Tudománnyal és a hit pajzsával

THEOLOGIA BIBLICA 

Adorjáni Zoltán 

Kolozsvár 

Számmisztikai ízelítő 

Alexandriai Philón munkáiból 

M 

inden kultúrára egyaránt jellemző jelenség, hogy már kezdeti szakaszaikban 

különös jelentőséget tulajdonítanak a számoknak. Ugyanis a régi idők emberei 

úgy vélték, hogy a számokra nem csupán a törvényszerűség jellemző, hanem valami 

misztikus erő is rejlik bennük. A számmisztikát természetszerűen kapcsolták a 

valláshoz, illetve a mágiához, s bizonyos számokat szentnek tekintettek. 1 

Az ókorban a pythagoreusok foglalkoztak leginkább számmisztikával. Ők metafizikai 

erőt tulajdonítottak a számoknak. Ezt fejlesztette tovább a zsidó kabbala és az iszlám 

hurufi irányzat. 2 

A számszimbolika szintén az antik világban alakult ki, hogy magyarázatot nyújtson 

a világmindenség összefüggéseire, belső rendjére és eseményeire. Noha a „tiszta” 

számszimbolika nem jellemző a Bibliára, egyes könyvben mégis felfedezzük alkalmazását, 

viszont olyan formában, hogy a számokhoz olykor több, vagy éppen eltérő jelentés 

is társul. 3 

A számmisztika alkalmazására számos példát találunk Alexandriai Philón műveiben 

is. Ezeknek hátterében a pythagoreus filozófia áll. 4 Philónra azonban nem számmisztikájuk 

gyakorolta a legnagyobb hatást, hanem etikájuk, éspedig a belső harmóniára és a 

test leértékelésére vonatkozó szemléletük. 5 

1 Vö. Karasszon Dezső: Számmisztika címszó. In: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon. II. 

Kálvin János Kiadó, Budapest 1995, 509. 

2 Vö. Funk, W.: Zahlensymbolik címszó. In: Galling, Kurt (ed.): Die Religion in Geschichte und Gegenwart. 

6. Band. J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen 1962, 1861. 

3 Vö. Szalkay László: Számszimbolika címszó. In: Bartha Tibor (szerk.): i. m. 511–513.; ahol több példát 

olvashatunk arra, hogy a számokhoz többféle jelentés is kapcsolódik. 

4 Phythagorasz (Kr. e. 582–496) nem hagyott maga után írott műveket. Tanítványai Kr. e. az 5. század 

közepe táján foglalták össze és fejlesztették tovább filozófiáját. Ezek között volt Philolaosz (Kr. e. 5. század, 

Szókratész kortársa – Platón: Phaidrosz 61d), aki elsőként jegyezte le mestere tanításait. A 

pythagoreizmus Kr. e. az 1. század folyamán éled újra a neopythagoreizmusban. A pythtagoreusok, akik 

szövetségbe is szerveződtek, abból az alaptételből indultak ki, hogy a dolgok lényege a szám, amelyet végül 

is az anyaggal azonosítottak. A számtól függ az anyag tulajdonsága is, ez az eleme és törvényszerűsége 

a dolgoknak, s olyan egyetemes tényező, amely nemcsak az emberek akaratát határozza meg, hanem az istenek 

létmódját is. Tehát minden a szám: ez a dolgok veleje, lényege, subsztanciája, ez kormányoz mindent. 

Ebből – spekulatív úton – igen érdekes következtetéseket vezettek le. Vö. Sebestyén Károly: 

Pythagoras címszó. In: Pecz Vilmos (szerk.): Ókori Lexikon. I. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet 

és Könyvnyomda, Budapest 1904, 618–619. Pitagora, Pitagoricii címszó: In: Becleanu Tancu, 

Adela (red.): Dicţionar de filozofie. Editura politică. Bucureşti 1978, 538. 

5 Vö. Isaak Heinemann: Philons griechische und Jüdische Bildung. Georg Olms Verlag, Hildesheim – New 

York 1973, 545–557.

226 THEOLOGIA BIBLICA 

A pythagoreus számmisztika 

A tízes számrendszerre építő pythagoreus számmisztika alapszemléletét velősen 

foglalja össze egy olyan töredék, amelyet Szókratész kortársa, a pythagoreus Philolaosz 

tollából származik: 

„A számok hatását és természetét azon erő szerint kell tekintenünk, amely 

a tízes számrendszerben van. Mert a tízes számrendszernek óriási, mindent átfogó, 

mindent átható ereje van, ez az isteni, égi és emberi életnek eredete, vezetője 

és kormányzója is. Nélküle minden határolatlan, bizonytalan és homályos. 

Mert a szám természete minden kétes és ismeretlen dolognak törvénye, 

vezetője és mestere. Mert senki előtt se volna bármely dolog akár önmagában, 

akár másokkal összevetve világos, ha nem léteznék a szám és ennek természete. 

Míg így ez mértékül szolgál a léleknek, s mindent a lélekhez alkalmazva az 

érzékeknek vet alá, mindent egymás közt kölcsönösen rokonná tesz, egyes 

dolgokat testtel ruház föl és a véges és végtelen dolgok egybevetését maguktól 

a dolgoktól különválasztja. De a számok erejét és természetét mindenütt észre 

lehet venni, nemcsak az égi és isteni dolgokban, hanem minden halandó műben 

és művészetben is, pl. a zenében. S a számoknak a természete épp oly kevéssé 

tűr hazugságot, mint az összhangé, nem is férhet hozzá a hazugság. Mert 

a hazugság és gyűlölet végtelen, esztelen és oktalan természetű. A számokban 

tévedés nem eshetik, mert természetük tiltakozik ellene: ellenben az igazság a 

számnak sajátlagos és veleszületett tulajdonsága.” 6 

Az egyes szám az elsődleges egység, esszencia, amely minden további szám eredeztetője, 

és mint elsődleges egység, magában foglalja azokat az ellentétes tulajdonságokat, 

amelyek a páros, illetve páratlan számokat jellemzik. Az egyes ezen kívül maga a ráció, 

mivel változhatatlan. A vele kifejezett egység szimbóluma a pont. 

Pythagorasznál a monád 7 nem más, mint minden létező alapja. Olyan oszthatatlan, 

tökéletes egység, amely a világ alkotóeleme. Philolaosz ezt így mondja: „Minden dolognak 

egy a princípiuma.” 8 

A pythagoreus szemlélet szerint a monád tűzként volt jelen a világmindenség központjában. 

Benne összpontosul a világot fenntartó erő és belőle ered minden, ő minden 

szülőanyja. 9 A világegyetem nem áll fenn öröktől, hanem egy adott időpontban 

keletkezett. 

A kettes számnak a vonal felel meg, a síknak a hármas, a testnek pedig a négyes. A 

pythagoreusok különös jelentőséget tulajdonítottak az egyes, négyes és tízes számnak. 

Philolaosz így jegyezte le a további számok jelentését: 

„az ötös számban van a minőség és a szín, a hatosban az élő lélegzet, a hetesben 

az ész és ügyesség, és […] az isteni fény, a nyolcasban pedig szeretet, 

barátság, okosság, ügyesség van.” 10 

6 Sebestyén Károly: A görög gondolkozás kezdetei Thalestől Sokratesig. Az összes töredékek fordításával. Franklin-Társulat. 

Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda. Budapest 1898, 87. 

7 mona/j– egység; parány, elem; mértékegység, egy ujjnyi hossz; egy szem a kockán. 

8 Sebestyén Károly: i. m. 87. 

9 Pythagoras címszó. In: Pecz Vilmos (szerk.): Ókori Lexikon. I., 538. 

10 Sebestyén Károly: i. m. 88.

ADORJÁNI ZOLTÁN: SZÁMMISZTIKAI ÍZELÍTŐ ALEXANDRIAI PHILÓN MŰVEIBŐL 227 

A „szent” hetes emellett az egészség száma is. 

A szeretetet és a barátságot a nyolcas (oktáva) szimbolizálja, s ez a teljes harmónia 

kifejezője. Az igazságosságot pedig a teljes négyzet fejezi ki. 11 

A pythagoreusok a tízes számot tekintették a legtökéletesebbnek, mivel az az első 

négy számjegy összege: 1 + 2 + 3 + 4 = 10. Ez az ún. potenciális tízes. 

A számok páratlanokra és párosokra csoportosíthatók. Mivel a páratlanok nem 

oszthatók kettővel és így határt vetnek az osztásnak, ezért behatároltaknak és a véges 

jelképeinek tekintették őket. Ezekkel szemben a páros számok határ nélküliek, és a 

végtelent jelképezik. 

Mivel a dolgok is számok, a dolgokat a páratlan és páros számok alkotják. Ha a páratlan 

számok behatároló, formáló elemek, általuk van a dolgoknak behatárolt formája. 

A páros szám viszont a határtalan, az anyag. 

A páratlant és párost, illetve a behatároltat és határtalant, mint ellentéteket, a harmónia 

tarja össze. A harmónia pedig, amely a számok közti viszonyokon nyugszik, a 

sokféleség egysége, az ellentétek megegyezése. 

Philolaosz, aki a véges és végtelent hirdette elemeknek, így vallott ezekről: 

„A világon a természet végesből és végtelenből van összetéve, úgy az egész 

világ, mint minden, ami benne van.” 12 

A számok további szimbolikájába az Alexandriai Philón műveiből idézett részletek 

nyújtanak betekintést. 

A következőkben ízelítőt nyújtunk a Philón által alkalmazott számmisztikából és 

néhány kiragadott példával szemléltetjük, hogy az írásmagyarázataiban és egyéb jellegű 

műveiben milyen képzeteket társított az egyes, hetes és ötvenes számjegyekhez. 

De vita contemplativa 2 13 

A monád, az egyes szám Philónnál 

„A filozófusok gondolkozásmódja pedig azonnal kiderül a nevükből. Mert 

valódi értelemben nevezik őket therapeutáknak és therapeuta nőknek; ugyanis 

11 Ld. még a hetes számnál is. 

12 Uo. 84. Ld. még a hetes számnál. 

13 A De vita contemplativa – Az elmélkedő életmód Philón történeti könyvei, illetve nem Szentírást magyarázó 

művei közé tarozik, mint pl. a Hypotetica – Feltételezések, Quod omnis probus liber sit – Minden jó ember szabad, 

In Flaccum – Flaccus ellen is. Vö. Somos Róbert: Az alexandriai teológia. A Pécsi Tudományegyetem 

Patrisztika Központja, a Paulus Hungarus és a Kairosz Kiadó közös sorozata. CATENA Monográfiák 1. 

Paulus Hungarus – Kairosz kiadó, Budapest 2001, 21–23. Más szemléletmód szerint a történeti-apológiai írásainak 

sorába lehet állítani a Legatio ad Gaium – Követség Gaiushoz, In Flaccum – Flaccus ellen, Apologia pro Iudaeis – 

A zsidók védelmére könyvek mellé. Ld. Torrey Seland: Establishment Violence in Philo and Luke: A Study of Nonconformity 

to the Torah and Jewish Vigilante Reactions. Biblical Interpretation Series 15. Leiden 1995, 75–76. 

A De vita contemplativa az Alexandria melletti telepen élő therapeuta közösség életvitelét mutatja be, illetve 

magasztalja. Ez a közösség, amelyről csupán Philón emlékezett meg, esszénus eredetű volt és misztikus-kontemplatív 

életmódot folytatott. 

A fordításhoz Philonis Alexandrini Opera Quae supersunt kiadást vettem alapul (Ediderunt Leopoldus 

Cohn et Paulis Wendland. Vol. VI. et Sigofredus Reiter. Berolini, typis et impensis Georgii Reimeri, 

MCMXV). Figyelembe vettem még a Philonis Judaei Operum Omnium (Sumtibus E. B. Schwickerti, Lipsiae 

1828.) kiadást is, illetve Fred. C. Conybeare kritikai szövegét, melyet a Philo about the Contemplative Life (Oxford 

at the Clarendom Press 1895) című munkájában tett közzé.


már kezdettől fogva valóban jobb gyógymódot ígértek, mint szerte a városokban. 

Ott ugyanis csupán a testet gyógyítják. Emezek azonban gyötrelmes, 

s ugyanakkor nehezen kezelhető betegségektől fogva tartott lelkeket is 

gyógyítanak, 14 amikor kitör azokon öröm és érzék vágy, kedvtelenség és félelem, 

követelőzés és esztelenség, hamisság s más szenvedélyek és szerencsétlenségek 

sokasága. És valóban therapeuták azért is, mivel már kezdettől fogva a természet15 és a szent törvények tanították őket arra, hogy a Valóságosan Létezőt16 szolgálják, 

aki a földi javaknál is különb, tisztább az egyes számjegynél s eredetibb a 

monádnál.” 17 

A De vita contemplativa 2-ben Philón a pythagoreus, illetve neopythagoreus számmisztika 

elemeinek felhasználásával bírálja a kozmosz előállásnak görög felfogását, s 

amikor az egyes számjegyről ( e[n) beszél, ennek hátterében a pythagoreus filozófiát kell 

látni. (Valószínű, hogy azt az elveszett kommentárt vette alapul fejtegetéséhez, amelyet 

a sztoikus Poszeidóniosz – született Kr. e. 135 körül – írt Platón Timaiosz című művéhez.) 

Philón itt elsősorban azt fejti ki, hogy a Valóságosan Létező, vagyis Isten megelőzi 

a pythagoreusok által elsődleges tényezőnek megnevezett egyes számjegyet, vagyis 

hogy az Ószövetségben magát kijelentő Isten elsődleges oka az univerzum 

előállásának. 

Philón azt állítja, hogy a therapeuták által szolgált és tisztelt Valóságosan Létező eredetibb 

a monádnál, vagy monásznál (mona/doj a>rxegonw/teron; illetve, hogy Isten a monasz 

felett áll), s amikor azt írja, hogy a therapeuták által szolgált és tisztelt Valóságosan 

Létező megelőzte a monádot is, akkor ezzel a görög materializmust is bírálja. 

Vagyis az anyagi és szellemi valóságokat megelőzi Isten léte. A De legum allegoriarum 

II,3-ban így ír Istenről: 

„Az Isten tehát az egy (hen) és az egység (monasz) rendjébe tartozik, vagy inkább 

az Isten rendjébe az egység, hiszen minden szám későbbi a világnál, s az 

időnél is, az Isten viszont a világnál is korábbi s alkotója annak.” 18 

Az idézet azt is mutatja, hogy Philón másként értelmezi a pythagoreus e[n, illetve 

mona/j fogalmakat. Kölcsönveszi ugyan a filozófiai kifejezésmódot, viszont ezt ószö- 

14 A dőlt betűk az értelem által megkívánt fordítói betoldásokat jelzik. (A szerző-fordító megj.) 

15 A természeten (fu/sij) lehetne esetleg ösztönt is érteni. Philón itt egyúttal sztoikus szóhasználattal is 

él. Ugyanis olykor a fu/sij kifejezéssel helyettesíti Isten megnevezését (vö. Philo von Alexandria. Die Werke 

in deutscher Übersetzung. Herausgegeben von Leopold Cohn, Isaak Heinemann, Maximilian Adler und Willy 

Theiler. Band I. Walter de Gruyter & Co. Berlin 1962–1964, 15.). Így a frázisnak ez a része így is értelmezhető: 

therapeuták azért is, mivel már kezdettől fogva Isten (=fu/sij) és az ő szent törvényei tanították 

őket arra, hogy magát a Valóságosan Létezőt szolgálják. 

16 Ti. Istent. Alexandriai Philón a következő kifejezéseket is használja Isten megnevezésére: to\ o]n, o< 

w}n – a Létező; to\ o]ntwj o]n, to\ pro\j a>lh/ceian o]n – a Valóságosan Létező. 

17 h< de\ proai/resij tw~n filoso/fwn eu>cu\j e>mfai/netai dia\ th~j prosrh/sewj* cerapeutai\ ga\r 

kai\ cerapeutri/dej e>tu/mwj kalou~ntai, h]toi paro/son i>atrikh\n e>pagge/llontai krei/ssona th~j 

kata\ po/leij ⎯ –h< me\n ga\r sw/mata cerapeu/ei mo/non, e>kei/nh de\ kai\ yuxa\j vo/soij kekrathme/naj 

xalepai~j te kai\ dusia/toij, a%j e>gkate/skhyan hpicumi/ai kai\ lu~pai kai\ fo/boi pleoneqi/ai 

te kai\ a>frosu/nai kai\ a>diki/ai kai\ to\ tw~n a]llwn pacw~n kai\ kakiw~n a>nh/nuton plh~coj 

h& paro/son e>k fu/sewj kai\ tw~n ipaideu/chsan cerapeu/ein to\ o]v, o% kai\ a>gacou~ 

krei~tto/n e>sti kai\ elikrine/steron kai\ mona/doj a>rxegonw/teron. 

18 Somos Róbert: i. m. 30.


vetségi értelemben használja Isten bemutatására. Vagyis magasabbra helyezi őt a Jónál, 

Szépnél és a monádnál. 19 

A hetes szám Philónnál 

Hogy Philón számára mennyire szimpatikus volt a pythagoreus számmisztika, jól 

tükrözi ezt a világ teremtéséről írt könyvének az a viszonylag terjedelmes részlete, amely 

aprólékosan ismerteti nem csupán a hetes számhoz kapcsolódó a pythagoreus tanítást, 

hanem azokat a felfogásokat is, amelyek más számokhoz fűződtek. A De opificio mundi 

alábbi részlete, tehát, kiváltképpen szemlélteti azt, amit Philón más munkái, például a De 

vita contemplativa is tükröz, hogy tudniillik szívesen argumentált pythagoreus számmisztikával 

a bibliai perikopák, illetve a zsidó tradíciók megmagyarázása rendjén. 

A De opificio mundi fordításához a Philonis Alexandrini Opera Quae supersunt kiadást 

vettem alapul (Ediderunt Leopoldus Cohn et Paulis Wendland. Vol. I. et Sigofredus 

Reiter. Berolini, typis et impensis Georgii Reimeri, MCMXV, 31–38.). 

A fordításhoz jegyzeteket fűztem. Ezek főként olyan magyarázatok, amely a 

pythagoreus számmisztika tanításának felelevenítésével segítik a szövegrészlet jobb 

megértését. Néhány jegyzet pedig fordítási kérdésekre vonatkozik, illetve Philón egyéb 

írásainak részleteire vagy pedig bibliai lokusokra utal. E magyarázó jegyzetek forrása: 

Philo von Alexandria. Die Werke in deutscher Übersetzung. Herausgegeben von Leopold 

Cohn, Isaak Heinemann, Maximilian Adler und Willy Theiler. Band I. Walter de 

Gruyter & Co. Berlin 1962. 

A fordítás szövegében itt is dőlt betűvel jelzem az értelem szerinti betoldásokat, illetve 

azokat a szavakat, melyeket a kritikai kiadás jegyzete is javasol ott, ahol a szöveg 

töredezett formában maradt fenn. 

De opificio mundi 1,89–108 20 

„[89] Amikor pedig a világ teljessé lett, 21 éspedig a tökéletes hatos szám 22 

természetének megfelelően, az Atya különös jelentőségűvé tette az erre követ- 

19 Somos Róbert: i. m. 30–31. 

20 Ez a mű Philón tematikus írásmagyarázatainak (1Móz 1–3) sorába tartozik. Ebben a könyvében is 

allegorikus írásmagyarázatot alkalmaz, akárcsak Legum allegoriae – A törvény allegorikus magyarázata sorának 

könyvei, melyek 1Móz 2-vel kezdve magyaráznak perikopákat (1Móz 2,1–17; 2,18–3,1a; 3,8b–19). 

21 Vö. 1Móz 2,2a. 

22 A pythagoreusok úgy tartották, hogy a hatos szám teremtő és elevenítő erővel rendelkezik. Tökéletes, 

mivel a következő módon jön létre: 3 · 2, illetve 2 · 3, illetve 1 · 6 = 6. Valamint azért is, mivel az első 

páros-páratlan (a>rtiope/rittoi) szám. Páros-páratlan szám az, amely kettővel osztható és páratlan szám 

az eredménye. Az első páros-páratlan szám tehát a hatos, a következő a tízes, azután a tizennyolcas stb. 

Az első páros szám a kettes, amely a nőnemet jelöli; az első páratlan pedig a hármas, ez pedig a hímnemet 

jelöli. Az egyest a pythagoreusok nem tekintették páratlan számnak, mivel az a legfontosabb szám volt 

számukra. Philón, tehát, a hatos számmal hozza összefüggésbe a teremtés hat napját. (Vö. még: De opificio 

mundi 13–14: [13] e]x de. h`me,raij dhmiourghqh/nai fhsile,gw to.n ko,smon( ouvk evpeidh. prosedei/to 

cro,nwn mh,kouj o` poiw/n a[ma ga.r pa,nta dra/n eivko.j qeo,n( ouv prosta,ttonta mo,non avlla. kai. 

dianoou,menon avllV evpeidh. toi/j ginome,noij e;dei ta,xewjÅ ta,xei de. avriqmo.j oivkei/on( avriqmw/n de. 

fu,sewj no,moij gennhtikw,tatoj o` e[x\ tw/n te ga.r avpo. mona,doj prw/toj te,leio,j evstin ivsou,menoj toi/j 

e`autou/ me,resi kai. sumplhrou,menoj evx auvtw/n( h`mi,souj me.n tria,doj( tri,tou de. dua,doj( e[ktou de. 

mona,doj( kai. w`j e;poj eivpei/n a;rrhn te kai. qh/luj ei=nai pe,fuke kai. th/j e`kate,rou duna,mewj h[rmostai\ 

a;rren me.n ga.r evn toi/j ou=si to. peritto,n( to. dV a;rtion qh/lu\ perittw/n me.n ou=n avriqmw/n avrch. tria,j( 

dua.j dV avrti,wn( h` dV avmfoi/n du,namij e`xa,jÅ [14] e;dei ga.r to.n ko,smon teleio,taton me.n o;nta tw/n


kező hetedik napot: megáldotta, és szentnek nyilvánította. 23 Ugyanis ez nem 

csupán egyetlen város vagy vidék ünnepe, hanem a világmindenségé. 24 Ez az 

egyetlen olyan ünnep, amely minden népre érvényes, és különösképpen illik 

reá, hogy a világ születésnapjának25 nevezzék. 26 

[90] Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e a hetes szám27 természetét 

eléggé magasztalni, mert magasztosabb ez annál, minthogy szavakkal lehetne 

kifejezni. 28 De természete mégsem hallgatható el csak azért, mert csodálatosabb 

annál, mint amennyit szavakkal lehetne elmondani róla. Hanem bátorkodnunk 

kell kifejezésre juttatni mindazt, ami értelmünk számára elérhető, még akkor 

is, ha ez nem minden, s ha ez a maga nemében a leglényegesebb sem lehet. 29 

[91] A hetes számról kétféleképpen lehet beszélni. Először is a tízes szám 

keretében, ahol csupán hétszer egy monád (egység) számolható, mivel a hetes 

szám hét monádból tevődik össze. Másodsorban a tízes szám keretén kívül, 

éspedig az olyan számoknál, amelyeknek kezdete (kezdőszáma) mindig a monád, 

s amelyek annak megfelelően jönnek létre, hogy a monád kettővel vagy hárommal 

vagy többel szorzódik. 30 Ez áll fenn a 64-es és 729-es számoknál: az egyik 

a monád kettővel való beszorzása által jön létre; 31 a másik pedig akkor, amikor 

hárommal szorozzuk. 32 E két megjelenési forma közül egyik sem szemlélendő 

felületesen. 33 

gegono,twn katV avriqmo.n te,leion pagh/nai to.n e[x( evn eàutw/| dV e;cein me,llonta ta.j evk sunduasmou/ 

gene,seij pro.j mikto.n avriqmo.n to.n prw/ton avrtiope,ritton tupwqh/nai( perie,xonta kai. th.n tou/ 

spei,rontoj a;rrenoj kai. th.n tou/ u`podecome,nou ta.j gona.j qh,leoj ivde,anÅ) 

23 Vö. 1Móz 2,3. 

24 Ez a mondat is tükrözi Philón apologetikus írásmódját, s ugyanakkor azt is, hogy a teremtés bibliai 

leírását olyan egyetemes igazságként mutatja be, amely kapcsolópont lehet a zsidó és pogány világ között. 

25 Vö. Philón: De vita contemplativa 65: „… a hétszer hetedik napon gyülekeznek egybe, de nem csak 

egyszerűen hetes szám miatt, hanem azért is, hogy annak négyzetét csodálják. A hetes számot ugyanis szentségesnek 

és örökké érintetlennek tudják. Előestéje ez egy igen nagy ünnepnek, amely a legszentebb és a 

természettel leginkább összhangban álló számra, az ötvenesre esett. Ez a derékszögű háromszög oldalainak 

négyzetéből származik, amelyben a mindenség létrejöttének kezdete mutatkozik meg.” 

26 evpei. dV o` su,mpaj ko,smoj evteleiw,qh kata. th.n e`xa,doj avriqmou/ telei,ou fu,sin( th.n evpiou/san 

h`me,ran e`bdo,mhn evse,mnunen o` path.r evpaine,saj kai. a`gi,an proseipw,n\ eòrth. ga.r ouv mia/j po,lewj h' 

cw,raj evsti.n avlla. tou/ panto,j( h]n kuri,wj a;xion kai. mo,nhn pa,ndhmon ovnoma,zein kai. tou/ ko,smou 

gene,qlionÅ 

27 Az egyes számjegy kapcsán már említettük, hogy a pythagoreusoknál a hetes az egészség, ész és 

ügyesség, és az isteni fény száma. 

28 Tudniillik a hetes a pythagoreusok „szent” száma és az egészséget, teljességet jelképezi. 

29 th.n dV e`bdoma,doj fu,sin ouvk oi=dV ei; tij i`kanw/j a'n u`mnh/sai du,naito panto.j ou=san lo,gou 

krei,ttona\ ouv mh.n o[ti qaumasiwte,ra tw/n peri. auvth/j legome,nwn evsti,( dia. tou/qV h`sucaste,on( avllV 

evpitolmhte,on( eiv kai. mh. pa,nta mhde. ta. kuriw,tata oi-o,n te( ta. gou/n tai/j h`mete,raij dianoi,aij 

evfikta. dhlw/saiÅ 

30 Azaz amikor mindig ugyanazzal a számmal szorzunk, pl. 2-vel, 3-mal stb. 

31 Vagyis amikor mindig 2-vel szorzunk: 1; 2 · 1 = 2; 2 · 2 = 4; 2 · 4 = 8; 2 · 8 = 16; 2 · 16 = 32; 2 · 32 

= 64; így a 64-es a 8-as négyzete és a 4-es köbe. 

32 1; 1 · 3 = 3; 3 · 3 = 9; 3 · 9 = 27; 3 · 27 = 81; 3 · 81 = 243; 3 · 243 = 729; a 729 a 27-es teljes négyzete 

és a 9-es teljes köbe. 

33 dicw/j e`bdoma.j le,getai( h` me.n evnto.j deka,doj( h[tij e`pta,kij mona,di mo,nh| metrei/tai sunestw/sa 

evk mona,dwn e`pta,( h` dV evkto.j deka,doj( avriqmo.j ou- pa,ntwj avrch. mona.j kata. tou.j diplasi,ouj h' 

triplasi,ouj h' suno,lwj avnalogou/ntaj avriqmou,j( w`j e;cei o` e`xhkontate,ssara kai. o` e`ptako,sia


[92] De a második igen-igen szembetűnő előnnyel rendelkezik. Ugyanis a 

monádból eredő számok, annak megfelelően, hogy azokat a kettővel vagy hárommal 

vagy többel szorozzuk, mindig egy teljes négyzet, 34 illetve teljes köb. 

E kettő tartalmazza a test nélküli és testtel rendelkező mennyiségek fajtáit; a 

test nélküliekét a síkban, amelyet a teljes négyzetek adnak, a testtel rendelkezőkét 

pedig a szilárd testben, amelyet a teljes köbök35 adnak. 36 

[93] Éppen a megnevezett számok a legvilágosabb bizonyíték erre. A 

monád kettővel való szorzásakor, például, a hetedik szám, a 64-es olyan teljes 

négyzet, amely a 8 · 8 eredménye; de teljes köb is a 4 · 4 · 4 eredményeként. 

Ugyanígy a monád hárommal való szorzásakor nyert hetedik szám, a 729 is 

olyan teljes négyzet, amely a 27-es önmagával való beszorzásának eredménye, 

de olyan teljes köb is, amely a 9 · 9 · 9-ből ered. 37 

[94] És minden esetben, amikor a monád helyett a hetedik számot vesszük 

kiindulópontnak és ugyanazon analógia szerint a hetedik számig szorozzuk, az 

eredmény mindig teljes köb, s ez egyben teljes négyzet is. Ha tehát a 64-esből 

indulunk ki, akkor a kettővel való szorzás hetedik száma a 4096, amely egyaránt 

teljes négyzet és köb; olyan teljes négyzet, amelynek gyöke a 64; illetve 

olyan teljes köb, 38 amelynek gyöke a 16. 39 

[(31) 95] Áttérve pedig a hetes szám másik megjelenési formájára, amely a 

tízes számon belül jelentkezik, bámulatos és az előbbinél nem kevésbé jelentős 

sajátosságra bukkanunk. Míg a hetes az 1 + 2 + 4-ből tevődik össze, megvan 

benne a két legharmonikusabb arány: a kétszeres és a négyszeres. 40 A kétszeres 

az oktáv, a négyszeres pedig a két oktáv összhangját hozza létre. De a hetes 

szám más módon is felbontható, éspedig két összetevőjére. Ugyanis felbontható 

mindenekelőtt egyesre és hatosra, azután kettősre és ötösre, és végül 

eivkosienne,a( o` me.n kata. to.n avpo. mona,doj dipla,sion parauxhqei,j( o` dV au= kata. to.n tripla,sionÅ 

e`ka,teron de. ei=doj ouv pare,rgwj evpiskepte,onÅ 

34 A pythagoreus számmisztikában a teljes négyzet az igazságosságot fejezi ki. 

35 A pythagoreusoknál, mint már említettük, a kettes számnak a vonal felel meg, a síknak a hármas, a 

testnek pedig a négyes. 

36 to. me.n dh. deu,teron evmfanesta,thn e;cei pronomi,an\ aivei. ga.r o` avpo. mona,doj suntiqe,menoj evn 

diplasi,oij h' triplasi,oij h' suno,lwj avnalogou/sin e[bdomoj avriqmo.j ku,boj te kai. tetra,gwno,j evstin( 

avmfo,tera ta. ei;dh perie,cwn th/j te avswma,tou kai. swmatikh/j ouvsi,aj( th/j me.n avswma,tou kata. th.n 

evpi,pedon h]n avpotelou/si tetra,gwnoi( th/j de. swmatikh/j kata. th.n sterea.n h]n avpotelou/si ku,boiÅ 

37 safesta,th dV oi` lecqe,ntej avriqmoi. pi,stij\ auvti,ka o` avpo. mona,doj evn diplasi,oni lo,gw| 

parauxhqei.j e[bdomoj( o` te,ssara kai. e`xh,konta( tetra,gwnoj me,n evstin ovkta,kij ovktw. 

poluplasiasqe,nwn( ku,boj de. tessa,rwn evpi. te,ssara tetra,kij\ kai. pa,lin o` evn triplasi,oni lo,gw| 

parauxhqei.j avpo. mona,doj e[bdomoj( o` e`ptako,sia eivkosienne,a( tetra,gwnoj me.n poluplasiasqe,ntoj evfV 

au`to.n tou/ e`pta. kai. ei;kosi( ku,boj de. tou/ evnne,a evfV au`to.n evnna,kijÅ 

38 64; 2 · 64 = 128; 2 · 128 = 256; 2 · 256 = 512; 2 · 512 = 1024; 2 · 1024 = 2048; 2 · 2048 = 4096. 

39 kai. avei. to.n e[bdomon poiou,meno,j tij avnti. mona,doj avrch.n kai. parau,xwn kata. th.n auvth.n 

avnalogi,an a;crij e`bdoma,doj eu`rh,sei pa,ntwj to.n parauxhqe,nta ku,bon te kai. tetra,gwnon\ avpo. gou/n 

tou/ e`xhkontate,ssara o` sunteqei.j evn diplasi,oni lo,gw| gennh,sei e[bdomon to.n tetrakisci,lia kai. 

evnenhkontae,x( tetra,gwnon o`mou/ kai. ku,bon( tetra,gwnon me.n auvto.n pleura.n e;conta to.n 

e`xhkontate,ssara( ku,bon de. to.n e`kkai,dekaÅ 

40 Azaz: 2 : 1 és 4 : 1.


hármasra és négyesre. Ezek a számok ugyanakkor zeneileg is a legjobban illenek 

egymáshoz. 41 

[96] Ugyanis a hatos az egyessel a hatszoros arányt mutatja; a hatszoros 

arány pedig az a legnagyobb köz, amely a legmagasabb és a legmélyebb hangot 

választja el, amint arra majd rá is mutatunk, amikor áttérünk a számokról a 

harmónia kérdésére. Az ötös úgy aránylik a kettőhöz, hogy a harmóniában 

(összhangzatban) az oktávval felérő erővel mutatkozik, amint azt a zeneelmélet 

szabályai egészen világosan ki is fejtik. A négyes pedig úgy aránylik a háromhoz, 

hogy az első harmóniát, az 1 1/3-ot alkotja, amely42 a kvart. 43 

[(32) 97] De a hetes szám ezen kívül más fenséges és mély értelmű szépséget 

is mutat. Mivel a hármas és a négyes számból tevődik össze, azt mutatja 

meg, ami a dolgok természetét illetőleg a vízszintesség és függőlegesség elve. 

Hogy pedig milyen módon, erre rá kell világítanunk. A derékszögű háromszög, 

44 minthogy minden minőség kezdete, a hármas, négyes és ötös számból 

tevődik össze. A hármas és a négyes, amelyek a hetes szám lényegének összetevői, 

a derékszöget képezik. A tompa-, illetve a hegyesszög ugyanis egyenetlenséget, 

rend nélküliséget és egyenlőtlenséget mutatnak, mivelhogy egy tompaszög 

lehet tompább egy másiknál, illetve egy hegyesszög is lehet hegyesebb 

egy másiknál. A derékszögnél azonban lehetetlen ez az összehasonlítás; egyik 

sem lehet derékszögűbb a másiknál, hanem mindig ugyanaz marad, s a maga 

természetét soha meg nem változtatja. Ha tehát a derékszögű háromszög a 

41 metabate,on de. kai. evpi. qa,terono` e`bdoma,doj ei=doj to. perieco,menon evn deka,di( qaumasth.n 

evpideiknu,menon kai. ouvk evla,ttona tou/ prote,rou fu,sinÅ auvti,ka sune,sthke ta. e`pta. evx e`no.j kai. duoi/n 

kai. tetta,rwn evco,ntwn du,o lo,gouj a`rmonikwta,touj( to,n te dipla,sion kai. tetrapla,sion( to.n me.n 

th.n dia. pasw/n sumfwni,an( to.n de. tetrapla,sion th.n di.j dia. pasw/n avpotelou/ntaÅ perie,cei de. kai. 

diaire,seij a;llaj zuga,dhn tro,pon tina. sunestw,saj e`bdoma,j\ diairei/tai ga.r prw/ton me.n eivj mona,da 

kai. e`xa,da( e;peita eivj dua,da kai. penta,da( kai. teleutai/on eivj tria,da kai. tetra,daÅ 

42 Ezt a De opificio mundi 48 részletesebben fejti ki (perie,cei dV h` tetra.j kai. tou.j lo,gouj tw/n kata. 

mousikh.n sumfwniw/n( th/j te dia. tetta,rwn kai. dia. pe,nte kai. dia. pasw/n kai. prose,ti di.j dia. 

pasw/n( evx w-n su,sthma to. teleio,taton avpogenna/tai\ th/j me.n dia. tetta,rwn o` lo,goj evpi,tritoj( th/j de. 

dia. pe,nte h`mio,lioj( dipla,sioj de. th/j dia. pasw/n( tetrapla,sioj de. th/j di.j dia. pasw/n\ ou]j a[pantaj 

h` tetra.j e;cei perilabou/sa( to.n me.n evpi,triton evn tw/| te,ssara pro.j tri,a( to.n dV h`mio,lion evn tw/| 

tri,a pro.j du,o( to.n de. dipla,sion evn tw/| du,o pro.j e]n h' te,ssara pro.j du,o( to.n de. tetrapla,sion evn 

tw/| te,ssara pro.j e[nÅ) Itt, tehát, Philón az írja le, hogy a rezgések száma fordítottan arányos a húrok hosszúságával. 

Ha tehát a húr hosszúságának 1/2-e, az alaphang oktávját szólaltatja meg, 3/4-e a kvartot, 2/3 -a pedig a 

kvintet, akkor az oktáv megkétszerezi az alaphang rezgését. Ezt a 2 : 1 vagy 4 : 2 aránnyal lehet kifejezni. Ha a 

két oktáv négyszer több rezgéssel szólal meg, akkor itt a 4 : 1 arány áll fenn. Ha a kvart 4 rezgés, az alaphang pedig 

3, akkor ezt az 1 1/3 , azaz a 4 : 3 fejezi ki. Ha a kvint 4 rezgés, az alaphang pedig 2, akkor az 1 1/2, vagyis a 3 : 

2 arány van érvényben. 

43 mousikwta,th de. kai. h` tou,twn avnalogi,a tw/n avriqmw/n\ ta. me.n ga.r e]x pro.j e]n e;cei lo,gon 

e`xapla,sion( o` dV e`xapla,sioj lo,goj to. me,giston evn toi/j ou=si poiei/ dia,sthma( w-| die,sthke to. 

ovxu,taton avpo. tou/ baruta,tou( kaqa,per avpodei,xomen( o[tan avpo. tw/n avriqmw/n mete,lqwmen evpi. to.n evn 

a`rmoni,aij lo,gon\ ta. de. pe,nte pro.j du,o plei,sthn evn a`rmoni,a| du,namin evpidei,knutai scedo.n 

evna,millon th/| dia. pasw/n( o[per evn th/| kanonikh/| qewri,a| safe,stata pari,statai\ ta. de. te,ssara pro.j 

tri,a th.n prw,thn a`rmoni,an avpotelei/ th.n evpi,triton( h[tij evsti. dia. tessa,rwnÅ 

44 A neoplatonista Proklosz Diadokhosz (sz. Kr. u. 410) ezt mondja az Euklidészhez írt kommentárjában: 

„A pythagoreusoknál azt találjuk, hogy mindegyik szög más-más istennek van szentelve, mint ahogy 

Philolaosz is mondja, aki egyik istennek a háromszöget, másiknak a négyszöget szentelte, másokat másoknak 

és ugyanegyet többeknek is.” (Sebestyén Károly, i. m. 88.) Philón a derékszögű háromszöget Istennel 

hozza összefüggésbe.


mértani idomok és minőségek kezdete, ebből pedig a legfontosabbat, a derékszöget 

a hetes szám lényege, a hármas és négyes összege mutatja, akkor természetesen 

(azt is) el kell fogadnunk, hogy ez minden idom és minden minőség45 forrása. 46 

[98] Az elmondottakhoz azt is hozzá kell fűznünk, hogy a hármas a síkidomok 

száma – miután a monádnak a pont, a kettesnek a vonal, a síknak pedig 

a hármas felel meg –, a négyes pedig az egyes szám hozzáadásával a mértani 

testeké úgy, hogy a síkot kiegészítjük a magassággal. Ebből az is kiviláglik, 

hogy a hetes szám lényege nem más, mint a mértan és a sztereometria47 kezdete 

(elve), egyszóval: a test nélküli és a testtel rendelkező dolgok kezdete. 48 

[(33) 99] Ilyen sok, fenséges tulajdonsággal bír a hetes szám. Úgyhogy kivételes 

jelentőséggel bír minden tízesen belüli számhoz képest. Amazok közül 

egyesek ugyanis létrehoznak úgy, hogy nem létrejövő számok; mások létrejönnek, 

de nem hoznak létre; ismét mások egyaránt létrehoznak és létrejönnek. A 

hetes viszont az egyetlen szám, amely egyik csoport keretén belül sem lehet a 

vizsgálat tárgya. Ezt az állítást viszont bizonyítással kell alátámasztani. Minden 

számot, úgy, ahogy sorban következnek, az egyes hoz létre. Kizárt az, hogy 

bármelyikük is létrehozhatná az egyest. A nyolcas a 2 · 4-ből jön létre, viszont 

a tízes csoportban egy számot sem hoz létre. Másrészt a négyes mindkettőhöz, 

a létrehozó (szülő), illetve származék számok sorába is tartozik. Ugyanis a 

nyolcast úgy hozza létre, hogy az a kétszereséből ered, viszont a 2 · 2-ből jön 

létre. 49 

45 Philón itt az ún. Pythagorasz-féle számokra utal. Ezek olyan egész számok, amelyek az x 2 +y 2 = z 2 

egyenletnek tesznek eleget. Ezek a derékszögű háromszöggel vannak kapcsolatban. A befogókat a hármas 

és négyes, az átfogót pedig az ötös szám jelzi. Ha figyelembe vesszük, hogy Püthagorasz tétele szerint a 

derékszögű háromszög átfogója felett alakított négyzet területe egyenlő a befogók felett alakított négyzetek 

területének összegével, akkor a derékszöget kifejező három számot, a hármast, négyest és ötöst alapul 

véve, a képlet a következőképpen alakul: 3 2 + 4 2 = 5 2. Azaz 9 + 16 = 25. Így Philón az ötvenes számot 

úgy nyeri, hogy összeadja a befogók és az átfogó négyzetét: 25 + 25 = 50. Vö. még: De vita contemplativa 

65-tel, ahol Philón az 50-es számhoz kapcsolt pythagoreus tanítással magyarázza a zsidó pünkösdöt (50. 

napot). 

46 evpidei,knutai de. kai. e[teron ka,lloj au`th/j e`bdoma.j i`erw,taton nohqh/naiÅ sunestw/sa ga.r evk 

tria,doj kai. tetra,doj to. evn toi/j ou=sin avkline.j kai. ovrqo.n fu,sei pare,cetai\ o]n de. tro,pon( dhlwte,onÅ 

to. ovrqogw,nion tri,gwnon( o[per evsti.n avrch. poioth,twn( evx avriqmw/n sune,sthke tou/ tri,a kai. te,ssara 

kai. pe,nte\ ta. de. tri,a kai. te,ssara( a[per evsti.n e`bdoma,doj ouvsi,a( th.n ovrqh.n gwni,an avpotelei/\ h` me.n 

ga.r avmblei/a kai. ovxei/a to. avnw,malon kai. a;takton kai. a;nison evmfai,nousin\ avmblute,ra ga.r kai. 

ovxute,ra gi,netai e`te,ra e`te,raj\ ovrqh. dV ouvk evpide,cetai su,gkrisin ouvdV ovrqote,ra gi,netai parV e`te,ran( 

avllV evn o`moi,w| me,nei th.n ivdi,an fu,sin ou;potV avlla,ttousaÅ eiv dh. to. me.n ovrqogw,nion tri,gwnon 

schma,twn kai. poioth,twn evsti.n avrch,( tou,tou de. to. avnagkaio,taton th.n ovrqh.n gwni,an( h` ouvsi,a th/j 

evbdoma,doj pare,cetai( tria.j o`mou/ kai. tetra,j( nomi,zoitV a'n eivko,twj h[de phgh. panto.j sch,matoj kai. 

pa,shj poio,thtojÅ 

47 A térmértannak az az ága, amely a testek és térbeli idomok mértani tulajdonságaival foglalkozik. 

48 pro.j de. toi/j eivrhme,noij kavkei/no le,goitV a'n deo,ntwj( o[ti ta. me.n tri,a evpipe,dou sch,mato,j 

evstin avriqmo,j evpeidh. shmei/on me.n kata. mona,da( grammh. de. kata. dua,da( evpi,pedon de. kata. tria,da 

te,taktai( ta. de. te,ssara stereou/ kata. th.n tou/ e`no.j pro,sqesin( ba,qouj evpipe,dw| prosteqe,ntoj\ evx ou- 

dh/lo,n evstin o[ti h` th/j e`bdoma,doj ouvsi,a gewmetri,aj kai. stereometri,aj avrch. kai. sunelo,nti fra,sai 

avswma,twn o`mou/ kai. swma,twnÅ 

49 tosou/to dV evn e`bdoma,di pe,fuken ei=nai to. ièroprepe,j( w[stV evxai,reton e;cei lo,gon para. tou.j evn 

deka,di pa,ntaj avriqmou,j\ evkei,nwn ga.r oi` me.n gennw/sin ouv gennw,menoi( oi` de. gennw/ntai me,n( ouv


[100] De amint már mondtam, egyedül a hetes az, amely természeténél 

fogva sem létrehozni nem tud, sem nem származtatott. Ez az oka annak, hogy 

ezt a számot a többi filozófus az anya nélkül világra jött Nikéhez, illetve 

Parthenoszhoz50 hasonlítja, aki a mondai beszámoló szerint Zeusz fejéből pattant 

ki; a pythagoreusok viszont a világmindenség urához (szerzőjéhez) hasonlítják. 

Mert ami létre sem hoz, és nem is származik, mozdulatlan marad. Ugyanis 

a mozgásban van a létezés, miután sem a létrehozó, sem a származó nem mellőzheti 

a mozgást: a létrehozó azért nem, hogy létre hozhasson; a létrejövő 

pedig azért, hogy származzék. Az egyetlen pedig, aki se nem mozgó, se mozgásba 

nem hozható, az a tekintélyes Fejedelem és Úr, akinek képmása méltán 

lehet a hetes szám. Ebben a vonatkozásban Philolaosz is az én nézetem mellett 

tanúskodik. „Ugyanis, mint mondják, létezik egy mindenek feletti úr és fejedelem, 

egy örökké létező, szilárdan állandó, mozdulatlan Isten, aki csupán 

önmagával azonos, s minden mástól különbözik.” 51 

[(34) 101] A hetes szám tehát úgy mutatkozik a lelki vonatkozású dolgokban, 

mint ami mozdulatlan és változatlan. 52 De az érzékelhető dolgok vonatkozásában 

is fontos és igen hatalmas összetartó erővel rendelkezik, [például a 

bolygók körforgásánál] 53 – s ez által minden földi dolog a jobbulás végett áll 

elő –, valamint a hold körpályájánál is. Hogy pedig milyen módon, erre rá kell 

világítanunk. Az egytől hétig terjedő számok összeadása a tökéletes 28-at 

eredményezi, s ez ugyanaz, mint alkotóelemeinek szorzata. 54 Az ilyen módon 

gennw/si de,( oi` de. avmfo,tera kai. gennw/si kai. gennw/ntai\ mo,nh dV e`bdoma.j evn ouvdeni. me,rei 

qewrei/taiÅ th.n dV u`po,scesin avpodei,xei bebaiwte,on( to. me.n ou=n e]n genna/| tou.j e`xh/j a[pantaj avriqmou.j 

u`pV ouvdeno.j gennw,menon to. para,pan\ ta. dV ovktw. genna/tai me.n u`po. tou/ di.j te,ssara( genna/| dV ouvde,na 

tw/n evn deka,di\ o` dV au= te,ssara th.n avmfoi/n kai. gone,wn kai. evkgo,nwn e;cei ta,xin\ genna/| me.n ga.r to.n 

ovktw. di.j geno,menoj( genna/tai de. u`po. tou/ di.j du,oÅ 

50 Pallasz Athéné Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, magasba emelt dárdával, akárcsak a villám 

a felhőből, miközben az ég és a föld nagy dörgésektől visszhangzott. Mivel szűzies hajadon, ezért nevezik 

Parce/noj-nak is. Félelmetes, mégis barátságos őre a városoknak, amelyeket békeidőben okosan 

kormányoz, háborúban pedig pajzsával védelmez. Ő az Olümposz esze, aki mesterségekre és művészetekre 

tanította az embereket. 

51 mo,noj dV w`j e;fhnle,gw o` e`pta. ou;te genna/n pe,fuken ou;te genna/sqaiÅ diV h]n aivti,an oi` me.n 

a;lloi filo,sofoi to.n avriqmo.n tou/ton evxomoiou/si th/| avmh,tori Ni,kh| kai. Parqe,nw|( h]n evk th/j tou/ 

Dio.j kefalh/j avnafanh/nai lo,goj e;cei( oi` de. Puqago,reioi tw/| h`gemo,ni tw/n sumpa,ntwn\ to. ga.r mh,te 

gennw/n mh,te gennw,menon avki,nhton me,nei\ evn kinh,sei ga.r h` ge,nesij( evpei. kai. to. gennw/n kai. to. 

gennw,menon ouvk a;neu kinh,sewj( to. me.n i[na gennh,sh|( to. de. i[na gennhqh/|\ mo,non dV ou;te kinou/n ou;te 

kinou,menon o` presbu,teroj a;rcwn kai. h`gemw,n( ou- le,goitV a'n proshko,ntwj eivkw.n e`bdoma,jÅ marturei/ 

de, mou tw/| lo,gw| kai. Filo,laoj evn tou,toij\ „e;sti ga,r( fhsi,n( h`gemw.n kai. a;rcwn a`pa,ntwn qeo.j ei-j 

avei. w;n( mo,nimoj( avki,nhtoj( auvto.j au`tw/| o[moioj( e[teroj tw/n a;llwnÅ” 

52 avpaqe,j. Platóni hatásra Alexandriai Philón úgy látja Istent (vö. a 106 & második felével), mint aki 

„mozdulatlan, örökkön dicsőségének trónján ül, akaratát különböző cselekvők (Szava, Bölcsessége, Törvénye 

stb.) vagy teremtett alattvalói, az angyalok segítségével hajtja végre”, és „kárhoztatja Isten bármilyen 

emberi formában történő elképzelését (Plant 35; vö. Opif 69; Leg. All. 1,36; Sacr 95 stb.).” Stead, Christopher: 

Filozófia a keresztyén ókorban. Fordította Bugár M. István. Osiris Kiadó, Budapest 2002, 116. Ezt a 

felfogását Philón egy külön könyvében is kifejtette: – FILWNOS OTI ATREPTON TO QEION – Quod 

Deus sit immutabilis – Az istenség változatlansága (mozdulatlansága). 

53 A szövegben jelentkező töredezettség miatt ide leginkább ez a betoldás kívánkozik. (Vö. L. Cohn és 

P. Wendland kiadásának ide fűzött szövegkritikai megjegyzését: §planh/twn kinh/sij¨. Ld. De opificio 

mundi Philo von Alexandria. Die Werke in deutscher Übersetzung 34. oldalán a 21. sorhoz kapcsolt jegyzet.) 

54 Ti.: 1 + 2 + 4 + 5 + 6 + 7 = 28; illetve 7 · 4 = 28 és 4 · 7 = 28.


létrejött szám pedig a Holdé, attól az állásától számítva, amikor láthatóan telni 

kezd, éspedig addig, míg teljesen el nem fogy. Ez ugyanis a legelőször mutatkozó 

hold(sarló) formától a hetedik napi félholdig növekszik, utána pedig 

ugyancsak ennyi nap alatt lesz teliholddá. Amikor fogyatkozik, ismét csak 

ugyanezt a járást követi. Tudniillik a teliholdból szintén a hetedik napon lesz 

félhold, s ugyanennyi idő múlva lesz ebből (a legkeskenyebb) hold(sarló) forma. A 

már említett szám ezekből kerekedik ki. 55 

[102] Azok pedig, akik a szavakat sajátos értelemben szokták használni, a 

hetes számot „teljességet eszközlő”-nek is nevezik, miután ez a szám juttat teljességre 

mindent. Ezt bárki bebizonyíthatja az által, hogy minden rendezett 

testnek három kiterjedése van: hosszúsága, szélessége és magassága; valamint 

négy határa: pont, vonal, sík és mértani idom. Ezeknek összeadásából jön létre 

a hetes szám. A testeket azonban lehetetlen lett volna a hetessel mérni, éspedig 

a három kiterjedés, illetve a négy határ alapján, ha az első számok, az egyes, 

kettes, illetve a hármas és négyes ideái, amelyekre a tízes szám épül, nem lennének 

meg a hetes szám természetében. A szóban forgó számoknak ugyanis 

négy határa van: első, második, harmadik, negyedik; kiterjedésük pedig négy 

van: az első kiterjedés az egyestől a kettesig, a második a kettestől a hármasig, 

a harmadik pedig a hármastól a négyesig terjed. 56 

[(35) 103] Az elmondottakon kívül a hetes szám teljességet eszközlő erejét 

még az is világosan bizonyítja, hogy ezzel mérik az emberek életkorát, éspedig 

a csecsemőkortól az öregségig. Kétségtelen, hogy az első hét évben történik a 

fogak kinövése; a második hét év az az idő, amikor jelentkezni kezd a nemzőképesség; 

a harmadikban a szakáll növekedése; a negyedikben az erő gyarapodása; 

az ötödik pedig a házasodás ideje; a hatodik az értelmi érettségé; a hetedikben 

egyaránt kitűnőbbé lesz a lélek és beszéd, a nyolcadikban pedig ez az 

előbbi kettő jut teljességre; a kilencedik az illedelmesség és szerénység kora, 

amikor a szenvedélyek mind jobban megszelídülnek; a tizedik pedig az élet kí- 

55 evn me.n ou=n toi/j nohtoi/j to. avki,nhton kai. avpaqe.j evpidei,knutai e`bdoma,j( evn de. toi/j aivsqhtoi/j 

mega,lhn kai. sunektikwta,thn du,namin( &&& oi-j ta. evpi,geia pa,nta pe,fuke beltiou/sqai( selh,nhj te 

perio,doij\ o]n de. tro,pon( evpiskepte,onÅ avpo. mona,doj sunteqei.j e`xh/j o` e`pta. avriqmo.j genna/| to.n ovktw. 

kai. ei;kosi te,leion kai. toi/j au`tou/ me,resin ivsou,menon\ o` de. gennhqei.j avriqmo.j avpokatastatiko,j evsti 

selh,nhj( avfV ou- h;rxato sch,matoj lamba,nein au;xhsin aivsqhtw/j( eivj evkei/no kata. mei,wsin 

avnakamptou,shj au;xetai me.n ga.r avpo. th/j prw,thj mhnoeidou/j evpila,myewj a;cri dicoto,mou h`me,raij 

e`pta,( ei=qV e`te,raij tosau,taij plhsifah.j gi,netai kai. pa,lin u`postre,fei diaulodromou/sa th.n auvth.n 

o`do,n( avpo. me.n th/j plhsifaou/j evpi. th.n dico,tomon e`pta. pa,lin h`me,raij( ei=tV avpo. tau,thj evpi. th.n 

mhnoeidh/ tai/j i;saij\ evx w-n o` lecqei.j avriqmo.j sumpeplh,rwtaiÅ 

56 kalei/tai dV h` e`bdoma.j u`po. tw/n kuri,wj toi/j ovno,masin eivwqo,twn crh/sqai kai. telesfo,roj( 

evpeidh. tau/th| telesforei/tai ta. su,mpantaÅ tekmhriw,saito dV a;n tij evk tou/ pa/n sw/ma ovrganiko.n 

trisi. me.n kecrh/sqai diasta,sesi( mh,kei pla,tei kai. ba,qei( te,ttarsi de. pe,rasi( shmei,w| kai. grammh/| 

kai. evpifanei,a| kai. sterew/|( diV w-n sunteqe,ntwn avpotelei/tai e`bdoma,jÅ avmh,canon dV h=n ta. sw,mata 

e`bdoma,di metrei/sqai kata. th.n evk diasta,sewn triw/n kai. pera,twn tetta,rwn su,nqesin( eiv mh. 

sune,baine ta.j tw/n prw,twn avriqmw/n ivde,aj e`no.j kai. duoi/n kai. triw/n kai. tetta,rwn( oi-j qemeliou/tai 

deka,j( e`bdoma,doj fu,sin perie,cein\ oi` ga.r lecqe,ntej avriqmoi. te,ssaraj me.n e;cousin o[rouj( to.n 

prw/ton( to.n deu,teron( to.n tri,ton( to.n te,tarton( diasta,seij de. trei/j\ prw,th me.n dia,stasij h` avpo. 

tou/ e`no.j evpi. ta. du,o( deute,ra de. h` avpo. tw/n duoi/n evpi. ta. tri,a( tri,th de. h` avpo. tw/n triw/n evpi. ta. 

te,ssaraÅ


vánt végének ideje, amennyiben a [a test] egybeszerkesztett tagjai még együtt 

vannak, mert a hosszú vénség mindenkit megcsal és elidegenít. 57 

[(35) 104] Ezeket az életkorokat Athén törvényadója, Szólon58 is leírta, 

amikor a következő elégikus párverseket költötte: 59 

„Gyermekcsék fogaik kicsi korban nőtt kerítését 

hét esztendejükig kisfiúként kivetik. 

