2. szám - Debrecen Online

Alkotni szeret
Festőművész, rajztanár, „mellesleg”
matematika szakos is. Főállásban
a Debreceni Református
Kollégium Dóczy Gimnáziumának
tanára. A sokoldalú Buka László a
múlt év végén Príma-díjat kapott.
„Beleszületett” a festészetbe.
Édesapja amatőr festő, a mai napig
alkot. Élénk színeket alkalmaz,
ezek szeretetét Buka László alkotásaiban
is felfedezhetjük. Beszélgetésünk
elején kiderül, hogy ő
maga tizenhét éves korától készül
a pályára. Világhírű művészek:
Van Gogh, Rembrandt, Csontváry
tettek rá nagy hatást, s a kortársak:
Francis Bacon, valamint Földi
Péter, Tóth Menyhért alkotásairól
is elismeréssel beszél.
– Evangélikus lelkész, matematika-
és rajztanár, művész és
családapa. Hogyan egyeztethető
mindez össze?
– Ez így nem mind igaz. Elvégeztem
ugyan a teológiát, legalább
száz prédikációt is tartottam, de
inkább az evangélikus ifjak lelki
nevelésével foglalkoztam. No, meg
úgy tartom, hogy egy családban
elég egy pap, a feleségem ugyanis
református lelkész. Három gyermekünk
közül a legidősebb már
egyetemi hallgató, a középső gimnazista,
a legkisebb még általános
iskolába jár. Számomra mindig a
család az első, a szüleimtől is ezt
tanultam. A többi elfoglaltságom
ennek van alárendelve. Jó időbeosztást
és szervezést kíván, hogy
mindenre jusson idő. A festés –
sajnos – néha napokra háttérbe
szorul.
– Mit jelent az ön számára a hagyomány?
– Debrecenben születtem, de
édesapám konyári, ott most is
több rokonunk él. Jól ismerem a
parasztembereket, akik kétkezi
munkával keresik meg a kenyerüket,
s a nappal együtt kelnek
és nyugszanak. Egészen mások,
mint a városiak – tisztábbak és
becsületesebbek. Ott még élnek a
hagyományok, ezeket ismerem, s
én is továbbadom a családomnak.
Hagyománytisztelő és magyar
vagyok, s a magyarságtudatot
ébren is tartom családtagjaimban.
Az iskolában ez már sokkal nehezebb.
A diákoknak ugyanis sokat
kell tanulniuk, így a hagyományok
ápolása csak szakkörökben működhetne
igazán, erre pedig nincs
igazán idejük. Magam évek óta a
Motolla Egyesület tagja vagyok,
ott próbáljuk életben tartani és
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. január 21. ] Arcél 15
Buka László: „A természet és az
ember elválaszthatatlan”
népszerűsíteni a hagyományokat
a barátaimmal.
– S mit jelent önnek a művészet?
– A „művészet” szóval vigyázni
kell. Számomra bizonyos mértékben
pejoratív értelmű. Önmutogatást,
dölyföt érzek benne. Én alkotni
szeretek. Az alkotás megnyugtat,
felüdülést jelent számomra.
– Képein sok a virágmotívum,
szívesen fest madarakat, szarvasokat.
Miért tartja fontosnak a természet–ember
kapcsolatát?
– A természettel együtt élünk.
Most már az én képeimen is megjelennek
az emberi alakok. Laktam
én panelben fiatalon, akkor még
bírtam, ma már lehet, hogy kiugranék
az emeletről. Szerencsére
kertes házban élünk, ültethetem a
virágokat, nyírhatom a füvet, gyönyörködhetem
a gyümölcsfák virágzásában,
etethetem a macskát,
megmártózhatom a gyermekeim
által felfújt műanyag medencében...
S ami a legjobb: nyáron festhetek
a szőlőlugasban.
Piskóty Teréz
Nincs már gát
Törékenynek tűnő alkat, szabályos
arcvonások, tiszta, nevető szemek.
