gyulai hírlap, 2011. november 18., péntek4. oldal u hírek u évfordulókhírekJótékonyságivacsora a LilasulibanJótékonysági vacsorátrendez a GYAKI 5. Sz. ÁltalánosIskola november26-án 19 órakor a Tölgyfaétteremben. Díszvendégek:dr. Bánki Ágnes Laura ésdr. Farkas Edit, egykori diákok.A részvételi díj 2 700forint, amit az iskolábanlehet megvásárolni. (ha-)Református iskoláktanulmányiversenyeA debreceni ReformátusHittudományi EgyetemKölcsey Ferenc Gyakorló ÁltalánosIskolája tizenötödikalkalommal rendezte megrangos versenyét, amelyenebben az évben 32 iskola487 versenyzője vett részt.A nagyszabású találkozómegnyitóján DerencsényiIstván, a Tiszántúli ReformátusEgyházkerület főjegyzőjehirdette Isten igéjét. Amíg atanulók vetélkedtek, addig azintézményvezetők, lelkészekés a kísérő pedagógusokmegtekintették a MedgyessyMúzeum legújabb kiállítását.Délután a gyermekek városnézésenjártak, tanáraik pedigszakmai találkozón vettekrészt. – A Magvető ÁltalánosIskola tanulóinak kiemelkedőeredményei: Angol nyelv/7-8. osztály kategóriábanNagy Réka és Nyári Adrienn1. helyezést értek el. Németnyelv/ 7-8. osztály kategóriábanKardos Boglárka és PápaDániel 4. helyezést, matematika/8. osztály kategóriábanKopcsák Róbert 4. helyezéstért el – tájékoztatta a GyulaiHírlapot Csüllög Ferenc,az iskola médiakapcsolatokértfelelős tanára. (o)Könyvadománya HarruckernbőlA Harruckern JánosKözoktatási Intézmény vezetőjenemrégiben mintegy100 000 forint értékűkönyvadományt adott át aPünkösdista Cigány Misszióelnökségének, Durkó Albertnekés Békési Endrének. Arégi, ám hasznos könyvekaz intézmény folyamatosanbővülő könyvtárából származnak.–Az adománnyala célunk, hogy ismeretettudjunk közvetíteni ahhoza közeghez, amelynek erreszüksége van – mondta akönyvek átadása közbenMikulán Róbert intézményvezető.A Pünkösdista CigányMisszió mintegy háromszáztelepülésen szolgálhatárainkon belül és kívülegyaránt, egyházi és szociálisterületen, többek közöttfelzárkóztató programokkalés az életvezetésbenis. – Nagyon nagy segítségez az adomány, amit elkötelezetteneljuttatunk majda cigánysághoz. Reméljük,segíteni fog felemelkedésükben– köszönte meg az adománytDurkó Albert. (sz)F O T Ó : R U S Z N Y Á K C S A B A T O V Á B B I F O T Ó K : W W W . G Y U L A I H I R L A P. H UOttó, mégsem maradtak otthon vasárnap délután a gyulai emberekGyulai írókkal magyarul a SzázévesbenK É P Ü N K I L L U S Z T R Á C I ÓNagyon sokan nem vettékkomolyan Kiss Ottóta magyar nyelv napján.A József Attila-díjas íróugyanis néhány éve megjelentetettegy gyermekverskötetet„Szerintemmindenki maradjon otthonvasárnap délután”címmel. Nos, vasárnapzsúfolásig megtöltöttékaz érdeklődők a Százéves(Reinhardt) cukrászdát,hogy együtt ünnepeljenekkét gyulai alkotóval, KissOttóval és Kiss Lászlóval.Nem döntöttek rosszul,remekül szórakozhattak. Akét kiváló író humoros novellákat,verseket válogatottaz ünnepi alkalomra.Merthogy nem gondolkodniakartak a nyelvről, hanemmegmutatni, mikéntis bánnak vele, hogyandolgozik egy író a nyelvvel– fogalmazták meg.Kiss László novellái –melyek látszólag a focirólés a horgászásról szólnak– a rekeszizmokat megmozgatórészek mellett elgondolkodtatófordulatokatis bőven hordoztak. A„Rendes történet” hallatánelszorultak a torkok, s kikia saját nagymamája alakjátidézte fel egy percre, az„Őszi sanzon” a nyelvi leleményeszközeit vonultattafel, a „Sose láss