Kozári Mónika -Magyarország története 16 A dualizmus kora 1868 ...
Kozári Mónika -Magyarország története 16 A dualizmus kora 1868 ...
Kozári Mónika -Magyarország története 16 A dualizmus kora 1868 ...
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
MAGYARORSZÁG<br />
T Ö R T É N E T E<br />
A DUALIZMUS KORA<br />
1867-1914<br />
<strong>Kozári</strong> Monika<br />
<strong>16</strong>
KOZÁRI MONIKA<br />
A <strong>dualizmus</strong> <strong>kora</strong><br />
1867-1914<br />
Főszerkesztő Romsics Ignác<br />
KOSSUTH KIADÓ
írta: <strong>Kozári</strong> Monika<br />
Főszerkesztő: Romsics Ignác<br />
Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita<br />
Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna<br />
A térképeket készítette: Nagy Béla<br />
A kötetet tervezte: Badics Ilona<br />
Kiadói programvezető: Szuba Jolanta<br />
Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla<br />
A képek válogatásában részt vett: Vajda László<br />
Közreműködő intézmények:<br />
Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum,<br />
Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár,<br />
amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották.<br />
Egyéb források: Budapest Főváros Levéltára, ELTE Természetföldrajzi Tanszék,<br />
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Közlekedési Múzeum (Budapest),<br />
Magyar Képek Archívum, Magyar Nemzeti Galéria, MTA Művészeti Gyűjtemény,<br />
MTA Történettudományi Intézet, Petőfi Irodalmi Múzeum,<br />
Soproni Múzeum (Sopron)<br />
Fotók: Berényi Zsuzsa, Czikkelyné Nagy Erika, Dabasi András, Farkas Árpád,<br />
Gottl Egon, Jaksity László, Képessy Bence, Nagy Zoltán, Soós Ferenc,<br />
Szalatnyay Judit, Szelényi Károly, Szepsy Szűcs Levente<br />
ISBN 978-963-09-5694-9<br />
Minden jog fenntartva<br />
© Kossuth Kiadó 2009<br />
© <strong>Kozári</strong> <strong>Mónika</strong> 2009<br />
Felelős kiadó Kocsis András Sándor<br />
a Kossuth Kiadó zRt. elnök-vezérigazgatója<br />
A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók<br />
és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja<br />
Műszaki vezető Badics Ilona<br />
Nyomdai előkészítés Veres Ildikó<br />
Korrektor Török Mária<br />
Képkidolgozás GMN Repró Stúdió<br />
A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat<br />
több mint négy évszázados hagyományait őrző<br />
Alföldi Nyomda zRt. munkája<br />
Felelős vezető György Géza vezérigazgató<br />
www.kossuth.hu / e-mail: kiado@kossuth.hu
Tartalom<br />
A DUALISTA RENDSZER KIALAKULÁSA ÉS KONSZOLIDÁCIÓJA<br />
Az alkotmányos keretek és a politikai intézményrendszer • 8<br />
A pártviszonyok átrendeződése • 27<br />
Tisza Kálmán miniszterelnöksége • 34<br />
GAZDASÁG, TÁRSADALOM, MŰVELŐDÉS<br />
A gazdaság fejlődése • 48<br />
A társadalom átalakulása • 59<br />
Kulturális modernizáció • 69<br />
VÁLSÁGTÜNETEK A SZÁZADFORDULÓN<br />
Reformtörekvések és válságjelek az 1890-es években • 78<br />
Tisza István konszolidációs kísérlete • 92<br />
Az 1905-1906-os politikai válság és a koalíciós kormány • 97<br />
Tisza és a munkapárti kormányok a háború előtt • 105<br />
Ajánlott irodalom • 112
A dualista rendszer kialakulása<br />
és konszolidációja<br />
Az alkotmányos keretek és a politikai intézményrendszer •<br />
A pártviszonyok átrendeződése • 27<br />
Tisza Kálmán miniszterelnöksége • 34
A kivilágított Nemzeti<br />
Múzeum, 1867. február 18.<br />
Fametszet<br />
Az alkotmányos keretek<br />
és a politikai intézményrendszer<br />
Ferenc József 1867. február 17-én<br />
Andrássy Gyula grófot nevezte ki ma<br />
gyar miniszterelnökké. Ezzel alkot<br />
mányos korszak vette kezdetét Magyaror<br />
szág történelmében. Andrássy kormánya<br />
a parlamentnek felelős kormány volt. Ezt<br />
megelőzően volt már egy parlamentnek<br />
felelős kormány, a Batthyány-kormány,<br />
amely 1848-ban csak rövid életű lehetett.<br />
A kiegyezést követően azonban az első vi<br />
lágháborúig valamennyi magyar kormány<br />
az országgyűlésnek volt felelős. Ez döntő<br />
különbség a korábbi rendi és abszolutista<br />
korszakokhoz képest, amikor a kormány<br />
az uralkodónak volt felelős.<br />
Deák Ferenc, 1860-as évek. Peez Henrik<br />
olajfestménye<br />
Az lett volna a kézenfekvő, hogy az ab<br />
szolút politikai tekintély, Deák Ferenc le<br />
gyen a miniszterelnök, hiszen a kiegyezés<br />
nek magyar részről ő volt a megalkotója.<br />
Deák azonban távol tartotta magát a to<br />
vábbi politikai szerepvállalástól és nem<br />
vállalta el a miniszterelnöki tisztet. Meg<br />
maradt képviselőnek. Andrássy Gyulát ő<br />
ajánlotta Ferenc Józsefnek.<br />
Andrássy kinevezése az idők változását<br />
jelezte és mindkét féltől, az uralkodótól és<br />
Andrássy Gyulától is nagyfokú rugal<br />
masságot igényelt. Andrássy a szabadság<br />
harcban a Habsburg-ellenes oldalon állt.<br />
A Zemplén megyei nemzetőrség élén részt<br />
vett a pákozdi és a schwechati csatában.<br />
Majd a kormány konstantinápolyi követe<br />
lett. A szabadságharc után Párizsban élt.<br />
Itthon távollétében halálra ítélték, és 1851-
en jelképesen felakasztották. Emiatt kap<br />
ta a párizsi szalonokban a „szép akasztott"<br />
nevet. Másfél évtized múlva pedig Magyar<br />
ország miniszterelnöke lett.<br />
Andrássy nagyon jó képességű ember<br />
volt, gyors észjárással megáldva. Auditív és<br />
nem vizuális, vagyis nem szeretett előter<br />
jesztéseket olvasgatni, azt igényelte, hogy<br />
az adott témában járatos szakértők készít<br />
sék fel a tárgyalásokra. Első hallásra na<br />
gyon sok mindent megjegyzett és kiváló<br />
előadó volt. Azt a benyomást tette a kör<br />
nyezetére, mintha a terítéken lévő ügyben<br />
nagyon jól felkészült lenne. Emellett hatá<br />
rozott volt és döntésképes, és nem szenve<br />
dett önbizalomhiányban sem. Mindezek<br />
a tulajdonságok nagyon is fontosak voltak<br />
ahhoz, hogy eredményes lehessen, mert<br />
óriási feladatot vállalt magára a miniszter<br />
elnöki tisztség elfogadásával.<br />
A kiegyezéssel ugyanis egy rendszervál<br />
tást kellett kiteljesíteni. A korábbi rendi ál<br />
lamot polgári állammá kellett formálni. Ez<br />
döntően az első kormány feladata volt, bár<br />
közel sem ért a végére. Sok feladat volt, és<br />
az államélet sok területén.<br />
1867-ben az uralkodó a kiegyezés része<br />
ként visszaállította az ország területi egysé<br />
gét (amit egyébként 1850-ben ő szüntetett<br />
meg). Visszacsatolták a Szerb Vajdaságnak<br />
és Temesi Bánságnak elnevezett délvidéki<br />
részeket és keleten a Partiumot. Megszün<br />
tették az abszolutizmus által bevezetett öt<br />
katonai kerületet és helyreállították a ha<br />
gyományos megyerendszert. A megyék új<br />
ra nemcsak közigazgatási egységek voltak,<br />
hanem politikai jogok birtokosai is. Hor<br />
vátország is ismét integráns részét alkotta<br />
a Szent István-i államtestnek. Erdély azon<br />
ban még különálló volt, és Horvátország<br />
gal is ki kellett alakítani az együttélés ke<br />
reteit. <strong>1868</strong> folyamán mindkettőre sor<br />
került, Erdély unióját két évtized alatt már<br />
másodszor valósították meg. Az unió ki<br />
mondása azonban nem jelentette egyszer<br />
smind a jogharmonizáció megvalósítását<br />
is, még évtizedekig éltek eltérések az erdé<br />
lyi és a magyarországi jogrend között.<br />
Andrássy Gyula gróf<br />
(1823-1898)<br />
Zemplén vármegyében, Tőketere-<br />
besen született 1823. március 8-án.<br />
A 19. században az arisztokrata és<br />
nagybirtokos családok gyermekei<br />
nem jártak iskolába, házitanítók<br />
tanították őket. Ismereteiket saját<br />
családi könyvtárukból gyarapítot<br />
ták. 17-18 éves koruktól utaztak,<br />
2-3 évet Nyugat-Európában töltöt<br />
tek. A leghíresebb egyetemeken<br />
hallgattak egy-egy szemesztert,<br />
Andrássy Gyula, 1867 körül.<br />
Schrecker Ignác felvétele<br />
minthogy az egyetemi tanulmányoknak még nem volt előfeltétele az<br />
érettségi vizsga, amit <strong>Magyarország</strong>on egyébként is csak 1851 -ben<br />
lehetett először letenni. Andrássy diplomáciai, jogi és közgazdasági<br />
ismereteit gazdagította Németországban és Angliában. Franciául és<br />
németül anyanyelvi szinten tudott. Jól tudott úszni, lovagolni és kivá<br />
lóan rajzolt. Igazi művészlélek volt, színes egyéniség, csapongó<br />
szellem és rengeteg ötlet jellemezték. A kor szépségideálja szerint<br />
szép férfi volt, megdobogtatta a hölgyek szívét.A politikában először<br />
Széchenyi István volt rá nagy hatással, akit személyesen is jól ismert.<br />
1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett ellenzéki<br />
követutasítással és Kossuthhoz csatlakozott. 1848 áprilisában<br />
megyéje főispánja lett, később a megyei nemzetőrség parancsnoka.<br />
1849 májusától a kormány küldöttje volt Konstantinápolyban.<br />
A világosi fegyverletétel után Párizsban és Londonban élt. Francia<br />
országban vette feleségül Kendeffy Katinka grófnőt. Az emigrációban<br />
szakított korábbi politikájával és az Ausztriával való megegyezést<br />
kereste. 1858-ban amnesztiát kapott és hazatérhetett. Részt vett az<br />
1861 -es és az 1865-ös országgyűléseken. Deák köréhez csatlakozott<br />
és aktív szerepet vállalt a kiegyezés előkészítésében. 1867. február<br />
17-től 1871. november 14-ig miniszterelnök volt, majd 1871 novem<br />
berétől a Monarchia közös külügyminisztere. 1879. október 8-án<br />
mondott le, miután még előző nap aláírta Németországgal a kettős<br />
szövetségi szerződést. Ezután teljesen visszavonult a politikától.<br />
1898. február 18-án hunyt el a Fiume melletti Voloscában.<br />
Az <strong>1868</strong>: XXX. törvénycikkel a ma<br />
gyar-horvát kiegyezés is megtörtént.<br />
A törvényben elismerték Horvátország<br />
belpolitikai önállóságát, és biztosították<br />
a horvát nyelv használatát. A horvát tar<br />
tománygyűlés parlamentként működött.<br />
A végrehajtó hatalom élén a bán állt, akit
Az Osztrák-Magyar<br />
Monarchia 1867-1918<br />
az uralkodó nevezett ki a magyar miniszter<br />
tanács javaslata alapján. A horvát-magyar<br />
együttélés azonban a <strong>dualizmus</strong> évtizedei<br />
során éppúgy nem volt problémamentes,<br />
mint ahogy az osztrák-magyar sem.<br />
Még két fontos területi kérdés várt meg<br />
oldásra, a Katonai Határőrvidék polgáro<br />
sítása és Fiume hovatartozása. A Határőr<br />
vidéket a török elleni harcok idején hozták<br />
létre, de az udvarnak érdekében állt azt kö<br />
vetően is fenntartani, mert az esetleges ma<br />
gyar ellenállással szemben bevethető katonai<br />
erőt képviselt. Andrássy már 1867 augusz<br />
tusában felségfolyamodványban kérte az<br />
uralkodót a Határőrvidék feloszlatására és<br />
a közigazgatási rendszerbe való beolvasztá<br />
sára, de ez az igény igen komoly ellenál<br />
lásba ütközött. A Határőrvidék ugyanis<br />
igazgatásilag nem <strong>Magyarország</strong>hoz, ha<br />
nem a közös hadügyminiszter hatáskörébe<br />
tartozott, és a közös hadvezetés, valamint<br />
az osztrák birodalmi centralisták ellenez<br />
ték megszüntetését. Andrássy azzal érvelt,<br />
hogy a Határőrvidék fenntartása veszélyez<br />
teti az alkotmányos kormányzást és lehető<br />
séget adhat az abszolutizmus bevezetésére.<br />
A tényleges feloszlatás még igen vontatot<br />
tan haladt, és csak az 1880-as évek elején<br />
fejeződött be.<br />
Fiume a magyar-horvát kiegyezés óta<br />
a Magyar Koronához csatolt külön test<br />
volt. Hovatartozása a magyar közgondol<br />
kodásban nagyon fontos szerepet töltött<br />
be, az a város volt a kikötő, a kijutás a ten<br />
gerre. Andrássy ebben is eredményes volt,<br />
mert elérte Ferenc Józsefnél, hogy 1870.<br />
július 28-án az uralkodó királyi leiratban<br />
a magyar országgyűlést bízta meg a Fiume<br />
és kerülete közigazgatására vonatkozó tör<br />
vényes teendőkkel, a végrehajtó hatalom
gyakorlásával pedig a magyar miniszterta<br />
nácsot, igaz csak ideiglenes jelleggel. A vá<br />
lasztott fiumei képviselőtestület autonó<br />
miát kapott, vagyis egy kompromisszumos<br />
köztes megoldás született. Ez volt a fiumei<br />
provizórium, amelynek értelmében a vá<br />
ros egy, a király által kinevezett kormányzó<br />
fennhatósága alá került. A magyar minisz<br />
tertanács a magyarországi törvények hatá<br />
lyát kiterjesztette Fiumére is, ahol a hiva<br />
talos nyelv az olasz volt. Így a magyar<br />
törvényeket egészen az 1870-es évek köze<br />
péig olaszra is lefordították és megjelentet<br />
ték, amit végül takarékossági okokból szün<br />
tettek meg.<br />
A legfontosabb állami intézmények kö<br />
zül a magyar országgyűlés 1865 óta műkö<br />
dött. Megújítása még nem volt esedékes,<br />
a következő választásokra csak 1869-ben<br />
került sor. Ezt az országgyűlést még az<br />
1848-as választójogi törvény alapján vá<br />
lasztották, amely a lakosság mintegy 10 szá<br />
zalékának biztosított választójogot. (Euró<br />
pában egyedül Angliában voltak valamivel<br />
többen választásra jogosultak.) A magyar<br />
választójogi törvény korszerű volt. Szakí<br />
tott a korábbi rendi szemlélettel, a nemesi<br />
előjogokat nagymértékben visszaszorítot<br />
ta, ha nem is szüntette meg teljesen. A kö-<br />
Választójog<br />
1874-ig az 1848: V. tc-t használták. A választójog cenzusos volt.<br />
Vagyoni, jövedelmi és értelmi cenzust használtak. A <strong>kora</strong>beli Európában<br />
(Svájcot kivéve) <strong>Magyarország</strong>on volt a legalacsonyabb a cenzus.<br />
A cenzus földtulajdon esetén legalább 1/4 telek, amely elég tág<br />
kategória, mert <strong>Magyarország</strong>on az 1/4 telek 5,75 és 15 hold között<br />
ingadozott. Városokban 300 forint értékű ingatlan. Erdélyben más<br />
cenzusok voltak. Választójoguk volt a 20. életévüket betöltött férfiaknak<br />
és választhatóak voltak a 24 év feletti férfiak, amennyiben a cenzusnak<br />
megfeleltek. Meghagyták azoknak a választójogát is, akik<br />
1848 előtt előjogaik alapján választhattak.<br />
A <strong>dualizmus</strong> során 1874-ben és 1913-ban született újabb választójogi<br />
törvény. 1874-ben földbirtok esetében fenntartották az 1/4 telket.<br />
A többi kategóriában az adóhoz kötötték a cenzust: a vidéki iparos<br />
6 forint, a városi 10 forint 50 krajcár után volt választójogosult. A házbéradó<br />
esetében 15 forint 75 krajcár fölött. A föld- és háztulajdon<br />
esetében 5 forint, csak háztulajdon esetén 6 forint adóminimum<br />
felett. És választók voltak az (állásban lévő) elsősorban diplomás<br />
értelmiségiek, mint a papok, hivatalnokok, tanárok és tanítók, írók<br />
és művészek, ügyvédek és közjegyzők, és az egészségügyi személyzet.<br />
Számuk nagyon kicsi volt az összlakossághoz viszonyítva.<br />
A választások nyílt szavazással bonyolódtak.<br />
vetállítást felváltotta a népképviselet. Igaz,<br />
hogy a választójogot cenzushoz kötötték,<br />
de ez egyáltalán nem volt kirívó, Svájcot leszámítva,<br />
ahol parlamentáris állam műkö-<br />
Fiume látképe
A balközép az ország<br />
gyűlésen. A felszólaló<br />
Tisza Kálmán. Fametszet<br />
a Vasárnapi Újságíró/, <strong>1868</strong><br />
Főrendiház<br />
dött, mindenhol természetes volt még ek<br />
kor a cenzus.<br />
A választójog nagyon fontos kérdés volt,<br />
amely azt a célt szolgálta, hogy a kiegyezés<br />
sel uralomra került magyar vezető rétegek<br />
a hatalmukat a továbbiakban is meg tudják<br />
A magyar kétkamarás országgyűlés felsőháza 1867-1918 között.<br />
Az 1848 előtti rendi országgyűlés felsőtáblájának a jogutódja. Létszáma<br />
1885-ig 834 fő volt. Tagja volt a nagykorú arisztokrata férfiak<br />
közül mindenki, aki folyamodott a tagságért az uralkodóhoz;<br />
az indigónak, tehát a honosított arisztokraták is; továbbá az uralkodócsalád<br />
tagjai; az ország zászlósurai; a főispánok; a római és a görög<br />
katolikus, illetve az ortodox püspökök; a fiumei kormányzó és<br />
a horvát tartománygyűlés három küldötte. 1885-ben megreformálták,<br />
mert ebben a formában teljesen működésképtelen volt, összetétele<br />
pedig anakronisztikus. Politikai irányvonala már nagyon elütött a képviselőház<br />
nemzeti liberális beállítottságától.<br />
A reform alapján kimaradtak belőle a főispánok és a címzetes püspökök.<br />
Az arisztokraták részvételét vagyoni cenzushoz kötötték, csak<br />
a legalább 3000 korona földadót fizetők lehettek tagok. A honosított<br />
arisztokratákat döntés elé állították, hogy az osztrák vagy a magyar<br />
felsőházban kívánnak-e tevékenykedni. Újonnan bekerült a Kúria<br />
elnöke és másodelnöke, a budapesti királyi ítélőtábla elnöke, a pannonhalmi<br />
főapát, a református és az evangélikus egyház 3-3 legidősebb<br />
püspöke és 3-3 főgondnoka, az unitárius egyház egy<br />
képviselője és 50 tag, akiket a király nevezett ki a minisztertanács<br />
előterjesztése alapján. A kimaradó arisztokraták közül a főrendiház<br />
választhatott 50 élethossziglani képviselőt.<br />
tartani. Az Andrássy-kormány idején azon<br />
ban még nem volt égető kérdés a választó<br />
jog megváltoztatása, azaz szűkítése. Majd<br />
csak az 1869-es és 1872-es választások<br />
tapasztalatai alapján érezték úgy a későb<br />
bi kormányok, hogy ebben lépniük kell.<br />
1887-ig háromévenként, attól kezdve öt<br />
évenként voltak országgyűlési választások.<br />
Az országgyűlés felsőházának, a főren<br />
diháznak születési jogon tagja volt minden<br />
nagykorú arisztokrata férfi. Elméletben ez<br />
egy több száz fős testület volt, a gyakorlat<br />
ban azonban csak töredékarányban vettek<br />
részt az üléseken. Működése így is meglehe<br />
tősen nehézkes volt. Andrássy tervbe vette<br />
a főrendiház reformját, amelyet azonban<br />
elkezdeni sem tudott.<br />
Az országgyűlés képviselőházában há<br />
rom párt foglalt helyet. A kormányon lévő<br />
Deák-párt - közel 250 képviselőjével -<br />
nagy túlsúlyban volt az országgyűlésben.<br />
Ok az ülésterem jobb oldalán ültek. Tőlük<br />
balra, de középen a Tisza Kálmán és Ghy-<br />
czy Kálmán által vezetett „balközép" párt<br />
foglalt helyet, amely az ülésteremben el<br />
foglalt helyéről kapta a nevét. Több mint<br />
90 képviselőjük volt. Az ülésterem bal ol<br />
dalának szélső padjaiban a mintegy 20 fős<br />
„szélbal" párt ült. Üléstermi helyeiket rá<br />
vetítették a politikájukra is, a szélbal és<br />
a balközép „baloldalként", a Deák-párt<br />
„jobboldalként" határozta meg magát.<br />
Ezeknek az elnevezéseknek az égvilágon<br />
semmi közük nem volt ahhoz, amit ma ér<br />
tünk e kifejezések alatt.<br />
A Deák-pártban ült egy 15-20 fős kis<br />
csoport, amely konzervatívnak tekintette<br />
magát. Sennyey Pál báró körül tömörül<br />
tek. A kiegyezést ők is támogatták. Mint<br />
ahogy a Deák-párt is, hiszen a kiegyezést<br />
ők teremtették meg. A pártok közötti vá<br />
lasztóvonalat éppen a kiegyezéshez való vi<br />
szonyuk jelentette, vagyis közjogi alapon<br />
szerveződtek meg. A balközép párt elfo<br />
gadta a kiegyezés tényét, de nem értett<br />
egyet formájával. <strong>Magyarország</strong> nagyobb<br />
fokú állami önállóságát akarta megvalósí<br />
tani a kiegyezés rendszerén, osztrák-ma-
gyar kereteken belül. A szélbal ennél radi<br />
kálisabb volt, a perszonálunió alapjára he<br />
lyezkedett és nem akart elismerni közös<br />
ügyeket Ausztria és <strong>Magyarország</strong> között.<br />
A balközép és a szélbal között emiatt elég<br />
éles határ húzódott, bár a kortársak számá<br />
ra ez a kiegyezés utáni egy évben még egy<br />
általán nem volt nyilvánvaló. A balközé<br />
pen belül pedig dúlt a harc, mert a pártnak<br />
volt egy csoportja, köztük Jókai Mór, amely<br />
a szélballal való összefogást, esetleg egyesü<br />
lést hirdette. <strong>1868</strong> tavaszán aztán a balkö<br />
zép erői kompromisszumot kötöttek. El<br />
határolták magukat a szélbaltól, de kiadtak<br />
egy a korábbinál sokkal radikálisabb köz<br />
jogi programot, az úgynevezett „bihari<br />
pontokat".<br />
SennyeyPál, 1885 körül<br />
A Deák-párt zöme, a balközép párt és<br />
a szélbal - amely válaszul a balközép lépé<br />
sére <strong>1868</strong> áprilisában felvette a „48-as párt"<br />
nevet - egy dologban azonban közös tala<br />
jon állt, mindannyian liberálisok voltak.<br />
A képviselőház számára 1865 szeptem<br />
bere és 1866 áprilisa között elkészült egy<br />
önálló épület a Főherceg Sándor utcában<br />
(ma Bródy Sándor utca, az Olasz Intézet<br />
működik benne). A helyszín kiválasztása<br />
Konzervativizmus<br />
A latin conservare (megőrizni, megtartani) szóból ered. Azt az irányzatot<br />
jelöli, amely a fennálló (esetleg elavult) politikai irányhoz vagy<br />
társadalmi intézményhez ragaszkodik, szembenáll az új eszmékkel.<br />
Mint politikai felfogás, világnézet a 18-19. század fordulóján jött<br />
létre a nagy francia forradalom ellenhatásaként. <strong>Magyarország</strong>on<br />
a 19. század elejétől szerveződött politikai irányzattá. A kiegyezést<br />
követően a konzervatív csoport nem alakult párttá, a Deák-párt jobbszélén<br />
helyezkedett el. Mintegy 20 országgyűlési képviselő alkotta,<br />
Sennyey Pál báró volt a vezetőjük. Később az Egyesült Ellenzékben<br />
(„Habarékpárt"), majd a Mérsékelt Ellenzékben foglaltak helyet.<br />
Az 1870-es évek végétől két vezetője volt a konzervatív csoportnak,<br />
Sennyey mellett Apponyi Albert gróf. Apponyi vezetésével 1892-ben<br />
párttá alakultak, Nemzeti Párt néven. Nagyon sajátos pályát futottak<br />
be, mert konzervatív szellemiségük ellenére nem a kiegyezési rendszer<br />
védelmezői voltak, hanem nemzeti irányultságuk miatt a '67-es<br />
alaptól folyamatosan távolodtak és a függetlenségi ellenzékhez közeledtek.<br />
Bár az 1890-es években átmenetileg fuzionáltak a Szabadelvű<br />
Párttal, 1905-ben a Függetlenségi Párttal léptek koalícióra.<br />
nem volt véletlen, mert a főrendiház nagy<br />
befogadóképességű más terem híján a Nemzeti<br />
Múzeumban ülésezett. Mivel a két testület<br />
üzenetváltások formájában érintkezett<br />
egymással, közeli helyet kerestek. Így a főrendiház<br />
jegyzőjének csak át kellett sétálnia<br />
az utca túloldalára.<br />
A kormány a „magyar minisztertanács"<br />
nevet viselte. A dualista rendszer idején hivatalosan<br />
mindvégig ez volt az elnevezése.<br />
A miniszterelnökön kívül kilenc reszortminiszter<br />
alkotta. Ténylegesen azonban általában<br />
csak nyolc személy foglalt helyet<br />
a miniszterelnökön kívül a minisztertanácsban,<br />
mert a miniszterelnök rendsze-<br />
Képviselőház<br />
A magyar országgyűlés alsó kamarája, 1867-1945-ig ez volt a neve.<br />
A <strong>dualizmus</strong>ban 413 képviselő alkotta. Tagjait cenzusos választójog<br />
alapján választották, társadalmi helyzetre és foglalkozásra való tekin<br />
tet nélkül (eltérően Ausztriától, ahol ezeket tekintetbe véve kuriális<br />
rendszer működött), vallástól és nemzetiségtől is függetlenül,<br />
a 24 év feletti férfilakosságból.
A képviselőház új épülete.<br />
Slowikowski Ádám színezett<br />
litográfiája, 19. század<br />
második fele<br />
Az 1867-es magyar<br />
kormány. Gobelinkép<br />
rint még egy tárca vezetését ellátta. Andrássy<br />
például honvédelmi miniszter volt,<br />
Tisza Kálmán belügyminiszter, Wenckheim<br />
Béla a király személye körüli miniszter,<br />
Wekerle Sándor pénzügyminiszter.<br />
E tárcák mellett volt földmívelés-, ipar- és<br />
kereskedelemügyi; közmunka- és közlekedésügyi;<br />
vallás- és közoktatásügyi miniszter,<br />
igazságügy-miniszter és egy horvát-<br />
szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter.<br />
1889-ig így nézett ki a minisztériumok re<br />
szortok szerinti felosztása.<br />
Sajátossága a tárcák elosztásának, hogy<br />
1867 februárjától kezdve volt a kormány<br />
ban honvédelmi miniszter, noha ekkor<br />
még ténylegesen nem létezett a honvédség,<br />
amelyet csak <strong>1868</strong>-ban állítottak föl. Fe<br />
renc József a közös hadsereg egységének<br />
megbontásához nem járult hozzá, de en<br />
gedményt tett a magyaroknak azzal, hogy<br />
a honvédség felállítását engedélyezte. A pa<br />
ritás elve alapján Ausztriában is létrehoz<br />
ták az ottani „honvédséget", a Landwehrt.<br />
A honvédség létrehozásának érdekében<br />
Andrássy is engedményre kényszerült.<br />
El kellett ismernie a hadsereg egységének<br />
fenntartását, és el kellett fogadnia, hogy<br />
a honvédség keretei között nem állíthatnak<br />
föl tüzérségi és műszaki alakulatokat.<br />
Andrássy kormányában először öt arisz<br />
tokrata, három gróf és két báró volt. A ki<br />
egyezés utáni magyar politikai élet jól ismert<br />
személyiségei lettek a miniszterek, mint pél<br />
dául Wenckheim Béla báró, Gorove István,<br />
Horvát Boldizsár, Mikó Imre gróf, Lónyay<br />
Menyhért, Kerkapoly Károly, Eötvös József<br />
báró. Eötvös már a Batthyány-kormányban
is betöltötte a vallás- és közoktatásügyi<br />
tárcát. Lónyay és Wenckheim később mi<br />
niszterelnökök lettek, Gorove István pedig<br />
a Szabadelvű Párt elnöke. Ki-ki a maga te<br />
rületének jó gazdája volt, zömük meggyő<br />
ződéses liberális. Az ő köreikben termé<br />
szetes volt, hogy utaztak, világot láttak,<br />
tapasztalatokat szereztek. Olvasottak, szé<br />
leskörűen műveltek voltak, több nyelven<br />
beszéltek. Tisztában voltak a nyugat-euró<br />
pai állam- és jogfejlődéssel, többen a köz<br />
gazdaságot is tanulmányozták. Tudták,<br />
hogy a világ hol tart, mi a korszerű, és azt,<br />
ahogy lehetőséget kaptak, megpróbálták<br />
átültetni a hazai viszonyok közé. Sem<br />
Andrássy, sem a korszak egyetlen minisz<br />
terelnöke nem lehetett volna egymagában<br />
sikeres, ez csak jól kiválasztott csapattal<br />
volt lehetséges.<br />
A minisztertanács a budai várban, a Sán<br />
dor-palotában tartotta üléseit.<br />
Az Andrássy-kormány első intézkedé<br />
seinek egyike az volt, hogy kialakítsa az<br />
uralkodóhoz való viszonyát. Az 1867. már<br />
cius 17-ei minisztertanácson hoztak egy<br />
titkos határozatot, amelyben az uralkodó<br />
kívánságának megfelelően kimondták, hogy<br />
törvényjavaslat csak az uralkodó előzetes<br />
engedélyével kerülhet az országgyűlés elé<br />
(előszentesítési jog). A magyar miniszter<br />
tanácsi jegyzőkönyvekben ennek létét so<br />
sem kendőzték el, azt a formulát használ<br />
ták, hogy a minisztertanács felhatalmazza<br />
a minisztert, hogy „az uralkodó előzetes<br />
jóváhagyásának kieszközlése után" terjesz-<br />
sze a törvényjavaslatot az országgyűlés elé.<br />
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek azon<br />
ban nem voltak nyilvánosak.<br />
Az igen széles körű uralkodói felségjo<br />
gok a <strong>kora</strong>beli Európában már nem voltak<br />
szokványosak. Nemcsak a magyar minisz<br />
tertanács működését korlátozták, hanem<br />
az osztrákét is. Az előszentesítési jog mel<br />
lett az uralkodó elnapolhatta és feloszlat<br />
hatta az országgyűlést, az ő elhatározásán<br />
múlott a miniszterelnökök és a miniszte<br />
rek kinevezése, ő volt a legfőbb hadúr is,<br />
a jogkörébe tartozott a hadsereg vezérlete<br />
és vezénylete, valamint a hadüzenet. Fő<br />
kegyúri jogokat gyakorolhatott és nemes<br />
séget adományozhatott. Más kérdés, hogy<br />
Ferenc József, ha már egyszer hozzájárult<br />
ahhoz, hogy alkotmányos keretek között<br />
uralkodjék, javarészt ki is tartott ezek mel<br />
lett az alkotmányos formák mellett. Ez<br />
<strong>Magyarország</strong>on azt jelentette, hogy a mi-<br />
A Sándor-palota a Szent<br />
György téren, 1872.Zograf<br />
és Zinsler felvétele
Ferenc József a Szent István-rend díszruhájában.<br />
Olajfestmény<br />
niszterelnököket egy-két kivételtől eltekintve<br />
az országgyűlési választásokon<br />
többséget szerzett pártból nevezte ki.<br />
Az országgyűlést nem napolta el és nem<br />
oszlatta föl a miniszterelnök egyetértése<br />
nélkül. Főnemesi címeket nem adományozott<br />
csak a minisztertanács előterjesztése<br />
alapján. Az előszentesítési joghoz valóban<br />
ragaszkodott, de amikor egyetlenegyszer<br />
megtörtént, hogy Trefort Ágoston úgy terjesztett<br />
be egy törvénytervezetet, hogy azt<br />
előzetesen nem hagyatta jóvá az uralkodó<br />
val, annak semmilyen következménye nem<br />
1848. december 2-tól ült<br />
a Habsburg Birodalom trónján.<br />
<strong>Magyarország</strong>on 1867.<br />
június 8-án koronázták meg.<br />
Az ország törvényei szerint<br />
csak ekkortól volt törvényesen<br />
elismert magyar király.<br />
Uralkodónak nevelték, abban<br />
a szellemben, hogy Istenen<br />
kívül semmilyen hatalomnak<br />
nem tartozik számadással.<br />
Az 1848-as forradalmak és<br />
a magyar szabadságharc,<br />
majd az 1850-1860-as években<br />
elszenvedett nemzetközi<br />
kudarcok arra kényszerítették,<br />
hogy az uralkodásról vallott<br />
felfogását felülvizsgálja és alkotmányos<br />
uralkodóvá váljék.<br />
Egész tevékenységét a vallásosság,<br />
kötelességtudat<br />
és szorgalom jellemezte.<br />
Bár ő verette le a szabadságharcot,<br />
a kiegyezést követő<br />
évtizedekben a magyarok<br />
mégis elfogadták, „ferencjóska"<br />
lett belőle. Kultusz övezte,<br />
képe sok lakás falán függött,<br />
a sors fintoraként sokszor<br />
Kossuth Lajos képe mellett.<br />
lett. Vagyis Ferenc József széles körű uralkodói<br />
felségjogaival nem élt vissza, törekedett<br />
a magyar kormányokkal való harmo<br />
nikus együttműködésre.<br />
A kiegyezési törvényt a magyar országgyűlés<br />
már az Andrássy-kormány kine<br />
vezése és működésének megkezdése után<br />
fogadta el, 1867. március 30-án, 257:117<br />
arányban.<br />
I. Ferenc József<br />
(1830-19<strong>16</strong>)<br />
1867-ben a kiegyezéssel létrejött az Oszt<br />
rák-Magyar Monarchia. Megszületését an<br />
nak köszönhette, hogy a Habsburg Bi<br />
rodalom legjelentősebb politikai tényezői
eljutottak addig a felismerésig, nincs más<br />
megoldás, mint kompromisszumok árán<br />
belső nyugalmat teremteni. Az uralkodó,<br />
I. Ferenc József megértette, hogy abszolu<br />
tista rendszerét erőszakkal tovább nem<br />
tudja fenntartani, mert az elnyomó rend<br />
szer nagyon költséges és birodalma anyagi<br />
csődben van. Szembesült azzal, hogy to<br />
vábbi külföldi kölcsönökhöz csak akkor<br />
juthat, ha országában alkotmányos alapok<br />
ra helyezi a politika működtetését. Ezt kér<br />
ték tőle a magyar liberális arisztokraták és<br />
a politikai gárda gerinchadát adó közneme<br />
sek és az osztrák liberálisok is. A magyarok<br />
erőforrásai a több mint másfél évtizedes<br />
passzív ellenállásban kimerültek, tartalé<br />
kaikat felélték. Hivatalokra és tőkére, hitel<br />
forrásokra volt szükségük.<br />
Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöt<br />
tét emellett nem kis mértékben Bismarck<br />
porosz miniszterelnök, a későbbi német<br />
kancellár politikájának és terveinek is kö<br />
szönhette. Bismarck ugyanis hatalmi rend<br />
szerében számított erre a közép-európai bi<br />
rodalomra, amelynek döntő fontosságot<br />
tulajdonított. Érdekében állt, hogy Európá<br />
nak a középső részén egy erős birodalom<br />
álljon, amely ellensúlyt jelenthetett szá<br />
mára két jelentős, nagyhatalom szomszéd<br />
jával, Franciaországgal és Oroszországgal<br />
szemben. Az 1848-as forradalmak és a ma<br />
gyar szabadságharc a Habsburgok tekinté<br />
lyét lejáratták, birodalmuk erejét és a szi<br />
lárdságába vetett hitet megingatták. Az 1849<br />
és 1867 közötti időt Poroszország - az ak<br />
kor legnagyobb és legerősebb német állam -<br />
jól használta fel. Ausztriát kiszorította a né<br />
met egység megteremtéséért, annak vezeté<br />
séért folyó versenyből, majd ahelyett, hogy<br />
porig alázta volna, arra törekedett, hogy<br />
megerősítse. Ennek érdekében a magya<br />
rokkal való megegyezésre sarkallta a Habs<br />
burg Birodalmat, és igyekezett érdeklődését<br />
a német területekről Délkelet-Európa irá<br />
nyába fordítani. Anglia is érdekelt volt az<br />
erős közép-európai monarchia fönntartá<br />
sában. Vagyis minden együtt volt ahhoz,<br />
hogy az átalakult Habsburg Birodalom al<br />
kotmányos keretek között, nagyhatalmi stá<br />
tussal tovább élhessen.<br />
Ferenc József és Erzsébet<br />
királyné gyermekeikkel<br />
a gödöllői kastély kertjében<br />
Vmcenz Katzler litográfiája<br />
1871
I. Ferenc József megkoro<br />
názása a Mátyás-templom<br />
ban, 1867. június 8.<br />
Az akkori világot a 19. század második<br />
felében öt európai nagyhatalom irányí<br />
totta: Anglia, Franciaország, Németország<br />
(1871-ben vált egységes állammá), Orosz<br />
ország és az Osztrák-Magyar Monarchia.<br />
A Monarchia nagyon sajátos államalakulat<br />
volt. Kifelé egységes birodalomnak tűnt,<br />
egységes külpolitikával és külgazdasággal,<br />
osztrák-magyar követségekkel, konzulátu<br />
sokkal. Belül azonban két állam élt egymás<br />
mellett, amelyek belpolitikájukban és belső<br />
gazdasági ügyeikben önállóak voltak. A bi<br />
rodalom élén közös uralkodó állt, aki oszt<br />
rák császár és magyar király volt. 1. Ferenc<br />
József csak a kiegyezési folyamat részeként<br />
vált törvényes magyar királlyá, mert - noha<br />
1848 decembere óta ült a birodalom trónján<br />
- csak 1867. június 8-án koronázták magyar<br />
királlyá Budán, a Mátyás-templomban.<br />
A birodalom két felének saját kormá<br />
nyai voltak. (Itt csak a magyar kormányo<br />
kat tárgyaljuk.) A birodalom Lajtán túli<br />
fele - amit osztrák félnek vagy Ausztriának<br />
szokás nevezni - nem szívesen határozta<br />
meg magát Ausztriaként, mert változatla<br />
nul egységes birodalomban gondolkodott,<br />
ahol a magyar különállásnak nem volt he<br />
lye, és az ő mentalitásukban Ausztria az<br />
egész birodalmat jelentette. Ezért egy na<br />
gyon bonyolult névvel, a „Birodalmi ta<br />
nácsban képviselt országok és tartomá<br />
nyok" elnevezéssel illették saját magukat.<br />
Ennek egyébként olyan oka is lehetett,<br />
hogy a soknemzetiségű Ausztria nemzeti<br />
ségi politikájában a hagyományos tarto<br />
mányi különállás meghatározó volt.<br />
Birodalmi parlament a magyarok szívós<br />
ellenállása miatt nem alakulhatott. A két<br />
országnak külön törvényhozása volt. Al<br />
kotmányos államban a költségvetést a par<br />
lamentnek kell jóváhagynia, vagyis a kö<br />
zös költségvetés elfogadását is meg kellett
oldani. Ezt az ellentmondást, hogy birodal<br />
mi parlament ne jöhessen létre, de a közös<br />
költségvetés jóváhagyása mégis parlamenti<br />
keretek között történjen, úgy oldották föl,<br />
hogy létrehoztak egy sehol máshol nem lé<br />
tező intézményt, amely a delegáció nevet<br />
kapta. A delegáció az országgyűlés által ki<br />
küldött 60 tagú, külön osztrák és külön ma<br />
gyar bizottság volt. A kiegyezési törvényben<br />
aprólékosan beszabályozták, hogy a dele<br />
gációk mikor, hol és milyen szabályokkal<br />
ülésezhetnek, és gondoskodtak arról, hogy<br />
a két delegáció együttes tárgyalást semmi<br />
lyen körülmények között se tarthasson.<br />
Ugyanabban a teremben csak szavazás al<br />
kalmával ülhettek le, akkor viszont nem be<br />
szélhettek, hogy közös birodalmi parlament<br />
semmiképpen ne alakulhasson belőlük.<br />
Az Osztrák-Magyar Monarchiának vol<br />
tak közös ügyei: a külügy, a hadügy és az<br />
ezek fedezésére szolgáló pénzügy. A közös<br />
ügyek képviseletére és intézésére közös álla<br />
mi szerveket kellett létrehozni. Ezek voltak<br />
a közös minisztériumok, a külügyminiszté<br />
rium, a hadügyminisztérium és a pénzügy<br />
minisztérium. Mindháromnak Bécsben<br />
volt a székhelye. Sok-sok vita forrását jelen<br />
tette, hogy a három miniszter alkot-e közös<br />
minisztertanácsot, és a közös miniszterta<br />
nács közös kormánya-e a birodalomnak<br />
vagy sem. Ez utóbbin még az utókor is haj<br />
lamos vitatkozni. Ténylegesen a minden<br />
napok kialakították a közös miniszterta<br />
nács létét, működési rendjét, és illuzórikus<br />
volt azt képzelni, hogy egy ek<strong>kora</strong> biroda<br />
lom működhet közös operatív hatalmi<br />
centrum nélkül. A közös minisztertanács<br />
ülésein részt vett az osztrák és a magyar mi<br />
niszterelnök is, sőt időnként egy-egy kérdés<br />
tárgyalásához szakértőket is hívtak.<br />
A külügy, a hadügy és a közös pénzügy<br />
„pragmatikus közös ügyek" voltak, amely<br />
nevét az 1723-ban kötött Pragmatica Sanc-<br />
tiÓTÓl kapta. A Pragmatica Sanctio, az ural<br />
kodó és a rendek közötti egyezség a bi<br />
rodalom oszthatatlan és felbonthatatlan<br />
kormányzására és az örökösödés rendjére<br />
vonatkozott. Ezt olyan jogi alapnak tekin<br />
tették a 19. század második felének köz<br />
jogászai, amelyen a <strong>dualizmus</strong> rendszere<br />
nyugodott.<br />
A pragmatikus közös ügyek mellett te<br />
remtettek „dualisztikus közös ügyeket" is,<br />
amelyeknek együttes kezelését a célszerűség<br />
diktálta. Ilyenek voltak a vám- és kereske<br />
delmi ügyek, a közös pénzrendszer, a köz<br />
lekedés területén néhány vasútvonal közös<br />
működtetése. Ezek a kérdések a két kor<br />
mány közötti alkudozások tárgyát képez<br />
ték. Még két dolgot soroltak a közös ügyek<br />
közé: azoknak az államadósságoknak a tör<br />
lesztését, amelyeket még a Habsburg Biro<br />
dalom vett föl a kiegyezés előtt, és amelyek<br />
nekviseléséből <strong>Magyarország</strong> is részt vállalt,<br />
és a birodalom működtetéséhez szükséges<br />
költségek viselését, amelyet kvótának ne<br />
veztek. Ezeknél azt az arányt határozták<br />
meg, ahogy a terheket a két ország között<br />
felosztották. Az arány meghatározásában<br />
a két országgyűlés játszott szerepet.<br />
A magyar országgyűlés sok fontos tör<br />
vényt alkotott Andrássy miniszterelnöksége<br />
alatt. A szabadságharc egyik legfőbb tanul<br />
sága az volt, hogy a magyarországi nemzeti-<br />
Az Osztrák-Magyar<br />
Monarchia országainak<br />
és tartományainak címerei
Az első magyar bizottság<br />
(delegáció) tagjainak<br />
csoportképe, <strong>1868</strong><br />
Eötvös József, 1867 körül<br />
ségekkel rendezni kell a kapcsolatokat.<br />
Szembesülni kellett azzal, hogy Magyaror<br />
szág soknemzetiségű állam. Ezt az országot<br />
valóban sok nemzetiség lakta, nem négy,<br />
mint Svájcot. A magyar birodalomfélben<br />
a magyarok mellett éltek horvátok, romá<br />
nok, szlovákok, németek, szerbek, ruszinok,<br />
zsidók, mellettük pedig még jóval kisebb lé<br />
lekszámú, más néptöredékek, például gö<br />
rögök, örmények, cigányok. Erdélyben,<br />
a Bácskában és a Bánátban egymással ösz-<br />
szekeveredve éltek a nemzetiségek.<br />
Mindezek ellenére akadtak olyan ma<br />
gyar politikusok, akik némi idealizmus<br />
sal úgy képzelték, hogy Magyarorszá-<br />
1 gon megteremthető a „keleti Svájc".<br />
A zöm azonban úgy gondolkodott, hogy<br />
<strong>Magyarország</strong>on egy politikai nemzet<br />
van, és az a magyar. A többieknek biztosí<br />
tani kell anyanyelvük használatának a jogát<br />
a közigazgatás helyi szintjein és a bírás<br />
kodásban, oktatásban, vallásgyakorlásban.<br />
A kiegyezéskor kimondták az állam vala<br />
mennyi polgárának egyenjogúságát polgári<br />
és politikai tekintetben. Kollektív politikai<br />
jogok adásáról viszont szó sem lehetett, te<br />
rületi autonómiáról pedig végképp nem.<br />
A magyar politikusok az osztrákoktól elté<br />
rően esetleges föderalizálásban sem gondol<br />
kodtak. <strong>1868</strong>-ban persze a dolgok még mesz-<br />
sze nem tartottak itt, ezekre a követelésekre<br />
- a területi autonómia kivételével, mert azt<br />
már 1848-ban is követelték - a nemzetiségek<br />
részéről is csak fokozatosan, a <strong>dualizmus</strong> ké<br />
sőbbi évtizedeiben került sor. A nemzeti<br />
ségek politikai fejlődése, önszerveződése és<br />
a jogaik érvényesítésére irányuló egyre foko<br />
zottabb törekvés egy folyamat volt.<br />
<strong>1868</strong>-ban, amikor a magyar nemzetiségi<br />
törvény született, a világon egyedül Svájc-
an létezett nemzetiségi törvény. A ma<br />
gyarországi törvény, az <strong>1868</strong>: XLIV. tc.<br />
Deák Ferenc, Eötvös József és Horvát Bol<br />
dizsár elképzeléseit tükrözte, akik óvták<br />
a magyar törvényhozást a nemzetiségek<br />
kel szembeni hatalmi, uralmi eszközök al<br />
kalmazásától. A törvény „a nemzetiségi<br />
egyenjogúság tárgyában" címet viseli. Biz<br />
tosította a nemzetiségek nyelvi és kulturá<br />
lis jogait az alsófokú oktatásban és a köz<br />
igazgatásban, valamint a bíráskodásban.<br />
Lehetővé tette, hogy középfokú oktatási<br />
intézeteket, tanítóképzőket és teológiákat<br />
tartsanak fönn. A nem magyar anyanyelvű<br />
állampolgárok jóval több lehetőséget kap<br />
tak anyanyelvük használatára, mint ameny-<br />
nyit az 1848 előtti nyelvtörvények biztosí<br />
tottak. Bárki anyanyelvén szólalhatott föl<br />
a községi, a törvényhatósági és az egyhá<br />
zi gyűléseken. Anyanyelvén nyújthatott<br />
be beadványokat valamennyi hatósághoz,<br />
