Magyar piaristák a XIX. és XX. században

6
a számtan, természettan, gyakorlati mértan és gazdaságtan mellett a kamarai
számvitelt s a politikai és kereskedelmi számtant is előadták.
A haladás irányában tett ezen első lépéseket nemsokára újabbak és még merészebbek
követték. Báró Cörver Elek, a nagy Corsini Eduárd piarista generális
méltó tanítványa Mária Terézia engedélyével 1743-ban bölcseleti tanfolyamot
nyitott a pesti gimnáziumban s ezen magyar földön elsőnek juttatta szóhoz az
újkori filozófiai gondolkodást. Példája azután hamaros követésre talált s a Newton,
Wolf Keresztély és Leibnitz szellemében művelt eklektikus filozófia rövidesen
közkincse lett a piarista iskoláknak és rendi stúdiumoknak. Báró Cörver János
rendfőnök, Elek öccse, még tovább ment egy lépéssel: 1757-ben kibocsátott tantervében
egyenesen illetlen, sőt gyalázatos dolognak minősítette a hazai nyelv
elhanyagolását, s ezért elrendelte, hogy a magyar nyelvet a legalsóbb osztálytól a
retorikáig bezárólag ugyanolyan szorgalommal és módszerrel tanítsák, mint a
latint. És hogy szava nem volt a pusztában kiáltónak szava, mutatja utódjának,
Tapolcsányi Gergelynek 1766-ban kelt nagy felterjesztése, melyből többek közt
megtudjuk, hogy a «helyes és elegáns írásmód» magyar, latin és német nyelven
minden osztályban kötelező volt. De ugyanúgy kötelező volt az aritmetika is; sőt
egyes iskolákban még külön aritmetikai osztályt is tartottak fenn az idegen intézetekből
jött tanulók részére. Ezenfelül mindenkinek tanulnia kellett a földrajzot,
a hazai és ókori történelmet, a régiségtant s az egyháztörténelmet.
Erős nemzeti szelleme és korszerűségre való törekvése mellett harmadik oka
volt a piarista iskolák népszerűségre jutásának az iskoladráma felkarolása. Mert
bármennyire tilalmazta annakidején Kalazanci Szent József az iskolai színjátszást,
a fejlődés már életében túlszárnyalta tilalmát. A kor a jó iskola szükségképeni velejárójának
tekintette a színielőadást, és sürgetve követelte bevezetésüket. Így történt
ez nálunk is. A jezsuita iskolák példájától elkényeztetett közönség szinte
rákényszerítette a piarista atyákat a színjátszás meghonosítására.
Jellemző, hogy Privigyén 1670-ben nyílt meg a poétikai osztály és még ugyanabban
az évben bemutatták az első magyarországi iskoladrámát. És a privigyei
eset megismétlődött másutt is; az iskola, illetve a felsőbb osztályok megnyitását
mindenütt nyomon követte a színielőadások rendszeresítése. Az iskoladráma hovatovább
szerves alkotórésze lett az iskola nevelő munkájának. Mert Pállya István
szerint «minden komédiának az az ő feltett céllya, hogy vagy valami gonoszságnak
undokságát vagy valami jó erkölcsnek dícsíretes voltát terjessze szemeink
elibe.»
A színpad azután hosszú időre elszakíthatatlan kötelékkel fűzte a közönséget
az iskolához. Egy-egy előadás mindig eseményszámba ment, mely ellenállhatatlan
erővel vonzotta a város és a környék népét, s melyet országos előkelőségek is szívesen
tüntettek ki megjelenésükkel. Érthető tehát, hogy az előadandó darabokra mindig
nagyobb és nagyobb gondot fordítottak. A drámaírás szinte tudománnyá lett, melynek
fortélyaiba rendszeres előadásokkal vezették be a növendékeket. Ennek a
fokozódó gondosságnak lehet tulajdonítanunk, hogy az előadott darabok nemcsak