legenda vagyok

L e g e n d a va g yo k
Ahogy nyűgösen felemelte a testét, hogy megigazítsa összegyűrődött
pizsamáját, észrevette, hogy Virginia sem alszik. A hátán feküdt,
és a plafonra meredt.
– Mi baj? – mormogta álmosan.
A nő nem válaszolt.
– Drágám?
Virginia lassan felé fordította a tekintetét.
– Semmi – felelte. – Aludj csak!
– Hogy érzed magad?
– Ugyanúgy.
– Ó!
Egy pillanatig némán feküdt, és csak nézte a nőt.
– Hát akkor – mondta végül, majd az oldalára fordult, és becsukta
a szemét.
A vekker hat harminckor csörgött. Általában Virginia nyomta le
a gombot, mivel azonban most mégsem mozdult, átnyúlt ernyedt
teste fölött, és maga tette meg. A nő még mindig hanyatt feküdt,
tágra nyitott szemekkel.
– Mi az? – kérdezte Neville aggódva.
Virginia ránézett, és megrázta párnán nyugvó fejét.
– Nem tudom – mondta. – Egyszerűen nem tudok aludni.
– Miért?
Virginia bizonytalanul nyögött fel.
– Most is gyengének érzed magad? – kérdezte Neville.
Virginia megpróbált felülni, de nem sikerült neki.
– Maradj csak, drágám! – mondta a férfi. – Ne mozdulj! – A nő
homlokára tette a kezét. – Nincs lázad – mondta neki.
– Nem érzem magam betegnek – felelte Virginia. – Csak… fáradtnak.
– Sápadtnak tűnsz.
– Tudom, olyan vagyok, mint egy szellem.
– Ne kelj fel! – mondta Neville.
Virginia felkelt.
– Nem akarom, hogy nekiállj babusgatni! – mondta. – Menj,
öltözz föl! Megleszek magam is.
Végigsimított a férfi karján, és elmosolyodott.
– Jól vagyok. Készülődj csak!
40