Isten hogyha megád másodszor hét kerek évet, 

bimbózik, s kivirul rajtuk az ifjui báj. 

Háromszor hét év, ha lepergett, pelyhezik álluk, 

s még noha nőnek, az arc zsenge zománca fakul. 

Négyszer hét évet ha betölti a férfi, kiváltképp 

délceg, s szembeszökő rajta a férfierő. 

Ötször hét évet számlálva a férfiú, nászra 

gondoljon, s fiakat nemzeni kedve legyen! 

Hatszor hét évet ha betölti a férfi, csiszolt fő, 

s immár gyermekesen nem szivesen pepecsel. 

Hétszer s nyolcszor hét esztendős korra kiváltképp 

bölcs és szépszavu: ez kétszeri hét kerek év. 

S bár a kilencszer hét éves még nem tehetetlen, 

nagy tettekre tunyább szelleme és szava már. 

Végre ki tízszer hét esztendőt érve keresztül 

lépte e kor küszöbét, sorsa halálra megért.” 60 

[(36.) 105] Szolón tehát a fentebb kifejtett tízszer hét évre osztotta az emberi 

életidőt. Hippokratész pedig azt mondta, hogy hét életkor van: a gyermeké, a 

legényé, a serdülőé, a fiatalemberé, a férfiúé, az öregé, az aggé. Ezeket ugyan- 

57 di,ca de. tw/n eivrhme,nwn evnarge,stata parista/si th.n telesfo,ron du,namin e`bdoma,doj kai. ai` evk 

bre,fouj a;cri gh,rwj avnqrw,pwn h`liki,ai metrou,menai tau,th|\ kata. me.n ou=n th.n prw,thn e`ptaeti,an 

e;kfusij ovdo,ntwn evsti,\ kata. de. th.n deute,ran kairo.j tou/ du,nasqai proi


csak hetes számokban mérik, azonban az életkorok hosszúsága nem egyforma. Ő 

így mondja: „Az emberi élet hét időszakaszt ölel fel, melyeket életkoroknak 

neveznek. Gyermek a hetedik évig, a fogak kihullásáig; legény a nemzőképesség 

bekövetkeztéig, a 2×7. esztendőig; serdülő a szakáll kiserkenéséig, a 3×7. esztendőig; 

fiatalember a test teljes kifejlődéséig, a 4×7. esztendőig; férfi az egy híján 50. 

évig, vagyis a 7×7. esztendőig; öreg az 56., a 7×8. esztendőig; ettől kezdve pedig 

agg.” 61 

[(36) 106] Annak bemutatásához, hogy a hetes szám csodálatra méltó 

ranggal bír a természetben, még az is hozzáfűzhető, hogy a hármasból és négyesből 

tevődik össze. Ha kettővel szorzunk, arra az eredményre jutunk, hogy 

az egyestől számolt harmadik szám egy teljes négyzet, 62 a negyedik pedig egy 

teljes köb; 63 viszont a hetedik szám mind a kettőnél teljes négyzet, 64 s ugyanakkor 

teljes köb is. 65 A kettővel való szorzásnál a négyes lesz a monádtól számított 

harmadik szám, s ez teljes négyzet; a negyedik szám pedig, a nyolcas, 

teljes köb; a hetedik szám viszont, a hatvannégyes egyaránt teljes négyzet és 

teljes köb. Így a hetes szám ténylegesen a teljességet hozza azáltal, hogy mindkét 

szorzás eredményét jelzi: a síkot is a teljes négyzet által, ti. a hármassal való 

rokonsága alapján, és a szilárd testeket is a teljes négyzet által, ti. a négyessel 

való szoros kapcsolata alapján. A hetes pedig a hármasból és négyesből áll. 66 

[(37) 107] A hetes azonban nem pusztán teljességet hozó, hanem – röviden 

szólva – a legharmonikusabb szám is, s ilyenféleképpen a legszebb hangzatok 

forrása. Felölel minden harmóniát, a kvartot, a kvintet, az oktávot; 67 de min- 

61 o` me.n ou=n So,lwn e`bdoma,si de,ka tai/j eivrhme,naisle,gw katariqmei/ to.n avnqrw,pinon bi,onÅ o` dV 

ivatro.j ~Ippokra,thj h`liki,aj e`pta. ei=nai, fhsi( paidi,ou( paido,j( meiraki,ou( neani,skou( avndro,j( 

presbu,tou( ge,rontoj( tau,taj de. metrei/sqai me.n e`bdoma,sin( ouv mh.n tai/j kata. to. e`xh/jÅ le,gei dV 

ou[twj\ „evn avnqrw,pou fu,sei e`pta, eivsin w=rai( a]j h`liki,aj kale,ousi( paidi,on( pai/j( meira,kion( 

neani,skoj( avnh,r( presbu,thj( ge,rwn\ kai. paidi,on me,n evstin a;crij e`pta. evte,wn ovdo,ntwn evkbolh/j\ pai/j 

dV a;cri gonh/j evkfu,sioj( evj ta. di.j e`pta,\ meira,kion dV a;cri genei,ou lacnw,sioj( evj ta. tri.j e`pta,\ 

neani,skoj dV a;crij auvxh,sioj o[lou tou/ sw,matoj( evj ta. tetra,kij e`pta,\ avnh.r dV a;crij e`no.j de,ontoj 

evte,wn penth,konta( evj ta. e`pta,kij e`pta,\ presbu,thj dV a;cri penth,konta e[x( evj ta. e`pta,kij ovktw,\ to. dV 

evnteu/qen ge,rwnÅ” 

62 1; 1 · 2 = 2; 2 · 2 = 4. 

63 1; 1 · 2 = 2; 2 · 2 = 4; 4 · 2 = 8. 

64 1; 1 · 2 = 2; 2 · 2 = 4. 

65 Ld. a 91. §-hoz fűzött jegyzetet. 

66 le,getai de. kavkei/no pro.j diasu,stasin e`bdoma,doj w`j qaumasth.n evcou,shj evn th/| fu,sei ta,xin( 

evpei. sune,sthken evk triw/n kai. tetta,rwn\ to.n me.n tri,ton avpo. mona,doj( eiv diplasia,zoi tij( eu`rh,sei 

tetra,gwnon( to.n de. te,tarton ku,bon( to.n dV evx avmfoi/n e[bdomon ku,bon o`mou/ kai. tetra,gwnon\ o` me.n 

ou=n avpo. mona,doj tri,toj evn diplasi,oni lo,gw|( te,ttara( tetra,gwno,j evstin( o` de. te,tartoj( ovktw,( 

ku,boj( o` de. e[bdomoj( te,ssara pro.j toi/j e`xh,konta( ku,boj o`mou/ kai. tetra,gwnoj\ w`j ei=nai telesfo,ron 

o;ntwj to.n e[bdomon avriqmo,n( avmfote,raj ta.j ivso,thtaj katagge,llonta th,n tV evpi,pedon dia. 

tetragw,nou kata. th.n pro.j tria,da sugge,neian kai. th.n sterea.n dia. ku,bou kata. th.n pro.j tetra,da 

oivkeio,thta\ evk tria,doj de. kai. tetra,doj e`bdoma,jÅ 

67 Egy Philolaosztól fennmaradt töredékben a következőt olvashatjuk a harmóniáról, illetve oktávról: „A 

természettel és az összhanggal pedig így áll a dolog. Minthogy a dolgok lényege és maga a természet is örök, 

csakis isteni megismerés alá esik, emberi alá nem. Mert az világos, hogy nem ismerhetnénk meg semmit a létező 

és megismerhető dolgok közül, ha nem volna összhang mindama véges és végtelen dolgokban, melyekből 

a világ áll. Minthogy pedig a princípiumok nem hasonlók vagy rokonok egymással, nem is volnának rendezhetők, 

ha nem léteznék a harmónia. Az egymáshoz hasonló és rokonságban levő dolgok nem voltak az 

összhang híján; de amely dolgok nem hasonlók és nem is rokonok, azokat szükségképp ily összhangnak kell


den analógiát, aritmetikait, mértanit, de még a harmóniait is. 68 A sorrend a következő 

számokból áll össze: 6, 8, 9, 12. A nyolcas és hatos aránya 4 : 3, s ebben 

a kvart van. A kilencesé és hatosé 3 : 2, s ez a kvint. A tizenkettesé és a 

hatosé 2 : 1, ez pedig az oktáv. 69 

[108] De a hetes, amint már mondtam, minden analógiát magába foglal: az 

aritmetikait…, a mértanit…, a harmóniára tartozót…” 70 

De vita contemplativa 36., 65 

[36] „A hetedik napról pedig azt tartva, hogy az mindennél szentebb és 

mindennél ünnepélyesebb, olyasminek tekintik, mint ami ősrégiségénél fogva 

különleges.” 71 

[65] „A hetes számot ugyanis szentségesnek és örökké érintetlennek72 tudják.” 

73 

De vita Mosis liber II 79–80 74 

Az ötvenes számjegy Philónnál 

[79] „Így tehát a sátornak – a sarokban levő, két nem látható oszlopa volt, 

vagyis annyi, amennyi az egytől tízig terjedő számsor tagjainak összege: a tökéletesség 

száma. 75 

egybekötnie, ha egyáltalán a világ rendjébe be akarnak illeszkedni. Az összhang nagysága a négyes és az ötös 

közt (intervallum): az ötös nagyobb a négyesnél kilencnyolcaddal; a legmagasabb húrtól a középsőig ugyanis 

négyes köz van, a középsőtől a legalsóig ötös, a legalacsonyabbtól a harmadik húrig négyes, a harmadiktól a 

legmagasabbig ötös hangköz: márpedig a középső és harmadik húr intervalluma 9/8. A négyes köz 4/3, az 

ötös köz 3/2, a diapason a kettes. E szerint a harmónia (oktáv) magába foglal öt 9/8-ot és két diesist; az ötös 

hangköz három 9/8-ot és egy diesist, a négyes köz két 9/8-ot és egy diesist.” Sebestyén Károly: i. m. 85. 

68 Mindezt Philón a De opificio mundi 48. §-ában is elmondja a négyes szám kapcsán. Ti. azt fejti ki, 

hogy az egytől négyig terjedő számok minden zenei összhangzatot (sumfwni/a) felölelnek. (A sumfwni/a 

tehát a görögöknél két hang egybecsengését jelenti, a dia/sthma pedig a hangközt, vagyis két különböző 

magasságú hang közötti távolságot: a kvartot, kvintet, oktávot és a két oktávot.) 

69 e;sti de. ouv telesfo,roj mo,non( avlla. kai. w`j e;poj eivpei/n a`rmonikwta,th kai. tro,pon tina. phgh. 

tou/ kalli,stou diagra,mmatoj( o[ pa,saj me.n ta.j a`rmoni,aj( th.n dia. tetta,rwn( th.n dia. pe,nte( th.n dia. 

pasw/n( pa,saj de. ta.j avnalogi,aj( th.n avriqmhtikh,n( th.n gewmetrikh,n( e;ti de. th.n a`rmonikh.n perie,ceiÅ 

to. de. plinqi,on sune,sthken evk tw/nde tw/n avriqmw/n( e]x ovktw. evnne,a dw,deka\ o` me.n ovktw. pro.j e]x evn 

evpitri,tw| lo,gw|( kaqV o]n h` dia. tetta,rwn a`rmoni,a evsti,n\ o` de. evnne,a pro.j e]x evn h`mioli,w|( kaqV o]n h` 

dia. pe,nte\ o` de. dw,deka pro.j e]x evn diplasi,oni( kaqV o]n h` dia. pasw/nÅ 

70 e;cei de. w`j e;legon kai. ta.j avnalogi,aj pa,saj\ avriqmhtikh.n me.n evk tw/n e]x kai. evnne,a kai. 

dw,deka\ oi-j ga.r u`pere,cei o` me,soj tou/ prw,tou trisi,n( tou,toij u`pere,cetai u`po. tou/ teleutai,ou\ 

gewmetrikh.n de. evk tw/n tessa,rwn\ o]n ga.r lo,gon e;cei ta. ovktw. pro.j e[x( tou/ton ta. dw,deka pro.j 

evnne,a\ o` de. lo,goj evpi,tritoj\ a`rmonikh.n de. evk triw/n( tou/ e]x kai. ovktw. kai. dw,dekaÅ 

71 th\n de\ eqaire/tou ge/rwj 

h>qiw/kasin... 

72 Az aveiparqe,noj – mindörökre szűz a szent szinonimájának tűnik. Vö. De opificio mundi 100. 

73 aeipa/rcenon au>th\n i]sasin. 

74 A fordítás forrása: Alexandriai Philón: Mózes élete. Fordította Bollók János. A fordítást az eredetivel 

egybevetette: Kapitánffy István. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 1994, 102. A De vitat Mosos Liber II, 77-től 

kezdve a szent sátor leírását olvashatjuk 2Móz 26,18 skk alapján (vö. Josephus Flavius: A Zsidók története. III, 116 

skk.).


[80] Ha pedig ebből levonjuk azt az ötöt, mely az ’udvar’-nak nevezett, födetlen 

előtérben állt szorosan egymás mellett, a legszebb ötvenes szám a derékszögű 

háromszög összege, 76 minden keletkezés alapelve.” 77 

De vita contemplativa 65 

„Ők mindenekelőtt a hétszer hetedik napon gyülekeznek egybe, 78 de nem 

csak egyszerűen a hetes szám miatt, hanem azért is, hogy annak négyzetét csodálják. 

A hetes számot ugyanis szentségesnek és örökké érintetlennek 79 tudják. 

Előestéje ez egy igen nagy ünnepnek, amely a legszentebb és a természettel 

leginkább összhangban álló számra, az ötvenesre 80 esett. Ez a derékszögű háromszög 

oldalainak négyzetéből származik, amelyben a mindenség létrejöttének 

kezdete 81 mutatkozik meg.” 82 

75 Vö. Alexandriai Philón: Mózes élete, 153 (30. jegyzet): „Mivel 1 + 2 + 3 + 4 + 5 + 6 + 7 + 8 + 9 + 10 = 

55. Háromszögszámnak is nevezték, mivel összetevői felírhatók olyan egyenlő oldalú háromszögként is, amelynek 

minden oldalát négy szám alkotja: 

1 

2 3 

4 5 6 

7 8 9 10” 

76 Ti. 50 = 3 2 + 4 2 + 5 2. 

77 [79] w[ste th/j skhnh/j tou.j su,mpantaj ei=nai( di,ca tw/n evn tai/j gwni,aij duoi/n avfanw/n( pe,nte 

kai. penth,konta evmfanei/j( to.n avpo. mona,doj a;cri deka,doj th/j pantelei,aj sumplhrou,menon avriqmo,nÅ 

[80] eiv de. boulhqei,h tij tou.j evn tw/| propulai,w| pe,nte tw/| u`pai,qrw| suna,ptontaj( o] ke,klhken 

auvlh,n( tiqe,nai cwri,j( avpoleifqh,setai o` a`giw,tatoj penthkonta,doj avriqmo,j( du,namij w'n tou/ 

ovrqogwni,ou trigw,nou( o[per evsti. th/j tw/n o[lwn gene,sewj avrch,… 

78 A „mindenekelőtt minden hétszer hetedik napon gyülekeznek egybe” fordítás helytelen. Ezzel a kérdéssel 

Philo von Alexandria: Die Werke in deutscher Übersetzung. Band VII mit einem Sachweiser zu Philo. 

Herausgegeben von Leopold Cohn, Isaak Heinemann, Maximilian Adler und Willy Theiler, B Walter de 

Gruyter & Co. Berlin 1964, 64 ide vonatkozó lábjegyzete is foglalkozik. Fred. C. Conybeare meggyőzően 

bizonyította, hogy itt a zsidók pünkösdjéről van szó, és a di > erxh/). Ebbe a mindent 

magába olvasztó, mindet alkotó, de romolhatatlan és isteni kezdetbe tér vissza minden. Így a világ létrejöttét 

nem az anyagból kiindulva magyarázta, hanem az elvontabb, metafizikai végtelen (a]peiron), illetve


Amikor Alexandriai Philón azt magyarázza, hogy az ötvenes szám „a derékszögű 

háromszög hatványából származik, amelyben a mindenség létrejöttének kezdete mutatkozik 

meg”, nyilvánvaló módon a pythagoreusok tanítására épít. 83 

Philón itt az ún. Pythagorasz-féle számokkal indokolja, hogy miért esik a therapeuták 

ünneplése éppen az ötvenedik napra. Ezek olyan egész számok, amelyek az x2 +y2 = z2 egyenletbe illeszkednek, és a derékszögű háromszöggel vannak kapcsolatban. 84 A 

befogókat a hármas és négyes, az átfogót pedig az ötös szám jelzi. 

Ha figyelembe vesszük, hogy – Pythagorasz tétele szerint – a derékszögű háromszög 

átfogója felett alakított négyzet területe egyenlő a befogók felett alakított négyzetek 

területének összegével, akkor a derékszöget kifejező három számot, vagyis a hármast, 

négyest és ötöst véve alapul, a képlet a következőképpen alakul: 32 + 42 = 52. Azaz 9 + 16 = 25. Így Philón az ötvenes számot úgy nyeri, hogy összeadja a befogók 

és az átfogó négyzetét: 25 + 25 = 50. 

Philón tehát a pythagoreus számmisztika alapján bizonyítja, hogy a therapeuták ötvenedik 

napra eső ünneplése a világ létrejöttével, azaz Isten teremtésével kapcsolatos. 

Ilyen értelemben szól a De opificio mundi 97 is: 

„Ha tehát a derékszögű háromszög a [matematikai] idomok és minőségek 

kezdete, ebből pedig a legfontosabbat, a derékszöget a hetes szám lényege, a 

hármas és négyes összege mutatja, akkor természetesen (azt is) el kell fogadnunk, 

hogy ez minden idom és minden minőség forrása.” 

Ennek alapján lehet az ötvenes a legszentebb szám, az ötvenedik nap pedig igen nagy 

és a természettel, azaz Isten teremtésének rendjével leginkább összhangban álló ünnep. 

De specialibus legibus II,176–177 85 

„[176] A kévék népünnepe, helyesebben mondva előünnepe, nagyobb 

minden ünnepnél, miután a törvény több tekintetben is világossá teszi, hogy 

milyen nagy fontossággal bír. Ugyanis ebből kiindulva kell kiszámolni hét héttel 

kezdet – a>rxh/ fogalmával. Szimplikiosz, Arisztotelész kommentátora így nyilatkozik tanításáról: 

„Anakszimandrosz a dolgok princípiumának a végtelent nevezte, először adván az a>rxh/-nak ezt az elnevezést. 

S azt mondja, hogy az nem víz, sem egyéb valami, amit elemnek szoktak nevezni, hanem valami 

egyéb végtelen természet, melyből mind az egek s a bennök levő világok származtak. Amiből a lényeknek 

keletkezésük vagyon, szükség szerint ugyanabban kell romlásuknak is lennie; költői szavakkal úgy fejezte 

ki, hogy így kell megbűnhődniök és jogtalanságukért lakolniok az időnek rendében. Egyébként világos, 

hogy ő a négy elemnek [víz, tűz, levegő és föld] kölcsönös változását megfigyelvén, nem akarta ezek egyikét 

sem a többi alapjául fölvenni, hanem valami mást, mint ezeket. Ő nem is az elem változásából származtatja 

a születést, hanem az ellentéteknek örökös mozgás által való különválásából…” (Sebestyén Károly: 

i. m. 40.) 

82 ou{toi to\ me\n prw~ton a>croi/zontai di > ercogwni/ou trigw/nou duna/mewj, o[per e>sti\n a>rxh\ th~j tw~n o[lwn gene/sewj, 

sustacei/j. 

83 Ld. ehhez a De opificio mundi 97-hez csatolt 44. lábjegyzetet. 

84 Vö. a De opificio mundi 97-tel: „A derékszögű háromszög, minthogy minden minőség kezdete, a 

hármas, négyes és ötös számból tevődik össze.” 

85 Ez a könyv Philón írásmagyarázói munkái közé tartozik, akárcsak a De opificio mundi, De Ambrahamo 

– Ábrahám, De Josepho – József, De dacalogo – A Tízparancsolat mint a törvény summája, De virtutibus – Az erények, 

De vita Mosis liber I–II, De praemiis et poenis – Jutalom és büntetés.


az ötvenedik napot, 86 a monád által megpecsételt szabadon bocsátás87 szent 

számát. 88 A monád pedig a test nélküli Isten képmása, 89 amelyhez ő egyedüliségében90 

hasonló. Tehát, mint kitűnik, éppen ez az ötvenes szám első szépsége. 

[177] De más szépsége is felfedezhető, s természete egyebekért is csodálatos 

és kutatnivaló érték, mivel – miként a matematikusok mondják – a létezőkbe 

foglaltatott legősibb és igen-igen fontos derékszögű háromszög számaiból áll. 91 

E háromszög oldalainak hosszúságai, amelyek három és négy, illetve öt egységnyit 

tesznek ki, összeadva a tizenkettes számot eredményezik, a zodiákus92 képét, a 

legtermékenyebb hatos kétszeresét, mely hatos a maga alkotórészeinek összességével 

egyenlő93 és a teljességre jutás94 kezdete; négyzetre emelve pedig, mint 

az kitűnik, az oldalak az ötvenest teszik ki ekképpen: 32 + 42 + 52. Úgyhogy azt 

kell mondanunk, hogy az ötvenes annyival nagyobb a tizenkettesnél, mint 

amennyivel nagyobb négyzet95 a hosszúságnál. 96 

A fenti idézetből világosan kitűnik, hogy Philón a pythagoreusoktól merítve magyarázza 

az ötvenedik nap különleges jelentőségét; de az is sejthető, hogy Jubileumok 

könyvének szerzője szintén figyelembe vette a pythagoreus tanítást. 97 Ugyanis az 

esszénusok naptára az ószövetségi, ősi ötvenes rendszerre épül, de az is észrevehető, 

hogy ezt a rendszert a pythagoreus tanok által is alátámasztották; és ugyanilyen ötvenes 

rendszerűnek látszik a therapeuták naptára is.” 98 

86 Ld. 3Móz 23,15–16; 5Móz 16,9–10. 

87 Ld. 3Móz 25,10. 

88 Ti.: 7 · 7 = 49 + 1 = 50. 

89 ei>kw/n – kép, képmás. Vagyis: a monád Isten valóságának egyik jelképe, szimbóluma. A magyarázat 

mögött itt is plátói látásmód fedezhető fel. 

90 A mo/nwsij jelentése: elkülönítés; magára hagyatottság, elhagyatottság; illetve: elkülönültség, magányosság, 

egyedüliség. Az egyedüliség fordítás nem képes kifejezni mindazt, ami a görög szövegből felsejlik. Inkább csak 

magyarázatosan lehet visszaadni: Isten abban hasonlítható a monádhoz, hogy amennyiben a monád az 

egy és azt az egységet jelenti, amiből minden más szám létrejön, annyiban Isten is az a mindenekelőtt álló 

egy, akiből minden eredeztethető. 

91 Vö. De opificio mundi 97; De vita Mosis II, 80. 

92 Másként: állatöv, az égboltnak a nappálya két oldalán elterülő sávja, amely 12 egyenlő részre (jegyre) 

oszlik. 

93 Vagyis: 1 + 2 + 3 = 6; illetve: 1 · 2 · 3 = 6. (Ez utóbbi alárendelt mondat, a görög szövegben a frázis 

utolsó mondataként áll.) Ld. De opificio mundi 13. 

94 A teleio/thj jelentése: végrehajtás, teljességre juttatás; teljesség, tökéletesség. A szó mögül a 1Móz 1,1–2,4 

is felsejlik: Isten a hatodik napon bevégzi teremtő munkáját, és a hatodik nap esti óráival elkezdődik a hetedik 

nap, a teljességé. 

95 Vagyis a négyzetre emelés által létrejött szám. 

96 Ti. lineáris kiterjedés. 

97 Leaney, Robert: The Rule of Qumran and its Meaning. Introduction, translation and commentary. The New 

Testament Library. The Westminster Press Philadelphia, Pennsylvania 1966, 9. 

98 Ld. Елизарова: Община терапевтов. Из истории ессейского общественно-религиозного 

движения. Москва 1972, 72.


Philon von Alexandrien: De opificio mundi 87–107 

Das Denken von Philon wurde von dem Milieu der Stadt Alexandrien und der 

griechischen Erziehung geprägt. Er neigte zur Zurückgezogenheit und zum Asketismus. 

Beide können mit der dualistischen Denkart in Zusammenhang gebracht werden. 

Aber auch sein Naturell trug dazu bei diese Neigung unter der Wirkung des hellenistischen 

Denkens und der Philosophie noch mehr zu entfalten. 

Philons dualistische Denkart steht – freilich – auch mit dem hebräischen religiösen 

Dualismus in Verbindung. Bei ihm mischte sich auch von dem Pythagoräismus beeinflusster 

Stoizismus dazu. In seinen Arbeiten ist vorwiegend die Wirkung der pythagoräischen 

Ethik zu erkennen, besonders in seiner Lehre über die innere Harmonie und Die 

Geringschätzung desKörpers. Von den Stoikern wirkte bedeutend Poseidonios von Rhodos 

auf ihn. Den Spuren der platonischen Philosophie kann man am meisten in seiner 

Darstellung von Staat und Menschen folgen. Aristoteles Wirkung war bei ihm nicht 

maßgebend. Die Lehre über die naturgemäße Lebensführung wirkte in stoischer und zynischer 

Vermittlung auf ihn. Das ist besonders bei seinen Gesetzdeutungen erkennbar. 

Die hier zitierten Teile aus den Werken De vita contemplativa, De opificio mundi u. a. 

sind klare Darstellungen dessen, daß Philon bei den biblischen Perikopen, bzw. bei 

den Erklärungen der jüdischen Traditionen mit der pythagoräischen Zahlenmystik 

gerne argumentierte. 

Alexandriai Philón 

K. Thieme filozófusokról készített 

képsorának egyik darabja, 1952.

Kustár Zoltán 

Debrecen (DRHE) 

Názírság a Szentírásban és a Misnában * 

I.1. A názír szó etimológiája 

A 

I. Názírság az Ószövetségben 

héber názír (ryzIn") szó a názar (rzn) igéből származik, ami azt jelenti: „tartózkodni 

valamitől”, „óvatosan bánni valamivel”, illetve „megtartóztatni 

önmagát” (ld. nif‘alban: 3Móz 22,2; Ez 14,7; Zak 7,3; hif‘ilben: 3Móz 15,31, illetve 

5Móz 6,2.5.12). 1 Eszerint tehát a názír az a személy, aki egy meghatározott időre az 

önmegtartóztatás speciális formáit vállalja magára. 

Ugyanakkor a názar ige a Hós 9,10 alapján azt is jelentheti, hogy „a profán használatból 

kivon; elkülönít; odaszentel”. Ezt támogatja, hogy a tőből képzett nézer (rz


I.2. A 4Móz 6 rendelkezései 

Názír-fogadalmat férfi és nő egyaránt tehetett (6,2), a nő fogadalmát azonban a 

többi fogadalomhoz hasonlóan – a 4Móz 30,2–17 szellemében – az apa vagy a férj érvénytelenné 

tehette. 7 A fogadalom kiváltó okáról az Ószövetségben csak egy esetben, 

a Misnából azonban részletesebben értesülünk. A legtöbbször ez nyilván az imádság 

meghallgatása esetére tett felajánlás volt, például a rég várt gyermekáldásért (így az 

1Sám 1–2 esetében). 8 Ugyancsak gyakori lehetett különböző vészhelyzetekben, például 

éhínség vagy háború idején názírságot felajánlani a szabadulás esetére. 9 Veszélyes utazás 

előtt a szerencsés megérkezés esetére szintén tehetett valaki ilyen felajánlást. 10 S 

végül, ha valaki hajlott a kicsapongó életmódra, akkor annak a názírságot az akaraterő 

edzéseként is gyakran ajánlották. 11 

A názírság rendjét a Tóra a 4Móz 6,1–21-ben az alábbiak szerint szabályozza: 

A názír nem fogyaszthatott bort és egyéb részegítő italt; tilos volt számára ugyanakkor 

a must, a friss és az aszalt szőlő, a szőlőmag és a szőlőhéj, valamint a borecet, illetve 

egyéb, alkohol alapú ecet fogyasztása is – azaz a szőlőn túl bármi, ami a bor alapanyagából, 

illetve magából a borból készült (6,3–4). A názír számára fogadalmi ideje 

alatt tiltva volt a hajnak és a fej szőrzetének a nyírása (6,5). Ugyancsak tilos volt halottal 

érintkeznie, és ezzel kultikus értelemben tisztátalanná tennie magát – a tilalom az 

elhalálozott közvetlen családtagokra is vonatkozott (6,6–8). Mindezeken túl a názír 

természetesen názírsága idejére egyéb dolgokról is lemondhatott. 

Mivel fogadalma révén a názír „az Úrnak szentelte magát” (vö. 4Móz 6,5), ezért 

ideiglenesen a papokhoz vált hasonlóvá, amennyiben kultikus értelemben „szent”-nek 

számított (ld. 3Móz 21,6). Sőt, vállalásai egyenesen a főpappal állították őt párhuzamba: 

Közvetlen családtagjaival a papok igen (lásd 3Móz 21,1–4, Ez 44,25), a názír és a 

főpap azonban nem tehette magát tisztátalanná (3Móz 21,11). Úgy tűnik, hogy a főpapnak 

sem volt szabad lenyírnia a haját, hiszen a 3Móz 21,12b szerint „Istenének a fölkenő 

olaja van rajta”. 12 Az alkoholfogyasztásra vonatkozó tilalom ugyanakkor a názírt még fölé 

is emelte a főpapnak, hiszen mind a főpap, mind a többi pap esetében ez a tilalom 

csak a templomban tartózkodás idejére vonatkozott (3Móz 10,9, vö. Ez 44,21). 

A názírnak fogadalma leteltével három áldozatot kellett bemutatnia: egy hím bárányt 

égőáldozatul, egy nőstény bárányt vétekáldozatul, egy kost békeáldozatul, valamint 

különböző süteményeket a hozzájuk tartozó ételáldozatokkal és italáldozatokkal 

együtt (4Móz 6,13–17, vö. 3Móz 2,4). Az áldozatok bemutatása során a názírnak le 

kellett vágatnia a fogadalma alatt nyíratlanul hagyott haját, és azt a békeáldozat mellé, 

az oltár tüzébe kellett tennie (6,18). 13 Ezen áldozatok együttesét nevezzük összefoglalóan 

„hajkorona-áldozat”-nak, illetve nevezik a rabbinikus források „megnyiratkozás”nak. 

Ennek bemutatásával a názír a fogadalmát teljesítette, és mentesült az önmegtartóztatás 

addig vállalt kötelezettségei alól (6,19–20). 

7 Ld. így a későbbiekben a Misna rendelkezését (Názír IV. 1–5; IX. 1). 

8 Ld. ezen túl a Misnát (Názír II. 7–10). 

9 Ld. a Misnát (Názír III. 6), valamint Josephus: A zsidó háború, II. könyv, 15. 1. 

10 Ld. ismét a Misnát (Názír I. 6). 

11 Így a babiloni Talmud, ld. Ber 63a, Sota 2a. 

12 A többi papnak azonban kimondottan tilos volt nyíratlanul hagyni a hajat – mint ahogy a kopaszra 

borotválás sem volt engedélyezett (vö. Ez 44,20). 

13 A haj-áldozás jól ismert szokás volt Babilóniában, Szíriában, Görögországban és Arábiában. Ld. 

Henninger: Zur Frage des Haaropfers bei den Semiten, illetve röviden Milgrom: Nazirite szócikk – CD változat.

KUSTÁR ZOLTÁN: NÁZÍRSÁG A SZENTÍRÁSBAN ÉS A MISNÁBAN 245 

Természetesen megtörténhet, hogy váratlan haláleset miatt a názír mégis tisztátalanná 

tette magát. Ebben az esetben a halottal való érintkezést követő harmadik és hetedik 

napon neki is át kell esnie a tisztító vízzel való kötelező meghintésen (lásd 4Móz 

19,11–13) 14, majd a názírokra vonatkozó speciális előírásnak megfelelően a hetedik 

napon le kell nyírnia a haját, a következő napon pedig két gerlicét vagy két galambfiókát 

kellett feláldoznia: az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul. Ugyanezt a 

madáráldozatot kellett egyébként bemutatnia a szülés miatt tisztátalanná vált nőnek 

(3Móz 12,8), valamint a poklosnak (3Móz 14,22.30–31) és a folyásosnak is (3Móz 

15,14–15) megtisztulása alkalmából. A názírnak azonban ezeken felül még egy bárányt 

is be kellett mutatnia jóvátételi áldozatul. Fogadalma alól azonban a názír tisztátalanná 

válásának okán nem mentesült, sőt: a letöltött napjai érvényüket vesztették, názírságának 

kitöltését pedig elölről kellett kezdenie (4Móz 6,9–12). 

I.3. A názírság előtörténete 

A 4Móz 6 leírása ugyan ősi hagyomány-elemeket is rögzíthet, irodalmilag azonban 

a Tóra legkésőbbi részleteihez tartozik: Noth szerint a szakasz egy kései betoldás, a 

4Móz 5,1–6,27 részeként került a már kész Pentateuchosba. 15 Éppen a názír és a papok/főpap 

közötti egybeesések mutatják, hogy a 4Móz 6 leírása a názírság történetének 

egy viszonylag kései, a papi tradíció hatása alatt rögzített fázisát jeleníti meg. 

Ámósz könyvének egy szakasza, valamint a történeti könyvek néhány részlete 

azonban szintén megemlíti a názírságot. Ezek a források a 4Móz 6 rendelkezéseinél 

minden bizonnyal ősibb hagyományanyagokat tartalmaznak, még akkor is, ha a vonatkozó 

szakaszok végső irodalmi formájukat, illetve kontextusukat az adott könyvek 

fogság-korabeli szerkesztőinek köszönhetik. Ezek a – nem túl bő – források valószínűvé 

teszik azt, hogy a názírság intézménye fokozatosan, jellegében erős módosulásokat 

is átélve nyerte el a 4Móz 6-ban rögzített formáját. 

Lássuk tehát most röviden azt a néhány igehelyet, ami a názírság előtörténetét dokumentálja, 

és ezek fényében vizsgáljunk felül a názírság eredetére vonatkozó néhány 

népszerű elméletet! 

A názírokra való legkorábbi utalás Ámósz könyvében, az Ám 2,11–12-ben található: 

„(11) Fiaitok közül prófétákat támasztottam, ifjaitok közül názírokat. Nem 

így van-e, Izráel fiai? – így szól az ÚR. (12) De ti a názírokat borral itattátok, a 

prófétákra meg ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok!” 

Ámósz a názírokat a prófétákkal együtt említi: Mindkettőt Isten „támasztja” a nép 

közül: a názírság tehát itt a prófétasággal egyenrangú jelentőségű küldetés. 16 Mivel 

Ámósz maga is a civil mesterségét feladva lett próféta (vö. 1,1 és 7,14–15), így nyilván 

a prófétaságot nem tekintette egész életre szóló küldetésnek: ennek alapján a názírság 

14 Vö. a Misnában: Názír VI. 6. 

15 Noth: Numeri, 42. 52–53.; uő. Überlieferungsgeschichte des Pentateuch, 8.; Kratz: Komposition der erzählenden 

Bücher, 102–112. 

16 Kühlewein: Geweihter szócikk, 51a.


alatt is érthetett időszakos fogadalmat. 17 Ámósz szerint azonban a názírt küldetése is a 

próféta mellé sorolja: ők azok, akik az intézményesített kultuszon kívül, tehát adott 

esetben pártatlanul is Isten akaratát közvetítik, illetve Izráel iránti igényét jelenítik meg 

a nép felé. A próféta a názírok legjellemzőbb tulajdonságaként a bortól való tartózkodásukat 

említi. 

A szakasz Izráelnek hwhy iránti hálátlanságát emlegeti fel, de ezt nem a kánaáni 

vallásokhoz való elpártolás összefüggésében teszi (vö. 2,6–8 és a deuteronomista 2,9– 

10-et is). Így az, hogy a názírok az ő szemében és korában – a rekabitákhoz hasonlóan 

(vö. Jer 35) – a kánaáni vallásokkal szembeni küzdelem élharcosai, egyfajta „kompromisszumot 

nem ismerő hwhy-harcosok” lettek volna, nem bizonyítható. 18 

A történeti könyvek egyetlen személyt neveznek názírnak. Ő Sámson, akiről születése 

előtt egy angyal jelenti ki anyjának, hogy „Isten názírja” (Új fordítás: „Istennek 

szentelt”) lesz (Bír 13,5.7), s később Delillának Sámson maga is így jellemzi önmagát 

(Bír 16,17). 19 

Sámsonnak egész életében nem volt szabad levágnia a haját (Bír 13,5; 16,17). Nem 

tudjuk azonban, hogy a 4Móz 6-ban rögzített egyéb kikötések is vonatkoztak-e rá. 

Édesanyja azt a parancsot kapta, hogy terhessége alatt nem fogyaszthat alkoholt és 

nem ehet tisztátalant (Bír 13,4.7.14). Arról lenne itt szó, hogy ezektől a dolgoktól Sámsonnak 

már az anyaméhben, s így értelemszerűen majd azután is tartózkodnia kellett? 20 

Vagy ezek a tilalmak valóban csak magára Sámson anyjára vonatkoztak? 21 Ez utóbbi 

értelmezés számomra valószínűbbnek tűnik. Maga Sámson ugyanis nem tartotta magát 

e két tilalomhoz: a Bír 14,8–9 szerint tisztátalan (állati tetemből kiszedett) ételt fogyasztott, 

s az sem valószínű, hogy saját lakodalmán ne fogyasztott volna alkoholt (Bír 

14,10 skk.). A bibliai elbeszélő Sámsonnak ebben az életvitelében, úgy tűnik, nem látott 

semmi kivetnivalót: Emberfeletti erejét, azaz Istennek a názír-fogadalom betartásához 

kötött támogatását Sámson majd csak hajának levágásával veszítette el – s bár a 

filiszteusok börtönében nyilvánvalóan tisztátalan ételeket is kellett fogyasztania, hajának 

kinövése után korábbi erejét is visszakapta Istentől. A halottól való tartózkodást, a 

későbbi názírok egyik legfontosabb kötelezettségét azonban az angyal sem Sámson 

anyjának, sem magának Sámsonnak nem írta elő, s ehhez, a Bír 14,9.19; 15,8.15 tanúsága 

szerint, Sámson szintén nem tartotta magát. 

A héber Ószövetség Sámuel prófétát ugyan sehol nem nevezi názírnak, a későbbi 

hagyomány azonban mégis annak tekintette: 22 a prófétát még fogantatása előtt szentel- 

17 Másként de Vaux: Das Alte Testament und seine Lebensordnungen, 320.; Jenni: Nasiräer szócikk, 1309. és 

Noth: Numeri, 50., akik bizonyítva látják, hogy Ámósz itt a názírságot egy életre szóló, karizmatikus elhívásként 

értelmezi. 

18 Így Benzinger: Hebräische Archäologie, 58. 361–362. és Jenni: Nasiräer szócikk, 1309, ellen. Jóval árnyaltabban 

fogalmaz e téren von Rad: Az Ószövetség teológiája, 58–59., aki szerint a názírság csak utólag, a 

kánaáni és a hwhy-kultusz fokozatos egybemosódása eredményeként vált „e küzdelemben számottevő 

erővé”. 

19 Jegyezzük meg mindenesetre, hogy Benzinger: Hebräische Archäologie, 362. 2. lábjegyzete szerint a 

názírság motívuma nem tartozott eredetileg Sámson (és Sámuel) történetéhez, hanem csak utólag kapcsolták 

ahhoz. Sámson esetében a hosszú haj, Sámuel esetében pedig anyja fogadalma szolgáltathatott ehhez 

alapot. 

20 Így Pedersen: Israel. Its Life and Culture, 36. 264–265.; de Vaux: Das Alte Testament und seine 

Lebensordnungen, 320.; Rebell: Nasiräer szócikk, 1029. 

21 Így Noth: Numeri, 50. 

22 Ld. a Misnában Názír IX. 5, valamint a Septuagintát, ami az 1Sám 1,11-ben Anna fogadalmát – a 

4Móz 6 rendelkezésének megfelelően – a bor és részegítő italtól való tartózkodással is kiegészíti.


te oda édesanyja fogadalommal Isten szolgálatára, 23 és ígérte meg, hogy egész életében 

nem éri borotva a fejét (1Sám 1,11.21.28). A holttesttől való tartózkodás tilalmát Sámuel 

sem tartotta magára nézve kötelezőnek (vö. 1Sám 15,33). 

Sámuel esete számos egyezést mutat Sámson názírságával. Először is mindkét személy 

„názírsága” már fogantatása előtt eldőlt, és egész életére szólt. Talán ez volt a 

názírság eredeti formája, ami csak utólag vált egy időben behatárolt fogadalommá? 24 

Ez a források kronológiája ellenére sem szükségszerű következtetés: az utókor a két 

üdvtörténeti személy kivételes munkásságát nyilván csak egy különleges, a megszokottnál 

szigorúbb „odaszentelésre” tudta visszavezetni. 

Ugyancsak megegyezik Sámson és Sámuel „názírsága” abban, hogy mindkét esetben 

egy karizmatikus, életét a nép szolgálatába állító személyről van szó, aki adott 

esetben hwhy szent háborúiban is képes és hajlandó a nép élére állni (Sámson: Bír 14– 

16; Sámuel: 1Sám 7; 13,8 skk.). Ismét feltehetjük a kérdést: Sámson és Sámuel ebben a 

názírság intézményének legősibb formáját jelenítené meg, azaz a názír eredetileg karizmatikus 

harcos volt, aki hwhy szent háborúiban játszott szerepet? 25 Ez az elmélet e 

két eset alapján korántsem bizonyítható, s azt Sámuel esete legfeljebb csak áttételesen, 

az Ám 2,11 viszont egyáltalán nem támogatja. 26 

Kettejük názírsága azonban eltér abban, hogy Sámson esetében egy isteni kiválasztásról 

beszélhetünk: az életre szóló názírság hwhy döntése volt. Ezzel szemben Sámuelt 

egy ember, méghozzá édesanyja – a 4Móz 6-ban rögzített szokásnak megfelelően – 

egy fogadalommal szentelte egész életére Isten szolgálatába. 27 

Mivel magyarázhatók Sámson és Sámuel názírsága, illetve a kettejük és a 4Móz 6 

leírása közötti eltérések? Mind Sámson, mind Sámuel esetében kizárhatjuk azt, hogy 

egyszerűen csak megszegték a názírság néhány szabályát. Minden bizonnyal arról van 

szó, hogy kettejük esetében a názírság egy korábbi, ősi változatával van dolgunk: ez 

ekkor még egy gyermek egész életre való odaszentelését jelentette, magában foglalta a 

hajvágás tilalmát, viszont nem tiltotta még számukra a holttesttel való érintkezést. 28 

Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy korábban az önként vállalt vagy a gyermekre testált 

(aszketikus vagy Isten szolgálatába állító) fogadalmaknak többféle típusa létezett 

egymás mellett, s ezeket csak fokozatosan egységesítette a hagyomány, és sorolta be az 

összefoglaló „názírság” fogalma alá. 29 

Az Absolon évenkénti hajvágására (2Sám 14,25–26), valamint az egyszeri fogadalmára 

és az áldozatbemutatására vonatkozó bibliai beszámolókat (2Sám 15,7.12) a zsidóság 

utólag összekapcsolta egymással, így Absolont is názírnak tekintette – történeti 

szempontból minden bizonnyal teljesen alaptalanul. A későbbiekben mindenesetre ő 

23 A Misna szerint anya nem kötelezheti a fiát názírságra, csak az apja, ami miatt egy kisebbségi vélemény 

Sámuelt nem tekintette názírnak, ld. Názír IV. 6. 

24 Így pl. de Vaux: i. m. 320. 

25 Így Eichrodt: Theologie des Alten Testaments, 200–201.; őt követve Rebell: Nasiräer szócikk, 1029. (Hasonlóan 

még Pedersen: Israel. Its Life and Culture, 265.) 

26 Joggal mondja tehát de Vaux: i. m. 321., hogy amennyiben a karizmatikus harcos a názírság eredeti 

funkciója lenne, akkor az „gyorsan továbbfejlődött”, hiszen Sámuel esete szerinte már csak fenntartásokkal, 

mint átmeneti forma sorolható be ebbe a kategóriába. 

27 de Vaux: i. m. 3201. 

28 Eichrodt: i. m. 200–201., őt követve Rebell: Nasiräer szócikk, 1029.; de Vaux: i. m. 320.; Jenni: Nasiräer 

szócikk, 1309.; Noth: Numeri, 50. 

29 Hasonlóan von Rad: Az Ószövetség teológiája, 58. és Jenni: Nasiräer szócikk, 1309.


fémjelezte a názírság egy harmadik típusát. 30 A 1Móz 49,26 és a 5Móz 33,16 Józseffel 

összefüggésben kétszer is a názír szót használja; a szó etimológiai elemzésénél azonban 

láttuk, hogy az itt azt jelenti: „elkülönített, előkelő (személy)”, illetve „(felszentelt) fejedelem”. 

Józsefet tehát az Ószövetség nem mondja názírnak. 

II. Názírság az Újszövetségben 

A názírság az újszövetségi korban sem volt ismeretlen. A Lk 1,13–17 alapján Keresztelő 

János „örök názírnak” tűnik: az ő születését is egy angyal jövendöli meg, akárcsak 

Sámsonét, és elhivatása az anyaméhtől kezdve szintén egész életre szól; igaz, az 

angyal János esetében nem a hajvágás tilalmát írja elő, hanem csak a részegítő italtól 

való tartózkodást (Lk 1,15). 

Az ApCsel 21,23–26 azt tanúsítja, hogy a jeruzsálemi (zsidókeresztyén) ősgyülekezet 

továbbra is gyakorolta a názírság szokását. Harmadik missziói útjáról Pál éppen 

akkor érkezik Jeruzsálembe, amikor négy gyülekezeti tag názír-fogadalma a végéhez 

közeledett. Jakab a gyülekezet nevében azt kéri az apostoltól, hogy bizonyítsa a zsidó 

törvények iránti hűségét: (a missziói útja során az ősgyülekezetnek gyűjtött adományból?) 

vállalja át e négy názír hajkorona-áldozatának a költségeit, 31 és a Templomban – 

a szükséges hétnapos tisztulási szertartást követve (vö. ApCsel 21,17) – ő maga is legyen 

jelen annak bemutatásán. 32 

Feltűnő ebben az összefüggésben azonban az, hogy korábban maga Pál apostol is 

tett egy olyan fogadalmat (euvch,), melynek keretében egy bizonyos ideig nem vágatta le 

a haját. Az ApCsel 18,18-ban arról olvasunk, hogy ennek a fogadalomnak az összefüggésében 

Pál még Kenkreában, azaz mielőtt Európából tengeri úton visszatért volna 

Kis-Ázsiába, ünnepélyesen megnyiratkozott. 33 

Az ApCsel 21,23–26 és a Misna vonatkozó szakaszainak fényében nagyon valószínű, 

hogy Pál esetében is egy názír-fogadalomról van szó: 34 az ApCsel 21,23 megfogalmazása 

a 4Móz 6,7 Septuaginta-szövegét követi, 35 a folytatás pedig arról tudósít, 

hogy az ősgyülekezet Pált más názírokkal együtt közös szertartásnak veti alá. A Misna 

szerint bármilyen, a hajvágásra vonatkozó önkorlátozás a zsidó ember számára teljes 

értékű názír-fogadalomnak számít (Názír I. 1), 36 és azt a szokást is említi, hogy valaki 

30 Ehhez ld. még lentebb, a III. 2. pont alatt. 

31 A hajkorona-áldozat költségeinek átvállalása kegyes cselekedetnek számított, és a jótékonykodás 

bevett formája volt, ld. Josephus: A zsidók története, XIX. könyv, 6. 1., és a Misnában: Názír II. 5.; a kérdéshez 

ld. még Strack – Billerbeck: Kommentar zum NT aus Talmud und Midrasch II, 755–756. 

32 Rebell: Nasiräer szócikk, 1029. 

33 Némely korábbi kutató szerint a megnyiratkozásra és a fogadalomra vonatkozó mellékmondat nem 

Pálra, hanem a mondatban közvetlenül előtte álló Aquilára vonatkozik, ld. Greeven: geloben, weihen, Gelübde 

szócikk, 775., lábj. 11. Ez azonban az ApCsel 21,23–26 miatt kizárható, ld. Haenchen: Apostelgeschichte, 

524.; Pesch: Apostelgeschichte, 155.; ez utóbbi helyen a visszautasított értelmezéshez is további gazdag irodalom. 

34 Így Greeven: geloben, weihen, Gelübde szócikk, 775.; Kéki: Názír szócikk, 253.; von Rad: Az Ószövetség 

teológiája, 59.; de Vaux: i. m. 320.; Kuhn: Sifre zu Numeri, 692.; Pesch: Apostelgeschichte, 155–156. 220–221. 

35 Greeven: geloben, weihen, Gelübde szócikk, 775 (ld. mindenesetre még a 4Móz 30,7; Mal 1,14 igehelyekkel 

való egyezést is). 

36 Így Haenchen: Apostelgeschichte, 524., 585., magyarázata, miszerint Pál nem názír-fogadalmat, hanem 

valamilyen egyéb típusú felajánlást tett volna, a Misna alapján kizárható – még akkor is, ha magyarázata 

Pál mindössze hét napig tartó megtisztulási időszakával (éppen a Misna názírokra vonatkozó rendelkezései 

miatt) könnyebben szinkronba hozható.


egy hosszú és veszélyes utazás idejére fogad názírságot (Názír I. 6). Pál apostol esetében 

ez az utazás az európai missziói utat jelenthette, melynek Kenkrea kikötővárosa a 

végállomása volt (vö. ApCsel 18,19). 

A názíroknak azonban a hajkorona-áldozatot csak Jeruzsálemben volt szabad bemutatniuk. 

Hogyan egyeztethető ezzel össze a kenkreai megnyiratkozás? Egyesek szerint 

a szöveg itt Pálnak a fogadalom előtti utolsó hajvágásáról beszél – azaz a názírság 

nem Kenkreáig, hanem a Kenkreától Jeruzsálemig terjedő útra vonatkozott. 37 Valószínű, 

hogy bizonyos értelmezés szerint elfogadott eljárás volt az, hogy az idegen országban 

tett názírság lejárta után a hajkorona ünnepélyes levágása már az idegen országban 

megtörténjen. 38 Ebben az esetben a názír majd csak a legközelebb esedékes jeruzsálemi 

útján vitte magával a haját, és mutatta be a Templomban a hajkorona-áldozatot. 39 

Valószínű, hogy az ApCsel 18,18; 21,23–26 esetében is erről volt szó: az utazás végén, 

a Kenkreában lejárt názírsága után Pál megnyiratkozott, majd Jeruzsálembe érve – a 

négy helyi názíron túl – önmagáért is bemutatta a hajkorona-áldozatot. 40 

Mindkét értelmezésnél gondot jelent azonban az, hogy Pál esetében a tervek szerint 

a hajkorona-áldozat bemutatására már a Jeruzsálembe való megérkezés utáni hetedik 

napon sor került volna (ld. ApCsel 21,27) – azaz a Misna rendelkezéseivel szemben 

Pál az idegen országban teljesített názírságból nem ismételte meg a Szentföldön a minimális 

harminc napot (Názír III. 6). Nem kizárt azonban, hogy ebben a vonatkozásban a 

jeruzsálemi ősgyülekezet a lehető legenyhébb követelésekkel élt, azaz az idegen földön 

tett názírságot teljes egészében elfogadta, és a Szentföldre érve a tisztátalan országban 

való tartózkodás fejében csak a hétnapos, ún. lévita-tisztaság kitöltését követelte meg 

(vö. 3Móz 19,11–3) 41 – akárcsak Rabbi Eliezer a letelt názírság és a hajkorona-áldozat 

bemutatása között a halottal való tisztátalanná válás esetében (Názír III. 3), vagy ahogy 

azt a Misna a Názír VII. 3 rendelkezésében arra az esetre írja elő, amikor a Palesztinában 

megkezdett názírság során valaki idegen földre lépve teszi magát tisztátalanná. 

III. Názírság a judaizmus világában 

III.1. A názírságra vonatkozó rabbinikus források 

A názírság intézménye a második templom ideje alatt élte virágzását (vö. 1Makk 

3,49, a fentebb már tárgyalt ApCsel 18,18; 21,23–26, valamint Josephus: Zsidó háború, 

II. könyv, 15. 1; uő. A zsidók története, XIX. könyv, 6. 1). A jelenség fontosságát e korban 

az is mutatja, hogy a vonatkozó traktátus a Misnában, a Babiloni és a Palesztinai 

Talmudban, valamint a Toszeftában is szerepel. 

37 Így Lake (idézi őt Haenchen: Apostelgeschichte, 524.), valamint Rebell: Nasiräer szócikk, 1029. 

38 A kérdéshez vö. a Misna Názír VI. 8. pontjának rendelkezését, ami egyes értelmezések szerint a Jeruzsálemen 

kívül, a Palesztinában való megnyiratkozást engedélyezi, míg mások szerint csak a Templomon 

kívüli, jeruzsálemi hajvágást, ld. Petuchowski – Schlesinger, 280., 68. lábjegyzetét. 

39 Ld. Kuhn: Sifre zu Numeri, 692.; Boertien: Nazir, 93.; őket követve Pesch: Apostelgeschichte, 155. Ha 

ez az eljárás nem lett volna engedélyezett, akkor a názírságnak mindig közvetlenül egy jeruzsálemi utazással 

kellett volna lezáródnia – ami például egy hosszú és veszélyes útra vállalt názírság esetében eleve kizárható. 

Ahhoz a szigorúbb állásponthoz, amely a haj előzetes levágását negyven korbácsütéssel büntette 

volna, ld. Strack – Billerbeck: Kommentar zum NT aus Talmud und Midrasch II, 750. 

40 Így Kuhn: i. m. 692.; Pesch: i. m. 155–156.; 220–221. 

41 Így Pesch: i. m. 155–156.; 220–221.


A Toszefta a názírságot hat fejezetben tárgyalja – ebben az anyag elrendezése némileg 

más, mint a Misnában, és mindkét gyűjtemény saját anyaggal is rendelkezik, 

melynek a másikban nincs megfelelője. A Toszefta bizonyos haggadikus anyagot is tartalmaz, 

mint például Simeonnak, az Igazságosnak lentebb majd idézett esete. 

A babiloni Talmudban a Názír traktátus nyelvezete eltér az egyéb traktátusokétól, 

és a Jeruzsálemi Talmud nyelvére emlékeztet. Ezt a jelenséget Epstein a traktátus keletkezési 

helyével, annak speciális helyi dialektusával hozza összefüggésbe, és azzal 

számol, hogy a Názír traktátus a Babiloni Talmudból került át a Palesztinai Talmudba. 

Vele szemben Weiss a két Talmud traktátusát külön forrásból eredezteti, nyelvezetének 

sajátosságait pedig azzal magyarázza, hogy a názírság elutasításával a traktátus tanulmányozása 

megszűnt, így az amoriták utáni átdolgozására már nem, illetve nem a 

megszokott alapossággal került sor. 42 

III.2. Názírság a Misna fényében 

A Misna szerint a názír-fogadalmat nagyon komolyan kell venni: az alól utólag sem 

nyelvi, sem más kibúvók alapján nem lehet mentesülni (Názír I. 1; II. 1–4; IV/1). A 

fogadalom csak bizonyos speciális esetekben vesztette érvényét: ha például a fogadalom 

feltétele mégsem teljesült (Názír II. 7–8), vagy ha a názírsághoz felajánlott áldozattal 

a názír a felajánlás pillanatában – például lopás vagy rablás miatt – valójában már 

nem rendelkezett (Názír V. 4–5). 

Názírságot a Misna szerint zsidó nő is fogadhatott, ám azt férje utólag eltörölhette 

– feltéve, ha előzőleg nem csatlakozott ő maga is hozzá (Názír IV. 1–5; IX. 1). Rabszolga 

szintén tehetett názír-fogadalmat, amit gazdája sem érvényteleníthetett (Názír 

IX. 1). Az apa a fiát is kötelezhette názírságra, az anya azonban nem (Názír IV. 6), 

mint ahogy a ház ura a rabszolgáját is alávethette názírságnak – feleségét azonban nem 

(Názír IX. 1). 

