teljes

Az Erdélyi Református Egyházkerület
a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
és az Evangélikus–Lutheránus Egyház
hivatalos lapja
Százötödik évfolyam
2012. január–február
4– 1

Alapítás: 1907
Kéthavonta megjelenő teológiai tudományos folyóirat
Kiadja az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa
FŐSZERKESZTŐ
Dr. ADORJÁNI ZOLTÁN
email: adorjani@proteo.hu, tel.: 0744–989–052
FELELŐS SZERKESZTŐ
Dr. BUZOGÁNY DEZSŐ
email: buzogany@proteo.hu, tel.: 0744–254–208
MUNKATÁRSAK
Dr. Geréb Zsolt
Dr. Kolumbán Vilmos József
Dr. Kovács László Attila
Dr. Molnár János
Dr. Pásztori-Kupán István
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG
THEOLOGIA BIBLICA
Dr. Herczeg Pál (Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara – HU)
Dr. Marjovszky Tibor (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU)
THEOLOGIA PRACTICA
Dr. Fekete Károly (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU)
THEOLOGIA SYSTEMATICA
Dr. Szűcs Ferenc (Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara – HU)
Dr. Fazakas Sándor (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU)
HISTORIA ECCLESIÆ
Dr. Dienes Dénes (Sárospataki Református Hittudományi Akadémia – HU)
Dr. Ferenc Postma (Vrije Universiteit Amsterdam – NL)
ISSN 0254-4458
Szerkesztőség és kiadóhivatal: 400079 Kolozsvár, Király utca (str. I. C. Brătianu) 51. sz.
Telefon: 0264-592-453
Bankszámla: BCR Cluj – RO66RNCB0106026604570001
Megrendelés: e-mail: iratterjesztes@reformatus.ro
Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza
Készült az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós
Sajtóközpontjának nyomdájában

THEOLOGIA BIBLICA
2012. JANUÁR–FEBRUÁR
1. SZÁM
CV. ÉVFOLYAM
Koncz-Vágási Katalin: A tizenkét kispróféta könyve mint összefüggő irodalmi alkotás........................................ 5
Kustár Zoltán: Az új protestáns bibliafordítás (1975) folyamatban lévő revíziója
és annak ószövetségi vonatkozásai ..................................................................................................................18
THEOLOGIA PRACTICA
Sógor Árpád: Boldogan éltek, míg meg nem haltak? A lelkipásztor házassága és válása .....................................36
THEOLOGIA SYSTEMATICA
Pásztori-Kupán István: Univerzalizmus, intézményellenesség, szent és profán keveredése,
valamint a gonosz problémája William Paul Young A viskó című művében...................................................58
HISTORIA ECCLESIÆ
Nagy Alpár: Gazdasági jellegű sérelmek a Dél-Erdélyi Református Egyházban 1940–1944 között. III. ............85
VARIA
Bibliopolium
Péter Csaba: Szathmárnémeti Mihály: Mennyei Tárház Kulcsa ..........................................................................96
Balogh Béla: Fekete Károly: Példázatos szavak – életes példák...........................................................................97
Novum
Adorjáni Zoltán: A 23. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia, 2011. szeptember 8–10.:
„Isteni bölcsesség, emberi tapasztalat”...........................................................................................................100
Adorjáni Zoltán: Bekő István Márton doktorrá avatása és a 70 éves d. dr. Geréb Zsolt professzor köszöntése .........104
Foto: Buzogány Dezső)

Reformed Review – Reformierte Rundschau – Revue Réformée
THEOLOGIA BIBLICA
Katalin Koncz-Vágási: The Book of the Twelve Minor Prophets as a Coherent Literary Work
Das Buch von den Zwölf Kleinpropheten als zusammenhängendes literarisches Werk
Le livre des douze petits prophètes, comme œuvre littéraire cohérente ................................................................... 5
Zoltán Kustár: The Actual Revision of the New Protestant Bible-Translation (1975) and Its Implications
Concerning the Old Testament
Die aktuelle Revision der neuen protestantischen Bibelübersetzung (1975) und deren alttestamentlichen Beziehungen
La révision en cours de la nouvelle traduction biblique protestante (1975) et ses rapports à l’Ancien Testament........... 18
THEOLOGIA PRACTICA
Árpád Sógor: They Lived Happily Ever After? The Marriage and Divorce of the Minister
Haben glücklich gelebt, bis zu ihrem Tode? Ehe und Scheidung des Pfarrers
Ils vécurent heureux pour toujours? Le marriage et le divorce du pasteur ..........................................................36
THEOLOGIA SYSTEMATICA
István Pásztori-Kupán: Universalism, Anti-Institutionalism, Mixture of Holy and Profane As Well
As the Problem of Evil in The Shack by William Paul Young
Universalismus, Institutionsfeindlichkeit, die Mischung vom Heiligen und Profanen,
so wie das Problem des Bösen im Werk: Die Hütte von William Paul Young
L’universalisme, l’anti-institutionalisme, le mélange du sacre et du profane,
ainsi que la problématique du mal dans La Masure de William Paul Young..................................................58
HISTORIA ECCLESIÆ
Alpár Nagy: Economical Injuries Suffered by the Southern Transylvanian Reformed Church between 1940–1944. Part III.
Wirtschaftliche Beschwerden in der Reformierten Kirche von Südsiebenbürgen in den Jahren 1940–1944. III. Teil
Préjudices économiques dans l’Église Réformée de la Transylvanie de Sud entre 1940–1944. III ère Partie ...............85
VARIA
Bibliopolium
Csaba Péter: Mihály Szathmárnémeti: Mihály Szathmárnémeti: The Key of the Heavenly Treasury
Mihály Szathmárnémeti: Der Schlüssel der himmlischen Schatzkammer
Mihály Szathmárnémeti: Le clef de l’entrepôt des cieux.........................................................................................96
Béla Balogh: Károly Fekete: Károly Fekete: Parabolic Words – Living Parables
Károly Fekete: Worte von Gleichnissen – Beispiele vom Leben
Károly Fekete: Des mots paraboliques – des exemples de vie valides ................................................................97
Novum
Zoltán Adorjáni: The 22 th Biblical Conference, Szeged 8–10 September 2011: “Godly Wisdom, Human Experience”
Die XXIII. Biblische Konferenz in Szeged 8–10. September 2011: Göttliche Weisheit, menschliche Erfahrung
XXIII ème Conférence Biblique à Szeged, 8–10 septembre 2011: »Sagesse divine, expérience humaine« .....................100
The Admission of István Márton Bekő to the degree of PhD and the Greeting of Professor d. dr. Zsolt Geréb
on the Occasion of His 70. Birthday
Doktortitel für István Márton Bekő und Begrüssung Professors d. dr. Zsolt Geréb anlässlich seines 70. Geburtstags
La réception dans le grade de docteur de István Márton Bekő et la salutation du professeur
d. dr. Zsolt Geréb à l’occasion de ses soixante-dix ans accomplis ............................................................................104

THEOLOGIA BIBLICA
Koncz-Vágási Katalin *
Gégény/Debrecen
A tizenkét kispróféta könyve
mint összefüggő irodalmi alkotás
A kutatás története és jelenlegi állása a címfeliratok
vizsgálatának tükrében
Das Buch von den Zwölf Kleinpropheten
als zusammenhängendes literarisches Werk.
Die Geschichte der Forschung und deren jetziger Stand
im Spiegel der Überschriftanalysen. Zusammenfassung
Über die Analyse des Zwölfprophetenbuches ist zur Zeit das redaktionsgeschichtliche diachron
und das endtextlich orientierte synchron Modell beherrschend. Beide Grundhaltungen fangen
anderswo an und auch ihre Methoden sind unterschiedlich. Doch sind ihre Ergebnisse darin
deckungsgleich die Zwölf Propheten mehr als eine Anthologie der voneinander unabhängigen Bücher
anzusehen. Nach der Übersicht der anfänglichen Forschungsgeschichte (Kapitel 1.) und
nach dem Überblick der reaktionsgeschichtlichen (Kapitel 2.), beziehungsweise der endtextlich
orientierten (Kapitel 3.) Annäherung stellt die Autorin fest, dass auf dem Forschungsgebiet der
Zwölf Propheten beide Methoden mitsamt angewandt werden müssen. Es ist nämlich dementsprechend
vermeidlich die Tiefgründigkeit des redaktionsgeschichtlichen Models zu verzetteln,
des Weiteren können die Fallen der extremen Simplifikation der synchronen Annäherung vermieden
werden. (Kapitel 4.)
Schlüsselwörter: Zwölfprophetenbuch, Überschriften, redaktionsgeschichtlich und endtextlich
orientiertes Modell.
A
1. Bevezetés
legkorábbi utalás arra, hogy a prófétai iratokat Hóseástól Malakiásig egyetlen
prófétai iratnak tekintik, Kr. e. 180 körül található Jézus, Sirák fiának könyvében.
Az „atyák dicsérete” című szakaszban (JSir 44,1–50,24) – a héber kánonnak megfelelő
sorrendben – Ézsaiás (48,22), Jeremiás (49,7) és Ezékiel (49,8) után a „Tizenkét próféta”
következik (49,10). Ez a tény egyrészt azt bizonyítja, hogy a 12 prófétai iratból álló
gyűjtemény ekkorra már összeállt, 1 sőt kanonikus tekintélyét is elérte, másrészt viszont
úgy is értelmezhető, hogy Sirák ezeket az iratokat egy könyvnek tekintette.
* Koncz-Vágási Katalin református lelkész és vallástanár. Teológiai tanulmányait Debrecenben, Münsterben,
Halléban és Zürichben végezte. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájának
nappali tagozatos hallgatója. Kutatási területe: Haggeus próféta könyve. Lelkipásztori szolgálatot a Besztereci
és a Gégényi Református Egyházközségekben végez.
1 Schart, A., A.: Die Entstehung des Zwölfprophetenbuchs. BZAW 260, Walter de Gruyter, Berlin–New York
1998, 4–6.; vö. Childs, B. S.: Introduction to the Old Testament as Scriptura. Fortress Press, Philadelphia 1980, 64.,
373.

6 THEOLOGIA BIBLICA
A korai zsidó és a keresztyén hagyományban is találhatunk erre utaló jeleket. A
qumráni 4. számú barlangból előkerült kéziratból kiderül, hogy a tizenkét iratot mindig
együtt, egyetlen tekercsre írták. 2 A Kr. u. 1. századból való az a kézirat, mely a Wadi
Murrabbaatból került elő. Ebben a tekercsben a Kispróféták iratai között csupán egy
nagyobb bekezdés, három üres sor található, de az új könyvet nem indítják még csak
új oszlopban sem: mindez azt jelzi, hogy ezek az iratok egyetlen bibliai könyvet alkotnak.
3 Ugyanígy kezeli a Kispróféták iratait a Babiloni Talmud (Baba Batra 14b/15a ), a
Vulgatában (Kr. u. 4. sz.) a Kispróféták elé írt prológusában Hieronímusz, 4 és a Kr. u.
9–10-ban keletkezett masszóra eljárása is. 5
A sorrendet tekintve a zsidó hagyomány szerint a hat részletesen datált kispróféta
irata „történelmi” sorrendben áll egymás után: Hóseás, Ámósz, Mikeás, Zofóniás,
Haggeus és Zakariás, továbbá még a nem datált könyvek elhelyezkedése is ehhez az elrendezéshez
igyekszik igazodni. 6 Így Jónás, Amittaj fia, akit a 2Kir 14,25-ben említett,
azonos nevű prófétával azonosítottak, a hagyomány szerint Mikeás előtt tevékenykedett
– mi azonban már tudjuk, hogy az irat csak a fogság után keletkezhetett. Malakiás
Haggeust és Zakariást követi, mivel könyve feltételezi, hogy a második Templom, melynek
építését Haggeus és Zakariás szorgalmazta, már áll és működik. Kronológiai okokkal
nehéz lenne azonban azt megmagyarázni, hogy Jóel és Abdiás miért lett a Kr. e. 8. századi
próféták közé besorolva. 7 Jóelnél – legalábbis a könyv alaprétege esetében – ugyan
nem szólna semmi a Kr. e. 8. századi datálás ellen, de az figyelemre méltó, hogy a királyság
mint téma nem jelenik meg benne, 8 az Abd 1,11–14 pedig egyértelműen feltételezi
Jeruzsálem Kr. e. 587-es elfoglalását. 9 E két könyv besorolására a választ inkább az a
szignifikáns „kulcsszó-láncolat” adhatja meg, amely Hóseástól Jóelhez (vö. Hós 14,2–
3 – Jóel 2,12–14), Jóeltől Ámószhoz (vö. Jóel 4,16 – Ám 1,2) és Ámósztól Abdiáshoz
(vö. Ám 9,12 – Abd 1,17–18) vezet.
Amennyiben tehát a Kispróféták könyveit a zsidó hagyomány alapján történeti sorrendbe
rendezett iratcsoportnak tekintjük, akkor alapvetően két nagy rész különíthető
el egymástól: az első a fogság előtti kinyilatkoztatásokat tartalmazza (Hóseástól
Zofóniásig), a második pedig a fogság utánit (Haggeustól Malakiásig). Ezt az is világo-
2 A témához ld. bővebben: Fuller, R. E.: The Form and Formation of the Book of the Twelve: The
Evidence from the Judean Desert. In: House, P. R.–Watts, J. W. (Eds.): Forming Prophetic Literature.
Sheffield Academic Press, Sheffield 1996, 86–101.
3 Schart, A.: i. m. 1–2.
4 Zenger, E.–Fabry, H.-J.–Braulik, G. et alii (Hg.): Einleitung in das Alte Testament. Kohlhammer, Stuttgart
62006, 367.
5 A héber kánonban a Kispróféták könyvének végén a záró masszóra egyszerűen „Tizenkettőnek”
(rf[ ~ynv) nevezi a gyűjteményt. A záró masszóra számba veszi mind a tizenkét könyv verseit (~yqwsp)
és megjegyzi, hogy a korpusz közepén a Mik 3,12 helyezkedik el. Ez az eljárás azt mutatja, hogy a zsidó hagyomány
a Kr. u. 9–10. században a gyűjteményt egyetlen bibliai könyvként kezelte, ld. Schart, A: i. m. 1.
6 Így Cornill, C., H.: Einleitung in das Alte Testament. Grundriss der Theologischen Wissenschaften II/1,
2. neu bearbeitete Auflage, J. C. B. Mohr, Freiburg 1892, 221.; Archer: Az ószövetségi bevezetés vizsgálata.
355. skk. 376–377., vö. Schart, A: i. m. 37. skk.
7 A LXX-ban eltérő sorrendben.
8 A kutatók egy része ma is elképzelhetőnek tartja, hogy Jóel könyvének alaprétege már a fogság előtt
is létrejöhetett, ám a többség az egész könyvet a fogság utáni időre datálja. Ld. Rózsa Huba: Az Ószövetség
keletkezése. Bevezetés az Ószövetség könyveinek irodalom- és hagyománytörténetébe. 2. kötet. Szent István Társulat,
Budapest 1996, 306–307.
9 Schart, A: i. m. 37., vö. Wolff, H. W.: Dodekapropheton 3: Obadja und Jona. BKAT 14,3, Neukirchener
Verlag, Neukirchen-Vluyn 1977, 1. skk., valamint Wolff, H. W.: Dodekapropheton 2: Joel und Amos. BKAT
14,2, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 1969, 1–2.

KONCZ-VÁGÁSI KATALIN: A TIZENKÉT KISPRÓFÉTA KÖNYVE… 7
san jelzi, hogy Haggeus és Zakariás már nem izráeli vagy júdai királyokkal, hanem a
perzsa uralkodóval adja meg a datálást (Hag 1,1; Zak 1,1). Ez a két nagy rész
antitetikusan egymásra vonatkozik: A fogság előtti látomás-ciklus (Ám 7,1–9,6) a választott
nép „végét” látja (Ám 8,2), míg a fogság utáni látomásciklus (Zak 1,7–6,8) már
Izráel helyreállításának valóságáról beszél. Ámósz látomásainak közepén helyezkedik el
Amacjá, Bétel papjának ellenszegülése és az északi ország bukásának megjövendölése
(Ám 7,10–17), de Zakariás éjjeli látomásainak centrumában már Jósua főpap megtisztítása
áll (Zak 3,1–10). A fogság előtti részben Samária bukása különösen is hangsúlyos,
ám Samáriát a Mik 1,7 említi utoljára, s egyúttal ez az utolsó olyan hely is, ahol az
Izráel feletti isteni ítélet végrehajtóiként az asszírok jelennek meg, hiszen a Mik 1,8-tól
Zofóniásig ezek már a babiloniak lesznek. 10
A Kispróféták könyve tehát szándéka szerint a prófétákat olyan sorrendben kívánja
prezentálni, amely szerint a prófétai szó végigkísérte Izráel történetét, és jó előre
megjövendölte történelmének főbb eseményeit. 11 A mű tehát tartalmilag és teológiailag
is jól átgondolt koncepcióval rendelkezik, ami miatt egységes szerkesztői elvek
alapján elrendezett gyűjtemény benyomását kelti.
A kritikai bibliatudomány azonban ezt a szemléletet hosszú időre feladta, és a
könyvet tizenkét, egymástól független prófétai irat antológiájának tekintette – ahogyan
például Döderlein és Duhm nyomán Ézsaiás könyvében is sokáig három, egymástól
irodalmilag független prófétai iratot látott (Ézs 1–39; 40–55 és 56–66).
Az utóbbi évtizedekben azonban e tizenkét könyv összetartozását a kutatók újra
felfedezték. A „Tizenkét próféta könyvé”-nek vizsgálatánál alapvetően más-más utat
követ az angolszász és a német nyelvű szakirodalom. Az előbbi a maga szinkron megközelítésével
az egyes iratokon átívelő kompozíciós szerkezetre és az ún. „kulcsszóláncolatok”-ra
koncentrál, és alapvetően a szerkezeti és tematikai egység kimutatásán
munkálkodik, míg a német nyelvű szakirodalom a maga diakron kérdésfeltevésével inkább
a gyűjtemény előállásának redakciótörténeti lépéseit igyekszik rekonstruálni – ám
ma már mindkét tábor ismét a 12 könyv végső formájának irodalmi egységét, illetve
fokozatos egységesülését feltételezi. 12
2. A címfeliratok szerepe a Kispróféták egységességének
vizsgálatában és a gyűjtemény előállásának rekonstruálásában
A Kispróféták címfelirattal vagy valamilyen bevezetéssel kezdődnek, melyek formai
és tartalmi jellegzetességeik alapján jól elkülöníthetőek egymástól. Segítségükkel a Kispróféták
könyvei ezáltal is csoportosíthatóak, illetve bizonyos megállapítások is levonhatóak
az előállásukra nézve. Olyan korai gyűjtemények rekonstruálhatók, melyek
megelőzték a jelenlegit, illetve az is megállapítható, hogy az egyes prófétai iratok önállóan,
vagy más iratokkal együtt kerültek be a Kispróféták jelenlegi gyűjteményébe. 13
10 Schart, A.: i. m. 38.
11 Uo. 39.
12 Zenger, E. et alii (Hg.): i. m. 517–518.
13 Ld. Steuernagel, D. C.: Einleitung in das Altes Testament. Sammlung Theologischer Lehrbücher, Verlag von
J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen 1912, 61. skk.; Eissfeldt, O.: Einleitung in das Alte Testament. J. C. B. Mohr
(Paul Siebeck), Tübingen 1964, 517. skk., újabban pedig pl. Schart, A.: i. m. 151. skk.; Koch, K.: Prophetenüberschriften.
Ihre Bedeutung für das hebräische Verständnis von Prophetie. In: Graupner, A. – Delkurt, H. –
Ernst, A. B. (Hg.): Verbindungslinien. Festschrift W. H. Schmidt. Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 2000, 165.

8 THEOLOGIA BIBLICA
A címfeliratok vizsgálata tehát jelentősen előremozdíthatja a Kispróféták könyvének
előállásáról való ismereteinket, támpontokat szolgáltatva azoknak a redakciótörténeti folyamatoknak
a feltérképezéséhez, melyek eredményeképpen létrejöttek az egyes iratok,
rész-gyűjtemények, illetve a jelenlegi tizenkettes gyűjtemény. Természetesen az így nyert
megállapítások csak munka-hipotézisek: a gyűjtemény előállásának folyamatát nem lehet
csak és kizárólag a címfeliratok elemzésére felépíteni. A levont következtetéseknek az
adott prófétai iratok mélyreható formai és tartalmi elemzése révén nyert megfigyelésekkel
is összhangban kell lennie. Ezek az elemzések, illetve a kutatástörténetnek ez a vonulata
azonban – reményeim szerint – majd egy másik tanulmány témája lesz.
A Kispróféták tizenkét könyve elején tehát mindig vagy egy címfelirattal találkozunk,
ami a legtöbbször egy, a következő mondattól független nominális mondat, vagy
pedig, ilyen címfelirat híján, egy teljes, a közvetlen folytatáshoz szervesen kötődő bevezető,
igei mondattal, amiket bibliai történetek, illetve próféciák bevezetőjeként máshonnan
is ismerünk (Jón, Hag, Zak). 14
„Ez az Úr igéje, amely Hóseáshoz, Beéri fiához szólt, Uzzijjának, Jótám-
Hóseás: nak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak az idejében, és Jeroboámnak,
Jóás fiának, Izráel királyának az idejében.” (1,1)
Jóel: „Ez az Úr igéje, amely Jóelhez, Petúél fiához szólt.” (1,1)
„Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta
Ámósz: Izráelről Uzzijjának, Júda királyának, és Jeroboámnak, Jóás fiának,
Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.” (1,1)
Abdiás: „Abdiás látomása.” (1,1a)
Jónás: „Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához:” (1,1)
„Ez volt az Úr igéje, amely a móreseti Mikeáshoz szólt Jótámnak,
Mikeás: Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében. Ezt látta Samáriáról
és Jeruzsálemről. ” (1,1)
„Fenyegető jövendölés Ninivéről. Az elkósi Náhum látomásának köny-
Náhum:
ve.” (1,1)
Habakuk: „Fenyegető jövendölés. Habakuk próféta látomása.” (1,1)
„Az Úr igéje szólt Zofóniáshoz, Kúsi fiához, aki Gedaljá fia, aki
Zofóniás: Amarjá fia, aki Hizkijjá fia volt, Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának
az idejében.” (1,1)
„Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap
első napján így szólt az Úr igéje Haggeus próféta által Zerubbábelhez,
Haggeus:
Sealtiél fiához, Júda helytartójához, és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához:”
(1,1)
„Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban
Zakariás: így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia
volt:” (1,1)
„Fenyegető jövendölés. Az Úr igéje, amelyet Malakiás által jelentett ki
Malakiás:
Izráelnek.” (1,1)
skk.; Wöhrle, J.: Die frühen Sammlungen des Zwölfprophetenbuch: Entstehung und Komposition (Hos–Mal). BZAW 360,
Walter de Gruyter, Berlin–New York 2006, 29. skk.
14 Így Schart, A.: i. m. 31. skk.; Koch, K.: i. m. 170. skk.; Wöhrle, J.: i. m. 30. skk.

KONCZ-VÁGÁSI KATALIN: A TIZENKÉT KISPRÓFÉTA KÖNYVE… 9
A címfeliratokban megfigyelhető bizonyos elemek ismétlődése, vagy épp ellenkezőleg,
azok hiánya. Állandó elemként jelennek meg a műfaj megjelölésére szolgáló rb'D'
„beszéd, ige, szó, dolog”, !Azx] „látomás” és aF'm; „fenyegető jövendölés” kifejezések,
melyek leginkább a mondat elején állnak. Valamennyi címfeliratban szerepel a próféta
megnevezése is. Ez alól talán csak Malakiás könyve a kivétel, hiszen ebben az esetben
nem tisztázott, hogy a Mal 1,1-ben a ykia'l.m; valóban tulajdonnév-e. 15
Opcionális elemként a címfeliratokban közelebbi adatok is megjelenhetnek a próféta
származásáról (Hós, Jóel, Zof), származási helyéről (Ám, Mik, Náh) vagy a foglalkozásáról
(Ám).
Négy címfeliratban található datálás a próféta működési idejéről, az akkor uralkodó
izráeli és júdai királyok megnevezésével (Hós, Ám, Mik, Zof). Ámósznál e datálás további
pontosítására szolgál a földrengésre való utalás. Ámósz, Mikeás és Malakiás felirata
azt is közli, hogy a próféciák eredeti címzettje Izráel (Ám, Mal), vagy éppen
Samária és Jeruzsálem (Mik).
A címfelirat nélküli könyvekben a címfelirat funkcióját a bevezető igei mondat veszi
át, amelyben mindig megtalálható a próféta neve (Jón, Hag, Zak), illetve az, hogyan
kapta meg Jahve igéjét (hw"hy>-rb;d>). Jónásnál ezen túl csak az apja neve szerepel, míg
Haggeusnál és Zakariásnál ott van a datálás is, Dárius, perzsa király uralkodási évéhez
kötve. Mindkettőjüknél megjelenik a aybiN" megnevezés, illetve Haggeusnál kiegészítésképpen
a címzettek (Zerubbábel és Jósua), Zakariásnál pedig a próféta családi háttere
adott.
A Kispróféták feliratait O. Wahl (1990), és őt követve A. Schart (1998) 16 a datálás
megléte vagy hiánya alapján, míg K. Koch (2000) és J. Wöhrle (2006) 17 inkább a műfaj
megjelölése szerint csoportosítja. Mindkét álláspontot szeretném röviden ismertetni.
2.1. A. Schart (1998) elmélete
Amint említettem, Schart a feliratokat a datálás alapján csoportosítja. Munkájában a
formai egyezésekből redakciótörténeti következtetéseket is levon, illetve igyekszik az
adott prófétai gyűjtemények szerkesztőit és előállásának korát is megállapítani.
Schart a feliratok között az alábbi három csoportot különíti el:
1. Címfeliratok időmeghatározással (Hós 1,1; Ám 1,1; Mik 1,1; Zof 1,1)
2. Címfeliratok időmeghatározás nélkül (Jóel 1,1; Abd 1,1; Náh 1,1; Hab 1,1; Mal 1,1)
3. Bevezető mondatos iratkezdések datálással, vagy anélkül (Jón 1,1; Hag 1,1; Zak
1,1). 18
15 A kérdés az, hogy a ykia'l.m; szó valóban a próféta neve-e, hiszen ez a személynév máshol nem fordul
elő, illetve a LXX a helyén az ajgge,lou aujtou/ fordítást kínálja. Ennek alapján sokan úgy gondolják, hogy a
szó a Mal 3,1-ből vett cím, ld. Sellin, E.: Das Zwölfprophetenbuch. KAT 12, A. Deichert’sche Verlagsbuchhandlung,
Leipzig–Erlangen 31930, 540. skk., Horst, F.: Die Zwölf Kleinen Propheten. Hosea bis Micha. HAT
14, Mohr-Siebeck, Tübingen 31964, 265. skk. Ám a Mal 3,1-ben lévő jövőbeni követ váradalma némelyek
szerint nem ok a Malakiás név elutasítására, ld. pl. Deissler, A.: Zwölf Propheten III: Zefanja, Haggai, Sacharja,
Maleachi. Die Neue Echter Bibel, Echter Verlag, Würzburg 1988, 315. skk., Reventlow, H. Graf: Die
Propheten Haggai, Sacharja und Maleachi. ATD 25,2, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 1993, 133. Ld.
bővebben Meinhold, A.: Maleachi. BK 14,8, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 2006, 1–17.
16 Wahl, O.: Die Bücher Micha, Obadja und Haggai. Geistliche Schriftlesung 12, Patmos Verlag, Düsseldorf
1990, 91. skk.; Schart, A.: i. m. 39. skk., ld. még Rendtorff, R.: Theologie des Alten Testaments. Ein kanonischer Entwurf.
Band 1: Kanonische Grundlegung, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 1999, 245. skk.
17 Koch, K.: i. m. 165. skk.; Wöhrle, J.: i. m. 33. skk.
18 Schart, A.: i. m. 39–47.

10 THEOLOGIA BIBLICA
A datálással ellátott címfeliratokhoz sorolja Schart a Hós 1,1; Ám 1,1; Mik 1,1 és a
Zof 1,1 verseket, és feltételezi, hogy ez a négy felirat ugyanannak a redaktornak köszönhető.
Véleménye szerint a feliratokat bevezető -la, hy'h' rv,a] hw'hy.-rb;D. vagyis
„Jahve igéje, amely szólt XY-hoz” (kivéve Ám 1,1) kifejezés igen hasonló a deuteronomista
szerkesztők által gyakran használt -la, hy'h' rv,a] rb'D'h; („és szólt Jahve igéje
XY-hoz”, vö. Jer 7,1; 11,1; 18,1; 21,1; 30,1; 32,1; 34,1.8; 35,1; 40,1) kifejezéshez, azzal
a különbséggel, hogy az a deuteronomista terminológiában egyes konkrét jövendöléseket
vezeti be, míg a címfeliratokban az egész irat tartalmát fejezi ki. 19
Ezeknek a címfeliratoknak közös formai eleme az időpont meghatározása. Mind a
négy felirat (Hós, Ám, Mik, Zof) az izráeli és/vagy a júdai királyok megnevezésével adja
meg az adott kispróféta működésének időpontját:
Hóseás Ámósz Mikeás Zofónás
Jeroboám (É) * *
Uzijjá (D) * *
Jótám (D) *
Áház (D) * *
Ezékiás (D) * *
Jósiás (D) *
Schart felhívja a figyelmet arra, hogy ezek voltak azok az uralkodók, akik különösen
is fontosak a deuteronomista teológia számára (vö. 2Kir 17,13; 21,10–15; 24,2). A
Deuteronomista Történeti Műben a próféták gyakran a királyi udvarral szemben fogalmazták
meg kritikájukat, de időről időre megjelentek olyan próféták is, akik támogatták az
uralkodó munkáját (pl. Nátán Salamont, 2Sám 12,1 skk; Elizeus tanítványa Jéhút, 2Kir
9,1 skk.). Az uralkodóval való szembenállás leginkább Hóseásnál jelenik meg (Hós
13,9–11). Ámósz kevésbé kritizálja a királyt (Ám 7,9), míg Mikeás és Zofóniás egyáltalán
nem érinti a témát. Egyedül Hóseás és Ámósz nevezi meg az északi királyok közül
Jeroboámot, ellenben három déli uralkodóról (Jótám, Áház, Ezékiás) is hallunk ebben
az időszakban. Ez kivált Mikeásnál érdekes, akinek Samária is a címzettje, a címfelirat
azonban mégsem nevez meg izráeli uralkodót. 20
Mindez arra enged következtetni, hogy a szerkesztő ezeket a prófétai iratokat nem
izolálva, hanem egymással szoros összefüggésben olvasta, és így akarta olvastatni azokat.
A címfeliratok szisztémája jól illik a Deuteronomista Történeti Mű szemléletéhez, és
célja az lehetett, hogy Hóseás, Ámósz és Mikeás kijelentéseit Ezékiás király reformjával,
míg Zofóniást Jósiás király reformjával hozza összefüggésbe (vö. 2Kir 18–20; 22–
23). Ezek a reformok azonban nem értek el tartós sikert, ezért a próféták végül is
meghirdették az ítéletet. A címfeliratok és a Deuteronomista Történeti Mű megegyezik abban,
hogy Jósiás után nem említenek több prófétát a fogságig (vö. 2Kir 24,2). A Királyok
2. könyvén belül azonban sem Hóseás, sem Ámósz, sem Mikeás, sem Zofóniás
nincs megemlítve: Ezékiás király idejében ez a történeti könyv egyedül Ézsaiás prófétát
említi (2Kir 18–20), Jósiást szerinte reformjában Hulda prófétanő támogatta (2Kir
19 Schart, A.: i. m. 40.
20 Uo. 42–44.

KONCZ-VÁGÁSI KATALIN: A TIZENKÉT KISPRÓFÉTA KÖNYVE… 11
22,11–20), míg Manassé idejében névtelen prófétákat említ, akik ítéletet hirdettek a
nép felett (2Kir 21,10–15), ám a címfeliratok nem datálnak az ő idejére prófétát.
A fenti megállapítások egy átgondolt és koherens címfelirati szisztémára utalnak.
Így nagyon valószínű, hogy azokat a prófétai iratok szerkesztője alkotta meg. A feliratok
egyfajta „használati utasítást” adtak az olvasó számára, hogy hol és mikor „érvényes”
Jahve szava, illetve milyen kapcsolódási pontok találhatóak az egyes iratok között.
21
A címfeliratok bizonyos koncepcionális egyezést mutatnak a Deuteronomista Történeti
Művel, habár, amint láttuk, a különbségek sem elhanyagolhatóak. Valószínűleg tehát,
hogy a prófétai iratoknak ez a szerkesztője maga is a deuteronomista iskola tagja lehetett,
de aligha tartozott a Deuteronomista Történeti Mű szerkesztői köréhez. 22 Schart e
szerkesztő munkáját „D-redakciónak” nevezi, de azt is megemlíti, hogy a fent említett
koncepcionális egyezéseken túl nincs elegendő nyelvi bizonyíték a deuteronomista jelleg
teljes és egyértelmű igazolására. 23
A datálás nélküli címfeliratokhoz sorolja Schart a következő helyeket: Jóel 1,1; Abd
1,1; Náh 1,1; Hab 1,1; Mal 1,1. Ezek közül a Náh 1,1 és a Hab 1,1 szoros formai öszszetartozását
emeli ki, és fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy mindkét irat tartalmaz
egy hosszabb himnikus teofánia-leírást (Náh 1,2–8; Hab 3,3–15). 24 Schart szerint
a Jóel 1,1 és az Abd 1,1 is szorosan összefüggnek egymással, hiszen sem datálást, sem
a műfaj meghatározására szolgáló aF'm: kifejezést nem tartalmazzák, ám mindkét irat
központi témája az „Úr napja”. 25
A bevezető mondattal rendelkező iratkezdésekhez sorolja Schart a Jón 1,1; Hag
1,1; Zak 1,1 verseket. Véleménye szerint Haggeus és Proto-Zakariás szorosan összetartozik
Jónással szemben (nincs datálás), hiszen mindkettő a perzsa uralkodót adja
meg datálásában, illetve koherens beszámolóval szolgálnak saját fellépésükről és a jeruzsálemi
Templom újjáépítéséről. 26
2.2. K. Koch (2000) elmélete, és annak lehetséges redakciótörténeti következtetései
K. Koch a címfeliratok között a műfaj megjelölése alapján 3 típust különít el:
1. A rb'D'-sablon: Hós 1,1; Jóel 1,1; Ám 1,1; Mik 1,1; Zof 1,1.
2. A aF'm;-sablon: Náh 1,1a; Hab 1,1; Zak 9,1; 12,1; Mal 1,1.
3. A !Azx]-sablon: Abd 1,1; Nah 1,1b. 27
A rb'D'-sablon (Hós 1,1; Jóel 1,1; Ám 1,1; Mik 1,1; Zof 1,1) esetében a rb'D' szót
tartalmazó tematikus nominális kijelentés áll a felirat élén. Ehhez egy magyarázó mellékmondat
kapcsolódik, amelyben az isteni kijelentés történése (hyh), vagy annak belső
21 Schart, A.: i. m. 44–45.
22 Így Schmidt, W. H.: Die deuteronomistische Redaktion des Amosbuches. ZAW 77, Walter de Gruyter, Berlin
1965, 168–193.; Jeremias, J.: Kultprophetie und Gerichtsverkündigung. WMANT 35, Neukirchener Verlag,
Neukirchen-Vluyn 1970, 51. skk.; Wolff, H. W.: Dodekapropheton 1: Hosea. BKAT 14,1, Neukirchener Verlag,
Neukirchen-Vluyn 1961, 2. skk.; Nogalski, J.: Literary Precursors to the Book of the Twelve. BZAW 217, Walter de
Gruyter, Berlin–New York, 1993, 217.
23 Schart, A.: i. m. 46.
24 Uo. 47.
25 Uo.
26 Uo. 48.
27 Koch, K.: i. m. 165. skk.

12 THEOLOGIA BIBLICA
észlelése (hzx) jut kifejeződésre, majd pedig a próféta neve következik. Közös tehát
ezekben a feliratokban, hogy a többi prófétai könyv címfeliratával szemben a próféták
neve – Ámósz kivételével – egy mellékmondatban áll; ez a jellegzetesség egyébként
még a Hab 1,1-ben fordul elő. 28 A név mellett megjelenhet a családi vagy a származási
hely, illetve gyakori a címzettek megnevezése is. A feliratok végén – Jóel kivételével – a
datálás található. 29
yrEb.Di/
rb;D>
Jahve
(hwhy)
Név + mellékmondatban
(rv,a])
helységnév
Mellékmondat
(rv,a]) Név
Helységnév
(*)
Címzett
(**)
Ős
ősök
Datálás
(*)
kettős:
(**)
Címzett
Hós * * * * * *
Mik * * * * * * *
Zof * * * * * *
Ám * * * ** **
Jóel * * * * *
E típuson belül Hós, Mik és Zof címfeliratában az a közös, hogy a felirat elején a
hw"hy>-rb;D> műfaj-meghatározás áll, illetve az, hogy a feliratok Izráel és Júda uralkodóinak
az említése révén datálást is tartalmaznak. 30
A Zof címfeliratában lévő datálás és a Zof 1,4–6-ban megfogalmazott kultuszkritika
arra utal, hogy a próféta a jósiási reformot végrehajtók köréhez tartozhatott. Az
íróprófétáknál szokatlan módon a felirat a próféta neve után négy felmenőt nevez
meg, 31 akik közül az utolsó Ezékiás. Bár a névhez nincs hozzáfűzve semmilyen cím, a
felirat szándéka nyilvánvalóan az, hogy Zofóniást Ezékiás király leszármazottjaként
mutassa be – ami valószínűleg nem más, mint irodalmi fikció. 32
Ámósz könyvének címfelirata a rb'D' szó használatán és az alárendelő mondatszerkezetén
túl abban is megegyezik Hós, Mik és Zof datálásával, hogy csak ebben a négy
feliratban található datálás Izráel és/vagy Júda királyai uralkodásának a megnevezésével.
33
A címfeliratok összehasonlításakor azonban azonnal észrevehető, hogy Ámósz felirata
nem a hw"hy>-rb;D> alakot használja, hanem a swOm[' yrEb.Di kifejezést. Ez az eltérés
arra utal, hogy ez a felirat nem a másik három könyv feliratának szerkesztőjétől származik,
hanem azt így, készen vették át valahonnan. Ám nem ez az egyetlen eltérés.
Ugyanis míg Hós, Mik és Zof címfelirata a próféta nevét egyetlen mellékmondatban
hozza (így egyébként Jóel is), megadva a családi vagy a származási helyet, addig
Ámósznál két mellékmondattal találkozunk. Az első mellékmondatban a próféta foglalkozása
és a származása szerepel, míg a másodikban a címzett és a datálás. Ámósz
feliratának jellegzetessége továbbá az is, hogy a datálásnál nem csak az északi és a déli
28 Wöhrle, J.: i. m. 39.
29 Koch, K.: i. m. 166.
30 Wöhrle, J.: i. m. 34–35.
31 Az egész Ószövetségben is mindössze 23 alkalommal fordul elő négy vagy több ős megnevezése,
többnyire különösen is jelentős személyeknél, ld. pl. 4Móz 27,1; Józs 17,3 (Manassé); Ezsd 7,1–5 (Áron);
1Krón 6,18–23 (Izráel); 1Krón 6,29–32 (Lévi); 1Krón 9,4 (Júda).
32 Ld. Seybold, K.: Nahum, Habakuk, Zephanja. ZB: AT; 24,2, Theologischer Verlag, Zürich 1991, 87–88.
33 Wöhrle, J.: i. m. 33.

KONCZ-VÁGÁSI KATALIN: A TIZENKÉT KISPRÓFÉTA KÖNYVE… 13
országrész uralkodóit nevezi meg, hanem megemlít egy természeti csapást, egy földrengést
is.
A fenti címfeliratok yrEb.Di/rb;D> szóhasználata, közös mondatszerkezete és datálási
szisztémája arra enged következtetni, hogy ezek az iratok valamikor egy közös gyűjteményt
alkottak, melyet a kutatók a „Négy próféta könyvé”-nek (Hós, Ám, Mik, Zof)
neveztek el. 34 Ámósz feliratának egyedisége minden bizonnyal azzal magyarázható,
hogy az Ám 1,1 – a királyokkal történő datálást leszámítva – még az önálló Ámósz
könyv felirataként készült, s a többi könyv feliratának szerkesztője ezt tekintette, igaz,
koránt sem mindenben követendő mintának.
Jóel címfelirata a hw"hy>-rb;D> kifejezés használatában formai azonosságot mutat Hós,
Mik és Zof feliratával, ám itt nincs datálás. Ez alapján kizárható, hogy a Jóel 1,1
ugyanannak a kéznek lenne köszönhető, mint a „Négy próféta könyvé”-nek feliratai.
Ám az is nyilvánvaló, hogy Jóel feliratát egy későbbi kéz tudatosan azok mintájára alakította
ki. 35 A nagyfokú hasonlóságot a kutatók egy része azzal magyarázza, hogy Jóel
könyvét fűzték hozzá elsőként a „Négy próféta könyvéhez”, mielőtt az még a további
könyvekkel kiegészült volna 36 – mások szerint viszont ez nem nyomós érv, és Jóel
csak később, egyéb könyvek után kerülhetett a Kispróféták gyűjteményébe. 37
A rb'D'-sablon vizsgálata alapján tehát megállapítható, hogy a Kispróféták tizenkettes
gyűjteménye előtt létezett egy olyan önálló gyűjtemény, mely Hóseás, Ámósz,
Mikeás és Zofóniás könyvéből állt („Négy próféta könyve”), s amelyet talán Jóel
könyvével egészítettek ki a legkorábban.
A aF'm;-sablon típusán belül (Náh 1,1a; Hab 1,1; Zak 9,1; 12,1; Mal 1,1) két csoport
különböztethető meg: az egyszerű aF'm; szerepel Náh és Hab könyvében (Náh 1,1a;
Hab 1,1), ennek egy terjedelmesebb formája, a hw.hy.-rb;d> aF'm; forma található viszont
a Zak 9,1; 12,1 és a Mal 1,1-ben.
A Náh 1,1a-ban a műfaj megjelölésére szolgáló aF'm; konstruktusz-szerkezettel kapcsolódik
a címzettekhez (Ninive). Ám a folytatásban a műfaj meghatározására egy
újabb, a !Azx] rp,se szerkezet is megjelenik, melyet egy másik konstruktusz-szerkezetben
a próféta neve és a származási helye követ – ahogy látni fogjuk, ez a szerkezet a
feliratok harmadik típusába lesz majd besorolható. Náhum könyve így valójában két,
eltérő típusú feliratot is tartalmaz. A Hab 1,1-ben a műfaj megnevezése (aF'M;h;) után,
egy vonatkozói mellékmondatban áll a próféta neve és titulusa (aybiN'h;) mint a látomást
kifejező hz'x' ige alanya. Mindkét feliratban szerepel tehát a műfaj meghatározására
szolgáló aF'm; mellett a hzx „látomást látni” ige valamilyen alakja is. 38
A Zak 9,1-ben csak maga a bővebb hw.hy.-rb;d> aF'm; forma jelenik meg, míg a Zak
12,1-ben és a Mal 1,1-ben ezen felül egy prepozíciós szerkezetben a jövendölések címzettje
(Izráel) is. Zakariás e két feliratában a próféta nincs megnevezve. Malakiás felira-
34 Wöhrle, J.: i. m. 38.
35 Uo. 38–39.
36 Ld. Ewald, H.: Die Propheten des Alten Bundes. 3 Bd. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 1868, 74–
82., és lehetséges hipotézisként említi Wöhrle, J.: i. m. 39., 464–465.
37 Ld. pl. Nogalski, J.: Literary Precursors to the Book of the Twelve, 275–279.; Schart, A.: i. m. 47., 304. skk.;
Koch, K.: i. m. 184.
38 Wöhrle, J.: i. m. 40. Ezek alapján kérdéses, hogy Náhum könyvében egy vagy két felirat található, illetve,
hogy melyik lehet az eredeti. Ld. Sellin, E.: i. m. 312. skk.; Horst, F.: i. m. 156. skk.; Elliger, K.: Das
Buch der Zwölf Kleinen Propheten II. ATD 25, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 1959, 3. skk.; Rudolph,
W.: Haggai–Sacharja 1–8/9–14 – Maleachi. KAT 13,4, Gütersloher Verlagshaus, Gütersloh 1976, 3. skk.,
vö. Schart, A.: i. m. 47. skk.

14 THEOLOGIA BIBLICA
tánál, ahogy már említettük, a név kérdése erősen vitatott. Ennek ellenére is elmondható,
hogy csak ezen a három helyen szerepel az Ószövetségben a fenti konstrukció, s
az is feltűnő, hogy ez a három felirat a Kispróféták gyűjteményében közvetlenül egymás
után lévő szövegegységet vezet be. Azt, hogy ugyanannak a kéznek lennének köszönhetőek
(pl. Fohrer 39), megkérdőjelezheti a címzett megnevezésében az eltérő prepozíciók
használata, 40 ugyanakkor igen valószínűtlen, hogy ez a három felirat egymástól
teljesen függetlenül jött volna létre. Az egymástól való irodalmi függés tisztázása
tehát még várat magára, mint ahogy az is megválaszolásra vár, hogy a Zak 9–14 két
felirata miért nem igazodik a Zak 1,1 feliratához, holott a Kispróféták jelenlegi állapotában
a Zak 1–8 részekkel kapcsolódik össze. 41
A !Azx]-sablonhoz tartozó Abd 1 a címfeliratban álló hy'd>b;[O !Azx] kifejezéssel egyértelműen
megnevezi a műfajt és magát a prófétát. A Náh 1,1b-ben, a könyv második
felirataként, a !Azx] rp,se szerkezet jelenik meg, melyet egy konstruktusz-szerkezetben a
próféta neve és a származási helye követ. Ehhez a típushoz összehasonlítási alapot az
Ézs 1,1 kínál, ahol a Why'[.v;y> !Azx] szerkezet szerepel. Itt tehát egy, a Kispróféták könyvein
kívül is ismert formáról van szó. Ez viszont inkább arra utal, hogy Abd és Náh 2.
felirata esetében tisztán formai parallelről van szó, amelyből nem következtethetünk
könyveken átívelő redakcionális folyamatokra. 42
aF'm; Címzett !Azx] hw.hy.-rb;D> Név Származás Mellékmondat
(hz'x' rv,a]) Név Titulus *
Náhum 1,1a * *
Habakuk * * * * * *
Zakariás 9,1 * * *
Zakariás 12,1 * * *
Malakiás * * ? *
Abdiás * *
Náhum 1,1b * * * *
K. Koch szerint jól megkülönböztethető egy negyedik kezdési formula is („narrative
Wortgeschehensformel”), az ún. „bevezető mondat” típusa: Jón 1,1; Hag 1,1; Zak
1,1. 43 E típuson belül jól elkülöníthető Jónás felirata, amely a többi prófétai könyvből
igen, de más feliratokból nem ismert „Wortereignis”-formulával indul. 44
Haggeus és Zakariás könyvének felirata formailag szoros egyezéseket mutat egymással.
Bevezetésként egy igei mondat áll a könyv elején, amelyet a hw"hy>-rb;D> kifejezés
39 Fohrer, G.: Einleitung in das Alte Testament. Quelle & Meyer, Heidelberg 1969, 511.
40 A Zak 12,1 az l[; prepozíciót használja, míg a Mal 1,1 az lae, prepozíciót. Sellin, E.: i. m. 541. skk.
és Mason, R.: The Books of Haggai, Zechariah and Malachi. CBC, Cambridge 1977, 139. skk. szerint a Mal 1,1
feliratát a Zak 9,1; 12,1 után alakították ki, míg Nogalski, J.: Redactional Processes in the Book of the Twelve.
BZAW 218, Walter de Gruyter, Berlin–New York 1993, 187. skk. ezzel szemben épp a deuterozakariási
felirat függőségét feltételezi a Mal 1,1-hez képest. Vö. Childs, B. S.: i. m. 492. skk., Redditt, P. L.: Haggai,
Zechariah and Malachi. NCBC 28, Marshall Pickering, London 1995, 320.
41 Wöhrle, J.: i. m. 42–44.
42 Uo. 44.
43 Koch, K.: i. m. 170–171. Wöhrle ezekhez hozzáveszi még a Hós 1,2a-t: ebben a versben, véleménye
szerint, egy régi bevezetés szerepelhet, amely elé beillesztették a Hós 1,1 új feliratát a Hós, Ám, Mik és
Zof „Négy próféta könyve” összefűzésének a keretében; a Hós 1,2a tehát aligha függ össze a Kisprófétákon
átívelő redakciós folyamatokkal, ld. Wöhrle, J.: i. m. 31., 45.
44 Uo. 171.

KONCZ-VÁGÁSI KATALIN: A TIZENKÉT KISPRÓFÉTA KÖNYVE… 15
mint alany, állítmányként pedig a hyh ige perfektumi alakja alkot. Ezt követi a pontos
datálás (hónap, nap) és az év megnevezése az uralkodóra való hivatkozással; a próféta
neve a mondat legvégén szerepel (Hag 1,1; Zak 1,1). Mindkét esetben (Hag 1,1; Zak
1,1) ez a mondat nem a könyv teljes tartalmát karakterizálja és datálja, hanem csak az
ehhez csatlakozó első prófétai beszédet, esetleg beszéd-kompozíciót, hiszen a további
datálások már az újabb beszéd(ek)hez tartoznak (Hag 2,1.10; Zak 1,7; 7,1). 45 Hasonló
konstrukció mutatható ki Ezékiel könyve elején is (Ez 1,1 skk.). 46 Mindkét könyvben a
fenti elemek arra a datálásra következnek, melyek Dárius perzsa király uralkodási évét
hozzák – igaz, eltérő prepozíciókkal csatlakoztatva a próféták neveihez és megjelölésükhöz
(aybin"). 47 További különbség, hogy Haggeus még a címzetteket is megnevezi
(Zerubbábel és Jósua).
Mindezek alapján Haggeus és Zakariás szoros kapcsolata feltételezhető, s a „Négy
próféta könyvé”-nek analógiájára beszélhetünk az ún. „Két próféta könyvé”-ről is,
melynek összeállítása arra a csoportra vezethető vissza, akiktől a bevezető mondatok
származnak. 48 Ezt a feltételezést erősíti tovább az a datálási szisztéma, mely mindkét
könyv korpuszát átfogja (lásd Hag 1,1.15; 2,1.10.20; Zak 1,1.7; 7,1). Bár bizonyos eltérések
is jól megfigyelhetőek e bevezetések között, 49 ám a különbözőségek ellenére a
Haggeus és Zakariás 1–8 között lévő irodalmi összefüggés nagyon valószínű. 50
3. Összefoglalás
A prófétai iratok feliratainak vizsgálata tehát önmagában is arra utal, hogy a Kispróféták
könyvét több kisebb gyűjtemény előzhette meg:
1. Hóseás, Ámósz, Mikeás és Zofóniás azonos, a rb'D'-sablonhoz tartozó és datálást
is tartalmazó feliratai azt mutatják, hogy ez a négy irat eredetileg egy önálló kis gyűjteményt
alkotott. Ez a „Négy próféta könyve” nevet kapta, és előállását minden bizonynyal
egy deuteronomista szerkesztőnek, illetve szerkesztői körnek köszönheti.
2. Náhum és Habakuk könyvét egy későbbi redakciós lépésben csatolták a fenti
korpuszhoz. E két könyv felirata az „egyszerű aF'm;-sablon” típusába sorolható. Az így
létrejött gyűjteményt nevezi a szakirodalom „Több próféta könyvé”-nek.
3. Haggeus könyve és a Zakariás 1–8 nem tartalmaz címfeliratot, hanem datálást
tartalmazó bevezető mondattal indul. Ez a „Két próféta könyve”, amely redakcionálisan
elválaszthatatlanul összetartozik, s valószínűleg a perzsa időszakban csatolták a
már létező „Több próféta könyvé”-hez.
45 Wöhrle, J.: i. m. 171.
46 Ld. Zimmerli, W.: Ezechiel 1–24. BK 13,1, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 1969, 21–23.
47 A Hag 1,1-ben ugyanis a -dy;B., míg a Zak 1,1-ben az -la, prepozíció szerepel. E parányi eltérés
alapján a két prófétai könyv közös redakciótörténetét elutasítja Kessler, J.: The Book of Haggai: Prophecy and
Society in Early Persian Yehud. VT.S 91, Brill, Leiden 2002, 56. skk., vö. Reventlow, H. Graf: i. m. 36. kk.
Véleménye azonban kisebbségi vélemény, amit magam sem osztok, ld. a folytatást.
48 Ld. Ackroyd, P.: The Book of Haggai and Zechariah 1–8. In: Journal of Jewish Studies 3 (1952),
151−156.; Beuken, W. A. M.: Haggai–Sacharja 1–8: Studien zur Überlieferungsgeschichte der frühnachexilischen
Prophetie. Studia Semitica Neerlandica 10, Van Gorcum & Co., Assen 1967, 31. skk.; Tollington, J., E.:
Tradition and Innovation in Haggai and Zechariah. JSOT.S 150, JSOT Press, Sheffield 1993, 47., és újabban
Wöhrle, J.: i. m. 285. skk.
49 Például a datálás a Hag 1,1-ben az év, hónap, nap megjelölését is tartalmazza, míg a Zak 1,1-ben
csupán az évet és a hónapot; a Hag 1,1 királynak (%l,M,h;) nevezi Dáriust, a Zak 1,1-ben viszont elmarad ez
a cím. A próféta neve előtt szereplő, eltérő prepozíciós szerkezethez lásd fentebb, a 41. lábjegyzetet.
50 Wöhrle, J.: i. m. 45−46.

16 THEOLOGIA BIBLICA
4. Jóel, Abdiás, Jónás és Malakiás könyveinek feliratai formailag nem egységesek,
ám egyikük sem tartalmaz datálást. Ezek a könyvek minden valószínűség szerint a legkésőbbi
bővítéshez tartoznak. 51 Ez alól esetleg Jóel könyve jelent csak kivételt, amit a
kutatók egy része szerint talán elsőként kapcsoltak hozzá a „Négy próféta könyve”
korpuszhoz.
Természetesen, ahogy azt fentebb már hangsúlyoztam, ezek az összegző megállapítások
önmagukban olyan „munka-hipotézisek”, melyeket az egyes prófétai iratok részletes
redakciótörténeti vizsgálata során vagy megerősíteni, vagy korrigálni szükséges.
Összességében azonban elmondhatjuk, hogy a redakciótörténeti kutatások eredményei
jórészt alátámasztják, illetve tovább árnyalják ezeket a megállapításokat. Az iratkezdések
elemzése tehát olyan növekedési modellt vázol fel, mely innovatív a prófétai iratok
redakciótörténeti kutatásában.
Felhasznált irodalom
Ackroyd, P.: The Book of Haggai and Zechariah 1–8. In: Journal of Jewish Studies 3 (1952), 151–156.
Archer, G., L.: Az ószövetségi bevezetés vizsgálata. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest
2001.
Beuken, W. A. M.: Haggai–Sacharja 1–8: Studien zur Überlieferungsgeschichte der frühnachexilischen
Prophetie. Studia Semitica Neerlandica 10, Van Gorcum & Co., Assen 1967.
Childs, B., S.: Introduction to the Old Testament as Scriptura. Philadelphia, Fortress Press 1980.
Cornill, C. H.: Einleitung in das Alte Testament (Grundriss der Theologischen Wissenschaften
II/1), 2. neu bearbeitete Auflage, Freiburg, J. C. B. Mohr, 1892.
Deissler, A.: Zwölf Propheten III: Zefanja, Haggai, Sacharja, Maleachi. Die Neue Echter Bibel, Echter
Verlag, Würzburg 1988.
Eissfeldt, O.: Einleitung in das Alte Testament. J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen 1964.
Elliger, K.: Das Buch der Zwölf Kleinen Propheten II. ATD 25, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen
1959.
Ewald, H.: Die Propheten des Alten Bundes. 3 Bd. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 1868.
Fohrer, G.: Einleitung in das Alte Testament. Quelle & Meyer, Heidelberg 1969.
Fuller, R. E.: The Form and Formation of the Book of the Twelve: The Evidence from the
Judean Desert. In: House, P. R. – Watts, J. W. (Eds.): Forming Prophetic Literature. Sheffield
Academic Press, Sheffield 1996, 86–101.
Horst, F.: Die Zwölf Kleinen Propheten. Hosea bis Micha. HAT 14, Mohr-Siebeck, Tübingen 3 1964.
Jeremias, J.: Kultprophetie und Gerichtsverkündigung. WMANT 35, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn
1970.
Kessler, J.: The Book of Haggai: Prophecy and Society in Early Persian Yehud. VT.S 91, Brill, Leiden
2002.
Koch, K.: Prophetenüberschriften. Ihre Bedeutung für das hebräische Verständnis von Prophetie.
In: Graupner, A. – Delkurt, H. – Ernst, A. B. (Hg.): Verbindungslinien. Festschrift W.
H. Schmidt. Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 2000, 165–186.
Mason, R.: The Books of Haggai, Zechariah and Malachi. CBC, Cambridge 1977.
Meinhold, A.: Maleachi. BK 14,8, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 2006.
Nogalski, J.: Literary Precursors to the Book of the Twelve. BZAW 217, Walter de Gruyter, Berlin–
New York 1993.
Nogalski, J.: Redactional Processes in the Book of the Twelve. BZAW 218, Walter de Gruyter, Berlin–
New York 1993.
Redditt, P. L.: Haggai, Zechariah and Malachi. NCBC 28, Marshall Pickering, London 1995.
51 Wöhrle, J.: i. m. 48. Vö. Zenger, E. et alii (Hg.): i. m. 520.