vendégülköltőt” felolvasása viszontmegalapozta a derűs hangulatot.A „Térképnek háttal”címen tavaly megjelentnovelláskötet darabjai mellettelhangzott „A hely”című novellából néhányrészlet, melyek az Élet ésIrodalomban is megjelentekmár, illetve „A gyerek”című kisnovella.Kiss Ottó pedig „A nagypapatávcsöve” című kötet,valamint a „Szusi apó erdőtjár” címmel hamarosanmegjelenő új gyermekkönyvprózaversei mellett„igazi” – értsd: rímes –verseket is felolvasott a„Régi kincsek” sorozatból,bemutatva jónéhányvalódi nyelvi bravúrt. Arészleteket hallván többennagyobb összegű fogadástis hajlandók lettek volnakötni, hogy a filozofikushajlamú, bölcselkedő Szusiapó kalandjairól szóló kiskönyvecske a költő eddigigyermekkönyveihez hasonlósikert arat majd. A„Régi kincsek” című kötetviszont – melynek alcíme:dudorászós versikék – mára nyomdában van. Meglepetéslesz a Kiss Ottótismerőknek, ugyanis nemprózaversek, hanem klaszszikusrímeket alkalmazóversek. Merthogy ifjú olvasóiidőnként számonkérték a költőn a felolvasásokkor,hogy „igazi” versetnem tud írni? Nos, tud.Ormi, az állatkerti gondnokrímes önvallomásánaktucatnyi szakasza hahotátfakasztott. Az est végéna hallgatóság lelkes tapsaazt mutatta, hogy a magyarnyelv napjának elsőhivatalos ünnepe igazánszínvonalasra sikeredettGyulán. Aztán amikor hazafeléindultak, néhányanarról beszélgettek, hogyegy ünnepnek nem feltétlenülkell nagyképűneklennie, lehet vidáman,nevetve is ünnepelni, alényeg az, hogy az emberszívében legyen rendben adolog…Dancs LászlóDr. Fehér László: A városban két orvos van, akik megbetegedés esetén mintavételi lehetőséggel rendelkeznekAz influenzáról és a védőoltásrólÊ Folytatás az 1. oldalrólAz influenza megelőzéseérdekében, a személyihigiénés feltételekbetartása – mint példáulkézmosás, betegek elkerülése,tömeges, zsúfolt,szellőzetlen helyek kerülése,vitaminpótlás – mellettjó, ha rendelkezünk védőoltással.– Ezek a védőoltások –járványügyi megelőzés céljából– a korábban lezajlottkisebb-nagyobb megbetegedéseketokozó influenzatörzsekbőllettek kifejlesztve.Jelenleg az influenzaelleni védőoltás képes alegnagyobb hatásfokkal ezta fajta betegséget megelőzni,ami természetesen nemjelent teljes védettséget,mivel az influenzavírusváltozékonysága és gyorsterjedése folyamatosanez ellen „dolgozik”, de azesetleges betegség lefolyásátenyhíti, szövődményeitmeggátolja. Javasolta krónikus betegségbenszenvedő embereknek,például szív- és érrendszeribetegek, cukorbetegekesetében, idegrendszeri ésanyagcserebetegségben,máj- és vesebetegségbenszenvedőknek. Ezen kívülajánlott egészségügyidolgozók, kritikus infrastruktúrábandolgozók,pedagógusok, szociálisintézet lakói, lakóközösségeklakói, terhesek és ezekkontaktjainak. Terhességesetén azért javasolt, mertaz influenzával járó magasláz jelentős kockázatotjelent a magzatra és a terheskismamára egyaránt.Ezért kijelenthetem, hogya kismamák és fokozottanveszélyeztettek körében avédőoltás beadása kisebbkockázattal jár, mint magaaz influenza megbetegedésés szövődményei.– A felsoroltak, valaminta terhességet vállalniszándékozó nők, asertés- és baromfitelepekdolgozói, valamint a 65 évfelettiek térítésmentesenkaphatják, egészségügyiállapotuktól függetlenül.Viszont az oltást rögzítenikell a beteg számára a „Védőoltás14 éven felülieknek”kiskönyvben, amelyetaz oltást igénylőnek kellbeszerezni, például nyomtatványboltban.Az államezt nem biztosítja, az orvosmeg nem kap rá forrást.De ennyi beruházás igazánvállalható!