Pogány ember nem tehetett názír-fogadalmat (Názír IX. 1) – hiszen a hajkoronaáldozat 

bemutatására a Templomban nem keríthetett sort. Zsidók számára az idegen 

országban tett fogadalom is engedélyezett volt, ám ha a názír a hajkorona-áldozat bemutatására 

a Szentföldre megérkezett, názírságából 30 napot, míg mások szerint a teljes 

názírságát ismét le kellett töltenie (Názír III. 6). 43 

A názírságot a Tóra is időszakos fogadalomnak tekinti (4Móz 6,4), a fogadalom 

minimális időtartamát azonban nem írta elő – ezt a Misna utólag 30 napban rögzíti. 

Így minden, ennél rövidebb időre tett fogadalom e minimális 30 napra értendő és javítandó 

(Názír I. 3; VI. 3). Názírságot azonban természetesen ennél hosszabb időre, 

például száz napra is lehetett fogadni (Názír III. 4), illetve több, egymást követő harminc 

napos názírságra is kötelezhette magát valaki – akár egész további életére is 

(Názír I. 3–7). 

A Misna a názírság követelményeinek megoszthatatlanságát hangsúlyozza. Nem lehetett 

csak az előírások egyikét vagy másikát vállalni: aki egyet is elfogadott a názírokra 

vonatkozó követelmények közül, az az egész názírságot vállalta magára (Názír I. 1–2; 

II. 1–4, a kivételeket is lásd ott). Nehezíteni azonban lehetett a fogadalmon: az illető a 

4Móz 6 tilalmi listáján nem szereplő ételekről is lemondhatott (Názír II. 1), mint 

42 Nazir szócikk. In: Encyclopaedia Judaica, editorial Staff – CD változat. 

43 Az ApCsel 21,23–26 esetéhez ld. fentebb, e tanulmány II. pontja alatt.


ahogy például a sajátján túl mások hajkorona-áldozatának a költségeit is átvállalhatta 

magára (Názír II. 5–6; IV. 7). 

A Misna gondosan szabályozta, melyik tilalmat hogyan kell betartani és mikortól 

kell azt megszegettnek tekinteni: például mennyi az a szőlő, illetve bor, amit már tilos 

elfogyasztani (Názír VI. 1–5), illetve mekkora az az emberi maradvány, ami a názírt 

már tisztátalanná teszi stb. (Názír VII. 2–4). Ugyancsak szabályozta a Misna a megszakított 

názírságok esetében az előre elkülönített áldozati állatok sorsát (Názír IV. 4–6), 

a halott miatti tisztátalanság tisztulási áldozatát (Názír VIII.) és a hajkorona-áldozat 

bemutatásának rendjét (Názír VI. 6–11), valamint azt, hogy mit kell tenni akkor, ha a 

názír tudta nélkül tette magát tisztátalanná, és ez utólag kiderült (Názír IX. 2). 

Láttuk, hogy Sámson és Sámuel, 44 valamint Absolon esetét a zsidó hagyomány a 

názírság egy-egy különleges változatának tekintette. Mindkettőt egész életre szóló fogadalomként 

értelmezte, de mindkettő tartalmazott egy-egy könnyítést is. Az Absolonféle 

názírság volt az „örök názírság”: az ilyen názír egyszer egy évben a hajából levághatott 

valamennyit könnyítés céljából, viszont a halottól való tartózkodás tilalma vonatkozott 

rá (Názír I. 2). Ezzel szemben a Sámson-názír nem vágathatott le soha a hajából, 

viszont neki nem volt kötelező a halottaktól való tartózkodás (Názír I. 2). 

III.3. A názírság megszűnésének kora és okai 

Hiába volt azonban a Misna korában a názírság olyannyira népszerű: a rabbinikus 

források gyakran ellenezték azt, hiszen az aszkétizmus összességében idegen volt a 

judaizmus életigenlő szellemiségétől, mely az élet javait Isten áldásaként fogadta (bab 

Talmud Ned 77b; Naz 19a; Taan 11a, jer Talmud Kid 4:12; 66d). 45 Ebben talán az is 

közrejátszhatott, hogy Jeruzsálem pusztulása után a zsidóságban a gyász jeleként tömegesen 

tettek fogadalmat, hogy nem esznek, illetve nem fogyasztanak bort (ld. Baba 

Bathra 60b). A rabbik egyenesen odáig mentek, hogy a 4Móz 6,11-ben említett vétekáldozat 

alapján bűnnek minősítették a názírságot (Ned 10a; Naz 19a), és idézték Simeon, 

az Igazságos esetét, aki jeruzsálemi főpap létére egész életében csak egyszer, egy 

különleges esetben evett a názírok hajkorona-áldozatának a papokra jutó részéből (ld. 

4Móz 6,19–20) – azaz a názírságot nem ismerte el legitim és tiszta fogadalomnak (Ned 

9b). 

A jeruzsálemi templom pusztulásával a názírok áldozat-bemutatása is lehetetlenné 

vált, ami a szokás továbbélését szintén megnehezítette. 46 Ennek ellenére, úgy tűnik, az 

ókor végéig gyakorolták a fogadalmi felajánlásoknak ezt a különleges formáját. A középkorból 

azonban már semmiféle utalást sem találunk rá. A traktátust a gáónok iskoláiban 

sem tanulmányozták. A Rasi nevét viselő kommentár a Názír traktátushoz minden 

bizonnyal tanítványától, Meir ben Sámueltől származik. 47 A modern korban 

azonban a szokást Jeruzsálemben ismét megfigyelték. 48 

44 A Misna Sámuelt is názírnak tekinti (Názír IX. 5) – bár megemlíti azt a kisebbségi nézetet is, miszerint 

nem volt názír, hiszen – a Názír IV. 6 szerint – anya nem kötelezhette a fiát názírságra, csak az apa. 

45 Rothkoff: Nazirite szócikk – CD változat. 

46 Nazir szócikk. In: Encyclopaedia Judaica, editorial Staff – CD változat. 

47 Uo. 

48 Rothkoff: Nazirite szócikk – CD változat.


Felhasznált irodalom 

Benzinger, I.: Hebräische Archäologie. Tübingen 2 1907. 

Boertien, M.: Nazir (Gießener Mischna III. 4). Berlin 1971. 

Brown, F. – Driver, S. R. – Briggs, C. A.: Hebrew and English Lexicon. Peabody 2003. 

Correns, D.: Die Mischna in deutscher Übersetzung mit einer Einleitung und Anmerkungen. Hannover 

2002. 

de Vaux, R.: Das Alte Testament und seine Lebensordnungen. Band II, Freiburg / Basel / Wien 1962. 

Eichrodt, W.: Theologie des Alten Testaments. Teil I, Berlin 5 1957. 

Greeven, H.: eüchomai, eüché szócikk. In: R. Kittel (Hg.): Theologisches Wörterbuch zum Neuen 

Testament. Band II, Stuttgart 1950, 774–808.; ebben az A/2. pont alatt: geloben, weihen, 

Gelübde, 775–776. 

Haenchen, E.: Die Apostelgeschichte. Göttingen, 7 1977. 

Henninger, J.: Zur Frage des Haaropfers bei den Semiten. Wiener Schule der Völkerkunde. 1956, 

349–368. 

Jenni, E.: Nasiräer szócikk. In: 3 RGG, Band IV, 1308–1309. 

Kéki I.: Názír szócikk. In: Bartha T. (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon. II. kötet, Budapest 1995, 

253. 

Koehler, L. – Baumgartner, W.: Lexicon in Veteris Testamenti Libros. Leiden 1958. 

Kratz, R. G.: Die Komposition der erzählenden Bücher des Alten Testaments. Göttingen 2000. 

Kuhn, K. G.: Die tannaitische Midrasch Sifre zu Numeri (Rabbinische Texte II/3). Stuttgart 1959. 

Kühlewein, J.: nāzīr Geweihter szócikk. In: E. Jenni – C. Westermann (Hg.): Theologisches Wörterbuch 

zum Alten Testament. Band II, 50–53. 

Milgrom, J.: Nazirite szócikk. In: Encyclopaedia Judaica – CD változat. 

Noth, M.: Überlieferungsgeschichte des Pentateuch. Stuttgart 1948. 

Noth, M.: Das 4. Buch Mose. Numeri (ATD 7). Göttingen 1982. 

Pedersen, J.: Israel. Its Life and Culture. Vol. 3–4. London / Copenhagen 1959. 

Pesch, R.: Die Apostelgeschichte (Apg 13–28). Zürich / Einsiedeln / Köln 1986. 

Petuchowski, M. – Schlesinger, S.: Mischnajot. Die sechs Ordnungen der Mischna. Hebräischer Text mit 

Punktation, deutscher Übersetzung und Erklärung. Teil III: Ordnung Naschim. Dritte Auflage, 

Victor Goldschmidt Verlag, Basel 1968. 

Rebell, W.: Nasiräer szócikk. In: H. Burkhardt et al. (Hg.): Das Grosse Bibellexikon. Band 2, 

Wuppertal / Zürich 1988, 1029. 

Rothkoff, A.: Nazirite – In Talmud szócikk. In: Encyclopaedia Judaica – CD változat. 

Salmanowitsch, H.: Das Naziräat nach Bibel und Talmud. Wilna 1931. 

Schalit, A.: Helena szócikk. In: Encyclopaedia Judaica – CD változat. 

Strack, H. L. – Billerbeck, P.: Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch. Band II, 

[hely nélkül], 8 1983. 

von Rad, G.: Az Ószövetség teológiája. I. kötet, Budapest 2000.* 

Nasiräertum in der Heiligen Schrift und der Mischna 

Der Aufsatz skizziert die Geschichte der Institution Nasiräertum von seinen Anfängen 

durch das Alte und Neue Testament bis zu seinem Verschwinden in der talmudischen 

Zeit. Nach der Etymologie des Begriffes ryzIn" (I. 1.) werden die Vorschriften 

von 4. Mose 6,1–21 interpretiert (I. 2.), um dann anhand der Bibelstellen Am. 

2,11f. sowie der Simson- und Samuel-Erzählungen die Thesen kritisch zu bewerten, 

die die Vorgeschichte dieser Institution aus dem Traditionskreis des Heiligen Krieges 

und aus der Praxis einer lebenslangen Selbstverpflichtung ableiten wollen. Kapitel II. 

behandelt das Nasiräertum in neutestamentlicher Zeit. Der Autor vertritt hier die


Meinung, dass die beiden Berichten ApGesch 18,18 und 21,23–26 als Beweis eines 

Nasir-Gelübdes von Paulus zu interpretieren sind – wenn auch gleichzeitig damit zu 

rechnen ist, dass die hier beschriebene Praxis der Urgemeinde mit der der Mischna- 

Vorschriften nicht ganz übereinstimmt. Nach der kurzen Vorstellung der rabbinischen 

Quellen (III. 1.) fasst Kapitel III. die Vorschriften der Mischna zusammen, stellt die 

Praxis des Nasiräertums dieser Zeit anderer Quellen mit eingezogen (III. 2.), bis ihr 

Aufhören (III. 3.) dar. 

A bonyhai református templom szószékkoronája 

(Buzogány Dezső fotója)

THEOLOGIA PRACTICA 

Bustya Dezső 

Marosvásárhely 

Prédikációs problémáink 

„Amikor a gyülekezet alszik az istentiszteleten, 

ébresszétek fel a papot!” 

F 

olyamatosan csökken a rendszeres templombajárók száma. A megkeresztelt, 

konfirmált egyháztagok igen nagy százaléka nem tart állandó kapcsolatot gyülekezetével. 

Egyházfenntartói járulékaik kiegyenlítése végett aránylag sokan felkeresik 

évente egyszer a lelkipásztori hivatalt, de közülük távolról sem vesz részt mindenki 

legalább havonta egyszer az istentiszteleten. Mind több átlagkeresztyén úgy gondolja, 

hogy a templombajárás a konfirmandusok (legalábbis a kátéórákon való részvétel által), 

meg az idejükkel mit kezdeni nem tudó öregek szokása, akiknél az ún. társadalmi 

érintkezés bizonyos formáját is jelenti. A többiek számára az egyház nem más, mint 

alkalmi eszköz, bizonyos vallásos-konvenciós esetek megoldására, mint a keresztelés, 

konfirmálás, esketés, temetés illő formában való lebonyolítása. Az Ige mindezekben 

egyre kevésbé jut szóhoz, vagy ha szóhoz jut is, alig figyelnek rá. Fontosabb a külsőség: 

a pólya, a székely ruha, a menyasszonyi öltözék, temetésen pedig, hogy az egyházi 

szolgálat után még hányan búcsúztattak, mennyi volt a koszorúk száma, stb. És persze, 

a fényképezés, a videó. Egyházi szolgálatunk keresztyén (= krisztusi) jellege egyre 

inkább a perifériára szorul. Szolgálat helyett inkább alkalmi szolgáltatás. A főételhez 

felszolgált desszert; hab a tortán, egy kis „ráadás”, tradicionális cifraság. Minél kevesebbszer 

kell igénybe venni, annál jobb. 

Lelkigondozói beszélgetésre alig jelentkezik valaki. Akinek lelki problémája van, 

jobb esetben a pszichológushoz, pszichiáterhez, rosszabb esetben az újságokban fényképpel 

reklámozott javasasszonyokhoz, a „csinálmányok feloldóihoz”, a „fehér mágia 

királynőihez” és hasonló csalókhoz, szemfényvesztőkhöz, varázslókhoz, igézőkhöz és 

jegymagyarázókhoz fordul. Azokhoz, akiknek igénybevételét okkal tiltotta meg Isten a 

5Móz 18,9–14-ben. 

Hogyan vélekednek minderről a hivatalosok, az egyház szolgálattevői, a papok, 

prédikátorok, lelkipásztorok? Ha szóba kerül a kérdés, szinte valamennyien az elvilágiasodás 

jelenségére, a szekularizációra hivatkoznak. „Hitetlenné válott a világ”; „nem 

tudunk ellenállni az elvilágiasodásnak”. Kevesen vetik fel azt a kérdést, hogy az 

elvilágiasodásért mennyiben vagyunk felelősek mi, az igehirdetők, a pásztorok? Vajon 

nem éppen miattunk üresednek meg a templomok? Nem úgy áll-e a helyzet, hogy az 

emberek nagy része egyszerűen nem kíváncsi arra, amit mondunk? Nem elég a való 

helyzet tudomásul vétele; keresnünk kell az okot: miért jutottunk ide, és keresnünk kell 

a kiutat: hogyan tovább? Milyen módon lehetne sajátos krisztusi küldetésünket átértékelve 

úgy szolgálni, hogy az ismét vonzó legyen a világ számára? Nekem ez régi kérdésem, 

s bizonyára többen gondolkodnak együtt velem. Jó lenne diagnosztizálni lelkipásztori 

szolgálatunk kudarcát, krízisét, és imádságos lélekkel keresni a kiutat ebből a 

csüggesztő helyzetből.

BUSTYA DEZSŐ: PRÉDIKÁCIÓS PROBLÉMÁINK 255 

Kicsoda a lelkipásztor? Egyházi konferenciákon mind gyakrabban kerül terítékre a 

„lelkipásztori identitás”, az igehirdetői küldetés, a lelkipásztorkodás kérdése. Ezekre 

most nem térek ki, inkább a keresztyénség kezdetei felé fordulok. 

Jézus Krisztus sajátos küldetéssel jött az emberi világba. Ennek a küldetésnek van 

olyan része, amit senki mással nem oszthatott meg; ez a megváltás műve. Isten bűnt 

gyűlölő haragjának terhét egyedül ő hordozta el, a kiengesztelés egyedül az ő vére által 

ment végbe a kereszten. Ezt az egyetlenegy és tökéletes áldozatot nekünk hirdetnünk 

kell minden adandó alkalommal. Megismételni, hozzátenni nem kell, nem szabad, de 

nem is lehet. 

Van azonban Jézus Krisztusnak olyan szolgálata is, amelynek végzéséhez segítőtársakat 

hívott el, vett és vesz igénybe. Ezek elsősorban az első tanítványok voltak; főképpen 

a tizenkettő, róluk többet tudunk; de bizonyára a hetvenkettő is, akikről kevesebbet 

beszél az Újtestamentum. Milyen szolgálatra küldte ki Jézus a tanítványokat? 

Máté evangélista bizonysága szerint Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat 

adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és 

erőtlenséget. (Mt 10,1) A feladatok felsorolása a továbbiakban így szól: hirdessétek: elközelített 

a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg 

leprásokat, űzzetek ki ördögöket. (Mt 10,7–8) Lukács evangélista a hetvenkét (a Rev. Károlyban: 

hetven) tanítvány szolgálatra való kiküldéséről számol be, ahol a feladatok 

között csupán ez szerepel: Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített 

az Isten országa. (Lk 10,9) A két tanítványi csoport küldetési parancsában egy a közös: 

mind a szűkebb, mind a számosabb tanítványi közösségnek feladata az Isten országa 

(vagy: mennyek országa) elközelítésének a hirdetése. 

Kétezer év távlatából elsősorban az a mi kérdésünk, hogy mennyiben tekinthető a 

mai lelkipásztor/egyházi szolga Krisztus tanítványának? Ha az akkori és a mi mostani 

küldetésünket megpróbáljuk azonosítani, azonnal kérdések sokaságába ütközünk. Például: 

vonatkozhat-e reánk is az ördögűzés parancsa? Ha igen, hogyan kell azt értenünk, 

és miképpen kell gyakorolnunk? A leprások megtisztítása, meg általában a betegek 

gyógyítása már régóta az orvosok feladata; ezt a lelkipásztorok eleve leírják, 

besorolva a „kortörténeti problémák” körébe; ezek ma már reánk, úgymond, nem vonatkoznak. 

Mit tegyünk a halottak feltámasztásával? Ezt is leírtuk azzal, hogy a klinikai 

halálból való újraélesztés nem reánk tartozik. Az első tanítványok, természetesen, végeztek 

ördögűzést, bizonyára leprásokat és más betegeket is gyógyítottak; pár adatunk 

Péter és Pál apostolok szolgálatával kapcsolatosan halottfeltámasztásról is van. Ezek 

benne vannak a Szentírásban; ezek az esetek a „Kijelentés korszakában” történtek, 

ezeket nem lehet leutánozni, a Kijelentésnek az a korszaka lezárult, számunkra annak 

írásbeli rögzítése, a Szentírás a forrás; feladatunk pedig a Kijelentésről való bizonyságtétel 

továbbmondása, hirdetése. 

Mi tehát konkrétan a mai Krisztus-tanítványok, az elhívott és felhatalmazott szolgák 

tevékenysége? Az Úr Jézus által felsorolt feladatok közül főként egynek a gyakorlása, 

és ez: Isten országa elközelítésének a hirdetése. Egyszerűbben megfogalmazva: feladatunk 

az igehirdetés. A ma lelkipásztorát arra képezik ki, hogy az Igét tisztán hirdesse, és a 

sákramentumokat Krisztus rendelése szerint szolgáltassa ki. Magam sem kaptam annak 

idején képzést sem a gyógyításra, sem az ördögűzésre, még kevésbé a halottak feltámasztására 

nézve. Fiatalabb szolgatársaim ugyanezt mondják. A Teológia az igehirdetés 

végzésére készíti fel a jövendő lelkipásztorokat, ahogyan az tőle telik. Persze,

256 THEOLOGIA PRACTICA 

minden írás-szerű teológia hangoztatja, hogy minden emberi fáradozáson túl, valójában 

Szentlélekisten képesít valakit az igehirdetés és pásztori gondviselés szolgálatára. 

A tankönyv változatlan: a Szentírás. Teljes és tökéletes mű, még akkor is, ha annak 

emberi oldalával is számolunk. Fölötte áll minden emberi tudományosságnak, de minden 

kommentárnak és szakkönyvnek is. Azon igyekszünk, hogy teológiai képzésünk is 

jó legyen. Akkor honnan van prédikálásunk sok mai gyarlósága: az unalmasság, üresség, 

a vonzásképtelenség? Miért nem tudjuk közel vinni az evangéliumot a ma emberéhez? 

Miért nem érzik az igehallgatók prédikációink hallgatása közben, hogy amit 

mondunk, az őket létük gyökerében érinti? 

A homiletika két örök kérdése a mit és a hogyan prédikáljunk. A legtöbb szakmunka 

igyekszik felmutatni, hogyan prédikált Jézus. Helyesen, hiszen mind tartalmi, mind 

formai tekintetben Jézus igehirdetése az örök és felülmúlhatatlan példa. Jézus a menynyek 

országát hirdette. Szemléletes prédikációiban felmutatja: hogyan támad a mennyek 

országa, hogyan növekedik, mekkora értékkel bír, kik ennek az országnak a munkásai, 

hogyan lehet bemenni a mennyek országba, stb. Példázatok, szemléletes hasonlatok 

sorozatát olvassuk az evangéliumokban, amelyeket a kisgyermek is megérthet. Így prédikálni 

valóban csak Jézus tud; példáját lemásolni nem tudjuk, de annak követését 

igyekszünk megközelíteni. 

Igehirdetésünk fő témája tehát: a mennyek országának hirdetése. Mit jelent ez? 

Egyszerűen fogalmazva: külső emberi világunkba mintegy kétezer éve betör egy belső, 

mennyei világ, amelynek törvényei különböznek az evilági szokásoktól, elvárásoktól és 

törvényektől. Legfőbb jellemzője az öröm, legnagyobb parancsolata a szeretet, legdrágább 

gyümölcse a külső és belső lelki békesség. Harmónia Istennel, az embertárssal, 

önmagammal és a világmindenséggel. Ezt az örömüzenetet kell a szószékből, az úrasztala 

mellől, a cinterem emelvényéről, a kórházban, a mindennapi élet számtalan „alkalmas 

időiben” és helyzeteiben továbbadnunk. Isten országa belevettetett a történelembe, 

a mindenkori embernemzedékek életébe, és elkezd bennünk növekedni. Jelei: 

Isten szeretetének s az ember (az egyén) bűnének megismerése, a hit felgerjedése, a 

bűnbánat, megtérés, újjászületés, Krisztusban való élet. Ez kellene hogy képezze igehirdetésünk 

tartalmát. 

A mai jószándékú keresztyén ember beül egy templomi padba. Részt vesz az istentiszteleten. 

Ha nem lenne benne bizonyos kíváncsiság, érdeklődés, elvárás, nem is 

menne oda. Nos, ott van, s várja a protestáns istentisztelet (hovatovább nemcsak, hiszen 

lassanként a római katolikusok, s a keletiek is kezdik felismerni a prédikáció fontosságát) 

központját képező prédikációt. A jelen nyomorúságai közepette szívesen hallaná 

a „szakember” írásmagyarázatát arról, hogy mit tanít Jézus? Hogyan viseljem az 

élet próbáltatásait, mit tegyek, ha Isten anyagi javakkal áld meg, hogyan viszonyuljak az 

embertársaimhoz, a barátaimhoz, az ellenségeimhez, a fogyatékosokhoz, az egyedülvalókhoz, 

az élet megterheltjeihez? Mi a reménységem a halálom utáni létezésemről, 

mit tudok mondani a gyászolóknak, a gyógyíthatatlan betegeknek, hogyan tanítsam a 

házam népét imádkozó, istenfélő életre… és így tovább. 

És elindul az alapige felolvasása után a prédikáció. Milyen is a mai átlag-prédikáció? 

Sokan írtak e kérdésről a Református Szemle, vagy akár más egyházi lapok hasábjain, 

többek között magam is. A mi prédikációnkat a jámbor igehallgatók néha nyelvtanórának, 

olykor történelem-órának, politikai nevelőórának, sőt olykor tornaórának is 

tekinthetnék. Van információ-átadás, van szóelemzés, irodalmi idézet, aktuálpolitika,


meg ezernyi más információ is benne. Ami hiányzik: az alapige komoly kifejtése (explicatio), 

és annak felmutatása: mit ajándékoz ez az ismeret nekem, és mire kötelez engem (applicatio). 

Igehallgatónk azt érzi: szó van ugyan valamiről, de én kívül maradtam azon. Hol 

vagyok benne én ebben a szószéki szövegben? Odahaza talán azt olvasta a Bibliájából, 

hogy amik megírattak, azok a mi üdvösségünkre írattak meg; nos, érthető, ha arra vár: 

mit mond a ma hallott ige üzenete az én, meg a felebarátom üdvössége felől? 

Mintegy húsz perc múlva elhangzik az Ámen, vagy a „ráfelelő énekre” való felszólítás: 

„Ezeknek a gondolatoknak az elmélyítésére énekeljük testvéreim…” Templomlátogató 

atyánkfia pedig arra gondol: mit is kellene elmélyítenie magában? 

Eleve rossz prédikáció az, amelynek a végén a hallgatóban nem tisztázódik: akkor 

mostantól fogva nekem mit kell cselekednem? Miért kell hálát adnom, minek örülhetek, 

mivel vigasztalódhatom, mit kell tennem, hogy hálátlanul vissza ne éljek Isten jóságával? 

Ha az igehirdetés szíven talált, akkor bizonyára felmerül bennünk, igehallgatókban 

a kérdés, mint az első pünkösdkor, Péter prédikációjának a hallgatásakor: Amikor ezt 

hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ’Mit tegyünk, 

atyámfiai, férfiak?’ (ApCsel 2,37) Péter a kérdésre határozott feleletet ad, amelynek 

tartalma: megtérés, megkeresztelkedés, a Szentlélek megnyerése után pedig a Lélek 

gyümölcseinek a megtermése! 

Ma leginkább ez hiányzik prédikációinkból. Nem azt mondom, hogy minden igehirdetésnek 

feltétlenül imperatívuszos felszólítással kell végződnie. Hasznos lehet olykor 

a határozott indikatívusz is. De Jézusnak minden szóval vagy tettel végzett igehirdetése 

valamilyen felszólítással végződik, pl.: Eredj el békességgel, és többé ne vétkezzél!, 

vagy: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedj. (Lk 10,37) Avagy: add el minden vagyonodat, oszd 

szét a szegényeknek… azután jöjj, kövess engem. (Lk 18,22) Nálunk szinte egészében hiányzik 

a felszólítás. Vagy pedig nagyon erőtlenül hangzik, valahogy így: „Próbáljunk meg 

úgy élni, testvéreim…” Próbáltuk eleget; nem megy. Nagyobb határozottság kell. Ha 

meg vagyok győződve arról, mit követel Isten, merjek úgy szólni, mint a próféták: 

„Ezt mondja az Úr!” Hadd említsem meg itt: nem csoda, ha manapság a „törvényvallások” 

vonzanak. Olyan közösségbe jár szívesebben a mai ember, ahol világosan 

megmondják neki, hogy mit kell tennie. (Pl. az adventisták: disznóhúst ne egyél, tartsd 

meg előírás szerint a szombatot, stb.) Ahol se feddést, se útmutatást, se vigaszt nem 

kap, oda nem valószínű, hogy visszamegy. A puszta információ nem elégíti ki, akármilyen 

precíz is legyen az. 

Márpedig a mi prédikálásunk zöme evangéliumhirdetés helyett pusztán információt 

ad. Jónevű városi igehirdetőt hallgatott valaki, utána ezt mondta: a nagytiszteletű úr elismételte 

a vallásórai anyagot, hogy ti. melyik ünnepet miért ünnepeljük… Ezért kár 

volt ide jönnöm. 

Idősebb valakit kérdeztek: szokott-e templomba járni? Nem szoktam, felelte; Mária 

és Márta történetét már könyv nélkül is tudom. (Úgy tűnik, lelkipásztora a kelleténél 

gyakrabban vitte a szószékre a két nőtestvér történetét.) 

Pár éve konfirmált ifjú: Nem szoktam istentiszteletre járni; nem kapok ott semmit. 

Inkább otthon olvasom a Bibliát és imádkozom. 

Persze, minden példára lehet védekező választ adni. A prédikáció egyik feladata a 

tanítás; tehát a tájékozatlan hívőt fel kell világosítani arról, hogy a karácsony nem a fenyő 

és szaloncukor, a húsvét nem a nyuszi és a piros tojás ünnepe. Hogy egy-egy bibliai 

történet gyakrabban kerül sorra? Hát mit is mondott az egykori püspök azon atyafi-


aknak, akik azt panaszolták: a mi papunk csak három prédikációt tud. Azokat váltogatja; 

már a könyökünkön jön ki! Na, mondják el a három közül az egyiket, felelte a püspök. 

Persze, nem tudták. No csak menjenek szépen haza, s hallgassák azt a hármat, 

amíg jól megtanulják! – Arra pedig, hogy valaki nem kap semmit az istentiszteleten, azt 

lehet felelni, hogy a templomi együttlét egymás hite általi épülés; nemcsak arra kell figyelni, 

én mit kapok, hanem arra is, hogy én mit hozok a közösségbe. 

Prédikálásunk mintha feladta volna missziói jellegét. Olykor már a misszió szó is gyanúsan 

cseng, könnyen rávágjuk: minket ezer éve misszionáltak már. Nem beszélve arról, 

hogy a (bizonyára félreértett) posztbarthiánus teológia mintha egyenesen óvna 

még a külmissziótól is. Izráelt ne misszionáljuk, hiszen mit mondhatunk mi egy izraelitának, 

amit ő nálunknál jobban ne tudna? De hagyjuk békén az iszlámot is; elvégre az 

is monoteista vallás. Zsidó, keresztyén és muzlim: egyazon törzsnek három ága. Miért 

szükséges még misszionáriusok képzése és küldése nemkeresztyén társadalmakba? Erre 

a kérdésre a modern teológia aligha tud feleletet adni… 

A belmisszió ugyancsak máig vitatott terület. Találunk róla igen jó meghatározásokat, 

pl.: „A belmisszió az Ige küzdelme az egyházban lévő nem-egyház ellen.” Szép, de 

merjük következetesen kimondani, hogy ez mit jelent? Mert amint bűntudatról, bűnbánatról, 

a megtérés-újjászületés-megszentelődés kérdéséről esik szó, azonnal jön a 

címkézés: ez mind pietista túlzás! 

Akkor hát, kérdem tisztelettel (de önmagam is kérdezem!): mit kellene, és hogyan 

kellene prédikálni a ma emberének, hogy ismét vonzó legyen az istentisztelet, s az emberek 

újra vágyakozva jöjjenek isteni üzenetet hallgatni? 

A tapasztalat arra mutat, hogy amíg a szokványos istentiszteletek látogatottsága 

csökken, örvendetesen szaporodik a konferenciákon, keresztyén táborozásokon, gyülekezeti 

találkozókon, vagy akár a heti bibliaórákon résztvevők száma. Főként azokon 

az alkalmakon vannak többen, ahol nem a lelkipásztor monologizálásával számolnak, 

hanem annak a lehetőségével is, hogy palástot nem viselők szintén megszólalhatnak, kérdezhetnek 

(vagy akár felelhetnek mások kérdéseire), bizonyságot tehetnek, vagyis: egyre 

inkább ott van érdeklődő gyülekezet, a szó igaz értelmében vett communio sanctorum, 

ahol az egyetemes papságot ténylegesen gyakorolják. Ott nem csupán szépen hangzó szóbeszéd, 

hogy „együtt vagyunk, Urunk, hogy egymás hite által épüljünk”, hanem valóban 

ojkodomé, együttépülés folyik, mert a megszólalók saját szentírásismeretükkel, hittapasztalataikkal 

építik egymást és önmagukat. 

Túlságosan féltjük a szószékeinket, lelkipásztori presztízsünket. Több helyen a 

képviselő úr, meg a szenátor úr akadálymentesen lép fel ünnepi alkalmakkor a szószékre, 

s onnan beszél, olykor az evangéliummal éppen össze nem illő dolgokat is. 

(Számára a szószék nem több, mint szónoki emelvény!) De egy hívő presbiter, konfirmált 

ifjú, akiben még ég az első szeretet tüze, hitben élt és hitben megöregedett 

nagyszülő nem léphet föl a katedrára. Akkor legalább az úrasztala mellett engedjünk 

helyet a teológiai képzésben nem részesült testvéreinknek a hitépítő bizonyságtételre! 

A 2000 évvel ezelőtti őskeresztyén gyülekezet életét lemásolni nem lehet, s talán 

nem is kell. A mennyek országának hirdetése tartalmában nem, de formájában bizonyára 

mindig alkalmazkodott a kor emberéhez. Mégis, az ősgyülekezet istentisztelete, 

ahol nem egy ember katedrán való szolgálata volt a jellemző, valamire figyelmeztet. 

Minden Krisztusba oltott egyén kapott valamilyen kegyelmi ajándékot, s ki-ki amit Istentől 

nyert, azt az istentiszteleti életben is képes gyümölcsöztetni. A jövő gyülekezete, 

reménységem szerint, egyre inkább vissza fog kanyarodni az ősi ecclesiához; az intézmé-


nyes egyház a valós egy-testben élés közösségéhez. Ha nem akarjuk, hogy templomaink 

teljesen megüresedjenek, nézzünk egy kicsit visszafelé is. Az eklézsia múltjának ismerete 

nélkül nem képzelhető el a jövendő gyülekezete, vagy a gyülekezet jövendője. 

Ébredjünk rá végre, hogy a mai szituációért mi is felelősek vagyunk. Minél inkább 

igehallgatókként gondolkozunk, annál biblikusabb és gyülekezetszerűbb lelkipásztorok: 

igehirdetők és lelkigondozók lehetünk. 

Mit és hogyan prédikáljunk tehát a ma emberének? A szekularizált világ emberét 

nagyon nehéz elérnünk szokványos, évszázadok óta gyakorolt igehirdetési módszerünkkel. 

„Gerhard Ebeling mondja valahol: Nem a hívő, hanem a hitetlen ember a 

prédikáció érthetőségének a mércéje. Werner Jetter pedig ehhez hozzáfűzi: A prédikálás 

legégetőbb problémája az az ember, aki nem hallgatja. Az egyház viszont ma éppen 

fordítva csinálja: még mindig messzemenően a hívő gyülekezetet tartja az igehirdetés 

mércéjének és címzettjének…”, olvassuk jelenkori igehirdetésünk találó diagnosztizálásában. 

1 

A vasárnap délelőtti istentiszteletre gondolva, a mai prédikátorok fő kérdése a mit 

problémája. Hogyan találjak olyan igét, amelynek biblikus kifejtése szíven találja a hallgatókat; 

úgy, hogy ne csupán érdeklődéssel hallgassák az üzenetet, hanem életbevágó 

kérdésként. Sok szolgatársban már kialakult egy bizonyos téma, s ehhez igyekszenek 

megfelelő textust keresni. Ezeknél az igehirdetőknél az invenció, a téma feltalálása a 

kérdés. Hogyan is állunk ebben a tekintetben? 

„… az igehirdető nem elégedhet meg azzal, hogy találjon valami theologiailag igaz 

mondanivalót, mint ahogy az ortodoxia tette. Az sem elég, hogy találjak valamilyen 

hasznos témát, amire a racionalizmus törekedett. Nem lehet elég az sem, hogy valamilyen 

megragadóan szép gondolatot leljek, amint az idealista filozófián nevelkedett 

esztéticizmus gondolta. Nem elégedhetünk meg egyes ébredési csoportok módszerével 

sem, melyek sablonokra ütötték rá a pecsétet, hogy az az Isten szava, s közben az emberi 

lélek rezdüléseit prédikálták. Kevés az is, ha az egzisztencializmus emlőjén nőtt 

modern irányzatok útján, az élet sivárságát, az emberi lélek bonyolult zűrzavarát tárjuk 

fel, vagy a társadalom életének kiáltó és kilátástalan helyzetét elemezzük. A mai református 

igehirdetők nem nyugodhatnak addig, míg alkalomról alkalomra meg nem találják 

Isten élő és érvényes üzenetét. Az így megtalált üzenet először prófétai, mert valóságosan 

tárja fel az ember, a gyülekezet, a társadalom és az emberiség állapotát. Teljes 

összefüggésében láttatja a bűnt. Ugyanakkor evangéliumi, mert igaz és jó hírt közöl a 

megszólított emberrel, teljes gazdagságában és érvényesen hirdeti a kegyelmet.” 2 

Az idézett szövegből kiderül: szerzője abból indul ki, hogy az igehirdető hogyan találja 

meg a mit prédikáljak összefüggésében a témát, amiről 20–30 percig beszélhet a 

szószéken. Inkább negatív példákat sorol fel: nem elég az előttünk járók témakeresésének 

szokványos gyakorlata, ennél több kell. Oda azonban nem jut el, hogy az invenció 

tekintetében tulajdonképpen a textus feltalálásáról van szó. Hogyan találom meg az 

igehirdetésem textusát? Ha egyszer megragad a Szentírásnak egy mondata, egy története 

vagy példázata, vagy más rövidebb-hosszabb szakasza, s ellenállhatatlan erővel késztet, 

hogy erről prédikáljak, akkor már nem kérdésem a téma, mivel maga a textus kínálja 

azt. Más témája nem lehet a prédikációnak, mint az alapigében foglalt téma. Vagyis: 

1 Zahrnt, Heinz: Az istenkérdés. Budapest 1997, 154. 

2 Ld. Adorján József: A prédikáció a Szentháromság Isten beszéde. In: Hirdesd az Igét. Igehirdetők kézikönyve. 

Kiadja a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Budapest 1980, 24.


nem egy bizonyos megfogalmazott témához keresek a Bibliában valami használható 

textust, hanem fordítva: a feltalált, engem személyesen megszólító textust igyekszem 

minden teológiai tudásomat felhasználva úgy kifejteni, hogy a gyülekezetnek továbbmondandó 

üzenet ugyanilyen személyesen megragadja a hallgatókat. Az a jó prédikáció, 

amelynek meghallgatása után egyrészt azt állapítja meg az igehallgató: én ennek az 

igének a jelentését eddig nem nagyon értettem, most már világosabb számomra az értelme; 

másrészt pedig szinte revelációszerűen döbben rá arra: nem is gondoltam volna, 

hogy ennek az igének az üzenetére mennyire szükségem van! Hiszen itt pontosan rólam 

van szó! 

Az invenció problémáját leginkább a lectio continua követése oldja meg. Elkezdem a 

Szentírás valamelyik könyvét folyamatosan, lehetőleg minden kihagyás nélkül végigprédikálni. 

Ha imádságos lélekkel, alapos teológiai készültséggel, türelmes meditációval, 

és az elképzelt igehallgatókat szem előtt tartva dolgozom a soron következő textus 

kifejtésén, többnyire magam is meglepődöm az eredményen: eddig én sem tudtam, 

hogy ebben a prófétai igében, ebben a bibliai történetben, vagy ebben a jézusi mondásban 

ez van, ez az üzenete! 

Lehet más szolgatársamnak más a prédikációs és teológiai módszere. Lehetséges, 

hogy valakiben felmerül egy téma, pl. a kegyelmi kiválasztás, vagy az angyalok szolgálata, 

a halottak feltámadásának, vagy az ember ösztönéletének, a környezetünk iránti felelősségünknek 

a gondolata, s elhatározza, hogy erről prédikál. Eleve látja a kitűzött 

célt, s a Szentírást úgy használja, hogy kezdeti elképzelését megerősítendő, keres ahhoz 

textust. Részemről ez a módszer az igehirdetésben egyáltalán, a teológai tudományok 

művelésében is csak nagy elővigyázatossággal használható. Félő, hogy exegézis helyett 

eisegézist művelek; nem a textust „magyarázom ki”, hanem saját gondolataimat „magyarázom 

bele” az alapigébe és a hirdetendő üzenetbe. Következésképpen az én módszerem 

ez: nem én állítok fel egy tételt, amihez igazolásul igyekszem felhasználni a Biblia 

kijelentését, hanem éppen fordítva: előttem egy ige, egy bibliai vers, egy „kimetszett 

rész”, vagyis textus, s magam is imádkozva, dolgozva, kíváncsian lesem, hogy milyen 

felismerésekre juttat el Isten Szentlelke. Igyekszem minden ismerettől, beidegződéstől 

mentesen hajolni a Biblia fölé; így keresem, kutatom: Uram, mit üzensz az igén át nekem, 

mint első igehallgatónak, s aztán általam az eklézsia többi igehallgatójának? 

Tudom, mindebben nincs semmi új; nem is akarom, ki tudja, hányadszorra felfedezni 

a prédikáció szerepét. Csupán a mai, többnyire helytelen gyakorlattól szeretném 

megtenni a visszafelé vezető utat: mi volt kezdetben, az eklézsia megalapításakor, a keresztyénség 

kezdetén a prédikálás szerepe? Milyen missziói és pásztorációs feladata 

van a mai igehirdetésnek? Hogyan lehetne úgy megszólítani a mai igehallgatót, hogy 

annak ne az legyen az első reagálása, ami az iskolás gyermeké: „ó, én ezt tudom, ezt én 

mind jól tudom!”, s aztán kiderül, hogy legalábbis rosszul tudja! De mielőtt ez kiderülne, 

az általánosságokat halló igehallgató már el is szenderedett. Ha az első három elhangzott 

mondatban nem támad szívében az a visszhang, hogy igen, ez az én kérdésem 

is, itt valóban személy szerint rólam van szó, akkor a továbbiakban „kikapcsol”; 

csak hall, de többé már nem hallgat, csak a fül van jelen, szív és lélek nélkül. Ezért döntő, 

hogy amit én, a szolga predikálok, előre mondok, azt a padban ülő velem együtt 

mondja, de nem úgy, mint az egykor megtanult szorzótáblát vagy iskolai axiómákat, 

közmondásszerű igazságokat, hanem mint meglepően új, mai és friss üzenetet. Hogy 

az Ámen után valóban ismeretben gyarapodva, hitében megerősödve, emberibb-


testvéribb életre elkötelezetten, Isten szeretetében örvendezve induljon a gyakorlati istentiszteletbe, 

a keresztyén szolgálat mezejére. 

Our Questions Concerning Preaching 

My essay does not contain any new issue; I don’t even intend to rediscover the role 

of preaching. I only try to return from the improper practice of today to the role it 

originally played at the beginning of Christianity and foundation of the Church. What 

is the task of preaching as mission and pastoral care are concerned? How can those 

listening to God’s Word be addressed to in such a way as to avoid such a reaction: 

“Well, I know very well all that has been said!” for us to discover that they are wrong 

actually. But before this having come to light we notice that the generalities heard by 

the listener send him to sleep. If, after having listened to the first three sentences the 

listeners do not realize that they themselves are concerned, they switch off, they only 

hear what is being said but they no longer listen to it. For the preacher as God’s servant 

ii is important that the new message transmitted be repeated by his audience. It is 

also important for him to know that following the Amen his listeners be able to start 

their service as Christians enriched in knowledge, strengthened in faith, engaged in decent 

life and rejoicing in God’s love. 

A vajdahunyadi református templom szószéke 


THEOLOGIA SYSTEMATICA 

Juhász Ábel * 

Telekfalva 

A közjó szolgálatában 

L 

assan két évtizedes – és valljuk be, néha furcsa – demokráciánkban gyakran 

vetődik fel a kérdés: hogyan egyeztethető össze az egyházi élet és szolgálat a 

világi, közösségi tevékenységekkel? Manapság talán egyike a legvitatottabb és leghangosabb 

kérdéseknek, hogy meddig terjedhet az egyház és a lelkipásztorok politikai szerepvállalása. 

Sokféle „recept” létezik erre a kérdésre. Vannak egyházak, ahol ezt törvényben 

vagy rendelkezésekben próbálták szabályozni, máshol a lelkipásztorok, illetve 

a gyülekezetek, presbitériumok bölcsességére és belátására bízták a döntést. Én most 

csak két példát említenék. Az egyik az Erdélyi Református Egyházkerület 7–2003. sz. 

2003. április 8-án kelt határozata, mely hivatkozással a Kánon I. főrésze 36. §-a c. pontjának 

3. bekezdésére, megtiltja a lelkipásztoroknak, hogy akár politikai párt, politikai 

szervezet vagy politikai jellegű érdekvédelmi szövetség tagjaként, akár független jelöltként 

helyi, megyei vagy országos szervezetben, választott tisztségviselőként vagy fizetett 

tisztviselőként feladatot végezzenek. A másik ilyen rendelkezés az Ortodox Egyház 

Szinódusának 2008. március 6-i határozata: 1 

„A román ortodox egyház szent szinódusa jóváhagyta, hogy az ortodox 

papok függetlenként jelöltethessék magukat önkormányzati képviselői tisztségekbe. 

Az egyházi vezetőtestület döntése értelmében a helyi tanácsosi tisztségekre 

pályázó papoknak előbb meg kell szerezniük felettesük jóváhagyását. 

Constantin Stoica, a patriárkátus szóvivője hangsúlyozta: az ortodox papok 

nem valamelyik párt színeiben, hanem csakis függetlenként indulhatnak a 

helyhatósági választásokon. A szinódus arra alapozta döntését, hogy az önkormányzati 

képviselőként is dolgozó papok ez által behatóbban megismerhetik 

a közösség problémáit. A szent szinódus egy 2004-ben született döntését 

módosította, akkor Bartolomeu Anania metropolita kezdeményezésére megtiltotta, 

hogy a papok politikai tevékenységet folytassanak.” 2 

Mit jelent a politika szó? Arisztotelész a politikát egyfajta művészetnek tekinti 

(politikh\ te/xnh), amely minden emberi erényt és képességet magában foglal a tár- 

* Juhász Ábel (Kézdivásárhely 1976) a Négyfalusi (Brassó megye) Zajzoni Rab István középiskolában 

érettségizett. 1996-ban kezdte meg teológiai tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 

Az 1998–99-es tanévben a Szebeni Szász Evangélikus Karon, majd 1999–2000-ben a Sárospataki Református 

Teológián volt cserediák. A Sárospataki Teológia könyvtárában ekkor gyűjtött anyagot készülő 

szakvizsgadolgozatához. Ezt 2001-ben letett első lelkészképesítő vizsgájára nyújtotta be, Lelkipásztor és 

közélet. Barabás Samu református lelkipásztor közéleti és politikai szerepvállalása a századfordulón címen. 2002-től a 

Hargita megyei Telekfalvi Református Egyházközség lelkipásztora, ahol jelenleg is szolgál. 2006-ban a Mire 

tanít az arad-földvár pusztai mellkereszt? című cikke az Evangélikus Haragszóban és a Dobogóban jelent 

meg. 

1 Ld. www.patriarhia.ro/Site/Stiri/2008/059.html. 

2 Indulhatnak a helyhatósági választáson az ortodox papok. In: Krónika, 2008. március 7.

JUHÁSZ ÁBEL: A KÖZJÓ SZOLGÁLATÁBAN 263 

sadalom, a közösség javára. 3 A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a politika „… valamely 

szervezet társadalmi értékű tevékenysége”. 4 Az idegen szavak szótárában ezt olvashatjuk 

a politika szónál: „1. államtudomány […]; 4. valaminek az intézésében, szervezésében 

követett irány”. 5 

Mostanában nem így gondolunk a politikára, inkább valahogy úgy, ahogy Békési 

Sándor írja a Politika az alkotó ember kezében című írása elején: 

„Mi a politika? Szemtelen ígérgetések kampányheteivel megmegszakított 

arcátlan ígéret-be-nem-tartások hosszú évei. A pimaszság technikája. Mi a politika? 

Egyre újabb kori machiavellizmusok pusztán a hatalom megragadásáért.” 

6 

A politika hallatán sajnos azonnal a pártpolitikai csatározások, és annak minden kísérő 

jelensége jut eszünkbe, és fogalmazódik meg bennünk (sokszor valóban indokoltan), 

hogy az egyház tartsa magát távol mindezektől. Valóban ennyire élesen külön kell 

választani az egyházi és világi, közéleti szerepvállalást, beleértve a jó értelembe vett politikát 

is? Erre talán válasz lehet a következő: 

„Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ma már csak egyedül tőlünk, a lelkészektől 

kérik számon, mit tettünk a közösségünkért. Nekünk Isten előtt is el kell 

számolnunk azzal, hogy miért éltünk és miért élünk. Közösségeinkben ezért 

kell a felelős értelmiségi szerepét felvállalnunk, ezért kell részt vennünk a polgárosodás 

megszervezésében, és ezért kell azokat, akikkel kapcsolatba kerülünk, 

megpróbálni képessé tenni felkelni és járni. Ennek sokféle módozata, 

változata van. A lelkész nem vonhatja ki magát, és nem mondhatja azt, hogy 

engem ez vagy az a terület nem érdekel. Nekünk a szolgálatot minden területen 

vállalnunk kell és az egész embert kell szeretnünk, testét, lelkét egyformán 

és olykor egészen konkrét dolgokkal kell foglalkoznunk.” 7 

Vállaljon tehát közéleti és politikai szerepet „Isten szolgája”? Az örök dilemma tehát 

a „nem szabad” és a „szükséges” között a mai napig sem dőlt el, s ennek a kérdésnek 

most is vannak ellenzői és támogatói (még egyházon belül is). 

A következőkben két olyan lelkipásztorra szeretném felhívni a figyelmet akik életükkel 

és munkásságukkal bizonyították, hogy lehet keresztyéni lelkülettel „művészien” 

is szolgálni a közösséget, illetve a társadalmat. 

Abraham Kuyper és Barabás Samu 

Barabás Samu magyarláposi, kolozsvári, majd az első világháború után kabai lelkipásztor 

volt. 8 Emlékiratait hét kötetben írta meg, melyek a Sárospataki Gyűjtemények levéltárában 

állnak. 

3 Békési Sándor: Politika az alkotó ember kezében. In: Református Szemle 2004/6, 597. 

4 Politika címszó. In: Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémiai kiadó, Budapest 1992, 1113. 

5 Ld. Politika címszót. In: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Akadémiai kiadó, Budapest 1994, 612. 

6 Békési Sándor: i. m. 597. 

7 Ld. Kató Béla előadását. In: Tabajdi Csaba, Berényi Sándor (szerk.); Az egyházak szerepvállalása a nemzeti 

kisebbségek közösség építésében. Osiris Kiadó, Budapest 1998, 63–64. 

8 Első lelkészképesítő vizsgadolgozatomban írtam róla: Lelkipásztor és közélet. Barabás Samu lelkipásztor 

közéleti és politikai szerepvállalása a 19. század végén és a 20. század elején. Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár 

2001.

264 THEOLOGIA SYSTEMATICA 

Barabás Samu mindhárom szolgálati helyén – a megszokott lelkipásztori tevékenységek 

mellett – intenzív közéleti tevékenységet is folytatott. Magyarláposi szolgálata 

idején a kisközösségek gazdasági függetlenségének megteremtésén fáradozott, mely a 

hangyaszövetkezet alapításában és működtetésében teljesedett ki. Kolozsvári szolgálata 

idején az iskolaügy és az újságszerkesztés jelentette közéleti tevékenységét. Kabai lelkészsége 

idején, a 1920–1930-as években politikai tevékenysége volt kiemelkedő. 

1919–1920 között miniszteri kormánybiztos, 1922–1931 között pedig parlamenti képviselő 

volt. 

Barabás Samu életpályáját kutatva figyeltem fel Abraham Kuyper munkásságára. 

Barabás Samu és Abraham Kuyper életútja és tevékenysége nagyon sok hasonlóságot 

mutat. A 20. század elején, közéleti-politikai tevékenységük alapján hazájukban mindketten 

meghatározó személyiségek voltak. Új szemléletet honosítottak meg a politika 

porondján, éspedig azáltal, hogy felismerve a kálvinizmus politikai jelentőségét, a francia 

forradalom ideológiai alapjaitól (mely az akkori politikai pártok mindegyikének 

alapjául szolgált) merőben eltérő, új hangvételű bibliai és krisztusi alapokra helyezett 

szemléletet kínáltak a társadalomnak. Ez pedig szemben áll az ateista alapokra felépített 

politikai és szociális elvekkel. Kuyper azt vallotta, hogy a kálvinizmus eredeténél 

fogva kétségkívül teológiai, de jellegénél fogva éppen olyan bizonyosan politikai is. 

1898-ban, a princetoni egyetemen tartott előadásában (A kálvinizmus és a politika) így 

vall erről: 

„Az a tévhit, mintha a kálvinizmus kizárólag csak egyházi és dogmatikai 

mozgalmat képviselne, elvi és tárgyi cáfolatát itt találja meg. A kálvinizmus vallási 

indító ereje, éppen azért, mert nemcsak ágakat metszett és a törzset tisztította, 

de egészen az élet gyökeréig hatolt: a politikai együttélésnek is sajátos 

alapgondolatát teremtette meg.” 9 

Kuyper ennek szellemében vág bele a politikába. A párt, amely az anti-revolutionair 

(forradalom-ellenes) nevet kapja, a kálvinizmus szellemének politikai érvényesítésére 

lesz hivatott. 

Minden közösségi tevékenységben kísért az öncélú aktivizmus, a hatalmi érdek 

vagy a személyes becsvágy veszélye. Ezek azonban megszűnnek, ha a közösségért végzett 

tevékenységet Istentől kapott feladatként végezzük. Ez az elhivatottság-tudat 

munkálkodott mindkettőjükben, Kuyperben és Barabás Samuban, céljuk pedig a keresztyén 

nemzeti élet kiépítése volt. 

Hogy mennyire hasonló módon és hasonló értékek mentén gondolkodtak, álljon 

előttünk két idézet, arra a kérdésre, hogy kell-e a keresztyén embernek politizálnia. 

Kuyper a következőt mondta: 

„A keresztyén embernek kötelessége komoly pártalakításra gondolni és törekedni, 

de ugyanakkor kötelessége, amennyire e bűnös világban csak lehetséges, 

nemtelen és gonosz üzelmektől távol tartania magát.” 

Barabás pedig ezt írja a 30-as években: 

„Gyakran megvitatott kérdés, hogy a papnak szabad-e politizálni, illetőleg 

helyesen cselekszik, vagy nem, ha politizál? Mi a politika? Kossuth Lajos fogalmazása 

szerint a politika az exigenciák tudománya, a körülmények, a szük- 

9 Abraham Kuyper: A kálvinizmus lényege. Nagybánya 1914, 88.


ségletek tudománya. Emlékeztet a Kant-féle kategorikus imperativusra: 

Kell!” 10 

Az egyház és a politika összetartozása és szétválaszthatatlansága mellett azonban 

Kuyper mindig is hangsúlyozza a szuverenitás gondolatát. „Szuverenitás a magunk körében” 

gondolat megtalálható közéleti munkásságának mindegyik szegmensében, sőt, 

ez által valami addig ismeretlen és új színt vitt a politikai életbe. Ha úgy tetszik, friss 

levegővel töltötte fel a dohos politikai légkört. Ennek lényegéről a következőképpen 

vall: 

„Ez alatt a kálvinista azt érti, hogy a család, ipar, tudomány, művészet és 

még több egyéb területe az életnek külön társadalmi köröket alkotnak, melyek 

létüket nem az államnak köszönhetik, sem élettörvényüket az államtól nem 

kölcsönzik, hanem egy, a saját lelkükben élő magas tekintélynek engedelmeskednek, 

mely éppen úgy, mint az állami szuverenitás, Isten kegyelméből uralkodik.” 

11 

Kuyper „szabad egyház a szabad államban” 12 jelszava egyszerre hangsúlyozza az állam 

és az egyház elválaszthatatlanságát és egymástól való függetlenségét. Azt is mondhatnánk, 

hogy megteremtette az egymásra utaltság autonómiáját, amely azonban csak a 

politika és az egyház gyökeres reformjával képzelhető el. A kálvinizmus és politika 

összefonódásának kérdése átlépte Hollandia határait is. Sebestyén Jenő etikájában is ez 

a szemlélet köszön vissza, amikor ezt írja: 

„A francia forradalom óta a hitetlenség politikája mindenütt visszaszorítja a 

keresztyénség politikai erőinek érvényesülését és megakadályozza, sőt kiirtotta 

azt. Mert a liberalizmus a politikában nem egyéb, mint a hitetlenség rendszerének 

tetszetős elnevezése; mert hiszen alapgondolata az, hogy a vallásnak, és 

így a keresztyénségnek sincs köze a politikához, tehát keresztyén elveik abban 

nem is érvényesülnek. Ezt a ravasz felfogást alkalmazzák velünk szemben a 

szocialisták, radikálisok és liberálisok is, amikor szirén szavakkal igyekeznek a 

fülünkbe énekelni: Ti jámbor keresztyének csak imádkozzatok és maradjatok a 

ti templomaitokban. A politika piszkos dolog, nem hívőknek való. Engedjétek 

tehát át a tért, a területet nekünk. Mi majd elkormányozunk – titeket is! Istennek 

legyen hála, ebből a szörnyű kábulatból végre fölébredtünk és most már 

látjuk, hogy a keresztyénségnek hatalmas politikai missziója is van az emberiség 

életében.” 13 

Ugyanezzel a kérdéssel foglakozik Luthardt is A keresztyénség erkölcstanáról című 

munkájában. Az állam és az egyház viszonyáról elmondja, hogy mindkettő egyenjogú 

nagyság, melyeknek megvan a maguk rendeltetése a világban. Leszögezi ugyanakkor 

azt is, hogy bár jóllehet két szuverén hatalomról van szó, mégsem választható el egymástól, 

hiszen vannak olyan területek, ahol találkoznak. Erről a kettősségről a következőket 

írja: 

10 Barabás Samu: Összefoglalt önéletrajzi írás. Kézirat, 138 lap, a család tulajdonában; 22. 

11 Abraham Kuyper: i. m. 104. 

12 Uo. 116. 

13 Sebestyén Jenő: Református etika. Iránytű Kiadó, Budapest–Gödöllő 1993, 422–423.

266 THEOLOGIA SYSTEMATICA 

„A két intézmény közül egyik se avatkozzon be a másik feladatába. […] De 

mindkettő szolgáljon a másiknak, hogy így együtt szolgáljanak a nép közéletének. 

