ROMA-Holocaust

e Roma seron, kon perdal zhuvinde
Roma Holocaust túlélők emlékeznek
Recollections of Roma Holocaust survivers
Porrajmos
Romano Medijako Centroske Ginadyi / Roma Sajtóközpont Könyvek / Roma Press Center Books 2

Ála trájin le bácskake roma,
le sztrémoszke mudárde pe droma, hej?
Déta, Jankó, ker i bári milá,
ke pa sáve haj e terni romnya, hej!
Ále nyámco le báre bombanca,
ájo ruszo le bute tankenca, hej!
Puske báson, le savóra násen!
Szosztár básen? Ke zorálesz básen, hej!
Ávoj, Hitler, ásol tye séresztár!
Szo tu kerdan amáre themesztár, hej!
De m palpále mure ternyita
ke prahon pe e csorre savóra, hej!
Ávoj, Hitler, puter tri kapuva,
ke prahon pe e csorre savóra, hej!
Élnek-e a bácskai cigányok?
Veszprémiek meghaltak az úton, hej!
Sírjál, Jankó, bucsuzzál el sírva
kedvesedtôl, kicsi fiadtól, hej!
Jön a német nehéz bombázókkal,
itt a ruszki dübörgô tankokkal, hej!
Puska dördül, a gyerekek futnak!
Miért futnak? Fegyverek ropognak, hej!
Hej, te Hitler, pusztuljon a fejed!
Országunkat pusztasággá teszed, hej!
Elraboltad tôlem ifjuságom,
megöltétek ártatlan családom, hej!
Hej, te Hitler, nyisd ki a kapudat,
most temetik kicsi fiamat, hej!
Erdôs Kamill gyûjtése, Bari Károly fordítása

e Roma seron, kon perdal zhuvinde
Roma Holocaust túlélők emlékeznek
Recollections of Roma Holocaust survivers
Porrajmos

1092 Budapest, Ferenc krt. 22. 2/3., Hungary
Tel.: (36-1) 217-1059, tel./fax: 217-1068
E-mail: romapres@elender.hu
http://www.romapage.c3.hu/rskhir.htm
O Romano Medijako Centro kathar o
l995 kidel kethane thaj del avri nyevi -
penge sakodi, so le romenca peci sajvel
ando Ungriko Them.
Tala panzh bersh kade oxto shel skurto
thaj lungo iskirimo dine avri le ung -
rika nyevipura. Panzh shel radio shicko
butyi dine tele le Ungriko Themesko
radiovura. Ande amare bu tyi butivar
rakhadyilam kasave historijenca, saven
aba na ande nyevipura trubulas te das
avri. Ande kade, kade kamas, te keras ke
majbut ginadyi, te das avri, ande sos te
tele iskirisaras so pecisardas dulmut, thaj
akanak- andar kodolengo muj, kasa
kasave pecisarde. Kodol kon keren e
ginadya kodi ka men ke le roma phenen
lenge historije pala pende, na kaver te
phenel. Le rom butivar kodole histo rije
phenena, save inke khonyik chi push las
lendar.
Najis tumenge, ke zhutisaren amenge
ke kadal historije avri te das:
A Roma Sajtóközpont 1995 óta dol -
goz za fel és adja közre a sajtóban a Ma -
gyarországon és a régióban élô ro ma
kö zö sségekkel kapcsolatos ese mé nye -
ket. Az indulás óta eltelt öt évben mintegy
nyolcszáz rövidhírünket és hosz -
szabb cikkünket közölték magyar or szá -
gi napilapok, félezer rádiós anyagunkat
sugározták magyarországi rá diók. Mun -
kánk során azonban több olyan törté -
nettel találkoztunk, amelyek feltárása és
dokumentálása szétfeszítik az újságírás
ha gyományos ke reteit: ezért döntöttünk
úgy, hogy a jövôben könyvsorozat
formájában je len tetjük meg a közelmúlt
és a jelen sür getôen feldolgozatlan ese -
ményeit – az azokat átélôk szájából. A
szer kesz tôk szándéka szerint e könyv -
sorozat lapjain a romák, ahelyett, hogy
róluk mesélnének, maguk fogják elme -
sélni a legtöbb esetben elôtte soha meg
nem kérdezett történeteiket.
Köszönjük, és hálásak vagyunk, hogy
segítenek nekünk e történetek köz re -
adásában:
The Roma Press Center has been
recollec ting and publishing all issues
regarding the Romani community in
Hungary and in the region since 1995.
Since its inception, in the past 5 years,
well over 800 short news items and
longer articles written by our staff were
published in Hungarian national newspapers,
as well as 500 radio programs of
the Roma Press Centre were aired in
several radio stations in Hungary. In the
past five years we have found several
stories where the investigation and do -
cumentation would have broken the
frames of the traditional journalism; so
we decided to start publishing the most
unexplored issues of the present and
the recent past in the form of a book
– through the authentic narration of the
ones who went through them. According
to the intention of the editors, on the
pages of these books Roma will tell their
stories – most of them never told before
–, instead of being subject of the narration.
We are grateful to the following people
for telling their stories:
1. Puczi Béla (Marosszentgyörgy–Budapest)
2. Krasznai Rudolfné Kolompár Friderika, Lendvai Ilona, Holdosi Vilmosné, Bogdán Ilona, M. M.-né, Kovácsi Gyuláné
Kolompár Matild, Kolompár Istvánné Lakatos Julianna, Raffael Ilona, Vajda Rozália, Hódosi Magdolna, Sztojka Istvánné,
Krasznai Rudolf, Oroszi Rudolf, Holdosi József, Kánya Lajos, Bognár Albert, Szemerei András, Peller Piroska,
Rakovszki Miklósné, Raffael Margit, Lakatos Angéla
3. ...........
4. ...........

Porrajmos
e Roma seron, kon perdal zhuvinde
e Roma
Roma
szeren,
Holocaust
kon
túlélők
perdál
emlékeznek
zhuvinde
Recollections Roma Holocaust of Roma túlélôk Holocaust emlékeznek survivers
Recollections of Roma Holocaust survivers
editor/szerkesztette/edited by: BERNÁTH GÁBOR
kon phushenas/az interjúkat készítették/interviews were made by: DR. BÁRSONY JÁNOS, DARÓCZI ÁGNES, H ORVÁTH ÉVA,
HORVÁTH MARGIT, LAKATOS ELZA, MÁRVÁNYI PÉTER
(MÁRVÁNYI S. GYÖRGY), MIKLÓSI GÁBOR,
NÓTÁR ILONA, PUCZI BÉLA, S. KÁLLAI SZILVIA,
TRENCSÉNYI KLÁRA, VIDÁK MELINDA, ZSIGA ALFONZ
boldas/fordította/translated by: RADNÓTI ANNA (anglicko shib/angol/English),
MOHÁCSI JÓZSEFNÉ és MOHÁCSI EDIT (romanes)
naisaras/külön köszönet/special thanks to: DR. BÁRSONY JÁNOS, DARÓCZI ˇ ÁGNES, MAJOROS ˇ KLÁRA,
CLAUDE CAHN, SARITA JASAROVA, SEJDO JASAROV,
LAKATOS ELZA, ANNE LUCAS, SERGE MEZHBURD,
MOHÁCSIVIKTÓRIA, ZÁDORI SAMU
fotovura/képek/pictures: DOKUMENTATIONS- UND KULTURZENTRUM
DEUTSCHER SINTI UND ROMA;
INTERNATIONAL AUSCHWITZ COMMITTEE
Sponsor
A könyv megjelenését támogatta
The publication has been supported by: ROYAL NETHERLANDS EMBASSY IN BUDAPEST

ISSN 1585 - 8901
ISBN 963 00 3889 7
Roma Sajtóközpont Könyvek 2
Budapest, 2000
© Roma Sajtóközpont, Jancsó Miklós, Daróczi Ágnes,
dr. Bársony János, Márványi Péter,
Dokumentations- und Kulturzentrum
Deutscher Sinti und Roma;
International Auschwitz Committee
Kiadja a Roma Sajtóközpont
A kiadásért felel: a Roma Sajtóközpont igazgatója
Tördelés: EZ
Nyomás: Rózsa Nyomda
Felelôs vezetô: Rózsa Gábor

Tartalomjegyzék
MICHAEL STEWART:
Serojipo thaj serosaripo
Emlékezet és megemlékezés
Memory and Commemoration . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6
Sar shavoro/Gyerekfejjel/As a child . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
Sheja/Lányok/Young girls . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56
Terne Roma/Férfiak/Young men . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95
Kodol romenge anava kon mule ando butyano lageri
Roma munkaszolgálatos áldozatok névsora
List of Roma Victims of the Forced Labor Service . . . . . . . . . . .123
Tela phuv/Föld alatt/Under the sod . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .127
Porrajmos ando Ungriko Them-Kronologija
A Porrajmos Magyarországon-Kronológia
Porrajmos in Hungary-Chronology . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .137
Porrajmos ande Trito Imperija-Kronologija
A Porrajmos a Harmadik Birodalomban-Kronológia
Porrajmos in the Reich-Chronology . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .146

SEROJIPO THAJ SEROSARIPO
– MICHAEL STEWART –
EMLÉKEZET ÉS MEGEMLÉKEZÉS
– MICHAEL STEWART –
MEMORY AND COMMEMORATION
– MICHAEL STEWART –
Else Schmidt efta bershengi sas, kana 1942 de milaj
kheral ingerde la andar o Hamburgo. Pe kode seroj,
duj ketana ingerde la ande ek porticko baro kher, kaj
le but romen khidenas khetane. La Elseka chi gindonas
pala kode sostar, ande la khate. Inke chi kode
na zhanglas sosi kodo „rom”. Chi vreme nas la, te
zhanel sosi o rom, ke lako dad sigo rakhas la, haj
khere ingerdas la. Kattyi phendas lake, te bistrel o
intrego.
E Else – atunchi inke na zhanglas – laki dej
„doppash rom” sas, lako dad nyamco sas. O naci terminologica
avri phenel voj „C-minus” si. Kadal
kasave manusha si, kasko rat hamisardyol le nyamcicko
ratesa. Le kasave manusha le maj bare benga.
Le „uzhe roma” kodol barem andar mashkar jekha -
ver len romnya, haj romes. Le „C-minusosa” pale
and re makhen le uzhe nyamcengo patyiv. La Elseka
bax sas: ke voj ando trajo ashilas, maj anglal sar lake
da deportalisarde, jekh nyamcicko familija garudas la,
pala kode pasha peste las la. Cinyi sas inke atunchi,
haj anda kode na serosajvel.
Else Schmidt hétéves volt, amikor 1942 nyarán el -
vitték hamburgi otthonából. Arra emlékszik, hogy két
katonaruhás férfi bekísérte egy kikötôi raktárépületbe,
ahová már cigányok tömegét gyûjtötték be. Elsének
sejtelme sem volt arról, hogy miért hozták ide.
Valójában azt sem tudta mi az, hogy „cigány”.
Ezúttal esélye sem volt arra, hogy megtudja, mivel az
apja órákon belül rátalált, és hazavitte. Annyit mondott
neki, hogy félreértés történt, és felejtse el az
egészet.
Else – bár akkor még ezt nem tudta – „félcigány”
anya lánya volt, aki nem cigány árjához ment fele sé -
gül. A náci terminológia szerint így a „C-mínusz”
kategóriába számított, amely kevert fajú cigányt je -
len tett, háromnegyed részben német vérrel. Az efféle
keveréket veszélyesebbnek tartották, mint az ún.
„tisz ta cigányokat”, mert azok legalább egymás kö -
zött házasodtak. A „C-mínuszosok” azonban be -
sze nnyezéssel fenyegették az árja közösséget. El sé -
nek szerencséje volt: túlélte az üldözést, mert nem
sokkal édesanyja deportálása elôtt elbújtatta, majd
Else Schmidt was seven years old when taken in the
summer of 1942 from her home in Hamburg. She
remembers two men in military coats marching her to
a warehouse on the docks where they left her among
crowds of Gypsies already gathered there. Else had no
idea why she had been brought there. In fact, she had
no idea what a ‘Gypsy’ was. Nor, on this occasion,
did she have a chance to find out, for within hours her
father had found her and brought her out of the docks.
He told her that there had been a misunderstanding
and that she should forget all about it.
Else – though she did not know it then – was the
daughter of a ‘half-Gypsy’ who had married a
non-Gypsy Aryan. As such, she counted in Nazi terminology
as a ‘Z minus’, a mixed-race Zigeuner
with ‘a greater proportion of German blood’. Such
mischlinge were seen as more of a menace than the
so-called ‘pure Gypsies’ because these latter at least
‘married amongst themselves.’ Z minuses, by
contrast, threatened to pollute the ‘folk community’.
Else, then had already been rather fortunate in
7

Pala duj bersh pale palpale avile le duj manusha.
„Muro na chacho dad gindyindas, aba na but shaj
kerel mishto, avla te phenla mange o chachipo.
Atuhchi phendas mange na voj muro chacho dad. Vi
leski romnyi thaj vi voj zurales rovnas. Thaj phendas
mange muri na chachi dej, kaj akanak zhas, kothe
rakhadyuves kodola romnyasa, kon si tyi dej. Me chi
hatyardom andar kade khanchi… Pe kode pale
mishto seroj, kanak cini shej somas thaj kanak
zhamas varikaj, so le dujzhene xutyelnas mure vast,
te na mukhas jekhekavres.
Uzhes seroj pe kode kana te xutrav jekh geshtaposhesko
vast haj voj shudas muro vast. Pe kadal mishto
seroj desar shavoro but resnas mange de cini so
pecisajvel manca.
Elsake bari baxt sas, na kade sar kodole butshel mijje
romenge kas andar 1936 thaj mashkar o 1945-o
ingerde andar lengo kher. Lako na chacho dad inke
jokhar las peske o tromipo, thaj gelas kaj o SS-i te
mangel lake slobodicko lil. Pala panzh shon, pala
kode sar ingerde la, tele gelas ando Ravens brücko te
ingrel la khere.
Else ando Londoni ando Imperial War Museumoske
phendas, na dulmut kode mangle latar kana ando
lageri sas, so lasa kerde kothe, pala kode te na vorbil
khanchi thaj te iskiril telal jekh hertija, so maladyilas
lasa ando Auschwitzo. Kado papiroshi na reslas
khanchi. „Ke kon bararnas man, ande Hamburga
trajinas khanchi na zhannas pala kode, so pecisajlas
ando lageri. Kattyi gindyinas numa nasul shaj sas
kothe. Kode chi zhangle sar mudaren thaj phabaren
le manushen. Chi na hatyarde pe sosko pharipo
8
adoptálta egy német család, és túl kicsi volt ah hoz,
hogy vissza tudjon emlékezni azokra az idôk re.
Két évvel a zavarba ejtô kikötôi kaland után ismét
megjelent náluk a két férfi. „A nevelôapám úgy gondol
ta, hogy ezúttal nem lenne olyan könnyû kihoznia
onnan, ezért elmondta nekem, hogy ô nem a vér -
szerinti apám, és sírt, amikor errôl beszélt. Az anyu -
kám pedig könnyezve mondta el, hogy nem mi
vagyunk az igazi szüleid. Ahová most kerülsz, ott
találkozni fogsz az igazi mamáddal. Engem teljesen
felkészületlenül ért mindez, egyszerûen nem értettem
az egészet… Vannak részletek, amelyekre külö nö sen
jól emlékszik az ember a gyerekkorából. Pél dául
mindig kézen fogva vezettek a nevelôszüleim, hogy el
ne veszítsük egymást.
Tisztán emlékszem, hogy meg akartam fogni az
egyik gestapós kezét, de ô ellökte a kezemet. Na gyon
jól emlékszem ezekre az apróságokra, mert ak kor
gyerekként ezek nagyon sokat jelentettek nekem.”
Else szinte példátlanul szerencsés volt azokhoz a
ci g ány származású százezrekhez képest, akiket
1936 és 1945 között elhurcoltak az otthonukból
vagy a sátortáborukból. Nevelôapja az elsô sikeres
közbelépés után még egyszer vette a bátorságot, hogy
menlevelet kérjen az SS-tôl a kislánynak. Öt hó nappal
Else elhurcolása után Ravensbrückbe utazott,
hogy hazavigye.
Else a londoni Imperial War Museum által nemrégiben
rögzített visszaemlékezésében elmondta, hogy
utoljára azt követelték tôle a táborban, írjon alá egy
papírt, amelyben vállalja, hogy senkinek nem beszél
surviving, hidden in a German family where she had
been adopted some time before her biological mother
had been deported. She herself had been too young to
remember any of this.
Two years after her first puzzling visit to the docks,
the men came to the door again. ‘My adoptive father
thought it would not be so easy this time to get me
back, and so he told me I was not his biological child;
he cried when he said this. And my mother said
through her tears, “we are not your real parents. You
will meet your real mother at the place where you are
going now.” I was completely unprepared for all this
and I just could not understand it…. There are
details which you particularly remember as a child.
For instance, I had always held hands with my adoptive
parents when walking so as not to get lost. I can
clearly remember that I looked for the hand of one of
the Gestapo for me to hold, but he pushed my hand
away. These are small things which I can remember
quite clearly, because for me as a child they were big
things.’
Amongst the hundreds of thousands of people of
Gypsy descent who were taken away from their
homes and caravans between 1936 and 1945 Else
was almost uniquely fortunate. Her adoptive father,
having succeeded once, braved the offices of the SS
again and secured letters of release. Five months after
she was taken away he travelled to Ravensbrück to
reclaim her.
In a recent interview carried out by London’s Imperial
War Museum, Else explained that her last obligation
in the camp was to sign a paper in which she under-

gelom perdal, anda jekh palpale trade man ande
shkola. Kon barardas man na mishto kerde aba pala
kodo naj keren.”
Khere chi vorbinnas pala e nasulyipo. Ande shkola
pale sa lazhavo kernas lake. „Ke ando lageri kothe
sas pe muri kuj o billogo, ande shkola sa tele trubulas
te sharavav muri kuj. Ande shkola ande anglune
dyesa le sittyara nasul nacivura sas le, opre tordyarde
man, thaj kode phende: zhikaj na phenes avri sako -
neske, so si pe tyi kuj, zhi pe atunchi si te tordyos
kathe.”
Zhi kathar deshoxto bersh khonyik na vorbisardas la
Elsasa pala kode, so maladyilas lasa kana voj sas
oxto-inje bershengi ando Auschwitzo, thaj ando
Ravensbrücko.
ottani tapasztalatairól, sem a korábban
Auschwitzban történtekrôl. Valójában nem sok értel -
me volt ennek a formális aláírásnak. „Hamburgban
élô nevelôszüleimnek fogalmuk sem volt a koncentrációs
táborokban uralkodó kegyetlen állapotokról. El -
ismerték, hogy nagyon rossz lehet egy ilyen kény szermunkatábor,
de azt elképzelni sem tudták, hogy ott
kínozzák, gyilkolják, elégetik az embereket. Ezért
meg sem értették milyen szörnyûségeken men tem
keresztül, hanem egybôl visszaküldtek az isko lába.
Ez persze nagy tévedés volt a nevelô szüleim részérôl,
de nem tehettek róla.”
Else szülei odahaza fátylat borítottak a kislány gyöt -
relmeire. De az iskolában nyíltan folyt a megalázás:
„Nagyon rossz emlékeim vannak az iskoláról, mivel
a koncentrációs táborban rám tetovált szám még min -
dig ott volt a karomon, csak egy ragtapasz takarta.
Az elsô napon a tanárok, akik rémes nácik voltak,
felállítottak az osztályban és azt mondták: Addig
kell itt állnod, amíg el nem mondod mindenkinek,
hogy mi van a ragtapasz alatt.”
Ettôl fogva tizennyolc éven át Else senkivel nem be -
szélt arról, mi történt vele 8-9 éves korában,
Auschwitzban és Ravensbrückben.
Ennek a hamburgi kislánynak a története megegye -
zik a többi cigány túlélô élményeivel. A különbözô
táborokból hazatérve rá kellett jönniük, hogy azt várják
tôlük, hallgatással fizessenek azért, ha vissza
akarnak térni otthonaikba, falvaikba, és városaikba.
Hallgatniuk kell arról, hogyan üldözték, hogyan pró -
bálták megsemmisíteni a népüket. Közkeletû fel fogás
szerint ôk, az áldozatok a felelôsek az átélt
Kadalake cina shake historija kasavi si, sar le
majbute romenge historija, kon na mule kothe ando
lageri. Kon khere avilas andar o lageri, sakode zhutyarnas,
lendar te na phenen khanchi, te khere kamen
te aven ande pengi gava. Chi pe kode nashtig phentook
not to tell anyone of her experiences there or of
her earlier stay in Auschwitz. But there was little
need for the ritual of the signature. ‘My adoptive parents
in Hamburg had no idea how cruel reality in the
concentration camps was. They had accepted that there
were very bad forced labour camps, but they could not
imagine that people were ill-treated, murdered and
burned there. So they could not understand the frightful
things I had gone through, and so sent me straight
back to school. After just two or three days at home I
had to go to school again. Of course that was wrong
of my adoptive parents, but they didn’t know any better.’
Else’s parents drew a veil at home over her torment.
Humiliation at school worked more brutally: ‘I have
very bad memories of school, because I still had
my concentration camp number tattooed on my arm
with just a plaster to hide it. On the first day, the
teachers, who were bad Nazis, forced me to stand up
in class. They said to me: You must stand here until
you have told everyone what is under the plaster.’
From that day, for eighteen years, Else spoke with no
one about what had happened to her in Auschwitz
and Ravensbrück aged 8 and 9.
This story of one Hamburg girl speaks to the experience
of every Gypsy survivor. On returning from
the camps, they found they were expected to pay for
re-admission to their homes, villages and towns with
silence about their exile and the attempted destruction
of their people. Commonly it was they, the victims,
who were blamed for their own suffering, labelled as
criminals or ‘asocials’. While such convenient forget-
9

nas khanchi sar nashavnas len thaj sar kamne te
mudaren lenge nipon. Le majbut manusha kade xut -
ren opren godyasa, kas ingerde von shaj shon pala
kode, sostar rakhadyile romenge thaj bi boldenge, ke
kadal sa doshale sile. Le majbut manu sha sigo bisterde
so kerde le manushenca thaj chi phennas khan chi
kanak ingernas len. Le roma pale na zhanen te
bistren so kerde lenca.
Elseke lindri inke vi akanak palpale aven kodol but
nasulyipe, so atunchi ando lageri na hatyarlas. „Ko -
the pashljonas le parne mule, tele shordime parno
mesosa, pe jekhekavreste shudime. Sar shavoro chi
opre na xutyildom so si kodol. Inke vi majpalal aba -
kanak khere avilom butivar domas suno kodolenca so
kothe dikhlom: kothe ashav ando Hamburgo, angla
forosko kher, thaj kon pasha mande tordyon manu sha
kode phenen, lenca si te zhav. Me phenav, na zhanav
te zhav, ke e phuv pherdo si mulenca. Le majbut
manusha chi dikhen ande muri lindri le mu len, von
perdal zhan pe lende, chi dikhen khanchi.”
Else Schmidt numa kade slobisardas kathar leski
nasul lindri, ke avri gelas ande Anglia, pala peste
mukhlas kodo luma, kanak shavoro sas. Le majbut
rom ande Europa na zhanglas te bistrel so pecisardas
lesa. Le bute romen chi ashundas khonyik, lengo
lungo phari butyi,thaj kadi mirgisarel lengi trajo.
Kanak jekh intrego them kamel te bistrel pesko na -
chipo, thaj avri kamel te khosel le manushengi serojipe,
atunchi vi kodo them kasavo kerdyol, sar kodol
manusha kon perdal trajinde le nasulyipe. So avla
kodolesa themesa savo chi mukhel le manu shenge, te
seron pe nasulyipe, savo ande manusha tasavel le
10
szenvedésekért, ôket címkézték bûnözôknek, és
„aszo ciális” elemeknek. Milyen könnyen jött a jó -
tékony feledékenység azoknak, akik szó nélkül néz -
ték végig, hogyan hurcolják el a szomszédaikat, mi -
közben a cigányok korántsem tudták ilyen egysze -
rûen elfelejteni szenvedéseiket.
Else álmaiban még évek múlva is visszatérnek azok
az események, amelyeket akkor, a táborban nem értett
meg. „Ott feküdtek a fehér holttestek, beszórva fehér
mésszel, egymás hegyére-hátára dobálva. Gye rekként
fel sem fogtam, hogy mik azok. De jóval késôbb,
évekkel a kiszabadulásom után lidérces álmokban
megjelent ez a szörnyû látvány: ott állok
Hamburgban a városháza árkádja alatt, és a körülöttem
lévô emberek azt mondják, hogy velük kell mennem.
De én azt felelem, nem tudok menni, mert a
föld tele van holttestekkel. De a többiek az álmomban
nem látják a halottakat; egyszerûen átsétálnak
rajtuk a magas sarkú cipôjükben, és nem vesznek
tudomást a holttestekrôl.”
Else Schmidt csak úgy szabadulhatott a rémálmaitól,
hogy elmenekült elôlük Angliába, maga mögött hagyva
gyermekkora világát. De az európai cigányok
többségének nem sikerült megszöknie a múlt szinte
tapintható emlékeitôl.
A soha meg nem hallgatottak hosszúra nyúlt szen -
vedései megmérgezik az életüket. De amikor egy
egész társadalom próbálja meg nem történtté tenni a
múltját, kitörölni egyes tagjainak kínzó emlékeit,
akkor bizonyos értelemben maga a közösség lesz fertôzött.
Mi lesz egy társadalom emlékezetével, ha
megtagadja, tiltja, vagy elfojtja a megemlékezést egy
fulness slipped easily into place for those who had
stood by and watched their neighbours deported, the
Gypsies suffering could not simply be willed out of
consciousness.
Years later, Else would dream of things she had not
understood at the time in the camps.‘There were
white corpses sprinkled with white lime, all piled on
top of each other. As a child, I just could not understand
what it was. Very much later, years after my liberation,
I had awful nightmares about this sight: that
I am standing under the portal at the city hall in
Hamburg, and the people standing next to me are
saying to me I should come with them. But I say “no,
I cannot walk on the ground, the whole floor is full of
corpses.” But the other people in the dream cannot see
the dead; they just walk over them with their high
heeled shoes and take absolutely no notice of the
corpses.’
Else Schmidt only escaped her nightmares by fleeing
to England and leaving the world of her childhood
behind her. Most of Europe’s Gypsies have had less
success getting away from the tangible reminders of
the past.
The enduring suffering of those who have never been
properly heard blights the lives of those individuals.
But when a whole society tries to ignore its past
and paint out the pain of some of its members then
the collective is in some sense stained. What happens
to the memory of a society when commemoration of
trauma is denied, forbidden or suppressed? There is
surely no single answer to this question. Just as individuals
organise and access the past in different ways,

serojipe? Pe kado pushipo nashtig te phe nas khanchi.
Sar vi ande kodi si differencija sar seron le manusha
po nachipo, vi anda kodi si differencija sar le kulturi
losaren po nachipo, po serojipo, thaj sar ingren perdal
o nachipo ande amare dyesa. Le roma sar te kethane
vorbisardenas, bistren o Porrajmoshi, numa ande pen -
ge godyi losaren pe penge serojipe. Losaripo thaj bistraripo
kado baro paradoxo si, kado trubulas te kerel
o porrajmoshesko rodipo-jekh themesko nipo trubulas
te pinzharel pesko nachipo, jekh themesko nipo kas
naj shkoli, thaj naj les medija, kado nipo trubulas te
kethane phandel le adyesesko dyes le aratyako dyesesa.
(…)
súlyos traumájáról? Erre a kérdésre bizonnyal nem
adható egyetlen válasz. Ahogy az egyének is különbözôképpen
kezelik, és közelítik meg a múltat, úgy
a kultúrák is eltérô módon viszik át a múltat a
jelenbe. Mintha a cigányok egy emberként össze es -
küdtek volna, hogy elfelejtik üldöztetésük trau má ját,
egyszersmind némán bár, de megôrzik a rejtett kol -
lektív emlékezetben. Megôrzésnek és felejtésnek ez a
paradox párban állása az, amelyet felszínre kell hoznia
a roma holokausztkutatásnak – ez volna a
módja annak, hogy egy ország, iskolák, saját média
nélkül élô népe megismerje és összekapcsolja a jelenét
a múltjával. (…)
so too cultures have multiple ways of placing the past
in the present. At one and the same time the Gypsies
conspire to forget the trauma of their persecution and
to hold on – though in silence – to a hidden, collective
memory of it. It is this paradoxical combination,
of retention and amnesia which an investigation of
the Romany holocaust has to explore – seeing in it
the means found by a people without a state, without
schools, or control of their own media to know and
place their present in relation to their past. (…)
11

Sar shavoro
Gyerekfejjel
As a child
13

„Kanak avri gelam ando Auschwitzo, ando
injevardes thaj starto vaj panzsto bers, ando
augustuso, po dujto gyes, atunchi raklam
muri dadesko anav,
avri sas le but anava pala jekhekavreste
iski rime. (…) Zhanglam ke ando
Nyamcicko them ingerde len, numa kodi
na zhanglem kaj. (…) Te na xutyilel man
jek fehérvarisko rom, avri kamlom te lav
jek kotor, gingyindom: khere lingrav. Kodi
phendas muro shavo, o Józsi:
Mama na inzu andre, ke shaj xutyiles nasvalyipo.
Na bunij me, muro shavo – phendom.
Kathar zhanes tu tye phralesko sas,
tye dadesko sas! Atunchi nasules kerdyilom,
avri ingerden man kathar o
phabaruno.”
Krasznai Rudolfné, Kolompár Friderika
But zhene chudinpe, kana pala deportalashi
pushen ma, sar zhanav te seroj palpale, atunchi
somas numa deshuduj bershengo. Te pushesas
mandar so kerdom aratyi, na zhanav te phenav
tuke. De kana atunchi maladyilas, sako felo ando
muro shero si. Shajke vas muro guglo dad seroj
pe sako felo. Tranda thaj shov bershengo sas,
kana ingerde les. Ando shtarvardesh taj shtar,
novembr trin, detehara krujal khutyilde le
romengo pero le shingale. Kaj sako kher tordyilas
jekh, haj andre chingarel: ushtyen opre len
pe tume le gada, son tumenge pe trin dyes xapo,
haj ashen pekhaver! Muro choro dad kode
phendas: shavorrale, gata amenge! Muri chori
dej rolyindo shudas dujende amare gada, so sigo
14
„Apámat akkor találtuk meg,
amikor Auschwitzba kimentünk,
kilencvennégy vagy kilencvenötben,
augusztus másodikán. Egy nagy táblán volt
a nevük sorba, végig. (…)
Tudtuk, hogy Németországba vitték ôket,
csak azt nem, hogy hová. (…)
Ha egy fehérvári cigány ember nem kap el,
én benyúlok a kemencébe, és kiveszek egy
darabot, gondoltam: kiveszem és
hazahozom emléknek. Azt mondja erre a
Józsi fiam: anyám, ne nyúljál bele, mert fertôzést
kaphatsz. Nem bánom én
fiam – válaszoltam. Honnan tudod,
hogy a testvéredé vagy az apádé volt
– kérdezett vissza. Elájultam, kivittek
az égetôbôl.”
Krasznai Rudolfné, Kolompár Friderika
Sokan csodálkoznak, amikor a deportálásról
kér deznek, hogy tizenkét éves koromban hogy
tudtam így mindent megjegyezni. Ha azt kér -
deznéd, hogy tegnap mit csináltam, nem tud -
nám megmondani. De ami akkor történt, minden,
pontról-pontra megvan a fejemben. Talán
édesapám miatt emlékszem annyira mindenre.
Harminchat évesen vitték el. Negyven négy ben,
november harmadikán, hajnalban, körülfogták a
cigánytelepet a csendôrök. Minden ház hoz
odaállt egy, és bekiabált: ébresztô, mindenki keljen
föl, öltözzön, három napi élelmet pakoljunk
be, sorakozó! Szegény apám azt mondta: na,
gyerekeim, végünk van! Szegény anyám sírva
pakolta be két batyuba a motyón kat, amit
‘We found my father when we went to
Auschwitz on the second of August in
ninety-four or ninety-five. Their names
were written on a big slab one after the
other. (…) We knew that they had taken
them to Germany but we did not know
where. (…) If a Rom from Fehérvár had
not caught me, I would have reached into
the oven and taken a piece out of it.
I thought, I would take it out and bring it
home as a reminder. Then my son Józsi said
to me: ’Mother, don’t touch it ’cos you’d
get a disease.’ ’I don’t care, son!’ – I
replied. ’How do you know whether it was
your brother’s or your father’s?’ – he asked.
I fainted and they took me out of the crematorium.’
Friderika Kolompár, Mrs. Rudolf Krasznai
When they ask me about the deportation, many
are surprised that at the age of twelve
I could memorise everything so well. If you ask
me what I did yesterday afternoon I could not
tell. But I remember everything that happened
then, I have it in my mind point by point.
Probably, it is because of my father that
I remember so many things. They took him
when he was thirty-six. On the 3rd of
November, 1944 at dawn, the gendarme patrols
surrounded the Romani settlement. There was
a patrol for each house, who shouted in: ‘Wake
up! Everybody, get up, dress up and pack food
for three days! Line up!’ My poor father said:
‘My children, we are finished!’ My poor moth-

zhanglas. Tele ingerde ame kade sar jekh haj
doppash kilometeri, ando Bak, sa desh taj shov
familija, sar sheltajbish manushen. Na mukhne
chi jekh manushes.
Ando Bak le mujalesko avlyin beshlam
shindyolas o brishind, zhikaj pala mizmeri, pala
kode gelam ande punre zhikaj e Zalaegerszega,
khote andre shude amen jekh fabrikaske avlyina.
Sas khote aba sar dujshela roma, kothe krujal.
Sa kothe ingerde le romen. Tala jekh sino
shudesarde amen, sar le bakren pe jekhavreste.
Angla mende bibolde sasle butaji. Nas avri
uzhardo, le suluma nas avri parude. Na zhangle
pa pende te thoven, haj sa zhuvajle. Kattyi zhuva
kherdyilas khote! Muri chori dej kidas kethane
suluma, colo shudas tele pel suluma te shaj
beshen tele le shavora. Kaver dyes pala miz meri
pale ando vagono shude amen. Sho vardesh
manushen andek vagono. Baro, lungo sas o
zibano. Jekh kurko gelam khatar o Zala eger -
szego zhikaj e Komároma.
Kana tordyilas o zibano, le mursha tele xu -
lyinde pala vagoni, te anen palyi varekatar. Kas -
ke jutisardas, kaske na, kodo trushales ashilas.
Kana kothe samas, kasave samas,sar kon ando
trajo chi diklas paji.
Ande Pápa kode pendas mure dadeske o
shingalo: Rudi, te si tumende love, zha avri an -
do foro, haj kin xaben le shavorenge, dikhav, ke
zurales bokhale. Pinzhardo sas o shingalo,
Söjtöri, zurales lasho shingalo sas, le romenca
kethane. Mure dades zurales kamlas. Nasules
samas ande box. Avri gelas muro dad ando them
mure phralesa haj andas xamasko. Kode phendas
muri dej mure dadeske: na zhal tusa o shingalo,
hirtelen tudott: takarókat meg ruhá kat.
Felsorakoztattak. Levittek úgy másfél kilométerre,
Bakra, mind a tizenhat családot, vagy
százhúsz embert. Nem hagytak egyetlen em -
bert sem.
Bakon a bíró udvarán ültünk a zuhogó esô -
ben, egészen délután háromig, aztán elindultunk.
Zalaegerszegig gyalogoltunk, ott beraktak
a téglagyár udvarába. Volt ott már addigra
vagy kétszáz cigány, a környékrôl mind oda -
gyûjtötték a cigányokat. Egy szín alá bepate rol -
tak bennünket, mint a birkákat az istállóba.
Elôtte zsidók voltak ott sokáig. Nem volt
kitakarítva, a szalma nem lett kicserélve. Tisz -
tálkodni ugye szegények nem tudtak, eltet ve -
sedtek. Annyi tetû megtermett ott, hogy szabályosan
suhogott. Szegény anyám húzott össze
szal mát, ráterítette a lepedôt, hogy a gyerekek
leülhessenek. Másnap délután megint teher va -
gonokba raktak. Hatvan embert egy vagonba.
Nyolc mozdony húzta a vonatot, olyan hosszú
szerelvény volt. Egy hétig mentünk Zala eger -
szegtôl Komáromig.
Ha megállt a vonat, a férfiak leszálltak a va -
gonról, hogy a közelbôl valahonnan hozzanak
vizet. Akinek jutott, jutott, akinek nem, az
szom jan maradt. Mire felértünk, már olya nok
voltunk, mint aki vizet az életben nem látott.
Pápán azt mondja édesapámnak a csendôr:
Rudi, ha van pénz nálatok, menj ki a városba,
vegyél valamit a gyerekeknek, látom, már na -
gyon oda vannak. Ismerôs volt a csendôr, söj töri
volt. Nagyon jó csendôr volt, már a cigá nyokkal
kapcsolatosan. Apámat nagyon szeret te.
Rosszul voltunk az éhségtôl. Kiment apám a
er she was crying when she put our belongings
– everything that she could find quickly: blankets
and clothes – into the bundle. They lined us
up. They took us about one and a half kilometres
away to Bakk, all the sixteen families, some
one hundred and twenty people. They did not
leave anybody behind.
At Bakk, we sat at the judge’s courtyard in
the pouring rain until three o’clock in the afternoon
and then we departed. We walked
to Zalaegerszeg where they put us in the courtyard
of the brickwork. By that time there were
at least 200 Roma. From the neighborhood
they collected the Roma there. They drove us
into the shed as if we were sheep.
Before us, Jews had stayed there for a long
time. The place had not been cleaned, the straw
had not been changed. Those poor Jews, they
could not wash, so they had become infested
with lice and the straw literally swished because
of them. My poor mother made a small strawstack,
put a sheet above it so the children could
sit down. Next afternoon they put us into
freight wagons. Sixty people were in one
wagon. The train was so long that it needed
eight engines to pull the weight. It travelled for
one week from Zalaegerszeg to Komárom.
When the train stopped, the men got off the
wagon to bring water from somewhere. Those
who were lucky got some, the others remained
thirsty. By the time we arrived, we felt like we
had not seen water in our entire lives.
At Pápa a gendarme said to my father:
‘Rudi, if you have money go into town and buy
something for the children, because they are
15

na shadyu le shavoresa. Me ame te meresa, tu
barem le shavoresa ashadyu. Kode phendas
muro dad: so gindyis tume, te merna mange
sostar muro trajo! Amenca ashadyilas.
(…)
Ande Komaroma perdeline amen le granyicengo
shingale. Shipka sas len, haj lungo por pasha
e shipka. Bari rovlyasa marde amen. Ande punre
trubulas te zhas, duj kilometeri zhikaj o
bunkeri. Devlale, so sa khote! Desh bunkeri, sar
ek bari gropa. Savore zhenen kothe ingerde, kattyi
zhene samas, inke vi avri ashadyinen. Sa
katharutne ingerde kothe romen: rumungrora,
beashura, drizanura. Sakofelo romen.
Ratyako avile le sulicishti, avri kide le murshen.
Deshushtare bershendar zhikaj le efta-ok -
to vardesh bershengone manushen. Ingerde le.
Najisinde amendar chorre, kode phendas muro
chorro dad mure dake: amen ingren, na zhanas
kaj, le sama pel shavorra! Avri ingerde les ando
nyamcicko them, panzhvardesh bershenca maj
palal zhanglem, so kherdyilas lesa.
Kaver dyes avile, avri kide le ternye zhulyen,
kas nas shavorra. Muri pheny, e Aranka deshokto
bershengi sas. Opre las mura cinya phenya,
haj mure cine phrales, kade sar te lake savorra
avnas. Chi na phende lake khanchi. Le maj
buten avri ingerde ando nyamcicko them, butyi
te kheren. Amen pale kothe kamne te mudaren.
(…)
Duj kurke pashjilam ando paji, haj ande chik.
Amaro xaben kode sas, tato pajesa tele shorde le
shaha, haj kode phende: xan, tume bale! Pala
thojimo chi ande lindri na tromardam te gin -
dyinas, ej WC kothe sas kaj pamende avilas.
16
városba, a bátyámmal, Gyulával, hozott enni -
valót. Azt mondja neki anyám: te, nem megy
veled csendôr, szökjél meg a gyerekkel. Ha mi
meg is halunk, legalább te maradjál meg a gye -
rekkel. Azt válaszolta apám: mit gondolsz, ha ti
meghaltok, nekem minek az életem! Velünk
maradt.
(…)
Odaértünk Komáromba, átvettek bennünket
a határcsendôrök, vagy kik voltak. Sapkájuk
volt, meg egy pár szál toll volt a sapkájuk után.
Egy kétméteres bottal tereltek, ütöttek, mint a
ré pát. Gyalog kellett menni vagy két kilométert
a bunkerokhoz. Istenem, mi volt ott! Tíz bun -
ker, mint egy nagy gödör. Mindenkit odavittek,
annyian voltunk, hogy még kint az ud va ron is
maradtak. Mindenhonnan szállították oda a
cigányokat: romungrókat, beást, drizárt.
Mindenféle cigányt, ami létezik.
Este jöttek a nyilasok, kiszedték a férfiakat.
Tizennégy évtôl egész hetven-nyolcvan éves
korig. Elvitték ôket. Elbúcsúztak szegények, azt
mondta szegény apám anyámnak: minket
elvisznek, nem tudjuk hová, vigyázz a gye re -
kekre! Kivitték Németországba, ötven évvel
késôbb tudtuk meg, mi történt vele.
Másnap jöttek, kiválogatták a fiatal nôket,
akinek nem volt családja. A nôvérem, Aranka
tizennyolc éves volt. Felvette az egyik húgomat
meg az öcsémet, mintha az ô gyerekei len né -
nek. Nem is szóltak neki semmit. A többieket
kivitték Németországba dolgozni. Min ket meg
ott akartak elpusztítani.
(…)
Két hétig szenvedtünk, sárba, vízbe feküdtünk.
getting ill.’ I knew the gendarme. He was from
Söjtör. He was a very good gendarme, at least
with the Roma. He liked my father a lot. We
were ill from hunger. My father went into the
town with my brother Gyula and brought food.
My mother told him: ‘Hey, the gendarme will
not go with you, run away with the child! Then
if we die, at least you and the child will survive.’
My father replied: ‘What are you thinking? If
you die, I don’t want to live!’ He stayed with us.
(…)
We arrived in Komárom and were taken over by
the border gendarmes, or whatever they were.
They wore caps and on them there were a couple
of feathers. They herded us with a two meter
long stick and they hit us whenever they could.
We had to walk one or two kilometres to the
bunkers. Oh my god, it was hell! Ten bunkers
like a big hole. They took everybody there. We
were so many, that many had to stay out in the
courtyard. All Gypsies were taken there: the
Romungre, the Beash, the Drizars. All kinds of
Gypsies.
In the evening the Arrow Cross men came.
They sorted out the men. From fourteen to seventy-eighty
years old. They were taken away.
The poor said goodbye. My poor father said to
my mother: ‘They will take us, we don’t know
where, take care of the children!’ They took him
to Germany, and we only found out 50 years
later what happened to him.
Next day they came and took those young
women who did not have families. My sister
Aranka was 18 years old. She picked up one of
my little sisters and my little brother as if they

Detehara vurdonesa kide kethane le mulen. Sar
pek farmo, kana murdajven le bale: opre suden
le po vurdon, pala kode andre dugoske xajing.
Kherde ek bari gropa, kothe shudinele, pala
kode mesosa shordele tele.
(…)
Pala kode avile le bombicke reploplanura, kade
pashal avile kaj o bunkeri, zhikaj phuv tele
bombazisarde o objektumo. Amerikana, anglika,
me na zhanav so sas le. Dikhle le rome sar
daran. Avilas jekh reploplano, kade tele huri -
sardas, lake phaka tele resne pe phuv, hurane
papirura rispisardas. Pasha muri dej tordyindom,
avri nashlom opre lom jekh, andre ingerdom
les. Kode sas pe leste skirime, na daran
mure kamade ungrika phrala, na butajig avna
khate. Kaver dyes dore o Hitler xutyeldas jek
telegrammo, te na ingrena avri le romen, an daro
komáromesko bunkeri, zhikaj ej phuv tele
marna intrego nyamcicko them.
Inke te ashadyuvas duj dyes, muri pheny aba
chi avel khere. Sar o kokalo sas chorri. Pe ra tyate
apoj avile le nyamcicka ketane, dine amen ge
fusuj, haj kode phende: sako kidelpe khetane, haj
shaj zhal. Akanak kaj shaj zhas, kana ratyi si?
Sakon xutyildas peske shavores thaj gelastar.
Chi zhanav apoj, zhi kaj reslas kodo, kaske
inke sas papuchi? Na gelem numa panzh
meteri, kasavi chik sas amari papuchi tele las pe
punre.
Gelem zhi kaj er Komárom, kothe andre
gelem kaj tordyol o zibano, le shingale avri
nash adinde amen, ke le zhuva pernas anda
mende. Vash le zhuva nashtig gelem pe zibano,
pe punre gelam maj dur, zhi kaj Ács. Kothe o
Az ennivalónk az volt, hogy leforrázták a fejes
káposztát, hintettek rá egy kis köménymagot,
és mondták: egyetek disznók! A fürdésrôl ál -
mod ni sem mertünk, a vécé ott volt, ahol épp
rá juk ért. Reggelente lovaskocsival szedte össze
egy ember a hullákat. Mint egy gazdaságban,
mi kor döglenek a disznók: földobálják a kocsi ra,
aztán bele a dögkútba. Ástak egy nagy göd röt,
oda dobták, aztán mésszel leöntötték ôket.
(…)
Aztán jöttek a bombázó repülôk, jó közelre
a bunkerokhoz is, puhára bombázták az állo -
mást. Amerikaiak vagy angolok, mit tudom én.
Látták, hogy a cigányok hogy szenvednek. Jött
a gép, olyan alacsonyan repült, hogy a szár nya
majdnem elérte a földet, röpcédulákat szórt.
Anyám mellett álltam, futás ki, felkaptam
egyet, bevittem. Az volt ráírva, hogy kedves
magyar testvérek, ne féljetek, nem sokáig lesz -
tek itt. Másnap állítólag Hitler kapott egy táviratot,
hogy amennyiben a Komáromi bunke -
rokból nem távoztatja el a cigányokat, porrá
verik egész Németországot.
Ha még maradunk két napot, a nôvérem
már nem jön haza. Csontváz volt szegény. De
egy este aztán jöttek a német katonatisztek,
bab fôzeléket adtak, és mondták: mindenki pa -
kol jon és mehet. De hová tudjunk menni éj sza -
ka idején?
Mindenki fogta a gyerekét, elindultunk.
Hogy meddig ment cipôvel az, akinek még volt
egyáltalán? Úgy öt métert, mert a sár levet te.
Térdig érô sár volt.
Komáromig elgyalogoltunk, ott bementünk
a váróterembe, de a csendôrök kizavartak, mert
were her children. So the Arrow Cross men did
not bother her. They took the others to work in
Germany and they wanted to kill us there.
(…)
We suffered for two weeks. We were lying in
mud and water. The only food they gave us was
a cabbage, which they poured boiling water on
and sprinkled it with a little caraway seed. And
they said: ‘Eat pigs!’ Bathing was out of the
question and we went to the toilet wherever we
had to. In the morning, a man came and collected
the dead with a horse-drawn cart. It was
like on a farm, when the pigs died: they put
them on the cart and then threw them into the
carcass-well. They dug a big hole, they threw
them in and spilled lime on them.
(…)
Then the bombers came, they dropped their
bombs close to the bunkers, they bombed the
station. They were American or English, I don’t
know. They saw how Roma were suffer ing. The
plane came, it flew so close that its wings
almost touched the ground. It distributed
leaflets. I was standing next to my mother. Then
I ran out and picked one up. It said: ‘Dear
Hungarian friends, don’t be scared, you won’t
be here for long!’– was written on it. The next
day Hitler, allegedly, received a telegram saying
that if he did not let the Roma leave the
bunkers at Komárom, Germany would be
destroyed.
If we had stayed another two days, my sister
wouldn’t have made it. She was like a skeleton.
But one evening German officers came, gave us
beans, and said we could pack and that we were
17

zibanesko shero kodo phendas: „Romnye na
zhan maj dur, ke keras jek vagono inke thaj
khere shaj zhan”. Le familijako love mande sas,
ande dikhlesko agor sudas andre muri dej. Chi
ratyi, chi dyesesa na lom tele kado dikhlo. Mu -
ri dej avri las e love thaj gelas te kinel amenge
variso xaben, ame kothe asilem ando zibanesko
kher. Kanak palpale avilas muri dej aba chi
rakh las amen, ke atunchi aba opre gelem ando
vagono. Chingardem lake: kathe sam!
Gelemtar zhi kaj e Pápa kothe pale malavenas
le bombenca. Na resel ande muro shero
kat har zhangle e reploplanura, ande zibano ro -
ma si? Kodo zibano chi azbade.
(…)
Ande Pápa po vagono mulas muri lala, lake duj
shavora, jekh shej thaj jekh shavo. O jekh, jekh
ber shengo sas o kaver duj. Tifuszosha kerdyile.
Le ungrike kethane shunde ke rovas thaj kothe
avile. Avri line len andar o vagono. Kaj prahosarde
le duj cine mulen, chi zhanav. Shajke jek
ande jek buzulyi.
Khere reslem ande Zalaegerszega. Ando
ziba nosko kher na mukhas amen andre, avri
gelem pe vulyica, kothe pale avile le nyamcura.
Phenen amenge, kathar tumen na zhan
khanikaj, beshen tele! Akanak so avla amenca,
pale palpale ingren amen?
Kothar kaver trin manusenca nashelastar muri
pheny, e Aranka. Ande Sárhida gele tele. Khere
resle chorre, de pe soste! Pe zidura. Chi jekh
gad, chi jekh roj, chi jekh tigalya, chi vudar, chi
felyastra nas ando kher. Le gaveszko po poularo,
le gazhe avri chorde lendar sakofelo.
Pe ratyate apoj vi amen khere reslam: le
18
a tetû hullott belôlünk. Elindultunk gyalog,
mert vonatra nem szállhattunk föl a tetû miatt.
Ácsig gyalogoltunk, ott aztán újra próbálkoztunk.
Az állomásfônök kijött és mondta: „asz -
szonyok, ne menjenek sehová, kapnak majd egy
vagont, az elviszi magukat haza”. A család
pénze nálam volt, egy kis vállkendôbe varrta
bele anyám. Se éjjel, se nappal le nem vettem.
Anyám kivette a pénzt, elment a faluba enni -
valóért, mi meg ottmaradtunk az állomáson.
Jött vissza anyám, keresett bennünket, de sze -
gény nem látott minket, mert addigra már a
vagonban voltunk. Kiabáltunk neki, hogy itt
vagyunk.
Elindult a vonat, elértünk Pápáig, ott me gint
el kezdték veretni az állomást. Nem fér bele a
fejembe, honnan tudták a repülôk, hogy a
vonatban cigányok vannak? Azt a vonatot nem
bántották.
(…)
Pápán a vagonban meghalt a nagynéném két
gyermeke, egy fiú meg egy lány. Az egyik
egyéves volt, a másik kettô. Tífuszosak lettek.
A magyar katonák átjöttek, meghallották, hogy
sírunk. Kivették ôket a vagonból. Hogy hová
temették el a két kis holttestet, nem tudom.
Eláshatták ôket a bokorban.
Hazaértünk Zalaegerszegre, kiszálltunk a
va gonból. Az állomásra nem engedtek be, az ut -
cára mentünk, de ott megint jöttek a németek.
Innen nem mentek sehová, ide üljetek le! Most
mi lesz velünk, újból visszavisznek? On nan
másik három emberrel együtt meg szökött a
testvérem, Aranka. Gyalog lementek Sárhidára.
Hazaértek, de mire mentek szegények haza!
free to leave. But where could we go at night?
Everybody took their children and left. How
long did the shoes of those who still had them
last? About five meters, and then they lost them
in the mud. The mud reached up to our knees.
We walked to Komárom and went into the
railway station’s waiting-hall. However, the
gendarme sent us out because lice were falling
out of us. We could not get on the train because
of the lice, so we left on foot. We walked to Ács,
where we tried again. The station master said to
us: ‘Women, don’t go anywhere! A wagon will
come soon and it will take you home.’ I had the
family’s money. My mother had sewn it in my
scarf. I would never take it off. My mother took
the money out of it and went into the village
for food, while we were stayed at the station.
When she came back, she was looking for us.
But she could not see us because we were
already in the wagon. We shouted to her.
The train departed and when we arrived at
Pápa, the planes started bombing again. I have
no idea how the pilots knew that there were
Roma in the train. They did not harm that
train.
(…)
At Pápa in the wagon two children of my aunt
died: a boy and a girl. One of them was one year
old the other two. They got typhus. Hungarian
soldiers came over because they heard us crying.
They took them out of the wagon. Where
did they bury them? I don’t know. Probably,
they buried them in a bush.
We arrived in Zalaegerszeg. We got out of
the wagon. We were not allowed to go to the

nyamcura opre shude amen po vagono, kade
ingerde amen khere. Kanak tordyolas o zibano,
chi mukhnas amen avri, numa detehara. Muri
dej chingardas, e Aranka shundas thaj pala
amende avilas, phuterdinde o vagono.
Khere reslam. Kon khere nashilas aba pha -
bardas jag. Po jekh kher inke sas kasht, kodo tele
kide. Kon avri asadyilas, kodolen marelas o
brishind. Kaver dyes opre ushtyile le romnya,
aba ande kaste, sas inke zor, thaj duj kerde
khetane kher. Opre gele ando gav, kathar le
gazhe xutyilde tover, firizo. Tele avilas le ga -
vesko mujalo, thaj avri chingardas: khere avile le
gaveske chorre, kon sar zhanel, te zhutil len.
Kade ande amenge ek cino xaben, colura ande
soste te sovas. Shaj khalem. Kanak chikenalo
xaben sas, le roma sa pashlyonas. Le gavesko
mujalo vi kodo avri chingardas, sako detehara,
sako kher trubul te del panzh litero thud. Me
gelom tele pala thud, duvar trubulas te zhav te
avel sakoneske thud. Pala jek-duj kurke khere
avile duj manusa, kon butyenge ketane sas. An -
do Zalaegerszego ande zhulyenge gada huri -
sarde pen kade zhangle te ashadyon khere.
Kodol apoj shinnas le kasht le romenge te na
pahosajven.
(…)
So le romnye manga kerde, ando gav ame ko do
xalam. Andar o vesh ame andam kasht.
Baro jiv sas, trin khera mardam tele, te shaj
keras jag. Kana avilas o fronto, ando duj khera
samas savorezhene.
Atunchi le rusura pushke dine mura dake
kuj. Sas mashkar amende vi ungrika manusha,
ketana, chorre. Chi nashadam khanikas, loshaj -
A négy falra. Semmi, egy rongy, egy kanál, egy
pohár, egy ajtó, egy ablak nem volt. A falusi nép
kirabolta a házakat.
Aztán estére leértünk mi is: a németek fölraktak
minket egy vagonba, úgy vittek hazáig.
Megállt a vonat, de nem akartak bennünket
kiengedni, majd csak reggel. Anyám kiabált,
meghallották Arankáék, értünk jöttek, kinyitották
a vagont.
Hazaértünk. Akik elszöktek, már tüzeltek.
Az egyik lakáson még rajta volt a fele tetô,
azt szedték le. Akik kint rekedtek, verte ôket az
esô. Másnap reggel fölkeltek az asszonyok, már
akibe még volt annyi erô, megcsináltak két
házat. Fölmentek a faluba és kaptak a parasztoktól
fejszét meg fûrészt. Lejött a falusi bíró,
kidoboltatta a faluban: hazajöttek a falu sze gé -
nyei, ki hogyan tudja, segítse ôket. Így hoztak le
egy kis ennivalót, takarót. Ehettünk. Amikor
zsírosat ettek, az egész telep mind feküdt. Meg
kidoboltatta a bíró, hogy minden reggel minden
ház öt liter tejet adjon. Én mentem le a tejért,
kétszer fordultam, mire kihordtam a tejet a
cigányokhoz. Egy-két hét után aztán hazajött
két férfi a munkaszolgálatos katonaságtól.
Zalaegerszegen voltak, átöltöztek nôi ruhába,
úgy tudtak megmaradni. Azok aztán vágták
a fát mindenkinek, hogy ne fagyjanak meg.
(…)
Amit koldultak az asszonyok, abból éltünk.
Mentünk kéregetni, az erdôbôl hoztuk a fát.
Nagy hó volt, három házat lebontottunk, hogy
tüzelni tudjunk. Mikor jött a front, két lakásba
húzódtunk mindannyian.
Akkor az oroszok meglôtték anyám karját.
station, so we went to the streets, but there the
Germans came again. ‘You don’t go anywhere,
sit down!’ What will happen to us? Would they
take us back? My sister Aranka and three other
people escaped from there. The walked to Sár -
hida. They arrived home, but for what! They
only saw the four walls. There was nothing, not
even a spoon, a glass, a door, a window, nothing.
The village people had robbed the houses.
By evening, we had arrived as well. The
Germans put us on a wagon and escorted us
home. The train stopped, but they did not want
to let us out until morning. My mother was
shouting, Aranka and the others heard it, so they
came and opened the wagon.
We arrived home. Those who had escaped
were already burning wood. One of the flats had
half of its roof, they tore that down. Those who
could not get in, were hit by the rain. The next
morning the women got up and those who still
had some strength mended two houses. They
went to the village got axes and saws from the
peasants. The village judge came down and had
it announced by the sound of the drum that the
poor of the village had arrived and everybody
should help them as they could. So they
brought us some food and blanket. We could
eat. When they had greasy food, everybody was
lying in the settlement. Then the judge had it
announced that every house should give five
litres of milk in the morning. I was the one who
went to fetch the milk. It had gone there two
times before I could get the milk to the Roma.
One or two weeks later two men arrived from
forced labour service. They had been at
19

lam te maj but zhene samas. Mashkar o plajo
dikhle, varikon kothe cirdelpes, nyamcenge
dikhne len, thaj puske dine pe ame. Pe duj thanende
pushkinde mure dake kuj, muri pheny pe
laki kuj sas, le kaver kujasa kamlas la te sha ravel.
Chi akanak chi zhanav opre te gindyi sar maladyilas
ke la cinyi shake khanchi bajo na maladyilas.
Pala kede avile le rusura. Sas mash kar
amende jekh romnyi haj phendas: dikhen! Man
naj chi cino, chi baro, korkori som. Vi pushke te
den man chi mukhav, khanyikas pala mande.
Xutyeldas ek parno colo, avri shudas les pe jekh
kasht, pe le kheresko agor. Chi pushkisarde maj
dur pa maro kher, pala kede avile le rusura.
Phenel e romanyi romnyi: te dik has ke aven le
rusura, ashas avri haj maras kethane amare vas
lenge. Vi kade sas. Chi na azbade amen, andre
phangle muri dake kuj.
Anda chik opre cirdam jekh kher, pala kode
zhuvindam sar zhanglam. Kaj le gazhe phirdam
butyi te keras. Kasavi dej nas sar muri dej sas.
Tranda thaj panzhe bershengi sas, kana korkori
ashilas, haj chi gelas romeste. Opre barardas
amen bi dadesko.
(…)
Kon maj sigo manglas ma karing leste gelom.
Deshushovengi bershengi somas. Türjevicko sas,
duj bersh beshlam khetane kaj muri sokra.
Lestar rakhadyilas muro baro shavo. Numa lila
shudelas, thaj pelas, so me rodos, vi kodo sa
pelas. Phendom leske, dikh! Te na avesa maj
lasho, kathe mukhav tut, zhavtar le shavoresa. Vi
leski dej kasavi sas, ke zhanglom te dav, lashi
somas, te na atunchi sa kethane marde ma.
Gindyisardom, kado naj trajo. Chi kamlom ka -
20
Voltak közöttünk magyar emberek, katonák,
menekültek szegények. Nem zavartunk el sen -
kit, örültünk, ha többen voltunk. A hegyoldalból
meglátták, hogy ott valaki bujdosik, németeknek
hitték ôket, elkezdtek ránk lövöldözni.
Két helyen átlôtték anyám karját. A húgom épp
a karján volt, hogy megvédje, a másik karjával
próbálta eltakarni ôt. A mai napig sem tudom
felfogni, hogyan történhetett, a kislánynak sem -
mi baja sem lett. Aztán jöttek az oroszok. Volt
egy asszony közöttünk az mondta: nézzétek!
Nekem nincs se kicsim, se nagyom, egyedül
vagyok. Ha meg is lônek nincs baj, nem hagyok
magam után gyereket. Megfogott egy fehér
lepedôt, kitette egy fára a ház sarkára. Mindjárt
megszûnt a lövöldözés, aztán jöttek
az oroszok. A cigány asszony azt mondja: ha
látjuk, hogy jönnek az oroszok, álljunk ki és tapsoljunk
nekik. Úgy is volt. Nem is bántottak
senkit sem, ellátták anyám sebét.
Sárfalból felhúztunk egy lakást, aztán éltünk,
ahogy tudtunk, a koldusságból. Napszámba jártunk.
Olyan anya nem volt, mint az én anyám.
Harmincöt évesen maradt özvegy, de férjhez
nem ment. Felnevelt bennünket apa nélkül.
(…)
Az elsô kérôhöz hozzámentem. Tizenhat éves
voltam. Türjei volt, két évig éltünk ott együtt az
anyósomnál. Tôle született az idôsebbik fiam.
De csak kártyázott, ivott, amit én keres tem, azt
is elszórta. Mondtam neki, nézd, vagy megjavulsz,
engem meg a gyereket választod, vagy
elválunk. Az anyja is olyan volt, hogy ha tudtam
adni, jó voltam, ha nem tudtam adni, nem
voltam jó. Ütve-vágva voltam. Na, gondoltam,
Zalaegerszeg, they had changed to women’s
clothes in order to survive. They had chopped
wood for everybody, so nobody had frozen.
(…)
We lived on the money that the women
begged. We went out to beg and brought firewood
from the woods. Huge snow covered the
ground and we had to tear down three houses
for heat. When the front came all of us squeezed
into the two flats.
Then the Russians shot my mother’s arm.
There were Hungarians, soldiers, refugees
among us. We did not send away anybody: the
more, the merrier. When they saw from the hills
that people were hiding down there, they
thought we were Germans and they started
shooting at us. They shot through my mothers
arm at two places. My little sister was on her
other arm and she covered her with this arm to
protect her. To this day I cannot understand how
that little girl survived without a scar. Then the
Russians came. There was a woman among us
who said: ‘Look! I don’t have child ren, I’m
alone. If they shoot me, I won’t leave anybody as
an orphan behind.’ So she took a white sheet,
put it on a wood in the corner of the house. The
shooting stopped immediately and then the
Russian came. A Romani woman said that
when we see the Russians coming, we should
step outside and applaud them. That was what
we did. They did not hurt us and they looked
after my mother’s wounds.
We made a house out of mud and we lived
as we could by begging. We worked by the day.
There was no mother like mine. She had

ver romes te pinzharav, de romeste gelom.
Khere gelom kaj muri dej pe Sárhida. Trin-shtar
bersh barardom korkori muri shaves. Pala kode
pale romeste gelem: ando Bükkösdo pek milajeski
butyi pinzhardom les, me somas bish thaj
jekh, voj sas bish thaj shove bershengo. Atunchi
aba me na gelem khere. Najis loe Dev leske vi
adyes kethane sam le. Chorro zu rales nasvaloj.
Mure romeske kathar jek kaver romnyi sas
jek duje bershengo shavo, kas voj barardas.
Phen dom leske: kade zhav tute, me na beshav
ande jek kher la sokrasa. Ke dosta sas aba anda
jek sokra. Kode phendas, chi na kamav tut kothe
te ingrav, si ma rigate kher. Na, kade mishtoj.
Kethane ashadyilam, so le duj shavora manca
avile. Ande Bükkösd po romano than sas amen
jek cino kher. Muro rom sa butyi kerlas, sas kana
numa pala jek kurko dikhlom les, ke ando Pécs
beshlas, butyano zhutori sas. Me pale kaj le
gazhe phirdem sako dyes, butyi te kerav, muri
sokra las sama pe shavora. Le shavora pale avile
pala jekhkhaver. Kathar kado rom rakhadyilas
man shov shavora, kathar o kaver sas ma jek,
mure romes kathar e anglu nyi romnyi sas les
jek, vi kada les me barardom. Vi kade dikhav les,
sar te me andomas les pe luma.
Kana rakhadyile le anglune duj shavora, avri
avilas e baba thaj kode phendas: Frida! Chi
kames kothe te des le jek shavores varikaske?
Phendom lake, pusztin tut kathar! O svunto
Del phendom te bakres das vi mal dela pasa
lende. Te pe luma te andom len, atunchi vi opre
bararav len, vi te chorri avo.
Pala kede opre avilam ando Csór. Muro rom
atunchi ando Inota ando marhime vigna kerlas
ez nem élet. Hiába nem akarom, hogy máshoz
menjek, mást ismerjek, de muszáj volt, hazamentem
anyámhoz Sárhidára. Három-négy
évig neveltem egyedül a fiamat. Aztán me gint
férjhez mentem: Bükkösdön egy idénymunkán
ismerkedtem meg vele, én 21 éves voltam, ô 26.
És akkor ugye én már nem men tem haza. Hála
Istennek, máig együtt vagyunk. Szegény nagyon
beteg.
A férjemnek egy másik asszonytól volt egy
kétéves fia, akit ô nevelt. Megmondtam neki:
úgy megyek hozzád, hogy én anyóssal egy pillanatig
nem maradok egy lakásban. Mert az
anyósból már ölég volt. Azt mondja, nem is
akar lak odavinni, nekem külön van lakásom.
Mondom, semmi kifogásom. Összekerültünk,
mind a két gyerek hozzám került. Bükkösdön, a
cigánytelepen volt egy szoba-konyhánk.
A fér jem állandóan dolgozott, volt, hogy csak
hétvégén láttam, mert szállón lakott Pécsett, ott
volt segédmunkás. Én meg eljártam napszámba,
az anyósom elvállalta a gyerekeket napközben.
A gyerekek meg jöttek sorban. Ettôl a
férjem tôl hat gyereket, a másiktól egyet, meg a
férjem elôzô házasságából származó gyermekét
is én neveltem fel. Azt is úgy nézem, mintha én
hoztam volna a világra.
Amikor megszülettek az elsô ikreim, kijött
a bába, és azt mondta: Fridám, nem adol egyet
az intézetbe? Mondtam neki, takarodjál ki in -
nen! Ha az Isten, mondom, bárányt adott, majd
legelôt is ad neki. Ha világra hoztam, akkor föl
is nevelem, akármilyen szegénységben.
Aztán hatvanban feljöttünk Fejér megyébe,
Csórra. A férjem akkor már az inotai alumíni-
become a widow at the age of thirty-five, but
she had never married again. She raised us all by
herself, without a father.
(…)
I married my first suitor. I was sixteen. He was
from Türje, where we lived for two years at my
mother-in-law’s. My older son is his. But he
played cards all the time, drank and wasted even
the money I had earned. I told him: ‘Look! You
either get better and choose me and the kid or
we will divorce.’ His mother was the same.
When I brought them money I was good, when
I could not give then I was not good. They hit
me all the time. So, I thought this was not life.
I did not want to get know nor marry anybody
else, but I had to go home to my mother to
Sárhida. For three or four years I raised my son
alone, then I remarried. I met him on a seasonal
work at Bükkösd. I was 21, he was 26. And
then I did not go home. Thank God, we are still
together. He is very ill.
My husband had a two-year-old son from
another woman, whom he raised alone. I told
him that I would only marry him if I did not
have to live with my mother-in-law. He said he
did not want to take me there, and that he had
a flat. I said I did not mind. We got together, so
I had two children. In Bükkösd, at the Romani
settlement, we had a one-room flat. My husband
worked all the time. I only saw him on
weekends, because he lived in a worker’s hostel
at Pécs, where he worked. I worked by day and
my mother-in-law took care of the children
during the day. And the children came one after
the other. I raised all the six children from this
21

