teljes

Viszontköszöntés 

K 

ölcsön kenyér visszajár. No meg 

a köszönést és a köszöntést is 

illik viszonozni. Mindenki tudja ezt. Ezért 

– legyünk őszinték – a kölcsönkenyeret, ha 

nem is annyira nagyon, de azért mégiscsak 

visszavárjuk, és a köszönésre, illetve köszöntésre 

is választ várunk. Így aztán lehet, 

hogy ez a viszontköszöntés nem lesz olyan 

meglepetés folyóiratunk felelős szerkesztője 

számára, mint amilyen a főszerkesztőt 

érte, amikor kezébe vette a 2006. november–decemberi 

számot és rácsodálkozott 

arra az írásra, amelyet az általa szerkesztett 

lapba nagy titokban „csempésztek be”. De 

mindettől függetlenül, amint Buzogány 

Dezső is írta a főszerkesző köszöntésében: 

a fél évszázad élet, negyedszázadnyi lelkészi, tudományos 

és oktatói tevékenység kiemelkedő alkalom. 

Ez tehát olyan múló alkalom, melyen különösképpen szokás köszönteni a szolga- 

és munkatársat, illetve azt, akihez sok közös tapasztalat és barátság is fűz. 

Így hát a fél évszázadnyi életidő és a viszonzás okán mi is megragadjuk az alkalmat, 

mert hát ilyen, ráadásul kerek évforduló csak egyszer van az ember életében (ezt biztosan 

állíthatjuk a hajdani tekintélyes főember, Nikodémus költői kérdése alapján is), és 

egyben viszont jelezzük neki, hogy születésének 50. évfordulója tényleg jelentős, akár 

visszafele tekint, akár pedig előre. Vagyis: a memento alkalma. Tudjuk, hogy amikor az 

általa annyira kedvelt és kiválóan ismert latin nyelv itt leírt szavát olvassa, a teljes mondás 

jut eszébe. De nem ijeszteni akarjuk, s az ijedelem érzéséhez sem akarjuk szoktatni, 

mert ez felesleges. Ugyanis ilyen korban az ember agya némelykor ösztönösen foglalkozik 

ijesztő dolgokkal is. Hanem csupán emlékeztetjük őt, vele együtt pedig 

emlékeztetjük magunkat is, hogy ars longua, vita brevis; s hogy a múló és egyre gyorsabban 

pörgő éveket a maradandó lelki és szellemi értékek megragadására és gyarapítására 

kell fordítanunk. 

Már ő is tudja: az 50 év tekintélyes kor, és ennélfogva – több tekintetben is – súlya 

van. E súly elhordozásához kívánunk neki először jó egészséget és lelki-testi erőt. Eddigi 

pályafutásának rövid s korántsem mindenre kiterjedő összegezése pedig ébresszen 

benne és bennünk is örömteli hálaadást.

720 VISZONTKÖSZÖNTÉS 

Pályafutás és tudományos munka 

Buzogány Dezső (Segesvár, 1957. június 30.) a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns 

Teológiai Intézetben szerzett lelkészi oklevelet (1982). Előbb a Nyárádselyei 

(1982–1987), majd pedig az Ádámosi Református Egyházközségben (1987–1991) 

szolgált. Oktatói tevékenységét 1991-ben kezdte a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns 

Teológiai Intézetben. A doktori címet 1992-ben kapta meg egyháztörténelemből a 

budapesti Ráday úti Református Teológián. Doktori tézisének címe: Melanchthon 

úrvacsoratana történeti fejlődése. Külföldi ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokban 

képezte tovább magát (McCormick Theological Seminary, Chicago, 1992–1993). 

2002-től a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző 

Karának professzora és kancellárja. 

Tudományos kutatásainak első területe a 16. századi reformátorok úrvacsoratanának 

fejlődése volt. A tágabb terület, amelyet kutat, a 16–20. század. Ezen belül 

még a következő részterületekre összpontosított: a Második Helvét Hitvallás; a hét 

szabad művészet és Melanchthon; az Erdélyi IKE története a két világháború között; 

az erdélyi református zsinatok végzései a 16–18. században; a hunyad-zarándi református 

egyházközségek történeti katasztere. 

Az elmúlt években a következő kutatási terveket irányította: 

– az Erdélyi Református Zsinatok Végzései Bod Péter kézirata alapján (Protestáns 

Teológiai Intézet, 1996–1997); az erdélyi református zsinatok iratai (Protestáns Teológiai 

Intézet, Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára – 1997–1998, 1998– 

2000); 

– az Erdélyi Református Egyház belmissziója a két világháború között (Protestáns 

Teológiai Intézet, Református Tanárképző Kar – BBTE, 1999–2000); 

– a Református Egyház története a kommunizmus ideje alatt – 1950–1961 (2001– 

2003); 

– a Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve – 1795– 

1800 (Protestáns Teológiai Intézet, 2001–2002); 

– parciális zsinatok végzései a Küküllői Református Egyházmegyében (BBTE 

Doktori Iskolája, 2003–2004); 

– a Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve – 1781– 

1795, 1800–1807, 1770–1781 (Protestáns Teológiai Intézet, Református Tanárképző 

Kar – BBTE, 2002–2007). 

Buzogány Dezső szerzői, kiadói és szerkesztői munkásságának listája is szépen tanúskodik 

e felsorolásban is hosszú kutatási tevékenység igen gazdag eredményeiről. 

Kötetek 

Melanchthon úrvacsoratana levelei alapján. Református Zsinati Iroda Doktorok Kollégiumának 

Főtitkári Hivatala, Lux, Debrecen 1999. 151 oldal. 

Harc a tiszta evangéliumért. Kolozsvári Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti 

Tanszéke. Kolozsvár 1999. 179 oldal. (Illetve: Harc a tiszta evangéliumért. 

Egyetemi jegyzet. Református Tanárképző Egyetemi Jegyzetek I. A kolozsvári 

Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának kiadványsorozata. 

Kolozsvár 2006. 179 oldal.)

VISZONTKÖSZÖNTÉS S 721 

Az Erdélyi IKE története 1930-ig. Kolozsvári Református Teológiai Akadémia Protestáns 

Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 2000. 352 oldal. 

Somogyi Ambrus: História Magyar- és Erdélyország dolgairól. Első könyv (1517–1540). Fordította, 

az utószót és a jegyzeteket írta: Buzogány Dezső. Attraktor Kiadó. 

Máriabesenyő – Gödöllő 2007. 171 oldal. 

Társszerzőkkel 

Adorjáni Zoltán, Buzogány Dezső: Imre Lajos: Önéletírás. Kolozsvári Református Teológiai 

Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 1999. 344 oldal. 

Buzogány Dezső, Sipos Gábor: Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései 1606–1762. 

Kolozsvári Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. 

Kolozsvár 1999. 124 oldal. 

Buzogány Dezső, Dáné Veronka, Kolumbán Vilmos, Sipos Gábor: Erdélyi református 

zsinatok végzései. III. 1771–1789. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti 

Tanszékének és az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának 

kiadványsorozata. Kolozsvár 2001. 308 oldal. 

Buzogány Dezső, Dáné Veronka, Kolumbán Vilmos, Sipos Gábor: Erdélyi református 

zsinatok végzései. IV. 1790–1800. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti 



Buzogány Dezső, Ősz Sándor Előd: A hunyad–zarándi református egyházközségek történeti 

katasztere. I. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszékének 

és az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának kiadványsorozata. 

Kolozsvár 2003. 505. oldal. 

Buzogány Dezső, Juhász Tamás, Sipos Gábor: Bullinger Henrik: Második Helvét Hitvallás. 

Kolozsvári Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. 


Buzogány Dezső, Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti 

katasztere. II. Hátszeg–Marosillye. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti 



Szerkesztett szakkönyvek 

Kurta József: Az Öreg Graduál évszázadai Erdélyben. Református Teológiai Akadémia 

Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 2002. 160 oldal. 

Kolumbán Vilmos József: Törvényhozó egyház. Református Teológiai Akadémia Protestáns 

Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 2002. 156 oldal. 

Kozma Zsolt: Önazonosság és küldetés. Protestáns Teológiai Intézet. Kolozsvár 2001. 

188 oldal. 

Kozma Zsolt: Hagyomány és időszerűség. Protestáns Teológiai Intézet. Kolozsvár 2002. 

240 oldal. 

Kozma Zsolt: Állj elő az igével. Erdélyi Református Egyházkerület. Kolozsvár 2002. 328 

oldal. 

Kozma Zsolt: Jézus Krisztus példázatai. Iránytű Kiadó. Gödöllő 2002. 542 oldal.


Kádár Tamás, Mihály Lehel, Sebestyén Előd, Roth Levente: A kolozsvári Protestáns Teológia 

élete. Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. 


Kozma Zsolt: A Kálvinista Világ és a Kiáltó Szó repertóriuma. Református Teológiai Akadémia 


Kozma Zsolt: Szavak az Igéből. Erdélyi Református Egyházkerület. Kolozsvár 2003. 

287 oldal. 

Benkő József: Filius Posthumus. Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti 

Tanszéke. Kolozsvár 2004. 183 oldal. 

Kolumbán Vilmos József: Backamadarasi Kiss Gergely. Református Teológiai Akadémia 


Ősz Sándor Előd: A Szászvárosi Református Kollégium diáksága 1669–1848. Református 

Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 2006. 223 

oldal. 

Társszerkesztőkkel szerkesztett szakkönyvek 

Beeke, James W.: Mit tanít a Biblia Szerk.: Adorjáni Zoltán, Buzogány Dezső. Ifjú Erdély. 


Imre Lajos: Önéletírás. Szerk.: Adorjáni Zoltán, Buzogány Dezső. Kolozsvári Református 

Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 1999. 344 

oldal. 

Imre Lajos: Szombatesték a parókián. Szerk.: Adorjáni Zoltán, Buzogány Dezső. Kolozsvári 

Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. 


Imre Lajos: A szenvedés kérdése. Szerk.: Adorjáni Zoltán, Buzogány Dezső. Kolozsvári 

Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 

2004. 252 oldal. 

Kolumbán Vilmos József: A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei 1728– 

1790. Szerk.: Buzogány Dezső, Sipos Gábor. Kolozsvár. 2005, 256 oldal. 

Alma Mater. Az Erdélyi református Egyházkerület kollégiumainak élete a két világháború között. 

Szerk.: Buzogány Dezső, Ősz Sándor Előd. Kolozsvári Református Teológiai Akadémia 

Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke. Kolozsvár 2006. 358. 

Szaktanulmányok 

II. Rákóczi Ferenc imádságai. Református Szemle 1982. 348–353; 1983. 436; 1984. 22, 27, 

62, 75, 96. 

A waldens hitvallás és káté. Református Szemle 1985. 254–260. 

Albumok tanulságai. (Borosnyai Lukáts János peregrinációs albuma). Református Szemle 

1985. 500–501. 

Öröklődő szokások. Református Szemle 1986. 14–15. 

Két román vonatkozású 16. századi Báthori-levél. Református Szemle. 1986. 16. 

Adatok a májai református egyházközség történetéhez. Református Szemle 1988. 374–382. 

Melanchthon As a Humanist and Reformer. In: Melanchthon in Europe. Edited by Karin 

Maag. Grand Rapids 1999. 87–101. 

The concept of the Church-State relationship in the Protestant Theology. In: 

Theological Doctrines on the Ideal Church-State Relation. Kolozsvár 2000. 33–45.


Szathmárnémeti Mihály (1638–1689). Református Szemle 1989. 49–56. 

A hét szabad művészet. Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Theologia Reformata 

Transylvaniensis. XLVI/1. 2001. 119–138. 

Egyletek az Erdélyi Református Egyházban. Református Szemle 2001. 378–379. 

Baranyai Decsi Csimor János, a gondolkodó. Erdélyi Tudományos Füzetek 235. (Erdélyi 

Múzeum melléklete). 2001. 28–31. 

Melanchthon retorikája. Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Theologia Reformata 

Transylvaniensis. XLVI/2. 2001. 63–84. 

Baranyai Decsi Csimor János. Református Szemle 2001. 182–186. 

A kisbúni Bethlen kastély és 17. századi története. Református Szemle 2001. 21–34. 

Ékesszólás, nevelési módszer és tananyag Alstedius logikájának dedikációjában. Studia 

Universitatis Babeş–Bolyai, Theologia Reformata Transylvaniensis. 2002, 

LXVII/1. 79–88. (Illetve: Ékesszólás, nevelési módszer és tananyag Alstedius logikájának 

dedikációjában. Református Szemle 2003, 675–684.) 

A dialektika és Melanchthon. Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Theologia Reformata 

Transylvaniensis. LXVII/2. 2002. 105–116. 

László Dezső az IKE utazótitkára. Református Szemle 2004, 514–524. 

Bocskai és Erdély. Református Szemle 2005. 334–337. 

Szakvélemény Kolumbán Vilmos József: Backamadarasi Kiss Gergely élete és munkássága különös 

tekintettel ágendájára című doktori értekezéséről. Református Szemle 2005. 489–491. 

Thököly Imre és Erdély. Református Szemle 2005. 712–717. 

56-os események Erdélyben és az Erdélyi Református Egyház. Református Szemle 2006. 574– 

592. 

Bocskai, Erdély és a bécsi béke. Református Szemle 2006. 557–561. 

Gyűjteményes kötetben közölt szaktanulmányok, szakcikkek 

A nyárádszentimrei ref. egyházközség történetéből. In: Tanulmányok a teológiai tudományok 

köréből. Protestáns Teológiai Intézet. Kolozsvár 1996. 133–146. 

Szatmárnémeti Mihály: Domenica Catechetica. In: Tanulmányok a teológiai tudományok 

köréből. Protestáns Teológiai Intézet. Kolozsvár 1996. 109–116. 

A kolozsvári Református Theológiai Fakultás létrejöttének rövid története. In: Akik jó 

bizonyságot nyertek. Protestáns Teológiai Intézet. Kolozsvár 1996. 5–29. 

Juhász István. In: Akik jó bizonyságot nyertek. Protestáns Teológiai Intézet. Kolozsvár 

1996. 402–427. 

A reformáció mellékirányzatai. In: Tóth-Kása István, Tőkéczki László (szerk.): Egyháztörténet 

1. A kezdetektől 1711-ig. Tankönyv és tanári kézikönyv. Református Pedagógiai 

Intézet, Budapest 1999. 129–132. 

Melanchthon dialektikája. In: Cselekvő hit. Emlékkönyv Csiha Kálmán püspöki szolgálatának 

tízéves évfordulójára. Erdélyi Református Egyházkerület. Kolozsvár 2000. 181–191. 

Az egyházközség, mint gazdasági intézmény a Hunyad-Zarándi Egyházmegyében. In: 

Emlékkönyv Tőkés István kilencvenedik születésnapjára. Kolozsvár 2006. 501–550. 

Az erdélyi Református Egyház és 1956. In: Csókot a sebekre. Budapest 2006. 44–66.


Szaktanulmányok társszerzőkkel 

Buzogány Dezső, Szabó András: A protestáns felekezetek szétválása Magyarországon. 

In: Tóth-Kása István, Tőkéczki László (szerk.): Egyháztörténet 1. A kezdetektől 1711- 

ig. Tankönyv és tanári kézikönyv. Református Pedagógiai Intézet, Budapest 1999. 154– 

157. 

Buzogány Dezső, Kolumbán Vilmos József, Ősz Sándor Előd, Szabó Csilla Andrea: 

A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1795–1799). 

Református Szemle 2001. 187–201. 

Buzogány Dezső, Csáki Árpád, Demeter László: Két adósság törlesztése. Benkő József. 

Filius posthumus, Veszely Károly: A baróti plébánia. Református Szemle 2004. 619–622. 

Könyvismertetések 

Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest 1982. Református 

Szemle 1982. 227–229. 

Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest 1982. Református Szemle 1983/2, 160–161. 

Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest. 1982. Református Szemle 1983. 

249–250. 

Szépréti Lilla: Régi és új világ. Református Szemle 1983. 251–254. 

Mircea Toca: Clujul baroc. Bukarest 1983. Református Szemle 1984. 91–92. 

Retorikák a reformáció korából. Szerk.: Imre Mihály. Debrecen 2000. Református Szemle 

2001. 84–87. 

Történelmi jelentőségű lépés Európa felé. Kálvin Institúciójának román nyelvű kiadásának méltatása. 

Református Szemle 2003. 326–328. 

Tudománynépszerűsítő cikkek 

Egy életmű Erdély szolgálatában (Benkő József). Üzenet 1991/12. sz. 3. 

Bocskai István hagyatéka. Üzenet 1991/23–24. sz. 

Bél Mátyás (1684–1749) emlékezete. Üzenet 1993. 

Idem sed aliter. Üzenet 1994/3., 6. sz., 6. 

Keresztyénség, magyarság és politika. Üzenet 1994/7., 6. sz., 3., 5. 

A Mátyás szoborcsoport. Erdélyi Református Naptár 1995. 180–183. 

A kolozsvári Protesáns Teológia múltja. Üzenet 1995/17–18. sz. 4–5. 

Csillagok hétköznapjai. Üzenet 1995. 

Dobri János, a teológiai tanár. Üzenet 1996. 

De la intoleranţă la toleranţă. Altera 1996/4. 

Bocskai István (1557–1606). Erdélyi Református Naptár – 1996. 176. 

Az IKE kialakulása és munkájának kezdetei. Üzenet, 1996/2. sz. 6. 

Az IKE kialakulása. Üzenet, 1996/4. sz. 6. 

Az IKE története (III). A magyarországi belmisszió hatása. Üzenet, 1996/7. sz. 6. 

Viták Erdélyben (1915). (IV.) A MEKD nagyenyedi konferenciája. Üzenet, 2006/8. sz. 6. 

Viták Erdélyben (1916). (V.) A viták folytatása. Üzenet, 1996/9. sz. 6. 

Kezdeti lépések. (VI.) Üzenet, 1996/10. sz. 6. 

A belmissziói Tanács (a Kolozsvári Lelkészek tanácsa). (VII.) Üzenet, 1996/11. sz. 6. 

A belmissziói Tanács és az IKE. (VIII.) Üzenet, 1996/12. sz. 6. 

A nyilvánosság előtt. (IX.) Üzenet, 1996/13. sz. 6. 

A teológiai hallgatók IKE-munkája. (X.) Üzenet, 1996/14–15. sz. 11.


1926 krónikája és az utazótitkár. (XI.) Üzenet, 1996/16–17. sz. 8. 

Az Ifjú Erdély. Üzenet, 1996/18. sz. 6. 

A Főiskolás IKE. (XII.) Üzenet, 1996/19. sz. 6. 

Az IKE Szenior Osztálya. (XIII.) Üzenet 1996/20. sz. 6. 

Ifjúsági imahét. (XIV.) Üzenet, 1996/21. sz. 6. 

A teológiai hallgatók és az IKE (XV.) Üzenet 1996/23. sz. 6. 

A teológiai hallgatók szervezett programja – 1925. (XVI.) Üzenet 1997/1. sz. 6. 

Tavaszi és nyári konferenciák. (XVII.) Üzenet 1997/2. sz. 6. 

A II. tavaszi konferencia. Kolozsvár, 1724. ápr. 14–16. (XVIII.) Üzenet 1997/5. sz. 6. 

A III. tavaszi konferencia. Kolozsvár, 1725. ápr. 19–21. (XIX.) Üzenet 1997/6. sz. 7. 

A II. nyári konferencia. Magyaró, 1725. július 11–17. Üzenet 1997/6. sz. 7. 

IV. Tavaszi konferencia. Nagyenyed, 1726. ápr. 7–11. (XX.) Üzenet 1997/7. sz. 6. 

III. Nyári konferencia. Sáromberke, 1727. július 10–19. Üzenet 1997/7. sz. 6. 

III. Nyári konferencia. Nagyenyed, 1728. július 3–5. (XXIII.) Üzenet 1997/10. sz. 6. 

A vezetőképzés. Üzenet 1997/10. sz. 6. 

VII. Marosvásárhely, 1929. április 2–6. (XXIV.) Üzenet 1997/11. sz. 6. 

VII. Vízakna, 1929. július 4–12. (XXV.) Üzenet 1997/12. sz. 6. 

IKE-utazótitkár. Üzenet 1997/12. sz. 6. 

Körzeti konferenciák (XXVI.) Üzenet 1997/14. sz. 6. 

Körzeti konferenciák (XXVII.) Üzenet 1997/20. sz. 7. 

Ebben az évben ünnepeljük Melanchthon Fülöp születésének 500. évfordulóját. Üzenet 1997/19. 

sz. 6. 

A humanizmustól a reformációig. Erdélyi Református Naptár. 1997. 199–202. 

Apáczai Csere János. Erdélyi Református Napár. 1999. 167–170. 

Szenczi Molnár Albert. Erdélyi Református Napár. 1999. 156–159. 

Ezredévvégi magyarság. Erdélyi Református Naptár. 2001. 66–69. 

Thököly és Erdély. Szókimondó, Hajdúszoboszló. 2006. január. 12–14. 

Betöltött funkciók 

Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának 

alelnöke (1995-től); Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi tagság (1999- 

től); a Christian Observer (Amerikai Egyesült Államokban megjelenő egyházi folyóirat) 

szerkesztőségének tagja (1997-től); a Református Szemle felelős szerkesztője 

(2000-től); a National Geografic tiszteletbeli tagja (1999-től). 

Irodalmi munkásságának lajstroma is jól tükrözi azt, amit különben is tudunk róla, 

hogy közösségi ember. De nemcsak a hétköznapi életben, hanem a tudományos munka 

területén is. Olyan kutató, aki munkatársakkal dolgozik, s olyan tanár és mester, aki 

– e szavak szoros értelmében – tanítványokat toboroz és képez utódjaiul. Nem sokat 

dédelgeti az elképzeléseket, hanem nyomban a feladatok sűrűjébe vág, s magával ragadja 

tanítványait. Együtt járja be velük az egykori Hunyad-Zarándi, Küküllői vagy 

Nagysajói Egyházmegye gyülekezeteit. 

Tudását és tapasztalatait nem őrzi féltékenyen, hanem megosztja és továbbadja. De 

igényesen számon is kéri ezeket. Megszervezi tanítványai munkáját és megteremti tudományos 

és egyéb tevékenységük feltételeit. Megvizsgálja és szigorúan levizsgáztatja 

őket, és tud rájuk bízni feladatokat, anyagi javakat. Őszintén, olykor nyersen bírál, de


méltányosan és nagylelkűen honorál. Kutatóként megízlelteti a kutatói munkát, s tanítványai 

számára közlési, egyúttal megmérettetési lehetőséget biztosít. 

Határozottan, elismert tekintéllyel irányít, s ezért a diákhumor a kolozsvári Protestáns 

Teológiai Intézet históriatanárának tanítványait Buzogány jobbágyainak is nevezi; de 

tanítványainak olyan barátja, akinek jellegzetes, népies ízű humorára a tanítvány is humorral 

válaszolhat. Így tanítványai körében, amely az ő második családja, a szigor és 

humor légkörét árasztja. 

Munkatársait és barátait buzgó tevékenységre ösztönzi; s ha bajban vannak és támaszra 

vagy noszogatásra szorulnak, nagylelkűen segít – mindennel, amivel teheti. Tud 

gyűjteni, kamatoztatni és bőkezűen szórni. Nemcsak a maga érdekében intézkedik, 

hanem közbenjár mások ügyében és a közösségi célok megvalósulásáért. Gondoskodik 

munkatársai és tanítványai jó közösségének ápolása felől. 

Szervezői munkája a szórványgondozásra és a szociálisan hátrányos emberek megsegítésére 

is kiterjed: a mezőségi és a hajléktalanok irányában végzett misszióra. 

Kedves Dezső! Mint te is írtad nekem, legyen ez a – fél évszázad életidőhöz, negyedszázadnyi 

lelkészi, tudományos és oktatói tevékenységhez képest – rövid összegzés 

a mi részükről is őszinte, szívből jövő, tiszta szándékú főhajtás a szerkesztő-munkatárs és 

barát előtt. 

Amice! Ad multos annos! 

Benedicat tibi Dominus et custodiat te, 

ostendat Dominus faciem suam tibi et misereatur tui, 

convertat Dominus vultum suum ad te et det tibi pacem! 

(Liber Numerorum 6,24–26) 

Adorjáni Zoltán főszerkesző, 

a munkatársak és a tanítványok

HISTORIA ECCLESIÆ 

Sipos Gábor 

Kolozsvár 

Huszti András heterodoxia-pere 

1742-ben ∗ 

A 

A nyolcvanéves Keserű Bálintnak 

z erdélyi református egyházban az 1730-as években jelentkeztek az általános 

kegyelem (gratia universalis) hirdetői, a zsinat és a püspök azonnal vissza is 

verte tanaikat. Nádudvari Sámuel nagyenyedi másodlelkész univerzalista tanait 1734 

júniusában ítélte el a küküllővári szinódus, Nádudvari tessék-lássék visszavonta elveit, 

és tovább szolgált. 1 Prédikációit azonban továbbra is e felfogásban mondta el, hangsúlyozva, 

hogy meggyőződése a reverzális ellenére sem változott. 2 

Figyelemre méltó tény, hogy Hollandiában is ugyanebben az időben került sor a 

dordrechti zsinat predestináció-tanításának felülvizsgálatára. Hermann Venema 

groningeni professzornak a kiválasztásról szóló remonstráns jellegű tanítását, amely az 

evangélium minden bűnös számára való felkínálását egyeztette a predestinációval, tanártársa, 

Antonius Driessen 1734-ben cáfolta meg Hypotheses Arminianizantes viri clar. 

H. Venema detectae et refutatae c. vitairatában. 3 Driessen más fórumokon is megtámadta 

Venemát, sőt 1734 novemberében Erdélyben is nyomozást indíttatott a megvádolt 

professzor tanítványainak esetleges heterodox nézetei felől. Bonyhai Simon György 

püspök 1735. március 14-én válaszolt Driessen professzornak, hivatalosan bizonyítva, 

hogy az arminianizmus gyanújába keveredett egykori franekeri hallgatók, Csepregi 

Turkovics György és Verestói György kolozsvári tanárok igazhitűségéhez semmi kétség 

sem fér, és hogy Erdélyben semmi gyanú sem merült fel Venema ellen. 4 

Ebbe a sorba illeszkedik be hét évvel később Huszti Andrásnak, a kolozsvári református 

kollégium első jogtudományi professzorának a heterodoxia-pere is. 

Huszti a jurisprudentia erdélyi oktatásának meghonosítása mellett az Ó és új Dácia 

című honismereti munka szerzőjeként ismeretes, de családi levéltárak rendezőjeként is 

számon tartja a történettudomány, kéziratban maradt családtörténeti művei és más 

történelmi munkái pedig a kor színvonalán állanak. Oderafrankfurti tanulmányai során 

(1727–1733) Heineccius professzor jogi előadásai mellett teológiát is hallgatott, egyik 

kinyomtatott disszertációja az elsőszülött Krisztusról szól, a másik viszont a három 

∗ Rövidebb változata Szegeden hangzott el 2007. augusztus 31-én a Régi magyar irodalom tanszéken a 

Keserű Bálint 80. születésnapja tiszteletére rendezett konferencián. 

1 Bod Péter: Smirnai szent Polikárpus, avagy … erdélyi református püspököknek historiájok. [Nagyenyed 1766] 

173–174. 

2 Kibédi R. Andrásnak, az enyedi traktus főjegyzőjének 1735 februárjában kelt jelentése a püspökhöz. 

FőkonzLvt 16/1734. 

3 G. Henk van de Graaf: A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században. 1690– 

1795. Kolozsvár 1979. 137–143. 

4 FőkonzLvt 3, 19/1735; Török István: A kolozsvári ev. ref. collegium története. II. Kolozsvár 1905. 6–7.

728 HISTORIA ECCLESIÆ 

erdélyi református kollégium (Enyed, Kolozsvár, Marosvásárhely) történetét foglalja 

össze, és állapotukat vázolja, külön elemezve az ezekben folyó jogi képzés hiányosságait. 

5 1733-ban választották meg a kolozsvári kollégium jogtanárává. 

Mindezeken túl művelődéstörténetünkben azért a perért vált nevezetessé, amely 

alig egy évtizedes tanári pályáját derékba törte, és utána nemigen találta meg a helyét a 

társadalomban. Kortársai, Bod Péter és Hermányi Dienes József elítélőleg nyilatkoztak 

róla; igaz, hogy rossz véleményük inkább az életmódjára és hitfelfogására, semmint a 

tudományos eredményeire vonatkozott. 6 Huszti rehabilitációját Szabó Károly indította 

el 1878-ban a perre vonatkozó, a Kemény József gyűjteményben fennmaradt iratok 

közlésével az Erdélyi Protestáns Közlöny hasábjain, ezeket egészítette ki Szász Domokos 

püspök az Erdélyi Református Főkonzisztórium levéltárából származó adatokkal. 7 

Koncz József a Teleki család levéltárából tett közzé Huszti leveleket. 8 E publikációk és 

a kolozsvári kollégium levéltárából származó adatok alapján aztán Török István 1905- 

ben részletesen ismertette a tragikus sorsú tanár életútját, a meggyőződésükért üldöztetést 

szenvedő erdélyi nagyok sorába helyezve őt. 9 

E per lefolyását szeretnénk áttekinteni az alábbiakban, részletesebben elidőzve a 

még kiadatlan, ugyancsak az egyházfőtanácsi archívumból származó forrásoknál. 

Úgy tűnik, Huszti már külföldi tanulmányai során megismerkedett a Poroszországban 

elfogadott univerzalista tanokkal, és hazatérve nem titkolta irántuk érzett rokonszenvét. 

Az itthoni remonstráns-ellenes egyházi közhangulatban ez jelentősen rontotta 

társadalmi elismerését, amihez tanárkollégái és a kolozsvári lelkészek ellenszenve is 

hozzájárult. Mindenesetre szakértőnek számított e téren, és visszaemlékezése szerint 

1740-ben gr. Teleki Sámuel tábornok tőle kért felvilágosítást arról, hogy „micsoda különbség 

légyen a francofurti és berlini s genevai universalista reformatus theologusok 

tudománya és némely particularista reformatus tanítók vélekedések között” Írásbeli 

ismertetésének fogalmazványát többen is olvasták a kolozsvári kollégiumban, így aztán 

elterjedt a hír, „hogy a praedestinatio ellen avagy particularis gratia ellen holmi 

thesiseket írt”. 1741 januárjában a Főkonzisztórium is tárgyalta e vádat, Huszti professzor 

pedig október 8-án nyújtotta be Bethlen Ádám főgondnoknak védekező iratát, 

amelyben jelzi, hogy a Telekinek írott ismertetést a Főtanácsnak is megküldte alapos 

megtárgyalás végett. 10 

A perhez vezető események sorát Huszti professzor jogtudományi kézikönyve indította 

el, amelyet 1739 előtt állított össze Jurisprudentia hungarico-Transilvanica címen, 

elébe pedig egy Oratio panegyricát illesztett az erdélyi magyar ifjúsághoz címezve. Ez az 

Oratio tette – Török Istvánnal szólva – „híressé és egyúttal szerencsétlenné”. 11 Kifejti 

benne, hogy „a jogtudomány alapelve a szeretet, mert az Isten maga a szeretet”. Sem a 

római jog, sem a skolasztikus nem ezen az alapon áll, sőt frankfurti professzora, 

5 W. Kovács András: A levéltárrendező és családtörténész Huszti András. Emlékkönyv Kiss András születésének 

nyolcvanadik évfordulójára. Az EME kiadása, Kolozsvár 2003. 261–262. 

6 Bod Péter: Magyar Athenas. Válogatta Torda István. Magvető, Budapest 1982. 330–331.; Hermányi 

Dienes József Szépprózai munkái. Sajtó alá rendezte S. Sárdi Margit. Budapest 1992. 412–413. 

7 Szabó Károly: Huszti András elítéltetése 1742-ben. ProtKözl 1878. 2–5., 14–17., 26–29., 38–40.; Szász 

Domokos: Még egy pár adat Huszti András elítéltetéséhez. Uo. 50–52. 

8 Koncz József: Egyháztörténeti adalékok IV. Huszti András kolozsvári ref. jogtanár életrajzához újabb adatok. 

ProtKözl 1890. 413–414., 422–423. 

9 Török: i. m. II. 21–52. 

10 Koncz: i. m. 422–423. 

11 Török: i. m. II. 35.

SIPOS GÁBOR: HUSZTI ANDRÁS HETERODOXIA-PERE 1742-BEN 729 

Heineccius sem ezt vallotta. Téves szerinte az az állítás, hogy „az örökké jó Isten öröktől 

fogva akarta volna a vétket”, az sem elfogadható, hogy az Isten nemcsak előre tudja, 

hanem eleve el is rendeli a bűnt. A predestináció szigorú felfogását, az univerzális és 

a partikuláris kegyelmet vitató ilyen és ehhez hasonló tételei háborították fel a református 

egyház vezetőit. 

Az Oratio kéziratos változatát már 1741-ben többen ismerték, Bánffi Farkas, a Kolozsvári 

Református Egyházközség és Kollégium főkurátora hívta fel lelkésze, Deáki 

József püspök figyelmét az elfogadott hittételektől eltérő szövegre. 1742. február 16-án 

a püspök levélben fordult a szebeni Főkonzisztóriumhoz, jelezve, hogy „szent és 

apostoli vallásunk mocskolására – még e hazán kívül levő hatalmasságoknak is – tágas 

utat nyitott jurista Huszti András uram talám még a szebeni prelum alatt lévő 

Prologussának homlokára függesztett Panegyrica oratioja, vagy amint egy tudós ember 

szereti az illyenekről szóllani, Zyzenogyrica oratioja, mellyben a reformátusoknak 

minden sententiájokat de praedestinatione, providentia, gratia etc. exsibilállya, 

káromollya, bestelenül traducállya. Én ezeknek rövid summáját itt a maga írásiban láttam 

vala tavaly, de úgy hallom, hogy Szebenben már nyomtattattya.” Kéri a nyomtatás 

gyors betiltását, mert másképpen „ez a szomorú consequentiákat szülő 

zyzenogyricum” nagy kárt fog okozni a református egyháznak. „Idvezülendő lelkére” 

jelenti ki végül, hogy mindebben nem személyes ellenszenv vezeti, amivel Huszti vádolta 

őt egy évvel korábban, hanem püspöki hivatala szerint jár el. 12 (E záró megjegyzés 

a jogtanárnak a helybéli református értelmiséggel való rossz viszonyával magyarázható. 

Ellentéteiket az is szította, hogy 1734-ben a Főkonzisztórium Husztit és 

feleségét „ideje előtt való szülés” miatt eklézsiakövetésre ítélte, annyival enyhítve a 

botrányt, hogy a reconciliatióra nem Kolozsvárott, hanem a házasságkötés helyén, 

Szentkereszti András bogártelki udvarházában került sor. 13 ) 

Huszti professzor Szabó Károly által közölt species factijából 14 tudjuk, hogy gr. 

Bethlen Ádám guberniumi tanácsos és főgondnok is tudomást szerzett az Oratióról, 

és megtiltotta a szebeni nyomdásznak a munka folytatását. 1742. március 4-én a kolozsvári 

jogtanár hosszú levélben fordult Bethlen főgondnokhoz és a Supremum 

Consistoriumhoz, megpróbálva helyzetének tisztázását. Mindeddig közöletlen levelét 

teljes terjedelmében adjuk: 15 

Méltóságos gróf status intimus consiliarius úr! Méltóságos gubernialis consiliarius 

és főcurator urak! Egész méltóságos Supremum Consistorium! Közönségesen kegyelmes 

jó patrónus uraim! 

Excellentiád és nagyságtok méltóságos úri tekéntete előtt szomorú és keseredett 

szívvel udvarlok alázatos instantiám által. Mivelhogy a nemes erdélyi haza közönséges 

hasznára [tett] lucubratioimnak kiváltképpen való specimennyét akarván nagyságtok 

méltóságos úri tekéntete előtt repraesentálni, estem reménségem kívül nagyságtoknak 

kedvetlenségében inkább, mintsem kedvében és úri kegyelmében, vádoltatván juridicus 

tractatusom eleiben bocsátott oratiomban a nemes reformata ecclesia közönséges 

bévött tudománnyától eltávozott heterodoxiával. Melly dolog iránt is hogy rövid világosítást 

tégyek excellentiád és a méltóságos Supremum Consistorium tekéntete és 

12 FőkonzLvt 3/1742. 

13 Uo. 5/1734, Protocollum expeditionis, pp. 435–436. 

14 Szabó: i. m. 14–17. 

15 FőkonzLvt 3/1742, Protocollum sessionis, p. 6.


bölcs ítilete előtt szolgai engedelmes kötelességemnek tartottam, és igen szükséges dolognak 

lenni ítiltem. Mely figyelmetes meghallgatására nagyságoktól egy kis patientiát 

kívánok. 

Először. Tudva vagyon excellentiád és a méltóságos Reformatus Status előtt, hogy 

a szentséges reformata erdélyi ecclesiának több diplomatice confirmált theologicum 

compendiuma nincsen, hanem csak a Helvetica Confessio és a Palatinata Catechesis, 

mellyekben béfoglalt idvességes hitünk ágazati az Approbata Constitutiókban is sanctione 

poenali restringáltatva vannak, úgy hogy valaki azok ellen hallatlan új tudományt 

akarna tanítani, vagy valami új haeresist akarna támasztani hír nélkül és titkon, tehát az 

olyan ember capitis et bonorum amissione damnáltassék. Ezen a két megnevezett 

könyven kívül az az Approbata Constitutio-béli articulus és poenalis comminatio más, 

idegen országból hordott auctorok theologica opinioira nem extendálódik, per regulam: 

odiosa, qualia sunt suppliciorum omnia genere, strictissimae sunt interpretationis. Ehhez képest 

az én oratiomban lévő juridico-theologica conclusioimra is az az articulus nem 

extendáltathatik. Mert ugyanis 

Másodszor. Én az én oratiómnak argumentumához képest (melly De praecipuis 

juris hungarico-transilvanici scriptoribus, ejusdemque juris cum lege dilectionis naturali 

et legei fidei evangelica connexione sonál) ezeket a propositiókat avagy inkább 

conclusiókat tettem fel, mellyekkel a Helvetica Confessionak és a Catechismusnak 

szentségét és idvességes tiszta tudományát tueáltam inkább, mintsem azokat violáltam, 

más külső auctorok tévelygő vélekedései ellen. Tudnillik 

1. Ez az propositio: Deum optimum maximum, lege quidem aperta peccatum prohibuisse, id 

tamen necessario fieri Deum ipsum voluisse, decrevisse, sensu juridico permisisse, inevitabiliter 

determinasse, ad id concurrisse, adeoque Deum quodam saltem modo non otiosum peccati spectatorem, 

sed quasi auctorem peccati dici posse. Nem a szentséges reformata ecclesia hitinek ágazati 

közzül való, mert ezt damnállya a Helvetica Confessio capite VIII. és a Catechismus 

quaestione VIII, X. 

2. Ez a propositio: Aeternum atque absolutum Dei decretum fuisse, in homine creabili et 

labili, vel creato et lapso, misericordiam et justitiam vindicativam ostendere. Külső országbéli 

privatus emberek tévelygése és nem az erdélyországi reformata religiónak articulusa, 

mert ez a Helvetica Confessióban fel nem találtatik, a Catechismusban pedig 

Dominica tertia, quaestio VI az említett propositióval e diametre ellenkezik. 

3. Ez a conclusio: Deus in paradiso universo generi humano gratiam promisit ac promulgavit, 

sub lege fidei, istam tamen gratiam solis electis confert atque applicat per fidem, non aliis. A 

Palatinata Catechesisben fundáltatik quaestione XIX, XX, és a Helvetica Confessióban 

is capite XI virtualiter béfoglaltatik. Ezek az én szavaim és nem egyebek. 

A két első propositiót mint idegent és a Helvetica Confessio s Catechismus ellen 

valót rejiciáltam, mert nem folynak ex principio juris naturalis, nempe dilectione Dei. 

Az utolsót megtartottam, mivel ex principio legis evangelicae, nempe fide deriváltatik. 

Nincsen különben a dolog, méltóságos Reformatus Status. Ha külső academiában 

írtam volna azt az oratiót, mindenek előtt jó dicsiretet nyertem volna, aki, magyar lévén 

én, oly derekason a törvénynek rámájára tudtam vonni azoknak a régi híres neves 

német auctoroknak principiumit. De el kell csüggednem itthon a hazában, mivel nemhogy 

bíztatnának, bátorítanának és segítenének igyekezetemben és munkáimban méltóságos 

patrónus uraim, hanem megengedik őnagyságok, hogy mindenek csak úgy 

bánnyanak velem, amint nékiek tetszik, míglen elfogyatkozom tellyességgel.


Micsoda lelki esméret vinne engemet, nyolcadfél esztendős academiában dicsiretesen 

egyszersmind absolvált theologust és juristát arra, hogy én azt mondjam az Úr Isten 

felől, hogy őfelsége, ha mindörökké megtiltotta is a bűnt, azt mindazonáltal ugyancsak 

őfelsége akarta, rendelte, engedte Holott a bűnt Szent Pál apostol 

engedetlenségnek, rendeletlenségnek és az Isten akarattyának általhágásának nevezi. 

Megtiltotta ezt a Helvetica Confessio, azért én vallásomnak törvénye ellen ollyan szókra 

nem fokadhatok a Szent Isten ellen. 

Bátor ítillye meg excellentiád és a méltóságos Supremum Consistorium bölcsen azt 

az oratiót és említett három propositioimat, de nem talállya ollyan vétkesnek ártatlan 

személyemet, amint deferáltattam. És ha parancsollya nagyságtok, hogy azon 

theologica conclusiokat kihagyjam azon oratióból, még az exemplárok kötetlen 

vagynak és kimaradhatnak, de úgy én igen nagy kárt vallok. Azonban az oratio nem a 

titulushoz való, és oda szabad misceálni akárminémű disciplinából való argumentumokat. 

Cselekedje azért excellentiád és a méltóságos Supremum Consistorium azt, ami jónak 

látszik nagyságtok szemei előtt, és meg nem sérti az Istenek dicsőségét, sem meg 

nem fojtja a tudománynak forrását a hazában. Én pedig életem fogytáig maradok 

excellentiádnak és a méltóságos Supremum Consistoriumnak 

alázatos engedelmes szolgája 

Huszti András 

Cibinii, 4 Martii 1742. 

Az Egyházfőtanács március 23-án együtt tárgyalta a püspök jelentését meg Huszti 

védekezését, a jegyzőkönyv szerint a professzor jogi traktátusa elé „praefigált oratiojába 

theologicumot egyvelítvén, heterodoxiával vádoltatott tiszteletes püspök uramtól. 

Mellyről maga apologiája felolvastatván, concludáltatott mind a munkának, mind az 

apologiának tiszteletes püspök uram kezébe küldése, hogy az enyedi professor Vásárhelyi 

T[őke] István és körül való értelmes praedikátorokat, úgymint Désről Köpeczi 

János, Székről Zágoni [Aranka] György uramékat maga mellé vévén censeállyák és 

tégyenek istenes judiciumot róla, s küldjék bé minél hamarébb a Supremum Conistoriumnak”. 

16 

Vásárhelyi és Köpeczi mellett végül Csepregi Ferenc kolozsvári tanár és Beregszászi 

Mózes dési lelkész vett részt a vizsgálóbizottságban, több oldalas részletes jelentéseiket 

a Déván június 10–11-én ülésező közzsinat tárgyalta, a synodus négy tagja öszszevetette 

és kivonatolta a jelentéseket, majd „azon mindenik részről való munkákat a 

Szent Generalis is in publico megolvasta és ad amussim egyiket a másikkal conferálván 

revocálta. Minthogy pedig az nyilván constál és a Szent Generalis is in constientia 

agnoscállya, hogy az az Oratio neve alatt imprimáltatott munka minden részeiben nem 

oratio, hanem imprecatio és ollyan, melly szent apostoli vallásunknak egész eversiojára 

igyekező éles fegyver, […] Azért azon auctornak munkáját sem religiónk, sem szent 

ministeriumunk nem acceptállya, nem patiállya, hanem damnállya, SzentÍrásal és szent 

vallásunkkal ellenkező tévelygésnek tartja”, a szerzőt pedig nézetei visszavonására ítéli, 

ha tanári állásában és a református egyházban meg kíván maradni. 17 

16 Uo. Protocollum expeditionis, p.715. 

17 FőkonzLvt 27/1742.


Deáki püspök terjesztette a Főkonzisztórium elé a zsinat határozatát június 20-án, 

az aránylag népes ülésen – a zsinattal ellentétben – Huszti is jelen volt. Species factijából 

tudjuk, hogy az universalis és a particularis gratia felett folyt a vita, ő egy kérdésre 

megvallotta univerzalista meggyőződését, ugyanakkor fellebbezést nyújtott be a zsinati 

határozat ellen, hogy őt nemes ember létére távollétében ítélték el részrehajló bírák. 

Emellé csatolta három lapra terjedő, a Szentírásra, a II. Helvét Hitvallásra és a 

Heidelbergi Kátéra hivatkozó (Szász Domokos közléséből ismert) confessióját, 

amelyből példaként a 9. pontot idézzük: „Hiszem, hogy az elfogyhatatlan jóságú Isten 

ezért az Ádám bűnéért az egész emberi nemzetnek megkegyelmezett, általtévén a 

bűnnek átkát a Christusra, úgy hogy az Ádám esetiért az Isten egy embert is meg nem 

átkozott, mivelhogy őfelsége kettős satisfactiót azon egy bűnért nem kívánt, hanem az 

emberekkel afelett megbékéllett a Kristusban. És ez az universalis gratia! nem 

egyéb.” 18 Ugyancsak a püspök fogalmazta a tévelygések visszavonására vonatkozó esküt, 

amelybe a dordrechti zsinat öt pontját is belevette. Ez ellen Huszti erőteljesen tiltakozott, 

majd Teleki Sándor főgondnok is – miután alaposan megismerte az öt 

articulus tartalmát – elvetette a predestináció szigorú értelmezését tartalmazó pontokat. 

Végül Huszti aláírta az esküformulát, de a dordrechti pontok elvetésével, amit Deáki 

József csak utólag vett észre, így a jogtanár egy ideig hivatalában maradhatott. 1745 

őszén azonban, amikor a Főkonzisztórium univerzalizmusáért újból az egyházi bíróság 

elé kívánta idézni, Deáki püspök már azt jelezte, hogy nem tanít, eszméi tehát csak 

szűk körben terjedhetnek és nem jelentenek veszélyt. 19 

Huszti András heterodoxiájának részletes elemzéséhez az Oratio szövege rendelkezésünkre 

áll, a négyes bizottság jelentéseinek tartalmát, a kifogások mibenlétét azonban 

csak abból a másfél lapos, mindeddig kiadatlan kivonatból ismerjük, amely az egyházfőtanácsi 

levéltárban maradt fenn. 20 Ez az elemzés azonban már nem a forrásközlő 

levéltáros, hanem az erre nála sokkal hivatottabb eszmetörténészek feladata. 

Az erdélyi református egyháznak az általános kegyelem tana elleni küzdelme nem 

zárult le ezzel a perrel. Makfalvi S. József fogarasi lelkipásztor Hermányi Dienes szerint 

már hollandiai akadémita korában (1723–1725) univerzalista lett, és arra készült, 

hogy hazajőve „más nyelvbe üti a theologiát”. 21 1735-ben hívták meg Fogarasra, állásából 

azonban 1743-ban elmozdították, két évvel később pedig a zsinat heterodoxiáért 

elítélte és határozatát 1747-ben is megismételte. 

További vizsgálatokat igényel és érdemel az a kérdés, hogy az erdélyi Anyaszentegyház 

miért ragaszkodott akkoriban oly mereven a predestináció szigorú felfogásához, 

a különös kegyelem tanához, amikor a dordrechti zsinat nevezetes öt pontja tudomásunk 

szerint nálunk sohasem került be a szimbolikus iratok közé, Huszti ítéletet 

érdemelt hitvallásában pedig a pártatlan kortársak sem találhattak a Heidelbergi Kátéval 

vagy a II. Helvét Hitvallással ellenkező tanítást. 

18 FőkonzLvt 31/1742. 

19 Uo. 4/1745, Protocollum sessionis, p. 158. 

20 Uo. 27/1742. 

21 Hermányi: i. m. 311.


Der Heterodoxie-Prozess von András Huszti in 1742 

Die reformierten Verkünder der universalen Gnade (gratia universalis) treten im Siebenbürgen 

erst in den dreißiger Jahren des 18. Jhs. auf. Sámuel Nádudvari, Pfarrer 

von Nagyenyed, der diese Lehre verkündedet, wurde von der Synode schnell verurteilt 

(1734). Der Pfarrer von Fogaras, József Makfalvi S., hat diese Lehre schon in der Zeit 

seiner niederländischen Studie (1723–1725) übernommen. Die Synode hat ihn in 1745 

als Heterodoxer verurteilt. Danach verurteilte der Heterodoxie-Prozess von Déva 

auch den ersten Rechtprofessor des Reformierten Kollegiums von Klausenburg, András 

Huszti. Er hat diese allgemeine Gnadelehre im Vorwort seines Handbuches, Jurisprudentia 

hungarico-Transilvanica, Oratio panegyrica formuliert. Der Beschluss der Synode 

wurde von Supremum Consistorium bestätigt. 

In dieser Zeit fand in den Niederlanden die Revidierung der dordrechter Prädestinationslehre 

statt. Hermann Venema, Professor der Universität Groningen, schrieb 

über die Gnadenwahl in Sinne der Lehre der Remonstranten. Seine Lehre wurde von 

Antonius Driessen im 1734 wiedergelegt. Driessen hat auch im Siebenbürgen nach 

ehemaligen Venema-Studenten, den Vertretern der heterodoxischen Lehre gesucht. 

Der siebenbürgische Bischof, György Bonyhai Simon hat in 1735 erklärt, dass György 

Csepregi Turkovics und György Verestói, die in Franeker studierten und zu jener Zeit 

Professoren im Klausenburg waren, früher wahrscheinlich arminianische Ideen und 

Meinungen vertraten, aber jetzt vertreten sie zweifellos den orthodoxen Glauben, und 

dass Venemas Theologie in Siebenbürgen keine Nachfolger hat.

Buzogány Dezső 

Kolozsvár 

Világi tisztség és testület a 17–18. századi 

erdélyi református egyházban 

A 

Bevezető gondolatok 

ki veszi a fáradságot és belenéz az erdélyi református egyház fennmaradt 

egyházlátogatási jegyzőkönyveibe, látni fogja, hogy azok nagy hányada, jellegükből 

eredően, az egyházközség anyagi/gazdasági ügyeivel foglalkozik (nem kis csalódására 

annak, aki pl. a teológiai áramlatok hatását vagy a kor teológiájának dogmatika 

lenyomatát keresi bennük). Ez azt jelzi, hogy egyházunk bármennyire is a transzcendens 

dolgok szolgálatára kapott elhívást, mindennapi élete mégiscsak az imanens hétköznapokban 

zajlott, tehát intézményként működött (és működik mind e mai napig) a legmagasabb 

szinttől a legalsóbbig, a jól bejáratott világi intézmények szabályai szerint. 

Nos, többnyire ezeket az anyagi világhoz kapcsolódó hétköznapi dolgokat rögzítették 

a jegyzőkönyvek. Igen időszerűnek tartjuk szólanunk a fennmaradt levéltári források 

alapján az egyház külső (anyagi/szervezeti) ügyeiről (szerkezeti formájáról) azért is, 

mert a témát igen messzire elkerüljük, ha pedig mégis megpróbálunk szembenézni vele, 

akkor ebből, legalábbis Erdélyben, még az ismeretterjesztő cikkek színvonalát is 

messze alulmúló írások születnek, sok téves konklúzióval, megengedhetetlen, gyermeteg 

általánosítással, papi propaganda-nyelvezettel, műkedvelő esetlenséggel. 1 

Az egyházat támogató világi őseink bölcsességét dicséri az, hogy adott ponton túl 

mentesítették a lelkészt az anyagiakkal való vesződés terhe alól, és külön intézményt 

hoztak létre az egyház mindennapjaiban jelentkező anyagi természetű ügyek intézésére. 

Hosszú ideig a mindenkori gyülekezeti lelkész feladata volt felügyelni az egyházközség 

tulajdonában lévő ingó és ingatlan vagyon használatát és értékesítését. A középkori 

egyháztól örökölt, de az idők során adományok és vásárlások útján is gyarapított református 

egyházközségi vagyon többnyire a lelkész ellátását szolgálta, és gyülekezettől 

függően eléggé tisztes, sok esetben pedig kifejezetten jómódú megélhetést biztosított 

számára (bár szépszerével akadnak ellenpéldák is). A lelkésznek nemcsak a státusa volt 

nemesi; kúriaszerű lelkészi lakás és sok esetben tekintélyes (egyházközségi) vagyon fölött 

rendelkezve e státushoz méltó gazdasági hátteret is kapott. (A rendi társadalom 

keretei között ezt természetesnek tartották, megszokott és elfogadott dolog volt.) E 

vagyon adminisztrálására alakult ki azon világiakból álló egyházközségi tisztségviselőcsoport, 

amely feladatok szerint differenciálódva segítette őt: a gondnok (curator, he- 

1 Gondolunk itt elsősorban Veres Lászlónak Az Út 2004/2. számában megjelent írására (Egyház és 

anyagiak).

BUZOGÁNY DEZSŐ: VILÁGI TISZTSÉG ÉS TESTÜLET A 17–18. SZ.-I REF. EGYHÁZBAN 735 

lyenként a vicekurátor is), az egyházfi (aedilis), a „választott emberek” (esküdtek, 

consistorium, presbitérium). 2 

1. Gondnok 

Világi személy megjelenése az egyházi vezetésben a 17. század második felének 

specifikuma. A Geleji kánonok nem rendelkezett a gondnoki intézményről, a 100. kánonban 

csak az egyházfiról van szó. A tisztség megszületése a református egyházban 

szorosan összefügg a református főrendek azon törekvésével, hogy nagyobb vezető 

szerepet vállaljanak az egyházkormányzat legmagasabb szintjén, elsősorban a gazdasági 

irányítás területén (e törekvés először a nagyenyedi kollégium vezető testületében feltűnő, 

feles számú világi gondnok megjelenésében öltött testet, majd a Főkonzisztórium 

megalakulásában). 

A tisztséget már 1702-ben említik, amikor a Gyulafehévárra kiszállt generális vizitáció, 

látván, hogy az ottani eklézsia „adversariusoktól minden úton-módon” impediáltatik, 

így döntött: az egyházi szolgák mellett az egész gyülekezet, főképpen megyebíró uramék, cum 

suis juratis et aedilibus fortiter adsistáljanak [az esküdtekkel és egyházfiakkal szilárdan álljanak 

ki] és bátran azoknak resistáljanak. A közlésben felfedezhetjük a már kialakult és a teljes 

18. századra érvényes egyházközségi struktúrát: egyházi szolga (lelkész), megyebíró 

(gondnok, curator), aedilis (egyházfi), juratus (esküdt, a helyi consistorium tagja, presbiter). 

Ugyanez a vizitáció szabta ki a helyi gondnok feladatául, hogy colláltassa (műveltesse 

meg) az egyházközség földjeit és ratiocináljon (adjon számot róluk), gondosan őrködjék 

az egyházközség erdeje fölött, ha pedig azt valaki jogtalanul használná, 

büntesse meg. Emellett jogában állt a zálogoltatás is, a nemes embereket kivéve, mert 

ők a háromszoros kepefizetéssel magukat ez alól felmentették. Az egyházközségi vagyon 

fölött kellett tehát gondosan őrködnie és annak adminisztrálását az egyházfitól 

számon kellett kérnie: Minthogy minden esztendőben, a canon szerint, e helységben visitatio nem 

lészen – mondja ki a Gyulafehérváron tartott ugyanazon generális vizitáció 3. határozati 

pontja –, tehát újesztendő napja előtt megyebíró uramék az egyházfiaktól számot vegyenek és az újesztendei 

partialisban az extractust az urbariumba adják bé, hogy tandem tempore visitationis [még 

a vizitáció ideje alatt] magok is ő kegyelmek arról tisztában ratiotinalhassanak de bonis ecclesiae, 

ugyanakkor az ecclesiaban lévő difficultásokat és az ecclesiasticusok ellen eshető querelajukat 

conscientiose roportálják, melyet a partialis jórendben venni és orvosolni el ne mulasson. 3 

Nem tudni mennyire volt ez a gyakorlat helyhez kötött, az egyházközség és iskola 

tekintélyes vagyona miatt csak gyulafehérvári specialitás, és mennyire terjedt ki az 

egész erdélyi református egyházra. Mindenesetre az megállapítható ebből az esetből is, 

hogy a világi gondnoki testület megjelent egyházközségi szinten is, benyújtotta igényét 

(reméljük egyháza iránti elkötelezettségéből adódóan) az eklézsia külső, anyagi dolgainak 

intézésére, tehát helyi szintre is leképeződött a korabeli legfelsőbb egyházkormányzat 

sajátos szerkezete. 

2 A presbiter, presbitérium szó után a kérdőjel azt jelzi, hogy nem igazán vagyunk meggyőződve afelől, 

hogy az akár presbitériumként is emlegetett testület valóban rendeltetésének megfelelő feladatot látott-e 

el vagy sem ebben a korai időszakban. A gyülekezeti ügyintézés differenciált világában, amikor a vezetőtestület 

paritásos alapon, fele-fele arányban irányította az egyházközség anyagi és lelki életét, a 

testületnek fenntartott rendeltetésszerű működés igen kétséges, nem beszélve arról, hogy a korabeli jegyzőkönyvekben 

(Erdélyben) szó sincs a klasszikus értelemben vett presbiterium speciális feladatáról, amely 

az egyházfegyelmezés területén talált volna rendszeres, programszerű megvalósulást. 

3 Illyés Géza: Az erdélyi református zsinatok végzései. Kézirat, II. köt., 1940–1942. 5–6.


Az egyházfinak a Geleji kánonokban rögzített eléggé gazdag és szerteágazó feladatkörét 

a századforduló táján megosztották, sokrétű tevékenységét visszabontották a 

gyakorlati munka szintjére, a megmaradt feladatból pedig körülírták a gondnoki tisztséget, 

az egyházfi fölé rendelve őt (legalábbis ez látszik az említett gyulafehérvári esetből, 

hiszen a gondnoknak tartozott számadással). Az 1714. évi küküllővári zsinat, 

ugyancsak Gyulafehérvárral kapcsolatosan, említi a gondnoki tisztséget – az iskolának 

járó kelneki dézsma adminisztrálásában volt jelentős szerepe. 4 Ugyanezen évben a 

Bodokra összegyűlt generális zsinat, döntéseinek 7. pontjában már általában szól a 

tisztségről, amikor felhívja a „megyebírák” figyelmét, hogy az adjunctusokkal egyetemben 

viseljék jól magukat és a lelkészekkel ne veszekedjenek, fizetését pedig szolgáltassák 

be, különben amoveáltassanak ab officio, sub poena majoris contumeliae [szégyenteljes 

büntetéssel tétessenek ki hivatalukból]. 5 

A három egyházközségi tisztséget (gondnok, egyházfi, adjunktusok) 1722-ben is 

együtt említik a marosvásárhelyi zsinaton, ahol a zsinati atyák próbát tettek arra, hogy 

evangélikus mintára általánossá tegyék a gondnoki intézményt az egész erdélyi református 

egyházban: az evangélikusok ususa szerint légyen egy bizonyos értelmes és a megyében elsőbb 

residentiaju ember, aki a megye pénzét procurálja és számot adjon róla (hogyha nem ratiotinálhatna, 

lenne fundusa, az ecclésiának honnan vehessen contentumot magának), vagyha ezt nem 

lehetne, curator legyen minden helyen, a megye pénze s bonumai conservatiojára s erogatiojára”. A 

zsinat azt is elrendelte, hogy ugyanazok, vagyis a megyében elsőbb residentiaju emberek közül 

választott emberek is állittassanak fel […] capax curatorok. Gyakorlati megfontolásból a tehetősebbek, 

lehetőleg a nemesek közül választott tisztség és testületi tagság azon korábbi 

sejtésünket támasztja alá, hogy a presbitérium hosszú ideig nem lett a megálmodott 

demokratikus egyházközségi testület. A legfelsőbb szintű világi gondnoki testület 

gyülekezeti szintre történő levetítődésével állunk tehát szemben, amikor a világi elem 

az egyházközségek korábbi szerkezetét elkezdte feszegetni. Az intézmény újszerűségét 

az mutatja, hogy a zsinat felszólította az espereseket, hogy az ecclésiában levő curatoroknak 

és választott embereknek s szentegyház-fiaknak tiszteletes esperest uramék a következendő vizitációkor 

instructiot adjanak ki. 6 

Ez a zsinat dolgozta ki 15 pontban a világi testület feladatkörét (érdekes, hogy az 

egyházfi kötelességére nem térnek ki, talán, mert azokat a Geleji kánonok eléggé alaposan 

körülírta). Bár e fejezetben csak a gondnokról beszélünk, mégsem csak azon pontokat 

emeljük ki, amelyek őreá vonatkoznak, hanem ismertetjük az egész szabályzatot, 

hiszen (tudomásunk szerint) ez az első zsinati szabályozása az egyházközséget irányító 

világi testületnek, nem beszélve arról, hogy az anyagi dolgok intézésében igen jelentős, 

ha nem egyedülálló testületről van szó. 

Az első két paragrafus általában beszél a választott emberekről és megalapozza a testület 

tekintélyét a gyülekezet előtt (büntetést is kilátásba helyez azoknak, akik parancsukra 

nem engedelmeskednek), majd szól a konkrét, napi kötelességekről. A gondnok 

feladata hírré adni a megyének, ha valaki szidalmazta a lelkészt, és tartozik a megye mellette 

4 Küküllővár, 1714. június 11. A zsinat határozata a gyulafehérvári eklézsia kérésére. Bod Péter: Erdélyi református 

zsinatok végzései 1606–1762. Kolozsvár 1999. 65. [A továbbiakban: Bod] 

5 Constitutiones sanctae visitationis generalis per clarissimum superattendentem Stephanum Kolosvári anno 1714. 

Bodokini celebratae. Illyés Géza: Az erdélyi református zsinatok emlékei és végzései. 1940–1942. I–II. köt. Kézirat 

az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában, 184. [A továbbiakban: Illyés]. 

6 Conclusiones Sanctae et Orthodoxae Synodi Generalis, anno 1722 die vero 14. Iunii in oppido Marus-Vásárhely. 

Illyés II. 198.


felkelni és az olyan embert a nemes szék constitutioja szerint megbüntetni. A 4. pont előírja, hogy 

a megye bonuimra jól gondot viseljen, magától se pénzét, se buzáját etc. a megyének ki ne adhassa, 

hanem a több választott embereknek, patronusoknak, predicatoroknak presentiájokban, és számot 

adjon mindenről. Az 5. pedig arról intézkedik, hogy gyűlést ne délután, hanem délelőtt 

hívjon egybe, hogy a dolgok boldogabbul folyhassanak. A testület döntéseinek, bírság terhe 

alatt, mindenki engedelmességgel tartozik – szól a 6. paragrafus, a következő pedig így 

rendelkezik: a predicator és a mester fa-bérit esztendőként Szent-György és pünkösd között megvigyék, 

elvehető jó szekér fákat, melyre is kötelessége szerint viseljen gondot a curator. A 8. pont az 

egyház egyik kiváltságát, a belső törvénykezést védi, megtiltván bárkinek, hogy külső 

prokátort vigyen a gyülekezetbe ügye intézésére, a 9. pont pedig arról intézkedik, hogy e 

szabályzatot minden esztendőben ismertessék a gyülekezet előtt, hogy senki magát ne 

menthesse azzal, hogy nem tudta s nem hallotta a megye rendelését. Ugyancsak konkrét rendelkezést 

tartalmaz a 10. pont: predicator és mester bérének beszolgáltatásának idején a curator és 

választott emberek igaz, jó, elvehető törvény kévét vigyenek a parochiális házhoz, amelyhez is 

limitáltassék a predicator s mester bérinek bészolgáltatása, in casu contrario, ha ki olyat nem vinne, 

a curator maga rejiciálja, a következő pedig, a Főkonzisztórium rendelkezése értelmében, 

megengedi, hogy a zabadót pénzen megváltsa bárki, akinek zabja nem terem. Gondnokválasztásra 

minden második esztendőben Szent Mihály napján kerülhet sor, amikor 

a régi kurátort akár meg is tarthatták tisztségében. Amennyiben a tisztikart teljesen 

megújították, a megválasztottak sub poena flor. 12. tartoztak felvenni s viselni előttük levő 

officiumokat – mondja ki a 12. és 13. pont. Feladatkörük alábbi leírását a gondnokok ne 

tekintsék véglegesnek és lezártnak, hanem ha mi közönséges jót Isten dicsőségére, ecclesia javára 

valót a megye felhasználhat, ezekhez többet is adhat, tehát a választottak lelkiismeretére és 

buzgóságára bízza a szabályzat előírásán túlmenő egyházi szolgálatot. Amikor már azt 

gondolnánk, hogy ezzel az általános határozattal befejeződik a szabályzat, a zsinati határozat 

még egyetlen pont erejéig visszatér a gondnok és a választott emberek gyakorlatimunkaszervezési 

feladatához: ha bármiféle javítási munkába kezdettek, közmunkásokat 

juxta dignitatem vezéreljenek a munkára, és ecclesiának mivoltához és számához képest tizedekre 

osszák fel az gyülekezetet a választott emberek között, hogy ne töltesse egész megyével 

az időt a curator. 7 

Az elkövetkező időszakban a testület konszolidációja történt meg, olyannyira, hogy 

1747. június 18-án, a magyarigeni gyülekezetben összegyűlt zsinat, Deáki József püspök 

prezídiuma alatt, már szigorú korlátozó intézkedéseket volt kénytelen hozni a világi 

testület súlyos hatásköri excessussának korrigálására. A testület teljes irányvesztését 

mutatja a határozat, íme: esett értésére a Generális Szent Synodusnak, hogy sok helységbeli 

ecclésiákban a curatorok és consistoriális személyek olyan auctoritást vendicálnak magoknak, hogy 

már a Krisztustól a maga szolgáinak adott kulcsokat is a szent minisztériumnak kezéből kiakarják 

venni. Ki is vették némely ecclésiákban, úgy hogy már őkegyelmek magoktól excommunikálnak, 

solválnak, kötnek, oldanak, mely mind a Krisztusnak mind, a canonoknak dispensatioja ellen vagyon. 

Azért a Szent Synodus Generális serio adhortál minden ecclesiáknak curatorit és consistoriumit, 

hogy a Krisztusnak parancsolatja és a canonok ellen, amit az Úr Jézus a maga szolgáira bizott, 

abban magokat ne avassák; meggondolván azt, amit szent Pál mond: ki-ki, amely hivatalban állít- 

7 Conclusiones Sanctae et Orthodoxae Synodi Generalis, anno 1722 die vero 14. Iunii in oppido Marus-Vásárhely. 

Illyés 198–201.


tatott, abban maradjon; különben ha valamely ecclésia abban impingál, kemény büntetését a Szent 

Synodus Generálisnak kétségkivül megérzi. 8 

Az egyházközség irányító testületének egyensúlya visszaállt, és lelkiekben és anyagiakban 

paritásos alapon végezte az ügyintézést. Az 1780. évi, Désen tartott generális 

zsinat már ezt az állapotot jelzi, amikor újrafogalmazza a gondnok feladatát: A curator 

esztendőnként jó ratiot készítsen minden perceptumokról és erogatumokról, mely tempore visitationis 

revideáltassék, és ami az erogatioból megmarad, fordíttassék megye hasznára, mellyről más esztendőben 

ismét számollyon. 9 

A zsinati végzést Hunyad-Zarándban ekként fordították le a helyi közösség értésére 

az 1796. évi Nagyrápolton tartott vizitáción: a gondnokok, mihelyt az eklézsiának, papnak, 

mesternek valami fogyatkozását megértik segítsenek az ügy elintézésében, ha ez nem sikerül, 

a lelkész elnöklete alatt hívják egybe a tanács tagjait akár a lelkészi lakásra, akár a 

templomba és a dologról az eklézsia, a pap és mester hasznára, javára tanácskozzanak, és a legjobb 

módon, minden további halogatáson kívül eligazítsanak mindent, a jegyző pedig ezeket a 

végzéseket írja be mindenkor az egyházközség protokollumába. Emellett tartozik 

tractálni az ekklézsiának minden javait a consistorialisokkal és egyházfiakkal eggyetértőleg, a helység 

papja praesidiuma alatt. 10 

Minden jel arra mutat, hogy Hunyad-Zarándban gondnoki tisztségre még a 18. század 

végén is csak vagyonos nemes embert választottak, sőt olyan esetről is van tudomásunk, 

hogy a helyi patrónus kifejezetten igényt tartott a tisztségre. 11 A gondnokot 

részben választották, részben a vizitáció nevezte ki és erősítette meg hivatalában. 12 

Nagyobb gyülekezetben két gondnok is működött, az egyik volt az első domesticus curator 

(curator), a másik a második domesticus curator (vicecurator), a helyi lelkész mindkettőt 

feleskette. Munkájukat segítette a néhány tagból álló helyi egyházi tanács (consistorium, 

presbitérium), 13 de támaszkodhatott még a brachium saeculare (karhatalom) segítségére 

is, amelyet elég gyakran említenek a vizitációk jegyzőkönyvei, különösen a behajtásra 

váró restanciák (hátralékok) felszedésével kapcsolatban. 

Külön figyelnie kellett az eklézsia ládájára (anélkül, hogy azt minden esetben kezelte 

volna, mert ez az egyházfi számadása alatt volt 14 ), láda, mely annak idején egyet jelentett 

az egyházközség legértékesebb apró ingóságainak biztonságos tárolásával: pénz, 

klenódiumok, szerződések, tulajdont igazoló levelek, textíliák stb. (elég korán el is ren- 

8 Bod 75. 

9 Erdélyi református zsinatok iratai. III. 1771–1789. Sajtó alá rendezte Buzogány Dezső, Dáné Veronka, 

Kolumbán Vilmos József, Sipos Gábor. Kolozsvár 2001. 141. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 

1/4. [A továbbiakban: ERZSI-III.] 

10 A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület Központi 

Gyűjtőlevéltárában, B/4. Vizitációs jegyzőkönyvek, I/5. 844. [A továbbiakban: HuZaL-Jkv.] 

11 Méltóságos liber baronissa Jósika Dánielné asszony jelenté mind szóval, mind levele, mind biztossa által, hogy ezen 

megyében a főcuratorságot a méltóságos udvar másnak nem engedi, hanem megtartya és személyesen s bíztassai által is 

hasznason folytatni el nem mulattya. HuZaL-Jkv. I/4. 196. 

12 Az Oláhbrettyei Egyházközségnek 1796-ban nem volt „domesticus curatora”, ezért a vizitáció ideje 

alatt választottak, meghagyván a lelkésznek, hogy a „parochialis háznál” eskesse be hivatalába. HuZaL- 

Jkv. I/5. 165. 

13 Érdekes a vizitáció jegyzőkönyvének a szövege, amely nem választásról beszél, hanem arról, hogy a 

vizitáció két gondnokot állított, tehát a mai választási rendszert csak részben alkalmazták. HuZaL-Jkv. I/5. 

110. 

14 HuZaL-Jkv. I/5. 110.


delték, hogy a gyülekezetek külön eklézsialádát készítsenek 15 ). Nagyrápolton pl. az 

újonnan szolgálatba álló gondnok csak azon feltétellel vállalta el a szolgálatot, ha az 

egyház ládája a lelkésznél áll, abba tétessék bé az ekklézsia minden pénze, az ekklézsia 

capitalissairól való contractusok, minden litterale instrumentumok, s légyen két kolcs, egyik álljon a 

papnál, más pedig a domesticus curatornál. 16 

A gondnokot a vizitáció fel is menthette szolgálatából, ha nem mutatott elegendő 

készséget a munkára és nem jelent meg a vizitáció előtt számot adni. 17 

2. Az egyházfi 

Neve és feladatköre már a Geleji kánonok előtt megjelent, tehát Geleji csak kodifikálta 

a korábban is meglévő gyakorlatot és szerkezetet, amikor a 100. kánonban az 

egyházfi feladatait előírta. Az 1643. évi marosvásárhelyi zsinat ugyanis már szentegyházfiról 

és esküdtekről beszél, amikor úgy rendelkezik, hogy az egyház vagyonából származó 

jövedelmeket nekik kell kezelni, erről számadással tartoztak, és azokat nem egyéb ususra, 

hanem templom épületére tartoztak fordítani. 

A Főkonzisztórium utasítása az 1713. évi nagyenyedi zsinatra küldött deputátusokhoz 

már arra buzdította az espereseket, hogy minden ecclesiák és parochiák mellett jó erkölcsű, 

jó gondviselő serény és competens egyházfiak legyenek, azoknak szoros instructiókat is adván, 

minden tisztekben járó dolgokról, hogy az ecclesiának javaira, a ruináknak építésére, mi kevés jövedelmeknek 

is megtakarítására, miképpen viseljenek gondot, 18 1722-ben pedig a marosvásárhelyi 

zsinat a kétéves szolgálati ciklusra nézve adott ki rendeletet. 19 

A hunyad-zarándi helyzettel kapcsolatosan is idézhetnénk a Geleji kánonok 100. 

pontját, de amint már jeleztük, abban csak részben találunk az egyházfi 18. századi 

szerepkörére tekintő utasítást, amikor már a gyülekezet anyagi életének tevőleges intézője 

volt. A tisztség, várhatóan, elég korán megjelenik a hunyad-zarándi jegyzőkönyvekben: 

Vajdahunyadon 1687-ben az egyházfi kötelessége volt intézni az egyházi szolgák 

fizetésének felszedését, 20 Rákosdon 1719-ben ő kezelte az eklézsia pénzét és ő vette 

nyilvántartásba a gyülekezet minden bonumit. 21 Az adatok és a jegyzőkönyvi megszólítások 

(titulatura) azt jelzik, hogy nem volt nemes ember, 22 szolgálatát az egyház, kevés 

pénzzel ugyan, de mindig honorálta, megválasztásakor átadták neki az eklézsia ládáját 

15 Az 1642. évi nagyenyedi zsinat ekként határoz e kérdésben: „Constituit etiam veneranda Synodus 

ut una quaeque dioecesis peculiarem sibi comparet cistam, sive arcam in qua pecunia communis, liber 

dioeceseos, aliaque bona ac instrumenta literalia ad ecclesias pertinentia fideliter conserventur, ne ob 

crebras ministrorum mutationes, ac de loco in locum transmigrationes ea uti hactenus saepius accidit, 

intercidant.” Bod 51. 

16 HuZaL-Jkv. I/5. 111. 

17 Uo. I/3. 315. 

18 1713. Nagyenyed. Instructio pro Ilustrissimis Spectabilibus ac Generosis Dominis Inspectoribus Curatoribus ad 

Tractus, Ecclesias Collegia et Scholas Reformata Deputatis. Illyés 177–179. 

19 Conclusiones Sanctae et Orthodoxae Synodi Generalis, anno 1722 die vero 14. Iunii in oppido Marus-Vásárhely 

celebratae. Illyés 199–201. 

20 HuZaL-Jkv. I/1. 190. 

21 Uo. I/2. 142. 

22 Oláhbrettyén 1772-ben a helyi patrónus jobbágya önként ajánlotta magát az egyházfiúi hivatalra. 

HuZaL-Jkv. I/3. 40.


és annak tartalmát. 23 Később, talán a visszaélések miatt, vagy a nagyobb biztonság 

kedvéért, a ládát a lelkész lakására vitték és az egyházfi csak a kulcsot tartotta meg, a 

ki- és befizetést pedig szigorúan a lelkész jelenlétében végezte. 24 

A termények vagy a pénzbeli járandóságok begyűjtésekor, a hívek jelenlétében a vicekurátorral 

együtt meghatározta a begyűjtési időszak idejét, jó előre mindenkinek hírt 

adott és a családokat „napoztatván” behajtotta a lelkésznek járó tartozást. Az engedetleneket 

összeírta és jelentette a főkurátornak, aki az ilyeneket átadta a karhatalom képviselőjének. 

25 Az efféle, nem kevés vesződéssel járó útjára segítségül vihette magával a 

helyi esküdteket. 26 A helybéli nyakas emberekkel való harca miatt bizony sokszor megfáradt 

és nemegyszer felmentését kérte, amelyre nézve van esetünk, hogy ezt a vizitáció 

megtagadta és segítséget rendelt melléje. 27 Olyan esetről is tudunk, hogy a templomépítési 

munkálatok megsokasodása miatt az egyház kérte a vizitációt, hogy a 

meglévő egyházfi mellé még egyet választhasson. 28 Az anyagi javak gondatlan kezelése 

vagy visszaélések miatt akár ki is tehették hivatalából. 29 Őreá is vonatkozott az egyházi 

tisztségviselők immunitását szavatoló hivatalos királyi oklevél. 30 

3. A consistorium, vagy esküdtek 

Szándékosan használtam ezt a két megnevezését a testületre, és elhagytam a presbitérium 

szavunkat, hiszen meggyőződésem, hogy a 17–18. században a világi tagokkal 

működő intézmény egyházközségi szinten még nem a Nyugat-Európában megszokott 

és kialakult gyülekezeti kormányzó testület volt. Legalábbis nem úgy működött, ahogyan 

azt reformátoraink megálmodták, és ahogyan azt a polgári társadalom kisebbnagyobb 

központjaiban meg is valósították. Itt hangsúlyos a polgári kifejezés, hiszen 

úgy látjuk, hogy a 17. században a presbitérium gondolatával is érkező puritanizmus, 

independentizmus, presbiterianizmus és a protestáns ortodoxia vitáinak magvát nem 

csak a teológiai/dogmatikai tételek különbözőségében kell keresnünk, hanem legalább 

annyira társadalmi területen is. A rendi társadalom mintájára kialakított református 

egyházi lelkészi rend (itt most a rend hangsúlyos) a megszilárdulás idejét élte a református 

fejedelmek korában. Ennek első jelei közé tartozott az, hogy Bethlen Gábor kiterjesztette 

az addig egy személyes lelkészi-nemesi státust a lelkészek leszármazottaira is, 

ezzel jobban kitágította a lelkészi rend határait, tehát az után már nemcsak a szakmai 

23 Rákosdi Református Egyházközség levéltára (A továbbiakban: RákosdLvt) IV/22. Az új egyházfinak, 

az ünnepélyes fogadalomtétele után tételesen is átadják az egyház ládájában lévő dolgokat. 

RákosdLvt I/31-a. 

24 HuZaL-Jkv. I/5. 110. 

25 HuZaL-Jkv. I/4. 181., HuZaL-Jkv. I/4. 213. 1718-ban Rákosdon erről a vizitáció így rendelkezik: 

Az 1684. esztendőbeli bor és búzabeli adósságokról való inquisitoria relatoriak készíttessenek el az inquisitorok, úgymint 

Kibédi uram és adjuctus társai által, és a közelebb esendő tavaszi Partialisunkra reportáltassanak. HuZaL-Jkv. I/2. 

129. 

26 Panaszolja a mester, hogy bor és búza restanciái vannak mind Rákosdon, mind a hosdáti filiában, 

„azért a Szent Visitatio az egyházfiakat authorállya, hogy melléjük vévén eskütt uraimék közül kettőt vagy 

hármat, hogy azokat, akiktűl lehetne, nem akar fizetni, megzálagolhassák” HuZaL-Jkv. I/2. 141. Lásd 

még: HuZaL-Jkv. I/4. 121–122. 

27 HuZaL-Jkv. I/3. 231., HuZaL-Jkv. I/4. 244. 

28 Uo. I/3. 99. 

29 Uo. I/2. 142. 

30 Uo. I/5. 330.


testület egyedeire terjedtek ki a rend kiváltságai. 31 A lelkészi közösség tehát kiemelkedett 

szűkre szabott szakmai keretek közül, és egyre inkább úgy kezdett viselkedni, 

mint bármelyik más nemesi előjogokkal rendelkező rendi közösség. (A 17–18. században 

pl. rengeteg vita van a lelkészek, feleségeik és gyermekeik öltözködéséről, amely 

mindinkább kezd hasonlítani a kis- és középnemesek öltözeteire, megkapták a bor 

árusításának jogát, járt nekik a tized és ennek a quartája, az egyháznak/lelkésznek kijáró 

privilégiumok még az egyházközségi tisztségviselőket is védték, pl. a katonáskodástól 

stb.) Nos, a lelkészi-nemesi rend megszilárdulása idején a nyugat-európai egyházi 

modellt alternatívaként felmutató lelkészeink a hazai, amattól eltérő társadalmi szerkezetbe 

akarták beoltani a presbiterális egyházkormányzat eszméjét és gyakorlatát, illetve 

a polgári társadalomban kialakult egyházkormányzási formát, nem figyelve az itthoni 

sajátos rendi helyzetre. Az eltérő társadalmi alapkonfiguráció miatt a polgári közösségekből 

érkező egyházkormányzási modell itthon inkompatibilis volt, nem tudott megfoganni, 

nem ugyanazon (értsd: polgári) talajba került. A presbiteri egyházkormányzatot 

szorgalmazó teológusaink tragédiája tehát nagyjából ez: ami működőképes és 

működtethető a polgáriasult Nyugat-Európában, az nem életképes az erdélyi rendi társadalom 

keretei között, különösképpen a megszilárdulni akaró egyházi rend idején. Jó 

szándékukat viszont nem lehet megkérdőjelezni, de a reformátorok elképzelését megvalósító 

nyugat-európai polgári közösségek egyházkormányzati szerkezete, bármennyire 

is reformátori volt, mégis idegennek bizonyult az itthoni „arisztokratikus/demokratikus” 

egyházi keretek között. Szilvásújfalvi, Tolnai, Apáczai, Misztótfalusi tragédiája 

tehát csak az emberi/személyi jogok mai korszakából szemlélve tragédia. Koruk legfeljebb 

méltatlan bánásmódnak tekinthette azt, ami velük történt, de jogsértésnek semmiképpen. 

Szerény véleményünk szerint a két társadalmi szerkezet inkompatibilitását már a 

16. században meglátta Melius Péter, amikor a tarcal-tordai hitvallás egyházszervezetre 

vonatkozó intézménymodelljeit kellett volna működésbe állítani. Az 1562–63-ban született 

hitvallás minden ízében reformátori, Béza Tódor szerzősége pedig a svájci tanok 

és egyházszerkezet primátusát garantálja. A presbitériumról szóló részek vitán felül a 

klasszikus presbitérium ismérveit tárták a korabeli lelkészek elé követendő példának, 

amelyet viszont nem lehetett szervesen beilleszteni a hazai alakuló egyházszerkezetbe, 

épp az imént felhozott társadalmi okok miatt. Az 1567. évi debreceni zsinat és hitvallás 

megszületéséig eltelt öt évet hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint a svájci egyházmodell 

meghonosítására tett kísérletet, amely meghiúsult. Melius felismerhette a 

két társadalmi szerkezet közötti alapvető különbséget, hiszen az Articuli Maioresben 

olyan egyházmodellt dolgozott ki, amely a hazai viszonyok közepette működőképes 

volt, és működött is, Erdélyben mindenképpen, csaknem háromszáz esztendeig. Ebben 

viszont már nem jelenik meg a presbitérium, mint világi testület, annyira hangsúlyosan 

és olyan jogosítvánnyal, mint korábban. Az egyházszerkezeti alternatívák keresése 

tehát lezárul a tarcal-tordai zsinattal, Melius munkásságával pedig elkezdődött a 

hazai viszonyokra alkalmazott egyházi struktúra élete, amelyben a lelkészi jelleg domi- 

31 Hadd utaljunk itt arra a tévhitre, amely egyre nagyobb teret nyer, hogy ti. Bethlen volt az, aki a lelkészeknek 

nemesi oklevelet adott, s ezzel megbecsülését fejezte ki a lelkészi szolgáló testülettel szemben. 

A lelkész nemesi státusa korábban is megvolt, egyszemélyes nemesség formájában, ami nem volt örökölhető. 

Az egyház katolikus korában erre a meghosszabbításra nem is volt szükség, a nőtlenség miatt, de 

rögtön megoldásra váró kérdéssé vált protestáns területen. Ennek a rendezésére vállalkozott Bocskai, de 

korai halála ebben megakadályozta, kezdeményezését Bethlen vitte diadalra 1629-ben kiadott ármálisával.


nált, a világi rovására. Az egyházi szerkezet papi dominanciája pedig megmaradt egészen 

a 17. század végéig. Ebben a struktúrában pedig szava sem lehetett a klasszikus 

presbitériumnak, de a későbbi 17–18. századi presbitériumnak nevezett intézmény 

sem hordozza magán a klasszikus presbitérium valamennyi ismérvét (gondolunk itt elsősorban 

a törvényhozási és fegyelmezési alapfunkciójára). 

Az előbb elmondottak miatt nem használjuk a presbitérium szót, nem beszélve arról, 

hogy a 16–17. században ezzel a szóval, bibliai és koraegyházi példára és terminológiára 

hivatkozva, elég gyakran illették a lelkészeket is. Jeleztük már, hogy az egyház 

világiakból álló esküdt testülete sokáig nem vált a reformátorok megálmodott és néhol 

a gyakorlatba is átültetett demokratikus egyházkormányzási formájává. Hazai tájakon, 

a rendelkezésre álló korbeli források szerint, többnyire az egyházközségek anyagi és 

szervezési ügyeivel foglalkozott és csak igen ritkán vagy szinte egyáltalán nem kapta 

meg a klasszikus presbitérium legalapvetőbb feladatát: jogot és lehetőséget az egyházközségi 

törvényhozásra és fegyelmezésre. Ezt részben a lelkész, részben a periodikus 

egyházlátogatásra kiszálló vizitáció végezte, az esperessel az élen (segítője volt, többnyire 

a büntetések behajtása terén, a korbeli karhatalom képviselője, a brachium 

saeculare, hiszen az idő tájt az állam és az egyház nem volt annyira élesen különválasztva, 

mint később, a francia forradalom utáni időszakban). A karhatalom jelenléte azt is 

jelezte, hogy a vizitáció nem szigorúan egyházi belügy, az jelentős társadalmi esemény, 

döntésének pedig szinte közjogi érvénye van a helyi közösségre nézve. A tulajdonképpeni 

egyházfegyelmezést a vizitáció végezte, amely kiszabhatott a vétkesre kisebb vagy 

nagyobb exkommunikációt (eltiltás úrvacsorától, illetve eltiltás mindenfajta egyházi 

szolgálattól, kizárás az egyházból), de más büntetési formát is. A világi testületre tehát 

csak az egyházközség külső életének a megszervezése hárult, a keresztyén élet belső 

lényegéhez tartozó ügyek intézése nem tartozott feladatai közé. Eszerint a gondnok 

vagy az egyházfi kérhette segítségüket a restanciák felhajtásában, az egyházközségi birtokok 

adminisztrálásában, de nem volt mit keresniük sem a lelki élet, sem a fegyelmezés 

területén. 

Erre a feladatkörre utal az 1643. esztendőben tartott marosvásárhelyi zsinat végzésének 

a 6. pontja, amely egyébként az elő fennmaradt utalás az általunk ismert 17. századi 

zsinati végzések között arra nézve, hogy a testület létezett. A templomhoz valo 

bonumoknak, ugymint szántóföldeknek, erdőknek jövedelmét – mondja a zsinati végzés – mindeddig 

a szentegyházfiak és templomhoz valo esküdtek számadás alatt igazán percipiálták és azokat 

a megye libera dispositioja nem egyéb ususra, hanem templom épületére convertálták. […] Az egyházfiai 

pedig és az esküdtek igaz hitük szerint tartozzanak azoknak proventusiról számot adni – 

fejezi be az esküdtek jól körülhatárolt feladatkörének megszabását a zsinat. A zsinat 

resoluciójában Bethlen Gábor ediktumára hivatkozik és a megnevezett egyházi vagyon 

fölött teljes és hűséges őrködést ajánl az egyházfinak és az esküdteknek, felelősséggel 

és elszámolási kötelezettséggel pedig az esperesteknek a brachium előtt tartoznak számot adni 

az esküdt emberek a vizitációnak idején. 32 

Erdélyben a presbiteriális egyházkormányzati rendszer elleni fellépés azért nem 

volt annyira heves, mint Tiszántúlon, mert itt viszonylag korán (még a szatmárnémeti 

zsinat előtt) lépés történt a presbiteriánus eszmék integrálására. Az 1646. június 3-án 

tartott nagyenyedi zsinat azt a meglepő határozatot hozta, hogy a presbiteriumot Krisztus 

urunk és az apostolok rendelések szerint, hogy az erdélyi reformata ekklésiában is meg kell 

32 Illés 78., 83.


szervezni, mégpedig a Magistratus is és a többi alsóbb tisztek, akik nemcsak javallják, de 

benne segítséggel is lesznek (hasonlóképen a diakónusi tisztséget is meg lehet szervezni ott, 

ahol szükséges és módja van rá a gyülekezetnek). 33 Azért neveztem meglepőnek a határozatot, 

mert a köztudatban az a kép él a Geleji vezette 17. század közepi erdélyi református 

egyházról, hogy nélkülözött mindenféle toleranciát az olyan nézetekkel 

szemben, amelyek nem illeszkedtek a protestáns ortodoxia teológiai keretei közé, és 

hírhedté vált a presbiteriális és independens nézetek elleni kíméletlen harcáról. 

A határozat az egész erdélyi református egyházra érvényes ugyan, de szerény véleményünk 

szerint, mégis csak ott valósítható meg, ahol a helyi Magistratus és „alsóbb 

tisztségek” ebben segítségre lesznek, ez azt jelzi, hogy elsősorban a nagyobb (polgárosult) 

városokra gondolhatott a zsinat. Arra pedig már volt példa magyar nagyvárosban, 

hogy a testületet megszervezték, lásd a heidelbergi mintára és példára történt pápai 

próbálkozást a 17. század első két évtizedéből. A pápai minta pedig ott lebeghetett 

az erdélyi református egyház zsinati tagjai előtt is, hiszen nemcsak a presbitérium megszervezésére, 

hanem diakónus beállítására nézve is döntöttek. Azt pedig, hogy nem elsősorban 

a vidéki gyülekezetek álltak a célkeresztben, mutatja a pápai testület összetétele 

is: egyetlen közrendű személy sem volt tagja (6 személyt választottak a vitézlő 

rendből, 6 személyt pedig a városi rend közül, a 4 presbyteri extraordinarii között sem szerepel 

közrendű gyülekezeti tag). A testület működését az erdélyiek által is emlegetett 

Magistratusnak és az „alsóbb tisztek” hagyták jóvá, leveleik Erdélyben is ismertek voltak, 

tehát szinte biztos, hogy az erdélyi reformátusok értesültek a pápai próbálkozásról. 

34 

A presbitériumok kérdése még ezzel sem jutott nyugvópontra, hiszen 1661-ben 

már arról értesülünk, hogy a presbiterium allapotja felől bejött contraversiók keletkeztek, tehát 

az egész egyházra kiterjedt gyűlölség hozására szolgáltatott alkalmatosságot. Az 1661. április 

3-án tartott marosvásárhelyi zsinat így dönt: kívánjuk annakokáért azoknak tolláltatásokra 

bizonyos mod rendeltessék, úgy, hogy meg ne fojtassék azon presbiteriális ecclesiai igazgatásnak 

tanitása. A presbiteriális egyházkormányzati rendszer körüli vita színhelye valószínűleg 

Marosvásárhely volt, mert az itteni gyülekezet válaszolt a zsinati döntésre, leszögezvén 

mindjárt az elején, hogy ez után a bévett mod szerint lészen a Directio, juxta Regimen 

Episcopale, de a presbitériális kormányzat is érvényben marad, azon feltétellel, hogy se 

személyes, se közösségi scandalumra, gyülölségre ok ne adatassék, tehát a két rendszer jövendőbeli 

békés együttélésére nézve elkötelezte magát a marosvásárhelyi közösség. 

(Hadd jegyezzük meg itt is, hogy ez esetben is városias/polgári közösségről van szó, 

amennyiben tényleg Marosvásárhely a vita színhelye.) 35 

A heidelbergi mintára kialakított sajátos presbiteriális egyházkormányzati szerkezet, 

Pápa közvetítésével, úgy látszik eljutott Erdélybe is, és elsőnek a nagyobb városok 

nemesi/polgári közösségei mutattak kellő érettséget annak bevezetésére. Erre nézve 

33 „A Presbiteriumot Krisztus urunk és az apostolok rendelések szerint hogy az erdélyi reformata 

ekklésiában is felállassuk, a Supremus Magistratus is és a több alsóbb tisztek, ha nem csak javallják, de 

benne segítséggel is lesznek, közönségesen elvégezzük. Hasonlóképen a diaconatust is, ahol szükséges 

leszen és mód leszen benne.” Acta Synodi Generalis XXXI. Enyedini habitae Anno Domini 1646. 3 Iunii, tunc 

Episcopo Venerabili ac Reverendissimo Domino Stephano K. Geleji. Constitutiones Synodi Enyedensis 1646. 3 Junii. Ilylyés 

I. 94. 

34 Ld. a fogarasi protokollum első néhány oldalát, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi 

Gyűjtőlevéltárában. 

35 Illyés I. 111–112.


jellemző az előbb említett marosvásárhelyi eset (szimbiózis), de sokkal többet mond a 

fogarasi példa, ahol a heidelbergivel és a pápaival szinte teljesen azonos egyházkormányzati 

szerkezetet hagyott jóvá Apafi fejedelem 1664. február 22-én, aki mint az országban 

lévő summus és orthodoxus magistratus döntött, jóváhagyván a fogarasi lelkész 14 

pontos ajánlatát. Ebben a lelkész 12 tagból álló testületet javasol, hogy a helyi egyházközség 

minden szükséges dolgaira a lelkésszel egyetértésben viseljenek jó gondot, a pápai 

6–6-os modell szerint (6 személy a nemesi rendből, 6 pedig a városi rendből). Külön kitétele 

a IV. pontnak, hogy a magisztrátus tagjai közül is lehet tagokat választani, mert 

az ecclesiában levő botránkozásoknak meg orvoslása […] az ő segedelmek által mehet külsőképpen 

jobban végben. Az utóbbiak feladatában látszik visszaköszönni a klasszikus (kálvini) 

presbitérium alapvető egyházfegyelmezési funkciójának halvány emléke. De hadd tegyük 

hozzá azt is, hogy ezt városi polgárosodó közösségben, kiemelt státusú presbitériumi 

tagok tekintélye folytán látták megvalósíthatónak. A két egyházfi esetében pl. a 

jóváhagyott tervezet azt is kikötötte, hogy egyike nemesi, másika városi [polgári] rendből való 

lényen. A fogarasi példát viszont azért sem lehet általános érvényűnek tekinteni az 

egész erdélyi református egyházra nézve, mert tudvalevő, hogy Fogaras városának speciális 

közjogi, következésképpen egyházának is különleges egyházjogi státusa volt. 36 

Távol lévén nem tartozott egyik egyházmegyéhez sem, következésképpen nem lehetett 

esperesi vizitációt tartani az egyházközségben, ha egyáltalán beengedték volna az esperest 

vizitálni, a város sajátos privilégiuma miatt (a speciális előjogokkal felruházott városokat, 

középkori mintára, csak püspök vizitálhatta, így lettek püspöki vizitációs helyek). 

Még egy-két városi/polgári presbitériumszervezési esettől eltekintve ezekben 

hosszú időre ki is merül a klasszikus presbitérium megszervezésére tett próbálkozások 

sorozata, a presbitérium pedig a falusi gyülekezetek szintjén az egész 18. században 

megmaradt többnyire az egyházközségi vagyon gyarapításában és kezelésében segédkező, 

a gondnokot és az egyházfit (tehát az egyházközség világi tisztségviselőit) segítő 

testületnek. 

E kiemelt esetek jelzik, hogy a 17. század közepe táján beszüremlett presbitériumi 

tanok, legalábbis az egyházszervezet tekintetében, nemcsak zavart keltettek, de arra is 

ösztönözték az egyházat, hogy megoldást találjon a sok felvetett kérdésre. Ezek egyike 

a presbitériumi egyházkormányzat volt, amelyet a hazai körülmények közé csak nagyon 

nehezen lehetett átplántálni, és annak reformátori modellje csak a polgárosultabb 

városi közegben lelt ideig-óráig kedvező talajra, ott is azon speciális kiegészítéssel, 

hogy tagjai csak kiemelt státusú rendhez tartozó személyek lehettek. Amennyiben 

mégis akadt olyan térség, ahol közrendű személyt is bevettek a testületbe, ott a testület, 

az ismert és említett okok miatt, csak ideig-óráig működhetett (nem tudjuk pl. milyen 

összetétele volt és hogyan működött a Küküllői Egyházmegyében szervezett két tucatnyi 

presbitérium a 17. század második harmadában, vagy a krasznai presbitérium). 

A közrendűen hathatós és általános jelenléte az egyházfegyelmet hatékonyan is gyakorló, 

demokratikus alapra épített (falusi) egyházkormányzati testületben tehát még hoszszú 

ideig várat magára. A rendi társadalom intézményeinek és a polgár társadalom intézményeinek 

e téren megmutatkozó inkompatibilitását próbálja érzékeltetni maga 

Geleji is egyházi törvénykönyvében, és e téren sokatmondó azon egyházkormányzási 

elve, amely az arisztokratikusan demokratikus igazgatási formát látja egyedül megvaló- 

36 Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. Szerk. Pokoly József. VIII. évf. Bp. 1910. 120–121.


síthatónak abban a rendi társadalomra jellemző állapotban, amelyben a nép állapota 

szolgai és nyomorúságos. 

Ami a felvetett témát általánosan illeti, elmondható, hogy eleink egyház iránti gondoskodása 

nemcsak abban mutatkozott meg, hogy az idők során összegyűjtött földi 

javaikat megosztották vele, hanem abban is, hogy tevőlegesen részt vettek annak irányításában. 

Igaz patrónusokként vállalták a külső segítségnyújtást, de a belső tevőleges 

jelenlétet is. Ennek jele az, hogy a 17–18. század folyamán gondnokokként, consisstoriumi 

tagokként az egyházközségek külső (többnyire anyagi) életének irányítását felvállalták, 

és ezt később (a 18. században) kiegészítették az egyházvédelem jogi eszközeinek 

teljes harcba dobásával is. Ez a sajátos egyházi és világi (nemesi) elemre épített 

kettősség tartotta meg egyházunkat a nehéz próbák idején. Hadd jelezzük itt azt is, 

hogy gondviselésszerű volt Geleji lépése, hogy ti. nem engedte independens egyházközségekké 

széthullani az egyházat (noha, láthattuk, a presbiteriális rendszer egyes 

elemei ellen alapvető kifogása nem volt), de gondviselésszerű volt a Supremum 

Consistorium megszervezése is, hiszen a szervezetileg egységes és erős egyház főúri 

hathatós védelemmel visszaverte az ellenreformáció igen militáns korszakának egyházbomlasztó 

próbálkozásait, az egyházközségi szintre leképezett világi testület pedig 

hozzásegítette a helyi közösségeket az emberpróbáló mostoha idő átvészeléséhez. 

Laymen Institution in the 

Hungarian Reformed Church District of Transylvania 

It has been disputed for the last few decades the possible presence and task of the 

laymen in the church government of the 16–18. Centuries Hungarian Reformed 

Church life in Transylvania. Arguments have been brought up to prove that as soon as 

the 16th century the West-European type Presbyterium has already started to gain 

terrain in the church. The study tries to come up with arguments to prove that the 

democratic church government according to which the Swiss, English, German, 

Dutch reformed churches had been doing the government in the 16–17 centuries was 

not present only in the synods’ records and has not became reality in the 

Transylvanian church life. Peter Melius bishop of Debrecen was the one, who has 

found out, that the Presbiterial institution did not fit to the structure of Transylvanian 

and Hungarian society, consequently he put up the new adapted structure of the local 

churches as well, as that of the deaneries.

Dáné Veronka 

Kolozsvár 

Tasnádi Ruber Mihály püspökről 

és családjáról 

,, 

K 

ik vóltanak Erdélyben a Reformata Eklésiában azok az Isten Lelkétől 

vezéreltetett Apostoli Férjfiak, Őr-állók, a kiket az Isten a több Atyafiak 

között erre a terhes Hivatalra, Episcopiumra, Vigyázásra, Superattendentiara, másokra 

való Gondviselésre elő-állatott a Reformátziótól fogva, igyekeztem renddel leírni, 

és azoknak idejekben esett bajoskodásaikat egyben-szedegetni sokszor megromlott 

Hazánknak füstös szemetei és szennyes kő-porai közzül. (…) az Írások is ollykor, a 

mellyekből lehetne ki-tanulnunk a régi dolgokat, füstbe mentenek és hammuvá 

lettenek. Eléggé meg-menthet engemet ennek meg-gondolása az értelmes Emberek 

előtt, ha a dolgok nem úgy lésznek le-írva, a mint kellett volna, hanem tsak a mint lehetett, 

illyen Török égette, Tatár hammazta Országban.”– írja Bod Péter Polikárpusának 

bevezetőjében. 1 Ez az „amint lehetett” azonban szinte ugyanannyi, amennyit ma 

16–17. századi erdélyi református püspökeink életútjáról, tevékenységéről tudunk, a 

későbbi kutatások csak néhol pontosíthatták Bod adatait. Nincs ez másként Tasnádi 

Ruber Mihály (1560 körül – 1618) esetében sem. Más irányú kutatásaink közben, 

Trauzner Lukács utódainak történetét vizsgálva bukkantunk két iratra a Dobolyi család 

levéltárában, a harmadikra pedig, a püspök végrendeletére, az erdélyi káptalan 

protokollumainak kiadását előkészítők hívták fel figyelmünket, 2 amelyek alapján megismerhetjük 

Tasnádi Ruber Mihály családját, nyomon követhetjük a családtagok sorsát, 

s részleges képet alkothatunk a püspök bonumairól. Ezek közzététele előtt azonban, 

az eddigi adatok alapján összefoglalnánk a püspökre vonatkozó ismereteinket, illetve 

néhol pontosítanánk. 

Tasnádon született 1560 körül, 1587 novemberében jegyezte be nevét a wittenbergi 

egyetem anyakönyvébe, 3 1591-ben tért haza, s Bod szerint Gyaluban, Pokoly szerint 

előbb Gyaluban, majd Bánffyhunyadon, Zoványi egyháztörténeti lexikona, valamint 

Szabó Miklós és Tonk Sándor adatai szerint Bánffyhunyadon állt Isten szolgálatába. 4 

Bizonyos, hogy 1600-ban már Bánffyhunyad prédikátora volt. 5 (Zoványi szerint ebben 

az időben a kolozs-kalotai esperesi tisztséget is betöltötte, mindezidáig azonban ezt 

alátámasztó forrás nem került elő.) A gyalui szolgálat lehetőségét több tény kérdőjelezi 

meg: egyrészt Tasnádi hazatérésekor a gyalui váruradalom már a Báthori család birto- 

1 Bod Péter: Smirnai szent Polikárpus avagy sok keserves háborúságok között magok hivataljokat keresztyéni szorgalmatossággal 

kegyesen viselő erdélyi református püspököknek historiájok…. [Nagyenyed, 1766] XX–XXI. 

2 MOL, Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltára, F 2 Protocolla V. 272–275. Bogdándiné Gálfi 

Emőke és Bogdándi Zsolt önzetlen segítségét, valamint azt, hogy a végrendeletet rendelkezésemre bocsátották, 

ezúton is köszönöm. 

3 Szabó Miklós–Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521–1700. Szeged 1992. 185. 

4 Bod: i. m. 56.; Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. V. Budapest. 1905. 228.; Zoványi Jenő: 

Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest 1977. 622.; Szabó–Tonk: i. m. 185. 

5 Miháltz Elek: Egyháztörténeti adalékok. Protestáns Közlöny, 1896. 224–225.

DÁNÉ VERONKA: TASNÁDI RUBER MIHÁLY PÜSPÖKRŐL ÉS CSALÁDJÁRÓL 747 

kában volt, mivel előző birtokosa, Ghiczy János gubernátor halála után 1590-ben 

Báthori Zsigmond családtagjainak, Báthori András bíborosnak, valamint Boldizsárnak 

és Istvánnak inscribálta, 6 s ezzel kezdetét vette a többé-kevésbé erőszakos rekatolizáció. 

Valószínűleg ekkor vagy a következő években az addigi gyalui prédikátor és püspök, 

Toronyai Máté 7 a szomszédos, szintén az uradalomhoz tartozó Szászfenesre 

kényszerült költözni, melyet Carillo 1592-ben még a kálvinisták központjaként, a püspök 

lakóhelyeként említ, 8 s a Báthori András által támogatott jezsuitáknak csak a századforduló 

táján sikerült katolikussá tenniük. 9 Tasnádi Ruber tehát, ahogy azt már 

Herepei is feltételezte, 10 Toronyai távozása után kerülhetett volna Gyaluba, de nem 

tarthatjuk valószínűnek, hogy a Toronyait távozásra kényszerítő Báthoriak vagy az 

1596-tól itt székelő Náprágyi Demeter katolikus püspök megtűrte volna. A 

Bánffyhunyad utáni gyalui szolgálat ellen is a fentihez hasonló nyomós érvek szólnak: 

ismert, hogy 1600 augusztusában, darabontjainak megöléséért Mihály vajda a város 

felégetésével vett elégtételt a bánffyhunyadiakon, a lakosság azonban, Csáky István figyelmeztetésének 

köszönhetően, már korábban elmenekült. 11 Természetesen Tasnádi 

is elhagyta a várost, de nem feltételezhető, hogy Gyaluba menekült volna, hiszen ezt 

már júliusban elfoglalta Mihály, s a következő hónapokban, években a politikai helyzetnek 

megfelelően igen gyakran cserélt gazdát. Már 1600 szeptemberében elfoglalták 

Csáky István főkapitány csapatai, 1601 decemberében Basta visszafoglalta, 1602 júliusában 

a buzgó katolikus és a jezsuitákat feltétel nélkül támogató, császárhű Sennyei 

Pongrácnak adományozta, 1603 augusztusáig azonban Fogarasért cserébe Csáky használta, 

s ezután vette ténylegesen birtokba Sennyei, aki aztán, a vár Bocskai általi bevételét 

és Rácz György egy esztendei birtoklását kivéve, 1610-es bukásáig megtartotta. 12 

Valószínűbbnek tartjuk, hogy a 17. század első éveiben az 1599-ben Toronyai menekülésével 

és halálával megüresedett enyedi eklézsiában telepedett le, s már mint enyedi 

lelkészt választották superintendenssé. 

Püspöki szolgálatának kezdetére vonatkozóan két változat fordul elő a szakirodalomban: 

Bod Péter és őt követően minden egyháztörténész az 1605. március 7-i dátum 

mellett foglalt állást, mondván, hogy Kecskeméti Búzás Balázs püspök ugyan már 

1602-ben Szászvárosra menekült, főpásztor nélkül hagyva az egyházat, ám az ismert 

erdélyi körülmények között püspökválasztó zsinatra a papság ennél hamarabb nem 

gyűlhetett össze. 13 Figyelemre méltó azonban, hogy Bonyhai Simon György későbbi 

superintendens az erdélyi református püspökök 1714-ben összeállított névsorában az 

6 Jakó Zsigmond: A gyalui vártartomány urbáriumai. Kolozsvár 1944. XIII–XIV. 

7 Bod ugyan azt állítja, hogy Toronyai püspökké választásakor, 1585-ben Enyedre távozott, az újabb 

kutatások szerint azonban még 1589-ben is gyalui lelkipásztor volt. Vö. Bogdándi Zsolt: Toronyai Máté 

református püspökről. Református Szemle 2004. 329–331. 

8 Veress Endre: Carillo Alfonz jezsuita atya levelezése és iratai, 1591–1618. (Monumenta Hungariae 

Historica. Diplomataria XXXII. ) Budapest 1906. 31. 

9 Jezsuita Okmánytár. Erdélyt és Magyarországot érintő iratok I/1–2. 1601–1606. (Sajtó alá rendezte Balázs 

Mihály, Kruppa Tamás, Lázár István Dávid, Lukács László) (Adattár 34.) Szeged 1995. 407–408., 600. (A 

továbbiakban: JezsOkt) 

10 Herepei János: Gyalui lelkipásztorok a XVI–XVIII. században. Református Szemle 1972. 405. 

11 Szamosközy István: Magyar nyelvű kortársi feljegyzések Erdély múltjából. Budapest 1991, 61–63. 

12 Jakó: i. m. XIV–XVI. 

13 Bod: i. m. 56.; Illyés Géza: Az erdélyi református zsinatok emlékei és végzései. I. 13/c. Kézirat, Erdélyi Református 

Egyházkerületi Levéltár.


1602-es esztendőt jelölte meg. 14 Illyés Géza ezt annyiban igazította, hogy az említett 

esztendőben generális notáriusként Kecskeméti Búzás Balázs örökébe léphetett, tényleges 

főpásztorrá választására azonban csak 1605-ben kerülhetett sor. 15 Bonyhai állítását 

azonban a több erdélyi egyházmegye parciális zsinati/vizitációs jegyzőkönyvének 

első oldalaira bejegyzett, szó szerint megegyező püspöknévsor is alátámasztja: Tasnádi 

Ruber neve mellett az „Electus in deploratissimo statu Transylvaniae ao 1602. Obiit 

1618.” feljegyzés olvasható. 16 Ezek alapján – s figyelembe véve, hogy a korábbi, hasonlóan 

vészterhes időszakban kétszer is, 1599-ben és 1601-ben, gondoskodott arról a 

református papság, hogy a superintendensi tisztség betöltetlen ne maradjon – hajlunk 

arra a véleményre, hogy Tasnádi valóban 1602-ben került a püspöki székbe. 

Tasnádi életrajzának másik vitatott pontja magyarigeni papságának kezdete. Bár 

Bod világosan elmondta, hogy „élete végefelé lett magyarigeni lelkipásztor”, mégis 

többen püspökké választásának évére teszik igeni prédikátorságának kezdetét, ám tévesen. 

Bocskai 1605. szeptember 16-án a református lelkészek özvegyei és árvái javára 

kiadott kiváltságlevele enyedi lelkészként említi, Argenti: De Societate Jesu in Transylvania 

című, az 1603–1606 közötti erdélyi eseményeket megörökítő munkájában 1606-os 

enyedi tartózkodása kapcsán így ír: „Hoc non latuit calvinianum superintendentem, 

qui ibi velut in calvinistarum metropoli residet.” 17 1608 októberében enyedi papként 

vásárolt egy décsei nemesi udvarházat tartozékaival, 18 s ugyanebben az évben Bod Péternek 

a magyarigeni eklézsia diáriumabeli feljegyzése szerint az igeniek Apai Györgyöt 

választották papjukká. 19 1615-ös erdélyi útja alkalmával Szenczi Molnár a következőket 

jegyezte be naplójába: „[Február] 21. Temettetec Rettegi, Fejedelem jelenleteben, 

Praedikallott Tasnádi Mihály enyedi szuperintendens.” 20 Tasnádi tehát 1615 után költözhetett 

Magyarigenbe, s ebben bizonyára elsősorban az játszott szerepet, hogy az 

idős püspök közelebb legyen a fejedelmi udvarhoz. Magyarigenben halt meg 1618. 

szeptember 24-én, s „porrá való tetemeit a fejedelem, Bethlen Gábor Gyulafejérváron 

a nagy templomba temettette el nagy tisztességgel.” 21 

Püspöki tevékenysége kétségtelenül egyike a legjelentősebbeknek. A tizenöt éves 

háború minden tragikus következménye természetesen a református egyházra, hívekre 

és lelkipásztorokra is kihatott. A hadak járása, járványok, éhínség megtizedelte és menekülésre 

kényszerítette a lelkészeket és gyülekezeteket egyaránt, így Tasnádi Ruber 

szétzilált egyházat vett át elődjétől, ezért püspökségének alig több mint másfél évtizede 

a helyreállítás fáradságos munkájával telt. Alig néhány hónappal superintendensi beiktatása 

után, az erdélyi református lelkipásztorok nevében előterjesztett kérésére adta ki 

Bocskai már említett privilégiumát. A következő év júliusában Marosvásárhelyen tartott 

zsinat szentesítette az általa összeállított, 44 cikkelyből álló kánongyűjteményt, a 

14 Illyés: i. m. 13/c. 

15 Uo. 

16 Basirius (Basire) Izsák is ezt közli a gyulafehérvári eklézsia protocollumából kimásolt püspöknévsorban 

Kropf Lajos: Basirius Izsák életrajzához. A névsor elején Extracted ex Libro Publico Ecclesiae Albensis, 

totius Transylvaniae metropolis feljegyzés áll. In: Történelmi Tár 1889. 496. Vö: Küküllői Egyházmegye Levéltára, 

protocollum I/1. Feltételezhető, hogy ezt a püspöknévsort a zsinati jegyzőkönyvből másolták át. 

17 JezsOkt I/2. 582. 

18 Musnai László: Aiud–Nagyenyed és református egyháza. Aiud–Nagyenyed 1936. 20. 

19 Igeni reformata eklésia diáriuma. 3. Protestáns Teológiai Intézet Könyvtárának kézirattára, Ms 239. 

20 Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi Szabó András (Historia Litteraria 13.) Budapest 2003, 176. 

Rettegi Jánosnak, Bethlen Gábor udvari papjának haláláról van szó. 

21 Bod: i. m. 62.


Canones Ruberianit. Bod Péter a ő közbenjárásának tulajdonítja a gyulafehérvári, 1603- 

ban elpusztult, s 1605-ben Bocskai által a reformátusoknak visszaadott székesegyháznak 

az ország költségén való helyreállítását is. 22 Herepei Báthori Gábornak a kolozsvári 

reformátusok nyilvános vallásgyakorlati jogát biztosító oklevele és az óvári templom 

adományozásának hátterében is Tasnádi Ruber befolyását sejti. 23 1610-ben Bod szerint 

Báthori Gábor utasítására részt vett a Szilvásújfalvi Anderkó Imre váradi pap és bihari 

esperes mozgalma ellen összehívott nagyváradi zsinaton. Életének utolsó 8 évéből alig 

egy-két adattal rendelkezünk: a szórványos adatok tanúsága szerint a fejedelemváltás 

után Bethlen Gábor méltó társa volt annak kultúr- és egyházpolitikai törekvéseiben, 

magyarigeni lelkészutódai pedig neki köszönhették a dézsma visszaszerzését. 

Tasnádi Ruber életrajzának is vannak még tisztázásra váró kérdései, családjáról, vagyoni 

helyzetéről azonban mindeddig semmit sem tudtunk. A fennebb említett források 

közül időrendben az első öreg Rákóczi György 1635-ben kiadott oklevelének 18. 

századi hiteles másolata, 24 amelyben a fejedelem Tasnádi István, a fejedelmi tábla írnokának 

kérésére átírja és megerősíti a Rákóczi Zsigmond által apjának, Tasnádi Ruber 

Mihály superintendensnek adott nemeslevelet. Az 1607. november 25-én Kolozsvárott 

kelt oklevélben Rákóczi Zsigmond a már addig is nemes Tasnádi Ruber Mihály püspököt 

és általa feleségét, Sárközi Katát, valamint Ferenc, István, Erzsébet és Kata nevű, 

hasonlóképpen ezután születendő gyermekeit az ország valódi és kétségkívüli nemeseinek 

sorába emeli, őket és utódaikat, valamint az Enyeden, Magyar utcában lévő 

házát és tartozékait mindenféle adó és szolgálat alól mentesíti. 

Az 1618. szeptember 22-én, Tasnádi Ruber halála előtt két nappal, Magyarigenben 

kelt végrendelet a püspök családjára, anyagi helyzetére vonatkozóan tartalmaz igen értékes, 

s különösképpen az első tekintetében a nemeslevél szolgáltatta információkat 

kiegészítő, máshol föl nem lelhető adatokat. 

A harmadik irat, a szintén 18. századi hiteles másolatban fennmaradt II. Rákóczi 

György 1644. április 29-i mandátumára 1644. november 14-én Mészáros Péter Fehér 

megyei viceispán, Szentgyörgyvölgyi Mihály szolgabíró, Szakmári alias Borbély János 

viceszolgabíró, Szőcs András deák vármegyei perceptor, Hegyesi Pál a kollégium tiszttartója, 

Ötves Mihály és Gáspár János divisorok által kiállított divisionális levél a püspök 

és István fia javairól és családtagjainak halála utáni sorsáról nyújt részletes képet. 25 

A három forrás adatait az alábbiakban foglalnánk össze. Ami a családi állapotát illeti, 

Tasnádi Ruber Mihály kétszer nősült: először a marosvásárhelyi származású Kádas 

Annát vette feleségül, aki 1607 előtt meghalt. Ebből a házasságból született Ferenc 

nevű fia és Kata lánya. 1618-ban, a végrendelkezés pillanatában mindketten nagykorúak 

voltak: az apjára szégyent hozó, gonosz magaviseletű, hálátlan Ferenc Marosvásárhelyen 

élt, ahol apja házat adott neki. Katalin ugyancsak Vásárhelyen élt, helybeli mesteremberhez, 

Szíjgyártó Gergelyhez ment férjhez, apjától ő is házat kapott, valamint a 

décsei birtokból való jussáért 25 forintot. 

Tasnádi püspök a nála jóval fiatalabb Sárközi Katát valamikor az 1600-as évek elején 

vette feleségül, s 1607 előtt született meg Erzsébet és István. 

22 Bod: i. m. 60–61. 

23 Herepei: i. m. 406. 

24 Dobolyi család levéltára (Fond familial Dobolyi), Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága 

XI/651 4 . Az oklevél fennmaradt Rákóczi Királyi Könyvében is (Libri Regii XXII. kötet. 107–108.) 

25 Uo. XI/651 3 .


Anyagi helyzetét részben a végrendelet, részben a fia halála utáni osztozólevél alapján 

rekonstruálhatjuk. Eszerint a püspök életében két vásárhelyi házat szerzett, valószínűleg 

felesége jussán, Magyardécsén birtokot vásárolt, amelyet fia 160 forintért 

adott el, Enyed határában birtokolt egy 20 forintot érő majorházat, a város Magyar utcájában 

egy kőházat, a csombordi berek előtt pedig 7 hold földet. Könyvtára 93 kötetet 

tett ki, a művek címét azonban az osztoztatók nem jegyezték fel. 

A püspök után családtagjai sorsát követnénk nyomon. Az osztozólevél tanúsága 

szerint özvegye, Sárközi Kata legalább 26 esztendővel élte túl, újabb házasságot is kötött. 

Második férjéről nevén túl mind ez idáig semmit sem tudunk, annyi bizonyos, 

hogy nem lelkész volt. Tasnádi Ruber elsőszülöttje, Ferenc a végrendeletet követően, 

eddigi ismereteink szerint, eltűnt a forrásokból, hasonlóképpen az első házasságból 

született Katalin is. Erzsébetet, akit a püspök végrendeletében név szerint nem említett, 

1619 előtt Debreczeni János gyulafehérvári requisitor, 26 majd ennek halála (1623) 

után az udvari lovasság hadnagya, szentimrei Fábián Márton vette feleségül valamikor 

1628 előtt, s ekkor egy Benedek nevű fiuk élt, 27 1644 előtt azonban, az osztozólevél 

tanúsága szerint, újra megözvegyült. 

A kedvenc, másodszülött fiú, István, a nemesi cím biztosította szabadsággal élve 

értelmiségi pályára lépett, a forrásokban 1632-ben tűnt fel a kisebb kancellária írnokai 

között, 28 ám természetesen már korábban is itt tevékenykedhetett. Útját az apja végrendelkezésekor 

jelenlévő, később jelentős pályát befutó személyek mellett Kassai István 

ítélőmester egyengethette, aki egy későbbi adománylevélben a pártfogó szerepében 

jelenik meg. Eddigi ismereteink szerint a hivatali ranglétrán nem lépett feljebb 

(valószínűleg azonos azonban azzal a Tasnádi Istvánnal, aki 1640-ben mint Fehér 

vármegye jegyzője szignálta a vármegye egyik kiadványát 29 ), udvari szolgálata azonban, 

a megállapított biztos jövedelem mellett, az apjától örökölt javak gyarapításának lehetőségét 

is biztosította. Ezzel a lehetőséggel István élt is, s egy jól átgondolt birtokszerzési 

stratégiának megfelelően a már meglévők szomszédságában igyekezett örökösvagy 

zálogbirtokokat szerezni. 1633 februárjában hűséges szolgálata jutalmául hét 

kóbor, Egerbegyen tartózkodó jobbágyot adományozott neki a fejedelem Kassai közbenjárására. 

30 Két esztendő múlva egy csűröskertet vásárolt Enyeden, 31 amely állandó 

lakóhelye volt. Meg nem határozott időben szerezte az újabb földeket, kaszálókat, szőlőket, 

majort, halastavat. Halálakor ingóságait mintegy 230 forintra becsülték (viszonyítási 

alapként: az 1630-as években egy kolozsvári, előkelő fertálybeli ház 200 forintba 

került), 40 holdat meghaladó földbirtoka pedig több mint 164 forint értéket 

képviselt. Felesége, Béla Judit enyedi családból származott, és 1644 előtt, mint fennebb 

már említettük, két lányuk, Zsófia és Anna született, további sorsukról semmit sem sikerült 

megtudnunk. István viszonylag korai, 1644 áprilisa előtt bekövetkezett halála 

utáni osztozást követően Tasnádi Ruber Mihály püspök leszármazottai, eddigi ismereteink 

szerint, eltűntek a forrásokból. 

26 Erdélyi káptalan prot. 201–203. 

27 Erdélyi Királyi Könyvek CD, 20–29. kötet, I. és II. Rákóczy György oklevelei 1630–1656. 

28 Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest 1980. 371. 

29 Erdélyi Országgyűlési Emlékek (Szerk. Szilágyi Sándor). XIII. Budapest 1888. 381. 

30 Erdélyi Királyi Könyvek CD, 20–29. kötet, I. és II. Rákóczy György oklevelei 1630–1656. 

31 Dobolyi lt. XI/651 2.


1. Kolozsvár, 1635. december 4. Tasnádi Ruber Mihály püspök nemeslevele 

Nos Georgius Rákóczi, Dei gratia princeps Transsylvaniae, partium regni 

Hungariae dominus et Siculorum comes etc. memoriae commendamus tenore 

praesentium significantes quibus expedit universis, quod pro parte et in persona 

egregii Stephani Thasnádi de Enyed, jurati scribae sedis nostrae judiciariae, exhibita 

sunt nobis et praesentatae quedam literae illustrissimi quondam principis domini 

Sigismundi Rákóczi, alias principis Transsylvaniae et Siculorum comitis etc., piae 

memoriae genitoris nostri charissimi, nobilitares et exemptionales in regali papiro 

patenter confectae sigilloque ejusdem authentico in inferiori earum margine super cera 

rubra impressive communitae et chirographo proprio roboratae, quibus mediantibus 

memoratus quondam princeps reverendum Michaelem Ruberum de Tasnád, 

genitorem praefati Stephani Tasnádi, haeredesque et posteritates ejusdem utriusque 

sexus universas, quamvis antea quoque nobiles denuo nobilitasse ac nihilominus 

domumque ipsius in oppido Nagy Enyed, in platea vulgo Magyar utza vocata, 

vicinitatibus domorum Abrahami et Damiani Szőcz, comitatusque Albensi existentem, 

simul cum cunctis suis utilitatibus et pertinentiis quibuslibet ab omni censum, taxarum 

et contributionum, tam ordinarium, quam extraordinarium solutione et pensione, 

servitiorum quorumlibet plebeorum exhibitione, decimarumque et nonarum ac 

capetiarum pensione clementer supportasse, et in perpetuum exemisse dignoscebatur, 

tenoris infrascriptis supplicationis nobis humillimi ut nos ejusdem literas nobilitares et 

exemptionales omniaque et singula in eiusdem contenta ratas, gratas et accepta 

habentis, praesentibus literis nostris verbotenus inferi et inscribi faciente, eidem 

Stephano Tasnádi ipsiusque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis 

perpetuo valituras clementer confirmare dignaremur, quarum quidem literarum tenor 

talis est: 

Nos Sigismundus Rákóczi, Dei gratia princeps Transsylvaniae, partium regni 

Hungariae dominus et Siculorum comes etc, memoriae commendamus tenore 

praesentium significantes quibus expedit universis, quod nos cum ad nonnullorum 

fidelium dominorum consiliariorum nostrorum singularem intercessione nobis 

propterea factam, tum vero attentis et consideratis fidelitate, fidelibusque servitiis 

fidelis nostri nobilis Michaelis Ruber de Tasnád, superintendentis ecclesiarum 

orthodoxarum hungaricalium in Transsylvania existentium, quae ipse in gubernatione 

ecclesiae hactenuo fideliter exhibuit et impendit ac in futurum quoque exhibiturum et 

impensarum confidimus eundem Michaelem Ruber, autem quoque nobilem, ac per 

eum Catharinam Sárközi consortem, necnon Franciscum et Stephanum, Catharinam 

ac Elizabetham similiter Ruber jam natos et in posterum Dei beneficiis nascituros 

liberos ejusdem speciali gratia nostra et potestatis plenitudine, denuo in coetum et 

numerum verorum regni nostri Transsylvaniae et partium Hungariae nobilium 

annumerandum, aggregandum, cooptandum et adscribendum duximus, prout 

annumeramus, aggregamus, cooptamus et adscribimus, denuo expraessae ut a modo in 

posterum succesivis semper temporibus iidem Michael Ruber et Catharina Sárközi ac 

Franciscus et Stephanus, Catharina Elizabethaque Ruber, ipsorumque haeredes et 

posteritates utriusque sexus universas provenisset indubitatis nobilibus habeantur et 

reputantur, omnibusque et singulis iisdem honoribus, gratis, privilegiis, indultis, 

libertatibus, immunitatibus et praerogationis, quibus caeteri veri nati et indubitati 

nobiles ac militares homines praedicti regni nostri Transsylvaniae et partium


Hungariae quomodocumque de jure et ab antiqua consuetudine utuntur, fruuntur et 

gaudent perpetuo uti, frui et gaudere possint ac valeant. Et nihilominus pro 

ampliorum erga eundem benignitatis et munificentiae nostrae declaratum, domum 

ipsius in oppido nostro Enyed ac platea Magyar utca vulgo nuncupata, vicinitatibusque 

domorum providorum a septemtrione Damiani Szőcs, a meridie vero Abrahami 

similiter Szőcs, in comitatu Albensi existentem habitam, aliamque quovis modo in 

posterum aquirendam ab omni censuum, taxarum et contributionum nostrarum tam 

ordinarium, quam extraordinarium, subsidiisque et lucri camerae nostrae solutione, 

servitiorumque quorumlibet plebeorum et civilium exhibitione ac decimarum, 

nonarum et capeciarum pensione, vineas item, agricolationes, allodiaturas et alias 

quoslibet haereditates ipsius quas in dicto oppido nostro et territorio ejus juste et 

legitime possiderat et in perpetuum clementer eximendas et supportandas duximus, 

prout eximus supportamusque praesentium per vigorem. Quocirca vobis universis et 

singulis magnatis, generosis, egregiis et nobilibus, comitibus, vicecomitibus et judlium, 

item dicatoribus, connumeratoribus et exactoribus quodcumque constributionum dicti 

comitatus Albensis prudentibus item ac circumspectis judici primario, caeterisque 

juratis civibus dicti oppidi nostri Enyed, eorumque vicesgerentis modernus scilicet et 

futuris quoque pro tempore constituentis, praesentis notitiam habituris harum serie 

committimus et mandamus firmiter, ut vos quoque a modo in posterum praefatos 

Michaelem Ruber, Catharinam Sárközi, Franciscum, Stephanum, Catharinam, 

Elizabethamque Ruber ratione praenominatarum domum, haereditatumque suarum ad 

nullam censum, taxarum et contributionum nostrarum tam ordinarium, quam 

extraordinarium, subsidiisque et lucri camerae nostrae solutionem, servitiorumque 

quorumlibet plebeorum et civilium exhibitionem ac decimarum, nonarum et 

capetiarum pensionem cogere et compellere et propterea ejusdem haereditatisque et 

postaritates ipsorum utriusque sexus universos in personis, rebusque et bonis ipsorum 

quibusvis impedire, turbare, molestare seu quovis modo damnificare praesumatis vel 

sitis ausi modo aliquali. Secus non facturi. Praesentibus perlectis exhibenti restitutis. 

Datum in civitate nostra Colosvár, die vigesima quinta mensis Novembris anno 

millesimo sexcentesimo septimo. 

Et in inferiori margine a sinistra parte subscriptum erat: Sigismundus Rákóczi. A 

dextra vero parte Joannes Petki cancellarius, et ibidem paulo inferius Stephanus Kassai 

secretarius. Ab extra vero in dorso earundem cernebatur: Anno 1608 die 4a Augustii 

exhibitae sunt praesentes ac publicatae, proclamatae in oppido Enyed, loco scilicet 

solitae sedis judiciariae comitatus Albensis pro partibus et in personis nobilium 

Michaelis Ruber de Tasnád, Catharinae Sárközi, Francisci et Stephani, Catharinae 

similiter et Elizabethae Ruber, nemine contradictore comparente, ac extradatae per 

Stephanum Beregi, praefati comitatus notarium. 

Nos itaque praemissa supplicationem supranotati Stephani Tasnádi nobis quo 

supra perrecta clementer exaudita et faventer admissa, praescriptas literas nobilitares et 

exemptionales domini genitoris nostri non abrasas, non cancellatas, nec in aliqua in 

parte suspectas aut vitiatas, sed omni prorsus vitio et suspitione carentes praesentibus 

literis nostris de verbo ad verbum sine diminutione, augmento vel variatione aliquali 

insertas et inscriptas, quod omnes earum continentias, clausulas et articulos ac puncta 

eatenus quatenus eadem rite et legitime continet emanatae, verbasque earum veritas 

suffragatur ratas, gratas et ampta habentur, si quidem ipse in pacifico dominio 

praedictae domus cum pertinentiis ejusdem ille se conservatus sit, approbamus,


ratificamus, acceptamus et confirmamus, ac praenotato Stephano Tasnádi, ipsiusque 

haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis perpetuo valituras extradedimus. 

Harum nostrarum authentici sigilli nostri munimine roboratarum vigore et testimonio 

literarum mediante. Datum in civitate nostra Colosvár, die 4 mensis Decembris anno 

Domini 1635. Et subscriptum erat: Martinus Markosfalvi secretarius. Erantque in libro 

regio patenter confectae et emanatae. 

2. Magyarigen, 1618. szeptember 22. Tasnádi Ruber Mihály végrendelete 

[272] Testamentario dispositio reverendi domini Michaelis Ruber Thasnádi episcopi 

in Transsilvania 

Mi Tharaczkeözi Péter deák, fejérvári eggyik cáptalan, Kapronczay Márton, 

magyarigheni nemes személy, Keserwy János Urunk Őnagysága udvari papja, 

Gyeöngyeössi András fejérvári praedicator és Gheley István, fejérvári főscholamester 

adgyuk emlékezetre mindeneknek, az kiknek illik, hogy ez jelenvaló 1618. esztendőben 

22 die mensis Septembris hivata minket az becsülletes urunk, Thasnádi Veres Mihály 

püspökünk és igheni praedikator ugyan MagyarIghenben, Feyér vármegyében, hogy 

mivel őkegyelme Istennek fogságában, betegségben lévén, utolsó akarattyának dispositióját 

meghjelentené és az mivel Isten látogatta volna, arról testálna. Mi azért az őkegyelme 

hivatalának engedelmesek lévén, elmenénk die et anno praenotatis őkegyelméhez, 

és MagyarIghenben beteghágyában találván Thasnádi Mihály uramat, mindazáltal 

elméjében és szovában mindenképpen épp és egésséges lévén, iratá le mivelünk szabad 

akarattya szerént az őkegyelme dispositióját maga élő nyelvével illyen formán, anno 

1618 22 Septembris. 

Én, Thasnádi Veres Mihály, erdélyi (Szentháromságot valló) keresztyén tanétóknak 

Isten kegyelméből püspökje, mostan penigh igheni ecclesiának lelkipásztora, testemben 

régtől fogván nehéz betegh lévén, de lelkemben s elmémben épp és egésséges, 

mivel Istennek felőllem elvégezett tanácsát nem tudom, nehéz betegségemhez és elnehezült 

üdőmhöz képest életemnek végét közel ítélem. Minekokáért mindeneknek előtte 

lelkemet az én teremptő Istenemnek, kinek tartottam [273] igaz hittel és jó 

reménséggel, testemet penigh az utolsó napigh való nyugodalomra ez ő annyának, az 

földnek ajánlván, az én kicsiny javaimból szabad ésszel, elmével illyenképpen 

disponálok: 

I. Mindeneknek előtte alázatoson könyörögvén az én kegyelmes uramnak, Betthlen 

Gábornak, Isten kegyelméből mostan Erdély országának fejedelmének és az én kegyelmes 

asszonyomnak, Cároly Susánnának, Erdélynek fejedelemasszonyának, kérem 

az nagy Istenért őnagyságokat, az én szegény meghmaradandó árvájimnak, tekintvén 

az én réghi kicsiny szolgálatomat, Enyeden és Détsén való kicsiny örökségemmel egyetemben 

legyenek kegyelmesen oltalmazóji minden háborgatók ellen, holott én mindazokat 

saját pénzemen szerzettem, kit maradékim örökkké szolgálhassanak megh 

őnagyságoknak és kiért az ÚrIsten is álgya megh őnagyságokat. 

II. Az becsülletes ecclesiának is könyörgök, hogy meghtekintvén ennyi nehány 

esztendőtűl fogván sok szolgálatomat s fárattságomat, mellyet zúgolódás nélkül 

cselekettem, őkegyelmek az Isten nevire az szerént visellye gongyát ugyanazon 

házamnépének. 

III. Az ÚrIsten meghlátogatott volt gyermekekkel, magzatokkal, kik két ághból valók 

anyára nézve. Az elsőnek neve, primogenitusom, Ferencz, ex Anna Kádas


Vásárheljiensis. Ez az mint viselte magát, mind szófogadatlanságival, s mind egyéb 

gonosz maga viselésével, nyilván volt s nyilván vagyon sokaknál, melly miatt az én vén 

orcám meghpirult, szívem meghkeseredett és az koporsó ajtajára jutott, melyért méltán 

meghérdemli tőllem, hogy az én kicsinyemből exhaereditáltassék, holott Vásárhelt házat 

is bíztam kezében örököstől. Mindazonáltal is nem tekintvén az ő háládatlanságát, 

hagyom neki az nyári kopott szabású gránát felső ruhámat s egy nadrágnak való szederjes 

faylandis posztót. 

[274] IV. Második gyermekem ugyanazon felyül meghnevezett Kádas Annától, első 

feleségemtül való Kathalin. Ez jóllehet engedelmességét mutatta hozzám, de mivelhogy 

az ő annyokkal nem együtt találtam az kicsiny örökséget, az mi vagyon, az mely 

házat pénzen váltottam kezemhez ZékelyVásárhelyt, ezt ugyanazon lányomnak urával 

együtt Zijgyártó Gherghellyel egyetemben engedtem minden fizetés nélkül (mellik 

uccában, szomszédi kik légyenek, azt maga tudgya). Ha penigh ezzel megh nem elégednék, 

contentállyák az détseji jószágomból huszonött forintigh készpénzzel, de azt 

felvévén az jószághoz semmi jussát ne praetendállya. 

V. Énnekem sem pénzem, sem ezüstöm, arannyam, sem ezüst, arany míem nincsenek, 

mert az sok háborúban ellenségh miatt mind elveszett tüllem, más az, hogy 

örökségre is költöttem, hanem vagyon vagy három pohár, négy ezüst kalán, három apró 

aranygyűrű, sőt adós is vagyok egyebeknek pénzzel: Varga Ádámnénak tizenöt forinttal, 

Nagy Péternek Ighenben néggyel, Enyeden Tóthnénak két forinttal. Ezen kívül 

szolgáknak, szolgálóknak ruházattyokkal s egyéb fizetésekkel. Az mi ezektűl 

meghmaradandó lészen holtom után, az mostani feleségemtől, Sárközi Kathátúl való 

gyermekimnek hagyom annyokkal egyetemben, ezt is úgy mindazonáltal, hogy feleségemet 

senki az enyedi házban és ahhoz való örökségben megh ne háboríthassa, valameddig 

az én nevemet viseli. 

VI. Az könyveket mindenestűl fogván hagyom az fiacskámnak, Stephanusnak, ha 

aptus lészen az tanulásra, adgyák kezében jövendőben, az mikor gongyát tudgya viselni. 

Ha penigh inaptusnak ítélik az tanuságra, jámbor tudós emberek vizsgállyák megh 

mind tudománban való profectusát, s mind erkölcsét, elvesztegetésre ne adgyák kezében. 

[275] VII. Az öregbik béllet gránát subámat hagyom az feleségemnek, kérem is, 

mint jó attyámfiát, hogy az én híremet, nevemet, magáét, gyermekiét életében hordozza 

megh, ne örüllyenek gonosz akaróink az ő gyalázattyoknak. 

Datum in Ighen, anno et die supranotatis. 

3. Nagyenyed, 1644. november 14. A Tasnádi István kisebb kancelláriai írnok örökösei 

számára kiállított osztozólevél 

Mi Gyulafejérváratt, Fejér vármegyében lakó Mészáros Péter, ezen erdélyi Fejér 

vármegyének egyik viceispánja, SzentGyörgyVölgyi Mihály, ezen megnevezett vármegyének 

egyik nemes szolgabírája, Szakmári alias Borbély János viceszolgabíró, Ötves 

Mihály, Szőcs András deák, ez megírt vármegyének perceptora, Hegyesi Pál, 

Collegium tiszttartója és Gáspár János, mindnyájan ezen vármegyében Enyed városában 

lakók, és Hariban lakó Kölcsei Pál, ezen vármegyének egyik hütes viceszolgabírája, 

nemes személlyek, adgyuk ez mi levelünknek rendiben értésekre, akiknek illik, hogy 

in anno Domini 1644 die vero 14 mensis Novembris, az néhai vitézlő szentimrei Fábián 

Márton relictája, nemes Tasnádi Ersébeth asszony hozá minekünk a’ mi kegyelmes


Urunk őnagysága patens mandátumát, melyben Őnagysága igen serio parancsolta, 

hogy a’ néhai vitézlő Tasnádi Istvántól maradott mindennemű ingó és ingatlan 

bonumát megnevezett Tasnádi Ersébeth és az annya, Tasnádi Mihályné Sárközi Kata 

asszony között egyfelől, másfelől pedig Tasnádi István relictája, Béla Judith asszony és 

megmaradott árvái, úgymint Tasnádi Sophia és Annók között conscientiose 

dividálnók. Mi azért a’ mi kegyelmes Urunk Őnagysága elébb megírt parancsolattyának 

alázatoson engedelmesek lévén, a’ fenn megírt napon és esztendőben Fejér vármegyében 

Enyed várossában lakó vitézlő Béla István uramot, úgymint a’ Tasnádi István 

uram relictájának, Béla Judit asszonynak és a’ két árváinak, tudniillik Tasnádi 

Sophiának és Annóknak tutorát, azon Őnagysága mandátumával certificálók, és mindkét 

részről az Őnagysága kegyelmes parancsolattyának alázatoson annuálván, az fenn 

megemlített néhai Tasnádi István annya, nénnye, relictája és árvái között az alább következendő 

móddal conscientiose dividálók, kinek-kinek közülök az ő rata portióját 

ugyanott mingyárt kezében is assignálván. Elsőbben is pedig mivel a’ Tasnádi Istvánnak 

annya, Sárközi Kata asszony az ő második urátúl, Szilágyi Mihálytól maradott és 

Egerbegyről hozott, s az itt való enyedi házok épületire adott és fordított jovait úgymint 

közönséges szükségre elköltötte, azokért a’ maga táplálására az közből, úgymint 

Béla Judithnak és a’ megnevezett árváinak részekbűl rendeltük, hogy Sárközi Kata aszszonynak 

Béla Judith asszony 35 magyar forintokat, id est fl. 35, adgyon, melyet ugyan 

müelőttünk Béla Judith és az árvák részéről levála is Sárközi Kata asszony. Annak utána 

a’ Tasnádi Istvánról maradt res mobilisseket relictája, úgymint Béla Judith és árvái, 

Tasnádi Sophia s Annók között illyenképpen dividáltuk juxta Tripartiti Decreti tit. 99. 

part. I.: Vagyon egy régi formán csinált, ezüstös, aranyozott hüvelyű kard, hét öreg 

boglárok az hüvellyen, két kicsinszerű boglár vagyon, a’ szerű szíjvég rajta, mely kardot 

pro fl. 50 Dengelegitől vettek, ezt a kardot adtuk a’ két megnevezett leánykának számára. 

Béla Judit asszony számára jutott egy kis aranyas fél kupa, melyet aestimáltunk 

cum fl. 15. Item vitézkötéses 9 bokor szarvasgombok jutottak Béla Judith asszonynak 

számára, melyet aestimáltunk cum fl. 10. Item Béla Judith asszonynak egy veres 

fajlandis mente, szarvasgombok rajta, item egy viseltes szederjes fajlandis dolmán juxta 

contenta Decreti jutott a maga részére. Item a’ két árva számára jutott egy fejér csepegetett 

szőnyeg pro fl. 7. Item egy fél szer fejér aba mente pro fl. 3. Béla Judith aszszonynak 

jutott egy rojtos, veres fajlandis caffrang pro fl. 5.A két árva számára jutott 

egy kék nyomtatott bagazia paplan pro fl. 4. Béla Judith számára jutott egy töltött veres 

caffrang pro fl. 2. Vagyon hetedfél sing durocki setét színű karasia posztó pro fl. 6, 

ebből az árváknak fl. 4, Béla Judith asszonynak pedig fl. 2 jutott. Vagyon item 3 viseltes 

nadrág és egy viseltes dolmán pro fl. 6, ennek 2 része az árváké, harmadik pedigh 

az annyoké. Item a két árvák számára jutott 1 bojtos fejér lasnak pro fl. 2. Az annyok, 

Béla Judith számára egy veres fajlandis, viseltes, nyesttel béllett süveg. Vagyon 2 paraszt 

hegyes tőr pro fl. 3, ennek 2 része az árváké, harmadik pedigh az annyoké. Item 

vagyon 6 lóra való fék, öte zabolás, hatodik zabola nélkül való pro fl. 4, ennek is 2 része 

az árváké, harmadik az annyoké. Item vagyon 2 nyereg hevederével, kengyelvasaival 

pro fl. 2. Ennek 2 része az árváké, harmadik az annyoké. Item vagyon 4 láncos fék, 

3 kötőfék, 2 lekötő szíj, 3 szügyelő pro fl. 6, ennek 2 része az árváké, harmadik az 

annyoknak jutott. Item vagyon 3 lóra való hám és 1 szíjgyeplő pro fl. 2. Ennek 2 része 

az árváknak, harmadik az annyoknak jutott. Item vagyon 1 kéz[íjj] tegzestűl, 22 nyíl 

benne pro fl. 50, ennek 2 része az árváké, 3 az annyoké. Item vagyon 1 lóhajtó kis ostor 

pro den. 15, item vagyon egy kalamáris láda 3 konca arany benne pro fl. 2 den 50.


Ezeknek is a 2 része az árváké, harmadik pedig az annyoké. Vagyon középszerű 2 óntál, 

item 2 kisebb óntál pro fl. 3, ennek 2 része az árváké, harmada az annyoké. Item 

vagyon 1 ejteles ónkanna pro fl. 1, item 3 aprószerű ónkanna pro fl. 1 den 50, ezeknek 

is 2 része az árváké, harmada az annyoké. Vagyon 1 paraszt ezüst kalán, item más 

gombos, aranyozott végű ezüst kalán is pro fl. 1 den 80, ennek is 2 része az árváké, 

harmada az annyoké. Item vagyon 1 kicsin rézmozsár pro fl. 1, item 1 ejteles ónpalack 

pro fl. 1, ezeknek is 2 része az árváké, harmada az annyoké. Vagyon 4 aprószerű fűrész, 

item 2 kézvonó pro fl. 1, ezeknek is 2 része az árváké, harmadik az annyoké. Vagyon 

kővágó csákány 3, item 1 békó kolcsostól, ezekből 2 rész az árváké, harmadik az 

annyoké. Item vagyon kocsi alá való 1 vékony lánc pro fl. 1, 1 békó, 2 lőcsvas, 1 

hadarló kapocs, kerék talpára 1 sing vas, 1 rossz kasza, 2 darabocska sing vas, 1 

vaskalán, 3 tányérkarika pro fl. 1. Item 1 öreg rend vas és 3 új sing vas pro fl. 1, ezekből 

is 2 rész az árváké, harmada az annyoké. Item 2 üstöcske pro fl. 2, item 1 lapos 

szántóvas, 1 vasgereblye, 1 rossz kapa, más 1 gyökérvágó kapa, 1 fejsze, 1 új patkó pro 

fl. 1. Ennek is 2 része az árváké, harmada az annyoké. Item vagyon 2 ásó, 1 kapa pro 

fl. 1, 4 apró fejsze, 4 rossz kapa s 1 kis lánc pro fl. 1. Item kerek fapalack 3 pro den. 

30, item egy kis tarka üvegládácska pro den. 70. Item hat táblában való képek pro fl. 4, 

item 1 fejsze pro den. 60, ezeknek is az 2 része az árváké, az harmada az annyoké. Az 

mely kárpitot maga írt és az másik, a’mellyet mással iratott Tasnádi István, azok az árváknak 

maradtak. Az könyvek e’képpen dividáltattak: az melly könyveket üsmerhettünk 

maga írásából, hogy Tasnádi István acquirálta volna, azokat sequestrálván a’ 

relictája és árváji számokra, a’ többit mindenestől 2 részre dividáltuk, úgymint Tasnádi 

Ersébeth és Béla Judith árvái számokra, mivel azokat néhai Tasnádi Mihály acquirálta 

volt. Fábián Mártonné Tasnádi Ersébeth asszony részére jutott könyv öreg és aprószerű 

elegyesen nr. 41, Béla Judith asszony részére pedig az árvákkal együtt jutott mindenestül 

könyv öreg és aprószerű nr. 52. Volt 4 ökör előttünk, azok közül a’ két 

öregbiket az öregasszonynak, Sárközi Kata asszonynak adtuk annak a lónak árráért, 

melyet a’ fiátúl elloptak, kit 20 taléron kértenek tűlle, a’mint hiti után való relatiójábúl 

constál, becsülvén ezeket pro fl. 16. Az két küssebb ökröket pedig Béla Judith asszony 

és az árva leánykáinak adtuk, aestimálván pro fl. 16, melynek 2 része az árváké, harmada 

az annyoké. A décsei házat Tasnádi István eladván pro fl. 160, ennek az árrábúl 

Sárközi Kata asszony, tudniillik az édesannya, maga számára költött el fl. 20, maradt 

fenn fl. 140, mely pénzt Tasnádi István maga szükségére költött el, mely pénznek fele, 

úgymint fl. 70 Tasnádi Ersébeth asszonyt illeti, mivel azt a’ házat az attyok, Tasnádi 

Mihály uram acquirálta, mely 70 forintok refusiójára Tasnádi Ersébeth asszonynak 

deputáltuk és adtuk azt az szénarétet, mely SzentKirály előtt az Bolthos János és az város 

rétei szomszédságában, az ér és az Terek között vagyon, kit Bárány Bálinttól vett 

volt, adtuk pedig pro fl. 20. Item az Iramkúthban az Dési István szőlője mellett lévő 3 

csötört szőlőt is, kit Tasnádi István Pásztóhi Mihálytól vett volt, ugyan Fábián 

Mártonné Tasnádi Ersébeth asszonynak adtuk a’ détsei ház árrában való részére pro fl. 

40. Item az mely majorházat Tasnádi Mihály uram acquirált volt, mivel abban Tasnádi 

Ersébethnek is része vagyon és a’mellyet aestimáltunk is ad fl. 20. Az árváknak ebben 

való részeket, úgymint fl. 10, a’ fellyebb megírt rész mellé deputáltuk Tasnádi Ersébeth 

asszonynak, tudniillik pro fl. 10, és így super fl. 70 contentatiója kitellyesedett. Ez a’ 

major pedig vagyon az Varga Jóseftől acquirált Tasnádi István majora féle mellett, 

másfelől az út vagyon mellette. A’ melly rétet Tasnádi István a’ felesége, Béla Judith 

asszony pénzével vett, úgymint fl. 20, az a’ rét simpliciter maradgyon ugyan Béla


Judith asszony számára. Az mely fél hold szőlőt az annya Tasnádi Istvánnak adott 

volt, mely a’ Grintyénben vagyon, az a’szőlő Sárközi Kata asszonynak ismét restituáltatott. 

A csombordi berek mellett 2 hold szénarét vagyon Elek Szőcs Mihály és Szőcs 

Mátyás rétei szomszédságiban, Szőcs Mihály zálogosította Tasnádi Istvánnak pro fl. 7, 

ez is Béla Judith asszonynak és az árváknak marad három részre. Item az ispotálly és 

Gonos István tövisses rétek szomszédságiban egy szélyben 8 hold föld, melyeket 

Szakmári János ajándékozott Tasnádi Istvánnal, ezek 3 részre az árváknak és az 

annyoknak maradnak. Az HidegKúton alól Gonos Mihály és az város rétei szomszédságiban 

vagyon egy szélben 8 hold földből álló szénarét, kinek hatát Erdődi Mihály zálogosította 

pro fl. 8, ketteit Ötves András adta Tasnádi Istvánnak, ezek is Béla Judith 

és az árváknak maradnak 3 részre. Item ezen alól vagyon 1 rendben 4 hold szénarét 

Hegyesi Pál és Berecziek rétek szomszédságiban, alól az Marus, felül egy fejér kő határa, 

mely szinte az útban vagyon, ez is Béla Judith asszonyra azon Tasnádi Istvántúl 

maradt árváinak 3 részre marad, melyet Tasnádi István Bárány Bálinttól vett volt pro 

fl. 5. Item Apahida felé vagyon 1 szélben 4 hold rét, Bolthos János és Bükkösi Szabó 

Jánosné rétei mellett, lábbal az Maros szakadékjára mégyen az apahidi útról. Ennek felét 

Tót Szőcs Mihálytúl, felét pedig Gonos Mihálytúl pro fl. 6 den 25 vette Tasnádi 

István, ez is azért Béla Judith asszonynak az árvákkal 3 részre marad. Item az apahidi 

ér mellett Vagyas Gáspár és Nagj Lakatos István szomszédságiban 3 hold szénarét vagyon, 

másfél holdgyát Tóth Szőcs Mihálytúl fl. 6, másfelét viszont, mely Fejérvári Istváné 

volt, Segesvári Szőcs Jánostól pro fl. 6 vette ugyan Tasnádi István. Ez is azért 3 

részre marad az árvákkal együtt Béla Judith asszonynak. Item Gonos Mihálytúl 1 

szélyben 6 hold szénarétet vett Tasnádi István, Körös Kovács János és Szakmári János 

vagy Keresztély rétei mellett pro fl. 9. Ezek is Béla Judith asszonynak az árvákkal 

együtt maradnak 3 részre. Item az Varga Jósephtűl a’mely csűrös kertet vett Tasnádi 

István pénzen, az is éppen Béla Judit asszony számára marad az árva leánkáival együtt, 

melyből 2 rész az árváké, harmada pedig az édesannyoké. A csombordi FelsőRétre 

menő út mellett vagyon 2 hold föld Barakony Szabó János és Gothárd György szántóföldei 

szomszédságiban, kit Sárközi Kata asszony maga pénzén vett Bárány Bálinttól, 

ezt ugyan maga számára adtuk annak, a’ki acquirálta. A csombordi berek előtt a’mely 7 

hold föld 1 szélben vagyon, mivel aviticum, annak hasonfele Fábián Márton 

relictájának Tasnádi Ersébeth asszonynak, a’ fele pedig Tasnádi istván árváinak marad, 

méressék igazán kétfelé. A csombordi rétekre menő 2 út között Bormezei Mihály és 

Szőcs Péter földei szomszédságában vagyon 4 hold föld parlag, mellyet Tóth Mihály 

zálagosított el Tasnádi Istvánnak, item az SóSzéken az Hellos alatt 1 rendben 3 hold 

szántóföld, melyet Tasnádi István pro fl. 9 acquirált, item a’ Gerepen alatt 1 rendben 

vagyon 3 hold föld Fejérvári István és Posznor Péter földei szomszédságiban, Tasnádi 

István acquirálta pro fl. 12. Item a’ Magyar ucca végin vagyon 1 hold föld Disznódi 

Varga Jánosné és Úivári Ferenc földei szomszédságiban, Vagyas Szőcs Mihály 

zálagosította Tasnádi Istvánnal pro fl. 7. Item Disznódi Szőcs Istvántúl a’mely 2 hold 

földet vett Tasnádi István pro fl. 6, item Kolosi Mártontól vett Tasnádi István 1 hold 

földet pro fl. 2, mely 3 hold földek a’ szentersébethi szőlő végiben Batizné vápája nevű 

hegy alatt mind 1 szélben vadnak, az ország úttyáról napkeletre mennek lábbal, az 

megírt 6 helyen lévő szántóföldek Tasnádi Istvánnak acquisitumi lévén, mindenestűl 

az relictájának, Béla Judith asszonynak és az árváinak maradnak 3 részre. Az ucca felől 

való első ház az alatta való pincével és az ellenben a kapu mellett lévő kő boltocskával 

edgyütt, item dél felől az udvaron a’ sütőházon elkezdvén hátramenvén istállójával a’


kert végéigh kettéhasítva, gyümölcsfáival együtt Fábián Mártonné Tasnádi Ersébeth 

asszony részire jutott. Az hátulsó 2 bolt házacskák pedig az udvaron ellenekben lévő 

kis házacskával és kamarácskával, azok alatt lévő pincével edgyütt, item azon bolthoz 

ragasztatott istállóporvákkal, tyúkólával és azon hosszára mind végéig a’ kert minden 

gyümölcsös fáival, lugossával együtt a’ Tasnádi Mihály árváinak jutott. Az pitvart pedig 

és az kémény allyát közönségesen mind a’ két részre szabadoson. Tasnádi Mihályné 

pedig Sárközi Kata asszony a’mellyik házban akar lakni, az a’mellyiknek részére jut, az 

éltéigh bosszú és megbántás nélkül békességesen tartsa, és becsülletit is meghadgyák, 

a’mint kereszténységek kívánnya. Mostan az kútban való karófákot 2 felé osszák egyaránt. 

Ha valamely házi eszközök jelen lenni találtatnának, azok közül a’melyek 

Tasnádi Mihály uram acquisitumi, Tasnádi Ersébeth és az árvák részére, Béla Judith 

asszonyomék között 2 részre osztassanak, de a’melyeket Tasnádi István acquirált, azok 

simpliciter Béla Judit asszony és árvái számokra 3 részre maradnak. A kastélyban lévő 

kis kamara a két árvájé az annyokkal, Béla Judith asszonnyal együtt 3 részre, mely kamara 

a’ Kádas Mihály uram kamarája mellett vagyon. Vagyon a Béla István uram 

ménessében 1 barnaszőrű vemhes kanca csikójával és más 1 gyermekló, deresszőrű, 

mostan harmadfű, melyek aestimáltattak ad fl. 20. Ezekből 2 rész az árvák számára, 

harmada pedig az annyok, Béla Judith asszony részére maradnak. Maradt 1 viseltes kocsi 

Tasnádi Mihályné számára, melynek 4 kerekinek csak fáit Tasnádi István csináltatta, 

azoknak refusiójára tartozik Tasnádi Mihályné az árvák és Béla Judith asszony számokra 

inparatis 2 forintot fizetni, és így éppen magának marad a’ kocsi Tasnádi 

Mihálynénak. Az halastóban vagyon Tasnádi Mihálynénak 5 forintja, azt Béla Judith 

asszony fizesse meg neki, és maradgyon számára a’ tó, az árvákkal együtt. Vagyon más 

romladozott hitván szekér is, mely ad fl. 5 aestimáltatott, ennek 2 része az árváké, 

harmada Béla Judith asszony számára marad. 

Melly két fél között modo praemisso celebrált mi realis divisiónknak egésszen való 

megállására és abban való megmaradására nékünk mind az gyakran megemlített 2 fél, 

úgymint Sárközi Kata asszony Tasnádi Mihályné és Fábián Mártonné Tasnádi 

Ersébeth asszony, item Béla István uram és Béla Judith asszony Tasnádi István 

relictája úgymint az árvák tutori kezek béadásával sub vinculo poenae homagialis 

singulorum divisorum praeinsertorum seorsim et singillatim persolvere obligálták. 32 

Bischof Mihály Tasnádi Ruber und seine Familie 

Diese Studie stellt eine Ergänzung der biografischen Daten von Bischof Mihály 

Tasnádi Ruber (cca. 1560–1618) aufgrund von früher entdeckten und bisher unbekannten 

Quellen. 

Es ist allgemein bekannt, dass Tasnádi um 156o in Tasnád geboren wurde. Zwischen 

1587 und 1591 studierte er in Wittenberg. Über seine erste Pfarrstelle haben wir 

keine sichere Kenntnisse. Die Fachliteratur erwähnt Gyalu und Bánffyhunyad, Gyalu 

kann jedoch ausgeschlossen werden. Die Kirchengeschichtsschreibung des 18. Jhs. 

behauptet, dass er am 7. März 1605 zum Bischof gewählt wurde. Die Bischofsstelle 

war jedoch seit 1602 lehr und eine aus 1714 stammende Bischofsliste sowie Namenlisten 

aus Kirchenkreisprotokolle bezeugen, dass er schon in 1602 zum Bischof gewählt 

32 A befejező formulák közlésétől eltekintettünk.


wurde. Wir meinen auch, dass er sein Bischofsamt in 1602 angetreten hat. Die dritte 

Frage ist, wann er seinen Dienst im Magyarigen angefangen hat. Aus neuen Quellen 

erfahren wir, dass er irgendwann nach 1615 nach Magyarigen umsiedelte. 

Aus seinem Testament und aus einer anderen Schrift, die nach dem Tod seines 

Sohnes entstand, erfahren wir mehr über seine Güte und Familie. In 16o7 wurde er in 

den Adelstand erhoben. Vor seinem Tod besaß er drei Häuser und andere Immobilien, 

seine Bibliothek enthielt 93 Bände. 

Er hat zweimal geheiratet. Seine erste Frau war Anna Kádas aus Neumarkt am 

Mieresch. Aus dieser Ehe sind zwei Kinder geboren: Ferenc und Katalin. Die zweite 

Frau, Kata Sárközi, war viel jünger als Tasnádi. Aus dieser Ehe sind Erzsébet und István 

geboren. István wurde später Notar der cancellaria minor und des Komitates Fehér. 

Er ist ziemlich jung, noch vor November 1644 gestorben. Über die anderen Abkömmlinge 

des Bischofs wissen wir nichts.

Kolumbán Vilmos József 

Kolozsvár 

Adalékok az Endemann-perhez 

1973 

-ban Juhász István terjedelmes előadás keretében foglalkozott az 

erdélyi református egyház 18. századi történetének egyik meghatározó 

tanfegyelmi perével, amely az Endemann-per néven lett ismertté. Az előadás, illetve 

annak kibővített, tanulmánnyá szerkesztett változata azonban csak 1996-ban jelent 

meg a szerző több írásával együtt. 1 Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az említett 

íráson kívül a 18. század végi tanfegyelmi kivizsgálással senki sem foglalkozott, 

csupán a nagyobb összefoglaló jellegű munkákban találhatunk néhány sornyi információt. 

Érdekes módon Pokoly József egyetlen sort sem szentelt a kérdésnek, bár 

Christian Wolff eszméinek erdélyi fogadtatásáról és alkalmazásáról több helyen is említést 

tett. 2 Zágoni Bodola Sámuel Eperjesi püspöki munkásságát összefoglaló írásában 

megemlékezett ugyan a híres perről, de sem a per okát, sem a per utáni időszak eseményeit 

nem részletezte. 3 

Tanulmányában Juhász István a 18. század végi nagy szellemi irányzattal, a wolffianizmussal 

történt szembefordulásban látta a per indítékát, mi viszont a per meglévő 

dokumentumai (sajnos azok az iratok, amelyek a Juhász-tanulmány alapjait képezték, 

ma már nincsenek meg) és az újabban előkerült feljegyzések, jegyzőkönyvek alapján e 

tanfegyelmi kivizsgálás hátterében személyi ellentétet feltételezünk. Ezt a hipotézist 

erősíti a 18. század többi tanfegyelmi kivizsgálásaival való összevetés. 

Nádudvari Sámuel pere (1734) 

Nádudvari Sámuel sárospataki és nagyenyedi tanulmányai után, Odera- 

Frankfurtba és Franekerbe peregrinált, majd hazatért és 1731-ben Nagyenyeden másodpap 

lett, Borosnyai Lukács János mellett. A református egyház hitvallási irataival ellentétes 

tanai miatt az 1734. évi küküllővári zsinaton perbe fogták, azzal vádolva, hogy 

remonstráns tanokat terjeszt (egyetemes kegyelem), illetve arminianizmust és univerzalizmust 

hirdet nyilvánosan, a szószékről. 4 Ezt megerősíti Borosnyai Lukáts János önéletírása 

is, amelyben Nádudvariról ezt mondja: Paradoxa és heterodoxa sententiákat, neve- 

1 Juhász István: Hitvallás és türelem. Kolozsvár 1996. 102–115. (A továbbiakban: Juhász) 

2 Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. V. kötet. Az egyházi intézmények története. Budapest 

1905. 175., 186–188. (A továbbiakban: Pokoly V.) 

3 Zágoni Bodola Sámuel: Folytatása a püspökök életrajzának. Eperjesi Zsigmond. In: Az erdélyi 

reformata anyaszentegyház névkönyve 1861-re. Kolozsvár 1861. 1–17. (A továbbiakban: Névkönyv) 

4 Ki is Konfessionok és Katékismunk ellen, nem csak remonstrantismust a gratia universali; hanem iminnen, amonnan 

corrádált opiniokat és foveál s azokat sok izben e publica cathedra, sokaknak botránkozásokkal tanította. Illyés Géza: 

Az erdélyi Református Zsinatok végzései. Kézirat az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában. 

1940–1942. 221. (A továbbiakban: Illyés)

KOLUMBÁN VILMOS JÓZSEF: ADALÉKOK AZ ENDEMANN-PERHEZ 761 

zetesen Universalizmust és Remonstrantizmust kezd hirdetni s sokszori admonitio után a 

Cathedrára [szószékre] s publicumra vinni. 5 

A rövid jegyzőkönyvi tudósításból kiderül, hogy Nádudvari Bonyhai Simon György 

püspök intésére reverzálisban fogadta meg, hogy csendben lesz, de később fogadalmát 

megszegve, továbbra is hirdette tanait. Tanítása miatt állásából ugyan felfüggesztették, 

de amennyiben tanítását nyilvánosan visszavonja, az ellene hozott határozatot semmisnek 

nyilvánítják – szól a zsinat határozata –, de ha továbbra is kitart elvei mellett, 

leteszik hivatalából. 6 Nádudvari 1735. március 20-án a nagyenyedi templomban, ünnepélyes 

keretek között eleget tett a zsinat felszólításának és tanait nyilvánosan visszavonta. 

7 Nádudvari híve volt a wolfiánus bölcseletnek is (1740-ben a már wolfiánus hatás 

alatt álló marosvásárhelyi kollégiumban vállalt tanári állást), hiszen Pokoly 

Leibnitz–Wolf féle tanok nyomaira akadt Nádudvari kéziratban maradt, tanítványai 

számára készült jegyzeteiben. 8 

Huszti András pere (1742) 

Nagyenyedi és kolozsvári teológiai tanulmányok után Odera-Frankfurtba 

peregrinált, hazatérése után a kolozsvári kollégiumban lett jogtanár. Szebenben adta ki 

Jurisprudentia hungarico-transsylvanica művét (1742), melynek előszavában (Oratio) cáfolta a 

predestinációt, és Bod Péter históriája szerint, remonstráns tanokat vallott. 9 Ügyét a 

június 10-re összehívott zsinat tárgyalta. A zsinat megnyitása előtt két tudós professzor 

és két lelkész (a jegyzőkönyv nem közöl neveket) írásban tételesen rámutatott Huszti 

tévelygésére. Mivel a zsinatnak nem volt ideje részletesen foglalkozni az üggyel, négy 

főből álló bizottságot nevezett ki a már meglévő négy személy mellé, hogy közösen újra 

megvizsgálják az iratot, és a tévelygésről jelentést tegyenek. A két iratot a zsinat előtt 

felolvasták, majd megállapították, hogy: az oratio neve alatt imprimiáltatott munka minden 

részben oratio paradoxa, disanalogica és olyan, mely szent apostoli vallásunknak egész eversiójára 

igyekező éles fegyver, tehát annak authorát munkájával együtt mind a szent Generalis, mind az valaki 

szent vallásunknak igaz valóságos szeretője s becsüllője méltán damnálhatja. 10 Az irat ellenkezik 

a Szentírással és ellentmond a hitvallási iratoknak is. 

Az ítéletben kimondták, hogy az inkriminált iratot és szerzőjét az egyház nem fogadja 

el és az egyház tanításával ellenkező tévelygésnek mondja, amíg a kifogásolt részeket 

meg nem változtatja és a Szentírással nem egyezteti. Ha kitart eretneksége mellett, akkor 

a kolozsvári egyháztól kapott benefíciumokat megvonják tőle, és exkommunikálják. 

