7–8. - Országos Mezőgazdasági Könyvtár

Riport
Filézni lehet, a Hortobágyi Halgazdaságban jól
csinálják ennek mind a kereskedelmi, mind az
egészségmegôrzô részét is. Az óceánok hihetetlen
mértékû elszennyezôdése is abba az irányba
mutat, hogy az innen származó hal minôsége legalábbis
megkérdôjelezôdik. Nem csupán a hosszú
idô, feldolgozás miatt, ami a kifogástól a földolgozáson
át az asztalra jutásig eltelik. Van közeli
fehérjeforrás itt nálunk is. Újra föl fogják fedezni
a tógazdasági halat, sokkal jobban az eddiginél.
– Vizeink állapota többnyire nem javul,
inkább romlik, annak ellenére, hogy a nagy
ipari létesítmények részben tönkrementek,
részben kisebb kapacitással mûködnek.
Határon túlról is érkeznek szennyezések,
elég a tiszai ciánszennyezési katasztrófára
gondolni. Mi lenne a teendô, minthogy
alvízi ország vagyunk?
– Nagyon fontos lenne, hogy vizeink valóságos
állapotát olyan fôhatóság, illetve annak háttérintézménye
ellenôrizze, amely a valós helyzet föltárásában
érdekelt és nem az elkendôzésben.
Ehhez mindenekelôtt föl kell mérni a valós állapotot,
és ezt a fölmérést újra és újra, szabályos
idôközönként aktualizálni a szennyvíz-, illetve
használtvíztermelôknél.
A vizek minôségi állapotát nem lehet csupán
kémiai és biológiai adatok alapján minôsíteni.
A vizek élôlényei, elsôsorban a halak, amelyeknek
jelenléte, megritkulása, eltûnése, illetve a pusztulása
pontosan jelzi a természetes víz minôségi állapotát.
Ha a természetes vizek újra haltermelô vizek
lesznek, ez már önmagában bizonyítja a víz
egészséges voltát. A hal a legjobb indikátor.
Utópiának tûnik, mégis alapvetô követelmény
lenne, hogy csak tiszta vizet szabad a befogadókba
engedni. Ami a határon túlról érkezô szennyezést
illeti, nos, itt a nemzetközi jog és ennek az
uniós közösségen belüli érvényesülése, az „aki
szennyez, az fizet” elvének érvényesülése és következetes
betartása, a kárvallott ország tekintélye,
súlya és cselekvôképessége, valamint eredményes
diplomáciája egyaránt latba esik. Sok a
teendônk ezen a téren is!
– Az éhezôk száma mára meg is haladta a
veszedelmes 1 milliárdot. Ahelyett, hogy
csökkenne, nô az éhezés és az alultápláltság,
miközben a világ gazdagabb felén mértéktelen
a pazarlás és az elhízás okozta egészségügyi
károsodások. Professzor Úr világot
járt ember. A teljesség igénye nélkül, beszéljen
útjairól.
– 1962-tôl 2003-ig szinte keresztül-kasul utaztam
a világot, csak Ausztráliába nem jutottam el.
Ott akkor még nem volt fontos a haltenyésztés.
Legalább 20–25 telet töltöttem trópusi és szubtrópusi
vidékeken. Megdöbbentô emlékeim vannak.
Nepálban a szegény emberek állatifehérje-éhsége
igen nagy. A tehenészfiú kivette a tehén orrából
a vérrel teli földipiócát, és annak fejét leharapva
(kiköpve) a szájába nyomta a piócában lévô
vért. Ott nagy halastavakat létesítettünk a FAO
kezdeményezésére. A FAO élelmiszert, lisztet,
fôzött vajat, sovány tejport, tojásport biztosított az
építôknek. Igen ám, de az indiai vállalkozók nem
egyszer a jó lisztet haszonnal olcsó kínai rizsre
cserélték, fôzött vaj helyett olcsó mustármagolajat
osztottak. Az indiai vállalkozók turpisságát
megtudva szélnek eresztettem ôket, nepáli embereimmel
pedig hetente osztottuk ki az ételjárandóságot.
Így a munkások fölerôsödtek és a
hosszú idô óta elhúzódó munka fölgyorsult, két
hónap múlva föl is töltöttük a tavakat. Népesítési
anyag is lett. A FAO-nak is elnyerte a tetszését a
munkám, fél év után még két évre szerzôdtetett.
A kínaiak a legfontosabb élelmiszertermelôk a
Fülöp-szigeteken is. Pontyos halastavakon ter-
32 AZ EURÓPAI UNIÓ AGRÁRGAZDASÁGA