22
umkohónál dolgozott, mint kohász. Kitanulta a
kohászszakmát. Ott is ment tönkre. Ott meg -
kapta a szív- és tüdôasztmát. Leszámoltatták és
áttették tüskehúzónak. Sokszor úgy jött haza,
hogy a ruha végig ki volt rajta égve. Kezdett baj
lenni az egészségével. Volt ugyan orvo sok nál, de
azt mondták, hogy nem akar dolgozni, azért
csinálja. Le lehetett volna százalékoltatni, de
nem akarta. Aztán Pétre ment, a bányába széntermelôként
dolgozott három évig. Volt egy
bányaszakadás, amit két ember úgy élt át, hogy
két nap, két éjjel a szén alatt voltak, de a másik
három meghalt. Ezután leszámoltattam a mun -
kahelyérôl. Évente háromszor-négyszer a kór -
há zi ágyat nyomja. Hetvenhárom éves, har minc
év munkaviszonnyal a háta mögött har minc -
háromezer forint rokkantnyugdíjat kap.
(…)
Nem tudtam otthon maradni egy percig sem.
Elôször gyalog vagy busszal, vonattal, utána
meg lovas kocsival jártam a környékbeli falvakat
és tanyákat. Jósoltam is. Aztán jártam tollazni,
rongyozni Inotára, Sárkeszire, Sárszent mi -
hályra, még messzebbre. A parasztok sose za -
vartak el, tudták, hogy nem lopok. Volt, hogy
bementem egy paraszt házába, de nem volt ott -
hon senki. Leültem egy sarokba és megvártam,
míg hazajöttek. Hajnalban kellett indulnom,
hogy nyolcra odaérjek, mire hazaértem, há romnégy
óra volt, jöttek a gyerekek az isko lából.
Akkor nekiálltam fôzni, este nekiálltam fürdetni
ôket, meg mostam, háziszappannal.
Anyámtól tanultam meg szappant fôzni.
(…)
Apámat akkor találtuk meg, amikor Ausch -
butyi, sar vignasi. Avri sittyilas o vigna sesko
butyi. Vi kothe kerdyilas nasvalo. Nasval kerdyilas
lesko jilo, thaj vi lesko buko. Opre phende
leske, thaj perdal shute les kothe kaj naj kasavi
phari butyi. Butivar kade avilas khere, leske
gada sa avri sas peleste phabarde. Aba ka nak nas
les sastyipo. Gelas kaj o doktori, kode phende
leske, chi kamel butyi te kerel. Shaj xutyeldosas
love sar le phure, kede voj na kamlas. Pala kade
ando Pét gelas butyi te kerel, kothe kaj le angara
kiden avri. Trin bersh sas kothe. Le angarango
than andre shindsyilas, duj manusha duj dyes
thaj duj ratyi tela angara ashile, trin kaver
manush kothe mulas. Pala kede khere akhardom
les. Ande jek bersh trinvar shtarvar pasjilas ando
hospitali. Eftavar desh thaj trin bershengoj, tranda
bersh si pasa lesko dumo, tranda thaj trin
mijja love phirel leske.
(…)
Chi jekh minut na zhanglom khere te ashav.
Maj sigo andel punre, pala kode bussusa, ziba no -
sa, vurdonesa phirdem le gava. Drabar dom,
kidom le porr, le gada ande Inota, ande Sár keszi
thaj Sárszentmihályi thaj majdur. Le ga zhe na
nashade man zhangle, ke chi chorav. Sas, kana
andre gelom ande gazhesko kher thaj nas khere
khonik. Tele beshlem pe rig thaj azhukardom te
aven khere. Detehara trubulas te zhavtar, thaj
kanak khere reslem, aba pala mizmeri trin shtar
chaso sas le shavora avnas khere ande shkola.
Atunchi xutyildem ma te kiravav, te najarav le
shavoren. Kheresko sapujesa thovos kathar muri
dej sittyilom sar trubul te kiraven o sapuj.
(…)
Kanak avri gelam ando Auschwitzo, ando injemarriage,
one from the previous and my husband’s
child from his previous marriage. I
always thought of him as my own.
When my first twins were born, the midwife
came and told me: ‘My Frida, why don’t you
give one of them to a foster home?’ I told her:
‘Get out of here! If God has given us a lamb, he
will give grazing ground as well. If I brought
the child to the world, I would raise him no
matter how poor we are!’
In 1960 we moved to Fejér county, to Csór.
By then my husband had already worked at the
aluminium-metallurgy plant at Inota as a
metal-worker. He had learned metal trade. He
was ruined there. He got heart and lung asthma
there. They transferred him to be a drift-picker.
Many times, when he came home all the
clothes were burnt on him. He started to have
trouble with his health. He went to the doctors,
but they said he was doing it because he did not
want to work. He could have retired, but he did
not want to. Then he went to work in the Pét
coalmine as a miner for three years. One of the
coalmines collapsed. Two miners survived but
they had been trapped under the coal for two
days. Three died. Then I made him quit his job.
He
goes
to hospital three or four times a week. He is
seventy-three years old and with thirty years
of work behind him, he gets thirty-three
thousand forints disability pension.
(…)
I could never stay at home for a minute. First
I walked, then I took a bus, then a horse-drawn
cart in the surrounding homesteads. I told

vardes thaj starto vaj panzsto bers, ando augustuso,
po dujto dyes, atunchi raklam muri da -
desko anav, avri sas le but anava pala jekh -
kavreste iskirime. So le dujen raklem. Mure
dades kade akharnas Kolompár Rudolf, tranda
thaj shov bershengo sas kana mulas, muro prhal
deshuinja bershengo sas. Zhanglam ke ando
Nyamcicko them ingerde len, numa kodi na
zhanglem kaj. Kana tele ingerde man kaj o
phabaruno bov, so me dikhlom! Nasules ker -
dyilom, kade trubulas kothar avri te anen man.
Pe kodo seroj, tele gelam ando bunkeri ke vi
kothe sas jek than, kaj phabarnas e manushen.
Kanak kathe tele avile le manusha, pe lende
mukhnas o gaso, pala kodo andre shudinde len
ando phabaruno bov. Inke sas man kattyi zor,
andre dikhlom ando bov, lunges krospura thaj
chikena pernas tele anda bov. Andre kamlom te
unzuvav, te na xutyilel man jekh fehérvárisko
rom. Avri kamlom te lav jekh kotor, gindyindom:
khere lingrav. Kodi phendas muro shavo o
Józsi: Mama, na unzu andre, ke shaj xutyiles nasvalyipo.
Na bunij me, muro shavo – phendom.
Kathar zhanes tu, tye phra lesko sas, tye dadesko
sas! Atunchi nasules ker dyilom, avri ingerden
man kathar o pha baruno. Kanak aba mishto
kerdyilom, opre gelom kaj pekel o kham.
(…)
Kanak khere reslam andar o Auschwitzo, phen -
dom muri dake, rakhlom muri dades thaj mure
phrales. Avri asadyas man. Chi kamlas te patyal
mange. Atunchi kodi phendom lake: Mama! Te
zhutil amen o Del, ando kaver bersh avri aves vi
tu amenca, shaj dikhes, kaj pha barde mure dades
thaj mure phrales. Aba voj kadi na reslas.
witzba kimentünk, kilencvennégy vagy kilenc -
venötben, augusztus másodikán. Egy nagy táb -
lán volt a nevük sorba, végig. Mind kettôt megtaláltam.
Édesapámat Kolompár Ru dolfnak
hívták, harminchat évesen halt meg, a testvé -
rem tizenkilenc évesen halt meg. Tud tuk, hogy
Németországba vitték ôket, csak azt nem, hogy
hová. Amikor levittek az égetôke mencéhez,
hogy ott mit láttam! Elájultam, úgy kellett ki -
hozni onnan. Amire emlékszem, hogy lementünk
a pincébe, mert ott is egy bunker van, ahol
égették a népet. Ahogy ide beértek az em berek,
rájuk engedték a gázt, onnan feldo bálták ôket a
szalagra, ami az égetôkemencébe vitte ôket.
Még volt annyi erôm, hogy be néztem a
kemencébe, hosszan kormok, zsírok lógtak le.
Be akartam nyúlni, ha egy fehérvári cigány
ember nem kap el, én benyúlok a ke mencébe és
kiveszek egy darabot, gondoltam: kiveszem és
hazahozom emléknek. Azt mondja erre a Jó zsi
fiam: anyám, ne nyúljál bele, mert fertôzést
kaphatsz. Nem bánom én fiam – válaszoltam.
Honnan tudod, hogy a testvéredé vagy az apádé
volt – kérdezett vissza. Elájultam, kivittek az
égetôbôl. Mikor jobban lettem, felmentem a
napszintre.
(…)
Hazaérkeztünk Auschwitzból, elmondtam
anyám nak, hogy megtaláltam apámat és a test -
véremet. Kinevetett. Nem akarta elhinni. Ak kor
azt mondtam neki: édesanyám, ha a Jó Isten
megsegít bennünket, jövôre kijössz te is velünk,
és megláthatod, hol égették el apámat és a
testvéremet. De ô azt már nem élte meg.
Egyszer volt egy álmom édesapámmal.
fortunes as well. Then I went to tear the feathers
of the poultry to Inota, Sárkeszi, Sár szent -
mihály and even farther. The peasants never sent
me away, because they knew I would never
steal. There were times when I went to a peasant’s
house and the owners were not at home. I
sat down on a corner and waited until they
came. At dawn I had to leave to get there at
eight, and when I got home it was already three
o’clock and the children came home from
school. Then I started to cook. In the evening I
washed them and washed with home-made
soap. My mother taught me how to cook soap.
(…)
We found my father when we went to
Auschwitz on the second of August in ninetyfour
or ninety-five. Their names were written
on a big stone there, one after the other. I found
both of them. My father’s name was Rudolf
Kolompár. He died at the age of thirty-six. My
brother was 16. We knew that they’d taken
them to Germany but we did not know where.
When they took me to the crema torium. What
I saw there! I fainted, so they had to bring me
out. I remember,
we went to the cellar because there was a
bunker, where they had burnt people. When the
people arrived, they opened the gas-pipe. Then
they put the corpses to a production line which
took them to the crematorium. I still had the
strength to look in the furnace which was full of
soot and fat. If a Rom from Fehér vár had not
caught me, I would have reached into the furnace
and taken a piece out of it. I thought I
would take it out and bring it home as a
23

Jokhar sas man jek lindri muri dadesa. Le
mu lengo dyes sas. Anda muro suno mure dasa
memelya phabardam. Avri dikhav thaj avel jek
cino kalo manush jekh terno shavesa. Chin -
gardav: Mama! Av, dikh kon avel! Muro dad thaj
o Gyula. Kodo phendas muri dej: suno des tu,
kodo na tyiro dad si. Phenel mange o ma nush:
dikhes, kodi phenel tyi dej, na pinzharel man,
shajke si la aba varikon, bisterdas man. Phenel
mure dake: sostar na patyas ke me som? Anda
kode phenel muri dej ke muro rom na tu san. Pe
kede avri lel jekh fotovo anda pesko zubuno, kaj
shtarzhene samas thaj muri dej. Aba kanak
patyas ke me som? Na phenel muri dej, shajke
avri lan les anda mure romesko posotyi. Phenav
mure dake: so si tu san, aba chi kames mure
dades tavel pale? Chi dikhes vi kodo kasavo
cinoj, haj kaloj sar voj? Na trubuj mange, ke me
chi dikhav tele mure romes khanyikasa. Muro
dad pe kede rovlas. Me pale opre darajlom.
Te zhav varikaj, haj dikhav jekh murmunca,
memeja, haj luludya, ingrav. Anda muro phral
thaj anda muro dad.
(…)
Pala kede sas mashkar amende jekh cino problema,
trin bersh na beshlam kethane. Doppash
shudan le love, so khutyildam vash o kher, haj
kindem mange ando Zámolyi jekh kher. Shaj
najisav mure shaveske, akanak ke phuresa som
adyes, ke palpale rovlyindas pes.
Akanak o sherutno manush pe kodi si tele
kamel te istonektij muro kher. Me somas ej
dos halyi, na trubulonde pe muro anav te lav
o kher. Chi avlosas khanchi problema. Gelas
o sherutno manush kaj o manush, kasko sas o
24
Mindenszentek volt. Álmomban édesanyámnál
égettük a gyertyákat. Kinézek, jön egy ala csony,
fekete ember egy fiatal gyerekkel. Kiáltok:
anyám, gyere, nézz ki, jön apám meg a Gyula.
Azt mondja az anyám: ne álmodj, az nem a te
apád. Azt mondja nekem az a férfi: látod, azt
mondja anyád, nem ismer meg, már biztos van
valakije, engem elfelejtett. Mondja anyámnak:
miért nem hiszed el, hogy én va gyok? Azért,
mondja anyám, mert az én férjem nem te vagy.
Erre kivesz egy képet a kabátja zsebébôl, ahol
négyen voltunk rajta, meg édes anyám. Na, azt
mondja, most már elhiszed, hogy én vagyok?
Nem, mondja anyám, biztos kivetted a férjemnek
a zsebébôl a fényképet, és azzal akarsz ide
jönni. Mondom anyámnak: mi van veled, mér
nem akarod apámat visszafogadni? Nem látod,
hogy ez is olyan alacsony kis fekete, mint apám
volt? De anyám azt mondja: honnan tudod,
hogy ez apád? Nekem nem kell, mert én az én
férjemet nem nézetem le sen kivel. És erre apám
elkezdett sírni. És erre föl ijedtem.
Akárhol vagyok, ha látok egy keresztet, oda
viszek koszorút meg gyertyát. A bátyám miatt
meg apám miatt.
(…)
Aztán lett egy kis zûr köztünk, három évre
külön költöztünk. Elfeleztük a pénzt, amit kaptunk
azért a lakásért, én megvettem magamnak
itt Zámolyon egyet. A fiamnak köszönhetem,
hogy együtt vagyok vele, az öreg visszakö nyö -
rögte magát.
De aztán a polgármester mindenáron azon
volt, hogy a lakásomat ledózeroltassa. Minden
tudtom nélkül elment az eladóhoz, akitôl én
reminder. Then my son Józsi said to me:
‘Mother, don’t touch it ’cos you get a disease.’ ’I
don’t care, son!’ – I replied. ’How do you know
whether it was your brother’s or your father’s?’
– he asked. I fainted and they took me out of
the crematorium. When I got better, I went
upstairs.
(…)
We arrived home from Auschwitz and I told
my mother I had found my father and brother.
She laughed. She did not want to believe me.
Then I told her: ‘Mother! With God’s help, next
year you will come and see for yourself the
place where they burnt my father and brother.’
But she did not live to see that.
Once I had a dream about my father. It was
All Saints’ Day. In my dream we burnt the candles
at my mother’s. I looked out and a small,
black man came with a young child. I shouted:
‘Mother! Come! Look who is here: my father
and Gyula.’ My mother said: ‘Don’t dream! It’s
not your father!’ That man said to me: ‘You see,
your mother does not recognise me. It is
because she has somebody and she has forgotten
me.’ He said to my mother: ‘Why don’t you
believe it’s me?’ My mother replied: ‘Because,
you are not my husband.’ Then out of his coat he
pulled out a photo of the four of us and my
mother. He said: ‘Do you believe me now?’ ‘No’
– said my mother. ‘Surely, you stole this photo
from my husband and now you try to come
here with it.’ I said to my mother: ‘What is
wrong with you? Why don’t you want to take
him back? Can’t you see that he is the same
short black fellow that my father was?’ But my

kher, palpale kamlas te del le love. Kodo pale
phenel leske: shun kathe, me lake bikindom
o kher, akanak te bikinavles tuke, anda kode voj
chorri te zhal pe vulyica? So mange love kames
te des de kothe la romnyake!
O sherutno manush ande kadi na gelas
andre, phenel, o kher nasul si, tele perel shaj
merel varikon ande leste. Avri si te zhan, ke te na
atunchi ando sako shon, si te potyinen shel
mijja. No, mishtoj. Von kathe dine mange le
gavesko kulturisko kher, pale me somas ej dilyi,
ke avri gelem anda muro kher. Le shavorra tele
kide le kash, haj le hirbura, te shaj nyevaren pale
o kher. Te na zhav pe kavresko korr. Pe kede o
nyevo sherutno manush me pe kanchi na
zhanglem kothe gelas haj tele istoneltindas o
kher. Akanak so avla manca kaj zhav, chi zha nav.
Kathar ando kashtuno kher, kathe ande man
ando gettovo, kana andre ushtyilom, sar te ando
gettovo avlomas pale.
Pe muro phuripo so pelas manca, lingari
kherdyilem, naj man khanchi. Maj mishto avlas
te merav. Amaro choripe sa pusto kerdyilas.
vettem a lakást. Én voltam a hibás, mert akkor
mindjárt nem írattam át a nevemre, minek,
úgysem lesz semmi probléma! Úgy sem lesz
semmi probléma. Elment a polgármester, hogy
kifizeti az eladónak a lakást. Az meg azt mondta
neki: ide figyelj, én annak a szegény asszony -
nak eladtam a lakást, énnekem kifizette, most
még egyszer adjam el neked a lakást azért, hogy
az a szegény asszony kerüljön az utcára? Amit
nekem akartok adni pénzt, adjátok oda ôneki!
De a polgármester ebbe nem egyezett bele,
kijelentette, hogy a lakás életveszélyes, ki kell
költöznöm, és amennyiben harminc napon be -
lül nem teszek eleget a kérésüknek, minden hó -
napban százezer forint pénzbírságot kül de nek
ki. Na, jól van, ôk megadták nekem a kul túr -
házat, én voltam a bolond, hogy belemen tem,
hogy a lakásból kihurcolkodok, de csak addig,
ameddig a gyerekeim megjavítják a tetôt. A
gyerekek le is szedték a tetôt, hogy újjá építsük.
Hogy ne menjek másnak a nya kára. Erre a polgármester,
ez az új polgár mes ter, minden
tudtom nélkül odament és ledózerolta a lakásomat.
Hogy most aztán mi lesz velem, vagy
hogy hová kerülök, hová megyek, fogalmam
nincs. Onnan a faházakból idehoztak a gettóba,
amikor beléptem, azt hittem, megint gettóba
vagyok.
Mire jutottam öregségemre, csavargó lettem,
jobb lenne, ha meghalnék. Mindenünk
tisztára tönkrement.
mother said: ‘How do you know this is your
father? I don’t want him, I am not having my
husband looked down at by anybody.’ Then my
father started to cry. Then I was startled out of
my sleep.
Wherever I am, when I see a cross, I take a
wreath and a candle there. Because of my
brother and father.
(…)
Later we had a little trouble. We had separated
for three years. We’d split the money we had
received for the flat and I bought one for myself
at Zámoly. I have to thank for my son that I am
still with him. The old man begged me to take
him back.
But then the mayor wanted to demolish my
flat. Without me knowing about it, he went to
the man from whom I had bought the flat. It
was my fault, because I did not transfer the flat
to my name. I thought there would have been
no problem with that. There would be no problem.
Then the mayor went to the man to pay
him the money for the flat. Then he said: ‘Look!
I sold the flat to that poor woman, she paid for
it. Now you want me to sell the flat
to you as well, so that poor woman will be
homeless? Give her the money that you
brought here!’
But the mayor did not agree. He said that
the flat was dangerous and that I had to move
out. If I did not move out in thirty days, they
would send me a one hundred thousand forint
fine every month after that. They offered me the
communal house and I was stupid enough to
move out until my sons mended the roof. My
25

26
children had taken off the roof in order to
rebuild it so that I did not have to live with others.
Then the mayor, this new mayor went there
and without consent demolished my flat. I don’t
know what will happen, where can I
go now. I have no idea. From the wooden houses
they brought me here to the ghetto. When I
stepped in I thought I was in the ghetto again.
In my old age, I have become a loafer. It
would be better if I died. Everything that was
ours is ruined now.

„Kethane shudenas kon mulas, sar kana le
pujura, thaj le bale, thaj le mashe murdajven,
sar kothe kaj akanak sikaven ando
tévévo. Jekhvar mulas jekh phuri romnyi,
atunchi kothe somas, kanak andre shute la
ande balaji, vashode ke lake shavore na
mukhna ke numa kade ingren la sar majbut
mulen. Andre shute la ande balaji, thaj
opral shute jekh kaver balaji, pala kode
karfinenca kethane malade.
Kade sunujas chorra romnya ke
nasvalyi kerdyilom. Gindyisardom
zhuvel inke, aba na trajilas, mulas.”
Lendvai Ilona
Ando Tüskevári trajinas. Shtarzhene samas
phra la, me shove bershengi somas, kana muro
dad xasajlas. Deportalisarde les le nyamcura,
ando l944-o. Lesko romano anav Churi sas,
Lendvai Istvánoske akharde les. Andar o Ko -
máromi ingerde muri dades, thaj so le duj pa pu -
va, thaj muri baro baches. Ando Nyamcicko
Them, ando Dakhajo. Mura dako baro bachi,
pala trin bersh avilas palpale. Aba vi voj mulas
chorro. Voj avilas palpale korkori andar amari
bari familija.
Muro dad ke jekh masari kerlas butyi peske
phralenca. Vurdonesa phirlas, phiravlas e mas po
paho. Atunchi pahonde gropura sas. Jiven des
andre phiravnas ande gropa o jiv, apoj – so me
zhanav, lon thaj so inke shude po mas. Kothe
tele phiravnas o mas, so le masareske tru bulas.
Muro papu ande kode vrema grasten inkerlas.
Ke zhanes le kasave romen sar ame sam sakones
„Összeszórták akik meghaltak, összedo -
bálták ôket, mint amikor a csirkék meg -
döglenek vagy disznók, vagy azok a halak
ott, amit mutattak a tévébe. Egy szer meg -
halt egy idôsebb teknyôs asszony, íppeg ott
vótam, mikor beletették a tek nôbe, nem
engedték a gyerekei, hogy csak úgy vi gyék el
semmi nélkül. Bele tet ték a tek nôbe, meg a
tetejire is tettek egyet, aztán össze sze -
gezték a két teknyôt. An nyi ra saj náltam azt
a szegény as szonyt, hogy belebete gedtem
gyerekkoromba. Azt hittem, hogy él még,
pedig nem élt szegény, meghalt.”
Lendvai Ilona
Tüskeváron éltünk. Négyen vótunk testvérek,
én hat éves vótam, mikor édesapánk elveszett.
Eldeportálták a németek negyvennégyben. A
cigány neve Csuri vót, Lendvai Istvánnak hív -
ták. Onnan, Komárombúl vitték el az apámat,
mindkét nagyapámot, meg a nagybátyáimat
Németországba és Dakhajóba. Egy anyai nagybátyám
gyütt vissza, rá három évre. Azóta ô is
meghalt szegény. Az gyütt vissza egyedül ennyi
családbúl.
Apám egy hentesnél dolgozott az öccsivel
meg a bátyjával. Kocsis vót. Lovaskocsit hajtott,
hordta a húst a jégre. Akkor még jégvermek
vótak. Télen belehordták a havat, osztán,
– mit tudom én – sót tettek rá, minden, vót
a jég nyáron. Oda hordták le a húst, ami hentesnek
köllött. A nagyapám abba az idôbe lo vakat
tartott. Mer tudod, az ilyen cigányok mint
mink, mindekinek vót lova. Eljárt a vásárba,
‘They had scattered those who died,
they had thrown them together, just as people
collect the dead poultry or pigs, or those
fish they show on television.
Once an old woman with a trough died,
I happened to be there when they put her
into the trough. Her children did not let
her take away just like that.
They put her into the trough and put one
above her, then nailed the two together.
I was so sorry for her, that when
I was a child I got sick. I thought
she was alive, but she was not, she died.’
Ilona Lendvai
We lived at Tüskevár. We were four children. I
was six when we lost our father. The Ger mans
deported him in forty-four. The Roma called
him Csuri, but his name was István Lendvai.
From there, from Komárom, they took my
father, my grandfathers and my uncles to
Germany and Dachau. Only an uncle on my
mother’s side came back three years later. Since
then, the poor man has also died. Only he came
back from all these families.
My father worked at a butcher’s with his
younger and older brothers. He was a driver. He
drove a horse drawn coach, he carried the meat
to the ice. They still used those ice-holes then.
In the winter they put snow in it there and then
– I don’t know – maybe salt or something.
Anyway, there was ice in the summer. The
Butcher’s meat was put there. In those times,
my grandfather had horses. Because, you know,
27

sas grast. Phirlas ando foro bikinlas-kinlas le
grasten. Bari familija sas les, panzh sheja thaj
trin shave, najis le Devleske. Ande kode vrema
inke zurale sas le, na kade sar le majbut rom, kas
na sas khanchi. Shun kathe, ando Tüskeváro pe
jekh farmo beshlam.
Shove bershengi somas, ando oktoberi in -
gerde amen. Pe oxto shon. Ande kirchima shun -
das muro baro bachi, phendas leske jekh gazho:
nashentar, ke ingren tumen! Aba nas vrema te
nashadyuvas, pe kodo dyeseski ratyi kethane
kide amen. Aba sovasas kanak avri kide amen
andar o pato. Muri dej das pe amende sigo gada,
thaj vi ingernas amen.
Sas kasave gazhe, kon pasha amende ashe nas.
Sas jekh gazho, anda kode ingerde les kaj pasha
roma ashilas, te na azban le romen, phenlas o
gazho kadal butyarde roma si le, den len pacha.
Apoj ingerde les chi na avilas khere majbut.
Andar sako gav ingerde le romen, nu ma andar e
Teléri na. Avri ashlas pasha lende o mujalo, thaj
le gazhe, phende den len pacha ke kadal butyi
keren.
Andre ingerde amen ando Devecseri. Intrego
romen ingerde, numa jekh familija ashilas
av ri. Varisar kodol nashadyile. Von gele ando Ko -
máromi pale penge nyamura, tele potyinde le
shingalen, ke kade si: e love vorbil, o zhukel
bashol.
Le shingale thaj le sulicishti kide lendar len -
ge somnakaj, thaj lenge cine love. Shukares kide
lendar sakofelo. Muri chorri dej, ande pes ke co -
xako mashkar andre sutas jekh cine love.
Gindyisardas te slobodisajvam atunchi, te zha -
nas te kinas variso xaben. Vi kade sas: kana avri
28
adta-vette, kereskedett vele. Nagycsaládos vót,
öt lánya meg három fia vót, hála az Úrnak.
Nagy család vótunk. Abba az idôbe jól bírták
magukat, nem úgy vótak mint a többi romák,
hogy semmijük sem vót. Tüskeváron, figyelj ide
életem, ott Tüskeváron egy tanyán laktunk.
Hatéves vótam, októberba vittek el bennünket.
Nyolc hónapra. A kocsmába még meg -
hallotta a nagybátyám, mondta neki az egyik
barátja, egy paraszt: meneküljetek ko mám,
mert visznek benneteket. De már nem vót idô a
menekülésre, mert aznap éjjel össze szedtek bennünket.
Már feküdtünk, kiszedtek bennünket az
ágyakbúl. Anyám hamar adott ránk ruhát és
már vittek is minket.
Vótak olyan magyarok is, akik pártoltak
ben nünket. Vót egy, akit azért vittek el, mert
pártolta a cigányokat, hogy ne bántsák ôket,
mert ezek dolgozó cigányok, hagyjanak ne künk
békit. Aztán elvitték, és soha nem jött ha za az
se. Mindenhonnan a környékrôl elvitték a
cigányokat, csak a telérieket nem. Kiállt mel let -
tük a bíró, meg az uraság, hogy hagyjanak békit
nekik, mert rendesen dolgoznak.
Bevittek bennünket Devecserbe. Minden ci -
gányt a teleprôl, egy család maradt ki. Vala -
hogyan azok megmenekültek. Az az egy család
aztán elment a rokonyai után Komáromba, ki -
vátotta ôket. A csendôröket megfizette, mindig
ez vót: a pénz beszélt, a kutya ugatott.
A csendôrök meg a nyilasok elszedték az ék -
szereket, meg a kis pénzünket. Szépségesen
elszedtek mindent. Szegény anyám, képzeld el, a
derekába a szoknyát fölvágta, és oda tett el egy
kis pénzt, hogyha mégis megszabadulnánk,
all the Roma like us had horses. He travelled to
markets, sold them, bought some others; he
traded them. He had a big family: five daughters
and three sons, thank God. Our family was
big. In those times, we lived in style, not like the
other Roma who did not have anything. At
Tüskevár, look dear, there, at Tüskevár we lived
on a homestead.
I was six. They took us in October. For eight
months. In the bar a peasant, a friend of my
uncle told him: ‘Flee, old friend, because they
will take you!’ But we did not have time to run
away, because that night they came
for us. They pulled us out of the beds. My
mother barely had time to dress us, and they
took us away.
There were some Hungarians who de fended
us. One was transported because he defended
the Roma. He told them not to hurt the
Roma, because they were working Roma. He
told them to leave the Roma alone. So they
took him, and he did not even come back again.
They took all the Roma away from everywhere,
except for the Teléris. The judge and the
master stood by them, because they worked
well.
They took us to Devecser. All the Roma
from the settlement except for one family. They
somehow escaped. That one family was bailed
out by their relatives and they went to
Komárom. They bribed the gendarmes. It had
always been like that: money made the world
go round.
The gendarmes and the Arrow Cross men
seized our jewellery and the little money we

slobodisardam kade kindas amenge xaben:
grastane goja, thaj manro. Lasho sas kodo.
Kanak boxale sam sakofelo shaj xas, te na meras.
(…)
Andre reslam ande Komároma, kade tradenas
amen sar kana le bakren traden. Kukurizo, tele
shude le pe phuv, thaj gataj. Amaro than uzho
sas. Po barakko opral char sas, kade dikhlas avri
sar mal. Nas shil, ke ke but ma nusha tato ajeri
phurdenas. Chi o brishind na delas andre ke
thulo sas o zido.
Kattyi mule sas kothe, sode ando muro trajo
chi dikhlom. Sako dyes butzhene mule vi phu -
re, vi shavora, sa mule andar boxatar. Kon palpale
vorbilas ko do les ando jekh, ando shero
pushkinde. Kattyi marde les zhikaj na mulas.
Anda kode sas vi kasavo gornyiko kon sunujas
le manushen. Varikana kothe shudenas jekh ko -
tor manro, thaj chi vorbinas zhungales.
Kethane shudenas kon mulas, sar kana le
pujura, thaj le bale, thaj le mashe murdajven, sar
kothe kaj akanak sikaven ando tévévo. Jekh var
mulas jekh phuri romnyi, atunchi kothe somas
kanak andre shute la ande balaji, vashode ke lake
shavore na mukhna ke numa kade ingren la sar
majbut mulen. Andre shute la ande balaji, thaj
opral shute jekh kaver balaji, pala kode karfinenca
kethane malade. Kade sunujas chorra
romnya, nasvalyi kerdyilom. Ko di gin dyisardom
trajil inke, aba mulas chorri.
(…)
Oxto shon samas ande kodo lageri. Beashura,
sakofelo roma, chorre gazhe thaj biboldura, so te
phenav sar panzh-shov mijje manush. Zhanos te
sikavav tuke kodo barakko. Gelomtar muri
tudjon egy kis ennyivalót venni. És úgy is lett.
Mikor kiszabadultunk, úgy vett nekünk ennyivalót:
lókolbászt, meg kenyeret. Jó vót az. Életmentésre
minden jó.
(…)
Beértünk Komáromba, úgy hajtottak bennünket,
mint amikor a birkákat hajtsák. Íppeg úgy.
Hoztak kukoricaszárt, elterítették, oszt aránylag
a mi helyünk tiszta vót. Ahhoz képest, ami
ott vót. A barakkok tetején gyöp vót, felülrôl
nem látja senki, mintha legelô lenne. Nem vót
hi deg, mert a sok nép a leheletével
bemelegítette. Az esô sem tudott beesni, mert
vastag falak vótak.
Annyi halottat még az életben nem láttam.
Ott minden nap tömegivel vótak a halottak,
gye rekek, idôsek. Rengetegen haltak meg az
éhségtül. Aki visszafeleselt nekik, egy az egybe
agyonlûtték vagy agyonverték. Addig ütötték,
míg meg nem halt. Vótak azért olyan ôrök is,
hogy sajnálták az embereket. Néha egy darab
ke nyeret oda dobtak, vagy nem beszéltek dur -
ván.
Összeszórták, akik meghaltak, összedobálták
ôket, mint amikor a csirkék megdöglenek
vagy disz nók vagy azok a halak ott, amit
mutattak a tévébe. Egyszer meghalt egy
idôsebb asszony, íp peg ott vótam, mikor
beletették a teknôbe, nem engedték a gyerekei,
hogy csak úgy vi gyék el semmi nélkül, beletették
a teknôbe, meg a tetejire is tettek egyet,
aztán össze sze gezték a két teknyôt. Annyira
sajnáltam azt a szegény asszonyt, hogy belebetegedtem
gye rek oromba. Azt hittem, hogy él
még, pedig nem élt szegény, meghalt.
had. They beautifully seized everything. My
poor mother, imagine, she cut her skirts waist
and put a few bills there, so if we were able
to escape, she could buy some food. And it happened
just like that: when we got out she
bought us horse-sausage and bread. It was
good. To save life, everything is good.
(…)
We arrived at Komárom. They drove us as if we
were sheep. They brought corn-stalttes and
spread them out on the ground, so our place
was relatively clean, compared to what was
there. On the roof of the barracks grass had
grown, so from above it looked like a grazing
ground. The place was not cold because the
breath of the people inside made it warm. The
rain could not fall in ’cose the walls were thick.
I had not seen that many corpses before in
my life. There everyday we saw a crowd of
corpses, children and elderly people as well. Lots
of them starved to death. Those who talked
back were shot in the head or beaten to death
right away. They hit them until they died. Some
guards felt sorry for the people. Sometimes they
gave us a piece of bread or they did not talked
to us so rudely.
They scattered those who died; they threw
them together, just as people collect the dead
poultry or pigs, or those fish that they showed
on television. Once an old woman with a trough
died, I happened to be there when they put her
into the trough. Her children did not let her take
away just like that. They put her into the trough
and put one over her, then nailed the two
together. I was so sorry for her, that was when I
29

shavesa, thaj leske romnyasa, atunchi nashtig
dikhlam o barakko, ke kurko sas. Palpale gelam
kana nas kurko. Phenel muro shavo: mama chi
seros tu pe kode kaj sanas. Na kade si kodo
muro shavo. Aventar. Sa chachi rig, sa chachi,
kasave bakrengi akovo sas kothe zhanes, ande
soste le bakren tradenas. Sar zhos dikhlom jekh
than, kathe sas muri mami. Kathe kidas kethane
amenge o xaben.
(…)
Atunchi gelam avri pe avlina kana denas o
xaben. Apoj kon xarnyiko sas, kodo gelas du vartrivar,
chi line sama ke but manusha sas kothe.
Jekh dopash kilo manro xutyildas jekh fa milija.
Detehara pale dine amen kalyi kaveva. Shaxa sas
kethane shinde, ando londo palyi kirade.
Xutyildam inke ropaja, vi kodo ando palyi
kirade, thaj varikana jek cine kolompiri.
Sas kothe kasave beashura, kon ingerde pen -
ca xaben. Andre mukhne te ingren. Jekh eske sas
ande jekh colo aro, le kavreske peko mas thaj
chiken. Ingerde penca pe pengo du mo. Jekvar
phenel muri pheny le jekheske: de man ek piko
chiken av kasavo lasho. Chi das, daravlas o
chiken. Le manusha chi kamnas te den xaben
jekhkavreske. Pe avlina jag kernas, kodol sas le
beashura, thaj ande jag peknas – sar ande
paramicha – le ushareski bokolyi. Phenel
jekhvar muro dad: den mure cine shavorenge
jekh piko.
„Chi das!” Muro dad apoj kothe gelas, tele mar -
das lengi jag, opre las duj bokolya, thaj shukares
nashelas. Kethane phagerde le bokolya thaj dine
sakoneske. Phenav: dade, me na xav andar le
beashonge xaben.
30
Nyolc hónapig vótunk abba a barakkba.
Beások, mindenféle cigányok, szegény parasztok,
zsidók, a világon mindenki vót ott, mit
mondjak, vót biztos egy öt-hatezer nép.
Meg tudnám mutatni neked azt a barakkot.
Elmentem a kisfiammal meg a feleségivel, de
akkor nem nézhettük meg, mert hétvégin vó -
tunk. Vissza kellet menni hétköznap. Aszongya a
kis fiam: anyukám, biztos nem emlékszel te
arra má, hogy hun vótá. Nem úgy, édes fiam.
Gyertek csak. Mindig jobbra, mindig jobbra –
mondom. Olyan birkaakók vótak, tudod, bir ká -
kat tereltek benne. Ahogyan ott mentem, lát -
tam egy helyet, itt vót a nagymamám. Itt
szedte össze nekünk az ennivalót.
(…)
Csak az udvarra mehettünk ki, ott mérték az
ennivalót. Aztán, aki élelmes vót, az ment kétszer,
vagy ment háromszor. Nem vették észre,
mer rengeteg nép vót. Kaptunk egy fél kiló
kenyeret, egy család. Reggel meg feketekávét.
Fejes káposzta össze vót vágva, sós vízbe meg -
fôzve. Azt kaptuk, meg sárgarépát, ugyanúgy
sóba, vízbe. Meg néha egy kis krumplit.
Vótak olyan beások, akik vittek magukkal
ennivalót. Megengedték, hogy bevigye. Egyik -
nek egy batyu lisztje vót, a másiknak lesütött
hús, meg zsír. Vitték magukkal a hátukon. Egy -
szer mondja a nagynéném az egyiknek: adjál
egy pici zsírt, légy olyan szíves. De nem adott,
féltette. Az emberek nem akartak enni valót adni
egymásnak. Az udvaron kukurica szárból csináltak
tüzet azok a beások, oszt abba sütötték –
mint a nótába van, a hamuba sült pogácsát.
Aszongya egyszer az apám: adjatok
was a child. I got sick. I thought she was alive,
but she was not, she died.
(…)
We were in the barracks for eight months.
Beash and other Gypsies, poor peasants, Jews,
everybody was there. At least five or six thousand
people.
I could show you this barrack. I went there
with my son and his wife, but we could not see
it then because we were there on a weekend. We
had to go back on a workday. My son said to
me: ‘Are you sure you remember the place?’ ‘No,
no my son. Come with me. Always to the right,
to the right’ – I said. There were those sheep
folds, you know they drove the sheep in them.
As I walked, I saw a place, my grandmother had
been there. She had collected food for us here.
(…)
We could only go out to the courtyard, where
they distributed the food. The resourceful
among us went there two or three times. They
did not notice it because there were so many
people. One family was given half kilogram of
bread. And a coffee in the morning. Cabbage
had been cut into pieces and boiled in salty
water. That was what they gave us and carrot
boiled the same way in salty water. And sometimes
a few potatoes.
Some Beash brought food with them. They let
him take it in. One of them had a pack of flour,
the other had meat and fat. They carried it on
their backs. Once my aunt said to one of them:
‘Please give me some grease!’ But he did not, he
put it aside. The people did not want to give
food to one another. Those Beash used the

Me somas maj baro ande muro familija trin
maj cine phrala sas inke. Jekhvar avri gelem, te
den xaben, thaj avri las andar muro vast o
manro jekh kaver rom. Phenav: „O lasho Del te
na muntuj tut, te mudarel tut kathar kodo
manro” sas tut jilo te les kana mure cine phra -
lenge ingrav. Las o manro. Te patyas, te na, mulas
kodo rom.
Kas sas godyi kodo zhanglas te lel peske
xaben. Geletar le romnya kolompiri te uzha ren,
kothe kaj kiravnas, te shaj choren, te shaj zhanas
te xas. Muri bari lala andas varikathar chiken,
thaj kiradas amenge avri pej avlina zumi. Kado
apoj lasho hatyaripo sas. Kon chordas, ande jekh
ando shero malade les.
(…)
Sas jekh Nyárádicko romnyi, thaj jekh kaver,
kodol tele pashjile le gornyikonca, lenge maj
mishto sas jek piko. Pe kadal andar kode xojaj -
vav, ke vi me dikhlom kanak marnas le maj -
buten. Kadale romnya kade hatyarden pen, ke
kon sile voj sile, von zhanen te poronchin
amenge. Von nichi na mule kothe.
(…)
Inja dyes sas amenca le mursha. Atunchi rigate
a kis gyerekeimnek egy falatot. „Nem adunk”.
Nem vót rest a nagybátyám, nekiment, fölrúgta
a tüzüket, fölkapott kettôt a pogácsábúl, avval
szépen elosont. Összetörték, adtak mindenkinek.
Mondom: édesapám, én nem eszem meg a
beásokét. Hát ugye azokat mindig utál ták az
ilyen cigányok, mint mink, mer’ azok piszkosak
vótak.
Én vótam a nagyobbik a családba, három
kisebb testvérem vót még. Egyszer kimegyek,
hogy adjanak ennyivalót, kikapták a kenyeret a
kezembül a másik cigányok. Mondom: „a jóisten
ne mentsen meg, hanem dögölj meg tûle”,
attúl a kenyértül, hát képes vagy, a kis test vé -
reim nek viszem be. Elvette. Ha hiszed, ha nem,
meghalt, aki elvette tûlem.
Aki élelmes vót, tudott szerezni. Elmentek
az asszonyok a konyhára segíteni krumplit,
zöld séget, sárgarépát puculni, hogy tudjanak
egy picit lopni, hogy ehessünk valamit. A nagy -
néném a zsírt is megszerezte szegény, fôz tek
nekünk kinn az udvaron rántott levest. Hát az
egy élmény vót. De azér, akit lopáson értek,
egyszerûen agyonütötték.
(…)
Vót egy nyárádi asszony, meg egy másik, azok
lefeküdtek az ôrökkel, nekik egy kicsit jobb vót
a világuk. Ezekre azért haragszom, mert
magam láttam, amikor ütötték a többieket.
Úgy érez ték, hogy valakik, tudnak parancsolni.
Ôk túl is élték.
(…)
Kilenc napig vótak velünk a férfiak Akkor
szétválasztottak bennünket, csak a családos
anyák meg a gyerekek maradtak egybe. Hét
corn-stalks to make a fire in the courtyard and
bake – like in the tale – scones in the ashes.
Once my father said: ‘Give a bit to my child ren’
‘No, we won’t.’ Then my uncle ran into him, put
out the fires, picked up two of the scones and
sneaked away. They broke it up into pieces and
gave everybody some. I said I would not eat the
food of the Beash. The Roma like us had always
hated them because they were filthy.
I was the oldest child in the family; I had
three smaller brothers and sisters. Once when I
went out to get some food, the other Gypsies
took the bread out of my hand. I said: ‘I hope
God would not save you and you would die
from it, die from that bread, if you were able to
steal something that I wanted to give my little
brother and sisters.’ He took it. Whether you
believe it or not, he died.
The resourceful ones could get food. The
women went to the kitchen to help out cleaning
potatoes, vegetables, carrots and to steal
something so we could eat. My aunt even managed
to get some grease. They prepared a soup
for us. That was something! If they had caught
them stealing, they would have beaten them to
death.
(…)
There was a woman from Nyárád and another
one, who slept with the guards. Their lives were
a little bit better. I am angry with them because
I saw them hitting the others. They felt they
were above us, that they could give orders. They
survived.
The men were there for nine days. Then they
separated us. Only the mothers with families
31

kide amen, Ande jekh ashile le shavora thaj
lenge deja. Efta mursha. Lenge dad, lenge papu,
thaj lenge shave. Jekh phral avilas khere numa.
Ingerde len ande Nyamcicko Them. Na diklom
len majbut. Muri dej muntusardas duj
nyamoske shejen, ande jekhako vast shutas
mura phenya, anda kavreske vast mura kaver
phenya, kade nashadyile ke gindyisarde lenge le
shavora. Chi dikhlas pala mende khonyik. Muro
drago dad. Line les amendar, na dikhlam les
majbut. Muro baro phral dikhlas mules, muro
bachi ando Dakhajojo. Opre pinzhardas les.
Kode phendas ande gazkamora mudarde len.
Ande gazkamora shude len, thaj pe lende
mukhne o gazo. Thaj le mulen kade shute: jekh
angalyi kasht, jekh mulo manush, thaj pale
kasht, pale mulo manush. Apoj kade phabarde
len. Phabarde len choren. Butivar phenav mure
phraleske, kade sas dikhlom tyo dades.
Te dikhos vi akanak pinzharos mure dades.
Atunchi inke shavoro somas. Majanglal ketana
sas ande Rusicko Them. Tradas khere lil, ka nak
muri pheny rakhadyilas, shavo te avla Pityu te
avel, barem lesko anav te ashel, voj te merel.
Khere avilas chorro, na but losh sas ma ande
leste, ke na butara ingerde les. Bish thaj shove
bershengo sas, kana mulas.
(…)
Avilas e slobodija, rispisarde le lila. Avri somas
pe avlina, vash o xaben, opre lomas duj lila.
Nashlomas andre lenca, ke kodi gindyisardom
kathe aba amari slobodija si tele iskirime. Muri
lala ginavlas opre: te na mukhen amen avri ando
lageri, intrego them opre phabaren. Avri
mukhne amen, avri phuterde amenge o baro
32
férfi. Az apjuk, nagyapáim meg a fiai. Egy
bátyám jött haza. Elvitték ôket
Németországba. Soha többet nem láttuk ôket.
Anyám megmentett két rokon lányt, az
egyiknek a kezibe nyomta a húgomat, a másiknak
a kezibe a má sik húgomat, megmenekültek,
hogy övék a gye rek. Nem ellenôrizte senki.
Drága apám. Elvették tôlünk, soha nem láttuk
többet. A nagybátyám látta halottan Dahajóba.
Felismerte halottan apámat. Azt mondta, hogy
a gázkamrába ölték meg ôket. A gázkamrába
bele nyom kodták ôket, rájuk engedték a gázt.
Meg halottan az ölfák közé rakták, egy sor
ember, egy sor fa, osztán akkor úgy meggyújtották
ôket. El égették szegényeket. Sokszor
mondta a bátyám, hogy sajnos ez így vót, láttam
apátokat.
Ha látnám, megismerném most is az apámat.
Pedig gyerek vótam. Elôtte katona vót
Orosz országba. Írta haza a levelet, mikor a hú -
gom született, ha meghal, Pityu legyen a neve a
gyereknek, ha fiú lesz, legalább a neve maradjon
meg. Hazajött szegénykém, de nem sok
örömöm vót benne, mert nemsokára elvitték.
Huszonhat évesen meghalt.
(…)
Gyött a felszabadulás, szórták a röpcédulákat.
Kinn vótam ennyivalóért, fölkaptam kettôt.
Ha mar beosonok vele, mer biztos a szabadulásunk
lesz ebbe. Olvasta a nagynéném, hát az vót
benne: ha huszonégy órán belül nem en ge dik el
a foglyokat tisztán, ember módon, akkor az
egész ország tûzbe fog égni.
Engedtek bennünket, kinyitották a kaput,
mehet mindenki az állomásra. Mentek azok a
and the children could stay together. Seven
men. Father, my grandfathers and their sons.
Only my uncle came home. They took them to
Germany. That was the last time we saw them.
My mother saved two girls who were our relatives.
She gave them my sisters, and they pretended
the children were theirs, so they survived.
Nobody checked us. My dear father.
They took him away and we never saw him
again. My uncle saw him dead in Dachau. He
recognised the body of my father. He said they
were killed in gas chambers. They pushed them
into the gas-chamber and showered gas upon
them. They put them between rows of woods,
one row of corpses, one row of wood and they
lit them. They burned the poor ones.
Unfortunately this happened like this, my uncle
told me this story many times. He saw my
father.
If I saw him now, I would recognise my
father. Though I was only a child. Before, he was
a soldier in Russia. He sent us letters when my
sister was born. He wrote, that if it had been a
boy, we should have named him Pityu so if he
had died, at least his name would have
remained. He came back, but we did not have
much joy in it since soon they took him away
again. He died at 26.
(…)
Then liberation came and they distributed
leaflets. I was out to get food and picked up
two. I snuck in with it, because I was sure it was
about our release. My aunt read it. It said: ‘If you
do not let the prisoners out in a proper way,
than the whole country will be set on fire.’

vu dar, shaj zhasas pe stancija. Gele kodi chorri
ke tani, ungrika ketani ande vagonura – kade
seroj man sar te adyes te avlas – lenge punre
avral sas shutime. Dikhnas amen thaj rovnas,
tele shude amenge manro, thaj pengi konzervi.
(…)
Khere reslem ando Tüskevári, chi ashilas amen -
ge khanchi pe luma. Ingerde amendar sako felo.
Muri lala azhukardas amen, ando Érdo beshlas,
las o mujalo chi mukhlas te ing ren. Voj aba
zhanglas ke ame khere avesa, azhu karlas amen
ando Tüskevári. Palyi tatyar das, thaj sakones tele
thovelas. Avri hulavlas ande amare bala le
zhuva, ke pherdyi samas zhuvenca. Mange
shukar thulyi, lungi bala sas, shordas pe muro
shero petroleumo, ke na kamlas tele te shingrel.
Amare gada opre phabardas.
Pinzharnas amen le manusha, denas mura
dake jekh cino chiken, jekh cino kolompiri, thaj
sakofelo. Numa muri lala chi mukhlas te but
xas, kodi phendas atunchi sa meras. Kerdas
amenge zumi, anro shutas andre thaj shut,
sakoneske avri shutas kattyi sode akanak slobodo
te xal. Aba mursha chi sas ande familija,
numa zhulya. Muri pheny atunchi sas trine
bershengi, korkores zhalas-phirlas ando kher, le
majbuten pashljonas ke kasavi slabi sas le. Nu -
ma atunchi ashnas opre kanak kernas jag, kanak
denas amenge te xas. Le romnya korkores ashi -
le, chi kode chi zhangle so te keren chorri.
Push nas sakonestar, le mursha trajin in ke.
Khonyik na zhanglas te phenel khanchi.
(…)
Pala kede gelem ande Zala. Ando Zalacsévo
beshamas, inja bershengi somas, thaj butyi ker-
szegény katonák, a magyar katonák, akiket vittek
a vagonyokba – úgy emlékszek rá, mintha
most lett volna – úgy lógtak kifelé a lábaik a
vagonyokbúl. Néztek bennünket, sírtak, oszt
dobálták le a kis kenyerüket, meg a konzervot,
amit nekik adtak ennyi.
(…)
Hazaértünk Tüskevárra, a világon semmink
nem maradt. Mindenünket elvittek. A nagynéném
várt bennünket, ô Érden lakott, ôket
nem engedte el a bíró. Megtudta, hogy engednek
minket haza, várt bennünket Tüskeváron.
Vizet melegített, megfürösztett egyenként.
Kifûsûlte a hajunkból a tetûket, mert annyi vót
bennünk, hogy az iszonyatos. Ahogy levette
rólunk a ruhát, úgy dobta bele a tûzbe. Gyö -
nyörû nagy hajam vót, vastag, aztán bepetróliumozta
a fejünket, mert sajnálta a hajunkat le -
vágni.
Ismertek minket az emberek, adtak anyámnak
egy kis zsírt, krumplit, mindent a világon.
Csak a nagynéném nem hagyta, hogy jóllakjunk,
mert akkor mind meghalunk. Rán tott
levest fôzött tojással, meg ecetet tett bele, mindenkinek
kimérte, hogy mit ehet egyszer re.
Fokozatosan fogtak fel minket az enni va ló ra.
Ugye, férfi nem vót a családba, csak a nôk. A
húgom akkor vót hároméves, egymaga mász -
kált a házba, a többi mind feküdt, idô sebbek,
fiatalabbak mind, annyira gyengék vó tak. Csak
annyira keltek fel, hogy tüzet rakjanak, meg
etessenek bennünket. Maguk vótak asszonyok,
azt sem tudták mit csináljanak szegények.
Tudakolódtak, életbe vannak, nin csenek-e a
férfiak. Senki sem tudott mit mondani.
They set us free, opened the gate. Every body
could go to the railway-station. Those poor soldiers
went. Hungarian soldiers in the wagons –
I remember as if it happened just now – there
feet were out of the wagons. They looked at us,
cried and threw their bred and tinned food to
us.
(…)
We arrived home to Tüskevár. We had lost
everything. They took away everything. My
aunt was waiting for us. She lived in Érd and the
judge did not let them take her. When she heard
that they had released us, she went and waited
for us at Tüskevár. She boiled water, and washed
us one by one. She combed the lice out of our
hair. That many lice in our hair was awful. The
minute she undressed us, she threw the clothes
on fire. I had beautiful, thick hair and she did
not want to cut it off, so she put paraffin on it.
People knew us, so they gave my mother a
little grease, potato and everything in the
world. But my aunt did not let us stuff ourselves,
because we could have died. She made
caraway-seed soup with egg, put vinegar in
it and measured the portions that each of
us could eat at once. We got used to eating
gradually. There were no men in the family, only
women. My sister was three years old. She
walked all alone in the house while the others
were lying in bed because they were so weak.
They only got up to make a fire and feed us.
The women were all alone and they did not
know what to do. They tried to find out
whether the men were alive, but nobody could
tell them.
33

dom kaj le gazhe. Kathe beshlas muri mami, voj
phendas te avas kathe, ke ande Tüskevári chi
ashi las amenge khanchi. Kothe muri dej ro meste
gelas, thaj kerdyilas inke shtar shavoro. Aka nak
efta shavoro sas. Chi trubul te phenav sar si,
kanak o manushesko dad na chacho dad. Mu ri
dej chorri, but nasulyipo nakhadyas tele, pala
bish bersh kothe mukhlas kado rom. Muri drago
dej, aba desh bers ke mulas, kathe ke mande.
Na zhanglom te phirav ande shkola, me somas
e majbari, trubulas te zhutisarav mura dake, te
bararas opre mure phralen. Pala kode romeste
trubulas te zhav, deshushtare bershengi somas,
palpale avilom kathe, vi akanak kethane sam
muro romesa, si aba shtarvardesh thaj oxto
bersh. Kanak romeste gelom kathe avilem ando
Kelédo. Aba kethane samas desh shon, kanak
ingerde les ande Egeri ketanaske. Aba sas man
jekh piko shej. Butivar sas kade, butyi kerdom
thaj, chi xalom khanchi sorro dyes. Pe malya
kerdom butyi.
Pala kode gelem ando Duka, kothe kindem
jekh kher. Kothe beshas deshuduj bersh, pala
kode te avel le shavorenge, thaj mure romeske
majmishto, kathe avilem. Si man panzh sheja
thaj jekh shavo. Marika, Margit, Ica, Erzsébet,
Rita thaj le shovengo o Imi. But nasulyipo
nakha dyom me tele, numa muri shavorenge
mishto te avel, sa avri sittyardom. Shtarvardesh
thaj trin bersh kidom sastrura, thaj drabalesko
char. Kerdom me sakofelo butyi so sas, akanak
aba nasvalyi kerdyilom.
34
Elkerültünk Zalába. Kilencévesen napszámba
jártam, Zalacsében laktunk. Oda valósi vót a
nagyanyám, azt mondta, menjünk oda, Tüske -
váron minden odalett, menjünk el Zalába. Ott
anyám férjhez ment, osztán lett még három
gyerek. Így vótunk heten. Nem kell mondani,
hogy akinek mostoha apja van, hogyan él.
Szegény anyám, sokat szenvedett, aztán húsz év
múlva elvált ettôl a férjétôl is. Drága anyám, tíz
éve meghalt itt nálam.
(…)
Nem mehettem iskolába, mert én vótam az
idôsebb, segítenem kellett a nagyobbakat ne -
velni. Aztán tizennégy éves koromba férjhez
kellett mennem, elkerültem erre vissza, összekerültem
a férjemmel, együtt vagyok vele most
is, negyvennyolc éve, hogy együtt vagyunk.
Férjhez mentem, ide kerültem Kelédre. Együtt
vótunk tíz hónapig, elvitték katonának Egerbe
huszonhét hónapra. A legidôsebbik lányom vót
meg. Sokszor úgy dolgoztam, hogy egy nap
még egy falatot sem ettem. A mezôn kapáltunk,
arattunk.
Aztán elmentünk Dukára lakni, vettünk
házat. Ott laktunk tizenkét évig, aztán, hogy a
gyerekeknek jobb legyen, az apjuknak meg ne
keljen bejárni dolgozni, ideköltöztünk. Öt lány,
meg ez az egy szem fiam van. Marika, Margit,
Ica, Erzsébet, Rita meg az Imi, a ha todik.
Nagyon sokat szenvedtem én azért, hogy a
gyerekeim ne szenvedjenek, mindet taníttattam.
Vasat szedtem, gyógynövényt gyûjtöttem
negyvenhárom évig az államnak. Ami munka
vót, én mindent megcsináltam, most meg már
le vagyok teljesen robbanva.
(…)
We moved to Zala. I was nine and I worked by
the day. We lived in Zalacséb. My grand mother
was from there and she said we should move
there. Since we had lost everything in Tüskevár,
we should go to Zala county. There my mother
remarried and had three more children. So there
were seven of us. I don’t have to say how one
lives with a step-father. My poor mother had
suffered a lot and after
20 years she divorced this husband as well. Dear
mother died 10 years later.
(…)
I could not go to school because I was the oldest
and I had to help raise the others. Then when
I was fourteen, I got married and I moved back
here. I got together with my
husband, and I am still with him today. We have
been together for forty-eight years. I got married
and I moved here to Keléd. We had not
been together for ten months when they en -
listed him for twenty-eight months. I only had
my oldest daughter then. Many times when I
worked all day, I did not eat at all.
We were hoeing and harvesting on the field.
Then we moved to Duka and bought a
house. We lived there for 10 years, but later we
moved here because it was better for the child -
ren, and their father did not have to go a long
way to work. I have five girls and this one boy.
Marika, Margit, Ica, Erzsébet, Rita and the
sixth is Imi. I have suffered a lot, so they don’t
have to suffer. I have sent them to school. For
forty-three years I collected iron and herbs for
the state. I did everything that came across, and

now I am broken.
35

„Tele shingerde amare bala…
thaj sakofelo tele shingerde. Kadalen
zhulya kerde amenca, pala kede jekh
doktori dikhlas amen, sakofelo dikh las kodo
doktori, zhanes aba pe soste gin dyinav.
Kado sas kodo, kon pusado delas mange, na
numa mange sakonenge. Zurales dukhalas.
Jekh pusado pizdelas ande mande… zhanes
aba kaj.
Kathar e dukh chi dikh lom khanchi.
Tele pelom pala e meselyi. Naj bajo,
shaj avel e kaver zhulyi.”
Holdosi Vilmosné
Inke shej somas, kanak deportalinde man. De -
shushtare bershengi. Detehara ingerde man thaj
mure dades. Kothe kaj le toronyesko shavo renge
bar ingerde amen, akanak si kothe jekh baro
barr. Kothe samas duj dyes. Sa ande jekh samas,
mursha, zhulya, shavore. Le shingale chi phennas
amenge khanchi, ame nashtig pushasas khanchi,
numa kodo zhanglam ke variso nasulyipo perel
akanak amenca. Kathar o dar chi tromajlam te
pushas khanchi. Mure dades jekh kasavo sulicishto-felo
avri las kothar, thaj vi mukhlas les na
zhanav sostar. Shajke pinzhardas les, chi zhanav.
Muro dad phenlas leske, ke vi muri Mariska
kamav te ingrav manca khere. Atunchi phenel
leske kado manush: chi loshaj ves ke tut khere
mukhav, tu pale, phenel man ge, ash kathe.
Xutyildas man thaj palpale shudas man. Man
aba chi mukhnas. Pushlom, sostar chi mukhen
man, kaj ingren man? Chi phende mange
khanchi.
36
„Levágták a hajunkat … meg mindenünket
kopaszra. Ezt nôk csinálták velünk,
aztán egy orvos mindenünket megnézte…
hát tudja na, mindenünket. Ô volt az, aki
injekciót is adott nekem, de nem
csak nekem, mind kaptunk, az összesen.
Nagyon fájt. Tudja, egy nagy injekciót szúrtak
belém oda a testbe…, tudja,
mire gondolok. Elsötétült elôttem minden,
kedvesem. Leestem arról a vizsgáló -
asztalról. Odébb rúgtak,
jött a következô”.
Holdosi Vilmosné
Még lány voltam, amikor eldeportáltak. Ti zen -
négy éves. Hajnalban vittek el engem, meg apá -
mat. Ott, a toronyi óvodánál volt a gyü lekezet,
még emlékkô is van. Ott voltunk a toronyi
óvodában két napig. Egybe volt ott nô, férfi,
gyermek. A csendôrök semmit nem be széltek,
és mi sem kérdezhettünk, csak azt
tud tuk, hogy valami borzasztó fog velünk
történni. De a félelem miatt nem mertünk semmit
kérdezni. Na most, az apámat egy ilyen
nyilas forma férfi kivette, elengedte, nem lehet
tudni, hogy miért. Lehet, hogy ismerte az a nyilas,
nem tudom. Az apám meg mondja, hogy a
Mariskámat is szeretném elvinni haza.
Akkor azt mondja neki az az ember: örül jön,
hogy magát elengedem, maga meg ma radjon.
Fogta, visszalökött a sorba. Engem
már nem engedtek el. Kérdem miért nem
enged-nek el, hát hova visznek. De nem
válaszolt sem mit.
"They cut off our hair … and everything
to be hairless. It was done by women, then
a doctor examined us thoroughly… they
examined, you know, everything.
He was the one who gave an injection to
me, and to all the others, to everybody.
It hurt badly. You know, he gave me an
injection down there …, you know what I
mean. Everything went black, my dear.
I fall off that examining table.
They kicked me away, it was time for
the next."
Holdosi Vilmosné
I was still a girl when they deported me. I was
fourteen. They took me and my father at dawn.
We came together at the kindergarten of To rony,
where there is a monument. They kept us at the
kindergarten for two days. There were women,
men, children together. The gendar mes did not
say a word and we were not allowed to ask questions.
We only knew that something horrible
would happen to us. But we were afraid to ask
anything. Then, a man who seemed to be an
Arrow Cross man se lected my father and let him
go, we did not know why. Maybe he knew my
father, I don't know. Then my father said: ‘I want
to take my Mariska home as well.’ Then the man
said to him: ‘You should be happy that I let you
go, and you should stay!’ So he pushed me back
in the line. They did not let me go after that. I
asked him why and where they would take me.
But he kept silent. Two days later we were taken
to the Város major. We were there for a week and

Pala duj dyes ingerde man ando Város majori.
Kothe samas jekh kurko, kothar pale ingerde
amen ando Komároma. Ando kasavo va gono
ingerde amen savende vi le gurunyen sittyile te
ingren. Pe ratyate reslam kothe. Pe kodi seroj ke
ratyi sas. Andre trade amen ande jekh lageri. Sas
kothe roma, biboldura, mursha, zhulya, sa ande
jekh. Kothe samas jekh thaj dopash shon. Numa
zhutyarasas, zhutyarasas. Kathar e box aba sa
zalisajlamas. Palyi varikanak dennas amenge.
Pala jekh thaj dopash shon, pale andre shude
amen ande vagoni. Ingerde amen ando
Dachau. Ratyi sas kanak kothe reslam. But
manusha hujinde tele andar vagonura. Ande vi
cine shavoren, zhulyen, bibolden, le terne zhu lya
rovnas pala shavora: na ingren amare shavoren!
Chingardenas-rovnas chorre, sa numa ingerde
lendar le shavoren. Kode phende ke ingren len
ande doktorenge kher, ke nasvale le shavora. Chi
na dikhle len majbut. La shavora nasvale sas
andar e box, ke chi dennas lenge khanchi te xan.
Na sunusarde khanyikas, te ma rel len o Del. Sas
kaske trin shavora sas. Ande von le shavorenge
Aztán két nap múlva elvittek a Város ma -
jorba. Ott voltunk egy hétig, onnan meg Ko -
má romba vittek, ott volt a gyûjtôtábor. Olyan
vagonnyal vittek, amibe állatokat is szoktak
vinni. Estére értünk oda. Arra emlékszem, hogy
este volt. Betereltek minket egy ilyen táborfélébe.
Volt ott cigány, zsidó, férfiak, nôk, egybe
mindenki, nem válogattak ezek. Ott voltunk
legalább másfél hónapig. Másfél hó napig csak
vártunk meg vártunk. Szédelegtünk az
éhségtôl. Inni is csak hébe-hóba adtak.
Másfél hónap múlva megint bevago nyé roz -
ták az összesünket. Elvittek minket Dachauba.
Este volt, mikor megérkeztünk. Rengeteg nép,
ahogy leszálltunk a vagonyból. Piciny gyere ke -
ket is hoztak zsidó nôk, kis fiatal nôk, sírtak a
gyerekek, meg sírtak a nôk, hogy ne vigyék el a
kis gyerekeimet. Ordítottak szegények, de el -
vették tôlük a gyerekeket. Azt mondták, el vi szik
ôket gyerekkórházba, azokat akik betegek.
Nem is látták soha többé ôket. Betegek voltak
a rengeteg éhezéstôl, mert nekik sem adtak en -
ni. Ezek senkin nem könyörültek, hogy az Is ten
verje meg ôket. Sok még hármat is ho zott.
Bôröndökkel jöttek, bepakoltak pap lano kat,
ruhákat, mindent a kisgyerekeknek. De be se
vihették a táborba, mindent leszórtak, volt egy
olyan nagy helység, ott annyi ruha volt, meg az
a sok ékszer, azt el nem lehet mondani. Ha -
lomba a ruhák meg ékszerek egymásra pa kolva.
De mindenféle. Ugye, rólunk, cigá nyok ról nem
tudtak mit leszedni, mert mi sze gények vol -
tunk, csak az a kis ruhánk volt, amibe meg -
érkeztünk.
A férfiakat is meg a gyerekeket is külön
then they took us to the transit camp at
Komárom. We were transported in a wagon, usually
used for animals. We arrived there in the
evening. I re member that it was evening. They
drove us into a place like a camp. There were
Gypsies, Jews, men, women everybody together.
These men did not select. We were there for at
least one and a half months. We waited for one
and a half months. We were dizzy because of
hunger. They only gave us food now and then.
One and a half months later, all of us were
loaded into a wagon again. They took us to
Dachau. We arrived in the evening. There was a
huge crowd, as we got off the train. Jewish
women brought their children as well, small
young women. The children were crying and the
women were crying and asked them not to take
their children. The poor ones cried but their children
were taken from them. They said, they
would take them, those who were ill, to the children’s
hospital. They never saw them again. They
were ill because of starvation, they had not been
fed either. These people had no mer cy on anybody,
damned people. Many brought at least
three children. They had come with big suitcases.
They packed eiderdowns, clothes, everything
for the small children. But these things were not
allowed into the camp. They scattered everything
out of the suitcases. There was a big place where
there were so many clothes and jewels, I couldn’t
even tell. The clothes and jewels were put on top
of each other. All kinds. They could not take off
anything from us, Gypsies because we were poor
and we only had those clothes that we had
arrived in.
37

gada, thaj sakofelo. Numa nas slobodo andre te
ingren ando lageri, sakofelo kide lendar, sas jekh
kher, kothe kattyi gad thaj somnakaj sas, nich na
zhanav tuke te phenav sode. Le but gada thaj
somnakaj kethane sas shudime kothe. Sakofelo
sas kothe. Pala pe amende nas so tele kiden, ke
ame chorre samas, numa kattyi gada sas
amenge so pe amende sas.
Vi le mursha, thaj vi le shavoren pe jekh
kaver rig shute. Nichi na zhanglam kaj. Ame
zhulya pale kothe ashadyuvas. Pala kode tele
huravenas amen. Gindyij tut, nanges gelem
andre ando lageri, baro lazhavo sas kado
amenge shaj gindyis. Dennas amenge kasavi
gada sar le dilenge, chi kochaka nas pe lende
anda kadi samas. Pe amari punre cini papuchi,
shaj gindyis ke shil sas amenge. Nas phari te
xutras o nasvalyipo, kanak avri samas ando jiv,
ando paho. Baro jivend sas, thaj baro jiv sas, kade
trubulas te phirkeras. Kathar o deshuduj chaso
zhikaj e shov chasi phirkerasas, detehara gelem
andre, tele pashlyuvasas pe suluma, thaj sovlas
kon zhanglas te sovel, le majbuten aba nichi te
soven na zhangle.
Kasavo baro sas kado barakko, sar kako gav.
Nas fejastra, varikattyi ajero kade avlas andre
op ral, ke o barakko nasul sas. Na sas chi pilachi.
Kade na azbanas amen le ketani, chi inzonas
karing amende. Thaj vi gracosarde amendar.
Ka di vi dicholas pe lende. Varikana vi marnas
amen la rolyasa. Sako dyes, thaj sako ratyi lenas
sama pe amende. Ando lageri le gornyikura
zhulya sas. Von inke maj nasule sas le. Shinnasmarnas
amen. Pe amende marnas vi atunchi te
na mishto tordyuvasas. Majpalal ando Chehic -
38
elvitték. Nem is tudtuk, hogy hova kerültek.
Mi, nôk meg ott maradtunk. Aztán levetkôz -
tettek minket. Képzelje el, meztelenül mentünk
be a táborba, micsoda szégyen volt, hát tudja,
nálunk meg fôleg. Adtak egy csíkos ruhát, olyat,
amilyen a bolondokon van, még gomb sem volt
rajta, csak egy kis megkötô, abba voltunk. Kis
papucs a lábunkon, hogyne fázott volna meg az
ember. Nem volt nehéz megkapni a betegséget,
mikor kiálltunk a hóba, a nagy hidegbe, csak
abba a kis csíkos ruhába. Akkora tél volt, hogy
bokáig ért a hó, és úgy kellett menetelni, verték
a menetet. Tizen ket tô tôl reggel hatig
meneteltünk, reggel bementünk hót fáradtan, a
kis szalmára ledôltünk, és aki tudott az aludt, de
a legtöbbje már élô ha lott volt, aludni se tudott.
Akkora volt a barakk, mint ez a falu. Ablak
semmi, valami levegô úgy felülrôl jött, a tetô
felôl, gondolom a tetô nem volt ép. Úgy jött
egy kis levegô. Világítás is olyan homályos valami
volt.
Úgy nem bántottak bennünket a katonák,
nem nyúltak hozzánk. Meg undorodtak is tô -
lünk. Utáltak minket, ez látszott rajtuk. Ütni
oda ütöttek néha a gumibottal. A magasfigyelôn
férfiak voltak, azok figyeltek éjjel-nappal. De a
táborban velünk nôi ôrök voltak. De még csak
egyszer ôk voltak a gorombák. Ütöttek-vertek
bennünket. Ha valaki nem jól állott a sorba
mint a katonák, akkor ránk vertek a gumibottal.
Csehországban megtaláltunk késôbb egy
ilyen ôrt, aki Dachauba minket ütött-vert.
Megs zökött, oda, Csehországba. Na aztán a
Mariska, a Nyáriné, ô is idevalósi Toronyba, ô is
ott volt a táborban velem, mondta neki: le -
The men and the children were taken away
separately. We did not know where they were. We
women stayed there. Then they undressed us.
Imagine, we went into the camp naked. What a
shame it was, you know, especially for us. They
gave us a striped dress, similar to those lunatics
wear. It did not even have a button on it, just a
little rope. We wore that. We wore slippers only,
so we were bound to catch a cold. It was easy to
become ill, when we had to stand in the snow, in
the cold wearing that little striped dress. It was
such a winter there – the snow reached our
ankles and we had to march like that. They beat
us. We had to march from twelve till six in the
morning, then in the morning we went in deadtired,
tumbled down to the straw, but most of us
were half-dead by then and we could not even
sleep. The barracks were as big as this village.
There were no windows, air poured in from
above, from the roof, I think, there were holes in
it. So the air could pour in. The lighting was also
dim.
The soldiers did not hurt us that way, they
did not touch us. They were even disgusted by
us. They hated us and it showed. Sometimes they
hit us with their batons. There were men on the
high-stands, they kept watch night and day. In
the camps we had woman-guards with us. But
they were even ruder. They trashed us. If we did
not stand in a proper line, just like in the military,
they hit us with a rubber-baton. In Czechia we
found a guard like this who had beaten us in
Dachau. He fled there to Czechia. Then Mariska,
Mrs. Nyári, who is from To rony, who had been in
the camp with me told her: ‘You cropped our

ko Them, rakhlem jekh kasavo gornyiko kon
ando Dachau mardas amen. Kothe nashadyilas
ando Cseho. No atunchi e Mariska, e Nyáriné,
vi voj kathe beshlas ando Toronyi, thaj vi voj
kothe sas manca ando lageri, phendas lake: tu
shingerdan tele amari bala. Andre akhardas la
ando jekh kher, thaj mardas la sar jekh grasten.
Lake bala sa avri cirdas, mishto kerdas.
(…)
Kasavo baro paho sas, sa pahondem ande amari
sani gada. Thaj kasavi cini sani papucha sas
amen, vi akanak dukhan mure punre. Tele
shingerde amare bala… thaj sakofelo tele shin -
gerde. Kadalen zhulya kerde amenca, pala kede
jekh doktori dikhlas amen, sakofelo dikhlas ko -
do doktori, zhanes aba pe soste gindyinav. Kado
sas kodo, kon pusado delas mange, na numa
mange sakonenge. Zurales dukhalas. Jekh pusado
pizdelas ande mande… zhanes aba kaj.
Kathar e dukh chi dikhlom khanchi. Tele pelom
pala e meselyi. Naj bajo, shaj avel e kaver zhulyi.
Numa jekhvar xuterdom kasavo pusado
tala oxto shon, thaj na gelas mandar o rat zhi kaj
jekh bersh. Aba oxto shavora si man. Mura
shake, Etusake cino shavo, o Berci kade
rakhadyilas, ke nichi na shunel, nichi na vorbil.
Inke vi lake onoki kasavej. Ande muri familija
kasavi problema chikanak na sas, nas karing
amende nasvalyipo. Kathe kodo phendas o doktori
kado nasvalyipo kathar kodo pusado si le
shavorenge.
Numa kado pusado sas, kanak nasvalo sas
varikon, chi draba chi dine lake. Nichi na diknas
pe amende. Te denas amenge draba, atun chi avri
sastyardesas amen, kadi von na kamle. Von kodi
vágtad a hajunkat kopaszra. Behívta egy ilyen
helyiségbe, úgy megverte mint a lovat. Szag -
gatta neki a haját, de jól tette.
(…)
Olyan hidegek voltak, hogy majd megfagytunk
abba a kis ruhába. Meg ilyen kis papucsot adtak
a lábunkra, azért kapott a lábam olyan izületet,
hogy azóta is fáj. Levágták a hajunkat … meg
mindenünket kopaszra. Ezt nôk csinálták ve -
lünk, aztán egy orvos mindenünket megnéz -
te…hát tudja na, mindenünket. Ô volt az, aki
injekciót is adott nekem, de nem csak nekem,
mind kaptunk az összesen. Nagyon fájt. Tudja,
egy nagy injekciót szúrtak belém oda a test -
be…, tudja, mire gondolok. Elsötétült elôttem
minden, kedvesem. Leestem arról a vizsgálóasztalról.
Odébb rúgtak, jött a következô. Egyszer
kaptam ilyen injekciót a nyolc hónap alatt, nem
volt többé az a hónapos dolog. Egy évig. Nyolc
gyereket szültem azóta, az egyik lányomnak, az
Etusnak a gyereke, a Berci sü ket-némán
született. Aztán a lányának, vagyis az unokái is
süket némák lettek. A mi családunkba senkinek
nem volt soha semmi baja, meg nem volt senki
süket-néma. Az itteni or vos azt mondta, hogy
attól az injekciótól volt, amit nekem ottan
adtak, attól lettek betegek.
Az injekción kívül más nem volt, gyógy szert
se adtak, a betegeknek sem. Ránk se néz tek.
Meg ha adtak volna, akkor meggyógyult volna,
azt meg ôk nem akarták. Azt akarták, hogy
haljunk meg. Semmit sem adtak, aki ki bír ta,
kibírta, aki nem, nem. Enni egy kis répa levelet
adtak, meg valamit, olyan volt, mint a sóska.
Volt egy kis szeméttároló, abból szede gettük ki
hair close!’ And she called her into a room and
beat her up like a horse, pulled her hair, but she
was right.
It was so cold, that we almost froze in that
little dress. And we wore those little slippers on
our feet. Because of that I got arthritis and my
joints have been hurting me since then. They cut
off our hair … and everything to be hairless. It
was done by women, then a doctor examined us
thoroughly… they examined, you know, everything.
He was the one who gave an injection to
me, and to all the others, to everybody. It hurt
badly. You know, he gave me an injection down
there…, you know what I mean. Everything
went black, my dear. I fell off that examining
table. They kicked me away, it was time for the
next. They gave me an injection like that once in
eight months and after that I did not have that
monthly thing. For a year. Since then, I have
given birth to eight children, but Berci, the son of
one of my daughters, Etus was born deaf and
dumb. And the children of her daughter, so her
grandchildren are deaf and dumb also. In our
family nobody had any illnesses and nobody was
deaf and dumb before. Our doctor here said that
they got ill because of the injection that I was
given.
They gave us the injection but no other medication,
not even to the ill. They didn’t even look
at us. Because if they had given, then they would
have got better and they did not want that. They
wanted us to die. They did not give us anything.
Those who endured, survived. Those who did
not, died. To eat they gave us a little carrot soup
and something that was similar to sorrel. There
39

kamle te kothe meras. Na denas amenge
khanchi, kon avri cirdas kadi vrema avri cirdas,
kon na na. Sa ropa dine amenge te xas, taj kasavi
zeleni patrinura.Sas kothe jekh gropa ande soste
le melya shude, kothar kidesas avri le kolompireski
kozhi, thaj le phabajengi kozhi. Manro
nichi na dikhlamas. Oxto shon samas kothe, pe
jekh kurko numa duvar dine amenge variso te
xas. Kanak khere reslom bish thaj panzh kilo
somas, khanchi bal nas man muri dej chi
pinzharlas pe ma.
(…)
But mule sas kothe sako detehara, ame phira -
vasas avri len ando bov. Kade phabonas kothe
chorre, sar le kashta. Jilo na sas amen te dikhas
kodole chorre zhulya. Kasavi deshupanzhdeshushove
bershenge sas le. Ame majmishto
karing samas sittyime karing e box, sar von.
Majnasul kode sas, sar phiravasas le manushen
ande bov. O manush xutyillas le mulen thaj
shudelas andre len, sar le zhuklen. Kadi na bist -
rav. Kattyi manushen mudarde, tavel mardo o
Hitleri. Vi me phiradom, anda kodi shinde jekh
bari pe muro punro. Jekh romnyi mulas. Chi
patyajle ke mulas, tele shute la pe skamin,
kothar tele pelas, me atunchi tordyilom ando
appel, thaj phenen te lav la opre. Me phendom
me na lav la opre. Pe kadi pe muro stungo punro
shindas la rolyasa… ke chi lom la opre.
(…)
Avilas o Hitleri, sa kothe phirlas kaj o lageri
le bare kherenca. Baro vucho manush sas, o
Himm ler pale cino sas. Sako ratyi avile, thaj
dikhnas sodezhene sam inke. Le romnya pin -
zharnes len, phende von sile.
40
a krumpli héját, alma héját. Kenyeret nem is láttunk.
Nyolc hónapig voltunk ott, egy héten ha
kétszer kaptunk valami löttyöt, kedvesem. Mire
hazaértem huszonöt kiló voltam, kopasz
voltam, anyám alig ismert meg.
(…)
Annyi halott volt ott aranyos minden reggel, mi
hordtuk ki az égetôkemencébe. Úgy égtek ott
szegények, mint a fa. Szívünk nem volt néz ni
azokat a kis fiatal zsidó nôket. Tizenöt-tizenhat
évesek voltak. Mondjuk, mi jobban hozzá
voltunk szokva a nélkülözéshez, mint ôk. A
legrosszabb az volt, ahogy az égetôbe hordtuk a
népeket. Hogy az ember fogta azokat a halottakat
és dobta be ôket, mint a kutyákat. Ezt
soha nem lehet elfelejteni. Annyi ember megöltek,
hogy átkozott legyen az a Hitler. Én is
hordtam. Azért is vágtak rá a lá bamra egy
nagyot. Egy idevalósi kis asszony meghalt.
Nem hitték el, hogy meghalt, letették egy
székre, onnan leesett, én meg akkor állottam
appelt, aztán mondják, vegyen fel. Mond tam, én
nem veszem fel. Erre a bal lábamra rávágott a
gumibottal … Mert nem vettem fel.
(…)
A Hitler jött mindig, ott járkált a táborba azzal
a nagy csizmájával. Nagy, magas ember volt, a
Himmler meg olyan alacsonyabb volt. Minden
este jöttek, és nézték, hogy még hányan vol tunk
ott. Majdnem minden éjszaka ott jártak, néz ték,
hogy mennyien vagyunk még. A tábor kö rül
jártak. Az asszonyok felismerték, és mond ták,
hogy ôk azok.
(…)
Mondták, hogy mi innen már nem megyünk
was this little dustbin from where we picked out
the skin of the potato and apple. We had not seen
bread. We were there for eight months and, my
dear, they gave us slop maybe twice a week.
When I got home I was twenty-five kilos and
bald. My mother almost did not recognise me.
There were so many dead people every
morning, dear, we carried them to the furnace.
Poor things were burning there like wood. My
heart broke when we saw those little young
Jewish women. They were fifteen or sixteen. I
sup pose, we were more used to privation than
them. The way we carried those people to the
furnace, was the worst. We took those dead bodies
and threw them into the fire, as if they were
dogs. They killed so many people. Let Hitler be
accursed! I carried them too. That was why once
they hit my leg hard. A local woman died. They
did not believe that she was dead. They put her
on a chair, she fall off. It was my turn, and they
told me to pick her up. I refused to pick her up.
Then she hit my left leg with a baton because I
had not picked her up.
(…)
The Hitler always came, he walked around the
camp with his big boots. He was a big, tall man,
and the Himmler was a smaller one. They came
every night and checked how many of us were
there. Almost every night they were there and
checked how many of us were still there. They
walked around the camp. The women had recognised
them and said they were them.
They told us, we would not go home from here.
And it would have been like that if it had not
been the liberation, but the Americans came. It