A határozatot Deáki József püspök a Főkonzisztórium elé vitte, ahol beszámolt a 

per lefolyásáról. Előbb Huszti védte a tanítását és ezért kizárták az egyházból, de később 

tanait visszavonta és a püspök által eleibe adatott formula szerint esküvéssel és írásban 

kötelezte magát a református vallásban való megmaradásra. Ugyanakkor Huszti kérte az ex- 

5 Részletesen ismerteti Buzogány Dezső. Ld.: Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései, 1606–1762. 

Kolozsvár 1999. 25. Borosnyai Önéletírását közli Buzogány Dezső a Református Szemlében 1986. 41–46. 

6 Illyés 221. 

7 Zoványi Jenő: Egyháztörténeti lexikon. Budapest 1977. 420. 

8 Pokoly V. 186. Gyulakuti Lázár János önéletírására alapozva Juhász István Nádudvarit, mint a marosvásárhelyi 

kollégium első wolfiánus tanárainak egyikét említi. Juhász i. m. 107. 

9 Petri Bod: Historia hungarorum ecclesiastica. Lugduni–Batavorum 1889. 423. 

10 Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései, 1606–1762. Sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányokat 

Buzogány Dezső és Sipos Gábor írta. Kolozsvár 1999. 72. (A továbbiakban: Bod)


kommunikáció feloldását is, aminek Deáki József püspök eleget tett. A Főkonzisztórium 

az ítéletet elfogadta, de Husztit elbocsátotta kolozsvári tanári állásából. 11 Bod Péter 

a tudósítást így zárta: Erről az acták vagynak az püspök ládájában. N[ota] B[ene]. Azután 

semmi vallású, semmi emberré lett. 12 Bod utolsó sora Huszti későbbi sorsára utal, aki 1749- 

ben katolizált és a gyulafehérvári káptalan levéltárában kapott magának munkahelyet. 

Nem sokkal ezután innen is távozott (ha ugyan el nem bocsátották) és elzüllött. 13 

Hasonlóság és különbözőség 

A 18. század folyamán már nem kerültek elő olyan tanviták, mint a 17. századi puritán–ortodox 

ellentét, vagy a coccejanimzus és karteziánus tanokkal folyatott polémia. 

Ez részben annak köszönhető, hogy a 17. századi zsinatok szigorúan megtiltották az 

újítást és az erdélyi református egyház tanításától idegen teológiai nézetek terjesztését, 

nem beszélve arról, hogy a rekatolizáció és az állam részéről tapasztalt külső elnyomás 

egészen más prioritásokat teremtett az erdélyi református egyházban. Az efféle teológiai 

viták csakhamar harmad-negyed rangra fokozódtak le a nap-nap után töretlenül 

folytatott egzisztenciális küzdelem közepette. A külső nyomás és az egyház belső szervezetének 

megerősödése belső békét eredményezett: három esettől eltekintve, a 18. 

században nem igazán találunk nagy horderejű hitvallási vitákat. 1734-ben tárgyalták 

Nádudvari Sámuel, 1742-ben Huszti András esetét, 1791-ben pedig az Endemann 

Sámuel-féle ügyet. A három esetet egybevetve sok hasonlóság mutatható ki, mind a 

vizsgálati eljárást, mind a tévtanítás jellegét illetően. Az eretnekségek tekintetében jellemző 

a racionalizmus erdélyi meghonosodásának első kísérlete, és az ebből adódó 

hitvallás-ellenesség, valamint a régi teológia (protestáns ortodoxia) megdöntésére tett 

kísérletek. 

Bár a három per sok tekintetben hasonlít egymásra (vádpontok, zsinati kivizsgálás, 

kilátásba helyezet büntetés), mégis több különbség is megfigyelhető. Míg az első két 

perben a heterodoxia kétséget kizáróan bizonyítható és kimutatható volt, addig az 

Endemann-perben ez korántsem tisztázható egyértelműen. Mindhárom perben a vádpontok 

szinte szóról szóra ismétlődnek (pelagianizmus, arminianizmus stb.), de míg 

Nádudvari és Huszti elismeri a vádpontokat, addig Bodola János és Zilahi Sebes János 

elutasítják az ellenük felhozott vádakat. Külön figyelmet érdemel a Főkonzisztóriumnak 

a vizsgált esetekben tanúsított álláspontja is, hiszen míg Huszti és Nádudvari elleni 

kivizsgálást támogatták, addig Bodola és Zilahi Sebes ügyében inkább háttérbe húzódott 

és csendben figyelt, vagy adott esetben nagyobb megfontoltságot kért a szemben 

álló felektől. Ezt figyelembe véve az 1791–1792-ben folyó Endemann-per a híres 

radnóti perrel (1673) hasonlítható össze, ahol az akkori református egyház elöljárósága 

szigorú büntetést kért a vádlottakra, de a főrendűek közbenjárására a zsinat kizárással 

való fenyegetőzése figyelmeztetéssé szelídült. 14 Tófeus Dobos Mihály és Pósaházi János 

a coccejanista és karteziánus eszmerendszer visszaszorítását követelte olyan korban, 

amikor a németalföldi tanulmányútról hazatérők túlnyomó többsége a két irányzat 

valamelyikével rokonszenvezett, sőt maga a fővádló, Tófeus is részben Coccejus 

11 Zoványi Jenő: Egyháztörténeti lexikon. Budapest 1977. 271. 

12 Bod 72. 

13 Huszti peréről bővebben ld.: Török István: A kolozsvári ev. ref. collegium története. II. kötet. Kolozsvár 

1905. 44–52. (A továbbiakban: Török) 

14 Kolumbán Vilmos József: Törvényhozó egyház. Kolozsvár 2002. 104–107.


híve volt. A több mint egy évszázaddal később megtartott tanfegyelmi eljárásban, az 

Erdélyben már jól ismert és széles egyházi támogatottságú wolffianizmust szerették 

volna megfékezni, holott a wolffianus filozófia fellegvárának tartott marosvásárhelyi 

kollégium mellett a kolozsvári és a székelyudvarhelyi kollégium is a marburgi tanár elvei 

szerint képezte a lelkipásztorokat. 

Wolff rendszere 

Az erdélyi peregrinusok a holland egyetemek mellett előszeretettel látogatták a németországi 

egyetemeket is, ahol a 18. század elején a wolffianizmus kibontakozott. 

Alapítója Christian Wolff a halléi, majd a marburgi akadémia tanára volt. A nevével 

fémjelzett új tan a matematikát minden tudomány fölé helyezte, mert, úgymond, rendszerét 

valamennyi tudomány felhasználhatja. A matematika belső rendszeréről azt tanította, 

hogy az igazság megismerésére a legalkalmasabb módszer, hiszen a meghatározástól 

eljut a tantételhez, majd a feladathoz. Ezt alkalmazta a teológiában is. Wolff szerint 

a világ és a lélek ismerete vezet el Istenhez: a világ rendjének felismeréséből Isten 

akaratára és jóságára lehet következtetni. Valójában, Wolff ezzel a rendszerrel új istentant 

állított fel, amelynek kulcsszava a theologia naturalis: Istent a teremtett világból is 

meg lehet ismerni. Ez viszont még nem jelenteti azt, hogy kijelentésre nincs szükség. 

A kijelentés kiegészíti a theologia naturalisból származó felismerést, és így a kettő közt 

megvalósul a harmónia. A kijelentés nem kerülhető meg, mert csakis ez által lehet kiegészíteni 

a természeti törvényt, s eljutni a teljes igazságra. Wolff erkölcstana a felvilágosodás 

jegyeit hordozza magán: az ember akaratát Isten akarata határozza meg, ez 

pedig a tökéletesség elérésére kötelezi a teremtményt. Wolff a jó cselekvésének indítékát 

is új megvilágításba helyezte: a jót a jóért kell cselekedni, és ennek legmagasabb 

formája a kegyességben mutatkozik meg. 15 Dogmatikájával és etikájával újraértelmezte 

a protestáns apológiát: az addigi felekezeti különbségek háttérbe kerültek, az egymással 

való civódás helyett a világegyetem egységére és ezzel Isten akaratának a megismerésére 

irányította a figyelmet. Protestáns körökben rendszere csakhamar sok követőre talált, 

ugyanis hangsúlyozta, hogy a vallás legmagasabb formája a természeti vallás, de 

ennek a szintnek az elérésére az emberi akarat elégtelen. Ide csak a Megváltóban kegyelemből 

kapott hit által lehet eljutni. Így akarva-akaratlanul az egymás iránti türelmet 

hirdette, és az ellenreformáció idején főképpen emiatt talált kedvező fogadtatásra Erdélyben. 

Eszméinek európai térhódítása nem váratott sokat magára. Leibniz türelmességét 

továbbvivő Wolff filozófiáját csakhamar Európa protestáns egyetemei is elismerték, s 

így a Leibniznél még csak tudósok világában ható racionalizmus a marburgi tanár 

nyomán szélesedett ki és lett mindent átfogó irányzattá. Németországi fogadtatása 

hamar és gyorsan megtörtént, s ennek folytán a magyar peregrinusok, ha másodkézből 

is, de megismerhették az új filozófiát. A magyar művelődéstörténetben jelentős helyet 

elfoglaló németalföldi egyetemek közül a wolffianizmust elsőként a leideni, majd a 

franekeri akadémia vette át, sőt az utóbbi egyetem elöljárósága magát Wolffot akarta 

meghívni tanárnak. Hasonlóan gondolkodtak Utrechtben is, de végül sem az egyik, 

sem a másik meghívás nem valósult meg. 16 A wolffianizmus hollandiai elismertségének 

15 Juhász 102. 

16 G. Henk van de Graaf: A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században, 1690– 

1795. Kolozsvár 1979. 146.


érdekes oldala is van. Az évszázados vitákba belefáradt holland reformátusok a különböző 

világi tudományok művelésében elfogadták ugyan a felvilágosodást, de a teológiában 

óvakodtak azt alkalmazni. Az első olyan teológiai munkák, amelyekben minden 

tiltakozás ellenére mégis foglalkoztak a felvilágosodással, elleniratok voltak, amelyekben 

cáfolni próbálták az új eszmerendszert. Így akarva-akaratlanul is az új irányzatot 

támogatták, hiszen a felvilágosodás cáfolatának középpontjában a racionális érveket 

sorakoztatták fel, s ha lassan is, de a teológia tudományának művelése is ebbe az 

irányba mozdult el. 17 Kelet-európai terjedésében a filozófia és logika, valamint a matematika 

újszerű felhasználásánál sokkal nagyobb jelentőségű a filozófia gyakorlati alkalmazását 

előíró etika, hiszen a vallási türelem szorgalmazása mellett fennen hirdette 

a formálódó polgárság kompromisszumképességét a késő feudális, de még mindig 

erős társadalmi renddel szemben. 18 

Mint minden nagy szellemi irányzat terjedésénél, a wolffianizmus kiteljesedésében 

is jelentős szerepet töltöttek be Wolff tanítványai. Első helyen kell megemlítenünk 

Wolff közvetlen tanítványát, Ferdinand Chr. Baumeistert, 19 valamint Thümigiust is, 

akik önálló filozófusként ugyan nem tudtak maradandót alkotni, de tankönyveik révén 

mesterük tanítását mindenki számára érthetővé és elérhetővé tették. 

Wolf filozófiájának hazai fogadtatása 

A marburgi tanár eszméinek hazai (erdélyi) meghonosodása aránylag korán elkezdődött. 

Gyalakuti Lázár János nevelőapja, Köleséri Sámuel, 1709-ben Gardenius egyik 

Nagyenyeden kiadott munkájához írt előszavában a wolffianizmusra jellemző vallási 

türelem szükségességéről beszélt. Az új tanok iránti fogékonyságának másik méltó bizonyítéka 

az 1723-ban, a kolozsvári kollégium nyomdájában kiadott matematikai tankönyvhöz 

írt előszava, amelyben Wolff nyomán a matematika tanulásának hasznosságát 

és fontosságát hangsúlyozta. 20 

Köleséri szellemi örökségét nevelt fia, Gyalakuti Lázár János vitte tovább, aki külföldi 

tanulmányai során (Szathmári Mihály sárospataki tanár biztatására 21 ) Marburgba 

is eljutott és Wolff tanítványául szegődött. Korabeli feljegyzés szerint: 1727-ben, mivel 

nem elégítette ki a nyilvános órák hallgatása, hogy magának napi két fizetett órát kaphasson, mivel 

magánóra nem volt az egyetemen, mit tett Azt, hogy bár a városban fogadott éjjeli szállást magának, 

mint a mester bentlakója, mindig Wolffnál étkezett. Így a filozófia és matematika részeit szigorú 

rendtartással elsajátította. Wolff gyakorta szokta mondogatni, hogy ez az ifjú sokkal jobban felfogja 

az ő szellemét, mint a doktorok, akik magukot wolffiánusoknak nevezik. 22 Már otttartózkodása 

alatt hozzáfogott Wolff fontosabb műveit latinra fordítani azzal a céllal, 

hogy az erdélyi tudományos élet is megismerhesse az új eszméket. Határozottságát és 

céltudatosságát bizonyítja, hogy a híres tanár metafizikájából és etikájából elsősorban a 

17 G. Henk van de Graaf: i. m. 218. 

18 Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest 1996. 265. (A továbbiakban: 

Kosáry) 

19 Hajós József: Fr. Chr. Baumeister emlékére. Korunk, 1986. 2. szám, 122–128. (A továbbiakban: Hajós) 

20 Köleséri Sámuel (kiad.): Enchiridion Mathematicum Schenzherziarum Usui Transilvanorum accomodatum. 

Kolozsvár 1723. 

21 Kovásznai Sándor: Az ész igaz útján. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta 

Kocziány László. Bukarest 1970. 155. (A továbbiakban: Kovásznai) 

22 Kovásznai 132–133.


kollégiumi oktatásra szánt kivonatokat készített. 23 Nem sokkal hazatérése után a marosvásárhelyi 

kollégiumba nevezték ki főgondnoknak, s ebben a minőségében látott 

hozzá nagyszabású tantervreformjának megvalósításához. Ennek nyitánya volt az 

1735-ben Rimaszombati Sámuel, marosvásárhelyi tanár beiktatója alkalmából elmondott 

beszéde (Az intellektus és az akarat fejlesztése), amelyben egyértelműen jelét adta 

wolffianista elkötelezettségének, amikor az akarat és értelem megjobbításáról és annak 

felsőbbrendűségéről beszélt. Kovásznai Sándor találóan jegyezte meg önéletírásában, 

hogy ettől a pillanattól a vásárhelyi kollégium a „wolphiana filozófiai” otthonává lett. 

Elképzelése teljes megvalósulásáig nem kellett sokat várnia, ugyanis Nádudvari Sámuel 

(1740–1746 között tanított Marosvásárhelyen) szinte kizárólagosan csak Wolffot tanított 

a diákság legnagyobb csodálata és megelégedése közepette. Kovásznai Sándor, a 

későbbi tanár ekkor még diákként angyali szózatként hallgatta Nádudvari újszerű előadását. 

Népszerűségét azonban nemcsak az új filozófia jelentette, hanem közvetlen 

előadásmódja is. Utóda, Kövesdi János, bár szintén Wolffot tanított, nem örvendett 

ilyen népszerűségnek, de ez még korántsem jelentette az új filozófiai háttérbe szorulását. 

24 

Wolffianus tanártársak közül Intze Istvánt, Kovásznai Sándort és Fogarasi Pap Józsefet 

kell megemlítenünk, hiszen munkásságuk révén jelentős mértékben hozzájárultak 

Wolff hazai elfogadásához. Előbbit 1749-ben nevezték ki filozófiatanárnak, aki a 

Nádudvari pedagógiai munkáját folytatva Thümigiust (Wolff tanítványát) és Wolffot 

tanította filozófiában és a matematikában. 17 évig tartó tanársága alatt végig kitartott 

az új filozófia mellett, s ennek folytán lelkészek generációjába oltotta be a felvilágosodás 

rendszerét. Intzét, mint tanárt és kollégát is ismerő Kovásznai 1764-ben lett kollégiumi 

tanár, s bár ifjúkori Wolff iránti rajongását később megtagadta, annak hatása alól 

szabadulni nem tudott. Leghíresebb wolffianus tanár Fogarasi Pap József volt, akit 

1779-ben neveztek ki filozófiatanárnak. Rövid vásárhelyi munkásságát az értelem és 

akarat megjobbításának szándéka vezérelte, s ez a törekvés érződik ki 1782-ben az erdélyi 

kollégiumok tanreformját megcélzó programiratból is. 25 Intzével és Kovásznaival 

összevetve Fogarasi gazdag irodalmi munkásságával emelkedik ki tanártársai közül, 

amelyekben a ráció felsőbbrendűségét hangsúlyozta ki, és megpróbálta azt gyakorlati 

oldalról is megközelíteni. 

A fentieket összegezve kiderül, hogy a marosvásárhelyi kollégium a 18. század közepe 

előtt már a wolffianizmus hazai támogatójául szegődött, s ezzel egy időben a haladás 

és a fejlődés motorjává vált. Az új tanok marosvásárhelyi térhódítása azonban 

korántsem volt zökkenőmentes. A kollégium könyvtára a sárospataki kollégium marosvásárhelyi 

kitérője ellenére is szegényes volt. A kollégiumban, bár a „wolphiana filozófia” 

otthonának számított, sem a tanárok, sem a diákok nem olvashatták Wolff 

munkáit, azon egyszerű oknál fogva, hogy a könyvtárban egyetlen jelentős mű sem 

volt. Kovásznai Sándor diákként Wolff iránti szomjúságát is csak úgy tudta oltani, 

hogy alkalmi árustól Baumeister könyveket vásárolt (Baumeister munkái is hiányoztak 

a kollégium könyvtárából), később pedig hosszas utánajárással Toldalagi Pál gróftól 

23 Bővebben ld.: Tolnai Gábor: Gróf Lázár János, a Voltaire-fordító. Kolozsvár 1942. 

24 Kezdé ezért a Volfius nagy Logicáját tanítani, és az Euclidest a geometriában. Lehetett volna eleget is tőle tanulni, 

kivált a geometriábn, de el léven már régen az egész deákság praejudiciummal telve Kövesdi iránt, igen kevesen járják vala 

leckéit, annyival inkább, hogy mivel Nádudvari Thümmigiust és Lázár Jánostól németből deákra fordított Volfius 

compendiumát tanítja vala, Eucclidest senki nem becsüli vala, mint ma is, a kollégiumban. Kovásznai 70. 

25 Juhász 109.


kérte kölcsön Wolff munkáit. 26 A kollégium arra érdemes diákjai, egy korábbi megállapodás 

szerint, éppen Marburgba peregrináltak (a marosvásárhelyi kollégium évente 

küldte diákjait a német egyetemi városba), s ott a wolffianus tanokban „megerősödve” 

tértek haza és lettek lelkipásztorok és tanárok. 

Erdély másik két híres kollégiuma a nagyenyedi és a kolozsvári, valamint a feltörekvő 

székelyudvarhelyi gimnázium a 18. század közepén is kitartottak a jóval korábban 

elfogadott kartezianizmus mellett. Bár a két irányzat elvileg szemben állt egymással, 

a tanbeli ellentét nem érintette az iskolák közötti összhangot és jó együttműködést, 

tanáraik adott esetben ellentétes tanokat a „rivális” kollégiumban is ugyanolyan hévvel 

tanítottak és prédikáltak. Ami a legmeglepőbb: annak ellenére, hogy a kolozsvári kollégium 

a karteziánusok táborát gyarapította, ez semmiféle akadályt nem jelentett 

Baumeister wolffianus tankönyveinek beszerzésekor. 27 Nagyenyedi Ajtai Abod Mihály, 

aki Vásárhelyen, Enyeden, Szászvároson majd Odera-Frankfurtban és Franekerben is 

tanult, szintén wolffianus meggyőződésű volt, amiért kisebb kellemetlenséget kellett 

elszenvednie. 28 A marosvásárhelyi kollégiumhoz hasonlóan az új filozófia elfogadása 

Debrecenben sem okozott gondot. Hivatalos tanterv részeként már a század közepén 

a logika oktatásához többek közt Wolff, majd Baumeister műveit ajánlották. Maróthi 

György, a kollégium egyik meghatározó tanáregyénisége 1740 körül írt leveleiben 

Leibniz és Wolff iránti lelkesedésének adott hangot, 29 Hatvani István, a másik híres 

kollégiumi tanár már a losonci tanulmányai alatt megismerkedett a felvilágosodás eszméivel. 

30 Az 1781-ben elkezdett tantervreformban pedig azt a Wolff logikaművet tették 

kötelezővé, amely már 1740-ben megvolt a könyvtárban. 31 Sárospatakon is hasonló 

szellemiség uralkodott. Hogy csak egy példát említsünk, Szentgyörgyi István tanár előadásai 

rendjén gyakran idézte a filozófust, sőt teológiai előadásait összefoglaló munkájában 

(Theologia naturalis, 1784) az istenbizonyítékok felsorolásakor többször is Wolffra 

hivatkozott. 32 

Az 1760-as évektől kezdődően, ha lassan is, de az erdélyi kollégiumokban a logika 

és filozófia tanítása rendjén szemléletváltás következett be. Köszönhetően a németországi 

és hollandiai továbbtanulásnak, egyre többen tértek haza az új tanokkal és itthon 

tanárként már az új szemléletet tanították. Ide sorolható (a teljesség igénye nélkül) Kovács 

József, aki előbb Székelyudvarhelyen, majd 1767-től Nagyenyeden lett tanár. Udvarhelyen 

1763-tól vele kezdődött a wolffi filozófia és matematika oktatása, amit a későbbi 

tanárok sem tagadtak meg. 33 1769-ben a Marosvásárhelyen ülésező Litteraria 

Comissióban résztvevő professzorok a logika osztály tankönyveként kizárólagosan 

26 Kovásznai 67– 69. 

27 Baumeister wolffianus logika-tankönyvének (Institutiones philosophiae rationalis methodo Wolfii conscriptae) 

több kiadása is megtalálható volt a kolozsvári kollégium könyvtárában. Ld.: Hajós 126. 

28 Zoványi 16. 

29 Maróthi Györgyöt peregrinációja alatt arra utasította a deberceni városi tanács, hogy keresse fel 

marburgi száműzetésében Wolffot. Ld.: G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a pedagógiai századában. 

Debrecen 1996. 69. (A továbbiakban: G. Szabó) 

30 G. Szabó 43., 56–57. 

31 A második osztály diákjainak Christian Wolf logikáját adják elő. G. Szabó 79. Ld. még: A Debreceni Református 

Kollégium története. Szerkesztette Barcza József. Budapest 1988. 126., 421. 

32 Kosáry 397. 

33 Gönczi Lajos: A székelyudvarhelyi evang. reform. kollegium értesítője az 1894/95. iskolai évről. Az intézet 

története (képekkel és rajzokkal) 1670–1895-ig. Székelyudvarhely 1895. 18–19. (A továbbiakban: Gönczi)


Baumeister művét írták elő. 34 Kolozsváron Pataki Sámuelről (1758–1794 között tanított) 

tudjuk biztosan, hogy már 1770-ben a filozófiában és matematikában Wolffot adta 

elő, 35 valamint Méhes Györgyről, akinek kéziratban maradtak fenn az előadásain 

használt leibniziánus és wolffiánus kompillációi. 36 Hasonlóan gondolkodott és tanított 

Backamadarasi Kiss Gergely is, aki 1768-tól került a székelyudvarhelyi kollégium élére. 

1769-ben keltezett részletes tanügyi jelentésében tett említést arról, hogy odakerülésekor 

a diákok már Baumeister alapján tanulták a filozófiát és logikát, s mivel ebből a 

könyvből volt a legtöbb, annak alapján folytatta ezeknek a tantárgyaknak a tanítását. 

Ugyancsak róla tudjuk azt is, hogy az 1769-ben előírt tananyagon túl diákjainak alkalmazott 

matematikát és alkalmazott filozófiát (etikát) is tanított. 37 

A század nyolcvanas éveire az új filozófia a teológiai oktatásban is megjelent anélkül, 

hogy bármiféle ellenkezésbe ütközött volna. Ebben az évtizedben Endemann Sámuel 

dogmatikáját és etikáját adták elő mind Nagyenyeden, mind Székelyudvarhelyen. 

Sőt, az egyik perbe fogott tanár, Bodola János 1788-ban és 1789-ben a generális zsinaton 

e tankönyvek alapján vizsgáztatta azokat, akik lelkészképesítő-vizsgára álltak. 38 

A per elő lépései 

1791-ben a szokásos évi generális zsinatot Küküllővárra hívták össze július 3–7-re, 

ahol a Főkonzisztórium képviselői, püspök, főjegyző és az egyházmegyék elöljárósága 

mellett a kollégiumok is képviseltették magukat. Míg 1788–89-ben Bodola János, 

1790-ben Zilahi Sámuel marosvásárhelyi professzor 39 vizsgáztatta a lelkészjelölteteket, 

addig 1791-ben Sófalvi József kolozsvári tanár vette be a lelkészképesítő-vizsgát. 40 

Július 7-én, a zsinat ötödik napján mindenféle előzmény nélkül szívbéli megütődéssel 

vették tudomásul, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban az erdélyi 

református egyház hitvallásaival ellenkező teológiát tanítanak. 41 Bár ekkor még nem 

nevesítették az érintett tanárokat, a későbbi tárgyalások iratanyagából kiderül, hogy 

Bodola János nagyenyedi és Zilahi Sebes János udvarhelyi tanárokról van szó. A felvetésre 

született határozat ekkor még csak azt írta elő, hogy a tanárok a kifogásolt tankönyvet 

tovább ne használják, és hogy a tanárokat a következő zsinaton fogják meghallgatni. 

42 A határozatot értetlenséggel fogadták a megvádolt tanárok (és mint később 

34 Török 179. 

35 Uo. 64. 

36 Egyed Péter: A nemzeti filozófia kezdetei. Filozófiaoktatás a protestáns gimnáziumokban Erdélyben a XVIII– 

XIX. század fordulóján. 

http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/magyarfilozofia/20061009234217237000000711.html 

37 Kolumbán Vilmos József: Backamadarasi Kiss Gergely. Kolozsvár 2005. 35., 71. 


39 Erdélyi református zsinatok iratai. IV. 1790–1800. Sajtó alá rendezte: Buzogány Dezső, Dáné Veronka, 

Kolumbán Vilmos József, Sipos Gábor. Kolozsvár 2001. 10. (A továbbiakban: ERZSI IV.) 

40 Uo. 27. 

41 Szívbéli megütődéssel adatik tudtára a Generalis Szent Synodusnak, hogy a nagyenyedi és udvarhellyi oskolában 

olly theológia taníttatik (mellynek auctora Endemann Sámuel, melly nyomtattatott az 1777-dik esztendőben 

Hannoviában), mellynek tudománya ellenkezik Helvetziai Confessionkkal és Heydelbergai Catechesisünkkel, tanítván 

socinianismust, pelagianismust satöbbi, melly miatt máris nemcsak a deákok, hanem más emberek is sokan a SzentÍráson 

fundált szent vallásunk ellen megvesztegetődtenek. ERZSI IV. 39. 

42 Hogy ezen könyvet az ebből tanító professorok letegyék, és hogy az abból szerzett ellenkező tudományokat 

recantalják, köteleztetnek, és hogy azt tanítani és a deákoknak kezekbe adni az Approbatabéli törvény és a 11-dik, 12- 

dik, 94-dik canonok és a szatmári 19-dik, 20-dik, 21-dik constitutiok és a papi esküvés formájának 1-ső és 2-dik pont-


kiderült, a Főkonzisztórium is), hiszen Bodola János 1787-től lett tanára az enyedi kollégiumnak, 

ahol szinte naponta találkozhatott a püspökkel, aki tévtanítást észlelvén bizonyoson 

jelezte volna a zsinatnak vagy a Főkonzisztóriumnak. 

A „vétkesek” 

A zsinaton, bár nem nevesítették, két tanár, Bodola János és Zilahi Sebes János didaktikai 

munkáját kifogásolták. Előbbi, Bodola János Kézdivásárhelyen, Nagyenyeden 

végezte iskoláit, majd Leidenbe peregrinált. Onnan hazatérve 1784-ben Nagyenyeden 

lett lelkész, 1787-ben tanárnak hívták a kollégiumba, ahol teológiát és egyháztörténetet 

tanított, valamint ő felelt a könyvtárért is. 43 Perbe fogott társa, Zilahi Sebes János iskoláit 

Marosvásárhelyen és Nagyenyeden végezte, ahonnan Marburgba peregrinált. Hazatérése 

után Mikeszászán lelkészkedett és 1789-ben innen hívták meg Udvarhelyre a 

Benkő József távozása után megüresedett katedrára. 44 Neveltetésüktől nem volt idegen 

a wolffianizmus, hiszen amíg Bodola a hazai kollégiumban és külföldön, Leidenben találkozott 

a felvilágosodás eszmeiségével, addig Zilahinak már a hazai wolffianizmus 

fellegvárában, Marosvásárhelyen lehetősége nyílt azt megismerni, ezt pedig később 

Marburgban, az új filozófia otthonában mélyítette el, ahol éppen Endemann Sámuelt 

hallgatta. Hazatérésük után, bár nem sok adatunk van arra nézve, hogy tanárként milyen 

tankönyvet használtak a kifogásolt Endemann Sámuel compendiuma mellett a teológiai 

tudományok oktatása rendjén, zavartalanul tanították az új teológiát. Tudni kell 

azt is, hogy valójában a zsinat már idézett határozata csupán a wolffianista eszmék teológiai 

alkalmazása miatt fejezte ki aggodalmát. 

Két zsinat között 

A vádra először Bodola János válaszolt. Sajnos, a Főkonzisztóriumhoz címzett levele 

mára elveszett, de Juhász István tanulmánya, 45 illetve a Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve 

megőrzött néhány részletet. Ezek szerint a nagyenyedi professzor visszautasította 

azt a vádat, miszerint Endemann könyve a református tanítással ellenkező 

tanokat tartalmazna. A zsinat ama vádjára, miszerint a tankönyv szocinianizmust, 

arminianizmust és pelagianizmust tartalmaz, Bodola így válaszol: Szocinianizmussal, 

pelágiánizmussal és árminiánizmussal vádolni Endemannt annyit tészen, mint magunkat az őtet jól 

esmérő publicumnak nagy nevetségére vagy méltó szórakozására kitenni [...] szükség tehát vigyázni, 

hogy amikor egy vagy két ember a mag[a] indulatjának kíván áldozni (nem meglett, hanem csak lehetséges 

dologról szólok) más ártatlan, de vigyázatlan elméket is a maga részére húzván, a generális 

szinódusi szép névvel [ne] fedezhesse bé titokban tartott célját. 46 Csupán szóbeli információkra 

hagyatkozva, a zsinati vádpontokat ugyanis nem kapta kézhez, rámutatott: a zsinat 

jai ellen merészlettek, annak ok adására, hogy a Szent Synodus directora által a jövő Szent Synodus eleibe idéztessenek, végeztetik. 

A méltóságos Fő Consistorium is e dologban segítségül hívatik. Szükséges dolog pedig, hogy ennekutánna püspök, 

vagy Generalis Synodus megvizsgálása nélkül manualis theologiát a professorok ne tanítsanak, leghasznosabbnak látná pedig 

a Generalis Synodus, hogy minden collegiumokban ne egyébb, hanem a Helvetica Confessio taníttatnék. ERZSI IV. 

39–40. 

43 Szabó Miklós–Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyetemeken, 1701–1849. Marosvásárhely 

1998. 96. 

44 Uo. 518., ill. Gönczi 29. 

45 Juhász István még olvasta a két tanár levelét. 

46 Juhász 112.


olyasmivel vádolja Endemann művét, amelyek tulajdonképpen nem ellenkeznek az elfogadott 

hitvallási iratokkal. 

Továbbá rávilágított, Endemann műve elleni támadás veszélybe sodorhatja az erdélyi 

kollégiumok és a marburgi akadémia közti jó viszonyt. Bodola tehát egyértelműen 

és kétséget kizáróan elutasítja az eretnekség vádját, de emellett válaszából rendkívül 

érdekes és az Endemann-per ez idáig ismeretlen területére irányítja az olvasó figyelmét. 

Bár nem ismerjük pontosan levele tartalmát, de Juhász István által idézett részletből 

úgy tűnik, Bodola kételkedett a vád őszinteségében. A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyvéből 

viszont kiderül, hogy Bodola személye elleni támadásként fogta fel a 

zsinati vádpontokat: hogyha azon deliberatum nem a közönséges Szent Zsinat érdemes tagjainak 

közönséges egyezéséből származott volna (amint az instans erőss okokra nézve azon kételkedik is), 

tehát azon tagok, akik csak magok lehetvén szerzői azon deliberatumnak, mégis azt a publicumnak 

supponálni merészlették volna, illendőképpen intessenek meg. 47 

Zilahi Sebes János szintén levélben kereste meg a Főkonzisztóriumot, hogy az ellene 

felhozott vádak alól tisztázza magát. Védekezésében erős hangsúlyt nyert az, hogy 

marburgi peregrinációja alatt Endemann tanítványa volt, és hogy Németországban 

Endemann igazhitűségéhez nem fér kétség. Ő is, Bodolához hasonlóan, féltve inti az 

erdélyi református egyházat a túlzott és alaptalan vádaskodástól, hiszen ez adott esetben 

a marburgi ösztöndíj megvonásával is járhat. Levelének dogmatikai részében viszszautasította 

azt a vádat, miszerint az említett tankönyv miatt diákokat megvesztegettek 

volna, valamint azt próbálta bizonyítani, hogy Endemann műve nem tér el a 

korábbi tankönyvek tartalmától. Felvilágosult teológiai álláspontját sem rejtette véka 

alá: Némelyek előtt most is nagy becsületben lévő typusaival megavasodott Coccejus, aki a maga korában 

ugyanolyan újító volt, mint most Wolff nyomán Endemann, akinek az újítása 

nélkül – ismeri el Zilahi Coccejus jelentőségét – ma sem a theologia, sem a filozófia ilyen 

tiszta és világos állapotban nem volna. 48 

A két professzor levelére a Főkonzisztórium válaszolt. Előbb Bodola levelét tárgyalták 

meg. Levelének többé-kevésbé részletes ismertetéséből kiderül, hogy a zsinat 

nem tartotta be a kivizsgálási szabályokat: nem hallgatták meg a vádlottakat és nem 

hangzott el konkrétum a kifogásolt tanokkal kapcsolatosan. Bodola ugyanakkor burkolt 

formában hozta a Főkonzisztórium tudomására azt is, hogy tudatlan és felkészületlen 

emberek meggondolatlan támadásának tartja a vádpontokat. 49 Felhívta a testület 

figyelmét arra, hogy a meggondolatlan vádaskodás akár a külföldi tanulás végét is jelentheti. 

50 A Főkonzisztórium igazat adott Bodolának abban, hogy a zsinat törvénytelenül 

járt el ügyükben, valamint elmarasztalta a püspököt is. A határozat szerint ugyanis 

az ő kötelessége lett volna meginteni akár személyesen, akár felsőbb testületek révén 

az estelegesen eretnekséget tanító tanárt (a püspök és Bodola Nagyenyeden szinte naponta 

találkoztak). A kérdéses tankönyvvel kapcsolatosan kiigazították a zsinat tévedé- 

47 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. 1792. április 15. 57/1792. Az Erdélyi Református Egyházkerület 

Központi Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár. (A továbbiakban: A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve) 


49 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. kötet. 1792. április 15. 57/1792. 

50 …a feladott vád valóságos s fundamentumos voltának világoson való megértése és csalhatatlan igazságáról való 

tökélletes meggyőzettetése előtt, illy nevezetesen s külső országi hitünk sorsossai előtt, vallásunkon lévő nemes nemzetünknek 

kissebbséget, s a külsőknek jótéteményeivel élő tanuló ifjainknak visszaszerezhetetlen kárt okozható, s végre édes hazánkban 

is szomorú következéseket és szakadásokat könnyen szülhető dologban a tisztelt zsinat beléereszkedvén oly eleve 

deliberatumot kiadni kívánt légyen. Uo.


sét: Endemann compendiuma nem 1777-ben, hanem 1782-ben jelent meg. A tanárok 

igazhitűségét és jó szándékát ugyan nem kérdőjelezték meg és nem kívánták kivizsgálni, 

de a későbbi viták elkerülése végett parancsba adták, hogy Endemann műve helyett 

más könyvet használjanak manualisként. Az ügy további folytatására nézve utasították a 

püspököt, hogy próbálja lecsitítani a szembenálló feleket. 

Bodola tudomásul vette, hogy Endemann dogmatikáját nem szabad tanítani. 1792 

nyarán a kollégiumi záróvizsgák előtt azonban kérdéssel fordult a Főkonzisztóriumhoz. 

Levelében azt kérte a testülettől, hogy a 12 nap múlva sorra kerülő vizsgáig használhassa 

Endemann könyvét, mert másképpen nehéz lenne a vizsgáig új tankönyvet 

találni és abból felkészíteni a diákokat. Ugyanakkor jelentette, hogy etikából (morális 

teológia) szintén Endemannt követi és amennyiben az etikával kapcsolatosan nem merül 

fel kifogás, továbbra is azt szándékszik használni. 51 Bodolát türelemre intették, a 

püspököt pedig utasították, hogy haladéktalanul vizsgálja meg Endemann etikáját, és 

jelentését küldje a Főkonzisztóriumhoz. 

Eperjesi Endemann etikájáról szóló véleményezése 1792. novemberére készült el. 

Jelentésében elmarasztalta a marburgi tanár könyveit, mert abban az elfogadott hitvallási 

iratokkal ellentétes tanokat talált. 52 Hogy melyek voltak református egyháza tanításával 

szembenálló tanok, a Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve nem ismerteti, viszont 

Juhász István (ő még olvasta a püspök írását) a már idézett tanulmányában közli Eperjesi 

teológiai észrevételeit. E szerint a püspök a dogmatikában és etikában két olyan 

tematikát fedezett fel, amely eltért az elfogadott hitvallási tételektől. 1. Isten kegyelméről 

szóló tan, miszerint Isten elválasztotta az embert ex ratione obiectiva. Endemann szerint a 

pogányok is üdvözülnek az általános kegyelem révén. 2. A bűneset után az ember nem 

veszítette el istenképűségét, Ádám bűne nem hat ki az utódokra, és tettének következménye 

csupán testi halál. 53 

A Főkonzisztórium a püspök jelentése nyomán Endemann dogmatikája után az 

etikát is tiltott listára tette, és az érintett tanárokat értesítette. 54 Időközben a Kézdivásárhelyen 

tartott generális zsinaton újra előkerült a tévtanítás ügye. A Főkonzisztórium 

zsinathoz intézett leirata alapján az eljárást megszüntették. 55 A zsinat azonban nem 

nyugodott bele a tanfegyelmi per lezárásába. Újabb beadványukban az ügy alaposabb 

tárgyalását kérték. Kérésüket Bodola és Zilahi állítólagos kijelentésével próbálták alátámasztani. 

Hallomás útján értesültek a két tanár kijelentéséről (bizonyítékot nem tudtak 

felmutatni): vád alatt való professorok azzal merészlettek légyen dicsekedni, hogy ők ugyan 

más auctort vesznek fel, de azt ugyancsak Endemannból fogják magyarázni. 56 A Főkonzisztórium 

nem kívánta megvizsgálni a szóbeszédre alapozott vádaskodást, de a kedélyek le- 

51 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. kötet, 127/1792. 

52 Uo. 

53 Juhász 112. Sajnos a püspök levele elveszett, és csak Juhász István tanulmánya őrzött meg néhány 

részletet Eperjesi teológiai véleményezéséből. 

54 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. kötet, 1792. december 9. 189/1792. 

55 4-o Nemkülömben azon méltóságos Fő Consistorium levelének foglalattya között vagyon, hogy amint a tavalyi 

Generalis Szent Synodus protocollumjának 42-dik száma alatt találtatik a néhai Endemann 1777-dikben nyomtattatott 

theologiáját taníttó professorok számadás és törvény alá köteleztettenek, minthogy az a könyv a SzentÍrásnak, Helvetica 

Confessionak és Hejdelbergai Cathecesisnek, minden orthodoxus theologussainknak tudományaiknak ellenekben szegeztetett 

socinianismust, arminianismust, pelagianismust, satöbbi, tanít, mostan a méltóságos Fő Consistorium kívánnya ezt 

amnestiaban menni az okon, hogy már ezen könyv tudományának tanítása letétetett. 

Ez iránt a Generalis Synodus különös levelével fogja megkeresni a méltóságos Fő Consistoriumot. ERZSI IV. 46. 

56 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. 1792. december 30. 207/1792.


csitítása végett újra felszólította az érintett tanárokat, hogy mellőzzék Endemann tankönyveit. 

57 

A Főkonzisztórium döntését 1792 decemberében küldték meg az érintetteknek. 

Márciusban Zilahi Sebes János felháborodott hangú levélben utasította el a kézdivásárhelyi 

zsinat alaptalan vádaskodását. Jelentette, hogy a betiltott tankönyvet letette és a teológiát 

(dogmatikát) a zsinat és a Főkonzisztórium előírása szerint a hitvallási könyvek 

alapján tanítja. Bizonyításként megkérte kollégáját, Bodola Sámuelt, hogy nyilatkozzék 

ártatlanságáról, aki írásban erősítette meg Zilahi állítását. 58 

Zilahi levele az Endemann-per lezártát jelentette. A továbbiakban nem tudunk arról, 

hogy akár a zsinat, akár az egyház elöljárói további lépést tettek volna, s bár az iratokból 

egyértelműen látszik, hogy nem a zsinat szájíze szerint zárult le a tanfegyelmi 

per, a kedélyek 1793 közepére megnyugodtak. Nagy szerepe volt ebben a Főkonzisztóriumnak, 

amely a maga óvatos hozzáállásával egyik félnek sem adott teljes mértékben 

igazat. Döntése inkább a külföldi testvéregyházakkal való jó kapcsolat fenntartására 

irányult, de a hitvallások hazai és jól bevált alkalmazását nem kívánta megváltoztatni 

és szőrszálhasogató teológiai vitákba sem bocsátkozott bele. Ebben a tekintetben 

nagyfokú hasonlóság fedezhető fel a radnóti zsinat és az Endemann-per között, hiszen 

mindkét ügyben a református főnemesség egyházpolitikai megfontolásból csitította a 

kedélyeket és intette türelemre a vitázókat. 

Személyes ellentét 

Ahhoz nem fér kétség, hogy Bodola és Zilahi ügyének hátterében az erdélyi református 

egyház hitvallásának védelme állt. A nemrég fellelt iratok alapján nem zárhatjuk 

ki annak lehetőségét sem, hogy a tanfegyelem tisztaságának megőrzése mellett, az ügy 

kirobbanásában jelentős szerepe volt a személyes ellentéteknek is. A per fennmaradt 

irataiból viszont nem derül ki, hogy kik voltak Zilahi és Bodola ellenfelei. Ezt a feltételezést 

több dolog is megerősíti. Bodoláról tudjuk, hogy 1787-ben lett a nagyenyedi kollégium 

egyháztörténet és teológia (dogmatika) tanára, valamint ő volt a könyvtárfelelős 

professzor is. Tanári minőségében vett részt az 1788-ban és 1789-ben tartott generális 

zsinaton, ahol feladatul kapta a felszentelésre jelentkezők vizsgáztatását. A jelölteket 

Endemann tankönyvei alapján kérdezte ki dogmatikából, és bár később a marburgi tanár 

könyveit elítélték, ekkor még semmiféle kifogás nem merült fel a tananyaggal kapcsolatosan. 

Éppen ezért hat a meglepetés erejével az 1791. évi zsinat heves támadása, 

hiszen Bodola egyrészt soha nem rejtette véka alá Endemann iránti tiszteletét és rajongását, 

másrészt amennyiben ténylegesen is eretnekséget tanított volna, a püspök, akivel 

Nagyenyeden akár heti rendszerességgel találkozott, soha semmiféle kifogást nem tett. 

Zilahi Sebes János pedig, aki marburgi peregrinációja alatt Endemann teológiai előadásait 

hallgatta, abban a székelyudvarhelyi kollégiumban kezdett el tanítani 1789-ben, 

amelyikben a wolffianizmus már az 1760-as évektől jelen volt. 

A zsinati vád megalapozatlansága és tájékozatlansága is sokatmondó. Az 1791. évi 

zsinaton úgy ítélkeztek Endemann dogmatikája felett, hogy valójában a könyv megjelenésének 

évét sem ismerték pontosan. 59 Továbbá, a dogmatikai compendium ellen 

57 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. 1792. április 15. 57/1792. 

58 Főkonzisztórium Lvt. 1793/103. 

59 Minekutánna pedig a dolog ennyire ment volna, noha valamint néhai tiszteletes püspök Endemann atyánkfiának 

valóságos orthodoxiája ellen, valami kétsége úgy munkájának (nem az 1777-ben, amint a deliberatumban hibáson tétetett


felhozott vádak (pelágiánizmus, szociniánizmus, arminianizmus) szintén a tájékozatlanságra 

utalnak, hiszen a megfogalmazott vádakat egyrészt semmivel sem támasztották 

alá, másrészt azok nem lépték túl az általánosság határait. 

Bodola a maga mentéségre írt levelében kétszer is utalt az ellene irányuló támadásra. 

Először akkor, amikor kifogásolta, hogy sem őt, sem Zilahit nem idézték be és nem 

hallgatták meg, másodszor pedig akkor, amikor megkérdőjelezte, hogy a zsinati határozat 

a tagok teljes egyetértésével született volna. 60 A Főkonzisztórium válaszában elismerte 

Bodolai sérelmét, és némiképpen igazat adott neki, amikor óvatosan ugyan, de 

elmarasztalta az eleve ítéletből és balvélekedésből született zsinati határozatot. A zsinattal ellentétben 

Endemann ortodoxiája (igazhitűsége) felől sem kételkedtek. 

Ugyancsak a személyes ellentétre utal a kézdivásárhelyi zsinat döntése is, hiszen Zilahival 

szemben megfogalmazott határozatot semmivel nem támasztották alá. Éppen 

ezért a Főkonzisztórium nem is foglalkozott érdemben a beadvánnyal, csupán a korábban 

hozott határozatot ismételte meg: a botránkozások elkerülése végett nem szabad 

Endemann tankönyveit használni. A kivizsgálást pedig azzal az ürüggyel utasították 

el, hogy kifejtették, sem Bodola, sem Zilahi engedelmességében nem kételkednek. 

61 

Végül, de nem utolsósorban sokatmondó a két tanár további sorsának alakulása is. 

Mindketten zavartalanul folytatták tanári munkájukat, anélkül, hogy a későbbiekben 

bárki is eretnekséggel vádolta volna őket. Zilahi Sebes János numizmatikai gyűjteményével 

és a székelyudvarhelyi kollégium könyvtárának rendezésével hívta fel magára a 

figyelmet. 62 

Bodola János fényes karriert futott be: 1799-ben Angliába utazott, hogy a nagyenyedi 

kollégium építésére összegyűjtött pénz sorsát rendezze, 1806-ban pedig a református 

egyház főjegyzőjévé választották és ettől a pillanattól kezdve a beteges Abats 

János püspök munkakörét is felvállalta. 1815-ben, Abats halála után püspökké nevezték 

ki, valamint neki köszönhető a nagyenyedi kollégium kézirattárának megalapítása 

is. 63 

* 

A 18. század végi vitát összehasonlítva a korábbi tanfegyelmi esetekkel, egyértelműen 

kiderül: amíg Nádudvari és Huszti elismerte, hogy hitvallásellenes tanítást hirdetett, 

a felpereseknek pedig szilárd és megalapozott érvekkel sikerült rendre rábizonyítaniuk 

heterodoxiájukat, addig ebben a vitában az érintettek nem tettek beismerő 

vallomást, a vádlóknak pedig, a korábbi két perrel ellentétben, nem sikerült minden 

kétséget kizáróan bizonyítani a hitvallás-ellenességet, és csak általános vádpontokat fogalmaztak 

meg. Sokatmondó, és a személyes ellentét meglétét erősíti az is, hogy a két 

perelt tanár, Bodola és Zilahi védekező leveleikben többször is a vádak megalapozatlanságára, 

felületességére hívják fel a figyelmet, önmagáért beszél a zsinati vádiratban 

fel), hanem 1782-ben kiadott compendiumat [...]. A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. kötet, 1792. április 

15. 57/1792. 

60 Uo. 

61 [...] Endemann munkájának letételéről kimenvén a Fő Consistorium rendelése őkegyelmekhez, abban kételkedni 

nem kíván a Fő Consistorium, hogy őkegyelmek a theologiát szent vallásunknak bévett principiumai szerént egyenes 

lelkiesmérettel tanítani ne kívánnák[...] A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. kötet, 1792. december 30. 

207/1792. 

62 Jakó Zsigmond: Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bukarest 1977. 248–249. 

63 Uo. 210.


rosszul írt évszám is. A Főkonzisztórium is a zsinati vádakkal kapcsolatosan eleve ítéletet 

(értsd: előítéletet) és balvélekedést emlegetett. Valamint arról sem szabad elfeledkezni, 

hogy a két tanár a per lezárulta után zavartalanul folytatta munkáját, sőt később fényes 

karrier futott be. Amennyiben sikerül rájuk bizonyítani az eretnekséget (heterodoxiát), 

annyiban ez minden bizonnyal tanári és egyházi pályájuk végét is jelentette volna. 

A per fellelhető iratanyaga alapján tehát szinte kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy az 

Endemann-per vitaalapját nem hitvallás-ellenesség, hanem személyes ellentét képezte. 

Az alábbiakban a jobb tájékozódás végett közreadjuk a perrel kapcsolatos ma még 

fellehető iratokat. 

Melléklet 

1. A Főkonzisztórium válasza Bodola János levelére 64 

Tiszteletes nagyenyedi theologia professora Bodola János ayánkfia béadott kéretlen 

levele mellett a közelebb tartatott közönséges Sz[ent] Zsinatnak az Endemann 

theologiaja taníttásáért kiadott deliberatumában maga ellen feladott vádnak megcáfolására 

készített jegyzéseit bémutatván, instálja a Fő Consistoriumot, hogy 

1. Azon deliberatum, mígnem az őkegyelmek hibás voltok megbizonyíttatnék, 

egyáltalájában colláltatván, a protocollumból töröltessék ki. 

2. Hogyha azon deliberatum nem a közönséges Szent Zsinat érdemes tagjainak közönséges 

egyezéséből származott volna (amint az instans erőss okokra nézve azon kételkedik 

is), tehát azon tagok, akik csak magok lehetvén szerzői azon deliberatumnak, 

mégis azt a publicumnak supponálni merészlették volna, illendőképpen intessenek 

meg. 

Utoljára harmadszor, hogyha azon tiszteletes atyafiak, akik által ezen dolog indíttathatott, 

azt az instans és bévádoltatott társa ellen tovább is folytatni kívánnók, tehát 

azt a törvénynek illendő úttyán mennyen véghez. 

Valamint hogy egyfelől örvend a Fő Consisitorium, hogy a Szent Zsinatnak arra 

szorgalmatoson kíván figyelmezni, hogy a mi szentséges hitünk és vallásunkról, oskoláinkban 

taníttatni szokott tudomány, bévett principiumaink szerént a maga valóságos 

tisztaságában taníttassék, úgy másfelől ellenben 

Végzés 

Sajánlva tapasztalja mind a közelebb tartatott tisztelendő közönséges Szent Zsinatnak 

protocollumából, mind pedig a panaszló tiszteletes atyafinak magát mentő jegyzéseiből 

azt, hogy e dologban a bévádoltatott tiszteletes atyafiaknak előre való meghallgattatások 

azon Szent Szék eleiben való törvényes idéztetések, a feladott vád valóságos 

s fundamentomos voltának világosan való megértése és csalhatatlan igazságáról való 

tökélletes meggyőzettetése előtt, illy nevezetes s külső országi hitünk sorsossai előtt 

vallásunkon lévő nemes nemzetünknek kisebbséget s a külsőknek jótéteményével élő 

tanuló ifjainknak visszaszerezhetetlen kárt okozható s végre édes hazánkban is szomorú 

következéseket és szakadásokat könnyen szülhető dologban, a tisztelt zsinat 

beléreszkedvén oly eleve deliberatumot kiadni kívánt légyen. 

64 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve. XV. kötet, 1792. április 15. 57/1792.


Sajnálva tapasztalja tovább a Fő Consistorium azt is, hogy tiszteletes püspök uram 

NagyEnyeden lakván, ha a vallást tanító tiszteletes professor által valami olyast taníttatni 

vehetett volna észre, amely a mi vallásunk sarkalatos igazságaival ellenkezett volna, 

azt a dolog valóságának jól végére lett járása és annak csalhatatlan igazságáról való 

tökélletes meggyőződése után, vagy a maga atyai szép intése, vagy pedig annak Fő 

Consistorium eleiben való feladása által igazításba venni, és az által a rossz következést 

megelőzni elmulatta légyen. 

Minekutánna pedig a dolog ennyire ment volna, noha valamint néhai tiszteletes 

püspök Endemann atyánkfiának valóságos orthodoxiája ellen, valami kétsége úgy 

munkájának (nem az 1777-ben, amint a deliberatumban hibáson tétetett fel), hanem 

1782-ben kiadott compendiumát tanítók ellen is azaránt legkissebb gyanúja is nincsen 

Fő Consistoriumunknak, hogy őkegyelmével a theologiat szent vallásunk értelme 

szerént egyenes lelkiesmérettel tanítani ne kívánták volna, minthogy mindazonáltal 

némelyek (akár eleve ítéletből s balvélekedésből lett légyen, akár nem, azt vizsgálni 

nem kíványa a Fő Consistorium) az általok taníttatott munkában megbotránkoztanak 

volna azon botránkozásnak elháríttására legalkalmatosabb módnak azt láttya Fő 

Consistorium, hogy a megnevezett írói munkájának becse sem hagyatván, hellyében 

más könyv vétessék fel manualisnak. 

Ezek szerint annak okáért írassék meg az instans tiszteletes atyafiúnak, hogy azon 

auctornak orthodoxiaja ellen, úgy valamint azt aránt is, hogy őkegyelme a mi vallásunkról 

való tudományt a maga valóságos tisztaságában tanítani nem kívánta volna 

legkissebb kétsége is nincs a Fő Consistoriumnak, minthogy mindazonáltal némelyek 

benne megbotránkoztanak volna, arra nézve azon munkának érdemlett becsét fenntartván, 

végyen helyette más könyvet fel manualisnak. 

Tiszteletes püspök úrnak pedig a leírtak mellett írassék meg, hogy úgy igyekezze e 

dolgot kormányozni, melly szerént azon tiszteletes atyafiak, akik ezen dolognak indítói 

lehetenek, szép móddal lecsendesíttessenek és azon könyv megvizsgálására a Szent 

Zsinat által kirendelt comissio is ebbéli magára bízatott foglalatosságitól megszűnvén, 

minekutánna immár a leírt mód szerént a botránkozásnak köve elvétetett volna az 

egész dolog maradgyon hallgatásban. 

2. A Főkonzisztórium válasza Bodola János kérésére 65 

Enyedi collegiumbéli theologiae professor tiszteletes Bodola János attyánkfia az 

Endemann theologiaja compendiumának letétele aránt vett rendelésnek következésére 

jelenti, hogy azon rendelésnek tartozó kötelessége szerént jó szívvel fejet kíván hajtani 

és igyekezik magát tökélletesen ahhoz szabni, minthogy pedig 10 vagy 12 napok múlva 

examen ideje lészen, kéri, hogy addig újj manualist ne kellessék elővenni annyival is inkább, 

mivel a tanításnak is immár a vége felé járna, és hogy a maga tanítványait is azon 

rendel, amellyel őket az oskolai esztendőben tanította bocsáthassa közönséges megvizsgálás 

alá. Emellett jelenti, hogy a moralis theologianak taníttásában is az 

Endemann munkája lévén manualissa, minthogy ezen munka ellen még eddig szó nem 

tétetett volna, ezután is a mellett kívánna maradni, ha az a Fő Consistorium tetszésével 

nem ellenkeznék. 

65 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve, XV. kötet, 127/1792.


Végzés 

Írassék meg tiszteletes püspökünk kedves atyánkfiának, hogy az Endemann moralis 

theologiaját szorossan megvizsgálván, arról való vélekedését Fő Consistoriumunkkal 

közleni ne terheltessék. Tiszteletes professor Bodola János atyánkfiának pedig írassék 

vissza, hogy tudósításának több pontyait tanúságul vette légyen Fő Consistorium. Az 

Endemann moralis theologiajának megvizsgálása aránt pedig tiszteletes püspökünkhöz 

tette légyen meg a maga rendelését, azért ezen kérdése aránt is, annak idejében fog innen 

utasíttatni. 

3. A Főkonzisztórium válasza Eperjesi Zsigmond püspök levelére 66 

A tiszteletes püspök uram tudósítása, mellyben a Fő Consistoriumnak e follyó esztendőben 

költ, június 22. napján írott levelére az Endemann moralis theologiaja aránt 

való vélekedését e következendőkben jelenti, hogy minekutánna az említett könyvet 

szemesen megvizsgálta és a mi vallásunk sarkalatos igazságaival egybe vetette volna, a 

dolgot ekként találta légyen: hogy Endemann, azon különös állatásait, mellyeket régi 

igaz orthodoxiank és symbolicus könyveink ellen írt, moralis theologiájában is szerte 

szélyel elannyira béfészkelte légyen, hogyha annak tanítása megengedtetnek azzal egyszersmind 

út nyittatnék a dogmaticanak tanítására is, amellytől már eltiltatott vala, 

azért azon könyv taníthatásának felszabadíttatását s megengedését éppen nem javallhatná, 

sőt kéri a Fő Consistorium, hogy azt is bétiltani méltóztassék. 

Végzés 

Írassék meg tiszteletes Bodola János atyánkfiának, hogy mind a botránkozásnak eltávoztatására, 

mind pedig az abból származható és rossz következéseket szülhető vetélkedéseknek 

megelőzésekre figyelmezvén Fő Consistoriumunk az Endemann 

moralis theologiaját taníttását is meg nem engedheti, sőt őkegyelmének serio intimálja, 

hogy az Endemann moralját letévén ahellyett tiszteletes püspökünk atyánkfia egyezésével 

más manualist végyen fel s igyekezzék tanítani. És ezen rendelésről tiszteletes 

püspök úr is tudósíttassék. 

4. A Főkonzisztórium válasza a kézdivásárhelyi zsinat beadványára 67 

A közelebbről, Kézdivásárhellyen tartatott közönséges Szent Zsinatnak Fő 

Consistoriumhoz bocsátott levele, mellyben az Endemann theologiajának további 

megvizsgálásától való megszűnés aránt tett írására a Fő Consistoriumnak jelenti, hogy 

mind méltatlan vádoltatásáért, mind pedig a kiváltképpen ártatlan, tiszta és apostoli 

szent vallásunk ügyének oltalmazásáért magokra háromlott kissebbséget, megkeseredett 

szívvel vették légyen. 

Ok nélkül lett vádoltatásoknak megbizonyítására az Endemann munkában találtatott 

heterodoxiakot vagy képtelen állatásokat kijegyezvén, oly kérések mellett közlik a 

Fő Consistoriummal, hogy azt megvizsgálni és a Szentírás, Heidelbergai Catechesis, a 

Formula Consensus s Helvetica Confessioval egyben vetni méltóztassék. 

Minthogy pedig úgy hallották volna, hogy a vádolatt alatt való professorok azzal 

merészlettek légyen dicsekedni, hogy ők ugyan más auctort vésznek fel, de azt ugyancsak 

Endemannból fogják magyarázni, mellyet is, ha őkegyelmek akként találnának 

66 A Főkonzisztórium ülésjegyzőkönyve, XV. kötet, 1792. december 9. 189/1792. 

67 Uo. 1792. december 30. 207/1792.


cselekedni, abban a történetben a köz Szent Zsinat őkegyelmekkel az haza s eklézsiai 

törvények keménységéhez képpest fogna bánni. 

Kérik e végre a Fő Consistoriumot, hogy a Szent Zsinatnak őrállásér s vigyázásér 

felsegíteni az evangéliumi tudománynak megvesztegetőit megvetni, s az engedetleneket 

magok kötelességekre szoríttani méltóztassék. 

Végzés 

Annak előadása mellett, hogy a Generalis Szent Zsinat minémű panaszt terjesztett 

légyen Fő Consistorium eleibe, írassék meg a nagyenyedi és székelyudvarhellyi főoskolák 

theologiae professorai atyánkfiainak, hogy noha az Endemann munkájának letételéről 

kimenvén a Fő Consistorium rendelése őkegyelmekhez, abban kételkedni nem 

kívánna Fő Consistorium, hogy őkegyelmek a theologiat szent vallásunknak bévett 

pricipiumai szerént egyenes lelkiesmérettel tanítani nem kívánnák, hogy mindazonáltal 

a Szent Zsinatnak hallomásból feladott panasszát is hallgatással elmellőzni ne láttassék, 

Fő Consistorium őkegyelmekhez atyai módon parancsolja újjabban is, hogy magokat 

az előbbeni, e dologban kiadott rendeléshez szabván, a mi vallásunkról való tudományt 

a mi symbolicus könyveink szerént tanítani és botránkozásra alkalmatosságot 

nem adni igyekezzenek. 

5. Zilahi Sebes János levele a Főkonzisztóriumhoz 68 

Méltóságos Erdélyi Reformata Fő Consistorium! 

Kegyes és fő méltóságos patronus uraim! 

Az excellentiatok és nagyságtok 1792-ben decembernek 30-án a 303. szám alatt 

költ és hozzám megalázott atyai intő levelét 1793. januarius 12-én mély alázatossággal 

tiszteltem. Melyből látom, hogy a közelebb múlt esztendőben KézdiVásárhelyen tartatott 

Szent Zsinat hallomás után való hírből azt adta fel ellenem excellentiatoknak 

nagyságtoknak, mintha én azzal dicsekedtem volna, hogy az excellentiatok nagyságtok 

parancsolattyára Endemannt félretévén más auctort veszek ugyan fel kalauz könyv 

gyanánt, de azt mind Endemannból szándékozom megmagyarázni. 

Ez egy minden fundamentum nélkül való feladás irántam, mert az excellentiatok 

nagyságtok 1792. majusnak 6-án 111. szám alatt Endemannak manualis gyanánt való 

megtartása iránt költ bölcs parancsolattyát legelőször is 1792-ben júniusnak 18-án vettem. 

Holott pedig a Szent Zsinat azelőtt egy nappal úgymint azon június hónapnak 17- 

én elkezdődvén, akik innét oda akartak menni júniusnak 14-én el kellett indulniok s el 

is mentek, s nevezetesen tiszteletes professzor társam Bodola Sámuel uram 14-én bizonyoson 

elment, és az excellentiatok nagyságtok most tisztelt parancsolattyát a Szent 

Zsinatból való visszajövetelével látta legelőször. Mely dolognak nagyobb bizonyságára 

(noha egész reménységgel vagyok az iránt, hogy excellentiatok nagyságtok az én szavaimban 

is nem kételkednének) küldöm mindazonáltal említett tiszteletes collegamnak 

tanúbizonyság tévő levelét. Nem tudhatván eszerint előre, hogy az én excellentiatok 

nagyságtok eleibe béküldött instantiamra s jegyzéseimre még mi választ fogok nyerni 

excellentiatoktól nagyságtoktól, mi módon dicsekedhettem volna előre az ellenem való 

feladással, hogy annak híre a Szent Zsinatba eljuthasson, ha pedig a parancsolat megérkezésével 

dicsekedtem volna s, mi módon érkezhetett volna híre a Szent Zsinat eleibe 

68 Főkonzisztórium Lvt. 1793/103.


Ezen leírásból méltóztatnak excellentiatok nagyságtok világoson és bizonyoson általlátni 

s meggyőződni az iránt, hogy tisztelettel említendő Szent Zsinatnak ebbéli ellenem 

való feladása minden fundamentum nélkül való és szánakozásra méltó, hogy a 

dolognak megbizonyosodása előtt egy útat veszett hallomás elegendő oka lehett a 

Szent Zsinatnak valakinek feladására. 

Én magamot az excellentiatok nagyságtok parancsolattya vételével legottan ahhoz 

igyekeztem szabni, Endemannt letettem, manualisomnak meg nem tartottam, a 

theologiat pediglen szent vallásunk bévett symbolicus könyveinkben megállíttatott 

fundamentomos ágazati szerint jó és egyenes lelkiesmérettel a legnagyobb s józanabb 

orthodoxiaval kívántam s igyekeztem tanítani. 

Melly dolognak alázatos jelentése mellett midőn magamot továbbra is az excellentiatok 

és nagyságtok kegyes gratiajába ajánlani bátorkodnám, állandó buzgó indulattal 

maradtam. 

Méltóságos Reformata Fő Consistorium! 

Excellentiatoknak s nagyságtoknak 

Sz[ékely]Udvarhely, 20. Martius 1793. 

Alázatos tisztelő szolgája 

Zilhai Sebes Jánmos mpr. 

6. Bodola Sámuel levele Zilahi ártatlanságáról 69 

Én, ki nevemt leírtam jelen való írásommal bizonyságot tészek arról, hogy a méltóságos 

Supremum Consistoriumnak az Endemannana causaban költ parancsolattyát a 

tiszteletes collegam professor Zilahi Sebes János uram a közelebb elmúlt esztendőben 

június 14. napja előtt, amely nap és a Generalis Szent Synodusba elmentem, nem vette 

volt, hanem minekutánna hazajöttem K[ézdi]Vásárhelyről az említett Szent Zsinatból, 

azután mutatá nékem a tiszteletes collegam, hogy 18va Junii minémű kegyelmes rendelést 

vett, akkor fenn forgott processusara nézve a méltóságos Fő Consistoriumtól. Ezt 

pedig annyival bátrobban merem erősítteni, amennyivel bizonyosabb az, hogy Isten 

kegyelmességéből, közöttünk ollyan egyesség uralkodik, mely szerint semmi ollyas 

dolgainkot egymástól el nem szoktuk titkolni. 

Írám Sz[ékely]Udvarhellyen, Martius 20-án 1793-ban, nevem feltételével és szokott 

pecsétemmel is megerősítvén. 

Bodola Sámuel mtk. 

Philos és matheseos professor 

69 Főkonzisztórium Lvt. 1793/103.


The History of the Endeman-story 

Comparing the dispute which took place at the end of the eighteenth century with 

earlier cases of doctrinal discipline it becomes evident that whilst both Nádudvari and 

Huszti admitted to their guilt, and the accusers also proved all the accusations, in this 

dispute neither the defendants did confess their guilt, nor the accusers were able to 

prove their observations beyond any reasonable doubt as they did before in the two 

former trials. The fact that the two accused teachers, Bodola and Zilahi repeatedly 

refer to the unfounded and superficial character of the allegations in their apologetic 

letters shows the existence of personal dissension. Further, the error in the dating of 

the synod's indictment (containing the wrong year) speaks for itself. The Supreme 

Consistorium also referred to the the synod's allegations as 'prejudice' and 'wrong 

opinion'. Further, one should not forget that after the closure of the trial the two 

teachers continued their work undisturbed, moreover, they were looking forward to a 

bright career. Nonetheless, had they been proven guilty of heresy (heterodoxy), this 

would undoubtedly have meant the end of their teaching as well as ecclesiastical 

activities. 

According to the presently available evidence including the still extant material of 

the trial we can assert beyond reasonable doubt that in the Endemann case some 

personal antipathies and not the rejection of the ecclesiastically accepted confessions 

stood at the basis of the dispute.

Kis Juhász Vilmos 

Szamosújvár 

Erdélyi protestáns énekköltészet 

a 16–17. században 

A protestáns egyházi ének előzményei 

A históriás ének, mint az egyházi ének ősforrása 

B 

ármennyire is szokatlannak tűnik, a 16. században a magyar vers még jóformán 

kivétel nélkül énekvers, amelyben a dallam és a szöveg elválaszthatatlanul 

összetartozik. A vers vagy együtt születik a dallammal, vagy már élő dallamra íródik. 

A szöveget így tehát elsősorban nem olvasásra szánják, hanem énekes előadásra 

vagy elmondásra. Versnek és dallamnak ez a szoros együttélése arra vall, hogy a mű elsősorban 

élő szó útján terjedt, mert a közönsége túlnyomólag hallgatóság és nem olvasóközönség. 

Bár a 15. században egyre szaporodnak az iskolázott világiak, de a szélesebb 

író-olvasó réteg csak fokozatosan alakult ki a 16. század második felében. Ebben 

pedig óriási szerepet játszott a Reformáció azzal a programjával, hogy a Bibliát mindenkinek 

az anyanyelvén kell olvasnia. Természetesen a gazdasági-társadalmi fejlődés, 

az árutermelés, a megélénkülő kereskedelem és a közigazgatás is mind több iskolázott 

embert követelt. Így a mohácsi vész utáni 50–60 esztendőben alakult ki a nemesi és a 

polgári rétegből az az olvasóréteg, amelynek műveltsége és ízlése az ókori klasszikus és 

a humanista irodalom megismerése révén mindinkább reneszánsz elemekkel telítődött. 

A középkori naiv énekmondás helyébe a deák-énekköltészet nyomdokain új típusú 

reneszánsz énekirodalom jött létre. Érdekes, hogy ez az irodalom elsősorban az énekműfajt 

fejlesztette tovább, mivelhogy erre kényszerítette az alkalmi énekmondás élő 

hagyománya és a közönség, amelynek túlnyomó része továbbra is jó ideig még írástudatlan 

hallgatóság volt. Varjas Béla szerint ezek a tények a magyarázat arra, hogy a 16. 

századi irodalmunkban uralkodó az énekműfaj. 1 Mellette azok a műformák emelkednek 

ki, amelyeket elsősorban az élő szó közvetít a közönség számára, mint a prédikáció, 

hitviták, dráma. Az ének azonban ezekhez képest központi műfaj, mert az egyházi 

énekek, zsoltárparafrázisok mellett az epika egyes műfajai is énekes formában váltak 

hozzáférhetővé. Ilyen példa Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekgyűjteménye, a 

Cronica. 2 Ebben a 16. századi rendkívül heterogén tartalmú énekirodalomnak sajátos és 

1 Ld. ezt bővebben Varjas Béla: A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei. Bp. 1982. 

2 Cronica. Tinódi Sebestyén szörzése: Első részében János királ halálától fogva ez esztendeig Dunán 

innet Erdélországgal lött minden hadak, veszödelmek, revidedön, szépnótákkal énökbe vadnak. Más részébe 

külömb külömb időkbe és országokba lött dolgok, istóriák vannak. Kolozsvárba 1554. esztendőbe. – 

Kolozsvári Akadémiai Könyvtár.


talán leggazdagabb termésű ágai a históriás és az egyházi ének, vagy más néven isteni 

dicséret. 3 

Az énekműfajon belül az elbeszélő költészetnek a korabeli Magyarországon a 16. 

században főképp a históriás ének a művelt fajtája. Tárgya egy-egy, az ország sorsát 

érintő esemény (vár eleste, csata stb.), egy-egy személy életének sarkalatos pillanatai 

(bajvívás, fogság, halál), de betöltötte a híradás és a történetírás szerepét is. Ebben az 

időben a hírszolgálat is versben történik, például Tinódi riportkölteményei által. 4 Ezeknek egyik 

legfőbb feladata a hazafiságra való serkentés volt. Előfordul nem egy históriás énekben 

valamely külföldi esemény feldolgozása is. Az énekeket vándorénekesek, lantosok, 

hegedűsök adták elő, maguk alkotta zenekísérettel, amely a verselést kívánta művészivé 

tenni. 

Jelesebb históriaszerzőink, a már említett Tinódi mellett, a teljesség igénye nélkül a 

következők: Gosárvári Mátyás, Valkai András, Temesvári János, Temesvári István, 

Nagybánkai Mátyás, Görcsönyi Ambrus, Tőke Ferenc, Csanádi Demeter, Salánki 

György, Tardi György, Sztárai Mihály, Mádai Mihály, Szegedi András, Ilosvai Selymes 

Péter, Hunyadi Ferenc, Huszti Péter, Csáktornyai Mátyás, Szakmári Fabrícius István, 

Kákonyi Péter, Varsányi György, Cserényi Mihály, a műveikből ismert névtelenek (a 

Nikolsburgi Névtelen, Ihász Névtelene, a Lévai Névtelen) és mások, akiknek nevei és 

művei elkallódtak az elmúlt fél évezred alatt. Fennmaradt műveik többségét Heltai 

Gáspár adta ki a Cancionale című gyűjteményben 1574-ben. 5 

A 16. század elején elinduló reformáció hatására a históriás énekekben megsokasodnak 

a bibliai témák. Az énekekben jelen vannak mind ószövetségi személyek: Mózes, 

Dávid, a három zsidó ifjú, mind újszövetségi személyek: Pál apostol stb. A reformált 

egyház prédikátorai, de nem csak ők, nagy előszeretettel írtak bibliai témákat 

feldolgozó históriás énekeket, különösen a század második és harmadik negyedében. 

Ezeket teletűzdelik hitbeli és erkölcsi tanítással, felhasználva az énekek tanító jellegét. 

Máskor a már ismert históriás énekek dallamaira, nótajelöléssel írják meg énekeiket. 

Ezek az énekek azonban nem feleltek meg a protestáns istentisztelet énekelvárásainak, 

így többnyire csak a dallamok jelentek meg a protestáns énekeskönyvben. 

A protestáns egyházi ének kialakulásának lehetőségei 

Amikor a magyarországi protestantizmusnak a 16. század közepén ki kellett alakítania 

istentiszteleti nyelvét és zenéjét, két út állt nyitva előtte. Gondolhatta úgy, hogy 

az óegyháztól a középkoron át örökölt liturgiát kell a nép nyelvén továbbadnia, s tehette 

ezt annál inkább, mert ez az örökölt liturgia énekszövegeit szinte kizárólag a Bibliából 

vette. Elég volt teológiai és gyakorlati szempontból megválogatni az anyagot, 

megtalálni helyét az új istentiszteleti formákban, majd lefordítani és a dallamokra alkalmazni. 

A latin himnuszköltészetből átvett énekek legnagyobb részét volt katolikus 

papok fordították le az ismert latin énekköltészetből, a fennmaradt kéziratos graduálokból 

többféle változatban is, és többnyire kevéssé fejlett verselő technikával. 

3 Részletesebben ld. Horváth János: A reformáció jegyében. Bp. 1957. 

4 Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Magvető, Bp. 1934. 72. 

5 Cancionale az az, Históriás Énekeskönyv: melyben külömb külömb féle szép lött dolgok vagynak megmutatva, a 

Magyari Királyokról, és egyeb szép lött dolgokról, Gyöyíörűségesek olvasásra és hallgatásra. Heltai Gáspár, Kolozsvárott 

1574. – Kolozsvári Akadémiai Könyvtár.

KIS JUHÁSZ VILMOS: ERDÉLYI PROTESTÁNS ÉNEKKÖLTÉSZET A 16–17. SZÁZADBAN 781 

A másik lehetőség volt a „kor nyelvén”, vagyis versben szólítani meg a gyülekezeteket, 

ami azzal járt, hogy a bibliai szövegeket „emberi szerzéssel” kellett kicserélni. 

Ezt a katolikus egyház erősen nehezményezte, de a reformáció közeledtével és fellépte után 

már látnia kellett az ének hódítását, sőt neki magának is népének gyűjteményeket kellett készíteni, 

megkönnyebbítendő a visszatérők dolgát, akik ezt a kárhozatos éneklést már megszokták. 6 A magyar 

protestáns gyülekezeti éneklés és énekeskönyveinek egy másik forrása a Luther és 

munkatársai kezén hamar felvirágzott német egyházi énekköltés volt. A legrégebbi 

magyar énekeskönyv-töredék több Luther-éneket tartalmaz, ezt 1536-ban Gálszécsi 

István jelentette meg Krakkóban. 

Végül harmadik forrásként megemlítendők a hugenotta francia zsoltárok, melyeket 

Szenczi Molnár Albert fordított le és jelentetett meg 1607-ben, ezek nálunk genfi zsoltárok 

néven ismeretesek. Amit nálunk a 17. század elején Szenczi Molnár végzett el, a 

nyugat-európai népek vallásos költészetében már fél évszázaddal hamarabb mások 

megtettek, így a németek, angolok, franciák, hollandok jóval előttünk használták a 

zsoltárokat énekként az istentiszteleten. Erdélyben a puritán eszmék elutasításával a 

zsoltárkéneklés bevezetése is késleltetve volt. A Psalterium Ungaricum megléte után is 

még csaknem fél évszázadot kellett várni, míg az 1556-os szatmárnémeti zsinat után a 

zsoltárok megjelennek a hazai református énekeskönyvekben. 

Az első kettőre voltak már korábbi példák. A keleti egyház kezdettől széles körben 

élt sokféle anyanyelvvel, s mindig lényegében ugyanazt a liturgiát, liturgikus éneket 

szólaltatta meg az egyházba lépő népek új és új nyelvein. De így tettek a husziták, az 

anglikánok is. A husziták azonban a másik móddal is megpróbálkoztak: új énekeket 

költöttek istentiszteleti és azon kívüli vallási célokra, mint például az Isten szelíd Szolgája, 

te (MRÉ 377) 7 kezdetű ének. Ennek szövegét Husz János (1369–1415) írta, dallama 

pedig a Cseh testvérek 13. századi énekeskönyvéből maradt fenn. A liturgikus énekeket 

ebben a fejezetben vizsgálom, míg a következő fejezetben az egyházi népénekgyűjteményekkel 

és a magyar zsoltároskönyv kialakulásával foglalkozom. 

Erdélyi, vagy Erdélyben is tevékenykedő 

protestáns egyházi énekszerzők 

Töredékesen, a teljesség igénye nélkül, megpróbálom feltérképezni a 16. és 17. században, 

Erdélyben szolgáló vagy munkálkodó, többé-kevésbé erdélyi protestáns egyházi 

énekszöveg- és dallamírókat. A rendszerezést műveik versformája alapján végzem 

el a következőkben. 

A 16. századi világi és egyházi históriák énekszerzői 

A históriás énekek ebben a korban lehetnek világi tárgyúak, mint általában Tinódi 

krónikái, vagy bibliai tárgyúak, úgynevezett „szent históriák”, leghíresebb ezek közül a 

Dávid és Góliát bibliai históriája, amelyek azonban nem gyülekezeti használatra íródtak. 

A bibliai tárgyú históriák dallamainak egy része azonban már korábban az „ad notam” 

6 Csomasz Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés. Bp. 1950. 127. (A továbbiakban: CsTK-1950.) 

7 Magyar Református Énekeskönyv. Kiadja a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata és az Erdélyi 

Református Egyházkerület, Kolozsvár 1999. [A továbbiakban MRÉ]


jelzéssel összeutalt templomos szöveggel, és ezek által már a 16. században istentiszteleti 

funkciót is kaptak. A biblikusság egyik fő jellemzője 16. századi énekköltészetünknek. 

Sokszor a kezdősor utal a Szentírásra, máskor az ún. intarziás énekeknél bibliai sorokat illesztettek 

be a versbe... A bibliai tárgyú históriás énekek cselekménye is a Szentíráson nyugszik. 8 A 

következőkben a fontosabb erdélyi szent históriák szerzőit mutatjuk be. 

Dévai Bíró Mátyás 

Dévai Bíró Mátyást a „magyar Luthernek” nevezték. Teológiai iratai alapos iskolázottságról, 

önálló észjárásról és szárnyaló vitatkozó modorról tanúskodnak. A Délerdélyi 

Déván született, valószínűleg a 16. század elején. Krakkóban és Wittenbergben 

tanult. 1521-től Budán, majd Kassán prédikátor. Protestáns elvei miatt előbb Bécsben 

börtönözték be, ahonnan megszökött, aztán Budán került ismét börtönbe. 1535-től 

Nádasdy Tamás pártfogása alatt fejtette ki reformátori tevékenységét. 1539-től, újabb 

külföldi tartózkodás után, Perényi Péter udvari papja, később a szikszai iskola tanára. 

Az 1544. július 20-i nagyváradi hitvitán a protestáns tételek előterjesztője. 

Főbb művei az Orthographia, helyesírási szabályzat, és a kátéja. Az elsőt a német és a 

lengyel nyelvtudományi irodalom hasznosításával dolgozta ki, az írás-olvasás megtanítását 

és a nyelvművelést jelöli meg feladatként. Ennek csak a Krakkóban, 1549-ben 

megjelent, a második kiadása maradt fenn. Szegedi Gergely ellen írt hitvitázó irataival 

és hittankönyvével a lutheri–melanchthoni irány képviselője. 

Egy egyházi éneke maradt fenn. Ennek kezdősora: „Minden embernek illik ezt 

megtudni”, nem található meg egyetlen jelenlegi protestáns énekeskönyvben sem. 

Dévai Bíró Mátyással kapcsolatosan egy históriás énekről is maradt feljegyzés. Ennek 

kezdősora: „Magyar nyelven Mátyás vala az prédikátor...” Ma már ismeretlen ének. 

Kezdősora nótajelzésként maradt fenn Huszár Gál 1574-ben megjelent énekeskönyvében, 

az Emlékezzél mi történék Uram, mi rajtunk kezdetű, s korábban az 1556-ban megjelent 

Hoffgreff-féle énekeskönyvben, dallammal megjelent jeremiád szövege felett található. 

Talán e históriából merítve emlegeti Schesaeus eposzában Dévait magyar 

Lutherként. 

Dézsi András 

A 16. század elején született a Szamos menti Désen. Kevés biztos adatunk van felőle, 

de a meglévők erős hitű, nagy műveltségű, tanult emberről tanúskodnak. Ő a 

Debreceni Református Kollégium első név szerint ismert rektora. Irodalmi munkássága 

ugartörésnek számít Erdély és Partium reformációjában. 1545. június 7-én 

Martinuzzi Fráter György, mint királyi helytartó részleges országyűlést hívatott egybe, 

s kimondatta a megjelent rendekkel, hogy senki ne tűrjön meg a birtokain lutheránust, 9 és 

felhatalmazta a kincstárnokot és a főkapitányt, hogy nyomoztassanak a lutheránusok 

után. 10 A szellemi, politikai és vallási forrongásnak ebben a korszakában szólalt meg 

Debrecenben Dézsi András, rektorként kitartásra és a felismert igazság melleti helytállásra 

buzdítva a Makhabeusról való ének című bibliai históriájában: 

8 Benkő András: Mondjatok dicséretet. Kolozsvár 2000. 

9 Nullus in bonis suis Lutheranos retineat. 

10 Zsilinszky Mihály: A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformatiotól kezdve. Bp. 1880. 32.


Felejtsetek immár minden félelmet, 

Adjon az Úristen oly bátor szívet, 

Hogy mind halálig vallhassátok őtet, 

Megmaradhassatok igazhit mellett. 11 

Más bibliai históriás énekei 1549–1550-ből: Az ifjú Tóbiás, Az lévitáról, Mojses és 

Józsué hada, Világ kezdetitűl lött dolgokról és Izsák áldozatjáról. Írt továbbá egy temetési 

éneket is: Halott-temetéskor való isteni dicséret. Ezek a művei dallammal együtt a Hoffgreffféle 

énekeskönyvben jelentek meg Kolozsvárott 1556-ban, majd Bornemisza Péter 

énekeskönyvében kották nélkül Detrekőn 1582-ben. A Világ kezdetitül lött dolgokról című 

költeményét Radán Balázs debreceni lelkésznek ajánlja, aki a helvét irányzat híveként 

tevékenykedett. 12 További patrónusaiként említi versfőiben enyingi Török Jánost, 

Debrecen város akkori földesurát, és a gazdag debreceni kereskedőt, Kádas Györgyöt. 

Nagyfalvi György deák 

Nagyon kevés adatunk van e bibliai históriaszerzőnkről. Származására neve utal 

(Nagyfalu), azonban hasonló település létezik a Szilágyságban, Szilágynagyfalu, 

Szilágysomlyó közvetlen közelében is. Apanagyfalu pedig a Nagy-Szamos menti Bethlenhez 

van közel. Deákos műveltsége, foglalkozása révén bizonyos. György deák 

1557-ben, Kisasszony estéjén bibliai históriát szerzett Kalotaszegen. A nemes Kalotaszeg 

tartománya a Kolozs megye délnyugati szögletében a Gyalui-havasok északi, a Vigyázó csúcs és a 

Meszes hegylánc keleti lábánál terül el. A história utolsó strófája pontosan meghatározza az 

ének szereztetési helyét: Bánfiak Hunyadján, Galota szekben. 13 

György deák bibliai históriás éneke az őstörténetek közül az első emberpár bűnbeesését, 

és a gyermekeik között megtörtént testvérgyilkosság történetét énekli meg a 

hagyományos históriás 4x11-es strófákban. Címe: Chain és Ábel históriája. 

Székel Balázs 

Erdélyi protestáns énekszerző a 16. századból. Származása valószínűleg a Székelyföldhöz 

kötődik. 1527-ben beiratkozott a krakkói egyetem magyar ösztöndíjasainak 

anyakönyvébe. Három év múlva, 1530-ban, a Felvidéken a Révay Ferenc fiai mellett 

nevelő. Innen került vissza Erdélybe, ahol 1540-től a Szatmár megyei Erdődön prédikátor 

a Drággfy család birtokán és oltalma alatt. 

1545-ben 29 más protestáns prédikátorral együtt, ő is aláírta az Erdődön tartott reformátori 

zsinat hitvallását. 

1546 újév napján írta Erdőd vára mellett a Biblia egyik apokrif könyvét, a Tóbiás 

könyve alapján: Az Szent Tóbiásnak egész históriája, melynek kezdősora Jersze emlékezzünk 

mostan mi nagy dolgokról. Pár évvel később jelent meg ez a bibliai história dallammal a 

Hoffgreff-énekgyűjteményben. 

Dobszay László jegyzi meg, hogy a Székel éneke a régi magyar siratóstílusból származó 

epikus dallammodellt használja. Ez egyike a legrégebbi hiteles feljegyzésekben 

ránk maradt 16. századi dallamemlékeknek. Csomasz Tóth Kálmán szerint a dallam 

művészi értéke (történelmi hitelesség, gazdag a népzenei sajátosságokban, fontos egy- 

11 Dézsi András: Makhabeusról való ének, a városi tanácshoz címzett ajánlással. RMKT 5. köt., Kiad. Szilády 

Áron. Bp. 1886. 29–41. 

12 Fidelissimo viro, domino Blasio Radan, dispensatori verbi Dei, Ecclesie Debrecsen Andreas Desi ingenti sudore 

donavi. RMKT. 5. köt., Kiad. Szilády Áron. Bp. 1886. 36. 

13 RMKT. VI. 247–252, 377.


háztörténeti és egyházzenei jelentősége) miatt a 90. zsoltárhoz hasonlóan reprezentatív 

énekként ajánlja a református egyházban, párosítva a dallammal Szkhárosi Horvát 

András 380. számú dicséretével: Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege (MRÉ 403. dallam). 

Thordai Benedek 

Nagyon kevés adatunk van róla. Csak annyit tudunk, hogy 1517-től a krakkói Bursa 

tagja és 1518 pünkösdjén baccalaureus fokozatot szerzett. Egyetlen fennmaradt éneke 

a 24 versszakból álló Benned bíztam Uram, Isten, a 31. zsoltárnak váltakozó refrénű, tartalmilag 

hű, népszerű parafrázisa, a P 259 14 számú dicsérete. Az ének az 1540-es években 

keletkezhetett, mindenképpen 1560 előtt. A kifogástalan ritmus és a szép költői 

nyelvezet mellett a versszakonként váltakozó kétféle refrénsor is fokozza az ének vonzóerejét 

és művészi hatását. A szerző nevét latinos formában a versfők árulják el. 

Jelentősebb erdélyi széphistóriaszerzők 

A 16. században sok széphistóriaszerzőt ismerünk, de csak néhányan válnak ki 

rendszeres irodalmi munkásságukkal. A sok névtelen író, a sok gazdátlan munka és az 

egy-két műben töredékké csonkult írói pálya közül a következőkben három jelesebb 

erdélyi széphistóriaszerzőt veszünk szemügyre. 

Görcsönyi Ambrus 

Születésének ideje ismeretlen, neve a Zilah melletti Görcsönyre utal. Históriás 

énekszerző, aki a feljegyzések szerint Homonnai Drugeth Gáspár szolgálatában állt és 

1573-ban Munkácson tartózkodott. 1567–68-ban írta igen népszerű művét: Az felséges 

Mátyás királynak [...] viselt dolgairól című népszerű dallamjelzésű históriás énekét, amelynek 

több kiadását is ismerjük, és a király életét 1485-ig kíséri végig. Forrása Thuróczy 

és Bonfini krónikája. (Mátyás további életútját egyébként 1575-ben Ilosvai Selymes Péter, 

illetve 1576-ban Bogáti Fazakas Miklós verselte meg.) 

Versformája, sok népdalunkhoz hasonlóan, az úgynevezett históriás vagy magyar 

11 szótagú sor, melynek szótagos tagolása: 4+4+3. Görcsönyi históriájának dallamára 

énekeljük Sztárai Mihály 34. zsoltárparafrázisát, melynek kezdősora: Mindenkoron áldom 

az én Uramat (MRÉ 254.). 

Ilosvai Selymes Péter 

Vándorénekes és kíváló históriás énekszerző, életrajzi adatai eléggé hiányosak. Magát 

Petrus de Idaként is emlegeti, mert Nagyidán tanítóskodott. Az 1560-as évektől 

Szatmáron, Abaújszántón bukkant fel, 1570-ben a Szilágyságban tartózkodott, ugyanis 

Kusalyon írta Ptolemeusról szóló históriáját. Legtöbb műve Debrecenben jelent meg 

1574-ben, amikor valószínűleg ott is tartózkodhatott, egy művét Kolozsvárt is publikálták 

1578-ban. 

Első terjedelmesebb énekét 1548-ból ismerjük, címe: Egy bibliai história, és az 

ApCsel-ből ismert páli életrajzot dolgozza fel, sűrűn teletűzdelve erkölcsi tanítással. 

14 P = a Csomasz Tóth Kálmán által szerkesztett Református Énekeskönyv próbakiadása.


Kitűnő példája ez a bibliai tárgyú históriás énekeknek, melyek többnyire a 16. század 

második és harmadik negyedében keletkeztek. 

– Ptolemeus király históriáját a már említett Kuselkőben szerezte. A Septuaginta keletkezésének 

legendás történetét adja elő benne. 

– Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokoskodásáról való históriát 

1574-ben írta. Irodalomtörténeti szempontból ez a legjelentősebb műve. A Toldi 

monda feldolgozását Arany János végzi el nagyszerűen, több mint két és fél évszázaddal 

később, felhasználva Ilosvai művét is. 

Valkai András 

Kalotaszeg egyik földesura, a korabeli históriás ének művelője. Valkai András közös 

eredetű, szétágazó, nagy család sarja. A család már a 15. század elején viselte a 

Gyulai, vagy a gyulai Valkai előnevet. Birtoka 11 kalotaszegi helységre terjedt ki: Valkó, 

Nyírszeg, Kiskalota, Kelecel, Kalotaújfalu, Farnas, Tamásfalva, Topa, Szentmihálytelke, 

Bócs és Vataháza. A felsorolt kalotaszegi falvak mellett a Doboka vármegyéhez 

tartozó Diósmacskáson, Szentmiklósmacskáson és Szentkeresztmacskáson is 

birtokoltak. Egyik ősük, Csánki Dezső szerint, egy bizonyos valkai vagy szentmihálytelki 

Csol volt. A család leányágon a Báthory, Kabos, Kemény, Sombori, Lázár, 

Mikola, Kecseti, Radó, Kémeri és Gyerőfi családokkal kerültek atyafiságba. Ezek a 

családok Erdély nemesi birtokos családjai. A család 1730-ban Valkai Miklósban férfiágon 

kihalt. 

Valkai András, Valkai István és Szentpáli Borbála első gyermeke, 1540-ben született. 

Valószínűleg Kolozsváron végezte tanulmányait, 1559-ben 19 évesen került János 

Zsigmond fejedelem kancelláriájába jegyzőnek. 15 Tisztségében, Csáki Mihály kancellár 

mellett, az országgyűlési végzések, diplomáciai megbízások, had- és pénzügyi utasítások, 

adománylevelek fogalmazásával és írásával foglalkozott. Később, 1567-ben, 

Szigethy Pál és Wesselényi Miklós ítélőmesterek idejében az igazságszolgáltatás jogkörében 

hivatalnokoskodott. A legkorábbi adat Valkai táblabíróságáról az egyik 1572. 

évi perirat hátán olvasható kancelláriai jegyzékben található, amelyben Valkait assesor 

iuratusnak nevezik. Egy 1577. március 22-én Gyulafehérváron kelt oklevél befejezése 

ugyancsak Valkai táblabírói tevékenységéről tanúskodik. 16 Abból, hogy János Zsigmond 

fejedelem és Csáki Mihály kancellár iránt igen hálásan viselkedett, arra lehet 

gondolni, hogy még az életükben, 1570 körül megtörténhetett a kinevezése. De az is 

elképzelhető, hogy Báthory István segítségével lett táblabíró e literaturában neves kancellista, 

mert 1573-ban köszönetét és szolgálatkészségét tolmácsolja Báthory felé. 

Tisztségét valószínűleg 1582-ben bekövetkezett haláláig viselte. Jegyzeteiben magát 

Walkay Andrásnak, vagy Andreas de Walkónak nevezi. Felesége Kecseti Zsófia, a 

kecseti és gyekei földbirtokos, Kecseti Menyhárt leánya. Oklevélbeli adatunk két fiukról 

van: Boldizsárról és Zsigmondról. Birtokához tartozott Valkó, Jákótelke, Kelecel 

és Újfalu. Ő az első erdélyi birtokos nemes, aki a 16. század utolsó harmadában hivatalnoki 

pályán mint jegyző, később táblabíró működött, és persze művelte a magyar 

irodalmat a Tinódi Sebestyén, Görcsönyi Ambrus vagy Temesvári János históriás 

énekmondó stílusában. 

15 Andrae Valkai, Jurati Assesoris sedis Judiciariae Principis Transsilvaniae. In: György Lajos: Valkai 

András. Egy kalotaszegi énekszerző a XVI. században. Minerva Rt., Kolozsvár 1947. 48. 

16 Andreas de Walko alterum arbitrorum.


Fontosabb művei 

Bánk bán históriája. A munka Debrecenben és Kolozsváron is megjelent 1574-ben, 

Debrecenben Komlós András nyomtatta ki, Kolozsváron Heltai Gáspár, a Cancionale 

egyik énekeként. A debreceni kiadás valószínűleg a hiteles eredeti, mert a Cancionaléban 

nincs meg a 77. versszak, amelyben János Zsigmond életben maradásáért könyörög. 

1580-ban Heltai Gáspárné ismét megjelenteti Kolozsváron, e kiadásban viszont az 

utolsó négy strófából három elmarad (77, 78, 81), azok, amelyek a história forrását tartalmazzák: 

Bonfinius könyve, keletkezésének idejét: (ezerötszázban és hatvanhétben Szent 

Jakab ünnepében), és a keletkezés helyét is (Azt ki szerzette ezt magyar versekben ... Valkón 

találják meg Kalotaszegben). György Lajos jegyzi meg, hogy a kiadások kihagyásai romlás 

számba mennek. Nem valószínű, hogy Valkai lett volna az átdolgozó, hiszen ő aligha 

hagyta volna el a keletkezés helyét és idejét. Inkább Heltai módosításaira kell gondolnunk, 

akiről más esetekből is tudjuk, hogy önkényesen bánt kiadványaival. Valkai 

munkáját 1580-ban Hoffhalter Rudolf is kinyomtatta Debrecenben. Az a tény, hogy 

1574-ben és 1580-ban is megjelent a mű Kolozsváron és Debrecenben is, közkedveltségre 

és nyomdai konkurenciára is utalhat. A mű további kiadásaira is találunk utalásokat, 

de e kiadásokból egyetlen példány sem maradt fent. A Bánk bán históriájának 

nincs nótajelzése, versformája pedig a históriás énekre jellemző 11-es, ami 4x11-es 

strófákba tagolódik, illetve Valkai egyetlen munkája, amely ajánlás nélkül jelent meg. 

Genealogia-historica. Azaz az magyar királyoknak eredetekről és nemzetségekről való széphistória. 

Terjedelmes ajánlásában János Zsigmondnak, mint II. János magyar királynak dedikálja 

művét. Olyan családtörténeti munka, mely a 16. század ritkaságai közé tartozik. 

Korának szemléletmódja szerint eléggé következetesen összeállítja a magyar királyok 

családfáit, kimutatva a Szapolyai család ősiségét. Adatfeltáró sorai között, az olvasást 

megkönnyítve, gyakran feltár történeti eseményeket is. A teremtés történetével és az 

első emberpár bűnbeesésével kezdi és jut el az őstörténetekkel Noé leszármazottjaihoz. 

A második fejezetben a Nimród fiának, Hunornak ágán jut el Attila, ennek fiainak 

és Csaba ivadékainak felsorolásával, Álmoson és Árpádon keresztül Szent István 

királyig. A III–XVIII. fejezetekben az Árpádok geneológiáját dolgozza fel, két esetben 

tévedve, ill. sok kronológiai tévedéssel. A következő 11 fejezetben (XIX–XXIX.) Károly 

Róberttől II. Lajos királyig tárja fel királyaink származását, szintén két nagyobb 

tévedéssel és több kronológiai hibával. A két utolsó fejezetben Szapolyai János és egyben 

a János Zsigmond családfáját vezeti vissza anyai ágon Taksonyig, Géza fejedelem 

apjáig. A XXXI fejezetes, terjedelmes műből az derül ki, hogy a Szentíráson kívül valószínűleg 

Bonfinius, Thuróczi, Bencédi és Tinódi műveit is ismerhette. Bár jelenleg 

megmosolyogjuk próbálkozását, a 16. századi adatgyűjtemények és források mellett 

Valkai szép munkát végzett. A história utolsó strófája 1567-et jelöli meg a szereztetés 

évének Kalotaszegen, Erdélyben. Első fennmaradt kiadását 1576-ban Kolozsváron, a 

Heltai Gáspárné műhelyében nyomtatták. Nótajelzése megegyezik a Görcsönyi Ambrus 

Mátyás-krónikájának nótajelzésével: Árpád vala fő az kapitányságba strófaszerkezete a 

jól ismert 4×11. Más fennmaradt históriás énekei: a Barbarossa krónika 1573-ból, János 

pap országa 1573-ból, Alboinus és Rosamunda 1580-ból, illetve az 1567 előtt keletkezett, 

de elveszett Krónika a magyarok dolgairól. Egyházi énekek nem maradtak fenn Valkai 

Andrástól.


A 16. század jellemző versformáinak erdélyi művelői 

Többfunkciós dallamanyag alakult ki a reformáció századában. Ugyanazt a dallamot 

históriás énekre, krónikás énekre, halottasra, verses zsoltárparafrázisra, dicséretre, 

erkölcstanító versre, ünnepi énekekre lehet használni, ha a versforma ezt megengedi! 17 

A gyakran előforduló versformák: 

a. A 12 szótagos parlando, főleg 6+6 osztású változata, ami megegyezik népballadáink 

leggyakoribb formájával. 

b. A 11 szótagos sor 4+4+3 osztású változata, amelyet históriás 11-esnek is nevezünk, 

s mely középkori mintára készült. 

c. A 10 szótagos sor 4+6 osztású változata, az énekköltészetben korábban is jelenlévő 

versforma. 

d. A 6-os és 7-es szótagszámú sorokból kombinált Balassi-strófa kis (6+7, 6+7, 

6+6+7) és nagy (6+6+7) változatai. 

Batizi András 

Születési idejét pontosan nem ismerjük, szolgálata alapján 1510–1546 között élt. Írt 

kátét, gyülekezeti és bibliai történeti éneket is. 1545-ben jelen volt a Szatmár melletti 

Erdődön a Drággfy Gáspár, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye főispánja védelme 

alatt tartott reformátori zsinaton. A Székel Balázsnál említett erdődi hitvallás 12 pontját 

ő is aláírta. 

Egyes vélemények szerint latin himnuszokat fordított és dallamokat is szerzett. 

Nyelvi értékük és verselésük miatt énekeit korának legjobb magyar protestáns alkotásai 

között tartjuk számon. Az MRÉ-ben megjelent énekei: 

– Jer, dicsérjük az Istennek Fiát (MRÉ 379), 

– Krisztus ím feltámada, nékünk örömet ada (P 352), 

– Jövel Szentlélek Úr Isten lelkünknek vígassága (MRÉ 249). 

Ez utóbbi késő gregorián Credo-dallam, amely Luther által alakított német átiratként 

került be népénekként a Gálszécsi István Krakkóban, 1536-ban kiadott énekeskönyvébe, 

változata az Eperjesi graduálban is megtalálható. A dallamrokonságok nagyszerűen 

bizonyítják a 16. századi új stílus egységesítő erejét és a középkori zenei 

hagyaték továbbélését a különféle egyházakban. Később Bach is feldolgozta Wir 

glauben all an einem Gott című koráljában. 

Barát István 

1557-ben és 1561-ben Kolozsvár városbírája, Dávid Ferenc apósa volt. A Siess nagy 

Úr Isten én segítségemre c. ének szövege maradt fenn (P 476), amelyet valószínűleg 1560 

táján írt. Énekét, a Vulgatának megfelelően, 69. zsoltárnak nevezte, ami a protestáns 

bibliafordításokban a 70. zsoltárnak felel meg. Verselése deákos műveltségre vall. Kár, 

hogy más énekéről nem tudunk. 

17 Dobszay László: A magyar népének I. Veszprémi Egyetem Nyomdája, Veszprém 1995. 69.


István deák 

Az MRÉ 256. számú dicséretének versfői egy bizonyos István deák nevét örökítik 

meg, akiről azonban nincsenek biztos adataink. Talán azonos a históriaszerző Temesvári 

Istvánnal. Irgalmazz Úr Isten, immáron énnékem kezdetű egyetlen fennmaradt zsoltárparafrázisa 

népszerű volt. Ebben nagy része volt fölfelé szárnyaló, majd újra lehajló 

ívelésű dallamának is. Ez a dallam számos változatban ismert nemcsak a különböző felekezetű 

régi és újabb egyházi énekeskönyvek anyagában, hanem a magyar népzenében 

is. 18 A régi nótajelzések arra engednek következtetni, hogy a 16. században különböző 

bibliai vagy görög hitregei és történeti históriás énekeket szólaltattak meg ennek a dallamtípusnak 

többé-kevésbé eltérő, illetve hasonló változataira. 1549-ben ezzel a dallammal 

jelent meg a Cyrus históriája, de hasonló dallamúak a József- vagy Jason-históriák 

dallamai is. 

Sinka György 

Egyetlen énekét ismerjük, az MRÉ 207. számú dicséretét, amely egy 16. századi 

erdélyi szombatos énekeskönyvben maradt fenn, majd 1776-ban az erdélyi református 

énekeskönyvbe is átvették. A szombatosok költészetének újabb kiadásába már nem 

került bele, mert nincs rá adat, hogy Sinka szombatos lett volna. Kár, hogy más énekét 

vagy művét nem ismerjük, mert fenti énekének bensőséges hangja, költőisége és szép 

verselése a korabeli szerzemények átlaga fölé emeli (Seregeknek hatalmas nagy Királya, 

MRÉ 309a, b). 

Thordai János 

Kolozsváron vagy Kolozsvár környékén született 1597 körül. A Kolozsvári Unitárius 

Kollégiumban tanult, majd 1620-tól Németországban folytatta tanulmányait. 

1626-tól Kolozsvárt tanított az unitárius kollégiumban, 1630-tól pedig a város unitárius 

lelkésze volt. 

1627-ben fejezte be írói munkásságának legjelentősebb művét, a 150 zsoltár verses 

fordítását: Szent Dávid király zsoltári. Zsoltárparafrázisai, Bogáti Fazakas Miklós zsoltáraitól 

eltérően, nem tükröznek héber gondolatvilágot. A zsidó történeti vonatkozások 

kiszűrésével és bizonyos nemzeti és társadalmi elem bevitelével a zsoltárokat közelebb 

hozta a kor emberéhez, hangsúlyozta bennük a sztoikus életelveket. Szótársításai, bizarr 

rímleleményei és kikényszerített modorossága manierista költővé teszik. 

A Zsoltároskönyv egészét lefordító erdélyi szerzők közül megemlítjük még Bogáti 

Fazakas Miklóst, akinek a műve kéziratban maradt. 

Dávid Ferenc 

Ő a 16. századi protestantizmus leszínesebb személyisége, akinek élettörténetét itt 

most nem ismertetjük részletesen, mert nem témánk; megtették azt mások csodálni 

való részletességgel. Csupán csak néhány igen vázlatos életrajzi adat: kolozsvári német 

polgárcsaládból származik, öt évig tartó külföldi tanulmányútján Wittenbergben és 

Frankfurtban tanult, tanulmányai befejeztével hazatér Kolozsvárra, ahol 1556-ban a 

18 Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat. Tudnivalók énekeinkről. A református egyház iskolái és 

a hittanoktatás számára. Kálvin Kiadó, Bp. 1995. 147.


város vezető lelkészévé választották, 1557-ben pedig a magyar protestáns egyházmegye 

szuperintendense lett, később az antitrinitáriusok vezéregyénisége. 

Dávid Ferenc olyan hitrendszer kialakításán munkálkodott, amely a Biblia betűjével 

és a józan ész követelményeivel egyaránt összhangban van. A humanizmus és a radikális 

reformáció számos képviselőjének gondolatait népszerűsítette magyar nyelvű munkáiban. 

Nagy hatással volt rá Erasmus, Servetus, Sébastien Castellio, Lelio Sozzini és 

néhány radikális anabaptista gondolkodó. Munkássága tette lehetővé, hogy az 1570-es 

évekig utat találjon Erdélyben a reformáció szinte valamennyi fontosabb irányzata és 

Erdély a vallási türelem klasszikus földjévé váljon. 

Az MRÉ-ben egyetlen éneke maradt fenn, az Adjunk hálát mindnyájan című, 378. 

számú dicséret, amelyet 1562 körül szerzett, és helyet kapott az ez évi debreceni énekeskönyvben 

is. A váradi énekeskönyv óta minden református (és 17. századi erdélyi 

katolikus) énekeskönyvben szerepel. A dallam stilárisan eléggé egymagában áll egykorú 

társai között. Csomasz Tóth Kálmán feltételezése szerint a dallamot is Dávid Ferenc 

alakíthatta ki az MRÉ 368. énekének (Jövel Szentlélek Isten) dallamából, amely 16. századi 

német dallam és csaknem teljesen megegyezik a Prudentius 4. századi egyházi költő 

Ades Pater supreme kezdetű himnuszának dallamával. 

Heltai és bibliafordító körének verselői 

Heltai Gáspár 

A feltételezések szerint Nagydisznódon (Heltau) született, de születési helyét, évét, 

gyermek- és ifjúkorát illetően nincsenek megbízható adataink. Anyanyelve német, apja, 

Johannes, jómódú szász polgár volt Nagyszebenben. 1536-tól tanul magyarul, ifjúkorában 

katolikus papként szolgált, majd csatlakozott a reformációhoz. 1542-ben a brassói 

zsinat résztvevője volt, 1543-ban ő vitte el a zsinati tanácskozás szabályzatát Lutherhez 

és Melanchthonhoz Wittenbergbe, ahol 1543 februárájában beiratkozott a 

főiskolára is. 1544-ban hazatért Kolozsvárra és elkezdte Kolozsvár reformációját, 

amely csaknem teljes egészében nevéhez fűződik. Brassótól eltérően a reformáció itt a 

magyar közösséget is érinti, mert Heltai ekkor már jól beszélt magyarul, ezen a nyelven 

is prédikál. Mellé állt Gyulai István, kolozsvári magyar prédikátor és Vízaknai Gergely, 

Wittenbergben tanult, kolozsvári magyar tanító. 1548-ban visszamondja a besztercei 

magisztrátus meghívását és folytatja a kolozsvári reformációt, az életét veszélyeztető 

akadályokra nem gondolva. 1550-ben alapította meg a nyomdát, a feltételezések szerint 

Bocskai szülőházának szomszédságában, az óvárban, amelyben 1557-ig 25 munkát 

jelentetett meg (közöttük 17 reformátori irat). 1568-ban, a János Zsigmond fejedelem 

udvarában tartott hitvita után, Dávid Ferenc hatására a Szentháromság-tagadókhoz 

csatlakozott. 

Kiadványai között kiemelkedő jelentőségűek számunkra a befejezetlen Bibliakiadás, 

illetve -fordítás, valamint az 1574-ben megjelent Cancionale, benne Tinódi Lantos Sebestyén, 

Valkai András, Nagybánkai Mátyás, Görcsönyi Ambrus, Temesvári István és 

Temesvári János 15 történeti tárgyú éneke.


Gyulai István 

Gyulán született valamikor a 16. század elején. 1531-ben Krakkóban járt egyetemre, 

illetve 1538-ban Bécsben tanult tovább, 1551-től Kolozsváron volt református prédikátor, 

majd a Kendi Ferenc birtokán szolgált lelkészként. Az 1544-ben Wittenbergből 

Kolozsvárra hazatért Heltai, Kolozsvár német és magyar igehirdetőjének és 

reformátorának első szolgatársai közül való. 1560–62 között Désen szolgált. Ez alatt a 

bő évtized alatt segédkezett a Heltai Gáspár bibliafordításának elkészítésében is. 

A Segélj meg minket mindeneknek Atyja kezdetű himnusza megjelent Huszár Gál A 

keresztyéni gyülekezetekben való isteni dicséretek és imádságok című énekeskönyvében 1574- 

ben, Komjátiban. A magyarországi Református Énekeskönyv egy énekét közli. Ennek az 

éneknek a versfőiből olvasható ki a szerző nevének latinos változata, „Stiphanus”. Ez 

az ének 11 szótagos, 5+6 osztású sorokra épül: Sok nyavalyánkban Atyánkhoz kiáltunk 

(P 214). 

Szegedi Lajos 

Szegeden született 1500 körül. Egyházi író, aki előbb katolikus papként szolgált, 

1525-ben a krakkói egyetemen magiszter, 1541-től pedig Székesfehérváron már evangélikus 

lelkészként működött. Keményen bírálta Sylvester János Újszövetség-fordítását, 

aki viszont Szegedinek Nádasdy Tamáshoz küldött zsoltárfordításait illette hasonló 

kritikával. 

1553-tól a bécsi egyetemen volt hébertanár, 1556-tól Krasznán lelkészkedett, majd 

Désen volt református prédikátor. Dési lelkész korában segédkezett Heltai Gáspárnak 

az Újszövetség fordításában. 1564-től Kolozsvárt szolgált mint magyar református 

prédikátor, innen került 1567-ben Tordára, ahol az unitárius irányhoz csatlakozott, de 

Dávid Ferenc radikalizmusát nem tette magáévá. Így kerülhetett unitárius lelkészként 

1571-ben Szászvárosba, ahol valószínűleg élete végéig, 1583-ig szolgált. 

Reformációkori versíróként antifónákat fordított magyarra és az 51. zsoltár, Dávid 

egyik legbensőségesebb bűnbánati zsoltárának parafrázisát készítette el Légy irgalmas 

Úristen minékünk, amely 1560-ban Huszár Gál énekeskönyvében jelent meg. A P 221. 

éneke ma ez az általa költött isteni dicséret. 

Református énekeskönyvszerkesztők a 17. században 

Szilvás-Újfalvi Anderkó Imre 

Szilvás-Újfalvi, eredeti családi nevén Anderkó Imre születésének évét nem ismerjük. 

Valószínűleg jobbágyszármazású volt. Iskolai tanulmányait Sárospatakon kezdi 

Szikszai Fabricius Balázs tanítványaként, ahol 1587-től segédtanár is volt. 1589-ben 

Nagybányára ment rektornak, ahonnan 1591-ben külföldi tanulmányútra indult és a 

wittenbergi egyetemre iratkozott be. Mikor Wittenbergből a református hallgatókat 

rövid időre kiutasították hitvallási okokból, hazajött, majd nemsokára visszament ismét 

ugyanoda tanulmányait folytatni, és két évig a wittenbergi magyar coetus 

senioraként is működött. 1595-ben a református Heidelberg egyetemének hallgatója 

volt, majd megfordult Svájcban, Franciaországban, Hollandiában és Angliában is. 

Megismerkedett a presbiteriánus és a puritán eszmékkel. 1596 elejére hazatért Debrecenbe, 

ahol a kollégium rektoraként, majd 1599-től lelkészként, illetve 1604-től espe-


resként munkálkodott. Kiadott tantervi utasítást, Fabricius latin–magyar szótárát és 

1598-ban Halott temetéskorra való énekeket. 1602-ben Debrecenben megjelenteti gyülekezeti 

énekeskönyvét, amelyben mellőzte az istentiszteleti alkalmakhoz nem illő énekeket. 

Az anyagot tárgyi csoportokba rendezte, meghatározta a szerzőket. A bevezetésben 

felsorolta a korábbi énekeskönyv-kiadásokat. Jelezte tervét más énekek több 

kötetben való kiadására. A magyarországi reformáció egész irodalmi termését számba 

vevő műve a Catalogus Scriptorum Ungaricarum sajnos elveszett. Énekei, illetve az általa 

szerkesztett énekeskönyv énekeiből három maradt fenn a Magyar Református Énekeskönyvben. 

Ezek a következőek: Végtelen irgalmú Isten, hozzád kiáltok (P 216); Jézus, ó mi 

Idvezitőnk (MRÉ 378); Jézus Krisztus, szép fényes hajnal (MRÉ 279). 

Geleji Katona István 

Gelejen született valószínűleg 1589-ben. 1596-ban alig hét évesen török fogságba 

esett, ahonnan édasanyja váltotta ki egy hónap után. 1613-ban a Sárospataki Kollégiumban 

szenior, majd Beregszászon volt rektor. 1615-től Bethlen Gábor jóvoltából 

Heidelbergben tanult. 1617-től gyulafehérvári rektor a fejedelem iskolájában, 1619–20- 

ban az ifjú Bethlen István nevelőjeként ismét Heidelbergben tartózkodott. Hazatérve, 

1621-től haláláig udvari lelkész az erdélyi fejedelem gyulafehérvári udvarában és 1633- 

tól erdélyi püspök. Erős kezű egyházszervező, aki Erdélyben megszilárdította egyházának 

vezető szerepét az unitáriusokkal és a görög keletiekkel szemben. Keményen 

fellép a puritán mozgalom szimpatinzásai ellen. I. Rákóczi György fejedelem bizalmas 

tanácsadója, számos egyházirodalmi munkája mellett az Öreg Graduálnak nevezett hatalmas 

alakú és terjedelmű szertartási énekeskönyv szerkesztésével tette nevét emlékezetessé. 

Szerkesztését püspök elődjével, Keserűi Dajka Jánossal együtt kezdte el, majd 

Keserűi halála után, 1618-tól egymaga folytatta és fejezte be. Az 1636-ban Gyulafehérváron 

200 példányban kinyomtatott énekes- és szertartáskönyvet a fejedelem saját kezű 

névaláírásával és bibliai jelmondatával 19 ellátva ajándékul osztott szét 200 jelesebb 

eredélyi és magyarországbeli református eklézsia között. A kiadvány célja meggátolni a 

fel-felbukkanó puritán törekvéseket és biztosítani a protestáns ortodox református istentisztelet 

egységét. 

Az énekeskönyvben a szertartási énekek gregorián dallamait szép, világos metszésű 

kurzív korális hangjegyekkel közölte, ami arra vall, hogy Gyulafehérváron volt olyan 

személy, aki akár helyi egyéni változatokat is tükröző dallamokat tudott leírni és már a 

korrigálás alkalmával is képes volt olvasni és ellenőrizni. Ez a református énekeskönyv 

azonban sosem vált népszerűvé, aminek egyik oka, a történelmi fejlődés időszerűtlensége 

mellett, a gregorián hangjegyformákra és dallamstílusra alapozott papi liturgikus 

énekléshez kellő iskolázottság hiánya volt. 

Az MRÉ a következő énekeket közli az Öreg Graduál tartalmából: Ó, mennyeknek fényessége 

(P 222); Jézus Krisztus, mi királyunk (P 365), Jövel teremtő Szentlélek (MRÉ 252); 

Igaz Bíró, nagy Úr Isten (P 490). 

19 Róm 9,16: Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené.


16. és 17. századi zsoltárfordítások vizsgálata és összevetése 

Az 55. zsoltárnak számos fordítása közül összevetem a Szenczi Molnár Albert, 

Károlyi Gáspár, Kecskeméti Vég Mihály, Heltai Gáspár, Székely István és Thordai János 

zsoltárfordításait. 

Johannes Sturm által megfogalmazott, de Philiph Melanchthon nézeteit is jól kifejező 

eszmény a sapiens et eloquens pietas elv, azaz alkotóként kettős igény kielégítésére 

vállalkozott a fordító, parafrázisszerző: íróként az antikvitás esztétikai, retorikai örökségét 

követi, tanítóként a keresztyén erkölcsi tartalmakat hordozó témákat részesíti 

előnyben: Die Reformatoren rückten dabei zwei Aspekte, die auch früher schon wesentlich waren, 

in den Vordergrund: die Schriftsteller der Antike hatten als Muster der Sprachkunst (eloquentia) 

und als Lehrer ethischen Verhaltens einen christlichen Nutzwert. Imre Mihály szerint e kétpólusú 

költői magatartás az egymást egyensúlyozó harmónián nyugszik, de gyakran történik 

elmozdulás a Schriftsteller (író) értékrendjének irányában. 20 

Luther, aki Eobanus Hessus (Eoban Koch; 1488–1540) Psalterium Davidisához írt 

előszavában ugyan dicséri a humanista értékeket, azonban jól kitapinthatóan a Lehrer 

jelentőségét hangsúlyozza, korrigálva is esetleg a Schriftsteller paradigmarendszerének 

– értékelése szerint – túlzó érvényesülését. Ellenben elismerően nyilatkozik a költőben 

munkálkodó spirituális erőről. 21 Azonban rögtön pontosít is: ez a sugallat, érzelmi 

szenvedély, nem a közönséges, pogány múzsák spirituális ihlető hatása, hanem Jézus 

Krisztus lelkének ajándéka. 22 Melanchthon előszava a vallás ékességeként tünteti fel 

Hessus verseskötetét, a költészetet pedig az emberi vallások megtartó elemének tekinti 

(akárcsak Pindarosz; míg Platón abban látja a költő társadalmi feladatát, hogy írjanak 

az élet hasznos dolgairól és az erkölcsökről). Elfogadja ugyan a költészet religiózus 

eredetét, de nem ragaszkodik a keresztyénség prioritásához, mint Luther, hanem a res 

divina mellett helyreállítja a zsoltárok poétikai, retorikai értelmezését, azaz autonóm 

költői műnek tételezi a pszaltériumot, mégpedig úgy, hogy annak befogadásához 

mindkét paradigmának megvan a képessége, illetve értelmezési készlete, a Lehrer olvasatában 

ez főként énekvers (cantatus, canticum, cantio), a Schriftsteller számára pedig szövegvers: 

versus, elegia, scriptum, carmen, lyrica. 

Ezek alapján a Kecskeméti-parafrázis is e két paradigma interferenciája: írói megformáltság, 

ha nem is antik ritmusban, bár a szapphikumra van utalás a strófazáró sorokban, 

középkori írásmódot követ (goliárd költészet), de formailag a vizsgált mű vers, 

akárcsak Szenczi zsoltárfordítása; és a tanítói jelleget maga Kecskeméti fogalmazza 

meg: Melyből az hívek keserűségben / Vigasztalásért szörzék így versekben, illetve a latin eredeti 

próza, ritmikus próza, amelyet megőriz Károlyi, Heltai és Székely fordítása is. 

Vers lévén, sűrítettebb, szenvedélyesebb hangvételű. Költői és esztétikai értékeit 

korábban már tárgyaltuk. Szenczi aabccb rímképletű, 9-9-9-8-8-9 szótagú 6 sorból álló 

20 J. Sturm allegorikus tömörséggel fejti ki e kettős paradigmarendszer interferenciáját: Cicero és 

Krisztus szemben állnak egymással, küzdenek egymás ellen, és mindketten győznek. (Cicero und Christus 

treten sich gegenüber, bekämpfen sich und siegen beide.) Imre Mihály: Magyarország Panasza. Kossuth Egyetemi Kiadó, 

Debrecen 1995. 55. 

21 In qua re vere simul istud ostendisti quod in Poetis sit spiritus sedibus aethereis venientis, in te vero et opulentior et 

efficacior quam in ceteris. 

22 Is autem affectus non natura, nec ex vulgari Musarum virtute venit, aut earum afflatu solito concipitur, sed re vera 

donum novum est spiritus.


14 versszakban formázza fordítását. Székely szövege a vers és ritmikus próza határán 

áll, bár ez utóbbi felé tolódik el. 

Az eredeti, a Vulgata-zsoltár szövegversként íródott (a héber zsoltár azonban Dávid 

tanító költeménye, hangszeres kíséretre utal, tehát énekvers funkciójú), amit Kecskeméti 

és Szenczi énekversként parafrazál és fordít. 

Az általam vizsgált fordítások vagy parafrázisok közül ötben az imádság és könyörgés, 

míg Kecskeméti versében a könyörgés és kérés szinonimpáros van jelen: 

Hallgasd meg Úristen, ez én imádságomat 

és meg ne vessed könyörgésemet. (Heltai) 

Halld meg Úristen, kérésem, 

Ne utáljad könyörgésem. (Thordai) 

Luther a kérés fogalmát a könyörgés és a hálaadás meghatározásával együtt fejti ki. 

Miszerint az imádság különféle szöveg-, illetve beszédművei által mást is mondunk, mint 

amit kérünk. Ennek értelmében könyörgés az – fejti ki Luther –, amikor az imádságot valami 

mással erősítjük, azaz amikor valakit úgy kérünk meg valamire, hogy közben valami olyanra hivatkozunk, 

amit ő szeret és nagyra tart. 23 Luther szerint a flehen (könyörögni) szó is magában foglal 

olyan elemeket, amelyek a szónoki beszéd fogalomkészletéből felidézik a jóakarat felkeltésének 

módját, s ezt a szó germán eredeti jelentése (hízelegni) biztosítja is. 

A kérésben viszont azt nevezzük meg, amit imádsággal és könyörgéssel kívánunk 

sürgősen megnyerni, úgy, ahogyan ezt a Miatyánkban is tesszük. Ebben ugyanis hét kérés 

van. 24 

A hálaadás pedig az, amikor az eddig elnyert áldásokat megszámláljuk, és ezekkel 

azon bizonyosságunkat erősítjük meg, hogy bizakodva várjunk, mert meg fogjuk kapni 

a kért dolgokat. Összegezve tehát, az imádság a könyörgés folytán válik hatékonnyá, 

hisz ez utóbbi nyomatékosítja az előbbit, kellemessé és édessé azonban a hálaadás teszi. 

Végül pedig az imádság a könyörgés hatásossága és a hálaadás édessége révén kiküzdi és megkapja 

azt, amit kér. 25 

A továbbiakban a IV. fejezetben kifejtett közléshelyzetek megnyilvánulását vizsgáljuk 

a megnevezett művekben. Az ének egyedül Kecskemétinél keretes. A kezdő könyörgés 

(a.) a többi szerzőnél a hallás érzékére (Hallgasd meg Isten), míg Kecskeméti a 

látásra apellál (Fordítsad reám szent szemeidet). Az ezt követő panasz (b.) a Kecskeméti 

parafrázisában a legrövidebb, mindössze 4 sor; Szenczinél 12; Székelynél 8; Károlyinál 

8; Heltainál szintén 8, valamennyi az ellenség háborgatása miatt kesereg. 

A következő elmélkedésben (c.) az ikaroszi vágy hasonlat formájában jelentkezik 

valamennyi szövegben. Kecskemétinél feltételes, egyszerű múltban; a vágy közvetlen 

módon, egyenes beszédben van jelen, tehát fokozott intenzitással, a többi szövegben a 

hasonlatot elbeszélő múlt idejű (Szenczinél egyszerű múlt) függő mondat vezeti be, 

Károlyinál költői kérdésbe ágyazva: 

Hogyha énnékem szárnyam lett volna 

23 Martin Luther: Dictata super Psalterium. 1513–1516. In: Martin Luthers Werke, Kritische Gesamt- 

Ausgabe, Weimarer Ausgabe. Bd. 10. I/2., 183. 

24 Die Bitte ist, wenn man das nennet, das anliegt und das man begehrt mit dem Gebet und Flehen, wie in 

Vaterunser. Das ist ein Gebet und sund sieben Bitten drinnen. Uo. 183. 

25 Uo.


Mint az galamb elröpültem volna, (Kecskeméti) 

Mondék: vajha olyan szárnyaim volnának, 

mint az galambnak: (Heltai) 

...kívántam: Ó ha szárnyaim lehetnének, 

mint a galamb repülhetnék! (Szenczi) 

Mondék: Kicsoda művelhetné azt 

hogy nékem szárnyaim lehetnének mint az galambnak (Károlyi) 

És mondám, ki ád énnékem olyan szárnyat 

mint az galambnak vagyon: (Székely) 

Egyedül Kecskeméti tulajdonítja Istennek helyben maradását, különben a pusztába 

bujdosott volna. Hasonlóképpen a szél, mint társhatározó pozitív konnotációt hordoz 

Kecskemétinél: (Vadon erdőben széllel bujdosnom); míg a többiek helyzetükhöz társítják az 

ellenséges, sebesesen forgó szél képét (Heltainál kiszakasztó és elvesztő szél). 

A következő panasz és könyörgés (d.) Kecskemétinél a legterjedelmesebb: 20 sor, 

melyben sztereotípiaként van jelen Isten, mint árvák és özvegyek védelmezője, atyja 

(Zsolt 68,6). Ez hiányzik a másik négy szövegből, illetve rövidebb ez a közléshelyzet: 

Szenczinél 9 sor, Székelynél 10, Heltainál 8, és Károlyinál 10. Legkifejezőbb a hamisság 

megszemélyesítése Szenczinél: 

A nagy hamisság éjjel nappal 

E város kőfalain nyargal; 

illetve a csalárdság özönvízként öntötte el a várost: 

És köröskörül az utcák 

Minden gyalázattal rakvák, 

Eláradt közöttük a csalárdság. 

Kecskemétinél a gyalázat személye ellen irányul: 

De zabolázd meg az ő nyelvöket, 

Ne tapodják le híremet, nevemet. 

míg egyebütt általános: 

Ő nyelvüket hasogasd el 

Kik hamis perlődésökkel 

Az egész várost betöltötték. (Szenczi) 

Izgalmas megfigyelni, hogy a fordítók, átdolgozók ezen a ponton melyik milyen kitérést 

tesz: Thordai egy versszak erejéig megismétli kérését, Szenczi a menekülés fontosságát 

hangsúlyozza, Vég három teljes strófában az álnok barát(ok) gonosz viselkedését 

bizonygatja. Nem szószaporításról, hanem bővítésről van szó, ami a könyörgés 

beszéd- és léthelyzetét alapozza meg. Tudjuk, hogy ez az exordium részeként a jóakarat-fölkeltés 

szerepét is betöltheti. A könyörgéssel erősített kérés ellenállhatatlanabb, a 

megszólított megnyerése valószínűbb, ha a fokról fokra növelés, azaz incrementum 

vagy halmozás, congeries synonymica retorikai alakzataival gyűjti egybe a zsoltáros az összetartozó 

érveket. 

Az elmélkedést követő panasz és könyörgés átértékeli a zsoltáros hangvételét, 

egyéni, személyes tapasztalat leírásával, mely fokozott megnyilvánulása az eddigi jeremiádoknak. 

Az ellenség helyét, funkcióját immár a jó barát foglalja el. Különbözik a


fordításokban e barát státusa: Károlyi, Székely, Heltai és Vég barátjának, vezérének, 

ismerősnek, társnak, gondviselőnek, lakótársnak nevezi, míg Szenczi, hanyagolva a 

pontos meghatározást, az áruló Júdást fedi fel a hajdani barátban: 

De te aki énvelem laktál, 

Nálam nagy tisztességben voltál: 

Kivel tanácsomat közlöttem, 

Titkaimat megmondottam bátran: 

Együtt jártunk a Templomban, 

Nagy nyájasságban véled éltem. 

Thordai parafrázisában világos, hogy Dávid fiának, Absolonnak méltatlan viselkedéséért 

kesereg: 

De ímé, az én fiam űz…. 

Neki sok jovamot küldtem, 

Szerettem, mint akit szültem. 

Minden fordító hangsúlyozza az együtt levő vallási-lelki közösséget: együtt jártunk a 

Templomban (Szenczi); az Istennek házába együtt jártunk (Székely); az Úrnak házába mentünk 

vala úgy mint társak (Károlyi); együtt jártunk az Istennek házába (Heltai) – mindezt kivetítve 

és isteni szolgálatnak tekintve, tágítja a fogalomkört Kecskeméti: Az Istent vele 

együtt szolgáltam. A városban nyargaló álnokság aktualizálódik a barátban, valamennyi 

vers felrója a Jézus által gyakran elítélt képmutatást (Mt 23,14–33). 

Én barátomnak az ki vélek volt, 

Nagy nyájasságom kivel együtt volt, 

Jó hírem, nevem, tisztességem volt, 

Fő ellenségem most látom hogy az volt. 

A keserűség csak fölvezetője a következő közléshelyzetnek, hangvételnek, mely 

szintén jellegzetes a zsoltárokban: az átokmondásnak (e.). Kecskeméti kivételével a 

többiek az elevenen való halált kívánják az álnok barátnak, azaz koporsóba, föld alá, pokolra 

szállást (Károlyi, Szenczi, Heltai és Székely); egymást kiegészítik a minden élők útjának leírásában, 

amihez a feltételt Kecskeméti teremti meg: Keserű halál szálljon fejére. 

Az átkot követi a címben már megjelölt hangvétel: tanítás, bizonyságtétel (f.), melyet 

az Istenhez való fordulás, megszólítás (invokáció) indít. Hit és bizalom jellemzi a 

zsoltárírót, aki folyamatos, állandó kapcsolatot tart Istennel reggel, délben és este, az 

európai napszakokat csak Vég hozza, a többiek megőrzik a héber szemléletet: este, 

reggel, délben. Ez a dicséret és parafrázis jelleget szemlélteti, 26 hasonlóképpen a már 

említett tömör hasonlatsorozat: szájuk zsírosb az vajnál. 

A meginduló reformáció kori énekköltészet még különösen kedvelte az éneklés 

azon műfajait, amelyeknek elsődleges feladata volt megismertetni saját hitvallásidogmatikai 

kereteit, a helyes hitelveket, szokásokat, tágabban a keresztyén élettel kapcsolatos 

tudnivalókat. Ugyanakkor a korban az istentiszteleti események résztvevői 

számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy a gyülekezeti ének esztétikailag is cselekvésre 

késztetheti alkotóját és felhasználóját, ugyanakkor az ének ilyen tulajdonsága észrevehető, 

reflektálható és akár tervezhető is. 

A tanítás sztereotípiaként konkretizálódik, mely más zsoltárokban is jelen van, 

(Zsolt 37,5; 1,6; 18,19–22): 

26 Ld. a 10. o. 4. bekezdése.


Vessed az Úrra a te terhedet, 

És Ő gondot visel rólad. (Károlyi) 

Kecskeméti parafrázisában kibővül a tanítás, ha a zsoltárfordítások szerint Isten a 

gonoszoknak megfizet, és a jókat megáldja, a dicséretben Isten az, aki eme keserűséget 

megengedte: 

Az igazakat Te mind megtartod, 

A kegyeseket megoltalmazod... 

Ha egy kevéssé megkeserítöd, 

Az égő tűzbe el-bétaszítod, 

Nagy hamarsággal onnét kivonszod, 

Nagy tisztességre ismég felemeled. 

Közös utalás történik a fordításokban a bibliai, görög mitológiai és népi hagyományokban 

megegyező vertikális világtagolásra (menny és pokol, Olümposz és Hádész 

birodalma, illetve az égig érő fa koronája és gyökere): 

Isten vigyed őket a veszedelemnek vermébe... (Székely) 

Te azért Isten a verembe taszítod őket... (Károlyi) 

De a gonoszokat Úristen 

Te bétaszítod a mély sírba. (Szenczi) 

Te pedig Úristen 

aláveted őket a veszedelemnek vermébe. (Heltai) 

Kecskeméti a teljes világszerkezetet bemutatja a végítéletkor, parallelizmussal kiemelve 

az igazak jutalmát: 

Az igazakat te mind megtartod, 

A kegyeseket megoltalmazod, 

A szegényeket fölmagasztalod, 

A kevélyeket aláhajigálod. 

Kecskeméti a keretstrófával zár: 

Szent Dávid írta az Zsoltárkönyvben, 

ötvenötödik dicséretiben, 

Melyből az hívek keserűségben 

Vigasztalásért szörzék így versekben. 

Mit tehet a hívő ember akkor, amikor Istennek egyszerre kárhoztató és szabadító 

akaratával szembesül Kézenfekvő volt, hogy ahol a személy elhagyatva érzi magát, 

ott a kétségbeesés megjelenítését össze lehet kötni a vigasztalással, buzdítással. Ezt akkor 

értjük meg, ha a betű és lélek (2Kor 3,6) fogalompár szerint gondolkodunk. A zsoltáros 

is azért könyörög, hogy ne rekedjen meg a betűnél, hiszen a megértés a lélekben 

rejlik: De amint az idő telik-múlik, úgy válik a betű igazi kifinomulttá. Minden lénynek, aki úton 

van, betű mindaz, amit maga mögött hagy a feledésnek, és lélek mindaz, ami felé tart. 27 

Míg a többi zsoltárfordítók utolsó mondata fogadalomtétel, miszerint a zsoltáríró a 

jövőben is egyedül az Úrban fog bízni: Én pedig te tebenned bízom. (Károlyi), Szenczi fordítása 

fejezi ki legjobban az Úrba vetett bizalom kizárólagosságát: Én pedig csak te benned 

bízom. 

27 Oláh Szabolcs: Hitélmény és tanközlés. Bornemissza Péter gyülekezeti énekhasználata. Kossuth Egyetemi 

Kiadó, Debrecen 2000. 14.


Irodalom 

A Debreceni Református Kollégium története. Szerk. Barcza József. Kiadja a Magyarországi Református 

Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Bp. 1988. 

Alexa Károly: Magyar Zsoltár. Kortárs Kiadó, 1994 

Bartha Dénes: Magyar zenekultúra a török hódoltság korában. In: Magyar Művelődéstörténet. 3. 

köt. A keresztyénség védőbástyája. Szekszárd 1991. 626–627. 

Benkő András: Mondjatok dicséretet. Kolozsvár 2000. 

Bethlen Gábor és a baptisták, alvinci kéziratok 1623–1644. Szerk. Zágoni Jenő. Magyarországi Baptista 

Egyház. Baptista Levéltár. Bp. 2003. 

Béza Theodor: Confessio Christianae et eiusdem collatio cum papisticis haeresibus. 1560. 

Bibliotheca Hungarica Antiqua. Szerk. Varjas Béla. V. Heltai Gáspár: Cancionale, azaz históriás 

énekeskönyv Kolozsvár 1574. A kísérő tanulmányt írta és a fakszimile szövegét gondozta 

Varjas Béla. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete. Bp. 1962. 

Buzogány Dezső: Harc a tiszta evangéliumért. Kolozsvár 1999. 

Buzogány Dezső: Képek az Erdélyi Református Egyházkerület életéből. Kiadja az Erdélyi 

Buzogány Dezső: Lectori salutem! In: A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei. Sajtó 

alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Kolumbán Vilmos József. Kolozsvár 

2005. 

Cancionale az az, Históriás Énekeskönyv: melyben külömb külömb féle szép lött dolgok vagynak megmutatva, 

a Magyari Királyokról, és egyeb szép lött dolgokról, Gyöyíörűségesek olvasásra és hallgatásra. Heltai 

Gáspár, Kolozsvárott, 1574. – Kolozsvári Akadémiai Könyvtár. 

Cronica Tinódi Sebestyén szörzése: Első részében János királ halálától fogva ez esztendeig Dunán 

innet Erdélországgal lött minden hadak, veszödelmek, revidedön, szépnótákkal énökbe 

vadnak. Más részébe külömb külömb időkbe és országokba lött dolgok, istóriák vannak. 

Kolozsvárba 1554. esztendőbe – Kolozsvári Akadémiai Könyvtár. 

Császár Ernő: A magyar protestáns zsoltárköltészet a XVI és XVII. századokban. In: Itk 1902. 

Csomasz Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés. Bp. 1950. 

Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat. Tudnivalók énekeinkről. A református Egyház iskolái és a 

hittanoktatás számára. Kálvin kiadó, Bp. 1995. 

Dobszay László: A Magyar Népének I. Veszprém 1995. 

Dobszay László: Magyar Zenetörténet. Bp. 1984. 

Énekeskönyv Magyar Reformátusok használatára. A Magyarországi Református Egyház kiadása, 

Kálvin Kiadó. 1993. 

Eperjessy Kálmán: A települési rend bomlása. In: Magyar Művelődéstörténet. 3. köt.: 

A Keresztyénség védőbástyája. Szekszárd 1991. 

Erdély Története. Szerk. Makkai László és Mócsy András. Akadémiai Kiadó. Bp. 1986. 

Erdélyi Pál: Énekeskönyveink a XVI. és XVII. században. Bp. 1899. 

Fekete Csaba: Írott és nyomtatott hymnus. MEZ 1994/1995. 15–17. 

Fekete Csaba: A kora protestáns gyülekezeti ének kutatásának történet. MEZ 1999/200. 411–431. 

Ferenczi Ilona. A lutheri liturgia hatása a 16–17. századi istentiszteleti rendünkre és annak nyomai századunkban. 

Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984. 89–102. 

Ferenczi Ilona: Kísérlet a liturgia egységesítésére az Erdélyi Fejedelemségben (a 17. század első felében). 

MEZ 1993/1994. 21–30. 

Geleji Katona István–Keserűi Dajka János: A keresztyéni idvezítő hitnek egy nyomában járó (...) öreg 

gradval... Gyulafehérvár 1636. (RMK I. 658.) 

György Lajos: Valkai András. Egy kalotaszegi énekszerző a XVI. században. Minerva Rt., 


Heltai Gáspár: Cancionale. Kolozsvár 1574. 

Héjja Pál: Az egészségügy. In: Magyar Művelődéstörténet. 3. köt. A keresztyénség védőbástyája. Szekszárd 

1991.


H. Hubert Gabriella: Lelki éneklésről régi magyarok (A XVI–XVII. századi protestáns éneklés adattára). 

MEZ 1999/2000. 327–366. 

Horváth János: A reformáció jegyében. Bp. 1957. 

Imre Mihály: „Magyarország Panasza”. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 1995. 

Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere. Amelyet szerzője, Kálvin János most először foglalt négy könyvbe 

s osztott föl a tárgy természete szerint fejezetekre és kibővitett annyira, hogy csaknem új műnek tartható.1559. 

I és II. kötet. Pápa 1910. 

Kálmán Farkas: A Battyányi codex. Protestáns Egyházi Lap 1883. 996–1003. 

Karasszon Dezső: Megifjodó öreg graduálok. MEZ 1994/1995. 231–239. 

Karasszon Dezső: Synopsis Gradualis. Egyház és művelődés. Debrecen 2000. 139–204. 

Katona Imre: Habánok Magyarországon. Gesta Kiadó, Szekszárd 2001. 

Kiss Áron: A XVI. században tartott Magyar Református Zsinatok végzései. Bp. 1881. 

Klaniczay Tibor: A magyar reformáció irodalma. Újfalvi Imre és az 1602. évi énekeskönyv. Reneszánsz és 

barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomról. Bp. 1961. 

Kormos László: A magyar puritánok istentisztelete. In: Theologiai Szemle, 1978. 11. sz. 374 kk. 

„Krisztusért járva követségben.” Tanulmányok a magyar baptista misszió 150 éves történetéből. Szerk. 

Bereczki Lajos. Baptista Kiadó, Bp. 1996. 

Krónika. Fakszimile kiadás, Varjas Béla gondozásában, Bóta László tanulmányával. 1959. 

Kurta József: Az Öreg Graduál századai Erdélyben. Kolozsvár 2002. 98–103. 

Kurta József: Egyház és könyv. I. Rákóczi György művelődéspolitikája. Református Szemle, 2001. 

72–76. 

Magyar Református Énekeskönyv. Kiadja a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata és 

az Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 1999. 

Martin Luther: Dictata super Psalterium. 1513–1516. In: Martin Luthers Werke. Kritische 

Gesamt-Ausgabe, Weimarer Ausgabe, Bd. 10. I/2. 

McGrath, Alister E.: Bevezetés a keresztény teológiába. Osiris Kiadó, Bp. 1995. 

Molnár Szabolcs (gond.): Idők Szép Virága. Válogatás a középkor és a reneszánsz magyar irodalmából. 

I. és II. köt. Kriterion, Bukarest 1993. 

Nemeskürty István: Diák írj magyar éneket. Gondolat, Budapest 1985. 

Németh László: Az én katedrám. Magvető és Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1983. 

Oláh Szabolcs: Hitélmény és tanközlés. Bornemissza Péter gyülekezeti énekhasználata. Kossuth 

Egyetemi Kiadó, Debrecen 2000. 

Pálffy Károly: Gyülekezeti éneklésünk vázlatos története. Református Szemle, 1980. 377. 

Révész Imre: Egyháztörténelem. Budapest 1993. 

Révész Imre: A magyar Református Egyház története. Kiadja a Sárosparaki Református Kollégium 

Theológiai Akadémiája. Sárospatak 1995. 

RMKT V. és VI. köt., Kiad. Szilády Áron. Bp. 1886. 

Seprődi János: A Batthyány-kódex jelentősége. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Gyulafehérvárt 1912. 

október 12–14. napján tartott hetedik vándogyűlésének emlékkönyve. Szerkesztette Erdélyi 

Pál. Kolozsvár 1913. 132–140. 

Szebeni Olivér: Anabaptisták. A reformáció harmadik ága. Magyarországi Baptista Egyház, Bp. 

1998. 

Szenci Molnár Albert: Psalterium Ungaricum. Kriterion, Nagyvárad 1996. 

Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre fordította 

Károli Gáspár. Kiadja a Magyar Biblia-Tanács, Bp. 1990. 

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Magvető, Bp. 1934. 

Tinódi Sebestyén: Krónika. Sajtó alá rendezte Sugár István. A bevezetőt Szakály Ferenc írta. 

Európa, Bp. 1984. 

Varjas Béla: A reformáció énekirodalma. A magyar irodalom története 1600-ig. Szerk.: Klaniczay Tibor. 

Bp. 1964. 

Varjas Béla: A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei. Bp. 1982.


Legid. Victor János (szerk.): Hozsánna. Bp. 1901. 

Wolson-Dickson Andrew: Cantate Domino. A kereszténység zenéje. A gregoriántól a gospelig. A magyarországi 

nagyegyházak zenéjének története. Gemini Kiadó, Bp. 1994. 

Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig. Humanizmus és reformáció 6. Bp. 1977. 

Zsilinszky Mihály: A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformatiotól kezdve. Bp. 1880. 

Hymnology in the 16–17 th Century 

Reformed Church of Transylvania 

The religious experience, the belief in God and in God’s power has always 

influenced the society. The 16th century’s reformation defined and still defines 

Europe’s and the world’s social, religious, political and economical aspect. There were 

radical changes on the fields of theology, literature, liturgy, in religious songs, printing, 

school system, and syllabus within it. 

The new teaching of the reformers needed a new form of worship which 

preserved some of the old elements, formed, recreated them according to his needs. 

This way the religious hymn in stanzas was born in people’s native language, so as the 

metrical psalms in native language and humanist metrical folk songs. Their Hungarian 

origins are the historical songs of the previous century, songs translated by Luther as 

German origin and the psalms propagated by Kálvin as French protestant source. The 

graduals of course (In Transylvania mainly the Öreg Graduál) transmitted the structure 

of the ancient liturgy but neglecting the non biblical thesis (e.g. the hymns of the 

saints). There were other influences in smaller extent such as the songs of the Morvian 

brothers and the creations of Unitarian authors. 

The new form of worship took over from the graduals the medieval hymns, 

antiphones, sequences and psalms. On the pattern of the historical songs the first 

biblical histories were written in the time of reformation. The majority of these deal 

with Old Testament themes, but we can find some stories of the apocryphal books. 

The best known authors are: Tinódi Lantos Sebestyén, Gosárvári Mátyás, Valkai András, 

Temesvári János, Temesvári István, Nagybánkai Mátyás, Görcsönyi Ambrus, Tőke 

Ferenc, Csanádi Demeter, Salánki György, Tardi György, Sztárai Mihály, Mádai 

Mihály, Szegedi András, Ilosvai Selymes Péter, Hunyadi Ferenc, and others. Their 

works were published in Kolozsvár and Debrecen in the publishing houses of Heltai, 

Hofgreff and Komlósi. The collections of historical songs published in the 16th 

century are: a Hoffgreff Cancionale, Cronica by Tinódi and Cancionale of Heltai. 

Besides the graduals the folk songs in native language became organic part of the 

worship. They are even more oftenly used at the influence of the puritan movement 

from the second half of the 16th century. In the hymnbooks of the time there are 

translated songs but original Hungarian works as well. The most significant songs 

were published in the hymnbook of Gálszécsi István, in the Hymnbook from Várad, 

and later in the Hymnbook form Debrecen. The nearly 40 publishing of this latter 

hymnbook defined the songrepertory of the Hungarian protestant churches of 16th 

and 17th century.

Hankó-Nagy Alpár 

Kolozsvár 

A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi 

Rész működésének kezdetei 

(1940. szeptember–október) * 

,, 

A 

z az érzésünk volt, hogy a börtönajtó tárva, s rajta tódul ki a 22 évig 

kínzott milliós sereg, s egyszer hirtelen és könyörtelenül becsukódik a 

feltárult vaskapu, s a bebörtönzöttek 2/5 része ott marad tovább is bezárva!” 1 Így emlékezik 

Nagy Ferenc, gyulafehérvári esperes, a Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi 

Rész megbízott püspökhelyettese 1943-ban írt jelentésében arról a lesújtó érzésről, 

mely a második bécsi döntés kihirdetésekor hatalmába kerítette. 

Nagy Ferencet az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés után Vásárhelyi János 

a Romániában maradt egyházrészen (közel 200 gyülekezet mintegy 200 000 lélek) létrehozandó 

ideiglenes Intéző Bizottság elnökének nevezte ki. Az Intéző Bizottságnak 

kellett átvennie az egyházrész irányítását, fel kellett vennie a kapcsolatot a román kormánnyal, 

és kapcsolatot kellett teremtenie a Királyhágómelléki Egyházkerület leszakadt 

részével az esetleges egyesülés megtárgyalása végett. Bár, mint a későbbiekben kiderül, 

Nagy Ferenc először hallani sem akart a megbízatásról, később, Intéző Bizottsági 

elnöki tisztében az utolsó percig kitartott, és szolgálatát hűségesen, páratlan hozzáértéssel 

végezte. Vásárhelyi János aligha találhatott volna nála alkalmasabb embert erre 

a célra. Közel ötévi tevékenységét hűen dokumentálja a Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi 

Rész Levéltára, melyet az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár őriz. 

Franciaország kapitulációja folytán, és Románia precedensértékű besszarábiai és 

dél-dobrudzsai területvesztései következtében 1940-re világossá vált, hogy Románia 

nem tudja elkerülni a magyar revíziós törekvésekből adódó területi kérdés megoldását. 

Bár a román diplomácia taktikáját leginkább az időhúzás jellemezte, Magyarország 

külpolitikai elszántsága és a magyar közvélemény egyre hevesebb követelései miatt 

nyilvánvalóvá vált: a revízió kérdését rendezni kell, a rendezés pedig nem várhat 1941 

tavaszáig. 

1940 nyarán számos tárgyalásra került sor, és számos változat született a kérdés 

megoldására. Nem bocsátkozom e tárgyalások részletes ismertetésébe, csupán az 

azokban felmerült megoldási lehetőségeket szeretném számba venni. 2 

* Készült a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium Domus Hungarica Kuratóriuma 

által megítélt magyarországi tudományos ösztöndíj (2007. szeptember), valamint a Román Oktatásügyi 

Minisztérium Kutatási, Fejlesztési és Újítási Országos Tervének II. szakaszában (PNCDI II) elnyert 

doktorandusi ösztöndíj (pályázati szám: TD-352/2007) felhasználásával. 

1 Nagy Ferenc: Helyzetkép a Dél-Erdélyben maradt Református Anyaszentegyház életéről a II. bécsi döntéstől 

1943. május 5-ig. Részletét közli L. Balogh Béni: A magyar–román kapcsolatok 1939–1940-ben és a Második Bécsi 

Döntés. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda 2002. 393–395. 

2 A bécsi döntés előzményeiről ld. Balogh Béni kimerítő monográfiáját: A magyar-román kapcsolatok 

1939–1940-ben és a Második Bécsi Döntés. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda 2002.

HANKÓ-NAGY ALPÁR: A DÉL-ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETI RÉSZ... 801 

Bár a román diplomácia azt hangoztatta, hogy érdekében áll a román–magyar kérdés 

orvoslása, javaslatainak középpontjában a lakosságcsere gondolata állt. A revíziós 

kérdést úgy látták megoldhatónak, hogy közös megegyezés alapján Magyarországra telepítik 

az összes erdélyi magyart (néha beleértették a teljes székelységet is), ezek után 

kiszámolják a magyar lakosság új élettérszükségletét, és a magyar élettér kibővítésére 

megfelelő mennyiségű területet adnak át Magyarországnak Erdély és a Bánság nyugati 

részén. Bár az átadandó terület méretét illetően sokféle változat született, egyik változat 

sem volt hajlandó 30 000 négyzetkilométernél többet átadni, ez a terület pedig legfeljebb 

három nagyvárost ölelt volna magába: Szatmárnémetit, Nagyváradot és esetleg 

Aradot. A román diplomácia hozzáállása azonban nem volt őszinte. Nem volt őszinte 

azért, mert a területátadást illetően az elérni kívánt maximális cél az „egy barázdát 

sem” elve volt (nici o brazdă). Azért sem, mert valahányszor a magyar tárgyalófelek 

konkrét javaslatot kértek arra nézve, hogy mekkora területről hajlandó Románia lemondani 

Magyarország javára, a román fél rögtön azzal bújt ki a válasz elől, hogy Magyarország 

először fogadja el a lakosságcsere elvének kizárólagos voltát, közölje, hogy 

hány magyart fognak áttelepíteni Magyarországra, a terület kérdése pedig majd csak 

ennek lesz a függvénye. Az efféle csűrés-csavarásnak a hátterében az a konkrét cél állt, 

hogy Románia csikarja ki Magyarország elvi beleegyezését arra nézve, hogy a revízió 

kérdése egyedül csak lakosságcsere kérdése legyen, így korlátozva a későbbi területi 

követelések jogosságát. Valer Pop, a román kormány által a magyar ügyek rendezésével 

megbízott diplomata, későbbi, 1942-ből származó, Iuliu Maniunak írt leveléből, az 

általa képviselt állásponttal kapcsolatban ezt írta: „1. Romániának nincsenek vitás területi 

kérdései, s éppen ezért de plano visszautasítja Magyarország bármilyen területi követeléseit. 

Amíg létezik Románia, román nemzet s román hadsereg, területi követelések 

nem vehetők figyelembe, s román föld át nem engedhető. 2. Románia nem járul 

hozzá, hogy akár csak egyetlen román is magyar uralom alá kerüljön, de ahhoz sem ragaszkodik, 

hogy magyart tartson meg román uralom alatt. Ezt a homogenizálást a két 

ország közötti lakosságcserével lehet elérni. Ha Magyarország Románia e tézisét előzetesen 

s visszavonhatatlanul elfogadja, Románia hajlandó tanulmányozás alá venni a lakosságcsere 

megvalósításának lehetőségeit, s az azzal járó következményeket.” 3 A román 

diplomácia nem akart tágítani a lakosságcsere elve mellől, mert – helyesen – 

ebben látta a garanciát arra nézve, hogy Magyarország nem fog „túl nagy” darabot kiszakítani 

Románia testéből. 

Magyarország ezzel szemben a területi követelések álláspontjára helyezkedett. A 

legmerészebb magyar revíziós álmok sem óhajtották visszaszerezni az egész Erdélyt, 

ugyanis Magyarországnak nem volt szüksége több millió románra. A merész elképzelések 

szerint azonban Erdély és a Bánság közel felét az egész Székelyfölddel együtt viszsza 

szerették volna szerezni. E törekvések eredményeként vissza kellett volna kerülnie 

teljesen a mai Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye területének, a teljes Székelyföldnek 

és a mai Arad, Fejér, Szeben és Brassó megye északi részeinek. Visszakerült volna 

Arad, Gyulafehérvár, Nagyenyed, valamint Brassó is. Bár a magyar fél hajlandó lett 

volna kompromisszumokra, nem tartotta elfogadhatónak azt, hogy a székelység elhagyja 

szülőföldjét, és sérelmezte azt, hogy annak ellenére, hogy a román fél nem zárkózott 

el a területi engedményektől, konkrét területi javaslatokkal egyszer sem állt elő. 

Így Magyarország a tárgyalások egész ideje alatt rendíthetetlenül a területi elv állás- 

3 Közölve L. Balogh Béni: i. m. 403.


pontján maradt. Augusztus 22-re az is nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a területi 

revízió érdekében háborúra is vállalkozna Románia ellen. A vezérkart azonban aggodalommal 

töltötte el az esetleges erdélyi hadművelet sikertelenségének gondolata, valamint 

az, hogy ez esetben milyen megtorló intézkedéseket foganatosít majd a román 

állam az erdélyi magyarokkal szemben. A magyar közvélemény eufórikus hangulatban 

az erdélyi hadműveletektől csupán dicsőséges bevonulást remélt ugyan, de a magyar 

400 000-es hadsereg számbelileg is alacsonyabb volt a 450 000-es román védelemmel 

szemben, ugyanakkor a románok – bár szervezetlenebbek voltak – nagy elszántsággal 

védelmezték volna Erdély földjét. 

Az augusztusi Turnu Severin-i tárgyalások teljes kudarcának oka legfőképpen a két 

hozzáállás kibékíthetetlensége volt, és sokak számára már a tárgyalások előtt nyilvánvaló 

volt, hogy a kérdést, akárcsak az első bécsi döntés esetében, a nagyhatalmak döntőbíráskodása 

fogja megoldani. A tárgyalások eredménytelenségéhez tehát jóformán nem 

is fért kétség, az ott folyó diplomáciai színjátéknak azonban az a jól meghatározott célja 

volt, hogy mindkét ország bebizonyíthassa a tengelyhatalmak előtt: a tárgyalások megfeneklésének 

okozója a másik fél volt. A résztvevők visszaemlékezései, és a tárgyalások 

jegyzőkönyvei mind azt igazolják, hogy a Turnu Severin-i román–magyar csúcstalálkozó 

csupán a döntőbírósági határozat előjátéka volt. 

A magyar kormány tisztában volt azzal, hogy, még ha nem is lesz akadálymentes az 

esetleges erdélyi hadjárat, a szovjetek által is fenyegetett román államvezetés nem fogja 

vállalni a kettős fronton való harcot. Ezért a megfeneklett tárgyalások után a katonai 

nyomás gyakorlása céljából nagyméretű hadi készülődés indult el mindkét oldalon. A 

nyomásgyakorlás végül eredményes lett, Románia maga kérte Németország és Olaszország 

döntőbíráskodását a magyar revízió kérdésében. 

A tengelyhatalmaknak – elsősorban Hitlernek – komoly érdeke volt megelőzni egy 

magyar–román fegyveres konfliktust, mert tudták: a magyar hadsereg által megtámadott 

Romániába a Szovjetunió haladéktalanul bevonul, és ellenőrzése alá veszi a ploieşti-i 

olajmezőket. A hadviselő Németországnak elemi érdeke volt a háborítatlan román olajexport, 

ezt pedig a háborús állapotok (bombázások, szabotázs stb.) nagymértékben akadályozták 

volna. Így aztán, amikor a román külügyminiszter, Mihail Manoilescu augusztus 

27-én teljesen egyértelműen kijelentette, hogy Románia kénytelen lesz valódi 

döntőbíráskodásnak alávetnie magát, és nyilvánvalóvá vált, hogy az esetleges magyar– 

román–szovjet fegyveres konfliktus elkerülhetetlen, a német és az olasz diplomácia beindította 

a döntőbíráskodás előkészítését. A határkérdésben a döntést maga Hitler hozta 

meg augusztus 27-én. Ribbentrop, német külügyminiszter, és néhány német államférfi 

társaságban Hitler elkészítette az új magyar–román határ tervét, amely magába olvasztotta 

a román ajánlatot (kb. 20 000 km 2 a határ mentén), a magyar követelések minimumát 

(szűk sáv erdélyi északi részének közepén, beleértve Kolozsvárt, mely később kitágul a 

Székelyföldön), és Hitler stratégiai szempontjait. Ez utóbbi szempontok lényege abban 

állt, hogy Hitler jobban bízott a magyar katonai védelemben, mint a románban, ezért 

nem akarta felosztani a Keleti-Kárpátok vonulatát Románia és Magyarország között, hanem 

a Keleti-Kárpátok egész nyugati oldalát Magyarországhoz kívánta csatolni, még akkor 

is, ha így Magyarországhoz került a többségében románok lakta beszterce-naszódi és 

máramarosi vidék is. A bécsi döntésben megszabott határ térképe végül is e terv alapján 

készült el, kivéve az ún. „Göring-zsák” módosítását (Romániában maradtak a sármási 

gázmezők, és bizonyos, német gazdasági érdekeltséget kiszolgáló mezőségi területek).


1940. augusztus 30-án, a bécsi Belvedere palota aranytermében a döntést a román 

és a magyar fél beleszólása nélkül hirdették ki, bár előtte (29-én) mindkét delegációt 

meghallgatták. A döntés értelmében Magyarországhoz került 43 000 km 2 , a határ 

Kötegyán és Nagyszalonta között ágazott el a trianoni határ nyomvonalától, a Sebes- 

Körös folyását követve Magyarországhoz csatolta Nagyszalontát, Nagyváradot, Kolozsvárt, 

kelet felé ezután bekanyarodott az ún. „Göring-zsákban”, majd visszakanyarodva 

Marosvásárhely alatt nagyjából az ún. nyelvhatárt követte egész a Székelyföld 

széléig. Brassó Romániában maradt. 

A döntés értelmében Romániának 14 napon belül kellett kiürítenie és „rendes állapotában” 

átadni a Magyarországnak ítélt területeket. A magyar fennhatóság alá került 

területeken lakó összes személy automatikusan megkapta a magyar állampolgárságot, 

de bárkinek jogában állt a román állampolgárság mellett optálni. A Romániában maradt 

magyar nemzetiségű személyeknek is megadatott az optálás lehetősége: hat hónapon 

belül el kellett dönteniük, melyik ország állampolgárai óhajtanak lenni. Az optálóknak 

döntésük után legkésőbb egy éven belül el kellett hagyniuk előző hazájuk 

területét, ingó javaikat magukkal vihették, ingatlanaikat értékesíthették, vagy kárpótlásban 

részesülhettek. Mindkét kormány ünnepélyesen kötelezettséget vállalt, miszerint 

az állama területén maradó más nemzetiségű állampolgárokat, a többi állampolgárral 

együtt, minden tekintetben egyenlőnek tekinti. 

A döntést a román küldöttség lesújtva fogadta (Manoilescu eszméletét vesztette és 

összeesett). A magyar küldöttség sem nagyon lelkesedett. Bár Teleki Pál miniszterelnök 

megkönnyebbült a határ láttán, azonnal észrevette, hogy a Székelyfölddel nincs 

vasúti összeköttetés, hogy a terület keskeny zsákként nyúlik be Románia közepébe, és 

hogy délnyugat felől nehezen védhető. Azt is tudta, hogy a bécsi döntés Hitler ajándéka 

volt, és ezért Magyarországnak nagy árat kell fizetnie. Később szűkebb körben kifejtette: 

hiába volt az egész erőfeszítés, mert a háború után megint vissza kell adni 

Észak-Erdélyt, és mindez csak megrontotta a szomszédokkal való jó viszonyt. De tudta, 

hogy a felkínált terület visszautasítása a magyar közvélemény előtt hazaárulást jelentett 

volna, ezért kénytelen volt a döntést elfogadni. 

Az új helyzet nemcsak Manoilescunak jelentett meglepetést, hanem a magyar és a 

román lakosságnak egyaránt, mind Magyarországon, mind Romániában. A magyarországi 

közvélemény ünnepelt: a hazaérkező magyar küldöttséget mindenütt felvirágzott 

állomások, ujjongók tömegei várták. A döntés utáni napokban táviratok, kitüntetések, 

a német és olasz követségek előtti hálatüntetések következtek. Romániában azonban a 

döntés kihirdetése felháborodást keltett. 30-án éjszaka összeült a Koronatanács, 

amelynek ülésén még azon ötlet is felmerült, hogy utasítsák el a döntést, a készülő katonai 

offenzívától való félelmükben azonban ezt a gondolatot elvetették. Többnapos 

tüntetések kezdődtek, Kolozsváron és Brassóban magyarellenes agressziókra is sor került. 

A román nemzettudat traumaként élte meg a románság bölcsőjeként számon tartott 

Erdély kettészakítását, a nacionalista hisztériagerjesztés pedig felerősítette a magyarokkal 

szembeni előítéleteket és félelmeket. Az észak-erdélyi magyarság 

lelkendezve, a dél-erdélyiek csüggedten és elkeseredve fogadták Erdély kettészakításának 

a hírét. Bár az erdélyi magyarság remélte a magyar revíziós törekvések előbbutóbb 

bekövetkező teljes győzelmét, ekkora sikerre ilyen hirtelen senki sem számított. 

Egyházi körökben sem. Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa au-


gusztus 29-én ülésezett. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyetlen szó sem hangzott 

el az esetleges impériumváltás lehetőségeiről vagy kilátásairól. 4 Öt évvel később, amikor 

Észak-Erdély ismét Románia része lett és az Erdélyi Református Egyházkerület újra 

egyesült, Vásárhelyi János püspök, az újraegyesítést kimondó intézőbizottsági ülésen, 

Nagyenyeden maga vallotta be: „a megelőző napon igazgatótanácsi gyűlést 

tartottunk, de bár éreztük a viharos események bekövetkezésének lehetőségét, semmit 

sem sejtettünk a nagy fordulatról”. 5 Nagy Ferencet szintén lesújtó érzés töltötte el, 

amikor Nagyváradon tartózkodva, a rádióból meghallotta a döntést és az új határ kihirdetését. 

Vásárhelyi János már említett, öt évvel későbbi visszaemlékezései szerint a 

döntés napján teljesen tanácstalan volt a kettészakított kerület további sorsát illetően. 

Tudomásul kellett vennie, hogy egyházkerületének tekintélyes része elszakad a központtól, 

Kolozsvártól. Nem kevesebb, mint 200 gyülekezetről volt szó, 200 000 lélekkel, 

a kerületnek szinte a feléről. A román impérium alatti egyházvezetés tapasztalatából 

kiindulva tudta, hogy nehéz sors vár a Romániába szakadt hívekre és lelkészekre 

egyaránt. Tudta, hogy a kerület sorsa akkor is nehéz lenne, ha a püspöki székhely Romániában 

maradt volna, hát még így, mikor a gyülekezetek és a hívek főpásztor nélkül 

maradtak. Tudta, hogy az egyház kormányzásához elengedhetetlenül szükségesek a folyamatos 

bukaresti intervenciók. A kormány többször bebizonyította, hogy hajlamos 

az egyházat megrövidítő rendeleteket hozni, vagy egyszerűen úgy félreértelmezni az 

adott rendeleteket, hogy abból az egyháznak vesztesége származzon. Számtalanszor 

történt meg, hogy bukaresti közbenjárás kellett a helyi hivatalosságok hatalmaskodásainak 

megfékezéséhez is. Az is kérdéses volt, hogy amennyiben a püspök Kolozsváron 

marad, mi lesz a román királynak tett esküjével: Érvényes marad-e, vagy sem, ha pedig 

nem, a román állam elfogadhatónak tartja-e majd, hogy egy, a területén levő egyházat 

olyan püspök irányítson, akinek nincs érvényes hűségesküje És rögtön megjelenhetett 

szemei előtt a számos adódó probléma, mely napokon belül elintézést igényelt. A bécsi 

döntésben leszögezett optálási jog következtében számítani lehetett arra, hogy – a 

nagyszámú református egyháztag mellett – aránytalanul sok lelkész és tanító fogja az 

optálást választani. 6 Kétséges volt, hogy az állam folyósítja-e tovább a lelkészek és tanítók 

államsegélyét. Szeptember 1-én kellett volna elkezdődnie az iskolai évnek, kérdéses 

volt a magyar iskolák működési engedélye. Ugyanakkor arra is számítani lehetett – 

mint ahogy számos példa volt rá –, hogy az egyház sokfelé ki lesz téve az elkeseredett 

nacionalista románság bosszújának. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz az esetleg megürülő 

gyülekezetek anyagi javaival, levéltárával. Úgy tűnt, hogy számos intézményt 

várhatóan fel kell számolni (a bukaresti leányotthont vagy a szászvárosi árvaházat), 

mert várható volt, hogy az azt életben tartó hívek optálni fognak, így arról is gondoskodni 

kellett, hogy ezt a felszámolást valaki kellő alapossággal végezze el. 

Az egyházkormányzat számos kérdésének megoldására több lehetőség adódott. 

Az egyik lett volna az egység látszólagos megőrzése. Ezt a lehetőséget választotta 

Márton Áron püspök a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye esetében, amikor 

ő Gyulafehérváron maradt, az észak-erdélyi részeket pedig vikárius által kormányozta, 

és vállalta azt, hogy a kezdeti idők nehézségei miatt több mint egy évig nem lá- 

4 Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi 

Levéltárban (a továbbiakban: IgtanLvt), Ülésjegyzőkönyvek, 1940. 