– Akinek orvosa aztkülön nem javasolta, ésnincs benne a felsoroltállamilag támogatottak körében,de szeretné felvenni,több gyártó által gyártott,vényköteles készítménykapható a patikákban kb.2-3 ezer forintért. A rendelkezésekszerint, ennekbeadásáért az oltó orvostaz oltóanyag áráig illetimeg juttatás, de ez az orvosdöntése. Többet nem, kevesebbetkérhet érte, akárdíjmentesen is beadhatja.– A védőoltást egyrenagyobb számban alkalmazzukszövődmény nélkül,maga az oltás beadásapedig csak helyi reakciót– kézzsibbadás, oltás helyénbőrpír, enyhe borzongás– okozhat, amelymagától elmúlik 1-2 napalatt. Nem kötelező védőoltásróllévén szó, az oltástminden esetben meg kellbeszélni a kezelőorvossal.Minden páciensemnélegyéni mérlegelés kérdésea védőoltás beadása és azidőpontja is, így erről isjavasolt a doktort megkérdezni.Az oltást éventekell megismételni, mertegy adott szezonra hatásos.Beadását követőenkb. 2 hét szükséges a teljesvédettség kialakulásához,és november elejétől márciusigbármikor kérhető.Én a november-decemberhónapokat javaslom.– A városban két, ún.sentinel orvos van – dr.Olasz Mária és én – akikmegbetegedés esetén mintavételilehetőséggel rendelkeznek,ami egyébkéntminden alapellátó orvoslehetősége, csak mi központiforrásból kapjuk amintavételi eszközöket, ésa mintát expressz módontovábbíthatjuk, ha szükséges– mondta el a GyulaiHírlap munkatársának dr.Fehér László. Oláh Szabolcsévforduló1986. november 1-jén,25 évvel ezelőtt halt megBudapesten a gyulai születésűerzsébetvárosi LukácsMiklós (született 1905-ben)karmester, az Operaház 1966-1978 közötti időszakánakigazgatója. Lukács Györgyfőispán fia. Családja méggyermekkorában elköltözött avárosból, ő alkalmanként viszszajártszülőhelyére. Németországbantanult zenét JuliusPrüvernél, Arthur Schabelnélés Paul Hindemithnél. Többnémet városban karmesterkedett.1943-ban vendégkéntbravúrosan mutatkozott beaz Operában. Svédországitartózkodás után 1949-ben aLiszt Ferenc ZeneművészetiFőiskola opera tanszakának,majd 1963-tól ének tanszakánaktanszékvezetője 1975-ig.1951-ben a Budapesti MÁVSzimfonikusok vezető karnagya.Nádasdy Kálmán nyugalombavonulásával 1966-banismét az Operaház igazgatója.1978-ban nyugalomba vonult.1901. november 2-án, 110évvel ezelőtt halt meg GyulaiAndrás gyulai órásmester.Születésének dátuma ismeretlen.1921. november 2-án, 90évvel ezelőtt hunyt el özvegySchrőder Istvánné [lánykorineve Ewoldt Eliz] (született1858-ban) városi nyugalmazottóvónő. Ő volt a városelső óvónője, hivatását 41 éviggyakorolta.1996. november 2-án,15 évvel ezelőtt avatták felGyula-Remetén az egykoritájtanítóképző intézet emlékétőrző emléktáblát.1956. november 3-án, 55évvel ezelőtt halt meg GyulánGlacz Mihály (született 1891-ben) plébános. 1941. május1-jétől Gyulán plébános. 15éven keresztül tevékenykedetta városban. 1947-ben „Gyulamonostoricímzetes apát”titulust is megkapta. Ettőlkezdve vált gyakorlattá, hogya mindenkori gyulai plébánosviselte ezt a címet.1946. november 4-én,65 évvel ezelőtt kezdte megműködését a Dózsa GyörgyNépi Kollégium az Almásykastélyemeleti szárnyában49 diákkal. 1946 karácsonyszombatján költöztek át másodikhelyükre a volt csendőrlaktanyaépületébe, amelyet2 év időtartamra kaptak meg.1947 őszétől leánytagozatot isszerveztek, mely a Városházu. 