KONCZ-VÁGÁSI KATALIN: A TIZENKÉT KISPRÓFÉTA KÖNYVE… 17
Rendtorff, R.: Theologie des Alten Testaments. Ein kanonischer Entwurf. Band 1: Kanonische Grundlegung,
Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 1999.
Reventlow, H. Graf: Die Propheten Haggai, Sacharja und Maleachi. ATD 25,2, Vandenhoeck &
Ruprecht, Göttingen 1993.
Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése. Bevezetés az Ószövetség könyveinek irodalom- és hagyománytörténetébe.
2. kötet, Budapest, Szent István Társulat 1996.
Rudolph, W.: Haggai–Sacharja 1–8/9–14 – Maleachi. KAT 13,4, Gütersloher Verlagshaus, Gütersloh
1976.
Schart, A.: Die Entstehung des Zwölfprophetenbuches (BZAW 260), Berlin–New York, Walter de
Gruyter 1998.
Schmidt, W. H.: Die deuteronomistische Redaktion des Amosbuches. ZAW 77, Walter de Gruyter,
Berlin 1965, 168–193.
Sellin, E.: Das Zwölfprophetenbuch (KAT 12), A. Deichert’sche Verlagsbuchhandlung, Leipzig–
Erlangen 3 1930.
Seybold, K.: Nahum, Habakuk, Zephanja. ZB: AT; 24,2, Theologischer Verlag, Zürich 1991.
Steuernagel, D. C.: Einleitung in das Altes Testament. Sammlung Theologischer Lehrbücher. Verlag
von J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen 1912.
Tollington, J. E.: Tradition and Innovation in Haggai and Zechariah. JSOT.S 150, JSOT Press, Sheffield
1993.
Wahl, O.: Die Bücher Micha, Obadja und Haggai. Geistliche Schriftlesung 12, Patmos Verlag, Düsseldorf
1990.
Wolff, H. W.: Dodekapropheton 1: Hosea. BKAT 14,1, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 1961.
Wolff, H. W.: Dodekapropheton 2: Joel und Amos (BKAT 14,2), Neukirchen-Vluyn, Neukirchener
Verlag, 1969.
Wolff, H. W.: Dodekapropheton 3: Obadja und Jona (BKAT 14,3), Neukirchen-Vluyn, Neukirchener
Verlag, 1977.
Wöhrle, J.: Die frühen Sammlungen des Zwölfprophetenbuch: Entstehung und Komposition (Hos–Mal).
BZAW 360, Walter de Gruyter, Berlin–New York 2006.
Zenger, E.–Fabry, H.-J.–Braulik, G. et al. (Hg.): Einleitung in das Alte Testament, Kohlhammer,
Stuttgart 6 2006.
Zimmerli, W.: Ezechiel 1–24. BK 13,1, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 1969.

Kustár Zoltán *
Debrecen
Az új protestáns bibliafordítás (1975)
folyamatban lévő revíziója
és annak ószövetségi vonatkozásai **
Die aktuelle Revision
der neuen protestantischen Bibelübersetzung (1975)
und deren alttestamentlichen Beziehungen. Zusammenfassung
Die Stiftung ungarische Bibelgesellschaft hat eine zweite Revision der ungarischen Neuen
Protestantischen Bibelübersetzung (1975, 1990) im Jahre 2009 in Gang gesetzt. Dieses Projekt
möchte das ewige Wort Gottes sprachlich und stilistisch in einer schöneren, inhaltlich in einer
noch treueren Form den Bibellesern in die Hand geben.
Der Aufsatz berichtet über die Vorarbeiten dieser Revision (1), über das Ziel und den Ablauf
der Arbeit (2), sowie über ihre provisorischen Ergebnisse in den Büchern des Alten Testaments
(3). Dieses letztgenannte Kapitel zeigt das Ausmaß der Revision, bewertet die eingesammelten
Verbesserungsvorschläge, um dann die wichtigsten Typen der Korrektionen vorzuführen.
Der Verfasser ist der primäre Redakteur des Alten Testaments im Arbeitskomitee.
Schlüsselwörter: Bibelübersetzung, Bibelrevision, Neue Protestantische Bibelübersetzung, Altes
Testament.
A
1. Az előkészületek
Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2005. december 6-i közgyűlésén határozta
el, hogy megkezdi az 1990-ben revideált új protestáns bibliafordítás (1975)
átdolgozásának előmunkálatait.
Az elhatározást részben az indokolta, hogy a Nemzetközi Bibliatársulat nagyjából 25-
30 évente ajánlja egy bibliafordítás áttekintését: 1 ennyi idő alatt már jelentős nyelvi változások
történhetnek, illetve módosulhatnak a bibliai szöveggel szemben támasztott olvasói
elvárások is. Az új protestáns bibliafordítás esetében egy ismételt, ennél korábbi revízió
annál is indokoltabb, mivel a történelmi jelentőségű Károli-Bibliával szemben a pro-
* Kustár Zoltán teológiai tanulmányait 1987 és 1993 között végezte Debrecenben és Bázelben. 1993
és 1996 között a Martin-Luther-Universität Halle–Wittenberg teológiai fakultásán képezte tovább magát a
teológiai tudományokban. Doktorátusát a németországi Halléban szerezte 1997-ben, majd Budapesten
habilitált 2007-ben. Kiemelt kutatási területe a prófétai iratok redakciótörténete és a masszoréta szöveghagyományozás.
1997 óta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója, 2001 óta ugyanott az
Ószövetségi Tanszék tanszékvezető docense, majd 2009-től egyetemi tanára.
** Jelen tanulmány a MRE Doktorok Kollégiumának 2011. évi konferenciáján, az Ószövetségi és az
Újszövetségi Szekció ülésein elhangzott előadás bővített és szerkesztett változata. Köszönöm dr. Pecsuk
Ottónak, a Magyar Bibliatársulati Alapítvány főtitkárának, hogy az 1. fejezet megírásához szükséges dokumentumokat
a rendelkezésemre bocsátotta.
1 Ld. Pecsuk Ottó: Az 1990-es protestáns új fordítású Biblia revíziójának elmélete és gyakorlata. In:
Magyar terminológia 4 (2011), 72–81, ebben: 77.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 19
testáns egyházak körében ez az első komoly, alternatív bibliafordítás, amelyet a Károli-
Biblia (1908) önkéntelenül is befolyásolhatott: vagy a kedvelt és jól ismert igehelyek konzerválásának
irányába, vagy a „csak azért is” új megoldások keresésére való ösztönzés
formájában. Az 1975 óta eltelt 30 év megadja a kellő rálátást e kettős befolyásra, és lehetővé
teszi az új fordítás sajátos jellegének elfogulatlan megerősítését. Komoly bírálatok
érték az új fordítást az „eufónia”, azaz a jó hangzás, a felolvashatóság területén – főleg
ismét a Károli-Bibliával való összehasonlítás jegyében. Napjaink számítógépes könyvészeti
megoldásai egy modern könyvformátum kialakítását is egyre elodázhatatlanabbá
tették, mint ahogy az új bibliafordítás szövegének szerzői jogi kérdései is egy revízió
kapcsán tűntek a legegyszerűbben megoldhatónak. 2
Az érdemi munka megkezdése után vált aztán nyilvánvalóvá, hogy 1975-ben elmaradt,
vagy nem kellő mélységben történt meg az egyes bibliai könyvek és iratcsoportok
fordításának összesimítása, ami a stílusban, illetve a konzisztenciában komoly egyenetlenségeket
eredményezett; ezeket a gondokat az 1990-es revízió sem tudta érdemben
orvosolni. 3 A mostani revízió már csak ezeknek az utómunkáknak a pótlása szempontjából
is helyes döntésnek bizonyult – mint ahogy a revízió nem várt mélységének okai
is elsősorban itt keresendők.
A Bibliatársulat ugyanezen a közgyűlésén döntötte el, hogy a nyilvánossághoz fordul,
és a biblikus szakembereket, a tagegyházak szélesebb bibliaolvasó rétegeit, valamint
„a társadalom valamennyi Bibliát szerető tagját” arra biztatja, hogy tegyenek javaslatokat
a fordítás szövegének javítására. 4 Az észrevételeket 2007 végéig kívánták
fogadni – levélben, e-mailben, de mindenekelőtt az online ÚJ FORDÍTÁSÚ BIBLIA
felületéhez illesztett szerkesztőrendszeren keresztül, amelyen a módosító javaslatokat
az adott versekhez közvetlenül is regisztrálni lehetett. 2007-ben a United Bible
Societies tudomást szerzett a revízió előkészületeiről, és elvi támogatásáról biztosította
a Bibliatársulatot – és kíséri máig is segítő módon a munkálatokat.
A Bibliatársulat a Biblia évére való tekintettel meghosszabbította a határidőt, és végül
2008. december 31-ig fogadta az észrevételeket, 5 s úgy határozott, hogy azok értékelése
után, a Szöveggondozó Bizottság állásfoglalását figyelembe véve dönt majd a
revízió szükségességéről. 6 2008. december 4-én aztán a Bibliatársulat közgyűlése – elsősorban
az anyagi megfontolások miatt – a revízió megindításával kapcsolatos döntést
a Szöveggondozó Bizottság hatáskörébe utalta, azzal a fenntartással, hogy a revíziós
munka fázisát szükség esetén el lehet választani a nagyobb költségigényű kiadási
fázistól. Miután a Szöveggondozó Bizottság értesült arról, hogy az Amerikai Bibliatár-
2 Ld. Pecsuk Ottó: Az 1990-es protestáns új fordítású Biblia, 77–78.
3 Szembetűnő sajátossága például az új fordításnak, hogy az ószövetségi rész erősen ö-zik (fölemel,
föltámad, födém stb.), míg az újszövetségi rész következetesen e-zik, kerülve az ö-zős formákat (felemel,
feltámad, fedél stb.). Az egyes bibliai könyvek vagy iratcsoportok eltérő fordítási megoldásaihoz ld. a folytatást,
mindenekelőtt a 3.3.6. és a 3.3.7. fejezeteket.
4 Pecsuk Ottó: Főtitkári jelentés a MBA 2005. december 6-ai közgyűlése számára (publikálatlan kézirat), 6.
5 A 2006. évi főtitkári jelentés szerint 2006 végéig „körülbelül 150–200 módosítás érkezett be […],
amit semmiképpen sem tekinthetünk soknak, még akkor sem, ha egy jelentős méretű revíziós anyag
Kövendi Dénestől feldolgozás alatt van.” Ld. Pecsuk Ottó: Főtitkári jelentés a MBTA 2006. december 12-i
közgyűlése számára (publikálatlan kézirat), 4.
6 Pecsuk Ottó: Főtitkári jelentés a Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2008. december 4-i közgyűlése számára
(publikálatlan kézirat), 4.

20 THEOLOGIA BIBLICA
sulat a revízió költségeinek egy jelentős részét magára vállalta, 2009. február 18-i ülésén
döntést hozott a revízió megkezdéséről. 7
2009. augusztus 1-től munkába állt a revíziós munkabizottság, és a javaslatok érdemi
feldolgozásával megkezdődött a munka. A revízió lezárásának tervezett határideje
2011 vége volt. Ez a határidő menet közben 2012. december 31-re módosult, a
nyomtatott változat elkészülte pedig 2013 őszére várható.
2. A revíziós munka célja és menete
A revíziós munka elvi alapjait, szabályait és gyakorlati lépéseit a Szöveggondozó
Bizottság által elfogadott (és azóta többször módosított) Elvi dokumentum határozza
meg. E dokumentum a revízió céljait az alábbiakban rögzíti:
„3.1. Meg kívánjuk őrizni az 1990-es új fordítás alapvető szövegkritikai és fordítási
döntéseit, a bibliai szöveg tagolását és az emelkedett, mai beszélt
köznyelvi szintre való törekvését.
3.2. A tervezett változtatások érintik:
3.2.1. az 1990 és 2008. december 31. között a MBTA-hoz beérkezett észrevételeket,
3.2.2. az időközben felismert nyomdahibákat,
3.2.3. az egyértelműen téves fordításokat,
3.2.4. az értelemzavaróan archaikus/régies kifejezéseket,
3.2.5. a szöveg megértését zavaró inkonzisztenciákat (nem egységes kifejezések,
tulajdonnevek, megfogalmazások, Biblián belüli idézetek, hivatkozások,
reminiszcenciák),
3.2.6. az értelemzavaró hebraizmusokat, grécizmusokat, latinizmusokat vagy
más, nem a magyar nyelvből eredő hatásokat. Ez utóbbiak esetében
különösen, de minden bizonytalan esetben elsőbbséget kell hogy kapjanak
a »jó magyarságú« nyelvi megoldások.
3.2.7. Nehezen eldönthető esetekben törekszünk a felolvasva is jól hangzó
megoldások alkalmazására.” 8
A munka elvégzésére a Szöveggondozó Bizottság az Elvi dokumentumnak megfelelően
revíziós munkacsoportot alapított. A munkacsoportban 4 biblikus szakember vesz részt, 1-
1 mint „elsődleges”, és 1-1 mint „másodlagos” szerkesztő. Az Ószövetség esetében az elsődleges
szerkesztő dr. Kustár Zoltán (DRHE), a másodlagos szerkesztő pedig dr. Tokics
Imre (ATF). Az Újszövetség esetében az „elsődleges” szerkesztő dr. Vladár Gábor, aki dr.
Hanula Gergely bevonásával végzi ezt a munkát (mindketten: PRTA), a másodlagos szerkesztő
pedig dr. Bácskai Károly (EHE). Tagja a munkacsoportnak szupervizor minőségben
dr. Pecsuk Ottó, az MBTA-projektet koordináló főtitkára, dr. Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó
könyvészeti szempontokat képviselő vezetője, aki egyben mint olvasószerkesztő is tevékenykedik,
valamint adminisztrátorként Göndöcz Miklós, az MBTA egyik munkatársa.
A munkacsoport tágabb köréhez tartozik dr. Marijke de Lang, a United Bible Societies
fordítói konzultánsa, elsődleges nyelvi lektorként Szikszainé dr. Nagy Irma professzorasz-
7 Pecsuk Ottó: Főtitkári jelentés a Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2009. december 2-i közgyűlése számára (publikálatlan
kézirat), 4. oldal.
8 Az 1990-es revideált új fordítású Biblia „Új kiadásának” revíziós elvei és gyakorlata (javított munkadokumentum,
2011.06.17-i állapot) (publikálatlan kézirat), 1. oldal.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 21
szony (DE), valamint a még felkérés alatt álló nyelvi lektorok egy tágabb csoportja, akik
észrevételeikkel hozzájárulhatnak majd a szöveg nyelvi, stilisztikai minőségének a javításához.
A munkacsoport ó- és újszövetségi bontásban, elektronikus levelezés (Ószövetség) és
szűkebb munkabizottság (Újszövetség) formájában végzi a munkáját.
Maga a Szöveggondozó Bizottság a revízió legfőbb döntéshozó testületeként működik,
és dönt többek között a revízió munkamenetéről, ütemezéséről, a próbakiadásokról,
illetve a munkacsoport vagy a főtitkár által előterjesztett minden olyan kérdésben, amely
a revízió egésze szempontjából elvi jelentőségű, vagy amelyben a munkacsoport tagjai
megerősítést, állásfoglalást vagy döntést kérnek tőle. A Szöveggondozó Bizottság 3–4
havonta ülésezik, és a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza döntéseit.
A revíziós munka folyamatát szintén az Elvi dokumentum szabályozza. Az ott rögzített
kereteken belül a gyakorlat az Ószövetség esetében a következő munkamenetet
alakította ki.
Az elsődleges szerkesztő mérlegeli a 2008 végéig beérkezett és elektronikusan regisztrált
módosító indítványokat, majd a saját ellenőrző munkája révén elvégzi az adott könyv
revízióját, javaslatait pedig versről versre haladva szövegszerűen rögzíti az online ÚJ
FORDÍTÁSÚ BIBLIA felületéhez illesztett számítógépes programban. Elviekben ő
dönt minden beérkezett javaslat sorsáról: amit elutasított, az lényegében „kihullott a rostán”,
azaz kikerült a revíziós anyagból; a munka az általa támogatott, illetve általa hozott
javaslatokkal folyik tovább. Tartalmi jellegű változtatásait egy külön munkadokumentumban
köteles a másodlagos szerkesztő és a főtitkár számára megindokolni.
A másodlagos szerkesztő véleményezi az elsődleges szerkesztő módosításait, nevesítve
minden olyan változtatást, amellyel nem ért egyet. Elviekben neki új javaslatok
megtételére már nem lenne lehetősége, a gyakorlatban azonban az elsődleges szerkesztő
általa nem módosított pontokon is gyakran tesz a szöveghez hasznos és jó indítványokat.
Írásbeli jelentését az elsődleges szerkesztő és a főtitkár is megkapja.
A másodlagos szerkesztő észrevételeit első körben az elsődleges szerkesztő kommentálja
és így továbbítja azt a főtitkárnak. Hármójuk közül kettejük egybehangzó véleménye
dönt a másodlagos szerkesztő javaslatairól. Ha a döntést bármelyikük nem tudja elfogadni,
vagy ha azt elvi jelentőségűnek, esetleg teológiai szempontból kiemelkedő jelentőségűnek
ítéli, a Szöveggondozó Bizottsághoz fordulhat. A Szöveggondozó Bizottság az Ószövetség
kapcsán ülésenként 4–5 ilyen problémás esetet szokott napirendre tűzni.
Az így elfogadott szöveget egy harmadik körben a főtitkár egészében is átolvassa, és
az elsődleges szerkesztő számára véleményezi – illetve megteszi a maga, a legtöbb esetben
stiláris jellegű észrevételeit. Itt kettejüknek kell közös nevezőre jutniuk – amennyiben
ez nem sikerülne, a minimális változtatás elve alapján marad az új fordítás jelenlegi
szövege, illetve a döntésbe ismét csak bevonhatják a Szöveggondozó Bizottságot.
Végül az olvasószerkesztő is átolvassa és véleményezi a szöveget. Észrevételeit a főtitkár
szűri meg, majd az elsődleges szerkesztő is véleményezi, szótöbbséggel kialakítva a közös
álláspontot. Vitatott stiláris vagy helyesírási kérdésekben a nyelvi lektor véleménye
dönt, aki a hozzá továbbított kérdéseket a főtitkárnak címzett levelében válaszolja meg.
Ebben a négy lépésben áll elő a próbakiadás szövege. Anyagi okokból arra nincs
lehetőség, hogy előzetesen valamennyi bibliai könyv próbakiadása nyomtatott formában
is megjelenhessen, ám mindegyik elérhető az Interneten, az MBTA honlapján.
Nyomtatásban eddig Mózes első könyve (és a Római levél) jelent meg a Reformátusok
Lapja, valamint az Evangélikus Élet mellékleteiként; a Szöveggondozó Bizottság a közeljövőben
Eszter és Ruth (valamint Márk evangéliuma) megjelentetését tervezi.

22 THEOLOGIA BIBLICA
Az Elvi dokumentum szerint a próbakiadások szövege átkerül majd a nyelvi lektorhoz
és a külső lektorokhoz, akik a főtitkárhoz címezve kommentálhatják azt; természetesen
a próbakiadások szövegét más is véleményezheti, és élhet észrevételekkel vele
kapcsolatban – a próbakiadásoknak éppen ez a célja. A beküldött, illetve a lektorok által
felvetett javaslatokat a főtitkár szűri majd meg, és fogja az elsődleges szerkesztőnek
továbbítani azokat, akivel aztán együtt dönt majd a javaslatok sorsáról.
3. A revízió ószövetségi vonatkozásai
3.1. A revízió mértéke néhány számadat tükrében
A projekt általános bemutatása után térjünk át a következő kérdésre: milyen jellegű
és mélységű változtatást hoz az új fordítás szövegében a folyamatban lévő revízió?
Az 1990-es átdolgozás során az új fordításhoz valamivel több, mint 1300 hozzászólás
és kritikai megjegyzés érkezett, 9 az Ószövetségben pedig végül mintegy 1090
versben történt kisebb-nagyobb változtatás. 10 Az Ószövetség összesen 23 028 versből
áll: ez azt jelenti, hogy az 1990-es revízió az Ószövetség verseinek csupán 4,7%-át
érintette. A jelenlegi revízió során azonban csak az Ószövetséghez több mint tízszer
ennyi észrevételt regisztráltak, és az eddig elkészült bibliai könyvek alapján elmondhatjuk,
hogy a módosított versek száma is nagyságrendekkel magasabb lesz, mint az 1990es
revízió esetén. Nézzük ezeket az adatokat kicsit részletesebben.
Az Ószövetség 23 028 verséből 2008. december 31-ig 13 325 vershez érkezett egy
vagy több módosító indítvány – ez az ószövetségi versek 58%-a. A Történeti könyvek
(Józs–Eszter) és a Tóra esetében ez a számarány jóval magasabb (Történeti könyvek:
77%, Tóra: 71%), a Prófétai iratokban (Ézs–Mal) ezzel nagyjából azonos (60%), a Tanítói
könyvek esetében (Jób–Énekek) pedig ennél jelentősen kisebb (13%).
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a számadatok nem a beérkezett javaslatokra, hanem
a javaslatokban érintett versekre vonatkoznak. Természetesen megtörténhetett, hogy ugyanahhoz
a vershez 2–3 módosító indítványt is regisztráltak – ám az esetek zömében egy
vershez csak egyetlen javaslat kapcsolódik. A tényleges javaslatok száma tehát a 13 325nél
némileg magasabb lehet, de óvatos becsléseim szerint maximum 4–5%-kal.
A következő táblázat bibliai iratcsoportokra lebontva hozza ezeket az adatokat, kiegészítve
a végrehajtott revízióra vonatkozó további információkkal is:
Iratcsoport
Versek beérkezett ja- Versek módosító javas-
Versek száma
vaslattal a revízió előtt lattal a revízió végén
Módosított
versek száma
Tóra 5845 4127 (71%) 4985 (85%) 4036 (69%)
Történeti könyvek* 5251 4046 (77%) 4588 (87%) 3409 (65%)
Tanítói könyvek 4851 620 (13%) 1113 (23%) 687 (14%)
Nagypróféták 3928 2241 (57%) 3465 (88%) 2386 (61%)
Kispróféták** 1295 912 (70%) 1136 (88%) 677 (52%)
* A még le nem zárt 1–2Krón nélkül.
** A még le nem zárt Zak–Mal nélkül.
9 Ld. [név n.:] Az újfordítású Biblia (1975) reviziójának eredményei (1990), Budapest 1995, Bevezetés (számozatlan
oldal).
10 Kustár Zoltán: Az újfordítású Biblia (1975) revíziója (1990) ószövetségi részének eredményei. In: Theologiai
Szemle 2001/4, 235–241.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 23
Az eddig ténylegesen végrehajtott változtatások számáról nehéz pontos adatokkal
szolgálni. Sajnos abban a számítógépes programban, amelyben a változtatások gépi regisztrálása
történik, nem lehet módosító javaslatot visszavonni, illetve törölni: a program
az elsődleges szerkesztő valamennyi módosító indítványát új javaslatként kezeli.
Számos helyen megtörtént, hogy egy korábbi javaslatot a szerkesztők valamelyik munkafázisban
visszavontak, és az adott versnél visszatértek az új fordítás eredeti szövegéhez
– ám a gép ezt a döntést is a vers szövegének módosításaként értelmezi.
A valóságban tehát a módosított versek száma némileg kevesebb, mint amit a táblázat
adott rovata megad – ám az eltérés, ismét csak óvatos becsléseim szerint, nem lehet
nagyobb 2–3%-nál. Mára Mózes első könyvétől Nehémiás könyvéig készültek el a
próbakiadások, így végleges adatokkal az Ószövetség egészére nézve még nem rendelkezünk.
Mivel azonban az elsődleges szerkesztői munka az 1–2Krón, Zak és Mal kivételével
lényegében lezárult, a táblázatban szereplő adatok – az eddigi tapasztalatok szerint
– lényegesen már nem fognak módosulni.
Lássuk tehát a számadatokat! A Tóra 5845 verséből 4127 vershez érkezett be módosító
indítvány, ami az összes vers 71%-a. A revízió végére ez a szám, a munkabizottság
saját javaslataival kibővülve, 4985-re (85%-ra) emelkedett, míg a ténylegesen
megváltoztatott versek száma végül 4036 lett – ami a Tóra összes versének 69%-a. A
ténylegesen módosított versek számaránya a Történeti könyvek esetében nagyjából hasonlóan
fog majd alakulni (az 1–2Krónikákat egyelőre nem számítva a lezárt próbakiadásokban
ez: 65%), ám a Tanítói könyveknél várhatóan ennél lényegesen kisebb
arányszámot kapunk majd (az elsődleges és másodlagos szerkesztői munka alapján:
14%). A Nagypróféták esetében ez a számarány némileg kisebb lesz (az elsődleges
szerkesztői munka alapján: 61%), a Kispróféták esetében pedig 50% körüli eredmény
várható (az elsődleges szerkesztői munka alapján, a Zak–Mal nélkül: 52%).
3.2. A beérkezett javaslatok értékelése
A revíziós munka megkezdése után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a beérkezett javaslatok
zömét nem lehet és nem is szabad az új fordítás szövegében megjeleníteni.
A javaslatok kb. 70%-a ugyan egy szintén lehetséges, de tartalmilag nem pontosabb,
stilárisan pedig semmivel sem szebb alternatívát kínál, amit emiatt, a minimális
változtatás elvét követve, nem lehet figyelembe venni. Különösen igaz ez akkor, ha a
javaslat egy gyakori kifejezés, szófordulat, vagy egy adott héber szó bevett fordítása
kapcsán nem következetes, és így az elfogadása a fordítás konzisztenciájának gyengítését
eredményezné. E kategórián belül a megjegyzések 5–10%-a kifejezetten archaizáló
jellegű, és a Károli-Biblia régies kifejezéseit szeretné belecsempészni a szövegbe (ilyen
pl. az „ivadék” és az „atyafi” szó, a „mondotta” igealak vagy a passzív igeformák), ami
alapvetően nem egyeztethető össze az új fordítás fordítói elveivel.
A javaslatok 20%-a lehet az, ahol a magyar szöveg valóban stilárisan jobb, gördülékenyebb,
mint az új fordítás jelenlegi szövege. Viszont ezeknek az eseteknek a zöme
nem csak a magyar szöveget, hanem magát az eredeti hébert is javítaná. A bibliai héber
például hajlik arra, hogy az igéket a rövid tőmondatok elején többször megismételje.
„És lett este és lett reggel” – olvassuk például többször is a papi teremtéstörténetben.
Természetesen magyarosabb és stiláris elvárásainknak megfelelőbb lenne azt mondani,
hogy „és lett este és reggel”, ahogy ezt egy hozzászóló konkrétan javasolta is, de itt ezzel
a héber szöveg javítása, „megrövidítése” következne be. Ugyancsak hajlik a héber
arra, hogy az igék alanyát egymás után minden mondatban megismételje, ami a mi stí-

24 THEOLOGIA BIBLICA
lusérzékünknek gyakran, főleg egyetlen versen belül, fölösleges szóismétlésnek tűnik.
Ám az ide vonatkozó javaslatok elfogadása szintén a héber szöveg megrövidítését, illetve
a modern ízlésünk szerinti átszerkesztését jelentené. Gyakran vonatkoznak javaslatok
arra is, hogy a szövegben szereplő egyéb szóismétléseket szinonimák segítségével
iktassuk ki – ám ha a szóismétlést maga a héber szöveg hozza, ez az eljárás szintén
nem lenne elfogadható. Vannak bibliafordítások, amelyekben elfogadott az eredeti héber
szöveg ilyen jellegű egyszerűsítése, kivonatolása, stiláris simítgatása (pl. a Luther-
Biblia is ilyen), ám az új fordítástól ez az eljárás alapvetően idegen. 11 A fordításnak
ezen a jellegén nem szabad, és nem is kívánatos módosítani.
A javaslatoknak kb. 10%-a lehet az, amelyik az új fordítás jelenlegi szövegénél valóban
szebb vagy tartalmában pontosabb fordítást kínál, vagy esetleg olyan exegetikai
problémára hívja fel a figyelmet, ami miatt az adott bibliai vershez valóban hozzá kell
nyúlni. Ám ez utóbbi esetek zömében is legfeljebb figyelemfelkeltő értéke van a javaslatoknak,
a felkínált megoldást csak elvétve lehet közvetlenül a bibliai szövegbe átemelni.
A változtatás nélkül elfogadott módosító indítványok számaránya óvatos becsléseim
szerint kb. 5%-ra tehető.
3.3. Az Ószövetségben végrehajtott változtatások legfontosabb típusai
A módosítások jellege és foka természetesen erősen eltérő. A skála a tényleges,
exegetikai alapú változtatástól az azonos szövegek fordításának harmonizálásán és a stiláris
jellegű javításokon át a központozás megváltoztatásáig, a nyomdahibák kiszűréséig
vagy egy új referencia-hivatkozás beiktatásáig meglehetősen széles palettán mozog.
A módosításokat elviekben a számítógépes rendszer bizonyos szempontok alapján
csoportosítani tudja, amennyiben az elsődleges szerkesztőt javaslatának regisztrálása
során az alábbi kategóriák közötti választásra kényszeríti: 1) nyomdahiba, 2) helyesírás,
3) nyelvtani szerkezet, stílus, 4) exegetikai probléma, 5) rossz fordítás, 6) szöveghiány,
7) referencia módosítása.
E kategóriák szerint a számítógép osztályozni is tudja a beérkezett javaslatokat, tehát
itt újabb statisztikai adatokat is ismertethetnénk. Ám valós, értékelhető adatokat a rendszer
csak egy-két kategória kapcsán tudna szolgáltatni. 12 Egyrészt ugyanis a gép nem képes
a beérkezett javaslatok halmazából a legutolsó, elfogadott javaslatokat kiszűrni, tehát
a számadatok nem a véglegesnek szánt szövegre, hanem valamennyi, beérkezett és regisztrált
javaslatra vonatkoznának. Másrészt egy vershez akár több kategória is meg lett
jelölve, ha a módosítás több típusba is besorolható volt. Harmadrészt a rendszer nem
tudja rögzíteni a módosítások mellé szánt indoklást. Márpedig az exegetikai jellegű módosítások
esetében az a szerkesztőknek a javaslataikat írásban indokolni kell, ugyanígy az
inkonzisztencia felszámolására vonatkozó javaslatok esetében is. Emiatt aztán az Ószövetség
esetében az a megállapodás született, hogy minden olyan esetben, ahol az adott
vershez írásos indoklást fűztünk, a „rossz fordítás” rubrikát jelöltük meg. Emiatt például
rossz fordításnak minősült egy névátírás megváltoztatása is. Ugyanakkor ugyanazt a javítást
gyakran más-más kategóriába kellett besorolni. Egy a stilisztikai simítás első esetben
11 Az új fordítás alapvetően kerüli a héber szöveg stiláris alapú egyszerűsítését (illetve pl. a tagmondatok
sorrendjének átrendezését); ez alól prepozíciók, nevek, igei tárgyragok és birtokos szuffixumok
mellőzése jelent gyakori kivételt; a kérdéshez lásd még lentebb, a 3.3.8. fejezetben.
12 Így pl. a nyomdahiba, helyesírás vagy a referencia-módosítás kapcsán. A magam részéről a régies kifejezések
esetében is igyekeztem a vonatkozó rublikát bejelölni, de ez és a stiláris javítások kategóriája között
a határ nagyon képlékeny, s így a számadatok meglehetősen pontatlanok.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 25
például mint „stiláris javítás” került a számítógépben rögzítésre, ám ha ugyanaz a héber
formula többször is előjön az Ószövetségben, ugyanez a módosítás a parallel helyeken
már mint „rossz fordítás” van elkönyvelve, hiszen az eredeti forma megőrzése a javított
formához képest már inkonzisztenciának, azaz fordítási hibának minősül.
Tekintsünk most el ezért a számítógépes rendszer kategóriáitól, és tekintsük át a
végrehajtott módosítások legfontosabb típusait az alábbi csoportosításban.
3.3.1. Személy- és földrajzi nevek átírása
Az új fordítás alapvetően kiejtés szerint, pontosan írja át a meghonosodott formával
nem rendelkező ószövetségi neveket – természetesen egy egyszerűsített, a magyar
ábécé betűkészletével gazdálkodó átírást alkalmazva.
Ez alól kivételt képez például a hosszú í, amit az új fordítás a szó belsejében és a
szó végén is igyekszik elkerülni, ám ezt meglehetősen következetlenül teszi. Ugyanabban
a helyzetben, illetve összetett nevek azonos szóeleménél is hol hosszú í-t, hol rövid
i-t kínál, de még ugyanannak a névnek az átírásában is (néha bibliai könyvenként)
ingadozik, hol a hosszú í-s, hol a rövid i-s átírást választva. Így például az Ammihúd és
az Ammisaddaj nevekben rövid az i, ezzel szemben helyesen, hosszú í-vel írja az új
fordítás az Ammínádáb nevet. Hol hosszú, hol rövid i-vel írja át az új fordítás például
az Abírám/Abirám, Ammínádáb/Amminádáb vagy az Élim/Élím neveket.
A szóvégi qámec átírásában az új fordítás szintén következetlenül jár el: számos, főleg
ritkább nevek esetében maga az új fordítás is á-t kínál, 13 számos egyéb név esetében
azonban az á-t mint a hangot írja át, 14 mint ahogy arra itt is van példa, hogy
ugyanazt a nevet hol így, hol úgy találjuk átírva. 15 Az új fordítás a jódot időnként szintén
nem hozza, ahol pedig a héber olvasás szabályai szerint azt ki kellene ejteni. 16 Ez
különösen gyakran megtörténik a héber -ím végződés előtt, illetve a dualisz -ajim végződés
belsejében, 17 holott ugyanezekben a helyzetekben, más, ritkább nevek esetében,
maga az új fordítás is átírja j-nek a jód betűt. 18
Ugyancsak következetlen az új fordítás az összetett nevek átírásában. Így a bét- és
az én- előtagú településneveket az esetek zömében – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően
– két szóban, kötőjellel írja át, lásd pl. a „Bét-Jeárím” és a „Bét-Leóbót”, valamint
az „Én-Hácór”, „Én-Mispát” vagy az „Én-Rimmón” településneveket. 19 Ám az
új fordítás pl. „Bétseán”, „Éngedi” vagy „Endór” esetében nem ezt az eljárást követi,
hanem a két szót egybeírja. Hogy az új fordítás ebben mennyire nem következetes, azt
13 Ld. pl. „Adádá”, „Dúmá”, „Elísá”, „Gérá”, „Havilá”, „Hácór-Hadattá”, „Hormá”, „Jimná”, „Jisvá”,
„Kíná”, „Libná”, „Madmanná”, „Masszá”, „Mismá”, „Móládá”, „Orpá”, „Puvvá”, „Ramá”, „Sélá”, „Szabtá”,
„Szaktebá”, „Szanszanná”, „Szebá”, „Tarsísá”, „Tógarmá”, „Tólá”.
14 Ld. pl. „Bocra” (helyesen maga az új fordítás is: Jer 49,13), „Elisáma”, „Elkána”, „Hakila”, „Makkéda”,
„Médeba”, „Piszga”, „Púva”, „Tirca”.
15 Ld. „Médebá”-t a-val az Ézs 15,2-ben, de helyesen, á-val az 1Krón 19,7-ben.
16 A héber végződéseket és szavakat itt, és a folytatásban – a könnyebbség kedvéért – egy egyszerűsített,
kiejtés szerinti átírásban közöljük.
17 Így „Ain” helyesen „Ajin”, „Almób-Diblátaim” helyesen „Almób-Diblátajim”, „Cebóim” helyesen „Cebójim”,
„Góim” helyesen „Gójim” (így maga az új fordítás is: Józs 12,23), „Kirjátaim” helyesen „Kirjátajim”,
„Micraim” helyesen „Micrajim” lenne.
18 Ld. pl. „Miszrefót-Májim”, „Haróset-Gójim”, „Parvajim”.
19 Ugyanígy még pl. „Bét-Markábót” és „Bét-Paccél”, valamint pl. „Én-Eglaim”, „Én-Haddá”, „Én-
Ganním”.

26 THEOLOGIA BIBLICA
világosan mutatja, hogy a „Bétseán” és az „Éngedi” neveket egy-egy helyen maga is
kötőjellel írja át (Bír 1,27 és Józs 15,62).
Szintén ingadozik az új fordítás eljárása a tájegységek nevének írásmódjában. Itt a
kissé régies „Nebó hegye”, „Párán hegye”, „Móáb síksága” stb. genitivuszos formák
mellett a magyar helyesírásban preferált kötőjeles „Abárim-hegy”, „Baalá-hegy”,
„Básán-hegy”, „Calmón-hegy” formák is szerepelnek, mint ahogy a kötőjel számos
esetben ilyenkor elmarad, lásd pl. „Abárim hegység”, „Hermón hegység”, „Ébál hegy”,
„Garizim hegy”, „Széír hegy” stb. – adott esetben még ugyanannak a tájegységnek a
neve is hol az egyik, hol a másik helyesírást követi.
A revízió során mindezeket a következetlenségeket igyekszünk kiküszöbölni.
3.3.2. Helyesírás és névátírás egységesítése
Alkalmanként az új fordítás ugyanannak a szónak eltérő helyesírását követi. Így
például a bíborzsinór szó egyszer egybe van írva, négyszer külön, egyszer pedig kötőjellel
– a helyes forma itt az egybeírt változat lenne, lásd az új fordításban a „bíborfonál”,
„bíborruha” szóösszetételekben. A zebach szó fordításaként a „véres áldozat” szavakat
az új fordítás négyszer külön írja, holott az „égőáldozat, ételáldozat, vétekáldozat” szavak
analógiájára itt természetesen az egybeírt forma a helyes, lásd az új fordítást is az
esetek zömében, összesen 50 helyen.
E kategórián belül a legtöbb eset azonban a földrajzi helyek átírásával kapcsolatos.
Így például a hajjám haggádól kifejezést az új fordítás négyszer mint „a nagy tenger” írja
át (4Móz 34,6.7; Józs 1,4; 23,4), miközben nyolcszor maga is a magyar helyesírást követve
nagybetűvel és kötőjellel mint „Nagy-tenger” hozza – a bibliai „Sós-tenger”,
„Sás-tenger”, „Vörös-tenger” helyesírásának az analógiájára (Józs 9,1; 15,12.47; Ez
47,10.15.19.20; 48,28). A „ruhafestők mezeje” kisbetűvel szerepel a 2Kir 18,17-ben,
viszont nagybetűvel az Ézs 7,3-ban; „Sion-hegy” szerepel az Ézs 8,18-ban, miközben
az Ószövetségben mindenütt máshol a „Sion hegye” genitivuszos forma áll; a „Refáim
völgye” forma fordul elő az Ézs 17,5-ben, miközben 6 másik helyen a kötőjeles
„Refáim-völgy” forma jön elő. 20 Jeruzsálem egyik kapujának a nevét az új fordítás a Jer
20,2-ben kisbetűvel, mint „benjámini kapu” írja, miközben a könyv másik két helyén
(Jer 37,13; 38,7) a nagybetűs és kötőjeles „Benjámin-kapu” szerepel, mint ahogy a Jeremiás
könyvében kétszer előforduló „Szöglet-kapu” és a Zak 14,10-ben említett
„Szeglet-kapu” is nyilván egy és ugyanaz.
A revízió során természetesen itt is igyekszünk egységesíteni az eltérő formákat.
3.3.3. Régies szavak és szófordulatok kiiktatása
Ma már régiesnek, vagy éppen népiesnek hangzik az új fordítás számos kifejezése.
Ilyen például a „mondta” szó helyett a „mondotta” forma, 21 a „néne” szó „nővér,
lánytestvér” értelemben, emberekre használva az „ivadék” szó pedig ma már kimondottan
sértő is lehet. Ugyancsak régies az „atyafi, atyámfia, atyádfia” stb. forma, ami a
kontextustól függően egyszerűen testvért, embertársat, illetve rokont vagy honfitársat
jelöl. A „barom” szó „nagytestű háziállat” értelemben ma már nem használatos, a szót
20 Hasonló példák: Hós 1,5: „a jezréeli völgy”: az új fordításban mindenütt máshol „Jezréel síksága”; Hós
2,17: „az Ákór völgye”, miközben az új fordítás a Józs 15,7-ben helyesen így hozza: „Ákór-völgy”.
21 Hasonlóan a „szólni” helyett a „szólani”, vagy az „állnak” helyett az „állanak” forma is előfordul az új
fordításban.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 27
a köznyelv inkább csak a szidalmak összefüggésében ismeri. A zavaró archaizmus kategóriájába
tartozik pl. a „megcsal” ige használata „rászed”, illetve „csalás által megkárosít”
értelemben.
Értelmező szótár nélkül a bibliaolvasók többsége ma már aligha érti, hogy mit akar
a „zsellér” szó jelenteni, vagy az sem feltétlenül világos a számára, hogy a „rabnő”
nem egy börtönben ülő női elítélt, hanem a „rabszolga” szó női megfelelője. Azt, hogy
a „szolgáló” a „szolga” nőnemű párja, a többség ma már szintén aligha sejti: a „szolgálóleány”
forma itt kellő eligazítást jelentene. Az „orca” szó hangzása a fiatalabb korosztályok
számára szintén régiesen, illetve kissé népiesen cseng. A „haragra gerjed” kifejezést
sem nagyon használjuk ma már, mint ahogy a „ráveti a tekintetét valamire” kifejezést
is egyébként csak a reformkor nagy költőinek műveiből ismerjük. 22
Érdekes eljárást alkalmazott az új fordítás a nórá’ participium fordítása kapcsán: ha
ugyanis emberi félelemről van szó, akkor a fordítás a ma is használatos „félelmetes”
formát hozza, ha viszont Istenre vagy az Ő tetteire vonatkozik a jelző, akkor ennek a
régiesebb, „félelmes” változatát kínálja. Ez a kettősség egy „szent kánaáni nyelv” megteremtése
felé mutat – ami semmiképpen sem támogatható.
Nemcsak ez utóbbi, hanem a legtöbb, itt idézett példáról elmondható, hogy az
adott héber szót vagy kifejezést az új fordítás koránt sem következetesen adja egy régies
vagy népies kifejezésekkel vissza, hanem számos helyen talált a fordítására másik,
nem kifogásolható megoldást. Ezeket az eseteket ezért legtöbbször magából az új fordításból
vett megoldásokkal javíthattuk ki, a fordítás belső konzisztenciáját is megerősítve
ezzel.
3.3.4. Stiláris javítások
A javítások többsége ebbe a kategóriába tartozik, ám ezeket meglehetősen nehéz
lenne csoportosítani. A skála itt a központozás vagy a mondatzáró írásjel megváltoztatásától
egy névelő kitételén vagy törlésén át a szórend átrendezéséig, egy találóbb szinonima
behelyettesítéséig, költői szövegek esetében pedig ritmikai alapú változtatásokig
terjedhet.
A „nőtestvér” (az új fordításban összesen csak háromszor) szó például ma már
meglehetősen ritka, helyette maga az új fordítás is a legtöbb helyen a „nővér” szót kínálja,
számos esetben pedig, ahol a kontextus alapján világos, hogy nőről van szó, a
„testvér” szó ugyanolyan elfogadható. A királyok nem „egyesülnek”, legfeljebb a királyságok
vagy a seregeik: a királyok inkább „összefognak” egymással a közös ellenséggel
szemben (Józs 11,5), egy országot pedig nem „elosztanak” maguk között, hanem
inkább „felosztanak” (Józs 13,7, így maga az új fordítás is a Józs 13,8-ban). „Üres
hencegés” van, de azt, hogy valaki „üres hencegő” (Ézs 16,6), nem szoktuk mondani.
Stiláris hiba a bajban levő ember kapcsán a „nyögdécsel” szót használni (Ézs 59,11),
hiszen ezt az igét inkább egy boldog szerelmespár vagy a jóllakott csecsemő kapcsán
szoktuk emlegetni: a szenvedő ember inkább „nyög/nyöszörög”. 23 Egyenesen félrevezető
a „víztartó” szó használata a Jer 2,13-ban, ami alatt az „olajtartó, szappantartó,
22 Ld. még az alábbi archaikus, vagy ma már népiesnek tűnő szavakat és kifejezéseket: „áthágni a szövetséget”,
„boglár” („kitűző, díszcsat”), „drágaság” („kincs, érték”), „ezerízig, negyedízig” stb. („x nemzedéken
át”), „függő” („fülbevaló”), „keresmény” („kereset”), „kisded”, „magtalan” („meddő, gyermektelen”),
„martalóc”, „plántál”, „tőr” („csapda”), „tulok”, „vallást tenni”.
23 Ld. az új fordításban a parallelként megadott Ézs 38,14-ben és a Náh 2,8-ban, illetve a galamb hasonlat
nélkül még annyi más helyen.

28 THEOLOGIA BIBLICA
szenteltvíz-tartó stb.” szavak alapján automatikusan egy edényre asszociálunk. Az
adott helyen azonban egy „ciszterná”-ról van szó – ez a szó ugyan idegen eredetű, de a
Magyar Értelmező Kéziszótár is ismeri, és a Neovulgata alapján készült magyar katolikus
bibliafordítás (2003) nem is fél azt használni.
A stiláris hibák egy része valójában hebraizmus, és abból adódik, hogy az új fordítás
a kontextustól függetlenül ragaszkodik egy adott szó egyazon fordításához, vagy
veszi át szó szerinti fordításban a héber szóösszetételeket. Magyarul meglepő például a
„lázas félelem” szóösszetétel a Jer 15,8-ban, hiszen egyrészt mi nem kapcsoljuk a „lázas”
jelzőt a félelemhez, másrészt ez utóbbi inkább pozitív töltetű, lásd pl. a „lázas készülődés”,
„lázas izgalom”, „lázas kapkodás” összetételekben. A stiláris hiba itt az ‘ír
úböhálót „izzás és rettegés” szavak szó szerinti fordításaként állt elő. A két főnév összekapcsolását
valójában fokozásnak kellene tekinteni, és mondjuk a „rettenetes félelem”
fordítással kellene visszaadni. Ugyancsak zavaró „az írás beszéde” kifejezés az Ézs
29,18-ban: a 11. versben ugyanezt a dibré széfer szóösszetételt maga az új fordítás is helyesen,
hebraizmus nélkül, így adja vissza: az „irat szavai”.
3.3.5. Hebraizmusok kiiktatása
Összességében az új fordítás szabad és jó fordításnak tekinthető, amiben jóval kevesebb
hebraizmus érhető tetten, mint a Károli-Bibliában; ám azért még ezen a téren
is van mit javítani a szövegen.
Klasszikus, sokféle variációban visszatérő hebraizmus például a figura etimologica
egyik válfaja: amikor a héber egy igéhez tárgyként egy ugyanabból az igetőből képzett
főnevet kapcsol. Így mondja a héber például azt, hogy chálam chalóm – ám ennek az
„álmot álmodni” fordítása természetesen hebraizmus, mert a megfelelő magyar kifejezés
itt ez lenne: „álmot látni/álmodni valamit/valakinek volt egy álma”. Ugyanez a
hebraizmus rejlik az alábbi fordítások mögött is: „áldozatot áldozni” (3Móz 17,5), „parancsot
parancsolni” (Bír 3,4), „könyörgést könyörögni” (1Kir 9,3), „imádságot imádkozni”
(1Kir 8,28 sk.); „tanácsot tanácsolni” (1Kir 12,8), „bosszantással bosszantani”
(1Kir 15,30), „gondolatot gondolni” (Jer 49,20), „hallomást hallani” (Jer 49,23), „félelemmel
félni” (Jón 1,16), „ismeretet ismerni” (4Móz 24,15). Írjuk azonban az új fordítás
javára, hogy például az „esküt esküdni” vagy a „fogadalmat fogadni”, „vétket vétkezni”,
„hűtlenséget hűtlenkedni” formulákat a legtöbb esetben helyesen, magyarosan
adja vissza, és kínálja az „esküt/fogadalmat tenni”, illetve a „vétket/hűtlenséget elkövetni”
fordításokat, 24 illetve azt is, hogy a fent említett hebraizmusokat gyakran csak
egy-egy könyvben vagy iratcsoportban alkalmazza, míg más könyvekben vagy iratcsoportokban
azt helyesen, magyarosan adja vissza. 25
Ugyancsak hebraizmusokhoz vezet, ahogy az új fordítás a több birtokossal képzett
birtokos szerkezetek fordítását végzi. A héber ugyanis alapvetően képtelen egy birtokhoz
egyszerre több birtokost is hozzárendelni, s ezért valamennyi birtokos előtt kénytelen a
birtokot újra és újra megismételni. A helyes eljárás itt az, ha ezeket a szerkezeteket egyetlen
birtokos szerkezetként fordítjuk – ahogy ezt számtalan helyen maga az új fordítás is
megteszi. 26 Tehát például az 1Kir 2,33-ban a „Jóáb fejére és utódainak a fejére” fordítás
24 Természetesen ellenpéldák ezekben az esetekben is bő számmal akadnak, ld. pl. 1Móz 26,3; 4Móz
24,15; 5Móz 12,11.17; Józs 9,20; Bír 3,4; Neh 1,6.
25 Így a fenti példák egy része szinte csak a Tórában fordul elő, azon kívül pedig csak elvétve, vagy éppen
fordítva.
26 Ld. pl. Jer 5,11; 7,34; 13,11; 16,9; 19,1.9; 21,7; 22,25; 31,31; 32,30; 32,44; 33,7.20; 34,19; 35,11; Abd 19.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 29
helytelen, magyarosan ennek így kellene hangoznia: „Jóáb és utódai fejére”. Ugyanehhez
a típusú hebraizmushoz vezet a bibliai héber nyelvnek az a jellegzetessége, hogy a felsorolások
tagjai, illetve azonos mondatrészek előtt ugyanazt a prepozíciót vagy jelzőt is
kénytelen mindig megismételni: itt a magyar nyelv szabályai szerint szintén elég lenne
ezeket egyszer lefordítani, ld. pl. Ez 42,13; Zof 1,16. Pedig van egy eset, amikor ezt a típusú
hebraizmust a magyar fordítások nem veszik át: amikor a mennyiségjelző (számnév)
összetett tagjai mögött a jelzett szót a héber többször is megismétli, ld. pl. „kilencszáz
év és harminc év volt”, helyesen természetesen: „kilencszázharminc év volt” (1Móz
5,5; így nem csak az új fordítás, hanem a Károli-Biblia is). 27
Szintén viszonylag gyakran megtörténik, hogy a héberben egy ige jelentését egy
mellérendelt névszó színezi. Ilyen például a jáqac „felébredni” ige. Ez a szó az 1Móz
9,24-ben a mijjajin „a borból/mámorból” névszói szerkezettel bővült, s a két szó
együtt azt jelenti: „felébred a mámorból” (így még a Károli), azaz magyarul „kijózanodik”.
Azzal, hogy az új fordítás a jáqac igét a „kijózanodik” igével adja vissza, de mellette
a mijjánó „mámorából” szót is lefordítja, valójában szükségtelenül ragaszkodik a
formális megfeleltetés elvéhez, és ezzel megszül egy új hebraizmust.
Ugyanígy hebraizmus az új fordításban a qárá’ bösém kifejezés „nevéről nevezni” tautologikus
fordítása (pl. az Ézs 43,7-ben), hiszen a qárá’ „hív, kiált” ige csak a sém/bösém
névszói taggal kiegészülve veszi fel az „elnevez” jelentést. A kifejezés helyes fordítása
tehát egyszerűen csak ennyi: „róla elnevez” (lásd helyesen az új fordításban az Ézs
43,7 mellett parallelként megadott [!] Jer 14,9; 15,16-ban).
Az új fordítás szó szerint fordítja a hébert, s ezzel hebraizmusokat hoz létre pl. az
alábbi esetekben is. A szé‘ár jelentése „szőr(zet)”. A haj úgy van héberül, hogy szö‘ar
ró’s, azaz „a fej szőre”. Tehát ezt a kifejezést a Bír 16,22-ben nem úgy kell fordítani,
hogy „fején a haj”, hanem egyszerűen úgy, hogy „a haja”. A Bír 1,6–7-ben a héber szó
szerint ezt mondja: „a kéz és a láb nagyujjai”, amit az új fordítás így ad vissza: „keze
hüvelykujjait meg a lába nagyujjait”. Az új fordítás itt a „kéz”, de valójában a „láb” lefordításával
is hebraizmust hordoz, hiszen a magyarban a „hüvelykujj” szó önmagában
mindig a kéz, de soha nem a láb egyik ujját jelöli – elég lenne tehát itt annyit mondanunk:
„a hüvelykujjait és a nagylábujjait”. A „fazekasok korsója” kifejezés is szó szerint
jött át a héberből (pl. Ézs 30,14), ami persze nem azt jelenti, hogy a „fazekas birtokában
lévő korsó”, hanem azt, hogy „fazekas által készített korsó”, magyarul tehát
„agyagkorsó/cserépkorsó” lenne a megfelelő fordítás.
3.3.6. Zavaró inkonzisztenciák kiiktatása
Nyilvánvaló, hogy ugyanazt a szót vagy kifejezést egy bibliafordítás sem adhatja
vissza a kontextustól függetlenül mindig ugyanúgy, ám az indokolatlan variációkat,
amennyire csak lehet, fontos lenne elkerülni. Ezt a fajta belső konzisztenciát nem csak
a filológiai pontosság követeli meg. A bibliai szöveg esetében legalább ilyen lényeges
27 Viszonylag gyakran okoz hebraizmust a káláh „befejez” + infinitivus szerkezet fordítása is, amit az
új fordítás pl. a Józs 8,24-ben így ad vissza: „miután teljesen lemészárolta”, a Jer 51,63-ban így: „befejezi a
könyv felolvasását”, az Ez 42,15-ben pedig így: „befejezte a ... megmérését”. Ám valójában a héber csak
körülírással tudja kifejezni a perfectumi, befejezett cselekvést (mint tudjuk, a „perfectum”-nak nevezett
igealakok funkciója a héberben valójában teljesen más), és ehhez esetenként „segédigeként” használja az
itt is szereplő káláh igét. A szerkezetet tehát helyesen – a fent említett példákban – így kellene visszaadni:
„miután lemészárolta”, „miután fölolvasta”, „miután megmérte”, lásd helyesen az új fordítást is pl. a Józs
10,20-ban vagy a Bír 15,17-ben ugyanehhez a szerkezethez.