5 IgtanLvt, 2169/1945. 

6 Saját bevallása szerint maga Nagy Ferenc is optálni szeretett volna, de Vásárhelyi figyelmeztette felelősségére, 

és maradásra intette. Ld. Nagy Ferenc jelentését. Uo. 394.


togathatja székelyföldi híveit. Ugyanígy járt el – amint az a továbbiakban olvasható jelentésből 

is kiderül – a szebeni ortodox mitropolita és a balázsfalvi görög katolikus érsek 

is. Köztük és a református egyházvezetés között azonban alapvető különbség volt: 

ők püspökkel és püspöki székhellyel együtt Romániában maradtak, és inkább a magyar 

kormány engedékenységén múlott, hogy megtarthatták püspöki címüket, míg Vásárhelyinek 

magyar állampolgárként kellett volna főpásztori teendőit gyakorolnia román állampolgárok 

felett, amit a hatályban levő romániai kultusztörvény határozottan tiltott. 

A másik lehetőség a kettészakadás volt, ami azt jelentette volna, hogy az Erdélyi 

Református Egyházkerület Igazgatótanácsa visszaadja a Romániában maradt egyházközségektől 

kapott megbízatását, és felhatalmazza őket, hogy új püspököt, új Igazgatótanácsot 

válasszanak maguknak. Ez gyakorlatilag a Romániában maradt egyháztest feladását 

jelentette, a kettészakadást, melyet a dél-erdélyi egyház nehezen tudott volna 

túlélni. Az első hónapokban teljes zűrzavarra lehetett számítani, a lelkészek és tanítók 

Magyarországra történt tömeges vándorlása és a pásztorok nélküli nyáj teljes szétszéledése 

megállíthatatlan lett volna. A püspök ezt a káoszt el akarta kerülni. A harmadik 

– afféle köztes – lehetőség az volt, hogy a püspök nevezzen ki ideiglenes intézőbizottságot, 

erre bízza rá a teljes egyházkormányzati hatalmat és felelősséget, és amíg a helyzet 

normalizálódik, ez az Intézőbizottság segítse át a dél-erdélyi egyházat a bizonytalan 

kezdeti állapotokon. A helyzet normalizálódásának két módja lehetett volna: az erdélyi 

egyházkerület újraegyesítése (Erdélynek akár a magyar, akár a román korona alatti újraegyesülése 

folytán), illetve a két kerület teljes kettészakadása, amennyiben a délerdélyi 

közgyűlés ekképpen döntött volna. Viszont Vásárhelyi János – mint minden 

reálpolitikai érzékkel megáldott kortársa – sejthette azt, amit Teleki Pál fentebb említett 

szavaiban mondott, hogy a háború után vissza kell adni az egész Észak-Erdélyt 

Romániának, így valószínűleg tudatában volt annak, hogy az egész kettészakadás csak 

ideiglenes. Igazi célja tehát nem a kettészakítás volt, hanem az egyházi status quo 

megőrzése és valamiféle modus vivendi megtalálása, melyeknek köszönhetően a délerdélyi 

református egyház életében nem áll be semmiféle törés. 

A püspök – később – így emlékezett: „Nem tudtuk, hogy örömünk vagy bánatunk 

nagyobb, és nem láttuk feladatainkat tisztán. Ilyen lelki vívódások között jutottam el 

én is az éjfélhez.” 7 Állítása szerint Teleki Pál éjfélkor elmondott szavainak köszönhetően 

világosodott meg. A miniszterelnök szavai szerint másnap reggel mindenkinek 

nyugodtan, fegyelmezetten kellett nekikezdenie kötelességei betöltéséhez, mert a kötelességteljesítés 

az első magyar feladat. Ez a püspök számára azt jelentette, hogy a délerdélyi 

magyaroknak is első feladata a kötelességteljesítés. Úgy döntött, hogy a lelkészeket, 

tanítókat, akik szolgálati helyük elhagyásához kérnek tőle engedélyt, mind viszszautasítja, 

és inti kötelességük teljesítésére. Elhatározta, hogy másnap (31-én) rendkívüli 

megbeszélést hív össze az Igazgatótanács Kolozsváron maradt tagjaival. Ezen a 

gyűlésen bejelenti a királyi hűségeskü alól való felmentését, és kérni fogja, hogy az 

Igazgatótanács hozzon intézkedéseket a dél-erdélyi egyházrészt illetően. Az előbb vázolt 

harmadik megoldási lehetőség mellett döntött: ehatározta, hogy javasolni fogja az 

ideiglenes intézőbizottság felállítását. Az Intézőbizottság világi elnökének gróf Bethlen 

Bálint, volt főgondnokot javasolta, aki Dél-Erdélyben maradt, egyházi elnöknek pedig 

az ott maradott lelkészek közül az jöhetett volna szóba, aki már tagja volt az Igazgatótanácsnak. 

Ez pedig Nagy Ferenc, tövisi lelkész, a Gyulafehérvári Egyházmegye espe- 

7 IgtanLvt, 2169/1945.


rese, igazgatótanácsi póttag volt. Az Intézőbizottság tagjainak az ott maradt egyházmegyék 

espereseit, főgondnokait, valamint iskolák és intézmények igazgatóit javasolta. 

A rendkívüli igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyve szerint a püspök javaslatait teljes egészében 

elfogadták. A 9668/1940. sz. határozat kimondta: „Az Erdélyi Református 

Egyházkerület továbbra is a maga testéhez tartozónak vallja azokat az egyházközségeket 

és egyházi intézményeket, amelyeket az új bécsi döntés Romániában hagyott, és 

nem szűnik meg dolgozni értük.” 8 E kijelentés eleve kizárta a kettészakadás bármilyen 

formáját. A kettészakadás ugyanis lehetetlen lett volna. Erdély történeti egysége, az új 

határ okozta területi elosztás szervtelensége, és minden pragmatikus elvet nélkülöző 

volta, a dél-erdélyi egyházrésznek az észak-erdélyihez kapcsolódó számtalan szála lehetetlenné 

tette volna a gyökeres szakítást. Valamiféle törésre azonban mindenképp 

számítani lehetett. Az Intézőbizottságot létrehozó határozat ezt az élettörést volt hivatva 

megakadályozni. A határozat kimondja: „Hogy azonban az ott maradó egyházközségek 

és intézmények ügyei intézésében átmenetileg se legyen fennakadás, Igazgatótanácsunk 

további intézkedésig szóló hatállyal egy ideiglenes intézőbizottság 

megalakítását tartja szükségesnek.” 9 A bizottság hatásköre elvileg a következő volt: 

„képviseli és intézi az ott maradt egyházközségek, iskolák és az egyházhoz tartozó 

egész intézmények összes ügyeit”, tehát kormányzó lett egy főpásztor nélküli egyházkerületben. 

10 Az újraegyesítési jegyzőkönyv szerint Vásárhelyi János egyszer sem járt 

Nagyenyeden a bécsi döntéstől 1945. május 28-ig, az újraegyesítési gyűlésig. Így azt 

mondhatjuk, hogy a létrejött bizottság teljhatalommal, azaz teljes irányítási, képviseleti 

és döntési felelősséggel bírt. Az említett igazgatótanácsi határozat kimondta, hogy a 

lelkészek maradjanak a helyükön, és hogy csak az optálás hivatalos útján hagyhatják el 

állomáshelyüket, valamint, hogy az iskolák megmaradnak, és az iskolai év kezdetekor 

mindegyik megnyitja kapuit. A határozat néhány bátorító szóval zárul, miszerint az 

Igazgatótanács az ott maradt gyülekezeteket és intézményeket biztosítja, hogy „jövőjük, 

megélhetésük gondját a legnagyobb szeretettel és gondossággal fogja munkálni, viszont 

elvárja az ott maradó testvérektől, hogy a történelmi és krisztusi felelősség parancsa 

alól ne vonják ki magukat”. 11 

Ami Nagy Ferencet illeti, ő nem kereste az egyházi elnöki megbízatást. Váradon értesülve 

a bécsi döntésről, már másnap jelentkezett Vásárhelyi Jánosnál, hogy önmaga 

és felesége számára optálási engedélyt kérjen. A püspök azonban ezt a kérését határozottan 

elutasította. A püspök 1945-ben így foglalta össze beszélgetésüket: „nemcsak 

nem veheti ezt tudomásul az Igazgatótanács, hanem egyenesen egy nagy felelősséget 

helyez vállára, és visszaküldi Dél-Erdélybe, mint az Egyházkerület által kiküldött Intézőbizottság 

egyházi elnökét és a beindítandó munka egyik legnagyobb felelősséget 

hordozó vezetőjét. Utaltam arra, hogy gyermektelen ember, Isten tehetségekkel áldotta 

meg, és neki e feladat elől kitérni erkölcsi lehetetlenség.” 12 Az esperes – elkeseredett 

lélekkel ugyan de –meghajolt a püspöki rendelkezés előtt, hazatért, és elkezdte egyházi 

elnöki tevékenységét. 

8 Közölve: A Romániai Erdélyi Ref. Egyház Aiudon, 1941. évi május hó 20-ik napján tartott intézőbizottsági 

gyűlésének jegyzőkönyve. (A továbbiakban Intbizjkv) Nagyenyed 1941. 43–44. 

9 Uo. 43. 

10 Uo. 

11 Uo. 44. 

12 IgtanLvt, 2169/1945.


Feladata volt bőven. Az első időkben nem lehetett tudni, hogy melyek lesznek az 

egyházkerületi rész határai. A bécsi döntés első pontjának utolsó mondata szerint a 

végleges határt magyar–román vegyes bizottság határozza meg. Ez a finomhangolás 

néhány gyülekezet esetében döntő jelentőségű volt: Magyarókerekét pl. a bécsi döntés 

Romániának hagyta, mégis Magyarországhoz került a magyar bevonulás után. 13 

Az adatok hiányát súlyosbította az is, hogy lehetetlen volt postán levelezni, mert a 

levelek sok esetben egyszerűen nem érkeztek meg a címzetthez, különösen azon határvidéki 

településeken, ahol a közeli nagyváros Magyarországhoz került (például a 

Kolozsvártól délre). A postánál uralkodó anarchikus állapotokat a legjobban az jelzi, 

hogy a Kultuszminisztérium 25 levélből álló paksamétáját csak 1943. május 15-én juttatta 

vissza az Intézőbizottságnak azzal az utasítással, hogy az Intézőbizottság juttassa 

el azokat – akkorra immár – magyarországi címzetteikhez. 14 Ez az eset is mutatja, 

mennyire mostohán kezelték azon küldeményeket, amelyekről nem lehetett tudni, 

hogy magyarországi vagy romániai településre címezték-e őket. 

Az említett kommunikáció- és adathiány miatt tehát nem lehetett tudni, hány gyülekezetből 

áll a lecsatolt kerületi rész, és mekkora a pontos lélekszám. 

Az Intézőbizottság már szeptember 11-én körlevelet küldött az egyházmegyéknek, 

amelyben kérték annak számbavételét, hogy melyik gyülekezetekből távozott el lelkész 

vagy tanító, mekkora az eltávozott hívek száma, mekkora a megmaradt lélekszám, 

hány iskola van stb. A már említett postai körülmények miatt azonban csak szeptember 

hó végére alakulhatott ki részleges kép. Ezek az adatok azonban szinte minden 

esetben pontatlanok voltak. Minden esperes arra hivatkozott válaszlevelében, hogy az 

eltávozott híveket megszámlálni képtelenség, így pontos adatok csak az eltávozott lelkészeket 

és tanítókat illetően álltak rendelkezésre. A jelentésekből ugyanakkor érzékelni 

lehetett, hogy az optálások száma igen nagy volt, főleg a városi gyülekezetekben, s e 

téren elöl jártak az Óromániai Egyházmegye közösségei. Constanţa, Galaţi, Bukarest, 

Piteşti, Buşteni református gyülekezetei szabályszerűen kiürültek. A constanţai lelkész 

szeptember 28-án kelt jelentésében kéri, hogy az Intézőbizottság gyülekezetét minősítse 

szórványnak. Arra hivatkozik, hogy a hívek elvándorlása már 1940 elején elkezdődött, 

de ezt a bécsi döntés a végletekig felgyorsította. Az eltávozások nagy száma érthető, 

hisz a jelentésből kiderül, hogy a gyülekezet nagy részét „székelyföldiek, váradiak 

és szilágyságiak” alkották. A gyülekezet apadása olyan ijesztő méreteket öltött, hogy az 

istentiszteletek látogatása gyakorlatilag megszűnt. A lelkész önmaga számára sem látott 

más kiutat, mint optálni és távozni valamelyik észak-erdélyi gyülekezetbe. 15 A többi ó- 

romániai gyülekezet apadása is érthető, hisz tagjaik nagy része ugyancsak a Székelyföldről, 

Szilágyságból vagy Biharból költöztek oda, így teljesen érthető volt a „hazatérési 

vágy”. Bukarestben két iskolát kellett bezárni, és 1940-től istentiszteletet már csak 

a belvárosi templomban tartottak. A gyülekezet 80%-a ekkor magyar állampolgár 

volt. 16 Az óromániai gyülekezetek után a legszembetűnőbb apadás a Hunyadi Egyházmegye 

zsilvölgyi gyülekezeteiben volt érzékelhető. A távozásokat az is gyorsította, 

hogy az Észak-Erdélyből származó magyar bányászokat és vasutasokat tömegesen bocsátották 

el állásaikból, amint arra a püspökhelyettes későbbiekben közölt jelentése is 

13 A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész Levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi 

Levéltárban (a továbbiakban DRELvt), 20/1940. 

14 DRELvt, 886/1943. 

15 A jelentést ld. DRELvt, 116/1940. 

16 Ld. a bukaresti lelkész jelentését, DRELvt, 143/1940.


utal. Elnéptelenedtek Brassó külvárosának gyülekezetei, vélhetően itt is a székely 

munkások és cselédek távozásával. Végül pedig az új határ mentén fekvő egyházközségekben 

lehetett apadást érzékelni, bár ez korántsem volt olyan számottevő, mint a 

városi lakosság esetében. A falusi lakosság a helyén maradt, ami érthető, hisz a falusi 

embert háza, birtoka, gazdasága kötötte közösségéhez, míg a városi embert csupán hivatala 

és a szolgálat, melyet azonban egyre több zaklatással és egyre nehezebben tudott 

végezni, és amelyet nem volt nehéz otthagyni a szebb jövő reményében. Érthető hát 

az elkeseredettség, amelynek a legszomorúbb példája a szebeni atyafi esete, aki mindössze 

40 000 lejért adott túl házán Magyarországra való távozása előtt. 17 Az eset tragikuma 

akkor lesz nyilvánvaló, ha figyelembe vesszük, hogy Erdély 1945. évi egyesítése 

után az Észak-Erdélyből távozott román állampolgároknak kötelező volt az 1940-es 

vételáron visszaadni a tőlük vásárolt ingatlanokat, a dél-erdélyi magyarok azonban nem 

vásárolhatták vissza 1940 után elkótyavetyélt házaikat. 

A lélekszámra vonatkozóan a kerületi rész fennállásának egész idején sem voltak 

pontos adatok. Bár készültek kimutatások, igazi egyházi népszámlálást nem lehetett 

végezni. Az 1941-ben tartott országos népszámláláson – amit az állami hatóságok 

olyan részletesnek tűntettek fel, mint amilyen még Romániában nem volt 18 – nem jegyezték 

fel a lakosság vallási hovatartozását, így nem lehet tudni, hány reformátust 

számláltak. A törvényesen optálók mellett nagyon sokan – főleg a férfilakosság köreiből 

– illegálisan távoztak Magyarországra. Azok az ifjak, akik észak-erdélyi városokban 

folytatták tanulmányaikat, nem optáltak a magyar állampolgárság javára, de mégsem 

tartózkodtak Dél-Erdélyben. Maga az Intézőbizottság 1941-ben kezdeményezett 

ugyan egyházi népszámlálást, a felmérő íveket ki is nyomtatták és eljuttatták a gyülekezetekhez, 

de a helyi csendőrök, később pedig a vármegyei csendőrparancsnokságok 

határozottan megtiltották a lelkészeknek az efféle kimutatások készítését. A mezőzáhi 

lelkész azt is panaszolta, hogy a helyi csendőrparancsnok azzal vádolta, hogy Magyarországnak 

kémkedik, így kénytelen volt megmutatni neki az Intézőbizottság vonatkozó 

körlevelét. 19 

A felmérések és statisztikák készítése elleni erőszakos román fellépés legszembetűnőbb 

példája a vajasdi lelkész, Czira László esete, aki ellen 1942-ben eljárás indul azért, 

mert július 2-án istentisztelet után kifaggatta a híveit, hogy kitől mennyi gabonát rekviráltak 

el, sőt, azokhoz is elment, akik nem voltak istentiszteleten, és azoktól is kért 

adatokat. A lelkész saját bevallása szerint mindezt azért tette, hogy a későbbiekben 

gondoskodhasson megfelelő segélyezésről az ínségbe jutott családok részére. Az eljárást 

mégis lázítás vádjával indították be ellene a nagyszebeni hadbíróságon. Nagy Miklós, 

egyházkerületi ügyész védte a lelkészt, és későbbi jelentése szerint a lázítás vádja 

alól felmentették ugyan, de az engedély nélküli statisztika készítés vádja alól nem. 20 

Ilyen feltételek között érthető, hogy az 1941. május 20-i intézőbizottsági gyűlés jegyzőkönyvének 

5. pontja szerint a testület elismeréssel adózott Nagy Ferenc munkájáért, 

„mellyel egy itt maradt adat nélküli helyzetből teremtette meg azt, ami ma tényleg 

van”. 21 

17 Ld. Nagy Ferenc alább közölt jelentését. 

18 Ld. a Kultuszminisztérium leiratát ebben a kérdésben, DRELvt, 739/1941. 

19 Ld. az 1118/1941., illetve az 1365/1941. számú iratcsomókban található rendelkezéseket. 

20 DRELvt, 29/XLVII. 

21 Intbizjkv 5.


A továbbiakban fontosnak tartjuk teljes egészében közölni Nagy Ferenc református 

esperes, püspökhelyettes első jelentését a Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi 

rész életéről. 22 A jelentést 1940. november 6-án keltezte, alig két hónappal az Intézőbizottság 

megalakulása után, és benne az első idők zűrzavaros eseményeiről számolt 

be. A fogalmazás zaklatottsága, a szövegből áradó pesszimizmus és lehangoltság hűen 

tükrözi az általános elkeseredést, amely a Romániába szakadt dél-erdélyi reformátusok 

lelkiállapotát jellemezte. Ahogyan az elnök írja, valóban „a NEM LEHET úszott a levegőben, 

és tört ki az elkeseredett lelkű emberekből”. Fájdalmas ellenpontja ez az 

anyaországgal egyesült észak-erdélyi eufóriának és optimizmusnak, amivel a bevonuló 

magyar hadsereget fogadta. Hatvanhat év távlatából elmondhatjuk, hogy a két ellenpont 

rekviemmé olvadt össze. Rekviemmé egy örökre kisebbségi sorsra ítélt népért, a 

revíziós törekvések eleve halálra ítélt – mert Hitler tulajdon kezéből kapott – törékeny 

eredményeiért, sok ezer lélekért és sok gyülekezetért, melyeket felszippantott a második 

világégés forgószele. 

Fontosnak tartottuk a jelentést eredeti tisztázatában közölni, mert a terjedelmes írás 

alapvető dokumentuma annak, hogyan kezdődött a dél-erdélyi reformátusok közel ötéves 

harca a túlélésért, és hűen tükrözi azt a lelkiállapotot, mely az Intézőbizottság elnökét, 

és az általa irányított egyházat jellemezte. 

Főtiszteletű és Méltóságos 

Vásárhelyi János református püspök úrnak 

Kolozsvár 

Kedves János! 

Sokáig gondolkoztam azon, hogy ezen memorandumszerű összefoglalást a mi jelenlegi 

itteni életünkről és helyzetünkről vajon hivatalos formában és hivatalos stílusban 

írjam-e meg, vagy pedig a közvetlenebb és melegebb személyes levél formájában 

Végül is az utóbbi mellett döntöttem. Levelem ezen formája azonban nem zárja ki azt, 

hogy Ti az itt foglaltakkal hivatalosan is foglalkozhassatok, mert azok, amiket leírok – 

hivatalos szempontból is 100%-ig helytállók. Igaz, jobban szerettem volna mindezt 

személyes tárgyalás rendjén előtárni, és megbeszélést folytatni róluk, de – bár mindenféle 

módot megpróbáltam már – magam semmiképpen nem tudok sem egy határátlépési 

igazolványhoz, sem útlevélhez hozzájutni – kalandos próbákra pedig én nem vállalkozom!... 

Ami az állammal szemben való viszonyunkat illeti – bejelentettük hivatalosan az államvezető 

Miniszterelnök úrnak, – továbbá a kultusz-, közoktatásügyi és pénzügyminisztériumnak, 

hogy az itt maradt erdélyi kerületi egyházrészt mi képviseljük (gr. Bethlen 

B[álint] és én), mint az ideiglenes intézőbizottság elnöksége, s egyben kértük 

tisztelgő látogatásunk elfogadását is. A miniszterelnökségi kabinetfőnöki irodától értesítést 

kaptunk, hogy azt a Miniszterelnök úr tudomásul vette, de látogatásunkat majd 

csak később fogadhatja, s erről értesíteni fog! 

Máig sem fogadott. Bejelentésünket a jelzett miniszter urak is tudomásul vették, a 

Kányádi Béla interveniálására azt is kifejezték, hogy hajlandók bármikor fogadni. Bemutatkozó 

és tisztelgő látogatásunkra gróf Bethlen Bálint őméltóságával le is utaztunk 

Bukarestbe október 10–13. napjain, de akkor olyan fűtött volt a hangulat Horia Sima 

brassói beszéde miatt, hogy csak a kultuszminiszteri államtitkárhoz tudtunk nehezen 

22 IgtanLvt, 12612/1940.


bejutni, s az sem állt jóformán velünk szóba, és kijelentette, hogy mindaddig míg ilyen 

állapot van – s ilyen üldözéseknek teszik ki a románokat odaát, s az ügy nem rendeződik 

a két állam között való tárgyalás alapján és rendjén – semmi tekintetben nem tárgyal, 

és intézkedést vagy érdemi elintézést nem foganatosít. Máshova bejutni egyáltalán 

nem tudtunk!... Pozitív eredmény az jelenleg, hogy a lelkészek számára a kongrua folyósíttatott, 

és szeptember hóra kifizettetett, s annak további utalása nevemre intéztetik 

a Pénzügyminisztérium által. Augusztus 1-től felemelt kongrua utaltatik, s a 

pótstátok 1940. VIII–X. hóra most készültek el, s kifizetésük folyamatban. A felemelés 

mérve: falusi, kezdő, korpótlék és családi pótlék nélküli lelkészeknél: havi: 50 

(3600) Lei; egy korpótlékkal 650 (4050) Lei; két korpótlékkal 750 (4500) Lei; három 

korpótlékkal 750 (4900) Lei; négy korpótlékkal 850 (5350) Lei. Családi pótlék: egy 

gyermek után: 300 Lei; két gyermek után: 700 Lei; három gyermek után: 1200 Lei; 

négy gyermek után: 1600 Lei; öt és több gyermek után: 2000 Lei. Tanítók részére államsegélyt 

nem kaptunk még semmit. Ezt illetőleg az a helyzet, hogy felekezetközileg 

megállapodtunk, hogy mi nem is kérünk jelenlegi helyzetben az államtól semmit, s ennek 

a kérdésnek elintézését a viszonosság elve alapján a két állam közötti tárgyalás és 

megoldás révén várjuk. Nem akarjuk kitenni magunkat annak, hogy holmi alamizsnával, 

aprópénzzel fizessenek ki külön-külön való tárgyalás révén; elhatároztuk tehát azt, 

hogy akár egyenként, akár közösen tárgyalást kezdenének velünk az állami tanítói fizetés 

teljes kiegészítéséig való igényekkel lépünk fel. 

Kerületünk önálló (különálló) megszerveződését különböző okokból nem szorgalmaztuk 

eddig. Oka ennek megbízólevelünk; a volt egyetemes Erdélyi Egyházkerület 

Igazgatótanácsának 9668/1940. III. sz. határozata, mely ideiglenes és további intézkedésig 

szóló hatályú számunkra, mely „a maga testéhez tartozónak vallja” az ideszakadt 

egyházrészt, s így felmerült az a gondolat, hogy esetleg történhetik ennek az ideszakadt 

résznek az igazgatása a kolozsvári püspökség révén is. Személyes tárgyalás alapján kívántuk 

volna tisztázni tehát e súlyos és további ténykedéseinkre nézve döntő jelentőségű 

kérdést, mielőtt az Intézőbizottság véglegesen döntött volna a kérdésben, hogy a 

teljes önállóság ügyében tegyük-e meg a szükséges lépéseket, vagy pedig a közös, Kolozsvárról 

intézendő igazgatás szempontja alatt. Ez utóbbinak adott tápot az a tény is, 

hogy a Királyhágómelléki Kerület ideszakadt részének képviselői értekezleten azt 

mondották ki, hogy elvileg semmiképpen nem kívánnak megválni volt püspökségüktől, 

és a viszonosság elve alapján éppen olyan megoldást kívánnak érvényesíteni a 

kormánnyal, aminőt a magyar kormány engedélyez nemcsak a Gyulafehérvári Római 

Katolikus Egyházmegye püspökségével szemben, aki vikáriussal kormányoztatja a leszakadt 

magyarországi részt, hanem ugyanúgy engedélyezi a görög katolikusoknak a 

balázsfalvi érsekség s az ortodoxoknak a nagyszebeni metropolita jurisdictióját. Miután 

így nem voltunk tisztában azzal, hogy mi a Ti végleges és határozott véleményetek és 

álláspontotok, és mi a magyar kormány álláspontja is ebben a tekintetben – elhamarkodott 

intézkedések megtevésétől tartózkodtunk, s e tekintetben a várakozás álláspontjára 

helyezkedtünk. Belügyeink kérdéseinek intézésében – e kérdés megoldásának 

további odázása kimenetelemig, tárgyalásunkig és végleges megállapodásunkig – nem 

képez akadályt, s így az élet menete nem áll meg. 

Ami már most a mi belső saját viszonyainkat illeti – lelkileg az állapot úgy híveink, 

mint tisztviselőink szempontjából ideges, nyugtalan, sok helyt végletekig elkeseredett, 

néhol kétségbeesett – bár valami javulás és elcsendesedés az idők rendjén lassan-lassan 

már tapasztalható. Ha a kezdetet nézem, az volt az általános, az atyafiak, tanítók, taná-


rok, papok részéről hangoztatott megállapítás: ezt az állapotot bírni tovább lehetetlen! 

Dr. Makkai Sándor volt erdélyi püspök tanulmányának címe: „Nem lehet!” – úszott a 

levegőben és tört ki az elkeseredett lelkű emberekből. Bizonyos, hogy hozzájárul ennek 

a keserves lelkiállapotnak növeléséhez annak a gyűlöletnek különböző formában 

való megnyilvánulása, ami a magyar embert itt általában érte kezdetben a döntés után. 

Magyarul megszólalni valahol annyit jelentett, mint azonnali inzultusnak tenni ki magát 

az embernek. Tordán szembeköpték és megpofozták azt, akinek szájából egy magyar 

szó elhangzott. Albert Sándor bethlenszentmiklósi lelkészt a vonaton az egyik kupéból 

azért kergették ki, mert magyarul mert szólni egyik útitársához, azzal, hogy azonnal takarodjék 

ki a kupéból, különben kidobják a vonatból. Magam is nagyon pórul járhattam 

volna egy autóbuszon való utam kapcsán, mikor Nagy József balázsfalvi lelkész 

testvéremmel utaztam Szászvárosról haza. Alig szóltam – s azt is alig hallhatóan – magyarul 

Nagy Józsefhez – mikor egy pasas románul azt kérdezte tőlünk: „Hová utazunk”, 

s mikor mi erre románul azt feleltük, hogy „Alba Iuliáig” – ránk támadt, hogy 

„pedig ő azt hitte, hogy legalább is Nagyváradig, vagy még tovább: Budapestig, – ki 

ebből az országból és a mi büdös nyelvünkkel nem mérgezzük meg ennek az autóbusznak 

a levegőjét” – s aztán – az autóbusz utasaihoz fordulva kérdezte: lehetséges-e, 

hogy míg a román testvérek fejébe szeget vernek, őket megnyúzzák odaát, addig ebben 

az autóbuszban mi mérgezzük a levegőt barbár nyelvünkkel! – s talán csak annak köszönhetjük, 

hogy ki nem dobtak az autóbuszból, hogy az egyik román utas azt mondta: 

mi urak vagyunk és nem vadállatok, mint azok!... – Az ilyesféle esetek napirenden 

voltak. – A személyeken túl – intézményeink is támadásnak voltak és vannak kitéve! 

Hogy csak a közvetlen közelbőli egyházmegyémbeli eseményeket említsem: 

Búzásbocsárdon az iskola ablakait már két ízben – Vajasdon az iskola és papi lakás ablakait, 

Alvinczen a papi lakás összes utcára nyíló ablakait – beverték, s most kaptam a 

döbbenetes értesítést, hogy Borbereken éjszaka ismeretlen tettesek feltörték a templom 

ajtaját, kihurcolták és darabokra törték az úrasztalát, az úrasztali terítőt széttépték, 

összevagdosták és sárba tiporták. Az ilyen esetek állandó izgalmakat keltenek a lelkek 

mélyén. Vasutas és bányász híveink nyomorúsága, állásukból való elbocsátásának ténye, 

megélhetési lehetetlensége és folytonos zaklatása – s ennek folytán való átvándorlásuk 

bizonyára ismeretesek már előttetek. Különösen Hunyad vármegyében néptelenednek 

el egyházközségeink, hol a bányász községekben és vasutas helyeken híveink 

száma 10–20%-ra apadt le!... Csoda-e, ha a lelki zaklatottság, megélhetési lehetetlenség, 

megrokkant lelkek útnak indulása, a hazatérés nosztalgiás vágya űzi és vonja a lelkeket: 

el innen... tovább bírni már nem lehet... Tudok esetet, Nagyszebenből, hogy egy atyafi 

3 szobás, konyhás lakását – telkét – potom 40 000 lejért eladta és zsebre téve e vagyonát 

jelentő koldusösszeget, családostul átment – a Székelyföldre! 

És kötelességemnek tartom őszintén feltárni azt is, hogy lelkipásztor testvéreink, 

tanáraink, tanítóink lelkében is ott van egy nosztalgiás vágy: itt hagyni a 22 éves szenvedés 

helyét és menni innen, mindegy, hogy hogyan lesz tovább! Munkám oroszlánrésze 

oda torkollik bele, hogy csöndesítsem őket, s lelkiismeretüket felrázzam a felelősség 

tudatára – mellyel tartoznak önmagukon és családjukon túl az anyaszentegyháznak 

és nemzetnek! Napról napra jönnek hozzám állásukról való lemondással és távozási 

bizonyítvány kéréssel. Mindenik különféle indokokkal igyekszik alátámasztani a maga 

tovább való maradásának lehetetlenségét és kér tőlem pártfogást!... Amikor a lélekben 

való csendesítésem állásában a fontos nemzeti és anyaszentegyházi szempontból való 

megmaradási kérések után, végül kénytelen vagyok a kért szolgálati és elbocsátási bi-


zonyítvány megtagadására, a tőlem távozó sokszor egy keserű lelkű, ziháló mellű, öszszeszorított 

fogú emberroncs benyomását teszi reám! Volt egy esetem, mikor így szólt 

hozzám az illető: És én mégis menni fogok!... Valahogy kerítek egy revolvert is, és ha 

nem engednek át, egy golyó majd pontot tesz az életemre. Mindezt csak annak illusztrálására 

írtam meg, hogy lássátok meg – mennyire csúcspontra jutott egyes lelkekben 

az izgalom, a szenvedélyes hazatérési vágy!... És ezt a vágyat még jobban fűti és elkeseríti 

az, hogy sokan – minden továbbiak nélkül – egyszerűen elmentek innen, hogy úgy 

mondjam: „itt hagyva csapot-papot”. A már eddig eltávozottak névsorát alább adom a 

hivatalos megállapítás szerint. „Ennek meg ennek miért lehetett elmenni” – kérdik tőlem! 

„Miért lehet állása és elhelyezkedése, míg nekünk ideát hangzik a figyelmeztetés 

könyörtelenül: senkinek nem adunk állást, sem felekezet, sem állam!” Én nem tudom, 

hogy áll e tekintetben a helyzet; azt is tudom, hogy a fűtött lelkű, elkeseredett idegzetű 

ember nagyít, és sokszor nem való dolgok állításával is igyekszik célját elérni! Becsületes, 

magyar szívvel hiszem, hogy Ti – ha azt mondtátok: „senkinek sem adunk állást, 

aki állását otthagyja rendes, törvényes úton lejáró optálás nélkül”: nem is adtok! Nem 

szavatok határozottságában vagy – használjam ezt a nagyon szigorú jelzőt – szentségében 

való kételkedés intézteti hát Hozzátok általam a kérést: valóban – senkinek se 

adjatok állást, mert ma sárkányszemekkel néznek odaátra ezek a nosztalgiás vágytól fűtött, 

hazatérni vágyó lelkek, mindent megtudnak és nem lesz itt erő, amelyik meg tudja 

akadályozni a bomlást és elhárítsa ezt a veszedelmet! 

És most ezek után reá kell mutassak egy másik – az egyházi funkcionáriusok lelkét 

izgató tényre. Most azokról van szó, akik nyugodtabbak és lecsendesedettebbek már – 

vállalják továbbra is a keresztes, keserű sorsot és meg akarják állni helyüket Isten és világ 

előtt!... Jelenlegi anyagi sorsuk nem izgatja őket, mert hittel bízunk abban, hogy segítő 

karotok felénk nyúl és Ti átvisztek a szakadékon, ha itt összeomlana a mi erőnk és 

anyagi lehetőségünk hídja! Ezek – életük végére gondolnak, a megöregedés napjaira, 

amikor már képtelenek kenyeret adó szolgálat betöltésére. – Valaki azt hozta hírül, 

hogy egyházi nyugdíjintézetünk likvidálni fog; az odaát eső részt átadjátok a magyar államnak 

és tanítók, tanárok, papok az állami nyugdíjintézetnek lesznek tagjai; az ideeső 

részt ideadjátok az itt maradt egyházrésznek, hogy mi csináljunk vele amit, és ahogy 

tudunk! Ha így van: odaát a helyzet minden lélek megnyugvására és jól megoldódott! 

Ideát – ahogy hirtelen áttekintem a helyzetet – a mi helyzetünk a nyugdíjat illetőleg halálos 

sebet kapna! Mi önmagunkban képtelenek vagyunk és leszünk egy életképes 

nyugdíjintézet fenntartására. Nem tudom pontosan azt sem, mennyi lehet az a vagyonrész, 

mely ideát esne, és mintegy fundamentumot alkotna a továbbépítésre! Azt sem, 

hogy hány tagja lenne pontosan ennek a nyugdíjintézetnek, s csak úgy hozzávetőlegesen 

mondom; körülbelül 200 tag. Ennyi tag – bár laikus vagyok nagyon e tekintetben – 

véleményem szerint nyugdíjintézetet fenntartani képtelen! Sőt ez a szám is – az idők 

rendjén apadni fog, s az utánpótlás hiánya – sírásó e tekintetben! Gyülekezeteink megfogytak 

lélekszámban is, s így teherbíró képességben is – nem fogják bírni hordozni a 

Nyugdíjintézettel járó terheket. Azzal is számolnunk kell, hogy jöhet egy lélekszámrevízió 

az állam részéről kongrua szempontjából – több kongruás lelkészi állás elveszti 

a kongruát –, kongruátlan lelkész pedig nyugdíjintézeti járulékot és rovatalt fizetni nem 

képes! E tekintetben Ti és a magyar állam kell nyújtsatok úgy segítő kezet, hogy az a 

pásztor, tanár és tanító – aki itt megharcolta a maga harcát – megöregedése és szolgálatból 

való kidőlése esetén megkaphassa a maga életének fenntartását, míg elhívja az 

élők sorából az Úr! Ne tartsátok naivitásnak, ha én arra gondolok, hogy az itt szolgáló


pásztorok, tanárok és tanítók nyugdíja a magyar állami nyugdíjintézet által biztosíttassék 

és fizettessék. Úgy gondolnám ezt – ha a mi egyházi nyugdíjintézetünk vagyona átadatik 

a magyar államnak – az egész adassék át, azaz az odaát és ideát eső egyház része 

is; mi itt tovább szednők a nyugdíjjárulékot, ugyanúgy terhelvén meg a tagokat, mint 

nálatok és ugyanúgy kapnák nyugdíjjárulékukat is a tagok – elszámolás rendjén! Hiszen 

mi úgy sem tudunk megélni a Ti anyagi segítségetek nélkül, s az elszámolás rendjén a 

nálunk beszedett járulékok s az itt kifizetett járandóságok a Ti nekünk küldendő segélyetek 

révén elintézést nyerhetnek. Meg lehetne ezzel kapcsolatosan azt a kérdést is oldani, 

hogy a nosztalgiás hazatérési vágy kitolassék – a nyugdíjas időre!... Úgy értem ezt, hogy 

aki nyugalomba vonul a betöltött szolgálati évek után, ha akar; hazatér és otthon kapja ez 

esetben a maga nyugdíját, – ha itt marad: itt kapja! Magam is érzem a kérdés ilyen megoldásának 

bonyolult és nehéz mivoltát, különösen abból a szempontból, amit jelent ez 

azért, hogy egy állam polgárai egy más állam nyugdíjintézetének tagjai legyenek, de vallom 

azt, hogy ha ez megoldható: ez a lelkek nyugtalanságát nagymértékben – sőt teljesen 

is lecsendesítené, és bízó hittel és erőfeszítéssel dolgoznának tovább a szolgák! 

Ami iskolai helyzetünket illeti, a következő: Bethlen Kollégiumunk, tanítóképzőintézetünk, 

brassói középiskoláink menetében jelenleg nincs semmi zavar egyelőre. 

Mindhárom intézetünknek megfelelő Tanári kara van és közülük csak a következők 

mentek el az augusztus 30-i bécsi döntés után: Pálffy Endre Bethlen Kollégium helyettes 

tanára, Tóth Endre Bethlen kollégiumi h. tanár, Csekme István gazdasági iskolai 

tanár, Bakk Péter tanítóképző-intézeti h. tanár. Brassó: Tőkés György és neje, 

Bilinszky Piroska kereskedelmi és leánygimnáziumi tanárok; Farkas Jenő vallástanár és 

neje, Péter Margit tanárnő; Kovács Margit h. tanárnő. 

A Bethlen Kollégiumban szolgál: 

a. Gimnáziumban: b. Tanítóképzőben: c. Cs. gazd. iskolában: 

1 igazgató-tanár 1 igazgató-tanár 

1 igazgató-tanár 

9 rendes tanár 6 rendes tanár 

7 helyettes tanár 6 helyettes tanár 2 helyettes tanár 

3 óraadó tanár 4 óraadó tanár 4 óraadó tanár 

Beiratkozott: 

a. gimnáziumba: I. o. 50, II. o. 38, III. o. 34, IV. o. 30, V. o. 20, VI. o. 19, VII. o. 

10, VIII. o. 10, összesen 211 növendék, 17-tel kevesebb, mint a múlt évben. A beírt 

tanulók közül: református: 171, róm. kath.: 25, luth.: 14, ev. 1. Bennlakó az intézetben: 

145, hattal kevesebb, mint a múlt évben. 

b. Tanítóképzőbe: I. o. 12, II. o. 11, III. o. 10, IV. o. 3, V. o. 9, VI. o. 10, VII. o. 6, 

VIII. o. 1, összesen 62 növendék, 123-mal kevesebb, mint a múlt évben. A beírt tanulók 

közül: református: 55, róm. kath.: 6, unitárius 1. 

c. A csombordi gazdasági iskolában: I. o. 19, II. o. 9, összesen 28. Református 26, 

evangélikus 1 és egy zsidó. – 45-tel kevesebb a növendék. 

Brassó: kereskedelmi: I. o. 20, II. o. 14, V. o. 11, összesen 45. Református 19, ev. 

12, róm. kath. 10, unitárius 4. Múlt évnél 55-tel kevesebb. 

Leánygimnázium: I. o. 22., II. o. 23., III. o. 20., IV. o. 10, összesen 75. Ref.: 27, ev.: 

22, róm. kath. 9, unit. 6, adventista: l. 57-tel kevesebb mint tavaly. 

Itt maradt tanítóképzős leányaink neveléséről és továbbtanulásáról egyelőre a nagyszebeni 

róm. kath. Ferenc-rendi zárda tanítónőképzőjében gondoskodtunk. Tanulmá-


nyait ott folytatja; összesen 38 növendékünk tanítóképzőben, leánygimnáziumban és 

kereskedelmiben. 

Elemi iskoláztatásunk kérdése jelenleg a következő: 

Van: 

Egyházmegye neve Iskola Tanerő 

Gyulafehérvári 8 11 

Hunyadi 11 14 

Kalotaszegi 3 3 

Kolozsvári 5 5 

Küküllői 19 25 

Nagyenyedi 26 44 

Nagysajói 7 7 

Nagyszebeni 14 21 

Sepsi-Udvarhelyi 8 15 

Óromániai 3 7 

Összesen 104 152 

Ebből: 

Okleveles rendes képesített tanító 112 

Helyettesítő: a. nyugalmazott tanító 7 

b. óvónő és más 6 

c. lelkész 27 

Hogy tanítóink közül az augusztus 30-i döntés után kik hagyták el állásaikat, azt a 

csatolt Kimutatás foglalja magában. 

Tanáraink és tanítóink fizetését – és hisszük, hogy ti is megértitek ezt, sőt éppen 

ezt a Ti dr. Szász Pál aa. által hozott ígéretetek és gr. Bethlen Bálint őméltóságának Teleki 

Pál miniszterelnök úr őnagyméltóságától küldött üzenete alapján cselekedtük – az 

itteni állami tanárok és tanítók számára megállapított fizetés mérve szerint folyósítjuk. 

Jobb megélhetésük biztosítása az itt maradottakban megnyugvást teremtett bár, de a 

benső titkos vágy oroszlánrészükben most is ott van, hogy átmehessenek a rendes optálás 

rendjén, s ha ez bekövetkezik: sok iskoláinkra nézve – tanítóhiány miatt – a feladás 

szomorú tényét involválhatja. 

Hogy ezen az iskolai éven hogyan tudunk átvergődni – most még csak a jó Isten a 

megmondhatója. Elnézők lesznek-e a vizsgáló inspektorok ott, ahol nincs rendes okleveles 

tanítónk, adnak-e működési engedélyt a helyettesítő nyugalmazott tanítóknak, 

óvónőknek, papoknak – jelenleg sejtelmünk sincs –, s ha a múltat vesszük figyelembe: 

bizony – reménységünk nem nagy! Egyelőre még beláthatatlan az a következmény, 

ami jöhet ránk! 

Nagy veszedelem fenyegeti a Bethlen Kollégium tanítóképző-intézetét a tanulók 

létszámának csekély mérve miatt, mert ha alkalmazzák a Magánoktatási Törvény idevonatkozó 

rendelkezéseit, tanulólétszám hiánya miatt az intézet nyilvánossági jogát 

megvonhatják, sőt az intézetet be is csukhatják. Ha pedig ez megtörténik, ott sajog 

szívünkben a szomorú kérdés: mi lesz tovább! 

A lelkészek és leviták közül kik távoztak el a bécsi döntés után, azt a csatolt kimutatás 

jegyzi. 

Ebből a szempontból jelenleg nem olyan veszedelmes a helyzet, mint a tanítókat illetőleg. 

Látásom szerint szükség lesz az egyes eklézsiáknak társ- és missziói körbe való


egybevonására, különösen Hunyadban, hol a legnagyobb mérvű volt a hívek útrakelése; 

de a lelkészi utánpótlás kérdése már aggaszt! A Teológia megszervezésével kapcsolatban 

beindított munkálataink révén felhívást intéztünk az ifjakhoz jelentkezésre; 

propagandát fejtettünk ki e szempontból, jeleztük, hogy beindítjuk az ideiglenes előadásokat 

is; ez az eredmény eddig – és ez nem is fog változni ez évben látásunk szerint; 

egy leányhallgató jelentkezett az első évre! Megoldásra vár az itt maradt és szolgálatban 

és II. papi vizsga nélküli, s azt letenni óhajtó ifjak itteni levizsgáztathatásának s 

számukra érvényes bizonyítvány és oklevél kiállíthatásának kérdése. Fontos és megoldandó 

e kérdés azért is, mert megtörténhetik, hogy a bécsi döntés utáni időből szóló 

keletű lelkészi oklevelet, ha az magyarországi, nem ismeri el az állam s kongruát az 

ilyen lelkészeknek esetleg nem utal. Ez ugyan egyelőre csak feltevés – de bekövetkezhetik!... 

Fontos másfelől a megoldás azért is, mert a vizsgázni óhajtó ifjak nem kapnak 

beutazási engedélyt vagy útlevelet Magyarországra, s így a vizsgára való állhatás lehetőségétől 

el vannak zárva; az oklevél minél hamarabbi megszerzése nemcsak nekik fontos 

személyi érdekük, hanem fontos egyházi érdek is. Végül itteni levizsgáztathatásukat 

indokolja az is, hogy legtöbbje szegény – s nem bírja meg az útlevélváltással járó s 

egyéb költségeket. 

Meg kell tehát keresnünk a módot a kérdés helyes megoldására nézve. Jelenleg a 

következő ifjakról van szó: Jelentkeztek; 

I. évre: rendes hallgatóként Ács Lenke; 

rendkívüli hallgatóként Köble József, Jarosievitz Zoltán, Kónya Árpád és 

Demény Zoltán kollégiumi tanárok (esetleg még jelentkezni fog két tanár). 

II. évre: senki. 

III. évre: kollokviumokra Gilyén Ferenc. 

IV. évre: rendes hallgatóként Gilyén Ferenc; 

kollokviumokra Keresztes N. Imre és Bakk Imre. 

II. félévre: Muzsnainé Deák Erzsébet. 

I. papi vizsgára: Benkő Lajos, Keresztes N. Imre és Bakk Imre. 

II. papi vizsgára: Bereczki Sándor, Deák József, Deák Lajos, Geréb Ádám, 

Kelemen István, Nagy Ödön, Szeghő András és Székely Ferenc. 

A szászvárosi árvaház fenntartásának, s a Kun kollégium katonaság céljára való elrekvirálással 

fenyegetett, állami kórház céljára követelt haszonbérbeadásának ügyét dr. 

Martonossy György főgondnok aa. már ismertette Veletek s így arra vonatkozólag 

most nincs egyéb közlésem. 

Mielőtt bezárnám jelen beszámoló levelemet – meg kell emlékeznem az egyházkerület 

„hydrájáról” – Tőkés Ernő úrról. Ha az itt maradottaknak, mindenkinek szívébe 

szúrt a bécsi döntés – neki örömteljes nap volt bizonyára. Ez látszik abból, hogy rögtön 

tollat ragadva – s azután tovább folytatva – abban a boldog reménységben, hogy 

most derült fel az ő napja, s püspökségének csillaga – már öt darab körlevelet (ahogy 

egyik esperes testvérem titulálja: „ordítmányt”) intézett esperesekhez, papokhoz, tanárokhoz, 

tanítókhoz, amelyekben aztán bőven kijut a gyalázásból nektek, az egész egyházkerületi 

vezetőségnek és nekünk is. Mi megszakítottunk vele minden összeköttetést 

kezdettől fogva; abszolúte nem adtunk részére semmiféle megbízást és nem is fogunk 

adni soha. Ezt leszögeztük Elnöki Tanácsban – az itt maradt esperesek és csonka egyházmegyék 

esperes helyetteseivel tartott ülésen: mi Tőkés úrral szóba nem állunk!... 

Lehet, hogy ez is még jobban felbőszítette Tőkés urat s „körleveleivel” megkezdte ki-


rohanásait tört reményeinek romjain!... Megtámadja legelsősorban a 9668/1940. III. 

sz. igazgatótanácsi határozatot, hangoztatván, hogy az Erdélyi Igazgatótanács által javasolt 

Intézőbizottságnak a hivatalára nézve legidősebb esperes és legidősebb egyházmegyei 

főgondnok elnöklete alatt kell megalakulnia az E. T. I. tc. 66. §-a értelmében!... 

Privát véleményének figyelemre és szóra sem való érdemesítése szülte bizonyára a következő 

frázisát és támadását: „Az idő halad, az élet sürget, körülöttünk egy merőben 

új világ épül, egy mártíromságra kész ifjú sereg hősies megfeszülésében. [...] Jövőben 

való megállhatásunknak nem lehet forróbb óhaja, mint az, hogy az Isten óvja árva és 

meggyengült romániai református egyházunkat az Erdélyi Református Igazgatótanács 

által gyakorolt, hatalmaskodó feudális maradványtól!” [...] „Vajjon nem-e ez a minden 

alkotmányosságot nélkülöző diktátori szellem kiált ki az ideiglenes Intézőbizottság 

minden eddigi ténykedéseiből” [...] „Soli Deo Gloria! E kálvini jelszó szent és komoly 

átérzésében nem hagyhatom szó nélkül az e pillanatban vett 17, 20/1940. sz. írásait 

Nagy Ferenc esperes testvérünknek, aki nem tartván szem előtt sem az Igazgatótanács 

9668/1940. III. sz. utasításait, sem a szeptember 10-i csonka értekezlet megbeszéléseit, 

már Consiliul Dirigent-nek nevezi a kegyelemből nyert Intézőbizottság elnökségét (Intézőbizottság 

– Comitet Dirigent!). Ez a rossz fordításnak látszó kifejezés egy eltemetni 

érdemes diktátori szellem föltámadását sejteti, azért ez ellen eleve tiltakozom egy kiépítendő 

szabad, kálvini és evangéliumi szellem nevében.” Másutt, ahol a 

királyhágómellékieknek gazsulírozik: „Ha pedig idővel mégis kénytelenek leszünk 

önálló egyházkerületet alkotni, akkor még inkább kell tartózkodni a hatalom és nagyság 

érzetétől duzzadó és előjogokat és személyi érdekeket kultiváló diktátori szellemtől, 

mert ennek megérzése máris merőben elhidegítette tőlünk a velünk egy hitet valló 

és egy hitvallást követő bánáti és szalontai egyházmegyéket.” Mikor megtudta, hogy a 

kongrua ügyekben Kányádi Bélát választottuk megbízottnak: „Természetesen kifejezem 

megütközésemet afelett is, hogy miért teszi ki magát az Elnökség ilyen félrevezetésnek 

egy lévita megbízatása által, amikor pedig tudja, hogy személyemben egy, az erdélyi Egyházkerület 

Közgyűlése által megerősített Egyházkerületi Ügyvivő áll rendelkezésére! … 

Vagy talán Kolozsvárnak 100%-osan SZABADKŐMŰVES egyházi vezetőségének arra 

is kiterjedt a figyelme, hogy helyettem ezt a SZABADKŐMŰVES levitát ajánlja az 

ügyek intézésére” ... Szerinte ugyanis az „önzetlen és lankadatlan munka sorrendje 

ez”: „Állítsa össze a kinevezett elnökség a lelkészek és tanítók szeptember havi államsegélyének 

fizetési íveit és azokat haladék nélkül küldje be hozzám, mint a két egyházkerület 

ügyvivőjéhez azonnali ellátásra. Az esperesek pedig és esperes nélkül maradt 

részek legnépesebb gyülekezeteinek lelkészei nevezzék meg az egyházmegyei pénztárost 

vagy megbízottakat, akiknek elküldhessem az államsegélyeket késedelem nélkül.” 

„Választassák meg egy ideiglenes tisztviselői gárda az előzetesen megnyerendő államsegély 

terhére és helyeztessék el a) a közigazgatási rész Nagyenyeden, b) a számvevői 

és kormányhatósági intézkedést igénylő ügyek vezetői Bukarestben.” 

Nem idézek tovább, hiszen a lóláb ezekből is kitetszik a maga durva patájával 

együtt!... Arra is rá vagyunk készülve, hogy még sok bajnak okozója lehet Anyaszentegyházunkra 

nézve ez az ember, – de abban is bízunk, hogy ha az Úristen ennek a 

„hydrának” a lefejezését általunk akarja végeztetni, végül is mi képesek is leszünk arra! 

Kedves János! Egyelőre való közlendőimnek a végére értem! Rendíthetetlen hittel 

bízom abban, hogy az Úristen a maga segítő kegyelmét nem az égből csöppenti le, hanem 

nyújtja lelkeken, testvéri szíveken át, akiket a Krisztus keresztje fog testvéri közösségbe 

a hit csodás ereje által. Kérlek, hogy imáitokkal zörgessetek érettünk e kegye-


lem ajtaján – és Krisztusban testvéri szívvel jöjjetek segítségül a láp közepén félig elsüllyedt 

életszekerünk kiemelésére, megmentésére. 

Igaz testvéri szeretettel köszönt – az összes itt maradt testvérek nevében is – testvéred 

a Krisztusban 

Tövis, 1940. XI. 2. 

Kimutatás 

A Romániában maradt Erdélyi Ref. Egyházkerület elemi iskoláiból az 1940. aug. 

30-i bécsi döntés után eltávozott tanítókról. 

Sorsz. Az iskola neve A tanító neve Jegyzet 

I. A Gyulafehérvári Egyházmegyéből: 

1. Abrudbánya Kelemen Pál 

II. A Hunyadi Egyházmegyéből: 

2. Hátszeg Magyari Albert 

3. Hosdát Bartha Ernő 

4. Lupény Baczó Margit 

5. Szászváros Nagy Gyula 

6. Szászváros Szőcs Róza 

7. Szászváros Fekete Erzsébet 

III. A Kalotaszegi Egyházmegyéből: 

8. Tordaszentlászló Eördögh Imre 

9. Magyarvalkó Tanncza Róza 

10. Magyargyerőmonostor Bethlendy Ilona 

IV. A Kolozsvári Egyházmegyéből: 

11. Magyarfráta Gyürék Elemér 

12. Mezőkeszü József Irma 

13. Mezőkeszü Csibi Pál 

V. A Küküllői Egyházmegyéből: 

14. Csávás Gyárfás Irén 

15. Dicsőszentmárton Jászberényi János 

16. Erzsébetváros Székely János 

17. Harangláb Szekeres János 

18. Héderfája Kiss Irén 

19. Küküllővár Márkó Gábor 

20. Magyarkirályfalva Bokor Erzsébet 

21. Maroscsapó Székely Kálmán A napokban távozik. 

22. Radnót Incze József 

23. Radnót Pálffy Erzsébet 

24. Sövényfalva Szász János 

25. Szőkefalva Szabó Sándor



26. Ódellő Jakabné Szakács Róza 

27. Csüdőtelke Kiss József 

VI. A Nagyenyedi Egyházmegyéből: 

28. Alsófelsőszentmihály Veress Erzsébet 

29. Aranyosegerbegy Márk Róza 

30. Aranyosgyéres Bakó Béla 

31. Fugad Bedő Béla 

32. Magyarózd Kiss Lajos 

33. Magyarózd Kissné Kiss Irma 

34. Maroskoppánd Bálint Ilona 

35. Marosnagylak Kelemen Jenő 

36. Marosújvár Derzsi Irén 

37. Marosújvár Márk Zsuzsánna Gyerekszülés miatti 

szabadságon van, de 

optálni készül. Talán 

el is ment. 

38. Maroscsesztve Gudor Gyula 

39. Nagyenyed Palkó János Lemondott, de elbocsátó 

bizonyítványt 

nem kapott. 

40. Nagyenyed Nemes Viktor Lemondott, de elbocsátó 

bizonyítványt 

nem kapott. 

41. Ótorda Zalányi György 

42. Ótorda Zsigmond Ödön 

43. Ótorda Bereczky Gizella 

44. Székelyföldvár Babos Jenő 

45. Székelykocsárd Hajdu Ferenc 

46. Székelykocsárd Gazdag Ilona 

VII. A Nagysajói Egyházmegyéből: 

47. Nagyölyves Fikker Sándor 

48. Fekete Majthényi Zoltán 

49. Mezőpagocsa Székely Ernő 

VIII. A Nagyszebeni Egyházmegyéből: 

50. Alamor Bardócz Róza 

51. Bún Lukácsffy Sára 

52. Bürkös Szentgyörgyiné Most van távozóban. 

Lőrinczi Piroska 

53. Dombos Sala Erzsébet 

54. Fehéregyháza Balázs András 

55. Fehéregyháza Fülöp Erzsébet 

56. Fogaras V. László Róza 

57. Medgyes Varga Sándor 

58. Medgyes Szabó Irén 

59. Medgyes Székely Margit 

60. Medgyes Sándor Ilona 

61. Nagymoha Balogh Imre 

62. Nagymoha Nagy Gizella



63. Vizakna Páljános Ferenc 

IX. A Sepsi Egyházmegyéből: 

64. Székelymuzsna Bocz Ernő Eddig az Erdővidéki 

Egyhm-hez tartozott 

65. Bodola Székely Ferenc 

66. Brassó Séráné Para Ida 

67. Brassó Berekméry Antal 

68. Aldoboly Simon Tamás 

69. Erősd György Benedek 

70. Hidvég Zakariás Károly 

71. Hosszúfalu Kovács Sándor 

72. Keresztvár Olasz Ferenc 

X. Az Óromániai Egyházmegyéből: 

73. Bukarest Deák Sándor 

74. Bukarest Siposs Árpád ág. h. ev. 

75. Bukarest Tőkés Ilona 

76. Bukarest Özv. Kövér Jánosné 

77. Brăila Mózes Margit 

78. Galaţi Szécsi József 

79. Ploieşti Csíky Margit Napokban készül távozni. 

Aiud – Nagyenyed, 1940. XI. 2. 

The First Two Months of Existence of the Southern Transylvanian 

Reformed Church District (September–October 1940) 

The study presents the first two months of the existence of the Southern 

Transylvanian Reformed Church District. This church district is not a historical part 

of the Hungarian Reformed Church, it was created after the Second Dictate of 

Vienna, which inorganically tore Transylvania in two. Northern Transylvania has 

become again part of Hungary, while Southern Transylvania remained under 

Romanian rule. Together with the country, the Reformed Church in Transylvania also 

tore in two: the northern part, with Kolozsvár, the center, became part of the 

Hungarian Reformed Church, but the southern part was left in Romania, without a 

center, a bishop or a theological institute. Chaos was to be expected in this area of the 

Reformed Church. Most of the pastors would have taken refuge in North, several 

congregations would have ceased to exist, schools and churches would have to be 

closed. Bishop János Vásárhelyi did not want this to happen. Therefore, to maintain 

the continuity in the southern part of the Transylvanian Reformed Church, he decided 

to create a provisory committee, with the duty of leading this part of the church. The 

Committee had its center in Nagyenyed, and the dean of the Gyulafehérvár Diocese, 

Ferenc Nagy has been appointed vice bishop. The duty of this committee was to keep 

contact with the Romanian authorities, to supervise the religious and educational 

activities of the church, and to preserve the Reformed Church with all the means. 

Creating this provisory committee was the best choice the bishop could made. As it


later turned out, the committee had to lead the southern part until April 1945, when 

the Transylvanian Church has been reunited. The provisory status of the committee 

had been preserved until 1945, because the Romanian authorities did not allow the 

creation of a new Church District, and no bishop has been elected. The existence of 

the committee was crucial in preserving the Reformed Calvinist communities in 

Southern Transylvania. 

The following study has three parts. The first part deals with the circumstances of 

the Second Dictate of Vienna, the second part presents the consequences of the 

Dictate on the life of the Transylvanian Reformed Church, and the circumstances of 

the creation of the provisory committee, and the third part is a historical source, the 

first report of vice bishop Ferenc Nagy to bishop János Vásárhelyi. This source is very 

important, because it is a true testimony of the struggle that was awaiting the 

Reformed followers in Southern Transylvania during WW2.

Orbán László 

Kolozsvár 

A 

A Romániai Magyar Evangélikus- 

Lutheránus Egyház megszületése 

Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház 1 híveinek tömbben élő közösségei, 

a barcasági Tízfalu 2 egyházközségeit alkotják, melyek a földrajzi fekvésük 

és hasonló történelmi sorsuk folytán szerves egységbe tömörülnek. Az Erdély, 

Bánát és Partium területein levő magyar evangélikus gyülekezetek, szórványos földrajzi 

elhelyezésükből adódóan, külön-külön sajátos történelmi múlttal rendelkeznek. Épp 

ezért a RELE történetírásának kiindulópontja Barcaság. 

A Brassói Egyházmegye, mint első önálló magyar 

ágostai hitvallású evangélikus egyházszervezet 

Történelmi előzmények 

A Barcasági-medencében élő csángókról és településeikről az első írásos emlékek a 

12. századból ismertek. A települések a Fehér királyi vármegye területén lévén, valószínűleg 

a térség, a határvédelem céljából kialakított gyepű és az ahhoz tartozó gyepűelve 

része volt. Fehér királyi vármegye barcasági részén, az ország védelmére kővárakat 

építettek Királykőn, Törcsváron, Feketehalomban és Höltövényen, melyek védelmével 

és fenntartásával a környező települések lakossága volt megbízva. 

A barcasági magyar települések feladata a törcsvári erődítmény védelme volt, amelyet, 

tartozékaival együtt, II. Ulászló király birtokosi minőségében, 1498-ban Brassó 

városának elzálogosított, majd 1508-ban a vármegye közigazgatása alól kivéve a városi 

tanácsnak rendelt alá Hosszúfalu, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Zajzon, Pürkerec, 

Tatrang, Krizba és Apáca falvakkal együtt. 3 

A Brassó Városi Tanácsával szembeni teljes mértékben való függőség jellemezte a 

csángó falvak társadalmi és politikai életét, melynek eredményeként a barcasági magyar 

protestantizmus az erdélyi reformációnak a szász-német irányzatát követte. 

Az erdélyi szászok körében a lutheri tanítások hatása viszonylag korán, már 1521 

táján jelentkezett. A szebeni szász kereskedők voltak azok, akik Luther hitvitázó iratait 

1 A magyar evangélikus gyülekezetek egyházszervezete, az 1886-ban alakult Brassói Magyar Esperesség/Egyházmegye, 

az 1920-ban alapított Erdélyi és Bánáti Ágostai Hitvallású Egyházegyetem, 1948-tól 

pedig A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház, 2004-től hivatalosan: A Romániai 

Evangélikus-Lutheránus Egyház (a továbbiakban RELE) nevet használja. 

2 Tízfalu: jelenleg a köztudatban Brassó városának Derestye negyedével összeolvadó, 1950-től 

Szecseleváros nevet viselő települései (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) alkotják NÉGYFALU-t, 

mely HÁROMFALU (Tatrang, Zajzon, Pürkerec) településeivel Hétfalu néven ismeretesek. Felekezeti hovatartozás 

és a közös történelmi fejlemények eredményeként, az előbb említett hét faluhoz hozzátartozik: 

Apáca, Krizba és Barcaújfalu. Összesen tehát: tíz, azaz Tízfalu. 

3 Barcaújfalu később Brassó Városi Tanácsának fennhatósága alá került.


először Erdélybe hozták. Szebenben nemcsak olvasták ezeket, hanem az egyházi, sőt a 

világi vezetők egy része el is fogadta a bennük vitatott és hirdetett hittételeket. Így 

kezdődött el Szebenben a reformátori mozgalom, amelybe csakhamar bekapcsolódott, 

később pedig főszerephez jutott Brassó. Az egyházi és világi hatóságok közös erővel 

próbálták megakadályozni az új irányzat kibontakozását. 

Brassó város tudós papja, Johannes Honterus csatlakozott a szebeni hitújító mozgalomhoz, 

lendületet adva az erdélyi reformáció kibontakozásának. Az erdélyi szászok 

egyházi életének átalakítását 1542 őszén Honterus kezdeményezte. E nehéz feladat 

véghezvitelében, alapos teológiai felkészültsége mellett, segítségére volt az, hogy Brassó 

Városi Tanácsa felhatalmazta az egyházi élet ujjászervezésére. E megbízatásnak eleget 

téve Honterus munkához látott, és hamarosan elkészült az új egyházi rend tervezetével, 

amelyet a Városi Tanács egyhangúlag elfogadott, és Brassó minden polgárára nézve 

kötelezővé tett. A reformátori intézkedések elfogadása után mintegy öt héttel, a város 

közelében fekvő szász falvak (Szászhermány, Rozsnyó, Vulkány, Vidombák, Feketehalom, 

Szentpéter) csatlakoztak a Honterus-féle irányzathoz. Az egységtörekvéseket 

nagyban elősegítette Honterusnak 1543 elején kiadott műve, a Reformatio ecclesiae 

Coronensis ac totius Barcensis Provinciae. 4 

Az 1540-es évben tartott egyházlátogatásakor Johannes Honterus, mint Brassó város 

lelkésze, szervezett, önálló egyházközségeket talált a csángók által lakott falvakban. 

5 

Az 1653-ban kiadott Aprobatae Constitutiones volt az első „kultusztörvény”, bár ez a 

barcasági magyarok vallásos életébe nem hozott érdemleges változást. 1713-ban 

Szebenben megalakították a Consistoriumot, amely a Szász Országos Egyházban 6 érvényre 

juttatta a központosított vezetés elvét, a konzisztoriális rendszert. 7 Ezzel magyarázható, 

hogy a 18. század első évtizedében az Erdélyben meghonosodó presbiteriális 

rendszert a barcasági magyar egyházak az önállósulás után vezették be. 

Ekkor kezdődött meg a barcasági magyar evangélikus falvaknak az erdélyi magyarság 

helvét irányzatú többségétől való elszigetelődése. 

A lelkészek státusa 

A barcasági magyar lelkészek nem használhatták a lelkész, lelkipásztor, pap elnevezést, 

hanem minden hivatalos okmányban, mint a brassói szász pap (inspector) káplánjai 

szerepeltek és a brassói Városi Tanács hatáskörébe tartoztak, mely tetszése szerint 

helyezte őket egyik gyülekezetből a másikba. 8 Nikodémusz Károly, hosszúfalusi 

lelkész megjegyzi: Barcaújfalunak 1788-ig alig volt egy-két magyar anyanyelvű lelkésze, a többi 

gyülekezetek annalesei is bővelkednek német eredetű és anyanyelvű lelkészekben. 9 Lehetséges, 

hogy hiány volt magyar lelkészekben is, de a korabeli Tartler krónikás így ír: Das 

Löbliche Magistrat, als Patronus ilius ecclesiae, hat jederzeit einem Deutschen Pastoren ihnen 

4 Ld. e támáról bővebben Buzogány Dezső: Harc a tiszta evangéliumért. Kolozsvár 2006. 20–26. 

5 Ld. a Krizbai Evangélikus Egyházközség korabeli vizitációs jegyzőkönyvét. Lelőhely a Krizbai 

Evangélikus Egyházközség Levéltára. 

6 Landeskirche, jelenleg: Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház. 

7 Ezt a Supremum Consistoriumot a reformátusok 1781-ben Kerületi Közgyűléssé alakították, bevezetve 

a presbiteriális rendszert: azaz a képviseleti alapon történő vezetést. 

8 A kollegiális viszonyt egy 1785-ben kelt rendelet így határozza meg: „valameddig a patrónusnak és 

az inspectornak tetszenek, hivatalokban maradjanak”. Ld. a 11. sz. lábjegyzetet. 

9 Nikodémusz Károly: A Brassói Magyar Ágostai Hitvallású Egyházmegye megalakulásának története.

ORBÁN LÁSZLÓ: A ROMÁNIAI MAGYAR EVANGÉLIKUS-LUTHERÁNUS EGYHÁZ... 823 

gegeben, damit alle Einwohner verdeutschen sollen. 10 Íme, egy protestáns egyház, amely bár 

lehet, nem rosszindulatból, hanem hagyományápolásból, a reformáció egyik legnagyobb 

jelentőségű vívmányát, az anyanyelven történő igehirdetést akarta megfojtani. 

A reformátori felfogás szerint az anyanyelv nemcsak nemzeti öntudat, hovatartozás 

megőrzésének eszköze és biztosítéka, hanem az Istennel való viszony, a hitélet szempontjából 

is döntő fontosságú. Ezt az elvet követték a csángó magyarok elöljárói, amikor 

megkezdték harcukat a magyar anyanyelvű gyülekezetek függetlenségének kivívásáért. 

E küzdelem egyik kimagasló mozzanatát képezte az Ágostai Vallástételt Követő 

Barcai Magyar Papok Társaságának megalapítása 1842. január 7-én. Az alapító tagok 

között ott találjuk: Köpe János újfalusi, K. Molnár Károly apácai, Szász György 

hosszúfalusi, Bartha Márton bácsfalusi, Kóródi Pál brassói, Türkösi András pürkereci 

és Bedners György tatrangi lelkészeket, valamint ifj. Köpe Jánost, aki abban az időben 

a brassói szász gimnáziumban volt a magyar nyelv és irodalom tanára. Ez a csoportosulás, 

minden túlzott nemzeti megnyilvánulástól vagy propagandától mentesen, arra 

törekedett, hogy a barcasági magyarok szellemi kincstárának gazdagítása, öntudatának 

ébresztése mellett, megtalálja az államhatalmi apparátus felé vezető utat. 

Miután a Szász Országos Egyház Brassói Egyházmegyéjének vezetőségénél, illetve 

a Főkonzisztóriumnál (a Szász Országos Egyház Legfelsőbb Tanácsa) sem találtak 

megértésre, 1844 elején panasszal fordultak a Szebenben székelő Guberniumhoz, feltárva 

minden sérelmet és igazságtalanságot, ami a csángókat az idők során, a szász 

egyházi vezetőség részéről érte. A Gubernium ezt nem fogadta el, de lehetőséget biztosított 

más kérések benyújtására. 

Hamarosan megfogalmazódott a következő kérés: a magyar csángó gyülekezetek […] a 

brassói szász pap fennhatósága alól vétessenek ki, mert amíg minden bajnak és kimondhatatlan sérelemnek 

ezen kútforrása meg nem lesz szüntetve, minden orvosolási kísérlet hasztalan. 11 Ezek után 

mérsékelt hangnemben újból engedélyt kértek az önálló egyházmegye létesítésére. Ragaszkodtak 

ugyan a különálló esperesség gondolatához, de már a Szász Országos Egyház 

fennhatósága alatt, annak törvényesen elismert alegységeként szándékoztak azt 

megvalósítani. 

1847-ben hivatalosan is megengedték, hogy a magyar papok a lelkész elnevezést 

használhassák. Azonban mindez csupán címbeli egyenlőséget jelent. 

A 19. századi nemzeti ébredési mozgalmak és az 1848–49-es szabadságharc felszínre 

hozta a nemzetek közti ellentéteket. A szász polgárság és a magyar rendek közti 

konfliktust tovább fokozta, hogy a Stephan Ludwig Roth lelkész-tanítót, költőt az 

osztrák kormány teljhatalmú erdélyi megbízottját, egy magyar forradalmi bíróság halálra 

ítélte és Kolozsvárott, a Fellegvárban kivégezték. Hasonló szembenállással és ellenszenvvel 

viszonyult a magyar szabadságharc teremtette új politikai helyzethez a román 

lakosság, melynek szélsőséges megnyilvánulásai is voltak (Axante Sever és Avram 

Iancu parasztokból és juhászokból verbuvált szabadcsapatai, melyek végigpusztították 

Dél-Erdélyt, hírhedt tömeggyilkosságokat követve el). 12 

10 „Az Igentisztelt Városi Tanács, mint a gyülekezet Kegyura, mindenkor német lelkészeket küldött 

nekik, hogy ezáltal a lakosságot elnémetesítse.” Ld. a 11. sz. lábjegyzetet. 

11 Kiss Béla: Hétfalu. 

12 Úgy, mint pl.: Asszonyfalván (Frauendorf) Axente Sever, illetve Nagyenyeden (Strassburg am 

Mieresch) Aiud. Erre vonatkozólag ld.: Kacziányi Géza: Magyar vértanuk könyve. Vass József Könyvkiadó 

Hivatala, Budapest 1906. 24–42., valamint Szilágyi Farkas: Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben (korrajz). Nyomtatott 

Wokál János könyvnyomdájában, Nagy-Enyed 1891.


Az egyházi történetírás szempontjából legszomorúbb tény, hogy az evangélikus 

Kossuth és Görgey csapataival szemben felsorakozó ellenséges csapatokban egymás 

ellen harcoltak a szász és a magyar evangélikusok. 

1861-et írtak, amikor a barcasági magyar evangélikusok egyházi életében az első örvendetes 

esemény bekövetkezett. Ebben az évben ugyanis a magyar papokat nemcsak 

a káptalanba vették fel, hanem kettőt közülük az Egyházmegyei Konzisztóriumba is. 

Azonban 1873-ban egyházmegyei tisztújítás alkalmával mindkét képviselő kiesik a 

konzisztóriumi választmányból. A brassói egyházmegye híveinek kétötödét alkotó magyar 

ajkú evangélikus hívők ismét képviselet nélkül maradnak. 

E lépés után nyilvánvalóvá lett, hogy a Főkonzisztórium, a nemzeti és nyelvi egység 

megbontásától való félelmében, soha nem fog beleegyezni abba, hogy a Landeskirche 

(Szász Országos Egyház) keretén belül önálló magyar esperesség működjön. 

A szakadás 

A végleges elszakadás harcában a vezető szerepet Kaposi Molnár Viktor vállalta. 

Az ő elnöklete alatt ülésezett 1874. szeptember 3-án a lelkészi kar, a brassói magyar 

Polgári Kör helyiségében, ahol a végleges elszakadásnak és az önálló esperesség alapításának 

gondolata, döntése megszületett. Ugyanazon a napon, szeptember 3-án, tudatták 

a Főkonzisztóriummal is elhatározásukat, és írásbeli folyamodványt küldtek a Magyar 

Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnak is, melyben minisztériumi 

jóváhagyásért folyamodtak a Szász Országos Egyházból való kiválásra, és egy más 

püspökséghez való csatlakozásra. 

Molnár Viktor, kihasználva a vallásügyi és Közoktatás-miniszter brassói látogatását, 

kihallgatást kért tőle. A csángóság „villámküldöttségét”, Molnár Viktort, Borcsa Mihályt 

és Koós Ferencet, Trefort miniszter Kupcsay János tanító lakásán fogadta ezzel a 

megjegyzéssel: csak rövid legyen, mert az idő nagyon ki van mérve. 13 Miután meghallgatta 

Molnár Viktor előterjesztését, ezt mondta: Az elszakadás nem az én dolgom, de azt előre 

megmondom, hogy nem fogom megengedni azt, hogy valamelyik magyarhoni szuperintendeciához csatlakozzanak. 

14 És mégis, e kemény szavak után is Trefort minisztériumi tisztviselőt küldött 

ki az ügy kivizsgálására, aki a vizsgálat után jelentette a miniszternek, hogy a magyar 

anyanyelvű egyházközségek jogi, anyagi és adminisztrációs téren egyformán 

hátrányban vannak, sőt az anyanyelv használata is nehézségekbe ütközik. A miniszter 

ezek után sem találta ésszerűnek az elszakadást, hanem azt tanácsolta a Főkonzisztóriumnak, 

hogy engedélyezze a hatáskörébe tartozó magyar esperesség megalakítását. A 

Főkonzisztórium azonban az 1877. október 3-án tartott gyűlésen egyszer s mindenkorra 

elutasította az önálló egyházmegye megalakításának gondolatát, de kijelentette, 

hogy azokban az egyházközségekben, ahol az elszakadás a gyógyíthatatlanságig fokozódott, nem 

állja útját annak, hogy akár más szuperintendenciához csatlakozzanak, akár pedig önálló egyházi 

szervezetet létesítsenek. 15 Ezt a határozatot a következő napon, 1877. október 4-én, 

1710/1877. szám alatt elküldték a barcasági magyar gyülekezeteknek. 

Az egyházmegye megalakulását célzó mozgalom újabb mozzanata 1883-ban következett 

be. Október 11-én, Mihályi Károly apácai lelkész kezdeményezésére megalakult 

a Collegialis Kör, amely magába tömörítette az elszakadást óhajtó gyülekezetek lel- 

13 Kiss Béla: Hétfalu 143. 

14 Ld. a 13. sz. lábjegyzetet 143. 

15 Ld. a 13. sz. lábjegyzetet, 11.


készeit. 16 Mihályi Károly Collegialis Körének hatására, az egyházmegye megalakításáért 

folyó törekvések első hivatalos történelmi lépését a Tatrangi Evangélikus Egyházközség 

tette meg, amikor 1883 végén, az egyházközségi közgyűlésen kimondta az elszakadást, 

és felszólította erre a többi egyházközséget is. Az egységes fellépés eredményeképp 

Brassó és a barcasági Tízfalu magyar anyanyelvű gyülekezeteinek lelkészei 17 és 

hivatalos kiküldöttei 1886. március 25-én Brassóban tartott „alkotmányos konvent” 

gyűlésén határozatot hoznak a Szász Országos Egyházból való kiválásra, melyet egyhangúlag 

elfogadnak. 18 Ugyanakkor közfelkiáltással megalapították a Brassói Magyar 

Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházmegyét. 

Az alapítógyűlés után az Egyházmegye tisztikara 1886. április 9-én tartotta első ülését, 

melyen elhatározták, hogy a márciusi alapítógyűlés végzéseit közhírré teszik, és a 

március 25-i alkotmányozó gyűlés jegyzőkönyvét, illetve a Török József főesperes és 

Deák Sándor egyházmegyei jegyző által összeállított Az egyházmegye emlékirata c. írását 

elküldik a Tiszai Evangélikus Egyházkerületnek és a Szász Országos Egyháznak. 

A Tiszai Evangélikus Egyházkerület 1886. augusztus 18–19-én megtartott évi közgyűlésén 

kötelékébe fogadta, kilencedik esperességként, a Brassói Magyar Esperességet/Egyházmegyét, 

mely határozatot megerősítette a Magyarhoni Evangélikus Egyházak 

1886. október 13-án, Budapesten tartott egyetemes közgyűlése is. Czékus István, a Tiszai 

Kerület püspöke, mintegy lelki és szellemi megerősítésképpen, meglátogatta az újonnan 

csatlakozott egyházmegyét és a canonica visitatio során, részrehajlás nélkül, megfogalmazta 

a gyülekezetekben észlelt hivatalvezetési hiányosságokat. Ettől a pillanattól kezdve, az 

ideiglenesen még érvényben levő Szász Országos Egyház konzisztoriális rendszerét, 

egyházszervezetét és adminisztrációját felváltotta a magyar zsinatpresbiteriális rendszer. 

A IX. Magyar Evangélikus Egyházmegye hivatalos, törvényes elismerése a vallásügyi 

és Közoktatás-miniszter 1887. szeptember 21-én 33 613/1887. sz. alatt kelt levelében 

történt meg, amelyben kinyilvánították, hogy a Tiszai Kerülethez tartozó IX. 

Egyházmegyét Ő Császári és Apostoli Királyi felsége folyó év augusztus 22-én, Schönbrunnban 

kelt legfelsőbb elhatározásával, legkegyelmesebben tudomásul venni és megerősíteni méltóztatott. 19 

Az egyházmegyék megalakulása 

Az Aradi Egyházmegye 

Az 1887. október 18-án hivatalosan is létjogosultságot nyert Brassói Magyar Evangélikus 

Egyházmegye mellett, az 1920-as esztendő folyamán három esperesség alakult: 

az úgynevezett Ötvárosi, a Bánáti és az Aradi Egyházmegye. 20 

16 A Főkonzisztórium egy 1885-ben kelt rendeletével megtiltja a nemzeti önállósodás egyházi vonalon 

történő kivívását és az önrendelkezést szorgalmazó szervezet (Collegialis Kör) működését, melynek két fontos 

célkitűzése: az önálló Magyar Evangélikus Esperesség és az Erdélyi Evangélikus Gyámintézet megalapítása. 

17 Brassó (Moór Gyula), Apáca (Mihályi Károly), Krizba (Örtel János), Barcaújfalu (Horváth László), 

Hosszúfalu, Alszeg (Masznyik Gyula), Hosszúfalu, Fűrészmező (Deák Sándor), Türkös (Kiss Árpád), 

Bácsfalu (Borcsa Mihály), Tatrang (Török József), Pürkerec (Fejér Gyula), Zajzon (Papp György). 

18 Az „alapító konvent” történéseit „Emlékirat” címmel a Brassói Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus 

Egyházmegye első 1/1886. sz. hivatalos okirata rögzíti. 

19 A Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye VI. közgyűlésének jegyzőkönyve 9. 

20 E három esperesség alapításának történetéről hozzáférhető források sajnos, csak az utóbbi esetében 

állnak rendelkezésre.


Báró Sólymosy Lajos, a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház egyetemes 

felügyelőjeként, 1920. szeptember 16-án felhívást intéz az Arad és a környékbeli 

ágostai hitvallású evangélikus gyülekezetekhez, illetve azok lelkészeihez – mint ahogy 

azt feltételezhetően a másik két esperesség gyülekezetei irányában is megteszi –, melyben 

elrendeli az esperességek megalapítását és felkéri az egyházmegye elnökségét, hogy 

gondoskodjon az alkotmányozó közgyűlésre való kiküldöttek megválasztásáról. 

Az aradi közgyűlésen, többek közt az egyházmegyei tisztikar tagjává választották 

hivatalból Bujna István nagylaki lelkészt, aki soron kívüli felszólalása alkalmával hivatalosan 

is nyilvánosságra hozza, hogy a szlovák anyanyelvű gyülekezetek 1920. július 

29-én megalapították a Szlovák Ágostai Hitvallású Esperességet. 

A hivatalos nyilvántartás szerint az Aradi Egyházmegyéhez tartozik: Arad, 

Fazekasvarsánd, Szemlak, Nagylak, Nagyszentmiklós, Apatelek. 

Az Ötvárosi és a Bánáti Esperesség 

Az Ötvárosi Esperesség a régi Nagybányai Esperesség töredékeként alakult ki 

Nagybánya, Nagykároly, Nagyvárad, Szatmár és Kolozsvár gyülekezetekkel. 

A Bánáti Egyházmegye Bohus Károly esperes, illetve báró Ambrózy Andor vezetése 

alatt a következő egyházközségeket foglalja magába: Temesvár, Orsova, Butin, Stájerlakanina, 

Liebling, Lugos és a szlovák Mokra, Vukova. A későbbi évtizedekben számos, az 

önállósulási törekvéseket magukénak valló, magyar anyanyelvű evangélikus gyülekezetek 

is kiváltak az anyagi biztonságot nyújtó Szász Országos Egyház kötelékéből. Az első 

kezdeményező 1921-ben Halmágy, a sorzáró utolsó Oltszakadát lévén 1948-ban. 

Az egyházkerület megalakulása (1920) 

Az első világháború következményeként Erdélyt, Bánátot és Partiumot a Román 

Királysághoz csatolták. A Tiszai és Bányai Egyházkerületből kiszakított 33 árván maradt 

gyülekezetből a biztos anyagi háttér és kisgyülekezeti segély reményében – túlnyomórészt 

lelkészi befolyásolás eredményeként – kilenc egyházközség a Szász Országos 

Egyházhoz való csatlakozás mellett dönt, a vezető, hangadó szerepét betöltő 

Moór Gyula, brassói esperes irányításával. 

A tűrhetetlen állapot kényszerűsége miatt Kirchknopf Gusztáv, kolozsvári lelkész 

kezdeményezéseként 1920. április 11-én Aradon tartják meg a különálló magyar anyanyelvű 

gyülekezeteket magába tömörítő egyházszervezet megalakulásának első egyetemes 

presbiteri alapítógyűlését. 

A résztvevő személyiségek közt, egyháztörténeti szempontból, jelentős szerepet 

töltenek be: báró Sólymosy Lajos, a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes felügyelője, 

báró Ambrózy Andor, báró Feilitsch Arthur és dr. Frint Sándor presbiter, 

Böhm Károly, illetve Hargitai Bertalan egyházi tanácsos, Frint Lajos aradi esperes, 

Kirchknopf Gusztáv kolozsvári lelkész és Argay György segédlelkész. 

A gyűlést rövid áhítattal Kirchknopf Gusztáv nyitja meg. Ezt követően számos 

magyar ágostai hitvallású gyülekezet álláspontját ismertetve, a gyűlés tárgysorozata értelmében, 

a jelenlevők hozzájárulását kéri az Erdélyi és Bánáti Egyházkerület megszervezéséhez, 

illetve alapításához. Ennek értelmében csatlakozásra szólítja fel a Szász Or-


szágos Egyház kötelékébe tartozó magyar anyanyelvű ágostai hitvallású evangélikus 

egyházközségeket. 21 

Az új egyházi szervezet első írásos dokumentuma az aradi gyűlésen hozott határozatot 

örökíti meg, melyben az önálló Erdélyi és Bánáti Ágostai Hitvallású Evangélikus 

Egyházkerület megalapítása mellett döntenek. Mivel Sólymosy Lajos, az ideiglenes 

egyházkerületi elnöki tisztség betöltésére való felkérést visszautasítja, a világi elnöki 

tisztséget báró Feilitsch Arthur vállalja, az egyházi jellegű elnöki/püspöki tisztségre 

pedig Kirchknopf Gusztávot választják meg. 

A határozatokban megfogalmazódik azon igény, hogy a törvényes jogi keret kialakulásáig 

ismerjék el a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Egyházegyetem jelenlegi vezetőségét, 

és a törvényes rend helyreállításáig ismerjék el annak intézkedési jogkörét. 

A legfontosabb, lényegre törő határozat kimondja, hogy a román impérium, valamint 

az Erdély és Bánátban létező, a Szász Országos Egyházhoz nem tartozó, illetve 

abból kiváló ágostai hitvallású evangélikus egyházközségek a Magyarhoni Ágostai Hitvallású 

Evangélikus Egyházegyetemhez tartozó és ennek szoros alkotórészét képező ötödik egyházkerület 

körzetébe tartozónak tekintetnek mindaddig, amíg azok hovátartozandóságáról egyetemes, vagy 

alkotmányozó zsinat határozni nem fog. 22 

Az első zsinat, a Kolozsvári Nyilatkozat és a Testvéri szózat (1921) 

A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) eredményeként az új államban új egyházkerület 

alapításának igénye merült fel. Kirchknopf Gusztáv az Aradi Rezolúció határozatait 

Bukarestbe viszi, ahol az érvényben levő ostromállapot miatt a belügyminisztériumi 

engedélyezésre később kerül sor. 

Az alapító zsinat megtartása ügyében beadott kérésre az Állambiztonsági Szervek 

(Direcţiunea Poliţiei şi Siguranţei Generale) az 5704/1920. sz. leiratban válaszol, beleegyezését 

adva az 50 személyből álló, kizárólag csak egyházi ügyek rendezése érdekében 

tartandó egyházkerületi gyűlés Kolozsvárra való összehívására. 

Történelmi tisztánlátás és összetartozás példaképeként, érdemesnek találom a szó 

szerinti említésre báró Sólymosy Lajosnak, a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Egyház 

egyetemes felügyelőjének 1/1920. sz. Leiratát. 23 Üdvözlettel az Úrban! Magamévá tévén folyó 

év április hó 11-én tartott értekezletnek azon gondolatát, mely az erdélyi és a jelenleg román impérium 

alatt levő Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikus keresztyén egyházak egy ideiglenes 

egyházkerületbe való tömörítését – a mindenki által könnyen megérthető indokból – célozza, elhatároztam, 

hogy a mozgalomnak élére állok és annak sikerét, tőlem telhetőleg, előremozdítom. Minthogy 

a közlekedési viszonyoknál fogva, az erdélyi egyházakkal nehéz és hosszadalmas az érintkezés, kívánatosnak 

tartom Kolozsvárott egy bizottságnak a kinevezését, melynek hivatása az egyes egyházakat 

felvilágosítani, a csatlakozott egyházak érdekében szükséges lépéseket, úgy a román hatóságoknál, 

mint egyebütt is megtenni és illetékes tényező hiányában az érintkezést a román kormánnyal 

21 Ez ellen elmarasztalóan szól a Szász Országos Egyház püspöke, dr. Friedrich Teutsch a Deutsche 

Tagespost c. lap 1920. február 22-i számának hasábjain napvilágot látott – az egyházvezetés szempontjából 

botrányosnak számító – nyilatkozatában, melyben hátrányos megkülönböztetés kilátásba helyezése mellett, 

figyelmezteti a kiválni szándékozó magyar gyülekezeteket a központi támogatás megszűnésére. 

22A RELE Püspöki Levéltára, 1922. Dosszié 2. Aradi Rezolúció. A határozat utolsó pontja egy, a rászoruló 

lelkészek és iskolákat segélyezendő jótállási alap létrehozását szorgalmazza. A határozatok ezentúl 

az „Aradi Rezolúció” gyűjtőnév alatt vannak említve, és törvényesítésük érdekében az új államhatalom által 

jóváhagyott és elismert zsinati jóváhagyásra van szükség. 

23 A RELE Püspöki Levéltára, 1920. Dosszié 2. 108. f.


állandóan fenntartani. Ezen bizottság tagjaivá kinevezem: Báró Feilitsch Artúr v.k.s.t., Kirchknopf 

Gusztáv kolozsvári lelkész és Sólyom János polgári iskolai tanár urakat, akiket egyúttal fel is kérek, 

hogy a felmerült ügyek elintézését az egyház érdekeinek megfelelőleg, végezni szíveskedjenek. 

Ezen megbízásom visszavonásig érvényes. Kelt Aradon 1920. július 1-én. Br. Sólymosy Lajos egyet. 

egyházi és iskolai felügyelő. 

Kirchknopf Gusztáv, püspöki teendőkkel megbízott kolozsvári ev. lelkész és báró 

Feilitsch Arthur, ideiglenes egyházkerületi felügyelő 1921. július 6–8-ra alkotmányozó 

gyűlést 24 hívott össze Kolozsvárra az alábbi indoklással: a népek akaratából már megmásíthatatlan 

békeszerződéssel immár Románia testéhez tartozó ág. hitv. ev. egyházközségek fennmaradása 

[…], szükségessé teszi azok egy tagba való tömörítését, ideiglenesen és átmenetileg addig, amíg az 

a test, melynek a kultusz és kultúra szolidaritás alapján örökké tagja marad, sorsáról és a jövőbe 

való belehelyezéséről véglegesen gondoskodni nem fog. […] Egyetlen „modus vivendi”-nek az egyházkerület 

megszervezése maradt, ideiglenesen az életlehetőségek által szükségszerűen módosított 

Egyházi Alkotmány bázisán és azon kánonszerű megállapodások alapján, melyek az ún. „Aradi 

Rezolúció” ötödik pontjában foglaltattak össze. 25 

Az alkotmánytervezetet, az 1893-as magyarhoni Egyházi Alkotmány mintájára, dr. 

Kirchknopf Gusztáv, báró Sólymosy László, báró Feilitsch Arthur és dr. Fritz László 

jogász készítették elő. Az egyházkerületi tisztviselőinek megválasztása értelmében: a 

világi elnök báró Feilitsch Arthur, az egyházi elnök pedig Frint Lajos aradi esperes. 

A közgyűlés 5. pontja kimondja a romániai zsinatpresbiteri elvek alapján szerveződő 

ágostai hitvallású evangélikus egyház megalakulását és nyilatkozatba foglalja az új 

világban és új életkörnyezetben megfogalmazott önértelmezését – a Testvéri szózatot –, 

melyet hivatalos átiratban eljuttat a Szász Országos Egyháznak, a Református Egyházkerületnek, 

az Unitárius, Római-Katolikus, Görögkeleti és Görög Katolikus Egyháznak. 

26 Továbbá üdvözlő táviratot küldenek ez ünnepi alkalommal a román kormány 

miniszterelnöknek, Averescunak, Octavian Goga közoktatásügyi miniszternek és dr. 

Petru Grozanak, Erdély miniszterének. 

További napirendi pontokban teológiai, pedagógiai, szervezeti és adminisztratív 

ügyekben születnek döntések. A határozat utolsó pontja jótállási alap létrehozását 

szorgalmazza, amely a rászoruló lelkészeket és iskolákat segélyezné. 

A Végrehajtó Bizottság 

A Kolozsvárt tartott zsinat egyik lényeges, említésre méltó határozata a Végrehajtó 

Bizottság létrehozása, mely az Egyházkerület működését biztosítja, amíg a román király 

és a kormány az egyház alkotmányát elfogadja, és az egyházszervezetet elismeri. 

Továbbá kineveznek egy egyházi alkotmányt elkészítő bizottságot is báró Ambrózy 

Andor, dr. Papp Endre jogász, Szórády Lajos esperes, Bohus Károly esperes, valamint 

a jó román nyelvtudással bíró Máthis András tanár személyében. 

1921 novemberében az Egyházi Alkotmányt, elfogadás és szentesítés véget, a király 

és a kormány elé terjesztették. Az Averescu-kormány 1921. november 30-i, 61394. sz. 

leiratában elismerte és engedélyezte a Végrehajtó Bizottság működését. Különböző 

belső hatalmi viszályok és nagymértékben a Szász Országos Egyház – az elszakadni 

24 A gyűlésen az esperességek képviselői mellett a két egyházmegyén kívüli önálló gyülekezet, Kiskapus 

és Halmágy is képviselteti magát. 

25 A RELE Püspöki Levéltára, 1920. Dosszié 2. 

26 A RELE Püspöki Levéltára, 1923. Dosszié 2. Aradi Rezolúció, 17. f.


kívánó Kolozsvár, Halmágy és Kiskapus gyülekezetek miatt való aggodalmában – a 

román kormánynál tett befolyásos „jótanácsai” eredményeként 1922. március 21-én, a 

11658. sz. leiratában Constantin Banu vallásügyi miniszter visszavonta a 61394/1921. 

november 30. működési engedélyt. Sőt, az Egyházi Alkotmányt visszaküldte újrafogalmazás 

és szerkesztés végett azzal a megjegyzéssel, hogy ezzel külön erre a célra öszszehívott 

alkotmányozógyűlés foglalkozzon. A báró Feilitsch Arthur elnöknek címzett 

1922. március 21-i 11658. sz. leirat többek közt így fogalmaz: Nagy volt a mi meglepetésünk, 

midőn a Nagyszebeni Lutheránus Püspökség 1921. november 18-i és 1922. február 4-i feliratában 

tudtunkra adta, hogy az új szervezet arra törekszik, hogy olyan egyházközségeket kebelezzen 

be, mint például a Kolozsvári Lutheránus Egyházközséget, amely a szebeni püspökséghez 

tartozik. A Nagyszebeni Lutheránus Konzisztórium tudósít arról, hogy a bizottság négy tagja a Kolozsvári 

Evangélikus Egyházközséghez tartozik és így annak összetétele törvénytelen. Maga a bizottság 

azt írta folyó év február hó 19-én 48. sz. alatt kelt átiratában a nagyszebeni konzisztóriumnak, 

hogy a mi 61 394/921. sz. rendeletünk értelmében a Kolozsvári Egyházközség az Ön 

vezetése alatt álló bizottságnak rendeltetett alá, lelkésze pedig Kirchknopf Gusztáv ki sem nyitott egy 

hivatalos levelet, amelyet a nagyszebeni konzisztóriumától kapott. 27 

A román államhatalom, irredentizmussal és sovinizmussal vádolva, Kirchknopf 

Gusztávot megfosztotta elnöki tisztségétől, és azzal érvelve, hogy Kolozsvár a 

Landeskirche kötelékébe tartozik, érvénytelenítette az 1921. július 7–8-i alkotmányozó 

gyűlés határozatait és az alkotmánytervezetet nem hagyta jóvá. 

Többszöri hiábavaló fellebbezés következtében, 1922. május 21-én a Végrehajtó Bizottság 

lemondásáról körlevélben értesítette az egyházközségeket. A lemondatott Végrehajtó 

Bizottság utolsó intézkedésként ideiglenes Végrehajtó Bizottságot nevezett ki, 

amelynek elnökeiként – a lemondatott bizottság alelnökeit – Frint Lajos esperest és báró 

Ambrózy Andort javasolta, 28 akiket a későbbiekben a kormány 27 221/1922. sz. engedélye 

alapján az 1922. július 5-én Aradra összehívott választóközgyűlés megerősített hivatalukban. 

A közgyűlés az új Végrehajtó Bizottság feladataként az Egyházi Alkotmány átdolgozását 

és a román kormánnyal szembeni – a Szász Országos Egyházból kiválni óhajtó 

egyházközségekkel kapcsolatos – kérdések tisztázását tűzi ki. 

Az Egyházkerülethez való csatlakozási döntésről 29 a következő egyházközségek 

nyilatkoztak: 

– az Aradi Egyházmegyéből: Arad, Mokra, Szemlak, Újvarsánd; 

– a Bánáti Egyházmegyéből: Temesvár, Stájerlak-Anina, Vukova, Orsova, Nagyszentmiklós 

és Butin; 

– a Brassói Egyházmegyéből: Apáca, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu- 

Alszeg, Tatrang, Zajzon és Pürkerec; 

– az Ötvárosi Egyházmegyéből: Nagyvárad, Nagybánya, Nagykároly és Szatmár. 

A Hosszúfalu-Alszegen tartandó új alkotmányozó zsinat időpontját 1922. szeptember 

27–28-ra tűzik ki, mely kérést közvetlen a közgyűlés után Bukarestbe leutazó 

27 A RELE Püspöki Levéltára, 1922. Dosszié 2. 37. f. 

28 Uo. május 21/Cege. 

29 Hovatartozásuk felől nem döntöttek, vagy a határozathozatalra való felhívást a következő egyházközségek 

tagadták meg: Nagylak, Barcaújfalu, Hosszúfalu-Fűrészmező, Liebling, Kisszemlak, Resica, 

Halmágy, Nándorhely-Karánsebes, Székelyzsombor és Brassó.


hivatalos küldöttség dr. Ionescu Petre elé terjeszti, aki a gyűlés időpontját hivatalosan 30 

engedélyezi és jóváhagyja. 

A Vallásügyi Minisztériumban történt tárgyalások után a Végrehajtó Bizottság öszszeállította 

az új Egyházi Alkotmányt, melyet az 1922. szeptember 27-én tartott hoszszúfalu-alszegi 

Alkotmányozó Zsinat elfogadott. 31 

Az 1923. május 29-én Aradon ülésező Végrehajtó Bizottság tudomásul veszi a 

Román Vallásügyi Minisztérium 64 959/1922. sz. rendeletét, mely módosított formában 

sem engedélyezte az alkotmánytervezetet és nem hagyta jóvá a püspökség megszervezését, 

ellenben elvi beleegyezését adta egy főesperesség (szuperintendencia) fölállítására. 

A Végrehajtó Bizottság gyűlésének 7. pontjában, a minisztériumi rendeletre reagálva, 

elhatározza: a Végrehajtó Bizottság a leiratot tudomásul veszi s határozatilag kimondja, hogy 

a szervezkedés sűrgösségére való tekintettel, püspökség helyett a szuperintendencia felállítását s ezért 

minden egyes egyházközség közgyűlése elé a következő határozati javaslatot terjeszti: mondja ki az 

egyházközség, hogy püspökség helyett a szuperintendenciát állítja fel, elvileg azonban fenntartja a 

püspökség felállításához való jogát s így az alkotmány szövegében mindenütt „püspök” helyett „szuperintendens” 

és a »szuperintendencia« helyett „egyetemes egyház” értendő. Utasítja az elnökséget, 

hogy ezen határozati javaslatot azzal a felhívással küldje meg az egyházközségekhez, hogy az idevonatkozó 

közgyűlési határozatokat 50 nap alatt terjesszék be a Végrehajtó Bizottság elnökségéhez, a 

hosszúfalusi zsinati gyűlésen módosított egyházi alkotmánnyal együtt a kormányhoz leendő felterjesztés 

végett. 32 

Ez időben az Erdélyi és Bánáti Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerülethez a 

következő egyházközségek tartoznak: 

1. APÁCA (1600 lélek) – Bohus Pál lelkész 

2. ARAD (2400 lélek) – Frint Lajos főesperes lelkész 

3. BÁCSFALU (1474 lélek) – Bodiczky Pál lelkész 

4. BUTIN (529 lélek) – Jónás András lelkész 

5. CSERNÁTFALU (2246 lélek) – Kiss Árpád lelkész 

6. HOSSZUFALU-ALSZEG (2416) – Nikodémusz Károly lelkész 

7. KRIZBA (1690 lélek) – Sezty Kálmán lelkész 

8. MOKRA (204) – Jónás András beszolgáló lelkész 

9. NAGYBÁNYA (410 lélek) – Révész János lelkész 

10. NAGYKÁROLY (566 lélek) – Rédey Károly lelkész 

11. NAGYSZENTMIKLÓS (140 lélek) 

12. NAGYVÁRAD (1771 lélek) – Materny Imre esperes lelkész 

13. ORSOVA (407 lélek) – Franz Eduard lelkész 

14. PÜRKEREC (1448 lélek) – Argay György lelkész 

15. STÁJERLAK-ANINA (218 lélek) – Bohus Károly beszolgáló lelkész 

16. SZATMÁR (434 lélek) – Révész János beszolgáló lelkész 

17. SZEMLAK (2124 lélek) – Fröhlich Viktor lelkész 

18. TATRANG (2949 lélek) – Szórády Lajos esperes lelkész 

19. TEMESVÁR (1606 lélek) – Bohus Károly lelkész 

20. TÜRKÖS (2089 lélek) – Deák Sándor lelkész 

21. ÚJVARSÁND (1121 lélek) – Jónás András lelkész 

30 Ld. a Vallásügyi Minisztérium 35 877. sz. leiratát. 

31 Ld. a Vallásügyi Minisztérium 48 954/1922. sz. leiratát. 

32 A RELE Püspöki Levéltára, 1923. Dosszié 17. 6. f.


22. VUKOVA (543 lélek) – Turcsányi László lelkész 

23. ZAJZON (1390 lélek) – Dávid Károly lelkész 

A Végrehajtó Bizottság hivatalos küldöttségei számos alkalommal jelentkeznek kihallgatásra 

a román kormánynál, azonban az alkotmány elismertetése meddő próbálkozásnak 

bizonyul. A Szórády Lajos esperes és Nikodémusz Károly hosszúfalusi lelkész 

1923. október 4-én, illetve Frint Lajos főesperes és Ambrózy Andor elnök 1923. 

október 23-án a dr. Ionescu Petre minisztériumi megbízottnál tett látogatás alkalmával 

egyértelműen azt a következtetést vonták le, hogy az alkotmány helyett csupán szervezeti 

szabályzat engedélyeztetése eszközölhető ki. 

Frint Lajos főesperes felkérésére, Szórádi Lajos esperes állította össze a Szervezeti 

Szabályzatot, melyet az 1923. november 29-én tartott brassói egyházmegyei lelkészértekezleten, 

bizonyos észrevételek mellett, a lelkészi kar elfogadott. A Vallásügyi Minisztérium 

által hivatalosan, a magyar lutheránus egyház adminisztrátoraként elismert 

Szórády Lajos esperes, a Végrehajtó Bizottság megbízásából a kultuszminiszterhez fölterjesztett 

memorandumban a következőképpen fogalmaz: Alázattal kérjük a Miniszter 

Urat, kegyeskedjék a vallásügyi törvényjavaslat letárgyalása és jóváhagyása után egyházunknak, egy 

szuperintendencia magalakítására a szervezkedési engedélyt megadni, hogy végre hét évi zűrzavar 

után, a mi egyházunknak is legyen főhatósága. 33 

Az időközben bekövetkezett kormányváltás után, 1926. szeptember 7-én Goldis 

Vasile vallásügyi miniszter fogadja a Végrehajtó Bizottság küldöttségét és a Frint Lajos 

esperes 1926. októberi 480/926. sz. alatt bejegyzett kérése eredményeként, a 

46 440/926. sz. miniszteri leiratban közli: Elnök Úr ! Válaszolva 480/926 sz. megkérésükre, 

van szerencsém tudomásukra hozni, hogy ezen minisztérium elvben hozzájárul egy evangélikus-lutheránus, 

presbiteri alapon álló szuperintendencia felállításához. 34 

A szuperintendencia 

A Szuperintendencia működését a Román Vallásügyi Minisztérium 1926. december 

22-én kelt 46 440. sz. átiratában engedélyezte, azzal a kitétellel, hogy a szuperintendens 

közjogi tekintélye nincs elismerve, tehát hatóságként csak a szuperintendencián belül 

léphet fel. 

Az 1927. január 25-i bukaresti minisztériumi egyeztetések után, a Végrehajtó Bizottság 

elrendeli a szuperintendenst és felügyelőt választói közgyűlés 1927. február 13- 

ra való összehívását. 

A hivatalosan beküldött érvényes szavazatok alapján 1927. február 24-én nyilvánosságra 

hozzák az eredményt, melyet a Vallásügyi Minisztériummal és minden egyházközséggel 

közölnek: a szuperintendensi tisztségre, egyetlen ellenszavazattal, Frint 

Lajost, a szuperintendencia felügyelői tisztségére pedig egyhangúlag Ambrózy Andort 

választják. 

A Vallásügyi Minisztérium az 1927. március 10-én kelt 11 265 sz. leiratában elismeri 

a választások eredményét és engedélyezi az április 3-i beiktatást. A Végrehajtó Bizottság 

1927. április 2-án tartja meg utolsó gyűlését, melyen Frint Lajos főesperes beszámol 

a román kormánnyal 1926. szeptember 7-én és 1927. január 21-én kötött 

megállapodásokról, melyek értelmében lehetővé vált a szuperintendencia életrehívása. 

Ugyanakkor az elmúlt mostoha időszakot kiértékelve, az ügyviteli iratokat és pénzügy- 

33 A RELE Püspöki Levéltára, 1926. Dosszié 12.1. f. 

34 Uo. Dosszié 15. 31. f.


vitelt átadva, a Végrehajtó Bizottság magát feloszlatottnak nyilvánítja, és a kerületi 

közgyűléstől kötelezettségei alól való felmentését kéri. 

A Vallásügyi Minisztérium képviselőjének, Pătlişeanu Zenovie jelenlétében 1927. 

április 3-án 11 órai kezdettel, az aradi evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten, 

beiktatták hivatalába Frint Lajos szuperintendenst és Ambrózy Andor kerületi 

felügyelőt. 

A szuperintendencia 1927. április 24-én kelt első körlevele méltóképpen zárja az 

önállósodási törekvések szikes talajú korszakát: valóban Istennek kegyelme volt az, amely 

nyolc évi küzdelmes tépelődés után elvezetett bennünket óhajtott célunkhoz, az önálló egyházi szervezkedéshez 

– a Szuperintendenciához. Folyó év április 3-án pedig beiktattatott mind a szuperintendens, 

mind a kerületi felügyelő, megválasztattak a kerület rendes tisztviselői és ennek folytán rendes, 

alkotmányos, a kormány és az összes egyházi és világi hatóságok által elismert egyházi életünket 

megkezdhettük. Azért Istennek legyen hála és dicséret! 35 

A Román Népköztársaság kikiáltása után 1948-ban az Államtanács által elfogadott 

és jóváhagyott vallási felekezetek szabályozására vonatkozó 1949. évi 144. sz. rendelet 

(dekrétum) az ország törvényei szerint elismert 14 vallásfelekezet közé sorolja a Romániai 

Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházat, mely 2004-től hivatalosan 

a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevet használja. 

Irodalom 

A Brassói Evangélikus Egyházmegye jegyzőkönyvei és esperesi jelentései. 

Binder Pál: Brassói magyar krónikások és barcasági evangélikus egyháztörténészek. Szecseleváros 2000. 

Buzogány Dezső: Harc a tiszta evangéliumért. Kolozsvár 2006. 

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatalának levéltárában található, 1920- 

tól, 1989-ig terjedő időszakra vonatkozó iratok és kéziratok alapján. 

Dr. Jakab András: Hétfalu és csángó magyar népe. Pro minoritate, Budapest 2003. 

Evangélikus Néplap 1921–1931. évi számai. 

Jancsó Benedek: Erdély története. Minerva Kiadó, Kolozsvár 1931. 

Kiss Béla: Hétfalu. Helikon, 1938/3. 

Kolumbán Lajos: A Barcaság és népe. Budapest 1912. 

Mezey István: Az önálló brassói magyar evangélikus esperesség megalakulása 1887-ben. Református 

Szemle, LXV. évfolyam, 1972/1–2. sz. 

Nikodémusz Károly: A brassói ágostai hitvallású evangélikus egyházmegye megalakulásának története. 

1937. (kézirat) 

Nussbächer, Gernot: Hogyan lett Törcsvár, Brassó bírtoka. Brassói Lapok, 1979/27. 

Pávai V. Elek: Levelek a nagyméltóságú kir. Vallás- és Közoktatási Miniszter úrhoz a Brassó vidéki 

tízfalusi magyarság ügyében. Pollák és Hermann, Brassó 1874. 

Dr. Sólyom Jenő: A magyar evangélikusság Brassó vidékén. Keresztyén Igazság X. évf. 4. sz., 86– 

89. 

Short History of the Lutheran Church District in Transylvania 

The Hungarian Lutheran church in Transylvania has a unique history. At the 

beginning of it existence in the 16 century the Hungarian Lutherans joined the 

35 A RELE Püspöki Levéltára, 1927. 14. sz. irat.


German Lutheran Church and have organized themselves as a deanery. They kept this 

structural form up till the end of the 19 th century when they decided to split and have 

started to set up their own independent church district. As a first step they have 

formed a separate deanery which incorporated several Hungarian Lutheran local 

churches around Brassó, then mainly after the 20-es of the 20 th century, they have 

restructured the local churches in the South-Western part of Romania and this is how 

three more deaneries came into being. This was enough to begin thinking on how 

these all could come together as a basic structure of a church district, which can be 

further broaden by incorporating more and more reorganized deaneries. The 

foundation of the new church district finally was set in their general assembly held in 

1920 in the city of Arad. They also put a name of the new church formation: The 

Lutheran Church District in Transylvania and Banat region set up on the Augustana 

Confession.

Kovács Mária 

Kolozsvár 

16–18. századi ötvösmunkák 

a dévai és hátszegi gyülekezetekben 

A 

Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye gyülekezetei közül néhány elnéptelenedése 

már a 18. század végén elkezdődött és klenódiumai a környékbeli 

eklézsiák tulajdonába kerültek. Az egyházmegye szórványgyülekezeteinek 

száma a 19–20. század során folyamatosan nőtt, így az ötvöstárgyak begyűjtése már a 

19. század első felében elkezdődött (a megszűnt tustyai gyülekezet javait Hátszegre 

szállították be). 1 Ekkor még az átvett tárgyakról részletes leltárt készítettek. A 20. század 

folyamán begyűjtött tárgyakat nem vették leltárba, így a begyűjtés időpontját nem 

ismerjük, származási helyükre is csupán felirataikból és a vizitációs jegyzőkönyvek feljegyzéseiből 

következtethetünk. Az elnéptelenedett gyülekezetek ötvöstárgyait ma 

többnyire a dévai és hátszegi eklézsialádákban őrzik, mely ötvösgyűjtemények a szakirodalom 

számára teljesen ismeretlen. 

Az elnéptelenedett gyülekezetek közül Hátszegen tanulmányozhattam a klopotivai, 

fehérvízi, nagypestényi, oláhbrettyei és tustyai eklézsiák emlékanyagát, Déván pedig a 

Maros menti gyülekezetek felszereléseit: Marosillye, Marossolymos, Marosnémeti. 

Szintén Déván található a Fehér megyei borbereki gyülekezet fedeles pohara és kenyérosztó 

tányérja, valamint a földrajzilag távol eső Bethlen kenyérosztó tányérja. A 

bethleni tányér már 1814-ben a dévai eklézsia tulajdonában volt, 2 hogy mi módon került 

oda, arra nincs adatunk. A borbereki edények beérkezési időpontját sem ismerjük 

pontosan, de mindenképp az 1930–1972 közötti időszakban történhetett, mert Debreceni 

László még Borbereken írta le őket, viszont az 1972-es dévai leltárkönyvben már 

szerepelnek. 3 

A szórványgyülekezetekből származó ötvöstárgyak mellett mind a dévai, mind a 

hátszegi eklézsia gazdag gyűjteménnyel rendelkezett. A dévai úrasztali edények kiemelkedő 

darabjai múzeumi gyűjteménybe kerültek. Az 1900-as évek elején indult el az a 

hullám, amely során a gyülekezetek régi, használaton kívüli klenódiumaikat áruba bocsátották, 

az így szerzett pénzt templomaik felújítására vagy éppen új úrasztali felszerelések 

vásárlására fordították. Az Egyházkerületi Közgyűlés 1906. november 10-i határozata 

értelmében az egyházi tulajdonban lévő „műkincsek” csak nagyon indokolt 

1 Hátszegi Egyházközség levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában, C 5-ös 

fond. Számadások, vagyonösszeírások (1832–1936), I. kötet, 1832. 32. 

2 Kiss István: A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegyéhez tartozó egyházközségek úrasztali 

készleteinek összeírása a XVII. század végéről. Református Szemle, 1993, 312. [A továbbiakban: Kiss] 

3 Debreceni László: Vázlatkönyvek 1928-1936. Darkó–Debreceni Gyűjtemény, G 1-es fond, az Erdélyi 

Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában. 1930, 185. – [A továbbiakban: Debreceni] A dévai gyülekezet 

leltárkönyve, 1972, a dévai gyülekezet levéltárában, ltsz. 21.

KOVÁCS MÁRIA: 16–18. SZ.-I ÖTVÖSMUNKÁK A DÉVAI ÉS HÁTSZEGI GYÜLEKEZETEKBEN 835 

esetben adhatók el, akkor is csak az Erdélyi Múzeum régiségtárának, esetleg a Magyar 

Nemzeti Múzeumnak. 4 

A dévai gyülekezet 1913-ban, Bitay Béla papsága idején, használaton kívüli ötvöstárgyait 

az Erdélyi Múzeumnak adta el. Az 1814-es leltárból ismert tárgyak 5 közül csupán 

egy tányér maradt egyházi tulajdonban, egy serleg és egy kenyérosztó tányér kivételével 

(ezek valószínű a 19. század folyamán pusztultak el) a múzeum tulajdonába 

kerültek. Ma a dévai parókia falán elhelyezett fénykép tanúskodik csupán az egykori 

értékes tárgyakról: késő gótikus kehely, 17. századi fedeles serleg, egy másik serleg fedele, 

szintén 17. századi kehely és keresztelő kancsó, fedeles kupa. Ma a Kolozsvári 

Történelmi Múzeum tulajdonában van a 17. századi kehely, a 17. századi serleg fedele 

és a keresztelő kancsó. 6 A későgótikus kehelynek és serlegnek az évek során nyoma 

veszett, a Történelmi Múzeum új, 1970-es évekből származó leltárkönyvébe már nem 

kerültek be. A Sebastian Hann munkájaként ismert Naláczi kanna valószínűleg 1972- 

ben került a Bukaresti Szépművészeti Múzeum tulajdonába, azonban átszállítására vonatkozó 

írott forrással nem rendelkezünk. 7 Elképzelhető, hogy a kannához hasonlóan 

a gótikus kehely és a serleg is valamelyik másik múzeum tulajdonába került. 

Jelen tanulmányom a klopotivai, fehérvízi, hátszegi, dévai, marosillyei ötvöstárgyak 

ismertetésére vállalkozik, mivel a felsorolt többi szórványgyülekezet fennmaradt emlékanyagát 

a nemrég megjelent tanulmánykötetben közöltem. 8 A dévai gyülekezet 

kegyszerei közül a múzeumi gyűjteményben lévőket is ismertetem, a serleg és kehely 

leírását a Déván őrzött fénykép alapján készítettem el. 

A Hunyad-Zarándi Egyházmegye 16–17. századi ötvösmű emlékanyaga az idők során 

megcsonkult, több értékes darabról csak a 18–19. századi vizitációk jegyzőkönyvei 

adnak hírt, részletes leírás nélkül. Ha a vizitációk alapján próbáljuk rekonstruálni a 17– 

19. századi készletet, az derül ki, hogy a 15–16. századi emlékek majdnem teljesen hiányoztak, 

a vajdahunyadi és dévai kelyhek kivételével korai darabokat nem említenek a 

leltárak. Ennek az időszaknak másutt is ritkán maradt fenn emléke, a hívek többnyire a 

17. században szerelték fel gyülekezeteiket úrasztali edényekkel. A katolikus egyház 

felszereléseiből Déván és Vajdahunyadon őrződött meg egy-egy késő gótikus kehely, 

ezekről csupán a források adnak hírt, mivel a 20. század elején múzeumi gyűjteménybe 

kerültek, ahol nyomuk veszett. 

Az egyházi tulajdonban lévő legkorábbi darabok a 17. század első feléből származnak. 

Összevetve a vizitációs jegyzőkönyvek és Debreceni László feljegyzéseit a fenn- 

4 Műemlékeinkről, klenódiumainkról. Igazgatótanácsi levelek, az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában. 

1906. II. köteg, 24. 

5 A korábbi egyházmegyei vizitációk nem vették számba a dévai gyülekezet javait, mivel Déva püspöki 

vizitációs hely volt. 

6 ENTM., Kolozsvár, ltsz.: F. 3674, F. 3687, F. 3675. 

7 1972–1974 között a Kolozsvári Történeti Múzeum tulajdonából több ötvöstárgyat szállítottak Bukarestbe, 

az 1970-ben létrejött Történeti Múzeum kiállítására. Az átszállított tárgyak leltárában (Transfer 

MNIR Bucureşti, 1972–1974, a Kolozsvári Történelmi Múzeumban) nem szerepel a Naláczi kanna, de 

mindenképp ekkor került Bukarestbe, mivel Viorica Guy Marica 1972-ben, Sebastian Hannról írt munkájában 

már a Bukaresti Szépművészeti Múzeum 1844/GG 70 130 leltári számmal megjelölt tárgyaként említi. 

Jelenleg is ott őrzik, mivel a múzeum 1997-es katalógusában szerepel. Victor Simion: Capodopere ale 

artei metalelor preţioase din România. Bucureşti 1997. 

8 A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. III. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal 

és jegyzetekkel ellátta Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. Kolozsvár 2007. 506–550. [A továbbiakban: 

HuZaTK/3.]


maradt emlékanyaggal, megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb pusztulásra a 20. század 

második felében került sor. Debreceni László Hátszegen még feljegyzi az aranyozott 

ezüst serleget és kelyhet, amely mára eltűnt, 9 úgyszintén a kéméndi kehely és kenyérosztó 

tányér, 10 a nagypestényi talpas pohár és virágos díszítésű tányér, 11 az oláhbrettyei 

talpas pohár és keresztelőpohár is azóta semmisült meg. 12 

Elképzelhető, hogy néhány közülük a begyűjtéskor semmisült meg, mivel ezekről 

semmiféle leltárt nem készítettek. A hátszegi és dévai egyház tulajdonában lévő ötvöstárgyak 

nagyon változatosak, ott találjuk a tölcséres és talpas poharakat, a kenyérosztó 

tányérokat, kelyheket, serlegeket, fedeles kupákat, keresztelő készleteket. 

Bár a kelyhek és serlegek az úrvacsoraosztás központi részében kaptak szerepet, a 

tárgyalt gyülekezetek klenódiumai között e tárgycsoport korábbi (17–18. századi) darabjai 

kis számban vannak jelen. Ennek oka elsősorban az, hogy a 17. század folyamán 

a hívek a világi használatban oly elterjedt talpas poharakkal látták el gyülekezeteiket. A 

nagyobb gyülekezetek esetében (Déva) találkozunk csupán korábbi, a reformáció térhódítása 

előtt készült, gótikus kelyhekkel. Az 1814-es leltárban említett dévai gótikus 

kelyhet 1913-ban vásárolta meg az Erdélyi Múzeum, de a Kolozsvári Történelmi Múzeum 

1970-es években írt leltárkönyvébe már nem került be (Katalógus 1. ábra). 

A hatkaréjos, lépcsős kiképzésű talp alsó részét áttört, virágos fríz díszíti. A karéjok 

csúcsában levelek hajlanak fel. A talp felső részét áttört, szőlőleveles inda díszíti. A 

hatszögű láb sodronyok által hat mezőre tagolt. Az íves záródású mezők öntött, ékköves 

virágornamentikája a szár irányába erőteljesen felívelő indákkal folytatódik. Az 

1814-es leltár szerint a vörös színű kövek közül csak egy maradt meg. 13 A láb felső részén 

liliomos fríz húzódik. A hatszögű szár oldallapjain, az 1884-es budapesti ötvösmű-kiállítás 

katalógusa szerint, MARIA GRACIA felirat olvasható. 14 A lapított gömb 

alakú nódusz hat rotulusában szintén ékköves virágok voltak elhelyezve, felületét sodronnyal 

szegélyezett, virágos hálóval borított mezők díszítik. A sima, harang alakú kupa 

áttört, hatszirmú virág- és indadíszes kosárban helyezkedik el. A virágok szintén 

ékköves díszítésűek voltak. A kupakosarat liliomos párta zárja. A kehely leírását az 

1814-es vizitációs jegyzőkönyvben olvashatjuk. 15 

A 17. századi kelyhek és serlegek említésével gyakrabban találkozunk a vizitációs 

jegyzőkönyvekben. Mindkét tárgycsoportot talpas pohárként említik, így nehezen tudjuk 

megkülönböztetni, hogy kehely-e a tárgy vagy serleg. Csak abban az esetben különböztetik 

meg, ha fedeles serlegről van szó. A fennmaradt emlékanyag a vizitációk 

feljegyzéseinél jóval kisebb számot mutat, egyházi tulajdonban csupán a hátszegi kehely 

és a marosillyei serleg maradt. A dévai egyház klenódiumai közül ma a Kolozsvári 

Történelmi Múzeum gyűjteményében tekinthető meg a 17. századi kehely 16 és a fedeles 

serleg fedele. 17 A múzeum tulajdonába került serleget a fent említett fényképről ismerjük. 

9 Debreceni 072. 

10 Uo. 028. 

11 Uo. 086. 

12 Uo. 097. 

13 Kiss 312. 

14 A magyar történelmi ötvösmű-kiállítás lajstroma. Budapest 1884. 88. 

15 Kiss 312. Egy fedeletlen aranyozott pohár, mely régentén kövekkel volt ki rakva, most pedig az allyán tsak egy veres 

kö találtatik. Nyom 41¼. 

16 ENTM, ltsz.: F. 3674. 

17 ENTM, ltsz.: F. 3687.


A dévai 17. századi fedeles serleg kerek, erős horonnyal tagolt talpa trébelt növényi 

ornamentikával díszített (Katalógus 2., 2a. ábra). Szárán áttört díszítésű gyűrű felett három 

öntött, női arcban végződő kacsból kialakított nódusz helyezkedik el. A magas 

kupa egyenes aljú, a szájperem fele enyhén szélesedik. A kupa palástját gyümölcskötegekből, 

levél- és indadíszekből szerkesztett gazdag, domborított díszítés borítja. A 

gyümölcskötegeket keretező motívumok elsősorban a van Vianen művészcsalád tagjainak 

munkái alapján a 17. század középső harmadában egész Európában népszerűvé 

váló ún. aurikuláris (a fülkagyló porcaira emlékeztető elemekből álló) stílus ismeretéről 

tanúskodik. A kihajló peremű fedelének negyedkörív keresztmetszetű tagozatát, szemcsézett 

alapon stilizált növényi ornamentika ékesíti. A fedél kidomborodó, sima tagozatán 

négy S alakú, öntött elemre támaszkodó lemezen helyezkedik el a fedélgomb, 

amely jobb kezében lándzsát, bal kezében pajzsot tartó harcos alakját ábrázolja (2c. ábra). 

A lándzsa felett nagy méretű zászló ível. A serleg fedele ma is a Koloszvári Történeti 

Múzeumban tanulmányozható, a serlegnek az évek során nyoma veszett. A serleg 

adományozóját és mesterét nem ismerjük, egyetlen írásos említését az 1814-es vizitációs 

jegyzőkönyvben találjuk. 18 

A tárgyalt gyülekezetek fennmaradt 17. századi serlegei közül a marosillyei maradt 

egyházi tulajdonban (Katalógus 3., 3a. ábra). A részben aranyozott ezüst serleg kerek 

talpának pereme kihajló, negyedkörív keresztmetszetű tagozatát vésett gyöngysor díszíti. 

A gyöngysor liliomokkal tagolt, az egyes gyöngyszemekben a serleg mestere ötszirmú 

virágokat helyezett el (3b. ábra). A láb hengeres tagozatát öntött tárcsa választja 

el a váza alakú, lándzsalevelekkel díszített szártól. A lapított gömb alakú nóduszt karéjos 

lemez osztja két egyenlő részre, amelyeket vésett liliomok ékesítenek. A nagyméretű, 

felfele erőteljesen kihajló kupa alsó részén alacsony lándzsalevélsor húzódik. A serleg 

nóduszának és talpának vésett díszítése gyenge minőségű. A serleg adományozója 

és mestere ismeretlen, az 1781-es és 1795-ös vizitációs jegyzőkönyvek szűkszavúan írták 

le. 19 Serlegünk ma a dévai gyülekezet tulajdonában van, 20 begyűjtésének időpontját 

nem ismerjük. Debreceni László 1930-ban készített vázlatai alapján sikerült azonosítanunk, 

ő még Marosillyén írta le. 

A dévai gyülekezet 17. századi kelyhét 1913-ban vásárolta meg az Erdélyi Múzeum, 

majd innen a Kolozsvári Történeti Múzeum tulajdonába került (Katalógus 4., 4. ábra). 

21 A kisméretű kehely egyszerű, hatkaréjos talpának pereme tagolt, hatszögű lába 

díszítetlen. A kehely alsó szárrésze hiányzik, a felső hengeres. Lapított gömb alakú 

nódusza mélyített övvel tagolt. Az egyszerű, sima felületű, harang alakú kupa felső részén 

olvasható az adományozási körirat: BOK ANNA EF: SZANTOHALMI es 

SZENTANDRASI ECCLESIAHOZ AIANDEKOZZA / 1679. A gótikus stílus hatását 

jelzi a hatkaréjos talp, a gyűrűs szár, a kupa méretének megnövekedése már a 17. 

századra utal. A kupa már akkora méretet öltött, hogy a kehely aránytalanná vált, hiszen 

magassága eléri a talp és a szár együttes magasságát. A hiányzó alsó szárrész is ezt 

az aránytalanságot hangsúlyozza. A kehely mestere ismeretlen. Adományozóját csupán 

a feliratból ismerjük, akárcsak adományozási körülményét. Bok Anna 1679-ben a kely- 

18 Kiss 313.: Egy ismét aranyozott ezüst vitorlás fedelű pohár ½ kupásnyi nyom Lotott 32. 

19 Egy talpas aranyozott ezüst pohár. A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. II. 

Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. Kolozsvár 

2005. 458., 467. [A továbbiakban: HuZaTK/2.] 

20 A dévai gyülekezet 1972-es leltárkönyvében 164. leltári számmal van bejegyezve. 

21 ENTM, Ltsz.: F. 3674.


het a szántóhalmi és szentandrási gyülekezet számára ajándékozta, ahonnan a 18. század 

folyamán (pontos adat nem áll rendelkezésünkre) a dévai gyűjteménybe került, 

ahol 1814-ben számba vették. 22 

Az egyházi tulajdonban lévő hátszegi kelyhet, tányérjával együtt, a 17–18. század 

fordulóján adományozta Lukács János (Katalógus 5., 5. ábra). A kerek, hólyagokkal díszített, 

aranyozott vörösréz talpa utólagos. A hengeres alsó szárrész sűrűn tagolt, akárcsak 

a felső, váza alakú szár. Az enyhén lapított gömb alakú nóduszt vésett csigavonalas 

mezők közé helyezett, domborított ékkőszerű motívumok díszítik. A nóduszt és a 

kupa alatt elhelyezett rovátkolt tárcsát három, kartusba foglalt ékkőmotívummal díszített 

kacs köti össze. A sima kupa alatt négy, háromkaréjos levélformára kialakított lemez 

helyezkedik el. Az alacsony, öblös kupán olvasható az adományozási felirat: T: N: 

LUKÁCS JÁNOS URAM AJÁNDIKOZTA AZ HÁTSZEGI REFORMÁTA 

ECLESIÁNAK / 1702. Lukács János nevével 1702-ben a demsusi templom alapítói 

között találkozunk. 23 A kehely és a hozzá tartozó tányér adományozását az 1700-as vizitációs 

jegyzőkönyv örökítette meg, 24 részletes leírását az 1796-os jegyzőkönyvben olvashatjuk. 

25 

Az ezüstből készült, aranyozott tányér pereme keskeny, öble lapos (Katalógus 6., 

6a., 6b. ábra). Egyetlen díszét a fenekére vésett adományozó felirata alkotja: T: N: 

LUKÁCS / JANOS: URAM: A: / JANDIKOZTA: AZ: / HATSZEGI: RE / 

FORMATA: ECLE: / SIANAK / 1702. A tányér és kehely mestere ismeretlen. Az 

1782-es és 1796-os jegyzőkönyvekben olvashatjuk részletes leírását. 26 Méretét igazolja 

az 1832-es vagyonösszeírás bejegyzése, amely értelmében készítéséhez 2,5 lat ezüstöt 

használtak fel. 27 

Míg Erdély más területeinek református gyülekezeteiben a kelyhek száma a 18. század 

folyamán jelentősen megnőtt, addig a hunyad-zarándi eklézsiákban alig találkozunk 

néhány századvégi alkotással. Ennek oka elsősorban az, hogy a 18. században 

már elkezdődött az egyes gyülekezetek elnéptelenedése. A tárgyalt gyülekezetek emlékanyagában 

nem maradt fenn 18. századi kehely, a 19. század első felét a marosillyei 

kehely képviseli (Katalógus 7., 7a. ábra). 

A marosillyei kehely a 18–19. század fordulóján kialakult, leegyszerűsödött kehelyformát 

mutat. Kerek talpának pereme rovátkolt, negyedkörív keresztmetszetű tagozata 

kannelurázott. A csonkakúp alakú lábat rovátkolt öv választja el a nódusszal egybeöntött 

hengeres szártól. A nódusz váza alakú. A kihajló szájú tulipánkehely alsó részén, 

kupakosárra emlékeztető domborított kannelurákkal díszített. A kupa kihajló szája aranyozott. 

A száj alatt vésett adományozó felirat olvasható: Az Ilyei Ev.: Ref.: Eklésiának 

22 Kiss 313. Egy kisebb ezüst pohár, melyen találtatik felyül irás Szánta Halmi, és Sz. Andrási Eccl[ési]anak 

ajandékozta Bor: Ann E F 1679. Nyom Lotott 10. 

23A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. I. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánynyal 

és jegyzetekkel ellátta Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. Kolozsvár 2003. 260. [A továbbiakban: 

HuZaTK/1.] 

24 HuZaTK/2. 17. 

25 HuZaTK/2. 39. Egy más sima arannyos ezüst pohár, a talpán kilenc gombforma van magából kicsinálva, a dereka 

kimetszve, a szára két hellyen meghasadva, az oldalán illyen írással: T. N. LUKATS JANOS URAM 

AJANDEKOZTA: AZ HÁTSZEGI REFORMATA ECCLESIANAK. 1702. 

26 HuZaTK/2. 39. Egy kisebb ezüst tángyér cum inscriptione: Lukáts János Ur ajándékozta a Háttzegi R. 

Ekklésiának. 1702. 

27 Hátszegi Egyházközség levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában, C 5-ös 

fond. Számadások, vagyonösszeírások (1832–1936), I. kötet, 32.


ajándékozta / Hidvégi Gróf Miko Rózália 1842 ben Augusztus 30 kán.28 A kehely mestere (lásd 

a talp fenekére és felső részére beütött jegyeket, 7b. ábra) a kolozsvári Szathmári 

György. Nem rendelkezünk a kelyhet említő írásos forrással, Debreceni László sem jegyezte 

fel. Jelenleg a dévai gyűjteményben található, az 1972-es leltárkönyvben 174/11 

leltári számmal jelölték. 29 

A 18. század második felében készült a marosillyei kenyérosztó tányér (Katalógus 

8., 8a. ábra). Az egyszerű ezüsttányér keskeny peremén későbbi felirat olvasható: AZ 

ILJEI R[eformátus] SZ[ent] ECLESIÁNAK REGISEGE 1800 ESZTEN[őben]. A felirat 

értelmében az eklézsia tulajdonában lévő tányérra vésték rá a tulajdont igazoló feliratot. 

Az 1795-ös leltárból ismerünk egy sima, felirat nélküli, aranyozott ezüsttányért, 

elképzelhető, hogy erről lenne szó. 30 A tányér mestere, adományozója, akárcsak az 

adományozás ideje, ismeretlen. Arról sincs adatunk, hogy mikor került Dévára, Debreceni 

László 1930-ban még Marosillyén jegyezte fel vázlatfüzetébe. 31 

A hunyad-zarándi gyülekezetek klenódiumai közt legnagyobb számban a tölcséres 

és talpas poharak voltak jelen, szinte minden gyülekezet leltárában ott találjuk. A tölcséres 

pohár a 16–17. században általánosan elterjedt pohárforma volt, amely nevét 

tölcsérhez hasonló formájáról kapta. A 17. századra a poharak már hengeres testűek, 

derekukról eltűnt a vésett öv, díszítésüket csupán a kihajló szájperem alatti, vésett reneszánsz 

mustra alkotja. A 17. század folyamán végig találkozunk ezzel a pohárformával. 

A fehérvízi pohár a tölcséres poharak 17. századi formáját mutatja (Katalógus 9., 

9a. ábra). A pohár két évszázadon át világi használatban volt, majd 1840-ben, Jári János 

adományozása révén került egyházi tulajdonba. A hengeres testű, enyhén kihajló 

szájú pohár ezüstből készült, csupán a száj alatti öv díszítését aranyozták. Díszítését a 

kihajló szájperem alatti, vésett reneszánsz mustra alkotja, amely stilizált levélmotívumokból, 

tulipánokból szerkesztett (9c. ábra). A leveles frízt a pohár teste felé pontozott 

öv zárja. Készíttetőjének monogramja és a készítés időpontjára vonatkozó dátum 

a pohár testén bevésett olaszkoszorúban látható: SLKA / 1635 (9b. ábra). A tulajdonjelzés 

alatt csőrében leveles ágat tartó madár eddig feloldatlan címerábrázolás. Adományozó 

feliratát utólag az olaszkoszorú két oldalára vésték be: E Poharat adgya az 

Fehérvizi-templomnak / Jári János nejével Biro Annával. / 1840. Jári János személyéről 

semmit nem tudunk, hasonló névvel találkozunk az 1804-es fehérvízi vizitációs jegyzőkönyvben, 

valószínű apjáról lehet szó. 32 A pohár fenekére beütött, karéjos pajzsban 

elhelyezett IK mesterjegye eddig feloldatlan. A pohárra vonatkozó írott forrással nem 

rendelkezünk. 

Az úrvacsoraosztás másik kelléke a kenyérosztó tányér. A Hunyad-Zarándi Egyházmegye 

gyülekezeteiben fennmaradt tányérokat formai sajátosság nem jellemzi, 

mindegyik korának általánosan elterjedt, mindennapi használati edényéhez hasonló. 

Funkciójukra csupán feliratuk utal. A tányérokra vonatkozóan a vizitációk feljegyzései 

28 Mikó Rózália (1824–1891) a hídvégi gróf Mikó Miklós és gróf Mikó Rózália leánya. Első férje a zabolai 

Mikes Kelemen volt, 1851-ben a bethleni Bethlen Gáborhoz ment feleségül. Bethlen Gábor Zaránd 

vármegye főispánja volt. 

29 A dévai gyülekezet leltárkönyve, 1972. 30. 

30 HuZaTK/2. 467. 

31 Debreceni 1930, 033. 

32 Macesden, mint Fehérvíz filiális gyülekezetében Jári János, az eklézsia kurátora a kurátorságot Jári 

Lászlóra bízza. HuZaTK/1. 327.


szűkszavúak, a legrészletesebb leírások is csak feliratukat rögzítették. Emlékanyagunk 

több 17. századi darabot tartalmaz. 

Az általam legkorábbinak vélt hátszegi tányér a 17. század második felében készült 

(Katalógus 10., 10a. ábra). Az egyszerű, keskeny peremű, lapos öblű tányér egyetlen 

díszét peremére vésett majuszkulás körirata alkotja: QVID PARAS DENTES ET 

VENTREM CREDE ET MANDUCASTI AVGVSTINUS 1668. A fenekére beütött 

mesterjegy értelmében (félköríves záródású négyzetes keretben korona alatt PP 

mesterjegy, 10b. ábra) a brassói Paulus Roth ötvös alkotása. 33 A mester 1646 és 1689 

között tevékenykedett, 1687-ben céhmester volt. Apjánál, Samuel Rothnál tanult, 1637 

októberében szabadult fel, vándorévei után 1646-ban iktatták be a mesterek könyvébe. 

34 A tányér adományozója az 1700-as vizitációs jegyzőkönyvből ismert, aki nem 

más, mint rekettyefalvi Csermenyi Mihályné. Az adományozásra, a feljegyzés szerint, 

1680-ban került sor, a tányért poharával együtt ajándékozta, azonban 1700-ban a rossz 

állapotban lévő pohárból Naláczi István egy új poharat készíttetett. 35 Adományozójáról 

a bejegyzésen kívül semmit nem tudunk. A tányér részletes leírását az 1782-es és 

1796-os vizitációs jegyzőkönyvben, majd az 1832-es vagyonösszeírásban olvashatjuk. 36 

A dévai gyülekezet Bethlenből származó tányérját Bethlen Elek adományozta (Katalógus 

11., 11a. ábra). A széles peremű, lapos öblű tányér peremének alsó részén olvasható 

a vésett övek közé helyezett, vésett csillagok által tagolt adományozó felirat: 

BETHLEN ELEK ATTA AZ BETHLENI VARBELI TEMPLOMHOZ ANNO 

DOMINI 1679. 37 A bethleni templom tulajdonából miképpen kerülhetett Dévára, arról 

nincs adatunk, valószínűnek tartom, hogy marosillyei közvetítésről és a 19. század 

elejéről lehet szó, amikor a környéken több Bethlen adománnyal találkozunk. 38 Az 

1814-es dévai vizitáció már számba vette. 39 Hasonló feliratú kelyhet ismerünk a bethleni 

egyház tulajdonában, amelyet Bethlen Elek 1695-ben adományozott: A Bethleni 

várbeli Templomhoz atta Bethlen Elek 1695. 40 Kutatásom során Bethlen Elek több adományával 

találkoztam a bonyhai, bethleni gyülekezetek tulajdonában. A dévai tányér 

mestere ismeretlen, akárcsak a fent említett ötvöstárgyak készítője. 

A tárgyalt emlékanyag viszonylag nagyszámú 18. századi kenyérosztó tányért őriz. 

A klopotivai gyülekezet tányérját 1733-ban készíttette Pogány János (Katalógus 12., 

12a. ábra). Az ezüstből készült tányér pereme széles, mélyülő öblének középső része 

kidomborodik. Peremét négy, szabálytalan karéjos mezőbe foglalt, szemcsézett alapú 

33 Gyárfás Tihamér: A brassai ötvösség története. Brassó 1912. 324. [A továbbiakban: Gyárfás] Kőszeghy 

Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Budapest 1936. 37. [A továbbiakban: Kőszeghy] 

34 Gyárfás 110. 

35 HuZaTK/2. 17. 

36 HuZaTK/2. 34., 39.: QVID PARAS DENTES ET VENTREM CREDE ET MANDUCASTI 

AVGVSTINUS 1668. Az 1832-es vagyonösszeírás szövege megegyezik az előbbivel, csupán annyival 

egészül ki, hogy kilenc lat ezüstöt használtak fel készítéséhez. Hátszegi Egyházközség levéltára az Erdélyi 

Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában, C 5-ös fond. Számadások, vagyonösszeírások (1832– 

1936), I. kötet, 1832. 32. 

37 II. Bethlen Elek a bethleni Bethlen család tagja, 1643–1696 között élt. 1691-ben lett kancellár, ezt 

követően gyakran megajándékozta református gyülekezeteit. Első feleségétől, kapivári Kapy Erzsébettől 

elvált, második felesége 1678-tól borsai Nagy Klára volt. Nagy Klárától több gyermeke született, közülük.. 

Elek nőtt fel, aki gróf Pekry Katát vette feleségül. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi 

táblákkal. Digitális reprint, Arcanum Digitéka, Budapest. [A továbbiakban: Nagy Iván] 

38 HuZaTK/2. 482–483. 

39 Kiss 312. 

40 Lestyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár 2000. 13.


növényi ornamentika díszíti. Az egymással szemben lévő motívumok azonosak, így 

két, szimmetrikusan megszerkesztett, erőteljesen ívelő levelekkel szegélyezett, egyszerű 

tulipántő és két rombuszba foglalt, négyszirmú virágból kiinduló levelekből szerkesztett 

motívumot láthatunk (12b. ábra). Öblének domború tagozatát szemcsézett alapra 

helyezett forgórózsa díszíti (12c. ábra). Peremének vésett díszei közt olvasható a vésett 

majuszkulás felirat: JOHANNES POGÁNY / CURAVIT FIERI EC / CLESIAE 

RE / FORMATAE / CLOPOTIWENSIS / ANNO 1733. Idős Pogány János több 

évig volt a klopotivai eklézsia kurátora, 1775-ben bekövetkezett halálakor is kurátorként 

említik. 1775-ben a gyülekezet klenódiumait az ő házától rabolták el. Több értékes 

darab ekkor pusztult el, tányérunk is a rablók kezére jutott. 41 A viszontagságok 

után tányérunk 1777-ben visszakerült az eklézsia tulajdonába: Bakosnyitza László, a 

tolvajok kezéből, egyenesen Bukarestből hozta vissza. 42 Kalandos történetéről az 

1782-es vizitáció leírása is megemlékezik, majd részletes leírását találjuk az 1796-os 

jegyzőkönyvben is. 43 A tányér mestere ismeretlen. Arról nincs adatunk, hogy mikor 

került a hátszegi gyülekezet ládájába, elképzelhető, hogy 1982-ben Dobai László hátszegi 

lelkész szállította be a levéltári anyaggal együtt, Darkó Ákos még Klopotiván jegyezte 

fel. 44 

A klopotivai gyülekezet másik tányérját az 1775-ös betörés után adományozták, 

mivel az eklézsia úrvacsoraosztó tányér nélkül maradt (Katalógus 13., 13a., 13b. ábra). 

Az egyszerű kivitelezésű, keskeny peremű, mély öblű, ezüst tányér aranyozott. Fenekének 

peremén vésett adományozási körirat olvasható: A KLOPOTIVAI REFORMÁTA 

EKLESIÁNAK P[uji] P[uj] K[risztina] ÉS K[lopotivai] P[ogány] M[áté], 1775. 

ESZT[endőben]. Pogány Máté adományaival több alkalommal találkozunk a klopotivai 

vizitációs jegyzőkönyvekben. Az 1782-es és 1796-os jegyzőkönyvekben a tányér részletes 

leírását olvashatjuk. 45 A tányér mestere, a fenekén beütött mesterjegy értelmében 

(nyolckaréjos keretben BWP, négykaréjos keretben 13-as hitelesítő jegy, 13c. ábra), a 

nagyszebeni Burkhardt Wilhelm Patzoff, aki 1764-ben lett mester és 1780-ig tevékenykedett. 

46 

A klopotivai Pogány család nevéhez fűződik a klopotivai pogány pénzes kupa 

adományozása (Katalógus 14., 14a. ábra). A világi használatban lévő, 17. századi kupát 

tulajdonosai az 1775. évi betörést követően ajándékozták az egyháznak. Adományozási 

körülményét az 1776-os vizitációs jegyzőkönyvből ismerjük: a marosnémeti özvegy 

Pogány Ádámné, Nádudvari Krisztina, férje emlékére adományozta az egyháznak. 47 

41 HuZaTK/2. 228. 

42 HuZaTK/2. 231. A tolvajok által elvitettetett szent edények közül elékerült az ezüsttányér illyen inscriptioval: 

Johannes Pogány curavit fieri Ecclesiae Refor. Klopotivaiensi Ao 1733. Mellyet a tekintetes Nemes Tábla rendeléséből 

azon tolvajok executiojokra Oláhországba küldetett tekintetes Bakosnyitza László uram hozta vissza Bukuresdről. 

43 HuZaTKa/2. 236., 244. 

44 Darkó Ákos jegyzetei. Darkó–Debreceni gyűjtemény, az ERGyLvt.-ban, G1-es fond, 13. doboz, 

122. [A továbbiakban: Darkó] 

45 HuZaTK/2. 232. Tekintetes Pogány Máté uram az annyával, tekintetes Puj Kristina asszonnyal készíttetett 

ezen eklézsia számára egy ezüst aranyas fedeles pohárt és hasonló tángyért, mellyeken illyen inscriptio vagyon: A’ N. 

Klopotivai Reform. Ekklésiának P. P. K. és K. P. M. 1775. Esztendőben. 

46 Kőszeghy 262. 

47 HuZaTK/2. 229. Egy ezüst, kívül-belül aranyas, pontban fél ejteles, 32 s ½ lotot nyomó ezüst kanna, a fedelén 

felyül a Krisztus képét, az oldalán körös környül a 12 apostolok képét representálván, a fedelének belső részén kereken Sz. 

E. P. P. N. E. Anno 1667. lévén írva. Ajándékozta méltóságos m[aros]nimeti Nádudvari Kristina asszony egy pár kedves 

gyermekeinek, n[agy]klopotivai Pogány Sigmond úrffinak és Pogány Francisca kisasszonynak nevek alatt, néhai jó férjének, 

áldott emlékezetű n[agy]klopotivai Pogány Ádám úrnak emlékezetire.


Klopotivai Pogány Ádám, mint az egyházmegye egyik kurátora, 1775. február 26-án 

hunyt el. 48 A 16–17. századi erdélyi ötvösségben az edények antik érmékkel való díszítése 

nagyon elterjedt volt. Az ötvöstárgyakon a 16. században újfajta díszítési mód jelent 

meg, az edények falába antik pénzeket foglaltak bele. Az antik pénzes edények készítésének 

fő központjai a német városok voltak, kisugárzásuknak következtében 

terjedt el az erdélyi műhelyekben. A 17. századra főképp a kupákat és poharakat díszítették 

érmékkel, a század végére már nemcsak antik érméket, hanem másolatokat, forgalomban 

lévő vereteket, emlékérmeket is felhasználtak. 49 A klopotivai kupa hengeres 

palástján tizenkét azonos, gyöngysoros keretbe foglalt, makedóniai tetradrachmáról 

készített replikát helyezett el a mester. A replikákat az ötvös maga készíthette. Az 

ezüstből készült aranyozott kupa domború talpának pereme kihajló. A hengeres testet 

egy-egy tagolt, öntött öv zárja le. A domború fedél sima, fedélgombja hiányzik, a vizitáció 

bejegyzése öntött emberfőt ír le. A fedél belsejében enyhén domború, olaszkoszorúba 

foglalt érmén vésett tulajdonjelzés eddig feloldatlan családi címert fog közre. 

A kettős ívben záródó címerpajzsot akantuszlevelek közé helyezték, benne kar által 

tartott tatárfő. A tulajdonjelzés eddig feloldatlan: Sz. E. P. P. N. E. Anno 1677 (14b. 

ábra). A kupa íves fülének visszahajló részére díszítetlen címerpajzs került, a fül öntött 

díszítése egymás fölé helyezett liliomokból szerkesztett. Az íves záródású, lemez alakú 

billentő öntött virágos kartusokkal díszített. A kanna mestere ismeretlen. A kannát 

Darkó Ákos még Klopotiván írta le, ma már a hátszegi gyülekezet ládájában őrzik. 50 

Rövid kitérő után a dévai gyülekezet 18. századi tányérja kerül bemutatásra (Katalógus 

15., 15a. ábra). A széles peremű, lapos öblű tányért 1778-ban adományozta 

Váradi Mózes. A tányér öblében helyezték el a koronával lezárt, koszorúba foglalt 

Váradi család címerét (15b. ábra). A címerpajzs alsó részén hét vár látható, e felett 

egymással szemben ágaskodó szarvas és oroszlán, köztük zászló. A címertani jobb oldali 

szarvas felett kardot tartó kar látható, az oroszlán felett könyöklő férfikar kivont 

kard hegyén török fejet tart, felette kitárt szárnyú, kétfejű sas helyezkedik el. Adományozó 

feliratát mestere a tányér peremére véste: KEMENDI VÁRADI MOSES 

NEMES HUNYAD VÁRMEGYE MAROS MELLÉKI FŐBÍRÁJA HÜTÖS 

TÁRSÁVAL INCZÉDI ILONÁVAL CSINÁLTAttÁK E TÁNGYÉRT A 

DÉVAI REFOR[mata] ECCLÉSIA SZÁMÁRA 1778. 51 Váradi Mózes 1780-ban a 

dévai egyház kurátora volt, az 1770-es évek elején a kéméndi eklézsia kurátoraként jelenik 

meg a vizitációs jegyzőkönyvekben. 52 1779-ben a dévai templom javítására 50 

véka meszet adományozott, a klopotivai egyház 1783-as ónkannájának adományozása 

48 Ősz Sándor-Előd: Herepei István (1715–1780) és a Herepei lelkész-dinasztia indulása. Református 

Szemle, 2006/6. 751. Pogány Ádámot 1747-ben a Zaránd vármegyei eklézsiák kurátorává választották. 

Dáné Veronka: Az Erdélyi Református Főkonzisztórium levéltárának mutatója 1700–1750. Kolozsvár 2000. 432. 

49 Bíróné Sey Katalin – T. Németh Annamária: „Pogány pénzes” edények. In: Évezredek, évszázadok 

kincsei. Budapest, 1990. Kiss Erika: A brief History of Hungarian Gold and Silver in the Sixteenth to 

Eighteenth Centuries. In: A celebration of Hungarian Gold and Silver. Budapest 2003. 29. 

50 Darkó 126. 

51 Váradi Mózes a kéméndi Várady család tagja, Váradi Zsigmond és Púj Sára fia. Első felesége Tisza 

Sára volt, akit 1755-ben vett feleségül. Második felesége Inczédi Ilona, akitől 1777-ben Ignác fia született. 

Váradi Mózes, mint ahogy a feliratban is olvashatjuk, Hunyad vármegye főbírája, a Hunyadi Református 

Egyházmegye kurátora volt. 1804-ben halt meg, felesége 1808-ban. Bőjthe Ödön: Hunyad megye 

Sztrigymelléki részének és nemes családainak története. Budapest 1891. 292. 

52 HuZaTK/2. 148., 152.


szintén az ő nevéhez fűződik. 53 A tányér fenekére beütött mesterjegye (íves pajzsban 

IO monogram és lekerekített négyzetes keretben 12-es hitelesítő jegy, 15c. ábra) eddig 

feloldatlan. A 18. századi egyházmegyei vizitációk nem vették számba a dévai gyülekezet 

javait, így első írásos említését 1814-ből ismerjük. 54 

A Váradi család adománya a kéméndi gyülekezet 17. századi talpas pohara (Katalógus 

16., 16a. ábra). A kéméndi, alig néhány tagot számláló gyülekezet eklézsialádájára 

magánszemélyek viselnek gondot, itt őrzik Hans Mautner mester talpas poharát, 

amelynek begyűjtése szükségszerű lenne. A 17. században készült, világi használatban 

lévő poharat csak a 18. első évtizedében ajándékozták az egyháznak. A részben aranyozott 

ezüst pohár hengeres talpának pereme erőteljesen kihajlik, testétől hullámvonalas 

osztógyűrű választja el. A felfelé kihajló hengeres test a keskeny, aranyozott szájperem 

alatt trébelt, gravírozással körvonalazott, három kisebb és három nagyobb 

stilizált, liliomos lambrekinnel díszített. A hullámvonalas osztógyűrű fölött, levélmotívumok 

közé helyezett sasábrázolással találkozunk (16c. ábra). Alkotója a madarat háromszor 

jeleníti meg, kétszer kitárt szárnyakkal, a harmadik ábrázolás főnixmadárhoz 

hasonló. A talpat az osztógyűrű alatti sávban liliomos és leveles lambrekinek díszítik, 

alsó részén három egyszerű levéldísz látható. Adományozó feliratát mestere a száj alatti 

lambrekinek közé véste: BAJORI FERENCZ ES VARADI JUDIT ADTA AZ 

KEMENDI EKKLESIANAK / A[nno] 1708. A felirat felett korábban bevésett tulajdonjelzést 

olvashatunk: „B F”, Bagosi Ferenc, aki később a tulajdonában lévő pohárra 

feliratot vésetett és az egyháznak ajándékozta. Adományozóit csupán a felirat szövegéből 

és a vizitációs jegyzőkönyvekből ismerjük. E kettő egybevetésekor eltérésre figyelhetünk 

fel, mivel az 1705. és 1782. évi vizitáció Bagosi Ferencként örökítette meg 

adományozóját, a felirat tévesen Bajoriként. 55 A pohár mestere a talp peremére beütött 

jegy szerint (fordítva beütött HM monogram alatt 14-es hitelesítő jegy, 16d. ábra) a 

brassói id. Hans Mautner. 56 A mester Szebenben tanult, 1669-ben ment Brassóba, ahol 

1670-ben mesterré avatták. Több tanítványát ismerjük, így Petrus Sigerius, Paul 

Rheter, és nem utolsó sorban azonos nevű fiá t, aki 1694-ig tevékenykedett. 57 A brassói 

ötvös 9 munkáját ismerte eddig a szakirodalom, amelyből hetet a budapesti Magyar 

Nemzeti Múzeumban őriznek. 58 A mester alkotásai közt négy egybejáró poharat és egy 

talpas poharat találunk. Talpas poharunk 1708. évszáma csupán az adományozásra 

vonatkozik, készítésének ideje az 1680-as évekre tehető. 

A dévai gyülekezet ezüstözött vörösréz tányérjának származási helye ismeretlen 

(Katalógus 17., 17a. ábra). Az ezüstözött vörösréz tányér hatszögű, keskeny peremének 

széle tagolt. Peremét trébelt, gravírozással körvonalazott, a csúcsoknál összekapcsolt, 

ívesen kihajló szalagdíszes levélmotívumok díszítik (17b. ábra). A szimmetrikusan 

elhelyezett motívumok hatszor ismétlődnek, beborítva a tányér teljes peremét. A 

tányér mestere és adományozója ismeretlen. A marosnémeti egyházközség nem szere- 

53 HuZaTK/1. 296., 298., HuZaTK/2. 236. 

54 Kiss 312. „Egy belöll aranyozott ezüst tangyér ezen felyül irással Kemendi Vaiadi Moses N. S. 

Hunyad Vármegye Maros melljéki Fő Birája, Hites Társával Intzédi Ilonával tsináltatták a Tángyért a 

Devai Refta Eccla Számára 1778. Nyom – 21½”. 

55 HuZaTK/2. 141. 1705: De praesenti vagyon egy virágos kupa vagy pohár, a virágja aranyos, Bagosi Ferencz 

uram őkegyelme ajándéka; 163. 1782: Bágosi Ferentz és Váradi Judith adta a Kéméndi Ekklésiának Ao 1708. 

56 Gyárfás 322., Kőszeghy 41–42. 

57 Gyárfás 245. 

58 Kolba Judit: Hans Mautner brassói ötvös. In: Folia Historica, Budapest 1976/4. 7–23.


pel a 18. századi egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekben, így csupán az 1814-es leltárból 

ismerjük, amely aranyozott réztányért említ. 59 Mivel tányérunk ezüstözött, csupán 

feltételezhetjük, hogy a marosnémeti eklézsia tulajdonában volt. 

A hunyad-zarándi gyülekezetekben őrzött klenódiumok kiemelkedő alkotása a 

Naláczi kannaként ismert dévai kupa, amely a neves nagyszebeni Sebastian Hann ötvös 

munkája (Katalógus 18, 18a. ábra). A kannát a dévai gyülekezet 1913-ban az Erdélyi 

Múzeumnak adta el, innen 1972-ben a bukaresti Szépművészeti Múzeum tulajdonába 

került. A kannát nem állt módomban személyesen tanulmányozni, csupán az 

1913-ban készült fényképről és Viorica Guy Marica részletes tanulmányaiból ismerjük. 

60 A kanna domború talpát öntött növényi ornamentika díszíti, gyümölcsök közül 

három öntött emberfő bontakozik ki. A hengeres test domborított, két ószövetségi 

történetet ábrázoló díszítése négy jelenetre tagolt. A mester két-két jelenetben ábrázolja 

Dávid és Betsabé, Zsuzsanna és a Vének történetét. 61 A domború fedél öntött növényi 

díszítése között meztelen, hátradőlt fiú alakja látható. A fedélgombot hárfán játszó 

szirén alkotja, az íves fül öntött hermával díszített. A kanna testének alsó részén 

olvasható az adományozási felirat: „NALACZI SARA AN[N]O 1745”. Az 1697–1699 

között készült kannát tulajdonosai a 1745-ben adományozták a dévai egyháznak. 

Naláczi Sára nevével gyakran találkozunk a vizitációs jegyzőkönyvekben, a dévai templom 

1732-es javítása az ő nevéhez kapcsolódik, 1740-ben az iskola fedését, 1745-ben a 

cinterem falának javíttatását támogatta. 62 A kannára vonatkozó egyetlen feljegyzést az 

1814-es leltárban olvashatjuk. 63 

Az úrasztali edényekkel összehasonlítva a keresztelő készletek jóval kevesebb változatosságot 

mutatnak. A 17–18. századból kevés nemesfémből készült keresztelőedényt 

ismerünk, általában olcsóbb ónnal helyettesítették őket. A vizsgált emlékanyagban 

egy kancsó képviseli a 17–18. századot. A dévai gyülekezet 17. századi 

keresztelő kancsója ma a kolozsvári Történelmi Múzeum gyűjteményében tekinthető 

meg (Katalógus 19., 19a. ábra). 64 Az aranyozott réz kancsó lába hengeres, öblös, szájánál 

behúzott testét két öntött öv tagolja. A kancsó formája keleties modorú. A kiöntővel 

ellátott kancsó fedele hiányzik, félköríves füle hullámvonalas kialakítású. Az 

alsó öv két oldalán vésett, rovátkolt félköríves fríz húzódik. A felső öv alatt olvasható 

felirata: ANNO 1677 DEVAI ECCLESIAHOZ VALO. A felirat alatt olaszkoszorúba 

helyezett, összekapcsolt házassági címer látható, az Ecsedi és Nagy család 

címerei. A török főt tartó átnyilazott kar címerábrázolását S[zá]N[toh]AIMAI 

ECSEDI PAL 65 körirat szegélyezi, a páncélos karon ülő, szájában virágos, leveles 

ágat tartó madárábrázolást PUSPOKI NAGI EVA felirat szegélyezi (19b., 19c. ábra). 

Az 1677-es felirat betűi különböznek e feliratok betűitől, így valószínű, hogy a 

59 Kiss 311. 

60 Viorica Guy Marica: Cănile istoriate ale argintarului Sebastian Hann. In: Acta Musei Napocensis. 1965. 

368–400. Uő: Sebastian Hann. Sibiu 1972. 

61 A kanna díszítésének részletes leírását Viorica Guy közölte a fent idézett tanulmány 393–396. oldalain. 

62 HuZaTK/1. 281. Naláczi Sára nagybarcsai Bartsai Gergely, Hunyad vármegye főispánjának volt a 

felesége. 

63 Kiss 312.: Egy aranyozott ezüst Kanna, melzen az Sz Dávid Históriája vagyon ki vert rajzolatokkal, mint egy 1 

Kupás nagyságu, az allyán Naláczi Sára van 1745 és nyom Lottot 84.” 

64 ENTM. Ltsz.: F. 3675. 

65 1729-ben néhai lapugyi Ecsedi Pál javai Thórdai Sigmond utódjára, Thórdai Ádám Istvánra szálltak 

Tótesden. Thórdai Zsigmond felesége Ecsedi Krisztina volt. Bőjthe 157.


17. század első felében készült kancsóra utólag vésték rá az adományozási feliratot. 

Az egyszerű kivitelezésű kancsó mestere ismeretlen. Az 1814. évi vizitációs jegyzőkönyvben 

találjuk egyetlen említését. 66 

A 18. század első felében készült fedeles pohár tányérjával együtt a század végén 

került a Fehér megyei borbereki egyház tulajdonába, innen ismeretlen úton, a 20. 

század második felében a dévai gyűjteménybe. A részben aranyozott fedeles pohár 

szájperem felé szélesedő testét csavart kannelúrák díszítik (Katalógus 20., 20a. ábra). 

A szájperem alatti aranyozott mezőbe vésték be a két adományozó feliratot. Az 

1736-os évszámot tartalmazó felirat a pohár készíttetőinek állít emléket, azonban 

szövegéből nem derül ki, hogy melyik egyháznak adományozták: A MENNYEI 

NAGY URNAK ASZTALARA ISTENES BUZGOSAGOKBOL KESZITETTEK 

EZEN POHART KIS R[édei] REDEI JOSEPH ES FELESEGE BIRRO KATA 

ANNO 1736. A második felirat a pohárnak a borbereki egyházhoz való adományozását 

örökítette meg: A[NN]O 1791-ben PEDIG G[róf]. TELEKI KATA B[áró] 

ALVINTZI GÁBORNÉ AJÁNDÉKOZTA A BORBEREKI REFORmáta ECCLE- 

SIÁNAK. A homoródszentmártoni Bíró Katalin és Rhédey József utódja, Rhédey 

Farkas Teleki Katalint vette feleségül, így öröklődött poharunk a Teleki családra. A 

pohár fedelének pereme erőteljesen kihajlik, negyedkörív keresztmetszetű tagozatát 

csavart kannelúrák ékesítik. Aranyozott hornyolat felett, csavartdíszű tagozaton helyezkedik 

el a forgácsdíszből és tulipánból szerkesztett, csokrot ábrázoló fedélgomb. 

A pohár mestere ismeretlen. 

A részben aranyozott, egyszerű tányér (Katalógus 21., 21a. ábra) egyetlen díszét peremének 

alsó részére vésett felirata alkotja: A[nn]O1791-ben PEDIG G. TELEKI 

KATA B. ALVINTZI GÁBORNÉ AJÁNDÉKOZTA A BORBEREKI REFORMÁ- 

TA ECCLESIÁNAK. Mivel a tányérnak korábbi felirata nincs, feltételezzük, hogy 

csupán az adományozáskor készülhetett, mestere ismeretlen. 

Az együttesre vonatkozó írott forrással nem rendelkezünk, begyűjtésére valószínű a 

20. század második felében, a borbereki gyülekezet megszűntével került sor, mivel az 

1972-es dévai leltárkönyvben már szerepelnek. 67 

Az erdélyi ötvösség fennmaradt tárgyi emlékeinek kutatása szempontjából a hátszegi 

és dévai gyűjtemények igen változatos emlékanyaga újabb adatokra világít rá. Az 

ismertetett emlékanyag egy kis régió református gyülekezeteiben őrzött ötvöstárgyainak 

keresztmetszetét adja. E munkák ismeretében számos, 17–18. századi, műkincseket 

készíttető nemes művészet- és egyházpártolásának lehetünk tanúi. Az ötvösmunkák 

feliratai alapján egy-egy adattal többet tudunk a Hunyad vármegyei Pogány, Puj, 

Lukács, Naláczi, Váradi, valamint a Bethlen család ötvösséget is fellendítő megrendeléseiről, 

ugyanakkor egy-egy ötvösmester eddig ismeretlen munkájára derül fény. 68 

Felhasznált irodalom 

A magyar történelmi ötvösmű-kiállítás lajstroma. Budapest 1884. 

A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere I. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal 

és jegyzetekkel ellátta Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. Kolozsvár 2003. 

66 Kiss 312.: Egy Keresztelő kis Kanna aranyozott ezüst, ezen felyül írással: Dévai Ecclésiahoz valo Ao 1677 – az 

oldalán két cimer körül ez Inámiai Etsedi Pál Püspöki Nagy Éva nyom – 13. 

67 A dévai gyülekezet 1972. leltárkönyvében 173. leltári számmal jelölték. 

68 A kéméndi gyülekezet talpas pohara a brassói Hans Mautner eddig ismeretlen alkotása.


A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal 

és jegyzetekkel ellátta Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. Kolozsvár 2005. 

Bíróné Sey Katalin–T. Németh Annamária: „Pogány pénzes” edények. In: Évezredek, évszázadok 

kincsei. Budapest 1990. 

Bőjthe Ödön: Hunyad megye Sztrigymelléki részének és nemes családainak története. Budapest 1891. 

Csulak Ferenc: A hátszegi református egyház története 1641-től 1968-ig, amint azt az anyakönyvekben és 

különböző erdélyi levéltárakban megismerhettem. Kolozsvár 1987. Kézirat, Erdélyi Református 

Egyházkerület Gyűjtőlevéltára. 

Gyárfás Tihamér: A brassai ötvösség története. Brassó 1912. 

Kiss Erika: A brief History of Hungarian Gold and Silver in the Sixteenth to Eighteenth 

Centuries. In.: A celebration of Hungarian Gold and Silver. Budapest 2003. 

Kiss István: A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegyéhez tartozó egyházközségek úrasztali 

készleteinek összeírása a XVII. század végéről. Református Szemle. 1993. 

Kolba Judit: Hans Mautner brassói ötvös. Folia Historica, Budapest 1976/4. 

Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Budapest 1936. 

Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Digitális reprint, Arcanum 

Digitéka, Budapest. 

Victor Simion: Capodopere ale artei metalalor preţioase din România. Bucureşti 1997. 

Viorica Guy Marica: Cănile istoriate ale argintarului Sebastian Hann. In: Acta Musei Napocensis. 