még a kormányhoz is, és a választ is anya<br />
nyelvén kellett megkapnia. Az alsó fokú bí<br />
róságok előtt, tehát a községi és a járási<br />
bíróságokon mindenkinek jogában állt<br />
anyanyelvén pereskedni. A felsőbb állami<br />
bíróságok nyelve a magyar volt, de ha egy<br />
ügy a fellebbezés folytán került eléjük,<br />
a nem magyar nyelvű perek anyagának<br />
a magyarra fordításáról a bíróságnak kel<br />
lett gondoskodnia. A felsőbb állami bíró<br />
ságok kötelesek voltak végzéseiket, határo<br />
zataikat és ítéleteiket a felek anyanyelvén is<br />
kiadni. A községek maguk határozták meg<br />
az ügykezelési nyelvüket, de a törvény<br />
hatóságokban a magyar volt a hivatalos<br />
nyelv, igaz, hogy a törvényhatóságok jegy<br />
zőkönyvei több nyelven is készülhettek,<br />
második vagy akár harmadik jegyzőkönyvi<br />
nyelv használatára is sor kerülhetett. Az<br />
országgyűlés és a kormány kizárólagos<br />
hivatalos nyelve a magyar volt, de a horvát<br />
képviselőknek jogukban állt horvátul is fel<br />
szólalni a magyar országgyűlésben. A tör<br />
vényeket valamennyi nemzetiség nyelvén<br />
ki kellett adni.<br />
Az egyházaknak teljesen szabad nyelv<br />
használatot biztosított a törvény. A tör-<br />
vény szövege szerint bárkinek jogában állt<br />
közművelődési, tudományos, művészeti és<br />
gazdasági egyesületeket és intézményeket<br />
létesíteni és azoknak a működési nyelvét<br />
szabadon meghatározni.<br />
Az államnak is előírta a törvény, hogy<br />
alsó fokon köteles a nemzetiségi nyelvű<br />
oktatást biztosítani.<br />
Minden törvény annyit ér a gyakorlat<br />
ban, amennyinek érvényt lehet belőle sze<br />
rezni, a legfőbb gond ezzel a törvénnyel<br />
pedig éppen a betartatása volt, mert sem<br />
milyen szankciót nem építettek bele a be<br />
nem tartás esetére. A nemzetiségek éppen<br />
ezért az 1880-as évek elején született párt<br />
programjaikban még a törvény betartását<br />
kérték. Később azonban túlléptek ezen, és<br />
a nemzetiségi törvény továbbfejlesztését,<br />
jogaik kiterjesztését követelték. Akkor már<br />
úgy vélték, hogy a törvény alkotóit <strong>1868</strong>-<br />
ban nem is őszinte szándék vezette, hanem<br />
Ezüst dohányszelence<br />
Andrássy Gyula arcképével<br />
Felső-magyarországi<br />
tót fuvaros
Népiskola<br />
Az <strong>1868</strong>: XXXVIII. tc, a népiskolai törvény előírta, hogy a korábbi népiskolákat<br />
hatosztályos elemi népiskolává kell átszervezni. A népiskolák<br />
feladata a gyakorlati életre való felkészítés volt. A törvény előírta a tankötelezettséget,<br />
de megvalósításához 14 000 új tanteremre lett volna<br />
szükség. Nem volt elegendő képzett tanító és hiányoztak a megfelelő<br />
tankönyvek. Eötvös József minisztersége alatt népiskolai tankönyvprogram<br />
indult meg. A tankönyvek mellett tanítói segédkönyvek is születtek.<br />
Egészen az 1910-es évekig ezeket használták. Wlassics Gyula<br />
minisztersége idején a millennium tiszteletére több száz állami népiskolát<br />
létesítettek. A népiskolák kétharmada még a századfordulón is osztatlan<br />
volt, egy tanítóra átlagosan 67 gyerek jutott.<br />
Liberalizmus<br />
csak a külföld elvárásainak akartak megfelelni.<br />
Ez azonban nagyon igaztalan vád volt<br />
a törvény alkotóival, mindenekelőtt a valóban<br />
liberális Eötvös Józseffel szemben.<br />
<strong>Magyarország</strong>on minden magyar állampolgár<br />
személyi és vagyonbiztonságát garantálták,<br />
és az itt élő nemzetiségek tagjai is<br />
magyar állampolgárok voltak. Az egységes<br />
választójog nem tett különbséget nemzetiségi<br />
tekintetben az emberek között.<br />
A nemzetiségi törvény mellett nagyon<br />
fontos feladat volt az analfabetizmus felszámolása,<br />
a nép kulturális színvonalának<br />
emelése. A kiegyezés idején az ország hat<br />
éven felüli férfilakosságának hozzávetőlegesen<br />
a 40, a nőknek pedig csak a 25 százaléka<br />
tudott írni és olvasni. A tanköteles korúaknak<br />
a fele nem járt iskolába.<br />
A népiskolai törvényt (<strong>1868</strong>: XXXVIII.<br />
tc.) Eötvös József vallás- és közoktatásügyi<br />
Magyarul: szabadelvűség. Politikai mozgalom és eszmerendszer,<br />
amely a 18. században alakult ki. Az uralkodói abszolutizmus megszüntetését,<br />
népképviseleti elven választott parlamentet, közteherviselést,<br />
a polgári szabadságjogok bevezetését és szélesítését, a véleménynyilvánítás<br />
és a gondolat szabadságát követelte, valamint állami<br />
beavatkozástól mentes gazdaságpolitikát. <strong>Magyarország</strong>on a reformkorban<br />
jelent meg a szabadelvűség, a kiegyezést követően meghatározó<br />
volt a belpolitikában és gazdaságpolitikában. A <strong>dualizmus</strong> folyamán<br />
a képviselőház zöme liberális volt.<br />
miniszter dolgoztatta ki és nyújtotta be az<br />
országgyűlésnek. Az elfogadott törvény<br />
valamelyest vesztett Eötvös liberalizmusá<br />
ból, de így is nagy fejlődés lehetőségét te<br />
remtette meg. Kimondta a tankötelezett<br />
séget 6-tól 12 éves korig. Felállította az<br />
ismétlőiskolákat, ott 15 éves korig. Állami<br />
felügyelet alá helyezte az iskolákat és létre<br />
hozta a tanfelügyelői szervezetet. A tanítói<br />
állás betöltését képesítéshez kötötte. El<br />
rendelte állami tanítóképzők felállítását.<br />
Előírta a kötelező tantárgyakat. Kimond<br />
ta, hogy minden növendéket anyanyelvén<br />
kell iskolázni. Ennek érdekében minden<br />
hol olyan tanítót kell alkalmazni, aki<br />
„a községben divatozó nyelveken tanítani<br />
képes". A felső népiskolákban, a polgári<br />
iskolákban és a tanítóképzőkben elrendel<br />
te a magyar nyelvnek tantárgyként való ta<br />
nítását, az alsó fokú oktatásban azonban<br />
Részlet a népiskolai törvényből, <strong>1868</strong><br />
A történelem megelőző évszázadaiban<br />
az volt a természetes, hogy az állam és az<br />
egyház összefonódott egymással. A liberá<br />
lis államfelfogás ezen változtatni akart,<br />
ezért napirendre került a katolikus egyház<br />
és az állam szétválasztásának a kérdése.<br />
Meg akarták teremteni az állampolgárok<br />
vallási szabadságát, azaz a szabad vallás<br />
választást és áttérést, és az állam által elis<br />
mert vallások egyenjogúságát. Az egyházak<br />
olyan tevékenységeket is végeztek, amelye<br />
ket az állam át akart venni a maga kezébe,
mint az anyakönyvezés. A születési és a ha<br />
lotti anyakönyvek vitele mellett a házassági<br />
anyakönyvezés is az egyházak kezében<br />
volt. Emiatt két különböző felekezethez<br />
tartozó személy házasságkötése sem volt<br />
problémamentes, a <strong>dualizmus</strong> évtizedei<br />
alatt a viszály állandó forrása volt, hogy<br />
melyik egyház papja adja össze őket, me<br />
lyik fél ad reverzálist, és milyen vallásúak<br />
lesznek a gyerekek. A házassági jog pedig<br />
teljes egészében egyházi volt. Külön prob<br />
lémát jelentett egy esetleges keresztény<br />
zsidó házasságkötés, ami csak úgy volt<br />
megvalósítható, ha a zsidó fél kikeresztel<br />
kedett.<br />
A katolikus egyház részéről elég nagy<br />
volt az ellenállás az állam törekvéseivel<br />
szemben, a kiegyezés idején már azt is elég<br />
nehezen vette tudomásul, hogy az egyházi<br />
és iskolai ügyei egy minisztérium hatáskö<br />
rébe fognak tartozni. Sikerült elérnie, hogy<br />
a vallás- és közoktatási miniszter csak ka<br />
tolikus vallású lehetett, és a minisztérium<br />
I. számú katolikus ügyosztályának élén<br />
mindig magas állású katolikus egyházi sze<br />
mélynek kellett állnia.<br />
1867-ben törvénybe iktatták a zsidók<br />
polgári és politikai egyenjogúságát, de<br />
a vallásit nem. A szabad áttérést és össze-<br />
házasodást csak a bevett keresztény vallás<br />
felekezetek között tették lehetővé (<strong>1868</strong>:<br />
LIII. te). A házasságkötés és bontás válto<br />
zatlanul az egyházi hatóságok kezében<br />
maradt. Deák Ferenc utolsó képviselőházi<br />
beszédét éppen ennek a kérdésnek szentel<br />
te 1873-ban. Igyekezett ráhangolni képvi<br />
selőtársait és a kormányt, hogy valósítsák<br />
meg az állam és az egyház teljes szétválasz<br />
tását. Az akkori kormány valóban készített<br />
is egy törvényjavaslatot a polgári házasság<br />
bevezetéséről, de az uralkodó azt megvé<br />
tózta, az 1890-es évekig nem is került elő<br />
többet.<br />
Az Andrássy-kormány feladata volt<br />
a közigazgatás és az igazságszolgáltatás el<br />
választása. Horvát Boldizsár igazságügy<br />
miniszter dolgoztatta ki a bírói hatalom<br />
gyakorlásáról szóló törvényt (1869: IV. te),<br />
amellyel ez a különválasztás megtörtént.<br />
<strong>Magyarország</strong>on a közigazgatás és a bí<br />
ráskodás elválasztása azért különös je<br />
lentőségű, mert az önkormányzatok<br />
a törvénykezésből fejlődtek ki, és so<br />
káig az maradt a legfontosabb funk<br />
ciójuk; jogszabályalkotó hatáskörük<br />
volt. 1869-ben kimondták a bírák<br />
függetlenségét és a bírói kinevezést<br />
jogi végzettséghez, bírósági gyakor<br />
lathoz és bírói vizsgához kötötték.<br />
A bírák függetlensége a modern tör<br />
vénykezés egyik legfontosabb alapelve.<br />
A bírót az ítélethozatalban sem az állam,<br />
sem magánszemély nem befolyásolhatta.<br />
A király nevezte ki a bírákat, akiket az ál<br />
lam államhivatalnokoknak tekintett, fize<br />
tésükről az államkincstár gondoskodott.<br />
Sőt az elsők között rendezték a nyugdíjké<br />
pességüket is. A bírói állás összeférhetetlen<br />
volt más hivatal betöltésével, és nem lehe<br />
tett bíró országgyűlési képviselő, közigaz<br />
gatási alkalmazott, lapszerkesztő. Nem le<br />
hetett tagja politikai pártnak, nem vehetett<br />
részt gyűléseken, munkásegylet tevékeny<br />
ségében.<br />
1871-ben létrehozták az ügyészi szerve<br />
zetet is, ami szintén teljesen független volt<br />
a közigazgatástól. Az ügyészeket, a vád<br />
képviselőit éppúgy állami alkalmazottnak<br />
tekintették, mint a bírákat.<br />
Az Andrássy-kormány idején került sor<br />
az állami számvevőszék felállítására is<br />
(1870: XVIII. te). Az állami számvevőszék<br />
Polgári iskola<br />
Horvát Boldizsár, 1867 körül<br />
Az <strong>1868</strong>-as népiskolai törvény hozta létre ezt az iskolatípust. A törvény<br />
szerint hatosztályos volt a fiúk és négyosztályos a lányok<br />
számára. A századforduló után vált egységesen négyosztályossá.<br />
Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után lehetett a polgári<br />
iskolába átlépni. Elsősorban gyakorlati műveltséget kívánt nyújtani,<br />
az oktatott tárgyak között ezért volt az iskolákra általában jellemző<br />
tantárgyak mellett könyvvitel, statisztika, természetrajz, vegytan,<br />
mezőgazdaság és jog. Főleg a városok és nagyközségek jobb módú<br />
középrétegének (gazdálkodók, iparosok, kereskedők) gyermekei<br />
látogatták ezt a középfokú oktatási intézményt.
A Magyar Királyság<br />
közigazgatása, 1886-1918<br />
a kormánytól független szervezet, amely<br />
közvetlenül az országgyűléshez tartozott,<br />
és feladata a kormány költségvetési működésének<br />
ellenőrzése, illetve ellenőrizhetővé<br />
tétele volt. Az állami számvevőszék a zárszámadások<br />
révén és önálló ellenőrzésekkel<br />
tette lehetővé, hogy a parlament az ellenőrző<br />
funkcióját be tudja tölteni.<br />
Végül, de nem utolsósorban, az egyik<br />
legfontosabb feladatot a közigazgatás megszervezésejelentette.<br />
<strong>Magyarország</strong>on a legrégibb<br />
területi önkormányzati egységek<br />
a vármegyék voltak, amelyek 1848 előtt ellátták<br />
a területi adminisztrációt és jogot<br />
szolgáltattak. Emellett nagyon fontos politikai<br />
szerepet töltöttek be: közvetítették az<br />
uralkodói és az állami érdekeket, de ha<br />
kellett, „az alkotmány védőbástyájaként"<br />
szembeszálltak a Habsburgok abszolutista<br />
törekvéseivel. 1860-ban az októberi diploma<br />
elrendelte a megyék visszaállítását.<br />
A kiegyezéskor a vezető politikusok zöme<br />
a helyi igazgatást a megyék keretein belül<br />
képzelte el. Az egyik legfontosabb fel<br />
adatuk az volt, hogy a megyéket összehan<br />
golják a központi kormányzattal, és meg<br />
osszák közöttük a hatásköröket. A vita<br />
arról, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, és<br />
ha igen, hogyan, már az 1840-es évek óta<br />
folyt. Volt egy szűk kis csoport, Eötvös Jó<br />
zsef és köre, a centralisták, akik nevükhöz<br />
híven államosítani akarták a megyét telje<br />
sen. Voltak aztán a konzervatív municipa-<br />
listák, akik ragaszkodtak a régi várme<br />
gyéhez, és azok, akik fenn akarták tartani<br />
a megyerendszert, de meg is akarták refor<br />
málni. A kiegyezés után is hosszabb idő<br />
szak kellett, amíg sikerült ezeket az eltérő<br />
álláspontokat összehangolni. A rendezés<br />
csak lépcsőkben valósulhatott meg. A kor<br />
társak azt mondták, hogy először 1870-<br />
ben megvalósult a kormány és a megye
„kiegyezése", majd 1886-ban „államosí<br />
tották" a megyéket.<br />
A vármegyék hatáskörét az Andrássy-<br />
kormány idején az 1870: XLII. tc-ben,<br />
a törvényhatósági törvényben szabályoz<br />
ták. Eszerint a vármegye saját belügyeiben<br />
önállóan intézkedik, közvetíti az állami<br />
közigazgatást, és politikai ügyekkel is fog<br />
lalkozik. A politikai ügyeket a megye meg<br />
vitathatta, állásfoglalását a többi törvény<br />
hatósággal és a kormánnyal is közölhette.<br />
A törvény egyik legfontosabb rendelkezése<br />
az volt, hogy az országgyűlés által meg nem<br />
szavazott adó behajtását és újoncok kiállí<br />
tását a törvényhatóság nem köteles végre<br />
hajtani.<br />
A megyék élén főispánok álltak. A főis<br />
pánok mindig a kormány emberei voltak,<br />
igen széles jogkörrel. Mellettük az alispán,<br />
a főjegyző, aljegyzők, tiszti ügyész, a levél<br />
tárnok és az árvaszéki elnök voltak a megye<br />
legfőbb tisztviselői.<br />
A törvényhatósági törvény mellett még<br />
egy községi törvény (1871: XVIII. tc.) szü<br />
letett az Andrássy-korszakban a közigazga<br />
tás szervezése terén. A községi törvényt az<br />
élet írta, egészen pontosan Arad megye bi<br />
zottmánya 1861-ben. A jogalkotó ezt vette<br />
alapul, mert az Arad megyei községi rend<br />
tartás a kortársak szerint olyan jól sikerült,<br />
hogy több más vármegye is átvette. A ma<br />
gyar felfogás szerint a közigazgatás rend<br />
szere nem a községeken nyugodott, hanem<br />
ők alárendelt szerepben voltak a megyék,<br />
tehát a törvényhatóságok alatt. Semmilyen<br />
politikai joguk nem volt, csak a belső ügyei<br />
ket szabályozhatták saját maguk.<br />
Andrássy már magyar miniszterelnök<br />
ként sem csak a belpolitikai kérdésekkel<br />
foglalkozott, hanem birodalmi kérdések<br />
kel is, sőt időnként külpolitikával is. A ki<br />
egyezési tárgyalások idején, 1866-1867 te<br />
lén közelebbről megismerkedett Friedrich<br />
Ferdinánd Beust báróval, akit Ferenc Jó<br />
zsef 1867 decemberében az Osztrák-Ma<br />
gyar Monarchia közös külügyminiszterévé<br />
nevezett ki. Beust a birodalom osztrák felé<br />
ben alkalmas tárgyalópartnernek tűnt a ki<br />
egyezés létrehozásában. Talán pont azért,<br />
mert szász volt és nem osztrák, kívülről és<br />
más szemszögből látta a Habsburg Biroda<br />
lom belső és nemzetközi helyzetét is. Beust<br />
és Andrássy azonban nagyon eltérően ítél<br />
ték meg azt, hogy az Osztrák-Magyar Mo-<br />
Friedrich Ferdinand Beust,<br />
1867<br />
Az európai helyzet, 1870.<br />
Karikatúra
Andrássy Gyula képmása.<br />
Benczúr Gyula<br />
olajfestménye<br />
A három császár szövet<br />
sége. „A békeliga" össze-<br />
kovácsolói: Bismarck,<br />
M. D. Gorcsakov, orosz<br />
külügyminiszter és Andrássy<br />
Gyula. Karikatúra<br />
narchia milyen külpolitikát folytasson.<br />
Beust poroszellenességének köszönhette,<br />
hogy Ferenc József szolgálatába fogadta.<br />
Andrássy pedig magyar alapállásból nem<br />
helyeselte a poroszellenes külpolitikát,<br />
mert a dualista rendszerre és a magyar ér<br />
dekekre veszélyt jelentett volna az, ha a<br />
Habsburg-ház ismét vezető szerepre tett<br />
volna szert a születő Németországban. Ez<br />
zel <strong>Magyarország</strong> súlya csökkent volna, és<br />
az uralkodó visszatérhetett volna az abszo<br />
lutizmus rendszeréhez. Az osztrák belpoli<br />
tikában pedig nagyon komoly bázisa volt<br />
a <strong>dualizmus</strong>-ellenességnek, és a kiegyezést<br />
csak jobb híján vették tudomásul.<br />
1870-ben kitört a porosz-francia há<br />
ború. Franciaország volt az utolsó aka<br />
dály a német egység útjában. Európa-<br />
szerte a franciák győzelmét várták, de nem<br />
így történt, a poroszok győztek. 1871 ja<br />
nuárjában Versailles-ban - hogy még<br />
megalázóbb legyen a franciák számára -<br />
kiáltották ki a német császárságot. A Habs<br />
burgok végérvényesen kiszorultak Német<br />
országból.<br />
A porosz-francia háború nagy vissz<br />
hangot váltott ki <strong>Magyarország</strong>on. A köz<br />
vélemény a franciákkal szimpatizált, de<br />
a parlamenti politikusok többsége francia-<br />
szimpátiájuk ellenére már Andrássy politi<br />
kája mellé állt. Andrássy pedig a be nem<br />
avatkozás mellett állt ki és az 1870. július<br />
18-ai koronatanácson sikerült elfogadtat<br />
nia a semlegesség politikáját.<br />
1871-ben az Osztrák-Magyar Monar<br />
chián belül pedig a csehek látták elér<br />
kezettnek az időt, hogy a dualista rend<br />
szert trializmussá formálják. Természetesen<br />
Prága lett volna a harmadik központ. Fe<br />
renc József hajlott erre a megoldásra, mert<br />
a csehekben alkalmas erőt látott poroszel<br />
lenes politikájához, amit az osztrák-néme<br />
tekkel már nem lehetett tovább folytatni,<br />
mert a porosz győzelem után egyre erősö<br />
dött bennük a német nacionalizmus. Fe<br />
renc József 1871 elején Hohenwart grófot<br />
nevezte ki miniszterelnökké, azzal a fel<br />
adattal, hogy készítse elő a csehekkel való<br />
kiegyezést. A kísérlet végül kudarcba ful<br />
ladt, mert az osztrák-németek és a magya<br />
rok összefogtak a közös veszéllyel szem<br />
ben, Ferenc József pedig belátta, hogy<br />
kockázatos a változtatás, mert lavinát in<br />
dít el a többi nemzetiség körében. A hor<br />
vátok azonnal követelték az önálló horvát<br />
állam elismerését a Monarchián belül és<br />
a Határőrvidéken felkelést robbantottak<br />
ki. Bismarck megtalálta a módját, hogy<br />
Poroszország figyelmeztesse Ferenc Jó<br />
zsefet, nem néznék jó szemmel a szláv<br />
elem ilyen mértékű megerősítését Auszt<br />
riában. Andrássy az 1871. október 20-ai<br />
közös minisztertanácson bejelentette, hogy<br />
lemond, ha a csehekkel a kiegyezés meg<br />
történik.<br />
Végül Ferenc József az összes tényező<br />
hatására elállt szándékától. Hosszú életén<br />
keresztül többet soha semmi sem tántorít<br />
hatta el a dualista rendszer fenntartásától.<br />
1871 novemberében Beustot menesztette<br />
és kinevezte Andrássyt közös külügymi<br />
niszterré. A poroszellenes külpolitikának<br />
vége volt.
A pártviszonyok átrendeződése<br />
A kiegyezés után 1871 őszére az első len-<br />
ZA dület kifulladt. Andrássy, aki képes<br />
JL JL volt egyben tartani a kormányzó<br />
pártot, Bécsbe költözött. Deák, aki a ki<br />
egyezés megkötésekor már 64 éves volt,<br />
idősödött és egyre többet betegeskedett.<br />
Eötvös József meghalt. Horvát Boldizsár<br />
meghasonlott, csalódott, mert liberális el<br />
veit nem tudta maradéktalanul megvalósí<br />
tani és lemondott.<br />
Andrássy távozásával véget ért a kiegye<br />
zés utáni stabilitás és átmeneti korszak kö<br />
vetkezett be a magyar belpolitikában. Az<br />
1871 novembere és 1875 októbere közötti<br />
négy évben négy politikus - Lónyay Meny<br />
hért, Szlávy József, Bittó István és Wenck-<br />
heim Béla - következett egymás után a mi<br />
niszterelnöki tisztségben.<br />
Ferenc József 1871. november 14-én<br />
gróf Lónyay Menyhértet nevezte ki magyar<br />
miniszterelnökké. Lónyay érthető válasz<br />
tás volt Ferenc József részéről. Részt vett<br />
a kiegyezési tárgyalásokban, jól ismerte<br />
a bécsi politikusokat és az ottani körül<br />
ményeket. Andrássy kormányában pénz<br />
ügyminiszter volt, jól felkészült pénzügyi<br />
szaktekintély. 1870 májusa óta közös pénz<br />
ügyminiszter. Ő volt az első magyar kö<br />
zös miniszter. Az uralkodó bízott benne,<br />
mert egy pénzügyi természetű magánügy<br />
ben ő képviselte eredményesen, és sikerült<br />
rendeznie az olasz kormánnyal az elűzött<br />
itáliai Habsburg-uralkodócsaládok régóta<br />
húzódó anyagi kártalanítását is.<br />
<strong>Magyarország</strong>on ezzel szemben Lónyay<br />
nem volt népszerű. Karrierista, nyerészke<br />
dő és rideg ember hírében állt. Deák ki<br />
mondottan ellenérzésekkel viseltetett irán<br />
ta. Közszájon forgott egy anekdota arról,<br />
hogy Deáknak és Lónyaynak hasonló ka<br />
bátja volt. Egyszer a képviselőházi ruhatá<br />
ros tévedésből Lónyay kabátját nyújtotta<br />
oda Deáknak, aki megnézte, forgatta, majd<br />
azt mondta: „Ez nem az enyém. Túl nagy<br />
a zsebe."<br />
1871 őszén azonban Deák is belátta,<br />
hogy az adott pillanatban nincs megfe<br />
lelőbb ember a miniszterelnöki posztra.<br />
A határozott, agilis Lónyay nem volt meg<br />
nyerő személyiség. A nagyon heterogén<br />
Deák-pártot kellett volna egyben tartania,<br />
Emléklap az 1869-1872. évi<br />
magyar országgyűlésről
Emlékérem az 1872. évi<br />
követválasztás alkalmából,<br />
Deák Ferenc mellképével<br />
A Uoyd-palota, 1875 körül.<br />
Klösz György felvétele<br />
összekovácsolnia, amelyben viszont egy<br />
szűk csoportot leszámítva nem volt támo<br />
gatottsága. Az az alig több mint egy év,<br />
amíg miniszterelnök volt, megmutatta,<br />
hogy ő valóban alkalmatlan erre a fel<br />
adatra. Emellett az ellenzéket, elsősor<br />
ban érthetően a balközép pártot akar<br />
ta meggyengíteni. Úgy vélte, hogy ehhez<br />
a választójogi törvényt kell átalakítani<br />
és a választások lebonyolítását úgy meg<br />
szervezni, hogy az a kormánypárt többsé<br />
gét biztosíthassa.<br />
Szolgáltassunk igazságot Lónyaynak any-<br />
nyiban, hogy 1871-1872-ben már nem<br />
volt olyan politikus, aki a Deák-párt össze<br />
fogását meg tudta volna valósítani, legfel<br />
jebb egy más személyiség mellett a bomlás<br />
lett volna lassúbb. A Deák-párt gyűjtőpárt<br />
ként működött, amely azzal a céllal alakult,<br />
hogy a kiegyezés megkötését keresztülvi<br />
gye, és az első években az tartotta össze,<br />
hogy a kiegyezés adott formáját védelmezze.<br />
Zömében liberális középbirtokosokból állt,<br />
de hozzájuk csatlakoztak liberális nagy<br />
birtokosok, illetve liberális arisztokraták,<br />
mint például Andrássy és Wenckheim,<br />
ókonzervatív arisztokraták, mint Apponyi<br />
Albert vagy Sennyey Pál. Mellettük élt<br />
a pártban egy nagytőkés csoport, közülük<br />
Wahrmann Mór neve ismert, és néhány<br />
értelmiségi, akik közül a legismertebb a pub<br />
licista Falk Miksa. 1872-ben már nyolc<br />
frakcióból állt a Deák-párt, és nem volt<br />
várható, hogy bármely kérdésben egysége<br />
sen tudjon fellépni.<br />
A <strong>kora</strong>beli pártok laza tömörülések vol<br />
tak, klubpártok és választási pártok. Nem<br />
volt pártközpontjuk apparátussal, hanem<br />
egy képviselői klubot üzemeltettek vala<br />
hol Budapest belvárosában. Ide eljárhat<br />
tak az adott párthoz tartozó országgyűlési<br />
képviselők. Politizálhattak, találkozhattak<br />
a párt vezetőivel, megtárgyalhattak szemé<br />
lyi ügyeket, és időnként egy-egy fontos
kérdésben pártértekezletet tartottak. Emel<br />
lett a klub a pihenés színteréül is szolgált,<br />
a tagok kártyáztak, dohányoztak, beszél<br />
gettek, kapcsolataikat ápolták. A Deák-párt<br />
klubja a mai Dorottya utcában volt, szem<br />
ben az Akadémiával, a Lloyd palotában.<br />
A balközép párté nem messze ettől, a Ná<br />
dor utcában, a Tigris-szállóban.<br />
A pártoknak nem volt tagnyilvántartá<br />
suk, tagkönyvük. A tagok nem fizettek tag<br />
díjat. A vidéki hálózatuk egy-egy promi<br />
nens képviselő, vagy esetleg a főispán, vagy<br />
más megyei tisztségviselő körül épült ki.<br />
Életüket ott is klub formában élték. A vi<br />
déki szervezeteket két választás között csak<br />
egyszer-egyszer mozgatták meg a párt or<br />
szágos vezetői. A választások idején azon<br />
ban megélénkült az élet. Korteshadjáratok,<br />
választási beszédek, a választók megnyeré<br />
sének különböző formái - etetés-itatás -<br />
felpezsdítették az unalmas mindennapo<br />
kat. Képviselő többnyire az lehetett, kü<br />
lönösen az ellenzékben, aki saját maga<br />
elég tehetős volt egy választási kampány<br />
végigviteléhez, mert a pártok jelöltjeiket<br />
nem mindig tudták elegendő mérték<br />
ben támogatni anyagilag, bár a kormány<br />
párt mindig több anyagi és más eszközzel<br />
rendelkezett jelöltjei segítésében. Egy-egy<br />
népszerű ellenzéki ennek ellenére a kor<br />
mány politikájával való elégedetlenség okán<br />
szegényes választási keretből is befutó le<br />
hetett. Az 1872-es választásról pedig a kor<br />
társaktól tudhatjuk, hogy Lónyayék na<br />
gyon sok pénzt költöttek a választási<br />
hadjáratra.<br />
Lónyaynak nem sikerült keresztülvinni<br />
a parlamentben a választójogi reformot,<br />
amellyel a választásra jogosultak számát<br />
akarta korlátozni. A választójogi törvény<br />
javaslat vitája idején került sor az első obst-<br />
rukcióra a magyar országgyűlésben. Mivel<br />
az ellenzék másként nem tudott célt érni<br />
Lónyayval szemben, az agyonbeszélés tak<br />
tikáját alkalmazták. Lónyay válaszul napi<br />
két - a hagyományos délelőtti mellett késő<br />
délutáni-esti - ülés tartását rendelte el, de<br />
az ellenzéket nem tudta megtörni. 1872.<br />
A Tigris-szálló<br />
Lónyay Menyhért képmása.<br />
Olajfestmény
Részvény, <strong>1868</strong><br />
Az egyesített főváros<br />
címerének terve. Friedrich<br />
Lajos, 1873<br />
•V<br />
március 6-ától április 12-éig a törvény<br />
javaslat címe fölött vitáztak. Lónyay<br />
kénytelen volt tudomásul venni, hogy ezt<br />
a törvényjavaslatot már nem tudja letár<br />
gyaltaim az országgyűlés lejártáig rendel<br />
kezésére álló időben. Ezért végül elállt tőle<br />
és inkább arra kérte az uralkodót, hogy<br />
korábban rekessze be a parlamenti ülés<br />
szakot, hogy mielőbb ki lehessen írni a vá<br />
lasztásokat. A Deák-párt valóban győ<br />
zött az 1872-es választásokon a balközép<br />
fölött. A kormánypárt 25 mandátumot<br />
nyert az előző országgyűlési ciklushoz ké<br />
pest. (A Deák-párt 245, a balközép 1<strong>16</strong>,<br />
a 48-as párt 48 mandátummal bírt.)<br />
Tisza Kálmán, a balközép egyik vezetője<br />
és Lónyay Menyhért között nagyon rossz<br />
volt a viszony. Egymásban személyes ellen<br />
séget és vetélytársat láttak. Tisza a válasz<br />
tójogi törvényjavaslat vitájában meglátta<br />
a lehetőséget arra, hogy Lónyayt ki lehet<br />
ütni a nyeregből. Olyasmi történt, ami pél<br />
danélküli a magyar belpolitikai életben,<br />
a kormánypárt összefogott az ellenzékkel<br />
a saját soraiból kikerülő miniszterel-<br />
Jfij nök megbuktatására. Lónyay 1872.<br />
november 30-án benyújtotta a le<br />
mondását.<br />
Lónyay miniszterelnökként az<br />
ország gazdasági fejlesztését pró<br />
bálta előmozdítani. Fontosnak<br />
tartotta pénz- és hitelintézetek<br />
alapítását, hogy a vállalkozások hitelekhez<br />
juthassanak. Ő maga már az 1860-as évek<br />
elején alapító tagja volt a magyar földhitel<br />
intézetnek. Emellett az iparfejlesztést tar<br />
totta nagyon fontosnak. Nem véletlen,<br />
hogy pont az ő kormánya idején számolták<br />
fel a céheket és biztosították a szabad ipar<br />
gyakorlás jogát. Ekkor hozta az országgyű<br />
lés az első ipartörvényt (1872: VIII. te).<br />
Lónyay tehát a polgárosítást, amelyet az<br />
Andrássy-kormány az állam épületén kez<br />
dett meg, a gazdasági életben folytatta<br />
tovább. Az ő miniszterelnöksége idején<br />
nyílt meg néhány nagy vasútvonal, ame<br />
lyeknek építése persze még elődje alatt el<br />
kezdődött. 1871 végén nyitották meg az<br />
alföld-fiumei vonalat, 1872-ben a Szé<br />
kesfehérvár- Veszprém-Szombathely-Graz,<br />
a Debrecen-Szatmárnémeti-Máramaros-<br />
sziget és a Kassa-Odenberg közötti vona<br />
lakat.<br />
Még egy fontos esemény köthető Lónyay<br />
miniszterelnökségének idejéhez, Budapest<br />
főváros létrehozása. A Pest, Buda és Óbuda<br />
egyesítéséről szóló törvényt 1872-ben fo<br />
gadta el az országgyűlés. A közvetlen minta<br />
és az örökké versenytársnak tekintett város<br />
persze Bécs volt, de Budapest későbbi fej<br />
lesztésében sokat tanultak más európai<br />
nagyvárosok, Párizs, Berlin példáján is.<br />
Lónyay miniszterelnöksége idején a Deák<br />
párt bomlása felgyorsult, de 1871-1872-re<br />
az országgyűlés másik nagy pártja, a balkö<br />
zép párt is talajvesztetté vált. A balközép<br />
alakulásakor sem volt társadalmilag olyan<br />
heterogén, mint a Deák-párt, és később<br />
sem bomlott föl annyi frakcióra. Zömében<br />
középbirtokos nemesek alkották, akikhez<br />
néhány nagybirtokos társult, mint például<br />
Tisza Kálmán. Közös jellemzőjük, hogy ja<br />
varészt az ország keleti feléből származtak<br />
és túlnyomóan protestánsok voltak.<br />
Talajvesztettségüket az okozta, hogy cél<br />
jaikat, amelyeket 1867-ben kitűztek maguk<br />
elé, túlhaladta az idő. Be kellett látniuk, hogy<br />
a kiegyezést 4-5 évvel annak megkötése után<br />
már nem kell védelmezni sem az uralkodó<br />
val, sem Ausztriával szemben. A balközép
párt másik feladata 1867-ben az volt, hogy<br />
az ellenzékiséget mérsékelje, mederben tart<br />
sa, a szélsőbal táborát csökkentse. Ennek az<br />
a magyarázata, hogy a kiegyezés jól megfelelt<br />
a középnemesek és a főnemesek érdekeinek.<br />
Az alsóbb néposztályoknak nem szándékoz<br />
tak politikai jogokat biztosítani, a tömeg<br />
mozgalmaktól - mint például a demokrata<br />
körök mozgalmai vagy az alföldi szegénypa<br />
raszt mozgalmak - pedig részben féltek,<br />
részben elhatárolták magukat. Idővel azon<br />
ban egyre csökkent az esélye annak, hogy<br />
a szélbal tábora növekedjen, a tömegmoz<br />
galmak pedig elültek. A balközép ezt a funk<br />
cióját is elvesztette.<br />
Az Andrássy-kormány mindent meg<br />
valósított, amit a balközép párt 1867 jú<br />
niusában kiadott részletes és liberális<br />
programjában elérendő célként megfogal<br />
mazott. Az 1872-es választás még az 1869-<br />
esnél is nagyobb választási kudarcot ho<br />
zott a balközép párt számára. A balközép<br />
lába alól végképp kicsúszott a talaj és poli<br />
tizálása öncélúvá vált. Az 1872-es válasz<br />
tástól a fúzióig eltelt három év már csak<br />
kínlódás volt, kiútkeresés a párt kilátásta<br />
lan helyzetéből.<br />
Az 1872-es választások után a balközép<br />
vezetői számára is egyértelművé vált,<br />
hogy választások útján nem tudnak kor<br />
mányra kerülni. Rájöttek arra, hogy új<br />
taktika kell, mert lassanként a párt tagjai<br />
is kezdték megelégelni az öt éve folytatott<br />
hiábavaló közjogi küzdelmet. Már a vá<br />
lasztások alatt is kiléptek néhányan és<br />
egyes Deák-pártiakkal összefogva megala<br />
kították a reformpártot. Szép lassan kiala<br />
kult az az irányvonal, amely a Deák-párt<br />
tal való megegyezés útját egyengette.<br />
1872 végén Ferenc József Szlávy Józse<br />
fet, Lónyay kormányának kereskedelemügyi<br />
miniszterét nevezte ki miniszterelnökké.<br />
Szlávy még megpróbált tiszta Deák-párti<br />
kormánnyal kormányozni, de az egyre na<br />
gyobb gazdasági bajokon nem sikerült át<br />
vergődnie. Ráadásul 1873-ban tőzsdekrach<br />
ütött be Bécsben. Cégek sora jutott csődbe,<br />
és a válság <strong>Magyarország</strong>ra is átterjedt.<br />
Emellett óriási botrány kerekedett a<br />
Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó vasútvonal,<br />
a keleti vasút építése körül. Egy külföldi fő<br />
vállalkozó többrendbeli csalással 20 millió<br />
forint körüli összeget emelt ki a társaság<br />
pénztárából. Ez óriási pénz volt, ha azt vesz-<br />
szük alapul, hogy 1875-ben például egy ez<br />
redesnek évi 3000 forint volt a fizetése és<br />
a magyar állam még 1910-ben is csak - fo<br />
rintra átszámolva, mert akkor korona volt<br />
a hivatalos fizetőeszköz - 15 millió forintot<br />
költött az összes állami alkalmazott nyug<br />
ellátására. A magyar állam és Szlávy kor<br />
mánya azért került bajba, mert a meg<br />
maradt összegből nem lehetett befejezni<br />
a vasút építését. Ugyanakkor nagyon sok<br />
nyugat-európai kisrészvényes pénze is ben<br />
ne feküdt az üzletben. Az építkezés botrá<br />
nyai nemzetközivé terebélyesedtek. A ma<br />
gyar hitelélet megingását vonták maguk<br />
után és az a veszély fenyegetett, hogy az or<br />
szág kénytelen lesz fizetésképtelenséget be<br />
jelenteni. A korszakban a vasútvonalak ka<br />
matgaranciával épültek, azaz a magyar<br />
állam garantálta a befektetőnek a bizonyos<br />
mértékű megtérülést. Az is kiderült, hogy<br />
ez a vállalat több mint 13 millió forintot<br />
vett fel az állami költségvetésből kamatbiz-<br />
Szlávy József, 1880 körül.<br />
Ellinger Ede felvétele
Ghyczy Kálmán (1808-1888)<br />
Ghyczy Kálmán képmása<br />
A Der Krach! karikatúrája<br />
a Bittó-kormány<br />
dilemmájáról, hogy melyik<br />
bankhoz forduljon kölcsönért,<br />
1874. október 11.<br />
Jogot végzett, ügyvédi vizsgát tett. Politikai pályája jelentős részben Komárom<br />
vármegyéhez kötődik. 1833-ban lépett a vármegye szolgálatába, 1843-ban<br />
országgyűlési követe, majd 1844-ben első alispán lett. 1847-ben személynöki,<br />
majd nádori ítélőmesterré nevezték ki.<br />
A Batthyány-kormány igazságügyi államtitkára volt Deák Ferenc miniszter mel<br />
lett. Nagyon jól ismerte a külföldi jogi irodalmat. Az 1848-as törvények közül ő ír<br />
ta a III. és az V. törvénycikkeket, a felelős magyar kormány kinevezéséről és<br />
az országgyűlési képviselők választásáról. 1849-ben visszavonult a birtokára.<br />
1861 -ben a képviselőház elnöke lett. A határozati párthoz tartozott, de kezdettől<br />
azon fáradozott, hogy Deák és Tisza között közvetítsen. 1865-től a baloldal,<br />
majd az abból kinövő balközép párt egyik vezére volt. 1873-ban kilépett a balkö<br />
zép pártból, megalakította a középpártot, és Bittó István kormányában elvállalta<br />
a pénzügyminiszteri tisztet. Az 1875. márciusi pártfúziótól 1879-ig ismét a kép<br />
viselőház elnöke volt. 1885-ben a főrendiház tagjává nevezte ki Ferenc József.<br />
tosítás címén. Az ellenzék a kialakult hely<br />
zetért a kormányt hibáztatta, és dagadt<br />
a belpolitikai botrány. Szlávy lemondott.<br />
A politikai közhangulat már 1874 elején<br />
koalíciós kormányt várt. Ferenc József is<br />
mételten Szlávyt bízta meg a kormányala<br />
kítással, de azt a feladatot kapta az uralko<br />
dótól, hogy Deák-párti-balközépi koalí<br />
ciós kormányt alakítson. Szlávy ezt meg<br />
próbálta, de olyan feltételeket szabott Tisza<br />
Kálmánnak, amelyeket Tisza nem fogad<br />
hatott el, így a koalíciós kormány terve<br />
megbukott. Szlávy ismét lemondott.<br />
Ghyczy Kálmán, Tisza vezértársa, bi<br />
zalmas atyai jó barátja 1873 decemberé<br />
ben kivált a balközép pártból és megalakí<br />
totta a középpártot, azzal a céllal, hogy<br />
a két nagy párt fúzióját előkészítse. 1874<br />
elején sokan gondolták, hogy Ghyczy lesz<br />
a következő miniszterelnök, de nem ez<br />
történt. Deák Ferenc tanácsára Ferenc Jó<br />
zsef Bittó Istvánt, a képviselőház elnökét<br />
nevezte ki. Bittó Deák régi barátja és bi<br />
zalmas híve volt. Nem szívesen vállalta<br />
a miniszterelnöki megbízást és kormányát<br />
átmenetinek tekintette. A Bittó-kormány<br />
túlnyomóan Deák-pártiakból alakult, de<br />
a pénzügyminiszteri tárcát az ország ne<br />
héz gazdasági helyzetében senki nem<br />
akarta elvállalni. Ferenc József végül Ghy<br />
czy Kálmánt kérte föl pénzügyminiszter<br />
nek, és ő némi habozás után elvállalta ezt<br />
a hálátlan feladatot.<br />
Ghyczy Kálmán megpróbálkozott az ál<br />
lamháztartás rendbehozatalával, adóeme<br />
léssel és új adófajták kivetésével. A helyzet
azonban nagyon kedvezőtlen volt és végül<br />
az idő is kevés, amit a miniszteri székben<br />
töltött; nem járt sikerrel. A Bittó-Ghyczy-<br />
kormány megvalósította viszont a válasz<br />
tójog reformját, ami két évvel korábban<br />
Lónyaynak a balközép ellenállása miatt<br />
nem sikerült. A balközép ezúttal nem állt<br />
ellent és a választójogot szűkítették. Meg<br />
változtatták a cenzust és kizárták az adó<br />
hátralékosokat. Ettől kezdve a lakosságnak<br />
hozzávetőlegesen 6-6,5 százaléka rendel<br />
kezett választójoggal.<br />
Bittó 1875 februárjában leköszönt. Mi<br />
re Wenckheim Béla báró kormányalakítá<br />
si megbízást kapott, már kialakult a meg<br />
oldás. A koalíciós kormány eszméje végleg<br />
a múlté volt, Ferenc József és a vezető ma<br />
gyar politikai erők a Deák-párt és a bal<br />
közép fúziójában gondolkodtak. A balkö<br />
zép és Tisza Kálmán erejét és a Deák-párt<br />
gyengeségét jelzi az a tény, hogy Tiszának<br />
sikerült elérni egy új párt létrejöttét. A bal<br />
közép nem olvadt be a Deák-pártba, ha<br />
nem a két párt összeolvadt és létrejött<br />
a Szabadelvű Párt. A fúzió dátuma 1875.<br />
március 1-je volt.<br />
A balközép pártban is akadtak olyanok,<br />
akik helytelenítették a Deák-párttal való fú<br />
ziót, az ellenzékiség feladását, és a 48-as<br />
párttal való együttműködést szorgalmaz<br />
ták, ők 1874 februárjában a 48-as párttal<br />
egyesülve megalakították az egyesült közjo<br />
gi ellenzéket, amely alig egy hónap múlva<br />
Mocsáry Lajos vezetésével 48-as független<br />
ségi párt néven alakult párttá. A Deák-párt<br />
ból is kivált a konzervatív csoport, Sennyey<br />
Pál vezetésével. Ők jobboldali ellenzéki<br />
pártot alapítottak.<br />
Tisza meghatározhatta, hogy hány volt<br />
balközépi kerüljön be a Wenckheim-kor-<br />
mányba. Ő maga belügyminiszter lett. Fel<br />
adata volt az 1875. évi választások előkészí<br />
tése. A Wenckheim-kormány lényegében<br />
véve a szabadelvű párti kormányzat hata<br />
lomra kerülését, Tisza Kálmán miniszter<br />
elnökségét volt hivatva előkészíteni.<br />
Tisza Kálmán jó taktikus volt. Nem<br />
akart másodhegedűs lenni, a Deák-párti-<br />
Részletek a Szabadelvű Párt programjából<br />
„Első feladatának tűzi ki a kormány, hogy az államháztartást és ezzel<br />
kapcsolatban az ország kormányzatát rendezze. E kitűzött cél eléré<br />
se szempontjából mindenekelőtt szükségesnek tartja, hogy először<br />
életbe léptesse az állam feladatainak veszélyeztetése nélkül lehetsé<br />
ges legnagyobb takarékosságot [...]<br />
2. a központon kezdve le a községig rendezze a szorosabb értelem<br />
ben vett közigazgatást, ...a pénzügyi igazgatást és az igazságszol<br />
gáltatás némely teendőit [...]<br />
4.-szer. a vasútügynek általában rendezése [...]<br />
6-szor az adótételek emelése nélkül is a jövedelmek felfokozását<br />
eszközölje oly intézkedések által, melyek a fennálló jövedelmeknél<br />
meggátolják az államkincstár megkárosítását, az államvasutaknak,<br />
ha másképpen nem lehetne, részben vagy egészben bérbeadás útján<br />
is jövedelmezőbbé tétele által, az államerdők célszerűbb kezelése által,<br />
a bányáknak a lehetőség beálltával el- vagy bérbeadása, a vasművek,<br />
kőszénbányák és gyári vállalatok oly kezelésének életbeléptetése<br />
által, hogy azok az államkincstárnak legalább terhére ne váljanak.<br />
7-szer életbeléptettessék a törvényhatósági házipénztár, ami, ha az<br />
állampénztár jelen helyzetében részben újabb terhet ró is az állam<br />
polgáraira, egyúttal az önkormányzat igényeinek felel meg [...]<br />
8-szor érvényesíttetvén azonnal a vám- és kereskedelmi szövetségre<br />
vonatkozólag a törvényben adott jogok, oda törekedjünk, [...], történ<br />
jenek meg a fogyasztási adókra nézve a magyar kincstár érdekében<br />
levő és az igazság és méltányosságnak megfelelő intézkedések.<br />
9-szer azonnal kezébe véve a bankkérdést, azt az ország senki által<br />
kétségbe nem vont jogának, érdekeinek megfelelőleg, a lehetőségig<br />
mielőbb megoldja,<br />
10-szera 153 milliós kölcsön refundálására, illetőleg törlesztésére<br />
való javaslatot készítsen az államjószágok értékesítésére nézve."<br />
Budapest, 1875. március 1.<br />
balközépi koalíciónak ezért állt ellen olyan<br />
makacsul. Kivárta a megfelelő időt, ami<br />
kor első ember lehet. Ez 1875-ben követ<br />
kezett be.<br />
Az uralkodó azonban még hónapo<br />
kig ellenállt, hallani sem akart arról<br />
az emberről, akit az udvarban rebellis<br />
nek tekintettek és „Sobrinak" csúfoltak.<br />
Andrássy Gyula szerelte le Ferenc Jó<br />
zsef ellenállását, aki végül 1875. október<br />
20-án kinevezte Tisza Kálmánt minisz<br />
terelnökké.