30 THEOLOGIA BIBLICA
szempont a keresztyén hermeneutikának az az elve is, hogy Szentírást a Szentírással
kell magyarázni. Ez azt jelenti, hogy az olvasónak a nemzeti fordításokban is észre kell
vennie az egyes igehelyek közötti összefüggéseket. Látnia kell, hol idézi szó szerint az
egyik bibliai szakasz a másikat, vagy hol használja egy szerző ugyanazt a szót, kifejezést,
szófordulatot, mint más szövegek – azért, hogy a párhuzamos igehelyeket az
adott bibliai hely megértéséhez figyelembe lehessen venni.
Indokolatlan inkonzisztenciának minősül tehát például az, hogy a héber sö’ól szót az
új fordítás 6-szor úgy fordítja, hogy a „halottak hazája”, 39-szer úgy, hogy a „holtak
hazája”, egyetlen helyen pedig fordítatlanul hagyja a szót, és nagybetűvel átírva,
„Seol”-ként hozza. A bibliaolvasónak világosan látnia kellene, hogy a vonatkozó igehelyeken
az alvilágnak nem két, illetve három külön szférájáról van szó, hanem egy és
ugyanazon dologról: a „holtak hazájáról”.
Teológiailag nagy jelentőségű a héber mispát szó fordításának a következetlensége.
A szót az új fordítás a Tórában csak elvétve fordítja „törvény”-nek (3Móz 24,22), ehelyett
szinte következetesen a „döntés” szóval adja vissza, ld. például a Deuteronómium
felsorolásaiban a „rendelkezések és döntések” (pl. 5Móz 4,1), illetve az „intelmek, rendelkezések
és döntések” (5Móz 4,45) kifejezéseket. Ezzel szemben a Tórán kívül a
szónak teljesen bevett fordítása az, hogy „törvény”. 28 Különösen szembeötlő, hogy
Ezékiel könyvében a szó szinte mindig „törvény”-nek van fordítva, ráadásul ebben a
könyvben – a Deuteronómiumhoz hasonlóan – rendre a chuqqá főnévvel áll párban.
Így míg a Deuteronómiumban a chuqqót umispát szóösszetétel fordítása következetesen
így hangzik: „rendelkezések és döntések”, Ezékiel könyvében ugyanez a szóösszetétel,
ismét csak önmagában következetesen, a „rendelkezések és törvények” fordításban
szerepel.
Máskor is előfordul, hogy ugyanazt a héber kifejezést az új fordítás könyvenként vagy
iratcsoportonként eltérően fordítja. Így például a héber törúmá kultikus szakkifejezést a
2Móz-ben és az 5Móz-ben végig, és máshol is gyakran így adja vissza: „felajánlás/fölajánlás,
felajánlott/fölajánlott (dolog)” – összesen 44-szer. Ám a 3Móz-ben ugyanez a szó,
ugyanebben a kultikus értelemben már „szent ajándék” (7-szer), a 4Móz-ben pedig egyszerűen
„ajándék” (14-szer). 29 Nyilvánvaló, hogy ugyanannak a kultikus dolognak a neve
nem változhat a magyar fordításban a Tórán belül bibliai könyvenként, és hogy ezeket
az eltérő fordításokat egységesíteni kell.
Ugyanez a helyzet a héber éfá szóval is. Az új fordítás ezt az űrmértéket az Ószövetségben
a legtöbb esetben következetesen lefordítja, és a magyar „véka” szóval adja
vissza. Ez alól csak Ezékiel könyve jelent kivételt: itt, és csakis itt, az új fordítás következetesen
fordítatlan hagyja a szót, és az éfá átírásban hozza azt (pl. Ez 46,5). 30
Tucatjával lehetne sorolni az egyéb eseteket. Nem világos például, hogy a jamkinneret
egyszer miért „Kinneret-tenger” (Józs 12,3), máskor miért „Kinneret-tó”
(4Móz 34,11), hogy a jóséb hakkörúbím epitheton fordítása egyszer miért „a kerúbokon
28 Méghozzá az egyes rendelkezések, de a Tóra utasításainak összessége értelmében is, lásd pl. Józs
24,25; 2Sám 22,23; Ézs 9,6; 32,1; Jer 4,2; Hós 2,21; Zsolt 81,5; 89,31; 106,3; Jób 34,17; Péld 2,8.20; 1Krón
22,13; Neh 1,7.
29 A 4Móz-ben ezen kívül az „adomány” (3-szor), „felmutatott” (1-szer), és az „áldozathozatal” (1-szer)
fordításban is előfordul a szó. Ezékiel könyvében bevett fordítás a „(szent) terület” (6-szor), ám itt, az új
templom számára felajánlott területek összefüggésében ez az eltérés indokolt.
30 Ráadásul itt azt sem mondhatjuk, hogy ez a hiba elkerülte a fordítók vagy az 1990-es revízió munkatársainak
a figyelmét, hiszen az új fordítás függelékében szereplő táblázat világosan utal e kettős fordításra.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 31
ülő” (1Sám 4,4), ha másik két helyen „kerúbokon trónoló” áll (Zsolt 80,2; 99,1), vagy
hogy a masszá’ szó fordítása egy helyen miért „fenyegető kijelentés” (Ézs 13,1), ha próféciák
feliratában egyébként mindenütt máshol a „fenyegető jövendölés” formula szerepel
(13-szor). Ugyancsak kérdés, hogy a Királyok könyvének állandóan visszatérő
formuláiban az eredeti hébertől függetlenül miért szerepel hol az „őse, Dávid” (1Kir
15,3), hol az „ősatyja, Dávid” fordítás (1Kir 15,24; 2Kir 14,3; 16,2; 22,2), a hára‘ bö‘éné
jhwh magyar megfelelőjeként miért áll esetenként az „amit rossznak tart az ÚR” (2Kir
8,27), miközben a Királyok könyvén belül és azon kívül is csaknem mindenütt az
„amit rossznak lát az ÚR” formula szerepel, 31 vagy hogy miért lesz a bevett „…történetéről
szóló könyv” formula két helyen „…történetéről írott könyv” (2Kir 13,8 és
15,21), ha az adott helyeken a héber szöveg szó szerint megegyezik.
Fontos hangsúlyozni: ezekben az esetekben mindkét fordítás jó, tartalmilag és stilárisan
legalábbis elfogadható lenne, s a problémát az átlagos bibliaolvasó nyilván észre
sem veszi, különösen, ha rövidebb szakaszokban vagy kiragadott igék formájában olvassa
a Szentírást, és ha nem lapozza fel a parallelként megadott igehelyeket. Ám egy
bibliafordítás nem csak az ilyen bibliaolvasási szokások kielégítésére kell hogy alkalmas
legyen, hanem, mint említettük, az önmagát magyarázó Szentírás hermeneutikai elvének
is a lehető legnagyobb mértékben eleget kell tennie.
3.3.7. Parallel igehelyek fordításának egymáshoz igazítása, illetve széttartása
Ez a kategória valójában az előző kategória egyik alcsoportja is lehetne: az új fordítás
a parallel igeszakaszok, versek vagy versrészletek fordításában indokolatlan eltéréseket
mutat ott, ahol pedig az eredeti héber szöveg szó szerint megegyezik, illetve esetenként
fordítva is: szó szerint egyezik a magyar fordítás ott, ahol az eredeti héberben
különbségek is vannak.
Itt is igaz, amit a fentiekben mondtunk: legtöbb esetben önmagában mind a két fordítás
megállná a helyét mind tartalmi, mind stiláris szempontból – ám az eltérő megfogalmazás,
gyakran a meglévő kereszthivatkozások ellenére is, elfedi azt a tényt, hogy a
két bibliai szakasz az adott helyeken (csaknem) szó szerint megegyezik, vagy éppen különbözik.
Így jelenleg az új fordítás olvasója nem veheti észre, ha egy prófécia szó szerint
idéz egy másikat, hogy Jeremiás könyve hol idézi a Deuteronómium rendelkezéseit vagy
frázisait, hogy Ezékiel szóhasználata hol követi csaknem szó szerint a 3Mózes előírásait,
és hol tér el valóban attól, vagy hogy a Királyok és a Krónikák párhuzamos elbeszélései
között hol van az eredetiben, és hol nincs szó szerinti egyezés.
Az érintett versek száma itt százas nagyságrendű – ám most is kénytelen vagyok csupán
néhány példára szorítkozni. Az Ézs 60,13-ban a pusztai növényeknek a héberben
ugyanaz a listája szerepel, mint az Ézs 41,19-ben, ám ez az új fordításból nem lesz nyilvánvaló;
az Ézs 62,11-ben a vers második fele szó szerint idézi az Ézs 40,10b-t, ám az új
fordításból ez ismét csak nem világos; a Jer 6,22 és a parallel 50,41 között jelenleg nem
látszik az egyezés, ahogy a Jer 7,30 és 32,34, vagy a Jer 6,14 és 8,11, a Jer 5,9.29 és 9,8,
valamint a Jer 30,10 és 46,27 között sem. A Jer 7,33 pár szó híján szó szerint idézi az
5Móz 28,26-ot, a Jer 28,16 pedig az 5Móz 13,6 rendelkezését, ezt azonban az új fordítás
olvasója képtelen megfigyelni. Az Ez 6,5 a 3Móz 26,30-at idézi, az Ez 20,11b.13 szintén
31 Ld. pl. 5Móz 4,25; 17,2; 32,29, a Bírákban végig, majd 1Kir 11,6; 14,22; 15,26.34; 16,7 stb.

32 THEOLOGIA BIBLICA
szó szerint veszi át a 3Móz 18,5-öt, a Dán 9,4 pedig részben szó szerint egyezik az 5Móz
7,9-cel – ám ezeket az egyezéseket az új fordítás jelenlegi szövege sajnos elfedi.
3.3.8. A héber szöveg stiláris alapú lerövidítése
Az új fordítás a funkcionális ekvivalencia elve mellett is alapvetően úgy fordítja a
héber szöveget, hogy annak lehetőleg valamennyi lexémáját a magyarban is megjelenítse,
a stiláris alapú egyszerűsítések pedig alapvetően idegenek tőle. 32
Számos esetben azonban az új fordítás mégis él a héber szöveg stiláris alapú egyszerűsítésének
eszközével: A fordítók gyakran döntöttek úgy, hogy egy-egy szót, például
ismétlődő személynevet, igei vonzatot (legtöbbször ragozott prepozíciót), kötő-
és határozószót, illetve például az igei tárgyragot vagy a birtokos szuffixumot nem
fordítják le, ha az általuk kifejezett információt a kontextus alapján evidensnek vagy
mellőzhetőnek érezték, illetve ha ez egy gördülékenyebb, jobban olvasható szöveget
eredményezett.
Az eljárás önmagában nem kifogásolható, a revízió pedig ennek megfelelően számtalan
esetben hagyta változtatás nélkül az így előállt szöveget. Ám számos helyen ezek
az apró rövidítések stilárisan fölöslegesek, hiszen nem eredményeznek szebb vagy
gördülékenyebb szöveget, tartalmilag pedig gyakran zavarónak tűnnek, mert igenis elveszhetnek
így a szövegből fontos információk. A pontosság itt lényegesebb szempont,
mint a szépség. Ezeket az eseteket a revízió során fordítási hibának tekintettük,
és kijavítottuk, mindenekelőtt akkor, ha a héber szöveg lerövidítését a referenciafordítások
többsége (vagy egyike sem) nem támogatja, és a többi magyar bibliafordítással
való összehasonlítás az új fordítás megbízhatóságával kapcsolatban indokolatlan
kételyeket támaszthat.
Így például az 1Móz 7,16-ban az új fordítás az „ahogyan Isten parancsolta” fordításában
nem hozza a héber ’ótó prepozíció megfelelőjét – helyesen a mellékmondat így
hangzik: „ahogyan Isten megparancsolta neki”. Az 1Móz 7,19-ben a kol szó maradt
fordítatlanul a „mindenütt az ég alatt” szerkezetben – az új fordítás készítői nyilván
úgy gondolták, hogy „az ég alatt” önmagában is a föld teljességét fejezi ki.
A 4Móz 22,14-ben az új fordítás nem fordította le a má’an „nem akar, vonakodik”
igét, és Bálák küldönceinek a szavait így adta vissza: „Nem jött el velünk Bálám.” Itt
azonban lényeges információ az, amit a má’an ige kifejez: „Nem akart Bálám eljönni
velünk.” – a sikertelenség tehát nem a küldöncökön, hanem a vonakodó prófétán múlott.
A 4Móz 23,18-ban a qúm igét hagyja az új fordítás fordítatlanul, nyilván azért,
hogy a költői szöveget egyszerűsítse: „Hallgass csak rám, Bálák, figyelj ide, Cippór fia!”
Ám a qúm ige lefordítása sem stiláris, sem költői szempontból nem jelentene problémát:
„Kelj fel, Bálák és hallgass rám, figyelj ide, Cippór fia!” Ahogy például a Bír 3,20
32 Ugyanígy alapvetően idegen az új fordítástól a mondatrészek vagy a szavak sorrendjének átrendezése,
illetve az értelmező parafrázisok alkalmazása is. Ellenpéldák azért itt is szép számmal akadnak – ám
ezek mennyisége százalékosan nézve elhanyagolható (pl. szokatlan egyszerűsítések: 2Móz 28,21.34; 3Móz
16,29; 4Móz 4,31; 10,15–27; 16,16–17; 18,17; 21,24; 5Móz 1,33; 15,2; Józs 8,25; Bír 6,22; Jer 25,30,
parafrazáló kiszínezés/kommentálás: 2Móz 30,34; Zsolt 2,7; Jer 34,17; 38,17, mondatok vagy mondatrészek
fölcserélése egy versen belül: 4Móz 16,3.22; 32,5; Ézs 46,2). Viszonylag gyakori, de csak elvétve indokolható
eljárása az új fordításnak, hogy az eredeti héber egyenes idézeteit – legtöbbször a kettőspont
többszöri alkalmazásának kerülése érdekében – függő idézetté alakítja át, pl. 2Móz 7,9.19; 8,1.12; 9,1;
13,17; 16,15.19.32; 21,5; 32,5; 3Móz 4,2; 7,33 stb.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 33
is mutatja, a prófétai kijelentést a címzettnek állva kellett végighallgatnia – ez itt is lényeges
információ, amit nem szabad a magyar fordításból kiiktatni.
A 4Móz 27,21-ben egyenesen félrevezető, amikor az új fordítás a ló „neki” prepozíciót
nem fordítja le. Az adott szakasz jelenleg így hangzik: „Józsué álljon Eleázár pap
elé, és kérjen döntést az Úrtól sorsvetés útján.” E fordítás szerint a második ige alanya
is Józsué: Ő áll Eleázár mellé, és ő kér döntést az Úrtól. Ám a ló prepozíció a héberben
világosan mutatja, hogy alanyváltás történt: Józsué odaáll Eleázár mellé, aki döntést
kér neki, azaz Józsuénak az Úrtól! Az úrím és a tummím kezelése egyértelműen papi
hatáskör (ld. 2Móz 28,30; 5Móz 33,8), s így a honfoglaló harcok kapcsán az Úr megkérdezése
természetesen Eleázár főpap, nem pedig a hadvezér Józsué feladata lesz.
Stiláris okokból nem fordítja le az új fordítás a 2Móz 6,3-ban és a 6,6-ban vagy a
23,18-ban a főnevek mögötti birtokos szuffixumot, 33 a 4Móz 31,6-ban megismétlődő
laccábá „a csatába” szót, a kol szót a 4Móz 18,29-ben és a Bír 3,1-ben, a láhem ragozott
prepozíciót a 4Móz 19,21-ben, a kí kötőszót a 4Móz 22,34-ben, a hazze mutató névmást
a 4Móz 32,15-ben vagy a mippönéhem szót az 5Móz 2,12-ben. Nem fordítja az igei
tárgyragot az 5Móz 16,10-ben, ami pedig ott eléggé nyomatékosnak tűnik. Az 5Móz
21,19 esetében kétszer is elhagyja az igei tárgyragot, holott lényeges, hogy az engedetlen
fiún szülővárosának bírái kell hogy bíráskodjanak. 34 Semmi sem indokolja a löká
prepozíció mellőzését az 5Móz 28,12 „Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát” mondatában:
a teljes fordítás itt ez lenne: „Megnyitja az Úr előtted gazdag kincsesházát.”
Szintén gyakran elmarad a lö prepozíció egyéb formája is, 35 de mellőzi az új fordítás a
gam (2Móz 10,25), az ’ó (2Móz 30,20), az ‘ód (2Móz 36,6) szavakat, vagy a mimmenú
(3Móz 7,14), ‘áláw (3Móz 1,4) stb. ragozott prepozíciót. A példákat tetszőleges számban
sorolhatnánk tovább.
3.3.9. A fordítás tartalmi pontosítása, fordítási hibák kiiktatása
Végül egy utolsó csokorba a revíziónak azokat a változtatásait lehetne összegyűjteni,
amelyek exegetikai alapon javítják az új fordítás szövegét.
Ezen a téren az Elvi dokumentum visszafogottságra inti a szerkesztőket, hiszen a revízió
során alapvetően tiszteletben kell tartani az új fordítás szövegkritikai, illetve
exegetikai jellegű döntéseit. Ám az 1975 óta eltelt esztendők számos helyen tették
szükségessé a szöveg tartalmi pontosítását, korrigálását. Alapszabály azonban, hogy ezt
csak akkor lehet megtenni, ha az új fordítással szemben javasolt megoldás széles konszenzuson
alapszik, azaz a legfontosabb referencia-fordításokban, illetve a kommentár-irodalomban
jelentős támogatottsággal rendelkezik. Lássunk ezen a kategórián belül
is néhány jellegzetes példát!
A Ruth 2,8 szerint Boáz megengedi Ruthnak, hogy a földjén szedegetve „szolgái
nyomában” járjon. Az olvasó a „szolga” alatt minden bizonnyal férfiakra gondol, főleg
mivel az új fordítás a női munkásokat a legtöbbször „szolgáló”-nak vagy „szolgálóleánynak”
nevezi. Ám a héberben itt a nőnemű na‘arót forma szerepel, ahogy a következő
versben az ’aharéhen „utánuk” szó is egyértelműen nőnemű. Azaz az aratás úgy zajlott,
ahogy a magyar vidékeken is: a férfiak vágták a gabonát, utána mentek a nők, és
33 Így még pl. 2Móz 7,28; 23,18; 29,17; 32,11; 40,18; 3Móz 1,11; 7,32; 25,37; 4Móz 10,10; 15,25;
21,24; 23,6; 27,8–11; 5Móz 2,25; 16,14; 32,17 stb.
34 Szintén fordítatlan marad az igei tárgyrag pl. az alábbi esetekben: 2Móz 13,9; 20,2; 4Móz 5,6; 6,17;
8,1; 9,26; 16,10; 26,14.
35 Így pl. 2Móz 2,7.9; 12,2.48; 3Móz 11,5–10; 21,13 stb.

34 THEOLOGIA BIBLICA
azt összeszedték, Ruth pedig a menet legvégén, a nők (!) mögött szedegetett. A szöveghűség
itt azért is fontos, nehogy az a téves képzet alakuljon ki az olvasókban, hogy
Ruth volt az egyetlen nő az aratók táborában. 36
Az 1Sám 19,13 szerint amikor Míkal segít Dávidnak megszökni a király elől, álcaként
befekteti Dávid ágyába a házi bálványt, majd pedig egy kecskeszőr-párnát tesz –
az új fordítás szerint – a bálvány „feje alá”. Ám a héber möra’asótáw valójában azt jelenti,
hogy „(oda) a fejéhez”, a „feje mellé”, ld. az új fordítást is helyesen az 1Sám
26,7.11.16-ban, ahol az alvó Saul feje mellett lévő korsóról és lándzsáról van szó, vagy
az 1Kir 19,6-ban, ahol az Illés feje mellé tett lángosról és vízről olvasunk. Míkal tehát
valójában a kecskeszőrrel borított párnát nem a szobor feje „alá” tette, hanem a szobor
elé, illetve annak a végébe illesztette, hogy a szobába bepillantó katonák azt az alvó
Dávid fejének, illetve hajának nézzék. 37
A Jer 14,3 jelenlegi fordítása szerint az eljövendő nagy szárazság idején az előkelőek
szolgái még „a tócsákhoz is elmennek” vizet keresni, ám nem fognak találni. Az itt szereplő
héber géb szó jelentése azonban nem „pocsolya”, hanem „gödör”, ami itt nyilván
ciszternát, illetve a hegyek között meghúzódó, természetes sziklahasadékot jelent. 38 A
„pocsolya” fordítás már csak azért is kizárható, mivel szárazság idején legelőször a felszíni
tócsák száradnak ki, és csak utána apadnak el a kutak és a hatalmas ciszternák.
A Jer 34,16 szerint Jeruzsálem ostromának ideje alatt a júdai előkelők felszabadították
rabszolgáikat, az új fordítás szerint mindenkit „kívánsága szerint”. Az itt szereplő
lönafsám valóban jelentheti azt is, hogy „az ő kívánságára/saját kérésére”. Ám itt
nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a rabszolgák maguk dönthették el, menni akarna-e,
vagy maradni: A gazdagok az ostrom idején elküldték a rabszolgákat, hogy ne
nekik kelljen gondoskodni róluk, mikor az ostromállapot miatt amúgy is szűkössé váltak
a készletek, viszont a rabszolgák kézzel fogható hasznot nem tudtak termelni. A
döntés nyilván az urak döntése volt, nem pedig a rabszolgáké. Amikor aztán enyhülni
látszott a baj (ld. Jer 34,21), ismét szolgálatba kényszerítették őket. A lönafsám tehát ebben
az összefüggésben inkább a szélnek bocsátás értelmében áll, ahogy a magyar is azt
tudja mondani: „Eredj, ahová akarsz!” – értsd: „Mindegy, hová mész, csak itt ne maradj!”
Így fordítja a szöveget a Luther-Bibel (2001) és Rudolph is: 39 „mehettek, ahová
akartak” – ez, kissé szabadabban visszaadva, így hangozhatna: „hogy menjen, amerre
lát…” Ugyanebbe az irányba mutat a Zürcher-Bibel (2007) is, ami itt az „önmagukra
maradtak” kifejezés német megfelelőjét hozza.
Teológiailag jóval relevánsabb az eddigi példáknál az Ézs 2,4 esete. Itt az új fordítás
szövegében ez áll: „Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet.” Ám ez a
fordítás teljesen elhibázott. A sáfat ige ugyanis azt is jelenti, hogy „ítélkezni/bírói döntést
hozni két vitázó fél között”, lásd az új fordítást is helyesen például Sámuel kapcsán
az 1Sám 7,6.15.17-ben. Ez a jelentés az Ézs 2,4-ben is teljesen nyilvánvaló – már
a bén „között” prepozíció miatt is. A jákach ige a lö prepozíciós szerkezettel itt ugyanezt
kell hogy jelentse. De ezt a fordítást követeli a kontextus is: e csodálatos eszkatologi-
36 Így ehhez a vershez a Luther-Bibel (2001), a Zürcher-Bibel (2007) és kommentárjában pl. Hertzberg is,
ld. Hertzberg, H. W.: Die Bücher Josua, Richter, Ruth. ATD 9. 2., durchgesehene Auflage, Göttingen 1959, 266.
37 Így a Luther-Bibel (2001), a Zürcher-Bibel (2007) és kommentárjában pl. Hertzberg is, ld. Hertzberg, H.
W.: Die Samuelbücher. ATD 10. 2., durchgesehene Auflage, Göttingen 1960, 134.
38 Így az Einheitsübersetzung (1980), a Luther-Bibel (2001), a Zürcher-Bibel (2007) és kommentárjában
Rudolph is, ld. Rudolph, W.: Jeremia. HAT 12, Tübingen 1968, 98.
39 Rudolph, W.: i. m. 222.

KUSTÁR ZOLTÁN: AZ ÚJ PROTESTÁNS BIBLIAFORDÍTÁS (1975) REVÍZIÓJA… 35
kus prófécia ugyanis az előző versekben már arról beszélt, hogy az utolsó időkben a
népek mind megtérnek, és békés zarándokokként özönlenek a Sionhoz, hogy ott fogadják
Isten tanítását és útmutatását. Nyilván nem azt akarja mondani a prófécia, hogy
Isten az így Jeruzsálembe csalogatott pogányokat majd jól megbünteti, megtartva felettük
az (utolsó) ítéletet – hanem azt, hogy a már megtért népek nem csak vallási kérdésekben
kérnek Istentől útmutatást, hanem vitás ügyeikben is hozzá fordulnak ítéletért,
azaz a nemzetközi konfliktusokban is ő lesz a döntőbíró. Ezért nem lesz majd szükség
többé fegyverekre: ezeket, mint fölösleges és haszontalan dolgokat, maguk a népek törik
össze és alakítják át a békés termelés eszközeivé. Így értelmezi és fordítja a verset a
kommentárírók közül pl. Wildberger, Kilian, Kaiser, a Jensen-Irwin szerzőpáros vagy a
Jubileumi kommentárban Karasszon Dezső, 40 de ugyanígy a Jerusalemer Bibel (1969), a
Today’s English Version (1976), az Einheitsübersetzung (1980), a Luther-Bibel (2001), a
Zürcher-Bibel (2007), de félig-meddig az 1908-as Károli-Biblia, a Gute Nachricht (1986)
és a Neovulgata alapján készült magyar katolikus bibliafordítás (2003) is.
4. Összefoglalás
Ahogy a fenti adatok és példák is mutatják, a jelenlegi revízió méretében és mélységében
összehasonlíthatatlanul nagyobb léptékű lesz, mint amilyen az 1990-es revízió
volt – és talán még annál is nagyobb, amilyennek azt maga a revíziós munkabizottság a
tervezés fázisában szánta, illetve remélte. Hogy ez a nagy mennyiségű változtatás
hasznára válik-e az új protestáns bibliafordításnak, azt e rövid ismertetés, de még inkább
a próbakiadások átolvasása alapján ki-ki maga is megítélheti.
Vállalva az elfogultság vádját, jómagam azon a véleményen vagyok, hogy az Ószövetség
fordításában végrehajtott változtatások nyelvében egy modernebb, tartalmában
pontosabb és koherensebb, a választott fordítói elvhez hűségesebb bibliai szöveget
eredményeznek, miközben az új protestáns bibliafordítás stiláris jellegzetességei, de
zömében exegetikai döntései is változatlanok maradnak. A revideált szöveg az új fordítás
szövege marad, ahol csak lehet, megőrizve annak értékét és szépségeit.
40 Wildberger, H.: Jesaja, I. Teilband, Jesaja 1–12. BKAT X/1. Neukirchen-Vluyn 1972, 76.; Kilian, R.: Jesaja
1–12. NEB. AT 18, Stuttgart 1980, 29.; Kaiser, O.: Das Buch des Propheten Jesaja. Kapitel 1–12. ATD 17, Göttingen
1981, 60.; Jensen, J.–Irwin, W. H.: Izajás 1–39. könyve. In: Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség
könyveinek magyarázata. Budapest 2002, 365–393., ebben: 369.; Karasszon Dezső: Ézsaiás könyvének magyarázata.
In: Jubileumi Kommentár. A Szentírás magyarázata II. Budapest 1998, 691–748., ebben: 697.

THEOLOGIA PRACTICA
Sógor Árpád *
Kolozsvár
Boldogan éltek, míg meg nem haltak? **
A lelkipásztor házassága és válása
Haben sie glücklich gelebt bis zu ihrem Tode?
Ehe und Scheidung von Pfarrern. Zusammenfassung
Der Vortrag handelt anhand der Ehe und der Scheidung von Pfarrern, von dem Einander-
Kennenlernen, der Verlobung, der Ehevorbereitung und von der Ehe. Darunter wird über die
Ehe(seel)sorge und das Konfliktmanagement in der Ehe gesprochen. Bei dem Thema Scheidung
wird gesucht, was für eine Hilfe wir während und nach der Scheidung den Betroffenen bieten
können.
Schlüsselwörter: Ehe und Scheidung von Pfarrern, Ehe(seel)sorge und Konfliktmanagement in
der Ehe.
N
éhány héttel azelőtt, hogy megtartottam volna ezt az előadást, és valaki jóindulatúan
afelől érdeklődött, hogy állok az előadással, ezt válaszoltam neki:
amióta felkértek erre az előadásra, egyfolytában a váláson jár az eszem, de még nem
sikerült megírnom az előadást. Semmiképp sem az a célom, hogy humorossá tegyek
egy sokak számára fájdalmas témát, de én is vallom, hogy a hit és hűség mellett nagyon
fontos a humor is. (Az anyósvicceknek például kifejezetten biztonsági gőzkieresztő
szerepük is van.) Nehéz volt a témával foglalkoznom, de valószínűleg még nehezebb
meghozni egy olyan döntést, hogy váljak-e el, vagy próbáljam helyrehozni házasságomat.
Hézser Gábor szerint, amikor egy témával foglalkozunk, nem árt tudatosítanunk,
hogy noha első látásra úgy tűnik, mi választottuk a témát, tulajdonképpen a téma választ
minket. Ebben az elméletben megerősített az is, hogy nemrég egy pszichológus,
aki fiatal kora ellenére a gyászmunka szakemberévé vált, 32 évesen halt meg súlyos
rákbetegségben. Egy kicsit talán önvédelmi reflexből is kötöttem ki (saját házasságomat
is féltve), hogy a válásról nem tudok beszélni úgy, hogy előtte ne beszéljek a házasságról;
és az előadásra készülve kristályosodott ki bennem ez: ha az elvált lelkészek
lelkigondozásáról vagy a házassági krízisben levő lelkészeknek nyújtandó segítségről
akarok párbeszédet kezdeményezni, akkor előbb beszélnem kell a házasságról, a jegyességről
és az ismerkedésről is. Tehát előadásomban szó lesz az ismerkedésről, a jegyességről,
a házassági felkészítőről, a házasságról, ezen belül a házassággondozásról,
* Sógor Árpád (sz. 1973) a Kolozsvári Protestáns Teológián szerzett lelkipásztori oklevelet. 1996-tól
ugyanitt ifjúsági lelkész. Pasztorálpszichológiai tanulmányokat Debrecenben és Kolozsváron folytatott,
családterapeuta képesítést pedig Kolozsváron szerzett. Kutatási területei: istenképűség és emberképűségünk,
a teológiai hallgatók pályaszocializációja, lelkipásztori élettörténetek, jegyesbeszélgetés, házassági
konfliktusok megoldása.
** Az előadás a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség országos értekezletén hangzott
el Nagyváradon, 2011. április 27-én.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 37
illetve a konfliktuskezelésről; és a válás kapcsán arról beszélek, hogy közben és utána
milyen segítséget tudunk nyújtani a bajbajutottaknak.
Egy tíz évvel ezelőtti prédikációsorozat keretében a lelkipásztor munkatársairól beszéltem
a teológusok előtt, és a házastársi kapcsolatot is megvizsgáltuk az Ige fényében.
Róm 16,3–4 alapján Akvila és Priscilla kapcsolatáról beszéltem. Most ebből idézek
szemelvényesen:
„Mondhatjátok azt, hogy a házasság nem téma, vagy éppenséggel téma, de hát
ne szóljon bele senki ebbe, mert ez magánügy. Nekem ne mondja meg senki,
hogy kinek udvaroljak, vagy kivel udvaroltassak, kit vegyek el feleségül, vagy kihez
menjek férjhez. És valóban többnyire – a professzorok vagy a lelkipásztorok
tudta vagy előzetes véleménykikérése nélkül – itt is, ott is megjelenik egyegy
karikagyűrű az ujjatokon, vagy utólag értesülünk arról, sokszor mástól, hogy
összeházasodtatok, valakivel összekötöttétek az életeteket.
Természetünkből kifolyólag, többnyire félünk a magányosságtól, az egyedülléttől
és nem akarjuk egyedül kezdeni a szolgálatot a parókiákon. Kimondva
vagy kimondatlanul van egy ilyen kapuzárási pánik is a teológiai hallgatóknál,
nemcsak az idősödő férfiaknál. Félnek attól, hogy amikor bezárul utánuk a Teológia
kapuja, akkor már nehezebben fognak házastársat találni maguknak, mert
ekkor bizonyára a választék is kisebb lesz. Ebből kifolyólag sokan meggondolatlanul
vagy elhamarkodottan kötik össze az életüket valakivel – nem életük végéig,
hanem csak egypár évig.
Hiszem, hogy a házasság, noha nem szentség egyházunkban, mégis szent
dolog. Jobb adni, mint kapni. Ez nemcsak a boxban, nemcsak a házasságon belül,
de azon kívül is érvényes. Egy házaspárnak nemcsak azt kell figyelnie, hogy
mit kaphat egy közösségtől, de azt is, hogy mit adhat a közösségnek. Különösen
érvényes ez a lelkipásztorok életében.[...]
Manapság körültekintőbben vásárolunk kocsit magunknak, mint amilyen körültekintéssel
házasodunk. Ha kocsit vásárolunk, kikérjük mások véleményét is,
meghallgatjuk szakértők, kocsitulajdonosok tanácsát, arról nem is beszélve,
hogy csak akkor ülhetünk kormányhoz, ha már nagykorúak vagyunk, vagyis benőtt
a fejünk lágya. Ha egy luxuskocsit látunk meg, mégsem vesszük meg, mert
tudjuk, hogy a hazai gödrös utakon úgysem lehet kihasználni. Ezzel szemben a
házasság magánügy, abba nincs senkinek beleszólása. Valóban magánügy-e a
párválasztás, a házasság kérdése vagy sem? Igen és mégsem.
Amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, óhatatlanul tisztáznunk kell néhány
dolgot. Legelőször is azt, hogy életünk párját mi keressük magunknak, vagy az Úr
szerzi nekünk? Mert ha elfogadjuk az utóbbi állítást, bizony nem elég a szerelem
első látásra, hanem hosszú, talán gyötrő imádságok által kiharcolt isteni rábólintás
is szükséges. Egy boldog ifjú párt látva nemcsak mi mondjuk, hogy ezeket még az
Isten is egymásnak teremtette, hanem ők maguk is így gondolják ezt, és ez még
nem is lenne baj. A gondok ott kezdődnek, hogy nemhogy a teológusok barátnői
nem tudják, hogy mi vár rájuk lelkészfeleségként, de sokszor maguk a teológusok
sem tudják, hogy micsoda felelősséggel jár egy közösség elöjárójának, lelkészének
lenni, és hogy ez micsoda terhet helyez házastársunk vállára is. [....] Priscilla és
Akvila munkatársai voltak Pál apostolnak Krisztus Jézusban. Egymást is segítették
a munkában és a Jézus Krisztusba vetett hit is összekapcsolta őket. Az ApCsel
18,26-ban azt olvashatjuk, hogy Apollósnak jobban megmagyarázták az Isten út-

38 THEOLOGIA PRACTICA
ját. De talán az a legfontosabb – és különösen lelkészek házasságában nélkülözhetetlen
és a félreértések elkerülése végett ezt jó lenne előre leszögezni –, hogy az a
másokért élő önfeláldozó élet. Milyen szemléletesen mondja Pál apostol Priscilláról és
Akviláról: az én életemért saját nyakukat tették le. Vállaljuk-e ezt? Akarjuk-e, tudjuk-e
vállalni ezt? Jó volna, ha ezeket a kérdéseket idejében és őszintén tennénk
fel magunknak és egymásnak, és ugyanolyan őszintén is válaszolnánk rá. Mert ne
gondolja senki, hogy büntetlenül vagy maradandó károsodás nélkül lehet elválni,
vagy egyszerűen azt mondani: ha nem megy együtt, akkor külön vagy mással majd
könnyebb lesz. A kudarcélmény, hogy én, aki a szeretetről, a megértésről, az egymásra
figyelésről, a másik meghallgatásáról prédikáltam, de én magam nem tudtam
alkalmazni életemben, rányomja bélyegét nemcsak az én életemre, nemcsak a
másik félre, de az egész gyülekezetre is.”
Néhány napja megkeresett egy kollega, aki teológusként hallotta ezt a beszédemet, és
meglepetésemre ebből a beszédből idézett gondolatokat. Elmondta, hogy nagyon magányos,
fél az egyedülléttől és nem találja élete társát. A kétségbeesés határán van magányában.
Nem jó az embernek egyedül lenni. De hogyan ismerkedjen? Egy másik lelkész pedig
arról számolt be, hogy egy nem is olyan nagy faluban 20 olyan 30–40 év körüli legényember
él, akik még nem tudtak megnősülni, és a kocsmában töltik el estéiket.
Ismerkedés
Életünk párját mi keressük magunknak, vagy az Úr szerzi nekünk? A teológus, a lelkész
feleséget keres magának vagy tiszteletes asszonyt? A lelkész házasodik, vagy parókiásodik?
Pálhegyi jegyzi meg, hogy manapság a férfiak már nem házasodnak, hanem nősülnek. Sokszor
még nem is tudnak leszakadni a szülői háztól, és nősülésre adják a fejüket, aztán rövidesen
kiderül, hogy nem is a nő „sül”, hanem az ő feje fő a kapcsolatban.
Az egyházba is beszüremlett az a párválasztási modell, amit az élményfogyasztói
társadalom sulykol belénk a könyvek, filmek, zene, reklám, a médiák által, s ez az ún.
hollywoodi modell:
1. Keress! Keresd életed párját, számtalan történet biztat arra, hogyha nyitott szemmel
keresed, a legváratlanabb időben betoppan a nagy Ő.
2. Legyél szerelmes! Tudni fogod, hogy Ő az igazi, fél méterrel a föld felett fogsz
lebegni.
3. Vetítsd ki rá minden reményedet, álmodat!
4. Kezd újra! Ha kiderül, hogy mégsem ő az igazi és nem működik a kapcsolat
köztetek, akkor újrakezdheted az első lépéssel.
Van egy másféle párválasztási modell, ami a háttérbe szorult, de ami a Szentírásban
követendő példaként előttünk áll. Az Ef 4,17–32 és Ef 5,1–2 arról szól, hogy nem elég
csak együtt járni, hanem új életben, szeretetben kell együtt járni. Ez az ún. szentírási modell:
5. Légy a megfelelő ember! Utánozd Istent, Krisztust ne csak az úton kövessed,
hanem a cselekedeteiben is! Legyél jó, megbocsátó, legyél Isten embere!
6. Járj szeretetben! Döntéseidet egy ilyen közegben hozd meg. Azt adni a másiknak,
amire a legnagyobb szüksége van akkor, amikor a legkevésbé érdemli meg.
7. Az Úristenbe vesd a reménységedet!
8. Ha nem működik a kapcsolat, kezd újra, az első lépéstől!

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 39
A sok kudarc láttán a kötődéstől való félelem erősödik meg a fiatalokban. A szüleim
elváltak, a testvérem elvált, én már okosabb leszek, nem házasodom meg. Egy nem hivatalos felmérés
szerint a romániai fiatalok 75%-a él élettársi kapcsolatban, anélkül, hogy törvényesítenék
kapcsolatukat. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig él ún. próbaházasságban, amiből
akármikor ki lehet lépni. Értelemszerűen jegyesbeszélgetésen sem vesznek részt, hiszen
hivatalosan nem házasodnak össze, de valójában a kapcsolat dinamikája szerint viselkednek
házasként és szenvednek sérüléseket is. Ezeket a fiatalokat nem tudjuk megszólítani.
Ha csak annyit tudunk mondani, hogy a házasság nélküli együttélés, a házasság előtti
nemi élet bűn, akkor búcsút vehetünk tőlük. Ezek nem egyháztól idegen fiatalok, hanem
azok, akik nálunk konfirmáltak, ifire jártak, talán éppen saját gyerekeink.
Összehangoló névvel jegyesbeszélgetést hirdettem meg együtt járó pároknak. Járható útnak látom,
hogy egy civil szervezet által (pl. Életfa) felajánlt képzésben közvetítsük a keresztyén értékeket. Ha
az együtt élő párokat jegyesbeszélgetésre hívjuk a lelkészi hivatalba, nehezebben jönnek el. De ha felnőttképzésre
hívjuk őket egy civilszervezeten keresztül, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy
beszélgetni tudunk velük. Ha az ifjak, az együtt élő párok nem járnak a templomba, nekünk kell
kilépni a templom falai közül. Sokkal nyitottabbaknak kell lennünk mások felé.
Titokban ott él a vágy mindannyiunkban, hogy Péterekként tömegeknek szeretnénk prédikálni,
azt keressük, hogy tudnánk tömegeket behívni a templomba és közben Fülöpökként egyenként kell
odaüljünk egy-egy ember mellé a szekérre, egy-egy ember lelkivezetőjévé válni, hogy aztán már érezve
annak igényét, hogy egy közösséghez tartozzon, jöjjön a gyülekezetbe. Jelenleg nincs erre kapacitásunk
a református egyházban. De ne is csodálkozzunk, ha egy individualizálódó világban, a lelki
vezetés után sóvárgók nem nálunk, a református egyházban keresik a válaszokat a kérdéseikre.
A két párválasztási modellt összehasonlítva leszűrhetjük tanulságként, hogy nem a
megfelelő társat kell keresned, hanem a megfelelő emberré kell válnod. Nem arra kell koncentrálni,
hogy szerelmes légy, hanem hogy szeretetben járj. Nem azokra kell összpontosítanod,
akik betölthetik az űrt az életedben, hanem Istenre kell nézned, és őt kell kérned,
hogy alakítson téged és kapcsolataidat. A párkapcsolat során eljön az a pillanat, amikor az
ember többre vágyik és elindul a házasság felé. Ezt előzi meg a jegyesség állomása.
Jegyesség
Jegyesbeszélgetés, jegyesoktatás. Tudom, hogy sok esetben elmarad, illetve nagyon
formális, csupán a házassági szertartásra korlátozódik. Különösen teológusok esetében,
amikor egy-egy barátot vagy rokont kérnek fel a szolgálatra, azon címszó alatt,
hogy ti úgyis tudjátok miről van szó, elmarad a jegyesbeszélgetés.
Néhány éve ajánlgatom magam a hosszabb ideje udvarló teológusoknak, hogyha
elérkezettnek látják az időt a házasságra, részt vehetnek nálam egy 5–6 alkalomból álló
jegyesbeszélgetésen. Aki élt ezzel a lehetőséggel, pozitívan emlékszik vissza rá. Egy
dolgot kérek tőlük cserébe, ígérjék meg, hogy ha házasságuk válságba kerül és nem
tudnak magukban megbirkózni vele, megkeresnek, vagy segítséget kérnek. Én is igyekszem
nyomon követni a kapcsolatukat, és jóindulatúan érdeklődöm afelől, hogy miként
élnek. Nem másoktól, hanem egyenesen tőlük. Erre senkit sem lehet kötelezni
erőszakkal, mégis fontosnak tartom, hogy egy-egy ilyen, komolyabb felkészítő nélkül
ne engedjük házasodni teológus diákjainkat. Leírni és kimondani is nehéz volt ezt a
mondatot, mégis úgy gondolom, hogy megmentene sok későbbi kellemetlenségtől.
Régebb a teológushallgatók csak püspöki engedéllyel házasodhattak össze. Vagy
legalábbis atyai áldást kellett kérni a kapcsolatra. Manapság az ifjú pár csak bejelenti,

40 THEOLOGIA PRACTICA
hogy összeházasodnak. De azért arra van példa is, hogy jegyeskurzuson vettek részt,
sőt olyanról is tudok, hogy már az ifjú pár vezeti a gyülekezet keretében beindított csoportos
jegyeskurzust. Úgy gondolom, hogy sokkal komolyabban kell vennünk a házasulandókkal
folytatott jegyesbeszélgetéseket, és nemcsak a háromszori kihirdetés kötelező,
hanem a háromszori jegyesbeszélgetés is.
Követendőnek tartom azt a marosvásárhelyi katolikus példát, ahol a különböző plébániák nem
külön tartják a jegyesoktatást, hanem arra a kollegájukra bízzák, aki szakember ebben, és aki
nem egyedül, hanem már egy kialakult munkatársi közösséggel végzi ezt a szolgálatot.
Az egyik alapkérdés, amit fel kell tennünk az ifjú párnak ez: csak az esküvőre vagy a házasságra
is készültök? A jegyesbeszélgetéseken feltétlenül beszélnünk kell arról, hogy ki mit hoz
a kapcsolatba; és itt nem az anyagi javakra gondolok, hanem a szellemi, lelki örökségre; illetve
arról is beszélni kell, hogy kinek milyen elképzelései, reményei vannak a jövőt illetően.
A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak – mondta Goethe.
A jegyesbeszélgetés jó alkalom arra is, hogy a házasulandó párokat arra neveljük:
merjenek segítséget kérni akkor, amikor bajban vannak. Beszélhetünk nekik arról,
hogy mi a házasságban a primér, szekunder és tercier prevenció. Arról, hogy mindig
könnyebb megelőzni a bajokat, mint utólag megoldást keresni azokra.
A prevenciókról röviden, Szarka Miklós alapján: 1
1. Elsődleges, primér prevenció. Tudatosítható vagy várható vagy előre sejthető válságok
megelőzésére tett kísérlet kegyesség–spiritualitás és a párkapcsolat rendszeres ápolásának
igényével. Vagy a pár maga gyakorolja ezt, vagy külső segítséget kér (2Móz 4,6–7;
2Kor 11,2–3).
2. Másodlagos, szekunder prevenció. A házasfelek nem értékelik egymást, vagy kölcsönösen
lebecsülik egymás személyiségét a házaspárkapcsolat összetartó kohéziós–
krisztusi, érzelmi vagy akarati erők részleges csökkenése miatt. Kísérletet kell tenni e
folyamat megállítása és a kapcsolat élénkítése érdekében, hogy meg lehessen előzni egy
esetleges válást (1Móz 25,28).
3. Harmadlagos, tercier prevenció. A személyiségek kölcsönös és teljes lebecslése házaspár-kapcsolatot
összetartó kohéziós erők teljes csökkenése nyomán: egymás nyomorúságát
nem értik meg, megbocsátani nem tudnak, de nem is akarnak. A krízisfolyamat
megállítására tett kísérlet. Továbbá segítségnyújtás akkor, amikor a házasfelek kimondták
válási szándékukat, hogy a velünk együttműködő felet kimentsük a házaspárkapcsolat
„romjai” alól (1Sám 25,14–24).
Nossrat Peseschkian, a pozitív pszichoterápia atyja A párkapcsolat 17+1 formája című
könyvében2 nagyszerűen gyűjtötte össze azokat a kérdéseket, amelyekről érdemes beszélgetni
a jegyesség ideje alatt. Akár úgy, hogy a pár kettesben beszéli át ezeket a kérdéseket,
akár úgy, hogy egy szakember, lelkész, házassági tanácsadó van segítségükre ebben.
Mire ügyeljünk a házasság előtt?
Minden ember természetétől fogva képes a párkapcsolatra. Ám nem mindenki képes
arra, hogy felkészülés nélkül vágjon bele egy adott kapcsolatba.
Hogyan készült fel ön a házasságra? Tisztában van-e azzal, hogy mit fog jelenteni
önnek ez a párkapcsolat-házasság? Hogy képzeli el az eszményi élettársát? Miként
1 Szarka Miklós: Lelkészházasságok végveszélyben. Kézirat. Házasság és Családsegítő Szolgálat, 2008.
2 Nossrat Peseschkian: A párkapcsolat 17+1 formája. Helikon Kiadó, Békéscsaba 1992, 215.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 41
képzeli el az együttélést? Ismeri-e jövendőbelije terveit és céljait? Mennyire felelnek
meg ezek az ön saját céljainak, s a kettő mennyire közelíthető egymáshoz még a házasságkötés
előtt?
Mire ügyeljünk a házasság ideje alatt?
Nem az a jó házasság, amelyben nincsenek konfliktusok, hanem az, amelyben a felek
megfelelően képesek kezelni a fellépő gondokat és nézeteltéréseket.
Komolyan veszi-e partnere „apró” kívánságait? Mely aktuális képességek és élettartományok
számítanak különösen sokat önnek és partnerének, és melyek rejlenek a konfliktusok
hátterében? Boldognak érzi-e magát kapcsolatában? Mit tesz azért, hogy a párkapcsolat
boldog legyen? Mit tud tenni azért, hogy megőrizze az elért boldogságot?
Mire kell ügyelnünk válás és szakítás esetén?
Meg kell kérdeznünk magunktól: tudjuk-e, hogy mely aktuális képességek és élettartományok
teszik lehetetlenné párkapcsolatunkat? Tudunk-e különbséget tenni szex, szexualitás,
szerelem és szeretet között? Mik a terveink a szakítás után? Mit jelent, mit hoz
majd magával a válás nekünk, partnerünknek, gyerekeinknek, családunknak, környezetünknek?
Eddig milyen módját vettük igénybe az öngyógyításnak és önterápiának?
A mesék általában úgy végződnek, hogy az ifjú pár egymásra talál a hosszas és nehéz
próbák, megpróbáltatások után, aztán egybekelnek, és boldogan élnek, míg meg
nem halnak.
Házasság
Kevés mese szól arról, hogy mi is történt a házasság bekövetkezte után. Bár van
néhány példa arra is, hogy ez a boldog élet milyen nehézségekkel jár: nincs mit tenni az
asztalra; elmegy a szegény ember szerencsét próbálni; a szomszéd megkeseríti az életét;
a burkus király szorongatja az országot stb.
A csonka, sérült vagy éppenséggel teljes, de mégis feszültséggel teli családokban
felnőtt gyermekek kevés jó mintát kapnak arra, hogy mit jelent boldogan élni, férjkéntapaként,
feleségként-anyaként viselkedni egy párkapcsolatban. Teológusaink elég nagy
százalékban (egyes évfolyamokon több mint 50%-ban), szakszóval élve sérült családból
érkeznek: vagy árvák vagy pedig elvált szülők gyermekei, sok esetben az apa alkohol
rabja. Önmagában véve ez nem gond, de azzá válik akkor, amikor nem mernek
szembenézni ezekkel a tényekkel, és teher lesz a későbbiek során.
A családdal foglalkozó szakemberek, a párok előtörténetének, jelenlegi magaviseletük,
gondolkodásuk ismeretében szinte 90%-os pontossággal meg tudják jósolni,
hogy a párok együtt maradnak, vagy elválnak a későbbiek során. Érdekes, hogy a válást
sokkal inkább meg tudják jósolni, mint azt, hogy a pár együtt marad. Nincs ebben
semmi ördöngösség, egyszerűen arról van szó, hogy a válás magától jön, a jó házasságért
viszont meg kell dolgozni.
Autónkat kétévente elvisszük a teljes műszaki vizsgálatra. Ez természetes, sőt törvénybe
foglalt kötelességünk. A házasságunktól meg azt várjuk, hogy magától működjék
olajozottan, anélkül, hogy valamit is tennénk érte. A gaz magától nő a kertben is, a
virágokért pedig meg kell dolgozni.

42 THEOLOGIA PRACTICA
Mit tettél azért az utóbbi időben, hogy kapcsolatod, házasságod jó legyen, hogy
boldognak lásd társadat és magad is boldog légy? Mit vagy hajlandó áldozni ezért?
Időt, energiát, pénzt? Ha a kérdést csak anyagi szempontból közelítjük meg, sokkal olcsóbb
egy házasságért áldozni, mint a válóperes ügyvédet kifizetni.
Még jobb volna, ha magára a házasságra is lelkiismeretesebben készülnénk, illetve
készítenénk fel másokat. A testvéregyházak már megelőztek abban, hogy ennek intézményes
keretet biztosítsanak. Magyarországon a 90-es évek elejétől Házasság és
Családsegítő Szolgálat indult be a reformátusoknál; Házassági felkészítő és tanácsadó
műhely működik az adventista egyház keretén belül is. Római-katolikus testvéreinknél
1994 óta Családpasztorációs Iroda áll az azt igénylők rendelkezésére, és Magyarországon
egyházmegyénként két-két házaspárt kértek fel a munka megszervezésére. Külön
püspök felel a családokért.
Lássuk meg a misszió lehetőségét a családmisszióban. Családnapot kell szervezni a nem aktív
egyháztagok megszólításával is. Keretet kell biztosítani, szakembert kell hívni, szexuális nevelést kell
tartani. Ne csak ifit tartsunk, hanem ifjú házasok bibliaóráját, de ha kell, elvált emberek bibliaóráját
is. Máris vannak példák arra, hogy szülők úgy kapcsolódtak be az egyházi vérkeringésbe, hogy
előzőleg gyermekeik vettek részt a nyári bibliaiskola meghirdetett alkalmain.
Mi egyelőre csak ilyen szinten foglalkozunk a válással: „Hallottad, hogy XY-ék válnak?
– Ne mondd, pedig milyen példás házasságban éltek!”
Nyolc évvel ezelőtt Tekében tartottunk néhány napos továbbképzőt, amelyen
Komlósi Piroska vezetésével lelkészházaspárok voltak együtt. Lelkészértekezletek viszszatérő
témája a lelkészek lelkigondozása, mert mindenki a maga módján próbálja
megoldani a saját gondját. Tudunk-e intézményesen segítséget nyújtani a bajba jutott
kollegáknak? Tudunk-e olyan rendszert felépíteni, hogy megelőzzük a gondokat? Vagy
igazából a lelkészközösséget kellene jobban ápolnunk, építenünk, és ha igazi közösségként
működnénk, akkor könnyebben megoldást találnánk nyomorúságainkra. A 90
éves Vécsi Szövetség alakulásakor (1921. aug. 9–14) fogalmazták meg, hogy nem klikkekre,
hanem önszerveződő regionális szövetségekre van szükség. Amit elődeink célul
tűztek ki a 11 pontban, ma is aktuális feladat:
„[…] azok, akik a szövetségbe felvétetnek, mindenekelőtt feltárják egymás előtt
önmaguk, gyülekezetük, intézetük, munkakörük helyzetét, nehézségeit, sikereit,
reményeit, szükségeit anyagi és szellemi oldalról.” 3
Őszintén beszélni ma, lelkészközösségben? Kevesen engedik meg maguknak ezt a
luxust. De ameddig nem vállaljuk ezt a rizikót, addig halálra ítélt közösség vagyunk.
Házasságunkról sem beszélünk szívesen mások előtt, mert ez az intimitás területéhez
tartozik. A parókia fala üvegből van – tartja a mondás – és sokan hadakoznak ez ellen.
Nem értenek egyet vele. Én sem. Nem igaz, hogy a parókia fala üvegből van. A parókia
fala dupla falú nagyítóüvegből van. Ezáltal minden jobban és nagyobbnak látszik
benne. És igazából az is felér egy igehirdetéssel, hogy miként él a lelkész a családjával,
hogyan vállalja fel azt és keresnek együtt megoldást a családi konfliktusokra. De ha kirakatházasságként
éli meg a kapcsolatát és nem őszintén, akkor azzal súlyos károkat
okoz önmagának és a körülötte élőknek is. Ha így közelítjük meg a problémát, újból
feltehetjük a kérdést: magánügy-e vagy egyházi érdek-e a lelkészházasság, hogy jó házasságban
éljenek a lelkészek?
3 Ifj. Fekete Károly: A Vécsi Szövetség. In: Tudománnyal és a hit pajzsával. Kolozsvár 2008, 26.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 43
A házasság gazdagítása
A Szentírásban több helyen is olvashatunk arról, hogy a férfi ismeré az ő feleségét és ebből az ismeretségből
gyermek születik. Jelentőségteljesen összepillantanak a férfiak, hogy ez tulajdonképpen mit is
jelent. Közben ez az ismeret nemcsak az aktust jelenti, amiből gyermek születik. Ebben benne van az
is, hogy noha már félszavakból is értjük egymást, mégis alkalmat kerítünk a meghitt beszélgetésre.
Kérdések a beszélgetéshez4 – Mit gondolsz, mivel gazdagította házasságunk az életünket? Mivel gazdagítottuk
mi a házasságunkat?
– Mi mindent tanultunk meg azóta, hogy összeházasodtunk? Szerinted mit kellene
másként csinálnom, hogy jobb férj/feleség legyek?
– Van-e valami, amiről nehezedre esik beszélgetni?
– Úgy érzed, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy, vagy pedig meg akarlak változtatni?
– Vannak olyan szokásaim, amelyek bántanak?
– Tettem-e olyat a múltban, ami miatt azóta is neheztelsz rám?
– Van-e valami olyan a házasságunkban, ami ellentétes a Biblia tanításával?
– Úgy érzed-e, hogy kielégítem a szexuális igényeidet?
– Tudják-e gyermekeink, hogy mennyire szeretjük őket? Tettünk róla, hogy megérezzék?
– Mi volt a legjobb dolog, ami ma történt veled?
Hasznos lehet, ha diagnosztizálod saját helyzetedet és meghatározod, hogy milyen
kapcsolatra vágysz. A jó irányú változás első lépése ez: eldöntöd, hol vagy jelenleg és
hova szeretnél eljutni. Célszerű volna egy „házassági GPS” beszerzése és üzemeltetése.
Íme, néhány a diagnózis során megfogalmazódó lehetséges válaszok közül, a teljesség
igénye nélkül:
– Sohasem voltunk igazán szerelmesek egymásba, még a házasságunk elején sem.
– Elveszítettük azt a szerelmet, amit valamikor éreztünk egymás iránt.
– Gondoskodunk egymásról, de házasságunk unalmas.
– Szeretném helyreállítani szerelmünket és megmenteni házasságunkat, de társam
nem hajlandó együttműködni.
– Partnerem el akar válni.
– Újdonsült házasok vagyunk, és olyan szerelemben szeretnénk élni, ami maradandó
és mindig élvezetes. 5
A történelem arról tanúskodik, hogy egyetlen nemzet sem élheti túl a családi élet
széthullását. A görög és a római birodalom hanyatlásának egyik oka az otthon és a tartalmas
családi élet felbomlása volt. Nem mondhatjuk, hogy a házasság, a válás teljesen
magánügy, mindenki oldja meg saját házassága kérdéseit, hiszen egy idő után már viszszafordíthatatlan
folyamattá válik a kapcsolat fenntartása, és az első komolyabb konfliktusnál
már elválunk.
4 Selwyn Hughes: Holtodiglan-holtomiglan. Harmat Kiadó, Budapest 1995, 48.
5 Ed Wheat–Gloria O. Perkins: Szerelemről minden házaspárnak. KIA Kiadó, Budapest 2001, 16.