Az állam szolgál az egyháznak, amennyiben rendelkezéseit jogvédelemben 

részesíti, és így lehetővé teszi, hogy feladatait békességben teljesíthesse; az 

egyház szolgál az államnak, amennyiben tagjai lelki életét előbbviszi és emeli, s 

ez által erkölcsi erőt és képességet ad az állami kötelességek hívebb teljesítésére. 

Ekként a kettőnek egymás mellett önállólag, és mégis egymással 

szövetségben kell állniuk. Nem elég, hogy, amint szokták, szabad egyházról 

beszéljünk szabad államban. Mert egybefüggés nélkül és közönyösen nem állhatnak 

meg egymás mellett, hanem élő kölcsönhatásban és közösségben kell 

lenniük.” 14 

A politikai tevékenységen és szerepvállaláson túl azonban más kapcsolódási pontot 

is találunk Kuyper és Barabás között. Mindketten szívügyüknek érezték az oktatás 

kérdését. Barabás Samu kolozsvári lelkészsége idején iskolaszéki elnökként is tevékenykedett, 

és minden erejével arra igyekezett, hogy megmentse a nagy múltra visszatekintő 

kolozsvári református felekezeti oktatást azoktól a törekvésektől, amelyek azt 

állami fennhatóságba akarták átadni. Így vall erről: 

„Többféle érdekem azt kívánta volna, hogy ússzak az árral én is és ne bolygassak 

meg egy olyan ügyet, amihez már a legfelsőbb egyházi hatóság hozzájárult. 

Kollégáim titkos célja: az iskolák feladásával felszabadult kiadásokkal a 

papi fizetések felemeltetése volt. A fizetésjavítást magam is örömmel fogadtam 

volna, mert keservesen kellett nekem is megállapítani, hogy a kolozsvári 

paposkodás: cifra nyomorúság. Azonban lelkiismeretem csak azt súgta: más 

úton, más eszközökkel!” 15 

Kuyper egyetemalapító tevékenysége is hasonló gondolatok mentén alakul. A szuverenitás 

gondolata fogalmazódik meg az iskolaügy kapcsán is. Erről így vall Kuyper: 

az állami szuverenitás magasan fölötte áll valamennyi többinek, az egyes területeken 

belül azonban nincs érvénye. Ott az az Istentől származó tekintély uralkodik, amelyet 

az állam nem adhat, hanem elismerni köteles. Ezért alapítja meg a Vrije Universiteitet, 

amely egyetem még az ő egyházától is teljesen függetlenül működik. 

Mindezen tevékenységek mellé társult mindkettőjük esetében az írás talentuma. 

Mind Kuyper, mind pedig Barabás Samu újságot alapítottak, szerkesztettek és írtak. 

Barabás 1910-ben indította az Egyházi Újság című lapot, amelyet ötszáz példányban és 

saját költségén adott ki, és nyolc éven keresztül, az első világháború végéig jelent meg. 

Kuyper két lapot is szerkesztett és irányított. A De Heraut egyházi lapként 1877-től, 

míg a De Standaard politikai napilapként 1872-től jelent meg. A sajtót Isten adományának 

nevezte. A De Heraut lap teljes címe így hangzott: a szabad egyház és a szabad iskola 

szolgálatában a szabad Hollandiában. A szuverenitás gondolata köszön vissza ebből a 

címből is. 

Az örök dilemma az, hogy megéri-e ekkora terhet a vállára vennie a lelkipásztornak. 

Választ a következő idézet is nyújthat: 

14 Luthardt, K. E.: A keresztyénség erkölcstanáról. Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Budapest 1911, 

167–168. 

15 Barabás Samu: Életem és hosszas nehéz küzdelmeim. Kézirat. I. kötet. Pesterzsébet 1937, 100.


„Ha Kr. e. az 5. században Periklész mindenféle ocsmány vádaskodásnak 

és pénzügyi lobbinak engedve, nem lép magas röptű álmokkal és határozott 

alkotói szándékkal a kopár Akropoliszra, az ókori Athén építészetében, művészetében 

és bölcseletében nem lett volna példaadó érték a későbbi európai kultúra 

számára. Ha Assisi Ferenc Portiuncula elgazosodott romjain nem rakja újra 

egymásra a széthullott köveket imádkozó lélekkel és tüzes hittel, nem lenne 

hiteles soha az az állítás, hogy az Istennek és embernek felelős szegénység tesz 

gazdaggá, amint ezt látjuk azóta is az istentiszteletében élő gyülekezetekben, a 

reneszánsz művészetében és a reformáció gondolkodásában. Ha John Harvard 

lelkész a 17. század puritán Amerikájában nem ajándékozza könyvtárát és vagyonát 

egy általa alapított iskolának, ma nem néznének irigykedve a bostoni 

Harvard Egyetemre azok, akik semmi pénzért nem tennék meg az első áldozatos 

kapavágást egy hasonló hazai intézményért, különösen, ha annak virágkora 

csak háromszáz év múlva érik be.” 16 

Ez a két nagyszerű ember a maga szerteágazó tevékenységi körével és közéleti szerepvállalásával 

példát is állított a következő generációk elé. Mindkettőjük élete és 

munkássága azt bizonyítja, hogy a keresztyén és kálvini életforma és gondolkodásmód 

nem valamilyen misztikus, világtól idegen létmód, hanem éppen ellenkezőleg: példa és 

lehetőség a mai erkölcsileg leromlott társadalom számára. Ezért nemcsak tisztelnünk 

kell őket, hanem tanulnunk is tőlük és követnünk azt az utat, amelyet megmutattak. 

Im Dienste des Allgemeinwohls 

In unserer bald zwei Jahrzehnte alten, manchmal seltsamen Demokratie wird die 

Frage oft gestellt: Wie kann man kirchliches Leben und kirchlichen Dienst mit gemeinschaftlichen 

Tätigkeiten miteinander vereinbaren? Heutzutage ist es eine der 

meist umstrittenen Fragen wie weit die politische Rolle der Kirche und der Pfarrer 

reichen darf. Es gibt sehr viele „Rezepte” für diese Frage. In einigen Kirchen hat man 

versucht sie gesetzlich und mit Verordnungen zu regeln. Anderswo wollte man die 

diesbezügliche Entscheidung der Einsicht der Weisheit der Gemeinden und Presbyterien 

überlassen. In geschichtlichem Rückblick könnte uns hier das Beispiel des holländischen 

Abraham Kyper und des siebenbürgischen Samu Barabás Rechtmass geben. 

16 Békési Sándor: i. m. 599.

HISTORIA ECCLESIÆ 

Bardócz Csaba 

Eresztevény 

Cserkészmozgalom Erdélyben 

A 

A román cserkészet rövid története 

román cserkészszövetség 1914-ben alakult meg. Első kezdeményezői és a 

bizottság tagjai között megemlítjük Murgoci és Ghidionescu tanárokat, 

Berindei ezredest, Simboteanu századost, Manolescu őrnagyot, s az ismert újságszerkesztőt, 

Costa Forut. A főcserkész tisztet Károly trónörökös töltötte be bámulatra 

méltó rátermettséggel. A kiváló román tudós Iorga így írt róla: Károly trónörökös Őfensége 

21 éves korában fiatalsága teljes lendületével és természet adta bátorságával szervezte meg az erkölcsi 

és fizikai nevelésnek ezt a kiváló intézményét, a cserkészetet. 1 

Murgoci tanár 1913 nyarán tért haza Angliából. Hazatérve úgy beszélt az angol 

scout intézményről, mint amit itt is be kell vezetni. Javasolta is, hogy Pandurii României 

legyen az új intézmény neve. A mozgalom szervezésébe bekapcsolódik Károly herceg 

is. Ő az, aki a cercetaşi nevet javasolja. Így lett fejedelmi keresztapja ő a román cserkészetnek. 

Károly herceg ezután elutazott Potsdamba, ahonnan a háború kitörése miatt hamarosan 

hazatért, és létrehozta a II. kohorszot a Felső Prahova völgyében. Az elsőt 

ugyanis a bukaresti Gheorghe Lazăr líceum növendékei alapították saját kezdeményezésükre. 

1914-ben a Prahova völgyében Károly herceg rendezésében sor került az első nagyobb 

szabású cserkészkirándulásra, amin 500 ifjú vett részt, úri és parasztgyerekek 

vegyesen. A hercegi vezér és serege nyomán, mintha a földből nőttek volna ki, úgy 

alakultak meg a cserkészlégiók szerte az országban. 2 

Egy évnyi lendületes munka után Berindei ezredes évi jelentésében már 9000 román 

cserkészről számolt be, 3 akik 56 kohorszban működtek. 

A román cserkészek első találkozójára, az első nemzeti táborra Curtea de Argeşen 

kerül sor 1915-ben. Ekkor már előre látható volt, hogy a háború elkerülhetetlen, ezért 

már akkor ilyen irányú szakismeretekre oktatták a cserkészeket. A fiatal főparancsnok, 

Károly herceg Őfensége, ekkor már a trón örököse, 1916. május 19–22. összehívta a 

második nemzeti nagytábort. A főváros hatalmas sétányán, a Şoseaua Kiseleffen volt a 

tábor. 4 

Három hónap után, 1916. augusztus 25-én a román cserkészet számára is eljött a 

cselekvés ideje. A nagy légió parancsnoka mozgósított valamennyi kohorszt és belépésre 

szólította fel az ország fiatalságát, amely olyan méreteket öltött, hogy egyszerre 

1 A romániai cserkészet története. In: Jó Barát. 1927. január 15. III. évfolyam, 5. szám, 116–117. [A 

továbbiakban: RomCserkTört] 

2 Puskás Lajos: Királyi vezér a sereg élén. In: Jó Barát. 1932. október 15. VIII. évfolyam, 2. szám, 34. 

[A továbbiakban: PuskásKirályi] 

3 RomCserkTört 116–117. 

4 PuskásKirályi 34.

BARDÓCZ CSABA: CSERKÉSZMOZGALOM ERDÉLYBEN 269 

66 kohorszra szaporodott a cserkészosztagok száma, akik a háború alatt a legkülönfélébb 

szolgálatot teljesítettek. Egyesek mentő, futár, vasúti, telefon és távírdai szolgálatot 

teljesítettek, mások műhelyekben és hivatalokban segédkezetek, nagy városokban 

még rendőri szolgálatot is végeztek. Iaşi-ban és Bukarestben ellenőrizték az árakat, 

részt vettek a hadbavonultak családjának a segélyezésében, az állomásokon cigarettával 

és teával szolgáltak az átutazó katonáknak stb. Egyes csapatok víg őrsöket szerveztek, 

akik bőven felszerelve vidám nótákkal és színdarabokkal járták végig a kórházakat, 

hogy ezzel is enyhítsék a sebesült katonák szenvedését. Mások régi vitézi énekeket tanultak 

meg s az ősök példáit felidézve buzdították a harcba induló katonákat. Egyeseket 

a haza szolgálata iránti vágy annyira elragadta, hogy maguk is fegyvert fogtak. 

Călăraşiban az egész város lakossága elmenekült a bombázás elől, csak 8 cserkész maradt 

a rábízott helyen. Târgu Jiuban a város védelmében is részt vettek, bár ezt a parancsnok 

megtiltotta. Azért, hogy hasonló eset elő ne forduljon, megtiltották nekik, 

hogy hadműveleti területre belépjenek. A háború idején a cserkészek felada az volt, 

hogy az ország belsejében helyettesítsék a férfi munkaerőt és a hadbavonult apjukat és 

bátyjaikat, s igyekezzenek az édesanyjuk gondterhes arcáról a sötét fellegeket eloszlatni. 

A háborúnak Romániára nézve legszerencsétlenebb korszakában, a Bukarest kiürítése 

utáni időben is megállták helyüket. A főváros kiürítését a hatóság ugyanis csak a 

16–40 év közöttiekre nézve határozta el. A cserkészparancsnokság vezetése alatt, szüleik 

beleegyezésével, 93 cserkész is távozott, akik a száműzetés nehéz hónapjain át 

szenvedésben edzett derék férfiakká serdültek és nélkülözhetetlen tagjai lettek azon 

gyerekkolóniáknak, amelyeket Moldvában szerteszét alapítottak (ide a fejvesztett menekülés 

után gyűltek össze). Ezek a kolóniák igazi cserkészkolóniák voltak. Összesen 

12 légióparancsnok volt megbízva a 9154 gyermek irányításával. Az élet robinsoni volt: 

maguk készítették ágyaikat, takarítottak, fát vágtak az erdőben, legeltették az állatokat, 

művelték a földet, kikényszerítve belőle az élethez legszükségesebb terményeket. A 

háborús romániai cserkészet második fázisa főleg Mugur és Nedeleu tanárok nevéhez 

fűződik. 

A háború után a romániai cserkészet legjelentősebb állomása az 1920-as londoni 

jamboree volt, ahol nagy sikereket ért el a Romániát képviselő kis csoport szomorú 

népdalaival és nemzeti táncaival. Részt vettek az akadályversenyen, ahol másodikok, a 

kötélhúzó versenyen harmadikok, a bélyeg és nemzeti kézimunka kiállításon, illetve a 

nyomolvasáson pedig elsők lettek. 5 

Ezen kívül évente tartottak táborokat, amelyeknek a székhelyei Techighiol (1920), 

Brassó (1921), Nagyszeben (1922) és Szinaja (1923). Az utóbbin maga Ferdinánd király 

is részt vett. Ezen táboroknak – Károly herceg mellett – a legfőbb segítője M. 

Grigorescu hadnagy volt. 6 

A háború után a legjelentősebb társadalmi szolgálatuk a következő volt: három héten 

át mintegy 200 cserkész állott szolgálatba azért, hogy a posta és a telefon alkalmazottjainak 

sztrájkja által az államra nehezedő kárnak legalább egy részét elhárítsák. 7 

A nagy lendületet vett romániai cserkészet azonban 1924 óta megtorpanni látszott. 

A megtorpanás oka az volt, hogy a sors elragadta a seregtől a vezért. 8 Nem vettek részt 


6 PuskásKirályi 34. 


8 PuskásKirályi 34.

270 HISTORIA ECCLESIÆ 

a koppenhágai jamboreen s az évi táborozások is kimaradtak. Lendületet csak helyenként 

vettek, ahol lelkes vezetők állottak a helyi szervezetek élén. Említésre méltó a Körösök 

kerületének (Ţinutul Crişanilor) a működése, amelynek a szervezője Simboteanu 

ezredes. Aktív munkát végzett a Ghidionescu tanár vezetése alatt levő Szamosvölgye 

kerület is. 9 

Romániában a cserkészet kiváltságos kultúrintézmény volt. Adómentességet, vasúti 

kedvezményt és postadíj mentességet élvezett. A Fundaţia Culturală principele Carol (Károly 

herceg kulturális alapítvány) egyik alosztályaként működtek (Direcţia 5-a), amelynek a 

céljai közt szerepelt a cserkészcsapatok megalakításának elősegítése, hogy azok az ifjúságot 

Baden Powell elvei szerint életrevalóságra, kezdeményezőkészségre, önérzetre 

neveljék. 10 

1927-ben az alapítvány megváltoztatta az elnevezését és a Fundaţia Culturală Regele 

Mihai (Mihály király kulturális alapítvány) nevet vette fel. Hivatalos lapja ekkor még nem 

volt a szövetségnek. A Szamosvölgyi kerület adott ki egy nyomtatott újságot Mesagerul 

Cercetaşului (A felderítő hírvivője) címmel. 11 

A Nagy légió 1929. évi adatai szerint Romániában 7024 fogadalmat tett, és 2052 

fogadalom előtt álló cserkész volt, 19 megyében, 120 kohorszba osztva. 1929-ben hét 

tábort tartottak, ahol 277 cserkész vett részt. A statisztika nem említi az erdélyi katolikusok 

táborát, pedig a nagyszebenieknek, gyergyóiaknak és a kolozsváriaknak is volt 

táboruk, összesen 110 résztvevővel. 12 

1930-ban Károly visszatért az országba. Nagy lendülettel indult meg újra a cserkészmozgalom. 

Két hónap múlva megrendezték a Piatra Neamţ-i jamboreet, ahol még 

gyenge volt a sereg, de két évi kemény munka után sokat fejlődtek. 1932-ben 203 

kohorszban több mint 20 000 cserkész működött. 1932-ben a szenei jamboreen a 

20 000 román cserkészt 2000 táborozó képviselte. 13 

A cserkészet iránti szeretet egyre nőtt az országban. Nagybánya erdős területet 

ajándékozott nekik, Kolozsváron is több helyen területet kaptak (pl. a Fellegvár oldalán, 

a Kálvária körül, sőt, szó volt arról, hogy a Bethlen bástyát is megkapják), Ilfov 

megyében Beletin de Vale nevű községben tíz holdnyi területet kapott a Nagylégió. 

1933. július 10-én nyílt meg az első tiszti tábor Breazan, ahol jelen volt a romániai 

cserkészet minden fontos vezetője: Manolescu tábornok és Sâmboteanu ezredes, a tábor 

legfőbb kezdeményezői, Nedelcu és Popa At. inspektorok, Mugur tanár, 

Negulescu és Stoenescu parancsnokok, Goia tanár a kolozsvári kohorsz parancsnoka. 

Ez a tiszti tábor friss vért hozott a román cserkészetbe. 14 

A belügyminisztérium 656/1935. január 15-én kiadott rendeletében kötelezi a 

prefektúrákat és a közelöljáróságokat, hogy költségvetésükbe vegyék be a cserkészet 

céljaira szükséges összeget, ha a helybeli parancsnok kéri ezt. 15 

1936-ban több kiképző táborra kerül sor: július 2–12. között kiscserkész vezető tábort 

szerveznek nők számára. Július 15–30. között ugyancsak kiscserkész vezető tá- 


10 Puskás Lajos: A romániai cserkészet szervezete. In: Jó Barát. 1926. november 15., II. évfolyam, 3. 

szám, 64. [A továbbiakban: PuskásCserkSzerv] 


12 Puskás Lajos: Hazai cserkészhírek. In: Jó Barát. 1930. március 15., V. évfolyam, 7. szám, 165. 

13 PuskásKirályi 34. 

14 Jó Barát 1934. január 15., IX. évfolyam, 5. szám, 112. 

15 Cserkészhírek: Közösségi és megyei támogatás. In: Jó Barát. 1936. március 15., XI. évfolyam, 7. 

szám, 196.


borra kerül sor, de ez alkalommal férfiak számára. Mindkét tábort Breazan tartják. Ez 

után augusztus 6–29. között cserkészparancsnok képző tábort tartanak Brassóban. A 

tábor költségeit a Nagylégió fedezte, a résztvevőknek csak az utazás 75 százalékát kellett 

kifizetniük. 16 

A következő évben fekete fellegek jelentek meg a román cserkészet egén, 1937. január 

24-én ugyanis Őfensége aláírta a strázsa, illetve a cserkészet egyesítéséről szóló 

rendeletet. Ez azt jelentette, hogy a 7–14 éves korosztály strázsakiképzést kapott, míg 

a 14–18 éves korosztály strázsa cserkész kiképzést (străjer cercetaş). 17 

A cserkészet Erdélyben 

Erdélyben az első cserkészcsapatot Z. Sebess József, a Református Kollégium tornatanára 

szervezte meg Székelyudvarhelyen 1911-ben. Három év múlva ez a csapat 

már 84 cserkésszel tevékenykedett. A Jó Barát folyóirat szerint a háború előtt és alatt az 

erdélyi cserkészet vagy nem volt felekezeti jellegű, vagy református volt. 18 

1920 előtt Erdélyben a következő városokban volt cserkészcsapat: Arad, Déva, 

Fogaras, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Orsova, Resicabánya, Szatmárnémeti, 

Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Temesvár (a felsorolás betűrendben van, nem a 

megalakulás időpontját figyelembe véve). 19 

A két világháború között Erdélyben a cserkészet volt az egyetlen meg nem támadott 

szervezet, amelyben az erdélyi magyar diák és iparos ifjúság, minden különösebb 

ellenőrzés nélkül, őszinte magyar közösségi életet élhetett. Az erdélyi magyar cserkészet 

a jamboreekon, a levelezésen és a cserkészirodalmon keresztül szoros kapcsolatot 

tartott fenn az anyaországi cserkészettel. Szervezetileg, gyakorlati ismeretekben, hagyományokban, 

szokásokban és szellemében megegyezett vele. A Trianoni tragédia 

nem változtatott az erdélyi cserkészeten. Noha az erdélyi csapatok a román cserkészszövetség 

tagjává váltak, sokkal inkább hasonlítottak a magyar cserkészethez, mint a 

románhoz. 20 Erdély és Magyarország közötti viszony megoldása 1921-ben még nem 

volt lehetséges. Sík Sándor az 1922. május 28-án tartott országos rendes közgyűlésen 

megállapította, hogy a kisebbségi magyar cserkészetnek csak Londonon keresztül tudtak 

némi támogatást nyújtani. 1920-ban ugyanis Londonban ülésezett a Nemzetközi 

Cserkészkonferencia, ahol a külügyi vezető a kisebbségi cserkészet helyzetének rendezését 

célzó javaslatot dolgozott ki. 21 

A kanderstégi 22 megállapodásig – források hiányában – alig tudunk valamit az erdélyi 

helyzetről. A háború után a katolikusok kezdeményezték a csapatok szervezését. Az 

első a gyulafehérvári Majláth gimnázium csapata volt, amelyik 1922–23-as cserkészévben 

alakult újjá. 23 Egy évvel később, 1924. április 13-án a csapat 63 cserkésze fogadal- 

16 Cserkészhírek: Breazan parancsnok kiképző tábor. In: Jó Barát. 1936. június 15., XI. évfolyam, 10. 

szám, 227. 

17 Cserkészhírek. In: Jó Barát. 1937. február 15., XII. évfolyam, 6. szám, 138. 

18 Gergely Ferenc: A magyar cserkészet története. 1910–1948. 143. [A továbbiakban: GergelyCserk] 

19 A magyar cserkészcsapatok elhelyezkedése térkép alapján, illetve a Gergely Ferenc i. m. 227 alapján, 

a helységnevek teljes mértékben megegyeznek. 

20 Bodnár Gábor: A magyarországi cserkészet története. 98. [A továbbiakban: Bodnár] 

21 GergelyCserk 138–140. 

22 Kandersteg, Svájc. 

23 GergelyCserk 143.


mat tett a város román cserkészcsapatainak a jelenlétében. 24 Új kezdeményezés volt az 

aradi cserkészcsapat beindítása, amely az ottani román kohorsszal egyetértésben, sőt 

vezetőinek kezdeményezésére alakult meg 1923. május 4-én. Az első kiképzést egy 

román öregcserkész vállalta. Nagyváradon 1925. március 30-án alakult meg az első 

csapat. 25 Kolozsváron az akkori körülmények miatt viszonylag későn, csak 1927. május 

5-én tehetett fogadalmat a kegyesrendi főgimnáziumban 1925 óta szerveződő csapat. 

Követték őket a református és unitárius főgimnáziumi csapatok is. Az utóbbi erejét 

bizonyítja az, hogy itt készült el Erdély és Románia első vitorlázó repülőgépe, 

amelyet a cserkészek építettek és használtak. 26 

Új mérföldövet jelentett az erdélyi cserkészet történetében az 1925. március 31-én 

tartott kanderstegi cserkészkongresszus kisebbségek érdekében hozott határozata, 

aminek az eredményeit a Jó Barát a következőképpen méltatta: a megbízottak kijelentik, 

hogy minden kisebbségnek joga van saját nyelvén, saját vezetőivel cserkészetet létesíteni, s ha az ország 

többségi cserkészszövetségével nem tudna megegyezni, jogait azon állam cserkészszövetsége védi, 

amellyel egy nyelvű az illető kisebbség. 

A meglévő erdélyi magyar csapatok közösen alkottak egy légiót. Új csapat alakításához 

6 jótálló, 1 vezető és 12 fiú kellett. A szervezés 1927. január 13-án indult, amikor 

az erdélyi katolikus iskolák főigazgatósága leiratot intézett az iskolákhoz, amelyben 

felszólította a vezetőket, hogy szervezzenek cserkészcsapatokat. 27 A reformátusok csak 

később csatlakoztak a kezdeményezéshez. Nehezen indult be a regös munka és az 

öregcserkészet is. A vezetők elsősorban a csapatok összefogását, ifjúsági vezetők képzését, 

a szórványmagyarság – főként a moldvai csángók – megismerését szorgalmazták. 

28 

1928-ban a 269/nov. 29., 1928-as határozat értelmében a kolozsvári kohorsz úgy 

dönt, hogy feloszlatja a cserkészetet és beolvasztja a román Astra kulturális egyesületbe. 

A magyar csapat vezetősége azonban kiharcolta, hogy a kohorsz csapatai továbbra 

is cserkész keretben működhessenek. 29 

Erdélyben kétféle cserkészet volt, diákcserkészet és iparos cserkészet. Az utóbbi 

1929-ben indult, 30 de nem volt fejlődőképes, mert a cserkészet legfontosabb munkaidőszakában, 

a nyári vakációban, az iparos fiúk csak nehezen kaptak mestereiktől két 

hét szabadságot. Ezért van az, hogy csak ott fejlődött ki igazán az iparos cserkészet, 

ahol a diákcserkészek pártfogásukba vették őket. 31 

Az erdélyi magyar cserkészetnek nem is annyira hivatalos, mint inkább tekintélyen 

alapuló irányítója a kolozsvári római katolikus főgimnázium cserkészcsapata volt, 

amely szervezettségben, cserkészismeretben, pártfogókban, létszámban a többi magyar 

csapat előtt állt. A csapat lelke és irányítója a fáradhatatlan, köztiszteletben álló Puskás 

Lajos gimnáziumi tanár. A 30-as évek elején őrsvezetőképzést szervezett, bár nem nevezte 

annak. Csapata Zsibón és Maroshévizen rendezett nagyszabású táborozást, ahová 

Erdély valamennyi csapatából 5–10 fiút láttak vendégül, olyanokat, akiket vezetőjük 

24 A Romániai Magyar Cserkészszövetség bemutatása. Kézirat. 

25 GergelyCserk 143. 

26 Romániai Magyar Cserkészszövetség bemutatása. Kézirat a Romániai Magyar Cserkészszövetség sepsiszentgyörgyi 

székhelyén az elnök, Gál Sándor tulajdonában. 

27 GergelyCserk 143–144. 

28 Uo. 185. 

29 Mátrai Béla: Volt egyszer egy csapat. 3. 

30 Kovács Lajos: A cserkészet újraindulásának fontosabb momentumai. Kézirat. [A továbbiakban: Kovács] 

31 Bodnár 98–99.


méltónak tartott ott megjelenni (rendszerint az őrsvezetőket küldték el, s a cserkészeket 

elkísérték a csapatvezetőjük is). A fiatalok őrsvezetői kiképzést kaptak, a parancsnokok 

pedig tisztképzésben vettek részt. A táborokat mindig őrsi akadályversenyek és 

nagyszabású hadijáték zárta. 32 

1930-ban Bukarestben cserkészkongresszust tartottak, ahol jelen voltak a romániai 

magyar cserkészek is. 33 Ugyanebben az évben, augusztusban, Piatra Neamţon rendezték 

meg az első román nemzeti nagytábort, ahol a magyarországi küldöttség 2 cserkésszel 

vett részt dr. Major Dezső parancsnoksága alatt. Két év múlva, 1932-ben 

Nagyszebenben sor került a második román nemzeti nagytáborra. A tizenöt napig tartó 

álló táborban a magyarországi 250. számú Hangya cserkészcsapat vett részt 30 cserkésszel, 

Kemény Dezső parancsnoksága alatt. 34 A következő, sorban a 3. román nemzeti 

nagytáborra Mamaja-Konstanzán kerül sor 1934-ben. 

1934-ben Romániában is dinamikusabban állították a cserkészetet az államérdekek 

szolgálatába. A Bukarestben megtartott csapatvezetői kongresszuson elhatározták, hogy 

az Oktatásügyi Minisztériummal karöltve bizottság készíti elő a katonai előképzésre 

vonatkozó törvényjavaslatot. A Jó Barát ekkor még abban reménykedik, hogy a cserkészet 

megmarad annak a családias otthonnak, ami eddig is volt. A katonai előképzés fejlesztését 

célzó munkálatok iránt nagy volt az érdeklődés mind a magyarok, mind a románok 

részéről. A románok a Honvédelmi Minisztériumtól kértek tájékoztatást, míg a 

magyarok az attasék jelentéséből szereztek tudomást a szomszédok tevékenységéről. A 

bukaresti magyar katonai attasé szerint, a Román Ifjúság Nevelési Hivatala a mindkét 

nembeli, 7 és 18 év közötti ifjúság erkölcsi, nemzeti szellemű és testi nevelésének egységes 

irányítására hivatott szerv, amelyet 1934. május hónap elején kiadott törvény hívott 

életre. Ezzel a rendelettel elmérgesedett a helyzet és heves összecsapás indult meg 

a vakbuzgó nacionalista strázsaság és a cserkészet vezetői között. 35 

A 1936. évi brassói jamboree volt a román cserkészmozgalom hattyúdala. A magyarországi 

csapat a vészt hozó nacionalizmus jelenlétéről, a cserkésztestvériség és az 

államhatalmi erők súlycsoportbeli különbségeiről szerezhetett tudomást. Hogy milyen 

is lett a cserkészet, azt egy erdélyi levélből tudhatjuk meg: A tervezett reformot végrehajtották. 

A cserkészetet véglegesen besorolták a „nagy falanx” strázsaszervezetbe. A 15 éven felülieket 

kötelezően felvették tagjaik közé, mint strázsacserkészeket; azonban nem mindenkitől veszik be az 

esküt. Cserkészkalapot csak külföldi táborban szabad viselni. A cserkészruhából csak az ing maradt 

meg (kék nadrág, sárga nyakkendő, szürke harisnya, fekete cipő, fehér sapka sárga címerrel, piros 

sípzsinór, jelzések zsinórszínei: zöld, piros, lila, kék stb.). Tehát – zárta sorait a levélíró – felvehetjük 

a versenyt a legszebb paradicsommadárral. 36 

Az újonnan kitalált román Országőrség (Organizaţia Starja Ţării) leventeszerű, militarista 

szervezet volt, amely a mindenkori vezetés iránti hűség és a soviniszta öntudat jegyében 

tevékenykedett. Az Országőrség fejlesztésének ellenhatásaként Erdélyben erősödött 

a kisebbségi cserkészet. A román cserkészszövetség saját érdeke védelmében is 

erélyes lépéseket tett a kisebbségi cserkészet visszaszorítására. Célját mégsem érte el, 

mert 1937-ben hivatalosan is betiltották a cserkészcsapatok működését, felszámolták a 

32 Bodnár 99. 

33 Mátrai Béla: i. m. 3. 


35 Uo. 185. 

36 Uo.


cserkészetet. 37 Helyét a Károly király alapította Országőr, a vasgárdisták szerint a Királyőr 

szervezet vette át. Ez minden fiatal számára kötelező volt. 

Ez óriási csapást jelentett az erdélyi magyar ifjúság életére nézve. Hiszen megszűnt 

az egyetlen lehetőség, hogy – aránylag – zavartalanul fejthessenek ki ifjúsági munkát, 

hiszen a cserkészet volt az a hely, ahol jövőre készülő, mást is megsegítő, önmagát 

megvédő életre nevelték a magyar fiatalságot, ahol csak magyar népdalokat tanítottak 

nekik, ahol a székelyföldi táborokban elszórt magyarokról, moldvai csángókról beszéltek, 

ahol székely balladákat szavaltak. Egy-két évig itt-ott folyt a cserkészmunka a hamu 

alatt. A táborozásokat országszerte betiltották, de ezen a rendeleten az életrevaló 

csapatok úgy fogtak ki, hogy mozgótáborokat szerveztek, mellőzték a cserkészruhát és 

a jelvényeket. Az egyik csapat vakmerően állótábort is megkísérelt, de ezt a járási 

csendőrség feloszlatta. 38 

1939-ben az Országőr szervezet teljesen mellőzte a kisebbségi ifjúságot, ezzel halálra 

ítélte azt. A következő évben (1940) már tervbe vették a kisebbségek bevonását is, de 

erre már nem került sor, mert 1940. augusztus végén visszacsatolták Erdélyt Magyarországhoz. 

39 

Érdekes, hogy 1940 szeptemberében, az interregnum idején, Kolozsvár rendjét a 

hivatalosan már nem működő cserkészek biztosították. Szervezőjük és vezetőjük 

Dobri János cserkészvezető lelkipásztor volt. 40 

Teleki Pál – a keserű felvidéki tapasztalatokból okulva – mindent megtett az erdélyi 

magyar berendezkedés tapintatos, óvatos végrehajtásáért. Ezért segítésképpen és a helyi 

szociális szervezetek támogatására cserkészerőket indított Erdélybe (velük együtt 

kelt útra a szövetség legszűkebb vezérkara, elsősorban az ügyvezető elnök, Éry Emil), 

hogy megtegyék a szükséges előkészületeket a szervezőmunka beindítására. A szövetség 

már szeptemberben megbízatást kapott Telekitől arra nézve, hogy a leszakított erdélyi 

részekben működő és az anyaország cserkészszövetségével a megszállás tartama alatt is összeköttetésben 

állott magyar csapatokat sürgősen keressék fel, szervezzék újjá, és állítsák be a szociális 

szervezet szolgálatába, hogy felválthassák azokat a magyar fiúkat, akiket a szociális akció megindításához 

innen kiküldtek. 41 A rendelkezésre bocsátott két kis autó 3000 km-t futott és 700 

liter benzint fogyasztott a feladat teljesítése során. Lendületet vett az a munka, aminek 

átmenetileg a leventeképzést is helyettesítenie kellett. 

A HÖK (Hárshegyi Őrsvezetők Köre) is bekapcsolódott a munkába. A november 

1-jén kezdődő első kolozsvári vezetőképző táborba, amit a Kolozsvár melletti Lomb 

erdőben tartottak meg, 110 fős HÖK csoport, a Központi század utazott le. 42 A csapatok 

munkájának anyagi megalapozására sokféle gyűjtési formát javasolt és szervezett 

a központ. A játékos megnevezések mögött a háborús gazdálkodás és a nyomasztó 

szegénység lapult. „Héjavadászoknak” elnevezést kapott a narancshéj-értékesítés, 

„pénzgyártás papírból” címen folyt a papírgyűjtés. „Vasgyúrónak” nevezték a vasgyűjtőket, 

„havasok fiainak” a hólapátolókat. Rendeztek még „fillérversenyt”, „télennyáron 

egy ruhában” mozgalmat, „vissza a természethez akciót” is. 43 


38 Bodnár 99–100. 

39 Uo. 100. 

40 Kovács: i. m. 



43 GergelyCserk 276.


A 1940 májusában megalakult az V. kerület Csanád-Arad-Torontál megyei szerv 

Makón. Életre hívták a HÖK Keleti Századát. A kolozsvári Károly király parkot átnevezték 

Horthy Miklós parkká. Az indulásnál 53 vezető szorgoskodott, akik már régen 

dolgoztak a helyi mozgalomban. Ebben az időszakban megtette első tétova lépéseit a 

férficserkészet is. Egymás után alakultak a leánycserkész csapatok: Nagyváradon, Besztercén, 

Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban. Az első 

csapat 1941. május 11-én tett fogadalmat. 44 

1941. április 5–10. között őrsvezetőképző tábort tartottak Gyergyószentmiklóson, 

amelyre Erdély különböző részeiből sereglettek a fiatalok. 45 Június 26–július 2. között 

regös tábort tartottak Kisbácsban. 

1940–1944 között az észak-erdélyi cserkészmozgalom a Magyar Cserkészszövetség 

keretei között működött. A Magyar Cserkészszövetség méltó elismeréssel vette át az 

Észak-Erdélyi cserkészet meglévő erőforrásait: a cserkészvezetőket, a fogadalmat tett 

cserkészeket és a cserkészkorú fiatalokat. 46 Különös elismerésként az alábbi 48 személyt 

47 jutalmazták az 1941. május 17-én alapított Erdélyi Arte et marte! (Tudománnyal és 

fegyverrel!) emlékéremmel: 

1. Puskás Lajos – A Kolozsvári Piarista Gimnázium cserkészcsapatának vezetője 

és az erdélyi cserkészet irányítója. Latin, jog és történelem tanár. 48 

2. Cseke Vilmos – A mamaiai jamboreen térképészetben első díjat nyert. 49 Kolozsvári 

Piarista Gimnázium cserkészcsapatának rajparancsnoka. 50 

3. Ferenc Vilmos – A Kolozsvári Piarista Gimnázium cserkészcsapatban tevékenykedett, 

mint öregcserkész. A kézimunka órákat vezette. 51 

4. Rohrer Károly – A Kolozsvári Piarista Gimnázium cserkésze. 52 

5. Gabányi János – A szamosújvári 386-os számú Czetz János cserkészcsapat alapítója. 

53 

6. Fábián Béla – A Kolozsvári Református Kollégium internátusának felügyelő 

tanára, és a farkaskölykök parancsnoka. 54 

7. Uitz Mátyás – A Kolozsvári Római Katolikus Fiú-Főgimnázium igazgatója, 

német tanár, kegyesrendi áldozópap és az iskola cserkészcsapatának oktató 

parancsnoka. 55 A Jó Barát című katolikus ifjúsági lap társszerkesztője. 56 


45 A Kolozsvári Református Kollégium Évkönyve az 1940–41. iskolai évről. Kolozsvár 1941, 56. [A továbbiakban: 

RefÉvkönyv] 


47 A diadalmas cserkészliliom. 120. 

48 A Cluji Róm. Kat. Fiú-Főgimnázium 1932–1933. tanévi Értesítője. Kolozsvár 1933, 36. [A továbbiakban: 

KatÉrtesítő] 

49 Puskás Lajos: A tizedéves határkőnél. Gloria nyomdai műintézet nyomása. Cluj 1937, 23. 

50 KatÉrtesítő 1935–1936. 44. 

51 Uo. 1932–1933. 32. 

52 Sylveszter Lajos: Cserkészek a bukovinai székelyeknél. 1934. In: Honismeret. 2001/4., XXIX. szám. 

53 A Szamosújvári M. Kir. Állami 4 osztályos gimnázium és középiskola évkönyve az 1940–41. iskolai évről. (Az 

oldaszámot nem tudom pontosan, mert egy másolatból vettem az adatot, ahol az oldalszám nincs feltüntetve.) 

54 RefÉvkönyv 1934–35., 1935–36. és 36–37. 100. 

55 KatÉrtesítő 1930–1931. 30–31. 

56 Cserkészkülönpróbák. In: Jó Barát. 1927. április 15., II. évfolyam, 8. szám, 183.


8. Buszek Gyula – A Csíkszeredai katolikus cserkészcsapat parancsnoka. 57 

9. Petres Kálmán – Marosvásárhelyen hittantanár és az ottani cserkészcsapat vezetője. 

58 

10. Szakáts Antal – Az 1929-ben alakult brassói katolikus gimnáziumi cserkészcsapat 

parancsnoka. 59 

11. Schronk Jenő – Az aradi kohorsz III. centúriájának a parancsnoka 60 és főgimnáziumi 

tanár. 

12. Spániel Vince – A Marosvásárhelyi Református Kollégium mennyiségtan és 

fizika tanára és a kollégium cserkészcsapatának alapítója. 1937-ig csapatparancsnok. 

61 

13. Jánossy Zoltán – A Marosvásárhelyi Református Kollégium tanára és a kollégium 

cserkészcsapatának cserkésztisztje. 1940-től a csapat parancsnoka 62 

14. Nagy Ernő – A Marosvásárhelyi Református Kollégium tanára és a kollégium 

cserkészcsapatának cserkésztisztje. 63 

15. Nemes Károly – A Marosvásárhelyi Református Kollégium tanára és a kollégium 

cserkészcsapatának cserkésztisztje. 64 

16. Árkosi László – A székelykeresztúri unitárius gimnázium tanára és az 351. 

számú „Dávid Ferenc” cserkészcsapatának rajparancsnoka. 65 

17. Pokorny László 

18. Pallós Emil 

19. Kádár József – A Kolozsvári Piarista gimnázium cserkészcsapatának rajparancsnoka. 

66 

20. Dávid László dr. – A Kolozsvári Piarista gimnázium cserkészcsapatának rajparancsnoka. 

67 

21. Bors Ferenc – A Kolozsvári római katolikus iparos cserkészcsapat vezetője. 68 

22. Daniló Zoltán – A Kolozsvári római katolikus iparos cserkészcsapat vezetője. 

69 

23. Buttinger Antal dr. – A Kolozsvári Piarista Gimnázium cserkésze. 70 Térképészetben 

első díjat nyert a Piatra Neamţ-i jamboreen, ugyanebben a kategóriá- 

57 Cserkészhírek. In: Jó Barát. 1931. március 15., VI. évfolyam, 7. szám, 164. 

58 Puskás Lajos: A romániai katholikus cserkészet jelenlegi állása. In: Jó Barát. 1928. április 15., III. évfolyam, 

8. szám, 186–187. 

59 A romániai katholikus cserkészet mai állása. In: Jó Barát. 1933. június 15., VIII. évfolyam, 10. szám, 

230. 60 Schronk Jenő: Alakítsunk cserkész csapatokat. In: Jó Barát. Ifjúsági lap, szerkesztőség és kiadóhivatal 

Róm. Kath. Főgimnáziumban – Cluj – Kolozsvár 1926. május 15., I. évfolyam, 6. szám, 108. 

61 A Marosvásárhelyi Református Kollégium Nyilvánossági jogú főgimnázium és elemi iskola, internátus és konviktus 

értesítője az 1930–31 és 1931–32 iskolai évről. 35–40. 

62 A Tîrgu Mureşi Református Kollégium Nyilvánossági jogú főgimnázium és elemi iskola, internátus és konviktus értesítője 

az 1932–33 és1933–34 iskolai évről. 45. 

63 A Marosvásárhelyi Református Kollégium évkönyve az 1939–40. és az 1940–41. iskolai évről. 61. 

64 Uo. 

65 A székelykeresztúri Unitárius „Br. Orbán Balázs” Gimnázium évkönyve az 1940/41. iskolai évről. 30. 

66 KatÉrtesítő 1935–1936. 44. 

67 Uo. 

68 Csapat élet. Szerkeszti és kiadja a Szent Mihály Egyházközség 190. sz. Szent István cs. csapata, 1941. 

március hó, kézirat gyanánt. Az eredeti példány Kovács István kolozsvári öregcserkész birtokában van, ő 

a 49. számú Reményik Sándor öregcserkészcsapat csapatvezetője. 2. 

69 Uo.


ban a Mamaiai jamboreen második helyet nyert. 71 Később az iparos cserkészcsapat 

vezetője. 72 

24. Forrai D. Tibor dr. 

25. Karácsonyi László dr. – A Kolozsvári Piarista Gimnázium cserkésze. Később 

a nagyváradi járványkórház igazgatója. 73 

26. Heinrich Mihály dr. 

27. Málnássy Géza dr. – A Kolozsvári Katolikus Gimnázium rajparancsnoka. A 

Piatra Neamţi jamboreen bronzérmet kapott cserkészfénykép, illetve propagandaplakát 

kategóriákban. 74 Ő írta a „Liliom” című cserkész operett szövegét, 

és egy színművet (ma inkább „Musical”-nek neveznénk) is írt, amit a csapata 

adott elő. 75 Később orvosprofesszor Marosvásárhelyen. 76 

28. Sáry István dr. 

29. Sáry Béla dr. 

30. Z. Sebes József – Udvarhelyen a református Kollégiumban alapítja meg az első 

cserkészcsapatot, 77 majd Kolozsváron a Református Kollégium – ahol 

szintén testnevelő tanár volt – cserkészcsapatának vezető tisztje. 78 

31. Tulogdy János dr. 

32. Kovács Zoltán – A Kolozsvári Református Kollégium segédtanára, majd 

igazgatói titkár, mennyiségtan szakos tanár, internátusi segédfelügyelő tanár, a 

1933-34-es cserkészévtől a kollégium csapatának a parancsnoka. 79 

33. Kállay Ernő – A Kolozsvári Református Kollégium cserkészcsapatában a farkaskölykök 

parancsnoka, a Kollégium bentlakásában lakott, mint orvostanhallgató. 

80 

34. Brant József 

35. Dobri János – Kolozsvári lelkipásztor (1914. november 23–1990. október 1.). 

Brassóban sikeres őrsvezető, később Kolozsváron az egyetemi cserkészettel 

és az ifjúság minden kategóriájával foglalkozik. 1940-ben a Magyar Cserkészszövetség 

észak-erdélyi megbízottja. Feladata az 1937-ben megszüntetett 

cserkészet újjászervezése. 81 

36. Nagy Árpád 

37. Lőrinczy Zoltán – A Kolozsvári Unitárius Kollégium testnevelő tanára és az 

iskola cserkészcsapatának, a Berde Mózsa cserkészcsapatnak a vezetője. A 

70 Papp József András: Hábárnáj. In: Szabadság. Kolozsvári napilap, 2000. június 30., XII. évfolyam, 

150. szám, 3. oldal. 

71 Puskás Lajos: A tizedéves határkőnél. Gloria Nyomdai Műintézet nyomása. Cluj 1937, 23. 

72 Csapat élet. Szerkeszti és kiadja a Szent Mihály Egyházközség 190. sz. Szent István cs. csapata, 1941. 

március hó, kézirat gyanánt. Az eredeti példány Kovács István kolozsvári öregcserkész birtokában van, ő 

a 49. számú Reményik Sándor öregcserkészcsapat csapatvezetője. 2. 

73 Papp József András: i. m. 

74 Puskás Lajos: i. m. 23. 


76 Papp József András: i. m. 

77 A Magyar munkanyelvű cserkészet kezdetei. Kézirat. 

78 A Kolozsvári Református Kollégium Értesítője, az 1930. és 31–32. iskolai évről. 114. [A továbbiakban: 

KvRefKollÉrt] 

79 Uo. 1932–33.; 1933–34. 41. 

80 Uo. 1934–35., 1935–36.; 1936–37. 100. 

81 Kovács Lajos: i. m.


hárshegyi repülős cserkészek között szerzett „repülő pilóta” képzést. A Kollégiumban 

Hye Györggyel megalakítják a cserkész repülős rajt. 82 

38. Hye György – Németországban szerzett diplomát. Ott kezdi el a vitorlázó repülést. 

A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban Lőrinczy Zoltánnal megalakítottak 

egy cserkész repülős rajt. 83 

39. Major László 

40. Pataki József – A Kolozsvári Római Katolikus Fiú-Főgimnázium tanára. Intézeti 

jegyző, történelmet, román nyelvet és szépírást tanított. 1930-ban az iparos 

cserkészek rajából csapatot alapított. 84 

41. Pálfy Ferenc 

42. Pulchard János – A csíkszeredai cserkészcsapat rajparancsnoka. 85 

43. Nagy Rezső 

44. Péterffy Gyula – A székelykeresztúri unitárius főgimnázium zenetanára. Ő 

szervezi meg és vezeti az iskolában a cserkészcsapatot. 86 

45. Szolga Ferenc – A székelykeresztúri unitárius gimnázium tanára és az 351. 

számú „Dávid Ferenc” cserkészcsapatának rajparancsnoka. 87 

46. Simon István 

47. Varga Ferenc 

48. Kalik István 

A magyar cserkészmozgalom 1942. évi átszervezése hangsúlyozottan fokozza a 

cserkészet katonai jellegét, ennek a negatív hatása mindmáig érezhető a fegyelem, a rend, 

az alaki külsőségek merevsége terén és a cserkészvetélkedők szervezési formáiban. 88 

Néhány kolozsvári magyar cserkészcsapat története 

Az Apáczai Cseri János cserkészcsapat története 

A Kolozsvári Református Kollégiumban a cserkészet az 1930–1931. iskolai évben 

alakult meg a minisztérium és az egyházi főhatóság jóváhagyásával, valamint a cserkészközpont, 

a Nagy Légió beleegyezésével. A csapat a kolozsvári Fântânele kohorsz 

XI. centúriája volt. Az 1930–31. első évben a létszám 33 volt, a következő évben 36, 

míg 1932–33-ban már két raj működött, 8 őrssel és 63 cserkésszel. Mellettük működött 

egy öregcserkész őrs is. 

A csapattevékenységek szombatonként 3–5 óra között voltak, az őrsi összejövetelek 

és a kirándulások az őrsök szabadidejétől függően kerültek napirendre. A fiatalok 

elfoglaltsága miatt kevés szabadidő jutott arra, hogy a természetet felkeressék. 

82 Balog Béla a 49. számú Reményik Sándor (öreg) cserkészcsapat cserkészének, az akkori Berde Mózsa 

cserkészcsapat volt tagjának elbeszélése alapján. 

83 Balog Béla elbeszélése alapján. 

84 KatÉrtesítő 1930–1931. 30–32. 

85 Cserkészhírek. In: Jó Barát. 1939. április 15., VIII. évfolyam, 8. szám, 187. 

86 Az I. G. Duca-i Unitárius Főgimnázium értesítője az 1934–35. iskolai évről. 28. 

87 A székelykeresztúri Unitárius „Br. Orbán Balázs” Gimnázium évkönyve az 1940/41. iskolai évről. 30. 

88 Kovács Lajos: i. m.


A csapat vezetőtisztje Zilahi Sebess József testnevelő tanár volt, az oktató Brüll 

Emánuel. 89 A 1933–34-es cserkészévtől viszont Kovács Zoltán segédtanár vette át a 

vezetést. Az őrsökbe osztott cserkészek száma ekkor 50 volt. 1934-ben a cserkészek 

részt vettek a Constanta-Mamaian tartott 3. román nemzeti jamboreen. 90 Kovács Zoltán 

vezetése alatt 1934–35-ben megnőtt a cserkészek létszáma (80 elemi iskolás és 46 

főgimnáziumi tanuló). A csapat 1935. június 27–július 12. között Nagykapus (Kolozs 

megye) határában táborozott 45 cserkésszel. 91 

A következő tanévben 60 farkaskölyök (kisiskolás) és 54 cserkész volt a csapatnál. 

A farkaskölyköket Kállay Ernő és Fábián Béla parancsnokok tanították. A csapat 

1936-ban részt vett a brassói jamboree-n és a Nyugati Kárpátokban lévő Drăgan völgyi 

táborozáson. Ebben az iskolai évben bevezetik a Kollégiumban az Országőrség nevezetű 

ifjúsági mozgalmat, azok számára, akik nem voltak cserkészek, és megszervezték 

az egyik alegységet, a Stolt. A Stol 5 „Pâlc”-ból állt, az egyik pâlc vezetőjévé pedig 

Kovács Zoltán cserkészvezetőt nevezték ki. 92 

A cserkészcsapat létszáma 1937-re, az Országőr szervezet megjelenésével megduplázódik. 

A csapat két rajban dolgozott: a 12 éven aluli gyermekek, a farkaskölykök (létszámuk 

80) Kállay Ernő vezetése alatt álltak, akinek parancsnoki végzettsége volt, a 

cserkészeket pedig (létszámuk 154!) Kovács Zoltán parancsnok vezette. A besszarábiai 

szegények részére végzett gyűjtésért a cserkészcsapat (centúria, akkor így nevezték) 

Vörös kereszt (Crucea Roşie) emlékérmet kapott. 1937. július 5–11. között Kovács Zoltán 

parancsnok vezetése alatt kirándulást szerveznek az Érchegységbe, ezen a kiránduláson 

14 cserkész vesz részt. 93 Később ugyanebben az évben országos rendeletre megszüntetik 

a cserkészmozgalmat. 

1940-ben a cserkészet is felszabadult Erdélyben: a betiltást követő három esztendő 

nem tudta megszüntetni a cserkészgondolatot. A Magyar Cserkész Szövetség 1940 

októberében Kolozsváron tartott vezetőképző táborából a kollégium régi cserkészei 

sem hiányoztak. Ott volt Zilahi Sebes József tanár, az egyik legrégibb magyar cserkész, 

de öt diák társaságában jelen volt a kollégium három fiatal tanára is: Kovács Zoltán, 

Lőrinczi Ferenc és Nagy Géza. Itt határozták el, hogy a kollégium csapatát újraszervezik. 

A csapat tisztikara néhány nap múlva meg is tartotta az alakuló gyűlést, s kezdeményezésüket 

a kollégium vezetősége is örömmel fogadta, sőt hajlékot is biztosított a 

csapatnak. A csapat a 147. számú Apáczai Cseri János cserkészcsapat nevet vette fel, 

cserkésztisztjei a következők voltak: csapatparancsnok Kovács Zoltán, helyettese 

Lőrinczi Ferenc; szakaszparancsnok Kerekes Ernő öreg cserkész, Szakács Gusztáv 

öreg cserkész, és Zilahy László VII. osztályos tanuló; helyetteseik: Nagy Zoltán VII. 

osztályos tanuló és Szolnoky Elemér VII. osztályos tanuló. 

Október 18-án a hirdetőtáblára kitették a toborzó lapot, mely többletmunkára hívta 

a diákokat. November elején már parancs szólította sorba az eddig jelentkezett 86 fiút. 

Az első hetek lendülete még több diák szívét dobogtatta meg, a hónap végén már 120 

cserkésze volt a csapatnak. Ennyi jelölt kezdett el újoncpróbára készülni. Két hónap 

kemény munkája után 1941. január 18-án és 19-én tartották meg a próbát. A fiúk nehéz 

képességpróbát állottak ki. Csak 90-en érezték magukat eléggé felkészülteknek, de 

89 KvRefKollÉrt 1930., 1931–32. 116–117. 

90 Uo. 1932–33., 1933–34. 43. 

91 Uo. 1934–35., 1935–36., 1936–37. 50. 

92 Uo. 1934–35., 1935–36., 1936–37. 97. 

93 Uo. 1934–35., 1935–36., 1936–37. 137–138.


ezek közül is 50-nek az anyag egy részéből újból kellett próbáznia. Ezután őrsi keretben 

folyt tovább a munka, most már többnyire saját erejükből. 

Az ügyesebb fiúkat őrsvezetőképző keretbe osztották és január 29-től kezdve a 

tisztikar házi őrsvezetőképzőt tartott velük. Február 8-án tette le a 90 próbázott cserkész 

a fogadalmat. A csapat szép ünnepélyén ott volt a budapesti Lónyay úti Bethlen 

Gábor csapat küldöttsége, akik zászlót hoztak ajándékba. A fiúkat Gönczi László igazgató, 

Puskás Lajos parancsnok, Almay Béla őrnagy és Kovács Zoltán parancsnok üdvözölték 

és buzdították további jó munkára. Március elejétől a csapat új otthonába 

költözött, ekkor történt meg a csapat végleges beosztása három szakaszba. Az őrsvezetőkeret 

minden tagja március 27-én sikeresen letette az első próbát. Április elején 

fiaink részt vettek az utcák légoltalmi felmérésében, a légoltalmi ívek kihordásában és 

összegyűjtésében. Ebben az időben már kirándulni is jártak, ha az idő megengedte. 

Az április 5–10. között Gyergyószentmiklóson megtartott őrsvezetőképző táborban 

a csapatból 20 fiú vett részt, akik a rendezésben és a kiképzésben is szerepet vállaltak. 

Május elejétől megindult a lövészképzés. 17-én a dési állami gimnázium cserkészcsapatának 

a fogadalomtételén 17 tagú kerékpáros szakasz képviseltette a csapatot. 

