villamosmérnök hallgatóknak az energetikáról - Villamos Energetika ...

1. Bemutatkozás
Ha valaki a dr. Ronkay Ferenc nevet keresi három névvel is találkozhat, mindháromnál az áll,
hogy gépészmérnök. Különbözik a születési évszám: 1912, 1944, 1980. Ebbıl én a középsı
vagyok, a többiek: édesapám és egyik fiam. A családi hagyományokra majd késıbb kitérek,
elıször magamról szólok.
Középiskolának az Épületgépészeti Technikumot választottam, bár a villamos képzésem is
felmerült. Viszont a villamos témák akkor még távol voltak tılem. Lehet, hogy azért, mert
kisfiú koromban egyszer óvatosan két szöget egyenként betettem a konnektorba, de késıbb,
hogy ne legyen baj, egyszerre kihúztam, jól megrázott. Nem tetszett valami olyan, ami nem
látható, de ráz. A másik okom az volt, hogy édesapám árnyékába nem akartam kerülni, aki
gépészmérnöki végzettsége ellenére villamosmérnökként dolgozott.
Az épületgépészet nem nyerte meg igazán a tetszésemet, nem azért mintha nem lenne eléggé
fontos, de rájöttem, hogy jobban szeretem a nagyobb léptékő dolgokat, mint egy-egy ház,
vagy lakás. Ezért az egyetemen a hıerıgépésztet választottam, és 1968-ban diplomát kaptam.
A diplomamunkám a Borsodi Erımő kazánszabályozásából írtam, a szabályozórendszert analóg
számítógépen modelleztem, Lévai András professzor tanszékén, akkor Hıerımővek Tanszéknek
nevezték. Lévai professzor szobrát nemrég avatták fel a D épület aulájában, születésének
100. évfordulóján.
A Budapesti Főtıerımő Vállalatnál kezdtem mérnöki tevékenységemet. Azt reméltem, hogy
erımőépítéshez kerülök, mert akkor az újságok elsı oldalán az szerepelt, hogy Óbudán nagy
főtıerımő épül, és reméltem, hogy az elsı kapavágástól láthatom, hogy készül a nagy mő.
Ebbıl nem lett semmi. Amikor eldılt, hogy nem valósul meg, az nem jelent meg az újságok
címlapján. Viszont megismertem a budapesti erımőveket, elsısorban Angyalföldön, Kispesten,
Kıbányán, Újpesten. Volt főtımővünk a Révész utcában. A Kelenföldön lévı erımő
nem tartózott hozzánk, önálló vállalat volt akkor, késıbb vonták össze a két vállalatot. A kezdet
mérnöki munkáimból, amire szívesen emlékszem, az a széntüzelésrıl olajtüzelésre történı
átalakítás beruházásainak munkája. Amire nem lehetek büszke: nem sikerült elérnem, hogy
Angyalföldön az erımővi beruházás úgy valósuljon meg, hogy maradjon mód a késıbbi bıvítésre.
Ennek az volt az oka, hogy amikor rájöttem, hogy az irodaházat nem a Váci útra, hanem
az erımő másik oldalára kellene építeni, jóval olcsóbban, az erımő vezetıje azt válaszolta,
hogy akkor újra kell tervezni, és késıbb lesz kész. A tervhez képest volt vagy két év csúszás,
de ez nem számított. Még azt is hozzátette, van nekem a meglévı erımővel is elég bajom,
nem kell tovább bıvíteni. Amikor másfél év múlva kutatóintézetbe mentem dolgozni, már
majdhogynem a törzsgárdához tartózónak tekintettek, mert nagyon nagy volt a cégnél a fluktuáció.
az emberek beléptek, kiléptek. Akkor nekem úgy tőnt, hogy a vezetésbıl kellett volna
egyeseket kitenni, és Budapest hı- és villamosenergia ellátása sokat javult volna.
A Villamosenergiaipari Kutatóintézet (VEIKI) Számítóközpontjában folytattam 1969. december
végétıl tevékenységemet. A számítástechnika negyven évvel ezelıtt egészen más volt,
mint napjainkban. Akkor számoltunk. Nekem a szimulációs feladatok jutottak. Olyanok, mint
például a metró alagutak vizsgálata, hogy háború estén, ha tele lesz emberrel, hogy fog alakulnia
hımérséklet és a széndioxid koncentráció. Kértem, hogy kapjak egy példányt abból a
tanulmányból, amibe beépítették az általam kiszámolt adatokat. Azt a választ kaptam, hogy
képzelem, egy szigorúan titkos anyagot nem lehet odaadni. Fenyegetésül még hozzátették,
azért kaptam ezt a feladatot, mert aki elıttem foglalkozott, ilyen témával, az Svédországba
disszidált. Ott, amikor a járdán ment felszaladt agy autó, amelyik ıt halálra gázolta. Késıbb
2