BÖRZSÖNYI HELIKON

panelbarakkokban laktak hét közben, amilyeneket ma nem fogadnának el.
Ebben a környezetben kellett tartalmassá tenni az emberek esti szabadidejét. Megnyitottuk a „kulturpavilont,”
benne a könyvtárral, játékszobával, klubhelyiségekkel. Sok-sok szálláslakó segítette esténként a munkámat,
pusztán szívességbõl.
A város pedagógusaival minden évben megszerveztük a kihelyezett Dolgozók Általános iskoláját, ahol az
idõsebbek, fõleg a hetedik-, nyolcadik osztály hiányát pótolhatták. De volt nyelvtanfolyam is, megalakult
a népi zenekar, a színjátszó-, és a fiatalok táncsoportja. A viszonylag modern nézõterû mozipavilonban
hetenként kétszer volt filmvetítés, havonta egyszer jött az Állami Déryné Színház együttese. A Néma
leventével kezdtünk telt ház elõtt. Egyszerû vidéki emberek, kubikusok, kõmívesek itt láthatták elõször a
Bánk Bánt. A magyar színházkultúra megismertetésére törekedtünk. Igyekeztünk jól kihasználni azt a háromnégy
évet, amíg az emberek velünk lesznek.
Nem felejthetem el Száraz Lászlót,a színház titkárát sem, aki mindig úgy jelentkezett be az ajánlataival: -
Száraz László vagyok. Bármilyen szárazan is hangzik kéremszépen.
Hát még Kecskés Sándor bácsit, Veres Péter balmazújvárosi kubikus unokatestvérét, akinek a fiával
különös módon lettünk jó barátok.
Le kellett õt teremtenem, mert a biliárdasztalra tanyázva majdnem összetörte a mandinert. A hangos kiabálásra
odajött az apja is, és felháborodva azt mondta nekem: -Bár igazad van,de akkor is tisztességesen beszélj
a munkásemberrel. Mert különben akkora pofont adok neked, hogy…
Dehogy mentem én bárhova is jelenteni, hogy megfenyegettek. Inkább lehiggadva igazat adtam neki és
bocsánatot kértem. Sõt. Évek múltán is üzengettem haza az öreg nyugdíjasnak, hogy jó egészséget kívánok.
Tanítóm lett õ nekem abban a pillanatban.
Ma már nem látható a porfelhõt pipáló száz méter magas három kémény, aminek az építésekor 60 méteren
tartott a Gulyás brigád. A vezetõjének felüzentem, hogy jöjjön már le, mert beszélni szeretnék vele.
Lejött. Megkérdeztem tõle, hogy hány színházjegyet küldjek a brigádnak a jövõ heti elõadásra.
-Ezért hívatott?-kérdezte bosszúsan, szinte megbántódva. Tudja maga, hogy mekkora fáradtságba kerül
oda naponta egyszer is felmenni? Nekünk még az ebédet is oda küldik.
Azaz, hiába voltam én is munkásból lett "Hallja kend", a munkásélet magaslatait is alaposabban kellett
megismernem.
Nagy önállósággal dolgozhattam. Ha néha beszámoltattak a feletteseim, azt mondták, jól van. Csináld
tovább. Csak azt kifogásolták egyszer, hogy nincsenek vallásosság elleni felvilágosító elõadások. Mondtam
akkor a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat helyi titkárának, hogy hívja ki hozzánk a megyei egyházügyi
hivatal vezetõjét és az beszéljen az állam és az egyház viszonyáról.
Úgy látszik, hogy az öreg tanár bácsi nem ismerte mi a különbség, aminek az lett a következménye, hogy
az építkezés úgynevezett csúcs pártitkára, egyben kormánybiztos, délután három órakor üzent, hogy menjek
be hozzá.
-Miért hívta ki maga estére a váci püspököt?-kérdezte ezt 1963 esztendejében.
-Één? -képedtem el.
-Igen, maga. Azt kérdezte a püspök, hogy mirõl beszéljen estére a munkásoknak?
Nagynehezen bekattant, hogy hol a hiba. Végül ketten két készüléken telefonálgattunk, bocsánatot kérve
a püspöktõl, kérlelve a megye állami emberét, hogy jöjjön. Az meg morgott, hogy ennyi dolga mellett még
ez is. Este nem gyõztük jóféle kisüsti pálinkával jobb kedvre hangolni.
Az volt a legfontosabb, hogy esténként színesítsük a családtól hét közben távol élõ emberek szabadidejét.
Én errõl írtam abba a könyvbe, míg a kollégáim a munkásokat, mérnököket faggatták, s azok vallottak
poros, de mégis szép és fontos mesterségükrõl. Ma már sokan közülük csak a gyáron kívül emlegetik a
múlt életre szóló történéseit.
Olvasom az egyik mérnök nyilatkozatát, hogy késõn derült ki; Nem annyira alkalmas a Naszály-hegy
köve a cement, de fõleg a mész gyártásához, mint amilyennek az elõvizsgálatot végzõk annak idején
leírták. Jobb lett volna máshová telepíteni azt a gyárat-mondták meglepve, de akkor már késõ volt.
Végül mégis Vác mellett épült fel, itt van. Maradjon is még sokáig. Habár a régi, ezernél is nagyobb
létszámú gárda amint hallom a külföldi kézbe adás óta pár százra fogyatkozott. Az ember néha vágyik rá,
hogy oda menjen. Lássa a változásokat. Dehát, nekünk régieknek idegen ott már minden. Az sem tudnák
93