Tisza Kálmán (1830-1902)<br />
Tisza Kálmán miniszterelnöksége<br />
Tisza Kálmán 45 éves volt a miniszter<br />
elnöki kinevezésekor. Energikus, meg<br />
lehetősen határozott és erős jellem.<br />
Az emberek vagy szerették, vagy gyűlölték,<br />
közönyt nem tudott kiváltani. 1875-ben<br />
nagyon nagy volt vele szemben a várakozás<br />
és neki volt is elképzelése arról, hogyan kell<br />
az országot kivezetni a válságból. A kor<br />
mányt nem alakította át, Tisza mindenkit<br />
átvett, beleértve Wenckheimet is, aki a ki<br />
rály személye körüli miniszter tárcáját<br />
kapta. Formálisan tehát csak annyi történt,<br />
Tisza Kálmán, 1875 körül.<br />
1830. december 10-én<br />
született Geszten.<br />
A szabadságharc idején<br />
segédfogalmazóként<br />
dolgozott a vallás- és<br />
közoktatásügyi minisztériumban.<br />
A bukás után<br />
a család elmenekítette<br />
két fiútestvérével együtt.<br />
Németországban, Belgiumban<br />
és Angliában<br />
jártak, egyetemi szemesztereket<br />
látogattak.<br />
1859-ben lépett a politi<br />
Ellinger Ede felvétele<br />
ka porondjára, a protestáns<br />
pátens ellen elmondott beszédével. 1861-től a határozati<br />
párt tagja volt, nagybátyja, Teleki László halála után<br />
a párt vezetője lett. Majd az ebből kinövő ellenzéki balközép<br />
pártot vezette Ghyczy Kálmánnal. 1861 -tői 1901 -ig<br />
országgyűlési képviselő volt.<br />
1875-ben a balközép fuzionált a Deák-párttal. Tisza Kálmán<br />
a Szabadelvű Párt első embere lett, bár formailag<br />
a pártelnöki tisztet sosem ő töltötte be. 1875-1890 között<br />
miniszterelnök volt, és párhuzamosan belügyminiszter.<br />
Amikor a fúzió miatt elvfeladással és köpönyegforgatással<br />
hogy Tisza és Wenckheim a miniszterta<br />
nács üléstermében helyet cseréltek az asz<br />
talnál.<br />
A képviselőház elnöki tisztébe besegítette<br />
régi vezértársát, Ghyczy Kálmánt. Végre<br />
hajtott jó pár főispáncserét. A minisztériu<br />
mok államtitkárai a szokásnak megfelelően<br />
éppúgy lemondtak a kormányváltozáskor,<br />
mint a főispánok, de nem mindegyikük le<br />
mondását fogadták el.<br />
A válságból való kilábaláshoz szükséges<br />
döntések meghozatalát nagyban elősegí-<br />
vádolták, azt mondta: „Jobban szeretem a hazámat,<br />
mint elveimet."<br />
Rendkívül jó taktikai érzékkel volt megáldva. A képviselő<br />
házban szakított a korszakban szokásos, szépen felépített,<br />
szóvirágoktól hemzsegő beszédekkel. Racionális ember<br />
volt, a beszédei is ehhez igazodtak. Ügyes és eredményes<br />
debatter (vitatkozó) volt. Bár miniszterelnöksége alatt<br />
az uralkodó egyik legbizalmasabb emberévé vált, a grófi<br />
címet nem volt hajlandó elfogadni. „Mindig többet ér<br />
egy magyar nemes, mint egy osztrák gróf" - mondta.<br />
Jószívű, családszerető és puritán ember volt. Puritánsága<br />
életvitelében, és például öltözködésében is megnyilvánult.<br />
Emiatt sokszor volt gúny tárgya. Az ellenzék politikusai<br />
és újságírói gyakran támadták politikáját, vitriolos pamf<br />
leteket írtak róla, ilyenkor személyét sem kímélték.<br />
A politikán kívül az irodalom érdekelte. Jókai regényeit<br />
és Vörösmarty költeményeit nagyon szerette. Mikszáth-<br />
nak gyűjtött „jóízű kiszólásokat" és „magyar specifiku<br />
mokat", amelyeket az író fel is használt.<br />
Élete végéig megmaradt benne a politikai kettősség,<br />
hadakozott benne a kuruc és a labanc, „mikor a kuruc<br />
akarna belőle előjönni, a labanc rendesen (rendszerint)<br />
visszaparancsolja" - írta róla Mikszáth.<br />
1902. március 23-án hunyt el. A geszti családi sírbolt<br />
ban van eltemetve.
Széli Kálmán (1843-1915)<br />
1867-ben Vas vármegyében szolgabíró, 1869-től 1911-ig a szentgotthárdi<br />
kerület országgyűlési képviselője volt, Deák-párti, majd szabadelvű párti,<br />
1906-tól alkotmánypárti programmal. 1875-1878 között pénzügyminiszter<br />
volt. Utána a gazdasági életben tevékenykedett, megalapította a Jelzálog<br />
Hitelbankot, amelynek vezérigazgatója, majd elnöke volt.<br />
Családja révén is nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezett mind a Szabadelvű<br />
Pártban, mind az ellenzéki oldalon. Deák Ferenc gyámleánya, Vörösmarty<br />
Mihály lánya, Ilona volt a felesége. Deák hatására kezdett fiatal korában közgazdaságtant<br />
tanulni. Deák azzal érvelt, hogy túlságosan sok a jurátus<br />
<strong>Magyarország</strong>on és kevés a jól képzett közgazdász.<br />
Széli Kálmán maga is gazdálkodott, 400 holdas birtokán mintagazdaságot<br />
létesített. Állattenyésztéssel és erdőgazdálkodással foglalkozott, gyümölcsösei<br />
és konyhakertészete osztrák piacokra is termeltek. A birtokok a Nyugat-<br />
Dunántúlon, a határ közelében, Rátótón és Gasztonyban voltak.<br />
1899-től 1903-ig miniszterelnök volt. 1906-ban az ifjabb Andrássy Gyula által<br />
vezetett disszidens csoporthoz csatlakozott. A koalíció idején az Alkotmánypárt<br />
elnöke volt. A koalíció bukása után a politikától végleg visszavonult,<br />
de a gazdasági tevékenységet tovább folytatta.<br />
tette az a tény, hogy a két nagy párt egyesü<br />
lése folytán olyan politikai konstelláció<br />
alakult ki a parlamentben, hogy nem kel<br />
lett az energiát politikai csatározásokra<br />
fordítani. Az erőket a gazdaság fejlesztésére<br />
lehetett koncentrálni. Tisza Kálmán rend<br />
kívül alkalmas személy volt erre a fel<br />
adatra. Mindenekelőtt azért, mert nagyon<br />
gyakorlatias gondolkodású volt és döntés<br />
képes. Programja is ennek megfelelően<br />
alakult, nem a politikai felépítmény kérdé<br />
se foglalkoztatta, hanem a gazdaság. Ő ma<br />
ga úgy ítélte meg saját magát és korát, hogy<br />
most nem forradalmi időkre, hanem a bé<br />
kés építőmunka korszakára van szüksége<br />
az országnak. Jól ítélte meg, amint azt<br />
15 évi kormányzása bizonyította.<br />
Széli Kálmán pénzügyminiszter először<br />
is annak látott neki, hogy újabb kölcsönöket<br />
szerezzen és a régi kölcsönöket előnyösebbé<br />
konvertálja. <strong>Magyarország</strong> ugyanis még<br />
1873-1874-ben 153 millió forint államköl<br />
csön felvételére kényszerült és ezt a kölcsönt<br />
nagyon előnytelen feltételekkel kapta. Széli<br />
Kálmánnak a rövid lejáratú hiteleket sike<br />
rült hosszú lejáratúvá konvertálni, és egy<br />
bankkonzorciummal köthetett szerződést.<br />
A konzorcium a szerződésben kötelezte<br />
magát pénztári tartalékalap teremtésére,<br />
vasutak segélyezésére és arra, hogy annak<br />
a járadékkölcsönnek a felét, amelyet a ma<br />
gyar állam felvesz a 153 milliós kölcsön<br />
konvertálásának a megkezdésére, átveszi, il<br />
letve az állampénztárba befizeti.<br />
Tisza Kálmán kormánya nagy súlyt he<br />
lyezett azokra a kereskedelmi egyezmények<br />
re, amelyeket az Osztrák-Magyar Monar<br />
chia kötött valamelyik fontos európai<br />
kereskedelmi partnerrel, például Olaszor<br />
szággal, Angliával, Franciaországgal, Német<br />
országgal vagy Spanyolországgal. Ezekben<br />
is a magyar gazdasági érdekek védelmét<br />
tartották szem előtt, ami azért nem volt<br />
egyszerű, mert a birodalom másik felének<br />
az érdekei gyakran homlokegyenest ellen<br />
keztek a magyar gazdasági érdekekkel.<br />
Széli Kálmán. Benczúr Gyula<br />
olajfestménye után<br />
Kiemelt fontosságot tulajdonítottak az<br />
Ausztria és <strong>Magyarország</strong> között fennálló<br />
vám- és kereskedelmi egyezménynek,<br />
a szerződés 10 évente esedékes megújítá<br />
sának. A Tisza-kormány 1875 novembe<br />
rében felmondta az Ausztriával 1867-ben
Deák Ferenc végpercei,<br />
1876. január 28.<br />
a kiegyezés részeként kötött vám- és keres<br />
kedelmi szerződést, mert <strong>Magyarország</strong><br />
számára előnyösebb feltételeket szeretett<br />
volna elérni a fogyasztási adók és a vámta<br />
rifa területén. Azt a kérdést is felvetették,<br />
hogy egyáltalán fenntartható-e a közös vám<br />
terület. (Ez a kérdés a századforduló nagy<br />
belpolitikai viharaiban kulcskérdéssé nőtte<br />
ki magát.) <strong>Magyarország</strong> szabad kereske<br />
delmet akart, Ausztria viszont ipari védő<br />
vámokat.<br />
A tárgyalások már javában folytak,<br />
amikor 1876 tavaszán előkerült az önálló<br />
jegybank ügye. A kiegyezési törvény biz<br />
tosította <strong>Magyarország</strong> számára az önálló<br />
jegybank felállításának és a bankjegykibo<br />
csátásnak a lehetőségét, amelytől azonban<br />
<strong>Magyarország</strong> a vám- és kereskedelmi szer<br />
ződésben átmenetileg eltekintett, fenntart<br />
va magának a jogot, hogy szükség esetén<br />
megvalósítsa.<br />
<strong>Magyarország</strong> a vám- és kereskedelmi<br />
tárgyalásokban több kérdésben engedni<br />
kényszerült. Elfogadta például a mérsékelt<br />
ipari védővámok bevezetését. Igaz, hogy<br />
cserébe a gabona-, liszt- és állatvámokat<br />
<strong>Magyarország</strong>nak megfelelően állapították<br />
meg. Felemelték a Monarchia területére<br />
behozott luxuscikkek - mint a kávé, ka<br />
kaó - utáni pénzügyi vámokat, amely Ma<br />
gyarországnak volt előnyös, mert ezekből<br />
Ausztriában fogyasztott többet a lakosság,<br />
és ezeket a vámokat egészében a közös<br />
költségek fedezésére fordították. De nem<br />
sikerült elérni, hogy a fogyasztási adókat<br />
ne a termelő, hanem a fogyasztó javára<br />
szedjék be.<br />
A tárgyalások ilyen alakulása oda veze<br />
tett, hogy a kormányból kivált Simonyi La<br />
jos báró, a kereskedelemügyi miniszter,<br />
akit Tisza semmivel nem tudott meg<br />
győzni a maradásról. Simonyi csoportja a<br />
Szabadelvű Pártból is kivált. A képviselő<br />
házban 1877 elejére nagyon elmérgesedett<br />
a helyzet. A Szabadelvű Párt mellett há<br />
rom kisebb párt foglalt helyet a parlament<br />
ben, a szélbal utódja, amelynek ekkor hiva<br />
talos neve függetlenségi párt volt, a 48-as<br />
párt és a konzervatívok. A függetlenségiek<br />
és a 48-asok egyik kedvenc céltáblája a mi<br />
niszterelnök volt. Igen éles hangú vitákat<br />
folytattak Tiszával, sokszor durva hang<br />
nemben. A konzervatívok sokkal ritkáb<br />
ban vettek részt a vitákban és akkor is ke<br />
vésbé élesen.<br />
A belpolitikai válság a gazdasági kiegye<br />
zési tárgyalások miatt egyre inkább nőtt,<br />
mígnem Tisza 1877. február 10-én beje<br />
lentette a kormány lemondását. A lemon<br />
dást azzal indokolta, hogy tárgyalásaik a<br />
bankkérdésben nem vezettek eredményre.<br />
A képviselőház üléseit az új kormány kine<br />
vezéséig felfüggesztették. Az uralkodó két<br />
hét múlva azonban ismét Tisza Kálmánt<br />
nevezte ki miniszterelnökké, miután hoz<br />
zájárult ahhoz, hogy az osztrák bankot dua-<br />
lizálják, vagyis a paritás elve alapján osztrák<br />
és magyar vezetés alá helyezzék. Az addigi<br />
osztrák nemzeti bankból hivatalosan is, el<br />
nevezésében is osztrák-magyar banktár<br />
sulat lett.<br />
A kétéves tárgyalássorozat végére csak<br />
1877 decemberében került pont. Tisza egy<br />
általán nem volt népszerű a közvélemény<br />
szemében. Budapest utcáin tüntetés volt.<br />
A miniszterelnöki palotához vonultak a<br />
várba, ahol a kormányelnöki palota né<br />
hány ablakát kövekkel bedobálták. Jellem-
ző Tiszára, hogy a kövekből néhányat el<br />
tett, ahogy ő mondta a képviselőházban,<br />
„örök emlékül". A dolgok következménye<br />
az lett, hogy Tisza kezdeményezésére Bu<br />
dapest főváros területén átmenetileg betil<br />
tottak minden utcai tüntetést, és vidéken is<br />
72 órával előre kellett bejelenteni az addigi<br />
24 órával szemben, és csak akkor lehetett<br />
engedélyezni, ha megbízható helybéli la<br />
kosok kérték a népgyűlés megtartását.<br />
Röpiratok születtek Tisza ellen. Hason<br />
lították Napóleonhoz, Béccsel szembeni<br />
kudarcát pedig a „Grandé Armée" veresé<br />
géhez. Fölrótták neki, hogy a miniszter<br />
elnöki kinevezés nem volt hatással szoká<br />
saira és modorára, „a kormánynak elnöke<br />
csak oly goromba és kíméletlen, mint az el<br />
lenzék vezére volt".<br />
Tiszát ebben a helyzetben a saját taktikai<br />
érzékén és az uralkodó bizalmán túl az<br />
tarthatta meg a kormányelnöki székben,<br />
hogy nem volt megfelelő vetélytársa.<br />
Amikor már úgy nézett ki, hogy ennél<br />
nagyobb baj nem lehet, akkor jöttek a kül<br />
politikai bonyodalmak. 1878 úgy köszön<br />
tött az Osztrák-Magyar Monarchiára, hogy<br />
Oroszország győzött és előnyomulóban<br />
volt Konstantinápoly felé. Az orosz-török<br />
háború - amely egy 1875-ben kitört herce-<br />
govinai felkelésből szélesedett ki - befejezé<br />
séhez közeledett. Törökország zsugoro<br />
dott, a 19. század második<br />
létől egyre jobban kiszo<br />
rult a Balkán-félsziget<br />
ről. <strong>Magyarország</strong>on<br />
nyugtalanság honolt.<br />
A törökbarát köz<br />
hangulat - amelyet J<br />
elsősorban az mo<br />
tivált, hogy Török<br />
ország fogadta be<br />
a Rákóczi-szabad<br />
ságharc után, majd<br />
1849-ben a magyar sza<br />
badságharcok vezetőit -<br />
azt várta, hogy az Osztrák<br />
Magyar Monarchia balkáni<br />
érdekeinek védelmében végre meg<br />
támadja Oroszországot és <strong>Magyarország</strong><br />
revansot vesz az 1848-1849-es forradalom<br />
és szabadságharc leveréséért. Az ellenzéki<br />
Pesti Napló újévi vezércikkében egyenesen<br />
felszólította Tisza Kálmánt, hogy vezesse<br />
a népet az orosz ellen.<br />
Az osztrák-magyar balkáni érdekek vé<br />
delmében támadni akart Andrássy Gyula,<br />
a közös külügyminiszter is. Ebben jó part<br />
ner volt számára Tisza Kálmán. A Monar<br />
chia osztrák fele azonban nem, sem az<br />
uralkodó, sem a katonák, sem a liberális<br />
kormányzat. Leszavazták a külügyminisz<br />
tert. Andrássynak tárgyalások útján kellett<br />
77sza Kálmán fényképével<br />
díszített porcelántál,<br />
1880 körül<br />
A berlini kongresszus, 1878.<br />
Nyomat
Tisza Kálmán levele<br />
Jókai Mórhoz a pénzügy<br />
miniszter lemondásáról.<br />
1878. október3.<br />
Bosznia-Hercegovina<br />
küldöttsége I. Ferenc József<br />
előtt, 1878<br />
megállapodnia Oroszországgal a Balkán-félsziget<br />
jövőjéről, az érdekszférák elhatárolásáról.<br />
Azt kapta feladatul Ferenc Józseftől,<br />
hogy szerezze meg a Monarchiának Boszniát<br />
és Hercegovinát. Egyrészt azért, hogy<br />
Dalmáciának biztos háttere legyen, másrészt,<br />
hogy az uralkodó annyi területi veszteség<br />
után demonstrálni tudja, hogy birodalma<br />
képes a területszerzésre, terjeszkedésre.<br />
Boszniát és Hercegovinát Ferenc Józsefen,<br />
az osztrák katonai párton és Andrássyn<br />
kívül senki sem akarta az Osztrák-Magyar<br />
Monarchiában. Tisza Kálmán talán a legkevésbé.<br />
Andrássy azonban támogatást várt<br />
tőle keleti politikájához. Tisza nem volt ab<br />
ban a helyzetben, hogy ezt megtagadja, így<br />
két malomkő közé került. A magyar or<br />
szággyűlésben egymást érték az orosz-tö<br />
rök háborúra, a Balkán-kérdésre vonatko<br />
zó interpellációk, Andrássy azonban arra<br />
kérte, hogy külpolitikai megfontolásból le<br />
hetőleg kerülje el a válaszadást.<br />
A boszniai válság nem jött jókor a magyar<br />
belpolitikának, Tisza Kálmán kormányá<br />
nak. A harmadik kormányzati évre esett, ép<br />
pen az országgyűlési választások évére. Tisza<br />
elsődlegesnek az ország pénzügyi szanálását<br />
tekintette. Ezt szolgálta Széli Kálmán gaz<br />
daságpolitikája, amely bőven tartalmazott<br />
megszorító intézkedéseket, az államappará<br />
tus csökkentését, hivatal-összevonást, elbo<br />
csátásokat, kölcsönfelvételt és adóemelést.<br />
Sem Széli Kálmán, sem Tisza Kálmán nem<br />
voltak ekkortájt népszerűek.<br />
A Szabadelvű Párt megingott. 1878-ban<br />
megalakult a kiegyezés alapján álló jobb<br />
oldali ellenzéki párt, a „közjogi alapon álló<br />
egyesült ellenzék", amelynek programja<br />
Tisza Kálmán megbuktatása volt. A gazda<br />
ság azonban 1878-ra Széli Kálmán gazda<br />
ságpolitikájának köszönhetően felfutóban<br />
volt. A deficit csökkent, az egyensúly kez<br />
dett helyreállni.<br />
Ebben a gazdasági, belpolitikai helyzet<br />
ben nagyon rosszkor jött a boszniai válság,<br />
1878 nyarán pedig az okkupáció. Tovább<br />
tagolta ugyanis a Szabadelvű Pártot, újabb<br />
kilépéseket eredményezett. Tiszának And-<br />
rássyt fedeznie kellett, olyan politikát kellett<br />
folytatnia, amivel nem értett egyet. Bosznia<br />
okkupációja jelentős anyagi terheket is tett<br />
az országra, ami Széli gazdaságpolitikájának<br />
eredményességét veszélyeztette. Ezért Széli<br />
Kálmán szeptember végén lemondott, ami<br />
nek következtében a kormány is lemondás<br />
ra kényszerült. November elejéig ügyvezető<br />
volt, majd az uralkodó, minthogy nem talált<br />
más megfelelő személyt, aki vállalta volna is<br />
a kormányzást, ismét kinevezte Tisza Kál<br />
mánt miniszterelnökké.<br />
1878 azért is izgalmas év volt, mert lejárt<br />
az 1875-1878-as országgyűlés mandátuma
és választásokat kellett tartani. Tisza ért<br />
hető aggodalommal tekintett a választások<br />
elé. Ha az 1875-ben megtartott előző vá<br />
lasztásokról el lehetett mondani, hogy<br />
a <strong>dualizmus</strong> legtisztább választása volt,<br />
az 1878-asról elmondhatjuk, hogy ez már<br />
elég messze járt attól, a Szabadelvű Párt<br />
nagy összegeket fordított a bizonytalan vá<br />
lasztókerületek megnyerésére. Nem ered<br />
ménytelenül, mert győzött a választáso<br />
kon, de korábbi nagy többsége jelentősen<br />
megcsappant, 77 főnyi többségre zsugoro<br />
dott. Tisza Kálmán is megbukott hagyo<br />
mányos kerületében, Debrecen I. válasz<br />
tókerületében, ahol pedig 1861-től addig<br />
minden választáson megválasztották. Egy<br />
függetlenségi párti politikussal szemben<br />
maradt alul. Végül Sepsiszentgyörgyön<br />
választották meg és így jutott be az ország-<br />
gyűlésbe.<br />
A következő három év sem telt nyuga<br />
lomban, belpolitikai bonyodalomtól bo<br />
nyodalomig éltek. Az Egyesült Ellenzék,<br />
amely közben nevet változtatott és mérsé<br />
kelt ellenzéknek nevezte magát, nagy pro<br />
pagandát fejtett ki és elérkezettnek látta az<br />
időt a kormány leváltására. 1881 elején<br />
már meg voltak róla győződve, hogy a vá<br />
lasztásokon győzni fognak, de nem így<br />
történt. A Szabadelvű Párt nagy többség<br />
gel nyert, 235 képviselőjük jutott be az or<br />
szággyűlésbe. A Mérsékelt Ellenzék mind<br />
össze 57 mandátumot szerzett és ezzel 22<br />
helyet veszített az előző választáshoz ké<br />
pest. A Függetlenségi Párt viszont növelte<br />
helyeinek számát, 88 képviselője jutott az<br />
országgyűlésbe a korábbi 76 helyett. Raj<br />
tuk kívül 14 nemzetiségi és 19 párton kí<br />
vüli képviselő foglalhatott helyet a képvi<br />
selőházban.<br />
A Balkán 1878-1914 között
Az Első Duna-Gőzhajózási<br />
Társaság rakhelye<br />
a Széchenyi rakparton,<br />
1878. Klösz György<br />
felvétele<br />
Az 188l-es választási győzelem után a<br />
belpolitikában évekig tartó nyugalmi perió<br />
dus kezdődött. A Szabadelvű Párt meg<br />
erősödött. A gazdaság nagy léptekkel fejlő<br />
dött, a modernizáció felgyorsult. 1883-ban<br />
egy horvátországi válság robbant ki, mert<br />
a magyar kormány magyar nyelvű címer<br />
táblákat helyeztetett el horvátországi pénz<br />
ügyi épületeken, aminek következtében<br />
magyarellenes zavargások kezdődtek. Ti<br />
sza már olyan szilárdan ült a hatalomban,<br />
hogy úrrá tudott lenni ezen a válságon és<br />
végül az uralkodó is a kérdés olyan rende<br />
zése mellett döntött, amely Tisza akara<br />
tának megfelelt. A horvátországi válság<br />
rendezése után Tisza Kálmán pozíciója<br />
megingathatatlanná vált és 1889-ig sem<br />
milyen változás nem következett be ebben.<br />
Tisza Kálmán politikai hatalmát minisz<br />
terelnökségének 15 éve alatt <strong>Magyarország</strong><br />
gazdaságának a fejlesztésére használta föl.<br />
A dualista együttélés következtében sem<br />
a politikai intézményrendszer, sem a köz<br />
igazgatás rendszere egy határon túl nem<br />
volt tovább fejleszthető, mert az nem volt<br />
összeegyeztethető a két állam együttélésé<br />
vel, a <strong>dualizmus</strong> fenntartásának az igényé<br />
vel. Tisza Kálmán pedig 1875-ben a dua<br />
lizmus adott formájának a fenntartására<br />
rendezkedett be, ami együtt járt a változtat-<br />
hatatlanság - a quieta non movere - politi<br />
kájának a gyakorlásával. A gazdasági élet<br />
ben viszont egyértelműen liberális politikát<br />
folytatott, amelynek az volt a célja, hogy<br />
a gazdasági törvényalkotással elősegítse az<br />
ország kapitalizálódásának a folyamatát,<br />
megteremtse a törvényi feltételeket a gaz<br />
daság fejlesztéséhez. A 15 év alatt megalko<br />
tott több mint 600 törvénynek a döntő<br />
többsége a gazdasági életet érintette.<br />
A felzárkózás, modernizálás érdekében<br />
az államra nagy szerep várt a gazdaság fej<br />
lesztésében. A liberális magyar gazdaság<br />
politika tartózkodott a közvetlen állami<br />
beavatkozástól, de mindent megtett annak<br />
érdekében, hogy a fejlődés feltételeit, a jogi<br />
kereteket megteremtse. Igen összetett fel<br />
adat volt ennek az új jogrendnek a megte<br />
remtése, mert a gazdasági élet egészét át<br />
kellett fognia. Az agrárszférában el kellett
törölni az utolsó feudális eredetű járadé<br />
kokat és földesúri előjogokat, ki kellett<br />
alakítani a végleges polgári földbirtokvi<br />
szonyokat. Ez utóbbihoz szabályozni kel<br />
lett a telekkönyvezést, a kisajátítást, az<br />
örökösödés rendjét. Szabályozták a mező<br />
gazdaságban dolgozók munkajogi viszo<br />
nyait. Törvényt alkottak az erdőkről,<br />
a halászatról, a vízjogról, az állategészség<br />
ügyről, a talajjavításról. Mivel gyakoriak<br />
voltak az árvizek, foglalkoztak a folyók<br />
szabályozásával. Ehhez külföldről kellett<br />
szakembereket hozatni. Törvényt alkot<br />
tak a vízszabályozási társulatokról, és az<br />
állam támogatta az ennek nyomán meg<br />
alakuló ármentesítő társulatokat. Foglal<br />
koztak a mocsarak lecsapolásával, nagy<br />
alföldi területek ármentesítésével, a kör<br />
nyezet lakhatóvá, biztonságossá, termővé<br />
és egészségessé tételével. Budapesten lét<br />
rehoztak egy központi vízügyi hivatalt.<br />
ínséges esztendőkben az állam kölcsönt<br />
adott a vetőmag beszerzésére az országnak<br />
azokon a vidékein, ahol rossz volt a ter<br />
més. Az elemi csapások által sújtott embe<br />
reket segélyezték az ínségi könyörado-<br />
mány-alapból, majd amikor ez kimerült,<br />
az állami költségvetésből. Ínség miatt<br />
egész vidékeknek engedélyezett a kor<br />
mány adóhalasztást.<br />
Mind a mezőgazdaság, mind az ipar fej<br />
lesztésének előfeltétele volt a hitelviszo<br />
nyok korszerűsítése és a kereskedelem fej<br />
lesztése. Ezt a célt szolgálta többek között<br />
a váltótörvény, a csődtörvény, a földhitel<br />
intézetek létrehozásának az elősegítése.<br />
Szabályozták az értékpapírok forgalmát,<br />
a zálogüzleteket. Csatlakoztak a nemzet<br />
közi méter-mértékrendszerhez.<br />
Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt<br />
az ipar fejlesztése óriási lendületet vett.<br />
Növekedési üteme lényegesen meghaladta<br />
a mezőgazdaságét, ugyanakkor az iparból<br />
élő népesség száma mégsem nőtt úgy, hogy<br />
az átstrukturálta volna a társadalmat. Az<br />
ipar a mezőgazdaságra épült mint nyers<br />
anyagra. Vezető ágazattá az élelmiszeripar<br />
vált. Mellette a gépipar, az építőipar, a pa<br />
pír- és nyomdaipar kezdett nagyobb ütem<br />
ben fejlődni.<br />
Az 1880-as évektől Tisza kormánya tu<br />
datos ipartámogató politikába kezdett. Két<br />
hullámban, 1881-ben és 1884-ben hoztak<br />
törvényt az ipartámogatásról, amelyek<br />
ben adómentességet és különböző kedvez<br />
ményeket nyújtottak. A technika nagyará<br />
nyú fejlődése éppen ebben a korszakban<br />
nagymértékben elősegítette fejlesztő törek<br />
véseiket.<br />
A korszak motorja a vasút volt. A ki<br />
egyezés évében 2100 kilométer vasútvonal<br />
volt <strong>Magyarország</strong>on, 1890-ig viszont hoz<br />
závetőlegesen még 9000 kilométer vasutat<br />
építettek.<br />
Budapest gazdasági értelemben is egyér<br />
telműen az ország központja volt. Ide fu-<br />
A kőbányai víztározó<br />
építése, 1870. Doctor<br />
és Kozmata felvétele
A Margit híd Pest felöl, 1875<br />
A Nyugati pályaudvar építés<br />
közben, 1876. Klösz György<br />
felvétele<br />
tottak össze az utak, a vasutak, és rendkívül<br />
sok terméket szállítottak a Dunán. A pes<br />
ti Duna-parton létrehozott közraktárak<br />
mellett számtalan dolgot építettek ekkor<br />
Budapesten és a vidéki városokban is.<br />
1876-ban adták át a forgalomnak a Margit<br />
hidat, a következő évben a déli összekötő<br />
vasúti hidat. Megnyílt a Nyugati pályaud<br />
var, megépítették a Zuglói körvasutat. Ki<br />
alakították a körutakat és az Andrássy utat,<br />
amelyet ekkor még Sugár útnak hívtak.<br />
Meghatározták, hogy milyen épületek épül<br />
hetnek rajtuk. Kiépítették a rakpartokat.<br />
Csatornázták és lekövezték Budapest belső<br />
területeinek jelentős részét. Elindították<br />
az első villamosvonalat a Körúton. Fel<br />
épült az Operaház, a Zeneakadémia. Egye<br />
temi épületeket, könyvtárakat és nagyon<br />
sok egészségügyi intézményt, klinikákat,<br />
kórházakat építettek. Nagyarányú kikötő<br />
építés folyt Fiumében, és sok-sok gyár<br />
kezdte meg működését az ország különbö<br />
ző pontjain. Bővítették a szolnoki és az<br />
aradi pályaudvart, Rákoson rendező pá<br />
lyaudvart építettek, és így tovább.<br />
A közlekedés fejlesztése mellett megjelent<br />
egy új gazdaságélénkítő eszköz, a távközlés.<br />
Baross Gábor, a közlekedési miniszter volt<br />
az, aki felismerte a telefon jelentőségét.<br />
Ő hívta föl a minisztertanács figyelmét arra,<br />
hogy a távbeszélő a „közlekedési intézetek<br />
sorában" mindinkább nagyobb tért foglal el.<br />
Elsősorban a kereskedelmi és tőzsdei körök<br />
szorgalmazták, hogy Budapestet és Bécset<br />
kössék össze távbeszélővel, amit 1889-ben<br />
meg is valósítottak. A távbeszélőt mind a két<br />
ország területén állami intézmény gyanánt<br />
és állami költségen létesítették. Baross kez<br />
deményezésére még néhány nagyobb vá<br />
rosban - Fiúméban, Kassán, Sopronban,<br />
Kolozsváron és Eszéken - közhasználatú<br />
távbeszélőket állítottak föl, és az állam<br />
megvette Puskás Tivadartól telefonvállala<br />
tát és a törlesztési időre, azaz 1917-ig bérbe<br />
adta az eredeti tulajdonosnak.
Baross Gábor. Barabás<br />
Miklós olajfestménye<br />
Tisza Kálmán a gazdaság fejlesztése<br />
mellett még a közigazgatás fejlesztésének<br />
a kérdéseivel foglalkozott. A közigazgatás<br />
polgárosításának a harmadik hulláma az<br />
ő nevéhez fűződik. Egy új koncepciót dol<br />
goztatott ki és megkezdte a törvényható<br />
ságok rendezésének a folyamatát. 1876-ban<br />
felszámolta az addigi kiváltságos kerüle<br />
tek, mint a Jászkun kerület, a hajdú kerület<br />
vagy a szász és székely székek területi kü<br />
Baross Gábor (1848-1892)<br />
Jogot végzett a pesti egye<br />
temen, majd Trencsénben<br />
lett megyei tisztviselő. 1875-<br />
től volt szabadelvű párti<br />
képviselő. 1883-tól közleke<br />
dési államtitkár, 1886 végé<br />
től 1889 júniusáig közmun<br />
ka- és közlekedésügyi<br />
miniszter. Ekkortól a tárcák<br />
átszervezése miatt kereske<br />
delemügyi miniszter volt ha<br />
láláig, 1892. május 8-ig.<br />
Az ő nevéhez fűződik a vasútvonalak nagy részének az ál<br />
lamosítása, a vasúti hálózat, a vagon- és mozdonypark<br />
további fejlesztése. Ő dolgoztatta ki és vezette be a vasúti<br />
zónatarifa-rendszert, amellyel a nagy távolságokra leszállí<br />
totta a személyi viteldíjat, hogy sokan tudják igénybe venni<br />
lönállását és betagolta őket a vármegyékbe.<br />
A cél az volt, hogy az ország egész területén<br />
egységesen megyerendszert alakítsanak ki<br />
és az addigi kiváltságos kerületeket is a me<br />
gyei rendszerbe illesszék.<br />
a vasutat. A teheráru-díjszabást is átalakította, hogy a me<br />
zőgazdasági termények is versenyképesek legyenek a pia<br />
cokon. Ez a rendelkezése az iparfejlesztés és a kereske<br />
delem érdekeit is szolgálta. Az ő minisztersége idején<br />
építették ki Fiume kikötőjét, folytatták a Vaskapu szabályo<br />
zását. Baross gondot fordított a dunai hajózás és a magyar<br />
tengerhajózás fejlesztésére. Ekkor született az első modern<br />
úttörvény is. Tanonciskolákat és ipari szakiskolákat létesí<br />
tett, amellyel az ipari szakoktatás fejlesztésének ügyét<br />
szolgálta.<br />
Baross Gábor egyesítette a postát és a távírdát. Ő alapí<br />
totta a Postatakarék-pénztárat.<br />
A kortársak is elismeréssel adóztak a közlekedés és hír<br />
közlés terén végzett kimagasló tevékenységének. A fővá<br />
ros még életében róla akarta elnevezni az addigi Stáció<br />
utcát, de Baross nem egyezett bele, így a Baross utca<br />
1892. május 12-e óta viseli az ő nevét.<br />
A vármegyei rendszer önkormányzati el<br />
ven épült föl, tehát a megyék apparátusa<br />
megyei volt és nem állami. Vagyis egysze<br />
rűen fogalmazva, a megyei adminisztrációt<br />
nem az állam fizette és ők természetesen<br />
A Sugár (Andrássy) út<br />
a Városliget felől,<br />
7880 körül. Klösz György<br />
felvétele
Puskás Tivadar (1844-1893)<br />
A telefonközpont és a telefonhírmondó<br />
feltalálója. Iskoláit Bécsben végezte, de<br />
a bécsi Politechnikumot apja halála miatt<br />
nem fejezhette be. 1877-ben Amerikába<br />
utazott Edisonhoz, aki felkarolta a telefonközpont<br />
ötletét, és Puskás Tivadar<br />
néhány éven át Edison munkatársa volt,<br />
később ügyeinek európai képviselője.<br />
Puskás 1878-ban Bostonban, 1879-ben<br />
Párizsban létesítette az első telefonközpontot.<br />
1887-ben bevezette a multiplex<br />
Puskás Tivadar<br />
kapcsolószekrényeket, ami korszakalkotó<br />
jelentőségű találmány volt a telefonközpontok fejlődésében. 1893ban<br />
Budapesten helyezte üzembe a vezetékes hír- és műsorközlő berendezését,<br />
a Telefonhírmondót, ami a rádió előfutárának tekinthető.<br />
Buda rendőrkapitány'!<br />
pecsétje<br />
nem voltak állami alkalmazottak. Tisza Kálmánnak<br />
nem állt szándékában teljesen államosítani<br />
a közigazgatást, viszont racionálisabbá<br />
és szakszerűbbé akarta tenni.<br />
A megyék önállóságát ezért fenntartotta, de<br />
igyekezett működésüket a kormány számára<br />
ádáthatóvá és befolyásolhatóvá tenni.<br />
Ennek eszköze volt a közigazgatási bizottság<br />
megteremtése, amely egyébként a szakszerűség<br />
irányába is hatott, valamint a kormánytól<br />
függő főispánok hatalmának a növelése,<br />
hatáskörének kiterjesztése. Ezek az<br />
intézkedések csak az önkormányzatiság rovására<br />
voltak megvalósíthatóak.<br />
Tisza nevéhez fűződik az országos rendőrség<br />
és csendőrség létrehozása is. Korábban<br />
ezek a tevékenységek is a megyék és<br />
nem az állam feladatát képezték, ez pedig<br />
egy polgári állammal már nehezen volt öszszeegyeztethető.<br />
Tisza Kálmán nagyon sokáig, 15 évig<br />
volt miniszterelnök és óriási hatalom<br />
összpontosult a kezében. Már a kortársak<br />
is egybemosták a Tisza-korszakot,<br />
semmilyen árnyalatot nem láttak<br />
Tiszának a pártjához, az ellenzékhez,<br />
a hatalomhoz való viszonyában. „Generálisnak"<br />
hívták, pártjának tagjait pedig<br />
„mamelukoknak". Úgy gondolták, hogy<br />
a kormányban is csak csupa „fejbólintó Já<br />
nos" ülhetett. Az utókor még inkább így<br />
látta. Pedig Tisza Kálmán hatalma csak az<br />
1880-as évek elejétől volt szilárd. Minisz<br />
terelnökségének kezdetén nagy tisztelettel<br />
bánt a régi Deák-párti képviselőkkel. Még<br />
sűrűbbek voltak a szabadelvű párti érte<br />
kezletek is, mert a fontos döntések előtt ki<br />
kérte a véleményüket. A minisztertanácsi<br />
ülések is rendszeresek voltak és a minisz<br />
terek nem tartották ak<strong>kora</strong> tekintélynek<br />
Tiszát, hogy ne merték volna elmondani<br />
a véleményüket. A munkamódszere az<br />
volt, ami balközépi korában, a közeli mun<br />
katársain megszondázta, hogy jó-e, amit<br />
tenni akar. Mikszáth leírta, hogy ez azért<br />
változott meg, mert Tisza hatalma és te<br />
kintélye annyira megnőtt, hogy a Szabad<br />
elvű Pártban már senki nem merte neki<br />
őszintén megmondani a véleményét az<br />
adott kérdésről, hanem azt lestek, hogy ő<br />
mit akar. Miután a többiek azt visszhan<br />
gozták, amit Tisza mondott, a miniszterel<br />
nök abbahagyta a kérdezősködést - írja<br />
Mikszáth. Így lett aztán igazán „generális".<br />
Tisza hatalma 1889-ben ingott meg. Ak<br />
korra már halmozódtak a bajok. A nagy<br />
arányú gazdasági fejlődés társadalmi válto<br />
zásokat idézett elő. Megnőtt a munkásság<br />
létszáma és azon belül a gyári munkások<br />
aránya. A szakmunkások jelentős része<br />
külföldről érkezett, minthogy itthon még<br />
nem volt elegendő képzett szakmunkás.<br />
Zömüknek német volt az anyanyelve, ami<br />
azért érdekes, mert a munkásmozgalom<br />
szellemi irányítói, Marx, Engels, Bebel ezen<br />
a nyelven írtak, ők hozták magukkal az<br />
igényt a munkások önképzésére, kulturális<br />
és politikai művelésére, valamint szerve<br />
zésére. Munkáspártok és szakszervezetek<br />
alakultak. Tisza Kálmán kormánya aggo<br />
dalommal tekintett erre a folyamatra, de<br />
eszükbe sem jutott, hogy megoldást keres<br />
senek a munkások életkörülményeinek ja<br />
vítására. A kormány csak az állami szolgá<br />
latban állókról, főként a tisztviselőkről<br />
gondoskodott, róluk viszont egyre széle<br />
sebb körben és egyre sokrétűbben.