1965. 

Viorica Guy Marica: Sebastian Hann. Sibiu 1972. 

Források 

Darkó Ákos jegyzetei. Darkó–Debreceni gyűjtemény, az ERGyLvt.-ban, G1-es fond, 13. doboz. 

Debreceni László: Vázlatkönyvek 1928-1936. Darkó–Debreceni Gyűjtemény, G 1-es fond, az 

Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában. 1930. 

Hátszegi Egyházközség levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárában, C 

5-ös fond. Számadások, vagyonösszeírások (1832–1936), I. kötet. 

Műemlékeinkről, klenódiumainkról. Igazgatótanácsi levelek, az Erdélyi Református Egyházkerület 

Gyűjtőlevéltárában. 1906, II. köteg. 

Transfer MNIR Bucureşti, 1972–1974, a Kolozsvári Történelmi Múzeumban.


1. 

Katalógus 

Tárgynév: Kehely 

Helység: ismeretlen 

Származási helye: Déva 

Anyaga: ezüst, aranyozott, ékkő 

Készítési technikája: vert, öntött, vésett, áttört 

Ornamentika: növényi 

Mesterjegye és mestere: ismeretlen 

Készítés helye és ideje: 15. század vége – 16. század 

eleje 

Felirat: MARIA GRACIA 

Használat: használaton kívül 

Bibliográfia: A magyar történelmi ötvösmű-kiállítás lajstroma. 

Budapest 1884. 88. 

A hatkaréjos, lépcsős kiképzésű talpas alsó részét 

áttört, virágos fríz díszíti. A karéjok csúcsában levelek 

hajlanak fel. A talp felső részét áttört, szőlőleveles inda 

díszíti. A hatszögű láb sodronyok által hat mezőre 

1. ábra 

tagolt. Az íves záródású mezők öntött, ékköves virágornamentikája 

a szár irányába erőteljesen felívelő indákkal folytatódik. 

A láb felső részén liliomos fríz húzódik. A hatszögű szár 

oldallapjain MARIA GRACIA felirat olvasható. A lapított gömb 

alakú nódusz hat rotulusában szintén ékköves virágok voltak elhelyezve, 

felületét sodronnyal szegélyezett, virágos hálóval borított 

mezők díszítik. A sima, harang alakú kupa áttört, hatszirmú 

virág- és indadíszes kosárban helyezkedik el. A virágok szintén 

ékköves díszítésűek voltak. A kupakosarat liliomos párta zárja. 

2. 

2a. ábra 

Tárgynév: Fedeles serleg 

Leltári szám: F. 3687 

Megye: Kolozs 

Helység: Kolozsvár, Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum 

Származási hely: Déva 

Anyaga: ezüst, aranyozott 

Készítési technikája: vert, öntött, domborított, gravírozott, 

poncolt 

Ornamentika: növényi, figurális 

Mesterjegye és mestere: jelzés nélküli 

Készítés helye és ideje: 17. század 

Használat: használaton kívüli


2b. ábra 2c. ábra 

A serleg kerek talpa kettős tagolású, trébelt növényi ornamentikával díszített. Szárán 

áttört díszítésű gyűrű felett három öntött, női arcban végződő kacsból alkotott 

nódusz helyezkedik el. A magas kupa egyenes aljú, enyhén szélesedő oldallal. Palástját 

gyümölcscsokrokból, levél- és indadíszekből szerkesztett gazdag, domborított díszítés 

borítja. Kerek, kihajló peremű fedelének negyedkörív keresztmetszetű tagozatát, poncolt 

alapon, stilizált növényi ornamentika ékesíti. A fedél kidomborodó sima tagozatán 

helyezkedik el a fedélgomb, amely négy S alakú öntött, gyöngysoros elemre helyezett 

lemezre támaszkodik. A fedélgomb harcos alakját ábrázolja, amely jobb kezében kardot, 

bal kezében pajzsot tart, fölötte nagyméretű zászló ível. 

3. 

3a. ábra 

Tárgynév: Serleg 

Leltári szám: 174/10, 1972 

Megye: Hunyad 

Helység: Hátszeg 

Származási helye: Marosillye 

Anyaga: ezüst, részben aranyozott 

Készítési technikája: vert, öntött, vésett 

Méretei: Talpátm.: 8 cm. Szájátm.: 10,1 cm. M.: 

19,4 cm 



Adományozó: ismeretlen 


Állapot: nem észlelhető állagkárosodás


A részben aranyozott ezüst serleg kerek 

talpának pereme kihajló, negyedkörív keresztmetszetű 

tagozatát vésett gyöngysor díszíti. 

A gyöngysor liliomokkal tagolt, az 

egyes gyöngyszemekben a serleg mestere ötszirmú 

virágokat helyezett el. A láb hengeres 

tagozatát öntött tárcsa választja el a váza 

alakú, lándzsalevelekkel díszített öntött szártól. 

A lapított gömb alakú nóduszt karéjos 

lemez osztja két egyenlő részre, amelyeket 

3b. ábra 

rovátkolt alapon vésett liliomok díszítenek. 

A nagyméretű, felfele erőteljesen kihajló kupa alsó részén alacsony lándzsalevélsor húzódik. 

A serleg nóduszának és talpának vésett díszítése primitív. 

4. 



Megye: Kolozs 

Helység: Kolozsvár, Erdélyi Nemzeti Történelmi 

Múzeum 


Anyaga: ezüst 




Adományozó: Bok Anna 

Adományozás ideje: 1679 

Adományozás helye: Szántóhalmi és szentandrási 

református egyház 

Felirat: BOK ANNA EF: SZANTOHALMI es 

SZENTANDRASI ECCLESIAHOZ AIANDE- 

KOZZA / 1679 

Használat: használaton kívüli 

4. ábra 

Állapot: jó 

Az ezüst kehely hatkaréjos talpának pereme tagolt, hatszögű lába díszítetlen. A kehely 

alsó szárrésze hiányzik, a felső henger alakú. Lapított gömb alakú nódusza mélyített 

övvel tagolt. Az egyszerű, sima felületű, harang alakú kupa felső részén olvasható 

az adományozási körirat, amelyet két vésett öv választ el az évszámtól. 

5. 


Megye: Hunyad 


Anyaga: ezüst, vörösréz, aranyozott 

Készítési technikája: vert, öntött, vésett


Méretei: Talpátm.: 7,6 cm. Szájátm.: 8 cm. M.: 

11,5 cm 


Készítés helye és ideje: 17. század vége 

Adományozó: Lukács János 


Felirat: T: N: LUKÁCS JÁNOS URAM AJÁN- 

DIKOZTA AZ HÁTSZEGI REFORMÁTA 

ECLESIÁNAK / 1702 


Állapot: a kupa három helyen megrepedve, aranyozása 

helyenként lekopott. 

A kerek, aranyozott vörösréz, hólyagokkal díszített 

talpa utólagos. A hengeres alsó szárrész sűrűn 

tagolt, akárcsak a felső váza alakú szár. Az 

enyhén lapított gömb alakú nóduszt vésett csigavonalas 

mezők közé helyezett, domborított ékkőszerű 

motívumok díszítik. A nóduszt és a kupa 

5. ábra 

alatt elhelyezett rovátkolt tárcsát három, kartusba foglalt ékkőmotívummal díszített 

kacs köti össze. A sima kupa alatt négy, háromkaréjos levélformára kialakított lemez 

helyezkedik el. Az alacsony, öblös kupán olvasható az adományozási felirat. 

6. 

Tárgynév: Kenyérosztó tányér 

Megye: Hunyad 



Készítési technikája: vert, vésett 

Méretei: Átm.: 14 cm 


Készítés helye és ideje: 17. század vége 

Adományozója: Lukács János 

Adományozás éve: 1702 

6a. ábra 6b. ábra


Felirat: T: N: LUKÁCS / JANOS: URAM: A: / JANDIKOZTA: AZ: / HAT- 

SZEGI: RE / FORMATA: ECLE: / SIANAK / 1702. 

Használat: használatban 

Állapot: nem észlelhető károsodás 

A kisméretű, ezüst, aranyozott tányért kelyhével együtt adományozta Lukács János. 

Az ezüstből készült, aranyozott tányér pereme keskeny, öble lapos. Fenekére vésték be 

majuszkulás adományozó feliratát. 

7. 

7a. ábra 


Leltári szám: 174/11, 1972 

Megye: Hunyad 




Készítési technikája: öntött, vésett 

Méretei: Talpátm.: 13,9 cm. Szájátm.: 

9,5 cm. M.: 24,7 cm 

Mesterjegye és mestere: téglalap alakú 

pajzsban Szathmary és Kolozsvár városjegye 

Szathmáry György 

Mesterjegy helye: a talp felső részén, 

megismétlődik a talp belsejében 

Készítés helye és ideje: Kolozsvár, 19. 

század eleje 

Adományozó: Mikó Rozália 


Felirat: Az Ilyei Ev.: Ref.: Eklésiának 

ajándékozta / Hidvégi Gróf Miko Rózália 

1842 ben Augusztus 30 kán 


Állapot: nem észlelhető állagkárosodás 

Kerek talpának pereme rovátkolt, 

negyedkörív keresztmetszetű tagozata 

kannelurázott. A csonkakúp alakú lábat 

rovátkolt öv választja el a nódusszal egy- 

7a. ábra 

beöntött, hengeres szártól. A nódusz váza 

alakú. A kihajló szájú tulipánkehely alsó 

részén domborított kannelurákkal díszített, 

amely kupakosárra emlékeztet. A kupa 

kihajló szája aranyozott. A száj alatt 

vésett felirat olvasható.



Leltári szám: 174/5 

Megye: Hunyad 

Helység: Déva 




Méretei: Átm.: 14,6 cm 



Felirat: AZ ILJEI R[eformátus] 

SZ[ent] ECLESIÁNAK REGISEGE 

1800 ESZTEN[őben] 

8. ábra 


Állapot: jó 

Az egyszerű, ezüst tányér keskeny peremén későbbi felirat olvasható. 

9. 

Tárgynév: Tölcséres pohár 

Megye: Hunyad 


Származási helye: Fehérvíz 



Ornamentika: stilizált növényi, 

heraldikus 


7,6 cm. M.: 11 cm 

Mesterjegye és mestere: többszörösen 

ívelt mezőben, IK mesterjegy, feloldatlan 

Mesterjegy helye: a pohár fenekén 

Készítés helye és ideje: 1635 

Készíttetője: SLKA 

Adományozója: Jári János és Biró 

Anna 


Felirat: E Poharat adgya az Fehérvizitemplomnak 

/ Jári János nejével Biro 

9a. ábra 

Annával. / 1840 


Állapot: kisebb karcolások, fenekén cinezés nyomai. 

Ezüst, vert, vésett díszítésű. A hengeres testű, enyhén kihajló szájú pohár ezüstből 

készült, csupán a száj alatti öv díszítését aranyozták. Díszítését a kihajló szájperem 

alatti, vésett reneszánsz mustra alkotja, amely stilizált levélmotívumokból, tulipánokból 

8.



szerkesztett. A leveles frízt a pohár teste felé pontozott öv zárja. A fríz alatt olaszkoszorúba 

foglalt tulajdonjelzés, alatta csőrében leveles ágat tartó madár, eddig feloldatlan 

címerábrázolás. 


Megye: Hunyad 





Mesterjegye és mestere: félköríves lezárású 

keretben, korona alatt PR jegy: 

10a. ábra 

Paulus Roth 

Mesterjegy helye: tányér fenekén 

Készítés helye és ideje: Brassó, 1668 

Adományozója: Csermenyi Mihályné 

Felirat: QVID PARAS DENTES ET VENTREM CREDE ET 

MANDUCASTI AVGVSTINUS 1668 


Az ezüst, egyszerű kivitelezésű, keskeny peremű, lapos öblű tányér 

egyetlen díszét peremére vésett majuszkulás körirata alkotja. 

10b. ábra 

11. 

10. 

11. ábra 


Megye: Hunyad 


Származási helye: Bethlen 





Készítés helye és ideje: 17. század második fele 

Adományozója : Bethlen Elek



Felirat: BETHLEN ELEK ATTA AZ BETHLENI VARBELI TEMPLOMHOZ 

ANNO DOMINI 1679 


Állapot: aranyozása helyenként lekopott 

Az ezüstből készült, aranyozott tányér széles peremű, lapos öblű. Peremének alsó 

részén olvasható a vésett övek közé helyezett, vésett csillagok által tagolt adományozó 

felirat. 

12. 


Megye: Hunyad 


Származási helye: Klopotiva 


Készítési technikája: vert, trébelt, 

gravírozott, szemcsézett, vésett 





eleje 

Adományozója: Pogány János 

12a. ábra 

Adományozás éve: 1733 

Felirat: JOHANNES POGÁNY / CURAVIT FIERI EC / CLESIAE RE / 

FORMATAE / CLOPOTIWENSIS / ANNO 1733 


Állapot: nem észlelhető károsodás 

Az ezüstből készült tányér pereme széles, mélyülő öblének középső része kidomborodik. 

Peremét négy, szabálytalan karéjos mezőbe foglalt, szemcsézett alapú növényi 

ornamentika díszíti. Az egymással szembe lévő motívumok azonosak, így két, tulipánból 

kinövő, szimmetrikusan megszerkesztett, erőteljesen ívelő levelekkel szegélyezett, 

egyszerű tulipánt és két rombuszba foglalt, négyszirmú virágból kiinduló levelekből 

szerkeszett motívumot láthatunk. Öblének domború tagozatát szemcsézett alapra he- 

12b. ábra 12c. ábra


lyezett forgórózsa díszíti. Peremének vésett díszei közt olvasható a vésett majuszkulás 

felirat. 

13a. ábra 

13. 


Megye: Hunyad 


Származási hely: Klopotiva 




Mesterjegye és mestere: hatkaréjos 

keretben BWP mesterjegy és 13-es hitelesítő 

Burkhardt Wilhelm Paltzoff 

Mesterjegy helye: a tányér fenekén 


Adományozója: Puji Puj Krisztina és 

Klopotivai Pogány Máté 


Felirat: A KLOPOTIVAI REFORMÁTA EKLESIÁNAK P. P. K. ÉS K. P. M. 

1775. ESZT 

Használat: nincs használatban 

Állapot: jó, kisebb karcolások 

Az egyszerű kivitelezésű, keskeny peremű, mély öblű, ezüsttányér aranyozott. Fenekének 

peremén vésett adományozási körirat olvasható. 

13b. ábra 13c. ábra


14. 

Tárgynév: Kanna 

Megye: Hunyad 


Származási helye: Klopotiva 



Minta: pogány pénzes, növényi, heraldikai 



második fele 

Adományozója: Nádudvari Krisztina 


Felirat: SZ. E. P. P. N. E. Anno 1677. 


Állapot: fedélgombja hiányzik, aranyozása 

pereg, feneke meglyukadt. 

Az ezüstből készült aranyozott kanna 

14a. ábra 

domború talpának pereme kihajló. A 

hengeres testet egy-egy tagolt, öntött öv zárja le. A kanna palástján tizenkét azonos, 

gyögysoros keretbe foglalt, görög főt ábrázoló, öntött, ráillesztett érmét helyeztek el. A 

domború fedél sima, fedélgombja hiányzik, 

a vizitáció bejegyzése öntött emberfőt 

ír le. A fedél belsejében enyhén domború, 

olaszkoszorúba foglalt érmén 

vésett tulajdonjelzés eddig feloldatlan 

családi címert fog közre. A kettős ívben 

záródó címerpajzs akantuszlevelek közé 

van elhelyezve, benne kar által tartott tatárfő. 

A kanna íves fülének visszahajló részére 

díszítetlen címerpajzsot helyeztek 

el, a fül öntött díszítése egymás fölé helyezett 

liliomokból szerkesztett. Az íves 

záródású, lemez alakú billentő öntött, virágos 

kartusok által díszített. A kanna feneke 

meglyukadt. 

14b.ábra


15. 


Leltári szám: 174 

Megye: Hunyad 




Ornamentikája: heraldikai 


Mesterjegye és mestere: karéjos keretben 

IO monogram és négyzetes keretben 

12-es hitelesítő jegy. Feloldatlan 

Mesterjegy helye: a tányér fenekén 


Adományozója: Váradi Mózes és 

Inczédi Ilona 


Felirat: KEMENDI VÁRADI MO- 

SES NEMES HUNYAD VÁRMEGYE 

MAROS MELLÉKI FŐBÍRÁJA HÜ- 

TÖS TÁRSÁVAL INCZÉDI ILONÁ- 

VAL CSINÁLTAttÁK E TÁNGYÉRT 

A DÉVAI REFOR: ECCLÉSIA SZÁ- 

MÁRA 1778. 


Állapot: jó, kisebb karcolások 

A széles peremű, lapos öblű tányért 

1778-ban adományozta Váradi Mózes. A 

tányér öblét a koronával lezárt koszorúba 

foglalt Váradi család címere díszíti. A 

címerpajzs alsó részén hét vár látható, e 

fölött egymással szemben ágaskodó 

szarvas és oroszlán, köztük zászló. A bal 

oldali szarvas fölött kardot tartó kar látható, 

az oroszlán fölött könyöklő férfikar 

kivont kard hegyén török fejet tart, 

fölötte kitárt szárnyú, kétfejű sas helyezkedik 

el. Adományozó felirata a tányér 

peremére került. 

15a. ábra 

15b. ábra 

15c. ábra


Tárgynév: Talpas pohár 

Megye: Hunyad 

Helység: Kéménd 


Készítési technikája: vert, öntött, trébelt, 

cizellált, vésett 

Ornamentika: növényi, sasábrázolás 


10,2 cm. M.: 19,7 cm 

Mesterjegye és mestere: HM mesterjegy 

és 14-es hitelesítő jegy: Hans 

Mautner 

Mesterjegy helye: a talp peremén 

Készítés helye és ideje: Brassó, 1680- 

as évek 

Adományozók: Bagosi Ferenc és 

Váradi Judit 


Felirat: „BAJORI FERENCZ ES 

VARADI JUDIT ADTA AZ KEMEN- 

DI EKKLESIANAK / A[nno] 1708” 


Állapot: horpadások, karcolások, aranyozása 

helyenként lekopva. 

Ezüst, trébelt, cizellált, öntött díszítéssel. 

A hengeres talp pereme erőteljesen 

kihajlik, testétől hullámvonalas osztógyűrű 

választja el. A felfele kihajló 

16a. ábra 

hengeres test a keskeny, aranyozott szájperem 

alatt trébelt, gravírozással körvonalazott, 

három kisebb és három nagyobb stilizált, liliomos lambrekinnel díszített. A 

hullámvonalas osztógyűrű fölött, levélmotívumok közé helyezett sasábrázolással találkozunk. 

Alkotója a madarat háromszor jeleníti meg, kétszer kitárt szárnyakkal, a harmadik 

ábrázolás főnixmadárhoz hasonló. A talpat az osztógyűrű alatti sávban liliomos 

és leveles lambrekinek díszítik, alsó részén három egyszerű levéldísz látható. 

16. 

16b. ábra 16d. ábra 16c. ábra


17. 



Megye: Hunyad 


Származási helye: ismeretlen 

Anyaga: vörösréz, ezüstözött 

Készítési technikája: vert, domborított, 

gravírozott 




Készítés helye és ideje: 18. század első 

fele 


Állapot: ezüstözése helyenként lekopott 

Az ezüstözött vörösréz tányér hatszögű, 

keskeny peremének széle tagolt. Peremét 

trébelt, gravírozással körvonalazott, 

a csúcsoknál összekapcsolt, ívesen kihajló 

szalagdíszes levélmotívumok díszítik. A 

szimmetrikusan elhelyezett motívumok 

hatszor ismétlődnek, beborítva a tányér 

teljes peremét. Mély öblének domború 

középső részén az ezüstözés lekopott. 

17a. ábra 

17b. ábra 

18. 

Tárgynév: Fedeles kupa 

Leltári szám: 1844/GG 70 130 

Helység: Bukarest, Muzeul Naţional 

de Artă a României 

Származási helye: Déva 


Készítési technikája: vert, öntött, trébelt, 

cizellált, vésett 

Ornamentika: növényi, ószövetségi 

Mesterjegye és mestere: Sebastian 

Hann 

Készítés helye és ideje: Nagyszeben, 

1697–1699 

Adományozója : Naláczi Sára 


Felirat: NALACZI SARA ANO 

1745 

18. ábra



Állapot: jó 

Bibliográfia: Viorica Guy Marica: Cănile istoriate ale argintarului Sebastian Hann. 

In.: Acta Musei Napocensis. 1965. 368–400. 

Uő: Sebastian Hann. Sibiu 1972. 

Victor Simion: Capodopere ale artei metalelor preţioase din România. Bucureşti 1997. 

A kanna domború talpát öntött növényi ornamentika díszíti, gyümölcsök közül három 

öntött emberfő bontakozik ki. A hengeres test domborított, két ószövetségi történetet 

ábrázoló díszítése négy jelenetre tagolt. A mester két-két jelenetben ábrázolja 

Dávid és Batséba, Zsuzsanna és a Vének történetét. A domború fedél öntött növényi 

díszítése között meztelen, hátradőlt fiú alakja látható. A fedélgombot hárfán játszó szirén 

alkotja, az íves fül öntött hermával díszített. A kanna testének alsó részén olvasható 

az adományozási felirat. 

19. 

Tárgynév: Keresztelő kancsó 


Megye: Kolozs, Erdélyi Nemzeti Történelmi 

Múzeum 

Helység: Kolozsvár 


Anyaga: réz, aranyozott 


Ornamentika: heraldikai 


Készítés helye és ideje: 17. század első felében 

Adományozó: Ecsedi Pál és Nagy Éva 


Felirat: ANNO 1677 DEVAI ECCLESIAHOZ 

VALO S[zá]N[toh]AIMAI ECSEDI PAL PUSPO- 

KI NAGI EVA 



19a. ábra 

Állapot: fedele 

hiányzik, repedt, 

korrodálódott 

Az aranyozott 

rézből készült kancsó 

lába hengeres, 

öblös, szájánál behúzott 

testét két 

öntött öv tagolja. A 

kiöntővel ellátott 

kancsó fedele hiányzik, 

félköríves 

füle hullámvonalas 

kialakítású. Az alsó


öv két oldalán vésett, rovátkolt félköríves fríz húzódik. A felső öv alatt olvasható az 

adományozási felirat: „ANNO 1677 DEVAI ECCLESIAHOZ VALO”. A felirat alatt 

olaszkoszorúba helyezett, összekapcsolt házassági címer látható, az Ecsedi és Nagy 

család címerei. Az átnyilazott kar által török főt tartó címerábrázolást 

„S[zá]N[toh]AIMAI ECSEDI PAL” körirat szegélyezi, a páncélos karon ülő, szájában 

virágos, leveles ágat tartó madár ábrázolást „PUSPOKI NAGI EVA” felirat szegélyezi. 

Az 1677-es felirat betűi különböznek e feliratok betűitől, így valószínű, hogy a 17. 

század első felében készült kancsóra utólag, az adományozáskor vésték rá a feliratot. 

20. 

Tárgynév: Fedeles pohár 



Származási helye: Borberek 




Méretei: Talpátm.: 7,8 cm. Szájátm.: 11,5 

cm. M.: 32,5 cm 



Készíttető: Rhédey József és Bíró Anna 

Adományozó: Teleki Kata 


Felirat: korábbi: A MENNYEI NAGY 

URNAK ASZTALARA ISTENES BUZGO- 

SAGOKBOL KESZITETTEK EZEN 

POHART KIS R[édei] REDEI JOSEPH ES 

FELESEGE BIRRO KATA ANNO 1736 későbbi: 

A[nn]O1791-ben PEDIG G. TELEKI 

KATA B ALVINTZI GÁBORNÉ AJÁNDÉ- 

KOZTA A BORBEREKI REFORmáta 

ECCLESIÁNAK. 


Állapot: jó 

A részben aranyozott fedeles pohár szájperem 

felé szélesedő testét csavart kannelurák díszítik. 

A szájperem alatti aranyozott mezőbe 

vésték be a két adományozó feliratot. A pohár 

fedelének pereme erőteljesen kihajlik, negyedkörív 

keresztmetszetű tagozatát csavart kanne- 

20. ábra 

lurák ékesítik. Aranyozott hornyolat felett, csavartdíszű tagozaton helyezkedik el a forgácsdíszből 

és tulipánból szerkesztett, csokrot ábrázoló fedélgomb.





Származási helye: Borberek 






Adományozó: Teleki Kata 


21. ábra 

Felirat: A[nn]O1791-ben 

PEDIG G. TELEKI KATA B 

ALVINTZI GÁBORNÉ AJÁNDÉKOZTA A BORBEREKI REFORMÁTA 

ECCLESIÁNAK 


Állapot: jó 

A részben aranyozott tányér pereme széles, öble lapos. Az egyszerű tányér egyetlen 

díszét peremének alsó részére vésett felirata alkotja. 

Goldschmiedearbeiten aus Reformierten 

Kirchengemeinden Deva und Hatszeg (16–18. Jahrhundert) 

Die Goldschmiedearbeiten die in dieser Artikel verarbeitet sind auch heute 

Eigentümer der gemeinden aus Reformierten Kirchenkreis Hunyad–Zaránd. Ich 

versuchte alle mögliche Informationen versammeln und so ein Überblick von die 

künstliche Richtungen der reformierte Patronen dieses Gebietes in 16–18 

Jahrhunderten machen. Leider in vorigem Zeit hat man sehr wenig mit diese Theme 

beschaeftigt. Unsere Analyse will neben der fachmaessige Beschreibung auch ein Spiegel 

für die alltaegliche Leben, Gebrauche und Fachniveau der vorigen Jahrhundertes 

sein. 

Die verarbeitete Goldschmiedearbeiten kommen aus 8 verschiedene 

Kirchengemeinden und sie sind heute in Deva und Hatszeg. Sie sind so ornamental, 

wie förmlich sehr heterogen: Werke von unbekannten Meistern aus dem 15–16 

Jahrhundert, Objekte der Meister aus Kronstad, Hermanstadt und Klausenburg. 

Neben dem spaetgotischem Kelch finden wir ein renessantischer Pokal, auch 

barockzeitliche und klassische Objekte. 

21.

Horváth Iringó 

Kolozsvár 

Déva és Hátszeg református 

egyházközségeinek 18. századi textíliái 

A 

cikkhez kiválasztott két kisváros – Déva és Hátszeg – a volt Hunyad- 

Zarándi Egyházmegye települései közé sorolható. Az itt található református 

gyülekezetek jellemzői közé tartozik az is, hogy több közülük már a 18. század folyamán 

apadó lélekszámú egyházközségnek számított. Ez a folyamat még hangsúlyozottabb 

a 20. században, amikor több gyülekezet is megszűnik, eszközeinek egy része (klenódiumok 

és textíliák) az említett két egyházközség tulajdonába került. Ez nagyon jól 

nyomon követhető a feliratos tárgyak, például a klenódiumok esetében (a textíliák viszont 

csaknem teljesen elpusztultak). Ily módon a dévai ingóságok közé Marosillyéről, 

Marossolymosról és Marosnémetiből kerültek tárgyak, 1 Klopotiva, Fehérvíz, Nagypestény, 

Oláhbrettye és Tustya úrasztali készleteinek egy része pedig Hátszegen található. 2 

A 18. századi, évenként ismétlődő vizitációk több alkalommal megemlítik a kegytárgyakat, 

de leggyakrabban a feljegyzések csak arra vonatkoznak, hogy megvannak-e 

hiányosság nélkül, és legfeljebb arról emlékeznek meg, hogy ki adományozott újonnan 

terítőt, keszkenőt vagy éppen valamilyen klenódiumot. Mégis vannak esztendők, amikor 

részletesebb összeírással is találkozunk, általában az 1790-es évek folyamán. Ezek 

alapján alkothatunk fogalmat arról, hogy milyen textíliák és milyen számban léteztek a 

gyülekezetekben, és néhol arra is találunk utalást, hogy mire használhatták ezeket a 

tárgyakat. 

Fehérvízen 1796-ban jegyezték fel a legtöbb textíliát, összesen 2 abroszt, 6 keszkenőt 

és 1 szószéktakarót. 3 A textíliák többsége hímzett volt, vászon alapra készültek, és 

leggyakrabban selyem- és fémfonállal varrták ki a mintát. Több esetben azt is lejegyezték, 

hogy ki adományozta ezeket a darabokat, bár a jegyzék egyetlen feliratos textíliát 

sem említ. A klenódiumok a hátszegi gyülekezethez kerültek, és feltételezhetjük, hogy 

a textíliákat is itt kellene keresnünk, de sajnos, mára ott sem találjuk nyomukat. 

Klopotiva is hasonlóképpen több 18. századi textíliával rendelkezett, amelyek közül 

mára egyet sem sikerült azonosítanunk. A korabeli vizitációk a század utolsó harmadában 

többször is részletesen leírják az Úr asztalához tartozó készleteket. Ezek közül 

is talán az 1796-os a legrészletesebb. Ez 4 abroszt említ, amelyek közül kettőn volt olvasható 

monogram és évszám, egy pedig kerek volt. A 4 keszkenő közül egyen ugyancsak 

monogram és évszám volt látható, többijüket meg fémszállal díszítették. Ezeken 

kívül felsorolnak még 1 pulpitusra való kendőt és 1 prédikáló székre való takarót is. 4 

1 Marossolymos és Marosnémeti textíliáira vonatkozóan ld.: Buzogány D.–Ősz S. E.: A hunyad-zarándi 

egyházközségek történeti katasztere. I–II–III. Kolozsvár 2003–2007. [A továbbiakban: Buzogány–Ősz] 

2 Nagypestény, Oláhbrettye és Tustya textíliáira vonatkozóan ld.: Buzogány–Ősz 2007. 

3 Uo. 2003. 315–316. 

4 Uo. 2005. 244–246.


A dévai egyház tárgyai közé kerültek a marosillyei klenódiumok és textíliák, utóbbiak 

között az 1795. évi vizitáció 4 abroszt, 8 keszkenőt és 1 kendőt 5 számolt össze. 6 

Csaknem valamennyit színes selyemmel és skófiummal hímezték. Érdekesség is akadt 

közöttük: Egy gyolcs, négy szegeletin fekete sellyem és aranyos függő rózsás keszkenő. 7 Az olyan 

keszkenőt, amelynek sarkain bojt vagy horgolt díszítmény függött, hétköznap is használtak, 

amint azt 17. századi ábrázolások is tanúsítják. Nagyon kis számban maradt 

ránk ilyen emlékanyag – feltehetően sérülékenysége miatt. Egy dunaalmási kendőről 

közöl fényképet Palotay Gertrúd, 8 egy darab található az Iparművészeti Múzeum tulajdonában, 

9 és egy a Nagyernyei Református Egyházközségnél. Az utóbbi anyaga selyem, 

sarokdíszítményeit kék selyemszálból és fémszálból horgolták. A keszkenő közepén 

az 1726-os évszám olvasható. 

A Déván felvett 18. századi vizitációs jegyzőkönyvben nem találunk egyetlen felsorolást 

sem, amely textíliára utalna, így sajnos, képet sem alkothatunk arról, hogy milyen 

lehetett ez az anyag. Segítségünkre lehetnek a Debreczeni László vázlatlapjai, amelyek 

néhány sorban említenek egy-egy 1930-ig megmaradt darabot. A vázlatfüzetet lapozgatva 

két terítőről szerzünk tudomást, amelyek közül egyiket ma is használja a gyülekezet. 

A másik a 17. század második felében készült, széleire törökös mintát hímeztek, 

több soros felirat volt látható a közepén. Ez mára nincs az egyházközség tulajdonában, 

ám a vázlatos leírás és rajz mellett fehér-fekete fénykép is készült róla, amelyet 

többször is közöltek. 10 Színvilágát viszont már csak hozzávetőlegesen idézhetjük fel a 

vázlatrajzra jegyzett betűk alapján. 

Ezek a lapok őrizték meg az emlékét egy szószéktakarónak és egy kendőnek is, 

amelyeket ugyancsak 17. századinak datált Debreczeni, valamint több kisebb foszlányra 

is akadt, ezek közül csak egyet írt le részletesebben. 11 

A ma is Déván látható úrasztali terítőt (198x174 cm) két lenvászon szélből (88 és 

88,5 cm) állították össze. Díszítését a terítőt keretező csipke és a csaknem valamennyi 

részletében azonos hímzett motívum jelenti. Ennek anyaga sodoratlan ekrü színű selyemszál 

és aranyozott lyoni fémszál. Hímzéstechnikáját tekintve lapos öltéssel, valamint 

hamis lapos öltéssel – a fémfonal esetében a leggyakoribb –, vagdalásos és szálhúzásos 

részletekkel találkozunk. 

A csipke motívumrendszere alkalmazkodik a terítő egészéhez, amennyiben ez is 

növényi elemekkel rendelkezik, és a hullámvonal íveiben rozettákkal találkozunk. 

A hímző a motívumokat a sarkokon és az oldalak közepén helyezte el. Csaknem 

valamennyi esetben azonos méretű és megoldású rozettát látunk. Kivételt csak a terítő 

közepén található motívum képez, amely méretében nagyobb, felirat és olaszkoszorú 

egészíti ki. 

5 Az összeírások következetesen használják a kendő szót az éneklőszék takarókra. 

6 Buzogány–Ősz, 2005. 466–467. 

7 Uo. 466. 

8 Palotay Gertrúd: A magyar református templomok úrasztali terítői. In: Magyar Református Templomok 

I. Szerk. Kováts J. István. Atheneum, Bp. 1942. 310. 48. ábra. 

9 László Emőke: Vászonalapú reneszánsz és barokk hímzések. „Az Iparművészti Múzeum Gyűjteményei 

II.” Iparművészeti Múzeum, Budapest 2001. 138. 

10 Palotay G.: i. m. 1942. 302. vagy Debreczeni L.: Vázlatkönyvek. „Darkó–Debreczeni Gyűjtemény”, 

Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár, Kolozsvár 1930. 15. 

11 Debreczeni L.: i. m. 1930. 16.

HORVÁTH IRINGÓ: DÉVA ÉS HÁTSZEG … EGYHÁZKÖZSÉGEINEK. 18. SZ.-I TEXTÍLIÁI 865 

A rozetta közepét kör alakúra vágták, és az így kialakított felületet pókozással díszítették. 

Ezt a felületet karéjosan kialakított, technikában váltakoztatott – szálhúzásos 

hímzés, mintázott lapos öltés – szirmok veszik körül. 

A középső motívum hangsúlyosabb kialakítású a méretének, valamint a körülötte 

látható olaszkoszorúnak köszönhetően. Ez utóbbi elem tulajdonképpen leveles formák 

egymást követő alakjából és virágokból épül fel, melyek a tengelyek irányában helyezkednek 

el. Itt is megfigyelhetjük a kör alakú kivágások pókozással történt díszítését. 

A rozetta és az olaszkoszorú között található a majuszkulás, rövidítéseket tartalmazó 

felirat, amelyet fémszállal hímeztek: 

T[ekintetes]:N[emes]:BAR[tsai]:ABR[ahám]:UR:KEDV[es]:HITES TÁRSA EZT ° 

T[ekintetes]:N[emes]:KEND[effi]:ANNA·ISTEN DICSÖSSEGERE, A ° DEVAI 

ECCLESIANAK AJANLOTTA AN~[n]O ° 1703 DIE·8:APRIL:GLORIA SIT 

DEO: ° VARRO FERENCZ ALT[al]: 

Ebből a feliratból bizonyosodhatunk meg, hogy a textília adományozója malomvízi 

Kendeffi Anna, aki nagybartsai Bartsai Ábrahám „főcurator”-nak 12 volt második felesége, 

és 1703. április 8-án ajándékozta meg a dévai református gyülekezetet egy úrasztali 

terítővel. További információt nyújt a felirat második sora: VARRO FERENCZ 

ALT[al], amely a terítő tulajdonképpeni készítőjét nevezi meg, aki hivatásos hímző 

volt. 

A textíliát napjainkban is használják az úrasztal megterítésekor. Ennek is tulajdonítható, 

hogy a selyemfonal több helyen kikopott, a fémszál elfeketedett, az alapanyagban 

is hiányokkal találkozunk. A felületen javítások láthatók: a len alapot több 

helyen fehér fonallal foltozták meg. Leltárszáma nincs, a szűkszavú leltárkönyv 13 sem 

nyújtott volna sok segítséget, ha nem tüntetik fel az évszámot. Ez alapján viseli a 183. 

leltári számot. 

Déván még egy úrvacsorai kendő is található ebből a korszakból, amelyet viszont 

nem találunk a Debreczeni László-féle vázlatokon, így az is lehetséges, hogy eredetileg 

egy másik gyülekezet használta. Az úrvacsorai kendő méretei 97,5×98,5 cm, amelyet két 

finoman szőtt lenvászon szél (50 és 48 cm) összeillesztéséből nyertek. Ezt díszítették 

lyoni fémszálból vert csipkékkel, és vont fémszállal hímezték ferde lapos öltést alkalmazva. 

Készítője kétféle növényi motívumokra emlékeztető csipkét választott (virágok 

és levelek), amelyeket a kendő egymással szemben fekvő oldalára illesztett. A keskenyebb 

csipkével zárt oldalakon találjuk a két hímzett sávot, amely szimmetrikus. 

A fémszállal hímzett motívum szimmetrikus szerkezetében a reneszánsz kor indás 

motívumaira ismerünk. A motívumot a kendő széle felé egyenes vonal zárja, amelyre 

merőlegesen találjuk a szárakat, egységekre tagolván a sáv hullámzó vonalát. Ezen 

meghatározott rend szerint váltakoznak virágok, bimbók, levelek, indák. Az alapanyag 

károsodást mutat: hiányokat és foltokat találunk, a fémfonalról pedig lekopott a nemesfém. 

A hiányzó részeket helyenként foltozással próbálták javítani. A kendőnek 

nincs felirata, hozzátartozó leltárszámot sem találtunk, a leltár szűkszavúsága miatt 

semmiképpen sem azonosítható. 

Hátszeg esete annyiban különbözik a Déváétól, hogy itt elég sok korabeli jegyzet maradt 

a textíliákról. 1700-tól kezdődően több alkalommal részletesen felsorolják a gyüle- 

12 Buzogány–Ősz 267. 

13 Leltári Napló, 1972. I. 1., Dévai Református Egyházközség.


kezet használatában lévő klenódiumokat és textíliákat, ám jelen esetben is elsősorban az 

1796-osra hagyatkoznék, mert ez a legrészletezőbb. Ez alapján 6 abrosza volt, amelyek 

közül egyik, felirata alapján, az Őraljaboldogfalvi Református Egyházközség tulajdonát 

képezte. 14 Ezenkívül még egynek volt felirata, és ez a terítő napjainkban is megtalálható 

az egyházközség tulajdonában. A 6 darab keszkenő közül a legkorábbi felirattal jelzett 

1691-es évszámot viselte, adományozója Tsulai Balás és Tornia Sofia volt. 15 Ezt a darabot 

már az 1782-es jegyzék 16 rongyosnak ítéli, de még Debreczeni László is látta 1930- 

ban. 17 Pulpitusra való kendője 2 volt még ekkor a gyülekezetnek, amelyek közül egyiket 

fémszállal hímezték, a másikat meg nyomtatott mintával díszítették. 

Debreczeni a fenn említett keszkenőn kívül még 4 darabról szól, és 4 terítőről is, 

ezek azonban nem maradtak fenn, és az is gondot okoz, hogy megállapítsuk, eredetileg 

melyik gyülekezet tulajdonában voltak. Például az egyik terítő feltehetően Tustyáról 

származik, ugyanis az 1774. évi vizitáció 18 megemlíti Ugron Ádámné Tsulai Anna 

adományát, és ugyanezen neveket találjuk a Debreczeni által leírt terítőn is. 19 

A napjainkban is létező hátszegi textíliák közül csak egyről bizonyítható, hogy Csulai 

Pálné Szilágyi Borbála valóban az itteni református egyházközség számára adta. A 

terítő fehér lenvászonból készült (mérete: 171,5×183 cm), amelyet két szélből (92 és 

91 cm) illesztettek össze. Lyoni fémszálból varrt csipkével keretezték, felületét sodoratlan 

színezett selyemmel és fémszállal (lyoni) hímezték, lapos öltéstípusokkal, a fonalakat 

váltakoztatva. A hímző a sarkokba és az oldalak közepébe helyezte el a motívumok 

egy részét, majd két egymással szembeni sorba tette a feliratot, amelynek betűi 

közé két-két azonos motívumot is beillesztett. A terítő közepére is került egy motívum, 

melyet olaszkoszorú vesz körül. 

A sarokmotívum zárt szív alakú forma, melynek vonalát duplán rajzolták meg. 

Külső ívén levélkék sorakoznak, felső részéből tulipán nő ki. Belső felületén ugyancsak 

szív alakú formára ismerünk, amelyet fogazott levél keretez. Ebből szimmetrikusan két 

zárt gránátalma nő ki, közöttük egy pötty látható. Az egész motívum rajzán megfigyelhető, 

hogy török hatásra a zöld, sárga, piros és arany fonal váltakoztatásával hímezték, 

ferde lapos öltéssel. A felirat közé ékelődött motívum két irányban is szimmetrikus. 

Középső eleme (egy pötty) jelenti a szimmetriák középpontját. Két egyenes szár csatlakozik 

hozzá – így alakítván ki az egyik tengelyt –, amelyek egy-egy tulipánban végződnek. 

A másik irányban egymásra helyezett két zárt gránátalmát figyelhetünk meg, 

amelyeket karéjos szélű levelek fognak közre. 

Oldalközepén ismét szív alakú formával találkozunk, ennek külső ívét bimbók keretezik, 

felső részén különböző növényi elemeket találunk (levél, bimbó), középső felületén 

stilizált kétfejű sas, mellette néhány bimbó és pötty. 

Középső motívuma erősen stilizált madár, amelyet hasonló módon hímeztek, mint 

a terítő többi elemét. Ezt keretezi az olaszkoszorú, amely tulajdonképpen egymáson 

áthajló szárakból áll, így 18. századi hímzésekre jellemző mandula alakú formát képez, 

felületén pöttyökkel díszítve. Külső oldalára, egymást váltva a sorban, levelek, indák és 

stilizált gránátalmák hajlanak. 

14 Buzogány–Ősz 2005. 40. 

15 Uo. 

16 Uo. 35. 

17 Debreczeni L.: i. m. 72. 

18 Buzogány–Ősz 2007. 

19 Debreczeni L.: i. m. 72.


Amint már említettük, a terítő felületén színes selyemmel hímzett felirat is olvasható, 

betűinek színe váltakozik: 

T[ekintetes]:N[emes]:TSULAI PÁLNÉ SZILÁGYI BORBÁRA Asszony 

AZ HÁTSZEGI REF[ormátus] EK[k]LESIANAK / ’E KIS AJÁNDÉKOT 

TELLYES SZIVböl Tereidte [!] URI ASZTALÁRA 1728. 28 Sz[ent]: 

András havának Advent nevö NAPJÁN Habik 2w 

A feliratból tudjuk meg, hogy a textíliát Csulai Pálné, Szilágyi Borbála adományozta 

a hátszegi református gyülekezetnek 1728-ban. A betű mérete egyenlőtlen, váltakoznak 

a majuszkulák és minuszkulák, valamint egyes elemek nehezen azonosíthatóak. Az 

egész terítőt egyenlőtlen hímzés és rajz jellemzi, ami arra enged következtetni, hogy 

gyakorlatlan kéz varrta. Állapotát tekintve, hiányokat figyelhetünk meg, és helyenként 

kigyengült az alapanyag is, ezeket cérnával foltozták meg, máshol pamutvásznat varrtak, 

hogy megerősítsék. A selyemfonal veszített színéből, és a fém helyenként levált a 

hordozó selyemfonalról a rendszeres mosás miatt. A jelenleg is használatos 1-es leltárszámot 

vászondarabkára varrták, és ezt erősítették a terítő egyik sarkába. 

A gyülekezet tárgyaira vonatkozó összeírások közül csak az 1700., az 1782. és az 

1796. évi tartalmaz részletesebb leírást a textíliákról. Érdekes, hogy ezt a terítőt nem 

említi az 1782-ben készített jegyzék, pedig a felirat szerint ekkor már az egyházközség 

tulajdonát kellett képeznie. Az 1796-os konskripció viszont már részletesen leírja. Ha 

hihetünk a jegyzőnek, akkor a len alapanyag „sziléziai gyolcs”, míg a hímzés eredeti 

színvilága „karmazsin, pápelszín, kék és hollószín”, azaz vörös, kék és fekete. 

A másik feliratos terítőt jóval később adományozták a református egyháznak, csak 

azt nem lehet egész pontosan tudni, melyik gyülekezetnek. Az úrasztali terítő lenvászon 

169x178 cm felületét két szél (85 és 84 cm) összeillesztéséből nyerték. Sodoratlan 

színezett selyemszálak váltakoztatásával, huroköltéssel szegték, és ugyanezzel a fonallal 

készült a szélek összeillesztése is. Ugyancsak azonos fonalat alkalmaztak a keresztöltéssel 

készült hímzéshez és felirathoz is. Az öltések egyenletes kivitelezése és a motívumok 

rajza gyakorlott kézre vall, kivételt képez az időpontot rögzítő feliratrész. A terítő 

sarkaiba szorítva növényi motívumokat találunk, befele haladva a szórt 

motívumok sávos elrendezésére ismerünk, majd következik a felirat egymással szembeni 

két oldalon, míg a terítő közepe díszítetlen marad. Egyszerre mutat kövezetességet 

és ügyetlenséget is ez az elrendezés. 

A sarokmotívumok egy oldalra ívelő szár végén található nyílt, felülnézetből stilizált 

virág, amely szegfűre vagy búzavirágra emlékeztet (ezeket általában oldalnézetből ábrázolják). 

Ennek a virágnak három bimbóját látjuk még a szár ívén, amelyek mellett levelek 

és indák vannak. Ezt a motívumot a vörös szín használata jellemzi. Érdekessége 

továbbá, hogy az ívben hajló vonalak a szabad rajzra épülő motívumok jellemzői, itt 

viszont egy szálszámolásos hímzéstechnikát alkalmaztak. 

Az első sáv két motívum váltakozásából áll össze, minden oldalon három-három 

egy irányba tekintő szarvast, illetve ágat látunk. A zöld dombon ágaskodó szarvas alakját 

vörös színnel rajzolták meg, felületét drappal töltötték ki, a nyakát átlövő nyíl és a 

feje fölött látható korona színe kék. 20 Az ágak esetében csak körvonalakat látunk, amelyek 

zöld színnel rajzolják meg a levelek alakját és vörössel a gyümölcsökét. A második 

20 Debreczeni László címerállatnak véli, de én nem találtam meg a család címerét, ezért ezt nem látom 

igazoltnak..


sáv egyetlen ismétlődő eleme ágon pihenő színes madár, amelynek körvonalát oldalankét 

háromszor vagy négyszer hímezték. 

A harmadik sáv elemei megegyeznek az első sáv elemeivel, csak a számuk tér el, 

miszerint itt minden oldalon csak két-két szarvast és ágat látunk. 

A felirat majuszkulákból épül fel: 

[demsusi 21 ] LUKATS JOSEF CSONGRADI SUSANNA 

ADTAK AZ UR ASZTALARA ANNO 1786 

A betűk egyenletesen követik egymást, azonos méret és távolság jellemzi őket, kivéve 

az „ANNO 1786”-os szakaszt. Egyik oldalon az adományozók neveivel találkozunk, 

a másik a terítő funkciójára utal és az adományozás évszámát rögzíti. Felületén 

több kisebb folt található és néhány esetben a vörös fonal levérzett a mosásnak köszönhetően. 

Hátoldalára a 11-es leltárszámot rögzítették, amit előzőleg egy vászondarabkára 

varrtak. A textília eredetére talán a Debreczeni László-féle vázlatok derítenek 

fényt, 22 amelyek között megtaláljuk a terítő rövid leírását a Nagypestényhez tartozó ingóságok 

között. Innen értesülünk arról is, hogy egy évvel korábban egy kendőt is 

adományozott a házaspár, amelynek sarkait és oldalközepét hasonló motívumokkal díszítették, 

és azonos felirattal látták el. Sajnos, ez az adat csak azt igazolja, hogy a tárgyak 

1930-ban a Nagypestényi Református Egyházközség tulajdonában voltak, ugyanis 

nem szerepelnek az 1790-es évek összeírásaiban. Így még mindig fennáll annak a lehetősége, 

hogy eredetileg valamelyik más gyülekezetnek adományozták őket. Azt sem 

tudjuk, a terítő pontosan mikor került Hátszegre és mi lett a többi textíliával, de bizonyos, 

hogy átszállításuk 1930 után történt meg. 

A kendő eredetéről, amely ma szintén Hátszegen található, semmi pontosat nem 

tudunk. A korabeli leírások közül nagyon sok ráillik erre a darabra is. Alapanyaga 

(104x105 cm) finom szövésű pamutvászon, amelyet egyetlen darabból szabtak és vont 

fémszállal díszítettek, huroköltéssel szegték körbe, sarkaiba hangsúlyos hímzett motívumokat 

helyeztek. A lapos öltés változatai közül előfordul a kétoldalas lapos öltés, a 

ferde lapos öltés és a mintázott lapos öltés. 

Azonos sarokmotívuma csigavonalban ívelő szárra épül, amelyeket a minta rajzolója 

tükrösen rendezett el a felületen. A motívum fogazott szélű levélből indul, amelyet 

fogazott szirmú rózsa (rozetta) követ. Utána következik a jobbra vagy balra ívelő szár, 

amelynek végén hangsúlyos akantuszvirág 23 (vagy gránátalma) van. Íves szirmai körül 

pöttyöket látunk, míg a szirmok belsejében egy-egy sűrűn hímzett felület van. Hasonló 

megoldású a szirmok által határolt kör alakú magház is, amelynek tetején fogazott szélű 

levélre és indákra emlékeztető részleteket találunk. 

A szár vonalán fogazott szélű levélpár után mellékágak következnek, amelyek a 

száron áthajolva, a 18. századi motívumra jellemző mandula alakú felületeket alkotnak, 

ezeket a hímző, jelen esetben, három-három pöttyel díszített. A mellékágak végén zárt 

és nyílt gránátalma, fogazott szélű levél váltakozik. A különböző szárakon meg levélés 

indapárok váltják egymást. A kendőn nem találtunk feliratot, bár nem lehetetlen, 

hogy a két sarokmotívum közötti vászoncsík helyén valamikor az adományozó neve 

szerepelt, ezt viszont semmi nem támasztja alá. 

A vászoncsík nem egyedüli a kendő felületén, több helyen is találkozunk foltozással, 

amelyekkel a hiányokat igyekeztek pótolni. Hiányokkal kell számolnunk a díszítés 

21 Debreczeni L.: i. m. 89. 

22 Uo. 

23 Ez egy olasz eredetű stilizált virágforma, amely nem azonos a tulajdonképpeni akantusz virágával.


esetében is, valamint megfigyelhető, hogy a nemesfémréteg lekopott a vörös rézdrótról, 

máshol meg elfeketedett. 

A kendőn két leltárszám is található, egyiket (5) papírdarabkára írva ragasztottak a 

hímzésre, míg a másik (19) a hátoldalon vászondarabkán található. Ez arra utal, hogy 

két különböző leltározás alkalmával külön számot adtak a kendőnek, amely később került 

Hátszegre, ugyanis Debreczeni László 1930-ban készült vázlatlapjain nem említi. 

Összességében tekintve a hunyad-zarándi térség református gyülekezeteinek ránk 

maradt emlékanyagáról elmondható, hogy nagyon kis százalékban maradtak fenn 17– 

18. századi textíliák. Ha figyelembe vesszük a Debreczeni László feljegyzéseit, vázlatait, 

azt is megállapíthatjuk, hogy nagyon sok értékes tárgynak veszett nyoma a 20. század 

utolsó kétharmadában. 

A cikkben említett két településen – Déván és Hátszegen – ma összesen három darab 

18. századi református úrasztali terítőt találunk, amelyek közül csupán egy-egy darab 

köthető a tulajdonos református gyülekezetekhez, mégpedig feliratuk alapján. A 

feliratok szerint ismerjük meg adományozóikat és az adakozások időpontjait is. Bár 

alapanyaguk nagyon hasonló és mindkettőt selyemmel és fémszállal hímezték, díszítésükből 

is szembetűnik, hogy míg a Déván található terítő gyakorlott, szakavatott kéz 

munkája, addig a Szilágyi Borbára által adományozott darab házi készítésű. 

A hátszegi gyülekezet tulajdonában lévő harmadik terítőről tudjuk ugyan, hogy kik 

adták és mikor, csak abban nem vagyunk biztosak, hogy melyik egyházközség számára. 

Nemcsak készítésének időpontját, hanem hímzéstechnikáját tekintve is eltér az előbbi 

két darabtól. Ugyanakkor figurális elemekkel is találkozunk. 

Egy-egy úrvacsorai keszkenőt találunk a két egyházközség tulajdonában, hímzésükhöz 

aranyozott és ezüstözött fémfonalat használtak, ám motívumrendszerük teljesen 

különböző. A Déván látható darab kialakítása szimmetrikus és a reneszánszban 

uralkodó formavilághoz kapcsolódik. Értékét növeli az oldalakat szegélyező aranyozott 

lyoni fémszálból kialakított csipke. A másik keszkenő motívuma csigavonalra 

épül. Az ilyen jellegű motívumok a 18. század második felétől kezdtek elterjedni Erdélyben 

és egyik leggyakoribb motívumává váltak a 18. századi hímző művészetnek. 

Irodalom 

Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd (összeáll.): A hunyad-zarándi egyházközségek történeti katasztere 

I–II–III. „Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/1–3” Kolozsvár 2003–2007. 

Debreczeni László: Vázlatkönyvek. „Darkó–Debreczeni Gyűjtemény”, Erdélyi Református 

Egyházkerületi Levéltár, Kolozsvár 1930. 

E. Nagy Katalin–Kralovánszky Mária–Mátéfy Györk–Járó Márta: Textiltechnikák. Magyar Nemzeti 

Múzeum, Budapest 1993. 

László Emőke: Vászonalapú reneszánsz és barokk hímzések. „Az Iparművészti Múzeum Gyűjteményei 

II.” Iparművészeti Múzeum, Budapest 2001. 

Palotay Gertrúd: A magyar református templomok úrasztali terítői. In: Magyar Református Templomok 

I., Szerk. Kováts J. István, Atheneum, Budapest 1942. 288–313. 

Textiles from the 18th Century 

at the Reformatted Congregations of Déva and Hátszeg 

The two chosen congregations can be found in towns of the historical Hunyad- 

Zarand region. Among the characteristics of this Transylvanian area is that it lost a


major Hungarian population during the last centuries. Reformatted congregations died 

out so many historical and cultural monuments and objects were also lost in time. 

The congregations of Deva and Hatszeg have a specific character. In the last 

century many objects were moved here, on purpose to save them, from the 

surrounding churches, where no reformatted lived anymore. Unfortunately only a few 

textiles survived till our days: at Deva – two pieces, at Hatszeg – three pieces. 

One of them was donated to Deva, and one to Hatszeg, as we can read from the 

inscriptions on the textiles, telling us also by whom and when they became property 

of the congregation. From earlier documents can we localize another in scripted (the 

name of the donator and date) piece to Nagypesteny, now found at Hatszeg. But in 

case of two textiles we have no information about their origin. 

All five textiles, having a white cross fabric material of flax or cotton, were 

embroidered with colored silk and metallic threads, showing mostly floral patterns. 

The present study / article presents in detail these embroideries which are specific 

artifacts of the 18 th century Transylvania.

Tóth Levente 

Kolozsvár 

Egyházmegyei összeírások, vagyonleltárak 

az Udvarhelyi Református 

Egyházmegyéből 

A 

z Udvarhelyi Református Egyházmegye vagyonát az idők folyamán többször 

is összeírták, rögzítették. Az esperes vezette vizitációs bizottság fontosnak 

tartotta, hogy falvanként külön-külön följegyezze az eklézsia bonumit, azokról 

jegyzőkönyvet vezessen, vagy a vizitációs jegyzőkönyvben külön fejezetet nyisson. Az 

egyházmegye 17. század végi és 18. század eleji állapotának szemléletes rajzát adja az a 

két összeírás (urbarium), melynek anyaga 1695-től kezdődően került lejegyzésre. Az 

egyházmegye levéltárában fennmaradt két legrégebbi vegyes tartalmú protokollumnak 

tulajdonképpen ezek jelentik a legvaskosabb – és információban is leggazdagabb – részeit. 

Belőlük lehet összeállítani az egyházmegye anya- és leányegyházközségeinek teljes 

névsorát, betekintést nyerhetünk az egyházmegye mindennapjaiba, az egyházközségek 

életének alakulásába. Nyomon követhetjük a református közösségek 

vagyongazdálkodásának formáját, az egyházközség világi jellegű intézményeinek 

(gondnok, egyházfi, consistorium) gazdasági működését, egyházfenntartó munkáját, 

azt, ahogyan a helyi körülményekhez igazodva igyekeznek templomot, parókiát, iskolát 

építeni és javítani, papi és mesteri díjlevelet biztosítani évről évre. 

Az 1695-ben elkezdett összeírás az egyházmegye I/2-es jelzetű jegyzőkönyvében 

található a 114–180. oldalakon. A jegyzőkönyv bőrkötésű, szakadozott. 1 A 42 egyházközség 

ingó és ingatlan vagyonáról, papi és tanítói fizetéséről való conscriptio jelenlegi 

állapotában nem egységes, viszont megállapítható, hogy az alapszöveg minden eklézsia 

esetében ugyanazon kéz írása. 2 A későbbiek folyamán a vizitációk alkalmával visszavisszalapoztak 

az összeírásokhoz és folyamatosan hozzátoldották az újabb bejegyzéseket, 

változást jelző, említésre méltó eseményeket. Néhol három, sőt négy különböző 

kézírás is világosan elkülöníthető. 

Bizonyos, hogy az előbb említett jegyzőkönyv 20 év alatt megtelt, így a folyamatosan 

szaporodó egyházi vagyont, adományokat már nem volt ahová feljegyezni. Ezért 

1715-ben egy újabb jegyzőkönyvet indított az egyházmegye. Az ekkor elkezdett összeírás 

az egyházmegye I/3-as jelzetű jegyzőkönyében található. A kötet teljes címe: Liber 

ecclesiarum secundum helveticam confessionem reformatarum in dioecesi Udvarhellyiensi existentium. 

Continens: 1. Nomina ecclesiarum, 2. Nomina ministrorum, 3. Nomina seniorum et episcoporum, 

4. Instrumenta ad sacramenta pertinentia, 5. Proventus ministrorum et rectorum, 6. Agros, prata, 

sylvas, aliaque immobilia ecclesiarum confieri et adornari curavit reverendus ac clarissimus vir 

1 Címe: Liber ecclesiae orthodoxae in sede Udvarhely existentis quem fieri curavit impensis communibus Johannes 

Tsernatfalvi senior orthodoxae ecclesiae praedictae sedis, anno Verbi incarnati 1644. mense Januario. 

2 Nánási Mihály esperessége (1696–1706) idejében az egyházmegye nótáriusa Nyujtódi János agyagfalvi 

lelkész volt.


Stephanus A. Szokolyai minister ecclesiae reformatae Udvarhellyiensis et senior ejusdem dioecesis 

opere et industria manuum MARTINI P. Csernátfalusi pro nunc ministri ecclesiae Farczádiensis 

anno 1715. 30. […]. Az ívrét alakú kötet 238 utólag számozott lapot tartalmaz. A minket 

érdeklő összeírás a kötet első 183 oldalán található. A jegyzőkönyv bőrkötésű, kötése 

szakadozott, a külső borítón szúrágás nyomai látszanak. Érdekessége, hogy a belső 

oldalakon, az egyes egyházközségek címe körül virágmintás és más antropomorf 

díszítések találhatók. Az említett oldalakon – a korábbi kötethez hasonlóan – egyházközségek 

szerint találjuk felsorolva a református „communitas” tulajdonát képező 

templomi kegyszereket, textíliákat és edényeket, a templomhoz tartozó földeket (szántók, 

kaszálók, rétek, erdők), a papi és mesteri fizetéseket, illetve a – többnyire vizitációk 

alkalmával – tett adományok listáját. Az összeírás Csernátfalusi P. Márton farcádi 

lelkész keze munkája. A kötet első lapjai, a vegyes tartalmú egyházi jegyzőkönyvek 

megszokott felépítését követve, különböző egyházi hivatalnokok beiktatási esküformáit 

tartalmazzák (egyházmegyei jegyző, presbiter, egyházfi). Ezt követően ugyanezen hivatalnokok 

neveinek felsorolása következik 1715-től kezdődően az 1770-es évekig. 

Természetesen, mint más jegyzőkönyvek esetében is szokásos volt, itt is megtaláljuk az 

erdélyi református püspökök, esperesek névsorát. A kötet második részben az Udvarhelyi 

Református Egyházmegye mindeddig ismert legkorábbi vizitációs feljegyzéseit találjuk 

az 1718., illetve az 1721. évekből. A két év közötti időszakban – ez sejthető a 

különböző utalásokból is – nem tartottak vizitációt, mivel épp ekkor súlyos pestisjárvány 

pusztított a vidéken. A két évből való vizitáció is többször megszakad és újrakezdődik. 

Természetesen korábban is rendszeresen zajlott egyházlátogatás az egyházmegye 

területén. Erről a legkorábbi – már fentebb említett – protokollum bejegyzései 

tanúskodnak, melyek említik az 1640–1660. között történt vizitációkat, illetve parciális 

zsinatokat. Az udvarhelyszéki világi törvénykezési jegyzőkönyvek anyaga is őriz egy 

utasítást 1678-ból, mely kimondottan az egyházi vizitáció lebonyolításának körülményeire 

vonatkozik: Az mint őkegyelmek, az két valláson való seniorok magok ecclajokban való 

visitatiora kéredzenek, az mint ennek előtte is az széknek szokása volt, őkegyelmek valamikor ki 

akarnak menni ecclajokba esztendőben edgyszer, szabadosan kimehetnek, olykor mindazáltal, mikor 

vice tiszt uramék is circálásban nem lésznek. Az mikor pedig az lészen vice uramék 

authoráltatnak, hogy őkegyelmek mindenik senior mellé, az assessorok közül edgy-edgy bizonyos embert 

rendelyenek, vallásokon valót ha lehet. Mindazáltal őkegyelmek, az régi jó szokás szerint, az 

őkegyelmek őnagyságától adatott annuentiaja, commissioja szerint az ecclai dolgokot igazgassák. 3 

Sőt, vizitációs kérdőpontokat is ismerünk a 17–18. század fordulójáról, Nánási Mihály 

udvarhelyi esperes (1696–1706) idejéből. 4 Ebből idézzük most azokat a pontokat, melyek 

kimondottan az egyházközségek vagyoni helyzetére vonatkoznak, azok meglétével, 

használati módjával foglalkoznak. 

3 Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága, Kolozsvár. Udvarhelyszék Levéltára (a továbbiakban 

USzL). Törvénykezési jegyzőkönyvek. II/42/2. 

4A vizitációs kérdőpontokat kivonatosan közölte Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. IV. 

159–160. oldalakon. Eredetiben megtalálható az Udvarhelyi Református Egyházmegye Levéltárában (továbbiakban 

UREL). Régi protokollumok. I/2. 55–56. Formula Visitationis quam ego M[ihály] N[ánási] senior 

eccl[esia]rum reform[atarum] tractus Udvarhely uti consuevi annuatim quod faelix faustumque velit fieri Sanctissima 

Trinitas Amenn. Postquam juramenta deposuerunt septem (plus minus pro qualitate ecclesiae) ex senioribus ecclesiae. Ld. 

még az alábbi könyvek bevezető írásait: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. Összeállította, 

sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel és mutatókkal közzéteszi Buzogány Dezső–Ősz 

Sándor Előd. I. köt. Kolozsvár 2003, II. köt. 2005.

TÓTH LEVENTE: ÖSSZEÍRÁSOK, VAGYONLELTÁRAK AZ UDVARHELYI EGYHÁZMEGYÉBŐL 873 

9. A templom földeit bevetette-e kegyelmetek ecclesia számára 

10. A templom földeit, jövedelmét, pénzét vagy egyéb jószágát valami külső haszonra nem fordította-e 

kegyelmetek 

11. A templomhoz és Úr asztalához való bonumok (jók-e) megvadnak-e 

12. A praedikator, mester földeiből valaki valami barázdát nem szántott-e, vagy határkövét nem 

bontotta-e […] 

14. Valaki mostanában templomhoz valamit nem hagyott-e 

Az összeírást tartalmazó jegyzőkönyvet mindig az egyházlátogatást végző bizottság 

hordozta magával. A korábbi kötethez hasonlóan ebben is többször áthúzták, javították, 

megjegyzésekkel, kiegészítésekkel látták el a meglévő listákat. A 18. század folyamán 

állandóan használták, hiszen még az 1780-as évekből is rendszeresen találunk bejegyzéseket, 

főleg adományokra vonatkozóan. Tartalmát tekintve többnyire tartalmazza 

a korábbi egyházmegyei összeírást (1695), melyet az egyházmegye legrégebbi 

jegyzőkönyvéből írhattak át Szokolyai István esperes gondoskodásából. 

Hogy mi történhetett a korábbi jegyzőkönyvekkel – ha egyáltalán léteztek –, arra 

csupán egyetlen egy utalásunk van: mint s hogy volt a tractus dolga s állapottya, arról igen 

kevesset tudunk, mert a tractusnak minden könyvei az esperestnél, Ormányi Péternél lévén, midőn 

partialisba akart volna menni, az a közönséges traditio, hogy árvíz lévén, az esperest véletlen a vízbe 

holt, és a tractusnak minden addig való literáléi és könyvei, magával edgyütt elvesztenek, hol s micsoda 

időtályban per negligentiam nem iratott meg – olvashatjuk az 1779. év jegyzőkönyvének 

bevezető soraiban. 5 Ormányi Péterről csupán szórványos adataink vannak, de épp 

elégségesek, hogy pontosan eligazítsanak: patakfalvi, majd nagygalambfalvi prédikátor, 

1636-ban udvarhelyszéki prosenior, 6 majd az egyházmegye esperese; 1642-ben patakfalvi 

papként szerepel abban a peres ügyben, melyben vád éri, hogy törvénytelenül vitt 

el fát a falu erdejéből. 7 Ezek alapján világossá válik, hogy az egyházmegye korábbi levéltára 

– s vele együtt a jegyzőkönyvek is – 1642 és 1644 között semmisülhetett meg, 

hiszen a mai legkorábbi jegyzőkönyv (I/2) feljegyzései 1644-től datálódnak. 

Az udvarhelyihez hasonló összeírásokat ismerünk a Küküllői és Sepsi Egyházmegye 

területéről is. Felmerül a kérdés: mi késztette a református egyházmegyéket ilyen 

gondos és aprólékos, minden részletre kiterjedő leltár készítésére A helyes válaszhoz 

akkor járunk legközelebb, ha megnézzük, mikor került sor a javak összeírására. Az 

1695-ben elkezdett első összeírásra az adhatott okot, hogy az 1680-as és 1690-es 

években a kurucmozgalom első hulláma idején Thököly csapatai a vidéken is megfordultak. 

Erre utalás is van a patakfalvi bonumok összeírásakor, mikor a következőt 

jegyzik meg: nemzetes Ferenczi István uram collatioi mindezek, mivel a Tökölyi járásakor a tatárok 

elvitték az előbbieket […]. 8 Az összeírás célja az egyházmegyei vagyon állapotának 

tisztázása a zűrzavaros idők után. Több mint bizonyos, hogy hasonló céllal készült az 

1715-ös urbárium is, a nemrég véget ért kuruc szabadságharc után ismét rendezni, 

tisztázni kellett az egyház vagyonát. Erre utalhat a bágyi vizitáció alkalmával készült 

összeírás megjegyzése: Minthogy e fellyebb való sacramentumi eszközök közül némellyek a sok 

revolutiok miatt elvesztenek […]. 9 A régi összeírás megújításában és felfrissítésében nagy 

szerepe volt Szokolyai A. István esperesnek. Tevékenysége és szorgalmas egyházszer- 

5 UREL. Régi protokollumok I/4. 

6 USzL. Törvénykezési jegyzőkönyvek. II/14/21. 

7 Uo. II/19. f. 351. 

8 UREL. Régi protokollumok. I/3. 9. 

9 Uo. 19.


vező munkája nyomán a kuruc háború utáni időszakban rögtön hozzáláttak az egyházmegyei 

vagyon összeírásához. Szokolyaira vonatkozóan Benkő József művéből 

vannak adataink. 10 Itthoni tanulmányai után Belgiumba peregrinált, patrónusai voltak 

Németi János és Bethlen János erdélyi kancellár. Az hazába visszajővén (nem tudom egyebütt) 

viselt egy ideig udvari papságot Bethlen János erdélyi cancellarius úrnál, ki is jó patrónussa volt. 

Idővel lett volt nagybaczoni pap és erdővidéki esperest. 11 Benkő a továbbiakban több soron keresztül 

méltatja Szokolyai egyházszervező és irányító tevékenységét, majd így folytatja: 

Minekutánna pedig a már megöregedett Szokolyai Istvánnak jó híre messze elterjedett volna, a 

baczoni eklézsiából hivatala esvén, elment Udvarhelyre anno 1706-ban, […] tétetett a környékbéli 

tractusnak esperestjévé. 12 További ténykedéséről tudjuk, hogy 1711-ben ideiglenesen az 

udvarhelyi kollégium tanáraként működött Tőke István professzor eltávozása után. 13 

Esperesként 1716-ig maradt az egyházmegye élén. 

Szokolyai esperes gondos, mindenre kiterjedő munkája azonban nem jelentett 

hosszú távon eredményt. Az udvarhelyszéki református eklézsiák iratanyaga már a 

század 40-es éveiben meglehetős összevisszaságban, rendszerezés nélkül hevert az esperesi 

ládában. Ezt Vásárhelyi Péter udvarhelyi esperes 1744-es jelentéséből tudjuk: A 

közelebb való visitatio alkalmatosságával kitanulván azt, hogy némely ecclesiainkban a dézma dolga 

periculumban volna, annak jobb rendre lehető vételére azon igyekeztem, hogy a donatiokot és 

commissiokot in ipsis originalibus felkeressem és kezemhez vévén excellentiatoknak s nagyságtoknak 

erejével ad usum antiquum reducállyam, de se egyiket, se másikot in ipsu authentia nem találtam, a 

donatiokot még csak párban sem, hanem némely fejedelmi commissiokot csak. A donatiokról csak 

ezt találtam: A donatiok az úr Alvintzi uram kezébe mentenek. 14 Az idézett részlet alapján 

képet alkothatunk az esperesi ládában tárolt iratok állapotáról, tartalmáról, a hiányosságokról 

és meggyőződhetünk a korábbi források összegyűjtésének szinte lehetetlen 

voltáról. 

Ilyen körülmények között rendkívül értékes forrássá válik az a két összeírás, mely 

jelen munka tárgyát képezi. Az egyházközségek ingó és ingatlan javainak konskripciója 

– mint ahogyan ezt több eklézsiánál is említik, – az egyházmegyei vizitáció alkalmával 

került sor. Ilyenkor az egyházközség megbízható, tekintéllyel rendelkező tagjait kikérdezve 

készítették el az összeírást. A jegyzőkönyvet a későbbiekben az 

egyházlátogatást végző bizottság magával hordozta, a benne lévő adatokat pedig évről 

évre ellenőrizte és a változásokat feljegyezte. Az új adományra, kegyszerre vagy földdarabra 

vonatkozóan minden esetben igyekeztek hiteles információkat szerezni. Ezért 

mindenhol az egyházközség 7 hites embere volt az, akiknek elmondásai alapján jegyezték 

fel a változásokat. Tapasztalt és megbecsült emberek voltak, hiszen ők diktálták a 

jegyzőkönyvbe az eklézsia szántóit, kaszálóit. Mi több, jól ismerték a helyi viszonyokat 

is, hiszen gondosan megnevezték minden parcella összes szomszédját. 15 Ugyancsak 

10 Benkő József: Filius posthumus. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek, 14. Bevezető tanulmánnyal 

közzéteszi Csáki Árpád és Demeter László. Kolozsvár 2004. 

11 Uo. 68. 

12 Uo. 75. 

13 Tőke István udvarhelyi professzor a kollégium diákjait érintő gyilkosság miatt kényszerült elhagyni 

állását. 

14 Az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára. Az Erdélyi Főkonzisztórium levéltára. 

(A továbbiakban FőkonzLvt.) 1744/51. 

15 Ezzel kapcsolatosan álljon itt egy részlet 1615-ből az unitárius esperes számára az udvarhelyszéki 

törvényhatóságtól kiadott vizitációs instrukcióból: 3. Egy vagy két emberek szavokra semmit senkitől elfoglalni ne 

igyekezzenek. Az mely személyeknél afféle szentegyházhoz járó földek, rétek, erdők találtatnak, idején értésekre adgya őke-


ők tudták, mennyi pénz van az egyház tulajdonában, kihez van kiadva kamatozni, 

vagy éppen kik az egyház adósai. Ezek is gondosan feljegyzésre kerültek a vizitációs 

jegyzőkönyv lapjaira. 

Az 1715-ben készült összeírás 46 település esetében sorolja fel mindazt, ami a református 

egyház tulajdonát, hasznát képezi, akár ideiglenesen is. A jegyzőkönyvben a 

falvak többnyire földrajzi elhelyezkedés szerint következnek egymás után: Udvarhelyről 

kiindulva először a Nagy-Homoród környéki falvakat érintik, illetve az egyházmegye 

déli részén található egyházközségeket. Ezt követi a Nagy-Küküllő folyása mentén 

lévő települések összeírása, majd a Sóvidék és az egyházmegye északnyugati határán 

fekvő falvak számbavétele zárja a sort. Hasonló „útvonal” figyelhető meg a vizitáció 

során is. 

Az ismertetett conscriptiók alapján, valamint a jegyzőkönyvekben szereplő különféle 

zsinati határozatok nyomán a következő egyházszervezeti beosztást állapíthatjuk 

meg az Udvarhelyi Református Egyházmegyében a 18. századra vonatkozóan: 

1. Agyagfalva (filiája Décsfalva, Székelymagyarós, Mátisfalva) 

2. Alsórákos 

3. Bágy (filiája Homoródszentpál és Homoródkeményfalva, valamint Homoródszentmárton. 

Ez utóbbi 1777 óta anyaegyház. 

4. Bögöz (filiája Ócfalva) 

5. Bözöd (filiája Bözödújfalu) 

6. Etéd 

7. Ége (korábban Dálya filiája) 

8. Farcád (filiája Hodgya, majd 1752-től önálló 16 ) 

9. Fehéregyháza 

10. Felsőboldogasszonyfalva (filiája Bikafalva és Árvádfalva) 

11. Felsősófalva (filiája Alsósófalva. 1760-ig a két település egy faluként szerepel 

Sófalva néven) 

12. Héjjasfalva 

13. Homoródszentlászló 

14. Kányád 

15. Kecset (filiája Kisfalud) 

16. Kisgalambfalva (1676-tól önálló, korábban Nagygalambfalva filiája 17 ) 

17. Kissolymos 

18. Kőrispatak 

19. Küsmöd 

20. Moha 

21. Nagybún (filiája Kisbún) 

22. Nagygalambfalva 

23. Nagysolyomos (filiája Hidegkút 18 ) 

24. Olthévíz 

gyelme, adhassák azok is igasságát birodalmoknak. Valószínűleg ugyanazokról a megbízható, hites emberekről 

van itt is szó, mint száz évvel később a 7 hites esetében. Egy korábban kialakult szokást látunk, amit a világi 

ügyeknél is nap mint nap alkalmaztak. Ld. USzL. Törvénykezési jegyzőkönyvek, II/7/4. 

16 Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest 1981. 139. Nem tudni, honnan 

veszi az adatot erre vonatkozóan. 

17 Ld. UREL. Régi protokollumok. I/2. 63. 

18 Uo. 185.


25. Parajd (1669-től anyaegyház, korábban Sófalvához tartozott 19 ) 

26. Patakfalva (filiája Telekfalva) 

27. Petek 

28. Rugonfalva (filiája Betfalva) 

29. Sándorfalva (1697-ben önállósul Patakfalvától 20 ) 

30. Sárpatak 

31. Siklód 

32. Sükő (1673-tól önálló, korábban Farcád filiája 21 ) 

33. Szederjes (filiája Magyarfelek) 

34. Székelydobó 

35. Székelydálya 

36. Székelykeresztúr (filiája Csekefalva) 

37. Székelymuzsna 

38. Székelyszenterzsébet 

39. Székelyudvarhely 

40. Szolokma (1698 körül lesz anyaegyház, korábban Küsmöd filiája 22 ) 

41. Újszékely (filiája Alsóboldogfalva és Fiatfalva. Itt közös a templom az unitáriusokkal) 

42. Voldorf. 

Amint látható, a két conscriptio segítségével pontos jegyzékét állíthatjuk össze az 

egyházmegye anya- és leányegyházainak. A 18. századi egyházmegye határai nem voltak 

teljesen azonosak a szék közigazgatási határaival. Az egyházközségek közül nyolc: 

Alsórákos, Fehéregyháza, Héjjasfalva, Moha, Nagybún, Olthévíz, Sárpatak és Voldorf 

vármegyei területen feküdt. Az urbarium ugyanakkor lehetőséget ad, hogy rekonstruáljuk 

a szegényes székelyföldi egyházközségekben gyakorlatban volt papi és mesteri fizetés 

összetevőit, nagyságrendjét. Minden egyes gyülekezet kötelező módon a lelkészének 

és tanítómesterének éves fizetést biztosított. Ezt tartalmazta a díjlevél, melyet 

minden részletében pontosan meghatározva rögzítettek az összeírásban. Példaként 

nézzük, milyen fizetést adtak a tanítónak (mesternek) az udvarhelyszéki református 

falvakban: 

Helység 

neve Búza Zab 

Iskolamesteri bér/gazda 

Kukorica 

Fa/ 

szekér 

Forint 

Pénz 

Dénár 

Megjegyzés 

Agyagfalva 1 kalongya 1 kalongya – – – – + 1 napi dolog 

az özvegyektől 

Alsórákos 1 kalongya/ 

6 kéve 

– – – – – +10 forint az udvarból 

és 10 köböl 

búza 

Bágy 

1 kalongya/ 

8 kéve 

1 kalongya/ 

8 kéve 

– 1/3 – – – 

19 UREL. Régi protokollumok. I/2. 36. 

20 Uo. 47. 

21 Uo. 64. 

22 Uo. 67.


Helység 



Fa/ 

szekér 

Forint 

Pénz 

Dénár 

Megjegyzés 

Kukorica 

Bögöz 1 kalongya 1 kalongya – – – – – 

Dálya 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – +1 sing vászon 


Etéd 1 kalongya/ 

1/2 véka 

1 kalongya/ 

1 véka 

– 1/3 – – +1 sing vászon az 

özvegyektől vagy 10 

dénár 

Farcád 1 kalongya 1 kalongya – – – – +harangozásért 1 

kenyér+1 tyúk 

Felsőboldogfalva 

1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – 

H. 

Szentmárton 

1 kalongya 1 kalongya – – – – +az udvarból 24 

kalongya búza és 10 

kalongya zab és 14 

forint 

Kecset 1 kalongya 1 kalongya – 1 – – +1 sing vászon 


Kisgalambfalva 

5 kéve/ 30 gel. – – – – +1 kenyér 

30 gel. 

Kissolymos 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 10 – +10 köböl búza az 

uraságtól 

Kőrispatak 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – +1 kenyér a harangozásért 

Küsmöd 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – +1 sing vászon, 

vagy 10 dénár 


Moha 25 kéve 25 kéve – 1/2 – – +1 kenyér harangozásért 

Muzsna 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – 

Nagygalambfalva 

1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – 

Nagysolymos 

1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – +1 sing vászon 


Patakfalva 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – 

Petek 1 kalongya 1 kalongya – – – – +8 kalongya búza 

és zab a dézsmából 

Rugonfalva 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – +1 kenyér harangozásért 

Siklód 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – + 1 sing vászon az 

özvegyektől 

Sófalva 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – 4 

Szederjes 1 véka – 1 véka 1 – – +az udvartól 20 forint 

és 6 szekér fa


Helység 



Fa/ 

szekér 

Forint 

Pénz 

Dénár 

Megjegyzés 

Kukorica 

Szenterzsébet 

1 kalongya/ 1 kalongya – 1/3 – – – 

5 kéve 

Szentlászló 1 kalongya 1 kalongya – 1/3 – – – 

Székelykeresztúr 

1 kalongya/ 

5 kéve 

1 kalongya – – 10 – +1 sing vászon 


Talán nem tévedünk, ha azt állapítjuk meg, hogy az adatok feltűnően alacsony tanítói 

fizetést jeleznek. Erre magyarázatot az nyújthat, hogy Udvarhelyszék falvainak 

többsége kis lélekszámú, lakóinak anyagi körülményei is nagyon szerények. 

A papi és mesteri díjlevélen kívül szintén a falunak kellett gondoskodnia a lelkész 

és tanító számára szántóföldről, szénafűhelyről és erdőről is. Imreh István feljegyzi, 

hogy már a 17. században kiszakítanak a székely faluközösségek külön erdőrészt az 

eklézsia számára. 23 Az udvarhelyszéki összeírás is több eklézsia esetében említi a 

„szentegyház erdejét”, „praedikátor erdejét”, „praedikátor számára való erdőket”, 

„megye erdejét”. Van olyan eset is, hogy két felekezet egy erdőrészből közösen gazdálkodik: 

a református és unitárius eklézsiák számára egy kis darab erdőt említenek 

Kőrispatakon és Kissolymoson. A szántóföldek és szénafüvek általában három kategóriába 

sorolhatók: eklézsia földje, pap földje és mester földje. Az urbarium általában 

külön csoportosítva sorolja fel, aszerint, hogy ki a haszonélvezője. Így említenek 

Agyagfalván, Nagygalambfalván, Küsmödön „pap házához járó földeket”, „templom 

számára való földeket”, „mester részére való földeket”. Két gyakori módja volt annak, 

hogy az egyház szántóföld vagy szénafű birtokába jusson: a faluközösség kiszakított 

egy darabot a közös földből az eklézsia számára, illetve adománytétel útján került a 

földdarab az egyház tulajdonába. A faluközösségtől jussolt jószágok többnyire az eklézsia 

vagyonát képezték, az adományozás útján elnyert földek viszont a felajánló 

meghagyása szerint lehettek pap, tanító számára hagyományozott szántók is. Az adományozók 

nevei minden esetben feljegyzésre kerültek az egyházközség jegyzőkönyvébe, 

ha létezett ilyen, illetve vizitációkor azt az egyházmegyei jegyző bevezette az esperesi 

protokollumba. Az egyház földjeinek gondozására, megmunkálására vonatkozóan 

az egyházközségi rendtartások szigorú előírásokat szabtak. Ennek felügyelete, 

betartatása az egyházfi kötelessége volt. Az egyik ilyen rendtartás a Bögözi Református 

Egyházközségben íródott 1752. július 30-án. A rendtartás első két pontja kimondottan 

az egyház vagyonának kezeléséről rendelkezik: 

Lex 1. Mivelhogy az ecclanak sokszori megkívántató szükségére mindenkor valami mezei 

oeconomianak kell lenni, legelőször is az eccla hites megyebírájának az eccla földeinek megganéjoztatására, 

szántására, vetésére, arattatására és bétakarítására szorgalmatos gondgyának kell lenni úgy, 

hogy midőn jó idején arra alkalmatos időt lát, tartozzék annak végben vitelére a szent megyét 

megszóllítani, melyet ha per negligentiam nem cselekednék és az eccla kárt vallana, a megyebíró tartozzék 

megfizetni. 

23 Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest 1983. 101.


Lex 2. Ha pedig valaki megyebíró parancsolattyára megye szántására, gabonájának betakarítására, 

vagy akármi nemű egyéb dolgára jó idején ki nem menne, avagy nem is akarna, büntettessék 

dnr. 24. 24 

De nemcsak földeket adományoztak, hanem templomi kegyszereket és úrasztali 

felszereléseket is. Igazi patrónusokról azonban nem beszélhetünk a székely falvak esetében, 

ez talán a vármegyei területre eső gyülekezeteknél figyelhető meg. Olthévízen 

Bethlen Kata egyházpártoló tevékenységét említhetjük, Alsórákoson pedig Buday Péter 

a patrónus, majd a kastély új tulajdonosai, a Bethlen család tagjai (Sámuel, Imre). A 

székelység területére eső falvakban csak elvétve találunk kiemelkedőbb nemesi családot, 

aki komoly adományokkal járult hozzá a református egyház fenntartásához. Az 

összeírásból talán Dobófalva esetében említhető meg Ugron János támogatása, majd a 

század második harmadában, a Homoródszentmártoni Református Egyházközség 

alapításakor, Ugron Pálé. 

Mindezeken túl az urbárium igen-igen gazdag névanyagot tartalmaz, mely családtörténeti 

szempontból fontos részadatokkal szolgálhat a vidéki nemesség és kisnemesség 

történetének kutatói számára. Ugyancsak fontos a nagy mennyiségű 18. századi és 

még korábbi földrajzi helynévanyag, melyre érdeklődést tarthatnak a helytörténettel 

foglalkozók, illetve a nyelvészek. Művészettörténeti szempontból jól hasznosíthatók a 

templomi kegyszerekről és különféle terítőkről készült leírások, felsorolások. Összességében 

nézve, az egyházmegye ismertetett két összeírása igen hű képét adja a székelyföldi 

valós egyházi (református) viszonyoknak. Segítségével rekonstruálhatjuk az 

egyházközségek három évszázaddal ezelőtti vagyoni helyzetét, birtokainak lajstromát, 

vagyonkezelési intézményeit, s így nyomon követhető az udvarhelyszéki kisfalvak 

egyházszervező és fenntartó munkája, küzdelme, a közösség összefogása papjáért, tanítójáért, 

templomáért. 

Irodalom 

I. Levéltári források 

1. Udvarhelyi Református Egyházmegye Levéltára (UREL). Régi protokollumok I/2, I/3, I/4. 

2. UREL. Régi iratok 11–20. 11. csomag. 

3. Az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár. Az Erdélyi 

Főkonzisztórium Levéltára (FőkonzLvt.) 1744/51. 

4. Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága, Kolozsvár. Udvarhelyszék Levéltára (USzL). 

Törvénykezési jegyzőkönyvek. II/7/4, II/9, II/14/21, II/19, II/42/2. 

5. Országos Levéltár Hargita megyei Igazgatósága (HmOL). Anyakönyvek. Székelykeresztúri 

református anyakönyv (ltsz. 176). 

6. HmOL. Anyakönyvek. Bögözi református anyakönyv (ltsz. 404). 

II. Könyvészet 

1. A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei 1728–1790. Sajtó alá rendezte, bevezető 

tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Kolumbán Vilmos József. Erdélyi Református Egyháztörténeti 

Adatok 3. Kolozsvár 2005. 

24 Országos Levéltár Hargita megyei Igazgatósága, Csíkszereda. Anyakönyvek. Bögözi református 

anyakönyv (ltsz. 404). f23r.


2. A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. Összeállította, sajtó alá rendezte, 

bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel és mutatókkal közzéteszi Buzogány Dezső–Ősz Sándor 

Előd. I.. köt. Kolozsvár 2003. II. köt. 2005. 

3. Benkő József: Filius posthumus vagyis attya halála után született gyermek. Sajtó alá rendezte, bevezető 

tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Csáki Árpád és Demeter László. Erdélyi Református 

Egyháztörténeti Füzetek 14. Kolozsvár 2004. 

4. Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Kriterion, Bukarest 1981. 

5. Imreh István: A törvényhozó székely falu. Kriterion, Bukarest 1983. 

6. Juhász István: A székelyföldi református egyházmegyék. Erdélyi Tudományos Füzetek 201. Kolozsvár 

1947. 

7. Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Budapest 1905. 

8. Várkonyi Ágnes: Erdélyi változások. Az Erdélyi Fejedelemség a török kiűzésének korában 1660– 

1711. Budapest 1984. 

9. Veszely Károly: Erdélyi egyháztörténelmi adatok. I. Kolozsvár 1860. 

Recensements et inventaires de Udvarhely 

aux XVII–XVIII ème siècle 

Les proces-verbaux du diocèse Udvarhely ont conservé les inventaires et les 

conscriptions materiel du paroisses. Dans l’archive du décanat nous avons deux 

proces-verbaux aux XVII ème et XVIII ème siècle; chacun des volumes avec les 

descriptions minutieuse et détaillée du chaque paroisse. L’utilisation de ces 

descriptions nous donné la possibilité d’établir exactement la liste des paroisses du 

diocèse Udvarhely a la fin du siècle XVII. Nous avons aussi la chance de déterminer 

exactement la rémunération des pasteurs et des maîtres dans chaque paroisse. Les donations 

et les noms des donateurs étaient trop enregistrés par le notaire de diocèse, 

ainsi nous pouvons résumer l’histoire ecclesiastique de cette région.

Ősz Sándor Előd 

Kolozsvár 

Mócvidéki reformátusok. 

Református mócok 

A 

Adalékok a Zaránd vidéki reformátusság 

17–18. századi történetéhez 

z Erdélyi érchegység lábánál, a Fehér-Körös forrásvidékén terül el a Zarándimedence. 

Fakitermeléssel és aranybányászattal foglalkozó román ajkú őslakóit 

mócoknak nevezik. Az erdélyi románság, illetve a román történetírás számára igen 

jelentős hely ez, két történelmi személy, a Hóraként vagy Horeaként emlegetett 

Nicolae Urs (–1785), illetve az 1848-as forradalom egyik vezéralakja, Avram Iancu 

(1824–1870) neve köthető a zarándi tájakhoz. 

A Zarándi-medence azonban a református egyház történetét kutatók szempontjából 

sem érdektelen hely. A 17. századtól kezdve kimutatható az állandó református jelenlét, 

ám a gyülekezetek történetét nagyon nehéz rekonstruálni. Búvópatakként előbukkan 

egy-egy forrás, majd évtizedekig ismét homály fedi a gyülekezetek történetét. 

Valószínűleg e forráshiány miatt nem vállalkozott senki az itteni reformátusság történetének 

ismertetésére. Mi sem kíséreljük meg ezt, csupán a Hunyad-Zarándi Egyházmegye 

vizitációs és parciális zsinati jegyzőkönyveiben, illetve az Erdélyi Református 

Főkonzisztórium levéltárában fellehető adatok alapján néhány, a gyülekezet életében 

bizonyára jelentős, mindenesetre megörökítésre méltónak ítélt eseményt sorjázunk. 

A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye legrégibb, fennmaradt protocollumának 

első oldalára 1668-ban bevezették az egyházmegye 33 anyaegyházközségének, 

illetve ezek filiáinak nevét. A lajstromban négy Zaránd vidéki egyházközség szerepel: 

Nagyhalmágy, Körösbánya, Ribice, Brád és Kristyor. 

Az egykori Zaránd vármegye területén 1702-ig létezett a Zarándi Református Egyházmegye, 

amely a debreceni püspök fennhatósága alá tartozott. Központja Borosjenő 

volt és 67 egyházközség tartozott hozzá. 1 Önként adódik a kérdés, hogy mit keres 

1668-ban négy zarándi gyülekezet a Hunyad-Zarándi Egyházmegyében Egyáltalán 

mit keres a Déva központú egyházmegye nevében, a még létező tiszántúli egyházmegye 

neve is 

Zaránd megye jó részét már a 16. század folyamán meghódította a török, 1658-ban 

a század elején visszahódított Borosjenő is a félhold uralma alá került. A vasvári béke 

(1664) pedig ezt az állapotot szentesítette. 2 Elképzelhető, hogy a fejedelemség fennhatósága 

alatt maradt zarándi gyülekezetek olvadtak be, részleges önállóságukat megőrizve, 

a Hunyadi Egyházmegyébe. Ezt a feltételezést viszont megcáfolni látszik egy adat: 

1 Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. A Magyarországi Református Egyház 

Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Budapest 1977. 702. 

2 Makkai László–Szász Zoltán (szerk.): Erdély története II. 1606–1830. 724., 802.


1779-ben Herepei István, a Hunyadi Egyházmegye esperese egy 1634-ben rögzített 

gyülekezetlajstromra hivatkozott, ahol 38 eklésiáknak rendiben másodiknak íratik a 

k[örös]bányai. 3 Körösbánya mind az 1668-ban, mind az 1705-ban indított protokollumok 

első lapjára bejegyzett egyházközségek sorában a második helyen áll. Elképzelhető 

tehát, hogy az említett öt egyházközség már a 17. század legelején a dévai esperes, 

következésképpen az erdélyi püspök fennhatósága alá tartozott. 

Az említett öt egyházközség/gyülekezet története jelentős különbségeket mutat. 

Nagyhalmágyról csupán annyit tudunk, hogy a 18. század elejéig udvari papságként 

működött, azután pedig megszűnt. 4 Az egyházmegye levéltárában erről a gyülekezetről 

egyetlen konkrét adatot sem találtunk, ezért kényszerűségből hallgatunk róla. Ribice, 

Brád és Kristyor, az ún. körösi eklézsiák reformátusságának élete szorosan összefonódik. 

Mai terminussal élve, missziós egyházközségként működtek, ugyanazon lelkipásztor 

szolgált mindhárom gyülekezetben, csupán a 18. század közepén jelentkeznek az 

egyes falvak önállósulási törekvései. A fiskális birtokon levő bányaváros, Körösbánya 

reformátusságának története különbözik a körülötte levő falvakétól. A 17. században 

virágzó gyülekezet volt, impozáns templommal, önálló lelkésszel és oskolamesterrel. A 

korabeli iratok is hangsúlyosan megkülönböztetik a körösi eklézsiáktól. Történetüket tehát 

nem lehet egyszerre szemlélni, ezért írásunk első részében a három körösi eklézsia, a 

másodikban a körösbányai gyülekezet történetének néhány részletét próbáljuk megragadni. 

A harmadik részben a 18. századi eseményeket kronológiai sorrendben ismertetjük. 

Ribice, Brád, Kristyor – román ajkú reformátusság 

a 17. században 

17. századi adataink sajnos nagyon szórványosak az itteni reformátusság életét illetően. 

Az egyházmegyei iratok 1686-tól kezdődően maradtak ránk, de mivel az öt egyházközség 

távol esett az egyházmegye közigazgatási központjától, igen ritkán jöttek ide 

vizitálni, így a ránk maradt legkorábbi protocollumok is meglehetősen szűkszavúak. 

Sajnálatos módon egyetlen családi levéltárban sem sikerült mindeddig rábukkannunk 

egyetlen, a Zaránd vidéki reformátusság 17. századi életére vonatkozó adatra sem. 

Legkorábbi adatunk a mára már teljesen elnéptelenedett Ribicére vonatkozik: a 

gyülekezet klenódiumainak 1781-ben, illetve 1782-ben lejegyzett leltárában egyaránt 

szerepel egy 1618-ban készült hólyagos aranyos ezüst pohár, fedelével együtt. 5 A 

klenódium megléte gyülekezetet is feltételez. 

Ribice 15. század eleji templomában 1990-ben végeztek ásatásokat. A vezető 

régész, Adrian Andrei Rusu, a kutatás eredményeit közlő cikkben megállapítja, hogy a 

17. század folyamán a templom belső terét átépítették, kikerült belőle az ikonosztáz, 

illetve az oltár, 6 tehát a templom vagy teljes egészében református tulajdonba került, 

3 Az Erdélyi Református Főkonzisztórium levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban. 

(A továbbiakban: FőkonzLvt.) 10/1779. B. 1. 

4 Dáné István: A vajdahunyadi Zarándival egyesült egyházmegye és azon egyházmegyébeni egyházak 

története. In: Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház névkönyve 1863-ra. Kolozsvár 1863. 6. 

5 A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban. 

Protocollumok (A továbbiakban: HZLvt-Prot.) I/3. 400, I/4. 39. A pohár fedele 1784-ben, a Hóra-féle 

lázadás idején elveszett. (HZLvt-Prot. I/5. 48.) 

6 Adrian Andrei Rusu: Biserica românească de la Ribiţa. Revista monumentelor. 1991. nr. 1. 9.

ŐSZ SÁNDOR ELŐD: MÓCVIDÉKI REFORMÁTUSOK. REFORMÁTUS MÓCOK 883 

vagy párhuzamosan használták azt a görögkeletiekkel. Szintén az ásatás során került 

elő a templom belső terében egy sírkő a következő felirattal: PUI SUSA ANNO 1694 

DIE XIV MAR. 7 A sírkő felirata a kizárólag a magyar nyelvre jellemző családnév– 

személynév sorrendet követi, és ez is közvetett bizonyítéka a magyar református 

jelenlétnek Ribicén. 

1701-ben Ribiczei László harangot öntetett az egyházközségnek. Felirata 

meglehetősen szűkszavú: RIBICZeI LASZLO 1701. L. O. Az utolsó két betűt sajnos 

nem tudjuk feloldani. A harangadományozás időpontja elég közel van a Puj Zsuzsánna 

középkori templomban feltárt sírkövén szereplő dátumhoz, így elképzelhető, hogy 

eredetileg a középkori templom tornyában állt, 1796-ban már faágason találta a 

vizitáció. 8 Valamikor a 18. század folyamán a reformátusok saját templomot építettek. 

Ezzel egy időben hozhatták el a harangot a görögkeletieknek maradt templomból. 

A 17. század utolsó negyedéből néhány lelkipásztor nevét ismerjük csupán. 

Kristyor papja 1686 körül Keresztúri György volt. 9 

1690-ig Brádon szolgált Szilvási Mihály. Ő az első zarándi lelkipásztor, akiről többet 

tudunk. Ő 1681. szeptember 21-én subscribált a Sárospatak–Gyulafehérvári kollégiumban. 

10 1682-ben a Josafát Vladika ügyében tartott vallatás alkalmával a 23 esztendős 

ifjú román nyelvtudásáról tett bizonyságot. 11 A kollégium matricolája szerint 

Déván lett lelkipásztor (valószínűleg káplán), majd a keresi traktusba ment, hogy az ottani 

eklézsiákat jobban megreformálja. 12 Sárospatakon fennmaradt az eredeti subscripciós album 

egykorú másolata is. E példány utólagos bejegyzései sokkal többet elárulnak 

Szilvási további pályájáról: Capellanus Dévensis, ductus ad tractum Keresiensem, ad reformationem 

Walachorum. (Dévai káplán, a keresi egyházmegyébe vitték, hogy megreformálja a 

románokat.) 13 Sipos Gábor szerint Szilvási János, későbbi hátszegi rektorhoz hasonlóan, 

Felsőszilvásról származott. Itt szerezhette román nyelvtudását is. 14 

A matricola idézett bejegyzéseiből úgy tűnik, hogy a református egyház még a 17. 

század végén is missziós területnek tekintette a vidék románságát. Zarándban tehát 

kétnyelvű, vagy teljességgel román eklézsiákról lehet dolgunk a fejedelemség utolsó 

éveiben. 

Szilvási Mihály azonban nem bizonyult hatékony misszionáriusnak. Az 1690. február 

9-én tartott brádi vizitáción (egyébként ez az első zarándi vizitáció, amelynek írott 

nyoma van) a gyülekezet igen súlyos dolgokkal vádolta: 1. Részegségében gerenda, ablak s 

bolt alatt bújt által, hajdútáncot járt etc. 2. Nem tanul, prédikatioit soha le nem írja, rosszul viseli 

magát, nemhogy épülnének, de mégh kárhozattokra szolgál az hallgatóknak. 3. Az corcsmákatt 

felkeresi, ott iszik. Ugyanezen év március 8-án a Parciális Zsinat felvetette az ügyet, de a 

következő ülésére halasztotta annak érdemi tárgyalását. 15 A következő parciálist a ma- 

7 Adrian Andrei Rusu: i. m. 6. 

8 HZLvt-Prot. I/5. 48. 

9 HZLvt-Prot. I/1. 8–9. 

10 Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium diákjai 1617–1777. (A továbbiakban: Hörcsik) 

Sárospatak 1998. 125. 

11 Erdélyi országgyűlési emlékek, XVII. 301. 

12 Pastor Devensis factus, inde ductus in Tractum Keresiensem ad Ecclesias ibi melius reformandas. Hörcsik 125. 

13 A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára. K. a. I. 24., 53. Az adatért dr. Dienes Dénesnek 

mondok köszönetet. 

14 Sipos Gábor: A reformáció továbbélése a hátszegi románok között. In: Europa. Balcanica-Danubiana- 

Carpathica. Annales. 2.A. Budapest 1995. 238. 

15 HZLvt-Prot. I/1. 81.


ga rendes idejében megtartották, de Szilvási ügyének a jegyzőkönyvben nincs nyoma. 

Elképzelhető, hogy az ügyet a Generális Zsinat tárgyalta, és Szilvásit eltávolította hivatalából. 

A következő ismert lelkipásztor Belényesi Grausser Dávid. 16 1700-ban egyszerre 

szolgált Ribicén, Brádon és Kristyoron. Az ő életéből sem hiányoztak a botrányok. Az 

említett vizitáción (amely három napig tartott, de jegyzőkönyve mindössze három sor) 

a gyülekezet részegességgel vádolta, amellyel sok intés és fenyítés után sem hagyott 

fel. 17 1700. március 3-án Körtvélyesi György a Parciális Zsinat elé idézte. Az ügy 

ugyanezen év júniusában, a Déván tartott parciálison folytatódott. Az esperes vádjaiból 

megtudjuk, hogy az előző években Generális Vizitáció is megintette Belényesit. 

Szintén ebből a vádiratból tudjuk, hogy négy magános ecclesiacsakájában szolgált, ám a következő 

per alkalmával azzal vádolták, hogy pünkösd ünnepén edgyik ecclesiaban első napján 

csak edszer praedicállott, a kettőben egyszer sem, így nem tudjuk, hogy valójában három 

vagy négy gyülekezetet pásztorolt. Az esperes tapasztalataiból krónikus alkoholista képe 

sejlik fel előttünk, aki a vizitációt megelőző három napot teljességgel a kocsmában 

töltötte, pünkösd nagyhetén szintén ott tartózkodott, úrvacsorát részegen osztott. Alkoholmámorosan 

nemes lányokat molesztált, becsülletes nemesember előtt ebattával, fattyú, 

kurvafiával szidott. 18 Egy évvel később zajló válóperéből megtudjuk, hogy éjjeli-nappali 

dorbézolását követte egynéhány tisztességes személyeknek gatyájának s nadrágának lebocsátásával 

való megkésértése, szitkozódási. 19 

Az esperes két vádirata már-már novellisztikusan rögzíti két beszélgetésüket. Az 

egyik igen fontos információt tartalmaz: Mondom neki, hogy nincs már egyéb hátra, Belényesi, 

hanem, hogy a mi társaságunkból vágattassál ki. Erre csak azt feleli, osztán jó hegedűs vagyok, Havasalföldiben 

mégyek s a vajda hegedűsse lészek, úgy is elélek. Ha Havasalföldre akart menni, 

bizonyára beszélte a román nyelvet, tehát valószínűleg őt is missziós célzattal küldték a 

vidékre. Gyülekezete is bizonyos szinten ragaszkodott hozzá, hiszen a Parciális Zsinaton 

felfüggesztése ellen tiltakoztak. 

Az ügy végül a Generális Zsinat elé került, amely Belényesit megfosztotta lelkészi 

hivatalától. Nem sokkal ezután felesége, a dévai Szőcs Borbála a parciális előtt válókeresetet 

nyújtott be. A kérdésben végül a Generális Zsinat döntött, és kimondta végérvényesen 

a válást. 20 Több mint egy évtized múltán, 1715-ben a Kendeffiek malomvízi 

udvari papjaként tűnik fel, de az alkoholfüggőségtől ekkor sem szabadult meg. Emiatt 

mulasztotta el szolgálatait. A zsinat ekkor megelégedett azzal, hogy gyülekezetét nyilvánosan 

megkövesse. 21 Ezután teljesen nyomát veszítjük. Talán beváltotta ígéretét és 

elment Havasalföldre. 

Ifjú Bajesdi Popa Farkas József bizonyítottan román anyanyelvű lelkész, aki 1723– 

1727 között Borbátvízen szolgált, az előző években a körösi gyülekezeteket is pásztorolta. 

22 Az ő jelenléte közvetett bizonyítéka lehet a református hit továbbélésének a 

zarándi románok között. 

16 Grausser Dávid 1687. október 3-án írta az enyedi kollégium törvényeit. Neve mellé beírták: alias 

Vaskohi […] Natione Ciganus. Rector in Gy. Sz. Király. 


18 Uo. 235., 238. A Parciális Zsinat jegyzőkönyvének teljes szövegét a közeljövőben megjelenő kötetünkben 

közöljük. 

19 Uo. 267. 

20 Uo. 247–248., 266–267., 278. 

21 Uo. I/2. 67–68. 

22 Uo. I/1. 9.


Úgy tűnik, hogy a három gyülekezet közül a ribicei élvezett valamilyen primátust. 

Talán ezt látszik igazolni az, hogy 1718-ban itt vizitálták a körösi eklézsiákat (egyébként 

neki volt a legrégebbi klenódiuma, a három gyülekezet felsorolása során pedig 

mindig elsőként említik). 23 

Körösbánya a 17–18. században 

A gyülekezet 17. századi életére vonatkozó közvetlen forrásra sajnos nem sikerült 

rábukkannunk. A 18. század második felében tartott vallatások és az állami szerveknek 

felterjesztett iratok másolatai sok értékes információt megőriztek. 

Körösbánya reformációjának dátumát homály fedi. A település középkori temploma 

a 17. század elején már a református gyülekezet tulajdonában van. Jenő és Várad 

török kézbe kerülése (1658, illetve 1660) után Körösbánya határtelepüléssé vált, így a 

templom köré a törökök incursioja ellen a katonák sáncot csináltak és erődítményként használták. 

24 Valószínűleg ebben az időszakban kerültek le a harangok a toronyból. Az 

1703-as vizitáció összeírása már hiányzó javakként jegyezte fel őket. Egyik harangot 

Küküllővárra, a másikat a Gyulaiak tulajdonában levő, Tresztia nevű faluba vitték. 25 A 

Küküllővári Református Egyházközség birtokában 1676-ban három harang volt, később 

a számot négyre javították, 26 1714-ben már négyet jegyzett fel a conscriptio, ezek 

közül kettő öreg, kettő kissebb. 27 Az 1676, illetve 1714 között eltelt 38 esztendő alatt a 

templom tornyába került egy harang, talán épp Körösbányáról. Feltételezésünket megerősíti 

az is, hogy az 1714 februárjában tartott körösbányai vizitáció megismétli az 

1703-ban lejegyzett, harangokra vonatkozó információt. 28 A küküllővári templom tornyában 

mai napig őriznek egy 1417-ben öntött harangot. Benkő Elek szerint ez Erdély 

legrégebbi datált harangja, 29 feliratát legkorábban az 1817-es conscriptióból ismerjük. 30 

Mivel ez az összeírás is négy harangot rögzít, feltételezzük, hogy az 1714-es állapothoz 

képest aligha állt be változás, az említett harang tehát ekkor már Küküllőváron volt. 

Elképzelhető, hogy ez került át Körösbányáról. 

Körösbánya reformátusságának élete nagyrészt abból a dokumentumból rajzolódik 

ki, melyben Herepei István esperes az említett időszak (azóta elpusztult) jegyzőkönyveit 

kivonatolta 1778-ban. 31 

1684 körül Körösbányán szolgált Fogarasi István. 

1692-től, Várad visszafoglalása után a középkori templomot ismét a gyülekezet 

használta. 32 

23 FőkonzLvt. 101/1779. B. 2. 

24 FőkonzLvt. Sessionis protocollum II. 247., ad 14/1747. 

25 FőkonzLvt. 101/1779. B. 1. 

26 A Küküllői Református Egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi levéltárban. 

(A továbbiakban: Kük-Lvt.) Protocollumok I/3. 7. 

27 Kük-Lvt. Protocollumok V/4/1. 3. 

28 FőkonzLvt. 101/1779. B. 1. 

29 Felirata: + + o + rex + glorie + veni + cum + paie[!] + anno + domini + millesi o + cccc o + xvii o (Benkő 

Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Teleki László Alapítvány – Polis Könyvkiadó, Budapest 

– Kolozsvár 2002. 161., 293. 

30 Kük-Lvt. Protocollumok V/4/3. 98. 

31 FőkonzLvt. 62/1778., illetve 101/1779. B. 

32 FőkonzLvt. Sessionis protocollum II. 247., ad 14/1747.


1703-ban a gyülekezet lelkipásztora Fogarasi Márton 33 volt. Az egyházmegye 

protocollumának tanúsága szerint előző állomása Ribice volt. 34 Ebben az évben írták 

össze a gyülekezet javait is. Egyébként ez a legkorábbi ilyen jellegű adat a Hunyad- 

Zarándi Egyházmegyében. Körösbányán a vizitáció a következő ingó javakat találta: 

Egy kívül-belül aranyozott ezüstkelyhet vagy serleget (poculum), amelyről feljegyezték, 

hogy régi adomány (antiquum munus). Egy ejteles ónkannát, két kendőt, egyik török 

hímzéssel, a másik selyem- és aranyfonallal hímzett, illetve egy sáhos abroszt. 35 

A vizsgált időszakból az egyházmegye egyetlen gyülekezete kegytárgyainak lajstromát 

ismerjük, a hátszegiét: Itt a vizitáció tíz tárgyat talált, ebből kettő aranyozott 

ezüstpohár, három abrosz és öt keszkenő. 36 A két lajstromból nem lehet messzemenő 

következtetéseket levonni. A körösbányai úrasztali eszközök száma fele a hátszegiekének, 

viszont a hátszegi klenódiumok számát is elsősorban textíliák gyarapítják. Ez 

alapján úgy tűnik, hogy Körösbánya sem volt sokkal szegényebb eklézsia, mint a fejedelmi 

adományokban bővölködő hátszegi. Ez az összeírás is említi a Küküllővárra, illetve 

Tresztiára vitt harangokat. 

Herepei István a kivonat összeállítása után néhány hónappal, 1779. július 14-én jelzi 

a Guberniumnak, hogy óvatosságból az 1703-as vizitáció egyik fontos részletét kihagyta. 

Eszerint egy impostor a körösbányai együgyű reformátusokat rávette arra, hogy esküdjenek 

fel egy olyan dologra, ami javukra szolgál, de csak az eskü letétele után mondja 

meg nekik annak tartalmát. Miután letették az esküt, elmondta, hogy a római egyházba 

való áttérés mellett tettek hitet. A hívek ekkor átlátták a dolgot, és az említett vizitáció 

előtt visszavonták fogadalmunkat, és erős hit letétettel fejenként mindnyájan confessiojokban 

való mindvégig és a vérig lejendő és állandó perseverentiara kötelezték magukat. Miután a dolog 

közszájon forgott, a hamis térítő eltűnt a vidékről. 37 A leírtak azt bizonyítják, hogy az 

erdélyi Habsburg-berendezkedéssel egy időben kezdődő rekatolizációs törekvések 

Körösbányát sem kerülték el. 

Egy katolikus forrás szerint a 17. század végén a kor hírhedt hegyi rablóvezére, 

Trimbitza pusztította a templomot, amely tető és boltozat nélkül maradt. 38 Ezzel részben 

megegyezik a 80 esztendős Szekuj Ferenc 1772-ből származó tanúvallomása: ennek 

alapján már tanuló korában – tehát valamikor a 17. század végén – a ribicei lelkész 

szolgált be Körösbányára, a bányavárosban csak tanító lakott, aki gyakran végzett igehirdetési 

szolgálatot is. Szekuj a templom akkori állapotát pillanatfelvétel-szerűen írja 

le: a tanító a középkori templomban (in moderno catholicorum templo, […] inter parietes 

templi), improvizált zsindelyfedél alatt prédikált. Visszaemlékezett továbbá egy idős lelkipásztorra, 

aki két-három évig lakott Körösbányán, őt pedig újból egy iskolamester 

(véleményünk szerint lévita) követte, aki közvetlenül a Rákóczi szabadságharc előtt 

(ante turbida tempora) tanított és prédikált, maga Szekuj is diákjának vallja magát. 39 Valószínűleg 

az említett, rövid ideig szolgáló idős lelkész azonos azzal a Bányaival, akiről 

szintén 1772-ben a 80 éves Popa Gyurka azt mondta, hogy a háború előtt Körösbányán 

33 Valószínűleg azonos azzal a Fogarasi Mártonnal, aki 1675-ben subscribált Enyeden. 


35 FőkonzLvt. 101/1779. B. 1. 


37 FőkonzLvt. 101/1779. C. 

38 FőkonzLvt. 8/1773. F. 9. Fruzik Illyés körösbányai kolostorfőnök és Nagy Domokos a Bolgár Ferences 

Provincia titkára protestatiója. 

39 FőkonzLvt. 8/1773. C. 3.


lakott. 40 Az egyházmegyében akkor két Bányai nevű lelkipásztor szolgált. Az egyik Bányai 

F. Mihály, aki Rákosdon halt meg, 41 illetve Bányai István, aki 1719-ben Borbátvízen 

szolgált. 42 Valószínűleg egyikük lehetett azon körösbányai lelkész, akinek idejében 

a templom kikerült a reformátusok kezéből. 

1714-ben Pápai János 43 volt Körösbánya lelkipásztora. A vizitáció jegyzőkönyvéből 

azt is megtudjuk, hogy canon ellen fogadtanak új mestert. A mester valószínűleg többször 

átlépte a maga hatáskörét, így a vizitáció figyelmeztette, hogy a lelkész tudta nélkül ne 

harangozzon, se temetési szolgálatot ne végezzen. Kérdés, hogy Pápai a körösbányai 

gyülekezet lelkipásztora volt-e vagy a ribiceié, és a mester azért lépte-e át a hatáskörét, 

mert ő volt az egyetlen helyben lakó egyházi szolga. A vizitáció meghagyta, hogy építsék 

fel a mester házát, illetve a haranglábat. 44 1772-ben az akkor 72 éves Ribitzei Kata 

azt vallotta, hogy első férje, Brádi Lajos a körösbányai református iskolába járt. 45 Az 

asszony korából ítélve, az iskola a 18. század első két évtizedében még működött. 

Szintén az említett asszony vallotta, hogy gyermekkorában a körösbányait tartották mater 

ecclesianak. 

Herepei kivonatában szerepel egy 1708. évi vizitáció, az évszám azonban téves lehet, 

hiszen az idézett szöveg hivatkozik az 1714-es egyházlátogatás során lejegyzettekre. 

Elképzelhető, hogy az 1718. évi vizitációról van szó. A jegyzőkönyv tartalmából 

nem tudunk meg konkrétumokat, egyetlen hasznosítható információt tartalmaz: Határozottan 

megkülönbözteti a Ribice központú körösi eklézsiákat a körösbányaitól. 

A Rákóczi-szabadságharc idején, ahogy forrásaink nevezik, a kuruc világban a templom 

elpusztult, ezután egy német kapitány katonákat rendeltetett belé – olvassuk Gyulai István 

1747-ben kelt levelének fennmaradt kivonatában. 46 

1772-ben két tanúvallatás is lezajlott a körösbányai reformátusság múltját illetően. 

A megkérdezettek elmondták, hogy a kuruc szabadságharc alatt a gyülekezet szétszéledt, 

és a nyáj nélkül maradt lelkipásztor is távozni kényszerült. Ezután az osztrák hadsereg 

muskétásai (muscateris, qui alias infanteristae nuncupantur) kiűzték a gyülekezetet a 

középkori templomból, mivel az épületet és környékét fortalitiumnak foglalták el. A 

romos templomot ennek a funkciónak megfelelően alakították át, és hosszú időre 

kvártélyozták be magukat abba. Az egyik tanú azt is megemlítette, hogy nagyon sokáig 

a templomot várként (arce) emlegették a helybeliek. 47 Úgy tűnik, hogy erődként való 

használat csupán előkészítette az épület katolikus kézre való átjátszását, hiszen a dévai 

ferencesek már 1712-ben egyházi szolgálatot végeztek a katonák között. A miséket a 

viszonylag épen maradt sekrestyében tartották. 48 

40 FőkonzLvt. 8/1773. E. 13. 

41 1712-ben subscribált Nagyenyeden, Nagybarcsán és Marossolymoson, majd Rákosdon szolgált. 

(Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. III. Kolozsvár 

2007. 494.) (A továbbiakban: Buzogány–Ősz) 

42 Uo. I. 412. 

43 1701-ben subscribált Enyeden, 1709 és 1711 között a szászvárosi kollégium rektora volt, majd Folton 

lelkészkedett. (Ősz Sándor Előd: A Szászvárosi Református Kollégium diáksága 1669–1848. Kolozsvár 

2006. 22.) 

44 FőkonzLvt. 62/1778. 1., 101/1779. B. 1. 

45 FőkonzLvt. 8/1773. E. 16. 

46 FőkonzLvt. Sessionis protocollum II. 247., ad 14/1747. 

47 FőkonzLvt. 8/1773. C. 1–2., E. 10. 

48 Uo. F. 9.


A rekatolizációs törekvések Körösbányán akkor csúcsosodtak, amikor 1721-ben a 

középkori templomból kiköltözött a katonaság, 49 és az a bolgár ferencesek tulajdonába 

került. A bányaváros protocollumának 1726-os bejegyzései arról tanúskodnak, hogy a 

katolikusok ezelőtt egynéhány esztendőkkel occupálták a templomot. 50 

Egyes források szerint Nádasdy László hívta be a bolgár ferenceseket Körösbányára, 

51 ám úgy tűnik, hogy a plébánia a Csanádi Püspökséghez tartozott, így 1728. november 

8-án Kovács Pál Sándor kanonok, az egyházmegye generális vikáriusa nevezte 

ki plébánossá Fejérvári Ágostont, a dévai ferences atyát. 52 Fejérvári legelőször a sekrestyét 

újította fel, majd az 1731-ben Bichel Mihály kamaraispán által a templom déli 

oldalához építtetett kápolnában miséztek, a templom helyreállítására később, több lépésben 

került sor. 53 1772-ben az egyik valló igen közelinek nevezte a templom helyreállítását. 

54 Miután hadászati rendeltetése megszűnt, valószínűleg teljességgel alkalmatlanná 

vált egyházi szolgálatra. 

Az említett kápolnával kapcsolatban van néhány kérdőjelnünk. Minden valószínűség 

szerint nem különálló építményről, hanem oldalkápolnáról van szó, hiszen a középkori 

templom déli oldalán helyezkedett el a református parókia telke, és ez a templom 

elfoglalása után is megmaradt református tulajdonban. 1726-ban és 1733-ban is a 

református egyházközség tulajdonában volt. 55 1772-ben egy tanú az 1711 előtti parókia 

helyét így határozta meg: a mostani catholicum templomon alól az úton fellyül, ahol most az úr, 

Pogány Ádám uram konyhája vagyon, azon a sebhedékes hellyen. 56 A helyzetet tovább bonyolítja, 

hogy 1796-ban a telek a város tulajdonát képezte, és mint ilyent, iskola céljára átadta 

a gyülekezetnek. 57 Egy évvel később a vizitáción elhangzott, hogy 1702-ben, a háborús 

és villongó világban foglalta el a város. 58 Ez utóbbi vélekedést a rendelkezésünkre 

álló adatok cáfolják. 

Ribice primátusa, Süllyei Dániel lelkipásztorkodása alatt 

Úgy tűnik, hogy a kuruc szabadságharc igen sok pusztítást okozott Körösbányán, 

egyrészt a gyülekezet lélekszáma csappant meg számottevően, másrészt az istentiszteleti 

helyet veszítették el, így a gyülekezet képtelenné vált önálló lelkész tartására, és 

gyakorlatilag Ribice filiája lett. A négy zarándi gyülekezetet tehát az 1720-as évektől 

kezdve egyetlen lelkész pásztorolta. Erre utalt az 1772-ben tartott vallatások megkérdezettjeinek 

némelyike is. 59 A négy gyülekezet életét ebben az időszakban lehetetlen 

külön tárgyalni. 

49 FőkonzLvt. 8/1773. F. 9. 

50 FőkonzLvt. 101/1779. A., D. 

51 Adrian Adrei Rusu (coord.): Dicţionarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş. Presa 

universitară Cluj-Napoca 2000. 60. 

52 FőkonzLvt. 8/1773. F. 11. 

53 Uo. F. 9. 

54 Uo. C. 2. 

55 FőkonzLvt. 101/1779. A. 1., B. 2. 

56 FőkonzLvt. 8/1773. E. 13–14. 


58 Uo. 291. 

59 FőkonzLvt. 83/1773. E. 7.


Ebből az időszakból az első ismert lelkipásztor Batzoni Gál Pál, aki 1724–1725 között, 

mindössze egy évig szolgált itt. 60 

A következő ismert lelkész Süllyei Dániel. 61 Úgy tűnik, hogy szolgálati ideje a gyarapodás 

és a az egyes közösségek megerősödésének jegyében zajlott. 

Legelőször 1729-ben, a körösbányai vizitáción jelenik meg a neve. 62 Az 1770-es 

években folytatott adatgyűjtés és tanúvallatás révén legtöbbet itteni tevékenységéről 

tudunk. 

A körösbányaiak kezdetben Ribicére jártak templomba, majd Süllyei kezdett lakóházaknál 

istentiszteletet tartani. 63 Ezt követően, valamikor 1731 előtt, más tanúk szerint 

1722–1724 körül boronafákból kirakott házacskát építettek, és ide jártak istentiszteletre. 

Az oratórium igen szerény körülményekről árulkotott: tapasztatlan, szalmával fedett 

volt. Más tanúk azt állítják, hogy egy Sipos nevezetű ember öröksége volt az épület és ő hagyta 

a gyülekezetre. 64 Az 1733. évi vizitáció jegyzőkönyve arról tudósít, hogy 1731-ben 

Sipos alias Bun István telket adományozott a gyülekezetnek, 65 a város protocollumának 

kivonata viszont 1726-ra teszi az adományozás idejét. 66 A helyes időponthoz az 

1729-es vizitáció jegyzőkönyve vezet el: Ekkor ugyanis a vizitáció nehezményezte, 

hogy a gyülekezet nem építette fel a haraglábat. A harangláb pedig istentiszteleti hely 

meglétét feltételezi. Valószínűleg 1726-ban adományozta a telket, ide épült fel a boronaház, 

emellé állítottak haranglábat. 67 

Az 1729-et megelőző időszakban Körösbánya gyülekezete gazdagodott Anka Sándor 

adományával, egy óntányérral. Süllyei Dániel volt az, aki a politikai válságok során 

elidegenedett vagy éppen tisztázatlan tulajonjogú egyházi ingatlanok jogbiztosító iratait 

a város levéltárából kikereste, és az egyházközség telkeit, szántóföldjeit az eredeti 

használatukba visszaállította. 68 

Süllyei szolgálati ideje a másik két falu, Kristyor és Brád életében is az anyagi gyarapodás 

ideje. 1732-ben Ribiczei László és felesége, Károli Júlia egy harangot, 1736- 

ban Bartsai Gergely és Naláczi Sára egy ezüstpoharat adományozott a kristyori gyülekezetnek. 

69 Csiszár Miklós, felesége Ribiczei Kata, valamint az asszony előző házasságából 

származó gyermekei, Brádi László, Sándor és Ferenc 1741-ben harangot adományoztak 

a brádi eklézsiának. 70 

Süllyei szolgálatának legérdekesebb aspektusa a románok között végzett szolgálat. 

A negyvenes évek közepén távozott a Zarándi-medencéből, ugyanis 1745-ben már a 

60 Batzoni 1712-ben subscribált Nagyenyeden, Ribice előtt Galacon, 1716-tól pedig Nagyrápolton 

szolgált 1766-ban bekövetkezett haláláig. HZLvt. Iratok 6. sz. 8. 

61 Süllyei 1715-ben subscribált Nagyenyeden, a Matricola tanúsága szerint lelkészi szolgálatát Técsőn 

kezdte. (Jakó Zsigmond–Juhász István: Nagyenyedi diákok 1662–1848. Kriterion, Bukarest 1979. 132. (A 

továbbiakban Jakó–Juhász) 

62 FőkonzLvt. 101/1779. B. 2. 

63 FőkonzLvt. 83/1773. C. 2. 

64 Uo. E. 5–6., 8. 

65 FőkonzLvt. 101/1779. B. 2. 

66 Uo. A. 1. 

67 A Teleki család levéltára a Magyar Országos Levéltárban. P 658. (A továbbiakban: TelekiLvt.) Új 

rendezés 1973. sz. 2. 

68 FőkonzLvt. 101/1779. B. 2. 

69 HZLvt-Prot. I/5. 86., 91. A harang felirata: RIBITZEI LASZLO ES KARLI IULIA TSINAL- 

TATTAK A KRISTSORI EKLESIANAK ANNO 1732. I A P R. 



rákosdi gyülekezet lelkipásztoraként bukkant fel. 71 1744-ben Pogány József, a Hunyad- 

Zarándi Egyházmegye főgondnoka jelezte a Főkonzisztóriumnak, hogy a Keresbe [tk. 

Körösben] feles reformata oláh ecclesiak pap nélkül szűkölködvén, provideálni szükséges volna jól 

oláhul tudó papokrúl. 72 A Főkonzisztórium levelet intézett Deáki Filep József püspökhöz, 

amelyben így jellemezték a helyzetet: Zaránd vármegyei néhány oláh reformata ecclesiak 

az oláh nyelvbe fundatus papoknak szüksége és ritkasága miatt lelki éhséget és szörnyűséget szenvednek. 

Kérték a püspököt, rendelje el, hogy mindhárom kollégiumban azon szükségre 

bizonyos jóra menendő subjectumok készíttessenek, kik jövendőbe az Isten beszédének közöttök való 

hirdetésére alkalmatosok légyenek. 73 

Az csak a későbbi iratokból derül ki, hogy ezt a nagy szükséget éppen Süllyei Dániel 

távozása okozta. Három évvel később, 1747. február 25-én Zilahi Pál esperes panaszolta, 

hogy Süllyei, aki oláh nyelvet tud, rendeltetvén nemes Zaránd vármegyébe papnak, nem 

ment el semmiképpen, holott ott afféle ministerre nagy szükség volna. A Főkonzisztórium abban 

az esetben kötelezte a régi-új szolgálati hely elfoglalására, ha a távozását okozó akadályok 

megszűnnek és az eddigi jövedelmeivel továbbra is élhet. 74 Az 1747. június 21-én, 

Magyarigenben tartott Generális Zsinat jegyzőkönyvéből kiderül távozásának oka. 

Eszerint a gyülekezet néhány tagja gyakran zaklatta, sőt élete is veszélybe került. Ekkor 

távozott – már-már menekülve – a megüresedett rákosdi gyülekezetbe. Úgy tűnik, 

hogy a körösi eklézsiák patrónusai elégedettek voltak szolgálatával és vissza akarták 

vinni Ribicére. Rábírták hát az esperest, hogy rendelje vissza Süllyeit. Ő örömmel viszszament 

volna, csak annyit kért, hogy az ott való ecclesiak communiter consentiállyanak, és élete 

securitassáról bizonyos assecuratiot adjanak. Néhányan azonban ellenezték visszatérését, 

és olyanok is akadtak, akik gyilkossággal fenyegetőztek. Ilyen körülmények között nem 

vállata a visszatérést. A Parciális Zsinat ekkor – engedve a patrónusok újabb nyomásának 

– választás elé állította: vagy elmegy a zarándi eklézsiákba, vagy kiűzik a rákosdi 

gyülekezetből is. E határozat ellen Süllyei a Generális Zsinathoz fellebbezett. Itt megsemmisítették 

a Parciális Zsinat határozatát, és mivel Ribice Bodoki Henter László 

személyében már papot hozott magának, Süllyeit a rákosdi egyházközségben megerősítették. 

75 

Az 1729-es körösbányai egyházlátogatás iratai igen érdekes naptártörténeti adatot 

jegyeznek fel: A három körösi eklézsia már bevezette az új, Gergely-féle naptárt, a vizitáció 

felszólította a körösbányaiakat, hogy kövessék példájukat. 76 Az Erdélyi Fejedelemségben 

1588-ban bevezették a Gergely-naptár használatát, de a 17. század közepéig 

elszórtan még használták a régi naptárt. 77 A Fehér-Körös forrásvidékén levő gyülekezetek 

csaknem százötven évvel később térnek át az új időszámításra. Vajon miért (Az 

eset nem egyedi. Tizenhárom évvel korábban a hátszegi kétnyelvű református gyülekezetben 

Nagykarácsony január 4-re esett. 78 ) Mindkét eset egyedül a gyülekezetek kétnyelvűségével 

magyarázható. A román anyanyelvű reformátusok valószínűleg később 

71 A Rákosdi Református Egyházközség levéltára IV/22. Ebben a gyülekezetben szolgált 1752-ben 

bekövetkezett haláláig. 

72 FőkonzLvt. 97/1744. Sessionis protocollum 148. 

73 Uo. Expeditionis protocollum 200–201. 

74 FőkonzLvt. 15/1747. Sessionis protocollum 248. 

75 FőkonzLvt. 79/1747. Az adatért dr. Dáné Veronka kolléganőmnek mondok köszönetet. 

76 FőkonzLvt. 101/1779. B., A latin szöveg frappánsabb: Festa anniversaria ut puta: nativitatis Jesu Christi, 

Paschatis et Pentecostes ad silum novum reducuntur. (FőkonzLvt. 62/1778.) 

77 Szentpéteri Imre: Oklevéltani naptár. Magyar Tudományos Akadémia. 1912. 17. 



vették át az új időszámítást, és jobban ragaszkodtak ahhoz a naptárhoz, amelyet a görögkeleti 

egyház részben ma is használ. 

A fent vázolt események alapján úgy tűnik, hogy ezen a vidéken maradtak meg legtovább 

a román reformátusok. Irataink gyakran oláh ecclesiakról beszélnek. Sajnos nem 

tudjuk pontosan, hogy valóban kompakt román anyanyelvű református közösségekről 

van-e szó, olyan román többségű gyülekezetről, amelynek tagjai voltak a magyar református 

kisnemesek és szabadok is, vagy olyan magyar református gyülekezetekről, 

amelyek tagjai között volt több-kevesebb román hívő is. A forrásainkban szereplő 

megnevezés talán a második feltételezést erősíti. Úgy tűnik, hogy a környék helyben 

lakó birtokosai, a Ribiczei, Brádi, Kristori és Nemes családok román eredetűek voltak. 

Erről éppen az egyik család sarja, Nemes Ödön marosvásárhelyi rajztanár, az erdélyi 

műemlékek lelkes búvára beszél a ribicei templomról írott cikkében. Eszerint a 

Ribiczei, Nemes és a Brádi családok a ribicei templom 15. századi, alapítókat rögzítő 

feliratán szereplő három, román nevet viselő testvértől származnak. 79 Az, hogy ezen 

családok a 18. század közepére teljességgel magyarokká lettek, majdnem bizonyos, a 

ribicei és a kristyori harangok előbb idézett magyar feliratai is erre utalnak. A román 

reformátusokat ebben az időben nem annyira a nemesek, mint a szegényebb 

libertinusok között kellene keresnünk. 

Körösbánya élete Süllyei után, újabb lelkipásztor 

A Generális Zsinat még tárgyalta Süllyei Dániel ügyét, amikor Ribicén már az új 

lelkipásztor, Bodoki Henter László végezte a szolgálatokat. 80 

Eközben Körösbányán a gyülekezet „partizánakcióba” kezdett. Első lépésként császári 

engedély nélkül elkezdték javítani az oratóriumot. Gyulai István generális, egyházmegyei 

főgondnok magtapasztatta falait, szalmafedelét zsindelyfeléllel helyettesíttette. 

Az építésben alaposan kivette a részét Bartsai Gergely főispán is. Az egyik 

vallatási jegyzőkönyv arra utal, hogy az oratórium mellé iskolát is építettek. 81 A következő 

lépés az évtizedek óta üresedésben levő lekészi állás betöltése volt. 1772-ben 

Brádi László úgy emlékezett, hogy mind a négy zarándi gyülekezet mindegyike saját 

lelkipásztort kért az esperestől. Egyelőre csak a körösbányai gyülekezetbe küldtek lelkipásztort 

1748-ban, Kotsi György személyében. 82 Szolgálatba állítása azonban nem 

volt zökkenőmentes. Bár az említett két patrónus és Pogány József egyházmegyei 

gondnok is támogatta idejövetelét, a katolikus birodalmi gépezet nyomban beindult. A 

nagyhalmágyi Siborius páter értesítette a Thesaurariatust, ahonnan két kancellistát 

küldtek Körösbányára. 83 Ők utasították Kotsit, hogy nyolc napon belül hagyja el a várost. 

A lelkész válasza az volt, hogy a méltóságos curatorok és a Partialis híre nélkül nem válaszolhat. 

84 Az esetet Bodoki Henter László nyomban jelentette Deáki Filep József 

püspöknek. Leírta, hogy a gyülekezet egykor lelkészt és mestert is tartott, ezért az új 

79 Nemes Ödön: A ribicei templom 1404-ből. Hazánk és a Külföld. 1868. IV. évf. 4. sz. 63–64. 

80 1734-ben subscribált Enyeden, Harderwijkben (1744) peregrinált. Ribicei szolgálata után Alpestesen 

(1759–1764), majd haláláig Rákosdon (1764–1769) szolgált. 

81 FőkonzLvt. 8/1773. C. 2., 3., E. 5., 7., 14. 

82 Elképzelhető, hogy azonos azzal a Kotsis Györggyel, aki 1732-ben subscribált Nagyenyeden (Jakó– 

Juhász 148.) 

83 FőkonzLvt. 8/1773. E. 5. 

84 TelekiLvt. Új rendezés 1971. sz. 2. A Teleki család levéltárából származó adatokért dr. Sipos Gábornak 

mondok köszönetet.


lelkész beikatatásához nem szükséges újabb királyi vagy kamarai engedély. Egyúttal 

kérte a püspököt, hogy Intzédi József ítélőmestert és Bánffi Zsigmodot keresse meg 

Kotsi érdekében. 85 Úgy tűnik, hogy a református főurak sem voltak restek, a Teleki 

család egyik tagja írt a gyülekezetnek, és jelezte, hogy Dobra Péter fiscalist tévesen tájékoztatták, 

a lelkész kiutasítása törvénytelen. Kotsi Györgynek pedig megparancsolta, 

hogy semmiképpen maga szabad jóakarattya szerint a parochiajából éppen ki ne mennyen, és sponte 

el ne állyon maga parochiaja, újj fatemplomától és ecclesiajától. 86 A vallatási jegyzőkönyvből az 

derül ki, hogy Kotsi visszatért a gyülekezetbe. A tanúk többsége úgy vélte, hogy a patrónusok 

végül megteremtették a maradás törvényes kereteit. Azt is tudjuk, hogy 

Bartsai Gergelyné 300 forintot adományozott a gyülekezetnek. Ennek kamatja képezte 

a lelkész jövedelmének egy részét. 87 

A helyi református pap fizetésének legtekintélyesebb részét a körösbányai vásárvám 

jelentette. A város szenátusa 1774-ben megerősítette, hogy az évi, illetve hetivásárok soron 

összegyűlő vámot a possessorok régtől fogva a körösbányai helvét hitvallású református eklézsiának 

adományozták, és ezt a város vezetése mindig szem előtt tartotta. 88 A mondat utolsó részét 

azonban meg kell kérdőjeleznünk. 1747-ben a Főkonzisztórium ahhoz kötötte 

Süllyei Dániel visszatérését, hogy addigi jövedelmeivel élhessen. Véleményünk szerint 

éppen a körösbányai vásárvámtól fosztották meg, hiszen Kotsi György szolgálata kezdetén 

jogot formált erre a jövedelemre. Az őt kiutasító kancellisták ezért is megfenyítették. 

89 A vásárvám tulajdonjoga 1772-ben is vita tárgyát képezte, hiszen erről is vallattak. 

A megszólaltatott tanúk véleménye nem egybehangzó arra vonatkozóan, hogy 

Kotsi előtt a ferencesek vagy Süllyei részesült-e ebben a jövedelemben. 90 A vásárvám 

összegét soha nem jegyezte fel a vizitáció, valószínű, hogy egyenesen a lelkipásztor kezébe 

került, és ez képezte jövedelmének jelentős hányadát. 

Kotsi György 1770-ben bekövetkezett halálig szolgált Körösbányán. 91 Szolgálatának 

utolsó éveiből igen érdekes adat maradt ránk. Az 1767. május 22-én tartott vizitáció 

feljegyezte azok nevét, akik sok ideig nem látogatták a templomot én nem éltek úrvacsorával. 

Ezek között két név figyelemre méltó: Bun Petru, Kirtza Petrutz. 92 A 

nevek alapján úgy tűnik, mindkét személy román anyanyelvű. Kérdés, hogy a húsz évvel 

azelőtt oláh ecclesia maradványait fenyíti-e itt a vizitáció 

Önállósulási törekvések – Brád, Kristyor 

1757-ben a brádi filiális eklézsia kereste meg levélben a Főkonzisztóriumot és kérte 

anyásítását. Kérésüket azzal indokolták, hogy a ribicei papnak, tanítónak, illetve a három 

sátoros ünnepi légátusnak adott összeg majdnem kitesz egy lelkipásztori fizetést. 

Majdani lelkészük fizetését így határozták meg: 50 magyarforint, 80 véka búza, 4 és fél 

szekér széna, 40 szekér vagy szán fa. Kérelmükhöz csatolták azt a díjlevelet is, melyben 

huszonkét családfő vállalta, hogy hozzájárul a lelkész fizetéséhez, illetve apróléko- 

85 TelekiLvt. 1972. 

86 Uo. 1973. 

87 FőkonzLvt. 8/1773. E. 

88 HZLvt-Prot. I/5. 73. A teljes szöveget ld.: Buzogány–Ősz II. Kolozsvár 2005. 304. 

89 TelekiLvt. 1971. sz. 1. 

90 FőkonzLvt. 8/1773. E. 


92 HZLvt-Iratok 8. sz. 7.


san leírták a bér beszedésének módját. 93 A következő évben a Generális Zsinat tárgyalta 

és elfogadta a kérést, így már csak a Főkonzisztórium jóváhagyására volt szükség, 

amiért az eklézsia újabb levelet írt, s a paptartás anyagi kötelezettségeinek, illetve a romos 

templom megjavításának vállalásán túl így indokolta kérését: Félő, nehogy szívünk 

fájdalmával tapasztaljuk a régi szokásnak újulását, melyen némelyek pap nemléte miatt oláh 

ekklézsiához folyamodtak, kitől Isten őrizzen. Nem tudjuk, hogy a folyamodás alatt a román 

ajkú reformátusok valamely görög rítusú gyülekezetbe történő áttérését értették-e, 

vagy csupán azt, hogy egyes istentiszteleti szolgálatok elvégzésére a brádi reformátusok 

román papot kértek meg. A ribicei lelkész valószínűleg rendszertelenül végezte a szolgálatokat, 

ezért fogalmaztak úgy a brádiak, hogy a papsága nekünk praejudiciumunkra vagyon 

inkább, hogysem consolationkra. 94 

Úgy tűnik, a ribicei gyülekezet nem örült a szétválásnak, hiszen a brádi vásárvám a 

ribicei pap jövedelmének igen jelentős részét képezte. Ribice a vásárvám felét követelte, 

a brádiak pedig nem voltak hajlandók ezt átadni. 95 A vásárvám elosztása sokáig húzódott, 

talán az 1770-es évekre alakult ki az a gyakorlat, hogy a jövedelem egyharmada 

Ribicére, kétharmada pedig Brádra kerül, később ezt a gyakorlatot szentesítették a vizitációk 

is. 96 Figyelemre méltó, hogy az addig szintén Ribicéhez tartozó Kristyor is Brád 

filiájává lett, legalábbis az 1758. évi díjlevél szerint innen is járt fizetés a brádi papnak. 97 

Brád első lelkipásztorának sajnos csak a vezetéknevét ismerjük, Molnárnak hívták 

és 1762-től 1765-ig bizonyíthatóan itt szolgált. 98 A gyülekezet később annyira megerősödött, 

hogy 1779-ben már tanítói állást szervezett, amelyet legelőször Pető Mihály 

szászvárosi diákkal töltöttek be. 99 

A brádi lelkipásztor 1776-ig beszolgált Kristyorra is. 1777-ben viszont a kristyoriak 

saját papot hívtak Jantsó András személyében. A gyülekezetnek nem sok öröme volt 

benne, hiszen részegességével, erőszakosságával, szabadszájúságával sokakat megbotránkoztatott. 

100 

A körösbányai templom körüli bonyodalmak 

A körösbányai gyülekezet 1772-ben kőtemplomot szeretett volna építeni. Az ügyben 

a Főkonzisztóriumot keresték meg legelőször. A kéréshez csatolták a református 

családfők névsorát. Ebből a dokumentumból tudjuk meg, hogy 1772-ben 42 családban 

187 református élt Körösbányán. A gyakoribb családnevek: Dragán, Josa, Bun, Székely, 

Pakulár. Hollaki János körösbányai római katolikus gondnok, Fruzik Illyés és 

Nagy Domokos szerzetesek tiltakoztak a kérés ellen, a csanádi püspök pedig tanúvallatást 

kért az ügyben. A vallatási jegyzőkönyvek, amelyekre az előbbiekben gyakran hivatkoztunk, 

mára a gyülekezet korabeli történetének igen értékes, már-már unikumszámba 

menő forrásai. A római egyház helyi és központi elöljárói azt akarták bebizo- 

93 FőkonzLvt. 54/1757. 

94 FőkonzLvt. 33/1758. 

95 Uo. 

96 HZLvt-Prot. I/3. 171., 179. 

97 FőkonzLvt. 33/1758. B. 

98 HZLvt-Iratok 8. sz. 4. 


100 Uo. 253., I/4. 32., 82.


nyítani, hogy a jelenlegi oratórium is törvénytelenül épült. 101 Ez kiváltotta a református 

fél tiltakozását. 

Az éveken át húzódó levélpárbaj végül oda vezetett, hogy 1777. szeptember 13-án 

császári rendelettel bezáratták az oratóriumot. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy 

Körösbányán a reformátusok nem tarthattak nyilvános istentiszteletet. 102 A gyülekezet 

elsődleges célja már nem a templomépítés, hanem a bezárt istentiszteleti hajlék felszabadítása 

volt. 1778–79-ben a Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye elöljárói ismét 

a Főkonzisztóriumhoz fordultak. Herepei István esperes az egyházmegye régi 

protocollumaiból írta ki azon bejegyzéseket, amelyek a templom és a gyülekezet 17. 

századi meglétére utaltak, de csatolták a város protocollumának vonatkozó bejegyzéseit 

is. 103 Az 1778. június 28-án, Küküllőváron tartott zsinat kérte a Főkonzisztóriumot, 

hogy az oratórium megnyittatását exoperállya. 104 Csomós István lelkipásztor 1780-ban jelezte, 

hogy két alkalommal utazott Szebenbe az oratórium felszabadítása végett, és 

utazási költségeinek megtérítését kérte a gyülekezettől. A vizitáció pozitívan bírálta el a 

kérést. 105 Sajnos, a fáradozások sikeréről keveset tudunk. 1783-ban viszont újra használták 

az imaházat, és a gyülekezet úgy ítélte meg, hogy a királyi kegyelmes engedelmesség 

utat nyitott a kőtemplom felépítésére, és patrónusokat kerestek a költségek fedezésére. 

II. József toleránsabb valláspolitikája tehát nagyon hamar éreztette hatását itt is. 

Terveiket egy időre meghiúsította a Hora vezette 1784-es parasztfelkelés. Az 1784 

októberében kirobbant felkelés komoly érvágás volt a református eklézsiák életében. A 

felkelők több egyházi szolgát megöltek: Baktsi István brádi, illetve Jantsó András 

kristyori lelkészt, Fazakas Zsigmond körösbányai és Teleki Mihály brádi tanítót, csupán 

Csomós István körösbányai és Barta Mihály ribicei lelkipásztor maradt életben. 106 

A felkelés után a gyülekezetek történetének új korszaka kezdődik. Ez már a leépülés 

jegyében zajlott. Kristyor elvesztette frissen megszerzett önállóságát, és Brád 

filiájává lett, néhány évvel később Ribice egykori filiája is a brádi gyülekezet joghatósága 

alá került. Jelen írásunk figyelme erre az időszakra már nem terjedhet ki. 1784-re valószínűleg 

teljességgel eltűnt a román anyanyelvű reformátusság a vidékről. Az erőteljesen 

nemzeti jellegű felkelés idején nem érte volna ennyi atrocitás a református 

eklézsiákat, ha azoknak valamely kapcsolatuk lett volna a környék románságával. 

Az áttekintett, mintegy évszázadnyi idő igen érdekes színfoltja a hunyad-zarándi reformátusság 

történetének. A 17. század végén még református egyházunk úgy érezte, 

hogy tagjainak sorát gyarapíthatja az itteni románokkal. A misszió eredményéről keveset 

tudunk. Reméljük, hogy a fegyelmi eseteik révén közelebbről megismert lelkészek 

mellett voltak olyan – éppen skandallummentes életük révén – ismeretlenek is, akik 

hűségesen végezték szolgálatukat. Talán nekik köszönhetjük, hogy a körösi román reformátusok 

még a rekatolizáció jegyében lezajló 18. század közepén is ragaszkodtak 

hitükhöz és nyelvükhöz. Úgy tűnik, ők tartottak ki legtovább, hiszen Hátszeg vidéki 

vagy fogarasföldi társaik néhány évtizeddel korábban eltűntek. Szintén figyelemre méltó, 

hogy a mostohaként emlegetett teréziánus korban itt három gyülekezet nyeri el 

101 FőkonzLvt. 8/1773. A., F., G. 

102 FőkonzLvt. 31/1779. 

103 FőkonzLvt. 62/1778., 101/1779. 

104 Buzogány Dezső–Dáné Veronka–Kolumbán Vilmos József–Sipos Gábor (szerk..): Erdélyi református 

zsinatok iratai. III. Kolozsvár 2001. 111. 

105 HZLvt-Prot. I/3. 303., I/4. 36. 

106 Buzogány–Ősz I. 413., 419., II. 495–496., 502., III. 495.


vagy nyeri vissza önállóságát. A vizsgált iőszakban tehát lassú, de folyamatos református 

erősödésnek vagyunk tanúi. Ezt a fejlődést törte derékba a Hora-lázadás. 

Az alábbiakban közöljük azon vizitációs jegyzőkönyvek kivonatát, amelyeket 

Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye azóta elpusztult protocollumból másolt ki 

1779-ben Herepei István esperes. A szövegeknek A hunyad-zarándi református egyházközségek 

történeti katasztere című kiadványunkban lett volna a helyük, ám azok a Körösbányára 

vonatkozó fejezetet tartalmazó II. kötet megjelenése után kerültek elő. 

A nemes Hunyad és Zaránd vármegyei reformata ekklézsiák protocollumaiból a 

k[örös]bányai reformata ekklézsiát illető kiírt közönséges actak: 107 

1-o. 1634-ben protocollált 38 ekklézsiáknak rendiben másodiknak íratik a 

k[örös]bányai. 

2-do. 1668-ban viszontag regestráltatván az ekklézsiák, találtattak numero 33, és itt 

másodiknak íratik a k[örös]bányai ekklézsia. 

3-tio. 1684-ben k[örös]bányai pap volt Fogarasi István. 

4-to. Acta visitationis k[örös]bányaenses, quae celebrat est die 4 ta Maji 1703. per 

reverendum ac doctissimum seniorem Samuelem Jenei et adjunctos fratres, 

reverendum dominum dominum Gasparum Váradi, ecclesiae Rákosdiensis Verbi 

Divini ministrum, et in praesenti visitatione substitutum notarium et Nicolaum Pértsi, 

N[agy]Barcsaiensis ecclesiae Verbi Divini ministrum. 

Ubi: Campana signo dato, tum ad preces in templo reformatorum publice 

habendas, tum ad ritus visitationis pro more ibidem ritos peragendos, precibus 

peractis et majori parte utriusque sexus in ea ecclesia praesente convocatis etiam iis, 

qui aberant, tam mulieribus, quam viris examinatis de examinandis. 

Ecclesia nimirum examinatur de reverendo ministro domino Martino Fogarasi, 

vicissim reverendus minister de suis auditoribus. Reverendus minister optime 

commendatur, nec auditores aggravantur a reverendo ministro. 

Bona ecclesiae k[örös]bányaensis pro tempore praesentia: 

1. Poculum argenteum deauratum intus et extus, habens in medio artificiosum ornamentum 

ex eadem materia, antiquum munus. 2. Cantharus stanneus capiens justam. 

3. Strofiolum turcica acupictura insignitum. 4. Strofiolum sercio et aureo filo 

acupictum. 5. Est mappa sáhos dicta. 

Bona absentia ejusdem ecclesiae: 

1. Campana una Küküllővárini haeret. 2. Campana altera in pago magnifici 

quondam Francisci Gyulai haeret, cujus pagi nomen Tresztia. 

Visitatio ecclesiae k[örös]bányaensis facta die 22 da Februarii 1714. per reverendum 

dominum seniorem Michaelem Solymosi, caeterosque visitatores, utpote: reverendum 

dominum Stephanum Rákosi Kéméndiensis, reverendum dominum Joannem Détsi 

AlPestesiensis et reverendum dominum Josephum Ajtai Solymosiensis ecclesiarum 

Verbi Divini ministros, officio substituti notarii fungente Josepho Ajtai. 

Examinatur ecclesia de reverendo pastore domino Joanne Pápai. Semmivel sem 

vádollyák sem magát, sem házanépét. Reverendus dominus pastor examinatur de suis 

auditoribus. Canon ellen fogadtanak újj mestert. Deliberatur: A jövő Partialison adja- 

107 FőkonzLvt. 101/1779.


nak számot s hozzanak hiteles commendatoriat, addig pedig vállaljanak kezességet. 2. 

Pünköstig az haranglábot és a mester házát megépítsék, külömben vicecurator uraimék 

érdemek szerént megbüntessék. 

Nota bene: Egy harang Tresztián, más Küküllőváron vagyon most is. 

Inchoatur visitatio ecclesiarum Körösiensium in ecclesia reformata Ribiczeiensi 

anno 1708 die 23. Martii per substitum Sanctae Sedis notarium, Petrum Örsi et 

adjunctos fratres, reverendum dominum Nicolaum Sz[ent]Péteri et reverendum 

dominum Stephanum Rákosi, et continuatur per K[örös]Bányám. Holott, amint voltak 

az ecclesia bonumi 1714-ben, most is azonképpen vagynak. 

Continuatur visitatio in ecclesia reformata K[örös]Bánya anno 1729. die 3. 

Februarii per reverendum ac clarissimum dominum Sigismundum Sövénfalvi 

seniorem et supraspecificatos coadjunctos. Examinatur reverendus dominus Daniel 

Süllyei de auditoribus, et vicissim auditores de reverendo domino ministro. A 

k[örös]bányai ecclesia mégis a haranglábat fel nem állította. Deliberatum: Húsvétig 

dilatio engedtetik, s ha akkor sem lészen effectuma, in duplo mulctáztatik. Helyben 

hagyja a Szent Visitatio a reverendus minister propositioját, hogy a k[örös]bányai 

ecclesia mesterházat építsen. 

Nota bene: Minthogy a körösi reformata ecclesiak, Ribitze, Brád és Kristsor az 

inneplés rendét új szerént observálni kezdették, úgy a k[örös]bányai ecclesia is a többitől 

ebben is el nem szakad. 

Bona ecclesiae k[örös]bányaiensis: Ezen ecclesianak bonumai most is azon statusban 

vagynak, mint az elébbeni visitatiokban találtattanak, accessit scutella plumbea 

oblata a domino Gregorio Anka de K[örös]Bánya. 

Continuatur visitatio in ecclesia reformata K[örös]Bánya 1733. die 5 ta Maji per 

reverdum ac clarissimum dominum Sigismundum Sövénfalvi seniorem tractus, et 

clarissimum dominum notarium Paulum Zilahi, nec non reverendum dominum 

Andream Deáki. Commendatur de omnibus reverendus dominus minister Daniel 

Süllyei. Bona ecclesiae ad sacram mensam pertinentia, eadem et specie et numero quae 

in superioribus. 

Ennek az ecclesianak régtől fogván való sok viszontagságai miatt majd szintén elfelejtődött 

külső appertinentiai tiszteletes Süllyei Dániel praedikátor kedves atyánkfia által 

investigáltatván s kikerestetvén, találtattanak és vagynak eszerént: 

1. Benn a városban, a templomnak dél felől való részén a parochialis fundus, 

mellynek napkelet felől való vicinitassa Tyisz Dregén öröksége, napnyugott felől való 

vicinitassa pedig Birta János. 

2. Künn a mezőben, az alsó fordulóban, vulgo La Cziora nevű helyben egy hold 

szántóföld, négy vagy öt vékás, mellynek napkelet felől való vicinitassa Székely György 

szántóföldje, napnyugott felől való Szőts István fölgye. 

3. Ide accedál Bun Istvántól adatott örökség, melly benn vagyon a városban, 

mellyet, mint maga örökségét, nemine contradicente közönségesen a város tagjai és lakosi 

előtt kijárván, conferált és adott az ecclesianak in anno 1731, mellyet occupálván 

de facto, és bír az ecclesia, mellynek napkelet felől való szomszédja Banyitza Szávul 

öröksége, napnyugot felől pedig az oláh templom felő felrúgó város közönséges utcája.


A fenn említett protocollumból igaz hittel kiírt és AllPestesen 14 ta Julii 1779-ben 

kiadatott ecclesiai actak. 

Tractualis esperest Herepei István tulajdon kezével. 

Reformierten im Siebenbürgischen Erzgebirge 

Daten zur Geschichten der Reformierten Gemeinden im Kreis Zaránd 

Das Quellengebiet der Weiße-Kreisch ist ein sehr wichtiger Platz für die rumänische 

Geschichtsschreibung, aber diese Umgebung ist für die reformierte Kirchengeschichte 

auch nicht uninteressant. 

Im Jahre 1668 finden wir hier fünf reformierte Gemeinden: Nagyhalmágy, Altenburg, 

Brád, Kristyor und Ribice. In der Geschichte der fünf Gemeinden finden wir 

ganz merkwürdige Unterschiede. In Nagyhalmágy diente ein Hofkaplan, aber mehr 

über dieses Pfarramt wissen wir nicht. 

Altenburg war in Zeit der Fürsten eine reiche Bergstadt mit blühenden reformierten 

Gemeinde, mit eigenem Pastor und Lehrer. 

Die anderen drei Dörfer bildeten eine Gemeinde unter einem Pfarrer, und nur in 

der Mitte des 18. Jahrhunderts machen sich Bemühungen zum Selbstständigwerden 

bemerkbar. Über drei Pfarrern vom Ende des 17. und Anfang des 18. Jahrhunderts, 

die hier dienten, wissen wir mit Sicherheit, dass sie die rumänische Sprache gekannt 

haben, und es ist auch gut möglich, dass sie rumänische Gemeindemitglieder hatten. 

Am Ende des 17. Jahrhunderts war die rumänische Bevölkerung dieser Dörfer für die 

reformierte Kirche noch Zielgruppe der Mission. Von den drei Dörfern hatte Ribicze 

eine größere Bedeutung, da der Pfarrer dort wohnte, und wahrscheinlich auch als 

Hofkaplan bei der Familie Ribiczei diente. Die mittelalterliche Kirche des Dorfes 

wurde gemeinsam mit der orthodoxen Gemeinde benutzt, und nur im 18. Jh. haben 

die Reformierten ihre eigene Kirche gebaut. 

In der Kuruzenzeit hat die Gemeinde Altenburg sehr viel gelitten. Die gotische, 

mittelalterliche Kirche wurde zerstört, die Gemeinde wurde immer kleiner, sie hatte 

keinen Pfarrer mehr, und der Schulmeister predigte unter ein improvisiertes Dach, 

zwischen den Mauern der Kirche. Das Kirchengebäude wurde von der österreichischen 

Armee erobert, und sie nützte es als Festung. Im Jahre 1721 hat die Armee das 

Gebäude den Franziskanern gegeben und Altenburg wurde als Tochtergemeinde Ribice 

annektiert. Die vier Gemeinden hatten Daniel Süllyei als Pfarrer. Er ist der letzte 

ref. Pfarrer im Siebenbürgen, von dem wir mit Sicherheit wissen, dass er auch rumänisch 

gepredigt hat. 

Erst im Jahre 1747 hatten die Reformierten aus Altenburg das kleine Oratorium 

erneuert und sich einen Pfarrer geholt und die Gemeinde wurde wider selbständig. Im 

1758 verselbstständigte sich Brád, und in 1777 seine Tochtergemeinde Kristyor. In 

diesen Jahrzehnten gewann das Reformiertentum im diesem Gebiet größere Bedeutung. 

Der Horea-Aufstand hat leider diesem Gedeihen ein Ende gemacht. Die Aufstänischen 

haben zwei reformierte Pfarrern und zwei Schulmeistern ermordet. In dieser 

Zeit haben die Gemeinden sehr viel gelitten. In 1784 verlor Kristyor und in 1790 

Ribice seine Selbstständigkeit und sie wurden zu Tochtergemeinden von Brád.

Zsigmond Attila 

Fugyi 

A 

A Szilágyi traktus legrégebbi 

lelkésznévsorai 

mikor az Erdélyi Egyházkerület 1943-ban körlevélben rendelte el a gyülekezetekben 

szolgált lelkipásztorok életrajzi adatainak az összegyűjtését, 1 a felszólításnak 

a Szilágy-Szolnoki Egyházmegye akkori fungens lelkészei is eleget tettek, 

néhány kivételtől eltekintve a végrehajtási utasításban megkívánt kimerítő alapossággal. 

A beérkezett válaszok teljes gyűjteménye jelenleg megtalálható a Zilahi Egyházmegye 

levéltárában. 2 Az adatgyűjtés alapját az akkor még „sértetlen” egyházközségi levéltárak 

iratanyaga képezte, 3 viszont, meglévő anyag hiányában, főként a 17–18. századra vonatkozó 

adatok tekintetében 4 sok adatszolgáltató lelkész már akkor is arra kényszerült, 

hogy az akkortájt még közkézen forgó (de mára már alig hozzáférhető) Petri-féle monográfiához 

forduljon segítségért. 5 Ebből a tényből egyértelműen levonható a következtetés, 

hogy az egyházközségi dokumentumokból már csak elvétve kerülhetnek 

napvilágra a korábbi századok lelkipásztoraira vonatkozó új adatok, és más források 

után kell nézni. Reménységre ad okot, hogy elég tekintélyes mennyiségű olyan iratanyag 

van, melynek tudományos igényű feldolgozása vagy még egyáltalán el sem kezdődött, 

vagy csupán a kutatás kezdeti szakaszában található. 

Elsőként említjük a Szilágy-Szolnoki Egyházmegye archívumának az anyagát, melyet 

1974-ben az akkori rendelkezéseknek megfelelően az Állami Levéltár Szilágy megyei 

fiókjába szállítottak át. 6 Ez a tény mindmáig jócskán megnehezíti ennek a kiemel- 

1 Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának 2715/1943. IV. számú körlevele. Református 

Szemle, 1943/11. szám, 166–170. 

2 A jelentéseket tartalmazó három vastag dosszié az egyházmegyei levéltárnak a kilencvenes években 

elkezdődött rendezésekor került elő, és ezúton köszönöm meg Lakóné Hegyi Éva egyházmegyei levéltárosnak, 

hogy felhívta figyelmemet erre a kiemelkedően fontos forrásra. 

3 A „sértetlen” jelzővel csupán arra kívántunk utalni, hogy ekkor még nem történt meg az egyházi levéltári 

anyag részleges állami begyűjtése; és mindaz, amit megkímélt a történelem vihara, hatvan évvel ezelőtt 

még a lelkipásztorok rendelkezésére állt. 

4 A Szilágyságra nézve is helytálló az általános érvénnyel megfogalmazott megállapítás, miszerint a lelkészi 

hivatalokban a rendszeres anyakönyvezés, bár egyelőre még csak kezdetleges formában, a 18. század 

második felében kezdődik el, a korábbi időkre vonatkozóan inkább csak a legfontosabb iratok (díj- és 

adománylevelek stb.) kerültek megőrzésre. Az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Névkönyve az 1896-dik évre. Kolozsvár 

1895. 110–129. Vö. Jakó Zsigmond: A levéltárvédelem útja az erdélyi reformátusok körében. In: 

Írás, könyv, értelmiség. Bukarest 1977. 106. 

5 Az egyházközségekre és az azokban szolgált lelkészekre vonatkozó információk részben a vármegye 

településeinek az ismertetését tartalmazó 3-4. kötetben, részben az utolsó két kötetet kitevő, alaposan 

dokumentált személynévmutatóban találhatók meg. Dr. Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája (a továbbiakban: 

Petri), I–VI., h. n., 1901–1904. 

6 Az 1974. jan. 16-án kelt átadásvételi jegyzőkönyvhöz mellékelt leltár 280 tételszám alatt sorolja fel 

az átvett iratanyagot, melynek időhatárait az 1670-es és 1965-ös esztendők képezik. Inventar, cuprinzînd materialul 

arhivistic din fondul „Protopopiatul Reformat Sălaj-Solnoc” preluat de Filiala Sălaj-Zălau, másolati példány a 

Királyhágómelléki Református Egyházkerület Levéltárában.

ZSIGMOND ATTILA: A SZILÁGYI TRAKTUS LEGRÉGEBBI LELKÉSZNÉVSORAI 899 

kedő fontosságú irategyüttesnek a tanulmányozását, 7 de ennek ellenére örvendetes fejleményről 

számolhatunk be. A anyag számunkra legértékesebb részét az a hét kötet 

képezi, amelybe a 18. század közepétől kezdődően hét évtizeden át kivonatos formában 

rögzített vizitációs feljegyzéseket gyűjtötték egybe. 8 Mivel az 1761-es esztendőtől 

kezdődően megközelítőleg évenkénti lebontásban nyomon követhető a traktus lelkészeinek 

a szolgálata, helyváltoztatása, az eddigi vizsgálatok alapján is bátran kijelenthetjük, 

hogy a most még eléggé foghíjas egyházközségenkénti lelkésznévsorok sok új 

adattal fognak kiegészülni, ami döntő előrelépést jelent az ezirányú kutatásban. 9 

Viszont sajnálattal állapítjuk meg, hogy még most sem hozzáférhető a Zilahi Református 

Kollégium Kolozsváron őrzött anyakönyve, 10 amelyről – a hasonló matrikulák 

ismeretében – feltételezzük, hogy szintén bővölködhet a szilágysági lelkészekre vonatkozó 

adatokban. 

Szerencsésebb helyzetben vagyunk azzal a két 17. századi protokollummal, amelyek 

jelenlegi ismereteink szerint a legkorábbi fennmaradt példányok a Szilágyi traktus jegyzőkönyvei 

közül. Egyikük díjleveleket és nagyobbrészt parciális zsinati jegyzőkönyveket 

tartalmaz, 11 a másik pedig a díjlevelek mellett a gyülekezetek ingó és ingatlan vagyonának 

a számbavételét foglalja magába. 12 Jelen tanulmány kapcsán ezek azért 

tarthatnak számot érdeklődésünkre, mert mindkét protokollum elején megtalálható a 

traktusban a 17. század elejétől kezdődően szolgált lelkészek névsora. 13 Az alábbiakban 

ezt a két listát részletesen is bemutatjuk és összehasonlítjuk, a vizsgálódás eredményét 

pedig egy közös, egyesített lelkésznévsor formájában adjuk közre a Függelékben 

(2. sz. melléklet). 

7 Bár az anyag rendezése már befejeződött, és így az elviekben kutatható, személyes tapasztalataink 

szerint az intézmény letűnt időket idéző belső szabályzatán, nehézkes működésén túlmenően az is akadályt 

jelent, hogy az anyagot átrendezték, ennek következtében az átadási jegyzőkönyv és az aktuális leltár 

közötti eltérések miatt számos bennünket érdeklő iratot nem sikerült megtalálni. 

8 Az eddigiek során a hét közül a legelső kötetet sikerült tanulmányozni, melyről megállapítható, hogy 

a meglátogatott gyülekezetekre vonatkozó feljegyzéseket összefoglaló, különálló ívekre írt jegyzőkönyveket 

valószínűleg a 19. század folyamán foglalták papírtáblás kötésbe. Az általunk ismert két legkorábbi 

egyházmegyei leltár tanúsága szerint a 19. század első negyedében ezek az iratok még rendszerezetlenül, 

csomóba kötve pihentek a traktus ládájában – ld. a Szilágyi traktus levéltárának 1806. augusztus 27-én 

kelt, VIII./D/61., illetve az 1817. június 23-án kelt, VIII./D/98. jelzetű összeírását (mindkettő a Zilahi 

Református Egyházmegye Levéltárában – a továbbiakban: ZRELt); vö. Registrul proceselor verbale de vizitaţii 

canonice, comitatul Crasna şi partea de sud a comitatului Solnocul Mijlociu 1761–1775, R1 jelzettel a Román 

Nemzeti Levéltár Zilahi Igazgatóságának Protopopiatul Reformat Sălaj-Solnoc fondjában (a továbbiakban: 

RNL-Zilah/PRSS). 

9 Ezzel kapcsolatban a már fentebb említett 1943-as felmérés rendjén az egyházmegyei levéltárat kezelő 

Végh Árpád egrespataki lelkész teljes joggal jegyezte meg jelentésében, hogy: „Az eh-m-i levéltárban a 

régi eh-m-i vizsgálati jkvekben és az eh-m-i tanács jkveiben rengeteg anyag van, ami az épen folyamatban levő anyaggyűjtésünket 

értékes adatokkal kiegészítheti.” ZRELt, Jelentés-1943/Egrespatak, IV./67. 