44 THEOLOGIA PRACTICA
A konfliktusok
Mi a konfliktus? Az, amikor a királylányt veszed el és a sárkánnyal ébredsz a nászéjszaka után.
Piroska pedig meglép a farkassal. A királyfihoz mész feleségül és egy undok békával ébredsz az ágyban.
Miért bomlanak fel a házasságok?
A „használd el és dobd el” magatartás belopózott a mások iránti érzelmeinkbe. Az
emberek iránt tanúsított viszonyulásunk összekeveredik az árucikkekhez való viszonyulásunkkal.
Ha valami nem működik, eldobjuk, és újat veszünk.
A társadalom egyre inkább elfogadja az időleges házasságokat. Az emberek gondolkodásmódját
áthatja az eldobhatóság lehetősége (mobiltelefon, számítógép, autó). Ki
hányadik mobiltelefonnál, számítógépnél tart? Ha a Ford autók 30–50%-a a gyártás után
néhány év alatt esne darabokra, mindenki nyilvános vizsgálatot követelne. A házasságok
felbomlása miatt azonban nem emelik fel a szavukat, noha az arány már ugyanaz. Nagyon
rossz a helyzet, de megérett az idő, hogy a felmérésen, helyzetrajzon, statisztikán
túl valami megoldási javaslattal, tervvel álljunk elő.
„Holtomiglan”, „holtáiglan” – mondjuk a házassági esküvel, vagyis örök hűséget
fogadunk egymásnak. És mégis minden harmadik házasság felbomlik. És mi van akkor,
ha a kapcsolat már halott, a férj és a feleség még élnek, a gyerekek is, de a köztük
levő kapcsolat már élettelen, esetleg csak érdekszövetség? Bibliai verset idézek: Jobb a
tető szegletében lakni, mint közös házban egy házsártos asszonnyal (Péld 21,10).
10 tipikus párkapcsolati probléma 6
1. A varázs elvesztése.
2. A kapcsolat háttérbe szorulása.
3. A család és a párkapcsolat összekeverése.
4. A kommunikáció hiányosságai.
5. Eltérő elvárások.
6. Saját gondjaink rávetítése a másikra.
7. Konfliktusok rossz kezelése.
8. Túlzott összeolvadás.
9. A feszültség levezetése párunkon.
10. Önzés és önzetlenség közti egyensúly felborulása.
Milyen plusz terhek adódhatnak a különböző lelkészházasságokban?
Modellek:
1. A férj lelkész, a feleség otthon van a gyerekekkel. Konfliktusforrások: a gyerekeket
taníttatni kell, illetve fizetni kell a bentlakás költségeit, és anyagilag nehézzé válik a
család fenntartása egy keresetből. Ez megterhelheti a kapcsolatot. Az elégedetlenség, az
irigykedés, hogy másoknak könnyebb, megmérgezheti a kapcsolatot. Ha a feleség nem
önszántából, hanem kényszerből adja fel a maga hivatását, ez később elégedetlenséget
szül.
2. A férj lelkész, a feleség egyházi alkalmazott. A munkát is hazaviszik. A férj esetleg
természetesnek tartja, hogy otthon, a házasságban is főnök, akárcsak a gyülekezeti
6 Palágyi Kata: 10 tipikus párkapcsolati probléma. Ld. http://www.parkapcsolatok.com/parkapcsolatiproblema.
html (megnyitva: 2011. márc. 16.).

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 45
munkahelyen. Az ilyen szerepvállalások kizárják az értékközlést. Mindketten függnek
anyagilag a gyülekezettől, ha csak év végén gyűl be az egyházfenntartó járulék, ez a
kettős függés megterheli a családot.
3. A férj lelkész, a feleség tanerő, doktornő, jegyző. Főleg a feleségnek nehéz helytállni
a kettős szereposztásban, illetve meghúzni a határokat. Ha a feleségnek támad
konfliktusa a település polgárával, ez óhatatlanul a lelkész és a gyülekezeti tag
konfliktusává válik.
4. A férj lelkész, a feleség más településen dolgozik nagyobb fizetésért. A helyzet az
előbbihez hasonló: nehéz helytállni a többes szereposztásban a fárasztó munkanap
után, illetve kedvesen viszonyulni a gyülekezeti tagokhoz. Elképzelhető,
hogy már nem jut energia a párkapcsolatra sem. A lelkész férj nehezen dolgozza
fel, hogy tulajdonképpen a felesége tartja el a családot.
5. A férj lelkész, a feleség is lelkész más településen. A két település közti konfliktus
megkeserítheti a párkapcsolatot is. Sokszor nem is az a gond, hogy a lelkésznő
vagy a lelkész nem lakik a faluban, hanem az, hogy éppen a rivális faluban lakik.
6. A férj lelkész, a feleség is lelkész ugyanabban a gyülekezetben. Ez szerencsésebb
felállás, csak nehéz kivárni. De itt is van azért bőven lehetőség a konfliktusra. Pl.
ha a házastársak számára presztízskérdés, hogy ki miként szolgál, illetve hogy
nem tudják kezelni azt a feszültséget, hogy egyes gyülekezeti tagok jobban szeretik
a lelkész szolgálatát, mások meg a lelkésznőt hallgatják szívesebben. Vagy a
lelkésznő a kedvesebb, szóba áll a gyülekezeti tagokkal, míg a férje mogorva és
állandóan siet. Kinek a pap, kinek a „papnő”.
7. A feleség lelkész, a férj „normális” ember. Kevés az ilyen kapcsolat, és talán
nehezebb ilyenkor a férjnek, de néhány jó példa reményt adhat arra, hogy ezek
nem eleve halálra ítélt kapcsolatok.
Szarka Miklós református lelkipásztor és családterapeuta is beszél egyik tanulmányában
a lelkipásztor házaspárkapcsolatok (rejtett) válságokairól: 7
– Viszonylag több időt töltenek együtt (egy házban), de ehhez képest kevés vagy
semennyi időt sem fordítanak kapcsolatuk ápolására.
– Egyénileg imádkoznak, de nincs közös imaéletük.
– Ingergazdag szociális-társadalmi mozgástér mellett ingerszegény belső-intim párkapcsolat.
– Keveset törődnek egymással ahhoz képest, hogy sokat tesznek gyermekeik jövőjéért.
– A házaspárkapcsolat sokáig (vagy tovább) marad gyülekezetért szolgáló kapcsolat,
mint öröm- és gyönyörszerző párkapcsolat.
– Érzelmi disszonanciák a „gyülekezetért szolgálok” és a „gyülekezetből kihúzódom”
attitűdök feszültsége miatt.
– Feltűnően sokáig maradnak rejtettek a kis feszültségek, egészen addig, hogy a házaspári
kapcsolat ingerszegény lesz, és a kapcsolat leépül külső koalíciók nyomán,
majd gyógyíthatatlanná válik.
– Otthoni kapcsolati zavarok a gyülekezetben érzelemgazdagabb kapcsolatokhoz vezet(het)nek;
vagy fordítva: az érzelmi élet hangsúlyeltolódása köveztez(het) be.
7 Szarka Miklós: A szolgálat és a családi élet feszültségei a gyakorló lelkipásztor életében. Kézirat. Házasság és
Családsegítő Szolgálat 2007.

46 THEOLOGIA PRACTICA
Gyógyító szempontok a gyülekezet–otthon/szolgálat–család területén jelentkezőfeszültségek
oldásához:
– Az állandó professzionális szolgálókészség válságba sodorhatja a lelkipásztor magánéletét:
ezért fedezd fel újra társadat, gyermekeidet, és családi életed lehetőségeit.
– A házaspár-kapcsolat ingerszegénnyé válik, ezért: tölts több időt társaddal, beszélgess,
imádkozz többet vele!
– A gyülekezeti és családi élet veszélyesen „egybefolyhat”: a titkokat, terheket tudd
Isten elé tenni, hogy családodat némileg mentesíthesd. Otthoni feszültségeidet
vidd Isten elé, hogy ne a szószékre vidd fel ezeket.
– Családi életed érzelemgazdagsága metakommunikatíve fokozza lelkipásztori hitelességed.
Szolgálati elkötelezettséged fokoz(hat)ja otthoni hitelességed.
– A szolgálatát, hivatását gyakorló, elhívott lelkipásztor családtagjainak tudniuk kell,
hogy a férj, az apa, az anya elhívott ember, ezért időnként le kell mondaniuk róla.
– A szolgálatát, hivatását gyakorló elhívott lelkipásztornak tudnia kell, hogy ő férj,
apa, anya és erre a feladatra is elhívott, rendelt ember.
– A passzivitáskultúra kialakítása elengedhetetlen az elfáradás és kiégés ellen: a csend,
a pihenés, az önmagunk felől érkező jelzések és az Isten felől érkező üzenetek
figyelése a passzív feltöltődés idői.
– Gyermekeinknek, nem lelkipásztor-társunknak ne delegáljunk olyan szerepeket,
amely(ek)re nem rendelkeznek belső motivációval.
– A legharmonikusabb szolgálat–család kapcsolat sem mentes attól az etikai dilemmától,
amit a „kötelességek ütközése”-ként tartunk számon.
– Nem professzionális segítőkre, lelki menedzserekre, gyülekezetépítőkre, fanatikusokra
van szükség, hanem átadott szívű és értelmű őszinte emberekre – otthon és
a szolgálatban egyaránt.
Miért nem kérnek a lelkészházaspárok (külső, szakmai) segítséget?
– Mert hiányzik a prevenciós szemlélet az egyházban: felelős vezetőkben, lelkipásztorokban,
egyháztagokban. A prevenciós szemlélet a prófétai lélek egyik megnyilvánulása.
– Mert az emberek agapéként transzcendentálják a szerelmi érzést, és olyan adottságként
értelmezik, amelynek nincs szüksége kontrollra, fejlődésére, illetve arra,
hogy hűséggé minősüljön át.
– Mert olyan mértékű a munkára, szolgálatra való figyelés, az extroverzív alapállás,
hogy a lelkipásztor belső magánélete önmaga előtt is rejtve marad: egyikük, vagy
mindkettejük érzéketlenné válik a befelé és felfelé történő figyelés, észlelés folyamatai
iránt.
– Mert a tanítói, igehirdetői direktív szerepéből, melyben ő vagy ők az „igazság
birtoklóiként” érzékelik önmagukat, nehéz átállni a lelkigondozott non direktív
szerepébe.
– Nagyon sokan olyan „önmagukba zárkózási folyamat” áldozatai, amely bezártságból
nem tudnak kitörni: nincs emberük, sem arra, hogy ők gondozzanak másokat,
sem arra, hogy megnyíljanak mások előtt.
Így az éveken át hordozott konfliktusok, amelyek kezelhetőek lettek volna korábban,
kezelhetetlenekké válnak: az ember „burn out”, „suicid”, „depreszív” tendenciák
áldozatává válhat.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 47
Ki vagy mi segít a lelkészházaspár-konfliktuson?
1. A teológiai tanulmányokra való felvétel esetén elengedhetetlen az alaposabb
mentális és pszichológiai adottságok vizsgálata és szűrése.
2. A teológiai képzésben és továbbképzésben – a hagyományos teológiai diszciplínák
oktatása mellett – elengedhetetlen az önismereti–kísérő tevékenység és kultúra mélyítése.
3. E fentiekre való tekintettel létszükséglet – az egyház evangélizáló–oktató–tanító
tevékenysége mellett – a lelkigondozó lelkivezetői kultúra terjesztése és az egyén
önmaga iránt támasztott lelki-önismereti igényének mélyítése.
4. A párkapcsolatok kezdeti időszakának pozitív érzelmi dinamikáit mint kezdeti
lendületet lehet bevonni az érzelmi ingerszegényülési folyamatok megelőzésébe.
5. A csoportos konzultatív-preventív válságmegelőzés és válságkezelés egymás mellett
szinkronban alkalmazandó az egyéni házaspárgondozással és terápiával.
6. Ugyanis gyakran megtörténik, hogy a csoportos válságkezelő, megelőző tevékenység
közben derül fény arra: vannak párok, akiket egyéni párterápiába kell delegálni.
7. Visszafordíthatatlan lelkészházaspár-válság, azaz válás nyomán ajánlatos, hogy az
elvált lelkész(ek) poszttraumás válságkezelésben részesüljenek és új szolgálati
helyen folytassa(ák) szolgálatukat.
8. Nem ajánlatos válási folyamaton átment lelkész(ek) egyházi bíróság elé idézése. Ez
alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor a válási folyamatot tudatosan vagy nem
tudatosan gyülekezet-megosztási jelenségek kísérik a lelkész(ek) részéről, legyenek
akár passzív, akár aktív alanyai e fenti faktoroknak.
9. Minden lelkipásztor, tisztségviselő és mindenki elsősorban önmagáért felelős. E
felelősséget nem háríthatja át sem a közegyházra, sem egyházi vezetőkre. Különösen
veszélyes felelős tisztségviselők meggondolatlan, egyoldalú felelőssé tétele
egy-egy emberi tragédiáért.
10. Ugyanakkor óriási a felelős vezetők és döntéshozók felelőssége: a vezetőtől nem
csupán a munkatárs, a törvények és a tan iránti hűsége kéretik számon, hanem lelkük
állapota is; márpedig az ember élő lélek.
Az általam ismert és elvált lelkészek közül 50-nek küldtem levelet. 8 Azon a véleményen
vagyok, hogy minden ember egyedi és nem lehet nekik általános tanácsokat adni,
8 „Nagytiszteletű XY lelkipásztor úrnak
Kedves Y!
Felkérést kaptam, hogy a soron következő országos lelkészértekezleten mint lelkipásztor és családterapeuta
a lelkészek házasságáról és válásáról tartsak előadást. Az előadás címe: Boldogan éltek, míg meg nem
haltak? Házasságról és válásról a lelkészek körében. Ezért segítségedet szeretném kérni. Megkérlek, válaszolj
néhány kérdésre. Ígérem, hogy a válaszokat név nélkül fogom felhasználni az előadásra való készülésben.
Névtelenül is válaszolhatsz a kérdésekre, ez esetben egy ismeretlen email címről postázd leveled.
Meggyőződésem, hogy az elvált lelkészektől sokat tanulhatnának a házasságban élők, vagy a párkapcsolat
előtt állók, de ennek a tudásnak az átadása nem történik meg, pedig lehet, sok konfliktus másképp
alakulna vagy nem végződne válással, ha azt a tapasztalati tudást, amit a konfliktusotok, válásotok közben
szereztetek, meg tudnátok osztani másokkal is. Kérdéseim:
– Hány elvált lelkészről tudsz? Sorolj fel néhányat, abban a sorrendben, ahogy eszedbe jutnak!
– Mi volt a probléma, ami miatt elváltatok? És a házastársad szerint?
– Mikor jelentkeztek a konfliktus első jelei?
– Volt lehetőségetek segítséget kérni a konfliktusotok megoldásában? Ha igen, kitől?
– Volt olyan pillanat a kapcsolatotokban, amikor jó lett volna, ha valaki kívülről felajánlja a segítségét,
hogy megoldjátok a konfliktusotokat? Mikor lett volna erre a legnagyobb szükség?

48 THEOLOGIA PRACTICA
mégis úgy gondoltam, hogy előadásom nem lenne kerek, ha éppen az elvált lelkészek
nem kapnak hangot benne. Mivel az érintettek közül kevesen vállalják közvetlenül,
hogy megszólaljanak ebben a témában, ezért gondoltam, hogy levélben keresem meg
az elvált lelkészeket.
Másrészt mindenki érintett lehet és most talán boldog házasságban él, de kis idő
múlva olyan konfliktusban találja magát, amiből nehezen tud szabadulni. A tulajdonképpeni
kérdésem, amire választ keresek, ez: lelkészekként, lelkésztársadalomként milyen
megelőző, kísérő és utógondozó segítséget nyújthatunk szenvedő kollegáinknak? Itt
akár a különböző szenvedélyek fogságában levőkre is gondolhatunk. Az 50 lelkészből
tízen küldték el válaszaikat, ezek közül az egyik megírta, hogy ő ezt a kérdést megszenvedte
és lezárta, és így semmilyen szinten nem akar foglalkozni vele. A kilenc válaszlevélből
nyilván nem tudok általános igazságokat megfogalmazni, de a válaszok
azért alátámasztják az elméleti fejtegetésemet néhány dologban.
A válaszokból az derült ki, hogy volt, amikor éretlenül vágtak neki a házasságnak; volt,
amikor már házasság előtt látták a konfliktusgócokat, hogy a segítségnyújtás szükséges lett
volna, de vagy későn érkezett, vagy nem tudtak mit kezdeni vele. Mindenki megszenvedte
a válást; és van, aki tanult belőle: meg tudott bocsátani korábbi házastársának és magának
is, és az új házasságában minden percnek örülni tud. Van olyan is, aki szerintem még mindig
cipeli az elszenvedett sérelmeket, és szenved. Az is kiderült, hogy nem 50, hanem legalább
90 lelkész vált el a két egyházkerületben. De az is lehet, hogy ha pontosan utánaszámolunk,
akkor a 100-as létszámot is meghaladjuk. Ehhez hozzávehetjük a formálisan még
együtt maradt, de ténylegesen már meghalt kapcsolatokat.
Konfliktusmegoldás
Mi az igazi segítség? Van, amit mi külső segítőként annak gondolunk, de a krízisben
levő nem annak fog fel. Erre is találunk jó példákat a válaszlevelekben.
Nem szégyen segítséget kérni házastársi konfliktusaink megoldásához. Neveljük erre
a jegyesbeszélgetés során a párokat: merjünk segítséget kérni. És teremtsük meg annak a
feltételeit, hogy lehessen segítséget kérni. De van-e olyan bizalmasom, akihez fordulhatok?
Miért nem működik közösségként a lelkészközösség?
Nagyapámnak volt egy listája, amire feljegyezte azon rossz emberi tulajdonságokat,
amelyek gyengítik, aláássák a lelkész hitelességét: irigység, kicsinyesség, pökhendiség…
Ha jól emlékszem, talán 40 tulajdonságot sorolt fel. Gondolatban én is nyitottam egy
listát, amelyre – az egyéni rossz tulajdonságok mellé – folytatásképpen próbálom ösz-
– Befolyásolt a válásodban a lelkész mivoltod? Az egész válási folyamatban mi történhetett volna
másképpen, ha nem vagy lelkész?
– A válás után mi volt a legjobb segítség, amit kaptál? És mi lett volna az, amit reméltél?
– Mit tanultál a válásodból?
– Kihez fordulhatsz bármikor gondjaiddal?
– Ki segít, ha nehézséged támad?
– Kihez fordulhatsz bátorításért, elismerésért, ha kétségbe esel?
– Kiben bízol meg, fenntartás nélkül?
Köszönöm, hogy válaszaiddal segítesz abban, hogy egy ilyen nehéz kérdésben együtt gondolkodjunk.
Március 15-ig várom a leveled.
Szeretettel Sógor Árpád
Kolozsvár, 2011. február 24-én, Jégtörő Mátyás napján”

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 49
szeírni azokat az okokat, helyzeteket, fájdalmakat, amelyek megmételyezik a lelkészközösség
életét. Például:
– Nem szolgatársak, hanem vetélytársak. A jól működő regionális lelkészközösségek
felbomlanak az első parókia megüresedésekor. Tudunk-e örülni egymás sikerének,
szakmai előmenetelének?
– Pályázási anomáliák, a megfelelő ember a megfelelő helyre elv sérülése is a közösségromboló
okok közé sorolható.
– Zsinat-presbiteri egyház vagyunk, de az időnként mégis hierarchikus rendszerben
nehéz őszinte munkaközösséget kialakítani.
– Sok az elfojtott agresszió az egyházban, ebből kifolyólag a frusztráció is. Depressziós,
megkeseredett lelkészek, szenvedélybetegek, a szolgálatba belefáradt
szolgatársak kínlódnak napról napra.
– Bizalmatlanság, sokszor valós vagy kivetített belső félelem mételyezi közösségünket.
– Lelkészek irigyek az olyan társaikra, akik elváltak és látszólag boldogok egy második
házasságban, ők meg továbbra is szenvednek egy boldogtalan kapcsolatban.
Minden jószándékú segítségnyújtás csak felületi tünetkezelés marad mindaddig, amíg
nem sikerül gyökeresen megváltoztatni a közösséghez való hozzáállásunkat. Vannak
olyan lelkészek, akik évek óta nem vesznek részt a lelkészértekezletek munkájában, nem
vállalnak közösséget sem egyházmegyei, sem kerületi, sem országos szinten és nem kéri
számon tőlük senki ezt a mulasztást.
A mai világban, ahol követelmény, hogy földrengés- és bombabiztos házakat építsünk,
kitűzhetjük célként azt is, hogy válás-biztos házasságot építsünk, vagy legalábbis
tervezzünk. A biztonsági rendszerre milliókat költünk, hogy ne törjenek be a házunkba. A templomokat,
a parókiákat bebiztosítjuk, kötelező módon, akciós áron, de így is szép summáért. Nem
vitatkozunk azon, hogy ez szükséges vagy sem. Ezt mindannyian fontosnak tartjuk. Azt a pénzt,
amit megtakarítottunk azzal, hogy egységesen az egyházkerületen keresztül kötöttünk biztosítást,
nem fordíthatnánk a házasságaink biztosítására?
Amerikából nemcsak a coca-colát és a popcornt kaptuk, hanem a krumplit és a családterápiát
is. A krumpli hasznosságát nem vitatjuk. Tanúsítom, hogy a családterápia is jó. Az ameriakaiak
pragmatikus módszereket dolgoztak ki a konfliktuskezelésre. Igaz, nem lehet mindent szolgai módon,
mint egy recept előírását követni, de tanulni lehet tőlük.
Az egyik szimpatikus módszer egy ún. békepaktum vagy fogadalom megkötése. Ezt szintén a
jegyesbeszélgetés során lehet átbeszélni a párral, illetve ünnepélyesen aláíratni is velük,
azért, hogy amikor netalán robbanásig feszülne kapcsolatuk, tudják, miként kell hatástalanítaniuk
a bombát.
Békepaktum. Fogadalom 9
Ha konfliktus üti fel a fejét házasságunkban, így fogunk tenni:
1. Azt fogjuk szem előtt tartani, hogy a konfliktus hozzájárul házasságunk növekedéséhez
és fejlődéséhez. Nem mondjuk, hogy „ne kezdd megint”, ugródeszkának
tartjuk a probléma megoldását egy jobb házasság kialakításához.
2. Felismerjük a bennünk feltoluló haragot, és Isten segítségével igyekszünk úrrá lenni
rajta.
3. Idejekorán foglalkozunk a konfliktusokkal, időt hagyunk a lehiggadásra, de nem
hagyjuk a dolgot másnapra.
9 Selwyn Hughes: Holtodiglan-holtomiglan. Harmat Kiadó, Budapest 1995, 84.

50 THEOLOGIA PRACTICA
4. Pontosan, egy vagy két mondatra szűkítve megfogalmazzuk a konfliktus lényegét,
hogy az mindkettőnk számára világos legyen.
5. A gonddal szállunk szembe, nem a másik féllel.
6. Nem a másikat hibáztatjuk, hanem vállaljuk a felelősséget azért, amivel mi magunk
hozzájárultunk a probléma kialakulásához.
7. Inkább a megoldásra összpontosítunk, mint a gond ecsetelésére.
8. Figyelmesen hallgatjuk a társunkat, és nemcsak a gondolatait, hanem az érzéseit
is igyekszünk megérteni.
9. Megtanuljuk kimondani, hogy „nem volt igazam” és „bocsáss meg”, és szükség
esetén használjuk is ezeket a szavakat.
10. Keressük a bocsánatot, és magunk is megbocsátunk.
A házasságban folyó legtöbb párbeszéd párbajbeszéd. Tanuljuk meg felismerni az odafigyelés
akadályait saját kapcsolatunkban, és tegyünk gyakorlati lépéseket a leküzdésükre.
Nemcsak a szavakra, hanem a szavak mögött meghúzódó érzésekre is figyeljünk.
Milyen kérdéseket érdemes mindenképpen feltennünk párkapcsolatbeli konfliktushelyzet
esetén az önterápia keretében? 10
Van-e lehetőség a változtatásra? Akarok-e egyáltalán változtatni? Meg tud-e felelni
partnerem elvárásaimnak? Akarja-e, hogy megoldódjék a gond? Én mit tettem eddig
azért, hogy megoldjuk a gondjainkat?
Őszintén/nyíltan látom-e helyzetünket? Őszintén megmondom-e a véleményemet?
Hajlandó vagyok-e meghallgatni a másikat? Adok-e időt neki is, meg magamnak is,
vagy azt várom, hogy egyik pillanatról a másikra megoldódjanak a problémák?
Azt várom, hogy a másik változzon meg, vagy magam is kész vagyok megváltozni?
Adok-e még egy esélyt a partneremnek? Hű maradok-e hozzá súlyosabb konfliktus
esetén is?
Ha gondjaim adódtak a kapcsolatunkban, a végleges döntés előtt igénybe vettem-e
szakemberek, illetve rokonok és ismerősök segítségét és tanácsát?
Mit tennék, ha partneremnek munkahelyi vagy anyagi gondjai támadnának? Akkor
is vele maradnék? Mi történne, ha hirtelen be kellene érnem/érnünk a legszűkösebbel?
Rá vagyok-e utalva partneremre, vagy egyedül is elboldogulnék az üzleti ügyek, illetve
a háztartás igazgatásával?
Mi van akkor, ha nincs konfliktus, csak „kihűlt” a kapcsolat? Mi van akkor, amikor
a válni készülő pár azt mondja: „Nekünk nincsenek nyílt konfliktusaink, csak közömbösek
lettünk egymás iránt.” Ilyenkor valami rejtett konfliktus van a mélyben, talán a
házastársak sem tudnak róla.
A közömbösség az égő gyűlölet közvetlen eredménye, amely depresszióhoz és
minden érzelem – örömteli vagy szomorú – kiöléséhez vezet. Ha fenn akarjuk tartani a
látszatot, hogy boldog házasságban élünk, de ez csak színjátszás, számíthatunk arra, hogy drága
árat fizetünk egy olyan színdarabért, amiben mi magunk játszunk.
Ha szerelemmel teli házasságra vágyódsz, akkor nem engedheted meg magadnak az
önsajnálat, a megsértődés vagy a harag luxusát. Ha nem akarsz megbocsátani házastársadnak,
ez a szerelem halálához vezet. Isten nem a megbocsátás érzésének a kimunkálá-
10 Nossrat Peseschkian: i. m. 218.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 51
sára kér házastársad iránt, hanem döntés elé állít, hogy bocsáss meg neki. A „nem tudok
megbocsátani” helyett helyesebb úgy fogalmazni, hogy „nem akarok megbocsátani”.
A megbocsátás három lépcsőfoka: 11
1. eldöntjük, hogy megbocsátunk;
2. tudatosan ahhoz a viselkedéshez szabjuk magunkat, amit az Úr helyesnek mutatott
a Bibliában;
3. bízunk benne, hogy elvégzi az ő részét azzal, hogy megújítja értelmünket és megajándékoz
új, átalakított magatartásformával.
Mint keresztyén lelkigondozóknak, lelkipásztoroknak az a nagy többletünk, hogy nemcsak szakmai
szempontból foglalkozhatunk a segítségért folyamodó párral, hanem imádkozhatunk értük, sőt velük
is. Nem biztos, hogy úgy alakul a beszélgetés, hogy imádkozás is lesz benne, de előtte, míg a beszélgetésre
készülünk és utána, a beszélgetés zárásaként imádkozhatunk. Ettől nem tarthat vissza semmi.
Gyökössy szavaival: fontos bemosakodni és kimosakodni a beszélgetés előtt és után. Lelkészekként
elmehetünk a családokhoz, nem kell megvárnunk, míg ők szánják rá magukat arra, hogy felkeressenek.
Lehet, hogy így kisebb bennük a motiváció az őszinte beszélgetésre, a gondok feltárására,
de áldott, gyógyító alkalommá is válhat, ha tudnak élni a lehetőséggel.
Ki az az ember, aki így keresheti fel családlátogatási céllal a lelkipásztorokat és családjaikat?
Az esperesek nem jók erre a célra. Nem a személyük, hanem a hivataluk miatt. Amíg hierarchikus
viszony van esperes és lelkipásztorok között, addig ez nagymértékben lehetetlenné teszi a lelkigondozói
viszony kialakulását. A püspök, mint episzkoposz, mint felvigyázó, jó lenne erre a feladatra,
ha szét tudnánk választani a püspökök munkáját két területre, lenne egy szuperintendensünk,
akinek kormányzói, adminisztratív feladata van és lenne egy lelkigondozó püspökünk, aki látogatná
a lelkipásztorokat.
Terrence Real 12 részletesen foglalkozik a házassági válsággal és annak okaival, illetve
megnevez 5 olyan vesztes stratégiát, amely válsághoz vezet:
1. Az igazság hajszolása. Az objektív igazságnak nincs helye az intim párkapcsolatokban.
Nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem, hogy megtaláljuk a megoldást. A
kapcsolaterősítés azt jelenti, hogy megtanulunk erőszakmentes életet élni. Kerüljük
az agressziót másokkal és saját magunkkal szemben egyaránt.
2. A partnerünk irányítása. Olyan emberekhez vonzódunk, akiknek gondjai tökéletesen
illenek a mi problémáinkhoz, és ez garantálja, hogy újra megvívjuk
gyermekkori csatáinkat. Nem az a jó párkapcsolat, amelyben a sebekkel nem
foglalkoznak, hanem az, amelyben a sebeket kezelik. És az a kiváló párkapcsolat,
amelyben a sebeket begyógyítják
3. A gátlástalan önkifejezés. „A hányászacskó átadása”: milyen nyomorultul érzem
magam a te hibáid miatt. Elfojtott érzelmek (Freud) – gőzkieresztés. Nem fog
belehalni, ha nem mondja ki azonnal, ha eszébe jut valami. A konstruktív önkifejezésnek
helye van a párkapcsolatban.
4. A megtorlás. Passzív agresszió a düh burkolt kifejezése a megtagadáson keresztül.
Általában akkor folyamodunk a megtorláshoz, ha az első három vesztes stratégia
csődöt mondott. Igen? Ha nem ismered el, hogy igazam van, ha nem engeded,
hogy irányítsalak, és ha nem érdekelnek érzéseim, akkor ezt kapd ki. Az áldozat
helyzetéből támadunk. Különbség van az önvédelem és a megtorló támadás
között.
11 Ed Wheat–Gloria O. Perkins: i. m. 231.
12 Terrence Real: Házasság vagy szövetség? Modern játszmák egy ősrégi intézményben. Park Könyvkiadó, Budapest
2008, 368.

52 THEOLOGIA PRACTICA
5. A bezárkózás. A bezárkózást motiválhatja a megtorlás elutasítása, a konfliktustól
való félelem, a bizalmatlanság a közelséggel szemben, a sebezhetőség kerülése
vagy egyszerűen a fásultság is.
Ha tenni akarunk azért, hogy jó párkapcsolatban éljünk, akkor egészséges, józan és
biztonságos helyre van szükségünk. Ha konfliktusos a gyülekezettel való kapcsolat,
akkor ez is megnehezíti a házastársi kapcsolatot, de az is lehet, hogy akkor a külső ellenséggel
szemben zárnak rövidre a házastársak, csakhogy ez éppenséggel nem egészséges
kapcsolat. Nem fognak messzire jutni a házastársak meghittségük keresésében,
amennyiben egyikükre vagy mindkettejükre igaz az alábbi kijelentés valamelyike:
– pszichés eredetű betegsége van (kényszerbetegség, fóbia, depresszió, szorongás);
– szenvedélybetegségben szenved, és nem kezelik azt;
– túlfűtött szexualitásra vagy agresszív viselkedésre hajlamos, és nem kezelik azt.
A depresszió nemcsak a betegeket sújtja, hanem a szeretteiket is. Mindenkinek joga
van egyedül dönteni arról, hogy vállalja vagy elutasítja a kezelést, ameddig egyedül él; aki
azonban családot alapít, annak a döntése nem csak a saját életét érinti. Öt depressziósból
kettő kér segítséget, pedig kb. 90%-ban eredményesen lehet kezelni. Kötelességünk arra
törekedni, hogy a legjobb házastárs és a legjobb szülő váljon belőlünk. Jogunk, sőt kötelességünk
mindent megtenni azért, hogy a családtagjaink egészségesek legyenek.
Érezzük, hogy összefonódnak a dolgok? Nem lehet a lelkészházasságok gondozásáról beszélni,
ha nem foglalkozunk pl. a depressziós lelkészek megsegítésével. Depressziós lelkészek, alkoholista
lelkészek, a kiégett, megkeseredett lelkészek köztünk élnek. (A depresszió oka, hogy valaki rájön,
hogy szerepeket játszott és többet nem akar játszani – mondja Feldmár András.)
Ha a párkapcsolaton úgy akarunk dolgozni, hogy közben magunkkal cipelünk egy
szenvedélybetegséget, az olyan, mintha az egyik lábunkkal a gázpedált, a másikkal pedig
a féket nyomnánk. Egész nap bőgethetjük a motort, akkor sem jutunk sehová. A
szenvedélybetegség a kapcsolaterősítés fékje.
A szenvedélybetegség nem azt jelenti, hogy valaki nem tud meglenni anélkül, amitől
jobban érzi magát, hanem azt, hogy nélküle nem tud boldog lenni. Szerfüggőség,
viselkedési függőség, de bármilyen örömszerző cselekvést lehet kényszeresen végezni
(veszélykeresés, adrenalin, evészet, internet, pornográfia).
Ha valaki egy cselekvéshez vagy egy szerhez nyúl vigaszért, akkor nem a házastársához
fordul. A szakkönyvek beszélnek az ún. boldogtalanság-stabilizátorokról. Boldogtalanság-stabilizátor
minden, amihez az emberek fordulnak, ahelyett, hogy egymás
felé fordulnának, és közösen megpróbálnák megoldani a gondokat. Gőzszelep szerepük
van, elvezetik az elégedetlenséget, elodázzák a válságot, ugyanakkor bebetonozzák
a beteljesületlenség érzését. Éppen annyi elégedettséget adnak, amennyi elég annak a
helyzetnek az elviseléséhez, amelyet egyébként jobb lenne megváltoztatni.
A férfiakra jellemző a munkamánia, a szerfüggőség, a veszélyek hajszolása, a szerencsejáték,
az étkezési zavar, a túlzott tévézés, a túlzott internetezés és a szexfüggőség.
A nőkre jellemző a szeretetfüggőség a gyerekeikkel való kapcsolatban, az étkezési
zavar, a gyógyszerfüggőség, a költekezés, a túlzott testmozgás, a „nyüzsgésfüggőség”
és a szeretetfüggőség egy romantikus kapcsolatban.
Terrence Real felsorol 5 nyerő stratégiát is, amit követhetünk házasságunkban. 13
1. Panaszkodás helyett kérés. Ne kritizáljunk, kérjünk. Nincs jogunk elpanaszolni,
hogy nem kaptuk meg azt, amit nem is kértünk. A remek párkapcsolatban több a
13 Terrence Real: i. m. 369.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 53
világos önkifejezés és kevesebb az elfojtott neheztelés (együttérző, problémamegoldó,
tapasztalatmegosztó hallgatás).
2. A szeretetteljes és megértő kommunikáció. A konfliktusokat nem a nézeteltérések kiiktatása
szünteti meg, hanem a nézeteltérések kezelése. Láttam, erről én azt gondoltam,
ezt én úgy értelmeztem, éreztem, most azt szeretném.
3. Nagyvonalú reakciók. A megértés empátiához vezet, az empátia együttérzéshez, az
együttérzés pedig a harc lezárásához. Amikor a társunk szembesít valamilyen viselkedésbeli
jellemhibával, ne kezdjünk el védekezni. Ahelyett, hogy tagadnánk, amit
csak lehet, inkább ismerjünk el mindent, amit csak lehet.
4. Egymás megerősítése.
5. A megbecsülés, mint kiaknázatlan lehetőség. Ha nem tudjuk élvezni a sok jót, akkor
semmibe vesszük azokat az ajándékokat, illetve teljesítményeket, amelyek megbecsülést
érdemelnek, és semmibe vesszük azt a tényt, hogy jogunk van a boldogsághoz.
A megosztott öröm kétszeres öröm, a megosztott fájdalom fele fájdalom. Ez a
kapcsolatok egyik alapszabálya.
A ragyogó házasság receptje 14
Ha a lehető legjobb házasságot szeretnéd megvalósítani azzal, akit választottál, akkor
add a legjobbat a magad részéről házastársadnak, éspedig a következő területeken:
áldás, építés, osztozás, érintés.
Áldás: eulógia, jó szó, reagálási mód
Ne térj ki a vita elől, de jó szavakkal válaszolj még akkor is, amikor társad beszéde
keménnyé, kritikussá, sértővé válik. Rendelkezel azzal az erővel, hogy megáldd házasságodat
a partnerednek kimondott szavaidon keresztül. Azzal is áldást jelenthetsz, ha
megtanulod, hogy mikor kell csendben maradnod. Áldást jelentesz a társadnak és házasságotoknak
az alábbi négy módon:
1. kedves, szeretetteljes szavaidon keresztül, ahogy vele és róla beszélsz;
2. magatartásoddal, melyből szerető kedvesség sugárzik felé kis és nagy tettekben;
3. köszöneted és dicséreted kifejezésével;
4. azzal, hogy imádkozol érte Istenhez.
Tehát szép szavak, kedves tettek, hálás dicséret és közbenjáró imádság a társadért.
Nem számít, hogy bánik veled a társad, a lényeg az, hogy te áldással reagálj. A szeretet
nemcsak érzés, hanem elhatározás, döntés is. Mondjatok áldást szóval, cselekedettel és akkor
áldást örököltök. Ne gondold, hogy jobb vagy, mint társad. Amennyire tőled függ, legyen
békesség a házasságodban.
Építés
„Szeress még jobban, hogy még értékesebb legyek.” Aedes – tűzhely; oikodomeo –
család, otthon, házépítés. Miközben egymást építitek, egy közös otthont is létrehoztok.
A Róm 14,19 értelmében a személyes bátorítás, belső megerősítés és béke, harmónia
kialakítása tartozik ide.
14 Ed Wheat–Gloria O. Perkins: i. m. alapján.

54 THEOLOGIA PRACTICA
Építek-e a beszédemmel vagy rombolok? Mit mondhatnék társamnak, ami építi,
bátorítja, megerősíti és ami békességet eredményez? A gyógyító figyelmesség is egy
fontos építőanyag a házasság építésében. Ne kritizáld a társadat, gondolj pozitív tulajdonságaira,
értékeld és dicsérd.
Osztozás
Az osztozás igényli önmagad odaadását, a társadra való figyelést és az együttélésetek
során olyan érzékenység kifejlesztését, mely észreveszi, hogy mikor adódnak alkalmak
a kettőtök közti szeretet elmélyítésére. Minél több szálon kapcsolódtok egymáshoz,
annál nagyobb lesz a szeretetetek. Mi mindent oszthatsz meg társaddal? Közös
élmények. Egyéni élmények. Életünk megosztása maradandó szeretetet teremt.
Érintés
Az érintés elsődleges kommunikációs eszközünk azok felé, akiket szeretünk, akár
tudatosul ez bennünk, akár nem. Manapság a testi érintésnek csupán három formáját
fogadják el: a felszínes kézfogást, az agresszív érintkezést bizonyos sportágakban és a
szexuális közösülést. A férfiak automatikusan a szexet keresik, amikor meghitt közelségre
vágynak. Napjaink túlfűtött szexualitása tulajdonképpen mély, kielégítetlen igényünket
tükrözi a melegségre, elfogadásra és a nem szexuális érintés meghittségére. Az
esetek legnagyobb részében a házassági hűtlenséget nem annyira a szexuális kalandvágy
okozza, hanem az érzelmi meghittség utáni vágy. Több olyan esetet ismerek, amikor a
házastársak az után váltak el, hogy részt vettek pszichodrámás vagy önismereti csoportban. Talán
azért, mert egy olyan nagymértékű intimitást tapasztaltak meg a csoportban, amire a párkapcsolatban
még addig soha, és nem láttak reményt arra, hogy valaha is megérik.
Öleljed, simogassad a társadat, tanuld meg a nem szexuális indíttatású simogatás
örömeit. Igyekezz kifejezni a szeretetedet az érintésen keresztül. Lassítanod kell meghitt
érzések kifejezésének megtanulásához. A simogatások mellett legyen alkalmatok a
beszélgetésre. Legyen minden este 10 percetek arra, hogy egymás karjaiban feküdjetek
a sötétben, mielőtt elaludnátok. Osszátok meg egymással legmélyebb gondolataitokat
és a nap apró örömeit. Kerüld a vitatkozást. Ilyenkor van ideje a meghittség kialakításának
és a közös elalvásnak. Egymás karjaiban begyógyulnak a nap folyamán szerzett
sebek és kudarcok. Lehet, hogy ez a beszélgetés együttes imádságra is késztet, vagy
csupán ellazít a testileg is érzékelhető, vigasztaló szeretet.
Válás
A gyülekezet és az elvált lelkész viszonyát az határozza meg döntő módon, hogy a
lelkész milyen minőségű ember volt és milyen minőségű szolgálatot végzett a válás előtt,
valamint az is, hogy miként zajlott le a válási procedúra. Ha a válás kigyűrűzik a parókia
falain túl, az nagyon sok hitben kiskorú vagy hitben el sem indult embernek okoz elakadást,
megbotránkozást. Hatással van mindazokra, akik a lelkészre előzőleg felnéztek és
lelkileg, etikailag függenek tőle. A válaszlevelekből az derült ki, hogy a lelkészek, noha
féltek a gyülekezet reakciójától, sok esetben megértésre találtak.
A felek sokszor nem is a partnertől, hanem a lehetetlen, krízisbe jutott állapottól
akarnak elszakadni. Ezért a válás folyamatában felismerhetővé válik, hogy a kapcsolatnak
milyen irányba kell fejlődnie ahhoz, hogy a pár tovább tudjon együtt élni.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 55
Először Andreas Hesstől hallottam a válás-liturgiáról, és azt hittem, hogy ez őrültség,
s hogy ilyesmit csak egy pihent agyú nyugati találhatott ki. Később megtudtam,
hogy az első válási liturgia a 10. századból, a kopt egyház tradíciójából származik. Bűnbánati
istentiszteletet tartani válás esetén – Hézser Gábor szerint ez még megoldásra
váró feladat. Hézser Gábor fel is vázol egy lehetséges liturgiát. 15
Ma már szimpatikusabb számomra az ötlet, olyan szinten, hogy azt látom: az egyház
magára hagyja az elvált embereket, lelkészeit is, a válás krízisének folyamatában. A
válás is egy gyászfolyamat, a kapcsolat halálát kell meggyászolni. (Két érdekes könyvet
is olvastam a válásról: az egyikben Barbara Leahy Shlemon16 öt gyermek hívő, keresztyén
anyja 30 év házasság után válik el a férjétől és elmondja a gyógyulás lehetőségeit.
A másik, Jim Smoke17 könyve.)
Ha nem foglalkozunk érzelmeinkkel, érzelmeink fognak foglalkozni mivelünk. A
bánattal kapcsolatos érzelmek nagyon sok energiát vonnak el tőlünk. Az intenzív és
hosszan tartó harag levezető alkalmat keres magának. Sokféle gyengítő fizikai tünetet
vagy betegséget válthat ki: fekélyek, migrénes fejfájás, bőrbetegségek, asztma, bélhurut.
Ha megtanuljuk felismerni az elraktározott harag tüneteit, képessé válunk arra, hogy
irányítsuk azokat és ne azok irányítsanak minket.
Hogyan éljük túl a válást? 18
– Amikor a válás valósága reád tör, szánj elég időt arra, hogy ezt a helyzetet imádságon
keresztül helyezd az Úr kezébe. Kérd őt, hogy segítsen, vezessen és érzelmileg
támogasson téged.
– Hívd fel a legjobb barátaidat, és kérd meg őket, hogy imádkozzanak érted, és érzelmileg
támogassanak.
– Maradj kapcsolatban az érzelmeiddel. Oszd meg őket azokkal az emberekkel, akikben
megbízol.
– Nézz szembe a helyzeteddel. Lehet, hogy egy olyan rossz döntést kell túlélned,
amit más ember hozott.
– Ne ess pánikba! Emlékezz arra, hogy akármi is történik, Isten gondoskodik rólad.
15 Hézser Gábor: Pasztorálpszichológiai szempontok az istentisztelet útkereséséhez. Kálvin Kiadó, Budapest
2005, 186–190. (B. v. Issendorf nyomán, in: Zeitschrift für Gottesdienst und Predigt, 1988/5., 18. skk.)
Ritus-vázlat (liturgia)
Orgonajáték, majd votum:
Teljes életünk, boldogságunk és boldogtalanságunk, örömünk és szenvedésünk Isten kezében van.
Vétkeinket és elégtelenségünket magára vállalta Krisztus. A Szentlélek Isten vezet életünk megújulásához.
Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében, Ámen.
Ének és igeolvasás: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Ima, majd Tanítás a válásról.
Bűnbánati kérdés, majd válasz: Igen, Isten segítségével.
Bűnbocsánat-hirdetés: Nyújtsátok kezeteket egymásnak – a megbékülés és a kölcsönös megbocsátás jeleként.
Ének, majd prédikáció, utána pedig orgonajáték.
Az egymás iránti tisztelet megvallása.
Áldás.
Az elváltak imája egymásért.
Miatyánk és ároni áldás.
16 Barbara Leahy Shlemon: A válás sebeinek gyógyítása. Lelki vezetés a belső gyógyuláshoz. Marana Tha, Budapest
2004.
17 Jim Smoke: Épülhetsz a válás által? Leépülsz vagy felépülsz. Magyar Evangélumi Szövetség-Alliansz, h.
n., 2007.
18 Jim Smoke: i. m. 8.

56 THEOLOGIA PRACTICA
– Menj el egy ügyvédhez, hogy megtudd, melyek a jogaid.
– Írj egy listát az összes félelmedről. Aztán készíts egy másik listát az összes (anyagi,
emberi és érzelmi) készletedről.
– Vond magad köré a családtagjaidat, akiket csak tudsz. Kérd a szeretetüket és támogatásukat.
– Keress egy elváltakat támogató csoportot.
– Emlékezz arra, hogy a gyógyuláshoz idő kell. Nem lehet a válás tapasztalatait
„azonnal” kezelni.
Kérj Istentől bölcsességet, hogy eltemesd a múltat, megteremtsd a mát és megtervezd a holnapot.
Hogyan segíthetünk másoknak, hogy épüljenek a válás által?
1. Ne ítélj! Fejezd ki mindkét elvált félnek, hogy mindkettőjüket értékeled, és hogy
az irántuk érzett barátságod nem azon a személyes teljesítményükön alapul, amit egymással
tesznek. Kérd meg őket, hogy engedjék meg, hogy semleges maradhass, és mindkettőjükkel
folytathasd a barátságot, ha így döntesz.
2. Szeretettel és megértéssel figyelj oda rájuk. A jó lelkigondozó mindig jó hallgató. A
legtöbb ember nem igényli a válaszokat, pusztán olyan emberekre van szükségük, akik
szeretettel és megértéssel odafigyelnek rájuk.
3. Mindenben légy segítőkész. Nagyon ijesztő és érzelmileg kimerítő, ha valaki egyedül
bonyolít le mindent a válás utáni alkalmazkodási szakaszban. Bátorító, ha van egy baráti
társaság, amely besegít, ha szükséges.
4. Adj útmutatást, ahol tudsz. Tanács helyett útmutatást adj. Ismerd fel korlátaidat,
amikor segítséget és útmutatást adsz másoknak.
5. Irányítsd az embereket a rendelkezésükre álló forrásokhoz. Minden közösségnek véget nem
érő listája van az emberi segítség lehetséges forrásairól. A legtöbben nincsenek tisztában
azzal, hogy ezek léteznek, egyszerűen azért, mert még soha nem volt szükségük ilyesmire.
Az elvált személy átmeneti állapotban van, az egyik életformából a másikba. Ez nehéz
folyamat, nagyfokú segítséget és türelmet igényel.
A megbocsátás szép példája áll előttünk a Jákob és Ézsaú találkozásában. A megbocsátó testvér
arcában Isten arca sejlik fel. Kiábrázolódik valami abból, hogy Isten az ő arcára és hasonlatosságára teremtett
minket. A te orcádban Isten orcáját láttam tündökleni. Így kell tekintsünk házastársunkra is.
Feladatok
Mit tehetünk annak érdekében, hogy a címbeli kérdőjelt felkiáltójellé alakítsuk lelkészházasságokban
élő párok esetében: Boldogan éltek, míg meg nem haltak! és még
azután is. Milyen megelőző, kísérő és utógondozó segítséget nyújthatunk a lelkészházaspároknak?
– Őszinte problémafeltárás.
– Őszinte beszélgetés, tanácskozás arról, külső szakemberek bevonásával is, hogy
mások, más egyházak, közösségek milyen megoldásokat kerestek, találtak ezekre
a problémákra.
– Mentor-rendszer, episzkoposz-rendszer, szupervizor-rendszer kigondolása és kidolgozása,
mindenkinek legyen egy lelki atyja.
– Önismereti képzésben való részvétel.
– A jegyesbeszélgetések komolyan vétele, csoportos jegyeskurzusok szervezése, a
Házasság Hete szervezésében való aktív részvétel.

SÓGOR ÁRPÁD: BOLDOGAN ÉLTEK, MÍG MEG NEM HALTAK? 57
– Tematikus regionális csendesnapok, egyházmegyei lelkészértekezletek házaspárok
részére.
– Erdélyi „Locarno-központokban” félévente minden egyházmegyéből egy-egy hétre
egy lelkészházaspár üdültetése, helyettesítést az esperesi segédlelkésszel megoldani. A
25 párnak minikonferencia tartása neves előadók, jó szakemberek bevonásával.
– A pozitív példák nagyobb médiajelenléte, az aranylakodalmasok nyilvános felköszöntése.
Nem amerikai műmosolyt, hanem életszagú történeteket bevinni a köztudatba.
– Sokszor nem is a nagyobb fizetésre van szükség, hanem csak annak megtapasztalására,
hogy értékelik már itt a földön a hűségesen elvégzett munkát.
– A szenvedélybeteg, depressziós, megkeseredett lelkipásztorokra való hatékonyabb
odafigyelés, segítségnyújtás.
– Az elvált lelkészek utógondozása, elváltakkal foglalkozó terápiás csoport.
– A különböző missziók (ifjúsági, kórház, mentő) mellett a családmisszió beindítása,
családbarát templomok, liturgiák.
– Családi életre nevelés, felnőttképzés, civil szervezetekkel való hatékonyabb együttműködés,
ennek anyagi támogatására az EU által kínált támogatást igénybe lehet
venni.
– Az egyházkerületnek, a lelkészközösségnek érdeke, hogy papjai kiegyensúlyozottak
legyenek, hisz így hatékonyabb munkát tudnak végezni.
Karban tartani a házasságot. Ez azt is jelenti, hogy öleljük a házastársunkat. A te
kezedbe teszem le az én lelkemet – Krisztus kereszten mondott szavai a zsidó gyermekek
esti imádsága is volt. Minden próbálkozásunknak, prevenciós, megelőző, kísérő támogatásunknak,
házassággazdagító tevékenységünknek vagy utógondozó segítségnyújtásunknak
akkor van értelme, ha Isten kezébe tesszük le a mi házasságunkat is.
Felhasznált irodalom
Arnold Mol: Házaspárbaj – Nyerjünk mindketten. Harmat Kiadó, Budapest 2008.
Barbara Leahy Shlemon: A válás sebeinek gyógyítása. Lelki vezetés a belső gyógyuláshoz. Marana Tha
Kiadó, Budapest 2004.
Ed Wheat – Gloria O. Perkins: Szerelemről minden házaspárnak. KIA Kiadó, Budapest 2001.
Fekete Károly: A Vécsi Szövetség. In: Tudománnyal és a hit pajzsával. Kolozsvár 2008.
Gyökössy Endre: Ketten – hármasban. Új Ember, Budapest 1997.
Hézser Gábor: Pasztorálpszichológiai szempontok az istentisztelet útkereséséhez. Kálvin Kiadó,
Budapest 2005. (B. v. Issendorf nyomán, in: Zeitschrift für Gottesdienst und Predigt,
1988/5, 18. skk.)
Jim Smoke: Épülhetsz a válás által? Leépülsz vagy felépülsz. Magyar Evangélumi Szövetség-Alliansz,
h. n., 2007.
Nossrat Peseschkian: A párkapcsolat 17+1 formája. Helikon Kiadó, Békéscsaba 1992.
Pálhegyi Ferenc: Utak és útvesztők a társkapcsolatokban. Bibliai Házassággondozó Szolgálat. Budaörs-Pécel
2005.
Riekje Boswijk-Hummel: A párkapcsolat forradalma. Ursus Libris Kiadó, Budapest 2007.
Selwyn Hughes: Holtodiglan-holtomiglan. Harmat Kiadó, Budapest 1995.
Süle Ferenc: Az életerő forrásai a családban. Szent István Társulat, Budapest 2009.
Szarka Miklós: Lelkészházasságok végveszélyben. Kézirat. Házasság és Családsegítő Szolgálat 2008.
Szarka Miklós: A szolgálat és a családi élet feszültségei a gyakorló lelkipásztor életében. Kézirat. Házasság
és Családsegítő Szolgálat 2007.
Tóth Miklós: Házasságterápia. Medicina Kiadó, Budapest 2005.