16. sz. alatt kapott helyet.1949-ben a NÉKOSZ-t felszámolták.2006. november 5-én, 5évvel ezelőtt újították fel aVilágháborús Hősi Emlékműveta Szent József temetőben.A munkálatok anyagifedezetét a képviselői keretbiztosította. A felújítást követőenmegemlékezést tartottakaz emlékműnél, ahol dr.Erdmann Gyula alpolgármestermondott beszédet a hősökemlékére.1876. november 6-án, 135évvel ezelőtt született SzatmáronMazurek Ferenc tanár.1906-tól a gyulai állami elemiiskolánál működött, 1925-tőla Gyula bel- és külterületiiskolák igazgatója. Aktívanrészt vett a város közéletében.Halálának dátuma ismeretlen.1901. november 6-án, 110évvel ezelőtt halt meg GyulánKertész András (született1818-ban) városi képviselő, areformátus egyház gondnoka.Összeállította:NAGY ÉVA könyvtáros
kultúra uhírekIfjú fotóstehetségA tehetségről azt mondják,előbb-utóbb utat tör magának.Gyakran még a legminimálisabbidőt sem várja ki,egyszer csak robban. Ilyengondolatok jutnak az embereszébe, ha egy általánosiskolás végzős diák másodikönálló fotókiállításánakanyagát szemléli. Ritók-FilipÁron alig két-három esztendejekezdett el a fényképezéselméletével és gyakorlatávalfoglalkozni. Hogy ez nemvolt haszontalan dolog, jelzi aGYAKI Dürer Albert iskolábanmegnyitott kiállításánakanyaga. Az ifjú művészpalánta2009 óta a Székely AladárFotóklub tagja, s keddendélután iskolájában olyankiállítási anyagot produkált,ami igen biztató jövőt jósola fiatalembernek. A képekalkotójának távlati terveirőlBeszterczey Judittal beszélgetvea megnyitón elárulta,hogy szeretne valódi modelleketfotózni, és részt vennia magyarországi kastélyokfényképezésében. Az egyhíján harminc alkotást bemutatókiállítást a DürerAlbert iskola emeleti aulájábantekinthetik meg azérdeklődők. l-Mini Big BandÚjra hallhatók élőbenTörök Ádám és a Mini dalainovember 26-án, szombaton19 órától a békéscsabai JókaiSzínházban. A régi nóták újköntösben, tizenöt kiválómuzsikus és a Békés MegyeiJókai Színház művészei általszólalnak majd meg. TörökÁdám, a fuvolalovag és legendásegyüttese, a Minidalai – mint a Vissza a városbavagy a Kolduskirály– teljesen új hangszerelésbenhallhatók a színpadon,ahol egy vadonatúj Mini BigBand zenekar mutatkozikmajd be a közönség előtt. Acsapatban több gyulai zenész– Szabó Imre zongorista,Pfeff Márton basszusgitáros,Döge Csaba harsonás, dr.Pomázi Orsolya szaxofonosés dr. Kovács Tamás gitáros– is játszik. Az életmű-showproducere dr. Galyas László,Emerton-díjas trombitaművész.o-VilágjárógyulaiakVilágjáró gyulaiak címmelúj sorozatot indít aMogyoróssy János VárosiKönyvtár. A tervek szerintaz első előadáson, december7-én, dr. Tokaji Ferencmutatja be az El Caminozarándokútról írott könyvét,valamint az utat bemutatóÚt a csillagok alatt címmelkészült dokumentumfilmet.Rendezvényeikhez várjákmindazok jelentkezését, akikszívesen tartanának útjaikrólélménybeszámolót, illetveinformációkat mindazoktól,akik baráti, ismeretségi körükbentudnak olyan gyulaivilágutazót, kinek élményeitnagyobb közönség számárais érdekesnek tartják. A jelentkezéseketa konyvtar@mail.mjvk.hu címre vagy a362-000-ás telefonszámonvárják. h-Fotó: HAÁSZ JÁNOSKovács Lajosé a Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díjÁtadták a művészeti díjakatKépünkön: dr. Görgényi Ernő polgármester, Kovács Lajos színművész és Gedeon JózsefszínházigazgatóAhogy az már megszokott,Budapesten, azőszi