Másnap, 18-án a csapat akadályversenyt szervezett, melyen minden kolozsvári 

cserkészcsapat részt vett. A jól sikerült versenyt Lőrinczy Ferenc parancsnok vezette. 

A csapat 8 őrse állott a rajthoz és az első négy helyet elhódították, de a többi őrs is 

legelöl volt. Az egész verseny hadi készültségben folyt. A Kollégium-Téglagyár-Lomb- 

Pappfalva-Kardosfalva-Kollégium 18 km hosszú úton a fiúk gáztámadásban mentettek, 

gépfegyverfészket foglaltak el, célba lőttek, tábort vertek stb. 

Áldozócsütörtökön Iklódon konfirmációi ünnepélyen jelentek meg a fiúk. Pünkösdkor 

3 napra Borsára ment egy kerékpáros és két gyalogos szakasz. Itt a Lőrinczy 

Ferenc parancsnok által rendezett magyar napon vették ki a részüket a munkából. Dés, 

Szamosújvár, Kolozsvár 450 cserkészével együtt nagy hadijátékot szerveztek, amelyen 

a kerékpáros szakasz különösen kitüntette magát. Ezután a hősök emlékkövének leleplezésénél 

hajtották meg zászlajukat. Innen Kendilónára mentek, ahol az országzászló 

ünnepélyen tisztelegtek. A május végi budapesti levente-díszszázad ünnepélyén a kolozsvári 

csapat képviselte a kolozsvári cserkészeket. 

A csapatban széleskörű tevékenység folyt. A fiúk közül 7-en évközben vitorlázó 

repüléssel foglalkoztak és ketten a dezméri vitorlázó táborba is elmentek. A kisbácsi 

regös táborban 1941. június 26–július 2. között 4 cserkész volt jelen, akik a tábor után 

körútra indultak. 15-en részt vettek a Légoltalmi Liga június 26–július 2. között tartott 

elsősegély tanfolyamán és mind a 15-en sikeresen vizsgáztak. Július 5-én és 6-án a fiúk 

a Bácsi-torokban táboroztak. 

A csapat tagjai részt vettek a Cserkészszövetség telepítési akciójában és fillérenként 

10 pengőt gyűjtöttek. A kaptár gyűjtő akciójában is jól dolgoztak a cserkészek, 

mert a csapat egyik tagja lett a legserényebb gyűjtő. 94 

Az igazi nyári cserkészpróba nem sikerült, mert az a június 26–július 12-re tervezett 

csúcsai tábor elmaradt. 10-en azonban elmehettek a délvidéki csángó falvak mellett 

rendezett táborba. A cserkészmunka azonban ezzel nem állt le, mert az őrsök, a 

csapatok legkisebb egységei, a nyár folyamán folyamatosan dolgoztak. Az őrsvezetők 

többször riasztották őrsi tagjaikat, hogy rövidebb kiránduláson, táborozáson vegyenek 

részt. Szeptemberben az új iskolai év (1941–42) kezdetével megélénkült a csapat mun- 

94 RefÉvkönyv 1940–41. 55–57.


kája is. A toborzáson mindig nagy a sürgésforgás, 

az újévben is 50 újonc jelentkezett, 

akik közül sokan kimaradtak az első hónapokban. 

Igazi erőpróba volt ez az esztendő 

a cserkészek számára, mert a rendes iskolai 

dolguk elvégzése mellett részt vettek különböző 

ifjúsági egyesületek munkájában is. 

Az évi munkaterv kidolgozása után nekifogtak 

a csapat megszervezésének is. A 

kiképzés megkönnyítése és a cserkészjellem 

fokozottabb kialakítása miatt négy szakaszra 

osztották fel a csapatot. Mindenik szakaszban 

3–3 őrs volt, tehát összesen 12 őrssel 

folyt a csapatmunka, a szakaszparancsnokok 

ellenőrzése mellett. Az őrsvezetők a 

legkisebb egységet, az őrsöt a legnagyobb 

odaadással és szakszerűen vezették. A munka 

központjában a próbapontok elsajátítása 

állt, de emellett nagy gondot fordítottak a 

jellemfejlesztésre is. A cél az volt, hogy jó 

magyar hazafiakat, keresztyén ifjúságot for- 

Cserkészkirándulás 

(Az álló sorban középen: Kerekes Jenő) 

máljanak, akik vezetni tudnak most is, később is, ha az élet gondokkal teli útját járják. 

Ezt szolgálták az őrsi, illetve a csapatösszejövetelek. Háromszáznál több őrsi és 24 

csapatösszejövetelt tartottak. A téli időszakban a szép és tágas otthonukban folyt a 

munka. Mindenik szakasznak külön terme volt a Kollégium internátusában s így egymás 

munkáját nem zavarták, és élhették sajátos családi életüket. Amikor kitavaszodott, 

a cserkész igazi munkahelyén, a természetben tartották az összejöveteleket, játékokat. 

A csapat megérezte azt, hogy addig, amíg lelkileg meg nem erősödik és a cserkészszellem 

a csapat minden tagját át nem hatja, nem jelenhet meg a világ előtt. Ezért az 

1942. évi munka a csendes belső építkezést, a lélekformálást, a jellemfejlesztést szolgálta, 

nem pedig a hangoskodó kifelé mutogatást. 

A csapatparancsnokot, Kovács Zoltánt októberben XIII. Cserkészkerületi ellenőrzővé 

nevezik ki. Ezért lemond a csapatparancsnokságról és a Szervező Testület 

Horváth József tanárt bízza meg ezzel a feladattal. November 8–9. között a csapat 8 

tisztje részt vett a Magyar Cserkészszövetség XIII. Kerületének tiszti napjain, majd 16án 

az első kolozsvári Éneklő Magyar Ifjúság összejövetelén. A Református Leánygimnázium 

cserkészcsapatának december 13-i fogadalomtételén jelen van a csapat egyik szakasza. 

A december 22-én kezdődő vajdakamarási regös táborban a csapat 6 cserkésze 

elsajátítja a falukutatás és a regölés mesterségét. 

A szokásos újévi összejövetel keretében január 12-én a csapat teadélutánt rendezett. 

Február 11-én 10 cserkész jelentkezett a Kerületi Légoltalmi tanfolyamra, amelyet 

sikeresen el is végeztek. Ugyanebben az időszakban 13 cserkész őrsvezetői, míg 8 

tisztjelölt segédtiszti tanfolyamon vesz részt. Megkezdődtek a próbáztatások: 27 cserkész 

teszi le az újoncpróbát, 25 az első próbát és 8 a második próbát szerzi meg. 

Mindemellett 93 külön próbát tesznek le a fiúk: elsősegély, mentő, levente, tornász, 

térképészeti, irodalmi, történelmi és idegenvezetői külön próbákat.


Március 8-án volt az 1942-es év első 

tavaszi csapatkirándulása. A havazás ellenére 

sikerült egynapos akadályversenynyel 

egybekötött kirándulást összehozni. 

A március 15-i ünnepségen a csapat egyik 

szakasza őrséget állt a Mátyás szobor 

mellett, egy másik szakasz pedig a rendezés 

munkájából vette ki a részét. A 21-i 

kollégiumi koncerten a rendezést a csapat 

vállalja. 28-tól a csapat 26 kipróbált cserkésze 

és 6 vezetője 5 napos vezetőképző 

táborba vonult, közülük 23-an őrsvezetői 

és 5-en tiszti képesítést nyertek. 

Április 19-én az őrsök őrsi keretben vonulnak ki a Bácsi-torok, Kányafői tető, Csigadomb 

környékére, hol külön őrsi munkaterv szerint végezték az őrsök előkészületét 

a további próbákra. Az egyik kerékpáros őrs, a Fecskék, Kiskapuson végeztek regös 

munkát. 

Május 3-án csapatcéllövő és térképészeti verseny volt a Békásban. Május 10-én 

gyönyörű tavaszi napfényben, őrsi keretben kivonult a csapat a Lombi tetőre. A napi 

programban tábori munkák, híradás, jeladás és kisebb hadijátékok szerepeltek, amit 

becsületesen el is végeztek. 17-én a Bácsi-torok irányába vonul ki a csapat, hogy nagyobb 

szabású hadijátékban sajátítsa el a terepismereteket, térképészetet, híradást és 

felderítést. 

Május 23-án teljes tábori felszereléssel elindul a csapat a Kolozsvár közelében levő 

Lombi tetőre, hogy 3 egész napos táborozáson próbára tegye a cserkészek teljesítőképességét, 

külön hangsúlyt fektetve a tábori munkára. Ezért az őrsök között táborszépítési 

versenyt rendeztek. A tábor közepén hármashalomba állított zászlórúdon liliomos 

zászló hirdette a magyar cserkész hitét, akaratát és munkaszeretetét. A táborozás előre 

megállapított munkaterv szerint folyt. A játékszerű kiképzést akadályverseny zárta, melyen 

elsősegély, híradás, céllövészet, térkép és terepismeret szerepeltek. Pünkösd első 

napján tábori istentiszteleten vett részt a csapat minden tagja. Hétfőn délelőtt hivatalos 

látogató érkezett Dobri János kerületi vezetőtiszt személyében. A tábori szemle után 

igen megdicsérte a fiúkat szép munkájukért. Délután a szülők látogatták meg a tábort, 

amelynek fegyelme, szépsége és programja megnyugtatott egynéhány kételkedőt. 

A pünkösd utáni idő a fogadalomtétel és a Kollégiumi Napok előkészületeivel telt 

el. A kollégiumi kiállításon őrsi sarkot állítottak fel, hogy szemléltessék az őrsök belső 

életét. Június 13-án ünnepélyes fogadalmat tett a csapat. Ebből az alkalomból este 

nagyszabású tábortűzi ünnepélyt rendeztek. A június végi napok a táborok és kirándulások 

előkészületeivel és megszervezésével teltek el. 

Az 1941–42. cserkészévben, az előző évhez képest, változott a csapat vezérkara. A 

csapat vezetésében Horváth József parancsnok mellett Kerekes Jenő rt. helyettes parancsnok, 

Zilahy László, Nagy Zoltán, Szolnoky Elemér, Harkó Tibor, Zágoni István 

segédtisztek, Sombory Dénes, Vajna Pál és Benedek István őrsvezetők segédkeztek. 95 

Balról az első személy: Dobri János 

95 RefÉvkönyv 1941–42. 70–72.


Az 1942–43-as cserkészévben a cserkészmunkában 102 cserkész vett részt. Ezek 

osztályok szerint a következőképpen oszlanak meg: 

I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 

osztály oszt. oszt. oszt. oszt. oszt. oszt. oszt 

17 17 29 14 13 5 1 6 

Az összejöveteleket heti egy és fél órában tartották és havonként egyszer az egész 

csapat egyórás összejövetelre gyűlt össze délután 3–6 óra között. Ezen kívül minden 

szabad vasárnapon őrsi, raj, vagy csapatkötelékben kiránduláson vettek részt. 

A cserkészmunka a fiúk önkéntesen vállalt munkája volt. Magukra vállalták, és 

munkájuk alapjává tették a cserkészet törvényeit, mely a krisztusibb embert és a magyarabb 

magyart formálta ki bennük. A cserkészkedés jellemnevelő munka, az önfegyelmezés 

iskolája volt. A csapat őrsökre oszlott, minden őrsben 8–10 fiú volt. Az őrsök vezetője 

a nagyobb és rangidős képesített őrsvezető volt. Az őrs munkája a próbaanyagnak 

megfelelően folyt. A próbaanyagban elméleti és gyakorlati pontok voltak, melyekről a 

fiúknak a próbázáson be kell számolniuk. 

A csapat cserkészelőadásokat, tábortüzeket rendezett, melyek nem nyilvánosak. 

Ebben az esztendőben egy nyilvános csapatünnepélyt rendeztek, de részt vettek mindenféle 

társadalmi megmozdulásban is. Vöröskereszt, fém és rongyhulladék gyűjtés, 

gyermeknapi gyűjtés, szegények felsegélyezése stb. azok az alkalmak, ahol a fiúk a közösségi 

gondolat szolgálatában állottak. A harcoló honvédeknek kéthetenként képes 

újságokat küldtek és rendszeres levelezésben álltak a fronton harcoló katonákkal. 

Részt vettek a katonai egyesületi kivonulásokon, zászlószentelésen és ünnepi megmozdulásokon. 

96 

Az 1943-as év legkiemelkedőbb eseménye a nyári, június 25. – július 10. között 

megrendezett nagytábor volt, melyre a kalotaszegi Sztána község mellett került sor, 54 

cserkész részvételével. 1940 óta ez volt a csapat első nagytábora. A tábor főcélja, az 

igazi cserkészélet megvalósításán kívül, Kalotaszeg földjének megismerése volt. Négy 

alkalommal őrsi portyát rendeztek, melyeken az őrsök 15 környékbeli községet jártak 

be és vizsgáltak meg különféle szempontok szerint (építkezés, népművészet, gazdálkodás, 

stb.). A tábor kiemelkedőbb eseményei közé tartozott az éjjeli és nappali akadályverseny, 

melyeken az őrsök meghatározott útvonalon menetelve, váratlanul felbukkanó 

különféle feladatokat kellett megoldaniuk (elsősegélynyújtás, terepvázlat 

készítés, tűzhelyépítés, stb.), valamint 

a harcszerű cserkészjátékok, sport, 

céllövő és nyomkereső versenyek. A 

tábor ideje alatt állandóan folytak a 

tábori munkálatok, és a fiúk egyre 

ügyesebbek lettek a gyakorlati cserkésztudnivalókban 

is, melyekkel évközben 

természetszerűleg keveset 

foglalkozhattak. A nyár további részében, 

a tábor után, főleg a Kolozsváron 

maradt őrsök fejtettek ki élénk 

tevékenységet. A csapatból több ve- 

Kirándulás 

96 RefÉvkönyv 1942–43. 35–36.


Kirándulás, ebédszünet 

zető meghívást kapott és magas parancsnoki 

beosztásban működött az ország 

különböző pontjain rendezett kerületi 

és szórványtáborokban. Az egyik 

rajvezető a szentendrei országos vízi vezetőképző 

tábort végezte el sikeresen. 

A hosszúra nyúlt szünidő – mint később 

a korai évzárás is – kissé megnehezítette 

a munkát. Mivel a cserkészek 

nagy része nem volt kolozsvári, ezért átfogó 

csapatmegmozdulásokra ritkábban 

kerülhetett sor. A nehézség viszont nem 

jelentett akadályt. Az őrsök, melyeknek 

keretében a tulajdonképpeni cserkészmunka folyt, lankadás nélkül folytatták tevékenységüket. 

A cserkészek többsége a háború miatt kapott váratlan szabadságukat arra 

használták fel, hogy munkájukat a haditermelés szolgálatába állítsák. Különféle hadiüzemekben, 

gyárakban dolgoztak a novemberi évkezdésig. Október utolsó hetében 

nagy sikert aratott a csapat azzal a fényképkiállítással, amelyen az utolsó évek cserkészéletét 

mutatták be. Novemberben történt meg a toborzás, az újoncozás, a csapat lélekszáma 

ekkor 162 fő, amelyből 17 tiszt, 83 cserkész és őrsvezető, 34 újonc és 28 kiscserkész. 

Három raj működött, rajonként három, illetve négy őrssel. A kiscserkészek 

sátoraljába tömörülnek, ezen belül pedig négy család keretébe vannak beosztva. 

A csapat életének egyik jelentős eseménye volt a cserkészkarácsony, melyet a hagyományokhoz 

híven idén is meleg, bensőséges hangulatban ünnepeltek meg. A fiúk 

élelmet, ruhát és játékokat adtak össze, és gazdagon megajándékozták azokat a rendszeresen 

gyámolított csapat-családokat, akiknél az apa már hosszú évek óta arcvonalszolgálatot 

teljesített. Az összegyűlt ajándékok mennyiségéről csupán annyit, hogy szekérrel 

szállították rendeltetési helyükre, a feldíszített karácsonyfával együtt. 

A másik szintén jelentős esemény az újoncok fogadalom-, illetve a kiscserkészek 

ígérettétele volt, ami virágvasárnap zajlott, az akkori időknek megfelelő komoly és egyszerű 

keretek között. 

A csapat számos alkalommal vett részt különféle ünnepségeken a IX. kolozsvári 

cserkészkerület képviseletében és tevékenyen kapcsolódott be mindenféle segítő munkába. 

A cserkészek alaptevékenységük mellett állandó levelezést vállaltak fel a harctéren 

küzdő katonákkal. 

A belső munkáról az alábbi adatok 

tanúskodnak: az elmúlt év folyamán „sátorverő” 

próbát 17, „úttörő” próbát 44, 

„honkereső” próbát 18, „honfoglaló” 

próbát pedig 4 cserkész tett le. Ahhoz, 

hogy ezek jelentőségét jobban felfogjuk, 

tudnunk kell, hogy egy-egy ilyen próba 

kiállása két, illetve a „sátorverő” próbánál 

egy évi komoly öntudatos cserkészmunka 

után volt lehetséges. A IX. cser- 

készkerület 1943. évi őrsvezetőképző 

tábora kiképzőkeretének és parancsnok- 

Kirándulás, tábori konyha


ságának zöme, 17 cserkész a 147. számú 

Apáczai Cseri János cserkészcsapatból került 

ki. Az 1943–44. cserkészévben közel ötszáz 

őrsi összejövetelt és kirándulást tartottak, a 

raj- és csapatkirándulások, illetve az összejövetelek 

száma pedig majdnem elérte a százat. 

A csapat parancsnokságát Horváth Józseftől 

Lőrinczi Ferenc, a Székelyudvarhelyi 

Református Kollégium tanára vette át, aki 

mellett a csapatmunkát és a tábort Sombri 

Dénes helyettes csapatparancsnok vezette. 97 

A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium 

cserkészcsapatának története 

A gimnázium történetében a cserkészet kezdeti nyomait kutatva első adatként a 

Szent Imre ünnepségre bukkanunk, amelyet 1921. december 11-én szervezték meg. 

Ezen a rendezvényen az iskola énekkara előadta Szögedi Imre Cserkészek című indulóját. 

A következő évben, 1922. május 28-án tornaünnepélyt rendeztek, s ezen dr. Wildt 

József tanár első ízben beszélt a cserkészetről. Júniusban már összeállt egy kisebb csoport, 

akiket vonzott a cserkészet eszméje. Ők kirándulni mentek, ahol maguk készítették 

el az ebédet. Dr. Wildt Józsefhez csatlakozott Uitz Mátyás tanár is, és kettejük irányítása 

alatt egyfajta félhivatalos cserkésztörzs alakult ki, amelynek rendezvényei, 

mókázásai egyre jobban vonzották a fiatalokat. Ez a nem hivatalos, cserkész-szerű tevékenység 

1926-ig tartott, amikor felmerült annak a szükségessége, hogy az eddigi kötetlen 

munka hivatalos formát öltsön. Ekkora már Puskás Lajos tanár, a későbbi hivatalos 

parancsnok is bekapcsolódott az előkészületi munkákba. Dr. Wildt József 

alapszabály-tervezetet dolgozott ki, Puskás Lajos pedig kapcsolatba lépett a helyi cserkészmozgalmat 

hivatalosan képviselő kohorsz parancsnokságával, melynek keretében, 

a hetedik centúria egységeként, csatlakoztak az országos szervezethez. 98 

Cserkészegyenruhában a csapat először 1927. március 24-én jelent meg, a 

szamosfalvi repülőtér látogatásán. Május 5-én hivatalosan is értesítették az iskola igazgatóját, 

hogy a Kohorsz parancsnoksága elfogadta a csapat belépési kérelmét. Tíz nap 

múlva az intézet udvarán rendezték meg az első fogadalomtételt. Az első év apró lépéssel 

ugyan, de jól indult (a tízéves megemlékezésen a csapatparancsnok elmondta, 

hogy az első tizenöt cserkész nagy része már parancsnok vagy öreg cserkész). 99 

1928-ban a csapat létszáma 42 főre emelkedett. A parancsnokság Puskás Lajos, Dr. 

Wildt József tanárokon kívül kibővült Uitz Mátyás, dr. Koronka István és Sipos Béla 

vezetőségi tagokkal. 

A nagyhét alkalmával a csapat cserkészei díszőrséget álltak a szentsírnál. Anyák 

napján a Szent János kúthoz kirándultak és az ott szedett virágokkal köszöntötték a 

szülőket. Szervezőbizottság is alakult gróf Majláth Gusztáv Károly püspök és gróf 

97 RefÉvkönyv 1943–44. 27–29. 

98 Mátrai Béla: i.m. 2. 


Cserkészek kerékpáros körúton


Bethlen Györgyné fővédnöksége, illetve Patay József piarista rendi provinciális, dr. 

Hirschler József kanonok, bizottsági referens és dr. Balázs András plébános védnöksége 

mellett. Első táborukat Csesztve mellett szervezték meg, ahol már saját tábori újságot 

is kiadtak Tábori Posta címmel. Ezt mozgótábor követte, majd kirándulás a 

Tordai hasadékhoz és Torockóra. 

Az év (1928) folyamán 5 csapatgyűlést, 45 kiképző rajgyűlést, 11 őrsi gyűlést és 5 

parancsnoki gyűlést tartottak, 6 ünnepélyt rendeztek, és háromszor táboroztak. November 

14-én státusgyűlésen ismertették a cserkészmozgalom céljait és jellegét az erdélyi 

fiatalok előtt. 100 

November 19-én a kohorsz parancsnoksága úgy határozott, hogy a cserkészetet 

felosztják és beolvasztják a román Astra kulturális egyesületbe. A csapat parancsnoksága 

folyamodvánnyal élt és engedélyt kapott arra, hogy önállóan működhessen tovább 

a kohorsz felosztása esetén is. 101 

Az 1929. év jól kezdődött. A csapat ugyanis az előző év őszén két malacot kapott 

ajándékba gróf Bánffy Miklóstól, azokat felnevelték és január végén levágták. Az eseményt 

disznótorral ünnepelték. Májusban sátrakat, konyhafelszerelést és könyvtárat 

kaptak ajándékba gróf Bethlen Györgynétől. A nyár folyamán Székelyföldön, a Háromszék 

megyei Torján táboroztak, ahol meglátogatta őketa Vătăsescu tanár, a 

kohorsz küldöttje, aki megelégedettséggel nyilatkozott a csapat munkájáról és bejelentette, 

hogy módszereiket mintaképpen fogják alkalmazni a kolozsvári román cserkészcsapatok 

munkájában is. Ez év augusztusában külön tábort szerveztek az iparos fiatalok 

számára, a Kolozsvár melletti Bács községben. 102 

A bukaresti cserkészkongresszuson a kolozsvári kohorsz 14 küldöttje között 6 piarista 

öregcserkész vett részt. Júniusban a Mihály parkban táboroztak, ahol először szerepelt 

a külföldről beszerzett fúvós zeneszerszámokkal felszerelt zenekar, akiket cserkésznyelven 

csimpolyásoknak neveztek el. 103 

Ez év augusztusában szervezték meg a moldvai Piatra Neamţ közelében az első 

nagy román nemzeti cserkésztábort. A 20 napos táborban a magyar cserkészeknek a 

hegyoldalas, lejtős részt jelölték ki táborozóhelyül. A nagytábor keretében versenyek is 

folytak, a kolozsvári kohorsz lett az országos első 49 ponttal, ehhez a gimnázium csapata 

nagyban hozzájárult, hiszen a 49 pont közül 35-öt a magyar fiúk szereztek meg. A 

versenyszámok változatos tudnivalókat követeltek: volt köztük cserkészbot faragás, 

síkfutás, távolugrás, morzejeladás, Panaitescu jeladás, térképészet, távbecslés, kézimunka, 

fényképészet, plakátrajzolás, zeneszerzés, tűzgyújtás egy gyufaszállal stb. A 

többségben levő románok nehéz szívvel fogadták a magyarok első helyezését. Híre 

terjedt, hogy a díjakat el akarják orozni, ezért a csapat elrejtette azokat a zeneszerszámok 

ládájában, a legizmosabb fiúk pedig egész éjjel a ládán aludtak. 104 

1929-ben a leánycserkészek fogadalomtétele alkalmával a csapatot Ileana királynő 

látogatta meg, aki megelégedve nyugtázta az otthon berendezését és kijelentette, hogy 

egyes módszerek érdemesek arra, hogy a leánycserkészek is bevezessék. A csapat albumot 

adott át neki a különböző táborozások fényképeivel, amelyet a királynő örömmel 

vett át és a csapat jegyzőkönyvét is aláírta, a következő jelszóval: Egyesüljünk mind- 

100 Mátrai Béla: i. m. 2–3. 



103 Uo. 

104 Uo.


nyájan, mindnyájunk javára. A karácsonyt meghitt hangulatban ünnepelte a csapat. Karácsony 

előestéjén karácsonyfa köré gyűltek össze, ahol teát szolgáltak fel és az őrsök 

megajándékozták egymást. Hogy a gyakorlati ismereteket is elsajátítsák, a cserkészek 

Sipos Béla oktató parancsnok vezetésével kézimunka kurzust szerveztek, amelyen faintarziát 

és üvegfestést tanultak. A csapat ünnepélyén megjelent a Kohorsz parancsnoka 

is, aki meg volt elégedve a cserkészek teljesítményével. A csapat is megjelent a 

Kohorsz ünnepén – amit a Nemzeti Színházban rendeztek –, és jelentősen hozzájárult 

annak sikeréhez. A csapat vezetője 1929-ben Puskás Lajos tanár volt, a rajparancsnok 

Boér Richárd tanárjelölt, oktató parancsnokok pedig: Uitz Mátyás igazgató, dr. Wildt 

József, Sipos Béla voltak. 105 A gimnázium cserkészei a Fântânele kohorsz VII. századát 

alkották. 

Az 1931. év emlékezetes eseménye volt a Plecska völgyi hadijáték, a Bihari hegység 

legészakibb részén, Szatmár és Szilágy megye határán lévő Bükkben megtartott akadályverseny, 

valamint a Bánffy Dénes báró válaszúti birtokán megrendezett tábor, 

amelyen 65 cserkész vett részt. 106 Az időjárás kedvezőtlenül alakult, ezért magányos 

épületbe húzódtak be, ahol átmenetileg parkettás padló szolgált ágy gyanánt. A tábort 

meglátogatták a magyarországi cserkészek, akik bulgáriai kirándulásukról hazafele tartva 

kitérőt tettek Erdélybe. Az erdélyiek megbámulták a magyar csapat felszerelését és 

eleganciáját. Augusztusban a német cserkészek Wandervögel (Vándormadarak) szervezetének 

csapatát fogadták, akik Egyiptomból hazafele tartva látogatták meg a csapatot. 107 

Az őrsök vezetői egy-két osztállyal nagyobb cserkészek voltak. A VII. gimnázista 

cserkészek őrsébe bevezették azt, hogy öregcserkész legyen a vezető, az 1931–32. 

cserkészévben Lazányi Endre volt ez az öregcserkész. A munka túlnyomó része őrsi 

keretben zajlott, Baden Powell elveinek megfelelően. Az őrsök minden héten összejövetelt 

tartottak, amelyen az őrs életében történt nevezetesebb eseményeket beszélték 

meg, és készültek a próbapontok letételére. 

Az őrsi gyűléseken kívül minden második vasárnap csapatgyűlésre is összegyűltek, 

amelyen a csapatparancsnok értékelte a személyek vagy a csapat munkáját és magatartását. 

A napiparancs felolvasása után minden őrs irodalommal vagy művészettel kapcsolatos 

előadást tartott. Év elejétől kezdve bevezették a kézimunkát. Ez csak azok 

számára volt kötelező, akik jelentkeztek az év elején. Minden szombat délután összegyűlt 

10–15 fiú az otthonban és Boér Richárd vezetése alatt különféle játékszereket készítettek, 

ehhez a faanyagot nagyrészt a Betegh cég adományozta. A második 

évharmadtól kezdve a nagyobbak részére, Sipos Béla oktató parancsnok és Baritz Árpád 

öregcserkész vezetésével, külön előadás sorozat kezdődött. Zsidó András vezetésével 

táncoktatás is volt. 

Több kirándulást is szerveztek. Az őrsök majdnem minden vasárnap elmentek portyára, 

108 akadályversenyen is részt vettek Kolozsvár és Bács között. Hosszú, hegyi menetelést 

szerveztek a Gyalui havasok egyik tisztására, a Fântânelenek nevezett helyre. 

Később pedig azért választották a kolozsvári kohorsznak a Fântânele nevet, mert az 

1848-as szabadságharc idején itt gyilkolták le Vasvári Pál kis csapatát. Vasvárit Kossuth 

azzal a megbízatással küldte a móc vidékre, hogy a mozgolódó, felizgatott móc 

parasztságot megfékezze, lecsendesítse. A havasi vidéken járatlan fiatalembert azonban 

105 KatÉrtesítő 1930–1931. 30. 

106 Uo. 


108 KatÉrtesítő 1931–1932. 32.


tőrbe csalták és csapatával együtt lemészárolták. Ennek a helynek a nevét viselte a kolozsvári 

kohorsz. Csendes megemlékezés után hosszú menetelés következett a Gyalui 

– volt Andrássi – havasok között. Az egyik román községben megpihentek és 

doinákat (román népi kesergő dalokat) tanultak, majd Bánffyhunyadon keresztül viszszatértek 

Kolozsvárra. 109 

Bács községben előadást tartottak a munkanélküliek felsegélyezésére, év végén pedig 

háromnapos kiránduláson vettek részt a Tordai-hasadék–Tordatúr–Ajton–Györgyfalva 

vidékén. 110 

A csapat bekapcsolódott a társadalmi segélyezés munkájába is. Ruhát és tüzelőt 

gyűjtöttek a szegényeknek. A gyűjtés a következőképpen zajlott: a Terján malomtól 

teherhúzó lovas kocsit, úgynevezett stáfkocsit kértek kölcsön. Az egyik cserkész a lovakat 

hajtotta, a másik teljes tüdejéből fújta a trombitát. Az így összegyűjtött jelentős 

mennyiségű ruhát és tüzelőt a Caritas egyesület rendelkezésére bocsátották, aminek lelkes 

pártfogója volt gróf Bethlen Györgyné. Ezenkívül népkonyhát is állítottak fel a 

közeli Bács községben a szegények és a munkanélküliek számára. 

Májusban rendkívüli rendezvénnyel jelentkezett a csapat: cserkész operettet mutattak 

be három előadással. Az operett szövegét Málnássy Géza írta, zenéjét Manyák Ernő 

szerezte, aki a 25 tagú zenekart is vezényelte. Óriási sikere volt a darabnak, pedig a 

kudarc csak kicsin múlott. A kitűnő hangú énekesnő, Ürmössy Magda hajbodorítás 

közben spiritusszal összeégette magát, ezért a bemutató előadáson sállal a nyakán, 

gyötrő fájdalmaktól szenvedve lépett fel. 111 

1932. július 5–30. között regionális jamboree volt Nagyszebenben. A csapat a szokásos 

évi tábor helyett ezen a nagytáboron vett részt. 112 Ezen a rendezvényen már hivatalosan 

is szerepeltek a magyarországi cserkészek, de az erdélyi magyar cserkészek és 

a magyarországi cserkészek találkozását a románok nem nézték jó szemmel. 113 

Az 1932–33. cserkészév őrsi keretben folyt le. A csapat igyekezett a cserkészet 

megalapítója, Lord Baden Powell által meghatározott alapokra helyezni az életét. Az 

őrsvezetők elkészítették az egész évi munkaprogramot, a parancsnok átvizsgálta, a 

szükséges javításokat megtette, majd ezután az őrsvezetők végrehajtották. A munkatervben 

voltak vidámabb elemek is (éneklés, játék stb.), hogy a cserkészek az I., II., III. 

próbapontokra való készülés közben felfrissülhessenek. Az őrsvezetők minden hétfőn 

részletes jelentést adtak be elmúlt heti munkájukról. A jelentések alapján a parancsnok 

elbírálta az őrs heti teljesítményét, amit az Őrsi színvonal táblázatba foglalt össze. Ez 

alapján ebben az évben a legmagasabb szintre a Szarvas őrs emelkedett, Perényi Aladár 

vezetésével. Mindnyájan kötelesek voltak naplót vezetni, hogy ellenőrizni lehessen a 

cserkészek önnevelő munkáját. A naplókat minden héten átnézte a parancsnok. Természetesen 

csak azt ellenőrizte, hogy megvannak-e, a tartalmat pedig meghagyta mindenki 

saját titkának, ugyanis csak így lehetett a napló őszinte és így volt az egésznek 

nevelő ereje. 

Az őrsi munkán kívül a cserkészek osztályonként csoportosítva kézimunkát végeztek, 

Ferencz Vilmos és Fejér Pál öregcserkészek vezetésével. A munka célja az első 

harmadban gyűjtött játékok kijavítása volt. A második harmadban eladásra alkalmas 

109 Mátrai Béla: i. m. 3–4. 

110 KatÉrtesítő 1931–1932. 32. 


112 KatÉrtesítő 1931–1932. 32–33. 

113 Mátrai Béla: i. m. 4.


használati tárgyakat készítettek. Ezekből a tárgyakból az év végén kiállítást rendeztek a 

cserkészotthonban. Többen megtekintették a kiállítást, a látogatók könyvében mintegy 

hatszázan jegyezték be nevüket. Olyan előkelő személyiségek is megtekintették a kiállítást, 

mint Manolescu tábornok, a nagylégió parancsnokának helyettese, Ghidionescu 

egyetemi tanár, Prodan tábornok, hadtestparancsnok, Batar tábornok, Popa inspector 

úr és mások. 

A csapat igyekezett a város társadalmi szegényvédelmi mozgalmaiban részt venni. 

Ebből a célból ruhagyűjtési akciót szerveztek, amikor az egész város területén kb. 15 

szekérnyi régi ruhát gyűjtöttek össze. Ezeket a ruhákat a Caritas egylet feljavította, kitisztította 

és szétosztotta a szegények között. Ez alkalommal régi játékokat is gyűjtöttek, 

amiket a cserkészek kézimunka órákon javítottak meg, karácsony szombatján pedig, 

a Caritasszal karöltve, ünnepség keretében osztották szét a városból összegyűjtött 

kb. 500 gyereknek. Ez a nap volt ebben az évben a cserkészek legszebb napja, mert 

nem volt olyan gyerek, aki valamilyen ajándékot ne kapott volna. A csapat részt vett a 

kohorsz gyűjtési akcióján is, és kb. 4000 lejt gyűjtöttek össze. 

Közönség előtt is bemutatkozott a csapat. A nemzeti ünnepek alkalmával több ízben 

díszfelvonuláson vettek részt. Két ünnepet tartottak, amelyen előadták Málnássy 

Gézának a háromfelvonásos operettjét. A Katolikus Nőszövetség gyűlésén is műsorszámot 

adtak elő. A Nagyhéten két templomban őrséget álltak a szent sír előtt. 

A cserkészek az iskolai tanulmányaikban is megállták a helyüket. Az év végi osztályozásnál 

az 50 cserkész közül egy sem bukott el. Ez többnyire az évi gödöllői 

jamboreenak volt köszönhető, amelyen minden cserkész részt akart venni, hiszen 

nemzetközi jamboreen részt venni olyan élmény, amelyért minden cserkész szívesen 

feszíti meg minden erejét. A világtalálkozón való részvétel főleg az anyagiak miatt volt 

nehéz, hiszen az útiköltség és maga a részvételi díj 2500–3000 lejre emelkedett. Mégis 

sikerült 18 cserkészt kiküldeni, akiket három őrsbe osztva Pataki József, Szentmiklósi 

Ferenc és Szabó József kísért el. 114 

Az anyagiak mellett más súlyos bonyodalmak is felléptek. Elképzelhetetlen volt, 

hogy a hivatalos román cserkészet képviseletében erdélyi magyarok is megjelenjenek. 

Az igen jó szándékú Goia tanár, akkori cserkészparancsnok azonban szemet hunyt és 

nem gátolta meg azt, hogy a találkozón nem hivatalosan, úgyszólván illegálisan részt 

vegyenek erdélyi magyarok is. Az erdélyi magyarok fantázia-egyenruhát terveztek, ami 

sötét rövidnadrágból, fehér ingből, árvalányhajjal díszített tábori sapkaszerűségből állt. 

Így keltek útnak. A magyarországi szervek titokban, de nagy szeretettel fogadták az erdélyieket. 

Ezt igazolja az is, hogy amikor éjjel a szerencsi állomáson néhány percre 

megállt a vonat, tucatjával zúdították a vagonokba a finom csokoládét. Az erdélyi magyar 

cserkészek valósággal belopóztak a tábor területére, ahol láthatták Teleki Pál főcserkészt, 

a legendás Baden Powellt, a világ cserkészeinek vezetőjét, a cserkészmozgalom 

atyját, sőt magát a walesi herceget is, rövid nadrágban, csúcsos kalappal és 

cserkész nyakkendővel. Sokan, életükben először, itt láttak színes bőrű embert, ezért 

ez is kuriózumnak számított. A tábor ideje alatt rövid időt tölthettek a hallatlanul elegáns 

Molnár Frigyes országos parancsnok társaságában is. 115 A kiutazott 18 cserkészt 

több ízben meglátogatta Puskás Lajos csapatparancsnok is, aki örömmel hallotta a 

román különítmény vezetőitől, hogy a fiúk derekasan megállták a helyüket. 116 

114 KatÉrtesítő 1931–1932. 32–33. 


116 KatÉrtesítő 1932–1933. 33.


Az 1933–34-es cserkészévben is aktívan ténykedett a csapat: szeptember 24-én 

kezdte el a működést, amikor az új csapatbeosztás érvénybe lépett, és amikor felvették 

az újoncokat is. Kiképzésüket Kádár József tanárjelölt és csapatparancsnok végezte. 

Október 1-jén volt az első kirándulás a Bácsi-torokban. Október 13–16-ig háromnapos 

táborozáson vettek részt Szászfenesen. A táborozás jól sikerült, volt éjjeli riadó 

is. November 10-én meglátogatták a Botanikus kertet és látták a ritkán nyíló Victoria 

regiát. Mikulás estéjén ünnepélyes csapatgyűlés keretében a jó Mikulás püspök minden 

cserkészt megajándékozott. A csapat a legszebb évi jótettét december 24-én végezte, 

amikor minden őrs feldíszített egy kis karácsonyfát, és azt elvitte egy külvárosban lakó 

nyomorgó családhoz, amellyel nagy örömet szerzett annak. Decemberben ruhagyűjtést 

is szerveztek a szegény gyermekeknek. A tél folyamán síkirándulást rendeztek. A 

Kohorsz síversenyén egy második díjat is elvitt a csapat egyik cserkésze. A karácsonyi 

vakációban, 1934. január 4–6. között újabb téli kirándulást szerveztek Szászfenesre. A 

csapat részt vett a kohorsz minden megnyilvánulásán, a Mihali T. volt miniszter temetésén, 

az őrsvezetői kurzusokon, a kiállításon, melyet a király is meglátogatott. Ez alkalommal 

Miklós hercegnek az egyik cserkész faragott kulacsát nyújtotta át a csapat. 

A tavasz folyamán több kirándulást szerveztek, melyek közül egyesek kapcsolatban 

voltak különféle versenyekkel is. Április 6–7-én Tordára kirándultak, ahol meglátogattak 

több gyárat is. A Tinerimea Română szervezésében megrendezett cserkészversenyen 

a kohorsz részéről részt vevő őrsnek a fele az iskola csapatából került ki. 117 

Áprilisban 29-én bemutatták Málnássy Géza rajparancsnok színművét, a Fiukat. 

Május és június tábori előkészülettel telt el, erre nézve még szülőértekezletet is tartottak. 

A csapat évi tábora Zsibón volt, gr. Béldy Kálmán igazgatótanácsos úr birtokán, 

ahol a résztvevő 60 cserkész a táborozás két hete alatt a legromantikusabb táborok 

egyikét élte át. Az évszázados tölgyek alatt elterülő tábor, a csillagos éjszakák, a házigazda 

állandó figyelmes érdeklődése, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a tábor felejthetetlen 

legyen a csapat életében. 

A csapattábor után 35 cserkész részt vett a Fekete-tenger melletti Mamaia fürdőhelyen 

megrendezett országos cserkésztalálkozón. 118 Itt a különféle versenyeken a 

kohorsz 46 pontot szerzett, amiből 34-et a piarista gimnázium cserkészei harcoltak 

ki. 119 A kevés számú egyéni versenyben 3 első díjat a csapat tagjai vittek el, térképezés, 

jeladás és céllövészet kategóriában. Ezt a jamboreet arra használták fel, hogy barátságot 

kötöttek több kohorsz cserkészeivel, különösen a chisinăui, bákói és a craiovai 

kohorszok képviselőivel. A tábort meglátogatta az iskola igazgatója, Bakódi Antal és 

Cservény Albin tanár is. Ezután mozgótábor következett Moldvában, majd Székelyföldön. 

17 cserkész vett részt a Brassó Torja–Tusnád–Gyilkos-tó útba ejtésével megrendezett 

9 napos nagy kiránduláson. 120 

Az 1934–35-ös cserkészévet az őrsi rendszerre való alapozottság jellemzi. Majdnem 

minden tevékenység őrsi köteléken belül zajlott le. Minden őrs működését hetenként 

fölülvizsgálták, és az elért eredményeket pontokba átszámolva, hetenként diagramba 

foglalták össze. Minden évharmadnak megvolt a maga programja és ebből a 

szempontból bírálták az őrsöket. Az első évharmadban az őrsi szellem megalapozását, 

a másodikban a II. és III. osztályú próbák letételét, harmadikban pedig az iskolai 

117 KatÉrtesítő 1933–1934. 35–36. 

118 Uo. 36. 


120 KatÉrtesítő 1933–1934. 36.


eredményeket pontozták. Először Székely András őrsvezető vezetésével a Sas őrs, aztán 

Keresztes Sándor vezetésével a Vadgalamb őrs, végül Dizmacsek Tibor vezetésével 

a Fecske őrs szerezte meg az első helyet. Az őrsi munka őrsi gyűléseken, a tanítási napokon 

a hosszú tízpercben történt megbeszéléseken, kirándulásokon, esetleg őrsi teázásokon 

zajlott le. 

A szociális érzékenység kialakítására is odafigyeltek. Részt vettek a katolikus nőegyletek 

gyűjtőmunkájában, amelyen ócska ruhát és fát gyűjtöttek a szegényeknek. Karácsony 

előtti napon előadást tartottak, amelyre nem belépti díjat, hanem különféle élelmiszereket 

kértek, ezeket aztán karácsony szombatján elvitték a szegény családok 

lakására. 

A művészetek különféle ágait sem hanyagolták el. Cseke Vilmos vezetésével gitár 

és mandolin zenekart létesítettek, Csortán Márton vezetésével furulyázni tanultak, Sáry 

Béla vezetésével pedig szavaló kurzust tartottak. A gyorsírók részére dr. Wild József 

tartott órát, míg Dunky K. kisasszony táncórákat adott. Pataki parancsnok vezetésével 

a karácsonyi szünetben nagyobb kirándulást szerveztek Vlahara, a húsvéti szünetben 

pedig a meziádi barlangba. 

A kohorsznál minden héten egy délután szolgálatot teljesített valamelyik őrs. Részt 

vettek a kivonulásokon és nagyban hozzájárultak a kohorsz májusi kiállításának a sikeréhez. 

Április 14-én megalakult a csapat szervezőbizottsága. Az alakuló gyűlésen a csapat 

fővédnöknője, gr. Bethlen Györgyné elnökölt. Védnöknek dr. Boga Alajos főtanfelügyelőt 

kérték fel. 

1935. július hónapjában a csapat Maroshévízen táborozott 130 cserkésszel. A háromhetes 

tábor a legnagyobb rendben folyt le. A főhatóság kiküldöttjei meglátogatták 

a tábort és a legnagyobb megelégedettséggel nyilatkoztak róla. 121 A nyár folyamán kiránduláson 

vettek részt a Vlegyászán és a Dregán völgyben. 

Szeptemberben, amikor kötelezővé tették az Országőr (Străjeria) mozgalmat, egyre 

többen, kétszer annyian jelentkeztek a cserkészcsapatba, ezzel a csapat felhígult, hiszen 

a létszám 160-ra duzzadt. 122 A cserkész alapelvek szerint a csapat 30-as csoportokra 

osztva működött. Öt raj volt és mindegyiket felnőtt, képesített parancsnok vezette. A 

rajok parancsnokai dr. Dávid László, Cseke Vilmos, László Imre, Pálffy Ferenc, Kádár 

József voltak. Minden rajnak megvolt a maga programja, amit év elején dolgozott ki, 

és ahhoz az év folyamán – a lehetőségekhez képest – ragaszkodott. A munkaterv a 

cserkészek színvonalához igazodva a különböző próbák és különpróbák előkészítéséből 

és kiállásából állt. Az év utolsó harmadát főleg a táborra és a jamboreéra való készülés 

töltötte ki. 

Ritkán volt az egész csapat részére szervezett találkozási alkalom. Szeptember 29én 

volt az első kirándulás a kohorsszal együtt a Botanikus kertbe. Október 13-án a 

csapat szervezőbizottságának az összejövetelét tartották meg, majd 27-én a csapat öszszes 

tagjának részvételével nagy cserkészjátékot tartottak a Monostori völgyben. November 

17-én a katolikus Nőegylet keretében gyűjtést rendeztek a szegények részére 

(ócska ruha és tűzifa). December 22-én az újoncok fogadalmat tettek az intézet udvarán, 

amelyet a gimnázium dísztermében megrendezett díszünnepély követett. Ez alkalommal 

egy kétfelvonásos színdarabot adtak elő Palkó barátai címmel. 24-én mindegyik 

121 KatÉrtesítő 1934–1935. 39–40. 

122 Mátrai Béla: i. m. 5.


őrs szépen feldíszített és más ajándékokkal is megrakott karácsonyfát vitt el egy-egy 

kolozsvári szegény családhoz. Év végén, december 31-én közös csapat-teázást tartottak, 

amikor részt vettek az év végi istentiszteleten és elbúcsúztatták az óesztendőt. 

Az új naptári évben, január 2–5. között, általános felfrissítő tanfolyamot tartottak 

az őrsvezetők részére: három napon át minden délután elméleti és gyakorlati előadásokon 

vettek részt. Ezt követően, január 5–6. között, éjjeli kirándulást tartottak riadóval. 

Este nyolc órára együtt volt a csapat, tíz órára az Alvernára kellett jutni különböző 

utakon. Itt megszálltak és reggel továbbmentek Györgyfalvára. A január 26-i csapatgyűlés 

közben naplóversenyt tartottak, amikor a legszebb naplórészletekből olvastak 

fel, valamint szavaló- és énekversenyt is szerveztek. Február 1-jén elsősegélynyújtó különpróbát 

tartottak, amelyen a bizottság elnöke Bran kapitány volt. Február 9-én került 

sor a csapat évi nagy cserkészünnepére, amelyen jeleneteket adtak elő: Hájfejű Dudika 

leteszi a jamboree próbát, Dugó Danbi Angliában, Pázmány lovag, majd tábortüzet raktak. Az 

ünnepély rendkívül jól sikerült, a zsúfolásig megtelt terem önfeledten ünnepelt. Március 

1-jén volt az első tavaszi kirándulás a Szent János és a Majláth kúthoz, majd 5-én 

felderítési portyát tartottak, aminek a célja egy jó táborhelykeresés volt. Március 15-én 

csapatgyűlés volt, aminek keretében versenyt szerveztek az őrs élete körüli dolgokból. 

Április 6–8-án 70 cserkész és dr. Apostol kohorszparancsnok részvételével kirándulást 

szerveztek a Meziád-barlanghoz, majd Biharfüredre is elruccantak. Április 10–11-én 

három katolikus templomban őrséget álltak a szent sír körül, május 17-én a Bácsitorokban 

cserkész akadályversenyen vettek részt, június 14-én a csapat szervezőbizottsága 

táborelőkészítő ülést tartott. 

Június 19. – július 15. között a kohorsz rendezésében és Puskás Lajos csapatvezető 

parancsnoksága alatt sor került a Dregán-völgyi táborra. Ezen a csapat 105 cserkésze 

vett részt és a parancsnok. A tábort az egyházmegyei főhatóság részéről dr. Boga Alajos 

főtanfelügyelő és gróf Bethlen Györgyné, a csapat fővédnöke látogatta meg. A tábor 

után felkereste Nagyváradot, Bihar és Félix fürdőt, a Révi cseppkőbarlangot. Kirándulást 

szerveztek még a Vlădeasára és Szamosbazárra. 123 

A csapat 1936. augusztus 4–8. között 32 cserkésszel, vagyis a kohorsz létszámának 

a felével, részt vett a brassói országos találkozón, ahol a kolozsvári kohorsz a második 

lett. 124 Az első helyet elnyert jeladó verseny őrsében Kapca Imre, Tummerer L., Antal 

József, Appel Béla, Máthé József, Jánó Mihály, Fugulyán Gerő szerepeltek. A kézügyességi 

versenyben Appel, Antal és Máthé cserkészek szerezték meg a második helyet. 

Caranfil légügyi miniszter kupáját a legszebb repülő modelljével Illyés Sándor 

nyerte el, mint a csapat öregcserkésze és az intézet volt növendéke. A jamboree után a 

zernyesti gyárakat és a brani várat látogatták meg. 125 Ebben az évben beindult a méhészeti 

és a szájharmonika tanfolyam, illetve a néptánc tanulás is. Szájharmonika zenekart 

szerveztek, amely a helyi román iskolákban óriási sikerrel játszotta a román dalokat, 

a felvonulások élén is mindig ők zenéltek. 

1937 tavaszán leépítették a csapat létszámát ötven főre és megünnepelték a csapat 

fennállásának tízéves évfordulóját. Ez alkalomból adja ki Puskás Lajos csapatparancsnok 

A tizedéves határkőnél című csapat-monográfiáját. A sors iróniája, hogy a tízéves 

fennállás ünnepén királyi rendelet szünteti meg a cserkészegyesületeket. 

123 KatÉrtesítő 1935–1936. 44–43. (Azért írtam fordítva az oldalszámot, mert a könyvet rosszul kötötték 

össze, a szöveget követve a következőképpen alakulnak a sorszámok 44–43–45.) 


125 KatÉrtesítő 1935–1936. 45.


1937. január 24-én Károly király a cserkészszövetséget beolvasztotta az Országőr 

mozgalomba. A parancsnok, Puskás Lajos mindent elkövetett, hogy az önállóság és az 

igazi, demokratikus cserkészszellem közegeként fennmaradjon a csapat. Próbálkozása, 

fáradozása hiábavalónak bizonyult. Ezt megelőzően belső viszályok is felmerültek a 

cserkészcsapat munkája miatt féltékeny tanárok részéről. Puskás Lajost meghagyták világi 

parancsnoknak, de egyházi személyt neveztek ki elöljárónak (Jénáky Ferencet). 

A cserkészmozgalom lelke és irányítója, kedvét veszítve, a szövetkezeti mozgalom 

felé fordul. Megalakította az Alfa szövetkezetet, mely székely szőttesek és cipők forgalmazásával 

foglalkozott. A bécsi döntés idején, 1940-ben a szövetkezet már milliós 

vagyonnal rendelkezett. 126 

Az iparos- és öregcserkészek 

A csapatnak több mellékhajtása is kialakult az idők folyamán. Ilyen az iparoscserkészet 

és az öregcserkészet. Mind a kettő a gimnázium cserkészcsapatából fejlődött ki. 

Vasvári Aladár legényegyleti igazgató kezdeményezésére és Simon Károly buzgólkodására 

a gimnázium csapata 1928 őszén fogta munkába az első 50 iparos ifjút. A 

következő év augusztusa végén megrendezik az első iparos cserkésztábort 25 résztvevővel. 

Egyre emelkedik a raj létszáma, ezért Puskás Lajos parancsnok átadja őket az 

egyetemi hallgatókból álló „öreg” cserkészeknek, akik jórészt itt tanultak bele a csapatvezetésbe. 

Az első vezető Karácsonyi László, Málnási Géza és Heszke József. Később 

a rajt Pataki József főgimnáziumi tanár vette át, akinek idejében, 1930. december 14én, 

a raj önálló csapattá alakult (VIII. centuria). Mint önálló csapat működtek tovább, 

de a gimnázium cserkészcsapatával továbbra is jó kapcsolatuk volt, mivel parancsnokai: 

Szabó József, Buttinger Antal, Fejér Pál, Rohrer Károly, Uram Antal egyben a 

gimnázium öregcserkészei is voltak. 

A kolozsvári öregcserkészet is a VII. centuriából fejlődött ki, azokból a cserkészekből, 

akik elhagyták ugyan a gimnáziumot, de a cserkészcsapattal szoros kapcsolatot 

tartottak fenn. Ők állandóan a parancsnok segítőtársai voltak, és a cserkészhagyományoknak 

megfelelően őrsöt alakítottak. 1929. november 20-án alakult meg az első 

őrs. 

Az első próbálkozást az útkeresés jellemzi, mert az első öregcserkészek még annyira 

az iskolához vannak nőve, még annyira benne élnek a gimnázium légkörében, hogy 

az egyetem csak munkahely számukra, nem pedig új életforma. Az öregcserkészet első 

próbálkozása még nem volt főiskolás mozgalom. Aztán fokozatosan érintkezésbe kerültek 

a kolozsvári főiskolás mozgalmakkal és olyan új fiatalokat vontak be a mozgalomba, 

akik nem voltak tagjai a gimnázium cserkészcsapatának, de érdeklődést mutattak 

a mozgalom iránt. Az első év végén, 1930 júniusában 17 cserkész tett fogadalmat, 

vagy újította meg régebbi fogadalmát. A tevékenységi kör kiszélesítése a korosztályok 

és az ifjúság társadalmi kategóriái fele szinte egy az egyben úgy történt, mint a másik 

kortárs ifjúsági-belmissziói egyesület, az IKE esetében. 127 

A létszám növekedésével az öregcserkész rajban egyre több olyan ember volt, akik 

cserkészmunkájukat nem a vezetés terén akarták kifejteni. Ezek számára a várfalvi és a 

válaszúti (1930–31.) állótáborok szellemi pangást jelentettek és itt megmutatkozott az, 


127 Ld. bővebben Buzogány Dezső: Az Erdélyi IKE története 1930-ig. Kolozsvár 2000.


hogy a külső formákban is el kell térni a gimnazista cserkészet hagyományaitól, ugyanis 

ennek a korosztálynak már másra volt szüksége. 

Az öregcserkész mozgalom önmagára találását a téli táborozások jelentették. Ezeken 

egyre többet hangsúlyozták, hogy a 10 törvénynek a cserkészférfi életének tengelyévé 

kell válnia. Kialakult az öregcserkész program, amely túllépett a tanév keretein. A 

nyári mozgótáborok célja egyrészt az erdélyi nép és föld ismerete, majd továbbmenve, 

a falu mozgalomba való intenzív és tudatos bekapcsolódás. Ilyen jellegű mozgótábor 

volt az 1932. évi erdélyi, és az 1934. évi moldvai és bukovinai „látóutak”, valamint az 

1936-os és 1937-es falutanulmányok, amelyeket komoly előtanulmányok készítettek elő. 

Az eleinte tétovázó, működési területet és módszereket változtató öregcserkészet 

megállapodott. Célját kettősnek látja: egyrészt az arravalókból képzett cserkészvezetőket 

nevelni, másrészt minél több főiskolás hallgató életébe bevinni a cserkésznevelést. 

128 

A kereskedelmi iskola 286-os számú 

Kőrösi Csoma Sándor cserkészcsapata 

A csapat tevékenysége 1940-ben indult Bartha Béla vezetése alatt. Már az indulásnál 

nagy nehézségekkel kellett szembenéznie. Az 1941–1942. cserkészév megkezdésekor, 

más városokba történt kinevezésük miatt, a szervező testületből nélkülözni kellett 

Piskolti Béla és Kovács Antal tanárokat. Pócsai Károly rajtiszt, csapatparancsnokhelyettes 

kilépett a csapatból. Cserkúthy László zászlós és rajtiszt a frontszolgálat miatt 

szintén kilépett a csapatból. 

A kezdeti nehézségeket leküzdve, átszervezték a csapatot, és két szakaszba osztották 

be a fiúkat. Az első szakaszba tartoztak a kereskedelmi iskola növendékei és a polgári 

iskola IV. osztályos tanulói. Ez volt a legényszakasz, ahonnan nyolc cserkész nyerte 

el a segédtiszti minősítést. Ezek a fiúk részt vettek húsvétkor a besztercei cserkész 

vezetőképző táboron, mint kiképzők, szakasz és rajparancsnokok. A fiúk tagjai voltak 

a IX. Levente Ifjúvezetőképző csapatnak és mindnyájan részt vettek a nyári Levente 

Ifjúvezető táborban mint kiképzők. 