Az a probléma, amit a kormány is érzé<br />
kelt, az agrárius-merkantil ellentét volt.<br />
Noha Tisza maga is gazdálkodó nagybirto<br />
kos volt, képes volt felismerni, hogy az or<br />
szág gazdasági felemelkedésének útja az<br />
iparosításon át vezet. A nagybirtokosok<br />
konzervatív csoportja nem értett egyet<br />
a kormány ipartámogató politikájával, hi<br />
szen ők azt várták volna a kormányzattól,<br />
hogy az agrárius érdekeket támogassa. Ez<br />
az elégedetlenség fejeződött ki az 1880-as<br />
évek második felében meginduló agrárius<br />
mozgalomban, amelyet konzervatív nagy<br />
birtokosok vezettek. Mögöttük azonban<br />
egy nagy paraszti tömeg állt, alacsony élet<br />
színvonallal. A városok fejlődtek, a falvak<br />
azonban nem. Tisza azt gondolta, hogy egy<br />
kormányátalakítással ezen a gondon úrrá<br />
lehet, ezért 1889-ben megváltoztatta a tár<br />
cák felosztását és létrehozta az önálló föld<br />
művelésügyi minisztériumot.<br />
Amibe Tisza végül belebukott, az a véd-<br />
erőtörvény volt. Az 1880-as évek közepén<br />
Bulgária kapcsán háborús válság alakult ki<br />
Európában, amit végül diplomáciai eszkö<br />
zökkel megoldottak. Ezt követően azon<br />
ban az uralkodó és az udvar a közös had<br />
sereg fejlesztését központi kérdésnek<br />
tekintette. Űj véderőtörvényt akartak elfo<br />
gadtatni, amelynek a további centralizáció<br />
szellemében volt két olyan paragrafusa,<br />
amely a magyar nemzeti érzékenységet<br />
sértette. A magyar országgyűlés elvesztette<br />
volna a tízévenkénti újoncmegajánlási jo<br />
gát, és az egyéves önkéntesek a tiszti vizs<br />
gát nem tehették le magyarul, csak né<br />
metül, amivel hátrányba kerültek német<br />
anyanyelvű társaikkal szemben. Ebben<br />
a két kérdésben végül kompromisszumos<br />
megoldás született, de Ferenc József nem<br />
tudta megbocsátani, hogy Tisza Kálmán<br />
nem az ő akaratát vitte keresztül a magyar<br />
országgyűlésen. Ez 1889 elején történt,<br />
és ha nem éppen akkor érkezett volna Ru<br />
dolf trónörökös öngyilkosságának a híre,<br />
Tisza már nagy valószínűséggel akkor<br />
megbukott volna. A családi gyász azonban<br />
elterelte az uralkodó figyelmét és a magyar<br />
belpolitika is Rudolf főherceg öngyilkos<br />
sága felé fordult, mert a magyarok szeret<br />
ték a főherceget, akiben jövendő nemzeti<br />
királyukat látták.<br />
Tisza Kálmán tudta, hogy elveszítette az<br />
uralkodó bizalmát, és 1890 márciusában<br />
megrendezte távozását. A színpadon „ab-<br />
gangnak" hívják azt, amikor a színész le<br />
megy. Ő a honossági törvényt választotta<br />
erre a célra. A magyar országgyűlés még<br />
1879-ben hozott egy törvényt arról, hogy<br />
a külföldön élő magyarok elveszítik ma<br />
gyar állampolgárságukat, ha az elkövetke<br />
ző tíz év alatt valamelyik osztrák-magyar<br />
konzulátusnál nem kérvényezik annak meg<br />
tartását. A Torinóban élő Kossuth Lajosról<br />
mindenki tudta, hogy nem hajlandó kérvé<br />
nyezni az állampolgárságot. Tisza Kálmán<br />
azt javasolta, hogy értelmezzék úgy a tör<br />
vényt, hogy nem vonatkozik azokra,<br />
akik valamelyik magyar város díszpol<br />
gárai, minthogy Kossuth jó pár város<br />
díszpolgára volt. Ehhez az indítványá<br />
hoz azonban nem kapott többséget.<br />
Formailag ezért nyújtotta be lemondá<br />
sát. Volt stílusérzéke, jó ürügyet választott<br />
és szép abgangja volt.<br />
Rudolf trónörökös. Benczúr<br />
Gyula olajfestménye<br />
Kossuth Lajos arcképével<br />
díszített szelence, 1894
Gazdaság, társadalom, művelődés<br />
A gazdaság fejlődése • 48<br />
A társadalom átalakulása • 59<br />
Kulturális modernizáció • 69
Asztagrakás a Székely<br />
földön. Gyárfás Jenő<br />
vízfestménye<br />
A gazdaság fejlődése<br />
A kiegyezés után a politikai élet stabili-<br />
tása lehetőséget és biztonságot adott<br />
a gazdaság fejlesztéséhez. A liberá<br />
lis, polgári állam a szabad verseny feltét<br />
len híve volt. Szemlélete miatt támogatta<br />
a gazdaság kapitalista fejlődését, de minél<br />
kevésbé akart közvetlenül beavatkozni a<br />
gazdasági életbe. Arra törekedett, hogy olyan<br />
törvényeket alkosson és a szabályozókkal<br />
úgy alakítsa a környezetet, hogy biztosítsa<br />
a magánvállalkozás szabad kifejlődésének<br />
a feltételeit és mindenekelőtt a gazdasági<br />
tevékenység jogi kereteit. A jogrend kiala<br />
kítása összetett feladat volt és az élet sok te<br />
rületét érintette, mint például a talajjavítás,<br />
állategészségügy, hitelviszonyok, kereske<br />
delem, iparűzés. Időnként az állam mégis<br />
kénytelen volt feladni teljes kívülállását és<br />
beavatkozni, például ipartámogatással vagy<br />
agrárvámokkal.<br />
1848 után lehetővé vált a magyar gazda<br />
ságban a kapitalista termelési viszonyok<br />
széles körben való elterjedése. Magyaror<br />
szág azonban még a kiegyezéskor is egyér<br />
telműen agrárország volt és az iparosodás<br />
alacsony fokon állt. A lakosság 75-80 szá<br />
zaléka még a mezőgazdaságból élt és a me<br />
zőgazdaság adta a nemzeti összterméknek<br />
a kétharmadát.<br />
A kiegyezést követően <strong>Magyarország</strong>on<br />
gyors ütemű gazdasági fejlődés vette kez<br />
detét. Ez nemcsak a szerencsés belpoliti<br />
kai helyzettel volt magyarázható, hanem<br />
a kedvező nemzetközi körülményekkel is.<br />
1850-1873 között konjunktúra volt Euró<br />
pában, amely éppen a kiegyezés idején érte<br />
el tetőpontját. Az európai ipari fellendülés<br />
az élelmiszer- és a nyersanyagszükségletet<br />
növelte meg, tehát megnőtt a mezőgazda<br />
sági termékek iránti kereslet, amely a ma<br />
gyar mezőgazdaság fejlődésére is ked<br />
vezően hatott. Az iparosodás együtt járt<br />
a munkások számának növekedésével,<br />
a társadalom szerkezetének átalakulásával,<br />
az urbanizációval. Mindez egy olyan idő<br />
szakban történt, amikor Oroszország ga<br />
bonakivitele átmenetileg csökkent a krími<br />
háború és a jobbágyfelszabadítás miatt,<br />
az indiai gabona mennyisége a szipolylá<br />
zadás miatt, és az észak-amerikai gabona<br />
versenye még nem jelentkezett. Minden<br />
nek következtében a mezőgazdasági ter<br />
mékek ára is emelkedett. A magyar mező<br />
gazdaság jó helyzetbe került.<br />
A 19. század közepén már a szállítás,<br />
a piacokra való eljutás sem ütközött akko<br />
ra nehézségekbe, mint korábban, mert<br />
Nyugat- és Közép-Európában rohamosan<br />
épültek a vasútvonalak. <strong>Magyarország</strong>on<br />
is. A kiegyezés évében 2<strong>16</strong>0 kilométer volt<br />
a vasútvonalak hossza, 1890-ben már meg-
haladta a 11 OOO-et, 1914-re pedig 21 800<br />
kilométerre nőtt. A Dunán gőzhajók jár<br />
tak, a vízi szállítás is gyorsult és fejlődött.<br />
<strong>Magyarország</strong>on a konjunktúra követ<br />
keztében gyorsan nőtt a szántóföldi terme<br />
lésbe vont terület nagysága, ezzel azonban<br />
csökkent a legelőterület és az állatállo<br />
mány, kevesebb szarvasmarhát tartottak.<br />
Terjedtek a mezőgazdaságban a vaseszkö<br />
zök, amelyek ugyan még állati vontatásúak<br />
voltak, de már kevesebb igaerőt igényeltek.<br />
Terjedőben volt a nyomásrendszerről a ve<br />
tésforgóra való áttérés is. A vetésforgó miatt<br />
pedig egyre nagyobb területen termesztet<br />
tek kapásnövényeket, kukoricát, burgonyát.<br />
Az aratásnál áttértek a sarlóról a kaszára,<br />
ami ugyan szemveszteséget okozott, de idő<br />
megtakarítást jelentett. És megjelent az első<br />
mezőgazdasági gép, a cséplőgép. A külterjes<br />
félnomád jellegű állattenyésztésről áttértek<br />
az istállózó állattartásra, ami a sertéstartás<br />
gyors ütemű növekedését hozta maga után.<br />
Még egy ideig gyapjúkonjunktúra is volt,<br />
a juhtartás is növekedett. Megérte lovat is<br />
tartani, mert a mezőgazdaságnak és a had<br />
seregnek is szüksége volt rá, volt piaca.<br />
Az 1870-1880-as évek fordulójától már<br />
a parasztgazdaságokban is megindult az is<br />
tállózó állattartás. Mivel nem legeltettek,<br />
termeszteni kellett a takarmányt. A ter<br />
mesztett takarmányon tartott állatok ha<br />
marabb érték el a vágósúlyt, és több tejet<br />
adtak.<br />
Az állatállomány ismét nőtt az 1880-as<br />
évek elejétől, aminek az volt az oka, hogy az<br />
1870-es évek közepén megjelent a tenge<br />
rentúli, elsősorban amerikai gabona, és any-<br />
nyira letörte a piaci árakat, hogy 1878-ban<br />
a magyarországi önköltség nagyobb volt,<br />
mint a piaci ár. A gazdaságoknak alkalmaz-<br />
A vasúthálózat fejlődése,<br />
1867-1917<br />
Gazdasági gépek és eszkö<br />
zöksorjegyzéke, 1870
A kőbányai sertéshizlalda,<br />
1870-es évek vége.<br />
Klösz György felvétele<br />
Cséplés Zsombolyán,<br />
1910 körül. Divaldés<br />
Monostory felvétele<br />
kodniuk kellett a megváltozott helyzethez,<br />
ami az állattartás növelésével volt lehetsé<br />
ges. Erre ösztönzött az is, hogy a városi né<br />
pesség gyors ütemben növekedett, jó piaca<br />
lett a húsnak és tejtermékeknek.<br />
A 19. század utolsó évtizedeiben ennek<br />
ellenére gyorsan nőtt a szakadék a nagybir<br />
tokok, főleg az arisztokraták birtokai és<br />
a parasztgazdaságok gazdálkodása között.<br />
A nagybirtokok hamarabb tudtak moder<br />
nizálódni, meg tudták venni a korszerű gé<br />
peket, eszközöket. Náluk megjelentek az új<br />
termelési eljárások és új növényféleségek.<br />
Volt pénzük megvenni az új növény- és ál<br />
latfajtákat. Az első tejszövetkezetet is nagy<br />
birtokosok hozták létre <strong>Magyarország</strong>on.<br />
A parasztgazdaságoknak csak egy része,<br />
és csak szerényebben tudta követni a nagy<br />
birtokokat.<br />
Az Alföldön voltak olyan több ezer hol<br />
das gazdaságok is, amelyek nem tudtak lé<br />
pést tartani az arisztokrata nagybirtokkal.<br />
Részben kedvezőtlenebb talajadottságok,<br />
részben a külterjesebb gazdálkodás miatt<br />
ők érezték meg legjobban a gabonaválsá<br />
got az 1870-es évek közepétől, és érthető<br />
módon ők váltak az agrárius törekvések el<br />
sődleges támogatóivá. Kevés volt a tőké<br />
jük, ezért a gazdálkodás szerkezetét nem<br />
tudták megváltoztatni. A megoldást a ga<br />
bonavámok felemelésében látták.<br />
Hogy a magyar külkereskedelmi mérleg<br />
a <strong>dualizmus</strong> utolsó évtizedeiben nagyjából<br />
egyensúlyban volt, abban óriási szerepe<br />
volt a mezőgazdasági kivitelnek, amely az<br />
összkivitelnek több mint 60 százalékát tet-
te ki. <strong>Magyarország</strong> elsősorban gabonát és<br />
lisztet, vágó- és igásállatot, állati terméke<br />
ket, cukrot és fát exportált.<br />
A gazdaság fejlődésének mind a mező<br />
gazdaságban, mind az iparban alapvető<br />
feltétele volt a tőkeképződés és annak be<br />
áramlása a gazdaságba. A külföldi tőke ide-<br />
vonzása mellett fontos volt, hogy belföl<br />
dön is kiépüljön a hitelszervezet. A külföldi<br />
tőke érdeklődött az Osztrák-Magyar Mo<br />
narchia iránt, de a Monarchia nem állt<br />
elsődleges helyen a nagyhatalmak tőke<br />
kihelyezésében. Az európai nagyhatalmak<br />
tőkekiviteli arányaiból nagyon jól látszik,<br />
hogy Nagy-Britannia alig érdeklődött Kö<br />
zép-Európa iránt. Franciaország jobban,<br />
de kevésbé, mint a többi felsorolt térség<br />
iránt, Németország viszont csak az Egye<br />
sült Államokba és Kanadába helyezett ki<br />
többet, mint ide.<br />
<strong>Magyarország</strong>on az ősiség eltörlése<br />
(1848) tette lehetővé, hogy megfelelő fede<br />
zet álljon rendelkezésre a bankok számára<br />
a hitelnyújtásnál, azzal, hogy a birtokokat<br />
mobilizálhatóvá, eladhatóvá tette. A hitel<br />
szervezet nagyon gyorsan kiépült, és ko<br />
moly szerepet játszott a hazai tőkeképző<br />
désben és abban is, hogy a külföldi tőke<br />
gyorsan beáramoljon az országba. A hitel-<br />
szervezet fő feladata az volt, hogy a kisem<br />
berek pénzét összegyűjtse és megfelelő be<br />
ruházásokba elhelyezze, mert az arisztok<br />
raták és nagybirtokosok kezén nemzetközi<br />
összehasonlításban kicsi tőke halmozódott<br />
föl, amely nagyobb vállalkozások megvaló<br />
sításához még a kereskedő tőkével együtt<br />
sem volt elegendő.<br />
A kiegyezés évében 5 bank és 79 taka<br />
rékpénztár, illetve hitelszövetkezet foglal<br />
kozott pénzügyletekkel <strong>Magyarország</strong>on.<br />
1890-ben már 1225 hitelintézet működött,<br />
1913-ban pedig már 9767. Saját tőkéjük<br />
a korszakon belül millió koronában kife<br />
jezve 13,8-ről 2438 millió koronára nőtt.<br />
A nagy bankok, a külföldi alapításúak is,<br />
Az Osztrák-Magyar Bank<br />
épülete, 1905 körül.<br />
Klösz György felvétele<br />
Tejeskocsik Károlyi Imre gróf<br />
tejüzeméből, 1910 körül
5 forintos államjegy, 1881<br />
<strong>Magyarország</strong> ipara<br />
1910 körül<br />
először általában Pesten<br />
alakultak, majd foko<br />
zatosan behálózták fiók<br />
jaikkal az ország nagy<br />
városait. Terjeszkedésük<br />
nyugatról keletre történt,<br />
az Alföldön és Erdély<br />
ben ritkább volt ugyan<br />
a hálózat, de az egész or<br />
szágban megoldott volt<br />
a hitelellátás és más banki szolgáltatások<br />
igénybevétele. Ezzel párhuzamosan alakul<br />
tak kisebb, helyi igényeket kielégítő ban<br />
kok, takarékpénztárak és hitelszövetke<br />
zetek. A századfordulón megindult a két<br />
szervezet összeolvadása, a nagybankok el<br />
kezdték „lenyelni" a kicsiket.<br />
A közép- és kisparasztok nehezen jutot<br />
tak hitelhez, mert a nagy hitelintézetek szá<br />
mára ők nem számítottak jó ügyfélnek. Az<br />
agráriusok 1886-tól segítséget nyújtottak<br />
ahhoz, hogy olyan hitelszövetkezeteket hoz<br />
zanak létre, amelyek nem a haszonszerzést<br />
tekintették céljuknak. 1894-ben pedig meg<br />
alakult a Hazai Szövetkezetek Központi<br />
Hitelintézete. Az állam több kedvezmény<br />
nyel segítette az idetartozó hitelszövetke<br />
zeteket. Ezek mellett felekezeti és nemzeti<br />
ségi alapokon is alakultak hitelszövetkezetek.<br />
A századfordulón a tőkeimport mellett<br />
megjelent a tőkeexport is, ha nagyon sze<br />
rény mértékben is. <strong>Magyarország</strong>i tőke<br />
áramlott a román és a szerb gazdaságba.<br />
Ennek a folyamatnak az első világháború<br />
véget vetett.<br />
Az 1850-es évektől <strong>Magyarország</strong>on is<br />
eljött az ipari forradalom <strong>kora</strong>. Ugyanaz<br />
játszódott le, ami Európa többi részén,<br />
a vasútépítés következtében kialakult és<br />
fejlődött a bányászat, kohászat és a gép<br />
gyártás. Majd óriási lendületet vett az élel<br />
miszeripar, mindenekelőtt a malomipar.<br />
Aztán megindult a városiasodás és nagy<br />
fejlődés vette kezdetét az építőiparban.
<strong>Magyarország</strong>on azonban a könnyűipar alig<br />
fejlődött.<br />
Sok minden hiányzott azonban az ipari<br />
forradalom előfeltételei közül, ami Nyu<br />
gat-Európában megvolt. Először is ala<br />
csony volt az iparosodás foka. Az aktív né<br />
pességnek még csak egytizede élt iparból<br />
vagy bányászatból. A céhes és a manufak<br />
turális ipar sem volt jól fejlett, sem techni<br />
kai színvonalát, sem a szakembergárdát<br />
tekintve. A céhrendszert törvényileg csak<br />
a kiegyezés után számolták fel, 1872-ben.<br />
Az oktatás pedig nagyon fejletlen volt,<br />
a szakirányú oktatás meg végképp hiány<br />
zott. Nemcsak szakmunkásokból volt hiány,<br />
mérnököket sem képeztek itthon. A ki<br />
egyezés utáni gazdasági és kulturális fej<br />
lesztés azonban meg tudta változtatni ezt<br />
a kilátástalan helyzetet és <strong>Magyarország</strong> ké<br />
pes volt nagy tempóban ledolgozni ezeket<br />
a hátrányait. Kezdetben azonban „impor<br />
tálni" kellett mindent: a tőkét, a technikát,<br />
a technológiát, a szakmunkásokat és a mér<br />
nököket.<br />
Az állam különféle eszközökkel elősegí<br />
tette az ipar fejlődését. A <strong>dualizmus</strong> korá<br />
ban négy ipartámogató törvény született.<br />
Elsősorban adókedvezménnyel támogat<br />
ták az ipart, de emellett nagyon jelentős<br />
támogatás volt a vasúti tarifarendszer át<br />
alakítása, a szállítás megkönnyítése. Emel<br />
lett az állam tulajdonosként is fejlesztett<br />
a gyáriparban. Az 1880-as évekig néhány<br />
nagy gyárat leszámítva még nem dolgoztak<br />
gépekkel a magyar iparban. Ekkor azon<br />
ban nagyarányú gépesítés kezdődött és<br />
sorra jöttek létre a gyártelepek. Ez a gép<br />
ipar számára egyre növekvő piacot jelen<br />
tett. Egy-két évtized alatt kiépült a magyar<br />
gyáripar, és a nagyipar vált az iparosodás<br />
meghatározó tényezőjévé. A hagyományos<br />
céhes kisipar és a háziipar gyorsan tönkre<br />
ment azokban az ágazatokban, ahol a gyár<br />
ipar kifejlődött. <strong>Magyarország</strong>on, mint ál<br />
talában a tőkeszegény országokban, az volt<br />
a jellemző, hogy nem családi vállalkozá<br />
sokból, korábbi műhelyekből nőttek ki<br />
a gyárak, hanem szinte kizárólagosan rész<br />
vénytársasági alapon szerveződtek. A meg<br />
késett fejlődésből pedig előnyt lehetett ko<br />
vácsolni, mert a kor élenjáró technikáját<br />
vették át, és nem járták be azt a hosszú utat,<br />
amelyet a nyugat-európai ipar a fejlődése<br />
során megtett.<br />
A magyar ipari fejlődésben érthető mó<br />
don az élelmiszeripar volt a domináns, hi<br />
szen a mezőgazdaság megtermelte hozzá<br />
Csillések a zsakaróci<br />
bányában, 1900-as évek<br />
Az 1850-ben alapított<br />
szombathelyi Mayer-<br />
gépgyár hirdetése,<br />
1910 körül
A Herz és fia szalámigyár<br />
hirdetése, 1900 körül<br />
Az ózdi vasgyár kohója,<br />
1913<br />
a nyersanyagot. Az élelmiszeriparon belül<br />
a malomipar volt a vezető ágazat. Egé<br />
szen az 1890-es évekig Budapest volt a vi<br />
lág legnagyobb malomipari központja, ak<br />
kor a második helyre szorult Minneapolis<br />
mögött. A malomipar mellett a cukoripar,<br />
a szeszipar, a konzervipar és a húsfeldol<br />
gozó ipar volt a legjelentősebb. Nagyon<br />
fejlődött a dohánygyártás és a faipar.<br />
Az élelmiszeripar mellett a nehézipar<br />
egyes ágai fejlődtek kiugróan, mint a bá<br />
nyászat, vaskohászat, gépgyártás. Ezeknek<br />
a fejlődése összefüggött a vasútépítéssel,<br />
a mezőgazdaság gépigényével, később pe<br />
dig a városi infrastruktúra kiépülésével,<br />
majd a városi tömegközlekedés kialakulá<br />
sával. A nehézipar területén Budapest mel<br />
lett az anina-resicai körzet volt az ország<br />
legfejlettebb iparvidéke. Kialakult még né<br />
hány ipari centrum, mint például a Rima<br />
murányi-Salgótarjáni Vasmű Rt., amely<br />
1881-ben két részvénytársaságból jött létre.<br />
Az ipari forradalom második szakaszá<br />
ban nagyobb mértékben elterjedtek az új<br />
energiahordozók (olaj, elektromos ener<br />
gia), amelyek új ipari ágazatokat hoztak<br />
létre. Megindult az acélgyártás. A gépgyár<br />
tásnak több mint a fele Budapesten műkö<br />
dött. Arad, Resica és Győr voltak még<br />
a központjai. A MÁVAG mozdonyainak,<br />
a Ganz-gyár és a Győri Vagongyár vagon<br />
jainak, az Óbudai Hajógyárnak és a Ganz-<br />
Danubius fiumei tengeri hajógyárának<br />
komoly külföldi piacai voltak. A Ganz-<br />
Danubius volt az ország legnagyobb gép<br />
gyártó vállalata. A MÁVAG pedig 1500.<br />
mozdonyával 1900-ban a párizsi világkiál<br />
lítás nagydíját nyerte el. 1913-tól Buda<br />
pesten volt a Monarchia legnagyobb repü<br />
lőgép-építő üzeme.<br />
Megnőtt a villamos gépek iránti igény.<br />
A Ganz-gyár gyártott villamos motorokat<br />
és transzformátort. A lóvasutat hama<br />
rosan kiszorította a villamos, a transzfor<br />
mátor alkalmazása pedig lehetővé tette<br />
a városi közvilágítás kiépítését. A transz<br />
formátor a Ganz-gyár három mérnöké-
nek, Zipernowsky Károlynak, Bláthy Ot<br />
tónak és Déri Miksának az 1885-ben sza<br />
badalmaztatott világhírű találmánya volt.<br />
A világ első villamosított vasútvonalát is a<br />
Ganz-gyár építette meg, Észak-Olaszor<br />
szágban, a gyár mérnöke, Kandó Kálmán<br />
tervei alapján.<br />
Bláthy Ottó Titusz (1860-1939)<br />
A bécsi Műegyetemen végzett gépészmérnökként.<br />
1881-től a MÁV gépgyárában dolgozott, majd 1883-tól<br />
a Ganz-gyár villamossági osztályán. 1885-ben Ziper<br />
nowsky Károllyal és Déri Miksával alapszabadalmat je<br />
lentett be párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű,<br />
váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áram<br />
elosztó rendszerre. Ugyanabban az évben induktorait<br />
zárt vasmaggal látta el, ezzel megszületett a transzfor<br />
mátor. Szabadalmai szerint készültek és az egész világon<br />
elterjedtek az áramfogyasztás-mérők és a wattmérők.<br />
Önműködő fordulatszám-szabályozót szerkesztett víz<br />
turbinák számára. Ő tökéletesítette a nagyvasúti villamos<br />
mozdonyok fázisváltóját. Mintegy félszáz szakcikket írt.<br />
A budapesti és a bécsi Műegyetem is tiszteletbeli dokto<br />
rává avatta. Az Akadémia 1909-ben Wahrmann-díjjal<br />
tüntette ki.<br />
A századfordulót követően a hadiipar is<br />
gyors fejlődésnek indult. Csepelen a Weiss<br />
Manfréd-gyár fegyvergyára töltényeket és<br />
tüzérségi lövedékeket gyártott. Győrben<br />
1913-ban létrehozták a Monarchia legna<br />
gyobb ágyúgyárát. A Ganz-Danubius pedig<br />
bekapcsolódott a tengeri flotta építésébe.<br />
A Magyar Királyi Állam<br />
vasutak Nyugati-műhelye<br />
Budapesten, 1904.<br />
Erdélyi Mór felvétele<br />
Sokoldalú ember volt.<br />
Kiváló fejszámoló, és<br />
mint bonyolult sakkfeladványok<br />
szerzője ismert,<br />
1889-ben Lipcsében<br />
ki is adta ezeket<br />
a feladványait. Olyan<br />
hosszú sakkfeladványokat<br />
készített, amelyeket<br />
a számítógépes sakkprogramok<br />
sem tudnak<br />
megdönteni, nem lehet<br />
őket optimalizálni, azaz Bláthy Ottó<br />
lerövidíteni. A Magyar Sakkszövetség alelnöke, majd<br />
társelnöke volt. Mindezek mellett érdekelte az autósport<br />
és ő maga is vezetett.
Kandó Kálmán (1869-1931)<br />
Kandó Kálmán, 1920 körül.<br />
A budapesti Műegyetemen<br />
diplomázott 1892ben.<br />
Két évig Párizsban<br />
dolgozott, majd Budapesten<br />
a Ganz-gyár szolgálatába<br />
állt. Rövidesen<br />
a villamossági szerkesztési<br />
osztály vezetője lett.<br />
Saját tervei és számítási<br />
módszere alapján bevezette<br />
az indukciós motorok<br />
gyártását és megkezdte<br />
alkalmazásukat<br />
Strelisky felvétele<br />
a vasúti vontatásban.<br />
1898-ban megépítette az első háromfázisú közúti villamosvasutat.<br />
Bányavasutakat is villamosított. 1898 és<br />
1902 között építette az első váltakozó áramú nagyvasúti<br />
villamos vonalat Olaszországban. Ennek sikere<br />
A világ első transzformátora,<br />
1885<br />
A kőolaj és az elektromos energia ipari<br />
alkalmazásának elterjedése maga után von<br />
ta a vegyipar fejlődését. Elsősorban vegy<br />
ipari nyersanyagokat és segédanyagokat<br />
gyártottak, a finomabb vegyipari árukat,<br />
mint például a festékeket továbbra is kül<br />
földről kellett behozni.<br />
A századforduló után lassan fejlődésnek<br />
indult a bőrgyártás, de finom bőrök előál<br />
lítására nem volt alkalmas. Viszont hirte<br />
len növekedésnek indult a textilipar, főleg<br />
a pamutipar, de továbbra sem játszott je<br />
lentős szerepet.<br />
Az ipari fejlődés az egész dualista kor<br />
szakban nagyon jelentős volt. Növekedési<br />
üteme lényegesen meghaladta a mezőgazda<br />
ságét. Az első világháború előtt már a nem<br />
zeti jövedelem egyharmadát az ipar adta.<br />
Bár az iparból élők száma is folya<br />
matosan növekedett, még 1913-<br />
ban is csak minden ötödik kereső<br />
dolgozott az iparban. Még a korszak<br />
végén is jellemző volt, hogy a gyáripar<br />
mellett tovább élt a kézműipar.<br />
A gazdasági modernizáció el<br />
képzelhetetlen volt az infrastruk<br />
alapján az olasz kormány mozdonygyárat létesített<br />
a Kandó-mozdonyok gyártására. 1905-1915 között<br />
Kandó Kálmán volt a gyár műszaki vezetője, majd alelnöke.<br />
1917-1922 között a Ganz-gyár műszaki igazgatója, majd<br />
vezérigazgatója volt. Itt dolgozta ki a második vasút-villamosítási<br />
rendszerét, a fázisváltós rendszert. Az új rendszert<br />
egy magyarországi fővonalon próbálták ki 1923-ban.<br />
Ennek alapján határozta el a MÁV a Budapest-Hegyeshalom<br />
fővonal villamosítását 1929-ben. Ennek számára<br />
tervezte Kandó a róla elnevezett villamos mozdonyt.<br />
1927-ben az Egyesült Államokban is dolgozott<br />
a Westinghouse-cég tanácsadójaként.<br />
Az Akadémia 1921 -ben Wahrmann-díjjal jutalmazta<br />
az energiagazdálkodás terén elért úttörő eredményeiért,<br />
és 1927-ben levelező taggá választotta az MTA. A Műegyetemen<br />
díszdoktorrá avatták. 1924-től a Mérnöki<br />
Kamara elnöke volt.<br />
túra fejlesztése nélkül. A közlekedés óriási<br />
fejlődésen ment keresztül, a vízépítéssel<br />
pedig a század végére megváltoztatták az<br />
ország természeti arculatát. Lecsapolták a<br />
mocsarakat, elvezették a belvizeket, szabá<br />
lyozták az Alföld folyóit és gátakat építet<br />
tek. Mindezek a munkák rengeteg munka<br />
alkalmat teremtettek.<br />
Az állam az 1880-as évektől már épít<br />
tetőként is szerepet vállalt a vasútépíté<br />
sekben. 1880 és 1891 között a Magyar Ál<br />
lamvasutak kezelésébe vették majdnem<br />
az összes fővonalat, mert a vasúthálózat,<br />
amelyet a gazdaságélénkítés egyik leg<br />
fontosabb eszközének tekintettek, így volt<br />
ennek a célnak a szolgálatába állítható és<br />
a leggazdaságosabban üzemeltethető. Ba<br />
ross Gábor miniszter zónatarifa-rendszert<br />
vezetett be, amely olcsóbbá tette a nagy<br />
távolságokon az áru- és a személyszállí<br />
tást. A MÁV forgalma így megnőtt, mert<br />
megérte vasúton szállítani, és a munkaerő<br />
mobilitását is megnövelte.<br />
A közutak fejlesztése messze elmaradt<br />
a vasutak mögött. Az utak fenntartása vál<br />
tozatlanul nem volt egységes, megoszlott
az állam, a megyék és a helységek között.<br />
1914-ben az ország 74 000 kilométer út<br />
hálózatából 11 000 volt az állami főút, de<br />
ebből mindössze 200 kilométer volt aszfal<br />
tozva vagy kövezve, a többinek makadám<br />
burkolata volt.<br />
A <strong>dualizmus</strong> évtizedeiben három híd<br />
épült Budapesten a Lánchíd mellé, a Mar<br />
git híd, a Ferenc József híd (Szabadság<br />
híd) és az Erzsébet híd. Az 1880-as évek<br />
ben 8 hidat építettek a Tiszán és két vasúti<br />
hidat a Dunán.<br />
A városi tömegközlekedés megindulá<br />
sa Budapesten kezdődött. Először lóvasút<br />
közlekedett, amelyet 1866-ban helyeztek<br />
üzembe. 1887-ben indult meg a villamos<br />
közlekedés. A nagyobb vidéki városokban is<br />
megkezdődött a helyi közlekedési hálózat<br />
Töltésépítés a Tiszán,<br />
1900 körül<br />
Az Erzsébet híd építése,<br />
1902 körül. Erdélyi Mór<br />
felvétele
A Teréz telefonközpont<br />
a Nagymező utcában,<br />
1900-as évek<br />
Ganz-villamos Diósgyőrben,<br />
1910-es évek<br />
kiépítése. Budapest után először Pozsonyban<br />
volt villamos, 1895-től, s 1908-ban már<br />
45 városban jártak omnibuszok.<br />
A folyami hajózás is fejlődött. Az első világháború<br />
előtt Budapest a Duna legnagyobb<br />
forgalmú kikötővárosa volt. A magyar<br />
tengeri kereskedelem pedig Fiume<br />
kikötőjén keresztül bonyolódott. 1914-ben<br />
Fiume Európa tizedik legforgalmasabb ki<br />
kötője volt.<br />
Még a közlekedésnél is nagyobb ütem<br />
ben fejlődött a postaszolgálat és a hírköz<br />
lés. A budapesti telefonhálózatot 1881-ben<br />
kezdték kiépíteni. Baross Gábor 1887-ben<br />
egy állami vállalatban egyesítette a posta-,<br />
távíró- és távbeszélő-hálózatot.
