirintus
vagy annak kezdetleges formái a Nő fal előtt vagy a Hóember című képeken.
Ország Lili szürrealizmusa azonban távol áll a bretoni értelemben vett „tisztán pszichikai automatizmustól”, a
szexuális utalásoktól, az elfojtott ösztönélettől, az álmok világától – képeinek már „egész korán valami metafizikai
érintettsége volt”. 4 Talán éppen a metafizikai érintettség és az irodalmi-pszichológiai megközelítés vonzotta
őt Chirico színpadszerű tereihez, aki saját, „tisztán belső modelljét” a quattrocento-mesterek színeiben
és perspektívájában, az itáliai kisvárosok időtlenségében találta meg. 5 Ország Lili a már említett Magtár című
festményén jelennek meg legtisztábban a chiricói baljós árnyékok, a levegőt elzáró falak, melyek ugyanakkor
– a kép mélysége és az emberi alakok hiánya miatt – a végtelenség és az abból való kilépés képtelenségének
érzetét is keltik. Ám míg Chiricónál a – kihalt terek korai szereplőit,
az álló és fekvő szobrokat felváltó – próbababák inkább Fernand
Léger csőelemekből tákolt alakjaival és a korabeli mechanizmusbábukkal
rokoníthatók, addig Ország Lili tereiben, sajátos színfalai
előtt eltörpülő gyerekek és megdermedt, élettelenné varázsolt női
alakok jelennek meg. „Sose rajzoltam az embert cselekvő aktivitásban,
hanem mint kiszolgáltatott lényt: személytelenül, védtelenül,
szemlélődve, álmodozva és magányosan” – mondja ezekről az alakokról
egy vele készült interjúban. 6 A Visszapillantó című művön a
falak és a horizont elrendezése tükrözi Chirico La Meditazione del
Mattino című, 1912-es képének szerkezetét, ám Ország Lili vásznáról
a tenger és a görög tógás szobrok helyett a majdani Kieslows-
Visszapillantó / Glancing Back
1950-es évek közepe / mid. 1950s
ki-filmekben fel-feltűnő öreg nénihez hasonló figura tekint vissza. 7
amit még hosszú hetek munkájával sem tudtam elérni festéssel… Egyszer megmutattam Bandinak [Bálint Endre] az első montage-sorozatomat, aki
(mindig nagyon szigorú volt velem) akkor kijelentette, hogy el van ragadtatva tőlük, és hogy Max Ernst-i színvonalon vannak” (Holdfestőnő, 2003, 17.)
4 Bálint, 1969, 48.
5 „Olyan témákat kezdtem festeni, amelyekben kifejezhettem azt az erős és misztikus érzést, amit Nietzsche könyveiben fedeztem fel: az olasz városokban
a szép őszi napok, délutánok melankóliáját.” (Passuth Krisztina: De Chirico. Corvina, Budapest, 1973, 7.)
6 Az interjúrészlet forrása: Rozgonyi Iván: Párbeszéd művekkel: Interjúk, 1955–1981. Budapest, 1988.
7 Az ekkor készült képek tereit az Attila út és a vár utcái inspirálták elsősorban. (S. Nagy Katalin: Ország Lili. Arthis Alapítvány, Budapest, 1993, 14.)
8