kőszínházi szezonderekán adták át a GyulaiVárszínház nyári, immárnegyvennyolcadikévadának művészetidíjat. A díjátadót ezúttala pesti Broadway-n,a Nagymező utcaiBudapesti Kamaraszínházbantartottákszombat este.A helyszín és az időponttermészetesen nem voltvéletlen – ezen az estén aTivoliban Spiró György Azimposztor című komédiájátjátszották.Az Árkosi Árpád rendeztedarabot a Gyulai Várszínházés a Kamaraszínház közösprodukciójában mutatták beaugusztus elején a várszínházban.A gyulai premierután október elejétől játsz-szák a darabot Budapestenis. A szereposztás lényegébenmegegyezik a gyulaival,így a főszerepet, a lengyelszínház atyjának számítóWojciech Bogusławski karakterét– ami eredetilegMajor Tamásnak készült, ésszínházi szakértők szerintrészben róla is szólt – KovácsLajos játszotta.A gyulai színművész azebben a darabban nyújtottmagas szintű alakításáértmegkapta a Gyula VárosÖnkormányzata által alapítottHavasi István-díjat.Az elismerést dr.GörgényiErnő polgármester adta át azeredetileg három felvonásos,de most két felvonásbanszínpadra állított előadástmegelőzően.A várszínház 48. évadánaktovábbi két művészeti díjátis átadták szombat este. Aszínház művészeti tanácsadóHalmy György: A Füves könyvnek van egy belső zeneiségetestületének javaslatára a SíkFerenc-nívódíjat HorváthCsaba koreográfus-rendezőkapta. Őt az indoklás szerintShakespeare Troilus ésCressida és az Erkel FerencSakk-játék című bemutatókmagas színvonalú színpadraállításáért díjazták, azelismerést Kónya István, amegyei önkormányzat alelnökeadta át.A harmadik elismerést,a Gyulai Várszínház általalapított Őze Lajos-díjatOberfrank Pál színművésznekítélték oda Maróti LajosA számkivetett című monodrámájábanDante szerepénekmagas színvonalúmegformálásáért. MiutánOberfrank a társulatával adíjátadó időpontjában Kassánlépett fel, ő később kapjameg az elismerést, mondtaGedeon József színházigazgató.Haász JánosKatalizátorként működikA köznapiról és a látomásrólcímmel mutattákbe október 25-én a GyulaiVárszínház kamaratermébenBenkő Nóra színművészés Balázs Barnabáshegedűművész szereplésévela Halmy Györgyáltal szerkesztett-rendezettszínházi estet, melyenMárai Sándor Füveskönyvének 54 írását hallgathattákmeg a nézők.Az előadást Aknay Jánoskiállítás-megnyitója előztemeg, Festő az angyalok közöttcímmel. A Kossuth-díjasfestőművész képei tökéletesenrímeltek a színpadonlátottakra, az egyszerűség, ameggyőző erő és a miszticizmusvolt az, ami összekötöttea kettőt – hangzottel az est utáni beszélgetésen,közönségtalálkozón, melyena rendező és a szereplők vallottaka Máraihoz és a Füveskönyvhöz fűződő viszonyukról,élményeikről.Az előadóesten elhangzó54 írás közül a hegedűművésznyolcat meg is zenésített,amelyeket Benkő Nóraénekelt el a színpadon. Azelőadáson a zene mindvégignagyon fontos szerepet játszott,Balázs Barnabás játékaegységet alkotott a prózával.A hegedűjáték az önmagávalpárbeszédet folytató,a világgal és saját magávalszámot vető, az élet fontoskérdéseire választ kereső énkivetülése volt.A Füves könyvnek, mondjaHalmy György, van egybelső zeneisége. Az emberreménytelenségének,védtelenségének a belsődala a kimondás által válikreményteljessé, amelyben azene egyfajta katalizátorkéntműködik – magyarázta arendező a közönségtalálkozón.A zene feszültséggeltöltötte meg az előadást,ugyanakkor feloldást is jelentett.A hegedűjáték és apróza tökéletesen