10 Protocolum Gimnasii Ref. Zilahiensis Rectores et studiosos ab ao. 1646, a Román Nemzeti Levéltár Kolozsvári 

Igazgatóságának (a továbbiakban: RNL-K.vár) a még rendezésre váró anyagában található. 

11 Protocolum Sedis Ecclesiasticae in Districtu Szilagj, in ambitu duorum Comitatuum Zolnok et Kraszna existentis 

(a továbbiakban: Prot-1.), a RNL-K.vár Documente şi manuscrise fondjában, 67. sz. 

12 Protocolum Ecclesiasticae Sedis Szilagyensis (a továbbiakban: Prot-2.), a kolozsvári Protestáns Teológiai 

Intézet könyvtárának kézirattárában, jelenleg rendezés alatt. 

13 Számunkra érthetetlen módon a Petri-féle monográfia nem használja a névsorokat, noha számos 

esetben hivatkozik a korábbi protokollum (Prot-1) egyéb adataira.


A T-névsor 14 

A traktus legkorábbi ismert jegyzőkönyvét 1656-ban, 15 Tótfalusi P. István zilahi lelkész 

esperessége idején kezdték meg. Ennek első részét – a címirat szerint – egy korábbi 

protokollumból másolták át, bármiféle hozzáadás vagy változtatás nélkül. A tíz 

lapból álló első fejezet tartalmazza a traktusban régtől fogva élt lelkészek neveit. 16 A 

felsorolás összesen 280 nevet tartalmaz, és körülbelül 130 esztendőt ölel fel (a 17. század 

elejétől 1729-ig). Nincs sorszámozva, de a neveket tízes csoportonként megjelölték, 

ez alól csupán az utolsó lap képez kivételt. 17 

A címirat alapján 1656-ban elkezdett névsorban az első 142 név ugyanazon kéz írása, 

két utólagosan bevezetett nevet leszámítva (12.,29.). 18 Ennek a bejegyzéscsoportnak 

az első része (1–92.) igencsak szűkszavú, a lelkészek nevei magányosan árválkodnak, 

s a néhol előforduló többletinformációk is szinte csupán az elhalálozás helyére 

korlátozódnak. 19 A második rész (93–142.) már valamivel alaposabb, hiszen a nevek 

mellett azt is feltüntették, hogy az illető lelkipásztor melyik esztendőben és hol kezdte 

meg szolgálatát a traktusban. Itt sem találunk sok utólagos bejegyzést, ezek később elnyert 

egyházmegyei tisztségekre vagy a halál helyére és időpontjára vonatkoznak. 

A névsor folytatásának nevenként változó írásképe azt a feltevést kínálja, hogy 

1665 után a lelkészek saját kezűleg jegyezték be a nevüket a matrikulába, 20 a traktusba 

való befogadásuk alkalmával, 21 és ez a gyakorlat folytatódott egészen 1714-ig (143– 

246.). Kivételt csupán néhány esetben találunk, amikor több bejegyzés is egyazon kéz- 

14 Az ezutáni hivatkozások megkönnyítése érdekében a névsorokat rövidítve jelöljük, a feltételezett 

szerzők nevének kezdőbetűje alapján (T = Tótfalusi, Cs = Csehi, K = Keresszegi). 

15 Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a címirat végén található dátumot utólag jegyezték be, és bár a 

kissé elmosódott harmadik számjegy miatt 1636-nak is lehetne olvasni, figyelembe véve, hogy Tótfalusi 

István 1650-ben kezdte meg esperesi szolgálatát, az 1656-os olvasat egyértelműnek tűnik. 

16 „De nominibus ministrorum, qui multis ab-hinc annis, et modo, in hac Dioecesi diversis temporibus successive 

vixerunt.” Prot-1, 1–10. 

17 A névsor ismertetését és a másik protokollumban található, szintén számozatlan párdarabjával való 

összehasonlítását viszont ebben a formában nem lehetett elvégezni. A jobb áttekinthetőség érdekében 

mindkét listát megszámoztuk, és a továbbiakban az azokban található nevekre már a hozzárendelt sorszámok 

alapján hivatkozunk. A korábbi jegyzőkönyv (Prot-1) neveit dőlt számokkal jelöltük, későbbi társának 

(Prot-2) esetében pedig félkövér számokat alkalmaztunk. 

18 Az íráskép alapján 19. századinak datálható utólagos bejegyzések gyaníthatóan összefüggésben 

vannak a névsorban és a protokollum további részeiben szórványosan megtalálható zöld tintás aláhúzásokkal. 

A bejegyzéseket eszközlő ismeretlen személy célja nyilvánvalóan a névsor adatainak gyarapítása 

volt a jegyzőkönyvben található további említések alapján. Károli György érszentkirályi lelkész nevének 

(29.) a névsorba való beszúrása mindenképp már a Szilágy-Szolnoki Egyházmegye meglétét feltételezi 

(1821-től), hiszen korábban Érszentkirály nem tartozott a Szilágyi traktushoz. 

19 Kivételt csak a lista legelején álló Keresszegi Herman István (1.) képez, akinél feltüntették az esperessé 

választás időpontját (1620. június 20.), később pedig 1629-ben történt püspökké választását is; valamint 

Udvarhelyi János (49.) más faluba való 1645-ös eltávozásának említése. Emellett tíz esetben találjuk 

meg a fentebb már említett 19. századi bejegyző keze nyomát, évszámokkal és szolgálati helyekkel (1., 4., 

10., 11., 15., 24., 28., 45., 58., 73.) 

20 Ezt sejteti annak a Kisvárdai Istvánnak a meglehetősen kusza vonalvezetésű, gyakorlatlan kézre valló 

(s ezért könnyen azonosítható) kétszeri beírása (143., 152.), aki előbb varsolci, majd utóbb már 

szilágyfőkeresztúri prédikátorként szerepel, egy esetleges felfüggesztés utáni visszafogadás eredményeként 

– amint ezt a gyakorlatot igazolja annak a Diósgyőri Jánosnak az esete, akinél a szolgálat megkezdésének 

dátuma után később bejegyezték a későbbi visszafogadás tényét is („Ecclesiae denuo receptus Anno 1678” – 

131.) 

21 Erre utalhat a néhány esetben a név után feltűnő „receptus est in Societatem” formula (167–172.), vagy 

a pontos dátum feltüntetése.


től, gyaníthatóan a traktuális jegyzőtől származik (144–149., 155–156.). 22 A lelkipásztorok 

saját kezű beírásának – egyébként teljesen logikusnak tűnő – gyakorlatával 23 

kapcsolatban viszont néhány érdekesség is megfigyelhető. Elsőként említjük azt a 

tényt, hogy a bejegyzések nem mindig követik a szigorú időrendet, sokszor több évnyi 

eltérés is található két egymás után következő név esetében. 24 Még nagyobb súllyal esik 

latba a Harsányi Máté szilágycsehi prédikátor nevéhez (166.) utólagosan fűzött ötsoros 

megjegyzés (mely a lelkészi közösségből 1678-ban történt eltávolítására vonatkozik), 

ez ugyanis nem a sorok közé vagy a lapszélre lett beszorítva, hanem szerves egységet 

képez a szövegtesttel, s az 1673-ban befogadott Füzéri István neve csak ezután következik. 

(Utólagos betoldások még számos esetben találhatók ebben a részben, ezekről 

viszont egyértelműen megállapítható, hogy később lettek beírva.) Összegezve a fentebbi 

megállapításokat, úgy tűnik, hogy a 17. század második felétől kezdődően öt évtizeden 

át két gyakorlat keveredett egymással: a saját kezű bejegyzések váltakoznak a 

mások által eszközöltekkel, anélkül, hogy ehhez bármiféle rendszert vagy meggyőző 

magyarázatot tudnánk társítani. 

A lelkésznévsor utolsó szakasza (247–278.) egységesen Zoványi P. György senior 

kézírását mutatja, csupán a legutolsó két név (279–280.) származik mástól, talán fiától, 

Zoványi Józseftől. A lista az eddigiekkel ellentétben itt kéthasábossá válik, az utolsó 13 

nevet a bejegyzők hely hiányában kénytelenek voltak a korábbi bejegyzések mellé beszorítani. 

A lista alapos tanulmányozása nyomán több-kevesebb bizonyossággal megállapítható, 

hogy hat név kétszer fordul elő (tehát ugyanazon személyek kétszeri bejegyzéséről 

van szó, nem pedig névazonosságról), 25 három esetben viszont az azonos nevek 

gyaníthatóan külön személyeket jelölnek. 26 Érdekességként említjük, hogy a lajstromban 

egy cirill betűs név is található (33.), egyéb megjegyzések híján csupán az írásmódból 

lehet következtetni, hogy Tatarosi Lázár bizonyára egy román ajkú gyülekezet papja 

lehetett. 27 Az egységes íráskép alapján összesen öt név esetében vált nyilvánvalóvá, 

22 E nevek jellegzetes, kalligrafikus írásmódja köszön vissza ránk a másik, Csehi P. János esperessége 

alatt megkezdett protokollum lapjairól, ennek alapján ezek a beírások feltehetően tőle származnak. Ezt a 

feltevést erősíti, hogy ő éppen az említett bejegyzések idején, 1666-ban lesz a traktus jegyzője. Egyébként 

a protokollumokban található különféle kézírások azonosítása – néhány kivételtől eltekintve – nehézségekbe 

ütközik, egyéb traktuális vonatkozású írott dokumentumok hiányában – előrelépés az állami levéltárban 

őrzött egyházmegyei anyag tanulmányozásától várható. 

23 Itt önként kínálkozik a párhuzam az iskolai törvények saját kezű aláírásával – eszerint a lelkész aláírásával 

hitelesíti, hogy magára nézve érvényesnek tekinti az illető egyházmegye fennhatóságát. 

24 Míg Borsai Ferenc zilahi lelkész (163.) 1678. május 9-i dátummal szerepel, az őt megelőző 

Miskolczi Csulyak Gáspár (162.) és az utána következő Örvéndi Ferenc (164.) neve egyaránt 1674-es évszámmal 

lett bejegyezve, utóbbit viszont Tolcsvai Mihály követi (165.), aki a beírás tanúsága szerint 1671- 

ben kezdte meg szolgálatát. 

25 Kisvárdai István (143., 152.), Matolcsi György (175., 182.), Csapai Miklós (194., 232.), Debreczeni 

K. György (200., 213.), Békési Gergely (229., 235.) és Viski János (247., 280.). 

26 Böszörményi Mihály (110., 144.), Gyarmathi Sámuel (112., 146.) és Bölöni Mihály (131., 197.) esetében 

állítjuk ezt, a két említés közötti jelentős időbeni különbségre alapozva, de egyik esetben sem lehet 

teljes bizonyossággal kizárni annak eshetőségét, hogy ugyanazokról a személyekről van szó, akik valamilyen 

okból elhagyták a traktust (máshol vállalt szolgálat, kizárás), de később visszatértek a szilágysági lelkészek 

közösségébe. 

27 Nevéből következően a Bihar vármegyei Tatarosról származhatott, melynek román református gyülekezete 

a 18. század elején az Érmelléki Egyházmegye fennhatósága alá tartozott. Működési helyével 

kapcsolatban annyit jegyzünk meg, hogy a Szilágysággal kapcsolatban a 17. század elejére vonatkozó 

konkrét adatokkal nem rendelkezünk, de ennek a századnak az utolsó negyedéből ismert három román


hogy azok a 19. század során kerültek be a felsorolásba, a protokollum ismeretlen tanulmányozójának 

tollából. 28 Mindezeket összesítve megállapítható, hogy a 18. század 

első felében záruló és mai állapotában 280 nevet tartalmazó lista összesen 274 lelkipásztort 

említ, 29 eredetileg viszont (a késői, 19. századi bejegyzéseket leszámítva) 272 

prédikátor nevét örökítette meg. 

A Cs-névsor 

Bár a traktus másik jegyzőkönyvét 1680-ban kezdték meg, Csehi P. János seniorsága 

alatt, az első résznek a korábbi protokolluméval szinte szó szerint egyező címirata azt 

bizonyítja, hogy itt is ugyanannak a korábbi jegyzőkönyvnek az anyagát rögzítették. 

Ennek megfelelően az első fejezetben foglalt, tizenhat oldalra terjedő lelkésznévsor 30 is 

ugyanabból a forrásból táplálkozik, legalábbis annak első felében. Ez a lista ugyanis tágabb 

időszakot foglal magába, a 17. század elejétől 1827-ig terjed, és 462 nevet sorol 

fel. 

Külalakjára nézve ez a lajstrom viszonylag egyenletesebb képet mutat, a kézírás 

alapján jól elhatárolható, összefüggő egységeket csak néhol törik meg eltérő írásképű, 

egy-két nevet tartalmazó bejegyzések. 

A névsort a protokollum megnyitásakor, 1680-ban kezdte el vezetni maga az esperes, 

Csehi P. János. Az ő jellegzetes kézírásával készült rész (1–199.) a lajstrom leghoszszabb 

egységét képezi. Bár elszórtan már korábban is találunk a szolgálat megkezdésének 

és főként az elhalálozás helyére utaló bejegyzéseket, a traktusba való befogadás 

évszáma a 88. névtől kezdődően jelenik meg, többé-kevésbé folytonos jelleggel. 

Egy három névből álló, más kéztől származó bejegyzés 31 (200–202.) után Zoványi 

P. György kézírását ismerjük fel a folytatásban (203–298.). Tudva azt, hogy Zoványi 

csak 1700-ban kerül a traktusba (a névsorban is csak a 214.), esperessé pedig csak 

1711-ben választják, az általa bevezetett első lelkész (203.) pedig már 1692 körül megkezdte 

szolgálatát, 32 egyértelmű, hogy a nyilvántartás nem mindig volt naprakész állapotban, 

a zavaros körülmények akadályoztatásai miatt 33 utólagosan kellett pótolni az 

elmaradt beírásokat. A nevek bejegyzésének még Csehi által megkezdett módja (szolgálati 

hely, évszám) tovább bővül, és kiegészül a későbbi eltávozás, illetve elhalálozás 

református egyházmegye egyikéről feltételezhető, hogy területére nézve azonos lehetett a Szilágyi traktussal. 

Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest 1977. 514. 

28 Udvarhelyi Tamás (12.), Károli György (29.), Debreczeni K. György (213.), Csapai Miklós (232.) és 

Békési Gergely (235.) – bizonyára a bejegyző figyelmetlenségére utal, hogy Csapai, Debreczeni és Békési 

neve az eredeti listán is szerepel, így róluk már a kétszer bejegyzettek között is említést tettünk. 

29 Ebből csak 273 lelkipásztor tartozott a Szilágyi traktushoz, hiszen Károli György (29.) érszentkirályi 

lelkészként kivételt képez – amint erre már korábban is utaltunk. 

30 „De Nominibus Ministrorum, Qui multis antehac Annis, eo Modo & dehinc in hac Dioecesi, diversis Temporibus 

successive vixerunt, vivunt, virentq[ue]” Prot-2, 5–20. 

31 Ha fenntartjuk azt a hipotézist, hogy mindig az aktuális senior vezette be a nyilvántartásba a traktusba 

befogadott új lelkészeket, akkor a kézírás a Csehit az esperesi székben felváltó Debreczeni Fóris István 

nevéhez köthető. 

32 A dátumra csak következtetni lehet a szomszédos nevek alapján, a név utáni bejegyzés ugyanis az 

utólagosan levágott lapalj miatt nem olvasható. Prot-2, 12. 

33 A Rákóczi-szabadságharc küzdelmei Zilahra is begyűrűztek, majd 1710-ben pestisjárvány tizedelte a 

város lakosságát, emellett az elaggott Debreczeninek a lelkésztársaitól és a saját gyülekezetéből érkező intrikákkal 

is meg kellett küzdenie. Magyarósi István: A zilahi ref. egyházközség története. In: Névköny az Erdélyi 

Ev. Ref. Anyaszentegyház számára. 1880., Kolozsvár 1879. 16–21.


rendszeres feltüntetésével. 34 Még ennél is nagyobb fontosságú, hogy Zoványi az idegenben 

tanult lelkészeket az „Academ” megjegyzéssel vezette be a matrikulába, sőt ezt 

még visszamenőlegesen is alkalmazta a lista előző részében szereplő peregrinusok esetében 

(175., 186., 191., 194.). A 285. számú, szintén akadémitaként megjelölt lelkész 

nevét utólagosan kikaparták, a teljesség igényével viszont mégis jónak láttuk bevenni a 

Függelékben közölt nyilvántartásba. 

Az esperesi székben fia, Zoványi József váltja fel, így ő folytatja a névsor vezetését 

(299–329.). Ebben az egységben viszont felismerhető néhány más, nem azonosítható 

kézírás is (306., 316., 320., 323., 328.). Apjához hasonlóan ő is megjelöli külföldi tanulmányokat 

végzett lelkésztársait. 

A következő, 16 nevet magába foglaló, vegyes szakaszban (330–345.) több, névhez 

egyelőre nem köthető kézírás ismerhető fel, majd ismét egy hosszabb egység következik 

(346–380.), sajnos ennek szerzőjét sem sikerült eddig azonosítani. Az akadémiták 

esetében alkalmazott korábbi gyakorlat itt is folytatódik. 

Fadgyas István következik a bejegyzők sorában (381–411.), ő a 384. névtől kezdődően 

a traktusba való befogadás pontos napját is feljegyzi, és az akadémitákat is feltünteti. 

Esperesi szolgálatának idejét jól tükrözik a bejegyzések évszámai. 

Három, más kéztől származó név (412–414.) után ismét egy összefüggő egység következik 

(415–460.), ennek szerzője 35 Fadgyas bejegyzései között is eszközölt egy utólagos 

kiegészítést (407.). A befogadás napja továbbra is szerepel, de elmarad a külföldi 

tanulmányokra való utalás. 

Héczei Pál esperessége alatt jegyzik be a lajstromba az utolsó két nevet (461–462.), 

majd az ezután olvasható hatsoros latin szöveg értelmében ezután következtek volna 

az egyházmegyébe befogadott újabb lelkipásztorok saját kezű aláírásai. Erre azonban, 

egyelőre még nem tisztázott okból, már nem került sor, a névsor itt megszakad. 36 

Végezetül megállapítható, hogy az előző listával ellentétben itt csupán két személy 

szerepel két alkalommal: a T-névsor ismertetésekor is említett Kisvárdai István (139., 

148.) és Virág Ádám, akinek nevét akkor is bevezetik a nyilvántartásba, mikor rövid 

máramarosszigeti tanároskodása után visszatér a traktusba (408., 413.). Másik két esetben 

– hasonlóan az első névsorhoz – a névazonosság minden bizonnyal külön személyeket 

jelöl. 37 Sajátságos helyzetet tükröz három bejegyzés, eszerint a Szilágyságban kuriózumnak 

számító hadadi evangélikus közösség három pásztorát is a református 

lelkészi testület tagjai közé sorolták a 18. század utolsó évtizedeiben. 38 Egyetlen eset- 

34 A legtöbb esetben maga Zoványi jegyezte be az elhalálozás évét is, ugyanis 101 esztendőt megérve 

sok fiatalabb lelkésztársát is túlélte. 

35 Az esperességben Fadgyas utódául Dombi Jánost választják 1806-ban, esetleg hozzá fűződik az 

előző három név feljegyzése. Dombi halála után 1817-ben Rétyi József néhány hónapos esperessége következik, 

a kézírás viszont folyamatosan ugyanaz 1806-tól 1826-ig, ebből arra következtetünk, hogy ezeket 

a beírásokat végig a következő esperes, Betlendi János eszközölte utólagosan. 

36 Lehet, hogy ez a tény összefüggésben van azzal, hogy a 18. század végén két újabb listát is indítanak. 

37 Ezek a nevek az első névsorban is kétszer szerepelnek: Böszörményi Mihály (9., 10.) és Gyarmathi 

Sámuel (9., 10.). Viszont attól eltérően ebben a felsorolásban csak egyetlen Bölöni Mihály nevű lelkészről 

történik említés. Emellett még vannak hasonnevű lelkészek, de személyük, szolgálatuk egyértelműen 

megkülönböztethető, velük kapcsolatban nem merül fel a traktusba való későbbi visszatérés eshetősége. 

38 Francisci Mihály (366.), Buchner György (370.) és Thelmann György (398.). Német és svájci származású 

híveiket a Wesselényiek telepítik ide 1750-ben, majd később Felső-Ausztriából is csatlakozik hozzájuk 

néhány család. Petri I. 547.


ben arra is találunk példát, hogy egy lelkészjellegű, de nem lelkészi szolgálatban levő 

személy is bekerült a lajstromba: Salamon Józsefet a zilahi gimnázium professzoraként 

kebelezte be az egyházmegye 1816-ban (442.). A Szilágyi traktus helyzetére nézve 

döntő jelentőségű események zajlanak le az 1815–1821 közötti években, 39 a megváltozott 

állapotot egy bejegyzés tükrözi a felsorolás végén: 1826-ban Szaklányi Dánielt érszakácsi 

lelkipásztorként tartották nyilván (460.) – gyülekezete korábban nem a szilágyi, 

hanem a közép-szolnoki senioratus részét képezte. 

A fentieket figyelembe véve a Cs-lista 456 református és 3 evangélikus lelkész, valamint 

egy tanár nevét örökítette meg az utókor számára. 

A K-névsor 

A kronológiai sorrendet felborítva csak most foglalkozunk a legkorábbi névsorral. 

Ennek oka, hogy az a bizonyos régebbi protokollum, amelyet később forrásként használtak 

fel, nem maradt fenn. Tartalmának alaposabb vizsgálata nem illeszkedik jelen 

tanulmány keretei közé, csupán annyiban, amennyiben élén ott állt a traktusban szolgáló 

prédikátorok nyilvántartása. Ennek valamilyen mértékű rekonstruálására önként 

kínálkozik a lehetőség, a két fentebb tanulmányozott lajstrom összevetésével. 

Bár e két névsor végső dátuma között egy évszázad az eltérés, az általuk átfogott 

időszak így is mintegy 130 esztendőt tesz ki – a kiindulópontot jelentő „őslista” viszont 

ennél jóval szűkebb időhatárok között mozgott. A Tótfalusi-féle jegyzőkönyv 

címirata szerinti 1656-ban történt megkezdése jelenti a „terminus ante quem”-et, amikorra 

a bő fél évszázadot átfogó eredeti névsornak már készen kellett lennie. Mivel a 

másolatok esetében mindkét esetben nyomatékosan hangsúlyozták, hogy azok bármiféle 

változtatás és hozzáadás nélkül rögzítik az adatokat, ezek összevetésével némileg 

pontosabb képet kaphatunk a forrásról. 

Az íráskép alapján az 1656-os dátumig, sőt azon némileg túlmenően is mindkét 

névsor egységes, összefüggő képet mutat. 40 Ezek tartalmi összehasonlításával kíséreljük 

meg az eredeti változat kikövetkeztetését. Annak ellenére, hogy a nevek írásmódjában 

és a hozzájuk fűzött megjegyzések megfogalmazásában nyilvánvaló eltérések 

vannak, 41 számolnunk kell annak a lehetőségével, hogy 1680-ban az újabb protokollum 

megkezdésekor nem az eredeti névsort, hanem már eleve az 1656-os átiratot vették 

alapul. Főként, ha számításba vesszük, hogy a K-névsor vége és a Cs-névsor megkezdése 

közötti, negyedszázadra tehető időszak tekintetében a másoló valószínűleg 

nem a saját vagy mások emlékezetére, hanem a már meglévő T-névsorra támaszko- 

39 A 18. század első feléig visszanyúló, elsőként Zoványi P. György nevéhez köthető próbálkozások 

és az ebből fakadó hosszú távú feszültségek után (melyek Zoványi József senior 1769-ben bekövetkezett 

leváltásában csúcsosodtak ki) a Szilágyi traktus és a Közép-Szolnoki traktus érmelléki részének egyesüléséből 

létrejön a Szilágy-Szolnoki Egyházmegye. Ezt több, hasonló szellemű korábbi rendelkezést követően 

az 1821-es generális konvent határozatilag az Erdélyi Egyházkerülethez csatolta. Könyves Tóth Mihály: 

Történelmi előadás, minő viszonyban állanak az úgynevezett partiumbeli ekklézsiáink a tiszántúli 

superintendentiához. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862/44–46. sz. 1393–1399. 1433–1440. 1466–1472. 

40 A T-névsorban az 1665-ös dátummal bejegyzett 142. névig tart az első egység, míg a Cs-verzióban 

még ennél is tovább: az 1671-es évvel szereplő 168. névig (bár a kézírás továbbra is ugyanaz a 199. névig, 

de a cezúrát itt vonhatjuk meg a megváltozott tinta miatt). 

41 Ezt jól szemlélteti, hogy például a T-listán Tsanadi Mátyás néven szereplő lelkészt (15.) a másik névsorba 

Thasnadj néven jegyezték be (14.).


dott, 42 igen valószínű, hogy kezdettől fogva ebből inspirálódott, még ha nem is ragaszkodott 

szolgaian annak szövegéhez. 43 Lényegi szempontból viszont a két lajstrom 

egyezik egymással, a nevek sorrendjét, az évszámokat és a szolgálati helyeket tekintve 

nincsenek számottevő különbségek. 44 Jelentősebb eltérésként említjük, hogy a Csváltozatból 

két név hiányzik: Diószegi Istváné (17.) 45 és a cirill betűkkel írt Tatarosi 

Lázáré (33.). 46 

Mivel kezdetben a nevek magukban árválkodnak, s csak elvétve társul hozzájuk az 

elhalálozás (nyilván utólag bejegyzett) helye, arra gondolhatnánk, hogy a K-listát csak 

1638 körül kezdhették meg (ekkortól válik rendszeressé a név mellett a szolgálat évének 

és helyének a feltüntetése), és az előző 90 nevet az emlékezetre támaszkodva vezették 

be. Szerintünk viszont sokkal valószínűbb, hogy a névsor vezetését 1620 táján, 

Keresszegi Herman István esperessége idején kezdték meg. Erre utal, hogy az ő neve áll a 

lista élén, seniorrá választásának dátumával (1620. június 11.), az utána következő, dátum 

nélkül bevezetett lelkészek pedig az ekkor épp szolgálatban levő lelkésztársai lehettek 

– többüknél más forrás alapján sikerült is beazonosítani a felszentelés 1620 előtti 

dátumát. 47 Ezt az elsődleges névsort egészíthették ki ezután folyamatosan a Szilágyságban 

a későbbiekben szolgálatot teljesítő lelkészekkel, tovább alkalmazva az előző, 

csak a név feljegyzésére korlátozódó gyakorlatot, s így az 1638-as esztendő csak a korábbi 

úzus megváltozását, s nem a lista megkezdésének az időpontját jelölné. A névsornak 

az 1600-as évek elején történt megkezdése teljességgel kizárható, ugyanis több 

olyan prédikátor neve is hiányzik belőle, akiket ekkortájt ordináltak szilágysági gyülekezetekbe. 

48 

Abból kiindulva, hogy a lényeges adatokban nincs eltérés, úgy ítéltük meg, hogy a 

két fennmaradt verzió alapján érdemes megkísérelni ennek az eredeti listának a rekonstruálását. 

Ezáltal a Függelékben egy, az eredetivel ha nem is mindenben egyező, 

de remélhetőleg annak tartalmát, adatait reálisan tükröző „ősnévsort” sikerül közreadni 

a Szilágyság egyházi múltja iránt érdeklődőknek (1. sz. melléklet). 

42 Ezt bizonyítja, hogy a T-névsor bemutatásakor már említett, kézírása alapján egyazon személyként 

azonosított Kisvárdai István (143., 152.) a Cs-névsorban is ugyanúgy kétszer szerepel (139., 148.). 

43 A protokollumok első részének címiratában kihangsúlyozott pontosságot és hitelességet a másolók 

a névsorok esetében bizonyára kissé szabadabban értelmezték, és számolnunk kell azzal, hogy nemcsak 

1680-ban, hanem már 1656-ban sem a betűhív átírásra, hanem a K-listában található adatok (név, szolgálati 

hely, évszám) egységesebb formában történő, de valamilyen mértékben mégis hiteles rögzítésére törekedtek. 

Viszont a díjleveleket már szó szerint, a nyilvánvaló elírásokat is megtartva másolták át – ezt nagyon 

jól példázza a borzási díjlevél Csehi-féle átirata: „Az Bagosi Uraim, jövének (irnom kell vala Borzási 

Uraim)…” Prot-2, 47. 

44 Természetesen ebben az esetben figyelmen kívül hagytuk a T-listába a 19. században utólagosan 

betoldott két nevet (12., 29.). 

45 Ez mindjárt ellentmondani látszik a fentebb megfogalmazott feltételezésnek, de talán csak a másoló 

figyelmetlenségének tudható be a név kimaradása. 

46 A Cs-lista esetében a két szomszédos név között kihagyott hely arra utal, hogy a cirill betűket bizonyára 

nem ismerő másoló később valamiképpen pótolni kívánta a hiányosságot – ám ez nem történt 

meg. 

47 Ezt a feltevést erősíti, hogy a nevekhez társítható felszentelési dátumok szerint a lelkészek nem 

kronológiai sorrendben, hanem eléggé rendszertelenül következnek egymás után, s csak 1630-tól kezdve 

áll helyre az időrend. Az ordinációkkal kapcsolatosan ld. dr. Borovszky Samu: Tiszántúli ev. ref. papok 

1597–1679 (a továbbiakban: Borovszky). In: Történelmi Tár. 1898. 625–634. 

48 Békési Jánost 1599-ben Egrespatakra, Gyügyei Andrást 1603-ban Völcsökre, Válaszúti Pált 1604- 

ben Zilahra és Felsőbányai Lőrincet 1605-ben Varsolcra küldték. Borovszky 623–625.


Egyéb névsorok 

A fentieken kívül jelenleg még két névsorról van tudomásunk. Bár semmilyen rájuk 

vonatkozó érdemleges adattal nem rendelkezünk, úgy gondoljuk, hogy néhány szóban 

ezekről is érdemes említést tenni. 

Szilágyi Ferenc Zilah történetéről írott munkájában hivatkozik egy olyan egyházmegyei 

anyakönyvre, melyet Zoványi József senior kezdett el vezetni, és abban felsorolta 

a traktusban szolgáló lelkipásztorokat is 1629-től 1769-ig. 49 

Petri Mór monográfiájában említi azt a lelkészek neveit tartalmazó forrást, 50 amelyet 

a Cronica per Stephanum Fagyas nomina Pastorum Sylvaniensium Continens című munkával 

tartunk azonosnak, s amely a traktuális archívum két, fentebb már említett 19. századi 

leltárában is szerepel. Címéből és Petri megjegyzéséből következtetve Fadgyas 

István kezdte meg, esperesi szolgálata idején, feltehetően 1790 táján, de a nyilvántartást 

visszamenőlegesen, a kezdetektől fogva vezette. Ehhez mindenképpen fel kellett 

használnia a korábbi névsorokat. 51 Halála után is tovább folytatták, a 19. század végéig 

bizonyosan. 

Egyik névsorról sem tudjuk, hogy egyáltalán fennmaradt-e, és ha igen, akkor hol 

rejtőzködhet. Csak abban bízhatunk, hogy esetleg valamikor majd sikerül rájuk bukkanni 

az egyházmegyei levéltár állami felügyelet alatt levő anyagában. 52 

Csupán a teljesség kedvéért teszünk említést azokról a névsorokról, amelyek nem 

átfogó jelleggel, hanem valamilyen konkrét szükséghelyzetben, egy adott időpontra 

nézve készültek. Elsőként arról az 1726-ban készült összeírásról szólunk, amely a 

Kraszna vármegye területén levő tizennyolc gyülekezet lelkipásztorának nevét tartalmazza, 

53 továbbá a traktus lelkipásztorainak és tanítóinak 1781-ben és 1793-ban letett 

hűségesküjéről. 54 Végül ide sorolható az a – sem időponthoz, sem szerzőhöz nem 

köthető – lajstrom is, melyről a traktus levéltárának fentebb már említett, 1806-os leltárában 

ezt olvashatjuk: „Egy viseltes fél árkus írás a Szilágyi Papok nevéről.” Szintén csak 

utalásból ismeretes az az 1764-es felsorolás, amelynek elkészítésére püspöki felszólításra 

tett ígéretet az egyházmegye főjegyzője, s amelynek a lelkipásztorokra, tanítókra és 

leánytanítókra vonatkozó adatokat kellett tartalmaznia. 55 

49 Szilágyi Ferenc: Zilah történelméből. Pest 1870. 12–13. 

50 „A volt Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék területén fekvő ev. ref. egyházak lelkészeinek névsorát a reformáció 

korától kezdve napjainkig megőrizte a szilágyszolnoki ev. ref. egyházmegye esperesi hivatalában levő »Cronica« czímű 

törzskönyv”. Petri I. 517. 

51 Erre utal, hogy a Prot-1 paginázása is az ő kezétől származik. 

52 Az 1974-es leltár szűkszavú felsorolása alapján egyiket sem sikerült azonosítanunk. 

53 Az „acatholicusok” III. Károly által 1717-ben elrendelt országos számbavételi kötelezettségének a 

vármegyék érthető okokból nagyon nehézkesen tettek eleget. Kraszna vármegye is csupán a Helytartótanács 

1726 eleji sürgetésére készítette el a jelentést, Közép-Szolnok vármegye pedig nem is küldött részletes 

névsort, ezért ez a dokumentum a szilágyi senioratus lelkészállományának csupán egyharmadát sorolja 

fel név szerint. Csáji Pál: A magyarországi református eklézsiák és prédikátorok első hivatalos összeírása 

1725–1729. In: Egyháztörténet. 1958/1. füzet, 62. 73–74. 

54 Jurământul de credinţă al preoţilor, curatorilor şi învăţătorilor, formulare de jurământ. RNL- 

Zilah/PRSS. 113. sz., 6v–9r. 15r–16r. 

55 „Tiszteletes Szathmári István uram számban vévén a predikátoroknak neveit és azoknak tulajdon eklésiájokban 

való lakásoknak idejét cathalogusban consignálván, úgy a mestereknek és leányok tanítóinak neveit lakásoknak helyével 

egyetemben, sua serie külön írásban bé fogja mutatni.” – ld. A Szilágyi traktus 1784. ápr. 4-én kelt jelentése a Tiszántúli 

Superintendentiának, az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának Szilágyi traktus levelei 

fondjában, 48. sz.


Összegzés 

A fentebb ismertetett lelkésznévsorok vizsgálata a Szilágyságban szolgált lelkipásztorokra 

vonatkozó kutatások kiindulópontját jelentette számunkra, különösképpen 

annak ismeretében, hogy a 19. század végén a Névkönyvekben megjelent, meglehetősen 

foghíjas gyülekezeti lelkésznévsorok, de még a Petri-féle monográfia hasonló felsorolásai 

is számos tévedést, pontatlanságot tartalmaznak. A viszonylag jobban dokumentált 

18–19. századot megelőző idők igencsak szűkös adatai sikeresen egészíthetők 

ki a jegyzőkönyvekben található lelkésznévsorok segítségével, még ha ezek korai adatai 

sem nagyon bővölködnek a részletekben. Itt jegyezzük meg, hogy a lajstromokban 51 

lelkipásztor szerepel a szolgálati hely feltüntetése nélkül – közülük 29-nek a nevéhez 

további kutatások útján sem sikerült semmilyen egyéb adatot társítani. Mivel tudomásunk 

szerint ezek a nevek nyomtatásban még nem jelentek meg sehol, sem gyülekezetekhez 

nem köthetők, ezért hasznosnak ítéltük ezeket a neveket kiemelten szerepeltetni 

a Függelékben. 

Bár a Cs-névsor – idői szempontból legalábbis – magába foglalja a T-változatot, kisebb-nagyobb 

tartalmi különbségek a közös forrás rekonstruálásánál is előtűntek, és 

nincs ez másképp a listák többi részénél sem. Eltekintve az összehasonlítás buktatóinak 

részletes ismertetésétől, 56 igyekszünk csupán a legfontosabb adatokat említeni. A 

T-verzióban összesen 18 nevet találunk pluszban, 57 ebből kettő 19. századi betoldás 

(12., 29.) – ezek egyike ugyanakkor nem is köthető a Szilágyi traktushoz. Eredetileg tehát 

16 név csak ebben a 130 esztendőt átfogó felsorolásban szerepelt. Ugyanezt a periódust 

rávetítve a Cs-névsorra, ebben 10 olyan nevet találunk, amely nem jelenik meg 

a másik változatban. 58 Három esetben ugyanazon személyek a két lajstromban eltérő 

keresztnévvel jelennek meg. 59 

Ha a fentiek összefoglalásaként egy végső mérleget kívánunk megvonni, azt állapíthatjuk 

meg, hogy a Szilágyi traktusra vonatkozólag jelenleg öt átfogó lelkésznévsorról 

van tudomásunk. A mára már megsemmisült legkorábbit az 1620-as években kezdhették 

el vezetni (K-lista), hogy néhány évtized múlva két újabb lista forrásául szolgáljon. 

Ezek egyikét javarészt a lelkészek saját kezű beírásai alkotják (T-lista), a másikat viszont 

folyamatosan a traktus elöljárói vezették (Cs-lista). A 18. század második felében 

hivatalban levő esperesek még két újabb lajstromot indítottak, amelyek úgyszintén 

56 Itt ugyanazon nevek kétszeri említésére, a két névsorban megfigyelhető sorrendbeli különbségekre, 

a részadatok közötti eltérésekre gondolunk, amelyek megnehezítik az összehasonlítást, és számos kérdést 

vetnek fel. 

57 Udvarhelyi Tamás (12.), Diószegi István (17.), Károlyi György (29.), Tatarosi Lázár (33.), 

Veresmarthi K. Mátyás (187.), Fülesdi Mihály (188.), Bihari Pál (189.), Sárdi P. Pál (190.), Belényesi János 

(192.), Kálnai János (193.), Csapai Miklós (194., 232.), Bölöni Mihály (197.), Szalontai V. István (201.), Zalányi 

P. Gergely (206.), Bölöni István (215.), Tokai János (251.), Péli István (252.) és Viski Márton (263.). 

58 Felvinczi Sándor (169.), Sápi Sámuel (196.), Majtényi Zsigmond (203.), Görgei János (225.), Gyöngyösi 

György (230.), Veszprémi István (231.), Szilágyi István (233.), Köpeczi János (237.), Németi Sámuel 

(238.) és Bocskai János (265.). Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy még van egy húsz, csak itt szereplő 

névből álló összefüggő egység (268–287.), amely után következik az utolsó olyan név, amelyik mindkét 

változatban szerepel (Gyárfás Pál – 279., 288.). Ez egy utólagos bejegyzés eredményeképpen került ide, 

idői szempontból a helye előbb lenne, valahol a húszas egység elején – tehát nem képez egy reális határpontot. 

59 Két esetben a Tótfalusi-lista adja a helyes változatot: Ákosi Sebestyén (196., Bertalan néven – 184.) 

és Bucsi P. János (202., István néven – 183.), egy esetben pedig a Csehi-verzió a helytálló: Vári János (260., 

Mihály néven – 272.).


visszamentek a 17. század elejéig. Bár az utóbbi kettővel kapcsolatban nem rendelkezünk 

értékelhető információkkal, még van némi esély az előkerülésükre. A vizsgálódásunk 

alapjául szolgáló meglévő két névsor összesen 478 személy nevét örökítette meg, a 

következő megoszlás szerint: kimondottan a Szilágyságban szolgált 472 református 

lelkipásztor (ebből egy román ajkú), 3 evangélikus lelkész és 1 tanár, ehhez társul 2 

érmelléki lelkipásztor említése. 

Korábban is hangsúlyoztuk, hogy ezen lelkésznévsorok egy hosszú, jelenleg is folyamatban 

levő kutatási folyamatnak csupán a kiindulópontját jelentették. A sok nyitva 

hagyott kérdés, felvetés ellenére mégis úgy érezzük, hogy az eddigi részeredmények is 

számot tarthatnak az érdeklődésre, annak reménységével, hogy a még meglévő akadályok 

is elhárulnak a kutatások folytatása elől, melynek eredményeként egy átfogó ismertetés 

keretében adhatjuk közre a Szilágyságban szolgált lelkipásztorok adattárát. 

Függelék 

1. sz. melléklet 

Az eredeti névsor betűhív szövege a Tótfalusi- és a Csehi-féle névsorban fellelhető eltérések 

miatt természetesen nem állítható helyre, de vizsgálódásunkat nem is ezzel a szándékkal tettük 

meg. Az őslista rekonstruálásához a két névsor közül a forráshoz időben közelebb állót, azaz 

a Tótfalusi-féle protokollum listájának első szövegegységét használtuk fel. Amint már 

fentebb is említettük, ez a bejegyzéscsoport idői szempontból kissé túllépi az 1656-os határt, de 

ebben az esetben eltekintettünk ettől, mivel nem állapítható meg pontosan, hogy az eredeti lista 

melyik névvel zárult. Nem láttuk értelmét megcsonkítani a szemlátomást egységes szövegtestet, 

figyelembe véve, hogy ezt követően egy teljesen új gyakorlat kezdődik a névsor vezetésében 

a lelkészek saját kezű beírásaival. Bár az ismertetéskor 142 névről tettünk említést, most a hitelesség 

érdekében kihagytuk a 19. században utólag betoldott két nevet, valamint a Cs-lista szövegváltozatával 

való összevetés eredményeként bizonyosan későbbinek ítélhető bejegyzéseket. 

Továbbá nem szerepeltetjük azokat a beírásokat sem, amelyek mindkét lajstromban megtalálhatóak 

ugyan és tartalmukban azonosak, de egyértelműen később kerültek a nevek mellé (eltérő 

tinta vagy kézírás). Ugyanakkor félkövér betűkkel kiemeltük azokat a neveket, amelyekhez 

nemcsak a névsorok, de egyéb források felhasználásával sem sikerült szolgálati helyet társítani. 

Nem láttuk értelmét az igen gyakori, sztereotipikus rövidítések (m.: minister, A.: anno stb.) 

megtartásának, a feloldások a szövegben jelöletlenül szerepelnek. 


Ebbe az összesítő táblázatba megpróbáltuk belesűríteni a Tótfalusi- és a Csehi-listában szereplő 

478 lelkipásztorra vonatkozó összes adatot, a lehető legtömörebb formában. Ennek érdekében 

kénytelenek voltunk a sokszor eléggé zavaros összképet mutató lajstromok adatait néhány, 

talán önkényesnek tűnő megoldás alkalmazásával rendszerezni. Hosszas tanakodás után 

úgy döntöttünk, hogy a névsorok kronológiai sorrendjét felborítva, a felhasználhatóság szempontját 

tarva szem előtt, a lelkészek nevét betűrendben közöljük. Alapszövegként a terjedelmesebb 

és részadatokban is inkább bővölködő Cs-listát választottuk, és a másik névsorból való 

adatokat csak akkor építettük be a táblázatba, ha valamilyen többletinformációt tartalmaznak. 

Ilyen esetben a világos különbségtétel kedvéért a T-listából származó adatokat dőlt betűkkel jelöltük. 

Eltérések esetén viszont mindkét változatot feltüntettük, a bizonyosan téves verziót a 

helyes után, kapcsos zárójelben közöljük (Ákosi Sebestyén {Bertalan}). Nagy gondot jelentett a 

személynevek átírása. Terjedelmi okokból kénytelenek voltunk lemondani a pontos, betű szerinti 

átírásról, mivel a párhuzamos listákban ugyanazon nevek legtöbbször eltérő változatban 

szerepelnek, s ha ehhez hozzátársítjuk az egyéb forrásokban feltalálható újabb névváltozatokat,


kissé érthetőbbé válik tanácstalanságunk. Vállalva a szabályszegés ódiumát, a neveket a lehető 

legegyszerűbb, legletisztultabb formában közöljük (Mathoczj = Matolcsi, Thozeghi = Tószegi), 

csupán minimális mértékben meghagyva a régies írásmódot (tz → cz: Bartza = Barcza, tth → th: 

Szatthmári = Szathmári, jj → y: Zajj = Zay). Elhagytuk a származásra utaló latin -inus végződést 

(Petlendinus = Petlendi), abban a néhány esetben pedig, amikor a vezetéknevet az illető 

lelkész származási helyének latin változatából képezték, azt magyarra fordítottuk (Mediomontanus 

= Felsőbányai), de zárójelben közöljük az eredeti változatot is. A kéttagú vezetéknevek 

esetében az egyiket a névsorokban legtöbbször csupán kezdőbetűjével jelölték, ezeket – 

amennyiben lehetett – szögletes zárójel alkalmazásával feloldottuk (Miskolczi C[sulyak]. Gáspár), 

néhány esetben viszont a kiegészítés a mi következtetésünkön alapul, ilyen esetekben kérdőjelet 

alkalmaztunk (B[ánffy-].Hunyadi Sámuel). A P. rövidítést minden esetben a Pastoris jelöléseként 

értelmezve, azt a vezeték- és keresztnév közé illesztettük, noha a két listán pár 

alkalommal eltérő sorrenddel találkozunk ugyanazon nevek esetében (Georgius Balai 

P./Georgius P. Balai = Balai P. György). Azoknál a neveknél, amelyek megítélésünk szerint 

kétszer szerepelnek, az adatokat összevontuk, de a megjegyzéseknél utalunk rá. A nagyobb 

nyomaték kedvéért kövér betűkkel itt is kiemeltük azokat a lelkészeket, akikről a kutatások jelenlegi 

állása szerint nevükön kívül semmi mást nem tudunk. A nevek után esetenként előforduló, 

többnyire latin nyelvű többletinformációt igyekeztünk minél tömörebben, magyarul öszszefoglalni, 

eredetiben csak azokat közöljük, amelyeket nem sikerült értelmezni. Saját 

megjegyzést csak nagyon indokolt esetben fűztünk a névsorok adataihoz, és ezeket a hellyel való 

takarékoskodás érdekében ugyanebbe, az eredeti megjegyzéseket tartalmazó oszlopba illesztettük 

be, a világos különbségtétel érdekében szögletes zárójelbe foglalva. Amennyiben a magyarázat 

a névhez tartozó valamelyik konkrét adathoz kapcsolódik, az összefüggést a 

lábjegyzeteknél használatos csillag (*) alkalmazásával tettük egyértelművé. Szintén a jobb felhasználhatóság 

érdekében a névsorhoz helynévmutatót is csatoltunk, melyben az említett települések 

nevéhez az azokkal kapcsolatba hozható lelkészek sorszámát társítottuk. 


A Keresszegi-féle lelkésznévsor rekonstruált szövege 

Stephanus Keresszeghi Senior, Anno 1620. II. Junÿ creatus. Johannes Kereki 

Nicolaus Ovari 

Stephanus Szathmari 

Matthias Petlendi 

Stephanus Apatzai 

Michael Maiteni 

Lucas MezöKeresztesi 

Josephus Tsengeri notarius ecclesiae 

Bernhardus NagjLaki 

Benedictus Karolÿ 

Johannes Börvei 

Stephanus P. Horvathi 

Matthias Tsanadi 

Johannes Pastoris Tsengeri 

Stephanus DioZeghi 

Petrus Keczkemethi 

Petrus Rivulinus 

Nicolaus Domahidi 

Stephanus Sibai 

Martinus Vetesi, Minister Sülelmedinus


Johannes Akosi 

Stephanus Tyukodi 

Michael Hunyadi 

Petrus Szathmari 

Lucas Varadi 

Matthias Daroci 

Andreas Uyvarasi 

Martinus Rosali 

Stephanus Bathori 

(Lazar Tatarosi) 

Stephanus Kádas Tsehi 

Stephanus K. Sziluasi 

Johannes S. Peterfaluinus 

Martinus Sziluasi 

Johannes Nemethi 

Melchior Fegyverneki 

Nicolaus Mezölaki 

Petrus Margitai 

Johannes Bekesi P. 

Johannes C. Dobrai 

Stephanus L. Hadadi 

Johannes Szadvari 

Thomas Szilvasi 

Stephanus SzentMihalÿ 

Stephanus Nadasdi 

Johannes Uduarhelÿi altera vici ingressus Anno 1645. 

Benedictus Szentkiralÿi 

Stephanus Hejcei 

Andreas Egrespataki 

Paulus SzamosZeghi 

Stephanus Tsehi. 

Caspar Kali 

Helias Bajomi 

Stephanus Egregÿ 

Johannes I. Zilahi 

Valentinus Nagyfalui 

Stephanus ThoZeghi 

Gregorius Inanczi. 

Johannes M. Akosinus 

Urbanus Gyöngyösi 

Caspar S. Keczkemethi 

Andreas S. Mihalyfalui 

Petrus P. Szathmari 

Isáac S. Pataki. 

Paulus Fanczikai P. 

Johannes B. Kemeri 

Stephanus H. Albensis 

Martinus C. Zilahi 

Andreas N. Szepsi Ecclesiae Pereczeniensis 

Petrus Vaci minister Zilahiensis primarius


Stephanus Balkani 

Andreas Muraközi N. 

Johannes Tatai 

Martinus Petlendinus. Vult obediens esse 

Stephanus Papi 

Georgius P. Balai 

Stephanus P. Varsolczi 

Michael Domahidinus 

Michael Szekelyhidi 

Stephanus Nemethi 

Stephanus KeresZeghi Ecclesiae Pereczeniensis. 

Stephanus G. Jenei 

Stephanus Tsanalosi 

Johannes P. Tsengerinus 

Johannes Thuri M. 

Stephanus Batizi 

Stephanus Oroszi 

Gregorius Nabradi 

Andreas Kokenyesdi. 

Stephanus Mediomontanus Anno 1638 Minister Sarmasagiensis 

Andreas Dobrai Anno 1638. 

Michael Szalardi Anno 1641. 

Stephanus H. Thasnadi Minister Ecclesiae Zilahiensis primarius 1642. 

Stephanus F. Benei. Minister Görczöniensis Anno 1642. 

Johannes Tsengeri Minister Ecclesiae Szeriensis 1642. 

Franciscus Berkeszi Ecclesiae Udvarhelyiensis 1642. 

Stephanus Dobrai Minister Ilosvainensis 

Paulus Kovasznai Minister Tsehinensis anno 1644 & 45. 

Martinus Czomorkani Minister NagjMonoinensis 

Johannes P. Sibai Minister Kusaliensis 

Stephanus Thotfalusi Pastor Ecclesiae Zilahianae primarius 1646. 

Albertus Majteni Ecclesiae Pereczeniensis. 

Martinus Bagameri Pastor Görczöniensis. 

Gregorius SzentPeteri Pastor Zovaniensis 1647. 

Johannes Vetesi Minister Ecclesiae Horvathiensis 1647. 

Petrus Namenÿ Minister Lesmeriensis 

Michael Böszörmeni Minister NagyMoniensis. 

Samuel SzentLaszlai Minister Nagjfaluiensis 1647 &c. 

Samuel Gÿarmathi Minister Uylakiensis à Czeh. 

Petrus Varsoci Minister Uylakiensis à Somlyo. 

Michael Mogyoroi Minister NagjMoniensis. Ejectus. 

Johannes Szalardi Minister Bogdandinensis 

Nicolaus Szeki Sacellanus ecclesiae Zilahiensis. 1649. 

Georgius Krizbai Minister Tsehinensis. 

Johannes Oroszi Minister Ardainensis 

Johannes Ormanÿ Minister SzilagjZeghiensis 

Petrus Kalnai Minister Monoinensis Anno 1650 

Nicolaus M. Margitai Pastor Pereczeniensis 1650 

Thomas Borsai Monoinensis Anno 1652. 

Johannes Tsehi Minister Ecclesiae Menyöiensis 1652. 

Johannes Sztaniszlai


Nicolaus Keczkemethi Minister Kemeriensis 

Johannes Zilahi minor, Minister Ecclesiae Sarmasagiensis. 

Johannes SzathmarNemethi 

Johannes Porczhalmi Minister Uduarhelyiensis. 

Stephanus Sztaniszlai Minister in Menyö 

Johannes Tyukodi Pastoris, Minister Kusaliensis 

Michael Bölöni Pastor Egerhatinensis 

Stephanus Hejczei Minister Sibaiensis 

Valentinus Sülelmedi Anno 1661 

Gregorius SzenMihalÿ 1661 

Johannes DiosGyöri 1661. 

Emericus Regetei Minister Görczöniensis 

Andreas Janki Anno 1658. 

Michael Tsehi Anno 1665. Die 3 Julÿ 

Johannes V. Budai 1664 Goroszlainensis 

Georgius Pathai Kusaliensis 1665 

Samuel Madai P. 1664 in Vérvölgj 

Andreas Bagosi Minister Leleiensis Anno 1665. 


Sz. 

A T- és a Cs-lista alapján összesített lelkésznévsor 

Lelkipásztor neve 

Szolgálat kezdete Elhalálozás Megjegyzések 

Oldal 

Időpontja Helye Időpontja 

Helye Prot-1 Prot-2 

1. Albisi Tamás 1727 Szilágysomlyó 

– Kraszna akadémita 10. 15. 

2. Alszegi Sámuel 1819. Somlyóújlak – – – 19. 

IV. 24. 

3. Angyalosi Zsigmonrécse 

1759 Nagymon – Kraszna- 

– 16. 

4. Apáczai István – – – – kizárják 1. 5. 

5. Ardai Mihály 1687. 

V. 15. 

Diósad 1692 Diósad – 9. 12. 

6. Ákosi János – – – Szilágypanit – 2. 6. 

7. Ákosi Sebestyén 1683/1685. Szamoscikó – Szilágysámson* 

8. 12. 

{Bertalan} III. 22. 

[* – eredetileg 

Szamoscikó 

volt feltüntetve, 

utólagosan 

javítva] 

8. Ákosi M. János – – – – – 3. 7. 

9. Árvai András 1694/1695. Vérvölgy – Szilágyborzás 

– 9. 13. 

IV. 24. 

10. Baczoni Gergely 1724 Selymesilosvilosva 

– Selymes- 

– 10. 14. 

11. Bagaméri Márton – Szilágygörcsön 

– Kraszna – 5. 9. 

12. Bagosi András 1665 Lele – – – 6. 10. 

13. Bajomi Illés – – – Szilágysámson 

– 3. 7. 

14. Balai P. György – – – – – 4. 8. 

15. Balkányi István – – – – – 4. 8. 

16. Balog József 1769 Hadadnádasd – – assessor 16.


Sz. 



Oldal 



17. Barabás János 1823. IV. 24. Somlyóújlak – – – 19. 

18. Barcza Mózes 1799 Sarmaság – – – 18. 

19. Batizi István – – – – – 4. 8. 

20. B[ánffy- 

].Hunyadi János 

1705. IV. 24. Szilágynagyfalu 

– Bánffyhunyad 

10. 13. 

akadémita, 

1711-től 

főjegyző, 

visszatér 

Bánffyhunyadra 

21. B[ánffy- 1755 Ráton – Alsóvalkó – 15. 

].Hunyadi Márton 

22. Bántó Mihály 1806 Kémer – – – 18. 

23. Bányai 

(Rivulinus) 

Péter 

– – – – – 2. 6. 

24. Bányai Osv. Péter 1714 Szilágyújlak – Szamoscikó – 10. 14. 

és Völcsök 

25. Báthori András – Lecsmér – Lecsmér – 16. 

26. Báthori István – – – – – 2. 6. 

27. Bátori György 1739 Krasznarécse – Szilágyborzás 

– 15. 

28. Bátori P. György 1777 Krasznahorvát 

1823. V. Szilágy- 

akadémita, 17. 

4. lompért assessor 

29. Beke László 1780 Alsóvalkó – – – 17. 

30. Beke László 1821. III. 20. Sarmaság – – – 19. 

31. Beke Pál 1809 Szilágyborzás 1824. Szilágybagos – 18. 

VI. 3. 

32. Beke Titus 1792. IX. 17. Lecsmér 1828 Szilágypanit – 17. 

33. Belényesi János 1683. XI. 17. – – Gernyeszeg – 8. 

34. Benei F. István 1642 Szilágygörcsön 

– – – 5. 9. 

35. Bereczki György 1772 Szilágyfőkeresztúr 

– Balla akadémita, 16. 

assessor 

36. Berekszászi István 1720/1721 Szamosudvarhely 

– – – 10. 14. 

37. Berkes István 1737 Szilágysámson 

15. 

– – akadémita, 

Marosvásárhelyre 

megy 

38. Berkeszi Ferenc 1642 Szamosudvarhely 

– – – 5. 9. 

39. Berzi János 1666 Magyarkecel 1693 Szilágygörcsön 

– 6. 10. 

40. Besenyei Bálint 1732 Bősháza 1775. Balla 1770-től 

15. 

IV. 14. 

esperes 

41. Besenyei Sámuel 1741 Szilágylompérszentkirály 

– Szilágy- 

– 15. 

42. Besenyei K. János 1697/1698. Szilágyszentkirály 

– – – 9. 13. 

III. 12. 

43. Bessenyei Sámuel 1770 Bősháza – Nagymon – 16. 

44. Betlendi János 1788 Zilah 1826. 

VIII. 6. 

Zilah 

17. 

akadémita, 

1804-től 

assessor, 

1817-től 

esperes


Sz. 



Oldal 



45. Békési Gergely 1700 Szilágyborzás – – valamikor 10. 13. 

Diósadon is 

szolgál, elhagyja 

a 

traktust [a 

T-lista kétszer 

említi] 

46. Békési János 1689. V. … Zilah – Monó másodlelkész 

9. 12. 

47. Békési P. János – – – – – 3. 7. 

48. Bihari Pál 1683. ... 14. – – – – 8. 

49. Bikfalvi Zsigmond 1725 Zilah – Zilah akadémita 10. 14. 

50. Bocskai János 1729 Selymesilosva 

– Vérvölgy – 15. 

51. Bodnár Dániel 1801. IV. 20. Magyarkecel – – káplánként 18. 

52. Bodoki D[ienes]. 

István 

53. Bodoki H[enter]. 

Kelemen 

kezd 

1712. VI. 3. Zilah – Misztótfalu akadémita, 

Magyarberkeszre 

{Misztótfaluba} 

megy, 

a nagybányai 

traktus 

esperese 

lesz 

1729 Bogdánd – Szilágysámson 

munkaképtelenként 

hal meg 

10. 13. 

10. 15. 

54. Borbát József 1775 Szilágyborzás – Kusaly – 16. 

55. Borbély István – Szilágyújlak – Szilágyújlak – 16. 

56. Borsai Ferenc 1678. V. 9. Zilah – – első pap 7. 11. 

57. Borsai Tamás 1652 Monó – – – 5. 9. 

58. Bóné István 1800. V. 28. Menyő – – – 18. 

59. Bölöni István 1690. IV. 5. – 1694 ugyanott hal 

meg, ahol 

kezd [nincs 

megnevezve] 

60. Bölöni Mihály – Égerhát – – – 6. 10. 

61. Bölöni Mihály 1686. III. 24. – – Monó – 8. 

62. Bölöni Pál 1684/1687. Szilágycseh 1725 Kraszna – 9. 12. 

XII. 24. 

63. Börvelyi János – Szilágysomlysomlyó 

– Szilágy- 

– 2. 6. 

64. Böszörményi Mihály 

– Nagymon – – – 5. 9. 

65. Böszörményi Mihály 

– Kémer – – – 6. 10. 

66. Bősházi/Bölcsházi 1720 Alsóvalkó – Alsóvalkó – 10. 14. 

János 

67. Buchner György 1783 Hadad – – evangélikus, 

1791-ben 

Vízaknára 

megy káplánnak 

17. 

68. Bucsi Past[oris]. János 

{István} 

1683/1688 Vérvölgy – Magyargoroszló 

9. 

– 9. 12.


Sz. 



Oldal 



69. Budai András 1719 Doba – Nagybánya akadémita, 10. 14. 

először talán 

udvari 

pap, később 

Nagybányára 

megy 

70. Budai V. János 1664 Magyargoroszló 

– – – 6. 10. 

71. Csaholczi Mihály 1698 Varsolc – Szamosudvarhely 

kizárják 9. 13. 

72. Csanálosi István – – – – kizárják 4. 8. 

73. Csapai István 1686. III. 22. Zsibó – Vérvölgy – 8. 12. 

74. Csapai Miklós 1685. III. 22. 1711 Vérvölgy 1703-ban 8. 10. 

Kusalyban 

van [a T- 

listán 

kétszer szerepel] 

75. Csatári Imre 1702 Somlyóújlak – Szér – 10. 13. 

76. Csávási János – Monó – Hatvan assessor, 

16. 


hal meg 

77. Cseh Mózes 1819 Szamosardó – – innen 

19. 

Szilágyerkedre, 

majd 

Szilágygörcsönbe 

megy 1821- 

ben 

78. Csehi István – – – – – 3. 7. 

79. Csehi Mihály 1665. VII. 3. – 1687/16 Szilágycseh – 6. 10. 

88 

80. Csehi Kádas Ist- 

– – – – – 2. 6. 

ván 

81. Csehi P. János 1652 Menyő 1694. 

IV. 

{1674} 

Szilágycseh 

1666-tól 

{1656} főjegyző, 

1678-tól 

{1668} esperes 

6. 9. 

82. Csengeri János 1642 Szér – – – 5. 9. 

83. Csengeri József – – – – főjegyző, 

majd esperes 

1. 6. 

84. Csengeri P. János – – – Sz…*/ 

Szilágycseh 

[* - a halál 

helye rosszul 

olvasható] 

2. 6. 

85. Csengeri P. János 

– – – – – 4. 8. 

86. Csernátfalusi János 

1747 Sarmaság – Sarmaság akadémita, 15. 

assessor 

87. Csernátfalusi Péter 1754 Lele 1790 Szilágysomlyó 

akadémita, 


hal meg 

15.


Sz. 



Oldal 



88. Csernátoni Sámuel 1725 Szilágycseh – Szilágyperecsen 

akadémita 10. 14. 

89. Csoma József 1823. V. 4. Egrespatak – – – 19. 

90. Csomorkányi Mártoszentkirály 

– Nagymon – Szilágy- 

– 5. 9. 

91. Csulak József 1774 Szilágyborzás – Szilágyborzás 

– 16. 

92. Daróczi Mátyás – – – – 1631-ben 2. 6. 

ippi lelkész 

93. Dálnoki István 1746 Szilágy- 

– – – 15. 

94. Deáki János 1675. … 

24.* 

95. Debreceni Fülkei 

János 

szentkirály 

– – Zilah [* – a hónap 

nem olvasható] 

1684 Zilah – – akadémita, 

Zilahon káplán, 

majd 

Hadadra, 

Wesselényi 

Pál udvarába 

megy, 

később pedig 

Megygyesre 

7. 11. 

8. 12. 

96. Debreczeni Dániel 1722 Szilágycseh – Szilágycseh akadémita 10. 14. 

97. Debreczeni Dániel 1726 Zsibó – Varsolc – 10. 15. 

98. Debreczeni Miklós 

1771 Szilágyszeg – – – 16. 

99. Debreczeni Sámuesámson 

1809 Szilágy- 

– – – 18. 

100. Debreczeni Fóris 

István 

1686. IV. 5. Szilágysomlyó 

1711. V. 

26. 

Zilah 

9. 12. 

101. Debreczeni K. 

György 

akadémita, 

1694. VI. 

9-től esperes 

1687. VII. Szilágyborzás 1711 Bősháza [a T-lista 

kétszer említi] 

9. 12. 

102. Debretzeni József 1799 Szilágyújlak – – – 18. 

103. Deső Mihály 1714. II. 21. Doba – Marosvásárhely 

10. 13. 

akadémita, 

később 

Marosvásárhelyre 

megy 

104. Décsei Sámuel 1681 Szilágyszeg 1710 Egrespatak – 8. 12. 

105. Dési István 1711 Sarmaság – – – 10. 13. 

106. Dési Zsigmond 1719 Zilah – Székelyudvarhely 

10. 14. 

rektornak 

megy 

Székelyudvarhelyre 

107. Diósgyőri János 1661 – – – kizárják, 

1678-ban 

visszafogadják 

6. 10. 

108. Diószegi István – – – Varsolc – 2. 

109. Diószegi József 1808 Lecsmér – – – 18. 

110. Diószegi Mihály 1782 Szilágypanit 1806 Szilágycseh akadémita 17. 

111. Divéki János 1682. I. 22. Zilah 1687. 

XII. 

Zilah 

akadémita, 

első pap 

8. 12.


Sz. 



Oldal 



112. Dobrai András 1638 – – – – 4. 8. 

113. Dobrai István – Selymesilosva 

– Nagydoba – 5. 9. 

114. Dobrai István 1811 Kusaly – – – 19. 

115. Dobrai C. János – – – – – 3. 7. 

116. Domahidi Mihály – – – – – 4. 8. 

117. Domahidi Miklós – – 1679 Völcsök – 2. 6. 

118. Dombi Dániel 1803 Szilágyszentkirály 

– – – 18. 

119. Dombi István 1775 Szilágyfő- 

1804 Menyő akadémita 16. 

keresztúr 

120. Dombi János 1773 Magyargoroszló 


assessor, 

majd főjegyző 

121. Dombi Sámuel 1810 Bogdánd – – – 18. 

122. Dull Ferenc 1773 Somlyószécs 1805 Somlyószécs – 16. 

123. Duló István 1783 Kusaly 1823 Kusaly akadémita 17. 

124. Egregyi István – – – – – 3. 7. 

125. Egrespataki András 

– – – Kraszna – 3. 7. 

126. Elekes István 1787 Szilágyújlak – – részegségért 

kizárják 

17. 

127. Enyedi István 1682/1683 Szilágyszentkirály 

128. Faggyas István 1759. V. 8. Menyő – – assessor, 

főjegyző, 

majd esperes 

lesz 

16. 

– – – 8. 12. 

129. Fancsikai P. Pál – – – Menyő – 4. 8. 

130. Faragó István – Nagydoba – – – 18. 

131. Farkas Mihály 1746 Krasznarécse – Diósad assessor 15. 

132. Farkas Sámuel 1804 Magyarkecel – – káplánként 18. 

kezd 

133. Fazakas József 1825. IV. 24. Szilágybagos – – – 19. 

134. Fegyverneki – – – – kizárják 2. 6. 

Menyhért 

135. Fehérvári H. 

(Albensis) 

István 

– – – – – 4. 8. 

136. Fejes Sándor 1788 Magyargoroszló 

– – – 17. 

137. Fejércsehi János 1678 – 1702 – – 7. 11. 

138. Fejércsehi Mihály 1692. VI. 25. Szilágyújlak– 

*/ 

Szilágyszeg 

– Szilágyszentkirály 

[* - a kezdés 

helye rosszul 

olvasható] 

9. 12. 

139. Felsőbányai 

(Mediomontanus) 

István 

1638 Sarmaság – – – 4. 8. 

140. Felvinczi Sándor 1675 Zilah 1689 Debrecen senior, 

Debrecenben 

is az 

lesz 

141. Fetés Antal 1793. VII. 

14. 

Szilágygörcsön 

16. 

8. 11. 

– – – 18.


Sz. 





142. Filep István 1756 Kémer – – akadémita, 16. 

1759-től 

Szilágysomlyón 

143. Francisci Mihály 1781 Hadad – – evangélikus 17. 

144. Frigy Péter 1775 Lecsmér – – – 16. 

145. Fülesdi Mihály 1682 – – – – 8. 

146. Fülöp Ferenc 1823. V. 4. Szilágyborzás – – – 19. 

147. Füzéri István 1673 – – Hadadnádasd/Hadad 

– 7. 11. 

148. Gál András 1773 Szilágykövesd 

1832. Szilágy- 

– 16. 

VIII. 12. szentkirály 

149. Gál Zsigmond 1819. IV. 24. Szamosudvarhely 

– – – 19. 

150. Galambfalvi Miklógoroszló 

1700 Magyar- 

– Vérvölgy – 9. 13. 

151. Gazda Sámuel 1765 Szilágyszentkirály 

– Mocsolya – 16. 

152. Gönczi János 1718 Magyargoroszló 

– Szér – 10. 14. 

153. Görgei János 1711 Vérvölgy – – – 13. 

154. Gyáni János 1719 Szilágyborzás – – – 10. 14. 

155. Gyarmathi Sámuel – Szilágyújlak – – – 5. 9. 

156. Gyarmathi Sámuel – – – – – 6. 10. 

157. Gyárfás Pál 1732 Diósad – Diósad assessor 10. 15. 

158. Gyöngyösi György 1712 Szilágyperecsen 

– – kizárják 14. 

159. Gyöngyösi János 1736 Szilágyzovány 

– Kraszna akadémita 15. 

160. Gyöngyösi Orbán 

– – – – kizárják 3. 7. 

161. Gyöngyösi Dési 1682. XI. 4. Szamoscikó – – – 8. 12. 

Mihály 

162. Györfi Ádám – Zsibó – Zsibó assessor 16. 

163. Hadadi L. István – – – – – 3. 7. 

164. Hanka Márton – Szilágyfőkeresztúr 

– – akadémita, 16. 

Viskre 

megy 

165. Harsányi Mátyás 1672 Szilágycseh – – 1678-ban a 7. 11. 

debreceni 

zsinaton a 

traktussal 

szembeni 

tiszteletlenségéért 

kizárják 

166. Hejczei István – – – – – 3. 7. 

167. Hejczei István – Zsibó – – 1680-tól 

főjegyző 

6. 10. 

Oldal 

168. Hejczei P. István 1682/1683 Krasznarécse – – – 8. 12. 

169. Helmeczi K. Miklós 

9. 12. 

1687. I. 1. Szilágyszeg 1725 K...- * halálakor 

már nincs 

szolgálatban 

[* – a halál 

helye rosszul 

olvasható] 

170. Héczei Pál 1794 Kémer – – Nagyvárad- 18.


Sz. 



Oldal 



ra megy 

171. Horváthi P. István – – – Ipp – 2. 6. 

172. Hunyadi Gerzson – Szilágygörcsöhorvát 

1776 Kraszna- 

– 16. 

173. Hunyadi Mihály – – – – – 2. 6. 

174. Hunyadi W. Sámuel 

1700 – – szabolcsi – 10. 13. 

traktus 

175. Huszti András 1738 Szilágypanit – – eltávozik a 15. 

traktusból 

176. Ikafalvi János – Krasznahorvát 

– Menyő – 16. 

177. Ináncsi Gergely – – – – – 3. 7. 

178. Istvándi Pál 1680 Ipp – Szilágyszentkirály 

– 8. 12. 

179. Jánki András 1658 – – – – 6. 10. 

180. Jánó Sámuel 1808 Mocsolya 1824. V. Vérvölgy – 18. 

181. Jenei György 1703 Egrespatak – Diósad – 10. 13. 

182. Jenei G. István – Zilah – – első pap, 4. 8. 

később 

Kolozsvárra 

megy 

183. Kabai Gergely 1741 Magyarkecel – Vérvölgy munkaképtelenként 

15. 

hal meg 

184. Káli Gáspár – – – Szilágysámson 

– 3. 7. 

185. Kállai N. György 1688. VIII. Magyargoroszló 

– – – 9. 12. 

25. 

186. Kállai N[agy]. Józsezovány 

1796. III. 17. Szilágy- 

– – – 18. 

187. Kállai P. János 1684. III. 22. Somlyóújlak – Szilágynagyfalu 

– 8. 12. 

188. Kálnai János 1685. III. 22. – – – – 8. 

189. Kálnai Péter 1650 Monó – – – 5. 9. 

190. Károlyi Benedek – – – – 1626-ban 1. 6. 

Szilágynagyfaluban 

van 

191. Károlyi György – Érszentkirály – – -- 2. 

192. Károlyi István 1669 Egrespatak – – – 7. 11. 

193. Kászó István 1802. V. 26. Szilágynagyfalu 

– – – 18. 

194. Katona Imre 1745 Kraszna – Tasnád akadémita, 15. 

Tasnádra 

megy 

195. Katona Imre 1781 Szilágypanit – Zilah akadémita 17. 

196. Kecskeméthi Miklós 

– Kémer – – – 6. 10. 

197. Kecskeméthi Péter 

– – – – – 2. 6. 

198. Kecskeméthi S. – – – – – 3. 7. 

Gáspár 

199. Kecskeméti 1694. IV. 24. Szilágysomlyó 

– Kecskemét akadémita 9. 13. 

Sely[mes]. János 

200. Kele János 1797. IV. 25. Krasznarécse – – – 18. 

201. Kelemen Péter 1758 Szilágyfőkeresztúr 

– Hadadnádasd 

– 16.


Sz. 



Oldal 



202. Kerekes Mózes 1823. IV. 24. Szilágygörcsön 

– – – 19. 

203. Kereki János – Kémer – – – 1. 5. 

204. Keresszegi István – – – – 1620. VI. 1. 5. 

2-tól esperes, 

1629- 

től püspök 

lesz Debrecenbe 

megy 

205. Keresszegi István – Szilágyperecseperecsen 

– Szilágy- 

– 4. 8. 

206. Keresztes János 1814 Doba – – – 19. 

207. Keresztesi Ábrahátelenként 

1712 Szilágycseh – Nagybánya munkakép- 

10. 14. 

hal meg 

208. Keresztúri Pál 1680/1681 Szilágyfőkeresztúr 

– – – 8. 12. 

209. Kémeri Miklós – – – Lele – 6. 10. 

210. Kémeri B. János – – – Szilágygörcsön 

– 4. 8. 

211. Kibédi János 1793. IV. 30. Alsóvalkó – – – 17. 

212. Kilin Mózes 1822. VIII. Kraszna – – káplánként 19. 

kezd 

213. Király György 1782 Selymesilosvilosva 

1795 Selymes- 

akadémita 17. 

214. Kis György 1775 Szamosardó – Szilágyújlak – 17. 

215. Kis János 1816 Szilágysámson 

– – – 19. 

216. Kis Kelemen 1756 Hadad 1772 Lele – 16. 

217. Kis Sándor 1774 Szilágylompért 

– Sarmaság akadémita, 16. 

assessor 

218. Kiss György 1821. IX. 25. Mocsolya – – „solv. 

19. 

219. Kisvárdai István 1670 Varsolc, 

majd Szilágyfőkeresztúr 

220. Kisvárdai Mihály 1736 Szilágygörcsön 

ingr.” 

– Monó mindkét 

lista kétszer 

említi 

6. 7. 10. 11. 

– Szilágykövesd 

– 15. 

221. Kisvárdai Péter 1674 Sarmaság – – – 7. 11. 

222. Kolcza Dávid 1793. XI. 28. Krasznahorvát 

– – – 18. 

223. Kolozsvári István 1745 Szilágyújlak – – kizárják 15. 

224. Kolozsvári János 1789 Szamosardó – Szilágyszentkirály 

– 17. 

225. Kolozsvári Péter 1697/1698. Szilágyújlak – Szilágycseh – 9. 13. 

III. 12. 

226. Kondor András 1792. IV. 24. Szilágybagos – – akadémita, 

káplánként 

kezd 

17. 

227. Kondor József 1822. XI. Magyargoroszló 

– – káplánként 19. 

kezd 

228. Kovács Gergely 1773 Menyő – Menyő – 16. 

229. Kovács István 1817. XI. 19. Ipp – – – 19. 

230. Kovács János 1790 Nagymon – – – 17. 

231. Kovács Mihály 1790 Szilágynagyfalu 

232. Kovásznai György 1718 Szilágygörcsön 

1806 Kémer akadémita 17. 

1759 Szilágyborzás 

– 10. 14.


Sz. 



Oldal 



233. Kovásznai Pál 1644 & 45 Szilágycseh – Szilágycseh – 5. 9. 

234. K[ovásznai]. Kovács 


– – – 19. 

Ferenc 

somlyó 

235. Kovásznai Kovács 1776 Szilágysomlyó 


István 

assessor 

236. Kósa Mihály 1780 Egrespatak – – – 17. 

237. Kökényesdi And- 

– – – Sülelmed – 4. 8. 

rás 

238. Köpeczi János 1715 Szilágysomlyó 


később 

Felsőbányára 

megy 

239. Körösfői Dániel 1806 Magyarkecel – – – 18. 

240. Körösfői Sámuel 1776 Alsóvalkó – – kizárják 17. 

241. Körtvélyesi Mihály 1692. XI. 5. Szilágyfőkeresztúr 

– – kizárják 9. 12. 

242. Krasznai Bertalan 1694. V. 6. Diósad – Egrespatak – 9. 13. 

243. Krasznai József 1729 Ráton – Bősháza – 15. 

244. Krasznai Márton 1717 Krasznahorvát 

– – – 10. 14. 

245. Krasznai Sámuel 1770 Ráton – Szér – 16. 

246. Krizbai György – Szilágycseh – Gyalu – 5. 9. 

247. Kun István 1782 Nagymon – Szilágylompért 

– 17. 

248. László István 1775 Szilágygörcsögörcsön 


– 16. 

249. Losonczi Gergely 1705. … 

24.* 

Szilágypanit – Egrespatak [* – a hónap 

rosszul 

10. 13. 

olvasható] 

250. Madai P. Sámuel 1664 Vérvölgy – – kizárják 6. 10. 

251. Madarasi K[iss]. 1773 Bogdánd – – – 16. 

György 

252. Majtényi Albert – Szilágyperecsen 


253. Majtényi Mihály – – – Szilágyborzá – 1. 5. 

s 

254. Majtényi Zsigmond 

– * – – [* – a többi 12. 

szöveg 

olvashatatlan] 

255. Margithai Péter – – – – – 3. 7. 

256. Margithai M. Miklóperecsen 


– – – 5. 9. 

257. Marosi György 1784 Krasznarécse 1823 Lele akadémita 17. 

258. Marosi István 1666 Krasznahorvát 

1696. X. Egrespatak 

6. 10. 

18. 

valamilyen 

fájdalmas betegségben 

szenvedett 

259. Marosi István – Vérvölgy – Erdély – 13. 

260. Matolcsi György 1679, 1680 Kusaly 1691 Kusaly valamikor 

később talán 

Szilágyszegen 

(„Szylags.”) 

[a T-listán 

kétszer szerepel] 

8. 12. 

261. Matolcsi Biró Pál 1737 Kémer – – elhagyja a 

traktust 

14. 

15.


Sz. 



Oldal 



262. Málnási 

1794 Szilágybagos – – káplánként 18. 

Benjámin 

kezd 

263. Málnási Sámuel 1783 Kraszna – – akadémita, 17. 

káplánként 

kezd, 1806- 

tól assessor 

264. Medgyesi S. – Szamosudvarheltelenként 

– Zilah munkakép- 

16. 

György 

hal meg 

265. Mezei István 1717 Vérvölgy – Doba – 10. 14. 

266. Mezőkeresztesi – – – – – 1. 6. 

Lukács 

267. Mezőlaki Miklós – – – – – 3. 7. 

268. M[ező-].Túri – – – – – 4. 8. 

János 

269. Mészáros Pál 1794 Szilágyköveskövesd 

– Szilágy- 

– 18. 

270. Miskolczi 1671. IV. 1. Zilah – – káplán 7. 11. 

Márton 

271. Miskolczi 1674. III. 14. Szilágy- 

1696. Vásárhely – 7. 11. 

C[sulyak]. Gáspár 

somlyó III. 12. 

272. Mocsi Gergely 1701 Szér – Magyarország 


hal meg 

273. Mogyorói Mihály – Nagymon – – 1654-ben 

Szamosudvarhelyen 

van, 

kizárják 

10. 13. 

5. 9. 

274. Mohai János – Hadad – Zilah akadémita, 16. 

assessor 

275. Mohai János 1798 Szilágylompért 

– – – 18. 

276. Molnár János – Hadadnádasd – Hadad assessor 16. 

277. Murányi Ferenc 1778 Szamosudvarhely 

– – – 17. 

278. N. Muraközi – – – – – 4. 8. 

András 

279. Nagy Bálint 1793. IV. 22. Hadadnádasd – Hadad – 17. 

280. Nagy Mihály 1802 Szilágyszentkirály 

– – – 18. 

281. Nagy Miklós – Hadadnádasd – Somlyóújlak Somlyóújlakra 

16. 

megy 

282. Nagy Sámuel 1759 Kémer – Kémer előbb 

Zilahon 

rektor 

16. 

283. Nagy Sándor 1813 Egrespatak – – – 19. 

284. Nagyfalvi Bálint – – – Varsolc – 3. 7. 

285. Nagylaki Bernát – Szilágysomlyó 

1. 6. 

– – 1620-ban 

Szilágysomlyón 

van javadalma 

a 

kémeri, ippi, 

bályoki és 

récsei dézsma 

286. Naményi Péter – Lecsmér – – – 5. 9. 

287. Nábrádi Gergely – – – Egrespatak – 4. 8. 

288. Nádasdi István – – – Szér – 3. 7.


Sz. 



Oldal 



289. Nánási Gábor 1680. XI. 13. Hadad – – Wesselényi 8. 11. 

Pál udvari 

papja 

290. Némethi István – – – Kémer – 4. 8. 

291. Némethi János – – – – – 2. 6. 

292. Németi Sámuel 1716 Szilágysomlyó 


később 

Túrra megy 

293. Nógrádi 1689. III. 3. Szilágynagyfalu 

– – akadémita 9. 12. 

Benedek 

294. Olaszi István 1795. V. 19. Bősháza – – – 18. 

295. Ormányi János – Szilágyszeg – – – 5. 9. 

296. Oroszi István – – – Szamoscikó – 4. 8. 

297. Oroszi János – Szamosardó – – – 5. 9. 

298. Oroszi Péter 1671 Szilágynagyfalu 

1693 Kraszna – 7.- 11. 

299. Osvát Sándor 1820. VII. 8. Krasznarécse – – – 19. 

300. Ónadi P. István 1689. IV. 15. Ipp – – – 9. 12. 

301. Óvári Miklós – Diósad – Diósad – 1. 5. 

302. Örvéndi Ferenc 1674. VI. 14. Krasznarécse – Selymesilosva 

– 7. 11. 

303. Őri József 1729 Szamosardó – Érszőlős – 15. 

304. Pankotai N. 

Sámuel 

(Pacal) 

1695. XI. 23. Varsolc – Szilágynagyfalu 

1726. . 

26-tól főjegyző 

[a 

hónap nem 

olvasható] 

9. 13. 

– 4. 8. 

305. Papi István – – – Szilágysámson 

306. Papp Ferenc 1749 Diósad – – assessor 16. 

307. Patai János 1726 Ráton – Szilágysomlyó 


10. 14. 

hal meg 

308. Pataki Áron 1809 Sülelmed – – – 18. 

309. Pathai György 1665 Kusaly – – „Zil” – 6. 10. 

[Zilahon 

halt meg] 

310. Pathay István 1695 Szilágyperecsen- 

* 

– – Kende Gábor 

udvari 

papja [* – a 

helység nincs 

említve] 

311. Páll István 1817 Szilágyperecsen 

– – – 19. 

312. Pávai József 1780 Krasznarécse – – – 17. 

313. Pávai Péter 1745 Szilágyújlak – Szér – 15. 

314. Pesti János 1762 Lecsmér – Somlyószécs – 16. 

315. Petlendi Márton – – – – „vult 4. 8. 

obediens esse” 

316. Petlendi Mátyás – Varsolc – Varsolc – 1. 5. 

317. Pető László 1822. V. 23. Krasznahorvát 

– – káplánként 19. 

kezd 

318. Petri Márton 1774 Alsóvalkó – Egrespatak – 16. 

319. Péli István 1717 Ipp – Szilágysámson – 10. 

320. Péntek János 1826. IV. 24. Szamosardó – – – 19. 

321. Péterfalvi S. János – – – – – 2. 6. 

12.


Sz. 


322. Polgár Márton 1792. VII. 

12. 



Oldal 


Zilah – – akadémita, 

1817-től 

főjegyző 

323. Pongrácz Pál 1734 Varsolc – Zilah talán munkaképtelenként 

halt 

meg [roszszul 

olvasható] 

324. Porcsalmi János – Szamosudvarhely 

325. Porsolt Sámuel 1776 Szilágylompért 

17. 

15. 

– – – 6. 10. 

– Szilágylompért 


halt meg 

326. Püspök János 1813 Bősháza – – – 19. 

327. Püspöki Sámuel – Ráton – – elhagyja a 

15. 

traktust 

328. Radnóthi János – Krasznarécse – – templomrablásért 

kizárják 

7. 10. 

329. Rápolti V. 1692. XI. 5. Monó 1704 Lele – 9. 12. 

Mihály 

330. Regethei Imre – Szilágygörcsön 


331. Rétyi József 1777 Zsibó 1817 Balla akadémita, 17. 

assessor 

332. Rozsályi Márton – – – – – 2. 6. 

333. Salamon József 1816. V. 15. Zilah – – gimnáziumi 19. 

tanár 

334. Sarkadi István 1673. IX. 6. Varsolc – – Szilágyfőkeresztúrról 

hír nélkül 

eltávozik 

7. 11. 

335. Sápi Sámuel – Sarmaság – – – 12. 

336. Sárdi P. Pál 1683. VII. – – – – 8. 

14. 

337. Sárkány Farkas 1804 Kusaly – – – 18. 

338. Sárkány Márton 1781 Mocsolya – – – 17. 

339. Sárkány Mihály 1776 Szilágygörcsön 

– Kusaly – 17. 

340. Sárközi János 1678 Szamoscikó 1680 Szamosardó – 8. 12. 

341. S[áros–].Pataki 

Izsák 

3. 8. 

– – – – Szerencsétlenségben 

hal 

meg [„malo 

obyt"] 

342. Selyki István 1671 Vérvölgy – – – 7. 11. 

343. Sibai István – – – Kusaly – 2. 6. 

344. Sibai P. János – Kusaly – – – 5. 9. 

345. Simon József 1773 Lele – Magyargoroszló 

346. Solymosi Sámuel 1734 Monó – – más 

vallásra tér 

át 

17. 


347. Sombori Márton – Szilágycseh – – akadémita, 16. 

assessor 

348. S[omlyó–]. Ujlaki 1693 Szilágyborzás – – – 9. 13. 

István 

349. Soós Ádám – Hadadnádasd – – – 16. 

15.


Sz. 



Oldal 



350. Surányi Mihály 1811 Szilágygörcsön 

– – – 18. 

351. Sülelmedi Bálint 1661 – – Szilágysomlyó 

– 6. 10. 

352. Szabó István 1813 Szilágyborzás – – – 19. 

353. Szabó László 1821. III. 20. Szilágyszeg – – talán 

káplánként 

kezd 

19. 

354. Szabó Sámuel 1756 Szilágynagyfalu 

1790 Szilágynagyfalu 

akadémita, 

assessor, 

majd 

főjegyző 

355. Szakács Pál 1793. IV. 22. Szilágybagos – – káplánként 

kezd, 

elmegy a 

traktusból 

356. Szaklányi Dániel 1826. IV. 24. Érszakácsi – – – 19. 

357. Szalacsi János 1680 Nagymon – – – 8. 12. 

358. Szalárdi János – Bogdánd – – – 5. 9. 

359. Szalárdi Mihály 1641 Zilah – – első pap, 

Nagyváradra 

megy 

15. 

17. 

4. 8. 

360. Szalontai Mihály 1725 Menyő – Menyő/Zsibó akadémita 10. 14. 

361. Szalontai V. István 1688. III. 24. Selymesilosva – – – 9. 

362. Szamosszegi Pál – – – – – 3. 7. 

363. Szaniszlai István – Menyő – – – 6. 10. 

364. Szaniszlai János – Menyő – Sándorháza a németek 

ölték meg 

365. Szathmári Ferenc 1791. IX. 13. Szilágycseh – Tasnád akadémita, 

káplánként 

kezd 

366. Szathmári István – Doba – – 1626-ben 

aktív 1659- 

ben () 

kizárják 

6. 10. 

17. 

1. 5. 

367. Szathmári Mihály – – – – – 6. 10. 

368. Szathmári Péter – – – – – 2. 6. 

369. Szathmári N[agy]. 

István 

1754 Kraszna 1790. 

IX. 7. 

Kraszna 

15. 

akadémita, 

1759-től 

főjegyző, 

1775-től 

esperes 

370. Szathmári P. János 1688 Zilah 1707 Kolozsvár Kolozsvárra 

9. 12. 

megy 

371. Szathmári P. – – – – – 3. 7. 

Péter 

372. Szatmárnémethi 

János 

– – – – a tatárok 

fogságra 

6. 10. 

373. Szádvári/ 

Szathvári János 

374. Szentandrási 

István 

375. Szentes István 1816 Szilágynagyfalu 

viszik 

– – – Magyarkecel 1654-ben 

Krasznahorváton 

van 

3. 7. 

1676 Szilágyborzás – – kizárják 7. 11. 

– – – 19.


Sz. 


376. Szentgyörgyi 

László 

377. Szentkirályi 

Benedek 

378. Szentlászlai 

Sámuel 

379. Szentmihályfalvi 

András 

380. Szentmihályfalvi 

István 

381. Szentmihályi 

Gergely 



Oldal 


1737 Szilágynagyfalhorvát 

– Kraszna- 

– 15. 

– – – Szilágypanit – 3. 7. 

1647 Szilágynagyfalu 

– Diósad a tatárok 

ölik meg 

5. 9. 

– – – – a tatárok 3. 7. 

ölik meg 

1717 Szilágyújlak – Szilágyszeg – 10. 14. 

1661 – – – főjegyző, 

Gyaluba 

megy 

6. 10. 

– – – Bogdánd – 3. 7. 

382. Szentmihályi 

István 

383. Szentmiklósi János 1674. II. 6. Egrespatak – Szilágyzovány 

– 7. 11. 

384. Szentpéteri 1642/1647 Szilágyzovánzovány 

– Szilágy- 

– 5. 9. 

Gergely 

385. Szepsi N. András – Szilágyperecsen 

– Hadad – 4. 8. 

386. Szerencsi Demeter 1719 Szilágyszeg – Szilágyzovány 

– 10. 14. 

387. Székely József 1820. IV. 24. Ráton 1823. Ráton – 19. 

VII. 4. 

388. Székelyhidi Mihály – – – – a tatárok 4. 8. 

ölik meg 

389. Széki Miklós 1649 Zilah – – káplán 5. 9. 

390. Szikszai István 1738 Bürgezd – – – 15. 

391. Szikszai József 1826. IV. 

19. 

24.* 

Zilah – – káplánként 

kezd, majd 

Krasznára 

megy, 

[*– nem 

világos, 

hogy a 

dátum mire 

vonatkozik] 

392. Szilágyi András 1715 Kraszna – Biharpüspöki akadémita, 

Püspökibe 

megy 

10. 14. 

393. Szilágyi György 1752 Doba 1784 Doba akadémita, 15. 

assessor 

394. Szilágyi István 1714 Magyarkecel – Egrespatak – 14. 

395. Szilágyi István 1754 Szilágybagos – Varsolc akadémita 15. 

396. Szilágyi János 1722 Alsóvalkó – Egrespatak – 10. 14. 

397. Szilvási Márton – – – Szilágycseh – 2. 6. 

398. Szilvási Tamás – – – Szamosudvarhely 

– 3. 7. 

399. Szilvási K. István – – – Szilágycseh – 2. 6. 

400. Szokolyai Ádám 1775 Krasznarécse – – – 16. 

401. Szombati Ferenc 1712 Szér – Bogdánd – 10. 13. 

402. Szőnyi N[agy]. 

István 

403. Tasnádi {Csanádi} 

Mátyás 

1672. VIII. 

1. 

Zilah – – első pap, 

Kolozsvárr 

a megy 

– – – Varsolc 1648-ban 

Szamosudvarhelyen 

7. 11. 

2. 6.


Sz. 





404. Tasnádi H[ajas]. 1642 Zilah – – első pap 5. 9. 

István 

405. Tatai János – – – – – 4. 8. 

406. Tatarosi Lázár – – – – – 2. 

407. Terebesi Sámuel 1737 Sarmaság – Szér – 15. 

408. Teremi András 1754 Szilágyzovánzovány 

– Szilágy- 


assessor 

409. Técsi Dániel 1741 Szilágybagos – Szilágysomlyó 


főjegyző 

410. Técsi Mihály 1813 Bogdánd – – – 19. 

411. Thelmann György 1796. III. 17. Hadad – – evangélikus 18. 

412. Tiboldi István 1809 Bürgezd – – – 18. 

413. Tokai János 1717 Désháza – Szilágygörcsön – 10. 

414. Tolcsvai Mihály 1672 Szilágyfőkeresztúr 

– Szilágysámson – 7. 11. 

415. Tordai György 1717 Lele – Szilágynagyfalu 

– 10. 14. 

416. Tószegi István – – – – – 3. 7. 

417. Tótfalusi P. István 1646 Zilah – – első pap, 5. 9. 

esperes, 

később 

Husztra 

megy 

418. Török Ferenc 1827. IV. 24. Hadadnádasd – – – 19. 

419. Tyukodi István – – – Kraszna 1618-ban 2. 6. 

Szilágyfőkeresztúron 

van, 

követi a fia, 

János, aki 

Magyarkecelben 

hal meg 

1702-ben 

420. Tyukodi P. János – Kusaly [1702*] [Magyar- [* – a 419. 6. 10. 

kecel *] névnél 

bejegyezve] 

421. Udvarhelyi János – – – – 1645-ben 3. 7. 

más faluba 

megy 

422. Udvarhelyi Tamás – – – – 1620-ban 1. 

Monóban 

van 

423. Ujlaki János 1671 Kusaly – – – 7. 11. 

424. Urházi György 1821 Zálnok – – 1825-től 

19. 

Kusalyban 

van 

425. Uzoni Bartha – – – Ipp assessor 15. 

István 

426. Újfalusi Mihály 1674. II. 6. Szilágypanit – Kraszna – 7. 11. 

427. Újvárosi András – – – – – 2. 6. 

428. Újvárosi Mihály 1722 Vérvölgy – Kraszna [a bejegyzés 

10. 14. 

egy ré- 

sze olvashatatlan] 

429. Vajasdi Mihály 1744 Zilah – Zilah akadémita, 15. 

assessor 

430. Varga András 1813 Monó – – – 19. 

431. Varsolczi Péter – Somlyóújlak – Szamoscikó – 5. 9. 

Oldal


Sz. 



Oldal 



432. Varsolczi P. István – – – – – 4. 8. 

433. Váczi Péter – Zilah – – első pap 4. 8. 

1643-ban is 

Zilahon van 

434. Váncza Mihály 1778 Szilágyperecsen 


assessor 

435. Váradi János – Ráton – Varsolc – 16. 

436. Váradi Lukács – – – – – 2. 6. 

437. Váraljai Márton 1698 Selymesilosvrécse 

– Kraszna- 

– 9. 13. 

438. Vári János 1726 Ipp – Szamosardó – 10. 14. 

{Mihály} 

439. Vásárhelyi István 1671 Szilágypanit 1707 Magyargoroszló 

1696-ban 7. 11. 

valahova 

eltávozik 

[„exivit”] 

440. Vásárhelyi K. 1714 Kusaly és – Somlyóújlak – 10. 14. 

György 

Szilágyerked 

441. Veres Benjámin 1778 Ipp 1809 Ipp akadémita, 17. 

assessor 

442. Veresmarthi K. 1682. V. 13. Szilágyperecsen – Kémer – 8. 

Mátyás 

443. Veress György 1817. XI. 14. Kémer – – – 19. 

444. Veszprémi István 1713 Hadad – Szilágyperecsen 


445. Vetési Márton – Sülelmed – – – 2. 6. 

446. Vetési P. János 1647 Krasznahorvát 

5. 9. 

– Kémer 1654-ben 

Diósadon 

van, a tatárok 

ölik 

meg 

447. Vég József 1785 Szilágykövesd 

1817 Magyarkecel akadémita 17. 

448. Vég József 1817 Magyarkecel – – – 19. 

449. Vég Sámuel 1823. XI. 1. Szilágylompért 

– – – 19. 

450. Virág István 1801. IV. 24. Szilágybagos – – – 18. 

451. Virág Ádám 1804 Nagydoba – – Máramarosszigetre 

megy, majd 

1806-ban 

visszajön 

Szilágyzoványra 

[a 

Cs-listán 

kétszer 

szerepel] 

18. 

452. Viski János 1717 Szilágyzovány 

– Szilágyzovány 

[a T-lista 

kétszer 

említi] 

10. 14. 

453. Viski Márton 1721 Selymesilosva – – – 10. 

454. Viski Pál – Kémer – Szatmár akadémita 16. 

455. Visnyai János 1724/1725 Kraszna – Magyarkecel akadémita 10. 14.


Sz. 



Oldal 



456. Vittelki András 1670 Kraszna 1708 Szilágybagos 1678-tól főjegyző 

7. 11. 

1701. 

III. 2-án 

Zilahon történik 

valami 

[nem értelmezhető] 

457. Zabolai István 1790 Kémer – Selymesilosva 


458. Zalányi P. Gergely 1686 Szilágyfőkeresztúr 

– – – 9. 

459. Zay György 1786 Varsolc 1804 Nagydoba akadémita 17. 

460. Zay Mihály 1812 Hadadnádasd – – – 19. 

461. Zay Sámuel 1784 Doba – – akadémita 17. 

462. Zay Sámuel 1810 Vérvölgy – – – 18. 

463. Zilahi András 1726 Egrespatak 1777. X. Vérvölgy assessor 10. 14. 

14. 

464. Zilahi János 1733 Szilágyborzás – Szilágyszentkirály 

– 15. 

465. Zilahi János 1747 Magyarkecel – – assessor 15. 

466. ifj. Zilahi János – Sarmaság – – – 6. 10. 

467. Zilahi Márton 1679 Diósad – Menyő – 8. 12. 

468. Zilahi Mihály – Somlyóújlak – – – 10. 13. 

469. Zilahi Pál 1726 Krasznahorvát 

– Lecsmér – 10. 15. 

470. Zilahi C. Márton – – – Szilágypanit – 4. 8. 

471. Zilahi I. János – – – Zsibó főjegyző, esperes, 

1643- 

ban Zilahon 

van 

3. 7. 

472. Zilahi I. János 1714. II. 21. Szilágyszentkirály 

és 

Debren 

– Szilágyszentkirály 

– 10. 14. 

473. Zilahi I. Mihály 1682. XI. 4. Hadad 1695 Alsóvalkó – 8. 12. 

474. Zilahi R. János 1756 Ráton – Ráton munkaképtelenként 

hal meg 

15. 

475. Zoványi György 1766 Zilah – Zilah assessor, 

Zoványi P. 

György 

unokája 

476. Zoványi József 1732 Kémer – – akadémita, 

1746-tól 

főjegyző, 

1758-tól 

esperes, zilahi 

pap 

16. 

15.


Sz. 


477. Zoványi P. 

György 



1700. VI. 23. Szilágysomlyó 

1758. II. 

19. de. 

11 óra 

Zilah 

Oldal 


akadémita, 

1708. XI. 5- 

től főjegyző, 

1711. VII. 

8-tól esperes, 

1723-tól 

generális főjegyző, 

1728. IV. 

25-től püspök, 

1715- 

től Zilahon, 

1758. III. 

19-én temették 

el, 

101 évet és 

5 hónapot 

élt 

478. – – akadémita 

[utólagosan 

teljesen kikaparva] 

9. 13. 

15. 

The Oldest Pastor Lists in the Szilágy Deanery 

The collection of data regarding the service of the reformed ministers in the 

congregations from Szilágyság began in the end of the 19 th century, but the 

investigation had still many objects. There are so many sources that nobody had 

studied till yet. The names of the priests from the church district of Szilágy were 

noticed at about the year 1620 in a contemporary register. Unfortunately this wasn’t 

kept but it was copied in the 17 th century to two other registers. Regarding these roots 

we tried to reconstruct the original list that counts the names and data of the 140 

priests. The list was continually completed with the data of the ministers serving in the 

district. The earlier list, formed in 1656, contains 280 names, the other that was lead 

from the year 1680 contains 462 names. Comparing the common part of these, we 

observed that data are differing in many cases. After all these we got across to make a 

list that contains the names and data of 478 priests, from the beginning of the 17 th 

century until 1827.

Csáki Árpád 

Kolozsvár 

Szigethi Gyula Mihály 

(1758–1837) önéletírása 

A 

Apró munkácskáimmal akarnék 

a nemes két Magyar Hazának szolgálni 

z Udvarhelyi Református Kollégiumban 1797-től kezdődően negyedévszázadon 

keresztül tanító Szigethi Gyula Mihály életének és munkásságának főbb 

állomásai korábbi közlésekből ismertek. Marosvásárhelyi diákéveire vonatkozóan magántanítványa, 

Fogarasi Sámuel emlékiratából meríthetünk, önéletírásának kiadója pedig 

részletesen kitért Szigethi peregrinációja előtti botrányos cenzúrájára is. 1 Rövid életrajzát 

megtaláljuk lexikonjainkban, 2 munkásságát, az udvarhelyi kollégium történetéről írott és 

közölt munkájának rövid önéletírás-része alapján 3 még a 19. század végén udvarhelyi tanárutódai, 

Kis Ferencz 4 és Gönczi Lajos 5 méltatták. A kollégiumi könyvtárban végzett 

munkájáról és könyvtárának sorsát Jakó Zsigmond kutatásai alapján ismerjük. 6 

Udvarhely városáról 7 és református kollégiumáról írott munkái mai napig használatosak, 

ezeket – megjelenésüket követően is – tovább folytatta és bővítette: várostörténeti 

munkájához készített pótlásait Szádeczky Lajos közölte, 8 iskolatörténeti feljegyzéseinek 

kiadása folyamatban van. 9 

Erdélyi művelődéstörténetünk ugyanakkor az Udvarhelyen színjátszó társulatszervező, 

színjátékfordító és -írói tevékenysége révén tartja számon. 10 

Az öntudatos, megalkuvást nem tűrő, marosvásárhelyi csizmadia családból származó 

Szigethi már korán felhívta magára tanárai figyelmét, külföldi akadémiákra való készülésekor 

1785-ben már az egész erdélyi kollégiumi élet rá figyelt. Vérmérsékletének 

1 Fogarasi Sámuel: Marosvásárhely és Göttinga. Önéletírás (1770–1799). Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel 

közzéteszi Juhász István. Bukarest 1974. 336–341. (A továbbiakban: Fogarasi) 

2 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. k. Budapest 1909. 836–837.; Új magyar Athenás. 

Újabbkori protestáns egyházi írók életrajz-gyűjteménye. Budapest 1882–1887. 408.; Zoványi Jenő: Magyarországi 

protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest 1977. 2821. 

3 Nemes Udvarhely-széki Rósáskert. Tudományos Gyűjtemény. 1825. XI. kötet. Pest 1825. 56–59. 

4 Kis Ferencz: A Székely-udvarhelyi ev. ref. collegium történelme. Székely-Udvarhellyt 1873. 54–56. 

5 Gönczi Lajos: A Székelyudvarhelyi Ev. Reform. Kollegium múltja és jelene. A Székelyudvarhelyi 

Evang. Reform. Kollegium Értesítője az 1894/95. iskolai évről. Szerkeszette Gönczi Lajos. Székely-Udvarhely 

1895. 44–45. (A továbbiakban: Gönczi) 

6 Jakó Zsigmond: A székelyudvarhelyi tudományos könyvtár története. In: Irás, könyv, értelmiség. Bukarest 

1977. 249. (A tovbbiakban: Jakó) 

7 Szigethi Gyula Mihály: Székely-Udvarhely a Nemes Székely Nemzet Anya-Városának leírása. Felső 

Magyarországi Minerva. Kassa 1828. 1742–1752. 

8 Szádeczky Lajos: Székely-Udvarhely történetéhez. Szigethy Gyula följegyzései. In: Erdélyi Múzeum 

XVI. (1899). 220–231. Újabban Roth András Lajos újra közölte. Udvarhelyszék, 3. évf. (2000). 30–32. sz. 

9 Csáki Árpád: Szigethi Gyula Mihály „A Nemes Udvarhelly-Széki Rosás Kertnek, Vagy a Szekel Udvarhellyi 

Ref. Ns. Collégyom Historiájának folytatása.” (kézirat) 

10 Hermann Gusztáv: Az ifjúság akarván világosítani. Szigeti Gyula iskoladrámái. Korunk 1974. 121– 

126.; Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest 1993. 70–80.


köszönhetően az ígéretes fiatal peregrinációja is megkésett néhány évet. Tanulmányai 

végeztével, a kor szokásával ellentétben, nem vált lelkésszé, felszentelésére – bár ezt 

még 1795-ben a küküllővári zsinat is nehezményezte – nem került sor. 11 Életét a tanításnak 

szentelte. Hazatérte után nem várta nagyenyedi vagy marosvásárhelyi rektorság 

és katedra, néhány éves főnemesi udvari szolgálata után az udvarhelyi kollégium hívta 

meg tanárának, ahonnan hosszú szolgálat után vonult nyugdíjba. 

Nyomtatásban is megjelent munkái mellett munkásságának nagy része mintegy 

negyven kötet kéziratban maradt (diákkori jegyezetek, peregrinációs feljegyzések és levelezés, 

fordított vagy saját színdarabok stb.). 

Az alábbiakban közölt Önéletírását 75 évesen, nyugdíjas professzor korában, 1833- 

ban Székelyudvarhelyen fejezte be. Visszaemlékezései, bár terjedelmében elmarad a 

Kovásznai Sándorétól vagy a Fogarasi Sámuelétől, újabb adatokkal szolgál a 18. század 

végi marosvásárhelyi, és a 19. század eleji Székelyudvarhelyi Református Kollégiumok 

történetéhez, és e századok erdélyi református lelkészképzéséhez. 

Szigethi Gyula Mihálynak fiúörököse nem lévén, halála után könyvtára és kéziratai 

egyik része az udvarhelyi kollégiumra, 12 másik vejére, egyetlen lányának – Mariannának 

– férjére, a sepsiszentgyörgyi származású Nagy Ferencz gidófalvi lelkészre, tőle pedig 

unokájára, a háromszéki szabadságharc egyik krónikására, a hidvégi református lelkészre, 

Nagy Sándorra (1824–1900) maradt. 13 

Utóbbi személyében az egykori magántanár és diák: Szigethi és Fogarasi hagyaték is 

egy kézbe került. Nagy Sándor – anyja ifj. Fogarasi Sámuel lánya volt – őrizte meg 

Fogarasi Sámuel önéletírását, a Fogarasi könyvtárából „örökölt” mintegy 30 kötetet 

pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum számára adományozta. 14 Szigethi 

könyvei és kéziratainak egy része, ugyancsak Nagy Sándor révén, a sepsiszentgyörgyi 

Nagy család levelesládájával együtt került a Székely Nemzeti Múzeumba, innen az 

1960-as évek elején a sepsiszentgyörgyi állami levéltárba. 15 

A családi háttér 

Marosvásárhely szabad királyi város, Marosszék székes helye, a II. Rákóczi Ferencet 

fejedelemmé választó országgyűlés színhelye, a sorozatos járványok és a hadi ellátás 

egyre növekedő adói következtében a 18. század közepére a korábbi időkhöz viszonyítva 

visszaesett. 1750-ben 633 család lakta, összesen 3160 lélek. 16 

A város fellendülését a Királyi Táblának Szebenből ide való áthelyezése alapozta 

meg (1754). Elsősorban ennek köszönhetően a városban lakó családok száma közel a 

11 Erdélyi Református zsinatok iratai. III. 1771–1789. Sajtó alá rendezte Buzogány Dezső, Dáné Veronka, 

Kolumbán Vilmos József, Sipos Gábor. Kolozsvár 2001. 99. (a továbbiakban ERZSI). 

12 Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára, Székelyudvarhely. Ms. 5296–5334. A kutatásban 

nyújtott önzetlen segítségéért Róth András Lajos könyvtárosnak tartozom köszönettel. 

13 Székely Egyesületi Képes Naptár és Évkönyv az 1901-ik közönséges évre. XX. évf. Szerkeszti Benedek Elek. 

136–137. 

14 A tulajdonába került Szigethi kéziratokból az udvarhelyi kollégium számára is adományozott. 

Gönczi, 45. 

15 Sepsiszentgyörgyi Nagy család levéltára. Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Igazgatósága, 

Sepsiszentgyörgy. (A továbbiakban S.Á.L.) Fond 65/11. 

16 Szabó Miklós: Marosvásárhely népessége a XVII–XX. században. In: Művelődés és gazdálkodás az újkori 

Erdélyben. Marosvásárhely 2003. 159.

CSÁKI ÁRPÁD: SZIGETHI GYULA MIHÁLY (1758–1837) ÖNÉLETÍRÁSA 933 

kétszeresére növekedett (1159), lakosainak száma pedig megközelítette az ötezret 

(4987). 17 

Szighethi Gyula Mihály apai felmenőinek ezen ága Magyarországról, Gyulaszigetről 

származott Erdélybe. Anyai ágon elődei I. Rákóczi György idejében telepedtek 

meg Marosvásárhelyen. A családalapító – a korábbi váradi hadnagy Elek István – 

letelepedése után, származási helyéről vette fel a Váradi nevet és látott mesterséghez. 

Nagyobbik fiát, Pált lakatosmesternek, kisebbiket, Istvánt, Szigethi Gyula Mihály szépapját, 

szabónak taníttatta. A Váradi fiúk részt vettek II. Rákóczi György lengyelországi 

hadjáratában, előbbi ezredkapitány, István hadnagyi rangot, majd címereslevelet nyert 

a fejedelemtől. 18 

Id. Szigethi Gyula Mihály és Szabó Kata házasságából öt gyermek született: 

Zsuzsánna, Mihály, Zsófia, Salomé és Ferencz. Utóbbi kettő már csecsemőkorában 

meghalt, így Mihály, két nővére mellett, egyedüli fiúgyermekként érte meg a felnőttkort. 

Zsuzsánna nővére később Olajos Sámuelhez, Zsófia pedig Soós Ferenczhez 

ment férjhez. 

Apja szerény jövedelmű csizmadiamesterségéből tartotta el családját. Fogarasi Sámuel 

megjegyzi: Szigeti Mihály a fia volt egy rozsolist és pálinkát áruló szegény özvegyasszonynak, 

kinek férje míg élt, azt mondják, a piacon foltozó csizmadia volt. De a fiából nagyon nagy tudós 

ember vált volt. 19 

Régebben azonban a Szigethiek jómódúak lehetettek, hiszen nem sok család büszkélkedhetett 

még a 18. század derekán házzal a kollégium közvetlen szomszédságában, 

17 Szabó Miklós: 160. 

18 Magyar országról Nagy Váradról Erdélybe Maros Vásárhelyre az 1641 esztendőbeli török háború miatt bé származott 

Elek familiának az alább meg írt esztendeig lett terjedésének valóságos írása. 

Anno 1641 az akkori török háború miatt város hadnagyja lévén Nagy Váradról bészármazott öreg Elek István feleségével, 

két fiával, két szolgáival Erdélybe Maros Vásárhelyre, csak annyi bonumait húzván el magával, amennyit négy lova 

szekéren olly hosszú útra elhozhatott, egyébb minden bonumja ottan maradott, annak némely részét föld alatt való rejtekben, 

némely részét pedig atyafiai gondviselésekben hagyván; minthogy akkor a törökök ülték meg Nagy Váradott, sok 

esztendőkig laktanak ottan, ez okon Nagy Váradról magát nem segíthette mestersége sem lévén, költségében igen megfogyatkozott, 

az honnan városi életmódja fojtatására(!) a kézi mesterséget igen szükségesnek ítélé. Fenn említett nagyobbik fiát, 

Pált lakatos, kisebbiket Istvánt, adá szabó mesterségre. Mely dispositio után az öregek mindketten hamar kimúlának. 

Az öreg atya M[aros] Vásárhelyen neveztetett hazájáról Váradi Istvánnak, amint ma is szintén közönséges szokás, hogy 

a jövevények többnyire hazájokról neveztessenek, az Elek nevezetnek emlékezete sem volt. 

A fenn említett legények derék mesterlegények lettek idővel, és mentenek II.-dik Rákótzi György fejedelem 

szolgálattyára, kik is conventio mellett mind tanult mesterségekkel s mind (alkalmatosok lévén) akármely reájok bízott udvari 

szolgálattal a fejedelmet szolgálták híven és serényen. Nem is maradott jutalom nélkül illyetén szolgálattyok, mert menvén 

az említett fejedelem 1657ben nagy haddal Lengyel országra, a fenn említett két legényeket hadi népe közzé számlálván 

fő tisztekké: Pált ezeres kapitányjá, Istvánt tészi fő hadnagyjá, az holott szerencsétlenek lévén az említett fejedelemnek is 

élete azon két legények: Pál és István s még két vitézek által tartaték meg. Ekkor visszajővén Erdélybe önként ajándékozá 

meg őket a fejedelem donationalis armalissal. Ezek után mindketten meg házasodván kezdének attyok bonumairól gondolkodni, 

egyenlő akaratból Váradra kimenének, az ottan maradott atyafiakra esmérének, de ők azoktól nem esmértetének: 

Kérdeztetvén két fiak vallának, felelének: Mi fiai vagyuk az néhai időben innen Nagy Váradról elbujdosott város 

hadnagyjának. Továbbá: tudakozván azon atyafiak az attyok nevezetéről ők felelvén mondották: mint hogy innen Váradról 

származott volt, az atyánkot Maros Vásárhelyen hívták Váradi Istvánnak. Végezetre: Hát kegyelmetek úgy mondanák 

az atyafiak: holott egyik Lakatos Pál, a másik Szabó István nevezeten vagynak, miképpen lehetnek az említett hadnagynak 

fiai, avagy egymásnak egy testvér atyafai Ezek felelének: Tanult mesterségünkről neveztetünk, illyeténképpen, de 

onnan nem lehet kétséges a mik egy testvér atyafiságunk, avagy hogy az említett hadnagynak fiai vagyunk. Helyeit, sőt még 

az akkori revolutioban a földbe elvermelt jovait is hogy ha ki nem vehették egyenesen meg mutattyuk. Melyek meg lévén a 

Nagy váradi atyafiak felelének: Láttyáké kegyelmetek, az innen elbujdosott város hadnagyának a kegyelmetek szülő 

attyának a mi atyánk fiának neve volt Elek István a kegyelmeteké is Familiánkról egyenesen így neveztetnek. Hogy ha eddig 

nem tudta kegyelmetek, kik is mind ketten, úgy mint Nagy Váradi Lakatos Elek, Pál és Szabó Elek István vissza 

jövénk Nagy Váradról és maradánk Erdélyben M[aros]Vásárhellyen. Sepsiszentgyörgyi Nagy család lvt. S.Á.L. 

Fond 65/11 Fasc. V. 1–2. 

19 Fogarasi, 76–77.


az Ebhát utcának a Szent Miklós utcával való egybe ütközésének szegeletin. Itt, ebben az utcában 

állott Mátyus István (1725–1802), Marosszék főorvosának, akárcsak a br. Kemény családnak 

késő barokk stílusban épített háza is. 

Talán a családi tragédia következtében – apja korai halála, mely a családot nehéz 

anyagi helyzetbe sodorta – Mihály nem apja mesterségét folytatta, hanem értelmiségi 

pályára lépett. Szigethi Gyula Mihályhoz hasonlóan az ugyancsak marosvásárhelyi 

csizmadiacsaládból származó Zilahi Sámuel, 20 majd Marosi Mihály, 21 külföldi akadémiákra 

feljárást követően professzorságig, illetve papságig és főjegyzőségig (generalis 

notarius) jutottak.22 Sipos Pál (1759–1816) életpályája még közelebb áll a Szigethiéhez: a 

nagyenyedi szűcsmester fia korán elvesztette apját, majd az enyedi kollégium elvégzése 

után előbb szászvárosi rektor, majd – éppen Szigethi helyébe lépve – a Szirákra költözött 

gr. Teleki József fiainak nevelője. 1791–93 között Odera-Frankfurtban és Göttingában 

tanult, 1793-tól pedig gr. Teleki Sámuel fiának nevelőjeként működött Bécsben. 1798-tól 

szászvárosi, 1805-től sárospataki tanár, végül 1810-től tordosi lelkész. 

A marosvásárhelyi református kollégiumban 

Az 1557-ben alapított marosvásárhelyi iskola a 17. század közepén a nagyenyedi 

kollégium filialissának számított, ennek törvényeit és felépítését követte. 23 Diákjainak 

létszáma két tucat körül mozgott és csak igen ritkán érte el a 40-et. 24 Iskolatörvényei 

1650-ből, diákmatrikulái 1653-mal kezdődően ismertek. Tanrendjét 1663-ból, Fogarasi 

Mátyás rector idejéből maradtak fenn, 25 ekkor a diákok négy alsó: rudimenta, etymologia, 

syntaxis és poetica és három felső osztályba: retorica, logica, teologia voltak csoportosítva, 

ahol továbbra is a latin nyelv elsajátítására helyezték a hangsúlyt. 26 

Diákságának túlnyomó része székely származású volt, így felvevőterülete elsősorban 

a tanulók számának mintegy egyharmadát biztosító Háromszékre, továbbá 

Marosszékre, de a Szászvidékre terjedt ki. Szorosabb kapcsolata lehetett a sepsiszentgyörgyi, 

alacsonyabb színtű képzést nyújtó református iskolával, melynek rektorai közül 

a 17. század során több egykori marosvásárhelyi diák került ki. 27 A háromszéki partikula 

azonban II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát követően lehanyatlott, míg a 

marosvásárhelyi, a Gyulafehérvárról továbbutasított sárospataki diákság befogadásával 

(1716) a 18. század elején fejlődésének új szakaszát kezdte meg. 

1765-ben, amikor az erdélyi református kollégiumokban összesen 2622 tanulót írtak 

össze, Nagyenyed mögött a második leglátogatottabb erdélyi református iskola a maga 

678 kisiskolás és 95 főiskolás diákjával. 28 A 18. század közepén, vagyoni állapotára va- 

20 Szabó Miklós–Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Marosvásárhely 1998. 518. (A továbbiakban: Szabó–Szögi) 

21 Uo. 313. 

22 Fogarasi, 11. 

23 Tonk Sándor: A Marosvásárhelyi Református Kollégium múltjából. Korunk 1982. november, 871–877. 

24 Tonk Sándor: A Marosvásárhelyi Református Kollégium diáksága 1653–1848. Szeged 1994. XVIII–XIX. 

(A továbbiakban: Tonk Sándor) 

25 Békefi Remig: A marosvásárhelyi ev. ref. iskola XVII. századi törvényei. Bp. 1900. 

26 Koncz József: A marosvásárhelyi ev. ref. kollégium története. Marosvásárhely 1896. 88–89. Bajkó Mátyás: 

Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban. Budapest 1976. 177. 

27 Csáki Árpád: Csernátoni Vajda György kéziratos feljegyzései (1673–1687). Református Szemle 

2003/6. 753. 

28 Fogarasi, 12.


ló tekintettel is elmaradt a rangos iskolák, elsősorban az enyedi kollégiumtól. Bár 1769- 

ben a Marosvásárhelyen ülésező tanügyi bizottság – Pataki Sámuel (1731–1804) kolozsvári 

tanár javaslatai alapján – új tantervet dolgozott ki a kollégiumok számára, igazi 

áttörést nem hozott az iskolai tanrend terén. 

A korábbi évszázadhoz viszonyítva ugyanakkor bővült az iskola szervezete. A két 

előkészítő osztály: Elementaria és Conjunctica után következett a Grammatica, 

Syntactica, Poétika, Görög, végül pedig a Logika. 

Ebben az időszakban kezdte meg tanulmányait Marosvásárhelyen Szigethi Gyula 

Mihály is. Az előkészítő osztályokat – a kollégium szomszédságában lakván kintlakóként 

– végigjárta, 29 1777-ben „subscribált” a kollégium diákmatriculájába. 30 Ekkor már a görög 

nyelv praesese (diáktanítója) és a logika praeceptora (tanítója) volt. 31 Kicsiny, barna 

ember, hosszú orral... Szigethi Mihály uram igen szorgalmatos tanuló, de munkás és 

hasznos tanító ember, igaz hogy kemény ember volt és kisujjomnyi somfa pálcikával vert 

engemet is, mást is – emlékezik gyerekkori magántanáráról Fogarasi Sámuel. 32 A szigorú 

tanítás-nevelés azonban eredménnyel járt: a marosvásárhelyi iskolába frissen beiratkozott 

Fogarasi egy év alatt máris két előkészítő osztályt végzett el. 33 

Szigethi feljegyzései alapján az 1770-es években 9 osztályból álló oktatás tanrendje a 

következőket tartalmazta: az Elementaria osztályban a korábbi évszázadhoz hasonlóan 

még mindig Alstedius Rudimentaját és a Kis catechismust oktatták. A Coniunctica (igeragozás) 

osztályban a Szenczi Molnár által kiadott Molnár György-féle Grammaticát34 tanulták. 

A két kisebb osztály után következett sorrendben a latin nyelvtan, a Grammatica 

osztály, ahol a tananyagot Eutropius munkája és katekizmus alkotta. A mondattan – 

Syntetica – osztályban a Kovásznai Sándor által Kolozsvárt kiadott Cellariana Grammaticára 

alapoztak. A római irodalom klasszkusai közül a Coniuncticában az Eutropiust, 

Phaedrust, a Synteticában Corneliust, a Rhetoricában Justinust, Cicero orációit elemezték. 

Ezt követően a Poetica osztályban klasszikus római szerzők: Vergilius, Horatius, 

Ovidius munkáit fordították a diákok, illetve a szónoklattannal is ismerkedtek. Utóbbit 

a vitatkozás mellett a Marosvásárhelyen éppen ekkor meghonosodó iskolai színjátszás 

is szolgálta. Végül, az utolsó két osztályban a görög nyelvet, illetve logikát tanultak. 

Tanárai kapcsán Szigethi ugyanakkor megjegyzi, hogy minden szükséges tudományokat, 

a theológiában is vetettem fundamentumot, hallgattam a nyelvekben tudós Kovásznai tanítását: deák, 

görög, sidó nyelveket, úgy a Világ Históriáját is, melyekből tett jegyzéseim ma is megvagynak, nemkülönben 

a Geometriát is Euklédes szerént. Ezek mellett önállóan tanulta a francia és német 

nyelveket, melyek később peregrinációja idejében igen nagy hasznára voltak, franciát 

pedig a gróf Bethlen és gr. Teleki családok házitanítójaként, később udvarhelyi professzorsága 

alatt is tanított. 

Magántanítványként, gr. Teleki József két fiával – Lászlóval és Istvánnal – együtt legkedvesebb 

tanárától Fogarasi Pap Józseftől, a theológiát Ostervald 35 szerint, a sublimior 

29 Sem ekkor, sem egész deákságában nem lakott benn a kollégiumban, hanem kinn az anyja házánál, mely most is 

megvagyon a kollégium ajtajával szembe, a székház mellett való szegeletén egy kis ház. Ottan az előházból deszkával egy 

kis kamra volt elrekesztve, és abban taníta engemet s Jánó Józsefet, Jánó Zsigmondnak, várbéli facommissariusnak fiát. 

Fogarasi: i. m. 79. 

30 Tonk Sándor, 98. 


32 Uo. 24. 

33 Uo. 22. 

34 Elementa GrammaticaeLatinae, Szeben 1664. 

35 Johannes Friedrich Ostervald (1663–1747).


mathesist, calculus integralist, calculus differentialist, calculus infinitesimalist sat. tanulta. Az aritmetikát, 

geometriát és trigonometriát – mint arról 1781-ben a Református 

Főkonzisztóriumhoz írott jelentésében is beszámol – Fogarasi Wolffius compendiuma 36 

szerént tanította. 37 

Mindezekről Szigethi jegyzeteket készített, melyeket később tanító korában igen jól 

használhatott, de még diákévei alatt a tanárai is elkérték használatra. Maga Fogarasi is 

használta, tőlem elkérve, de az enyémből sok kolozsvári s enyedi deákok leirattak akadémiára menetelemkor 

professor Csernátoni is – írja emlékiratában. 

Ebben az időben a kolozsvári református kollégiumban Pataki József Newton szellemében 

oktatta a fizikát, továbbá Baumeister, 38 Krüger, 39 Wolf, 40 Grotius, Pufendorf, 41 

Heineccius, Martini 42 munkáit tanították. Ugyanitt Méhes György Leibniz, Woff és Kant 

alapján filizófiát adott elő. Enyeden Kováts József Krüger newtoni fizikáját alkalmazta, 

munkáját le is fordította. 43 Ugyanitt tanított a geológus Benkő Ferencz is. 44 

Marosvásárhelyen 1764–1792 között Kovásznai Tóth Sándor (1730–1792) irodalom- 

és történelemtanár, a wolffiánus filozófia egyik hű követője, Basa István teológiaprofesszor 

(1774–1800), Szabó Sámuel filozófia- (1776–1779), Fogarasi Pap József filozófiaprofesszor 

(1779–1784) tanítottak. 

Kivétel nélkül nyugati akadémiákat látogattak korábban. Basa István Marburgban 

tanult, professzorrá való kinevezését megelőzőleg nagysajói pap volt. Szabó Sámuel 

Leidenben tanult, 1779-ben pedig Enyedre választották tanárnak. Fogarasi Pap József 

Nagyenyed után Bázelben, majd Odera-Frankfurtban, Groningenben, Franekerben, 

végül Utrechtben tanult. Utódja Csernátoni Vajda Sámuel – Csernátoni Vajda Péter 

püspök fia – az akkor legnépszerűbb és leglátogatottabbnak számító Göttingában 45 tanult, 

majd hazatérve, előbb udvarhelyi tanár volt. 

Tanárai közül Szigethi Kovásznai Sándort kedvelte, aki az ifjú tehetségét látván, 

akadémiára való kimenetelének támogatását is megígérte, de a filozófia iránti érdeklődését 

nem nézte jó szemmel. Hozzám meghidegedett, és filosofiai tanulásomért azt is mondotta, 

hogy ha Akadémiára megyek egy krajcárt sem ád. [...] Maradtam tehát a filosofiaval, azaz 

Fogarasival – írja Szigethi visszaemlékezéseiben. Bár Szabó Sámuelről úgy emlékezik, 

mint ki nékem atyám helyett való vala, Szigethi legkedvesebb tanára, a császártól a pesti 

egyetemre kinevezést nyerő, de fiatalon elhunyt Fogarasi Pap József volt, aki ugyan- 

36 Wolff, Christian Freiherr von: Compendium elementorum matheseos universae, in usum studiosae juventutis 

adornatum. Editio prima. In Transilvania. Claudiopoli 1773. 

37 Fazakas István: Vallás és neveléspolitika Erdélyben. Csíkszereda 2003. 152. 

38 Friedrich Christian Baumeister (1709–1785) Elementa philosophiae recentioris c. munkáját Kolozsváron 

is kiadták 1771-ben. 

39 J. G. Krüger (1715–1759) hallei professzor. 

40 Chrisitian Freiherr von Wolff (1679–1754) hallei és marburgi filozófiaprofesszor. 

41 Samuel Pufendorf heidelbergi professzor. Munkája: De habitu religionis. 1687. 

42 Karl Anton von Martini (1726–1800) 1754-től bécsi államjogi professzor. A II. József halála után 

felállított új kodifikációs bizottság vezetője. Fontosabb munkái: Ordo historiae juris civilis, De lege naturali 

positiones. Viena 1767, Positiones de jure civitatis. Viena 1768. 

43 Johann Gottlob Krüger: Elementa philosophiae naturalis. Claudiopoli 1774. 

44 Kosáry Domokos: Művelődés a 18. századi Magyarországon. Harmadik, kiegészített kiadás. Budapest 

1996. 633. (A továbbiakban: Kosáry) 

45 Kosáry, 516–524.


csak Wolff filozófiáját képviselte és oktatta. A diákok körében nagy tekintélynek örvendő 

híres tanárt Fogarasi búcsúztatta, temetésére emlékverset írt. 46 

„Közelgett az idő az Akadémiára menetelemre” 

Hazai tanulmányai végeztével Szigethi – aki már gimnáziumi osztályai alatt tudatosan 

készült a külföldi akadémiákra – 1785 novemberében állott elő a három erdélyi református 

kollégiumban kötelező nyilvános megmérettetésre. 

Az átfogó vizsga alapos felkészülést igényelt. Erről tanúskodik Intze Sámuel kolozsvári 

diák – Intze Mihály kolozsvári lelkész és kolozs-kalotai esperes fia – levele is, 

melyet az éppen nyugati akadémikára készülése előtt Pesten orvosi tanulmányokat 

folytató, hasonló nevű testvérbátyjához, Intze Mihályhoz írt Kolozsvárról 1784 elején: 

az jövő esztendőben, ha Leydában nem is, avagy tsak másuvá el mégyek. […] A mi a Censuralást 

nézi, az ugyan főbb Tudományokbol a mint gondolom jol véghez mégyek, tsak a Theologatol félek, a 

Rictetet most is ugyan tanulom tüzessen, és meg is fogom igen jol tanulni az Endemannal edjütt. Az 

Naturális Historiát tsak most kezdette el tiszteletes Pataki Moses Uram, abban is tehetsegem szerint 

igyekezni fogok. 47 

Szigethi a következőkből készült a megmérettetésre: afféle régiségekben, ekklézsiai 

történetekben régen kész voltam. A theologiát Stafferből, Limbornból, Kattenburgból, 

Turrentinból sat., a filisofiát, morált sat. a Fogarasi tanításából, sok más derék könyvek olvasásiból 

megtanultam, dissertative készültem mindenre. Vizsgáját Marosvásárhelyen november 

14-re írták ki, melyet a kiállított bizonylat alapján egy nappal később sikeresen letett. 

48 Deákkoromi ezen szerencsémnek erős irigyei voltak, Kovásznai s Basa professorok, sőt a 

híres pap Borosnyai is, melyet azután velem meg is éreztettek – írja a vizsga bonyodalmairól 

feljegyzéseiben, a Fogarasi Pap Józseffel való közeli viszonyának és a tanárai irigységének 

tudva az esetet. 

A cenzúrája kapcsán kerekedett bonyodalmaknak miatt azonban ügye egészen a 

Főkonzisztórium elé került, olyannyira, hogy „kibocsáttatása” is megkésett és az 

albizálást is megtagadták tőle, mivel a vizsga után – bár tanárai értékelték a feleletét és 

ajánlólevelet is írtak a gyűjtögetésre, 49 amely mellé Gombási István mezőmadarasi lel- 

46 Fogarasi Pap József halotti chartája, temetésére írt gyászvers, életrajza és Fogarasi Pap József felett tartott halotti 

oratio. Ms. 386. Miscellanea Szigethiana, a marosvásárhelyi Teleki Téka Kézirattárában. 

47 Intze Sámuel levele ifj. Intze Mihályhoz. Kolozsvár, 1784. február 1. OSZK Kézirattár, Levelestár. 

48 Fogarasi, 338. Sepsiszentgyörgyi Nagy család lvt. S.Á.L. Fond 65/11 Fasc. V. 5. 

49 Méltóságos Tekintetes Patronus Uraink! és jó Patrona Asszonyaink! Tanulásának bővebb előmenetellel lejendő 

folytatására nézve külső országokra menni szándékozó Szigeti Mihály nevezetű jóreménségű és szép készületű ifjú, a 

M[aros]Vásárhelyi Ref[ormatus] Collegiumban, mindeddig elé minémü szorgalmatossággal folytatta légyen a maga tanulásait, 

mind az három collegiumban közönséges helyen lett megpróbáltatásának alkalmatosságával eléggé megbizonyította, 

szorgalmatosságának valósággal dicséretes jeleit mutatván. 

Minekokáért az írt ifjat nemcsak akadémiára való menetelre méltónak ítéljük, hanem még ennek felette méltóságos és 

tekintetes jó patronus uraink és jó patrona asszonyainak is alázatoson ajánljuk. 

M[aros]vásárhely, 28dik Novembris 785. 

Bizonyságot tészen ez ifjúnak érdemes voltáról és szép készületeiről 

Gr. Teleki Domokos 

Inspector curator 

Praesentatae in Supr. Refor. Consistorio Cibinii Die 2a Martii Anno 1786. et extractum per Samuelem Károlyi mpr. 

In absentia secretar. consist. 

Marosvásárhelyi ref. professorok 

Kovásznai Sándor 

Basa István


kész újabb ajánlást adott 50 – engedély nélkül gyűjtött pénzt peregrinációjára, mi több, a 

kollégium egyik főpatrónusát, gr. Bethlen Pált is megsértette. 51 Az ügy, mely három 

hónapon keresztül tartotta lázban az iskolai életet, végül gr. Bethlen Pál nyilvános 

megkövetésével végül február közepén lezárult. 

Útlevelére várva, Szigethi ekkor már a nyugati akadémiák helyett a pesti egyetemre 

való kimenetelt fontolgatta, mégis újabb lehetőséget kapott: Makkai László 52 helyett ő 

kapta meg a marosvásárhelyi kollégium marburgi ösztöndíját. Az útiköltségek fedezésére 

azonban továbbra sem kapott gyűjtési engedélyt, pedig ez módfelett fontos volt, 

hiszen jelentős összeget szedhettek össze (a század közepén Köpeczi Bodosi Sámuel 

484 forintot, 53 a század végén (1797) pedig Kis Sámuel nagyenyedi diák több mint 367 

forintot gyűjtött az országot végigszaladva. 54 

Szigethi a kollégiumi alumniumát, perceptori fizetését, 55 valamint a gr. Teleki Józseftől 

kapott évi 4 forint 56 jövedelmét spórolta meg (mintegy 500 forintot), és saját 

költségén indult útnak 1786 őszén, október 21-én transilvanus hungarusként alá is írta a 

marburgi matriculát. 57 Útjáról, akárcsak nyugati tanulmányai idejében írott naplója és 

hazaküldött levelei nem maradtak fenn, 58 így utazásának útvonalát nem ismerjük. 

Marburgot elsősorban marosvásárhelyi diákok választották továbbtanulásuk színhelyéül, 

kihasználva az 1737-ben egyetemi rangra emelt intézmény ösztöndíját, amelyet 

az erdélyi kollégiumnak tartott fenn. 59 Legkorábban Szentkereszty András érkezett a 

kolozsvári kollégiumból 1703-ban, őt két évtizeddel később Wisnyei János enyedi diák 

követte. 60 

A 18. század folyamán több mint 70 erdélyi diák kereste fel az akadémiát. Túlnyomó 

részük Marosvásárhelyről indult, mellettük továbbá néhány kolozsvári és 

nagyenyedi diákot is találunk. Utóbbiak közt volt a későbbi püspök, Abats János 

(1796–1815) is, aki nagyenyedi tanulmányait követően 1772-ben érkezett Marburgba, 61 

ugyancsak Nagyenyedről érkezett 1783-ban br. Kemény Simon fiaival, Herepei 

Ádám, 62 a későbbi nagyenyedi tanár is. Kolozsvárról 1774-ben Keresztes József tanult 

itt, aki hazatérve előbb nagyváradi, majd nagyszebeni lelkész és esperes, végül 1816-tól 

nagyenyedi tanár lett. 63 A marosvásárhelyiek közül Sárkány Szombati Pál 1728 elején 

Tsernátoni W. Sámuel 

Sepsiszentgyörgyi Nagy család lvt . S.Á.L. Fond 65/11 Fasc. V. 7. 


51 Az 1785. november 14-i vizsgát és annak fejleményeit Juhász István közölte. Fogarasi, 336– 340. 

52 Szabó–Szögi, 307–308. 

53 Sámuel Aladár: Köpeczi Bodosi Sámuel élete és munkái. Kolozsvár 1929. 6. 

54 Tonk Sándor: Albizálás erdélyi városokban és falvakban. Peregrinatio Hungarorum 9. Szeged 1991. 45. 

55 „a kollégyomtól alumniumban esztendőnként járó negyven forint fizetésemből s perceptori 

sallariumokból”. 

56 „Csakhamar alumniumot is kaptam a gróf Teleki Józsefét 4 forintost ezüstben, innepkre is 

Gernyeszegre jártam, hogy a vakációkon is az úrfiakkal folytatnám tanulásomat.” 

57 Szabó–Szögi, 455. 

58 Szigethi Gyula Mihály: Levelei. Disseratioja. Külföldi kiadásainak jegyzéke. Székely Nemzeti Múzeum 

Kézirattára. II. F. 648. A Székely Nemzeti Múzeum menekített anyagával együtt megsemmisült 1945-ben. 

59 A marosvásárhelyi kollégium marburgi ösztöndíjáról ld. Koncz József: A marburgi (Hessen) magyar 

stipendium vázlatos története és mostani állása. Protestáns Közlöny 1898. 


61 Uo. 45. Tétsi Miklós nevű diáktársa (Tétsi Sámuel marosvásárhelyi tanár fia) emlékkönyvét 

Marburgban 1773-ban írta alá. OSZK Kézirattár Oct. Lat. 687. 

62 Uo. 215 

63 Szabó-Szögi, 258.


érkezett Marburgba, őt 1734-ben Esztergomi Zsigmond 64 és Paksi János 65 követték. 

Egy évvel később érkezett Tétsi Sámuel, aki hazatérve másfél évtizeden keresztül a 

marosvásárhelyi kollégiumban tanított. 66 Tétsi marburgi diáktársa volt Vátzi János, 67 

akivel együtt a hesseni fejedelem alumniának örvendett. Kolosi János marosi esperes 

1741-ben írta alá az akadémia diákkönyvét. 68 A híres marosvásárhelyi orvos, Mátyus 

István is itt tanult az 1750-es évek közepén. 69 Ugyancsak orvosi tanulmányokat folytatott 

1755-ben és nyert orvosdoktori címet Benedek János, aki hazatérve előbb Kolozsváron 

működött, majd Belső-Szolnok vármegye tisztiorvosa lett. 70 Benkő Mihályt 

1753-ban végezte itt tanulmányait, hazatérve pedig 1757–1773 között a marosvásárhelyi 

kollégium tanára volt. Ardai Sámuel másfél évtizeddel később, 1768-ban tanult a 

hesseni akadémián, hazatérve székelyudvarhelyi lelkész és esperes volt. 71 Nagybaconi 

Intze Sámuel kolozsvári lelkész 1779-ben tanult a városban. 72 

Szigethi harmadmagával érkezett Marburgba. Társai ugyancsak vásárhelyi diákok 

voltak: Török Sámuel 73 és Imreh Sámuel. 74 Utóbbiról Fogarasi Sámuel a következőképpen 

emlékezett: nagyon híres legény volt a kollégiumban, és Szigetinek lelki barátja. Együtt 

voltak akadémián Marburgban, de nem együtt cenzuráztak, mert Szigeti nem engedte meg, hogy vele 

is senki is eléálljon. 75 

Szigethi itt többek között dr. Samuel Endemann teológiai kurzusait, Michael 

Conrad Curtius történelmi kurzusait (Európai királyságok története, Német-római Birodalom 

története) hallgatta. Tanáraival a későbbiekben is kapcsolatban maradt, a levelek 

nem maradtak fenn, az innen Erdélybe hazaküldött levelei sem. Pedig már ekkor 

szép számmal akadtak kérői otthonról a tanítói hivatalra. Ezek közül végül – Aranka 

György és Mátyus István tanácsára – gr. Bethlen Sándor felkérését fogadta el, hazatérését 

követően három évre kötelezve el magát a gróf fiai mellé. 

Kétéves marburgi ösztöndíját kitöltötte, erről tanúskodnak nevezett tanárainak és 

Franciscus Coing teológiaprofesszornak, az alumnusok ephorosának 1788. augusztus 

11-én kelt igazolásai, 76 majd Göttingába sietett, ahol a második tanulmányi félév október 

közepén kezdődött. 

Közismert, hogy a 18. század második felében a németalföldi egyetemek erőteljes 

vonzást gyakoroltak az erdélyi diákokra. 77 Méhes György (1746–1809) kolozsvári tanár, 

78 aki 1771–73 között Göttingában, majd Tübingenben és Utrechtben is tanult, a 

64 Uo. 155. 

65 Uo. 354. 

66 Uo. 470. 

67 Uo. 488. 

68 Uo. 270–271. 

69 Uo. 316. 

70 Uo. 77. 

71 Uo. 57. 

72 Uo. 237. 

73 Uo. 478. 

74 Uo. 235. 


76 S.Á.L. Fond 65/11 Fasc. V. 24–28. Az innen küldött levelezése és dissertatiója 1945-ben a Székely 

Nemzeti Múzeum anyagával együtt pusztult el. 

77 A magyar diákok 18. századi göttingai tanulmányairól röviden ld. Kosáry, 516–524. A várost és 

egyetemét az 1796–97-ben itt diákoskodó Fogarasi Sámuel leírása alapján jól ismerjük. Fogarasi, 230–240. 

78 Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexicon. 3. javított, bővített kiadás. Szerkesztette 

Ladányi Sándor. Budapest 1977, 398. Peregrinációs naplója rokoni kapcsolat révén – Herepei János


következőképpen kérte 1788-ban leideni tanulmányait követően hazatérését fontolgató 

sógorát, Intze Sámuelt a Németalföldre való átmenetelre: Sajnállom hogy Sogor Uram le 

tette elméjét a Hollandiában valo menetelröl, mert noha látni nem igen nagy gyönyörüség s annál kevesebb 

haszon, de még is Hollandiában meg fordulni és ha sokat nem is mulathat is ottan, a helységei, 

a népei, az oda való élet és kereskedés modját meg szemlélni, az ottan lévő nevezetesebb 

Tudosokat személy szerént is meg esmérni itéletem szerént kár volna el mulatni. 79 A sógori tanács 

meghallgatásra ugyan nem talált, mert Intze Sámuel rövid időre Göttingába ment át 

tanulni. 

Miért ment Szigethi is Göttingába, hiszen 1787 végén Incze Mihály kolozsvári lelkész 

és esperes is arra utasította fiát, hogy hagyja a költséges hannoveri várost és Németalföldre 

menjen 80 

Választásában elsősorban patrónusa akaratát sejthetjük, hiszen gr. Teleki József fiai 

és Szigethi korábbi marosvásárhelyi magándiáktársai: Teleki László és István éppen 

három évvel korában (1785) iratkoztak be az egyetemre. Ugyanakkor – szintén patrónusa 

megbízására – még Marburgban megkezdte a nyugati akadémiákon folyó oktatási 

módszerek leírását, a további adatgyűjtéshez pedig legalkalmasabb helyszínt a 

göttingeni egyetem 140 000 kötetes könyvtára jelentette. 

Ugyancsak marburgi évei alatt vett részt azon a pályázaton, amelyet a gr. Teleki 

Sámuelt is tiszteletbeli tagjává választó (1799) 81 göttingeni Királyi Tudós Társaság hirdetett 

meg, Szigethi munkája „illy mondás alatt: Veritas utilis, error maximi ugyan nem 

nyerte el a felajánlott díjat, ismertetése azonban a helyi újság 82 hasábjain is megjelent. 83 

A Georgia Augusta egyetemen ekkor több erdélyi is tanult, köztük Pataki Sámuel – 

a későbbi híres kolozsvári orvos, aki 1787-től hallgatott itt orvostant, 84 Intze István, 85 

Kibédi Sámuel, 86 a brassói Orendi Márton. 87 Mellettük III. György angol király fiait is 

tanulótársaiul tudhatta. Az itteni tanárok legjobbjainak előadásait hallgatta, amint írja 

volt szerencsém a híres professzorokkal Michaelissel, 88 Richtervel, 89 Lichtenberggel, 90 Slottzerrel, 91 

Gattererrel, 92 Lessel, 93 Heynével, 94 Kasztnerrel 95 sat. megesmérkedni. 

(1763–1812) Méhes veje volt – Herepei János múzeumigazgató tulajdonában volt, és tudomásunk szerint 

a Székely Nemzeti Múzeum menekített anyagával együtt 1945-ben pusztult el. 

79 Méhes György levele Intze Sámuelhez. Kolozsvár, 1788. január 29. OSZK Kéziratár, Levelestár. 

80 Id. Incze Mihály levelei ifj. Incze Mihályhoz. OSZK Kézirattár, Levelestár. 

81 Futaky István: Teleki Sámuel és Göttinga. In: Erdélyi Múzeum 59. k. 1997. 3–4 sz. 354–357. 

82 Feltehetően a Schlözer által szerkesztett lapok egyikében: Briefwechsel, Göttinger Musenalmanach vagy 

Göttingische Gelehrte Anzeigen. Elsősorban az utóbbi hasábjain jelent meg sok, hasonló jellegű recenzió. A 

magyar sajtó története I. 705–1892. Főszerk. Szabolcsi Miklós. Budapest 1979. 79. 

83 A pályázat kapcsán Szigethi kedvelt tanára Fogarasi Pap Józseffel példázódik, aki előbb 1772-ban a 

flessingi tudós társaság, majd egy évvel később a leideni társaság pályakérdéseire küldött be munkákat, 

mindkettő nyomtatásban is megjelent. 


85 Uo. 238. 

86 Uo. 261. 

87 Uo. 352. 

88 Johann David Michaelis (1717–1791): teológus, biblikus és orientalista, göttingai fizikaprofesszor. 

89 Aug. Gottlieb Richter (): göttingai orvostan professzor. 

90 Georg Christoph Lichtemberg (1742–1799) göttingai fizikaprofesszor. 

91 August Ludwig Schlözer (1735–1809): göttingai történelemprofesszor. 

92 Johann Christoph Gatterer (1727–1799): göttingai történelemprofesszor. 

93 Gottfried Less (1736–1797) 

94 Christian Gottlob Heyne (1729–1812): göttingai klasszikafilológia-professzor. 

95 Abraham Gotthelf Kastner (1719–1800): jogászprofesszor.


Feltehetően egy félévet töltött a hannoveri városban, innen pedig gr. Bethlen Sándor 

kérésére – aki a királyi gárdába akarná készíteni – rövid ideig Stuttgartban katonai 

tudományokat, azaz Taktikát, Pyrotechnikát, Architektúrát hallgatott. A katonai pályát választó 

erdélyi főnemes ifjak a 18. század végén elsősorban a Mária Terézia által alapított 

bécsújhelyi akadémiát és hadmérnöki iskolát (1754) látogatták, amelyet az osztrák 

örökösödési háború után 1751-ben indított be. Itt tanult többek között rövid ideig gr. 

Teleki György 96 és gr. Bethlen Pál is (1797). 97 

Ezzel szemben a 18. század végén Szigethi volt az egyetlen erdélyi diák, aki megfordult 

a Karl Eugen herceg általa alapított stuttgarti akadémián (Karlsschule), amelyen 

1773-tól jogi és orvosi tanulmányokat folytatott Friedrich Schiller, a német drámairodalom 

legjelentősebb képviselője is. 

Szigethi feltehetően 1789 nyarán hagyta el Szászországot és ment át Bécsbe, ahol 

mintegy esztendőn keresztül a híres Sommenfelset[!], 98 Mellberget, Marher Fisiologiáját tanulta 

gr. Teleki József újabb anyagi támogatásával. A híres Sonnenfels mellett Szigethit is 

különösen az orvosi tudományok iránti fogékonyság vitte Bécsbe. Ezzel a híres 

Mátyus István marosvásárhelyi orvos példáját kívánta követni, akit gyerekkora óta ismert, 

szomszédsági viszonyukból adódóan. Nem kizárt, hogy éppen ennek javaslatára 

választotta a bécsi egyetem orvosi fakultását, ahová Mátyust három évtizeddel korábban 

Gerhard van Swieten 99 hírneve vonzotta a németalföldi akadémiák látogatása után. 

Itt érkezett a hír az udvarhelyi történelem katedrára történt meghívásáról, korábbi elkötelezése 

azonban nem tette lehetővé, hogy elfoglalja a Benkő József eltávolítása után 

üresen maradt tanári állást. 

1790 nyarán hazatért, II. József király halálnak híre azonban már Nagyszebenben, 

gr. Bethlen Sándor fiainak magántanítójként érte, 100 akárcsak az egy évvel későbbi 

küküllővári zsinat (1791), mely Bodola János enyedi tanár mellett Zilahi Sámuelnek – 

Szigethi későbbi udvarhelyi tanártársának – Endemann wolffiánus teológiájáért eljárást 

indított, a dogmatika tankönyvek visszavonását határozva. 101 

Gr. Teleki József, aki vásárhelyi diák korától támogatta, katedrát igyekezett szerezni 

Szigethinek. Előbb Enyedre, majd miután gr. Bethlen Sándor ellenkezésére ide Herepei 

Ádámot választották, Máramarosszigetre próbálta áthelyezni. Amellett, hogy halálig 

a marosvásárhelyi kollégium főkurátora volt, Teleki több iskolát is támogatott, ezek 

közül is kiemelten a máramarosszigeti gimnáziumot. 102 Valószínűleg a nyugati 

peregrinációra induló Hari Pétert 103 kívánta Szigethivel helyettesíteni, sikertelenül. 

Szigethi továbbra is Nagyszebenben maradt. 

Feljegyzése szerint a Bethlen fiúknak a következő tárgyakat tanította: rhetorikát, 

poesist taníték s gyakoroltaték elébb velek, azután a filosofiát kóstoltatám, de bévezetém a statiszti- 


97 Uo. 86. 

98 Joseph von Sonnenfels (1732–1817): a politikai tudományokprofesszora Bécsben. 

99 Gerhard van Swieten (1700–1772): Mária Terézia udvari orvosa, a nagyszombati egyetem orvosi 

karának megszervezője (1769). 

100 Ebből az időszakból maradt fent a Formula Juramenti Cancellistarum (1790) kéziratos kötete. Székely 

Nemzeti Múzeum Kézirattára Ms. 365. 

101 Kolumbán Vilmos: Törvényhozó egyház. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 9. Kolozsvár 

2002. A zsinat végzéseit ld. ERZSI-IV. 39. 

102 F. Csanak Dóra: Két korszak határán. Teleki József, a hagyományőrző és a felvilágosult gondolkodó. Budapest 

1983. 159–161. (A továbbiakban: F. Csanak Dóra) 

103 Szabó–Szögi, 208.


kába, geográfiába, historiába. 104 Ezt követően került sor a bevezetésre az aritmetikai, 

geometriai, algebrai, mechanikai, valamint a hadi tudományokba. 105 A szebeni közönség 

kedvéért nyilvánosan tartott vizsgáztatás alkalmával br. Bánffy Farkastól felkérést 

is kapott Erdély satisztikája megírására, a munka azonban nem készült el. 

A családtól megválva, 1792 elején br. Radák István – aki korábban ugyancsak a 

göttingai egyetem diákja volt – Csernátoni Vajda Sámuel marosvásárhelyi tanár közvetítésével 

próbálta éves 200 magyar forint fizetéssel megnyerni Szigethit gyermekei mellé 

magántanítónak. 106 A báró ajánlatát, de a mezőmadarasi lelkészségre szóló meghívást 

is visszautasította, patrónusa és jótevője szolgálatába állt fél évre, László nevű fia 

olvasó- és dolgozótársaként. Ekkor ismerte meg, majd vette feleségül a Teleki kisaszszonyok 

(Polixenia és Anikó) svájci származású nevelőnőjét, Hollard Marianna 

Elisabethát, akitől egy leánygyermeke született: Marianna. 

Két évvel később újra kilátásba került a nagyenyedi katedra. A Kovács József halála 

miatt megüresedett állást azonban – Teleki próbálkozásai ellenére – nem kapta meg. 

Tsudállom hogy Enyedre Szigethi Uramat nem tették. Mert ilyen embert bizony az olyan statiora a 

két Hazában sem ismerek – méltatlankodott a döntés ellen Teleki József 1795 végén fiának 

írott levelében. 107 

Az újabb kudarcot követően Szigethi rövid ideig gr. Toldalagi Lászlóné egyik pártfogoltjának 

magántanára, a meghiúsult nagyenyedi tanárkodás helyett végül Teleki sógorához, 

Wartensleben gróf bécsi udvarába küldte, nővére gyermekeit tanítani, megelőlegezve 

ugyanakkor, hogy nemsokára a lőcsei lelkészi és tanári állást kijárja neki. 

Utóbbiakra azonban már nem kerülhetett sor, kegyes és felejthetetlen földi jóltévője, gr. Teleki 

József 1796 kora őszén meghalt. 108 

Szigethi családjával együtt hazatért Bécsből, és most már a patrónusa által küldött 

támogatása hiányában, kénytelen-kelletlen, családjától külön lakva, rövid ideig Kutyfalván 

Szentpáli Elek ítélőmesternél tanítóskodott. 

1797 februárjában végül megérkezett a meghívás a Bodola Sámuel halálával megüresedett 

udvarhelyi katedrára. 

Az udvarhelyi kollégium a 18. század végén és a 19. század elején 

Az 1639. évi zsinati jegyzőkönyvekben püspöki felügyelet alatt álló intézményként 

emlegetett székelyudvarhelyi iskola 109 Bethlen János adománya folytán Apafi idejében 

már a korábbinál magasabb szintre emelkedett tanintézmény. Első rektora Letenyei 

104 Szigethi Gyula Mihály: Statisztika és Haza törvényeiről. 1790. Székely Nemzeti Múzeum Kézirattára 

Ms. 221. A vegyes tárgyú kéziratait, másolatait magába foglaló kötet további tartalma: Le Spectateur on le 

Socrate moderne. (magyar nyelvű kivonattal), Speculum Pontificum. (magyar nyelvű kivonattal), Statisztika és 

Haza törvényeiről, De Jure Civili, Az erdélyi történeteket illető kézirásoknak ujabb és bővebb Laistroma, Magyar nyelvtanok 

írói és apróságok. 

105 Bővebben ld. Azon methodusok melyeket követtem az urfiak tanittásokban. Szigethi Gyula Mihály kéziratai 

XXVI. Székelyudvarhelyi Református Kollégium Könyvtára, 5318. sz., 127–134. A kutatásban nyújtott 

segítségéért Roth András Lajos könyvtárosnak tartozom köszönettel. 

106 Br. Radák István levele Csernátoni Vajda Sámuelhez. [Magyar]Bénye, 1792. március 7. MOL P 79 

1 csomó II. 161–164. 

107 F. Csanak Dóra, 245. 

108 Széki gr. Teleki József 1796. szeptember 1-én halt meg Pesten. 

109 Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései 1660–1762. Sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányokat 

írta Buzogány Dezső–Sipos Gábor. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 3. Kolozsvár 

1999. 47. (A továbbiakban: Bod)


Pál, Teleki Pál udvari papja lett, aki nagyenyedi mintára szervezte meg a gimnáziumot. 

Tanrendjét tekintve az alsóbb osztályokat négy klasszisra osztották. 110 Kezdetben nem 

voltak alumnussai, 1677 körül már volt kettő. 1670–1680 között a négy alsó osztályt 

(ethimologia, syntaxis, poesis, rhetorica) több mint 120-an végezték el. 111 A meglévő 

négy mellé Rozgonyi János rektor újabb két osztályt állított fel: a parvistákét és 

rudimentistákét. Így az 1710-es évek elején a diákok három klasszisba oszoltak: az alsó 

osztályba (parvisták) az olvasók és rudimentisták, a középső classiba a grammatisták és 

syntaxisták, a legfelső classisba pedig a poeták és rhetorok tanultak. 112 Ugyanebből az időszakból 

(1714) ismert az iskola 11 pontból álló constitutiója is. 113 A 18. század derekán 

közel félezer (498) diák tanult itt. 

Backamadarasi Kiss Gergely (1737–1787), aki korábban maga is marosvásárhelyi 

diák volt és nyugati peregrinációját követően érkezett Székelyudvarhelyre, itteni tevékenysége 

(1768–1787) az iskola szellemi felzárkózását és anyagi felemelkedését jelentette, 

utóbbi eredményeként épülhetett fel a kollégium új épülete is. Iskolatörténeti 

munkájában Szigethi így emlékezik meg róla: testében Kis, de lélekben Nagy Gergely vala. 

Mindenekben igen dicséretes, de főképpen az igazgatás, és fenyíték törvényeinek megtartásában oly 

szerencsés, hogy az ifjúság félné is, szeretné is. 114 

A Főkonzisztóriumhoz írott jelentése alapján Kiss Gergely, 1771–1775 között, a 

következő tárgyakat tanította Udvarhelyen: 1770 szeptembere és 1773 júniusa között a 

polémikus dogmatikát, majd ezt követően 1775 májusáig a pasztorális teológiát. A héber 

nyelvtant a Teremtés könyve és a Zsoltárok könyve alapján, a görög nyelvet János 

evangéliuma alapján, a katekézist a Heidelbergi Káté alapján tanította. Továbbá logikát, 

ontológiát, kozmológiát, pszichológiát, természeti teológiát, gyakorlati filozófiát, 

természetjogot és erkölcsfilozófiát is előadott. A történelmet Krisztus születéséig tanította, 

a fizikát pedig Krüger alapján oktatta. Ezek mellett aritmetikát, geometriát, trigonometriát, 

mechanikát, hidrosztatikát, aerometriát, optikát, katoptrikát és asztronomiát 

is tanított. 115 

110 Kis Ferencz: A Székely-Udvarhelyi ev.ref. collegium történelme. Székely-Udvarhelytt 1873. 19. 

111 Uo. 21. 

112 Apjáról – Benkő Mihályról – és ennek udvarhelyi diákéveiről megemlékezve, az udvarhelyi kollégium 

18. század eleji állapotáról Benkő József a követezőképpen ír: Deákságának második esztendejében mindjárt 

praeceptornak tette a parvisták classisokba, mely az alsó classis volt, hova az olvasók és rudimentisták jártak. Itt dícséretes 

exament producálván, tette praeceptornak a középső classisba, hová is a grammatisták és syntaxisták voltanak kötelesek. 

Azután tette a legfelső classisba, (mert akkor csak ezen három classisok voltanak), melyben a poeták és rhetorok tanultak. 

Benkő József: Filius Posthumus. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Csáki Árpád–Demeter 

László. Erdélyi Tudámonyos Füzetek 14. Kolozsvár 2004. 88. 

113 Bod 86. 

114 Szigethi Gyula Mihály: Nemes Udvarhely-Széki Rósáskert. Tudományos Gyűjtemény 1825. XI. 50–51. 

Idézi Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest 1993. 62. 

115 Kolumbán Vilmos József: Backamadarasi Kiss Gergely. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 

15. Kolozsvár 2005. 70–71.


Bár rektori idejében újabb két osztállyal bővült az iskola szervezete (görög és logika), 

és a hangszeres zeneoktatás is beindult, a kollégiumnak mégis csak egyetlen állandó 

tanára volt. 1780-tól a hosszas próbálkozások eredményeként felállított második 

katedrán, öt éven keresztül Csernátoni Vajda Sámuel bölcseletet, természettant és 

mennyiségtant tanított, ennek Marosvásárhelyre történt távozása után a tanítást 

Bodola Sámuel vette át. 116 A teológia katedrára Backamadarasi halála után Benkő Józsefet 

választották, ennek eltávolítása után pedig 1789-ban Zilahi Sebes Jánost hívták 

meg. 

Ebben az időben – Fogarasi önéletírása alapján – Marosvásárhelyen a conjunctica 

osztályban Langius Colloquiumát és Eutropius Historiájának első két könyvét, a 

Grammatica osztályban Eutropiust és Phaedrust, a Syntacticában Corneliust és Cicero leveleit, 

a Rhetoricában Cicero Oratióit, a Poeticaban Vergilius Aeneisának és Ovidius 

Tristiumának részleteit, a Görög osztályban az Újtestamentumot. Az 1780-as évek elején 

felállított Német classiban Gellért leveleit fordították magyarra, a Logica classisban 

Corneliust és Cicero Oratiójának részeit, 117 azaz összességében azt a tananyagot, melyet 

két évtizeddel korábban Szigethi is tanult. 

Ezek mellett, ugyancsak Fogarasi feljegyzései szerint, Nagyenyeden a Logica osztályban 

Holberg Egyetemes történelmét és Curtius Nagy Sándorról való históriás-könyvét is tanították. 

118 

Szigethi 1797-ben érkezett Udvarhelyre az egy éve üresen álló második tanári állásra. 

1799-ben, Teleki József feljegyzései szerint, a tanuló gyermekek száma több mint 

700, a kollégistáké 98, az alumnusoké pedig 32 volt. 119 

Annak ellenére, hogy az 1794-ben jogi karral kiegészülő marosvásárhelyi kollégium 

Szigethi diákkorában, Kovászani Sándor és Fogarasi Pap József tevékenysége révén a 

wolffianizmus erdélyi szellemvárának számított, udvarhelyi tanári pályája során 

Szigethi nem követte a korábbi eszmevonalat, hanem – a jozefinizista irányvonalaknak 

is köszönhetően, melyekkel rövid bécsi tanulmányai idejében közelebbről is megismerhetett 

– nem kötötte magát egyetlen irányzathoz sem, saját írása szerint folytattam, 

de nem Wolff szerént, hanem kritice a Logikát, Metaphyisicat, Pantocaregorologia név s ki terjedés 

szerént. 

Szigethi a filozófia mellett egyéb tárgyakat is tanított, így a görög, német, francia 

nyelveket, történelmet, irodalmat, amint ő sorolja: deák, görög, német nyelveket, privatim 

franciát, római, görög régiségeket, Haza históriáját. Legelsőben vittem bé a Litteraria, Filosofika 

Históriát, legelsőbben a Methodologiát, Somatologiát, Antropologiát, Statistikát, Aesthetikát, az 

Oratorianak s Poesisnek a Generalis Psychologiát. [...] Tanítottam az empirica Psychologiát, a 

Fisikat egész kiterjedésében, a Morált, a Jus tudományát egész kiterjedésében: naturale, civile, 

politicum, publicum, privatum, patriam just, a Mathesist egészen, nem csak generalis, hanem 

specialis részét is. És így három professori személyt viseltem. 

1806-ban a hivatalos tanrend szerint a filozófia tanár Uvarhelyen a következő tárgyakat 

tanította: A Logicát Jácob szerént, a Metafisicát Jácob szerént, a Psychologiát Jácob 

szerént és az Antropologiát Meinczs[!] szerint, A Mathesist Wolffius 120 szerént, a Practica 

116 Hermann Gusztáv: i. m. 65. 

117 Fogarasi, 124–125. 

118 Uo. 

119 Teleki József: Úti jegyzések (1799). Közli Domokos Pál. Péter. H. n. 1937. 30. 

120 Christian Wolff: Elementa mathesis universae. Halle 1742.


Philosophiát és abban Morált Eberhard 121 szerint, a Just Achenval 122 szerint, a Goliszájt 

Sommenfels szerint, a Statisticát Achanval 123 szerint, a Görög Litteraturát a jobb 

Gramaticusok és classicus auctorok szerint, A Görög Régiségeket Bos szerint, A Magyar 

Haza Historiáját Felmer 124 szerint. 125 

Tanárkollégái az ugyancsak marosvásárhelyi kollégista és marburgi peregrinus 

Benkő Zsigmond (1803–1819 között), a korábbi udvarhelyi diák, majd marosvásárhelyi 

pap és püspök, zágoni Bodola Sámuel (1820–1833 között) teológiaprofesszorok, 

valamint az 1804-ben felállított harmadik udvarhelyi (természettudományi) katedrán 

Karácson Sámuel, deák, német nyelveknek, Geografiának, Világ Historiájának, Természet 

Historiájának professora (1804–1844 között) voltak. 

A tanítás mellett Szigethi már katedrája elfoglalásának évében Zilahi Sebes Jánossal, 

korábbi marburgi peregrinus társával együtt, a kollégium könyvtárjegyzékét is elkészítette, 

126 ennek halála után (1803) Finta János könyvtárossal ezt befejezte és rendezte. 127 

Saját könyvtára, amelyet külföldi tanulmányútjai ideje alatt vásárolt könyvekkel is 

kibővítette, mintegy ezerkétszáz authorokat számlált. Jakó Zsigmond kutatásai alapján ismerjük, 

hogy 1804–1810 között többször került napirendre értékes könyvtárának a 

kollégium számára való megvétele, azonban a sok idegen nyelvű könyvre való tekintettel 

tanárkollégái elutasították a vásárlást. 128 Akartam volna az Udvarhellyi thékának adni, 

nem drágán; de mivel több volt köztök német s francia author, Collégáim ellenzették annak megvételét 

inkább irigységből – írja önéletírásában. Fogarasi pedig a könyvtár sorsáról így emlékezik 

meg: Minthogy Udvarhelyt kicsiny stációnak nézte magára nézve, azt mondják, hogy a tanulást 

félbehagyta, az igaz, hogy könyveit ezelőtt néhány esztendőkkel eladta. 129 

A könyvtárat br. Bánffi László 130 vásárolta meg, aki úgy rendelkezett, hogy a tulajdonába 

jutott újabb 1200 kötettel együtt halála után kerüljön a Kolozsvári Református 

Kollégium könyvtárába. 131 

121 Johann August Eberhard (1739–1809). Hallei filozófiaitanár. Munkája: Philosophia practica 

individualis. 

122 Gottfried Achenwall (1719–1772). Hallei tanár, a leíró statisztikai iskola megalapozója. Munkája: 

Prolegomena juris naturalis. Göttingen 1767. 

123 Gottfried Achenwall: Staatsverfassung der europäischen Reiche. 1752. 

124 Felmer Márton (1720–1767) Nagyszebeni származású pap. Halléban tanult. Munkája: Primae lineae 

historiae Transylvaniae antiqui, medii et recentioris aevi. Cibinii 1780. 

125 A Sz.Udvarhellyi Ref. Fő Oskolának Professori által tanittató tudományoknak Specificatiojok Manualisokkal és 

Classificatiojokkal egyetemben. 1806. S.Á.L. Fond 65/11 Fasc. V. 38. 

126 Udv. Tud. Kvt. Rectorale Protocolum Bibilithecae Gymnasii Reform. Sz. Udvarhelyiensis Inserviens 

Vonnotandis. 1797-ben a kollégium könyvtárában 3826 köny volt. Jakó Zsigmond: A székelyudvarhelyi tudományos 

könyvtár története. In: Irás, könyv, értelmiség. Bukarest 1977. 249. 

127 Protocollum Ill. Ac Ref. Collegii Sz. Udvarhellyensis Bibliothecae Confectum Cura & Opera Rectoris Professoris 

Michaelis Szigethi & primum traditum per Johanni Finta Bibliothecario Inserviens Communi usui Bibilithecae…1803. 