A legénycserkész szakasz regős munkát is végzett vitéz Kun István őrnagy, katonai 

nevelésügyi előadó irányítása alatt, aki Bartha Béla csapatparancsnokot betegsége idején 

többször is helyettesítette. A szakasz másik része jelen volt az erdélyi Cserkészkerület 

„légiós-tanfolyamán” és beosztást nyert a Légoltalmi Liga segédszolgálatos csoportjába. 

Ennek a szakasznak a munkáját Simonffy Károly rajtiszt irányította. 

A második szakaszba a polgári iskola I., II., III. osztályos tanulói voltak beosztva. 

A szakasz egész évi munkája előkészülés volt a próbákra. Az 1941–42. cserkészévben 

17 újonc próbázott sikeresen. A szakasz tagjai közül ketten a besztercei nagytáboron is 

részt vettek. Többször szervezetek kirándulást is. A csapat II. emeleti (Bartha Miklós 

utca 10. szám) otthonának a megteremtése az ő érdemük. Vezetőjük Nedeczky László 

segédtiszt. 

A csapatgyűléseket kéthetente tartották csütörtökön délután 4-től 5-ig. Ezenkívül 

minden héten őrsi gyűléseket tartottak az őrsök, őrsvezetőik vezetésével. Két alkalommal 

rendeztek egész napos csapatkirándulást, amikor a próbák gyakorlati részét: 

cserkészjátékokat, tábori munkákat, elsősegélynyújtást vették át. Az őrsök természete- 

128 Puskás Lajos: A tizedéves határkőnél. 74–76.


sen többször rendeztek őrsi kirándulást és menetgyakorlatokat. Májusban megszervezték 

a csapat céllövő versenyét, amelyen jó eredményeket értek el. A csapat felszerelését 

a háborús anyagellátási korlátozások és a csapat szegényes anyagi helyzete miatt nem 

tudták gyarapítani. 129 Az 1942–43. és az 1943–44. cserkészévben a csapat tevékenysége 

szünetelt, a parancsnok, Bartha Béla katonai, majd hadi szolgálatra való bevonulása 

miatt. 130 

Szómagyarázat 

Kohorsz, cohors – a Római Birodalomban, a császárság korában a hadsereg egyik 

egysége volt. Létszáma 500 és 1000 között váltakozott, nagyjából megfelel a magyar 

ezrednek. A román cserkészek ezeket a fogalmakat használták az egységeik jelölésére. 

131 Egy helység összes cserkészei a helység kohorszát alkotják, bármennyi legyen a 

számuk. Az első csapat, ami megalakult egy adott településen, volt a helység kohorszközpontja, 

ehhez csatlakoztak a később alakult csapatok (centúriák). Az alapító csapat 

parancsnoka lett a kohorsz parancsnoka. Egy kohorsz alapításhoz egy parancsnok kellett, 

aki ismerte a cserkészet lényegét, 4 őrsnyi ifjú (legkevesebb 12) – aki lehetett iparos, 

gimnazista, földműves, mellékes volt a foglalkozásuk –, és 6 férfi, aki az intézményt 

anyagilag, vagy legalább szellemileg támogatta. Ha ezek megvoltak, akkor el 

kellett küldeni a kérést a „Fundaţia Culturală principele Carol” székházába. 132 

Centúria (század) – a centum (száz) latin szóból származik. A Római Birodalomban 

a hadsereg egyik egysége volt. A katonai műszavak használata mutatja a két világháború 

közötti román cserkészet paramilitáris jellegét. A cserkészetben ez a csapatnak 

felelt meg. 133 

Stol – Az Országőr nevű szervezet így nevezte a csapatot (a centúriát). 134 

Pâlc – Az Országőr nevű szervezet így nevezte a rajt. 135 

Strajeria, Strejeria, Organizaţia Straja Ţării – Országőr nevű szervezet, ami egy 

leventeszerű szervezet volt. Fél-katonai felépítéssel és szellemiséggel rendelkezett, 136 és 

a vezetés iránti hűség és a soviniszta öntudat jegyében tevékenykedett. Ez minden fiatal 

számára kötelező volt. 137 

Jamboree (ejtsd: dzsembori) – Negyedévenként ismétlődő cserkész olimpiász, 

amit a cserkészek népszövetsége szervez. 138 

Státus – Az Erdélyi Státus a római katolikus egyház sajátos szervezete volt, amely 

az egyház gazdasági ügyeit vezette polgári és egyházi személyek közös irányítása alatt. 

129 A Kolozsvári M. Kir. Állami Kereskedelmi Középiskola Évkönyve az 1941/42. iskolai évről. 21–22. 

130 Uo. 1942/43. 20. 


132 Puskás Lajos: A romániai cserkészet szervezete. In: Jó Barát. 1926. november 15., II. évfolyam, 3. 

szám, 64. 


134 Hírek. In: Jó Barát. 1937. február 15., XII. évfolyam, 6. szám, 138. 

135 Uo. 


137 Gergely Ferenc: i. m. 275. 

138 Puskás Lajos: A cserkészek népszövetsége. In: Jó Barát. 1927. szeptember 15., III. évfolyam, 1. 

szám, 13–14.


Céljuk az volt, hogy az egyház érdekeit, templomait, nevelő és jótékonysági intézményeit 

megóvják az állam szüntelen szorongatásaitól. 139 

Astra – Az „Astra” a románság érdekképviseleti szerve volt, mely még a monarchia 

idejében alakult, és a földek felvásárlásával, valamint kulturális tevékenységével 

Románia egyik legharcosabb és legsikeresebb nacionalista intézménye volt. 140 

Wandervögel – Német szó, jelentése: vándormadarak. Az elnevezés utal a csoport 

gyakori külföldi utazásaira. 141 

Scout Movement in Transylvania 

This study is a presentation about the history of the scout movement in 

Transylvania. The Hungarian scout movement in Transylvania started in 1911. After 

that many Hungarian scout team was founded. After 1914, when Transylvania became 

a part of Romania the Hungarian scout teams joined the Romanian scout association, 

which was founded in 1914. Between the two world wars the Romanian scout 

association was under the direct influence of the state. After 1940, when a part of 

Transylvania was connected to Hungary again, the Hungarian scout movement in 

Transylvania has also revived. The scout started many kind of good projects. They 

became a useful part of the society. The centre of the scout movement by that time 

was Kolozsvár. 


140 Uo. 

141 Uo. 

A nagyborosnyói református templom szószékkoronája 


Tőkés István 

Kolozsvár 

A 

VARIA 

Commemoratio 

Luther Márton 

(1483–1546) 

mostani 2008-as évet Luther-évfordulónak 

is nevezhetjük. Ugyanis 

kereken 525 esztendővel ezelőtt, 1483. december 

11-én született a reformáció világszerte 

ismert hőse. Több mint egy fél évezred! 

Még kimondani is csak különös érzéssel 

lehet. S az évszázadok alatt nem kopott el a 

név, hanem időről időre ismertebbé lett 

mind a mi egyházunkban, mind a föld végső 

határáig mindenütt. Református egyházunkban 

annyira meghonosodott a név, hogy 

Kálvinnal és Zwinglivel együtt úgy emlegetjük, 

mintha magyarnak született volna. 

Amint említettük: 525 évvel ezelőtt született. 

Születési helye Eisleben, egy kis német 

városka az ország közepén. A nevet – mintegy 

gondviselésszerűnek tekintve – azért érdemes 

jól megjegyezni, mert magyarra for- 

Luther Márton 

Lucas Cranach festménye (1529) 

dítva „jég-élet”-nek, „jeges élet”-nek mondható. Említésekor jusson eszünkbe, hogy az 

akkori egyházi életet sokféle nyomorúságnak a jege borította. Hiába folyt az evangélium 

éltető vize; elzárta az áttörhetetlennek látszó jégréteg: az elvilágiasodott, a megromlott, 

az elformátlanodott (deformálódott) egyház. Ahogyan a szomszédos Svájcban előbb 

Zwingli, majd Kálvin nyert küldetést Istentől a reformáció beindítására és véghezvitelére, 

úgy Németországban Luther Márton volt a kiválasztott férfiú, aki méltán érdemli 

a „nagy reformátor” nevet. Ő az a jégtörő Márton, akinek munkája nyomán gazdag 

áradással ömlött az evangélium életvize, hogy évszázadról évszázadra megtermékenyítse 

az Anyaszentegyház szántóföldjét és kies legelőjét. 

Mielőtt bármit is mondanánk a jégtörésről és a megtermékenyítésről, nem szabad 

megfeledkezni arról, hogy most nem 1483-ban élünk, hanem 2008-ban. Itt élünk Romániában, 

azaz nem Németországban. Együtt élünk szülőföldünkön a római katolikus 

testvéreinkkel, s együtt mondjuk mind az Apostoli Hitvallást, mind az Úr Jézus imádságát; 

együtt dolgozunk és együtt keressük jövendőnk útját. Sőt: azt is föl kell említeni, 

hogy immár van közös bibliafordításunk, s világviszonylatban együtt keressük a Krisztus-közösség 

keskeny ösvényét. Ezzel a közösségtudattal a szívünkben hangsúlyozzuk, 

hogy a jelenkori római katolikus egyház lényegesen különbözik a félezer évvel ezelőtti-

298 VARIA 

től. Kölcsönösen tanultunk és tanulunk a múltból. Ma már római katolikus testvéreink 

is elismerik, hogy a reformáció nyomán egyházuk megelevenedett. Kiküszöbölődtek 

azok a szembeszökő visszásságok, amelyek az egykori időket fájdalmasan jellemezték. 

Még mindig sokat kell imádkozni és dolgozni az egységért, de a jég kétségtelenül megtört. 

Evangéliumi beállítással szabad és kell hangsúlyozni azt az igényt, hogy a reformációi 

emlékünnep végeredményében a római katolikus testvéreink számára is ünnepi 

alkalmat jelent. A Golgota Krisztusát hirdető kereszt a templomok tornyán, és a betlehemi 

Jézusra mutató csillag mindnyájunkat figyelmeztetnek a jég alatti életvízre, az Úr 

Krisztus vérének kiapadhatatlan forrására. Éppen ezért: miközben a Luther Márton 

jégtöréséről beszélünk, állandóan gondoljunk az élő Ige áradására, amelynek sokszorosan 

áldott csatorna-készítője volt és marad Luther Márton, a reformátor. 

1. Születéstől az újjászületésig 

Az 1483. november 11-én, földműves családból született csecsemőnek a Márton 

nevet adták: bátor, harcos, harcias. Nevében hordozza egész életét és személyiségét. 

Másnap meg is keresztelték. Gyermekéveire (1484-től 1497-ig Mansfeldben, ahová 

szülei átköltöztek) úgy emlékezik vissza, hogy több „pálcát” kapott, mint tésztát, de 

később ezért is hálát adott. Középiskolái (1497-től 1498-ig Magdeburgban, majd 1498tól 

1501-ig Eisenachban) után egyetemi tanulmányokat folytat (Erfurt 1501–1505) 18. 

életévétől 24 éves koráig. Atyja kedvéért előbb jogásznak készült, de ez a pálya nem 

elégítette ki. Korán felébred szívében az üdvösség kérdése: „Hogyan nyerhetem el a kegyelmes 

Istent?” 

Az akkori egyház gyakorlata szerint készen állott a felelet: üdvözülhet az, akinek bűneit 

megbocsátja a pap, azaz feloldozza (absolválja) vétkeinek a büntetése alól; a feloldozással 

együtt jár, hogy teljesíteni kell a feloldozó pap meghagyásait: bizonyos cselekedeteket, 

imádságok elmondását, böjtök gyakorlását, önsanyargatást és hasonlókat. Ide 

tartozott a szentek jócselekedeteinek a betudása, mivel a szentek mérték felett cselekedték 

a jót, s így jutott belőlük a szűkölködőknek is. Sokkal jellemzőbb a bűnbocsánat 

megvásárlása a bűnbocsátó cédulák eszközével. Közszájon forgott a mondás: „Mihelyst 

a pénz a kasszába megy, a lélek a tisztító tűzből kimegy.” Akár bűnbánat nélkül 

is lehetett bűnbocsánatot nyerni. Mindezek után pedig fennmaradt a purgatórium, vagyis 

a tisztítótűz, ahová halála után jut az ember. Ott addig kell szenvednie, amíg valamennyi 

bűnéért eleget tesz. A papság segítségével a tisztítótűz idejét meg lehet rövidíteni, 

az előírt szolgáltatások árán. 

Luthert mindez nem nyugtatta meg. Nem találta a keresett üdvösség útját. Változatlanul 

viharzott lelkében a kérdés: „Hogyan nyerhetem el a kegyelmes Istent?” 

Még semmi jele nem volt az érdemi változásnak, amikor Isten csodálatosan beleszólt 

életébe. Az egyetemi hallgatóság utolsó évén (1505) egy alkalommal meglátogatta 

szüleit. A nyáreleji napon (1505. július 2-án) épp visszatért az egyetemi városba (Erfurt) 

s útjának végén nagy vihar szakadt reá. Közelében villámok cikáztak. Halálfélelem 

gyötörte. Nyomorúságában a bányászok védőszentjéhez folyamodott: „Segíts drága 

szent Anna, mert szerzetes leszek…” 15 nap múlva már a szigorú Wittembergi 

Ágoston-rendi szerzetesség növendéke. 

A szerzetesrend házában folytatódik a lelki harc: „Hogyan nyerhetem el a kegyelmes 

Istent?” A szerzetesi élet minden lehetőségét (ide értve az önkorbácsolást is) 

igénybe veszi, de kérdésére nem nyer feleletet. Mintha Augustinust hallanánk: „Nyug-

TŐKÉS ISTVÁN: LUTHER MÁRTON (1483–1546) 299 

talan az én lelkem mind addig, amíg benned meg nem pihen.” Vergődik, de távolról 

sem gondol az egyházi szakításra. Közben (1507) pappá szentelik, s egy év múlva 

(1508) főiskolai tanárként erkölcstant ad elő Wittembergben az egyetemen. Mozgalmas 

életútjának következő állomása (1509) ismét Erfurt, ahol teológiát tanít, mint 

baccalaureus theologiae. Innen megy Rómába (1510) a kereső szerzetes. Minden templomot 

végiglátogat. Elmegy az őskeresztyénekre emlékeztető katakombákba is, magával 

hordozva vívódásait. 

Rómából visszatérve a 29 éves szerzetesből teológiai professzor lesz Wittembergben 

(1511), ahol most már véglegesen megtelepedik. A bibliai tárgyakat adja elő 

mint „doctor theologiae”. Itt következik el életének döntő fordulata: a lelki vergődés 

megszűnése. Nem a templomban, sem a teológiai főiskolán, hanem tanulószobájában 

ragadja meg Krisztus Szentlelke: nem cselekedetekből származik az üdvösség, hanem hit 

által kegyelemből. Amint ő maga írja: „Éreztem, hogy egészen újjászülettem és a megnyílt 

ajtón át beléptem a paradicsomba. Nyomban másképpen viszonyultam a Szentíráshoz.” 

Ettől kezdve másképp magyarázza a Szentírást (Zsoltárok, Római, Galáciai és 

Zsidókhoz írt levél). Krisztus keresztjének a hirdetőjévé válik. Egész Európából – s így 

Magyarországról és Erdélyből is – özönlenek hozzá a lelkészjelöltek. A szerzetesprofesszor 

30 éves, de még mindig hűséges tagja a római egyháznak. 

2. Az újjászületéstől az átokbulláig 

A nagy fordulópont után megújult látást nyer. Másképp szemléli mind az egyházat, 

mind a környező világot. Élesebben és tisztábban lát. Nemcsak azt látja, hogy az egyház 

a pénz hatalma alá került, vagy hogy a pápaság véres háborúkat visel a hívők pénzén. 

Legmélyebben foglalkoztatja a bűnbocsánat árusítása és vásárlása. Pénzzel is megszerezhető 

az üdvösség, és szabadulni lehet a tisztítótűztől. Ehhez járulnak a szentek 

érdemei és a böjttel-önsanyargatással egybekapcsolt jócselekedetek. A 34 éves profeszszor 

nem maradhat tétlen. 

Bekövetkezik a döntő lépés 1517. október 31-én; ezen az őszi napon, amikor világszerte 

megünnepeljük a roppant egyháztörténeti eseményt. Luther 95 tételben összefoglalja 

a bűnbánatra és bűnbocsánatra vonatkozó bibliai tanítást, s tanítványai kíséretében 

a wittembergi templom ajtajára szegezi azokat. Valamennyi tételnek az a lényege, hogy 

a bűnüket nem a papok bocsátják meg, hanem Krisztus kereszthalálának az érdeméért 

nyerik el a bűnbánatban tanúsított hit által a keresztyének. Ennek a bűnbánatnak és a 

kegyelem elfogadásának egész életen át tartani kell. 

A 95 tétel hatása óriási. Gyorsan elterjedt a hír, hiszen a könyvnyomtatás felfedezése 

lehetővé tette a nyilvánosság igénybevételét. Luther az egyházi hatalommal szembeszállva 

küldi meg tételeit barátainak, s az anyag rövidesen bejárja az egész országot. 

Olvasták nemcsak a tudós teológusok, hanem a nép széles rétegei is: az egyháztagok, 

akik korábban özönlöttek a gyóntatószékekhez a papi feloldozás elnyerése végett. Elképzelhető, 

hogy milyen nagy volt a meglepetés, főként a bűnbocsátó cédulák árusítói 

között. Elindult az evangélium lavinája, amelyet többé nem lehetett feltartóztatni. 

A pápa előbb nem vette komolyan az egész megmozdulást; annál inkább nem, 

mert Luther még mindig a római egyház hívő tagja és doktora. Semmiféle egyházszakadást 

nem tervezett. A pápa – X. Leo – Rómába idézi, hogy 60 napon belül (1518) 

adjon számot cselekedeteiről, és tisztázza a zűrzavaros helyzetet. Isten azonban beleszólt 

a történések menetébe. Ugyanis az országrész szászországi választófejedelme,

300 VARIA 

Bölcs Frigyes kieszközölte a pápától, hogy Luther ne Rómába menjen, hanem a viszonylag 

közeli Augsburgba, ahol Kajetan olasz bíborossal kell tisztáznia a vitás kérdéseket. 

A vita eredménytelenül végződött, mivel Luther nem engedett meggyőződéséből. 

Mindazáltal most sem foglalkozik a szakítással vagy a pápa megvetésével. Ehelyett 

„a hamisan informált pápától a jól informált pápához fellebbez”. Kicsoda ne venné 

észre, hogy Isten a világi hatóságokat is igénybe veszi hitvallóinak megvédelmezésére a 

saját egyházi vezetőséggel szemben. Ezt később is látni fogjuk, hogy annál biztosabban 

énekelhessük: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van.” (Magyar Református 

Énekeskönyv – MRÉ 458.) 

A vízválasztó fordulat, vagyis az ellentétek végső kiéleződése az 1519. esztendőben 

következik be a Leipzig városában tartott hitvitán (disputáción). Itt a pápa képviseletében 

megjelenő Eck római teológussal kell a lélek és a teológiai tudomány harcát 

megvívnia. A pápa kivételes hatalma és elsősége (primátussága) áll a vita középpontjában. 

Luther rendületlenül állítja, hogy nemcsak a pápa, hanem a zsinatok is tévedhetnek. 

Nincs pápai csalhatatlanság. Természetes, hogy szó se lehetett az egységre jutásról. 

Ettől kezdve Luther „eretneknek” és „vaddisznónak” számít, aki csak rombolja az 

Úr szőlőskertjét: az Anyaszentegyházat. Ő azonban mindezek ellenére sem szakít Rómával. 

Mindössze a „nemes harcot” vívja – 36 éves fővel – az evangélium szolgálatában 

és az egyház érdekében. 

Tapasztalhatjuk a foglyul ejtő feszültséget, amikor egy teológiai professzornak szembe kell 

helyezkednie a Krisztus iránti engedelmességben valamennyi egyházi felettes hatóságával. 

Igen, Luther ezt cselekedte. Nem szervezkedett és nem fogott fegyvert. Hatalmi 

eszközökhöz sem folyamodott. Egészen rábízta magát az őt vezérlő Krisztus Szentlelkére. 

Harcolt, de az Ige fegyverével, azaz prédikált és írt; írt és prédikált. Egymás után 

jelennek meg (1520) reformátori iratai, amelyekkel külön-külön kellene foglalkozni: A 

német keresztyén nemességhez, Az egyház babiloni fogságáról és A keresztyén ember szabadságáról. 

Ezekben az iratokban világosan és közérthetően fejti ki az evangélium tanítását valamennyi 

fölmerült kérdésben. 

A pápa felelete nem késik. Az 1521. január 3-án közzétett pápai átokbulla Luthert 

kiátkozta a római egyházból. Igaz, hogy Luther az Antikrisztus hamisságának minősítette 

és mellőzte, de az akkori gyakorlatban ez nemcsak az üdvösség elvesztését jelentette, 

hanem a teljes kiszolgáltatottságot: bárki megölhette, ahol rátalált. Eközben a 

pápa azt akarta, hogy a német Luthert a saját országa, a saját népe számolja föl. A felszámolásnak 

kellett (volna) megtörténnie az 1521. évben a Worms városában tartott 

német birodalmi gyűlésen. 

3. Az átokbulla után… 

A wormsi birodalmi gyűlést 1521 tavaszán hívták egybe. Luther nehéz kérdés előtt 

áll: menjen-e vagy távolmaradjon? A császár, a római hithű V. Károly biztosította 

ugyan a szabad odamenetelt és az eltávozást, de mégis fennforgott az életveszély, hiszen 

a cseh Husz Jánost a menlevél ellenére égették el korábban a máglyán. Luthert 

többen óvták a veszedelem vállalásától. Ő azonban így válaszolt: „Ha annyi ördög 

volna is Wormsban, mint ahány cserép a házak fedelén, akkor is menni fogok.” „És ha 

akkora tüzet raknának Worms és Wittemberg között, hogy lángjai az eget érnék, még 

akkor is nekivágnék; és ha ott egy szörnyeteg tátaná reám a száját, annak is egyenest a 

torkába lépnék, hogy bizonyságot tegyek… Krisztusról.”


A tavasz már bontakozott, s Luther április 17-én az ország legmagasabb fóruma 

előtt állott. Két kérdésre kellett válaszolnia: 1. elismeri-e eddigi könyveit és iratait? és 2. 

hajlandó-e visszavonni azokat. Luther sajátjának vallotta reformátori iratait és kijelentette, 

hogy csak abban az esetben hajlandó bármit is visszavonni, ha tanításának hamisságát 

a Szentírás alapján kimutatják és őt erről meggyőzik. „Addig lelkiismeretem – 

mondta – Isten Igéjének a foglya. Semmit vissza nem … akarok vonni, mert a lelkiismeret 

ellen cselekedni nem is biztos, nem is becsületes dolog.” Ezen a gyűlésen hangzott 

el a mindnyájunk számára ismert bizonyságtétel és vallástétel: „Itt állok, másként 

nem tehetek. Isten engem úgy segéljen. Ámen.” Ezzel szükségképpen bekövetkezett a 

pápai átokbulla gyakorlati érvényesítése: a wormsi ediktum (1521). Az ediktum következményeként 

el kellett égetni Luthernek minden iratát, s őt bárki elfoghatta és megölhette, 

akárcsak egy kutyát. Ezt az átkot hordozta egészen élete végéig (1546), vagyis 

épp egy negyedszázadon át. Hogy milyen lélekkel történt az átok elhordozása, semmi 

sem bizonyítja inkább, mint reformációi énekünk utolsó verse: „Gyermeket, nőt, testi 

éltet, hírt és jólétet elvihet, benyelhet a föld gonoszsága, de megmarad Isten országa!” 

(MRÉ 254b.) 

A gyűlésről Luther a menlevél birtokában távozott kíséretével. A már említett 

Bölcs Frigyes választófejedelem, aki nagyon szerette és értékelte hitből lángoló professzorát, 

tisztában volt az ediktummal járó halálos veszedelemmel. Ezért a Luther 

tudtán kívül, de megmentése érdekében cselekedett vele. Amikor távozóban Luther 

áthaladt a türingiai erdőn, egy adott pillanatban fegyveres lovagok támadták meg és elrabolták 

kíséretétől. Előbb elterjedt az elhurcolásáról szóló aggasztó hír, de végül is éjféltájt 

megérkezett Bölcs Frigyes fejedelem wartburgi várába. Itt nyert szállást és biztos 

védelmet a gondviselés ajándékozta fejedelem jóvoltából. A vár védettségében élt kereken 

egy esztendőn át Junker Jörg álnév alatt. Ezt a helyzetet kell szem előtt tartanunk, 

amidőn énekeljük a reformátor idézett énekének első versét: „Erős várunk nékünk 

az Isten, és fegyverünk ellenség ellen, megszabadít veszedelemtől, amely ránk 

most mindenünnen tör.” 

A kereken egy évig tartó kényszerlakhely ideje alatt Luther lefordította német 

nyelvre az Újszövetséget, akárcsak nálunk később Károli Gáspár az egész Bibliát. 

Ugyanott több más iratot készített (az év minden vasárnapjára kiterjedő prédikációkat, 

a szerzetességről, az úrvacsoráról, a pápaságról szóló munkákat stb.). Közben terjedt 

az evangélium. Az átokbullának épp ellenkező hatása lett, mint amit akár a pápa, akár a 

birodalom császára elképzelt. Sok helyen kenyérrel és borral osztották az úrvacsorát, 

másutt eltávolították a képeket és a krucifixeket. Túlzásba és kicsapongásba mentek át 

egyes rajongók. Luthert nyugtalanította a zavaros helyzet. Ezért 1522 tavaszán szembehelyezkedik 

az őt támogató fejedelemmel, s akarata ellenére elhagyja Wartburg várát. 

Ekkor írja védelmező fejedelmének: „Megyek Wittembergbe, egy sokkal nagyobb védettségbe, 

mint a fejedelemé… Egyedül Isten fog cselekedni minden emberi gondoskodás 

és kisegítés nélkül.” 

Így jutott vissza Luther ismét – 39 éves korában – a zajló életbe, s még negyedszázadon 

át szolgálta az őt elhívó, küldő és védelmező Úr Krisztusát mind haláláig (1522– 

1546). 

Az alkalmak sorozata se volna elegendő a történések leírásához, s közöttük pl. a reformátusok 

és a lutheránusok úrvacsora-vitája ismertetéséhez. Ezért a következőkben 

csak utalunk néhány olyan lutheri jellegzetességre, amelyek tükrében világosabban kirajzolódik 

az ő reformátori személyisége. Eközben nem kizárólagos „lutheri jellegzetessé-

302 VARIA 

gekről” van szó, hiszen Isten mind előtte, mind az ő idejében, mind pedig utána sok 

más bizonyságtevővel ajándékozta meg egyházát, de mégis igaz: Luthernél oly szembeszökően 

jelentkeztek a kegyelmi ajándékok, hogy legnagyobb hívő reformátor-ellenfele 

(Zwingli) írta róla: ilyen páratlan képességű bizonyságtevője nem volt Istennek az ősegyház 

óta. 

4. Luther-kép keresztmetszetben 

a) Egyedül Krisztus (Solus Christus) 

Ez az első és a legjellemzőbb vonás. Az Anyaegyházban nincs más úr, nincs más 

egyházfő Krisztuson kívül, aki a testté lett Ige, a karácsonyi bölcső gyermeke, a 

golgothai kereszt szenvedő szolgája, a húsvétkor feltámadott életfejedelem és a Szentlelke 

által mindig jelenlévő és vezérlő-tanító Úr Isten. Ő nem adja át a maga helyét 

(Ézs 42,8) a pápának, sem a papoknak vagy a professzoroknak, sőt: még a zsinatoknak, 

a közgyűléseknek sem. Egyház csak ott van, ahol Krisztust mint Megváltót elfogadják, 

vele a sákramentumokban táplálkoznak, róla az igehirdetésben bizonyságot 

tesznek, és neki engedelmeskednek. Tehát nem a papok és a püspökök állanak a középpontban, 

hanem egyedül Krisztus. Luthernél az emberkultusz helyett Krisztuskultusszal, 

igazi istentisztelettel találkozunk. Ézsaiás prófétánál ezt így olvassuk: „Én 

vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom.” (Ézs 42,8) 

b) Egyedül a Szentírás (Sola Scriptura) 

Ez a második döntő jelentőségű lutheri vonás. Nem egyházfők döntenek a hit és a 

keresztyén élet kérdéseiben, még csak nem is a zsinatok és közgyűlések, amelyek sokszor 

tévedtek és tévednek, hanem a Krisztusról bizonyságot tevő írott Ige: a Szentírás. 

Előtte térdet kell hajtania mindenkinek, amint ezt a wormsi gyűlés előtt is megbizonyította 

Luther. A Szentírás helyes értelmének a magyarázója pedig nem az egyház, hanem a 

Szentlelke által munkálkodó Krisztus. Aki ellene mond az egyházban a Szentírásnak, azt sose 

szabad követni. Innen érthető, hogy a Szentírás alapján Luther az Antikrisztus hazugságának 

minősítette a pápai átokbullát. Természetes, hogy mindenkor így minősül valamennyi 

egyházi fegyelmi határozat, ami nyilvánvaló ellentétben áll a Szentírással. 

c) Egy az egyház (Una Ecclesia) 

Luther nem ismert két vagy több egyházat, amint ezt manapság gyakran halljuk téves 

értelemben. Krisztusnak csak egy teste van, mely az ő fősége alatt él, mint a hívők 

gyülekezete. Nem az egyházszervezet képezi az egyházat, hanem az a gyülekezet, ahol 

Krisztust prédikálják, az ő megtöretett testével és kiontatott vérével élnek a sákramentumok 

által, s ahol őt befogadják, és neki engedelmeskednek. A gyülekezetek sokféleképpen 

különbözhetnek egymástól (s ezen az alapon szabad reformátusokról és lutheránusokról 

és másokról beszélni), de alapjában véve vagy krisztusi az egyház, a 

gyülekezet, vagy egyébként nem egyház. Észrevehető, hogy végeredményben Luther 

nem szakadt ki még a tévelygő egyházból se, hanem őt kiközösítették. Nekünk szabad 

külön-külön felekezetekben élnünk, de csak abban a tudatban, hogy igaz egyháznak az 

minősül, amely az Úr Krisztus földi testéhez tartozik. 

d) Egyedül hit által (Sola Fide) 

Ez más szóval azt jelenti, hogy személyes hit nélkül nincs keresztyén élet. Krisztus 

ajándékozza a kegyelmet, mert ő halt meg és támadott fel érettünk, de Krisztust és az


ő érdemét el kell fogadni. Nem a papok és a szentek üdvözítenek, ők drága eszközök 

lehetnek Isten kezében, de hitvallásomban nekem kell igent mondanom a kegyelemre, 

nekem kell élnem a sákramentumokkal, nekem kell gyakorolnom a szeretetet, nekem 

kell énekelnem és imádkoznom. Sem bűnbocsátó cédulákkal, sem papi feloldozással 

nem üdvözülhetek, hanem csak kegyelemből hit által. Innen érthető, hogy a papság 

nem sákramentum, akárcsak az utolsó kenet vagy a konfirmálás, hanem mindezek eszközök 

a hittel elfogadott üdvösség szolgálatában. 

e) Tanítás és szolgálat 

Az egyházban mindenkinek föl kell ismernie a maga kegyelmi ajándékát. Luther 

előbb jogásznak készült, de Isten gondviselő keze által teológiai tanár lett. Lelkész sose 

volt! Mint főiskolai professzor a teológiai tudományt művelte, és a tanítói szolgálatot 

látta el mind az egyetemen, mind a hívők seregének legszélesebb rétegeiben. Példája 

annak, hogy a Szentírásban elmélyülő felkészülés nélkül senki sem lehet Isten engedelmes 

szolgája. Az örökségül hagyott gazdag irodalmi munkásság annak a bizonysága, 

hogy az élő szó bizonyságtétele mellett az írott Igét is komolyan kell venni Krisztus 

egyházában. Mindez pedig az egyház építésének a szolgálatában áll. Némelyekre egyetlen 

gyülekezetet bíz az Úr, míg másokra a gyülekezetek sokaságát. Fontos, hogy a 

megbízás magától Krisztustól származzék, ne pedig idegen akarásoknak az eredménye 

legyen. 

f) Keresztyén élet 

Vonatkozik ez mind az egyházon belüli, mind az egyházon kívüli életre. Luther 

egyházi szolga volt, de ugyanakkor saját kora társadalmának az embere is, aki fejedelmekkel 

és császárokkal éppúgy kapcsolatban állott, mint a névtelen sokakkal. Keresztyén 

életét legátütőbben jellemezte az Isten iránti gyermeki bizalom és a felszabadult hit 

örvendezése és tréfás kedve. Családjában („Kata….” feleségével és 5 gyermekével) 

bensőséges és Krisztus-követő életet élt. Tudott boldog lenni a jósorsban, s csodálatos 

erővel hordozni a próbás napok és évek terhét. Kiváltképpeni példázója az apostoli 

üzenetnek: Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Ezzel a szilárd gyermeki 

bizalommal tudta elégetni és antikrisztusi hazugságnak minősíteni a pápai átokbullát; 

ezzel a bizalommal tudott helytállni a császár előtt; s ezzel a gyermeki bizalommal tudta 

felvenni a harcot megromlott gondolkozású egyházvezetőinek valamennyi támadásával 

szemben. 

g) Az üdvbizonyosság 

Erre különös hangsúly esik Luther idejében, amikor a cselekedetek és a pénz függvényévé 

lett az üdvözülés. Luther nem félt sem a papi bűnbocsánat megtagadásától, 

sem a tisztítótűztől, mert megváltó Krisztusának az ölébe hajtotta le a fejét. Ezzel az 

üdvbizonyossággal írta meg 4 évvel halála előtt a végrendeletét, amelyben így tesz vallást 

egész múltjáról: „Isten, aki minden irgalmasságnak az Atyja, reám mint kárhozatra 

érdemes, szegény, méltatlan és nyomorult bűnösre bízta az ő szeretett Fiának az evangéliumát, 

és abban engem hűségessé és igazzá formált, s mindezideig ilyennek őrzött 

és tekintett, úgyannyira, hogy általam a világban sokan elfogadták az evangéliumot, s 

engem az igazság tanítójának tekintettek.” Ezzel az Isten előtti jó lelkiismerettel távozott 

az élők sorából Krisztushoz, akinek bizonyságtevője volt 1546-ban bekövetkezett 

haláláig. A Pál apostol beszédét használva: Luther Márton ma, több mint félezer év 

után is fénylik közöttünk, mint csillagok a világban.

304 VARIA 

Martin Luther (1483–1546) 

Das Jahr 2008 könnte auch Luther-Jubiläumsjahr genannt werden. Rund vor 525 

Jahren am 11. Dezember 1483 war der weltbekannte Held der Reformation geboren. 

Vor mehr als einem halben Jahrtausend! Das kann nur von einem besonderen Gefühl 

begleitet ausgesprochen werden. Während der Jahrhunderte hat dieser Name von seinem 

Glanz nichts verloren, sondern er ist in unserer Kirche und in allen Kirchen der 

Welt noch leuchtender und bekannter geworden. In unserer ungarischen Kirche hat 

sich dieser Name so eingebürgert, dass er samt den Namen Calvins und Zwinglis immer 

so erwähnt wird, als wäre er als Ungar geboren. 

Diese Erinnerung möchte Luthers Lebensbahn und die Schwerpunkte seiner reformatorischen 

Theologie wachrufen. 

Luther bibliafordításának ószövetségi címlapja (1534)

Szatmári Emília ∗ 

Sárospatak 

K 

Kenessey Béla 

(1858–1918) 

Életrajza 

enesei Kenessey Béla 1858. szeptember 

14-én született Szegeden, régi magyar 

nemesi családban. Apja Kenessey Albert hajóskapitány, 

1848-as honvéd százados, magyar királyi vasúti 

és hajózási főfelügyelő, a Magyar Tudományos 

Akadémia levelező tagja. 

A református egyház sok világi tisztségviselőjét 

találjuk apai ősei között: főgondnokokat, egyházmegyei 

gondnokokat, tanácsbírákat. Egyik felmenője 

Kenessey István, a Dunántúli Református Egyházkerület 

első főgondnoka volt. Ő eszközölte ki az 

1728–1730-as országgyűlésen III. Károlytól, hogy a 

protestáns országgyűlési követeket ne kötelezzék 

decretalis esküre. 1 A korszak egyik legjelentősebb 

alapítványával szintén ő teremtette meg a Pápai Református Kollégium alapításának és 

működésének feltételeit 1743-ban. 

Anyja Perlaky Ida. A Perlakyak a reformáció korától évszázadokon keresztül voltak 

szuperintendensek, esperesek vagy világi elöljárók a Magyarországi Evangélikus Egyházban. 

Apjától fegyelmet és kötelességtudatot látott és tanult már kisgyermekkorában, 

anyjától pedig irodalmi érdeklődést és szépérzéket örökölt. 2 

Kenessey Béla Budapesten kezdte tanulmányait a református egyház nép- és középiskoláiban. 

(Apja állomáshelye Szeged után a főváros lett.) 1877-től bölcsészetet tanult, 

1878-tól pedig a budapesti református teológia hallgatója lett. Az 1881/82-es tanévet 

Utrechtben töltötte, illetve Hollandián kívül tanulmányútra ment Angliába és 

Németországba is. 

∗ A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanára, a Sárospataki Református Teológiai 

Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének és Gyakorlati Teológiai Tanszékének óraadó tanára. Az egri 

Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola történelem-művelődésszervező szakán szerezte első diplomáját 

1997-ben, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos bölcsész és középiskolai 

tanári oklevelet kapott 1999-ben. A Sárospataki Református Teológiai Akadémián kitüntetéses oklevéllel 

végzett 2006-ban. Jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájának 

hallgatója. Doktori témája: Koncz Sándor teológiai és egyházpolitikai munkássága. 

1 Kenessey Béla. In: Kolozsvári Lapok, 1899. június 4., 284–285. 

2 Kozma Zsolt: Kenessey Béla 1858–1918. In: Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református 

Theologia tanárai 1895–1948. Kolozsvár 1996, 30.

306 VARIA 

Az 1882/83-as tanév második félévétől már a teológia magántanára. 1884-től segédlelkész 

Budapesten, egyidejűleg a teológia rendkívüli, majd 1886-tól rendes tanára a 

héber nyelv és írásmagyarázat, bibliateológia tanszéken. 

1891-től a Dunamelléki Egyházkerület lelkészi aljegyzője, 1892-től az Országos Református 

Egyházi Közalap előadója. Szász Domokos erdélyi püspök és az erdélyi egyházkerület 

1895-ben hívta meg a kolozsvári teológia igazgatói székére. Itteni szolgálatai 

alatt „bibliásabb szellemet vitt be a lelkészképzésbe és belterjes belmissziói tevékenységet 

indított a kolozsvári egyházközségben.” 3 Itt ó- és újszövetségi irodalomtörténetet, 

valamint bibliateológiát tanított. 4 

1899-ben az erdélyi kerület főjegyzője lett. 1901-től konventi tag. Az 1904-es zsinaton 

a közalapi, adóügyi, lelkészi nyugdíjintézeti törvényjavaslatok előkészítője és előadója. 

1908-tól haláláig az erdélyi egyházkerület püspöke. 1914-től rangidős püspökként 

volt a Konvent elnöke. 

Magánéletéről meglehetősen szűkösek a hozzáférhető források. Nehézségek, betegségek, 

súlyos tragédiák terhelték családi életét. Talán a bajok, a veszteségek miatt 

nem írt róla. Vagy talán azért, mert neki másról kellett beszélni: egyházáról, nemzetéről, 

Isten Igéjéről. Ahogy Ravasz László 1918-ban, a néhai püspök felett mondott emlékbeszédében 

megfogalmazta: a kálvinista aszkézis azt jelenti, hogy legkiválóbbjai égő áldozatként 

tékozolják el ifjúságukat, férfikoruk erejét, öregségük derűjét, családjuk örömeit. 5 A 

családot, a magánszférát mindenkor megelőzte Isten szolgálata és az egyház ügye. 

Felesége Vágfalvi Ilona tanítónő volt. Házasságukból négy gyermek született. A 

legidősebb Sarolta nevű lányuk volt (1887–1944), aki a válaszúti református lelkésznek, 

Szabó Miklósnak lett a felesége. Második gyermekük Albert (1889–1973) orvosnak tanult 

és híres sebész lett. Harmadik gyermekük, Kálmán (1890–1966), gyermekparalízis 

miatt egy életre sánta maradt. Belőle ismert meteorológus, geofizikus, csillagász lett. 

1900-ban született Ida-Kornélia, aki mindössze nyolc napot élt. A család életét hamarosan 

beárnyékolta Vágfalvi Ilona súlyos vesebetegsége. A 42 éves asszony 1900. április 

4-én halt meg. A három gyermek nevelésébe ekkor kapcsolódott be a művelt, de 

nagyon szigorú nagymama, Kenessey Albertné. 6 

Kenessey Béla egész életében szívbetegségben szenvedett, amely idővel mindinkább 

súlyosbodott, s a család szóbeli közlése szerint legalább két szívinfarktusa lehetett. 7 

Irodalmi munkássága 

Már teológus korától, 1879-től állandó munkatársa volt a Ballagi Mór alapította Protestáns 

Egyházi és Iskolai Lapnak. 1889-től a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság titkára és a 

Protestáns Szemle szerkesztője. 1890-ben kiadásra készítette elő a Károlyi Emlékkönyvet. 

1892 után a Protestáns Árvaházi Képes Naptár szerkesztési munkáit is végezte. Tudományos 

működése, tanulmányai, értekezései mellett mindezekkel a református és evangélikus 

egyház uniós törekvéseit is munkálta – gyökereihez és a családi tradícióihoz híven 

3 Dr. Kenessey Béla 1858–1918. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918. január 13. 13–14. 

4 Kozma Zsolt: i. m. 31. 

5 Sötétségben világoskodó lámpás. Emlékbeszéd dr. Kenessey Béla erdélyi ref. püspök felett, melyet az Erdélyi Református 

Egyházkerület 1918. május 4-én tartott gyászünnepélyén elmondott dr. Ravasz László. Stief Jenő és Társa 

Könyvnyomdai Műintézete, Kolozsvár 1918, 17. 

6 Kenessey Kálmán: Az időjárás titkainak nyomában. In: Rákóczi Hírvivő. A Rákóczi Szövetség Lapja, 

2004 decembere, 14. évf. 3. szám, 15. 

7 Szóbeli közlés Kenessey Bélától, néhai dr. Kenessey Béla unokájától, 2008. február 27-én.

SZATMÁRI EMÍLIA: KENESSEY BÉLA (1858–1918) 307 

–, hiszen a két protestáns egyház által közösen szerkesztett, kiadott, finanszírozott sajtótermékekről 

van szó. 

Írásai jelentek meg még a Középiskolai Tanáregyesület Közlönyében, a Pesti Naplóban, a 

Nemzeti Nőnevelésben, a Család és Iskola című folyóiratban, a Protestáns Közlönyben, az erdélyi 

egyházkerület hivatalos lapjaiban, valamint országos és helyi napilapokban. Előadásait, 

írásait – a témákon és stíluson túl – olvasottsága, világirodalmi tájékozottsága, 

tudományossága és lebilincselő, közvetlen, nemesen egyszerű beszéde tette vonzóvá. 8 

(Publikációinak sorát lásd a tanulmány végén.) 

Közéleti szereplése 

A nemzeti értékek, a magyar nyelv, kultúra tisztelője, védelmezője és harcosa úgy 

is, mint író, mint tudós, mint református lelkipásztor. Püspökként, egyházpolitikusként, 

majd a felsőház tagjaként, bekapcsolódva az országos politikába is, vagy éppen 

civil szervezetek, egyesületek tagjaként, elnökeként egyaránt rendíthetetlenül képviselte 

és szolgálta a nemzeti kultúra ügyét. 

Tagja több jótékonysági szervezetnek. Alapítója az Erdélyi Magyar Közművelődési 

Egyesületnek, rendes és igazgatósági választmányi tagja az Erdélyi Múzeum Egyletnek, 

tiszteletbeli elnöke a Mária Dorottya Egylet kolozsvári körének. Az 1908-ban megalakult 

Kálvin Szövetség lelkész-elnökeként támogatta, felkarolta és propagálta a Szövetség 

egyháztársadalmi misszióját: az alkoholbetegek vagy az elhagyott gyermekek ügyét, 

cselédotthonok létesítését, ifjúsági egyesületek létrehozását, a protestáns irodalom terjesztését. 

9 A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak első főgondnoka. 

1909-ben a genfi egyetem díszdoktori címével (Doctor Honoris Causa) tüntette ki. 

1914-től rangidős püspökként tagja a magyar törvényhozás felsőházának. 

IV. Károly megkoronázása alkalmából a Ferenc József-rend nagykeresztje kitüntetésben 

részesült. Elismerése volt ez annak a munkásságnak, hivatásnak, mellyel „egy 

országrész református vallású híveinek lelki vezetését, ethikai gondozását és irányítását 

a legnagyobb ideálizmussal, a legbensőségesebb odaadással, hivatásszeretettel” 10 végezte 

abban az egyházban, „amely oly mély és szoros kapcsolatban volt mindig a magyarság 

történetével”. 11 Személyében így méltányolta és értékelte a hatalom „azt a nagy 

nemzeti munkát, amit az erdélyi kálvinista papság évszázadok óta kifejt a haza és a 

trón védelmére”. 12 

A lelkipásztor 

Az Ige emberei, a nagy igehirdetők sötétségben világító lámpások, hiszen zálogul 

adják a világ világosságát, az Úr Jézus Krisztus dicsőségét. Irányt mutatnak, biztatnak 

és vigasztalnak annak az erejével, akinek a képében járnak. Kenessey Béla is így volt 

sötétségben világító lámpás – ezt a képet találta és fejtette ki emlékbeszédében 

Kenessey Béláról Ravasz László. 13 

8 Dr. Kenesei Kenessey Béla erdélyi református püspök. 1858–1918. In: Székely Nép, 1918. január 12., 1–2. 


10 Kenessey püspök kitüntetése. Sárospataki Református Kollégium Levéltára (SRKL) Kt. d. 22 839. 

11 Uo. 

12 Meghalt dr. Kenessei Kenessey Béla püspök. In: Ujság, 1918. január 9., 3. 

13 Sötétségben világoskodó lámpás, 4.

308 VARIA 

Született igehirdető volt. Akkor volt legfrissebb, legboldogabb és legvidámabb, mikor 

prédikálhatott. „A református szószéken, ahol annyit szavaltak, ő beszélt”, 14 és 

nem betanult beszédeket recitált. Termékeny igehirdetőnek jellemzi a kortárs, az igehallgató, 

a szolgatárs igehirdető. Olyan, aki a prédikáció közben is figyel a hallgatóságra, 

a körülményekre, a közegre. 

Igehirdetései jellegüket tekintve tanítások voltak, melyeknek célja az volt, hogy a 

természeti embert keresztyénné formálja, hogy a lélek számára életirányt mutasson. 

Bár Kenessey korára nem alkalmazható a textusszerűség mai követelménye, ő elöl járt 

ebben, mivel szerinte a tanítás akkor építő, ha textusszerű. Igehirdetése mindig Krisztus-központú. 

A liberalizmus évtizedeiben azt vallotta, hogy Jézus nem csupán történeti 

személy volt, 15 a „keresztyénség lényege nem csupán Jézus tanítása, hanem ő maga, 

mert minden szava mögött ő maga áll”. 16 

Azonban nemcsak a szószékről ismerte híveit, és nem csak onnan nyújtott vigaszt 

a szűkölködőnek. Közvetlen személyiség volt, 17 megkereshető és megszólítható pásztor, 

lelkigondozó, ember. Dolgozószobájában, íróasztala mellett is mindig volt jó szava 

a hozzá segítségért fordulóhoz. Segített mindenkin személyválogatás nélkül. Az igehirdetés, 

lelkigondozás mellett természetesen mindvégig „tanít, szervez, adminisztrál, ír – 

a legcsekélyebb fontosságú dolgot is azzal a lelkiismereti szigorúsággal végezve, amivel 

Urának és Istenének szolgál.” 18 

A lelkészi hivatást halálosan komolyan gondolta: „csak az szolgálhat az Úrnak, akit 

az Úr maga hívott el; akinek azonban nincs égi megbízatása, hanem érdekből, tisztátalan 

kezekkel lóbálja az aranyfüstölőt, azt elnyeli a föld, mint Kórét, Dáthánt és 

Abirámot” 19. Egyik teológiai tanévnyitó beszédében így figyelmezteti és inti legkomolyabban 

a hallgatóságot: vigyázzon mindenki, aki számítgatásból, anyagi előnyökért választja 

a lelkészi hivatást. Isten csak annak áldozatát fogadja el, akit ő maga választott 

ki „főpapjául”. Aki önmaga akarja magához ragadni a „főpapi tisztet”, azt elnyeli a 

föld. 

Ugyanitt mondja el azt is, hogy a lelkészi katedrának olyan magasan kell állania, 

hogy ahhoz fel ne érhessenek a köznapi élet hullámai. Olyan erős hiten és meggyőződésen 

kell alapulnia, hogy soha meg ne inogjon. 20 

Püspökké választása 

Bartók György 1907. december 19-én bekövetkezett halálával megüresedett az Erdélyi 

Református Egyházkerület püspöki széke. 1908. február 18-án, a kolozsvári teológia 

nagytermében ült össze az a rendkívüli közgyűlés, melynek egyetlen feladata az 

Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének megválasztása volt. 

A kerület egyházpolitikusai, lelkészi és világi vezetői soha máskor nem látott egyetértésre 

jutottak az új főpásztor személyét illetően. Az egyedüli jelölt Kenessey Béla főjegyző, 

püspök-helyettes volt. A kerület sokszor széthúzó erői most egységesen, együt- 

14 Sötétségben világoskodó lámpás, 7–8. 

15 Kozma Zsolt: i. m. 41–42. 

16 Kenessey Béla: A keresztyénség lényege. Kolozsvár 1901. 5. 

17 Uo. 6. 

18 Kenessey Béla. In: Új Erdélyi Naptár az 1909. évre. Szerk.: Kupcsayné és Makoldyné. SRKL Kt. d. 22 

755.; 140. 

19 Sötétségben világoskodó lámpás, 9. 

20 A hivatásról. In: Erdélyi Protestáns Lap, 1906. szeptember 20., 311–312.


tesen egyházi ébredést, elevenséget és a nemzet szolgálatát várták jelöltjüktől. Benne 

látták annak lehetőségét, hogy „az egyház egész erejét a nemzeti kultúra érdekében” 21 

mozgásba tudja hozni, és hogy a kerületre addig jellemző „petyhüdtséget”, 22 a csendes 

bürokratikus munkát, a „tétlenséget” 23 meg tudja és meg is akarja változtatni. 

A korabeli erdélyi sajtó meglehetősen sokat foglalkozott a püspökválasztással, annak 

előzményeivel, körülményeivel. Örömmel adták közre még a világi lapok is, hogy 

az egyházkerület közvéleménye teljesen egyetért Kenessey személyével, aki „egyenesen 

rátermett a püspökségre”, 24 akit méltóvá tesz erre a hivatalra életének kiváló munkássága, 

egyházáért végzett fáradhatatlan szolgálata és óriási felkészültsége. 25 

„Komoly készülődések előzték meg a közgyűlést abból a nemes törekvésből, hogy 

a választás egyhangúságát előre biztosítsák”; 26 s az egyházmegyékben megtartott jelöléseken 

a gyülekezetek mindenütt a generalis notarius mellett foglaltak állást. 

Az egyházkerület főgondnoka, az esperesek, az egyházmegyék gondnokai, teológiai 

tanárok szignálták azt a körlevelet, melyet a választás előtt Ravasz László fogalmazott 

meg Kenessey megválasztása érdekében. A levél aláírói szerint „személyes kiválóságai 

a főpásztori hivatalra egyenesen predesztinálják” 27 a jelöltet. Bár örömmel elismerik, 

hogy nem Kenessey méltó egyedül a püspökségre, hiszen az Anyaszentegyház lelkipásztorai 

közül „több kiváló egyéniség magaslik ki, akik joggal nyúlhatnának a vezéri 

pálca után”, 28 annak az erős meggyőződésüknek adnak hangot, hogy mégis ő az első 

az egyenlők között, s ezért méltányos, hogy primus inter pares volta hivatalosan is elismertessék. 

Amint írják: az egyházkerület akkor lesz következetes önmagához, ha beváltja 

azt, amiről már 8 évvel ezelőtt prediszponált, amikor Kenessey Bélát a főjegyzői 

székbe ültette, és ez által prezumtív püspökjelöltjének tekintette. Emellett az egy akaratra 

való jutás meggyőzhet mindenkit arról, hogy az erdélyi reformátusok egységesek, 

egyek a Lélek ereje által. 29 

Mindezek után elérkezett a püspökválasztás. A szavazás titkosan történt. A leadott 

141 voks mindegyikét Kenessey Béla kapta. A jegyzőkönyvet még aznap felterjesztették 

jóváhagyásra az uralkodóhoz a vallás- és közoktatási miniszter által. 

A korbeli sajtó azonnal és pozitívan tájékoztatott a közgyűlésről, a választás menetéről 

és eredményéről. „Soha magasztosabb és lélekemelőbb választó-közgyűlése nem 

volt a magyar kálvinizmusnak”, 30 „… mindenki érezte, hogy itt ez órában Isten szent 

akarata vezette egységre a lelkeket” 31 – írták. 

Valóban méltóságteljes és impozáns volt a gyűlés és a választás. Nem volt disszonancia, 

vita, ellenvélemény, hiányoztak az egymásnak törő erők harcai, nemcsak a választás 

előtt, de azután is. Az egyöntetű és egyértelmű eredmény ismertetése után „az 

21 A református püspökválasztás. In: Ellenzék, 1908. január 9., 1. 

22 Primus inter pares. In: Ujság, 1908. február 6., 1. 

23 Uo. 

24 A püspökválasztás előtt. In: Ujság, 1908. február 16., 2–3. 

25 Uo. 

26 Uo. 

27 Körlevél, SRKL Kt. d. 19 770. 

28 Uo. 

29 Uo. 

30 A mi püspökünk. In: Ujság, 1908. február 19., 1. 

31 A mi püspökünk. In: Vasárnap, 1908. március 1., 57–58.

310 VARIA 

emberek valósággal tombolva tapsoltak, éljeneztek percekig. Kenessey püspök látható 

megindulással hajlongott és köszönte az őt üdvözlő éljeneket.” 32 

A Sárospataki Református Lapok úgy kommentálja a történteket, hogy „csak az történt, 

aminek kellett… igaz érdem méltó megjutalmazása”. 33 Széles körben ismert és elfogadott 

volt ugyanis az a vélemény, hogy Kenessey Béla személyében olyan ember 

került püspöki méltóságba, akit hiteles keresztyén embernek ismert mindenki, s aki a 

krisztusi igazságokat nemcsak hirdeti, de életével, ténykedésével érvényesíti és érvényesíteni 

is fogja. 34 Közügyeket szolgáló, eredményekben gazdag múltú, kiváló tudással 

felvértezett, kötelességtudó, felelősségteljes személyt találtak, és jutottak teljes 

összhangra mind a közgyűlés tagjai, mind pedig Erdély reformátusai. „Kenessey Béla 

főpásztorunkat Erdélyben még ma is személyesen sokan nem ismerik, de azt tudja róla 

az utolsó földmíves ember is, hogy egyházát nagyon szereti, hogy bölcs szívű, alázatos 

lelkű szolgája az Úrnak, és igaz lelkiismeretű munkása Isten országa terjesztésének.” 35 

A szavazás eredményének kihirdetése után Bánffy Dezső főgondnok köszöntötte 

elsőként a megválasztott püspököt. Saját szavaiban megfogalmazta az egész közösség 

véleményét is: „úgy hisszük, hogy az erdélyi református egyházkerület megtalálta […] 

azon egyházi vezérét, akire szüksége van, aki vallásossága, tudása, egyházi és vallásos 

érzülete, odaadó buzgalma és szónoki erejénél fogva alkalmas és rátermett arra, hogy 

ezen egyházkerület élére álljon…” 36 

Ezt követően az újonnan megválasztott püspök meghirdette programját a közgyűlés 

előtt: „… az Úr parancsol velem, munkára szólít, és én a munkára felajánlom 

agyam minden gondolatát, szívem legőszintébb érzéseit s egész énem minden erejét…” 

37 Kinyilvánította, hogy ő az egyházkerület „egyszerű, igénytelen misszionáriusa” 

38 akar lenni, Jézus Krisztusnak ama parancsát kívánja teljesíteni, miszerint: „elmenvén 

prédikáljatok, és ezt mondjátok, elközelített a mennyek országa. Betegeket 

gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek (Mt 

10,7–8).” 39 

Menni akart, szertejárni a kerület minden gyülekezetébe, minden intézményébe, 

kapcsolatba lépni más felekezetekkel is. A legnagyobbaktól a legkisebbekig akart menni. 