(…)
Phennas ame aba kathar na zhas khere. Vi kade
avilosas, te naj gata le mariposke, thaj na aven le
amerikanura. Ratyi sas, seroj. Sosko maripo sas,
numa bombazinas o lageri. Aldil o Del kodoles,
kon zhanglas pe amende, ke ame and re samas
ando lageri. Le ketana thaj le SS-icke zhulya
nashnas vi kathe, vi kothe, kade daranas. Sa
nashiletar ande ratyi vi o Hitleri thaj vi o
Himmleri, te kernyon.
Detehara varisoske shilavkinya zhulyi avilas,
thaj phendas ustyen shejale, romnyale, ke gataj
aba o mariposke, shaj zhan khere. Nichi na
patyajlam. Opre shute amen pe jekh baro autovo,
thaj tele shute amen pe jekh rito, thaj
phende: sakon shaj zhal khere. Kothe tordyuvas
chi kode na zhanglam kaj sam le, karing shaj
zhas khere. Numa po baro drom gelam. Pe ratyate
kanak khinyilam, tele beshlam po shancosko
rig. Sako kade gelastar chi sama na line les le
gaveski manusha. Jekh nasvalyi bibol dicko shejasa
ashilom. Kasavi nasvalyi sas, de sar khere
reslas vi mulas pala jekh-duj shon.
Kattyi gelam perdal reslam ando Cseho. Kaj
jekh romnyi andre gelam, manglam jekh cino
manro. Chi kode na zhanglam kaj sam le. Pala
kode akharde jekh shibaki boldinyipes, kodo -
leske phenasas, sikavasas kathar avilam. E romnyi
andas jekh cino xaben, thaj das pe amende
gada, lashi romnyi sas. Maladas jekh telefono,
thaj ingerde amen ande jekh kasavo lageri, kaj
kodolen kidenas kethane kon khere inkrenas.
Duj shon samas kothe.
Kothar ingerde amen po zibano khere. But
manusha sas kothe, pizdenas jekhkavres. Me
haza. És úgy is lett volna, ha nincs vége a há -
borúnak, és nem jön a felszabadítás, de jöttek az
amerikaiak. Éjjel volt, emlékszem. De micsoda
háború volt, csak úgy recsegtek a bombák, a
tábor csak úgy emelkedett. Áldja meg az Isten,
aki tudta, hogy miránk nem szabad bombázni,
mert mi bent voltunk a táborba. Máskülönben
mi is meghaltunk volna. A katonák, az SS-nôk
szaladgáltak össze-vissza, olyan riadtak voltak.
Mind eltûnt, hallja, az éjszakába, a Hitler meg a
Himmler, hogy rohadjanak meg.
Reggel valami takarító forma nô megjelent,
és mondta, hogy keljenek lányok, asszonyok,
mert vége a háborúnak, haza lehet menni. El se
hittük. Teherautóra tettek, elvittek minket egy
rétre, és azt mondták: mindenki elmehet haza.
Ott álltunk, azt se tudtuk, hol vagyunk, merre
lehetünk, merre mehetünk haza. Neki az or -
szágútnak, mindig csak azon mentem. Ha éj -
sza ka elfáradtam, leültem az árokszélére, megpihentem.
Mindenki úgy elment, hogy észre se
vette a falubeli. Egy beteg, kisfejû zsidó lánnyal
maradtam. Olyan beteg volt, ahogy hazaért
szegény, néhány hónapra rá meghalt.
Annyit mentünk, átértünk Csehországba.
Egy asszonyhoz tértünk be, kértünk egy kis
kenyeret. Azt se tudtuk, hol vagyunk, merre va -
gyunk? Aztán hívtak egy tolmácsot, oszt an nak
magyaráztam, hogy hol voltunk, honnan jöt -
tünk, meg minden. Hát az asszony hozott egy
kis ennivalót, meg adott ránk ruhát. Na gyon jó
kis asszony volt. Telefonált, és elvittek minket
egy gyûjtôtáborba, ahova olyanokat gyûjtöttek,
akik hazafelé tartottak. Valami két hónapig vol -
tunk ott.
was in the night, I remember. But what a war it
was, bombs were rasping, the camp was rising.
God save them, who knew that they must not
bomb us because we were in the camp.
Otherwise, we would have died. The soldiers, the
SS-women were running around, they were so
startled. They had all disappeared, Hitler and
Himmler heard in the night that they should
become rotten.
In the morning something like a cleaning
lady came and said: ‘Wake up girls, women,
because the war is over, you can go home!’ We
did not believe it. They put us on trucks,
carried us to a field and said everybody could go
home. We stood there and did not know where
we were, which way would take us home. I took
the highway, I always walked on that. When at
night I had become tired, I sat down at the side
of a ditch and took a rest. Everybody walked by
and the village people did not even see me. I
stayed with an ill, small-headed Jewish girl. She
was so sick that one month after we had arrived
home she died.
We walked that much so we arrived to
Czechia. We dropped in on a woman, asked for a
little bread. We did not even know where we
were. Then they called an interpreter and I
explained to him where we had been, from
where we had arrived and everything. So the
woman brought us a little food and put clothes
on us. She was a very good woman. She made a
call and we were taken to a transit camp, where
they collected those who were on their way
home. We were there for two months.
From there they transported us home. There
41

xutyildom man, opre gelom, opral po zibano
kade reslom khere. Opral beshlom, phurdelas e
balval. Kaj o Szombathelyi hujindom tele. Muri
dej zhutyarlas ma thaj mure phrala.
(…)
Romeste gelom, deshoxto bershengi somas. Kaj
jekh romungro gelom. Bashavalicko sas.
Shtarvardesh thaj oxto bersh beshlam kethane.
Oxto shavora rakhadyilas amen. Aba trin bersh
mulas muro rom. Abakanak korkori som.
Eftavardesh bershengi som, bish thaj efta mijja
si man, kodolesa kethane so andar o deportalashi
xutyilav. Numa pala e draba potyinav ande
jekh shon trin-shtar mijja, pe savo punro
malade ando lageri, kodo chi hatyarav. Zurales
dukhalas. Numa po chacho punro ashilom, aba -
kanak chi kado na hatyarav.
Vi mure shavora kathe trajin ande Toronya.
Andar e officija xutyildom dujshel mijja vi o
Lolo Trushul zhutisardas, kaj somas ande lageri.
Oxtovardesh mijje andre shutom ando banko,
te merav te avel andar soste te prahosaren ma.
Thaj dom sako shavoreske panzh mijja. Sa los -
hajle, ke akanak bibutyako sile chorre. Ande
offi cija, ando sako bersh, ando augustushi seron
pe amende kanak ingerde amen ando lageri.
Atunchi ingren vi lulugya kaj si e bari tabla. Me
chi zhanav te zhav, ke naj lashe mure punre.
Onnan szállítottak minket haza vonattal.
Na gyon sok ember volt, tolakodtak, én meg
nem voltam az a típus, soha nem voltam erô -
szakos. Fogtam, felmásztam a vonat tetejére,
úgy érkeztem haza. Fent ültem a vonat tetején,
fújt a szél, de nem bántam. Szombathelyen
szálltam le. Az anyám várt, meg a testvérkéim.
(…)
Férjhez mentem 18 évesen. Egy magyar cigány
emberhez. Muzsikus volt, hegedûs. Negyven -
nyolc évig voltunk házasok, nyolc gyerekünk
született. Három éve halt meg, azóta egyedül
élek. Hetvenéves vagyok, huszonhétezer fo rin -
tot kapok azzal a kis pénzzel együtt, amit a
deportálás miatt rátettek a nyugdíjra. Csak a
gyógyszerek havi három-négyezerbe kerülnek.
Lebénult a bal lábam, mikor a gumibottal
ráütöttek a táborban. Nagyon fájt. Nem álltam
rá, csak a jobb lábamat használtam, ez meg
lebénult.
A gyerekeim is itt élnek Toronyban. Az ôsszel
kaptam kétszázezer forintot a Kárpótlási
Hivataltól, a Vöröskereszt segített. Beraktam a
takarékba nyolcvanezret, ha meghalok, el tudjanak
valamibôl temetni. Meg adtam minden
gye reknek ötezer forintot. Mind örült neki,
mun kanélkülin vannak szegények. A Tanács ban
mindig megemlékeznek augusztusban, hogy
elvittek bennünket, megkoszorúzzák, tud ja, azt
a táblát. De hát egyikre sem tudok elmenni a
lábam miatt.
were so many people and I had never been that
pushy type, I had never been aggressive. So I
climbed up the top of the train and travelled
home like that I was sitting on the roof of the
train, the wind was blowing but I did not mind.
I got off at Szombathely. My mother and my
brothers and sisters were waiting for me.
(...)
I got married at 18. To a Hungarian Gypsy. He
was a musician, a violinist. We were married for
forty-eight years, and had eight children. He
died three years ago and since then I have been
living alone. I am seventy, I receive twenty-se ven
thousand forints, my pension, and that little
money that I am given because of the deportation.
Just the medications cost three or four
thousand a month. My left foot became para -
lysed when they hit it with the rubber baton, in
the camp. It hurt a lot. I did not stand on it. I
used my right foot only, and this was paralysed.
My children also live here in Torony. In
autumn I received two hundred thousand fo rints
from the Compensation Bureau and the Red
Cross helped, as well. I put eighty thousand in
the bank, so when I die they would have the
money for my funeral. I gave all of my children
five thousand. They were happy, be cause all of
them lived on unemployment benefit. In the
Council they commemorate our deportation in
every August, they put wreaths, you know, on
that monument. But I cannot go because of my
leg.
42

„Ingerde mure dades. Haj so somas me,
shtare bershengi atunchi, pe sako felo seroj.
Pe muro dad, pe muro phuro dad, po muro
baro bachi kas deportalinde. Khutyilde les
duj ketana, kattyi mukhne leske, phendas
muri dej, te mukhen mukh, te dikhel
peska cine sha.
Vi mukhne. Opre las ma muro dad brigaslo
sas, vi me, cirde ma kothar, haj vi ingerde
les. Sar te vi akanak angla mande avlas, sar
rovel muro dad. Chi avilas palpale.
Phende, ke phabarde les.”
Bogdán Ilona
Shtare bershengi somas, kana ingerde mure
familije. Andek lageri samas ando Rév komá -
roma. Kasave bare bunkeri sas kothe. But zhe ne
sutam pe phuv. Nas pe phuv kanchi. Inger de
mure dades. Ame pale la mamasa kothe ashi lam
trin shon. Sakones marnas, kasavi rov lyasa, vi le
romnyan. Kana manro mangasas, pa amaro vast
shinnas. Apoj vi e mama chordas manro, chorri,
apoj kothe avilas jekh ketana, haj ando dumo
maladas rovlyasa la mama.
Pe jekhavreste trubulas te ashen le romnya.
Kas sas shavorra, kodolen mukhne, kas nas
kodolen rigate shude le ketana. Chorre, kathar e
dar, kavreske shavorren opre line, te na ingren
len.
Sa tele shinde lenge bal, kade ingerde le.
Nash tig pala kade te vorbin…
Ingerde mure dades. Haj so somas me, shta -
re bershengi atunchi, pe sako felo seroj. Pe muro
dad, pe muro phuro dad, po muro baro bachi kas
„Elvitték édesapámékat. Hát mi voltam
én, négyéves voltam akkor, de mindenegyesre
emlékszem. Édesapámra,
öregapámra, nagybátyámra, akit
eldeportálták. Fogta két katona, annyit
engedtek meg, anyám mondta, hogy engedjék
meg, hogy lássa a kislányát. Meg is
engedték. Felvett édesapám az ölibe.
Szomorú volt, én is, felkaptak onnan,
elhúztak, oszt el is vitték. Mintha elôttem
lenne édesapám, ahogy sírt. Nem jött vissza.
Mondták, hogy elégették.”
Bogdán Ilona
Négyéves voltam, amikor elvitték a családot.
Egy barakkba voltunk ott, Révkomáromba.
Ilyen nagy bunkerekbe voltunk. Sokan ott aludtak
féden. Nem volt semmi se, csak féden aludtunk.
Elvitték édesapámat. Mink meg édesanyámmal
ott maradtunk, három hónapig.
Min denkit vertek, ilyen gumibottal verték az
asszonyokat. Ha kenyeret kértek, a kezükre vág -
tak. Hát aztán édesanyám is lopott kenyeret,
lopta, aztán szegény, odajött ez a katonatiszt,
hátbavágta édesanyámat gumibottal.
Sorakozóba tették az asszonyokat. Akiknek
volt családjuk, azokat hagyták, akinek nem,
azo kat külön tették a katonák. Szegínyek a féltségtûl
felvették másnak a gyerekét, hogy ne
vigyék el ôket.
Mind levágták a hajukat csupa kopaszra, úgy
vitték el ôket. Hát nem lehet errû beszélni…
Elvitték édesapámékat. Hát mi voltam én,
négy éves voltam akkor, de mindenegyesre
‘They took away my father and the
others. I was about four years old then, but
I remember each one. My father, my grandfather,
my uncle who were deported. Two
soldiers grabbed him. My mother asked
them to let him see his little
daughter. They only allowed that. My father
seated me on his lap. He was sad, I was
sad, they grabbed me, pulled me away and
took him away. I still recall my father as he
was crying. He did not come back. He was
said to be burnt.’
Bogdán Ilona
I was four years old when they took away the
family. We were in a barrack there in Rév -
komárom. We were in these huge bunkers.
Many slept on the ground there. There was
nothing, we slept on the ground. They took
away my father. We with my mother stayed
there for three months. They hit everybody
with rubber-batons they hit the women. When
they asked for bread they hit their hands. Then
my mother had stolen bread. She had stolen it
and then this officer came over and hit my
mother with a rubber baton.
They lined up the women. They had left
alone those who had families, but the soldiers
separated those who did not. The poor things
lifted up other people’s children to avoid being
taken away.
They cut their hair and took them away just
like that, bald-headed. It is impossible to talk
about this…
43

deportalinde. Khutyilde les duj ke tana, kattyi
mukhne leske, phendas muri dej, te mukhen
mukh, te dikhel peska cine sha. Vi mukhne.
Opre las ma muro dad, brigaslo sas, vi me, cirde
ma kothar, haj vi ingerde les. Sar te vi akanak
angla mande avlas, sar rovel muro dad. Chi avilas
palpale. Phende, ke phabarde les.
(…)
Kattyi na resel kodo love, sar o trajo. Mure
dadesko trajo nashtig te kinen. Ingerde les ande
kode gázkamra, phabardeles, apoj kothe
mukhne les. Kodo love, kodol tranda mije. Avri
potyinde lesko trajo? Chi potyinde avri. Tranda
mije. Avri trubusardosas te shuven, kodol tranda
mije po zido.
Ame kothe samas phabarde, ke amen kothe
tele phabarde. Zhanes so? Kado jekh kerko trajoj.
emlékszem. Édesapámra, öregapámra, nagybátyámra,
akit eldeportálták. Fogta két katona,
annyit engedtek meg, anyám mondta, hogy
engedjék meg, hogy lássa a kislányát. Meg is
engedték. Felvett édesapám az ölibe. Szomorú
volt, én is, felkaptak onnan, elhúztak, oszt el is
vitték. Mintha elôttem lenne édesapám, ahogy
sírt. Nem jött vissza. Mondták, hogy elégették.
(…)
Annyit nem ér az a pénz, mint az élet. Édes -
apám életét nem lehet megvenni. Elvitték abba
a gázkamrába, elégették, osztán otthagyták.
Az a pénz, az a harmincezer forint. Kifizették az
életét neki? Nem fizették ki. Harmincezer
forint. Be kellett volna tenni a díszbe azt a har -
mincezer forintot.
Mink el voltunk égetve ott, mer minket elégettek
ott. Ki voltunk éhezve, szomjúhozva. Meg
voltunk égetve ott. Azér, tudja mit? Ez egy
rohadt élet.
They took away my father and the others. I
was about four years old then, but I remember
each one. My father, my grandfather, my uncle
who were deported. Two soldiers grabbed him.
My mother asked them to let him see his little
daughter. They only allowed that. My father
seated me on his lap. He was sad, I was sad, they
grabbed me, pulled me away and took him
away. I still recall my father as he was crying. He
did not come back. He was said to be burnt.
(…)
No money is worth as much as life. My father’s
life cannot be bought. They took him to that
gas-chamber, burned him and left him there.
That money, that thirty thousand forints. They
paid his life for him? No they did not. Thirty
thousand forints. That thirty thousand forints
should have been framed.
We were burnt there, because they burnt us
there. We were starving and thirsty. We were
burnt there. You know what? This is a rotten life.
44

„Thuvarlas o gunuj, ke delas
o brishind, thaj po gunuj shudenas le nange
shavoren.
Inke tato sas o cino mulo shavoro kanak
avri shuden les.
Tomna sas, pe leste delas o brishind,
thuvarlas. Vi muri cinyi pheny
kothe mulas, jekh thaj dopash bershengi
sas. Devla, avri shude la sar le
kavera.”
Kovácsi Gyuláné Kolompár Matild
Khate rakhadyilom ande Bocfölda, 1930-ako
bersh ande marciushi. Muro dad, thaj muri dej
grastenca phirnas ande forura, khere pe amaro
phuv, thaj pe kavrenge phuv kernas butyi.
Amaro dad ingerde ando marajipo, chi na avilas
khere kothar. Ame pale ashilam panzhene muri
dejasa. Shtar sheja, thaj jekh shavo. Apoj ingerde
vi amen mura dasa kethane. Kasavo sas atunchi
e luma, ke pe roma thaj pe biboldura avri sas le.
Kodi ginyinav ke pe le roma anda kode xolyajvenas
ke chorre sas, pe bibolde pale ke barvale
sas.
Tomna sas, phiresas drakha te kidas. Dete ha -
ra avile amende. Phirnas le culishti, thaj le shingale
pala jekh kher po dujto, inke vi civilura
phirnas, te kidas amen te ingren. Amari dej das
pe amende so sas, cine gada: jekh cino zu buno,
cinyi coxa, cinyi papuchi.
Zhi kaj Egerszego traden amen sar le balen.
Xutyildamas mura dake coxa, sas te zhas. Ande
Egerszega tordyolas o vagono, kodo ingerdas
amen ande Komároma. Jekh baro lungo zibano
„Füstölt a trágya, mer
esett az esô, és a ganajra dobták
a meztelen gyerekeket.
Még meleg vót az a kis halott, ahogy
kidobták. Ráesett az esô, ôsz volt,
szabályosan gôzölgött.
A másféléves húgom is ott halt meg.
Valamilyen betegséget kapott szegény.
Istenem, kidobták azt is,
biztos, mint a többit, a trágyára.”
Kovácsi Gyuláné, Kolompár Matild
Itt születtem Bocföldén harmincban március
tizenegyedikén. A szüleim lovakkal jártak a vá -
sárokra, meg itthon, a saját birtokon vagy nap -
számba dolgozgattak. Az apánkat elvitték még
a háborúba az elején, többet haza nem gyütt
onnant. Mi meg öten anyánkkal maradtunk.
Négy lány, meg egy fiú.
De aztán elvittek minket is, mind az ötünket,
az anyánkkal együtt. Ilyen vót az élet ak -
kor, mer a zsidókra kivoltak rúgva meg a ci -
gányra. A cigányra azé, mer szegény volt, a zsi -
dó ra meg azé mer gazdag vót, gondolom.
Ôsszel volt, szüretbe jártunk. Hajnalban jöttek,
reggel, korán. Mentek a nyilasok meg a
csen dôrök, meg még civilek is házról-házra, pa -
koljunk, elvisznek minket. Az anyánk adott
ránk egy kis ruhát, ami vót: egy kis szoknyánk,
egy kis kabátka, egy kis cipô.
Egerszegig hajtottak bennünket, mint
kanász a disznót. Fogtuk az anyánk szoknyáját,
menni köllött. Egerszegen ott állt a vagony, vitt
Ko máromba. Egy hosszú szerelvény, csak cigá -
‘The manure was giving off smoke, ’cos it
was raining and they had thrown the naked
children on the dung. That little body was
still warm when they threw it there. Rain
fall on it, it was autumn, and it literally
steamed. My one-and-a-half year old sister
died there, as well. The poor thing caught
some kind of illness. My God, probably, they
also threw her out, just as the others, on the
dung.’
Mrs. Gyula Kovácsi, Matild Kolompár
I was born here in Bocfölde, on the fourteenth
of March, 1930. My parents travelled with horses
to fairs or worked here on our land or as a
dayworker for others. Our father was taken
away in the beginning of the war, and he has
never come back. We, the five of us remained
with our mother. Four girls and a boy.
But later they deported us too, all five of us
together with our mother. Life was like this
then, because the pursued the Jew and the
Roma. The Roma, ’cos they were poor, the
Jews, ’cos they were rich, I think.
It was in the autumn, we were harvest -
ing the grapes. They came at dawn, in the
morning, early. The arrow-cross men, the gendarmes
and civilians were going from on house
to the other, they ordered us to pack because
they would take us away. Mother put a some
clothes, everything that we had on us: a little
skirt, a little coat and a little pair of shoes.
They drove us like swine-herd the pigs to
Egerszeg. We clang on to our mother’s skirt, we
45

pherdo romenca, numa romenca. Karing roma
sas, sa kethane kide. Dyesesa, ratyasa zhalas o
zibano, ame pale kethane cirdasas amen pash e
mama.
(…)
O lageri nas dur kathar e stancija. Andel punre
zhasas, tradenas amen sar le balen. O lageri gra -
dyime sas baro gradyimasa. Ungriko ketani le -
nas pe amende sama. Kodol denas amen te xas,
shudenas ande chik o manro. Kon xar nyiko sas
xutyildas, kon na, na xalas.
Butzhene samas, kasavo lungo barakkura sas
sar zhi kathe la Postako drom, thaj na numa
jekh barakko sas. Opral pe lende zeleno char sas.
Anglal numa jekh baro phuterdyipo sas, pe
phuv suluma sas, kothe beshasas, sovasas sar le
bale. Kon lindralo sas tele shutas peske shero pe
suluma. Le zhuva pale phirkernas pe amende,
thaj pe suluma. Shaj gindyis, varikon te na tho -
vel pes aba duj shon. Kattyi zhuva sas sar e kira.
Po Svunto Del phenav ke kadi chachipo sas.
Kon kasavo sas, ke inke trajilas, kodolen
kethane kide thaj ingerde len ando Nyamcicko
Them. Kon mulas, kodolen avri shudinde pe
avlina. Thuvarlas o gunuj, ke delas o brishind,
thaj po gunuj shudenas le nange shavoren. Inke
tato sas o cino mulo shavoro kanak avri shuden
les. Tomna sas, pe leste delas o brishind, thuvarlas.
Vi muri cinyi pheny kothe mulas, jekh thaj
dopash bershengi sas. Devla, avri shude la sar le
kavera. Kasavi shukar cinyi shej sas… Kadi
numa kodi zhanel kon kothe sas.
(…)
Soro dyes ando barakko samas, chi tromajlam
avri te zhas, numa atunchi, kanak denas o xa -
46
nyok, csak cigányok. Ahol cigány volt, mindenhol
összeszedték. Éjjel-nappal ment a vo nat,
összebújtunk anyánk mellett.
(…)
A tábor nem volt olyan messzi az állomástól.
Gyalog mentünk, zavartak befelé. Nagy kerítés
körül, drótkerítés. Fegyveres katonák, magyar
katonák körül. Azok adták az ennyivalót, dob -
ták le a sárba a kenyeret. Aki tudott, kapott,
fölkapta a sárból, akinek nem jutott, nem evett.
Nagyon sokan voltunk, olyan hosszú barakkok,
mint ide a Posta út, de nem is egy, több
barakkok. Olyan bolthajtásos volt, mint egy
hosszú pajta, fölül meg gyöp volt, fû. Az elején
csak egy nagy nyílás, szólma a földön leterítve,
azon ültünk meg feküdtünk, mint a malacok.
Ott ültünk a kis ruhánkba, amelyik elálmo so -
dott, letettük a fejünket a szólmára, ott aludtunk.
A tetûk meg másztak, Isten bizony,
mentek a szólmán. Hát hogy két hónapig valaki
ne mosakodjon, ne tisztálkodjon, gondolhatja.
Annyi volt a tetû, mint a hangya. Isten
bizony.
Aki olyan vót, hogy ki tudták válogatni iket,
összeszedték elvitték Németországba. Aki meg
meghalt, kidobták az udvarba. Füstölt a trágya,
mer esett az esô, és a ganajra dobták a meztelen
a gyerekeket. Még meleg vót az a kis halott,
ahogy kidobták. Ráesett az esô, ôsz volt, szabályosan
gôzölgött. A másféléves húgom is ott
halt meg. Valamilyen betegséget kapott sze gény.
Istenem, kidobták azt is, biztos, mint a többit, a
trágyára. Olyan szép kislány vót… Ezt csak az
tudja, aki ott vót.
(…)
had to go. At Egerszeg a wagon waited for us,
which took us to Komárom. A long train, only
Roma, only Roma. Where they had found
Roma, they collected them. The train went day
and night, we huddle together next to my
mother.
(…)
The cam was not far away from the station. We
went on foot, they sent us in. Around the big
fence there was wire-fencing. Soldiers with
arms around Hungarian soldiers. They gave us
the food, threw the bread into the mud. Those,
who could, picked it up from the mud. Others,
who’d got nothing, did not eat.
There were many of us and long barracks,
like from here to the Posta, not just one but
many barracks. It was vaulted like a long barn,
covered with lawn, grass on the top. A huge
opening on the front, straw laid out on the floor,
we sat on it, lay on it like pigs. We sat there in
our little dress and when we got sleepy, we put
our head down the straw and slept. And the lice
were crawling, honestly, they were crawling on
the straw. You can imagine, when people had not
washed and cleaned for two months. There were
so many lice like ants. Honestly.
Those who were like that, were selected, collected
and taken to Germany. Those, who died
were thrown out to the courtyard. The manure
was giving off smoke, ’cos it was raining and
they had thrown the naked children on the
dung. That little body was still warm when they
threw it there. Rain fall on it, it was autumn,
and it literally steamed. My one-and-a-half
year old sister died there, as well. The poor thing

en, numa jekvar pe jekh dyes. Manro thaj, vi
xaben ingerde ande bari kekava. Kaske sas va -
sura kodo xalas, kas nas kodo na xalas. Kathar
avilosas, kana chi ingerdem vasura. Kothe pale
na dine. Kon zhanglas te rodel andar o mel
variso xaben, manro, kodo xalas. Chikanak chi
bistrav jek romnyi chi xuterdas xaben. Ingerdas
peski tigelya, kathar las, kathar na chi zhanav, o
zumesko roj baro thaj pharo sas. La rojasa kade
ande shero maladinde la, ke shordyolas o rat
pala late. Atunchi vi jekh kaver romnyi gelas te
mangel peske xaben kodolake pale kasavi pal ma
Egész nap a barakkban voltunk, nem mertünk
kimenni, csak akkor, mikor osztották az ennyivalót,
egyszer naponta. Kenyeret meg ételt is
vittek nagy kondérba. Akinek volt edénye evett,
akinek nem, hát nem. Hát hunnan lett vóna,
nem vittünk edényt. Ott meg nem adtak. Aki
tudott szerezni valamit, vagy egy kis kenyeret,
vagy a szömétrô valamit, azt ettük. Sose felejtem
el, egy asszony nem kapott ennyivalót.
Vitte a lábost, hogy hunnan vette nem tudom,
ilyen hosszú merôkanál vót, alamíniumból,
ilyen nagy feje vót meg hosszú szára. Úgy fej -
caught some kind of illness. My God, probably,
they also threw her out, just as the others, on
the dung. She was such a beautiful little girl…
Only they know it, who were there.
(…)
We were in the barrack all they, we were afraid
to go out, we only left the barrack once a day
when they gave us food. They carried bread and
food too in a big caldron. Those who had bowls
ate, those who did not have, did not eat. But
how on earth we could have bowls, since we had
not taken them with us. And they did not give
us. We ate what we could get, a little bread or
something out of the garbage. I will never forget
that when a woman did not get food. She
carried her bowl to them, I don’t know from
where she had got it. And there was an aluminium
ladle this long, it ha big head and a long
handle. They hit her head with it so bad that
blood was running through her face. Then
another woman, she went to ask for some food
and they kicked her. She was also bleeding. I
will never forget it. And we were hiding behind
our mother. I never went out for bread or to ask
for something. I had sister, she was younger, she
went out and brought stalk for us. Stalk of the
cabbage that they threw out of the kitchen. The
poor thing had collected it and brought it in for
us.
They did not talked to us, only as if we were
dogs: ‘Come on! Get out! Get in!’ Every thing
was done as directed. They did not ask you
whether you were sick, could eat, could walk.
You know, children forget a lot, but I was the
oldest. The others don’t remember that much,
47

dennas! Vi lake shorgyolas laki rat, chikanak na
bistrav. Amen garudas muri dej. Me chi na
gelom avri pala manro, muri pheny zhalas avri
chorri voj, andas amenge shaxa, so aba avri shu -
de andar kinda po gunuj.
Sar le zhuklenca kade vorbisarnas amenca:
aven avri, zhan andre! Chi pushnas, nasvalo san,
zha nes te xas, zhanes te zhas? Zhanes, le shavora
but bistren me na, ke me somas e maj bari. Le
majbut na zhanen aba dore, muri dej. Te sas la
xaben, te zhanglas te rodel varikaj kothe dalas
kodoleske shavoreske, kon atunchi rovlas.
Mishtoj muri shej, mishtoj muri shavo, maj
khere zhasa. Mishtoj muri shej, naj khatar te
dav, na mang, chi zhanav te dav. Na butara khere
zhasa te mukhen amen, khere zhasa, ka de phendas
chorri.
(…)
Jekvar, detehara trubulas te tordyuvas avri, kode
phende amenge, kas si shavoro khere shaj zhal.
Shaj zhan zibanosa, zhan sar kamen. Zhan
khere, zhan avri kathar! Sas kas ando colo in -
gerde, sas kas ande talyiga ke na zhanglas te
zhal. Shtar manush ingerdas les anda jekh colo
pe shtancijaé thaj kade shute opre po zibano. Po
drom trubulas te tordyol o zibano, avri trbu las
te shuden le mulen. Vi ame opre hulyi sardam po
zibano, bax sas ke mura dake sas love, sas la jekh
buxli coxa thaj ande coxaki posotyi sas le love…
Muri dej pe stancija vi avri potyinlas o drom.
Pala mizmeri khere reslam ando Bocfölde.
Amaro kher ashilas, numa sakofelo avri sas
shu dime pe avlina, sakofelo rispisarde. Gindyi -
sar de le manusha ando gav, ke chi avas aba khere
kothar, ingerde amen ando Nyamcicko Them,
48
bevágták vele, hogy lefosta a vér, végig folyt
rajta a vér. Akkor egy másik asszonyt, az is ment
szegény kérni ennivalót, azt meg úgy
megrúgták a testibe. Annak is folyt a vére neki
végig. Sose felejtem el. Mi meg bújtunk az
anyánk mellett. Én nem is mentem ki sose ke -
nyérért vagy valamit kérni. Vót a húgom, az
kisebb vót, az kiment szegény, az hozott ne künk
torzsát. Káposztának a torzsáját, amit ki dobtak
a trágyára a konyháról. Azt szedte össze szegény,
azt hozta be nekünk.
Nem is beszéltek velünk, csak mint a ku -
tyák kal: gyerünk, kifelé, befelé, parancsszóra
ment minden. Nem kérdezték beteg vagy-e,
tudsz-e enni, van-e, tudsz-e menni. Tudja, a
gyerekek sokat felejtenek, de én voltam a leg -
idôsebb. A többiek nem nagyon tudják már,
csak talán az anyánk. Ha volt neki, tudott sze -
rezni ennyivalót valahunnan, akkor adott an nak,
amelyik éppen sírt. Jól van lányom, jól van
fiam, maradjatok, majd megyünk haza, mondta.
Vígasztalt, meg jól van jányom nincsen, hiába
kérsz, nem tudok adni. Majd megyünk haza, ha
elengednek, ha megyünk… Evvel biztatott
szegény.
(…)
Aztán egy reggel korán köllött sorakozni, azt
mondták a gyerekes anyáknak, hogy mehetnek
haza. Vonattal, vagy ahogy akarnak. Tessék,
men jenek ki, menjenek haza! Vót akit lepe dôbe,
vagy talicskán vitték, mer nem tudott men ni.
Fogták a lepedôbe, négyen fogták, úgy vitték az
állomásra, úgy tették fel a vonatra. Útközben a
vonatnak még meg is kellett állni, letenni a hullákat.
Mi is fölszálltunk a vonatra, szerencse,
maybe our mother. When she could get food
somehow, she always gave it to the one who
was crying. ‘Everything will be all right my
daughter, my son, keep still and we will go
home.’ – she said. ‘All right my daughter, I don’t
have anything, you ask in vain, I cannot give
you anything’ – she consoled me. ‘We will go
home, when they set us free, we’ll go home…’
She encouraged me.
Then one morning we had to line up early,
they told to the mothers with children that
they could go home. By train or anyhow.
‘Please, go out and go home!’ Some were
carried out in a sheet or in a wheelbarrow,
because they could not walk. They put her in a
sheet, four of them held her, carried her and put
her on a train like that. On the way home the
train had to make a stop to put down the bodies.
We had got on the train as well. Luckily my
mother had some money: she had a big pleated
skirt, it was in its pocked… She bought tickets
at the station. We had travelled to Bocfölde and
arrived home in the afternoon.
The hose was there, but everything was
spoiled. Everything had been dispersed and
turned upside down, dispersed to the courtyard.
They thought we would not come back, that
we had been taken to Germany and we would
die there. Our neighbours kept low, as if they
did not know anything. They would have been
happy, if we had never come back, who liked the
Roma in those times? Today it is better, but
then … nobody.
We lost my father in the war, it was my
mother who had to provide for us, there were

thaj ame aba mule sam. Loshajlanas te na avasas
khere, ke kon kamlas le romen atunchi? Aka nak
majlasho si, atunchi… nas khonyik.
(…)
Muro dad mulas ando marajipo, mura dake tru -
bulas te bararel amen opre, sas shtar shavoro me
lom sama pe lende. Muri dej chorri, gelas ke
gazhe butyi te kerel. Kanak muro phral aba baro
sas, vi voj gelas butyi te kerel, le dromura kerde.
Deshuinje bershengi somas kanak romeste
gelom. Kerdyilas panzh shavoro. Kanak aba barile,
vi me gelom butyi te kerav. Gelom ande
ulejeski fabrika ande Zalaegerszegi. Deshuduj
bersh kerdom butyi kathe, o bitumeno shuvas
ande gonende.
Mure sheja sa romeste gele. Si man jekh shej
ando Zalalövô, jekh ando Szentiván, jekh ande
Pápa, thaj si jekh kaver kathe manca lesko ro -
mesa, kaki shej na zsanel te vorbil, thaj na shu -
nel mishto. Vi muro shavo romnyi las pes ke,
kothe trin shavoro kerdyilas. Kathe opre kerdas
peske kher. Si man desh onoki, thaj duj piko
onoki. Mura dake sode si! Si lake bish thaj jekh
onoki, thaj inke vi le onokengi si onoki. Inja -
vardeshenge bersheskij chorri, zurales nasvalyi.
hogy volt az anyámnál pénz: nagy ráncos
szoknyája vót, annak a zsebjibe vót… Jegyet
vett az állomáson. Egészen Bocföldéig jöttünk,
délutánra hazaértünk.
A ház megvolt, de bizony minden tönkre
ment. Mindent kiszórtak, föl volt forgatva min -
den, kiszórva az udvarra. Azt hitték nem jövünk
má onnan haza, kivisznek Német or szágba, ott
elpusztulunk. A szomszédok sunyogattak,
mintha nem tudtak vóna semmit. Örültek
vóna, ha sose gyüttünk volna haza, a ci gányt ki
bírta, akkorába fôleg. Most má jobb, de akkorába
… senki.
(…)
Az apám a háborúba maradt, az anyámnak köllött
eltartani minket, volt négy gyerek, én vi -
gyáztam rájuk. Anyám elment szegény napszámba.
Aztán, mikor nagyobbacska lett az
öcsé m, kubikusokkal járt utakat csinálni.
Tizenkilenc évesen férjhö mentem. Lettek a
gye rekek, öt gyerek. Nagyobbak lettek, el men -
tem én is dolgozni. A gyárba mentem, a kô -
olajipari vállalatná Zalaegerszegen. Tizenkét
évig ott dolgoztam, három mûszakba a bitument
zsákokba meg hordókba raktuk.
A lányok elszálltak, férjhez mentek, Zala lö -
vôn van egy, Szentiványon van egy, Pápán van,
meg itt ez a szerencsétlen szegény, nem tud
beszélni rendesen, meg nem hall rendesen, itt
lakik az urával. Megnôsült a fiam is, ott há rom
gyerek lett. Itt fönn építkezett. Van tíz uno kám,
meg kettô dédunoka. Az anyámnak mennyi
van! Huszonegy unokája van, de az uno kájának
is van unokája. Kilencvenegy éves, má nagyon
beteg szegény.
four children, I took care of them. My poor
mother did daywork. Then when my brother
grew older, he went to make roads with the
navvies.
At nineteen I got married. The children were
coming: five of them. When they grew older I
went to work as well. I worked in a factory, at
the oil company in Zalaegerszeg. I worked
there for twelve years, in three shifts, we put the
bitumen in sacks and barrels.
The girls had left the nest, they got married.
There is one at Zalalövô, another at Szent ivány,
another at Pápa, and this unfortunate one, who
cannot talk and hear properly lives here with
her husband. My son had also got married, and
they had three children. He had built a house up
here. I have ten grandchildren and two greatgrandchildren.
But my mother has many! She
has 21 grandchildren, but even her grandchild
has a grandchild. She is ninety-one years old,
and she is very ill.
49

„Te xas chi xutyildem khanchi, inke chi
palyi. Sa praho sas la fejastrako sastro.
Detehara kanak opre ushtyilom o sastro
chardom. Kade sas jek piko palyi ando
muro muj.”
Kolompár Istvánné Lakatos Julianna
Inja samas phrala: trin shave thaj trin sheja.
Intye karing ame sas barvale gazhe lenge
kerasas butyi. Milajesa dyiv shinasas, thaj avri
marasas o dyiv, pala kodo muro dad zhalas le
biboldenca ando foro. Sako felo sas amen ande
luma. Mure dadeske sas bale, grasta.
Bikinelas,parudelas, ka de sas love. Amen na
samas dromara. Sas amen kher ande
Papaderecske.
Deshushtare bershengi somas kana ingerde
manmajsigo ande Pápa kothar ando Komá -
roma. Shingale duj avile rotajasa. Stadyi, puska
pe lengo phiko kade tradenas amen. Ando gu ru -
nyengo vagono shuden amen, kade inger din de
amen ando Komároma ando Csillag robija. Chi
suluma, khanchi, numa po flasteri pashjilam tele
ando bunkero. Pe jekhekavreske dumo pashjilam.
Le bibolden jekhe gyeszesza angla amen de
ingerde, kanak amen kothe samas aba na anden
maj but bibolden. Trin kurke samas kothe.
Le ketana ulavelde amenge bare rojasa gilchi
sa chik, thaj memelyiga. Po dujto te gelas vari -
kon, atunchi kothe sas jek romanyi romnyi, te
pinzharel kodo, kon zhal po dujto. Vi me ge lem
po dujto, ke kothe sas le but shavora, te shaj xan
vi von variso. Phenel e romnyi: tu aba xutyildan.
Phenav lake mure phralenge trubul.
50
„Enni nem kaptunk, de még vizet se.
Bizony nem. Meg vót deresedve az
ablaknak a vasa. Reggel korán felálltunk, a
vasrácsot nyaltuk. Így vót egy kis
nedvesség a szánkba.”
Kolompár Istvánné Lakatos Julianna
Kilencen voltunk testvérek: három fiú meg hat
lány. Vótak arra mifelénk igen gazdag, kulák
emberek, azoknak jártunk el dolgozni. A nyári
szezonban aratni, csépülni, utána az apám el -
ment a zsidókkal a vásárba. A világon minde -
nünk megvót. Az apámnak disznói, lovai. A lo -
vakat eladták, meg cserélgették, így vót pénz.
Mi nem vándoroltunk, ott vót lakásunk Pápa -
derecskén.
Tizennégy évesen vittek el, elôbb Pápára,
on nan Komáromba. Csendôrök, kettô jött bi -
cik livel. Kalap, tollas kalap, puska a vállukon,
szu ronnyal, úgy hajtottak minket. Marha vago -
nok ba vittek Komáromba, a Csillagbörtönbe.
Se szalma, semmi, csak a flaszteron feküdtünk a
bunkerokba. Egymás hátán elfértünk. A zsi dó -
kat elôttünk lévô nap vitték el, de még én ott
vótam, három hétig, addig nem hoztak senkit.
A katonák osztogattak nekünk egy ilyen
nagy merôkanál ennivalót, krumplit sárostul,
meg kukoricakása, ezt adtak. Ha másodszorra
ment az ember, akkor egy cigány asszony ott
vót, hogy megismeri, kik mennek másodszorra.
Én mentem, mert ott vót a sok gyerek, egyenek
azok is valamit. Azt mondja a cigány asszony: én
már kaptam. De – mondom – a testvéreimnek
kell. A mérôkanállal egy magyar katona olyant
‘We did not get food, not even water.
We did not. The window-frame got frosty.
We got up early in the morning and licked
the iron so we had some
moisture in our mouth.’
Mrs. István Kolompár, Julianna Lakatos
We were nine: three boys and six girls. In the
neighbourhood there were quite rich kulaks and
we worked for them. In the summer we gathered
in and thrashed the crop, and then
my father went to the fair with the Jews. We had
everything in the world. My father had pigs and
horses. They sold and exchanged the horses, so
we had money. We did not migrate, we had a flat
at Pápaderecske.
I was fourteen when they took me away,
first to Pápa then to Komárom. Gendarmes,
two of them had come on bicycles. A hat, a hat
with a feather, a rifle with a bayonet on their
shoulders, they drove us like that. We were taken
in cattle-wagons to Komárom, to the
‘Csillagbörtön’. No straw, nothing, we lay on
the ground in the bunkers. We fit in the room by
lying topsy-turvy. The Jews had been taken
away the day before and while I was there, for
three weeks, they did not bring anybody.
The soldiers gave us a this big landle of food,
muddy potatoes and mush, that was what they
gave us. There was a Romani woman to tell
who goes twice. I went, because there were
those children, so they could eat. Then the Ro -
mani lady told me I had already got. ‘But’ – I
said – ‘this is for my brothers and sisters.’ Then a

Jekh ungriko ketana le bari rojasa pe muri
dumo maladas, opre pelom. Von torgyonas ko -
the te na nasheltar khonyik. Sas maskar amende
kon tele xuttyindas andar fejastra téle ando mil -
no. Bax sas lenge. Shtar-panzh zhene.
(…)
Pala trin kurke avri kiden le ternen, thaj le mur -
shen. Mura da thaj mure cine phralen khe re
mukhne. Lom vi me opre jek shavoro sar te
muro avlas. Chi patyanas mange ke ternyake
mezisardom. „Mukh kodole shavores, thaj zha
kothe!” Kattyi phende. Kothe trade man kaj le
majbut. Andre shude vi man, thaj vi mure phe -
nya ando vagono, ando Dakhajó.
Duj-trin dyes inkerdas o drom. Atunchi
tordyolas o vagono, kanak ushtyipe phurdine,
kanak le uralimeske bombazindas. Kanak tele
phurdinde o suflisto, tradinde majdur o vago no.
Te xas chi xutyildem khanchi, inke chi pa lyi. Sa
praho sas la fejastrako sastro. Detehara kanak
opre ushtyilom o sastro chardom. Kade sas jek
piko palyi ando muro muj.
Zurales shil sas. Bax sas, ke ingerdem tate
gada manca, kade na shudrilom. Inke sas kothe
jek türjéncko romnyi, kodi andas perina tala
kodi garudyovas amen shtar zhene. Shovardesh
manush shute anda jek vagono, kodol sa mule,
numa me ashilom, numa me avilom khere
mashkar lende.
(…)
Tele kide amen ando Dakhajo pal jekhe kav -
reste, tordyisarde amen. Angluno dyes ingerde le
bibolden pe lengo than pale shuten amen. Le
nyamcocke ketana trade amen ando lageri. Sas
mashkar ame jek türjecki bashaveszki romanyi
rávágott a hátamra, hogy orron buktam.
Azok álltak ôrt, hogy ne tudjon senki meg -
szökni. De azért vótak közülünk olyanok, hogy
be vót falazva egy kis ablakszerûség, kivették a
rácsot, és a mélységbe leugrottak, meg szöktek.
Szerencséjük vót. Vagy négyen-öten.
(…)
Három hét után kiválogatták a fiatalokat, meg
a férfiakat, az anyámot meg a kistestvéreimet
hazaengedték. Vettem én is magamhoz az egyi -
ket, magamhoz fogtam, mintha az enyém len -
ne. De fiatalnak látszottam. „Engedje el azt a
gyereket, osztán oda megy”. Ennyit mondtak.
Odahajtottak a többiek közé. Bevagoníroztak
engem is, meg a nôvéremet, irány Dakhajó.
Két-három nap tartott az út. Akkor állt meg
a szerelvény, amikor riadót fújtak, jöttek a re -
pülôk, bombáztak. Lefújták a légót, elindították
a szerelvényt. Enni nem kaptunk, de még vizet
se. Bizony nem. Meg vót deresedve az ab laknak
a vasa. Reggel korán felálltunk, a vasrácsot
nyaltuk. Így vót egy kis nedvesség a szánk ba.
Rettenetes hideg vót. Az volt a szerencsém,
hogy hazulról vittem jó öltözéket, így nem fáztam
meg. Meg vót ott egy türjei cigány
asszony, az még a dunyháját is hozta, az alá bújtunk
négyen. Hatvan személyt tettek egy va -
gonba, azóta mind meghaltak, egyedül élek
azok közül, akik visszajöttek.
(…)
Leszedtek minket Dakhajóba, sorakozó, ötös
sorakozóba. Elôzô nap elvitték a zsidókat, a he -
lyükre meg tettek minket. A német katonák
haj tottak minket a lágerba. Vót köztünk egy
türjéni muzsikus cigánasszony, az tudott né -
Hungarian soldier had hit my back so hard with
the landle that I tumbled.
They guarded us so nobody could run away.
But there were some among us, who took the
bars out something like a window, which was
walled up, jumped down into the deep, and
escaped. They were lucky. Four or five people.
(…)
After three weeks they selected the youngsters
and the men, they let my mother and my litter
sisters and brothers home. I picked one of them
up and pretended she was mine. But I seemed
too young. ‘Let go of that child and go over
there’. They said this much. They sent me to the
others. They put me and my sister on a wagon,
destination Dachau.
It was a two or three day’s journey. The
trained stopped when they blew the alarm, the
planes came and bombed. When the air-raid
was over the train set off again. We did not get
food, not even water. We did not. The windowframe
got frosty. We got up early in the morning
and licked the iron so we had some moisture
in our mouth.
It was terribly cold. I was lucky, because I
had taken good clothes with me from home, so
I did not catch a cold. And there was this
woman from Türje, who had brought her eiderdown
with her and the four of us slipped in
under that. Sixty people were in a wagon, since
then they have all died, I am the only one alive
among those who has come back.
(…)
They took us off in Dachau, lined us up in five.
The Jews had been taken away the previous day,
51

omnyi, kodi zhanglas nyamcicko te vorbij.
Nasula sas le nyamcura. Sakoneste sas xaravlyi,bota,thaj
kodolasa marnas amen vi atunshi,
kana chi kerdam khanchi. Kana rigate dikh -
nam vi atunchi, kana vorta gelam vi atunchi, te
jek piko maj avri gelam vi atunchi. Le murshe
na azbanas amen, numa le SS-ketanicko zhule.
Kodol inke maj poganura sas le sar le mursha.
La jekhako pe lako vast opra sas vulusarime jek
thulyi xaravlyi, kasavi shindas pe muro shero,
palal ande muri jakha, kode zhang lom, ke korrajvav.
Xutyildom muri ja khi, kade nashlom.
Tele pashjilam, te kamlam, te na atunchi pe
kavreski angalyi pe kavresko dumo bordolandam,
apoj kade samas.
Jekh shon samas ando Dakhajovo, atunchi
andre vagonirozisarde amen, thaj ingerde amen
ande jekh kaver lageri. Kothe dore jekh thaj
dopash shon samas. Andre xutyilde amen, butyi
te keras le biboldonge zhulyenca, po sastruno
drom. Barra te kidas kethane, grablalinas, thaj
char shinasas. Pala mizmeri ando shtar-panzh
chaso andre trade amen, po amaro than de andre
nastig zsaszasz. Avri tordyuvasas pala jekhkaver,
ando shil, andral ando lageri. Ra tyako kaj le
deshujek chaso vi shelvar ginavnas amen, kade
mukhnas numa amen ando lageri.
Sas jekh baro-baro placco, o Appelplatz,
detehara kathar e trin chasi zhi kaj le oxto chasi
thaj tranda minuti avri ashuvas po shil. Kon na
birijas, kodoles, ingerde thaj andre shude les
ande mulenge gropa. Kothar opre kidenas len,
maj phabarnas len.
(…)
Ando kodo kaver lageri numa zhulya sas le.
52
metül, megértette, amit beszéltek. Durvák vó -
tak a németek. Mindegyiknél vót vagy szíj,
vagy bot, odasuhintottak akkor is, ha nem
csináltunk semmit. Ha félrenéztünk, akkor is, ha
egyenesen mentünk, akkor is, ha egy picit kijjebb
mentünk a sorból, akkor is. A férfiak nem
bántottak, csak az SS-tisztnôk. Azok még
kegyetlenebbek vótak. Az egyiknek a kezin vót
rátekerve így vastag szíj, olyant rácsapott a fe -
jemre, hátulrul a szemembe, azt hittem, mind -
járt megvakulok. Fogtam a szememet, úgy fu -
tottam. Nem tetszettem.
Lefeküdtünk, ha akartunk. Ha nem, egymás
ölibe vagy a hátára ráborultunk, osztán így vó -
tunk.
Egy hónapig ott vótunk Dakhajóba, akkor
be vagoníroztak megint, és elvittek egy másik
tá bor ba. Ott talán másfél hónapig vótunk.
Befog tak minket dolgozni a zsidó nôkkel, a
vasútra. Köveket összeszedni, gráblálni, meg a
fût fölkapálni. Délután négy-öt óra felé behajtottak
minket, de a helyünkre nem mehettünk
be. Kinn sorakoztunk a hidegbe a lágeren belül.
Este tizenegyig vagy százszor is megszámoltak
minket, úgy engedtek csak be a barakkokba.
Vót egy nagy-nagy téresség, az Appelplatz,
reggel háromtól nyolcig, fél kilencig kint álltunk,
ha hideg vót, ha meleg. Aki nem bírta, azt
fogták, elvitték, bedobták egy hullaverembe.
Oda beszórták, osztán onnan fölszedték, bevitték,
elégették ôket.
(…)
Ebbe a másik táborba már csak nôk voltunk.
Két-három napig álltunk a havas esôbe, mire
bekerültünk, hogy lekopaszítsanak, átfertôt -
so they put us in their place. The German soldiers
drove us in the lager. There was a musician
Romani woman among us, who spoke German
and understood what they were talking about.
The Germans were cruel. Every one of them
had a strap or a stick, and they hit us even when
we had not done anything. When we looked
away, when we walked in a straight line, but also
when we went out of the line a little. The men
did not hurt us, only the SS woman-officers.
They were even more brutal. One of them had
a thick strap wound on her hand, she hit my
head from behind into my eyes, I thought I was
going blind. I had my hands on my eyes and
ran. She did not like me.
We lay down if we wanted or fell on each
others lap or back and remained like that.
We had been in Dachau for a month, then
they put us on a wagon and took us in another
camp. We were there for about one and a half
month. They mad us work with the Jewish
women at the railway. We had to collect the
stones and hoe up the grass. Around four or five
o’clock in the afternoon they drove us in, but we
could not go to our place. We had to stand in
lines in the cold within the walls of the lager.
Until eleven in the evening they had counted us
at least a hundred times and then they let us
into the barracks.
There was this huge square, the Appel platz,
where we had to stand from three till quarter to
nine in the morning, whether it was cold
or warm. Those who could not bear it were carried
away thrown into a hole for the corpses.
The bodies were thrown in there, from there

Duj-trin dyes avral torgyuvaszasz ashilam ando
jivano brishind, de sar andre gelam, tele shinde
amare bala, pala kode uzharde amen. Andre
gelam kothe kaj thoven amen, kothe sakones
tele randisarde, po kaver rigate pale trade amen
te najuvas.
Xutyildam kasavi cinyi coxa thaj sano zu -
buno, amare gada, thaj amare somnakaj sa tele
line pala amende. Sode somnakaj tele kide pala
roma thaj pala biboldura le SS-ketana lopatasa
kidenas kethane. Sas kasavo ucho, sar amaro
kher. Me somas muro dadeske e majdrago shej,
karing zhalas ando foro, kothar kothar anlas
mange variso. Sas ma shtar somnakuni angrusnyi,
jekh somnakuni vering, zlaga, kadal shu -
kares sa kothe ashilas. Nashtig phendom, chi
dav le kothe.
(…)
Po sastruno drom kerdam butyi. Mishto sas.
But butyi kerdam, te xas numa jekvar dine
amen, kasavi chekmeto thaj pahonde ropaj.
Amenge vi kodi lashe sas. Kathe ande kode sas
amenge maj mishto, ke angla e gazkamora sas
tele shudime sakofelo zeleno chutri ropaj,
kolompri. Kana avri zhanglam te nashas jekh
piko, tala amari phak shindam thaj nashilamtar.
Kade zyhuvindom majdur, te shaj zhanglom
xajipo te chorav, te na zyhanglomas atunchi vi
me opre shudomas mure taxtaji. Kade sas le
amenca, te murdajves, murdajves.
Jekh baro, zuralo nyamcicko doktori, chi
zhanav so sas lesko anav, dore kodo kerdas
amenca, te na avel amen maj but shavora. Te
phenav o chachipo? Anda amari mizh pusavelas
ande jek kurko trin-shtar pusado. Chi du khalas
lenítsenek minket, megfürödjünk. Bemen tünk a
fürdôbe, az egyik oldalon mindenkit mindenhonnan
leborotváltak, a másik felén meg mindjárt
küldtek mosakodni.
Kaptunk ilyen kis szoknyát meg vékony
kabátot, a ruháinkat, meg az aranyakat mind
leve tették. Ami aranyakat leszedtek ott a cigá -
nyok tul meg a zsidókrul azok az SS-katonák…
lapáttal szórták. De vót olyan magas, mint a
házunk teteje. Én vótam apám kedvencebb
lánya, akármelyik vásárba ment, úgy haza sose
jött, hogy ne hozott vóna nekem valamit. Vót
négy aranygyûrûm, egy nyakláncom, fülbevalóm,
karkötôm, azt mind szépen oda kellett
adni. Nem mondhattam, hogy nem.
(…)
A vasúton dolgoztunk. Jó vót. Sokat dolgoztunk,
de enni naponta csak egyszer kaptunk,
olyan csekmetett fagyos répát. De nekünk az is
jó vót. Itt azzal vót jobb helyünk a többitôl,
hogy a gázkamra elôtt vót lerakva az égvilágon
minden, krumpli, póré, zöldség, csutri répa.
Mikor ki tudtunk egy kicsit szökni, egyet el lop -
tunk, a hónunk alá vágtuk, osztán szaladtunk.
Úgy éltem túl, hogy tudtam élelmet lop ni,
másképpen én is feldobtam vóna a talpamat. Ha
ügyes vótál, tovább éltél. Úgy vótak ve lünk, ha
megdöglesz, megdöglesz.
Egy nagy, erôs német orvos, nem tudom mi
vót a neve neki, talán azt tette velünk, hogy hát
ne menstruáljunk. Elmondjam nyíltan? A sze -
mérmes testünkbe adott három-négy injekciókat,
heti egyszer. Nem fájt az semmit se.
Akkor nem is jött meg, de késôbb igen, mert
gyermekeim is születtek már itthon.
they took them and burned them. (…)
In this other camp there were only women. We
had stood in the sleet for two or three days
before we were let in to be bared, disinfected
and to wash. We went in the bathe, where on
one side they shaved us everywhere, and on the
other side they sent us to have a wash.
They gave us a little skirt and a thin coat,
they had taken away all of our clothes and
removed all the gold from us. The gold, that
they had taken away from the Roma and the
Jews there, the SS-soldiers… scattered with a
shovel. There was a pile so high as the roof of our
house. I was the favourite daughter of my
father, so when he went to the fair, he did not
come back without bringing something for me.
I had four gold rings, a necklace, a pair of earrings,
a bracelet and I had to give them all. I
could not say no.
(...)
We worked at the railways. It was good. We
worked a lot but they only gave us food once, a
small, frozen carrot. But for us it was okay. We
were better off then others, because in front of
the gas chambers there were everything in the
world: potatoes, leeks, vegetables, carrots. When
we were able to get out, we stole one put it
under our arms and ran. I only survived because
I was able to steal food, otherwise I would have
died… If you were smart, you lived longer. They
did not care, if you died, you died.
A big, strong German doctor, I don’t know
what his name was, he made us not err.. not to
menstruate. Shall I say it frankly? She gave three
or four injections in our genitals once a week. It
53

khanchi. Atunchi chi na avilas amendar rat, maj
palal avilas, ke rakhadyile man shavora kathe
khere.
(…)
Avilas o fronto. Phendas e türjecki romnyi:
adyes te na ingrena amen kathar, tehara le la -
geresa kethane opre phabaren amen. Vorbi sarde
le nyamcura thaj voj hatyarlas lengi shib.
Tradenas amen andel punre po drom, kaj o
foro avral kamle te ingren amen, tala vesh o
sanco aba kerde amenge. Kasave lunges ashenas
le manusha, dikhasas thaj na diklam lengo agor.
Kade nashadyilam sar bombazinas le uralimas -
kura, le SS-ketana tele pasljine sa ando shanco.
Ame nashadyilam. Nashadyilam, ando lasho
chaso te phenav, kathar kede sa numa zhasas.
Andre gelam ande le nyamcenge khera, jekh
cini mol thaj kafeva pilam, thaj gelam majdur.
Kade reslam khere. Jekh shon gelem andel pun -
re kana ando Ungriko Them reslem.
(…)
Pala jek bersh primevarasa avilom khere muri
phenyasa. Chi somas khere nichi jek shon, tele
internalisarden man ando Veszpremo. Le ga -
veske manusha avri phende man le shingalenge
ke khere avilom, kodol pale ingerde man mure
kaver phralesa kethane.
But zhene samas kothe ande kasavo than, kaj
vi o but dyiv shuven. Na las sama pe amende
khonik. Angla fejastra sas jekh bari drakhengi
bar, sako ratyi andar fejastra tele zha nas thaj
annas opre le but drakha. Me kadale phralesa
kethane vorbisardom, phendom leske, shun
kathe vi amen mangas kadalen te mukhen vi
amen tele, te shaj anas opre drakha. Majsigo tu
54
(…)
Jött a front. Mondta a türjéni asszony: hogy ha
minket máma, vagy holnap innen el nem
visznek, gyermekeim, a lágerral fogunk együtt
felrobbanni. Beszélték a németek, ô meg ér tette.
Hajtottak minket gyalog az utakon, a városon
kívül akartak az erdô alatt vinni, a sánc már
meg vót készítve. Olyan hosszú vót a sor, akár -
hogy néztünk hátra, nem láttuk a végit. Úgy
menekültünk meg, hogy támadtak a repülôk, az
SS-katonák meg mind lefeküdtek a sáncba.
Mink meg elszöktünk. Megszöktünk, hogy jó
órába mondjam, és attól fogva csak mentünk.
Bementünk a német házakhoz, pici brot, kaffe,
alászolgálja, mentünk tovább. Így érkeztünk ha -
za. Egy hónapig gyalogoltam, mire Ma gyar -
országra értem.
(…)
Egy év után, tavaszon jöttem haza a nôvéremmel.
De nem vótam otthon talán egy hónapig
sem, Veszprémbe leinternáltak. A falusiak jelentettek
a csendôröknek, hogy hazajöttem, azok
meg elvittek egy másik unokatestvéremmel
együtt.
Nagyon sokan vótunk egy olyan helységben,
mint egy magtár. Nem vigyázott ránk
senki. Az ablak elôtt vót egy nagy szôlôs, minden
este az ablakbul lementek és hozták föl tás -
kaszám a szôlôt. Én evvel az unokatestvé rem -
mel össze beszéltem, mondom neki, te, mink is
megkérjük ezeket, hogy engedjenek le, osztán
hozunk fel szôlôt. Elôször te mész, utána meg
én. Összekötöztük a lepedôket, azon csúsztunk
le. Ôt leengedték, nekem meg azt mondták, en -
gem nem engednek, mert én megszökök.
did not hurt. Then I did not have my period, but
later I did, because I had children back at home.
(…)
The front was coming. The woman from Türje
said: ‘If they will not take away from here today
or tomorrow, then we ill explode with the
lager.’ The Germans were talking and she
understood them.
They drove us on foot on the roads, they
tried to take us away in the forest where they
had already built the mound. The line was so
long that, when we looked back, we could not
see its end. We escaped them when the planes
attacked and the SS-soldiers all lay down in the
mound. We ran away, thank and from there we
walked. We dropped by German houses, a little
‘brot, kaffe’, good-bye, and we went onward.
This was how we had arrived home. I had been
walking for a month before I arrived to
Hungary.
(…)
After a year, in the spring, I arrived home with
my older sister. But I was not home for a
month, when they interned me to Veszprém.
The villagers notified the gendarmes that I had
arrived, so they took me away with another
cousin of mine.
There were a lot of us in one room, like a
granary. Nobody guarded us. In front of the
window there was a huge vineyard and every
night they climbed out the window and
brought up bags of grapes. I told this cousin of
mine: ‘Let’s ask them to let us climb down and
bring grapes back! first you go and then me.’ We
tied some sheets together and slipped down.

zha, pala tute me. Kethane phanglam colura,
thaj kade gelam tele. Les tele mukhne man ge
pale kode phende, man na mukhen avri, ke me
nashadyuvav. Phendom lenge me na na shavtar,
numa te mukhen man tele. Te na muk nasas man
vi atunchi tele xutyisardomas, te merav merav.
Tele mukhne man, phenav la shake, abakanak
nashadyilam.
Sar jekh thaj dopash kurko samas kothe,
avile aba pala amende muro dad, thaj muro
phral o Gyula ande le papirura, avri te len amen
andar o lageri. Angluno dyes nashadilam ando
Szentgálo, kaj le nyamura rakhadyilam lenca.
Rodenas amen le shingale, chi rakhle amen ke
kaver dyes gelamtar kaj mure dake nyamura.
Zhi kathar e primevara zhi kaj e tomna kothe
somas, ke kothe na rodenas ma. Kasa nashadyilom,
kodi nyamo sas mange, khere gelas, xutyilde
la igerde la ande Pápa. Pala late gelas lako
piramno thaj das la duhano, sostar nasvalyi
kerdyilas. Ingerde la kaj o doktori, kothar
nasha dyilas le shavesa, kon lasa beshlas pe jek
trajo.
Dehogyis szökök meg, csak engedjenek le. Ha
nem engedtek vóna, akkor is leugrottam vóna,
ha meghalok, meghalok. Leengedtek, mondom
a lánynak, na, most így megszöktünk
Vagy másfél hétig vótunk ott, már jött utánunk
az apám, meg a testvére, a Gyula, hozták a
pa pírjainkat, hogy kivegyenek az internáló
táborbul. Pont elôtte való nap szöktünk meg,
Szent gálba a rokonoknál találkoztunk velük.
Keres tek a csendôrök, de nem találtak, mert
másnap elmentem az anyám rokonaihoz. Ta -
vasztul ôszig ott vótam, ott nem kellett bújkálni.
Akivel megszöktem, ez a rokonyom meg
hazament, megfogták, elvitték Pápára. Az ud -
varlója utánament, adott neki bagót, amitôl a
lány rosszul lett. Elvitték az orvoshoz, onnan
szö kött meg a fiúval, aki egy életen át a társa
volt.
They let her go, but they told me they would
not let me because I would run away. ‘I won’t
run away, just let me down!’ If they hadn’t, I
would have jumped, if I would die, I would die.
They let me down and I told the girl we had
escaped.
We were there for one and a half weeks when
my father and his brother Gyula brought our
papers to get us out of the internment camp.
But we had escaped just the day before, and met
them in Szentgál at our relatives’. The gendarmes
were looking for us, but they could not
find us, because the day after went to my mother’s
relatives. I was there from spring till
autumn, there I did not have to hide. The
cousin, with whom I escaped went home, they
arrested her, took her to Pápa. Her suitor went
after her, gave her tobacco, and she became
unwell because of it. They took her to the doctor,
and she escape from there with the boy,
who was her lifelong companion.
55