Udvarhelyi Tud. Könyvtár. Székelyudvarhely. 

128 Jakó, 247. 

129 Fogarasi, 76–77. 

130 Br. Bánffi László (1758–1826). 

131 A jelenleg a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtárában található gyűjteményben nemrég Sipos 

Gábor és kutatócsoportja által készített katalógus alapján 4 darab, 1700 előtti magyar nyomtatványt sikerült 

beazonosítani Szigethi egykori könyvtárából. A Kolozsvári Akadámiai Könyvtár Régi Magyar Könyvtárgyűjteményének 

katalógusa. Szerkesztette és a bevezető tanulmányokat írta Sipos Gábor. Kolozsvár 2004. 

239., 268., 282., 331.


A kollégiumra maradt viszont kőzetgyűjteménye: T. Prof. Szigethi Mihály úr ezen következendő 

331 darab Stufákat a B. Theca számára 60 – hatvan forintokban által engedte – áll az 

iskola egyik leltárkönyvében. 

Szigethi udvarhelyi tevékenységének ugyanakkor egyik legismertebb része az iskolai 

színjátszás meghonosítása: Komédiákat, érzékeny játékokat fordítottam, theátrumot állítottam 

fel a kollégyom belső udvarán, melynek készítésére én kéregettem hol személyesen, hol leveleim által. 

132 Gönczi adatai szerint Szigethi 1801 szept. 10-dikén jelenti, hogy a theatrum felépült s 

megnyílt Matskási Júlia nevű játékkal. 133 Az iskolai színjátszás nem volt ismeretlen számára, 

hiszen az Marosvásárhelyen diákkorában kezdődött el. 134 

Ugyancsak Szigethi idejében vásárolt a kollégiumnak orgonát, amely a hangszeres 

zeneoktatás és színvonalas kántorképzést volt hivatott szolgálni. 

A reformkor hatására a Minervában megjelent dolgozatában (1828) 135 a magyar 

nyelvnek az oktatásban való bevezetésének szükségességéről értekezett. 136 

Szigethi 1823-ban, több mint negyed évszázadnyi munkája után, nyugdíjazását kérte, 

utóda a bölcsészeti katedrán a háromszéki származású (ilyefalvi) Csórja Ferencz 

volt. Ebben az időben jelentek meg munkái a kassai Felső Magyar-Országi Minerva 137 és a 

pesti Tudományos Gyűjtemények hasábjain, melyek közül legismertebbek az Udvarhely város 

történeti múltjáról, Fogarasi Pap Józsefről, Backamadarasi Kiss Gergelyről, és nem 

utolsósorban a kollégium történetéről írott dolgozatai. Utóbbi munkája – amelyhez később 

kiegészítéseket is készített 138 – már tartalmaz magánjellegű visszaemlékezéseket, 

az alábbiakban közölt önéletírását 1833-ban, négy évvel halála előtt írta meg. 

Szigethi Gyula Mihály 

Udvarhellyi Filosofia Mathesis Professor élete 

Az én Életemnek tulajdon magam által lett leírása 

Senki hozzám közelebb nincs mint magam magamhoz; senki engemet úgy nyomban 

nem követett, mint magam magamat; senki se kívülről se belölről oly tapasztalásokat 

rólam nem vehetett, mint magam magamról; azért azzal hízelkedem magamnak, 

hogy senki rólam igazabban nem írhat, mint én magam magamról. 

132 Iskoladrámáiról ld. többek közt Hermann Gusztáv: Az ifjúság akarván világosítani. Szigeti Gyula 

iskoladrámái. Korunk 1974, 121–126. és Kocs Éva: A regionális dramaturgia értékei. In: Néző, játék, olvasó. 

Dráma- és színháztörténeti tanulmányok. Szerkesztette Egyed Emese. Kriterion, Kolozsvár 2004. 

133 Gönczi, 45. 

134 Fogarasi, 104–106. „Komédiákat játszottak régen a kollégiumbeliek, én is gyermekkoromban emlékezem 

egyre, midőn a praeceptorom, Szigethi Mihály zsidónak volt öltözve. Játszottak ekkor bent a 

kollégiumban, de amint hallottam, még régebben a cigánymezőn, hol most a német város vagyon.” 

135 Szigethi Gyula Mihály: A Deák nyelv nem tudása okairól s tanulása hibáiról. Felső Magyar-Országi 

Minerva 1828. X. 1916–1919. 

136 Fehér Katalin: Reformkori sajtóviták a magyar tanítási nyelvről. Magyar Könyvszemle 114. évf. 

1998/2. 

137 A gr. Dessewffy József által alapított és Kassán Ellinger István nyomdájában 1825–1836 között 

megjelenő periodikáról Fehér Katalin: A Felső Magyar Országi Minerva és a művelődés. Magyar Könyvszemle 

118. évf. 2002. 4. sz. 

138 Szigethi Gyula Mihály vegyes tárgyú kéziratai. Székelyudvarhely 1823–1826. Országos Széchényi 

Könyvtár Kézirattára, Oct Hung 298. 27–30.


Születésem vettem Maros Vásárhely királyi szabad városban Szigethi Gyula Mihály 

és Elek Katalin szüleimtől 1758-ban. Atyám egyetlen egy fia lévén attyának, az is 

egyetlen egy fia lévén attyának jó darabig azon lénéán [!] felmenve, mind egyetlen egy 

fiak voltak; amint hogy én is két leány testvéreimmel Zuzsánnával, ki után születtem, 

és Zsófiával, ki utánam született, két leány között csaknem leányi természetet véve, 

egyetlen egy fiú maradtam, kiben a Szigethi Gyula familia (mert csak egy leánnyal, Mariannával 

áldott meg az Isten) maradék nélkül kihal. 

Mind atyám, mind anyám Magyar országról származtak bé Erdélybe az üldöztetés 

szomorú idejében, első Leopold magyar király alatt, az atyám elei Szigetről, az anyám 

elei Nagy Váradról, szinte azon egy időben. Honnyokban valóságos nemesek lévén, 

nemesi szabadsággal éltek; a nemesi diploma ma is az Elek família birtokában vagyon. 

Hogy Vásárhelyre bészármaztak lemondottak nemesi rangjukról, s mesterségre állottak; 

csizmacsinálókká lettek, jószágokat vettek, melyeknek ma is birtokában vagyunk, 

akik élünk. Atyámnak egy lány testvére Zsófia volt; de leány korában megholt. 

Anyámnak több testvérei voltak: Anna, Erzsébet, Márton és Sámuel; kiknek Mártonon 

kívül mindnyájoknak sok maradéki maradtak; az Anyám attyának egy Ferencz nevű 

testvére igazságtalanul bévádoltatván, hogy Szűz Mária ellen rosszul szólott volna, a 

városon kívül a Kálvária mellett megköveztetett, azonnal az egész famíliát üldözőbe 

vették; az Anyám is sokáig bujkált, míg az üldözés megszűnt. Ezek az anyám leány korában 

történtek. 

Egybekelvén az atyámmal csendes békességgel tellyes életet éltek; mind a ketten 

víg, nyájas természetűek lévén, minden jó házaknak társaságával megörvendeztettek, a 

házassági élet gyümölcséül vettek bennünket ötön: Zsuzsánnát, engemet Mihályt, Zsófiát, 

Salomét, Ferenczet. Salomé és Ferencz kisded korokban megholtak. Laktak azon 

jószágban, mely az Ebhát utcának a Szent Miklós utcával való egybeütközésének 

szegeletin, a Nemes Szék Praetorialis háza tő szomszédjában, a kollégyommal által ellenbe, 

ettől csak 15 lépésre, a városnak a legfel-emelkedettebb részében fekszik; s most 

már az én birtokomban vagyon; sem templomtól, sem piactól nem messze. 

Ezen jószágocskának hátulsó részében laktak; az első részét, hol a kollégyomban 

tanuló gróff úrfiak 139 bérlették ki tanítójokkal egybe, mint gr. Teleki Sámuel 140 is a 

cancellarius tanuló korában vagy Királlyi Tábla assessorai, mint az elsőbb br. Kemény 

Simon, 141 vagy valamely székbeli tiszt, mint Halmágyi Mihály. Mert a városban még 

akkor két, három kőháznál annyival inkább contignatios 142 háznál több nem volt; s 

azért a mi házunk fekvésére nézve is, formájára nézve is, az elsőbbek közé tartozott; 

most már azután épült igen sok és szép kétemeletű házakkal ékesedik mindenik utcája, 

de főképpen a Piatz sorra, melyeknek építéseknek idejét mind értem. Az atyám tréfás 

és bátor létére még úri méltóságok gratiaját is megnyerte; kik innepekre magokhoz vitették, 

de ez a gyermekeit szerető atya buzgólkodott gyermekei nevelésében; melyet 

még is sokáig nem bizonyíthatott meg a mennyei atya akarván a mi neveltetésünket 

magára venni, száraz betegséget bocsáta a mi földi atyánkra. Melyben esztendeig tartó 

sín[y]lődése után, életének 33-dik esztendejében meghala tavasszal, éppen mikor tanulásom 

első esztendejében a kollégyomból a tanuló ifjúság zászlókkal, dobbal, az úgy 

139 Gr. Teleki József fiai: László és István. 

140 Teleki József, gróf (1738–1796): főispán, koronaőr. Az erdélyi kir. tábla bírája (1781), majd Ugocsa 

vm. főispánja (1782-től). 

141 Br. Kemény Simon (1736–1789) cs. kir. kamarás, kir. táblai ülnök 1786-ban. 

142 Emeletes.


nevezett Cigány mezőre a vár háta megé mennének rekreációra; 143 mely időtöltésben 

nékem részem nem lehete, mivel haza szólittatám a szomorúságból részt venni. De 

részt vevék a nyomorúságból is, mert már az anyámon vala a nevelés terhes gondja, 

egyéb keresete nem vala, hanem rozsolis, köményes pálinka, szilvapálinka árulásbeli 

vékony kereskedése, mind a háznál, mind a piacon. Aggódék az én taníttatásomon is, a 

kollégyomtól negyven magyar forintokat, az után ismét az ekklézsiától huszonöt magyar 

forintokat véve fel interesre ezüstben, mert az ezüst pénz még divattyában vala: 

ezüst fél poltura, 144 ezüst poltura, 145 ezüst garas, 146 peták, 147 márjás, 148 húszas, 149 tallér. 

150 A rézpénz szinte születésem idején jöve bé, fél poltura, 151 fél krajcár, 152 egész 

poltura, 153 egész krajcár. 154 Ilyen fel vett pénzből tartogatá az anyám házát s nevele 

bennünket. Az isteni bölcs gondviselés igazgatta dolgomat úgy, hogy ezen adósságokat 

én fizetném le akadémiára való menetelem előtt, a kollégyomtól alumniumban esztendőnként 

járó negyven forint fizetésemből s perceptori sallariumokból: én mégis akármilyen 

szegényül és szűkön élnék, félre nem hagytam tanulásomat, mert arra éreztem 

hivattatásomat, sokszor egész nap száraz kenyérrel éltem. 

Közel lévén a kollégyom legelső voltam a bémenetelbe, legutolsó a kijövetelbe; 

otthon a könyvet kezemből ritkán tettem le. Holdvilágnál is sokszor tanultam. Az 

anyám testvére, Sámuel bátyám sok ízben kényszergette az anyámat, hogy adjon mesterségre, 

én ezeket nehezteléssel hallgattam s még nagyobb tűzzel folytattam tanulásomat, 

de az volt már a nagyobb nehézség honnan fizetődjék a tanító 

Ezen is segített az isteni bölcs gondviselés, mert oly tanítókat rendelt, kik engemet 

csaknem testvérekké fogadtak, kik ingyen tanítottak, sőt könyvvel s papirossal segítettek. 

Első tanítóm az Elementaria klasszisba 155 volt Kopasz Bajnóczi, 156 azért neveztetett 

így, mert fejének egy részéről haja elhullván, a másik felől meg maradott haját a 

143 A kivonulást Fogarasi Sámuel a következőképpen írja le: „régen a cellától fogva csak a poetica classisig volt 

zászló, mellyel és dobszóval mentek a kollégisták rekreáczióra szeredán és szombaton a Vár megé a Cigánymezőre, délután 

két órától fogva ötig, hatig. A logicusok pedig vagy nem mentek, vagy ha elmentek is, a kollégiumi sereg vagy rend mellet 

oldaslag. ... A zászlóval való kijárásra nézve ezt a kettő jegyzem meg. 1ször, mikor tavasszal legelőbb kiment a kollégium 

rekreáczióra, a várbeli kommendánsnak két deák előre hírt adott, hogy dobbal, zászlókkal fognak a vár előtt elmenni, volt 

olyan kommendáns is aki nem akarta megengedni, de az urak felszabadíttaták a kimenetelt. 2-ik jegyzésem ez: hogy régen 

az úgynevezett Sáron utcán ment le a kollégium, és osztán a vár előtt fel, ki a Cigánymezőre. Fogarasi, 121–124. A kolozsvári 

unitárius kollégium diákjainak játszóteréről ld. Benczédi Gergely: A kolozsvári unitárius collegium 

játszóhelyéről. Keresztény Magvető XX (1885). 304–309. 

144 Félpénz: (más neve batka, babka, obolus, fillér, negyedkrajcár): ezüst, a legkisebb pénzdarab. Mária 

Terézia ¼ krajcár név alatt rézből újra kibocsátotta. Értéke ½ dénár, ¼ krajcár. Herepei János: A Habsburg-uralom 

alá jutott Erdélyben forgalomba hozott pénzek értékviszonya. Adattár XVII. századi szellemi 

mozgalmaink történetéhez III. Budapest–Szeged 1971. 577–585. 

145 Poltura (poltra, a lengyel poltora): ezüst, réz. 1 ½ krajcár v. 3 denarius. 

146 Garas (grossus-vastag pénz, groschen). Ezüst. Értéke 3 krajcár, ill. 6 denarius. 

147 Peták (hétkrajcáros, az orosz patak, pjatákból). Ezüst. Értéke: 7 krajcár ill. 14 denarius. 

148 Márjás (marianus, siebzehner). Ezüst. 17 krajcár, vagy 14 denár. 

149 Húszas (zwanziger). Ezüst. Értéke: 2 kracjár. 

150 Kurta tallér (tallerus, guldenthaler). Ezüst. Értéke: 1 ½ rénes forint vagy 90 krajcár vagy 180 denár. 

151 Grisli (gresli, a német gröschelből, magyarul félpoltura, dukát). Értéke másfél denarius, ill. ¾ krajcár, 

¼ garas. 

152 Pénz (pénz, denarius, denár, félkrajcár). Ezüst. Értéke 1/2 krajcár. Mária Terézia 1/2 krajcár név 

alatt rézből újra kibocsátotta. 

153 Poltura (poltra, a lengyel poltora): ezüst, réz. 1½ krajcár v. 3 denarius. 

154 Krajcár (kreuzer). Ezüst és réz is. Értéke 2 denarius. 

155 Alapképzés: írás, olvasás. 

156 Tonk Sándor, 90.


kopasz részre hajtotta, simította. Ez az Elementaria klasszis pitvarába a vocabularium 

tanítására, mely az Ábécé végin vala, tanítójául a többieknek engemet választott, mert 

könyvvel segített. A Syntactikába 157 Berzovai László klasszisba bémenetele előtt s abból 

lett kijövetel után a tanuló társaim tanítását, mint második praeceptorra reám bízta, 

ezért papirossal tartott. Ezt cselekedte velem Létzfalvi Sándor thékárius az után egész 

kollégyomba lakása végéig. A Poétika klasszisba 158 Farczádi Gábor, 159 ki kimenetele 

után generalis notariussá lett, engem pedig könyvekkel segített. Az anyám is, ki a gazdasszonysághoz 

jól értett, néha-néha praeceptoraimnak egy-egy tál ételt s valamelly 

sütemén[y]t küldött, továbbá Elementarista koromtól fogva rythmusokat tanulva kántálni 

jártam. Legelső rithmusomul a praeceptorom ezt adá: Én kő Músa. Gyenge rósa sat. 

megszégyelltem magamat, arra megtanultam, de vele elindulni nem akartam. Történt, s 

ez is isteni szemmel viselés volt rajtam, hogy az anyám a szolgályát[!] a piacra küldvén 

az a Kis közön lemenve a havas jeges földön, mert Karácsony felé volt az idő, egy papirosra 

talált, fel vette, haza hozta, megmutatta, hát egy hosszú rithmus volt tizenkét 

versből álló, fele deákul fele magyarul. Ámbár bé volt mocskolva, de el tudtam olvasni, 

megtanultam más napra, már most örvendettem, azzal mentem kántálni. Legelsőben 

mentem professzor Kovásznai Sándorhoz, 160 elmondottam hiba nélkül. Kérdezte a 

professzor, hány verseket mondottam, azt felelvén tizenkettőt: tizenkét krajcárt adott. 

Ez buzdított arra, hogy azután még hosszabb rithmusokat tanultam, még abban az 

időben a jóltévők szíve a tanulók előtt nyitva állott, de tehetségek is jobb lábon állott. 

Az efféle kántálásokból gyűjtögettem annyit, hogy most egy csizmát, majd egy nadrágot, 

most egy ujjas lájbit, majd egy kalapot, néha egy-egy könyvet is szerezhettem, ebből 

származott bennem az a köntös és könyvkímélés s mindenben való takarékosság, 

hogy még most is mindenem sokáig tartó. 

Tanulásbéli nagy buzgóságom mellett is a szakasztottam magamtól az Anyám s 

Ház szüksége felsegélésére annyi időt, hogy tüzelő matériát is hordogattam a hátamon; 

a mezei munkára is elé állottam a maga idejében mindenkor, az erdőre elelmendegéltem, 

száraz ágakat keresgéltem, csomó nyalábba kötöttem amennyit bírhattam, 

hátomra[!] málházva haza vittem. Máskor mikor a dohány kórója a leszedés után 

megszáradott, a kóróból kötöttem nyalábot s haza vittem. A mezei munkám abból állott, 

hogy a várostól a ház után taxa nélkül adatott török búza földön a török búzát 

kapálni, az hasonló módon bírt dinnye földön a dinnyét, pityókát, ugorkát, káposztát, 

fuszulykát kapálni segítettem. Ezekről jut eszembe, hogy július közepén Illyés napkor 

161 mindenkor volt jó tejes török búzánk. A pityókának más neme nem volt 

esméretes, hanem csak a veress hosszúkó pityóka, a dinnyének vége lett Lőrintz napkor, 

162 a folyóvízben való feredéssel is akkor hagytak fel. Volt még két ősi szőlőnk, 

egyik a Magyaros nevű hegyben, másik a Nagy hegyben felső lábban, mert más két darab 

szőlő földet a szükség az anyámmal eladatott, egyiket a Nagy hegyi alsó lábban, a 

157 Latin mondattan. 

158 Latin költészet. 

159 Farczádi Gábort az 1796. évi magyarigeni zsinaton választották egyházkerületi főjegyzővé. Erdélyi 

református zsinatok iratai IV. 1790–1800. Kolozsvár 2001. 107. További adatokhoz lásd Tonk Sándor, 90. 

és Szabó–Szögi, 161. 

160 Kovásznai Tóth Sándor (1730–1792) 1764-től haláláig volt a kollégium történelem- és irodalomprofesszora. 

161 Július 20. 

162 Szeptember 5.


másikat a Kis helyben. A megmaradott két darabot többnyire én míveltem az anyámmal. 

A szőlő munkának minden nemeit szerettem is, meg is tanultam, azon időben tapasztaltam, 

hogy István király napkor 163 kész meg ért szőlőt mindenkor lehetett találni. 

Az anyám maga is istenfélő kegyes asszony lévén, minket is kegyesen nevelt, minden 

nap meg volt a házi isteni tisztelet, könyörgéses könyve lévén: Bujdosásnak emlékezet 

köve, 164 minket asztal mellé ültetett magához, elébb vagy zsoltárt vagy dicséretet énekeltünk, 

azután rendre könyörgést mondtunk a hét napjai szerént, egyszer egyik lévén 

a pap, máskor a más. 

Ő szoktatott a templom gyakorlásához is, a szegényekkel való jó tételhez is. Isten 

nevében hol szegény tanulót tartott a háznál ingyen, hol falusi szegényt, az honnan az 

anyámot a koldusok siratták meg legkeservesebben holtakor, így hagyott nekünk követésre 

való példát midőn gazdagságot nem hagyhatott. 

Az én gyermeki időtöltésim ezek voltak: tavaszi, nyári, őszi időkben a márványozás 

vagy márványok vagy diók kiütésével, laptázás[!], vitéz vagy bajnok futás, nyilazás, félig 

meg hajlott gyermekek által ugrása, feredezés, kártyázás, télbe jégen csiga verés, korcsolyázás, 

de soha semmiféle pénzbeli játékot nem kedvellettem, sem nem követtem 

el. Ritkán tanuló társaim társaságában rozsolist, melyet akavitának hívnak, iddogáltam, 

de soha nem a részegségig, a játékkal soha tanulásbéli időmet nem vesztegettem. 

Tanulásomat miképpen s minémü előmenetellel folytattam, minden nagyítás nélkül 

adom elő: az Elementaria klasszisban a Rudimentát 165 és a Kis katékismust 166 is az akkori 

szokás szerént talpam alá tévén egészen egy huzamban elmondottam, melyért legelső 

grádust nyertem; ezen első grádusomat minden klasszisokban végig megtartottam 

nemesek s úrfiak felett. 

A Conjunctika klasszisban 167 a Molnár Grammatikájából a tanulni valókat legelébb 

mondottam el egészen a Kis Celláriussal 168 egybe. 

A Grammatikában 169 az Eutropiust egészen, nem csak két három könyvecskét belőle, 

mint most szokás, elmondottam. Itt tettek velem próbát deákok is abban, hogy 

mondanám meg ez vagy amaz szólás formája hol volna Eutropiusban; melyet ki is találtam 

mindenkor. Itt tartatott a klasszisban az klasszis három oldala mellett három 

hosszú asztal, kívül belől székek, padok mellette, azon asztalon írtuk le a deák fordítását 

a magyar beszédnek a praeceptor jelenlétében s ezt a több klasszisokban is így 

míveltük. Itt még a külső padok felett fogasok voltak, ezekre akasztva állottak tíz festett 

táblácskák, melyeknek egyik lapján ez volt írva: Victor, a másikon Victus. Voltak a 

táblák mellett ismét festett sczeptrumok, vagy királyi pálcák: amely tanuló jobban tudott 

mindeneket, az táblákat s királyi pálcákat elnyert másoktól. Nem egyszer, hanem 

sok versen nyertem el mind a tízet s fejem felibe aggattam. A tanító új tanítás kezdetein 

kiosztogatta újra a jobbaknak, ismét elnyertem. Itt történt az, hogy az ellenkező felek 

kitudván, hogy a Hejdelbergai Kátékismusba a mise bálványozásnak mondatott, 

163 Augusztus 20. 

164 Gróf Bethlen Katalin imádságoskönyve. Első kiadása: Bujdosásnak emlékezet-köve. Lőcse 1726. 

165 Alsted, Johann Heinrich: Rudimenta lingvae latinae in usum scholae Albensis. Gyulafehérvár 1647. Több 

17. századi kiadása mellett feltehetően a 18. századi debreceni kiadásokat használhatták. 

166 „Keresztyén Catechismus, azaz a keresztyén hitnek ágazataira kérdések és feleletek által való rövid tanítás”. Kolozsvár 

1717. 

167 Latin igeragozás. 

168 Christopf Keller: a Latinitatis probatae et exercitae liber memorialis, közismert nevén Cellarius. Magyarországon 

mind a latin, mind a latin–magyar változata három kiadást ért meg 1719–1777 között. 

169 Latin nyelvtan.


meg nyerték a felsőbbségtől, hogy a kátékésisek szedettessenek el; egy katholikus pap 

tehát egy külső tiszttel eljárták a klasszisokat s elszedték a kátékésiseket; de némellyek 

velem csak rongyos vagy néhány levélből álló kátékésist adtak által. 

Történt az is egy nyári examenben, hogy leveles zöld ágakból csináltatván a professzor 

a kollégyom udvarán leveles színt, oda gyülekeztek a Maros széki nemesek, s 

városiak hallgatókul. Mikor a mi klasszisunk menne fel, a paedagogárka professor 

Kovásznai Sándor egy nemesnek kezébe adja Eutropiust (az a könyv csak akkor vétetett 

volt fel a fordításra s a nemes nem esmérte), hogy diktáljon belőlle stílust magyarul, 

kezdi diktálni a harmadik könyvből vagy liberből: Finitus Punikus[!] elvégezvén a 

hadat sat., mi megállottunk, nem akartuk írni, látván hogy a nemes hibáson diktál, de a 

professzor intett, hogy csak írjuk. Leírtuk dicséretesen, a nemest sem szegyenítettük 

meg hibájáért. 

A Syntactica klasszisba már a Molnár Grammatikát egészen elmondottam, akkor 

jött bé a Cellariana Grammatika Kovásznai kiadásából. 170 Ezt is egészen elmondottam, 

már a Nagy Cellarius s a Nagy Kátésist még a Grammatikában elmondottam volt egészen, 

itt pedig a Corneliusból szeredán és szombatonként egy-egy Imperátort mondottam 

el egészen, Corneliust végig tanulva. 

Mind itt, mind több klasszisokban a Conjuctikában az Eutropiust, Fedrust, a 

Syntactikában a Corneliust, a Rhetorikában Justinust, Cicero tizenkét orációit, leveleiből 

ad familiares készült részét. 

A Poétikában Vergiliusnak nyolc könyveit s a Buccolikát, Horatius Ódáit egészen, 

Ovidius Tristiumát egészen fordítottuk. Tanultam s mondattam el egészen egy Órációt 

egyszerre, hatszáz verset egyszerre, mindennémü periodusokat, mindennémü verseket 

irogattam, melynek nagy része ma is megvan könyvformába békötve. 

Minden deák auktoroknak maga tulajdon szólása formáit kijegyezgettem, 

phraesesekbe szedtem, melyek hasonló formában meg vagynak, poéta koromban 

Fedrust deák hexameterekre fordítottam egészen, mely hasonló módon meg van. 

Ezekkel nyertem meg, hogy az egész kollégyomban „kis Ciceronak” neveztek. 

Minden klasszisban a Grammatikán kezdve a végsőn keresztül praeceptoraim második 

praeceptorrá tettek magok után, hogy bemenetelek előtt s kijövetelek után az 

egész klasszist készíteném a fordításra s egyéb tanításokra. 

Az írásba nehezen kaptam belé, mert szemétdombon keresett, elvetett pennával, 

melynek orra kétfelé hasadott, kezdettem írni, az üst fenekin csinált vagy borza [!] 

bimbóból facsart tentával. Sokszor egy betű helyett kettőt vetett a hasadt pennám, de 

csakhamar belékaptam, s szoktam. 

Görög koromban a praeceptorom megvallotta, hogy nálánál többet tudok a görög 

nyelvbe, azért olykor egész órákon rám bízta a tanítást. 

Logikus koromban az egész filosofiára néző minden definitiokat úgy tudtam, mint 

a tíz ujjamat. A disputálásba nehezen kaptam belé, mert nem képzelhettem, hogy az 

igazság ellen lehetne szóllani, de azután a disputálást nagyon megkedvellettem. Ezen 

klasszisba vettetett meg fundamentoma az én következett boldogságomnak, mert mivel 

a nyári examenünken jelen volna a nagy és tudós gróff Teleki József, kinek két úrfiai 

László és István akkori filosofiai professzor tekintetes Szabó Sámuelnél 171 lakná- 

170 Christoph Keller hallei tanár munkáját Kovásznai Sándor Christ. Cellarius Grammatica Latina Linguae 

Hungaricae accomodata. címen adta ki. (Kolozsvár 1775) 

171 Szabó Sámuel 1776–1779 között volt a marosvásárhelyi kollégium filozófiaprofesszora.


nak s neveltetnének, meghallá az én feleleteimet, engemet megkedvele és úrfiai mellé 

vetélkedő tanuló társsá választa, én is attól fogva mindennapi voltam a professzor házában: 

ebéden, vacsorán annak asztalának vendége. Otthon laktam ugyan, a házunk a 

professzorok lakhelyeinek során lévén, még közelebb a kollégyomhoz, mint a 

Professorok házai, itt laktam mindvégig deákságom végéig, nem kollégyomban, az 

honnan semmi kollégyomi szolgálatot nem tettem, mégis a beneficiumokban részes 

lettem. 

Tanultam már az úrfiakkal minden szükséges tudományokat, a theológiában is vetettem 

fundamentumot, hallgattam a nyelvekben tudós Kovásznai tanítását: deák, görög, 

zsidó nyelveket, úgy a világ Históriáját is, melyekből tett jegyzéseim ma is meg 

vagynak, nemkülönben a Geometriát is Euklédes szerént. Melyekben lett előmenetelemmel 

professzor Kovásznai annyira meg volt elégedve, hogy engemet másfél esztendős 

deák koromban a deákságnak a görög nyelvben praesesévé tett, kiknek tanítottam 

Eutropiust, Pataniustól görögre fordítva. Mely professzor Kovásznainak úgy 

megtetszett, hogy azt mondogatta, hogy akadémiákra maga költségén felküld. 

Csakhamar alumniumot is kaptam a gróf Teleki Józsefét 4 forintost ezüstben, 

innepkre is Gernyeszegre jártam, hogy a vakációkon is az úrfiakkal folytatnám tanulásomat. 

Egyszer kéredzettem a professzoroktól Piskibe Hunyad vármegyébe a híres 

Bánffi Dénesné 172 udvarába, hogy Enyedet, Fejérvárt, Dévát s a híres Decebalus lakhelye 

vidékét experiálhassam: Makai László 173 tőlem három esztendővel régibb deák, 

kivel lementünkben az úton theológiai matériákról disseráltam, vissza jövet minden 

helyeken amikről szóllottam ugyan azon matériákot emlékezetébe vissza hoztam, 

melyről ő maga azt a vallást tette, hogy a theológiát tőlem tanulta. Lett ez végre 

Küküllő vármegye esperessé, ennek helyébe mentem a Marburgi akadémia beneficiumára, 

amint a Logika klasszisbeli praeceptorom két esztendőnél tovább viselvén a 

praeceptorságot, annak helyébe lettem Logika klasszis praeceptorává. 

Házunknál külön szobába lakván, jó módom volt a tanulásban is, a tanításban is. 

Sokan is kerestek meg felső klasszisták tógás deákok avégre, hogy tanítsam őket, amazokat 

deák fordításra, gyakorlásra, ezeket filizofiára, mathesisre, ezek közül említem a 

híres prókátorrá vált Mátyás Sámuelt. 174 A német s francia nyelveket magam szorgalmatossága 

által, tanító nélkül tanultam meg, ez utolsót annyira vittem, hogy profeszszorságomban 

a deákságból sokakot tanítottam meg szállásomon háromhéti idő alatt. 

Ezt pedig sok esztendőkön keresztül így folytattam újabb meg újabb tanítványimmal, 

kik között úrfiak, külső tisztek is voltak, mint Udvarhely széki székbeli notarius méltóságos 

Horváth István is. Ezt Udvarhelyt én kezdettem mívelni. Professzorságombeli 

több lépéseimet hátra hagyom, az elsőbbi történeteimet kelletvén említeni: 

Nem titkolom el szerencsétlenségemet is ámbár istenfélő kegyes szüléktől származtam, 

s neveltettem, én is eleintén jámbor szemérmetes voltam, de egy rossz természetű 

tanuló társam példája engemet is megvesztegetett: melyet örökké bántam, sokszor is 

szólottam így: Cur aliquid vidi, cur noxia lumina feci De jómra esett a mennyei atyának 

az a bölcs és kegyelmes igazgatása, hogy a büntetés bennem a bűnt nyomba követte, 

nem halasztatott sok időre, s e jelen való életben lett az én büntettetésem nem maradott 

jövendő örök életre, úgy hogy elmondhatom periisem, nisi periisem. Ezek után 

172 Gr. Bánffi Dénesné nagybarcsai Barcsay Ágnes. 

173 Makai László a marosvásárhelyi kollégiumban tanult, majd 1784-ben Marburban subscribált. Hazatérve, 

erdőszentgyörgyi pap, marosi egyházmegye esperese. Szabó–Szögi, 307–308. 

174 Tonk Sándor, 101.


is sok kísértetek mentek rajtam keresztül életem nagyobb részében, mert nyájas, tréfás, 

másokat mulattató, és elég kellemetes tekintetű létemre számtalan szép leányok, ifjú 

asszonyok, sőt úri asszonyok is csábítgattak. Egy kivált szép Therésia, ki azután 

gróffnévá lett, mikor Radnóton laknám úrfiak nevelése végett, a szomszéd faluban gr. 

Hallerhez állott bé belső szobalánynak, csak azért hogy hozzám közelebb essen. Nem 

én kerestem mindezeket, hanem ők kerestek fel engemet, azért az isteni kegyelem nem 

akarta az én elveszésemet, hanem életemet s megmaradásomat; az egy különös kegyelmessége 

az én mennyei atyámnak, hogy a veszettség úttyát velem elhagyattatta, 

mely elég későn, de mégis jókor esett az én lelkemre nézve. 

Hogy deáki állapotomra visszatérjek, most történt reám nézve egy félig szomorú, 

de mégis szerencsés és örvendetes változás: NagyEnyeden a theologiai professzor 

Szegedi kihala, oda akarták tenni a híres Fogarasi Pap Józsefet 175 szászvárosi papságából, 

de még Kováts József, 176 kivel deák korában Fogarasi ellenkező vetélkedésbe jött 

vala, éle; mellyért oda Fogarasi nem tétetheték, hanem a mi filosofiai professzorunk 

Szabó Sámuel, ki nékem atyám helyett való vala, téteték által a theológiai katedrába. Ez 

tapasztalván bennem az hívséget, én is hozzája háládatosságom kívánván bizonyítani, 

midőn akarna le költöző portékáit vivő szekerei mellé hív gondviselőt választani, engemet 

külde el, én is örömest tettem szolgálatomat. Maga is leérkezvén, minden módon 

igyekezett engemet Enyeden marasztani maga mellett deákoskodni, én megköszöntem, 

de anyám s testvéreim szeretete és a lejendő professzor híres Fogarasi iránt 

bennem égő kívánság Vásárhellyre visszaszólított. 

Megnyerém, mert még mindenik professzornak kedvében állék, hogy Fogarasi jövendő 

professzorunk meghívására követnek én választatnám, kit már Gerendre az 

Aranyos mellé felköltözve mostoha attyánál Abats 177 nevű tiszteletes papnál s édes 

annyánál találék; kibe a vásárhellyi senior, mint a gerendi udvar alumnussa Telegdi István 

178 vékony tehetségű személy, de engemet nagyrabecsülő, rólam felséges ideát szerzett, 

annyira, hogy Gerenden mulatásomban estvénként a mi Fogarasink az udvarra 

magával kivivén a csillagokról kérdezett. Esmértem vala én is némelyeket, bátran megneveztem. 

Nappal egyéb tudományokból próbálgatott, meg is erősödött rólam való 

vélekedésében, s azt nyertem ezekkel, hogy kérne portékáit Vásárhellyre vivő szekereinek 

gondviselésére, s maga megérkezése után házánál mindennapi tanítványának: 

amazt véghez vittem, ezt megnyertem. 

Itt lett újra a gróff Teleki úrfiakkal együtt tanulásom s még szorosabb egybeköttetésem, 

kikkel Fogarasinknál a theológiát Ostervald 179 szerint, a sublimior mathesist, 

calculus integratist, calculus differentialist, calculus infinitesimalist sat. tanultunk, melyekről 

tett jegyzéseim ma is meg vagynak, úgy megvagynak filosofiája, physikája, morálja 

könyvformába, melyeket tanítása közben rapiálva gyűjtögetem. Melyeket, midőn 

cursusát másodízben tanítaná, maga Fogarasi is használt, tőlem elkérve, de az enyém- 

175 Fogarasi Pap József (1744–1784) Nagyenyeden, majd 1769-től Baselben, Odera-Frankfurtban, 

Gröningenben, Franekerben, végül Utrechtben tanult. 1774 után hazatérvén, szászvárosi lelkész, 1779-től 

marosvásárhelyi tanár. 1784-ben II. József a budai egyetemhez tanárrá nevezte ki, állásának elfoglalásában 

halála megakadályozta. 

176 Kovács Józsefet (1732–1795) 1767-ben választották enyedi filozófiaprofesszornak. Szabó–Szögi, 

277–278. 

177 Franeckerben tanult, hazatérve aranyosgerendi pap, enyedi esperes (1773–1788). Szabó–Szögi , 45. 

178 Telegdi István 1784-ben a Hunyadi Egyházmegye lelkészeként részt vesz a kolozsvári zsinaton. 

ERZSI-III. 200. 

179 Johennes Friedrich Ostervald.


ből sok kolozsvári s enyedi deákok le irattak, akadémiára menetelemkor professzor 

Csernátoni 180 is, ki helyébe lett professzorrá Fogarasinak, erőssen kérte mind ezen 

jegyzéseimet. Vettem volt még a professzor Szabó Sámuel tanításából is, úgy a 

Kovásznaiéból is, minden fokra való rapturákat, mellyek ma is meg vagynak békötve. 

De már az én Kovásznaim, ki a filosofiát gyűlölte, hozzám meghidegedett, és filosofiai 

tanulásomért azt is mondotta, hogy ha akadémiára megyek egy krajcárt sem ád. 

Maradtam tehát a filosofiával azaz Fogarassival, de nem sokáig élhettem ezen szerencsémmel, 

mert öt esztendőkig tartott professzorságából kihala, főképpen az én 

szomorúságomra. Kit élete deák leírásával ismét herosi verseimmel teste felett mondott 

magyar oraciommal meg tiszteltem, az ő életét nemrég nyomtattattam ki a Kassai 

Minervában. Deák koromi ezen szerencsémnek erős irigyei voltak, Kovásznai s Basa 181 

professzorok, sőt a híres pap Borosnyai 182 is, melyet azután velem meg is éreztettek. 

Már az én kedves tanuló társaimtól, a gr. Teleki úrfiaktól elvállék, mert ők Szirákra 

Magyar országi jószágokba menének, de megkértek hogy deák levelekkel levelezném 

velek. Melyet én gyakoronn cselekedtem, sőt még akadémiára előttem két esztendővel 

lett elmenetelek után is Göttingába küldtem deák leveleimet, melyek ma is meg 

vagynak mindegyig. Ebből az lett, hogy az attyok a tudós gr. Teleki József is megolvasgatván 

deák leveleimet, a tiszta deákságot megkedvellette, engemet kért is fiai ebbéli 

gyakorlásokra. Melynek az lett a következése, hogy a tudós gróff szüntelen munkálkodnék 

az én professzorrá tétettetésemen, s mikor hivatal nélkül volnék esztendőnként 

háromszáz ezüst forintokat adatna udvari papja Málnási László 183 által. 

Közelgett az idő az akadémiára menetelemre, én is meg kettőztettem tanulásbeli 

szorgalmatosságomat, társul grádusombeli, de utánam való jó tanuló, szép elméjű Imre 

Sigmond 184 nevű deákot választottam deák, görög, zsidó nyelvben. Ugyan afféle régiségekben, 

ekklézsiai történetekben régen kész voltam. A theologiát Stafferből, Limbornból, 

Kattenburgból, Turrentinból sat., a filisofiát, morált sat. a Fogarasi tanításából, 

sok más derék könyvek olvasásiból megtanultam, dissertative készültem 

mindenre, már készen is voltam a Marburgi akadémia beneficiumra kinevezve; napot 

kérek professoraimtól a felállásra. Adnak, azonban három kolozsvári deák érkezik 

azon írással mint az enyim vala, azok is órát kérnek az én órám nekik adatott. Én ezen 

megindultam, elmentem professoraimhoz, bémondottam, hogy az én nékem adott 

órának mások számára lett fordítása nekem nem tetszik, rajta voltam, hogy én álljak 

fel. Azt megtiltották, és igazságtalanságnak neveztem. Ekkor azt mondották, hogy ne 

búsuljak, mert jól meg fognak censeálni, én pedig azt mondottam: biz’ én meg fogok 

felelni. Mikor felállottam sok más hallgatóim között jelen volt gróff Teleki Domokos 

fő kurátor, Doctor Mátyus István 185 az a híres nagy tudományú doctor. Rendre a pro- 

180 Csernátoni Vajda Sámuel (1750–1803). Külföldi peregrinációja után előbb udvarhelyi, majd 1785- 

től marosvásárhelyi professzor. Szabó–Szögi, 132. 

181 Basa István (1742–1808) 1774-től 1800-ig volt a marosvásárhelyi teológia professzora. Szabó– 

Szögi, 72. 

182 Borosnyai Lukács Simon (1737–1802) Borosnyai Lukács János püspök fia, 1762-től marosvásárhelyi 

lelkész, 1774-től generalis notarius. Szabó–Szögi, 102. 

183 Málnási László (1726–1798). Külföldi peregrinációja után előbb magántanító a Bethlen és Teleki 

családoknál, később szebeni lelkész, az erdélyi iskolák alapítványának gondnoka. Szabó–Szögi, 309. 

184 Külföldi peregrinációja után előbb a marosvásárhelyi ispotály lelkésze, később gegesi, csíkfalvi lelkész. 

Szabó–Szögi, 235. 

185 Mátyus István (1725–1796). Utrechtben, Bécsben és Göttingában tanult, 1757 után Küküllő és 

Marosszék főorvosa.


fesszorok kérdezni kezdettek, de mikor egyik kérdett meg sem hallgatták egész feleltemet, 

a másik is harmadik is belé ugratott. Én is tűzbe jöttem, mutogattam, hogy a 

kérdések nem helyes, nem oda való, ami a maga helyén kérdeztetett, arra derekasan 

megfeleltem, csak azért nehezteltem, hogy nem engedtek időt arra, hogy dissertative 

feleljek, de minden módon confusioba akarván engem hozni, magok estek szégyenbe 

kérdéseik miatt. 

Ebből az lett, hogy minden jó feleletimmel megelégedtek. A gróff és fő curator 

szép bizonyítást adott az én készületemről s feleleteimről, melly ma is megvan, de ez 

professzorok panaszt adtak bé ellenem a Méltóságos Fő Consistoriumhoz, az honnan 

nékem rendelés jött aziránt, hogy akadémiára nem bocsáttatom, míg a professzorokat 

meg nem követem. Én ártatlannak éreztem magamot, reá nem mehettem hogy őket 

megkövessem. Azért azon gondolkoztam, hogy kevés pénzemmel Pestre menjek törvényt 

tanulni s prókátorrá lenni. Az vigasztalásomra volt, hogy Kolozsvárról s 

Enyedről igen szép commendatiot vehettem magam viseléséről s készületeimről a Fő 

Consistoriumba. De sajnoson esett az, hogy az országba mások példáján nem járhattam 

akadémiára való költségem szaporítására kéregetni, amit alumniumból, perceptori 

fizetésemből s bor árultatásból gyűjtöttem csak az vala, az pedig ötszáz forintnál nem 

vala több. Így veszteglék szállásomon fél esztendeig, az alatt engemet minden jók s derék 

emberek még úri méltóságok is nagyon sajnállottak, ebédjekre hivattak, ösztönöztek, 

hogy követném meg a professzorokat, én arra nem mehettem. Végre a lélek megtámadta 

a professzorokat, magok megengedtek, s így indultam kevés idő múlva 

tulajdon, csak kevésből álló költségemmel útra 1786-ban, egyenesen a Marburgi beneficiumra. 

Haessiába egész utazásomon keresztül a vidéket, mezőt, erdőt, hegyet, völgyet, vetéseket, 

folyóvizet, falut, várost, marháikat, embereit, köntösseikkel, piacaikkal, egybe 

statisztikai módon leírtam, levelekbe foglalva sógorommal Olajos Sámuel 186 senator és 

regius perceptornak postán elküldözgettem. Ezt cselekedtem az akadémiák leírásával is 

valahol csak megfordultam vagy mulattam. Ezen leveleimet az öreg doktor Mátyus 

mindenkor elkérte, megolvasta, bámulva hirdette másoknak. Benkő nevű letétetett 

professor 187 járatos lévén a doktorhoz, gyakran hallotta azon levelek olvasását, maga is 

azon az akadémián tanult, és azt mondotta, hogy ő ezered részét sem tudta azok dolgoknak, 

melyre a doktor Benkőnek azt mondotta: nem bizony kegyelmed, mert nem a 

Szigethi feje állott a kegyelmed nyakán. 

És a rólam való szép hír szárnyalni kezdett a hazában, mindenek vártak haza, mindenek 

kívántak úrfiaik mellé elkötelezni. Meg vagynak ezen én statisztikai leveleim ma 

is békötve. 

Már én tellyes megelégedéssel folytattam akadémiai tanulásomat, tapasztalásimat. 

Magyar Országról három butillia toka[j]i essenciát vittem volt fel, azokat három leghíresebb 

professzoroknak ajándékoztam: hallgattam Endemant, Pfeifert, Curtiust, 

Coingot, Erslebent, hospitáltam másoknál is. Ezeknél hallott tudományokból a szállásomon 

extractust csináltam minden lecke után, ezen extractusok ma is megvagynak 

békötve. Megnyertem a professzorok barátságát, sokszor hívott kafféra az ország úttya 

mellett ültetett magas gesztenye fák árnyékába sétálni, mindenkor tudományos dolgokról 

való beszélgetéssel deák nyelven, mert ezen nyelvbe magát velem gyakorolni kíván- 

186 Szigethi Susanna nevű nővére férje. 

187 Benkő József (1740–1824) 1787–1789 között a székelyudvarhelyi kollégium hittudományi tanára.


ta. Bibliothékáját szabadon használtam, úgy a több professzorokét, kiket minden héten 

meglátogattam szállásokon, egész barátsággal viseltettek hozzám, nem tanítói 

authoritással. Coing még fiát is nekem ajánlotta, hogy a zsidó nyelvben utasítsam, 

mellyet meg is cselekedtem az attya megelégedésére. E’ szerént tanítottam a hanaui régens 

fiát is deák nyelvre. Akadémiai tanuló társaimat is sok tudományos dolgokban segítettem, 

némelyektől kaptam fizetést is, kaptam pedig a Landgräff kegyelméből ebédet 

is, vacsorát is két esztendőn keresztül, az mellett pénzbeli szép summát, minden 

esztendőben két angarián, végre szép summát viaticumnak mind ezüst tallérokban. Az 

asztalunk együtt volt a német beneficiariusokéval egy házban, de külön asztalra szakasztva, 

a németek hosszú asztalánál két magyar, két lengyel, egy kisdednél [asztalnál] 

ültünk. Közönségesen négy féle ételünk volt ebéden, vacsorán három féle zsemlével, 

serrel egybe. 

Egykor egy Piantkouvszki nevű durva szabású lengyel asztali társam az én szómmal 

magát megsértettnek tartván duellumra meghívott, nekem nem volt kedvem vagdalkozni, 

a prorektornál bé jelentettem, mind kettőnket 24 óráig házi árestomba tartatott. 

Az eltelve magához hivatott, megfeddve összebékéltetett. 

Ez előtt is, az után is sok szép és hasznos könyveket esmértem meg a professzorok 

bibliothékájokban, olvasgattam is azokat szorgalommal, jegyzéseket tettem belőllök. 

Ezt itthon is hivatalaim alatt is közben így míveltem, megvagynak azon jegyzéseim 

békötve. Azon szép könyvek példájára hasonlókat vásárlottam künn létemben is, itthon 

is; mintegy ezerkétszáz authorokat, de sokkal több darabokból állókat, mellyekből 

szintén már szép extractust készítettem, eladóvá tettem. Akartam volna az Udvarhellyi 

thékának adni, nem drágán; de mivel több volt köztök német s francia author, 

collegáim ellenzették annak megvételét inkább irigységből, azonban br. Bánffy László 

188 fiai számára megalkudta s éppen akkor fizette ki, amikor az első rendbéli fekete 

akkori bankó leszállítatott Bécsből, mely miatt én igen sok kárt vallottam. 

De hogy visszatérjek, marburgi lakásomul adott vala ott laktomban ki az angliai királya 

Göttingai Tudós Társaság által jutalom mellett egy ily kérdést, hogy lehet 

legigazábban a Krisztus igaz Istenségét megmutatni Én is a Fogarasi példáján indulva 

dissertatiot írtam. 

Huszonhárman próbáltunk az Imperiumból Hollandiából, Helvetziából azok 

béküldetvén az enyim illy mondás alatt: Veritas utilis, error noximi recenseáltattak, az 

enyim az ötödik helyet nyerte, de egyik sem nyerte el a jutalmat, meg van nálam az a 

göttingai újság, melly ezen munkák recensioját elé adja. Ha itt nem érek célt, nyerék 

csakhamar stációra való meghívást graff consilliarius provincialis commissarius bethleni 

Bethlen Sándortól két úrfiai Imre és Sándor mellé, háromszáz ezüst forint fizetésre 

három esztendőkre, minden esztendőben azon fizetésre. Udvarba nem szándékoztam, 

hanem kathedrába, de addig irogattak Aranka György 189 [és] doktor Mátyus, míg 

reábeszéllettek. Alig ígérkeztem el, csakhamar más mágnások is megkerestek hasonló 

ajánlattal: br. Kemény Simon az öregbik, 190 gr. Toroczkai Sigmond, 191 gr. Rhédei Mi- 

188 Br. Bánffi László (1758–1826). 

189 Aranka György (1737–1817): író, tudományszervező. Marosvásárhelyen és Nagyváradon filozófiát s jogot 

tanult. 1792-ben megalakított Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság (1792) és Erdélyi Kéziratkiadó 

Társaság megszervezője. 

190 Id. br. Kemény Simon (1736–1789). 

191 gr. Toroczkai Sigmond (1732–1790).


hály. 192 Ezeken nem sokáig gondolkodtam, hogy üres választ adjak, de mikor ismét az 

én jóltevőm gr. Teleki József keresett meg becses levelével, akkor fájlaltam miért hirtelenkedtem 

én magam elkötelezésével. Kénytelen valék üres választ adni, csak azzal 

vigasztalám a jó grófot, hogy kívánsága szerént meg írom az Akadémiai Tudományok 

állapottyát, a tanítás módját, mind ezekről szóló ítélet tételemmel. Ez meg is tetszett a 

gróffnak, amint hogy maga eljárta az akadémiákat s által látta az én előadásom igazságát. 

Minden meghivattatásomról szóló levelek s az én válaszim ma is meg vagynak 

békötve. 

Már betölt Marburgba két esztendőm: Endemanntól, Curtiustól, Pfeifertől szép 

comedatiot kaptam, mellyek ma is meg vagynak. 193 Azután is leveleztem velek deákul, 

melly levelek meg vagynak nálam. 

Mentem már Göttingába, hol az angliai király két fiait volt szerencsém tanuló társaim 

között nevezni, de volt szerencsém a híres professzorokkal Michaelissel, Richtervel, 

Lichtembergel, Slottzerrel, Gattererrel, Lessel, Heynével, Kasztnerrel sat. megesmérkedni, 

kik megtudták, hogy a dissertatiot én írtam, meg is kedvellettek s 

marasztottak továbbra is. 

A feltett időm bételvén tőlök elbúcsúztam, a gróff Bethlen jelentvén, hogy a fiait a 

gárdába akarná készíteni, s katonai tudományokra kívánná taníttatni, azért én 

Studttgártba utaztam, a katonai tudományokat kiesmérni: a Taktikát, Pyrotechnikát, 

Architekturát sat. 

Itt elvégezvén cursussomat, sok helységeken, városokon keresztül tévén tapasztalásokot, 

minden ritkaságokat, mint elébbi göttingai utamba, a naturalis kunszt, kabinétokat, 

astronomika [---], angliai kerteket, weissensteini vízi muzsikát sat. fel jegyzettem 

s úgy érkezém visszafelé jöttemben pénz nélkül Bécsbe, hol még esztendeig akartam 

tanulni a híres Sommenfelset[!], Mellberget, Marher Fisiologiáját. Itt extrakveáltam ifjabb 

Mátyus doktor és doktor Haijsler[!] barátimmal az ispotállyi betegek orvoslásán 

jelen lenni. Bécsnek minden ritkaságát, mulattságait geniussát megérsmerni, azonban a 

grófom akadémiai költségemre küldött háromszáz ezüst forintokot, mellyekkel ott ülésemet 

hazafelé való utomat értem ki. 

Már meg írt Bécsbe létembe meghallottam, hogy engemet udvarhellyi professornak 

megválasztott a Fő Consistorium. Siettem haza az anyámmal s testvéreimmel kevés 

időt tölteni, de Kolozsvárt mulattomban találkoztam a grófommal gróff Bethlennel, ki 

megvallá, hogy én udvarhellyi professzornak volnék választva, hanem engemet el nem 

bocsátana, hanem sietnék Szebenbe menni, hol akkor voltak az gróf úrfiak praeceptorokkal 

Dósa Gergellyel 194 egybe, ki még azután ment külső országra. 

Ki is indultam csakhamar, s utamban esvén az én áldott grófom gróff Teleki József 

balázstelki jószága, éppen az hol a gróf mulat vala akkor, udvarlék ott három napokig 

tarta az akadémiákról tanításról, s tudományokról fáradhatatlan dissertálván mindketten, 

nehezen vállám el az én jó grófomtól és menék Szebenbe a Bethlen grófi szállásra. 

Ott örömmel fogadának, hozzá fogék a tanításhoz: rhetorikát, poesist taníték s 

gyakoroltaték elébb velek, azután a filosofiát kóstoltatám, de bévezetém a statisztika, 

geográfiába, historiába. Legelső examenben az egész Gubernium s Királlyi Tábla ítélő 

dicasteristák jelen létekben, mert mindenféle tisztség Szebenbe vala, s Német Ország 

192 gr. Rhédei Mihály (1720–1791). 

193 Sepsiszentgyörgyi Nagy család lvt. S.Á.L. Fond 65/11 Fasc. V. 24., 26., 28. 

194 Dósa Gergely (1761–1826). 1794-tól a marosvásárhelyi kollégium jogi professzora. Szabó–Szögi, 

145.


Imperialis Statistikáját adám fel vélek. Az úgy meg tetszett, hogy br. Bánffy Farkas 

statuum praesidens, ki legelébb engemet ezzel acceptált: ne minuat praesentia famam – 

most az kiáltotta fel, írjam meg Erdélynek Statistikáját ezen módon, maga ki fogja 

nyomtattatni. Ezután csakhamar meghala 2dik József dicső fejedelmünk ki felett a Fő 

Consistorium rendeléséből az egész ország színe előtt én orálék deák nyelven mindeneknek 

elégedésével. 

Már üres vala Enyeden a filologiai s historiai kathedra, ennek bé töltésére a Fő 

Consistorium közönséges megegyezéséből én választattattam, melyet az enyedi 

kollégyom fő curátora méltóságos consiliarius Zejk Dániel nékem meg is mondott, de 

az én grófom gr. Bethlen esküvéssel erősítette az egész Consistorium előtt, hogy engemet 

el nem bocsát. Már engem két professori statiotól vona el, csakhamar a harmadik 

is megtörtént, mert a Szigethi gymnasium curatora Pogány nevű szép hívó levelével, 

melyet a fennebb említett hivatalimról szólókkal egybe ma is tartok, megkerese, de 

nem bocsáta a gróff. 

Akkor álla bé Kolozsváratt a híres 1791-beli Dieta. 195 Arra menék az úrfiakkal, 

minden session velek ott valák, protocollumot véteték velek, pugillárisi jegyzésekkel a 

kérdésekről, vélekedésekről, végezésekről tökéletesebbet az országénál, melyet a gubernátor 

Bánffi is megnézett, megolvasott, megdicsért. 

A második exament is az úrfiakkal dicséretesen tartottam. Elkövetkezett az harmadik 

examen ideje, ez Vásárhellyt tartatott a taktikából, pyroteknikából, architekturából, 

mellyről gróff és generalis Bay azt vallotta, hogy ő annak ezered részét sem tudja s engemet 

generálisi statiora méltónak ítélt. 

De már három esztendeim bétöltek, én is sok szerencsétől lett elvonattatásom miatt, 

s az udvarban is, sok helytelenségek tapasztalása miatt elkéredzettem, el is bocsáttattam. 

Már haza szállottam, vártam az isteni bölcs igazgatás szerént a nékem rendelt 

professzori statiot, ezen nyugvó állapotomban kezdette gr. Teleki József az esztendőnként 

Gernyeszegről adattatandó háromszáz ezüst forintokat nekem fizettetni, de 

sok úri méltóságok kerestek meg újra udvari tanítónak való szép fizetésű hivatallal, 

mint br. Radák István, ismét gr. Rhédei Mihállyné 196 a mezőmadarasi papi hivatallal, de 

én már az udvarral jól laktam. Papságra gyenge [a] mejjem[!], a hideget nem szenvedhető 

természetem miatt magamat nem határozhattam, azonban az én jóltevőm gr. Teleki 

József nagyobb fia gr. Teleki László tabulae assessor mellé választ olvasó s dolgozótársul, 

mint maga tartotta volt maga mellett Cornidest. 197 

Ide bé állék, alig tölték fél esztendőt nála, testvér két kisasszonyait Polixenát és 

Anikót tanító s nevelő madmoisellét a kisasszonyoknak Hollárd Máriánna Elisabethát 

helvétziai aubonnai születésű consilliarius leányát sok helyeken bé bíró személyt megláttam, 

megszerettem, feleségül elvettem. A lakodalmat a jószívű gróff és gróffné tartották 

meg, sok úri férfiak s dámák öszvegyűlésével. Szép lakadalmi ajándékot is adtak, 

de én nem sokáig maradtam ez udvarban is, csak vágytam hozzám illő statiora, vártam 

is azt. 

Az Isten kegyelmes rendelésiből haza szállottam Vásárhellyre, itt laktomban folytattam 

tanulásomat jövendő állapotomra való készülgetéssel. Azonban az én nagy 

195 Koncz József: Az 1790–91. XXVI. törvényczikk a vallásügyről. Protestáns Közlöny 1891. 

196 Br. Losonczi Terézia (1740–1807). 

197 Cornides Dániel (1732–1787), Pozsonyban és Erlangenben tanult, hazatérése után mintegy 15 évig 

nevelősködött és tanított. 1767-ben Teleki József titkáraként szolgálatába szegődött. Elkísérte gróf Teleki 

József fiait a göttingeni egyetemre. Hazatérve, 1785-től a pesti egyetem tanára.


jóltévőm, Isten után, gr. Teleki József küldözgette a háromszáz ezüst forintokat, ez 

alatt született egyetlen egy leányom Máriánna, éppen vasárnap nap virradólag, én könyörgésemben 

őtet az Istennek ajánlottam, szenteltem. De mikor látnám a feleségem 

nagy fájdalmakkal járó szülését, felfogadtam, hogy véle ezután csak szűz életet élek, 

melyet meg is tartottam. Leánykámnak kereszt attyául ez én jóltévőmet gr. Teleki Józsefet 

nyertem meg, ki 30 aranyból álló ajándékot adott számára. 

Már csak otthon várakoztam tanulgatva, házam népére, a kisdednek nevelésére 

ügyelgetvén. Két esztendőket alig töltöttem itt, az én jóltevőm az enyedi kollégyomba 

professzor Kováts József halálával esett filosofiai, mathesisi, és fisikai kathedrára engemet 

igyekezett bététetni s bétenni, de a megholt professor még életében gondoskodott 

maga helyébe rendelni öc[c]sét, tízezer forintokat úgy ajánlván a kollégyomnak, ha 

őtet teszik professzorrá. Ez szerént tízezer forintot tevének oda professzorrá s én 

elmaradék, de nem vigasztalás nélkül, mert az én nagy jóltevőm ugyan azon gr. Teleki 

József plánumába tette, hogy engemet Magyar országra Lőcsére professzornak s egyszersmind 

papnak tenne bé, addig pedig a gr. és generalis Wartensleben udvarába testvére 

gyermekeinek: Sándor úrfinak, Kattoh s Klára kisasszonyoknak tanításokra, nevelésekre 

külde fel Bécsbe háromszáz ezüst forint úti költségre való segedelemmel. 

Külde pedig fel egész házam népével egybe: feleségemmel, kisded leánykámmal, s 

annak szolgálójával, oly rendelésével, hogy a feleségem a két kisasszonyokat nevelné s 

tanítaná, én pedig a kisasszonyokat is, az úrfit is. Itt már jól volt dolgunk, de tetszett a 

bölcs Istennek ezen boldogságunkat másra változtatni. Meghala az én felejthetetlen 

földi jóltévőm gr. Teleki József, de élt s él a mennyei jóltevőm. Kivitetlen marada a lőcsei 

plánum, én is tehát az udvarból elkéredzém s ismét Vásárhelyre szállék. Elfelejtettem 

vala fennebb említeni, hogy a Bécsbe menetelünk előtt Vásárhelyt volt lakásom 

alatt szinte egész a két esztendőket egy Fekete Rosalia nevű kisasszony nevelésében s 

tanításában töltöttük, kit mint attyafiát gr. Toldalagi Lászlóné 198 tartott. Akkor eleget 

untatott ezen grófné a Bécsbe való útról s eleget marasztott. 

Már most visszajövetelünkkor a kisasszony férjhez ment vala, mi hát csak magunkra 

valánk, és minden hivatal nélkül. De rendelt az isteni gondviselés újra csakhamar 

egy jó hivatalt, mert a messze látó, jószívű és hathatós béfolyású, ékesen szóló ítélő 

mester Szentpáli Elek kisasszonyát és úrfiait reám bízta, hogy francia nyelvre és 

fisikára tanítanám. Bévitetett kutyfalvi jószágába, ott tanítgattam őket minden héten 

egyszer felmenvén Vásárhellyre felségem s gyermekem látogatására. 

Itt az isteni gondviselés Kutyfalván megtalála engemet, hogy a régen óhajtott vigasztalással 

bé töltene, mert Udvarhelyen filosofia, mathesis és fisika professora 

Bodola Sámuel 199 professzor meghalván, a Fő Consistorium engemet választa és 

rendele ide professzornak 1797-ben február 12-dikén, mely nap nekem ezért s azért is, 

hogy feleségem az nap született s az nap vettem feleségül is, hármas emlékezetű nap 

vala. Legelsőben gratulált nékem a professzorrá lett választásomban kolozsvári professzor 

Bodoki József levélben. Jött azonban sokfelől gratuláció, mert minden jóknak 

szíveket megnyertem vala. 

198 Nagyercsei gr. Toldalagi Lászlóné gr. Korda Anna. 

199 Bodola Sámuelt 1787-ben választották udvarhelyi tanárrá, haláláig (1796) itt tanított. Szabó–Szögi, 

97.


Már én oly készen valék, hogy minden órán elköltözhettem Udvarhellyre; az én 

kedvelt uramtól ítélőmester Szentpáli Elektől elbúcsúzám. Vásárhellyre menék, várám 

s hamar el is érém a meghivatást, napot tevék a szekerek elküldetése iránt. 

Azok eljővén április első napján elindulék, másodikán Udvarhellyt valék, akkor éppen 

vakáció vala, tanulás kezdete első napján Szentgyörgy nap sok számból álló hallgatóim 

jelenlétekben deák nyelven béköszönték. 

Professzori életem vonásait le írtam az Udvarhellyi Kollégyom Historiájában, mely 

Pesten a Tudományos Gyűjteményben ki is adatott. Itt már csak a nagyobbacska vonásokat 

teszem be. 

Gyenge lábon állának itt a tudományok s csak kevés számból, én soha nem szeretvén 

sectarius lenni eklektikus lettem. Tanítottam deák, görög, német nyelveket, 

privatim franciát, római, görög régiségeket, haza históriáját. Legelsőben vittem bé a 

Litteraria, Filosofika Históriát, legelsőbben a Methodologiát, Somatologiát, Antropologiát, 

Statistikát, Aesthetikát, az Oratorianak s Poesisnek a Generalis Psychologiát. 

Folytattam, de nem Wolff szerént, hanem kritice a Logikát, Metaphyisicat, Pantocaregorologia 

név s kiterjedés szerént, mellyben a Generalis mundi, Dei, animarum, murum 

metaphisica mind bé volt foglalva. Tanítottam az empirica Psychologiát, a Fisikat 

egész kiterjedésében, a Morált, a Jus tudományát egész kiterjedésében: naturale, civile, 

politicum, publicum, privatum, patriam just, a Mathesist egészen, nem csak generalis 

hanem specialis részét is. És így három professori személyt viseltem. Ezeken kívül 

privatim minden jobb deákokat könyvek esméretére, olvasására, használására vezettem. 

A jobb klasszistákat a deák nyelv kritikájára vezettem, a tiszteknek és oskola mestereknek 

készülőket külön oktattam, készítettem jövendő állapottyokra: gyakorlásra, 

példákat, tudós matériákat adtam ki sat. 

Jöttek minden felől az oskolába más kollégyomokból is, jöttek katholikusok, szászok, 

oláhok sokan, egy zsidót br. Kemény Zsigmondé különös gondviselésem alá 

küldött. Br. Henter Antal a két nagyobb kisasszonyait tanításomra bízta. Fő tiszteletű 

br. Rauberné Ferencz nevű fiát kezem alá adta s asztalomra is. Méltóságos Hollakiné 

fiát hasonló módon bízta reám. Huszon nyolc esztendők alatt mind szüntelen voltak 

megszakadás nélkül asztalunkon s tanításom alatt úrfiak, nemesek: br. Györfiek, 

Rauber, Székely Sámuel, Hollaki, Ugron s mások. Megnyertem kedvelléseket gr. 

Toldalagi Lászlónénak, gr. Bethlen Sámuelnénak, gr. Bethlen Lajosnénak, br. Kemény 

Sigmondnénak, gr. Bethlen Pálnénak, br. Dániel Istvánnénak, az egész Háromszéknek, 

Udvarhellyszéknek, mellyeket jó papokkal, külső tisztviselőkkel bétöltöttem, melyek 

máig is hozzám szeretettel, tisztelettel viseltetnek. Háromszéket negyven nyáron, néha 

télben is látogattam meg, többnyire ott lévő jó uraim s asszonyaim vitettek bé, egyébkor 

férjhez Háromszékre vitetett leányom látogatására mentem. Mihálly Eleket, Szabó 

Eleket, Karátson Sámuelt akadémiákra eresztettem, amazokat Jénába, ezt Bécsbe, az 

Akadémiára mehetést a Fő Consistoriumtól én nyervén meg. 

Komédiákat, érzékeny játékokat fordítottam, theátrumot állítottam fel a kollégyom 

belső udvarán, melynek készítésére én kéregettem hol személyesen, hol leveleim által. 

Itt gyakoroltam ifjúságot mind a bátorságban, mind a szép dolgok viseletében, de elértem 

azt a célt is, melyre törekedtem, hogy a tőlük idegenkedő s velünk ellenkező atyafiakat 

hozzánk meghajtottam, csaknem barátságos társalkodásra hoztam. Még többre 

vittem azzal, hogy minden Farsangon kétszer háromszor magam szállásomon az egész 

Udvarhelly széki nemességnek nobelbált adtam magam költségén. Ezeket csak a roszszak 

magyarázták rosszra, melyért rólam pasquillust is írtak, de én aszt nagy lélekkel


megvetettem. Professzori alsó collegám Zilahi Sebes János, 200 ki velem Marburgban létében 

a tudományos vetélkedés által tőlem félemlett, ide jövetelem meggátlására az ifjúságot 

ellenem lázzasztotta volt, melyért a Fő Consistoriumtól nagy pirongságot kapott. 

Azután is együtt szolgálatunkban, tanításomhoz szólani nem merészelvén, 

erkölcsemben[!] piszkálódott, melyért ő szégyeníttetett meg. Ennek halála után Benkő 

Zsigmond 201 collegámtól is eleget szenvedtem, mert ez egész ember gyűlölő, de magával 

is meg nem elégedő lévén, mindeneknek unalmat okozott, magának pedig gyűlölséget 

szerzett. 

Az én időmben kezdődött ezen kollégyomban az harmadik professzor előállása, az 

vala Karácson Sámuel 202 deák, német nyelveknek, geografiának, világ historiájának, 

természet historiájának professzora, ki elébb jó darabig hozzám barátsággal, sőt tisztelettel 

viseltetett, de utoljára ellenem sok alacsonságokat követett el, mert midőn én a 

sokféle s nagy tűzzel, szorgalommal folytatott hivatalom mellett, mint a mások világosítására 

égő gyertya már szinte elemésztődve volnék, elgyengült testtel, látásomban, 

hallásomban lett fogyatkozással, főképpen hideg időben a hideget nem szenvedhetvén 

nem szolgálhatnék, s erre nézve a Fő Consistoriumtól hivatalom letételére engedelmet 

kérnék s nyerék. A Fő Consistorium is tekintetbe venné hosszas, szorgalmatos és előmeneteles 

szolgálatomat, s ezekért fél professzori fizetéssel, professzori ranggal elbocsátana, 

s a professzori nagy lakóháznak alsó tractussát szállásul életem végéig nekem 

rendelné. 

Karácsony Sámuel oda költözvén a felső tractusba, csakhamar kezdett egész háza 

népével alám áskálódni, hogy az alsó tractusból elmozdíthasson, felesége, gyermekei, 

cselédei s maga minden kigondolható mocskokat hánytanak reám, feleségemre. Másoknak 

gyaláztak, a hozzánk járókat untatták, de csúfoltak is, néha azok előtt a kapu ajtót 

bé is zárták, annyira mentek, hogy egyik fő curator által a Fő Consistoriumba feladatták, 

hogy nekik miattam a szállás nem elégséges, azért más rendelés tétetett a Fő 

Consistoriumtól, az, hogy a kollégyom kasszájából szállás pénz rendeltessék nékem – 

ez hatvan magyar forint – így lakom ma is azon áron fogadott szálláson. 

Megvoltak már elein minden tudományokra való készületeim írva, békötve. Jó darabig 

leírott cursus nélkül tanítottam, tanítványim rapiálták, s abból feletek, de jobban 

feleltek mint most a leírott cursusból. Utoljára a Fő Consistorium parancsolattyából 

kezdettem én is másokkal egybe cursusomat leírni. 

Hivatalomról lett lemondásom után szállásomon francia nyelvet tanítgattam azoknak, 

kik arra kértek, hol könyvek esméretére, hol disputatiora, hol dissertatio írásra készítgettem 

azokat kik erre kértek. Több időmet fordítottam a megolvasott derék munkákból 

való extractusokra, hol az azokra tett kritikai jegyzésekre, mellyek békötve az 

elébb említettekkel negyven s néhány darabokra mennek s ma is meg vagynak. 

Kinyomtatva vagynak pedig ezen munkáim: 

Sz. Udvarhellyi rosás kert, vagy az Sz.Udvarhellyi kollégyom Historiája kezdetitől fogva, jött 

ki Pesten a Tudományos Gyűjteményben. 

A következők jöttek ki a Kassai Minervában, úgymint: 

A Deák nyelv hibás tanulása s tanítása modjáról valo értekezés. 

200 Zilahi Sebes János (1753–1803). 1789-től az udvarhelyi kollégium tanára. Szabó–Szögi, 518. 

201 Benkő Zsigmond: Sáromberki pap, 1804-től halálig (1819) Székelyudvarhelyen tanár. Szabó–Szögi, 

80. 

202 Karácson Sámuel Udvarhelyen egyetemes történelmet, latint és fizikát tanított. Szabó–Szögi, 251.


Az élő Lélekkel egybe köttetett Testnek tudománya Filosofiai szem ügyre véve vagy Somatologia 

magyarul. 

A nyelvről közönséges filosofiai értekezés. 

Mathematikai elmés fel vetések s ki találások. 

Udvarhelly várossának historiája kezdetitől fogva. 

Nemes Udvarhelly szék Statistikai le írása. 

A bébizonyítások vagy Demonstratziók kutfejei, krisis alá vetve. 

A Tudományokba bé csuszott primum principium kritikai meg rostálása. 

Tiszteletes Professor Fogarasi Pap József élete. 

Falusi oskolák számára készítetett Tanító s tanuló könyvetske. 

Ujj Filosofiai kinézéssek. 

A magyar nyelv természetéről s magyar szók eredetéről való értekezés. 

Magyar naturalis Theologia az Isten létéről s természetéről. 

Magyar Psychologia a lélek természetéről. 

Magyar Mathesis numerus, algebraicus calculus nélkül, figurák nélkül csupán resolutioból s 

demonstratioból állva. 

Hasonlo Magyar Mechanica. 

Készen vagynak következendők is: 

Filosofiára kritikai jegyzések. 

Theológiára néző kritikai jegyzések. 

Külömböző tudományokra néző kritikai jegyzések. 

Hetvenöt esztendei életének keresztül folyt magyar Erdéllyi szokások le írása. 

A magyarokhoz bé tsúszott babonaságok. 

Az idő változásnak fel vett jegyei. 

A magyar példabeszédek Erdéllyben. 

A Házi s oskolai nevelés egybe vetve. 

Runkénius kritika-írása Nemsterhuisius képében. 

Professor Kiss Gergelly élete. 

Borosnyai Simeon élete. 

Gombási István élete. 

Magam tulajdon életem tőlem iratva. 

Pápeli. Tromfra tromf. Százszor szép. Kottybelé. 

Mellyek már a nagyobb zsidó játékok. Sat. 

Eddig azon gondolkoztam, hogy hogy éljek jól, már azon gondolkozom, hogy hogy 

halhassak meg jól. El is jöttek a magok ottan-ottan bé jelentő postái a halálnak, melyek 

most azt mondogattyák: Rendeld el házadat, mert meghalsz. Tettem is némely rendeléseket, 

hogy ceremonia s költség temetésemre nem tétessék. Prédikáció ne mondassék. 

Sőt ének is egy vers a háznál, egy vers a sírnál tétessék, az egész temetői úton hallgatás 

legyen. Koporsóm fedele jobb oldalára szegekből e’ verettessék ki: Engem ne 

felejts, bal oldalára ez: Engem ne bánts. Adja az Úr Isten, hogy az igazaknak halálával halhassak 

meg. 

Írám Sz[ékely]Udvarhellyt életem 75dik esztendeje végén 1833ben professzor 

Szigethi Gyula Mihálly.


1825 

1828 

1830 

1831 

1832 

1834 

1835 

Szigethi Gyula Mihály megjelent munkái 

Nemes Udvarhely-széki Rósáskert. Tudományos Gyűjtemény. XI. kötet. Pest 30–62. 

Székely-Udvarhely a Nemes Székely Nemzet Anya-Várossának leirása. Felső- 

Magyarországi Minerva. Kassa 1742–1752. 

A Deák nyelv nem tudása okairól s tanulása hibáiról. Felső-Magyarországi Minerva. 1916– 

1919. 

Az emberi lélekkel egybe-köttetett élő testnek filozofiai esmérete. Felső-Magyarországi 

Minerva. Kassa 126–138. 

A’ nyelv vagy beszéd, filozofusi szemmel tekintve. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 

143–155. 

Nemes Udvarhely szék statisztikai leírása. Nemzeti Társalkodó I. 5–12. sz. 

A Számvetés-Tudományra való néhány elmés kitalálni való felvetések. Felső- 


A’ megbizonyításoknak (demonstratióknak) kútfejei, philosophusi ítélet alá vetve. Felső- 


A’ tudományokba bécsúszott fő állatmány (primum principium) megrostálva. Felső- 


A Magyar nyelv’ természetére és abban a’ szók’ eredetére vezető értekezések. Felső- 


Tyúkok öröme. Felső-Magyarországi Minerva 1832. Kassa 559–560. 

Tt. Fogarasi Pap Jósef’ a’ Maros-Vásárhelyi evang. Ref. Ns. Kolégyiomban Filosofiát és 

mathesist tanito rendes Professorána élete leirása. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 

601–627. 

A’ Tudósok ítélésbeli botlásairól (praejudiciumairól) rövid vonások. Felső-Magyarországi 

Minerva. Kassa 143–154. 

A’ Lélek’ természetéről, Philosophiai értekezés. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 1834. 

Második füzet. 203–234. 

Folytatása a’ Magyar-nyelv természetének, és a’ Magyar-szók eredetének. Felső- 


Philosophiai értekezés a’ Mathésis vagy mennyiség Tudományának fontos és könnyű 

voltáról. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 469–482. 

Nem tsupán az elme élesítésére, hanem a’ köz haszonra készittetett Mérés-tudománya. 

Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 543–616. 

A Rakottmány’ Tudománya (mechanika), Magyar-nyelven elő adva, és a’ közönséges 

élet hasznaira szabogatva. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 696–727. 

A’ Kritika dicsérete Hemsterhuisiusban. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 1834. 816– 

821. 

Külömböző Tudományokrul néző kritikai jegyzések. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa. 

821–859. 

A’ Székely-Nemzet’ eredete, változása és rende, 374-ik esztendőtül fogva 1063-ig, egy 

rövid kéz-iratból. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 15–22. 

A’ Székelek’ régi törvényeik. Egy 1505-dik Eszt. költ, hiteles kúftőkből merített 

Tudosítás. Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 144–159.


1836 

Székelek eredete, és a’ Csík-Gyergyói Kászon-Székekbeli fő Tisztviselőknek karakterei. 

Felső-Magyarországi Minerva. Kassa 164–181. 

Nemes Udverhely-Anyaszéknek, néhai Gyulaffi László által készíttetett, de már elviselt 

régi zászlója helyébe, Mélt. Gróf. Haller Karolina Asszony által tulajdon kezeivel 

himezett új zászló’ innepi emlékezetére készült Versezet. Felső-Magyarországi Minerva. 

Kassa 1836. 182–184. 

Irodalom 

A Kolozsvári Akadámiai Könyvtár Régi Magyar Könyvtár-gyűjteményének katalógusa. Szerkesztette és a 

bevezető tanulmányokat írta Sipos Gábor. Kolozsvár 2004. 

Bajkó Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban. Budapest 1976. 

Benkő József: Transilvania Specialis. I–II. Közzéteszi Szabó András. Bukarest–Kolozsvár 1999. 

Benkő József: Filius Posthumus. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta 

Csáki Árpád és Demeter László. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 14. Kolozsvár 

2004. 

Csáki Árpád: Csernátoni Vajda György kéziratos feljegyzései (1673–1687). Református Szemle 

2003/6. 744–760. 

F. Csaka Dóra: Két korszak határán. Teleki József, a hagyományőrző és a felvilágosult gondolkodó. Budapest 

1983. 

Fazakas István: Vallás és neveléspolitika Erdélyben. Csíkszereda 2004. 

Fogarasi Sámuel: Marosvásárhely és Göttinga. Önéletírás (1770–1799). Bevezető tanulmánnyal és 

jegyzetekkel közzéteszi Juhász István. Bukarest 1974. 

Gönczi Lajos: A székely-udvarhelyi ev. ref. Kollégium múltja és jelene történelme. Székelyudvarhely 1895. 

Herepei János: A Habsburg-uralom alá jutott Erdélyben forgalomba hozott pénzek értékviszonya. In: 

Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez III. Szerkesztette Keserű Bálint. Budapest-Szeged 

1971. 577–585. 

Hermann Gusztáv: Az ifjúság akarván világosítani. Szigeti Gyula iskoladrámái. Korunk 1974. 

121–126. 

Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest 1993. 

Jakó Zsigmond: A székelyudvarhelyi tudományos könyvtár története. In: Irás, könyv, értelmiség. 

Bukarest 1976. 219–251. 

Jakó Zsigmond–Juhász István: Nagyenyedi diákok 1662–1848. Bukarest 1979. 

Kis Ferenc: A székelyudvarhelyi ev. ref. collegium történelme. Székelyudvarhely 1873. 

Kocziány László: Adatok a felvilágosodás és reformkor eszméinek terjedéséhez Erdélyben (A 

göttingai és jénai egyetemeken tanult erdélyi értelmiségiek hazai tevékenységéről). Művelődéstörténeti 

tanulmányok. Bukarest 1980. 169–172. 

Kolumbán Vilmos József: Backamadarasi Kiss Gergely. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 

15. Kolozsvár 2005. 

Koncz József: A marburgi (Hessen) magyar stipendium vázlatos története és mostani állása. 

Protestáns Közlöny 1898. 

Koncz József: A marosvásárhelyi helv. hitv. főtanodai könyvtár ismertetése. Magyar Könyvszemle 

1879. 215–233., 313–332. 

Koncz József: A marosvásárhelyi ev. ref. collegium ismertetése. In: A marosvásárhelyi ev. ref. 

collegium értesítője 1884/85. 113–176. 

Koncz József: A marosvásárhelyi ev. ref. kollegium története. Marosvásárhely 1896. 

Koncz József: Berlini stipendiumok. Protestáns Közlöny 1888. 275. 

Kovásznai Sándor: Az ész igaz útján. Válogatott írások. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt 

és a jegyzeteket írta Kocziány László. Bukarest 1970.


Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok (1718–1784). Bevezető tanulmánnyal és magyarázó 

jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Bukarest 1970. 

Sebestyén Mihály: Zilahi Sámuel és a Marosvásárhelyi Református Kollégium könyvtára. Erdélyi 

Múzeum LVIII (1995) 1–2 sz. 2–16. 

Szabó Miklós-Szögi László: Az erdélyiek külföldi egyetemjárása a XVIII. és a XIX. században. In: 

Emlékkönyv Jakó Zsigmond nyolcvanadik születésnapjára. Szerkesztette Kovács András–Sipos 

Gábor–Tonk Sándor. Kolozsvár 1996. 470–483. 

Szabó Miklós–Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701–1849. 

Marosvásárhely 1998. 

Szabó Miklós: Marosvásárhely népessége a XVII–XX. században. In: Művelődés és gazdálkodás az 

újkori Erdélyben. Marosvásárhely 2003. 

Szigethi Gyula Mihály: Nemes Udverhely-Széki Rósáskert. Tudományos Gyűjtemények XI. Pest 

1825. 

Szigethi Gyula Mihály: Székely-Udvarhely a Nemes Székely Nemzet Anya-Városának leírása. 

Felső-Magyarországi Minerva, 1828. 

Tonk Sándor: A marosvásárhelyi Református Kollégium diáksága 1653–1848. Szeged 1994. 

Tonk Sándor: A marosvásárhelyi református kollégium múltjából. Korunk 1982. november 

871–877. 

Dr. Török István: A kolozsvári ev. ref. collegium története. I–III. Kolozsvár 1905. 

Zayzon Ferenc: A Székely-Udvarhelyi evang. reform. egyházközség története. Székelyudvarhely 1839. 

Zoványi Jenő: Magyarországi Protestáns egyháztörténeti lexikon. 3. javított és bővített kiadás. Szerkesztette 

dr. Ladányi József. Budapest 1977. 

The Autobiography of Gyula Mihaly Szigethy 

The „peregrinatio academica” is a well documented topic of the transylvanian 

cultural history from the 17–18th century. 

Szigethi Gyula Mihály (1758–1837) was one of the thousands of young people, 

who choosed to travel thousands of miles in order to continue their studies in western-European 

universities. 

After finishing the college of Marosvásárhely (Tg. Mures) –one of the best 

transylvanian calvinist schools of his time –, thanks to the financial support of count 

Joseph Teleki, he attended the universities of Marburg, Göttingen, Stuttgart and Viena 

in the period between 1786–1790. Returning home he choosed not to become a priest 

as it would be a custom in those times, earninig his living for a few years as a privateprofessor 

in the courts of local nobils. 

In 1797 ha was ellected professor of the college from Udvarhely (Odorheiul 

Secuiesc), where he made a carrier, retiring in 1823. In this time he published among 

others articles about the history of the town and the college of Udvarhely. 

Although his journal written between 1786–1790 no longer exists, his 

autobiography –published in our article– written in 1833 contains important datas 

about the transylvanian educational system from the late 18th and the beginning of 

the 19th century.

Szász Zoltán 

Pankota 

A 

Az erdélyi CE Szövetség története 

a két világháború között 

Elöljáróban 

lábbi dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy „feltérképezzem” a CE Szövetség 

két világháború közti tevékenységét. Mivel az anyaggyűjtés rendkívül 

sokféle információt tartalmazott, a dolgozat megírását jónak láttam a CE Szövetség 

négy alapelve köré csoportosítva rendszerezni. E rendszerezés mellett azt is megpróbáltam 

lemérni, hogy a CE Szövetség mennyire tett eleget a maga elé kitűzött céloknak. 

A négy alapelv: 1. Vallástétel, 2. Szolgálat, 3. Hűség, 4. Közösség. Tanulmányomban 

nemcsak a Szövetség oldaláról vett véleményeket szólaltattam meg, hanem a levéltári 

anyag és a korabeli egyházi sajtó közleményei alapján mutatom be a CE Szövetség tevékenységét, 

hogy teljes képet lehessen alkotni a mozgalomról. 

A dolgozat elkészítéséért szeretnék köszönetet mondani mindenekelőtt a CE Szövetség 

azon mai tagjainak, akik felkeltették az érdeklődésemet a mozgalom iránt. Köszönettel 

tartozom továbbá Gellért Gyula érmelléki esperes és egyházkerületi levéltárosnak, 

aki volt szíves önzetlenül rendelkezésemre bocsátani magán folyóiratgyűjteményét. 

Illesse köszönet továbbá témavezető szaktanáromat, Buzogány Dezsőt, 

többek között azért is, mert örömmel fogadta a dolgozat megírásának ötletét. Végül, 

de mindenekelőtt, Istené a dicsőség! 

Történelmi előzmények 

A CE Világszövetség megalakulása és fejlődése 

Francis E. Clark nevű ifjú kongregacionalista lelkész 1881. február 2-án az északamerikai 

Portland, Williston nevű városában létrehozza gyülekezetének 58 ifjú felébredt 

tagjával az első CE Szövetséget Christian Endeavour 1 néven. A mozgalom első célkitűzése 

az ifjúsági misszió, és azon elhatározással indul, hogy megtartsa a hitrejutott 

fiatalokat a gyülekezetben és a hitben. Ezt mai kifejezéssel élve úgy mondanánk, hogy 

a fiatalok egyházból való „kikonfirmálásának” megakadályozása volt a cél. 

A mozgalom gyors fejlődésnek indult. Kilenc hónap múlva a második szövetség is 

létrejött a szomszéd államban, másfél év múlva pedig, 1882. június 2-án a willistoni 

gyülekezetben megtartott első CE-konferencián már hat szövetség vett részt. Öt évre 

rá, 1886-ban alakult meg az United Society néven az amerikai CE-szövetségek országos 

1 A CE rövidítésnek országonként más és más a jelentése. Magyar nyelvterületen Célegyenest Előre vagy 

a Pro Christo et Ecclesia kifejezésből kiindulva Krisztusért és Egyházáért. Ez utóbbi a legelterjedtebb.

SZÁSZ ZOLTÁN: AZ ERDÉLYI CE SZÖVETSÉG TÖRTÉNETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 967 

egyesülete. 1882-ben, Kanadában már 20 szövetséget tartottak számon. 1884-ben, 

Hawaiiban, 1885-ben Kínában, Indiában, Ceylonban, Burmában, 1886-ban Afrikában 

és Ausztráliában jönnek létre a szövetségek. 1886-ban ugyancsak az alapító Francis E. 

Clark hozza létre Európában az első szövetségeket, mégpedig Nagy-Britanniában az 

angol Vasárnapi Iskolai Szövetség égisze alatt. 1889-ben Törökországban, Japánban, 

Spanyolországban, Franciaországban, Mexikóban, Dél-Amerikában, Svájcban, Németországban, 

Szíriában és Izlandban alakulnak meg sorra a szövetségek. Az angol CE 

szövetségek Uniója 1896-ban Bristolban, az Európai CE Keresztyén Szövetségek 

Uniója 1906-ban Genfben alakul. 1902-ben világszerte 52 000 szövetség működött kb. 

3,5 millió taggal. Egy 1925-ben végzett felmérés szerint, 2 az egész világon mintegy 

nyolcvan különböző felekezetben, 75 000 szövetség volt, 4 milliót meghaladó tagsággal. 

Az első világkonferenciákat Washingtonban, Londonban, Genfben, Agrában (India), 

Chicagóban, ismét Londonban, 1926-ban 3 Berlinben és 1935-ben Budapesten tartották. 

Az Európai Szövetségek első konferenciáját Londonban rendezték (1904), a másodikat 

Berlinben (1905), a harmadikat Oslóban (1912), a negyediket Nimesben (Franciaország) 

tervezték, de az I. világháború kitörése miatt el kellett halasztani, így a következő 

világkonferenciára Hamburgban (1924), az utána pedig Budapesten került sor 

(1927). 4 

Alapelvek 

A szövetség már a névválasztásban is fontos alapelvet akart megfogalmazni: a szövetség 

Krisztus iránti hűsége az egyház iránti hűségben nyilvánul meg. 

A célkitűzéseket röviden négy pontban határozták meg, mely négy pont a világ 

bármely pontján található szövetségeknek ugyanúgy célkitűzése és alapelve. 

1. Vallástétel. Minden tag személyesen adja át életét Jézus Krisztusnak, és nyilvánosan 

tesz erről vallást életvitelével és a közösségben vállalt szolgálatával. 

2. Szolgálat. A szolgáló keresztyén élet felvállalása egyedül Isten dicsőségére. A 

más népek között végzett misszió iránti elkötelezettség, ennek imádságban való hordozása 

vagy konkrét szolgálat felvállalása formájában. 

3. Hűség Krisztus egyetemes egyházához, kinek-kinek a maga gyülekezetéhez való 

hűsége révén. 

4. Közösség. A közösségi élet gyakorlása, ennek építése és gazdagítása a Krisztusban 

való testvériség révén. 

Magyarországi előzmények 

Szabó Aladár és a Skót Misszió. Ahhoz, hogy magyar területen is elterjedjen a tengeren 

túlról indult missziói mozgalom, szükség volt néhány évtizedes előkészületre, amelyet 

a magyar ébredés gyökereiként tartanak számon. Ebben a gyökéreresztésben és a 

tulajdonképpeni magyar CE-szövetségek létrejöttében kulcsfontosságú szerepe volt 

2 A Református Szemle 1925-ben, több sorozatban közli először magyarul a C. E. Keresztyén Szövetség Kiskátéját, 

melyet Pollock J. írt és magyarra fordított K. Tompa Artúr, a hivatkozásban ezen túl csak CE Kiskátéként 

jelzem. 

3 Ekkor veszik fel hivatalosan a romániai CE-szövetségeket a Világszövetség keretei közé. Az erdélyi 

szövetségeket K. Tompa Artúr szövetségi titkár képviseli. 

4 Ld. a Vallástétel c. fejezetben.


Szabó Aladárnak, akit a magyar belmisszió atyjaként tartanak számon. Szabó Aladár 

(1862–1944) annak a Skót Missziónak a hatása alatt állt, amely 1841 és 1880 között 

nagyon áldásos munkát végzett Magyarországon. A misszió azzal a céllal jött Magyarországra, 

hogy a budapesti zsidóság között végezzen missziói munkát. 5 E munka áldásai 

nagymértékben kiterjedtek a magyar protestáns egyházakra is. A magyar evangéliumi 

élet sok jeles személyisége e misszió munkája nyomán jutott hitre, így Szabó 

Aladár is. Szabó már teológus hallgatóként komoly részt vállal az evangéliumi munkából. 

1882-ben vasárnapi iskolát szervez a környékükön lakó gyerekek között, 6 mely 

munkába bekapcsolódott több más teológustársa is, majd megkísérelte kiterjeszteni 

Sárospatakra is, ám az egyházi vezetők megakadályozzák ebben. Ekkor fogalmazódik 

meg benne, hogy a magyar protestáns egyházat nehéz lesz meggyógyítani. Ennek ellenére 

teljes buzgalommal beleveti magát az evangéliumi munkába. 7 

A Skót Misszió abban az időben Budapesten a Hold utca 17. alatti imatermében 

minden szerda este diavetítéssel egybekötött előadásokat tartott. Ezeket főleg misszionáriusok 

végezték többnyire a misszió témakörében, német nyelven. Csak az evangelizáló 

összejöveteleken volt rövid, magyar nyelvű bevezető. 8 Jelentős felismerés volt 

Szabó Aladár részéről, hogy fontos lenne magyar evangelizáló összejöveteleket tartani. 

Ebben a felismerésében támogatták őt Kenessey Béla és Kecskeméthy István. 9 Elhatározása 

1892-ben meg is valósul, és Szabó Aladár igehirdetései mellett külföldi lelkipásztorok 

és misszionáriusok is bekapcsolódtak a Hold utcai missziói programba. Itt 

indulnak el Kunszt Irén és Pauer Irma is, akik később a külmisszió útjára lépnek. 10 

A Lorántffy Zsuzsanna Egylet 

Pauer Irma 1891-ben megalapítja a Lorántffy Zsuzsanna egyletet, melyben Szabó 

Aladár és felesége a református és evangélikus lányokat gyűjtötte össze. A tagok felvételénél 

sajnos nem tették komoly vizsgálat tárgyává, hogy a belépni szándékozók igazán 

odaszánták-e magukat Jézus követésére. Így sokan kerülnek be az egyletbe úgy, 

hogy nem voltak elkötelezett hívei az evangéliumi munkának és egy idő után ők alkották 

a többséget. Ennek a következménye az lett, hogy a budai Bethánia nevet viselő, 

bérelt helyiségben működő fiókegylet tagjait, akik komolyan törekedtek valódi keresztyén 

életet élni, kizárták soraikból. A kizártakhoz csatlakozott Szabó Aladár és felesége, 

Biberauer Irma, Vargha Gyuláné és Kecskeméthy István. 11 1900-ban megalakul az 

első gyermek CE Szövetség, melyet még abban az évben követett a leányszövetség is. 

A Bethánia Egylet 

1903. február 2-án Szabó Aladár vezetésével megalakult a Bethánia Egylet, melynek 

alakulásakor 16 rendes, 20 rendkívüli és 3 segítő tagja volt. A választmányban Szabó 

Aladár volt az elnök, Kecskeméthy István az alelnök, Pauer Irma és Forgács Gyula a 

5 Bővebben olvasható erről a munkáról: Anne-Marie Kool: Az Úr csodásan működik. I. kötet, 100–113. 

(A továbbiakban: Anne-Marie Kool I.) 

6 Anne-Marie Kool I., 140–143. 

7 Uo. 143. 

8 Uo. 147. 

9 Ez a tény majd a későbbi erdélyi vonatkozásban válik jelentőssé. 

10 Kunst Irén Kínában, Pauer Irma Egyiptomban és Szudánban. 

11 Farkas János: A régi ösvény – „Mustármagocska”. A Bethánia CE-szövetség 1993. évi körlevele.


titkárok. A választmány tagjai voltak ezen kívül Szabó Aladárné Biberauer Irma, Antal 

Gézáné, Biberauer Richárd, Csűrös István és Fülöp Piroska. 12 Az alakuló gyűlésen 

Szabó Aladár elnök hangsúlyozta: ne az legyen az Egylet tagjainak fő törekvése, hogy 

tagokat gyűjtsenek a Bethániának, hanem hogy minél több lélekkel ismertessék meg 

Jézus Krisztus evangéliumát. Szabó Aladár a 25 éves jubileumi megemlékezésében így 

beszél az indulásról: A Bethánia Egyletet nem én alapítottam. [...] Akárki is alapította a 

Bethánia Egyletet komoly vágy volt a valódi keresztyén élet nevelésre. Először kinevettek bennünket, 

hogy hiszen ezek nem is nagyon tehetséges, s így nem nagyon veszedelmes emberek [...] Hogy sok gyarlóság 

volt ebben az egyesületben az bizonyos, de az is bizonyos, hogy az őszinte vágyódás hozta létre, 

hogy legyen egy hely, ahol Krisztust szeretik, és ezért volt áldás a Bethánia. Életrajzában pedig ezt 

írja: A Bethánia Egylet megalapítása és erősödése nemcsak nem ártott a többi belmissziói egyletnek, 

hanem élesztette a vezetők tüzét. 13 Az első rendes gyűlés az egylet célját a következő alapszabályokban 

határozta meg. 14 

Az egylet célja a keresztyén könyörülő szeretet gyakorlása és a keresztyén élet felvirágoztatása. 

Az egylet jövedelmei 

1. Az egylet tagjai által varrott vagy készített ruhák és élelmiszerek kiosztása, diakonisszák 

által betegek ápoltatása; 

2. A szegények meglátogatása; 

3. Jóravaló evangéliumi szellemű irodalmi művek elajándékozása, esetleg kiadása; 

4. Felolvasások és vallási összejövetelek tartása; 

5. A cselédek erkölcsi életének megóvására s a keresztyén szövetségmunka felvirágoztatására 

teendő intézkedések társadalmi úton. 

Forgács Gyula lelkész, szövetségi titkár, aki az első tudósítást leközölte a Kis Tükör 

lapjain, elmondja azt is, hogy a szövetségbe igyekeznek bevonni a gyermekeket és a fiatalokat. 

Továbbá, hogy a szövetségbe csak azok vehetők 

be, akik megígérik, hogy a Szentírást naponként olvasni 

fogják, és naponként imádkoznak. Igaz, hogy a gyermekek 

konfirmáltatnak, de aki látta közelről e szép dolgot s akinek 

volt alkalma figyelemmel kísérni néhány konfirmált gyermek további 

életét, könnyen bizonyságot tehet arról, hogy a konfirmáltak 

kilencven százaléka rövid idő múlva teljesen megfeledkezik 

életének e fontos lépéséről. [...] A gyermek lelkét továbbra is 

gondozni, táplálni, bátorítani, még akkor is, ha a konfirmáció 

valóságos élő összeköttetésben hozta Istenével – írja Forgács a 

beszámolójában. A szövetség első tervei között szerepelt 

Márk evangéliumának magyar nyelvre fordítása 

(fordító: Kecskeméthy István), ezen kívül teljes állású 

Biblia- és vallásos iratterjesztő. E célkitűzésekből kitűnik, 

hogy a Bethánia Egylet alapelvei azonosak a CE Világszövetség 

alapelveivel. Ezzel a Bethánia mindjárt 

indulásakor betagolódott a CE Világszövetségbe. 

Kecskeméthy István 

12 Kis Tükör 1903. XI évf. 22. sz. 174. 

13 Dr. Szabó Aladár: Kegyelem által. Gödöllő 1941. 167–168. 

14 Kis Tükör 1903. XI. évf. 23. sz. 178.


A budapesti szövetség megalakulása után nyomban, Szalay József lelkész Nagybecskereken, 

Nyári Pál lelkész pedig Pécsen, megalapítják a helyi CE-szövetségeket. 

Erdélyi előzmények 

Túlzás nélkül állítható, hogy az erdélyi CE Szövetség története akkor kezdődött, 

amikor Kecskeméthy Csapó István Erdélybe jön. Szász Domokos erdélyi püspök 

1894. okt. 13-án írásos meghívót küldött neki a nagyenyedi teológiai fakultás ószövetségi 

tanszékére. 1895. febr. 25-én érkezett Nagyenyedre, ahol fél évig, az új kolozsvári 

fakultás beindulásáig az ószövetségi tanszéket vezette. 1895 őszén az új tanári karral ő 

is Kolozsvárra érkezett, ahol már 1895 novemberében és decemberében, minden 

szerda este a felolvasó estén előadásokat tartott a kolozsvári Teológia dísztermében. 

Az esték célja volt előkészíteni a karácsonyi ünnepeket. 15 

1896-ban megszervezte az Evangéliumi Szövetséget, melynek keretében indította el a 

Fehér-Kereszt Egyletet a paráznaság elleni küzdelem és a házasság előtti lelkigondozásmegelőzés 

céljából. Emellett katonai evangelizációt is végzett. 1896–1903 között 6 

éven keresztül feleségével, Irmával 16 együtt pásztorolta a monostori és hóstáti reformátusok 

alakuló gyülekezetét. Rendszeresen tartott istentiszteletet és bibliaórát a gyülekezet 

mai templomának elődjében, a monostori Kisgereblye utca 12. szám alatti 

földész házában. 1899–1901 között a Teológia dísztermében gyermek istentiszteleteket 

is működtetett. Tette mindezt olyan időben, amikor a vallásoktatás stagnált: nem 

volt kátémagyarázat, hiszen a Heidelbergi Káté már évtizedek óta ismeretlen, akárcsak 

a II. Helvét Hitvallás. 17 Amit Tavaszy Sándor ír Kecskeméthy István és Kenessey Béla 

Erdélybe jöveteléről, az teljességgel fedi a valóságot: Az Alföld meleg levegőjeként hozták 

az evangéliumi kegyességet, hogy az erdélyi kálvinizmus zordon levegőjét enyhítsék. 18 

A liberális szellem jellegzetes képviselője Szász Gerő egyházkerületi főjegyző volt. 

Harcos, eleven tollú, tehetséges közíró, akinek hite azonban elsősorban a protestáns 

szabadságeszmék győzelméhez fűződik, és hallani sem akar radikális, belső megújulásról. 

A Protestáns Közlöny hivatalos egyházi lap főszerkesztőjeként éles hangú bírálatot 

fogalmaz meg a lapban, állítván, hogy a belmisszió képviselői ultramontánok, nazarénusok 

és szocialisták. Kecskeméthy a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1896. évi 27-i 19 

számában így válaszol: Aki az evangelizáció ellen harcol, saját egyháza ellen harcol. Aztán az 

ellene támadó Szász Gerőt biztosítja afelől, hogy az a belmisszió, amit képvisel, nem 

Budapestről származik, hanem Palesztinából. Továbbá bírálja azokat a lelkészeket, 

akik figyelmen kívül hagyják a reformáció jelentős történelmi és teológiai vívmányait, 

történetesen az egyetemes papság elvét, amit éppen a megalakult Evangéliumi Szövetség 

kívánt megvalósítani. Kecskeméthy szerint a belmissziót bírálóknak és támadóknak az 

fáj, hogy a választmányba 3 földműves, 1 szabó meg 1 csizmadia is beválasztatott, s a vallásos estélyen 

egy földműves imádkozott (hátha még azt tudná a mérges cikk nemes haragú írója, hogy egy másik 

földműves meg beszédet tartott), szóval azért, hogy most már a földművesek, s a horrendum 

dictum, még a csizmadiák is felvétettek a „világi papok” közé. 20 Szász Gerő a Protestáns Közlöny 

Evangelizáció és belmisszió című rovatában mindegyre pellengére állítja a belmisszió kép- 

15 Kis Tükör 1927. XVII. évf. 20. sz. 82. 

16 Teljes nevén Walterskircheni Schodl Irma (1869–1929). 

17 Nagy Géza: A Kolozsvári Református Teológiai Fakultás története. Kolozsvár 1995. 49. 

18 Kenessey Béla az Erdélyi Református Egyházkerület történetében. Református Szemle 1924. 34. 

19 Uo. 147–149. 

20 Kenessey Béla az Erdélyi Református Egyházkerület történetében. Református Szemle 1924. 147–149.


viselőit, a Hajnal és a Kis Tükör gúnyolódásának állandó tárgyai lesznek. A Fehér-Kereszt 

Egyletet „szűzegyletnek” csúfolja, a katonai evangelizációt pedig egyenesen botrányos 

dolognak minősíti. A vita odáig fajult, hogy a Teológia többi professzorának és a kerület 

többi lelkészeinek is állást kell foglalnia. A vidéki papságból 1897-ben összesen 9 

egyházmegye lelkészi kara nyilatkozik Szász Gerő mellett. A többi egyházmegyében a 

vélemények megoszlanak. A Teológián oda fajult a helyzet, hogy a teológusok kezéből 

egyenesen kitépik a Kecskeméthy szerkeszésében megjelenő Kis Tükör példányait. 

Kecskeméthyt csak az menti meg a fegyelmi eljárástól, hogy Szász Domokos püspök 

melléáll, és bár rokona Szász Gerőnek, őt a Protestáns Közlöny szerkesztésétől eltiltja. 

Kecskeméthy „megmenekül”, de az evangelizáló munkát, a békesség kedvéért, be kellett 

szüntetnie. Maradt tehát az evangelizáló munka megszüntetése. Ez elég tapintatosan és fokozatosan, 

de vaskézzel és következetesen ment végbe. Az evangelizáló órák áttétettek az iskolákba, 

hervasztóba. [...] A Vasárnapi Iskolák helyébe ugyan gyermek-istentiszteleteket rendeztek, csak 

Kecskeméthyné tartotta fenn továbbra is az övét magánlakásán, de ott sem lehetett soká, mert a magánlakás 

végre is hivatalos egyházi épületben volt – emlékezik vissza Kecskeméthy 32 év múlva, 

Egy elsikkadt jubileum c. cikkében. 21 

Áldatlan állapotok 

Erdélyben, a századforduló legismertebb liberális teológusa, a nagyenyedi teológia 

rektora, 1869-ben így jellemzi a kortárs falusi lelkészeket: Mit mondjunk a szószékről A 

falusi papoknak jó része egyetlen prédikációt nem írt. Bűnös lustaságukban azt a néhány prédikációt 

ismételgették, amit a teológián tanultak meg. Vasárnapról-vasárnapra ezt tették, néha egy fél évszázadon 

keresztül, ugyanabban a faluban. Az ambiciózusabb papok is elkerülték a hitismereteket a 

prédikációikban. Dogma vagy vallásos tapasztalat szóba sem került, a prédikáció moralizálásban 

merült ki. Ezeknek a prédikációknak a vázlata mindig azonos volt: 1. Mit kíván saját magunk 

érdeke 2. Mit kíván a közjó 3. Mit kíván tőlünk a Szentírás Az utóbbi néhány, bibliai konkordanciából 

kimásolt textus felsorolásából állt. Persze a papság többsége hazafias frázisok ismételgetésére 

specializálta magát vasárnapról vasárnapra. Az a néhány, aki valóban többet akart nyújtani, 

a 18 század szentháromságáról prédikált: Isten, szabadság és hallhatatlanság. Amikor a 

szabadságról szóltak, annak a lényege az volt, hogy Isten csekély mértékben szól bele az emberek 

mindennapi életébe. 22 

A CE Szövetség Erdélyben 

A magyarországi Bethánia Egylet megalakulása után (1903) Kecskeméthy az egylet 

alelnökeként természetesen Erdélyben is népszerűsíti a CE Szövetség evangéliumi 

munkáját. Az első szövetségek Zilahon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és a Zsilvölgyénben 

alakultak meg és számláltak kisebb-nagyobb taglétszámú helyi csoportokat, 

sőt nem egy lelkész is csatlakozott a szövetséghez (például Kádár Géza, Bácsy 

Gyula, Erdélyi László, Magyari Árpád, Konrád György stb.). A létrejött szövetségek az 

első másfél évtized alatt a Budapesti Bethánia Egylettel, mint a CE Szövetség központjával 

tartottak fönn szoros testvéri kapcsolatot, annak lapját és iratait olvasták és terjesztették. 

23 Évről évre részt vettek a tavaszi országos konferenciákon, és ahol erre a 

21 Kis Tükör XXII évf. 16. sz. 62. 

22 Komjáthy Aladár idézi a Kitántorgott egyház c. műben. 13. 

23 Főleg a Kis Tükör és Mustármag.


szükséges előfeltételek megvoltak, a népesebb CE-szövetségek a Bethánia fiókegyletévé 

szerveződtek. 

Az I. világháborúban a nagyobb városok területén működő szövetségek (Marosvásárhely, 

Kolozsvár, Zilah stb.) felkarolták a háborús özvegyeket és árvákat. 

Az 1919-ben bekövetkezett trianoni döntés következtében az erdélyi CE szövetségeknek 

a Bethánia anyaegylettől végleg le kellett válniuk. Érdekes, hogy a diktátumot 

megelőző mélyreható politikai változás idején mintha megérezte volna a történelem 

irányát: Kecskeméthy 1918. augusztus 20-án Kolozsváron, a Református Teológia 

dísztermében, megalapította az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége 24 evangéliumi 

alakulatot, mely attól fogva hivatásának tartotta az elárvult Erdélyi CE szövetségek 

központi szervévé lenni. Az EMESZ megalakulásakor elfogadott első alapszabályzatot 

az akkori magyar királyi Belügyminiszterhez Budapestre küldték föl jóváhagyás 

végett. Viszont Erdélynek Magyarországtól való elkülönülése miatt új román nyelvű 

alapszabály elfogadására volt szükség, és kormányhatósági jóváhagyást kellett szerezni. 

Az újabb alapszabályzatot a 80 833/1923. sz. belügyminiszteri és a 61 315/1923. sz. 

kultuszminiszteri iktatószámok alatt, 1923-ban hagyták jóvá. 25 Ez azt jelentette, hogy 

1923-ban a román kormány elismerte az EMESZ szervezetet, amennyiben az alapszabály 

mindjárt az elején leszögezi: a szövetség felekezet fölötti és politikával nem foglalkozik. 

Ezentúl az EMESZ, mint a különböző evangéliumi munkák országos szervezete, kapcsolatot 

tartott olyan világszervezetekkel, mint a Vasárnapi Iskolai Világszövetség, CE Világszövetség, 

Evangéliumi Világszövetség (Aliansz), Kék-Kereszt Egyletek Világszövetsége. Az 

Evangéliumi Világszövetség londoni küldöttei, Wingate elnök és Gooch titkár, a szövetség 

meghívására, Erdélybe is ellátogattak. Az EMESZ élénk sajtótevékenységével, lapjaival, 

traktátusaival a küldetés szellemét állandóan ébren tartotta. 26 

1923. nov. 24-én az Erdélyi Egyházkerület Nagy Károly püspök irányítása alatt feloszlatta 

az egyházban működő egyesületeket. Az EMESZ, jogi személy lévén, továbbra 

is működhetett. Mivel az EMESZ célkitűzései közé tartozott az egyetemes papság 

gyakorlatba ültetése, bázisát pedig többnyire laikus szolgálattevők alkották, állandó feszültség 

volt az egyház hivatalosan ordinált lelkészei és a CE szabadon és önkéntes 

alapon szolgáló munkásai között. 

Az 1926. évi londoni világkonferencián az európai CE végrehajtó bizottsága, az európai 

mozgalom felvette kötelékébe a romániai CE-szövetségeket. 

A szövetség igen jelentősnek tartja a belmissziót, ami többek között vasárnapi iskolák 

tartásában, Fehér-Kereszt misszióban, 27 Kék-Kereszt misszióban, 28 a külmisszió 

népszerűsítésében, zsidómisszióban, cselédek közti misszióban, iratterjesztésben nyilvánult 

meg. 1926. évi újraindulása után a szövetség hivatalos lapja, az egész Erdélyszerte 

ismert evangéliumi, családi és képes hetilap, a Kis Tükör lesz. A lap, a gazdasági 

válság miatt 1933-ben megszűnt, szerepét a Kádár Géza zilahi esperes Keresztyén Élet 

című havilapja vette át. 

24 A továbbiakban EMESZ. 

25 Keresztyén Élet XXXI. évf. 1937/1. sz. 3–4. 

26 Nagy Géza: A Kolozsvári Református Teológiai Fakultás története. Kolozsvár 1995. 141. 

27 Prostituáltak missziója és megelőző lelkigondozás a fiatalok között a házasság előtti nemi élet helytelenítésének 

tekintetében. 

28 Iszákosmentő misszió, melyet ugyancsak Kecskeméthy István honosított meg Erdélyben még a 19. 

század végén. Ennek a missziónak az alapjait eredetileg Macauley Jerry vetette meg 1872-ben New Yorkban.


Az EMESZ megalakulása pillanatától kezdve, utazótitkári és iratterjesztői tisztet 

tölt be K. Tompa Artúr. 29 Sokáig csak mellékállásban végzi a titkári teendőket, és hűségesen 

látogatja a vidéki szövetségeket, mígnem 1928-ban az EMESZ országos vezetősége 

úgy dönt, hogy teljes állásban alkalmazza, mint utazótitkárt. Ez a munka meghozza 

áldásait, mert a 30-as években nagy fejlődésnek indul a Szövetség, mind a tagok 

létszámának a növekedése tekintetében, mind a szolgálatok végzésében. 

Ugyanebben az évben (1928) az Erdélyi Egyházkerület Igazgatótanácsa a 

2746/1928. IV. számú körlevelében jelentést kért a kerület lelkészeitől: írják meg, hogy 

az egyházi életre nézve milyen természetű munkát végez az EMESZ. A jelentésében 

Máthé Elek bonchidai lelkész leírja, hogy az EMESZ független, szabad evangéliumi 

mozgalom, mely felekezeti korlátokon felülemelkedve igyekszik Isten országának 

megvalósítását munkálni. Tagjai között eleve ki van zárva a felekezeti viszály, mivel 

senkire és semmire nem néznek, hanem csak a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére: Jézusra. 

A szövetség tagjai mindnyájan buzgó tagjai saját egyházuknak. A legbuzgóbb 

templombajárók, a legszolgálatkészebb egyháztagok, akik a lelkészt híven támogatják a 

gyülekezeti munkában. Van példa bőven arra, hogy amióta a szövetség megalakult valahol, 

senki nem lépett ki az egyházból. Viszont van arra is példa bőven, hogy a lelkész 

üldözi a szövetségeseket, megveti és hátráltatja a szövetség munkáját, de ennek dacára 

a szövetségesek hűségesen járnak templomba és rendszeresen vesznek úrvacsorát. 

Az 1931. augusztus 30. – szeptember 1. között Marosvásárhelyen megtartott országos 

konferencián javaslat született, hogy az EMESZ megnevezést ismét CE Szövetségre 

változtassák. 

A legerősebb szövetségek Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Zilahon alakulnak ki, 

olyan lelkészek vezetésével, mint Kádár Géza (esperes, Zilah) és K. Tompa Artur (Kolozsvár). 

A marosvásárhelyi szövetség vezetője Herbeth István. Ugyanott vezetőségi 

tagok Konrád György, Filep Béla és Tóthfalussy József esperes. 

1933 szeptemberében a CE Szövetség felterjeszti az Erdélyi Református Egyházkerület 

Igazgatótanácsához módosított alapszabályzatát, melyben kifejti, hogy az 

EMESZ keretében maradva, de mégis külön alapszabályokkal működő szövetségként, 

az egyház céljait fenntartás nélkül előmozdítani kívánja, de éppen ezért teljes önállóságát 

is meg akarja őrizni. 

1937-ben a szövetség titkára, K. Tompa Artúr 7 pontban vázolja fel a Szövetség 

legfontosabb szervezeti feladatait: 

29 Kolozsváron született 1872. október 24-én. Az itteni Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett 

1891-ben. Természetrajz, földrajz, vegytan szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd beiratkozott 

a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára. Amszterdamban és Halléban képezte magát tovább. 

1915–1919 között vegyész a kolozsvári mezőgazdasági kísérleti állomáson és helyettes természetrajzvegytan 

szakos tanár a kolozsvári kollégiumban. 1918–1919 között ének-zene előadó tanár a Kolozsvári 

Református Teológián. 1931-ben elvégezte a teológiát Kolozsváron. 1931 októberétől helyettes segédlelkész 

Kendilónán. 1938–1940 között lelkészértekezleti elnök. Tanárként és vegyészként, majd lelkipásztorként 

gazdag tudományos munkát, tevékenységet fejt ki. Szőlő- és borgazdasági tanfolyamokat szervez és 

irányít, majd Budapesten doktorál. A Vasárnapi Iskolai Szövetség és az Evangéliumi Világszövetség erdélyi 

tagozatának, valamint az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetségének a titkára. Szerkesztője az 

Evangéliumi Munkás című kiadványnak. Három fia volt: Imre, Károly és György. 1944 októberében ismeretlen 

félkatonai alakulat tagjai, feleségével elhurcolták a parókiáról és a Kendilónához közeli erdőben végeztek 

velük.


1. A szövetség vezetője felelős elsősorban Isten és ember előtt a szövetség eredményes 

működéséért. Mivel képtelen minden munkát egymaga elvégezni, ezért legelső 

és legsürgősebb dolga legyen munkatársakat szerezni a szövetség tagjai közül. 

2. A szövetségi munka, mint minden evangéliumi munka önkéntes, a vezető igyekezzék 

tehát odahatni, hogy a szövetség tagjai évenként ajánlkozzanak bizonyos meghatározott 

munka elvégzésére. 

3. Az önkéntes ajánlkozásánál tekintettel lehet és kell lenni arra, hogy az ajánlkozó 

milyen munkát végez legszívesebben. 

4. Vannak munkák, amelyeket legtöbben mellőznek. Ezek elvégzésével bízzuk meg 

azokat, akik semmi másra nem vállalkoztak, vagy akik annyira előrehaladtak a keresztyén 

alázatosság útján, hogy Krisztus iránti szeretetből azt is szívesen elvégzik. 

5. Igyekeznie kell a vezetőnek arra, hogy lehetőleg egy tag se legyen munka és feladat 

nélkül, mert a legegyszerűbb és legügyetlenebbnek látszó tag is képes valamit igen 

jól, sőt talán másoknál jobban elvégezni. 

6. Nem elég a munkát vagy feladatot vállalni és kiosztani, hanem utána is kell nézni, 

hogy az jól és hűségesen végeztessék el, vagyis számon kell tartani a tagok munkásságát. 

E végre ajánlatos a hetenkénti vagy havonkénti munkabizottsági összejövetel, 

amelyen minden tag beszámol vállalt munkájáról. 

7. A jó szervezés jó vezetőt kíván. Hogy legjobb legyen a szervezetünk, a legjobb 

vezetőre: Jézus Krisztusra van szükségünk. 30 

A szövetség elnöke Kecskeméthy István, a megalakulástól haláláig (1938). Őt váltja 

dr. K. Tompa Artúr 1944-ig, és 1944-től a Szövetség feloszlatásáig, 1947-ig, dr. Nagy 

András ószövetségi teológiai tanár. A mozgalom igazán a 30-as évektől kezd el fejlődni 

és kibontakozni. Ez a konferenciák létszámán látszik leginkább. A második világháború 

sem töri meg a fejlődést, azt leszámítva, hogy sok oszlopos tagja lesz a háború áldozata, 

mint például K. Tompa Artúr, akit családjával együtt meggyilkoltak, és Kádár 

Géza, aki Budapest bombázásakor vesztette életét. 

A Szövetséget, állami nyomásra, 1947-ben feloszlatják, és 1990-ig illegálisan működik. 

Tőkés István egyháztörténeti munkájában így méltatja az erdélyi CE munkáját: 

Tagjai nem szakadtak el az egyháztól, hanem épp az egyház életében igyekeztek gyakran csodálatot 

érdemlő önátadással munkálni a hitbeli megújulást és elmélyítést. […] Bizonyos, hogy egyesek kegyességi 

túlzásai eltértek az evangéliumi tanítástól, de egészében véve és a cél tekintetében hűséges példaadók 

és bizonyságtevők valamennyien. Innen érthető, hogy viszonylag sok református lelkipásztor 

is hozzájuk csatlakozott, s a hivatalos korábbi református egyház sose fordult ellenük. Nemcsak az 

állam, hanem az egyház részéről is hangzottak és hangzanak el felelőtlen ítélgetések. Kétségtelen, 

hogy a CE Szövetséget áldott eszközként használta fel az Anyaszentegyház Ura a megújuló egyházi 

élet előmozdításában […] Állítható, hogy a gyülekezeti imádságban évtizedeken a szövetség hatása 

alattiak mutattak jó példát és követendő magatartást számos alkalommal. 31 

II. Vallástétel 

A CE Szövetség Kis Kátéjában szó van arról, hogy a szövetségek keretén belül 

nagygyűléseket és konferenciákat lehet szervezni. 32 A nagygyűlés alatt a helyi szövetség 

területén belül rendezett legfeljebb két összejövetelt ért egy nap alatt. A konferencia 

30 Keresztyén Élet 1937. XXXI. évf. 11. sz. 7–8. 

31 Tőkés István: A Romániai Magyar Református Egyház Élete. 1944–1989. 118–119. 

32 XII. fejezet.


valamely nagyobb területről összegyűjtött küldöttek közösségét jelentette, az összejövetelek 

sorozata két vagy több napra is kiterjed. A Kis Káté azért ajánlja ezeket az alkalmakat, 

mert elsősorban szellemi-lelki felemelkedés, a szövetség elveinek a kifejtése 

és a lelkekbe való oltása, a mozgalom iránti érdeklődés mélyítése, a széles körű bajtársiasság 

elevenebb megvalósítása, újabb tapasztalatok gyűjtése, tervek és eszmék kicserélése, 

bevált módszerek technikai begyakorlása és ezt követően az egyes szövetségeknek 

a jelenlévő kiküldöttek által való előrelendítő ösztönzése. Az erdélyi CE Szövetség 

esetében inkább az első világháborút követő trianoni döntés után beszélhetünk ilyen 

összejövetelekről, konferenciákról. Hiszen a világháború előtt a magyarországi szövetséghez 

tartozott és az ott szervezett konferenciákat látogatták az erdélyi szövetséges 

tagok. Ezek a konferenciák jó lehetőségek voltak arra, hogy az alapelveket gyakorlatba 

ültessék: a Vallástételt, vagyis Jézus Krisztusnak, mint Úrnak és Megváltónak a személyes 

megvallását. Ezeken az alkalmakon lehetőség nyílt arra, hogy a szövetségi tag vagy 

érdeklődő jelenlévő hallja mások vallástételét vagy ő maga tegyen vallást a Krisztusban 

kapott reménységéről, tudván, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által (Róm 

10,17). 

1924. szeptember 6–8., Marosvásárhely 

Az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége a szerkezetébe tartozó CEszövetségekkel, 

Marosvásárhelyt, az ottani keresztyén szövetség fennállásának évfordulója 

alkalmából tartott konferenciát. A konferencia ülései a református kollégium 

aulájában folytak le naponta 200–300 ember részvételével. A vasárnapi ünnepi istentiszteletet 

az EMESZ elnöke, dr. Kecskeméthy István tartotta a Vártemplomban. A 

konferencia keretében sor került az EMESZ évi közgyűlésére is, amelyen számot adott 

és kitűzte programját a jövőre. Ebből egyik kiemelkedő pont: két utazó iratterjesztő 

beállítása az egyházkerület segítségével. 33 A konferencián 28 helyről, 98 résztvevő 

gyűlt egybe (közülük 8 lelkész), a helybeliek közül részt vett 3 református és egy 

evangélikus lelkész, valamint 123 szövetségi tag, összesen tehát 221. A legkiemelkedőbb 

K. Tompa Artúrnak, az EMESZ titkárának a Turáni Misszióról 34 tartott vetítőképes 

előadása volt. A konferencia után a marosvásárhelyiek körutat tettek Kolozsváron, 

Zilahon, Nagyszalontán és Érábrányban. A vulkániak a krasznaiakat keresték fel 

és a marosszéki ébredező csoportokat, míg dr. K. Tompa Artúr titkár Dévát. A konferencia 

érdekessége még, hogy a marosvásárhelyi CE Szövetség 10 éves történetéről füzetet 

adtak ki. 35 

1926. április 10–13., Nagyszalonta 

A konferencia fő témája: Az imaélet. A napi témák: 1. Az ószövetségi imádkozók. Jákób 

tusája Jabbóknál. Mózes, Dávid és Dániel tapasztalatai az imádságról. 2. Jézus imaélete. Jézus tanítása 

az imádságról. Jézus ígéretei az imádságra vonatkozólag. 3. Az ima az egyházban. Az apostoli 

ősegyház imaereje. Imaközösség a családban. Példák az újkori nagy evangélisták (Spurgeon, 

Moody, Müller György stb.) imaéletéből. Imaközösség a keresztyén szövetségben. Az EMESZ ekkor 

tartja évi rendes közgyűlését. Nem sok résztvevő jelent meg, különösen a lelkészek 

maradtak távol az első napokon (lévén épp húsvét); csak az ünnep utáni napokra jö- 

33 Hajnal 1924. X. évf. 61. 

34 Erről a témáról bővebben a CE Szövetség külmisszióval kapcsolatos fejezeténél. 

35 Filep Béla: Tíz év a Marosvásárhelyi Keresztyén Szövetség életéből. Kiadja az Evangéliumi Munkások Erdélyi 

Szövetsége, Kolozsvár 1924.


hettek el. De azért voltak az ország minden részéből: küldöttek érkeztek a Zsil-völgyéről, 

Lupényból, Marosvásárhelyről, Krasznáról és Nagyfaluból, és jelen volt Budapestről 

a Bethánia Egylet titkára, dr. Csia Sándor is. 36 

1926. július 16–21., London 37 

Ez a világkonferencia jelentős mérföldkő az erdélyi szövetség életében, és ezért teszünk 

róla említést, mert itt történik meg a romániai magyar szövetségek világszövetségbe 

való felvétele, bár az Erdélyi CE Szövetség már nyolcadik éve működött. Az erdélyi 

szövetségeket dr. K. Tompa Artúr képviselte. A konferenciára 35 nemzet küldte el 

képviselőjét. Július 16-át az imádságnak szentelték: a híres londoni templomban, a nap 

minden órájában, más és más nemzetiségű tagok imádkoztak. Július 17-én reprezentatív 

Istendicsőítő összejövetel volt, másnap pedig London valamennyi protestáns templomában 

a konferencia kiküldöttei prédikáltak. Július 19-én, 20-án és 21-én a kristálypalotában 

tartották a gyűléseket, a 3 nap témái: 1. Krisztus hívása a világ ifjúságához: Jöjj! 2. 

Krisztus felszólítása a világ ifjúságához: Kövess! 3. Krisztus megbízása a világ ifjúságának: Menj! 38 

1926. augusztus 22–24., Marosvásárhely 

Ez a konferencia tulajdonképpen evangelizáló konferencia volt, melynek programja 

a következőképpen alakult: 39 Aug. 22-én de. 9-kor bibliaköröket tartottak, amelyen 

mindenki a neki kijelölt helyen vett részt. A bibliakör tárgya: Az Úr Jézus és Nikodémus. 

11-kor istentisztelet a Vártemplomban, du. 4-kor szeretetvendégség a Református Polgári 

Leányiskola nagytermében, mely alkalom egyúttal a tanácskozás hivatalos megnyitója 

is volt Jöjjetek énhozzám címmel. Este 7-kor vallásos estély volt szintén a Vártemplomban. 

Aug. 23-án de. 9-kor a bibliakör tárgya: Az Úr Jézus és a samáriai asszony. 10- 

kor a konferencia főtárgyának folytatása: Mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek. 

Du. 4-ig imaóra, miután a konferencia előadássorozata folytatódott És én megnyugosztlak 

titeket címmel. Ezután értekezlet volt CE ügyben. Aug. 24-én 9-kor bibliakör, 

melynek tárgya: Az Úr és Zákeus volt. 10-kor a konferencia előadása: Vegyétek fel az én 

igámat. Du. 4-ig imaóra, majd a záróelőadás: Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos 

vagyok. Utána zárszó és morzsaszedegetés. Az előadók: báró Podmanicky Pál, Kádár Géza, 

Debreceni László, Bitay Béla, Kádár Imre, Torró Miklós és K. Tompa Artúr. A konferencia 

kimutatása a résztvevők száma sorrendjében: Marosvásárhely 150, Mezőcsávás 

31, Mezőpanit 25, Folyfalva 22, Kolozsvár 21, Meggyesfalva 16, Szentanna 16, Sóvárad 

15, Udvarfalva 14, Dicsőszentmárton 12, Déva 12, Nagyenyed 8, Kibéd 6, Kakasd 4, 

Nagyszalonta 4, Vulkán 4, Lőrincfalva 3, Kraszna 3, Petrozsény 2, Bibarcfalva 2, Harasztkerék 

2, Mezőbodon 1, Mezőbánd 1, Marosugra 1, Földvár 1, Érábrány 1, 

Fintaháza 1, Parajd 1, Szilágynagyfalu 1, Zilah 1 résztvevő. Összesen 385. 40 

1927. ápr. 23–25., Nagyszalonta 

Az EMESZ kebelében alakult országos szövetség III. konferenciája. 41 A konferencia 

főtémája: Legyetek tanítványaim, tegyetek tanítványokká minden népeket! Jn 15,8 – Mt 28,19. 

36 Kis Tükör 1926. XVI. évf. 7. sz. 52. 

37 Ez a Világszövetség VIII. világkonferenciája. 

38 Keresztyén Élet 1926. XX. évf. 10. sz. 59 

39 Kis Tükör 1926. XVI. évf. 24. sz. 164. 

40 Uo. 25. sz. 176. 

41 Uo. 1927. XVII. évf. 14. sz. 56.


Az egyes részletelőadások tárgyai: 1. Tanítványok az ószövetségben. Előadó K. Tompa Artúr, 

Kolozsvár, a hozzászólást bevezette Nagy Zoltán, Gyorok. 2. Az újszövetségi tanítványok. 

Előadó Debreceni László, Érábrány, a hozzászólást bevezette Filep Béla, Marosvásárhely. 

3. Hogyan lettem én Jézus tanítványa Előadó Herbeth István, 

Marosvásárhely, a hozzászólást bevezette Pálffy István, Bere. 4. Akadályok Jézus követésében. 

Előadó Pálffy István (Bere), a hozzászólást bevezette Csiszár Imre, Lupény. 5. 

Tanítvánnyá tevés a vasárnapi iskolában. Előadó Borbáth Irén, Bibarcfalva, a hozzászólást 

bevezette Weinrich Lujza, Kolozsvár. 6. Tanítvánnyá tevés a serdülők között. Előadó 

Klimstein Vilma, a hozzászólást bevezeti Keiser Ilonka. 7. Tanítvánnyá tevés a CE Szövetségben. 

Előadó Herbeth István, a hozzászólást bevezette Klimstein Vilma. 8. Tanítvánnyá 

tevés az egyházban. Előadó Nagy Zoltán, Gyorok, a hozzászólást bevezette Dohi 

Árpád, Nagyszalonta. 9. Tanítvánnyá tevés a társadalmi környezetben. Előadó Csáky János 

Kolozsvár, a hozzászólást bevezette Keresztes József, Resica. 10. Felelősségünk és részvételünk 

a külmisszióban. Előadó Tordai Ferenc Kisnyégerfalva, a hozzászólást bevezette 

Dr. K. Tompa Artúr Kolozsvár. Külföldi vendége is volt a konferenciának, mégpedig 

Paul Achenbach, a németországi wernigerodei 42 missziótársulat titkára, aki dr. Csia 

Sándor 43 kíséretében szombaton érkezett meg és még aznap este az iparos kör nagytermében 

az oroszországi evangéliumi ébredés csodálatos jelenségeiről tartott előadást. 

Vasárnap pedig ugyanott tartott ötszázat is meghaladó hallgató előtt hitmélyítő előadást. 

A konferencia részvételi díja 40 lej volt. 

1927 augusztus 28., Kraszna 

Területi konferencia, melyre a környékbeli szövetségek voltak hivatalosak. 44 A 

meglepően pontos érkezőket a helybeli elemi iskolában fogadták. Szilágynagyfaluból 

37, Zilahról 6, Szilágyballáról 1 résztvevő volt. Ugyanott, az iskola épületében a helybeli 

lelkész Kádár Imre nyitotta meg a konferenciát bibliamagyarázattal a Mk 9,8 alapján. 

A templomi istentisztelet előtt imaközösséget tartottak. Ebéd után, a délutáni istentisztelet 

előtt Deák György szilágynagyfalusi lelkész hirdette az igét a Lk 9,57–58 

alapján, majd a templomi igehirdetést követően Kabai András és Kabai Bálint 

szilágyballai, meg Kabai András szilágynagyfalusi szövetségesek tartottak bibliamagyarázatot. 

A nagyfalusi dalárda két és négyszólamú énekekkel szolgált. 

1927. augusztus 8–14., Budapest 

Ez volt az európai CE-szövetségek V. konferenciája. Programja 45 a következők 

szerint alakult: 8-án volt az európai végrehajtó bizottság ülése, 9-én folytatódott az ülés 

és este volt a megnyitó összejövetel, mely üdvözlő beszédek keretében elhangzott az 

első előadás (Európa ifjúságát Krisztusnak!), 10-én pedig elkezdődött a konferencia főtárgyának 

a kifejtése: Mit akar a CE Szövetség 1. megmentésünket. a) A bűn zsoldja a halál, b) 

Isten kegyelmi ajándéka az örök élet, c) Célegyenest előre! Délután két előadás volt Oroszország 

helyzetéről és az európai CE-szövetségek oroszországi feladatairól. 11-én a fő- 

42 Wernigerodéban (Thüringia) egy orosz missziót alapítottak Licht im Osten (Világosság keleten) 

névvel, mely a német táborokban levő orosz foglyok között végzett lelkészi szolgálatból fejlődött ki. 

Anne-Marie Kool: Az Úr csodásan működik. A magyar protestáns külmissziói mozgalom (1756–1951) II. 

Budapest 1997. 8. (A továbbiakban: Anne-Marie Kool II.) 

43 1919-től a magyarországi CE Szövetség főtitkára és 1935-től az európai CE szövetség alelnöke. 

44 Keresztyén Élet 1927. XXI. évf. 8. sz. 5–6. 

45 Kis Tükör 1927. XVII. évf. 33. sz., 129. és 34. sz. 137.


tárgy folytatása: Mit akar a CE Szövetség 2. Nevelésünket: a) A csendes óra, b) A szövetség 

óra, c) A szövetségmegerősítő óra, este pedig evangelizáló alkalom volt (Krisztusért és egyházáért!), 

12-én reggel úrvacsoraosztás, utána pedig a főtárgy befejező előadása: Mit akar a 

CE Szövetség 3. Munkába állításunkat: a) A szövetség életével foglalkozó bizottságok, b) Lelki 

munkát végző bizottságok, c) Szociális munkát végző bizottságok. Este nagy keresztyén hangversenyt 

rendeztek a zeneakadémián. 13-án közös hajókirándulást szerveztek Esztergomba. 

14-én, vasárnap istentiszteleteket tartottak valamennyi protestáns templomban 

német, angol és francia nyelven. Délután nagy felvonulást rendeztek Budapest utcáin a 

konferencia tagjainak az evangéliumi egyházak és egyesületek, köztük a vasárnapi iskolák 

részvételével. Ez után a szabad ég alatti gyűléseken többen is előadást tartottak Hol 

találom meg az igazi boldogságot gyűjtőcím alatt. Este zárógyűlésre gyűltek össze, amelyen 

a különböző nemzetek képviselői mondtak beszédet, ezt pedig záróelőadás követte: 

Hogy mindnyájan egyek legyenek! címmel. 15–16-án megint kirándulást szerveztek a Balatonra, 

Debrecenbe, a Hortobágyra, Diósgyőrbe, az Aggteleki-cseppkőbarlangba és 

Pécs környékére. 

A konferenciát kiállítás egészítette ki, amelyen Európa valamennyi nemzete bemutatta 

szövetségi munkáját folyóirataik, könyv- és egyéb kiadványaik, jelvényeik, zászlóik, 

tagsági jegyeik, népszerűsítő eszközeik, statisztikai tábláik, fényképeik, kézimunkáik 

kiállításával. 


Ez kerületi konferencia volt, egyetlen témával: Egy lelkiébredés előkészítése. Több előadás 

foglalkozott ezzel a témával, és beszámoltak az V. budapesti európai konferenciáról 

is. Íme a jelenlevők is, települések szerinti megoszlásban: Kolozsvár 1, Nagyszalonta 

3, Zilah 1, Déva 1, Dicsőszentmárton 2, Désfalva 2, Sóvárad 6, Parajd 5, Kibéd 8, 

Székelykövesd 3, Mezőfele 2, Harasztkerék 13, Mezőpanit 10, Nyárádtő 1, Udvarfalva 

13, Mezőcsávás 11, Marosszentanna 8, Kakasd, 2, Medgyesfalva 4, Nyárádselye 1, 

Nyárádmagyarós 2, Csittszentiván 1 és Folyfalva 6 résztvevő, összesen tehát 106. 46 

1927. október 9., Kolozsvár 

A CE Szövetség kötelékébe tartozó, vagy azzal rokonszenvező és együttműködő 

lelkipásztorok konferenciája volt ez, a Református Teológia dísztermében 22 lelkész 

részvételével. 47 A konferenciát Kecskeméthy István nyitotta meg a Mózes V. könyve 

2, 24–25 alapján tartott igemagyarázatával. Utána ugyancsak ő kezdte el a konferencia 

I. előadását A mi Urunk Jézus Krisztus címmel. A második előadást Debreceni István 

szatmári lelkész (Nincs más név, amely által megtartatunk, hanem csak az Úr Jézus neve), a 

harmadikat Magyari Árpád székelykakasdi lelkész (Újszövetség a Jézus vére által), a negyediket 

pedig Pálffy István berei lelkész tartotta (A megdicsőülés hegyén). A délelőtti részt 

Nagy Zoltán belényesújlaki lelkész zárta természettudományi és filozófiai megalapozottságú 

előadásával: Krisztus minden mindenekben. A délutáni ülésszak 4-kor folytatódott 

a hatodik előadással, melyet Kádár Géza zilahi esperes tartott Nálam nélkül semmit sem 

cselekedhettek címmel. Majd Péter András bürgezdi lelkész a János 15,16 alapján mondta 

el a hetedik előadást: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket címmel. Az 

előadást K. Tompa Artúr hozzászólása egészítette ki, melyben a közösség figyelmébe 


47 Uo. 48. sz. 180–191.


ajánlotta az évek óta általa népszerűsített turáni missziót. Elmondása szerint ebben a 

misszióban szükség van alapos zsidó, görög és tatár nyelvismeretre, mert csak így érdemes 

kimenni a rokon turáni népek közé, hogy az ottani munkának itthoni kihatása is 

legyen. A nyolcadik témát Máthé Elek bonchidai lelkész dolgozta fel Jézus legnagyobb 

csodája címmel. A kilencedik előadást Torró Miklós brăilai lelkész a Fil 3,14 alapján tartotta 

meg (Érted mindent tettem, te mit teszel értem), a záró, tizediket pedig, 1Kor 2,2 és az 

1Pt 1,3 alapján, Kádár Imre (Mi pedig a Krisztust prédikáljuk a megfeszített és feltámadott 

Krisztust). Végül a konferencia Kecskeméthy István szavaival 48 zárult: Erdélyre nézve elhatározó 

megmozdulás történt, amelynek az a célja, hogy valamit tegyünk a Krisztus országáért s akik 

úgy gondolják, hogy csak azok mozdulhatnak meg sikerrel, akik átadták magukat a Krisztusnak, 

valljanak szint s legyen vége annak a rossz szokásnak, hogy – az emberektől félve – a megtérést nem 

merjük mondani, hanem mondjuk meg nyíltan, hogy hadat üzentünk a világnak, ellenségei vagyunk 

neki s – kenyértörésre vivén a dolgot – a világ felett diadalmaskodó Krisztusnak adjuk át egészen 

magunkat. 

1928. április 24–27., Szinérváralja 

Ez volt az EMESZ IV. országos konferenciája. Főtémája: A keresztyén szövetséges. A 

konferencia programja szombaton 14-én: 1. Elnöki megnyitó: A keresztyén szövetséges jelentősége 

az egyházi és társadalmi életben, előadó Kecskeméthy István szövetségi elnök, 2. 

előadás: Isten szövetségesei az Ószövetségben – Nagy Zoltán (a beszélgetést K. Tompa Artúr 

vezette be), 3. második előadás: Az Újszövetség szerzője és közbenjárója – Máthé Elek. Vasárnap, 

15-én, a délelőtti alkalmi istentiszteleten Kecskeméthy István prédikált a Mt 

26,27–28 alapján. Délután Hogyan és miért lettem szövetséges címmel Debreceni László 

tartott előadást, a hétfő délelőtti előadás címe A keresztyén szövetséges hivatása a családban 

volt, a délutáninak pedig A keresztyén szövetséges helyzete a világban. 

Kedden, 17-én de. A keresztyén szövetséges szolgálata az egyházban, bevezette Deák F. 

György, délután pedig K. Tompa Artúr előadása hangzorr el: A keresztyén szövetséges, 

mint evangéliumi munkás címmel. 49 

1928. május 12–13., Nagyenyed 

A helyi szövetségesek konferenciáját rendezték meg e két napon, melynek ima- és 

bibliaórái a helyi református gyülekezet tanácstermében: 12-én este dr. K. Tompa Artúr 

szövetségi titkár tartott bibliamagyarázatot Lk 12,32 alapján, vasárnap délután a helyi 

református templomi istentiszteleten ugyancsak a szövetségi titkár hirdette az igét 

Zsolt 25,10 alapján, melynek keretében özv. Csiky Istvánné szólót énekelt, majd 

Wohlfarth Lőrinc harmóniumjátékkal örvendeztette meg az egybegyűlteket. 50 


A konferencia szervezője a helyi szövetség, programja a következőképpen alakult: 

7-én de. áhítat (Halmen Erzsébet) majd igehirdetési szolgálat a Lk 15,12 alapján 

(Máthé Elek), ezt imaóra követte (Nagy János), délután igehirdetés Lk 15,13–16 alapján, 

aztán értekezlet a szövetségi munkáról (Tóthfalussy József marosvásárhelyi lelkész), 

8-án reggel áhítat (Pap Irénke), igei szolgálat Lk 15,17–19 alapján, aztán ismét 

48 Kis Tükör 1927. XVII. évf. 48. sz. 180–191. 

49 Uo. 1928. XVIII. évf. 11. sz. 42. 

50 Uo. 22. sz. 87.


imaóra (Nagy Juliska). Délután igehirdetés a Lk 16,20–21 alapján, utána pedig az értekezlet 

tárgya (evangéliumi munka) K. Tompa Artúr vezetésével. 9-én a napot áhítattal 

nyitotta (Halmen Béláné), majd istentiszteletet a Vártemplomban (Kecskeméthy István), 

amelynek keretében úrvacsoraosztás is volt. A konferenciát közös szeretetvendégség 

és igei morzsaszedegetés zárta a református kollégium tornacsarnokában, melyen 

négyszáznál többen vettek részt. A nyilvántartás alapján 51 a résztvevők száma a 

következők szerint alakult: Mezőpanit 20, Folyfalva 15, Karácsonyfalva 15, Mezőcsávás 

14, Dicsőszentmárton 13, Sóvárad 13, Parajd 11, Kibéd 9, Sófalva 9, Kolozsvár 9, 

Nagykend 8, Déva 7, Marosszentanna 5, Székelykövesd 5, Harasztkerék 4, Nagyszalonta 

3, Kakasd 3, Marosújvár 3, Zilah 3, Meggyesfalva 3, Udvarfalva 3, Nagyvárad 2, 

Nagyenyed 2, Lupény 2, Fintaháza 2, Désfalva 2, Bonchida 2, Ákosfalva 2, Torda 1, 

Teke 1, Göcs 1, Székelyudvarhely 1, Mojos 1 és Várhegy 1 résztvevővel. 52 

1928. október 21, Bürgezd 

A kerületi konferenciát Péter András helybeli szövetséges lelkész szervezte, melyre 

hivatalos volt az EMESZ központi vezetése is. 53 A rendezvényeket a helyi iskolában 

tartották meg. A kezdő nap reggelén Debreczeni László érábrányi lelkész kezdte a napot 

áhítattal, Zsolt 133 alapján. Ez után következett a tulajdonképpeni konferencia az 

alábbi sorrend szerint: 1. A bűn zsoldja a halál – előadó K. Tompa Artúr. 2. Az Isten kegyelmi 

ajándéka az örök élet – előadó dr. Kecskeméthy István. 3. Kegyelemből hit által – előadó 

Kecskeméthy István. 4. Evangelizáció Jer 3,11 alapján – Kecskeméthy István. A délutáni 

program vasárnapi iskolával folytatódott Weinrich Lujza kolozsvári szövetséges 

vezetésével, melyen 40 gyermek vett részt. Ezt követte a konferencia többi eseménye: 

5. Evangelizáló beszéd – Király Bálint szilágyballai szövetséges. 6. Királlyá Jézust koronázzátok 

– Kecskeméthy István. 7. A napi csendes óra – Debreczeni László lelkész. 8. Maradjatok 

meg őbenne, hogy sok gyümölcsöt teremhessetek, igehirdetés a Jn 15 alapján – 

Kecskeméthy István. 8. Záróbeszéd: Hogy mindnyájan egyek legyenek – Kecskeméthy István. 

A résztvevők közül 19-et Krasznáról és 60-at Szilágynagyfaluból említ a krónika. 

1929. augusztus 25–27., Kolozsvár 

Ez volt a VII. Országos Keresztyén Szövetségi Konferencia, vezérigéje: De te józan 

légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd a 

2Tim 4,5 alapján. Az előadásokat a Teológia dísztermében tartották, étkeztetés a konviktuson 

volt. 54 A program a következők szerint alakult: 1. nap aug. 25: Józan légy mindenekben, 

de. 1. A testi józanság és a megtartóztatás (Németh József, Vulkán), a hozzászólásokat 

dr. K. Tompa Artúr vezette be, 2. A szellemi értelemben vett józanság. (Magyari 

Árpád, Székelykakasd), a hozzászólásokat Debreceni László (Érábrány) vezette be, 

du.: Feladataink az ifjúsággal szemben I. Az ifjúság megvédése a testet-lelket rontó élvezetektől 

(özv. Princz Ferencné). II. nap aug. 26: Szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, de. 3. 

A szenvedés jelentősége a keresztyén életben (Péter András, Bürgezd), a hozzászólásokat 

Pálúr István (Lippa) vezette be, 4. Az evangelizálás jelentősége a keresztyén munkában (Nagy 

Zoltán, Belényesújlak), a hozzászólásokat Herbeth István (Marosvásárhely) vezette be, 

du. Feladataink az ifjúsággal szemben II. Az ifjúság evangelizálása (Filep Béla, Marosvásár- 

51 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 39. sz.155. 

52 Uo. 34. sz. 135. 

53 Uo. 44. sz. 174. 

54 Kis Tükör 1929. XIX. évf. 34. sz. 150.


hely). III. nap de.: Szolgálatodat teljesen betöltsd, 5. A szolgálat jelentősége (Mezey Mihály, 

Magyarlápos), a hozzászólásokat bevezette Tárczy Géza (Bere). 6. A keresztyén tökéletesség 

(Debreczeni László, Érábrány), a hozzászólásokat Máthé Elek (Bonchida) vezette 

be. Du. Feladataink az ifjúsággal szemben III. Az ifjúság szolgálatra nevelése a CE Szövetség által 

(Klimstein Vilma, Déva). A résztvevők száma 55 összesen 110, a következő megoszlás 

szerint: 86 nő és 24 férfi. Utóbbiak közül 7 lelkész. Lakóhely szerint kimutatva: 

Kolozsvár 38, Marosvásárhely 23, Déva 7, Sófalva 5, Szentlászló 4, Nagyszalonta 3, 

Parajd 3, Nagyenyed 3, Bonchida 3, Székelykakasd 2, Marosújvár 2, Tordatúr 2, 

Kraszna 1, Magyarlápos 1, Branyicska 1, Bibarcfalva 1, Resica 1, Érábrány 1, Harasztkerék 

1, Sóvárad 1, Kibéd 1, Aldoboly 1, Bürgezd 1, Nagyvárad 1 és Vulkán 1 résztvevő. 

A konferencia keretében adták át szolgálatra a kolozsvári Csákány utca 33 sz. alatt 

a CE Szövetség napközi gyermekotthonát. 56 

1929. október 6., Marosvásárhely 

Evangelizáló konferencia a helyieknek és a környékbelieknek. Reggel 8–9-ig az áhítatot 

Halmen Erzsébet tartotta Jn 11, 28 alapján, Halmen Béláné pedig előadást tartott 

a Megalázkodásról, Pt 5,6 és Fil 2,8 szerint. 10-kor istentisztelet volt a Vártemplomban, 

melynek keretében Tóthfalussy József – a Zsid 12, 1–2 alapján – bizonyságtételében 

ismertette a CE Szövetség megalakulását és kiemelte, hogy a szövetség nem szektásodik, 

hanem az Anyaszentegyházban szolgál, és ahol baj van, segíteni akar. Különösképpen 

érvényes ez a marosvásárhelyi CE Szövetségre. Istentisztelet után folytatódott 

a konferencia és Bűntudat és bűnbánat címmel a vásárhelyiek István bácsija, Herbeth István 

lelkész tartott előadást az Ézs 58,1, majd Nagy Juliska diakonissza előadása következett 

a Munkálkodásról, Jn 5,17 alapján. Délután 4-kor két csoportban áhítat volt kb. 

180–200 résztvevővel, melyet Papp Irénke és Klein Pál Adolf tartottak. Ezután következett 

a konferencia záró aktusa, a szeretetvendégség, melyet Herbeth István nyitott 

meg imával, Papp Irénke és Halmen Erzsébet pedig szavaltak. Tótfalussy József lelkész 

A CE Szövetség céljáról tartott előadást. Beszédében ismét rátért a szektákra, amelyek 

az Anyaszentegyház ellenségei. Továbbá rámutatott a CE Szövetség céljára: Az 

Anyaszentegyházban munkálkodni a Krisztusért és Egyházért. Végül pedig Klein Adolf Pál 

bibliamagyarázata után Biró József ákosfalvi lelkész imádsága zárta az együttlétet, 

melyre a vidékiek 25 helyről 104-en jöttek el. 57 

1930. április 20–22., Nagyszalonta 

A konferencia egybeesett a húsvéti ünnepekkel. 58 22-én, vasárnap reggel a napot a 

központi iskola nagytermében imaórával kezdték, melyet a szövetség titkára, K. Tompa 

Artúr vezetett be az Ef 2,19–22 alapján. Délelőtt a templomi istentiszteleten 

Kecskeméthy István hirdette az igét, textusa Lk 24,34 verse volt. Délelőtt a konferencia 

első tárgyát: Az Isten számára kiválasztva K. Tompa Artúr vezette be. Mindezt tartalmas 

hozzászólás követte Torday Ferenc és Halmen Béláné részéről. Ezután 

Kecskeméthy István a községháza nagytermében evangelizáló beszédet tartott, melynek 

keretében David Livingstone életéről és utazásairól vetítés volt. Az ünnep és a 

55 Kis Tükör 1929. XIX. évf. 36. sz. 159. 

56 Erről az átadásról bővebben a Szolgálat c. fejezetben. 


58 Kis Tükör 1930. XX. évf. 18. sz. 71., 20. sz. 78. és 21. sz. 83.


konferencia másodnapján reggel ismét imaórával kezdődött a nap, melyet újra a szövetség 

titkára vezetett be 1Kor 12,12–29 alapján. A második napi témát Kovács Károly, 

dévai szövetséges tartotta Mt 21,42–44 alapján. A konferencia harmadik előadásának 

tárgya a templom megtisztítása volt, melyet Máté Elek bonchidai lelkésznek 

kellett volna megtartania, de mivel nem tudott jelen lenni, helyette Torday Ferenc olvasta 

fel az előadás leírt változatát. A negyedik előadást Torday Ferenc helybeli tanító 

vezette be Lélekben és igazságban címmel, Jn 4,19–26, az ötödiket (Ki-ki meglássa, mi módon 

épít reá címmel) a szövetség titkára K. Tompa Artúr 1Kor 3,11–17 alapján. A hatodik 

és egyben utolsó előadást Debreceni László szövetségi alelnök tartotta. 

1930. november 2., Marosvásárhely 

A konferenciát a református leányiskola helyiségeiben szervezték meg. November 

2-án reggel 8 órakor Herbeth István, a marosvásárhelyi CE Szövetség vezetője Jn 1,36 

alapján áhítattal indította a konferenciát. Az első előadást Halmen Erzsébet tartotta az 

1Móz 11,1 alapján. Az előadás után a konferencia résztvevői a Vártemplomba mentek 

istentiszteletre, amelyen Tóthfalussy József textusa Zsolt 95,1–5 versei voltak. Istentisztelet 

után, visszatérve a leányiskolába, a második konferenciai előadás következett, 

a Herbeth Istváné a megszentelődésről. A harmadik előadás a Nagy Juliskáé volt a 

szolgálatról. Délután K. Tompa Artúr áhítatot tartott a Márk 1,16–18 versei alapján. 

Az áhítat után a helybeli lelkész, Tóthfalussy József utalva egy már előző konferencián 

hozott határozatra, indítványozta, hogy a marosvásárhelyi és vidéki szövetségeknek hathatósabb 

védelme és elismertetése végett, a központi vezetőséget a leendő lépések megtételére 

felhatalmazzák és megbízzák. A konferenciazáró bibliamagyarázatot ezután K. 

Tompa Artúr tartotta 4Móz 32,20–23 alapján, melyben az Ige és a Lélek fegyvereivel 

való harcra hívta fel a jelenlévőket Erdély evangelizálásáért ebben a nemzedékben. 59 

1931. augusztus 2., Sóvárad 

A helybeli szövetségesek Máthé Elek lelkész vezetésével missziói napot szerveztek, 

melynek alapgondolata Menjünk Jézushoz, vegyük fel az ő keresztjét, hírdessük őt minden népnek. 

60 A napot reggel 9-kor K. Tompa Artúr kezdte imaórával, textusa Jn 16,24 volt. Az 

imaóra után a gyülekezet a parókiára vonult, ahol a gyerekek virágcsokrokat nyújtottak át 

Kecskeméthy István teológiai tanárnak. 10 órakor ünnepélyes istentiszteletre került sor 

a templomban, ahol Klein Adolf Pál felolvasta Róm 18,18-at és utána imádkozott. 

Máthé Elek, helyi lelkész, szólóban elénekelte Csak az Úrnak nagy kegyelme c. hallelujah 

éneket. Az igét Kecskeméthy István hirdette az 1Kor 2,1–5 versei alapján. Utána Deák 

Sándor helybeli kántortanító elénekelte Ki az, ki az, ki kopog c. hozsánna éneket. Az 

istentisztelet után vasárnapi iskola volt, melyet a parajdi Kacsó Mancika vezetett Mk 

3,31–35 alapján. Délután ismét imaórát tartottak, amelyet K. Tompa Artúr vezetett be, 

textusa a Jn 14,2. 3 órakor a templomban folytatódott a missziói nap, melyet Fekete 

János felsősófalvi lelkész bibliaolvasása, a Jak 1,21–27 alapján és imádsága követett, aztán 

szólót énekelt ismét Máthé Elek Itt van Isten köztünk címmel, majd ezt követte az 

igehirdetés, amelyet Dávid György kibédi lelkész a Mt 7,21–23 alapján tartott. Ezután 

Ilyés Teréz parajdi szövetséges szavalt, K. Tompa Artúr előadása következett A CE 

szövetség munkája az egyházban címmel. Ezt Kacsó Manci parajdi szövetséges szavalata 

59 Kis Tükör 1930. XX. évf. 46. sz. 181–183. 

60 Uo. 1931. XXI. évf. 33. sz. 130–131.


követte, majd Klein Adolf Pál tartott előadást (Jézusnak hol nem volt és nincs helye) a Lk 

2,7 alapján. Ezután énekduett következett (Máthé Elek és Deák Sándor Örök felség 

címmel), a napot végül Kecskeméthy István összegzése zárta. A közeli vidékekről 97- 

en vettek részt. Felsősófalváról 60, Kibédről 20, Parajdról 14 és Alsósófalváról 3 

résztvevő volt. Ezen kívül a helyi lelkipásztor családjával és a falu értelmisége szintén 

képviseltette magát. 

1931. augusztus 30. – szeptember 1., Marosvásárhely 

A konferenciát Tóthfalussy József és Herbeth István helyi lelkészek szervezték. A 

konferencia első napja áhítattal kezdődött, melyet K. Tompa Artúr vezetett a Jn 5,5–6 

alapján. Ezután istentisztelet volt a Vártemplomban, melyen ugyancsak K. Tompa Artúr 

hirdette az igét a Mk 2,1–12 szerint. Ennek keretében Herbeth István olvasta fel 

azok üzeneteit, akik nem jelenhettek meg (Kecskeméthy István elnök és Máthé Elek 

sóváradi lelkész). Nagy Árpád parajdi segédkántor szólót énekelt (Hozzám kiálts), harmóniumon 

Benke Rózsika kísérte. Este 6 órakor istentiszteletet tartottak, melyet 

Bisztray Sándor segédlelkész igemagyarázata a Mk 12,41–44 alapján, ifjúsági előadást 

tartott Klein Adolf Pál Mi a kötelessége a keresztyén ifjúnak e világban címmel, Jeremiás 

1,4–10 szerint. Az előadás után az ifjak között komoly beszélgetés alakult ki. Másnap a 

reggeli áhítatot Benke Rózsi vezette 2Kor 4,12 alapján. A konferencia előadásainak sorozatát 

Bíró Mózes marosszentkirályi lelkész nyitotta meg (A csendesen elmélyülő tanítvány), 

őt követte délután Klimstein Vilma dévai szövetséges (Hogyan nyerjük meg a serdülőket) 

és Nagy Júlia marosvásárhelyi szövetséges hozzászólása (Hogyan kezdjünk munkát 

az ifjúság között). A délutáni második előadást Szűcs János vérvölgyi lelkész (Az engedelmes 

tanítvány), este pedig Tóthfalussy József lelkész előadása követte (A keresztyén szövetség 

jogos helyzete az egyházban). Főbb gondolatai ezek voltak: A külföldi evangéliumi munka 

csodabogár volt, tudniillik gyanú övezte. Az bizalmatlanság oka e munkával szemben a 

hitetlenség volt. Isten országa nem az ember akaratán múlik. Az ún. pietista apostolokat később 

kezdték megérteni és az evangélium kellett, így a világosság győzött a sötétség felett. Nagyon gyanakodva 

fogadták Kenessey, Pokoly vagy Kecskeméthy munkáját. Hivatalos körökben miért van idegenkedés 

a CE munkájával szemben Talán nem személyes ügy az Isten országa kérdése Ha így 

volna, fájdalmas lenne. A CE munkáját nemcsak megbecsülendőnek tartom, hanem olyannak jelentem 

ki, mint egy fontos részt az egyház belmissziójában. Senkinek sem férhet gyanúja a CE Szövetséghez, 

mivel ez a munka sem Romániára, sem Magyarországra, hanem az egész világra kiterjed. 61 

Ezután egy javaslatot terjesztett elő, amelyben kérte, hogy az EMESZ változtassa 

meg a címét CE Szövetségre. Miután ez megtörtént, ajánlja fel szolgálatát a hivatalos 

egyháznak. K. Tompa Artúr titkár felszólalása után a javaslatot elfogadták. Este a 

templomban az ifjúsági konferencia folytatódott, melyen a bevezető előadást ifj. 

Koszta István fiatal költő tartotta A munka tövisei címen, a Mt 5,48 alapján. A konferencia 

harmadik napjának reggelén Halmen Erzsébet tartott áhítatot (Mt 17,1–4), ezt 

követte Herbeth István előadása (A szolgáló tanítvány). A hozzászólások rendjén Klein 

Adolf Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a rabokat, akiket a börtönből kiszabadultak, 

ne ítéljék el, hanem munkát adjanak nekik. Hozzászólásában kihangsúlyozta azt is, 

hogy szolgálattal tartozunk az iszákosok és zsidók iránt. Az utolsó nap úrvacsoraosztással 

egybekötött istentisztelettel zárult, amelyen Tóthfalussy József és Bíró Mózes 

lelkipásztorok szolgáltak, és amelyen 32 férfi és 124 nő vett részt. A konferencia részt- 

61 Kis Tükör 1931. XXI. évf. 38. sz. 150.


vevői: Kolozsvár 25, Mezőpanit 30, Dicsőszentmárton 11, Parajd 10, Alsósófalva 2, 

Válaszút 1, Vérvölgy 2, Sófalva 4, Kibéd 3, Ákosfalva 7, Sóvárad 1, Kecsed 1, 

Folyfalva 3, Déva 5, Nagyenyed 4, Nagykanizsa 1, Arad 1, Mezőfele 4, Brassó 2, Temesvár 

1, Mikelaka 1, Mezőcsávás 20, Udvarfalva 4, Nagykend 4, Retteg 1, Szőkefalva 

1, Felsősófalva 1, Székelykakasd 3, Kutyfalva 5, Magyaros 5, Várhegy 1, Nyárádkarácsony 

2, Marosszentanna 4 és Ákosfalva 1 taggal képviseltette magát. 62 

1932. augusztus 28–29., Marosvásárhely 

A program szerint 28-án felnőtt és 29-én ifjúsági konferencia volt. A felnőtteknek 

három előadás volt: 1. Az ember természetes élete (Zsolt 103,14–17) – Nagy Ödön tanár, 

2. Megújult élet (Róm 5,4) – Herbeth István, 3. Szolgálatra rendelt élet (1Jn 3,16) – Filep 

Béla. A százakra menő jelenlevők este szeretetvendégséggel zárták a napot, amelynek 

keretében Balogh Ferenc alsósófalvi lelkész 

hirdette az igét. Az ifjúsági konferencia másnap 

a közeli Somostetőn, szabad ég alatt folytatódott. 

Három előadás hangzott el: 1. Veszélyben 

forgó élet (Jn 12,25) – Benke Róza, 2. 

Felszabadult élet (Zsid 2,15) – Halmen Erzsébet, 

3. Krisztust dicsőítő élet (2Kor 4,10) – Nagy 

Júlia. A konferencián kb. 220-an vettek részt 

Aradról, Kolozsvárról, Zilahról, Déváról, 

Nagyenyedről és a környéken levő 22 településről. 

63 


A szűkszavú beszámolóból kitűnik, hogy a 

konferenciának felnőtt és ifjúsági programja 

egyaránt volt. A felnőtt konferencia témái: I. 

A kereső Jézus. II. A megtartó Jézus. III. Az örökké 

élő Jézus. Ez alkalommal tartotta meg a marosvásárhelyi 

CE Szövetség a rendes közgyűlését 

is, amelyen az EMESZ keretében 

megmaradva ugyan, de mégis külön alapszabályokkal 

működő szövetséggé alakult. Ezzel az volt a célja, hogy a helyi egyházközségekkel 

szorosabb kapcsolatba lépjen. A CE ezeket az alapszabályokat felterjesztette az 

Egyházkerület Igazgatótanácsához azzal az indoklással, hogy fenntartás nélkül az egyház 

céljait kívánja előmozdítani, de éppen ezért teljes önállóságát is meg akarja őrizni. 64 

1935. augusztus 2–7., Budapest 

Ez a CE Világszövetség IX. világkonferenciája is egyben, jelmondata: Jöjjön el a te 

országod! A konferencia részletes programjától eltekintünk. Az viszont mindenképp 

említésre méltó, hogy az ekkor már kb. 4 és fél millió tagot számláló CE Világszövetség 

külföldi tagjai közül kb. 800 vett részt a rendezvényen. A magyar résztvevők száma 

1000 feletti volt. A nehéz gazdasági körülmények dacára szép számmal jelentek meg a 

62 Kis Tükör 1931. XXI. évf. 37. sz. 146. 

63 Uo. 1932. XXII. évf. 16. sz. 63. 

64 Kis Tükör 1933. XXIII. évf. 7. sz. 28.


magyar utódállamok képviselői is. Az erdélyi küldöttséget dr. K. Tompa Artúr szövetségi 

titkár képviselte, akit előadással is megbíztak. Néhányan a jeles meghívottak közül: 

Daniel Poling a Christian Herald amerikai evangéliumi újság főszerkesztője és az Egyesült 

Államok akkori legnépszerűbb rádiószónoka, Kelly James a Vasárnapi Iskolai Világszövetség 

főtitkára, Fred B. Smith a Nemzetközi Jóbarátság Világszövetségének (World 

Alliance for International Friendship) elnöke, Jakob Kroeker missziói igazgató, dr. Kelly 

James Glasgowból az Európai CE szövetség elnöke, dr. Ravasz László református, és 

Kapi Béla evangélikus püspökök, dr. Victor János teológiai tanár, báró Podmaniczky 

Pál stb. 65 

1936. augusztus 22–24., Zilah 

A CE Szövetség országos konferenciáját rendezte meg Zilahon Krisztusért és Egyházáért 

jelszóval. 66 A konferencia tárgya Mt 7,13–14: Széles út, szoros kapu, keskeny út. A 

konferencia programja a következők szerint alakult: aug. 22-én este volt a megnyitó 

áhítat, amelyet Kádár Géza esperes tartott Jn 2,7–8 alapján, utána közös imádság; aug. 

23-án, vasárnap de. Kádár Imre krasznai lelkész igét olvasott és imádkozott, azután 

Fodor Béla szilágyballai lelkész prédikált (Mt 11,28–30), az istentisztelet után a gyülekezeti 

nagyteremben folytatódott a konferencia a Széles út c. előadással, melyet Kádár 

Géza esperes tartott. Délután került sor a második, Végh Árpád egrespataki lelkipásztor 

Szoros kapu című előadására. Még jutott ezután idő a harmadik, Debreczeni László 

érábrányi lelkész előadására is: Keskeny út. Az egész napi konferencia anyagát Kádár 

Géza esperes foglalta össze Zsolt 139,23–24 alapján. Ezután a résztvevők a CE Szövetség 

alapelveit beszélték meg: 1. Személyes élő hit Krisztusban alapelvet Klimmstein 

Vilma dévai postatisztnő szövetséges dolgozta fel, 2. Bizonyságtétel Krisztusról és a keresztyén 

élet tapasztalatairól alapelvet a marosvásárhelyi szövetség küldötte Nagy János műasztalos 

ismertette, 3. Szolgálat Krisztusért és Egyházáért alapelvet pedig Weinrich Lujza, a 

kolozsvári szövetség küldötte. Augusztus 24-én, hétfőn a közös áhítat (Péter András 

bürgezdi lelkész) után következett a CE Szövetségek közgyűlése, amelyen Déva, Kolozsvár, 

Marosvásárhely, Bürgezd, Érábrány, Kraszna, Szilágyballa és Rákosd szövetségeinek 

képviselői ismertették a munkájukat. Ezt követően Kádár Géza esperes szólt 

a helybeli szövetség 30 éves történetéről. 67 Ezután K. Tompa Artúr előadása következett 

(A CE mint keresztyén közösség), amelyben kifejtette, hogy a szövetségeknek testvéri 

közösséggé kell fejlődnie, majd ismertette a szövetség ellen leggyakrabban felhozott kifogásokat. 