Nem azért keresett meg bármely helyet, közösséget, személyt, hogy bíráljon, kárhoztasson, 

hanem hogy mások hitét erősítse a magáéból, miközben az övé is erősödik 

a mások hite által. Azért ment, hogy „egy italnyit vigyen az élő víznek forrásából, egyegy 

izenetet abból az Evangéliumból, amely Istennek ereje minden hívőnek idvességére”. 

40 

Beszédében számot vetett továbbá az elődeitől öröklött eredményekkel és az örökséggel 

járó kötelességekkel is. Ugyanis az őt Erdélybe hívó Szász Domokos püspök 

szervezte meg a körlelkészségeket, a Teológiai Fakultást, és hozta létre a Szeretetházat. 

Az előtte hivatalban szolgáló Bartók György püspök pedig rendbe tette a pénzügyeket, 

precíz és következetes adminisztrációs munkát végzett. Ezek gondozását, konszolidá- 

32 Az új erdélyi református püspök. In: Ujság, 1908. február 19., 2–4. 

33 Kenessey Béla. In: Sárospataki Református Lapok, 1908. február 23., 73–74. 

34 Kenessey Béla erdélyi református püspök. In: Vasárnap, 1908. március 1., 56. 

35 A mi püspökünk In: Vasárnap, 1908. március 1., 57–58. 

36 Az erdélyi református egyház püspökválasztó közgyűlése. In: Ellenzék, 1908. február 18., 2–3. 

37 Uo. 

38 Uo. 

39 Uo. 

40 Uo.


lását is kötelességének tekinti püspökként. Tehát misszionárius és számadó kíván lenni 

egyszerre. 

Vallási toleranciát is hirdet: „a felekezeti harc tisztán csak negatívum, míg az Evangélium 

a legfelségesebb pozitívum. A felekezetieskedés mindig vallástalan, mindig hitetlen.” 

41 Hirdeti, hogy „…nem azokat a dolgokat kell keresni, melyek elválasztanak, 

hanem azokat, melyek egyesítenek.” 42 Jelszavai a bizalom és őszinteség. Ezt ígéri, és 

ezt kéri is. A figyelmeztető, intő szót is szívesen veszi, sőt igényli, és ígéri, hogy alázatos 

lesz azokkal szemben; „…mert semmit nem teendek rossz akaratból, legfeljebb 

gyarlóságból”. 43 

1908. április 7-én, egy újabb rendkívüli közgyűlésen iktatták be tisztébe. Ez alkalommal 

Baksay Sándor dunamelléki püspök hirdette az Igét a Jel 3,7–8,11 alapján a 

kolozsvári Farkas utcai templomban. Felidézte Kenessey addigi életútját és hitben járását 

gyermekségétől kezdve, és elsőként áldotta meg az új püspököt: „megáldunk a te 

első szereteted, a dunamelléki egyházkerület, annak főiskolája nevében, és azok nevében, 

kik már nincsenek, és azok nevében, akiknek lábainál ültél, oldalukon szolgáltál 

egykor, Mi Fiunk!” 44 

Minden kor emberének jó hinni, még jobb látni, amit a publicista látott és megfogalmazott 

a történtek kapcsán, miszerint „mégiscsak kifizetődik a becsületes munka, a 

felebaráti szeretet és mások idvességéért, boldogságáért a lemondás és türelem. Ez a 

mai események konsekvenciája.” 45 

Püspöki szolgálata 

Kenessey Béla püspöki szolgálata alatt – a vele szemben támasztott várakozásoknak 

megfelelően – „sokat mélyült az egyházi élet”. 46 Saját maga a püspöki szolgálatot, 

feladatokat a következőkben határozta meg: „Augustinus egykor azt mondotta volt, 

hogy ’püspökség kötelesség’, és Kálvin János ez augustinusi nyilatkozatot akként 

kommentálja, hogy a ’régi zsinatok a püspökök kötelességét abban határozták meg, 

hogy az Ige prédikálásával meg kell elégíteniök a népet, ki kell szolgáltatniok a sákramentumokat, 

a papi rendet s a népet meg kell őrizniök a szent tudományban, és kötelessége 

a püspöknek, hogy e feladattól el ne tántorodjék, s a század minden szentségtelen 

dolgába el ne merüljön’. Ezt az intést igyekeztem szem előtt tartani…” 47 

Mint „misszionárius püspök” a belmissziót, az egyház evangelizáló misszióját nem 

egyletekkel, egyes közösségek létrehozásával és azok munkája által képzelte el, hanem 

a történelmi egyház megreformálásával, azaz a régi, az eredeti állapothoz való visszatérésével; 

„a történelmileg kialakult, megpatinásodott high church átlelkesítésével. Semminek 

sem volt olyan ellensége, mint a mezítlábas próféciának, és semminek sem volt 

olyan lelkes csodálója, megsóhajtója, mint a régi fejedelmi egyháznak. […] …az egyház 

meglelkesítését csak a restauráció formájában képzeli el.” 48 


42 Majláth püspök Kenessey püspöknél. In: Keresztények Lapja, 1908. április 15., 1. 


44 Kenessey püspök beiktatása. In: Kolozsvári Friss Újság, 1908. április 9., 1–3. 

45 Uo. 

46 Meghalt dr. Kenessei Kenessey Béla püspök. In: Újság 1918. január 9., 3. 

47 SRKL Kt. d. 22 761. 

48 Sötétségben világoskodó lámpás, 12.

312 VARIA 

Az „állandóan megújítandó” reformátori tételt vallva nem csak a belmisszióról, de 

általában az egyház lényegéről, működéséről, szerepéről, szolgálatáról is e szellemben 

gondolkodott. „A mi egész egyházi munkánk nem egyéb, mint a restaurálás szakértő 

műve. A mi egyházunknak nem kell új fundamentum, mert amelyre ez felépíttetett, az 

örök, mert Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökre ugyanaz lészen.” 49 

A missziói munka a gyakorlatban azt is jelentette – amiképpen programjában meghirdette 

–, hogy beutazta egész kerületét: meglátogatta a gyülekezeteket és az intézményeket. 

Amerre csak megfordult, az emberek túláradó tiszteletével, meleg, lelkes ünneplésével 

találkozott; útját virágokkal hintették be, s az őszinte szeretet megszámlálhatatlan 

jelével halmozták el. 

Székelyudvarhelyi útjáról így írt a világi sajtó: „Útjában a főpásztort úgy itt, mint 

künn a vármegyében, ahol keresztül jött, határtalan lelkesedéssel és szeretettel fogadták. 

Az egyszerű székely nép papjai vezetése alatt tömegesen sereglett ki a vasúti állomásra, 

hogy lássa és hallja a szeretett jó pásztort. Székelyudvarhely város polgársága 

hasonló lelkesedéssel és osztatlan örömmel fogadta. Az egyes céhek zászlóik alatt várták, 

s felekezeti különbség nélkül kiáltották: Isten hozta! Így van ez jól. A tiszteletnek 

és szeretetnek ez a megnyilatkozása, kétségkívül a népszerű főpásztornak, Kenessey 

Bélának szólott; de egy percig sem szabad felednünk, hogy Kenessey Béla nem magát 

jött ünnepeltetni. Puritán gondolkozása, keresztyéni egyszerűsége, krisztusi alázatossága 

ezt határozottan visszautasítaná, aminthogy ennek beszédeiben kifejezést is adott. 

Kenessey Béla személyében a kálvinizmus felemelő eszméi, örök igazságai inkarnálódva 

vannak. Vallásos hite, keresztyéni buzgósága, szelídsége, alázatossága, személyválogatást 

nem ismerő emberszeretete valósággal az apostoli korra emlékeztet. És nála ez 

nem külsőség, nem üres jelszó, hanem élő valóság, lelki szükség, mely nélkül egy percig 

se tud élni. Híveinek lelkébe is, amerre csak jár, ezt az erős, tiszta, keresztyéni hitet 

akarja beplántálni, mert ebben látja a családi boldogságnak, a munkásságnak, a társadalmi 

békének és a haza nagyságának is egyedüli és romolhatatlan alapját.” 50 

A belmisszió mellett a másik égető kérdés, amivel egész életében, püspöksége idején 

pedig egyházpolitikusként különösen is foglalkozott, foglalkoznia kellett, az a magyarság 

helyzetének kérdése, a nemzeti ügy volt. Úgy is mondhatjuk, hogy az evangelizálás 

mellett a prófétálás lelki adományát is kapta és érvényesítette. Az Ószövetség 

prófétáihoz hasonlóan más volt, mint népe: Isten parancsát belső igénnyé tette. Az erdélyi 

közállapotokat szent elégedetlenséggel ostorozta: a román asszimilációt, az egykézést, 

a székely tradicionalizmust, melyek a református egyházat és a magyar népet 

végveszélybe sodorják. 51 Bár az aktuálpolitikát távol kívánta tartani az egyháztól, mert 

szerinte nem engedhető meg, hogy pártpolitikai hullámok becsapjanak az egyházba; a 

magyarság sorskérdéseiről, a nemzeti értékekről sokat és sokszor írt, beszélt, gondolkodott. 

Kenessey a magyarság kiválasztott voltát, uralkodó helyzetét és küldetését vallotta. 

A 19. század elején alakult ki az nézet, hogy az ember antropológiai sajátosságai szorosan 

összefüggnek a mentális-kulturális sajátosságokkal, valamint hogy csak az ugyanazon 

„fajhoz” tartozó emberek tartozhatnak ugyanazon kulturális tradícióhoz. Mindez 

összekapcsolódott az erősödő nacionalizmussal, a nemzet organikus koncepciójával. 

Egyfajta fajvédelem a célja, a magyarság helyzetének megerősítése, biztosítása a Kár- 

49 1911. évi közgyűlési jkv. In: Sötétségben világoskodó lámpás, 13. 

50 A református püspök megérkezése. In: Udvarhelyi Híradó, 1913. május 18., 5. 

51 Kozma Zsolt: i. m. 43.


pát-medencében egy olyan történelmi időben, amikor a szellemi és gazdasági vezetés 

egyre inkább kikerül a nemzet kezéből. Ezt mondja: 

„…mert mi magyarok, magasabb faj vagyunk, Istennek különösen választott 

és kegyelt népe vagyunk, mely népnek olyan tulajdonságokat adott, amiket 

ha tudnának, és ki akarnának fejteni, akkor bekövetkeznék, hogy egészen új 

népfajjal ajándékoznánk meg Európát. E lelki és testi fölényen hiába beszélünk 

hazánkban nemzetiségi kérdésekről, mert itt csak nemzet van, itt még 

csak ki sem szabad ejteni e szót: nemzetiség. Egy irtózatos tévedés volt, mikor 

országos törvényeinkbe is belevitték a nemzetiség kifejezést, hiszen nemzet és 

csak nemzet vagyunk. Ennek a nemzetnek – én a magam részéről a másik szót 

sohasem emlegetem – összes erejére feltétlen joga van és meg kell mutatni, 

hogy csakugyan különbek vagyunk nemcsak jogi és physikai, hanem erkölcsi és 

szellemi tekintetben is. Takarékosabbak, munkásabbak, s olyan erkölcsi alapokon 

állunk, melyeket ledönteni nem lehet. …hogy ne említsem a külső szépséget, 

a magyar fajnak külső megjelenésében mutatkozó kiválóságát, mely minden 

magyart született úri embernek tüntet fel…” 52 

Ez a gondolkodás bizonyos fajta zsákutcája volt a magyar eszmetörténetnek, hiszen 

hatásaiban éppen az ellenkezőjét eredményezte, mint amit elérni szeretett volna: a 

magyar nemzet megerősödését, politikai nemzetként való egységesülését. A frissen, 

alig egy évszázada kialakult kisebbségi („nemzetiségi”) identitások ezt egzisztenciális 

veszélyeztetettségként élték meg. Erősítette körükben azokat az irányzatokat, melyek a 

magyarra, mint represszív nemzetre tekintettek, és saját identitásuk számára ugyanazt 

„követelték”, mint Kenessey a magyar nemzet számára: önállósulást és függetlenséget. 

Ugyanakkor ezek a gondolatok nagy hatással voltak a háború után formálódó magyarországi 

gondolkodásra, különösen a Horthy-korszak idején jelentkező szélsőjobb 

mozgalmakra, de úgy, hogy Kenesseyvel ellentétben már nem volt meg a felebaráti 

szeretet, és a másik keresztyéni elfogadásának eszméje. 

Azonban hogy ne értsük és magyarázzuk félre Kenesseyt, nézzük tovább, mit 

mondott a nemzeti példaadásról, a nemzeti megerősödés útjáról: 

„Fáy Andrásnak nem az volt a célja, midőn az Első Hazai Takarékpénztárt 

megalapította s ezáltal példát adott a többiekre is, hogy azokban minél busásabb 

fizetésű igazgatóságokat tartsanak, és minél nagyobb osztalékokat adjanak. 

Fáy Andrásnak és a nagy Széchenyinek más lebegett a szemei előtt midőn 

kimondotta, hogy a magyart először vagyonossá, műveltté s végül szabaddá 

kell tenni. Nekünk a pénzügyi élet terén is különböknek kell lennünk…” 53 

„Egy olyan nemzedék ült a régi helyébe, mely többé nem ismer hazát, hanem 

csak hasznot; nem ismer nemzetet, hanem csak társaságot; az ősökben 

nem az erényeket keresi, hanem az örökséget, s az örökséget nem kötelességek 

teljesítésére, hanem mulatságra és élvezetre használja. […] …a független Magyarország 

megszületésének nagy ünnepe csak akkor fog bekövetkezni, ha előáll 

a nemzedék, amelynek szívében ott ég majd az eszmék tiszta szerelme; 

amely nemcsak megélni, hanem meghalni is tud azért, amiért lelkesül és amely 

52 Kenessey Béla református püspök beszéde az EMKE közgyűlésén. In: Ellenzék, 1908. június 13., 2–3. 

53 Kenessey Béla református püspök beszéde az EMKE közgyűlésén, 2–3.

314 VARIA 

ethikus, a szellemileg és erkölcsileg szabad ember megvásárolhatatlan, alkut 

nem ismerő függetlenségével egy benső morális, ellenállhatatlan erő kényszerítése 

alatt cselekszik és minden munkát úgy tekint, mint szent kötelességet, 

amelyet nem önérdekért, de a köznek javáért kell végeznie. Nemzedék jő, 

amely ennek a hazai földnek az utolsó göröngyét is szentnek tartja és azt 

ostracismussal egyenesen hazaárulónak bélyegzi s önmagából számkiveti, aki 

ebből a földből csak egyetlen talpalatnyit is idegen kézre ad. Nemzedék jő, 

amelynek ambíciója, lelkét hajtó vágya leend, hogy minden másnál tanultabb, 

szorgalmasabb, takarékosabb, erkölcseiben tisztább, munkájában megbízhatóbb, 

kiválóbb legyen; és nemzedék jő, amely a maga teljességében átérzi azt 

az óriási felelősséget, amellyel jellem-erőben és munkában nemzetének, népének, 

hazájának tartozik. […] Mély valláserkölcsi alapok nélkül az egyéneknek 

és népeknek egyáltalában nincs karaktere, enélkül csak ingadozó nádszálak, silány, 

megalkuvó alkalmazkodók és esetlegek, adott viszonyok rabszolgái és a 

felelősségnek tudata nélkül nincs kötelességteljesítés, nincs szabadság, nincs 

függetlenség, mert csak az szabad, az független, aki egy magasabb ethikai világrendnek 

kezében tudja s érzi bizton önmagát…” 54 

A magyarság kiválasztottságán, a magyar faj értékein belül, felül, külön kiemeli még 

a magyar reformátusságot, annak küldetését és felelősségét a nemzet egészéért. 

„Nemzeti dicsőségünk és egyházi életünk nagy lobogó máglyája maradt 

ránk őseinktől. Szeretünk benne gyönyörködni, vele dicsekedni, hogy mi, magyar 

reformátusok voltunk a nemzet fenntartói, alkotmányának, szabadságának 

védelmezői, mert míg védelmeztük a lelkiismereti szabadságot, biztosítottuk 

a politikait is. De nem elég a múlttal dicsekedni. A múltból meg kell 

tanulni, hogy Isten a népek között egy nagy hivatást bízott ránk, és hogy ennek 

a nemzetnek fenntartását is ránk, magyar reformátusokra bízta. E megbízással 

nagy felelősség jár, a felelősséggel pedig rendkívüli kötelességteljesítés. A reformátusoknak 

nemesebb, tisztább, igazabb és jobb életet kell élnie, mint 

mindenki másnak e hazában. Kitartóbban kell munkálkodnunk, kötelességeinket 

még hívebben kell teljesítenünk.” 55 

A magyarságnak a nemzetek (nemzetiségek) közötti küldetése, a reformátusságnak 

a nemzetért való felelőssége után a magyar református lelkipásztor hivatásáról, rendeltetéséről, 

megbízatásáról is ír: 

„Mindenütt áll az, de különösen erdélyi református egyházkerületünk sajátos 

viszonyai még inkább megkövetelik, hogy a protestáns lelkészi karnak ma 

már nem elég csak talán jól készült, tudós theológusnak, jó szónoknak, s a szó 

közönséges értelmében vett administratornak lennie; kell, hogy ezek mellett 

magasabb értelemben vett politikus és sociologus is legyen. 

Mert miről is van szó? Semmi esetre sem arról, hogy pártpolitikával foglalkozzék, 

s a változó irányzatoknak legyen szolgájává, hogy politikai pártok tépjék 

rajta rongyokra azt a palástot, amely a prófétaság szent jelvénye. 

54 Karácsony ünnepén. In: Újság, é. n. (kivágott cikk). 

55 A nemzet fenntartása. In: Kis Tükör, 1906. február 10., 41–42.


Nem is arról, hogy belevesse magát a gazdasági áramlatokba, avagy a 

socialis mozgalmakba s az anyagi értékjelzők tanulmányozása és miként való 

felhasználása legyen feladata, hanem két más dologról van szó, mondhatnám, 

két nagy, kétségbevonhatatlan igazságról. 

Az egyik, hogy a társadalom jellegű nagy nemzeti feladatok az Evangélium 

ereje nélkül egyáltalában meg nem oldhatók; mert a keresztyénség nem csak 

tünet, vagy mozzanat az élet egyéb feladatai között, amelyet jó ápolni talán a 

maga kedélygazdagságáért, épületes voltáért, vagy a tömegeket féken tartani 

tudó erejéért, avagy ki tudja mi minden más mellék czélért; hanem az evangéliumi 

keresztyénség a maga természeténél és rendelkezésénél fogva az a kovász, 

melynek az emberi élet összes viszonyait át kell hatnia, meg kell elevenítenie 

és erjedésbe kell hoznia. A keresztyénségnek le kell nyúlnia a népek, a 

nemzetek életgyökeréhez és azt égi erőkkel táplálni. 

Az Isten még a sajátos nemzeti élettel is isteni czélokat akar megvalósítani. 

[…] Ha ez a feladat, akkor ezt csak úgy lehet betölteni, ha ügyet vetünk mindama 

nemzeti, társadalmi törekvésekre, irányokra és viszonyokra, amelyekből a 

nemzeti szerves élet összealakul, és a melyekkel ha nem számolunk, mint tényezőkkel, 

mint létező valókkal, akkor azok nélkülünk határoznak rólunk, árjukkal 

elzúgnak felettünk, és mi mint önmagunkat túlélt s jogaikról önkényt 

lemondott intézmény hiába kiáltunk utána a mellettünk elhaladó mozgalmaknak. 

[…] A másik nagy igazság, hogy az egész politikai, társadalmi és gazdasági 

életnek a maga minden jelentkezésében és viszonyában mély ethikai alapjának 

kell lennie, mert ha ez nincs, akkor az egész elpusztul. Ezt az erkölcsi alapot 

pedig csak a Krisztus evangéliuma adhatja meg, az az isteni erő, mely abban 

nyilvánul. Ebből következik most már azoknak a feladata, akik az Evangéliumot 

vannak hivatva érvényesíteni igehirdetéssel és társadalmi munkával. Ma 

már a való viszonyaitól senkinek büntetlenül elvonatkoztatni nem lehet. A kor 

reálissá lett; e realitásokba bele lehet nyúlnunk. Rájuk ethikai hatással csak úgy 

lehetünk, ha velük szakadatlanul érintkezünk.” 56 

Azt mondja tehát, hogy lépésről lépésre kell felépíteni a nemzetet, hitet és hivatást, 

mert a dolgoknak megvan a szükségszerű sorrendisége. Figyelmeztet, hogy amennyiben 

ezt szem elől tévesztjük, annak milyen következményei lehetnek. 

A lényeg, a legfontosabb, hogy meg kell szentelni a nemzetet az Evangéliummal. 

Ettől lesz küldetése, ettől lesz más, több a magyar minden más nemzetnél. Ezt a szolgálatot 

pedig a lelkipásztoroknak kell elvégezniük. 

Az Evangélium, a valláserkölcs, az erkölcs tehát olyan értékek, melyekre építeni lehet 

és kell. Ezek hiányában a politika úgy, mint minden más – ideiglenes, változékony, 

múlékony. 

„Igaz, hogy a politika az exigentiák tudománya; de a czélok soha sem szentelik 

meg az eszközöket és amely politikus kihagyja a maga számításaiból a 

nagy, örök ethikai törvények követeléseit, az ideig-óráig kezében tarthatja 

ugyan a dolgok vezetését; de élete csak mint a tiszavirágé, máról holnapra. […] 

56 Emlékbeszéd Szemerjai Szász Domokos erdélyi ev. ref. püspök felett. In: Erdélyi Protestáns Lap, 

1899. június 8., 183–187.

316 VARIA 

…nagy és maradandó alkotások csak a legnemesebb alapokon és a legkifogástalanabb 

erkölcsi eszközökkel hozhatók létre…” 57 

Időtálló, maradandó és tanulságos gondolatai féltő szeretetből és felelős magatartásból, 

gondolkodásból fakadnak. S mint ilyenek, figyelmet érdemlők nemcsak a 20. 

század elején. 

Végül meg kell említeni életének „legkedvesebb tervét”, 58 az erdélyi nőnevelés 

ügyének előmozdítását, egy felsőfokú intézet felállításának gondolatát, tervét, amit élete 

végéig már nem élhetett meg, hogy az erdélyi kerületben a nőnevelés ügyében történjenek 

nagy és határozott lépések. 59 Ez a szándék valójában több százados. Lorántffy 

Zsuzsanna rendelte el még 1639-ben, hogy „magyar oskolák állíttassanak fel, amelyekben 

a leányi és asszonyi rend taníttassék az olvasásra, írásra, hitnek ágazatára”. 60 Az évszázados 

hiány megszüntetésére, a kor liberális (!) követelményeinek megfelelően is, de 

főképpen keresztyéni megfontolásból Kenessey élete utolsó éveiben egy Kolozsvárott 

működő nőnevelő intézet felállítását kezdeményezte. Nem kért az államtól pénzt, vagy 

más jellegű segélyt, hanem egyik legszebb pásztorlevelében meg- és felszólította Erdély 

úri asszonyait, s általuk valamennyi református hívő asszonyt az adakozásra. Nem kér 

sokat, nem kér lehetetlent tőlük, az özvegyasszonyok két fillérjére ugyanolyan hálás 

szívvel számít, mint a nemesi családok nagyobb összegű segítségére. (Más kérdésekben 

is úgy vélekedett, hogy az Anyaszentegyházat ne az államsegély, hanem Istennek Szent 

Lelke tartsa fenn. Az állami támogatásnál nagyobb biztosítéknak, és főleg fontosabbnak 

látta a hívek áldozatkészségét. 61) Fellépése nyomán százezer korona gyűlt össze erre 

a célra az első világháború kezdetéig. A háború kitörésével az intézet felépítése elmaradt, 

így ezt a munkát mint szent örökséget és kötelességet hagyta hátra az 

Anyaszentegyházra. 

Arról, hogy miért fontos nemzetnek, egyháznak, családnak a nőnevelés ügye, és 

hogy miképpen képzeli el módszertanilag, tartalmilag a lányok, nők, asszonyok oktatását-nevelését, 

a következőképpen ír: 

„A nőnek a lelkét meg kell tölteni minden tudással és minden olyan gondolattal, 

ami csak erősíti nála az igazságnak sejtelmesen benne élő ösztöneit, és 

tisztultabbá teszi természetes szeretetérzetét. Meg kell adni minden tudást, ami 

arra képesíti, hogy a férfi munkáját meg tudja érteni és értékelni, hogy lehessen 

igazi élettárs, aki vele a műveltség hasonló sphaeráiban tud mozogni, együtt 

tudja utána gondolni annak a legmélyebb és legkedvesebb gondolatait, szórakoztatásában 

emeli, törekvéseiben osztozik, szenvedéseit együtt érzi és megkönnyíti, 

környezetét kedvesebbé teszi tömérdek apró, de nemes figyelemmel 

és vidám, napsugaras, égi glóriában ragyogó lélekkel. 

Az egészen bizonyos, hogy a nőnevelésnek egyáltalában nem lehet célja, 

hogy azt a fiatal lelket mintegy élő conversations-lexiconná változtassuk át. 

Nem közönyös ugyan, hogy tud-e több művelt nyelvet is, avagy pedig csak 

anyanyelvét beszéli, de mégis fontosabb, hogy tanulni tudjon az idegentől, 

57 Március 15. In: Kolozsvár, 1897. március (kivágott cikk). 


59 Dr. Kenessey Béla 1858–1918. In: Bethesda, 1918. január (kivágott cikk) SRKL Kt.d. 22 879. 

60 Bod Péter: Smyrnai Szent Polykarpus. 1766. 90. 

61 Sötétségben világoskodó lámpás, 14–15.


meg tudja annak is nagy alkotásait érteni, törekvéseit becsülni. Az azonban 

már merőben nélkülözhetetlen, hogy a nevelés és a műveltség emelje arra a 

magaslatra, ahonnét tisztán lássa, hogy az a kicsiny világ, amelyben él és szeret, 

milyen viszonyban van azzal a végtelen és örök világgal, amelyben meg az Isten 

él és szeret. Tudjon oda szárnyalni, hogy imádságos élete legyen lelkének 

tulajdonképpeni üdülése, megújhodása és természetes lélegzetvétele, s vallásossága 

ne csak egy-egy ünnepi órának hívságos magamutogatása. 

’Legyen a nő – mondja Nietzsche – mint a drágakő besugározva az erénynek 

egy olyan világától, amely még nincs itt.’ 

Ezt a népet, ezt a nemzetet, közelebbről Erdélyt és ezt a mi református 

anyaszentegyházunkat, Erdélynek mindenha orthodoxus egyházát, amely a Jézus 

Krisztuson épült fel, mint egyetlen fundamentumon, annyi bizonyos, hogy 

csak a legmélyebb vallásossággal, a legszentebb és leghűségesebb kötelességteljesítéssel, 

a legmesszebb néző és folyton fölfelé törekvő ideálizmussal, a legbecsületesebb 

életfelfogással, törhetetlen és minden nehézséget leküzdő akarattal, 

nemzeti megszentelt hagyományainkhoz való kegyes ragaszkodással, 

győzedelmes reménységgel és a diadalban hívő, szinte a rajongásig fokozott 

szent meggyőződéssel tarthatjuk meg a jövő millenniumban. …kétségen felül 

áll, hogy azt, amit a közönséges nevelő csak emlékezetünkbe vés be, azt az 

édesanya a szívünkbe írja; ő szeretni tanítja meg azt, amit a nevelő csak hinni 

tanít; az anya a szeretet által vezet az erénybe, míg a nevelő csak tanácsokat ad 

és moralizál. Az édesanyai befolyás határozza meg hajlamainkat, érzéseinket és 

nézeteinket. Nyert ügye a népek versenyében annak lesz, aki műveltebb, derekabb, 

nemesebb, emelkedettebb érzésű és gondolkozású, mélyebben hívő, 

szolgálatra és áldozatra készebb, nyájasabb, szívélyesebb nőket tud a nemzet, 

az egyház, a társadalom és a család számára nevelni. […] Nagy értékről, nem, a 

legnagyobbról van szó: a nemzet és az egyház jövőjéről.” 62 

Halála, temetése 

Egy nagy és jelentős életmű tárul elénk e rövid dolgozat alapján is. Mindezek alapján 

érthetjük a kortársak véleményét, miszerint Kenessey Béla „méltó helyet foglal el 

az erdélyi református egyházkerület nagynevű püspökeinek díszes sorában, de éppen 

olyan fényes helyet biztosított magának tudományos s irodalmi munkássága révén a 

magyar nemzeti művelődés legjobbjainak örök pantheonjában is. S amit hatalmas szónoki 

erejének meggyőző varázsával hirdetett, amit ragyogó tollának lebilincselő hatalmával 

tanított, mindazt megvalósította a saját egyéni életében nemes példaadásával…” 

63 

„Püspöksége programjául a keresztyénség pozitív javainak: a békességnek, 

a szeretetnek, mindenek felett pedig a hitbuzgóságnak emelését tűzte ki célul. 

Lelkipásztornak érezte magát és annak is akart látszani; szemei előtt egy nagy 

vallásos megújhodás körvonalai lebegtek. […] De az erdélyi református püspök 

nem lehet csak lelkipásztor. Adminisztrátornak, politikusnak, közgazdász- 

62 Pásztorlevél egy felsőbb leánynevelő intézetről. In: Egyházi Újság, 1913. február, 25–26. 

63 Dr. Kenesei Kenessey Béla erdélyi református püspök 1858–1918. In: Székely Nép, 1918. január 12., 

1–2.

318 VARIA 

nak is kell lennie. Egy óriási központi adminisztráció aktatengerét kell megúsznia; 

az erdélyi nemzeti vagyon tetemes részét: a központilag kezelt egyházközségi 

javakat kell óriási felelősség mellett gyümölcsöztetni; egy omladozó 

magyar világ beszakadó gátjait kell puszta kézzel fenntartania, züllött közállapotok 

mellett ethikus egyházpolitikát csinálnia. Kenesseynek mindez lényétől 

idegen volt. Ő igehirdetésre, pásztorságra, tudomány mívelésére, művészeti 

szemléletekre, békés, ünnepies alkalmak magasrendű reprezentánsául született. 

[…] De a lelkében élő kötelességérzet parancsa alatt ezt a másik, kormányzói 

munkát is teljes erejéből végezte… […] Ebben a tragikus széthúzattatásban 

felőrlődött egyébként is gyönge, törékeny szervezete. Lassankint fáradt lett, 

komor; balsejtelmek látogatták.” 64 

Konventi elnöki tisztével a rá nehezedő „súly egyre nőtt, a fizikai erő egyre fogyott”. 

65 Megrázó hatással volt rá az 1916-os román betörés. Megtört lett, haja gyorsan 

őszült, csendesebben járt-kelt. Aki egész szolgálatával, munkásságával restaurálni kívánta 

Erdély régi dicsőségét, most látnia kellett annak lassú romlását. 

Utolsó püspöki jelentése számára, melyet sem megírni, sem felolvasni nem tudott 

már, egy papírszeleten töredékeket jegyzett fel. Köztük a következő mondatot: „Erdély 

nemes arcának el kell viselnie az oláh csizma rúgását…” 66 „Ilyen hangot csak a 

megszakadó húrok adnak” 67 – kommentálja Ravasz. 

Egyéves hosszantartó betegség után hunyt el 1918. január 8-án délután fél négy 

órakor. Temetése január 12-én de. 11 órakor volt a teológia díszterméből, ahol előző 

este ravatalozták fel. A temetési szertartást egykori tanára, Petri Elek budapesti püspök, 

és régi kedves tanítványa, dr. Kecskeméthy István teológiai igazgató végezték. 68 

Az igehirdetés textusa az 1Jn 2,17 volt: 

„És a világ elmúlik és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, 

megmarad mindörökké.” Az igehirdetés szolgálatát Kecskeméthy végezte a 

ravatal mellett, és ő emlékezett az elhunytról. „A beszéd folyamán az Isten 

színe előtt járó embert, a választottat láttuk, aki elhívásának első pillanatától 

élete utolsó órájáig a kötelességteljesítés hűségével áll azon a ponton, ahová az 

Úristen állította. […] Kenessey Béla koporsója nemcsak több hitre és több 

eszményre, de több munkára és több küzdelemre is int.” 69 

Koporsójáról a koszorúkat mellőzve, koszorúmegváltásként a Kolozsváron felállítandó 

református nőnevelő intézet javára kértek adományokat; 8000 korona érkezett 

ilyen módon. 70 Kolozsvár városa díszsírhelyről gondoskodott. 71 

64 Kenessey Béla meghalt. In: Kolozsvári Hírlap, 1918. január 9., 3. 

65 Uo. 


67 Uo. 16. 

68 Kenessey Béla meghalt. In: Kolozsvári Hírlap, 1918. január 9., 3. 

69 Kenessey Béla temetése. In: Kolozsvári Hírlap, 1918. január 13., 2–3. 


71 Meghalt dr. Kenessei Kenessey Béla püspök. Újság, 1918. január 9., 3.


Kenessey Béla írásai 72 

Jelentés a budapesti református teológia önképző működéséről. In: PEIL 1879, 827–829, 853– 

855. 

Titkári jelentés a budapesti református theologia önképző köréről. In: PEIL 1881, 825–828. 

Egy látogatás a „Nederlandsche Zendings–vereeniging” rotterdami misszionárius-képző intézetben. 

In: In: PEIL 1882, 1541–1546. 

Holland népiskolai szervezet. In: PEIL 1882, 1604–1610, 1636–1643, 1671–1676.; 1883, 238– 

245. 

Visszaemlékezés J. J. Oosterseere. In: PEIL 1883, 21–26. 

A proto-evangélium. Gen 3,15. In: PEIL 1883, 736–740. 

A Héberekhez írott levél christologiájának összehasonlítása Pálnak a Róma-, Korinthus- és 

Galatabeliekhez írt leveleiben levő christologiájával. In: PEIL 1883, 804–811, 828–831, 

862–865, 900–904, 930–933. 

János evangéliumának isagogikai ismertetése. In: PEIL 1883, 1279–1284, 1343–1347, 1378– 

1383, 1418–1423, 1482–1485, 1578–1579; 1884, 73–75, 108–111, 139–142, 167–171, 204– 

208, 272–276, és különnyomat Bp. 1884. 

Ism. Édes Vince: Koporsó feletti imák. In: PEIL 1884, 996–999. 

Ism. Nagy Lajos: Egyházi beszédek vasárnapokra. In: PEIL 1885, 210–215. 

(–y. –a.) Apróságok (beszámoló a hollandiai és angliai egyházi helyzetről). In: PEIL 1885, 472– 

473, 502–503. 

Ism. Schaff Fülöp: Krisztus személyisége. In: PEIL 1885, 655–660. 

Ism. Szabadelvű [sic]: Centralizmus a magyar ev. reformált egyházban. In: PEIL 1885, 1232– 

1238. 

Ism. Dobos János: Közönséges vasárnapi tanítások. In: PEIL 1885, 1387–1391. 

Ism. Győry Vilmos: Egyházi beszédek. In: PEIL 1885, 1387–1591. 

A Hexateuch előállása. Bp. 1886. 

Ism. Dobos János: Ünnepi tanítások. In: PEIL 1886, 18–20, 51–53. 

Hollandiáról. In: PEIL 1886, 153–154. 

Ism. Bender V.: A vallás lényege és az egyházi fejlődés alaptörvényei. In: PEIL 1886, 305–309, 

343–345, 400–404, 439–442. 

Ism. Bánffy János: Kis lugas. In: PEIL 1886, 633–335. 

Pünkösti gondolatok. In: PEIL 1886, 741–745. 

Ism. Dobos János: Közönséges, népszerű tanítások. In: PEIL 1886, 844–849. 

Ism. Batizfalvi István: Keresztyén egyház története. In: PEIL 1886, 969–975. 

Ism. Beyschlag, W: Jézus élete. In: PEIL 1886, 1042–1046. 

Ism. Wellhausen, J.: Israel népének története Jeruzsálem második pusztulásáig. In: PEIL 1886, 

1355–1357. 

Ism. Borsody József: Imakönyv. In: PEIL 1886, 1423–1426. 

Népszerű felolvasások a theologiai tudományok köréből. In: PEIL 1886, 1539–1544. 

Új évi egyházi beszéd. Bp. 1887. 

Ism. Jakabfalvy András: Egyházi politika. In: PEIL 1887, 50–54. 

Ism. Dobos János: Halotti beszédek. In: PEIL 1887, 109–114. 

(K. B.): A vegyesházasságokból származó gyermekek nevelése. In: PEIL 1887, 151–153. 

Ism. Szász Károly: Csak Krisztust! In: PEIL 1887, 367–371. 

Ism. Gyurátz I.: A hit oltára. In: PEIL 1887, 716–719. 

Ism. Szász Gerő: Prédikátori Tár. In: PEIL 1887, 780–784, 816–820. 

Az Ó-testamentom paedagogiája. Bp. 1887. (Ism. Nn. In: PEIL 1887, 858.) 

72 A megjelent írások sorának forrása: Kozma Zsolt: i. m. 47–53.

320 VARIA 

Válasz a nyilatkozatra és önvédelemre (Válasz Fábián Dánielnek a PEIL-ben megjelent vádjaira). 

In: PEIL 1887, 884–886. 

Ism. Mayer E.: Evangéliumi hit- és erkölcstan. In: PEIL 1887, 941–944. 

Ism. Mihály Károly: Erkölcsi rajzok az emberi természetről. In: PEIL 1887, 1390–1393. 

Nyílt levél Dobos László ref. lelkész úrhoz (Dobos János beszédének kiadásáról). In: PEIL 

1887, 1557–1560. 

Új évi egyházi beszéd. Bp. 1888. 

Ism. Csiky Lajos: A keresztyénség védelme. In: PEIL 1888, 82–86, 111–115. 

A protestáns tudományos irodalmi társaság megalakulásának küszöbén. In: PEIL 1888, 449– 

454. 

Ism. Gyurátz Ferenc: Luther Márton. In: PEIL 1888, 653–655. 

Lelkész–avatási beszéd. In: PEIL 1888, 673–685. 

Ism. Lévay Lajos: Egyházi beszédek. In: PEIL 1888, 780–783. 

Egy kis visszapillantás (Anonymus név alatt). In: PEIL 1888, 801–805. 

Felelet „Anonymus vádjai”-ra. In: PEIL 1888, 993–1000. 

Ism. Sántha Károly: Buzgóság könyve. In: PEIL 1888, 1009–1012. 

Ism. Kupay Dénes: Halotti beszédek és imák. In: PEIL 1888, 1074–1077. 

Ism. Könyves Tóth Kálmán: A koporsónál. In: PEIL 1888, 1618–1622. 

Ism. Benke István: Isten országa 1. In: PEIL 1888, 1682–1869. 

A régi Isten él még. Ism. Ziegler: Der alté Gott lebt noch. In: PSZ 1889, 140–159. 

Ism. Benke István: Isten országa II. In: PEIL 1889, 12–15. 

Ism. Czelder Márton: Evangéliumi Lelkészi Tár. In: PEIL 1889, 142–147, 172–177. 

Ism. Kupay Dénes: Egyházi beszédek. In: PEIL 1889, 329–333. 

Ism. Révész Imre: Temetési beszédek. In: PEIL 1889, 494–498. 

Ism. Csiky Lajos: Hit, remény, szeretet. In: PEIL 1889, 657–662. 

Ism. Gyurátz Ferenc: Kézi agenda. In: PEIL 1889, 720–723. 

Ism. Gulyás Benő: Egyházi beszédek. In: PEIL 1889, 861–864. 

Ism. Kecskeméti Ferenc: Örök életnek beszéde. In: PEIL 1889, 896–899. 

Ism. Révész Imre: Egyházi beszédek. In: PEIL 1889, 929–931. 

Ism. Szász Gerő: Prédikátori Tár. In: PEIL 1889, 1058–1062. 

Ism. Révész Bálint: Egyházszertartási beszédek. In: PEIL 1889, 1243–1245. 

Ism. Révész Imre: Ünnepi és közönséges egyházi beszédek. In: PEIL 1889, 1276–1279. 

Ism. Garzó Gyula: Gyakorlati bibliai magyarázatok. In: PEIL 1311–1314. 

Ism. Pap Károly: Ünnepi és alkalmi prédikációk. In: PEIL 1889, 1435–1439. 

A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság köréből (buzdítás a társaság támogatására). In: PEIL 

1890, 15. 

Ism. Felméry Lajos: A neveléstudomány kézikönyve. In: PEIL 1890, 656–661. 

Károli Emlékkönyv (szerk.). Bp. 1890. (Ism. Nn. In: PEIL 1890, 1292–1294.) 

A francia középiskolák múltja és jelene (Fináczy könyve után). In: PEIL 1890, 1400–1403, 

1435–1439. 

És mégis mozog. In: PEIL 1890, 1461–1467. 

Ism. Jancsó Lajos: Élővizek. In: PEIL 1890, 1538–1540, 1570–1573. 

A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság feladata. In: DbPL 1890, 227–228. 

Keresztyén tanítások. Bp. 1891. (Ism. Garzó Gyula In: PEIL 1892, 487–488, 504–505.) 

Felhívás („népies iratok” ösztönzésére, az MPIT titkáraként). In: PKz 1891, 248–249. 

Ism. Badics Ferenc: Fáy András életrajza és Erdélyi Pál: Fáy András élete és művei. In: PSZ 

1891, 235–245. 

Ism. Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon. In: PSZ 1891, 606. 

Női jellemképek a Bibiában (felolvasás a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság estélyén). In: 

PSZ 1891, 646–667. és PEIL 1891, 370–372.


Ism. Lukács Ödön: Temetési beszédek és imák. In: PEIL 1891, 79–82. 

Ism. Csécsi Miklós: Hétköznapi könyörgések. In: PEIL 1891, 243–247. 

Dr. Ballagi Mór életrajza. In: PEIL 1891, 1145–1162. 

Ism. Szász Gerő: Prédikátori Tár. In: PEIL 1891, 1528–1531, 1561–1564. 

Jelentés az Országos Református Egyházi Közalap tíz éves működéséről. Bp. 1892. 

Ism. Gulyás Benő: Egyházi beszédek. In: PEIL 1892, 38–40. 

A történelem az igehirdetésben. In: PEIL 1892, 67–69, 82–84. 

Irodalmi társaságunk és az egyházi élet. In: PEIL 1892, 224–225. 

Két röpirat. In: PEIL 1892, 282–283. 

Ism. Schmitt Jenő: Krisztus istensége a modern ember szellemében. In: PEIL 1892, 728–731. 

Ism. K. Tóth Kálmán és Papp Károly (szerk.): Kalászok az élet kenyeréhez. In: PEIL 1892, 

744–747, 761–762. 

Irodalmi Társaságunk és a vallásos népiratkák (részlet Kenessey B. titkári jelentéséből). In: 

DbPL 1892, 129–130. 

Valami a „Kis Tükör”-ről. In: PEIL 1893, 22–23. 

Az Ó-testamentom társadalmi eszméi és intézményei (felolvasás az MPIT estélyen). In: PSZ 

1893, 242–269. 

Titkári jelentés a MPIT 1892. évi működéséről. In: Az MPIT évkönyve 1893, 1–9. 

Ism. Bitay Béla: Magyar keresztyének imádságos könyve. In: PEIL 1893, 263–264. 

Pünköst hetében. In: PEIL 1893, 305–307. 

Ism. Szász Károly: Élet a halálban. In: PEIL 1893, 628–629, 646–647. 

A reformáció emlékünnepére. In: PEIL 1893, 673–675. 

A reformáció társadalmi hatása. In: PEIL 1893, 721–723. 

Békesség a földön. In: PEIL 1893, 801–804. 

Felhívás a MPTT tagjaihoz. (Szász Károllyal együtt.) In: PKz 1893, 24–25. 

A domesztikáról. In: PKz 1893, 427–428. 

Feleletül a „Nem érdemelt vádak”-ra. In: PKz 1894, 21–22. 

Megemlékezés Kossuth Lajos haláláról. In: PSZ 1894, 213–214. 

A protestáns egyházak társadalmi munkássága (felolvasás az MPIT estélyen). In: PSZ 1894, 

258–277. 

Megemlékezés báró vajai Váy Miklós egyházkerületi főgondnok, a MPIT tiszteletbeli elnöke 

haláláról. In: PSZ 1894, 289–291. 

Márciusi napok. In: PEIL 1894, 145–147. 

Jób felesége (részlet A biblia női alakjaiból). In: PEIL 1894, 584–585. 

A felekezetnélküliség. In: PEIL 1894, 641–643. 

A biblia női alakjai. Bp. 1894. (Ism. Szabó Aladár In: PEIL 1894, 664–665, 680–681.) 

A dunamelléki egyházmegyék lelkészi gyámintézetéről. In: PEIL 1894, 745–747. 

Értesítés (a megnyílt kolozsvári fakultásról). In: PKz 1895, 219. 

Karácson (konceptus). In: PKz 1895, 415–416. 

Titkári jelentés (az MPIT működéséről). In: PSZ 1895, 298 302. 

Ism. Lévay Lajos: Vegyes egyházi beszédek. In: PEIL 1895, 73–74. 

Dr. Kovács Ödön (megemlékezés haláláról). In: PEIL 1895, 321–322. 

Értesítés (arról, hogy Kenessey B. átadja az MPIT titkárságát Szőts Farkasnak). In: DbPL 1895, 

336. 

Értesítés (arról, hogy a Kolozsváron megnyíló Theologia milyen feltételek mellett juttat ösztöndíjat). 

In: DbPL 1895, 359. 

Prédikáció. Kv 1896. 

A theologiai fakultás törvényei. Kv. 1896. 

Az Erdélyi Ev. Ref Egyházkerület Theologiai Fakultásának Értesítője az 1895/96. évről. (szerk.). Kv. 

1896.

322 VARIA 

Az essenusok. In: PKz 1896, 59–60, 67–69. 

Ism. Prédikációs kötet. In: PKz 1896, 77–79. 

Húsvét (konceptus). In: PKz 1896. 113. 

Lelkészavatási beszéd. In: PKz 1896, 135–137, 144–146. és különnyomat Kv. 1896. 

Pünköst (konceptus). In: PKz 1896, 171. 

Értesítés (igazgatói tájékoztató az 1896/97. évre). In: PKz 1896, 255. 

Munkálkodjunk, míg nappal vagyon. In: PKz 1896, 285–287. 

Néhány szó a lelkészképzésről (tanévnyitó beszéd). In: PKz 1896, 337–339, 345–346, 353–355, 

361–362. és Értesítő 1896/97. 

Karácson (konceptus). In: PKz 1896, 425. 

Helyreigazítás és felvilágosítás (a kolozsvári és debreceni Teológia legációs területeinek tisztázása). 

In: DbPL 1896, 629–630. Erre válasz Referenstől. In: DbPL 1896, 641–642. 

A theologia – tudomány (tanévnyitó beszéd). In: Értesítő 1897/98. 

Húsvét (konceptus). In: PKz 1897, 115. 

Pünkösd (konceptus). In: PKz 1897, 175 . 

A theologiai fakultás köréből. In: PKz 1897, 365. 

A keresztyén társadalmi munka köréből. In: PEIL 1897, 17–19, 33–36, 50–53. 

Melanchthon emlékezete. In: PEIL 1897, 114 –117. 

Hit által, ingyen kegyelemből. In: PEIL 1897, 753–756, 769–772. 

Nyílt levél (felelet a pietizmus vádjára). In: ErdPL 1898, 34–37. 

Értesítés (az 1898/99. iskolai évről). In: ErdPL 1898, 62. 115. 

Húsvét (konceptus). In: ErdPL 1898, 111–112. 

Az erők egyesítése. In: ErdPL 1898, 146–147. 

Karácsony (konceptus). In: ErdPL 1898, 173. 

Ism. Kecskeméthy István: Jézus útja. In: ErdPL 1898, 296–298. 

Tudomány és theologia (tanévnyitó beszéd). In: ErdPL 1898, 333–334, 340–343, 347–348, 

355–356, 363–364. és Értesítő 1897/98. 

Pünkösd (konceptus). In: ErdPL 1898, 435. 

A Jelentő-ívek tárgyában (az egyházi adózás viszonyainak megállapítása). In: DbPL 1898, 524– 

526. 

Gyászbeszéd Szász Domokos püspök felett (2Kor 11,28). In: ErdPL 1899, 11–12. 

Húsvét (konceptus). In: ErdPL 1899, 99. 


Emlékbeszéd szemerjai Szász Domokos erdélyi ev. ref. püspök felett. In: ErdPL 1899, 183– 

187. 

Értesítés (az 1899/1900. iskolai évről). In: ErdPL 1899, 225–226. 

A hit és az akarat (tanévnyitó beszéd). ErdPL 1899, 303–305. és Értesítő 1899/1900. 

Nekrológ Szász Domokos püspök felett. In: PEIL 1899, 43–44. 

Felvilágosításul és megnyugtatásul „arra a 800-ra” (válasz Benevolusnak a közalapi segélyek 

elosztására nézve). In: DbPL 1899, 99. (Benevolus replikája in: DbPL 1899. 140–142.) 

Ó-testamentomi étlap. In: ErdPL 1900, 106 –108, 114–116. 



Értesítés (az 1900/1901. iskolai évről). ErdPL 1900, 257. 

Keresztyén individualismus (tanévnyitó beszéd). In: ErdPL 1900, 327–329, 335–337. és Értesítő 

1900/1901. 

Reformáció ünnepén. In: ErdPL 1900, 401–403, 410–411. 

Értesítés (a theologiai fakultásról). ErdPL 1900, 435. 


Gyászbeszéd Molnár Albert theologiai tanár felett. In: ErdPL 1901, 99–100.




Régi nyomok (egyházi múltunk méltatása). In: ErdPL 1901, 181–182, 189–190, 198–199. 

Értesítés a kolozsvári theologiai fakultásról az 1901/1902. tanévre. In: ErdPL 1901, 226. 

A keresztyénség lényege (1. előadás protestáns estélyen). In: ErdPL 1901, 397–400. 

A bűn és kegyelem (2. előadás protestáns estélyen). In: Értesítő 1901/1902. 

Krisztus személyisége (3. előadás protestáns estélyen). In: ErdPL 1901, 409–412. 

Krisztus váltság-munkája (4. előadás protestáns estélyen). In: ErdPL 1901, 422–425. 

A hit által való megigazulás (5. előadás protestáns estélyen). In: ErdPL 1901, 436–439. 

A keresztyén munkásságról (6. előadás protestáns estélyen). In: ErdPL 1901, 444–448. 

A keresztyénség lényege (különnyomat az 1–6. előadásról). Kv. 1901. (Ism. Szőts Farkas in: 

PSZ 1902, 125–128.) 

A vallás mint lelki életünk követelménye (tanévnyitó beszéd 1901/1902). In: Értesítő 

1901/1902. 

Március 15-e. In: ErdPL 1902, 114–115. 


Egyházi beszéd. In: ErdPL 1902, 235–236, 247–248. 

Gyászbeszéd báró Bánffy Dánielné sz. Gyárfás Anna felett. In: ErdPL 1902, 249–250. 

Gyászbeszéd báró Kemény Béla egyházmegyei főgondnok felett. In: ErdPL 1902, 336–337. 

Mi az igazság? (tanévnyitó beszéd 1902/1903) In: Értesítő 1902/1903. 

Az egyházi adózás reformjához. (Bartók Györggyel együtt.) In: PEIL 1902, 389–390. 

Isten népének egyessége. In: ErdPL 1903, 405–406. 


Az igazi bölcsesség (tanévnyitó beszéd 1903/1904). Értesítő 1903/1904. 

Pathmosi hangok. Kv. 1904. (J. Oostersee könyvének fordítása) (Előzetes értesítés a megjelenésről. 

In: DbPL 1903, 252.) 

Húsvét (konceptus). In: ErdPL 1904. 101. 


(Cím nélkül) I. Kant (tanévnyitó beszéd 1904/1905). In: Értesítő 1904/1905. 


A theologia (tanévnyitó beszéd 1905/1906). In: ErdPL 1905, 301–302, 311–312. és Értesítő 

1905/1906. 

A hivatásról (tanévnyitó beszéd 1906/1907). In: ErdPL 1906. 311–312. és Értesítő 1906/1907. 

Emlékbeszéd Szász Károly felett (az MPLT 1906. ápr. 23–án tartott ünnepélyén). In: PSZ 

1906, 285–303. 


Üdvözlő beszéd Ravasz László székfoglalásakor. In: Értesítő 1906/1907. 


Pünköst (konceptus). In: ErdPL 1907, 153. 

Értesítés (a Theologiai Fakultás 1907/1908. tanévére). In: ErdPL 1907, 223–225. 

Gyászbeszéd dr. Bartók György erdélyi református püspök felett (Péld 27,1). In: ErdPL 1907, 

424–425. 

Egy kis emlékezés (Ballagi Mórra). In: PEIL 1907, 4–5. 

Kenessey Béla püspök programbeszéde. In: PEIL 1908, 129–131. és RSZ 1908, 100–102. 

Püspökünk beköszöntő beszéde 1908. ápr. 8–án (1Kor 9,16 alapján). In: RSZ 1908, 209–213. 

Gyászbeszéd Kiss Áron tiszántúli püspök felett. In: RSZ 1908, 368–369. 

Püspöki jelentés. In: RSZ 1908, 771–774, 787–791, 804–809. 

Kálvin János emlékezete. In: RSZ 1909, 704–708, 723–725. és PEIL 1909, 708–710, 724–726. 

Püspöki jelentés. In: RSZ 1909, 719–723, 736–739, 749–751, 765–767, 781–785. 

Temetési beszéd Kún Bertalan tiszáninneni református püspök felett. In: SpRL 1910, 404–406.

324 VARIA 


Gyászbeszéd Br. Bánffy Dezső ravatalánál (Zsolt 29,5). In: RSZ 1911, 339–342. 

Emlékbeszéd báró Bánffy Dezső felett. In: RSZ 1911, 773–775, 791–797. és különnyomat Kv. 

1912. 

Püspöki jelentés. In: RSZ 1911, 803–809, 820–827. 

Lelkészszentelési beszéd (2Thessz 2,16–17 alapján) In: RSZ 1912, 725–729. és különnyomat 

Kv. 1912. 


Karácsony ünnepén. In: PEIL 1912, 820. 

Püspöki jelentés. In: RSZ 1913, 743–748, 759–762, 775–780, 793–798. 

Bizonyosság és öröm (Kenessey Béla elnöki megnyitója a Heidelbergi Káté 350. éves emlékünnepén). 

In: PEIL 1913, 257–259. 

Kenessey Béla dr. levele a Kolozsvári Országos Nemzeti Színház tagjaihoz. In: RSZ 1914, 

582–584. 

Háború és vallás. In: RSZ 1914, 737–745. és in: Háború és élet. 

Körlevél a korona és a nemzet gyásza alkalmából (Ferenc Ferdinánd meggyilkolásakor). In: 

RSZ 1914. 418. 

Békesség a földön. In: PEIL 1914, 718–719. 

Gyászbeszéd dr. Kálmán János ravatalánál. In: RSZ 1914, 848–851. 

Dr. Kenessey Béla püspök jelentéséből. In: RSZ 1915, 193–198, 210–214, 225–229, 241–248. 

Gyászbeszéd dr. Baksay Sándor dunamelléki püspök temetésén. In: PEIL 1915, 301–303. 

Az Út (a meginduló folyóirat). In: RSZ 1916, 107. 

Gyászbeszéd (I. Ferenc József halálakor, a Belfarkas utcai templomban). Kv. 1916. 

Háborús húsvét (főpásztori levél katonákhoz). In: RSZ 1916, 241–244. 

Püspöki jelentés. In: RSZ 1916, 275–279, 294–296, 311–312, 321–325, 337–341, 354–357, 

369–374. 

Üdvözlet dr. Boér Elek főgondnokhoz. In: RSZ 1916, 289–294. 

Körlevél (a háború évfordulóján). In: RSZ 1916, 465–467. 

Körlevél (Erdélyért). In: RSZ 1916, 645–646. 