THEOLOGIA SYSTEMATICA
Pásztori-Kupán István
Kolozsvár
Univerzalizmus, intézményellenesség,
szent és profán keveredése, valamint
a gonosz problémája William Paul Young
A viskó című művében
Universalism, Anti-Institutionalism, Mixture of Holy and Profane
As Well As the Problem of Evil in The Shack by
William Paul Young. Abstract
This study is the last of the three dedicated by its author to the discussion of William Paul
Young’s highly disputed novel. The present one discusses several allegations brought against
The Shack, including Universalism, anti-institutional and anti-religious manifestation, its alleged
mixing of the holy with the profane, the problem of evil and its origin, its presumed Gnostic
background etc. According to the conclusion of the analyst one ought to see the main purpose
of the work, which is true redemption through learning to forgive from God Himself: all other
aspects are to be seen primarily from this perspective in order to do justice both to the author
and to the work. It is also important to view the impact of The Shack within the framework of
the author’s available declarations and interviews, which give us further insight concerning his
certainly positive intentions.
Keywords: Universalism, single and double predestination, anti-institutionalism, holy and
profane, origin and problem of evil, Gnosticism, relationship between God and humankind.
A
Bevezetés
Református Szemle előző számaiban két tanulmányt szenteltünk William Paul
Young híressé vált regényének, A viskónak. Az olvasó e három részből álló
sorozat harmadik és egyben befejező részét tartja a kezében. Az első tanulmányban elvi
és szövegértelmezési, a másodikban pedig szentháromságtani problémákkal foglalkoztunk.
Munkánk záradékaképpen áttekintjük a tanulmány főcímében már jelzett
tanbeli kérdéseket. 1
Univerzalizmus?
A szigorúan szentháromságtani kérdéseken túl A viskó kritikusai keményen kifogásolják
Young művének azt az aspektusát, amelyet népszerű nevén „univerzalizmus-
1 A Református Szemle főszerkesztőjének szíves engedelmével a nyomtatásban három részre tagolt tanulmány
teljes szövege a következő helyen is elérhető: http://www.proteo.hu/dok/PKI/PKI_2011_
Viskotlanul.pdf

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 59
nak” szokás nevezni. Ez a kifejezés azonban többértelmű, és a bírálatokban is legalább
kétféle szempontból merül fel vádként. Az egyik az, hogy a regény „tanítása” szerint
Isten kivétel nélkül mindenkit üdvözíteni fog; a másik, hogy vallja a különböző vallások
egyetemes kibékíthetőségét és egyformán Istenhez vezető jellegét. Vegyük sorba
ezeket a bírálatokat.
Az ókori egyházatyák közül leggyakrabban Órigenész nevéhez fűződik a görög
„apokatasztászisz” gondolata, amely mindeneknek a maguk eredeti állapotába történő
visszaállítását jelenti: Isten az utolsó időkben „helyreállítja” a világ rendjét, s benne a
teremtményeket. Az a gondolat viszont, miszerint Órigenész magát a Sátánt is üdvözítette
volna, egyáltalán nem tulajdonítható neki, hanem félreértelmezés eredménye még
akkor is, ha ez a tévedés oly neves szerzők műveiben is napvilágot látott, mint
Johannes Quasten és Alister E. McGrath. 2
A viskó szerzője, noha kétségtelenül „élesben” tárgyalja a témát, korántsem jut el
ilyen általánosításokig. A kérdést egyetlen ember gyászának feldolgozásán keresztül
hozza fel, és nem általános teológiai alapelvként. A regény elsősorban személyes
lelkigondozói és nem általános dogmatikai célzatú. Pontosan ezért van szükség a
Sophia társaságában lezajló jelenetre, hiszen Mack, a gyermekét elveszítő édesapa itt
„éli át” Isten atyai mivoltának mélységeit: elvileg neki is választania kellene, hogy öt
gyermeke közül melyik kettő üdvözüljön, és melyik három kerüljön a kárhozatra. Ehelyett
dönt végül az önfeláldozás mellett: ez Jézus útja. Így, ebből és csak ebből a szemszögből
értheti meg a történet egyik legfontosabb mondanivalóját: Isten számára minden
teremtménye kedves. Még az is, aki olyan borzalmas bűnöket volt képes elkövetni,
mint Missy gyilkosa.
A Sophia előtti tárgyaláson a gyermekeiért vállalt önfeláldozásból Macknek „a fájdalmas
reggelen” még magasabb szintre kell jutnia. A külső megjelenésében is férfiúiatyai
szerepet betöltő Papa színe előtt meg kell bocsátania lánya gyilkosának, méghozzá
úgy, hogy fogalma sincs róla: a bűnös megbánta-e tettét vagy sem, illetve, hogy Missynek
tulajdonképpen miért kellett meghalnia. Az egyetlen válasz, amivel be kell érnie az, hogy
Isten minden érthetetlen esemény ellenére jó, aki szereti őt és az övéit. És ez ettől kezdve
nem elvont, teológiai tanszék vagy íróasztal mögül történő elméleti fejtegetés arról,
hogy vajon Isten az utolsó ítéletben kin könyörül és kin nem. Aki A viskóban ezt keresi,
éppen a lényeget nem érti. Itt keményen, kikerülhetetlenül, csontig menően és személyre
szólóan arról van szó, hogy meg tudok-e bocsátani az ellenségemnek Jézus szavai értelmében?
Igen, a halálos ellenségemnek is. Annak, aki kioltotta a gyermekem életét, vagy
annak, aki kisgyermekkoromban egy életre megnyomorított akár nemi erőszak, akár más
szörnyűség elkövetésével? Sőt: meg tudok-e „bocsátani” – Istennek?
Az olvasó jól érti: ezen a ponton, éppen ezen a ponton már nem(csak) Mackről, a regény
főhőséről, hanem magáról a szerzőről, William Paul Youngról van szó. Márpedig ahhoz,
hogy a fentieket Mackről megírhassa, neki személyesen át kellett mennie ezen a hihetetlenül
kemény próbán: meg kellett tanulnia megbocsátani azoknak (is), akik kisgyermekként
Új-Guineában testi-lelki szempontból egy életre szólóan megalázták és összetörték.
2 Ld. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába 34.: „Órigenész örömmel vette át az apokatasztaszisz
gondolatát is, mely szerint minden teremtmény – az összes ember, de még a Sátán is – üdvösségre jut.”
Vö. Johannes Quasten: Patrology. 4 kötet, Spectrum, Utrecht 1950–1986, II, 87.: „a Logosz még a démonokat
és magát a Sátánt is megtisztítja”. Az ellenérvek felsorakoztatását ld. Lisa R. Holliday: Will Satan Be
Saved? Reconsidering Origen’s Theory of Volition in Peri Archon. In: Vigiliae Christianae 63 (2009), 1–23.
Vö. Pásztori: Követvén 67–69.

60 THEOLOGIA SYSTEMATICA
De vajon miért olyan fontos a megbocsátás? Miért nem Isten bosszúja az, amire Young
vágyik, és miért nem ezt üzeni a regény? Hiszen érthető lenne az is, hogy a vele történtek
után és Isten jogos ítéletében bízva ne a megbocsátás, hanem éppen a kettős predestináció,
az üdvözülők és a kárhozottak kemény és határozott szétválasztása legyen a regény
teológiailag tökéletesen igazolható, fő motívuma. És mégsem ez történik. Miért?
A következőkben, mivel – szerintem – itt van a regény súlypontja, valamivel mélyebb
eszmefuttatás következik, amelyért előre megkövetem az olvasót. Minden keresztyén
ember legismertebb imádsága az, amire maga az Úr tanított bennünket (Mt 6,
9–13). A Miatyánkban elhangzó kérések mindenike Isten hatalmában áll: ezért kérjük
azokat tőle, mert ő mindezt meg is tudja és meg is akarja adni. Mindenik kérés Istenhez
szól, és egy kivételével mindenik feltétel nélküli. Egy kivételével. Ezt a kérést („bocsásd
meg a mi vétkeinket”) maga Jézus – rögtön az ima elhangzása után – a következő
feltételhez köti: Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a
ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei
Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket (Mt 6, 14–15).
Ezen a ponton nincs mellébeszélés. Ha Young regényében minden egyéb motívum
és gondolat helytelenül kerülne is terítékre, ha minden más teológiai kérdést elégtelenül
közelítene is meg, a megbocsátás motívumának személyessé és kikerülhetetlenné
tételéért bizonyosan megéri elolvasni a művet. A megbocsátás fajtáinak bemutatása is
rendkívül tanulságos: az édesapának adott megbocsátás (Barátok fesztiválja fejezet) merőben
különbözik a gyilkosnak adott megbocsátástól (Egy fájdalmas reggel fejezet). Hadd
idézzük ismét a minden szempontból atyai szerepet betöltő Papa híres mondatát:
„– A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik
ember torkát.” 3
A regény egyáltalán nem az utolsó ítéletbe akar bepillantást nyújtani, hogy beavasson
minket valami magasabb isteni titokba, gnózisba (ld. alább) és „eligazítson”. Aki ezt keresi
benne, csalódni fog; aki pedig megtalálni véli, csupán önmagát ámítja. Itt kizárólag és
elsősorban a magunk peréről van szó. A műnek erre az aspektusára vonatkozó kemény
bírálatok olvasása közben önkéntelenül is felmerül a kérdés: nem „a magunk viskójától”,
a megbocsátás terhétől való menekülés mondatja ki velünk az „univerzalizmus” vádját
Young fölött? Mert azt lehet ugyan állítani, hogy a kettős predestináció gondolata értelmében
Young felvetése eretnekség (noha ebben a tekintetben magával Karl Barth-tal is
vitázhatnánk), azt viszont senki nem mondhatja, hogy az általa kínált megoldás – a megbocsátás
útja, azaz „a másik torkának elengedése” – volna emberileg a könnyebbik út.
Nem, a könnyebbik út változatlanul az Isten immutabile decretumába (megváltoztathatatlan
döntésébe) való kapaszkodás, amelynek értelmében, ha teológiailag nem is, de pszichológiailag
mindenképpen felszabadulok a mindenkinek történő megbocsátás terhe alól. Mert ha
Isten kárhozatra ítélt valakiket (akkor is, ha nem tudom, kik azok), nekik én sem vagyok
köteles megbocsátani. Szándékosan provokatív módon fogalmazva: szinte szurkolok,
hogy Isten minden ellenségemet vesse kárhozatra, hogy így ne kelljen megbocsátanom.
A Heidelbergi Káté 52. kérdése az utolsó ítélet kapcsán azt is felhozza vigasztalásul,
hogy Krisztus „mind a maga ellenségeit, mind az enyémeket örök kárhozatra veti”.
Ez a vigasztalás azonban – mert kizárólag annak volt szánva – egyáltalán nem kínál
számomra semmiféle mentességet a megbocsátás jézusi kötelezettsége alól. Jézus fen-
3 Young: A viskó 231.

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 61
tebb idézett intésével szegülök szembe, ha e „vigasztalást” mind dogmatikai, mind etikai
szempontból teljesen helytelenül önigazolásra próbálom felhasználni. Mindez természetesen
nem a Káté hibája, hanem az enyém. Ebben az esetben ugyanúgy járok el,
mint a szeretet parancsa alól kibúvót kereső, a felebarát kiléte felől érdeklődő törvénytudó,
akinek az Úr az irgalmas szamaritánus példázatával válaszol (ld. Lk 10,25–37).
Az „Isten igazságos ítéletével” takarózó képmutatás eme lelki folyamatát nem szoktuk
részletesen tárgyalni, mert teljességgel helytelen. De a lélek belső kamrájában – akár a
tudat alatt is – az a perverz logika, amely a megbocsátásra való képtelenségünkből fakadó
bűntudatunk számára keresi a „teológiailag igazolható” kiutat, bizony működhet
így. És működött is, valahányszor a hit hősei közül „a nemkívánatos személyeket” el
kellett tenni láb alól. Helyszűke miatt most hadd említsük csupán István vértanú megkövezését,
illetve Jeanne d’Arc és Husz János máglyáját.
Young megoldása – Jézus előbbi intésével egybehangzóan – éppen ezt az önámító
önigazolást zárja ki. Ez benne a tulajdonképpeni provokáció is, de véleményem szerint
nem a teológia és a dogmatika felépítménye ellen irányul, hanem az olvasó személyes
lelki életének halaszthatatlan rendbetételére figyelmeztet. A szerzői szándék tehát kétségtelenül
pozitív, nem negatív, ahogyan sok radikális kritikus szinte ösztönösen feltételezi.
Innen érthető és értendő az „univerzalizmus” másik vádja is, miszerint Young –
hadd mondjuk így – nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy a nem keresztyéneket kizárja
az üdvösségből. Erre a problémára különben – a fentiek megismétlése nélkül, hiszen a
mi kötelességünk változatlanul a megbocsátás, bármilyen vallású vagy vallástalan is legyen
a mi ellenségünk – egyetlen válasz lehetséges: az extra ecclesiam nulla salus (az egyházon
kívül nincs üdvösség) gondolatát együtt kell látnunk az extra Christum nulla salus
(Krisztuson kívül nincs üdvösség) reformátori tanításával. Hogy az utóbbi miként történik
– Istennek hála –, nem a mi gondunk. A mi részünk a megbocsátás krisztusi kötelezettsége.
A költővel szólva: ez a mi munkánk – és nem is kevés. Egyébként a regény
Jézusa az alábbi párbeszédben teszi nyilvánvalóvá, hogy szó sincs itt valamiféle
szinkretizmusról, hanem a kétféle, egymással ellentétes irányú útról. Nem az ember keresi
meg Istent (ez a vallás útja), hanem Isten keresi meg az embert Jézusban (ez pedig
a hit útja). Jézus pedig nem válogat abban, hogy milyen útra kell elmennie értünk:
„– Azok, akik szeretnek engem, a világ összes létező rendszeréből jönnek. Korábban
buddhisták vagy mormonok, baptisták vagy muzulmánok, demokraták,
republikánusok voltak, és vannak sokan, akik egyáltalán nem járnak el szavazni,
és soha nem voltak részesei semmiféle „vasárnap délelőtti” vagy más vallási szervezetnek.
Követőim közül sokan gyilkosok, mások meg álszent, önigazultságukban
bízók voltak. Vannak közöttük bankárok és tudósok, amerikaiak és irakiak,
zsidók és palesztinok. Nem arra vágyom, hogy kereszténnyé tegyem őket, hanem
arra, hogy újjászületésük által egy testté: Papa fiaivá és leányaivá, azaz az én
fivéreimmé és nővéreimmé váljanak. Hogy az én Szerelmesemmé, Menyasszonyommá
legyenek!
– Ez azt jelenti, hogy minden út hozzád vezet?
– Egyáltalán nem! – mosolyodott el Jézus, ahogy a műhely ajtókilincse után
nyúlt. – A legtöbb út sehova sem vezet. Amit viszont jelent, az az, hogy bármilyen
útra hajlandó vagyok elmenni, hogy megtaláljalak titeket!” 4
4 Young: A viskó 188.

62 THEOLOGIA SYSTEMATICA
Egyház- és intézményellenesség?
A viskó intézményellenességét Szabó István is észrevételezi. Az ő bírálatából idézünk:
„A másik probléma: minden létező intézmény masszív támadása. A regényben
van egy nagyon érdekes jelenet, amikor éppen Jézussal folyik a diskurzus, megtörténik
a vízen járás csodája, a jézusi archétipia kibontakozik, mely természetesen
ugyancsak vasárnapi iskolás Jézus-kép, de éppen ebben a történet-részben
hangzanak el kijelentések az evilág ’szentháromságának’ elítélésére, mely a politika,
gazdaság és az egyház ’szentháromság’ volna. Ez számomra meghökkentő,
de nem az evilág intézményeinek bírálata miatt. Azzal nincs baj. Hanem amiatt,
hogy ez a hiper-protestáns beállítás nem fog jót munkálni az olvasóban. Mintha
Ernst Troeltsch száz évvel ezelőtti jóslata teljesedne, aki arról beszélt, hogy a
modern kor keresztyénsége semmiféle intézményességhez nem fog kötődni,
hanem misztikus lesz, persze nem a szó klasszikus értelmében, hanem a szó
szociológiai értelmében. Vagyis a keresztyének átmeneti társulásokban élnek
majd, mikor hol találják meg a lelki alkatuknak megfelelő alkalmi közösséget.
Mintha ez teljesedne itt.” 5
Rögtön az elején fel kell hívnunk a figyelmet Young szóhasználatának egyik lényeges
jellemvonására. A mű angol változatában két kifejezéssel találkozunk: az egyik a
„church” (egyház), a másik a „religion” (vallás). Érdemes megfigyelni, hogy a regényben
a „church” sehol sem szerepel negatív értelemben, míg a „religion” igen. Az egyház
Jézus építménye, a vallás viszont emberi találmány. Ezt a szempontot nem szabad
figyelmen kívül hagyni az elemzés során. 6 Szabó István fenti hivatkozásában is a politika
(politics), a gazdaság (economics) és a vallás (religion) – tehát nem az egyház vagy gyülekezet
(church) – szerepel. Hadd idézzük a hivatkozott részt – Mack és Jézus beszélgetését
– a műből. A párbeszéd Mack alábbi kijelentésével indul (a fordítást kissé igazítottam
az eredetihez):
„– Valóban meg akarom érteni. Ezt úgy értem, hogy meglátásom szerint az, aki és
amilyen te vagy, nagyon különbözik az összes általam ismert jó szándékú vallási
rendszertől (dologtól).
– Lehetnek bármily jó szándékúak is, tudod, hogy a vallási gépezetek képesek bedarálni
az embereket – mondta Jézus a levegőbe harapva. – Az én nevemben
végzett dolgok borzasztó nagy részének semmi köze sincs hozzám, és sokszor,
még ha nem szándékosan is, de homlokegyenest ellentétesek az én céljaimmal.
– Nem igazán rajongsz a vallásért és az intézményekért? – mondta Mack, és
maga sem volt biztos benne, hogy most kérdezett, vagy kijelentett valamit.
– Én nem intézményeket hozok létre. Soha nem is tettem, és ezután sem fogok.
– És mi a helyzet a házasság intézményével?
– A házasság nem intézmény. A házasság kapcsolat. – Jézus szünetet tartott,
hangja nyugodt volt és türelmes. – Amint már mondtam, én nem hozok létre intézményeket.
Ez azoknak való szakma, akik Istent akarnak játszani. Tehát nem,
5 http://www.parokia.hu/hir/mutat/1834/ (megnyitva: 2011. március 9.)
6 Úgy tűnik, az amerikai mintáit túlságosan szolgai módon követő Sípos Ete Zoltán a maga bírálatának 11.
alfejezetében (A Biblia Istene: Fontos a népe is?) szintén figyelmen kívül hagyta a munka e jellemvonását.

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 63
valóban nem vagyok oda a vallásért – mondta némi szarkazmussal –, és a politikát
és a gazdaságot sem különösebben kedvelem. – Jézus ábrázata észrevehetően
elsötétült. – De miért is kellene kedvelnem? Hisz ezekből áll a rettegésre
épülő, emberalkotta ’szentháromság’, amely pusztítja a Földet, és rászedi azokat,
akik számomra fontosak. Nézhet-e bárki elébe olyan szellemi zaklatásnak és
aggodalomnak, amely nem kapcsolódik a fenti három valamelyikéhez?” 7
Az idézetben az alá-fölérendelésre alapuló intézmények bírálata fogalmazódik meg.
Ez a párbeszéd viszont éles ellentétben áll egy korábbival, amely csupán néhány oldallal
előbb szerepel – szintén Jézus és Mack között. Itt Jézus határtalan büszkeséggel és rajongással
mutatja be Macknek a menyasszonyát, az Egyházat (”my bride, the Church”),
„azt az asszonyt, akibe szerelmes” (”the woman I’m in love with”). A Szentírásból jól
ismert kép valóban felüdülést kelt, és Jézus tényleg olyan elragadtatással beszél a menyasszonyáról,
hogy Pál apostol „felette nagy titkának” jelenlétét is érezzük egy pillanatra.
Mack viszont afelett sajnálkozik, hogy nem találkozott ezzel az asszonnyal, mert ő „nem
az a hely”, ahová Mack vasárnap szokott járni. Jézus felvilágosítja, hogy mindez azért
van, mert Mack csak az intézményt, az emberalkotta rendszert látja, ő pedig nem ezt jött
felépíteni, hanem azok élő és lélegző közösségét, akik őt szeretik. A kapcsolatok és az
életünk megosztása révén válhatunk e közösség tagjaivá. Jézus humorosan hangsúlyozza
a lényeget: „Ezt ti nem tudjátok megépíteni. Ez az én dolgom, és ami azt illeti, egész jól
is csinálom.” 8
Young egyházképe tehát több szempontból hasonlítható akár az ősgyülekezethez,
akár a Heidelbergi Káté 54. kérdésében szereplő megállapításhoz, miszerint „Isten Fia
a világ kezdetétől fogva a világ végezetéig […] sereget gyűjt”. Ugyanakkor nyilvánvalóan
érezhetők ennek a lelki (láthatatlan?) egyházképnek a hátrányai is. Ezen a ponton
valóban megszívlelendő Szabó István aggodalma a majdan ide-oda csapódó, átmeneti
társulásokban élő keresztyénekről. Young „egyház-meghatározása” – ha a regény műfajához
tartozó munka értelmezésekor ilyet egyáltalán mondani lehet – egyrészt pozitív,
hiszen hangsúlyozza az egyén Istennel kiépítendő személyes kapcsolatát, viszont
ebben a pozitívumában rejlik a csapda is, hiszen az egyházat nem kisebb közösségek
(családok), hanem kifejezetten egyének közösségének tartja. A regényben Jézus így mutatja
be menyasszonyát:
„Ez az én menyasszonyom, az Egyház képe: egyének (individuals), akik együttesen
alkotják a lelki várost, melynek közepén élő folyam hömpölyög, és mindkét
partján olyan fák növekednek, melyek gyümölcse meggyógyítja a nemzetek se-
7 Young: A viskó 184–185. Az angol eredeti szöveg így hangzik: “I really do want to understand. I
mean, I find the way you are so different from all the well-intentioned religious stuff I’m familiar with.”
“As well-intentioned as it might be, you know that religious machinery can chew up people!” Jesus said
with a bite of his own. “An awful lot of what is done in my name has nothing to do with me and is often,
even if unintentional, very contrary to my purposes.” “You’re not too fond of religion and institutions?”
Mack said, not sure if he was asking a question or making an observation. “I don’t create institutions.
Never have, never will.” “What about the institution of marriage?” “Marriage is not an institution. It’s a
relationship.” Jesus paused, his voice steady and patient. “Like I said, I don’t create institutions; that’s an
occupation for those who want to play God. So no, I’m not too big on religion,” Jesus said a little sarcastically,
“and not very fond of politics or economics either.” Jesus’ visage darkened noticeably. “And why
should I be? They are the man-created trinity of terrors that ravages the earth and deceives those I care
about. What mental turmoil and anxiety does any human face that is not related to one of those three?”
8 Young: A viskó 182–183.

64 THEOLOGIA SYSTEMATICA
beit és fájdalmait. Ez a város mindig nyitva áll, és mindegyik kapuja egyetlen
gyöngyből készült… […] Ez volnék én! […] Az igazgyöngy az egyetlen olyan
drágakő, amely fájdalom, szenvedés és – végül – halál által jön létre.” 9
A fenti leírás emlékeztet az Augustinus-féle Isten városára (Civitas Dei), viszont talán az
észak-amerikai életstílusból és saját gyermekkorának családi kudarcaiból kiábrándulva
Young még nem jut el annak kimondásáig, hogy nem az egyén, hanem a család az emberi
közösség (és így az egyház) élő alapsejtje. Az emberi intézmények „szentháromságának”
– vallás, politika és gazdaság – fentebb idézett támadása korunk „terrorizmus elleni
küzdelmét”, vallási indítékú fegyveres konfliktusait, gazdaságinak mondott erkölcsi válságát
és erkölcsileg világszinten mélypontra zuhant politikai osztályát tekintve teljesen
érthető és jogos. Ezt Szabó István sem kifogásolja. Az individualizálódás veszélyes lehet,
de Young nem kívánt fellépni (és nem is lépett fel) valamiféle új vallási intézmény alapítási
szándékával. Interjúi, amelyek szép számmal gyülekeznek a Youtube-on és más honlapokon,
egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Young közösségben élő, hitét gyakorló
keresztyén ember maradt, nem vonult vissza valamiféle elefántcsonttorony-típusú magánkeresztyénségbe.
Mindezzel együtt, magyar református keresztyénként Young talán
túlzott individualizmusa sokkal kevésbé aggaszt, mint Sípos Ete Zoltánnak alábbi – szigorúan
biblikus bírálatként megfogalmazott – kijelentése:
„Ezen a földön nem létezik [sic!] Istennek és embernek az a fajta közvetlen,
misztikus kapcsolata, amit a könyv sugall.” 10
Véleményem szerint a dogmatika formális nyelvén megfogalmazott fenti kijelentés
sokkal szigorúbban kívánja korlátozni Istennek és az ő Szent Lelkének szabadságát,
mint amennyire – a művészi szabadság jegyében – W. P. Young engedte szárnyalni a
maga képzeletét Isten titkainak magasságaiban. Isten és ember közvetlen kapcsolatának
ez a kategorikus tagadása (ti., hogy a földön egyszerűen nem létezik ilyen kapcsolat)
a Szentírás ó- és újszövetségi szereplőitől (az Istent vendégül látó Ábrahámtól, a Sínaihegyen
Istennel beszélgető Mózestől, az ihletett prófétáktól, látomásokat átélt apostoloktól,
a harmadik égig ragadtatott embertől, akivel Pál dicsekszik a 2Kor 12,2–5-ben
stb., stb.) kezdve az egyház kétezer esztendejének történelmén keresztül annyi más hívő
keresztyén ember bizonyságtételének hitelét vonja kétségbe, hogy azoknak puszta
felsorolása is lehetetlen vállalkozás. Igaz, hogy a sadduceusok is azt mondták: nincs
feltámadás (vö. ApCsel 23,6–8). Attól még volt és van. Ehelyütt jó tanácsként idézném
még a nevében is derűt hordozó Poitiers-i Hilariusnak az emberi értelem behatárolt
felfogóképességével kapcsolatos figyelmeztetését:
„Nem kell annyira megbízni az emberi értelemben, hogy bárki is tökéletes ismeretnek
tekintse azt, amit tud, és abban vélje az abszolút értelem végső fokát, hogy
minden tekintetben megegyezik az igazsággal az, amit a maga elméjében végiggondol.
A tökéletesség nélküli nem képes felfogni a tökéleteset; aki mástól kapja
létét, az nem képes megszerezni alkotója értelmét vagy a sajátját: önmagát csak létének
keretei között képes érzékelni, és érzéke tovább nem terjedhet, csak addig,
ameddig a beléje oltott természet megengedi. […] Ezért minden hitetlenség balgaság,
mert a tökéletesség nélküli érzékelés, mindent a maga erőtlen vélekedésé-
9 Young: A viskó 182–183.
10 Sípos: Istent is lehet hamisítani?

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 65
hez szabva, azt képzeli, hogy nem történhet meg az, amit nem képes felfogni. A
hitetlenség oka az erőtlenségről szóló vélekedésben van: ha valaki elképzeli, hogy
nem történt meg, abból arra következtet, hogy nem is történhet meg.” 11
Young televíziós szerepléseire visszatérve egyébként módfelett furcsa, hogy az elemzők
– külföldiek és hazaiak egyaránt – egyáltalán nem reflektálnak ezekre az interjúkra,
amelyekben a szerző rengeteg gondolatot világít meg részletesen. A szigorú kritikusok
csupán a könyv mondatait vesézik ki, és elfelejtik, hogy élő szerzővel van dolguk, akinek
a saját munkájára történő utólagos reflexiói mindenképpen relevánsak a könyv recepciója
és feltételezett hatásának értékelése szempontjából. Ókori dogmatörténészként – amikor
az ember arra van ítélve, hogy holt szerzők gyakran hézagosan fennmaradt művei
alapján mondjon véleményt az illető keresztyén gondolkodó ortodoxiájáról vagy
heterodoxiájáról, és közben afölött aggódik, hogy vajon helyesen értette-e a műben szereplő
egyik vagy másik gondolatot – szóval ókori dogmatörténészként sokért nem adnám,
ha pl. leülhetnék Órigenésszel egy rövid beszélgetésre, vagy legalább megnézhetném
pl. a Times Magazinnak adott interjúját. Műveiről szóló értékelésembe biztosan bevonnám
az ekként tapasztaltakat. De az is lehet, hogy A viskó leírt betűjéhez való
ragaszkodás egyben menekülés is az élő szerző nyílt és közvetlen, de semmiképpen sem
destruktív üzenete elől: a jelenleg elérhető interjúk meghallgatása után ugyanis még nehezebb
megvádolni Youngot ennyiféle hátsó szándékkal és eretnekséggel.
Isten és ember kapcsolatának egyedisége
Sípos Ete Zoltán külön kifogásolja, hogy „A viskó istene” (akit szándékosan kisbetűvel
ír), túlságosan „emberközpontú”. Szerinte Jézusnak a regényben semmiképpen
nem kellene ilyeneket mondania: „Azért jöttem, hogy a lehető legteljesebb Életet adjam
neked. Az én életemet.” 12 És az élete leghatalmasabb terhétől Isten segítségével
megszabaduló Macknek sem illene végül így nyilatkoznia Istenről: „A szolgáló Isten.
[…] Sokkal inkább: az engem szolgáló Isten!” 13 A magyar fordításon itt óhatatlanul javítanunk
kell, hogy a biblikus áthallás és parafrázis érthetőbb legyen. Mack ugyanis ezt
mondja: „Isten, a szolga. Sokkal inkább: Isten, az én szolgám.” 14
A fentiek kapcsán valószínűleg fölösleges újból az analogikus jellegre hivatkozni.
Ehelyett hadd utaljunk Ézsaiás prófétának az Úr alázatos és szenvedő szolgájára vonatkozó
jövendöléseire (Ézs 42,1–9; Ézs 53,1–12; vö. Mt 12,17–21; ApCsel 8,32–35
stb.), és főként Pál apostol Krisztus-himnuszának alábbi részletére: Annakokáért az az
indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában vala, nem
tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát
vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta
magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig (Fil 2,5–8).
Az álló betűs rész az, amelyre e himnusz kapcsán figyelnünk kell: az örökkévaló Ige
emberré válását Pál apostol úgy értelmezi, hogy „Isten formája” megüresítette önmagát,
és magára vette a „szolgai formát”. E két kifejezés a későbbi teológiai irodalomban
– különösen a kappadókiai atyák és az antiochiai tanítók szótárában – Krisztus két
11 Poitiers-i Hilarius: A Szentháromságról (De Trinitate) 3, 24. Vö. Pásztori: Mindnyájan egybehangzóan tanítjuk
58–60.
12 Young: A viskó 185.
13 Uo. 244.
14 ”God, the servant. […] It is more truly God, my servant.”

66 THEOLOGIA SYSTEMATICA
természetének szakkifejezésévé lépett elő: az „Isten formája” (μορφὴ θεοῦ) Krisztus isteni
természetét, az „ember formája” (μορφὴ δούλου) az Ő emberi természetét jelenti.
Bármennyire is furcsa, Jézusnak ez a (rab)szolgai formája és szerepe egyáltalán nem
idegen a Szentírás tanításától. Csupán komolyan kellene venni az ő szavait, amikor így
szól az elsőség felett vetekedő tanítványaihoz: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek
között utolsó és mindeneknek szolgája” (Mk 9,35). Itt a „szolga” másik görög
kifejezésével, a διάκονος-szal találkozunk. Pál egyenesen úgy beszél Jézus Krisztusról,
mint aki rabszolgaként „a keresztfának haláláig” alázta meg magát. A keresztfa egyébként
a szökött rabszolgák megszégyenítő és elrettentő büntetése is volt. Jézust pedig
egy életerős rabszolga áráért adták el, és közönséges rabszolgaként feszítették meg.
Az angol bibliafordításokban a „(rab)szolga” kifejezés megfelelője a „servant”, a Fil
2,7-ben szereplő „szolgai forma” pedig „the form of a servant”. Csupán csodálkozni lehet
azon, hogy A viskó „hitvédő” kritikusai képtelenek meglátni „a szolga formája” (the
form of the servant) bibliai kifejezésének döbbenetes parafrázisát Mack fenti kijelentésében:
„Isten, a szolga [God, the servant]”, illetve „Isten, az én szolgám [God, my servant]”. Igen, a
szinte „tanácsi előterjesztés” szintjéig nyilvánvalóvá tett analogikus üzenet a következő:
Isten annyira szeretett bennünket, hogy minket, akik az ő szolgáinak nevezzük és tartjuk
magunkat (ahogyan Pál is Krisztus rabszolgájának nevezte magát), az ő Krisztusban
megmutatkozó kegyelme folytán ráébreszt arra, hogy megváltásunkat munkáló szolgánkká
lett. Nem csupán szolgának tettette magát, ahogy mi szoktuk: valóságosan szolga,
szégyenfára feszített rabszolga lett, hogy mi szabadok lehessünk. Tényleg annyira
bibliátlan gondolat lenne ez? Ilyen értelemben némileg értetlenül állok Szabó István
alábbi aggálya előtt is, aki ennek kapcsán a mű „hiper-protestáns” jellegétől tart:
„[A viskó] olyan mértékben hiper-protestáns, ha szabad ezt mondani, hogy szinte
ijesztő. Mi ez a hiper-protestáns? Egy szál magam vagyok, és nekem a Szentháromság
Istennel van dolgom, és annyira egy szál magam vagyok, és annyira
totális az én személyiségem (és az én személyiség-problémám), hogy ahhoz a
Szentháromság Isten mindhárom személyének be kell vetnie magát, sőt még a
titokzatos Bölcsességet is oda kell idézni. És az ő nagy szeretetükkel kell legyőzni
a bajt az én nyughatatlan lelkemben. Ezt én hiper-protestantizmusnak
nevezem, miközben azért az általános vallás összes archétipiája visszalopózik.” 15
A fentiekhez – megértve Szabó Istvánnak a könyv „gyökér-, hagyomány-, környezetés
társiasság-nélküliségéhez” fűződő aggályait – csupán a következőket fűzhetjük. Young
pusztán azt akarja hangsúlyozni, amit éppen a legsúlyosabb mondanivalójú 16. fejezet
(Egy fájdalmas reggel) élére, tehát elég nyilvánvalóan kiemelt helyre illesztett mottóként:
„Egy végtelen Isten teljesen oda tudja adni Önmagát minden egyes gyermekének.
Nem úgy osztja szét Önmagát, hogy kinek-kinek egy-egy rész jusson, hanem
mindeniknek olyan tökéletesen adja oda teljes Önmagát, mintha mások
nem is léteznének. (A. W. Tozer)” 16
A regény – meglátásom szerint – éppen azt üzeni, hogy Isten közvetlen közelében,
az ő társaságában lenni valóban ekkora kiváltságot jelent. Isten úgy hajol le hozzám,
15 http://www.parokia.hu/hir/mutat/1834/ (megnyitva: 2011. március 9.)
16 Young: A viskó 225. A fordítást némileg igazítottam az eredetihez: “An infinite God can give all of
Himself to each of His children. He does not distribute Himself that each may have a part, but to each
one He gives all of Himself as fully as if there were no others.”

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 67
mintha én volnék az univerzum központja és az ő legkedvesebb teremténye, és az univerzum
egészéhez képest (no meg felebarátaim véleménye szerint) valóban jelentéktelen
problémámat a legfontosabbként kezeli, mert akkor, abban a pillanatban éppen erre
van szükségem. Ebben nem a „hiper-protestáns” önzést kell meglátnunk (ha jól érzékelem,
erre vonatkozik Szabó István aggálya), hanem azt a páratlan istenélményt,
amelyet egy ilyen találkozás – bibliai és dogmatikai kifejezéssel élve: a megtérés – valóban
nyújthat. Ellenkező esetben semmi értelme sincs a „fogadd el Jézust személyes Megváltódnak”
típusú kegyes buzdításoknak.
Azt hiszem, a Krisztusban megtért ember élhet azzal a szabadságával, hogy nem
irigykedik az éppen frissen megtérő hittestvér páratlan és egyedi istenélményére. Ez a
türelem az elfogadás jele: ebből az istenélményből csírázik ki az az új életvitel, amely „a
gondolkodás megváltoztatásával” (μετάνοια) majd őt is képessé teszi arra, hogy mások
induló hitének és páratlan istenélményének saját hasonló emlékei felidézésével – ha
vannak – valóban örülni tudjon. A másoknak való szolgálat, illetve a mások észrevétele
nyilvánvalóan ebből következik: a páratlan istenélmény korántsem jelenti azt, hogy
kisajátítottam Istent magamnak.
Tozer mottóként idézett gondolata értelmében Isten végtelensége éppen azt jelenti,
hogy a világon akár hat és félmilliárd vagy ennél sokkal több ember egyszerre érezheti magát
az univerzum központjának és részesülhet páratlan istenélményben anélkül, hogy ezzel
bármelyik embertársát megrövidítené. Ebből az istenélményből pedig mindenki egy
egész életen át táplálkozhat, és ez nyilvánvalóan mások javát is szolgálja majd. A szentháromságtan
kérdéskörére visszautalva: Isten – aki egyszerre végtelen és személy(es) – éppen
ezért nem írható le a mi személy-fogalmunkkal, hiszen számunkra a „személy” nyilvánvalóan
helyhez kötöttséget jelent. Pl. ez a kijelentés: „személyesen ott voltam” egyben
azt is jelenti, hogy nem lehettem másutt. Így tudunk alibit igazolni a bíróságon. Istennek,
aki végtelen személy, soha nincs alibije. Ő mindig, mindenütt, teljesen és személyesen jelen
tud lenni, akár négyszemközt is. Négyszemközt: egyszerre hat és félmilliárd emberrel.
Ebből a szempontból is hasznosnak vélem a regényben Papa következő szavait:
„Mackenzie, én tökéletesen szent vagyok, és tökéletesen más, mint te. Az a probléma,
hogy sokan úgy próbálnak megragadni valamit abból, hogy ki is vagyok valójában,
hogy veszik saját maguk legjobb változatát, ezt aztán az n-edik hatványra
emelik, majd beletömik mindazt a jóságot, amit csak el tudnak képzelni, és ez
gyakran nem túl sok, és aztán a végeredményt elnevezik Istennek. Lehetséges,
hogy mindez nagyon nemes próbálkozásnak tűnik, de szánalmasan alatta marad
annak, aki valójában vagyok. Én nem egyszerűen a te legtökéletesebb verziód vagyok,
akit csak el tudsz képzelni. Én ennél sokkal több vagyok, messze fölötte
annak, és túl mindazon, amit csak kérni vagy elgondolni tudsz.” 17
A történet leghihetetlenebb és egyben legcsodálatosabb része az, hogy ez a végtelen,
senki által le nem írható, meg nem fogható és mégis személyes Isten éppen bennem
akar lakozást venni. Erről a kapcsolatról – amelyről Sípos Ete Zoltán egyszerűen
úgy nyilatkozott, hogy „ezen a földön nem létezik” –, nos erről a páratlan istenélménynyel
kezdődő, a Krisztusban nyert új életről és arról a Pál apostoltól származó gondolatról,
hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20) a regény Jézus-alakja
így beszél:
17 Young: A viskó 101–102.

68 THEOLOGIA SYSTEMATICA
„– Mack, a szeretethez hasonlóan az alávetettség sem olyan valami, amit meg
tudsz valósítani, főleg nem a saját erődből. Ha nincs meg benned az én életem,
akkor nem tudod magad alávetni Nannek, sem a gyermekeidnek, sem bárki
másnak az életedben, beleértve még Papát is.
– Úgy érted – vetette közbe Mack némi szarkazmussal –, hogy nem elég egyszerűen
ezt kérdeznem: ’Vajon mit tenne Jézus?’
Jézus kuncogott. – Jó szándék, rossz elgondolás. Majd tudasd velem, mire jutottál,
ha úgy döntesz, hogy ezt az utat választod. – Szünetet tartott, és elkomolyodott.
– Komolyra fordítva a szót, az én életemet nem utánzásra vagy másolásra
való mintának szántuk. Az én követőmnek lenni nem azt jelenti, hogy megpróbálsz
’olyan lenni, mint Jézus’, hanem azt jelenti, hogy kiirtod magadból a függetlenségre
való törekvést. Azért jöttem, hogy életet adjak neked; valódi életet: az én
életemet. Eljövünk, hogy a saját életünket éljük benned, hogy elkezdhess a mi
szemünkkel látni, a mi fülünkkel hallani, a mi kezünkkel érinteni és úgy gondolkodni,
mint mi. De mi soha nem fogjuk rád kényszeríteni ezt a szövetséget. Ha a
saját utadat akarod járni, ám legyen. Az idő nekünk dolgozik.” 18
Ebben a jelenetben – amelynek kapcsán számos kritikus és blog-hozzászóló nem a
mondanivalóra reflektál, hanem Jézus kuncogásán akad fenn19 – nem pusztán a klaszszikus
imitatio Christi (Krisztus követése, Krisztus utánzása) gondolat újrafogalmazását
kell látnunk. A szerző nemcsak a „Krisztusban való életről”, hanem – Pál apostollal
egybehangzóan – Krisztusnak „bennem való életéről” beszél. Pontosan úgy, ahogyan
F. Nicolai 1599-ben írt karácsonyi dicsérete magyar változatának (Szívünk vígsággal ma
bétölt) 5. szakaszában énekeljük: „Jézus, engedj hozzád mennem, Éljek benned, te énbennem”.
20 És ez nem véletlen, hanem tudatos szemléletváltás Young részéről. Lehet,
hogy furcsán hangzik, de ebben a megközelítésben semmi újdonság nincs azon kívül,
hogy a szerző nem szellemiesítette el, hanem komolyan vette a Gal 2,20-at, és ugyanígy
felelősen viszonyul Jézus főpapi imájának kettős záró üzenetéhez: „én őbennük és te énbennem”
(Jn 17,23) és „hogy én is őbennük legyek” (Jn 17,26). Ennek megvilágításához
a szerző egyik televíziós interjújának utolsó mondatait idézném magyar fordításban, hiszen
nemcsak a fenti kérdést, hanem a mű szándékának egészét is megvilágítja:
„[Riporter:] Ön szerintem meglepő dolgokat is állít. Úgy vélem, hogy az emberek
meglepőnek tartják majd, amit a 149. oldalon ön Jézus szájába ad: ’az én életemet
nem utánzásra/másolásra való mintának szántuk’. Mi pedig olyan karpereceket
hordunk, amelyeken azt írja: ’Mit tenne Jézus?’, és ott van a sok kis jelszavunk
és cselekedetünk, amelyek biztonságos érzést keltenek bennünk. Mit
akart üzenni a fenti mondattal?
18 Young: A viskó 153–154.
19 Ld. pl. Kéry Zsuzsanna értékelését: „A Jézus-figura egy kacarászó idióta, aki szerelemes [sic!] a saját teremtésébe.
Kissé ügyefogyott, elejti a paradicsomszószt, amivel jól leönti Papa szoknyáját, de a „Szentháromság”
csak jót nevet ezen. (A történetben Jézus végig kacarászik és röhögcsél – sőt, a magyar fordításban
„kuncog”.) Ő és a Szentháromság másik két tagja annyira hozzánk hasonló karakterek, hogy sok olvasó állítja:
sokkal megnyugtatóbb istenképük lett tőle. Elképesztő, hogy milyen mértékű sértésekkel kell a szent Isten
tulajdonságait lebutítani, hogy egy hívő keresztény megnyugodjon tőle.” http://hitvedelem.blog.hu/2010/
01/23/te_milyen_istent_szeretnel_ertekezes_william_paul_young_a_visko_the_shack_c_konyverol_2_resz
(megnyitva: 2011. március 9.).
20 Magyar Református Énekeskönyv. Kiadja a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata. Budapest
1996, 204. ének, 321.

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 69
[W. P. Young:] Ha önnek egy „MTJ” feliratú karperece volna, és megkérdezné a
gyermekeimet, hogy az mit jelent, ezt mondanák: ’Mit tesz Jézus?’ [illetve ’Mit
fog/mit akar tenni Jézus?’], és nem azt, hogy ’Mit tenne Jézus?’ Ha múlt időt [illetve
feltételes módot] használok, mintát teremtettem. Számomra az Új Szövetség
központja [központisága] nem ez: Jézus eljött, hogy nekünk adja a Szent Lelket,
aki segít minket hasonlóvá lenni őhozzá. Számomra Jézust követni, Jézuskövetőnek
lenni nem azt jelenti, hogy megpróbálunk olyanok lenni, mint ő, hanem
engedjük, hogy ő önmaga legyen a mi saját személyi mivoltunk egyediségében.
Ez számomra az Új Szövetség, hogy ti. ő valóban azért jött el, hogy mibennünk
éljen. Tudja, Jézus az egyetlen reménység: nem csupán számunkra,
egyénekként, hanem ő a világ egyetlen reménysége is.
[Riporter:] Ez lenyűgöző és egyedülálló története és módja annak, hogy friss és
szélesebb képet nyújtson számunkra Isten kilétéről. Talán inkább sajátos, semmint
szélesebb képet. Ön mit kíván, az emberek mivel maradjanak A viskó elolvasása
után?
[W. P. Young:] Ez valóban nagyszerű kérdés. Azt akarom, hogy tudják, vagy valamiképpen
érezzék: Isten sokkalta nagyobb, mint gondolták. Ő egyáltalán nem
beskatulyázható, és noha viselkedését nem lehet előre kiszámítani – hiszen ’a
háromban’ valóságos személlyel, a tulajdonképpeni Eggyel van dolgunk –, és
annak ellenére, hogy viselkedése bizonytalan e bizonytalanságokkal teli világban,
a jelleme viszont nem az. Isten jelleme teljesen bizonyos. Éppen ezért a központi kérdés
a következő: Jó-e Isten? Részt vesz-e [az életünkben/törődik-e velünk]? Ha
ezekre igennel tudok válaszolni, akkor van hely, ahol megvethetem a lábam:
olyan hely, amely egyébként nem állna rendelkezésemre.” 21
Nemcsak a fenti interjú, hanem az egész mű alapján megalapozatlannak tűnik Sípos
Ete Zoltán azon elmarasztaló megjegyzése, amellyel kifogásolja az Isten és az ember
kapcsolatának bemutatását:
21 ‘[Reporter]: You also say some things that I think are startling. For example, I think that people would
find that startling. On page 149 you say that Jesus says “my life was not meant to be an example to copy”.
And we wear bracelets that say “What would Jesus do?”, we have all these little slogans and things that we
do that make us feel comfortable. What did you mean by that? [W. P. Young]: If you asked my children, if
you had a bracelet that said „WWJD” and you asked them what they would say that means, they will tell you:
“What will Jesus do?” rather than “would”. When you use past tense you have created a model. To me the
centrality of the New Covenant is not that he has come to give us the Holy Spirit to help us be like him. To
me following Jesus, being a Jesus-follower is not trying to be like him, it’s allowing him to be himself in the
uniqueness of our own personhood, and that to me is the New Covenant, that he has actually come to live
inside of us. You know, Jesus is the only hope, not only for us as individuals, but he is the only hope for the
world. [Reporter:] This is a fascinating and unique story and way of giving us a fresh, broader picture of who
God is. Maybe more specific, not broader. What do you want people to walk away from this with after they
read The Shack? [W. P. Young]: Boy, that’s a great question. I want them to know or have a sense that God is
so much bigger than they had thought, that he is totally outside the box, that although his behaviour is unpredictable
– you are dealing with an actual person in terms of the three, but the One – even though his behaviour
is uncertain in a world full of uncertainty, his character is not. His character is absolutely certain, and
that’s why the core question is: “is he good?”, “is he involved?” And if I can say “yes” to those, I’ve got
some place to plant my feet that I didn’t have otherwise.’ William Paul Young: A Look Inside The ‘Shack’. In:
700 Club, March 2008 (CBN.com) http://www.youtube.com/watch?hl=en-GB&v=MYvjRiun3MA (megnyitva:
2011. március 9.).

70 THEOLOGIA SYSTEMATICA
„Isten nem a haverunk, akivel egy szinten állva bratyizhatunk. Az, hogy Jézus
Krisztus emberi természetünket felvette istenségére, nem jelenti azt, hogy eltűnt
az Isten és teremtmény közti különbség.” 22
Mindezzel tökéletesen egyet lehet érteni: csupán az nem világos, hogy miképpen vonatkoztatható
mindez A viskóra? A könyvben nem esik szó arról, hogy akár Jézus, akár
más teljesen eltüntette volna a teremtő és a teremtmény közötti különbséget: a közösség
megteremtése ugyanis nem egyenlő a különbségek eltörlésével. Jézussal nyilvánvalóan
nem lehet „bratyizni”, de barátkozni igen. Főleg abból következően, hogy ő, aki a rabszolgaságig
megalázta magát értünk, barátainak nevezett bennünket, és kiemelt a szolgai
sorból, hogy tudjuk és értsük, mit cselekszik és miért (vö. Jn 15,15). A regényben Mack
sehol nem „bratyizik” Jézussal, Papával vagy Sarayuval: az időnként humoros epizódokkal
tarkított baráti beszélgetések a legmélyebb egzisztenciális kérdéseket érintik. Egyáltalán
nem „haverok” tivornyázása ez: különösen a 16. fejezet „fájdalmas reggele” nem az.
A beszélgetések valóban baráti légkörben, noha nem feszültségektől mentesen zajlanak.
Ez barátok között egyébként nemcsak megengedett, hanem a bizalom alapján egyenesen
elvárt dolog. De amikor komolyra fordul az ügy, nincs apelláta. Feltételezem, hogy
egyetlen figyelmes olvasó sem tekinti „bratyizásnak” azt a jelenetet, amikor a minden
szempontból atyai valóságot és tekintélyt magára öltő Isten egyenesen arra kéri Macket,
hogy bocsásson meg lánya gyilkosának. Aki pedig a regényből sugárzó baráti légkör alapján
úgy véli, hogy A viskó szerzője túlságosan könnyű, mondhatni „haverok közt” vagy
„kéz alatt” elintézett „egérutat” biztosít főhőse számára – a saját nyomorúságaiból való
szabaduláshoz –, az olvassa újra figyelmesen a 11. és 16. fejezeteket.
A regényben kibontakozó Isten–ember kapcsolat és párbeszéd apropóján Szabó
István alábbi aggályát is meg kell vizsgálnunk:
„A regényben kibontakozó diskurzus úgy bontakozik ki, hogy semmisíti a mögöttünk
álló kétezer éves keresztyén fáradozást, mely az isteni titkok, isteni kinyilatkoztatások,
üzenetek megértésére irányult. A főszereplő a végén már-már
úgy áll előttünk, hogy hozzá képest Augustinusnak, Luthernek, vagy a keresztyénség
összes tiszteletre méltó teológusának a fáradozása és a küszködése
semmit sem ér! A viskó kedélyes Szentháromsága időnként huncutul kacsint a
főszereplőre, s értésre adja, hogy most megy ám élesben a dolog. A kétezer éves
keresztyénség csak vaktölténnyel vívta a próba-háborút vagy hadgyakorlatot,
most megy igazán élesben a dolog. Ha jól sejtem, ez a vonulat teljesen beleilleszkedik
az amerikai keresztyén pop-kultúrába, abban él, mozog, abból táplálkozik.
Itt jelentkezik az a meggyőződés, hogy a keresztyénség minden nemzedékben,
sőt minden egyes keresztyén életében elölről kezdődik. Pedig Isten a
világ kezdetétől fogva munkálja az övéi üdvösségét, és a hagyományból nem
mindig csak regula, parancs, kényszer érkezik, hanem megérlelt bölcsesség, belátás,
jó tapasztalat, vezettetés is.” 23
A fenti idézetnek az inkulturációval kapcsolatos részére már nem térünk vissza. Valóban
az amerikai pop-kultúra közege határozza meg a regény irányítottságát és hangsúlyait.
Ez a fent említett okok miatt érthető. Viszont nem kell feltétlenül azt látnunk
ebben, hogy a szerző a kétezer éves keresztyén fáradozás, köztük Augustinus, Luther
22 Sípos: Istent is lehet hamisítani?
23 http://www.parokia.hu/hir/mutat/1834/ (megnyitva: 2011. március 9.)

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 71
és a többiek megsemmisítésére vagy becsmérlésére törekszik (egyébként egyikük neve
sem jelenik meg a könyvben). Hiszen nem a mások teológiai problémáira, hanem a saját
lelki válságára keresi a megoldást! A viskó nem elméleti teológiai fejtegetés, hanem
egy kétségbeesett ember lelki haláltól való megmentésének története. Egyébként Allen
Mackenzie Phillips ugyanazzal a gonddal küzd, mint Luther: keresi az irgalmas Istent.
Azt, aki Jó, és akiről minden negatív tapasztalata ellenére el tudja hinni, hogy Jó. És
megtalálja. Míg Luther az „egyedül hit által” tanítás igazában, addig Mack az „egyedül
Isten feltétlen jóságába vetett bizalomban” lel megnyugvásra. A fiát, Adeodatust elveszítő
Augustinus is sokban hasonló utat jár be Isten felé. A hithez vezető út egy pontján
az embernek óhatatlanul négyszemközt kell maradnia Istennel.
Biológiai igazság, hogy az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést. Ez bizonyos
fokig a szellemi és a hitbeli életben sincs másképpen. Mindenki átmegy bizonyos fázisokon,
amelyeket elődei talán ezerszer is megjártak, és ezeket adott esetben mégsem
lehet megtakarítani: pontosan úgy, mint azt az élményt, hogy a gyermek – szülei tiltása
ellenére – mégis odadugja az ujját a forró kályhához. És akkor végre megtanulja azt a
leckét, amit már annyiszor hallott. Ez viszont nem magától történik. Mindaddig, amíg
csak elméletben tudok valamit, az még nem az enyém, és amíg át nem élem, addig mások
által és vaktölténnyel vívott csatának tűnhet. Igen, a keresztyénség – legalábbis az,
ami maradandó, és nem pusztán külső máz vagy szokáshalmaz, amely az első akadály
jelentkezésekor menthetetlenül lepereg az emberről – minden egyes keresztyén életében
elölről kezdődik. Ha nem így lenne, az Anyaszentegyház réges-régen elnéptelenedett
volna. És miután a keresztyén ember „hitbeli egyedfejlődése” megismételte a
törzsfejlődést, miután saját életében is végigment azokon a vajúdásokon, mint hitbeli
elődei, akkor és csak akkor következhet „a hagyományból érkező megérlelt bölcsesség,
belátás, jó tapasztalat és vezettetés” értékének elfogadása. Természetesen ehhez kellenek
majd a megfelelő emberek és közösségek.
Egyébként mindenik nagy teológus életrajzában végigkövethető ez a vonulat.
Augustinus kilenc évet töltött a manicheisták között, és még patrónusát, Romanianust
is megnyerte a szekta számára, pedig volt érte imádkozó édesanyja, és állt előtte számos
példa, hogy mi az igazi keresztyénség. Ehhez képest már harminc éves is elmúlt,
mire az egyház és a hit valóban kezdte érdekelni. A folyamat során pedig nemcsak
édesanyját, hanem legjobb barátját, sőt fiát is elveszítette.
Luther aszketikus szerzetesi életmódja is régen bejáratott módszer volt: a kegyelmes
Istent viszont neki sem sikerült egyből megtalálnia, noha lelki atyja, Johannes Staupitz
lelkiismeretesen támogatta. És miután megtért és reformátor lett, bizony ő is mondott
olyat, ami csak rá volt jellemző: mintha a keresztyénség „összes tiszteletre méltó teológusának
a fáradozása és a küszködése” másfélezer éven keresztül „semmit sem ért volna” –
például a Jakab levele kapcsán. Ezt a levelet ugyanis sem Luther előtt, sem utána nem nevezte
senki „Strohbrief”-nek, azaz szalmalevélnek, 24 és senki sem állította, hogy semmi
másra nem alkalmas, mint hogy „begyújtsanak vele a kályhába” – csak Luther az egyik
24 Az Újszövetséghez írt előszavában Luther 1522-ben úgy véli, hogy János evangéliuma és első levele,
Pál levelei, valamint Péter első levele „azok a könyvek, amelyek Krisztust mutatják meg neked, és mindenre
megtanítanak, amit tudnod szükséges és üdvösséges, még ha soha nem látsz másik könyvet, vagy nem hallasz
soha másik tanítást. Ezekhez mérve Jakab levele igazi szalmalevél; mert önmagában nincs evangéliumi jellege.”
Ld. Luther: Vorrede zum Neuen Testament 1522. In: H. H. Borchert–Georg Merz (Hrg.): Luther: Ausgewählte
Werke. Dritte Auflage, sechster Band, Bibelübersetzung Schriftauslegung Predigt. Kaiser, München
1958, 485.

72 THEOLOGIA SYSTEMATICA
1542-es asztali beszélgetésében. Ehhez képest Mack „egyedi produkciója” a teológiában
mindössze a lánya gyilkosának történő megbocsátás és Isten jóságára való feltétlen ráhagyatkozás
volt: annak ellenére, hogy nem értett meg mindent Isten vagy a tragédia titkaiból.
Ő nem Augustinus vagy Luther ellenében áll a „fájdalmas reggel” szikláján, hanem Istenhez
akar visszatalálni. Noha Young minden bizonnyal nem ismeri Ady Endre Az Úr
érkezése című versét, a 234. oldalon szereplő jelenet, amelyben a férfi Papa átöleli a zokogó
Macket, szinte prózai változata lehetne a híres költeménynek.
Az egyedfejlődésnek nemcsak a hitéletben, de a teológia művelésében is meg kell ismételnie
a törzsfejlődést. Teológiai tanári tapasztalatom, hogy az a teológus, aki nem teszi
személyes és egzisztenciális problémájává az egyházatyák, középkori teológusok, reformátorok
vagy későbbiek teológiai kérdésfeltevéseit, és nem vajúdja végig ugyanazt az utat,
amit ők bejártak – úgy, mintha éppen most, vele történne először –, hanem beéri a készre
fogalmazott válaszokkal, az első adandó alkalommal kudarcot vall, nemcsak bármilyen
dispután, hanem igehirdetésének hitelessége tekintetében is. Márpedig a hagyományból
csak akkor érkezik valóban „megérlelt bölcsesség, belátás, jó tapasztalat és vezettetés”, ha
nem takarítom meg annak személyre szabott, valóban élményszerű megismerését.
A viskó – bibliapótlék?
Több irányból elhangzik az a bírálat, illetve félelem, hogy A viskó a Szentírásban járatlan
olvasó számára külön kijelentés „forrása” lehet, illetve a Biblia helyére léphet.
Ennél a kérdéskörnél Szabó István alábbi észrevételét szeretném előrebocsátani:
„A gondolatok, a mondatok, a mondatfűzések, a levezetések az amerikai keresztyén
kultúra forrásvidékeiről származnak. Mondhatnám, hogy ami itt le van
írva, semmilyen módon nem eredeti. Tudom, nem attól jó egy könyv, hogy
minden ízében eredeti, ám jelezni akarom, hogy ha a keret-történettől eltekintünk,
a könyvnek mégiscsak jártassággal, tapasztalattal, iskolázottsággal bíró keresztyének
számára van átütő mondandója. Ha a történet megnyitja a nem keresztyén
olvasó számára a kaput, s érdeklődést támaszt benne, nagy nehézségekbe
fog ütközni, mert a regény nem vezet el az isteni kinyilatkoztatáshoz, ti. a
Szentíráshoz, hanem abban a meghagyásban marad az olvasó (aki esetleg nem
keresztyén), hogy maga a regény is érvényes forrás. […] Lehetséges-e külön kinyilatkoztatást
venni?” 25
Bizony maga az egyház, mint intézmény és szervezet, nemkülönben annak szolgái
jócskán tehetnek-tehetünk arról, hogy a keresztyének nem ismerik a Szentírást. Ezt elsősorban
nem William Paul Young, hanem önmagunk felé kell bírálatként megfogalmazni.
A reformáció bibliafordítási hullámát részben ez az egészséges önkritika is vezette:
meg kell ismertetni a Szentírást Isten népével. Ezt szolgálták a bibliai alapú, érthető
és a kor valóságára nézve releváns igehirdetések is.
A belmisszió lendületének megcsappanása mindig azt eredményezi, hogy a keresztyének
nemcsak lelkiségben, hanem életfolytatásban és hitismeretben is megszegényednek.
Nekünk elsősorban nem afölött kellene aggódnunk, hogy A viskó vajon milyen
folyamatokat indít(hat) el a Szentírásban tájékozatlan emberben, hanem azon,
hogy bibliailag miért ennyire műveletlen az egyházi és világi társadalmunk? Mert ez
25 http://www.parokia.hu/hir/mutat/1834/ (megnyitva: 2011. március 9.)