Sheja
Lányok
Young girls

„Kothe feri zhulya samas, ba na reselas
khanchi. Inke sas vaj panzhvar des shavora.
Avri te trade lenge dejan butyi te keren,
duj zhulyan xutyilde andre, hoj tumna feri
o xul te xosen opre tela lende. Ba, haj
chuchi pelas maj but, butivar sas kasavo, pe
soste khere reslas leski dej, o shavoro aba
mulo sas. Chi te khal, chi chuchi te pel na
line, na grizhinaspe lenca. Zurales but
romane shavora mule. Anda kodola na gelas
khere chi jek. Kothe mule sa. Nas gracuja.”
Rafael Ilona
Ande Adacsa rakhadyilem, bisht thaj okto, ando
augustushi. Shov zhene samasphrala: duj shave
thaj star seja. Muro dad ande Pesta kaj o sastruno
drom phirelas butyi te kerel, thaj le maj
phure phuvaki butyi kerenas.
Ando shtarvardesh thaj shtarto bersh, po
rashajako dyes avile pala amende le shingale.
Panzh familija ingerde. Sa mure nyamura sas,
mure bacsivura. Kode phende, gugle ropaja te
kidas, ingren amen ande Hatvana. Na pehende,
ke ingren amen ando Nyamco, vaj vareso.
Ande Hatvana andre shute amen ande
biboldengi khangeri. Kothe samas jekh kurko,
kothar ingerde amen ande Komaroma, khaj aba
le shingale thaj le ketane zhukarnas amen. Sas
kothe sako falo manusha, ungricka, rom, kon
purrisarde penge thema. Vaj pe kaste xolyalyvenas
anda vareso.
Ande Komaroma pala panzh dyes kodephende:
kathar o deshupanzhto bersh maj phu -
58
„Ott csak asszonyok voltunk, de nem
számított semmit. Meg volt vagy ötven
gyerek. Ha az anyjukat kihajtották dol -
gozni, két nôt fogtak be, hogy éppen csak a
szart türüljék fel alattuk. De hát szopós
volt a legtöbb, sokszor volt olyan, mire hazatért
az anyja, a gyerek már halott volt. Se
enni, se szopni nem kaptak, nem törôdtek
velük. Rengeteg cigány gyerek halt meg.
Azokból nem került egyetlenegy se haza.
Ott haltak meg mind. Nem volt
kegyelem”.
Raffael Ilona
Adácson születtem huszonnyolc augusztusában.
Hatan voltunk testvérek: két fiú, négy lány.
Édes apám Pestre járt a vasútnál dolgozni, az
idôsebbek meg summások voltak.
Negyvennégyben, mindenszentek napján
jöttek értünk a csendôrök. Öt családot vittek el.
Mind a rokonaim voltak, a nagybátyáim. Azt
mondták, cukorrépát szedni visznek Hat vanba.
Nem mondták, hogy kivisznek minket Né met -
országba, vagy valami.
Hatvanban betettek minket a zsidó temp -
lom ba. Ott voltunk egy hétig, onnan továbbvittek
Komáromba, ahol már csendôrök meg
katonák vártak minket. Volt ott mindenfajta
ember, ma gyar, cigány, hazaárulók. Vagy akire
hara gudtak valamiért.
Komáromba öt nap után azt mondták: a
tizenötévesnél idôsebb férfiak és nôk, akiknek
családja nincs, jelentkezzenek. Persze, a legtöbb
férfi kiállt, mert mind fiatalok voltak. Talán nem
‘There were only women there, but it made
no difference. And there were about fifty
children. When their mother was driven to
work, they made the women clean up the
faeces underneath them. But many of them
were still nurslings, and in many cases, by
the time their mother had arrived, they
were already dead. They could not eat, could
not suck, nobody took care of them. Many
Roma children died. None of those got
home. All of them died there. There was no
mercy.’
Raffael Ilona
I was born in Adács, in the August of 1928. We
were six: two boys, four girls. My father worked
in Pest at the railways, the elder child ren were
seasonal workers.
The gendarmes came on All Saint’s Day in
forty-four. They took away five families. All of
them were my relatives, my uncles. They said
they would take us to harvest sugar-beet in
Hatvan. They did not say they would transport
us to Germany.
When in Hatvan they squeezed us into the
Jewish synagogue. We had been there for a week
when they took us to Komárom where the gendarmes
and the soldiers were already waiting
for us. There were all kinds of people:
Hungarians, Roma, traitors, anybody, with
whom the gendarmes were angry.
In Komárom, after five days, they said all the
men and women over fifteen who did not have
families should raise their hands. Of course,

e mursha thaj le zhulya, kas naj shavora, te
ushtyon avri. Sar tena, le maj but mursha avri
torgyile, ke sa terne sas. Dore chi na ashlas
shtarendar maj but. Le maj buten sa ando
vagono shute. Pala kode vi le zhuvlyan kade
ulade avri.
(.... )
Nas kothe chi jekh drabaslo. Mule kothe panzhdesh-deshupanzhe
bershenge ande box. Sas
kothe jekh bunkeri, kothe andre shinde le
mulen. Hoj khana ingerde len kothar, kode na
zhanav, ke na dikhlem. Ba kode zhanav, hoj -e
mule cine shavora butaig sas kothe. Zhi khaj
trin-shtar dyes, thaj lenge deja, lenge dada
nasthig gele kothe.
Marde-mudarde amen, tena tordyilam kade,
pala jekh khavereste. Jekhvar vi man, ke garadyilem
pasha muri dej, khaj le shavora. Zurales
marde man.
Pala jekh kavereste trubusardas te tordyuvas.
Kas nas shov savora, avri shute jekh litero palyi
– ke nashtig shaj phenenas pe leste, hoj xabeni
– thaj e zhulyi kode te phendas, hoj cerraj, ke
but zhene sam, atunchi e kutachesa inke vi pe
lende cirde le ketane. Mura dake kade mar de
andre lako shero.
Pala jekh-jekh thaj dopash kurko vi amen
ando vagono shute. Anda amari familija feri
mure dades, thaj man ingerde maj dur, ke le
maj but shavora sa maj terne sas mandar. Ko da -
len mukle. Dine jekh kila manro thaj kasavi zu -
ra les londi goj. Ba palyi na dine.
Kade shaj gelam opre ando vagono, hoj feri
papuchi shaj sas pe amaro punro, jekh coxa pe
amende, thaj zubuno. Sas le bibolde zhulya,
is maradt négynél több. A többieket mind va go -
nokba rakták. Azután válogatták a nôket is,
ugyanígy.
(…)
Nem volt ott egy orvos se. Meghaltak ott öttíz-tizenkét
évesek az éhségbe. Volt ott egy
bunker, oda bevágták a halottakat. Hogy mikor
lettek elszállítva, azt nem tudom, mert nem láttam.
De azt tudom, hogy a halott kisgyermekek
sokáig ott voltak. Három-négy napig is,
és nem mehettek oda a szülôk.
Ütöttek-vertek minket, ha nem álltunk úgy
be a sorba. Egyszer engem is, mert elbújtam az
anyám mellé a gyerekekhez. Nagyon meg ver -
tek.
Sorba kellett állni. Akinek volt hat gyereke,
kitettek egy liter vizet – mert nem lehetett rá
azt mondani, hogy étel – és hogyha a nô azt
mondta, ez kevés, mert sokan vagyunk, akkor a
korbáccsal még rájuk is húztak a katonák.
Az anyámnak így vágták be a fejit.
Egy-másfél hét után ránk került a sor, hogy
va gonokba tegyenek. A mi családunkból csak
édes apámat és engem vittek tovább, mert a
töb bi gyerekek mind fiatalabbak voltak. Azokat
elengedték. Adtak egy kiló kenyeret meg ilyen
nagyon sós lecsókolbászt. De vizet nem adtak.
Úgy mehettünk fel a vagonba, hogy csak
cipô volt a lábunkon, egy szoknya rajtunk, meg
a ka bát. Voltak a zsidó nôk, akiket azelôtt szállítottak
el, azok vihettek magukkal ruhákat. Mi
nem.
Reggel vittek, estére már ott is voltunk.
Egy szer állt meg a vonat, mert szônyegbombá -
zás volt. Ott álltunk vagy két órát, de nem nyi-
most of the men stepped out, because they were
young. Maybe only four remained. The others
were all put in wagons. Then they selected the
women similarly.
(…)
There were no doctors, not one. Five, ten,
twelve-year-old children starved to death.
There was a bunker, where they threw the bodies.
I did not see them carry the bodies away.
But I know that the dead children were there
for a long time. Three or four days passed before
the parents were allowed to go home.
They thrashed us when we did not stand in
line properly. Once they hit me, because I hid
behind my mother next to the children. They
hit me hard.
We had to line up. For those who had six
children, they put out one litre of water
– because we could not call it food – and when
the woman said it was not enough, there were
many of us, the soldiers hit her with a whip. This
was how they had slammed my mother’s head.
After one or two weeks it was our turn to be
put in the wagons. Of our family, they only
took my father and me, because the other children
were all younger. They let them go. They
gave us a loaf of bread and a very salty sausage.
But we did not get water.
We were only allowed on the train with
shoes on our feet, a skirt and a coat on us. There
were Jewish women transported before us, who
could take their clothes. We could not.
We left in the morning and by the evening
we arrived there. The train stopped once
because of carpet bombing. We stopped for
59

kodalen angla amende ingerde, kodola shaj
ingerde penca gada. Ame na.
Detehara ingerde amen, pe ratyi aba vi kothe
samas. Jekhvar tordyilas o zibano, ke collarebombe
shudenas tele. Kothe tordyilam vaj duj
chaso, ba na puterde avri le vudara. Kade izdra -
nas le vagonura, maj kethane pele. Ame pale
kothe andre izdrasas.
(…)
Ando Dachau zhi kaj detehara turbusardas te
azhukharas. Marlas amen o jivaslo brishind. Sas
amenca vi kasavi romnyi, kas cino shavoro sas,
chi shonesko nas. Marlas vi les o brishind, jiv.
Duj kasave cine mule pe detehara.
Atunchi po plashtya shinde amen, pe sako
rig kaj feri zar sas, de kasave kasthune shaplyi pe
amare punre, thaj jekh sani coxa, thaj zubuno.
Ande kodola ivendisardam avri. Pe detehara ka -
ji kaveja dine bi sogodi. Po mizmeresko xa ben
gilchengi kozha, pe ratyi pale kaji kaveja.
So tele shute pala bibolde, kodala trubusardas
te ulavas, po platzo. Vagonenca andre ande le
ketanenge gada, thaj amenca tele kidadele. Sas
vi kasavo, hoj ande gada andre sas e mule
ketaneske vast vaj punre. No, kadi pala kode nas
slobodo te keras… Jekhvar jekh romani romnyi
andre las ando rat, khoshlas pesko muj, thaj nasvalyi
kerdyilas.
Kothe avri maladas e sheresko thaj e peresko
tifusi kathar le mule. Ande kodol zurales but
zhene mule. E peresko tifusi tela jekh lasho kur -
ko avri shiladas le popularen anda lageri. Te la
trin dyes mudardas majna sakones.
Te mulas varekon, avri tubusardas te ingren
les andro najarimasko than. Feri po kaver dyes
60
tották ki az ajtókat. Annyira reszkettek a vago -
nok, majd összedôltek. Mi meg ott bent resz -
ket tünk.
(…)
Dachauba reggelig várnunk kellett. Vert minket
a havas esô. Volt velünk olyan asszony is, akinek
picije volt, még hónapos se. Verte azt is az esô,
hó. Két ilyen pici is meghalt reggelre.
Akkor kopaszra nyírtak mindenhonnan, ahol
csak szôr volt, adtak ilyen fapacskert a lá bunkra,
meg egy vékony szoknyát és kabátot. Abban
teleltünk ki. Reggelre feketekávét adtak minden
nélkül. Ebédre krumplihajat. Vacsorára me -
gint feketekávét.
Amit levettek a zsidókrul, azt kellett válogatnunk
a platzon. Vagonokkal beszállították a
ka tonák ruháit, és mivelünk szedették le. Volt
olyan is, hogy a ruhába benne volt a halott ka -
tona keze vagy lába. No, ezt utána betiltották.
Egyszer az egyik cigányasszony a vérbe kapott
bele, megtörülte a száját, és elfertôzött.
Ott ütött ki a fej- és hastífusz a halottaktól.
Abban haltak meg rengetegen. A hastífusz egy
jó hét alatt kisöpörte a népet a lágerbul. Három
nap alatt megölt majdnem mindenkit.
Ha valaki meghalt, ki kellett vinni a für dôbe.
Csak másnap szállították el. Ha volt ci gány
halott, azt a cigánynak kellett kivinnie. Együtt
voltunk, de ha halott volt, akkor a ci gány vitte a
cigányt, magyar a magyart.
(…)
Olyan sokan haltak meg, hogy azt nem is lehet
elképzelni. Kivált késôbb, a gyûjtôtáborba. A
gyûjtôbe hat hónapot húztam ki. Dachauból
há rom hónap után teherautókkal szállítottak
about two hours but they did not open the
doors. The wagons were shaking so hard, they
almost crumbled. And we were trembling
inside.
(…)
We had to wait in Dachau until morning. We
were hit by the sleet. There was a woman with
us who had a baby not even a month old. The
rain and the snow were hitting them as well.
Two babies died before morning.
Then they shaved us in every place where we
had hair, they gave us wooden slippers, thin
skirts and coat. We lived through the winter in
that. For breakfast they gave us plain coffee. For
lunch, potato skins. For dinner, coffee again.
We had to separate the clothes that they had
taken off the Jews on the ‘platz.’ Soldiers’ uniforms
arrived in trains, and we had to take them
off the wagons. In some cases an arm or a leg of
the soldier was in his clothes. Well, later this was
forbidden. Once a Romani women dipped her
hand in blood, touched her mouth and became
infected.
Because of the dead bodies many had
become infected with typhus. Many had died
from it. The fever killed everybody in the lager
in a week. In three days it killed almost everybody.
When somebody died, he had to be taken to
the baths. They only carried him away the next
day. When the dead person was a Rom than a
Rom had to take him out. We were together,
but the Roma carried the Roma and the
Hungarians carried the Hungarians.
(...)

ingerde les. Te sas romano mulo, kodoles ro -
meske trubusardas avri te ingrel. Kethane sa -
mas, ba mulo te sas, atunchi o rom ingerlas e ro -
mes, o ungricko e ungrickes.
(…)
Kasave but zhene mule, hoj kodo nashtig shaj
gindyin. Ba maj dulmut, ando kethane diklipesko
lagero maj but mule sas. Ando kethane
diklipesko lagero shov shon cirdem avri. Ando
Dachau pala trin shon, phare vurdonesa in gerde
sakones maj dur, perdal o Berlino, ande ka savo
kethane diklipesko lagero. Kattyi feri sod e
zhangle, andre pizdine amen. O drom nas lungo,
dore jekh- duj chaso. Na zhanav aba e thanesko
anav, feri kode hoj perdal o Berlino sas. Sas
kothe ungricko, bolgaricko, hollan dic ko roma
vaj des falo populalura. Amenge jekh parni
chipta sas perdal farbime pe amare gada.
Nashtig lamles tele chikana, pala kodo pinzha -
renas amen.
Me ando panzhto barakko somas, trin ucho
pato anda phalya, ba pe kodo chi suluma, chi
kapa, khanchi. E pusto phaly. Chi tatyariko nas,
te pashlyuvas nastug shaj, vi pahosajlamas. Pe
jekh pato vi desh zhene beshasas, jekh ka ve reske
burdajdam, kade tatyarasas jekh kaveres.
Pala trin dyes andre shute ame kothe, kaj
kiden tela phuv le barra… Pala jekh kavereste
torgyarde amen, shuvasas opre le barra. Kana
va resavo inkestoske na fajlas vareso, khutyildas,
dru kisardas o maj opruno thaj sa burdajdam.
Ko de sas amari bax, hoj ama na samas kothe, kaj
kiden tela phuv e barra.
Zurales pogane sas. Detehara tena fajlas les -
ke amaro muj, feri tele marlas e kutachasa. Pala
mindenkit tovább Berlinen túl, ilyen gyûjtô -
táborba. Amennyit csak be tudtak gyömöszölni.
Az út nem volt hosszú, talán egy-két óra.
Nem tudom már a hely nevét, csak azt, hogy
Berlinen túl volt. Volt ott magyar, bolgár, zsi dó,
holland, cigány, vagy tízfajta nép. Nekünk egy
fehér csík volt keresztbefestve a ruhánkon. Nem
vehettük le soha, arról azonosítottak bennünket.
Én az ötös barakkba voltam, három magas
ágy deszkából, de azon se szalma, se takaró,
sem mi. A puszta deszka. Kályha sem volt, fe -
küd ni nem lehetett, meg is fagytunk volna. Egy
ágyon ti zen is ültünk, egymásnak dôltünk: így
mele gí tettük egymást.
Három nap után betettek minket a sóderbányába.
Sorba állítottak minket, dobtuk felfelé
a só dert. Ha valamelyik tisztnek nem tetszett
va lami, fogta, meglökte a legfelsôt és mind dôl -
tünk. Az volt a szerencsénk, hogy nem volt víz
a bányába.
Nagyon kegyetlenek voltak. Ha nem
tetszett ne ki a pofánk, csak levert a korbáccsal.
Egy idô után már annyi beteg volt, hogy egy
éjszaka a katonák hordták el ôket. Állítólag a
sóderbányába dobálták be ôket. A még élôket,
de nagyon betegeket bevitték egy pajtaszerû -
ségbe, leszapulták ôket, és bedobtak egy égô
gyufát. Úgy égtek, mint a fa. Volt, akinek a sze -
me láttára az egész családját így ölték meg.
Tízet vittek be. A tizenegyediknek kellett meggyújtani
a gyufát és bedobni. Utána ôt is elégették.
Ez Ravensbrückben volt, egy zsidó asz -
szony mesélte ezt.
(…)
It is impossible to imagine how many people
died there. And later, in the concentration
camps. I was there for sixth months. After three
months in Dachau, we were taken on trucks
beyond Berlin to one of these concentration
camps. They stuffed in as many people as they
could. It was not a long way from there, maybe
one or two hours. I don’t know the name of the
place, just that it was beyond Berlin. There were
Hungarians, Bulgarians, Jews, Dutchmen,
Roma at least ten ethnic groups. We had a
white band painted on our dress. We could not
take it off, because they identified us by them.
I was in barrack number five, three tall beds
made out of boards, no straws or blankets on
them. Just bare boards. There was no stove, we
could not lie down, we would have frozen to
death. Ten of us were sitting on a bed, leaning
against one another: heating each other this
way.
After three days we were taken to gravelmine.
We were lined up, and had to throw up the
gravel. When an officer did not like something,
he grabbed and pushed the one on the top and
then all of us tumbled over. We were lucky,
because there was no water in the mine.
They were very cruel. When an officer did
not like our face, he hit us with a whip. After a
while, there were so many ill people, that the
soldiers had to carry them away one night.
Allegedly, they threw those who were still alive
into the gravel-mine. But the very ill were
taken into something like a barn, where they
were beaten. Then the gendarmes threw a burning
match on them. They were burning like
61

jekh vrama aba kattyi nasvale sas, hoj jekh ratyi
le ketane phirade len. Kode phenenas, kote
shude len, kaj kiden tela phuv le barra. Kon inke
trejinas, ba zurales nasvale sas, andre ingerde len
ande jekh shtala falo, mudarde len, thaj andre
shute jekh phabardyi mashina. Kade phabonas,
sar le kasht. Sas, kaske angla leske jakha
mudarde leske intrego familija. Deshen ingerde
andre. E deshu-shtartoske trubusardas andre te
phabarel e mashina thaj andre te shudel les. Pala
kodo vi les phabarde. Kado an do Ravensbrück
sas, jekh biboldi zhulyi phendas kadi.
(…)
Pogana sas. Detehara po shtar chaso sas o ushty -
harimo. Te na zhanglan pe jekh tele te xuttyes
pala priccho, marnas-mudarnas. Sas vi kasavo,
kon na zhanglas aba te mishkhisajvel. Kodeles
shereste marde. Ande kodo shil pu rangles, avri
te torgyon shelappelen. Ame, ro ma inke maj
mishto sikle samas phurangle te avas, ba e raja
zhulyange punre pahosajle ando jiv, pe soste
andre shaj gelam. Bute zhulyan mu darde sereste,
kon duma dine, hoj sostar ke ren kadi.
Me aba detehara po shtar chaso ande pitara
simas. Ingerdem o mas. Jekvar apol avri marde
muro dand le nyamcura. Chordam o mas, apol
xutyilde amen, avi cirde muro sasto dand.
Jekhvar jekh zhulyi opre andas anda pitara
varesar duj ropaja. Dikhlela, andre torgyaldela
mashkar elektromoshosa pherdo sirme. Kade
dophash metero shaj sas mashkhar lende. Kothe
sas ratyi – dyese. Ba pordal reslas les. Me pale,
kattyi maripo na diklem, sode voj las kathar
jekh nacicko zhulyi, kana avri linela. Opre vu -
lusardas lake bala pe pesko vast, thaj peske
62
Kegyetlenek voltak. Reggel négykor ébresztô.
Ha nem tudtál rögtön leugrani a priccsrôl,
ütöttek-vertek. Volt olyan is, aki nem tudott
már megmozdulni. Azt agyonverték. Abban a
hidegben mezítláb kinn állni sellappelen. Mi,
cigányok még jobban szokva voltunk a me zít -
lábhoz, de az úri nôk lába elfagyott a hóba, mi -
re bemehettünk. Sok asszonyt ütöttek agyon,
mert odaszólt, hogy miért csináljátok ezt.
Én már reggel négykor a konyhába voltam.
Vittem a húst. Egyszer oszt kiütötték a fogamot
a németek. Loptuk a húst, oszt elkaptak, ki húz -
ták az egészséges fogamat.
Egyszer egy asszony felhozott a konyhárul
valahogy két répát. Meglátták, beállították az
áram mal teli drótok közé. Úgy fél méter
lehetett köztük. Ott volt éjjel-nappal. De túl -
élte. Én még annyi verést nem láttam, amit az
kapott egy náci nôtôl, mikor kivették. Fel te ker -
wood. There were people whose whole families
were killed like this in front of their own eyes.
Ten were taken inside. The eleventh had to light
the match and throw it in. Then they burned the
eleventh one as well. It was in Ravensbrück, a
Jewish woman told me this.
(…)
They were cruel. The alarm was at four in the
morning. When you did not jump off your
plank-bed right away, they thrashed you. There
were some who could not move. They beat
them to death. In that cold we had to stand
barefoot on the ‘selappel’. We, Roma, were
accustomed to be barefoot, but the ladies’ feet
had frozen in the snow before we could go
inside. Many women were beaten to death,
because they asked why they were doing this to
us.
I was already in the kitchen at four. I was
taking the meat. Once the Germans knocked
out my teeth. We were stealing meat and they
caught us and pulled out my good teeth.
Once a woman brought two carrots up from
the kitchen. They noticed it and put her in
between electric wires. There was about half-ameter
between these wires. She was there night
and day. But she survived it. I had not seen as
many beatings as she got from a Nazi woman
when they pulled her out. She tied her hair to
her arm and kicked her
stomach with her boots. In these cases, everybody
had to stand outside and watch what
would happen to those who had stolen something.
She also hit her eyes with her fist. She
was not human anymore. Those who talked

kherenca delas ladini lako per.
Atunchi sakoneske avral trubujas te torgyol,
hoj te dikhel so pecisajvel, varekon te chorela.
Inke dukhumasa marlas lake jakha. Anda kode
maj dur nas manushnyi. Kon duma das palpale,
anda kodo maj dur nas manush. Kodoles kade
mudarde. Zurales bute popoularen kodalesa
shu te tela phuv.
But zhene zumadepe, te nashentar, ba xu -
tyildelen. Atunchi avri torgyarde intregone la -
geros, kade sikade, hoj mudaren kon zuma valpe.
Opre unglade len vaj pushkede len.Vaj kattyi
marde len, inke chi mule. Kothe feri zhu lya
samas, ba na reselas khanchi. Inke sas vaj panzhvar
desh shavora. Avri te trade lenge de jan butyi
te keren, duj zhulyan xutyilde andre, hoj tumna
feri o xul te xosen opre tela lende. Ba, haj chuchi
pelas maj but, butivar sas kasavo, pe soste khere
reslas leski dej, o shavoro aba mulo sas. Chi te
khal, chi chuchi te pel na line, na grizhinaspe
lenca. Zurales but romane shavora mule. Anda
kodola na gelas khere chi jekh. Kothe mule sa.
Nas gracuja.
(... )
Jekhvar jekh phinzhardyi zhulyi, kon jekhe maj
nevo grupposa avilas, kode phendas mange:le
tele o blokko pala tye gada, tena las opre e bu -
tyi. Sov zhene tele lam, maj opre shuvasles te -
hara. Anda ashtargyesko mato kasavo cino
blok ko sas, pe kodo sas muro anav. Chi lam
sama, hoj opral tela emeleto shunel amen jekh
inkestocki zhulyi. Karing kergyile, so gindis?
Ande jekh kher, kaj kade sas le mule pe jekh -
khavereste shute, sar kana le kasten son pe
jekhkhavereste. Kote trubusardas te avas zhi pe
te a haját a kezére, és a csizmájával rugdosta a
hasát. Ilyenkor mindenkinek kinn kellett állni,
hogy lássuk mi történik, ha valaki lop. Meg
ököllel verte a szemét. Abból többé nem volt
ember. Aki visszaszólt, abból többet nem volt
ember. Azt úgy megverték. Rengeteg sok népet
avval tettek a föld alá.
Rengeteg sokan próbálkoztak megszökni,
de elkapták ôket. Akkor kiállították az összes lá -
gert, úgy mutatták, hogy meggyilkolják a pró -
bálkozókat. Felakasztották vagy agyonlôtték.
Vagy annyit verték, még meg nem halt. Ott
csak asszonyok voltunk, de nem számított semmit.
Meg volt vagy ötven gyerek. Ha az any -
jukat kihajtották dolgozni, két nôt fogtak be,
hogy éppen csak a szart türüljék fel alattuk. De
hát szopós volt a legtöbb, sokszor volt olyan,
mire hazatért az anyja, a gyerek már halott volt.
Se enni, se szopni nem kaptak, nem törôdtek
velük. Rengeteg cigány gyerek halt meg. Azok -
ból nem került egyetlenegy se haza. Ott haltak
meg mind. Nem volt kegyelem.
(…)
Egyszer egy ismerôs cigány asszony, aki egy
újabb csoporttal jött, azt mondta nekem: vedd le
a blokkot a ruhádrul, ne vegyük fel a mun kát.
Hatan voltunk, akik levettük, majd felvarr juk
holnap. Ilyen ragasztós kis blokk volt, azon volt
a nevem. Nem vettük észre, hogy oda fönt rôl az
emeletrôl lesnek a tisztnôk. Hova tettek, mit
gondolsz? Egy épületbe, ahol úgy voltak a halottak
rakva, mint mikor a fát stócolva rakják. Ott
kellett lennünk estig. Néztük, hogy van-e
ösmerôs köztük. Az volt a sze ren csénk, hogy a
lakat rossz volt, az ajtó meg desz kábul volt. Este
back were not human anymore. They were
beaten so badly. Many of them died this way.
Many had tried to escape, but the Nazis
caught them. Then the whole lager had to stand
outside and they showed us that they would kill
those who try to escape. They were hanged or
shot dead. Or they beat these people until they
died. There were only women there, but it made
no difference. And there were about fifty children.
When their mother was driven to work,
they made the women clean up the faeces
underneath them. But many of them were still
nurslings, and in many cases, by the time their
mother had arrived, they were already dead.
They could not eat, could not suck, nobody
took care of them. Many Roma ni children died.
None of those got home. All of them died there.
There was no mercy.
(…)
One day a familiar Romani woman, who had
arrived with a later group, said to me: ‘Take the
label off your clothes, don’t work today!’ There
were six of us who took them off, we thought
we would sew them back on the next day. It
was a sticky little label with my name on it. We
did not notice that the officer-women were
watching us from upstairs. What do you think,
where did they put us? In a building where the
dead bodies were piled on one another as if they
were wood. We had to stay there until evening.
We were looking for familiar faces among
them. Luckily, the padlock was broken and the
door was made of boards. In the evening we
broke it open, so we could get out of there. We
were lucky, because the officer-woman did not
63

atyi. Dikhasas, hoj si-e pinzhardo mashkhar
lende. Kode sas amari bax, hoj -e klidlyik nasul
sas, thaj o vudar andar phalya sas. Ratyi leske
torgyilam, ávri phagerdam o vudar, thaj pala
kode zhanglam avri te muntushajvas. Kode sas
amari bax, hoj le blokkura na las e inkestoski
zhulyi. Te linosas len, zhanglosas, kon ande savo
blokko si. Sar zorilas vi opre ladalam palpale.
Kade, hoj na zhangle te rakhen amen.
(…)
Ando kethane diklipesko lagero kattyi zhene
samas, hoj kado gav cerraj, cerraj. Ande jekh
barakko kasavo shel-shel thaj panzhvar desh
manusha, ande lunge barakkura sasle. Kon zha -
nel, sode kasave barakkora sas, zurales but. Na
gindisardem me kodolasa, feri rovos, ratyi-dye -
se. Devlakam, so si mura dasa thaj le xurde shavorenca.
Kaj shaj si muro dad? Zhanav me te
seroj pe kode, sode zhene sam, thaj sar sam?
(.....)
Pe jekh maj mishto avnas le rusura. Ando ke -
thane diklipesko lagero ingerde amen intya po
duj-trin dyesesko drom. Na zhanav, kaj kamnas
te ingren amen phujatar. Trade amen angla le
rusura. Atunchi aba o Berlin le rusengo sas.
Kode sas amari bax, hoj na avilas amari vrema.
Sakones mudardesas. Chi agor, chi lungo nas le
popularonge. Vi ratyi vi dyese tradenas amen, sas
kon tele beshlas thaj kode phendas: maren amen
sereste, ba na zhanav maj dur te zhav. Haj le
bibolde zhulya, kon shel kile sas, kothe nas ande
lende tranda kile. E morchi marlas lengi chang.
Le roma varesar maj mishto tor gyo nas pengo
than, ba vi anda kodola perenas, sar e patrin.
Pala kodo tela jekh baro vesh muk le amen. Aba
64
nekiálltunk, kifeszítettük az aj tót, így tudtunk
kimenekülni. Az volt a szeren csénk, hogy a
blokkokat nem vette el a tisztnô. Ha elvette
volna, tudta volna, ki melyik blokk ban van.
Ahogy kivirradt rögtön fel is raktuk vissza.
Úgyhogy nem tudtak minket megtalálni.
(…)
A gyûjtôtáborba annyian voltunk, hogy ez a fa -
lu kevés, kevés. Egy barakkban olyan százszázötven
ember, hosszú barakkok voltak. Ki
tudja, hány ilyen barakk volt, nagyon sok. Nem
gondoltam én azzal, csak sírtam éjjel-nappal.
Istenem, mi van anyámmal meg az apró
gyerekekkel. Hol lehet az édesapám? Tudtam én
azt megjegyezni, hányan vagyunk meg mint
vagyunk?
(..)
Egyre jobban jöttek befelé az oroszok. A gyûj -
tôtáborból vittek minket arra a két-háromhe tes
útra. Nem tudom, hova akartak vinni minket
gyalog. Hajtottak minket az oroszok elôl. Akkor
már Berlin az oroszoké volt. Az volt a sze -
rencsénk, hogy nem került ránk a sor. Min -
denkit megöltek volna. Se vége, se hossza nem
volt a népnek. Éjjel-nappal hajtottak minket,
volt, aki leült, és azt mondta: üssetek agyon, de
nem bírok tovább menni. Hát a zsidó asszo -
nyok, akik mázsásak voltak, ott nem volt bennük
harminc kiló. A bôr csapdosta a térdjüket. A
romák valahogy jobban bírták, de azokból is
hullottak, mint a levél. Aztán egy nagy erdô
alatt ott hagytak. Már közel voltak az oroszok,
ôk meg ki tudja merre mentek, minket ott -
hagytak.
Találtunk egy házat, ott húztuk meg ma -
take our labels. If she had taken them, she would
have known in which barrack we had stayed. As
the day was breaking, we sewed the labels back
on. Thus, they could not find us.
(…)
So many of us were in the concentration camp,
more than this village, more. In a barrack there
were a hundred, hundred-and-fifty people, there
were long barracks. Who knows, how many
barracks there were… a lot. I was not thinking
about that, I was crying night and day. ‘My God
what has happened to my mother and the small
children. Where could my father be?’ I could not
memorise how many of us there were.
(…)
The Russians were pushing forward more and
more. We were taken from the concentration
camp for a two-or-three-week journey. I don’t
know where they wanted to take us on foot.
They drove us away from the Russians. But
Berlin was already taken over by the Russians.
We were lucky, it did not happen to us. They
would have killed everybody. The line of people
was infinite. They drove us night and day, some
people sat down and said: ‘Strike me dead, but I
cannot go on!’ The Jewish women, who had
been weighing a quintal, did not weigh more
than thirty kilos then. The skin hit their knees.
The Roma could bear it longer but many of
them fell like leaves. Then they left us in a big
forest. The Russians were close. We did not
know where the Germans had gone, they’d left
us there.
We found a house and hid in there. The
Cossacks arrived at three. On the paved road

pashe sas le rusura, thaj kon zha nel von karin
gele, amen kothe mukle.
Rakhlam jekh kheres, kothe cirdam amen.
Po trin chaso le kozake kothe resle. Po kerdino
drom kade xuttyenas le grastenge kopiti hoj
kode gindisarasas: le nymacura avile palpale te
mudaren amen. Ame, roma zhi pe kode, feri po
deshujekh zhene ashlyilam, le majbut mule. Ba,
na le nyamcura, tena le rusura avile.
Pala kodo aba sas so te khas, ba so le rususra
kirade, kodo uzho chiken sas. But zhene nasvale
kergyile. Inke majmishto oprelas e she resko
tifusi, le manhusengi rinza kethane gelas, pe
kodo xaline opre. Sas manca jekh majphuri
romani romnyi, kode phendas: nahoj te xan, na
dijajven, hoj shaj chajon. Te kiravena ando lonpalyi
gilche, kodo te xan.
Kode phende le rusura: kothe zhan, kaj ka -
men. So tumen faj, kodo sa tumaroj. Tena ka mel
varekon kothe te del, den duma le ruson ge,
kodola maj lenle. Lam aba ame pala kode
amenge. Me ande jekh shtala rakhlem pulyura,
ingerdem anda le desen, kodolen kiradam avri.
(…)
Maj anglal kade gindisardam, aba akanak sigo
khere resas. Ke na. Majna po shtar shon reslem
khere. Trubusardas te zhukarav, tavel sastruno
drom.
Maj anglal le romen ingerde. Kethena avi lem
jekha vlaxojkasa, kode phendas mange, hoj le
ungrike manusha avna maj palune, te vi von le
nacenge sluge sas. Maj sigo khere te kamav te
resav, te zhav andre ando komendovo, te phenav
jek anav. O komendovo delas ávri le hirtije, hoj
sode zhnen ingerde khere. Phen dem jekh anav,
gunkat. Háromkor a kozákok megérkeztek. A
csinált úton annyira pattogzott a lovak patái,
hogy azt hittük: a németek jöttek vissza megölni
minket. Mi, cigányok addigra tizenegyen
maradtunk csak, a többi meghalt. De nem a né -
metek, hanem az oroszok jöttek.
Utána már volt mit enni, de amit az oroszok
fôztek, az tiszta zsír volt. Sokan megbete ged tek.
Még jobban felkapott a hastífusz, az em be rek
gyomra össze volt menve, arra ettek rá. Volt
velem egy idôsebb cigányasszony, az mond ta:
nehogy egyetek, ne örüljetek, hogy jóllakhattok.
Ha sóba-vízbe fôtt krumplit találtok, azt
egyétek.
Azt mondták az oroszok: oda mentek, ahova
akartok. Ami tetszik nektek, az mind a tiétek.
Ha nem akarja az illetô odaadni, szóljatok
orosznak, az majd elveszi. Szereztünk már mink
aztán magunknak. Én egy ólban találtam
tyúkokat, vittem belôle tizet, azt fôztük ki.
(…)
Eleinte azt gondoltuk, most már gyorsan hazaérünk
De nem. Majdnem négy hónapra kerültem
haza. Megkellett várni, hogy legyen vasút.
Legelôször a románokat szállították. Összejöttem
egy román asszonnyal, az mondta nekem,
hogy a magyarok lesznek a legutolsók, mert ôk
is náci bérencek voltak. Ha haza akarok jutni
hamarabb, menjek be a komendóra, mondjak
egy nevet. Ez a komendó adta ki a papírokat,
hogy hányat szállítanak hazafelé. Mondtam egy
nevet, meg Nagyszebent, megyek a ro má nok -
hoz. Aláírták, másnap már vagonokba is tettek
minket. Losoncra értünk, mondta az asszony,
hogy itt szálljak le, mert Magyarországra érve
the hooves of the horses were so loud that we
thought the Germans had come back to kill us.
By then, we, Roma, were only eleven, the others
had died. But not the Germans, but the
Russians who came.
After that we had food, but the Russian
dishes were greasy. Many of us got sick. Typhoid
fever was spreading even more because people,
whose stomach had contracted, ate a lot. There
was an older Romani woman with me who
said I should not eat, and that I should not be
glad to have enough. ‘If you find a potato boiled
in salty water, eat that!’ – she said.
The Russians said: You go wherever you
want to. You eat what you like, this is all yours.
When somebody does not want to give it to
you, then tell the Russians and they will take it
for you. So we got food for ourselves. I had
found chickens in a roost, I bought ten of them
and we cooked them.
(…)
At first, we thought we would get home quickly.
But it was not so. It took me almost four
months to get home. I had to wait for a train.
First they transported the Romanians. I met
a Romanian woman who said Hungarians
would be the last because they had been the
hirelings of the Nazis. So if I wanted to get
home earlier, I should go to the headquarters
and say that I want to go to Nagyszeben, to the
Romanians. They had signed the papers, and
the next day put us in wagons. When we arrived
at Losonc, the woman told me: ‘Get off because
when we arrive at Hungary, they will close the
doors and you will have to come to Romania
65

thaj o Nagyszebeni, zhav kaj le vlaxe. Telal
iskirisarde, ando kaver dyes aba vi ande vagonura
shute amen. Ande Losonca res lam, phenel
jekh zhulyi, kathe te hulyuvav tele, ke ando
Ungriko them te resena, andre pahndaven le
vudara haj atunchi te kamesa tena, ande
Romanija trubuj te aves. Tele hulyilem ande
Losoncza, pala kodo kade avilem aba po
zhenosko zibano.
(…)
Nachilas jekh bersh, kana khere reslem, ando
shtarvar desh thaj panzh, po Jakabesko dyes ke -
here simas. Mura da, mure phrelen khere rakh -
lem. Mure dades chikana majbut na dikhlam.
lezárják az ajtókat, és akkor, ha akarod, ha nem,
Romániába kell hogy gyere. Leszálltam Loson -
con, osztán úgy jöttem már rendes személy -
vonaton egyedül.
Egy év elmúlt, mikor haza kerültem, negy -
venötben, Jakab napján itthon voltam. Anyá -
mat, a testvéreimet találtam otthon. Apámat
soha többé nem láttuk.
whether you want it or not.’ So, I got off in
Losonc and I took the slow train from there by
myself.
(…)
A year had passed since the time I got home in
forty five, and I was at home on Jacob’s day. I
had only found my mother, and my brothers
and sisters. We never saw my father again.
66

„Atunchi aba kidenas le romen
kethane ando sako gav, vi amen kamna
te ingren, numa o barvalo gazho na
muklas amen, ke mishto kerdam butyi.
Avilas jekh inkesto.
Detehara karing le oxto chasi avri
trubulas te ashas pe avlina.
Samas kade shtarvardesh-panzhvardesh
zhene. Colaxardas amen.
Amaro vast po jilo trubulas te shuvas,
ke mishto kerasa butyi.
Sas jekh phuri romnyi, kodi aba chi zhanglas
butyi te kerel.
Voj chi shutas o vast pe pesko jilo, atunchi
phenel o inkesto, tu sostar chi shuves kothe
tyo vast.
Phenel e phuri romnyi vash kodi na
colaxarav ke me na phenav chachipo. Kothe
gelas o inkesto, piff-puff duj palma tele cirdas
lake.”
Vajda Rozália
Anda Farkasfa beshlam. Shumashura samas, ke
aba nas butyi, sar chi akanak naj. Ande Pécsa,
ande Baranya, ande Tolna sas kasavo baro ra jak -
nyipo, kothe phirasasmuri familijasa butyi te
keras. Ando gurunyengo than beshlam. Ande
marciushi avri trade le gurunyen po zeleno char,
le romen pale andre. Inke chi suluma na sas pe
phuv. Atunchi le mursha mangenas tover thaj
kerde priccho, vi andine andre suluma. Kade
samas, zurales khand sas kothe. Kothe samas
okhto shon. Atunchi aba kidenas le ro men
kethane ando sako gav, vi amen kamna te
„Summáskodtunk, mert már munka nem
volt, mint most sincsen. (…)
Akkor már szedték a romákat
mindenfelôl, minket is el akartak vinni,
csak az intézô nem engedte ôket,
mert jól dolgoztak.
Jött egy katonatiszt. Reggel nyolckor ki
kellett állnunk az udvarra.
Voltunk talán negyvenen-ötvenen.
Esküdtetett. A kezünket a szívünkre
kellett tenni, hogy hûségesen fogunk
dolgozni.
Volt egy öreg néni, az már nem bírt
dolgozni. Nem tette a kezét a szívére.
És akkor a hadnagy mondja,
hogy te mért nem teszed a kezdet
a szívedre. Mondta, azért, mert én
hamisan nem esküdök.
Odament, piff-puff, két pofont
lehúzott neki.”
Vajda Rozália
Farkasfán éltünk. Summáskodtunk, mert már
mun ka nem volt, mint most sincsen. Pécsen,
Ba ranyába, meg Tolnába voltak ilyen nagy
uradalmak, oda szoktunk elmenni családostul
együtt. Istállóba vótunk. Márciusba kihajtották
a teheneket a mezôre, a romákat meg be. Még
szalma se volt, kazal volt. De nagyon büdös.
Aztán késôbben kértek a férfiak fejszét, fûrészt a
cselédektôl, csináltak priccseket, hoztak be egy
kis szalmát. Mégiscsak jobb volt, mint a földön.
Ott voltunk nyolc hónapig. Akkor már szedték
a romákat mindenfelôl, minket is el akartak
‘We worked as season workers, because
there were no jobs, like there are not any as
well today. (…) Then they were already collecting
the Roma from everywhere, they
wanted to take us as well, but the steward
did not let them go, because they worked
hard. An officer came. We had to line up in
the courtyard at eight o’clock in the morning.
There were forty or fifty of us. We had
to take an oath. We had to put our hands
on our hearts and swear that we would be
faithful
workers. There was an old woman, who
could not work anymore. She did not put
her hand on her heart. Then the 2nd
lieutenant asked her: ’Why don’t you put
your hand on your heart?’ She answered:
‘Because I won’t take a false oath.’ Then
he went over to her and bang!, he slapped
her twice in the face.’
Vajda Rozália
We were living in Farkasfa. We worked as
season workers, because there were no jobs, like
there is not any today as well. At Pécs, in
Baranya and in Tolna county there were these
huge estates and we used to go there with our
families. We stayed in the stable. In March they
drove the cattle to the fields, an they let the
Roma in. There was no straw in there only
stack. But it stank. Later the men asked for an
axe and a saw from the servants and they made
some plank-beds and put straws on them. It was
better there than on the ground. We were there
67

ingren numa o barvalo gazho na muklas amen,
ke mishto kerdam butyi. Avilas jek inkesto. De -
te hara karing le oxto chasi avri trubulas te ashas
pe avlina. Samas kade shtarvardesh-panzh -
vardesh zhene. Colaxardas amen. Amaro vast po
jilo trubulas te shuvas, ke mishto kerasa butyi.
Sas jekh phuri romnyi, kodi aba chi zhanglas
butyi te kerel. Voj chi shutas o vast pe pesko jilo,
atunchi phenel o inkesto tu sostar chi shuves
kothe tyo vast. Phenel e phuri romnyi, vash kodi
na colaxarav, ke me na phenav chachipo. Kothe
gelas o inkesto, piff-puff duj palma tele cirdas
lake. But zhene phendas la rom nyake, colaxar
tut numa, ke kadi naj chaci colax.
(…)
Zhanglam ke roden le romen. Bibolde aba na
sas, avile le roma. Khonyik chi phendas khan chi,
khonyik chi phendas, naj slobodo. Chin ger danas
pala mende, khandine roma thaj ker nyi
biboldura. Kasave cine limale shavora. Kat he, kaj
si akanak o drabengo kher, kothe sas jekh shefto.
Biboldo sas o sheftano. Kado sas ando l943. Duj
limali shej avlas pala amende thaj gilyabarnas:
„jekh rabbi, duj rabbi…” Chungardenas pe
fejastri, thaj po vudar.
(…)
Man po zibano xutyilde. Deshushov bershengi
somas. Aba tomna sas. Kade gindyisardem le
ma riposke aba gataj. Ke na sas khanchi, chi nye -
vipura chi radiovo. Kon phendasas amenge ro -
menge variso. Khonyik.
Na zhanav aba, ando Szombathelyo, ando
Körmendi, gelem tele line man pe zibano, andre
ingerde man ando Körmendi, pala kode ando
Komároma. Muri familija kade zhanglas, kon
68
vinni, csak az intézô nem engedte ôket, mert jól
dolgoztak. Jött egy katonatiszt. Reggel nyolckor
ki kellett állnunk az udvarra. Voltunk talán
negyvenen-ötvenen. Esküdtetett. A ke zünket a
szívünkre kellett tenni, hogy hûségesen fogunk
dolgozni. Volt egy öreg néni, az már nem bírt
dolgozni. Nem tette a kezét a szívére. És akkor
a hadnagy mondja, hogy te mért nem teszed a
kezdet a szívedre. Mondta, azért, mert én
hamisan nem esküdök. Oda ment, piff-puff, két
pofont lehúzott neki. És akkor rászóltak a nénire
többen, hogy csinálja, mert ez csak egy látszat.
Hát az kényszerbôl meg csinálta szegény öreg
néni.
(…)
Tudtuk, hogy a cigányokat is üldözik. A zsidók
akkor már fogytán voltak, jöttek a cigányok. De
senki sem szólt ellene, senki sem szólt elle ne,
hogy ezt nem szabad. Otthon kiabálták utánunk,
hogy büdös cigány meg rohadt zsidó.
Ilyen taknyos gyerekek. Itt, ahol a gyógyszertár
van, volt egy üzlet. Zsidó volt az üzletvezetô. Ez
lehetett negyvenháromban. Két taknyos lány -
gyerek jött utánuk és énekelték: „egy rab bi, két
rabbi…”. Köptek rá a küszöbére meg az
ablakára.
(…)
Engem a vonaton kaptak el. Olyan tizenhatéves
lehettem. Már ôsztájba’ volt ez. Már azt hittük
vége a háborúnak. Ugye, se újság, se rádió, se
semmi. Ki tárgyalt velünk, cigá nyok kal. Hát
senki.
Nem tudom már, Szombathelyre vagy Kör -
mendre mentem, levettek a vonatról, bevittek
Körmendre, aztán meg Komáromba. A csalá-
for eight months. Then they were already collecting
the Roma from everywhere, they wanted
to take us as well, but the steward did not let
them go, because they worked hard. An officer
came. We had to line up in the courtyard at eight
o’clock in the morning. There were forty or fifty
of us. We had to take an oath. We had to put our
hands on our hearts and swear that we would be
faithful workers. There was an old woman, who
could not work anymore. She did not put her
hand on her heart. Then the 2nd lieutenant asked
her: ’Why don’t you put your hand on your
heart?’ She answered: ‘Because I won’t take a
false oath.’ Then he went over to her and bang,
he slapped her twice in the face. Then many told
the woman that she should do it because it was
just for show. So this poor old woman was forced
to do it.
We knew they were after the Roma. They
were running short on Jews, so it was time for
the Roma. But nobody resisted, nobody said
that this should not be done. They shouted
‘bloody Gypsies’ and ‘shitty Jews’ after us. Little
brats. Here, where the pharmacy stands now,
there was a shop. The manager was a Jew. This
was in forty-three. Two little brats were walking
behind him and they were singing: ‘one rabbi,
two rabbis…’ They spit on him, on his doorstep,
on his window.
They caught me on a train. I was about 16
then. It was in autumn. We thought the war had
ended. We had no newspapers, no radio, nothing.
Who had negotiated with us, Gypsies? Nobody.
I don’t know whether I was going to
Szombathely or Körmend. They took me off the

dom onnan tudta, hogy aki akkor két napig
nem ment haza, arról lehetett tudni, hogy el -
vitték.
Anyám akkor volt éppen terhes az öcsémmel.
Behívatta ôt, a sógornôjét, meg egy harmadik
asszonyt a jegyzô, mert Szombathelyrôl
volt itt egy nyilas vezér. Azt mondja a jegyzô:
ezt nem adhatom oda, mert ez pocakos, ez meg
csámpás, ez meg néma. Így nem vitték el anyámat
meg az öcsémet. Neki szerencséje volt.
Volt, akit gyerekkel együtt elvittek. Édesapám
meg elôbb meghalt. Jót nem mondhatok. Jó
nem volt az én életemben.
Nem sokat vesztett volna velem a világ,
mert nálam különbek is meghaltak. Akiket
elvittek Dachauba meg Auschwitzba.
(…)
Három hétig voltam ott. Ott halt meg az uno -
katestvérem. Beteg volt, enni meg nem adtak.
Nagy mocsok volt, se véce, se semmi. Az a sok
ember, bûz volt mindenfelé. Mindenki ott vé -
gezte a dolgát, tisztálkodni nem lehetett.
Aki meghalt, nem ám eltemették! Volt egy
olyan hídféle, azt megnyomták, oszt be a Du -
nába. Férfiak, nôk, gyerekek egybe. Magyar
katonák vigyáztak ránk, de akik letartóztatták
az embereket, azok csendôrök voltak.
Komáromból vitték tovább az embereket
Len gyelországba. Nekem az volt a szerencsém,
hogy az utolsó táborba kerültem. Így nem ke -
rültem el a gázba. Akkor már vége volt, az oro -
szok jöttek innen is, onnan is, le kellett állni,
elengedték az embereket. Az egyik unoka -
testvérem Körmendre került a kórházba, tífu -
szos volt, a másik testvérem is ott halt meg
atunchi duj dyes na gelas khere, shaj zhang le ke
ingerde les.
Muri dej atunchi sas pharri mure cino phra -
lesa. Andre akharde la, lake phraleske romnya,
thaj jekh tritona romnya o lilvalo ke kathar o
Szombathelyi sas jekh sulicishto. Phenel o lilvalo:
kadala nashtig dav kothe, ke baro perr si la,
kadi bangi changengij, kadi pale muto si. Kade
chi ingerde mura da thaj mure phrales. Bax sas
la. Sas kas vi shavoresa kethane ingerde. Muro
dad pale majsigo mulas. Lashi nashtig phenav.
Ande muro trajo lasho nas.
Na but xasardosas manca e luma, ke mandar
sas majlashe, thaj sa mule. Kas ingerde ando
Dachau thaj ando Auschwitzo.
(…)
Trin kurke somas kothe. Kothe mulas muro
phral. Nasvalo sas chi dine les te xal. Bari mel
sas chi wc chi khanchi, le but manusha, khan -
dipo sas. Sakon kothe kerlas kaj zhanglas, te na -
juven nas kaj.
Kon mulas kodolen chi prahosarde! Sas jekh
sar ek podo, pizdesardeles ande Duna. Le mursha,
le zhulya, le shavora sa ande jekh. Ungrika
ketana lenas sama pe amende, kon tele xutyilde
le manushen kodol shingale sas.
Andar e Komároma majdur ingerde le ma -
nushen ando Lendyelicko Them. Man bax sas,
ke ando paluno lageri shute ma. Kade chi shu de
man ando gazo. Atunchi aba gata sas, avile le
rusura vi kathar, vi kothar, tele trubulas te ashas
mukhne le manusha. Mure phrales andre
ingerde ando hoshpitalo ke tifusosho kerdyilas,
vi muri pheny kothe mulas ando Komáromi.
Andre shudinde la ande Duna. Pharri sas chortrain
and took me to Körmend and then to
Komárom. In those days, when somebody did
not go home for two days, his family learned
that he had been taken away.
My mother was pregnant with my brother
then. She, her sister-in-law and a third woman
were asked in by the clerk, because there was an
Arrow Cross leader there. The clerk said: ‘I cannot
give you these people, because this one has a
belly, this one is knock-kneed, and this one is
dumb.’ So they did not take my mother and
brother. She was lucky. Some others were taken
with their children. My father had died earlier. I
cannot say anything good. Nothing good has
happened in my life.
The world would not have lost much had it
lost me. Some other people better than me died.
Those who were taken to Dachau and
Auschwitz.
I was there for three weeks. My cousin died
there. My cousin was sick, and they did not give
us food. The place was full of dirt, no
toilet, nothing. Many people, stink everywhere.
Everybody relieved themselves there, we could
not wash.
They did not even bury those who had died!
There was something like a bridge: they pushed
it in and threw the dead bodies into the Danube.
Men, women and children together. Hungarian
soldiers guarded us, but those who arrested the
people were gendarmes.
From Komárom people were taken to Po -
land. I was lucky, because they put me in the last
camp. So I did not go to the gas. By then it was
over, the Russians came from here and from
69

i, ando lagari rakhadyilas lako shavoro. But
sha vora rakhadyile kothe. Le zhulenge chi zhu -
tisardas khonyik, chi uzho than nas.
Ando Ôriszentpéteri si man nyamura, le
jekhes ando Szombathelyi xutyilde tele, pala
kodi ingerde les ando Kôszegi. Leski romnyi
zyutyarlas-zhutyarlas, thaj chi avilas lako rom.
Xutyildas pes le shove shonengo shavoresa, ge -
las pala pesko rom te shunel variso thaj vi la tele
phandade. Sas ma jekh phral ando Buda kalászi,
sar deshushtar-deshupanzh bershengo sas, andar
o gav varisosko angluno manush kon lesko
amal sas ingerdas les, ke nas avri le manusha so -
de trubulas. Voj ando Nyamcicko Them sas.
Majpalal phendas, sar phiravlas avri le mulen
andar e gazkamora. Kade ashilas ando trajo ke
kasavo bishadofelo sas.
(…)
Na numa roma sas kothe, vi maj chorre gazhe
sas. Sako felo roma sasle ande Komaroma. Beas -
hura, romungrura, olavura. Andar o Mu ra -
szombato sas le beashura. Sas kothe kodo chorro
Gyuri bacsi baro zuralo shukar manush sas.
Chorres nas les kalca, numa variso sano zubuno.
Kade shukares gilyabarelas le maj bu tenge voj
kerlas losh. Vi andar Zala buten ingerde kothe.
Kas xutyelde, dikhne, ke chorroj, aba vi ingerde.
Phares gele le dyesa. Numa zhutyardam pala
jekh pala kaver, kana mudaren amen. Lungo sas
jekh dyes. Kasavo lungo, sar jekh shon. Anda
mare gada samas. Ande jekh dyes jekhvar xu -
tyil dam te xas kaj o mizmeri. Kas sas shavora,
ci no, baro kadalen avri kide. Kas nas shavora,
ko dolen ingerde kothar. Ando gurunyengo va -
go no ingerde len, andar o Komaromi majdur.
70
Komáromba. Bedobták a Dunába. Terhes volt
szegény, ott szült a táborban. Sokan voltak, akik
ott szültek. De nem segítettek a szülésnél se
semmit, olyan hely se volt, ami tiszta lett vol na.
Ôriszentpéteren is vannak rokonaim, az
egyi ket Szombathelyen fogták le, aztán elvitték
Kô szegre. A felesége várta-várta, de nem jött a
férfi. Fogta magát egy hathónapos gyerekkel,
ment az ura után érdeklôdni, azt is letartóztatták.
Meg volt egy testvérem Budakalászon,
olyan tizennégy-tizenöt éves gyerek volt, és a
községbe valami vezetôféle barátja vitette el,
hogy legyen meg a létszám. Ô Német ország -
ban volt. Késôbb elmesélte, hogy hordta a ha -
lottakat a gázkamrából. Úgy maradt meg az
éle te, hogy ilyen küldöncféle volt.
(…)
Volt ott nem csak cigány, hanem szegényebb
parasztok is. Mindenféle romák voltak Komá -
romba. Beások, romungrók, köszörûsök. Mura -
szombatból voltak beások. Volt ott az a szegény
Gyuri bácsi, nagy erôs szép ember volt. Nem
volt szegénynek nadrágja, csak egy kis hitván
valami volt rajta. Olyan szépen énekelt, a többit
vigasztalta. Meg Zalából is sokat vittek oda.
Akiket elkaptak, látták, hogy olyan csórós féle,
már vitték is.
Nehezen teltek a napok. Csak vártuk az
egyi ket a másik után, hogy mikor ölnek meg.
Hosszú volt egy nap. Olyan hosszú, mint most
egy hónap. A saját rongyainkban voltunk. Na -
ponta egyszer kaptunk enni délben. Akinek
gyereke volt, kisebb nagyobb, ezeket megválogatták.
Akinek nem volt gyereke, azokat vitték
el. Marhavagonokkal szállították ôket Komá -
there and the Germans had to stop, they let the
people go. A cousin of mine was taken to the
hospital in Körmend; he had typhoid fever.
Another sister of mine died in Komárom as well.
They threw her body in the Danube. The poor
thing was pregnant and gave birth in the camp.
There were many who gave birth there. But
nobody helped them when they were in labour
and everything was dirty.
I have relatives at Ôriszentpéter. One of
them was arrested at Szombathely and then
they took him to Kôszeg. His wife was waiting
for him, but the man did not come. When she
went with her six-month-old baby and made
inquiries about her husband, they arrested her. I
had a brother in Budakalász, he was about fourteen
or fifteen, and his manager-type friend
took him there so they had the proper number
of people on staff. He was taken to Germany.
Later he told me that he had carried the corpses
out of the gas-chamber. This work of his saved
his life; he was something like an errand-boy.
There were not only Roma but poor
peasants. There were all kinds of Roma in
Komárom. Beash, Romungre, knife-grinders,
Beash from Muraszombat. There was that poor
uncle George, a beautiful, big, strong man. He
did not have trousers, just a little piece of cloth
on. He sang so beautifully and consoled the others.
Many were taken there even from Zala.
Those who had been caught and seemed to be
poor were taken away immediately.
Time passed slowly. We were always waiting
for the next day, for the time, when they would
kill us. A day seemed long as a month. We wore

Kana kethane kide shtar-panzh mijje ma -
nushen, atunchi ingerde len. Angluno dyes ang -
la mande ingerde le, kade na ingerde vi man
kothe.
(…)
Jekh dyes apoj avri phuterde o baro vudar, thaj
phende: sakon shaj zhal. Shaj zhan khere. Kot he,
kaj zhanen. Andel punre gelam kaj dikh lam.
Gelam mishto dur, pasha jekh valya thaj kothe
tele beshlam. Sas kothe salchina tele ki dam le
duj trin manusha pale phandenas e koshnyici.
Bikindam le koshnyinci ando majori vash jekhduj
pengöva. Kade kidam kethane po drom jekh
cino xaben Kade reslam zhi kaj o Szombathelyi.
Chi rakhadyilam khanikasa kas pinzhardam.
Kodolen aba sa mudarde.
Pala kode varisar khere reslam. Muri dej
zhu tarlas amen khere. Mure phrales atunchi
dikh lom majsigo.
Le rusura te na aven pala jekh kurko, le su -
licishti le romen sa tele puskin. Aba avri sas dino
ando poronchi. Phennas le gazhe, vitumenge
numa jekh kurko avosas palpale, te na aven le
rusura.
(…)
Lasho nashtig phendam chi pala kodo luma, chi
pala kako. Inke jekh piko lasho sas kathar le
shovardeshengo bershendar zhi kaj le efta var -
des hengi bersha, ke atunchi sako rom xutyildas
butyi. Kattyi chi atunchi na xutyildas jekh rom,
sar jekh gazho. Sosko butyi na kernas le gazhe,
kodi keravennas le romenca. O rom nashtig
sitty olas, nashtyig xuterdas diploma.
Kathej muro shavo ande sakofelo voj sas o
majlasho, kade phirdas avri e bari shkola kamlas
rom ból tovább. Összegyûlt négy-ötezer ember,
akkor szállítottak. Elôtte való nap szállítottak,
hogy én odakerültem.
(…)
Egy nap aztán kinyitották a kaput, és mondták:
mindenki mehet. Mindenki elmehet haza. Oda,
ahova tud. Gyalog mentünk, amerre láttunk.
Mentünk egy darabig, oszt a patak mellett
leültünk. Volt ott ilyen fûzfavesszô, nekiálltunk
szedni, két három ember meg kötött. El adtuk a
majorba egy pengôért-kettôért, így si került
útravalóra meg ennivalóra valamit gyûjteni. Így
jutottunk el Szombathelyig. De nem találkoztunk
már senkivel az ottani is me rôsök közül.
Azokat már meg is ölték.
Aztán valahogy hazavergôdtünk. Anyám
várt otthon. Az öcsémet akkor láttam elôször.
Ha az oroszok egy hetet késnek, a nyilasok a
cigányokat minden faluba lelövöldözték volna.
Már ki volt adva parancsba. Mert sokan mond -
ták utána a parasztok, hogy nektek is csak egy
hét lett volna hátra, ha nem jönnek az oroszok.
(…)
Jót nem lehet mondani arról a rendszerrôl se,
meg errôl a rendszerrôl se. Még egy kicsit jobb
volt a hatvanas évektôl hetvenig, mert munkát
kapott minden roma. Hát annyit nem kapott
akkor sem, mint a gádzsó ember. Amit a paraszt
nem fogadott el, azt a cigánnyal megcsináltatták.
De nem lehetett, hogy a cigány tanuljon
vagy diplomát szerezzen.
Itt van a fiam, tiszta ötös volt mindenbôl,
úgy érettségizett, akart továbbtanulni. Be kellett
neki menni mindenhova, ide-oda
küldözgették. Hát ugye, nem voltunk párt-
our own rags. We were given food once a day.
Those who had children, smaller or bigger, were
selected. Those who did not have children were
taken away. They were transported on wagons
for cattle from Komárom. The trains departed,
when four or five thousand people had come
together. A load had been taken away the day
before I arrived.
Then one day they opened the gates and told
us: ‘everybody can leave’. Everybody could go
home. Wherever they could. We walked, we went
whereever we could. We walked for a while and
then sat down next to a stream. There were willow-twigs;
we collected them and two or three
others were weaving. We sold them in the
manor for one or two pengô. This was how we
managed to collect the money for food and
travel. This was how we arrived at Szombathely.
But we did not meet any of our acquaintances
there. They had been killed.
Then, somehow, we managed to get home.
My mother was waiting for me there. That was
the first time I saw my brother.
If the Russians had been a week late, all the
Roma in the village would have been
shot dead. The order had been given. Many peasants
said afterwards: ‘You had only a week left, if
the Russians had not come!’
There is nothing good to say about that
system, nor this system. The Sixties and the
Seventies were somewhat better, all the Roma
had jobs. But even then he did not earn as much
as the gadje. What the peasants did not want to
do was done by the Roma. But it was impossible
for the Roma to study or to take a diploma.
71

majdur te sittyol. Vi katka vi kotka tradenas les.
Amen pale chi samas chi kommunishti, chi partizanura
ke numa kodolen line opre. Maj ang lal
sar bish bersh le romen chi na kamne andre te
len ande óvoda. Kado na o Kádári kerdas kathe,
le baremujeski manusha kerde. Atunchi le roma
sar shaj resen majanglal.
Ando eftevardesh thaj duj avilom kathe.
Ande phanruni fabrika line man opre butyi te
kerav. Akanak na xutyilen butyi le roma, xut ren
shov mijji sar zhutimo.
Chi na dom andre muri pagubaki mangipe,
sostar chi kade chi denasas khanchi. Muro sha vo
phendas mama na zha khanyikaj, na mang
khanchi.
(…)
Na kamav te vorbij pala kadi, thaj vi bisterdyom
aba but. Chikana khonik na pushlas so sas
amenca. Aba nachilas majbut sar panzhvardesh
bersh, thaj khonik khanchi chi phendas, na
push las amendar khanchi. Akanak so pecisajlas
amenca historija avla. Khere reslem, ne gelem
romeste. Sas man jekh piramno, cirdam e vre -
ma, thaj voj mulas. Pala kodo aba, na kamlem
romeste te zhav. Kasavo nas, kas vi me kamlomas.
Si man jekh shavo, kathe beshas dujzhene
kethane. Aba shtarvardesh thaj duje bershengoj,
inke naj les romnyi. Darav, me te mero, so avla
lesa. Korkore ashel, naj chi romnyi, chi shavoro.
tagok, partizánok, mert csak azok kerülhettek
be. Ezelôtt húsz évvel a romákat be se akarták
venni az óvodába. Ezt nem a Kádár csinálta, itt,
a nagy képû emberek. Akkor a romák hogyan
juthatnak elôre.
Hetvenkettôben költöztem ide. El tudtam
he lyez kedni. A selyemgyárban dolgoztam. De
most nem kapnak munkát, hatezer forint se -
gélyt kapnak itt a romák.
Nem is adtam be a kárpótlási igényemet,
mi nek, úgyse adtak volna semmit. Azt a kis
párszáz forintot a nyugdíjhoz. A fiam mondta,
anyu, ne menj, ne kérjél semmit.
(…)
Tudja, nem szeretek errôl beszélni, meg már el
is felejtettem sok mindent. Soha senki nem kér -
dezte, hogy mi volt velünk. Több mint öt ven év
telt el, senki semmit nem mondott, meg nem
kérdezett semmit. Hát most aztán legenda lesz.
Hazaértem, nem mentem férjhez. Volt egy
ud varlóm, húztuk az idôt, húztuk az idôt, és ak -
kor meghalt. Utána meg már nem akartam
férj hez menni. Olyan nem jött el, akit szeretni is
tudtam volna. Van egy fiam, itt élünk ketten.
Negyvenkét éves, de még nincs felesége. Félek,
ha meghalok, mi lesz vele. Egyedül marad, se
feleség, se gyerek.
My son, for example, was excellent in everything
at the final exam and he wanted to continue
his education. They sent him from one
place to another. We were not members of the
party nor partisan, they were the only ones who
could get in. Twenty years ago they would not
even let the Roma in playschool. This
was not done by Kádár, rather by bum p tious fellows.
So how could the Roma advance?
I moved here in seventy-two. I managed to
get a job. I worked at the silk-factory. But the
Roma could not get a job nowadays. They live
on six-thousand forint social aid.
I did not file for compensation. Why? They
would not have given me anything. Maybe a
couple of hundred to my pension. My son said:
‘Mother, don’t go, don’t ask for anything!’
You know, I don’t like to talk about this and
I have already forgotten many things. Nobody
has ever asked what happened to us. More than
fifty years have passed and nobody said anything,
nobody asked anything. And now it will
be a legend.
I got home, I did not get married. I had a
suitor, but we were marking the time, marking
the time and he died. After that I did not want
to get married. Nobody came with whom I
could fall in love with. I have a son and we live
here together. He is forty-two, but he still does
not have a wife. I’m afraid of what will happen
to him when I die. He will be alone, without a
wife, without a child.
72