A társadalom átalakulása<br />
A gazdaság - illetve az oktatás és kultúra -<br />
nagyarányú fejlődése a társadalom<br />
lassú átalakulását is maga után von<br />
ta. 1848 és 1914 között a társadalom is mo<br />
dernizálódott, polgárosodott, igaz sokkal<br />
lassabban, mint a gazdaság vagy a jogrend.<br />
Kérdés, hogy ebben a változásban korszak<br />
határnak tekinthető-e a kiegyezés vagy<br />
sem. Megítélésem szerint nem, inkább jól<br />
illeszkedik abba a folyamatba, ami 1848-<br />
ban elkezdődött és a változások ütemét<br />
gyorsította föl, amelyek most már valóban<br />
a népesség egészét érintették. A dualista<br />
korszak végére <strong>Magyarország</strong> társadalma<br />
lényegében véve polgári jellegűvé vált.<br />
A népesség lélekszáma megnőtt. 1850-<br />
ben 11,6 millió ember lakta Magyarorszá<br />
got, az 1910. évi népszámlálás szerint pe<br />
dig kerekítve 18,3 millió. A növekedés az<br />
1870-es évek végéig nem volt egyenletes,<br />
aminek elsősorban a siralmas közegészség<br />
ügyi viszonyok és a nagy járványok, fő<br />
leg a kolera voltak az okai. Az 1870-es<br />
évek végétől lassan, nagyon lassan csökkent<br />
a gyermekhalandóság, az 1880-as években<br />
pedig emelkedni kezdett az átlagéletkor.<br />
A közegészségügyi viszonyok jelentősen<br />
javultak. 1876-ban született a közegészség<br />
ügyi törvény, amely nemzetközi összeha<br />
sonlításban is színvonalas alkotás volt. Vé<br />
dőoltásokat vezettek be, aminek révén<br />
teljesen sikerült visszaszorítani a himlőt<br />
és nagy mértékben csökkenteni a tífuszt<br />
a halálokok között. Viszont új népbetegség<br />
jelentkezett, a tuberkulózis, aminek egye<br />
lőre nem találták az ellenszerét és évente<br />
40 000-50 000 ember halálát okozta.<br />
A közoktatás fejlesztése nagy hatással<br />
volt a közegészségügyi viszonyok javulásá<br />
ra és a társadalmi rétegződés változására,<br />
például az ipari munkásság kialakulására.<br />
Nemcsak az alapfokú oktatást teremtették<br />
meg, hanem a középfokú és felsőfokú ok<br />
tatást is részben létrehozták, részben mo<br />
dernizálták, aminek révén szélesedett az<br />
értelmiségi réteg. Óriásit fejlődött a tudo<br />
mány művelése is.<br />
A <strong>dualizmus</strong> koráról azt szokták írni,<br />
hogy - különösen a reformkorral össze<br />
hasonlítva - a nagy eszmék hiánya jelle<br />
mezte. Természetesen a politikai életre<br />
gondolnak. Elgondolkodhatunk azonban<br />
azon, hogy nem „nagy eszme-e", hogy<br />
a közegészségügyet javítani kell, a járvá<br />
nyokat visszaszorítani, a csecsemőhalan<br />
dóságot csökkenteni, a születéskor várha<br />
tó élettartamot növelni, egészében az<br />
életminőséget javítani? A <strong>dualizmus</strong> <strong>kora</strong><br />
egy rendkívül racionális, operatív korszak<br />
volt és abban a helyzetben volt, hogy nem<br />
csak célokat tűzhetett ki, hanem azokat<br />
Kolera-hirdetmény, 1892
A Magyar Királyság etnikai<br />
képe, 1910<br />
meg is valósíthatta. Tevékenységének az<br />
alapja a béke volt, célja pedig egy polgári<br />
állam, gazdasági és társadalmi rend kiala<br />
kítása. Amikor a háborúra és a forradal<br />
makra sor került, az ennek az utólag „bol<br />
dog békeidőknek" tekintett rendszernek<br />
az összeomlását jelentette.<br />
A nemzetiségi megoszlásban változás<br />
következett be a <strong>dualizmus</strong> évtizedei alatt.<br />
A magyarok aránya a kiegyezés és 1910<br />
között 41,5-ről 54 százalékra emelkedett.<br />
Az emelkedés oka a születések számának<br />
a növekedése és a csecsemőhalandóság va<br />
lamelyes csökkenése mellett az asszimi<br />
láció volt. Zsidók, németek és kisebb mér<br />
tékben szlovákok váltottak nyelvet és<br />
kultúrát. A románok és szerbek körében<br />
kicsi volt az asszimiláció. Egyrészt a vallási<br />
különbség miatt, másrészt, mert a határok<br />
mellett a 19. század második felében a tö<br />
röktől való függetlenedéssel létrejött anya<br />
országuk.<br />
<strong>Magyarország</strong> vallásilag is sokszínű volt.<br />
A lakosság fele római katolikus volt, 14 szá<br />
zalék református, 13 ortodox, 11 görög ka<br />
tolikus, 7 evangélikus és 5 százalék izraelita.<br />
Néhány nemzetiség vallásilag is homogén<br />
közösséget alkotott. A szerbek ortodoxok<br />
voltak, a horvátok római katolikusok, a ru<br />
szinok görög katolikusok. Más nemzeti<br />
ségek viszont megoszlottak a különböző<br />
felekezetek között. A szlovákok javarészt<br />
katolikusok voltak, de jelentős volt köztük<br />
az evangélikusok aránya is. A románok zö<br />
me ortodox volt, de nagy számban éltek<br />
köztük a görög katolikus felekezethez tar-
tozók is. A magyar nemzet nagyobb része<br />
a római katolikus egyházhoz tartozott, de<br />
főleg az ország keleti felében nagyon nagy<br />
számban éltek reformátusok.<br />
A társadalmi piramis csúcsán az arisz<br />
tokraták álltak. 1914-ben mintegy 1200<br />
főrangú (hercegi, grófi, bárói) család volt<br />
<strong>Magyarország</strong>on szemben az 1848 előtti<br />
mintegy 600 családdal. A <strong>dualizmus</strong> idő<br />
szakában duplázódott meg az arisztokra<br />
ták száma. Magyar hercegi cím egészen<br />
191 l-ig nem létezett, Esterházy német bi<br />
rodalmi herceg volt. Festetics Tasziló gróf<br />
kapott először magyar hercegi címet.<br />
Grófi címet alig tucatnyian kaptak, a ki<br />
egyezés után adományozott főnemesi cí<br />
mek döntő többsége bárói rang volt. Az új<br />
főnemesek elsősorban a felső katonai és<br />
hivatalnoki rétegből kerültek ki. Katona<br />
tisztek, csendőrtisztek, diplomaták, a kö<br />
zös kormányzatban vagy a horvát ad<br />
minisztrációban dolgozók a dinasztikus<br />
hűségért cserébe kaphattak főnemesi cí<br />
met. Ez azonban nem volt kizárólagos,<br />
a gazdasági élet szereplői és tudósok is be<br />
kerülhettek a főnemesi körbe. A kiegye<br />
zést követő évtizedekben 30 zsidó szár<br />
mazású bárói család lett. Kezdetben csak<br />
a kikeresztelkedettek kaphattak főnemes<br />
séget, mint a Wodianer, Ullmann, Hat<br />
vány, Kornfeld, Weiss család. Később már<br />
az sem jelentett akadályt, ha nem keresz<br />
telkedtek ki. Az első át nem tért zsidó bá<br />
ró Schlossberger Zsigmond lett 1890-ben.<br />
A bárósított tudósok között is volt zsidó<br />
származású, Korányi Frigyes a kiváló or<br />
vos, tüdőgyógyász professzor.<br />
A régi arisztokrácia nem szívesen és csak<br />
elvétve elegyedett családilag, társaságilag<br />
az újonnan főnemesítettekkel, akiket „par<br />
venü" (újgazdag, felkapaszkodott) arisz<br />
tokratáknak tartottak. Más volt a helyzet<br />
a gazdasági életben, mert a bankokban,<br />
igazgatótanácsokban összefonódtak.<br />
1910 táján mintegy 600 arisztokratának<br />
volt 1000 holdon felüli, és közel 200-nak<br />
10 000 holdon felüli birtoka. Lélekszámuk<br />
nagyon kicsi volt a társadalmon belül, még-<br />
is az összes hasznos földterület 13 százalé<br />
kát a kezükben tartották. Ezért tudta az<br />
arisztokrácia a polgári átalakulás első fél év<br />
századában is megőrizni a vezető szerepét.<br />
A főrangúak a kiegyezés után is még<br />
mindig jelentős szerepet játszottak a politi<br />
kai életben, ha korábbi súlyukhoz képest<br />
vissza is szorultak. A főrendiház tagjainak<br />
még a reform után is 70-80 százaléka arisz<br />
tokrata volt. A képviselőház összetételén is<br />
A Csetei Herzog család<br />
címere, 1886. szeptember 3.<br />
Udvari bál. Strelisky<br />
felvétele, 1896
A magyaros díszruha,<br />
az úgynevezett díszmagyar,<br />
a 19. század közepétől lett<br />
nemzeti díszöltözék<br />
A komjáti Wodianer-kastély<br />
a Nyitra völgyében, Nyitrától<br />
keletre, 1896. Klősz György<br />
felvétele<br />
látszik, hogy milyen fontosnak tartották<br />
az ottani jelenlétet. Arányuk az 1872.<br />
évi választást leszámítva mindig 10 szá<br />
zalék fölött volt, általában 12-14, de<br />
kritikus időszakokban, például az egy<br />
házpolitikai harcok idején meghaladta<br />
aló százalékot is. A korszak miniszter<br />
elnökei közül 15-ből 9, a 111 miniszter<br />
ből 38 került ki közülük. A főispánok<br />
nak pedig 30 százaléka. A diplomáciai<br />
karban is jelentős volt a számuk, a ma<br />
gyar honos diplomatáknak több mint<br />
a fele főnemes volt.<br />
A vidéki társadalom jelentős része<br />
a nagybirtokok függőségében élt. Az<br />
arisztokraták kastélyai - mert kastély<br />
nak lenni kellett, az az életmódjukhoz<br />
hozzá tartozott, elvárás volt - és birto<br />
kai gazdasági és sokszor szellemi köz<br />
pontok is voltak. Sok kastélyban volt<br />
könyvtár, levéltár vagy műgyűjtemény,<br />
például festmények.<br />
Az arisztokraták mellett voltak nem fő<br />
nemesi - középnemesi és nagypolgári -<br />
nagybirtokosok is. összességében 270 olyan<br />
nagybirtokos volt, aki több mint 10 000<br />
holdat birtokolt. Az ő kezükön volt a föld<br />
terület 23 százaléka. A jobbágyfelszabadí<br />
tás érzékenyen érintette őket, mert elvesz<br />
tették a parasztok munkaerejét, igaerejét és<br />
az eszközöket. Át kellett alakítaniuk gazda<br />
ságukat, beruházni, gazdasági épületeket<br />
építeni, állatokat tartani, eszközöket vásá<br />
rolni. Ezt ők, ha nem is minden nehézség<br />
nélkül, de végre tudták hajtani. Ha nem<br />
volt elegendő tőkéjük, hitelt vettek föl,<br />
vagy birtokrészeket adtak bérbe. Egy-két<br />
évtized alatt teljesen átálltak a bérmunká<br />
ra. Az állam kárpótlást fizetett a jobbágy<br />
felszabadításért és ez hozzájárult ahhoz,<br />
hogy az átállás ennyi idő alatt megvalósul<br />
hasson.<br />
Ezer és tízezer hold közötti birtokkal<br />
már sokkal többen rendelkeztek, az összes<br />
nagybirtokos fele ebbe a kategóriába esett.<br />
Köztük már nagy különbségek voltak lehe<br />
tőségeikben, a birtok modernizálása és az<br />
új körülményekhez való alkalmazkodás te<br />
kintetében.<br />
A századfordulón az arisztokraták fia<br />
talabb generációja a polgári foglalkozások<br />
felé kezdett fordulni. Számukra nem volt
angon aluli a bankári, gyárigazgatói tevé<br />
kenység, és mind vagyonukat, mind kap<br />
csolataikat tekintve abban a helyzetben<br />
voltak, hogy ilyen pozíciókba juthattak.<br />
Az agráriusok és a nemesség zöme általá<br />
ban nem rendelkezett ek<strong>kora</strong> vagyonnal és<br />
kapcsolati tőkével, és a szemlélete is más<br />
volt. ők az állami és megyei állásokban<br />
képzelték el a jövőjüket, de a századfor<br />
dulóra itt már alig volt lehetőség elhelyez<br />
kedni. Akkor megpróbáltak a „szabad<br />
foglalkozások" felé orientálódni. Ezek ér<br />
telmiségi területek voltak, például orvos,<br />
jogász, ahol viszont ekkorra már jelentős<br />
számban dolgoztak zsidó származásúak.<br />
Mivel a századforduló körül már ezeken<br />
a területeken is csökkentek az elhelyezke<br />
dési lehetőségek, az agráriusok között ta<br />
laja lett az antiszemitizmusnak.<br />
A középbirtokosok vesztették a legtöb<br />
bet a jobbágyfelszabadítással. A nemesség<br />
túlnyomó része pedig éppen ebbe a kategó<br />
riába, a 100-1000 katasztrális holddal ren<br />
delkezők közé tartozott. Korábban sem<br />
volt sok jobbágyuk, az értük kapott kárpót<br />
lási kötvényeken nagyon hamar túl kellett<br />
adjanak, hogy földjeiket művelni tudják.<br />
Birtokuk kicsi és általában nagyon kor<br />
szerűtlen volt ahhoz, hogy a megváltozott<br />
körülményekhez alkalmazkodni tudjanak.<br />
Korábbi életszínvonalukat nem tudták<br />
fenntartani, szemléletük ugyanakkor nem<br />
alakult át, ragaszkodni akartak a nemesi<br />
életmódhoz. Az volt számukra a megoldás,<br />
hogy a családból valaki hivatalt vállal az ál<br />
lamigazgatásban vagy a megyében, mert<br />
ebből a jövedelemből lehetett pótolni a gaz<br />
dálkodásban lévő hiányt. Ezt az elszegé<br />
nyedő nemesi középbirtokos társadalmi<br />
réteget nevezték dzsentrinek a kortársak.<br />
A dzsentri szó pejoratív értékítéletet is hor<br />
dozott magában az egyre polgárosuló váro<br />
si társadalom és az értelmiség részéről.<br />
A parasztság még 1910-ben is a népes<br />
ség 60 százalékát tette ki. Nem volt egysé<br />
ges társadalmi réteg, helyzete a birtokolt<br />
föld nagysága alapján igen különböző volt.<br />
A differenciálódás már a jobbágykorban<br />
végbement, és úgy szabadultak föl, hogy<br />
csak egy vékony réteget alkottak közöttük<br />
az egésztelkesek. Jóval többen voltak a ne<br />
gyed- vagy nyolcadtelkesek és nagyon so-<br />
A könyvtár Nákó Sándor<br />
gróf nagyszen tmiklósi<br />
kastélyában, 1896 körül.<br />
Klösz György felvétele<br />
Dzsentri testvérpár
Jómódú birtokos háza<br />
Mocsoládon, 1890-es évek<br />
kan a föld nélküli zsellérek. Érdekeik sem<br />
miképpen nem estek egybe, és ennek meg<br />
felelően nagyon eltérő volt a viszonyuk a<br />
fennálló politikai és gazdasági rendszerhez.<br />
Volt a parasztságnak egy nagyon vékony<br />
rétege, amely 50-100 holddal, vagy akár<br />
többel is rendelkezett. Ez a vékony réteg<br />
előnyösen került ki a jobbágyfelszabadí<br />
tásból, és valamelyest még a mezőgazdasá<br />
gi termelés modernizálódásával is lépést<br />
tudott tartani, a Dunántúlon hamarabb,<br />
az Alföldön fáziskéséssel.<br />
A Dunántúlon a gazdagparasztok inkább<br />
napszámost foglalkoztattak, nem cseléde<br />
ket. A napszámosok nem éltek a gazdagpa<br />
rasztok tanyáin, vagy nem folyamatosan,<br />
legfeljebb az idénymunkák alatt. Az Alföl<br />
dön viszont inkább cselédeket foglalkoztat<br />
tak, akik ott is éltek a tanyákon. Emiatt az<br />
Alföldön előbb és erősebben jelentkezett<br />
a földtulajdonos parasztok és a nincstelen<br />
agrárproletárok ellentéte. „Basaparasztnak"<br />
hívták az Alföldön azokat a gazdagparaszto<br />
kat, akik keményen dolgoztatták cselédei<br />
ket. Ez a fogalom a Dunántúlon ismeretlen<br />
volt.<br />
A paraszti birtokok következő kategó<br />
riáját a családi gazdaságok alkották. Ezek<br />
javarészt 10-15 holdas birtokok voltak, de<br />
nagyobb birtokok is tartoztak ebbe a kate<br />
góriába, 30, az Alföldön akár 50 hold is le<br />
hetett a nagyságuk. Ezeknek a családoknak<br />
a gazdálkodásában még nagy szerepet ját<br />
szott az önellátás, de azért már valamilyen<br />
mértékben piacra is termeltek, a korszak<br />
vége felé pedig a 30-50 holdas birtokokon<br />
már az volt az elsődleges. A 10-15 holda<br />
sok azonban messze nem tartottak itt, sőt<br />
sokan vállaltak közülük legalább az év egy<br />
részében bérmunkát, különösen olyan csa<br />
ládokból, ahol sok gyerek volt.<br />
Akisparaszti gazdaságok 5-10 hold kö<br />
zött voltak, a törpeparaszti gazdaságok<br />
pedig 1-5 hold között. Az előbbiek egy<br />
része még meg tudott élni a földjéből<br />
anélkül, hogy bérmunkát vállalt volna, az<br />
utóbbiak azonban nagyrészt bérmunka<br />
vállalásából éltek. Akik kevesebb mint<br />
1 hold földdel rendelkeztek, azok egyér<br />
telműen bérmunkából éltek, de volt saját<br />
házuk és a föld is adott egy bázist a megél<br />
hetésükhöz.
Látjuk tehát, hogy a paraszti társadalom<br />
az egész társadalmon belül egy önálló pira<br />
mist formált, a csúcsán egy szűk réteg je<br />
lentős birtokkal, az alján a nincstelen ag<br />
rárproletárok nagyon széles rétegével. Az<br />
agrárnépességnek jóval több mint a fele ki<br />
zárólag bérmunkából élt.<br />
Városi polgárok 1848 előtt is éltek a ma<br />
gyar társadalomban. A forradalom, de fő<br />
leg a kiegyezés után azonban a hagyo<br />
mányos városi polgárság mellett kialakult<br />
egy új nagypolgárság. A századfordulón<br />
800-1000 család tartozhatott ehhez az új<br />
városi burzsoáziához. Túlnyomó részüket<br />
képezte a zsidó terménykereskedőkből for<br />
málódó ipari és fináncburzsoázia. Mellet<br />
tük néhány hagyományos városi magyar<br />
polgárcsalád, amely elsősorban a háztulaj<br />
donának köszönhette gazdagságát, és az<br />
1830-1840-es években bevándorolt főleg<br />
német eredetű ipari vállalkozók tartoztak<br />
még ebbe a körbe. A gyárosok és a banká<br />
rok túlnyomó része a zsidó terménykeres<br />
kedők közül származott. A magyar társa<br />
dalom nyitott volt, mert mind a német,<br />
mind a zsidó családok asszimilálódtak.<br />
A zsidó nagypolgárság is törekedett a be<br />
olvadásra, életformájában igyekezett ido<br />
mulni az arisztokratákhoz. Sokan vásárol<br />
tak közülük földbirtokot, vagy béreltek<br />
földet, és volt kastélyuk vagy kúriájuk.<br />
Emellett azonban városi életüket sem ad<br />
ták föl. Elfogadták a korábbi nemesség ve<br />
zető szerepét a politikai életben, a máso<br />
dik, harmadik generáció pedig, amelyik<br />
már többnyire kikeresztelkedett, aktívab<br />
ban részt vett a politikában is.<br />
A városokban nemcsak nagypolgárság<br />
élt, hanem középpolgárok is, méghozzá<br />
nagyobb lélekszámban. A társadalom egé<br />
széhez képest azonban ez a réteg aránylag<br />
vékony volt. Köztük sokkal többen voltak,<br />
akik az 1848 előtti városok német és ma<br />
gyar polgárságából származtak, de eredetét<br />
tekintve nagyon vegyes volt. Idetartoztak<br />
a bérháztulajdonosok, az öt segédnél töb<br />
bet foglalkoztató kereskedők, az ipari kö<br />
zépüzemek (6-25 munkás) tulajdonosai,<br />
kisebb bankok és hitelintézetek tulajdonosai,<br />
nagyobb bankok egyes részvényesei<br />
vagy egyes nagybirtokok bérlői.<br />
A kiegyezés utáni évtizedekben nagyon<br />
megnőtt az értelmiség létszáma a társadalmon<br />
belül. Az 1910. évi népszámlálás szerint<br />
a családtagokkal együtt a népesség 4,2<br />
százaléka tartozott az értelmiség kategóriájába.<br />
Részben nemesi származásúak voltak,<br />
de a korszakon belül annyira megnőtt<br />
a nem nemesi származásúak aránya, hogy<br />
az értelmiségi rétegnek már csak hozzávetőleg<br />
a hatodrészét tették ki a nemesek.<br />
Napszámos aratók Tolna<br />
megyében, 1910 körül<br />
Hatvany-Deutsch Sándor<br />
báró, nagyiparos fiaival,<br />
1901
Jómódú polgárcsalád.<br />
Strelisky felvétele<br />
Perger József budapesti<br />
fűszerkereskedő Erzsébet<br />
körúti üzlete, 1901<br />
A nem nemesi származásúak döntő többségükben<br />
polgárok voltak, főleg magyar,<br />
német és zsidó származásúak, de a parasztság<br />
felső rétegeiből is be lehetett kerülni<br />
az értelmiségbe, ha ez nem is volt<br />
igazán jellemző.<br />
Valamelyes egyszerűsítéssel három csoportra<br />
oszthatjuk az értelmiségieket: köztisztviselőkre,<br />
magántisztviselőkre és a<br />
diplomásokra, akik részben szabadfoglalkozásúak<br />
voltak. Közülük a társadalomban<br />
a köztisztviselők voltak a legmegbecsül<br />
tebbek. Ez a csoport erősen hierarchizált<br />
volt a miniszterelnöktől a segédfogalma<br />
zóig. A magántisztviselői réteg kialakulását<br />
egyértelműen a polgárosodás hozta magá<br />
val. Ők az ipar, a kereskedelem és a hitelélet<br />
működtetését szolgálták. A gyárak mérnö<br />
kei, a nagyobb kereskedelmi vállalatok al<br />
kalmazottai és a bankok tisztviselői egy<br />
aránt idetartoztak. Ebben a csoportban<br />
jelentős számban dolgoztak zsidó vallásúak,<br />
a magántisztviselők 40 százaléka közülük<br />
került ki. A századfordulón azonban már<br />
nemes, sőt néhány főnemes magántisztvi<br />
selő is volt, vezető állásokban. A főisko<br />
lai vagy egyetemi diplomával rendelkezők<br />
közé tartoztak az ügyvédek, orvosok, épí<br />
tészek, művészek, újságírók, és a mérnö<br />
kök közül azok, akik nem álltak alkalma<br />
zásban, valamint a tanárok és a papok.<br />
A diplomásoknak 33 százaléka volt zsidó<br />
vallású.<br />
1910-ben a magyar társadalomnak közel<br />
13 százalékát tette ki a kispolgárság. Ez egy<br />
nagyon heterogén réteg volt mind szárma<br />
zását, mind körülményeit tekintve, amely<br />
nek a kialakulását szintén az iparosodás,<br />
a társadalom modernizációs folyamata hoz<br />
ta magával. Voltak köztük nemesek, városi<br />
és falusi iparosok, birtokos parasztok és ag<br />
rárproletárok leszármazottai.<br />
1848-at követően a legszembetűnőbb<br />
társadalmi változás a munkásság kialakulá<br />
sa volt. Az 1910-es években már a népesség<br />
13 százaléka ipari munkás volt. Az ipari<br />
munkásság zöme Budapesten és közveden<br />
környékén élt, és a hazai iparfejlődésnek<br />
megfelelően 60 százalékuk nagyipari mun<br />
kás volt. A gyáripar sok szakmunkást igé<br />
nyelt. Kezdetben csak kisebbségük volt<br />
magyarországi születésű, és ők is inkább<br />
gyakorlatuk, semmint az iskolázottságuk<br />
folytán váltak szakmunkássá. Eleinte a szak<br />
munkások osztrák és cseh területekről jöt<br />
tek, de a századforduló táján már egyre ke<br />
vesebb volt a bevándorolt szakmunkás, és<br />
ők már zömében a Monarchia határain<br />
túlról, elsősorban Németországból érkéz-
tek. Sőt ekkor már az is előfordult, hogy<br />
magyar szakmunkások áramlottak ki, el<br />
sősorban Romániába, kisebb mértékben<br />
Szerbiába. A munkásosztálynak csak mint<br />
egy 6 százaléka volt szakmunkás. Az ő heti<br />
bérük meghaladta a 40 koronát.<br />
A munkásosztály zöme betanított mun<br />
kás és segédmunkás volt. Ezekben a csa<br />
ládokban az egy kereső bére nem volt<br />
elegendő a család eltartására, legalább két<br />
kereső kellett. A munkásság 23 százaléka<br />
nő, 13 százaléka gyerek volt. Ők elsősorban<br />
a könnyűiparban kaptak munkát.<br />
Ahogy nőtt a munkásság létszáma, úgy<br />
romlottak lakáskörülményeik. Nőtt az al<br />
bérlők és ágyrajárók száma, és egyre ke<br />
vesebb munkáscsalád lakott kétszobás<br />
lakásban. Inkább nagy bérházak szoba-<br />
konyhás lakásaiban éltek, és sokan tartot<br />
tak ágyrajárót a konyhában. A bérházak<br />
nagy hányadában csak az udvaron volt víz.<br />
Nagy előrelépést jelentett már az is, hogy a<br />
századfordulón épülő házakban már beve<br />
zették a lakásokba a vízvezetéket. Viszont<br />
változatlanul csak egy közös mellékhelyiség<br />
volt szintenként a folyosó végén.<br />
A munkások zöme azonban paraszt, ag<br />
rárproletár családokból jött, ahol az élet<br />
körülmények gyakran ennél is rosszabbak<br />
voltak. A nagybirtokokon a cselédházak je<br />
lentős részében több család élt egy szobá<br />
ban, és az 1910-es évek célkitűzése között<br />
szerepelt annak megvalósítása, hogy egy<br />
szobában csak egy család lakjon.<br />
Az előbbiekben bemutatott magyar tár<br />
sadalmi szerkezetet Erdei Ferenc nyomán<br />
Munkások a Láng-gépgyár<br />
ban, 1900-as évek eleje
Cselédlakások egy Fejér<br />
megyei nagybirtokon,<br />
1890-esévek<br />
„kettős társadalmi struktúrának" szokás<br />
nevezni, mert a polgárosodással létrejött<br />
modern társadalmi rétegek mellett to<br />
vábbéltek az 1848 előtti rendi korszakból<br />
itt maradt rétegek is. Igaz, hogy több he<br />
lyen volt horizontálisan is érintkezés vagy<br />
átjárás a kategóriák között, mint a nagybir<br />
tokosság és a nagypolgárság között, vagy<br />
a parasztság és a munkásosztály között.<br />
Talán a legmerevebb válaszfal a „történel<br />
mi középosztály" és a „polgári középosz<br />
tály" között volt, mert itt nagyon komoly<br />
szemléleti, életmódbeli és értékrendbeli<br />
különbségek voltak. A társadalom, ha las<br />
san is változott, nem volt statikus, és a ki<br />
egyezés utáni polgárosodás, modernizáló<br />
dás magával hozta a társadalmi mobilitás<br />
növekedését is a korábbiakhoz képest.<br />
Emellett minden társadalmi rétegről el<br />
mondható, hogy igyekezett alkalmazkodni<br />
az új viszonyokhoz, és gyakran nem a szán<br />
dékain, hanem az anyagi helyzetén és a<br />
realitásokon múlott, hogy ezt gyorsabban<br />
vagy lassabban tudta megtenni. Voltak az<br />
tán olyanok is, akiket éppen a „modern"<br />
társadalmi réteg kialakulása kényszerített<br />
sokkal rosszabb helyzetbe. A volt jobbá<br />
gyokból nagy számban lett munkaerejét<br />
áruba bocsátó bérmunkás, és így vált belő<br />
le agrárproletár. 1914-re egyetlen társadal<br />
mi réteg sem maradt meg <strong>Magyarország</strong>on<br />
olyannak, amilyen 1848 előtt volt.<br />
Pesti bérkaszárnya udvara, 1910-es évek
Kulturális modernizáció<br />
A <strong>dualizmus</strong> korában sem a gazdasági,<br />
sem a társadalmi változások nem me-<br />
hettek volna végbe a nagyarányú<br />
kulturális modernizáció nélkül. A kiépülő<br />
polgári állam és a gazdaság fejlődése szak<br />
emberigényt támasztott. A társadalom ál<br />
talános műveltségi szintjét pedig emelni<br />
kellett. Megváltoztak tehát az igények, ame<br />
lyeket az oktatással és a kultúrával szem<br />
ben támasztottak. Az 1870-es évektől épí<br />
tették ki ehhez az intézményrendszert.<br />
Mivel állami iskolahálózat nem létezett,<br />
a népiskolai hálózatot Eötvös József a fenn<br />
álló felekezeti iskolákra alapozta. Emellett<br />
nyitott a községi iskolák megteremtése felé<br />
is, ahol nem volt felekezeti iskola, vagy leg<br />
alább 30 gyerek más felekezethez tartozott,<br />
mint amelyik az iskolát fenntartotta, ott<br />
községi iskola felállítását rendelte el. Eöt<br />
vös be akarta záratni a törvény előírásainak<br />
nem megfelelő felekezeti iskolákat, de ezt<br />
az országgyűlés az egyházak nyomására nem<br />
fogadta el.<br />
A századfordulóra a helyzet nagyot vál<br />
tozott. Jelentősen megemelkedett a községi<br />
iskolák, tantermek száma. A tanítók pedig<br />
már nagyrészt képesítettek voltak, vagy kü-<br />
Római katolikus elemi<br />
népiskola Túrterebesen,<br />
1900 körül<br />
írni-olvasni tudók aránya,<br />
1890
Rajzóra a Kertész utcai<br />
községi polgári fiúiskolában,<br />
1912 körül. Erdélyi Mór<br />
felvétele<br />
Középiskolák<br />
lönbözeti vizsgákat kellett tenniük. Mind<br />
ezek ellenére a századfordulón a lakosság<br />
nak még mindig mintegy 40 százaléka nem<br />
tudott írni-olvasni.<br />
Az elemi szintű oktatás mellett átalakí<br />
tották és 1883-ban törvényben szabá<br />
lyozták a középfokú oktatást. A humán<br />
műveltséget adó gimnázium mellé megte<br />
remtették a nyolcosztályos reálgimnáziu<br />
mot. Középfokú szakiskolákat alapítottak,<br />
mint a felső kereskedelmi iskola, az állami<br />
ipariskola és a gazdasági középiskola. A lá<br />
nyok 1896-ig ki voltak zárva a lehetőség<br />
ből, hogy középiskolába járhassanak. Ab<br />
ban az évben azonban megnyílt az első<br />
Két típusa volt, gimnáziumok és reáliskolák. Trefort Ágoston miniszter<br />
rendezte a középfokú oktatás helyzetét. 1883-ban törvényt hoztak<br />
a gimnáziumok és reáliskolák működésének szabályozására. A reális<br />
kola 1875-ben vált a gimnázium mintájára nyolcosztályossá. A gim<br />
názium humán műveltséget adott és nem korlátozott továbbtanulási<br />
lehetőséget. A reáliskolákból csak műszaki vagy természettudomá<br />
nyos irányba lehetett továbbtanulni. Az 1883-as törvény ezt a különb<br />
séget nem törölte el, de a reáliskolát átalakította reálgimnáziummá,<br />
ahol a természettudományokra és az élő nyelvekre helyezték a hang<br />
súlyt, szemben a gimnáziumok latin és görög oktatásával.<br />
leánygimnázium, amelyet Veres Pálné Be-<br />
niczky Hermin alapított. Ezzel az érettségi<br />
bizonyítvánnyal ekkortól a lányok már<br />
egyes egyetemi szakokon is továbbtanul<br />
hattak. Wlassics Gyula vallás- és közokta<br />
tásügyi miniszter a bölcsész, az orvosi és<br />
a gyógyszerész szakokat megnyitotta a nők<br />
előtt.<br />
A kiegyezéskor csak egyetlen egyetem<br />
működött <strong>Magyarország</strong>on. A pesti egye<br />
temnek négy kara volt, bölcsészettudomá<br />
nyi, teológiai, jogi és orvosi. A <strong>dualizmus</strong><br />
időszakában sorra alakultak a természet<br />
tudományok tanszékei, mint a vegytani,<br />
geológiai, ásványtani, matematikai, fizi<br />
kai, állat- és növénytani, csillagászati. Eze<br />
ket a tanszékeket laboratóriumokkal és<br />
gyűjteményekkel szerelték föl. A humán<br />
tudományok is specializálódtak. 1870-ben<br />
Eötvös József létrehozta az egyetem kere<br />
tein belül az önálló Középiskolai Tanár<br />
képző Intézetet. 1872-ben megalapították<br />
az egyetem gyakorló gimnáziumát. Az or<br />
vosi kar számára új épületeket építettek az<br />
Üllői úton. Az egyetem már nemcsak gya<br />
korló orvosokat képezett, hanem az or<br />
vostudományt is művelő hellyé vált.<br />
1871-ben hozták létre a Műegyetemet,<br />
amely a századfordulóra hallgatói lét<br />
számát tekintve a világ harmadik legna<br />
gyobb műszaki egyeteme lett. 1872-ben<br />
Kolozsváron megalapították az ország má<br />
sodik tudományegyetemét. 1912-ben pe<br />
dig Debrecenben és Pozsonyban alapítot<br />
tak újabb egyetemeket.<br />
1899-ben főiskolai rangra emelték a<br />
fővárosi Állatorvosi Tanintézetet. Mező<br />
gazdasági szakembereket a magyaróvári<br />
Mezőgazdasági Akadémián, valamint Deb<br />
recenben, Kassán, Keszthelyen és Kolozs<br />
váron képeztek. A Selmecbányái Aka<br />
démiát, ahol a bányászat, kohászat és<br />
erdészet szakembereit képezték, a határo<br />
kon túl is jól ismerték. 1872-ben a Lu-<br />
dovika Akadémián megindult a magyar<br />
tisztképzés is. A felsőoktatási intézmények<br />
sorából az egyetemi szintű közgazdász<br />
képzés hiányzott.
Wlassics Gyula báró (1852-1937)<br />
<strong>Magyarország</strong>on végezte jogi tanulmányait, majd külföldi<br />
tanulmányutat tett. Kezdetben bíróságon dolgozott, majd<br />
az igazságügy-minisztérium törvény-előkészítő osztályára<br />
került. 1882-től alügyész, 1886-tól főügyészhelyettes volt.<br />
1890-1895 és 1903-1906 között a budapesti egyetemen<br />
a büntetőjog tanára volt.<br />
1892-től a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője volt.<br />
1895-1903-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter Bánffy<br />
Dezső és Széli Kálmán kormányában. Ő nyitotta meg az<br />
egyetemek bölcsészeti, gyógyszerészeti és orvosi karát<br />
a nők előtt. Ő vezette be, hogy minden nyomtatásban meg<br />
jelent termékből nyomdai köteles példányt kellett elhelyezni a Nemzeti Könyvtárban.<br />
Wlassics minisztersége idején alapították a Képzőművészeti Akadémiát.<br />
1906-1935-ig a Közigazgatási Bíróság elnöke volt. A bárói címet 19<strong>16</strong>-ban nyerte el.<br />
1886-tól az MTA levelező, 1892-től rendes tagja volt. 1898-1901 között pedig az MTA<br />
másodelnöke. 1918-ban ő volt a főrendiház elnöke. 1923-tól tagja volt a hágai választott<br />
bíróságnak. 1927-1935-ig a felsőház elnöke volt.<br />
A művészeti főiskolákat is létrehozták.<br />
1872-ben alapították a Mintarajziskola és<br />
Rajztanárképzőt, amely Benczúr Gyula ve<br />
zetésével alakult Képzőművészeti Főisko<br />
lává. A változások ellenére sokan választot<br />
Wlassics Gyula. Strelisky<br />
felvétele<br />
tak továbbra is külföldi egyetemeket és<br />
a művészek közül is sokan tanultak Mün<br />
chenben vagy Párizsban.<br />
1875-ben hozták létre a Zeneakadémiát,<br />
amelynek vezetésére Liszt Ferencet kérték<br />
A József Műegyetem<br />
épülete a Múzeum körúton.<br />
Színes levelezőlap,<br />
1900-as évek eleje
Liszt Ferenc tisztelői<br />
körében, 1873. Kozmata<br />
Ferenc felvétele<br />
föl. Liszt Ferenc a magyar zenei hagyo<br />
mányt ötvözte az európai hangversenyze<br />
nével, ebből születtek magyar rapszódiái és<br />
csárdásai. Az opera terén Erkel Ferenc al<br />
kotott maradandót. A századforduló után<br />
Eötvös Loránd báró (1848-1919)<br />
indult Kodály Zoltán és Bartók Béla pályá<br />
ja, akik az ősi magyar népzenéből kiindul<br />
va újították meg a zeneművészetet<br />
Az oktatás mellett a 19. század második<br />
leiében a tudomány is óriásit lépett elő<br />
re. A természettudományok és a műszaki<br />
tudományok felfedezései és találmáavai<br />
nagyon hamar bekerültek a mindennapok<br />
ba, megváltoztatták a környezetet és az<br />
emberek életét. A magyar tudomány a dua<br />
lizmus korában nemzetközileg is jegy<br />
zett eredményeket produkált a matemati<br />
ka (Kőnig Gyula, Kürschák József, Fejér<br />
Lipót, Riesz Frigyes), a csillagászat (Kon<br />
koly Thege Miklós), a fizika (Jedlik Ányos,<br />
Eötvös Loránd), a kémia (Than Károly,<br />
Wartha Vince), a földrajz (Hunfalvy Já<br />
nos, Lóczy Lajos, Kogutowicz Manó) te<br />
rületén.<br />
Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszternek a fia<br />
volt. Egyetemi tanulmányait Heidelbergben végezte. Kirch<br />
hoff, Bunsen és Helmholtz növendéke volt. 1870-ben dokto<br />
rátusát is Heidelbergben szerezte. 1871 -tői a pesti egyetemen<br />
tanított, 1872-től az elméleti fizika rendes tanára volt. Jedlik<br />
Ányos nyugalomba vonulása után 1878-ban a kísérleti fizikai<br />
tanszéket vette át. 1891-1892-ben az egyetem rektora volt,<br />
1889-1905 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.<br />
A berlini Akadémia kültagjává választotta.<br />
A folyadékok felületi feszültségmérésére új módszert dolgo<br />
Az állam a tudományos intézmények<br />
egész sorát állította föl 1869-től: a Földtani<br />
Intézetet, a Meteorológiai Intézetet, a Ve-<br />
Eötvös Loránd, 1900 körül<br />
zott ki. A gravitációs tér térbeli változásának mérésére pedig megszerkesztette világhírűvé<br />
vált ingáját. Első Eötvös-ingás méréseit 1901 -ben végezte a Balaton jegén Lóczy Lajos<br />
támogatásával. A torziós ingás mérésekben használatos egységet Eötvös Lorándról<br />
nevezték el. A torziós ingát a nyersanyagkutató geofizikában használták. Ennek segítsé<br />
gével tárták föl többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti nagy olajmezőket.<br />
Kísérletileg igazolta a súlyos és a tehetetlen tömeg azonosságát. Ezzel a mérésével el<br />
nyerte a göttingeni egyetem díját. Fölismerte a Föld forgásának újabb bizonyítékát adó<br />
Eötvös-effektust. 1891-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Mathematikai és Phy<br />
sika'! Társulat, amelynek elnöke lett. 1894-1895-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter<br />
volt. 1895-ben létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, amelynek első<br />
kurátora volt. Nyolc éven át elnöke volt a Magyar Turista Egyesületnek, amely az 1890-es<br />
években alakult.
tőmagvizsgáló Állomást, a Borvizsgáló Ál<br />
lomást, az Országos Filoxéra Kísérleti Állo<br />
mást stb.<br />
Megalakult a szakmai tudományos egye<br />
sületek egész sora az Orvosegylettől a Tör<br />
ténelmi Társulaton át a Magyar Jogász<br />
egyletig. Az egyesületek megteremtették<br />
tudományterületük szakfolyóiratát is.<br />
Nagy állami fenntartású közgyűjtemé<br />
nyeket hoztak létre vagy fejlesztettek tovább,<br />
múzeumokat, könyvtárakat, levéltárakat.<br />
Az újságok elterjedése révén megszüle<br />
tett a tömegkommunikáció. A kiegyezés<br />
idején 200 újság jelent meg Magyarorszá<br />
gon, 1913-ban pedig már 2000 újság és fo<br />
lyóirat. Az újságolvasás révén kitágult a vi<br />
lág sok olyan ember előtt is, aki sosem<br />
hagyta el faluja határát.<br />
A kiegyezés után először a pártokhoz kö<br />
tődő újságok, a „vezérlapok" voltak népsze<br />
rűek, mint például a Deák-párt szócsövének<br />
számító Pesti Napló, vagy a Jókai Mór által<br />
szerkesztett balközépi A Hon. A független<br />
ségi ellenzék nézetei az Egyetértés hasábjain<br />
jelentek meg, a mérsékelt ellenzéké a Ma<br />
gyarországban. Adtak ki pártokhoz kötődő<br />
olcsó néplapokat is, amelyeket elsősorban<br />
a parasztság számára szerkesztettek, mint<br />
például amilyen Jókai Mór Igazmondója<br />
volt. Az 1870-es évek végén jelentek meg az<br />
olcsó, nagypéldányszámú újságok, amelyek<br />
már teljesen függetlenek voltak a pártoktól<br />
és tisztán üzleti céllal indultak. Az első ilyen<br />
újság a Pesti Hírlap volt. Az újságok hírigé<br />
nyének kiszolgálására jött létre magánvál<br />
lalkozásként a Magyar Távirati Iroda 1880-<br />
ban. A millennium idején kezdtek terjedni<br />
az olcsó bulvárlapok, mint a Friss Újság, Kis<br />
Újság, Nap, Az Est, melyek a terjesztést is<br />
forradalmasították, megjelentek az utcai<br />
hírlapárusok, a rikkancsok.<br />
Az újságok nagy része már magyar nyel<br />
vű volt, de a városi lakosság még jelentős<br />
részben német nyelvű. A kiegyezés utáni el<br />
ső évtizedekben a kormány félhivatalos<br />
lapja a német nyelvű PesterLloyd volt, ame<br />
lyet Falk Miksa szerkesztett. A századfordu<br />
lón pedig a Népszava még két nyelven jelent<br />
Kogutowicz Manó<br />
(1851-1908)<br />
Geográfus és térképész volt. Először<br />
a katonai pályára lépett, majd tanár<br />
lett. A tanári pályán azt tapasztalta,<br />
hogy az iskolák külföldi térképeket<br />
és taneszközöket használnak. Ezért<br />
határozta el a Magyar Földrajzi Intézet<br />
megalapítását, amely 1890-ben meg is<br />
valósult. Ő lett az intézet első igazgatója.<br />
1885-ben elkészítette <strong>Magyarország</strong><br />
első megyei kézi atlaszát. Számos<br />
kézi atlaszt, földrajzi és történeti térképeket<br />
tervezett és rajzolt.<br />
meg, Volksstimme címmel a német változa<br />
ta, mert a szervezett szakmunkások még je<br />
lentős részben német anyanyelvűek voltak.<br />
Az 1860-as évek végén alakult ki a poli<br />
tizáló élclap mint új laptípus. Ide tartozott<br />
a Borsszem Jankó, Üstökös, Bolond Istók,<br />
Ludas Matyi. Emellett megjelent a közmű<br />
velődési sajtó. Ezek a családi lapok első<br />
sorban a középosztály és a kispolgárság<br />
számára készültek, és a gyerekeknek már<br />
Magyar Népdalok. Közli<br />
Bartók Béla és Kodály<br />
Zoltán, 1906<br />
A Friss Újság. Plakát,<br />
1910 körül
74<br />
A Nemzeti Színház épülete<br />
a Rákóczi úton, 1900 körül.<br />
Klösz György felvétele<br />
Emlékérem Jókai ötvenéves<br />
írói jubileumára<br />
megjelentek az első gyermek- és ifjúsági la<br />
pok is. A legismertebb családi lap a Va<br />
sárnapi Újság volt. A századforduló után<br />
ugyanebben a műfajban indult a Tolnai<br />
Világlapja.<br />
Az irodalomtudomány az 1880-as évek<br />
közepén korszakhatárt lát a magyar iroda<br />
lom fejlődésében. Az 1880-as évek közepé<br />
től 1905-ig terjedő két évtizedet a modern<br />
magyar irodalom előzményének tekinti.<br />
Ezt megelőzően a közismert nagyságok<br />
nak számító Arany János, Jókai Mór,<br />
Vajda János és az irodalomkritikus,<br />
lapszerkesztő Gyulai Pál játszottak sze<br />
repet az irodalom színpadán. Arany<br />
1882-ben elhunyt. A lírában Kiss József<br />
és Endrődi Sándor mellett Reviczky<br />
Gyula és Komjáthy Jenő váltak ismertté az<br />
1880-as évek közepe után. Kiss József szer<br />
kesztette az 1890-től megjelenő A Hét cí<br />
mű irodalmi folyóiratot.<br />
A Jókai által képviselt nemzeti romanti<br />
ka folytatója volt Gárdonyi Géza és Her-<br />
czeg Ferenc. Mikszáth Kálmán anekdotikus<br />
stílusban írt, munkáiban azonban a kedé<br />
lyességét a századforduló felé haladva egyre<br />
jobban szorította háttérbe a társadalomkri<br />
tika. Gárdonyi idealizálta a paraszti világot,<br />
a következő generációból Tömörkény Ist<br />
ván és Móra Ferenc azonban szakítottak<br />
ezzel a felfogással és a paraszti élet nehézsé<br />
geit ábrázolták. Bródy Sándor, Molnár Fe<br />
renc és Heltai Jenő a városi polgárság életé<br />
ből merítették témáikat.<br />
A századvég, századforduló kedvelt mű<br />
faja volt a kisregény, novella, karcolat és<br />
a hírlapi tárca. Az 1880-as évek végén a líra<br />
is visszaszorult, majd csak Ady költészeté-<br />
Ady Endre: U] versek, 7906
vei és 1908 után a Nyugat megjelenésével<br />
szerezte vissza elsőbbségét újra.<br />
A <strong>dualizmus</strong> évtizedei alatt a művészetek<br />
is áruvá váltak. A magasművészet mellett<br />
megjelent a szórakoztatóipar. Az előbbit<br />
a művészi színház, az opera, a hangverseny,<br />
a kiállítás és a rangos szépirodalom alkotásai<br />
képviselték. A tömegkultúra pedig továbbrétegződött.<br />
A polgárság volt a közönsége az<br />
operetteknek és a népszínműveknek. A mulatók,<br />
kabarék, orfeumok közönsége és az<br />
élclapok olvasói olyan alacsonyabb műveltségű<br />
városlakók voltak, akik anyagi helyzetük<br />
folytán áldozhattak ezekre a szórakozási<br />
formákra. A városi szegénység a cirkuszba és<br />
a Vidám Park elődjébe, az Angolparkba járt<br />
szórakozni, és ponyvaregényeket olvasott.<br />
Az 1890-es évek közepétől nagyon gazdag<br />
színházi élet bontakozott ki, amelynek<br />
központja Budapest volt. Ekkor nyílt meg<br />
a Nemzeti Színház és az 1875 óta működő<br />
Népszínház mellett a Vígszínház, a Magyar<br />
Színház, a Király Színház. Az Opera 1884ben<br />
nyitotta meg kapuit. Működött a Budai<br />
és a Városligeti Színkör. A 20. század elején<br />
megjelent a politikai kabaré műfaja is.<br />
A Király Színház operetteket játszott, ami<br />
a Monarchiát a legjobban jellemző műfaj<br />
volt. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka<br />
Jenő és Jacobi Viktor operettjeit még ma is<br />
játsszák szerte Közép-Európában.<br />
1896-ban vetítették Budapesten az első<br />
mozgóképet. Heltai Jenő nevezte el a mozgókép<br />
üzemet mozinak. 1913-ban már 114<br />
mozi működött Budapesten, még nem<br />
önállóan, hanem főleg kávéházakban.<br />
A különböző kategóriájú kávéházak behálózták<br />
a belső városrészeket. Egyes társadalmi<br />
rétegekben életformává vált a kávéházba<br />
járás, ami a társasági élet fontos<br />
színtere lett. A kávéházak járatták a nagy<br />
lapokat, az újságolvasás a kávéházi időtöltés<br />
természetes formája volt. Az íróknak<br />
és a művészeknek törzskávéházaik voltak,<br />
a New Yorkba, a Japánba jártak. Elsősorban<br />
az iskolázott középosztálybeli férfiak<br />
jártak kávéházba.<br />
A századfordulón kezdett a szabadidő eltöltésének<br />
egyik elterjedt formájává válni<br />
a sport. Az atlétika, a korcsolyázás, a kerékpározás,<br />
a vívás, úszás, evezés, a teke és mindenekelőtt<br />
a foci. Sportegyletek, atlétikai klubok<br />
és tornaklubok alakultak, mint például<br />
az MTK, a BEAC, a Fradi és a Vasas.<br />
Gyerünk az Edison<br />
mozgóba. Bíró Mihály<br />
plakátja, 1911<br />
A Reitter Kávéház<br />
Budapesten az Andrássy<br />
úton, 1896 körül. Klösz<br />
György felvétele
Válságtünetek a századfordulón<br />
Reformtörekvések és válságjelek az 1890-es években • 78<br />
Tisza István konszolidációs kísérlete • 92<br />
Az 1905-1906-os politikai válság és a koalíciós kormány • 97<br />
Tisza és a munkapárti kormányok a háború előtt • 105
Karikatúra Tisza Kálmán<br />
és Bismarck bukásáról.<br />
Borsszem Jankó, 7890<br />
Reformtörekvések és válságjelek<br />
az 1890-es években<br />
Nagyot változott a világ 1890 után. Ez<br />
a változás már önmagában azon is<br />
lemérhető, hogy amíg az 1867 és<br />
1890 közötti 23 évben 6 kormány műkö<br />
dött, az 1890 és 1914 közötti 24 évben 11.<br />
A miniszterelnökök zöme két évet vagy<br />
még annál is rövidebb időt töltött hiva<br />
talban.<br />
Tisza Kálmán lemondása után Ferenc<br />
József 1890. március 15-én Szapáry Gyula<br />
grófot nevezte ki miniszterelnökké. Az el<br />
lenzék és a Szabadelvű Párt nagy része is új<br />
politikai irányvonalat várt a hagyományos<br />
keretek megtartása mellett. A miniszterel<br />
nök-csere azonban nem oldotta meg azo<br />
kat a problémákat, amelyeken Tisza Kál<br />
mánnak sem sikerült úrrá lennie. Az új<br />
miniszterelnök nem tudott megfelelni a<br />
várakozásoknak. Sőt a problémák tovább<br />
erősödtek. A nemzetiségek követelései át<br />
alakulóban voltak, egyre határozottabban<br />
követelték a kollektív jogaik gyakorlásának<br />
lehetőségét, anyanyelvük szabad használa<br />
tát, egyesületeik nem korlátozott működé<br />
sét, később önigazgatásuk biztosítását.<br />
A munkásság létszáma tovább nőtt és<br />
a századfordulóra kialakult a munkás<br />
osztály, amelynek létszámát 1910-re már<br />
1 millió főre lehet becsülni. A kormányok<br />
már nem tudták kikerülni, hogy a munká<br />
sok helyzetével foglalkozzanak. 1890 de<br />
cemberében megalakult a <strong>Magyarország</strong>i<br />
Szociáldemokrata Párt. A szociáldemokra<br />
ta párt nem a forradalmat tűzte ki célként,<br />
hanem az államrendszer demokratizálását,<br />
az általános, egyenlő, titkos választójog kö<br />
vetelését, az egyesülési és a gyülekezési sza<br />
badság biztosítását és államilag garantált<br />
szociális reformok bevezetését. Az 1890-es<br />
években a párt működése mellett a szak<br />
szervezeti mozgalomra is hangsúlyt helyez-<br />
Szapáry Gyula képmása. Olajfestmény<br />
tek. Megkezdődött a szakegyletek összefo<br />
gása, a rokon szakmák nagyobb szövetsé<br />
gekbe tömörítése. 1899 májusában megtar<br />
tották a szakszervezetek első kongresszusát,<br />
amelynek az lett a következménye, hogy<br />
a kereskedelemügyi minisztérium 1899 őszé<br />
re szaktanácskozást hívott össze a munkás<br />
biztosítás kérdéséről, amelyre a munkásszer<br />
vezeteket is meghívta. 1891-ben Szilágyi<br />
Dezső igazságügy-miniszter kidolgoztatta<br />
a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt,<br />
amelyet az országgyűlés elfogadott, és tör<br />
vényt hoztak az ipari munkások betegség<br />
esetére szóló biztosításáról is. 1893-ban<br />
megalakították az iparfelügyeletet, amely<br />
nek az volt a feladata, hogy ellenőrizze a<br />
munkahelyi körülményeket, a balesetvé<br />
delmi szabályok betartását.<br />
A munkásság létszámának növekedésé<br />
vel és azzal, hogy valamelyest nőtt a szol-
Részlet a <strong>Magyarország</strong>i Szociáldemokrata Párt Elvi Nyilatkozatából<br />
<strong>Magyarország</strong> szociáldemokrata munkáspártja nemzetkö<br />
zi párt, mely nem ismeri el a nemzetek, a születés és a bir<br />
tok előjogait, s kinyilatkoztatja, hogy a kizsákmányolás el<br />
leni harcnak nemzetközinek kell lenni, mint amilyen maga<br />
a kizsákmányolás.<br />
A szocialista eszmék terjesztésére fel fogja használni<br />
a nyilvánosság minden eszközét, a sajtót, a gyűléseket<br />
stb., és a vélemény szabad nyilvánítása elé gördített aka<br />
dályok, a sajtótörvény, az egyesülési és gyülekezési jogot<br />
korlátozó rendeletek megszüntetésére törekedni fog.<br />
Követelni fogja az általános, közvetlen és titkos választási<br />
jogot minden képviseleti testületben, mint az agitáció és<br />
szervezkedés egyik fontosabb eszközét, anélkül azonban,<br />
hogy a parlamentarizmus értéke fölött csalódásba ejtené<br />
magát.<br />
Hogy a mai gazdasági rendszer keretében a munkásosz<br />
tály élettartásának hanyatlása és annak fokozódó elsat-<br />
nyulása némileg megakadályozható lehessen, követelünk<br />
gáltatásban dolgozók száma, csökkent a la<br />
kosságon belül az agrárnépesség aránya.<br />
Nem látványosan és területileg sem egyen<br />
letesen, de mégis változtak az arányok.<br />
A paraszti népesség életkörülményei nem<br />
javultak, és különösen rossz volt a helyzet<br />
a perifériákon, az egyre jobban leszakadó<br />
nemzetiségi vidékeken, például a Kárpátal<br />
ját lakó ruszinoknál. A parasztok kezében<br />
országosan kevés föld volt, mert konzer<br />
válódott a nagybirtokrendszer. Ennek kö<br />
vetkeztében egyre többen indultak neki<br />
a bizonytalannak és vándoroltak ki Ame<br />
rikába. A kivándorlás olyan társadalmi<br />
problémává vált, amellyel már a kormá<br />
nyoknak is foglalkozniuk kellett.<br />
1891 májusától egyre többet hallattak<br />
magukról az agrárszocialista mozgalmak,<br />
amelyek az orosházi szegényparasztság<br />
szervezett megmozdulásával kezdődtek. Az<br />
1890-es évek első felében a „Viharsarok<br />
ban", azaz Békés, Csanád és Csongrád me<br />
gyében a nagyobb településeken megindult<br />
a szervezkedés. Orosháza után Békéscsa<br />
mélyreható és becsületes munkásvédtörvényhozást<br />
(a munkaidő korlátozását, a gyermekmunka eltiltását stb.),<br />
melynek végrehajtását a munkásság is ellenőrizhesse;<br />
törekedni fogunk továbbá a szakegyesületek akadálytalan<br />
alapítására, azaz: a teljes egyesülési szabadságra.<br />
A munkásosztály jövője érdekében okvetlenül szükséges<br />
a kötelező, díjtalan és vallásfelekezet nélküli oktatás<br />
a nép- és továbbképző iskolákban, úgymint díjtalan<br />
hozzáférhetés minden magasabb tanintézethez.<br />
Az állandó hadsereg helyébe, minthogy a folyton emelkedő<br />
terhéje által a népet kulturális feladataitól elidegeníti, az ál<br />
talános népfelfegyverkezés behozatalára kell törekednünk.<br />
A szociáldemokrata munkáspárt minden fontosabb kér<br />
déssel szemben állást fog foglalni; a proletárság osztályér<br />
dekét mindenkor képviselni és a fennálló osztályellentétek<br />
tagadásának vagy azok leplezgetésének, valamint a mun<br />
kásoknak az uralkodó soviniszta pártok általi kizsákmá<br />
nyolásának erélyesen fogja útját állni."<br />
Budapest, 1890. december 8.<br />
bán, Battonyán, Hódmezővásárhelyen vol<br />
tak megmozdulások. Az országnak ezen<br />
a részén hamarabb kezdődött és nagyobb<br />
arányú volt a parasztok elszegényedése,<br />
mert itt a parasztok a jobbágyfelszabadítás<br />
kor zömében föld nélkül lettek személyük<br />
ben szabadok. Ugyanakkor munkaalkalom<br />
A békéscsabai zendülés.<br />
Illusztráció a Kis Újság<br />
címlapján, 1891. május 4.