Megcáfolván azokat, azt állapította meg, hogy a CE közösségeknek gyakorlati 

bibliai életközösségeknek kell lenniük. A tanácskozáson elhatározták azt is, hogy a 

Keresztyén Élet c. Zilahon havonta megjelenő folyóiratot a CE Szövetség hivatalos lapjává 

teszik. A közgyűlés ezután átvonult a templomba és úrvacsorát vett, melyet Kádár 

Géza zilahi esperes és Kádár Imre krasznai lelkész osztottak ki. 16 településről érkeztek 

a konferenciára: Bürgezd 10, Szilágysomlyó 2, Marosvásárhely 9, Kolozsvár 13, 

Márkod 1, Kendilóna 1, Kraszna 19, Krasznahorvát 2, Lele 1, Nagybánya 1, 

Szilágyszeg 1, Egrespatak 6, Szilágynagyfalu 1, Rákosd 1, Szilágyfőkeresztúr 1, 

Érábrány 1 és a helybeli zilahiak közül 78 résztvevő volt jelen. 

65 A részletes program megtalálható a Keresztyén Élet 1935. XXIX. évf. 5. sz. 4–6. 

66 Keresztyén Élet 1936. XXX. évf. 9. sz. 2–3. 

67 Ezt az előadást teljes egészében sorozatban közölte a Keresztyén Élet 1933–1934-es számaiban.


1937. augusztus 28–30., Kolozsvár 

A CE Szövetség országos évi konferenciája volt ez, amelyet Nagy Géza teológiai 

tanár kiemelkedőnek tart a többi országos konferenciák közül, és megjegyzi, hogy a 

betegeskedő Kecskeméthy István szövetségi elnök távolmaradása miatt Kádár Géza 

vezeti a konferenciát, aki ekkor már kolozsvári alsóvárosi lelkész. 68 28-án, szombaton 

este Kádár Géza az 1Pt 4,10 igeversek alapján tartott áhítat keretében köszöntötte a 

megjelenteket. 69 Ezután számba vették a jelenlévőket és megállapították, hogy a kolozsvári 

nagyszámú jelenlevőkön kívül ott voltak: Nagyenyed, Kraszna, Temesvár, 

Nagyvárad, Ploieşti, Déva, Marosvásárhely, Szilágysomlyó, Tordaszentlászló, Bukarest, 

Zilah, Mezőszengyel, Kendilóna, Bürgezd, Dicsőszentmárton és Márkod képviselői. 

Dr. Csia Sándor igazgató-főorvos pedig a CE Világszövetségének, azután az Európai 

CE Uniónak, végül a Magyarországi CE Szövetségnek hozta testvéri üdvözletét. Vasárnap 

délelőtt, a konferencia második napján, annak résztvevői istentiszteletre gyűltek 

össze az alsóvárosi templomba, ahol Geréb Pál helyi segédlelkész imája után Kádár 

Imre krasznai lelkész hirdette az igét Fil 2,5–11 versei alapján. Istentisztelet után a gyülekezet 

úrvacsorai közösséget tartott. Ebéd után K. Tompa Artúr kendilónai lelkész 

tartott előadást a kollégium dísztermében Alkoholizmus és evangéliumi munka címmel, 

melyet szemléltető képekkel és rajzokkal kísért. Délután a konferencia Deák Ferenc 

kolozsvári lelkész Szolgálat a családban című előadásával folytatódott. A második előadást 

Bíró Mózes kolozsvári hidelvei lelkész vezette be (Szolgálat az egyházban). A 

Heidelbergi Káté és a CE Szövetség Kiskátéja alapján ismertette az egyházban való szolgálat 

alapelveit és módszereit. 70 A konferencia harmadik napján reggel Horváth László bukaresti 

lelkész Jn 4,1–30 alapján tartott áhítatot, utána került sor a konferencia harmadik 

előadására (K. Tompa Artúr Szolgálat a közösségekben). A közgyűlés végén, mely az 

egyes szövetségek küldötteinek a beszámolójából állt, Kádár Géza záróáhítatával (Mk 

5,19) zárult, és kijelölték azt a bizottságot, amely a közgyűlés üdvözletét vitte el 

Kecskeméthy István nyugalmazott teológiai tanárnak, a szövetség beteg elnökének. 

III. Szolgálat 

A CE Szövetséget az az igény hozta életre, hogy a szolgáló keresztyén életet felvállalja. 

A magyarországi Bethánia Szövetség alapszabályának kezdőmondata ez: Az egylet 

célja a keresztyén könyörülő szeretet gyakorlása és a keresztyén élet felvirágoztatása. 71 A századfordulón 

Erdély református egyháza, kevés kivételektől eltekintve, vajmi keveset mutatott 

fel a belmisszió terén. 72 Bár 1900 jan. 7-én, a kolozsvári Teológián összeül valamiféle 

egyházi belmissziói szerv, 73 tényleges áttörés e téren csak 1922-ben történt, amikor 

hivatalosan is megalakult az egyház belmissziói bizottsága Belmissziói Tanács néven, 

vagy más nevén A Kolozsvári Lelkészek Társasága. 74 A tanácsnak vezetője és a 

belmissziói előadója Imre Lajos teológiai tanár lett, aki 1923. november 1-én benyújtja 

68 Nagy Géza: A Kolozsvári Református Theológiai Fakultás története. Kolozsvár 1995. 219. 

69 Keresztyén Élet 1937. XXXI. évf. 9. sz. 2–4. 

70 Ld. a Függelékben. 

71 Kis Tükör 1903. XI. évf. 23. sz. 178. 

72 Lásd Nagy Géza: Kolozsvári Református Theológiai Fakultás története. Kolozsvár 1995. 47–50. 

73 Uo. 48. 

74 A belmissziói Tanács születésére és működésére nézve ld. Buzogány Dezső részletes ismertetését: 

Az Erdélyi IKE története 1930-ig. Kolozsvár 2000. 13–16. [A továbbiakban: BuzogányIKE]


a belmissziói bizottságnak Szabályzat tervezet a belmisszió ügyének rendezésére 75 című, a 

belmisszió beindítását célzó javaslatát 14 pontban. Ez a javaslat, melyet később a bizottság 

elfogad, a CE-t illetően a 3. és 9. pontjában bír jelentőséggel, mert ezekben a 

pontokban jelentőséget kap a már eddig megkezdett belmissziói munka támogatása és 

folytatása. Vannak munkamezők, ahol a CE munkásai az egyház megbízottaival 

együttműködve végzik a szolgálatot. Erre a legjobb példa a CE által beindított vasárnapi 

iskolai munkák, amelyet teológusok segítségével végeznek Kolozsváron. A 

Belmissziói Bizottság megalakulásának érdekessége, hogy erre az időre, vagyis 1923. 

november 23-ra esik az egyházkerület azon határozata, mely szerint az egyesületi 

munkákat betiltja. Ennek ellenére a román kormány által jóváhagyott, tehát jogi személyként 

létező EMESZ továbbra is végezheti a belmissziót a református egyház keretében. 

Figyelemre méltó a CE missziói alapvetése, amelyben ismét, mint a legtöbb esetben, 

Kecskeméthy István a szóvivő a Misszió című 76 írásával. Ebben arról beszél, hogy 

a névleges keresztyének szívesebben hajtanak végre ún. vallásos kötelezettségeket, 

mint pl. a szentségekkel való élés, akár a római katolikus 7, akár a református 2 szentség 

tekintetében. Olykor ezek az emberek még a legsúlyosabb áldozat megtételéről 

sem riadnak vissza, mert úgy vélik, hogy amit Istentől kérnek, azt a maguk által végzett 

cselekmény teljesítése érdeméül nyerik meg. Ezzel ellentétben kevesen vallják és követik, 

hogy a szentség állandó és folytonos kapcsolatban állás Istennel azért, hogy az ő 

parancsait öntudatos és örvendező engedelmességgel teljesítsük már a földi életünk 

minden napján és órájában. A szentség célirányossága tehát a missziói feladatok elvégzésében 

hangsúlyozódik ki. Ezért mondja Jézus, hogy hiába mondják neki az emberek: 

Uram, Uram! ha nem teljesítik az ő mennyei Atyjának akaratát. A mai emberekben 

azért nincs missziói buzgóság, mivel nincs olyan üdvösségük, amit érdemes volna továbbadni, 

üdvösségük pedig azért nincs, mert nincsenek mindennap Jézussal. Azért 

nincsenek pedig mindennap Jézussal, mert nem kezdettek el alázattal és belé vetett élő 

hittel engedelmeskedni missziói parancsának, ki-ki abban a körben és helyzetben, 

amelybe Isten állította. Azért nincs tehát misszió, mert nincs üdvösség, és azért nincs üdvösség, 

mert nincs misszió! – állapítja meg Kecskeméthy. 

Vasárnapi Iskola 

A vasárnapi iskolai munka szükségességét és elvi megalapozottságát a CE Szövetség 

ebben látta: 1. az istentisztelet az az alkalom, ahol a gyermek megszokja a gyülekezeti 

közösséget, mert ez egyetemesen jelenik meg Isten színe előtt. Az igehirdetés, 

amelyet a gyermek hall, fejleszti közösségtudatát és református felekezeti öntudatát. 2. 

A vallástanítás hivatott felmutatni, mi is tulajdonképpen a református vallás, miért kell 

nekünk épp reformátusoknak lenni. 3. A családban ezek munkálására alkalmas teret 

kell előkészíteni. 

A szövetségi munkában már kezdetektől nagyon fontos helyet foglalt el a gyermekek 

és ifjak katekézise. Amint azt láttuk, Kecskeméthy István mihelyt Kolozsvárra kerül, 

máris beindította feleségével a vasárnapi iskolák sorozatát a Teológia dísztermében. 

A teológus hallgatók segítségével Kecskeméthy megszervezte az iskolai vasárnapi 

75 Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár Belmissziói ügyek – T 58/1901. 



munkát, 77 de a Szász Gerő kirobbantotta belmisszió-ellenesség miatt ezeket beszüntették. 

Kecskeméthy visszaemlékezésében maga mondja el, hogy Szász Domokos püspök, 

jobb meggyőződése ellenére, kénytelen volt hatalmi szóval betiltani a vasárnapi 

iskolákat. 78 A vasárnapi iskolák akkor az ő lakásán találtak menedéket, és Szász Domokos 

püspök baráti kérésére sem volt hajlandó megválni azoktól. Ezért az következett, 

hogy az iskolák tiltották el a gyermekeket attól, hogy Kecskeméthy lakására menjenek 

vasárnapi iskolába. A házi vasárnapi iskolai alkalmakat még egy ideig 

megszervezték a Monostori Kétvízközben, Turgyánék házában. Ekkor a hivatalos egyház 

csak abban látta a gyermekmunka lényegét, hogy kényszerítette őket istentiszteletre 

járni. Ez a kísérlet, Kecskeméthy szerint, meg is bukott. Szerinte nem történt más, 

mint hogy az evangéliumi vasárnapi iskolát gyermek-istentisztelettel akarták végleg eltemetni elvi 

alapon, mert a gyermeket nevelni kell a templombajárásra. A CE Szövetség részéről ezt a gyerekmunkát 

1907. október 9-én kezdték el ismét Radnóthffáy Gyuláné, tábornoki özvegy, 

a Kenyér utca 2. szám alatti kolozsvári magánlakásán. 

Jelentős változás a gyermekmunkát illetően akkor állt be, amikor 1923-ban az 

EMESZ a román kormány engedélyével működni kezdett. Ez jelentősen felgyorsította 

a vasárnapi iskolák szervezését Kolozsváron. Állandó vasárnapi iskolája működött a 

szövetségnek a monostori református iskolában, a Petőfi utcai állami iskolában és a református 

Teológián vasárnap reggel 9–10 között. A Teológián Imre Lajos tanár vezetésével 

a teológusok, miután a hivatalos egyház is belátta a gyerekevangelizáció szükségességét, 

az EMESZ munkatársaival karöltve végezték a vasárnapi iskolai munkát. 

1923 elején már elmondható, hogy nincs olyan kolozsvári iskola, amelyben ne folyna 

vasárnapi iskolai munka. 1922 karácsonyán a teológusok a Teológia dísztermében 500 

gyermek számára készítettek karácsonyi műsort, míg az EMESZ 280 gyermek számára 

a monostori fűtött templomban. 79 K. Tompa Artúr, az EMESZ titkára a vasárnapi iskolai 

vezetők számára (a teológiai hallgatóknak is) előkészítő órákat tartott. A Mária- 

Valéria leányárvaházban pedig szerdán délutánonként református gyermekek számára 

tartott bibliaórát Keiser Ilona szövetségi tag, Kardosfalván pedig, Farkas Lázárné lakásán, 

minden szombaton délután Csáky János református teológus tartott bibliaórát 

gyermekeknek. 80 Ugyancsak Kolozsváron, a Fecske utca 3. szám alatt, özv. Váradiné 

lakásán kezdődött el 1925-ben állandó jelleggel a vasárnapi iskolai munka a szövetség 

védnöksége alatt. 81 

A Csákány utcai napközi gyermekotthon 

1929. augusztus 25–27. között, a Kolozsváron megtartott VII. országos EMESZkonferencia 

keretében, a CE napközi gyermekotthont adott át, amelynek rendeltetése 

a gyermekek vallásos nevelése volt. A széki származású Szabó Sára, árván felnőtt szövetségi 

tag a Csákány utca 23. szám alatti házát szánta oda erre a célra. A gyermekotthon 

felavatásakor elmondott beszédében maga Kecskeméthy szól arról, hogy miért 

pont erre a célra szánta házát. Régi történetet idéz: a ház udvarán eperfa állt, amely 

alatt, egy alkalommal, Sára néni 22 nevelt gyermeke szedte az epret. Ahogyan az lenni 

77 Kis Tükör 1932. XXII. évf. 16. sz. 62. 

78 Uo. 1927. XVII. évf. 20. sz. 82. 

79 Egyházi Figyelő IV. évf. 2. sz. 12. 

80 Kis Tükör XVI. évf. 7. sz. 53–54. 

81 Uo. 1928. XVIII. évf. 47. sz. 187.


szokott, a gyerekek alaposan összevesztek. Ezt látva Sára néni sorba állította őket és 

megkérdezte, hogy tudnak-e imádkozni. Erre kiderült, hogy a 22 gyerekből csak 3 tudja 

a Miatyánkot. Sára néni elkezdte ezen túl imádságra tanítani a gyermekeket. A Csákány 

utcai bibliakör és a Koncz telepi bibliakör 1930. január 2-án szeretetvendégséget 

szervezett a gyermekotthonban. A gyermekek szavalatai után K. Tompa Artúr hirdette 

az igét. Ugyanebben az évben, július 20-án Szabó Sára, az otthon alapítója 300 gyereket 

látott vendégül, köztük a Mária-Valéria árvaházat is. 82 

Cselédmisszió 

1928-ban a Kolozsvári EMESZ tagjai a belvárosi egyházközség tanácstermében, 

vasárnap délutánonként a háztartásban alkalmazott leányok között evangelizáló bibliaköri 

munkát indítottak el. A munka beindulásáról szóló híradás szerint egyelőre csak 

Kolozsváron szándékszik végezni ezt a munkát, de később kiterjeszti más nagyobb vidéki 

városba is. Az ilyen munkát vállalt leányok között az evangéliumi munka a legnehezebb, 

mert a leányok a legtöbb esetben már hazulról magukkal hozzák a világias hajlamaikat 

és gondolkodásmódjukat. Nem ritka az sem, hogy a háztartásban alkalmazott 

leányok, idegen vallású családoknál szolgálva, a család életének szuggesztív hatása alá 

kerülnek és otthagyják református vallásukat. Ezt hivatott megelőzni ez a misszió. 83 

Külmisszió 

A külmisszió a szövetségnek nagyon fontos szolgálati területe, már a megalakulása 

kezdetétől. A CE Szövetség állandó kapcsolatot tartott fenn külföldi missziói társaságokkal, 

pl. a német Licht im Osten (Világosság Keleten) nevű misszióval. 1922-ben Berlinbe 

látogatott Francis E. Clark, a CE mozgalom alapítója, és kapcsolatba került több 

„világosságot kereső” orosz diákkal. Találkozott az orosz keleti ortodox archimandritával, 

aki kijelentette, hogy a CE mozgalomra az orosz keleti egyháznak is szüksége 

volna, mert az tagjaiban Krisztus iránti őszinte odaadást ébreszthet. Clark egyik levelében 

azt a kérdést intézi a magyar CE Szövetséghez, hogy nem tehetnének-e valamit 

Oroszországért, kihasználva az ottani páratlan alkalmat. A magyar válasz nemleges 

volt az akkori nehéz körülmények miatt, ezért bízták ezt a missziót a Licht im Osten 

missziós társaságra, mert ők korábban már Wernigerodéban (Thüringia) missziót folytattak 

a német táborokban lévő orosz foglyok között. 84 

Az első világháborúban sok magyar küzdött az orosz fronton és hazatérésük után 

óriási lelki éhségről és a szibériai ébredésről tájékoztatták a magyar keresztyéneket. 

Magyar katonák arról számoltak be, hogy Oroszországban élnek a magyarral rokon 

finnugor népek is. Ezeknek a tudósításoknak a hatására írta meg dr. K. Tompa Artúr a 

Turán-misszió területéről szóló cikksorozatát, melyben feltárta a Turán-mozgalom 

gyökereit. A cikksorozat a Hajnal című külmissziói folyóirat 1923. évfolyamában jelent 

meg, Képek a turáni misszió területéről címmel. Tompa abból indult ki, hogy a 13. században 

Julianus barát arra törekedett, hogy a turáni földön maradt fajtestvéreinkkel való 

összeköttetést lehetőleg ismét felvegye. Sőt, feltett célja volt az ősmagyar testvérnéphez még határozottan 

a hittérítés, az evangélium terjesztése. A 19. században megindult kutatások célja főleg a 


83 Uo. 1928. XVIII. évf. 24. sz. 93–94. 

84 Anne-Marie Kool, 7–8.


magyar nyelv finnugor vagy török-tatár rokonságának kimutatása és a többi turáni népek nyelvkincsének 

összegyűjtése volt, úgy hogy tudományos kutató munkásságuknak csak mintegy mellékterméke 

gyanánt tekinthetjük azokat az etnográfiai anyaggyűjteményeket, amelyek a turáni népek 

evangelizáló misszió szempontjából a szóban forgó népek psychéjének adottságát megvilágítani alkalmasak 

– állítja Tompa tanulmányában. A turáni népek missziója iránti érdeklődés a 

magyar társadalom ez irányú, általános érdeklődésével társult. Tompa, ahol csak tehette, 

népszerűsítette a turáni misszió szükségességét, olykor vetítéssel kísérve előadásait. 

Egyházi viszonylatban, a külmisszió tekintetében nagy áttörést jelentett 1925 novembere, 

hiszen e hónap 23-án az EMESZ kérést intézett az egyházkerülethez a turáni 

misszió tárgyában. 85 A kérésben az áll, hogy a misszió céljára szánt adakozások, egyházi 

pénztárokon átvezetve, az egyházi hatóságokokon keresztül juttassanak el rendeltetési 

helyükre. 1926. április 18-án az Erdélyi Református Egyházkerület Belmissziói Bizottsága 

a református Teológia tanácstermében tartott gyűlésén dr. Imre Lajos 

belmissziói előadó felhívja a bizottság figyelmét arra, hogy a külmissziói érdeklődés 

egyházunkban teljesen ki van halva, pedig ez igen fontos tevékenysége valamennyi 

evangéliumi egyháznak. Ezután a bizottság Imre Lajos javaslatára a következő határozatot 

hozza: 1. Felhívja az összes vasárnapi iskolát, bibliakört, hogy a külmisszió kérdéseiről 

szóló kérdéseket vagy előadásokat vegyenek fel programjukba, erre a célra 

igyekezzenek a gyermekek érdeklődését és áldozatkészségét megnyerni. A legközelebbi 

konferencián a külmisszió kérdését egy megbeszélés vagy előadás tárgyául kitűzi. 2. 

Felterjesztést intéz az Igazgatótanácshoz, kérve, hogy melyik külmissziói intézményt 

vagy munkát ajánlja támogatásra. Ezenkívül hívja fel a lelkészeket, hogy a külmisszió 

kérdésének fontosságáról évente legalább egyszer emlékezzenek meg az igehirdetésben, 

éspedig a pünkösdi ünnepek alkalmával. 86 

Imre Lajos Az Út című lapban írt tartalmas tanulmányt az egyház külmissziói feladatáról. 

Tanulmányát így kezdi: A külmisszió gondolatának igazi fontosságára most kezd rájönni 

egyházunk, s ezzel együtt felmerül a kérdés, hogyan tudjuk népünket ránevelni, hogy egész 

nagyságában és jelentőségében lássa ezt a kérdést. Nyilvánvaló, hogy az állapot, mikor egy egyház a 

külmisszió kérdésével nem foglalkozik és az iránt nem érdeklődik, mindig a hanyatlás és visszaesés 

jele abban az egyházban. Azt jelenti, hogy annyira el van foglalva magával és a saját problémáival, 

hogy nem jut ideje és tere törődni másokkal. 87 

1927. április 21-én Paul Achenbach, a Licht im Osten missziótársulat titkára, a Dévai 

CE Szövetség meghívásának eleget téve, előadást tartott az Oroszországban folyó 

misszióról. Ezután részt vett az április 23–25. között megtartott nagyszalontai III. országos 

CE-konferencián, ahol szintén az oroszországi misszió áldásairól beszélt. 

1928. február 1–5. között teológus konferenciát tartottak, melynek február 3-i napirendi 

pontja sokatmondó: Megérett-e egyházunk a külmisszióra A tárgy előadója 

Kecskeméthy István volt, aki az egész kérdéskört az egyetemes keresztyénség szempontjából 

nézte és az őskeresztyének életében mutatta fel az igazi üdvéletet. Ebből az 

üdvéletet élő társaságból, feszítő erővel terjedt az evangélium. Az intézményes egyházban az üdv már 

tanná lett és meddővé lett az egész misszió. Az üdvösséget elevenné megint a reformáció tette. De a 

mai kispolgárias berendezésű egyház megint alkalmatlan – állítja Kecskeméthy az előadásá- 

85 A kérést Vásárhelyi János kolozsvári esperes továbbítja az Egyházkerület felé. Ld. Erdélyi Egyházkerületi 

Levéltár : Belmissziói ügyek –T 58/1901. 

86 Az erről készült jegyzőkönyv. Uo. 

87 Az Út 1926. XI. évf. 9. sz. 240–243.


ban. 88 Azután határozati javaslatot terjesztett elő, mely kimondja a külmisszió szükségességét, 

és azt az egyház első feladataként jelöli ki. Javasolja, hogy az erdélyi református 

egyház vegyen részt a turáni népek missziójában, amire nézve az erdélyi CE Szövetség 

által már történt is némi kezdeményezés. Hogy pedig a pogányok közé ne csak 

száraz életformákat vigyen, hanem valóságos, üdvtől duzzadó életet, feltétlenül szükséges 

az egész egyházi élet Krisztusban való teljes megújítása az egyháztagok egyéni újjászületésén 

át. Éppen ezért szükséges az egyházi élet megújítására eddig igénybe vett gépies eszközök 

mellé, vagy azok helyett a CE munkának óvatos, bölcs és őszinte felvételét, és ezáltal a CE 

világmozgalomba való gyümölcsöző bekapcsolódást. 89 

Imre Lajos az önéletrajzában úgy beszél az erdélyi külmisszióról, hogy elismeri, a 

külmisszió iránti felelősség gondolatát először a Kecskeméthy-féle Keresztyén Szövetség 

hirdette (ezen a néven került be a köztudatba a CE). 90 Visszaemlékezésében elmondja, 

hogy miután az egyházkerület meghirdette a külmisszió fontosságát, mind a Keresztyén 

Szövetség, mind az Ifjúsági Keresztyén Egyesület tagjai által tartott vasárnapi iskolai csoportok 

elkezdtek adakozni a külmissziói munkára. A Keresztyén Szövetség és a Leánydiákszövetség 

adományaikat a liebenzelli 91 missziónak küldték el. 

1931. június 4–5-én Kolozsváron tartózkodott dr. vitéz Csia Sándor, a MÁV főorvosa 

és a Magyar Külmissziói Szövetség elnöke, aki úton volt Sumenba (Bulgária), ahol 

Döbrössy Lajos missziós lelkészt látogatta meg, aki a mohamedánok között folytatott 

missziói munkát. Kolozsváron 4-én előadást tartott a református Teológia dísztermében 

teológusoknak és a külmisszió iránt érdeklődőknek. Az előadás a külmisszió akkori 

helyzetéről szólt. Előadásában megemlítette a korabeli magyar misszionáriusokat, 

akik éppen a külmisszióban teljesítettek szolgálatot. 92 

Makkai Sándor püspöksége alatt vetődött fel a gondolat, hogy a skót egyházzal társulva 

az erdélyi református egyháznak is legyen önálló munkása és önálló missziós területe. 

Erre a munkára látszott alkalmasnak Babos Sándor lupényi lelkész, aki tagja 

volt a CE Szövetségnek. Babos Sándor, 93 miután elvégezte a kolozsvári Teológiát, kiment 

tanulni a bázeli teológiára, ahol két évig tanult és itt növekedett az érdeklődése a 

külmisszió iránt. 94 Végül az Erdélyi Református Egyházkerület, a Skót Misszióval közösen 

úgy dönt, hogy Babos Sándort a kínai birodalom északi részén lévő Mandzsúriába 

küldi misszionáriusnak. Makkai Sándor püspök 1933. aug. 24-én, Babos Sándor 

kibocsátásának napján külmissziói konferenciát hívott össze és körlevélben tudatta a 

gyülekezetekkel az egyházi élet e nagy eseményét: Bár 1900 év múltán, de mi is örömmel en- 

88 Református Szemle 1928. febr. 17. 105. 

89 Kis Tükör 1930. XX. évf. 34. sz. 134. 

90 Imre Lajos: Önéletírás. Sajtó alá rendezte Adorjáni Zoltán és Buzogány Dezső. Erdélyi Református 

Egyháztörténeti Füzetek/2. Kolozsvár 1999. 277. 

91 Németországi külmissziói társaság. 

92 Az előadást teljes terjedelmében leközölte a Kis Tükör 1931-es 24. és 25. száma. 

93 Babos Sándor emlékezéseiben megírja, hogyan erősödött a misszió iránti felelősség az Erdélyi Református 

Egyházban: Amikor a trianoni békeszerződés következtében Erdély leszakadt a magyar nemzet 

testéről, amikor atyáink úgy látták, hogy minden összeomlott, és nem tudnak nekünk tanácsot adni a jövőre 

nézve, amikor minden bölcs mondás haszontalannak bizonyult a nemzeti szerencsétlenséggel szemben, 

akkor az Úr, fiatal professzorokon és hallgatókon keresztül megnyitotta szemünket a belső és felső 

dimenziók felé. Elkezdtük megérteni, hogy az elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket jézusi 

parancsa nem csupán a keresztség szokványos szertartás része, hanem az Úr nekünk szóló parancsa, annak 

az Úrnak a parancsa, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Babos Sándor levele Anne- 

Marie Koolnak 1992. október 31. 

94 Anne-Marie Kool II., 170–173.


gedelmeskedünk az elhangzott krisztusi nagy parancsnak és elküldjük magunk közül az elsőt, hogy 

legyen ő a zsenge, kit reméljük, követnek nemsokára többen is – áll a püspöki körlevelében. 

A kolozsvári Teológia dísztermében 250–300-an gyűltek össze, amelyen dr. K. 

Tompa Artúr kendilónai lelkész hirdette az igét. Ezután a külmissziói munkáról folyt 

megbeszélés, amit Horváth Jenő aninószai lelkész vezetett s osztotta ki a külmisszió 

most jelentkezett barátainak a gyűjtőperselyeket. 95 

Babos Sándor feleségével, Lőrinc Máriával együtt 1944-ig teljesítettek szolgálatot 

Mandzsúriában. 

Zsidómisszió 

Klein Adolf, a kolozsvári szövetség munkatársa többször is ír arról a Kis Tükörben, 

hogy mennyire a szívén viseli a zsidók megtérítését. 1930 júliusában szomorúan írja, 

hogy egy katolikus lap milyen gúnyosan ír a jeruzsálemi siratófalnál síró zsidókról: 

Mintha az évezredes falakról forró olaj csöpögne a nyakukra, oly éktelen ez az ordító siratás. Klein 

Adolf szomorúan fűzi hozzá: Talán ez a gunyoros hang nem elbizakodás akar lenni, hogy e lap 

híveinek megvan az a Messiása, akit azok a síró zsidók várnak. Félek, hogy az a forró olaj azoknak 

a nyakára fog csöpögni, akik ezeket a síró zsidókat nem vezetik Jézushoz, hanem e helyett gunyoros 

hangon tárgyalják fájdalmukat. 96 

1929. aug. 21-én Klein Adolf részt vett és előadást tartott Désen egy zsidó missziói 

konferencián, ahol 150 hithű vallásos zsidó férfi jelent meg. Jelen voltak egy Chisholm 

nevű skót missziói lelkész, valamint Corn és Iricz nevezetű zsidó misszionáriusok. 

Corn hittérítő előadást tartott A zsidó kérdés történelmünkben címmel. Amikor a hallgatóság 

Jézus nevét meghallotta az előadásban, Corn misszionárius fejét akarták venni, és 

olyan botrányt csaptak, hogy csak a rendőrség tudott véget vetni a zavargásnak. Az 

előadás mégis azt eredményezte, hogy 25–30 zsidó visszamaradt és Krisztus felől érdeklődött, 

amit hajnalig tartó beszélgetés követett. Amikor Klein e konferenciáról beszámolt, 

felhívást intézett a Kis Tükör olvasóihoz: A keresztyénségnek egyik legfontosabb tevékenysége 

a zsidó misszió kell hogy legyen, és hogy a zsidó bűnös és nem fogadja el Jézust, részben a 

keresztyénség oka ennek. 97 

Klein Adolf ír arról is, hogy Kolozsváron vasárnaponként a zsidó temetőbe jár és 

zsidó nyelven írt traktátusokat osztogat. Elmondása szerint a megszólított zsidók között 

sokan voltak olyanok, akik nagyon ellenszenvesen viselkedtek. Ellenben leír egy 

esetet arról, amikor kaftános, pajeszes, 19 év körüli fiatalember megszóltotta: Úgy szeretnék 

hallani valamit arról a Messiásról, amely abban a füzetecskében volt, beszélj róla! Erre 

Klein szóba elegyedik vele, és beszélni kezd Izráel megvalósult reménységéről. Közben 

elviszi a vasárnapi iskolába, ahol a gyermekek éppen ezt éneklik: Kövesd a Jézust, kövesd 

még ma. 98 

1931. ápr. 12–13. között Galacon zsidómisszió konferenciát tartottak. A konferenciát 

a norvég zsidómisszió épületében a Sala Eben-Ezer-ben rendezték meg, amelynek 

95 Ez a csoport a kolozsvári Teológia IKE-tagjaiból állt össze. Tagjai voltak: Babos Sándor, Bencze 

József, Bedő Béla, Borbáth Dániel, Dávid Gyula, Horváth Jenő és László Dezső, továbbá Imre Lajos teológiai 

tanár. 1924-ben, amikor a csoport első tagja végzett, elhatározták, hogy megtartják a közösségi kapcsolatot. 

Horváth Jenő azt javasolta, hogy mindegyikük ugyanazt az igét olvassa minden nap és naponta 

imádkozzanak egymásért. – Anne-Marie Kool II., 171. 


97 Kis Tükör 1929. XIX. évf. 35. sz. 153–154. 

98 Kis Tükör 1930. XX. évf. 41. sz. 163–164.


vezetője Isac Feinstein volt. Romániának szinte minden része képviselve volt: 

Besszarábiából Kupferstein, Bukarestből Pasteur Odeney, H. Corn, Iaşi-ból B. Britz, 

Erdélyből Klein Adolf volt jelen. Az első előadás témája: Miért hiszek Jézusban A következő 

előadás, amelyet Prágából prof. Vladimir Marzinkonesky tartott, ezt a címet 

viselte: Mi nekem Jézus 14-én a konferencia résztvevői közül néhányan a besszarábiai 

Reni-be mentek, ahol Klein Adolf magyarul tartott előadást, amit héber nyelvre fordítottak: 

Mit jelent Jézus a zsidó népnek 

1936. márc. 11-én Kádár Géza zilahi esperes meghívására Zilahon tartott előadást 

Coulter Thomas skót zsidómisszionárius. A zsidó misszió lelkésze sokat beszélt a zsidó 

keresztyének hitre térítésének feladatáról. Azt a kérdést is feszegette, hogy mit tegyen 

a zsidó, ha elfogadja Krisztust Megváltójának. Belépjen-e valamelyik ismert felekezetbe 

Ha ezt teszi, akkor elszakad a zsidó közösségtől és a zsidó nép ősi történelmétől. 

Az előadó szerint ezt a kérdést úgy próbálják megoldani, hogy megalapítják a 

zsidó keresztyének egyházát. Végül azzal a figyelmeztetéssel zárta az előadást, hogy ha 

a keresztyének elmulasztják a zsidókkal szemben az evangelizálás munkáját, ezzel éppúgy 

késleltetik Isten gondolatainak és szándékainak megvalósítását, mint a zsidók azzal, 

hogy nem akarják felismerni Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istenét Jézus 

Krisztusban. 99 

Imaszolgálat 

1927-től az EMESZ imaszövetséget indít el, azzal a céllal, hogy egész Erdélyt átfogó 

imaláncot kezdeményezzen, jelszava: Erdély evangelizálásáért! Az ébredéseket mindig 

nagy imatusák előzik meg, így a 30-as és 40-es évek közti erdélyi lelki ébredést is ezek 

az imádságok készítették elő. Minden héten két-két erdélyi vagy parciumi település volt 

kijelölve, amelynek gyülekezete imádkozott Erdély megújulásáért. A Kis Tükör minden 

hónap végén kihirdette a következő hónapi imaszolgálatos közösségeket. Az imaszövetség 

teljes listája azért figyelemre méltó, mert azon települések kapcsolódtak bele 

leginkább, ahol CE-szövetség működött. Az imaszövetség listája, a közösségek bekapcsolódási 

sorrendjében, a következő: Gyorok, Pankota, Lupény, Vulkán, Aninósza, 

Kolozsvár, Kardosfalva, Válaszút, Bonchida, Torda, Tordaszentlászló, Kraszna, 

Ráton, Zilah, Szilágyballa, Szilágynagyfalu, Bürgezd, Nagyvárad, Érábrány, Nagyszalonta, 

Tenke, Csomaköz, Bere, Belényesújlak, Kisnyégerfalva, Magyarfodorháza, Kide, 

Szinérváralja, Kibéd, Alsóvárad, Parajd, Siklód, Szakadát, Bibarcfalva, Nagybacon, Marosvásárhely, 

Székelykakasd, Mezőcsávás, Folyfalva, Mezőpanit, Fintaháza, Egrespatak, 

Szilágypanit, Lippa, Arad, Teke, Marosújvár, Nagyenyed, Sófalva, az ún. Szászdiaszpóra, 

Brassó, Zabola, Déva, Resica, Csomaköz, Szatmár, Bodros, Makfalva, 

Sóvárad, Alsósófalva, Kőrispatak, Temesvár, Magyarókereke, Józsefháza, Ákosfalva, 

Vérvölgy, Nyüved, Marosszentkirály, Mezőpanit, Arad-Mikelaka, Kispereg, Marosnagylak, 

Dicsőszentmárton és Kendilóna. 1932-től a Kis Tükör már nem közli az imaszövetség 

imalistáját, ami nem feltétlenül vonja maga után az imaszövetség megszűntét. 

Valószínűleg azért, mert ebben az évben már nagyon rendszertelenül jelenik meg a 

lap. 100 

99 Keresztyén Élet 1936. XXX. évf. 3. sz. 7–8. 

100 Ez az évfolyam először a lap történetében már nem hetente jelenik meg, hanem csak kéthetente. 

Ez a tény már előrevetíti a lap következő évi (1933) megszűnését.


Evangéliumi folyóiratok 

A Kis Tükör 1892-ben jelenik meg először Szőts Farkas és Kecskeméthy István 

szerkesztésében, eleinte Budapesten. 101 Miután Kecskeméthy 1894-ben Kolozsvárra 

telepedik át, a Kis Tükör is átkerül Erdélybe, és azon túl végig Kolozsváron adják ki. A 

lap 1892–1907 és 1926–1933 között jelenik meg. Körülötte szerveződik a Kis Tükör 

olvasók evangéliumi egylete, melynek feladata, mint általában minden belmissziós egyletnek, 

a Kis Tükör terjesztése és népszerűsítése. A Nagy-Magyarország egész területén 

van megrendelője, de ezen kívül a megrendelők között találunk amerikai, 102 kanadai, 

bázeli, westfáliai, kiew-i, bridgeporti, clevelandi, New York-i, south-norwalki (1900- 

ban pl. 22 db!), lethbridge-i, hammondi, londoni, mentoni, bécsi, derscai, edinburghi, 

bukaresti, brăilai, ploieşti-i, korszkunszkojei, tescheni-i stb. előfizetőket is. A lap szándékát, 

szerepét és hivatását az 1899. évi 1. szám vezércikke fogalmazza meg leghitelesebben: 

Könnyet törlök, mosolyt hintek, vigasztalást szólok. Országszerte, palotában és kunyhóban 

egyaránt örömmel várnak engem, mert én vagyok a Kis Tükör újság [...], nem a magam portékáját 

árulom, nem emberi bölcsesség mécsénél világítok: a mindenható Úr Krisztus követe vagyok én. Az 

1924. november 24. számban pedig ezt vallja: Nem a szokványos kegyességet, imamorzsolást 

és énekdúdolást szolgálja, hanem a tiszta, diadalmas, egyént és társadalmat újjászülő, keresztyén 

életnek harcosa. Az 1932. évi jan. 2. száma pedig így mutatta be a lapot: A Kis Tükör egészen 

egyedülálló lap a maga nemében. Mi nemcsak olvasmányt akarunk adni, nemcsak kegyes érzelmeket 

ébreszteni és táplálni, mi Jézus élő igazságát akarjuk a sokmindenféle vallásosság 

sokmindenféle kegyszerei közül kiszabadítani és mind a magán, mind a közéletben érvényre juttatni 

és hatóerővé tenni. Kecskeméthy kezdetben felelős szerkesztő, később laptulajdonos, és 

volt idő, amikor munkatársak hiányában minden rovatot ő szerkesztett. 103 1907-ben 

részben a személyét ért sérelmek, részben anyagi gondok és nehézségek miatt beszüntette 

a lap kiadását. 1907. december 28-án az 52. számban, a vezércikkben (Búcsúzó) jelenti 

be, hogy a lap nem jelenik meg többet. 1926. február 20-án mégis újraindult: Életünk 

33 évében, működésünk 16-ik évfordulójában ismét bemutatjuk magunkat – írja a 

Bemutatkozás és ismerkedés c. cikkben –, mi vagyunk a Kis Tükör. Akik voltunk, azok leszünk, 

18 évig nem szüneteltünk, nem is aludtunk, csak álmokat álmodtunk. És felébredtünk, hogy 

tovább lássunk álmokat és csodákat. A lap állandó rovata a vezércikk, melyet többnyire 

Kecskeméthy ír. Ebben szólalnak meg az evangéliumi, tudósító és hitvalló írásai. Az 

Egyház és iskola c. állandó rovatban az egyházi eseményekről tudósít, a Mi hír a nagyvilágban 

c. rovatban külföldi híreket közöl kormányváltásokról, építészeti újdonságokról, 

természeti katasztrófákról, humoros eseményekről, de főleg a külmisszió eredményéről. 

Külön rovatban foglalkozott a hazai eseményekkel Mi hír az országban címmel. 

Ez a rövid rovat foglalkozott az országgyűlési tudósításokkal, a képviselőválasztások 

értesítőjével, egyházi eseményekkel, a kultusztörvényi javaslatokkal, valamint azokkal 

az eseményekkel, amelyek árfolyamokról, valutaingadozásról, időjárásról, bűntényekről 

és általános mezőgazdasági tudnivalókról szóltak. A sajátos, úgymond a más folyóiratok 

hozzáállásától különböző hangneme az volt ezeknek a hírrovatoknak, hogy mindig 

101 Rendszeres teológiát tanított a Budapesti Református Teológián 1879–1918 között. 

102 1901-ben 68 előfizető csak Amerikából! 

103 Nem mindig írta cikkei alá a saját nevét. Gyakran rövidítéseket, monogramokat vagy általa kitalált 

álneveket használt. Pl. Ky. Cso. In., Yón, yn, K, talmudista, mtrgm, titkár testvér, jelenvolt, névtelen, 

publikánus, Aleph, Alfa-Tau, Magyar Jeremiás, Református, Absens, Tanítvány, Fizikus, sőt van úgy, 

hogy nevelt lánya, Kecskeméthy-Máthé Erzsébet neve alatt jelenik meg az írása.


a keresztyén ember szemével láttatta a hétköznapi eseményeket. A költemények és tárcák 

rovatban verseket és tárcákat közölt, melyeket a századforduló vallásos irodalmából 

válogatott. A Kis Tükör regénytára rovatban pedig folytatásos elbeszélések jelentek meg. 

Ezt a rovatot időnként kiegészítette a lap könyvismertetése, melynek célja az újonnan 

megjelent vallásos irodalom népszerűsítése volt. Az újság hátlapján külön rovatot alkotott 

a heti bibliaolvasmány: Útmutató a Biblia naponkénti olvasásához címmel, amely 

exegetikai és gyakorlati érzékről tanúskodó rövid bibliamagyarázatokat közöl. Az Életnek 

kenyere rovatban rövid prédikációk jelennek meg, amelyek elmélyítik és alkalmazzák 

a textust. 

Az Erdélyi CE Szövetség életéről szóló híradás inkább a lap második, 1926-tól 

kezdődő korszakában jelentkezik nagyobb súllyal. Mindenféle előzetes bejelentés nélkül 

a Kis Tükör 1934-től már nem jelenik meg. Előre várható volt a megszűnése, mert 

már 1932-ben is csak 25 szám jelent meg, 1933-ban pedig csak 8. Ez azért meglepő, 

mert előtte rendszeresen, hetente, mégpedig minden szombaton az olvasó kezébe került 

a lap. Az 1933-as számok azt sejtetik, hogy a gazdasági válság a lap működésére is 

kihatással volt. A Szövetség úgymond hivatalos lapja volt a Kis Tükör, 1933-tól, a lap 

megszűnésétől kezdve, ezt a feladatot a Kádár Géza zilahi esperes által szerkesztett Keresztyén 

Élet veszi át. 104 Ez 1936-tól hivatalosan is a CE Szövetség lapja. 

1921–1922 között az Evangéliumi Munkás c. belmissziós, kézírásból sokszorosított 

lap az EMESZ hivatalos lapja. 105 Ennek a szerkesztését K. Tompa Artúr látja el. 

Ugyanő szerkeszti az 1924-ben elindított Vasárnapi Iskola c. evangéliumi gyermeklapot 

is. 106 A Szövetség lapterjesztésének a szempontjából még jelentős az is, hogy 1932 novemberétől 

napvilágot lát Máthé Elek és Dávid György szövetséges lelkészek szerkesztésében 

az Egyház és Papság, 1933-tól az Erdélyi Református Ifjúság c. lapok. 

104 Havilapként jelent meg 1907-től Zilahon Kádár Géza szerkesztésében, majd miután Kádár Géza 

Kolozsvárra kerül az alsóvárosi gyülekezetbe, a lapot is Kolozsváron szerkeszti. A szerkesztést tőle átveszi 

Mezey Mihály, rövid időre Bibó Lajos, végül 1944-ig, a lap megszűnéséig Köblös Endre. 

105 Nagy Géza: A Kolozsvári Református Theológiai Fakultás története. Kolozsvár 1995. 141. 

106 Monoki István: Magyar könyvtermelés a román uralom alatt (1914–1940). II. kötet, Hírlapok és folyóiratok. 

Budapest 1941.


Iratmisszió 

Kolozsváron a Trefort utca 13. szám alatt működött az EMESZ iratterjesztése K. 

Tompa Artúr irányításával. Ezt az üzlethelyiséget az EMESZ iratterjesztéseként nyitották 

meg 1923-ban. Az evangéliumi kiadványokat árusító üzlethelyiség neve az Evangéliumi 

Misszió nevet viselte. Ez az iratmisszió egész Erdély területére kiterjedően terjesztett 

bibliát, énekeskönyvet, kottás halleluját, bibliai képes albumokat, bibliai mondásos 

faliképeket, bibliaolvasó kalauzokat, vallásos építő könyveket, füzeteket és 

traktátusokat igen gazdag választékban. 107 A könyvkereskedés megrendelés alapján elküldte 

a kért kiadványokat a megrendelőnek, sőt azt is vállalta, hogy az addig megjelenő 

bármilyen vallásos tárgyú irodalmat kérésre beszerzi. 1929-ben 108 a misszió meghirdeti 

a Szegények bibliája akciót, amelynek keretében a Skót Bibliatársulat jóvoltából 

szegények számára féláron teljes Bibliát, díjmentesen pedig Újszövetséget vagy bibliai 

részeket kínáltak megrendelésre. 

Az Evangéliumi Misszió könyvkereskedésének volt egy nagydisznódi (Szeben megye) 

üzlete is, amely többnyire a szász olvasóközönséget látta el evangéliumi kiadványokkal, 

nemcsak német nyelven, hanem magyar és román nyelven is. A könyvkereskedés a 

Bethel nevet viselte, vezetője pedig Kolle Victor volt. 1924-ben ez a könyvkereskedés 

kiadott egy német nyelvű, képes alkoholellenes evangelizáló kiadványt, amely 10 000 

példányban kelt el. 109 

Kádár Géza, az erdélyi traktátusirodalom egyik legbuzgóbb népszerűsítője a Traktusok 

kiadása 110 című írásában két javaslatot tesz a traktátusok terjesztésére: 1. A népies 

kiadványok az egyház szellemében és érdekében írassanak, hogy valósággal a református nép könyvtára 

lehessenek. 2. A népies kiadványok tárgyai, ha nem is kizárólagosan, de leginkább a magyar 

nép életéből valók legyenek. E két követelmény tisztázása után, az anyagi kérdés tekintetében 

indítványozza a nyomdai viszonyok drágasága mellett is, célként a traktátusok minél 

gyorsabb kiadását és terjesztését. 

EMESZ vezetői tanfolyam 

1929. december 29.–1930. január 5. között az EMESZ Marosvásárhelyen vezetőképző 

tanfolyamot szervezett. 111 A tanfolyam célja az volt, hogy evangéliumi munkásokat 

képezzenek az ifjúság eredményesebb szolgálatára a vasárnapi iskolák, bibliakörök, 

ifjúsági egyletek, CE Szövetségek munkásai és vezetői közül. A tanfolyam főbb 

tárgyai voltak 1. Bibliaismertetés, 2. A protestáns egyházi sákramentumok és a konfirmáció jelentősége, 

3. A mai keresztyén üdvbizonyosság, hittudata és missziói felelőssége, 4. A CE szövetségi 

szellem pedagógiája: a) a CE Szövetség pásztori munkája a gyermekek, b) a serdülők, c) a betegek, 

elesettek, hitetlenek és visszaesők között, 5. A mai keresztyén egyházi és közéleti feladatai, 6. A 

karénekes és karéneket vezető nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati zeneismeretei. 

107 Az iratterjesztés hirdetései megjelentek egyházi és evangéliumi folyóiratokban, pl. Egyházi Figyelő 

1923. III. évf. 2. sz. 12. 

108 Kis Tükör 1929. XX. évf. 20. sz. 96. Ekkor már az Evangéliumi Misszió könyvkereskedése Kolozsváron 

a Rákóczi út 100. sz. alatt működött (román nevén Grigorescu). 

109 Hajnal 1924. X. évf. 1. sz. 16. 

110 Egyházi Figyelő III. évf. 8. sz. 9–10. 

111 Kis Tükör 1929. XIX. évf. 47. sz. 202.


Leányszövetség 

1930. márc. 12-én a Fecske utcai lánybibliakör Ifjú Leányszövetségé alakul. A bibliakör 

tagjai csatlakoznak a CE mozgalomhoz, és vezetői testületet választanak. A nyilvántartó 

bizottság előadója Kósa Margit, a misszió bizottság előadója Szabó Erzsébet, a társadalmi 

bizottság előadója Orbán Valéria és a titkár Klein Adolf lett. Összejöveteleik 

színhelye minden szombaton este 7–8-ig a Fecske utca 3. szám alatt volt. Minden hónap 

első szombatján fogadásmegújító órát is tartottak. 

IV. Hűség 

Ez volt a legkényesebb kérdés, amellyel mindig szembesülnie kellett mind a CE 

Szövetségnek, mind a hivatalos egyháznak. Egyfajta „Achilles-ina” a CE Szövetségnek, 

sajátos szervezeti formája miatt, mert az egyházban végzett munkája ellenére függetlenül, 

önálló jogi személyként kellett működnie. Még a trianoni döntés előtt elhatározta, 

hogy Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége néven tömöríti az addig magyarországi 

Bethánia Szövetséghez tartozó erdélyi szövetségeket. 1923-ban állami kormányhatározat 

engedélyezte az EMESZ jogi személyként való működtetését. Ugyanazon év november 

24-én azonban az Erdélyi Egyházkerület, Nagy Károly püspökkel az élén, kimondta, 

hogy egyházi tisztviselőknek a hivatalos egyházi szervezetek keretén kívül eső, de az ő hivatalos 

teendőiket érintő, bármily elnevezésű egyesületben való tömörülését károsnak és így meg nem engedhetőnek 

tartja. 112 Az indok ez: Mint kisebbségi egyháznak, arra kell törekednünk, hogy összes erőinknek 

minél szervesebb egyesítése által fokozzuk Anyaszentegyházunk erejét. Az egyletekre való 

széttagolódás pedig az egyházszervezet lazítását, szétforgácsolását eredményezi, s küzdelmeinket megbénítaná. 

Az EMESZ ezek után is működhetett, mivel jogi személy volt. Talán ez is 

egyik oka annak, hogy olyan sokszor a szemére vetették a református egyházzal szembeni, 

vélt vagy valós hűtlenségét. Az alábbiakban olyan eseteket láthatunk, melynek során 

a CE Szövetségnek az egyházzal fenntartott kapcsolatát támadják meg a hűség tekintetében. 

Éppen a támadások közepette fogalmazza meg a CE Szövetség az 

egyházhoz való hűségét és az ebből fakadó hitvallását. 

Vásárhelyi János és az EMESZ 

1924-ben a Keleti Újság című lap szenzációként tárgyalta, hogy a református egyház 

vezetősége a jóváhagyott alapszabályokkal rendelkező EMESZ-t protestáns népszövetséggé 

óhajtja kifejleszteni, és a cél elérése érdekében meginduló szervezkedés vezetésével 

Vásárhelyi János kolozsvári esperest bízta meg. Vásárhelyi János a Református 

Szemle oldalain válaszolja meg a felröppent hírt, és három pontban csoportosítja a felmerülő 

kérdésekre a választ. 1. Az EMESZ célja az alapszabályának 3. és 5.§-a szerint, 

hogy közös munkára szervezze azokat a lelkeket, akik feltétlen meggyőződéssel vallják, 

hogy mind az egyéni, mind a közélet valóságainak gyógyítására egyetlen hatalom a Jézus 

Krisztus evangéliuma. Az EMESZ munkásokat akar nevelni és adni az Anyaszentegyház, 

népünk, az Isten országa javára. E cél érdekében az EMESZ alapszabályának 

5.§-a szerint előírja az ifjak és felnőttek számára bibliamagyarázó, evangelizáló, hitmélyítő 

összejövetelek megtartását. Évenként egy vagy több evangelizáló, hitmélyítő tanfolyamot 

rendez a szövetség székhelyén vagy vidéken, szövetségi lapot ad ki, állandó 

112 Nagy Géza: A Kolozsvári Református Theológiai Fakultás története. Kolozsvár 1995. 174–175.


levelezésben áll tagjaival, a Bibliát és vallásos iratokat terjeszti. Ezeket a célokat és feladatokat 

Vásárhelyi János szükségesnek és áldásosnak tartja. 2. Arra a kérdésre, hogy 

milyen szerepre vállalkozott az EMESZ-szel kapcsolatban, azt válaszolja, hogy az egyház, 

és különösen a lelkipásztorok azt illetően, hogy támogathatják-e az EMESZ-t, határozott 

igennel felel. Hozzáteszi azonban, hogy az EMESZ az egyház részéről csak 

akkor számíthat támogatásra, ha előbb bizonyságot tesz arról, hogy tevékenységével 

nem követ egyházellenes célokat, ha teljes bizalommal részt vesz az egyes gyülekezetek 

hitépítő munkájában. Erre nézve az EMESZ két évvel ezelőtt (1922) azzal felelt, hogy 

feladatok kijelölését kérte s a gyülekezeti munkában való odaadó részvételre elkötelezte 

magát. A Kolozsvári Egyházközség felkérte és elfogadta az EMESZ tagjainak a 

közreműködését a vasárnapi iskola, szegények gondozása, iratterjesztés, betegek látogatása 

és más pasztorális tevékenységekben. Itt jegyzi meg Vásárhelyi János, hogy eddigi 

tapasztalatai alapján meggyőződött arról, hogy az EMESZ készségesen és önzetlenül 

kíván részt venni az Anyaszentegyház munkájában. Végül a 3. pontban 

Vásárhelyi arról beszél, hogy a püspök (Nagy Károly) az egyház közvetlen felügyelete 

alatt álló és jóváhagyásával működő egyházi egyesületeket feloszlatta, mert lehetetlennek 

ítélte, hogy ezek egyidejűleg állami, politikai ellenőrzés alá essenek. Ez a körülmény 

nem zárja ki, hogy az egyházon kívülálló, államilag előírt formák között létesült 

társadalmi egyesülések fel ne ajánlhassák támogató munkájukat az egyház javára és azt 

az egyház el ne fogadja mindaddig, amíg a támogatás jóhiszeműségében és áldásosságában 

kételkedni oka nincs. Ezért ha az EMESZ ezt a támogatást az egyháznak, lelki 

és anyagi érdekeinek önzetlen szolgálatával felajánlja, semmi oka sincs az egyháznak 

visszautasítani ezt a szolgálatot, sőt az EMESZ-t ebben az irányban támogatni kötelesség 

is. 113 

Nagy Géza állásfoglalása a CE Szövetség munkájával szemben 

1928. február 1–5. között a kolozsvári Teológián teológus konferenciát szerveztek 

melynek, a Református Szemle szerint, 114 egyik legnevezetesebb megbeszélése A liberális 

gondolkozással és a CE Szövetség munkájával szembeni állásfoglalás című előadás kapcsán 

bontakozott ki, melyet dr. Nagy Géza teológiai tanár írt meg. 115 Már az elején hangsúlyozta, 

hogy az építő CE sokkal értékesebb a tudományos liberalizmusnál. Egymás 

mellé állítása mai egyházi életünkben való domináns voltukért van. A liberalizmus történeti 

ismertetése után eredményképpen foglalta össze, hogy e tudománnyal kacérkodó 

mozgalomból kiesett az, ami a keresztyénségben a leglényegesebb: a kegyelmes Istennek 

a Krisztusban való megtapasztalása. E lényeget elvesztő bűntudattalan és Isten 

igéjét nem ismerő liberalizmus hiányait jött pótolni a CE Szövetség. Eszközeivel, a 

Szentírással, imádsággal és a testvéri közösséggel Krisztusért az egyházban akart munkálkodni. 

Nagy Géza a CE érdemeit elismerve, kénytelen néhány fogyatékosságára is 

utalni. A szövetség erdélyi lapja, az Evangéliumi Munkás is bevallja, hogy nem tud célja 

szerint az ifjúság közt munkálkodni és ezért idősebb emberek közt talált támogatásra. 

113 Református Szemle 1924. július 18. 258–260. 

114 Református Szemle 1928. február 17. 104–105. 

115 Nagy Géza már 1925-ben reagált a Református Szemle oldalain sorozatban megjelenő CE Kiskátéra 

Az Evangéliumi Munkások és az egyház c. cikkében. A Kiskáté egyes pontjait górcső alá veszi és megcáfolja 

azokat, de van köztük olyan pont is, amelyet méltat. Ld. Református Szemle XVII. évf. 1925. okt. 30. 715– 

715. A CE Kiskáté pedig megtalálható a dolgozat függelékében.


A lap ennek okát a polgári társadalom közönyösségében látja, de az előadó szerint főleg 

az, hogy a CE nem tudott úgy beilleszkedni az egyházba, amint azt elvárták volna. 

Egy másik fogyatékossága, hogy magán viseli kongregacionalista eredetét. Mi nem békülhetünk 

ki azzal a tanításával, amely szerint minden egyházban, a reformátusban éppen 

úgy, mint a római katolikusban, egyformán üdvözülhet az ember a CE támogatásával. 

Ezzel szemben némi megnyugtatást nyújt a CE Kiskáté 7. pontja, mely az 

egyház iránti hűséget az istentiszteletek támogatásában, buzgó szolgálatban és engedelmességben 

látja. Az egyházi szolgálatnál és az egyházépítő munkánál van egy másik 

veszedelmes tanítása. Az, hogy helyet ad a laikusoknak is az egyházépítő munkában. 

Ez a reformátori gondolat helyes, de mikor a laikus háttérbe akarja szorítani a lelkipásztort 

és megbízás nélkül, önkényesen munkálkodik, az már nem felel meg egyházunk 

szellemének. A II. Helvét Hitvallás 18. részében, az Institúció IV. Könyvének 1. és 

3. fejezete 1Kor 12,28–30 alapján mutatja ki Nagy Géza, hogy az eklézsia törvényes 

megbízása nélkül nem szabad ilyen munkát végezni. Az isteni elhívás mellé ez is szükséges. 

Az erdélyi református egyház földjén a CE érdemeivel már a történelemé, mert az evangéliumi 

munkát már az egyház végzi – véli előadása zárógondolatában Nagy Géza. 

Dr. Kecskeméthy István nem késik válasszal. A Kis Tükör márciusi 3. számában A 

hevesebb szövetségesekhez című cikkével válaszol a teológus konferencián elhangzott előadásra. 

Tulajdonképpen nem is Nagy Gézának válaszol, hanem a szövetségi tagokat 

keresi meg vele. Mindjárt a cikk elején megjegyzi, hogy a hevesebb szövetségesek, kivált 

a fiatalabbak, nagyon rossz néven vették a támadást a CE ellen, és nagyon elégedetlenek 

a vezetőség szótlan türelmével, ezért harcias választ sürgetnek. Nagyon kéri a 

heves szövetségeseket, hogy ne szomorítsa őket a támadás, főképp pedig fegyverbe ne 

szólítson senkit. Először is, mert kellő helyen kellő felelet adatott rá. Másodszor, mert 

szerinte nem szándékos támadás volt, csak őszinte aggodalom őszinte feltárása a CEvel 

szemben. Akinek aggodalma van a CE-vel szemben, abból lelkesebb munkás válhat, 

mint abból, akinek még aggodalma sincs, ezért a CE nem legyőzni, hanem meggyőzni 

akarja ellenfeleit. Ez után Kecskeméthy megismétli a CE-nek azt a régi megállapítását, 

hogy munkáját sikeresnek, sőt egyáltalán valamit érőnek csak úgy tudja 

elképzelni, ha önállóságát és függetlenségét fenntartja. Tudniillik a CE az egyházának, 

ki-ki a saját felekezetének hű és alázatos: de a szövetséget nem szoríthatja felekezeti 

korlátok közé. Ezért van szükség önállóságra és ezért olyan hajlékony és finom a szeretet 

tüzében szinte felolvadó szervezet. A lehetőség szerint pakolás nélkül való só, kovász és 

gyertya akarunk lenni gyülekezetünkben. De úgy, hogyha a kerítésen túl is cseppen valami, az se ártson. 

Minden földi érdek nélkül való a célunk, melyért minden földi korlátra való tekintet nélkül 

küzdünk. Hogy az evangélium újjászülő ereje minden faj és felekezet szívébe eljusson, s így ez a korhadt 

és gonosz világ a Krisztusban megújíttassék. Ki meri mondani, hogy ez nem református cél 

Aki ezt a célunkat nem osztja és ebben a munkában nem vesz részt, az az ő dolga, de kijelentjük, 

hogy ez még nem jogosítja fel őt arra, hogy a mi becsületes szándékainkat meggyanúsítsa és minket 

minden lépten-nyomon leigazoltasson. Bármily divatban vannak is mostanság a leigazoltatások. Ellenben, 

aki osztja és érte munkálni kész, az ne felejtse, hogy csendességünkben van a mi erősségünk. 

A mi királyunk töviskoronát visel – írja Kecskeméthy. 116 

Mezey Mihály magyarláposi CE Szövetséges lelkész sem késlekedett tollat ragadni a 

válaszadásra. Válaszát a Kis Tükör lapjain Képzelet és valóság címmel tárta az olvasókö- 

116 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 9. sz. 33–34.


zönség elé. 117 Leginkább Nagy Gézának azt a mondatát kifogásolja, hogy az Erdélyi 

Református Egyház földjén a CE érdemeivel már a történelemé, mert az evangéliumi 

munkát már az egyház végzi. Válaszában kihangsúlyozza, hogy a CE Isten akaratának 

alázatos munkása és nem tanokat vagy tudományt hirdet, és nem külső megszervezését 

tekinti feladatának, de példaadással segíti a kegyelem után áhítozó szíveket az újjászületésre, 

sokszor éppen akkor, amikor az egyház csak „tanít” és adminisztrál. Mezey 

szerint a CE Szövetség tagjai az üdvösséget a legközvetlenebb módon a kálvini egyházban 

élhetik meg. Ez az egyház mindenki számára megszentelt drága értéket jelent, 

de az Egyház maga, és nem a keretein elhelyezkedett egyének vagy csoportok sajátlagos 

törekvései. 

A nagyváradi eset 

Az alábbi eset olyan lelkipásztorral történt meg, aki sokáig tagja volt a CE-nek, 

azonban az általa kirobbantott botrány előtt rég megszűnt a CE tagjának lenni. 118 

Gyenge Jánosról van szó, aki a Nagyváradi Zsidó Líceumban tanári állást töltött be 

lelkipásztorként. 1924-ben A Református Szabadegyház története címmel könyvet jelentetett 

meg Webster J. McDonald edinburghi lelkésznek, a Skót Presbiteriánus Egyház titkárának, 

a Presbiteriánus Világszövetség keleti szekció vezetőinek ajánlva. Ebben a 41 oldalas 

füzetben ismerteti a skót, holland, svájci, amerikai és francia református egyházak 

történetét. A címzett skót lelkész levélben elhatárolódott a könyv szellemétől, mert 

úgy ítélte meg, hogy rá, mint tekintélyre hivatkozva zavart kelthet Gyenge. A nagyváradi 

egyház 1927. jan. 8-án tartott presbiteri gyűlésén 16 presbiterrel együtt Gyenge János 

javasolta hivatalosan a nagyvárad-réti parokiális kör felállítását. Lemondott tanári 

állásáról és március 15-én Sulyok István püspök kinevezte nagyvárad-réti segédlelkésznek. 

Itt 1928-ban összetűzésbe kerül a presbitériummal és az egyházi vezetőséggel, 

ezért Sulyok István püspök azonnali hatállyal áthelyezte segédlelkésznek Szatmárhegyre. 

Gyenge megtagadta az engedelmességet. A Bihari Egyházmegye elnöksége 

állásából felfüggesztette s a fegyelmi eljárást beindította. Gyengét ez nem zavarta, s 

közleményben jelentette be a presbiteri egyház megalapítását: Vasárnap alakul meg a 

Presbiteri Szabadegyház Nagyváradon. Ezek után vasárnap délután 4 órakor a nagyvárad– 

újvárosi gyülekezethez tartozó Szeretetházban mintegy 500 fő előtt (az utcán több 

százan voltak kíváncsiak) istentiszteletet tartott református papi ornátusban. Kijelentette, 

hogy az új egyházi alakulat hitelveiben az ősi kálvinista egyház alapjain áll, és vezetője 

a három évre megválasztott moderátor. Presbitériumát két évre választják, a tagok 

kétharmada férfi, egyharmada nő. Felszólította a jelenlevőket, hogy kézfelemeléssel 

szavazzanak, majd járuljanak a beiratkozást iktató személyhez. A korabeli 

napilap, a Nagyváradi Napló szerint mintegy ezren iratkoztak be. 119 Az egyházi vezetőség 

erre úgy válaszolt, hogy Gyenge lelkészi oklevelét semmisnek nyilvánította, ám ő 

továbbra is palástban és a református egyház liturgiája szerint szolgált. 120 Ezután 

Gyenge a román kormányhoz fordult vallási felekezetének elismeréséért, de a vallás- és 

művészetügyi miniszter Sulyok István királyhágómelléki püspökhöz intézett levelében 

117 Uo. XVIII. évf. 10. sz. 37–38. 

118 Az esemény részletesen fel van dolgozva: Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 

története 1920–1942. Nagyvárad 1999. 123–130. 

119 Nagyváradi Napló, 1928. jan. 31. 

120 1928. végére a „Szabad Egyház” létszáma mintegy 300-ra nőtt.


elutasította a felekezet elismerését. 121 Ezzel olyan botrány tört ki, melytől nemcsak a 

Királyhágómelléki Kerület visszhangzott, hanem az Erdélyi Egyházkerület is. Vásárhelyi 

János a Református Szemle oldalain támogatásáról biztosította a Királyhágómelléki 

Kerület vezetőséget. 122 Tavaszy Sándor a Kálvinista Világ lapjain ugyancsak elítéli a jelenséget: 

Ez egy olyan veszedelmes eset, amellyel mind a két romániai egyháznak és az egész magyar 

reformátusságnak nyíltan szembe kell néznie, komolyan le kell számolnia s azt a szellemet, 

amely Gyenge János hitéből és gyönge jelleméből felszínre jutott, mint pusztító penészt alaposan ki 

kell irtania. 123 Pállfy István berei lelkész ellenben következetesen kiállt Gyenge János 

mellett, még akkor is, amikor Sulyok püspök színvallásra késztette lelkészeit. Pállfy 

nemcsak hogy a lelkészek közül egyedül csatlakozott Gyenge mellé, hanem még a gyülekezetét 

is fellázította, azt bizonygatva, hogy az egyházi szervezet és intézmények fölöslegesek, 

csak kidobott pénz. Nemsokára ki is lépett az EMESZ-ből, ezt a döntését a 

Kis Tükör nyilvánosságra is hozza. 

A CE Szövetség sem késlekedett véleményének hangot adni Kecskeméthy István 

személye által a Kis Tükör oldalain. 124 Kecskeméthy sérelmezi, hogy a botrányt a CE 

Szövetség ellen kísérlik meg fegyverül felhasználni. Leszögezi, hogy a kísérlet kissé elhamarkodott, 

mert Gyenge már régen nem tagja a szövetségnek. De ha tagja volna is, 

akkor sem következnék tettéből semmi a szövetségre nézve, mert nem a szövetség elvei 

szerint cselekedett. Közte és a CE közt mindig nyilvánvaló volt az eltérés: míg a 

szövetség egyedül a belső élet megújulását akarta munkálni és minden külső egyházpolitikai 

mozgalomtól távol állott, addig Gyenge a hangsúlyt mindig a külső, szervezeti, 

egyházpolitikai kérdésekre helyezte. Mostani harca is ilyen természetű. Végül 

Kecskeméthy összegez: mindezt csak azért mondta el, hogy a szövetségen belül és kívül 

mindenki legyen tisztában azzal, hogy a CE élete a harc, célja a világ legyőzése, de 

fegyverei nem testiek. 

Néhány lapszámmal később Máthé Elek bonchidai CE szövetséges lelkész is kifejti 

véleményét Gyenge botrányáról. A következő tanulságokat vonja le az esetből: nem 

hiszi, hogy Gyenge János hívei át lennének itatva az evangélium szellemétől, mert ha 

valaki igazán az evangélium szellemében működik, akkor nem vezeti híveit szakadásra 

és egyházbontásra, hanem sokkal inkább a bűnbánat könnyeit hullatva áldozza egész 

életmunkásságát azért az egyházért, melyért eleink vérüket hullatták. Éppen ezért nem az 

evangélium kell eszköz legyen a mi kezünkben, saját céljaink elérésére, hanem mi kell az evangélium 

eszközei legyünk, hogy általa Isten akaratából terjesszük az ő országát e földön. Az evangélium nem 

rombol, hanem épít. Nem rombolja, hanem építi az egyházat, megmenti, élteti, üdvözíti az örökkévalóságra 

teremtett lelkeket – vallja Máthé Elek. 125 

Későbbiekben is támadják a CE Szövetséget a Gyenge-ügy kapcsán egyházbontás 

vádjával, és azzal, hogy egy kézre játszik a nagyváradi mozgalommal, de Kecskeméthy 

ismét válaszol: A mi szövetségünk félreérthetetlen célja az, hogy hitre és új életre segítse az egyháztagokat, 

és a felébredt lelkeket egyesítse anélkül, hogy az egyház keretéből kiemelné őket. Bent üdítő 

121 Hivatkozással 2270–1928. sz. táviratára, van szerencsém értesíteni, hogy a miniszter úr megtagadta 

a Gyenge János által meghirdetett vallás elismerését. Gyenge János úgy tekintendő, mint egyszerű magánelőadó, 

aki köteles alkalmazkodni az előadásokra és gyűlésekre vonatkozólag érvényben levő törvényekhez. 

Zeno Păclişanu miniszter – Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 9. sz. 36. 

122 „Szabad Egyház” mozgalma Nagyváradon. Református Szemle XX. évf. 1928. febr. 10. 82–86. 

123 A nagyváradi eset. Kálvinista Világ 1928. II. évf. 2. sz. 21–24. 

124 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 6. sz. 22–23. 

125 A nagyváradi egyházbontás tanulsága. Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 12. sz. 45.


vizek gyülhelye, kifelé vonzóerő akar lenni. Tehát nemcsak bomlasztani nem akarja az egyházat, 

hanem éppen építeni és növelni akarja azt. Az egyháznak, mint külső szervezetnek, mint testnek 

belső erejét, lelkét akarja erősíteni, élénkíteni, hogy ezáltal a test is erősödjék. Mert itt nem úgy van, 

hogy „ép testben ép lélek”, hanem úgy, hogy „ép lélek által ép test”. 126 

1931. január 7-én Gyenge perújítási kérelmet nyújtott be a Bihari Egyházmegye bíróságához. 

127 Ebben beismerte, hogy vétkezett és állította: azért szakította el a híveket 

a református egyháztól, nehogy a szekták karmaiba kerüljenek. A perújítási eredményeként 

oklevelét visszakapta, ám segédlelkészi állásából elmozdították és 1800 lej 

perköltség kifizetésére kötelezték. Az ítélet pontot tett a Gyenge-féle kísérletek végére 

az új egyház alapítása terén. Megbánó magatartása eredményeként Gyenge Jánost 

1932. február 20-án a Bihari Egyházmegyéhez tartozó Szalárdra helyezték segédlelkésznek, 

majd sikeres választás után május 15-től az 1600 lelkes gyülekezet rendes lelkésze 

lett. 

A dévai CE Szövetség és a helyi lelkész összetűzése 

Bitay Béla dévai református lelkész kezdeményezésére a gyülekezet kebelében 1925 

nyarán megalakult a CE Evangéliumi Szövetség, amelynek titkára Klimstein Vilma 

postatisztviselőnő lett. Alig 4 esztendő alatt a szövetség tucatnyi tagja a helyi gyülekezettől 

elszigetelődött és önállósulási gondolatokkal foglalkozott. 1929 márciusában a 

Szövetség és a gyülekezet addig lappangó ellentéte nyílt harcban tört ki. A Szövetség 

1929. március 24-én tartott tisztújító közgyűlésen Bitay Béla lelkész hat pontba foglalta 

össze a CE ellen intézett vádakat, amelyek többnyire helyi és adminisztratív jellegűek 

voltak, kivéve a 6.-at, amely azt veti a Szövetség szemére, hogy biblia- és imaóráit anabaptisták 

vezetése alatt tartották, akiket számos esetben hívtak meg s tartottak nagy előszeretettel 

körükben a lelkész tilalma ellenére, heteken keresztül – hangzik a válasz f. alpontja. 128 A 

meghasonlás akkor válhatott veszélyessé a helyi református egyházra nézve, amikor 11 

CE tag beadvánnyal hozta a lelkész és a presbitérium tudomására, hogy jogi személlyé 

kívánja tenni a Szövetséget, ami azt jelentette, hogy kiválik a református egyházból. A 

helyzet kényelmetlenül érintette nemcsak az EMESZ titkárát, K. Tompa Artúrt, akinek 

dévai előadássorozata előtt fogalmazták meg nyilatkozatukat, de ugyanígy 

Kecskeméthy Istvánt is. A Kis Tükör érdekes módon ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, 

csak az említett tisztújító közgyűlést megelőzően a korábbi év 1928. szeptember 22– 

25. közötti, Herbeth István marosvásárhelyi szövetséges lelkész általi látogatásáról 

számol be a dévai és csángótelepi szövetségnél, ahol evangelizáló és hitmélyítő órákat 

tartott. A tudósításban Dónáth Sámuelné helyi szövetségi tag semmi jelét nem adja egy 

esetleges feszültségnek a helyi CE és a gyülekezet lelkésze között. 129 A viszony a Bitay 

Béla lelkész és Klimstein Vilma közt a Belmissziói munkanapló szerint rendeződhetett, 

mert Klimstein Vilma 1930 februárjától a gyülekezetben több alkalommal is ifjúsági 

bibliaórát vezetett. 130 Ezt véli megerősíteni az EMESZ titkárának, K. Tompa Artúrnak 

126 Nyilatkozat. Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 16. sz. 64. 

127 Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története 1920–1942. Nagyvárad 1999. 130. 

128 A Dévai Egyházközség Belmissziói munkanaplója 1928. Forrás: Buzogány Dezső: Az Erdélyi IKE 

története 1930-ig. Kolozsvár 2000. 166–167. 

129 Kis Tükör 1928. XVII. évf. 42. sz. 166–167. 

130 BuzogányIKE 166. 1930. február 2, március 16, május 18, szeptember 28, október 12, november 

9, december 7. stb. Belmissziói munkanapló 1928.


1930 november 20-i dévai és csángótelepi látogatásáról írt úti jelentése, 131 melyben arról 

ír, hogy Bitay Béla lelkész fogadta és felkérésre még igét is hirdetett a helyi bibliakörben. 

A „Bogyisták” támadása a Zsil-völgyében 

K. Tompa Artúr EMESZ-titkár ugyanakkor beszámol a Zsil-völgyi szövetségeknél 

1930-ban tett látogatásáról is, amelynek során Vulkán és Lupény szövetségeseit kereste 

fel. 132 A beszámolóban arról ír, hogy az ottani szövetségeseket négy oldalról éri támadás: 

a baptisták, a szombatos adventisták, millenisták és a Zsil-völgyi tájszólással „bogyisták” 

részéről. Az utóbbiak Bogya József vezetőről elnevezett újdarbysta 133 irányzatú 

mozgalom, amely külön úrvacsorázó és a történelmi protestáns egyházakat támadó 

táborhoz tartozik, s amelynek dr. Kiss Ferenc 134 szegedi orvostanár a vezetője. Tompa 

megjegyzi, hogy a támadók közül a legádázabbak az utóbbiak, vagyis a „bogyisták”. Ez 

a szekta leginkább azért támadta a CE Szövetségeseket, mert azok a helybeli református 

egyházhoz ragaszkodnak és amellett hűségesen kitartanak. Tompa ottjártakor fájdalmasan 

tapasztalta, hogy Vulkánban, és különösen Lupényban néhány régi szövetséges 

a „bogyisták” hálójába került. Fájdalmasan veszi tudomásul mindezt a szövetség 

titkára, mivel a Zsil-völgyi szövetségesek nagy nyomorban és szegénységben sínylődnek, 

csak a kocsmárosok és italmérők gazdagodnak a munkás éhező és nyomorkodó 

családtagjai rovására. 135 

A dialektika teológia és a CE 

Mindenképp ehhez a fejezethez tartozik a címben megjelölt kérdés, hiszen tudjuk, 

hogy az erdélyi református egyház az elsők között üdvözölte a barthiánus dialektika 

teológiát, amely a hosszú liberális korszak után végre az Isten igéjét állította ismét a 

középpontba. A mai közvélemény az, hogy Kecskeméthy István és a mögötte felsorakozó 

CE-tábor fenntartással fogadta a dialektika teológia erdélyi népszerűségét. Hivatalos 

állásfoglalást sem a CE, sem Kecskeméthy nem adtak ki, azonban az alábbi írások 

nagyon sokat elárulnak az újreformátori teológiához való viszonyulásról. 1931-ben 

íródtak, hat évvel Barth Károly nevezetes kolozsvári látogatása előtt. Az Isteni tudomány 

című írás megállapítja, hogy mi tagadás, a CE-sek hadilábon álltak a teológia tudományával. 

A cikk írója (Kecskeméthy) önmagát is ide érti. A liberális teológia áldatlan hatása 

közepette szegény, lesajnált CE-sek, mi mást tehettek volna, mint állandóan 

imádkoztak azért, hogy Isten Szentlelke hassa át és szentelje meg a teológiát, úgy is, 

mint tudományt, úgy is, mint papneveldét. Egyszerre pedig csodálkozással lehetett 

megállapítani, hogy elébb az akadémiai istentiszteleteken, majd sorra a templomokban 

is elhangzó prédikációk mind építőbbek, evangéliumibbak, határozott bibliai szellemtől 

áthatottabbakká váltak, és ez az áramlat, főleg az ifjú lelkésznemzedék révén, vidéken 

is kezdte éreztetni a hatását. Végre nyilvánvalóvá lett ennek a megújulásnak a titka: 


132 Kis Tükör 1930. 4. sz. 13–14. 

133 John Nelson Darby angol igehirdető, aki Benjamin Wills Newtonnal Plymouthban (Anglia) kezdte 

el a szabadkeresztyén egyházat szervezni Plymouth Brethren néven (Plymouthi testvérek). Innen nevezik 

magukat ma is a szabadkeresztyének testvérgyülekezeteknek. 

134 A magyar szabadkeresztyének vezetője. 

135 Kis Tükör 1930. XX. évf. 4. sz. 13–14.


új tudomány, új teológia jött divatba, amely olyan régi, mint a Biblia. A neve különösen 

hangzik, és mint komoly tudományhoz illik, eléggé homályos: dialektika teológia. A 

lényege pedig az, hogy míg eddig a racionális vallástudományok a vallást az emberi élet 

olyan szellemi megnyilvánulásának hirdették, amely az emberi lélekben évezredeken át 

alakult, fejlődött és tisztult a legeszményibb keresztyénségig, addig ez az új teológia azt 

vágja oda keményen az embereknek, hogy a vallás mindig válasza, felelete, reakciója az 

emberi léleknek Isten megelőző kijelentésére. Amíg kijelentés nem történik, addig 

nincs vallás, amíg Isten magát az embernek egy általa megszabott bizonyos időben ki 

nem jelenti, addig az ember hasztalanul csigázza fel magát, vagy mélyed el önmagába, 

vallást létrehozni nem tud. A vallás tehát úgy jön létre, mint a vizsgálóbíró előtt a vallomás: 

a bíró szól, kérdez, a delikvens pedig felel és vall. Az örök bíró szól lélekben az 

emberhez, és amint az ember erre válaszol, amint vall, olyan az ember vallása. Mert a 

vallás ilyen lelki párbeszéd: kijelentés és viszontválasz útján jön létre, azért nevezi az új 

teológia magát dialektikainak, és mert ez a tudomány a vallásban nem az embert, hanem 

az istenit teszi első helyre. A túlhaladott CE-sek örülhetnek, hogy az Úr, aki magát 

a tanulatlanoknak és a kisdedeknek szokta kijelenteni, végre ez egyszer a tudós teológusoknak 

is kijelentette a dialektika teológiában. 136 

Két lapszámmal később Kecskeméthy visszatér a témára és Jézusi tudomány címen a 

következő gondolatokat fejtegeti: Bocsánatot kér azért, amiért előbbi írásában azt állította, 

hogy Isten a dialektika teológiában jelentette ki magát, holott a CE-sek meggyőződése 

szerint Istent egyedül csak Jézusban lehet megtalálni és megismerni, tehát a CE 

teológiája csak jézusi tudomány lehet. A racionális teológia sem felejtette el és nem tagadta 

meg Istent, hanem ésszel akarta keresni mindenütt és megérteni mindenben. A 

dialektika teológia sem tagadja Jézust, de mivel nem az ő személyében keresi az Istent, 

hanem az elvont igében, így Jézust bizonyos értelemben félretolja, és bár tanait tiszteletben 

tartja, őt magát nem követi. Hiszen ha követné, akkor tudná azt, hogy ki az Isten, 

és hogy kiben jelentette ki magát. A racionális teológia elvben és látszólag távol állott 

a CE-től és nem is akarta, és nem is tudta megérteni, de azért vele szemben a 

gúnyolódással beérte, mert nemesebb pillanataiban elismerte, hogy ő azokat sehogy 

sem képes megtenni és elérni, amiket a CE megtesz, ennélfogva, bensőleg, bizonyos 

tisztelettel adózott neki. Ezzel szemben a dialektika teológia látszólag közelebb van a 

külső jelszavak szintjén, de valóban bensőleg messzebb van, mert fellépése óta a CE 

gúnyoltatása bizonyos üldöztetéssé vagy bojkottá erősödött. Aminek egyedüli oka az, 

hogy a CE soha nem fog az élő Jézus személye helyébe semmilyen tudományt vagy 

teológiát helyezni, vagy elismerni. Ezért amíg Jézust kerülgetni fogja a tudomány, akár 

racionálisan, akár dialektikusan, addig sohasem fogja a CE teológiáját megérteni, ami a 

Jézus teológiai tudományán, az Isten által kijelentett szereteten nyugszik egyedül. 137 

Mit vall a CE az egyházhoz való hűségről 

Kecskeméthy István, talán amikor CE Szövetség a leghevesebb támadásnak volt kitéve 

a református egyházhoz való viszonya és hűsége tekintetében, fogalmazza meg álláspontját. 

Hadd álljon itt, szó szerint, a maga tömör célratörő megfogalmazásában: 

Mi, református CE szövetségesek indíttatva érezzük magunkat tudomására adni 

mindeneknek, akiket illet, amint következik: 

136 Kis Tükör 1931. XXI. évf. 34. sz. 134. 

137 Uo. 36. sz. 142.


Hogy mi nem azért maradunk benne az egyházban, mert benne születtünk, hanem 

azért, mert ezt parancsolja tiszta, öntudatos és megdönthetetlen elvünk. Mi elvből vagyunk 

és maradunk reformátusok. 

Hogy mi a református egyházat nem azért emeljük minden más egyház fölé, mintha 

fogyatékosságait nem látnók, hanem azért, mert a tiszta keresztyénségnek ez idő 

szerint legteljesebb kifejezőjét és hordozóját látjuk benne. A múlt szenvedései és diadalai, 

szép emlékei és hagyományai, jelenlegi nemzeti és kulturális erői és gazdaságai 

mind emelik és izzóvá teszik iránta való szerelmünket: de igazi értéke mégis keresztyénségében 

áll. 

Hogy ennélfogva mi a keresztyénség központi tartalmát, az újjászülő Igét egyházunkban 

nem engedjük meghígítani, sem semmi emberi bölcsességgel megelegyíteni. 

És nem engedjük elhomályosítani azt a tényt, hogy e tekintetben puszta létezésünknek 

is van valamilyen jelentősége. 

Hogy egyházunk széles, végtelen látókörét szűkkeblű felekezetieskedések által nem 

engedjük korlátozni és nem szűnünk meg arról vallást tenni, hogy csak egyetlen egy 

egyház van, mert egy főnek csak egy teste lehet. 

Hogy egyházunknak Jézus által kitűzött felséges végcélját, a világ legyőzését nem 

engedjük önző alkalmazkodások, nagyképű nyárspolgári célkitűzések által alászállítatni. 

És aki a közelmúltat a jelennel elfogulatlanul összehasonlítja, az kénytelen elismerni, 

hogy e tekintetben is van valamilyen jelentősége puszta létezésünknek is. Mennyivel 

más célkitűzések a maiak, mint a néhány évtizeddel vagy évvel előbbiek! 

Akinek van füle hallani, hallja. És felelje meg az Úr előtt, vajon bölcs dolog-e a CE 

Szövetséget az egyház testéből kioperálni 138 

Kecskeméthy egy másik, A „viszonyok” általános tisztázása című cikkében a következőképpen 

ítéli meg a CE és az egyház viszonyát: A gyülekezetekben az egyesületek oázisok, 

amelyek megakadályozzák, hogy az élet vizének csörgedező patakjai a homokban 

eliszaposodjanak, azért gyűjtik össze a kis erecskéket, hogy virágozzanak és 

gyümölcsözzenek általuk. Ez határozza meg az egyháznak a szövetségekhez való viszonyát 

és viszont. Továbbá Kecskeméthy két okot hoz fel annak magyarázatára, hogy 

a CE viszonyát az egyházhoz és a lelkészekhez miért tartják sokan gyanúsnak. Az 

egyik ok, hogy a CE a református egyháznak az újjászületésről szóló tanát szigorúbban 

fogják fel, mint általában a mai egyházi közvélemény és, bár furcsa, épp emiatt kerülnek 

a szektásodás gyanújába. És emiatt érzik kellemetlennek a velük való viszonyt a 

lelkészek közül különösen azok, akik az újjászületést a mai iskolás értelemben csak 

emberi elhatározásnak, a jóra való törekvésnek tartják. Ami pedig a szövetségeseket illeti, 

tartsák tiszteletben a lelkészüket, és ne kívánjanak olyan szolgálatokat tőle, amely a 

lelkész gondolkodásával nem egyezik. A másik ok pedig, amiért a CE Szövetségnek az 

egyházhoz való viszonya gyanús, az, hogy a CE a hiszekegynek a szentek egyességére 

vonatkozó tételét is komolyan veszi és a gyakorlatban is megvalósítja. Ezzel esnek az 

egyháziatlanság gyanújába. A kérdést pedig az egyetemes egyház szempontjából kell 

megítélni, mert, ha valamely felekezet nem úgy érzi, hogy az egyetemes keresztyén 

egyházért van, az lassan-lassan megüresedik, vértelenné lesz és elvilágiasodik. Minél 

nagyobb tehát a felekezeti öntudat, annál öntudatlanabb és üresebb mellveregetéssé 

lesz, ha nem az egyetemes egyház öntudatában gyökerezik. A CE itt is nagyon értékes 

szolgálatot tesz a felekezeteknek: nincs tehát szükség arra, hogy közigazgatási paragra- 

138 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 6. sz. 21.


fusok láncaival biztosítsuk felekezeti hűségét. A CE maradjon a felekezetek szabad 

karja, melyet egymás felé nyújtanak, hogy Jézusban egy testté ölelkezzenek. 139 

Máthé Elek bonchidai szövetséges lelkész Egyháztagság és CE szövetségi tagság című 

cikkében fogalmazza meg azt, hogy szövetségesnek mindenkinél jobban kell szeretni 

egyházát, híven ragaszkodnia kell hozzá, buzgón kell forgolódnia, és alázattal kell szolgálnia 

abban. Ha fordulnak elő olyan esetek és körülmények, amelyek megbotránkoztatók, 

a lelkünkben támadó kétségek és nehézségek között, mindenkor különbséget 

kell tennünk az egyház és annak méltatlan képviselői között, mint ahogy a jó édesanyát 

nem lehet elítélni könnyelmű gyermekeinek hibáiért, rossz cselekedeteiért. A szövetséges 

hű egyháztagsága azonban nem zárja ki, hogy szeressen másokat is, hogy megismerje 

Jézusnak más akolból való juhait is és velük minden egyéb elválasztó korlátok 

fölött a Lélek egysége folytán vallja a keresztyén testvériséget, anélkül, hogy vizsgálnánk, 

zsidó-e vagy görög, román-e vagy magyar, lutheránus-e vagy református az illető. 

140 

Végül pedig hadd idézzük még egy rövid írását Kecskeméthynek (A szekták), 

amelyben a szó rövid történeti értelmezése után sérelmezi, hogy újfent már a CE-t is 

leszektázzák. Véleménye szerint a CE sehonnan nem szakadt ki, ezért a szektázás mögött 

az a jámbor óhajtás foglaltatik, hogy bárcsak kiszakadna. Ez azonban alaptalan 

óhaj és hiú reménység, mert a CE a történelmi egyházakat megbecsüli, bár egy felekezetet 

sem becsül le, a református egyház pedig éppen nagy kincs előtte. Zászlajára különben 

is nem a szakadozás van írva, hanem a tömörülés: ragaszkodjatok a Főhöz, aki a 

Krisztus! – zárja az érvelését Kecskeméthy. 141 

V. Közösség 

Az út a világ legyőzéséhez a lelkek újjászületésén át vezet: tehát olyan alakulatokra 

van szükség, amelyek az egyházban az újjászületésnek meleg, puha, kedves fészkei. E tekintetben 

már kész tapasztalatok bizonyítják, hogy elsősorban a CE szövetségek jöhetnek 

tekintetbe – állítja A „viszonyok” általános tisztázása című írás szerzője, Kecskeméthy 

István. 142 Egy másik írásában, amelyben a CE-szövetségek rendeltetéséről beszél, 

megállapítja, hogy a CE-szövetségek két ponton sietnek az egyház védelmére: elevenebb 

hitéletet és melegebb testvéri közösséget teremtenek. Evégre pedig teljesen az 

egyháznak kell áldoznia magát, de függetlenségét meg kell tartania. Mert ha nem áldozza 

magát önként és szabadon az egyházért, akkor arra a sorsra jut, amire az új felekezetalapítások. 

Ha pedig feladja függetlenségét, akkor megszűnik só és kovász lenni, 

és nem lesz egyéb, mint valamely felekezet jelentéktelen fölöslege és sallangja. A történelmi 

egyház nem nélkülözheti, sem más hivatalos munkával nem pótolhatja, ha élni 

és virágozni kíván. A szövetségek pedig csak a történelmi egyházban teljesíthetik rendeltetésüket, 

éspedig csak függetlenségük és önállóságuk teljes megőrzésével. Az ő 

munkájuknak csak akkor van értéke és sikere, ha az szabad és önkéntes szolgálat. 143 

Hogy a fenti megfogalmazások mennyire valósultak meg, azt korábbi fejezetek tárgyalták, 

ahol a szolgálat és hűség kérdéséről volt szó. Mégis e hitvallásszerű gondola- 

139 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 37. sz. 145–146. 

140 Uo. 1929. XIX. évf. 19. sz. 89. 

141 Uo. 1932. XXII. évf. 19. sz. 76. 

142 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 37. sz. 146. 

143 A CE-szövetségek rendeltetése. Kis Tükör 1927. XVII. évf. 42. sz.


tok jelen fejezetünk esetében azzal a jelentőséggel bírnak, hogy megválaszolják az önkéntelenül 

adódó kérdéseket abban a tekintetben, hogy mi szükség van a gyülekezetek 

kebelében létrejött helyi szövetségeknek, melyeket legtöbbször éppen a gyülekezetben 

szolgáló lelkész hoz létre. Az alábbiakban láthatjuk konkrétan, a kutatás eredményei 

szerint, hogy melyik erdélyi gyülekezetben mikor alakult helyi szövetség (ahol erre 

nézve adattal rendelkezünk), hogyan és miben fejtette ki tevékenységét. Kutatásunk 

főleg a korabeli sajtóban megjelent tudósításokra, az utazótitkár beszámolóira, emlékírásokra, 

és ritkább esetben szemtanúk visszaemlékezésekre támaszkodik. 

Adorján. Az utazótitkár 1930. június 20.–július 10. közötti látogatásában említi a 

helyi gyülekezetet. A leánybibliakörnek Hallelujah éneket tanított. A lelkész kéri az 

utazótitkár segítségét a vasárnapi iskola és bibliakör beindítására, melyet az utazótitkár 

készséggel elvállal. 144 

Alsósófalva. 1928. február 18–27. közötti utazásáról számol be a Szövetség elnöke, 

Kecskeméthy. 145 Ottjártakor a helyi lelkész, Balogh Ferenc vallásos estélyt szervezett, 

amelyre a közeli Parajdról is átjöttek néhányan. Ugyanabban az évben a marosvásárhelyi 

szövetségesek is tiszteletüket teszik Alsósófalván, de látogatásukról nem 

közölnek részleteket. Klein Adolf Pál missziói munkás 1931. június 6-i látogatásából 

azt tudhatjuk meg, hogy Balogh Ferenc és családja igazi magyaros vendégszeretettel 

fogadta a vendéget és a beszélgetés kapcsán Balogh Ferenc sérelmezte, hogy a felelősségérzet 

hiányzik a CE munkájából. 146 Ugyanaznap este a bibliakör termében missziói 

estét rendeztek, amelynek keretében, ének és ima után, Nagy Árpád parajdi kántor 

szólóéneket adott elő, Kacsó Mancika pedig szavalt. Ezután következett a vendég előadása 

a külmisszióról, a zsidómisszióról és a belmisszióról. Befejező beszédet és imát a 

helybeli lelkész mondott. 1932. december 17-én ugyancsak Klein Adolf Pál tett látogatást, 

melynek keretében a helyi önképzőkörben szolgált. Szóbeli visszaemlékezés szerint, 

a Balogh Ferencet szolgálati helyén követő Boros Árpád lelkész és családja elkötelezett 

tagja, híve és támogatója volt az Alsósófalván már beindult szövetségi 

munkának. A visszaemlékező megjegyzi, hogy a házi istentiszteleteket mindig laikus 

egyháztagok vezették, ahol a lelkész megfigyelőként vett részt, és csak akkor szólt 

hozzá a beszélgetéshez, ha a Szentírástól idegen hozzászólások hangzottak el. 147 Ezeken 

az alkalmakon többnyire az asszonyok vettek részt, mivel a férfiakat lekötötte a 

mezei munka. A visszaemlékező legkedvesebb élménye ezekkel az alkalmakkal kapcsolatban: 

Addig nem mentünk haza a bibliaóráról, amíg ki nem bontottuk a „testust”. Az igéhez 

pedig sokan hozzászóltak. Fontosnak tartja még elmondani, hogy a lelkész nagyon sokat 

foglalkozott a gyerekekkel. 

Apahegy. Az 1930. június 20-án kelt utazótitkári jelentésből szerzünk tudomást arról, 

hogy a vadregényes Apahegy csekély számú leányegyháza Szinérváraljának, ahol az 

utazótitkár a kicsiny imaházban hirdette az igét, kevés, de lélekben buzgó gyülekezet 

előtt. Ezután a gyülekezet teljes számban részt vett az iskolateremben tartott evangeli- 


145 Uo. 1928. XVIII. évf. 10. sz. 39. 

146 Uo. 1931. XXI. évf. 35. sz. 140. 

147 Károly Anna alsósófalvi lakos (szül. 1916) visszaemlékezése a 30-as és 40-es évek helyi szövetségének 

eseményeiről. (Szóbeli forrás)


zációs istentiszteleten. Igyekeztem lelkiismeretüket felrázva a megtérésre felhívni őket, és amint 

utóbb az egyházgondnok elújságolta, az emberek még az utcán is arról beszélgettek, hogy mi mindenben 

érzik magukat bűnösnek – állapítja meg az utazótitkár. 148 

Arad. Az 1930. december 1-én kelt utazótitkári jelentés szerint Aradnak Mikelaka 

nevű külvárosában vendégeskedett. A következő nap délutánján a városban magánháznál 

tartottak összejövetelt, a háziasszonynál összegyűlt három szomszédasszony jelenlétében. 

Ez után a helybeliek elhatározták, hogy ezentúl minden vasárnap délután 

bibliaórát fognak tartani váltakozva, Mikelakán és Aradon. 149 

Bibarcfalva. A Kis Tükör Kecskeméthy István 1927. szeptember 10–17. között tett 

bibarcfalvi látogatásáról ad hírt. A helyi szövetség vezetője Borbáth Irén. A szövetség 

sok belső megpróbáltatáson és viszontagságon ment már át, de végig megtartotta gyermeki hitét, üdeségét, 

erős szövetségi öntudatát, a testvéri közösség bensőségét és a szeretet lobogását. Különös jellegzetessége 

neki, hogy szinte csupa házastársakból áll, és a felnőttek csoportját a vasárnapi iskolások kedves, 

növekvő serege veszi körül – jellemzi a szövetséget Kecskeméthy. E látogatás 

alkalmával bibliaórát és szeretetvendégséget tartottak, amelynek keretében a helybeli 

lelkész, Borsay László, igen szép felszólalást tartott. Ezután Kecskeméthy kifejtette a 

szövetségi munka jelentőségét az egyház életére nézve. 1930. szeptemberben, négy héten 

keresztül, az utazótitkár tartott a helyi CE Szövetségnek biblia- és imaórákat. 150 

Bürgezd. Péter András helybeli lelkész alapította meg a helybeli szövetséget. Az 

utazótitkár, K. Tompa Artúr, 1930. június 20-tól július 10-ig tartó körútja során keresi 

fel a gyülekezetet. Háromnapi tartózkodása alatt a bibliakör tagjainak minden este 

hitmélyítő órákat tartott, Jakab József helyettes lelkész közreműködésével. Vasárnap, 

június 13-án két templomi igehirdetést és az iskolateremben evangelizációt is tartott. 

Fölhívtam azokat, akik az Úr Jézust követni és életüket neki átadni akarják, hogy jöjjenek az utóösszejövetelre, 

a parókia tanácstermébe, hogy teljes bizalommal tárják föl egyenként előttem lelküket. 

Sorra jöttek lelki nehézségeikkel, amelyeket meghallgatva s megfelelő tanácsot adva, végül a gyülekezet 

előtt összefoglalva, még egyszer megvilágítottam a lényeges teendőket. Végül a hívő Isten gyermekeit 

hívtam föl imádkozásra, akik leborulva buzgó imádságban adtak hálát eme lelki halfogás eredményéért 

és könyörögtek kegyelmet az újonnan megtértekre – összegzi beszámolóját az 

utazótitkár. 151 

Déva. A szövetség 1925-ben a helyi lelkész, Bitay Béla kezdeményezésére alakul 

meg a gyülekezet kebelében, melynek titkára Klimstein Vilma postatisztnő lett. Négy 

év múlva, 1929 márciusában nyílt ellentét kezdődik a lelkész és Klimstein Vilma között, 

utóbbit még 11 szövetséges támogatta. 152 1930 februárjától Bitay Béla több alkalommal 

is ifjúsági bibliaóra vezetésével bízta meg Klimstein Vilmát, ami a viszony 

rendezésére utal. 1928. szeptember 22–25-én Herbeth István marosvásárhelyi szövetséges 

lelkész tesz látogatást Déván és a közeli Csángótelepen. Evangelizáló és hitmélyítő 

órákat tart. Olyan jó nekünk együtt lennünk, az Úr küldje, hozza el kedves testvéreinket 


149 Uo. 52. sz. 206. 

150 Uo. 1927. XVII. évf. 39. sz. 157. 

151 Kis Tükör 1930 XX. évf. 30. sz. 118. 

152 BuzogányIKE 167–168.


még gyakran, hogy együtt felbuzduljunk, s lelki ajándékokat vehessünk – nyugtázza ily módon a 

látogatást egy helyi szövetséges, Dónáth Sámuelné. 153 1930. november 20-án 

Kecskeméthy István keresi fel a helyi szövetséget, 154 akit Bitay Béla lelkész lát vendégül. 

Még aznap este igemagyarázatot tart a bibliakör felkérése folytán, a Márk 9,43–48 

alapján. Másnap először a Gerei-telepen, utána a Csángótelepen tart evangelizáló órát. 

Vasárnap az ifjúsági körben az ifjakkal és a vasárnapi iskolásokkal foglalkozik, míg a 

többi napokon minden este más és más magánháznál tart evangelizáló összejöveteleket 

és imaórákat. 1931 karácsonyán a helyi szövetség karácsonyi ünnepet szervez, az 

ifjúsággal karöltve. A szeretetvendégség keretében adták elő a Ferike álma című színdarabot 

a vasárnapi iskolások. 

Dicsőszentmárton. A helyi CE szövetségi munka 1923 őszén kezdődött el 4 lélekkel 

(1 férfi és 3 nő). 155 Az előkészítő munkálat csak szűk mederben és lassan folyt. 

Az akkori körülmények még nem engedték, hogy az egyház keretén belül a nyilvános 

szervezőmunka elkezdődhessen, ezért evangelizációt és bibliaórákat csak háznál tarthattak. 

Ugyancsak háznál tartották a vasárnapi iskolát is 1925 májusától 10–12 gyerekkel. 

A felnőttek óráján már 14–18 lélek is részt vett. A munka szélesebb körben elterjedt 

a következő hónapban, amikor Hegyi Károly lelkész, nyugdíjas esperes 

megengedte, hogy a református egyház keretén belül megkezdődjön a munka mind a 

felnőttek, mind a vasárnapi iskolás gyermekek között. Eleinte a templomban voltak az 

órák, szeptember hónap folyamán viszont már a református polgári iskola termeit bocsátották 

rendelkezésükre. A vasárnapi iskola ekkor már annyira megnépesedett, hogy 

három csoportra kellett osztani a mintegy 70–80 gyerekből álló csoportot. A felnőttek 

számában is több és lélekben erősebb gyarapodást tapasztaltak. Az Örömhír havi folyóiratot 

többen megrendelték, de voltak olyanok is, akik az egyes számokat külön megvették. 

156 Hegyi Károly esperes nyugdíjba való vonulása után Adorján Gábor lett a lelkész, 

Ady László pedig a segédlelkész. Velük kezdődött el a munka kibővítése és ők 

hozták létre az ifjúsági egyesületet (IKE). 157 A vasárnapi iskolákat Ady László és Nagy 

János tartották délelőtt, délután pedig Adorján Gábor. Evangelizáló órát a felnőtteknek 

Ady László segédlelkész tartott, de bibliaórát is minden csütörtökön és szombaton. 

Az ifjúsági evangelizáló órákat Adorján Gábor, az imaórát pedig Nagy János tartotta. 

A karácsonyi ünnepek alkalmával több szegényebb sorsú gyermek ruhát is 

kapott. Ezenkívül minden vasárnap este Adorján Gábor lelkész az őskeresztyén hitvallóiról 

és vértanúiról tartott ismertetést nagyszámú közönség előtt. 1930. január 5-én 

Klein Adolf Pál missziói munkás számol be látogatásáról, mely alatt a Nitrogéngyár telepén 

tartott bibliaórát. 158 


154 Uo. 1930. XX. évf. 52. sz. 206. 

155 Uo. 1926. XVI. évf. 10. sz. 77. 

156 A Marosvásárhelyi szövetség folyóirata Filep Béla szövetséges lelkész szerkesztésében. 

157 Ld. bővebben BuzogányIKE 173–174. 

158 Kis Tükör 1932. XXII. évf. 4. sz. 16.


Felsősófalva. 1931 júniusában Klein Adolf Pál látogatta meg a gyülekezetet, ahol 

Fekete János 159 lelkész szolgált. 1930-ban választották lelkésszé, és 1934-ig teljesített 

szolgálatot. Az evangéliumi nevelés mellett a népművelésben is fáradhatatlanul tevékenykedik. 

Korondon népművészeti találkozókat szervez. Igazi keresztyén lelkületű lélek, 

aki a szegényt tűzvésszel és nyomorúsággal megpróbált népnek mindenkor kész, segítő lelkipásztora. 

Hívei a legnagyobb szeretettel veszik körül – állapítja meg a látogató. Klein az iskolában bibliaórát 

tart a Jn 3,1–7 alapján. Vasárnap a templomban igét hirdet a Mal 3,1–2 alapján, 

Jézus Krisztus tudománya tisztítótűz címmel. Délután a község mellett lévő hegyen hirdet 

igét az 1Móz 32,24–26 alapján (címe: A keresztyén élet tusakodásai a bűnnel szemben). Este 

az iskola nagytermében a missziói est témája a külmisszió, a zsidómisszió és a 

belmisszió volt. 

Ipp. Kabai Sándor vezetésével minden héten kétszer tartottak bibliaórát az állami 

iskola nagytermében. Farkas Márton, a gyülekezet presbitere elmondta, hogy egyházi 

elöljáróként eleinte szégyellt az összejövetelekre menni, de a Lélek hajtotta őt, és menni 

kellett, ezért ő most boldog és nem szégyelli a Krisztus evangéliumát. 160 

Józsefháza. K. Tompa Artúr utazótitkár 1930. június 20. és július 10. közötti utazása 

során egy egész hetet töltött a helyi szövetségnél. Két vasárnap templomi istentiszteletet 

tartott délelőtt és délután, ezenkívül vasárnapi iskolát és a serdülő ifjúságnak 

bibliaórát az iskolában. Délutánonként evangelizáló, este hitmélyítő órákat tartott. 161 

Kibéd. 1928. február 18–28. közötti körútján a CE Szövetség missziói bizottságának 

két tagja látogatott el a szövetséghez. Egyikük, Kecskeméthy István a következő 

megjegyzést tette: A kibédiek bátran előre mennek, mint akik az eke szarvára tették a kezüket. 

162 1931. júniusi körútja alatt Klein Adolf Pál missziós munkást a helyi lelkipásztor, 

dr. Dániel György látja vendégül. A látogatót lenyűgözi a vendéglelkész teológiai és 

más munkásságairól szóló kéziratai, amelyek bekötve álltak íróasztalán. A belmisszió 

munkáiról pedáns pontossággal készített feljegyzéseket. Egy szövetséges testvérnő felkérésére 

bibliaórát tartott nagyon sok résztvevő jelenlétében. 1932-ben ugyancsak a 

fent nevezett missziói munkás tesz látogatást, ahol január 3–4-én az imahét programja 

szerint tart bibliaórákat. 

Kraszna. 1924. február 2-án alakul meg a CE Szövetség. A fogadalmat az ottani 

bibliakör 18 tagja tette le, Kádár Géza zilahi esperes, szövetséges lelkész jelenlétében. 

A gyülekezet lelkésze testvéröccse az esperesnek és ő vezeti a helyi szövetséget. 1927 

augusztusában konferenciát szerveztek itt, amelyre, a helybelieken kívül, mintegy 80 

szövetséges jött el. 

Kolozsvár. A kolozsvári szövetség tulajdonképpen az elsők között alakul, lévén, 

hogy a mozgalom lelki atyja, Kecskeméthy István, már jóval a szövetség megalakulása 

159 1958-ban a CE Szövetségben kifejtett tevékenysége miatt Karácsonyfalván, ahol lelkészi szolgálatot 

teljesít, letartóztatják és koncepciós perben 10 év börtönbüntetésre ítélik. 1964 júliusában amnesztiával 

szabadul, 1965 novemberében elhunyt. Bilincseket és börtönt is – dokumentumkötet. Kolozsvár 1997. 49–52. 


161 Uo. 1930. XX. évf. 30. sz. 118. 

162 Kis Tükör 1928. XVIII. évf. 10. sz. 39.


előtt hűségesen irányította és végezte a különböző szolgálatokat a belmisszió mezején. 

A szövetség elnökén és titkárán kívül, nagyon sok laikus vette ki részét a szövetségi 

munkából. 1923-ban a város minden iskolájában beindították a vasárnapi iskolai oktatást. 

A Teológián, Imre Lajos tanár vezetése mellett, a teológus ifjúság segítségével végezték 

a vasárnapi iskolai oktatást. Ebben az évben megnyílt a Trefort utca 13. szám 

alatt az evangéliumi könyvkereskedés, melynek cégtábláján az Evangéliumi Missió felirat 

áll. 1924-ben a Belvárosi Egyházközségben megalakul az egyházközség belmissziói bizottsága, 

mely tagjainak legnagyobb része az EMESZ tagjai közül kerül ki. Az új 

belmissziói bizottság a kórházi betegeknek könyvtárat létesített, melyet Deák Ferenc 

lelkész kezelt. 

Egy 1926. évi feljegyzés szerint az EMESZ munkástagjai a következő belmissziói 

munkákat végzik: Minden vasárnap délután 4 órától a református Teológia I. számú 

tantermében evangelizáló bibliaórát tart Kecskeméthy István. Péntek este 7-től közösségi 

imaóra Erdély evangelizálásáért, melyet K. Tompa Artúr vezet. Szerda este 6-tól 

7-ig a Farkas utcai református templom melletti toronyszobában serdülő lányok számára 

bibliakört vezetnek felváltva Keiser Ilona, Szabó Erzsébet és dr. Gergely Jenőné. 

Szombat délután 6-tól 7-ig háromszólamú női énekkar ugyanott, vezeti K. Tompa Artúr. 

Bálint Géza szövetségi tag lakásán, a Crişan utca 31. szám alatt a környékbeliek 

számára bibliamagyarázó órát tart csütörtök délután 6-kor K. Tompa Artúr. Szerda 

délután fél 6-tól bibliaórát vezet a Pata utca 20. szám alatt, Fülöp Ákosné szövetséges 

tag lakásán özv. Radnótffáy Gyuláné. A Magyar utcai kórházban vasárnap délelőtt fél 

9-től bibliaórát tart Kecskeméthy Istvánné. Szövetségi munkaórák vannak a Kossuth 

Lajos utca 30. szám alatt Gergely Antalné lakásán, kedd délután 6-tól 8-ig. A Kornis 

utca 8. szám alatt hétfő délután 7-től 8-ig. Serdülő lányok számára bibliakör az unitárius 

kollégiumban és a monostori református iskolában vasárnap délelőtt 11-től 12-ig, 

Weinrich Lujza és dr. Gergely Jenőné vezetésével. Vasárnapi iskolája van a szövetségnek 

a monostori református iskolában, a Petőfi utcai állami iskolában és a Református 

Teológián vasárnap reggel 9-től 10-ig. Vasárnapi iskolai előkészítő órát tart K. Tompa 

Artúr a vasárnapi iskolai vezetők számára a hétfői munkaórával kapcsolatosan. A Mária-Valéria 

leányárvaházban szerda délután 3-tól 4-ig a református gyermekek számára 

bibliaórát tart Keiser Ilona. Kardosfalván Csáky János református teológus, Farkas 

Lázárné lakásán szombat délután gyermekek számára és vasárnap délelőtt 11-kor felnőtteknek 

bibliaórát tart. 163 

1926. június 27-én a kolozsvári CE Szövetség szeretetvendégséget szervezett a református 

kollégium konviktusán. A programot Vásárhelyi János püspökhelyettes imája 

nyitotta meg, Turák Irén szép szavalata után K. Tompa Artúr felolvasása következett, 

melyben kifejezte háláját a brit és külföldi bibliatársaság iránt. Ezt követte Filep 

Ákosné, K. Tompa Artúrné és Orbán Valéria terce, Szabó Erzsébet szavalata és tanulságos 

jelenete Élet és iskola címmel. Az ünnepélyt bibliamagyarázat és ének zárta. A 

szeretetvendégségre hivatalosak voltak és meg is jelentek az összes kolozsvári református 

bibliakör, amelyek nem mind a CE kötelékébe tartoztak. 164 

1925-ben a Fecske utca 3. szám alatt özvegy Váradiné és Váradi Juliska magánházában 

állandó bibliakör és vasárnapi iskola fejlődött ki. A bibliakör résztvevői a kolozsvári 

szövetség tagjai, akik az ottani városnegyedben önálló munkát igyekeznek ki- 

163 Kis Tükör 1926. XVI. évf. 7. sz. 53–54. 

164 Uo. évf. 19. sz. 150.


fejteni. 1928. november 13-án rendezték meg első szeretetvendégségüket, amelynek 

keretében a perselyes gyűjtés, a vasárnapi iskolások karácsonyfa ünnepélyén, néhány 

szegény gyermek ruhasegélyben való részesítése érdekében történt. 165 

Az 1929-es VII. országos EMESZ-konferencia keretében adták át a Csákány utcai 

napközi gyermekotthont. 166 

1929. október 11-én, imaóra keretében tartanak beszámolót a szövetség munkástagjai 

az 1928–1929 közötti tevékenységükről. Erről rövid beszámolót tart Radnótffáy 

Gyuláné. 167 Gergely Anna a háztartásbeliekkel foglalkozott vasárnaponként délután 5 

órától. Fülöp Ákosné a Magyar utcai kórházban tartott vasárnaponként áhítatot, amit a 

kórház vezetősége szívesen vett. Legtöbben az ideggyógyászati osztályon mennek el az 

áhítatokra. A Csákány utcai házban Szabó Sára körül sereglenek a gyermekek. Klein 

Adolf a Csákány utcában és a Fecske utcában tart rendszeres összejöveteleket. Köszönetet 

mondanak az unitárius kollégium igazgatóságának, amiért már harmadik éve 

készséggel bocsátja rendelkezésre az egyik tantermet, ahol Weinrich Lujza a serdülőkkel 

foglalkozik. Keresztesné házanként gyűjti össze a gyermekeket vasárnapi iskolába. 

Szabó Erzsébet, Váradi Juliska és Orbán Valéria a református kollégium növendékeinek 

tart rendszeresen bibliaórát. Mindezeket a munkásokat táplálják és gondozzák a K. 

Tompa Artúr titkár által vezetett ima- és bibliaórák. 

1930. január 26-án a Fecske utcai bibliakör szeretetvendégséget rendezett a Csaba 

utca 4. számú házban, ahol a terem zsúfolásig megtelt. A Fecske utcai leánybibliakör 

énekkara kísérte végig a programot, K. Tompa Artúr szövetségi titkár bibliamagyarázatot 

tartott (Jn 2,1–11 alapján), Vásárhelyi János püspökhelyettes néhány szívből jövő 

lelkesítő szót mondott a szeretetvendégségen részt vevőknek, felvázolva a világ hitetlenségét, 

végül buzdító szavakat intézett a bibliakörhöz. Február 2-án a Csákány utcai 

Napközi Gyermekotthonban volt szeretetvendégség, amit a Csákány utca és a Koncz 

telep együtt rendeztek. A gyermekek szavalatai után itt is K. Tompa Artur hirdette az 

igét, és végül pedig Weinrich Lujza tett bizonyságot megtéréséről, kérve az Úr kegyelmét 

a bibliakör munkájára. 168 Július 20-án, ugyancsak a Csákány utcai Napközi Gyermekotthonban 

tartottak szeretetvendégséget. Szabó Sára közel 300 gyermeket vendégelt 

meg, közöttük a Mária-Valéria árvaházat is. Körülbelül 40 gyermek szavalata után 

K. Tompa Artúr tartott bibliamagyarázatot. Vásárhelyi Boldizsár református lelkész is 

szólott a gyermekekhez, igyekezett megértetni velük, hogy milyen boldogok ők, amiért 

ismerik Jézust, és milyen borzasztó azoknak helyzete, akik nem ismerik őt. 169 Hadd álljon 

itt egy elgondolkodtató történet a Csákány utcai gyermekekről: A Csákány utcai 

Napközi Gyermekotthon egyik kis látogatójának a kommunista gyermekek azt mondták: 

Ha van Isten, hát mondd neki, hogy vegyen neked kabátot. Erre a gyermek mély meggyőződéssel 

felelt: Hát vesz is! Most még más viseli, de majd meglátjátok, hogy lesz nekem kabátom. 

Szomorúan jegyezte meg erre Sára néni a körülötte álló gyermekeknek: Látjátok gyermekeim, 

ezek a kommunisták így kapkodják ki szívetekből az elhintett magot. Mire az egyik 

gyermek ragyogó arccal felelt: Sára néni, az enyémből már nem lehet: már kicsirázott! 170 


166 Ld. a Szolgálat című fejezetnél. 


168 Uo. 1930. XX. évf. 7. sz. 28. 

169 Uo. 31. sz. 124. 

170 Uo. 1932. XXII. évf. 11. sz. 44.


1932. október 30-án a Kolozsvári CE Szövetség a református kollégium konviktusi 

termében szeretetvendégséget tartott. Ez az ünnepség a reformáció ünnepségének is 

szólt. A programnak 24 pontja volt és este 11 óráig tartott. Annyian voltak, hogy mozogni 

is alig lehetett. 171 

Lippa. A gyülekezet szövetséges lelkésze, Pálúr István hozza létre a helyi szövetséget. 

1930. december 3-án ide látogatott Kecskeméthy István, akit a lelkész nagy szeretettel 

fogadott. Érkezése előtt a lelkész megpróbálta összeszedni a lippai és a közeli 

radnai gyülekezet nagy részét, hogy minél többen vegyenek részt Kecskeméthy 

evangelizációján. A gyülekezetnek nem volt temploma, csak imaháza, amely várakozáson 

felül megtelt, sőt egy egész padsor római katolikus résztvevő is kíváncsi volt az 

evangelizációra, amelynek keretében a helyi 8 tagú énekkar szolgált; összetétele református 

és római katolikus hívekből állt, baptista karvezető irányításával. Még ez év nyarán 

Kecskeméthy kéthetes evangelizációs alkalmat vállalt a gyülekezetben. 172 

Lupény. 1929 végén a helyi kis létszámú szövetséget is meglátogatta az utazótitkár. 

173 Fájdalommal veszi tudomásul, hogy erős támadásnak van kitéve a baptisták, adventisták, 

millenisták (Jehova tanúi), de leginkább a szabadkeresztyének részéről. Ez 

utóbbiakat helyi elnevezés szerint „bogyisták”-nak neveznek vezetőjük, Bogya József 

után. A támadások ellenére, a kevés szövetséges mégis kitart a CE célkitűzése mellett: 

Krisztusért és az egyházáért! Munkájában a helybeli református egyházra támaszkodik, és 

mellette hűségesen kitart. Az utazótitkárt egy Lidia nevű szövetséges fogadta, aki 

ötödmagával tagja a helyi szövetségnek. 1930. év végén történt Zsil-völgyi látogatása 

során az utazótitkár nem tudja felkeresni a szövetségeseket a leesett hó miatt, mivel 

azok messze fent az István bányatelepen laknak. Ennek ellenére örömmel nyugtázza 

mégis, hogy a helyi szövetség jó kezekben van Babos Sándor helybeli lelkész irányítása 

alatt. 174 

Marosújvár. 1930 végén tett utazótitkári látogatás beszámolójából szerezhetünk 

tudomást a helyi szövetség életéről. Az utazótitkárt Varga Árpád szövetséges fogadja, 

minekutána az felkeresi a helybeli lelkészt, akivel beható eszmecserét folytat a folyamatban 

levő belmissziói munkákról. Este bibliakört Varga Árpád szövetségesnél, 

másnap ugyanez a bibliakör római katolikus családnál gyűlt össze, ahol az utazótitkár 

beszámolt az EMESZ tagsággal kapcsolatos tudnivalókról. Örömmel nyugtázta, hogy 

az egyik szövetséges tag vasárnapi iskolát működtet, amelyen több felekezethez tartozó 

gyermek is részt vesz, sőt a görög katolikus esperes unokája is ebbe a vasárnapi iskolába 

jár. Végül buzdította a szövetségeseket a vasárnapi iskolai munka minél hatásosabb 

fejlesztésére és új vasárnapi iskolai csoportoknak a rendelkezésére álló munkások 

számának megfelelő arányban való szaporítására. 175 

Marosvásárhely. 1904-ben indult el az evangéliumi munka, melynek keretében 

számos bibliakör alakult. A kis tábor folyton növekedett és beindultak a vasárnapi iskolák 

is. Nemsokára nincs Vásárhelyen elemi iskola, melynek osztályaiban ne lennének 

171 Kis Tükör 1932. XXII. évf. 19. sz. 74. 

172 Uo. 1930. XX. évf. 53. sz. 206. 

173 Uo. 4. sz. 13–14. 

174 Uo. 49. sz. 193–194. 

175 Uo. 49. sz. 193–194.


vasárnapi iskolás gyerekek. Hamarosan a próbatétellel is szembe kell néznie a közösségnek, 

ugyanis a gyerekeket kitiltással fenyegetik az iskolából, ha a vasárnapi iskolába 

mernek járni. Közben a felnőttek közt lévő munka is bővül. A szövetség 1914-ben 

alakul meg. Az első világháború alatt a város árvái és özvegyei között végez szolgálatot 

a szövetség. 1916-ban hontalanná vált menekültek árja özönli el a várost és a CE Szövetség 

csakhamar felismeri teendőit: felkeresi és összegyűjti a különböző helyeken elhelyezett 

embereket, akiken nem segített egyetlen, magát máskor hangosan reklámozó 

jótékonysági intézmény sem. Meghallgatja panaszukat, figyel rájuk, és új reményt ad 

munkájával a kétségbeesett szívekbe. Istentiszteleteket tart közöttük a város különböző 

pontjain és füzeteket, traktátusokat oszt szét nekik. A szenvedésekben elgyötört, a 

vesztesség miatt lesújtott nép szíve megnyílt és fogékony lett az evangélium békességet 

hirdető szavára. 176 

Halmen József marosvásárhelyi szövetséges feljegyzései fontos adatokkal szolgálnak 

a szövetség életéből. A szövetség vezetője Herbeth István lett, aki a CE 1947. évi 

feloszlatásáig vezetője volt a közösségnek. 177 A bibliaórákat a református leányiskolában 

tartották. A felnőtt szövetség tagjai: Herbeth István és felesége, Nagy Gábor és felesége, 

Nagy János és felesége, Nagy Károly, Nagy Ödön kollégiumi tanár, Filep Béla, 

Korbelek Andor, Aizenhut Anna, Bakó Mózes és felesége, Benő János és felesége, 

Nyíri Sándor és felesége, Nagy Lajos, Nagy Sándor és felesége, Kron Ernő és felesége 

és még sokan mások. Később kapcsolódtak be: Árus József, Fazakas István, Horváth 

György és Birtalan Sándor. Hamarosan megalakul a leányszövetség is Derzsiné vezetésével, 

melynek tagjai: Filep Béláné Truca Irénke, Bisztrai Sándorné Truca Margit, 

Csiszér Piroska, Nagy Juliska diakonissza, Gergely Béláné Halmen Erzsébet, Halmen 

Béláné Bodó Ágnes. Később kapcsolódnak be: Nagy Jucika, Nagy Anna, Benke Rozália, 

Csiszár Anna, Csiszár Lujza, Herbeth Márta, Bodó Anna, Besenyei Ida, Maroscher 

Ella, Csáki Jánosné Pap Irénke, Hegyi Józsefné Pap Rózsika, Rácz Anna és Fekete 

Gyuláné Bodó Ilonka. 

176 Filep Béla: Tíz év a Marosvásárhelyi Keresztyén Szövetség életéből. Kolozsvár 1924. 

177 Jelenleg is tagja a Marosvásárhelyi CE Szövetségnek feleségével együtt. 1941-ben evangélikus ifjúként 

kapcsolódik a szövetség ifjúsági alakulatához.


A 20-as években megalakul a fiúk szövetsége is a következő tagokkal: Csegedi Márton, 

Fülöp Sándor, Krizbai László, Nagy Albert, Várbeli Béla, Csiszér Árpád, Kacsó 

Béla, Nagy Árpád, Bakó István és mások. Ezt a fiúszövetséget 1935-ben feloszlatta a 

szövetség, mert nem a lelki dolgok kerültek előtérbe, hanem a sport és egyéb szórakozások. 

A szövetség tagjai minden vasárnap délután a református leányiskolában 3–4 óráig 

vasárnapi iskolát tartottak kicsiknek és nagyoknak, illetve serdülőknek külön. 4-5 óráig 

ifjúsági órát tartottak külön a fiúknak és a lányoknak. 5 órától evangelizáló órát rendszerint 

Herbeth István vezette, ritkábban Nagy Ödön és Filep Béla. Csütörtökönként 

este bibliaórát tartott a szövetség, ahol lehetőség volt a hozzászólásra és az alkalmat 

közös imádság zárta. Ezeken az alkalmakon felváltva a fentieken kívül Nagy János, 

Árus József, Nagy Lajos, Benke Rózsika, Nagy Juliska, Nagy Jucika, Halmen Erzsébet 

és Halmen Béláné szolgáltak. A vasárnapi alkalmakon 80–100 személy, míg a csütörtökin 

50–60 személy vett rész. Szombat esténként került sor a szövetség tagjainak közös 

imaórájára, melynek keretében volt a havonkénti szövetség megújító óra is. A szövetségnek 

rendes tagja lehetett valaki egyévi próbatagság után. Voltak pártoló tagok is. A 

szövetséget egy 7 tagú választmány vezette. A tagok születésnapját rendszerint megtartották 

igei szolgálat és éneklés keretében. A szövetség minden évben kétszerháromszor 

szeretetvendégséget rendezett, ahol igei szolgálatok, bizonyságtételek, szavalatok, 

ének és zenei szolgálatok hangzottak el. Ezeken az alkalmakon rendszerint 

rész vett Tóthfalussy József vártemplomi esperes és Beyer Fülöp evangélikus lelkész 

is. Nyaranta kirándulásokat szerveztek, melyet az igehirdetés, éneklés, beszélgetés és 

társasjátékok tettek színessé. A szövetség tagjai minden héten bibliaórát tartottak a város 

szélén levő Besében a Vállaskútnál és Meggyesfalván. A börtönben Nagy Juliska és 

Filep Béla tartottak rendszeresen bibliaórát. 

Minden év szeptemberében megtartotta a szövetség a Vártemplomban évi konferenciáját, 

amelyre a környéki falvakon kívül jöttek a Sóvidékről, Kolozsvárról, Zilahról, 

Nagyenyedről, Déváról és Szatmárról is. Ezeken az alkalmakon rendszerint 250–300- 

an vettek részt. A nagy ünnepeken rendszerint kalácsot és tésztát osztottak a szegények 

között, amiből vittek a szegényházba és a börtönbe is. Karácsonykor rendszerint 

ünnepélyt rendeztek a vasárnapi iskolások, ahol a gyerekek szeretetcsomagot kaptak. A 

szövetség folyóirata az Örömhír volt, melyet Filep Béla szerkesztett. 

A 30-as években a szövetség tagjai rendszeresen látogatták a vidéki szövetségeket, 

ahol bibliaórákat tartottak Árus Lajos, Halmen Erzsébet és Halmen Béláné vezetésével. 

A leggyakrabban látogatott közösségek közé tartoztak: Kibéd, Sóvárad, Parajd, 

Alsósófalva és Felsősófalva. 

1941-ben újraalakult az ifjúsági szövetség 5 taggal: Nagy Jenő, 178 Nagy István, 

Szőcs Lajos, Bakó István és Halmen József. Később a leányszövetség is: Kászoni Erzsébet, 

Kretovits Erzsébet, Halmen Mária, Halmen Irén és Máté Irénke tagokkal. Ez 

178 Foglalkozása szerint cipész. Vasárnapi iskolai vezetőként szolgált, majd az ifjúság között is munkálkodott. 

Evangéliumi iratokat, traktátusokat vásárolt a körzetében lakó családok számára. Ezeket a családokat 

rendszeresen látogatta és vitte számukra az evangéliumot. 1944 őszén, amikor a háború miatt 

több lelkész elmenekült a Maros és Nyárád menti falvakból, Farkas Jenő esperes megbízza, hogy mint 

gyülekezeti presbiter-diakónus, rendszeresen kijárjon a pásztor nélkül maradt falvakba istentiszteletet tartani. 

Miután az elmenekült lelkészek hazajöttek, azután is igényt tartottak a szolgálataira. Vallási tevékenységéért 

1958. április 10-én az állambiztonsági hivatal letartóztatja és koncepciós perben 13 évi börtönbüntetésre 

ítéli. 1964. június 24-én szabadul általános kegyelmi rendelettel. 1973. december 27-én hunyt el.


az ifjúsági szövetség komoly szolgálatot végzett: traktátusokat osztogattak utcán, vendéglőkben 

és iskolákban. Szikszai Béni Ákán bűne, Jób, A tékozló fiú, Jákób kútja című 

színdarabjait adták elő Marosvásárhelyen és a környező falvakban. A szövetség az 

1947. évi állami feloszlatásakor kb. 50 tagot számlált. 

Az 1936. évi konferencia 

1921 decemberében a szövetség meghívására Kecskeméthy István Marosvásárhelyre 

látogatott és részt vett a szegény gyermekek felruházását előkészítő vasárnapi iskolai 

rendezvényen, szövetségesek szokásos összejövetelén és szeretetvendégségén. A református 

kollégium zsúfolásig megtelt nagytermében vallásos estélyt tartott, a reákövetkező 

napon pedig istentiszteletet a Vártemplomban. 179 

1924. szeptember 6–8. között a szövetség 10 éves fennállásának és a Vártemplom 

felújításának alkalmából konferenciát szerveznek, melyen az EMESZ megtartotta rendes 

éves közgyűlését. Ez alkalomra a szövetség megjelentette Filep Béla írását a 10 

éves fennállásról Tíz év a Marosvásárhelyi Keresztyén Szövetség életéből címmel. 

1927-ben a szövetség újjáalakult és hat pontban összefoglalt hitmélyítő írást adott 

ki tanulmányozásra: I. Gyűlölködés, II. Megbocsátás, III. Szeretet, IV. Egység, V. A nyelv bűnei, 

VI. Fegyelem. 

1931. november 1-én megalakult az ifjúsági szövetség 20 taggal, melyből 11 fiú és 9 

leány, a hírt Herbeth Márta közölte a Kis Tükör olvasóival. A fogadástétel után 

Herbeth István szövetségi vezető bibliamagyarázatot tartott az 5Móz 7,9 alapján. 180 

Herbeth István, a szövetség lelkész vezetője 1931-ben szövetségi beszámolót jelentetett 

meg a Kis Tükör lapjain. 12 szövetségi órát tartottak minden hónap első hétfőjén. 

52 alkalommal minden vasárnap délután evangelizáló óra volt, 63 alkalommal pedig 

közös imádkozásra gyűltek össze. 52 csütörtök estén bibliatanulmányozó órát 

tartottak, melyet felváltva 12 személy vezetett. Nyár végén egy konferencia és egész 

évben 2 szeretetvendégség volt. A fiúk részére vasárnap délutánonként 47 bibliaórát 

szerveztek, melyeket felváltva 4 személy vezetett. A lányok részére szintén 47 biblia- 

179 Egyházi Figyelő III. évf. 1. sz. 6. 



órát vasárnap délutánonként, azonkívül számukra volt még 42 női kézimunkaóra is 

kedden délutánonként, melynek keretében bibliaóra is volt, közös hozzászólással. Az 

ifjúság ezenkívül 10 önképzőköri órát is szervezett: karácsonykor előadta Szikszai Béni 

Jákób élőkútja című bibliai élőképét. A szövetség minden szerdán meglátogatta a város 

aggmenhelyeit (30 idős személlyel) és az Iparosok aggmenhelyet is (6 idős személlyel), 

illetve minden szerdán, ősztől pedig pénteken a Nőegylet aggmenhelyét is (11 elhagyott 

öreg nővel). Itt karácsony, húsvét és pünkösd alkalmával bibliaórákat tartott és 

adományt osztott szét. Továbbá hetente látogatták az állami kórházat, ahol a betegek 

között igét hirdettek és traktátusokat meg Bibliákat osztogattak. Rendszeres munkát 

végzett a szövetség minden vasárnap délután a Szabadi úton és a Csángó utcában levő 

imaházakban, ahol a felnőttek és az ifjúság számára bibliaórákat tartott. Minden szerdán 

este ugyanott, minden vasárnap délután pedig a Vállaskútnál volt bibliaóra. A 

gyermekek közötti vasárnapi iskolában a délelőtti 6 csoportnak volt 36 alkalommal 

órája, a délutáni másik 6 csoportnak pedig, amelyikből 1 fiú és 1 lány csoport volt, 43 

alkalommal. Azon kívül minden vasárnap a Szabadi úton és a Csángó utcában volt 1–1 

csoport vasárnapi iskola. Végül a Vállaskútnál minden második vasárnap gyűltek öszsze. 

A vasárnapi iskolán kívül tanuló serdülő leányok részére volt 33 alkalommal 

szombaton délután bibliaköri óra. A vasárnapi iskolásoknak 5 karácsonyfa ünnepélyt 

készítettek elő. A délelőtti csoportokban 251 gyermek, a délutániban 286 gyermek, a 

Szabadi úton 120 gyermek, a Csángó utcában 50 gyermek és a Vállaskútnál 40 gyermek 

részesült a karácsonyi csomagból. A szövetség a vidéki bibliaköröket is meglátogatta: 

a mezőcsávásiakat 5 alkalommal, a mezőpanitiakat és nagykendieket 3–3 alkalommal, 

Parajd, Alsósófalva, Felsősófalva, Sóvárad, Kibéd, Mezőfele, Marosszentkirály 

és Folyfalva bibliaköreit 2–2 alkalommal és végül 1–1 alkalommal 

Szőkefalva, Harasztkerék, Göcs, Meggyesfalva, Székelykakasd és Marosszentanna bibliaköreit. 

A szövetség ezen kívül igen sok látogatást végzett a városban levő szegények 

és betegek között, ahol szükség szerint cipővel és ruhadarabokkal látta el és amennyiben 

tehette, élelemmel a szűkölködőket. Ha mindent megtettünk is, haszontalan szolgák vagyunk 

– zárta e szavakkal a beszámolót Herbeth István. 181 

181 Kis Tükör 1932. XXII. évf. 11. sz. 43.


Mezőcsávás. A helyi szövetséget, még az első világháború kitörése előtt, Bogdán 

Gyula helybeli lelkész hozta létre. Az első világháború után nem sokkal Konrád 

György kereste fel a szövetséget. Mikor a helyi iskolába összegyűltek evangelizációra, a 

háborúból éppen hazaérkezett katonák közbeléptek és megtiltották azt. A szelíd győzködés 

dacára a katonák rávetették magukat a lelkészre, kivonszolták az utcára, és alaposan 

helybenhagyták. 1927. november 6-án a marosvásárhelyi szövetséggel karöltve 

szeretetvendégséget tartottak, melynek keretében a délelőtti alkalommal a szomszéd 

Mezőfele község lelkésze hirdette az igét. Délután az iskolahelyiségben 160 embernek 

terítettek asztalt, ahol a mezőfelei bibliakör tagjai mintegy 30-an, azon kívül Medgyesfalva 

és Mezőpanit képviselői foglaltak helyet. Utána a változatos műsor alkalmával 

három csávási és két vásárhelyi szövetséges szavalt, a vásárhelyi énekkar két karéneke, 

aztán harmónium- és hegedűkísérettel előadott szólóének gazdagította a műsort. Ezt 

követte a mezőfelei lelkész igei szolgálata Fil 2,2–4 versei alapján. 182 

Nagyenyed. A helyi szövetségnek a 20–30-as években 19 felnőtt szövetséges tagja 

volt, melyből egy férfi, tíz leány és nyolc asszony. 1930. március 8-án a kolozsvári szövetségből 

Weinrich Lujza és K. Tompa Artúr szövetségi titkár látogatta meg a szövetséget, 

hogy családjaik leánytagjait ifjúsági CE Szövetségbe szervezze, sikerrel. 183 1932. 

január 10-én Klein Adolf Pál missziói munkás tesz látogatást a szövetségnél. Marx József 

szövetséges látja vendégül, és Sarkadi Lajos lakásán tartották a bibliaórákat. Kovács 

Irén sok megpróbáltatások közepette is híven szolgált. 184 

Nagyszalonta. Az első szövetséges Bondár Balázs saját házánál kezdte el összegyűjteni 

az alakuló szövetséget, a helybeli lelkész Széll Kálmán bátorítására és buzdítására. 

Kezdetben az erősödő baptista gyülekezettel kellett felvenniük a harcot, amely 

nagyon sok református hívet hódított el. A szövetség munkáját látva sokan úgy döntöttek, 

hogy mégsem mennek el a baptistákhoz, mert egyházukban maradva is megélhetik 

hitüket. Egy Sebők nevű kántorhoz jártak éneket tanulni. Bondár Balázs háza 

mindig zsúfolásig tele volt olyannyira, hogy sokszor a nyitott ajtón és ablakon át hallgatták 

a bibliaórákat. Cégéres bűnözők is eljártak ezekre az alkalmakra és elhagyták 

addigi bűnös életüket, a lopást, paráznaságot és az iszákosságot. A vezetők, Bajó László 

és Kis Ferenc, perselyes adományokat gyűjtöttek, és azt minden hónap elején szétosztották 

a szegények között. 185 

1930. december 10-én a helyi szövetség vendége Kecskeméthy István volt, akit 

Kenéz Mihály látott vendégül. Este bibliaórát tartott Balogh Sándor lakásán, amelyen 

mintegy 25-en vettek részt, másnap Kenézék lakásán ültek össze az ige köré, vasárnap 

délelőtt pedig a templomban hirdette az igét. Kecskeméthy aggódva állapítja meg a 

szalontai szövetségről: A kis CE-szövetség élete sajnos sok szomorú vonást mutat föl, amely a 

szövetségi élet fejlődésére hátrányos befolyással van és sok áldástól fosztja meg a tagokat. Igyekeztem 

ottlétem alkalmával az egyetemes testvéri felelősségérzetet fölébreszteni és egymásért való testvéri imádkozásra 

buzdítani őket úgy a családi áhítatok, mint a szövetségi imaórák alkalmával. Bizony a 


183 Uo. 1930. XX. évf. 12. sz. 46. 

184 Uo. 1932. XXII. évf. 4. sz. 16. 

185 Uo. 1926. XVI. évf. 22. sz. 161–162.


szalontai szövetséges testvérekért kitartóan kell imádkozzunk, hogy az egyéves próbaidővel alakult 

CE-szövetség hivatásához méltóan meg tudjon állni a sok kísértés között. 186 

Nyárádmogyorós. 1931. december 14-én látogatta meg az ottani szövetséget 

Klein Adolf missziói munkás, aki missziói előadást tartott. A vendéget Csutak Ferenc, 

a helybeli lelkész látta vendégül. A községháza nagytermében a nőszövetségi ünnepélyen 

Lélek a nőszövetség munkájában című előadásra sokan eljöttek, minekutána megalakították 

a helyi leánybibliakört. 187 

Nyárádselye. Klein Adolf Pál missziói munkás úti beszámolója alapján, 1931. december 

15-én tett látogatást a helyi szövetségnél, akit Péterfi Károly helyi lelkész látott 

vendégül. A Kis Tükör olvasóival való találkozás után bibliaórát tartott, utána pedig fiú 

bibliakört alapított. 188 

Parajd. Özv. Gámán Farkasné a helyi bibliakör vezetője. A helyi római katolikus 

plébános egyszer a nyílt utcán kitámadta Gámánnét, mert úgymond bolondítja az embereket, 

közöttük néhány hívét is. 1928. február 18–27. között Kecskeméthy István itt 

is többször evangelizált, amelyeken százakra ment azok száma, akik igen komolyan és 

vágyakozással hallgatták az evangélium hirdetését. 189 Ugyanabban az évben Gámánné 

értesítette a kolozsváriakat, hogy az egyház eladta azt a házat, ahol a bibliaórákat tartották, 

de a vevő kötelezte magát, hogy 3 évre átengedi a termet bibliaórák megtartására. 

Az új tulajdonos viszont megszegte a szerződésben foglaltakat és italmérést nyitott 

a házban, a lelkész bosszúságára. A lelkész és a szövetségesek ezek után döntöttek úgy, 

hogy Gámánné lakásán kerüljön sor ezekre az alkalmakra, ahová 30–40-en is befértek. 

Így nem történt meg az amitől féltek: a hívek átvándorolnak a millenistákhoz. A bibliaórák 

vezetését a lelkész maga vette át minden csütörtökön este, vasárnap esténként 

pedig Gámánné. 1931. június 4-én Klein Adolf Pál Parajdra látogatott, ahol Gámánné 

fogadta. Vele teszi tiszteletét Laár Ferenc helybeli lelkésznél. Este a jegyzői lak nagytermében 

tartott bibliaórát és imaórát, másnap pedig a sóbányában az alsósófalvi bányászoknak 

rövid áhítatot. A következő napon reggel házi áhítatot Gámánné lakásán 

Mi a kötelességünk Krisztusért tenni címmel. Következő hét elején este visszatért és ismét 

bibliaórát tartott Jn 10,27–30 alapján, míg másnap reggel a vendéglátó Fülöp Imre 

szövetséges házánál házi áhítatot Jn 14,14–19 alapján. 190 1932 decemberében Klein 

Adolf Pál látogatta meg a szövetséget és az ifjúsági önképzőkörben Az ifjúság válságáról 

beszélt. 

Sóvárad. 1928. május 17–20. között a marosvásárhelyi közösség látogatja meg a 

sóváradiakat. A helyi szövetség a legnagyobb megpróbáltatások között van, miután 

már egy fél éve nincsen lelkipásztoruk, sem vezetőjük, és így a millenizmusnak és adventizmusnak 

igen jó lehetősége nyílt a hódításra. A sóváradiak nehéz helyzetét 

Kecskeméthy István a püspök figyelmébe ajánlja, mondván, hogy a mulasztásból kifolyó- 


187 Uo. 1932. XXII. évf. 4. sz. 16. 

188 Uo. 

189 Uo. 1928. XVIII. évf. 10. sz. 39. 

190 Uo. 1931. XXI. évf. 36. sz. 143–144.


lag ne dobhassanak követ a CE munkájára, vagy a bibliakörre. 191 1929-ben megválasztják lelkésznek 

a szövetséges Máthé Eleket. 1931 júliusában Klein Adolf Pál látogatta meg a 

szövetséget, a templomban Mk 10,46–52 alapján hirdette az igét, utána az iskolában 

bibliaórát tartott. 192 

Sófalva (Beszterce mellet). Itt található gróf Lázár Imréné, Magyarnagysombori 

Irma kastélya és birtoka. A grófné elkötelezett híve volt a CE Szövetség munkájának. 

Birtokán sokszor szervezett evangéliumi alkalmakat. Végrendelet útján kastélyát a szövetségre 

hagyja. 

Szilágyballa. A helyi szövetséget Fodor Béla helybeli lelkész vezette. 1926. március 

14-én vallásos összejövetelre került sor a templomban Fodor Béla vezetésével. Az 

egyház férfikara és vegyes kara, Lichtenstein Imre körorvos vezényletével, énekszámokkal 

szolgált. Igét hirdetett Kádár Imre krasznai lelkész, aki a krasznai hívek kíséretében 

látogatott ide. Előadást tartott Kádár Géza zilahi esperes A református ember jellemzőiről 

és feladatairól. Szólót énekelt Máthé Elek szilágypaniti lelkész, szavalatokkal, a 

krasznai ifjakon kívül, Király András, Balla Katalin és Bóné Irma működtek közre. Kisorsoltak 

egy Bibliát is, amit alkalmi tanácsok mellett adtak át. A ballai hívek elhatározták, 

hogy 21-én visszaadják a látogatást a krasznaiaknak, és az ott tartandó estére ők is 

elkísérik a papjukat. 193 

Szilágynagyfalu. A szövetséget Kovács Bertalan helyi lelkész hozta életre. Érdekes 

története van a helyi szövetségnek 1926-ból: ez év szeptember 13-án néhány szövetséges 

a templomból kijövet úgy döntött, hogy elmegy a betegen fekvő Kovács tiszteleteshez 

és megörvendezteti néhány énekkel. A nagyfalusi csendőrőrparancsnok, 

gyülekezési tilalomra hivatkozva és arra, hogy nem volt köztük román anyanyelvű, feljelentette 

a csoportot és beidéztette a szilágysomlyói bíróságra. Példaként említi 

Kecskeméthy István a helyi szövetséget az ünnepek megszentelése tekintetében. Leírja, 

hogy a pünkösdi ünnepeken Szilágyballáról két református földész és Krasznáról 

két szövetséges ment át Szilágynagyfaluba, ahol D. I.-né lakásán bibliai összejövetelt 

rendeztek. Pünkösd másodnapjának délutánján K. I. szilágyballai szövetséges tett bizonyságot 

a Szentlélek hatalmas munkájáról. Ugyanaznap este F. M. lakásán gyűltek 

össze, ahol előbb K. B. kitűzte a megbeszélés tárgyát: Szentlélek munkáját az egyéni és társadalmi 

életben. Utána Cs. F. beszélt a Szentlélek gyümölcseiről, P. J. pedig a Szentlélek 

általi örömről, míg végül K. S. nagyfalusi szövetséges összefoglalva az egészet, a Szentlélek 

mindenekre kiható, tanító és bizonyságtevő erejéről olyan meggyőzően beszélt, 

hogy a kis társaság éjfél után 1 óráig hallgatta. 194 1930. június 20. és július 10. közötti 

körútja során az utazótitkár meglátogatta a nagyfalusi közösséget. Nyolc napot töltött 

a lelkész és családja imádságos, vendégszerető közösségében. Esténként 10 óra után 

mintegy 40 főnyi hallgatóság előtt beszélt a lelki ébredés és a Szentlélekkel való beteljesedés 

körülményeiről. A nagyfalusi nép hagyományos kegyességre hajlamos lelkülete jó remény- 


192 Uo. 1931. XI. évf. 36. sz. 144. 

193 Uo. 1926. XVI. évf. 4. sz. 29. 

194 Uo. 16. sz. 122.


séget nyújt arra, hogy öntudatos hitre ébresztve a szomszédos környékre is áldásos hatást fog szétterjeszteni 

– jellemzi az utazótitkár a helyi szövetséget. 195 

Temesvár. 1930. december 4-i missziói körútján Kecskeméthy István elnök ezt a 

közösséget is felkereste és meglátogatta a helyi bibliaköröket, vendéglátója Budás 

Miklósné volt. Első útja a helyi lelkészhez vezetett, akivel elkészítették a szolgálati 

programot, s ez alapján szolgált. Szombaton este, vasárnap délután és kedden este 

Budásné lakásán tartott bibliaórákat, melynek keretében 11 új CE-tag tett fogadalmat 

és ezzel elkezdődött a temesvári szövetség megalakulása, amelynek irányítását Budás 

Miklósnéra bízták. Elekes Gyula helyi lelkész is megígérte, hogy amennyiben ideje engedi, 

látogatni fogja a szövetség alkalmait. Kecskeméthyre mély benyomást tett a temesvári 

gyülekezet példás belmissziói munkája, különösen az ifjúsági egyesület tantermében 

vasárnap délutánonkénti ún. erdélyi leányok órája. A bibliakör tagjait a 

Temesváron szolgáló nagyszámú erdélyi székely leány alkotta (csak Alsósófalváról 

120-an voltak! ), akiknek Elekes Gyula lelkész tartott bibliaórát. Ebből a bibliakörből 3 

leány iratkozott be a CE Szövetségbe. 196 1931. december 12-i keltezéssel Budás Miklós 

és felesége számol be a Kis Tükör lapjain az itteni szövetség életéről az egyéves fennállás 

alkalmából. Elmondták, hogy 12-en tagjai a szövetségnek és van egy idős házaspár, 

akik mindenütt arról tesznek bizonyságot, hogy ez az a keresztyén szövetség, amit ők 

már olyan régóta keresnek. A szövetségi órákat a Kardos és Krisán telepeken tartják. 

Voltak, akik nemtetszésüket fejezték ki a szövetség munkájával szemben mondván, 

hogy ha van CE Temesváron, akkor nem lehet református nőszövetség. A helyi lelkészt 

is kitámadták a szövetség miatt azok, akik nem értették, hogy miért kell a fogadalmat 

tenni a CE-ben. 197 

Vulkán. 1929-ben Németh József volt a helyi szövetség vezetője, melynek 16 rendes 

és 4 kezdő tagja volt. Ugyanő vezette az egyetlen vasárnapi iskolát is Vulkánban. 

1929 végén a szövetséget meglátogatta az utazótitkár, és a Kakasvárban az egyik szövetséges 

lakásán bibliaórát tartott, ezután pedig a templomi istentiszteleten vett részt, 

ahol Soó tiszteletes engedelmével az úrasztala előtt újították meg a szövetségesek a 

szövetségi fogadalmat. Az utazótitkár javasolta Németh Józsefnek, hogy jó lenne az általa 

vezetett Kék-Kereszt egyletnek néhány újonc munkatársat toborozni, hiszen a Zsilvölgyén 

igen nagy a nyomor a bányászcsaládok között, 198 és ebből csak az italmérők 

gazdagodnak. 1930-ban november elején látogat ide K. Tompa Artúr utazótitkár, akit 

ismét Németh József látott vendégül. Az utazótitkár négy estén át minden alkalommal 

más-más családnál tartott előadást. A szövetségről azt állapította meg, hogy az állandó 

munkáselbocsátás miatt a szövetség régi tagjai közül többnek kellett elköltöznie. 199 

Zilah. A helyi szövetség vezetője 35 éven keresztül Kádár Géza zilahi esperes volt. 

1903. október 31-én tartották Zilahon az első vallásos estét, 200 de ezt még nem lehet a 

helyi CE megalakulásának tekinteni, bár mindenképp annak a hatása, hogy Budapesten 


196 Uo. 52. sz. 206. 

197 Uo. 1932. XXII. évf. 5. sz. 19. 

198 Uo. 1930. XX. évf. 4. sz. 14. 

199 Uo. 49. sz. 194. 

200 Keresztyén Élet 1933. XXVI. évf. 11–12.


ebben az évben megalakult a Bethánia egylet. Ezen az estén Kádár Géza a reformáció 

folytatásának fontosságáról beszélt. Rámutatott az elerőtlenedett, elvilágiasodott keresztyén 

életre és feltárta az új reformáció szükségességét az egyének, családok és az 

egyház megújhodása érdekében. Az első estet a Wesselényi kollégium tornatermében 

rendezték meg, a következő estéket pedig a vármegyeház dísztermében, Török István 

alispán támogatásával. Mindez 1906. április 1-ig két és fél éven tartott ebben a formában. 

Itt honosodott meg ez esték nevelő munkája a zilahi gyülekezet életében és ezen a 

helyen alakult ki az a gyülekezet, mely a vallásos esték látogatását nem mulasztotta el 

más összejövetelekért. Ebből a közösségből verbuválódott össze a helyi CE Szövetség. 

1906-ban megindul az intézményes szeretetmunka. Az állami iskolában a nagyon távolból 

járó és szegény tanulók részére minden nap ebédet vittek. Mindezt a vallásos 

esték jövedelméből fedezték. Az ebéd kiosztása mellett volt idő és alkalom arra, hogy 

lelkileg is foglalkozzanak a gyermekekkel: énekeket és imákat tanítottak, helyes magaviseletre 

oktattak. Még arra is jutott a vallásos esték bevételeiből, hogy a kisebb szomszéd 

egyházközség számára 20 kis méretű Bibliát ajándékozzanak. 1910. december 2- 

től 1920. december 11-ig az állami polgári leányiskola tornacsarnokában tartották a 

vallásos estélyeket. 1907-ben elhatározzák, hogy árvaházra gyűjtenek. Ebbe a gyűjtésbe 

a városból is nagyon sokan bekapcsolódtak: neves zenészek (Lukácsy L. Mátyás zenetanár 

és Újhelyi Izabella zongorista) koncertet adtak a gyermekotthon javára. A másik 

terv gyülekezeti terem építése volt. Az első adakozók között a CE Szövetség tagjai 

vannak többségben, akik minden hónap első pénteki imaórájukon (amelyet fogadástétel 

órának neveztek) önkéntes adományokat hoztak a gyülekezeti terem céljára. 

Ugyanakkor kézimunkákat és más ajándékokat ajándékoztak a vallásos estéken kisorsolásra, 

hogy annak jövedelme kizárólag a nagyterem építési alapjára fordíttassék. 1913 

tavaszán az összegyűlt pénzösszegekből Kádár Géza esperes a Bercsényi utcában házat 

vett a gyermekotthon számára. Az egyházmegyei tanács nem nézi jó szemmel, 

hogy a gyermekotthon beindulását a CE Szövetség munkája révén kezdték el. Az otthon 

ettől függetlenül működött. 

A román uralomváltás után, a gyülekezési szabadság korlátozása miatt az estélyeket 

1919. november 16-tól, 1922. április 2-ig a templomban tartották. 1922. október 31- 

től, 1929. december 1-ig ismét a kollégium dísztermében rendezték az estélyeket. 1930. 

december 24-én ünnepélyesen átadták a Kálvin házat, ahol a vallásos estélyek otthonra 

találtak. A gyülekezet lapja a Keresztyén Élet című havilap, mely 1907-től 1944-ig jelenik 

meg, szerkeszti Kádár Géza. 1936-tól az országos CE Szövetség hivatalos lapja lett. 

The Short History of the CE Movement 

After the Bethania movement had started its activity all over Hungary in 1903, 

Kecskeméthy István professor at the Reformed Faculty of Theology in Kolozsvár, as 

the vice president of the Bethania started also to promote the CE Movement’s ideas 

among the Hungarian reformed people in Transylvania as well. The first nucleuses of 

it, counting various membership numbers, were founded in major cities like Zilah, 

Marosdvásárhely, Kolozsvár and in the Zsil valley, sometime by local reformed 

pastors (Kádár Géza, Bácsy Gyula, Erdélyi László, Magyari Árpád, Konrád György 

etc.). The local organizations in the first two years have established strong and close 

relationship with the Bethany Association headquarters located in Budapest, reading 

and spreading its newspapers in Transylvania too. Every year the Transylvanian CE


Movement membership has participated to the springtime camp events and having 

been reached the necessary conditions, some of them joined the Bethany Association, 

building up local Transylvanian Bethany-groups. 

During the Great War all these groups in major cities were holding up the orphans 

and widows of the war, doing pastoral care among them and supporting them in 

various ways. When the war was over, in the 20th of August 1918 the CE people 

finally could found officially the CE Association in the festivity hall of the Reformed 

Theological Seminary (Kolozsvár). When the state government has put pressure on he 

bishop Nagy Károly to close all the Hungarian Reformed Organization incorporated 

into the Hungarian Reformed Church district of Transylvania, the bishop had no 

power on the CE Association because it was founded according to the state law, and 

not to the church regulations, consequently the bishop could not put it to cease its 

functioning. This is why later, during the communist era and even after 1989 the extra 

church status of the CE Association became the core of the dispute among pastors. 

The fact is that CE people were always loyal to the Hungarian Reformed Church in 

Transylvania and they did not forced the split for which the separate status could 

always give a ground.

VARIA 

Bibliopolium 

Az erdélyi református egyháztörténet-írás esélye 

A 

mindenkori egyetemi oktatás két alapvető pilléren nyugszik: nevelés és ismeretátadás. 

A kettő szerencsésen egyesül a csoportmunkában. Nem kell 

speciális pszichológiai képzettség felismerni azt, hogy még az olyan száraz tárgyak esetében 

is érvényes ez, mint az egyháztörténet, hiszen a kisebb közösségben végzett feltáró 

és feldolgozó munka kovácsolhat össze olyan közösséget, amely nemcsak ismeretekben 

gyarapszik, hanem nevelődik is: a tagok világlátása alakul, az apró részletkérdésekben 

tanúsított állhatatosság edz a nagyobb dolgokban való huzamosabb helytállásra, 

a kutatás során megkívánt fegyelmezettség pedig ugyancsak nevel stb. Az egyetemi 

oktatást sokszor leegyszerűsítjük az ismertátadás szintjéig, és ezzel oktató munkánkat 

letudottnak véljük. Igen kevesen jutnak el a következő lépésig: a kutatással 

történő ismeretátadásig és rendszeres tanulásra történő nevelésig. Pedig ez legalább anynyira 

fontos, mint a monológ jellegű előadás, hiszen itt nyílik alkalom a párbeszédre, irányításra 

és közösségteremtésre. Ez pedig alapfeltétele és háttere az alkotómunkának. 

Az ismeretátadás szerencsésen kiegészül a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 

illetve a Református Tanárképző Kar közösen végzett egyháztörténeti szemináriumában 

elindított kutatómunkával. Ennek két közlési műfajban megnyilvánuló vállfajára 

szeretnénk felhívni a figyelmet. 

Erdélyi Református 

Egyháztörténeti Füzetek – EREF 

Ezt a címet viseli a Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének kiadványsorozata, 

amely 1999-ben indult Buzogány Dezső teológiai tanár kezdeményezésére és szerkesztésében, 

azzal a céllal, hogy a hosszú ideig mostoha sorsra kárhoztatott erdélyi református 

egyháztörténeti kutatás eredményeit végre publikálni lehessen. Gyakorlatilag 

rendszeres, kutatási stratégiákra és jól körülhatárolt programokra alapozott kutatásértékesítés 

nem igen volt a református egyházban. Ami megjelent, az esetleges volt és 

többnyire csak a Református Szemle folyóiratra szorítkozott; a kommunista időben más 

publikálási lehetőség nem is igazán állt rendelkezésére egyháztörténészeinknek. A 89- 

es változás után is el kellett telnie jó néhány esztendőnek ahhoz, hogy a bizonytalan 

léptekkel elindított kutatási programok, velük együtt pedig a fiatal kutatók, beérjenek 

és termelni kezdjenek. E kezdeti bizonytalanságot jelzik a sorozatban megjelent első 

kiadványok: a könyvírásig felnőtt fiatalokra még várni kellett, hiszen még csak a szakcikkek 

fortélyaival ismerkedtek, amíg pedig rájuk vártak, néhány mulasztást igyekeztek 

pótolni, azt is ad hoc módon. Így kerültek kiadásra a korábban elkészült kéziratok, amelyek 

megjelentetésére a 89 előtti körülmények miatt nem kerülhetett sor. A sorozat 

címe az erdélyi református egyháztörténetre szűkíti ugyan a kutatási és kiadási tevé-

BIBLIOPOLIUM 1025 

kenységet, de a sorozat szívesen felkarolt olyan írásokat is, amelyek téma tekintetében 

kívül esnek ugyan e körön, de kapcsolatba hozhatók az egyház történetével. Az alábbi 

bemutatást a szerzők vagy a szerkesztő bevezető gondolataiból állítottuk össze (ez 

utóbbi engedélyével), hiszen mind ez idáig ez a leghitelesebb forrás a sorozat születésére 

és fejlődésére nézve. 

1. Buzogány Dezső: Melanchthon úrvacsoratana levelei alapján. EREF/1. 

Budapest 1999. 154 old. 

A sorozatindító munka 

Magyarországon jelent meg 

és Buzogány Dezső doktori 

értekezését tartalmazza. 

Erdélyi református egyházunk 

kialakulásának körülményeit 

vizsgálva, egyháztörténészeink 

a döntő 

korszakot Melanchthon befolyása 

felerősödésének az 

időszakában határozták 

meg, és a svájci tanok irányába 

tett legelső határozott 

erdélyi reformátori lépést 

az ő tanításából 

kiérződő közvetítői bátorításnak 

tulajdonították. Eszerint tehát Erdélyben reformátussá válásunk kulcsa 

Melanchthon, akinek személye és tanítása alapos újraértékelés előtt áll. Az egyháztörténet-írás 

ezt kellő alapossággal nem fogja tudni elvégezni a legvitatottabb kérdés, az 

úrvacsoratan alapos és részletes ismerete nélkül. A dolgozat szeretne hozzájárulni 

Melanchthon úrvacsoratana jobb megértéséhez, akinek tanítását nehezen lehetne teljes 

árnyalati gazdagságában összeállítani kiadott teológiai munkái alapján, hiszen ezek csak 

általánosságokban beszélnek az úrvacsoráról és egyenesen kerülik a megosztó részletkérdéseket. 

A szerző emiatt helyezte át tanulmányozása súlypontját a több mint 7000 

magánlevelet számláló hagyatékára, megérezvén már a levelekkel való első találkozás 

alkalmával azt, hogy e műfajban a reformátor személyesebben reagál a körülötte zajló 

eseményekre, tehát az úrvacsorával kapcsolatos vitákra is. Sejtése beigazolódott: a reméltnél 

jóval gazdagabb anyagot talált személyesebb úrvacsoratanáról, ezeket a leveleket 

dolgozta fel disszertációjában. 

A szerzőt idézzük: „Fáradozásunk nem volt hiábavaló, ha ezután legalább egy 

mondatnyi megállapítást nyugodt lelkiismerettel leírhatunk: Melanchthon úrvacsoratana 

a maga történeti fejlődésével elhajolt a korporális prezencia irányába haladó lutheri tanítástól, 

és tanbeli fejlődése második korszakában annak sem részleteit, sem következményét 

nem vallotta. E meggyőződésből táplálkozó közvetítői magatartása és 

toleranciája tette őt alkalmassá arra a szerepre, amelyet mindig következetesen vállalt, 

és amellyel a szétszakadt protestantizmus részegyházainak a közeledését szolgálta. 

Teológiája átmenetet jelentett a 16. század közepén kibontakozó erdélyi egyház történetében 

a lutheri irányzatról a bullingeri, később pedig a kálvini teológiára.

1026 VARIA 

2. Imre Lajos: Önéletírás. 

Szerkesztette: Adorjáni Zoltán és Buzogány Dezső. EREF/2. 

Kolozsvár 1999. 344 old. 

A kolozsvári Református Teológia Protestáns Egyháztörténeti Tanszéke a 90-es évek 

közepétől szemináriumot indított azzal a céllal, hogy egyrészt tanulmányozza a reformátori 

iratokat, másrészt felkutassa az évek-évszázadok során született és még egyelőre 

kiadatlan egyháztörténeti örökséget. 

Sok érdekes és értékes kézirat került elő, 

amelyek mind hasznos adalékokat szolgáltatnak 

az Erdélyi Református Egyház 

több évszázados múltjához. Érdeklődésük 

homlokterében nemcsak a több évszázados 

iratok álltak. A kutatócsoport szívesen 

elidőzött a református egyház 20. századi 

életét bemutató írások tanulmányozása 

mellett is, különösen, ha azok a két világháború 

között kibontakozó jelentős egyháztörténeti 

korszakra tekintettek. Így kapott 

helyet és teret ebben a kutatási 

keretben Imre Lajos Önéletírása is, amely a 

szemtanú, sőt a korszak egyházi életét tevőlegesen 

is irányító teológus visszaemlékezéseit 

tartalmazza arról az időszakról, 

amely fordulópontot jelentett e századi 

egyháztörténetben: az Ige felé való fordulást. 

A hosszú évtizedes liberális teológiát ekkor kezdte felváltani az Ige teológiája. 

Néhány évtizedes felfrissülést és erőforrást jelentett ez az egyház Trianon utáni életében. 

Hihetetlenül dinamikus korszak volt ez, amelyet az egyháztörténészek méltán 

hoznak kapcsolatba a reformáció századával és neveznek újreformátori teológiának: az 

egyház minden szolgálatát áthatotta az Ige felfedezésének öröme, amely egyben erőt is 

adott a kisebbségi sorsba kényszerített erdélyi reformátusságnak. Az igéből merített 

erő és dinamizmus sugárzik Imre Lajos Önéletírásának szinte minden lapjáról. 

3. Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései 1606–1762. 

Szerkesztette Buzogány Dezső. EREF/3. Kolozsvár 1999. 124 old. 

Az egyház történetét vizsgálva, írva a történészek hajlamosak elsősorban a látványos 

eseményekre fordítani tekintetüket. Szívesen elidőznek a reformáció története és 

a nagy egyéniségek mellett, és sokszor már-már unalomig ismételgetik megszokottá 

vált ismereteinket. Szükséges ez, mert nemzettudatunk fontos szelete reformátusságunk, 

és ha valamely korszakból lehet erőt, dinamizmust, frissességet nyerni, akkor az 

kétségtelenül a reformáció. Ezzel a lendülettel kutatják a református egyház aranykorának 

méltán nevezhető 17. századot, hiszen az felemelő érzéssel gazdagít minden 

részletével. Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Geleji Katona István, a puritanizmus, 

a presbiterianizmus, a protestáns ortodoxia és még mennyi más nagy egyéniség 

és izgalmas teológiai áramlat kínál történelmi tapasztalatot és persze kutatási terü-


letet. Mennyi erőt siet átadni a gályarabok 

hitből fakadó helytállása 

és eleinknek a vallási elnyomás idején 

tapasztalt kitartása. 

Ezekhez képest száraz és első 

rápillantásra igen unalmasnak tűnik 

az a téma, amelyet e könyvecske 

kínál: a 17. és a 18. században hozott 

zsinati végzések szemelvényes 

gyűjteménye. A jogi formulák, egyházrendtartási 

szabályok, rendeletek 

tükrében az utat, a rendet, a 

hagyományokhoz hű életformát és 

istentiszteleti gyakorlatot keresi az 

egyház. Bizony nem könnyű műfaj 

ez és nem kínál látványos eseményeket, 

életsorsokat, de háttérben 

maradva, vagy az egyházi élet alapjaként, 

stabilitást nyújt az egyháznak, hogy a felemelkedésre hivatott hitvallók felnőhessenek. 

Olyan törvénykönyv, amely megmutatja, hogy az akkori egyház érzékeny lelkiszellemi 

iránytűje szüksége esetén hogyan fordult egyben a Szentírás tanítása felé is. 

4. Musnai László: Teke monográfiája. Szerk. Buzogány Dezső. 

EREF/4. Kolozsvár 1999. 132 old. 

A sorozat mostani kötetének kéziratát Musnai László (1888–1967) lelkész, vallástanár, 

teológiai professzor az 1930-as években fejezte be. Kiadására akkoriban nem kerülhetett 

sor, noha a nagy erudícióval 

megírt munka akár mintául is 

szolgálhatott volna a korszerű egyházközség-történetek 

számára. Musnai 

munkájának megjelentetése a 

megírása óta eltelt jó fél évszázad ellenére 

is indokolt, adatai és megállapításai 

mai is helytállóak. Ugyanakkor 

azt is meg kell állapítanunk, 

hogy a historikus lelkipásztor nem 

végezhette el kéziratán azokat a simításokat, 

amelyek a kiadáshoz 

már akkor szükségesek lettek volna. 