„Ando gettovo rakhadyilas vi muro shavoro.
(…) Aba azhukarnas ando vudar
muro shavore Line les, me pe kodi gindyisardom
ingren les ande institucija, thaj vi
muri dej kodi phendas: ingerde les ande
Nyíregyháza, ande institucija. Kanak avri
slobodisardam, rodam les, thaj khanyikaj
chi arakhlam les".
M. M.-né
Ande Kisvárda rakhadyilom 1931 sas marciush
20. Phirdom ande shkola, nabut ke nas man
papuchi. Numa zhikaj o krechiuno, baro jiv sas,
thaj na zhanglam te zhas ande shkola ke opre sas
ando gav. Purangles nashtig gelam ande shkola.
Andal kotora sudas mange muri dej papuchi.
Andar kotora. Andar le gonenge kotora shindas
tele. Kade phende: bochkori. Kade gelom ande
shkola.
Cine kolyibi sas atunchi pe kodo than kaj le
roma beshnas. Zurales chorre sas le roma. Me le
papuchi chi na pinzhardom, numa atunchi
kanak romnyi kerdyilom, chorre roma samas.
Chi atunchi nas le romen butyi, chi akanak naj.
Milajesa mure dadesa, thaj mura dasa kukurizo,
kolompiri mezgerisardam. Thaj gele le romnye
ando gav, kasht te shingren, thaj ando kaver gav,
vajogi kernas. Kaj le barvale gazhe nashtig keresas
butyi ke kothe numa le gazhe shaj kernas
butyi. Le olavura o Gyuri, o Joska, o La ka tosi
grasten kinnas-bikinnas. Kodol barvale sasle,
shukar vurdonesa phirnas, thaj shukar khere sas
pe lenge punro, shukar gada sas len, kade zhanas
ando foro. Ande Debrecina, ande Nyiregyháza
„Én a gettóba megszültem. (…) És már
várták az ajtóba a gyereket.
És elvették, és én azt hittem, hogy
intézetbe viszik, meg anyám is azt
mondta: elvitték Nyíregyházára,
az intézetbe. Kerestük mindenütt,
mikor kiszabadultunk.
Nem tanáltuk sehol.”
M. M.-né
Ezerkilencszázharmincegy március 20-án szü -
let tem Kisvárdába. Jártam iskolába, de nagyon
kicsit, mert nem volt cipônk. Mindig karácso -
nyig, mert nem volt cipônk. Nagy havak
voltak, és nem tudtunk menni, mert fent volt az
iskola. És mezítláb nem mehettünk az isko lába.
Rongyból varrt nekem anyám papucsot.
Rongyból. Ilyen zsákdarab volt, abból varrta.
Úgy mondták: bocskor. Úgy mentem iskolába.
Kis kunyhók voltak akkor a telepen, kicsi kis
kunyhók. Nagyon szegény cigányok voltak. Én
például a cipôt nem ismertem, csak mikor asszonnyá
lettem, szegények voltunk nagyon.
Akkor se volt munkahely a cigányoknak, úgy
mint most. Nyáron a szüleimmel tallóztunk
ten gerit, krumplit. Meg mentek az asszonyok
házalni, fát vágtak a szomszédba, meg vályogot
vetettek. Summásnak nem vették fel a cigá nyo -
kat, ott magyar emberek voltak. Az oláh cigá -
nyok, a lovász cigányok, a Gyuri Jóskáék, a
Lakatosék, azok kereskedtek lovakkal. Azok
gazdagok voltak, gyönyörû szekérrel jártak,
szép csizma a lábukon, szép ruha, mentek vá -
sároztak. Debrecen, Nyíregyháza, mindenfelé
‘I gave birth in the ghetto. (…) And they
were waiting for the child at the door. They
took the baby away, and I thought they had
taken the baby to foster home and my
mother also said the baby was taken to the
foster home in Nyíregyháza. When we got
out, we were looking for her everywhere.
But we could not find her.’
Mrs. M. M.
I was born on the 20th of March, 1931 in
Kisvárda. I attended school but not for long
because we did not have shoes. I always had to
stop goimg to school at Christmas because we
did not have shoes. And barefoot we could not
go to school. My mother made a slipper out of
clothes. Out of clothes. She sew it out of sackcloth.
It was a kind of moccasin. I went to
school in them.
In the settlement there were small huts. And
a lots of very poor Roma. I, for example, had
not known shoes before I got married, we were
so poor. Roma did not have jobs, just like these
days. In summer we sorted corn or potatos. The
other women used to peddle, they chopped
wood in the neighbourhood and they made
adobe. They were not taken as seasonal workers,
Hungarians worked there. The Vlach Roma, the
horse-keeping Roma, Jóska Gyuri’s and the
Lakatos’s traded with horses. They were rich,
they had a wonderful cart, beautiful boots on
their feet, nice dress and they went to the market.
To Debrecen, Nyír egyháza, they went to
sell horses. Later, when the Russians came in,
73

ikinnas le grasten. Pala kode, kana andre avile
rusura atunchi aba vajogi kerasas, atunchi aba
maj mishto sas amenge.
( … )
Kade sar deshushtare bershengi somas. Ande
jekh opre trade amen. Sako romes opre tradine
Kathe somas ando gettovo panzhe phralenca,
thaj mure nyamonca. Pinzharde manusha ande
andar e Érpataki, andar o Geszterédo. Ande
kothe vi kasave romen kas chi pinzharasas. Kade
duj-trin shela samas, pe phuv sovasas. Ande le
biboldengo khera. Kathe sas majanglal o
biboldecko gettovo. Ingerde le bibolden, pala
kode kathe ande amen. Nas ando kher khanchi.
Shusho sas. Pe phuv pashjilam sar le bakra. Jekh
po kavresko dumo sas, kasave butzhene samas.
Chi patosko colo nas amen: kode phende te
shuvas opre sakofelo, e perina na mukhne opre
te shuvas. Numa le gada, so pe amende sas.
Kade pashlyilam sar samas. Tele rangle amen vi
telal vi opral.
Sas le phure roma, kas na ingerde, thaj angla
pengi sheja nanges beshnas, vi le phure, thaj
sakon. Dikhasas jekhkavres, thaj sakones, shaj
sas amenge lazhavo, nashtig keresas khanchi.
Nan ges samas. Le shingale lenas sama pe amen -
de. Kathe sas o shingalengo kher. Sas vi kasave
kas na pinzhardam, shingalen ande kathe andar
o Nagykállóvo thaj andar e Nyíregyháza. Le
shingale zhulyen ande kate. Shukare zhulyenca
sas le nyamcicka ketana. Pe lengi shipka kasavo
mulesko shero sas, so sas, na zhanav chiriklyi sas
vare? Kodol phennas le shilange te maren amen.
Malavnas amen. Thaj avri tordyosarnas amen
pal jekhekaver…, le romane shejen tele
74
mentek lovat árulni. Aztán, mikor a szovjetek
bejöttek, akkor már vályogot vetettünk, akkor
már jó volt.
(…)
Úgy tizenhárom éves vótam. Egybe felhajtottak
bennünket. Itt minden cigányt felhajtottak.
Itt voltam a gettóba öt testvéremmel, meg a
rokonság. Meg ismerôsöket hoztak Érpatakról,
Geszterédrôl. Hoztak sokfelôl idegen cigány
em bereket is, azokkal voltunk összetelepítve.
Olyan két-háromszázan. A földön aludtunk. A
padlókon. A zsidó lakásokban. Itt volt elôtte a
zsidó gettó. Elvitték a zsidókat, és akkor idehoztak.
Nem volt bútor, mindent elvittek va -
lakik. A padlón aludtunk, sorban, mint a juhá -
szok. Egymás tetején, hátán voltunk. Annyian
voltunk.
Takarónk se volt: azt mondták, pakoljunk fel
mindent, de a dunnákat nem engedték. Csak a
ruhákat, amit felvettünk. Így feküdtünk meztelen,
ahogy voltunk. Lenyírtak bennünket
kopaszra, alól-felül.
Voltak öreg bácsik, akiket nem vittek el, és a
lányai elôtte meztelenül ültek, az öreg ember is,
mind. Hát nézték egymást, mindenki, mert
hiába szégyelltük, nem lehetett mit tenni.
Meztelenül voltunk. Csendôrök ôriztek. Itt volt
csendôrôrs. És voltak idegenek, rendô rö ket hoztak
ide Nagykállóból, Nyíregyházáról, mert
kevés volt a rendôrség itt, aki vigyázott volna.
Meg németek voltak itten az udvaron, németek
voltak, ukrán lányokat hoztak. Ilyen lakókocsikba
voltak, nôket hoztak ide. Nagyon szép, fiatal
nôkkel voltak a német tisztek. Sipkájukon ilyen
halálfej, vagy mi volt… madár, vagy mi volt
we made adobe, it was better then.
(…)
I was about thirteen. They drove us together.
They drove us all the Roma. I was here in the
ghetto with my five brothers and sisters and
with the relatives. Some familiar people came
from Érpatak, Geszteréd. They brought un -
familiar Roma as well. We were put together
with them. Two or three hundred people. We
slept on the ground. On the floor. In the flats of
the Jews. Before, the Jewish ghetto had been
here. The Jews were taken away and they
brought us here. There was no furniture. Some
people had taken all of it. We slept on the floor,
in rows, as if we were shepherds. We were on top
of each other. There were so many of us.
We did not have blankets: they had told us to
pack everything, but they had not let us take
the duvets. Only the clothes that we had on. We
lay naked, as we were. They shaved us bald, up
and down.
There were old men, who were in the room
while their daughters and they also
were sitting naked. All of them. They looked at
each other, everybody, we felt ashamed, but we
could not do anything. We were naked. The gendarmes
guarded us. The garrison of the gendarmes
was there. And there were stran gers,
policemen had been sent here from Nagykálló,
Nyíregyháza, because there was not enough
policemen. to guard us. And Germans were
here, out in the courtyard there were Germans,
who had brought Ukrainian girls. They brought
them in caravans. The German officers were
accompanied by beautiful young girls. On their

xutyelde. Kerde lenca no!
(…)
Chi phende amenge chi kodo te ushtyas opre,
chi kodo te sovas. Andre trubulas te ashas ando
kher, chi bunisarde, paslyuvas, thaj so keras.
Jekh dyes le mursha avri trubulas te ashen
kethane kide len. Le ternen ingerde. Ingerde vi
mure dades. Le phure kathe ashile, kon aba sho -
vardeshe bershengo sas, kodolen chi inger de.
Baro autovosa ingerde len. Sas kon nasha dyilas,
palpale zhanglas te avel. O Kálmán nasha dyilas.
Phenlas ke shinlas-marnas les. Varikaj, ande jekh
barakko sas le, chi zhanav aba kaj, ando
Nyamcicko Them. Pe ratyate nashadyilas,
kanak sovnas le ketana, kon pe len de lenas sama.
Le majbut kothe ashile, chi zha nav pala lende
khanchi. Odate chi shundam pala lende
khanchi, vi mure dades rodesardatindom.
(…)
Amen rovjarnas le gazhe. Thaj sas kathe jekh
drabaro. Kodoles chi ingerde kathar, ke kanak
kethane kide le bibolden, atunchi na sas kaver
drabaro ando gav. Nas kon te ashel pe lesko
than. Voj ashadyulas korkori peska romnyasa,
thaj duj shavorenca. Kana shundas akanak aba
ingren vi le romen, mudardas le duj shavoren
thaj peska romnya, pala kodo vi pes. Kathe mule
na zhanav kaj prahosarde len. Ame andre samas
ando gettovo.
Rovjarnas amen le gazhikane romnyi, kathe
avnas po baro vudar, rovnas kaj dikhnas khate
ande le romen. Kadal lashe gazhikane manusha
annas gonenca amenge o xaben. E Klári, e
Köteleskinya, – te aldij la o Svunto Del, inke vi
ande phuv – andas amenge e but xaben. Ki -
rajta, én nem tudom, és azok adták a parancsot
a csendôröknek, hogy minket üssenek. Ütöttek.
Meg kiállítottak bennünket sorba és elvitték…,
a cigány lányokat, megerôszakolták, na!
(…)
Nem szóltak nekünk sose, nem volt ébresztés,
nem volt alvás. Bent kellett lenni mindig a
lakásba, nem törôdtek, hogy ott fekszünk vagy
mit csinálunk, nem törôdtek egyáltalán velünk.
Egy nap a férfiak ki kellett álljanak, össze -
szedték ôket. A fiatalokat elvitték. Elvitték apámat
is. Az öregek itt maradtak, mán aki volt
hatvan éves, azt nem vitték. Teherautóval vitték
el ôket. De volt aki elszökött, vissza tudott
szökni. Kálmán elszökött. Az mesélte, hogy
ütötték, verték ôket. Valahun valami barakkba
voltak, nem tudom mán, Németország fele. És
éjszaka megszökött, elaludtak az ôrzô tisztek, és
elszökött. A többiek ott maradtak, nem tudok
semmit azokról. Azóta se hallottunk róluk,
pedig kerestettem is apámat.
(…)
Jaj, minket sírattak itt a magyarok. Meg volt itt
egy patikus. Azt nem vitték el, mikor
összeszedték a zsidókat, mert nem lett volna
patikárius. Nem tudta senki helyettesíteni. Ô
maradt meg egyedül a feleségivel meg a két
gyerekével. De mikor meghallotta, hogy most
már viszik a cigányokat, megmérgezte a két
gyerekét és a feleségét, és utána magát. És itt
haltak meg, de nem tudom, hogy temették el.
Mink bentvoltunk a gettóba.
Sírattak a magyar asszonyok, ide jöttek a
kapukra sírni, hogy minket itt láttak, hogy idehozták
a cigányokat. Ezek a jó magyar emberek
hats there were skulls or something… a bird or
something, I don’t know, and they ordered the
gendarmes to beat us. They beat us. And they
lined us up and took the Romani girls… so,
they raped them!
(…)
They did not say a word to us, there was no
alarm, no sleep. We had to remain in the flat,
they did not care whether we lay or what we
did, they did not care about us at all.
One day the men had to line up, they
collect ed them. They took away the young
ones. They took my father. The elderly re mained
here. They did not take those who were over
sixty. They were taken on trucks. Some of them
ran away and came back. Kál mán ran away. He
told us they beat them. They were in some kind
of barrack in Ger many, I think. He escaped at
night when the guards were sleeping and he
escaped. The others remained there, and I don’t
know anything about them. Since then I have
not heard about them, even though I have
searched for my father.
(…)
Oh, the Hungarians wept for us here. There was
this pharmacist. When they gathered
the Jews they did not take him, because there
would have been no pharmacist then. Nobody
could replace him. He, his wife and his two children
remained here. But when he heard that the
Roma would be taken away, he
poisoned his two children, his wife and then
himself. They died here, but I don’t know how
they were buried. We were in the ghetto.
The Hungarian women cried, they came up
75

avlas, peklas o manro, thaj andre delas amenge,
muhknas lake le shingale. Atunchi e Bolegan -
kinye, Zsuzsóka, thaj e Kosztákinya kadal lashe
romnya sas le andar o gav. Thaj e phuri nuna Fe -
hér. Kadal romnya te na avlosas le, kathe ando
Újfehértóvo, mulamas ande box. Pala ko de opre
ashade amenge jekh kinda, kaj numa kolompirenge
zumi kiravnas. Sa kolompiri, mas
khanchi. But boxajlam. Le majbare shavo renge
nichi na reslas xaben, kothe trubulas te das le
cinenge. Vi kasavo sas, kon atunchi rakha dyilas.
Ando gettovo rakhadyilas vi muro shavoro.
Khamnyi somas, shove shonengi, kanak ingerde
man. Baro milaj sas. Te mishto seroj ando
majushi rakhadyilas, jekh romanyi romnyi
Andyé, le Gyuri Joskaske romnyi, kodi las les
mandar. Aba azhukarnas ando vudar muro shavoro.
Line les, me pe kodi gindyisardom ingren
les ande institucija, thaj vi muri dej kodi phendas:
ingerde les ande Nyíregyháza, ande institucija.
Kanak avri slobodisardam, rodam les, thaj
khanyikaj chi arakhlam les.
Kasave romnye sas kathe kon chuchi denas le
cinenge. Na zhannas le cinen ando uzhipo te
shon, chorre. Le romnya rovnas-chingardenas.
Ratyasa chi tromanas te soven, ke daranas kat -
har kode, ke ingren amen. Kade zhanglam, aba
kothe sas o vagono tordyindo kaj e stancija. Aba
zhikaj e tomna kothe tordyolas o vagono, thaj
na zhangle te ingren amen ke avile le ru sura.
Le kavera pale chingardenas, phennas aba sa
jekh avlas te kothe igernas amen, kaj le bibol -
den. Majmishto avlas te meras, phennas le ro -
mane romnya.
Kode zhutyarasas, kanak ingren amen kot he,
76
hozták zsákokkal nekünk ebédre a kajákat. A
Klárika néni, Kötelesné – áldja meg az isten
még a földbe is – hozta a sok ennivalót… Min -
den nap hozta az ennivalót nekünk. Fôzött, meg
sütött kenyeret, és beadta, azt megen ged ték a
csendôrök. Akkor Bolegáné Zsuzsóka néni,
Kosztáné, ezek a jó asszonyok a magyar végrôl.
Meg az öreg Fehér néni. Ha ezek az asszonyok
nem lettek volna itten Újfehértón, meghaltunk
volna éhen De utána felállítottak egy olyan
konyhát, amin csak krumplileves volt. Ilyesmit
fôztek. Mindig krumplit, hús nem volt sose.
Nagyon sokat éheztünk. Úgy, hogy nem is
jutott a nagy gyerekeknek. Inkább a
kisebbeknek jutott. Olyan is volt, aki akkor
született.
Én a gettóba megszültem. Hathónapos terhes
voltam, mikor elvittek. Igen, nagy nyár volt,
mikor megszültem. Ha jól emlékszek rá,
májusba lett meg, egy cigány asszony, Ángyé
néni, a Gyuri Jóska felesége, az fogta el tôlem. És
már várták az ajtóba a gyereket. És elvették, és
én azt hittem hogy intézetbe viszik, meg anyám
is azt mondta: elvitték Nyíregyházára, az
intézetbe. Kerestük mindenütt, mikor kiszabadultunk.
Nem tanáltuk sehol.
Szoptatós anyák voltak itten. Nem tudták
pelenkázni, nem tudták szegények, jaj itt szen -
vedtek. Az asszonyok jajgattak. Éjjel nem aludtak,
mert féltek, hogy visznek bennünket elfele.
Úgy tudjuk, be volt állítva már a vagon itt, az
állomásba. Ôsszel beállították, de mán nem
tudtak elvinni, mert jöttek az oroszok.
Mások meg ordítottak, azt mondták, már
nem baj volna, ha vinnének bennünket, ahova
to the gates and cried, because they brought the
Roma here, when they saw us here. These kind
Hungarian people brought food for us in bags
for lunch. Aunt Klári, Mrs. Köteles – God bless
her even in the ground – brought lots of
foods… Every day she brought food for us. She
cooked and baked bread and gave it to us, the
gendarmes gave her permission. Then Aunt
Zsuzsóka, Mrs. Bolega, Mrs Koszta these
Hungarian women from the borderland. And
the old Aunt Fehér. If these women had not
been here in Újfehértó, we would have starved.
A kitchen had been set up where they cooked
potato-soup only. Something like that. They
always cooked potato, they never gave us meat.
We were starving a lot. The older child ren did
not even get food. Rather the little ones. Many
of them were born there.
I gave birth in the ghetto. I was six months
pregnant when they took me away. The
summer was very hot, when I gave birth. If I
remember correctly, I had the child in May;
a Romani woman, Aunt Ángyé, the wife of
Jóska Gyuri helped me. And they were waiting
for the child at the door. They took the baby
away, and I thought they had taken the baby to
foster home and my mother also said the baby
was taken to the foster home in Nyíregyháza.
When we got out, we looked for her everywhere.
But we could not find her.
Nursing mothers were here. They could not
change the baby, they were suffering here. The
women were wailing. They could not sleep at
night, because they were afraid that we would
be taken away. We knew that the wagon had

kaj le bibolden ingerde. Kothe kamne te ingren
vi amen. Zhutyardam kanak avel o po ronchi.
(…)
Chi po khandino than na mukhne avri amen,
numa atunchi te kothe tordyonas. Pe avlina sas
o khandino than, thaj nas slobodo andre te
phandavas o vudar. Vi me andre gelom, andre
kamlom te phandavav o vudar pe mande. Thaj
marde man. Zhi kaj o vudar marde man, baro
lazhavo sas mange, thaj chi muri butyi na
zhanglom te kerav. Pala kodo aba sa jekh sas te
kothe tordyonas, te na kerdam amari bari butyi.
(…)
Me kade zhanav tomna sas, kanak andre avile le
rusura. Atunchi mukhle amen. Xutyilde jekh
poronchi, vi o lilvalo manush kothe sas, thaj
dikhlas amen, atunchi phendas, trubul te mukh -
en le romen.
(…)
Kade gelom romeste, ke les andar e Vásáros -
naményi ande, vi voj ando gettovo sas, kathe
pinzhardam jekhekavres. Atunchi dikhlas man,
thaj ke mande avilas. Deshupanzhe bershengi
somas kana nashadom lesa. Muri sokra zurales
lashi romnyi sas. Thaj sa muklas man o angluno
rom, mukhlas man. Lestar jekh shavoro rakha -
dyilas. Kathar o kaver panzh.
(…)
Sas kathe fabrika, thaj chi line amen opre.
Gelamtar ande Pesta butyi te keras. Majsigo ge -
lastar muro rom butyi te kerel, me kathe somas
shove shavorenca. Pala kode pala leste gelom
thaj kindam jekh cino kher ando Csepeli. Kothe
sas amaro kher kaj le bulgarura beshnas,- kado
vi tele iskirinde ando jekh ginadyi- avri shute
vitték a zsidókat. Jobb lenne meghalnunk,
mondták a cigány asszonyok, mert látták a gye -
rekeknek a szenvedését. Azt vártuk mindig, mi -
kor visznek bennünket, ahova vitték a zsi dókat.
Oda akartak minket vinni. Vártuk mi kor jön a
parancs.
(…)
Vécére se engedtek ki, csak ha ott álltak. Az ud -
varon voltak a vécék, oszt nem szabad volt
bezárni a vécéajtót. Én is bementem, be akartam
zárni az ajtót magamra. Megvertek érte.
Egész az ajtóig ütöttek, mert nem tudtam mit
csinálni, szégyelltem. Hiába kellett, ott nézték
az embert. De úgy megszoktuk már a végén,
hogy muszáj volt. Ott álltak, míg valaki nagydolgozott!
(…)
Hát, én úgy tudom, ôsszel jöttek be az oroszok.
És akkor elengedtek minket. Kaptak egy pa -
rancsot, a fôjegyzô úr is itt volt kint, nézett bennünket,
és akkor mondta, hogy el kell engedni a
cigányságot.
(…)
Úgy mentem férjhez, hogy ôt Vásáros namény -
ból hozták, ô is a gettóba volt, itt ismerkedtünk
meg a gettóba. És akkor engemet megfigyelt, és
eljött hozzám. Tizenöt éves voltam, mikor
elszöktetett. Anyósom nagyon jó asszony volt.
De csak elhagyott az elsô férjem, elhagyott. Tôle
egy gyerekem született. A másodiktól öt.
(…)
Volt itt, ugye, gyár, de nem vettek fel bennünket.
Elmentünk Pestre dolgozni. Elôbb elment a
férjem dolgozni, én itt voltam hat gyerekkel. És
utánamentem Pestre, vettünk egy kis szoba-
been here at the station. It arrived in the
autumn, but they could not deport us because
of the Russians.
Others were crying, they said it would have
been better if the Germans had taken us after
the Jews. Seeing the children’s suffering
the Romani women said: ‘It would have been
better, if we had died.’ We waited for them to
take us to the place, where they had taken the
Jews. They wanted to take us there. We were
waiting for the order.
(…)
They did not let us go to the toilet alone. There
were toilet in the courtyard and it was not
allowed to close the doors. I went in and tried
to close the door behind me. They beat me up
for it. They were beating me until I reached the
door, but I could not do it otherwise; I was
ashamed. They watched you. But we had to go
and by the and we got used to that. They were
standing there while someone else did a poo!
(…)
So, I think the Russians arrived in the autumn.
They set us free then. They had been ordered –
the town-clerk was there, he looked at us, and
told us – to let the Gypsies go.
(…)
I got married; he had been brought here from
Vásárosnamény. He had been in the ghetto as
well; we had met here in the ghetto. And then he
noticed me and came for me. I was fifteen,
when he eloped with me. My mother-in-law
was a good woman. Even this did not stop him,
from leaving. I had one child from him and five
from my second.
77

amen le shingale. Kode phende kodole bulgaricke
romnya von na beshen le romenca ande
jekh vulyica. Tala cheri somas le but shavorenca,
butivar avilas baro brishind, ke preimevara sas,
marciushi. Tala jekh baro gero salchin pashjilam,
sutam, dyesesa pale kothe sas o Duna, le shavora
zhannas te nandyon.
Bish thaj panzh mijja sas kodo cino kher, chi
love, chi kher. Atunchi baro love sas kodo. Chi
mukhlom, gelomtar kaj le forosko opruno officija.
Ando parlamento, thaj kothe kaj si o
Margitako podo, ande kodo baro kher, kothe
pale sas kasavi politikane manusha kon zhuti -
sarde mange. Lashe manusha sas kodol, zhuti -
sarde mange ande muri problema. Kade sar, sas
jekh manush, kade busholas Szilárd, kerdas
mange efta papiroshi, thaj tradelas eftafele.
Atunchi o Barát Endre thaj e Marozsánkinya,
thaj e Ráczkinya zhutinde mange, thaj o Fel -
kovics andar o Romano Kethanipo. Kadal apoj
dine man kher, jekh bersh sas aba ke bikhe resko
samas. Vi kathe, vi kothe somas le shavo renca.
Pala jekh bersh xutyildom palpale mure love.
Ando Csepeli kerdom butyi, ande Sastrunyi
fabrika. Vi me thaj vi muro rom kathe kerdam
butyi, assandyam. Panzh bersh kerdom kothe
butyi pala kode nasvalyi kerdyilom, atunchi
shute man te shilavav. Muro rom pale vignaso
sas. Vi voj nasvalo kerdyilas, kethane gele le vune
ande leske punre, thaj akanak le nasvalenge love
xutyilel.
Trine onoken aba opre barardom, thaj chi
line len opre ande chijekh shkola. Sa kethane
kidom le papiroshi andre si iskirime ande sako
papiro naj than, pherdoj aba o shkola, thaj nas
78
konyhát Csepelen. A bolgársoron volt a ház, és
– ez meg van írva regénybe –, kiraktak bennünket
a rendôrök. Azt mondták azok a bulgár asszonyok,
hogy ôk nem laknak cigányokkal az
utcába. Az ég alatt voltam a sok gyerekemmel,
jött a nagy esô, mert tavasz volt, március. Egy
nagy árva fûzfa alatt feküdtünk, aludtunk, nappal
meg ott volt az öböl, a gyerekek fürödtek.
Huszonötezerért vettem azt a kis házat, és se
pénz, se ház. Az akkor nagy pénz volt! Nem
hagytam. Elmentem a fôvárosi tanácsokhoz,
mindenfele. A parlamentbe mentem, meg ott a
Margit hídnál abba a nagy házba, abba voltak
ilyen ellenôrzô bizottságok, pártemberek.
Nagyon jók voltak a pártemberek, segítettek
ne kem, mindent lerendeztek. Úgy, hogy ez a
Szilárd elvtárs hét példányba csinálta meg a
papírt, és elküldte hét fele. És akkor a Barát
Endre meg a, Marozsánné, Ráczné, ez vette az
ügyet kézbe, meg Felkovics, a Cigány szövet ség.
Ezek aztán adtak nekem lakást, de egy évig
állandó lakás nélkül voltam. Itt-ott laktam a
gye rekeimmel. Egy év múlva kaptam vissza a
pénzemet is.
Csepelen dolgoztunk a Vasgyárba, az uram
is, én is, nagyon szerettük. Én köszörültem, ilyen
nagy daruval dolgoztam. Öt évet dolgoztam
ott, aztán nagyon beteg lett a lábam, akkor
eltettek takarítani. Az uram meg a martinba
dolgozott! Ô is beteg lett, érszûkületes lett a
lába, leszázalékolták…
Három unokát fölneveltem, és nem vették
fel ôket sehol se iskolába. Megvannak a pa pírok,
összeraktam, az volt beleírva mindenütt, hogy
nincs hely, teltház volt. És nem volt igaz ám.
(…)
The factory, that was here, would not employ
us. We went work in Pest. First my husband
went to work, and I stayed at home with my six
children. I followed him to Pest and we bought
a one-room flat in Csepel. The house was
among the Bulgarian houses – and as if it was
written in a novel – the police evicted us. Those
Bulgarian women said, they would not live on
the same street with Gypsies. Me and my six
children had no roof above our heads and there
were heavy rains because it was in the spring, in
March. We slept under a willow tree, and we
spent the day at the gulf, the child ren could
swim.
I had bought that house for twenty-five
thousand and I had no money, no house. That
was a lot of money then. I refused to give in. I
went to the council of the capital, and everywhere.
I went to the Parliament, and to that
large building near the Margit-bridge, where
they had all the boards of inquiry, the party people.
The party people were so good to me. They
helped me, they arranged everything. This comrade
Szilárd had made seven copies
of that paper and sent it to seven different
places. Then Endre Barát, Mrs. Marozsán,
Mrs. Rácz, Felkovics and the Gypsy-alliance
took the matter in their own hands. They gave
me a flat, but I had been without a flat for a
year- I lived here and there with my children. A
year later I also got my money back.
We worked at the ironworks in Csepel, both
my husband and I, we liked it a lot. I grounded
and worked with a crane, this big. I worked

chachi. Kavres opre line. Chi line opre mura sha,
chi ande Debrecina, chi ande Nyíregyháza.
Gelom lasa, ke chi mukhlom ke jekh des hush -
tare bershengeski shej korkores te zhal. Kana pe
mande dikhle, dicholas ke rom som atunchi aba
nas butyengo than, nas ande shkola than.
Kon phushenas: dr. Bársony János
Mást fölvettek. Nem vették föl a kislányo mat se
Debrecenbe, se Nyíregyházára. Men tem vele,
nem hagytam egy tizennégy éves kis lányt, hogy
menjen egyedül. Mikor már rám néz tek, látták,
hogy cigány vagyok, akkor már nem volt
munkahely, nem volt hely az iskolába.
Az interjút készítette: dr. Bársony János
there for five years, but my legs became weak,
and I was transferred to clean. My husband
worked at the oven! He became ill as well, his
arteries in his legs had narrowed, he was pensioned
off…
I raised three grandchildren, but they were
not admitted to school. I have all the papers
collected. They always wrote: ‘there is no room’,
the school was ‘full-up’. And this was not true.
Others were admitted. My daughter was not
admitted to Debrecen, nor to Nyír egyháza. I
accompanied her. I could not let a fourteenyear-old
girl go alone. They looked at me, and
when they saw that I was Romani there were
no jobs and no place in the school.
The interview was made by: dr. János Bársony
79

„Ando bish thaj dujengo barakko mule
butzhene,sako dyes mulas varikon.
Kothe familia sas shavorenca. Numa roma.
Ando nasvalyipo, ande box, thaj ande mel
mule le majbuth manusha. Januari-februari
sas aba, kanak phendom mura phenyake, te
zhas perdal te dikhas kodolen kasa avilomtar
andar o Büko, thaj andar o
Simontornya. Nas aba khonyik kothe,
numa jekh cinyi shej kon murajvelas.”
Hódosi Magdolna
Ando Sopronperesztego beshlam. Mure dades
ando septemberi ingerde butyano slugake,
kanak kaj le rom, o angluno kethane kidipo sas.
Kanak man ingerde aba muri dej nas khere.
Mure dades gelas the dikhel, ke muro dad
iskirindas lake, ke avri ingren len ando Nyam -
cicko Them. Deshujekh phrala sas man, me
somas e majbari. Deshusho bershengi somas,
muro cino phral ijja shonengo sas, sorro ratyi
ande muri angalyi inkerdom les, te na rovel.
Trin chaso shaj sas kanak marde e fejastra.
Avri vorbij, koni kodo. Phenen le shingale.
44 november 3 sas. Pushen le shingale, andre
shaj zhas? Andre avile. Pushen, kaj kerdam
butyi, me phenav o gavesko anav, kaj atunchi
phiras ropaj taj kolompiri te kidas. Pala kode
phenel o shingalo variso xasajlas kothe. Te na
tumen chorden les atunchi khere shaj aven. Tele
shutom le cines andar muro vast ke aba sutastar.
Mure phrala pale rovnas thaj garagyuvenas pen
telaj perina, man pale ingernas le shingale.
Kothe avri aba sar bizhene sas. Duj romani shej
80
„A huszonkettes barakkban rengetegen
meghaltak minden nap. Ott fôleg családok
voltak, gyerekekkel. Csak romák.
A betegségbe, az éhségbe, a koszba haltak
meg leginkább. Január-február táján mondtam
az unokatestvéremnek, hogy menjünk
át, nézzük meg, hogy vannak, akikkel jöttem,
a bükiek, toronyiak.
De senki nem volt már meg.
Egyetlen egy volt meg, akkor haldoklott,
egyetlen egy kislány.”
Hódosi Magdolna
Sopronperesztegen éltünk. Édesapámat már
szep temberben elvitték munkaszolgálatra, mi -
kor a romáknál az elsô összeszedés volt. Mikor
engem elvittek, már édesanyám sem volt ott -
hon. Apámat ment meglátogatni, mert apám
írt neki, hogy kiviszik ôket Németországba. Ti -
zen egy testvérem volt, én voltam a legnagyobb.
Tizenhat éves múltam, a kisöcsém kilenchónapos.
Egész éjjel az ölemben csicsíjgattam, hogy
elmaradjon.
Három óra lehetett, megverték az ablakot.
Ki szólok, ki az. Mondják, hogy csendôrök.
Negy vennégy november harmadikán. Kime -
gyek. Kérdik a csendôrök, hogy bejöhetnek-e.
Bejöttek. Kérdik, hogy hol dolgoztunk, én meg
mondom annak a falunak a nevét, ahova éppen
eljártunk répát, krumplit szedni. Erre azt
mondja, hogy valami ott elveszett. Ha nem ti
loptátok el, visszajöhettek. Letettem a kicsit a
kezembôl, elaludt, a többi testvéreim sírva el -
búj tak a dunyha alá, engem meg kikísértek a
‘In barrack number twenty-two, many people
died every day. There were only families
with children. Only Roma.
Most of them died because of illnesses,
hunger and dirt. In January or February, I
told my cousin to go over and see how the
others are, those that I had travelled with,
those from Bük, and Torony.
But none of them lived.
Only one of them was there,
she was dying, only one little girl.’
Hódosi Magdolna
We were living at Sopronpereszteg. My father
was taken to forced labour service in
September, when they collected the Roma. By
the time they took me, my mother was not at
home either. She went to visit my father,
because my father had written to her that they
would take them to Germany. I had eleven
brothers and sisters, I was the oldest. I had
turned sixteen, my little brother was nine
month old. All night I was trying to lull him to
sleep in my lap, so he would keep quiet.
It was about three o’clock when they
knocked on the window. I asked who it was.
They said, ‘the gendarmes’. It was on the third
of November in forty-four. I went out. The gendarmes
asked me whether they could come in.
They came in. They asked me, where we were
working and I told them the name of the village
where we picked the carrots and potatoes then.
Then he said something was missing from that
village. ‘So if it was not you who stole it, you

sas le majbut gazhe sas. Kode phen de ingren
amen ando Nagycenk, ando shingalengo kher,
kothe te avri zhanas te vor binas amen ke na sam
doshale, khere shaj zhas. Abakanak zhanglom so
si.
Pe ratyate karing o desh chasi, aba vi ando
Soproni, ando vagono samas. Detehara aba vi
zhalas amenca o vagono, thaj kidenas opre le
majbuten. O zibano tordyolas ando Büko, opre
line le bükonge, le csepregonge romen thaj
gelem majdur ande e Komároma.
Duj kurko samas kothe. Po dujto dyes rigate
shute le zhujen.
Mashkar le ungriko ketana sas sakofelo. Sas
kon lasho sas, sas kon pe amende chingardelas,
te ashas aba. Sas kothe andar e Dunaszerdahelyi
romane sheja, shukares gilyabarnas. Kodolenge
pale kodi phende le ketana: na butaig gilya baren
aba shejale. Ande kode chi azbanas amen. Chi
zhanglem te najuvas, aba kothe zhuvali kerdyilom.
Anda kode gada samas, ande soste ingerde
amen. Zhi kaj na reslam ando lageri.
Pala duj kurke pale andre vagonirosarde
amen. But manushen. Kasa ande e Komaroma
samas, te rom sas, te gazho, sa ando vagoni sas.
Ando Dachau ingerde amen. Xutyeldam man ro
thaj paji. Le vagonesko vudar pe dopash rig
phuterdo sas, kade kerasas amari butyi sar zhalas
o zibano.
(…)
Duj kurke samas ando Dachau. Rigate le mursha,
rigate le zhulya ande jekh baro barakko.
Sako manush kethane phandade. Angluno dyes
vi shaj najisardam, thaj vi xutyeldam te xas.
Apoj angla decemberi majdur ingerde amen,
csendôrök az utcára. Odakint már legalább
húszan voltak. Két roma lány volt, a többi mind
magyar. Azt mondták, elvisznek bennünket a
nagycenki ôrsre, ott ha tisztázunk mindent, visszajöhetünk.
Akkor már tudtam, hogy mi van.
Este tízkor már Sopronban, vagonokban
vol tunk. Hajnalban megindult a vagon, szedték
fel a többieket is. Megállt Bükön, fölvették a
büki romákat, csepregieket, és mentünk tovább,
Ko máromba.
Két hétig voltunk ott, ilyen betonozott
helyi ségbe tettek. Második nap már külön válogatták
a férfiakat és a nôket.
A magyar katonák között volt ilyen is, olyan
is. Volt, aki kedves volt, volt, aki ránk kiabált, or -
dított, hogy csendben legyünk. Voltak ott duna -
szerdahelyi cigánylányok, nagyon szépen
énekeltek. Azok meg beszóltak nekik, hogy már
úgysem sokáig énekeltek… De nem bántottak.
Tisztálkodni nem lehetett, már ott kezd tünk
tetvesek lenni. Ugyanabban a ruhá ban voltunk,
mint amiben elvittek. Végig, amíg a lágerbe
nem értünk.
Két hét után megint bevagoníroztak bennünket.
Rengeteg embert. Akivel Komáromba
kerültem, ha magyar volt, ha roma, mind ott
volt a vagonban. Dachauba vittek minket, több
napon át. Kaptunk néha kenyeret meg vizet. A
vagonajtót félig kinyitották, úgy vécéztünk le -
felé. Ahogy ment a vonat.
(…)
Két hétig voltunk Dachauban. Külön a férfiak,
külön a nôk, nagy barakkokban. Mindenféle
nemzet összezárva. Az elsô nap meg is füröd-
can come back.’ I put down the baby, who was
asleep. My other sisters and brothers were hiding
under their duvets and the gendarmes took
me out on the street. There were at least twenty
people. Two Romani girls, the others,
Hungarians. They said they would take us to
the sentinel and if we had cleared ourselves
there, we could come back.
By then I knew what was going on.
At ten in the evening we were in the
wagons at Sopron. The train departed at dawn,
they picked up some others. It stopped at Bük,
where they picked up the Roma from Bük,
Csepreg and we went on to Komárom.
We were there for two weeks; they put us
into those concrete buildings. On the second
day they were already separating women from
men.
Among the Hungarian soldiers some were
better and some were worse. Some of them
were nice, some of them shouted at us, howled,
so we would keep quiet. There were Romani
girls from Dunaszerdahely, they were singing
beautifully. And the soldiers told them they
would not sing for long… But they did not
hurt us. We could not wash and we
started to become lousy there. We were wearing
the same clothes in which we had been taken
away. Until we arrived to the lager.
After two weeks, they put us into wagons
again, a vast number of people: those people
with whom I had arrived to Komárom were all
there, whether they were Hungarians or Roma.
They were taking us to Dachau for days.
Sometimes we were given some bread and
81

82
hettünk, kaptunk enni. De
aztán december elején
továbbvittek Ravens brück -
be, a nôi táborba. Dachau ból
is csak nôket vitték oda.
Sorba kellett állni, egyen -
ként be egy ilyen nagy irodahelyiségbe.
Tel jesen mez -
telenre vetkôz tet tek, leko -
paszítottak, megvizsgáltak.
Kaptunk egy csíkos ruhát.
Nekünk piros háromszögû
jelzésünk volt, rajta a lágerszámunk.
A zsidóknak sárga
volt. Akiknek zöld volt, azok
voltak a köztörvényesek.
Megfürödhettünk, el helyez -
tek a barakkokban.
Kétszázan alhattunk egyben.
Világítás is volt benne,
és egy kevés ablak is, meg
fûtötték. Háromemeletes
vas ágyak, ketten, hárman
voltunk egy-egy ágyon.
(…)
A kápók olyan zsidók
voltak, akiket már elôttünk,
negyvennégy tavaszán oda -
vittek. Egyszer csak kiabál a
kápó, hogy Mágdáléná Hó -
doszi, Mágdáléná Hódoszi.
Jelentkeztem. És akkor egy
ilyen szôke SS-nô elvitt
orvosi vizsgálatra. Nem tu -
dom, mit csináltak velem.
water. The door of the wagon was half-way
open and piddled down there, as the train was
moving.
(…)
We were in Dachau for two weeks. Men and
women were kept separately in huge barracks.
All kinds of nationalities were locked up
together. On the first day, we could bathe and
they gave us food. But in the beginning of
December they took us further to the woman’s
camp at Ravensbrück. Only the women were
taken there from Dachau.
We had to line up. They let us in one by one
into a big office. They undressed us, shaved us,
examined us. We were given a striped dress. Our
sign was a red triangle with the number of the
lager on it. The Jews had yellow. Those who had
green were the ordinary criminals. We could
take a bath and we were placed in barracks.
Two-hundred of us were sleeping in one. There
was light in it and a few windows and it was
heated. Three-storey iron-beds, two or three of
us in one bed.
(…)
The chiefs were Jews who had arrived before us
in the spring of forty-four. Once the chief was
shouting Mágdáléna Hódoszi, Mágdáléna
Hódoszi. I presented myself. Then a blond SS
woman took me to the medical examination. I
don’t know what they did to me. I woke up in
the camp hospital; it was a normal military
hospital. Some kind of gynaecology.
I remember that they squirted some kind of
injection into me. I was awake then. We had no
idea what they were doing. They selected us to

ande Ravensbrück, ande zhujengi lageri. Vi
andar o Dachau numa zhujen ingerde kothe.
Pala jekhkaver ashade amen, kade trubulas
andre te zhas ande jekh baro kher. Nange sa mas,
thaj tele rangle amen. Dine amen gada, pe lende
numeri sas, amaro lageresko numero lol sas. Le
biboldengi galbeno sas. Kas zeleno sas, kodol
chorde, mudarde varikas. Shaj nalyuva sas, kerde
amenge than ando barakko. Duj shela samas
ando jekh barakko. Inke vi pilachi sas andre, thaj
varisode felyastra, thaj vi tatyarnas andre.Trin
sastronu pato sas kethane shudime, duj-trin
zhene samas pe jekh pato.
(…)
E kapuvora biboldura sas le, kodolen ando
1944-engo ingerde kothe. Jekhvar chingardel o
kapo: Mágdáléná Hódoszi, Mágdáléná Hódo -
szi, av kathe. Atunchi jekh parnyi SS-icki zhulyi
ingerdas man. Chi zhanav so kerdas manca,
kanak opre ushtyilom, ande jekh doktoricko
kher ushtyilom opre. Varisoske zhulyengi sastaripo
sas.
Pe kode seroj, andemande pusade variso,
atunchi inke opre somas. Chi na gindyisardam
so keren amenca. Na akar-kasa kerde kadale,
avri zumade pe amende variso. Numa butara
zhanglom – akanak na anda kode phenav, ke me
mujeski romnyi som – uzho thaj sizno shej
trubulas lenge. Pala kede nasvalyi kerdyilom, sa
dukhalas muro perr, thaj xutyeldom jekh baro
phabardo nasvalyipo.
Ando lageri sako dyes ropaj thaj kolompiri
sas. Avri dine, pe jekh dyes sode manro phirel
amenge. Sako dyes kasavo xaben sas, sar kaver
dyes. Ushtyipo karing o panzh chaso sas, pala
A tábori kórházban ébredtem fel, egy rendes
tábori kórház volt. Valami nôgyógyászat.
Arra még emlékszem, hogy valamit belémfecskendeztek,
valami injekciót. Akkor még éb -
ren voltam. Nem is sejtettük, hogy mit csi -
nálnak. Nagyon kiválogatták, hogy kivel vé -
gezzenek kísérletet. Csak sokkal késôbb tudtam
meg – és ezt most nem nagyképûségbôl mondom
– szóval, hogy tiszta életû, szûz nô kellett
ehhez nekik. Negyvenfokos lázam lett utána,
állandóan görcsöltem, petefészek-gyulladásom
volt évekig.
A táborban minden nap répa volt, meg
krump li, össze volt keverve, egybe. Meg volt
adva, hogy egy napra hány deka kenyér jár.
Mindennap egyforma ebéd. Ébresztô ötkor,
rögtön appel. Sorba kellett állni, és mindennap,
minden isten áldott nap megolvastak bennünket.
Álltunk, én néztem a csillagos egekre, hogy
édes jó istenem, ha van isten, tudják-e azt a
szüleink, hogy mi mit szenvedünk. Mit fa gyos -
kodunk, mit éhezünk. Ez minden reggel az
appelen eszembe jutott. Meg titokban, hogy ne
vegyék észre, sóhajtoztam felfelé. Ezt soha nem
tudom elfeledni. Ez volt a legrosszabb. Fáz tunk,
és mozdulatlanul kellett állni. Szakad ha tott a
hó, az esô, nem számított semmi. Mindig csak
arra gondoltam: a csillagos ég tudja hol
vagyunk, és hát ez az ég van otthon is mi ná -
lunk, bárcsak tudnék üzenni, hogy hol vagyok.
Minden reggel.
Aki megmozdult, vagy kiállt a sorból, mindjárt
kapott is egyet. Onnan megszökni, ott
ellenállni nem lehetett. Annak annyi is lett
volna. Akirôl észrevették, hogy kint maradt,
experiment on us. Later I had found out – and
I am not saying this because of bumptiousness
– that they needed a pure, virgin woman for
that. After that I had a forty degrees fever, spasmodic
pains all the time, and for years I had
ovaritis.
In the camp, we had carrot and potato
mixed together every day. They had calculated
the amount of bread per day. Every day we ate
the same lunch. Reveille at five and assembly
right away. We had to line up and every day,
every blessed day, they counted us. We were
standing there and I looked up the sky, and I
was thinking: ‘My God, do my parents know
how much we are suffering, how much we are
freezing and starving?’ That was what came
across my mind every morning on the assembly.
And in secret I kept on sighing upwards. I
could never forget this. This was the worst. We
were cold and we had to stand there still. It did
not matter whether it was snowing or raining. I
was always thinking about this: ‘The starry sky
knows where we are, and there is the same sky
at home, if only I could send a message about
my whereabouts.’ Every morning.
Those who moved or stepped out of line,
were hit right away. To escape from there, to
resist, was impossible. Anyone who tried, would
have died. When they noticed that somebody
was out or tried to steal food from the kitchen,
that person was beaten badly. The guards were
women as well. But they were worse than men.
Some of them always had their stick with them
and they thrashed us wherever they went. They
were always looking for a reason to hit us. They
83

kodo appel. Avri trubulas te ashas thaj sako
dyes, sako Devlesko dyes… Sako dyes ginavnas
amen. Todyuvasas, thaj dikhlamas po cherhajengo
cheri, muro drago Delé te si inke Del, zhanel
muri dej thaj muro dad so keren amenca. Sode
pahosajvas, sode boxajvas. Kadi sako detehara
ande muri godyi sas. Thaj kanak na lenas man
sama pharo sas amaro jilo. Varisostar na zhanav
te bistrav. Kadi sas e majnasul. Shil sas amenge,
thaj ande jekh than trubulas te ashas. Te chik sas,
te jiv sas, te delas o brishind sa jekh sas. Sa pe
kodi gindyisardom:le cherhajenge cheri zhanel
kaj samle, thaj vi khere amende kado cheri si, sa
pekodi gindyisardom sar trubulas te somnavav
kaj som. Kadi sas sako detehara.
Kon mishkilas pes, avri gelas andar pesko
than, kodo xutyildas jekh. Kathar nashtig te
nashentar le manusha. Kas sama lenas kodo les -
ke kattyi sas. Kon avri ashilas, chorlas, zurales
mar de les. Kon pe amende sama lennas vi ko dol
zhulya sas. Maj nasula sas, sar le mursha. Sas
kasavi kon chi na phirlas, numa rolyasa, thaj
shinlas-malavlas. Numa o dosh rodelas, te shaj
malavel amen.
Pala o appeli sakon palpale gelas pe pesko
than, xutyildamas o xaben. Sas kas avri ingerde
butyi te kerel. Jekh shon somas le romenca an -
do bish thaj dujesko barakko. Pala kode inger de
man ando kaver barakko, kothe numa bi bol dura
sas. Trin-shtar barakko sas kothe, butyi kernas,
vi me mashkar lende somas. Na butaig ke kaj
muri pheny ingerde man.
Las aba ando 1939-o ingerde. Jekh phuri
romnyi andar Soproni avilas, jekhvar avral gelas
po barakko, thaj sama las amen, sheja, thaj
84
vagy meg próbált lopni a konyháról, nagyon
meg verték. Az ôrök is nôk voltak. De rosszabbak,
mint a férfiak. Volt, aki nem is járt mással,
csak bottal, és ütött-vágott, amerre ment.
Keresett rá okot, hogy odavághasson. Keresett.
Az appel után mindenki visszament a
helyére, kaptuk a reggelit. Voltak, akiket kivittek
valahova dolgozni. Egy hónapig voltam a
romákkal a huszonkettes barakkban. Utána
elvittek egy másikba, ahol fôleg zsidók voltak.
Három vagy négy barakk volt, akik állandóan
dolgoztak, én azok közé kerültem. De nem
sokáig, mert utána elkerültem az unokatest -
véremhez.
Ôt már harminckilencben elvitték. Ahogy
ké sôbb mesélte, egy idôsebb soproni asszony el -
csavargott a mi barakkunkból, kérdezték, honnan
jött. Az asszony mondta, hogy Sopronból.
Az unokatestvérem meg mondta, hogy Sop -
ronperesztegen neki is vannak rokonai. Mondja
ez a nô, hogy igen, hoztak onnan el három roma
lányt. Mondta is a nevemet, hogy Magdus.
Akkor az unokatestvérem már sej tet te, hogy
biztosan én vagyok. És másnap este engedélyt
kért az SS-es nôtôl, hogy bejöhessen hozzám,
hogy ôneki egy testvére érkezett Ma -
gyarországról. Kapott is tíz percet. Átjött a ba -
rakkba, néztük egymást, kérdi, te vagy, ugye, a
Magdus. Öt éve nem láttuk már egymást. Majd
megôrült, mikor megtudta hogy mi történt
velem. Sírtunk. Aztán mondta a kápó, hogy
más kor is jöhet, beszélgethetünk még, de most
már aztán elég.
Aztán úgy január közepén megint jött
értem egy SS-nô. Valahogy kiemelt, és akkor
always found one.
After the assembly everybody went back to
their place, where we were given breakfast. They
took some away to work. I was there for a
month with the Roma in barrack number
twenty-two. After that I was taken to another
barrack, where mainly Jews stayed. There were
three or four barracks that worked all the time.
I was transferred to one of these, but not for
long, because I was taken to my cousin later.
They already took her away in thirty-nine.
She later told me that an older woman from
Sopron had loafed from our barrack and they
asked her where she had come from. From
Sopron, she said. Then my cousin told her that
she had relatives in Sopronpereszteg. Then this
woman told her that three Roma girls had been
brought here. She also mentioned my name,
Magdus. My cousin suspected that it was me.
The next day she asked the SS woman’s permission
to visit her cousin who had just arrived
from Hungary. She was given ten
minutes. She came over, we looked at each
other and she asked: ‘Is it you Magdus?’ We had
not seen each other for five years. She almost
got mad when she found out what had happened
to me. We cried. Then the chief said that
she could come again and we would talk then
but for that time we talked enough.
Then in the middle of January another SS
woman came for me. Somehow she had
managed to transfer me, that’s how I got to my
cousin. In that barrack everybody was to gether,
they did not separate the Jews from the Roma.
There was no assembly, we went to work right

phendas muri phenyake, ke voj dikhlas ke avilas
trin romani shej ande Sopronpereszteg. Vi phenlas
muri anav, Magdus. Muri pheny aba gindyisardas
ke me som. Kaver dyes vi manglas la SSecko
zhulya te shaj avel andre ke mande.
Xutyildas panzh minut. Phenel, tu san Magdus,
panzh bersh na dikhlem aba jekhkavres. Kamlas
te dijajvel, kanak shundas so sas manca. Ro -
vasas. Pala kode phendas o kapovo, aba kanak
dostaj, maj kaver dyes vorbisarasa.
Pala kode apoj mashkar o januari pala man -
de avilas jekh SS-ecki zhulyi. Varisar avri kidas
man. Atunchi shute man kaj muri pheny. Ando
kodo barakko sas vi roma thaj vi biboldura. Thaj
nas appeli, aba detehara gelom butyi te kerav.
Detehara kathar le shov chasi pala miz meri zhi
kaj le duj chasi kerdam butyi. Vi pala mizmeri
kernas butyi, kathar o duj chasi zhi kaj o desh.
Ingerde man penca, von butyi kernas, thaj man
pale telaj e mesalya pashjarnas. Stanzierung,
kadi sas o butyako anav. So o Hit leri kethane
chordas, kodo sa kothe sas, ame kidasas kethane.
But gada, somnakaj, thaj sako felo so kethane
kide andar vagonura. Jekhvar chingardenas
mura phenyake, avel o Ober stumführer len
sama, len man avri, tordyaren man pe varisosko
butyi. Kadi kade zhalas duj shon. Sas jekh SSicko
zhulyi, jekh ratyi ingerdas ma kaj o doktori,
kasavo dukh sas ma. Maria sas lako anav,
kadi lashi zhulyi sas. Pala kadi aba zhanglom te
zhav lenca butyi te kerav.
Sas kade kanak phende amenge pala miz -
meri kathar o duj chasi nashtig te dikhas avri pe
felyastra. Me chi zhanglom sostar, muri pheny
phendas ke akanak ingren le manushen ando
kerültem át én az unokatestvéremhez. Abban a
ba rakkban egyben volt mindenki, nem válogatták
szét a zsidókat, romákat. És nem volt appel,
reg gel rögtön mentünk munkába. Reggel hattól
dolgoztunk kettôig, és volt délutános
mûszak is, kettôtôl tízig. Ôk dolgoztak, vittek
magukkal, de én olyan beteg voltam, hogy
mindig az asztalok alá befektettek. Stanzierung,
ez volt a munka neve. Amit a Hitler össze -
lopott, az mind oda ment be, azt válogattuk.
Ott volt rengeteg ruha, az aranytól fogva minden,
amit a vagonokból behoztak. Egyszer csak
kiabálnak az unokatestvéremnek, hogy jön az
Obersturmführerin, vigyázzanak, vegyenek ki,
és álljak valami munkára készen, hogy észre ne
vegyenek. Ez így ment két hónapon keresztül.
Volt egy SS-nô, olyan fájdalmaim voltak, hogy
egy éjjel elvitt orvoshoz. Mária volt a neve,
nagyon aranyos volt. Utána már tudtam velük
dolgozni.
(…)
Néha szóltak, hogy délután kettôtôl négyig
nem lehet még az ablakon sem kinézni. Én nem
tudtam miért, de az unokatestvérem mondta,
hogy most viszik ôket a gázkamrába. Ilyenkor,
ha délutánosok lettünk volna se mentünk dolgozni,
minden zárva volt. Volt, hogy leszedték
az embereket a vagonokból, és egyenesen a
gázkamrába vitték ôket, mert a ba rakkokban
nem volt hely. Vitték a betegeket, a gyerekeket,
a családokat is. Könyörögtem magamban, hogy
édes jó istenem, csak éljek, csak meg ne haljak,
mi lesz velem. Pláne mikor beteg voltam. Arra
gondoltam, hogy majd én is ide kerülök.
A huszonkettes barakkban rengetegen meg -
away. We worked from six till two, and there was
an afternoon shift from two till ten. They
worked and they took me with them, but I was
so sick that they had always put me under the
table. Stanzierung – that was the name of the
job. All those things that Hitler had stolen, were
in there and we sorted them. There were many
clothes, the gold and everything they’d carried
in from the wagons. Then somebody shouted to
my cousin that the Ober sturm führerin was
coming, and she should be careful, pull me out
from under the table, prepare me for work, so
that they would not notice anything. It had
been going on like this for two months. Once I
was in such a pain, that this SS woman took me
to the doctor. Her name was Mária, she was
very sweet. After that I was able to work.
(…)
Sometimes they warned us that from two till
four we were not allowed to look out the windows.
I did not know why, but my cousin said
they were taking the prisoners to the gaschamber
then. At these times, even if we had
been on the night shift, we would not have gone
to work, everything was closed. Sometimes,
right after they pulled them off the wagons,
they took them to the gas chamber because
there was no room in the barracks. To the gas
chambers went the sick, the children, and the
families as well. When alone, I was praying:
‘Dear God, please let me live, don’t let me die,
what will happen to me?’ Especially when I was
ill. I was thinking I would end up there.
In barrack number twenty-two, many people
died every day. There were only families
85

gazkamora. Atunchi pala mizmeri chi gelamas
butyi keras ke sakofelo phandado sas. Sas kade
ke tele kide le manushen pe zibanura, thaj
ingerde len ando gazkamora ke ande barakkura
aba nas than.Ingerde le nasvale manushen, le
shavoren, thaj vi le familija. Numa manglom
le Devles, te na merav, te ashav ando trajo, so
avla manca Devla. Sako dyes pe kodi gindyi -
sardom vi man kathe ingrena te nasvali ker -
dyilav.
Ando bish thaj dujengo barakko mule but -
zhene, sako dyes mulas varikon. Kothe familia
sas shavorenca. Numa roma. Ando nasvalyipo,
ande box, thaj ande mel mule le majbuth ma -
nusha. Januari-februari sas aba kanak phendom
mura phenyake, te zhas perdal te dikhas ko dolen
kasa avilomtar andar o Bükko, thaj andar o
Simontornya. Nas aba khonyik kothe, numa
jekh cinyi shej kon murajvelas.
(…)
Aprilishi sas bish thaj shov iskirisas, pe kade zu -
rales seroj, chingardenas amenge, phende ke zha -
star. Trin dyes, thaj trin ratyi gelam pe pun re.
Kon na zhanglas te zhal kodoles pushke di ne.
Khote reslam ande jekh vesheski mashkar. Atun -
chi aba pashal sas o fronto, pe sako rig push -
kinnas. Kode phende amenge aba pashal sam kaj
o Berlini.
Ratyi sas, tele pashljuvasas ando vesh, atun -
chi inke amenca sas e kapovura. Shundom ke
ma lavel o khangeriko chaso, varisosko foro shaj
sas kothe.Phenav mura phenyake ke aba duj cha -
si si.
Detehara numa ame ashilam ando lageri.
Kothe mukhnas amen le nyamcura, sa nashlatar.
86
haltak minden nap. Ott fôleg családok voltak,
gyerekekkel. Csak romák. A betegségbe, az
éhségbe, a koszba haltak meg leginkább. Ja nuárfebruár
táján mondtam az unokatest vé remnek,
hogy menjünk át, nézzük meg, hogy vannak,
akikkel jöttem, a bükiek, toro nyiak. De senki
nem volt már meg. Egyet len egy volt meg,
akkor haldoklott, egyetlen egy kislány.
(…)
Április huszonhatodikán, erre biztosan emlékszem,
szóltak, hogy elmegyünk. Három éjjel
három nap gyalogol tunk. Aki nem tudott jön ni,
azt mindjárt le lô tték. Megérkeztünk va lami
erdô közepébe. Ak kor már nagyon kö zel volt a
front, mindenhol lôttek. Azt mond ták, Berlin
köze lében vagyunk.
Éjjel volt, ott az erdôben megpihentünk,
akkor még velünk voltak a kápók. Ütött a
torony, valami város lehetett közel. Mondom az
uno katestvéremnek, hogy te, kettôt ütött az
óra.
Hajnalra aztán magunkra maradtunk mi,
láge resek. Elhagytak a németek, mindenki
elszö kött, felszívódtak. Már mondtuk is, hogy
biztosan felszabadulunk, mert itt hagytak bennünket,
nem lesz semmi baj, valaminek kell
történni, megszöktek, senki sincs velünk, menjünk
ki az út szélére, valaki tudjon rólunk.
Kimentünk az út szélére. De tudhattak rólunk,
mert öt vagy hat vöröskeresztes autó jött.
Megálltak, fölvettek bennünket. Mentünk egy
napig, vagy annál is tovább, úgy érkeztünk
Lübeckbe, va lami állomásra. Meleg tejjel meg
kenyérrel vártak. Egy nagy iskolába tettek.
Reggel arra ébredtünk, hogy jöttek a kannák -
with children. Only Roma. Most of them died
because of illnesses, hunger and dirt. In January
or February, I told my cousin to go over and see
how the others are, those that I had travelled
with, those from Bük, and Torony. But none of
them lived. Only one of them was there, she
was dying, only one little girl.
(…)
On the twenty-sixth of April, I remember that
for sure, they told us we were leaving. We
walked three days and three nights. Those who
could not come were pushed down immediately.
We arrived to the middle of a forest. By that
time the front was close, they were shooting
everywhere. They told us we were close to
Berlin.
At night, we took a rest in the forest, the
chiefs were not there yet. Bells were ringing, we
might have been close to some kind of town. I
told my cousin the clock had struck twice.
By the morning we, women from the lager,
had been left alone. The Germans had left,
every body had run away, they had disappeared.
We were saying: we surely would be liberated,
because they left us here; everything would be
fine; something would happen to us; they had
escaped, nobody was with us; we should go out
to the road, we should let them know we were
here. We went out there. But they had to have
known about us because five or six red-cross
cars came. They stopped and picked us up. We
were on the road for a day or longer and we
arrived to Lübeck as if it were a station. They
were waiting for us with warm milk and bread.
they put us into a large school. In the morning

Aba vi phenasas jekhkavreske, opre slobodisardam,
kathe mukhlen amen le nyamcura, na avla
aba khanchi problema, variso si te avel amenca,
ke khonyik naj aba amenca, aven zhas avri po
drom, te zhanel pala amende varikon. Avri
gelam po drom, shajke aba zhannas pe amende
ke pala amende avilas panzh-shov lolo trushulano
autovo. Le autovura tordyonas, thaj opre,
lenas amen. Gelam jekh dyes, thaj reslam ando
Lübeck. Kothe aba tate thudesa, thaj man rosa
azhukarde amen. Andre shute amen ande jekh
bari shkola. Detehara pe kode ushtyilam opre ke
anen amenge e tatyi thud. Chi azbanas aba
amen. Akanak aba sakonesko anav avri sas iskirime,
avri pushnas amen. Avri shaj phiras ando
foro, sas amen kasavo lil, NDP, kado sas ando lil
iskirime.
Pala duj-trin dyes kothe resle le amerikanura.
Kathe ande Lübeck ande shkola reslas amen
o slobodija majushi sas.Le amerikanura andre
avile ando foro tele xutyilde o foro. Inke duj
dyesesa majanglal pherdyi sas e avlina nyamcocke
ketanenca, autovenca. Le nyamcura aba
cirdenas pen avri kothar.
Andar e shkola pale ande jekh ketanenge
kher zhasas. Desh-deshudujzhene samas anda
jekh kher. Vi muri pheny kothe sas, thaj vi
rakhadyilom mure dadeske nyamonca. Chi na
zhanglom pala lende ke muro dad andar e
Austria sas. Ande jekh kurko jekhvar, inke vi
mozivo denas amenge. Muri pheny chi na avilas
khere andar o Lübecki, romeste gelas, ke kade
shaj gele avri ande e Csehszlovakija. Me somas
pasha late kanak colaxarde. Aba akanak korkores
ashilom.
kal, hozták a meleg tejet. Nem bántottak már
minket. Addigra már névsorok voltak, kikér -
deztek bennünket. Kimehettünk a városba is,
volt egy kis kártyánk, NDP, ez volt ráírva.
Két-három nap múlva odaértek az amerikaiak.
Lübeckben, az iskolában ért bennünket a
fel szabadulás, május kilencedikén. Az amerikaiak
bevonultak zenére, elfoglalták a várost. De
két nappal elôtte még tele volt az iskola udvara
német katonákkal, teherautókkal, motorokkal.
Azok már menekültek vissza.
Az iskolából aztán újra laktanyába kerül -
tünk. El voltunk osztva, tizen-tizenketten egy
szobában. Az unokatestvérem is ott volt, meg
apám ro konaival is megismerkedtem, akikrôl
nem is tudtam, mert apám osztrák volt. Egy
héten egy szer még elôadás is volt nekünk, mozi
vagy revümûsor, kaptunk rá jegyet. Az unoka -
test vé rem nem is jött haza, a lübecki laktanyában
megismerkedett valakivel, és férjhez
ment Cseh szlovákiába. Ott Lübeckben össze is
házasodtak, úgy mehetett ki csak Csehszlo vá -
kiába. Én voltam az egyik tanú. Egyedül ma -
rad tam. Nagyon hiányzott.
(…)
Olyan beteg lettem utána, hogy Hamburgban
meg Lübeckben kórházba kerültem. És csak
negyvenhat augusztus tizenhatodikán kerültem
haza. Az orvosok is kérdezték, hogy milyen
injekciót kaptam, de nekik sem tudtam megmondani.
Nem is injekció volt, hanem egy fecs -
kendô. Attól fejlôdött vissza a méhem. Mi kor
férjhez mentem, azt mondta a fôorvos, hogy
akkora a méhem, mint egy tizenkét éves
gyereknek. Hatévi kezelés után született az elsô
we woke up, when they came with the soldiers
and brought us warm milk. They did not hurt
us anymore. They had lists of names and they
asked questions. We could go out to the city, we
had a little card, NDP was written on it.
Two or three days later the Americans
arrived. On liberation day, on the 9th of May we
were at the school in Lübeck. The Ame ricans
marched in, they played music and took over
the city. Only two days before, the courtyard of
the school had been full of Ger man soldiers,
trucks and motorcycles. They were already running
away.
From the school we were taken to the mi -
litary barracks. Twelve of us were in one room.
My cousin was there and I met the relatives of
my father. Since my father was Austrian, I did
not know these relatives. Once a week there
was a performance for us, a variety show, they
had given us tickets for that. My cousin did not
come home. She had met someone at the mi -
litary barracks in Lübeck and got married and
moved to Czechoslovakia. They’d got married
there in Lübeck because she could not go to
Czechoslovakia otherwise. I was her witness. I
was left alone. I missed her.
(…)
After that I got so sick that I was taken to the
hospitals in Hamburg and in Lübeck. I only got
home on the 16th of August in forty-six. The
doctors asked me what kind of injection I had
been given, but I could not tell. It was not an
injection, but a syringe. Because of that my
womb had regressed. When I got married the
doctor said that my womb was like a womb of
87

(…)
Nasvalyi kerdyilom ando Hamburg, thaj ande
Lübecki, ingerde man kaj le doktori. l946
augustushi sas kanak khere avilom. Le doktorura
pushnas mandar sosko pusajipo dine man
ande lageri, chi lenge na zhanglom te phenav.
Kasavo drab pusade ande mande, sostar kethane
gelas muro miho. Kanak romeste gelom dikhlas
man jekh doktori, thaj phendas mange, muri
miho kasavi sar jekh deshuduje bersheske sha ke.
Pala sohv bersh rakhadyilas muro angluno shavoro.
Shov bersh sas ande mande phaba ripo.
Kanak khere avilom aba khonyik chi zhanglas
khanchi pala mande.
Ando doktorano kher kethane pinzharker -
dyom jekha khelnyilkasa andar e Austrija sas.
Kethane zhasas khere augustushi sas, voj ando
Müncheni pinzhardas varikon chi na avilas maj -
dur. Man deportalicko lila sas, kodo te sika -
dyom, chi trubulas te potyinav vash o xaben,
thaj vash o zibano. Korkores avilom khere zhi -
kaj e Sopronperesztegi. Avilom zhikaj o Sop roni
kothar zhikaj e Nagycenk, thaj kothar pe punre
ande Peresztegi. Deshefta samas kas in ger de, chi
jekh na avilas palpale.
(…)
Khere reslom detehara sas, phenav jekh romnyake
kon pasha ame beshlas: Lashi detehara
Res ka nuna! Phenel vi voj menge: Lashi detehara.
Kas rodes? Phenav Reska chi pinzhares
man, me som e Magdus. Dragona Devla, phe -
nel, zha-zha ke te dikhel tut tyi dej akanak
merel. Me aba chingardomas, sakon opre ushtyardom.
Chi na somas ke mande, numa pala
duj-trin dyes, pala kode phendomas so peci -
88
gyerekem. Hat évig mindig petefészek-gyulladásom
volt, meg méhgyulladásom. Mire felgyógyultam,
már senki ismerôsöm nem volt.
Az itthoniak nem is tudtak rólam semmit.
A kórházban megismerkedtem egy osztrák
táncosnôvel. Együtt indultunk el augusztus
tizenharmadikán, de ô Münchenben megis mer -
ke dett valakivel, nem is jött tovább. Nekem
csak a deportált igazolványomat kellett megmutatnom,
és ingyen ennivalót kaptam, felszállhattam
minden vonatra. Teljesen egye dül
jöttem haza, egészen Sopronperesztegig.
Eljöttem Sop ronig, Sopronból Nagycenkre, és
onnan gyal og eljöttem haza, Peresztegre. Tizen -
he tün ket vittek el, nem jött senki vissza.
(…)
Hazaértem hajnalban, a szomszédasszonynak
mondom: jó reggelt Reszka néni. Mondja ô is:
jó reggelt, kit tetszik keresni. Mondom, Reszka
néni, a Magdus vagyok. Édes jó istenem, azt
mondja, menjél, menjél, mert anyád meghal
most, ha meglát. Én már elkezdtem sikongatni,
mindenki fölriadt. Nem is igen tértem magamhoz
csak két-három nap múlva, akkor kezd -
tem mesélni nekik. Akkor aztán körülvettek, a
szomszédok, mindenki, hogy még mondjam,
még mondjam.
Nem tudták a gyerekek, hogy ki vagyok. Azt
hitték, egy bácsi jött, mikor megérkeztem. A két
kisfiú magázott. Nem tudták, hogy ki va gyok.
Senki nem gondolta, hogy életben ma rad tam
ezalatt a két év alatt.
Az édesapám megmaradt, nem volt már rá
idejük elvinni ôket. Az én családomból mindenki
megkerült, de a faluból senki más nem jött
a twelve-year old. They treated me for six years
before I gave birth to my first child. I had ovaritis
and inflammation in my womb for six years.
By the time I recovered, I had no acquain tances.
My family at home did not know anything
about me.
In the hospital I met an Austrian dancer. We
left together on the thirteenth of August, but
she met someone in München and did not go
further. I only had to show my deportation ID
and I was given free food, and I could get on any
train. I travelled home all by myself to
Sopronpereszteg. I took the train to Sopron,
from Sopron to Nagycenk, from there I walked
home to Pereszteg. They had taken seventeen of
us and nobody came back.
(…)
I arrived home at dawn and I said to the neighbour:
‘Good morning Aunt Reszka.’ She said:
‘Good morning, who are you looking for?’
I said: ‘Aunt Reszka, it’s me Magdus.’ ‘Oh
my God!’ – she said – ‘Go, go, because your
mother would die, if she saw you!’ I cried out
and everybody woke up. I did not recover for
two or three days, when I started telling them
stories. Then all the neighbours, everybody sat
around me and asked me to tell them more, and
more.
The children did not know who I was. They
thought that an old man came when I arrived.
The two little boys addressed me formally. They
did not know who I was. Nobody thought I
would have survived these two years.
My father survived. They did not have the
time to take him. In our family everybody was

sajlas manca. Atunchi pasha ma beshnas le ma -
nusha thaj phennas: sar sas, so sas phen inke.
Le shavora chi zhangle kon som. Kodi gindyisarde
jekh mursh som. Khonyik na gindyisardas,
ke me inke zhuvav pala duj bersh.
Muro dad ando trajo ashilas, ke les na inger -
de, nas aba lenge kattyi vrema. Andar muri fa -
milija sakon khere avile, andar o gav khonyik.
Pale nasvalyi kerdyilom butaig. Pinzhardom
mure romes, chi avlasas slobodo romeste te
zhav. Butivar shundom kathar mura sokra sos ke
zhulya andan kathe, kadi chi zhanel kaver numa
te pashlyol. So shaj kerdomas, nasvalyi so mas.
(…)
Muri phrala aba sa mule. O majcino adyes ma -
lavlas mange telefono andar e Pesta. Xutyi lav
andar e Frankfurta le phurikane love. Ando mar -
ciushi xutyildom majsigo. Sako trito shon
xutyilav jekhvar eftashel thaj panzhvardesh
marki.Vi muri cine onoki sa pushen man, sar sas
atunchi e luma.
vissza. Senki nem jött vissza.
Megint beteg lettem, sokáig. Megismertem
a férjemet, nem szabadott volna még férjhez
men nem. Hányszor hallottam, amikor az anyósom
mondta, hogy milyen nôt hoztál ide, nem
tud mást, csak fekszik. Hát beteg voltam.
(…)
Azóta majd’ mindegyik testvérem meghalt. De
a legkisebb öcsém épp ma telefonált Pestrôl.
Kapom a nyugdíjamat Frankfurtból. Most márciusban
kaptam elôször, háromhavonta hétszázötven
márkát kapok. Az unokáim is mindig
arról kérdeznek, hogy hogyan volt.
found, but from our village nobody else had
come back. Nobody had come back.
I was ill again for a long time. I met my
husband, but I shouldn’t have married him
then. I have heard my mother-in-law tell him:
‘What kind of woman have you brought here?
She cannot do anything, but lie.’ Well, I was ill.
(…)
Since then, almost all of my brothers and sisters
have died. But my youngest son just telephoned
me from Pest. I receive my pension from
Frankfurt. It was sent to me for the first time in
March, I get seven-hundred-and fifty marks for
three months. My grandchildren keep asking
me how it was.
89

„Pala kode avri maladilas o ratvalo
nasvalyipo, ke kethane kidam vi le
gilchanengo kozha. Maj bu sar le dopash
manusha mule, kasa kethane avri gelam.
Pernas sar le mache. Vi atunchi but zsene
mule, kana avile le amerikana, ke von pale
dine o lasho xajipo, haj amaro per, haj porr
kethane shutyilas, atunchi anda kode mule
le manusha."
Sztojka Istvánné, Margit
Ande Bölcske, Tolna megya rakhadyilom, an do
1927. Ando shkola chi phirdem, chi te gina vav
chi te skirin na zhanav. Deshu panzhes ko bersh
somas kanak muro paluno rom tele avilas kat har
e Peshta ande Bölcske. Leski familija gras tengo
kupeci sasle, voj basharelas haj vi an da kodi
phirlas akorde. No ande jekhavres kam lam, haj
vi nashadyilam, sar le rom sityile. Opre avilom
te beshas ando Csepeli, mure ro meske familija
khate beshas, vi voj khate beshlas haj ando
fabrika kerlas butyi. Me khere so mas la sokrasa,
mure romes ingerde, atunchi pal pale gelam ando
Bölcske. Shavorra nas inke ame.
Avilas o baro maripo. Zhanglam, kathar o
Csepeli but bibolden ingerde. Vi mure romes
inger de ketaneske pe Kistarcsa, khaj khetane
kiden le manushen. Le nyamcura kamne te ing -
ren les: voj nashadyilas, bax sas les, kamnas les le
bare ketana, ke bashavlas lenge. Anda kede,
kanak kamne te ingren len, kolopo cirdas anda
lesko shero, haj kothe shutas pes, kaj sas le phure,
kon ashadyile. Kade skepisajlas, ke le ru sura opre
slobodisarde o tabori.
90
„Aztán kitört a vérhas-járvány, mert
összeszedegettük az udvarról a krumplihéjat
is. Több mint a fele meghalt, akikkel
együtt mentünk ki. Potyogtak, mint a
legyek. De akkor is sokan meg haltak,
amikor az amerikaiak bejöttek, mert adták
a jó ételeket, és ugye,
a gyomor meg a belek össze voltak száradva,
akkor meg azért haltak meg.”
Sztojka Istvánné, Margit
Tolna megyében, Bölcskén születtem ezer -
kilencszázhuszonhétben. Iskolába nem jártam,
írni-olvasni nem tudok. Tizenöt éves voltam,
amikor a késôbbi férjem lejött pestrôl Bölcs -
kére. A családja lókupeckedéssel foglakozott, de
ô muzsikálgatott is, akkor is avégett járt arra.
Na, és egymásba szerettünk, megszöktünk,
ahogy az a romáknál lenni szokott. Feljöttünk
lakni Csepelre, az uramnak a családja mindig is
itt lakott, ô is itt dolgozott gyárban. Én meg
itthon voltam az anyósommal meg az uram
családjával, egész addig, míg el nem vitték az
uramat, akkor visszaköltöztem Bölcskére. Gye -
rekünk még nem volt akkor, mert többször
elment.
Jött a háború. Azt tudtuk, hogy rengeteg
zsidót elhurcoltak, innen Csepelrôl is. Elvitték
az uramat is, leventének vitték Kistarcsára, a
gyûjtô táborba. A németekhez akarták kivinni,
de meg menekült: szerette a táborparancsnok,
mert sokat muzsikált neki. Ezért, mikor vitték
volna ôket el, egy kalapot húzott az uram
fejébe, és odatolta az öregek közé, akik marad-
‘Then the dysentery epidemic broke out,
because we even picked up the skin of the
potato from the ground. Almost half of
those, with whom we travelled had died.
They were dying off like flies. But many
had died when the Americans came,
because they gave us good dishes and our
stomach bowels were shrunken, so many
died because of that.’
Mrs. István Stojka, Margit
I was born in Tolna county, at Bölcske in 1929.
I did not go to school, I cannot write and read.
I was fifteen when my late husband came from
Pest to Bölcske. His family worked as horsedealers,
but he also played music, and this was
why he was there then. So, we fell in love and
eloped, as was usual with the Roma. We came
to live here in Csepel; the family of my husband
had always lived here, and he also worked here
in the factory. I had stayed here with my mother-in-law
and my husband’s family until they
took him away; then I moved back to Bölcske.
We did not have children then because I miscarried
many times.
The war came. We knew they had taken
a vast number of Jews from Csepel. They had
also taken my husband as a soldier to the transit
camp at Kistarcsa. They wanted to take
him to Germany, but he avoided that: the commander
of the camp liked him because he had
often played music for him. So when they were
taking the men away, the commander put a hat
on my husband’s head and pushed him among