Körlevél (IV. Károly király koronázására). In: RSZ 1916, 647–648. 

A keresztyénség eszménye (prédikáció). In: gyűjteményes kötet Kecskeméthy Istvánnal, Ravasz 

Lászlóval, Révész Imrével és Nagy Károllyal). Kv. 1917. 

Körlevél a reformáció négy százados megünneplése tárgyában. In: RSZ 1917, 1–4. 

Körlevél (bátorítás háborús időkben). In: RSZ 1917, 157–158. 

A reformáció társadalmi jelentősége. In: PSZ 1917, 2–16, 152–173. 

Béla Kenessey (1858–1918) 

Biography 

Béla Kenessey was born in Szeged on the 14 th of September 1858 into an ancient 

Hungarian noble family. His father was a ship master, then captain of the Army in the 

War of Independence against the Hapsburgs, later Royal Chief Intendent of the railways 

and sailings, as well as Correspondent of the Hungarian Academy of Sciences. 

His mother was Ida Perlaky, whose family played an important role in the Evangelical 

Church in Hungary, providing there Superintendents, Deans and laic magistrates. 

Kenessey commenced his studies in Budapest in primary and secondary schools of 

the Reformed Church. He studied letters from 1877, and then he was a student of Reformed 

Theology from 1878. He spent the university year 1881/82 in Utrecht, the


Netherlands, but he also went on subsequent study tour to England and Germany. He 

became lecturer in Theology from the second semester of 1882/83, Associate Minister 

in Budapest from 1884 and then became extraordinary, then ordinary teacher at 

the Department of the Hebrew Language, Hermeneutics and Biblical Theology. He 

was minister Vice Bishop of the Danubian District from 1891, executive of the Nationwide 

Reformed Church Public Fund from 1892. Called by the Transylvanian 

Bishop and the District then, he became Director of the Theological Institute in Cluj 

in 1895, Vice Bishop Notary in 1899 for the District, member of the Convention from 

1901. From 1908 he was Bishop of the Transylvanian District of the Reformed 

Church, and as senior bishop, Chairman of the Convention from 1904. 

Summary 

His literary work is rich and wide; ever since he became a student in theology, he 

was part of the church’s press, he wrote significant scientific works. 

As a public figure, he was a representative of the values of the Hungarian nation, 

serving for its language and its culture, in the framework of non institutional clubs and 

associations, and also as policy maker of the church, as Member of the Upper House 

in the nationwide politics. 

As a minister, he deemed preaching and personal spiritual care being of the same 

importance. His being a minister in the church was astoundingly important for him; in 

his opinion anyone taking ministry from personal interest or account will undergo the 

righteous divine jurisdiction. 

From 1908 until his death he was Bishop of the Transylvanian District of the Reformed 

Church. When elected, he got full support and 100% percent of the votes of 

the General Assembly. He was a person serving public, welfare, he was hard-working 

scholar with considerable knowledge, responsible, bringing personal sacrifices as a 

church leader of the Calvinist people in Transylvania. 

The most important feature of his episcopacy was inner mission – mission inside 

the boundaries of the territory, he visited all the churches and institutes of the District. 

Dealing with political and sociological issues did not mean for him dealing with 

daily politics. He was talking about the given historical circumstances, he hoped that 

the Christianity of the Gospels will lead the society and human contacts to a revival. A 

deep ethic background is needed to preserve the political, social and economic life, 

and the ethic background here is and shall be the Gospel. This will be the destiny of 

Hungarians, this will make the Nation different from others. 

Another central issue of his episcopacy was the education of women. Thank to his 

efforts was a Reformed secondary school for ladies was founded in Cluj. At the opening 

in September 1919 he couldn’t be there, as he died on the 8th of January 1918 after 

a long-lasting illness.

Bibliopolium 

Ifj. Fekete Károly: Tudománnyal és a hit pajzsával 

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása. Kolozsvár 2008. 

Dr. Pap Géza előszavával. 275 oldal* 

Makkai Sándor azok közé az íróink 

közé tartozik, akinek művéhez újra meg 

újra visszatérünk. Hol egy-egy Ady-évfordulón 

idézzük a Magyar fa sorsát, hol a 

Magunk revíziója kérdésfelvetéseinek mai 

időszerűségét feszegetjük, hol Nem 

lehetjével szállunk vitába, közben pedig 

újabb nemzedékek kezébe is visszakerülnek 

regényei: az Ördögszekér, a Magyarok 

csillaga, a Holtenger. 

Fekete Károly professzor is másodszor 

tér vissza a Makkai-témához. Nyolc 

évvel ezelőtt a tudós püspök és valamikori 

kolozsvári, majd sárospataki teológiai 

professzor gyakorlati teológiai munkásságáról 

írt könyvet, amely már akkor jóval 

több volt, mint a Makkai-életmű e címben 

meghatározott területének vizsgálata, 

hiszen első fejezetében (a könyv közel 

egynegyedében) a teljes élet- és írói pálya 

megrajzolására vállalkozott. De több volt 

azért is, mert – hivatkozásainak tanusága 

szerint – olyan szélességben és mélységben 

vizsgálta tárgyát, hogy az magában 

hordta szinte már a folytatást, a most 

megjelent kötetet is. 

Ez az új kötet a Válogatott Makkaitanulmányok 

alcímet viseli, s tizenkét tanulmányt 

tartalmaz a Makkai-életmű különböző 

területeiről. Némelyekkel – rövidebb, 

a korábbi kötet központi témájához 

rendelt formában – már találkozhatott az 

olvasó, másokra itt először vetül a szerző 

reflektorának fénykévéje. 

A könyv négy fejezete a pályakezdés 

időszakát, a Makkait pályája során ért 

„termékenyítő hatásokat”, a nemzetnevelő 

és misszió-teremtő gondolkodó és 

püspök tevékenységét, s az irodalom (a 

költészet) és a festészet tájaira pihenésül 

elkalandozó tudóst ismerteti meg az olvasóval, 

a függelékben pedig olvashatjuk 

Makkai 1945-ös népbírósági tárgyalásá- 

* Elhangzott a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében, a 2008. április 29-én tartott könyvbemutatón. 

A könyv bemutatása után Fekete Károly, Károli Gáspár-díjas teológus, a Debreceni Református 

Hittudományi Egyetem gyakorlati teológiai tanszékének vezetője mondott köszönetet azért, hogy az 

Erdélyi Református Egyházkerület és Pap Géza püspök felvállalta a tanulmánykötet kiadását, majd pedig 

válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

BIBLIOPOLIUM 327 

nak iratait: a vádbeszédet, a terjedelmes 

védekezőiratot és két egykori hallgatója: 

Visky Ferenc és Adorján Gusztáv nyilatkozatát 

a „faji eszmék terjesztése” vádjával 

börtönbe vetett, végül a tudóstársadalom 

nyomására a vádak alól felmentett 

professzor védelmében. 

Fekete Károly mint egyháztörténész, 

Makkai szellemi hagyatékával kapcsolatos 

legfontosabb mondanivalóit nyilván első 

könyvében mondta el. De ezek az utóbb 

született tanulmányok – épp az említett 

témakörökbe bepillantást engedő mélyfúrásaikkal 

– elengedhetetlenek egy teljesebb 

Makkai-kép ismerete szempontjából. 

Nem vállalkozom arra, hogy itt a 

könyvben található minden vonatkozással 

foglalkozzam – egy könyvbemutató 

keretében idő sincs erre –, csak egy néhány 

vonatkozást szeretnék most kiemelni. 

A huszonnyolc éves korában (1918 

szeptemberében) már kolozsvári teológiai 

professzorrá kinevezett Makkai Sándor 

az első világháborút megelőző majd követő 

néhány év „teológiai rendszerváltásának” 

fontos szereplője volt. Az az időszak 

volt ez, amikor a magyarság történetének 

egy addig még soha át nem élt 

válsága közepette a református egyháznak 

meg kellett szabadulnia korábbi beidegződöttségeitől, 

s vállalnia kellett egyfelől 

a belső, lelki megújulást, másfelől – 

Trianon után Erdélyben – egy kisebbségivé 

vált nemzetrész megmaradásának 

szolgálatát. Az erdélyi református egyház 

történetében a „vécsi szövetség” létrejöttének 

évei ezek, amikor – ahogy Fekete 

Károly könyvében írja – Makkai „az aktuális 

egyházi problémák sűrűjében tanított 

és a gyülekezetek iránti realitásérzékét 

megőrízve volt egyházkormányzó” 

(12–13. lap). Makkai maga pedig később 

így ítélte meg az erdélyi református egyház 

huszas évek-beli helyzetét, s a nemzedéke 

előtt álló feladatot: „...az intéz- 

ményes és adminisztráló hivatalos 

egyházi szervezet önmagáért való életének 

napjai meg vannak számlálva, a lelki 

missziói egyház kegyelmi ideje következik, 

s ezért az egyház nem lehet sem egy 

sérelmi nemzeti politika – bármilyen kitűnőnek 

látszó – cégjelzője és takarója, 

hanem az adott viszonyok között kell a 

rábízott nép életének lelki irányítója, 

mindennapi munkájának megszentelője, 

szenvedéseinek vigasztalója és a hitből 

fakadó szeretet tevékeny közösségébe 

szervezője legyen” (idézet a 13. lapon). A 

„vécsi szövetség” története – amelyről 

Fekete Károly két könyvében hiteles képet 

és fontos dokumentumokat találunk – 

mára már történelem, de megírásra vár 

még Tőkés István 1989-ben kiadott könyve 

előzményeként a „romániai magyar református 

egyház élete” 1944 előtti évtizedeinek 

története, annak mérlegre tevése, 

hogy miként váltak a Makkai Sándor műveiben 

– de sokak példájában – megtestesült 

tanítások közösségeket megtartó erővé, 

kiváló professzorok, jeles teológuselmék 

nyomában, ama szerény közkatonáinak 

mindennapi szolgálatában, akik egyegy 

kisközösségben váltották valósággá a 

„magunk revíziója”, a belmisszió programjait, 

hogyan is formálta ez a belső erjedés 

munkájuk nyomán a gyülekezetek életét, 

hogyan alakította az erdélyi reformátusság 

szellemét. 

És mindez nem csak múltunk jobb 

megismerése szempontjából fontos. Azóta, 

hogy Makkai Sándor a fent idézetteket 

leírta, sok évtized múlt el. A magyarság 

– kisebbségben éppúgy, mint többségben 

– sok mindenen ment keresztül. 

De változatlanul – s talán ma mindennél 

jobban – érezzük azt, hogy a nem egyszer 

nélkülözhetetlen külsőségeken túl, menynyire 

fontos lenne az egyháznak „lelki 

irányító”-ként, „a hitből fakadó szeretet 

tevékeny közösségébe szervező”-ként 

működnie ebben a mi mai világunkban, 

amelyben közösségként való megmaradá-

328 VARIA 

sunkat kívülről és belülről új, korábban el 

sem képzelt veszélyek fenyegetik. 

Fekete Károly egész fejezetet szentel 

új könyvében az „egyház és nemzet” 

fogalompár vonatkozásainak Makkai 

művében, és nem véletlenül, hiszen a két 

világháború között különös aktualitása 

volt ennek a vonatkozásnak. A kisebbségivé 

vált erdélyi magyarság egyházainak 

szembe kellett nézniök azzal, hogy nem 

pusztán felekezeti, hanem magyarságmegtartó 

feladatot is el kell látniok: iskoláik 

a felnövő nemzedékek számára az 

anyanyelvű műveltség egyetelen forrásává 

váltak. Ki kellett védeniök a román állam 

nem lankadó támadásait az egyházi iskolák 

ellen, ahol pedig ez már nem sikerülhetett, 

a templomnak kellett a magyarként 

való megmaradás iskolájává válnia. 

Makkai Sándor nemzedékének ugyanakkor 

szembe kellett néznie azzal is, hogy a 

kisebbségi jogvédelem igyekezetében háttérbe 

szorul az egyház igazi küldetése. 

Fekete Károly idézi ezzel kapcsolatban 

Tavaszy Sándort, aki szerint „...míg e 

szellemi szituációval a magyar nemzeti 

élet rendkívül sokat nyert, egyenesen a 

jövendőjét nyerte meg, addig a magyar 

kálvinizmus, mint keresztyén kegyesség 

rendkívül sokat veszített, mert politikai 

missziója révén bensősége szenvedett 

kárt” (idézve a 95. lapon). Nyilván a kisebbségi 

magyarságra nehezedő politikai 

nyomással is magyarázható, de alapjában 

véve ezzel az idézett felismeréssel függ 

össze, hogy Makkai és vele egyképpen 

gondolkodó kortársai megfogalmazták a 

„nemzetnevelő gyülekezet” eszméjét, azt 

a célt, hogy – amint Makkai írta – „a lelki 

egyház... a politikai nemzetből lelki nemzetet 

neveljen s a maga közösségében lelki 

impériumot gyakorolván, kulturális, 

társadalmi és gazdasági téren is megteremtse 

a magyar reformátusság egzisztenciaközösségét” 

(idézve a 97. lapon), és 

ahogy a Magunk revíziójában fogalmazott: 

„Kisebbségi magyar nemzeti öntudatunk 

revíziója... két nagy lelki átalakulást kíván 

meg tőlünk: az egyik az, hogy a földi impériumhoz 

kötött magyarságot lelki magyarsággá 

tegyük magunkban; a másik 

azonban az, hogy az így fölszabadított 

lelki magyarságot ne tartsuk gyöngébbnek 

a külső impériumhoz kötött és attól 

is támogatott magyarságnál, és egyetlen 

atomját se alkudjuk el azért, mert így nehezebb..., 

mert így önerőnkből kell magyarnak 

lenni.” (Idézve a 98. lapon). Ilylyés 

Gyula „haza a magasban” -gondolatának 

előképét olvashatjuk ebben a 

néhány sorban, olyan gondolatokat, amelyeknek 

ismét csak különleges aktualitása 

van napjainkban. 

Fekete Károly témaválasztását és érdeklődési 

körét tekintve természetszerűen 

a háttérben marad Makkai Sándor irodalmi 

munkásságának bemutatása. Már 

előző könyvében, Makkai élet- és pályaképét 

felvázolva kitért erre a területre is 

(eddig feltáratlan forrásokra építve foglalkozott 

a Nem lehet elő- és utóéletével, 

körülményeivel), most a Termékenyítő hatások 

c. fejezetben Reményik Sándorral való 

barátságát eleveníti fel, ismert versek 

és mai napig ismeretlen levéldokumentumok 

alapján. Filológiai szempontból is 

fontosak a Tudatfölötti című Reményikvershez 

kapcsolódó levelek, de még inkább 

Reményiknek az az 1934. márc. 6-i 

keltezésű levele, amelynek eddig csak a 

válaszdarabját ismertük a Nem lehet c. kötetből. 

Ebben a levélben idézi Makkai fejére 

Reményik egy fiatal lány neki írott – 

egész más vonatkozású, aggódó – sorait: 

„Vigyázzon magára, Sándor bácsi! Soha, 

egy percig sem szabad elfelejtenie, hogy 

nem önmagáé, hanem Erdélyé. Nem szabad 

elfelejtenie, hogy az erdélyi fiatalság 

hite és ereje még nem sajátmagában van, 

hanem szellemi vezetőinek hitében és 

erejében.” És amit ehhez Reményik hozzáfűz: 

„Nem hiszed, Sándorom, hogy ez 

az üzenet mindnyájunknak szól, annak a 

bizonyos ’levitézlett nemzedék’-nek?... És


érzem az irtózatot végigfutni és borzongani 

a falakon, és a végső kétségbeesést 

az emberek hátán: Hát csakugyan, végérvényesen 

minden elveszett?” (Idézet a 82. 

lapon). 

Emellett a levél mellett szánalmas általánosságokat 

tartalmaz csupán Makkai 

(korábbról már ismert) válaszlevele, s egy 

cserbenhegyásos gázolással ér fel a Nem 

lehet, amelyben lépésének „magyarázatául” 

egész addigi kisebbségépítő munkáját 

tagadta meg. Reményik válasza (a Lehet, 

mert kell) már nem is neki, hanem a cserben 

hagyott áldozatnak szól. 

Fekete Károly könyvének egy önálló 

(Művészetek vonzásában címet viselő) fejezete 

főképp Makkai Sándor verseivel és 

képzőművészeti alkotásaival foglalkozik. 

Ezek a fejezetek az irodalmár számára is 

érdekesen egészítik ki róla alkotott eddigi 

képünket. Nyilván nem arról van szó, 

hogy Makkai mint költő, vagy mint festő 

bevonulna az irodalom- vagy a művészettörténet 

Pantheonjába. De szellemi arcképéhez 

ezek a vonások szintén hozzátartoznak: 

a még helyét kereső fiatalember 

első verseskötete 22 éves korában 

(amelynek kritikai, és főképp nyilvánosságon 

kívüli visszhangja végképp elvették 

kedvét attól, hogy ezzel a Múzsával társalogni 

akarjon), kései, elsősorban önmagának 

írt versei életének válságos pillanataiban, 

s a képzőművészet vonzásában 

született festményei, grafikái, amelyekről 

maga írta: „...a rajz és a festészet, melyre 

sohasem tanítottak szakszerűen, nagy vigasztalása 

volt az életemnek... hálás vagyok 

Isten iránt: sok szomorú és terhes 

órám enyhületéül szolgált ez a kedvtelésem”. 

A könyv mellékleteként közölt színes 

reprodukciók (egy kivétellel 1950ből) 

egy meggyötört lélek önkifejezései is: 

Ady-portréja nem a Magyar fa sorsa költőjét, 

hanem inkább a kései versek vizionáriusát 

idézi, Reményikje tekintetéből az 

öngyötrő költő néz szembe velünk, 

egyik-másik tájképén Van Gogh vonalvezetése 

köszön vissza. 

Fekete Károly új könyve – íme – gazdagodása 

a Makkai-irodalomnak. S még 

sok olyan hivatkozás van meghúzódva 

lábjegyzeteiben, amelyek további kutatásra 

ösztönöznek. 

Dávid Gyula 

Neutestamentliche Exegese im Dialog. Hermeneutik – 

Wirkungsgeschichte – Matthäusevangelium. 

Festschrift für Ulrich Luz zum 70. Geburtstag. 

Herausgegeben von Peter Lampe, Moisés Mayordomo und Migaku Sato. 

Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn 2008. 

Érdekes című könyv látott napvilágot 

pár hete a németországi Neukirchener 

Verlag gondozásában. A kiadvány Ulrich 

Luz újszövetséges teológus 70. születésnapja 

alkalmából jelent meg. Műfaját tekintve 

Festschrift, amelyet Peter Lampe, 

Moisés Mayordomo és Migaku Sato 

szerkesztett. Az ünnepelt barátai és tanítványai 

e könyvvel mondanak köszönetet 

Luznak a több évtizedes teológiai munkáért, 

amely nemzedékek számára nyújtott 

és nyújt alapos tudományos szem- 

pontot, és provokatív módon fejleszti az 

önálló teológiai gondolkodást. 

A svájci teológus monumentális Máté 

kommentárjáról és az első evangélium 

hatástörténetét kutató életművéről többször 

írtunk a Református Szemle oldalain. 

Az 1960 óta publikáló Luznak mérföldkőként 

számon tartott Máté kommentárját 

különböző nyelvekre lefordították, és 

a világ sok részén olvassák és használják 

történészek, teológusok, igehirdetők és 

katekéták.

330 VARIA 

Luz tudományos-teológiai életművének 

megfelelően a szerkesztők a könyv 

tanulmányait három témakörre csoportosították: 

Máté evangéliuma, hatástörténet 

és hermeneutika. 

A kötet írásai e három kulcsszó alkotta 

képzeletbeli mezőbe illeszkednek be. 

Találkozunk bibliai szövegek exegézisével, 

Máté evangéliumának jelentős teológiai 

kérdéseivel, Máté evangéliumának 

kultúrtörténeti és egyetemes egyháztörténeti 

jelentőségét taglaló írásokkal, interkulturális 

összehasonlításokkal és biblikaihermeneutikai 

tanulmányokkal. 

A szerkesztők a könyvnek a 

Neutestamentliche Exegese im Dialog 

címet adták, amelyiknek jelzés értéke van. 

Ulrich Luz öt évvel ezelőtti nyugdíjba 

vonulásakor egy tudományos tanácskozás 

szolgáltatta a keretet, hogy az ünnepelt 

téziseiről nyilvánosan vitázni lehessen. 

Számára az újtestamentumi exegézisről 

folytatott dialógus képezi az igazi 

„modus theologiae”-t. Noha jelen esetben 

a könyvnek a nyomtatott szövege 

nem nyújt lehetőséget a Luz által oly nagyon 

kedvelt teológiai vitára, de lehetőséget 

ad a tanítványainak és barátainak, 

hogy továbbgondolják Luz művét, és 

tisztelegjenek a nagyhírű teológus előtt. 

Bátran ajánlom a könyvet azoknak, 

akik szeretik a tudományos szempontból 

igényes teológiai írásokat, ugyanakkor 

olvasmányos és időszerű témákat boncolgató 

tanulmányokra vágynak. Garancia 

erre a kötetben megszólaló szerzők 

listája, akik között ott találjuk a manapság 

legismertebb biblikusokat: Walter 

Dietrich-et, Ulrich H. J. Körtner-t, Petr 

Pokorny-t, James D. G. Dunn-t, Heikki 

Räisänen-t, Gerd Theissen-t, Matthias 

Konradt-ot, Karl-Wilhelm Niebuhr-t, 

Peter Lampe-t. A könyv sajátosságának 

mondható a japán szerzők megszólalása, 

jelezve Luz teológiai tevékenységének 

Japánhoz fűződő szálait. 

Erdélyi teológusokként mi is sokat tanultunk 

az ünnepelttől. Sok itthoni teológus 

nevezheti magát a barátjának. Külföldön 

járt peregrinusaink hallgathatták 

előadásait a berni teológián, több alkalommal 

járt Erdélyben, részt vett hazai 

konferenciákon, előadást tartott teológus 

ifjúságunk előtt. 

Köszöntjük a 70 éves Ulrich Luz-ot, 

és Isten áldását kérjük életére és további 

kutatói munkájára! 

A kötet tartalma 

I. Theologie und Hermeneutik (1) 

Walter Dietrich: Krumm und gerade, holprig und 

eben. Wege zwischen dem Alten und dem Neuen 

Testament (3) 

Ulrich H. J. Körtner: „Der Mensch, vom Weibe 

geboren“ (Hiob 14,1). Versuch über die Geburtlichkeit 

der Person (17) 

Christian Link: Modelle, biblische Texte zu verstehen 

(33) 

Moisés Mayordomo: Gewalt in der Johannesoffenbarung 

als Problem ethischer Kritik (45) 

Akira Ogawa: Interpretive Strategies for Reading 

the Parables.... (71) 

Migaku Sato: Zen und Gnosis (85)


Manabu Tsuji: Die Intertextualität von 1Tim 

2,1–3/Tit 3,1–2 (99) 

Samuel Vollenweider: Heilvolle Wende? Exegese 

im Zeichen der Kulturwissenschaften (111) 

Seiichi Yagi: „Bashologie“ im Neuen Testament 

und synoptische Evangelien (121) 

II. Das Matthäusevangelium: Exegese 

und Wirkungsgeschichte 

A) Allgemeine Studien (133) 

Petr Pokorný: Reflexionen über die Rolle der Evangelien 

in den Anfängen der Kirche (135) 

James D. G. Dunn: Matthew als Wirkungsgeschichte 

(149) 

Armand Puig i Tàrrech : Israël et l’église dans 

l’évangile de Matthieu (167) 

Heikki Räisänen: Matthew in Bibliodrama (183) 

Christopher Rowland: Marginalia in Matthew 

(197) 

Jens Schröter: Exegese als Theologie. Beobachtungen 

zur Matthäusinterpretation des Origenes im 

Anschluss an hermeneutische Erwägungen von 

Ulrich Luz (213) 

Gerd Theißen: Gesetz und Goldene Regel. Die 

Ethik des Matthäusevangeliums zwischen Regelund 

Empathieorientierung (237) 

II. Das Matthäusevangelium: Exegese 

und Wirkungsgeschichte 

B) Einzelne Stellen (255) 

Matthias Konradt: Die Taufe des Gottessohnes. 

Erwägungen zur Taufe Jesu im Matthäusevangelium 

(Mt 3,13–17) (257) 

Karl-Wilhelm Niebuhr: Die Seligpreisungen in 

der Bergpredigt nach Matthäus und im Brief des 

Jakobus. Zugänge zum Menschenbild Jesu? 

(275) 

Takaaki Haragichi: Die Rezeption der biblischen 

Seligpreisungen bei den Apostolischen Vätern 

(297) 

Kiyoshi Mineshige: Wer sind „die Armen im 

Geist“? Japanische Interpretationen von Mt 5,3 

(307) 

Urs von Arx: Bemerkungen zu Mt 16,17–19 und 

zur Rede vom Petrusamt (319) 

Dale C. Allison, Jr.: ‚After his resurrection‘ (Matt 

27,53) and the Descens ad inferos (335) 

Peter Lampe: MEXRI THS SHMERON. A 

New Edition of Matthew 27:64b; 28:13 in Today’s 

Pop Science and a Salty Breeze from the 

Dead Sea (355) 

Publikationsverzeichnis Ulrich Luz (367) 

Ulrich Luznak magyarul 

megjelent könyvei: 

A zsidó Jézus. (Ford. Takács J.) Historia 

Judaica 1. Logos Kiadó, Budapest 1994. 

Evangélium és hatástörténet. (Ford. Lukács Tamás). 

Hermeneutikai Füzetek 8. Hermeneutikai 

Kutatóközpont, Budapest 1996. 

A viszály könyve? Egy Biblia – sokféle értelmezés. 

(Fordította a KGRE munkacsoportja.) 



Máté Jézustörténete. (Ford. Bekő István). 



„…kitartóan részt vettek…a közösségben…” Az 

egység útja az Újszövetségben és ma. (Ford. 

Galsi Árpád). Kálvin János Kiadó, Budapest 

2004. 

Bekő István

332 VARIA 

Medgyesi Pál írói munkássága Petrőczi Éva kutatásai alapján 

Petrőczi Éva: „Nagyságodnak alázatos lelki szolgája” 

„The Obedient Spiritual Servant of Your Highness” 

Hungarian and English Essays on Pál Medgyesi 

Petrőczi Évának (Károli Gáspár Református 

Egyetem, Budapest) a Sárospataki 

Kollégium Nemzet, Egyház, Művelődés 

sorozatában a Hernád Kiadónál 2007ben 

megjelent magyar–angol nyelvű tanulmánykötete 

Medgyesi Pálról kitartó 

hazai és angliai kutatómunkának az 

eredménye. A szerző teológiai tanulmányokat 

is folytatott irodalomtörténész, 

költő és műfordító, a Károli Gáspár 

Egyetem Puritanizmus-kutató Intézetének 

alapítója a Pártiumi Keresztény 

Egyetemmel együttműködve. 

I. Rákóczi György, majd később 

Lorántffy Zsuzsánna udvari papja a 17. 

század egyik legnépszerűbb magyar puritán 

prédikátor-írója, aki iskolát teremtett 

ezen a téren. Petrőczi Éva célja a tanulmánykötet 

megírásával az volt, hogy példákkal 

alátámasztva megcáfolja azt az 

előítéletet, hogy a puritanizmus egy száraz, 

szürke szakasza lett volna egyházi 

irodalmunknak. Erre utal már a kötet 

címlapjára kiválasztott idézet Medgyesi 

Pálnak 1659-ben Sárospatakon elmondott 

prédikációjából, a Példabeszédek 

17,22 alapján: „A vidám elme jó orvosságul 

szolgál, a megszomorodott Lélek pedig 

megszáraztatja a csontokat.” A Praxis 

pietatis művészi fordítása Lewis Bayly 

Practice of Piety című munkájának, mely 

igehirdetésekből kiválasztott lazán összefűzött 

gondolatok, elmélkedések gyűjteménye 

sok személyes hangú intelemmel. 

A bevezető háttértörténetből megtudjuk, 

hogy Medgyesi Bayly munkáját szent 

homiletikai nyersanyagként kezeli, ugyanúgy, 

mint a Bibliát. Szövegbővítési technikája 

a fordító-átíró módszert alkalmaz- 

za. Petrőczi Éva az angol és magyar 

temperamentum közti különbségnek tulajdonítja 

azt, hogy bizonyos témák esetében 

Bayly mértéktartása és fegyelmezettsége 

helyett Medgyesinél legalább egy 

fokkal erősebb kirohanásokkal találkozunk. 

Szerinte az ember minden nyomorúságának 

az eredendő bűn az okozója. 

Medgyesi a fogantatást undokságnak, fertelmességnek 

nevezi, melyet a puritanizmus 

magyarországi irodalma több évtizeden 

át irtózattal emleget. Ahol Medgyesi 

keveselte Bayly szövegében „az 

idvességes tanúságokat”, didakticizmusa 

arra késztette, hogy halmozza a hitépítő 

tanításokat. A Practis pietatist a templomfalakon 

túláradó hatni akaró kegyesség 

jellemzi. Medgyesi nyíltan hirdeti, hogy a 

prédikációnak a gyakorlatot kell kiemelnie. 

Egyházat megreformáló törekvései 

előmozdítására eszközeinek megválasztásában 

kíméletlen volt. Az önostorozó puritán 

szókincstár legerősebb jelzőit önkényesen 

fokozza, mely nem mindig 

célravezető. Néha pontosító locusokat 

tűz be fordításába. Néha azonban olyan 

eset is előfordul, hogy ő az, aki az eredeti 

szöveg élét megtompítja, megszelídíti. 

Petrőczi Éva rámutat arra, hogy a szakirodalomban 

sok a közös vonás a Bayly 

és Medgyesi egyháztörténeti megítélése 

között. Mindkettőjüket „mérsékelt puritán”-ként 

emlegetik, mely nem jellemgyengeségre 

utal, hanem az értelmiségi 

kiszolgáltatottságára a késői feudalizmus 

korában, arra, hogy a prédikátor-író egzisztenciálisan 

a patrónusi rendszertől 

függött. Petrőczi Éva kiemeli azt, hogy a 

Lorántffy Zsuzsanna és Medgyesi Pál kö-


zötti kölcsönös megbecsülésen alapuló 

kapcsolatból az utókor számára a lelkiszellemi 

nyereség a fontos, mely a magyar 

kultúra számára fennmaradt. Patrónájának 

nem kiszolgálója, hanem szolgálótársa 

akar lenni a hit dolgaiban. Prédikátortársaival 

ellentétben Medgyesi különös 

figyelmet szentelt a nők helyének és szerepének 

az egyházban, a gyülekezetben. 

Medgyesi és Lorántffy Zsuzsanna között 

folyamatos teológiai párbeszéd folyt. Például 

a presbitériumokért vívott harcban 

Kálvin Institutioját ajánlja a fejedelemaszszony 

figyelmébe. 

Medgyesi Pál presbitériumvédő szerepére 

mutat a kötet Tök-é, avagy túrós 

étek? című tanulmánya, melyben a Dialogus 

politico-ecclesiasticusból kiválasztott részletek 

alapján Petrőczi Éva kihangsúlyozza 

azt, hogy mind az angol, mind a magyar 

puritán művekben fontos szerep jut a 

köznapi élet realitásainak, a hit-élet nem 

vasárnapi oldalának. Ezáltal valósult meg 

a puritanizmus egyik alapvető célkitűzése, 

hogy női olvasók is kezükbe vegyék 

Medgyesi írásait. 

Medgyesinek a világirodalom legismertebb 

kegyes írója, John Bunyan szolgált 

elsődleges mintául, aki egy rendkívül 

gyakorlatias ember volt. 

A tanulmány címe a tréfás szóalkalmazásnak 

és a szavak átvitt értelemben 

való használatának szerepére mutat, mely 

sajátos kincse a magyar népszellemnek. 

Medgyesi a köznapi nyelv használatában 

látta a léleképítés felé vezető eredményes 

utat. 

A Praxis pietatis díszcímlapjának „titkai” 

című tanulmányában Petrőczi Éva kiegészíti 

a könyv témájának vizuális megerősítését 

szolgáló címlap Ecsedy Judit által 

nyújtott részletes elemzését. A Szenci 

Kertész Ábrahám 1643-as nagyváradi kiadásának 

címlapját díszítő rajzok célja az 

volt, hogy hangsúlyt adjanak a léleképítő 

tartalomnak és minél nagyobb olvasóközönséget 

vonzzanak, gyermekeket és fel- 

nőtteket egyaránt. Petrőczi Éva megállapítja, 

hogy a Praxis pietatis címlapja sokkal 

bőbeszédűbb a hasonló angol kiadásokénál, 

ezt is a temperamentumbeli különbséggel 

magyarázza. Felhívja a figyelmet 

arra, hogy míg az angol címlapok szereplőinek 

tekintete az égre, a Praxis pietatis 

címlapján ábrázolt szereplőké az olvasó 

felé irányul, közelítve a hazai látványvilághoz. 

A Medgyesi-triptichon című tanulmányában 

Petrőczi Éva három, 1657-ből származó 

prédikáció kommunikációs fogásait 

elemzi. Medgyesi léleképítő célzattal megteremtette 

a hazai genius locit, „magyarosította” 

a bibliai helyeket, hősöket és hősnőket 

annak érdekében, hogy az üzenet 

befogadókra találjon. A spirituális mondanivalót 

a közönség számára ismerős, 

mindennapi környezetbe helyezve közölte. 

A bemutatott példázatok egybefonták 

a biblicitás és a korabeli magyar hétköznapok 

elemeit. 

Régi bort új tömlőbe című írásával Petrőczi 

Éva egy régebben írott tanulmányát 

értékeli át újabb kutatási eredményeivel 

kiegészítve. 

Medgyesi Pál: Isteni és istenes Synat című 

tanulmányában Petrőczi Éva vázlatosan 

bemutatja azt az örökérvényű prédikációt, 

mely 1655. június 6-án hangzott el 

Sárospatakon, melyben Medgyesi megkérdőjelezi 

a régi rendszerű zsinatok létjogosultságát. 

Ez az igehirdetés rávilágít a 

zsinat döntéseinek igazságtalanságaira és 

személyes sérelmeire, hangsúlyozva, hogy 

a pásztor sem kevésbé sebezhető, mint 

nyájának bármely tagja. Azon félelmének 

ad hangot, hogy a zsinati csatározások 

nemcsak a kipellengérezett lelkipásztoroknak 

ártanak, hanem védtelenné teszik 

Isten népét a külső támadásokkal szemben 

(ellenreformáció). 

The Apocalyptics of the Hungarian Puritans 

című angol nyelvű tanulmányban Petrőczi 

Éva szerint Medgyesi Pál írásainak békéltető 

hangulata azzal magyarázható, hogy

334 VARIA 

a Magyarországon uralkodó apokaliptikus 

légkörben a puritán íróknak inkább orvosló, 

mint ostorozó szerepet kellett vállalniuk 

prédikációik által. Medgyesi ellenezte 

a vasárnapi prédikációk perikóparendszerét, 

mely szerinte csorbítja az Úr 

napjának méltóságát. 

1653, tehát I. Rákóczi György halála 

után, amikor a kevesebb politikai bölcsességgel 

rendelkező, hatalomvágyó II. 

Rákóczi György került a hatalomra, 

Medgyesi új hangnemet alkalmazott írásaiban 

és beszédeiben. Haragja kifejezése 

helyett jellegzetesen puritán magatartást 

tanúsított, melyet mint a lélek orvosáét az 

óvatosságra intés és figyelmeztetés jellemzett. 

A veszéllyel fenyegetett gyülekezet 

felelős tagjaként a puritán gondolkodás 

demokratikus, presbiteriánus ágának 

képviselőjévé vált. 

A Parallel Lives című angol nyelvű fejezet 

szöveg-összehasonlítással illusztrálja 

a fordítás háttértörténetében elmondottakat, 

lépésről lépésre kiemelve az író és a 

fordító közti analógiákat. 

A kötet angol nyelvű zárófejezete An 

English and a Hungarian Anti-Episcopal 

Dialogue from the 16 th-17 th Centuries a 16–17. 

században zajló püspökségellenes vitát 

mutatja be, mely tulajdonképpen a hatalomért 

folyó csatát tükrözte; a puritánok 

harca volt ez az Egyház és a királyság ellen. 

Ebben a tanulmányban Petrőczi Éva 

összehasonlítja a radikális Throckmorton 

és Medgyesi dialógusait. Medgyesi munkája 

kifejezőbb, színesebb, kevésbé egyhangú, 

kevesebb benne az ismétlés. 

Drámai felépítés szempontjából Throckmorton 

dialógusán látható a Shakespeare-korabeli 

dráma hatása, míg 

Medgyesinek csupán elődeinek néhány 

vallásos iskoladrámája szolgálhatott például. 

Az angol dialógussal ellentétben 

Medgyesinél látszik, hogy Magyarországon 

a puritán eszméket nem befolyásolták a 

kor politikai eseményei és változásai. A 

puritanizmus lelki ébredést jelentett és 

ugyanakkor a korai modern magyar irodalom 

virágzását. 

Petrőczi Évának a 17. századi puritán 

stilisztikai diadalként értékelt Praxis pietatisról 

szóló tanulmánykötetét mind a 

régi magyar irodalmat tanulmányozó bölcsészhallgatók, 

mind a magyar református 

egyházi ébredéssel foglalkozó teológushallgatók 

tankönyvként használhatják. 

A kötetben olvasható három angol nyelvű 

tanulmány ugyanakkor az angolul olvasó 

közönség számára is átfogó képet 

nyújt arról a magyar puritán szerzőről, aki 

a leghosszabb ideig folytatott tanulmányokat 

Cambridgeben. 

Prédikációi által Medgyesi a magyar 

egyházszónoklat új korszakát képviseli, 

úttörő a szabad textusválasztás és a textus 

aktualizálása szempontjából. Fő célként 

a hallgatók épülését tűzi maga elé. 

Ez a cél (evangelizálás) szentebb volt 

számára, mint a szöveghűség. Medgyesinek 

azért sikerült olyan híven visszaadni 

az eredeti szöveg fordulatait, mert megvolt 

benne az empátia, melyet a Baylyéhez 

hasonló élmények tápláltak. 

Petrőczi Éva míves tanulmánykötetét 

szíves figyelmébe ajánljuk a bölcsészeknek, 

teológusoknak, lelkészeknek és a puritanizmus 

iránt érdeklődő, művelt laikusoknak. 

Geréb Zsolt

Novum 

In memoriam dr. id. Fekete Károly * 

Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református 

Hittudományi Egyetem nyugalmazott 

tanszékvezető professzora a 200 évvel korábban 

született prédikátor elődről – ahogyan 

ő jellemezte, a „debreceni református 

kegyesség örökségének egy fénysugaráról” –, 

Hunyadi Ferencről, s az ő igehirdetéseiről írta 

doktori disszertációját. Egy olyan emberről, 

aki Szikszai György nagy alakjával együtt ott 

állt „az erejét vesztett ortodoxia és az erőre 

kapó racionalizmus között…, hogy egy szomorú 

század alkonyán és egy nagy kísértéseket 

rejtő század küszöbén hirdesse az 

evangéliumot”. 1 Róla írta Fekete Károly, 

hogy „…hívei körében rendkívüli népszerűségnek 

örvendett. Igehirdetéseit szívesen 

hallgatták, halottaik koporsójához sokan 

hívták igehirdetőként.” 2 

Ugyanez a dolgozat – jóllehet tökéletesen 

megmarad a tudományos vizsgálódás 

elkötelezettsége mellett – bemutatja íróját is. 

A dolgozat írása idején már húsz éve gyülekezeti lelkipásztort, aki a legszebb szenvedélyességgel 

keresi az igehirdetés kiteljesedésének, megújulásának útjait. Aki mindent 

tudni szeretne arról, s ebben mindig kész tanulni, hogy mitől, hogyan lehet egy prédikáció 

igazán evangéliumi, emberséges és legbensőbb sorsot érintő egyszerre. Ahogyan 

bemutatja a nagy elődöt, amit kiemel annak igehirdetéseiből, ahogyan védi evangéliumi 

és bibliai elkötelezettségét, mind-mind sejteti, hogy utódként követendő példát is talált 

magának. Ebben a dolgozatban szinte egybekapcsolódik két sors, amelyik a történelmi 

* Elhangzott a 78 éves korában, 2008. április 20-án elhunyt dr. Fekete Károly nyugalmazott teológiai 

professzor temetésén, 2008. május 5-én a debreceni Köztemetőben. 

Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem nyugalmazott tanára, a Sárospataki 

Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanára Debrecenben végezte teológiai tanulmányait és ugyanitt volt a 

Nagytemplom segédlelkésze (1955–1957). Édesapja korai halála után Tornyospálcára hívták lelkésznek. 

1972-ben került Kabára, s ekkor választották zsinati taggá és lett a Debreceni Református Teológiai Akadémia 

lelkigondozója, és itt készült el doktori disszertációja gyakorlati teológiából (Hunyadi Ferenc igehirdetése, 

melyet 1976-ban védett meg). 1977-től Nyíregyházán szolgált lelkipásztorként és tizenkét esztendeig 

esperesként is vezette a Nyírségi Református Egyházmegyét. A Debreceni Református Hittudományi 

Egyetemen 1987-től oktatott főállásban és tíz esztendőn át volt a gyakorlati teológiai tanszék vezető tanára. 

Szenvedélyes igehirdető volt, aki evangélizációs szolgálataival és a Reformátusok Lapja „Az Ige mellett” 

rovatának hűséges vezetésével is gyarapította Magyarország református népét. 

1 Fekete Károly: Hunyadi Ferenc igehirdetése. Megjelent Dr. Fekete Károly ny. teológiai professzor 75. 

születésnapja alkalmából. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen 2005, 180–181. 

2 Uo. 23.

336 VARIA 

Fekete Károly értekezése monográfia, vagyis egyetlen, 

jól körülhatárolt téma igen beható tárgyalása, éspedig 

olyan témáé, amely az illető tudományágban tényleg 

meglevő és fontos probléma vagy problémák megoldását 

követeli. Művének előszavában szerzőnk helyesen állapítja 

meg, hogy „tetemes adósságaink vannak a magyar 

református theologiatörténet jelentős egyéniségeinek megismertetése 

terén.” Ő ebből az adósságból próbál törleszteni, 

mégpedig első renden nem is theologiatörténeti, hanem 

gyakorlati theologiai szempontból és érdekkel, mert 

– úgymond – az igehirdető Hunyadi Ferenc arcképének 

megrajzolásával erre a kérdésre is felelni kívánt: „mit 

nyerhet a mai igehirdető Hunyadi Ferenc prédikálásából?” 

Szerzőnk kiváló formaérzékkel készítette munkáját, 

világos, pontos, szabatos és magyaros stílusban adja 

elő mondanivalóját; nem fárasztja, hanem inkább lelkesíti 

az olvasót, amikor megmutatja, hogy milyen nagy értékeket 

bányászhatunk ki atyáink örökségének tárnáiból. 

A régi prédikációk iránt egyébként is megnőtt az 

érdeklődés a világi tudósok között is, igazán ideje, hogy 

mi is azzal a szeretettel és figyelemmel foglalkozzunk a 

múlt századokbeli igehirdetés kiemelkedő képviselőivel, 

amellyel Fekete Károly készítette jelen dolgozatát. 

Részlet néhai dr. Czeglédy Sándor professzor 

1976. március 23-án készült bírálatából. 

és személyes körülményeket illetően természetesen 

nagyon eltérő, sőt, nagyon is 

egyedi, egy-egy vonatkozásban mégis titokzatosan 

érintkezik egymással. 

Dr. Fekete Károly sem született tiszántúli. 

A Dunántúlról érkezett, mégis mindenestől 

övé lett ennek a földnek, Debrecennek, 

a Tiszántúlnak megtartó ereje, 

s ha kellett, küzdelemre, ha kellett, kitartásra 

biztató hűsége. Most már ő is kitörölhetetlenül 

a „debreceni református kegyesség 

öröksége” lett. 

A Debreceni Református Teológiai 

Akadémiára ő is vészterhes történelmi időkben 

iratkozott be, 1950-ben. Teológiai tanulmányai 

befejezése után ő is prédikált a debreceni 

Nagytemplom szószékéről, hiszen itt volt 

segédlelkész 1955 és 1957 között. Ezt követően 

a szolgálata elszólította Debrecenből, 

hogy előbb Tornyospálcán, majd 

1977-ig Kabán legyen gyülekezeti lelkipásztor. 

Ekkoriban írja az említett doktori 

disszertációt, s védi meg summa cum laude 

eredménnyel. Ekkoriban már nyilvánvaló, 

hogy Isten áldotta kegyelmi ajándéka van 

az igehirdetésre, a prédikálásra. Gyülekezetépítő 

szolgálata egyre jobban beérik, 

igehirdetői jó híre egyre jobban megelőzi. 

Már elhangzik róla a mondat: „Le sem kellene 

engedni a szószékről!” 

De neki nem kell feltétlenül szószékre 

menni, ő szószéket tud találni egy diákszobában, 

vagy a Református Kollégium 

Petőfi szobra alatt is. A Teológiai Akadémia 

meghívja a kabai lelkipásztort, 

hogy gyülekezeti munkája mellett legyen 

a hallgatók lelkigondozója is. Visszajön, 

de neki nincs lelkigondozói szobája. 

Hozzá nem kell körülményesen bejelentkezni, 

neki nem kell lelki önvallomásokat 

tenni. Ő egyszerűen „csak úgy” jelen van, 

boldogan bemegy egy diákszobába, s ül le 

egy ágyon heverő hallgató mellé; készségesen 

telepszik le lépcsőfokokra, ha úgy 

hozza a beszélgetés sodrása. Aki dr. Fekete Károly lelkigondozásában részesedett, máig 

tudja, hogy a lelkigondozás mennyire nem kioktatás, még csak nem is tanítás, hanem 

igazi segítő beszélgetés. Bátorítás, vigasztalás, biztatás, ami előbb-utóbb elvezet az ige-

NOVUM 337 

hirdetésekhez. Sokaknak ekkoriban lett ő Karcsi bácsi, akihez a gondokkal bátran oda 

lehetett fordulni, igehirdetési kérdésekkel pedig bármikor… Mert legalább egy jó 

mondata mindig volt: ami nagyon eligazított, ami a nehézségeken átlendített. 

Egy jó mondat – milyen fontos tud lenni! Amikor nem a sok beszéd, hanem néhány 

gondosan egymás mellé illesztett szó is kifejezi a lényeget. Ő ilyen volt a prédikálásban 

is. Mindegyikben volt, van egy nagyon jó mondat, amit könnyen el lehet vinni, 

meg lehet jegyezni, tovább lehet adni. 

A gyülekezeti szolgálatot egyetlen pillanatra sem engedő lelkipásztort 1987-ben éri 

a következő kérés Debrecenből, a Teológiai Akadémiáról, hogy vállalja el a Gyakorlati 

teológiai tanszék vezetését. Megteszi – s néhány évig Nyíregyházáról, esperesi tisztség 

ellátása mellett jár be Debrecenbe, hogy professzori teendőinek is eleget tegyen. Aztán 

beköltözik közvetlenül az öreg Kollégium mellé, hogy elsősorban és teljes időben tanár 

lehessen. De marad az, aki addig is volt. Egyetemi jegyzeteket ír a homiletika, retorika 

és gyakorlati bibliamagyarázat tárgykörében; tanulmányok sokaságát, amelyekből 

2000-ben meg is jelenik egy gyűjteményes válogatás A gyülekezetépítés szolgálatában címmel. 

Sokat vállal, évekig az Akadémia dékánja, prodékánja, előadásokat tart országszerte, 

de a határokon is túl – s közben nincs az a kérés, amit elutasítana, főleg, ha prédikálni 

hívják. 

Tanszéki munkatársaként talán szabad egy személyes élményt is elmondanom. Remélem, 

s tudom, nem egyedül voltam ilyen élménynek részese. Nem voltam tanítványa, 

sőt legátusa sem. Professzorként a papi vizsgán találkoztam vele először. Nehéz 

vizsga volt, több tantárgy egymás után. Az akkori szokás szerint a legvégén még egy 

igehirdetés vázlatot is írni kellett, majd ott előadni egy megadott textusról. Mózes elhívásának 

történetét kaptam. Fáradt voltam, és nem jutott eszembe semmi. A professzor 

úr biztatóan nézett, a tekintetével – ahogy csak lehetett – bátorított. Érzékelve az 

eredménytelenséget, a rá jellemző eleganciával felállt, mellém lépett, hátat fordított a 

bizottságnak, és odasúgott egy mondatot: „Isten egy öregemberrel is tud valamit kezdeni!” 

Ez is csak egy mondat volt, de olyan rá jellemző mondat – ami igazi segítséggé 

lett. 

Isten vele is tudott „valamit”, nagyon is sokat kezdeni. Professzorként is igazi gyülekezeti 

lelkipásztor maradt. Tanításaiban a teológia tudománya soha nem vált életidegen, 

emberidegen tudománnyá. Dr. Kocsis Elemér püspök úr így írt róla, amikor 65. 

születésnapjára professzortársával együtt szolgatársai, kollégái és tanítványai tanulmánykötetet 

jelentettek meg tiszteletük jeléül: „teljes tudományos fegyverzetében is a 

testté lett Igét és a róla szóló evangéliumi-apostoli bizonyságtételt, a kérügmát szolgálta”. 

3 

Elkötelezett élete tanító, igehirdető jelenlét maradt akkor is, amikor nyugdíjba ment 

professzori tanszékéről. Tanítványi köre nemhogy szűkült volna, hanem még jobban 

kitágult. Hívták előadni, prédikálni, evangélizálni, ünnepi köszöntőket tartani. Ment fáradhatatlanul. 

A betegség meghajlíthatta nádszál életét, de még mindig lehetett keresni, kérni a segítséget 

telefonon vagy személyesen. Ha úgy hozta a szükség, telefonba diktált prédikációs 

szempontokat vagy közbeszédeket különleges alkalmakra. Karcsi bácsiként is 

professzor maradt. Szép ajándékot kapott, amikor 75. születésnapjára megjelent a Hu- 

3 „Krisztusért járva követségben.” Tanulmányok Fekete Károly és Lenkeyné Semsey Klára professzorok 

tiszteletére. Szerkesztette: Barcza József és ifj. Fekete Károly. Református Theológiai Akadémia, Debrecen 

1996, 7.

338 VARIA 

nyadi Ferencről írott disszertációja könyvalakban. Ennek legvégén írja: „Isten kegyelméből 

magunk szeretnénk megharcolni azért az üzenetért, amivel Isten táplálni akarja 

a ma élő és szolgáló magyar református egyház népét. Az ige megértéséért végzett 

munkánkban azonban áldott segítség az atyák öröksége.” 4 

Dr. Fekete Károly ezt a harcot becsülettel megharcolta. Nádszál élete halálával sem 

tört meg, csendesen belehajolt Isten tenyerébe. Öröksége gazdag, emlékezete legyen 

áldott! 

Bodó Sára 

Id. dr. Fekete Károly műveinek válogatott bibliográfiája 

Könyvek 

Legátusprédikációk. DRTA. Debrecen 1991. 

Fekete Károly – Tóth Ferenc: Emlékezés Szikszai Györgyre. Szikszai György születésének 250-ik, halálának 

190-ik évfordulója alkalmából elhangzott előadások. A Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség 

Füzetei 15. Makó 1993. (Egy makói gyöngyszem.) 

A gyülekezetépítés szolgálatában. Tanulmányok a gyakorlati teológia tárgyköréből. Kiadta a Ref. Zsinati 

Iroda Doktorok Kollégiumának Főtitkári Hivatala. Lux Kiadó. Budapest 2000. 

A Lukács evangéliuma és Az apostolok cselekedeteiről írott könyv magyarázata. Debrecen 2001. 

Hunyadi Ferenc igehirdetése. Debrecen 2005. 

Egyetemi jegyzetek 

Homiletika. A DRTA Gyakorlati Teológiai Tanszékének Tanulmányi Füzetei. 3. Debrecen 1993. 

Retorika. A DRTA Gyakorlati Teológiai Tanszékének Tanulmányi Füzetei. 4. Debrecen 1994. 

A temetési igehirdetés kérdései. A DRTA Gyakorlati Teológiai Tanszékének Tanulmányi Füzetei. 

5. Debrecen 1994. 

A keresztelési igehirdetés kérdései. A DRTA Gyakorlati Teológiai Tanszékének Tanulmányi Füzetei. 

6. Debrecen 1994. 

Bűnbánati heti igehirdetés kérdései – A kátémagyarázat. A DRTA Gyakorlati Teológiai Tanszékének 

Tanulmányi Füzetei. 7. Debrecen 1994. 

Könyvfejezetek 

A keresztség. In: „Hirdesd az Igét” – Igehirdetők kézikönyve. Ref. Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Budapest 

1980, 197–202. 

Az egyház belső élete. In: Studia et Acta Ecclesiastica. 5. kötet. Szerkesztette: dr. Barcza József. 

Budapest 1983, 603–639. 

A 80 éves Czeglédy Sándor élete és munkássága. In: A választott nép szolgálatában (Czeglédy Sándor 

emlékkönyv). Debrecen 1989, 1–11. 

A lelkipásztor a Szentlélek vezetése alatt. (Székfoglaló értekezés.) In: A MRE Debereceni 

Theologiai Akadémiájának Évkönyve az 1990/91–1991/92. akadémiai évről. Debrecen 1992, 

131–137. 

Rendszeres teológia az igehirdetésben. In: Hálakötet egy professzorért – Török István Emlékkönyv. 

Debrecen 1995, 71–77. 

Előszó. In: Csiha Kálmán: A királyi szék előtt. (Prédikációs kötet.) Az Erdélyi Református Egyházkerület 

kiadása. Kolozsvár 1998. 

Gyülekezetépítés – pasztoráció. In: Teológia a reménység örömében – Tanulmányok dr. Szathmáry Sándor 

tiszteletére. Lux Kiadó. Budapest 1999, 42–53. 

4 Fekete Károly: Hunyadi Ferenc igehirdetése, 181.

NOVUM 339 

Hagyomány, korszerűség és jövő a református istentiszteleti életben. In: Szárszó 1992–2001. Értelmiségi 

Konferenciák előadásai. Szerkesztette: Albert Gábor, Tenke Sándor, Tőkéczki László. 

Budapest 2002, 484–490. 

Az öregedés problémája teológiai szempontból. In: A klinikai gerontológia alapjai. Szerkesztette 

Imre Sándor. Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest 2007, 233–242. 

Tanulmányok 

Bach János Sebestyén a gyülekezet szolgája. In: Református Egyház 1961/101. 

A temetési igehirdetés kérdései I–II. In: Református Egyház 1965/6. és 7. szám. 

Néhány jó tanács temetési szolgálatunkhoz. In: Református Egyház 1966/143. 

Albert Schweitzer zenei munkássága. In: Református Egyház 1966/223. 

Albert Schweitzer etikai munkássága. In: Református Egyház 1967/15. 

Albert Schweitzer és korunk teológiája. In: Református Egyház 1967/186. 

Örökségünk és feladatunk a reformáció. In: Református Egyház 1967/220. 

A temetési igehirdetés szituációja. In: Theologiai Szemle 1969/94–97. 

Ady Endre költészetének bibliai gyökerei. In: Református Egyház 1969/181. 

Gondolatok a lelkipásztornék szolgálatáról. In: Református Egyház 1969/232. 

A lelkipásztorok lelkigondozása mint esperesi teendő. (Esperesi székfoglaló.) In: Református 

Egyház 1978/178. 

A prédikáció jövője. In: Theologiai Szemle 1983/115–116. 

Emlékezés a megtett útra. In: Theologiai Szemle 1985/78–82. 

A Szentlélek közösséggé formáló ereje a gyülekezetben. In: Református Egyház 1987/93. 

Pákozdy László Márton, a professzor, az igehirdető és az ember. In: Református Egyház 1993/213. 

Beszédművészet. In: Református Szemle 1997/21–31. 

A Reformátusok Lapja hetilap Ige mellett című rovatában 22 évfolyamon át folyamatosan 

jelentek meg igemagyarázatai. E munka során többször is végigmagyarázta az Újszövetség 

perikópáit és az Ószövetség több könyvét. 

Meditációkat – igehirdetési segédanyagokat és egyéb írásokat adott közre jelentős 

számban: a Református Egyház, a Református Tiszántúl, az Igehirdető, az Igazság és Élet, a Képes 

Kálvin Kalendárium, a Protestáns Híradó, a Nagytemplomi Gyülekezeti Élet hasábjain.

Tudománnyal és a hit pajzsával

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?