A jelenség, akit Bognár Barbarának
neveznek, csaknem ismeretlenként
érkezett hozzánk a nyáron.
Azóta a játékostársak és a Loki női
kézilabdacsapatának drukkerei is
megtapasztalták; minő szerencse,
hogy nálunk kötött ki.
Vannak, akiknél a véletlen hozza
úgy, hogy a sport lesz a életük.
Nos, Barbi ennek a tökéletes ellenpéldája,
hisz’ az ő sorsa szinte
elkerülhetetlen volt.
– Igazi kézilabdás család a
miénk: a bátyám és a nővérem is
játszik, sőt édesanyám szintén
kézizett és kosarazott, édesapám
pedig futballozott. De minket,
testvéreket csak a kézilabda érdekelt
igazán – emlékezik a játékos,
aki Győrben járta meg a lépcsőfokokat.
Az általános iskola elvégzése
után felkerült az ificsapathoz,
s ott pallérozódott, Róth Kálmán
irányításával. Két év múltán pedig
már a felnőttgárdával készülhetett
együtt. Az NB I-es bemutatkozása
2003-ra esett, de ezt követően sé-
Bognár Barbara szerint a jó
játékuk kulcsa: hit a győzelemben
rülések nehezítették a fejlődését.
Csaknem egy teljes évet ki kellett
hagynia. Utána pedig nagyon
nehéz volt a visszatérés – főként
lelkileg. A 2006–2007-es szezon
volt az első igazi éve, hiszen ekkor
már rendszeresen szerepelhetett
a Győr legjobbjai között. De Barbi
másként látja ezt.
– Nagyon nehéz volt fiatal játékosként
helytállni abban a csapatban,
ráadásul nekem Görbicz Anita
helyén, csereként pályára lépni nehéz
szituáció volt. Nem is tudtam
elengedni úgy magam, hogy azt
játsszam, amit tudok. Persze ezek
is lelki eredetű dolgok.
Elsősorban ezért szerződött el
a Győrből, és vágott bele a nagy
dániai kalandba.
– Szerettem volt tiszta lappal
kezdeni valahol. Nagy megmérettetés
volt számomra az Aalborg
fiatalon, éppen csak „kipottyanva”
a családi fészekből. Nehéz év volt,
de nem bántam meg, mert sokat
tanultam belőle. Úgy tapasztaltam,
hogy a skandináv játékosok
olyanok, mint amilyenné most a mi
csapatunk, a Loki kezd válni. Nagy
az összetartás, küzdenek egymásért.
Ez pedig akkor is meghozza
az eredményt, ha a csapatban nincsenek
kivételes tudásúak, klaszszisok.
Ha mindenki kiteszi a szívét
a pályára, gyakran többet lehet
elérni, mint azzal, ha valaki „csak”
elképesztően tehetséges. Bennem
lelki gát volt, gyakran nem mertem
megcsinálni, amit pedig már tudtam.
Arra, hogy ez a gát bennem
átszakadjon, mindenképpen megfelelő
hely volt Dánia.
Azt mondja, tartott egy kicsit a
váltástól, a változástól, de nagyon
jól érzi magát, mert remek csapatba
került Debrecenben. Segíthetett
a beilleszkedésben, hogy nyitott,
könnyen oldódó embernek látszik.
Barbi mosolyog a vélekedésen.
– Tényleg szívesen ismerkedem,
ám egy igazi barátságra nehezebben
nyílok meg. De most az a legfontosabb,
hogy jól kijövünk egymással
a pályán kívül is. Ez pedig
fontos, mert ha működik, a mecscsen
„meghalsz” a másikért.
S hogy mivel lenne teljesen
elégedett, itt, a Lokiban? Meg keményszik
a tekintete.
– A maximummal: száz százalékkal.
Mert érzem, most már
mindenki ellen, mindenütt azzal
az igénnyel megyünk fel a pályára,
hogy nyerjünk.
Gurbán György