Atunchi pe Kistarcsa kamlom te zhav mure
romeste, te dikhav, kanak man ingerde. Numa
jekh dyesesa maj palal te zhav, muntosajvav.
Mura sokrasa kathe beshlam, ande kede vulyica,
kathe sutom. Le maj but rom ando Ki rályerdô
beshlas. Vi len kethane kide. Ando stafil kaj le
panzh chasi avile le sulicishti, haj krujal xutyilde
amaro kher. Phende: anen tu menca tigelye haj
tejari. Andre ingrde amen po csepelisko shingalengo
than, kothar pe Óbuda andek fabrika.
Jekh, duj dyes samas ande kode fabrika. Pe
pasavo than beshamas, kaj le vajki tatyarnas.
Nas amen vasura, thaj andar kode formura
xalem, ando sastro sas le. Sas kothe vi biboldura,
na amenca.
Sulicishti ketana lenas sama pame. O jekh kode
phendas: „adal, lashe avna konzerveske”, atun -
chi inke na zhanglam, pe soste vorbin.
Inke kethane samas le murshenca. Zhulye, mur -
sha, shavorra. Vi man kade line, sar le shavorren,
numa anda kode na xutyildom palal numero
ande muri kuj. Mure romeski pheny voj aba
xutyildas.
Kothe inke shaj avile te dikhen amen. Man
nas nyamo, muri dej ande Bölcske, na zhanglas
so si manca. Jekhvar apoj avilas o Hitleri, haj le
ketana. Andre shude ame ando vagono, sar le
guruvnyen. Variso londo, khandino, dine te xas.
Paji nas. Le manusha kothe ando vagoni xinde
pel mule, opral pe mulen sutam. But zhene
samas, numa roma. Jokhar apoj tordyi lam ando
Raho, kado aba ando Nyamcicko Them si.
Kothar ingerde amen maj dur ando Bergen-
Belsen. Kaj tordyilam, sako than lageri sas.
Te xas kiradyi guglo ropaj xutyildanm, andek
tak. Így menekült meg, mert aztán az oroszok
felszabadították a tábort.
(…)
Éppen Kistarcsára mentem volna látogatni az
uramat, amikor elhurcoltak. Ha csak egy nappal
késôbb jövök, megmenekülök. Az apóso mék kal
itt laktunk, ebben az utcában, itt szálltam meg.
A többi roma a Királyerdôben lakott. Ôket is
begyûjtötték. Hajnal öt körül jöttek a nyilasok,
körülfogták a házat. Azt mondták: egy csajkát
vagy egy lábost vigyünk ma gunk kal. Bevittek a
csepeli rendôrkapitányság ra, on nan Óbudára a
téglagyárba.
Egy vagy két napig voltunk a téglagyárban.
Olyan helyen laktunk, ahol a téglákat me le -
gítik, vagy mit. Vasból voltak olyan formasze -
rûségek, abból ettünk, mert nem volt csajkánk.
Voltak ott zsidók is, de nem velünk.
Nyilas katonák vigyáztak ránk. Az egyik azt
mondta: „na, ezek jók lesznek konzervának”, de
mi nem tudtuk még akkor, hogy mirôl be -
szélnek.
Akkor még együtt voltunk a férfiakkal.
Nôk, fér fiak, gyerekek. Engem is úgy vettek,
mint gyereket, csak ezért nem kaptam késôbb
számot a karomba. De a sógornôm már kapott.
Ott még jöhettek minket látogatni. De
nekem nem volt hozzátartozóm, anyám
Bölcskén végig nem tudta, hogy mi lett velem.
Egyszer aztán jött a Hitler személyesen, meg a
katonák. Be vagonoztak minket, mint a
marhákat. Va lami sós, büdös valamit adtak enni.
Vizet meg egyáltalán semmit. Az emberek
odapiszkítottak a vagonba, a halottak tetején
aludtunk. Nagyon sokan voltunk, csak romák.
the elderly who remained here. This was how he
escaped, because after that the Russians liberated
the camp.
(…)
I was about to visit him at Kistarcsa, when they
carried me off. If I had gone a day later, I would
have evaded them. We lived here with my
father-in-law, on this street. I stayed here. The
other Roma lived at the Királyerdô. They had
collected them as well. Around five o’clock in
the morning the Arrow Cross men came, surrounded
the house. They said we should take a
bowl or a pot with us. They took us to the
police headquarters at Csepel and from there to
the brickyard in Óbuda.
We were in the brickyards for one or two
days. We lived close to the place, where the
bricks or something else was heated. We used
some iron vessels, because we did not have
bowls. There were Jews as well, but not with us.
Arrow Cross men guarded us. One of them
said : ‘These would be good for preserves’, but
we did not know what it meant then.
At that time we were still together with the
men. Women, men, children. They regarded me
as a child as well, so that was why they did not
mark me later on on my arm with a number.
However, my sister-in-law was marked.
People could still visit us there. But I did not
have any relatives, my mother at Bölcske did
not know what had happened to me. Once
Hitler came personally and his soldiers. They
put us in wagons like cattle. We were given a
stinky and salty thing to eat. But no water at
all. People fouled up the wagon, we were sleep-
91

dyes jokhar. Manro jekh piko, andek shon
jokhar. Andre pelas muri tigalya ande tatyi zu -
mi. Rovlyindos rodos ande zumi te rakhav e
tigalya. Zhungales phabardom muri kuj.
Amenca na kerade butyi, numa le biboldenca.
Na zhanav, le murshenge so trubulas te ke -
ren, atunchi aba na samas lenca. Sas, kana av ri
trade purangles po jiv, haj shudro palyi shor de
pe amende. Me jokhar aba na zhanglom avri te
zhav, ke tifusosho somas, o gornyiko la pushka -
sa kade pe muro vast maladas, inke vi akanak
hatyarav.
Pala kodo baro nasvalyipo puterdom, vash
kode ke kethane kidam vi le kolompirengi
kozhi. Maj but sar dopash andar intrego ma -
nusha mule. Kade pernas sar le macha. Vi atun -
chi but manusha mule, kanak andre avile le
amerikanura, ke dennas amenge but lashe xa -
ben, numa atunchi aba amare perra thaj porra
kethane sas le shushime, vash kede mule.
(…)
Vi amen ingerde ando Auschwitzo te na aven le
amerikanura. Pe sakofelo zhannas le biboldura
phennas amenge: na daran, ke aven aba le
amerikanura. Le nyamcura inke pe kodo dyes,
kana hatyarde, ke aven, mirgisarde intrego xa -
lyipo, te shaj mudaren sakones. Le biboldura
hatyarnas le nyamconge shib, haj phennas
amenge, te na xas kanchi, ke le nyamcura sako
felo mirgisarde.
Andre avile le amerikanura, kurko sas chi
akanak na bistrav. Ande amenge but xalyipo.
Man sas godyi, chi xalom but andar o xaben,
majsigo numa teja pilom but. Kade na mulom,
atunchi aba na zhanos te zhav, ke ando muro per
92
Na, aztán egyszer megálltunk Rahóban, ez már
Németországban van. Onnan vittek tovább
Bergen-Belsenbe. Ahol megálltunk, mindenhol
tábor.
(…)
Enni mindig fôtt céklát adtak, napjában egy -
szer. Kenyeret, egy picike darabot, havonta egy -
szer. Beleesett egyszer a csajkám a forró cék -
lába. Én meg sírva turkáltam a lébe, hogy megtaláljam.
Csúnyán felhólyagosodott az egész
karom.
Minket nem dolgoztattak, csak a zsidókat.
Nem tudom, a férfiaknak mit kellett csinálni,
mert akkor már külön voltak tôlünk. Volt, hogy
kihajtottak minket mezítláb a hóra és hi deg
vízzel locsolgattak minket. Én egyszer már nem
bírtam kimenni, a tífusz miatt, az ôr úgy rávágott
puskával a kezemre, hogy néha még most
is érzem.
Aztán kitört a vérhas-járvány, mert
összesze de gettük az udvarról a krumpli héjat is.
Több mint a fele meghalt, akikkel együtt mentünk
ki. Potyogtak, mint a legyek. De akkor is
sokan meghaltak, amikor az amerikaiak bejöttek,
mert adták a jó ételeket, és ugye a gyomor,
meg a belek össze voltak száradva, akkor meg
azért haltak meg.
(…)
Minket is vittek volna Auschwitzba, ha nem
jönnek az amerikaiak. A zsidók valahogyan
mindenrôl tudtak, ôk mondták: most már ne
bánkódjunk, mert jönnek az amerikaiak. A né -
metek még azon a napon, amikor már érezték,
hogy jönnek, megmérgezték az egész enni va lót,
hogy egyszerre intézzenek el mindenkit. De a
ing on top of dead bodies. There were lots of us,
just Roma. Once we stopped at Raho, we were
already in Germany. From there they took us to
Bergen-Belsen. Where we stopped, we saw
camps everywhere.
(…)
They only gave us boiled beetroot once a day. A
little piece of bread once a month. Once
I dropped my bowl into the boiling beetroot. I
was crying when I reached out for it. My whole
arm got blistered badly.
We did not have to work, only the Jews. I
don’t know about men, because by then they
had been separated from us. Sometimes they
drove us out to the snow barefoot and poured
water on us. Once I could not go out because of
the typhus and the guard hit my head so hard,
that it still hurts sometimes.
Then the dysentery epidemic broke out,
because we even picked up the potato skin off
the ground. Almost half of those with whom we
travelled had died. They were dying off like flies.
But many had died when the Americans came,
because they gave us good dishes and our stomach
bowels were shrunken, so many died
because of that.
(…)
We would have been taken to Auschwitz, had
the Americans not come. The Jews somehow
knew about everything, they told us we should
not be sad because the Americans were coming.
On the day the Germans felt that the
Americans were coming, they poisoned the
food in order to get rid of everybody at once.
But the Jews understood their language and

sas o nasvalyipo. Teja pilom haj kekso xalom.
Avilas o doktori haj hutyildam pusajipo.
Azhukarde, kanak opre zurardyam. Atunchi apoj
po zibano shute amen. Khere, ande Ke leticko
stancija azhukarnas amen. Rusicka love dine
amen, thaj na resnas khanchi.
(…)
Zhanglem, muro rom kethane ashadyilas jekh
bashavicko romnyasa, ke kode gindyisardas, chi
avav khere. Kana shundas, ke zhuvav, tele avilas
pala mande ande Bölcske, kaj muri dej. Mukh -
las vash ma la nyeve romnya. Palpale gelem
ando Csepeli kaj muro sokro beshlamas, muro
rom butyi kerlas sar sirmari, haj kolompari.
Phirlas inke te bashavel ando bijav. Avile le shavorra:
desh rakhadyile haj shtar ashadyilas, duj
shave, duj sheja. Le maj but mulanes ra khadyile.
Tranda taj shov bersh beshlom mure romesa.
Kana mulas: 1977 sas.
Pala kode kethane ashadyilom le Mohácsi
Gusztávesa. Kodo pale desh bersh beshlas vash
ej politika ando robija. Pala leste na khutyildom
kanchi love, baren vi les deportalisarde. Kattyi
marde les, nasvalo kerdyilas lesko buko.
Deshupanzh bersh kerdom butyi ando
Ungriko Postovicko Fabrika, haj kaj ande jekh
oficija okto bersh uzhardyom. Trinvardesh taj
inje mije love phirel mange akanak. Pal muro
rom numa panzh shela xutyilav, ke na somas le -
sa colaxarde. Mure sheja sigo gele romeste.
Shtarzhene beshamas kathe: muro shavo, ej bo -
ri, haj muro cino nyepoto, haj me. Bish taj duj
cine nepotura si man.
(…)
Kaver bersh avri gelem kaj o Parlamento, kana
zsidók értettek németül, és mondták, hogy
senki ne egyen, mert meg van mérgezve az étel.
Bejöttek az amerikaiak, vasárnap volt, soha
sem felejtem. Hoztak sok ennivalókat. Nekem
volt eszem, nem ettem a sok ételbôl, elôször
csak teát ittam, sokat. Így nem haltam meg,
pedig akkor már csak mászni tudtam a
kondérig, mert benne voltam a hastífuszban.
Teát ittam, meg azt a finom kekszeket ettem.
Na, aztán mindjárt orvosok voltak, kaptunk
injekciókat. Meg várták, míg felerôsödünk.
Akkor aztán vonatra tettek minket. Itthon a
Keleti pályaudvarnál jelentkeznünk kellett.
Adtak nekünk ilyen ruszki pénzeket, nem nagyon
volt értéke.
(…)
Megtudtam, hogy a férjem összeállt egy mu -
zsikus asszonnyal, mert azt hitte, hogy nem
jövök haza. De mikor meghallotta, hogy élek,
lejött értem Bölcskére az anyámhoz. Elhagyta
értem az új asszonyát. Visszaköltözünk Cse pel re
apósom házába, az uram kiváltotta az ipart,
drótos meg bádogos volt. Meg járt muzsikálgatni
lakodalmakba. Jöttek a gyerekek: tízbôl
négy maradt meg, két fiú, két lány. A többi hal -
va született, meg több vetélésem is volt. Har -
minchat évet éltem összesen az urammal.
Hetvenhétben halt meg.
Utána lett nekem a Mohácsi Gusztáv az
élettársam. Az meg tíz évet volt politikai hadifogoly.
Utána nem kaptam semmit, pedig ô is
deportált volt. Annyit megverték, hogy
tüdôrákot ka pott.
Tizenöt évet dolgoztam a Magyar Posztóba,
meg az IKV-nál nyolc évet takarítottam. Har -
told everybody not to eat because the food had
been poisoned.
The Americans came on a Sunday, I will
never forget. They brought a lot of food. I was
clever enough not to eat much food, first I
drank a lot of tea. This way I did not die, though
I had typhoid fever and could only crawl to the
kettle. I drank tea and ate delicious crackers.
And the doctors came and gave us injections.
They had waited for us to become stronger.
Then they put us on a train. Here at the Keleti
station we had to report. They gave us Russian
money, but it was not worth much.
(…)
I learned that my husband got together with a
musician woman, because he thought I would
not come home. But when he heard that I was
alive, he came down to Bölcske to my mother.
He left his new woman for me. We moved back
to Csepel, the house of my father-in-law, my
husband worked as a tinsmith. And he played
music at weddings. Then we had child ren: out of
ten four have survived, two boys, two girls. The
others were stillborn and I had many miscarriages.
I lived with him for thirty-six years. He
died in seventy-seven.
Since than Gusztáv Mohácsi has become my
partner in life. He was a political prisoner of war
for ten years. I did not get anything after him,
although he had been deported as well. They
had hit him so many times that he got lung
cancer.
I worked ten years at the Magyar Posztó,
and cleaned at the IKV for eight years. My pension
is thirty-nine thousand. I only receive five
93

sas o porrajmosi, mange aba zurales dosta si
anda kado trajo. Sode me nasul trajisardom
ando lageri, chi ej Amerika, chi o Svajco na
zhanel palpale te potyinel.
minckilencezer forint a nyugdíjam. Az élettársam
után havi 500 forintot kapok a nyugdíjam
mellé, mert nem voltunk megesküdve. Ez na -
gyon kevés, elmén a lakásra. A lányaim is korán
mentek férjhez. Négyen lakunk itt: a fiam, a
me nyem, a kisunokám, meg én. Nekem déd -
unokám is huszonkettô van.
(…)
Tavalyelôtt kimentem a parlament elé a Por -
rajmos évfordulóra, de már nekem nagyon ele -
gem van ebbôl az egészbôl. Azt, amit mi szen -
vedtünk a táborba, sem Amerika, sem Svájc
nem tudja megfizetni.
hundred extra forints with my pension on
account of my partner in life, because we were
not married. This is too little, and I spend it on
the flat. My daughters married early. The four of
us live here: my son, my daughter-in-law, my
grandchild and me. I have twenty-two greatgrandchildren.
(…)
The year before the last, I went in front of the
Parliament for the Porrajmos anniversary, but I
had enough of this. Our sufferings can be paid
off neither by America, nor by Switzerland.
94

Terne roma
Férfiak
Young men

„Me numa le mulen dikhlom, tele
shorde len mesosa, thaj gelas e pizdani
lovitra, thaj pe lende pizdas e phuv,
thaj gata, Devlesa! Ando Dachau
dikhlom kede, ando shtarvardesh thaj
panzh bersh. Atunchi aba nas lageri, butyi
te keras ingerde amen.
Hunisardam le manushen.
Kade trin-shtar dyes samas kothe,
le mulen tele prahosardam thaj kattyi gata.
E phuv pizdasas pelende kade sas. Devlale
bezex, le manushenge te vorbij! Rovavrovav."
Krasznai Rudolf
l927-o rakhadyilom ando Pécso ande jekh cino
kashtuno kher beshlam, ando Pipacs vulyica.
Ande Baranya trajisardom zhi kaj na somas
tranda thaj trin bersengo. Muro dad, thaj muri
dej kaj le barvale gazhe kernas butyi. Pala kode
muro dad mukhlas mura da, muri dej korkores
barardas amen. Muro dad pale romnya las.
Shtarzhene samas phrala, me somas e majphu -
ro, muri dej kerlas butyi.
(…)
Desh bershengo shaj somas kana reslam e
1942-43-e bersha, aba atunchi vorbinas pala o
romani pushipe thaj pala o biboldo pushipe.
Shtarvardesh thaj trinengo agor aba xutyelde le
biboldura e galbeno cherhaji. Reslam o shtarvardesh
thaj trin atunchi aba deshefta bershengo
somas, ando leventi phiros, sittyilam te
pushkin, thaj sar te boldas amen po chacho, thaj
po stungo rig. Sar le chache ketana. Atun chi
96
„Én csak a halottakat láttam, leöntötték
ôket mésszel, ment a tolókocsi, rányomta a
földet, oszt Isten velük! Dachauban láttam
ezt, negyvenötben. Akkora már megszûnt a
tábor, dolgozni vittek oda minket.
Temettük az embereket. A lapát meg az
ásó a kezünkbe, aztán szépen ástuk az
embereket. Úgy három-négy nap voltunk
ott, a hullákat letakartuk, annyi. Lapáttal,
ásóval. A földet nyomtuk rájuk. Ez volt.
Hej, Istenem, de kár az embernek beszélni!
Siralmas volt. Siralmas”.
Krasznai Rudolf
Huszonhétben születtem Pécsen, egy szobakonyhás
kis faházban laktunk a Pipacs utcában.
Baranyában éltem egész harminchárom éves
ko romig. Apámék az uradalmakban dolgoztak.
Aztán elváltak a szüleim, édesanyám egyedül
nevelt minket. Apám újra megnôsült. Nem nô -
sült, hanem asszonyt fogott magának, mert a
nô sü lés, az más. Négyen voltunk testvérek, én, a
legidôsebb, meg édesanyám dolgoztunk.
(…)
Tizenéves voltam, mikor elértük negyvenkettôt-negyvenhármat,
elkezdôdött a cigány kér -
dés és a zsidókérdés. Negyvenhárom vége felé
megkapták a zsidók a sárga csillagot. Elértük a
negyvennégyet, már tizenhét éves voltam, leventébe
jártam. Tanultunk lôni, célozni, jobbra
át, balra át, hátra arc, mindent. Mint a rendes
katonák. Akkor megkaptam a csendôrségre a
behívót. A testvéreim nem, édesapám sem, csak
engem vittek el. Azért kaptam sas behívót, mert
‘I only saw dead bodies, they poured lime
on them, the cart went, they put soil on it,
and good bye! I saw it in Dachau in fortyfive.
By then the camp was closed down, we
were taken there to work.
We buried people. Shovel and spade in our
hands and we buried them.
We were there for three or four days, we
covered the
bodies, that’s it. With shovel and spade. We
shoveled soil on them. That was it. Hey, my
God, it is no use speaking about it! It was
miserable. Miserable.’
Rudolf Krasznai
I was born in twenty-seven at Pécs. We used to
live on Pipacs street in a little wooden house
with one room. I lived in Baranya county until
my 33rd birthday. My father worked in manors.
My parents divorced, my mother raised us all by
herself. My father got married again. Or rather,
he did not get married, but he got a woman for
himself, because getting married was something
else. There were four of us. Me, the oldest, and
my mother, we worked.
(…)
I was in my teens in forty-two and forty-three.
The persecution of the Roma and Jews had just
started. At the end of forty-three the Jews were
given the yellow stars. In forty-four I was
seven teen and I used to go to the Levente. We
were taught how to shoot, aim, turn left, right,
back and everything like regular soldiers. Then I
received my call-up papers. They only took me,

xutyeldom o andreakharesko lil. Mure phra len,
chi mure dades na akharde numa man. Andar
kode xutyildom kasavo andreakharesko lil SAS,
ke kasavo somas aba sar jekh ketana.
Andre gelom ando Szentlôrinci po shingalipo.
Butzhene samas kothe. Na numa kothar
inger de romen: ingerde andar Sellyo, andar Csá -
nyosz lóvo. Kothar pale kethane kide le intrego
ternipen, inke vi le phure romen. Jekh dopash
dyes inkerde kothe sakones, sakones opre
iskirinde, thaj ingerde amen zibanosa pe Pél -
portpuszta ande gettovo, ande jekh lungo gu ru -
nyengo kher, pe biboldenge than. Samas ka ring
levente voltam, katonákhoz hasonlítottak bennünket.
Bementem a szentlôrinci csendôrsége. Ren -
getegen voltunk. Nem csak arról vitték el a ci -
gá nyokat: vittek Sellyérôl, Csányoszlóról is. Ott
például összeszedték az egész fiatalságot, még
az idôsebb embereket is. Egy fél napot ott tartottak,
mindenkit felírtak, és vittek bennünket
vonattal Pélportpusztára a gettóba, egy hosszú
istállóba, a zsidók helyére. Vagy négy-ötezer
cigányt. Suhogott a szalmában a tetû. Úgy
elteltünk vele, hogy csutakkal söpörtük le
magunkról. Egy hónapig vol tunk ott: mikor
már katonák is eltetvesedtek, és
ezt látta a szá zadparancsnok, a
Horváth hadnagy, elvittek ben -
nünket a fertôtlenítôbe, és
onnan Mohácsra a gimnáziumba,
gyalog. Men tünk másfél
vagy két napot. Aki nem bírta a
tempót, ottmaradt az országúton,
fejbe lôtték, mint a kutyát.
Nem volt kegyelem.
(…)
Egy hónapig voltunk Mohá cson
munkaszolgálatban. Lefer -
tôtlenítettek minket, kopaszra
vág tak, nem hagytak szôrzetet
sehol, semmit. Megkaptuk a
katonai ruhát. Magyar nemzeti
szín szalagot kaptunk a bal
kezünkre, aztán jó na pot. Az
egyik oldalon voltunk mink, a
másik oldalon a zsidók. Kiabál -
ták: a zsidókat viszik! Bakancs
not my brothers nor my father. I got drafted
because I was in the Levente and they compared
us to soldiers.
I went to the gendarmerie at Szentlôrinc.
There were lots of us. They did not only take
Roma from the neighbourhood, but from
Sellye and Csányoszló, as well. There they collected
all the youth and the elderly, too. They
kept us there for a day; they wrote down all the
names and transported us by train to the ghetto
at Pélportpuszta, to a long stable, to the Jews’
place. At least four or five Roma. The lice in the
straw were cracking. We were co vered with lice
so badly that we swept ourselves with wisps. We
were there for a month. Then the soldiers also
got lousy and the company commander, 2nd
lieutenant Horváth, who saw that, decided to
take us to be dis infected, and from there we
walked to the grammar school in Mohács. We
were walking for one and a half or two days.
Those, who could not keep up were shot in the
head like a dogs and left at the side of the road.
There was no mercy.
(…)
We were in a forced labour camp in Mohács for a
month. They disinfected us, shaved us bald, shaved
off all our hair, everywhere; they gave us a military
uniform which had a ribbon with the Hungarian
national colours on it, and good-bye. We were on
one side and the Jews on the other. Some were
shouting: ‘The Jews are taken away! Off with the
boots, so they won’t patter!’ They carried them in
their hands. On the train they could put them
back on. When they were taking us, it was shouted:
‘The Gypsies are taken away!’
97

e shtar-panzh mijje. E suluma pherdyi sas zhu -
venca. Kade shiladam palamende e zhuva. Jekh
shon samas kothe: inke vi le ketana zhuvali sas,
dikhlas kadi le ketanenge poronchniko, kade
busholas Horváth, ingerde amen ande jekh
kasavo than thaj tele uzharde amen, ko thar ando
Mohácsesko shkola. Gelam jekh-duj dyes,kon
na zhanglas te zhal kothe ashilas po drom, ande
shero pushkinde les, sar jekh zhukles. Nas kecmec.
(…)
Jekh shon samas ando Mohácsi butyi te keras,
tele thode amen, tele randine amen tele shinde
le bal, le zare. Xutyildam le ketanenge gada.
Ung riko nacionalicko chita xutyilaldam pe
ama re stungo kuj, apoj lasho dyes. Pe jekh rig
ame samas, pe kaver le biboldura. Chingar de -
nas: le bibolden ingren! Bakanchi tele po pun ro,
te na shundyon. Ando vast ingerde le ba kan chi.
Kana opre hulinde pe lovitra kothe opre cirde le.
Kana amen le romen ingrenas, atun chi pale
kode chingardenas, ingren le ro men. Kodo
xalam so ando jekh gettovo xutyildam. Sas
kothe shaxa, thaj kolompiri. Anda kode nashtig
phendam, ke somnakuno trajo sas kothe. Sas
kana sas vi kasavo, kana chi xalam jekh intrego
dyes. Kaj xamas, kaj na, butyi te keras, trubulasas
te xas. Kana na kamne, na mar de ame.
Kothe sako rom malado-shindo sas ando sako
minuto. Kado nas khelyipo. Bibol do, rom,
mudardo sas. Gindyisardas jekh o nyamcicko
ketana, xutyeldas ando vast e pushka thaj puff!
Chi dikhlas kon si.
Xutyildam hunavi thaj trubulas te hunavas
tankicko gropa, thaj pushkengi shanco. Gin dyi -
98
le e lábról, hogy ne kopogjanak! Vitte a kezébe.
Amikor fölszállt a kocsiba, ott fölhúz hatta.
Mikor minket, a ci gányokat vittek, akkor meg
ezek kiabáltak, hogy viszik a cigányokat.
Azt ettük, amit egy ilyen gettós kaphat. Volt
abba káposzta, krumpli, változatos volt. De
azért nem mondhatjuk, hogy arany életünk
volt. Volt olyan, hogy nem ettünk egy egész na -
pot. Hol ettünk, hol nem ettünk, de dolgoz ni
azt muszáj volt. Amikor nem akartak, nem
vertek minket. Ott a cigány ütve-vágva volt,
minden pillanatban. Nem volt játék. Zsidó és
cigány kivégzés volt. Gondolt egyet a német
katona, fogta a kezébe a pisztolyt és puff! Nem
válogattak.
Szerszámokat kaptunk, tankcsapdát, lövész -
árkot kellett ásnunk. Találgattuk, hogy mi lesz
velünk, de az éppen annyi volt, mint mikor a
macska gondol esôt. Minden pillanatban változott
a parancs. Csak annyit mondtak: holnap
kérem Nancsókra megyünk, vagy Babarcra lö -
vészárkot ásni. Mi lett a vége? A jövô kedden
mentünk.
Ott voltunk egy hónapig, aztán tehervonattal
kivittek bennünket Linzbe egy lágerba. A
vá rostól távolabb, egy erdôben voltunk, vagy
más fél hónapot. A földön feküdtünk a sárban,
mint a disznók. Hát, az ághegyet ettük, meg a
fü vet. Nagyon kevés ennivalót adtak. A srácok
megtalálták a döglött lovat, fogták a bicskát, le -
nyúztak a combját, kivágtak egy darabot belôle,
hogy egyenek. Mentek egy száz métert, kétszáz
métert, aztán meghalt a fertôzésbe, mert meg -
ette a nyers lóhúst. Ez volt.
Szökni?! Az kellett volna, hogy szó nélkül
We ate what people could eat in a ghetto. We
had cabbage, and potato, it was diverse. But I
cannot say we lived like lords. Sometimes we
ate, sometimes we did not the whole day, but
we had to work. They did not hit us when the
did not want to. The Roma were thrashed there
all the time. It was some kind of a game. It was
the extermination of the Jews and the Roma.
The German soldier, whenever he felt like it,
picked up his gun, and bang! They did not
select.
We were given tools and we had to dig communication
trenches. We were guessing what
would happen to us, but it was like when cats
think about rain. They changed the orders
every minute. Once they said: ‘Tomorrow you
will go dig ditches to Nemcsók or Babarc.’
Instead, in the end, we went to work there next
Tuesday.
We were there for a month and then they
took us on freight trains to a lager in Linz. We
were away from the city in a forest. We lay on
the floor like pigs. We ate buds and grass. They
did not give us much; the guys had found a dead
horse, they took out their knifes, stripped off the
skin on its legs, and had a bite of it. Then they
walked about 100 or 200 meters and died
because the row, horse meat, was in fected. That
was it.
To escape?! If someone had tried to go to the
toilet or take a step without a word, they would
have shot him in the head. There was martial
law, it was forbidden. I cannot tell you, how
many had died in our squadron. When somebody
was taken away, he disappeared. They took

sardam so avla amenca, numa kattyi sas e vrema
sar kanak e muca gindyil po brishind. Ande sako
minuto kaver poronchi sas. Numa kattyi
phende: tehara ando Nancsóko zhas thaj ando
Babarco pushkengi shanco te hunavas. So avilas
pe agor? Pe kaver marci gelam. Kothe samas
jekh shon, pala kode zibanosa avri in gerde amen
ando Linz ando jekh lageri ka thar o foro majdur
sas, ande jeks vesho samas sar jekh thaj dopash
shon. Pe phuv pashljuvas ande chik, sar le bale.
Le kashtangi agor, thaj char xamas. Zurales piko
xaben denas. Le shave rakhne jekh murdano
grastes, xutyilde e shuri, avri shinde jekh kotor
mas, te xan. Gele kade sar jekh shel-duj shel
meteri, thaj kothe mule ke xale o jivando mas.
Kade sas.
Te nashadyuvas?! Kodo trubulosas inke, ka de
te zhas varikaj, te na phenas khanyikaske
khanchi. Vi ando shero pushke dinosas amen.
Shtatariumo sas. Chi zhanos te phenav sode -
zhene mule mashkar amende. Ingerde les, thaj
nas majdur. Prahosarde len sar jekh zhukles
kanak murdajvel.
(…)
Vi le bibolden mudarnas sako than. Deshu panzh
manushen avri ingerde, kodol hunisarde e
gropa, le majbut ashnas krujal e gropa. Apoj
pushkasa ando shero pushkinas len, thaj pernas
andre. Me numa le mulen dikhlom tele shorde
len mesosa, thaj gelas e pizdani lovitra, thaj pe
lende pizdas e phuv, thaj gata, Devlesa! Ando
Dachau dikhlom kede, ando shtarvardesh thaj
panzh bersh. Atunchi aba nas lageri, butyi te
keras ingerde amen. Hunisardam le manushen.
Kade trin-shtar dyes samas kothe, le mulen tele
menjen valaki vécére, vagy egy lépést! Agyon is
lôtték volna. Statárium volt, nem lehetett. Nem
tudnám megmondani, hogy hányan halhattak
meg a századból. Azt elvitték, hát az el tûnt.
Elvitték, és a másik csoportból az embe rek
elásták, mint a kutyát, mikor megdöglik.
(…)
A zsidókat is, ölték, mindenhol. Tizenöt vagy
húsz embert kivittek, azok megásták a gödört, a
többiek meg sorakozó körbe. Aztán géppisztollyal
agyonlôtték ôket, estek bele. Én csak a
halottakat láttam, leöntötték ôket mésszel, ment
a tolókocsi, rányomta a földet, oszt Isten velük!
Dachauban láttam ezt, negyvenötben. Akkora
már megszûnt a tábor, dolgozni vittek oda minket.
Temettük az embereket. A lapát meg az ásó
a kezünkbe, aztán szépen ástuk az embereket.
Úgy három-négy nap voltunk ott, a hullákat
letakartuk, annyi. Lapáttal, ásóval. A földet
nyomtuk rájuk. Ez volt. Hej, Istenem, de kár az
embernek beszélni! Siralmas volt. Siralmas.
(…)
Volt az erdôn egy síntalicska, azzal jártunk a
vasútra, javítani, amit az angolok, meg az ame -
rikaiak szétbombáztak. De hiába csináltuk,
annyi volt, mintha nem csináltunk volna semmit:
újra bombázták. Akkor a vasutat abbahagytuk,
elvittek bennünket Schönhausenbe,
egy községbe. Aztán utána ott volt még Ham -
burg meg Berlin. Minket elvittek, máshonnan
hoztak embereket a helyünkre. Minket ugyan -
úgy a másik helyikre.
Amit elbombáztak, azt kellett nekünk hely -
rehozni, az utakat, az utcákat szabadítottuk föl,
hogy a népek tudjanak járni. Összeszedtük és
him away, and men from the other group buried
him like a dead dog.
(…)
They also killed the Jews everywhere. They had
taken fifteen or twenty people to dig the pit, the
others encircled them. And then they were shot
in the head with machine-guns, they fell in the
pit. I only saw dead bodies, they poured lime on
them, the cart went, they put soil on it, and
good bye! I saw it in Dachau in forty-five. By
then the camp was closed down, we were taken
there to work. We buried people. Shovel and
spade in our hands and we buried them. We
were there for three or four days, we covered the
bodies, that’s it. With shovel and spade. We
pushed soil on them. That was it. Hey, my God,
it is no use speaking about it! It was miserable.
Miserable.
(…)
In the forest there was a rail-car. We travelled on
it to the railways to repair what the English and
the Americans had destroyed with their bombs.
It was as if we had done nothing: the bombers
destroyed them again. Then we stopped working
there and they took us to another village, to
Schauvhauzen. Then to Hamburg and to Berlin.
They had taken us away and brought some
other people in our place. And we were taken to
some other people’s place.
We had to repair what had been bombed,
the roads; we had to clear the roads, so people
could walk on them. We collected the bricks
and made piles of them. Then two years had
passed: I was taken in forty-four, and I arrived
back to Pécs on the 16th of May, 1946. Ger -
99

prahosardam thaj kattyi gata. E phuv pizdasas
pelende kade sas. Devlale bezex le manushenge
te vorbij! Rovav-rovav.
(…)
Andar o vesh phirasas avri po sastruno drom, te
keras palpale so le anglika taj amerikanura tele
bombasisarde. Dabe kerdam variso, sarte chi na
kerdamas khanchi: pale tele bombasisarde. Ko -
the mukhlam o sastruno drom, ingerde amen
ando Schauvhazeno ande jekh gav. Kothe sas
inke o Hamburg thaj o Berlin. Amen ingerde,
kaver manushen ande pe amaro than. Vi amen
pe jekh kaver than ingerde.
So tele bombazisarde, kodo trubulas amen ge
palpale te keras, le droma, le vulyici, slobodisardam
opre, te shaj phiren pe lende le nipura. Duj
bersh somas avri ando 1944-o ingerde man thaj
1946 majushi sas kana palpale avilom ando
Pécs. 1945 o Nyamco aba slobodo sas amenca
inke butyi keravtatinde. O mu da riko le anglikanura,
thaj le amerikanura tele ashade, ke o
Hitleri xuterdas jekh lil. Ke sar xuterdas chi
zhanav, numa xutyeldas o lil, o mu daripo si te
ashavel tele ke te na atunchi chi jekh nyamco
chi zhuvel majdur. O Del te muntuj kothar sode
mule sas kothe. Kothe na dikhnas sosko manush
si. Kaj o rusura geletar kothe nas ashipo. Kothe
phuro, terno, shavoro, shej sakon zhalas. Inke e
Amerika thaj e Anglia kadalen inke lashi sas!
Kadal inke Devleske manusha sas le, kaj le kozakura
sas le! Ando shero pushkinde le nyamcura.
Kothe na sas khe lyipo. Le romen na azbanas,
sako zhanglas le romen, le bibolden po
mudaripo si le avri shutime, kade kamlas O
Hitler thaj o Szálasi. Xutyeldam o lil, amen
100
stócokba pakoltuk a téglákat. Közben eltelt két
év: negyvennégyben vittek ki, és negyvenhat
május tizenhatodikán érkeztem Pécsre. Negy -
venötben felszabadult Németország, de minket
még mindig dolgoztattak.
(…)
A kivégzést az angol, és az amerikai leállította,
mert Hitler kapott egy üzenetet. Azt nem tu -
dom, hogyan kapta meg az üzenetet, de meg -
kapta, hogy a kivégzést hagyja abba, mert ha
nem, egy német nem marad meg. Isten ment -
sen attól, ami ott volt, hogy mennyi halott volt
ott. Ott nem válogattak. Ahol a ruszki elment,
ott nem volt megállás. Ott öreg, fiatal, gyerek,
lányok, mindenki mentek. Még az Amerika
meg az Anglia ezek még hagyján! Ezek még
isteni emberek voltak, de ahol a kozákok megjelentek!
Agyonlôtték a németeket. Mind sorba
lövöldözték ôket. Hogyne, ott nem volt játék. A
cigányokat nem bántották, mindenki tudta azt,
hogy a cigányt, a zsidót kivégzés alá ítélte a
Hitler meg a Szálasi. Megkaptuk a levelet, hogy
minket senki sem bánthat, mármint a ruszkik.
(…)
Berlinben voltunk éppen a háború végén. Én az
amerikaiakhoz kerültem, amerikai kísérettel
kerültem haza. A személyvonat után volt két
vagy három vagon, abba hoztak bennünket.
Komáromban egy zsidó asszony lekért bennünket
az amerikai katonáktól, hogy hipiseljen.
Ékszert meg pénzt keresett nálunk, de nem ta -
lált semmit, mert a németek elvették. Le köp -
tük, mondtam neki: te mocskos, nem örülsz,
hogy élsz. A rosseb a pofádat mondom, még te
akarsz hipiselni bennünket?
many was liberated, but they kept us working.
(…)
The English and the Americans made them
stop the executions, because Hitler had re ceived
a letter. I don’t know how, but he received a
message to stop the executions; if he had not
stopped them, none of the Germans would have
survived. God forbid what was happening! So
many dead people. They did not select. Where
the Russians passed by, there was no stop. The
old, the young, the children – they got everyone.
The Americans and the English were not so
bad! These people were quite O.K., but where
the Russians appeared! They shot the Germans
dead. All of them one after the other. Of course,
it was not a game. They did not hurt the Roma,
everybody knew that the Jews and the Roma
were ordered to be executed by Hitler and
Szálasi. We received a letter that nobody could
hurt us, meaning the Russians.
(…)
We were in Berlin at the end of the war. I was
taken to the Americans, and I got home escorted
by Americans. There were two or three wagons
attached to the slow train, they brought us
in that. At Komárom a Jewish woman requested
from the American soldiers to search us. She
was looking for jewellery and money, but she
could not find anything be cause the Germans
had taken everything. We spat on her and told
her: ‘Aren’t you happy to be alive? How dare
you search us?’
(…)
I went home to Megyefa. We lived outside the
village. Roma in the village? How can you

khonyik te na azbal aba sar le rusura.
(…)
Ando Berlini samas, aba pe marajiposko agor
samas. Man kaj le amerikanura shute, vi von
ande ma khere. Pal o manushengo zibano sas
phandado duj-trin vagono ande kode ande
amen khere. Ande Komároma jekh biboldeske
zhulyi avri manglas amen kathar le ameri ka -
neske ketanendar te hipisharel amen. Somnakaj
thaj love rodelas, thaj chi rakhlas khanchi, ke le
nyamcura aba sakofelo avri kide amendar. Tele
chungardam la thaj phendam lake: tu melalyi
chi lazhas tut? Chi loshas ke trajis? O nasulyipo
te avel pe tute, inke tu kames te hipishares amen.
(…)
Ando Megyefa gelem khere. Avral andar o gav
beshlem. Ando gav rom? So gindyis tu! Numa
avral ando gav shaj beshlem. Chi jekh romes chi
mukhnas pasha pende le gazhe, sar akanak. Le
Baranyako nipura, kasave barimaske sas le, thaj
barvale. Loshajlas o rom, avral andar o gav te sas
les jekh putrija. Kadi na paramicha sas.
(…)
Khanchi butyi na sas, gelamtar ando Pécsi, ando
Zsolnayske fabrika. O chik shudaresas av ri.
Duj-trin bersh kerdom kothe butyi. Me so mas
o majphuro, kon palamande sas, voj sas deshujekh-deshuduj
bershengo. Muri dej ando bulgaricko
bar kerlas butyi. Palakode gelomtar kaj
marnas avri o dyiv, kothe kerdom butyi. Andar
kodo dyiv xutyildam vi ame, so avri mar dam.
Kattyi zhanav te phenav vi atunchi majlashi sas,
sar akanak si. Sako kuch si, jekh-duj mijjenca
zhas ande bolta, thaj na kines khanchi.
(…)
(…)
Megyefára mentem haza. A falun kívül laktunk.
Faluban cigány? Hova gondol? Nagy szó az.
Csak a falun kívül lakhattunk. Éppen ci gányt
engedtek volna a magyarok a szomszédukba,
mint most! Fôleg azok a baranyai né pek, akik
olyan büszkék meg gazdagok voltak. Örült a
cigány, ha kinn volt neki a falu végén egy putrija.
Nem volt mese.
(…)
Munka nem volt, nem dolgozott az uradalom,
elmentem dolgozni Pécsre a Zsolnay gyárba. Az
agyagot dobáltuk. Olyan három-négy évet
húztam ott le. Én voltam a legidôsebb, az utánam
következô testvérem 11-12 éves lehetett.
Édesanyám meg a bulgárkertészeknél dolgozott,
paprikába, paradicsomba. Aztán elmentem
a cséplôgép mellé dolgozni. Abból a búzából,
gabonából részültünk, amit kicsépeltünk.
Annyit tudok mondani, hogy az még mindig
jobb volt, mint ami most van. Az a nagy drágaság,
ami itt van, hogy ezer forinttal meg
kétezer forinttal elmegy az ember a boltba, és
könnyen hozza haza a szatyrot.
(…)
Utána Csobokapusztán dolgoztam az urada -
lomban. Ott kerültem a mamával össze, mikor
összekerültünk, már nekünk is voltak jószágaink.
Disznó is, baromfi, de legjobban lovak kal
foglalkoztam. Jártam vásárokba is. Aztán vol -
tam tüskehúzó, tizenhárom és fél évet, alu -
míniumot termeltünk. Vizsgázott kohász vol -
tam, ott a mama, megmondja. Sok helyen dolgoztam,
gyárban, a bányában, az állami gazdaságban,
mindenhol.
think of such a thing? It would have been something.
We could only live outside the
village. Just what they did not want, Hunga -
rians in there neighborhood, just like today!
Especially those people in Baranya county, they
were so proud and rich. The Roma were proud
to have a shanty in the outskirts of the village.
It was not a fairy tale.
(…)
There were no jobs, the manor did not work, so
I went to the Zsolnay factory in Pécs. We scattered
the clay. I spent three or four days there. I
was the oldest, my next brother was about 11-
12. My mother worked for the Bulgarian gardeners,
in the paprika and tomato fields. Then I
started to work on the threshing machine. They
gave us a share of the wheat and the grain we
had thrashed. I can say that it was still better
than it is today. Prices are so high today that if
you go to the shop with one or two thousand
forints on you, and the bag is nearly empty
when you bring it home.
(…)
After that, I worked at Csobokapuszta in the
manor. I got together with ma there; when we
got together we also had domestic animals.
Pigs, fowl, but I liked the horses best. I used to
go to markets.
Then I worked as a thorn picker for thirteen
and a half years; we produced aluminium. I was
a certified metallurgist; there is ma, she could
tell you. I worked at many places: in the factory,
in the coal mines, on the state farm, everywhere.
I inherited the heart condition and lung
101

Pala kode ande Csobokapuszta gelem kaj jekh
gazho te kerav butyi. Kothe avilem kethane la
romnyasa. Atunchi aba vi amen sas bale, pujura,
le majlahse grasta mange sas. Phiros ando foro.
Pala kode butyi kerdom ande marhime fabrika,
desh thaj trin bersh cirdom tele. Sas ma lil palaj
butyi, kothej e romnyi, phenel tuke. Ande but
butyako than kerdom aba butyi tale e phuv,
thaj ando sako than. Kathar muri dej xutyildom
le jilesko-le bukhesko nasvalyipo. Zhi kathar e
1984 aba na zhanav butyi te kerav. Na butaig
ingrav aba. Jekhvar ashel ande man de e ajeri
thaj naj majdur.
Az édesanyámtól örököltem a szív és tüdô -
asztmát, azért százalékoltak le még nyolcvannégyben.
Már fulladtam nagyon. Ezt a be -
tegséget nem sokáig viszem. Egyszer megáll a
levegô és meghalok, nincs tovább.
asthma from my mother, they pensioned me off
because of that. I have fits of breathlessness. I
will carry this illness for a long time. One day,
there is no more air and I die. That is all.
102

„Me phendom – ungrika phenav – me chi
som rom. Muro dad chi sas colaxardo mura
dasa, muri dej pale gazhikanyi romnyi sas.
(…) Thaj jekh detehara ginavnas opre
amaro anav, Kecskés Pál, Oroszi Lajos,
muro phral, thaj Oroszi Rudolf kadal
gazhej slobodaj. Man
majpalal mukhlas. Aba gindyindom man
bisterdas.”
Oroszi Rudolf
Muri dej mulas ando bish taj injengo bersh,
muro dad pale ando trandengo bersh, kathe
mukhlas intrego familija. Shove bershengo so -
mas, kana gelastar, muro majterno phral. Ando
bish thaj injengo bersh mulas muri dej, voj pale
ande bish thaj oxto bersh raxadyilas, aba ando
trandutuno bersh nas amen dad, gelastar. Di -
jardas jekha romnya, kodola sas trin shavora.
Kade barardilam, me kaj le jekh pheny, kon aba
romeste sas, le Lajoshes pale muri kaver pheny
barardas. Oxto bershengo somas, pel pa pinya
lomas sama. Deshuduje bershengo somas,
atunchi kaj jekh barvalo gazho kerdom butyi,
zhi kaj somas deshushove bershesko.
(…)
Sas kathe kasavo romano krajo, kaste butyi kernas
le manusha. Nas voj krajo, butyi kerlas le
nyamconge ando Nyamcengo Them, exporta -
lisarlas kashki. Le shingale kothe phirnas kaj
leski shej, jekh shingalo o Rigó sas lako piramno.
Kado iskirilas kethane le shingalenge, kas te
ingren, kon na kerel butyi leske. Kon leske kerlas
butyi, kodoles chi jekhes na ingerde.
„Én jelentettem, hogy – magyarul megmondom
– nem vagyok cigány. Apám nem
volt megesküdve anyámmal, az anyám meg
magyar asszony volt. (…) Oszt egyik reggel
olvasták föl, hogy Kecskés Pál, Oroszi
Lajos, az öcsém,
és Oroszi Rudolf származása magyar,
szabadulnak. Engöm utoljára.
Azt hittöm elfelejt.
Oroszi Rudolf
Édesanyám meghalt huszonkilencbe, édesapám
meg harmincba itthagyta az egész családot.
Hat éves voltam, amikor elment, a legfiatalabb
test vérem pólyás baba. Huszonkilencbe halt
meg anyám, ô huszonnyolcba született, már
har mincba nincs apánk, elment, eltûnt.
Elcsábított egy asszonyt, annak is volt három
gyeröke. Úgy nevelkedtünk, hogy én az egyik
test vé römnél is, aki már férjnél volt, a Lajost
meg elvállalta a másik nôvérem. Így
nevelködtünk. Már nyolc éves koromba
libapásztor voltam. Tizenkét éves koromtól
cseléd, tizenhat évig.
(…)
Volt itt egy olyan cigány király, akinél dolgoztak
az emberek. Hát nem volt király, dolgozott
a németeknek, Németországba exportált kosa -
rat. A csendôrök odajártak a lányáho, egy Rigó
nevû csendôr, az udvarolt a lányának. Az írta
össze a csendôröknek, na ez nem biztos, de
sejtjük, hogy az irkálta össze, kiket vigyenek el,
ki nem dolgozik neki. Aki neki dolgozott, azt
nem vittek egyet se.
‘I reported, that – I tell you frankly – that
I was not a Gypsy. My father was not married
to my mother, and my mother was a
Hungarian woman. (…) Then, one morning
they read out that Pál Kecskés, Lajos
Oroszi, my younger brother, and Rudolf
Oroszi, who were of Hungarian origin,
would be set free. I was the last one. I
thought he had forgotten about me.’
Rudolf Oroszi
My mother died in 1929 and my father left the
family in ’30. I was six when he left and my
youngest brother was just a baby. My mother
died in twenty-nine. My brother was born in
twenty-eight. In 1930 my father left us, he was
gone. He seduced a woman who had three children.
I was brought up by my sister, who was
married by then, and my other sister took care
of Lajos. We were brought up like that. I was a
gooseherd at the age of eight. From the age of
twelve I worked as a servant for sixteen years.
(…)
A Gypsy king lived here who had employees.
He was not a king, he worked for the Germans,
exported baskets to Germany. The gendarmes
visited his daughter; a gendarme named Rigó
courted his daughter. He was the one – well, we
were not sure of that, but this was what we
thought – who compiled the list of those who
should and who should not be taken. Those,
who worked for him were not taken.
In the country the Germans collected the
Roma and the Jews. They came to us at the
103

Ando them nyamcura kidenas kethane le ro -
men thaj le bibolden. Amende jekh detehara
avile. Me somas bisht thaj dujengi, muro phral
deshinjengo, anda amari familija amen dujen in -
gerde. Kattyi phende, ketanange ingren amen
po Dabasi. Pala jekhekavreste tordyinde amen,
duj shingale avile amenca. O vagono nas tele
phandado, atunchi na gindyisardem ke shaj
nashadyilamas: kothar. Gindyisardam numa vi
chaches ketana avasa. Kon zhanglas? Le shingale
von zhangle kaj ingren amen. Ta sar te na
zhangle.
Ingerde amen avri kaj le Dabashicko stancija,
koteh zhutyarde amenca le shingale, o zi -
bano, so ingrel amen majdur. So si Rudi phennas
mange, pe muro anav ke pinzharnas man.
Phendom avav me khere zhutyaren man, na
butaig avav.
Kothar ingerde amen ande Újhartyán. Sas
kothe jekh bari shkola, thaj sas kerdine pe phuv
patura. Ande jekh bari kekava, kiravnas fusuj po
xaben opre avlas le kerme. Kon boxalo sas chi
dikhas kothe so xal. Chi xumer nas ando xaben,
numa fusuj thaj kolompiri. Dine shov roja,
shovzhene te beshen tele te xan. Atunchi kodol
xale kattyi sode zhangle. Kodolen tradetar te
den kothe kaver shovenge. Shov oxtho roma sas
kothe, andar sako gav. Sas kothe sako feliko rom.
Savo rom zhanglas te bashavel, thaj sas les
papiroshi, kodolen mukhle, kas nas kodol kothe
ashile.
(…)
Andre krujisarde e shkola, pushkenca lenas sa ma
pe amende le ungrika ketana. Vi jekh amal sas
mashkar amende andar o Szentmiklósi. Phe nel
104
Az országban németök szödték össze a
cigányt meg a zsidót. Hozzánk egy hajnalban
jöttek. Én huszonkét éves voltam, az öcsém
tizenkilenc, a családból kettônket vittek el.
Annyit mondtak, sorozásra, katonának me -
gyünk Dabasra. Sorba állítottak négyesével, úgy
vittek, két csendôr gyütt velünk. A vagon nem
volt lezárva, de hát nem gondoltuk mink, hogy
mög kéne szökni. Gondoltuk, csak tényleg
besoroznak, oszt katona löszök. Ki tudta? Hát
azér a csendôrök tudták, hogy hova visznek.
Tudták, hogyne tud ták volna.
Elvittek Dabasra, ki az állomásra. Ott várták
a csendôrök velünk a vonatot, ami visz tovább.
Mi van Rudi, szóltak a nevemre, mert ismer tek.
Mondom gyüvök én haza várjatok, gyü vök
nemsokára haza.
Onnan elszállítottak minket Újhartyánba.
Volt egy nagy iskola, meg voltak csinálva a földre
az ágyak. Szójababot fôztek egy nagy üstben,
a tetejére följött a kukac. De hát szegények,
aki éhes volt, válogatta. Persze, tészta se volt
ben ne, csak bab meg krumpli. Adtak hat
kanalat, hatan üljenek le enni. Akkor azok ettek
amennyit tudtak. Akkor azokat elküldték, adják
oda másik hatnak. Hat-nyolcszáz cigány volt
ott mindenhonnan, az egész járásból végig
össze szedték a cigányokat. A tetves cigányokat
kü lön, a zenész cigányokat megint külön, a ve -
gye seket megint. Aki zenész cigánynak volt
mûködési engedélye, azt is elengedték. Akinek
nem, az ott maradt. De azokkal is másképp
bántak, úgy mondom, a tisztább cigányokkal,
külön vótak az oláh cigánytól.
(…)
break of day. I was twenty-two, my brother was
nineteen. They only took away the two of us
from the family. They said they would take us to
the recruiting centre, and we would enlist in
Dabas. We were lined up in four, and were taken
away that way accompanied by two gendarmes.
The wagon had not been closed, but we
did not think we should run away. We thought
they would only enlist us and I would be a soldier.
Who knew? The gendarmes knew where
they were taking us. They knew, they knew for
sure.
We had been taken to Dabas, to the station.
The gendarmes were waiting for the train with
us, that would take us further. ‘What’s up Rudi?’
they would ask. They called me by my name
because they knew me. I said, I would come
home, I would come home soon.
From there they transported us to Újhartyán.
There was a large school, beds put on the
floor. They cooked soybean in a huge cauldron
and the maggots were floating on top of it. But
those poor ones who were hungry sifted them
out. Naturally, there was no pasta in it, only
beans and potatoes. They gave us six spoons so
six of us could sit down. They ate as much as
they could. Then they were sent away and gave
their spoons to six others. There were at least six
or eight hundred Roma from everywhere, they
had collected the Roma from the district. The
lousy Gypsies separately, the musician Gypsies
separately, and the mixed in the third group.
Those musicians who had licence were released.
Those who did not have permits, remained
there. But even they were treated differently. I

mange tahj jekhekavreske: sostar ande kathe
tumen? Tumen na roma san.
Amen duj zhenen avri mukhle, butivar sa -
mas avri. Zhutisardam kolompiri te uzharas le
ketanenge. Le majbut khanchi butyi na kernas.
Pe lende numa e ketana lenas sama. Panzh ratyi
sutom kothe, ande shkola, avri kerdom butyi,
atunchi gelom andre, kana tele trubulas te pashlyon.
Detehara pale avri gelam, shaj zhasas kaj
kamas, shaj telefonalisardam khere.
Me phendom – ungrika phenav – me chi
som rom. Muro dad, chi sas colaxardo mura
dasa, muri dej pale gazhikanyi romnyi sas.
Maladom jekh telefono muri nyamenge, te
anen mange dokumentumo kathar o rashaj, thaj
kathar o officija, ke me chi som rom. Thaj vi
ande le dokumentumi amenge, vi ame chun -
gardamas pe le roma, kodi phenasas ame na sam
roma. Thaj jekh detehara ginavnas opre amaro
anav, Kecskés Pál, Oroszi Lajos, muro phral, thaj
Oroszi Rudolf kadal gazhej, slobodaj. Man
majpalal mukhlas. Aba gindyindom man bisterdas.
Pe mure dadesko anav te sam, atunchi vi
ame kothe ashas. Kade apoj pe shov dyes vi slobodisardam.
Xutyildom kasavo do kumentumo
ke me chi som rom.
(…)
Khere avilom, pe shov dyes aba vi andre ashilom
butyi te kerav ande armijaki fabrika, ando Cse -
peli. Vi me thaj vi von. Pe jekh kurko trinzhene
nashletar andar o gettovo, pej balvaliko xuv. Chi
nashtig pushenas len ke kade da ranas, ke zhan
pala lende te ingren len andre. Kher thaj pala kher
rodenas le romen, vi ka dalen. Jokhar vi rakhne
len. Kade ingerde len palpale.
Be volt kerítve az iskola, fegyverrel ôriztek a
magyar katonák. Egy haver, egy szentmiklósi is
volt köztük. Az aszondja nekem meg egy má -
siknak: minek hoztak tiktöket? Hát tik nem
vagytok cigány, minek hoztak?
És minket kettônket kiengedtek, állandó ki -
maradásunk volt. Fôztünk, krumplit pucol tunk
a katonaságnak. A többiek semmit nem dolgoztak.
Csak ôrözték körû a katonák. Hát öt na -
pig aludtam ottan az iskolában, kint dolgoztunk,
csak addig mentünk be, míg lefeküdtünk
azt aludtunk. Reggel megint kimentünk,
mehettünk, ahová akartunk, telefonálhattunk
haza.
Én jelentettem, hogy – magyarul megmon -
dom – nem vagyok cigány. Apám nem volt
meg esküdve anyámmal, az anyám meg magyar
asszo ny volt. Telefonáltam a rokonoknak, hogy
hozzanak származási igazolványt paptól, taná -
cs tól. Hát hozták is a származási igazolványt
ne künk, akik köpködtük, hogy nem vagyunk
cigányok, a bátyám meg a sógorom hozták.
Oszt egyik reggel olvasták föl, hogy Kecskés
Pál, Oroszi Lajos, az öcsém, és Oroszi Rudolf
származása magyar, szabadulnak. Engöm utol -
jára. Azt hittöm elfelejt. Azt minket elen ged tek.
Ha apám nevén vagyunk, akkor mink is ott
maradunk. Így aztán hat napra meg is sza -
badultam. Származási igazolványt kaptam,
mint nem cigány.
(…)
Hazagyüttem, hat napra mindjárt elhelyez ked -
tem hadiüzembe, a Csepeli gyárba. Én is meg
emezek is. Elhelyezkedtünk. Egy hétre rá hárman
megszöktek a gettóbul, ki a szellôzôlukon.
mean, they treated the clean Gypsies differently.
They were separated from the Vlach Roma.
The school was surrounded by Hungarian
soldiers who guarded us with arms. There was a
friend of mine from Szentmiklós among them.
He told me and another: ‘Man, why have they
brought you here? You are not Gypsy, then
why?’
The two of us were allowed to go out, we
had permanent leave. We cooked, peeled the
potatoes for the army. The others did nothing.
They were surrounded by soldiers. I slept in the
school for five days. I worked and I only went in
there to sleep. In the morning we could go out
wherever we wanted and we could phone
home. I reported, that – I tell you frankly – that
I was not a gypsy. My father was not married to
my mother, and my mother was a Hungarian
woman. I asked my relatives to bring me certificates
of origin from the priest or the council.
They brought us the certifications and we were
screamint that we were not Gypsies, my brother
and my brother-in-law brought them. Then,
one morning they read out that Pál Kecskés,
Lajos Oroszi, my younger brother, and Rudolf
Oroszi, who were of Hungarian origin, would
be set free. I was the last one. I thought he had
forgotten about me. We could go. If we had been
in our father’s name, we would have stayed. But
this way I was freed after six days. I acquired a
certificate of origin as a non-Gypsy.
I came home and six days later found a job at
the war factory in the Csepel plant. The others
and I found a jobs. A week later three people
escaped from the ghetto, through the air vent.
105

Le Csepelesko autofabrika zurales tele marde.
Butzhene mule kothe. Thaj somas vi dugasi. Kaj
me butyi keros, kodo sas o baro mujalo ando
Miklósi. Manglas ame, ke tele puskinde jekh
huralyi, te kides kethane le mulen tajh le sastre.
Ande kotora kidem len kethane, andre shudamlem
ando koporsovo. Sas kaske o punro
shindyilas tele kaske o vast.
Pala kode avri gelam shanco te keras. Sa -
koneske avri dine, kabor trubul te kerel. Kathar
o Csepeli avile le nyamcura, kathar pale gele le
rusura. Andar o intrego gav avri tradine sako nes
le rusura, te keren o shanco. Kade pushkinas
amen chi zhanesas karing te nashas. Shu denas
tele le rusura e bomba, atunchi amenge sas te
garudyuvas varikaj. Apoj atunchi kanak tele
marde o Csepeli, avri gelam, te choras avri le
bunkeri. O dopash kodolengo sas, pekasko phuv
sas o bunkero. Sas sakofelo kothe, nyeve beranda,
nyevi shparhelti, sakoneske dasas anda lende.
La nyamcura kasavi bunkeri kernas, sar ande
paramichi.
(…)
Ando krechiuno, krechiunosko ratyi romnya
lom, shtarvardesh thaj shtar sas. Lom la Sun tone
Marija: vi Marija sas muri romnyi, thaj vi sizno
sas. Kerdyilas amenge shtar shavora. Muri romnyi
nasvalkerdyi sas, lake godyi sas nasvalyi.
Eftavardesh taj jek bershengi sas kanak mulas.
Pala jekhekavreste mule, muri romnyi ando
augustushi, muro shavo ando novemberi, kor -
kori som.
(…)
Trin bersh ando autofabrika somas gornyiko,
pala panzhvardesh thaj shov. Majsigo kasavo
106
De nem is löhetett kérdezgetni iket, mer már
annyira össze voltak roskadva, hogy mennek
értük. Házról-házra keresték a cigányokat, ezö -
ket. Egyször mögtalálták. Azt úgy vitték vissza.
(…)
A Csepel Autógyárat nagyon lebombázták. So -
kan haltak meg ott. Meg voltam én dögész is.
Ahun én cseléd voltam, az volt a fôbíró Mik -
lóson, mögkért minket, hogy lelûttek egy re pü -
lôt, szedjük össze a halottakat meg a roncso kat.
Darabokba bele ôket a koporsóba. Szed tük,
kinek a lába leszakadt, keze.
Aztán kimentünk árkot ásni. Mindenkinek
kiadták, hogy mekkorát kell ásni. Csepelrül jöttek
a némötök, innen mentek az oroszok. Az
egész falut kihajtották az oroszok ásni. Úgy lôttek,
hogy nem tudtuk, merre szaladjunk. Még
az ôr is elszaladt. Dobálták le az oroszok a
rakétát, világítson, hogy merre vannak. Akkor le
köllött bújnunk. Aztán mikor Csepel elesött,
akkor möntünk zabrálni a bunkerokat: elhozni,
ami maradt. A fele azé, akinek a földjibe volt a
bunker. Szétszedtük, elosztottuk, szép geren dák,
újak, meg minden, a németök a olyan bun kert
csináltak, hogy mese. Új sparheltok, min den.
(…)
Megnôsültem negyvennégybe, szent karácsony
estén. Elvöttem a Szûz Máriát: Mária is volt a
feleségem, meg szûz is vót. Lett négy családom.
A feleségem beteges volt, agytumorja volt.
Het venegy éves lett volna egy hónap múlva
mikor möghalt. Három éve múlt mostan. Egy -
más után, ô augusztusban, a fiam novemberben.
Egymagam vagyok.
(…)
But we could not ask them about it, because
they were so afraid that those people would go
and get them. They searched for these Roma in
all the houses. They found them once. And they
took them back.
(…)
The Csepel car factory was bombarded
heavily. Many died there. I worked as a stretcher
as well. The owner of the house, where I
worked as a servant, asked me to gather the
bodies and the pieces of the plane, that had been
shot down. I put the pieces of the bodies into
coffins. We gathered the torn legs and arms
together .
Then we dug a trench. They told everybody
how deep it should be. From Csepel the
Germans came, from here the Russians. They
drove the whole village out to dig. They were
shooting at us so hard that we did not know
where to run. Even the guard was running. They
dropped the Russian rockets, so they could light
the place where they were. Even then we had to
hide. So when Csepel fell we went to search the
bunkers and take away what had been left there.
Half of it belonged to the people who owned
the land on which the bunker stood. We took it
apart and distributed them, the beautiful new
beams; the Germans made bunkers so beautiful
that you could only hear about in fairy tales.
New cookers and everything.
I got married in ’44, on Christmas Eve. I
married the Virgin Mary: her name was Mária
and she was a virgin. I had four kids. She was in
poor health, she had brain-tumour. She would
have been 71 a month after she had died. It was

gornyiko somas, kon lel sama te na chorren le
manusha. Pala kode xutyildom jekh pushka. So -
mas me aba sakofelo, numa umblado ma nush
na. So le duj zhene butyi kerasas. Muri rom nyi
koshnyinca kerlas. Vi me keros le kosh nyince,
pala tranda thaj duj bersh xutyildom jekh somnakunyi
angrusnyi, ke lashi butyi keros.
Mashkar le direktura somas, szanasz ko the tranda-shtarvardesh
manusha, kon kerenas le kosnice.
(…)
Akanak mulas muro bachi, kade panzh-shov
bersh, oxtovardesh thaj duj bershengo sas. Le
majbut phrala, efta zhene inke vi akanak trajin.
Si man jekh shej, kathe beshel pasha o doktori,
voj thovel pala mande. Thaj si man jekh shavo.
Tele line lesko dopash buko. Ando 1945 rakha -
dyilas, luludya bikinelas pe vulyica. Vi muri shej
nasvalyi. Duj unoko si man, jekh shej thaj jekh
shavo. Akanak si man jekh piko unoko, shove
shonengo. Avri te na chingardav, inke vi akanak
kathe som.
Ötvenhat után vagy három évig az autógyárban
voltam fegyveres ôr. Elsôbb ilyen botos ôr
voltam az üzemôrségben, hogy ne csavarogjanak,
ne lopjanak. Aztán meg fegyveres. Voltam
én minden, csak akasztott ember nem. Meg cséplôgéphô
jártam, csépöltem. Vót ke nyér, minden.
A feleségem kosárfonó volt, be dolgozó. Én
is a szövetkezetben voltam har minckét évig,
aranygyûrûs kosárfonó vagyok, huszonöt évet
ledolgoztam ott. Oszt a huszon öt évre adtak
egy nagy pöcsétgyûrût. Igaz ga tó sági tag
voltam, voltunk itt harminc-negyvenen kosárfonók.
(…)
Most halt meg a bátyánk öt-hat éve, 82 évesen.
A többi testvér, mind a heten, még élünk. Van
egy lányom, itt lakik az orvosi rendelônek
szem be. Az tisztáz, az mos. Meg van egy fiam.
Levették a fél tüdejit. Negyvenötbe születött,
virágot árult a piacon. A lányom is le van százalékolva.
Unoka kettô van, egy lány, egy fiú.
Most van egy kis dédunokám, hat hónapos. El
ne kopogjam, azér még mindég itt vagyok.
three years ago. They died one after the other,
she in August, my son in November. I am alone.
(…)
After ’56, I worked as a guard at the car-factory
for three years. First I was a guard with a
baton and I had to make sure the people did not
steal or loiter about. Later I was an armed
guard. I had been everything but a hanged man.
I worked on the thresher. We had bread, everything.
My wife was a basket weaver, a home
worker. I was in the co-operative as well for
thirty-two years; I am a basket weaver honoured
with a golden ring; I worked there for
twenty-five years. After that they gave us a big
signet ring. I was a member of the executive of
thirty or forty basket weavers.
(…)
Our brother died five or six years ago at the age
of 82. My other brothers and sister, all the seven
of us, are alive. I have a daughter, she lives here,
across the doctor’s office. She cleans and washes
for me. I have a son. He lost half of his lungs. He
was born in forty-five, and he used to sell flowers
on the market. My daughter was also pensioned
off. I have two grandchildren, a girl and a
boy. I have a great-grandchild now, he is sixmonth
old. Knock on wood, I am still here.
107