Tarokkparti a Szabadelvű<br />
Párt klubjában. Ferraris<br />
Artúr olajfestménye<br />
Ferenc Ferdinánd<br />
családjával<br />
kevés volt, a feudális jellegű szolgáltatások<br />
pedig ezen a vidéken tovább fennmaradtak,<br />
mint az ország más tájain. Nem véletlen,<br />
hogy éppen itt robbant ki először az elégedetlenség.<br />
A hatalom ezeket a mozgalmakat<br />
egytől egyig fegyverrel fojtotta el.<br />
Az 1890-es évek második felében átterjedtek<br />
a mozgalmak Szabolcs és Szatmár,<br />
valamint a ruszinok lakta északkeleti me<br />
gyékre, majd Temes és Torontál megyék<br />
re is. A nyírségi megmozdulásokban már<br />
a birtokos parasztság is részt vett a sze<br />
gényparasztok mellett. Az agrárszocialista<br />
mozgalmak progresszív adózást, a politikai<br />
szabadságjogok biztosítását és kiterjeszté<br />
sét, a feudalizmus maradványainak a fel<br />
számolását követelték. Az évtized második<br />
felének parasztmozgalmaiban már a föld<br />
kérdés demokratikus megoldása állt a kö<br />
zéppontban. Az 1890-es évtizedben tehát<br />
intenzívebbé váltak a nemzeti és társadal<br />
mi konfliktusok.<br />
A Szabadelvű Pártban Tisza Kálmán<br />
után nem volt olyan erős egyéniség, aki<br />
a pártot az addig megszokott módon egy<br />
ben tudta volna tartani. A párt bomlásának<br />
folyamata nagy valószínűséggel nemcsak<br />
az alkalmas vezető hiányával magyarázha<br />
tó, hanem a körülmények változásával is.<br />
Megroppant az a politikai háttér, ami Tisza<br />
Kálmán mögött ott volt. Súrlódások voltak<br />
a nagytőkés és a nagybirtokos csoportok<br />
között, az agrár-merkantil ellentét még egy<br />
évtizedig fennmaradt. Sőt még a nagybir<br />
tokosok között is voltak különböző irány<br />
zatok, megosztottak és a politika által meg-<br />
oszthatóak voltak. A párt egysége és ereje<br />
szempontjából kedvezőbb lett volna, ha az<br />
agráriusok testületileg kiválnak a pártból,<br />
de nem így történt.<br />
Ausztria és <strong>Magyarország</strong> között a ki<br />
egyezés óta mindig is voltak konfliktusok,<br />
de ezek a századfordulón egy még erőtelje<br />
sebb rivalizálásba csaptak át. 1890 után<br />
Ausztriában is vége lett az addigi belpoliti<br />
kai stabilitásnak és politikai válság vette<br />
kezdetét. Pártharcok dúltak, amelyből csak<br />
a századforduló után sikerült kibontakoz<br />
niuk. Vezető magyar politikusok az oszt<br />
rák belpolitika válságából azt a következte<br />
tést vonták le, hogy eljött az idő, amikor<br />
<strong>Magyarország</strong>nak kell átvenni a vezető sze<br />
repet a Monarchián belül. Ezt azonban<br />
sem az uralkodó nem nézte jó szemmel,<br />
sem a Rudolf főherceg halálát követően<br />
trónörökössé előlépett Ferenc Ferdinánd,
aki aktív magyarellenes politikát folytatott.<br />
Elképzeléseibe és a körülötte formálódó<br />
politikai csoport, a Belvedere-kör irányult<br />
ságába <strong>Magyarország</strong> vezető szerepe se<br />
hogy nem illett bele.<br />
Emellett <strong>Magyarország</strong>on az 1890-es<br />
években a parlamenti viták jelentős része<br />
a nemzeti követelések körül forgott. A kon<br />
zervatív ellenzék jeles képviselői Apponyi<br />
Albert vezetésével úgy ítélték meg, akkor<br />
válhatnak népszerűvé az országon belül és<br />
lehet esélyük a kormányra kerülésre, ha<br />
a kiegyezés nemzeti jellegű továbbfejleszté<br />
sét követelik. Mindenekelőtt azt szorgal<br />
mazták, hogy a közös hadsereg egyes egy<br />
ségeiben vezessék be a magyar vezényleti<br />
nyelvet és magyar jelvényeket. Apponyi<br />
1892-ben megalakította a Nemzeti Pártot.<br />
Az ellenzék egy másik része pedig időről<br />
időre előhozakodott az önálló vámterület<br />
és a magyar nemzeti bank megteremtésé<br />
nek az igényével.<br />
Szapáry Gyula már több évtizede volt<br />
gyakorló politikus, amikor 1890-ben mi<br />
niszterelnök lett. Már az 186l-es és az<br />
1865-ös országgyűléseken is képviselő volt.<br />
1873-1875 márciusáig, Tisza Kálmán előtt<br />
belügyminiszter volt. 1878 decemberétől<br />
1887 februárjáig pedig pénzügyminiszter<br />
Tisza kormányában. 1886-ban már súlyos<br />
nézeteltérései voltak a miniszterelnökkel,<br />
mert pénzügyi megfontolásokból össze<br />
akart vonni kis megyéket, hogy a megyei ad<br />
minisztráció létszámát csökkentse, a költsé<br />
gekből lefaragjon. Tisza azonban ezt nem<br />
engedte, mert politikai okokból ragaszko<br />
dott a jól kézben tartható kicsi megyék<br />
fenntartásához. Szapáry e miatt a konfliktus<br />
miatt vált ki 1887 elején a kormányból, de<br />
1889-ben földművelésügyi miniszter lett<br />
Tisza Kálmán átalakított kormányában.<br />
Szapáry inkább konzervatív felfogású<br />
miniszterelnök volt, kormányában azon<br />
ban liberális miniszterek ültek, ugyanazok,<br />
akik Tisza Kálmán legutolsó kormányá<br />
ban. Vagyis például Baross Gábor, Weker-<br />
le Sándor, Szilágyi Dezső, Csáky Albin.<br />
Wekerle ekkor valósította meg a valutare<br />
formot, 1892-ben <strong>Magyarország</strong> is áttért<br />
az aranyalapú valutára, amely stabilabb<br />
nak mutatkozott. Ekkor lett az ezüstforint<br />
ból aranykorona. Csáky Albin vallás- és<br />
közoktatásügyi miniszter pedig Szapáry<br />
miniszterelnöksége idején dolgoztatta ki az<br />
egyházpolitikai reformjavaslatokat. Négy<br />
reformjavaslatról volt szó: a polgári házas<br />
ság kötelezővé tétele, az állami anyaköny<br />
vezés bevezetése, a vallások szabad gyakor<br />
lása és az izraelita vallás recepciója, azaz<br />
a bevett vallások közé való befogadása.<br />
Szapáry azonban az uralkodó kívánsá<br />
gára és a katolikus papság ellenállása<br />
miatt elzárkózott ezeknek a reformja<br />
vaslatoknak a megvalósításától. Egye<br />
dül a fakultatív polgári házasság beve<br />
zetését tartotta volna lehetségesnek.<br />
Kormányának liberális tagjai emiatt<br />
szembefordultak vele. Ráadásul 1892-ben<br />
képviselő-választások voltak és a Szabadel<br />
vű Párt sok mandátumot veszített. Az egy<br />
házpolitikai reformok kísérlete pedig tönk<br />
retette a Szabadelvű Párt és a katolikus<br />
papság addigi jó együttműködését. Szapá<br />
ry 1892 novemberében lemondott. 1894-<br />
ben a Szabadelvű Pártból is kilépett.<br />
Ferenc József 1892. november 19-én<br />
Wekerle Sándort nevezte ki miniszterel-<br />
Karikatúra Wekerle Sándor<br />
valutareformjáról. Borsszem<br />
Jankó, 1892<br />
5 korona, 1907
Wekerle Sándor (1848-1921)<br />
A <strong>dualizmus</strong> korának egyik legismertebb pénzügyi szaktekintélye volt,<br />
noha jogot végzett Budapesten, és nagy szorgalommal, autodidakta<br />
módon lett közgazdász. 1870-ben a pénzügyminisztériumban kezdett<br />
dolgozni, és fokról fokra haladt előre a ranglétrán. 1878-tól az elnöki<br />
osztály vezetője volt, 1882-től miniszteri osztálytanácsos, 1886-tól<br />
államtitkár. 1889-1895 között pénzügyminiszter.<br />
<strong>Magyarország</strong> történetében ő volt az első polgári származású<br />
miniszterelnök és egyedül ő volt háromszor miniszterelnök. Először<br />
1892-1895 között szabadelvű pártiként. 1896-1906 között az akkor<br />
létrehozott Közigazgatási Bíróság elnöke volt. Az Országos Kaszinó<br />
igazgatójának tisztét is betöltötte. 1906-1910 között másodszor miniszterelnök,<br />
a koalíciós kormány élén. Ezalatt a pénzügyminisztériumot<br />
is ismét ő vezette. 1917-1918-ra esett a harmadik miniszterelnöksége.<br />
Megszakításokkal, de évtizedekig volt országgyűlési képviselő.<br />
Nevéhez fűződik az adórendszer átalakítása, a pénzügyigazgatás<br />
újjászervezése és az aranyvalutára való áttérés. Ő volt az a politikus,<br />
aki megpróbálta megérteni a munkások harcát élet- és munkakörülményeik<br />
javításáért, és foglalkozott is ezek jobbításával. Állami munkáslakótelepet<br />
építtetett Budapesten, amely ma is az ő nevét viseli.<br />
nőkké. Wekerle az első nem nemesi szár<br />
mazású miniszterelnök volt <strong>Magyarország</strong><br />
történetében és az egyetlen, aki háromszor<br />
is volt miniszterelnök. 1848-ban született,<br />
<strong>16</strong> évvel volt fiatalabb Szapárynál, de kette<br />
jüket mentalitásukban egy egész világ vá<br />
lasztotta el. Wekerle egyértelműen liberális<br />
volt. Polgári származásánál fogva alig vol<br />
tak kapcsolatai a nagybirtokos, még ke<br />
vésbé az arisztokrata körökkel. Nagyon<br />
fegyelmezetten dolgozott, megnyerő mo<br />
dorú, derűs, optimista ember volt. Komoly<br />
pénzügyi szaktekintélynek számított. Ezért<br />
eshetett rá az uralkodó választása, meg<br />
azért, mert nagyon kicsi volt a kínálat al<br />
kalmas személyekből.<br />
Az 1880-as évek második felétől már ja<br />
vult az államháztartás helyzete, már Szapá-<br />
rynak - még pénzügyminiszterként - sike<br />
rült javítania rajta, de végül Wekerle tudta<br />
az államháztartás egyensúlyát helyreállíta<br />
ni. Megszüntette a költségvetési deficitet.<br />
Államkölcsönöket bocsátott ki és átalakí<br />
totta a pénz- és adórendszert. Az adórend<br />
szer átalakítása nem általános adóemelést<br />
Wekerle Sándor beszédet mond a képviselő<br />
házban<br />
jelentett, hanem felszámolta a mindenkire<br />
kiterjedő addigi kereseti adót és helyette<br />
progresszív jövedelemadót vezetett be. Ő is<br />
folytatta a nagy építkezéseket, miniszterel<br />
nöksége idején felgyorsultak a millenniumi<br />
előkészületek. A külföldi tőkebefektetések<br />
is növekedtek. Gazdaságpolitikájában is ér<br />
telemszerűen egyértelműen liberális volt,<br />
a szabad verseny, a vállalkozások szabadsá<br />
gának elkötelezett híve.<br />
Társadalmi kérdésekben azonban ugyan<br />
olyan konzervatív volt, mint a Szabadelvű<br />
Párt vezető politikusai általában. A to<br />
vább erősödő agrármozgalmakat mind<br />
annyian értetlenséggel szemlélték, a fegy<br />
veres erő alkalmazását és a megtorlást<br />
látták célravezetőnek. Az 1894-ben kirob<br />
bant hódmezővásárhelyi mozgalmat We<br />
kerle törette le, és a mozgalom vezetője,<br />
Szántó Kovács János ellen pert indítottak.<br />
Wekerle annyiban látott tovább politi<br />
kustársainál, hogy foglalkoztatták az ag<br />
rármozgalmak társadalmi-politikai okai,<br />
amelyeket tanulmányozni kezdett. Az ag<br />
ráriusok állami földek parcellázásával és
telepítéssel akarták a kérdést megoldani,<br />
és Wekerle hajlott erre.<br />
A nemzetiségekkel szemben sem volt<br />
toleránsabb elődeinél. Az ő miniszterel<br />
nöksége idején zajlott az úgynevezett me<br />
morandum-per. Még 1892 januárjában az<br />
erdélyi románok memorandumba fog<br />
lalták kulturális és közigazgatási sérel<br />
meiket. Az uralkodó nem volt hajlandó<br />
fogadni őket és a memorandumot meg<br />
küldte a magyar kormánynak. A román<br />
politikusok a memorandumot több nyelv<br />
re lefordíttatták és Nyugat-Európában<br />
nyilvánosságra hozták. A Wekerle-kor-<br />
mány idején a memorandum szerzőit saj<br />
tó útján elkövetett izgatásért bíróság elé<br />
állították és elítélték. A kormány azt érte<br />
el ezzel a lépéssel, hogy a román, a szlo<br />
vák és a szerb nemzetiségek vezetői egyez<br />
séget kötöttek akcióik összehangolására.<br />
Wekerle a memorandum-pert követően<br />
1894-ben feloszlatta a Román Nemzeti<br />
Pártot.<br />
Wekerle nevéhez köthető az egyházpoli<br />
tikai reformokból az első kettőnek a meg<br />
valósítása. Nem ment könnyen, bár a mi-<br />
Részlet a budapesti nemzetiségi kongresszus határozatából<br />
„Ragaszkodva az etnikai viszonyokhoz és <strong>Magyarország</strong><br />
történeti fejlődéséhez, hogy <strong>Magyarország</strong> nem olyan állam,<br />
amelynek egy nép kölcsönözheti nemzeti jellegét, azt akarjuk<br />
mi <strong>Magyarország</strong>on lakó románok, tótok és szerbek,<br />
hogy <strong>Magyarország</strong> adott etnikai viszonyaihoz és történeti<br />
fejlődéséhez képest a Szent István koronájához tartozó<br />
országok integritásának megóvása mellett az államnak<br />
jellegét az egy egésszé kapcsolt népek összessége adja.<br />
A magyar államnak etnikai viszonyaiból és történeti fejlődéséből<br />
származó természete kizárja, hogy az egyetlen nép,<br />
amely a lakosságnak többségét nem képezi, az államiság<br />
attribútumait magának követelje. Csakis <strong>Magyarország</strong> népei<br />
összességének van joga magát az állammal azonosítani. [...]<br />
[..Ja magyarországi románok, tótok és szerbek szövetséget<br />
kötnek, hogy minden törvényes eszközökkel megvédjék<br />
nemzetiségűket és reménylik, hogy e szövetségbe belépnek<br />
a magyarországi németek és rutének is; mert ebben<br />
a szövetségben nincs semmi törvényellenes, hanem arra<br />
törekszik, hogy törvényes eszközökkel <strong>Magyarország</strong> viszonyait<br />
természetes alapra fektessék. Nemzeti alapul a nemzetiségi<br />
autonómiát a megyei beosztásban veszik alapul.<br />
Ez a nemzetiségi szövetség nem zárja ki, hogy minden<br />
nemzetiség különböző viszonyainak keretében megfelelő<br />
A főrendiház ülése a Nem<br />
zeti Múzeum dísztermében<br />
az egyházpolitikai viták<br />
idején, 1894<br />
fejlődésre törekszik, és ebben a szövetkezett nemzetisé<br />
gek kölcsönösen támogatni fogják egymást.<br />
Ebből a szempontból kiindulva a románok, szerbek és<br />
a tótok az <strong>1868</strong>-ik évi úgynevezett nemzetiségi törvénnyel<br />
nem lehetnek megelégedve. [...] ha egyszer a nemzetisé<br />
geknek lehetővé teszik, hogy a magyar parlamentben kép<br />
viselve legyenek, akkor okvetlenül törekedni fognak arra,<br />
hogy a mai nemzetiségi törvényt, a nemzeti autonómiának<br />
az ezen programban megszabott alapok szerint megvál<br />
toztassák. Nevezetesen arra fognak törekedni, hogy az ál<br />
lam kötelessége - ti. hogy az ország különböző népeinek<br />
kulturális szükséglete állami eszközökkel legyen fedezve -<br />
legapróbb részletekben keresztülvitessék.[...]<br />
Ezzel összefüggésben a nemzetiségek szövetsége az álta<br />
lános, közvetlen, egyenlő és titkos választói jog behoza<br />
talát, a választókerületek igazságosabb kikerekítését,<br />
az adminisztrációnak a választásokon való befolyásának<br />
megszüntetését és mindazoknak a törvényes határozatok<br />
nak a felfüggesztését követeli, amelyek szerint az adófize<br />
tés elmulasztása a választási jog elveszítését vonja maga<br />
után. [..,]"<br />
(895. augusztus 10.
Polgári házasság.<br />
Kottacimlap, 1893 körül<br />
Bánffy Dezső, 1890-es évek<br />
nisztertanácsban és a Szabadelvű Pártban<br />
egyetértés volt. A sajtó nagy része is támo<br />
gatta a reformokat, és a sajátos magyar lo<br />
gika folytán tovább erősítette a kormány<br />
helyzetét az országgyűlésben az, hogy a ro<br />
mán és a szerb ortodox egyház vezetői elle<br />
nezték. A Justh Gyula vezette Függetlensé<br />
gi Párt is felsorakozott a reform mellett. Az<br />
uralkodó azonban ellenezte a reformokat,<br />
végül is nem gátolta meg, hogy az egyház<br />
politikai reformokat a minisztertanács be<br />
terjeszthesse az országgyűlés elé, de fenn<br />
tartotta magának a jogot, hogy majd a vita<br />
után dönti el, szentesíti-e a törvényt vagy<br />
sem. Ferenc József hozzáállása bátorítot<br />
ta az ellenzőket. Az arisztokrácia zöme és<br />
a katolikus egyház minden lehetséges mó<br />
don akadályozta az egyházpolitikai refor<br />
mok elfogadását, és a Vatikán fellépett el<br />
lenük a Constanti Hungarorum kezdetű<br />
enciklikával. És paradox módon a reform<br />
ellen vonultak föl az Ugrón Gábor mögött<br />
álló függetlenségiek is. Végül 1894-ben na<br />
gyon hosszas viták után törvény született<br />
a kötelező polgári házasságról, amelyet a bí<br />
róság felbonthatott, és ezzel a házassági jog<br />
kikerült az egyház hatásköréből. Törvényt<br />
hoztak a gyermekek vallásáról, amely a ve<br />
gyes házasságokból született gyerekek val<br />
lását szabályozta törvényi szinten. Még<br />
1894 folyamán megszületett a törvény az<br />
állami anyakönywezetésről. Addig az anya<br />
könyvezés az egyházak kezében volt. Ettől<br />
kezdve az anyakövezés felügyelete a bel<br />
ügyminiszter hatáskörébe tartozott.<br />
A hosszú egyházpolitikai küzdelmek<br />
alatt Wekerle elvesztette az uralkodó bizal<br />
mát. 1894 nyarán egyszer már lemondott,<br />
akkor Ferenc József nem fogadta el lemon<br />
dását, de amikor 1894 legvégén ismétel<br />
ten benyújtotta, az uralkodó felmentette őt<br />
tisztségéből.<br />
Már utóda, Bánffy Dezső báró volt<br />
a miniszterelnök, amikor az országgyűlés<br />
a zsidó vallás recepcióját elfogadta. Ettől<br />
kezdve a zsidó vallás is bekerült a bevett<br />
vallások közé, a katolikus, evangélikus, re<br />
formátus, görög katolikus, görögkeleti és<br />
az unitárius mellé. 1895-ben született meg<br />
a törvény a vallás szabad gyakorlásáról.<br />
Bánffy Dezső 1895. január 15-én lett mi<br />
niszterelnök. Wekerle távozása után olyan<br />
mély belpolitikai válság volt, amilyenre<br />
1867 óta még nem volt példa. A képviselő<br />
házban 208 szabadelvű párti képviselő ült<br />
205 ellenzékivel szemben. Az ellenzékiek<br />
úgy oszlottak meg, hogy 100 főt számlált<br />
a függetlenségiek két pártja, és 66 képvise<br />
lője volt Apponyi Nemzeti Pártjának. Az<br />
egyházpolitikai reformok miatt még 1894-<br />
ben kilépett a Szabadelvű Pártból 39 kon<br />
zervatív arisztokrata, kevésbé ismert poli<br />
tikusok, akik Szapáry Gyula személyében<br />
találták meg alkalmas vezetőjüket. Nevük<br />
nem volt, ők voltak a „kiváltak csoportja".<br />
Az uralkodó Bánffyt csak jobb híján ne<br />
vezte ki. (Ferenc József először régi bi<br />
zalmas hívének, Khuen-Héderváry Károly<br />
horvát bánnak adott kormányalakítási<br />
megbízást, de neki nem sikerült kormányt<br />
alakítania.)<br />
Ami Bánffyt a legjobban jellemezte, az<br />
a rideg erély volt. Korábban Szolnok-Dobo<br />
ka megye főispánja volt, ottani vezetési<br />
módszerei miatt ragadt rá a „dobokai basa"<br />
név. Herczeg Ferenc, a <strong>dualizmus</strong> népszerű
írója azt írta Bánffyról, hogy „a civilizáció<br />
nak beletört a bicskája, ha faragni akarta".<br />
Bánffy először folytatta az elődje által<br />
megkezdett politikát és elfogadtatta a má<br />
sik két egyházpolitikai reformot is. Az<br />
egyházpolitikai reformok átmenetileg át<br />
szabták a megszokott pártpolitikát, mert<br />
a kiegyezés óta először nem a közjogi kér<br />
dések körül forgott a vita. Következmé<br />
nyükképpen még egy világnézeti és nem<br />
közjogi alapon szerveződött párt, a Kato<br />
likus Néppárt is alakult 1895 januárjában.<br />
Elnöke Zichy Nándor gróf volt. A párt<br />
célja az egyházpolitikai reformok meg<br />
semmisítése volt. Emellett agrárius né<br />
zeteket vallott, követelte például a tőke<br />
jelentősebb megadóztatását, és kormány<br />
ellenes volt. A katolikus néppárt körülbe<br />
lül két évtizedig állt fönn, de nem volt je<br />
lentős hatása a magyar belpolitikára.<br />
Bánffy kormányának az igazságszolgál<br />
tatás terén voltak még liberális alkotásai:<br />
a büntető perrendtartás végső formába ön<br />
tése és törvényerőre emelése és a közigazga<br />
tási bíróság létrehozása, valamint az önálló<br />
esküdtbírósági törvény megalkotása.<br />
A honfoglalás ezeréves évfordulójának<br />
méltó megünneplése érdekében összefog<br />
tak a pártok és időlegesen felfüggesztették<br />
a harcot. 1896 a treuga dei, az isten béké<br />
je és a nagy nemzeti egység látszatának az<br />
éve volt, szép millenniumi ünnepségekkel.<br />
A gyászoló tömeg Kossuth<br />
Lajos ravatalánál a Nemzeti<br />
Múzeum előtt, 1894. ápnhs.<br />
Erdélyi Mór felvétele<br />
Az Ezredéves Országos<br />
Kiállítás plakátja, 1896
86<br />
I. Ferenc József megnyitja<br />
a millenniumi kiállítást, 1896<br />
Nagyszabású kiállítás volt, sok külföldi ven<br />
dég érkezett. Átadták a forgalomnak a teljes<br />
Nagykörutat, a Ferenc József hidat, a kis-<br />
földalattit, amely a kontinens első föld alatti<br />
villamos vonala volt. A millenniumra alakí<br />
tották ki a Városligetet, és ott helyezték el<br />
a millenniumi kiállítást.<br />
Az ünnepélyesség és a nemzeti egység<br />
csak az 1896 késő őszi választásokig tar<br />
tott. A kortársak úgy emlékeztek vissza<br />
ezekre a választásokra, mint a <strong>dualizmus</strong><br />
legkorruptabb, legdurvább választására.<br />
Bánffy a Szabadelvű Párt megerősítésén<br />
dolgozott és nem válogatott az eszközök<br />
ben. A Szabadelvű Párt valóban győzött,<br />
de az országgyűlésben továbbra is ott vol<br />
tak addigi ellenfelei, a függetlenségiek és<br />
Apponyi Nemzeti Pártja, és bekerült a Ka<br />
tolikus Néppárt is. Az ellenzék hamaro<br />
san az obstrukció fegyverével vágott vissza<br />
a választások miatt.<br />
Bánffy nem bánt kesztyűs kézzel a mun<br />
kás-, paraszt- és nemzetiségi mozgalmak<br />
kal sem. Kormányzati rendszere 1897-től<br />
egyértelműen konzervatív volt. A nemzeti<br />
ségi vidékeken állami magyar nyelvű isko<br />
lákat akart felállítani és a névmagyarosítás<br />
sal is megpróbálkozott.<br />
1896-ban ismételten esedékessé vált a<br />
vám- és kereskedelmi egyezmény megújí<br />
tása Ausztriával. A két kormány abban az<br />
évben meg is állapodott az új gazdasági ki<br />
egyezésben, de az osztrák kormány a saját<br />
parlamentjének ellenállása, majd kormány<br />
váltás miatt végül csak 1898 áprilisában fo<br />
gadta el az új gazdasági kiegyezést. A két<br />
parlamentben dúló viták miatt azonban<br />
még ezt a megállapodást sem lehetett a két<br />
országgyűléssel elfogadtatni. Ezért a két kor<br />
mány 1898 augusztusában abban egyezett<br />
meg bécsi tárgyalásain, hogy ideiglenesen<br />
meghosszabbítják az addigi vám- és keres<br />
kedelmi egyezményt, de csak a kereskedel<br />
mi szerződések lejártáig, vagyis 1903 végéig.<br />
Hozzáfűzték azonban az ischli klauzulát,<br />
mely szerint, ha 1903-ig nem jön létre a ki<br />
egyezés, a gazdasági közösség mindad<br />
dig fennmarad, amíg a magyar törvényho<br />
zás másképpen nem rendelkezik. E miatt<br />
a klauzula miatt tört ki az ellenzéki obst-
ukció a magyar országgyűlésben 1898 októberében,<br />
és az obstrukciónak a Szabadelvű<br />
Pártban is voltak szövetségesei. Heves<br />
jelenetek zajlottak a képviselőházban és<br />
a becsületsértések miatt gyakoriak voltak<br />
a párbajok.<br />
Bánffy megpróbálkozott az obstrukció<br />
letörésével. Tisza István - Tisza Kálmán<br />
korábbi miniszterelnök fia, aki már hosz-<br />
szú ideje aktív szereplője volt a közéletnek<br />
- mellé állt az obstrukció letörésében, mert<br />
egyetértve a kormánnyal felelőtlenségnek<br />
és az ország érdekeit sértőnek minősítette<br />
azt. Szilágyi Dezső házelnök azonban velük<br />
szemben ragaszkodott a házszabályok be<br />
tartásához és élesen támadta a miniszterel<br />
nököt.<br />
1898. november végén a kormány már<br />
nagyon szorult helyzetben volt, mert a kö<br />
vetkező évre nem volt elfogadott költség<br />
vetés és az obstrukció miatt remény sem<br />
volt arra, hogy legyen. Az is bizonyosnak<br />
látszott, hogy az Ausztriával kötendő vám-<br />
és kereskedelmi egyezményt sem lehet el<br />
fogadtatni az országgyűlés ellenállása miatt.<br />
A kormány olyan helyzetbe került, hogy<br />
vagy lemond, vagy csak alkotmányellene<br />
sen tud kormányozni, mert elfogadott<br />
költségvetés nélkül csak alkotmányellene<br />
sen vethette ki és szedethette be az adókat<br />
és állíthatta ki az újoncokat.<br />
A Tisza-csoport jött Bánffy segítségére.<br />
A képviselőházban volt egy tömörülés, ame<br />
lyet a két Tisza, apa és fia vezettek. Ők sem<br />
nézték jó szemmel Bánffy módszereit, vi<br />
szont az ellenzék obstrukciós magatartását<br />
is elítélték. Egy merőben szokatlan lépésre<br />
szánták el magukat, olyan törvényjavasla<br />
tot akartak elfogadtatni, amely a kormány<br />
nak felhatalmazást ad az 1899. évi költség<br />
vetés elfogadására és az Ausztriával való<br />
gazdasági kiegyezés fenntartására. A Sza<br />
badelvű Párt döntő többsége a javaslat mel<br />
lé állt, de néhányan a legtekintélyesebb po<br />
litikusok közül - Szilágyi Dezső, Csáky<br />
Albin, Hieronymi Károly, ifj. Andrássy<br />
Gyula - kiváltak a pártból. Szilágyi Dezső<br />
lemondott házelnöki tisztségéről. Tisza Ist<br />
ván vállalkozott volna arra, hogy a képvise<br />
lőház elnöke legyen és a Szabadelvű Párt<br />
többségének akaratát keresztülvigye a kép<br />
viselőházon, de nemcsak az ellenzék sora<br />
kozott föl egységesen ellene, hanem a Sza<br />
badelvű Pártban is visszatetszést keltett.<br />
Végül Tisza István került nehéz helyzetbe,<br />
mert Ferenc József sem állt a makacs politi<br />
ka mellé, nem hajlott a Bánffy által ajánlott<br />
rendkívüli állapot bevezetésére és békés<br />
megoldást keresett. Tisza Kálmán is féltette<br />
a fiát attól, hogy a képviselőház elnöki tisz<br />
tének elvállalásával és az obstrukció letöré<br />
sével derékba fog törni politikai karrierje,<br />
ezért arra kérte, hogy utasítsa vissza a felkí<br />
nált házelnökséget. Tisza István nem vállal<br />
ta el a házelnökséget, a Tisza-lexnek elke<br />
resztelt törvénykezdeményezés nem került<br />
a képviselőház elé. A Tisza-csoport segíteni<br />
akart Bánffynak kilábalni a nehéz helyzet<br />
ből, de az ellenkezőjét érték el, a Tisza-lex<br />
a miniszterelnök bukását okozta. 1899. feb<br />
ruár 18-án Bánffy bejelentette lemondását.<br />
1899. január l-jétől az ország kiegyezési<br />
és költségvetési exlex állapotban volt. 1899<br />
februárjában azonban olyan miniszterelnök<br />
váltotta a népszerűtlen Bánffyt, aki közbi<br />
zalmat élvezett. Széli Kálmán lett a minisz<br />
terelnök, jól ismert pénzügyi szaktekintély,<br />
aki már 1875-től pénzügyminiszter volt.<br />
Széli képes volt a feszültségek csökkentésé<br />
re, kompromisszumok megteremtésére.<br />
Az osztrák parlament<br />
épülete Bécsben,<br />
1900 körül<br />
Az országgyűlés elnökének<br />
csengője, 20. század eleje
Szilágyi Dezső (1840-1901)<br />
Hazai és külföldi jogi<br />
tanulmányai után kezdetben<br />
ügyvédként dolgozott.<br />
1867-től elnöki<br />
titkár volt az igazságügyminisztériumban.1871től<br />
a miniszterelnökség<br />
kodifikátori (törvényszerkesztő,jogszabályalkotó)<br />
bizottságának a tagja.<br />
1870-ben Angliában járt<br />
tanulmányúton. Feladata<br />
volt a törvénykezési<br />
Szilágyi Dezső, 1875 körül.<br />
szervezet és a bűnvádi<br />
Licskó J. felvétele<br />
eljárás tanulmányozása.<br />
1874-től 1889-ig a budapesti egyetemen büntetőjogot<br />
tanított.<br />
1871-től Deák-párti, majd szabadelvű párti képviselő. 1877ben<br />
a vám- és kereskedelmi szövetség megújítása körüli viták<br />
miatt kilépett a Szabadelvű Pártból és az Egyesült Ellenzék<br />
(gúnynevén a „Habarékpárt") egyik vezére lett. 1886-ban<br />
kivált az ellenzékből, majd 1889-ben újra a Szabadelvű Párt<br />
tagja lett. 1889 és 1895 között igazságügy-miniszter volt<br />
A Szabadelvű Párt számára is nagyon<br />
kedvezőtlen volt a kiegyezési és a költség<br />
vetési exlex állapot, ezért nem méltatlan<br />
kodtak, amikor Széli Kálmán engedmé<br />
nyeket tett az ellenzéknek, és csakhamar<br />
békét teremtett az uralkodó eliten belül.<br />
Először is Szilágyi Dezső közvetítésével<br />
egy öt pontból álló paktumot kötött az<br />
ellenzék vezetőivel. A paktum azt tar<br />
talmazta, hogy az ellenzéki pártok nem<br />
akadályozzák meg a képviselőház megala<br />
kulását, az elnök és az alelnökök meg<br />
választását. Az ellenzék vállalta, hogy el<br />
veinek fenntartása mellett nem gátolja<br />
meg a költségvetési felhatalmazás, az évi<br />
újonclétszám és a gazdasági kiegyezés el<br />
fogadását. A költségvetési felhatalmazás,<br />
amit indemnilynek vagy indemnitásnak<br />
neveztek, azt jelentette, hogy ha egy évre<br />
bármilyen okból nem sikerült az ország<br />
gyűlésnek költségvetést elfogadnia, akkor<br />
Tisza Kálmán, Szapáry Gyula és Wekerle Sándor kormányában.<br />
1895-től 1898-ig ő volt a képviselőház elnöke.<br />
Igazságügy-miniszterként számos törvény megalkotása<br />
fűződik a nevéhez. Előkészítette a büntető perrendtartást,<br />
megkezdte a polgári törvénykönyv kidolgoztatását és<br />
az anyagi büntetőjog reformját. Az ő minisztersége idején,<br />
1894-ben fogadta el az országgyűlés az egyházpolitikai<br />
törvények közül a házassági jogról, a gyermekek vallásáról<br />
és az állami anyakönyvezésről szóló törvényeket.<br />
Nagyon jó előadó volt, a képviselőházban szépen felépített,<br />
hosszú beszédeket tartott. Beszédei retorikai teljesítmények<br />
voltak. Mikszáth szerint vagy egy órát beszélt,<br />
vagy kettőt, aszerint, hogy a helyzet és a tárgy mennyit<br />
igényelt. A „nagy cséplőgépnek" nevezték, mert hosszú<br />
gondolatmenetekben bármit meg tudott cáfolni, torzfigurákká<br />
csavarta át a szónokok teóriáját és logikáját.<br />
Szilágyi Dezső rendkívüli személyiség volt, kiemelkedő<br />
képességekkel és összeférhetetlen természettel, örök<br />
konfliktusban állt a Szabadelvű Párttal, és ebből a szempontból<br />
mindegy volt, hogy éppen a kormánypárthoz<br />
tartozott vagy az ellenzékhez. Kortársai egyszerre tisztelték<br />
és féltek tőle. „Szilágyiak csak egyenkint születnek<br />
és igen ritkán" - írta róla Mikszáth.<br />
felhatalmazást ad a kormánynak, hogy az<br />
előző évi költségvetés alapján kormá<br />
nyozzon. Ezzel megszűnik az exlex álla<br />
pot, az adók kivethetőek és beszedhetőek<br />
és a kifizetések is teljesíthetőek. Meg<br />
egyeztek továbbá, hogy bevezetik a kúriai<br />
bíráskodást, és megváltoztatják a ház<br />
szabályok egyes pontjait, de nem lesz gyö<br />
keres házszabályreform. És végül, hogy<br />
folytatják a megbeszéléseket az Ausztriá<br />
val kapcsolatos gazdasági kérdésekről,<br />
mint a vámközösség, bankügy, valuta.<br />
Széli elődjének majdnem egész kormá<br />
nyát átvette, csak az ipar- és kereskede<br />
lemügyi és az igazságügy-minisztérium<br />
élén volt változás. A paktum pontjait meg<br />
valósították, és Ausztriával a vám- és ke<br />
reskedelmi szövetséget 1907 végéig meg<br />
hosszabbították.<br />
Széli Kálmán megvalósította az agrá<br />
riusok követelései közül az agrárvámok
emelését és védelmet biztosított nekik<br />
a tengerentúli agrártermékek versenyével<br />
szemben. Továbbá azt is elérte, hogy az<br />
állammal valamiféle kapcsolatban álló<br />
ipari és kereskedelmi szférában betöltött<br />
vezető gazdasági pozíciók - igazgatótaná<br />
csi, felügyelőbizottsági tagságok - össze<br />
férhetetlenek legyenek az országgyűlési<br />
képviselőséggel. 1901-ben megszületett<br />
az összeférhetetlenségi törvény. Emellett<br />
Széli Kálmán megszigorította a választási<br />
bíráskodást, hogy a továbbiakban a vi<br />
tatott mandátumok sorsáról ne a képvi<br />
selőház egyik bizottsága legyen illeté<br />
kes dönteni, ami a többségi pártnak<br />
kedvez, hanem bíróság. Széli Kálmán kor<br />
mánya a mezőgazdaság egészének a fej<br />
lesztését, modernizálását helyezte műkö<br />
désének középpontjába. Széli jobbkeze<br />
a kormányban a földművelésügyi minisz<br />
ter, Darányi Ignác volt. Kettejük elképze<br />
lésein alapult a kormányzati politika, ők<br />
több szociális érzékenységgel bírtak, mint<br />
a korábbi miniszterelnökök, illetve kor<br />
mányok. Több olyan jogszabályt hoz<br />
tak, amelynek ez volt a célja, mint például<br />
Apponyi Albert gróf (1846-1933)<br />
a gazdaságimunkás- és cseléd<br />
pénztárakról szóló törvények,<br />
az erdőmunkások és a do<br />
hánytermesztésben dolgozók<br />
munkaviszonyait szabályozó<br />
jogszabályok. Felgyorsították<br />
annak a telepítési akciónak a<br />
megvalósítását, amelyet még<br />
1894-ben kezdett el Weker<br />
le. Az ország keleti és délkele<br />
ti vidékein, Kolozs, Beszter<br />
ce-Naszód, Szolnok-Doboka,<br />
Krassó, Szörény, Temes, Tor-<br />
da-Aranyos megyékben jelöl<br />
tek ki földterületeket, ahova<br />
főleg a Dél-Alföldről telepí<br />
tettek le nincsteleneket.<br />
Széli politikája folytán a Sza<br />
badelvű Párt és a Nemzeti Párt<br />
közeledett egymáshoz, majd<br />
a nemzeti pártiak beléptek a kormánypárt<br />
ba. Vezetőjük, Apponyi Albert lett 1901-<br />
ben a képviselőház elnöke. A Bánffy idején<br />
kivált szabadelvűek is visszatértek a pártba.<br />
Az 1901-ben megtartott választásokon a<br />
Szabadelvű Párt győzött.<br />
Bécsben született 1846. május 29-én és Genfben hunyt el 1933. február 7-én.<br />
1872-től Deák-párti politikus volt, majd a fúziót követően Sennyey Pál konzer<br />
vatív pártjához csatlakozott. 1878-tól az Egyesült, majd Mérsékelt Ellenzék,<br />
1892-től a Nemzeti Párt vezére. 1899-ben belépett a Szabadelvű Pártba.<br />
1901-1903-ig a képviselőház elnöke volt. 1903 végén azonban kilépett a Sza<br />
badelvű Pártból, és ismét megszervezte korábbi ellenzéki pártját, a Nemzeti<br />
Pártot. 1904 decemberében belépett a Függetlenségi Pártba. Az első világhá<br />
ború végéig a Függetlenségi és 48-as Kossuth-párt egyik vezetője volt.<br />
1906-1910 között a koalíciós kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere<br />
volt. Az ő nevéhez fűződik az állami és nem állami iskolák jogviszonyáról és<br />
a népoktatás ingyenességéről szóló törvény (Lex Apponyi) bevezetése.<br />
1917-1918-ban ismét vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.<br />
Az első világháború után a magyar békedelegáció vezetője volt. 1923-tól<br />
haláláig <strong>Magyarország</strong> fődelegátusa a Népszövetségben.<br />
Apponyi Albert anyanyelvi szinten beszélt németül és franciául, de már tizen<br />
éves korában olyan jól tudott olaszul is, hogy apjának politikai tárgyaláson tol<br />
mácsolt. Rendkívül jó szónok volt, ünnepélyes, emelkedett stílusban beszólt.<br />
Egyébként is arisztokratikus jelenség volt, és óriási tekintély övezte.<br />
Választási emlék, 1901<br />
Apponyi Albert képmása. László Fülöp<br />
olajfestménye
A közös hadsereg had<br />
gyakorlaton, 1889<br />
Magyar honvéd díszegyen<br />
ruhában, 1890<br />
Három békés év után 1902-ben a Szélikormány<br />
fölött is gyülekeztek a viharfelhők.<br />
A külkereskedelmi szerződések jelentős<br />
része 1903-ban járt le. 1902 végéig<br />
tehát ki kellett dolgozni azokat az elveket,<br />
amelyek alapján a következő évben az új<br />
külkereskedelmi szerződések megköthetőek<br />
lesznek. Széli és Darányi a mezőgazdasági<br />
vámtételek nagyarányú emelését<br />
akarta elérni, de ezt az osztrák kormány és<br />
a magyar merkantilisták egyaránt ellenezték.<br />
Ráadásul Ausztriában még mindig<br />
dúltak a belpolitikai viharok és kérészéletűek<br />
voltak a kormányok. A két miniszterelnök<br />
csak az uralkodó erélyes közbenjárására<br />
egyezett meg az év utolsó napján.<br />
<strong>Magyarország</strong>on már megint nem volt<br />
költségvetés, de Szélinek sikerült a következő<br />
év első négy hónapjára az indemnityt<br />
elfogadtatni.<br />
Ferenc József, az udvar és a közös hadsereg<br />
vezetése elengedhetetlennek tartotta<br />
a véderőreformokat. A véderőreform eddig<br />
is neuralgikus kérdés volt a magyar<br />
belpolitikában, a századfordulón sem volt<br />
ez másként. A különbség az volt, hogy<br />
most a miniszterelnök is ellenezte a véderőreformot<br />
a tervezett formában, bár a<br />
hadsereg megerősítését a magyar nemzet<br />
érdekében is szükségesnek tartotta,<br />
ugyanakkor egyetértett Apponyiék törekvéseivel,<br />
a nemzeti jelleg erősítésével a hadseregben.<br />
A törvényjavaslat a közös hadsereg<br />
újonclétszámát az addigi 103 100-ról<br />
125 000-re akarta emelni. A magyar államra<br />
ebből 43 889 helyett 53 438 fő jutott<br />
volna. A honvédség újonclétszámának emelését<br />
is tervbe vették, 12 500-ról 15 000-re.<br />
A kvótát pedig mintegy 7 millió koronával<br />
akarták emelni. A törvényjavaslatok általános<br />
vitája 1903 januárjában kezdődött.<br />
A Függetlenségi Párt és a Néppárt azonnal<br />
újra kezdte az obstrukciót. Apponyi Albert<br />
házelnök fogadta a katonai javaslatok<br />
ellen tiltakozókat.<br />
Széli Kálmán lehetetlen helyzetbe került,<br />
amelyből nem volt kiút, mert az uralkodó<br />
és a Szabadelvű Párt törekvéseit<br />
nem lehetett összhangba hozni, közöttük<br />
kompromisszumot kötni, és ő két tűz közé<br />
szorult. Az uralkodó elkezdte keresni<br />
Széli utódját. Újra kezdődtek a tüntetések
a nemzeti követelések jegyében. Az ellen<br />
zék obstrukciója miatt 1903. május l-jétől<br />
ismét beállt a költségvetési exlex. Széli Kál<br />
mán lemondott.<br />
Tisza István ismét aktív politizálásba<br />
kezdett. Régóta érvelt amellett, hogy a ma<br />
gyar nemzet érdekében áll a közös hadse<br />
reg fejlesztése, amely eszköz az Osztrák-<br />
Magyar Monarchia nagyhatalmi állásának<br />
fenntartásához és <strong>Magyarország</strong> területi<br />
integritásának megőrzéséhez. A Monar<br />
chia az 1870-es évek vége óta a balkáni<br />
népek függetlenségének védelmezője, és<br />
Tisza István felfogása szerint ezzel a politi<br />
kával a Monarchia, és azon belül Magyar<br />
ország saját létérdekeit is védelmezi. Az<br />
erős, ütőképes közös hadsereg fenntartá<br />
sának eszméje egyáltalán nem volt népsze<br />
rű <strong>Magyarország</strong>on, alig voltak, akik így<br />
gondolkodtak. A magyar politikai életet<br />
Tisza István józan felfogásával szemben<br />
a rövidlátás jellemezte. Változatlanul a köz<br />
jogi kérdésekben élték ki magukat, egyál<br />
talán nem akartak összefogni Ausztriával<br />
semmilyen közös cél érdekében. Igaz, ez<br />
kölcsönös volt, Ausztria sem a magyarok<br />
kal. A birodalom két fele egymásra acsar<br />
kodott.<br />
Széli Kálmán lemondása után Tisza Ist<br />
ván kapott miniszterelnöki megbízást,<br />
mert az uralkodó tőle várta az obstruk<br />
ció letörését. Tisza azonban nem tudott<br />
kormányt alakítani, mert politikustársai,<br />
akiket a miniszteri tisztségekre felkért,<br />
Fejérváry Géza honvédelmi miniszter kivé<br />
telével nem vállalták el a tárcák vezetését.<br />
Ezek után 1903 júniusában Ferenc József<br />
régi bizalmasát, Khuen-Héderváry Károlyt<br />
nevezte ki miniszterelnökké. Neki átmene<br />
tileg sikerült felszámolnia az obstrukciót,<br />
de csak azon az áron, hogy levette na<br />
pirendről a katonai törvényjavaslatokat.<br />
Khuen-Héderváry kormánya ennek elle<br />
nére nem volt hosszú életű, a miniszterel<br />
nök már augusztus 6-án bejelentette a kor<br />
mány lemondását, amelyet Ferenc József<br />
ugyan elfogadott, de november elejéig ezt<br />
a kormányt tartotta hivatalban.<br />
A parlamenti válságot csak tetézte, hogy<br />
Ferenc József 1903 szeptemberében ki<br />
adott egy hadi parancsot, a chlopi hadpa<br />
rancsot, amelynek fő mondandója az volt,<br />
hogy az uralkodó ragaszkodik a közös had<br />
sereg fennálló és jónak bizonyult intézmé<br />
nyeihez, és a közös hadsereg tovább fog ha<br />
ladni a komoly kötelességteljesítés útján,<br />
áthatva az egység és az összhang szellemé<br />
től. Ez a szellem minden nemzeti sajátossá<br />
got tisztel, és minden ellentétet kiegyenlít,<br />
„amennyiben minden néptörzsnek külö<br />
nös jelességeit a nagy egésznek javára érté<br />
kesíti". Ez a mondatrész váltott ki Magyar<br />
országon nagy vihart, mert „néptörzsnek"<br />
nevezte a magyarokat, eggyé degradálta<br />
őket a sok közül. Khuen-Héderváry szerint<br />
a hadparancs nem csorbította Magyaror<br />
szág törvényes jogait, de az ellenzék ellene<br />
fordult és a miniszterelnök ismételten le<br />
mondott.<br />
Khuen-Héderváry Károly,<br />
1903
Tisza István gróf (1861-1918)<br />
Tisza István konszolidációs<br />
kísérlete<br />
Tisza István 1903. november 3-án<br />
<strong>Magyarország</strong> miniszterelnöke lett.<br />
Mögötte messze nem állt olyan egy<br />
séges Szabadelvű Párt, mint majdnem há<br />
rom évtizeddel korábban Tisza Kálmán<br />
mögött. Különféle frakciók éltek egymás<br />
mellett. Az ószabadelvűek Tisza István ve<br />
zetésével kitartottak az eredeti elvek mel<br />
lett. Az ifjabb Andrássy Gyula körül alakult<br />
csoport eltávolodott ettől az alaptól és a ki<br />
Pesten született 1861. április 22-én. Édesapja Tisza Kálmán,<br />
a későbbi miniszterelnök volt. A Debreceni Református<br />
Kollégiumban érettségizett. Budapesten, Berlinben<br />
és Heidelbergben jogi és közgazdasági tanulmányokat<br />
folytatott. Majd egy rövid nyugat-európai körutat tett, Németországban,<br />
Angliában, Franciaországban járt. Nagyon<br />
komoly fiatalember volt. Húszévesen doktori címet szerzett<br />
a budapesti egyetemen a politikai tudományokban.<br />
Szabad idejében rengeteget olvasott, emellett pedig sportolt,<br />
lovagolt és vadászott. Minden egyetemet végzett fiatal<br />
köteles volt egyéves katonai szolgálatot teljesíteni. Tisza<br />
István egy honvéd huszárezrednél szolgált. 1882-ben<br />
hagyta el a hadsereg kötelékét és hazatért Bihar megyébe.<br />
Apja kérésére átvette a csegődi és kocsordi családi birtokok<br />
vezetését. Közéleti tevékenysége ekkor kimerült a megyegyűlés<br />
és az egyházkerület összejöveteleinek látogatásában.<br />
1883-ban, apja ellenkezését legyőzve, feleségül<br />
vette unokatestvérét, Tisza Ilonát.<br />
Nagyon szigorú, puritán ember volt, konzervatív, kálvinista<br />
erkölcsi felfogással. Jó személyes kapcsolatot alakított<br />
ki a család birtokain dolgozó paraszt emberekkel. A gazdálkodás<br />
évei alatt egy romantikus képet alakított ki magának<br />
a parasztságról és azt a téves meggyőződést,<br />
hogy nem a magyar mezőgazdaság szerkezetében vagy<br />
a parasztok életkörülményeiben kell keresni a bajok forrását,<br />
ha a paraszt család megélhetési nehézségekkel<br />
küzd, és nem tud megállni a saját lábán, hanem az egyén<br />
egyezés reformját akarta megvalósítani,<br />
nemzeti és demokratikus jelszavakat hir<br />
detett. A volt nemzeti pártiak szintén kü<br />
lön frakciót alkottak.<br />
Tisza István rendkívüli személyiség volt.<br />
Megalkuvást nem ismert, az elvei mellett<br />
mindig kitartott. Alig volt benne komp<br />
romisszumkészség, nem igen alkalmazta<br />
a diplomácia módszereit. Pályája kezdeté<br />
től a dualista hatalmi struktúra fenntartá-<br />
személyiségének a hiányosságaiban.<br />
Hitt abban<br />
ugyanis, hogy az ember<br />
képes önmagát tökéletesíteni.<br />
A parasztságról és<br />
a mezőgazdasági problémákról<br />
kialakított képe<br />
alapvetően élete végéig<br />
nem változott. Az volt az<br />
Tisza István, 1914 körül<br />
álláspontja, hogy az állam<br />
nem gyámkodhat az emberek fölött, „szabad ember szabad<br />
államban" - mondta.<br />
1886-tól országgyűlési képviselő volt szabadelvű párti<br />
programmal. 1897-ben kapta a grófi címet, nagybátyja,<br />
a gyermektelen Tisza Lajos grófi címét ruházta rá és két fiú<br />
testvérére az uralkodó.<br />
Elnöke volt a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Banknak<br />
és több részvénytársaságnak igazgatósági tagja.<br />
Tisza István oszlatta föl 1906-ban a Szabadelvű Pártot<br />
és alapította 1910-ben a Nemzeti Munkapártot. Ő eszközölte<br />
ki a királynál II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai<br />
hamvainak hazahozatalát.<br />
Kétszer volt miniszterelnök, 1903-1905 és 1913-1917<br />
között. Lemondása után 1917 nyarán a debreceni huszárezred<br />
parancsnokaként a frontra ment.<br />
1918. október 31 -én az őszirózsás forradalomhoz csatlakozó<br />
katonák budapesti lakásán meggyilkolták.