egészítetteki egymást, játékos dialógusukegésszé állt össze.A rendező által kiválogatottírások ritmikájábana hangsúly a művészet végzetszerűségétkiemelő, aköznapiban a csodát keresőénre került, aki a dolgokperspektíváját és az emberszerepét kutatja a világban.A színházi est egyszerűbútorai és kellékei – asztal,lámpa, állótükör, fogas,gyertya és a plafonról lelógószárított virágcsokrok – egyszobabelsőbe kalauzolták anézőt, ahol a Benkő Nóraáltal megformált író töprengaz élet dolgain, és néhapapírra veti a gondolatait.Ahogy Márai könyvénekelőszavában szerepel, nemismeri a feltétlen igazságot,de keresi azt, „s nem röstelli,ha téved a részletekben”.A rendező, azzal, hogy nőalakba bújtatta az író gondolatait,a szövegvilágnakés Márai gondolatiságánakaz érzékeny, a világ jelenségeifelé megértő tapintattalforduló vonásait helyezteelőtérbe, s e finom érzékenységa zene által még expreszszívebbévált. Ugyanakkornem lett volna szükségesténylegesen megidézni az íróalakját, hiszen a Füves könyvolyan kérdésekre keresi a választ,amelyek bármely korbanaktuálisak. Súr Enikőprogramajánló2011. NOVEMBER 18., péntek, gyulai hírlap5. oldalÖsszeállította:CSEPREGI BRIGITTAKamarateremA Kossuth-díjas Aknay János festőművész Festő az angyalok közöttcímű kiállítása december 20-ig látható. November 24-én 19 órátóla népzenéé lesz a főszerep. Halmos Béla a magyarszováti prímásról,Maneszes Mártonról forgatott Rabja vagyok az életnek című filmjétvetítik le. A filmbemutatót a Békés Banda koncertje, majd táncház követi.Harruckern térNovember utolsó hétvégéjén, vasárnap adventi programkavalkáddalkedveskedik a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező NonprofitKft. A rendezvény 15 órakor Garagulya Komédiás Kompánia gólyalábasműsorával kezdődik, majd 15.30 órakor Betlehemi történetekethallhatunk a Maszk Bábszínpad előadásában. 16.45 órakor a HollóEgyüttes jelmezes, interaktív gyermekkoncertje várja a térre érkezőket.18 órakor ünnepi köszöntőt mond dr. Görgényi Ernő. Az eseménygyertyagyújtó ceremóniával zárul.Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. (Béke sgt. 35.)A Békés megyei xszemezők társaságának keresztszemes ésgobelinkiállítása december 2-ig tekinthető meg. November 23-án 18órakor Az életvezetés kulcskérdései elnevezésű előadás-sorozat keretébendr. Tringer László pszichiáter, klinikai pszichológus, egyetemitanár az önismeret jelentőségéről beszél a Kultúra Kávéházban (II.em. előtér). Jegyek kaphatók a művelődési házban. November 26-án16 órától Kontor Tamás várja az érdeklődőket egy közös zenélésre ésbeszélgetésre az Ifjúsági Irodába. A részvétel ingyenes.Gyulai várNovember 26-án a 10 órakor kezdődő alkotóházban az óvodások ésáltalános iskolások adventi naptárat készíthetnek a vár múzeumpedagógiaitermében. A részvételhez múzeumi belépő váltása szükséges.Mogyoróssy János Városi Könyvtár (Városház u. 13.)November 17-én 18 órakor Életek, sorsok, krízisek, remények címűsorozat keretében Szex, szerelem, család, de milyen sorrendben?című értekezés várja a hallgatóságot. Az előadó Zámbó Zoltán lesz.A részvétel ingyenes.„Segítő kezek” Idősek Otthona (Siórét 2.)A gyulai Foltsugár Varrókör munkáiból készült kiállítást decemberelejéig tekinthetik meg az érdeklődők a „Segítő kezek” Idősek OtthonábanGyulán, a Siórét 2. szám alatt.Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola és Kollégium (Ajtóssy A. u. 45.)A Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola és Kollégium aulájábannyílt Magyarok a tudományok, felfedezések, találmányok élvonalábana 20. században című kiállítás november 25-ig látogatható.Schriffert Mihály állandó kiállítása (Liszt Ferenc u. 11.)Schriffert Mihály fafaragó, népi iparművész állandó kiállítása díjtalanullátogatható kedden, csütörtökön és szombaton 14 órától 17 óráig.Német nemzetiségi gyűjtemény (Apor Vilmos tér 1.)A gyulai németséghez kötődő történeti és néprajzi tárgyak gyűjteményekedden 15–17 óráig, szerdán 15–18 óráig, pénteken 15–17 óráig ésvasárnap 9–12 óráig látogatható.Százéves (Reinhardt) cukrászda (Erkel tér 1.)Budainé Gombos Ildikó művésztanár alkotásai láthatók novemberközepéig a cukrászda folyosógalériában.Húsipari Történeti Kiállítás (Kétegyházi út 3/1.)A gyulai kolbász történetét, a gyulai hentesipar kézműves korszakát ésa nagyüzemi termelés kialakulását bemutató gyűjtemény díjmentesennézhető meg minden szombaton 9 órától 13 óráig, illetve a +36-30/220-0290-es telefonszámon előre egyeztetett időpontban.Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba, Széchenyi u. 9.)A Light Scribblers békéscsabai fényfestő csapat munkáiból nyílt Vásznunkaz éjszaka című tárlat november 20-ig tekinthető meg a múzeumTégla Termében. Nyitva tartás keddtől vasárnapig 10 órától 18 óráig.Center mozi (Békéscsaba, Andrássy út 37-43.)November 17-én 00.01-kor (szerdáról csütörtökre virradó éjjel) Alkonyat- Hajnalhasadás-1. részét játsszák. November 17. és november23. között a következő filmeket vetítik: 14.30, 15.30, 17.45, 19.00, 20.00óra, valamint szombat, vasárnap 10.45, 13.00 óra és november 18-19-én 22.00 óra Alkonyat-Hajnalhasadás 1. rész (amerikai fantasy) 2D.17.00, 21.00 óra Halhatatlanok (szinkronizált amerikai fantasztikusakció) 16 év 3D. 14.45, 17.15 óra és november 19-20-án 11.00 óraTintin kalandjai (szinkronizált amerikai-új-zélandi-belga animációs)12 év 3D. 18.45 óra Éjfélkor Párizsban (spanyol-amerikai romantikusvígjáték) 12 év 2D. 16.45, 20.45 óra Hogyan lopjunk felhőkarcolót?(szinkronizált amerikai akcióvígjáték) 12 év. 15.00, 16.00 óra VadMagyarország-A vizek birodalma (magyar-német természetfilm) KN.19.15, 21.00 óra Happy, happy (norvég vígjáték) 16 év.GYULAI VÁRSZÍNHÁZKamaraterem – Gyula, Kossuth u. 13.FESTŐ AZ ANGYALOK KÖZÖTTfizetett hirdetésAknay János Kossuth-díjas festőművész kiállításaA kiállítás megtekinthető Gyulán a Kossuth u. 13. számalatt december 20-ig munkanapokon 9–16 óráig.~ ~ ~2011. november 24. 19.00 óraNÉPZENÉSZPORTRÉKHalmos Béla bemutatja aRabja vagyok az életnekcímű filmjét, amelyet a magyarszováti prímásról,Maneszes Mártonról forgatott.Utána népzenei koncert:Halmos Béla és a Békés Banda,majd táncházAz együttes tagjai:Barbócz Sándor, Lipták Dániel, Nagy Gábor,Csepregi András, János HajnalkaVÁltSON BÉrlETET!A Gyulai Várszínház őszi-tavaszi kamaratermi szezonjára, négy alkalomra szóló felnőtt,nyugdíjas, diák bérlet váltható, amellyel kedvezményesen lehet jegyet vásárolni!Információ: Gyulai Várszínház, Tel.: 66/463-148Belépőjegyek elővételben, munkaidőben vagy az előadás előtt a helyszínen válthatók.Cím: Gyula, Kossuth u. 13. Tel.: 66/463-148; 30/639-9062E-mail: gyulaivarszinhaz@t-online.hu; Honlap: www.gyulaivarszinhaz.huA színház a műsor-, a szereplő- és a helyszínváltoztatás jogát fenntartja!