5. oldal 29. oldal 12. oldal - Intarzia Fabula

20 a fa kultúrája
A FENYÕ ÉS A
SZÉKELY (9.)
A FENYÕ MARADÉKTALAN
FELHASZNÁLÁSA – A FENYÕÁG
HASZNA
Mivel a fenyõ örökélet-jelkép, gyenge ágaiból készítik a végtisztesség
és a megemlékezés koszorúit. Erre a célra a fehérfenyõ ágai a
leginkább megfelelõek. Az erdõkitermelés hulladékát így sikeresen
felhasználhatják a koszorúkészítõk.
A lecsupaszított fenyõág a ház külsõ falára rögzítve idõjárásjelzõ
eszköz. A felfelé mutató ág, száraz idõt, a lekonyuló esõt jelez. A székely
ember minden márciusi holdtöltekor vág egy fenyõágat, és az
épülete falára erõsíti, ezt követõen barométerként figyeli.
A fenyõágat Székelyföldön általában, fenyõcsapnak, vagy egyszerûen
csapnak nevezik. A fenyõcsap fogalma ma már eléggé szûk
nyelvterületen számíthat közérthetõségre. Többnyire az idõsebb korosztály
körében, legfeljebb az erdõgazdálkodás szakmai környezete ismeri
jelentését, de aktív szótárunknak aligha képezi már részét. Az
Etimológiai szótár csíkmenasági tájszóként jegyzi. Az Erdélyi Magyar
Szótörténeti Tárban adatolása egyetlen adatban merül ki, 1768-as datálással,
amikor Bereckben egy peres ügy kapcsán feljegyzik, hogy valaki:
„…egy fenyõ csapot felvett a földrõl.” A székely falutörvények és
a peres jegyzõkönyvek gyakran tárgyalják a csapszedés jogát. A hajdani
ésszerû erdõgazdálkodás nem engedélyezte az erdõ rongálását,
a fenyõágak gyûjtését is kellõ felelõsség kísérte. Ilyen aprónak tûnõ
ügyekben is a faluszéke elõtt kellett számadást tartani. Árkoson például
1781-ben, a közerdõbõl „egy-egy szekér vesszõt karóval együtt
kinek-kinek tehetsége szerént kihozni megengedtetett.” Aki ezt áthágta,
hat forint bírságot fizetett. A szállítás idõpontja is szigorított
volt: „Az terminált napon túl senkinek a fája ki nem adattatik.”( A rendtartó
székely falu, Kriterion, Bukarest, 1973, 114. old.)
A csap = ág fogalomtársítás néhány összetett szóban, jelzõs
szerkezetben is elõfordul. Sajátos értelmezésû lévén, olykor a fogalmi
tisztázása elkerülhetetlen:
„ egy szeker csap” – fenyõággal megrakott szekér;
Csapégetés – fenyõágak elégetése, hamujával a talaj feljavítása;
(Meg)csapolni a fát – lenyesni a kivágott fa ágait;
Csapos fa – az ágaitól meg nem takarított fenyõfa;
Csaposon hagyni – ágasan hagyni;
Csappal megnyesni – fenyõággal megverni;
Csappal megegyengetni – u. a.
Csappal fizetni – fenyõággal fizetni
Csapszedés – a levágott faágak összegyûjtése;
Csórécsap – a csapszedés után az ágakat nagyobb rakásokba
gyûjtötték, és otthagyták addig, amíg a tûlevelek, s az apróbb ágak leszáradtak,
az így nyert ágak csupaszok, „csórék” voltak, mert már
nem volt rajtuk a lomb, azaz lehullott róluk a csereklye. Sok esetben
ez volt a nyári szállás tûzifája.
Csapos kert – kezdetleges terület elválasztó alkalmatosság. A
földbe vert, méternél nem nagyobb cövekekre, sasokra rákötöttek
gúzzsal két szembefordított, nyolc-tíz méteres lompos fenyõt. A cél az
volt, hogy a legelõ állatokat távol tartsa a kaszálótól, erre pedig a
„szerteálló” ágak éppen megfeleltek. Amikor a csapos kert megrégisedett,
az ágakról lehullott a csereklye, továbbra is biztosítani kellett
az áthatolhatatlan szerepet. Ezekre újabb csapokat hordtak esetleg
szászpát, gazt.
Orbán Balázs a csíki kerítésrõl írja:
„Az udvart csapos kert veszi körül, ez pedig apró fenyõtetõkbõl készített
kerítés, ami roppant erdõpusztítással van egybekötve, az ily csapokat
vagy fekmentesen rakják egymásra, vagy a földbe beverve illesztik
sûrûn egymás mellé.” ( Orbán Balázs: Székelyföld leírása II. kötet 29. old.)
A fenti idézet kissé pontatlan. Két kerítésformát ír le, de egyik
sem csapos kert. A függõleges elemekbõl álló a csapkert, a vízszintes
ágakból megépített a zavarakert. Mindkettõ igen gyakori volt a fenyvesek
hazájában.
Csapkert – olyan kerítésforma, ami 1-1,5 m-es vékony fenyõfa
ágakból készült. A földbevert sasokra három hevedert erõsítettek (mielõtt
a szeg elterjedt volna) gúzzsal. Ebbe fûzték be függõlegesen, két
oldalról váltakozva, szövésszerûen a fenyõágakat. Az így nyert kerítés
teteje a szabálytalanul végzõdõ, ki-benézõ ágakból állt. Mivel minden
második ág állása volt azonos, a kerítés teteje széles is volt és nem
lehetett átmászni rajta. A csapkert nem tévesztendõ össze a sövénykerítéssel,
ami a harminc-ötven cm-enként földbevert vastag ágakra,
vízszintes irányban font, hajlékony ágakból állott.
Zavarakert – feledésbe merült kerítésforma. A levágott fenyõhegyeket
négybe, az oldalágakat legalább kétfelé hasították. Ezeket az