„Sa zhuvale samas. Avri shutam le zhuven
pe jekh baro kasht, opre beshlam, thaj kade
nashavasas len, te na mishto zhanas
atunchi tele shudasas len, thaj pikk. Kade
khelasas amen.”
Holdosi József
Sas man shtar phrala, me kanak aba deshuinje
bershengi somas butyi kerdom kaj shinen le
kashta. Pala kode kaj le barvale manusha keros
butyi, sakofelicko somas ande Veszpréma.
Kode phennas, andar e Pesta aba ingerde le
romen. Le shingale pale, pe amari korr sas le.
Sa tradenas pala sakofelo. Le romen nashavnas,
te mishto kernas variso, te na. Chi na zhanav te
phenav tuke sostar si kadi, kade. Nashtig di -
khen amen. Kado inke vi akanak kade si.
Gra cosaren amendar. Sas kade, vi pe vulyica
marde le romen. Kathe romani bashavalicke
roma besh nas. Butivar kethane xanas pe ande
kirchima, ke phennas lenge khandine, thaj vi
lengi dej kushnas. Pala kode kethane marde
pen. An de Veszpréma aba chi phendom ke rom
som.
Pala kode avile pala mende le shingale. Vari -
kathar zhangle kaj som, ando Körmendi gettozisarde
amen, ande jekh gurunyengo kher.
Zibanosa gelam. Chi phandade man, ke
zhangle chi zhanav te nashadyuvav. Andom
man ca gada, po dopash drom, le dopash gada
shudomtar: so kerdomas lenca. Aba atunchi
zhanglom kaj ingren ma. Andar sakko than ki -
denas intrego romen, Csörötnek, Körmend,
Szombathely thaj vi andar e Zala. Sas kothe
108
„Megtetvesedtünk. Képzelje, kitettük
az izét a gerendára, ráültünk, oszt
versenyeztettük a tetûket. Ha nem jól
mentek, akkor lepöcköltük, pikk. Evvel
szórakoztunk.”
Holdosi József
Hat testvérem volt, de én tizenkilenc évesen má
külön dolgoztam a családomtól, a fûrész telepen.
Utána mint summásmunkás, meg egy
uradalomban voltam mindenes Veszprém me -
gyé ben.
Gyüttek a hírek, hogy Pest környékén már
elvitték a cigányokat. Aztán voltak azoknak
innend is onnand is testvérjei, aztán a hír ment.
A csendôrök meg mindig rajta voltak a nya -
kunkon. Mindig zavartak, mindenér. A cigányt
zavarták, ha jól, ha rosszul csinálta, akkor is.
Nem tudom megmondani magának mér van
ez. Ez egy fajgyûlölet. Ez még most is van.
Ki nem állottak minket. Volt, hogy az utcán
is megverték a cigányt. Itten cigányzenészek
voltak. Sokszor összevesztek a mulatozókkal,
mert mondták rájuk, hogy az anyád büdös mindenit,
sok meg nem tûrte el. Aztán össze -
verekedtek. Veszprém megyébe már nem
mond tam, hogy cigány vagyok.
De aztán jöttek értünk is a csendôrök. Vala -
ho gyan megtudták, hogy merre vagyok, oszt
Kör mendre gettóztak bennünket, egy nagy
istállóba. Rendes személyvonattal. Nem hogy
be kö töztek volna, hát tudták, hogy nem tudok
megszökni. Hoztam az összes cuccomat, de
félúton eldobtam: mit csináltam volna vele.
‘We had become lousy. Imagine, we put
that thing on a beam, at on it and made
the lice compete. If they were not doing
well, we would have flicked them.
We amused ourselves this way.’
József Holdosi
I had six brothers and sisters; but when I was
nineteen I worked at the sawmill away from my
family. Then I worked as a jobber, then as a utility-man
in a manor in Veszprém county.
The news spread that the Roma around Pest
had already been taken. People had
brothers and sisters here and there and the news
spread. And the gendarmes were watching our
backs. They bothered us about everything. They
troubled us when we did something right and
when we did something wrong. I cannot tell
you why it was like that. This is racial hatred. It
still exists.
They hated us. Sometimes they even beat
the Roma on the streets. Gypsy musicians were
here. Many times the musicians quarrelled with
revellers because those people told them that
their mothers were stinky and many of them
could not take it. Then they got into fights.
When I was in Veszprém county, I did not mention
that I was a Rom.
But the gendarmes came for us, too.
Somehow, they had found me and put us in a
ghetto at Körmend, in a large stable. On a
normal slow train. They did not tie me up, they
knew I could not escape. I had brought all my
stuff, but on the way there I threw them away;

olavura, bashavalickura, balajari, thaj sakofelo
rom. Trin-shtar kurke sa ande jekh samas.
Pala kode kothar majdur, ando Streim ing -
renas ande Austria. Perdal pe granyica traktoresa,
kothe pale perdal dine le nyamconge.
Sas kothe jekh olavicko, voj hatyarlas lengi
shib.
Jekh baro barakko. Biboldura sas le kothe.
Kodolen majdur ingerde varikaj, ame pe lengi
than gelam. Anda kode zhanglam, ke biboldura
sas le, kattyi somnakaj sas kothe sa ande su -
luma sas garude. Majsigo chikode na zhanglam
so si kodo, gindyisardam, khelyimatura aba
pala kede avilom opral, kadal sa somnakaj si.
Shu dindam le, chi trubulas amenge, kon gin -
dyi sardas ke amenge trubula. Thaj chi na
zhang lamas te ingras len, ke vi kade linesas
amendar.
Sa zhuvale samas. Avri shutam le zhuven pe
jekh baro kasht, opre beshlam, thaj kade nasha -
vasas len te na mishto zhanas, atunchi tele shudasas
len, thaj pikk. Kade khelasas amen.
Hunavasas kasave tankenge gropa. Me
somas o tradari. Avri alosarde man. Le nyam -
cicko keta na avri tordyarde sakones, atunchi
phende: tu, tu, tu av avri. Avri alosarde man.
No phenav ando shero pushkin ma. Pala kode
pale avilas thaj inke avri kidas kade sar desh
manushen, pala kode le lopatura ame damas
avri.
Me iski rindom kethane lenge butyi, kon so
kerel, trubulas te zhanav kaj si kaj keren butyi.
Kadi sas muri butyi. Shtar shela zhene shaj
samas, me kade sar pe tranda lomas sama.
Kanak le nyamcura kothe avile atunchi sako -
Akkor má tudtam, hová visznek. Minden hon -
nan szedték össze a cigányokat, Csörötnek,
Körmend, Szombathely, meg innen, Zalából is.
Oláh cigányok is, muzsikusok, egybe teknyô -
vájóak, meg minden, minden. Három vagy
négy hétig be voltunk zsúfolva, be voltunk ke -
rítve.
Aztán onnan tovább Streimbe, Ausztiába. Át
a határon traktorokkal. Ott átadták minket a
né meteknek. Volt ott egy oláhcigány, ô értette a
német nyelvet, ô volt az egésznek, akit elvittek
innen, a vezetôjük.
Egy nagy barakk. Egy nagy raktárhelyiség.
Zsidók voltak ott. Azokat továbbvitték valahova,
a helyire mentünk be. Azért tudtuk, hogy
zsidók voltak, mert annyi arany volt. Ilyen kis
tôrkések voltak, meg sok ékszerek a szalmába
belegyugva. Elôször azt se tudtuk, hogy mi az.
Azt hittük, hogy játék. Már azután jöttem rá,
hogy ezek mind aranyak voltak. Elszórtuk, nem
kellett, ki gondolt arra, hogy nekünk arra szükségünk
lesz. Meg hát nem is tudtuk volna megtartani,
minden, elszedték volna úgy is tôlünk.
Megtetvesedtünk. Képzelje, kitettük az izét a
ge rendára, ráültünk, oszt versenyeztettük a te -
tûket. Ha nem jól mentek akkor lepöcköltük,
pikk. Evvel szórakoztunk.
Ástunk ilyen tankcsapdákat. Én brigádvezetô,
parancsnok voltam, mer kiválasztottak.
A né met katonák kiállítottak mindenkit és
akkor mondtak, te, te, te, gyere ki. Kivá lasz tot -
tak. Na, mondom, agyonlônek. Aztán megy vé -
gig megint, megy, még egyet kiválaszt, olyan
tizet kiválasztott, aztán a lapátokat, ilyesmiket
mi osztottuk szét, szedtük be. Szót kellett fogad-
what could I do with them? By then
I knew where they were taking me. They
collected the Roma from everywhere, from
Csö rötnek, Körmend, Szombathely and also
from here, from Zala. Vlach Roma and musicians
together with the through-hollowers and
everybody, everybody. We were crowded in
there for three or four weeks, encircled.
Then from there we went to Streim in
Austria. We crossed the border on tractors.
There they gave us to the Germans. A Vlach
Roma understood German, he was the leader
of the group that had been taken away from
here.
We were brought a large barrack, a large
warehouse. Jews were there as well. They had
been taken away an we were put in their place.
We knew they were Jews because they left a lot
of gold there. Daggers and jewellery hid in the
straw. At first we did not know what it was. We
thought it was a game. Then I found out that all
of them were made of gold. We threw them out,
did not want them; none of us thought that we
would need them. Otherwise, we could not
keep them. They would take everything away
from us.
We had become lousy. Imagine, we put that
thing on a beam, and made the lice compete. If
they were not doing well, we would flicked
them. We amused ourselves this way.
We had to dig out tank traps. I was selected
to be the leader of the brigade, the commander.
The German soldiers selected many and told
us: ‘You, you, you come here!’ I was selected. I
thought they would shoot me in the head. Then
109

neske trubulas butyi te kerel. Kon na kerlas
butyi kodolen vi marnas. La pushkasa. Ame
pale phenasas, atun chi ker butyi, kanak aven.
Kade sar duj-trin shon kerdam butyi.
Bax sas amen ke ame khere zhanglam te
nashuvav pala xaben. Ratyasa zhasas perdal po
vesh. Jekh ratyi phirdam o drom, chi lenas sama
pe amende. Kaj shaj gelamas? Le shingale vi
kade ando shero pushkinnas amen. Le ungrika
shingale. Chi tromajlam khere te ashas. Pala
kede chi na tromajlam te vorbisaras. Kethana
vorbisardam, khere gelam, pala xaben. Vi man
sas atunchi khere jekh cino balisho, kodoles tele
shindam peklam les thaj ingerdam les. Vi le
gazhe dine amen xaben te shaj ingras le maj -
butenge. Garudyuvas amen tala le kashta. Ge -
lam kade sar jekh shel meteri, azhutyardam
jekhekavres pale garudyilam, pale tordyilam,
nashlem, kade kerdam, kade ingerdam jekhe -
kavreske o xaben.
(…)
Ando Streim pala kode pale ando vagono shute
amen. Kade panzh-shov vagoni sas. Chi kode na
zhanasas karing ingren amen. Sorro ratyi
gelam, jekhvar jekh beshlas tele, jekhvar o kaver
ke nas than. Zhanel e phari butyi kaj samas.
Shinasas avri le kashta andar o vesh, nashado
shanco, tankengo gropa kerasas. Chi na zhanav
sode vrema samas kathe. Sas kon avri pe phuv
kerlas butyi, sas kon ande fabrika.
Butaig le biboldenca kethane kerasas butyi.
Sas jekh bengesko bango nyamco, SS-ketana. Pe
le biboldengo dumo ashelas ando shanco, kana
na kernas butyi. Te na zhannas butyi te ke ren, zhi
pe atunchi tordyolas pe lengo dumo, zhi kaj na
110
nom nekem is, én ott parancsot teljesítettem:
írtam a munkájukat, ki mit dolgozik, kellett
tudnom ki hol van, merre dolgoznak. Ez volt a
dolgom. Vagy négyszázan lehettünk, én olyan
harmincra figyeltem. Amikor a németek oda
kijöttek, akkor mindenkinek dolgozni kellett.
Mer akik nem, azokat meg is ütögették.
Puskatussal. Mi meg mondtuk neki, hogy
legalább akkor dolgozzál, amikor jönnek. Vi -
lágostul, sötétéig. Olyan két – három hónapig.
Volt egy szerencsénk, hogy mink éppen haza
tudtunk szökdösni kajáért. Éjjel, az erdôkön
keresztül. Egy éjszaka alatt megjártuk az egé -
szet, nem vigyáztak ránk annyira. De hát hová
mentünk volna? Hát a csendôrök minket min -
gyárt agyonlôttek volna. A magyar csen dô rök.
Nem mertünk reckírozni ilyesfélét, hogy
otthon maradunk, vagy valami. Errôl szó se le -
hetett. A szomszédokkal összebeszéltünk, hogy
menjünk el kajáért. Nekem is akkor még volt
itthon egy kis süldô, azt levágták, meg sütötték
és elvittük. A szomszédok is adtak kaját, hogy
vigyük el a többieknek. Bujkáltunk a fák alatt.
Megint gyüttünk egy száz métert, megvártuk
egy mást, megint elbújtunk egy fá hoz, így. Meg -
álltunk, hallgattunk. Kicsit futottunk megint. A
másik csoport ugyanígy csinálta, egy másnak
hoztuk, vittük a kaját.
Streimbe aztán megint vagonba raktak
minket. Olyan négy-öt vagon. Azt se tudtuk,
mer re visz nek. Egész éccaka utaztunk, fölválltva
tud tunk leülni. Eccer egyik, eccer másik. A ros -
sebb tudja, hol voltunk. Irtottuk az erdôket,
futóárkoknak hordtuk a fákat, meg tankcsap dá -
kat csináltunk. Nem is tudom meddig vol tunk
again, the soldiers went around and selected one
more; he had selected about ten of us and after
that we distributed and collected the shovels
and things like that. I had to obey, I followed
orders: I had to know and write down who
worked and where, take care of the tools, put
them together, and everything. That was my
job. There were about four-hundred of us and I
kept an eye on about thirty. When the Germans
visited us everybody had to work. Those who
did not were hit with a gunstock. We told him:
‘Work at least when they are here!’ From the
break of the day till it got dark. For two or three
months.
We were lucky because we could run home
for food. At night, through the forest. We did it
one night, when they did not watch us that
closely. But where could we go? The gendarmes
would have shot us dead. The Hun garian gendarmes.
We were afraid to risk remaining at
home or somewhere. It was out of question. We
told the neighbours that we would go for food.
I had a piglet home. They butchered and roasted
him and we took it. Our neighbours also
gave us food to take it to the others. We were
hiding behind the trees. We ran a hundred
meters and waited for the others behind a tree.
We stopped, listened. Then we ran again. The
other group did the same, we brought each
other food.
(…)
In Streim they put us in wagons again. In four or
five wagons. We did not know where they were
taking us. We travelled all night, we took turns
sitting. One of us, then the other. The devil knew

pernas kethane. Kothe but bibolden mudarde.
Na kade kernas amenca sar lenca. Amenca jekh
piko majmishto kernas. Ande jekh kaver than
sas le, pe lengo dumo sas jekh SS-icko billogo.
Chi xaben nas len. Jekh sas kon khere avilas,
khere mulas. Avilas khere, tordyilas angla le
roma, jekh romnyi dikhlas les, andas leske lashi
masaski zumi. Chi trubulosas te xal e lashi
zumi, ke mulas latar. Ke kasavo slabo sas.
Kasavo manro xutyildam, maj cinno sas sar
muri palma, dora sas ande lende. Thaj xutyildam
jekh kotor mas ando chuspajzo, thaj variso
grastane goja. Thaj saxa, pherde sas rizhasa, thaj
sakofelo. Nasul xaben sas. Me o manro kothe
dom le chorre biboldenge. Sas jekh chorro
phuro, shil sas thaj tele las pesko zubuno, kothe
kamlas te del les pala o manro. Me palpale dom
leske o zubuno, phendom chi trubul mange.
Cigeretti sas les, shov kotora. Das ma anda
lende trin, vi mange trin, vi leske trin ashilas.
Me pale leske dom o manro. Kade apoj ke ame
ando trajo ashas, na gindyindom.
De sar zhanav te inkrav man, zhi pe atunchi
inkrav man. Gindyisardom jekhvar mudarna
amen vi kade. Thaj kathar zhanel o rom, kothe
tordyol kodo zhungalo nyamcicko ketana thaj
pushkil amen. Xal len e pustija! Inke kode sas
lashi khere na azbanas le familija. Numa ame
kadi chi zhanglamas.
(…)
Avile le rusura shundam len. Azhutyardam len,
sar le meshiashura, kana resna kathe. Inke chi
akanak na resen kathe, chi akanak na resen
kathe, na aven. Jekhvar numa avile. Le nyamcura
darajle thaj sa nashadyile. Nashlas kothe
itt, cserélték a táborokat, több helyre vittek
bennünket. Volt, aki mezôgazdasági mun kán,
volt aki gyárba volt.
Egy darabig a zsidókkal dolgoztunk együtt.
Volt egy szentséges sánta német SS katona, a
zsidóknak a hátára a futóárokban ráállt, ha nem
dolgoztak. Ha nem tudott dolgozni, ráállt, ad -
dig gyúrta, míg össze nem csuklott, a zsidót.
Hát ottan sok zsidót kiirtottak. Nem úgy bántak
velünk, mint velük. Egy árnyalattal más -
képp. Egy külön raktárhelyiségbe voltak, még
a hátukra is volt egy SS jel. Enniük se volt azoknak,
majd’ éhen pusztultak. Egy volt, aki hazajött,
itt halt meg. Gyütt haza és megállt a ci gá -
nyok elôtt, oszt az egyik cigányasszony meg -
látta, hozott neki jó húslevest, hogyhát gyönge,
látták rajta. Nem szabadott volna neki megenni
a jó gyönge húslevest, meghalt tôle. Mert hát
annyirán ki volt hervadva.
Olyan kenyeret kaptunk, zabbul volt, ki sebb,
mint a tenyerem, szálkák voltak benne. Meg kaptunk
egy darab húst a fôzelékbe, ilyen kolbászfélét,
de nem tudom milyen kolbász volt az, lókolbász
vagy mi. Meg káposztát, teli volt rizsával, meg
összevissza mindennel. Na gyon rossz kaja volt. Én
a kenyeret el szoktam vinni, sze gény zsidóknak
adtam oda. Mindig vittem ke nye ret. Volt egy
szegény öreg, hideg volt má, húzta le a pulóverját,
hogy odaadja a ke nyérért cserébe. Én meg húztam
neki vissza, hogy ne kem nem kell, ne vegye le.
Cigarettája volt neki hat darab, elôvette. Adott
belôle hármat, neked is három, nekem is három.
Én meg neki adtam a zabkenyeret.
Ezt osztán, hogy életbe maradunk, sose gon -
doltam. Gondoltam, majd egyszer végez nek
where they were taking us. We cut down a forest,
we carried the wood for communication trenches
and made tank traps. I did not know how long
we stayed there. They moved us from one camp
to the other. Some people worked on the fields,
others in a factory.
We worked with the Jews, for a while. There
was this mighty, lame, German SSsoldier
who stepped on the back of the Jews in
the communication trenches if they did not
work. If a new could not work, that man
stepped on his back, on the Jew until his back
broke. Many Jews were wiped out there. They
treated them differently from us. There was a
slight difference. They were in a separate warehouse
and they had an SS sign on their back
as well. They did not have food, they were starving.
Only one of them had come home. He died
here. On his way home he stopped here with
the Roma, and when one of the Romani
women saw him, she brought him meat soup,
because he was so weak. He should not have
eaten the good gentle meat soup. He died of it.
He was withered.
They gave us bread made of oats, smaller
then the palm of my hand with awns in it. We
also got a slice of meat and a vegetable, something
like a sausage. I don’t know what kind of
meat it was, probably sausage made of horse.
And cabbage full of rice and everything. The
food was bad. I took the bread and gave it to the
Jews. I always gave it to them. There was this
old man who started to pull off his sweater and
wanted to give it to me for the bread. I pulled it
back and told him I did not want it. He had
111

sakon kathar le rusura. Detehara trade amen
butyi te keras thaj kothar sakon gelastar. Thaj
me rodom kathar le nyamcura dromesko lil,
thaj pe kodo sikade amenge kathe sam, pashal.
(…)
Pala maripo ando Mosonmagyaróváro, mashini
lashardyom. Kothe na but love dine man, ge -
lom tar kaj o Voláno, po busso. Bish thaj duj
bersh somas kothe avri phirdom e majoprunyi
shkola. Oxto bersh phirdom ando shkola, kade
mashkar muri butyi. Pe muro phuripo sittyilom
avri kede kanak aba sas man jekh cine love. Thaj
zhanen vi tume le romen naj love. Te va rikaj vi
trubulas manush, le romen vi atunchi na len
opre. Bax sas ma, jekh piko vi godyi sas ma, na
zhangle ke me rom som, kaj zhos chi phenos ke
me rom som. O rat pale phabolas ande mande
kanak phende mange, khandino rom, thaj voj
pale majkhandino sas. Ke o gazho shelvar
majkhandino sas, sar o rom. But ma nusha
gindyisajven, akanak te phenel ke rom som, chi
som rom. Me pale phenav: te na phe nel avri ke
voj rom si, ke majdur zhanel te re sel, te na zhanen
pala leste ke voj rom si. Chi na gindyisarde
ke me na gazho som. Vi kade phirnas manca sar
le gazhenca.
(…)
So te phenav, me akanak zhuvav muro trajo.
Xutyilav jekh cine phurikane love, si kattyi
andar soste zhuvas. Kattyi si sode xas, si sakofelo
so trubul amenge. Si man jekh kher opre po
plajo ande Zala, kothe beshlam e romnyi nasvalyi
kerdyilas, na tromajlam kothe opre te be shas
majdur. Ke ratyasa te nasules kerdyol nash tig
avas tele, kade avilamtar kothar. Abakanak
112
ve lünk. Ennyit tartogatott az ember a fejé be.
Hát honnan tudja a cigány, hát oda áll az a
német, az a ronda SS-katona, aztán ki tudja, le -
lövi. Egye meg a fene ôket. Még az volt a jó,
hogy itthon a családot nem bántották. Nem
tudtunk róla.
Gyüttek az oroszok, hallottuk a dörgéseket.
Vártuk, mint a Messiást, hogy mikor érnek oda.
Még mindig nem érnek ide, még mindig nem
gyünnek. Egyszer csak gyüttek. Má meg voltak
rémülve a németek, elpucultak mind. Pucult
mindenki az oroszok elôl. Reggel el küldtek
dolgozni, oszt onnan mindenki meg széledt.
Aztán én szereztem térképet, a németektôl: civil
házho bementünk, mutatták a tér képet, hogy itt
vagyunk, közel volt.
A háború után a kísérleti gazdaságba voltam
szerelô Mosonmagyaróváron. De kevés volt a
pénz, elmentem buszra a Volánhoz. Huszonkét
évig. Letettem közbe az alapfokú, középfokú,
felsôfokú gépészeti iskolát. Nyolc évig jártam
iskolába. Így, a munkám közbe. Így lettem ga -
rázsmester. Öregségemre tanultam, mikor már
volt egy kicsi a bukszámban. Hát tudják maguk
is, hogy a romának nem volt sose pén ze. Ha va -
la hová kölött is ember, nem vették fel. Ne kem
az a szerencsém, hogy kicsit eszes voltam, nem
tudták, hogy én roma vagyok, hanem hát
tagadtam. Tagadtam, akárhun vol tam. Sokszor,
mikor ott a munkába nem tud ták, hogy én
cigány vagyok, oszt a cigány szót kimondták, a
vér megforrott bennem. Mert százszorta mocs -
kosabb volt, mint a cigány, oszt ô cigányozott.
Sokszor mondtam neki, te, kü lönb az az em ber,
mint te. Mer azér ôk nem tudták, hogy én
cigarettes, six of them, took them out. Gave me
three: ‘You have three and I have three.’ So I gave
him the oatbread.
I never thought I would survive. I thought
they would do away with us. That was what I
was thinking about. How on earth could a
Rom know when a German, a brutal SS-soldier
stepped up to him whether this soldier
would shoot him or not? Damn them all! Still,
it was good that they did not hurt the family
back home. We did not know about it.
(…)
The Russians were approaching, we could hear
the detonations. We were waiting, like for the
Messiah, for their arrival. They still had not
come, they still had not come and then finally
they came. The Germans were terrified, they
ran away. They ran away from the Russians.
They had sent us to work in the morning and
they ran away. I had managed to get a map from
the Germans and we went in to a civilian house.
They showed us where we were – it was close.
(…)
After the war, I worked as a mechanic at the
experimental farming in Mosonmagyaróvár.
But the money was not enough, so I went to
the Volán, for twenty-two years. Meanwhile I
finished a lower, an intermediate and an
advanced engineering school. I went to school
for eight years. While I was working, I became a
garage foreman. I studied when I got older,
when I had some money in my wallet. You
know well enough that Roma never had
money. They would not hire a Rom even when
they were in need of labor. My luck was that I

kathe beshas ando Pankaszi. Kothe opre so si
amen o cino kher, kamlom te bikinav les thaj
chi trubul khanyikaske.
cigány vagyok. Nem gyöttek rá. Nem tudták
elképzelni. Sok ember gondol kozik, hogy na,
mostan ô bevallja, hogy cigány, én meg azt
mondom: ne vallja be. Ne vallja be, mindig elôre
jut, tagadja el, ha el tudja tagadni. Rá se gondoltak
volna, hogy nem magyar vagyok. Úgyhogy
egyátalán, másképp nem is kezeltek, mint magyart.
(…)
Mit mondjak, hát én élek. Most élem az éle -
temet, kapom a kevés nyugdíjamat, megvan
annyi, hogy megélünk. Normális életet élünk.
Annyi van, amit megeszünk. Megvan minden,
ami kell. Van egy hegyem is fenn a Zalába, egy
kis házam, ott laktunk, de az asszony cukros
lett, nem mertünk fenn lakni, mert bekómált
éjjel, nem tudunk vele lejönni, így elgyüttünk.
Azóta itt lakunk. Ott fenn van egy kis házunk
összkomfortos, árulom, de senkinek se kell.
Annyit hirdetem, de senki nem veszi meg.
was clever and they did not know that I was a
Rom, and I denied it. I denied it wherever I
was. Sometimes, at work, where they did not
know that I was Rom, they said the word
‘Gypsy’ and I would get pissed off. Because they
were hundred times filthier than the Roma and
abused the Roma. I’d always tell them, Roma
were better than you. ’Cos they did not know
that I was Rom. They had never found out.
They did not think of it. Many people are
thinking, whether or not they should tell that
they are Roma; well, I say: don’t. Don’t tell, and
you can advance; deny it, when you can. They
had never thought that I was not Hungarian.
Therefore they did not treat me differently at
all.
(…)
What can I say? I am alive. I live my life, get my
slight pension, I earn enough to live on. We live
a normal life. We eat what we have. We have
everything that we want. I have a
little place in Zala, and a house up there. We
used to live there but my wife had become
diabetic and we did not dare to live there,
because when she got sick we could not take
her down to the doctors; so we moved. Since
then we have lived here. Up there we have a
house with every modern comfort. I am selling
it, but nobody wants it. I advertise it a lot, but
nobody wants it.
113

„Bashavasas ando Viszáko,
kathe ande kaver gav.
Atunchi kothe avlas trin-shtar shingalo
phende amenge te kidem amen
kethane, ingren amen.
Sakon chudilas pes,
so si kado, sostar?
Le shingalenca na zhanglem te
vorbinas. Phende vi le manusha,
kadale roma chi azbade khanyikas.
Kethane trubulas te kidem amen, thaj
ingerdine amen. Ando Körmendi, ande
khanyengi than.”
Kánya Lajos
Phuro som aba, ando 1921-o bersh rakhadyi -
lom. Oxto zséne samas phrala, akanak aba nu -
ma dujen ashilam. Ando Zalaegerszego beshel
muro phral, thaj som inke me, le majbuten aba
mule. Muro dad shukares zhanglas te bashavel,
pinzharde les ande gava. Ande bijava phirlas te
bashavel, na samas barvale, chorres numa, de
tra jisas. Muri dej pale phirdas te thovel le gaz -
henge ando gav. Kanak aba majbari samas vi
ame phirdem te bashavas. Me kontrashi somas,
muro jekh phral cimbalmoshi, o kaver bögôshi,
thaj o kaver primashi sas. Gelam ando jekh
bijav te bashavas, aba vi sas love. Atunchi inke
shov bersh trubulas te phiras ande shkola, pala
kode sittyomas inke duj bersh, thaj kerdyilom
kasavo kon lasharel le autova. Chi sittyilom
maj dur ke atunchi mishto zhalas o bashavipo.
Muro dad pale kasavo pinzhardo sas, ke avlas vi
kade, o bijav atunchi sas kanak muro dad zhanglas
te zhal te bashavel.
114
„Muzsikáltunk éppen Viszákon,
itt a szomszéd községben. Egyszer csak
odajött három-négy csendôr, hagyjuk abba,
pakoljunk össze, mer visznek
bennünket. Meg voltunk lepôdve,
meg az összes vendégek is mind,
hogy hát hogyan?
A csendôrrel nem lehetett beszélni.
Mondták a vendégek is,
hogy nem bántottak senkit,
ezek rendes emberek, hiába volt.
Össze kellett pakolnunk, aztán vittek
bennünket. Körmendre, a tyúkólakba.”
Kánya Lajos
Huszonegyben születtem, igen, nagyon öreg
vagyok mán. Nyolcan voltunk testvérek, mára
ketten maradtunk. Zalaegerszegen lakik a bá -
tyám, meg vagyok én, a többiek meghaltak. Az
apám jó muzsikus volt, a környéken el volt
ismerve. Lagzikba járt zenélni, szegényesen, de
megéltünk. Az édesanyám meg szokott mosni a
falusi parasztembereknek, gallérokat kemé nyí -
tett. Nagyobbak lettünk, már mi is szívesebben
mentünk muzsikálni. Én kontrás voltam, az
egyik bátyám cimbalmos, egy másik bôgôs, a
harmadik meg prímás volt. Elmentünk egy
lagziba muzsikálni, mindjárt megvolt a pénz.
Akkor még csak hat általános volt, utána kellett
elvégezzem a kettôt, amikor vizsgáztam az
autó szerelésbôl. Nem tanultam tovább, mer jár -
tunk muzsikálni, az akkor nagyon jól ment. Az
apám meg olyan hírneves volt, hogy volt úgy,
hogy a lakodalmat hétköznapra halasztották,
hogy mi tudjunk muzsikálni.
‘Just then, we were playing
music in Viszák, in the neighbouring
village. Once two or three gendarmes
came up to us, told us to stop it and pack,
because they would take us.
The guests and we were surprised.
’How could that be?’ It was impossible
to talk to the gendarme.
The guests told them that these were good
people and they did not hurt anybody, but it
was useless.
We had to pack and then they
took us. To Körmend, to the roosts.’
Lajos Kánya
I was born in twenty-one, I am very old. There
were eight of us, brothers and sisters. Only two
of us are alive now. My brother lives at Zala -
egerszeg, I am here and the others have died.
My father was a good musician, people in the
neighbourhood had recognised his talent. He
used to play music at weddings. We were poor
but we earned our living. My mother used to
wash and starch the collars of the shirts for the
peasants in the village. When we got older, we
were willing to play music. I played the second
violin, one of my brothers was the cimbalom
player, the other the bassist and the third was
the leader. We played at weddings and we had
money right away. At the time the primary
school had six grades. After that I had to study
for two more years and then I took an exam in
car-engineering. I did not continue my education
because I played music, and, in those times,
I was good at it. My father was so famous that

Kathe ando gav na xolyajvenas pe roma, kathe
kamnas amen. Ando Pankaszi but roma sas thaj
vi atunchi kamnas amen. Thaj vi kerdem ame
roma, teatro kheldem kasavi operetti: „Csár dás -
királynô, Mézeskalács, Dankó Pista”. Dore o
Dankó Pis ta sas e majlasho. Vi me kheldom thaj
vi muro phral, voj mishto zhanglas te khe lel. Le
roma nyi sheja sa zhangle te gilya baren, thaj ame
zhang lem te bashavas. Kasavo shukar sas. Sas
kathe jekh sityarica, voj sittyardas amen ge
sako felo. Ando sako bersh sittyilam duj-trin
operetti. Kamle amen ke ame na xalem amen
sar le olahura.
Shundem ke kiden kethane le biboldura thaj
le romen, numa chi patyasas. Na zhanglem
andre te gindyinas sostar, chi azbadam ame
kha nyikas. Bashavasas ando Viszáko, kathe an de
kaver gav. Atunchi kothe avlas trin-shtar shingalo,
phende amenge, te kidem amen ke tha ne,
ingren amen. Sakon chudilas pes, so si kado,
sostar? Le shingalenca na zhanglem te vorbinas.
Phende vi le manusha, kadale roma chi azbade
khanyikas. Kethane trubulas te ki dem amen,
thaj ingerdine amen.
Ando Körmendo, ande khanyenge than.
Khanya sas kothe, le khanyen avri nashade,
amen pale andre ingerdine. Pherdyi samas zhuvenca.
Chi na suluma sas kothe, numa gunuj.
Na sas kabor than te tele zhanas te das amen.
Avral pale ketana sas, nichi na mukhne amen
avri. O manro kasavo kalo sas sar o krospo. Thaj
xumer dine ame, kethane sas astardyime, pe
kodo chi chiken nas. Jekh dyes jekhvar. Chi
tejari nas, pala kode apoj mure nyamura avile,
haj csordánesz ande mange roj. Jekh-duj avri
Itt a faluba nem volt gyûlölködés, mer azér
szerettek bennünket. Itt Pankaszban sok cigány
volt, de inkább szerettek bennünket. Még nagy
színdarabokat is tanultunk, tudja? Még a
Csárdáskirálynôt is játszottuk. A
Mézeskalácsot, Szabadság-szerelmet, darabokat
játszottunk el. Aztán az összes faluból, még
vidékrôl is jöttek, még köllött mennünk falukba
is, hívtak minket. Én szerveztem mindig
ezeket az elôadásokat. Szombathelyrôl hordtunk
kölcsönbe ru hákat. A Dankó Pista volt a
legemlékezetesebb. Mind romák voltak benne,
mind cigánylányok, cigánylegények.
Legtöbbször én játszottam a fôszerepet, meg az
öcsém. Az nagyon jól játszott ám. A
cigánylányok mind tudnak énekelni, muzsikálni
mindannyian tudtunk, aztán sok szor ötenhatan
kísértek bennünket – cimbalom, bôgô, jaj,
gyönyörû volt. Volt itt egy óvónô, az tanított
bennünket, táncokat, mindent. Nagyon iskolázott
volt. A háború elôtt is már játszottunk,
akkor is játszottunk, de ezeket a nagyobb
darabokat már a háború után. Minden évben
tanultunk kettô-három darabot, ilyen
operetteket. Úgyhogy nagyon pártoltak ben -
nünket, mer mi nem veszekedtünk, nem úgy,
mint ugye, az oláh cigányok. Itt csak mu zsikus
cigányok voltak, másfajta nem.
(…)
Hallottuk, hogy szedik össze a zsidókat, meg a
cigányokat is, de el se hittük. Nem is tudtuk,
nem is tud az ember belegondolni, nem bántottunk
mi senkit se. Muzsikáltunk éppen
Viszákon, itt a szomszéd községben. Egyszer
csak odajött három-négy csendôr, hagyjuk ab -
sometimes they would postpone a wedding to a
week-day so we could play.
(…)
Here in the village there was no hatred, people
liked us. In Pankasz, where a lot of Roma lived,
they liked us even more. Did you know, that we
had even studied plays? We even played the
Csárdáskirálynô. The Mézeskalács, the
Szabadság-Szerelem, all these plays. They had
come from all the villages and from the countryside,
and we had to go to the other
villages, they would invite us. I would organise
the performances. We borrowed the costumes
from Szombathely. The Dankó Pista was the
most memorable. Only Roma played in that,
Romani girls and lads. Most of the time I
played the leading role or my brother. He
played very well. The Romani girls could sing,
we all could play the instruments, but in many
cases five or six musicians accompanied us
– cimbalom, bass; it was beautiful. There was a
nursery-school teacher who taught us the
dances and everything. She was well educated.
We played before the war, in the war, but we
played these plays after the war. Every year we
learned two or three plays, operettas. So they
supported us because we did not quarrel like the
Vlach Roma. Only musician Roma were here,
the others were not.
(…)
We heard that they were collecting the Jews and
the Roma but we could not believe it. We could
not think of it, we did not hurt anybody. Just
then, we were playing music in Viszák, in the
neighbouring village. Once two or three gen-
115

nashilas ando baro vudar, kade andre zhanglas te
anel e roj.
Sas kothe phure, terne, bashavicko, olavura,
ba la jarura, kathar o Pankaszi. Kade shtarvar -
desh-panzhvardesh manusha. Le shavorren, le
romnyen pe bax chi ande le. Numa mursha sas.
Nas bajo, phuro taj nasvalo te sas. Marnas, thaj
shinnas.
Ame kade sar jek haj doppash shon samas
kothe. Muro dad pinzhardo manush sas, sakon
pinzharlas les, bax sas les. Andar o Körmendi
avri mukhneles ke o mujalo pinzharlas les, bu ti -
var bashavelas leske. Avri andas les andar o
Körmendi duj dyes sas kothe. Trajilas, maj dur
pesko trajo chorro manush. Bashavelas pek-pek
piko, aba nopre tromajlas.
(…)
Kothar ingerde amen ando Nyamcicko them,
kothe butyi kerdam ando vesh. Nashado shanco
haj kasave tankeske gropa kherdam.
Ando Nyamcicko them anda kode sas maj
lasho, ke avri samas ando vesh, butyi te kheras.
Traktoresa ingerde ama ando Nyamcicko them.
Detehara ingerde amen, pe doppash ratyi
reslam kothe. Sas, kana avile le hurale, bombazinas,
ame pale nashadamas. Vi me kamlom te
nashadyuvav tar haj na tromajlom.
Duj zhene nashadyile tar, vi xutyelde le. Sako
detehara pala jekhaver trubulas te tordyuvas,
tele ginade amen. Dikhne, ke duj zhene naj
mashkar amende. Akharde kaj amende jekh
shibeski boldinares, apoj phendam ame na zha -
nas, kaj si le. Pala kode xutyilde le khere, inger -
de le, chi na zhanas pala lende. Ando shero ma -
lade le.
116
ba, pakoljunk össze, mer visznek bennünket.
Meg voltunk lepôdve, meg az összes vendégek
is mind, hogy hát hogyan? A csendôrrel nem
lehetett beszélni. Mondták a vendégek is, hogy
nem bántottak senkit, ezek rendes emberek,
hiába volt. Össze kellett pakolnunk, aztán vittek
bennünket.
Körmendre, a tyúkólakba. Tyúkok voltak
ben ne, azokat kizavarták, bennünket meg abba
vittek be. Ott voltunk olyan két hónapig. Meg -
teltünk tyúktetûvel. Szalmára fektettek bennünket,
nem is szalma volt, hanem ganéj, ahon -
nan a tyúkokat kizavarták. Annyi helyünk se
volt, hogy le tudtunk volna feküdni. A ka tonák
meg kinn voltak, ki se engedtek. A ke nyér, amit
adtak, olyan fekete volt, mit a ko rom. Meg
tésztát adtak, össze volt ragadva, azon zsír sem
volt, semmi. Egy nap egyszer. Tányér sem volt,
aztán a hozzámtartozók eljöttek és csempésztek
be kalánt. Egy-kettô ki szökött a kapuba,
úgyhogy a kalánt be tudta hozni.
Voltak öregek, fiatalok, muzsikusok, oláh
cigá nyok, teknôsök, innen, Pankaszról tán
negyvenen-ötvenen. A gyerekeket, az asszonyo -
kat sze rencsére nem hozták el. Csak férfiak
voltak. Nem számított öreg vagy beteg volt.
Ütötték, verték.
Mi úgy másfél-két hónapig voltunk ott. Az
apám híres ember volt a környéken, nagyon el
volt ismerve. Szerencséje volt. Körmendrôl, ki -
engedték, mer a szolgabíró ismerte, sokszor
muzsikált neki. Kimentette onnan Körmend rôl,
két napot volt ott. Élte, tovább az életét szegény
ember. Zenélt is néha, de akkor már nemigen
mert.
darmes came up to us, told us to stop it and
pack, because they would take us. We were surprised
and all the guests. ‘How could that be?’ It
was impossible to talk to the gendarme. The
guests told them that these were good people
and they did not hurt anybody, but it was useless.
We had to pack and then they took us.
To Körmend, to the roosts. There were hens,
they chased them out and drove us in. We were
there for two months. We were co vered with
hen-lice. We lay on the straw, however it was not
straw but dung, on which the hens used to sit.
We did not have enough room to lie down
properly. The soldiers outside did not let us out.
The bread they gave us was as black as the soot.
They gave us pasta, but it was sticky and there
was no grease on it, nothing. We only ate once a
day. There was no plate either, only my relatives
came and brought us some spoons. One or two
stood at the door and they brought in the
spoons.
There were old, young, musicians, Vlach
Roma, trough-players, from here, Pankasz,
totally about forty or fifty people. Luckily they
did not bring here the children and the women.
Only men were there. It did not
matter whether he was young or old. They hit
him.
We were there for about one-and-a-half or
two months. My father was famous in the
neighbourhood, everybody acknowledged his
talent. He was lucky. The district administrator
knew him, because he played for him a lot, and
let him go. This man rescued him from
Körmend, where he had spent two days.

Nashtig nashadyuvas kanyikaj. Pe kode gin dyi -
sardam, vi kade meras, vi kade mudaren ame.
Maj sigo ingerde ame, sar bushol aba, ando Né -
metújvár. Sas ek baro ucho kher, kothe samas
sar duj shon, zhi pe atunchi ingerde ame, andek
baro vesh. Vi kothe sas ek baro kher, haj kodo
vaesh trubulas amenge avri te shinas, haj kothe
te keras kadale nashade shancura. Vi biboldura
haj rusinura sas le kothe. Kethane kerasas butyi,
numa von ande kaver kher sas le. Chorre vi ko -
dol chi bakanchi, chi gada nas le, Devlale, sar
sunusardam le. Inke chi kattyi na xuttyelnas te
xan sar ame. Sas kade, manro dine, vi kodo kasavo
sas sar o krospo. De anda kode vi andar kodo
damas len, sode zhanglam.
Haj sas kadal rusincko zhulye, vi kodol sode
rovenas. Devlale, phenav, vi ame piko manro
xutyeldamas, haj sa ingrasas lenge te xan, kade
sunusarasas len. Von pale vi amare vas chumidenas.
But zhene sas le, kasave vonyika zhuvlye sas
le. Numa kattyi cine gada sas pe lende, dabe
sharavenas penge anglune. Ando jivend anda
kodo baro shil…
(…)
Kon na zhanglas, avri te avel ando vesh, maj but
chi na dikhlam les. Kaj shute le, chi phendas
khonyik, chi na tromajlam te pushas pala len de.
Kon na zhanglas avri te avel butyi te ke rel, pe
ratyate gelam andre, aba ingerde.
Sas kadal nyamcicki ketani, kadal apoj kanak
kidasas ando vesh kodol thule kasht, numa kade
marnas amen. Aba chi na birisas kodol thule
kas hta. Nas lasho xaben, thaj kethane pelam tala
lende. Avile pala mende apoj zhip-zhup ma -
lavnas.
Onnan elvittek bennünket Németországba, ott
dolgoztunk az erdôn. Futóárkokat, meg ilyen
csapdákat csináltunk, tankcsapdákat.
Annyiból jobb volt Németországban, hogy
kinn voltunk az erdôben dolgozni. Trak torok kal
vittek minket Németországba. Reggel vittek
bennünket elfele, éjfélbe értünk oda. Volt, hogy
gyüttek a repülôk, bombáztak, mi meg szétfutkostunk.
Én is el akartam szökni, de nem
mertem.
Ketten szöktek meg, de elfogták ôket.
Minden reggel sorba kellett állni, leolvastak
bennünket. Látták, hogy kettô hiányzik. Hívtak
hozzánk egy tolmácsot, aztán mondtuk, hogy
mi nem tudjuk, nem tudjuk. Aztán elfogták
ôket itt hon, elvitték, nem is tudunk róluk.
Agyon ütötték ôket, vagy hová vitték.
Nem lehetett menekülni. Arra gondoltunk,
hogy úgyis most hát meghalunk, elemésztenek
bennünket. Elvittek minket elôször, minek hív -
ják azt, Németújvárra, elôször oda vittek ben -
nünket. Nagy épület, emeletes, ott voltunk
valami két hónapig, míg tovább nem vittek
bennünket egy nagy erdôbe. Ott is volt egy
nagy épület, aztán azt az erdôt kellett nekünk
levágni, meg oda csinálni ezeket a futóárkokat.
Zsidók is, meg ruszinok is voltak. Együtt dolgoztunk,
csak ôk külön házba voltak. Sze gé -
nyek, azok is, jaj se cipôjük, se ruhájuk nem
volt, istenem, de sajnáltuk ôket. Még annyit se
kaptak enni, mint mink. Volt olyan, hogy ke -
nyeret kaptunk, az is olyan volt, mint a korom,
de azért még azt is felosztottuk velük, vittük
nekik a kenyereket, amennyit tudtunk.
Aztán voltak ezek a ruszin nôk, azok is mit
He continued to live his life, the poor man.
Sometimes he played music, but only occasionally
in those times because he was afraid to play.
(…)
They took us to Germany, and we worked in
the forest there. We made communication
trenches and traps, tank traps.
In a way, it was better in Germany because
we were out in the forest. They transported us
to Germany on tractors, We departed in the
morning and arrived at midnight. Sometimes
the planes came and we ran in all directions. I
wanted to run away but I was afraid.
Two people escaped, but they caught them.
Every morning we had to line up and they
counted us. They saw that two people were
missing. They brought an interpreter, and we
told them that we knew nothing. Then they
were caught at home, and taken away; we don’t
know about them. They beat them to death or
transported them somewhere.
You could not flee from them, we thought
we would die, that they would kill us. At first
we were taken to Németújvár, we were taken
there first. We lived in a large, two-storey building.
We lived there for about two months before
they took us into a big forest. There also was a
large building, we had to cut down
the woods and make these communication
trenches. There were Jews and Russians as well.
We worked together, but stayed at different
houses. Those poor people did not even have
shoes, no clothes, my God, we were so sorry for
them. They got less food than we did.
Sometime when they gave us bread, which was
117

118
szen vedtek. Jaj, istenem, mondom, mink is na -
gyon kevés kenyeret kaptunk, mégis vittünk
nekik, hogy egyenek, annyira sajnáltuk ôket. Ôk
meg a kezünket is csókolták. Nagyon sokan
voltak, olyan csinos nôk voltak. De csak annyi
kis ruha volt rajtuk, hogy épp be tudták fedni az
elejüket. A télen, abba a hidegbe…
(…)
Aki nem tudott kigyünni az erdôbe, az többet
mán nem is láttuk. Hogy hová tették ôket, nem
mondta senki, meg nem is mertünk ott érdeklôdni.
Aki nem tudott kigyünni dolgozni, este
mentünk be, mán el is vitték ôket.
Voltak ezek a német tisztek, azok aztán,
amikor szedtük az erdôn azt a vastag fát, csak
ütöttek bennünket. Hát már nem is bírtuk azt a
vastag fát. Ugye nem volt rendes koszt, hát
össze es tünk alattuk. Gyüttek utánunk, aztán
zsipp-zsupp, ütöttek.
Ottan már német tisztek voltak. Volt egy
tolmács, két-három nap egyszer arra gyütt,
kérdezte, mit akarunk. Egy német volt, de tu -
dott rendesen beszélni magyarul. Aszondta,
hogy valamikor az ô anyja magyarországi volt.
De nem is mertünk semmit mondani neki, mer
féltünk. Úgy beszélgetett, mintha kémkedett
volna köztünk. A legjobbakat mondtuk neki
mindig.
Volt olyan is, aki segített. Fönn az emeleten
feküdtünk a ganéjon. Végül már egy német tiszt
jött oda, oszt magyaráztuk, mutattuk neki.
Akkor hozatott oda szalmát. Az megértett bennünket.
Volt még egy, aki segített, mer látta,
hogy nem volt lábbelink se, tél volt, hideg volt,
rongyokkal kötöztük be a lábunkat. Az hozatott
Kothe aba nyamcicko ketana sas le. Sas jekh
shibeski boldipeno pe duj-trin zhes jekhvar in -
tye avilas, pushlas, so kamas. Jekh nyamco sas,
kodo zhanglas mishto te vorbij ungrika. Kode
phendas, varikana leski dej ando Ungriko Them
beshlas. Chi tromajlam te phenas khan chi leske,
ke darasas. Kade vorbisarlas, sar te ke mo avilosas
mashkar amende. Le majlashe phen damas leske.
Sas kasavo kon zhutilas. Opral po gunuj
pasjilam. Aba jekh nyamcicko ketana avilas ko -
the, thaj sikadam leske, kaj pasljuvas. Atunchi
anadas kothe suluma. Kodo hatyarlas amen. Sas
inke jekh, kon zhutilas, ke dikhlas, naj amen
papuchi, shil sas, kotorenca phandesas andre
amare punre. Kodo anadas amenge kasavo kash -
tuno bakanchi, apoj na zhanglam anda lende te
zhas, kasave phare sas. Thaj sa lashe sas. Sas kadal
duj ketana kon lashe sas. Le majbut? Sa kasave
sas le, kon avile pala fronto, sas kas nas punre, sas
kas nas vast, vi tele sas le pha gerde. Kerdam jekh
bari jag, ke pahonas amare punre, kothe tatyarasas
amen, apoj avile, tele marne o jag, thaj vi
marde amen. Ame pale jag kerdam. Sas jekh
bango, nas les jekh punro kodo zurales nasul sas.
Devlale inke jekhvar kothe te na ingrel man o
Del.
(…)
Avile le rusura, ame pale sa nashdyilam sa le
Pan kaszicki roma. Ratyako kethane vorbisardam,
sas kothe jekh zhulyi kon kiravlas, mishto
zhanglas ungrika te vorbil. Kodi phendas
amenge, le rusura pashal si le, kathej le ando
Szombathelyi, te nashadyuvas. Atunchi ratyi
kethane vorbisardam, karing o jekh chaso chi
shundam aba khanchi, nashadyilam. Deshudujas
black as soot again, we shared it with them
and brought them as much as we could.
Then there were those Russian women, they
were suffering a lot. Oh, my God, we got so little
bread but we gave it to them, because we
were so sorry. And they kissed our hands for it.
There were many of them, very beautiful
women. But they only had tiny piece of clothes
on to cover their fore-part. In the winter, in that
cold…
(…)
When someone did not come to work, we
would not see him anymore. Nobody told us
where they had taken them, and we were afraid
to ask. If someone did not come to work, by the
time we got home, he had dis appeared.
Those German soldiers hit us when we collected
the thick wood. Thus, we were not able to
carry that thick wood. We were not given
proper food, so we collapsed under that wood.
They came after us, and bang-bang, they hit us.
There were German soldiers. The interpreter
came that way once a day and asked us what we
wanted. He was German, but he spoke good
Hungarian. He said his mother was from
Hungary. We did not dare to say a word to him
because we were afraid. He talked to us as if he
were a spy. We always told him good things.
Some of them helped. We slept upstairs on
the dung. Finally, a German officer came and
we explained it to him, we showed it to him.
Then he sent for straw. He understood us. There
was another who helped, because he had seen us
without shoes, he had seen us covering our feet
with clothes. He brought us boots with wood-

deshutrin bershengo shavora sas le gornyikura,
variso trin-shtarzhene sasle. Xutyildam len, lam
lendar e pushki, andre shutam le andro kher.
Gelam ando vesh, po drom na tromajlam te
zhas. Duj dyes ando vesh samas. Sas kasave lashe
manusha ando gav, andre gelam, dine jekh cine
kolompiri peklam le, kiradam le…
Avnas le rusura, aba kaj Körmendi sas le thaj
gelamtar khere. Ratyako reslom khere. Kre -
chiunoski ratyi sas. Numa rovasas, nas khanchi,
o Devlale. Jekh cine kolompiri zhanglas muri
dej te anel, kodol kiradam. Phendam mura dake
thaj muri dadeske so maladyilas amenca, voj
numa rovnas.
(…)
Pinzhardam le Pankaszesko sulicishti o jekh
lasho amalo sas mange. Kana atunchi ingerde
amen, aba nas muro amal. Kana palpale avilam,
pushlom lestar, sostar ingerde amen. Voj phendas
chi zhanel khanchi thaj zhanglas. Vi kamlam
te maras les. Shusteri sas. Beshlas ande
temlica jekh bersh. Na dulmut mulas. Leski
romnyi inke trajil.
(…)
Pala marajipo aba bashavarasas, ando teatro
khelasas. Kom na zhanglas te bashavel, kodo
gelas butyi te kerel ando fabrika, sas kothe kaj
andar le kasht kernas variso. Me majsigo shilava
phandos, phiravos le ando Szombathelyo po
foro. Mure romnyasa kerasas le shilavura, thaj
balen inkrasas, beshdam kukurizo, dyiv, sas kan
deshuduj bale sas amenge. Bikindam le balen,
kado baro kher kade kindom, chi manglom
khanyikastar love. Bisht thaj panzh bersh
kerdom butyi, akanak gelom ando hodinipe.
nekünk olyan fatalpú bakancsokat, aztán nem
tudtunk benne menni, olyan vastag talpa volt.
De mégis jó volt. Volt ez a két tiszt, aki jó volt.
A többiek? Mind olyanok voltak, akik megjöttek
a frontról, kinek keze nem volt, ki nek lába
nem volt, el voltak szánva. Kegyet lenek voltak.
Raktunk egy nagy tüzet, ugye fázott a lábunk,
ott melegedtünk, aztán jöttek, szétrúgták a
tüzet, megvertek. Mi mégis újra raktuk a tüzet.
Volt egy sánta, lába nem volt neki, az nagyon
szigorú volt. Jaj istenem, még egyszer oda ne
kerüljünk.
Jöttek az oroszok, mi meg mind megszöktünk,
az összes pankaszi cigány. Éjjel
összebeszélgettünk, volt egy szakácsnô ottan, az
jól tudott magyarul. Az mondta az
egyikünknek, hogy az oroszok már közel vannak,
már itt Szom bat hely körül vannak,
szökjünk meg. Hát akkor este összebeszélgettünk,
egy órakor meg csönd lett, elszöktünk.
Tizenkét-tizenhárom éves gyerekek álltak ôrt a
kapuba, valami három vagy négyen. Megfogtuk
ôket, a puskát el vettük tôlük, betettük ôket az
épületbe. Másztunk be az erdôbe, az úton nem
mertünk jönni. Valami két nap az erdôbe
voltunk, Vol tak olyan jólelkû emberek a faluba,
bementünk, adtak egy kis krumplit, megsütöttük,
megfôztük…
Közeledtek az oroszok, már Körmend körül
voltak, oszt elmentünk haza. Éjjel jöttem haza.
Karácsony éjjel volt. Csak sírtunk, nem volt
semmi se, jaj istenem. Egy kis krumplit tudott
szerezni az édesanyám, azt fôzött. Meséltünk, az
édesanyám meg az édesapám csak sírtak.
Ismertük is a pankaszi nyilasokat, az egyik nyi-
en soles, but we could not walk in them because
the sole was so thick. Still, it was good. These
two officers were kind to us. The others? All of
them had come from the front, some of them
lost their arms, the others their legs, so they
were determined. They were brutal. We made a
huge fire, because our feet were cold. We got
warmer, but they came, put out the fire and
beat us. We made the fire again. One of them
was lame, one of his legs was missing, he was
strict. Oh my God, please don’t let this happen
to us again.
(…)
The Russians were on their way and we
escaped, all the Roma from Pankasz. We were
talking at night, one of the cooks spoke good
Hungarian. She told one of us that the Russians
were close, that they were close to here, to
Szombathely, so we should escape. During we
were talking that night, at one o’clock everything
was silent. We ran away. Twelve or thirteen-year-old
children were guarding the gates,
three or four of them. We grabbed them, took
their guns and put them in the building. We
crawled in the forest, because we were afraid to
walk on the road. We were in the woods for two
days. When we arrived in a village, the kindhearted
people gave us some potatoes, we
boiled them, baked them…
The Russians were close, they were at Kör -
mend and we went home. I arrived at night. It
was Christmas. We cried, there was nothing, my
God. My mother could get a few potatoes, and
she cooked that. We told them our story, and
my mother and father just cried.
119

Deshoxto bershengo somas, kana romnya
lom, voj sas deshefta. Panzhvardesh thaj panzh
bersh beshlam kethane. Trin bersh si aba kaj
mulas. Mashkar amende nas khanchi problema.
Kasavo shukares trajisardam. Zurales lashi romnyi
sas.
Jekh barardyi shej sas amen, kade lam pasha
amende, shove shonengi sas. Ando Körmendi
kaj le papuchi keren kothe sas tradarkinya. Si la
jekh shej, thaj jekh shavo. Laki shej sittyar kinya,
lako shavo ando Szombathelyi kerel bu tyi, na
trubul leske numa te iskiril. Sako satone khere
avel, pekel kiravel, thaj ingrel mure gada avrel
thovel palamande. Kade lam la pasha amende,
pala o marajipo sas kadal kon nashadyime
manusha. Jekh chora gazhasa thaj jekh ga zesa
ande penge shavores, thaj nas kaj te zhan, kathar
e granyica palpale nashade len andar o
Nagykôrösi sas le kade dikhnas avri sar le rom.
Phenel muri dej, „shukar cini shej sostar na len
la pasha tumende”. Phenav mura dake andar
soste inkrasa la ande kadi chorri luma, inke chi
thud na zhanav lake te dav. „Vi me zhutij tu -
menge, len la numa pasha tume”. Pasha amen -
de lam la. Nas la gada, gelam kaj e suvarkinya,
suvardam lake trin cini coxa. Gelamtar kaj o lilvalo,
thaj pe amaro anav iskirinde la. Lako dad
thaj laki dej tele phende pala cini shej. Pala kede
barardam la vi kamlam la, avri sittyardam la but
shkola avri phirdas. Desh bershengi sas e shej,
kana avilas lako dad te ingrel la. Me phendom
leske, zhi pe akanak barardam la ande kadi chorri
luma. Atunchi po mujalipo gelem lake dadesa.
Po mujalipo kode phende, nashtig te ingren
la cina sha. Atunchi lako dad gelastar. E shej pale
120
lasvezér jó barátom volt. Aztán amikor elvittek
bennünket, többé már nem volt a barátom.
Nem olyan régen halt meg. Mikor meggyüttünk,
megkérdeztem tôle, meg meg is akartuk
verni. Azt mondta, hogy ôt senki sem kérdezte,
nem is tudott róla. Dehogynem tudott róla,
tudott róla, csak nem akarta… suszter volt
különben. Még a felesége él neki. Ült vagy egy
évet. A csendôrök semmi se kaptak.
A háború után már kezdtünk muzsikálni,
színdarabokat játszani. Aki nem tudott muzsi -
kálni, az dolgozott a téglagyárnál, volt fûrész -
telep, volt vállfaüzem, itt dolgoztak. Én elôször
seprût kötöttem, hordtam Szombat helyre piac -
ra. A feleségemmel faragtuk a seprût, meg disz -
nókat tartottam, ültettünk kukoricát, gabonát,
volt, mi kor tizenkét disznóm volt. Egy fillér
köl csönt nem vettem fel, ezt a nagy házat abból
vettem. Huszonöt évig volt iparom koszo rú -
készítésbôl, abból lettem nyugdíjas.
Tizennyolc éves koromban megházasodtam,
a feleségem tizenhét volt. Ötvenöt évig éltünk
együtt. Három éve, hogy meghalt. De miköz -
tünk ám sohasem volt semmi baj. Olyan szépen
éltünk. Nagyon rendes volt a feleségem.
Egy nevelt lányunk volt, úgy fogadtuk, hat
hó naposan. Körmenden a cipôgyárban mûve -
zetô volt. Van egy lánya, meg egy fia. A lánya
tanár nô, a fia Szombathelyen dolgozik az iro -
dán. Minden szombaton hazajön, süt-fôz ne -
kem, meg elviszi a ruhát, kimossa, aranyos lány.
Úgy fogadtuk örökbe, hogy a háború után
voltak ezek a menekültek. Egy szegény asszony
meg egy ember hozta a kisgyerekét, nem volt
hova menjenek, a határról visszazavarták ôket.
We knew the Arrow Cross men at Pankasz,
one of their leaders was a friend of mine. But
after they had taken me he was not a friend
anymore. He died recently. When we arrived, I
asked him about it and we wanted to beat him
up. He said nobody had asked him and he had
known nothing about it. But he knew about it,
he knew about it but he did not want to… by
the way he was a shoemaker. His wife is still
alive. He was inside for a year. The gendarmes
did not get anything.
After the war we started to play music and
operettas again. Those of us who could not play
any instruments worked at the brick works or
at the sawmill or at the hanger-works.
At first I made brooms and took them to the
market in Szombathely. We made them with
my wife; I also had pigs, we planted corn, grain,
there were times when I had twelve pigs. I never
borrowed a penny, and I bought this big house
from the money I earned. I worked as a wreathmaker
for 25 years, and I retired from this profession.
I was eighteen when I got married, and my
wife was seventeen. We lived together for fiftyfive
years. She died three years ago. We had no
problems. We lived nicely. She was a nice lady.
We had a foster-child, we adopted her when she
was six-month old. She worked as a works
manager at the shoe-factory in Szombat hely.
She has a daughter and a son. Her daughter is a
teacher, and her son works in an office in
Szombathely. She comes home every Sa turday,
she cooks and washes my clothes, and she is
lovely. We adopted her. There were refugees after

ande körmendicko fabrika tradarkinya sas.
Akanak pale jekh bakanchenge bolta phuterde.
Chi jekh chacho shavoro na avlas kasavo lasho
sar kadi shej…
Nagy kôrösiek voltak, nem úgy néztek ki, mint
a cigányok. Édesanyám mondja, „te, aranyos kis
lánygyerek, fogadjátok örökbe”. Mondom, édesanyám,
mibôl tartjuk el ebbe a szegény vi lág -
ba, még tejet se tudok neki venni. „Én is segítek
nektek, fogadjátok el, olyan aranyos kislánygyermek”.
Hát úgy rábeszélt, elfogadtuk. Ruhája
se volt neki, elmentünk egy varró nôhöz, varrattam
három kis szoknyát neki. Elmentünk a
jegyzôhöz és így örökbe adták. A szülôk meg
lemondtak a gyerekrôl. Aztán nevelgettük, igen
megszerettük, kitanítottuk, sok iskolát
elvégzett. Tíz éves volt a lány, mi kor elgyütt az
apja, hogy elviszi. Jaj, drága. Én meg mondtam
neki, hogy eddig neveltük a lánygyereket, abba
a szegény világba elfogadtam. És akkor bíróságra
kerültünk az apjával. A bíróság azt mondta,
hogy szó se lehet róla, a kis lányt már nem lehet
elvinni. Akkor elment az apja. A lány meg
Körmendre került be a cipô gyárba, vezetô lett.
Most meg egy cipô boltot nyitottak. A saját
gyerek nem olyan jó, mint ez. Ez mindig jön…
the war. A poor woman and a man brought
their child, they did not have a place to go, they
had been sent back at the border. They were
from Nagykôrös, and they did not seem to be
Roma. My mother said: ‘Adopt that sweet little
girl!’ I said: ‘Mother, I cannot provide for her in
this world of poverty. I cannot even buy milk for
her.’ ‘I will help. Adopt her. She is such a charming
little girl!’ She persuaded me, and we took
her. She had no clothes, so we went to the dressmaker
and she made three tiny skirts for her.
We went to the town-clerk so she was given to
us. Her parents gave her up. We raised her, liked
her a lot, and put her through school; she
finished a lot of schools. She was ten, when her
father came and wanted to take her with him.
Oh, dear. I told him that we had raised the girl
and I had taken her in those poor times. And we
went to the court with her father. The judge
said that there was no way the little girl could
be taken away. Her father left then. She worked
at the shoe-factory in Körmend; she was the
manager there. Now, they have opened a shoe
shop. One’s own child is not as good as this one.
She always comes…
121

Kodol romenge anava kon
mule ando butyano lageri
Roma munkaszolgálatos
áldozatok névsora
List of Roma Victims of the
Forced Labor Service

Kathe telal tele iskirindem kodol romenge anava, kon
ando 1944 majsigo ketana sas le, thaj kothe mule ando
butyengo lageri. Kadal anava e Perlaky Gyulané thaj e
Vas Gáborné kidas kethane, andar o Historijako Lil -
vano Kher – konle Porrajmoseski Ginadyengi bu tyar -
kine si – le Ungriko Auschwitz Fundamen to, Holo -
caust Dokumentaciosho Centroske. Kadal anava avri
dine ando 1993/3-esko numero nyevipo.
Az alábbiakban az 1944-ben a Honvéd Vezér kar vesz -
teséglajstromára került cigány származású munkaszolgálatosok
neveit közöljük. A névsort a Magyar Ausch -
witz Alapítvány Holo caust Dokumentációs Köz pont
részére, a Had történeti Levéltárban folytatott ku ta tás
során a Holocaust füzetek két munkatársa – Per laky
Gyuláné és Vas Gáborné állította össze. A lista a kiadványsorozat
1993/3-as számában jelent meg.
In the following we are printing the names of those
Roma forced laborers who appeared on the casualty list of
the Hungarian Army Headquarter’s Staff in 1944. The
register was prepared by two collaborators of the
Holocaust booklets, Gyuláné Perlaky and Gáborné Vas,
during the research conducted in the War History Archive,
for the use of the Hungarian Auschwitz Foundation
Documentary Centre. It was published in the 1993/3
number of the serial.
Skurtisaripe/Rövidítések/Abbreviations:
cig. muszd.: romano butyano gruppo/cigány munkásszázad/roma
forced-labor units
bev. közp.: andre akharutno centro/bevonulási
központ/reception centre
elt.: prahonde/eltemetve/buried
104639 Dorogi Ferenc
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
1912. Dorogi Anna Kiskunfélegyháza
elt. 1944. X. 12.
10743 Duka Aladár
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, Jászkisér 1912. Duka Anna
elt. 1944. X. 10.
14837 Gondi Béla
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1924. Rácz Erzsébet
elt. 1944. X. 12.
12687 Feri Ferenc
1039./I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1924. Rácz Júlia
elt. 1944. X. 11.
16123 Haláb János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Mezôberény, 1899. Kolompár Borbála
elt. 1944. X. 10.
16125 Haláb Pál
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Sárfalva, 1918. Sztajha Mária
elt. 1944. X. 10.
16244 Halmai József
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kunszentmárton, 1896. Rácz Mária
elt. 1944. X. 10.
227661 Kiss Mátyás
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kunszentmárton, 1924. Rácz Eszter
elt. 1944. X. 10.
23487 Kolompár Gusztáv
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1925. Kolompár
elt. 19944. X. 9.=20
23488 Kolompár I. György
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1910. Kolompár Piroska
elt. 1944. X. 9.
23489 Kolompár II. György
1039/I cig. muszd.
Horgos, 1908. Kolompár Eszter
23490 Kolompár III. György
1039/I cig. muszd.
Kistelek, 1913. Kolompár Aranka
elt. 1944. X. 10.
23493 Kolompár II. István
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1904. Kolompár Piroska
elt. 1944. X. 9.
23494 Kolompár III. István
1039./I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1902. Kolompár Mária
elt. 1944. X. 9.
23495 Kolompár IV. István
1039./I cig. muszd. 39. bev. közp.
Horgos, 1901. Lakatos Júlia
elt. 1944. X. 10.
23497 Kolompár János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Horgos, 1911. Kolompár Mária
elt. 1944. X. 10.
124

23502 Kolompár I. József
1039./I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1925. Kolompár rozália
elt. 1944. X.
23503 Kolompár II. József
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Horgos, 1918. Kolompár Eszter
elt. 1944. X. 9.
23507 Kolompár II. Kálmán
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1903. Kolompár Judit
elt. 1944. X. 9.
23505 Kolompár III. Kálmán
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Horgos, 1910. Kolompár Anna
elt. 1944. X. 10.
23506 Kolompár IV. Kálmán
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Horgos, 1917. Kolompár Piroska.
elt. 1944. X. 10.
23508 Kolompár Károly
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Horgos, 1912. Lakatos Júlia
elt. 1944. X. 9.
=20
23510 Kolompár I. László
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1896. Kolompár Júlia
elt.1944. x. 9.
23511 Kolompár IV. László
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiszombor, 1925. Kolompár Erzsébet
elt. 1944. X. 9.
23512 Kolompár I. Mátyás
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Jászszentlászló, 1897. Kolompár Mária
elt. 1944. X. 8.
23513 Kolompár III. Mátyás
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunmajsa, 1925. Kolompár Julianna
elt. 1944. X. 9.
23514 Kolompár Mátyás
1039/I cig. muszd. 20
Horgos, 1907. Lakatos Julianna
elt. 1944. X. 9.
23515 Kolompár II. Mátyás
1039/I cig. muszd.39. bev. közp.
Horgos, 1922. Kolompár Eszter
elt. 1944. X. 10.
23517 Kolompár Pál
1039/I cig. muszd.
Kiskunmajsa. 1926. Kolompár Júlia
elt. 1944. X. 9.
23749 Konkoly I. János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kisújszállás, 1893. Rász Veronika
elt. 1944. X. 11.
23750 Konkoly II. János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1908. Kolompár Rozália
elt. 944. X. 11.
23751 Konkoly III. János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1907. Rász anna
elt. 1944. X. 12.
23752 Konkoly Kálmán
1039/I cig. muszd.
Kiskunfélegyháza, 1904. Rász Veronika
elt. 1944. X. 11.
26665 Lakatos József
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Újkécske, 1923. Kolompár Rozália
elt. 1944. X. 9.
26688 Lakatos Péter
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Újkécske, 1905. Lakatos Julianna
elt. 1944. X. 9.
27926 Lukács Barnabás
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Nagykörû, 1907. Dólé Margit
elt. 1944. X. 10.
33478 Ónódi Ferenc
1039/I cig muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélgyháza, 1902. Ónódi Anna
Elt. 1944. X. 11.
33480 Ónodi István
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1898.
elt. 1944. X. 11.
33483 Onódi József
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1925. Gondi Franciska
elt. 1944. X. 14.
33485 Onódi László
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1911. Onódi Mária
elt. 1944. X. 11.
125

37241 Rácz Ferenc
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1924. Rácz Rozália
elt. 1944. X. 11.
37252 Rácz György
1039. /I cig. muszd. 39.bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1910. Rácz Veronika
elt. 1944. X. 11.
37300 Rácz II. József
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1892. Rácz Piroska
elt. 1944. X. 11.
37622 Réce Imre
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Nagykún Karcag, 1911. Vilizsai Rozália
elt. 1944. X. 11.
37623 Recica Ferenc
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Füzesgyarmat, 1923. Petrovics Júlia
elt. 1944. X. 11.
38638 Sánta Ambrus
1039/I cig. muszd- 39. bev. közp.
Tiszaföldvár, 1924. Tóth Kálmán
elt. 1944. X. 10.
38644 Sánta II. Balázs
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Csépa, 1904. Rácz Franciska
elt. 1944. X. 10.
38668 Sánta József
1039./I cig. muszd. 39. bev. közp.
Csépa, 1925. Balogh Ilona
elt. 1944. X. 10.
38677 Sánta Mihály
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Csépa, 1895. Médó Emilia
elt. 1944. X. 11.
38956 Seres Antal
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1898. Toth Rozália
elt. 1944. X. 21.
41312 Szabó József
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kecskemét, 1907. Zsákai Piroska
elt. 1944. X. 12.
42363 Szász Ferenc
1039/I cig. muszd 39. bev. közp.
Kismunfélegyháza, 1913. Szász Gizella
elt. 1944. X. 11.
42411 Szász József
1039/I cig. muszd 39. bev. közp.
Kiskunfélgyháza, 1911. Szász Gizella
elt. 1944. X. 11.
45500 Tisza Antal
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Mindszent, 1894. Lakatos Vera
elt. 1944. X. 11.
46311 Tóth János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kiskunfélegyháza, 1916. Tarjányi Teréz
elt. 1944. X. 11.
47529 Ürmös Ferenc
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Jászberény, 1892. Verebes Klára
elt. 1944. X. 11.
49124 Védó János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Kunszentmárton, 1915. Farkas Jolán
elt. 1944. X. 11.
49125 Védó János
1039/I cig. muszd. 39. bev. közp.
Szegvár, 1905. Védó Julianna
elt. 1944. X. 10.
Forrás:
Hadtörténeti Levéltár veszteséglisták
1944. C-Z. (Kézzel írott)
126