Szövege a harmincas évek légkörét 

őrzi és ezen a sajtó alá rendezők 

sem változtattak. Csupáncsak 

néhány nehezen érthető körmondat 

igazítását és a helyesírás korszerűsítését 

végezték el. Szükségesnek 

mutatkozott viszont a jegyzetanyag

1028 VARIA 

korszerűsítése. A jegyzeteket Dáné Veronka igazította, aki bibliográfiai utalásokkal 

egészítette ki Musnai hivatkozásait és esetenként az újabb szakirodalmat is beépítette a 

jegyzetanyagba. Ahol az újabb kutatások fényében szükségesnek mutatkozott a szerző 

valamelyik megállapításának helyesbítése, az eredeti szöveget megtartotta és folytatásként 

közölte az igazítást. Sipos Gábor a függelékben közölt iratok szövegét és 

sorrendjét rendezte. Levéltári jelzetet nem minden esetben adott meg a szerző, ezeket 

sajnos nem lehetett pótolni. Általában véve a beavatkozások nem terjednek túl 

azon a mértéken, amelyet egy jó szakszerkesztő a szerzővel megbeszélve végrehajt; a 

lényegesebb beavatkozás lendületét az elhunyt egyetemi tanár iránti tisztelet korlátozta. 

5. Bullinger Henrik: Második Helvét Hitvallás. Szerk. Buzogány Dezső. 


Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa már régóta tervezi a Második 

Helvét Hitvallás újrakiadását. Különálló műként Erdélyben utoljára 1932-ben jelent 

meg, amely Erdős József fordításának 1907-ben megjelent szövegét közli apróbb 

igazításokkal. 1968-ban az Igazgatótanács Tőkés István összeállításában kétkötetes 

kommentárt adott ki, amely elsősorban a teológus szakemberek számára készült, az 

1932. évi, mára már elavult nyelvezetű kiadás példányai pedig régen elfogytak. E két 

tény eléggé indokolja lelkipásztorainknak és híveinknek azt az igényét, hogy a Második 

Helvét Hitvallást új, könnyen forgatható, mai nyelven megszólaló kiadásban vehessék 

kézbe. 

Az Igazgatótanács megbízásából 1985 nyarán munkaközösség kezdte el Bullinger 

hitvallásának új fordítását. A harmadfél éves munka során – az igényekkel és a megbízással 

összhangban – az a szándék vezette a fordítói közösséget, hogy a 16. századi latin 

szöveget dogmatikailag híven, világos és közérthető mai nyelven szólaltassa meg. A 

cél elérése miatt természetszerűleg néhol engedményeket kellett tenniük a szöveghűség 

tekintetében. Arról sem feledkeztek meg, hogy a Confessio Helvetica Posterior nem csupán 

dogmatörténeti érdeklődésre számot tartó mű, hanem a mai református egyház 

egyetemesen elfogadott hitvallása. 

6. Buzogány Dezső: Harc a tiszta evangéliumért. 


Nem teljesen eredeti munkát tart kezében az olvasó. Ami a könyvben áll, az egyetemi 

jegyzetkészítés megszokott és gyakran alkalmazott szabályai szerint készült (publikálására 

azért került sor, mert valaki nagylelkű adományt tett, hogy a diákok 

kurzushozzáférési lehetőségeit megkönnyítse). Néhány témát mások vezérlő zsinórját követve 

fejt ki a szerző, anélkül, hogy a tőlük átvett gondolatokat a tudományos munkák 

szabálya szerint jegyzetelte volna. A könyv nagy része, természetesen, részben a szerző 

saját kutatására épül, részben az alapmunkákból leszűrt tapasztalataira. Amennyiben viszont 

úgy ítélte meg, hogy az illető témát valaki szemléletesebben, áttekinthetőbben és 

használhatóbban építette fel, természetesen átadta neki a szót. Az összeállítás nem teljes, 

bár megkísérli végigkövetni az egyháztörténet és a teológiai eszmetörténet alapvonásainak 

többségét. A kiegészítő olvasmányok és a két századra terjedő kutatás megkönnyítésére 

a könyv végén igen bő bibliográfia található. A Bibliográfia c. fejezet ömlesztve tartal-


mazza a könyv- és tanulmánycímeket, 

a Témák szerinti bibliográfia 

pedig személyekre, témákra és korszakokra 

lebontva ad meg jó néhány 

címet. 

7. Buzogány Dezső: Az Erdélyi IKE története 1930-ig. 


Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti 

tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista 

évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták, 

szinte valamennyien, egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi 

tartalék A szerző meggyőződéssel vallja, hogy a református egyházban a két világháború 

között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. 

Az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület történetének első szakaszáról van szó a könyvben, 

ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. A szerző így vall a könyv 

bevezetőjében: lelkészi szolgálatom 

ideje alatt nem egy olyan 

gyülekezeti taggal és presbiterrel 

beszélgettem, aki lelkesedéssel 

szólt a mozgalomról, és hálás 

szívvel emlékezett vissza arra, 

amit az IKÉ-től kapott. A 

mozgalom hatása azonban 

túlterjedt a felekezeti határokon 

és felülemelkedett a 

helyi gyülekezetek szintjén, 

különösen miután hivatalos 

lapja, az Ifjú Erdély megjelent 

és fóruma lett a mozgalomnak. 

A folyóirat sok tudóspalántának 

lett melegágya, 

akik később nemzetközi hírnevet 

is szereztek maguknak

1030 VARIA 

a legkülönbözőbb szakterületeken. Írók, költők, színészek, képzőművészek, matematikusok, 

fizikusok, társadalomtudósok, természetbúvárok neveire bukkanunk a folyóirat 

cikkeit olvasva. Megérné végigkísérni sorsuk alakulását! A tanulmányt korántsem lehet 

lezártnak tekinteni, még a végigkövetett tíz év feltárt történeti anyaga szempontjából 

sem. A könyv elindítója kíván lenni egy nagyobb arányú kutató- és feltárómunkának, 

amely a két világháború közötti református egyház lelki életét térképezné fel és a 

belmisszió hatását követné nyomon az egyház sokrétű szolgálati területén. Ez a cél 

részben meg is valósult, hiszen a Református Szemle hasábjain azóta is sorra és rendszeresen 

jelennek meg a korszakkal foglalkozó cikkek, tanulmányok, azon volt diákok tollából, 

akiket a munkacsoport indított el tudományos pályájukon. 

8. Kurta József: Az Öreg Graduál századai Erdélyben. Szerk. Buzogány Dezső. 


Az eddig publikált munkák 

szerzői közül Kurta József az, 

aki az egyháztörténeti kutatócsoport 

fiatal kutatójaként végezte 

el a Graduál feltárásának és 

elemzésének munkáját, és könyv 

méretű eredeti írást tett a szerkesztő 

asztalára. A graduálok a 

magyar református egyház 16– 

17. századi istentiszteleti életének 

énekgyűjteményei, amelyek nem 

a gyülekezet, hanem a liturgiát 

vezető lelkész, a kántor és a liturgikus 

kórus énekeit tartalmazzák. 

Az Öreg Graduál története 

az 1620-as évek közepén lejegyzett, 

mára már elveszett Bethlengraduállal 

kezdődött, majd a 

szerkesztés és nyomtatás nehézségeivel 

folytatódott. A kiosztás 

után a használat és a viták, majd 

a feledés és az elkallódás évei következtek a kötetekre. Egy kötet mérete átlag 38×27 

cm, súlya pedig közel öt és fél kilogramm. Impozáns mérete és súlya, sőt jelentősége 

ellenére azonban évtizedekig aránytalanul kevés figyelmet szentelt neki az egyház- és 

liturgiatörténet. 

Az Erdélyben megmaradt graduálok felkutatását és feldolgozását 1999-ben kezdte 

el a szerző, és az 1636-ban nyomtatott kétszáz Öreg Graduálból huszonegyet sikerült 

megtalálnia, melyek között több csonka példány is van. A szerző köszöni Buzogány 

Dezső tanára anyagi és erkölcsi támogatását, amelyet a kutatás során nyújtott neki, 

Tóth Bozsena végtelen türelmét és alkalmi tolmácsolását, ami nélkül a Felvidéken nem 

boldogulhatott volna, Fekete Csabának, illetve Sipos Gábor és Tonk Sándor tanároknak 

a segítséget, és hálával gondol mindenkire, aki valamilyen formában hozzájárult 

ahhoz, hogy munkáját jól-rosszul elvégezhesse.


9. Kolumbán Vilmos József: Törvényhozó egyház. Szerk. Buzogány Dezső. 


Kolumbán Vilmos József az említett egyháztörténészi közösség azon szorgalmas 

egyike, aki a munkacsoport megalakulása óta töretlenül részt vesz annak minden munkájában, 

sokszor önálló programot is indítva és futtatva. A jelenkori egyháztörténet-kutatás 

ígéretes tehetsége. 

Könyvét a zsinati végzések 

egyháztörténeti elemzéséből írta. 

A jegyzőkönyvek hallatán unalmas 

és érthetetlen, levéltárak mélyén 

lapuló poros és megsárgult 

iratkötegek jutnak eszünkbe. Jó 

pár évvel ezelőtt, bevallása szerint, 

a szerző is hasonlóképpen 

vélekedett, míg szerencsés véletlen 

folytán kapcsolatba nem került 

az erdélyi református egyház 

zsinati jegyzőkönyveivel. Első látásra 

kétsége támadt afelől, hogy 

egyáltalán kiböngészhető az évszázados 

lapokon kanyargó, kuszának 

tűnő kézírás, de végül 

szavakká álltak össze a furcsa 

tollvonások. E több éves munka 

gyümölcsét tartja kezében az olvasó, 

mely a 17–18. században 

született zsinati jegyzőkönyvek egy részének a feldolgozása és ismertetése. A két évszázad 

zsinati jegyzőkönyvei külön-külön is és egybevetve is igen érdekes képet mutatnak 

a korabeli erdélyi református egyházról. A 17. századiakban jól nyomon követhető 

az egyház azon következetes próbálkozása, hogy belső szerkezetét megerősítse, a 

liturgia egységesítését megkísérelje, az egyházfegyelmet törvényben szabályozza, és a 

tanfegyelmet megszigorítsa. A 18. századi jegyzőkönyvek már egészen más képet mutatnak: 

az államegyházi státust elveszített református egyház befele fordul és a reformátusság 

megőrzésére tett emberfeletti erőfeszítéseket. A könyv első része rövid történelmi 

áttekintést nyújt és bevezető jellegű. Ebben a feldolgozott irodalomra 

hagyatkozva vázlatosan felvillantja Erdély és Magyarország 17–18. századi általános 

politikai és egyházi helyzetének legjellemzőbb fordulópontjait. A második részben 

közegyházi témákat ismertet: helyet kap itt a liturgiaegységesítést célzó egyházi törekvések 

ismertetése, az egyházfegyelem, a tanfegyelem és a válások kérdése. A harmadik 

részben két zsinat jegyzőkönyvének a teljes bemutatásával próbálja jelezni azt a temérdek 

ügyes-bajos dolgot, amely a zsinat elé került. A döntések rámutatnak egyrészt eleink 

bölcs, mértékletes és objektív ítélőkészségére, amely sohasem nélkülözte az igei és 

hitvallási alapot, másrészt mutatja az akkori egyházi vezetés mindenre kiterjedő figyelmességét. 

Végül köszönetet mond tanítómesterének, Buzogány Dezsőnek a noszogatásért, 

a tanácsokért, időt és fáradságot nem kímélő türelméért.

1032 VARIA 

10. A kolozsvári Protestáns Teológia élete 1950–1955 között. Szerk. Buzogány Dezső. 


Az alább közlésre kerülő 

dokumentumok a kolozsvári 

Protestáns Teológiai Intézet 

öt esztendejét kísérik végig. 

Az Intézet egyháztörténeti 

tanszéke köré csoportosult 

munkaközösség e kötet öszszeállításával 

azt a hagyományt 

kívánja feléleszteni és 

továbbvinni, amely az erdélyi 

oktatási intézményekben 

már elég rég kialakult, hogy 

ti. mindegyik tanítási év végeztével 

az intézmény kiadja 

egy év történésének, nevezetesebb 

eseményeinek, statisztikájának 

évkönyvét. Ez 

szokásban volt a Teológiai 

Intézetben is egészen az 50- 

es évekig, amikor a kommunista 

hatalom betiltotta az 

efféle tájékoztató jellegű évkönyvek 

publikálását, tehát 

hivatalos közleményben nem 

jelenhetett meg semmiféle 

statisztikai adat az Intézetben 

folyó többrétű munkáról 

(bár gépírásos, kézirat jellegű 

összefoglalás készült egy-egy tanévről, de annak publikálására nem lehetett gondolni). 

A dokumentumgyűjtemény csak részben szolgálja az Intézetben folyó munka teljes 

és átfogó megismerését, hiszen azon nagy része a „kirakatnak” készült, tehát a kommunista 

állam felé igazolták az Intézmény lojalitását. Egészen más volt a helyzet a valóságban, 

az Intézet falain belül, a színfalak mögött (innen származik egyébként a 

könyv második részének címe is). Tudván ezt a kettősséget, az Intézetről kapott kép 

teljessége végett a szerkesztő szükségesnek tartotta megszólaltatni néhány akkori diákot 

is. Ők mondják el, mi is történt tulajdonképpen a falakon belül, hogyan folyt az 

élet, mennyire felel meg a kirakatba helyezett információ a valósággal, egyszóval: mit 

nyújtott a Teológián eltöltött néhány év a lelkészi szolgálatra való felkészülésük tekintetében. 

Mindezek után hadd soroljuk fel az Intézet volt diákjainak neveit, akik elvállalták, 

és szívesen végezték ezt a munkát az Intézet levéltárában (akár úgy is, hogy a saját 

költségükön utaztak fel és töltöttek néhány napot Kolozsváron): Kádár Tamás, 

Mihály Lehel, Sebestyén Előd ügyszeretete és kitartása nélkül e dokumentumok mind 

a levéltár mélyén maradtak volna.


11. Kozma Zsolt: A Kálvinista Világ és a Kiáltó Szó repertóriuma. 

EREF, 11. Kolozsvár 2003. 136 old. 

A repertórium szerzőjét idézzük: „Össze kell szednünk közelmúlt-magunkat, ismernünk 

kell közvetlen atyáinkat, az írásokon keresztül találkoznunk kell velük. Erdélyi 

feladatunk ez, amelynek nemcsak hogy nem tettünk eleget, de még fel sem ismertük. 

Pedig a 20. század első felének tükréből magunkra ismerhetünk, értelmezhetjük 

jelenünket, s tanítást hallhatunk meg a jövőnkre nézve. Talán egykori önmagunk legjobb 

tükre egyházi folyóiratanyagunk, amelynek számbavétele eleink mozgékonyságáról, 

életerejéről győz meg, s mint ilyen kötelez, hogy tollunkat Isten szolgálatába állítsuk, 

s ezzel egyházunknak és népünknek jövőtávlatokat nyújtsunk. Isten a múltban 

sem hagyta el az ő ügyéért buzgólkodó népét, s ezentúl is velünk lesz.” 

1916-ban a lelkipásztori és nevelői munka számára Ravasz László teológiai tanár 

megalapította Az Út folyóiratot, a szerkesztésbe bevonva tanártársait is. Az Út szerkesztői 

műhelye a Református Teológiai Fakultás volt, s a teológiai tanárok ugyanitt 

indították el 1927-ben ennek mellékletét, a Kálvinista Világot, amely kitekintést adott a 

társadalmi, gazdasági, politikai, tudományos és irodalmi élet területeire. A meghirdetett 

programot a lap maradéktalanul megvalósította. 1934-től a szerkesztők az eddigi címet 

a Kiáltó Szóra változtatták, ami viszont nem jelentette azt, hogy a szerkesztők és a 

munkatársak hitében és gondolkozásában 

változás történt volna. Bár sohasem 

mondták ki, fokozatosan ugyan, de 

mégis jól észrevehetően az Ige teológiája 

megjelenik az egyes írásokban és a lap 

egész szemléletében. 1943-ban a Kiáltó 

Szó egyesült a Budapesten megjelenő Református 

Élet hetilappal. 

A repertórium magában foglalja a 

közlemények teljes anyagát. Az összeállítás 

nem a rovatok szerint történt, hanem 

tematikusan, a bibliai tudományoktól 

kezdve, a teológiai diszciplínákon, az 

egyházi szolgálat területein, a közéleti 

témákon át, a hírek közléséig halad. 

Ahol a cím nem utal a tartalomra, vagy 

ahol kiegészítő magyarázatra, helyesbítésre 

volt szükség, ott a megjegyzések 

szögletes zárójelbe találhatók. A 2697 

tétel után a Névmutató, Tárgymutató és a 

Textuárium segít megtalálni a keresett 

személyt, témát, bibliai helyet.

1034 VARIA 

12. Imre Lajos: Szombatesték a parókián. Szerk. Buzogány Dezső. 


A kötet gondozója, 

Adorjáni Zoltán, nem egyháztörténész, 

hanem biblikus, 

mégis sok egyháztörténész 

magánjelöltet megszégyenít 

azzal a pontossággal 

és alapossággal, 

amellyel az egyháztörténeti 

bevezető tanulmányt megírta 

Imre Lajosról és jelen 

munkája megszületéséről. A 

lelkipásztori gondok, örömök 

és szomorúságok leverő 

hangulatú óráiban kezdtem írni 

azokat az elmélkedéseket, amelyeket 

1918-ban Az Út kiadásra 

is meghirdetett, de a háború 

kimenetele miatt publikálásuk 

elmaradt – írta Imre 

Lajos a Szombatesték a parókián 

című meditációsorozat születéséről. Elmélkedései olyan gyöngyszemek, melyeket 

az ifjú lelkipásztor a gyülekezeti szolgálat megkezdésével mindig együtt járó kétségbeesések, 

gyötrődések és vívódások között, de ugyanakkor Isten hűséges gondviselésének 

megtapasztalása közben termelt ki magából, mint tenger mélységeiben a kagyló: 

Csöndes szombat esték szent ajándékaiból származtak ezek a gondolatok, egy lelkipásztori élet kísértései, 

nehézségei és csalódásai, de a kegyelem boldog tapasztalásai között. Az Út számára írt és 

előbb csak negyvenkét elmélkedés címe ez volt: Egy lelkipásztor naplója. A lelkipásztori 

gondok, örömök és szomorúságok leverő hangulatú óráiban írt elmélkedések első darabjai 

már 1915-re elkészültek, ugyanis a Református Szemle 1915. évi számai a következőket 

közölték belőlük: Egy falusi lelkipásztor naplójából rovatcím alatt sorozatban Egyedül; 

Az első siker; A kudarc; A hála uzsorája; Ünneptelenség; A nevelés kísértése; Évfordulón. 

Imre Lajos azt a sok vigasztalást és erőt szerette volna továbbadni lelkésztársainak, 

amit a maga lelkipásztori szolgálatának kezdetén kapott. Amikor a meditációkat később 

ötvenkét elmélkedésre egészítette ki, és át is dolgozta, új címet írt feléjük: Szombatesték 

a parókián. Ezt a kibővített és átdolgozott munkát most már úgy írta meg, hogy 

egész évre szóló vezérfonal lehessen a lelkipásztorok szombatesti elmélkedéseikhez. 

Úgy gondolta, hogy az 1960-as évek lelkészei is küzdenek és szenvednek annyit, 

mint ő hajdanán. Kolozskarai szolgálata idején fiatalon írt a vele egykorú küzdőtársaknak, 

most azonban már tapasztalt öregként is akart szólni Krisztus küzdő egyházának 

gyülekezeti elöljáróihoz. Néhány példányban le is gépelte a kéziratot azzal a reménységgel, 

hogy ha életében nem is, halála után talán mégiscsak megjelenhet, nem azért, 

hogy magának szerezzen nevet vele, hanem hogy ezzel is Istent dicsőségét szolgálja, és 

segítséget nyújtson lelkésztársainak.


13. Imre Lajos: A szenvedés kérdése. Szerk. Buzogány Dezső. 


Adorjáni Zoltán Imre 

Lajos melletti elkötelezettsége 

új bizonyítékot 

nyert ebben a könyvben. 

Imre Lajos hetvennégy 

éves volt, amikor befejezte 

a Szenvedés kérdése című, 

nagyobb lélegzetvételű 

dolgozatát. Ekkor már tizennégy 

éve nyugdíjas, 

1948-ban ugyanis teológiai 

katedrájának feladására 

kényszerítette a 

kommunista hatalom. 

Nyugdíjas évei alatt kifejtett 

tevékenységéről tanúskodnak 

azok a tanulmányai 

is, szám szerint 

harminckettő, amelyek 

1948 és 1973 között jelentek 

meg a Református 

Szemlében. Hogy pedig 

mit jelentett abban az 

időben egy kéziratos dolgozat végleges formába való öntése, jól tükrözi ezt Önéletírásának 

az a megjegyzése, ami manapság szinte hihetetlennek vagy éppen nevetségesnek 

tűnik: Van még egy kéziratos dolgozatom, amelyet már nem tudtam legépelni írógép hiányában: A 

szenvedés problémája. Ez is 1959 után keletkezett. 

Az Út folyóirat 1942-es számaiban olyan tanulmányok jelentek meg, amelyek a 

szenvedés tényével kapcsolatos kérdéseket próbálták megválaszolni. A tanulmánysorozatot 

maga Imre Lajos indítja a Mi értelme van a jóságnak a gonosz világban című írásával. 

A feltett kérdésre előbb két irodalmi példával ad választ. A negatív választ Shakespeare 

tragédiájával, a Lear király-lyal szemlélteti. Lear tulajdonképpen az abszolút szeretetet, 

a teljes jóságot keresi. De akikben feltalálni véli ezeket, azokról kitűnik, hogy 

gonoszok, akiben pedig ténylegesen meglelhetné, azt elűzi magától. Életterülete tehát 

az a világ, ahol a jó és a rossz küzd egymással. Itt viszont az emberi vakság miatt sincs 

jutalma a jónak. Az elégtétel csupáncsak az a sovány vigasz lehet, hogy egyszer a gonosz 

is elvész. Ebben a harcban senki sem lehet pártatlan vagy közömbös. Aki ebbe 

belesodródik, életével fizet. A pozitív választ Goethe soraival fogalmazza meg: A hely, 

hová egy jó ember lépett, megszentelődött. Száz év után szava és tette visszazeng az unokáknak.

1036 VARIA 

14. Benkő József: Filius Posthumus. Szerk. Buzogány Dezső. 


Egyháztörténeti szempontból igen jelentős, forrásértékű munka megjelentetését 

vállalta magára az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek (EREF) sorozat. A szerző 

neve jól ismert történész körökben, hiszen a Transylvania Generalis mind e mai napig viszonyítási 

alapmunka Erdély 18. századi történetét illetően. Kevesen tudják viszont 

azt, hogy a szerző református lelkész volt és egyházmegyéje történetét is megírta, melyet 

sokáig a nagy történeti munka részeként tartották számon, pedig önálló írásként is 

figyelmet érdemel. Nem szokatlan 

jelenség az egyháztörténeti és történeti 

tudományosság ébredésének 

korszakában az, hogy szerzőink előtanulmányt 

készítenek a „nagy mű” 

fejezeteihez (szép példája ennek a 

másik református lelkész, Bod Péter 

esete, aki ugyancsak átfogó Erdélytörténet 

megírását tervezte, és ennek 

lett volna egyik fejezete a románok 

történetéről írt előtanulmánya, vagy 

az erdélyi unitáriusok és reformátusok 

külön-külön megírt története is, 

mely munkák egyébként önálló alkotásokként 

is megállják a helyüket). 

Úgy tűnik azonban, hogy Benkő 

esetében a résztanulmány-változat 

nem érvényes, mert a munkát önálló 

írásnak szánta. Ezt a dedikáció is 

mutatja, amelyben írását a venerabilis 

tractusnak és szolgatársainak ajánlja. 

Egyházi Historiás Írását azzal az elvárással 

kínálja fel lelkésztársainak, 

hogy azok örvendeztessék meg őt a 

sok fáradsággal gyűlt munka egész kedvel 

való fogadásával. Az önálló munka tényét erősíti az írás műfaji sajátossága is. Benkő érdekes 

formát használ mondanivalója tálalására, amely nem mutat semmiféle rokonságot 

a korabeli történeti munkák tudományosságra törekvő formai jellegzetességével. 

Megoldása (a kérdés-felelt formában írt egyháztörténet) eléggé furcsa szerkezetet 

eredményezett, amely inkább emlékeztet az egyházi berkekben honos kátéirodalom sajátos 

stílusára, mint a történeti munkákéra. Persze a tartalom komolyságához, a közölt 

adatok hitelességéhez semmi kétség nem fér, hiszen sok esetben első kézből vett forrásokból 

dolgozik és információi szinte minden esetben megbízhatóak. 

Benkő József Filius Posthumus című írásának megjelentetése a kiadási próbálkozások 

hosszú sorát zárja le. A munka megtalálása több kutatót is fellelkesített, ám úgy tűnik, 

valahogyan mégsem érett oda a dolog, hogy a jó szándék könyv formájában is testet 

öltsön. Párhuzamos esete ez annak, amit az EREF sorozat mellett társközlemény sorozataként 

elindított Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok (EREA) első forrásközlé-


se esetében is tapasztaltunk: a zsinati végzések hosszú időre terjedő kiadási próbálkozásainak 

sorát zártuk le azzal, hogy az anyag nagy részét végre megjelentettük. Igen 

örülünk annak, hogy az ugyancsak évtizedekre terjedő kiadási próbálkozások sorát ez 

esetben is lezárhattuk. Az atyja halála után született gyermeket ezzel elindíthattuk a maga 

útján. 

15. Kolumbán Vilmos József: Backamadarasi Kiss Gergely. Szerk. Buzogány Dezső. 

EREF/15. Kolozsvár. 2005. 280 old. 

Kolumbán nevével alább már találkoztunk debütáló kötete ismertetése kapcsán. 

Íme, az első színre lépés óta alig három esztendő telt el és máris új munkával jelentkezett, 

amelyben Backamadarasi Kiss Gergely korszakalkotó munkásságát vizsgálja. 

A székelyudvarhelyi gimnázium rektoraként kifejtett iskolaszervező tevékenységéért 

Backamadarasit sokan és sokszor nevezték a kollégium második alapítójának, hiszen 

azzal, hogy a nagyenyedi kollégium partikulájaként működő kisvárosi iskolában 

nagyszabású reformokat foganatosított, megtette az első lépést az iskola kollégiummá 

szervezése felé. 

Backamadarasi mindössze két évig volt az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője. 

E megbízatás idejére esik legjelentősebb megvalósítása: a népiskolák reformja. 

Nagy hatású tervezetében sikerült egyensúlyba hozni a II. József-féle felvilágosult 

modern oktatáspolitikát és az eléggé jól működő hagyományos erdélyi református oktatást, 

és úgy alkalmazni az erre vonatkozó császári rendeleteket, hogy az évszázados 

hagyományra visszatekintő erdélyi református oktatás, zúzódásokkal ugyan, de túlélte a 

rekatolizációt. Főjegyzőként vett részt az erdélyi református egyház liturgiaeformjában 

is. 1786-ban a saját meglátásaival kiegészített liturgiatervezete elnyerte a 

Főkonzisztórium tetszését, és őt bízták meg az Erdélyi Református Egyházkerület számára 

készítendő teljes istentiszteleti rendtartás kidolgozásával. Megbízatását hűséggel 

és fáradhatatlan kitartással sikerült elvégeznie, de munkájának jól megérdemelt gyümölcsét 

korai halála miatt nem élvezhette. 

A könyv, amit kezében tart 

az olvasó, Kiss Gergely életét és 

munkásságának egyik igen jelentős 

részét mutatja be, természetesen 

a teljesség igénye nélkül. A 

témával való alaposabb ismerkedés 

során derült ki, hogy a róla 

írt tanulmányok, megemlékezések 

túlnyomó többsége pontatlan, 

vagy hibás adatokat tartalmaz. 

Ezért volt szükség az életével 

és munkásságával kapcsolatos 

művek kritikai áttekintését is elvégezni, 

és kiszűrni azon írásokat, 

amelyek az idők folyamán 

újabb félreértésekhez vezettek.

1038 VARIA 

16. Ősz Sándor Előd: A Szászvárosi Református Kollégium diáksága. 1669–1848. 

Szerk. Buzogány Dezső. 


A szerző legifjabb tagja a 

kutatócsoportnak, korán bekapcsolódott 

a munkakörbe és több 

tanulmánya jelent meg még diákkorában, 

sőt könyvét is ötödéves 

teológiai hallgatóként publikálta a 

sorozat. Róla még szó lesz az 

EREF-Fel párhuzamos forráskiadás 

bemutatásakor (Erdélyi Református 

Egyháztörténeti Adatok–EREA). 

A szerző bevezető gondolatait 

idézzük: „A 19. században jubiláló 

nagy kollégiumaink ünnepi megemlékezésein 

se szeri, se száma 

nem volt az emelkedett hangvételű 

valós értékeket felmutató summázó 

szónoklatoknak és méltatásoknak. 

Ezekkel párhuzamosan 

viszont születni kezdtek az alapos 

iskolatörténeti monográfiák, amelyek 

indokolttá tették a diákok pályafutásának 

jobb megismerését és megismertetését. Így indult el, csaknem egy évszázaddal 

ezelőtt, a diáknévsorok (szubscriptiós albumok) feltárása és publikálása. Elsőként Török 

István adta ki 1905-ben A kolozsvári collegium tanulóinak névsorát. Hetven évvel később 

megjelent a nagyenyedi diáknévsor, aztán sorra napvilágot láttak a marosvásárhelyi, 

szatmári, máramarosszigeti kollégiumok diáklajstromai is. Ebbe a sorba szeretnénk 

beállni azzal a névsorral, amely az 1923-ban végleg megszűnt szászvárosi kollégium 

880 tógátus és 1366 alsóbb osztályba járó diákját tartalmazza. 

A 2246 szinte teljesen ismeretlen név mögött az erdélyi magyar és román értelmiségiek 

gazdag életpályája húzódik meg. Székely katonaivadékok, Hunyad megyei magyar 

és román kisnemesek, lelkipásztorok fiai indultak innen el. Sokan Nagyenyeden, 

majd külföldi akadémiákon tanultak tovább, mások hivatalnoki, gazdatiszti vagy éppen 

katonai pályára léptek. Az erdélyi művelődéstörténet olyan kimagasló személyiségeinek 

volt alma matere, mint Herepei Ádán nagyenyedi professzor (1756–1814), Salamon 

Ferenc akadémikus történész (1825–1894) vagy dr. Petru Groza Románia miniszterelnöke, 

tehát mindenképpen megéri ezzel foglalkozni. 

A feldolgozás során nyújtott hathatós segítségért hadd mondjunk köszönetet Buzogány 

Dezső professzornak és a matricola kéziratát őrző Református Egyházkerületi 

Levéltár munkatársainak, Sipos Gábornak és Dáné Veronkának.”


17. Alma Mater. Az Erdélyi Református Egyházkerület kollégiumainak élete 

a két világháború között. Szerkesztette: Buzogány Dezső és Ősz Sándor Előd. 


Hat református kollégium két világháború közötti időszakára nézve talál adatokat 

ebben a könyvben az olvasó. Az eredeti, levéltári adatokra épített kollégiumi adattár 

nyersanyagot kíván közzé tenni azok számára, akik általában a korszak oktatási viszonyait 

és különösképpen a református oktatást szeretnék behatóbban tanulmányozni, 

tehát műfaja nem nagy ívű társadalomelméleti vagy oktatáselméleti kitekintés. Sem tapasztalat, 

sem alapos képzettség nem állt azok mögött, akik a munkát elvégezték. Hiányosságaikat 

pótolja a nemes indulat és nagy fokú segítőkészség, amely bennük munkált, 

amikor szakvizsga anyagként összeszedegették és rendszerezték az alább közlésre 

kerülő adatokat. 

A munka szervesen épül bele abba a nagyobb arányú kutatási programba, amelyet a 

kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református 

Tanárképző kara közös kutatócsoportja már évek óta, nagy lelkesedéssel végez. A program 

célja rendszeres adatfeltárás a református egyház különböző korszakaira és területi 

egységeire nézve: a Hunyad-Zarándi, a Küküllői, a Sepsi, a Kézdi-Orbai, a Dési Egyházmegye 

vizitációs jegyzőkönyvei és parciális zsinati végzései, református lelkészeink 

meghurcolása és állam–egyház viszonya a Securitate titkos iratainak tükrében stb. Jelen 

közlemény közelebbi rokonságot mutat nemrég megjelent, hasonló jellegű kiadványunkkal, 

amelyet egy korábbi kutatócsoport készített: A kolozsvári Protestáns Teológia élete 1960– 

1955 között (Kolozsvár 2002.). 

A kronológiai sorrendbe állított 

adatsor alapforrása az Erdélyi 

Református Egyházkerület 

Kolozsvári Központi Gyűjtőlevéltára. 

Lévén, hogy a kollégiumok, 

református jellegük miatt, 

az Igazgatótanács fennhatósága 

alá tartoztak, ez utóbbinak 

a levéltára igen érdekes, még 

kellőképpen fel nem tárt és 

nem kutatott adatokat tartalmaz. 

Elsősorban ennek a felszínre 

hozatala állt kutatócsoportunk 

szándékában, tehát 

nem monografikus iskolatörténetet 

akartak készíteni, hanem 

kutatást segítő adatgyűjteményt. 

Végül pedig álljon itt az ifjú 

szerzők névsora: Tőkés Attila, 

Kovácsné Szabadi Erzsébet, 

Gede Csongor, Kasza Erika, 

Barabás Attila, Bartha Réka.

1040 VARIA 

Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok – EREA 

1997-ben az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek (EREF) kiadványsorozat elindításával 

a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke azt a célt 

tűzte ki maga elé, hogy egyrészt dolgozatokat közöljön az erdélyi református egyháztörténelem 

jobb megértésére, másrészt publikálási lehetőséget nyújtson a tanszék 

munkájába tevőlegesen belekapcsolódó diákoknak vagy lelkészeknek. A sorozat köré 

szerveződött munkacsoport elsődleges kutatási területének a kiadatlan levéltári anyagokat 

tekintette. Az egyház múltjára vonatkozó eredeti levéltári anyag kutatása rendjén 

sok olyan érdekes dokumentumra bukkantak, amelyek – megítélésük szerint –, forrásértékűek 

és közlésre érdemesek. 

A sorozatszerkesztőt és programvezetőt, Buzogány Dezsőt idézzük: „Amikor jó 

néhány évvel ezelőtt az erdélyi református egyház történetének 18–20. századi szakaszát 

akartuk megírni, csalódottan tapasztaltuk, hogy néhány speciális területre koncentráló 

tanulmányon kívül nemigen jelent meg alapos részlettanulmány a korszakról. Ez 

még nem is lett volna olyan nagy baj, ha fölös számban állt volna rendelkezésünkre 

számtalan kiadott forrás. Ezek viszont fel sem voltak tárva, nemhogy kutatva lettek 

volna. Akkor született meg bennünk a gondolat, hogy forrásokat tárjunk fel és publikáljunk, 

hiszen minden szakmai továbblépésnek ezek az alapfeltételei, nem beszélve 

arról, hogy a korábbi évtizedek egyháztörténet-írásának jelentős hiányát pótolhatjuk 

ezzel.” (Alma Mater. Az erdélyi Református Egyházkerület kollégiumainak élete a két világháború 

között. Szerk. Buzogány Dezső és Ősz Sándor Előd. EREF/17. Kolozsvár 2006. 5.) 

Az EREF sorozat harmadik kötete (Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései 

1606–1762. Kolozsvár 1999.) in extenso közli a 18. század nagy református egyháztörténészének 

gyűjteményét az erdélyi zsinatokról. A munka sajtó alá rendezése idején érlelődött 

meg a szerkesztő azon korábbi szándéka, hogy az EREFet új sorozattal egészítse 

ki, amely elsődleges céljaként a forráskiadást tartaná. Erre bátorította a Tanszék 

keretén belül már régebb beindult nagy arányú szemináriumi munka, amelynek több 

résztvevője már a zsinati végzések feldolgozásán fáradozott. Bátorítást jelentett továbbá 

az is, hogy akkori nevén az Erdélyi Református Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára igen 

pozitívan állt hozzá a tervhez és partnerként jelentkezett a program kivitelezésére, vezetője 

pedig, Sipos Gábor, társszerkesztőként kapcsolódott bele a munkába. Így született 

meg az Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok– EREA címet viselő új sorozat. 

Az induló sorozat szeretné újraéleszteni és Deo volente rendszeressé tenni a régóta 

szünetelő forráskiadást. Az elmúlt másfélszáz évben folyóiratok (Protestáns Közlöny, Erdélyi 

Protestáns Lap, Református Szemle) hasábjain és egy-két külön kötetben jelentek meg 

forrásszövegek, az utóbbi fél évszázadban pedig a megmaradt egyetlen folyóirat, a Református 

Szemle is csak ritkán közölhetett egyháztörténeti adatokat. Történetírásunk 

megújulásának viszont egyik elengedhetetlen feltétele a rendszeressé váló forráskiadás. 

Idő teltével a szűk körű és csak a Protestáns Teológia diákközösségére korlátozódó 

munkacsoport szerencsésen kiegészült jól képzett szakemberekkel, amikor a Babeş– 

Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán is tanító egyik szerkesztő 

(Buzogány Dezső) doktorvezetési jogosítványt szerzett a tudományegyetemen, és egyre 

gyarapodó doktoranduszserege történészi/művészettörténészi előképzettséggel lendületesen 

belekapcsolódott a munkába. Hozzájárulásukkal szakmailag magasabb szintre 

került az egyháztörténeti kutatás (lásd a Református Szemlében megjelent számos 

szaktanulmányukat) és a forráskiadvány is. Velük együtt szélesedett a kutatócsoport


feltárási és feldolgozási szakterülete is: a zsinati végzéseket és a hunyad-zarándi vizitációs 

jegyzőkönyveket még a Protestáns Teológiai Intézetre szűkült kutatócsoport tárta 

fel és tette közzé, ám a doktoranduszok bekapcsolódásával a program szélesebb mederbe 

került. Mára már sikerült számítógépre vinniük a Küküllői Református Egyházmegye 

egyházlátogatási jegyzőkönyveit, az egyházmegye parciális zsinatainak iratanyagát, 

ez kiegészült a hunyad-zarándi pariális jegyzőkönyvekkel is, aztán a Nagysajói 

Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit, de elkezdődött a többi erdélyi református 

egyházmegye anyagának feltárása is. 

Az időközben megnyert állami pályázatok és egyéb támogatások nemcsak a feltárt 

anyag publikálását tették lehetővé, hanem a sorozatos kiszállásokat és az elengedhetetlen 

terepmunkát is, amelyet igyekeztek összekapcsolni az egyházi kegytárgyak és levéltárak 

állagmegőrzésére tett javaslataikkal és konkrét segítségükkel is. Az önszerveződés 

abba a fázisba jutott, amikor már kutatóintézet megszervezésén gondolkodik a programok 

elindítója, amely a Pokoly József egyháztörténész nevét fogja viselni (Pokoly 

Társaság). E közös erőfeszítés eredményeként születtek meg tehát az alább ismertetett 

forráskiadványok, amelyek bemutatását, akárcsak a korábbi sorozat esetében, a szerzők/szerkesztők 

bevezető gondolataiból készítettük el, részlegesen vagy egészében átvéve 

azt. 

1. Erdélyi református zsinatok iratai. Sajtó alá rendezte Buzogány Dezső, 

Dáné Veronka, Kolumbán Vilmos József, Sipos Gábor. 

Szerkesztette Buzogány Dezső, Sipos Gábor. 

Kolozsvár 2001. IV. köt. EREA 1/4. 236 old. 

Magyarázatra szoruló különös jelenség, hogy a sorozat egy kiadvány negyedik kötetével 

indul. Az erdélyi református zsinatok 1600–1800 közötti jegyzőkönyveit, iratait, 

végzéseit feltáró kutatómunka már régóta tart, és a források fennmaradásának sajátos 

helyzete folytán épp a 18. század második feléből származó adatokat sikerült a leghamarabb 

teljesen egybegyűjteni. Kiadástechnikai okok miatt nem várhattak a 17. századi 

anyag teljes feltárásáig, hanem az 

1790–1800 közötti zsinati aktákat 

rendezték először sajtó alá. A két 

évszázad fennmaradt és jórészt feltárt 

szinódusi iratait terjedelmi 

szempont szerint arányosan osztották 

be négy kötetbe. 

A kutatástörténeti visszatekintés 

az első kötetben kap majd bővebb 

helyet. A kutató és szövegátíró 

programba kezdettől fogva bekapcsolódó 

teológiai hallgatók közül 

Beder Imre, Bibza Gábor, Darabont 

Tibor, Kolumbán Vilmos József, 

Nagy Mihály, Oláh Mihály, 

Sánta Imre és Székely Zsolt vett 

részt a forrásszövegek gépbe vitelében, 

munkájukat Dáné Veronka

1042 VARIA 

egészítette ki. Az összeolvasást, a magyar szövegbe ágyazott latin kifejezések, szavak és 

az egy mondatnál rövidebb mondatrészek fordítását Dáné Veronka és Sipos Gábor 

végezte, a jegyzeteket Dáné Veronka állította össze. A tárgymutatót pedig Buzogány 

Dezső készítette. 

Szükségesnek tartjuk itt bővebben elidőzni az átírási szabályok fölött, hiszen azóta 

nem egy forráskiadvány hivatkozik az itt megállapított átírási szabályokra, amelyek hovatovább 

bekerülnek a tudományos közhasználatba. Tájékoztatásuk szerint, közlésükben 

a 18. századi szövegek átírásánál megszokott eljárást alkalmazták, a betű szerinti 

átírás és a modern helyesírás közötti átmeneti megoldással éltek, figyelve természetesen 

a szöveghűség alapkövetelményére. Az eredetiben túltengő nagybetűket csak a személy- 

és helyneveknél, valamint az intézmények nevénél tartották meg. A zs hangértékű 

s-et zs-vel , a tz-t, cz-t c-vel, a ts-t cs-vel írták át a mai helyesírás szerint. Ugyancsak a 

mai helyesírás szerint tették ki az eredetiben következetlenül használt ékezeteket. Megtartották 

viszont a tájnyelvi és a régies alakokat, pl orvasol, melly, hellyébe, mutattya, öszve 

stb. Az általánosan ismert rövidítéseket jelzés nélkül feloldották, megtartották viszont 

az In causam attractus/-a rövidített Inctus/-a formáját, hasonlóképpen jártak el a manu 

propria – mpr., maga (tulajdon) kezével – m(t)k esetében. A helynevek külön írt tagjait egybeírták, 

a nagybetűket viszont megtartották, jelezve az eredeti különírást, pl. 

BereKeresztúr. A helynevek és a személynevek eredeti helyesírását szintén megtartották, 

pótolva a hiányzó ékezeteket. A nyilvánvaló tollhibákat szintén jelölés nélkül javították, 

a szokatlan írásmódra [!] figyelmeztet. 

A latin szavakat, kifejezéseket, szövegeket a humanista helyesírás szerint adják, abban 

az esetben is, ha magyar rag járul hozzá, pl. opinioja, ecclesiajok, gratiajában. A latin 

szavakból képzett igék végződéseire viszont kitették e magyar ékezetet, pl. recipiál, 

allegál stb. 

2. Erdélyi református zsinatok iratai. Sajtó alá rendezte Buzogány Dezső, 

Dáné Veronka, Kolumbán Vilmos József, Sipos Gábor. 

Szerkesztette Buzogány Dezső, Sipos Gbor. 

Kolozsvár 2001. III. köt. EREA 1/3. 308 old. 

Zsinati iratkiadásunk harmadik kötete 

szintén a kolozsvári Protestáns Teológiai 

Intézet Egyháztörténeti Tanszéke 

és a Református Gyűjtőlevéltár együttműködésével 

készült, és akárcsak a korábban 

megjelent negyedik kötet, szintén 

az erdélyi Református Főkonzisztórium 

levéltárában található zsinati aktákat 

közli. A kutató és szövegátíró programba 

kezdettől fogva bekapcsolódó teológiai 

hallgatók közül Bibza Gábor, 

Kolumbán Vilmos József, Pályiné Simon 

Anna, ifj. Soós József és Szigeti Ferenc 

vett részt a forrásszövegek gépbe vitelében, 

rövidebb szövegrészeket pedig az 

egyháztörténeti szeminárium 1997–1999


közötti hallgatói vittek gépbe. Szövegátíró munkájukat Dáné Veronka és Sipos Gábor 

egészítette ki. Az összeolvasást Dáné Veronka és Sipos Gábor végezte, a jegyzeteket 

Dáné Veronka állította össze. A tárgymutatót pedig Buzogány Dezső készítette. 

3. A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. I. 1686–1807. 

Algyógy–Haró. Összeállította, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal, 

jegyzetekkel és mutatókkal közzéteszi Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. 

Kolozsvár 2003. I. köt. EREA 2/1. 505 old. 

E kötettel újabb kiadvánnyal bővül az Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 

(EREA) 2001-ben indított sorozata. Ezennel a volt Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye 

gyülekezeteinek (sok közülük mára már desolata ecclesia) történeti kataszterét 

készítette el Buzogány 

Dezső és diákja, Ősz 

Sándor Előd. Lehet, 

hogy olvasónak és szakembernek 

egyaránt furcsa 

a címben szereplő 

körülírás, de csak ezzel 

tudták meghatározni a 

könyv műfaját úgy, hogy 

egyben megőrizzék annak 

forráskiadvány jellegét. 

Kataszter, mert alaposan 

felleltározza a volt 

Hunyad-Zarándi Református 

Egyházmegye harmincegynéhány 

gyülekezetében 

a lelki-anyagi 

élet minden apró részletét, 

és történeti, hiszen egy gyülekezet esetében, több-kevesebb eltéréssel, felöleli az 

1686–1807 közötti időszakot. Forrásuk törzsanyagát az Erdélyi Református Egyházkerület 

Központi Gyűjtőlevéltárában fennmaradt 5 vizitációs jegyzőkönyv alkotja, amelyek 

hatalmas anyagmennyisége már a kezdet kezdetén komoly feldolgozási és rendszerezési 

nehézség elé állította őket. Két lehetőség közül lehetett választaniuk: vagy 

közlik a jegyzőkönyvek anyagát folyamatosan, követve az egyes jegyzőkönyvek beosztását 

és a vizitációk megszervezése idején kialakult, többnyire tájegységek szerinti 

rendszerezését (ez lett volna a szokványos és egyszerűbb megoldás), vagy valamiféle 

gyakorlatibb, könnyebben használható és áttekinthetőbb átrendezést végeznek, gyülekezetek 

szerint. Ez utóbbi mellett döntöttek. Indoklásuk az, hogy a vizitációs jegyzőkönyvek 

eredeti beosztásának közlése komoly erőpróbát jelentett volna azoknak, akik 

egyetlen gyülekezet fejlődéstörténetét szerették volna megismerni, hiszen egy kötetben 

is szétszórtan lehet csak hozzájutni egy-egy gyülekezet adataihoz, nem beszélve arról, 

hogy ugyanazon egyházközség anyaga legalább öt, kötetenként sok esetben közel félezer 

oldalnyi kiadványban lett volna szétszórva. 

Eltekintettek tehát a vizitációs jegyzőkönyvek szokványos publikálási módjától és 

az egész anyagot gyülekezetenként csoportosították át: így a kutató egy helyen találhat-

1044 VARIA 

ja meg egy gyülekezet százegynéhány éves fejlődéstörténetét. Ez megkönnyítette dolgukat 

más tekintetben is: a jegyzőkönyveken kívül, többnyire a helyszínen talált jelentős 

mennyiségű anyagot könnyen elhelyezhették valamely gyülekezet történeti fejlődésének 

hossztengelyén, úgy, hogy közben a jegyzőkönyvek eredeti beosztásának megőrzésére 

nem kellett figyelniük. A kutatási folyamatot két tanulmányút zárta le, amelyek 

során arra törekedtek, hogy a még meglévő tárgyi emlékeket is számba vegyék és rögzítsék. 

Fényképet készítettek tehát minden olyan tárgyról, amelyet említenek a vizitációk 

és amelyek mind e mai napig fennmaradtak, illetve jelen pillanatban is a gyülekezetek 

tulajdonát képezik, akár a lelkészi lakásban elhelyezett gyülekezeti ládában vannak, 

akár magánszemélyek viselnek gondot róluk (pl. a néhány tagot számláló, elnéptelenedett, 

de lelkészi szolgálatra és úrvacsorára még mindig igényt tartó, amúgy életképtelen 

közösségekre). Természetesen nemcsak a jegyzőkönyvekben említett történelmi emlékek 

kerültek a digitális felvételeket tároló lemezre. A jelenlegi állapot, állag és helyzet 

rögzítése is céljuk volt, hogy teljesebb képet kapjanak az illető gyülekezetről. Ezért lehet 

olyan fényképeket vagy helyszínen készített rajzokat látni (Debreceni László), amelyek 

későbbiek, de mindenképpen hozzátartoznak a gyülekezet történetéhez. 

A szerkesztőnek adjuk át a szót: „Hadd szóljunk ezek után néhány szót azon népesebb 

csoport tagjairól is, akiknek valamely köze volt az anyag összegyűjtésében. Mindenekelőtt 

hadd utaljunk arra, hogy a gyűjtőmunka során e forráskiadvány nem húzott 

éles határvonalat teológiai hallgató (lelkészjelölt) és református tanárképzős diák (tanárjelölt) 

között. A történelmi emlékek iránt érzett tisztelet és megbecsülés, a megszűnt 

gyülekezetek még fellelhető emlékei rögzítésének halaszthatatlansága, az utolsó 

órában végzett mentés időszerűsége eltörölte e két diákközösség között sokszor mesterségesen 

meghúzott határvonalat. Illesse tehát köszönet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 

Református Tanárképző Kara diákjait, illetve magiszteri növendékeit (Ábrahám 

Emőkét, Bálint Zsófiát, Barabási Endre ref. lelkészt, Barta Tündét, Kinda 

Eleonórát, Tamás Cecíliát), a Protestáns Teológiai Intézet tanárait és diákjait 

(Kolumbán Vilmos Józsefet, Szabó Csillát, Barticel Krisztiánt), akik az Egyháztörténeti 

Tanszék keretén belül elindított forrásfeltáró munkából alaposan kivették részüket. 

Illesse köszönet továbbá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kutatási 

Programok Intézetét, amely ösztöndíjat adott a kutatómunka végzésére. Külön köszönettel 

tartozunk az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára két 

alkalmazottjának, Dáné Veronka levéltárosnak és dr. Sipos Gábor egyetemi tanárnak 

azért, hogy az eredeti forrásanyagot rendelkezésünkre bocsátották, az átírás és összeolvasás 

során pedig hasznos szakmai tanácsokkal láttak el. Megköszönjük továbbá 

azon református lelkészek támogató jóindulatát, akik a feldolgozott gyülekezetekben 

szolgálnak és több napra is szállást és ellátást biztosítottak nekünk a helyszíni kutatómunka 

idején, megnyitották előttünk az egyházközség levéltárait, illetve segítettek a 

fényképek elkészítésében (hálával gondolunk itt Albert István, Zsargó János, Nagy János, 

Nagyné Orbán Edit, Lovász János, Bódis Miklós, Kun Árpád, Sipos Szabolcs Attila, 

Májai Zoltán lelkészekre). Köszönettel tartozunk továbbá a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 

Granturi Intézetének, személy szerint Nicolae Bocşan rektornak és a 

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, amiért a kiadási költségeket felvállalták, 

illetve a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont igazgatójának, Tonk Istvánnak és munkatársának, 

Bálint Lajosnak, amiért minőségi munkát végeztek és mindig szívügyüknek 

érezték e forrásanyag sorsát.”


4. A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. II. 1686–1807. 

Hátszeg–Marosillye. Összeállította, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal, 

jegyzetekkel és mutatókkal közzéteszi Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. 

Kolozsvár 2005. II. köt. EREA 2/2. 648 old. 

Vizitációk többnyire a 

naptári év első két-három 

hónapjában zajlottak, mert 

Gergely pápa napja körül 

össze kellett hívni a Parciális 

Zsinatot, ahol elő kellett terjeszteni 

és meg kellett vitatni 

a vizitáción felmerült és erre 

a fórumra átutalt kérdéseket. 

Elvétve előfordult az is, 

hogy az április–júniusi, illetve 

a november–decemberi 

időszakban is vizitáltak. Ez 

utóbbi valószínűleg azzal 

magyarázható, hogy nem a 

naptári, hanem az Advent 

első vasárnapjával kezdődő egyházi év első hónapjaiban kívánták megejteni az egyházlátogatást. 

Általában egy nap alatt egy egyházközséget látogattak, de van példa arra is, hogy 

(többnyire a Hátszegi-medencében) két kisebb, csekélyebb vagyonnal rendelkező egyházközség 

látogatását is megejtették ugyanazon a napon. Zsoldos Márton első vizitációi 

viszont több napig is eltarthattak, sőt 1796-ben Körösbányán, Kristyoron, 

Algyógyon és Nagyrápolton négy napig időztek. 

Az egyházlátogatás azzal kezdődött, hogy a gyülekezeti tagokat lelkipásztoruk, illetve 

tanítójuk erkölcsi életéről, szolgálatáról, híveihez való viszonyulásáról kérdezték. 

Bár a Geleji-kánonok kiemelten kezelik a tanfegyelmi kérdéseket, jegyzőkönyveinkben 

egyetlen tanfegyelmi esettel sem találkozunk. A 17–18. század fordulóján gondosan vigyáztak 

viszont a liturgia egyes elemeinek használatára. 

A vizitációnak feladata volt továbbá az egyházközség ingó és ingatlan javainak 

számbavétele, megszemlélése. Ennek célja elsősorban a javak pontos összeírása volt, 

amely elsősorban annak elidegenítését volt hivatott megakadályozni. Egyes egyházmegyékben, 

például a Sepsiben a vizitáció protocolluma mellett vezettek egy ún. 

urbariumot, amelybe csak az anyagi javak leltárát rögzítették. Szintén az anyagi javak 

tárgykörébe tartozik a gondnoki számadások ellenőrzése, és kivonatos vagy teljes 

bevezetésük a protocollumba. Az egyházközségi levéltárak jó részében gondosan 

megőrizték az ellenőrzött és láttamozott számadásokat. Ezért igyekeztünk a hiányzó 

időszak vizitációs iratait ezen számadásokkal kiegészíteni vagy pótolni. Amint a kánonban 

olvastuk, a vizitáció utazási és ellátási költségeit az egyházközség állta. A 

hosdáti egyházfi számadásai őriztek meg sok érdekes, erre utaló adatot. Innen tudjuk, 

hogy a lovak abrakoltatását, illetve a gazdag vacsorát is az egyházközség állta. Ez 

utóbbin általában nyúl- és tyúkhús került terítékre, de az akkor ínyencségnek és eg-

1046 VARIA 

zotikumnak számító citromlé is ott volt az ünnepi asztalon. Ezen felül a vizitátoroknak 

élforintnyi tiszteletdíj is járt. 

5. A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. III. 

1686–1807. Marosnémeti–Zeykfalva. Összeállította, sajtó alá rendezte, 

bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel és mutatókkal közzéteszi 

Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd. 

Kolozsvár 2005. III. köt. EREA 2/3. 780 old. 

A kötet alapszövege elé részletes 

és alapos bevezető tanulmányt 

írtak a jegyzőkönyvek kiadói. 

Ebben foglalták össze a 

három kötet anyagának tapasztalatait 

és két igen jellegzetes területre 

nézve próbáltak meg tényfeltáró 

és elemző adatokat közölni. 

Az egyik a térség speciális 

jellegéből adódik, és a felekezeti/ 

nemzetiségi együttéléssel foglalkozik, 

a másik szigorúan kapcsolódik 

a feltárt jegyzőkönyvi anyag 

tartalmához és az egyházközségek 

vagyongazdálkodását tárgyalja. 

A fejedelemség kori Erdély etnikum- és felekezetközi viszonyait az unio trium 

nationum és a négy recepta religiok jogállása határozta meg. A tanulmány első fele azt 

nyomozza, hogyan valósult ez meg a kutatott területen. A történelmi Hunyad-Zarándi 

Református Egyházmegye, vallási és etnikai sokszínűségéből adódóan, egyik legkiválóbb 

terület e kapcsolatok kutatására. A magyar őslakosság mellett a vidéken már a 

13–14. század folyamán megjelentek a Havasalföldről érkező román ajkú bevándorlók. 

A fejedelemség korában a hátszegi, illetve a Zarándi-medence lakossága már román 

többségű volt, a Maros völgyének Algyógy és Illye közötti szakaszán is nagy számban 

éltek románok. 17. századi népmozgalmi adataink nincsenek, a legkorábbi ilyen jellegű 

forrás egy 1761-ból származó összeírás, amelyet Benkő József közölt a Transilvania 

specialisban. Eszerint Hunyad megyében 34 257, Zaránd vármegyében 7306, Hunyad- 

Zarándban tehát összesen 41 563 román élt, miközben a magyarok száma alig 5574 

volt. A románság mellett meg kell említenünk a szászokat is, hiszen Szászvárosszék területileg 

beékelődött Hunyad vármegyébe, tehát a politikai határok nem estek egybe a 

kulturális vagy nemzetiségi határokkal. 

A tanulmány második fele az egyház gazdasági tevékenységével foglalkozik. Aki veszi 

a fáradságot és belenéz a feldolgozott jegyzőkönyvekbe, látni fogja, hogy azok nagy 

hányada, jellegükből eredően, az egyházközség anyagi/gazdasági ügyeivel foglalkozik 

(nem kis csalódására annak, aki pl. a teológiai áramlatok hatását vagy a dogmatika lenyomatát 

keresi bennük). Ez azt jelzi, hogy egyházunk bármennyire is a transcendens 

dolgok szolgálatára kapott elhívást, mindennapi élete mégiscsak az immanens hétköznapokban 

zajlott, tehát intézményként működött (és működik mind e mai napig) a leg-


magasabb szinttől a legalsóbbig, a jól bejáratott világi intézmények szabályai szerint. 

Nos, többnyire ezeket az anyagi világhoz kapcsolódó hétköznapi dolgokat rögzítették 

az effajta jegyzőkönyvekben. A szerzők mondják : „Igen időszerűnek tartjuk szólanunk 

a fennmaradt levéltári források alapján az egyház anyagi ügyeiről azért is, mert a 

témát igen messzire elkerüljük, ha pedig mégis megpróbálunk szembenézni vele, akkor 

ebből még az ismeretterjesztő cikkek színvonalát is messze alulmúló írások születnek, 

sok téves konklúzióval, megengedhetetlen, gyermeteg általánosítással, papi propaganda-nyelvezettel, 

műkedvelő esetlenséggel.” 

6. A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei. 1728–1790. Aldoboly– 

Zalán. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta 

Kolumbán Vilmos. A fényképeket készítette és szerkesztette Buzogány Dezső. 

Kolozsvár 2005. EREA 6. 255 old. 

Az egyházmegyei vizitációk idején készült jegyzőkönyvek közlése során a sorozat 

eljutott egy igen érdekes műfajhoz: ez a vagyonleltár. A korabeli vizitációk rendszerint 

egyetlen protokollumban rögzítették az egyházközség minden ügyes-bajos dolgait: a 

lelkész munkájának gyülekezeti megítélését, illetve a lelkész véleményét, panaszát gyülekezetéről; 

a helyi tanító tevékenységének teljes átvilágítását, természetesen a tanító 

vagy mester, ludimagister stb. panaszát is az oktatás nehézségeiről; a helyi közösségek 

életében adódó kisebb-nagyobb gondokat és a bizottság azokra tett megoldási javaslatait; 

az egyházi élet minden apró részletét; a családi élet terén adódó rendellenességeket 

és azok orvoslását (el egészen a válóperekig, amely akkor még az egyház joghatósága 

alá tartozott, és az egyházmegyei részzsinat folytatta le) stb. Ennek az igen részletes 

gyülekezeti keresztmetszetnek volt része az egyházközségi vagyon állapotrajza is, 

amelynek rögzítését és gondozását igen fontosnak tartotta mindig az egyház. Gyakorlatilag 

ez biztosította a külön társadalmi kategóriába tartozó lelkész egzisztenciáját és 

társadalmi státusát. 

Az egyházmegye vizitációs 

bizottsága akkor, 

amikor a világi karhatalom 

bevonásával szigorúan 

őrködött az egyházi 

vagyon fölött, annak 

meglétét évről évre a 

legpontosabban számon 

kérte, gondozását hozzáértő 

szakemberekre bízta, 

és általuk gyarapította, 

eltulajdonítását minden 

eszközzel megakadályozta, 

akkor nemcsak a helyi 

gyülekezet vagyonát védte, 

hanem egyben saját 

nemesi rendjének patimóniumát 

is (épületeket, 

földeket, erdőket, fluidi-

1048 VARIA 

tást, kamatokat, adókat stb.). Nos, a Sepsi Egyházmegye vezetősége a vagyonösszeírást 

és -nyilvántartást annyira fontosnak tartotta, hogy különálló protokollumot nyitott erre, 

és ide jegyezte a nemesi rend létezése tárgyi feltételeinek biztosítékait. Tette mindezt 

talán azért épp a Székelyföldön, mert itt mindig is nagy érzékenység mutatkozott a 

köznemesi státus kérdésében. 

Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy a lelkészek nemesi státusát illetően a mai 

helyzet lényegesen más. Akkor mégis miért lehet egyáltalán aktualitása ennek a vagyoni 

kataszternek Nyilván önként adódik a válasz: kultúr-, társadalom- és egyháztörténeti 

felhasználhatósága mellett részben a kommunista időben elkobzott egyházi vagyon rekonstruálása 

szempontjából lehetnek rendkívül hasznosak ezek az összeírások, hiszen 

annak idején az ateista államhatalom semmiféle átadási-átvételi leltárt nem készített és 

hagyott hátra az elvett vagyonról, a kollektív emlékezet pedig nem őrizte meg pontosan 

az egyházi vagyon topográfiai adatait. A visszaigénylések korszakában tehát lényegesen 

felértékelődnek az effajta lajstromok. 

BD 

Torda vármegye fejedelemség kori bírósági gyakorlata 

Az Erdélyi Tudományos Füzetek 259. számú kötete, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és 

a Debreceni Egyetem Történeti Intézete közös kiadványaként, a sorozat címéhez méltó 

munkával örvendeztette meg a szakirodalom iránt érdeklődő olvasót. Dáné Veronka 

kitűnő jogtörténeti monográfiája ugyanis örvendetes eseménynek tekinthető az említett 

szakterületen, 1 hiszen ez a korszerű jogtörténeti monográfia jóformán minden 

jelenkori hazai előzmény nélkül látott napvilágot. Ugyanis az 1944 őszén családját a 

várható utcai harcok elől menekítő Bónis György professzort visszatértekor, 1945 tavaszán 

ért méltatlan sajtótámadás és a jeles jogtörténész azt követő mellőzése óta, Kolozsvárt 

megszűnt a korszerű magyar jogtörténet oktatása. 2 Dáné Veronka munkája viszont 

azt bizonyítja, hogy a szakma tudományos módszereit szigorúan követve, a 

vonatkozó szakirodalom eredményeinek felhasználása és a megfelelő forrásanyag értékesítése 

lehetővé teszi az újat hozó alkotást, még a nélkülözött oktatói háttér nélkül is. 3 

Az értékálló eredmény eléréséhez azonban, az említetteken kívül, a fiatal kutató előtt 

az a feladat állott, hogy forrásai szövegét helyesen olvassa, azokat megértse és az 

azokból merített adatait a forráskritika szabályai szerint kezelje. (Ez közhely ugyan, de 

úgy véljük, a mai körülmények közt nem felesleges hangsúlyozni.) A szerző – munkája 

tanúsága szerint – hiánytalanul eleget tett az említett követelményeknek. A 17. századi 

vármegyei kancellária – nem mondhatjuk, hogy kalligrafikusan írott – termékeinek elolvasásához 

elengedhetetlen paleográfiai jártasságát bizonyítják a munkában idézett 

eredeti megszövegezések, de még inkább az – amire a kötetben utalás is történik –, 

1 Dáné Veronka: „Az őnagysága széki így deliberála.” Torda vármegye fejedelemségkori bírósági gyakorlata. Debrecen–Kolozsvár 

2006. 

2 A fiatal nemzedék nem tudja, hogy azokban az években elég volt annyi, hogy a gazdátlanul maradt 

lakásba befészkelje magát egy úgynevezett illegalista, aki, miután a lakás jogos tulajdonosa visszatér, a 

pártsajtóbeli pereputtya segítségével rásüti ez utóbbira a „háborús bűnös” bélyegzőt. Aminek, ha nem is 

volt, mert nem is lehetett bírósági következménye, megbélyegzett személlyé tette azt, akire a megbélyegzést 

rásütötték. Ez történt Bónis György professzorral, aki Fejedelem (Dobrogeanu Gherea) utcai lakásába 

szeretett volna visszatérni, amit távollétében egy „illegalistának” juttattak, azért vált „ellenséggé”. 

3 Doktori értekezésről lévén szó, nem hagyhatjuk azonban ki a doktorátust irányítók hozzájárulását.


hogy Dáné Veronka előzetesen Torda vármegye teljes 17. századi törvénykezési jegyzőkönyvi 

anyagát lemásolta és kiadásra előkészítette. A szöveg megértését szabatos 

megfogalmazásai, a korabeli szakkifejezések helyes használata bizonyítja, forráskritikai 

eljárásának helyessége pedig akkor derül ki, amikor az elődök hasonló forrásokból kialakított 

következtetéseit kiegészíti, vagy éppen megcáfolja. (Mindezt azért tartom 

szükségesnek feleleveníteni, mert gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor egy-egy 

szerző nem tudja, mi is az értelme annak a szövegnek, illetve annak a kifejezésnek, ami 

elébe került – ha egyáltalán ő olvasta el –, de azért nyugodtan következtetéseket von le 

belőle. Példaképpen az egyházi nemes kifejezést említem. Bár a magyar társadalomban 

valóban léteztek egyházi nemesek (nobiles ecclesiastici), itt Erdélyben ez a kifejezés az 

egyházhelyi, egytelkes nemes (nobilis unius sessionis) fogalmára vonatkozik. Viszont nem 

egyszer találkozunk olyan esettel, amikor – főleg román fordításban – a „szakember” a 

kifejezést nobil bisericescnek fordítja, 4 mert magyarul sem érti, mit jelent.) 

Kifejezetten szakmunkáról lévén szó, nem szeretnék annak tartalmi ismertetésénél 

időzni (erről a jól áttekinthető tartalomjegyzék tájékoztat), hanem megkísérlem azt érzékeltetni, 

hogy miért korszerű a munka, ebben mennyiben sikerült – esetenként – az 

addigi eredményeket átértékelni és miben hozott újat (ugyanis ez utóbbi minden szerző 

legértékesebb hozzájárulása a szakterület gyarapításához). Ehhez azonban röviden 

vázolnunk kell a magyar – benne az erdélyi – jogtörténeti kutatás fejlődését. A múltban 

a diszciplína mind forrásait, mind azok értékelését illetően a jogélet emlékei közül 

a normatív jellegűekre irányította figyelmét. A forráskiadványok zömében általános érvényű, 

országos jogszabályokat, illetve helyi statútumokat tartalmaztak. Ezekből megtudtuk, 

hogy a társadalom vagy egy szűkebb közösség milyen magatartást igényelt 

egyedeitől a zökkenőmentes együttélés és a jogrend biztosítása érdekében. (A jogtörténeti 

jellegű forráskiadványok sorából nálunk, ebből a szempontból, kivétel 

Komáromy Andor úttörő boszorkányper-oklevéltára.) Az, hogy miként alkalmazták a 

jogszabályokat a jogszolgáltató intézmények, következésképpen hogyan alakult a társadalmi 

valósághoz a joggyakorlat, kik voltak hivatva ezeket az intézményeket működtetni, 

nem kapott kellő hangsúlyt, mint ahogy elmaradt az intézménytörténeti háttér 

ismertetése is. De, ami a leglényegesebb, az, hogy a társadalom hogyan viszonyult az 

életét szabályozó normatív előírásokhoz, hogyan tartotta be, illetve hogyan szegte meg 

azokat, tehát maguk a társadalom mélyén folyó jogi feszültségek, összetűzések nem 

kerültek napvilágra. Mert ez csak a jogesetek vizsgálatából derülhetett ki. Éppen ezért, 

korszerű megfogalmazásban a jogtörténet az adott intézményrendszerek, jogszabályok 

ismeretében hangsúlyozottan a jogesetek vizsgálatával foglalkozik, és azokból vonja le 

következtetéseit. 

Ezt a korszerű jogtörténeti szemléletet képviselte az egykori kolozsvári Ferenc József 

Tudományegyetemen a jog- és államtudományi karának jogtörténet professzora, a 

már említett Bónis György. Ami azonban az új szemlélet gyakorlati megvalósítását illette, 

ehhez Bónis kutatási lehetőségei, helyi, erdélyi forrásai igen korlátozottak voltak. 

Ugyanis a második bécsi döntés után működését Szebenben folytató kolozsvári Állami 

Levéltár teljes levéltári anyagát, köztük az erdélyi törvényhatóságokét is, új székhelyére 

szállíttatta. 

Nos, Dáné Veronka, a korszerű jogtörténet követelményeinek megfelelően, a vármegyei 

jogszolgáltató szervek működését és az általuk kialakított joggyakorlatot nem 

4 Ld. például az Approbatákban előforduló egyházi nemesek kifejezés román fordításait.

1050 VARIA 

kevesebb mint 1273 jogeset alapos vizsgálata során merített adatok felhasználásával 

mutatja be. Amint pedig már említettük, ennek a nagy mennyiségű jogesetnek a szövegeit 

jól olvasta, jól értelmezte, következésképpen egy megbízható szakmunkát nyújt az 

olvasónak. 

Magának a vármegyei intézménynek, illetve jogszolgáltató tevékenységének átfogó 

vizsgálata is újnak számít. A magyar jogrendszernek a közösségek autonómiájára épült 

helyi igazgatási keretei között kiemelt hely illette meg vármegyét. Ennek a fogalma viszont 

ma már kiesett a köztudatból. A humán műveltségűek még ismerik Ady Endre 

Fölszállott a páva című versét, de ez nem sokban járul hozzá az intézmény megismeréséhez. 

(Egyébként is, Ady nagy költő ugyan, de mint a költők általában – Zrínyi vagy 

Kölcsey kivételével – dilettáns politikus, aki érzelmeket ébreszt, hangulatokat fejez ki 

anélkül, hogy megoldásokat kínálna a bajok orvoslására, ami nélkülözhetetlen a politikus 

számára.) A vármegye létének kiesése a köztudatból szinte érthetetlen akkor, amikor 

állandóan napirenden van az autonómia kérdése, különböző, messzi földről átvett 

valódi vagy pszeudo-„modellekkel”, anélkül, hogy társadalmunkban tudatosult volna a 

történeti tény: apáink és nagyapáink még részesei voltak ennek az önkormányzati formának, 

de senkinek sem jutott eszébe, hogy az veszélyeztethetné az állam létét. 

A vármegye jogszolgáltató tevékenységének – következésképpen joggyakorlata kialakulásának 

– részletes vizsgálata megkívánta magának az erdélyi vármegyének a bemutatását 

is. Ugyanis az erdélyi vármegye mind szerkezetében, mind tisztikarát illetően 

különbözik a királyi Magyarország vármegyéitől, így a szakirodalomban többnyire az 

ottani vármegyék viszonyait ismertető munkák nem alkalmazhatóak mindenben az erdélyi 

vármegyékre, főleg ez utóbbiak szerkezetét, tisztségviselőinek hatáskörét és egymáshoz 

való viszonyát illetően. A szerző ez esetben is számos pontosítással, kiegészítéssel 

mutatja be a két külön tisztikarral működő erdélyi vármegyét, részletesen 

ismertetve tisztségviselőit és hatáskörüket. Az erdélyi vármegye többek között földrajzi 

elhelyezkedés, megnyúlt formája következtében valójában egy-egy vármegyének 

megfelelő két járásból tevődik össze. Ezek közül mindegyiknek külön, önálló hatáskörrel 

rendelkező tisztikara volt. Munkájában a szerző részletesen foglalkozik minden 

tisztségviselővel, azok társadalmi kapcsolataival és a főispánhoz való viszonyukkal. 

Ebből kiderül, hogy az erdélyi vármegyében a hierarchia más, mint a királyi Magyarországéban. 

Például az alispán az itteni hierarchiában a főbíró, szolgabíró után következik, 

akinek nagyobb a hatásköre. Ez alkalommal a szerző mint erdélyi sajátossággal 

részletesen foglalkozik az alispán szerepével. A vármegye igazgatása ugyan itt is a sokat 

hangoztatott, Werbőczy által megfogalmazott una et eadem nobilitas elvére alapszik, 

ez azonban a gyakorlatban itt sem érvényesül. Így például az alispán esetében is még 

sokáig tapasztalható az, hogy ez a főispán familiárisai közül kerül ki, mert ezt tulajdonképpen 

a főispán „választja” a nemesség egyetértésével. 

Napjainkig a szakirodalom Pokoly Józsefnek Szolnok-Doboka vármegye monográfiája I. 

kötetében az erdélyi vármegyéről írott munkáját tekintették ezen a téren a legmegbízhatóbb 

tanulmánynak. Alapvető közigazgatás-történeti összefoglalójában Ember Győző 

is kitűnőnek véli ezt a munkát, 5 és ezt tekintették irányadónak a későbbi kutatók is. 

Dáné Veronkának is szembesülnie kellett vele, és részletes adatai, valamint az eddig elért 

más eredmények alapján a megfelelő helyeken át kellett értékelnie, ki kellett igazítania, 

sőt cáfolnia Pokoly néhány állítását. Maga a szerző is utal arra, hogy a Pokoly és 

5 Ember Gőző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp. 1946. 523.


saját következtetései közötti különbségek, többek között, a kettőjük által használt, eltérően 

folyamatos, teljességükben különböző forrásaiknak tulajdoníthatók. Pokolynak, 

kiváltképpen a vármegyei bíráskodás terén jelentkező pontatlan állításai, nagyvonalú 

megoldásai jórészt hiányos forrásanyagának eredményei. Ezzel szemben Dáné Veronka 

az erdélyi vármegyék legteljesebb, Torda vármegyének 1607-től folyamatos, egységes 

protocollumát, majd bíróságok szerint tagolt jegyzőkönyveit vizsgálhatta a század 

végéig. Ezek adatai segítették ahhoz, hogy az említett átértékelést elvégezze. Sőt, több 

esetben bebizonyítja, hogy egy intézmény működésének megismeréséhez a kutató nem 

támaszkodhat csupán a közölt jogszabályokra, mert – bírói tevékenységről lévén szó – 

az élő joggyakorlathoz a jogesetek vizsgálata vezethet csupán. 

Az eddigi szakirodalom, elsősorban Pokoly egyes állításainak átértékelését illetően, 

néhány példát emelünk ki, ezzel illusztrálva azt is, mivel gazdagította a szerző a szakirodalmat. 

Ezek közé tartozik az, amelyben Pokolynak azt az állítását cáfolja, amely szerint 

Erdélyben, az Apafi korszakban, a földesúri bíráskodás jogköre szinte a liber 

baronatusra emlékeztetően kiterjedt. A szerző által felhozott jól adatolt érvek viszont 

azt bizonyítják, hogy az itteni viszonyok közepette a korlátozott jogkörű úriszékek 

nem tudták betölteni feladatukat, éppen ezért a földesúri hatalom alatt élő nemtelen 

személyek ügyeinek ellátásában keletkezett űr tette szükségessé a vármegyei filiális szék 

létrejöttét. A szerző rámutat arra is, hogy filiális szék tárgyalásánál a Pokolynál észlelt 

hiányosságok annak tulajdoníthatók, hogy Pokoly következtetéseit csupán kiadott források 

adataiból alakította ki, mert nem ismerte Torda vármegye jegyzőkönyveit, amelyekből 

világosan követhető a filiális szék megjelenéséhez vezető folyamat. Mint ahogy 

az említett vármegyei jegyzőkönyvek bő adatainak nem ismeretében állítja tévesen azt 

is Pokoly, hogy a filiális széket nemesi bíróságnak nevezték, vagy azt, hogy a főispáni 

szék megüresedése esetén az alispánnak is le kell mondania. 

Figyelemre méltó és sokat tisztáz az erdélyi liber baronatust tárgyaló rész. A teljes 

vármegyei joghatóságra feljogosító liber baronatus (szabad uraság, szabad ispánság), 

éppen az itteni földesuraság jellege miatt, még akkor is, amikor gyakorolták, a köznemesség 

heves tiltakozásába ütközött, és az országgyűlés is törölte ezt a földesúri jogot, 

amit végül is csupán a fiskális uradalmakon gyakoroltak. A Torda vármegyei jegyzőkönyv 

számos adatot szolgáltat erről, mert a vármegyében ilyen hatalommal éltek a 

Bocskaiak a görgényi és vécsi uradalomban. Ez ellen a Torda vármegye nemessége 

nem csupán a vármegyei bírósághoz, hanem a nemzethez is fordult. 

A nemesi vármegye törvényszékét a 17. századi Torda vármegyei jegyzőkönyvek 

őnagysága (a fejedelem) székeként említik. Ez – amint a szerző helyesen értelmezése 

rávezet az elnevezés megalapozottságára – onnan ered, hogy a magyar jogrendszerben 

minden jog forrása a király, következésképpen Erdélyben a fejedelem, ő a legfőbb bírói 

hatalom megtestesítője. Az, hogy az autonóm nemesi vármegye a fejedelem székének 

nevezi a maga bíróságát, ebben az esetben éppen az autonómia lényegét fejezi ki: a 

főhatalom a vármegyében a bírói hatalom gyakorlását átruházza a helyi nemesi közösségre, 

ennek bíróságán pedig őt a főispán képviseli. 

A jegyzőkönyvek jogeseteinek a feltárása számos kutatási területnek szolgáltathat 

adatokat. Ilyenek azok, amelyek Dávid Ferenc veje, Trauzner Lukács pályafutásának 

egyes részeire és családjára vonatkozóak. A Giorgio Basta általi unitáriusként történő 

kivégzése helyett a katolikus hitre való áttérést választó Trauzner Lukács, kiváló gazdasági 

képességei és összeköttetései révén már a 16. század végén kolozsvári polgárból

1052 VARIA 

Torda vármegyei földbirtokos lesz és pályáján az országgyűlési elnöki tisztét is eléri, de 

számon tartja őt a régi magyar irodalom története is. 6 Családja tagjai pedig Torda vármegyei 

birtokosként és különböző vármegyei tisztségek viselőiként szerepelnek a jegyzőkönyvekben. 

Dáné Veronka munkája nemcsak a Torda vármegyei joggyakorlat példás ismertetését 

nyújtja az olvasónak, hanem bőséges adataival más kutatási területek által is hasznosítható, 

illetve újabb kutatásokra ösztönözhet. Archontológiai táblázatai hasznos 

munkaeszközzé teszik, és pontos mutatója, amit a mutató nélküli könyvek tömegében 

külön hangsúlyozni kell, elősegíti a könyv használatát. 

A jól sikerült monográfia és a bizonyára közeljövőben napvilágot látó tordai 

protokollumok jó ösztönzést adhatnak Dáné Veronkának, hogy kutatásait kiterjessze 

az egész Erdély vármegyei életére és újabb eredményekkel gazdagítsa az annyira szegény 

erdélyi jogtörténeti irodalmat. 

Kiss András 

6 Vö. Balázs Mihály: Felekezetiség és fikció. Bp. 2006. 109–118.

Novum 

In memoriam Dávid László 

(Árapatak, 1932. május 25. – Székelyudvarhely, 2007. július 30.) 

A lelkipásztor, művészettörténész és 

képzőművész Dávid László hirtelen bekövetkezett 

halála még mindig szinte hihetetlen. 

Elhunyta előtt néhány nappal még a Dávidcsalád 

találkozóján vett rész és szülőfalujában, 

Árapatakon szolgált Zsid 13,7–8 

alapján: Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké 

ugyanaz. 

Mi is ezzel vigasztalódva őrizzük áldott 

emlékét; s azzal is, hogy haláláig boldog ember 

volt: igazán boldog, olyan irigylésre méltó 

gyermeki tisztasággal és egyszerűséggel, 

amely mindig sugárzott róla. Akkor is, amikor 

szűkebb és tágabb családja körében 

vagy a muzsnai és segesvári gyülekezet tagjai 

között volt, s ugyanúgy a szószéken is, ahol 

természtes hangvétellel, mindenféle mesterkéltség nélkül, világosan és meglepő egyszerűséggel 

prédikált, oly módon, hogy sajátos, de mások számára csöppet sem idegen látásmódja 

mindig megragadott és emlékezetes maradt. Gyermekien tiszta gondolkozású 

és szívű volt. Úgy hirdette az igét, mint akin beteljesedett Krisztus ígérete: Boldogok a 

tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. (Mt 5,8) 

Alapjában véve eleve boldog és hálás embert ismerhettünk meg benne; de az utóbbi 

évtizedekben pedig tudatosan is hálásat. Kereken húsz évvel ezelőtt élte át először: mit 

jelentenek a halál félemei, az, amikor részben elhal a szív. Azóta naponként hálás volt 

a ráadásul kapott időért. Boldog volt, ha másokon, a rászorultakon, a kisebbeken segíthetett 

(segítségnyújtásban érte az első szívinfarktus is), és erre tanította gyülekezeti 

híveit is. 

Boldog volt a bibliai békés bölcsesség értelmében is. Nem törtetett a magasba, nem törekedett 

túl nagy és elérhetetlen, avagy látványos dolgokra (Zsolt 131). Csendben, kitartóan, 

megfontoltan és alaposan, szinte észrevétlenül végezte mindazt, amit napról 

napra kellett végeznie – Isten parancsa, tehetsége és lelkiismerete szerint; és a pedagógus 

vénával megáldott anyai ág, az Imre család sarjaként ösztönösen nevelt, tanított 

minden élethelyzetben. A tudás, a tapasztalat fitogtatása távol állt tőle. Létmódja volt a 

nevelés és tanítás: a családban és azon kívül; s aki vele találkozhatott, maradandóan 

megőrizte ezt az adottságát is. 

Megelégedett volt önmagával és így a világgal is. Alázatos tudott maradni, a tudás nem 

tette gőgössé; alázatosan művelte mind a teológia, mind a történelem tudományát; és 

mint bölcs történész nagy távlatokban szemlélte a múltat és jövendőt. Tisztán látta a 

maradandó értékeket, s ezeket felmutatva tudott megnyugtatni másokat, nem a min-

1054 VARIA 

dentudás, hanem az együttérző, Isten terveit kutató, földi utitárs egyszerű szavaival. 

Egyszer a kommunista rendszer visszásságai miatt panaszkodó nagyobbik lányának ezt 

mondta a maga csendes és nyugodt hanghordozásával: Meglátjátok, néhány év múlva gyermekeitek 

ezt fogják kérdezni: Ki volt az a Ceauşescu Megnyugtató, bölcs szavai szó szerint 

beteljesedtek. 

Szelíd és békés ember volt – természete szerint, de a Krisztus tanítványainak adott 

parancsnak is engedelmeskedve. Ez a jótékony légkör sugárzott mindig környezetében. 

Egyházmegyei elöljáróként ezért kapta sokszor azt a megbízatást, hogy 

békét teremtsen a nyugtalanná lett hívek között; s bár ez nehéz és némelykor szinte 

reménytelen feladatot jelentett számára, öröme lehetett Jézus mondása szerint: Boldogok, 

akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. (Mt 5,9) 

Ismét elment egy jó ember – idézte temetési 

igehirdetésében az őt ismerő udvarhelyi 

hívek egyszerű, de sokat mondó szavait 

Gede Mátyás lelkipásztor, és kiegészítette 

ezt: benne egyben úri embert veszítettünk 

el. De szilárdan hisszük, hogy ez a boldog, 

hálás, szerény, szelíd, békés és jó 

ember kősziklán állt és helye van ott, ahol 

Isten örök hajlékot készített számára is 

(2Móz 33,21; Jn 14,2) – sziklánál szilárdabb 

alapokon. 

Tavaly volt kereken 25 évek annak, 

hogy megjelent Dávid László könyve, A 

középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Ez 

volt az első nagyobb méretű mű az erdélyi 

regionális műemlék-topográfiai munkák 

sorában. A székelyudvarhelyi Örökségünk 

folyóirat ennek kapcsán beszélgetést készített 

vele. 1 A cikket sajnos már nem olvashatta. 

Ebben elsősorban arra a kérdésre 

válaszolt, hogy melyek voltak nagy 

jelentőségű könyve keletkezésének előzményei 

és indítékai. De a kérdésekre válaszolva 

pályafutását is felvázolta. Ezért 

életútjáról és tudományos munkájáról 

hadd beszéljen ő maga. 

„…A műemlékekkel, mint témával 

teológus koromban találkoztam. Attól 

A székelymuzsnai református templom 

Dávid László grafikája (1958) 

kezdve egészen a könyv megjelenéséig, 

sőt napjainkig szívesen foglalkozom ezzel 

a témával. 

1 Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981. Nóvák Károly-István beszélgetése Dávid Lászlóval, a 

kötet szerzőjével. In: Örökségünk: Történelem. Népélet. Néphagyomány. I. évf. (2007) 2., 4–5. Ez úton is köszönetet 

mondunk a lap szerkesztőségének, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a beszélgetés anyagát és megengedte, 

hogy idézzük ezt folyóiratunk megemlékezésében.

NOVUM 1055 

Gyermekkoromtól kezdve érdekelt a rajzolás és minden, ami rajzoltak. Elég korán 

hozzájutottam – Haáz Rezső rajztanárom révén – Orbán Balázs Udvarhelyszék kötetéhez, 

s így láttam, milyen nagy dolog, hogy akkor Orbán Balázs végigjárta ezt a térséget, 

leírta, eredményeit pedig megjelentette. De azt is láttam, hogy azóta milyen változások 

történtek, vagy mi az, amit Orbán Balázs véletlenül elszalasztott, nem nézett meg. Végül 

is az ő munkája indított arra – Haáz Rudi bácsi biztatására és segítségével –, hogy 

Udvarhelyszék műemlékeivel foglalkozzam. 

Talán véletlenül történt, hogy a Teológián Juhász István egyháztörténész professzorunk 

1953-ban, amikor én a harmadévet végeztem, pályázatot írt ki. A középkori 

templomok stílusa és a legfontosabb emlékek rövid bemutatása, ismertetése volt a 

téma. Nekifogtam és áttanulmányoztam a két középkori építészeti stílust, a román stílust 

és a gótikát. Dolgozatban bemutattam Európa leghíresebb emlékeit, de egy kicsit 

részletesebben foglalkoztam az erdélyiekkel, a kolozsvári Szent Mihály- és a Farkas utcai 

templommal, és Udvarhelyszékről is bemutattam néhányat, amelyeket már láttam, 

vagy gyermekkoromtól ismertem. Ekkor tanulmányoztam például a Jézus-kápolnát, a 

felsőboldogfalvi, illetve a bögözi templomot. A dolgozatot beadtam és aztán meglepetésemre 

kiderült, hogy ketten írtuk meg ezt a pályamunkát: az egy évvel nagyobb teológuslány, 

Nagy Melinda és én. Ő nyerte az első díjat, én a másodikat. 

1955-ben, amikor a Teológiát elvégeztem, Székelyudvarhelyre kerültem segédlelkésznek. 

Itt lehetőségem nyílt az Udvarhelyi Református Egyházmegye legrégebbi 

jegyzőkönyveinek, vizitációs feljegyzéseinek tanulmányozására, amelyekben 

meglepetésemre sok olyan adat volt, ami Orbán Balázs kezében nem fordult meg; ezeket 

mások sem ismerték, akik Erdély művészettörténetével foglalkoztak. Itt Balogh Jolán 

nevét kell megemlítenem, aki az erdélyi reneszánsz műemlékekről írt, illetve Entz 

Gézát, akinek több komoly tanulmánya is megjelent a középkori erdélyi műemlékekről. 

Ezeket tanulmányozva láttam, hogy 

van itt egy olyan terület, amit újra be kell 

járni, a helyszíni vizsgálatok mellett le kell 

fényképezni, lehetőleg mindent le kell rajzolni, 

és fel kell dolgozni a levéltári adatokat. 

A Teológia elvégzése után hároméves 

magiszteri rendszerben volt lehetőség továbbtanulni. 

Ezt választottam. Héberből, 

görögből, egyháztörténetből, dogmatikából 

készültem és tettem vizsgát. Juhász 

István professzorom megengedte, hogy 

az egyháztörténet szakon belül művészettörténettel 

foglalkozzam. Gyűlt az anyag 

az udvarhelyi egyházmegye, illetve Udvarhelyszék 

műemlékeiről. Elindultam, jártam, 

már akkor, amikor Székelyudvarhelyen 

voltam egy évig, majd Kolozsváron 

két évig. Ez nagyon jó alkalom volt 

arra, hogy Debreczeni László anyagát is 

átnézzem, megismerjem és személyesen is 

megbeszéljem vele a dolgokat. Őt az egy-

1056 VARIA 

ház 1927-ben alkalmazta. 10 éven keresztül járta a szórványvidéket, főképp a veszélyeztetett 

területeket: rajzolt, írt, fényképezett, mért. Nyolc nagy vázlatkönyvet töltenek 

meg a rajzai, melyek most is az Egyházkerület tulajdonában vannak. 

Udvarhelyszék viszont kiesett az ő kutatási területéből, mivel akkor még nem tűnt veszélyeztetettnek, 

s ezért gondoltam arra, hogy ezt a részt választom. Szűkíteni kellett 

az anyagot. A magiszteri szakdolgozat témájának az Udvarhelyi Református Egyházmegye 

középkori eredetű templomait választottam. Közben 1958-tól muzsnai lelkipásztor 

lettem, onnan hat éven keresztül elég nehéz volt járni a vidéket és néha kétszer-háromszor 

is felkeresni a templomokat. Elsősorban a református falvak, 

gyülekezetek templomait vizsgáltam. Így állt össze 1963-ra a magiszteri dolgozat. 

Közben kiderült, hogy az egész magiszteri rendszer leáll: be kell adni a dolgozatot 

román nyelven, mert csak akkor tudják elbírálni és lehet magiszteri vizsgát tenni. Mivel 

1964-ben bátyám, Dávid Gyula kiszabadult a börtönből (nem amnesztiával, hanem letöltötte 

a hét évet), felajánlotta, hogy segít nekem, lefordítja a dolgozatot román nyelvre. 

Szinte egy évig dolgozott vele. Én is segítettem neki, külön szótárat készítettem, 

mivel a román szakkifejezéseket én jobban ismertem, akárcsak az Erdély műemlékeire 

vonatkozó román nyelvű anyagot. Sőt német nyelvű anyagot is olvastam, amit az erdélyi 

szászok már jóval Orbán Balázs előtt megírtak a maguk műemlékeiről, harangjairól, 

kelyheiről. 

Bátyám, mikor visszakerült a Kriterion Könyvkiadóhoz, azt ajánlotta, hogy az 

anyagot adjuk ki könyv alakban. Akkor nyílt lehetőség megjelentetni magyar vonatkozású 

történeti könyveket Erdélyről. Amíg a munka megjelent, kétszer is volt olyan időszak, 

amikor pl. a helységneveket nem lehetett magyarul leírni a magyar szövegben; 

hanem csak úgy, hogy az odorhei-i, vagy a mugeni-i templom. Nagyon rosszul néztek ki 

ezek a szövegek. 

Így jutottunk el odáig, hogy 1970-re megkötöttem a szerződést a Kriterion 

Könyvkiadóval: a munkát kiadja, amennyiben kiegészítem úgy, hogy ne csak a református 

templomok, hanem a középkori eredetű unitárius, katolikus templomok is 

benne lesznek, valamint a várak is. 1970-re el is készült volna a kötet, ha nem jön 

Segesvárra és házunkra az árvíz. Az anyag nagy része megsemmisült és elment a 

kedvem attól, hogy folytassam. Azonban, amikor már méteres víz volt a lakásunkban, 

a kézirat, a fényképek, a rajzanyag is tönkrement, akkor jött Debreczeni László 

Segesvárra, akivel jó kapcsolatban voltam és ismerte a kéziratos munkámat is. Kérte, 

kísérjem el Galambfalvára, mert ott most javítják a templomot, és valami új dolgok 

Gyámkövek a bögözi református templom szentélyéből. 

Dávid László rajzai A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei című könyvéből.

NOVUM 1057 

kerültek elő. Elkísértem és akkor újra 

szíven talált a gondoltat: nem szabad 

abbahagyni a műemlékkutatást. 1975-re 

jött a második árvíz, így tolódott ki a 

könyv megjelenése 1981-ig. 

[…] 

A vidék középkori építészetét nagyra 

értékelem, ez ösztönzött a kötet megírására. 

Azt reméltem, hogy szükség van 

rá, és ennek a mintájára akad majd valaki 

Maros megyében, Csíkban vagy Háromszéken 

is, aki Székelyföldre nézve 

körbejár és elkészít, összehoz egy ennyire 

dokumentált könyvet. Az volt a cél, 

hogy lehetőleg hibák nélkül rögzítse az 

akkori állapotot. Talán sikerült is, mert 

még most is előveszik, használják. Azóta 

a régészeti kutatás is bővült, a műemlékkutatásból 

sokkal többet lehet 

tudni, mit akkor. De úgy veszem észre, 

hogy akik értettek hozzá, azok értékelték 

munkámat: Entz Géza, majd a fia is, 

B. Nagy Margit, aki végül is a lektora 

Segesvári utcarészlet 

Dávid László akvarellje (1964) 

volt ennek a könyvnek. Örvendek annak, hogy Jakó Zsigmond professzor elismerő 

köszönőlevelet küldött, amikor neki egy tiszteletpéldányt küldtem. Azt írta, hogy ezt 

a munkát egy munkacsoport szokta elvégezni, nem egy személy, különösen úgy, 

hogy közben arra törekedtem, lelkipásztori szolgálatom csorbát ne szenvedjen. 2 

Szerettem volna továbblépni. Közben 1963-tól Segesvárra kerültünk, egészen a 

nyugdíjazásig segesvári lelkipásztor voltam. Ki akartam bővíteni a kutatásokat arra az 

akkori Brassó-Szebeni Egyházmegyére, amelybe kerültem. Nemsokára jött a megyésítés, 

akkor átkerültünk a Küküllői Egyházmegyéhez. Ez a Kis-Küküllő völgyét jelenti, 

nagyjából Szovátától Dicsőig, nagyon sok műemlékkel. Akkor annak fogtam 

neki, de már nem jutottam el odáig, hogy jegyzeteim kész anyaggá váljanak. 

Úgy veszem észre, hogy Udvarhely szép középkori műemlékanyaga egyáltalán 

nem kisebb, nem kevesebb, mint Erdélyé vagy akár az egész magyar kultúrterületé. 

Az erdélyi emlékanyagot a felvidékihez lehetne hasonlítani. Ott és a Dunántúlon, az 

osztrák határ közelében maradt meg néhány olyan értékű műemlék, mint amilyen 

Dályában, Derzsben, Bögözben vagy Galambfalván áll, hogy csak a leghíresebbeket 

említsem. 

[…] 

Azt hiszem, azóta mind a három magyar egyházkerület, a katolikus, az unitárius 

és a református egyház is összegyűjtötte, részletesen feldolgozta a műértékekről szóló 

adatokat, azt kiegészítette levéltári adatokkal is. Ez, ha nincs is kiadva, letétbe van 

helyezve, megvan. A másik dolog az, hogy változott a helyzet, mert 1990 óta annyi 

2 B. Nagy Margit, Jakó Zsigmond és Csetri Elek méltató sorai a 70 éves Dávid Lászlót köszöntő Református 

Szemle különszámban olvashatók. (RSz 2002/1.)

1058 VARIA 

lehetőség van publikálni és olyan új gárda nőtt fel, akik sokkal többet dolgoznak, és 

a munkát sokkal jobban végzik, mint ahogy azt én tehettem. 

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet keretein belül Buzogány Dezső vezet 

egyháztörténeti kutatócsoportot, s a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez 

kötődik a Kovács András vezette műemlékvédelmi kutatócsoport. Nagy örömmel 

látom, hogy az Udvarhelyi Egyházmegye levéltárának anyagából, amely teljesen ismeretlen 

volt a kutatók előtt, Tóth Levente, Kolumbán Zsuzsanna és mások egymás 

után jelentetik meg tanulmányaikat, akár az Areopoliszban, akár másutt. Tehát halad 

a kutatás. 

[…] 

A műemlékekkel való foglalkozás, mivel templomokról volt szó, teljesen összekapcsolódott 

az egyháztörténeti, gyülekezettörténeti kutatással. Tudnom kellett egy 

sor dolgot a gyülekezetről, annak az életéről, templomjavításokról, templomrombolásokról, 

amik az egyházközség történetéhez tartoztak. Ezeket én végigkutattam, és 

ezt szívesen végeztem. Most inkább ehhez jutok hozzá, mivel terepmunkára nem 

tudok menni. De vannak fiatalok, akik ezzel foglalkoznak: felmérnek, fényképeznek. 

Tehát most az egyházközségek történetére figyelek, az eddig összegyűjtött anyagból, 

de könyv már nem lesz belőle, esetleg egy tanulmány.” 

Dávid László utóbbi mondatai is az ő közismert szerénységéről és nagyságáról 

vallanak. Olyan tekintetben, hogy értékelte és elismerte a nyomába lépett fiatal tanítványok 

munkáját (erről több rendben nyilatkozott máskor is) és át tudta adni nekik a 

stafétát, anélkül, hogy egy csöppnyi féltékenység is megkörnyékezte volna. De olyan 

tekintetben is, hogy az egyházközségek általa összegyűjtögetett történetének anyagát 

csupán tanulmány méretűnek becsülte, holott ennél többet hagyott maga után. Reméljük 

azonban, hogy a kéziratok mihamar szakértő kezekbe kerülnek, a hálás tanítványok 

és tisztelői pedig gondoskodni fognak arról, hogy utóbbi kutatásainak és 

gyűjtésének eredményei tanulmánykötetben jelenjenek meg. Annál is inkább, hogy 

életének a lelkipásztori szolgálat és család mellett a művészettörténeti munkásság 

adott értelmet. „Olyan korban töltötte le szolgálati idejének nagy részét, amikor történelmi 

és egyháztörténelmi értékeinket állandó veszély fenyegette. A vészhelyzet 

tudatosult, és évtizedekre terjedő alapos munkával, fényképezőgéppel és mérőzsinórral 

mentette át papírra mindazt, amit arra alkalmasnak tartott, és alapos forráskutatással 

tette világossá minden egyes objektum történetét. Példájával másokat is arra 

ösztönzött, hogy az évszázados értékek átmentési munkájából kivegyék részüket. 

Auctor unius libri (egykönyves szerző) – szól a középkori mondás elmarasztalóan 

azokról, akik életükben csak egyetlen könyvet írtak meg. Ez Dávid László esetében 

nem lekicsinylő, hanem épp ellenkezőleg: közel félezer oldalas könyve művészet- és 

egyháztörténeti tevékenységének olyan gazdag tárháza, amelyről méltán mondja korunk 

egyik legkiválóbb történésze, hogy a Székelyföld múltjának feltárásában Orbán 

Balázs óta (...) a legjelentősebb és legfontosabb tudományos tett. 3 

3 Buzogány Dezső: Köszöntő. Református Szemle. Emlékszám Dávis László 70. születésnapjára. 2002/1. 3.

NOVUM 1059 

Utolsó szolgálata közben, szülőfalujában, 

Árapatakon, 2007. július 28-án 

Hasonlóan értékelte őt Oláh István, 4 aki 

többek között így emlékezett rá: „Dr. Dávid 

László tudta és tette dolgát. […] Pontosan 

tíz esztendővel ezelőtt beültem ritka 

előadásainak egyikére, a székelyföldi harangokról 

értekezett, illetve a szász öntőmesterekről 

és -műhelyekről, ahonnan zömben e 

régi, barátbetűs harangok kikerültek. 5 És 

akkor jöttem rá, […] mindabban teljes, amivel 

csak foglalkozik.” 6 

1995. augusztus 30-án Műemlékvédelemért 

díjat vehetett át Budapesten a Magyar 

Köztársaság környezetvédelmi és területfejlesztési 

miniszterétől, a műemlékek megmentése, 

gondos helyreállítása és szakszerű 

bemutatása érdekében végzett kiemelkedő 

tevékenységéért. 2003. április 15-én pedig a 

XX. Műemlék-világnapon, Forster Gyula-díjat 

kapott a Nemzeti Kulturális Örökség 

Minisztériumától, az örökségvédelem területén 

végzett kiváló munkássága elismeréséül. 

Méltatása rendjén többek között ezek 

hangzottak el: Hűséges lelkészi munkája mellett 

lelkes művészettörténészként, szakszerűen és korántsem 

műkedvelői szinten gyűjtögette össze értékes könyvének, A középkori Udvarhelyszék 

művészeti emlékeinek (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1981) anyagát. A könyv annak az emlékanyagnak 

gazdagított összefoglalása, amelyet jó száz évvel korábban egy másik „műkedvelő”, 

Orbán Balázs fedezett volt fel a magyar tudomány számára. Dávid László jórészt saját felméréseire 

épített, könyvének illusztrációi pedig szintén csak a többnyire általa készített rajzok és fényképek. A 

mű értékét növelik egyéni megfigyelései, az általa újonnan feltárt levéltári források, valamint önálló, 

máig helytálló értelmezései. E munkájának s az óta megjelent és hasonló tárgyú tudományos közleményeinek 

eredményei maguktól értetődően épültek be az évek során az Erdéllyel és Székelyfölddel 

kapcsolatos művészettörténeti irodalomba. Dávid László munkássága azonban ennél jóval nagyobb 

hatású volt: sok erdélyi és anyaországi fiatalt ösztönzött arra, hogy fölfedezze magának Erdély csodálatosan 

archaikus világát, s keresse benne maga és hozzátartozói, ősei elhalványult nyomait – saját 

identitását. 7 

4 Oláh István: Aminek értelméül élt. In: Udvarhelyi Híradó, 2007. augusztus 2.: „A középkori Udvarhelyszék 

művészeti emlékei című tanulmánykötetéből ítélve egykötetes szerző volt, még akkor is, ha az 

1981-ben a Kriterion Könyvkiadónál megjelent monográfia előtt és után több folyóiratban is publikált. A 

könyvnek tartós visszhangja támadt, szerzői és kiadói bravúr volt annak idején. Ritka szerencsének számított, 

ha valaki pult alatt megkaphatta, mert a diktatúra itt is, mint mindenben, ami fajtánkkal és múltunkkal 

kapcsolatos, főleg tiltott, és csak tessék-lássék engedett valamelyest. […] Dr. Dávid László Segesváron 

szolgáló református lelkész volt, közelítéseiben, tény- és érvanyagában is Orbán Balázs-i…” 

5 Segesvári harangöntők. Előadás a Haáz Rezső Múzeum 200 éves évfordulóján. Székelyudvarhely, 1997. 

október 17. 

6 Uo. 

7 Ld. Forster Gyula-díjjal tüntették ki dr. Dávid László nyugdíjas lelkipásztort. Református Szemle 2003. 

330.

1060 VARIA 

Dávid László 

munkásságának bibliográfiája 8 

Sötétségből világosságra 

Dávid László grafikája (1964) 

A bögözi református templom leírása. In: Református Szemle (RSz) 1960, 251–254. 

A székelyudvarhelyi református templom leírása. In: RSz 1961, 305–314. 

Középkori templomok az udvarhelyi egyházmegyében. In: RSz 1963, 39–52. 



Küküllőalmás református temploma. In: RSz 1967, 328–335. 

Segesvár, a műemlékek városa. In: Vörös Zászló [VöZá] 1968. március 5. 

Segesvár környékének műemlékei. In: VöZá 1968. július 28. 

Műemlékek – napirenden. In: Korunk 1968/4, 549–551. 

A középkori keresztyén művészet theológiai vonatkozásai. In: RSz 1969, 47–59. 

Szentháromságvasárnaptól békevasárnapig. In: RSz 1969, 152–156. 

Orbán Balázs, a műemlékkutató. In: Korunk 1969/4. 

Hermány régi írott képei. In: Megyei Tükör (MegyTük), Sepsiszentgyörgy 1969. 

augusztus 30. 

A bibarcfalvi templom Szent László freskói. In: MegyTük 1969. november 22. 

A nagybaconi templom. In: MegyTük 1969. szeptember 27. 

A keresztyén hit szimbólumai. In: RSz 1970. 340–355. 

Az olaszteleki templom. In: MegyTük 1970. január 17. 

Erdőfüle temploma és freskói. In: MegyTük 1970. április 25. 

Két templom a dobói pusztán. In: MegyTük 1970. május 9. 

Könyvek-folyóiratok. In: RSz 1971, 218–219. 

Temetési igehirdetés. In: RSz 1971, 455–456. 

Geleji Katona István: Isten Igéje szolgálatáról és a reformációról (ford.). In: RSz 

1972, 421–427. 

A székelyföldi művészet néhány kérdése (Nagygalambfalva). In: Korunk 1973/11. 

872–876; 1973/12. 956–960. 

A felsőboldogfalvi középkori 

templom falképei. In: RSz 

1976, 207–214. 

Húsvét utáni harmadik vasárnap. 

In: RSz 1976. 310. 

Szentháromság utáni huszonkettedik 

vasárnap. In: RSz 

1977, 403–404. 

Nagypéntek. In: RSz 1979, 

273–274. 

A segesvári gyülekezet hálaadó 

ünnepe (a 90 éves templom). 

In: RSz Gyülekezeti Melléklet 

1979/5, 6–7. 

8 A 2002/1-es Református Szemle 8–9. oldalán megjelent bibliográfia kiegészített, viszont még mindig 

nem teljes változata.

NOVUM 1061 

Estomihi vasárnap. In: RSz 1980, 252–253. 

A szülőföldkutatás elévülhetetlen példája (Orbán Balázsról). In: A Hét 1980/32. 6. 

A középkori udvarhelyszék művészeti emlékei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1981. 

Hit és kenyér. In: RSz 1982, 310–311. 

Emlékirat. In: RSz 1982, 327. 

A reménység pedig meg nem szégyenít (A segesvári templomépítőkről). In: RSz 

Gyülekezeti Melléklet 1982/3, 5. 

Jézus temetése. In: RSz 1984, 318–319. 

Együtt vele. In: RSz 1988, 146–147. 

A segesvári templom centenáriuma. In: RSz 1989, 307–316. 

Adalékok a Küküllői Egyházmegye történetéhez. In: RSz 1991, 191–194. 

Alpár Ignác erdélyi templomai. In: Pavilon, Budapest 1994/9, 31–39. 

Templomok, tornyok, harangok, kelyhek. In: Erdélyi Református Naptár (ERN) 1994. 

95–99. 

Mátyás király építkezései. In: ERN 1995, 143–149. 

Református vártemplomok. In: ERN 1996, 143–151. 

Segesvári harangöntők. 

Harangok, harangöntők. (Előadás a Haáz Rezső Múzeum 200 éves évfordulóján, 

Székelyudvarhely, 1997. október 17.) In: Székelyföld (Csíkszereda, szerk. Ferences István) 

1998, 115–119. 

Homoródkarácsonyfalva. In: Falufüzetek 6, 1998. 

160 éve született Szász Domokos. In: Zarándi Zarándok, I. évf., 2. sz. (Pünkösd hava), 

1998, 3. 

Árva Bethlen Kata emlékezete. In: Zarándi Zarándok, II. évf., 11. sz. (Reformáció), 

1999, 2. 

Az éneklőszék. In: Magyar Egyházzene 2000/2001, IX. évf., 431–434. 

Kazettás mennyezetek és rokonemlékek Udvarhelyszéken. In: Erdélyi Művészet 2001 

(2), II. évf. 2. sz. (5), 16–21. 

670 éves a pápai tizedjegyzék. In: Zarándi Zarándok, V. évf., 23. sz. (Pünkösd), 

2002, 6–8. 

Műemlékügy az egyházban. In: RSZ 2003, 193–195. 

Vallástanítás az ateizmus évtizedeiben. In: Üzenet 2003. febr. 15, 4. 

Gyulakuta freskói. In: RSZ 2003, 578–581. 

A zsoltár- és bibliafordító Szenczi Molnár Albert. (Részletek a hasonló címú előadásból; 

Arad, 2004. január 23.) In: Zarándi Zarándok, VII. évf., 29. sz., 2004/1 (január 

– március), 8–11. 

Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem Jn 21,15–17. In: Zarándi Zarándok, X. évf., 42. 

sz., 2007/2 (április – június), 4–7. 

Lektorálás: 

Vofkori László: Székelyudvarhely. Városkalauz. Pro-Print Könyvkiadó. Csíkszereda 

2005. 

Méltatások 

Gaál György (Keresztény Magvető. 1981, 192–193., Művelődés 1982/6, 40–41.); 

Ferenczi Géza (A Hét, 1981. október 23.);

1062 VARIA 

Buzogány Dezső (RSz 1982, 227–229.); 

Benkő Elek (Udvarhelyszék köveiről. Korunk 1982/3, 233.); 

Bodor Ferenc (Egy régi adósság. Művészet 1982/4.); 

Végh János (Medieval Art from Transylvania. The New Hungarian Quarterly 1983, 

137–139.); 

Id. Entz Géza (Ars Hungarica 1988/2, 234–236.). 

Buzogány Dezső: Köszöntő. In: RSz 2002, 3–7. 

Forster Gyula-díjjal tüntették ki Dr. Dávid László nyugdíjas lelkipásztort. In: 

RSz 2003, 330. 

Szerk. 

Doktori fokozatot szerzett Kovács Sándor 

Az alábbiakban a doktori dolgozat téziseit adjuk közre. 

Kovács Sándor, a kolozsvári Protestáns 

Teológiai Intézet unitárius tanára 2007. július 

5-én a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi 

Karán (SZTE BTK) védte meg Az 

angolszász–magyar unitárius érintkezések a 19. században 

című doktori értekezését. 

Az értekezést dr. Szőnyi György Endre elnök, 

a SZTE BTK Angol–Amerikai Intézet 

vezetője, dr. Csorba László, a Római Magyar 

Akadémia igazgatója, egyetemi tanár (ELTE), 

dr. Máté-Tóth András, SZTE Vallástudomány 

Tanszék vezetője, dr. Zentai Mária, SZTE 

BTK, dr. Török Zsuzsanna Budapest CEU 

summa cum laude minősítéssel értékelte. 

I. Bevezetés. A dolgozat témája és módszere 

Az angolszász–magyar protestáns kapcsolatok történetének mostohagyermekével, 

az unitárius egyházzal foglalkozunk dolgozatunkban. Az angol–amerikai–magyar 

érintkezési viszonyok tizenkilencedik századi, az unitárius egyház intézményrendszere 

köré épülő eseménytörténete, úgyszólván ismeretlen a szakma előtt. Ennek több oka is 

van: a felekezet számaránya és elszigeteltsége, a legkülönbözőbb könyvtárakban és levéltárakban 

szétszórt, nehezen hozzáférhető anyag, ugyanakkor az erdélyi unitáriusok 

intézményrendszerének, hitének, történelmének ismerete is nehezítette a kutatást. Az 

értekezés szerzője Kolozsvárott, Oxfordban és Manchesterben kutathatott, így eddig 

ismeretlen forrásokat, jegyzőkönyveket tanulmányozhatott. A dolgozat módszere – a 

fentiekben jelzett körülmények következtében is – bátran későpozitivistának is tekinthető. 

Nem tiltakoznánk ez ellen a megjelölés ellen, hiszen tisztában vagyunk azzal, 

hogy az irodalmi, politikai, gazdasági, eszmetörténeti kapcsolatok elmélyült elemzése 

elképzelhetetlen lesz anélkül az intézményes háttér nélkül, amelynek új forrásait szólaltatjuk 

meg. Ez persze azt is jelenti, hogy az egyes részterületek árnyalt, a felsorolt 

szakmák módszertani kérdéseit is érintő elemzésére nem vállalkozhattunk, hiszen ah-

NOVUM 1063 

hoz egy sor szakterület szakemberévé kellett volna válnunk az anyag feltárásával párhuzamosan. 

II. A dolgozat szerkezete 

A disszertáció három nagy egységből áll. Az első fejezetben A magyar–angol– 

amerikai unitárius kapcsolatok alakulását 1821-től 1848-ig vizsgáljuk, és megpróbálunk 

helyzetképet adni az angolszász–magyar unitárius kapcsolatok korai szakaszáról. Bemutatásra 

kerül az angol unitáriusok által írt, és Kolozsvárra is elküldött Brevis Expositio 

című levél fogadtatása, fordításai és az erre írt válaszok. Ugyanebben a fejezetben szólunk 

Körmöczi János felvilágosult unitárius püspök 1787-ben készült, Az Angliában 

vagy Britanniában és Scotiában lévő unitáriusokról új dátumok című, kéziratban maradt művéről. 

A szöveg elemzése során megállapítottuk, hogy az „új dátumok” tulajdonképpen 

Gottlieb Jakob Planck 1787-ben kiadott Neueste Religions-Geschichtejének magyarítása. 

Planck forrásául August Wendeborn Der Zustand des Staats, der Religion… in Grosbritannien 

műve szolgált. 

Körmöczi kivételes egyéniségére és az angol kapcsolatok kiépítésében vállalt szerepére 

mutatunk rá a Molnos–Bowring–Körmöczi háromszög és az „erdélyi populáris literatúra” 

alfejezetben. A magyar költők és Petőfi fordításairól ismert Bowring kapcsán megvizsgáltuk, 

hogyan használta fel az angol irodalmár és diplomata az angol unitárius egyház 

intézményi kereteit fordítói ambíciói érdekében. Az első fejezetet záró, kisebb terjedelmű 

dolgozatokban, Bölöni Farkas Sándor, Székely Mózes és Jakab József angliai útjának 

tanulságait fogalmaztuk meg. 

A második fejezetben a megszilárduló kapcsolatokra épülő kölcsönös látogatásokat 

vettük vizsgálat alá, elsőként John Paget egyházdiplomáciai tevékenységének eredményeiről, 

a Manchester New College-ban magyar unitárius papoknak felajánlott ösztöndíj 

megszerzésének körülményeiről értekeztünk. Ehhez kapcsolódott az első angol 

egyházdiplomata, Edward Tagart 1858-ban tett, tragikus kimenetelű erdélyi látogatása. 

Tagart látogatását újabb, ezúttal politikai céloktól is motivált angol utazó, Alfred 

Steinthal, Kossuth titkos ügynöke tette teljessé. Kossuth–Steinthal kapcsolatát igazolandó, 

néhány eddig ismeretlen levelet közöltünk ebben a részben. Ferencz József és 

Buzogány Áron 1859. évi londoni látogatása során az unitárius egyháztörténetírásban 

már kánonjogra emelkedett tévhitet – az angol ösztöndíj Ferencz Józseféknek való 

fölajánlását – próbáltuk meg szétoszlatni. A Manchester New College magyar diákjai részben 

az unitárius peregrinusok egyházdiplomáciai tevékenységére, és az első akadémiták 

könnyűnek éppen nem mondható londoni forgolódására összpontosítottunk. Simén 

Domokos, John Paget és Kriza János szemüvegén keresztül vizsgálva az eseményeket 

rávilágítottunk a magyar ösztöndíj fontosságára, nem hallgatva el az egyházon belül 

egymásnak feszülő érdekellentéteket sem. 

A második rész záró fejezete az 1860-as évek angol–magyar–amerikai levélváltását, 

és az angolszász unitáriusok erdélyi látogatásait vizsgálja. Itt ismertettük J. J. Tayler, a 

Manchester New College eruditus tanárának erőfeszítéseit a kolozsvári unitárius kollégium 

kézirattára katalógusának kinyomtatása és közzététele, valamint Kénosi–Uzoni 

latin nyelven írott históriája kiadása tárgyában. 

A dolgozat harmadik és legterjedelmesebb fejezete az angol–amerikai–magyar kapcsolatok 

alakulását követi 1870-től 1905-ig. Tulajdonképpen ebben a fejezetben foglalkozunk 

a szorosabban vett irodalom- és művelődéstörténeti kérdésekkel, a Jókai fordításokkal 

és a kolozsvári angol társalgó kör történetével. John Fretwell angol-amerikai

1064 VARIA 

kereskedő és egyházdiplomata életének bemutatása kapcsán tárgyaltuk Jókai Mór Egy 

az Isten című regényének genezisét, recepciótörténetét és angol fordításait. 

A kolozsvári angol nyelvművelést Kovács János, az unitárius kollégium igazgatótanára 

vállalta magára, nem csak mint a Ferenc József Tudományegyetem angol nyelv 

és irodalom lektora, hanem, mint az English Conversation Club alapító elnöke is. 

Dolgozatunkban a klub életének negyed századát követtük nyomon, az alapítástól az 

elnök haláláig. Erdélyt és Kolozsvárt meglátogató angol és amerikai utazók beszámolóiból, 

újságcikkeiből némelykor hosszasabban idéztünk, anélkül azonban, hogy a 19. 

századi Erdélyről vagy a Monarchiáról alkotott képet elemeztük volna. A fejezet záró 

dolgozatában megkíséreltük összefoglalni az angol–amerikai–magyar kapcsolatok teológiai 

és egyháztársadalmi mérlegét. 

III. Vizsgálati módszerek 

A disszertáció írása során több száz oldal magyar és angol kéziratos anyagot – levelek, 

naplók, jegyzőkönyvek – olvastam át. A magyar unitárius (Keresztény Magvető, Unitárius 

Közlöny, Unitárius Élet) és világi (Ébredés, Magyar Polgár, Kolozsvár, Kelet, Ellenzék, Erdélyi 

gazda, Hölgyfutár, A Hon, Fővárosi Lapok, Vasárnapi Újság, Pesti Hírlap, Budapesti 

Szemle) periodikák mellett használtam az angol és amerikai (The Monthly Repository, The 

Christian Reformer, The Inquirer, The Christian Life, The Unitarian Herald, The Christian 

Register, The Christian Examiner and Theological Review, The Monthly Religious Magazine, The 

Unitarian Review, The Christian Inquirer, Old and New, Monthly Journal) Kolozsvárott, Oxfordban 

vagy Manchesterben elérhető egyházi kiadványokat is. Nagy összefoglaló tanulmány 

ebben a témakörben viszonylag kevés íródott, ezekre az értekezés lábjegyzeteiben 

és a bibliográfiában utaltam. A felettébb nagy adathalmaz rendszerezése az 

eseménytörténet többé-kevésbé lineáris követése mellett bizonyult kezelhetőnek, ebből 

adódóan a tudományos dolgozat és adattár keveredése néhány esetben nehezen 

választható szét, ezért úgy gondolom, hogy szükséges lesz a legfontosabb dokumentumokat 

tartalmazó adattár összeállítására. 

IV. Új eredmények (tézisek) 

1. Az 1821-ben az Unitarian Fund által Kolozsvárra is elküldött Brevis Expositio a 19. 

század első felének legtöbbet másolt és fordított unitárius írása. A felekezet történetében 

a Türelmi Rendeletet követő száz esztendőben nem volt ehhez hasonló népszerűségnek 

örvendő traktatus. A legkevesebb 124 példányban és több szövegváltozatban 

fennmaradt másolatok alapján megállapítható, hogy az angol unitarizmus újólag történő 

felfedezése Bölöni Farkas Sándor észak-amerikai élményei közzétételéig, illetőleg a 

konzisztórium elé terjesztett jelentése megtárgyalásáig, az erdélyi unitárius egyházi és 

világi értelmiség kedvelt kérdése és beszédtémája a Brevis és az arra adandó válasz volt. 

A szöveg elemzése során megállapítottuk, hogy a szociniánus teológiai gondolkodás 

századokon átívelő tradíciója fedezhető fel a Kolozsvárra küldött sorokban. A válaszlevél 

elemzése során az erdélyi unitárius körökben már-már kanonikus rangra emelkedett 

Kénosi Tőzsér János és Uzoni Fosztó István nevéhez kapcsolódó Unitárius Egyháztörténet 

rendszerét mutattuk ki. 

2. Az angol–magyar kapcsolatok korai szakaszának alakulásában újra kell értékelnünk 

Körmöczi János püspök szerepét. Az unitárius egyháztörténet-írás, elsősorban 

Gál Kelemen az unitárius kollégiumról írott monográfiája nyomán, Körmöczi mentális

NOVUM 1065 

épségét, egy 1818-ban bekövetkezett szerencsétlen baleset után, megkérdőjelezi. Dolgozatunkban 

rámutattunk arra, hogy az angol unitárius kapcsolatok mozgatója és irányítója 

Körmöczi volt. A szigetországban élő hitrokonok iránti érdeklődését bizonyította 

az az 1787-ben készült jegyzet, melyet összevetettünk Planck, Wendeborn és 

Lindsey műveivel és megállapítottuk, hogy a püspök, ha közvetve is, de Lindsey első 

magyar fordítójának tekinthető. A British Museum könyvtárában megtaláltuk azt a latin 

nyelvű nyomtatott unitárius konfessziót, mely Körmöczi válaszlevelének tekinthető. 

3. Körmöczi–Molnos–John Bowring a magyar populáris literatúra érdekében folyt 

levélváltása nem volt ugyan egészen ismeretlen, arra azonban, hogy Bowring unitárius 

egyházi lapban publikálta első magyar vonatkozású fordításait, kutatásaink során derült 

fény. 

4. Bölöni Farkas Sándor nyugat-európai, elsősorban angliai majd észak-amerikai útját 

a kutatás elválasztotta az egyházdiplomáciától. A székely nemes küldetése, a konzisztórium 

elé terjesztett jelentése, valamint az angliai és amerikai unitárius társulatok 

jegyzőkönyvei alapján, új megvilágításba került. Azt igyekeztünk bebizonyítani, hogy 

Bölöni nem puszta kedvtelésből utazott, hanem egyháza akkreditált diplomatája volt 

mind Nyugat-Európában, mind pedig az Amerikai Egyesült Államokban. 

5. John Paget János angol–magyar orvos életrajzát az erdélyi unitárius oktatásügy és 

a londoni magyar ösztöndíj tárgyában szerezett érdemeivel egészítettük ki. 

6. Kossuth politikai céljai érdekében (is) mozgósított angol unitárius egyházdiplomácia 

kulisszatitkai ismertek voltak, értekezésünkben a meglévő eredményeket egészítettük 

ki néhány ismeretlen Kossuth-levéllel és az unitáriusok lapjában, a The 

Inquirerben megjelenő propaganda cikk felsorolásával. A 19. századi budapesti unitárius 

misszió ügyes retorikával használata fel céljai érdekében Kossuth unitárius szimpátiáját. 

7. John Fretwell és Jókai Mór irodalmi/üzleti kapcsolatáról nemigen tudott a szakirodalom. 

Dolgozatunkban az Egy az Isten genezisének és recepciótörténetének új, eddig 

ismeretlen, de egyértelműen John Fretwellhez köthető fejleményeit ismertettük. 

Részben sikerült felkutatnunk és ismertetnünk azokat a regényrészleteket (God is One) 

vagy novellákat (Slining-Stones), melyek angol és amerikai unitárius periodikákban jelentek 

meg, és amelyekről nem tudott a magyar szakirodalom. 

8. A dolgozat egyik legterjedelmesebb fejezete a kolozsvári angol klub (English 

Conversation Club) történetének feldolgozása. A magyar anglisztika és amerikanisztika 

történetében is számottevő vállalkozás históriáját még nem írták meg. Kovács János, 

az unitárius kollégium igazgató-tanára és a Ferenc József Tudományegyetem első angol 

nyelvlektora életpályáján keresztül mutatjuk be az angol nyelv- és kultúra erdélyi, 

elsősorban kolozsvári népszerűsítésére tett erőfeszítéseit. Az angol klub történetének 

tárgyalásakor röviden foglalkozunk azok életpályájával is, akik a kör vendégei voltak, 

és előadásaikkal, írásaikkal az angol klub és Kolozsvár hírnevét öregbítették. A klub 

története során rávilágítunk George Browing etnográfus naplóinak kiaknázatlan gazdagságára, 

bemutatjuk a texasi egyetem neves Bolyai-kutató matematikusát, George 

Halstedt-et, vagy Budapest első amerikai konzulját, Dyer Frank Chestert stb. Az unitárius 

papleányok londoni neveltetését szolgáló Sharpe alapítvány jelentőségét is ebben a

1066 VARIA 

fejezetben tárgyaljuk. Az egyetlen, megszakítás nélkül működött angol klub történetét 

az alapító elnök haláláig követjük nyomon. 

V. Következtetések 

1. Az angol–magyar–amerikai kapcsolatok eredményeként az unitárius teológiai 

gondolkodás felszabadult a Szentábrahámi-féle dogmatikai megkötöttségből, és az angol, 

de elsősorban amerikai szerzők – William Ellery Channing – hatására liberálisabb 

álláspontot kezdett képviselni. 

2. Az angol és amerikai unitárius periodikák hatására (is), Kolozsvárott Kriza János 

kezdeményezése mellett teológiai folyóiratot alapítottak. A Keresztény Magvető szócsöve 

lett a kor haladó eszméinek – pl. darwinizmus – és rendszeresen tájékoztatott nemcsak 

magyar, de a nemzetközi teológiai gondolkodás állásáról. 

3. Az angol egyháztársadalmi egyletek mintájára Boros György vezetésével 1885- 

ben Kolozsvárott megalakult a Dávid Ferenc Egylet. Ugyancsak Boros volt az, aki 

rendszeresítette az ún. vasárnapi iskola intézményét. 

4. A 19. század második felében, az angol kapcsolatok hatására megindul az egyház 

történelmének újraértelmezése. A romantikus egyháztörténet-írás Dávid Ferenc alakját 

a felekezet központjába állította, a közös múlt gyökereit felfedezve kapaszkodót adott 

az angol és amerikai unitarizmusnak. 

Kovács Sándor 

Kovács Sándor szakmai életrajza és irodalmi tevékenysége 

Kovács Sándor (Brassó, 1968) a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius 

tanára Brassóban végezte iskolai tanulmányait (1982−1986). Teológiai oklevelet a kolozsvári 

Protestáns Teológiai Intézetben szerzett (1988−1993). 1993 és 1998 között 

segédlelkész, majd lelkész Kolozsvárott. 1995/1996-ban a Starr King School for the 

Ministry (Berkeley, California) ösztöndíjasa volt, 1998 és 2001 között pedig a Szegedi 

Tudományegyetem ösztöndíjas doktorandusza. 2006 januárjától áprilisig kutatási ösztöndíjasként 

képezte tovább magát a Harris Manchester College-ban (Oxford) és a Manchester 

Unitarian College-ban (Manchester). Kutatási területe: unitárius egyháztörténet, 

angol–magyar–amerikai unitárius kapcsolatok. 1998 szeptemberétől tanársegéd a Protestáns 

Teológiai Intézetben (Unitárius Kar, Egyháztörténet). Irodalmi munkásságának 

termékei: 

Szerkesztett kötetek, szövegkiadás (Molnár B. Lehel társzerkesztővel) 

Boros György unitárius püspök naplója 1926–1941. Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának 

és Nagyköyvtárának kaidványai 1., Kolozsvár 2001. 

Két könyv az Egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentlékeknek hamis és igaz ismeretéről. 

Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagyköyvtárának kiadványai 2., 


Gál Kelemen, Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza. Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának 

és Nagyköyvtárának kaidványai 3., Kolozsvár 2003.

NOVUM 1067 

Kénosi Tőzsér János–Uzoni Fosztó István: Az erdélyi unitárius egyház története I. Az Erdélyi 

Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 4/1., 


Heltai Gáspár imádságos könyve. Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és 

Nagykönyvtárának kiadványai 5., Kolozsvár 2006. 

Tanulmányok kötetekben 

Egy angol–magyar unitárius életútja. John Paget 1808–1892. In: A szent szabadság oltalmában. 

Erdélyi unitáriusok 1848–49-ben. Szerk. Gaal György, Kolozsvár 2000. 316– 

334. 

Transylvania and the Unitarian College Manchester: The Sharpe Hungarian 

Scholarships. In: Unitarian to the Core. Unitarian College manchester 1854–2004. Edited 

by Leonard Smith, Manchester 2004. 143–160. 

Contributions to late 17th Century Relationship of the Transylvanian Unitarians and 

their Co-religionists in England and the Netherlands. In: Faustus Socinus and his 

Heritage (Polish Academy of Arts and Sciences). Edited by Lech Szczuki, Kraków MMV. 

455–466. 

Tanulmányok periodikumokban 

Gejza József (1742–1782) Keresztény Magvető (a továbbiakban KerMagv) 1992. 42–49. 

Almási Mihály unitárius püspök híveihez intézett levele 1716-ból. KerMagv 1993. 107– 

108. 

Unitárius nagyjaink sírkövei a házsongárdi temetőben. KerMagv 1994. 97–105. 

Lázár István. KerMagv 1995. 58–66. 

Biografia seu vita Georgii Markos Csikfalviensis. KerMagv 1998/62–65. 

Adalék Homoródszentmártoni Bíró Sámuel (1665–1721) főgondnok életéhez. KerMagv 

2002. 12–19. 

Adalék Kossuth Lajos angol és amerikai unitárius kapcsolataihoz. KerMagv 2002. 20– 

30. 

Az erdélyi unitáriusok és az Újvilág. KerMagv 2002. 365–374. 

Jakab Elek és Dávid Ferenc. KerMagv 2002. 374–380. 

Az unitárius egyházi irodalom, avagy kísérlet annak összefoglalására. KerMagv 2003. 

34–46. 

Adalékok a Szervét-irodalom, -ikonográfia és -kultusz történetéhez. KerMagv 2003. 

176–209. 

Servet-kultusz az unitárius kollégiumokban. Református Szemle 2003. 684–696. 

Adalék Gejza József életéhez és teológiai munkásságához. KerMagv 2004. 160–170. 

Egy hitvita – két jegyzőkönyv. Adalék Heltai Gáspár megtéréséhez. KerMagv 2004. 

437–443. 

Kurze Geschichte der Unitarischen Kirche in Siebenbürgen. Dokumentation, 4. oktober 

2005. Frankfurt am Main, Versöhnungsprojeckt Healing of Memories – Dialog über die 

gemeinsame Geschichte der christlichen Kirchen in Rumanien. 64–69.

1068 VARIA 

Tudománynépszerűsítő cikkek, recenziók 

Akik előttünk jártak. 130 éve született Vári Albert teológiai tanár. Unitárius Közlöny (a 

továbbiakban UK), 1998. augusztus–október 8–10. sz., 6. 

Akik előttünk jártak. 100 éve született Lőrinczi László. UK 1998. november–december 

11–12. sz., 6–7. 

A 2000. esztendő Unitárius Naptárának hátlapjára. UK 2000. január–február 1. sz., 6. 

Egyház és média. UK 2000. március–május, 2. sz. 9–11. 

Egyház és média. UK 2000. június–augusztus 3. sz. 11. 

Gaal György: Múzsák és erények jegyében. Dolgozatok Erdély unitárius múltjáról. 

Kolozsvár 2001. KerMagv 2001. 304–308. 

Az aratnivaló sok… Gondolatok az Unitárius Kislexikonról. UK 2001. április–június 

2. sz. 

Szükségünk van a mítoszokra. UK, 2001. október–december 4. sz., 14–15. 

Szent-Iványi Sándorra emlékezünk születésének századik évfordulóján. UK 2002. január–február 

1. sz., 5–6. 

Pákey Józsefre emlékezünk halála kétszázadik évfordulóján. UK 2002. március–április 

2. sz., 15. 

John Paget János részvétele az 1848–49-es szabadságharcban és forradalomban. Unitárius 

Élet 2002. március–április 2. sz., 11–13. 

Lawrence & Nancy Goldstone: Out of the Flames. The Story of Onec of the Rarest 

Books in the World, and How It Changed the Course of History. KerMagv 2003, 

222–224. 

Erdély unitárius fejedelme. UK 2004. január–február 1. sz., 7–8. 

Főhajtás az észak-amerikai utazó sírjánál. UK 2004. július–augusztus 4. sz., 6–7. 

Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete. Szerkesztette Szabó Árpád, Erdélyi 

Unitárius Egyház, Kolozsvár 2007. 332. Református Szemle 2007. 440–442. 

COETUS THEOLOGORUM, 

Pápa, 2007. július 23–28. 

Idén a Pápai Református Teológiai Akadémián konferenciázott a Kárpát-medencei 

református teológiák tanári karainak munkaközössége, a Coetus Theologorum. A 

minden évben megtartott rendezvény témája ezennel a lelkészképzés és lelkésztovábbképzés 

volt. A kérdéskör megtárgyalása mindenekelőtt a Magyarországi Református 

Egyház és teológiái számára volt égető, és ezért sürgős rendezésre várt. A kolozsvári 

és komáromi teológiák tanárképviselete inkább csak az együttgondolkozás és tanácskozás 

szintjén kapcsolódhattak be a téma megbeszélésébe. Tény azonban, hogy a magyarországi 

lelkészképzés és lelkésztovábbképzés kérdései nem voltak idegenek a kolozsvári 

tanárok számára. Az erdélyi kezdeményezések, tapasztalatok és gondok 

nagyon hasonlítanak a magyarországiakhoz. Így mindaz, ami megfogalmazódott, mintául 

szolgálhat majd Erdélyben is. 

A konferenciára hivatalosak voltak a Magyarországi Református Egyház püspökei 

és főgondnokai, hogy hozzászólhassanak a megfogalmazott javaslatokhoz, s hogy a

NOVUM 1069 

Coetus Theologorum a Zsinat elé 

terjeszthesse ezeket az ügy minél 

hamarabbi törvényes szabályozása 

érdekében. 

A tanácskozást Szűcs Ferenc 

(budapesti Károli Gáspár Egyetem 

rektora, a Hittudományi Egyetem 

tanára) előadása nyitotta meg: Lelkészképzés 

a 21. században (július 

24.). Az előadás a következő kérdésekre 

tért ki: a lelkészképesítő 

vizsga célja; a lelkészképesítő vizsgára 

való állás feltétele (a teológiai 

záróvizsga követelményeinek kidolgozása és összehangolása a teológiai karok, illetve 

akadémiák feladata, éspedig a Zsinati Felsőoktatási Bizottság koordinálásával); a vizsga 

részei és részletei, illetve a lelkészképesítő vizsgát bevevő Zsinati Lelkészképesítő Bizottság 

összetétele (A Magyarországi Református Egyház kerületeinek elnöksége; kerületenként 

2 zsinati tag, teológiai karokként/akadémiánként 2–2 kiküldött és a továbbképző 

intézetek képviselői) és működése. Az előadást a délelőtti és délutáni 

műhelymunka követte. 

A következő napi előadó Fazakas Sándor rektor volt (Debreceni Református Hittudományi 

Egyetem), aki felvázolta a magyarországi református lelkészképzés történelmi 

előzményeit és jogi hátterét, majd pedig a tiszántúli lelkészképzés és továbbképzés 

eddigi tapasztalatait, újabban gyakorolt módozatait ismertette. Akárcsak az előző 

napon, az előadás után műhelymunka következett, melyen előbb minden Teológia 

képviselete beszámolt a kerületükben folyó lelkészképzésről, és a résztvevők megfogalmazták 

a zsinati szabályozáshoz szükséges javaslataikat. A Magyarországi Református 

Egyház püspökei elé terjesztett javaslatok (július 26.) végső formája a következő: 

Coetus Theologorum javaslata a Lelkészek jogállásáról című törvénytervezethez 

a lelkésztovábbképzés tárgyában 

1. Elvi szempontok 

A lelkipásztor részvétele a szervezett formában történő továbbképzésben szolgálati/hivatali 

kötelessége a 60. életév betöltéséig. A lelkésztovábbképzés célja: a lelkész 

szakmai kompetenciájának elmélyítése, a teológiai tudomány legújabb eredményeinek 

megismerése, új szolgálati területekre való specializálódás, a gyakorlati szolgálat terén 

jelentkező kérdések és kihívások reflektálása. 

A lelkészt megilleti évente 8 nap fizetett tanulmányi szabadság. Ebből min. 3 munkanap 

szervezett továbbképzés keretében teljesítendő. 

A lelkész szervezett továbbképzés keretében 6 évenként min. 90 kredit (90 óra) 

megszerzésére kötelezett. A továbbképzés szervezéséről és anyagi feltételeinek megteremtéséről 

az egyházkerület elnöksége gondoskodik a lelkészképző intézmények, illetve 

a továbbképző intézetek segítségével.

1070 VARIA 

2. A továbbképzés formái 

A továbbképzés kötelezettségének a lelkész eleget tehet a Zsinati Református 

Akkreditációs Bizottság 9 által véleményezett és jóváhagyott programok látogatásával: 

– továbbképző intézetek által szervezett tanfolyamok; 

– posztgraduális vagy másoddiplomás képzések (kreditek átszámítására a továbbképző 

intézet illetékes); 

– doktorképzés; 

– szakmai konferenciák és szemináriumok; 

– a Doktorok Kollégiuma 10 teológiai jellegű szekcióinak munkája. 

3. Számonkérés módja 

Az egyházkerület bizottságot 11 állít fel, amely hatévente áttekinti a lelkészek továbbképzésen 

való részvételét, mulasztás esetén javaslatot tesz a pótlás vagy a szankció 

módjára, és véleményezi a továbbképző programok tematikáját, koordinálja (szolgálati 

területeknek megfelelően) a programokra való jelentkezéseket. A továbbképző 

alkalmakon való részvétel számonkérését és nyilvántartását a püspöki hivatal végzi. A 

megszerzett krediteket a továbbképző intézet által kiadott tanúsítványok alapján a hivatal 

rávezeti a lelkész törzskönyvi lapjára. A szervezett lelkésztovábbképzésben való 

részvétel a pályaalkalmasság, illetve a szolgálati jogviszonyban való megmaradás feltétele. 

Lelkészválasztás alkalmával vagy egyházi tisztségekre való jelölés esetén figyelembe 

kell venni a szervezett továbbképzésben való részvételt. A továbbképzés elmulasztása 

kötelezettségmulasztásnak minősül. 

4. Finanszírozás 

A kötelező továbbképző program költségeinek (90 kredit/6 év erejéig) önköltségi 

részét a gyülekezet, illetve a munkáltató átvállalhatja. Az egyházkerület költségvetésében 

külön költségvetési tételben biztosít keretet a továbbképzési programok támogatására. 

A Coetus javaslatai a Doktorok Kollégiuma 

átalakítására vonatkozóan 

A Coetus Theologorum közössége 2007 nyarán tartott ülésén megállapította, hogy 

a Doktorok Kollégiuma megfelelő szerkezeti átalakítás nyomán a jövőben hatékonyabban 

szolgálhatná a teológiai tudományművelés és lelkésztovábbképzés ügyét. 

Ezért a Coetus közössége a Doktorok Kollégiuma szekcióinak szerkezeti átalakítását 

javasolja. 

Javasoljuk, hogy minden szekció vezetése, szakmai irányítása a lelkészképző tanintézetek 

kinevezett, aktív egyetemi tanárainak, illetve docenseinek közösségéből kerüljön 

ki. 

9 A bizottság a Zsinat Teológiai Bizottságának szakértői albizottságaként működik. 

10 Eldöntésre vár: milyen szervezeti átalakításra van szükség ahhoz, hogy a DC hatékonyan szolgálja a 

lelkésztovábbképzés ügyét 

11 Tagjai: egyházkerület elnöksége, továbbképző tanfolyamok koordinátora, területileg illetékes lelkészképző 

intézmények vezetője, területileg illetékes egyházmegye esperese.

NOVUM 1071 

Szükségesnek tartjuk, hogy valamennyi szekcióban az említett közösség tagjai irányítsák 

a műhelymunkát. 

Határozott véleményünk szerint egy ilyen átalakítás után a Doktorok Kollégiumának 

szekciói a lelkésztovábbképzés munkájának fontos szereplőivé válhatnának. 

A fentiek mellett az is megfogalmazódott, hogy a teológiai tudományosság érdekében 

létre kell jönnie egy olyan referáló bizottságnak, amely értékeli a Theologiai Szemle, 

illetve a Református Szemle hasábjain megjelenő tanulmányokat. A kérdésről magyarországi 

szinten már korábban is tárgyaltak, s a létrehozandó bizottság működésére 

pénzt különítenek el. 

Szükséges a tantárgyreform végrehajtása, éspedig annak figyelembe vételével, hogy 

az egyház milyen ismereteket és kompetenciákat vár el a végző hallgatóktól. 

A hagyományhoz híven a konferencia utolsó napja kikapcsolódásra nyújtott lehetőséget. 

A résztvevők meglátogattág a Fertő–Hansági Nemzeti Parkot és Sopront. 

A következő évi Coetus színhelye Debrecen, ahol – a tervek szerint – tantárgypedagógia 

lesz a fő téma. 

Adorjáni Zoltán

Számunk szerzői 

BUZOGÁNY DEZSŐ teológiai tanár, 1957. június 

30-án született a Maros megyei Szederjesen (Mureni). 

Elemi és középfokú iskoláit szülőfalujában és Segesváron 

végezte. 1977-ben kezdte el tanulmányait a kolozsvári 

Protestáns Teológiai Intézetben, amelyet 1981-ben fejezett 

be. Tíz év lelkészi szolgálat után (Nyárádselye, Ádámos) 

1990 őszétől óraadói minőségben erdélyi protestáns 

egyháztörténetet és latint tanít a kolozsvári Református 

Teológián. 1991 őszétől rendes tanári (lektori) minőségben 

tanítja a már említett két tárgyat az Intézet egyháztörténeti 

tanszékén. 1992 februárjában doktori fokozatot 

nyert egyetemes egyháztörténetből Budapesten (Melanchthon úrvacsoratanának történeti fejlődése). 

Az 1992–93. iskolai évet az Egyesült Államokban töltötte, ahol doktorátus utáni 

kutatóprogramon vett részt, több-kevesebb rendszerességgel azóta is visszajár oda 

előadásokat tartani. 2001-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző 

karán docens, majd nemsokára professzor, majd doktorvezetési jogosítványt 

szerez. 

2005-ben Szöulban tanít, 2006 nyarán Oxfordba hívják doktori bizottság külső tagjaként. 

Az elmúlt néhány esztendőben több előadást is tartott az Amerikai Egyesült 

Államokban, Dél-Koreában, Hollandiában, Magyarországon, Németországban, Svédországban. 

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi 

Szakosztályának alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a 

National Geografic folyóirat tiszteletbeli tagja. 

Szerkesztői tevékenysége szerteágazó: Az Ifjú Erdély folyóirat újraindítója és szerkesztője, 

1998-tól a Washington székhellyel megjelenő Christian Observer szerkesztője, 

2000-től a Református Szemle felelős szerkesztője, elindított és szerkeszt két sorozatot: 

Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek – EREF (feldolgozó irodalom) és Erdélyi Református 

Egyháztörténeti Adatok – EREA (forráskiadvány). Az előbbiben 7 év alatt 18 

kötet, utóbbiban 6 kötet jelent meg. 

Fontosabb írásai: Melanchthon úrvacsoratana levelei alapján (Debrecen–Budapest 1999); 

Harc a tiszta evangéliumért (egyetemi jegyzet) (Kolozsvár 1999 és 2006); Az erdélyi IKE 

története (Kolozsvár 2000); Somogyi Ambrus históriája. (Budapest–Gödöllő 2007); Erdélyi 

református zsinatok iratai. III–IV. köt. (Kiadják: Buzogány Dezső, Dáné Veronka, 

Kolumbán Vilmos, Sipos Gábor. Kolozsvár 2001); A hunyad-zarándi református 

egyházközségek történeti katasztere. I–III. köt. (Buzogány Dezső és Ősz Sándor Előd) 

(Kolozsvár 2002–2007) Több mint 50 cikke és tanulmánya jelent meg a külföldi és 

belföldi (magyarországi és erdélyi) folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben.

NOVUM 1073 

CSÁKI ÁRPÁD. Születtem Sepsiszentgyörgyön 1978. 

május 10-én. Középiskolai tanulmányaimat a sepsiszentgyörgyi 

Székely Mikó Kollégiumban végeztem, ezt követően 

2001-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szereztem 

történelem szakos tanári oklevelet. 

2001-től kezdődően a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti 

Múzeum történész muzeológusaként dolgoztam, ugyanakkor 

2001–2003 között a BBTE mesteri fokozatú képzésében 

vettem részt egyháztörténet szakon. 

2005-től a BBTE Református Tanárképző Karának doktorandus 

hallgatója vagyok. 

Fontosabb publikációim: 

Az Orbai ref. egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei I. (1677–1752). Bevezető tanulmánnyal és 

jegyzetekkel közzéteszi Csáki Árpád–Szőcsné Gazda Enikő. Sepsiszentgyörgy 

2001. 

Szendrei József, az ismeretlen 18. századi orgonakészítő. Református Szemle 2002/1. 

107–125. 

Csernátoni Vajda György kéziratos feljegyzései (1673–1687). Református Szemle 2002/6. 

107–125. 

Benkő József: Filius posthumus. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal s jegyzetekkel 

közzéteszi Csáki Árpád–Demeter László. Erdélyi Református Egyháztörténeti 

Füzetek 14. Kolozsvár 2004. 

Templomi helyek rendszere Háromszéken a 17–18. században. In: Népi vallásosság a 

Kárpát-medencében VI. Szerk. S. Laczkovits Emőke–Mészáros Veronika. Veszprém, 

2004. 

Barabás Samu (1855–1940), fél évszázad a levéltárügy szolgálatában. A leveleket válogatta, 

bevezető tanulmánnyal közzéteszi Csáki Árpád. Sepsiszentgyörgy 2006. 

DÁNÉ VERONKA, dr. (Érmihályfalva, 1974). 

Középiskolai tanulmányait a nagyváradi Ady Endre Gimnáziumban 

végezte. 1993–1997 között a Babeş–Bolyai 

Tudományegyetem Történelem Karának hallgatója. PhD 

fokozatot a Debreceni Egyetem történelem tanszékén 

szerzett 2006-ban. 1997–1998-ban a hollandiai Professor 

Juhász István Stichting támogatásával ösztöndíjas gyakornok 

az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban, 

1998–2000 között az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtáros-kézirattárosa. 2000 novemberétől 

levéltáros az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban. 

Kutatási területe az Erdélyi Fejedelemség kori jog-, közigazgatás- és társadalomtörténet, 

17–18. századi református egyháztörténet. 

Könyvei és fontosabb tanulmányai: „Az Őnagysága széki így deliberála.” Torda vármegye 

fejedelemség kori bírósági gyakorlata (Debrecen–Kolozsvár 2006); Erdélyi református zsinatok 

iratai III. 1771–1789, IV. 1790–1800 (Kolozsvár 2001, Buzogány Dezsővel, 

Kolumbán Vilmos Józseffel és Sipos Gáborral); Az Erdélyi Református Egyházkerület 

Központi Gyűjtőlevéltárának ismertető leltára (Kolozsvár 2002, Sipos Gáborral); Az Erdélyi 

Református Főkonzisztórium levéltárának mutatója 1700–1750 (Kolozsvár 2002); „Isten engemet 

különösön a papi hivatalra hívutt.” Adatok Borosnyai Lukács Simon életéhez (Református

1074 VARIA 

Szemle 2002/1.); Az őraljaboldogfalvi Kendeffy alapítású iskola (1805–1809, 1824–1848). 

Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002/3–4.; A Trauznerek a fejedelemség korában. In: Emlékkönyv 

Kiss András születésének 80. évfordulójára (Kolozsvár 2003); Torda vármegye fejedelemség 

kori tisztségviselői. Acta Universitatis Debreceniensis Series Historica LV. (Történeti 

Tanulmányok XII. 2004); „Hogy gyászos állapotjok vigasztalást vehessen.” 

Bocskai István kiváltságlevele az erdélyi református lelkészözvegyek és árvák javára. 

In: „Nincsen nekönk több hazánk ennél…” Tanulmányok a Bocskai felkelés történetéhez 

(Budapest 2004). 

HANKÓ-NAGY ALPÁR (1977, Sepsiszentgyörgy). 

Iskoláit szülővárosában végezte, 1995-ben érettségizik a Mikes 

Kelemen Líceumban, majd 1996 őszétől a Protestáns 

Teológiai Intézet hallgatója 2001-ig. 2001-ben licencvizsgázik, 

szakdolgozatának címe: A Confutatio Arianorum Szegedi 

Kis István dogmatikájában. Ebben Szegedi Kis István harmincoldalas, 

Szentháromság-tagadók ellen írt vitairatát fordította 

le. Ennek a fordításnak rövid kivonata 2002-ben jelenik meg 

a Református Szemle hasábjain. 2003-ban mesteri fokozatot 

szerez a BBTE Református Tanárképző Karán Egyháztörténelem–Valláspedagógia 

szakon. Mesteri disszertációjában 

Szegedi Kis István Assertio vera de Trinitate c. 64 oldalas Szentháromság-hitvallását fordítja 

le. A fordítás – remélhetőleg – rövidesen megjelenik. 2002 őszétől a BBTE Református 

Tanárképző Karának nappali doktorandusa, Egyháztörténelem szakcsoportban. 

Készülő doktori disszertációjának címe: A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi 

Rész története 1940–45 között. E munka első fejezetének része az ebben a számban közölt 

cikke. 2001 óta a BBTE Református Tanárképző Karának lelkipásztor-tanára, egy 

évig gyakornoki, hat éve pedig doktorandusi minőségben. Szerkesztője a Studia 

Universitatis Babeş-Bolyai, Theologia Reformata Transylvanica c. folyóiratnak, a Református 

Tanárképző Kar tudományos folyóiratának. 

HORVÁTH IRINGÓ, PhD-hallgató 1981. július 8- 

án született Marosvásárhelyen. Elemi és középiskolai tanulmányait 

a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte 

rajz–textil szakon. 2000–2004 között a Kolozsvári Képzőművészeti 

és Design Egyetem textil szakos egyetemi hallgatója, 

2001–2005 között pedig a Kolozsvári Babeş–Bolyai 

Tudományegyetem történelem–művészettörténet szakán is 

szerez egyetemi diplomát. Mesteri tanulmányokat 2004–2006 

között folytat a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetemen. 

Régi református hímzésekkel 2004-től folalkozik. 

Doktori kutatásának témája XVII–XVIII. századi textíliák a történelmi Küküllői Református 

Egyházmegye gyülekezeteinél. 

Írásai: Régi textíliák az erdélyi református gyülekezetek tulajdonában (Igehirdető, Kolozsvár 

2007); Régi textíliák a történelmi Hunyad-Zaránd Egyházmegyéből (A hunyad-zarándi református 

egyházközségek történeti katasztere 1686–1807. III. kötet, Kolozsvár 2007), A sáromberki református 

gyülekezet XVIII. századi textíliái (Studia, Kolozsvár 2006); Báró Wesselényi Kata

NOVUM 1075 

úrasztali adományairól (Művelődés, Kolozsvár 2006); Wesselényi Kata úrasztali terítői 

Sáromberkén (Kárpát-medencei kastély krónika, Budapest 2005). 

KIS-JUHÁSZ VILMOS. Zilahon született, az elemi 

iskola alsó és felső tagozatát a zilahi Zeneiskolában végezte, 

zongora szakon, középiskolai tanulmányait a zilahi Matematika–Fizika 

Elméleti Líceumban folytatta, ahol sikeresen 

érettségizett 1991-ben. 

Felsőfokú tanulmányait a nagyváradi Sulyok István Református 

Főiskola (jelenleg Partiumi Egyetem) református 

hitoktató–kántor szakán kezdte el, ahol sikeresen lediplomázott 

1997-ben. Ezzel egy időben (1992) felvételizett a nagyváradi 

Emanuel Baptista Egyetem teológia–egyházzene szakára, amit szintén sikeresen 

fejezett be 1997-ben. Ugyanabban az évben beiratkozott a kolozsvári Babeş–Bolyai 

Egyetem bölcsészkarának magyar–német szakára, és e tanulmányait 2001-ben fejezte be. 

Itt szerezett mesteri fokozatot is irodalom és társadalom szakon. 2001-ben beiratkozott 

a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia pedagógia szakára, ahol 2005-ben szerezett 

diplomát. Jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Fakultásán 

doktorandusz az egyháztörténet szakon. Kutatási területe az egyházzene-történet. 

1997-től tanít a nagyváradi Magyar Baptista Teológiai Fakultáson, egyházzenetörténetet, 

himnológiát és világirodalmat, és ezzel egy időben 1998-tól lelkipásztori 

szolgálatot végez Szamosújváron és a környező szórványgyülekezetekben, magyar– 

angol szakos tanárnő feleségével. 

Eddig megjelent publikációi a következők: A 16. századi zsoltárok helye a baptista 

istentiszteletben. Baptista Teológiai Szemle. Kiadja a Baptista Teológiai Fakultás. I. köt., 

1. sz., 2000. 45–64.; Az 1960-as ébredés énekei. (Énekgyűjtemény). Magyar Baptista Teológiai 

Fakultás, Kolozsvár 2000; A Hit Hangjai. Kiadja a Romániai Magyar Baptista 

Gyülekezetek Szövetsége. ITM Kiadó, Nagyvárad 2006. 

KOLUMBÁN VILMOS JÓZSEF, dr. (Barót, 

1974). Baróti majd kolozsvári tanulmányai után 1993-ban 

iratkozott be a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. 

Teológiai tanulmányai után 1998-tól helyettes lelkészi kinevezést 

nyert a Bölöni Református Egyházközségbe. Lelkipásztori 

teendőit 2000 februárjáig folytatta, amikor versenyvizsga 

alapján a Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti 

Tanszékének gyakornoka, asszisztense és 2005-től adjunktusa 

lett. A teológiai intézetben folyó tudományos munkába 

1997 óta folyamatosan részt vesz. 2000 nyarán beiratkozott a 

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájába. Doktori dolgozatát 

2005-ben az egyháztörténet tárgykörében védte meg. Disszertációjának címe: 

Backamadarasi Kiss Gergely élete és munkássága különös tekintettel ágendájára. Érdeklődési és 

kutatási területét a erdélyi református egyház 18. századi iskolatörténete és liturgiatörténete 

képezi, de ezen kívül aktívan részt vesz az Egyháztörténeti Tanszék és az Erdélyi 

Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának forrásfeltárói és forráskiadói 

munkájában is. Számos tanulmánya jelent meg a Református Szemlében,

1076 VARIA 

konferenciakötetekben, emlékkötetekben és az Erdővidéki Lapok című tudománynépszerűsítő 

lapban. 

Fontosabb munkái. Társszerzőkkel: 1. Erdélyi református zsinatok iratai. IV. 1790–1800. 

(Sajtó alá rendezte: Buzogány Dezső, Dáné Veronka, Kolumbán Vilmos, Sipos Gábor. 

Kolozsvár 2001). 2. Erdélyi református zsinatok iratai. III. 1771–1789. Sajó alá rendezte: 

Buzogány Dezső, Dáné Veronka, Kolumbán Vilmos József, Sipos Gábor. Kolozsvár 

2001. Önállóan: 1. Törvényhozó egyház (1600–1800). Kolozsvár 2002. 2. Backamadarasi 

Kiss Gergely. Kolozsvár 2005. 3. A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei, 

1728–1790. Kolozsvár 2005. 

KOVÁCS MÁRIA MÁRTA 1980. október 14-én 

született a háromszéki Kovásznán. Egyetemi és magiszteri 

diplomáját a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem 

történelem-művészettörténet szakán szerezte. Jelenleg a 

Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző 

Karának egyháztörténész doktorandusza. Kutatási területe az 

erdélyi ón- és ötvösművesség, azon belül a református gyülekezetekben 

őrzött ón- és ötvöstárgyak. Kutatásokat végzett 

az Orbai-Sepsi-, illetve a Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye 

gyülekezeteiben, melyek eredményeit a 2005-ben megszervezett Népi vallásosság 

a Kárpát-medencében VII., A régi Erdély művészete, 2006-ban a Műemlékvédelem Erdélyben 

II., 2007-ben az Egyházi műtárgyak és műemlékek Erdélyben, Orbaiszék Változó Társadalma 

és Kultúrája című konferenciákon mutatta be. Jelenleg a Küküllői és Nagysajói 

Református Egyházmegye gyülekezeteinek anyagát dolgozza fel. 

Munkái: 18. századi ötvöstárgyak a sepsi református egyházközségek gyűjteményeiben. 

In: Népi vallásosság a Kárpát-medencében VII. 2005. 

Kegyszerek a Sepsi Református Egyházmegye gyülekezeteiben. Református Szemle 

2006. 

Óntárgyak a Sepsi Református Egyházmegye gyülekezeteiben. Református Szemle 

2006. 

Ötvösművek. In: A hunyad-zarándi református egyházak történeti katasztere. III. 2007. 

ORBÁN LÁSZLÓ. Brassóban születtem 1973. május 

5-én. Ugyanott az Áprily Lajos Líceum végzős diákjaként 

1991-ben érettségiztem. Lelkésszé Ft. Mózes Árpád püspök 

úr szentelt fel 1996. október 30-án Kolozsvárt. A szórványként 

számon tartott dél-erdélyi evangélikus gyülekezetben, 

Oltszakadáton teljesítettem lelkészi szolgálatot az 1996– 

2005-ös években. 

A romániai evangélikus-lutheránus egyházmegye történetében 

számos tudományos szempontból feldolgozatlan és 

éppen ezért a szakmai közvélemény előtt is ismeretlen egyház- 

és vallástörténeti korszakok vannak és voltak. Ez indított 

arra, hogy lelkészi szolgálatom mellett főként az erdélyi szórvány evangélikus gyülekezetek, 

az egyházmegye, illetve az egyházkerület kialakulásának és fejlődésének története 

iránt érdeklődjek és kutassak. Ilyen például a romániai Evangélikus-Lutheránus

NOVUM 1077 

Egyházkerület nyelvi-nemzeti határvonalak (törésvonalak) mentén történt intézményesedése 

1921-ben Kolozsváron. A trianoni békeszerződést követő évben, 1921-ben 

megalakult Kolozsváron az Egyházkerület a román államhoz csatolt területeken élő 

magyar anyanyelvű evangélikus közösség intézményes megszervezése érdekében, a 

román állam azonban csak 1927-ben ismerte el az egyházkerületet de facto. De jure csupán 

1948-ban, immár a Román Népköztársaság Államtanácsa által elfogadott és jóváhagyott 

144-es rendelet sorolja a Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus 

Egyházat az ország 14 elismert vallásfelekezete közé. A téma mind az 

önnállósodási előzmények, mind az államhatárok és államformák (két világháború közötti 

Románia, Román Népköztársaság) változása miatt is érdekes. Ugyanakkor a máig 

feldolgozatlan egyházi irattári és a most megnyíló állami levéltári források (Kolozsvár) 

számos ismeretlen egyháztörténeti mozzanatot hoznak felszínre, amelyek az erdélyi és 

magyarországi egyháztörténészek számára is kiindulópontot jelent majd az újabb kutatásokhoz. 

Jelenleg a Romániai Felekezetközi Bibliatársulat kolozsvári területi irodáját igazgatom 

és a kolozsvári evangélikus gyülekezetben teljesítek lelkészi szolgálatot. 

ŐSZ SÁNDOR ELŐD (Gyergyószentmiklós, 1982). 

Általános és középiskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson 

végezte és 2000-ben érettségizett. 2000–2005 között a 

kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója. 2005 óta a 

Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség segédlelkipásztora. 

2006-ban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református 

Tanárképző Karán magiszteri oklevelet szerzett 

egyháztörténet-valláspedagógia szakképesítéssel. Érdeklődési 

területe az egyháztörténet, ezen belül pedig a gyülekezettörténet, 

iskolatörténet és felekezetközi kapcsolatok. 

Kötetei: A Szászvárosi Református Kollégium diáksága 1669–1848. (Kolozsvár 2006); A 

hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. I–III. (Buzogány Dezső – Ősz 

Sándor Előd, Kolozsvár 2003–2007). Tanulmányai és egyéb cikkei a Református Szemlében, 

illetve a Magyar Egyházzenében jelentek meg. 

SIPOS GÁBOR, dr. (Érszodoró, 1951). Középiskolai 

tanulmányait Krasznán végezte, 1970–1974 között a kolozsvári 

BBTE történelem szakán tanult. PhD fokozatot a szegedi 

JATE-n szerzett 1998-ban. 1977-től az Erdélyi Református 

Egyházkerületi Levéltárban dolgozik, 1998-tól a 

BBTE középkortörténeti tanszékén tanít docensi beosztásban. 

Kutatási területei az erdélyi református egyház története, 

könyvtártörténet, nyomdatörténet, levéltártan, iskolatörténet, 

a 17–18. századi magyar művelődéstörténet más ágai. 

Könyvei: A Kolozsvári Református Kollégium könyvtára a 

XVII. században. Szeged 1991; Az Erdélyi Református Főkonzisztórium kialakulása 1668– 

1713–(1736). Kolozsvár 2000; Az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltá-

1078 VARIA 

rának ismertető leltára. Kolozsvár 2002 (Dáné Veronkával); A kolozsvári Akadémiai Könyvtár 

Régi Magyar Könyvtár-gyűjteményeinek katalógusa. Kolozsvár 2004 (többekkel). 

Több tucat szaktanulmányt közölt romániai, magyarországi és németországi folyóiratokban 

és tanulmánykötetekben, a református egyháztörténeti kutatócsoport (Kolozsvár) 

keretében pedig több szövegkiadás sajtó alá rendezésében vett részt. 

SZÁSZ ZOLTÁN (Lupény, 1974). Általános és középiskolai 

tanulmányait Nagyváradon végezte. 1992-ben 

érettségizik a Nagyváradi Ady Endre elméleti középiskolában. 

1992-től színművészeti és színháztudományi tanulmányokat 

folytat Budapesten. 1993–1994-ben a Nagyváradi 

Szigligeti Társulat segédszínésze. 1998–2003 között a Kolozsvári 

Protestáns Teológia hallgatója. 2003-tól 2006-ig a 

Temesvár Belváros Református Egyházközség segédlelkésze. 

2005-ben teszi le sikeresen a II. lelkészképesítő vizsgát. 

Szakdolgozatának címe: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Belmissziója a Református 

Jövő c. néplap tükrében. 2005–2006-ban a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 

hittantanára. 2006-tól az Arad megyei Pankota gyülekezetének lelkésze. Érdeklődési 

területe az egyháztörténet és a rendszeres teológia, ezen belül pedig az apologetika és 

missziológia. 

TÓTH LEVENTE. 1978-ban született a Székelyudvarhely 

melletti Nagygalambfalván. Alsóbb fokú iskolái elvégzése 

után 1998-ban beiratkozott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 

Flizófia és Történelem Karára, amelyet 2002-ben 

sikeresen elvégzett. 2002–2004 között szülőfaluja általános 

iskolájában tanít történelmet. 2003-ban sikeresen felvételizett 

a BBTE Református Tanárképző Karán működő doktori 

tanfolyamra, amelyet még ugyanazon évben elkezdett nappali 

ösztöndíjas doktoranduszként. Jelenleg a Karon végzi tanulmányait, 

és ugyanott iskolatörténeti szemináriumot irányít. Részt vett és folyamatosan 

is részt vesz több forrásfeltárási és kiadási tervben. 2005-ben előadást tartott az Erdélyi 

Múzeum-Egyesület vándorgyűlésén. 

Fontosabb közleményei: Egyház és nemesség Berettyó-felvidéken a XVIII–XIX. század 

fordulóján. Az Erdélytörténeti Alapítvány (Debrecen) tanulmánykötetébe 2003-ban beválogatott 

dolgozat; Iskolatörténeti adalékok az Udvarhelyi Református Egyházmegyéből. 

Magiszter/4., Csíkszereda 2003; Református népiskolai reformok nyomai 

Udvarhelyszéken (1780–1848). In: Areopolisz Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok 

IV. Csíkszereda–Székelyudvarhely 2004; Reformkori adatok Udvarhelyszék református 

népoktatásáról. In: Areopolisz Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok V. 

Csíkszereda–Székelyudvarhely 2005; Iskolatörténeti adalékok az Udvarhelyi Református 

Egyházmegyéből. In: Magiszter/4., Csíkszereda 2005; Az 1824. évi 

székelyudvarhelyi generális zsinat megszervezése és lebonyolítása. Református Szemle, 

XCIX. évf. 2006/1.

NOVUM 1079 

ZSIGMOND ATTILA. 1971. július 30-án születtem 

Szilágysomlyón. 

Iskolai tanulmányok: Somlyóújlakon, Szilágysomlyón, 

majd középiskola Nagyváradon, ahova szüleimmel 1985-ben 

költöztünk. 

Teológiai tanulmányok: 1990–1995. Lelkipásztori szolgálat: 

1995–2001: Sülelmed és Szamoscikó (Nagybányai Eme), 

2001-től: Fugyi (Bihari Eme). 

További tanulmányok: 1995–1999: BBTE történelemművészettörténet 

szak. 

1999–2001: mesteri a BBTE Didaktikai Fakultásán egyháztörténetből 

(dolgozat: Szilágysági református szenteszközök a 17. és 18. századi vizitációs 

összeírásokban). 

Publikációk: Somlyóújlak – Erdélyi műemlékek sorozat 12. (1996). 

A zsibói Wesselényi-kastély. In: Torony Erdély kapujában (1996). 

Szilágysági református „szenteszközök” a 17–18. századi vizitációs összeírásokban. 

I–III. Ref. Szemle 2002/1–3. 

Egy 17. századi szilágysági harang nyomában. Erdélyi Múzeum 2002/3–4. 

Adalékok a felsőbányai református iskola történetéhez. Ref. Szemle 2003/6. 

Egyházközségeink a Névkönyvek tükrében. Ref. Szemle 2005/1. 

Kutatási terület: egyház-, iskola- és művészettörténet, különös tekintettel a Szilágyságra, 

évek óta dolgozom a szilágysági református lelkészekre vonatkozó adatbázison.

teljes

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?