sát tekintette feladatának. Törekedett a<br />
kormánypárt egységének a megőrzésére,<br />
ami az 1890-es években még könnyebb<br />
feladat volt, mint a századforduló után.<br />
Merkantilistának és agráriusnak is vallotta<br />
magát. Az állami gazdaságpolitikában a<br />
legfontosabbnak a mezőgazdaság, az ipar<br />
és a kereskedelem összhangjának a bizto<br />
sítását, a pénzügyi egyensúly megőrzését<br />
és a kiadások növekedésének a megakadá<br />
lyozását tekintette. Fontosnak tartotta a hi<br />
tel- és takarékpénztárak hálózatának a bő<br />
vítését, és jól látta, hogy a külföldi tőke<br />
szerepe milyen fontos az ország gazdasági<br />
fejlődésében. Mind az ipar, mind a mező<br />
gazdaság fejlesztését, az utóbbi szerkezeti<br />
átalakítását a nemzeti haladás előfelté<br />
telének tekintette. A közös vámterületet<br />
mind politikai szempontból, a Monarchia<br />
súlyának megőrzése érdekében, mind pe<br />
dig gazdasági megfontolásokból a század<br />
forduló után is feltétlenül fenntartandó-<br />
nak tartotta.<br />
A parlamentarizmus tekintélyének,<br />
méltóságának a megóvása nagyon fontos<br />
volt számára. Az obstrukciót mélyen el<br />
ítélte. A parlamenti házszabályok szigorí<br />
tásán dolgozott.<br />
Foglalkoztatták szociálpolitikai kérdé<br />
sek is, elsősorban a munkáskérdés, amely<br />
1890 után konkrét törvények - betegség-,<br />
majd balesetbiztosítás, munkaidő, vasár<br />
napi munkaszünet - vitája kapcsán a par<br />
lamentben is többször megjelent. Tisza<br />
István a szociális törvényhozás kiszélesí<br />
tése mellett foglalt állást.<br />
A századforduló utáni nagy választójogi<br />
harcokban másként ítélte meg a munkások<br />
és a parasztok választójoghoz juttatásának<br />
kérdését. A szakképzett munkásokra tisz<br />
telettel tekintett és számukra a választójog<br />
biztosítására is hajlott volna. A parasztokat<br />
viszont sosem tekintette egészen felnőtt<br />
nek és nem értett egyet azzal, hogy a sze<br />
gényparasztoknak is legyen választójoguk.<br />
Nagyon nyugtalanította a nemzetiségi<br />
kérdés megoldatlansága. A képviselőház<br />
ban is elmondta, hogy senki sem kérdője-<br />
lezheti meg az állam magyar jellegét, de<br />
a magyar államnak nem a nemzeti kisebb<br />
ségek elnyomásával kell megmutatnia az<br />
erejét, hanem a nemzetiségi kérdés törvé<br />
nyes és méltányos kezelésével.<br />
Tisza István, amikor miniszterelnök lett,<br />
megörökölte elődeitől a katonai kérdé<br />
sek terén fennálló problémákat. Elismerte,<br />
hogy a nemzet jelentős része szeretné, ha<br />
a magyar nyelv a közös hadsereg egyik ve<br />
zényleti nyelve lehetne, de ezt álomnak ne<br />
vezte, aminek a megvalósítása a dinasztia<br />
és a nemzet közötti éles és megengedhetet<br />
len konfliktushoz vezetne. Ígéretet tett ar<br />
ra, hogy fel fog lépni olyan követelések<br />
tényleges megvalósítása érdekében, ame<br />
lyekhez Ferenc József már egy tervezetben<br />
hozzájárult, mint a magyar nyelv használa<br />
ta a haditörvényszékeken, a magyar tisztek<br />
áthelyezése magyar alakulatokhoz, a ma<br />
gyar oktatási nyelv bevezetése a Magyaror<br />
szágon található katonai akadémiákon.<br />
Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy töb<br />
bet nem lehet és nem is szabad követelni.<br />
Tisza István és Batthyány<br />
Elemér a lóversenytéren,<br />
1904<br />
Május elsejei sapkajelvény
A Gyár utca, háttérben<br />
az új országházzal.<br />
Erdélyi Mór felvétele<br />
A Szabadelvű Párt többsége Tisza István<br />
mögé állt. Apponyi Albert különvélemé<br />
nyét hangsúlyozta, de ekkor még a pártban<br />
maradt, viszont a képviselőház elnöki tisz<br />
téről lemondott.<br />
Bár Tisza remélte, hogy az ellenzék fel<br />
hagy a parlamentben az obstrukcióval, és<br />
lehetőség lesz a rendes újoncjutalék és az<br />
1904. évi költségvetés megszavazására, nem<br />
így történt. Amikor 1903. november köze<br />
pén az újoncjavaslatok a képviselőházban<br />
napirendre kerültek, a Függetlenségi Párt<br />
ezekkel nem akart foglalkozni, hanem az<br />
indemnitási javaslat napirendre tűzését kö<br />
vetelte. Tisza először a házszabályok szigo<br />
rúbb alkalmazásával próbálkozott, de ez<br />
nem vezetett a várt eredményre. Az ellen<br />
zék vezetője, Kossuth Ferenc közeledett<br />
a megegyezés gondolatához, ha Tisza fel<br />
hagy a házszabályok szigorításával, az újó<br />
lag bevezetett délutáni-esti ülések tartásá<br />
val. Kossuth békeindítványának elfogadása<br />
révén Tiszának annyit sikerült elérnie, hogy<br />
december elején a Függetlenségi Párt Kos<br />
suth Ferenc által vezetett többsége felhagyott<br />
az obstrukcióval. Viszont a függetlenségiek<br />
egy 20 fős kisebbsége, a Szederkényi-párt<br />
nem. Ez a kisebbség 1904. január végéig<br />
meg tudta akadályozni az újoncmegajánlás<br />
elintézését.<br />
A legelkeseredettebb viták forrása az<br />
a szemléleti különbség volt, ami a Szabad<br />
elvű Párt és az ellenzék között húzódott.<br />
A szabadelvűek kitartottak amellett, mint<br />
a kiegyezés megkötése óta mindig, hogy<br />
a hadsereg vezérlete, vezénylete és bei-<br />
szervezetének meghatározása az uralkodó<br />
felségjoga. Az ellenzék pedig azon az állás<br />
ponton volt, hogy <strong>Magyarország</strong>on min<br />
den jognak a forrása a törvényhozásban<br />
kifejezésre jutó nemzeti akarat, így a véd-<br />
erőben a vezérleti és vezényleti nyelvre<br />
vonatkozó jognak is. A Függetlenségi Párt<br />
távlatilag az önálló magyar hadsereg létre<br />
hozására törekedett, és ezzel a dualista<br />
rendszer alapjait kérdőjelezte meg.<br />
A kompromisszum, ami Tisza István és<br />
Kossuth Ferenc között létrejött, szemléle<br />
tük különbözőségei miatt nem lehetett tar<br />
tós. A belső feszültségeket tetézte, hogy az<br />
osztrák parlamentben viták folytak a ma<br />
gyar közjogi követelésekről, amelyekkel<br />
szemben elutasító álláspontot fogalmaztak<br />
meg. Emiatt a magyar képviselőházban<br />
volt hosszú tiltakozási hullám az illetékte<br />
len osztrák beavatkozás miatt. Az osztrák
eavatkozás ellen Tisza is szót emelt, ami<br />
vel az osztrák parlamentben váltott ki<br />
nemtetszést, ahol egyébként is folytonosan<br />
bírálták a magyar parlamentarizmus mű<br />
ködési zavarai miatt. Itthon pedig a közös<br />
hadsereg erősítésének a támogatása miatt<br />
támadta az ellenzék. Tisza azonban nem<br />
volt ijedős.<br />
1904. március 15-én új ülésszak kezdő<br />
dött. Tisza István egy példa nélküli lépés<br />
re szánta el magát: ideiglenes jelleggel<br />
magukat a házszabályokat akarta módosí<br />
tani, anélkül, hogy előzetesen kiküldött<br />
volna egy házszabály-revíziós bizottságot.<br />
Az új házszabályokkal Tisza István a parla<br />
ment működőképességét akarta biztosítani.<br />
A képviselőházban az ellentétek kiéleződtek<br />
és válsághelyzet fenyegetett. A házszabály<br />
módosításból ekkor azért nem lett semmi,<br />
mert Thaly Kálmán, a Függetlenségi Párt<br />
Kossuth-csoportjának tiszteletbeli elnöke<br />
kompromisszumot ajánlott. Azt javasolta,<br />
hogy Tisza vonja vissza az indítványát,<br />
a Szederkényi-csoport pedig hagyja abba<br />
az obstrukciót, és szavazza meg az 1903. évi<br />
újoncozási törvényt. A Szederkényi-párt<br />
elfogadta az ajánlatot, Tisza István pedig<br />
visszavonta házszabály-módosító indítvá<br />
nyát. Helyreállt a parlamenti működés nor<br />
mális rendje.<br />
Ezután hónapokig tartó nyugodt idő<br />
szak következett a parlamentben, de Tisza<br />
István nem vette le a napirendről a házsza<br />
bályok szigorításának kérdését. 1904. ok<br />
tóber 8-án az ugrai választóihoz írt nyílt le<br />
velében ismertette először a terveit. Ez<br />
a fordulat a Szabadelvű Párt legtöbb tagját<br />
is váratlanul érte, nemcsak az ellenzéket.<br />
Saját pártjából is többen ellenezték Tisza<br />
szándékát, például Széli Kálmán és Berze-<br />
viczy Albert, mert nyugodt időszakban ter<br />
vezett olyan lépést, amely nagy politikai<br />
konfrontációt idézhetett elő. Tisza lépése<br />
leginkább az ellenzéknek azokat a vezetőit<br />
érintette kínosan, akik az obstrukció ellen<br />
zői voltak, mint Apponyi Albert és Kos<br />
suth Ferenc, mert őket a saját pártjuk előtt<br />
kompromittálta.<br />
Tisza tudatában volt annak, hogy a<br />
házszabály-revízióba belebukhat, de nem<br />
ragaszkodott annyira miniszterelnöki ha<br />
talmához, hogy az visszatartotta volna.<br />
Meggyőződése volt, hogy az országnak<br />
égető szüksége van erre a reformra érde<br />
kei védelmében, és azért nem tudta volna<br />
vállalni a felelősséget, ha meghátrál olyas<br />
mi elől, amit kötelességének érzett.<br />
Az ellenzék pártállástól függetlenül ér<br />
velt a házszabály-revízió ellen. Tiszát meg<br />
vádolták, hogy a császár akaratát hajtja<br />
végre, és nem önállóan cselekszik. A má<br />
sik fő érv a választójogi rendszer volt, az<br />
a tény, hogy <strong>Magyarország</strong>on nem alakult<br />
ki parlamenti váltógazdaság, és az ellen<br />
zéknek nem volt esélye kormányra kerül<br />
ni. Apponyi Albert a többségi elvet, ame<br />
lyet Tisza István olyan sokat hangoztatott,<br />
összekapcsolta azzal, hogy a többség a vá<br />
lasztásokon vitatható módon jött létre.<br />
Hogy a nemzeti akarat a választásokon<br />
nem tud megnyilvánulni, mert a választó<br />
jog korlátozott. Elsősorban tehát a nemze<br />
ti akarat érvényesülésének akadályait kell<br />
eltávolítani.<br />
Az ellenzék részéről a házszabályok meg<br />
változtatásával szembeni ellenállás elsősor-<br />
Thaly Kálmán képmása.<br />
Olajfestmény<br />
A felsőház ülésterme az új<br />
országházban
A parlamenti ülésterem be<br />
rendezésének szétzúzása.<br />
A romokon ellenzéki kép<br />
viselők, 1904. december 13.<br />
ban bizalmi kérdés volt a kormány és a mi<br />
niszterelnök iránt.<br />
1904. november 14-én a Szabadelvű Párt<br />
értekezletén Tisza a házszabályok módosítá<br />
sának gyors keresztülvitelére tett javaslatot,<br />
arra hivatkozva, hogy az ellenzék még a ház-<br />
szabály-felülvizsgáló bizottság kiküldésére<br />
sem hajlandó. Másnap Dániel Gábor sza<br />
badelvű párti képviselővel ismét beterjesz<br />
tette márciusi indítványát. Ez volt a Lex<br />
Dániel, amelyet november 18-án a délutáni<br />
ülésen a szabadelvű párti többség meg is sza<br />
vazott. A megszavazásra a hírhedt „zsebken-<br />
dős szavazással" került sor. Perczel Dezső<br />
házelnök este fél tíz tájban, amikor Tisza Ist<br />
ván befejezte beszédét, több jelentkezőnek<br />
már nem adott szót, majd zsebkendőjével<br />
jelt adott a Szabadelvű Pártnak a szavazásra.<br />
Minthogy a <strong>dualizmus</strong>kori parlamentben<br />
felállással, illetve ülve maradással szavaztak,<br />
a többség pedig a jelre fölállt, a törvényt<br />
megszavazták. Az uralkodó pedig még az<br />
nap be is rekesztette az ülésszakot.<br />
A „zsebkendős szavazás" a magyar parla<br />
mentarizmus történetének egyik legtöbbet<br />
vitatott eseménye. Tisza a hatályos házsza<br />
bályok halmozott megsértésével fogadtatta<br />
el a Lex Dánielt. Sok minden egyéb szabály<br />
talanság mellett bizonytalan, hogy az elnök<br />
egyáltalán föltette-e szavazásra a kérdést,<br />
a szavazatok összeszámlálására pedig sem<br />
miképpen nem kerülhetett sor, mert az<br />
egész terem talpon volt. Maga Tisza István is<br />
elismerte, hogy a házszabályokat megsértet<br />
ték, de igazolva látta ennek szükségességét.<br />
A Lex Dániel miatt ifj. Andrássy Gyula<br />
több követőjével kilépett a Szabadelvű<br />
Pártból. Ők voltak a „disszidensek". No<br />
vember 19-én megalakult a koalíció és ve<br />
zérlőbizottsága. Az ellenzék feliratot inté<br />
zett a királyhoz, amelyben a november<br />
18-ai határozat megsemmisítését és a kor<br />
mány eltávolítását követelték.<br />
1904. december <strong>16</strong>-án Tisza István beje<br />
lentette, hogy előrehozott választások lesz<br />
nek, nyilvánítson véleményt a nemzet a tör<br />
téntekről. Az ország exlex állapotban volt,<br />
tehát az országgyűlést az alkotmány szerint<br />
nem lett volna szabad feloszlatni. Az ország<br />
gyűlés berekesztésére mégis sor került. Utó<br />
lag Apponyi is elismerte, hogy ezért a tör<br />
vénytelen helyzetért nemcsak Tisza Istvánt<br />
terhelte a felelősség, hanem az ellenzéket is,<br />
mert nem voltak hajlandók a megegyezésre.<br />
Mindent összevetve Tisza István a lehe<br />
tő legrosszabb időpontot választotta a harc<br />
megvívására az ideiglenes fegyverszünet<br />
idején. Várnia kellett volna, és a házszabály<br />
revíziót más kérdéssel összekötni, olyan<br />
nal, amivel az ellenzéket meg tudta volna<br />
osztani. Az időpont rossz megválasztása és<br />
a taktika hiánya azt eredményezte, hogy az<br />
ellenzék összekovácsolódott, áldozatként<br />
tüntette föl magát, Tiszát pedig az önké<br />
nyeskedő agresszor színében.<br />
Tisza elismerte, hogy az ellenzéknek iga<br />
za van abban, hogy a többség csak akkor<br />
igazán legitim, ha a kialakult majoritás való<br />
ban a nemzet nagy részének akaratát testesí<br />
ti meg. Ha a választójogból minél többen<br />
részesülnek, ha a választások minél demok-<br />
ratikusabbak, tisztábbak és korrektebbek.<br />
A választójog kiterjesztésétől a hatalom bir<br />
tokosai két ok miatt féltek nagyon. Egyrészt<br />
a hatalmukat féltették az alsóbb néposztá<br />
lyoktól, másrészt a magyar nemzet vezető<br />
szerepét a nemzetiségi képviselők tömeges<br />
megjelenésétől.
Az 1905-1906-os politikai válság<br />
és a koalíciós kormány<br />
Az 1905. januári választásokon a Sza-<br />
l-\ badelvű Párt vereséget szenvedett.<br />
A 30 évig uralmon lévő párt ebbe<br />
a vereségbe belerokkant, és 1906 áprilisá<br />
ban ki is mondta feloszlatását. A dualiz<br />
mus korában ez volt az egyetlen alkalom,<br />
amikor az ellenzék választási győzelmet<br />
aratott. Erre a helyzetre senki nem is volt<br />
felkészülve, maguk az ellenzék vezetői sem.<br />
A koalíció a választási győzelem után ne<br />
hezen jutott kormányra, pedig a polgári<br />
parlamentarizmus elvei szerint a választáso<br />
kon győztes erőknek kellett volna kormány<br />
ra kerülni. Úgy tűnt, itt az alkalom a par<br />
lamenti váltógazdaság megvalósulására.<br />
A koalíció politikája jelentős változásokat<br />
hozhatott volna a szabadelvű párti kor<br />
mányzáshoz képest, mert nemzeti refor<br />
mokat akart megvalósítani a hadseregben,<br />
követelte az önálló vámterületet, magyar<br />
nemzeti bankot akart felállítani és a válasz<br />
tójog kiszélesítése is szerepelt az elképzelései<br />
között. Ferenc József azonban hallani sem<br />
akart ilyen horderejű változtatásokról a bi<br />
rodalmában. Még Ferenc Józsefnél is kemé<br />
nyebben ellenállt a magyarországi ellenzék<br />
terveinek a trónörökös, Ferenc Ferdinánd,<br />
aki katonailag és politikailag egységes cent<br />
ralizált birodalmat akart teremteni.<br />
Az uralkodó tehát ekkor még nem volt<br />
arra hajlandó, hogy a koalícióból nevezzen<br />
ki miniszterelnököt és kormányra engedje<br />
őket. Tisza Istvánt hagyta a miniszterelnöki<br />
székben egészen 1905 júniusáig, azt követő<br />
en pedig Fejérváry Géza bárót, a darabont<br />
testőrség parancsnokát, egyik legközelebbi<br />
bizalmasát nevezte ki miniszterelnökké. En<br />
nek csak olyan üzenete lehetett, hogy ha<br />
kell, nem riad vissza katonai eszközök al<br />
kalmazásától sem, és <strong>Magyarország</strong> katonai<br />
megszállásának a tervei is elkészültek.<br />
Fejérváry nagyon régóta volt szereplő<br />
je a magyar belpolitikának. 1872-ben lett<br />
a honvédelmi minisztérium államtitkára,<br />
1884—1903-ig pedig ő volt a honvédelmi<br />
A szövetkezett ellenzék<br />
vezérbizottsága, 1905-ben.<br />
Ülnek balról: Zichy Aladár,<br />
Apponyi Albert, Batthyány<br />
Tivadar, Kossuth Ferenc,<br />
Eötvös Károly. Balszélen áll<br />
HockJános<br />
Fejérváry Géza képmása.<br />
Olajfestmény
Garami Ernő (1876-1935)<br />
miniszter. Tényleges katonatiszt volt, már<br />
1872-ben honvéd ezredes, később vezér<br />
őrnagy, altábornagy és 1890-től tábor<br />
szernagy. 72 éves volt, amikor miniszter<br />
elnök lett. Pozíciójánál fogva minden<br />
vezető magyar politikust jól ismert, és ők<br />
sem tekinthettek rá idegenként vagy pláne<br />
a politikában járatlan újoncként. Közülük<br />
való volt. Vagyis nem a személye, hanem<br />
a kinevezés ténye és mikéntje váltott ki el<br />
lenérzéseket, főleg ellenzéki oldalon. Ti<br />
sza István eleinte még tanácsokkal is ellát<br />
ta miniszterelnök utódját.<br />
Kezdetben Fejérváry azzal próbálkozott,<br />
hogy a koalíciót rábírja a <strong>dualizmus</strong> átala<br />
kítására vonatkozó követeléseinek a fel<br />
adására, és ezzel kormányképessé tegye, de<br />
nem járt sikerrel. Ezért szeptemberben le<br />
mondott, de Ferenc József ismételten őt<br />
nevezte ki miniszterelnökké. Akkor pedig<br />
azzal próbálkozott, hogy saját pártot ala<br />
kítson és megszerezze a parlamenti többsé<br />
get, választások útján, mert tudta, hogy<br />
Német anyanyelvű családban született Budapesten. Apja<br />
<strong>kora</strong>i halála miatt nem tanulhatott tovább gimnáziumban,<br />
telefonműszerész lett. A századfordulótól 1919-ig Magyar<br />
ország szociáldemokráciájának mérvadó politikusa, teore<br />
tikusa és tényleges vezetője volt. 1898-ban tért haza Né<br />
metországból, ahol a Siemens-Halske cégnél dolgozott<br />
műszerészként. Azért választotta Németországot, hogy<br />
a szociáldemokrata tanokkal megismerkedjen. Hazatéré<br />
sét követően rövid időn belül az MSZDP vezetőségi tagja<br />
lett. A párt lapjának, a Népszavának szerkesztője, majd<br />
főszerkesztője egészen 1919-ig. 1906-tól a Szocializmus<br />
című folyóiratot is szerkesztette. Szépírói munkásságot is<br />
folytatott, novellái jelentek meg, sőt egy drámáját is be<br />
mutatta a Vígszínház.<br />
Az általános választójogra épülő polgári demokratikus<br />
rendszer megteremtésének híve volt. Olyan szociálde<br />
mokrata tömegpárt megteremtésén fáradozott, amely en<br />
nek a polgári demokratikus rendszernek a fő támasza le<br />
het. Ő maga sosem volt parlamenti képviselő. A reformok<br />
és kompromisszumok embere volt, ugyanakkor nagy tö<br />
megmegmozdulások szervezője. Ellenfele volt minden<br />
tekintélyuralmi rendszer<br />
nek. 1918 októberétől<br />
1919. március 21-ig<br />
kereskedelemügyi mi<br />
niszter volt. Ellenezte<br />
a Kommunisták Magyar<br />
országi Pártjával való<br />
egyesülést. A Tanács<br />
köztársaság kikiáltása<br />
után kilépett az egye<br />
sült pártból és Svájcba<br />
emigrált. Igazságügy<br />
a magyar viszonyok között ilyen illegitim<br />
módon tartósan nem kormányozhat. Az<br />
ellenzék egyáltalán nem nézte jó szemmel,<br />
hogy a Fejérváry-kormány legalizálni, par<br />
lamenti többségre akarta alapítani a ma<br />
ga működését. A Fejérváry-kormánnyal<br />
szemben „nemzeti ellenállás" kezdődött,<br />
amelyet a képviselőház ellenzéki többsége<br />
szervezett, méghozzá egy a képviselőházban<br />
elfogadott határozati javaslattal. A lénye<br />
ge az volt, hogy felszólították a törvény<br />
hatóságokat, hogy az alkotmányellenesen<br />
működő kormánynak ne engedelmesked<br />
jenek, az adókat ne szedjék be és az újonco<br />
kat ne állítsák ki, és a megyék többsége<br />
valóban csatlakozott is a „nemzeti ellenál<br />
láshoz". A kormány azonban megsem<br />
misítette a megyék határozatait és az el<br />
lenállásban részt vevő tisztviselők nem<br />
kaptak fizetést. A megyék viszont gyűjtöt<br />
tek a tisztviselők számára és biztosították<br />
a fizetésüket. Az udvar „intő szózatban"<br />
megfenyegette a megyéket, a megyék azon-<br />
miniszterként tagja volt a rövid életű Peidl-kormánynak<br />
(1919. augusztus 1-6.). A polgári demokráciából akart<br />
minél többet megmenteni. 1919 novemberében a fehér<br />
terror elől Bécsbe menekült és csak 1929-ben tért haza.<br />
Bécsben a Jövő című lapot szerkesztette. A magyar de<br />
mokrácia és a modern, egységesülő Európa megterem<br />
tése foglalkoztatta. Hazatérése megint csak átmeneti volt.<br />
Szembefordult az SZDP vezetőségének politikájával<br />
és 1931-ben harmadszor is emigrált.<br />
Garami Ernő, 1906. Rivoli felvétele
an nem ijedtek meg, hanem válaszoltak<br />
rá, és tiltakoztak a megyék és a városok ön<br />
kormányzatának megsértése ellen.<br />
Egy esetleges választási győzelemhez va<br />
lamilyen népszerű intézkedésre és az ak<br />
kori parlamenten kívüli erők támogatá<br />
sára lett volna szüksége a kormánynak.<br />
Fejérváry belügyminisztere, Kristóffy Jó<br />
zsef hatására a választójog kiterjesztésében<br />
látta a célravezető utat. Arra is hajlott,<br />
hogy azokat a mérsékelt katonai-nemzeti<br />
javaslatokat, amelyeket már Tisza István is<br />
kilátásba helyezett, elfogadja. Az önálló<br />
vámterület és nemzeti bank ügyében azon<br />
ban nem volt hajlandó a koalíció állás<br />
pontjának elfogadására. Kristóffy József<br />
a választójog kilátásba helyezett kiter<br />
jesztése fejében a Szociáldemokrata Párt<br />
támogatását kérte, és ennek érdekében<br />
egyezséget kötött a párt vezetőjével, Gara<br />
mi Ernővel. Ez volt a Kristóffy-Garami-<br />
paktum. Emiatt aztán a Szabadelvű Párt<br />
is szembefordult a Fejérváry-kormánnyal.<br />
Tisza István taktikai okokból követelte<br />
a koalíció hatalomra engedését. Majd 1905<br />
őszén demonstratívan visszavonult a poli<br />
tikai élettől és hazament geszti birtokára.<br />
A koalíció vezérlő bizottsága pedig a nem<br />
zetiségek, a horvát-szerb koalíció, a Ro<br />
mán Nemzeti Párt és a Szlovák Nemzeti<br />
Párt támogatását nyerte meg a maga szá<br />
mára. 1906 tavaszán azonban, amikor már<br />
az udvarral keresték a megegyezést, elejtet<br />
ték a nemzetiségi szálat.<br />
1905 szeptemberében Ferenc József ma<br />
gához hívatta a koalíció öt vezetőjét: And<br />
rássy Gyulát, Kossuth Ferencet, Apponyi<br />
Albertet, Bánffy Dezsőt és Zichy Aladárt.<br />
Ez egy mindössze pár perces audiencia<br />
volt, amelyen Ferenc József ismertette ve<br />
lük, hogy milyen feltételek alapján haj<br />
landó egy koalíciós kormány kinevezésére,<br />
de feltételeit a koalíció vezetői nem fogad<br />
ták el.<br />
1905-1906-ban a szervezett munkások<br />
is egyre többet hallattak magukról. Egy<br />
mást érték a sztrájkok, amelyek a benne<br />
részt vevők számát tekintve nagyon kü<br />
lönbözőek voltak. 1905-ben mintegy 300<br />
munkabeszüntetésre került sor, amelyek<br />
az ország összes nagy ipari városát érin<br />
tették. A sztrájkok általában a munkások<br />
bér- és munkakörülményeinek a javítá<br />
sára szerveződtek. 1905 májusában azon<br />
ban a budapesti vas- és fémmunkások el<br />
húzódó sztrájkja ezek mellett a követelések<br />
mellett már politikai célokat is megfogal<br />
mazott, amikor a választójog kiterjesztését<br />
és a szervezkedés szabadságát követelte.<br />
I. Ferenc József audiencián<br />
fogadja Kossuth Ferencet,<br />
1905<br />
Építőmunkások sztrájk<br />
tanyája a Városligetben,<br />
a Trieszti nőben, 1907
Ifiabb Andrássy Gyula, 1890<br />
körül. Ellinger Ede felvétele<br />
Hasonló jellegű volt a nagy pécsi bányász<br />
sztrájk is, amelyben 3000 bányász vett<br />
részt. 1905. szeptember 15-én pedig egy<br />
százezres tömegtüntetés volt Budapesten,<br />
amelyen az általános választójog bevezeté<br />
sét követelték.<br />
Az agrármozgalmakban is változás kö<br />
vetkezett be, mert a Dunántúlon, ahol pedig<br />
korábban nem került sor szervezett meg<br />
mozdulásra, arató- és cselédsztrájkok rob<br />
bantak ki. A Szociáldemokrata Párt 1906 ja<br />
nuárjában létrehozta földmunkástagozatát.<br />
A koalíció a szerzett tapasztalatok hatá<br />
sára szép csendesen feladta eredeti követe<br />
lései jelentős részét. Nyíltan ugyan nem<br />
mondott le semmiről. 1906 tavaszán már<br />
Ferenc József is úgy látta, hogy a Magyar<br />
országon kialakult mély válságon talán<br />
mégis úgy lehetne túljutni, ha a koalí<br />
ciót kormányra engedi. 1906. április 4-én<br />
Fejérváry Géza és Kossuth Ferenc meg<br />
egyeztek. Egyezségüket másnap a koalíció<br />
vezetői is elfogadták. Ebben az úgynevezett<br />
„áprilisi paktumban" a koalíció lemondott<br />
a hadseregre vonatkozó nemzeti követelé<br />
seiről, beleegyezett a vámközösség meg<br />
hosszabbításába és egy mérsékelt választási<br />
reform megvalósításába. A paktumot a ko<br />
alíció érdekében titokban tartották.<br />
Ferenc József a koalíciót kormányra en<br />
gedte, de a miniszterelnököt nem az ő so<br />
raikból választotta. A várományosnak te<br />
kintett ifj. Andrássy Gyulát ugyanis nem<br />
tartotta megbízhatónak nemzeti és de<br />
mokratikus irányultsága miatt. A minisz<br />
terelnök egy megbízható kiegyezéspárti<br />
politikus lett, Wekerle Sándor. A közvéle<br />
mény is szívesen fogadta egyértelműen li<br />
berális politikai múltja miatt. Wekerle már<br />
jó ideje csak a Közigazgatási Bíróság elnö<br />
keként és a főrendiház tagjaként vett részt<br />
a politikában. 1906 tavaszán sem töreke<br />
dett semmilyen tisztségre, de a felkínált le<br />
hetőséget nem utasította el.<br />
A második Wekerle-kormányban a koa<br />
líció vezetői kapták meg a legfontosabb mi<br />
niszteri tárcákat. Ifj. Andrássy Gyula bel<br />
ügyminiszter lett, Apponyi Albert vallás- és<br />
közoktatásügyi, Kossuth Ferenc kereskede<br />
lemügyi, Zichy Aladár a király személye kö<br />
rüli miniszteri bársonyszéket foglalhatta el.<br />
A koalícióban lévő pártok együttműkö<br />
désének tartósságát illetően már a kor<br />
mány megalakulásakor joggal merülhettek<br />
föl kételyek. Wekerle korábban szabadelvű<br />
párti volt. Bár már a párt választási veresé<br />
gekor nem tartozott oda, ha közeledett is<br />
valamelyest a koalícióhoz nézeteiben, nem<br />
volt sem függetlenségi, sem konzervatív<br />
agrárius, sem néppárti. A koalíció pedig<br />
nagyon heterogén volt, ezek mellett az<br />
irányzatok mellett még az Andrássy körül<br />
tömörülő liberális 67-esek, a Szabadelvű<br />
Pártból kivált disszidensek alkották. 1904<br />
novemberében a Szabadelvű Párt és Tisza<br />
István ellen alakult. Semmilyen elvi alap<br />
nem tartotta össze őket, viszont komoly el<br />
lentétek voltak a koalíciót alkotó pártok<br />
között. Társadalmi bázisuk is nagyon kü<br />
lönbözött. Az agráriusok nagybirtokosok<br />
voltak, konzervatívok, és nem voltak érde<br />
keltek a kiegyezési rendszer megváltozta<br />
tásában. A függetlenségiek liberálisokként
a közösügyes rendszer bírálói, a társadalmi<br />
reformpolitika hirdetői voltak. A birtokos<br />
parasztság, a közép- és kispolgárság köré<br />
ből kerültek ki támogatói. A néppártiak<br />
katolikusok voltak, konzervatívok, részben<br />
a nagybirtokosok, részben a birtokos pa<br />
rasztság körében szereztek támogatókat.<br />
Andrássyék konzervatívok és liberálisok,<br />
főleg nagybirtokosok, kiegyezés pártiak, de<br />
a kiegyezés reformálásának igényével.<br />
Idő kellett, amíg az ellentétek felszínre<br />
törtek. 1906 tavaszán a koalíció még nagyon<br />
népszerű volt, az emberek örömmel üdvö<br />
zölték az új kormányt, amely alkotmányvé<br />
dő színben tűnt föl és mintha az ő érdeme<br />
lett volna a Fejérváry-kormány leváltása.<br />
A Szabadelvű Párt ténylegesen a Weker-<br />
lc-kormány megalakulása után, 1906. áp<br />
rilis 11-én oszlatta föl magát. 1906-ban is<br />
mét országgyűlési képviselőválasztásokat<br />
tartottak, amelyet a koalíció pártjai meg<br />
nyertek. A Függetlenségi Párt egyedül meg<br />
szerezte az abszolút többséget. A kormány<br />
ettől elég nehéz helyzetbe került, mert<br />
'67-es alapállású kiegyezés párti politiká<br />
ját egy függetlenségi többségű képviselő<br />
házzal kellett (volna) megvalósítania. És<br />
ugyanazok a problémák, amelyek az előző<br />
kormányoknak olyan sok gondot okoztak,<br />
még mindig léteztek: 1907-ben újra lejárt<br />
a vámközösség és meg kellett újítani, még<br />
nem valósult meg a véderőreform, a mun-<br />
A közös hadsereg katonai<br />
közigazgatása és had<br />
kiegészítő kerületei, 1906
A gazdasági kiegyezésről<br />
tárgyaló osztrák és magyar<br />
államférfiak csoportja<br />
a Sándor-palota teraszán,<br />
1907. október. Középen<br />
balra (hátrébb)<br />
Wekerle Sándor.<br />
Jelfy Gyula felvétele<br />
Választás csendőri jelen<br />
léttel a Bihar vármegyei<br />
Belényesen, 1906<br />
kás-, agrár- és nemzetiségi kérdések sem<br />
oldódtak meg. A szociális feszültségek pe<br />
dig csak nőttek.<br />
A Wekerle-kormány ezeket a problémá<br />
kat nem is tudta megoldani. A dunántúli<br />
cselédmozgalmakkal szemben a csendőr<br />
séget vetette be. Igaz, hogy született egy<br />
törvény a gazda és a gazdasági cseléd kö<br />
zötti jogviszony szabályozásáról, ami meg<br />
tiltotta a robot jellegű szolgáltatásokat -<br />
majdnem 60 évvel a jobbágyfelszabadítás<br />
után! - és előírta cselédlakások építését is,<br />
vagyis bizonyos mértékig védte a cselé<br />
deket. Ugyanakkor megtiltotta a cselédek<br />
számára az évközi elköltözést és a sztrájkot.<br />
A vámszövetséget hosszas huzavona, az<br />
osztrák kormány lemondása és az új kor<br />
mánnyal való megegyezés után sikerült<br />
meghosszabbítani újabb 10 évre, de már<br />
nem vámszövetség, hanem „vámszerző<br />
dés" elnevezéssel iktatták törvénybe a ma<br />
gyar fél akaratának megfelelően. Cserébe<br />
a magyar kormány hozzájárult a kvóta<br />
újabb 2 százalékos emeléséhez. A vámszer<br />
ződéssel megvalósult az agrárvámok eme<br />
lése, az agráriusok réges-régi követelése.<br />
1908-ban a Monarchia nagyhatalmi<br />
megfontolásokból, erődemonstráció céljá<br />
ból annektálta az 1878-ban okkupált Bosz<br />
nia és Hercegovina tartományokat. Ezzel<br />
a tartományok nemzetközi jogi állását is<br />
megváltoztatta, osztrák-magyar területté<br />
váltak, míg a megelőző 30 évben jogilag<br />
a bomló Török Birodalom részét alkották.<br />
Az annexióból nemzetközi bonyodalom<br />
keletkezett, Szerbia és Montenegró moz<br />
gósított, Törökország tiltakozott és Orosz<br />
ország is kilátásba helyezte, hogy ellenlépé<br />
seket tesz. Az osztrák katonai vezetés már<br />
akkor háborúban gondolkodott, a vezér<br />
kari főnök, Conrad von Hötzendorf tá<br />
madni akart. Végül az annexiós válságot si<br />
került a diplomácia eszközeivel elsimítani,<br />
és Törökország 1909-ben aláírta a Bosznia<br />
és Hercegovina átadásáról szóló jegyző<br />
könyvet. A két tartomány ellenállása azon-
an ezzel nem szűnt meg, a diplomaták<br />
csak átmenetileg tudták a problémát a sző<br />
nyeg alá söpörni.<br />
A hadvezetőség azonban óriási pénze<br />
ket követelt hadsereg- és flottafejlesztésre.<br />
45 millió korona többlettámogatást akar<br />
tak a rendes költségvetésükön fölül. We<br />
kerle miniszterelnök viszont legfeljebb évi<br />
20 millió korona többlettámogatásba egye<br />
zett volna bele.<br />
1908-ban már jól látszott, hogy komoly<br />
gondok vannak a koalíción belül. Az ellen<br />
tétek tovább mélyültek, amikor Andrássy<br />
Gyula belügyminiszter beterjesztette vá<br />
lasztójogi törvényjavaslatát. Ő a plurális<br />
választójogot szorgalmazta, amely azt je<br />
lentette, hogy nem minden választásra jo<br />
gosultnak lett volna egy szavazata. Az adó<br />
cenzus és az iskolai végzettség alapján<br />
egyesek három, mások kettő vagy egy sza<br />
vazattal bírtak volna, ugyanakkor az írni-<br />
olvasni nem tudók 12-en rendelkeztek<br />
volna egy szavazattal. A szavazás módja vál<br />
tozatlanul nyílt maradt volna. Igaz, hogy a<br />
tervezet kiszélesítette volna a választójogot,<br />
mert minden 24. életévét betöltött magyar<br />
állampolgár számára - változatlanul csak a<br />
férfiakról van szó - biztosította volna a jo<br />
gosultságot. A tervezetet a képviselőház nem<br />
fogadta el.<br />
Nem tett jót a koalíció megítélésének,<br />
hogy 1908 decemberében nyilvánosságra<br />
hozták az 1906. áprilisi titkos paktumot.<br />
Emellett a koalíció nagy ereje, a Független<br />
ségi Párt is bomlásnak indult. 1908 ta<br />
vaszán néhány képviselő megalakította<br />
a Függetlenségi és 48-as Balpártot, amely<br />
azokkal a politikai és gazdasági követelé<br />
sekkel állt elő, amelyekkel a koalíció meg<br />
nyerte a választásokat, és bírálta a kvóta<br />
felemelését, Andrássy plurális választójogi<br />
javaslatát, a katonai létszámemelés tervét,<br />
valamint <strong>Magyarország</strong> súlyát növelni<br />
akarta a Monarchián belül. 1909-ben pe<br />
dig a Függetlenségi Párt kettészakadt.<br />
A szakadás oka a bankkérdés megítélése<br />
volt. 1910-ben lejárt az Osztrák-Magyar<br />
Bank szabadalma. A bank vezetése kérte<br />
a két kormánytól a szabadalom meghosz-<br />
szabbítását, ehhez azonban a két par<br />
lament hozzájárulása is szükséges volt.<br />
A Függetlenségi Párt képviselőinek jelen<br />
tős része az önálló magyar nemzeti bank<br />
létrehozását követelte. A pártból kivált a<br />
bankcsoport Justh Gyula vezetésével. An<br />
nak ellenére, hogy Justhék váltak ki, ők tar-<br />
Választójogi tüntetés<br />
Budapesten,<br />
1907. szeptember 15.<br />
Sztrájkfelhívás. Építőmunkás,<br />
1907. szeptember 15.