Tela phuv
Föld alatt
Under the sod

„Pala kado chi vorbil khonyik. (…) Sakon
daralas. (…) Maripo sas. Tala o maripo
sakofelo sar pecisajvel. (…)
O maripo aba nachilas, thaj vi kado
bisterde le manusha.”
Ande Lajoskomáromi – kanak ando gav, kana le rusura,
kana le nyamcura sas – ando 1945 januari sako romen, kon
ando gav beshnas, mudarde le lagericke shingale.
Majanglal shtar mursha, pala kodo lenge nyamura, zhulyen
thaj shavoren. Ando l995 o Jancsó Miklós,
e Daróczi Ágnes thaj o Bársony János kerde filmo
pala o Lajoskomáromesko mudaripo, le gaveske manusha,
thaj jekh kaver manush, kasko dad mulas
kothe phende so sas, sar sas.
Kadale vorbi e Daróczi Ágnes iskirindas tele.
Bognár Albert, gavesko sluga sas lo
Me kodi zhanav ke ando lashipo samas le ro -
menca. Kathe beshnas pasha amende. O Peller
perdal beshlas po shanco, perdal po podo, thaj o
Bajza Jancsi kathe tele ande Gropa. So le duje
familijasa ando lashipo samas, von butyi kerde
kathar e primevara zhi kaj e tomna.
(…)
Sar pecisajlas? Me kade zhanav kanak ingerde le
manusha, le zhulyen thaj le shavoren opre shute
pe jekh vurdon. Pasha le Gavesko kher sas jekh
shusho kher kothe ingerde sakones. Pe ratyate le
ketani aba hunavende lengi gropa. Kothe trade
jekh vurdon thaj opre shute sakones…, le romnya
shute opre le shavoren, pala kode le vurdonesa
kothe ingerde len, tele shute len, tradenas
len ande gropa pala kode tele pushkinde len.
Kado na sas majbut sar jekh-duj minut. (…) Me
somas atunchi le ga veske sluga. Kothe trubulas
128
„Nem beszél róla senki se. (…)
Mindenki félt. (…) Hát háború volt.
Sok minden történik a háború alatt. (…)
Elmúlt a háború, aztán ez is el lett
felejtve.”
Lajoskomáromban – miközben a település hol az orosz,
hol a német katonák kezére került – 1945 januárjának
harmadik heté ben a falu összes roma lakosát meggyilkolták
a tábori csen dôrök. Elôbb négy férfit, majd a többi
hozzátartozót, asszo nyokat és gyermekeket.
1995-ben Jancsó Miklós, Daróczi Ágnes és Bár sony János
filmet készítettek a lajoskomáromi kivégzésrôl,
a helybéliek és az egyik áldozat gyermekének
visszaemlékezése alapján rekonstruálva a történetet.
Az itt részleteiben közölt in terjúkat Daróczi Ágnes készítette.
Bognár Albert volt községi szolga
Hát annyit tudok, hogy jóban voltunk velük. Itt
laktak a szomszédban. A Peller ott lakott az
árkon, a hídon túl, a Bajza Jancsi meg itt lakott
lent, a Gödörben. Mind a két családdal jóban
voltunk, ezek nem kéregettek, ezek dolgoztak
egész tavasztól ôszig, méghozzá keményen.
(…)
Hogy hogy történt? Hát én azt tudom elmesélni,
vagy elmondani, hogy mikor az embereket
elvitték, akkor a gyerekeket meg az asszo nyo kat
kocsira rakták. Aztán ott a községháza mellett
volt egy olyan üres óvodaépület, oda szállásolták
be mindet. És estefelére, a katonák már
megásták a sírjukat. Aztán odarendeltek egy
kocsit, amire felpakolták az összeset…, mert hát
az asszonyok rakták fel a gyerekeket, azután a
kocsival odavitték ôket, ott aztán lerakták, hajtották
befelé a gödörbe mind, utána meg gép-
‘Nobody talks about it. (…) Everybody was
afraid. (…) Well, there was war. Many
things happen in wartime. (…) The war
has ended, and this have been forgotten.’
In Lajoskomárom – while the town was in Russian hands, then
in German hands then in Russian hands, and so on –, in the
third week of 1945 all the Roma inhabitants were killed by the
gendarmes. First they killed four men, followed by the other
relatives, the women and the children. In 1995 Miklós Jancsó,
Ágnes Daróczi and János Bársony made a film about the executions
in Lajoskomárom, then reconstructed the story based on
the recollections of the locals and the child of one of the victims.
The following extracts of the interviews were made by
Ágnes Daróczi.
Albert Bognár, ex-village servant
I only know that we were on good terms with
them. They lived next door. Peller lived on
the drench, over the bridge, and Jancsi Bajza
lived down here in the hole. We were on
good terms with both families; they did not go
begging, they worked from spring till autumn,
they worked hard.
(…)
How did it happen? Well, I can only tell you
that after the men had been taken away, they
put the women and children in carriages. Then
they took them to the parish hall, and put them
in an empty nursery school. By evening, the
soldiers had already dug their graves. Then they
sent for a carriage and put all of them in it…,
(because the women put on the children); so
they were carried there by carriage, put down
there, driven in the pit, and fired on by machine
guns and the submachine-guns. It was over in a

te ashav. Pe ga ves ko agor sanas kodi ketani kon
gornyikura sas. Mange trubulas te phenav kon
shaj avel kothe andre, kon nichi. Kado ando duj
chasi inkrelas, kanak aba avri zhalas o vurdon vi
me avri gelomas kothar ke nas aba majbut rom.
(…) Me na dikhlom khanchi ke kade sar shel
thaj panzhvardesh-dujshel meteri ashlom
kathar e gropa, thaj aba ratyi sas. Thaj e gropa
mashkar le kukurizo sas. Vi kade chi dicholas
khanchi. (…) Nas chi jekh chingardipo. Chi
ashundam khanchi. Numa le pushken. Avri
phenav o chachipo, me rovos vash lenge. Vi
akanak pha roj mange te vorbij. Jekh ketana
kode phendas: „chi trubul amenge te zhas ande
Rusicko Them, ke vi ame zhanas aba so si o
mudaripo. Numa kattyi sas.”
Szemerei András, jekh manush andar o gav
Me ingerdom avri le shingalen. E vulyica
Enying busholas, kadi sas le gavesko agor. Le
romen ando. Ruszner Pálesko phuv praho sarde.
Kade pe chachi rig. (…) Kothe nashtig te dikhas
so keren le shingale. Tele shude len le shingale,
thaj amenge trubulas te zhas kothar. Numa
atunchi shaj avilem palpale, kanak aba von
getosarde. Kade sar ame chi dikhlam khanchi.
Ke kode phende amenge, te zhas ko thar
amenge, te na kamas ande gropa te pash l juvas.
Atunchi so shaj phendamas.
– Sode shingale sas kothe?
– Me ingerdom trinen, kadale sa kasave
manusha sas le, kon te trubul mudaren sakones. Le
majbuten muro amal ingerdas. Thaj le pushki, thaj
inke sakofelo so trubul. Aba gata sas e gropa, pala
kodo kothe tradenas len, thaj tele pushkinde len.
puska, géppisztoly. Pár perc alatt vége volt az
egésznek. (…) Én voltam akkor a községi szolga.
Oda voltam rendelve. A falu végén volt egy
sorompó, a katonák ott teljesítettek ôrszolgálatot.
Én mondtam meg az ôrnek, hogy ki jöhet
be, és ki nem. Akit én ismertem, az bejöhetett,
akit nem ismertem, azt nem engedték be. Ez
tartott nekem talán két óra hosszába, amikor a
kocsi kiment, ami kivitte a gyerekeket meg az
asszonyokat. Aztán, amikor bejött a kocsi, akkor
én is bejöhettem, mert, már nem volt olyan, akit
igazolni kellett volna. (…) Látni nem láttam,
mert olyan százötven-kétszáz méterre voltam,
és már sötétedett. Meg kukorica között, kukoricaszár
között volt a gödör, kukorica között kellett
bemenni. Úgysem lehetett volna látni. (…)
Nem volt egy sikítás sem. Olyan csöndben
történt. Már a puskaropogáson kívül.
Megmondom ôszintén, én megkönnyeztem
ôket. Most is nehezemre esik elmondani. Az
egyik katona azért úgy találóan megjegyezte:
„Köll nekünk elmenni vandalizmust tanulni
Oroszországba?” Ennyi volt az egész.
Szemerei András helyi lakos.
Én vittem ki a csendôröket. Az Enying utcába,
falu végtôl a hatodik, vagy hetedik földre. A
Ruszner Pálnak a földjén lettek eltemetve. Így
jobb kéz felôl. (…) Hát ottan nagyon nézelôdni
nem lehetett. Leszórták ôket a csendôrök, aztán
nekünk el kellett onnan pitlizni. Legalább
százötven méterre, és csak akkor jöhettünk vissza,
mikor már végeztek. Úgyhogy mi nem láttunk
ott semmit. Mert azt mondták, ha nem
iszkolunk, akkor mi is odakerülünk a gödörbe.
few minutes. (…) I was the village servant so I
was summoned there. At the end of the village
there was a gate, and soldiers were guarding it. I
was the one who told the soldiers who could
come in and who could not. Those people
whom I knew could come in, but they did not
let in those whom I did no know. I had to be
there for about two hours, while the carriage,
which carried the women, was out. I could only
come back after the carriage had come back,
after that there was nobody to identify. (…) I
could not see it; I was about 150 or 200 meters
away and it was getting dark. The pit was in the
cornfield, you had to go there using the space
between the rows. You could not see it anyway.
(…) There was not even a scream. It happened
so quietly. Besides the rattle of gunfire. Frankly,
I was crying for them. Even now, it is hard for
me to tell. One of the soldiers said it quite
aptly: ‘Do we have to go to Russia to learn
about vandalism?’ That was it.
András Szemerei, local resident
I was the one who had taken the gendarmes
there. To the Enying street, to the sixth or
seventh lane from the end of the village. They
were buried on Pál Ruszner’s land. On the right.
(…) You could not really watch them. They
pushed them down and we had to stay 150
meters away, and we could only come back
when they’d finished it. So, we did not see anything.
They said if we had not run away, we
would have ended up in the pit as well. So we
could not say a word then.
– How many gendarmes were there?
129

(…)
– Thaj sode roma sas?
– Me kade gindyisarav, sanas sar bish. Sas vi
shavora, vi phure romnya, thaj sakofeliko
manush sas kothe. Numa mursha na sas. Sas
jekh mursh, les aba kade trubulas te ingren, ke
aba zurales marde les. Kado jekh baro lazhavo
sas. Sar kerel kasavo jekh ungriko manush? Thaj
chi dikhel o kavres manusheske? Atunchi inke vi
man kothe kamnas te ingren. Kon prahosarde
len, aba kodo chi zhanav. Pala kode le shingale
kethane kide sakofelo, thaj gele penge majdur.
Numa kodo phende mange te avri phenav so
pecisajlas vi me xutrav. Atunchi zurales darajlom.
– Nichi na vorbisardan chikanak khanchi?
– Na, ke pharro sas muro jilo zurales. Sostar
trubulas kadale chorre manushen te mu daren?
Chi kerden von khanchi. Me chi tromajlom te
phenav khanchi. Patya mange, chi tromajlom te
phenav khanchi. (…) Opre tradinde len po vurdon.
Kade tradenas len sar le balen. Lazhavo sas
so kerde. Mange numa jekh grast sas. Me trin
shingales ingerdom. Na majbut. Ke majbut chi
reslas aba opre. Le maj bute shingale kade avile
sar zhangle. Numa le pushki andas jekh vurdon.
– Sode vurdonesa ingerde le romen?
– Abakanak chi zhanav te phenav ke
butzhene samas.(…) Samas kade shtaren, te na
majbut. (…) Chi dikhlom khanchi, ke na sas
slobodo te dikhas so si. Numa kanak le ma -
nushes kothe tordyaren pasha e gropa atunchi
pe soste shaj gindyil? … Le mujesa trordyarde
pasha e gropa, pala kode…, prrr! Thaj gata sas
lenge. Jekh khamnyi romnyi inke trajilas, la inke
130
Hát olyankor nem szólhat az ember semmit.
– Hány csendôr volt?
– Én vittem hármat, de ezek olyan igazi
vérengzôk voltak. Aztán a barátom meg vitte a
többit. A géppuskát meg, amit kell. Már elôre
meg volt ásva a gödör, aztán odaterelték ôket,
aztán adj nekik.
(…)
– És a cigányok hányan voltak?
– Hát az én becslésem szerint húszan voltak.
De abban volt kisgyerek, öregasszony, szóval
minden, amit el lehet képzelni, minden volt
benne. Csak férfiak nem voltak. Egy férfi volt,
azt úgy vitték be karon, mert már majdnem
agyon volt ütve. Hát szörnyû látvány volt, amit
megcsináltak velük. Hát mondom, ilyet megcsinál
egy magyar ember? Hát nem nézi a
másikat embernek? Akkor még majdnem
engemet is odavittek. Hát aztán ki temette be
ôket, nem tudom. Fölpakoltak, aztán mentek
tovább. De azt mondták, ha eljár a szám, akkor
én is kapok. Szóval félni kellett akkor nagyon.
– Nem is beszélt róla soha?
– Nem. Mert annyira bántott ez a dolog,
hogy ôrület. Miért kellett ezeket a szegény
embereket kinyírni? Hát nem vétettek ezek
semmit sem. Nem mertem szólni. Nem
mertem szólni, higgyék el. (…) Kocsira lettek
felhajtva. Mint a disznókat, úgy hajtották ôket.
Szörnyû volt, amit csináltak. Mondom,
énnekem egy lovam volt. Én három csendôrt
vittem. Többet nem. Több nem fért fel. A többi
úgy jött, ahogy tudott. De a géppuskákat külön
kocsi hozta.
– Hány kocsi szállította oda a népeket?
– I took three there, but they were the bloodthirsty
type. And my friend took everything else.
The machine-guns and everything. The pit had
already been dug, they drove them there, and
they gave it to them.
(…)
– And how many Roma were there?
– Well, I reckon, there were about
twenty. But among them were children, old
women, so everybody that you could imagine
was among them. Just the men were not there.
There was one man, but he had to be carried
there because he was almost dead. It was
terrible spectacle. Well I say, how could a Hun -
garian do something like that? Doesn’t he regard
the others as humans? Then they almost took me
there. But who buried them afterwards, I don’t
know. They collected their things and left. But
they said they would have got me if I had said a
word. So then I was afraid of them.
– And you have not mentioned it to anybody, have
you?
– No. It hurt me so bad. Why did they have to
get rid of those poor people? They had not done
anything wrong. I was afraid to speak up for
them. Believe me, I was afraid. (…) They were
driven there in a carriage. They drove them as if
they were pigs. It was terrible. I am telling you I
had a horse. I gave a lift to three of the gendarmes.
Not more. There was no room for more.
The rest of them went there how ever they could.
But a separate carriage brought the machineguns.
– How many carriages transported the people there?
– I can’t tell, but there were a few of us. (…)

panzhvar pushkinde, zhi kaj na mulas. Pala kode
kanak gata sas le, geletar. Kaj gele, me chi
zhanav, chikanak chi dikhlom len majbut. (…)
Nichi kodi chi zhanglem kathar avile. Lagericke
shingale sas. Nichi na pushlam len.
– Thaj so phende ando gav, sostar trubulas te
mudaren le romen?
– Khonyik chi zhanglas khanchi, numa
mudarde len. So sas lengi dosh na zhanav. Me
kodi phenav lashi manusha sas le.
– Kon das avri len le shingalenge?
– Pala kede o gavesko cino mujalo chi phendas
amenge khanchi. Numa kodi phendas ke pe
ratyate te zhas angla gavesko kher, naj slobodo
te phenas khanyikaske khanchi. Ame pale nichi
na vorbisardam. (…) Kado mujalo aba dulmut
merdas. Kade busholas Szabó András.
– Sittyile te vorbin pala kede ando gav?
– Na, pala kede chi vorbisaras.
–Sostar?
– Sostar? … Ke pala kede chi vorbil khonyik.
Darajlamas, thaj baro lazhavo sas kadi, ke kasavi
kerde.
– Sostar ashunen pala kede?
– Khonyik chi zhanel te phenel. Sakon darajlas.
(…) Maripo sas. Sakofelo pecisajvel ando
maripo.
– Aba nachilas majbut sar panzhvardesh thaj duj
bersh!
– O maripo aba nachilas, thaj kede bisterde
le manusha.
–Vi tu bisterdan?
– Kadi, chikanak chi bistrel o manush.
– Hát azt már nem tudnám megmondani,
mert voltunk jó páran. (…) Hát, négyen biztosan
voltunk, ha nem többen. (…) Nem láttam,
mert már nem volt szabad arra nézni. De
mikor az embert odaállítják a gödör mellé,
akkor mit gondol?… Arccal állították a gödör
elé, aztán…, prrr! Egy sorozat és végük volt.
Egy terhes asszony az nagyon sokáig
szenvedett, annak legalább öt sorozatot adtak,
mire végeztek. Aztán, hogy végeztek velük,
eltûntek. Én azokat többet nem láttam. Úgy
mentek el, mintha kilôtték volna ôket. Mentek
tovább, de hogy hová lettek, azt nem tudom.
(…) Hogy hová valósiak voltak, azt sem
tudjuk. Tábori csendôrök voltak. Nem is
kérdeztük ôket.
– És mit beszéltek a faluban, miért kellett
kivégezni a cigányokat?
– Senki nem tudott semmit, csak egyszerûen
kinyírták ôket. Hogy mi volt a bûnük nem
tudom. Pedig rendes emberek voltak.
– És ki adta ki a cigányokat a csendôröknek?
– Hát errôl a kisbíró nem szólt. Csak azt
mondta, este sötétedés elôtt menjünk oda a
községház elé, ott megkapjuk a további
intézkedéseket, és addig egy árva szót nem
szabad szólni senkinek. Ez titok. Hát, aztán nem
is szóltunk senkinek se semmit. (…) Hát az már
régen meghalt már. Szabó András nevezetû volt,
de az már régen meghalt.
– Szoktak-e errôl beszélgetni a faluban?
– Nem, errôl néma csönd volt végig.
–Miért?
– Hát… miért? … Nem beszél róla senki se.
Hát megdöbbentünk. Megdöbbent mindenki
Well, four of us were there for sure, if not more.
(…) I did not see it because we were not allowed
to look in that direction. But, what were they
thinking of when they were standing next to a
pit like that? … They were facing the pit and
then, bang-bang! One round and they were
finished. A pregnant woman suffered for a long
time, they had given her five rounds before they
could do away with her. I never saw them again.
They left as if they were launched. They left, but
I don’t know where. (…) Nor do we know, from
where they came. They were gendarmes from the
camps. We didn’t ask.
– What did the village people say? Why did the
Roma have to be executed?
– Nobody knew, they simply executed them.
I don’t know what crime they were guilty of.
But they were decent people.
– And who handed them over to the gendarmes?
– The village drummer did not mention this.
He only said, that before dark we should go the
gates of the parish hall where we would get our
orders, but we should not say a word to anybody.
This was a secret. So we did not say a word to
anybody. (…) But he died a long time ago. His
name was András Szabó, but he died a long, long
time ago.
– Do you talk about this in the village?
– No, since then everybody has kept silent
about this.
–Why?
– Well, … why? … Nobody talks about it. We
were shocked. Everybody was astonished to see
them doing that.
– Why do people keep silent?
131

Peller Piroska
Ande Kiliti nashadyuvas, thaj me ando Alcsúto
shundom, ke mura da, thaj mure dades tele
pushkinde. (…) Atunchi rodosas len. Khere
avilom ande Lajoskomáromi thaj dikhlom mu -
re dadeski, mura daki, thaj mure phraleski gro -
pa. Chachej, ande jekh gropa sas le praho sarde.
Le gazhe lennas e furka, o lopata, kaske so sas…
Kathe kaj le gazhe, kathe ande Lajoskomáromi.
Avri nashade amen, kodi phende kathe aba naj
tumenge than, aba tumenge naj so te roden
kathe, chi pecisajlas kathe khanchi. Sakon kodi
phenlas amenge: pustin tumen kathar, khandine
roma! … Dikh numa, kathe si le fotovura. Kado
moro dad sas. Bashavalo sas. Thaj kat ka muri
lala, ke muro dad thaj kadi romnyi phrala sas le.
Thaj vi kathe inke muro nyamo.
– Kattyi numa tyo intrego serojipo pal tyo dad?
– Numa kattyi,thaj naj majbut. Kado fotovo
ando foro kerde. Kathe ande Kiliti sas jekh foro,
kathe kerde, thaj pe soste, pe khancheste…
132
rajtuk, hogy ilyen dolgokat csinálnak.
– Miért volt ekkora némaság?
– Azt senki nem tudja megmondani.
Mindenki félt. (…) Hát háború volt. Sok minden
történik a háború alatt.
– Na de hát azóta elmúlt ötvenkét év!
– Hát elmúlt a háború, aztán ez is el lett fe -
lejtve.
– Maga is elfelejtette?
– Azt elfelejteni soha nem lehet.
Peller Piroska
Kilitibe menekültünk és én Alcsúton hallottam
ezt meg, hogy a szüleimet agyonlôdözték. (…)
És akkor kerestem a szüleimet. S hazajöttem
Lajoskomáromba, és megnéztem az apámnak a
sírját. Anyámnak és a testvéreimnek is a sírját
megnéztem, és azt láttam, hogy benn vannak
valami gödörbe, elsüllyesztve. És fogták a villát,
lapátot, kinek mi volt, kasza… Itt a parasztságnál,
itt Lajoskomáromba. Kizavartak bennünket,
azt mondták, itt nincs hely, senkinek
helye itt nincs, itt ne kereskedjen senki se, itt
nem történt semmi se. Mindenki azt a választ
adta, hogy na, takarodás ki, piszkos, mocskos
cigányok.
(…) Na nézze…, itt vannak a fényképek. Ez az
apám. Tárogatós ember volt. Ez meg itt nekem
a néném, mert apám, meg ez az asszony
édestestvér volt. Ez meg az unokatestvérem,
ennek a fia. Ezé az öregasszonyé. (…)
– Ennyi emléke van összesen az édesapjáról?
– Csak ennyi az egész, semmi több. Ez egy
búcsúi kép volt. Itt volt a búcsú Kilitibe, gyorsan
levétettek, a semmibe…
– Nobody can tell you that. Everybody was
afraid. (…) Well, there was war. Many things
happen in wartime.
– But fifty-two years have passed since then!
– The war has ended, and this have been forgotten.
– Have you forgotten it?
– You could never forget that.
Piroska Peller
We were fleeing to Kiliti, and I was in Alcsút
when I heard that my parents had been shot to
death. (…) And then I looked for them. I came
home to Lajoskomárom and took a look at my
father’s grave. Then I went to take a look at the
graves of my mother, brothers and sisters, but I
saw that they had been put into some kind of a
pit. And they were holding pitchforks, shovels,
scythes, whatever they had… Here at the
manor in Lajoskomárom. They chased us away
saying that we had no business there, and that
nothing had happened there. Everybody told us:
‘Get out of here, you filthy Gypsies!’
(…) Have a look…, I have their pictures. This is
my father. He used to play the tarogato. And
this is my aunt, because this woman was the sister
of my father. And this is my cousin, her son.
This old woman’s.(…)
– Is this all you have of your father?
– That’s all. Nothing else. This was taken at a
church-ale. The church-ale was here in Kiliti,
the picture was taken quickly, for eternity…

„Oxtovar pushkinde man, muri kuj, muro
punro, kathe ande muro mashkar, thaj vi
kathe ande muri pulpa. Pe oxto thanende
pushkinde.(…) Numa me zhuvidom
perdal, thaj inke jekh cini shej. Kanak aba
chi ashundyolas khanchi, atunchi avri ande
kathar e stancijako kher jekh pilachi, thaj
dikhlen amen. Me numa pashljomas ande
gropa, chi mishkisardom man. Kanak aba
geletar taj chi ashundas khanchi, sakones
pizdomas ande mashkar, kon zhuvel inke.
Tele perdas muri kuj pe cini shej, thaj voj
ande mande churindas. Phenav: kon san?
Savi san? Phenel mange: me som, me som
e Falat. Phenav lake, cirde man opre na
zhanav opre te ashav.”
„Pasha le themesko drom, kathar e Székesfehérvári
kade sar 20-22 kilométeri, angla e Várpalota si jekh
cino lakho, sastrengo gropa sas varikana.
Sode mule si telal khonyik chi zhanel te phenel.
Ando 1946 le Mujalipe kade zhanglas ke
shel thaj tranda mulo si, ande Székesfehérváro
le officijake butyari, Harangozó István
kade gindyil ke shel thaj tranda thaj duje romen
ingerde, thaj inke sas deshupanzh-bish várpalotaki
roma, vi kodelen kethane le majbute
romenca, pushkinde ando shero le sulicishti
thaj le shingale.”
Kon perdal zhuvinde kadale, e jekh sas Lakatos Angéla „Mici”, thaj
e deshushtar bershengeski Raffael Margit, lake romano anav
„Falat”. La Micijake ande gropa ashilas laki dej, lako dad, lake
phrala, thaj vi lake shavora. Vi e Raffael Margit xasardyas sako nes:
shtar phralen, peska da, thaj vi peske dades, kas majanglal ando
Nyamcicko Them ingerde, thaj chi reslas kothar khere. O
„Kaptam nyolc lövést, karba,
a lábamba, az oldalamba, ide is,
meg a combomba is. Nyolc helyre. (…) Én
éltem túl, meg még egy kislány. Amikor
már csend lett, kihoztak
a bakterházból egy karbidlámpát és
megvizsgáltak minket.
Én csak benn feküdtem a gödörben;
nem mozogtam. Mikor eltávoztak és csönd
lett, mindenkit megnyomtam magam
körül, hogy melyik él még. Ráesett a kezem
a kislányra, az vissza
csípett engemet. Mondom: ki vagy? Melyik
vagy? Azt mondja:
Én vagyok a Falat.
Te, mondom, húzz fel, nem bírok
felállni.”
„A nyolcas országút mellett, Székesfehérvártól 20-
22 kilométernyire, közvetlenül Várpalota elôtt van
egy kis tó, bányagödör volt valamikor. Hogy hányan
fekszenek a víz alatti tömegsírban, azt senki sem
tudja pontosan megmondani. Az 1946-os népbírósági
per százharminc áldozatról tudott, de a
székesfehérvári városi népfront munkatársa,
Harangozó István úgy véli, hogy Fehérvárról
százharminckét cigányt vittek el, de ehhez még
hozzá kell számítani tizenöt-húsz várpalotait, ôket
velük együtt lôtték agyon a nyilasok meg a
csendôrök.”
A két túlélô az akkor negyven éves Lakatos Angéla, Mici, és
tizennégy éves Raffael Margit, Falat. Micinek a gödörben maradt
az anyja, az apja, a testvérei, a gyerekei. Raffael Margit is mindenkit
elvesztett: négy bátyját, anyját, apját, akit még korábban
Németországba vittek, és nem tért haza onnan. Márványi S.
‘I received eight bullets, in my hand, my
leg, in my side, here as well, and also in my
thigh. Eight shots. (...) I am the only survivor
except for a little girl.
When everything was already silent, they
took an acetylene lamp from the
watchman's house and examined us.
I was lying in the hole; I did not move.
When they had left and everything was
silent, I pressed each of the bodies who
were around me to see if there was anyone
alive. My hand fell over a little girl,
she pinched me back.
I said; ‘Who are you? Which one are you?’
She answered: ‘I am Falat.’
I said: ‘Help me, please, I am not able
to stand up.’
‘Next the highway number eight, 20-22 kilometres
from the town Székesfehérvár, right before Várpalota,
there is a small pond, which used to be a hole before.
No one knows for sure the number of people lying
in this mass grave. The people's tribunal case of
1946 knew about 130 victims, but István
Harangozó, member of the Popular Front in
Székesfehérvár, affirms that although 132 Roma
were deported from Székesfehérvár, we have to add to
this 15-20 Roma from Várpalota, who were shot to
death together with them by the Arrow Cross men
and gendarmes.’
The two survivors are Angéla Lakatos, ‘Mici’, who was 40 by
then and Margit Raffael, ‘Falat’, 14. Mici's mother, father, sisters
and brothers, and sons remained in the hole. Margit Raffael also
lost everybody from her family: four brothers and her mother; her
father was earlier taken to Germany, and never returned. György
133

Márványi S. György kerdas jekh interjuvo: „Tala palyi, tala phuv”
– kathe numa kotora shaj ginaven – pala e Várpalotaske mudaripe.
(Élet és Irodalom, l975. október 25.)
Lakatos Angéla, Mici
Kethane kide thaj ingerde amen ande Vár pa lota.
Butzhene samas, andre phandade amen ando
jekh gurunyengo kher. Delas o brishind, o jiv, le
shavore rovnas, shaj gindyis chi jekh kotor manro
na sas. Thaj vi ame rovasas, so ke ren amenca
akanak. Kode phende le shingale amenge, ke
kotka kaj zhas, kaj losaren pe amende, avla vi
manro vi palyi. Le murshen aba detehara kothe
tradinde, te hunaven jekh gro pa. Len aba chi
mukhne opre andar e gropa, ande shero
pushkinde len. Kanak aba vi ame ko the reslam, le
mursha aba sa mule sas. Atun chi amen
pushkinde, le zhulyen le shavoren. Me atunchi
somas khamnyi, ando juliushi shaj rakhadyilasas
muro cino shavoro. Oxtovar push kinde man,
pushkinde muri kuj, muro pun ro, thaj kathe ando
muro mashkar, thaj vi kathe ande muri pulpa. Pe
oxto than pushkinde man.(…) Numa me zhuvindyom
perdal thaj jekh cini shej. Kanak aba chi
ashundam khanchi, avri ande jekh pilachi andar e
stancijako kher, thaj dikhnas amen. Me numa
pash jluvos ande gropa, chi mishkisardom man,
Ka nak geletar, thaj chi ashundom khanchi
sakones pizdomas ande mashkar, kon zhuvel
inke. Muri kuj pe jekh cini shej perdas, voj ande
mande churindas. Phenav: kon san? Savo san?
Phenel mange: me som, me som e Falat. Phe nav
lake, cirde man opre ke na zhanav opre te ashav.
György „Víz alatt, föld alatt” címmel közölt – itt részletekben
átvett – riportot a várpalotai kivégzésrôl. (Élet és Irodalom, 1975.
október 25.)
Lakatos Angéla, Mici
Összeszedtek és elvittek minket Várpalotára.
Sokan voltunk, egy pajtába zártak minket.
Esett a hó, az esô, a gyerekek bömböltek,
képzelheti, egy falat kenyér nem volt. És mi is
sírtunk, hogy mit csinálnak velünk. Azt mond -
ták a csendôrök, majd az óvóhelyen lesz kenyér
meg víz. Az embereket reggel hajtották oda
göd röt ásni. Ôket már nem en gedték fel a
mély bôl, sortüzet kaptak. Mikor mi odamentünk,
a férfiak már mind halva voltak. És akkor
minket lôttek, az asszonyokat meg a gyere -
keket. Én akkor voltam állapotos, júliusban
babáztam volna le. Kaptam nyolc lövést, karba,
a lábamba, az oldalamba, ide is, meg a combomba
is. Nyolc helyre. (…) Én éltem túl, meg
még egy kislány. Amikor már csend lett, kihoztak
a bakterházból egy karbidlámpát és meg -
vizsgáltak minket. Én csak benn feküdtem a
gödörben; nem mozogtam. Mikor eltávoztak és
csönd lett, mindenkit megnyomtam magam
körül, hogy melyik él még. Ráesett a kezem a
kislányra, az visszacsípett engemet. Mondom: ki
vagy? Melyik vagy? Azt mondja: Én vagyok a
Falat. Te, mondom, húzz fel, nem bírok felállni.
S. Márványi published a report with the title ‘Under water, under
the ground’ on the Várpalota execution (Élet és Irodalom, 25th
October 1975), from which we quote here.
Angéla Lakatos, Mici
They gathered us, and they took us to
Várpalota. There were a lot of us, and they shut
us up in a barn. It was snowing, raining, the
children were crying, you can imagine, there
wasn’t a piece of bread. And we were also crying
wondering what would happen to us.
Gendarme said we would have bread and water
at the shelter. Men were driven there in the
morning and forced to dig a hole. They never
came up from the depth; they were shot to
death. When we got there, men were already
dead. And then they started shooting us, women
and children. I was pregnant then, I would have
had my baby in July. I received eight bullets, in
my hand, my leg, in my side, here as well, and
also in my thigh. Eight shots. (...) I am the only
survivor except for one other little girl. When
everything was already silent, they took an
acetylene lamp from the watchman’s house and
examined us. I was lying in the hole; I did not
move. When they left and everything was silent,
I pressed each of the bodies who were around
me to see if there was anyone alive. My hand fell
over a little girl, she pinched me back. I said;
‘Who are you? Which one are you?’ She
answered: ‘I am Falat.’ I said; ‘Help me, please, I
am not able to stand up.’
134

Raffael Margit, Falat
Kanak pushkinas amen, zurales darajlom, thaj
andre xuttyilom ande gropa. Chi reslas man
khanyikaj o glonto, numa jekh piko xutyeldom
andar kodo so andar o kaver manush avilas avri.
Kasavo khino glonto sas….
Raffael Margit deshushtare bershengi sas atunchi, e
cini shej tala jekh-duj dyes reslas pe punreste ande
Veszpréma.
Zurales ratvalo sas mure gada. Sar gelom karing
o sastruno drom, andar jekh shukar kher avri
dikhlas jekh romnyi. Atunchi aba shunde, sode
romen mudarde le sulicishti. Andre akhardas
man, mure ratvale gada tele kidas pala mande,
andar peske gada das mange. Andre phanglas
muri phumba, andre makhlas drabesa, das ma
love, sosa gelom zhi kaj e Gyôra. Kotha sas
muro baro bachi, kothe ashilom, kothar gelom
romeste.
Krakovszki Miklósné, kon sako dikhlas
Ando foro somas, te kinav variso, jekhvar numa
dikhav ingrav le bute romen. Phenav, kaj ingren
len? Kode phenel jekh kaver romnyi: traden len
le sulicishti butyi te keren. Akorde ande len kaj
akanak si o lakho. Me pala lende gelom, andre
gelom ando vesh mashkar le but kasht. Kothe
avri hunisarde lenca jekh lungo shanco (…)
Kothe ashade le romnyen, pe le shancosko agor,
ande lengo vast kothe sas o pi ko shavoro, pasha
lende pale le cine shavore, xutyilnas pengi daki
gada. Nasules hatyardom man kanak dikhlom
sar pushkin tele le romen. Thaj sar le le sulicishti
Raffael Margit, Falat
Amikor elkezdtek lôdözni, nagyon megijedtem,
beugrottam a gödörbe. Hát nem ért engem
sehol se golyó, csak egy kicsit kaptam, ami a
másik emberbôl jött át. Olyan fáradt golyó
volt…
Raffael Margit tizennégy éves volt akkor. A kis lány
néhány nap alatt gyalog eljutott Veszprémbe.
Nagyon véres volt a ruha rajtam. Ahogy
mentem a vasút felé, egy szép házból kinézett
egy asszony. Akkor már híre ment, hogy hány
cigányt végeztek ki a nyilasok. Behívott, a véres
ruhámat leszedte rólam, a magáéból
felöltöztetett. Bekötötte a sebemet, bekente
gyógyszerrel, adott nekem pénzt, amivel eljutottam
Gyôrig. Ott volt a nagybátyám, ott
maradtam, aztán onnan mentem férjhez.
Krakovszki Miklósné szemtanú
A városban voltam bevásárolni, egyszer csak
látom, hogy visznek egy csomó cigányt.
Mondom, hová viszik ôket? Azt mondja egy
másik asszony: hajtják ôket a nyilasok dolgozni.
Errefelé hozták ôket, ide, ahol most a tó van. Én
utánuk jöttem, bementem az akácosban, a sûrû
fa közébe. Ott már megásattak velük egy
hossz-hosszú mély árkot (…) Odaállították az
asszonyokat is a szélére, a pólyás a kezükben, a
piciny mellettük, fogta a ruhájukat. Irtózatos
volt, mikor megláttam, hogyan lôtték le ôket
sorban. És ahogy a nyilasok lôtték le ôket, estek
bele az árokba, egy kisgyerek nem halt meg,
akkor odamentek és rálôttek. Én nagyot sikítot-
Margit Raffael, Falat
When they started shooting, I got really scared.
I jumped in the hole. No bullet touched me, I
got a small one only, which came out from
somebody else, sort of a ‘tired’ bullet...
Margit Raffael was fourteen then. She got to
Veszprém on foot in a couple of days.
My dress was full of blood. I was walking
towards the railway station, when I saw a
woman leaning out of the window of a nice
house. By then it was known all around how
many Roma had been killed by the Arrow
Cross men. She invited me in, took my bloodstained
clothes off, gave me her own dress. She
put a bandage on my wound, treated it with
medicine, and gave me money so that I could
go to Gyôr. My uncle living there, and I stayed
there for a while, and then got married.
Miklósné Krakovszki, witness
I went to town to do the shopping, and suddenly
I saw that many Roma were being driven
somewhere. I asked; ‘Where are they taking
them?’ Another woman said: ‘The Arrow Cross
men are taking them to work.’ They brought
them here, where there is this pond now. I followed
them and went in the acacia grove in the
depths of the forest. There they had been already
forced to dig a long, long, deep trench. (...)
Women were sent there to the edge, their baby
in their hand, the smaller children next to them,
clutching their dress. It was horrible to see how
they were shot one by one. And as the Arrow
135

pushkinnas len tele, kade pernas andre ando
shanco, jekh shavoro inke chi mulas, atunchi
kothe gele, thaj ande shero
push kinde les. Bares chingardom, atunchi
phen das o sulicishto, savo chingardas? Kon sas
kodo! Anen les kathe! Atunchi nashljomtar zhi
kaj khere.
E Krakovszkinya vi ande Várpalota, pasha o Má -
tyás hesko dyiz dikhlas romane mule. Vi ando Nap -
lóvo iskirinde pala o mudaripo, thaj pala kode chi
iskirin, ke mashkar le mule vi avilosas vi roma. Va -
ri kon phendas: „dikhlom le Pál Ferences, kon atun -
chi sas le shingalengo shero, kothe sas angla o Má -
tyás hesko dyiz, kanak panzh-shov civile ma nushen
mudarde. O Pál shingalo sas, kon atunchi jekh
bibax talo manushes majbutivar andre shero
pushkindas, thaj chi mulas , voj palpale gelas, thaj
inke jekhvar ando shero pushkindas….”
– Efta roma sas, trin shave andar e Székes -
fehérvari, le majbut andar e Várpalota. (…) Le
shingale kode phende te nashen krujal kaj o dyiz
thaj phenen, „kade phirel kon xoxavel pala
pesko them.”
–Sostar so kerde?
– Khanchi, khanchi pe luma. Chi na sas le
skepisarde ketana, ke kothe sas o Kolompár La -
josi mashkar lende, kas nas dopash kuj.
(…)
E Lakatos Angéla ande sako bersh jekhvar, opre
beshel po zibano thaj ande Várpalota zhal.
Luludyen ingrel pesa, thaj zhal kaj o lakho thaj
andre shudel le luludya ando pályi.
tak, akkor a nyilas azt mondta, melyik sikoltott?
Melyik volt az? Gyerünk csak, ide vele! És akkor
elszaladtam, szaladtam egész hazáig.
Krakovszkiné a várpalotai Mátyás-vár mellett is
látott cigány holttesteket. A Naplóban közölt periratokban
is szó van az itt történt kivégzésekrôl, de
arra nincs utalás, hogy áldozatok között is voltak
cigányok. Egy tanúvallomás részlete: „Pál Ferenc
akkori csendôr törzsôrmestert a Mátyás-vár elôtt láttam,
amikor öt vagy hat polgári ruhás embert
kivégeztek. Pál törzsôrmester volt az, aki amikor
egy szerencsétlen ember több lövés dacára nem halt
meg, visszalépett és egy lövéssel szétroncsolta a
fejét…”
– Hét cigány volt, három fiú Székes fehér -
várról, a többi Várpalotáról. (…) A csendôrök
azt mondták, szaladjanak körbe a vár körül, és
mondják, hogy „Így jár a hazaáruló”.
– Miért, mit tettek?
– Semmit, semmit a világon. Nem is voltak
katonaszökevények, hisz ott volt köztük a
Kolompár Lajos, egy rokkant ember, a fél karja
hiányzott.
(…)
Lakatos Angéla minden évben egyszer, tavasszal
felül a vonatra és Várpalotára utazik. Virágot visz
magával, elmegy a tóhoz, és bedobja a csokrot a
vízbe.
Cross men were shooting them, they were
falling into the hole; a small child did not die, so
they went there and shot him. I screamed and
then an Arrow Cross man said; ‘Who screamed?
Which one was it? Come on, get her!’ And then
I escaped, and I ran home.
Mrs. Krakovszki also saw Roma corpses at the
Mátyás castle, in Várpalota. In the documents of the
case published in Napló, these executions are also
mentioned, but there is no reference made to Roma
victims. Part of a testimony: ‘I saw Ferenc Pál, the
gendarme sergeant-major by then in front of the
Mátyás castle, when five or six civil persons were
executed. It was sergeant-major
Pál who – when a poor man despite several shots
did not die – stepped back and destroyed his head
with one bullet...’
– There were seven Roma, three of them
from Székesfehérvár, and the rest from
Várpalota. (...) The gendarme told them to run
around the castle and shout; ‘This is the fate of
the traitors of the country’.
– Why, what had they done?
– Nothing, absolutely nothing. They were
not even deserters, you see, there was Lajos
Kolompár among them, a handicapped man, he
had only one hand.
(...)
Angéla Lakatos once a year at springtime takes a
train and travels to Várpalota. She carries flower with
her, goes to the pond and throws the bunch in the
water.
136

Kronologija
Kronológia
Chronology

PORRAJMOS ANDO UNGRIKO THEM
KRONOLOGIJA
A PORRAJMOS MAGYARORSZÁGON
KRONOLÓGIA
PORRAJMOS IN HUNGARY
CHRONOLOGY
1916
Avri phende le „nomadicko” romengo xakaj.
(Nashtig mukhen kothe pengo gav, kethane
tru bul te iskirin len, thaj billogo trubul te shon
pe lende, kon chi kamel butyi te kerel, kodoles
ando butyako lageri si te ingren.) Kado kris
zhikaj l945 inkerdas.
1928
Le Andruno Butyengo Ministeri avri phendas,
ke ando them romani razzia trubul te keren.
Kathar 1929
Themesko romano razzia, ande jekh bersh du -
var trubul te avel.
1916
Rendelet a „kóborló” cigányok megrendszabályozására.
(A települést nem hagyhatják el, teljes
körû és rendszeres nyilvántartásba vételük,
testi megjelölésük, a renitensek állami mun ka -
táborba helyezésének kezdeményezése.) A rendelet
1945-ig volt érvényben.
1928
Belügyminiszteri rendelet az országos cigány -
razziák megtartásáról.
1929-tôl
Országos cigány razziák évente legalább két -
szer.
1916
A decree to reduce the ‘strolling’ Gypsies. (They
could not leave their settlement; all of them were
registered regularly; they were marked on their
bodies; it was initiated that the rebels should be
taken to forced labour camps). The decree was
valid until 1945.
1928
Ministerial decree (of the Interior Minister) to
make nation-wide raids.
After 1929
Nation-wide raids in the homes of the Roma at
least twice a year.
138

1940. január 30.
Heydrich svato kerel, pe szoszte máskár májbut
30 000 romen deportálisáren.
1940. aprilis 27.
Himmleri avri phenel abakanak shaj deportali -
saren vi jekh intrego familija.
Kathar 1941. milaj
Le sintovuren, thaj le romen de sar vorbisarde
aba, kade sa vi mudarde le, pala frontosko du mo,
le Einsatzgruppura thaj le Wehr machtoske
shingale.
1941. augustus 7.
Himmleri avri phenel ke o Imperijako Kri mi nal -
no Policija kodolen deportalisarel kas aba o Rit -
te ricko Instituja phendas. Zhi kaj o 1944-es ko
agor o Ritteri 24 000 informacijengo lil kerdas.
1942. januar
5000 sintuvura thaj romen mudaren le gazosa
ande Kulmhofeske lageri. Andar o Porosengo
them intrego romengo familija ande Biaylstok
ingren, kothar ando 1943-o bersh lengo drom
ando Auschwitzo ingrel.
1942. december 16.
O Himmleresko „Auschwitzesko phenipo” av -
ri phenel ke andar e Europa 22 000 sintovuren
a zsidó temetôben ásott tömegsírokba.
1940. január 30.
Heydrich tanácskozást tart, melyen többek
között 30 000 roma deportálásáról határoznak.
1940. április 27.
Himmler parancsára most már teljes családokat
deportálnak.
1941 nyarától
Szintiket és romákat szisztematikusan, tömegesen
végeznek ki a keleti frontvonal mögött az
ún. „Einsatzgruppe”-k, valamint a Wehrmacht
és a rendôrség egységei.
1941. augusztus 7.
Himmler kijelenti, hogy a Birodalmi Bûnügyi
Rendôrség a Ritter-féle intézet újabb je -
lentései alapján fog dönteni a további depor -
tálásokról. 1944 végéig Ritterék mintegy huszonnégyezer
jelentést állítanak össze.
1942. január
5000 szintit és romát gázosítnak el a kulmhofi
haláltáborban. Kelet-Poroszország összes szinti és
roma családját Bialystokba szállít ják, ahonnan
1943-ban Auschwitzba vezet az útjuk.
1942. december 16.
Himmler „Auschwitzi Parancsa”, melyben
30th January 1940
Heydrich holds a conference where – among
others – a decision is made on the deportation of
30.000 Roma.
27th April 1940
Himmler orders the deportation of whole
fa milies.
From summer 1941
Sinti and Roma are systematically shot behind
the eastern from by so-called Einsatzgruppen as
well as units of the Wehrmacht and the
Ordnungspolizei.
7th August 1941
An order from Himmler states that the ‘Reich
Criminal Police Department will use a race
report to decide’ on further concentration camp
deportations of German Sinti and Roma. The
‘Racial Hygiene Research Unit’ produces about
24.000 reports by the end of 1944.
January 1942
5000 Sinti and Roma from the ghetto in Lodz
are murdered in gas vans in the extermination
camp of Kulmhof. All East Prussian Sinti and
Roma families, are deported to the concentration
camp of Bialystok and from there to
Auschwitz in 1943.
139

1934
Endre László (themesko baro manush kon or -
ga nizisardas le biboldenge ingerdipo ande la ge -
ri) kode kamel, te le nomadicko romen ande
themesko lageri te phandaven, le murshen te
shterilizalin.
1939
Kethane kiden le Nyamcicko Themesko thaj
Austrijako romen. Kathar o Soproni na dur sar
panzh kilometeri, ando Lackenbach, si jekh
kasavo lageri kaj kethane kiden-mudaren le ro -
men. Vi lenge ungrika nyamura kathe phanda -
den. De sar jekh mijja ungriko anavesko thaj
shibesko romes ande kathe, majanglal ande ka -
tharutno lageri si le, pala kode ande Polska, ande
Lodzesko gettovo ingren len,majpalal ando
1943 ando auschwitzesko romano lageri, kaj le
murshenge thaj le zhulyenge kasavo nu meri den
so pala 6-7000 avel.
1940 augustus 1
Ando Shingalengo Centro keren jekh kasavi
registracija, ande soste andre si lengi najengi
vur ma, thaj lengi anav. Tala efta shon 2475
romen iskirinde kethane.
1941 julius 18
O Themesko Doktorengo Kethanipo ando Par -
1934
Endre László (a zsidók koncentrációs táborba
szállítását késôbb államtitkárként szervezôdô
hivatalnok) követeli a kóbor cigányok állami
koncentrációs táborba zárását és a férfiak sterilizálását.
1939
Megkezdôdik a németországi és ausztriai
cigányok összegyûjtése. A Soprontól 5 kilométerre
fekvô Lackenbach faluban van az egyik
ilyen gyûjtô- és megsemmisítô tábor, ahol a
szomszédos magyar megyék cigányainak
rokonai, testvérei raboskodnak. Körülbelül ezer
magyar nevû, magyar anyanyelvû roma is kerül
innen és a környezô területekrôl elôször helyi
gyûjtôtáborokba, majd Lengyelországba, a
Lodz-i gettóba, végül 1943-ban az auschwitzi
cigánylágerbe, ahol a férfiak és a nôk általában
6-7 ezressel kezdôdô számot kapnak.
1940. augusztus 1-vel
A csendôrség központi nyomozó parancsnokságán
bevezetik a külön országos cigány nyilvántartást,
ujjlenyomat alapján. Kilenc hónap
alatt 2475 cigányt vesznek nyilvántartásba.
1941. július 18.
Az Országos Orvosi Kamara elnöke a parla-
1934
László Endre (the civil servant, who later ordered
the transportation of the Jews to concentration
camps) demands, that the strolling Gypsies be
taken to the national concentration camps, and
that men should be sterilised.
1939
Roma are gathered in Germany and Austria.
One of the reception and annihilating centres is
in Lackenbach village, 5 kilometres from Sopron,
where the relatives of the Roma in the neighbouring
Hungarian counties are kept. About a
thousand Hungarian-speaking Roma were
taken from here and from the surrounding territories
first to reception centres, then to Poland,
to the ghetto in Lodz and ultimately to the
‘Gypsy lager’ in Auschwitz, where the men and
the women got a four digit number beginning
with 6 or 7.
Beginning on the 1st of August 1940
At the central investigation headquarters of the
gendarmerie, they introduced a separate register
for the Roma, based on fingerprints. In nine
month they registered 2475 Roma.
18th of July 1941
The president of the National Medical Cham ber
140

lamenti kodi kamel, te na hamisardyon le
romenge rat le gazhenge ratesa. Kado o Baro
Kher na mukhel.
1942
Ando Esztergomesko foro kasavo phandado
romano pero kamen te keren, so atunchi shaj
mukhen le roma kanak butyi zhan te keren.
l944
Ande 1944 primevare-milaj le majbuten kon
ande officija keren butyi, kodi kamen, te vi le
romen kade te internalin sar le bibolden. Le ro -
menge kasavo butyano lageri keren, kaj pe
phuva trubul te keren butyi thaj kothe shingale
len pe lende sama. (Kasavi lageri si ande Szol -
nok, thaj ande Bács-Kiskun.)
Kathar o juniushi, kathar kasave romen kon na
kamle butyi te keren, ande kasavo nyamcicko
lageri ingerde kaj mudarde len.
Juliush: ando them majbute thanende kethane
kidipesko lageri keren. Kodole romenge, kon na
kamen butyi te keren, thaj kon nomadicko trajo
kamel te inkrel. Kasavo than sas pasha
Nyíregyháza, pasha Mátészalka, pasha Nyírbá -
tora, thaj pasha Újfehértó. Le majbut romen
ingren ando butyano lageri andar o Szolnok,
ment Felsôházában kezdeményezi a magyarcigány
vérkeveredés törvényi tilalmát. A javaslatot
a Ház nem fogadja el.
1942
Esztergomban a város zárt cigánytelep léte sí té -
sét írja elô minden helyi cigány számára, ame -
lyet csak munkavégzés céljából hagyhatnak el.
1944
tavaszán-nyarán több helyi tisztviselô javasolja
a „zsidókérdés megoldásának” mintájára a cigá -
nyok internálását. Több megyében (pl. Szol nok,
Bács-Kiskun) nagyobb gazdaságokban csen dôri
ôrizettel mezôgazdasági kényszermunkatáborokat
hoznak létre a romáknak.
Júniustól jelentôs számban kerülnek Magyar -
országról cigányok különbözô német megsemmisítô
táborokba a „megbízhatatlanok” inter -
náló táboraiból.
Július: Több megyében internáló gyûjtôtábo -
rokat létesítenek a „henye életmódot folytató,
kóbor, megbízhatatlan” cigányoknak. Sza bolcs-
Szatmár megyében a nagyobb városok
(Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Újfehér -
tó) mellett létesítenek ilyen táborokat. Több
település roma lakosságát munkatáborokba vi -
initiated the legal prohibition of inter breed ing
between Hungarians and Roma, in the Upper
House of the Parliament. The House rejected the
motion.
1942
The city council of Esztergom ordered the
estab lis hment of a closed Gypsy–settlement for
all Roma, which they could only leave in order
to do their work.
1944
In spring and summer, many local officers re -
commended, similarly to the ‘solution of the
Jew-problem’, the internment of Roma. In several
counties (e.g. Szolnok, Bács-Kiskun) forced
labor camps were established for Roma on the
larger farms.
Beginning in June a significant number of
Hungarian Roma were taken to several concentration
camps from the internment camps of the
‘unreliable’.
July: In many counties internment reception
camps were established for the ‘idler, vaga bond,
unreliable’ Gypsies. In Szabolcs-Szatmár county
these camps were created near the bigger cities
(Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Újfehér -
141

Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Nógrád.
Romani lageri si ando Szekszárdo, ando Vé -
mén do, ando Szentkirályszabadja, ando Marca -
li, ando Sár váro, ando Újhartyán, ande Baja, thaj
ande Nagykáta.
Ande augustusi po 23-o dyes, le Ketanengi Mi -
nisteri avri phenel: romano butyengo gruppo
trubul te opre tordyaren. Pala le razzijako re -
gist ralasi ingren andre le romen, andar e Zemp -
lena, andar e Tolna, Somogya, Csong ráda, Za la,
Fejéra, Baranya, Pesta, Hevesa, Bor soda, tha
andar e Komároma. Kaj le butyengo gruppo ka -
thar o septemberesko paluno kurko ingerde
andre le romen.
Ando oktoberi po 5-to dyes, ando Dobozi le
ketanengo lageresko shingale kethane le kataharutne
shingalenca, bishe romen mudaren
push kenca thaj vastesko granatosa, mashkar
len de sas le vi romnya, thaj shavore.
Ando oktoberi, po 16-to dyes, le ketanengo
sherutno manush avri phenel, le rom nashtig
mukhen kothe pengo than.
Ando novembri po 2-3- to dyes, kethane kiden le
romani familijen thaj internalinen len andar e
Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tol na,
Komárom, Gyôr, Pestake gava. O drom majsigo
szik Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, He -
ves, Nógrád megyékbôl. Cigány munka tá borok
vannak Szekszárdon, Véménden, Szent -
királyszabadján, Pécsváradon, Marcaliban, Sár -
váron, Újhartyánban, Baján, Nagykátán.
Augusztus 23-án a Honvédelmi Minisztérium
elrendeli cigány munkásszázadok felállítását.
A feltöltést „cigányrazziák” útján és a cukorjegy-nyilvántartások
alapján végzik: az adatok
alap ján Zemplén, Tolna, Somogy, Csongrád, Za -
la, Fejér, Baranya, Pest, Heves, Borsod, Ko -
márom megyékbôl, és a Felvidékbôl. A mun -
kásszázadokhoz általában szeptember utolsó
he tében vonultatták be a cigányokat.
Október 5-én a Békés megyei Dobozon az elsô
páncélos hadosztályhoz tartozó tábori csendô -
rök a helyi csendôrökkel együtt kézigránáttal és
golyószóróval végeznek ki a környékrôl össze -
szedett és megkínzott húsz romát, köztük asz -
szonyokat és gyermekeket.
Október 16-án a déli hadmûveleti terület kormánybiztosa
elrendeli, hogy a cigányok tartóz -
kodási helyeiket nem hagyhatják el.
November másodikán-harmadikán megindul a
cigány családok összeszedése és internálása
Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Ko -
tó). The Romani community of many settlements
in Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest,
Heves and Nógrád counties were taken to forced
labour camps. There were labour camps for the
Roma in Szekszárd, Ve ménd, Szent ki -
rályszabadja, Pécsvárad, Marcali, Sárvár, Újhartyán,
Baja and Nagykáta.
On the 23rd of August, the Ministry of Defence
ordered the establishment of the companies of
forced labourers. These were filled by raids, and
with the help of the register of sugar-rations
cards in Zemplén, Tolna, Somogy, Csongrád,
Zala, Fejér, Baranya, Pest, Heves, Bor sod, Ko -
márom counties and Upper Hun gary. Roma
joined the companies of forced labourers in the
last week of September.
On the 5th of October, in Doboz, in Békés county,
twenty tormented Roma, among them
women and children, gathered in the neighbourhood
were killed by the hand grenades and
machine-guns of the camp gendarmes of the
first armoured division, and of the local gendarmes.
On the 16th of October, the government commissioner
of the operations in the southern territories
ordered that the Roma could not leave
their permanent residences.
142

ande Komaroma inkrel,kathe selectalin len.
Mashkar le zhulye thaj le shavora, kon na zsanen
butyi te keren kodolen mukhen, le maj buten
ando Nyamcicko Them deportalin. Kethane
kiden le romen andar o Csepeli, Pest erzsébeto,
Kispesto, Újpesto, andar e Rá kos pa lota, andar o
Budafoko, andar e Buda kalászi, intrego familijasa.
Mashkar o november 2-6 kiden kethane le
romen katharutne shingale, thaj ingren len ande
Óbudaki fabrika. Kathar november 10, perdal e
Budaörsicke stan cija, ando gurunyengo vagono
ingren len ando Dachau, pala trin dyes shavoren
thaj zhulyen ingren majdur ande Ravensbrück.
Ando novemberi thaj decemberi kothe kaj sulicishti
sas le, shtar razzija kerde. 1944 zhi kaj o
novemberi le katharutne officiji avri phenen, ke
le romen kade trubun te registralin: kas naj kaj
te beshel, kon si lingari, kon si nomádicko rom,
kon si bi butyako rom. Kadale romen in -
ternalisarde. Kathar e novemberi kodole romen
ingerde, kon inke shaj kernas butyi.
Kodole romenge, kon ando Zala thaj ando
Vas beshnas ande Körmendi kerde gettovo, ka -
thar pala trin kurko ingerde len, ando Nyam -
cicko Them, ando butyano lageri.
márom, Gyôr, Sopron, Pest-megyék településeikrôl,
valamint a Felvidék magyar uralom alatt
álló településeirôl. Az útirány elôször a komáromi
erôd, a beszállítottakat itt szelektálják. A
munkaképtelen nôk és gyerekek közül többet
elengednek, a többieket Németországba
deportálják. A Pest környéki cigányokat (Cse pel,
Pesterzsébet, Kispest, Újpest, Rákospalota,
Budafok, Budakalász) családostól, gyermekestül
november másodika és hatodika között szedik
össze a helyi csendôrségeken, majd az óbudai
tég lagyárba viszik ôket. Innen november tize -
dikén a budaörsi vasútállomáson keresztül mar -
ha vagonokban szállítják Dachauba, majd há rom
nap elteltével a nôket és gyermekeket tovább
Ravensbrückbe.
Novemberben és decemberben a nyilas uralom
alat ti területeken négy razziát tartanak. 1944
no vemberéig a cigányok közül a helyi hatóság
tetszôleges döntése alapján lakhelynélkülinek,
csavargónak, kóborlónak, munkakerülônek nyilvánított
cigányok kerülnek internálásra. No -
vembertôl elsôsorban a munkaképes ro mák ra
vár ez a sors. Az északnyugat-zalai és a Vas
megye déli részén élô cigányok részére Kör -
menden létesítenek gettót, innen három hét
után vitték át ôket a német birodalom akkor
határán létesített munkatáborba.
On the 2nd and 3rd of November, the collection and
internment of Romani families started in Zala,
Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom,
Gyôr, Sopron and Pest counties and Upper
Hungary. The first destination was the fortress in
Komárom, where they selected those, who would
be interned. They set free many of those women
and children who were unable to work, and the
others were deported to Ger ma ny. Roma, who live
near Pest (Cse pel, Pester zsébet, Kispest, Újpest,
Rákospalota, Budafok, Budakalász), were gathered
between the 2nd and 6th of November in the local
gendarmeries, and they were taken to the brick
works at Óbuda. From here, on the 10th of
November they were taken, via the train station in
Budaörs, in wagons for cattle to Dachau, and after
three days to Ravensbrück.
In November and December, in the territories
under Hungarian Nazi (Arrow Cross) control, they
made four raids. Until the end of No vember, those
Roma who had been declared by the decision of
the local authority a vaga bond or a slacker were
interned. After Novem ber, they took mainly those
Roma who were able to work. For the Roma living
in the north-eastern part of county Zala and
the south-eastern part of county Vas, a ghetto was
established at Kör mend. After three weeks they
were taken from here to labour camps near the border
of the German Empire.
143

1945
Te anglal e februari: o Andruno Ministro avri
phenel, le romen kethane lenge familijasa te
kiden, thaj te internalin len. Le shingale ande
Keledeske gav koncentraciosho lageri ashaven
opre, ande Nagykanizsa kado lageri ande kaf fes -
ko fabrika.
Le zalake romenge sas jekh kaver lageri, ando
Horvaticko Them, ando Braskovecz thaj ande
Csáktornya. Vash o fronto mashkar le internalende
roma buten mudaren, na butzhene khere
avile, le majbuten ando Kôszegesko la geri, ko -
thar pale and Nyamcicko Them in gerde ando
lageri, thaj vi kodole kon ande Vas beshnas.
Ande februari po 23-o dyes, Andruno Minis-teri
avri phendasz: le romenge thaj le biboldenge
pushipe te trubul „kade sar o Drakhon kerav”.
De sar andre ingerdosas le romen ando lageri, le
Ungrika shingale thaj sulicishti bute romen aba
khere ande pesko kher mudarde. 1944-engo
tomna ande Tolna, 1945 ande januari, ando
Lajoskomáromo, ande februari, ande Lenti
mudarde le romen. Ande februari thaj ande
marciusi tala jekh-duj dyes pashavar Palota, shel
thaj panzhvardesh roma pushkinde ando shero
1945
Február eleje: Belügyminisztériumi rendelet a
cigányok családjaikkal együtt történô össze -
szedésére és internálására. A csendôrség Keléd
községben gyûjtôtábort állít fel, Nagykanizsán
erre a célra a helyi kávégyárat használják.
A zalai cigányok másik gyûjtôtábora a horvátországi
Draskoveczben és Csáktornyán van.
A közeledô front miatt az internált romák közül
sokat elpusztítanak, néhányan hazakerültek, és
többeket a kôszegi internáló táborba, onnan
pedig a Vas megyei romákkal együtt németországi
koncentrációs táborba visznek.
Február 23-án a belügyminiszter bejelenti:
„a zsi dókérdés, és cigánykérdés maradéktalan,
ha kell drákói rendezését megkezdtem.”
Az internálás és a megsemmisítô táborokba
való szállítás mellett a magyarországi
csendôrök és nyilasok több romát a lakhelyén
gyilkoltak meg. 1944 késô ôszén a Tolna
megyei Len gyel ben, 1945 januárban a Fejér
megyei Lajos komáromban, februárban a Zala
megyei Lenti ben gyilkoltak meg cigányokat.
Február utolsó napjaiban és március elején
néhány nap alatt Várpalota környékén körülbelül
százötven romát lôttek agyon a nyilasok,
1945
In the beginning of February, the Interior
Ministry ordered the collection an internment of
Romani families. In the village Keléd the gendarmerie
created a transit camp. For this purpose,
they used the coffee factory at Nagy -
kanizsa. The other transit camp for the Roma
from Zala was in the Croatian village Dras -
kovecz and Csáktornya. Because of the
approach ing front many of the interned Roma
were exterminated; some of them were sent
home; the others were taken to the internment
camps at Kôszeg and from there – together with
the Roma from county Vas – to concentration
camps in Germany.
On the 23rd of February, the Interior Minister
said: ‘I have started the full and, if needed, severe
settlement of the Jew and the Gypsy problem.’
Besides taking the Roma to internment and
con centration camps, the gendarmes in Hun -
gary killed many Roma at home. They killed
Roma in late 1944 in Lengyel in Tolna count, in
the January of 1945 in Lajoskomárom, in
February in Lenti, in Zala county. At the end of
February and in the beginning of March, in a
couple of day’s time, about 150 Roma were
shot dead by the Arrow Cross men near Vár -
144

le sulicishti, andar kadal shel thaj deshupanzh
romes ando Várpalotako cino vesh, jekhvarsa
mudarde.
Pala le romenge mudaripo but shaj ginavas, pe
ko de sode rom mulas, phe nen sakofelo. Erdôs
Kamill ando 1950 kade gindyilas sar 50 000
rom mulas ande Porrajmos. Ando 1970 „kas o
nacizmushi nashavkerlas” kodolenge organiza -
cija avri tradas le rodiponge jekh kasavi lil ande
soste opre sas iskirime 28000 manusha kon an -
de Porrajmos mudarde. O Karsai László histori -
jako profesoro ando 1992, and peski butyi so
andarle lila kidas avri, kade gindyil ke andar o
Ungriko Them 5000 romen mudarde. Vi voj
kade gindyil ande lila naj sakofelo andre iski -
rime.
(Kethane kidas o dr. Bársony János)
ebbôl mintegy száztizenötöt a várpalotai
kiserdôben egyszerre.
A roma áldozatok számáról több becslés ol -
vasható. Erdôs Kamill kutató az ötvenes években
ötvenezer fôre tette az áldozatok számát. A hetvenes
években a Nácizmus Üldözötteinek
Bizottsága huszonnyolcezer fôs adatot szolgáltatott
külföldi kutatóknak. Karsai László tör ténész
1992-ben megjelent munkájában öt ezer
körülire teszi levéltári források alapján a ma -
gyarországi cigányok áldozatok számát. Ô is
meg állapítja, hogy az iratanyag rendkívül hiá -
nyos, így feldolgozatlanok a korabeli csendôr ség,
a munkaszolgálat, a németek által átvett ro mák
németországi sorsára vonatkozó iratok is.
(Összeállította: dr. Bársony János)
palota, 115 of them at once in the forest near
Várpalota.
There are many estimates of the Roma victims.
Kamill Erdôs, in the fifties, estimated fifty-thousand
victims. In the seventies the Com mit tee of
the Persecutees of Nazism gave foreign
researchers an estimate of twenty-eight thousand.
László Karsai in his work, published in
1992, estimated five thousand Roma victims
from Hungary, based on archive records. But he
stated that the records are imperfect, and the
records about the fate of the Roma in Ger many
have not been processed yet.
(The Chronology was compiled by: dr. János Bársony)
145

PORRAJMOS ANDE TRITO IMPERIJA
KRONOLOGIJA
A PORRAJMOS A HARMADIK
BIRODALOMBAN – KRONOLÓGIA
PORRAJMOS IN THE REICH -
CHRONOLOGY
1933
Ando Berlini le SS-engi officija kodi kamel te
sterilizisaren „le roma thaj le dopash roma”. Zhi
kathar 1934 o naci partija avri kamel te phan -
davel le sintura, thaj le romen andar e proffelsionalni
organizacije.
1935. september 15.
Le „Nürnbergecko rasszno zakono” mashkar le
roma thaj na roma chi mukhen te colaxaren.
1936. november
Keren o Institucija vash o rasszengo uzhipo, so o
dr. Robert Ritter inkrel.
Kathar 1936
Sintovura thaj romen deportalisarde ando
Dachau, Buchenwald, Mauthausen, thaj ando
Ravensbrück, ande lageri.
1933
A berlini SS Faji és Telepítési Hivatala a
„cigányok és fél-cigányok” sterilizációját kö -
veteli. 1934-tôl kezdve a náci párt többször is
megkísérli romák és szintik szakmai szerveze -
tekbôl történô kizárását.
1935. szeptember 15.
A „nürnbergi faji törvények” romák és nem ro -
mák között megtiltják a házasságot.
1936. november
A Faji Higiénia Kutatási Intézet megalakítása,
melyet dr. Robert Ritter vezet.
1936-tól
Szintiket és romákat deportálnak a dachaui,
buchenwaldi, mauthauseni és ravensbrücki kon -
centrációs táborba.
1933
Demand by the ‘Race and Settlement Office’ of
the SS in Berlin for the sterilization of the ‘gypsies
and half-gypsies’. From 1934, there are
attempts by the Party agencies to exclude Sinti
and Roma from professional organizations.
15th September 1935
Promulgation of the ‘Nuremberg Race Laws’.
Intermarriage between Roma and non-Roma is
forbidden.
November 1936
Establishment of the ‘Racial Hygiene Research
Unit’ under the leadership of Dr Robert Ritter.
From 1936
Sinti and Roma are deported to the concentration
camp of Dachau, Buchenwald, Maut hausen
and Ravensbrück.
146

1938. oktober 1.
Adolf Eichmann ingravel le bibolden thaj „le
romen”. O Gestapovo sakofelo kethane kidel
ka thar le deportalisarde sintovuren thaj kathar
le romen lengo avujica.
1938. december 8.
Himmleresko dikhajipo pel romen, thaj peski
krisi pe agorutnyi solucije. Rom kodo si,pe kas -
te o Ritter-felicko institucija kodi phenel ke
kodo si.
Kathar 1939. marciushi
Le sinturenge thaj le romenge kavericko billogo
trubulas te phiraven, thaj vi „rasszicko personalno
lil” trubulas te phiravel ke pende.
1939. september 21.
Imperijake vorbipe pala kode kas inke na
deportalisarde ande Polska trubul te ingren.
1939. oktober 17.
O Himmleri avri phenel ando Imperijecki
forura shaj keren le romenge koncentraciosho
lagero, shaj deportalisaren le romen.
1940
Andar o Lackenbackesko lageri, kathar o Bécs
majdur, romen prahosaren ande biboldenge
mur munca, sa ande jekh gropa.
1938. október 1.
Adolf Eichmann kezdeményezi a zsidók és a
cigányok tömeges deportálását. A Gestapo el -
ko bozza a deportált romák és szintik vagyonát.
1938. december 8.
Himmler javaslata a cigánykérdés „végsô rendezésére”.
Cigánynak az számít, akit a Ritterféle
Faji Higiénia Kutatási Intézet annak tart.
1939. márciusától
Szintiknek és romáknak megkülönböztetô
jelzést kell viselniük és különleges „faji azo -
nosító igazolványt” kell maguknál hordaniuk.
1939. szeptember 21.
Birodalmi tanácskozás az eddig még nem
deportált cigányok Lengyelországba történô
szállításáról.
1939. október 17.
Himmler parancsára a birodalom számos vá ro -
sában megkezdik a cigány gyûjtôtáborok fel -
állí tását, melyekbe a koncentrációs táborokba
szál lí tás elôtt deportálják a romákat és a szintiket.
1940
A lakhenbachi koncentrációs táborban, Bécs vá -
rosától délre, szintiket és romákat temetnek
1st October 1938
The deportation of Jews and ‘gypsies’ is implemented
by Adolf Eichmann. The Gestapo seizes
the property of the Sinti and Roma, stolen on
their deportation.
8th December 1938
Himmler's ‘Basic Decree’ for the ultimate solution
of the ‘gypsy issue’: ascertains ‘gypsy’ affiliation
on the basis of Ritter’s ‘race reports’.
From March 1939
Orders for the special marking of Sinti and
Roma are issued and special ‘race identity
papers’ are given out.
21st September 1939
Summit on the deportation of the remaining
Roma from he Reich territory to Poland.
17th October 1939
According to Himmler’s ‘Confinement Dec ree’
assembly camps similar to concentration camps
are to be erected in preparation for the transports
to the extermination camps.
1940
In Lackenbach concentration camp south of
Vienna, murdered Sinti and Roma are buried in
mass graves in the Jewish cemetery.
147

thaj romen trubul te deportalisaren, ando
Ausch witz-Birkenauvesko lageri kade phenen
„romengo lageri”.
1943. majush
Dr. Josef Mengeles traden vri ando ausch -
witzisko lageri, ke voj te avel kothe o baro doktori.
Angluno drom kodo sas leske majbut sar
shel sintovuren thaj romen te mudarel. Ko the
kerel pesko pinzhardo kerajipo kodolenca shavorenca,
kon jekharsa dujzhene rakhadyon,
kethane le Vilmos Kaiserske Institucijasa, ando
kado kerajipo but romane shavore mule.
1944. augusztus 2.
O Auschwitzesko thaj Birkenauesko „romengo
lageri” likvidalinde. Kas kethane xutyilde maj -
buten mudaren, le kavren pale ando koncentraciosho
lageri ingren.
1945. majush
Dopash miliovo sinturen thaj romen mudartatindas
o Einsatzgruppe. Le nacivura 40 000
nya mcisko, ostrakicko sinton thaj romen registralisarde
ande kadal majbut sar 25 000 mu -
darde.
to vábbi huszonkétezer európai szinti és roma
deportálását irányozza elô az Auschwitz-
Birkenaui koncentrációs tábor úgynevezett
„cigány tábor” részlegébe.
1943. május
Dr. Mengelét kinevezik az auschwitzi tábor
vezetôorvosává. Elsô lépésként több száz szinti
és roma elgázosításáról dönt. Megkezdi hírhedt
„ikerkísérleteit” a Német Kutatási Alap és a Vil -
mos Császár Intézet támogatásával, me lyek nek
számos zsidó és szinti kisgyermek esik áldozatul.
1944. augusztus 2.
Az Auschwitz-Birkenau-i „cigánytábor” felszámolása.
A foglyok nagy részét kivégzik, a többieket
pedig más koncentrációs táborokba szállítják.
1945. május
Félmillióra becsülik a koncentrációs táborok -
ban, illetve az Einsatzgruppe-k által kivégzett
romák és szintik számát. A nácik által nyilvántartott
negyvenezer német és osztrák szintibôl
és romából több, mint huszonötezret gyilkoltak
meg.
16th December 1942
Himmler’s ‘Auschwitz Decree’ for the deportation
of 22.000 Sinti and Roma from Europe, into
the section of Auschwitz-Birkenau concentration
camp termed the ‘gypsy camp’.
May 1943
Dr. Mengele becomes SS camp doctor in Ausch -
witz. His first action is to gas several hundred
Sinti and Roma. He starts his fa m ous ‘research
on twins’, supported by the Ger man Research
Association and the Kaiser Wil helm Institute,
through the killing of Jewish and Sinti children.
2nd August 1994
Dissolution of the ‘gypsy camp’ in Auschwitz-
Birkenau. Most of the Roma are murdered, the
rest is deported to other concentration camps.
May 1945
The number of Roma and Sinti killed in concentration
camps and by the Einsatzgruppen by
the end of the war is estimated at half a million.
Of the 40.000 German and Austrian Sinti and
Roma registered by the Nazis, more than
25.000 are murdered.
(The Nazi Genocide of German Sinti and Roma [edited by Romani Rose], 1995. Dokumentations- und Kulturzentrum Deutscher Sinti und Roma)
148