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 73
akkor is valóság marad, ha éppen nem jelenik meg A viskó. Vagy: nem A viskó jelenik
meg. Szabó István által rendkívül találó módon észrevételezett „védekező olvasói reflexünket”
pozitív irányba kellene elmozdítani: amikor „arra riad a keresztyénség, hogy
támadják”, 26 akkor azokhoz a szentírási, hitismereti erőforrásokhoz kellene nyúlni,
amelyeket a gyülekezeti (és nemcsak az iskolai) vallásórák, igehirdetések, bibliaórák,
lelkigondozói alkalmak stb. alakítanak ki a hívek körében. Ha ugyanis ezek az erőforrások
léteznek, akkor lehet rájuk támaszkodni, és nem kell túlzottan félteni az olvasókat,
hiszen „fel vannak vértezve”: viselik „az igazság mellvasát, a hit pajzsát és az üdvösség
sisakját” (Ef 6,14–17). Értelemszerűen a jelenlegi status quón kellene sürgősen
változtatni: jóval hathatósabb bel- és külmisszióval, igei fogantatású igehirdetéssel,
gyermek- és ifjúsági munkával, példaértékű erkölcsiséggel, valóban érzékelhető diakóniával,
hiteles pasztorációval és így tovább.
Egyébként a mű értékét semmiképpen nem csökkenti, hanem inkább emeli az a
tény, hogy „mégiscsak jártassággal, tapasztalattal, iskolázottsággal bíró keresztyének
számára van átütő mondandója”. 27 Vagy az lenne a gond, hogy Young túl sokat feltételez
olvasóiról? Ha belegondolunk, Jókai regényei ma már egyre problematikusabbak,
hiszen korunk átlagolvasója nemhogy a legnépszerűbb latin bölcsességeket, de még a
régies hangzású magyar szavakat, kifejezéseket is alig érti. Young könyve ehhez képest
olvasmányos (még ha nem is magas szépirodalmi színvonalú), és az a jártasság, amelyet
olvasóitól megkíván, jobb helyeken nem feltétlenül a keresztyén, hanem az általános
műveltség szintje volna – legalábbis az európai és észak-amerikai kultúrkörben.
De ha a megkövetelt színvonal ennél magasabb, az csak nyereség, hiszen arra ösztönzi
az olvasót, hogy utánanézzen a dolgoknak.
Ehhez kapcsolódik a másik aggály, miszerint a regény nem vezet el a Szentíráshoz.
Nem mintha ez volna a feladata (ez ugyanis inkább a mienk, egyházi szolgáké), de szerintem
bőven tartalmaz annyi képet, utalást és parafrázist, amely felkelti az érdeklődést
a Szentírással való foglalkozásra. A túl sok utalás azonnal kegyességi propaganda-irattá
változtatná, amelyekből viszont bőven van raktáron, méghozzá – éppen Szabó István
fájó, de nagyon akkurátus megállapítása szerint – jobbára „Micimackó szintű” műfajban.
Amúgy sem a Quo vadis, sem Az Ember tragédiája vagy a Ben Hur nem utasít a
Szentíráshoz, de mégis tudja, érzi az ember, hogy ezekről a kérdésekről éppen onnan
tudhat meg többet.
Young nem ismétli fejezetenként, hogy „olvasd a Szentírást”, viszont egyfolytában
olyan kérdéseket tárgyal, amelyeknek megvilágosításához a Bibliához kell fordulnia
mind a keresztyén, mind pedig a nem keresztyén olvasónak. Hiszen az Éden kertjéről,
a jó és gonosz tudásának fájáról, Jézusról, Szent Lélekről (a magyar fordításban: Szent
Szellemről), Isten bölcsességéről, a Példabeszédek könyvéről, Jézus kereszthaláláról,
feltámadásáról, Istennek a világgal való megbékéléséről, végítéletről, mennyről és pokolról,
megbocsátásról és Istennel való szeretetkapcsolatról beszél. Nem igazán tudom,
hogy a regény műfaján belül mit kellene még tennie, hogy azokat se riassza el,
akik a Szentírás puszta említésére is allergiásak. Mert ilyen olvasó is akad bőven: és ők
mégis elolvassák A viskót.
A pozitív visszajelzésekből és internetes hozzászólásokból egyébként nem úgy tűnik,
hogy az olvasók amolyan külön kinyilatkoztatásként, mintegy „ötödik, deuteroka-
26 http://www.parokia.hu/hir/mutat/1834/ (megnyitva: 2011. március 9.)
27 Uo.

74 THEOLOGIA SYSTEMATICA
nonikus evangéliumként” tekintenének a regényre, mint Biblián kívüli hiteles forrásra,
hanem legtöbbjük igenis elkezdte olvasni a Szentírást. Sokan olyanok is, akik addig soha
nem vették a kezükbe. A kulcskérdés pedig újfent az, hogy kerül-e majd e sok „szerecsen
komornyik” mellé elegendő, a Filepéhez hasonlítható hitű Jézus-tanítvány, akik
melléjük ülve segítenek abban, hogy „értsék, amit olvasnak” – immár a Szentírásból? 28
Ha már itt tartunk, a teljesség igénye nélkül hadd álljon itt néhány kulcsfontosságú
bibliai utalás vagy parafrázis, amely még egy műveltebb muszlim vagy hindu számára is
jelzi, hogy a továbbiakhoz jó lesz a Szentírást is felütni. Egyébként maga a Sarayu név
önmagában is kíváncsivá teszi a hindut a Bibliára:
[Jézus:] – Rajtam keresztül a legkönnyebb kapcsolatba kerülni Papával vagy
Sarayuval. Aki engem lát, őket is látja. 29
Mack legnagyobb meglepetésére még egy Gedeon Bibliát is talált az éjjeliszekrényén.
[…] Csupán néhány versnyi szakaszt tudott elolvasni a Bibliából, mielőtt
az eltűnt a kezéből, a lámpa meg valahogy elaludt, valaki megcsókolta az arcát,
ő pedig lágyan távolodni kezdett a földtől – egy álombéli repülésben. 30
– Sophia?! Óóh, hát akkor ő volt az! – kiáltott fel Mack. Aztán zavart kifejezés
jelent meg az arcán. – Ez akkor azt jelenti, hogy négyen vagytok? Ő is Isten?
Jézus nevetett.
– Nem, Mack. Csak hárman vagyunk. Sophia Papa bölcsességének a megtestesítője.
– Aha, mint a Példabeszédek könyvében, ahol a bölcsesség női alakban jelenik meg,
aki az utcákon kiált, és keresi azokat, akik hallgatnak rá.
– Igen, ő az. 31
[Papa:] – Édesem, azt kérdezted, mit végzett el Jézus a kereszten, tehát most
nagyon figyelj: halála és feltámadása által teljesen megbékéltem a világgal. 32
– Mackenzie! – korholta Sarayu, a szavai pedig nagy gyöngédséggel áradtak. – A
Biblia nem szabályok betartására tanít! Jézus lényét tárja elétek. […] Az élet és a
megmaradás csak Őbenne van, senki másban. […]
– Láthatlak majd újból? – kérdezte [Mack] tétovázva.
– Hát persze! Megláthatsz engem egy műalkotásban vagy zenében, a csendben,
vagy embereken keresztül, vagy a Teremtésben, de akár a saját örömeidben és
szomorúságaidban is. Az én kommunikációs képességeim korlátlanok, életet hordoznak
és átformálják az embereket, és mindig összhangban vannak Papa jóságával
és szeretetével. És egészen újfajta, eddig nem ismert módokon fogsz hallani és
látni engem a Bibliában. Csak ne szabályokat és alapelveket kutass benne; a kapcsolatot
kutasd – annak módját, ahogy jöhetsz, hogy velünk legyél. 33
[Papa:] – Amikor Jézus megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték, többé
már nem voltak adósai neki, sem nekem. A velük való kapcsolatomban soha nem
hozom fel, amit tettek, nem szégyenítem meg, és nem hozom zavarba őket.” 34
28 Vö. ApCsel 8,26–39.
29 Young: A viskó 113.
30 Uo. 118.
31 Uo. 176.
32 Uo. 199.
33 Uo. 204.
34 Uo. 232.

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 75
A „szent” és a „profán” kérdése
Ezt a kérdéskört sem hanyagolhatjuk el a szent és a profán kategóriáit emlegető bírálatok
miatt, noha […] Sípos Ete Zoltán Isten „profanizálására” vonatkozó alábbi aggodalmának
gyökere az előbb már tárgyalt „inkulturáció” mentén (is) keresendő:
„A viskó istene (értsd: a szerző istene) egy elvilágiasított, profanizált isten, amolyan
’jópofásított isten, posztmodernizált, szalonképesített isten’, aki a mai emberek
szája íze szerint állandóan főzőcskézik, eszik-iszik, itt-ott elront valamit,
viccelődik: kedélyeskedik, huncutul kacsintgat, magáról is furcsákat beszél, de
olykor különös módon szólítja meg a főhőst is (pl. picinyem), egyáltalán nem
félelmetes, nem alázatra indító. Elismerem, hogy a könyv jópofa istene nagyon
tetszhet az élvhajhász, szentséget nem ismerő, maga feje után élő posztmodern
embereknek és az elvilágiasodott keresztyéneknek. Mindazáltal, amikor Isten
közel lépett az emberekhez, nem profanizálta magát, hanem megmaradt teljes
szentségében, s így dicsőségben. A Bibliában szent Istennek jelentette ki magát,
és úgy is jelent meg Jézus Krisztusban a földön. A Bibliában az Istenről helyesen
beszélő próféták vagy apostolok soha nem profanizálták Istent. Azért sem,
hogy az emberekkel elfogadtassák őt. E cél érdekében nekünk sem kell és nem
is szabad ezt tennünk: nem szabad Istent profanizálni, a Szentet szentségtelenné
tenni, megfosztva attól a dicsőségtől, ami őt jellemzi!” 35
Az első mondatok nyilvánvalóan az „inkulturáció” menti aggályokból születnek. De
nem kizárólag: Sípos Ete Zoltán határozottan szembeállítja a „szentet” a „profánnal”.
Ez a szembeállítás azonban már általános értelemben is nagyon művi, biblikus alapon
pedig eleve helytelen kísérlet, és mint ilyen, a képmutatás melegágya. Úgy vélem, hogy
nemcsak Jézus samáriai asszonyhoz intézett szavai alapján sem a „szent”, sem a „profán”
nem köthető helyhez vagy műfajhoz, sőt gyakran még tartalomhoz sem. Mert bizony
számos alkalommal hangzik el „profán” prédikáció a készületlen lelkipásztor szájából
– éppen a „szent” helyen, a templomban. És ugyanígy megszentelő erejű érzés valakinek
a könyörületességét látni pl. a legprofánabb külvárosi környezetben.
Az ember a maga életének egészét, nemcsak annak ún. „szent” részét kell Isten előtt
és az Ő bevonásával élnie. Ha nevetésünknek, főzőcskézésünknek, evés-ivásunknak
semmi köze nincs „a szentséghez”, mert ez csakis a „profán és elvilágiasodott élvhajhászat”
körébe tartozhat, akkor jó keresztyénekként pl. egyáltalán ne nevessünk? Arról
nem is beszélve, hogy az utolsó vacsorán maga az Úr Jézus a lehető „legprofánabb”
emberi cselekvést, az evést és ivást emeli a legmagasabb szentség szintjére, és elrendeli,
hogy az ő emlékezetére cselekedjük, amíg eljövend. Igen, az úrvacsorát testi szájjal
vesszük magunkhoz (Heidelbergi Káté 79. kérdés) – attól az Úrtól, aki arra tanított,
hogy a mindennapi kenyérért is imádkoznunk kell.
Az Úr Jézus nem azt mondta, hogy soha nem fog nekünk kenyeret adni, és hogy
egyáltalán ne törődjünk az élet anyaghoz kötődő oldalával, hanem sorrendet állított fel
a lelki és a testi dolgok fontossága tekintetében. Adott esetben ötezer embert vendégelt
meg, illetve több száz liter vizet változtatott borrá a menyegzői lakoma kedvéért,
hogy – János evangélista kifejezésével élve – ezzel a jellel is hangsúlyozza: ő nemcsak a
mi lelkünknek és életünk „szent” részének, hanem testünknek és az élet „profán” ré-
35 Sípos: Istent is lehet hamisítani?

76 THEOLOGIA SYSTEMATICA
szének is korlátlan Ura. Az a típusú keresztyén gondolkodás, amely ennyire el akarja
különíteni a szentet a profántól, akarva-akaratlanul kivonni igyekszik az utóbbit Isten
hatalma és jogköre alól. Ez pedig sajnos éppen arra az ókori dualista tévtanításra emlékeztet,
amelyet némely gnosztikus körök is vallottak (köztük Markión is), hogy ti. a
világ szellemi részének Ura és Teremtője a „jó” és „szent” Isten, Jézus Krisztus Atyja,
az anyagi világé pedig a „gonosz” és „profán” demiurgosz, aki az anyag létrehozásával
beengedte a gonoszt a világba. A Biblia Istene azonban mind a szellemre, mind az
anyagra, mind a szentre, mind a profánra korlátlan igényt tart.
A megváltás művének említése kapcsán Sípos Ete Zoltán azt is kiemeli, hogy „amikor
Isten közel lépett az emberekhez, nem profanizálta magát, hanem megmaradt teljes
szentségében, s így dicsőségben”. A szent és a profán művi különválasztása ismét akadályozza
az evangéliumi igazság kifejtését. Hiszen tökéletesen igaza van János evangélistának,
aki saját bevallása szerint látta a köztünk lakozó (sátrat verő) Úr dicsőségét (Jn 1,14).
Az evangélisták viszont bőven beszámolnak arról is, hogy Jézus számos, az ő korában
hihetetlenül „profánnak” és „szentségtelennek” minősülő dolgot követett el, méghozzá
szándékosan: először is Istenként emberré lett, anyagi testet és értelmes emberi lelket
vett fel; vámszedőkkel és bűnösökkel ült asztalhoz; megengedte, hogy a bűnös asszony
megérintse; pogányokkal társalgott, sőt közülük többeket meg is gyógyított vagy éppen
példaképpé emelt; megtörte a szombatot, felülírta a válásról szóló ószövetségi rendelkezést,
sőt ostorral csapkodott a legszentebb helyen: a templomban. A főtanács előtt lezajló
perében pedig „közbotrányt” váltott ki azzal, hogy elismerte: ő valóban Isten Fia (Mk
14,61–64). E „profán” cselekedetei nagy részével éppen arra figyelmeztet, hogy ő az igazi,
minden tekintetben Isten színe előtt zajló élet szentségét kedveli, és egyben megveti
az álszent képmutatást vagy kenetteljes prűdséget.
Jézus „legprofánabb” cselekedete azonban kétségtelenül a golgotai kereszthalál
volt. Pál apostol egyáltalán nem túloz, amikor Jézusról, mint rabszolgaformát öltött Istenről
beszél, aki „a keresztfa haláláig alázta meg magát”. Igen, megalázta, hiszen a kereszt
csak a mi számunkra és keresztyén eleink számára jelképezte a megváltást. Abban
a korban a legocsmányabb, legszégyenteljesebb halálnem volt, amit ember el tudott
képzelni: negatív jelképisége súlyosabb volt még a mai bitófánál is. Az első nagypénteken
semmilyen szent dolog nem történt a korabeli normák szerint, és ami történt, teljességében
profán dolog volt. A szökött rabszolgáknak és lázadóknak kijáró büntetést
mérték „istenkáromlásért” egy ártatlan ember fejére; a hozzá legközelebb állók elárulták,
megtagadták és szétszaladtak; véresre korbácsolták, és töviskoronával koronázták;
helyette inkább egy rablógyilkost bocsátottak szabadon; megfeszítése után a feje fölé
írták kárhoztatásának gúnyszövegét; ecettel itatták és köntösére sorsot vetettek; még
meghalni sem engedték békességben: a szégyenfán függve is szidalmazták. A temetése
is amolyan hirtelenmunka volt: még le se mosták vértől, verítéktől iszamos testét, csak
sebbel-lobbal begöngyölték a lepelbe, és betették a sírboltba. A „szombat Urának” teste
alávettetett a közelgő szombat törvényének. Ezen nincs mit szépíteni: akár római,
akár zsidó szemmel nézem, az első nagypéntek szégyennel, szennyel és fájdalommal
teli, a legparlagibb értelemben vett „profán” nap volt.
Éppen ebből a mérhetetlenül profán valóságból emelkedik ki és táplálkozik a feltámadás
legszentebb valósága és hitvallása. A vesztőhely szégyenfája így vált a legszentebb
szimbólummá: botránkozásul a zsidóknak, bolondságul a görögöknek, és – tegyük
hozzá: borzadályként a rómaiaknak, akiknek minden bizonnyal évtizedek, sőt
századok múlva is borsódzott a hátuk attól, hogy a leggyűlöltebb kivégzőeszközt,

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 77
amelytől minden római undorral fordult el, valaki hitbeli jelképnek használja. Sípos
Ete Zoltán azt nem látja be, hogy a prófétáknak és apostoloknak nem kellett „profanizálniuk”
Istent, hiszen ő önként „profanizálta” önmagát azért, hogy bennünket a maga
szentségébe emelhessen. Krisztus ezért tart és tarthat igényt életünk minden aspektusára:
ezt tőle sem elvitatni, sem megvonni nem lehet. Amiképpen emberi erővel nem
tudom Istent, a Szentet „szentségtelenné tenni” és megfosztani „az őt jellemző dicsőségtől”,
ugyanúgy képtelen vagyok arra is, hogy elválasszam őt az élet profán területétől,
amelyet a legmélyebb megaláztatása árán egyszer s mindenkorra elvitathatatlanul
birtokba vett. Ezért is mondhatja Pál apostol – a legkisebb botránkoztatás szándéka
nélkül – az egyházról, mint Krisztus testéről a következőket:
„Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtlenebb tagjainak látszanak, azok igen
szükségesek; és amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak
nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb
ékességben részesülnek; amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs
erre szükségük. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb
tisztességet adván, hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak
egymásért a tagok (1Kor 12,22–25).”
Nemcsak az életnek nincs tehát „szent” (ti. „Istenhez tartozó”), illetve „profán” (ti.
„Istentől valamiképpen elválasztható”) oldala, hanem a Krisztus testének sincs viszonylag
„szentebb” vagy „profánabb” tagja. Az utóbbiak ugyebár – Sípos Ete Zoltán meghatározása
szerint – „az élvhajhász, szentséget nem ismerő, maga feje után élő posztmodern
emberek és az elvilágiasodott keresztyének” lennének. Az az Úr viszont, aki szentségének
erejével lebontotta a szent és a profán közötti válaszfalat, és ma is táplál
bennünket a legmélyebb megcsúfoltságból a legmagasabb dicsőség állapotába emelkedett
testével, az az Úr ennél óhatatlanul magasabb szintre kíván emelni mindnyájunkat.
A gonosz problémája és a gnoszticizmus
A viskó szerzőjét komoly bírálat éri a rossz, a gonosz eredetének és értelmezésének
kapcsán is. Az alábbi kritikát szintén Sípos Ete Zoltánnál találjuk:
„A viskóban a Szentlelket megjeleníteni hivatott Sarayu-nak a Sátánnal kapcsolatosan
az író a következő szavakat adja szájába: »[…] mi a gonosz szót a jó hiányának
leírására használjuk, ahogy a sötétség szót a világosság hiányának leírására,
a halál pedig az élet hiányát jelenti. Mind a gonosz, mind a sötétség kizárólag a Jó
és Világosság vonatkozásában érthető meg; egyébként nincs valóságos létezésük
[…]« (137–141. old.). A Biblia Istene a Szentlélek által teljesen mást mond a Sátánról,
hiszen úgy beszél róla, mint egy személyről és nem mint a jó hiányáról,
vagy mint személytelen valóságról. Az, hogy a Szentlelket megszemélyesítő Sarayu
itt egy újabb igeellenes állítást tesz – ahogy korábban is eretnekséget képviselt –,
megdöbbentő tény.”
A fenti idézet valóban szerepel A viskóban, a magyar kiadás szerinti 139. oldalon.
Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a könyv egyáltalán nem beszél a Sátánról. Mivel
Young nem formális dogmatikát ír, semmi nem kötelezi arra, hogy hozzászóljon a hitcikkelyek
mindenikéhez vagy bármelyikéhez. Arról nem is beszélve, hogy időhatározói
céllal még Pilátus is benne van a Credóban, a Sátán azonban nincs, de ez jelenleg másod-

78 THEOLOGIA SYSTEMATICA
lagos kérdés. A bemutatott történet kontextusában viszont a szerző külön érdeme – és
nem fogyatkozása –, hogy a Sátán, mint a gonosz megszemélyesítője, teljesen kimarad az
eseményekből. Ha ugyanis bármiféle szerephez jutna, ez óhatatlanul befolyásolná akár a
Missy elrablásáról/elrablójáról, akár Mack iszákos és erőszakos apjáról stb. alkotott képet.
Ez pedig Mack számára könnyen ellehetetlenítené a saját gondjaival történő világos
és elkerülhetetlen szembesülést Sophia, illetve Papa előtt a 11. és 16. fejezetekben. A Sátán
szerepeltetésével ugyanis kibúvó keletkeznék Mack számára: volna valaki, akinek a
rosszat lehetne tulajdonítani, és így el lehetne menekülni az apa-szerepből fakadó döntéskényszer,
illetve „a Sátán által megszállott” sorozatgyilkosnak vagy éppen tulajdon apjának
adott megbocsátás elől. De ez az alternatíva nem létezik: Mack közvetlenül az
örökkévaló Istennel tárgyal, mint már említettük: négyszemközt. Nem kell Luther módján
a kalamárist az ördöghöz vágnia. A probléma feldolgozásához nincs módja hibást keresni,
mint már annyiszor tette, és ahogy mi is gyakorta tesszük. Ehelyett kikerülhetetlenül
megoldást kell találnia: Istennel és Istennél. Számomra ez a mű pozitív értékű „hiperprotestantizmusa”
– függetlenül attól, hogy a Szentírás alapján dogmatikailag nyilvánvalóan
számolnom kell a Sátán valóságával.
A fentebb inkriminált idézetre visszatérve: a bíráló a gonoszról, mint a jó hiányáról
szóló gondolatot értelemszerűen az író eretnekségének tartja, aki ezt Sarayu szájába
adva megdöbbentő módon terjeszti tovább. Azt azonban, hogy a saját bírálatában szerepeltetett
mű és annak kétszer is hivatkozott szerzője ismeretlen legyen számára, egészen
különös. Arról van szó, hogy a keresztyén teológiában maga Augustinus (Szent
Ágoston) értelmezi a gonoszt a jó hiányaként, mégpedig az észak-amerikai és hazai
„Young-kritikusok” által többször is A viskó ellenében felmagasztalt Vallomások című
munkájában. Nem vesztegetem az olvasó idejét. Íme Szent Ágoston Vallomásainak
idevágó részlete latin eredetiben és magyar fordításban:
Et manifestatum est mihi, quoniam bona
sunt, quae corrumpuntur, quae neque si
summa bona essent, corrumpi possent,
neque nisi bona essent, corrumpi possent:
quia, si summa bona essent, incorruptibilia
essent, si autem nulla bona essent, quid in
eis conrumperetur, non esset. nocet enim
corruptio, et nisi bonum minueret, non
noceret. Aut igitur nihil nocet corruptio,
quod fieri non potest, aut, quod certissimum
est, omnia, quae corrumpuntur, pri-
vantur bono.
Si autem omni bono privabuntur, omnino
non erunt. Si enim erunt et corrumpi iam
non poterunt, meliora erunt, quia incorruptibiliter
permanebunt. Et quid monstrosius
quam ea dicere omni bono amisso facta
meliora?
Ergo si omni bono privabuntur, omnino
nulla erunt: ergo quamdiu sunt, bona sunt. Ergo
quaecumque sunt, bona sunt, malumque illud,
Világossá vált számomra, hogy mivel
a jó dolgok azok, amelyek romlanak,
sem a végtelenül jó, sem a jóságban teljesen
szűkölködő dolgok nem romolhatnak.
A végtelenül jók azért nem, mert
romolhatatlanok; amik egyáltalában nem
jók pedig azért nem, mert nincs amijük
romlásnak induljon. A romlás ugyanis
árt, de csak akkor, ha a jót csökkenti.
Tehát vagy a romlás nem árt, ami lehetetlen;
vagy minden, ami romlik, meg-
fosztatik a jótól – ami kétségtelen.
Ha viszont ezek minden jótól megfosztatnak,
teljesen megszűnnek létezni. Mert ha léteznének,
és tovább nem romolhatnának,
jobbak lennének, mivel örökké romolhatatlanul
megmaradnának. És mi volna
szörnyűbb, mint azt állítani, hogy amiből
minden jó kivész, ezúton jobbá válik?
Amik tehát teljesen megfosztattak a jótól,
egyáltalán nem léteznek többé. Következésképpen
mindaddig, amíg léteznek, jók. Tehát minden,

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 79
quod quaerebam unde esset, non est substantia,
quia, si substantia esset, bonum esset. Aut
enim esset incorruptibilis substantia, magnum
utique bonum, aut substantia corruptibilis
esset, quae nisi bona esset, corrumpi
non posset.
ami létezik, jó. Az a rossz, aminek eredetét anynyira
kerestem, nem lényeg, mert ha lényeg volna,
jónak kellene lennie. Mert vagy romolhatatlan
lényegnek kellene lennie, és így igen nagy
jónak, vagy romlandó lényegnek, amely,
hacsak nem jó, nem lehetne romlandó. 36
A dőlt betűvel kiemelt szövegrészek önmagukért beszélnek: Augustinus minden kétséget
kizáróan tanítja, hogy csak a jónak van önmagában való léte, azaz csak a jó rendelkezik
lényeggel (szubsztanciával). Amiből teljesen hiányzik a jó, tehát maga a rossz, az
egyáltalán nem létezik, hiszen ahhoz, hogy létezzen, lényegnek, azaz szubsztanciának
kellene lennie. De a rossznak nincs szubsztanciája: éppen ezért csakis a jó hiányaként
képzelhető el. E gondolatmenet értelmében a sötétség is a világosság hiányát, a halál is
az élet hiányát jelenti; pontosan úgy, ahogy fentebb Sarayu szájába adva Young is megfogalmazta.
Ezen a ponton nem az a kérdés, hogy egyetértünk-e az említett gondolattal
vagy sem. Itt arról a módszertanilag elfogadhatatlan kettős mércéről van szó, amelyet
munkája során egyetlen felelős műelemző sem alkalmazhat. Ha a rossz eredetének helytelen
tanítása miatt Young könyve eretnekség, és ekként alkalmatlan a lelki haszonnal való
olvasásra, akkor ugyanez érvényes Augustinus Vallomásaira is: sőt, az utóbbira fokozottabban,
hiszen az előzi meg időben 16 évszázaddal (!) Young könyvét.
Nem szolgál különösebben Sípos Ete Zoltán mentségére, hogy Augustinusra Szabó
Istvánon keresztül hivatkozik. Ugyanis: hivatkozik. És az sem mentő körülmény,
hogy észak-amerikai kritikustársai (ihletforrásai?) sem figyeltek fel A viskóban erre a
kimondottan augustinusi gondolatra. Ők sem olvasták volna az általuk mindenkinek
Young ellenében ajánlott nagy egyházatya leghíresebb művét? Hiszen most már olyan
neves „viskó-kritikusunk” is van, aki jó amerikai módra egyenesen ki is jelenti, hogy
nem olvasta el A viskót. Ettől még természetesen büszkén nyilatkozik ellene, és a regény
helyett, inter alia, C. S. Lewis könyveit és Augustinus Vallomásait ajánlja számunkra.
Azokat – úgy tűnik – talán olvasta… Ugyanakkor – „okulásunkra” – viskó-ellenes
írásába büszkén beilleszti az egyik barátja értékelését a könyvről. Az utóbbi teológiai
tanár, és legalább olvasta a művet. Az olvasó különben nyugodtan rátippelhet: igen, A
viskót el sem olvasó nagynevű „szakértő” a híres Chuck Colson holdudvarához tartozik,
mint a Colson Center 37 munkatársa és kulcsfigurája: John Stonestreet, 38 aki – sajnos
– az Újvilágban nem kizárólag a rokonsága körében számít szaktekintélynek […].
Talán erre mondták a régiek: „A malis vituperari laus est.”
Minden irónián és szarkazmuson túl: úgy vélem, hogy a tengeren túlról hozzánk
begyűrűző rengeteg jó példa közül egyet-mást nem kellene feltétlenül követni. Ezt egyszerűen
úgy tehetjük meg, hogy már az új divat elleni puszta tiltakozásból is elolvassuk
azt a művet, amelyre akár pozitív, akár negatív értelemben hivatkozunk.
Egyébként a rossznak a jó hiányaként történő meghatározása egyáltalán nem
Augustinus találmánya. A keresztyén teológián belül részben Órigenész hagyományára
36 Vallomások 7, 12.
37 http://www.colsoncenter.org/wfp-home (megnyitva: 2011. március 9).
38 Ld. John Stonestreet: Have I Read The Shack? Well, no... (Olvastam-e A viskót? Nos, nem...) In: The
Point 2011. február 24. http://www.thepointradio.org/point-blog/blog-archive/entry/37/16507 (megnyitva:
2011. március 9.).

80 THEOLOGIA SYSTEMATICA
támaszkodó gondolatnak39 egészen a szókratészi alapkérdésig (mi a jó?) visszamenő filozófiai
gyökerei is vannak. Alapkritériummá az újplatonista filozófia képviselői emelték.
A gondolat Plótinosz (Kr. u. 203–269) A jóról vagy az Egyről (Enneadész VI, 9) és A
rossz eredetéről (Enneadész I, 8) című írásaiban is megjelenik. 40 Az alábbiakban az utóbbi
műből idézünk néhány szemelvényt, pusztán azért, hogy az olvasó meggyőződhessen
arról, hogy a rossznak a jó hiányaként, a világosságnak a sötétség hiányaként stb. történő
értelmezése valóban nem Youngnak tulajdonítható:
„Aki azt keresi, honnan került a rossz a létezők körébe, vagy a létezők egyik nemébe,
akkor választja a helyes kiindulópontot, ha előbb meghatározza, mi a rossz
[τὸ κακὸν] és miben áll a természete [ἡ κακοῦ φύσις]. Ebből azután már az is kiderül,
honnan jön a rossz, hol lakozik, minek van része a rossz természetéből, és
hogy a létezők körébe tartozik-e egyáltalán. Kérdéses azonban, melyik bennünk
rejlő képességgel ismerhetjük fel a rossz természetét, hiszen a megismerésben
mindig a hasonló ismeri meg a hasonlót. 41 A szellem és a lélek forma, ezért formákat
ismer meg, és formák után vágyódik. A rosszat azonban hogyan képzelhetné
bárki is formának, ha egyszer minden rendű és rangú jó távollétében jelenik
meg? Ha azonban az ellentétes dolgokra egyazon tudás vonatkozik, 42 a rossz pedig
nem egyéb, mint a Jó ellentéte, és így a Jó ismerete egyben a rossz ismerete is,
akkor, ha meg akarjuk ismerni a rossz természetét, azt kell világosan látnunk, mi a
Jó. A jobb ugyanis mindig előbbre való a rosszabbnál, és míg az előbbi forma, az
utóbbi nem az, hanem inkább a forma hiánya. […] Ha létezik a rossz, akkor nincs
más hátra, mint hogy a nem-létezők körében létezzék [ἐν τοῖς μὴ οὖσιν εἶναι],
mintegy a nem-létező egy fajtájaként, 43 a nem-léttel keveredett vagy a nem-léttel
így vagy úgy közösségbe került dolgok sajátságaként. A nem-létező semmiképpen
sem azt jelenti itt, hogy egyáltalán nincsen, hanem csak azt, hogy más, mint a létező
[ἕτερον μόνον τοῦ ὄντος]. […] Ámde ha a jó hiánya [ἡ ἔλλειψις τοῦ ἀγαθοῦ]
az oka annak, hogy valaki sötétséget lát, és sötétségben van, talán nem is a sötétség,
hanem a hiányosság jelenti a lélek számára a rosszat, a sötétség pedig csak a
második a hiány után? Amiből az következnék, hogy nem az anyag jelenti a roszszat,
hanem a rossz előbbvaló az anyagnál. 44
Itt sem kell fölöslegesen időznünk tovább. Youngnak a gonosz természetére vonatkozó
„augusztinianizmusa” újplatonista gyökerű, de kétségtelenül teológiai előzmé-
39 Órigenésznél valóban felbukkan a gondolat A princípiumokról című munkájának következő mondatában:
„Hiszen nyilvánvalóan a rossz a jó hiánya. Ebből az következik, hogy ki-ki amilyen mértékben távol
kerül a jótól, olyan mértékben válik rosszá.” Ld. De principiis II, 9, 2. Magyarul ld. Órigenész: A princípiumokról
I–II., I, 185. A mű egészéhez képest azonban ez az eszme nem játszik olyan központi szerepet,
hogy Augustinus erre vonatkozó állításait közvetlenül Órigenésztől lehessen eredeztetni. Sokkal valószínűbb,
hogy 385 táján a manicheizmusból kiábránduló Augustinus ezeket a gondolatokat jobbára az újplatonista
filozófusok közvetítésével ismerte meg és építette bele saját teológiai gondolkodásába.
40 Magyar fordításban ld. Plótinosz: Az Egyről, a szellemről és a lélekről. Válogatott írások. Ford. és a jegyzeteket
írta Horváth Judit és Perczel István. Európa Könyvkiadó, Budapest 1986.
41 Τῆς γνώσεως ἑκάστων δι΄ ὁμοιότητος γιγνομένης (Enneadész I, 8, 1). A hasonlónak a hasonló
általi megismerése a plótinoszi filozófia egyik alaptétele, mely a preszókratikusokra és Arisztotelészre nyúlik
vissza.
42 Vö. Platón: Phaidón 97d; Arisztotelész: Metafizika IV, 2, 1004a.
43 Vö. Platón: A szofista 258d–e.
44 Vö. Platón: A szofista 257b. Ld. még Pásztori-Kupán István: Ókori görög gondolkodók. PTI, Kolozsvár
2010, 212–228.

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 81
nyei vannak elismert és Young legvehemensebb kritikusai által ajánlott művekben. A
gondolat helyes vagy helytelen voltát jelenleg nem taglaljuk tovább. Csupán a kettős
mérce alkalmazásának megengedhetetlen voltára hívjuk fel a figyelmet.
Amúgy részben a gonosz kérdéséhez kapcsolható Szabó Istvánnak a regény 204.
oldalán álló megállapítással összefüggő aggodalma is. Young a következő mondatot
adja Sarayu szájába:
„A vallás arról szól, hogy meglegyenek a helyes válaszok. Ezek némelyike valóban
helyes, de én azon a folyamaton dolgozom, amelyik elvezet téged az élő válaszhoz,
és miután eljutottál hozzá, belülről fog téged megváltoztatni.” 45
Szabó István így kommentálja a fenti kijelentést:
„Igen, ez nagyon fontos mondat, ki is ugrik az egész regényből, hiszen a történet
fő vonatkozása mégiscsak valamiféle logo-terápia, amelyben – és ez sokszor elhangzik
a könyvben – a kapcsolat a lényeges. Tehát szeretet-terápiáról volna szó,
és itt a kulcsszó: kapcsolat. Ehhez képest az idézett mondat egy másik dimenzióba
visz, ez pedig a gnoszticizmus. A keresztyénség régóta küszködik a gnoszticizmussal,
amelynek az alapvető tézise nem a szeretet-reláció, hanem a tudás. A
gnoszticizmus gondolata az, hogy a rossznak, a bűnnek, a feldolgozhatatlannak, a
tragédiának a valósága tudás által győzhető le. S lám, ha a könyvet ettől a mondattól
visszafelé olvassuk, valóban felfedezzük, hogy van itt egy gnosztikus vonulat
is, hogy ugyanis: nincs ám semmi baj, csak annyi, hogy a főszereplő nem tud még
eleget. Tehát magában a tudásban oldódik meg minden.” 46
Két észrevételt kell tennünk: 1. a fenti idézet talán „kiugrik” a regényből, de éppen
két, konkrétan a Szentírásra történő hivatkozás között található: az elsőben a Bibliáról,
mint Jézus lényét feltáró forrásról van szó, a másodikban pedig arról, hogy ezután
Mack egészen új módon fogja Sarayut hallani és látni a Bibliában. Így az „élő válasz”
nem más, mint Jézus, aki bennem él, ahogyan azt fentebb már láttuk. Ehhez pedig a
Bibliát is kell forgatni.
A gnoszticizmus problémája már sokkal árnyaltabb kérdés. Egyrészt maga a kifejezés
problematikus, mivel egy gyűjtőfogalom ernyője alá vesz számos olyan gondolkodást
és közösséget, amelyek egymás között sem egyeztek sok mindenben. Másrészt a
gnózis – eredeti értelme szerint – egyáltalán nem lexikális tudást jelent. Sokkal inkább
olyan bensőséges Isten–ember kapcsolatot, amely csak a kiváltságosoknak adatik meg
valamiféle külön kinyilatkoztatás által. A fenti mondat bibliai keretbe való ágyazása
azonban nem erről tanúskodik: a regény nem valamiféle külön kinyilatkoztatás vagy
titkos tudás érvényével kíván fellépni, és eleve mindenkit megszólít.
A legtöbb gnosztikus csoport nagyon tudatosan zárt közösséget alkotott, akik nagyon
keményen osztályozták az embereket. Az egyik legismertebb 2. századi gnosztikus
irat, a feltehetően Valentinosztól származó Az igazság evangéliuma egyenesen három emberfajtát
különböztet meg: anyagiakat vagy földieket, akik természetüknél fogva képtelenek
a szellemi felemelkedésre, tehát eleve elkárhoznak; lelkieket, akik szabad akaratuk birtokában
vagy a hit és a romolhatatlanság vagy pedig a hitetlenség és a romlás felé haladnak;
és szellemieket, akik természetüknél fogva a szellemi világ felé irányulnak és üdvözülnek. 47
45 Young: A viskó 204.
46 http://www.parokia.hu/hir/mutat/1834/ (megnyitva: 2011. március 9.).
47 Ld. pl. Küroszi Theodorétosz: Haereticarum fabularum compendium 1, 7; vö. Pásztori: Követvén. 27–29.

82 THEOLOGIA SYSTEMATICA
A regényben viszont nyoma sincs az emberek efféle osztályozásának vagy bármilyen
embertípus Istentől való eleve elkülönítésének. Az, amire a fenti mondat vonatkozik,
egyszerűen Jézus, az élő válasz, aki bennem élve belülről változtat meg engem.
A fentiek értelmében kissé túlzott az a beállítás, miszerint „a gnoszticizmus gondolata
az, hogy a rossznak, a bűnnek, a feldolgozhatatlannak, a tragédiának a valósága tudás
által győzhető le”, illetve, hogy „magában a tudásban oldódik meg minden”. Éppen
ezen a ponton kanyarodunk vissza a rossz, a gonosz kérdésköréhez. A legtöbb
gnosztikus rendszer ugyanis – és ez több-kevesebb intenzitással egyaránt vonatkozik
Valentinoszra, Markiónra és Manira – eleve dualisztikus szemléletű, azaz a világot nem
egy, hanem két ősokból vezeti le: egy jóból és egy rosszból, amint fentebb említettük.
A gnózis és a gnoszticizmus nem élhet a rossz feltételezése nélkül, és semmiképpen
sem tudja a rosszat pusztán a jó hiányaként elképzelni. Ha gnosztikus vonulatot képviselne,
Young semmi szín alatt sem hagyhatná ki a gonosz, a Sátán aktív szerepeltetését,
az anyag megvetését vagy éppen Jézus emberi mivoltának elszellemiesítését a történetből.
Az a gondolat, amely a regényben Mack elégtelen tudására vonatkozik, sokkal
méltányosabban értelmezhető a „rész szerinti ismeret”, illetve a „tükör általi homályos
látás” páli párhuzamaival (1Kor 13,9–12). A lánya halála körül mindvégig maradnak
olyan összefüggések, amelyeket Mack ebben a földi életben még nem láthat, nem foghat
fel: ennek ellenére meg kell tanuljon megbocsátani. Az igazi gnosztikus viszont rá
nem vehető ilyesmire a teljes gnózis, azaz minden isteni titokba való beavatás nélkül.
Elemzésünkből nem hagyhatjuk ki Sípos Ete Zoltán sommás végítéletét sem, aki
kemény szavakkal hivatkozik arra, hogy Isten nemcsak a szerzőt vonja majd felelősségre,
hanem mindazokat is, akik valamilyen módon hozzájárultak a könyv terjesztéséhez:
„Mivel A viskó írója nincs összhangban a Biblia Istenével, ezért számolnia kell
azzal, hogy Isten majd felelősségre vonja, ugyanúgy, mint Jób barátait: Haragom
felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán. […] Jób, az én
szolgám imádkozzék értetek, mert csak az ő személyére tekintek, hogy rettenetest ne cselekedjem
veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint szolgám, Jób. (Jób 42) Pedig
Jób barátai Istenről semmi hazugságot nem mondtak, csak egy adott helyzetet
magyaráztak rosszul. Azért pedig, hogy ezt a könyvet magyarul is keresztyének
adták ki – terjesztve ezzel a téveszméket – ugyancsak felelni fognak Isten előtt.
Ugyanezzel kell számolnia azoknak is, akik a könyvnek pozitív média reklámot
csináltak a magyar keresztyénség körében, olykor megkérdőjelezhető hangnemben
kritizálva azokat a keresztyéneket, akik bibliai szempontokat hangoztatva
felemelték hangjukat a művel szemben.” 48
E figyelmeztetés után az ember szinte úgy érezheti: a könyv puszta elolvasásával
máris „bűnrészes” lett valamiben. Mintha a kábítószer-ügyletben most szívta volna el
élete első marihuánáját. De ez még csak a „felhasználói” szint, hiszen a fokozatok is
jól érezhetők: nyilvánvalóan a szerző, William Paul Young viseli majd a legsúlyosabb
következményeket, hiszen az ő esetében egyenesen Jób barátainak kemény megpirongatására
történik utalás. A Jób 42,8 ilyen alkalmazása már azon oknál fogva is furcsa,
mivel nemcsak Mack, a regény főhőse, hanem maga a szerző is Jóbhoz hasonlítható
magatartást tanúsított az élete során őt ért veszteségek kapcsán: ennek ellenére a Jób
48 Sípos: Istent is lehet hamisítani?

PÁSZTORI-KUPÁN ISTVÁN: UNIVERZALIZMUS… W. P. YOUNG A VISKÓ CÍMŰ MŰVÉBEN 83
jutalma helyett Sípos Ete Zoltán a „nyomorult vigasztalóknak” (Jób 16,2) kijáró súlyos
fenyegetést juttatja osztályrészéül.
Young után következik – gondolom – a számunkra ismeretlen magyar fordító, akit
viszont Isten ismer (ld. quorum nomina Deus scit), és nem biztos, hogy csupán a munka
nyelvi minőségéért fogja majd megpirongatni. Aztán a kiadó stábja, a reklámszakemberek
és végül, talán A viskó kritikusainak kritikusai. Vigasztalásul és okulásul hadd
idézzem Apameai János 5. századi szír egyházi írót:
„A lélek erejére vall, hogy eretnek vélemények nem jelentenek akadályt számára,
s nem gyűlöli az eretnekségeket. Ha azonban ezeket gyűlöli, akkor gyenge.” 49
Végszó helyett
Ezt az írást sokkal rövidebbre terveztem. Ugyanakkor egészen más hangvételűre is,
hiszen első fokon a regény bemutatását tűztem ki célul néhány rövid teológiai reflexió
kíséretében, különösen amiatt, hogy több órát töltöttem el a szerző nyilatkozatainak,
televíziós interjúinak végignézésével. Felüdülésnek tűnt a sok egyházatya mellett végre
élő szerzővel foglalkozni.
Az észak-amerikai és a hazai bírálatok elolvasása után azonban hamar földet ért a
lábam. Úgy tűnt: mindent rosszul értettem. A hiba biztosan az én készülékemben van
– gondoltam. Újraolvastam a könyvet. Angolul is. Kerestem az aknamezőt, a szándékosan
rossz irányba igazított útjelző táblát, amely alattomosan eltérít a Megváltó Krisztusba
vetett hitemtől. De a nyilvánvalóan gondolkodásra és önrevízióra késztető provokatív
mondatok mellett ismét csak a megbocsátás hihetetlen hatalmának és a Jó Istennel
való személyes találkozás nagyszerűségének a gondolatával maradtam, és újból
felelevenedett néhány nagyon kedves istenélményem. Pedig egy alkalommal még funkzenét
is hallgattam, noha valóban nem az esetem: hátha onnan derül ki a turpisság.
Nem derült ki.
Maradok hát a fentebb kifejtett véleményemnél. A viskót esztétikai és nyelvi színvonala
ellenére, amely ebben a tekintetben számomra sem angolul, sem magyarul nem
tudott megfelelő szintű élményt nyújtani, hasznos munkának tartom, és egyáltalán nem
féltem tőle az olvasót. Egyik fajtát sem. A hitvalló keresztyént azért nem, mert hitvalló;
a névleges keresztyént és a nem keresztyént pedig azért nem, mert Isten Szent Lelke
számos utat-módot fel tud használni arra, hogy közelebb hozza őket magához. És
ehhez meg fogja találni a megfelelő embereket is, akik Filep módján a saroglyába telepedve
segíthetnek a hit útján az élet vize felé haladóknak.
Értem és megértem az egyházat mint intézményt féltő aggodalmakat. Lehet, hogy a
regény hatására többen eltávolodnak majd az egyháztól, noha eddig az ellenkezőjéről
kaptam híreket. De ha úgy is lesz: azt bizonnyal nem A viskó műveli majd, hanem a mi
hiteltelen szolgálatunk. Fölösleges időveszteség mindenáron hibást keresni megoldás
helyett. Ha egyebet nem, ennyit talán meg lehetne tanulni a vakon született ember
meggyógyításának történetéből (Jn 9,1–41).
Értem és megértem a hitvédelem szent buzgalmát: a maga helyén, a maga műfajában,
kellő szaktudás mellett. De nagyon nehezen tudok megbékülni a tudományos
módszerek helytelen alkalmazásával, a kettős mérce felállításával, a különböző szerzők
49 Apameai János: Negyedik beszélgetés Euszebiosszal és Eutropiosszal a lélekről. In: Háy János
(szerk.): Az isteni és az emberi természetről – Görög egyházatyák, II, 331.

84 THEOLOGIA SYSTEMATICA
gondolatainak félremagyarázásával vagy éppen eredeti szándékuk homlokegyenest ellenkezőjére
váltásával, élő szerzők holtként történő kezelésével stb. Nem kívánok jóslatokba
bocsátkozni, hogy néhány éven belül mi lesz A viskó sorsa és hatástörténete a
magyar társadalom egészében és református egyházunkban. Azt viszont tudom, hogy
felelős megnyilatkozásaink elengedhetetlen feltétele a hitelesség, hiszen az is a hitből
származik, és nem csupán nyelvtanilag. E megnyilatkozások pedig hatással lesznek a
regény recepciójára is. A teológia gyönyörű tudomány, és valahányszor csak egy akár
közepesen sikerült műalkotás is teológiai reflexióra késztet bennünket, abból mindig
fakad áldás, ha Isten Szent Lelkének vezetésére bízzuk magunkat. Hiszen az apostoli
elvárás szerint az az indulat kell legyen bennünk, amely az önmagát kereszthalálig
megalázó Jézus Krisztusban is volt. Ha pedig valóban ő él és cselekszik bennünk, akkor
más indulatunk bizony nem is lehet. A kegyelem pedig győzni fog, mert Istennek
valóban nincsenek vetélytársai.

Nagy Alpár
Kolozsvár
HISTORIA ECCLESIÆ
Gazdasági jellegű sérelmek
a Dél-Erdélyi Református Egyházban
1940–1944 között
III.
Economical Injuries Suffered by the Southern Transylvanian
Reformed Church between 1940–1944.
Part III.
Abstract
The study presents the situation of the Reformed Church in Romania between 1940 and
1944 from the economical perspective. The pauperization of the Hungarian population of
Romania was a state policy in that period, and the Reformed Church was no exception. The
economical pressings, the unbearable tax burden decimated its financial resources, and weakened
its capacity of economical self-sustainment. The published study is the third part of a
longer series. In this we present how did the Romanian government apply discriminatory
measures against the Reformed Church of Southern Transylvania through the limitation of
state financing towards ecclesiastic institutions. Even though the church administration and the
confessional schools should have received different types of state financing, theses ceased to
be paid after the second Vienna Award. The financial aid for church administration was
stopped with the reason that there is no legal, non-provisory church administration in the Reformed
Church, local authorities refused to finance local confessional schools, and the Theological
Institute of Nagyenyed was left without any state financing through the time of its existence.
Even though every clerk in Romania was entitled to 50% discount in railway travelling
costs, Reformed pastors were declined to have this privilege by the motive that Romanian pastors
from Northern Transylvania do not have such benefits. The other type of discriminatory
measures against the Reformed Church were the illegalities regarding the state salaries of Reformed
pastors. The government used any reason to cease this type of financing. They disputed
the degrees of pastors, stopped paying them every time a court-martial trial was started
against them, or just simply found several grounded or not grounded reasons to leave pastors
without the most important income. All these measures had the goal to weaken the economical
positions of the Reformed Church, to harden the life of its pastors, and to force them to leave
the country for a better life in Northern Transylvania.
Keywords: church history, Romania during WW2, Reformed Church of Transylvania, state
financing of the church, discriminatory measures.

86 HISTORIA ECCLESIÆ
A
Megvont állami támogatások
német-olasz tiszti bizottságnak 1942 júliusában átadott memorandumában
Nagy Ferenc a román kormány egyházzal szembeni gazdasági intézkedéseivel
kapcsolatosan így fogalmazott:
„A román kormány határozott – bár álcázott, de a tényekből világosan kitetsző
– célja anyaszentegyházunknak egyetemességében való tönkretétele úgy anyagi,
mint szellemi értelemben […].” 1
Ennek az anyagi tönkretételnek eszközeit felsorolva a tanulmányunk korábban
publikált részeiben már taglalt három eszköz – a rekvirálások, az egyházi jövedelmeket
megtizedelő adóterhek és hadikölcsönök – mellett az állami támogatások elmaradását,
a lelkészi fizetések igazságtalan felfüggesztését és a lelkészek személyi jövedelmének
túladóztatását említette.
Bár az egyház számos tevékenységét az államnak anyagilag támogatnia kellett volna,
ezek a támogatások 1940 őszétől teljes mértékben megszűntek, s az állami finanszírozás
kimerült a lelkészi fizetéstámogatás folyósításában.
Közigazgatási segély
A támogatások közül kettő megvonása érintette igen fájdalmasan az egyház gazdasági
helyzetét. Az egyik a közigazgatási segély volt. Az 1938-as kisebbségi statútum 11.
szakasza szerint a kisebbségi egyházak finanszírozásának ugyanolyan arányban kellett
történnie, mint a többségi egyházak esetében. 2 Ez azt jelentette, hogy amennyiben a
kormány pénzbeli segélyeket juttatott az ortodox vagy görög-katolikus egyház központi
szerveinek, akkor a református egyház központi szerveit is hasonló mértékben kellett
támogatnia. Ez a bécsi döntésig így is volt, sőt, az 1940-es költségvetésben a református
egyház számára előirányzott összegeket nemcsak augusztusig, hanem az év
végéig kellett volna folyósítani. Az Intézőbizottság számára természetesnek tűnt, hogy
azt az összeget, amit 1940 szeptemberéig a kolozsvári központi hatóság kapott, ezentúl
a nagyenyedi kapja.
A kormány azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy újabb református egyházkerület
(vagy egyházkerületek) létrehozása Erdély déli részén nem szükséges és
számára nem is előnyös. Így az Egyházkerületi Rész kénytelen volt mindvégig megőrizni
ideiglenes státusát. A kormány a Nagyenyeden székelő adminisztrációt nem volt
hajlandó az egyház végleges képviselő és vezető testületének elismerni, ezért nem volt
hajlandó finanszírozni annak működését. Ebben a kérdésben az Intézőbizottság már
1940 szeptemberében kéréssel fordult a Kultuszminisztériumhoz, hogy szeptemberdecember
hónapokra utalják ki a közigazgatási segélyt. 3 A kérésre semmilyen választ
nem kapott. 1941. január 7-én újabb memorandumot írtak a Kultuszminisztériumnak,
amelyben az előző évi, elmaradt összegek folyósítása mellett azt is kérték, hogy a minisztérium
az 1941-es költségvetésben irányozza elő a református egyház közigazgatási
1 Nagy Ferenc: Helyzetkép a Dél-Erdélyben maradt Református Anyaszentegyház életéről a II. bécsi döntéstől 1943. május
5-ig. MOL (Magyar Országos Levéltár), K 610 (Sajtóarchívum), 91. cs., (Dél-Erdélyi Adattár) VI/11., 152.
2 Az 1938-as kisebbségi statutum rendelkezései. MOL, K 610, 91. cs., IX/7.
3 DRELvt (A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész Levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi
Levéltárban), 250/1940.