Justh Gyula hivatalában,<br />
1905 körül<br />
Schiller Ferenc, Áchim<br />
András és Mezőfl Vilmos<br />
képviselők az országház<br />
folyosóián, 1904<br />
tották meg a Függetlenségi és 48-as Párt<br />
nevet és az Apponyi Albert és Kossuth Fe<br />
renc vezette párt változtatott nevet, Negy<br />
vennyolcas Függetlenségi Kossuth Párt<br />
ra, amely nagyon megtévesztő, hiszen ez<br />
a párt már régóta konzervatív volt. Justh<br />
Gyula őrizte az eredeti függetlenségi szelle<br />
met, a liberalizmust és közjogi programot.<br />
1906-1910 között gazda- és paraszt<br />
pártok is alakultak, amelyekben a birtokos<br />
parasztság már önállóan, a nagybirtoktól<br />
függetlenül fogalmazta meg követeléseit.<br />
1906-ban Békéscsabán alakult meg a Ma<br />
gyarországi Független Szocialista Paraszt<br />
párt, Áchim L. András vezetésével. Követel<br />
ték a földkérdés demokratikus megoldását,<br />
progresszív adózást, általános, egyenlő és<br />
titkos választójogot, a nemzetiségek egyen<br />
jogúsítását, a közigazgatás demokratikus<br />
átalakítását. Kezdetben a tízezer, majd<br />
később az ezer holdon felüli birtokok<br />
parcellázását és kiosztását akarták elérni.<br />
A gazdasági cselédek és a mezőgazdasági<br />
munkások helyzetét is javítani akarták.<br />
1911-ben Achimot meggyilkolták, a párt<br />
működése pedig megszűnt.<br />
1909-ben pedig Nagyatádi Szabó István<br />
szervezte meg Somogy megyében az Orszá<br />
gos Függetlenségi és 48-as Gazdapártot,<br />
amelynek neve is pontosan megmutatja irá<br />
nyultságát. Követelései lényegében ugyan<br />
azok voltak, mint Áchim pártjának. A szá<br />
zad elején létrehozott parasztpártok közül<br />
Nagyatádi pártja működött a leghosszabb<br />
ideig, mert 1918-1919-ben része lett az ak<br />
kor alakult Kisgazdapártnak, amely a Nagy<br />
atádi-féle pártot tekintette jogelődjének.<br />
A 20. század eleji <strong>Magyarország</strong>on mű<br />
ködött még egy politikai csoport, amely<br />
szemben állt a mindenkori kormánypo<br />
litikával, mert célja a polgári demokrá<br />
cia megteremtése volt. Ők voltak a pol<br />
gári radikálisok. 1907-ben önállósultak a<br />
Társadalomtudományi Társaságban Jászi<br />
Oszkár vezetésével. A Huszadik Század cí<br />
mű folyóiratban publikálták nézeteiket,<br />
amelynek Jászi Oszkár volt a szerkesztője.<br />
Általános választójogot, gyökeres földre<br />
formot, a nemzetiségek egyenjogúsítását<br />
követelték. Korlátozni akarták a bankok<br />
befolyását, követelték a kartellek törvényi<br />
szabályozását és hatósági ellenőrzését.<br />
Küzdöttek az egyház befolyásának a visz-<br />
szaszorításáért.<br />
Wekerle már 1909 áprilisában benyúj<br />
totta a lemondását, amit akkor Ferenc Jó<br />
zsef nem fogadott el. 1909 nyarától már<br />
teljesen nyilvánvaló volt, hogy a koalíciós<br />
kormány sokáig nem tarthatja magát.<br />
Megindultak a találgatások, hogy ki lesz az<br />
új miniszterelnök. Bár Andrássy, Apponyi<br />
és Kossuth Ferenc még megpróbáltak új<br />
kormányt alakítani, nem jártak sikerrel.<br />
Ferenc József 1910. január 17-én mentette<br />
föl a Wekerle-kormányt.
Tisza és a munkapárti<br />
kormányok a háború előtt<br />
A Szabadelvű Párt 1906-ban ugyan<br />
megszűnt, de tagjai 1907-ben meg-<br />
alakították a Nemzeti Társaskört.<br />
Vezetői között volt Khuen-Héderváry Ká<br />
roly gróf, aki az uralkodó bizalmi emberei<br />
közé tartozott. Nehéz helyzetekben már<br />
többször őt bízta meg kormányalakítással<br />
Ferenc József. 1910 januárjában is így tör<br />
tént. A kormány tagjai szinte kivétel nélkül<br />
A Nemzeti Munkapárt programjából<br />
"l J<br />
Új alapra kell helyezkednünk, utat kell mutatnunk, amelyen<br />
visszanyerhesse akcióképességét a nemzet, s újból felve<br />
hesse az építő, produktív nemzeti politika megszakadt fo<br />
nalát.<br />
Kell-e sokat magyaráznunk, minő égető, sürgős szükség<br />
van erre. Minden téren, minden irányban züllésnek indul<br />
tak az ország közállapotai. Pénzügyeink egyensúlyát ko<br />
a régi Szabadelvű Párt jól ismert személyi<br />
ségei voltak. A háttérben ott állt a kormány<br />
mögött Tisza István.<br />
moly veszély fenyegeti. Közgazdasági fejlődésünkre ólom<br />
súllyal nehezedik a bizonytalanság s a ránk leselkedő ezer<br />
veszélytől való félelem. Társadalmunkat vallásfelekezeti,<br />
szociális és nemzetiségi ellentétek szaggatják ellenséges<br />
táborokra; politikai súlyunk, hitelünk, a magyar nemzet be<br />
látásába, megbízhatóságába, hazafiúi áldozatkészségébe,<br />
államalkotó erejébe vetett hit veszendőben. Tehetetlen<br />
vergődésünket mind nyíltabb kárörömmel gúnyolják<br />
s mind vakmerőbben használják ki nemzetünk kisebb-<br />
nagyobb ellenségei.<br />
Pedig - ma még - kezünkben van a nemzet sorsa. Ma<br />
még egy csapásra visszaszerezhetjük a nemzet számára<br />
a sikeres védekezés, a nemzeti erőgyűjtés és fejlődés biz<br />
tos talaját. Nincs semmi másra szükség, mint hogy bátor<br />
kézzel elhárítsuk utunkból a nemzet és király között szük<br />
ség nélkül felidézett ellentétek utolsó maradványait. [...]<br />
A szó teljes értelmében érvényesül a nemzet önrendelke<br />
zési joga, s mindezért azon egy korlátot kell viszontszolgá<br />
latul elfogadnunk, hogy ne bolygassuk az 1867. évi XII.<br />
törvénycikk közjogi rendelkezéseit és a hadsereg vezérle<br />
Tisza 1910 februárjában új pártot alakí<br />
tott, a Nemzeti Munkapártot. Vezetői el<br />
sősorban a Nemzeti Társaskör tagjai közül<br />
kerültek ki, de Andrássy éppen akkor fel<br />
oszlott Alkotmánypártjának néhány tekin<br />
télyes tagja is szerepet kapott az új pártban.<br />
te, vezénylete és belszervezete körüli alkotmányos fejedel<br />
mi jogok gyakorlása terén ne akarjunk újabb reformokat<br />
kierőszakolni attól az uralkodótól, aki még ezen a téren is<br />
tekintetbe vette a nemzet kívánságait. [...]<br />
Az 1903-ban elhatározott katonai reformok nagy része<br />
még befejezésre vár. Újabb reformokért folytatott meddő<br />
harc helyett fordítsuk erre a munkára egész erőnket. [...]<br />
Politikai szempont közgazdasági kérdésben nem lehet<br />
a gazdasági célszerűség rovására irányadó. [...]<br />
A most megoldásra váró bankkérdést illetőleg nem habo<br />
zunk kijelenteni, hogy nem riadunk ugyan vissza a külön<br />
bank felállításától sem, azonban mégis amennyiben a ma<br />
gyar közgazdasági érdekeket teljesen kielégítő megegye<br />
zést létesíthetünk, az ország jól felfogott érdekében a kö<br />
zös bank fenntartásának adunk elsőbbséget. Tesszük ezt<br />
azért, mert a magyar társadalom és főleg a birtokos osz<br />
tály mai helyzetét nem tartjuk arra alkalmasnak, hogy<br />
szükség nélkül tegyük ki őket a magyar bank felállításával<br />
kezdetben járó drágább kamatláb és bizonytalanabb hitel<br />
viszonyok erőpróbájának. [...]<br />
A régi pártkeretek túlélték magukat. [...] A pártharcok<br />
megújulása élő elvi tartalom, benső szükség nélkül<br />
veszélybe dönti a nemzetet.<br />
Az ország sorsa magunkba szállásra int mindnyájunkat.<br />
[...]<br />
Bocsássuk a nemzet szolgálatába szívünk, agyunk minden<br />
erejét. Előre! Munkára fel!"<br />
Budapest, 1910. február 75.
Tisza István választási<br />
beszédet tart Sopronban,<br />
1910. április. Jelfy Gyula<br />
felvétele<br />
Hazai Samu, Khuen-Héder-<br />
váry Károly és Lukács<br />
László a Nyugati pálya<br />
udvaron az országgyűlés<br />
megnyitására érkező királyt<br />
várja, 1910. július. Jelfy<br />
Gyula felvétele<br />
1910-ben választásokat tartottak, és<br />
számítani lehetett rá, hogy a Nemzeti<br />
Munkapárt győzni fog. Azért a párt ezt<br />
a kérdést nem bízta a véletlenre, nagyon<br />
sok pénzt tettek bele ebbe a választásba, és<br />
a kormány főispáncserékkel is biztosította<br />
a választások előkészítését. Maga a minisz<br />
terelnök is sokat tett a siker érdekében,<br />
mert kormánya januártól júniusig háttér<br />
nélkül volt kénytelen működni, a levegő<br />
ben lógott, nagyon kellett a választási győ<br />
zelem. Khuen-Héderváry a parlamenten<br />
kívüli irányzatokat, a szociáldemokratákat<br />
és a parasztpártokat igyekezett megnyerni,<br />
a nemzetiségeknek pedig megígérte, hogy<br />
a koalíciós kormány által okozott sérel<br />
meiket orvosolja.<br />
A Nemzeti Munkapárt, amely február<br />
ban alakult, pár hónap múlva a júniusi<br />
választásokon tényleg győzött, méghozzá<br />
elsöprően: 258 mandátumot szerzett. Ap<br />
ponyi Albert és Kossuth Ferenc pártja 55,<br />
lusth Gyula pártja 41, a pártonkívüli füg<br />
getlenségiek 10, Andrássy csoportja 21,<br />
a Katolikus Néppárt 13, a nemzetiségek 8,<br />
a demokraták 2 és Nagyatádi pártja 3 man<br />
dátumot szerzett. Ez volt az utolsó or<br />
szággyűlésiképviselő-választás az Osztrák-<br />
Magyar Monarchia <strong>Magyarország</strong>án, mert<br />
aztán az első világháború miatt az 1915-<br />
ben esedékes következő választásokat már<br />
nem tartották meg.<br />
1910-ben került sor az utolsó népszám<br />
lálásra is. <strong>Magyarország</strong> lakossága Horvát<br />
ország nélkül 18 246 533 fő volt. Ebből ma<br />
gyar anyanyelvű 54,5; német 10,4; szlovák<br />
10,7; román <strong>16</strong>,1; rutén 2,5; horvát 1,1;<br />
szerb 2,5; egyéb 2,2 százalék.<br />
Khuen-Héderváry két és egy negyed<br />
évet töltött a miniszterelnöki székben. Bu<br />
kását a véderő-törvényjavaslat okozta, ami
1911 szeptemberétől volt ismételten teríté<br />
ken. A miniszterelnök szerette volna átvin<br />
ni a parlamenten a törvényt, ezért az ellen<br />
zéknek azt ígérte, hogy az uralkodó jogait<br />
korlátozni fogják. Ferenc Józsefnek pedig<br />
azt, hogy jogait hathatósabban fogja tudni<br />
érvényesíteni. Nem nehéz belátni, hogy ezt<br />
a két dolgot egyszerre nem lehetett teljesí<br />
teni. Amikor fény derült eljárására, le kel<br />
lett mondania.<br />
Utóda Lukács László lett, több korábbi<br />
kormány pénzügyminisztere. Jó pénzügyi<br />
szakembernek tartották, de nem volt poli<br />
tikus alkat. Politikai irányvonala tökélete<br />
sen kimerült Tisza István tiszteletében és<br />
akaratának végrehajtásában. 1912. április<br />
22-étől 1913. június 10-ig volt miniszterel<br />
nök. Átmeneti megoldás volt, amíg majd<br />
ismét Tisza István lesz a miniszterelnök.<br />
Tiszát 1912. május 22-én megválasztot<br />
ták a képviselőház elnökének. Ezt követően<br />
kemény kézzel rendet csinált a képviselő<br />
házban. 1912. június 4-én - a házszabályok<br />
megsértésével - karhatalommal kivezettet<br />
te a renitens ellenzéki képviselőket és elfo<br />
gadtatta a véderő-törvényjavaslatot. Nagy<br />
mértékben emelték a hadikiadásokat és az<br />
újonclétszámot. Októberben kiterjesztet<br />
ték a képviselőház elnökének jogkörét és<br />
törvényt hoztak a parlamenti őrség felállí<br />
tásáról. Ezzel a lépéssel Tisza véget vetett az<br />
obstrukcióknak.<br />
Tisza István ismerte föl elsőként, hogy<br />
milyen veszélyeket rejt magában Magyar<br />
országra nézve a dualista rendszer esetle<br />
ges bukása. Emiatt megpróbálta átalakí<br />
tani a belpolitikai rendszert, revízió alá<br />
vettek számos, a kiegyezés után hozott<br />
törvényt és kormányzati rendelkezést. És<br />
emiatt vette kézbe a képviselőházat, hogy<br />
a működőképességet biztosítsa.<br />
Olyan események következtek, amelyek<br />
egyre szélesebb körben értették meg az<br />
uralkodó rétegekkel, hogy Tisza Istvánnak<br />
igaza van. Az 1912. őszi Balkán-háború,<br />
a nemzetiségek, mindenekelőtt a délszlá<br />
vok önállósodási törekvései, valamint az<br />
antimilitarista és köztársasági szervezkedé<br />
sek fenyegető jelek voltak. A köztársasági<br />
eszme terjedése miatt 1913-ban betiltották<br />
a köztársasági pártot és törvényt hoztak<br />
a királyság intézményének a védelméről.<br />
A kormány készült a háborúra. 1912<br />
novemberében beterjesztette a parlament<br />
ben a háború esetére szóló kivételes intéz<br />
kedésekről és a hadi szolgáltatásokról szóló<br />
törvényjavaslatokat. Az előbbit még a koa<br />
líciós kormány kezdte el kidolgoztatni,<br />
osztrák mintára, ahol már sok évvel koráb<br />
ban elfogadták. Ez a törvény háború eseté<br />
re, sőt már a háború fenyegető veszélyének<br />
az időszakára is engedélyezte a kormány<br />
nak rendkívüli eszközök bevezetését, mint<br />
a statárium, internálás, autonómiák fel<br />
függesztése. Szabályozta a fegyver, lőszer<br />
és robbanóanyagok tartását, korlátozta a<br />
személyi és sajtószabadságot, a levéltitkot,<br />
a posta- és távbeszélő-szolgálatot, a gyüle<br />
kezési jogot, az egyletek működését. Lehető<br />
vé tette kormánybiztosok kiküldését a tör<br />
vényhatóságokba. A hadi szolgáltatásokról<br />
szóló törvény pedig elrendelte, hogy hábo<br />
rú esetén a katonailag fontos üzemeket ka<br />
tonai felügyelet alá helyezik.<br />
A kormány megpróbált gátat vetni a<br />
munkások sztrájkjainak és politikai tömeg<br />
mozgalmainak. Elkészült ugyanis az új vá<br />
lasztójogi törvénytervezet, amely az 1874-es<br />
Tisza István arcképe<br />
ezüstplaketten, 1907<br />
Felfordított villamos<br />
Budapesten, a Nagymező<br />
utcában, 1912. május 23.
Csendőrök a Parlament<br />
lépcsőjén, 1912. június<br />
eleje. Balogh Rudolf<br />
felvétele<br />
Karikatúra Tisza Istvánról<br />
és Lukács Lászlóról, 1913<br />
választójogi törvényt akarta módosítani.<br />
A Szociáldemokrata Párt kilátásba helyezte<br />
az általános politikai tömegsztrájkot, mert<br />
legfőbb követelésüket, az általános, egyenlő<br />
és titkos választójogot nem teljesítették.<br />
A kormány erre azzal az intézkedéssel vála<br />
szolt, hogy 1912 decemberétől a csendőrsé<br />
get is be lehetett osztani rendőri szolgálatra<br />
a városokban is. Ezt az eljárást a képviselő<br />
ház - amely ekkor „csonka parlamentként"<br />
működött, mert az ellenzékiek részben ki<br />
voltak tiltva, részben a kormány politikájá<br />
val szembeni ellenállás demonstrálásaként<br />
nem vettek részt az országgyűlés munkájá<br />
ban - is elfogadta. A csendőrség katonailag<br />
szervezett fegyveres erő volt, amely a bel<br />
ügyminiszter felügyeleti jogkörébe tartozott<br />
és fennhatósága a megyékre terjedt ki. A vá-<br />
rosokban 1881 óta rendőrség működött,<br />
amely a városok közigazgatási bizottsága alá<br />
volt rendelve. A csendőrség egységeit ettől<br />
kezdve a választójogi és a háborúellenes tö<br />
megmozgalmak letörésére küldték a váro<br />
sokba, mindenekelőtt Budapestre. Emellett<br />
a kormány arra készült, hogy módosítja a<br />
büntető törvénykönyvet és a politikai tö<br />
megsztrájkot bűncselekménnyé nyilvánítja,<br />
de végül az ellenzék ellenállása miatt erre<br />
nem került sor, és a Munkapárt vezetése is<br />
inkább az alkut választotta, amit a Szociál<br />
demokrata Párt vezetése is elfogadott.<br />
Az ellenzék egyébként nagyon gyengén<br />
politizált. Először is nem volt programjuk<br />
sem a gazdasági kérdésekre, sem a társadal<br />
mi, nemzeti, nemzetiségi problémák megol<br />
dására, sem a közjogi kérdések rendezésére.<br />
A nemzetiségi kérdésben a zömük kon<br />
zervatívabban gondolkodott, mint Tisza Ist<br />
ván, és elvetették Tiszának a románokkal<br />
való egyezkedő politikáját is. A kormány az<br />
1910-es években a háború közeledése miatt<br />
korlátozta a politikai szabadságjogokat, de<br />
az ellenzéket ez sem sarkallta arra, hogy vál<br />
toztasson addigi politikáján. Az viszont,<br />
hogy a kormány politikája az 1910-es évek<br />
elején határozott volt és markáns, elsősor<br />
ban nem a miniszterelnököknek, hanem a<br />
kormányaikat kézben tartó Tisza Istvánnak<br />
volt köszönhető.<br />
Tisza István 1913. június 10-én lett<br />
miniszterelnök, minthogy elődjét, Lukács<br />
Lászlót az ellenzék egy lejárató kampány<br />
nyal, korrupciós vádakkal megbuktatta.<br />
Tisza István miniszterelnöki kinevezé<br />
sével a belpolitika iránya értelemszerűen<br />
nem változott, legfeljebb az események<br />
gyorsultak föl. Mivel egyre fokozottabban<br />
készültek a háborúra, egyre jobban távo<br />
lodtak a liberalizmus elveitől és gyakorla<br />
tától. Korlátozták az esküdtszékek hatás<br />
körét, az egyesülési és gyülekezési jogot, és<br />
új sajtótörvényt fogadtak el, amely beve<br />
zette a cenzúrát és szigorú feltételekhez kö<br />
tötte az újságok terjesztését.<br />
A külpolitikát meghatározta az, hogy<br />
a századfordulóra kialakult két hatalmi
csoportosulás Európában és összeütközé<br />
sük csak idő kérdése volt. 1890-et, Bismarck<br />
bukását követően Németország megvál<br />
toztatta a szövetségi rendszerek kiépítésé<br />
ről vallott korábbi felfogását. II. Vilmos<br />
császár nem volt hajlandó olyan bonyolult<br />
diplomáciai konstrukcióban gondolkod<br />
ni, amiben Bismarck, és egyenes vonalakat<br />
teremtett azzal, hogy Oroszországot kiik<br />
tatta szövetségesei közül. Ezzel egyébként<br />
pont azt érte el, amitől Bismarck mindig<br />
rettegett: elősegítette, hogy Oroszország<br />
és Franciaország szövetséget kössenek és<br />
konfliktus esetén két tűz közé tudják szorí<br />
tani Németországot. A francia-orosz szer<br />
ződés egy többéves folyamat eredménye<br />
volt 1894-ben. 1904-ben Anglia és Fran<br />
ciaország is szövetségre lépett egymással,<br />
megkötötték az „entente cordiale" [antant<br />
kordiái] egyezményt, amelynek neve szó<br />
szerint „szíves egyetértést" jelent. Innen<br />
ered az „antant" elnevezés. 1907-ben létre<br />
jött az angol-orosz antant is és ezzel befe<br />
jeződött a második szövetségi blokk kiala<br />
kulása is. Az első, a Németország körül<br />
kialakult szövetségi rendszer még Bis<br />
marck alatt kiépült az 1880-as évek elején.<br />
Kiindulását az 1879-ben megkötött német<br />
osztrák-magyar szerződés, a kettős szövet<br />
ség alkotta, amelyhez 1882-ben csatlako<br />
zott Olaszország, és így „hármas szövetség<br />
gé" alakult. 1883-ban Románia is csatlako<br />
zott a hármas szövetséghez.<br />
Európában a konfliktusok egyik forrá<br />
sa már évtizedek óta a Balkán-félsziget,<br />
a „puskaporos hordó" volt. Tele etnikai<br />
feszültségekkel és nagyhatalmi érdekel<br />
lentéttel. 1912-ben és 1913-ban két Bal<br />
kán-háború is zajlott. Az elsőben a Balkán<br />
önállósult államai háborúztak Törökor<br />
szággal és győztek ellene. A második már<br />
a balkáni államok között robbant ki, Bul<br />
gária ellen lépett hadba Szerbia, Mon<br />
tenegró és Görögország és csatlakozott<br />
hozzájuk Románia is. Oroszország szokás<br />
szerint Szerbia pártján állt, az Osztrák-<br />
Magyar Monarchia pedig változatlanul<br />
a nagy délszláv állam kialakulását akar<br />
ta megakadályozni, mert azt veszélyes<br />
nek ítélte önmagára nézve. Tisza István<br />
nak az volt a koncepciója, hogy Bulgáriát<br />
és Görögországot a Monarchia szövetsé<br />
gi rendszerébe kell vonni. Tisztában volt<br />
azzal is, hogy Románia hiába tagja a hár<br />
mas szövetségnek, semmi garancia arra,<br />
hogy nem lép át az ellenséges blokkba.<br />
Ezért azt akarta elérni, hogy Németország<br />
biztosítsa Románia semlegességét. Mind<br />
ez Szerbia elszigetelése érdekében történt<br />
volna.<br />
Kalman-tipusú torpedó<br />
naszád építése a fiumei<br />
Ganz-Danubius gyárban,<br />
1908
Ferenc Ferdinánd<br />
és felesége koporsója<br />
Triesztben, 1914<br />
„Imádkozik a király."<br />
Filmplakát<br />
Tisza felismerte azt is, hogy jogfosztással<br />
nem lehet <strong>Magyarország</strong>on a nemzetiségi<br />
kérdést megoldani. A magyarországi románok<br />
pártjával, a Román Nemzeti Párttal<br />
próbált egyetértésre jutni. Megígérte nyelvi<br />
és kulturális követeléseik teljesítését, de<br />
politikai jogok adásáról szó sem lehetett.<br />
Az évekig tartó tárgyalások azonban nem<br />
jártak eredménnyel, mert a Román Nem<br />
zeti Párt ezeket az engedményeket kevés<br />
nek tartotta. A parlamenti ellenzék nem<br />
értette meg Tisza nemzetiségi politikáját,<br />
támadták a nemzetiségeknek teendő en<br />
gedmények miatt és a magyarság érdekei<br />
nek feladásával vádolták.<br />
1914. június 28-án Szarajevóban meg<br />
gyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst<br />
és feleségét, Chotek Zsófia grófnőt. A gyil<br />
kosságot Gavrilo Princip, egy Belgrádban<br />
tanuló szerb diák követte el. A Monarchia<br />
katonai vezetése és a német kormány úgy<br />
ítélte meg, elérkezett az idő a Szerbiával<br />
való leszámolásra. Tisza István azonban<br />
nem így gondolkodott. Kezdetben minden<br />
képpen el akarta kerülni, hogy a háború<br />
1914 nyarán törjön ki. Július l-jén me<br />
morandumot írt Ferenc Józsefnek, amely<br />
ben felsorakoztatta érveit. Azt írta, hogy<br />
végzetes hiba lenne a merényletet felhasz<br />
nálni egy Szerbia elleni büntető akcióra,<br />
mert hiányoznak a bizonyítékok, hogy való<br />
ban Szerbia állna a merénylet mögött.<br />
A Monarchia magára venné a békebontó<br />
szerepét. Idő előttinek és elsietettnek tar<br />
totta a háborút abból a szempontból is,<br />
hogy Bulgária, amely szövetségese lehetne<br />
a Monarchiának, kimerült az előző évi<br />
Balkán-háborúban, Romániára pedig nem<br />
lehet számítani, mert „tulajdonképpen el<br />
veszett a hármas szövetség számára". Az<br />
volt a véleménye, hogy a balkáni körül<br />
mények között akármikor találhatnak<br />
ürügyet a háborúra. Vagyis egyértelműen<br />
nem arról volt szó, hogy nem akart hábo<br />
rút, hanem arról, hogy nem akkor akart.<br />
A Monarchia közös külügyminisztere,<br />
Berchtold gróf és a vezérkari főnök, Con-<br />
rad von Hötzendorf azonban nem akar<br />
tak várni.<br />
Németország is cselekvésre sarkallta a<br />
Monarchiát. II. Vilmos császár üzenetet<br />
intézett Ferenc Józsefhez, amelyben Né<br />
metország támogatásáról biztosította há<br />
ború esetén.<br />
1914. július 7-én a közös miniszterta<br />
nácsi ülésen Tisza még háborúellenes ál-
láspontot képviselt. Ott is elmondta azo<br />
kat az érveit, amelyeket a Ferenc József<br />
nek szóló memorandumában leírt. Azon<br />
az állásponton volt, hogy a Monarchiá<br />
nak kemény, de nem elfogadhatatlan fel<br />
tételekkel kell fellépnie Szerbiával szem<br />
ben. Ultimátumot küldeni pedig csak<br />
akkor szabad, ha Szerbia visszautasítja<br />
a feltételeket. Ha azonban elfogadja, az<br />
a Monarchia presztízsét növeli és diplo<br />
máciai sikert jelent. Azt mondta, hogy<br />
a német háborús nyomásnak nem szabad<br />
engedni, nem Németországra tartozik an<br />
nak eldöntése, hogy a Monarchia hadat<br />
üzen-e Szerbiának vagy sem. Véleményé<br />
vel azonban teljesen egyedül maradt a kö<br />
zös minisztertanácson, az osztrák minisz<br />
terelnök, Stürgkh szintén támogatta az<br />
ultimátum elküldését.<br />
Egy héttel később már Tisza István is<br />
más állásponton volt. A változásban je<br />
lentős szerepe volt Berchtold külügymi<br />
niszternek, aki tudta, hogy Tisza megnye<br />
rése elengedhetetlen feltétele a háború<br />
megindításának. Berchtold levelet írt Ti<br />
szának, aminek az volt a fő mondandója,<br />
hogy II. Vilmos és Németország elvárja<br />
a Monarchiától a Szerbia elleni fellépést,<br />
és hogy Berlin kizártnak tartja, hogy Ro<br />
mánia aktív ellenséges magatartást tanú<br />
sítana a Monarchiával szemben. Berch<br />
told jól számított, amikor azt gondolta,<br />
hogy ezek az érvek hatnak Tisza Istvánra.<br />
Tisza számára a német szövetség jelentet<br />
te a garanciát a Monarchia nagyhatalmi<br />
állásának fenntartására, és Berchtold el<br />
oszlatta a Romániával kapcsolatos aggá<br />
lyait is. A Németország által nyújtott ga<br />
rancia Románia semlegesítésére nagyobb<br />
súllyal esett nála latba, mint az, hogy Bul<br />
gáriát meg lehetne nyerni szövetségesnek,<br />
de meg kell várni, amíg megerősödik.<br />
A hadüzenet joga az Osztrák-Magyar<br />
Monarchiában uralkodói felségjog volt,<br />
így Tisza két dolgot tehetett, vagy alkal<br />
mazkodik az uralkodó akaratához, vagy le<br />
mond állásáról. Az uralkodó pedig a hábo<br />
rú mellett döntött.<br />
A következő lökést maga Ferenc József<br />
adta azzal, hogy elfogadta azokat a ponto<br />
kat, amikhez Tisza ragaszkodott, vagyis,<br />
hogy nem annektálnak szerb területeket,<br />
mielőbb szövetségesi viszonyt teremtenek<br />
Bulgáriával, és a Monarchia megpróbálja<br />
felkészíteni a brit közvéleményt, hogy az<br />
elfogadja a Szerbia elleni háborút. Ez<br />
utóbbinak Tisza szintén kiemelt fontossá<br />
got tulajdonított, és bizony nem alaptala<br />
nul. A július 14-ei közös minisztertaná<br />
cson már Tisza is elfogadta Berchtold és<br />
Conrad álláspontját és hozzájárult, hogy<br />
július 25-én 48 órás határidővel ultimátu<br />
mot juttatnak el Szerbiához. Tisza abban<br />
reménykedett, hogy a háborút sikerül lo<br />
kalizálni.<br />
Végül az ultimátum átnyújtására jú<br />
lius 23-án került sor. Két nappal később<br />
megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok<br />
az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia<br />
között, mert Szerbia nem fogadta el a fel<br />
tételeket. 1914. július 28-án a Monarchia<br />
hadat üzent Szerbiának. Anglia még fel<br />
ajánlotta, hogy közvetítésével diplomáciai<br />
úton találjanak megoldást, de ezt a Mo<br />
narchia udvariasan elutasította. Oroszor<br />
szág mozgósított és a két szövetségi rend<br />
szer országai pár nap alatt hadat üzentek<br />
egymásnak. Kitört az első világháború.<br />
Az emberek a mozgósítási<br />
hirdetményt olvassák<br />
az utcán, 1914. július 2 7.<br />
Müllner János felvétele
Ajánlott irodalom<br />
Forrásközlések<br />
Apponyi Albert grófi Emlékirataim, ötven év. Budapest, 1922.<br />
A Szapáry- és Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei.<br />
1-2. Budapest, 1999.<br />
Baji Etelka-Csorba László: Kastélyok és mágnások. Budapest,<br />
1994.<br />
Blaha Lujza naplója. Közreadja: Csillag Ilona. Budapest, 1987.<br />
FábriAnna (Szerk.): A művelt és udvarias ember. Budapest,<br />
2001.<br />
Gratz Gusztáv: A <strong>dualizmus</strong> <strong>kora</strong> 1867-1918.1—II. köt.<br />
Budapest, 1934.<br />
Hegedűs Lóránt: Két Andrássy és két Tisza. Budapest, 1941.<br />
Herczeg Ferenc emlékezései. Budapest, 1985.<br />
Jókai Mór Egy nagy élet apró emlékei. Budapest, évszám nélkül.<br />
Kónyi Manó (Szerk.): Deák Ferenc beszédei. Budapest, 1886.<br />
(A hatodik, utolsó kötet 1899-ben jelent meg.)<br />
<strong>Magyarország</strong>i pártprogramok 1867-1919. Szerkesztette:<br />
Mérei Gyula, Pölöskei Ferenc. Budapest, 2003.<br />
Mikszáth Kálmán: A tisztelt ház. Budapest, évszám nélkül.<br />
Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim. Budapest, évszám nélkül.<br />
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és <strong>kora</strong>. Budapest, 1982.<br />
Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Válogatás<br />
a naplótöredékekből 1824-1887. Válogatta: Steinert Ágota.<br />
Budapest, évszám nélkül.<br />
Szakirodalmi feldolgozások<br />
A magyar sajtó <strong>története</strong> I—II. Szerkesztette: Kosáry Domokos<br />
és Németh G. Béla. Budapest, 1985.<br />
Bencze László: Bosznia és Hercegovina okkupációja 1878-ban.<br />
Budapest, 1987.<br />
Bencze László: Uralkodók, főrangúak, katonák. Budapest, 2001.<br />
Boros Zsuzsanna-Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyar<br />
országon 1867-1944. Budapest, 1999.<br />
Buza Péter: Szenzációk nyomában a békeidők Budapestjén.<br />
Budapest, évszám nélkül.<br />
Csapó Csaba: A magyar királyi csendőrség <strong>története</strong><br />
1881-1914. Pécs, 1999.<br />
Csorba László: A tizenkilencedik század <strong>története</strong>. Magyar<br />
Századok sorozat. Budapest, 2000.<br />
Diószegi István: A Ferenc József-i kor. Tudomány-Egyetem<br />
sorozat. Budapest, 1999.<br />
Estók János: <strong>Magyarország</strong> <strong>története</strong> 1849-1914. Budapest, 1999.<br />
Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás 1849-1914.<br />
Debrecen, 2001.<br />
Gergely András-Szász Zoltán: Kiegyezés után. Magyar<br />
História Sorozat. Budapest, 1978.<br />
Gerő András: Ferenc József, a magyarok királya. Budapest, 1988.<br />
Gerő András: Térerő. A Kossuth tér <strong>története</strong>. Budapest, 2008.<br />
Gunst Péter-Mim György-Veliky János-Velkey Ferenc:<br />
Polgárosodás és szabadság. (<strong>Magyarország</strong> a XIX. században.)<br />
Budapest, 1999.<br />
Gyáni Gábor-Kövér György: <strong>Magyarország</strong> társadalom<strong>története</strong>.<br />
Budapest, 1998.<br />
Hanák Péter: <strong>Magyarország</strong> a Monarchiában. Budapest, 1975.<br />
Hangay Zoltán: 19 történelmi arckép a 19. század magyar<br />
történelméből. Budapest, 1991.<br />
<strong>Kozári</strong> <strong>Mónika</strong>: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere.<br />
Budapest, 2003.<br />
<strong>Kozári</strong> <strong>Mónika</strong>: A dualista rendszer. Budapest, 2005.<br />
Kövér György: A reformkortól az első világháborúig.<br />
In: <strong>Magyarország</strong> gazdaság<strong>története</strong> a honfoglalástól<br />
a 20. század közepéig. Budapest, 1997.<br />
Kövér György: Iparosodás agrárországban. Budapest, 1982.<br />
<strong>Magyarország</strong> <strong>története</strong> 6/1 és 6/2-es kötete. Főszerkesztő:<br />
Kovács Endre, szerkesztő: Katus László. Budapest, 1979.<br />
Mann Miklós: Kultúrpolitikusok a <strong>dualizmus</strong> korában.<br />
Budapest, évszám nélkül.<br />
Pesti Sándor: Az újkori magyar parlament. Budapest, 2002.<br />
Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón.<br />
Budapest, 2001.<br />
Pölöskei Ferenc: Deák Ferenc utolsó évei. Budapest, 2004.<br />
Pölöskei Ferenc: Tisza István. Budapest, 1985.<br />
Romsics Ignác: <strong>Magyarország</strong> <strong>története</strong> a XX. században.<br />
Budapest, 2003. 3<br />
Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg<br />
Monarchiában. (A közös minisztertanács 1867-1906.)<br />
Budapest, 1996.<br />
Szálai Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula élete és pályája.<br />
Budapest, 2003.<br />
Tarr László: A délibábok országa. Budapest, 1976.<br />
Varga Lajos: Garami Ernő. Budapest, 1996.<br />
Vermes Gábor: Tisza István. Budapest, 1994.
MAGYARORSZÁG<br />
T Ö R T É N E T E<br />
Főszerkesztő Romsics Ignác<br />
1. Őstörténet és honfoglalás<br />
2. Államalapítás 970-1038<br />
3. Válság és megerősödés 1038-1196<br />
4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században<br />
5. Az Anjouk birodalma 1301-1387<br />
6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387-1437<br />
7. A Hunyadiak <strong>kora</strong> 1437-1490<br />
8. Mohács felé 1490-1526<br />
9. A három részre szakadt ország 1526-<strong>16</strong>06<br />
10. Romlás és megújulás <strong>16</strong>06-1703<br />
11. A Rákóczi-szabadságharc 1703-1711<br />
12. Megbékélés és újjáépítés 1711-1790<br />
13. A nemzeti ébredés <strong>kora</strong> 1790-1848<br />
14. Forradalom és szabadságharc 1848-1849<br />
15. Polgári átalakulás és neoabszolutizmus 1849-1867<br />
<strong>16</strong>. A <strong>dualizmus</strong> <strong>kora</strong> 1867-1914<br />
17. Világháború és forradalmak 1914-1919<br />
18. A Horthy-korszak 1920-1941<br />
19. <strong>Magyarország</strong> a második világháborúban<br />
20. Demokráciából a diktatúrába 1945-1956<br />
21. Az 1956-os forradalom és szabadságharc<br />
22. A Kádár-korszak 1956-1989<br />
23. A Harmadik Magyar Köztársaság 1989-2009<br />
24. Időrendi áttekintés<br />
KOSSUTH KIADÓ<br />
wNww.kossuth.hu
Change language