NAGY ALPÁR: GAZDASÁGI JELLEGŰ SÉRELMEK A DÉL-ERDÉLYI REF. EGYHÁZBAN, 1940–44. III. 87
segélyeit is. 4 Erre sem érkezett semmilyen válasz. 1941 novemberében ismét memorandumban
kérték a központi segélyek költségvetési előirányozását és kiutalását. Rámutattak
arra, hogy a minisztérium így járt el a többi egyház esetében is, és kijelentették,
hogy nagy sérelemként élnék meg, ha ezúttal is elutasítanák kérésüket. 5
A minisztérium ezúttal sem válaszolt. Nagy Ferenc elmondása szerint nemcsak
memorandumokkal, hanem személyes intervenciókkal is igyekeztek meggyőzni az illetékeseket
kéréseik jogosságáról, de az egyik ilyen intervenció alkalmával a kultuszminisztériumi
vezérigazgató kijelentette: „Egyházkerület nincs, és az egyházkerület részére
a múltban megállapított központi segélyre a töredék nem jogosult.” 6
Így az Egyházkerületi Rész kénytelen volt megszűnéséig minden állami támogatás
nélkül fenntartani teljes adminisztrációs személyzetét és infrastruktúráját. A személyzet
tizennégy tisztviselőből állt, amelynek fele, hét személy, más intézménynél volt főállásban,
hét személyt pedig kizárólag csak az Intézőbizottság fizetett. Ehhez járultak a különféle
irodai kiadások, fogyóanyagok, postaköltség stb. Minden támogatás nélkül ennek
az adminisztrációs struktúrának a fenntartása komoly anyagi erőfeszítésbe került.
Iskolai segély
A másik – igencsak fontos – állami támogatás, amelynek megvonása szintén súlyosan
megterhelte az egyházat, a tanítók állami segélye volt. Akárcsak a lelkészeket, a tanítók
fizetését is állami segély egészítette ki. Ezeket az összegeket viszont az egyház
1945 tavaszáig egyáltalán nem kapta meg. A kifizetés kérdését a román kormány a kölcsönösségi
politika függvényévé tette. Augustin Caliani oktatásügyi vezérfelügyelő
1941 augusztusában ki is jelentette a nála megjelent református küldöttségnek, hogy „a
romániai iskolatörvényeket Budapesten csinálják”, utalva ezzel arra, hogy a dél-erdélyi
magyarság oktatásügye az észak-erdélyi románság oktatásügyének függvénye. 7 Egy korábbi
tárgyaláson határozottan visszautasított minden magyar kisebbségi követelést,
ezt mondva a nála megjelent küldöttségnek:
„Az egész felekezeti, illetve kisebbségi iskolaügyük az uraknak tulajdonképpen
csak lóg a levegőben, nincs ma semmi jogalapjuk e tekintetben. Iskola-ügyük
ugyanis a trianoni békeszerződésre volt alapítva, s mivel ezt a szerződést felrúgták
(!), az egész szerződésre fundált iskolaügyi törvények is megsemmisültek és
tárgytalanná váltak.” 8 Bár a református tanítók állami segélyezésére előirányzott
költségvetési keret állítólag mindvégig a Tanügyminisztérium rendelkezésére
állt, a vezérfelügyelő kijelentette, hogy a pénz megvan, kiutalása az ő rendelkezésétől
függ, de nem utaltatja ki addig, amíg a magyarországi román felekezeti
oktatás kérdése nem rendeződik. 9
A tanítók államsegélyének kérdése feltehetően a magyar kormány azon döntésétől
függött, visszaadja-e az észak-erdélyi görög-katolikus és görög-keleti egyházaknak azokat
az állami iskolákat, amelyeket egyébként még a román uralom idejében államosítot-
4 DRELvt, 24/1941.
5 Uo. 2748/1941.
6 Nagy Ferenc: i. m. MOL, K 610, 91. cs., VI/11. 170.
7 A délerdélyi magyarság életének fontosabb eseményei időrendben. MOL, K 610, 91. cs., I/8.
8 Nagy Ferenc: i. m. MOL, K 610, 91. cs., VI/11. 185.
9 Uo. 187.

88 HISTORIA ECCLESIÆ
tak. A református egyház ebben a kérdésben a többi kisebbségi magyar egyházzal
együtt azon az állásponton volt, hogy a tanítók segélyezését nem kérik, hanem ennek a
kérdésnek a megoldását a viszonosság elve alapján a két állam közötti tárgyalás és
megoldás révén várják. 10 Annak ellenére, hogy a tanítók száma évről évre csökkent,
1944-ben még mindig közel 80 tanító megélhetéséről kellett gondoskodni a Dél-
Erdélyi Református Egyházban, ami mind az Intézőbizottságra, mind az egyházfenntartó
hívekre jelentős anyagi terhet rótt.
A Bethlen Gábor Teológiai Akadémia beindításakor a jóváhagyó minisztériumi leirat
határozottan kijelentette, hogy a Teológia költségvetése teljes mértékben az egyházat
terheli, és ezzel kapcsolatban a minisztérium semmilyen anyagi kötelezettséget nem
vállal. 11 Az Intézőbizottság 1941-ben kérte, hogy a minisztérium tekintsen el előző határozatától,
és az 1942–43-as költségvetésbe vegyék fel a Teológiai Akadémia költségeit
is. Arra hivatkoztak, hogy a Teológia beindítása és működtetése nagy erőfeszítésébe
került az egyháznak, és hogy a református Teológiát is megilleti ugyanaz a támogatás,
ami a többi teológiai intézményt. 12 A Bethlen Gábor Teológiai Akadémia azonban
fennállása alatt semmilyen állami finanszírozásban nem részesült.
Egyházi alkalmazottak vasúti utazási kedvezménye
Az 1938-as kisebbségi statútum 21. szakasza kimondta, hogy a kisebbségekhez tartozó
állami tisztviselők – akárcsak a román tisztviselők – 50%-os kedvezményben részesülnek
a vasúti szállításban. 13 Ebben a kedvezményben a református lelkészek is részesültek
1942 augusztusáig, amikor a Kultuszminisztérium leiratban követelte az Intézőbizottságtól,
hogy az összes magyar nemzetiségű lelkész és hivatalnok kedvezményre
jogosító igazolványát haladéktalanul szolgáltassák vissza. 14 Az Intézőbizottság
értetlenül állt a felszólítás előtt, és a bukaresti lelkész intervencióját kérte az ügyben.
Hamar Béla rövidesen közölte is, hogy sikerült megtudnia: a román kormány többé
nem hajlandó féljegyre jogosító igazolványt adni a lelkészeknek. A Kultuszminisztérium
arra hivatkozott, hogy a magyarországi román nemzetiségű lelkészek sem kaptak
hasonló kedvezményt, de hivatalos nyilatkozatot nem voltak hajlandók kibocsátani ezzel
kapcsolatban. Hamar Béla jelentése szerint „a dolog lényege felől nincs kivel vitába
állni”. 15 Az eset ismét vélt észak-erdélyi sérelem miatti retorziónak álcázott, valójában
gazdasági megfontolásból fakadó intézkedés következménye volt. Magyarországon
ugyanis a román nemzetiségű lelkészek nem utazhattak kedvezménnyel vasúton, de ez
nem a magyar kormány diszkriminatív intézkedése volt, hisz Magyarországon egyetlen
lelkész sem részesült hasonló juttatásban. Romániában viszont a többi hivatalnok továbbra
is kapta ezt a kedvezményt, csak a magyar lelkészeket fosztották meg tőle. Ezzel
az intézkedéssel ismét pragmatikus, gazdasági szempontokat követve, a magyarság
kárára végzett megtakarításokat a román kormány.
10 Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára az Erdélyi Református Egyházkerületi
Levéltárban (IgtanLvt), 12612/1940. 2.
11 DRELvt, 20. cs., XXVIII. t. (A Bethlen Gábor Teológiai Akadémia iratai), 25.
12 Uo. 2746/1941.
13 MOL, K 610, 91. cs., IX/7.
14 DRELvt 1614/1942.
15 Uo.

NAGY ALPÁR: GAZDASÁGI JELLEGŰ SÉRELMEK A DÉL-ERDÉLYI REF. EGYHÁZBAN, 1940–44. III. 89
Az Intézőbizottság haladékot kért a Kultuszminisztériumtól, hogy összegyűjthesse az
igazolványokat, remélve, hogy további bukaresti intervenciók rendjén visszaszerezhetik a
lelkészeknek a kedvezményhez való jogát. A minisztérium azonban hajthatatlan maradt.
1942. szeptember 23-án közölték az Intézőbizottsággal, hogy amennyiben sürgetésükre
sem nyújtják be a lelkészek és családtagjaik arcképes igazolványait, kénytelenek lesznek
az októberi államsegély folyósítását leállítani. Az Intézőbizottságnak így nem maradt más
választása, mint beküldeni az összes igazolványt. Az intézkedés 279 személyt érintett, 16
és újabb terheket rótt a lelkészekre, még költségesebbé téve a vasúton való utazást.
Egyházi iskolák községi költségvetési támogatása
Végül pedig meg kell említenünk azt az elvonást, amelyet a helyi hatóságok teljesen
törvénytelenül és diszkriminatív módon alkalmaztak az egyházi iskolákkal szemben.
Az 1938-as kisebbségi statútum 3. szakasza előírta, hogy a helyi önkormányzatoknak
fizetett 14%-os adóból az önkormányzatok a településeiken levő felekezeti magániskolákat
is kötelesek megfelelő arányban támogatni. 17 A kisebbségi statútum határozatát a
helyi hatóságok már a bécsi döntés előtt a maguk kénye-kedve szerint alkalmazták,
számos egyházi iskolát fosztva meg az őket megillető támogatástól. A bécsi döntés
után pedig szinte minden önkormányzat törölte költségvetéséből az egyházi iskolának
nyújtandó segélyt. 1943-as jelentésében Nagy Ferenc sérelemként említette, hogy az
iskolák sehol nem kapják meg az őket megillető összegeket. 18 Azt is hozzátette, hogy
minden jogorvoslati próbálkozás sikertelen volt. A tordaszentlászlói iskola esetét hozta
fel példának. Tordaszentlászlón 1942–43-ban a helyi önkormányzat bevette ugyan a
költségvetésébe az egyházi iskola segélyét, de a vármegyei számvevő kihúzta azt. Az
egyházközség a gyulafehérvári táblabíróságnál fellebbezte meg a sérelmes intézkedést,
de a bíróság június 26-án elutasította a fellebbezést, kijelentve, hogy a község a segélyt
csak az állami iskolák számára köteles nyújtani. 19 A támogatás elvonását Brassó környékén
például azzal tetézték a hatóságok, hogy a négy, nyilvánossági joggal nem rendelkező
református egyházi iskola vizsgadíját több mint nyolcszorosára emelték fel
(8000 lejről 66 681 lejre). A díjak ilyen mértékben való megemelését többek között azzal
indokolták, hogy az összeg 15%-át az állami iskolák segélyezésére kell fordítani. 20
Az Intézőbizottság a Kultuszminisztériumhoz fordult az önkormányzati segély ügyének
rendezése végett, de az válaszra sem méltatta őket. 21 Szintén eredménytelen volt
az 1943. március 28-i memorandum is, amelyben az ellen tiltakoztak, hogy az 1942–
43-ban működő 86 iskolából az előző három évben mindössze 42 kapott támogatást,
1942–43-ban pedig alig néhány. 22 Ezt az elvonást a hatóságok teljesen diszkriminatív
és törvényellenes módon gyakorolták, ugyanis mind a gyakorlat, mind a fellebbezések
folytán született bírói határozatok figyelmen kívül hagyták a kisebbségi statútum hatályos
rendelkezéseit, lehetetlenné téve a jogorvoslatot és a jogérvényesítést.
16 DRELvt, 2060/1942.
17 MOL, K 610, 91. cs., IX/7.
18 Nagy Ferenc: i. m. MOL, K 610, 91. cs., VI/11. 186.
19 DRELvt, 1032/1942.
20 A brassói konzul 1942. május 30-i jelentése, MOL, K 28 (Miniszterelnökségi levéltár, nemzetiségi
és kisebbségi osztály iratai), Romániában élő magyarok iskola és oktatás ügyei, 1941–44 (161. cs., 266. t.),
1942 – O – 21095.
21 DRELvt, 2936/1941.
22 DRELvt, Memorandumok iratjegyzéke, (20. cs., XIX. t.), 60.

90 HISTORIA ECCLESIÆ
Református lelkészek államsegélye körüli törvénytelenségek
Az Antonescu-kormány a református lelkészeket mindvégig állami hivatalnokokként
kezelte. Bár ennek voltak bizonyos előnyei – amelyek főleg abban álltak, hogy a lelkészek
segélyének folyósítása nem szünetelt –, határozott hátrányai is voltak. Például megtiltották
a lelkészeknek, hogy mint állami hivatalnokok, bármilyen közéleti szerepet vállaljanak, így
több tucat helyi szövetkezet, népközösségi szervezet, egyesület vezető nélkül maradt, miután
a lelkészek kénytelenek voltak az azokban vállalt vezető tisztségeikről lemondani. A
lelkészeket arra is kényszerítették, mint arról korábban már szóltunk, hogy népszerűsítsék
a magyarság számára minden szempontból sérelmes hadikölcsönjegyzést. Hűségesküt
kellett tenniük a román királynak, kinevezésükbe, az ellenük indított fegyelmi eljárásokba
a minisztérium is beleszólhatott. Annak ellenére, hogy a fizetésekért az egyháznak nagy
kompromisszumokat kellett kötnie, még azok folyósítása sem ment teljesen akadálymentesen.
A minisztérium többször helyezte kilátásba az államsegélyek folyósításának beszüntetését,
főleg akkor, ha az Intézőbizottság nem akart eleget tenni bizonyos sérelmes követeléseiknek.
Ezzel zsarolták az egyházat, amikor az Intézőbizottság által kezdeményezett
népszámlálást tiltották be, ezzel vették rá a lelkészeket a kölcsönjegyzésre, ezzel fenyegetőztek,
amikor a vasúti szállítási kedvezményre jogosító igazolványokat követelték vissza.
1942-ben pedig a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika következményeként még az is
felmerült, hogy a lelkészek állami fizetését többé nem folyósítják. Ezt Aurel Popa, kultuszminisztériumi
államtitkár jelentette ki 1942. július 29-én a nála megjelent intézőbizottsági
küldöttségnek. Az államtitkár a református egyház ügyeit illető általános expozéjában
kijelentette, hogy Románia hallgatott Magyarország erőszakos politikája láttán, de ez tovább
nem folytatható. Közölte, hogy nemrég kapták a hírt, hogy Magyarországon a következő
hónaptól kezdve elvonják a görög-keleti lelkészek államsegélyét, és kijelentette,
hogy az egyházi vezetők vegyék tudomásul: ha kiderül, hogy ez igaz, akkor augusztus hónaptól
a református lelkészek sem kapnak kongruát. Azt is közölte, hogy általában a reciprocitás
és a retorzió elve alapján fognak cselekedni. 23 Az intézkedésre végül nem került
sor, de ez korántsem jelentette azt, hogy a lelkészi fizetések folyósítása teljesen rendben
ment volna. Több sérelmes intézkedés is volt, ami még ennek a csekély állami támogatásnak
is csökkentette a mértékét.
Oklevelek érvényessége
Elsőnek azt kell megemlítenünk, hogy a Minisztérium nem volt hajlandó egyetemi oklevélként
elismerni a lelkészeknek a kolozsvári Teológián szerzett diplomáját. Az 1941. októberre elkészített
fizetési összesítőket a Kultuszminisztérium javítás végett visszaküldte az Intézőbizottságnak,
közölve, hogy az összes olyan lelkészt, aki a kolozsvári Teológián
szerzett diplomát, tegyék át a licencvizsgával rendelkezők kategóriájából a teológiai
szemináriumot végzett – természetesen kisebb alapbérrel alkalmazott – lelkészek kategóriájába.
Az Intézőbizottság elvégezte ugyan a kért javításokat, visszaminősítve az állami
diplomával nem rendelkező lelkészeket, de tiltakozott a Minisztériumnál a diszkriminatív
eljárás ellen, követelve, hogy a lelkészképesítő vizsgát tett lelkészeket ismerjék
el licencvizsgával rendelkezőknek. 24 A minisztérium azonban nem vette figyelembe
23 Csefó Sándor tanügyi előadó-tanácsos Emlékeztetője az 1942. július 27. – augusztus 2. közötti bukaresti
úttal kapcsolatosan. DRELvt, 19. cs. XVIII. t. (Egyházkerületi tanügyi előadói hivatal), sz. n., 7–8.
24 DRELvt, 2747/1941.

NAGY ALPÁR: GAZDASÁGI JELLEGŰ SÉRELMEK A DÉL-ERDÉLYI REF. EGYHÁZBAN, 1940–44. III. 91
az Intézőbizottság követelését, ezért a lelkészeknek kiutalt kongrua reálértéke közel
húsz százalékkal csökkent az előző értékekhez képest.
Esperesi közigazgatási segély
A második bécsi döntés úgy szakította ketté az Erdélyi Református Egyházkerületet,
hogy néhány egyházmegyéből csupán töredéknyit hagyott Romániában, többi részük
Magyarországra került. Öt egyházmegye teljesen Romániában maradt, a többi
egyházmegye-töredék területén pedig az Intézőbizottság négy ideiglenes egyházmegyét
hozott létre megbízott esperesekkel. A négy megbízott esperes közül csupán a Sepsi,
Erdővidéki és Udvarhelyi Egyházmegye töredékeiből létrehozott Brassói Egyházmegyében
választotta meg közgyűlés az esperest (Csia Pál brassói lelkészt), a többi megbízott
esperes csupán az Intézőbizottság határozata alapján végezte esperesi teendőit.
Az esperesek, a lelkészi államsegélyük mellett esperesi közigazgatási járandóságot is
kaptak, aminek értéke 1945-ig nem változott, havi 1000 lej volt. 1940 szeptemberétől a
Minisztérium csak az öt, teljes egészében Romániában maradt egyházmegye espereseinek folyósította
a közigazgatási segélyt, a töredék-egyházmegyék esperesei nem kaphatták meg azt. Mivel közülük
Csia Pál volt az egyetlen törvényesen megválasztott esperes, az Intézőbizottság egyedül
csak az ő ügyében interveniált a Kultuszminisztériumban, hogy megkaphassa a havi
1000 lejes esperesi járandóságát. A minisztérium válasziratában azonban csak annyit
közölt, hogy tudomásul vette ugyan Csia Pál esperesnek való megválasztását, de az
1000 lejes kongruapótlékot nem fogja utalni számára. 25
Baczó Lajos, a Hunyadi Egyházmegye esperesének 1944 őszén bekövetkezett halála
után pedig már csak négy esperes kapta a közigazgatási segélyt. Hiába közölte az Intézőbizottság
a Kultuszminisztériummal, hogy a Hunyadi Egyházmegye új esperese
László Zoltán marosillyei lelkész, a minisztérium a kinevezést tudomásul vette ugyan,
de az esperesi segélyt neki sem folyósította. 26
Családi pótlék megvonása
Sérelmes intézkedésnek tekinthető bizonyos lelkészek családi pótlékának megvonása is.
Gyermekei számának és azok helyzetének függvényében minden állami hivatalnok jogosult
volt családi pótlékra. Családi pótlék illette meg a lelkészeket is – mint állami hivatalnokokat
– minden 16. életévét be nem töltött gyerekük után, és a 16 év fölötti iskolás,
egyetemi hallgató, fogyatékos, vagy 1000 lejnél kevesebb jövedelmű munkahellyel rendelkezők
után. 27 Utóbbiak esetében a tanulói jogviszonyt az oktatási intézménynek kellett
igazolnia. Viszont nagyon sok református lelkész volt, akinek gyereke Kolozsváron,
Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen vagy más észak-erdélyi településen tanult. Némelyek
közülük már a bécsi döntés előtt is azokba az iskolákba jártak, amelyek hirtelen magyarországi
iskolák lettek, némelyek pedig a bécsi döntés után választották ezeket az iskolákat.
A Kultuszminisztérium 1941-ben még elfogadta a magyarországi oktatási intézmények
által kiállított igazolásokat, 1942 májusában közölték az Intézőbizottsággal,
hogy nem adnak többé családi pótlékot azoknak a lelkészeknek, akiknek gyereke minisz-
25 DRELvt, 869/1942.
26 Uo. 226/1945.
27 Uo. 2592/1941.

92 HISTORIA ECCLESIÆ
tériumi engedély nélkül tanul Magyarországon. 28 Azt persze mondanunk sem kell, hogy
egyetlen lelkészgyereknek sem volt hasonló engedélye. Ilyen engedély megszerzése lehetetlen
volt, mivel a román kormány ebből is kölcsönösségi kérdést kovácsolt, és mindig
csak annyi dél-erdélyi magyar ifjúnak engedélyezte a Magyarországon való tanulást,
ahány észak-erdélyi román fiatal kapott engedélyt a magyar kormánytól, hogy Romániában
tanulhasson. Ez a gyakorlat azért is diszkriminatív volt, mert a magyarok akkor sem kaptak
külföldi tanulmányi engedélyt, ha történetesen egyetlen észak-erdélyi román sem kért a
magyar kormánytól hasonlót. Így a lelkészek abba a helyzetbe kerültek, hogy gyermekeik
Magyarországon való taníttatásának egyre tetemesebb és egyre nehezebben viselhető költségei
mellett még azt a kevés pótlékot is elveszítették, ami a román kormány részéről megillette
volna őket. Az Intézőbizottság 1943 júniusában kapott kimutatást a Kultuszminisztériumtól
azokról a lelkészekről, akiket többé nem illetett meg családi pótlék. A névsor
24 lelkész nevét tartalmazta, Magyarországon tanuló gyermekeik száma 33 volt. 29
Figyelembe véve, hogy a családi pótlék összege minden gyerek után 1000 lej volt, kiszámítható,
hogy csak ez az intézkedés összesen havi 33 000 lejjel (hat falusi lelkész egyhavi
fizetésének összegével) csökkentette a lelkészeknek járó állami támogatás összegét.
Lelkészi államsegély felfüggesztése
A román törvények szerint, ha állami hivatalnok ellen bírósági eljárás indult, az illetőnek
azonnal fel kellett függeszteni a fizetését, és ha a bíróság vétkesnek találta, akkor
munkaadójának fegyelmi eljárást kellett kezdeményezni ellene, büntetésének idején
pedig nem kaphatott fizetést. A Kultuszminisztérium ezt a szabályt következetesen betartotta
a lelkészi államsegélyeket illetően. A minisztériumi alkalmazottak buzgósága
azonban ezen a téren is túllépte a törvényesség kereteit.
A református lelkészeket nem egyszer koholt, teljesen alaptalan vádakkal jelentették
fel. Ezeket gyakran követtek hadbírósági eljárások, melyek ritkán ugyan, de elmarasztaló
ítélettel is zárulhattak. Valahányszor egy lelkész ellen feljelentést tettek, a minisztérium
azonnal felfüggesztette segélyének folyósítását. Ez néha még akkor is megtörtént,
ha a feljelentés alapján nem indult hadbírósági eljárás. Ebben a helyzetben volt Z.
Bodola Gyula, enyedszentkirályi és Balázs József, nagyenyedi lelkész is. Mindkettőjüknek
1940. november 1-vel függesztették fel a segélyezését, mert feljelentették őket a
templomban folytatott irredenta propaganda vádjával. A vád annyira alaptalan volt,
hogy a hadbíróság még az eljárás megindítását is megtagadta. 30 1940. november 12-én
az Intézőbizottság kérte az összegek folyósítását, és csatolták az enyedszentkirályi
csendőrőrs vezetőjének, valamint az ottani görög-katolikus lelkész nyilatkozatát, miszerint
a helyi református lelkész lojális állampolgár volt, s nemcsak nem folytatott irredenta
tevékenységet, de sem a román néppel, sem a román állammal szemben soha
tiszteletlenül nem viselkedett. Intervenciójuk eredménytelen volt, a két lelkész segélyét
csak többszöri kérelmezés és az illetékes törvényszékek hivatalos bizonyítványainak
bemutatása után folyósították 1941. szeptember 24-én, azaz tizenegy hónappal a felfüggesztés
után. 31
28 DRELvt, 1002/1942.
29 Uo. 962/1943.
30 Uo. 2182/1941.
31 Feljegyzések a Dél-Erdélyi Református Anyaszentegyház lelkészeinek a Román Állam részéről folyósított kongruája
felfüggesztésének, beszüntetésének és újra folyósításának egyes eseteiről, DRELvt, sz. n. (1944.), 1.

NAGY ALPÁR: GAZDASÁGI JELLEGŰ SÉRELMEK A DÉL-ERDÉLYI REF. EGYHÁZBAN, 1940–44. III. 93
Régeni István gyulafehérvári lelkészt házkutatás során nála talált néhány ártalmatlan
tárgy miatt hurcolták meg. A Kultuszminisztérium – annak ellenére, hogy a hadbíróság
a lelkészt felmentette – követelte, hogy a lelkész ellen induljon be a fegyelmi eljárás, és
felfüggesztette a segélyezését. 32
Az ehhez hasonló helyzetekben több mint egy évig is állami támogatás nélkül maradtak
a lelkészek. Nagy Ferenc 1943-as jelentése szerint, a jelentés megírásának pillanatában
hat lelkész több mint egyévi segélye volt felfüggesztve. 33 Jakab Gyula, vingárdi
lelkésztől 149 880 lej, pontosan egyévi segélyének folyósítását tagadták meg. Kállay
István, algyógyi lelkésznek tizennégy havi összeggel, azaz 140 880 lejjel tartozott a Minisztérium.
Gillyén Ferenc, tordatúri lelkésznek 105 000 lejt, azaz tizenhárom havi segélyt
nem akartak kiutalni, Nagy Károly, magyarsülyei lévita-lelkésznek szintén egyévi
összeget, azaz 151 920 lejt. Kónya Gyula, magyarvalkói lelkész és Jakab Lajos, ódellői
lelkész pedig ugyancsak egy éve várta a támogatást, mindketten 175 320 lejt.
Kónya Gyulát 1942 februárjában három hónapi fogházra és 2000 lej pénzbüntetésre
ítélte a kalotaszegi járásbíróság, ami ellen fellebbezett. A minisztérium 1942. február
1-től felfüggesztette a kongrua fizetését a jogerős ítélet meghozataláig. A lelkész ágyhoz
kötött betegsége folytán a tordai törvényszék ügyében csak 1943 nyarán tudott határozni,
mikor az első bírói ítélet megsemmisítésével Kónyát 3000 lej pénzbüntetésre
ítélte az erőszakosan fellépő adóvégrehajtóval szemben használt sértő kifejezésért, hatóságsértés
címén. Az Intézőbizottság többször sürgette hivatalos beadványokban a
segély folyósítását, eleget téve a minisztérium azon utasításának is, hogy fegyelmi büntetést
is alkalmazzon. 1944. május 31-én az illetékes előadótanácsos személyesen is eljárt
a minisztériumban, és mind az illetékes referens, mind az államtitkár ígéretet tett a
pénz kifizetésére. 34 A lelkész viszont csak 1944 októberében kapta meg elmaradt járandóságait,
melyeknek összege ekkorra már 314 805 lej volt. 35
Jakab Lajos ódellői és Kónya Gyula magyarvalkói lelkészeket kivéve az előbb felsorolt
esetekben nincs adatunk arról, hogy hadbírósági eljárás indult volna a lelkészek ellen,
így nem is tudjuk, miért fosztották meg őket jogos járandóságaiktól. Az viszont első
pillantásra kiderül, hogy egy-egy ilyen intézkedés, mely lelkészi családokat százezrekben
kifejezhető összegektől fosztott meg, nagymértékben aláásta azok egzisztenciális
alapjait, és hozzájárult ahhoz a vágyhoz, hogy lelkészek otthagyjanak mindent, és
jobb élet reményében Magyarországra meneküljenek.
1945. február 12-én a Kultuszminisztérium rendelkezése szerint három lelkésznek
folyósították több mint egy éve felfüggesztett járandóságait. 36 Teleky Mihály tordaszentlászlói,
Nagy Mihály tompaházai és Szentgyörgyi Mihály alpestesi lelkészek ekkor
kapták meg többszázezer lejre rúgó, hosszú hónapok óta nem folyósított segélyeiket.
Teleky Mihály esetében jogerős hadbírósági ítélet született, ezután a Kultuszminisztérium
1943. április 1-i hatállyal függesztette fel államsegélyét, és egyidejűleg felszólította
az Intézőbizottságot, hogy a bűncselekmény súlyosságához mért fegyelmi büntetést
alkalmazzon a lelkész ellen. Az Intézőbizottság fegyelmi büntetésként arra kötelezte
a lelkészt, hogy kéthavi segélyét (21 386 lejt) a szászvárosi református árvaház
javára fordítsa. A minisztérium kifogásolta a pénzbüntetés hovafordítását, mert állás-
32 DRELvt, 1391/1941.
33 Nagy Ferenc: i. m. MOL, K 610, 91. cs., VI/11. 147.
34 Feljegyzések…DRELvt, sz. n. (1944), 2.
35 DRELvt, 1521/1944.
36 Uo. 168., 169., 170/1945.

94 HISTORIA ECCLESIÆ
pontjuk szerint annak az állampénztárba kellett volna befolynia, és egyidejűleg kevesellte
a büntetést is. Szinte két évnek kellett eltelnie hosszas levelezés és közbenjárások
közepette, hogy a lelkész jogos járandóságait megkaphassa. 37
Szentgyörgyi Mihály egyhavi segélyét – akit ugyancsak hadbírósági ítélet marasztalt
el – szintén a szászvárosi árvaház javára kellett fordítsa az Intézőbizottság fegyelmi eljárása
következtében. Bár a minisztérium 1944. április 1-től engedélyezte a lelkész további
segélyeinek folyósítását, a felfüggesztéstől a feloldás napjáig eltelt időszakra elmaradt
fizetéseit nem volt hajlandó folyósítani addig, amíg „az Intézőbizottság törvényes
fegyelmi ítéletet nem hoz”, kihangsúlyozva, hogy minden fegyelmi pénzbüntetésnek
az állampénztárba kell befolynia. 38
Nagy Mihály házkutatás miatt került hadbíróság elé. Az ő esetében is követelte a
minisztérium a fegyelmi ítéletet, melyet egyházmegyéje fegyelmi bírósága meg is hozott,
egyhónapi fizetésmegvonásra ítélve a lelkészt, a minisztérium mégsem folyósította
további segélyeit, ami az ítélet napjától fel volt függesztve. 39
Általában véve az államsegélyek felfüggesztése kérdésében úgy a kezdőidőpontot,
mint a feloldást és végül a felfüggesztés ideje alatt az állampénztárban letétként kezelt
összegek visszautalását illetően teljes zűrzavar volt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a
minisztérium, nem véve figyelembe az autonóm egyház fegyelmi törvényeinek rendelkezéseit,
legtöbbször azzal érvelt, hogy azok a fegyelmi szabályok irányadók az általa
fizetett papokkal szemben is, mint amelyek a köztisztviselők törvénykönyve alapján a
többi állami tisztviselővel szemben alkalmazhatók. Ezek a fegyelmi szabályok viszont
lényegesek másak voltak, mint az egyháziak. Nemcsak a büntetési tételek és fokozatok
tekintetében különböztek, hanem a fegyelmi hatóság tekintetében is. A legbosszantóbb
zavart az okozta, hogy az állami fegyelmi szabályzat elnöki fegyelmi jogkört, hivatali
vezetői jogkört és fegyelmi bizottsági jogkört ismert, amellett, hogy közigazgatási
úton kiszabandó fegyelmi büntetésnek is volt helye, s hogy a pénzbüntetés minden alkalommal
csak mint mellékbüntetés volt alkalmazható, míg az egyházi törvények szerint
mindenkor csak fegyelmi bíróság hozhatott fegyelmi ítélet, és csak az V. törvénycikkben
megszabott fegyelmi büntetésekkel élhetett. A Kultuszminisztérium viszont a
maga rendjén az egyházi törvények autonóm jellegét az 1066/1938. számú törvényrendeletre
hivatkozva utasította vissza, mely a Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) 1938.
III. 4-i számában jelent meg, s amely általánosságban az államtól függő intézmények
községi, megyei szervezeteire és az autonóm kereskedelmi jellegű szervezetekre nézve
azok autonóm fegyelmi szabályzatát felfüggesztette, és a köztisztviselők fegyelmi szabályzatát
terjesztette ki rájuk is. A törvény viszont az egyházakat nem említette, ezért
annak az egyházra nézve történő alkalmazása minden tekintetben sérelmes volt. 40
A minisztérium általában mindenféle ürügyet felhasznált arra, hogy minél több ideig
visszatartsa a lelkészek segélyeit. Ha a lelkész ellen hadbírósági ítélet született, akkor
először a fegyelmi eljárás beindítását követelte. Ha nem volt megelégedve a fegyelmi
ítélet súlyosságával, akkor követelte, hogy a fegyelmi bizottság változtassa meg azt. Ha
azzal sem volt megelégedve, követelte a lelkész áthelyezését másik egyházközségbe. Ha
a lelkészt áthelyezték, de a minisztérium kedvezőtlen rendőrségi jellemzést kapott a
lelkész személyéről, követelte, hogy másik egyházközségbe helyezzék át. Az efféle kö-
37 Feljegyzések…DRELvt, sz. n. (1944), 3.
38 Uo.
39 Uo.
40 Uo. 3–4.

NAGY ALPÁR: GAZDASÁGI JELLEGŰ SÉRELMEK A DÉL-ERDÉLYI REF. EGYHÁZBAN, 1940–44. III. 95
vetelések persze soha nem voltak kellőképpen megindokolva, csupán általános állambiztonsági
és rendészeti elvekre hivatkoztak. Ha pedig a lelkész elunta a sok hercehurcát,
és Magyarországra távozott, akkor szintén nem kaphatta meg visszamenőleg az
elmaradt összegeket. 41
Az Intézőbizottság, megelégelve a segélyek körüli huzavonát, 1944 januárjában terjedelmes
memorandummal fordult a Kultuszminisztériumhoz. A memorandumban kijelentették,
hogy az egyház elismeri az állam felülvigyázó szerepét, illetve engedelmeskedik
a törvényrendeleteknek, de közölték, hogy a fegyelmezést és az áthelyezéseket egyházi
törvények szabályozzák, az állami törvények pedig csak azt szabályozzák, hogy ezeket az
állam elé miként kell felterjeszteni. Kijelentették: ha a Minisztériumnak nem tetszik valakinek
a személye, és erre megfelelő indokai vannak, azt közölhetné az egyházzal, ne csak
annyit írjon, hogy „xy kinevezése lehetetlen állambiztonsági szempontok miatt”. Ha egy
lelkész veszedelmes egy helyen, az valószínűleg veszedelmes más helyen is, és – az Intézőbizottság
meglátása szerint – az ilyen lelkész ellen bűnügyi eljárást kell indítani, esetleg
fel kell menteni az állásából, de csak, ha az eljárás során vétkesnek találják. A minisztérium
alaptalan visszautasításai sértik az egyház autonómiáját, és jogállamban megengedhetetlenek.
Befejezésül kijelentették, hogy az egyház elismeri az állam fennhatóságát, de
kérték, hogy autonómiáját tartsák tiszteletben, miszerint az egyház maga dönti el azt,
hogy hol, mikor, ki, hogyan gondozza a lelkeket az ország bármelyik pontján. 42
A Kultuszminisztérium hat hónappal később (!), júniusban válaszolt az Intézőbizottság
memorandumára. Válaszukban elutasították az Intézőbizottság által felhozott érveket,
és közölték, hogy a fegyelmi úton elhelyezett lelkészek kinevezésének ügyében döntéseiket
fenntartják. Kijelentették ugyanakkor, hogy az egyházi autonómia jogköre és ennek
következményei nem zárják ki a minisztérium jogát az egyházi döntések ellenőrzése,
esetleges felülbírálása felett, mi több, ha az egyháznak valóban olyan nagy szüksége van
bizonyos egyházközségekben lelkészre, az Intézőbizottság megoldhatja ezt a kérdést
egészen addig, amíg a törvények lehetővé teszik azt, hogy másképp is megoldható legyen.
43 Ez a válasz, amellett, hogy számos csúsztatást tartalmaz, és kerüli a kérdés lényegével
való szembesülést, jól mutatja a Kultuszminisztériumnak és az Antonescu-kormánynak
az egyházzal szembeni szándékát, hogy mindenféle gazdasági és adminisztrációs
eszközzel a lehető legnagyobb mértékben megbénítsa annak működését. Ez a szándék
érzékelhető egyébként az összes felsorolt közösségi és gazdasági sérelem hátterében is.
Felhasznált irodalom
Levéltári források
Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár, Kolozsvár
A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész Levéltára
Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára
Magyar Országos Levéltár, Budapest
Miniszterelnökségi levéltár, Nemzetiségi és kisebbségi osztály iratai, K 28
Sajtó levéltár, K 610
41 A kongruaüggyel kapcsolatban ld. Nagy Ferenc összefoglaló jelentését a Magyar Népközösség számára,
DRELvt, 1486/1943.
42 DRELvt, 207/1944.
43 Uo. 1086/1944.

VARIA
Bibliopolium
Szathmárnémeti Mihály: Mennyei Tárház Kulcsa
M. Tótfalusi Kis Miklós, Kolozsváratt, 1696.
Szathmárnémeti Mihály (1638–1689),
aki 1673-tól volt a kolozsvári református
gyülekezet harmadik lelkésze, 1681-től pedig
a kolozs-kalotai egyházmegye esperesi
tisztét is ellátta, gazdag hagyatékkal gyarapította
a teológiai és kegyességi irodalmat.
A teológiai szakkönyvek, kátémagyarázatok
és prédikációs kötetek mellett az egyéni
kegyesség gyakorlását segítő imádságoskönyvet
is írt Mennyei Tárház Kulcsa
címmel.
A könyv rendkívül gazdag a különféle
élethelyzetek kiválasztásában és az azokra
alkalmazott imádságok megfogalmazásában.
Nyolcvanhat imádságot tartalmaz,
amelyeket a szerző „idvességes együgyű
elmékhez” címez, hogy ezeket mondva
„minden rendben, karban, nyomorúságban
lévő együgyű emberek, az Isten kegyelmes
Tárházába bemehessenek”.
Amint azt az imádságoskönyv címe is
jelzi, Szathmárnémeti Mihály nem képzett
teológusoknak, nem is az iskolázott elitnek
szánta az imádságokat, hanem az írniolvasni
éppen csak tudogató egyszerű
(együgyű) hívőknek, tehát olyanoknak,
akiknek a legnagyobb szüksége volt a tanításra,
a helyes és Istennek tetsző imádságos
életmód begyakorlására. Igyekezett figyelembe
venni mindenféle életkörülményt. A
könyvben megtalálhatjuk a kora reggeltől
késő estig tartó, mindennapi tevékenységhez
kapcsolódó imádságokat és az ünnepélyesebb
alkalmakra, vasárnapra, úrvacsoravételre,
ünnepnapokra szólókat is. Mindezek
mellett ott vannak a könyvben a
mezőgazdasági év kiemelkedő alkalmaira
(szántás-vetés, aratás, szüret) megfogalma-
zott imák, a mesteremberek és kereskedők
kéréseit megfogalmazó fohászok (útra induló
kereskedő vagy kereskedésben kárt
vallott ember imái) és a háború esetére írt
könyörgések is.
Az imádságokban az Istenhez forduló
bűnös ember szólal meg, aki megvallja
esendőségét, hiányosságairól vagy mulasztásairól
bűnbánattal ad számot és kéri a
bűnből való szabadulást; hálával fogadja
az elnyert jót, mint Isten kegyelmének és
szeretetének ajándékát.

BIBLIOPOLIUM 97
Szathmárnémeti Mihály munkájának
használhatóságát és a maga korában való
elismertségét mutatja, hogy a szerző életében
öt kiadást ért meg: Kolozsvár 1673
(RMK-1149), Kolozsvár 1676 (RMK-
1194), Lőcse 1679 (RMK-1239), Kolozsvár
1681 (RMK-1262), Debrecen 1685
(RMK-1332); halála után még hármat:
Debrecen 1703 (RMK-1666), Lőcse 1706
(RMK-1716) és Bártfa 1743 (RMK-1743).
Jó volna újra kiadni ezt az értékes
imádságoskönyvet, hogy a meglévő példányok
ne csak könyvtárak féltve őrzött kincsei
legyenek. Csak közkézen forogva lehetne
újból segítség imádkozáshoz és az
imádkozó életforma elsajátításához.
Péter Csaba
Fekete Károly: Példázatos szavak – életes példák
Kiadja a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója.
Budapest, 2008. 164. old. ISBN 978 963 558 119 1
Két ciklus – meg egy ráadás
A Makkai-kutató Fekete Károly igehirdetésekből
és egyházi beszédekből
összeállított műben mutatja meg gyakorlati
teológusi rátermettségét és közösségépítő
szándékát. Az első két „ciklus” öszszesen
tizenöt (nyolc, illetve hét) textusra
épülő prédikációból áll össze. Az első
gyűjtőcíme Példázatos szavak, amely mögött
Jézus Krisztus hét példázatának magyarázata
sorakozik. A második ciklus,
amely az Életes példák gyűjtőcímet kapta,
hét evangéliumi epizódot, történetet magyaráz
a ma embere számára. A harmadik
ciklus előtt pedig ez a cím áll: Életszentség
a megszentelő Lélek erőterében. Ez az egyházi
év ünnepköreihez igazodva kínál témaprédikációkat,
szám szerint hét darabot.
Két mozzanatra támaszkodva biztonsággal
elmondhatjuk, hogy a Debreceni
Hittudományi Egyetemen oktató szerző
szolgálni kíván ezzel az építő irodalom
formájában megjelent gyűjteményével.
Bevezető vagy ún. elöljáró beszéd helyett
ajánlás áll a könyv elején: Hálaadással
emlékezve szolgáló életű kedves Szüleimre. A
három ciklus tehát a legszorosabban kapcsolódik
id. Fekete Károly munkásságához,
aki ugyancsak Debrecenben oktatott
lelkésznemzedékeket a gyakorlati teológia
tudományára. Ennek nyoma formailag az
emmausi tanítványok történetének kifejtése
kapcsán lesz szembetűnő, éspedig a
textus elő-feldolgozásában. (Ezt Erdélyben
„fordulópontok”-nak szokás megnevezni.)
A könyv hátsó borítóján Bodó Sára
debreceni tanártárs méltató sorainak bevezető
szavaiból az is kiderül, hogy a

98 VARIA
szerző aktív igehirdető is, és több mint
két évtizede a debreceni Nagytemplomban
hirdeti az Igét. Íme, igehirdetési elkötelezettségének
két pillére.
A három ciklus fő mondanivalója így
foglalható össze egyetlen mondatban: Deus
semper maior! – Isten mindig nagyobb! (78. old.)
A bizonyságtevő ebből a perspektívából, látószögből
merít bátorságot ahhoz, hogy a
keresztyén ember helyzetét ne „alulról építgetve”,
hanem a „végső kérdések felől” értelmezze.
(68. old.) Ebből a felismerésből
fakad az Isten iránt megnyilvánuló bizalom
(ld. a hamis bíróról szóló példázatot), ennek
a megéléséből fakad ama meggyőződés,
hogy az alacsonyrendűnek számító
munka sem lealacsonyító (ld. a nagycsütörtöki
lábmosás történetetét), s ennek megértése
fedi fel karácsony csodáját, amelyben
az isteni magasság hajol alá a megromlott
földre. Így jut el az élet határhelyzetéhez is,
amikor a meghalással szemben álló emberről
szól: annyira „fixálódik” a földi világon,
annyira megköti a birtoklási vágy, olyannyira
kíván élete fölött rendelkezni, hogy képtelen
elszakadni a földi valóságtól (71. old).
Értelemszerű, hogy csakis újszövetségi
textusok feldolgozását találjuk a kis kötetben,
viszont épp a karácsonyi történetben
(Meglátogat minket a felkelő fény a
magasságból) megjelenő mellékszereplő,
Zakariás pap személye jelzi, hogy Ábrahám,
Izsák és Jákób Istenének kultuszából
fejlődik tovább az az új esemény,
amelynek Isten egyszülött Fia, Jézus
Krisztus áll a középpontjában.
Sajátos vonás a tizenöt textusfeldolgozásban
az összefoglaló készség, amely
a prédikációk felépítését nem számok segítségével
tagolja, hanem egy-egy sűrített
gondolat előrebocsátásával. Lássunk erre
egy példát, amint az a Krisztus Király az
egyetlen tekintély felirattal ellátott lábmosástörténetben
megvalósul (alapigéje Jn
13,3–17): A szolgálat és az alázat királya;
Egyenrangúvá tétel; Valóságos tekintély a tekintélyeskedésbe
zavarás helyett.
Fekete Károly bizonnyal zenei tehetségéből
fakadóan (is) igen érzékeny a disszonanciákra,
és megvan hozzá a kálvinista
emberre jellemző bátorsága is, hogy az
egyházban és a keresztyén életvitelben tapasztalható
melléütéseket és melléfogásokat,
hamis kottákat és hamis nótákat bírálja
– ahogyan azt Jézus is megtette a maga korában.
Anélkül, hogy a személyeskedés végletébe
esne, vagy ujjal mutogatna, bátorsággal
és kendőzetlenül szól keresztyén életünk
és berendezkedésünk hiányosságairól.
Megfogalmazásainak merészségével és
egyéni hangjával a Budapest Klauzál téri
lelkipásztorral, Farkas Józseffel rokonítjuk,
akinek egyik maximája volt: Az egyházban
sem szabad megalkudni a benne terpeszkedő „nem
egyházzal”. Kapcsolatosan álljon itt egy
megállapítás az Életes példák ciklusból: A
mindenkori vak egyház, a gyáva egyházvezetők, a
féltékeny tudósok, az öntelt mesterek, a tunya gazdák
bűne, hogy sokszor ez az első és döntő kérdés
sem hangzik el: miért álltok itt? (60. old.) Egyház
és teológia ébresztését vállalja fel ily
módon a szerző, midőn hangosan töpreng
a munkavállaló napszámosok esélyén (a
szőlőmunkások példázatát magyarázva: Mt
20,1–16, maga adta címén A kollegialitás
örömének felfedezése). Azonban mintha igen
kiélezné a gazdag és Lázár példázatából a
gazdag anonimitásának, névtelenségének
jelentőségét: azért, mert a Mester nem
adott neki nevet, tényleg egy senki(!) lenne
a gazdag?
További szellemi rokonságot azzal a
Makkai Sándorral mutat fel Fekete professzor,
akinek munkásságát behatóan
tanulmányozta és alapos monográfiákban
ismertette már. Az egykori püspök mélyen
szántó egyházi beszédei és témaprédikációi
idéződnek fel az olvasóban, amikor
sorra olvassa a vizsgált ciklusok egyes
darabjait. Mintha csak az egykori Adyvédelmező
szellemében figyelmeztetné a
21. századba érkezett hallgatókat-olvasókat
a vissza nem térő szeretetgyakorlási
lehetőségek kihasználására, épp egy Ady-

BIBLIOPOLIUM 99
idézet segítségével fogalmazva meg bírálatát.
Az Akik mindig elkésnek záró szakaszával
szemlélteti A gazdag és Lázár példázatának
üzenetét, majd fájdalmasan alkalmazza:
Elkésünk mint nemzet, mint egyház,
mint ember. (52. old.)
Mégis, mi akkor az esély? Egyrészt
ama meggyőződés, hogy Isten semmit nem
csinál félig-meddig (Talentumok, 26. old.),
másrészt a 3. ciklus csúcsmondata, mely
szerint az „elvégeztetett”-be még az én ügyem is
belefér (Átformáló felismerések, 125. old.).
A szövegben helyes arányban és a
megfelelő helyen jelennek meg a költészetből,
a teológiából és a szellemtörténetből
átemelt fűszer-gyöngyszemek. Nem
magyar forrásból egészében felveszi Kalkuttai
Teréz Himnusz az élethez c. költeményét,
odébb Gerhard Pál Itt állok jászolod felett
karácsonyi énekének egy részletét.
Csak szórványosan idéz magyar teológusokat
(csupán Pákozdy L. M. és Bolyki J.
nevével találkozunk nála), ellenben ezért a
„mínuszért”, amit valójában mindenikünk
önállóan pótolhat, bőven kárpótol a német
nyelvterület nagyjainak bevonásával
J. Bengeltől O. Rudolphon át G. Sauterig,
akik csaknem minden egyes beszédben
„szót kapnak”, azonban gyakoriság tekintetében
A. Schweitzer, a zeneművelő orvos-teológus
vezet. Ő teremti meg a kapcsolópontot
a teológián kívüli nagyságok
felé, akik közül S. Weil és E. Fromm egyegy
gondolata dúsítja az üzenetet. Mindnyájukat
megkoronázza D. Bonhoeffer
idézésével, amikor a reformáció ünnepére
írt beszédének legvégén egy 80 évvel ezelőtti
emlékünnepélyen megfogalmazott
gondolatait közli az ember rendeltetéséről,
aki nem ismerhet nagyobb tekintélyt sem
élők, sem holtak között annál az Istennél,
akinek egyedül tartozik felelősséggel (A reformátori
örökség követelményrendszere).
Amint a gyűjteményes munka sejteti,
valóban eleven és életteljes beszédanyag
került sajtó alá, ilyen formában téve maradandóvá
Fekete Károly korábbi, szavakban
történt magvetését. Legyen rajta a
„növekedést adó Isten” áldása.
Balogh Béla

Novum
A 23. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia
2011. szeptember 8–10.: „Isteni bölcsesség, emberi tapasztalat”.
Szinte csodaszámba megy, hogy a Szegedi
Nemzetközi Biblikus Konferencia immár 23.
évfordulóját érte meg. Kezdetei az 1980-as
évek végére nyúlnak vissza, amikor néhány
római katolikus teológus azzal a céllal gyűlt
össze, hogy a biblikus irodalom gyarapításának
lehetőségeiről beszélgessen. Ezen a
kerekasztal-beszélgetésen jelen volt a néhai
Gál Ferenc (1915–1998) prépost, teológiai
professzor, a Pázmány Péter Katolikus
Egyetem első rektora. (Ma az ő nevét viseli a
Szegedi Hittudományi Főiskola, a biblikus
konferenciák színhelye.)
A katolikus biblikusok első, informális
beszélgetését újabb alkalmak követték, amelyeken
Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári
érsek és Dr. Kocsis Imre (aki később a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem profeszszora
lett) is csatlakozott a közösség magjához.
Első publikációs tervük egy ó- és az újszövetségi
kommentársorozat volt, ami csak
részben valósult meg; és beindultak a konferenciák
is, amelyek nyíltságot tanúsítottak a
más felekezetű előadók és hallgatók előtt.
Ezért a harmadik konferencián vita támadt
az előadók és hallgatók körének összetételéről: legyen-e a konferencia csupán országos
és katolikus jellegű, vagy pedig haladjon a nemzetközi és ökumenikus nyitás irányába?
Dr. Jakubinyi György, a konferencia elnöke az ökumenikus és nemzetközi nyitás mellett
állt ki a mértékadó katolikus professzorok ellenében, és emellett döntés született afelől
is, hogy a konferencia egyben továbbképző intézményként is működjék mindazok számára,
akik teológiai diplomával rendelkeznek, legyenek azok papok vagy pedig laikusok.
Ez a nyitás biztosította a konferencia szakmai szintjét és megfelelő hazai és külföldi látogatottságot.
Bár erről az elmúlt években is beszámoltunk, most is fontosnak tartjuk megemlíteni,
hogy a szervezők igen jelentős megvalósításai közé tartozik a konferenciákon elhangzott
előadások köteteinek és a konferencia szervezésében elkészült könyvek megjelentetése.
A konferenciák előadásai 18 kötetben jelentek meg, és a konferencia szervezésében jelentek
meg: Szegedi Újszövetségi kommentársorozat 11 kötete, továbbá a következő

NOVUM 101
kötetek: Bevezetés az Újszövetség keletkezés- és kutatástörténetébe (két kiadás, a harmadik előkészületben);
Aquinói Tamás kommentárja a gyermekségtörténethez a Catena Aurea
alapján; Biblikus könyvszemle; A magyarországi biblikus irodalom a kezdetektől 1997-ig;
Aquinói Tamás: Catena Aurea I. Kommentár Máté evangéliumához.
A konferenciák legtöbb kötetét a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola honlapján
is el lehet érni pdf. formátumban, ld. http://www.fhf.hu/tudomany/biblikus_ konferencia;
ezek a következők: Himnuszok és imádságok (2008), Biblia és Korán (2007), Mózes törvénye
– Krisztus törvénye (2006), Szenvedéstörténet (2005), A Biblia értelmezése (2004), Világi közösség
– vallási közösség (2003), Hatalom és karizma (2002), Vallási személyiségek és hatásuk a
társadalomra (2000), A szeretet missziója (1999), Qumrán és az Újszövetség (1998), Csodaelbeszélések
(1997), Példabeszédek (1996), Gyermekségtörténet és Mariológia (1995), A Messiáskérdés
(1994), Pál apostol levelei a korinthusiakhoz (1993), Apostolok cselekedetei (1992), Apokalipszis
– Feltámadás (1991). Hamarosan elérhetők lesznek ugyanilyen módon a Szent Pál és
a pogány irodalom (2009) és a Testben élünk (2010) című kötetek is.
Az elmúlt 23 évben a konferenciáknak 2254 látogatója volt, ezeken 267 előadás
hangzott el, az előadók közül 116-an érkeztek Magyarország határain túlról, pontosabban
23 országból. A konferencia szervezői 70 teológiai fakultással tartottak kapcsolatot.
A 2011 őszén tartott konferencia előadásai, amelyek párhuzamosan, három teremben
hangzottak ek, ezek voltak:
Adorján Zoltán (Kolozsvár): ...a hosszútűrés mindennél erősebb. Jób testamentumának erkölcsi intelme;
Akijama Manabu Tsukuba (Japán): A Bölcsesség Sírák fiának könyvében;
Baán István (Budapest): Az egyiptomi szerzetesek mondásai mint bölcsességi irodalom;
Brož, Jaroslav (Prága): Gyógyító bölcsesség. A görög és római bölcsesség találkozása a messiási tanítással;
Cifrak, Mario (Zágráb): Az ún. Templom megtisztításának (Lk 19,45–48) összevetése Lk 13,34gyel;
Cserháti Sándor (Budapest): Az Újszövetség krisztológiája a húsvét fényében;
Csernai Balázs (Budapest): Isten balgasága és az ember bölcsessége. Szent Pál apostol és a bölcsességi
gondolkodás;
Dimitrov, Ivan Zhelev (Szófia ): Isten bölcsességének megsokszorozódásáról (Eph 3,10)
Dragutinovic, Predrag (Belgrád): A bölcsesség fogalma Pálnál (1Kor). Pragmatikus analízis;
Gnilka, Joachim (München): A bölcsesség Izráelben;
Hausmann, Jutta (Budapest): Bölcsesség – híd ész és hit között?
Herczeg Pál (Budapest): Kétféle bölcsesség az 1Kor 2 alapján;
Horváth Endre (Szabadka): „Benne teremtetett minden és benne áll fenn minden.” A Kolosséi levél
Krisztus-himnuszának gyökerei a bölcsességirodalomban;
Jakubinyi György (Gyulafehérvár): Minden hiábavalóság? A Préd 1,2–11 magyarázata;
Juhász Gergely (Leuven): A Példabeszédek könyvének Tudor-kori angol fordításai;
Karasszon István (Budapest): A 111. zsoltár;
Kocsi György (Veszprém): Ki a bölcs, ki a balga? Gondolatok a 73. zsoltárról;
Kocsis Imre (Budapest): „A világ bölcsessége – Isten bölcsessége” (1Kor 1,18–2,16);
Kránitz Mihály (Budapest): Mózes és az egyiptomiak bölcsessége;
Luz, Ulrich (Bern): Szófia és Logosz, valamint ütközési pontjaik;
Marböck, Johannes (Graz): Jézus Sirák fia könyve – problémák, sajátosságok és célok;
Marjovszki Tibor (Debrecen): Teremtés, bölcsesség, játék (Péld 8,22–32);
Martos Levente Balázs (Győr): Jézus bölcsességetikája Márk evangéliumában (Mk 10,19);

102 VARIA
Masarik, Albin (Besztercebánya): Bölcsesség Jézus kommunikációs módszerében;
Oláh Zoltán (Gyulafehérvár): A khokmah és a ruakh kapcsolata az Ószövetségben;
Perendy László (Budapest): A szapienciális irodalom recepciója Antiókhiai Theophilosz művében;
Peres Imre (Debrecen): Bölcsesség és eszkatológia;
Perintfalvi Rita (Bécs): Vágy és beteljesülés. Isten arcának látása az igazak jutalma. Motívumelemzés
a Zsoltárok könyve alapján;
Piekarz, Danuta (Krakkó): A bölcsesség és az ismeret Izajásnál (Iz 11,2);
Schwienhorst-Schönberger, Ludger (Bécs): Abszurd filozófiát képvisel-e a Prédikátor könyve?
Szécsi József (Budapest): A korai posztbiblikus zsidó irodalom bölcsességképe;
Takács Gyula (Veszprém): Az öreg Pál Timóteushoz. A bölcs ember érvelése: a kérlelés;
Thorday Attila (Szeged): A bölcsesség és kinyilatkoztatás lelke (Ef 1,17);
Tyrol, Anton (Ruzomberok): Bölcsesség a 90. zsoltárban;
Węgrzyniak Wojciech (Krakkó): Miért bolond a hitetlen? A bölcsesség a 14. zsoltárban;
Gnilka, Joachim (München): A bölcsesség Izráelben.
A konferencia által alapított Gnilka-díjat ezennel Ulrich Luz svájci professzor kapta
meg (szeptember 10.). Laudációja így hangzott:
„Ulrich Luz professzor nagy elődök széles körben ismert utóda. Pályáját Edward
Schweizer asszisztenseként kezdte, de már ekkor is Rudolf Bultmann nézeteivel vitatkozott
és önálló utat járt a Róm 9–11 fejezeteinek értelmezésében. Viszont olyan mesterre
talált, aki nem azokat a tanítványokat kedvelte, akik őt szolgai módon követik, hanem az
olyanokat, akik képesek voltak önállóan gondolkodni.
Életrajzából a következőket emelhetjük ki: Ulrich Luz 1923-ban született Mannedorfban
(Svájc), a gimnáziumi tanulmányait Zürichben végezte 1957-ben. Teológiát
1962-től tanult Zürichben, majd Göttingenben, később Bázelben. 1963-tól tanulmányi
felügyelő lett, vagyis az Isten Igéjéért felelős megbízott az evangélikus és református egyház
zürichi kantonjában. Akadémiai karrierjét a zürichi teológiai fakultáson asszisztensként
kezdte (1963–68), ahol 1967-ben doktorált, 1968-ban pedig habilitált. A lelkipásztori
ténykedésről ezt követően sem mondott le, 1968–1969-ben lelkész volt Zürichben.
1969 és 1971 között vendégtanárként adott elő Tokióban az International Christian
University-n és az Aoyama Gakuin University-n. 1972 és 1980 között újszövetséges professzor
volt a Göttingeni Egyetem Teológiai Fakultásán, majd 1980–2003 között Bernben,
az evangélikus teológiai fakultáson oktatott. Vendégtanárként sokan ismerhették
meg meggyőző pátosszal elmondott előadásait Pretoriában (Dél-Afrika), majd pedig
Rómában a Pápai Gergely Egyetemen. Az Újszövetség-kutatók Máté-szakértőként tartják
számon. Jelentős tanulmányokat írt a hermeneutika és az ősegyház vallástörténete témakörében
is.
Ulrich Luz neve a hazai biblikusok előtt is ismerős. Köszönhető ez nemzetközi hírnevének
és a dr. Fabiny Tibor vezette Hermeneutikai Központ által kiadott számos
kulcsfontosságú publikációjának. Magyarországon elsősorban az evangélium hatástörténetéről
írt tanulmánya irányította a figyelmet arra, hogy – hála Istennek – az evangéliumok
szövegének nemcsak előtörténete, hanem gazdag hatástörténete is van az európai
irodalomban, képzőművészetben, zenében, sőt a lelki irodalomban is. Egy-egy evangéliumi
történet hihetetlen erővel hatott az európai gondolkodásra, és erőteljes nyomot hagyott
minden európai nép irodalmában és szokásrendszerében. Vagyis a Biblia nélkül
nem érthető sem az európai, sem pedig a magyar irodalom jelentős része.

NOVUM 103
A keresztény–zsidó párbeszédben mérföldkő
Pinchas Lapide és Ulrich Luz közös
könyve, amely azt a legfontosabb három
kérdést vizsgálja, amely meghatározza a kereszténység
és a zsidóság viszonyát: 1. Jézus
messiássága és viszonya saját népéhez; 2.
Izráel népének viszonya Jézushoz; 3. Jézus
hűsége saját népéhez. Ez a kulcsfontosságú
könyv megjelent magyarul is, de talán mind a
mai napig nem kapott elég nyilvánosságot
Magyarországon. Ulrich Luz, a keresztényzsidó
párbeszéd tudományos művelője, nem
véletlenül tudja barátai között Ithamar
Grunwald Tel Aviv-i professzort, és nem véletlenül
tartja a 20. század legnagyobb magyar
kutatójának Vermes Géza oxfordi professzort.
Luz professzor jelentős szerepet vállalt
Eward Schweizer és Rudolf Schnackenburg
közös álmának, az evangélikus-katolikus
kommentársorozatnak megvalósításában is,
hiszen – Norbert Brox, Joachim Gnilka és
Jürgen Rolof mellett – kulcsfontosságú tagja, sőt motorja az EKK kommentársorozat
kiadóbizottságnak. Ennek a kommentársorozatnak lett a legnagyobb hatása az evangélikus
és katolikus újszövetségi szövegmagyarázók tudományos párbeszédére.
Ulrich Luz érdemei között kell felsorolni a kelet-európai biblikusok felkarolását. Sokat
fáradozott a Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) keretében a kelet-európai
tudományos kapcsolatok kiépítésén és most is buzgón tevékenykedik a kutatóhelyek létrehozásában.
Eddig a helyi kutatókkal együttműködve sikerrel hozott létre kutatóműhelyeket
és szakkönyvtárakat Szófiában, Kolozsvárott, Szentpétervárott, amelyek hosszú
távon fejtik majd ki hatásukat.
Az EKK kommentársorozatban megírta Máté-evangéliumának kommentárját (négy
kötetben) és ezt gazdag hatástörténeti anyaggal egészítette ki. Bár a hosszantartó munka
következtében az egyes kötetek szemléletmódja eltérni látszik egymástól, többek között
krisztológiai kérdésekben, mégis megkerülhetetlen mű, akárcsak Joachim Gnilka Mátékommentárja.
Ez a mű is arra vár, hogy magyarra fordítsák, és reméljük, elérkezik az az
idő, amikor ez meg is valósulhat. Mindenesetre már most elmondható, hogy a Máté
evangéliumáról készült hazai tanulmányokban a fent nevezett két szerző idézési indexe a
legmagasabb.
Mindezek alapján örülünk, hogy elfogadta konferenciánk fődíját, és megtiszteltetésnek
tekintjük, hogy konferenciánk támogatói között tarthatjuk számon.”
A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia idei témája: Jézustól Krisztusig, azaz
miként jelentkeznek a történeti Jézus személyének és kutatásának különböző aspektusai
az Újszövetségben. Az előadások a Jézusra Krisztusra vonatkozó prófétai szövegek
történetkritikáját és hatástörténetét fogják vizsgálni. A tervek szerint a Joachim Gnilka
tanítványi köréhez tartozó jelentős katolikus biblikusok tartják majd a fő előadásokat.

104 VARIA
2013-ban 25 éves lesz Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia. Erre az évfordulóra
nézve már megszületett az a terv, hogy a szervezők újra meghívják azokat a jelentős
teológusokat, akik mindeddig előadásokat tartottak a konferencián, s az idegen nyelvű
előadásokat majd a Mohr Siebeck Kiadó adná ki.
A konferenciánk tudományos elismerésének legnagyobb jele az, hogy a SNTS, a világ
újszövetségi kutatóit tömörítő tudományos szervezet elfogadta a Szegedi Tudományegyetem,
Kiss-Rigó László püspök és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektorának
közös meghívását, s így 2014-ben az SNTS tagjai Szegeden tartják meg konferenciájukat.
Adorjáni Zoltán
Bekő István Márton doktorrá avatása
és a 70 éves d. dr. Geréb Zsolt professzor köszöntése
A Kolozsvári Protestáns Teológia Szenátusa 2011. november 5-én tartotta ünnepi ülését, amelyen
doktorrá avatta Bekő István Márton református lelkipásztort és köszöntötte a 70. évét betöltött
d. dr. Geréb Zsolt professzort.
Bekő István Márton 2010. július 1-én védte meg a Jézus csodáiról szóló elbeszélések
Márk evangéliumában című doktori tézisét. (Az erről szóló rövid beszámolót, valamint doktori
dolgozatának összefoglalását (Bekő István Márton: Jézus csodáiról szóló elbeszélések Márk
evangéliumában) ld. a Református Szemle 2010/4-es számának 449–456. oldalain). A
Kolozsvári Teológia új doktorát témavezető professzora, Geréb Zsolt laudálta.
Bekő István Márton laudációja
Nagytiszteletű Rektor Úr!
Nagytiszteletű Intézeti Tanács!
Tisztelettel előterjesztem Bekő István Márton
református lelkész laudációját.
Bekő István Márton 1970. január 15-én született
Szilágysomlyón református családból.
Teológiai tanulmányait 1989 és 1994 között
végezte a Kolozsvári Protestáns Teológián. Az
1991–1992-es tanévben a szász anyanyelvű
Evangélius Egyház Nagyszebeni Teológiai Fakultásán
tanult. Az első lelkészképesítő vizsga
után a Nagyvárad-Olaszi egyházközségben teljesített
segédlelkészi szolgálatot (1994–1995).
1994-ben feleségül vette Verestói Melinda némettanárnőt.
Házasságukból két gyermek született:
Anna és Máté.
1995-ben svájci ösztöndíjat nyert el versenyvizsgával
és egy évet a Berni Református Teológiai Fakultáson képezte tovább magát.
Elsősorban újszövetségi és katekétikai előadásokat hallgatott.
Miután hazatért Svájcból (1996), az Erdélyi Református Egyházkerület szolgálatába
állt. 1996–2000 között az Erdélyi Református Egyházkerület Tanügyi Osztályának és

NOVUM 105
Pedagógiai Intézetének munkatársaként töltött be szakreferensi megbízatást. Ebben a
feladatkörben több katekétikai tárgyú írást közölt a Pedagógiai Intézet kiadványaiban.
Ezek közül megemlítjük A nevelés lehetősége című előadást, amelyet az Imre Lajos születésének
110. évfordulója alkalmából tartott kollokviumon mutatott be 1997-ben, valamint
A katekézis helye és a katekézis tartalma című dolgozatot, amely a Módszertani Útmutatóban
jelent meg 1998-ban.
1998-ban felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Doktorképző Tanfolyamára
és 1999-ben megkezdte Tudományos Munkatervének teljesítését az újszövetségi
tudományok körében. Anyaggyűjtés céljából 2000-ben egy hónapot tartózkodott
a Budapesti Hermeneutikai Kutatóközpontban. Ennek az anyaggyűjtésnek eredménye
az is, hogy lefordította Ulrich Luz Die Jesusgeschichte des Matthäus című könyvét
(Neukirchener Verlag des Erziehungsvereins GmbH, Neukirchen-Vluyn 1993). A fordítás
a Kutatóközpont gondozásában jelent meg (Ulrich Luz: Máté Jézustörténete. Fordította
Bekő István. Hermeneutikai Füzetek 21. Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest
2000. ISBN 963 85956 4 7, 155 old.). A következő évben két hónapot töltött a
Berni Egyetem Teológiai Fakultásán, ahol forrásanyagot gyűjtött doktori részletvizsgáihoz.
Ebben az évben nyert kinevezést a Székelyudvarhelyi Református Gimnázium
iskolalelkészi tisztségébe.
A doktori tanulmányi tervben előírt vizsgák abszolválása után disszertációjának
megírásába kezdett, melynek címe: Jézus csodáiról szóló elbeszélések Márk evangéliumában. A
dolgozatot 2009-ben nyújtotta be újszövetségi bibliai teológia szaktárgyból. A doktori
vizsgára 2010. július 1-én került sor. Vezető tanára dr. Geréb Zsolt professzor, valamint
Ulrich Luz kooptált, berni vezető professzor volt. (A dolgozat terjedelme 314 oldal
és ehhez még 42 oldal függelék. A felhasznált irodalomban szereplő művek száma
167, a lábjegyzetek száma 650.)
A dolgozat bevezető részében meghatározza a kérdésfelvetést: miképpen lehet értelmezni
a Márk evangéliumának csodaelbeszéléseit? Nem arra vállalkozik, hogy feltárja
a csodaelbeszélések kutatástörténetét, hanem arra, hogy megértse azt a folyamatot,
amelynek során a megértés létrejön, illetve hogy megismerje azokat a tényezőket, amelyek
által feltárul Jézus csodáinak mai jelentése. A dolgozat újszerűsége abban áll, hogy
Márk evangéliuma szövegeinek elemzése rendjén a modern irodalomtudomány által
bevezetett strukturalista módszert alkalmazza. Ennek megfelelően a márki csodaelbeszéléseket
az úgynevezett szinkronikus módszerrel vizsgálja, amely a bibliai szöveg
végső formáját fogadja el kiindulópontnak. Tehát nem az elbeszélések kialakulásának
egyes fázisait elemzi, hanem azok kanonizált állományát. Másik alapelve az, hogy a
szinkronikus vizsgálatot összeköti a diakronikus, azaz történeti elemzéssel. A gyakorlatban
ez azt jelenti, hogy egyfelől meg akarja határozni a csodaelbeszélések első olvasatát,
másfelől azt, hogy a mai olvasó hogyan fedezi fel a maga életének értelmét az olvasás
folyamatában; és ez az olvasóközpontú értelmezés két célkitűzése. A harmadik
elve az, hogy a bibliai elbeszélések vizsgálatakor nemcsak a történeti komponensekre
terjed ki figyelme, hanem a teológiaiakra is, a Szent Lélek munkájára, aki nemcsak az
egykori írót világosítja meg, hanem a mai olvasót is.
A dolgozat II. részében Bekő István Márton a Jézus csodáiról szóló márki elbeszéléseket
vizsgálja. Miután felsorolja a vizsgálat tárgyát képező csodaelbeszéléseket (Mk
1,21–28: Az ördöngös meggyógyítása; Mk 4,5–41: A háborgó tenger lecsendesítése; Mk
6,32–44: Az ötezer ember megvendégelése; Mk 7,24–30: A szíro-föníciai asszony lányának
meggyógyítása; Mk 10,46–55: A vak Bartimeus meggyógyítása), megnevezi elemzé-

106 VARIA
sének konkrét kettős célját: a) a
történeti érdeklődés által vezetve
szeretné megfogalmazni az első
olvasók úgynevezett feltételezett
olvasatát az öt elbeszélés esetében;
b) tapasztalati vizsgálat alá
kívánja vetni az öt csodaelbeszélést,
azzal a céllal, hogy hermeneutikai
következtetéseket vonjon
le a márki elbeszélések általános
és speciális megértéséből.
A II. rész végén a következő
módon foglalja össze a vizsgálat
eredményeit: a történet-kritikai
kutatás eredményei hasznosíthatók és nélkülözhetetlenek a tudományos igénnyel végzett
írásmagyarázati fáradozásban az új hermeneutikai látás alkalmazása rendjén is (ld.
a 205. oldalt).
A dolgozat III. részében Bekő István Márton levonja azokat a hermeneutikai következtetéseket,
amelyek a csodaelbeszélések irodalomtudományos és tapasztalati vizsgálatából
származnak. Célkitűzését sajátos módon közelíti meg. Nem egy előzetes elméleti
hermeneutikai koncepció által közeledik a szöveg felé, hanem a gyakorlatból kiindulva
kíván tanulságokat levonni az elmélet számára. A magyar nyelvű teológiai irodalomban
újszerűnek számít ez a megközelítés. A német és az angol nyelvű szakirodalomban találkozunk
olyan tanulmányokkal, amelyek az Ige és a gyülekezet interaktív találkozásának
eredményeit összegezik. Bekő István a Székelyudvarhelyi Református Kollégium diákjai
közül választott ki egy öttagú munkacsoportot, akikkel egy előre meghatározott elbeszélést
vettek minőségi vizsgálat alá az úgynevezett narratív interjú segítségével. A kísérlet
tapasztalati módszerével a mai olvasók befogadását kívánta rögzíteni.
A IV. részben összefoglalja azokat a tanulságokat, melyeket az empirikus vizsgálat
alapján nyert. Ezek közül a következő a legfontosabb: a csodaelbeszélésekben az egész evangélium
üzenete megtalálható tömör formában; a csodaelbeszélések a csoda-elem segítségével számolnak
be emberi sorsokról, életekről, amelyek megváltoznak Isten országának hatására, amely Jézusban
közelített el.
Összegezve elmondható, hogy Bekő István Márton dolgozata újdonságot jelent a
magyar nyelvű szinoptikus kutatásban, mivel a kettős módszer alkalmazása által sikerült
legyőznie a szöveg és az olvasó közötti idő és térbeli távolságot, és rámutat a csodaelbeszélések
nyitottságára, többdimenziós értelmezési lehetőségére, valamint arra az
egzisztenciális üzenetre, amely szerint Isten ma is segítséget nyújthat az embernek a kilátástalannak
tűnő élethelyzetekben.
A dolgozatot a vizsgabizottság magna cum laude minősítéssel fogadta el. A fentiek
alapján tisztelettel kérem a nagytiszteletű Intézeti Tanácsot, hogy fogadja Bekő István
Márton doktorjelöltet Intézetünk doktorai sorába.
Kolozsvárt, 2011. november 5-én
Dr. Geréb Zsolt
témavezető professzor

NOVUM 107
Bekő István Márton doktorrá fogadását a 70
éves Geréb Zsolt köszöntése követte. Geréb Zsolt
újszövetséges professzor 2011. szeptember 21-én
töltötte be 70. életévét. Nyugdíjas óraadóként a
2011–2012-es tanévben is folytatja oktatói munkáját.
A Kolozsvári Teológia emlékkötetet adott
ki tiszteletére, amelyben kolozsvári és külföldi tanártársai,
doktorok és doktorandus tanítványai
tisztelegtek előtte egy-egy tanulmánnyal (Emlékkötet
a 70 éves Geréb Zsolt tiszteletére.
Studia Doctorum Theologiae Protestantis. A Kolozsvári
Protestáns Teológia Kutatóintézetének kötetei.
I. 2011. Szerkesztő: Adorjáni Zoltán. Kiadja
a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár
2011. ISSN 2069-0991. 436 old.). Adorjáni Zoltán az alábbi köszöntő beszéddel adta át
a kötetet az ünnepeltnek:
Nagytiszteletű dr. Geréb Zsolt Professzor Úr! Kedves Tanártársunk!
Az utóbbi időben bizonyára többször hasított beléd az a gondolat, egy előbb-utóbb
elérkezik az az időpont, amikor abbahagyod az oktatást Teológiánkon és megválsz attól
a tanári lakástól is, ahol édesapád, dr. Geréb Pál teológiai professzor is élt, s amely
évtizedeken keresztül otthona volt családodnak.
Ez az óra azonban nem búcsúvételünk alkalma, mert még ebben a tanévben is
ugyanúgy tartod előadásaidat, mint eddig, s mint ahogy ezt meg is szoktuk, el is várjuk
tőled, hogy mindenben ugyanolyan hűségesen vegyél részt Teológiánk családias hangulatú
életében, mint az elmúlt évtizedekben.
Ennek az ünnepélyes szenátusi ülésnek keretében tehát, ahol együtt vagyunk – az
Intézet doktorai, az egyházak képviselői, a tanártársak Kolozsvárról és más teológiákról,
a doktorrá előléptetett tanítványod és családtagjai, illetve barátai, családod tagjai, a
lelkipásztortársak, a meghívottak és teológiai hallgatóid –, „csak” azt szeretnénk megünnepelni,
hogy betöltötted 70. életévedet.
Ezen az ünnepi alkalmon nem akarunk másak lenni, mint amilyenek voltunk és vagyunk.
Nem is akarunk valami olyasmit kifejezni irántad, ami idegenül csengene ajkunkról
és szokatlan lenne számodra is. Te úgyis azonnal kihallanád, hogy az pusztán
zengő érc vagy pengő cimbalom volna.
Ugyanazokat az érzéseinket akarjuk kifejezni, amelyeket éveken át tápláltunk irántad,
és ugyanazokkal a szavainkkal akarunk köszönteni, amelyekkel nap mint nap feléd
fordultunk. Csupán annyit teszünk, hogy érzéseinket, amint az az ünnepi órához illik,
köszöntésre alkalmassá mosdatjuk és ünneplőbe öltöztetjük, az általad jól ismert
zöngéjű szavainkat pedig megfésüljük.
Szeptember 21-én töltötted be ezt a szimbolikus értelemben is ékesen teljes életkort,
s ugyanakkor 30 éve kezdted el tanári pályafutásodat a Kolozsvári Protestáns Teológián.
Ezért is kapcsoltuk össze köszöntésedet a doktoravató szenátusi üléssel. Így, a kettő
együtt kiemelten tükrözi eddigi oktatói és tudományos tevékenységed teljességét.

108 VARIA
Itt, most, amikor együtt ünnepel
a deres hajú tanítómester és az immár
tanítói címmel felruházott tanítványod,
tisztábban, élesebben és
valami olyan különleges fényben jelenik
meg teljes pályafutásod, amely
számunkra, s bizonyára számodra is,
édesbús hangulatot is teremt. De
mégis ünnepélyes, akárcsak az Isten
teremtette természet a szeptemberi,
őszbehajló időben, amikor a szomorkásan
fenséges színpompában
még mindig együtt lehet szemlélni: mit sarjasztott zöldellővé a tavasz, mit érlelt a nyár,
milyen termést hozott az ősz, s amikor a hosszú évek sok-sok gyümölcsének terhe alatt
megedződött ágakon már fel lehet fedezni a következő év rügyeinek ígéreteit is.
Kérlek, nézd el nekem, hogy köszöntő sorainkat ilyen elégikus hangok megpendítésével
is kísérem, de az én koromban, s még inkább a tiédben egyre mélyebb értelmet
nyer az a tapasztalati és bibliai bölcsesség, hogy a bő gyümölcsterméshez, a teljességhez
elkerülhetetlenül kapcsolódik egyfajta elmúlás.
De te jól tudod, hogy ez számunkra mégis magasztosan más minőségű, mert hiszed,
ezt hirdetted, tanítottad a gyülekezetekben és tanítványaid nemzedékeinek: ha a
búzaszem nem esik a földbe, …egymaga marad… Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és
ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. (Jn
12,24–26)
Lelkészi munkád, igehirdetéseid, három évtizedes oktatói tevékenységed olyan
magvető szolgálat volt, amelyben, akárcsak a hajdani földműves teljes odaadást megkövetelő
munkájában, benne volt: reménységed, mert vetni csak reménységgel lehet;
imádságod, mert áldáskérés és áldás nélkül mindhiába a fáradozás; szorgalmad és megfáradásod,
örömöd és verejtéked, és testestől-lelkestől te magad, egyszóval mindaz,
amivel megáldott Isten, ami te vagy, s aki az olyan karakterisztikusan az az emberi és
emberséges Geréb Zsolt, hogy aki megismert és aki tanítványod volt teológiánkon,
nem tud törölni emlékezetéből.
Emlékezz csak arra, hogy a teológusnapokon, amikor kíváncsian, némelyikünk pedig
félelemmel vegyes izgalommal várta, hogy méltatnak-e egyáltalán diákjaink egy-egy
élcelődő megjelenítésre, vagy miként és mennyire fogják irónia tárgyává tenni jellegzetes
megnyilvánulásainkat és melléfogásainkat, te sohasem maradtál ki a sorból; és számos
diákanekdota szereplője vagy.
Azért, mert ilyen vagy, ember és emberséges, és azért is, mert annyi időt tölthettünk
melletted, mindennapjaink részévé váltál, hozzánőttél életünkhöz.
Amit tanultál és tanítottál, lelkésznemzedékek ismeretévé lett; amit pedig leírtál, az
erdélyi és nemzetközi teológiai tudományosságé.
Köszöntésed mellé kézzelfogható ajándékot is készítettünk erre az ünnepi alkalomra,
amint az a tudományt művelők körében szokásos. Ebben az emlékkötetben idősebb
tanártársak és barátok, ifjabb tanártársaiddá nőtt tanítványaid és doktorandusok
tisztelegnek előtted egy-egy tanulmánnyal.
A legtöbb tanulmány természetesen a bibliai tudományok területéről érkezett,
minthogy te is ezt a szakterületet művelted. De ott sorakoznak a kötetben a többi fő

NOVUM 109
teológiai szakterületet képviselő írások is.
Így a kötet mindenkori törekvésednek is
képe, tudniillik annak, hogy teológiai műveltséged
ne váljék egyoldalúvá.
Tudjuk, rendszeresen gyűjtögeted a
könyveket, azokat el is olvasod és reflektálsz
is rájuk; még jóformán meg sem szikkadt
a nyomdafesték a Református Szemle legfrissebb
számán, te mindenkit megelőzve,
elsőként lapozod fel azt. Reméljük tehát,
hogy örömmel veszed kezedbe a most neked
dedikált kötetünket. Fogadd hát szeretettel!
És a kívánságnál hatékonyabb imádsággal
kérjük Istent, hogy adjon neked lelki,
szellemi és testi erőt, jó egészséget az oktatói
és alkotói munkához, hogy legyen sokáig
sok örömed a felcseperedő unokákkal
felüdített családodban, rokonaid, barátaid
és a Kolozsvári Teológia családias körében.
Isten éltessen sokáig!
Adorjáni Zoltán
Geréb Zsolt a következő szavakkal válaszolt a köszöntésre:
Egy kerek évforduló, jelen esetben a 70 év arra késztet minden embert, hogy felismerje
korlátait. Felérve egy bizonyos fennsíkra, nemcsak azt veszi szemügyre, amit elért,
hanem azt az új útszakaszt is, amit egy következő nemzedék fog megtenni.
Ha valaki ezzel a látással tekint a 70. évre, nem irigységgel néz fiatalabb társaira,
hanem azzal a reménységgel, hogy ők fogják folytatni az utat, ők vállalják fel azokat a
feladatokat, amelyek akár a család, akár az egyház vagy a Teológiai Főiskola életében
állnak elő.
A 70. év arra is késztet, hogy megköszönjem a Jó Isten áldását, mindennapi gondoskodását,
amellyel tanuló- és vándoréveimet, családalapításomat, gyülekezeti és főiskolai,
egyetemi, közegyházi szolgálatomat kísérte. Mindig adott mellém útitársakat,
akikkel egymást bátorítva, biztatva, olykor versenyezve együtt haladtunk egyik céltól a
másikig.
Köszönetet mondok Istennek az erőért és az egészségért, továbbá szüleimnek, feleségemnek,
tanáraimnak, egyházi elöljáróimnak, szolgatársaimnak, munkatársaimnak,
tanártársaimnak, gyermekeimnek, unokáimnak, egykori és mai tanítványaimnak a segítségért,
a szeretetért, a biztatásért és a jó időben adott tanácsokért.
Örömet jelent számomra, hogy három gyülekezetben és négy leány-egyházközségben
szolgálhattam, két főiskolán taníthattam, harmincegy teológus évfolyamot nevelhettem
és annak, hogy nagy szégyent nem hoztam sem szüleimre, sem egyházamra.
Köszönetet mondok a megemlékezésért, tisztességért, barátságért, Isten áldása
szálljon bőségesen mindenkire, az ő kegyelméből.

110 VARIA
D. dr. Geréb Zsolt életrajza
D. dr. Geréb Zsolt a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön született 1941. szeptember
21-én. Édesapja, dr. Geréb Pál (1912–1991), nagyborosnyói lelkipásztor (1939–
1949), majd pedig teológiai tanár, 31 éven át oktatott rendszeres teológiát a Kolozsvári
Protestáns Teológián. Édesanyja, Papp Erzsébet (1911–1998) tanítónő volt. Testvérei:
Péter (sz. 1938; nyugdíjas matematika-fizika tanár) és Márta (sz. 1946, angoltanárnő).
Elemi tanulmányait Nagyborosnyón kezdte, ahol az I. osztályt járta ki (1948–1949).
A II. osztályt már Kolozsváron folytatta a 7-es számú Általános Iskolában, a VIII. osztálytól
pedig a Brassai Sámuel Líceumban tanult (1955), ahol 1959-ben érettségizett.
Ugyanebben az esztendőben felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiára. Az első
két tanulmányi év után (1959–1961) a Teológia nagyszebeni német nyelvű evangélikus
tagozatán tanult két évet. Itt alapozta meg német nyelvtudását, s ennek a későbbiekben
nemcsak a teológiai szakirodalom tanulmányozásában vette nagy hasznát, hanem a nemzetközi
tudományos és ökumenikus kapcsolatok ápolásában is. Francia, holland és angol
nyelvismeretét bizonyára annak is köszönheti, hogy édesapja, aki jártas volt a bibliai
nyelvekben és gyakran idézte latinul az antik közmondásokat, valamint az egyházatyák és
reformátorok írásait, németül, franciául és hollandul beszélt, és fiát is buzdította a modern
nyelvek elsajátítására.
Első lelkészképesítő szakvizsgát 1963 nyarán tett jeles minősítéssel (Ne ölj. Szakvizsgai
dolgozat a rendszeres teológia etikai tárgyköréből. Nagyszeben 1963), és az újszövetségi
tudományok szakcsoportját választva, már szeptemberben felvételizett a
Kolozsvári Teológia doktori tanfolyamára. Az 1963/1964-es tanévben a Bukaresti
Román Ortodox Teológia doktori tanfolyamán tanult V. Nicolaescu professzor vezetésével.
Itt újszövetségi, rendszeres teológiai és bizantinológiai tárgyakból vizsgázott.
Doktori tanulmányainak második és harmadik évét a Kolozsvári Teológián folytatta
és tette le az előírt szóbeli, illetve írásbeli részletvizsgákat (1964–1967).
Helyettes segédlelkészi szolgálatát a bukaresti tanulmányi év után kezdte Kolozspatán
(1964. szept 1. – 1966. aug. 31.), és a második lelkészképesítő vizsga letételét
követően, 1965. november 21-én szentelték lelkésszé.
Kolozspatáról kapott meghívást a kolozsborsai gyülekezetbe. Itt 1966. szeptember
1-től 1971. február 28-ig végezte a lelkipásztori teendőket; 1971 márciusától 1980 nyaráig
pedig a mezőségi Mocson szolgált. A szamosháthegyi és mezőségi gyülekezetekben
végzett szolgálat, a gyülekezetek tagjaival ápolt kapcsolatok és e tájegységek embereinek
lelkivilága olyan meghatározó élményekként épültek bele Geréb Zsolt emlékezetébe,
hogy ezeket mind a mai napig szívesen eleveníti fel és osztja meg a teológiai
hallgatókkal.
1970-ben, mezőségi szolgálata kezdetén kötött házasságot Zoltay Erzsébet angol–
román szakos tanárnővel. Felesége 1969-ben, szintén Mocson kezdte el tanári pályafutását,
majd 1990-től nyugdíjba vonulásáig ő volt a Kolozsvári Teológia ma is „nyugodt és
kedves úriasszony”-ként emlegetett könyvtárosa. Zsófia leányuk 1973-ban született és
német–angol tanári oklevelet szerzett, Ágnes pedig 1974-ben szerzett oklevelet német
fordítói szakon.
Az 1968/1969-es tanévben az Utrechti Állami Egyetem Teológiai fakultásán (Rijkuniversiteit
te Utrecht) volt ösztöndíjas a Stipendium Bernadinum által biztosított tanulmányi
keretben. Itt – az újszövetségi, dogmatikai, gyakorlati teológiai és modern egyháztörténeti
előadások, valamint szemináriumok látogatása és a holland nyelvvizsga leté-

NOVUM 111
tele mellett – a modern Jézus-kutatás irodalmában mélyedt el és gyűjtötte tovább az
anyagot doktori dolgozatához. Utrechti posztgraduális tanulmányait dr. Willem Cornelis
van Unnik (1910–1978) neves újszövetséges professzor, a Holland Királyi Tudományos
Akadémia tagjának vezetése alatt végezte. 1969 szeptemberében lehetősége nyílott arra
is, hogy Hollandiából tanulmányi útra utazzék Izraelbe.
A modern Jézus-kutatás Ernst Käsemann után (1950–1970) című doktori tézisével, amelyet
a szász evangélikus professzor, dr. Hermann Binder vezetésével írt meg, már 1971
decemberében elkészült. Ezt 1974 áprilisában védte meg. (Nyomtatott formában a Szemle
Füzetek 12. számában jelent meg Kolozsváron, 1994-ben.)
Geréb Zsolt 1980-tól oktat a Kolozsvári Protestáns Teológián. 1984-ig nyelvi lektorként
tanította a bibliai görögöt és hébert. 1984-től 1994-ig a bibliai teológiai tanszék vezetője
volt előadótanári minőségben; 1995-től professzori kinevezést nyert, és 1994–
1998 között ő volt a Protestáns Teológia rektora. 2000-től pedig a Partiumi Keresztény
Egyetem Teológia–Vallástanár Fakultásán is vállalt óratartást.
Bár Geréb Zsolt szíve-lelke és tanári szolgálata teljes egészében a Kolozsvári Protestáns
Teológiához kötődik, 2004 és 2008 között, szükségből a Partiumi Keresztény Egyetem
mellett is elkötelezte magát. Erre az időre a Nagyváradi Sulyok István Református
Főiskola jogutódja, a felfejlődni és magát hivatalosan elismertetni igyekvő Partiumi Keresztény
Egyetem kérte „kölcsön” őt, mivel nem rendelkezett megfelelő rangú és számú címzetes
egyetemi oktatókkal. De e négy esztendő alatt is, amikor a Partiumi Keresztény
Egyetem rektora is volt, ugyanúgy megtartotta előadásait Kolozsváron, akárcsak azelőtt,
beosztás szerint szolgált az akadémiai istentiszteleteken, a szombat esti és reggeli áhítatokon.
Hacsak nem utazott Nagyváradra, vagy nem hirdetett igét valamelyik gyülekezetben,
minden alkalommal részt vett a Teológián tartott istentiszteleteken. Nem hiányzott
a tanári kar gyűléseiről, a közösségi alkalmakról és teológiánk egyéb rendezvényeiről
sem; évről évre fontosnak tartotta és szívesen vállalta a bibliaórás csoportok vezetését,
valamint azt is, hogy felelős tanára legyen a bentlakásnak, a konviktusnak vagy éppen a
diákok önképzőkörének. Az Imitatio Christi bibliakör tagjaként pedig arról tett bizonyságot,
hogy fontosnak tartja az erdélyi értelmiség teológiai műveltségének elmélyítését és
egyházi elkötelezettségének megerősítését.
Mindezek mellett részt vett a Kolozsvári Protestáns Teológia Doktori Tanfolyamának
igényes munkájában, bizottsági tagként bírálta el más testvérintézetek doktorandusainak
téziseit, és doktorátusvezetői minőségben irányította Lészai Lehel, Varga
Pál és Bekő István kutatói munkáját, illetve doktori téziseiknek megírását.
Előadóként részt vett számos hazai és nemzetközi konferencián egyháza és a Kolozsvári
Protestáns Teológia képviseletében. 2003 augusztusától tagja a rangos Studiorum
Novi Testamenti Societas nemzetközi társaságnak és részt vett ennek konferenciáin (Aberdeen,
2006; Nagyszeben, 2007; Lund, 2008; Bécs, 2009; Berlin, 2010). Tagja még a következő
tudományos társaságoknak: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Romániai Interkonfesszionális
Biblikus Társaság (Societatea Biblică Interconfesională din România), Babeş–Bolyai Tudományegyetem
Biblikus Kutatóközpontja (Centrul de Studii Biblice), Romániai
Biblikusok Egyesülete (Uniunea Bibliştilor din România). A budapesti Károli Gáspár
Református Egyetem Hittudományi Kara 1996 novemberében doctor honoris causa címmel
tüntette ki.
Összeállította
Adorjáni Zoltán

112 VARIA
Önálló kötetek
D. dr. Geréb Zsolt publikációi
A modern Jézus-kutatás Ernst Käsemann után (1950–1970). Doktori dolgozat. Szemle Füzetek 12.
Az Erdélyi Ref. Egyházkerület Igazgatótanácsa, Kolozsvár 1994.
A thesszalonikabeliekhez írott levelek magyarázata. Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontja,
Kolozsvár 2004.
Újszövetségi tanulmányok (1969–2004). Partiumi Keresztény Egyetem, Partium Kiadó, Nagyvárad
2005.
Az Isten szabadítása. Prédikációk. Erdélyi Református Egyházkerület, Református Egyház Misztótfalusi
Kis Miklós Sajtóközpontja, Kolozsvár 2008.
A Kolosséiakhoz és a Filemonhoz írt levél magyarázata. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár
2010.
Közös kötetekben megjelent tanulmányok
Geréb Zsolt: Jézus csodáinak magyarázata. In: Vetési László (szerk.): Református lelkésztovábbképző
tanfolyam. II. Kolozsvári Református Egyházkerület, Kolozsvár 1986, 115–137.
A történet-kritikai iskola Jézus-kutatása. In: Hűség és szolgálat. Emlékkönyv D. Nagy Gyula pöspöki
szolgálatának 25 éves évfordulójára. Kolozsvári Református Egyházkerület, Kolozsvár 1987,
83–111.
Alázat, Áldozat, Boldogság, Botránkozás, Csoda, Vér, szócikkek. In: Kozma Zsolt (szerk.):
Bibliai Fogalmi Szókönyv. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 1992, 15–17., 18–
20., 43–45., 46–47., 58–60., 350–351.
A megigazulásról és a törvényről szóló tanítás Pál leveleiben, különös tekintettel az „evangélium
és a törvény” kérdésére. In: Határidő. Teológiai tanulmányok. Dolgozatok a református teológiai
tudományok köréből. Kolozsvár 1995, 25–39.
Die Grundzüge der Hermeneutik von Karl Barth und die Erneuerung der Siebenbürgischen Schriftauslegung.
In: Een boek heeft een rug. Studies voor Ferenc Postma op het grensgebied van theologie, bibliofilie en
universiteitsgeschiedenis. Ter gelegenheid van zijn 50ste verjaardag. Boekencentrum – Zoetermeer 1995,
122–130.
Maksay Albert (1897–1971). In: Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai.
1895–1948. Kolozsvár 1996, 369–382.
Quelques idées des Saint Paul sur la liberté chrétienne. In: Dahling-Sander, Christoph – Ernst, Margit
– Plasger, Georg (Hg.): Herausforderte Kirche. Anstösse – Wege – Perspektiven. Eberhard Busch zum
60. Geburtstag. Foedus Verlag, Wuppertal 1997, 41–48.
Mátyás Ernő erdélyi háttere. In: Győri István (szerk.): Mátyás Ernő Emlékfüzet. Dr. Mátyás Ernő
kolozsvári, majd sárospataki teológiai tanár halálának 50. évfordulójára. A Sárospataki Református
Kollégium Teológiai Akadémiájának kiadványai 19. Sorozatszerkesztő: Nagy Antal Mihály.
Sárospatak 2000, 69–79.
Hirdesd az Igét, állj elő vele… A Timótheushoz írt második levél 4,1–8. részének magyarázata.
In: Somogyi Botond (szerk.): Cselekvő hit. Emlékkönyv Csiha Kálmán püspöki szolgálatának 10. évfordulójára.
Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 2000, 75–82.
Das Liebesgebot als Hermeneutische Schluessel der Dekalogsinterpretation. In: Noort, E. (Hrsg.):
Der Dekalog und die Theologie im Alten Testament. Religion und Normativität: Interdisziplinäre Überlegungen
zum Dekalog damals und jetzt. Vorträge der dritten Konferenz der Mittelsüdosteuropäischen
und Niederländischen Fakultäten in Groningen 2002. Theologie zwischen Ost
und West. Bd. 3. Rijksuniversiteit Groningen, Groningen 2004, 15–25.
Történet az Ige mértéke alatt. Világtörténet vagy üdvtörténet Lukács evangélista irataiban. In:
Lészai lehel (szerk.): Emlékkönyv Gálfy Zoltán 80. születésnapjára. Erdélyi Református Egyházkerület,
Kolozsvár 2004, 62–73.

NOVUM 113
Das Bild der Kirche im ersten Thessalonicherbrief. In: Die Bibel als Buch der Bildung. Festschrift für
Gottfried Adam zum 65. Geburtstag. LIT Verlag, Wien 2004, 147–158.
A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek. 1Thessz 4,9–12 etikai üzenete. In: Benyik György
(szerk.): Világi közösség – Vallási közösség. A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia. Szeged,
2003. augusztus 31.–szeptember 3. JATEPress, Szeged 2004, 123–134.
Die Zehn Worte und das Liebesgebot des Neuen Testaments. Das Liebesgebot als hermeneutischer
Schlüssel der Dekalogsinterpretation. In: Noort, Ed (Hg.): Religion und Normativität.
Interdisziplinäre Überlegungen zum Dekalog damals und jetzt. Rijksuniversiteit Groningen 2004, 15–24.
Auf der Spur der Jesusworte im Ersten Thessalonicherbrief. In: Klein, Christoph (Hrsg.):
Spannweite. Theologische Forschung und kirchliches Wirken. Festgabe für Hans Klein zum 65. Geburtstag.
Bukarest 2005, 103–117.
Actualitatea vorbirii despre Lumină ca factor de înnoire în Noul Testament. In: „Lumina lui
Hristos luminează tuturor: speranţă, înnoire şi unitate în Europa”. Sibiu. 19. Aprilie. 2005. Asociaţia Ecumenică
a Bisericilor din România. AIDROM. Comisia Ecumenică. Conferinţa Interteologică.
Bucureşti 2005, 23–31.
L’historicité des Evangiles. In: Adorjáni Zoltán (szerk.): Emlékkönyv Tőkés István kilencvenedik születésnapjára.
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerület,
Kolozsvár 2006, 106–116.
The Reflection of the Reformed Confessional Character in the Method Applied in Twentithe-
Century Transylvanian Hungarian Exegetical Work. In: Alston, Wallace M. Jr. – Welker, Michael
(ed.): Biblical Interpretation in The Reformed Tradition. Reformed Theology. Identity and Ecumenicity
II. Wm. B. Eerdmans Publishing Co. Grand Rapids, Michigan 2007, 116–124.
Hálaadás és Krisztus-himnusz a Kolossé levélben. In: Geréb Zsolt (szerk.): Isteni megszólítás…
emberi válasz. Jubileumi tanulmánykötet Eszenyeiné dr. Széles Mária professzor asszony tiszteletére.
Partium Kiadó, Nagyvárad 2007, 97–111.
Paulus als Diener der Kirche. Die Vorstellung des Apostels in Kolosserbrief 1,21–2,5. In:
Meuller, Peter (Hg.): Kolosser-Studien. Biblisch-theologische Studien 103. Neukirchener
Verlag, Neukirchen-Vluyn 2009, 33–54.
Szaklapokban megjelent tanulmányok
J. M. Robinson: A kérügma és a történeti Jézus. In: Református Szemle (RSZ) 1969, 175–178.
A történeti Jézus és a bibliai Krisztus közötti kontinuitás kérdése a modern Jézus-kutatásban.
In: RSZ 1971, 165–174.
A Jézus-kutatás jelentősége. In: RSZ 1973, 254–263.
Hermeneutikai alapelvek váltakozása a Pál apostol-kutatásban. In: RSZ 1974, 392–402.
Írásmagyarázat Pál apostol Thesszalonikabeliekhez írott első levele első részéről. In: RSZ 1975,
385–393.
A Thesszalonikabeliekhez írott első levél 2. része 1–13. verseinek magyarázata. In: RSZ 1977,
133–139.
A Thesszalonikabeliekhez intézett első levél magyarázata, 2,17–3,5. vers. In: RSZ 1977, 468–472.
A Thesszalonikabeliekhez írott első levél magyarázata – 3,6–13. In: RSZ 1978, 67–71.
A Thesszalonikabeliekhez írott első levél 4,1–8. verseinek magyarázata. In: RSZ 1978, 171–176.
A qumráni kéziratok jelentősége. In: RSZ 1980, 16–27.
A Thesszalonikabeliekhez írott első levél magyarázata (4,9–18). In: RSZ 1980, 415–423.
A qumráni kéziratok és a Szentírás. In: RSZ 1981, 194–201.
A 37. Interkonfesszionális Theologiai Konferencia. In: RSZ 1981, 399–401.
Ökumenikus bibliafordítások. In: RSZ 1983, 105–110.
A Thesszalonikabeliekhez írott első levél ötödik része 1–11. verseinek magyarázata. In: RSZ
1984, 365–371.
A Thesszalonikai első levél 5,12–15. verseinek magyarázata. In: RSZ 1984, 461–464.
A Thesszalonikabeliekhez írott első levél ötödik részének magyarázata. In: RSZ 1985, 308–314.

114 VARIA
Az 1536-os Institutio újszövetségi textuáriuma. In: RSZ 1986, 242–247.
A Thesszalonikabeliekhez írt második levél 1,1–4. verseinek magyarázata. In: RSZ 1987, 225–229.
R. Bultmann és E. Kasemann vitája a történeti Jézus kérdéséről. In: RSZ 1989, 359–363.
A thesszalonikabeliekhez írt második levél magyarázata. In: RSZ 1991, 147–154.
A Jelenések könyvének magyarázata. I. fejezet. In: RSZ 1992, 304–313.
A Jelenések könyvének magyarázata. II. fejezet. In: RSZ 1992, 379–387.
A jelen idejű és a jövő idejű üdvösség kérdése János evangéliumában és leveleiben. In: RSZ
1992, 414–125.
A Jelenések könyvének magyarázata. III. fejezet. In: RSZ 1993, 59–65.
A Jelenések könyvének magyarázata. IV. fejezet. In: RSZ 1993, 214–218.
A Jelenések könyvének magyarázata. V. fejezet. In: RSZ 1993, 287–291.
Jézus élete mint a „látás” és a „hit” tárgya a János evangéliumában. In: RSZ 1995, 5–9.
Protestantisches Theologisches Institut von Klausenburg Cluj, Rumänien. (Bericht) In: 2.
Kosultation über Theologische Aus- und Fortbildung der RWB-Mitgliedskirchen in Mittel-und Osteuropa.
30. Oktober – 3. November, Berekfürdő, Ungarn, 1995. Genf 1996, 8–11.
Pál apostol néhány gondolata a keresztyén szabadságról. In: RSZ 1996, 309–313.
A protestantizmus jellemvonásai. In: RSZ 1997, 475–479.
A menny és a pokol az Újszövetségben. In: RSZ 1998, 12–18.
Az utóbbi évtized magyar nyelvű újszövetségi teológiai irodalma (1988–1998). In: RSZ 1999, 340–345.
A misszió kérdése az első Thesszalonikai levélben. In: Sárospataki Füzetek 2000/2; 9–22.
Az Újszövetség tanítása az emberről. In: RSZ 2000, 301–304.
Hogyan tükröződnek a református hitvallások szempontjai a 20. századi erdélyi exegetikai irodalomban.
In: RSZ 2001, 149–157.
Missziói munka a népek körében. In: Az Út 2002/1, 11–21.
Die Zehn Worte und das Liebesgebot des Neuen Testaments: „Das Liebesgebot als hermeneutischer
Schlüssel der Dekalogsinterpretation.” In: Partiumi Egyetemi Szemle, I. évfolyam
(2002), 1. szám, 19–28.
Szövegértelmezés Paul Ricoeur: A rossz mint filozófiai és teológiai kihívás című filozófiai műve
alapján. In:. „A szenvedésnek csak a vége ad(hat) értelmet.” (Demeter Szilárd bevezetőjével) In:
Korunk 2003/7, 22–25.
Békegalamb repül a bárkaroncs felett. Szimbólumok az özönvíztörténetben. In: Partiumi Egyetemi
Szemle, II. évfolyam (2003), 2. szám, 39–46.
A lelkiismeret kérdése Pál apostol leveleiben, különös tekintettel a Róm 2,14–15 magyarázatára.
In: Az Út 2004/2, 61–68.
Das Bild der Kirche im Ersten Thessalonicherbrief. In: Sacra Scripta. Review of the Center for
Biblical Studies 2004/2, 140–152.
L’historicité des évangiles. In: Sacra Scripta. Review of the Center for Biblical Studies 2005/1–2, 101–115.
Pál apostol egyházszemlélete az első Thesszalonikai levélben. In: RSZ 2005, 608–616.
Auslegung Kolosser 1,21–2,5. In: RSZ 2008, 634–654.
Kálvin kommentárja az első Thesszalonikai levélhez. In: RSZ 2009, 539–546.
Schöpfung und Erlösung im Christus-Hymnus des Kolosserbriefes (Kol 1,15–20). In: Sacra
Scripta. Review of the Center for Biblical Studies 2010/1, 132–146.
„Purtarea voastră să fie vrednică de cinste în ochii celor din afară”. Mesajul social şi moral al
secvenţei 1 Tesalonicieni 4,9–12. In: Pleroma. Studii şi cercetări teologice 2010.
„Ha pedig Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára…” Kol 2,6–23 magyarázata. In:
Studia Doctorum Theologiae Protestantis. A Kolozsvári Protestáns Teológia Kutatóintézetének
kötetei. 2010/1, 75–102.
Könyvismertetések
J. M. Robinson: A kérügma és a történeti Jézus. In: RSZ 1969, 175–178.
Günter Bornkamm: Paulus. In: RSZ 1975, 222–223.

NOVUM 115
Günter Bornkamm: Paulus. In: RSZ 1975, 242–243.
Jean Tritschler: „Tu honoreras la personne du vieillard.” In: RSZ 1991, 80–81.
Rudolf Bultmann: Az Újszövetség teológiája. Osiris Kiadó. Budapest 1998. 490. old. In: Quo
Vadis VIII. évf. (2000), 12. szám, 37.
Pándy Bertalan: Lélekvándorlás. In: Az Út 2001/1, 46–49.
Bolyki János: Igaz tanúvallomás. Kommentár János evangéliumához. Osiris Kiadó, Budapest
2001. In: Az Út 2001/4, 213–216.
Kozma Zsolt: Jézus Krisztus példázatai. In: RSZ 2002, 448–451.
Eszenyei Széles Mária: Ige és történelem. A prófétai igehirdetés teológiája. In: RSZ 2002, 565–566.
Studii Biblice în Bisericile Protestante din România. In: Cercetări Biblice. Anuarul Uniunii Bibliştilor
din România. Anul 1. (2007), 127–143.
Riemer Roukema: Gnózis és hit a korai keresztyénségben. Bevezetés a gnoszticizmusba. Hiánypótló
mű. In: RSZ 2010, 337–339.
Prédikációk, igemagyarázatok
A farizeus és a vámszedő. In: RSZ 1973, 381–383.
Mennybemenetel ünnepére. In: RSZ 1974, 432–433.
Pünkösd előtti vasárnapra. In: RSZ 1974, 433.
A gazdag ifjú. In: RSZ 1975, 222–223.
A feltámadott Krisztus megjelenései. In: RSZ 1985, 155–156.
Őbenne van az élet. In: RSZ 1986, 127–128.
Ninive megtér. In: RSZ 1987, 169–170.
A mustármag példázata. In: RSZ 1988, 190–191.
Mózes és Áron a fáraó előtt. In: RSZ 1989, 221–222.
Szentek legyetek: 1Pt 1,13–16. In: Igehirdető II. évf. (1991), 1. szám, 18–20.
Júdás: Lk 22,1–6. In: Igehirdető II. évf. (1991), 3. szám, 107–109.
Apostoli áldás: 2Kor 13,13. In: Igehirdető II. évf. (1991), 5. szám, 223–226.
Két nem és egy igen: Jn 1,19–23. In: Igehirdető II. évf. (1991), 11. szám, 501–504.
Nem szemmel láthatóan: Lk 17,20–24. In: Igehirdető III. évf. (1992). 2. szám, 55–58.
Virágvasárnap és nagypéntek felé: Ézs 50,4–9. In: Igehirdető III. évf. (1992). 3. szám, 104–107.
Mennybemenetel ünnepén: ApCsel 1,3–11. In: Igehirdető IV. évf. (1993), 7. szám, 201–204.
A főtanács előtt: ApCsel 4,13–22. In: Igehirdető IV. évf. (1993), 7. szám, 321–323.
A Szent: 1Pt 1,13–16. In: Igehirdető IV. évf. (1993), 9. szám, 414–416.
Lévi elhívása: Lk 5,27–32. In: Igehirdető V. évf. (1994), 2. szám, 56–58.
Ábrahám próbája: 1Móz 22,1–13. In: Igehirdető V. évf. (1994), 4. szám, 171–174.
A gazdag ifjú: Mk 10,17–27. In: Igehirdető V. évf. (1994), 7. szám, 318–321.
Vigyázzatok!: Mt 24,42–51. In: Igehirdető V. évf. (1994), 8. szám, 365–367.
Az iskolai év kezdetén: Jn 11,1–4. 17–27. In: Igehirdető V. évf. (1994), 9. szám, 415–418.
A vak Bartimeus meggyógyítása: Lk 18,31–41. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 2. szám, 70–72.
Halálból életre: 1Sám 2,1–2.6–8. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 4. szám, 192–194.
A Vigasztaló: Jn 14,23–27. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 6. szám, 271–273.
Vágj két kőtáblát: 2Móz 34,4–10. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 8. szám, 378–381.
Krisztus iskolájában: Ef 4,20–30. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 9. szám, 442–444.
Szorongások között: Ézs 26,12–19. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 11. szám, 544–546.
Öröm, szelídlelkűség, békesség: Fil 4,4–7. In: Igehirdető VI. évf. (1995), 12. szám, 576–578.
A szegény asszony: Mk 12,41–44. In: Igehirdető VII. évf. (1996), 3. szám, 126–129.
A feltámadás mint az Újszövetség központi üzenete. In: Üzenet VII. évf. 6. szám (1996. ápr. 1.), 3.
Pünkösd: Jn 14,23–27. In: Igehirdető VII. évf. (1996), 5. szám, 251–253.
Akik a versenypályán futnak: 1Kor 9, 24–27. In: Igehirdető VII. évf. (1996), 7 szám, 328–330.
A követ: Lk 3,1–8. In: Igehirdető VII. évf. (1996), 11. szám, 540–543.
Immánuel: Ézs 7,10–14. In: Igehirdető VII. évf. (1996), 12. szám, 573–575.

116 VARIA
Három parancs: Zsid 12,12–14. In: Igehirdető VIII. évf. (1997), 2. szám, 61–65.
Virágvasárnap: Ézs 50,4–9. In: Igehirdető VIII. évf. (1997), 3. szám, 149–152.
A földbe vetett gabonamag: Jn 12,20–26. In: Igehirdető VIII. évf. (1997), 3. szám, 113–116.
Immánuel: Zsolt 46,8. In: Igehirdető VIII. évf. (1997), 4. szám, 212–213.
Jövendölés a jó Pásztorról. Ez 34,11–16. In: Igehirdető VIII. évf. (1997), 6. szám, 289–292.
Engedelmesség: 1Pt 2,13–17. In: Igehirdető VIII. évf. (1997), 9. szám, 446–448.
A kereső Isten: Lk 15,1–7. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 2. szám, 100–103.
A bűnös asszony: Jn 7,53–8,12. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 3. szám, 142–144.
A Jordán partján: Mt 3,13–17. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 3. szám, 144–147.
Pünkösdi prédikáció: Róm 8,1–11. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 5. szám, 272–273.
Ne szeressétek a világot: 1Jn 2,12–17. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 7. szám, 349–351.
Esketési beszéd: Ef 5,21–33; Énekek 2,8–17. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 7. szám, 376–377.
Engedelmesség: Zsid 11,1–3.8–10. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 8. szám, 397–399.
Emberi konokság, isteni kegyelem. Jer 8,4–7. In: Igehirdető IX. évf. (1998), 10. szám, 493–496.
A pünkösd csodája. In: Üzenet XII. évf. 11. szám (2001. jún. 1.), 1.
Húsvéti látás. In: Üzenet XIII. évf. 6. szám (2002. márc. 15.), 1. 4.
Karácsonyi beszéd: Jn 3,31–36. In: Igehirdető XIX. évf. (2008), 12. szám, 558–560.
Megemlékezések és egyéb publikációk
Karner Károly. In: RSZ 1985, 72–74.
Megalakult a Romániai felekezetközi Bibliatársaság. In: Üzenet III. évf. 11. szám (1992. jún.
15.), 6.
A Magyar Református Világszövetség múltja és jelene. In: Üzenet IV. évf. 16–17. szám (1993.
szept. 1.–15.), 3.
50 évvel ezelőtt hunyt el Bonhoeffer. In: Molnár János (szerk.): Erdélyi Református Naptár az
1995. évre. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 1994.
A református lelkészképzés száz éve a Kolozsvári Teológián. In: RSZ 1995, 442–444.
A Szlovákiai Református Egyház ünnepi közgyűlése. In: Üzenet VII. évf. 14–15. szám (1996.
aug. 1–15.), 15–16.
A református lelkészképzés száz éve a Kolozsvári Teológián. Évnyitó beszéd. 1995. október 1.
In: Üzenet VI. évf. 19–20. szám (1996. okt. 15.–nov. 1.), 3.
Dr. Tőkés István nyugalmazott professzor 80. születésnapja alkalmából. In: Partiumi Közlöny VI.
évf. (1996), 13. szám, 24.
Egyetemes egyházunk 1997. évi feladatai és reménységei. In: Üzenet VIII. évf., 2. szám (1997. jan.
15.), 1.
Rektori évnyitó beszéd. In: RSZ 1997, 475–479.
Oscar Cullmann halálára. In: RSZ 1999, 167–168.
Biblikus konferencia Dél-Afrikában. In: Az Út 2001/2, 110–111.
95 éves dr. Nagy József (Zsolt 133). In: RSZ 2002, 151–154.
Pap Géza laudációja. In: RSZ 2006, 127–129.
Varga Pál laudációja. In: RSZ 2006, 129–130.
Baráti köszöntés Tőkés István 90. születésnapján. In: Adorjáni Zoltán (szerk.): Emlékkönyv Tőkés
István kilencvenedik születésnapjára. Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Erdélyi és Királyhágómelléki
Református Egyházkerület, Kolozsvár 2006, 7–9.
Összeállította
Adorjáni Zoltán